Még egyszer a New York Kávéház_937

Page 1

Még egyszer a New York Kávéház

Egy órával azután, hogy szétküldtük e Hírlevél 936. számát, amelyben utánajártunk a New York Kávéház előtti sornak, levelet kaptunk a Vademecum egyik leghűségesebb olvasójától, a neves helytörténészújságírótól. Így szólt:

„Hahó, kis adalék a gondosan elvégzett marketing munkához, hogy pár hónapja nagy energiákat fektettem abba, hogy kiderüljön, miért áll a New York-palota homlokzatán az óra. Végtelenül udvarias levelemet az összes a honlapon fellelhető mailcímre elküldtem, kérve, továbbítsák az illetékesnek. Választ, vagy legalább valami reakciót azóta is várok.”

Ehhez tudni kell azt is, hogy a levélíró olyan szerencsés, hogy az Erzsébetvárosi Dob utca egy olyan magas házának legfelső szintjén lakik, ahonnan ráláthat erre a bizonyos órára. A Budapest Könyvbe írott vendégszövegében például ez olvasható:

„Első látásra beleszerettem abba a két erkélybe. Ködös kora tavasz volt, még esett is, de én csak a háztetők tompa csillogását láttam, körben mindenütt. Felülről nézhettem le az egész Belső-Erzsébetvárosra, a közeli Klauzál térre, a kicsit girbegurba, szűk Dob utcára. Aztán ahogy sorban felfedeztem a látnivalókat, hirtelen úgy éreztem, karnyújtásnyira van innen egész Budapest. A tornyok a legjobbak. Balról a Rózsák tere templomának két karcsú tornya, aztán a New York – mindkettő a szemünk láttára vált füstszürkéből ismét áttetszően csipkéssé az elmúlt években.”

Van egy feltételezésem, hogy NKJ miért nem kapott választ. Szállodák esetében az ingatlan igen gyakran más kézben van, mint az üzemeltetés. Lehet, hogy a szállodások azonnal továbbították a levelet a tulajdonosoknak – mert a szerződésben tételesen benne van, hogy a toronyóra megfelelő fenntartása az ő kötelességük? Ez pedig egy messze földön működő nyugdíjalap, melynek száz és száz ingatlana

van? Ők pedig nem tudják, hová forduljanak a javítás ügyében?

Hát akkor segítsünk nekik - helyettük is elvégeztük a házi feladatot.

Magyarországon a toronyóra ügyben a piacvezető cég a Székesfehérváron működő Rancz Első Magyar Toronyóragyár. Így

hájpolják magukat:

„Cégünket 1985-ben alapítottuk, családi tulajdonban van. Önálló

fejlesztési utakat járva alakítottuk ki gyártmánystruktúránkat, amelyek világszínvonalú megoldásokat kínálnak komplett toronyóra, harangozó rendszer, harangvillamosítás, bronzharangos és kombinált valódi harangjátékok, valamint elektronikus harangjáték és toronyzene vonatkozásaiban.”

A honlap jobb oldalán ott sorakoznak a referenciák, többek között olyan komoly helyek, mint a Dohány utcai zsinagóga, a Debreceni Nagytemplom, a turai kastély stb.

De bizonyára jó munkát végezne a Pest vármegyei Taksonyban, 1985

óta működő Bimm-Bamm Csoport is. Az ő kőkorszaki küllemű, de tartalmas honlapjukról az tudható meg, hogy ők elsősorban a harangvillamosítás és mindenfajta templomi modernizálás szakértői, de a toronyóra fülön is sok mindent ajánlanak, többek között a toronyóra összehangolását a frankfurti atomórával. Éppen erre lenne szükség a New York Palota homlokzatán, hogy az óra ne csak járjon, de legyen pontos is...

De térjünk vissza egy pillanatra az Első Magyar Toronyóragyárhoz. A honlapjuk böngészése során egy szokatlan, Cégeladás fülre bukkantam. Nem, cégeladással általában nem foglalkoznak, de magukat szeretnék eladni...

Ezt írják: „Cégünk műszakilag és gazdaságilag jó kondíciókkal rendelkező vállalkozás. Több évtizedes, aktív piaci - gazdasági

eredménye szerint, eladási portfólióba vett piaci értéke cca. 350 000 euro. Teher és tartozás mentes, nyereséges vállalkozás, a

Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.