To Our Friends 2014/1

Page 1

family spring 2014


Keresd a kegyelmet a legkisebb dolgokban, s így ahhoz is megtalálod a kegyelmet, hogy végbevidd, hittel elfogadd és reménnyel várd a legnagyobbakat! Fáber Szent Péter

Postai vagy digitális úton a Jezsuita Rend adatbázisában tárolt, korábban Ön által megadott információk alapján értesítettük. Adatait kizárólag a Rend által kezdeményezett kommunikációra használjuk, harmadik félnek nem adjuk át. Amennyiben nem kíván a jezsuita rendtől további hírlevelet, megkeresést kapni, kérjük jelezze a friendraiser@jezsuita.hu címen vagy a +36 1 327 4054-es telefonszámon.

Ha szeretné a jezsuiták értesítőjét – Barátainknak – következő számától kezdve digitálisan fogadni, kérjük, küldje el kérését a friendraiser@jezsuita.hu címre. A digitális formátum igénylésével segít csökkenteni postai költségeinket. Köszönjük! Ha szívesen hirdetne kiadványunkban, örömmel fogadjuk jelentkezését!

BARÁTAINKNAK – A MAGYAR JEZSUITÁK HÍRLEVél újsága Felelős kiadó: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, P. Forrai Tamás Gergely SJ • Szerkesztő: Naszádos Márk Grafikai tervezés: Tar Éva • Korrektúra: Horváth-Naszádos Orsolya • Fotó: Czope Anna, Elek László SJ, Farkas Ferenc, Ijjas Teréz, Mirczik Bálint, Simbahang Lingkod ng Bayan, Studio Bakos Kapcsolat: www.jezsuita.hu, friendraiser@jezsuita.hu,

/jezsuitak (Jezsuiták Barátai)


Dear Friends!

W

e stepped into a beautiful new year full of hopes, and now we are already preparing for Lent. May the Lord guide our lives so that we can prepare with a pure heart and accept all the gifts that He wants to give us! The accounts in our Lenten booklet have one thing in common: they are all about the family; be it the original family or the chosen one: the Ignatian community. This is one of the ways we would like to join those preparing for the Fall’s Family Synod and the International Year of the Family organised by the United Nations. This year’s programmes of MAGIS are especially important, since we will be hosting the participants of the programmes organised in the CentralEuropean provinces. I am happy to let you know that six young Jesuits will complete different stages of their studies and return home this year. This will give us the possibility to renew almost all of our communities and missions. The efforts of the past decade have been bringing lots of fruits these years. We don’t have to work on filling gaps anymore; today we have the freedom to find the places that best serve everyone’s growth and ministry. This is true even if, over the past half year, we have lost several elderly Jesuits among the great generation who lived in dispersion. We praise God for their lives in our Jesuit family, since they were the ones who built the foundation of our mission. Two years ago we formulated our mission in our Pastoral Plan (see PAT on our webpage) and, since then, we have been able to take serious steps forward in every area. This year, the most important task of renewal is the strengthening of cooperation projects. First, these are the times when our various works are reaching a meeting point and our work teams are starting to operate in a way that enables a more efficient sharing of tasks and experiences. Second, this is the year when we need to get a clear picture of the Central-European Jesuit cooperation on the longer range – primarily the cooperation with our Romanian brothers. We are asking for your support and prayers to help us with these tasks as well.

In the name of the Hungarian Jesuits I wish you a blessed preparation for Lent! P. Tamás Gergely Forrai, SJ provincial

spring 2014

3


lelkiség

Társak, nem ellenfelek

A

mai fiatalok – már ha végre nagy nehezen rászánják magukat a házasságkötésre –szívesen tekintik azt régi-új fogalommal szövetségkötésnek. Nem tartanak igényt az egyedüli családfő tisztjére, és szeretnének a családról szóló vallási ünnepeken ehhez használható szentírási alapokat találni. Olyanokat, amelyek túlmutatnak az elavult genezismagyarázatokon, amilyen például a Timóteushoz írt első levél egyik szakasza (2,11–15) vagy akár a házasság „evangéliumának” nevezett rész az Efezusi levél 5. fejezetéből. (Nem csak Szent Család vasárnapjára, hanem a nászmisékre, az esküvői szertartáshoz válogatott bibliai részletek is szinte kizárólag ilyen üzenetet közvetítenek.) A fiatalok inkább annak biblikus megalapozására szomjaznak, ami egyértelművé tenné a két szövetséges egymás kölcsönös tiszteletére alapozott egységét. Ők ugyanis már úgy kerültek egymás mellé, hogy ketten a világon élő valamennyi ember közül, a többiek kizárásával, életre szólóan kiválasztották egymást, és tudják, hogy az így kialakult kettősben nincs értelme semmiféle alá- és fölérendelődésnek, függőleges viszonynak. (A szülők és gyermekek közötti viszonyt persze egy bizonyos időn belül nem is szabad „vízszintessé” tenni.) A családon belüli funkciókat a felek alkatának, képességeinek, felelősségvállalásának mértékében osztja fel egymás között a család két „hídfője”. Jó, ha az a fél vezeti a háztartást, aki rátermettebb, és akinek több kedve van hozzá. De egyértelmű, hogy egy-egy házasság-

4

B A R Á TA IN K N A K


lelkiség

ban ezeket a funkciókat meg is lehet, olykor meg is kell (betegség, baleset, sürgős elfoglaltság stb.) cserélni, és akkor sem dől össze a világ. Vannak tagadhatatlan női privilégiumok: szülni és szoptatni csak az anyák tudnak. Ma már a tápszerekre is kötelező ráírni: a csecsemő számára ideális táplálék az anyatej. De ettől a kettőtől eltekintve minden más „reszort” szabadon felcserélhető. A korszerű életmód- és magatartásvizsgálatok pedig sorra tanúskodnak amellett, hogy sokkal jobb életlehetőségek várnak azokra az apákra, akik így veszik ki részüket a családi munkamegosztásból.

Bárdosy Éva

Kétszívű, kétfejű házasság E gondolat ellen leginkább azzal szoktak érvelni, hogy mekkora kár származhat abból, ha egy házasságnak két „feje” van. Egy család akkor egészséges – mondják például Gyökössy Endrére, a nagyon népszerű, néhai protestáns lelkész-pszichológusra hivatkozva –, ha egy feje és egy szíve van. Amikor egy házasság kétfejű, akkor ott mindkét fél vezetni akar, és mind a kettő túlnyomórészt az eszére hallgat. Ugyancsak helytelen – írta le sok helyen Bandi bácsi –, amikor egy házasságnak két szíve van, azaz olyan házaspár alkotja, akik a kelleténél jobban kímélik egymást, az uralkodást pedig igyekeznek mindketten mellőzni. E két eltévelyedéssel szemben az a házasság az ideális, amikor a szövetség szíve a feleség, a feje pedig a férj lesz. Szerintem is jó, ha a házasok egy testének egy feje és egy szíve van. De az úgy jön létre, hogy a két ember a házasságba sok egyéb tényező mellett egy-egy „szívet” és egy-egy „fejet” is hoz. Fejen most a házasok igen sokféle értéket egyesítő intellektusát, szíven pedig a két érintett fiatal nagyon sokféle érzelmet magába foglaló benső életét értsük. A közös élet kezdetén ezeket az értékeket (is) elkezdik eggyé gyúrni, majd az egész közös élet során a két-két „fejből”, illetve „szívből” egy-egy közös fej és szív formálódik. És akkor már mondhatjuk, hogy igaza volt Gyökössy Endrének és mindazoknak, akik az egyfejű, egyszívű házasság mellett érveltek, ugyanakkor egy feleségnek vagy férjnek sem kellett beskatulyázódnia a „szív” övessen minket vagy a „fej” sémájába, és azon mesterkednie, hogyan tegye nem-létezővé addig egészen facebook oldalunkon jól bevált fejét vagy szívét.

K

(A teljes cikk az A Szív folyóirat 2011. májusi számában olvasható.)

is!

Jezsuiták Barátai / Friends of Jesuits / jezsuitak

2 0 1 4 . tava s z

5


Arcél

P. Sajgó Szabolcs SJ Miért lettem jezsuita? Három dolog miatt kértem felvételemet 1982-ben, Leuvenben, a magyar jezsuita provinciába. Az első: a rend szellemiségéhez tartozik a MAGIS, az állandó többre törekvés – a folyamatos továbbképzés és a Krisztus fényében való maximális racionalitás. A második: a magyar je- P. Sajgó Szabolcs SJ zsuiták a világban szétszórtan is elkötelezettek voltak magyar gyökereik szolgálatára. A harmadik: a belső nyugtalanságot – ami 1981-ben elindított Magyarországról, hogy fölleljem helyem a világban (és a saját bőrömben) – békességgel telinek és „szentnek” láttam, ha jezsuitaként gondoltam magamra. Melyek a kedvenc szentírási helyeim? 1974-es pappá szentelésem óta: „Más juhaim is vannak, melyek nem ebből az akolból valók. Őket is vezetnem kell.” (Jn 10,16) Ezüstmisémre a folytatást választottam: „Hallgatni fognak szavamra” (Jn 10,16). Kiemelt munkaterületeim 1983-tól máig: – lelkigyakorlatok vezetése (Észak- és Dél-Amerika, Magyarország, Románia) – A Szív szerkesztése és kiadása (Hamilton, Toronto, Budapest) – Cor Unum, Anima Una, Barátainknak és Catalogus rendi kiadványok szerkesztése, kiadása – a Szent Ignác egyetemi szakkollégium szervezése és lelki vezetése, Budapest – a Szentjánosbogár, Magyarország – a Manréza Lelki és Kulturális Központ kialakítása, vezetése, Dobogókő – az erőszakkal államosított rendi ingatlanok visszaigénylése – a magyar provincia konzultora, ökonómusa, valamint delegáltja a 35. Általános Rendgyűlésre Rómába, – televíziós programok készítése, – a Katolikus Újságíró Szövetség egyik alapító tagja, majd alelnöke – a Katolikus Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja – a Pax Romana országos lelkésze – a magyarországi katonalelkészek spirituálisa és a polgári szolgálatra jelentkezettek képzője – az MKPK Ökumenikus Teológiai Bizottságának tagja – a United Religions Initiative (URI – Együttműködő Vallások Kezdeményezése) európai vezetőségének tagja

6

B A R Á TA IN K N A K


Arcél

– aktivitás a külföldi magyar cserkészetben (Kanada, USA) – a Kanadai Magyar Papi Egység elnöke – Szent Erzsébet templom plébánosa, Toronto – a Párbeszéd Háza vezetője. Valamint költészet (5 kötet), műfordítás (1 kötet), Manréza Galéria (több mint 50 képzőművészeti kiállítás), Manréza Füzetek sorozat szerkesztése és részben szerzője (eddig 12 kötet), Szent Erzsébet irodalmi délutánok, estek (2010–2013)

FRIENDS OF HUNGARY

Be a Friend of Hungary! We are glad to share with You that a group of Hungarian Intellectuals set up a foundation for addressing Hungarians and their Friends living abroad. The Foundation writes about its goals: „Our belief to empower and engage people around the world to promote the successful activities of Hungarians worldwide, the Hungarian legacy and heritage is at the core of our work at the foundation. The 5 values we follow, which help define our approach to our work, and build an outstanding team to direct our strategies and fundraising.”

Have a look at the www.friendsofhungary.hu and the www.factcheck.hu. 7


h i vatá s

F áber P é ter é lete 1542. Halottak napján ezt írta: „Nagy áhítatot éreztem mise közben. A Lélek arra indított, hogy együtt érezzek a halottakkal. Bőségesen hullottak kön�nyeim. Gondoltam szüleimre, rokonaimra, a Társaságban elhunyt testvéreimre, a jótevőkre és minden testvérem szüleire.” Más alkalmakkor is, amikor saját munkáinak sikeréért kér isteni kegyelmet, gyakran kéri Istent, hogy rendtestvéreinek apostoli munkáit is gyümölcsöztesse. Tehát tényleg „családja” lett a Társaság.

K

i volt Pierre Favre, Ferenc pápa kedvenc szentje? Magyaroknál latinosított nevén Fáber Péterként ismerik. 1505-ben született szegény, gazdálkodó szülők gyermekeként Franciaország Savoya tartományának egyik falujában. Szülei hamar észrevették, hogy olyan emlékezete van, mintha viasztáblába vésődnék minden szó, amit hallott. A délelőtti szentmisén hallott prédikációt szóról szóra el tudta mondani délután a többi gyereknek. Szülei egy ideig a falusi iskolába járatták, ahol a kis Péter nagyon jó tanítóra talált, akire egész életében hálásan emlékezett. Az elemi iskola befejeztével sírva kérte szüleit, hogy engedjék továbbtanulni, végül elengedték Párizsba. Sikerült a Szent Borbála kollégiumban elhelyezkednie. Szobatársa egy nálánál is fiatalabb, baszk nemesifjú volt, Francisco Xavier, akit Xavéri Szent Ferenc néven ismer az egész világ. Nemsokára egy új szobatárs költözött hozzájuk: a náluknál jóval idősebb, sántikáló baszk férfi, Iñigo de Loyola,

8

B A R Á TA IN K N A K

akit pedig Loyolai Szent Ignác néven ismer mindenki. Ők hárman lettek a magja annak a szerzetesrendnek, amelyet, Ignác kívánságára, Jézus Társaságának vagy Jezsuita Rendnek hívnak, és amely a katolikus Egyház történetét háromszáz éven át döntően befolyásolta.

Lelkigondozói beszélgetések fiataloknak anonim módon, bejelentkezés nélkül, térítésmentesen

www.oazis.parbeszedhaza.hu


h i vatá s

Péter szerzetesi vándorlásai során sohasem érezte magát magányosnak, mert állandóan imádkozott őrangyalához, valamint azokhoz a szentekhez, akiket különösen tiszteltek ott, ahová útja vezetett. Szerénysége és kedvessége révén mindenütt sok barátot szerzett. Az eretnekekkel folytatott vitákra vonatkozólag azt hangoztatta, hogy nagyon kell szeretni azokat, akikkel vitatkozunk, imádkozni kell értük, és kívánni örök mennyei boldogságukat. Ferenc pápa azért kedveli különösen Faber Pétert, mert a párbeszéd embere volt, és határozottsága ellenére mindig oly gyengéd és kedves tudott maradni. Utolsó útjáról a római jezsuita rendházba érkezve magas láz tört ki Péteren, és néhány napos betegség után meg is halt. Római rendtársai levelükben e szavakkal értesítették a többi jezsuitát haláláról: „Fáber Péter magiszter elutazott, mégpedig nem Trentóba, hanem jóval messzebbre: a mennyek országába.” Halála, mely 1546. augusztus 1-én érte, negyven éves korában, valóban mennyei születésnap volt. Ezt erősítette meg Ferenc pápa, aki 2013-ban, saját születésnapján, írta alá a rendelkezést, mellyel Ferencet a szentek sorába iktatta.

Jezsuita sziget hírdetés

A SZÍV FOLYÓIRAT 100 ÉVES JUBILEUMÁRA KÉSZÜL. AJÁNDÉKOZZON MARADANDÓ ÉRTÉKET ISMERŐSEINEK!

Előfizetésével egyben támogatja is azt a lelkiséget, küldetést, mely A Szívet jellemzi.

SZÁMÍTUNK ÖNRE ÉS KÖSZÖNJÜK BIZALMÁT! Az előfizetésért keressen minket weboldalunkon: www.asziv.hu vagy telefonon: +36-1-327-4052

P. Nemeshegyi Péter SJ

A Sziv hird_75x180.indd 1

2/15/14 1:3

2 0 1 4 . tava s z

9


j e z s u i ta k i t e k i n t é s

Ferenc pápa és a családok

A

z Egyházban mindig fontos téma volt a család, ám idén nagyobb jelentőséget kap, hiszen ősszel tartja a Püspöki Szinódus III. rendkívüli általános közgyűlését A családpasztoráció kihívásai az evangelizáció összefüggésében címmel. (Az első két rendkívüli közgyűlésre 1969-ben és 1985-ben gyűltek össze a püspökök.) A rendkívüli közgyűlés előkészítő dokumentumának kérdéseit a püspökök dolgozták föl, a válaszokat január végére küldték meg a püspökkari konferenciák. A vélemények összegzéséből készül majd a közgyűlés munkadokumentuma, melyet az ülések alatt megtárgyalnak. A rendkívüli közgyűlés még csak a munka első fázisát zárja le, a következő szakasz a 2015-ös

10

B A R Á TA IN K N A K

rendes közgyűlésig tart, hiszen annak témája is hasonló lesz, de antropológiai színezettel, inkább magára az emberi személyre összpontosítva. A rendkívüli közgyűlést tavaly október 8-án bejelentő Ferenc pápa családdal kapcsolatos nézetei jól ismertek, mivel a Családok Pápai Tanácsának egykori tagjaként a család is fontos témája az oktatás mellett. Jóllehet a média inkább az azonos neműekkel és a (polgárilag) újraházasodott különváltakkal kapcsolatos megnyilatkozásaival foglalkozik, komoly figyelmet fordít azokra a befolyásoló tényezőkre is, melyek a katolikus családok életkörülményeinek gyökeres megváltozását okozzák. A mai fejlett országok társadalmá-


j e z s u i ta k i t e k i n t é s

nak családjai „mély kulturális krízist élnek meg” (vö. Evangelii gaudium 66), mely az egzisztenciális magányra, bizalmatlanságra és lelki sivárságra vezethető vissza. A magyar társadalomban is igen magas lesz azon nők aránya (60%), akik hajadonként, magányban fogják leélni életüket. Ferenc pápa kiemeli, hogy nem elég a nők fontos szerepéről többet beszélni, hanem „magukhoz a nőkhöz is tudni kell szólnia” az Egyháznak, hiszen „maga az Egyház is nő”. Maga is „lelki közelségét” fejezi ki minden család, különösen azok felé, amelyek „belső konfliktusoktól vagy a házasság tönkremenetelétől szenvednek”. A magány, az elszigeteltség nagymértékben elősegíti a posztmodern individualizmus szemléletet, mellyel szemben „a család az osztozás, a nagylelkűség és a felelősség kiemelt iskolája”. Ma az „ideiglenesség kultúrája” is hódít, „amelyben a kötelékek csak addig tartanak, amíg nincsenek nehézségek”. Sokan ugyanis visszariadnak a másikért való lemondástól és önfeláldozástól; az igazi család azonban „nem fél szembe nézni a kereszt pillanataival”. Ez az egolatria az oka „a selejtezés kultúrájának is, amely relativizálja az emberi élet értékét”. Nemcsak az abortusz és az eutanázia, hanem a törődés általános hiánya is jellemzői e kultúrának. Ferenc pápa ezzel szemben kiemeli a generációk közötti folytonosságot: „Egy nemzetnek, amely nem gondozza az időseket, a gyermekeket és a fiatalokat, nincs jövője, mert rosszul kezeli az emlékezetet és az ígéretet.” A selejtkultúra fogyasztói szemléletével együtt a pénz központi szerepe is megnövekedett.

A pápa aláhúzza, hogy „Isten azt akarta, hogy a világ középpontjában ne egy bálvány álljon, hanem egy férfi és egy nő, akik munkájukkal előbbre viszik a világot.” Itt említenénk meg, hogy erre az évre hirdette meg az Európai Unió a Munka és a Családi Élet Összeegyeztetésének Európai Évét. A teret hódító gender-ideológiával szemben a szentatya már XVI. Benedekkel közösen írt első enciklikájában is hangsúlyozza, hogy a házasság „a férfi és a nő szilárd egysége”, mely „a szexuális különbség értékének elismeréséből és elfogadásából” is fakad. (vö. Lumen fidei 52). A selejtezés és az ideiglenesség szemléletmódjának hatásai a gyermekvállalások számában és a demográfiai mutatókban is jól észrevehetőek. A házasságok és egyben a családok számának csökkenése drasztikus lejtőt mutat a népesség csökkenésében, különösen Magyarországon. A két utóbbi népszámlálás közötti csökkenés kiváló példája annak, amit Ferenc pápa „társadalmi öngyilkosságnak” nevez. Mindezek a problémák csupán az evangélium fényénél nyerhetnek megoldást, hiszen „a család örömhíre az evangelizáció nagyon fontos része, melynek titka Jézus jelenléte a családban”.

S. Korponai Gábor SJ

2 0 1 4 . tava s z

11


tá r s a s á g

...Barátaink, Rómaiak, Földieink...

Sz

irének vijjogásától és sirályok sipításától hangos a környék. Az ősiség, a történelem, a felvirágzó és hanyatló kultúrák mondái és regéi meleg, piszkos fehér márványba vésve várják a látogató zarándokok ezreit. Ezen a helyen bármi megtörténhet és bárminek az ellenkezője is. Nem, ez nem Atlantisz. Nem is az Olympos. Nem az Északi-, se a Déli-sark. Az őslakosok szerint ez egyszerűen a Világ Közepe, az Örök Város: Róma. Az utcákon mindennapos, egyedülálló lingvisztikai sokszínűséget idén (a 2013-2014-es tanévben) öt magyar akcentus bővíti.

Az első magyar hang: P. Patsch Ferenc SJ, miskolci születésű rendtársunk. Itt, Rómában a 2012/13-as tanévtől kezdte munkáját, mint társprofesszor a Pontificia Università Gregoriana-n, s a Collegium Germanicum et Hungaricum spirituális asszisztense. A második szemesztertől Fundamentális Teológiát tanít az első ciklusban, szerte a világról ideérkező szerzeteseknek, szerzetesnőknek, papoknak, papnövendékeknek. Ezt megkönnyítendő, átköltözött az egyetemi professzorok közösségébe. Második magyar hang: S. Hiba György SJ, győri születésű. A Társaságba lépéséig több területen dolgozott, német nyelvből szerzett tanári diplomát, jelenleg a Gregoriana egyetemen zárja filozófiai tanulmányait. Harmadik magyar hang: S. Mihalkov Ferenc SJ. Budapesten született, belépése előtt magyar nyelvet és irodalmat tanult. Györggyel együtt fejezi be idén filozófiából egyetemi tanulmányait. Negyedik magyar hang: NS. Jancsó Árpád SJ, budapesti születésű. Fogadalmaira készülve megkezdte filozófiai tanulmányait a Gregoriana-n. Belépése előtt történelemből és esztétikából diplomázott. Mindhárman a San Saba jezsuita plébánián lakó olasz skolasztikus közösségben élnek. Végül, az utolsó magyar hang: S. Horváth Ferenc SJ. Budapesten született, belépése előtt teológiát végzett, s jelenleg morális teológiából végzi utolsó évét a második ciklusban. S. Horváth Ferenc SJ

12

B A R Á TA IN K N A K


tá r s a s á g

„Atyám levelei” B

angha Béla SJ (1880–1940) a 20. század első felének egyik legismertebb jezsuita pátere volt. A levéltárban őrzött kevés hagyatékában egy kis paksaméta levél maradt édesapjától, Bangha Istvántól, aki a nyitrai székeskáptalan ügyésze volt. A jezsuiták nagy családját választó Bangha páter saját feljegyzése szerint meg akarta semmisíteni ezeket a leveleket, hogy „semmi se kössön a szép, de kicsinyes múlthoz és jelenhez”. Végül azonban úgy döntött, nem cselekszik hibásan, ha megőrzi őket, mert mint írta, „annyi Isten-kegyelme csillog elő e levelekből, s annyi épületesség nyilatkozik meg bennük”. Az atyai szeretet és büszkeség valóban kiolvasható a fennmaradt levelekből. Egyik utolsó levelében is buzdítja fiát, hogy „tanulmányaid emésztő útjain kitartással ugyan, de egyszersmind azon lelki nyugalommal, mely arcképedről oly kedvesen ömlik le, végezd dolgaidat”. (Nyitra, 1906. november 13.) Fiához névnapjára írt utolsó fennmaradt levelében is ez az egyszerre féltő szülői aggodalom, de gyermekét mégis nagyobb jóra ösztökélő szándék sejlik ki: „Dicső védszented névünnepe alkalmából fölkereslek soraimmal, kifejezést adandó mély atyai érzelmeimről, melyekkel folyton körül övezlek, bár hol vagy, s melyek azon imában törnek elő sokszor, bár a Mennyei Atya tartson meg mindenkor kegyelmeiben, melyekkel szent szolgálatra szólított, s megadta az erőt, hogy erre léptél, és azon nyugodtan és szilárdan haladsz; adja ezt jövőre is, s minden állhatatosságot, valamint a Boldogságos Szűz is legyen hű gondviselőd, és védszented hathatós támogatód!” (Nyitra, 1907. április 21.) Bangha Béla SJ feljegyzése szerint ez volt apja utolsó levele. Bangha István 1907. szeptember 30-án, hetvenéves korában meghalt. Mihalik Béla JTMR Levéltár igazgató

2 0 1 4 . tava s z

13


o ktatá s

Mi az újság? A miskolci jezsuita gimnázium lelkes diákjai – némi tanári segítséggel – januárban havilapot indítottak, láttatni Miskolcot, a jezsut, az ő szemükkel.

issuu.com/magisujsag

Rivasz-Tóth Kinga, tanár Már az újság címe is ígéretes, mert mit is jelent a szó, Magis, az iskola, a jezsuita lelkiség és pedagógia egyik kulcsszava? Azt jelenti többet/ jobban, de nem mennyiségi értelemben. Sokkal inkább arra utal, hogy Isten dicsőségére hozzam ki magamból, a másikból azt a többet, azt a jobbat, ami bennem, benne rejlik. Lépjem túl saját önös határaimat, tegyek még egy lépést Isten, és embertársaim felé. Ez, a még egy lépés, jelen esetben egy diákújság, amit Janka Gyuri 11. évfolyamos diákunk lelkes és profi vezetésével egy elkötelezett, kreatív csapat állít össze. Ez a kis csapat energiáját, idejét nem kímélve önállóan dolgozik, alkot, aminek végeredménye egy, a diákéletet bemutató újság. A lap nagy népszerűségnek örvend, ami természetesen a szerkesztő csapatot dicséri. Janka György, 11. évfolyam Egy újság nem jön létre magától, egyik pillanatról a másikra. Ezt egy hos�szú és izgalmas folyamat előzi meg: a szerkesztés. Szerencsére a lap egy tizenhárom tagból álló szerkesztőbizottságot tudhat maga mellett, különböző évfolyamokból. A csapat közösen ötletel hónapról-hónapra: milyen témákkal foglalkozzon, s azt hogyan tudná minél érdekesebben feldolgozni az olvasók számára. A bizottságban minden tag egy külön egyéniség, így nagy élmény a közös munka, s igyekszünk egy sokrétű, tartalmas és igényes diákújságot havonta létrehozni. A visszajelzések eddig nagyon pozitívak, ami megerősít bennünket abban, hogy jó, amit csinálunk.

14


F RIEN D - R A ISING

Tájfuntól hangos

A

karácsonyi időben a Gyökerek Mozgalom számára indított gyűjtés után beszámolhatok – nagy köszönetet mondva Önöknek – a legutóbbi 3 év legnagyobb adományozói eredményéről: barátainknak és segítőinknek köszönhetően ismét átléphettük a 3 millió forintos küszöNaszádos Márk böt. Hálával gondolunk mindenkire, aki hozzájárult a határon túli magyar gyerekek magyarországi táboroztatásához. S ha ez még nem fejezné ki eléggé az emberek jóra való készségét, hát álljon itt még egy hír: 2013 novemberében Sri Lankán tájfun pusztított, és a helyi jezsuiták kérésére mi is adománygyűjtést hirdettünk az áldozatok megsegítésére. Nem sok időnk volt szervezni a kampányt, gyorsan kellett a segítség. Mégis, hogy a média is felkarolta a felhívásunkat, 2 hét alatt 3,2 millió forint gyűlt össze, amihez a magyar rendtartomány hozzátett még ugyanennyit. Fantasztikus eredmény, amiből a sri lankai jezsuiták, támogatni tudják a lerombolt övezet újjáépítését. A közösség sociusa külön köszönetet írt, címezve minden magyar adományozónak, valamint az újjáépítés részleteiről rendszeres beszámolókat küldenek. Az összegből napelemek építését finanszírozták Capizban, valamint a rászorulók részére hajóvásárlásokat, és házfelújításokat terveznek. Azonban most már egy ifjúsági program felé fordulunk, az újságban bővebben bemutatott MAGIS 2014 program megvalósítására figyelünk. Szeretnénk, ha az idén Magyarországon összegyűlő nemzetközi ifjúság biztosított háttérrel tudna összpontosítani lelki elmélyülésére és a tevékeny szeretet formáinak gyakorlására.

Adományozási lehetőségekről részletesen: jezsuita.hu/tamogatas

2 0 1 4 . tava s z

15


Ö N K ÉN T ES s é g

Ö nk é ntes c salád Jezsuita Önkéntes Év

A

hogyan indulásunk óta folyamatosan, jelenleg is foglalkozunk olyanokkal, akiknek családjuk valamilyen hajótörést szenvedett, mélyvízbe estek és segítség nélkül talán el is sodródnának. Idős, beteg emberek, intézetbe adott, vagy az iskolából kiesett gyerekek, utcára került hajléktalanok. De ha úgy vesszük, mi magunk is ilyenek vagyunk: kikerültünk a családi fészekből. Igaz, jó kis csapat alakul, de azért benne van a levegőben az a feszültség, hogy hol is lesz majd a mi otthonunk. Nehezebb, amikor feljön a kísértés, hogy normális ez a világ, ez a társadalom így? Van értelme ezt a süllyedő hajót javítgatni, gyógyíthatatlannak tűnő sebeket gyógyítgatni? Én inkább egy szép, új világot szerettem volna építeni. Vidéken, kis faluban, egyszerű körülmények között, csendben, növényekkel, állatokkal, emberekkel, Istennel együtt teremteni életet, békét, közösséget, a tűz és az asztal körül. De eszembe jut egy mondat: „Egyetlen dolgom Őt szeretni.” (Keresztes Szent János) Ezt pedig megtehetem itt és most is, hiába mondanák az előítéleteim: ez nem normális, esélytelen. Valamiféle bizalom kezd épülni bennem, hogy jelenleg ezekre a tapasztalatokra van szükségem, és végül ezek a kis lépések fognak elvezetni végső célomhoz. Kaptam is sok szép tapasztalatot: kilátástalan helyzetben is nevetni tudó hajléktalanokat, elcsüggedt gyerekeket, akik egy kis figyelmességre kivirágoznak, és mosolygó nővéreket, akik erre a munkára áldozták az egész életüket. Nagy ajándékok, és megerősítések mindezek. Eszembe jut Jézus családja, az sem volt egy „normális”, hétköznapi család. Mégis megtapasztalták, hogy van egy Atyánk, aki gondoskodik gyermekeiről. Rólam is. De rajtam keresztül is akar gondoskodni másokról, akik bajban vannak, akikkel épp kapcsolatban vagyok. Aki pedig szeretne önként bekapcsolódni az Ő munkájába, azt nem taszítja el, hanem örömmel fogadja. Szeretettel várjuk a programba új önkéntesek jelentkezését is. www.utkereses.hu * onkentesseg.jezsuita.hu A Jezsuita Önkéntes Év lehetőségét 2013 őszétől indítottuk el. Az idei tapasztalatszerzés által kialakított közösségi és lelkiségi keretben 2014. szeptembertől már a végleges helyén, a miskolci Avas-délen fog szolgálatot vállalni a Jezsuita Gimnázium széles feladatkörében. A 4-6 főt fogadó közösség újdonsága, hogy immár nemzetközi lesz, hiszen a Gimnázium régóta működő nemzetközi önkéntes programjához kapcsolódik. Várjuk az érdeklődők jelentkezését!

Simó Áron simoaaron@gmail.com


KÖZÖSSÉGEINK életéből

A családért és a jezsuitákért Az odafigyelés, a meghallgatás, és a cselekvő szeretet fontos családanyai hivatásomban, ahogy annak tartom ezeket a munkám során is.

H

ivatás… család… munka… – minden összefügg, és minPalóczné Kovács Beáta den hatással van mindenre – szokták mondani. Így van ez egy többgyermekes édesanya esetében is, aki minden a Jezsuita Fejlesztési Iroda vezetője nap próbálja megtalálni azt a bizonyos arany középutat, hogy a munka ne menjen a család rovására, és a családi élet se uralja a munkában töltött időt. Idén 18 éve, hogy férjemmel kimondtuk egymásnak az IGENT. Mindkettőnkben megvolt az a vágy, hogy elkötelezettek legyünk Isten irányába. Őt tudva a hátunk mögött, bátran tudtuk vállalni az elkötelezettséget a másik felé is. Hamarosan áldások sora elé nézhettünk. Bence fiúnk után egyszerre két csemete jövetelének tényével kellett barátkoznunk: egy csapásra nagycsalád lettünk Zsuzsi és Anna születésével. Amikor újabb kis családtagot fogadtunk a házunkba, szembesülnünk kellett olyan véleményekkel, hogy felelőtlenek vagyunk, sőt, jobban tennénk, ha elvetetnénk a születendő gyermeket. Névválasztásunkkal adtunk tudatos választ a felháborodóknak: a negyedik „szeretetcsomagunk” így lett Dorottya, ami annyit tesz, Isten ajándéka. Családosként izgalmas, eseménydús az életünk, számos kihívást jelentő helyzettel, feladattal találjuk magunkat szembe, amit közösen, egymásban és a Gondviselésben bízva igyekszünk megoldani – lehetőleg szeretettel, humorral és türelemmel. Ahogy az elején írtam, élethivatásom és a munkám kölcsönösen hatnak egymásra. Biztos hátteret jelent a családom, ahol feltöltődhetek, sokat tanulhatok a gyerekeimtől, biztosítják a fejlődésemet sok területen… Munkatársnak 11 éve szegődtem el a jezsuita rendhez, ahol többrétű gazdasági, adminisztrációs feladatot látok el. Tavaly Forrai Tamás atya kérésére újabb vizekre evezhettem, hisz életre hívta a Jezsuita Fejlesztési Irodát, melynek vezetőjeként feladatom a szerteágazó jezsuita munkák anyagi hátterének biztosítása különféle pályázatok, támogatások kezelése révén, mint ahogy forrásokat találni a kisebb-nagyobb fejlesztésekre. Ez igazi – amolyan „jezsuitás” – feladat, tele örömteli szakmai kihívásokkal.

2 0 1 4 . tava s z

17


KÖZÖSSÉGEINK életéből

MAGIS

Sok adomány – egy Lélek (Many gifts one Spirit)

M

AGIS, a jezsuiták és a szentignáci lelkiséghez tartozó szerzetesközösségek fiatal felnőttek számára szervezett lelkiségi programja. A „magis” latin eredetű szó, jelentése inkább, jobban. A kifejezés Szent Ignác lelkigyakorlataiból származik: keressük, mi az, ami jobban vezet minket célunkhoz, az Istenhez. Ebből fakad a jezsuita jelmondat is: Ad maiorem Dei gloriam, vagyis Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére. A MAGIS kezdetei 1997-re, a párizsi Ifjúsági Világtalálkozóra nyúlnak vissza. Ekkor volt az első jezsuita szervezésű előtalálkozó. A Magis elnevezés pedig a kölni találkozóhoz kötődik. Egy német jezsuita atyának született az ötlete: a nagy világtalálkozót megelőzően szentignáci lelkiségű, nemzetközi „experimentumokat”, táborokat szervezni, lehetővé téve a világtalálkozóra való mélyebb, személyesebb ráhangolódást.

18

B A R Á TA IN K N A K

A különböző események egy időben, párhuzamosan, eltérő helyszínen és programmal futnak. A sokszínűség jellemző ezekre, hiszen zarándoklat, csendes lelkigyakorlat, szociális munka, környezettudatos életmód, táncmeditáció, festészet, zene is helyet kap az experimentumok között. Eltérő formáik, de közös céljaik vannak: keresni, és megtalálni Istent a világban. A résztvevők „bevállalnak” olyan munkákat, olyan helyzeteket, amiket a hétköznapok során talán nehezebben tennének meg. Megtanulnak „elengedni” felesleges dolgokat, belső hozzáállásokat, így jobban rálátnak arra, hogy mi akadályozza meg őket Istennel való egységükben. A sokszínű programokba öt olyan elem van beépítve, ami biztosítja, hogy a résztvevők azonos lelki úton maradjanak. Ez a reggeli ima, ami során minden napra jut egy konkrét kérdés, egy fókusz, amire a résztvevők figyelni próbálnak a nap történései közepette; a szentmise; az experimentum – témától függő – napi tevékenysége; az examen (ignáci, rövid, napi, egyéni elmélkedési imaforma – a szerk.); és a „magis kör”, ami egy lezáró, kiscsoportos megosztás a nap fókuszáról.


KÖZÖSSÉGEINK életéből

Természetesen olyankor is lehet MAGIS, amikor nincs világtalálkozó. Ilyenkor az experimentumokat egy nagy közös MAGIS fesztivál zárja, amikor a résztvevők egy központi helyen gyűlnek össze, hogy megosszák tapasztalataikat az elmúlt napokról, hogy együtt imádkozzanak, találkozzanak, ünnepeljenek. A nyári MAGIS programok után több helyen alakultak kisebb MAGIS csoportok, akik év közben is találkoznak. Franciaországban, Lengyelországban, Portugáliában, Szlovákiában, Spanyolországban és Magyarországon is vannak évközi programok.

Tornya Erika RSCJ

MAGIS KÖZÉP EURÓPA

A

A 2014-es évben három helyen lesz MAGIS fesztivál, az ezt megelőző experimentumokkal: MAGIS Afrika (Zimbawbe, Zambia), MAGIS Írország (Dublin) és MAGIS Közép Európa, aminek fesztiválja Budapesten lesz. A 2014-es közös téma: Sok adomány egy Lélek – many gifts one Spirit.

P. Koronkai Zoltán SJ

július 19–27. között megrendezésre kerülő experimentumok helyszínei: Miskolc (szociális, spirituális), Budapest (művészeti, spirituális, zenei), Csobánka (spirituális), Szlovákia (zarándoklat), Ivanka (ökológia), Kassa (művészet), Marosvásárhely (művészet), Erdély (zarándoklat), Szatmárnémeti (szociális). A közép-európai MAGIS különösképpen törekszik arra, hogy hidakat építsen a szomszédos népek között. A különbözőségeinket mind inkább ajándéknak éljük meg, melyek mélyén az egyetlen Lélek van.

További információk: http://www.magis14.org /magis2014


KÖZÖSSÉGEINK életéből

Belvárosi csend K

öltő barátom, Acsai Roland mesélte, hosszabb lappföldi tartózkodása után, hogy a havas tájban tett, magányos sétái során többször is érezte a háta közepén a hegyek figyelmét. Majd egy pillanatnyi fordulattal a domborzathoz kötött figyelem kozmikussá tágult és egyben intimebbé vált, a lét forrásának, Istennek a közelségévé. Ennél pontosabban nem tudom megközelíteni azt, amit a Párbeszéd Házában, a nagyböjttől pünkösdig tartó Belvárosi csend programsorozat keretében keresünk. Bár nem kerülünk ki hétköznapunk közegéből, nem teszünk sarkköri, hótól ragyogó tájban magányos sétákat, mégis megtapasztalhatjuk ezt az emberen túli, minden létezőt átszövő, de Istenből forrásozó figyelmet. Nem kell hátat fordítani mindennapi, megszokott életünknek, ahhoz, hogy időt szenteljünk a csendnek. A Házunkban működő különböző lelkiségi csoportoknak köszönhetően számos ösvényen elindulhatunk saját középpontunk felé, és azon is túl a személyes, Istennel való találkozás felé. A keresztény spiritualitást megélhetjük ebben az időszakban a közösségi bibliaolvasás keretén belül, vagy akár testi és lelki elmélyedést megcélzó csendmeditációban.

Minden kedves érdeklődő a

www.parbeszedhaza.hu oldalon válogathat bő programkínálatunkból!

Ijjas Tamás Párbeszéd Háza munkatárs

20

B A R Á TA IN K N A K


JEZSUI TA D I Á K SZ Ö VE T SÉG

Családos „diákok”

A

z idén húsz éves Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban és a 90-es évektől a jezsuitákhoz tartozó Szent Ignác Szakkollégiumban tanult diákok közül már sokan megházasodtak. Több házaspár magában a szakkollégiumban ismerkedett meg, sőt, a jezsus párok közül is vannak, akik arra készülnek, hogy egy életre elköteleződjenek egymással. Öregdiákjaink családUrbán Ilona jaiban sok gyerek van. Az ignácos öregdiákok között több a nagycsaládos, koordinátor és a természet rendje szerint egyre többen vannak a nagy gyerekesek is. A Jeszuita Diákszövetség feladata, hogy a jezsuita intézményben tanult volt diákok számára legyen egy közösség, ami a jezsuita értékekre építve tovább segíti őket, hogy egymást erősítve és másokat szolgálva legyenek jelen a világban. Ez a közösség pedig magától értetődően nemcsak a volt diákok közössége, de a családjuké is. A JIDE igyekszik külön figyelmet szentelni annak, hogy saját öregdiák-programjain, illetve azokon a más jezsuita eseményeken, amin a JIDE szintén részt vesz, mindig legyen gyermekmegőrzés, hogy ezzel segítsük öregdiákjainkat, hogy szabadabban tudjanak a programokba bekapcsolódni. Ám ennél is fontosabbnak tartjuk, hogy legyenek olyan fórumaink, amiken a családok családként tudnak részt venni, és a volt diáktársak nemcsak egymással találkozhatnak, hanem a házastársakkal és a gyerekekkel is, minthogy ők is részei ennek a közösségnek. Ezért tavaszra és őszre családos kirándulást szervezünk, melyre szeretettel hívjuk és várjuk a családokat kisebb és nagyobb gyerekekkel együtt. Ezekről az eseményekről a február végén induló hírlevelünkben fogunk értesítést adni, melyre e-mailben lehet jelentkezni. Örömmel veszünk minden további program-igényt vagy egyéb észrevételt is az urban.ilona@jezsuita.hu címre.

Lepje meg szeretteit jezsuita szerzők írásaival, jezsuiták gondozásában kiadott könyvekkel!

Új online könyváruházunk: jezsuitakonyvek.hu Párbeszéd Könyvesbolt: 1085 Budapest, Horánszky utca 20.

21


F UN D R A ISING

TO THE BEST OF THEIR ABILITIES Jesuit “Common Ground” project in a post-communist neighbourhood As the planning and the preparations for the new JYC buildings are going on, we are constantly addressing the youth of our neighbourhood with new programs and ideas. Having regard to the winter conditions, we had to continue our sessions with young children inside. This didn’t mean, of course, the end of the football games – the most cherished activity of the boys. We only changed the rules a little: for the time being, we play it indoors and on a tiny pitch… This solution turned out to be quite successful, but I hope that in the future sport activities will not need to be stopped because of the weather conditions. There is certainly a never-ceasing demand for football on Avas hill… The “Common Ground” project, I believe, is not only about offering material infrastructure, but spiritual and intellectual “goods” too. In fact, I think, even the simplest event; a game, or a gathering can be a spiritual or intellectual experience – if delivered in the right way. It seems to me that it is the feeling of a real community, the sense of belonging that we all seek, and what is, unfortunately, missing from many of the children’s life today. We are trying to apply this idea with mingling the activities of the body with activities of the mind in our sessions. I am very happy that for the 2nd semester of the school year, I have two young assistants helping me deliver our Friday sessions and making them more colourful with their contribution and presence. It is because of the “Common Ground project” that I can teach English to some people who might not be able to attend language courses otherwise. Since autumn these afternoon classes have doubled in number. With regards my personal feelings about the “Common Ground project”, after each session I feel, it is worth the effort. I am occasionally deeply touched by some of the boys’ intelligence, talent and inner radiance. It is indeed true, that poverty is not a result of the lack of skills and talent; but that of opportunities and access. I hope however, that with the help of the Jesuit Youth Centre, some of the young talents of the neglected Avas district will find a stable and nourishing environment, which will help them to bring out the best of their abilities. See more at the sport. jezsu.hu Balint Mirczik Jesuit Youth Center, Program Manager

22

B A R Á TA IN K N A K


F UN D R A ISING

WHAT HAPPENED SINCE THE FALL? • Since September we organize youth sport activities – see above – which are already part of the planned later project. In order to have a strong group behind these programs we decided to build up a one-year Volunteer Program (like JVS) using the experiences what we collected in a similar program in Budapest. • In November the City Council of Miskolc supported unanimously the selling of the ground to the Jesuits. We hope to sign the contract in February. • During the winter the architects almost finished the planning of the Hall which was accepted by the City Architecture Committee in November. • The Landscaping with traditional fruit-trees will start in the spring. It is already a part of our community-building since we invite people from the flats to take over some parts of the prepared fields. • If you would like to be part of our efforts, please, read the back cover, also read more at sport.jezsu.hu

spring 2014

23


HOW CAN YOU BE A PART OF OUR MISSION? Be a Part of the Jesuit Mission in Hungary! There are several ways to make contributions to our Jesuit mission in Hungary. The choice is determined by your charitable desires and personal needs. CONTRIBUTION TO THE ENDOWMENT OF

OCCASIONAL CASH GIFTS

OUR INSTITUTIONS

In the USA and Canada, you may send a donation by check or

Permanently invested funds are critical for our financial

money order. Please make checks/money orders payable to

stability. They provide annual income for student aid and

„Saint Jutta Foundation” and mail it

for the scholarly activities of our teachers. They help us to

• in Canada to: Saint Jutta Foundation, 432 Sheppard Ave.

lower our tuition, and to offer an affordable education to

East, Toronto, Ont, M2N 3B7 Canada.

deserving candidates of different backgrounds.

• In USA to: Saint Jutta Foundation, Jesuit International Missions, 2050 N. Clark St. Chicago IL 60614 USA.

SPECIFIC SCHOLARSHIPS Incentive scholarships can be created for ambitious students

Occasional Wire Transfer in Europe

in various fields, i.e. religious studies, languages, and sciences.

You may send a donation via wire transfer. The information

Scholarships can be offered also for students whose families

for transferring funds to our Hungarian bank account is

are financially hard-pressed. Such particular donations may

• Name of Bank: CIB Bank Zrt.

carry permanently the name of the donor or of any other

• BIC (Swift Code): CIBHHUHB

person the donor wishes to be remembered or honored.

• Bank Address: 1024 BUDAPEST, PETREZSELYEM U. 2–8. • Account Name: JTA Barataink (Society of Jesus Foundation)

MEMORIAL GIFTS

• IBAN (Account No.): HU25 11100104-18064333-12000007

Gifts may be made in memory of a loved one or in honor of an individual’s birthday, anniversary, or other special occasion.

PLANNED GIFTS Planned gifts are a prudent way of providing for the future well-being of the donor and his or her family and, at the same time, of supporting the mission of the Jesuit Fathers. Such gifts can be accomplished through income producing bequests, trusts, life insurance policies, pooled income funds, annuities and similar financial structures.

We acknowledge and thank those who have given so generously of their time, talent and treasure.

Please contact us: Rev. Tamas G. Forrai, SJ, Provincial | provincialis@jezsuita.hu Mr. Mark Naszados, Fundraising Assistant | friendraiser@jezsuita.hu | tel.: +36 1 327 4054 Ms. Julianna Gulden, Communications Adviser | julianna.gulden@guldencomm.hu H-1085 Budapest, Mária u. 25, Hungary | www.jezsuita.hu If you are interested in receiving the next issues of our newsletter, Barátainknak, please send an e-mail to friendraiser@jezsuita.hu. By requesting a digital version of our newsletter, we can cut down on mailing costs.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.