Még csak ötéves a punkt.hu - a Mai Manó Ház portálja, de mintha sokkal régebben jelen lenne a hazai vizuális kultúrában. Az benne az üdítő, hogy nem akar mértékadó médium lenni, inkább alázattal, mindig frissen és naprakészen tájékoztat. Szerkesztője Baki László, aki csak névrokona főnökének, a házat vezető fotótörténésznek. Indulástól fogva ezek voltak a célkitűzések:
„A Punkt online fotográfiai folyóirat a nemzetközi fotóművészeti folyamatokat, hangsúlyosan a magyar, valamint a közép- és keleteurópai eredményeket mutatja be magyar és angol nyelven.
A Punkt támogatja azokat a törekvéseket, amelyek progresszív és kritikai módon kívánják előmozdítani a magyar, valamint a nemzetközi fotográfiai eredményeket, legyen szó egy művészeti alkotásról, egy kiállításról, egy albumról vagy elméleti, történeti munkáról.
A Punkt nézőpontja ugyanakkor túlmutat a fotográfián és éppúgy kiterjed a fotó és a képzőművészet egyéb ágai, valamint a fotó és a film viszonyára.
A Punkt célkitűzése, hogy szakmai szempontok alapján és közérthető módon foglalkozzon a fotográfiával, hogy ne csupán a szakmai közönség, hanem az iránta érdeklődők számára is minőségi tartalmat közvetítsen. Ezenkívül célja, hogy párbeszédet folytasson nemzetközi alkotókkal és intézményekkel.”
Mint rendszeres olvasó, mondhatom, mindegyik célkitűzésben messzire jutott.
Jó példa erre egy friss poszt, a fotográfia talán legfontosabb nemzetközi díjának legújabb kitüntetettjéről.
Mielőtt rátérne a Magyarországon nem igazán ismert, jelentős brit fotós életművére, gyorsan átismétli velünk, mi is a Hasselblad-díj:
„Az Erna és Victor Hasselblad kezdeményezésére alapított díjat
először 1980-ban ítélték meg a svéd Lennart Nilsson számára. A
fotográfia Nobel-díjaként is számontartott elismerést azóta – 1983 és
2021 kivételével, amikor nem adtak ki díjat – sok más mellett olyan alkotók kapták életművük elismeréseként, mint Henri Cartier-Bresson, Robert Frank, William Eggleston, Hiroshi Sugimoto, Bernd és Hilla Becher, Joan Fontcuberta vagy Rineke Dijkstra.”
Aztán rátér az idei – nagyon rövid indoklásra:
„Négy évtizedes munkássága során Ingrid Pollard a fotográfia segítségével kérdőjelezi meg a faj, az identitás, a közösségek és a nemek kapcsán mélyen beivódott társadalmi és kulturális konstrukciókat.”
Ezután következik néhány jól válogatott, jellegzetes kép, amelyből látszik, hogy Pollard általában rövid szöveggel kíséri képeit. Jóval hosszabbak, mint egy cím, de nem képaláírás, csak éppen kontextusba helyez egy-egy képet. Nagyon tetszett nekem az a szöveg, ami szinte mentegetőzik, hogy mennyire szereti az angol tóvidéket, mennyire szeret ott kószálni, és céloz arra, hogy ott csupa fehér emberrel találkozik.
Végül persze van egy link a művész nagyon jól strukturált honlapjára. A díjról még az jut eszembe, hogy fél évtizeddel ezelőtt, amikor az akkori svéd követ meghívott egy fogadásra, és kiderült mennyire érdekli a magyar kultúra, újabb találkozót kértem tőle. Vittem neki Korniss Péter angol nyelvű életmű kötetéből egy példányt, és rábeszéltem, hogy küldje tovább a Hasselblad Alapítvány elnökének, mint javaslatot az díjazottra. A követ megtette, a levélből kaptam másolatot is. Mint ismeretes, nem értem célt.
A portré Emilie Holba munkája.
