Electric Fields - vendégjáték MüPa-ban
Különleges koncertélményem volt a minap. A Labèque zongorista testvérpár vonzott oda, akiket még nem hallottam élőben - a leghíresebb fellépőt, Barbara Hannigant csak hallomásból ismertem. Ha tudom, hogy ilyen összművészeti mutatványról van szó, talán meg sem vettem volna a jegyet. Nagy kár lett volna. A produkció premierje a Los Angeles-i Walt Disney Concert Hallban volt 2022. november 15-én. Az ottani hirdetés angolul az immersive concert terminust használja, azaz „belemerülős” élményt kínál. Amikor kijöttem, arra gondoltam, hogy lehet, hogy előbb-utóbb a komolyzenei koncertélet is errefelé fordul majd. A pop- és rockzenében már megszokhattuk, hogy a zenekarok a CD-k kieső bevételei helyett a koncert turnékra helyezik a hangsúlyt.
Kezdem azzal, hogy nem csak a zene szólt, bár az volt a főszereplő. Hanem fényre és füstre komponált látványelemeket is kaptunk. A színpadkép szüntelenül változott. Volt világító gyöngysor a színpad belső peremén, felülről, a füstöt pásztázó reflektorfény és mindenféle, sokáig rejtett lámpa, amely csak egy idő után kapott szerepet. De mindez nem is emlékeztet azokra az elterjedőben lévő
háttérvetítésekre, amelyekkel két baj szokott lenni: vagy jók a videók, s akkor elvonják az ember figyelmét, vagy rosszak, és akkor esetenként elképesztően idegesítőek tudnak lenni.
Az est középpontjában Hildegard von Bingen (1098-1179), a 2012ben szentté avatott polihisztor gregorián dallamai állnak, ezt énekli nagyon ihletetten Hannigan, de a maguk egyszerűségében csak
nagyon ritkán. Mert az énekszót megbolondítja a színpad jobb szélén tüsténkedő hosszú hajú varázslóféle, aki ide-oda ugrál és vonaglik
terepasztala körül, amelyből mindenféle drótok lógnak ki. Ő maga
David Chalmin volt, aki először csak – felteszem egy looper
segítségével - egy középkori kolostor visszhangjait varázsolta a
Bartók hangversenyterembe, majd ismételgetni kezdte Hannigan hangját. Mindent megkavart. Némelyik számnak ő volt a zeneszerzője.
Még nem is mondtam, hogy az egész mutatvány egyetlen összefüggő zenefolyam volt, nem volt mód közben tapsolni, nem mintha az álmélkodástól az embernek kedve lett volna ilyesmihez. Az este különlegességét az adta, hogy a hallott zene valahol félúton volt a klasszikus zene kottába zárt fegyelme és az improvizáció szabadsága között. A zongorista testvérek játékában is nyomokban (mintha) jelen lett volna az improvizáció, de az esetek többségében, amikor bravúros, „vadulós” dallamokat adtak elő, bal kezük gyakran átnyúlt a jobb felett, sűrűn pislogtak a húrokon pihenő kotta felé. Pedig sokadszor léptek fel ezzel a műsorral.
Maga az egész koncepció szemlátomást íróasztal mellett született, David Chalmin (ejtsd „salmen”) francia zeneszerző, zenész, producer és Bryce Dessner amerikai zeneszerző és gitáros fejében (ez utóbbi az egyik Hildegard von Bingen szám hangszerelője is). És a legutolsó, Aria című mű szerzője Hannigan volt. De ismétlem, az egész este egybeolvadt, nemigen volt arra mód, hogy szétszálazzuk, most éppen melyik nő szerzeményét halljuk.
Mint régi zene-rajongó, igényes amatőr zenehallgató, sok tudást felcsipegettem az eltelt évtizedek alatt. De most új alkalmam lesz a célirányos élvezkedésre. Sosem hallottam ugyanis az 1587-ben
született Francesca Caccini (ejtsd: „kaccsini)” énekesről, zeneszerzőről, akinek közkeletű beceneve is volt: La Cecchina („lacsekkiná”, = az énekesmadár). És Barbara Strozziról (1619-1677) sem. Talán mert nőnek születtek?
Nagyszerű este volt, csak kicsit rövidellettem. Amikor hatvanöt perc múlva kigyúltak a fények, és a résztvevők hajlongani kezdtek, nem voltam egészen biztos, hogy nem szünet következik. De nem, vége volt. És egy ilyen koncert után értelemszerűen ráadást sem várhat az
ember. Pedig milyen jó lett volna, ha az összes művész előad még egy-egy művet egyedül... ennyi mindent – egyszerre – úgy látszik, még a Bartók Fesztivál idején sem lehet elvárni.
(Közreműködtek: Barbara Hannigan szoprán, Katia Labèque zongora,
Marielle Labèque zongora, David Chalmin elektronika. Hang: Guillaume Loubère. Fény: Bernd Purkrabek.)
Caroline Doutre alábbi felvétele a turné egy másik állomásán, nem Budapesten készült.
