IRODALOM
ARTISJUS ÍRODALMI DÍJ
Ferencz Győző (1954) költő, műfordító, irodalomtörténész. Az ELTE BTK ma gyar–angol szakán végzett 1978-ban. Ezt követően gimnáziumi tanár, felelős szerkesztő az Európa Könyvkiadóban, majd egyetemi docens az ELTE BTK Angol-Amerikai Intézetében. Elnyerte a Déry Tibor- és József Attila-díjat, Pallá dium-különdíjas.
Ferencz Győző 2006-ban, az Artisjus Irodalmi Díj történetének első Nagydíját kapta, az általa szerkesztett A magyar költészet antológiájáért.
Ferencz Győző ÖNMAGÁT FOLYTATVA I (Elpakolja gyereke gyerekkorát)
II (Nem pakolja el saját gyerekkorát)
Állt a létra tetején, dobozokat pakolt a legfelső polcra. Játékok, füzetek, ruhák, kacatok dobozokba elpakolva, Egy egész kinőtt gyerekkor belefért azokba a dobozokba. Állt a létra tetején, lemászott újabb dobozokért, A dobozokba egy egész kinőtt gyerekkor belefért. Ahogy rakta a polcra, és mindegyikbe sorban belenézett, Megperzselődve zsugorodtak semmivé az évek. Mellkasában tompa nyomást, és feljebb, toroktájt, Hiába tagadná, észlelt valami szorítást vagy fojtást. Ettől az egész váratlanul annyira nehéz lett, Hogy megrendült ott fenn, vagy alatta a létra, És amit a kezében tartott, szétesett darabokra.
Máshol, egy másik szekrény legfelső polcán, más dobozokban, Bár soha nem nézte meg, lehet, hogy az ő gyerekkora is ott van. Soha nem akarta látni, nem kellett belőle semmi, Soha nem akart azokból a dobozokból semmit elővenni. Úgy indult el, hátrahagyva mindent, mintha menekülne, Azt képzelte, hogy van mit, kapkodva mentette magát. Ne hajlítsa vissza, ne emlékeztesse semmi, mindent elhajigált. Nem mindent, egy gyerekkori rajzát, tűzben álló alak, Hogy emlékeztesse, hogy nem akar emlékezni, zsebregyűrte. Valaki elpakolt utána is, de mintha tudatos feledés-köd Fedte volna el a részleteket, többé nem gondolt az egész ügyre. Így aztán ez sem jutott eszébe sem akkor, sem később.
36