Csallóköz - 2015/14.szám

Page 1

ISSN 1336-3638

Csallóköz SOMORJA > DUNASZERDAHELY > NAGYMEGYER > KOMÁROM

Felismeri ezt a nőt?

Comenius születésnapja alkalmából díjazták az intézmények pedagógusait

3. oldal

4–5. oldal

Rajkovics Péter rovata

Swap A szaknyelvben több területen használják a címben szereplő szócskát, amely igazából cserét jelent, meghatározott esetekben jobb minőségű termékre. A húsvét alatt az emberek többségének akad ideje arra, hogy megpihenjen. Elgondolkodjon arról, hogy szükség van-e a váltásra, egy magasabb fokozatra, amely életét minőségibbé teszi. A lehetőségből viszont csak akkor lesz csere, ha akadnak olyan feltételek, melyek az előrelépést megengedik. Éppen ezek hiányoznak napjainkban. A fiatalok már húszéves koruk előtt kiüresedettnek érzik a világot maguk körül, hiszen nagyrészt azzal találkoznak mindennapjaikban, hogy a szabad piac ellenére csupán az anyagi források megléte viheti őket előre. A húsvétnak a feltámadásról, az újrakezdésről kellene szólnia. Ehelyett sokak számára egyre inkább olyan ünnep, amelyet az otthontól távol szeretnének tölteni. Tegyük fel a kérdést, hogy miért van ez így? Adjunk válaszokat is, előítéletek nélkül, mert olyan társadalmat kellene építenünk, amelyben a csere, vagyis a gazdaság alapja mindenki számára hasznos. Mindezek nélkül ugyanis csak tovább sodorjuk magunkat abba a korba, ahol egyre több a depresszió, amely erőszakot szül a holnapra.

2015. március 31., 14. szám

Ára: 0,70 €

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

w w w. c s a l lo k o z . c o m

„Tüzet gyújtanak az elméjükben”

Megpróbálta kirabolni a bank somorjai fiókját

Nézőpont

Žitný ostrov

Megvan az új tulajdonos NAGYSZOMBAT MEGYE – Március 25-én zárult le a galántai és dunaszerdahelyi kórházak eladása, a megyei döntés értelmében mindkét intézmény részvényeinek tulajdonosa a Svet zdravia társaság lett. Amint az ismert, 2009-ben a megye részvénytársaságokat hozott létre, hogy átvállalhassa a két kórház csaknem 20 millió eurós adósságait, amelyet a megye a mai napig törleszt. Közben három alkalommal növelte a kórház alaptőkéjét, Dunaszerdahelyen és Galántán is 3–3 millió euróval. Ezzel ismét hozzájárult a kórházak anyagi helyzetének javulásához. A két megyei kórház az elmúlt öt évben folyamatosan beruházásokat hajtott végre, elsősorban orvosi

műszereket, egészségügyi berendezéseket vásároltak – Dunaszerdahelyen 2,3 millió euró értékben, Galántán pedig 1,1 millióért. 2012-ben lépett érvénybe a parlament által elfogadott döntés az orvosok béremeléséről, amely azonban nem biztosította az anyagi fedezetet a kórházak számára. A rendelkezés csaknem egymillió euró kiesést eredményezett a két kórház esetében. Következményeként a kórházak anyagi helyzete tarthatatlanná vált. Ezek után döntött a megye a két kórház részvényeinek eladásáról. A döntési folyamat végén az elmúlt szerdán a megyei önkormányzatban a jelenlévő 33 képviselőből 32-en szavaztak az eladással kapcsolatosan előterjesztett határozati javaslatra. A Svet zdravia társaság a szer-

ződés értelmében átvállalja mindkét kórház kintlévőségeit és adósságait, amelyek körülbelül 14 millió euró nagyságrendűek, valamint beruházásokat eszközöl mindkét intézményben 10–10 millió euró értékben. A részvények vételára 2 millió 100 ezer euró. A Svet zdravia képviselői a megye által szervezett képviselői meghallgatáson elmondták: megőrzik a kórházak jelenlegi működési szerkezetét, nem szándékoznak bezárni egyetlen osztályt sem. Pozitívan értékelték az orvosok, nővérek és a kórházakat működtetők munkáját. Kinyilatkoztatták, hogy mindenki esélyt kap munkája folytatására és a vásárló a kétnyelvűség biztosítását is vállalja az aláírandó szerződés értelmében. (csll)

Vojtík Szimona felvétele

● Előfizetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44; e-mail:online.csallokoz@gmail.com ●


2

Csallóköz

Tudósítás > Játék

Önfejlesztésre nevel a cserkészet NYÉKVÁRKONY/ÉRSEKÚJVÁR/KASSA – Országszerte párhuzamosan három helyszínen tartott tréninget a hétvégén a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség. Március 20–22. között Kassán, Érsekújvárban és Nyékvárkonyon találkoztak a cserkészvezetők, hogy megismerjék és elsajátítsák a megújult nevelési módszer alapjait. Személyes fejlődés, önértékelés, nevelési célkitűzések, szabad választás, keret-

mese – röviden összefoglalva ez a lényege az SZMCS új nevelési programjának. A szövetség idén ünnepli újjáalakulásának 25. évfordulóját, eddig az 1996-ban készült próbarendszer alapján dolgoztak a cserkészvezetők. Az eddigi próbarendszer két korosztályt, azokon belül pedig több szintet tartalmazott, és része volt egy témakörökre bontott konkrét tudáslista, arról, amit egy cserkésznek tudnia kell. Az új nevelési program előkészítésével már 2007 óta foglalkoznak a cserkészek,

a gyakorlatba ültetés lépéseinek kidolgozását közel négy éve kezdték el. Az új nevelési módszer nem törli el a régit, hanem tudatosabb hátteret ad neki. „Az új rendszer magába foglal pedagógiai elméleti alapokat, korosztályi nevelési célokat és egy értékelési-előmeneteli rendszert. A cserkészmódszerek, az őrsi gyűlés, a játszva tanulás mind a részei maradnak a munkánknak. Ahogy maga Baden-Powell, a cserkészet alapítója, mi is hiszünk abban, hogy a gyerek fel tudja ismerni szükségleteit, és tud dönteni saját fejlődése kapcsán, ha erre lehetőséget kap” – mondta Fencik Veronika, az SZMCS nevelési munkacsoportjának vezetője. A Nevelési Roadshow első tréningjén a három helyszínen együtt közel 150 fiatal vett részt. A tréningvezetők ismertették velük a hat fejlődési területet – testi, lelki, szellemi, érzelmi, társas, jellemfejlődés –, az egyes területek alapján meghatározott célkitűzéseket, és minta őrsi összejövetelek során mutatták be, a gyakorlatban ezzel hogyan tudnak dolgozni. „A képzésen a gyakorlatra helyeztük a hangsúlyt, hogy minél jobban megértse, sőt,

átélje mindenki a módszer lényegét. Az új nevelési módszer beindulása hosszú folyamat, de bizakodóak vagyunk, cserkészvezetőink visszajelzései is pozitívak” – közölte Fencik Veronika. Elmondta, az őrsvezetők feladata jelenleg, hogy kipróbálják otthon a módszer alapját, a közeljövőben pedig további képzések várnak rájuk, ahol nem csak bővíthetik tudásukat, hanem a nevelési munka során felmerült nehézségeket is megbeszélhetik, és visszajelzésük által a nevelési munkacsoport tovább tudja fejleszteni a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség új nevelési rendszerét. szmcs-p

Keressen 10 eurót!

Kedves Olvasók!

Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 13. számban közölt feladványért („Hasonlót éltünk meg mi is.” – „Undesser Tímea: Tűzoltókocsin érkezett Kaliňák”) Kázmér Margit (Marcelháza) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Fontos számunkra a megfigyelő hálózat.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: április 7.

Szeretnénk jelezni, hogy jövő heti számunk a hétfői ünnep miatt egy nappal később, szerdán jelenik meg. Mindez a terjesztési hálózatokban végbement átalakulás következtében azt jelenti, hogy egy nappal később, csütörtökön lesz elérhető újságunk a legtöbb árusnál. Megértésüket köszönjük! Minden Olvasónak áldott húsvéti ünnepeket kívánunk! A Szerkesztőség

Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTÍK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 55. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja a WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta, IČO: 45 252 122 és a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Nyomja: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vezekény. Terjeszti aD. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 55. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta, IČO: 45 252 122 a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Tlač: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky – program Kultúra národnostných menšín Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz


2015. március 31. | 14. szám

3

Bűnügy > Hirdetés

Felismeri ezt a nőt? SOMORJA – Március 26-án, csütörtökön délelőtt 11 órakor a képen látható nő fegyverrel a kezében utasította a Tatra Bank munkatársát, hogy adja át neki a kasszában lévő pénzt. Az elkövető fehér kötött sapkát viselt, valamint szürkészöld garbót, melynek nyakrészét az arca elé húzta. Miután rákiáltott az alkalmazottra: „add az összes pénzt”, zsákmány nélkül távozott a bankfiókból. A rablás során szemé-

lyi sérülés nem történt, mint ahogy anyagi kár sem keletkezett. A rendőrség a támadás után azonnal nyomozni kezdett. A tettes utáni keresés továbbra is folytatódik, melyben a rendőrség a nyilvánosság segítségét kéri. Aki a kamerafelvételek alapján felismeri a képen látható nőt, jelentkezzen a legközelebbi rendőrőrsön vagy hívja a 158-as ingyenes számot. (r)

Rendőrségi felvételek

K.I.S. Invest s.r.o A kölcsön nálunk gyerekjáték!

Expressz banki és magánbanki hitelek Kezes és kereseti kimutatás nélkül Kifizetjük adósságait, tartozásait!

0917 373 278 Gyors ügyintézés, diszkréció! Forduljon hozzánk bizalommal!


4

Csallóköz

Tudósítás

A. Nagy László

Fotó: csallóköz

„Tüzet gyújtanak az elméjükben” Comenius születésnapja alkalmából díjazták az intézmények pedagógusait DUNASZERDAHELY – Múlt pénteken a városi fenntartású óvodák és iskolák pedagógusait köszöntötték a művelődési központban. Ahogy a bevezetőben elhangzott, tanári pálya nem csupán hivatás, de elkötelezettség is. A tanító sok esetben maga a példakép. A mai korban azonban nem örvend nagy megbecsülésnek, ezért az eredményes oktató-nevelő munka fejlesztése érdekében tartja a város fontosnak, hogy alkalmat találjon a pedagógusok munkájának nyilvános elismerésére. Ünnepi beszédet A. Szabó László alpolgármester mondott, aki köszönetét fejezte ki az oktatók áldozatos munkájáért. „A tanítás az egyszerű halandó szemszögéből látszólag könnyű, megerőltetés nélküli tevékenység. Azok viszont, akik a társadalmi megbecsülés hiányának ellenére minden nap fáradhatatlanul és igaz hittel állnak ki a gyerekek elé, hogy tüzet és világot gyújtsanak elméjükben, nagyon is jól tudják, hogy mi a feladatuk, mi a valódi küldetésük. Emberekkel foglalkozni, nyelvükhöz és kultúrájukhoz való kötődésüket megalapozni, valamint átadni nekik az előző generációk által felhalmozott ismereteket, az egyik legszebb misz-

szió.” Kifejtette, a pedagógusok hol tudósként, hol művészként vagy akár pszichológusként próbálják a gyermeki elmét formálni, a törékeny lelkeket megérinteni. „A pedagógus alkot. Majd alkotásait kiengedi a világba, hogy az bizonyíthassa

életképességét. Sokszor csak évek, sőt évtizedek múltán érkezik meg munkájáért a köszönet.” Ezt követően került sor a díjak kiosztására, amelyet A. Szabó László és Horváth Zoltán alpolgármesterek, valamint Herczeg Andrea, az ön-

kormányzat oktatási és ifjúsági bizottságának alelnöke adott át. A Barátság téri óvodából kitüntették Almási Zsuzsannát, Vidová Kristínát és Pápay Ivetát. A Halpiac téri óvodából Konkoly Alenát és Kiss Ildikót.


Tudósítás > Hirdetés

2015. március 31. | 14. szám

A Szabó Gyula Alapiskolából Bartal Mónikát, Érsek Hajnalkát és Csölle Terézt. A Vámbéry Ármin Alapiskolából Csiffári Renátát, Juhos Mónikát és Olgyay Évát. A Kodály Zoltán Alapiskolából Horváth Szilviát és Szabó Henriettát. A Smetana ligeti Alapiskolából Tatiana Cséfalvayovát.

A Jilemnický utcai Alapiskolából Daniela Petrillovát és Adriana Navrátilovát. A Művészeti Alapiskolából Tóth Eleonórát és Natália Farkašovát. A több évtizedes pedagógiai munkásságuk elismeréséül és az aktív oktató-nevelői munka múlt évi befejezése alkalmából Komenský emlékplakettet kapott Sipos Mária, Kósa

Kornélia, Keszegh Edit, Zuzana Štrédlová, Mózes Gizella, Kohút Katalin és Weisz Edit. A két alpolgármester, A. Szabó László és Horváth Zoltán köszönetét fejezte ki a Vámbéry Ármin Alapiskola kezdő tanítójának, Kiss Mártának az önkéntes munkájáért, amelyet az intézmény szebbé tételéért végzett.

5 A városi tanítónap ünnepi műsorát a Művészeti Alapiskola pedagógusai készítették, melyben közreműködött Horváth Zsuzsanna furulyán, Juraj Šabo gitáron, Mezei Ernő zongorán, Gaál József hegedűn. Kovács Eszter tánccal, Kevicky Tünde énekkel és Boráros Márton hegedűjátékával bűvölte el a közönséget. (und)


6

Históriás Csallóköz Nagy Attila helytörténész rovata

Csallóköz

Történelmünk

Egykor és ma Sokszor találkozom azzal a helytörténeti kutatások során, hogy mennyire megváltoztak az egyes települések helyszínei. Azzal mindenki tisztában van, mennyi régi épület, helyszín tűnt, avagy tűnik el még ma is, de van, amikor szinte teljes utcák tolódnak el vagy szűnnek meg. A mai dunaszerdahelyi városképet egyértelműen az 1960–70-es évek durva urbanizációja határozta meg – a rombolás és az építés szerdahelyi időszaka volt ez. Eltűntek olyan korábbi meghatározó építmények, helyszínek, amelyek az egykori városkép meghatározó elemei, színterei voltak. Helyükbe panelek, szocialista tömbépületek emelkedtek, „elszürkítve” nemcsak a várost, de a mindennapokat is. Ha csak a régi óvárost, vagyis a Szent György-templom körüli épületeket nézzük, már drasztikusan szembeötlő a változás – miközben több helyütt nem kárhoztatták a múltat, illetve az

„azt idéző épületeket”, városunkban ezt teljességgel figyelmen kívül hagyták. Nem tiltakozott a város lakossága sem: nem is csoda, hiszen az egykori polgári réteg lényegében teljesen megsemmisült (zsidóság deportálása, kitelepítések), az itt maradottak pedig nem képeztek olyan összefogó közösségi erőt, amely megállíthatta volna a drámai pusztítást. Nem erős szó a drámai, hiszen látjuk, fölöslegesen kellett megsemmisülnie az óvárosi épületeknek, a „lefutós”, vagyis a Vámbéry utcának, a Fehér kastélynak, vagy a Fő utca egyik meghatározójának, a zsinagógának. Sokan már nem emlékezhetnek, hol is állt egykor a képeslapokról, régi fotókról visszatekintő jellegzetes ház, tér, utca. Sorozatunk mostani részében ezért néhány jellegzetes épület egykori és mai „képét” helyszínét mutatjuk be, hogy lássuk, hogyan is nézett ki egykor a város…

A vasútállomás – egykor és ma. A régi épületet még 1895-ben építették az egykori „Somorjai képdűlőben”. Sajnos, az „új” állomás korántsem olyan hangulatos, mint az eredeti volt…

A Fő utcán, a mai posta helyén nem más, mint a híres Fehér kastély állt. A Bacsák családnak már az 1700-as évek másik felében is állt itt egy földszintes kúriája – Szerdahely egykori „legtakarosabb házát” az 1800-as évek elején építtette Bacsák Móric.

A Szent György-templom körüli téren sok masszív, erős épület állott – innen talán a Vésey-ház a legismertebb. Ezt a felvételt a templom déli felétől fotózták, rajta lényegében az egykori lefutós utcát kezdő épületek látszanak. És mai „helyük”.

(Fotók: Csaplár Benedek Adattár)


2015. március 31. | 14. szám

Pénzvilág Rajkovics Péter rovata

7

Jegyzet > Tudósítás

A tej olcsóbb lehet, de mennyiért A múlt héten arról olvashattunk, hogy az EU által megszabott tejtermelésre vonatkozó kvóták megszüntetését tervezik. A szlovák piacon ez azt jelentheti, hogy külföldről rengeteg tej érkezhet be, amely lenyomhatja az árakat. A csökkenés miatt viszont nem szabad túlzottan örülnünk, hiszen mindez újabb kellemetlen hatásokat gerjeszthet a hazai tejtermelők számára, akik számát a válság után bekövetkezett jelenségek egyébként is jócskán megritkították. A belső termelés süllyedése pedig hosszabb távon olyan függést hozhat számunkra, amelyet néhány területen már észlelünk.

A mezőgazdaság és az állattenyésztés egyébként is az a szektor, amelynek az európai csatlakozásunk a legtöbbet ártott, éppen ezért igyekeznünk kellene mindent megtenni azért, hogy a további visszaesés helyett inkább előre tudjon mozdulni. Minderre nem csupán azért van szükség, mert a gazdasági érdekek ezt mondják, hanem azért is, mert sokkal egészségesebb, ha a minőségi termékeket nem importálni kell, hanem a belső piacon érhetők el, frissen. Természetesen nem állítom, hogy a külföldi sok esetben nem jobb, mint az idehaza megtermelt, de a

belföldi termelők is akkor tudnak majd fejleszteni, ha piacunk lesz, amelyből eredő nyereséget újra tudnak forgatni vállalkozásukba. A felvidéki ember számára pedig létfontosságú a lépés a természet felé. Vissza kell találnunk a mezőgazdasághoz, az állattenyésztéshez, hiszen egyre nagyobb kincsként kezeljük azokat az alapanyagokat, amelyeket magunk is meg tudnánk termelni. Az alföldi talaj nagyon gazdag, a víz aranyat ér, csupán rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk belőle legalább egy kis kanállal meríteni. Higgyék el, megéri mindenkinek, mert a testünk is meghálálja a figyelmet.

Mesék a Szivárvány lovagról NAGYMEGYER – A város könyvtára rendszeresen készül rendezvényekkel a könyvbarátok részére. Március 26-án a könyvhónap keretén belül kedves vendéget fogadtak az apácaszakállasi Egyesített Iskolával karöltve. A diákok Csepi Piroska tanító néni vezetésével egy kis műsorral is meglepték Csóka Ferenc írót, aki a legújabb meseregényét mutatta be. Csóka Ferenc az első mesekönyvét kisfia és a maga örömére írta Szivárvány lovag címmel még 2000-ben. A történetet 2005-ben tovább folytatta a Szivárvány lovag újabb kalandjai címmel, 2009ben pedig a Szivárvány lovag legújabb kalandjait jelentette meg. A mesék, melyeket e könyvek tartalmaznak Színországról szólnak.

A hangulatos találkozón az író több mesét is felolvasott a jelenlévő gyerekeknek, akik átéléssel hallgatták az aranyhalról és a halkirály lányáról szóló történeteket, de figyelniük is kellett, mert ezután az író kérdéseket tett fel nekik. A helyes válaszadók közül végül kisorsolt egy szerencsés nyertest, aki könyvjutalomban részesült. Az igazi ajándék azonban az volt, hogy felkeltette a gyerekek érdeklődését az általa bemutatott könyvek iránt, s mint mondta, abban bízik, hogy azokat sokan el fogják olvasni, hogy a gyerekek észrevétlenül kapnak rá az olvasás ízére. A találkozó könyvvásárlással, dedikálással és közvetlen beszélgetéssel ért véget. (fl) Archív felvétel

A táncon túl is A Bősi Tánc- és Tornastúdió, az ország pénzügyi szempontból egyik legmegbízhatóbb szervezete – és erről hivatalos okmány is tanúskodik! A Weisz Erzsébet által vezetett táncstúdió a Bisnod nevű piac-, és üzletelemző cég listájára került fel, az ország legszolvensebb egyesületei és vállalkozásai közé. A tizenhét európai országban működő Bisnod 1990től gyűjt információkat Szlovákia területén a cégek és vállalkozások megbízható partnerségéről. (mp)


8

Csallóköz

Hagyományaink

Milyen a mai húsvét? A szokásaink folyamatosan alakulnak át

Milyen jellemző húsvéti szokások maradtak meg a Felvidéken? – A 21. század elején nehéz tájegységenként lévő szokásokról beszélni. Miután felbomlott a hagyományos társadalmi rend, amely éltette a hagyományokat, inkább falusi és városi szokásokról beszélhetünk, mind a táplálkozás, mind a húsvéti megvendégelés, vagy a locsolás kapcsán. Sokan az ablakból lesik, ki csenget, de be sem engedik a locsolókat, és sokan el is mennek otthonról ilyenkor. A mai városi, városiassá vált lakások nem is kedveznek a valamikori szokásoknak. Az én gyermekkoromban, szülőfalumban, Kassa környékén még vödörrel locsoltak. Az idősebbek elmondták, hogy voltak ebből halálesetek is, hiszen megfáztak a lányok, tüdőgyulladást kaptak, és ebbe bele is haltak néhányan, ugyanakkor szégyen volt arra a lányra, akihez nem mentek öntözni. Egy társadalmi elvárás volt a locsolkodás, ma már nincsenek elvárások húsvétkor. Amikor a fiatalok – hiszen a locsolkodás a fiatalok kiváltsága volt régebben is – versenyt isznak, hogy ki tudja magát hamarabb az asztal alá inni, érthető is, hogy nem nagyon várják a családok a locsolókat, és azt sem, hogy náluk legyenek az ivászatok. A másik gond anyagi jellegű. Minden ráépült a pénzsóvárságra. A kereskedelem a legszebb szokásokra is rátelepedett. Mindenből azonnal üzletet csinálnak. Vegyük csak a hímes tojást. Sok helyen már abbamaradt a tojásfestés, mert az üz-

letben, piacokon kapható profik által megfestett tojások szebbek, ha egyáltalán megfizetnek ilyet és elajándékozzák a lányok, háziaszszonyok. A kisgyermeknek pedig a csokitojás és a pénz az érték. Annak idején viszont kötelező volt tojást adni. – Valamikor boldogok voltak a legények, hogy sok tojást összeszedtek, mert akkor legalább jóllaktak. Akkoriban sem gondoltak az emberek a rítusra. Nem gondolták, hogy van ennek néphitbéli vonzata is. Hajdanában az élelmet szaporították a tojással. Régebben azt mondták, hogy a karácsony a mézes ünnep, a húsvét a tojásos. Ekkor már elkezdtek tojni a tyúkok, elkezdtek zöldet is csipegetni, hiszen nőtt a fű, így többet tojtak. De sok tojás elment a sütéshez és a főzéshez is. Ezért voltak olyan vidékek, ahol nagypénteken a lányok elmentek a fiús házakhoz tojást szedni és ezt festették meg, ezt adták húsvét második napján vissza az öntözőknek. Mostanában már a nyugat-szlovákiai magyar települések vásárain is látni, hogy korbácsokat árulnak. KeletSzlovákiában ezzel nem nagyon találkoztam. Ez viszont egy morvaországi szokás, onnan indult. Részben az áttelepültek terjesztették. Nem ők hozták magukkal, mert Békés megyében sincsen ilyen szokás. Ott is inkább aprószentek napi korbácsolás, vesszőzés van. Ez morva nyelvterületről jött szokás, de Galánta környékén azt tapasztalom, hogy mindennel megpróbálták bizonyítani a szlovákságukat az áttelepültek. Települtek át olyan családok is, akik nem tudtak szlovákul, de valamivel bizonyítani akarták a szlovákságukat, ha mással nem sikerült, akkor olyanokkal próbálták, amit a pozsonyi vagy nagyszombati piacokon a szlovákoktól ellestek. Viszont mire ténylegesen elterjedt volna a kor-

bácsolás, addigra abbamaradt a locsolás szokása. A folklór és a hagyományok ma is élők, csak a szokások letisztulásához évtizedekre van szükség. De ezekkel is érdemes foglalkozni. A néprajzosoknak azt javaslom, már két héttel húsvét előtt

zsidó és a keresztény hagyományokban is fontos szerepe van a víznek, ez a megtisztulás jele. A víz a rituális mosakodás, a tisztulás egyik alapvető kelléke. Kereszteléssel a gyermeknek az eredendő bűneit mossuk le, tehát már ott is jelen van a

A szerző felvétele

A húsvéti napokat sokan otthonuktól távol töltik. Az egykori tavaszvárás és a feltámadás ünnepe a városiassá vált életmódba nem illik bele. A szokások átalakultak, néhány el is veszett. A témáról Szanyi Mária néprajzkutatóval beszélgettünk.

menjenek ki a piacokra, és nézzék meg mi a kínálat, mert már a tojásfestés terén is új divatok jönnek. Hiszen mostanában divatos a madeirás tojás, ehhez ugyanolyan kézügyességre van szükség, mint a patkolt tojások elkészítéséhez. Mindig voltak ügyes emberek és a közösségnek olyan tagjai, akikre azért néztek fel, mert vagy a viselkedésükkel, vagy az ügyes kezükkel kitűntek a többiek közül. A locsolásnak, a víznek és a tojásnak van szimbóluma. – Mindkettő az ókortól ismert. Minden vallásban, a

víz. Ugyanez jelenik meg húsvétkor is. Már csak az 1882-ben született nagymamám említette, hogy valamikor szedtek harmatot, ez a néphitben meg is maradt, mégpedig a boszorkány alakjában. A mondás szerint ugyanis a boszorkány szedett harmatot, és ezzel elvitte a termés hasznát. De valamikor a lányok is kimentek harmatot szedni nagypéntek hajnalán, a harmatos lepedőben mosakodtak meg, hazafelé útközben nem szóltak senkihez. Még a hetvenes években, Galánta környéki falvakban is gyűjtöttem a harmatszedést. Kimentek a

lányok a Dudvágra, vagy más folyóhoz ott megmosakodtak, és némán mentek haza, senkihez nem szóltak, hogy szeplő ne legyen rajtuk. Ez volt a rituális hajnali mosakodás. Nem is olyan régen még szokásban volt a nagypénteki Jézus-keresés Nagymácsédon, amikor nagypéntek éjjelén kimentek a kereszthez. Ez nyomokban Kassa környéki falvakban is megjelent. A tojás a termékenység jelképe. Már a honfoglalás kori sírokból is került elő piros tojás. Már az ókortól kezdve ismert, mint a titokzatos újjászületésnek a jelképe. Egy beszélgetésben említette, hogy szülőfalujában kapueresztéssel ünnepeltek a lányok. Ez mit jelent? Milyen játék volt ez? Másutt is megjelent ez a szokás? – Gútán is volt sortáncjárás, a Kassa vidéki Jánokon is sortáncról van szó, mikor a húsvéti kapueresztésről beszélünk. A lányok végigmentek a falun, egy hosszú láncot alkotva, az ének ritmusára mentek, a lánc végén lévő lány megállt, majd láncszerűen a többiek is. Ekkor az első megvárta, amíg a hátsó U-alakban felzárkózott hozzá, kaput tartottak és a két hátsó lány párban átvezette a két félsort a kapun, ezzel a menettánccal mentek végig a falun, az első lányos háztól az utolsó lányos házig mentek így. Majd a falu közepén táncoltak, ekkor már várták őket a legények, a lányok karikáztak még egyet, majd beálltak közéjük a fiúk is, aztán hazamentek átöltözni és indultak a bálba. Nálunk már akkor is bálok voltak, nem mulatságok. Ezek a szokások megvoltak több helyen, ugyan vidékenként változott, vagy más-más ünnephez kötődött, de mindig megtalálták a szórakozási lehetőséget a fiatalok és a hagyományokban ennek kötött formáját továbbvitték. Neszméri Tünde


9

Tudósítás > Bűnügy

2015. március 31. | 14. szám

Rendőrségi hírek Besurranó tolvaj NAGYMEGYER – Egy 33 éves helyi tolvaj egy családi ház lakószobájából 33 ezer forintot, a konyhából pedig 20 eurót lopott el. A tulajdonosnőnek ezzel 123,67 euró kárt okozott, magát pedig 2 évig terjedő börtönbüntetés veszélyének tette ki.

Két lopás – két-két tettestárs

Újabb tűzoltóautók érkeztek a Csallóközbe A kisudvarnokiak örültek az ajándéknak, sosem volt még tűzoltóautójuk KISUDVARNOK/NAGYMAD/NYÉKVÁRKONY/EGYHÁZKARCSA – Múlt pénteken Robert Kaliňák belügyminiszter újabb négy tűzoltókocsit adott át a csallóközi települések önkéntes tűzoltó testületeinek. A két héttel ezelőttihez hasonlóan az önkéntes testületek most is Iveco típusú autóval gazdagodtak, amely a hivatásos tűzoltók munkájának kisegítésére szolgál majd. A belügymi-

niszter körútjának egyik állomásán, Kisudvarnokban jártunk, ahol Marczell Zoltán polgármester lapunknak elmondta, községükben 1927 óta működik önkéntes tűzoltó egyesület. „Irataink szerint mindig is stabil tagsággal rendelkezett, jelenleg 28 tagja van a szervezetnek, különböző korosztályú férfiak alkotják. Úgy gondolom, a kapott gépjármű a mai kornak megfelelő technika, és egy nagy kihívás a legénység számára. Az ajándékkal bizonyíthatják

talpraesettségüket, tudásukat és tenniakarásukat csakúgy, ahogy eddig is, de most már megfelelő háttérrel, amennyiben ne adj’ isten a szükség úgy hozná” – közölte. A korszerű tűzoltóautó 1000 liter vizet képes szállítani, különböző tömlőket, szivattyúkat és pumpát tartalmaz. Marczell Zoltán nagyon örült az adománynak, hiszen a település önkéntes tűzoltói eddig nem rendelkeztek tűzoltóautóval. (und)

SOMORJA/NAGYMEGYER – A rendőrség kinyomozta és tettestársként elkövetett lopás vétségével meggyanúsította azt a két pozsonyi férfit (35 és 37) akik 2014 októberében betörtek egy somorjai fogadóirodába. Ajándék- és reklámtárgyakat, valamint pénzt vittek magukkal összesen 7461,43 euró értékben. Hat hónap–3 év közötti szabadságvesztést kaphatnak. Nagymegyeren egy 29 éves helyi és egy 25 éves ekecsi férfi voltak lopásban tettestársak, amikor feltörtek egy leparkolt személyautót és elloptak belőle egy 140 euró értékű fényképezőgépet, őket 2 évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti.

Ittas sofőrök sorakoztak Közúti ellenőrzés során Nagymagyaron 2,63 ezreléket fújt egy 51 éves illésházai sofőr, aki Peugeot Partnert vezetett. Dunaszerdahelyen 1,04 ezreléket mértek egy Seat Leon 63 éves komáromi vezetőjénél. A sor Illésházán folytatódik, ahol egy 40 éves tonkházai sofőrt buktatott le a 1,09-es mutató szonda. Végül Szentmihályfán egy Mercedes 45 éves pozsonyi sofőrje 2,33-at „produkált”. Mind a négyet függőséget okozó anyag hatása alatt elkövetett veszélyeztetés miatt gyorsított eljárásban jogerősen elítélte a bíróság.

Szemetelni tilos! NAGYPAKA – Tiltott hulladék elhelyezés vétségének elkövetésével gyanúsított meg a rendőrség egy 46 éves helyi férfit, aki a település határában jogtalanul halmozott fel mintegy 400 köbméter építési törmeléket. Két évig terjedő börtönbüntetés kaphat.

A szerző felvételei

Az év 12. hetében 2 közlekedési baleset történt a Dunaszerdahelyi járás útjain, amelyeknél egy személy könnyű sérülést szenvedett. A további káresemények száma 9 volt.


10

Žitný ostrov

Reportáž

Hviezdoslav by bol na nich hrdý Pripomenuli si aj dvojsté výročie narodenia Ľudovíta Velislava Štúra DUNAJSKÁ STREDA – Postupová súťaž v umeleckom prednese poézie a prózy „Hviezdoslavov Kubín“ patrí k najstarším v oblasti záujmovo-umeleckej činnosti na Slovensku. Odborným garantom a osnovateľom propozícií je Národné osvetové centrum, ktoré túto súťaž po prvý krát vyhlásilo v roku 1954. Tohtoročné okresné kolo sa v Dunajskej Streda uskutočnilo v dňoch 25. a 26. marca v priestoroch Žitnoostrovského osvetového strediska – v Klubovni a v Gallery Nova. Súčasný ročník bol zároveň venovaný aj 200. výročiu narodenia významnej osobnosti sloven-

v košíčkoch a každý účastník si po svojom vystúpení mohol zo starých slovanských mien „vyžrebovať“ to svoje nové. Neverili by ste – Radomir a Radomíra, Svätoslav a Svätoslava, Tichoslav a Tichoslava, Nehoslav a Nehoslava, ale napríklad aj Svätopluk, Vieroľub, Dobromila, Hostislava a Lada či Vesna. Aj takéto malé vybočenie zo všednosti vyvolalo radosť, veselosť, a to nielen v deťoch, lebo „svoje slovanské“ meno si s nemalým záujmom vyžrebovali aj členovia poroty. K celkovej úrovni súťaže však treba dodať, že deti síce prichádzajú s nadšením, texty majú vcelku dobre naučené naspamäť, ale o ume-

Nech sa páči, vylosujte si staroslovanské meno!

ských dejín, Ľudovítovi Štúrovi. Avšak nielen symbolicky a nejakou slovnou pripomienkou – ako si ešte pamätáme zo školských lavíc, Ľ. Štúr so svojou „družinou“ uskutočňoval vlastivedné vychádzky na Devín, kde účastníci okrem iného symbolicky prijímali staroslovanské mená. Dnes však už málokto vie, že sám Štúr sa volal Ľudevít Velislav... Osvetári v Dunajskej Strede aj preto pripravili pre účastníkov „Kubína“ malé prekvapenie: boli to lístočky, na ktorých boli uvedené nielen archaické (žiaľ, už zväčša zabudnuté) mená, ale aj ich význam a posolstvo, ktoré v sebe niesli. Lístočky opatrené efektným štipcom boli pripravené

leckom prednese sa dá diskutovať česť výnimkám. Zrejme nie je už dosť možností a času venovať sa správnej výslovnosti, dikcii, intonácii, teda všetkému tomu, čo prednes robí prednesom a nie bežným, slangovým prejavom. Je až zarážajúce ako sa vyspelá technika – internet, mobily, smsky, facebook a podobne podpisujú pod našu komunikáciu a celkový rečový prejav. Dnes dĺžne a mäkčene zdržujú pri písaní majlu, ale žiaľ, i pri prednese. Aj vo výbere textov už pomaly prevažujú úryvky zo súčasnej, takzvanej plochej literárnej tvorby, bez obsahu a formy. Osobnosti slovenskej literatúry sú raritou. Dúfajme, že je to stav prechodný. Ten-

Budú nás reprezentovať na krajskom kole

to rok by sa nám slávený Štúr veru nepotešil. Ale späť k súťaži: v odborných porotách v štyroch vekových kategóriách pod vedením publicistu a literáta Jána Kamenistého, Jaroslavy Čajkovej, z NOC Bratislava a Dáši Szabóovej (bývalá riaditeľka dunajskostredskej „Osvety“) pracovali členky: pedagogička slovenského jazyka Jolana Halászová, bývalá herečka a speváčka Alena Masná, ktorá reprezentovala Dom Matice slovenskej v Dunajskej Strede, herečka Michaela Čilíková a Mária Pogányová, poetka a bývalá metodička osvety. Jednoznačnou hviezdou a víťazkou sa stala nevšedná recitátorka v 3. kategórii, Viktória

Niang zo ZŠ Gabčíkovo, ktorá precíteným prejavom a správnou výslovnosťou očarila nielen publikum, ale aj odbornú porotu. V 1. kategórii zvíťazili v prednese poézii Simona Borisová zo ZŠ M. Bela Šamorín, v próze Nina Mikolášiková z „malotriedky“ vo Veľkej Pake, a „jury“ navrhla, aby z druhého miesta do vyššieho stupňa tejto súťaže postúpil aj Norbert Šuba (ZŠ Gabčíkovo). V 2. kategórii prvé miesto v poézii porota neudelila, 2. miesto získala Laura Hegedűsová; v próze zvíťazila Nina Kristína Dubovská (obidve zo ZŠ Smetanov háj v Dunajskej Strede). V 3. kategórii sme Viktóriu Niang už spomenuli,

V popredí „čierna perla” z Gabčíkova

v próze porotcovia ako najlepšiu vyhodnotili Lauru Prokešovú zo ZŠ M. Bela Šamorín. V 4. kategórii (počtom súťažiacich zastúpená najslabšie) zvíťazil Peter Kelemen z Gymnázia L. Dúbravu; porota udelila aj niekoľko čestných uznaní a organizátori pripravili pekné diplomy a ceny i pre pedagógov, ktorí pripravovali víťazov súťaže. Podujatie v réžii odbornej metodičky Ingrid Molnár pripravilo Žitnoostrovské osvetové stredisko, ktoré si tento rok pripomína 55. výročie založenia. Víťazom, ktorí nás budú reprezentovať na krajskom kole v Trnave, želáme veľa úspechov! (svetlovská)

Foto: archív autorky


Spravodajstvo > Inzercia

31. marec 2015 | číslo 14

11

Odpovedá riaditeľka ÚPSVR Dunajská Streda Ing. Zdenka Masodiová

Počula som o možnosti vzdelávať sa cez „RE-PAS“. Vedeli by ste vysvetliť čo to konkrétne znamená? – „RE-PAS“ – rekvalifikácia ako príležitosť k spolupráci uchádzačov o zamestnanie, úradov práce, práce, sociálnych vecí a rodiny a vzdelávacích inštitúcií“ s cieľom zvýšiť predpoklady uchádzačov o zamestnanie na uplatnenie sa na trhu práce. Rekvalifikácia na účely RE-PAS je príprava uchádzačov o zamestnanie na uplatnenie sa na trhu práce s cieľom nadobudnutia teoretických vedomostí, schopnos-

tí a zručností vo vybranom akreditovanom vzdelávacom kurze, ktorý zrealizuje poskytovateľ rekvalifikácie. REPAS je potvrdením, že úrad práce, sociálnych vecí a rodiny poskytne uchádzačovi o zamestnanie príspevok na rekvalifikáciu, ktorú zrealizuje jej poskytovateľ. Môžem si cez RE-PAS dokončiť strednú odbornú školu, ktorú som neukončila v roku 2012? RE-PAS umožňuje: – rozšíriť alebo úplne si zmeniť svoje profesijné zameranie prostredníctvom absolvovania rekvalifikácie, – zvoliť si rekvalifikáciu a poskytovateľa rekvalifikácie podľa vlastného výberu, – požiadať úrad práce, sociálnych vecí a rodiny o uhradenie príspevku na rekvalifikáciu, to znamená o kurzovné za rekvalifikáciu v plnej výške. Štúdium na základnej, resp. strednej škole sa považuje za

sústavnú prípravu na povolanie, čiže v tomto prípade nejde o rekvalifikáciu a takéto štúdium nie je oprávnenou aktivitou cez RE-PAS. Ako sa dá získať príspevok na rekvalifikáciu? – Možné je to vybraním si rekvalifikačného kurzu o ktorý máte záujem (nárok na príspevok vzniká iba vtedy, ak ste za posledných 5 rokov neabsolvovali cez úrad práce, sociálnych vecí a rodiny vzdelávanie s tým istým zameraním, o ktoré máte momentálne záujem). Môžete osloviť viacerých poskytovateľov rekvalifikácie, zistiť si informácie a zvoliť si jej poskytovateľa. Na úrade práce, sociálnych vecí a rodiny, kde ste evidovaný si podáte požiadavku na vybranú rekvalifikáciu na predpísanom formulári, najneskôr však 14 kalendárnych dní pred jej začiatkom. Požiadavka na vybranú rekvalifikáciu má:

– časť A, ktorú máte vyplniť Vy, – časť B, ktorú vyplní a potvrdí vybraný poskytovateľ rekvalifikácie, – časť C, ktorú vyplní zamestnávateľ ktorý dal prísľub, že Vás po ukončení rekvalifikácie zamestná (ak ste takého našli). Ďalej ešte musíte vyplniť ,,čestné vyhlásenie“, či ste pred zaradením do evidencie podnikali, resp. nepodnikali. Ak úrad práce, sociálnych vecí a rodiny Vašu požiadavku na rekvalifikáciu schváli, uzatvorí s Vami dohodu o úhrade príspevku na rekvalifikáciu a vystaví tzv. RE-PAS, ktorý je potvrdením pre poskytovateľa rekvalifikácie. Úrad práce, sociálnych vecí a rodiny v rámci tohto príspevku neuhradí cestovné, stravné a ubytovanie, ani žiadne iné ďalšie výdavky vynaložené na rekvalifikáciu. Bez uzatvorenia dohody o úhrade príspevku na rekvalifikáciu nebude príspevok poskytnutý.

Na čo je potrebné prihliadať počas rekvalifikácie? – V termíne, ktorý si záujemca dohodol s poskytovateľom, má nastúpiť na rekvalifikáciu. Ak sa táto nezačne do 60 kalendárnych dní od vystavenia potvrdenia poskytovateľa rekvalifikácie, RE-PAS stratí platnosť a úrad práce, sociálnych vecí a rodiny príspevok neposkytne. Podmienkou poskytnutia príspevku je úspešné absolvovanie rekvalifikácie v celom rozsahu a úspešné absolvovanie záverečnej skúšky, ak je to podmienkou úspešného ukončenia rekvalifikácie. Ak záujemca chce získať príspevok na rekvalifikáciu, jeho povinnosťou je do 15 kalendárnych dní po úspešnom ukončení doručiť na úrad práce, sociálnych vecí a rodiny: – doklad o úspešnom absolvovaní rekvalifikácie, – faktúru vystavenú poskytovateľom rekvalifikácie, – splnomocnenie.


12

Žitný ostrov

Reportáž

Umelecké výtvory spopod katedry Výstava tvorivých pedagógov v „kulturáku“ potrvá do 8. apríla ŠAMORÍN – Vo výstavnej sieni Istvána Tallósa Prohászku pri mestskom kultúrnom stredisku otvorili vo štvrtok 26. marca ďalšiu výstavu. Tentoraz – a dosť netradične – sa svojimi prevažne výtvarnými dielami prezentovali učitelia šamorínskych škôl. Prvotná myšlienka ako osloviť umelecky nadaných pedagógov vznikla na základnej škole Mátyása Korvína s vyučovacím jazykom maďarským. Tamojšia učiteľka Éva Boráros postupne, krok za krokom „mapovala“ umelecké aktivity kolegov, po-

i básnickou tvorbou, ako to bolo v prípade Eriky Soosovej. Ozdobou výstavy boli obrazy akademickej maliarky Anky Mrázikovej zo šamorínskej ZUŠ-ky. Ale spomenúť musíme aj Jožka Ürgeho, telocvikára na dôchodku (pôsobil na usporiadateľskej školy), ktorý pracuje s drevom už vyše 30 rokov. Vystavovať však začal až po 20-tich rokoch – doteraz sa prezentoval na autorských výstavách v Dunajskej Strede či vo Veľkom Mederi. Jeho nádherné drevené plastiky očarili nejedného návštevníka, nemenej však zaujali tajomné ma-

Výstava pedagógov verejnosť upútala

vdýchnuť samotný autor. Samotnú expozíciu vníma Jozef Ürge ako zaujímavú myšlienku. Na výstave návštevníci môžu zistiť, že ten náš učiteľ je kreatívna osobnosť, ktorá sa snaží dať deťom to najlepšie zo svojho „Ja“. Obdobný pohľad má aj hudobníčka zo ZUŠ, Erika Domsitz, ktorá sa predstavila nádhernými výšivkami. „Po náročnom dni v škole či skúškach v orchestri relaxujem tak, že vyšívam – veľmi mi to pomáha. Výstavu ko-

legov učiteľov vnímam ako prínos v našej práci, je pekná,“ povedala nám. Pochvalne sa o podujatí vyjadril aj známy maliar Tibor Juhász, ktorý síce nevystavoval, no výstavu si nenechal ujsť. Riaditeľka školy M. Korvína Gabriella Bugár nám okrem iného vyzradila, že ani nevedela, aké talenty v škole má. „Áno, o niektorých som vedela, že vo voľnom čase sa umelecky realizujú, ale napríklad o kolegyni Éve Do-

mszitzovej som sa to dozvedela až na výstave,“ podotkla riaditeľka s úsmevom a dodala, že podujatiu drží palce aj do ďalších rokov. Popritom verí, že časom sa pridajú aj ďalší tvoriví učitelia. Takúto šancu mali už v piatok 27. marca, keď si v rámci celomestskej akadémie pri príležitosti Dňa učiteľov mohli inšpiratívnu expozíciu pozrieť. Výstava tvorivých pedagógov potrvá do 8. apríla. Ján Čikovský

Jedno z diel Évy Boráros

niektorých k spolupráci ani nemusela dlho prehovárať. No našli sa aj takí, ktorým sa príliš nechcelo s kožou na trh – samozrejme, neskôr sa pridali. Na tohtoročnom, už druhom ročníku nevšedného podujatia sa okrem pedagógov zo spomínanej školy predstavili aj ich kolegovia zo ZŠ Mateja Bela, Centra voľného času, Základnej umeleckej školy i učiteľky materských škôl. Takmer dvadsiatka vystavovateľov sa prezentovala výtvarnými prácami, drevorezbami, fotografiami, výšivkami, ale

sky, ktoré hrali nielen tvarom, ale i svetlom. „Len škoda, že nebolo viac času na dokonalejšiu inštaláciu, vtedy by vynikla súhra viacerých faktorov,“ vraví Ürge. Na otázku kde tvorí nám odpovedal, že doteraz to bolo iba v pivnici, no dnes už má doma aj malú dielničku. Dodáva, že od začiatku svojej rezbárskej tvorby je samoukom. Ponavštevoval množstvo trhov, jarmokov i iných podujatí, aby prišiel na finty, ktoré dávajú drevu tú správnu formu ako z prírodnej krásy vyťažiť čo najviac. Ale dušu dielu musí

Čarovné plastiky Jozefa Ürgeho

Foto: autor


13

Spravodajstvo

31. marec 2015 | číslo 14

Stretnutie projektových partnerov Revitalizácia historického parku pri kaštieli sa už začala LEHNICE – Dôvodom podujatia, ktoré sa konalo 25. marca v priestoroch n. o. Vitalita, bolo plánovanie aktivít v rámci investičnej výstavby obytných a priemyselných zón. Na stretnutí sa stretli partneri z Trnavského samosprávneho kraja a Juhomoravského kraja. Riaditeľ Vitality Július Slovák a riaditeľ Krajskej Hospodárskej komory južnej Moravy Petr Kostík v rámci spoločného projektu vytypovali a vyme-

dzili chránené krajinné územia s trvalou environmentálnou a historickou hodnotou, ktoré sú urbárnou činnosťou ohrozované, a zároveň sú aj poslednými zvyškami hodnotovej prírody na rozsiahlych, zastavaných územiach. Ako na slovenskej, tak isto na českej strane sa jedná najmä o historické parky hradov, zámkov, kaštieľov a kúrií, pôvodné parky historických objektov i parkové centrá miest a obcí, ktoré je nutné zmapovať, navrhnúť intervenčné opatrenia na realizáciu a po nej ich

Vo parku Vitality prebieha revitalizácia

Zľava Július Slovák a Petr Kostík

Glosa Ľubo Banič

P

eter Pišťánek, Kornel Földváry, Martin Porubjak... Možno nie každému všetky tieto tri mená niečo hovoria, teda skôr mám dojem, že tlen akej menšej slovenskej minorite, preto spresním: boli to ľudia, ktorí dali slovenskej kultúre rozmer a vklad

Foto: autorka

sprístupniť širokej verejnosti. Trnavský aj Juhomoravský kraj sú dlhodobo osídlené, poľnohospodársky aj industriálne využívané. Prírodné prostredie sa však kvôli týmto faktorom výrazne zdevastovalo. Iniciátor zámeru, Vitalita n.o., ktorá sa v rámci svojej činnosti stará aj o regionálny rozvoj a zároveň spravuje historický park kaštieľa v Lehniciach, a Krajská Hospodárska komora Juhomoravského kraja si určili prioritu riešiť túto problematiku ako pilotný projekt cezhraničnej spolupráce. Hovorí riaditeľ Vitality Július Slovák: „Konkrétne u nás sa už začalo s revitalizáciou historického parku, ktorá prebieha formou ošetrenia a vý-

rubu poškodených stromov s ich následnou náhradnou výsadbou na základe spracovaného a schváleného dendrolologického plánu. Táto aktivita zároveň poslúži ako prezentácia »best practices« (najlepšia prax) pre realizáciu budúcich revitalizačných projektov v aspekte prípravy spoločného postupu ochrany prírodných pamiatok. Popri zmapovaní hodnotových prírodných celkov vytvorených činnosťou človeka nám ide v neposlednom rade aj o vzdelávanie a prezentáciu prírodných historických pamiatok – tak pre širokú verejnosť, ako aj pre žiakov základných a stredných škôl.” (dömötörová)

Kam sa podeli posli dobrých správ? každého z nich bol nemalý. Píšem boli, lebo už nie sú. Deň po dni sme sa počas uplynulého týždňa dozvedali, že pozemský život má za sebou Peter, potom Kornel, napokon Martin... Pravdou je, že život je o smrti, ale nejako sa to až príliš zahustilo. V takýchto chvíľach človeku napadá nie príliš optimistická otázka: kto je na rade zajtra? Ale neveselých správ sa denno-denne dozvedáme množstvo, obsiahnu celý svet. Nemecké lietadlo nabúralo do francúzskych skál a smrť tam našlo 150 nevinných pasažierov (úplne nevinných, teda až na toho jedného vinného,

s veľkou pravdepodobnosťou mladého pilota číslo dva, ktorému asi preskočilo a eroplán počas kapitánovho cikania úmyselne nasmeroval do brala), takzvaní islamisti odrezali hlavy ďalším ôsmim z tých, ktorý k nim nepatria, nosorožec z národného parku zabil na trhovisku v Nepále ženu, v indickom Kašmíre bahno po silných dažďoch pochovalo tucet ľudí... No a nezabudnime ani na čerstvé cunami pri Papuy – Novej Guiney, (hoci malé), odsúdenie bývalého izraelského premiéra za korupciu či víkendové voľby vo Francúzsku. Kam len kukneme, tam všade strach

a hrôza, v lepšom prípade Sodoma, Gomora, respektíve Pompeje... Ak sa vrátime na domácu pôdu, aspoň na športovom poli môžeme byť ako-tak spokojní. Futbalisti si hanbu v kvalifikácii doposiaľ neurobili (to však ešte neznamená, že k tomu prísť nemusí), lyžiarski bratia Žampovci asi ostanú Slovákmi (hoci to už vyzeralo tak, že sa pretransformujú na Rusov – ale povedzme si úprimne: ak sa Nastenka Kuzminová mohla stať Slovenkou a veselo nosí do Banskej Bystrice zlaté olympijské metále, prečo by sa Adam a Andreas nemohli stať Rusmi?), len tomu Saganovi to tento rok akosi

nešliape. No ale ono sa to do Túrdefrans iste zmení. Šport máme z krku, mrknime, čomu sa venuje volená elita národa. Parlament rokuje, čo pospolitý ľud neveští nič dobrého. Druhý dôchodkový pilier je otvorený a budúci penzisti z neho utekajú, lebo Fico povedal že treba, a ďalší dobrý, konkrétne maxi minister Richter, to niekoľko krát podčiarkol. Po dlhej dobe sme si obnovili aj spomienku, že máme podpredsedu vlády menom Vážny. Feši šéf policajtov Kali chodí po krajine a rozdáva hasičské autá. Smer vyhrá najbližšie voľby. Slovom, nič nového.


14

Hirdetés

Csallóköz


15

Tudósítás > Jegyzet

2015. március 31. | 14. szám

Birkózók generációját nevelte Iró Ferenc a Szent Gorazd Nagy Emlékérem kitüntetettje A pedagógusnap alkalmából Juraj Draxler, szlovák oktatásügyi miniszter Szent Gorazd Nagy Emlékérmet adományozott Iró Ferencnek, a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 utcai Szakközépiskola volt testnevelő tanárának. A legmagasabb hazai szakmai kitüntetésre az említett szakközépiskola igazgatója, Molnár Ilona tett javaslatot. Iró Ferenc munkáját igazi hivatásnak, küldetésnek tekintette, s ezt nemcsak az idei pedagógusnapon kapott kitüntetés bizonyítja, hanem egy sor elismerő oklevél. Köztük van A csehszlovák testnevelés fejlesztésében szerzett érdemekért elismerő oklevél is. Iró Ferenc a Csallóközből indult, Somorján a Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban érettségizett. A nyitrai Pedagógiai Főiskolán elvégezte a testnevelés-biológia szakot, majd a Komenský Egyetemen birkózóedzői képesítést szerzett. 1965 óta tanít. Először Hidaskürtön, majd a katonai szolgálat letöltése után a Dunaszerdahelyi Szakmunkásképző Intézetben testnevelést és honvédelmi nevelést tanított. Mellette az iskolai sportközpontot vezette, azon kívül a DAC birkózó szakosztályánál edzősködött. A volt szakmunkásképzőből lett dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 utcai Szakközépiskolában egészen 2014-ig aktívan tanított. Elsőrendű feladatának tartotta, hogy a szakmát tanuló diákokat kívánt szinten készítse fel testnevelésből és

A szigetlakó Rajkovics György rovata

Nagyhét van. Jövő héten ilyenkor az idei húsvét már a múlté lesz. Akiket meglocsolnak, örülhetnek, hogy van még, aki meglocsolja őket. Akiket nem, mert derogál nekik a kölni illata vagy a víz hidegje, azok magukra vessenek. Bár nagyobb a valószínűsége, hogy ők örülnek annak, hogy nem kaptak a nyakukba egy vödör hideg vizet, és boldogok, hogy nem nyitottak ajtót. Felsoroltam magamban a napokat, virágvasárnap, nagyhétfő, nagykedd, nagyszerda, majd nagycsütörtök – vagy zöldcsütörtök –, aztán nagypéntek és nagyszombat. Utána húsvétvasárnap és húsvéthétfő. A húsvétot a fehérhét követi, és fehérvasárnappal zárul. Erről nem tudtam. Gondolkodóba estem a húsvéttal kapcsolatban. A vallási oldaláról megközelítve, a végén valahol egészen máshol kötöttem ki, mint gondoltam. Ott van például Pilátus esete, aki Júdea helytartója volt, s aki halálra ítélte Jézust. Vizet hoza-

Archív felvétel

honvédelmi nevelésből. Tudatosíttatni velük, hogy mennyire fontos fizikai erőnlétük fejlesztése a munkavégzésükhöz. Mint a legjobbak edzője szép eredményeket ért el a birkózásban. Birkózók generációját nevelte ki, számos csehszlovák bajnokkal és köztük van Schwendtner József, aki 1983-ban Los Angelesben szabadfogású birkózásban ifjúsági világbajnokságot nyert (hatszoros csehszlovák bajnok, Európa-bajnoki bronzérmes). Tanítványai közül többen kijutottak az Európa-bajnokságokra, világbajnokságokra, sőt olimpiai játékokra is. Rendszeresen készítette fel a fiúkat az országos spartakiád versenyeire. 1975–ben és 1985-ben is eljutottak Prágába. Iró Ferenc igyekezete mindig arra irányult, hogy a csallóközi ifjúság ne csak a mezőgazdaságban legyen jártas, hanem saját szakterületén is jó szakember legyen, s ha van hozzá tehetsége, jó sportoló is. Ami erőt adott munkájához, az állandó visszajelzések és a neveltjeinek, tanítványainak ragaszkodása, elismerő szavaik. Így kiérdemelten birtokolja, mint a legjobbak edzője a birkózásban, a „kiváló edző” kitüntető címet, melyet a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) adományozott neki és pedagógiában végzett több mint 50 éves munkásságáért a Szlovák Köztársaság legmagasabb pedagógiai kitüntetését, a Szent Gorazd Nagy Emlékérmet. Bódis Lívia

Iró Ferenc a Szent Gorazd Nagy Emlékéremmel

Pilátusok és a húsvét tott, és mosta kezeit. A politika hatalmas úr, és vannak érdekek. Végiggondoltam, és mi mást mondhatnék, nem mentegetve őt, bizony Pilátus is ember volt, és ugyanúgy cselekedett, mint a politikusok többsége. Mosta a kezét, mert piszkosnak érezte. Félt vállalni a felelősséget? Félt szembeszállni a nép, a tömeg akaratával? Júdás esetéről többet hallani, még azok is ismerik, akik ateistának vallják magukat. De ott van a mesterét háromszor megtagadó Péter. Pilátus azonban nem hagyott nyugodni, és már nem Poncius Pilátusra gondoltam, hanem az utódaira, a sok Pilátusra. A még nála is piszkosabb és véresebb kezű politikusokra, üzletemberekre, vagy egyszerűen csak az emberekre. Azokra, akik a felelősségvállaláskor másokra mutogatnak, de a vezető szerepet, a pozíciót megtartanák, csak az a fránya felelősség ne lenne, mert mi van, ha felelősségre vonnak.

Szlovákiában ritkán fordul elő, lényegében még soha nem fordult elő, hogy egy politikust felelősségre vonjanak. Emlékezzenek csak a mi nagy sportemberünkre, a lelkes biciklistára, egyben maratonfutóra! Vagy inkább a szlovákoké volt, vagy csak azoké, akik rá szavaztak? Micsoda szépen csengő ígéreteket tett a múlt évezredben, hogy a hatalmat megkaparintsa! Előtte persze ott volt a nagy előd, az államalapító, akinek jómagam azt jósolom, hogy hamarosan szobrot emelnek neki valahol széles e hazában, de még az is megeshet, hogy a fővárosban, a vár alatt. Tőle aztán lehetett tanulni, és az utódok megtanulták a leckét. A kézmosásban élen járt, nem volt párja az országban. A focistáról mit lehetne mondani? Lelkesen rúgja a bőrt, talán szobrot nem kap soha, hacsak a szülővárosában nem emelnek a tiszteletére egy embermagas bronzszobrot, de talán egy mellszobor még-

iscsak összejön majd. Az ősatyát már sikerült lekoppintani, a nyakukat hiába keressük, mindketten megszabadultak tőle. A kézmosás jól megy a mieinknek is, ahogy nem kell félteni a nagy becsben tartott vállalkozóinkat sem. A hatalom, a fényűzés, a felszínes csillogás megy, mint a karikacsapás, de a felelősséget igyekeznek másra hárítani. Júdás harminc ezüstjét pedig a fentebb említettek töprengés nélkül zsebre vágták volna, néhányan megtették, elárultak mindent és mindenkit, de nehéz elképzelni, hogy hasonlóan az elődjükhöz végezzék. De viselkedjünk jó keresztények módjára, és így húsvét táján bocsássuk meg a bűneiket, hiszen mi is ugyanolyan bűnösök vagyunk, mint ők. És uraim, ne feledkezzenek el meglocsolni a lányokat, a hölgyek pedig örüljenek, hogy akadnak még locsolkodók, és van még mit és kivel ünnepelni! Kellemes húsvéti ünnepeket!


16

Csallóköz

Tudósítás

Verseny az örökségünkről A diáklányok meghívást kaptak a budapesti megmérettetésre DUNASZERDAHELY – A Vámbéry Ármin Gimnázium három diákja – Csörgő Emese, Varga Nikoletta és Valkai Dóra – is bekapcsolódott a Szakmai Középiskolákért Kulturális Egyesület (SZAKE) által az idei évben is meghirdetett hagyományos közismereti vetélkedőbe. A Vámbéry Gimnázium lánycsapata az „Örökségünk ´48” elnevezésű történelmi versenyen indult el és mérte össze tudását magyarországi és határon túli jelentkezőkkel. A verseny témája érintette a magyar reformkor, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc és a kiegyezés történetét. A kétfordulós versenyben elsőként két feladatlapot kellett kitölteni az interneten a jelentkező csapatoknak, amit sikeresen megoldott a gimnázium háromfős lánycsapata. Így meghívást kaptak a budapesti megméretettésre. A verseny döntőjére március 21-én (szombaton) került sor, amelyet a Honvédelmi Minisztérium Kulturális Központjában bonyolítottak le a szervezők. Diákjaink egyedüli határon túli csapatként jutottak be gimnáziumi kategóriában a döntőbe, ahol a 9. helyezést szerezték meg. A rendezők könyvjutalomban részesítették őket, valamint mindegyikük oklevelet is kapott. Fitzel Sándor felkészítő tanár

A résztvevők (balról jobbra): Csörgő Emese, Varga Nikoletta, Valkai Dóra

(Képarchívum)

Börtön és drog DUNASZERDAHELY – A Szabó Gyula 21 Szakközépiskola diákjai bekapcsolódtak az iskola által szervezett bűnmegelőzési plakátversenybe. Huszonheten közülük plakáton az alkohol, a kábítószer, családon belüli erőszak veszélyeire mutatnak rá. A művek az iskolában lettek kiállítva, hogy mindenki figyelmét felhívják a bűncselekményekre és annak egészségre káros hatásaira. A diákok és szakmai zsűri is értékelte, valamint a tanulók szavazhattak a poszterekre. Mindkét bíráló egyöntetűen a másodikos Ambrus Veronika alkotását találta a legjobbnak. Az iskola fontosnak tartja a megelőző programok szervezését, melynek keretében a diákok felvilágosító előadásokon, filmvetítéseken vesznek részt, illetve minden évben ellátogatnak a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetébe Tökölre. Idén tavasszal a plakátversenybe bekapcsolódott diákok egy budapesti drogelvonó intézetbe látogatnak el. (kl)

Az épületre már nagyon ráfért a rekonstrukció

(Képarchívum)

Új helyen a belgyógyászat KOMÁROM – A múlt héten ideiglenesen új helyre költözött a helyi kórház teljes belgyógyászati osztálya, valamint az ugyanabban az épületben – tehát az I-es pavilonban – működő geriátriai, kardiológiai és belgyógyászati rendelő. Jelenleg a kórházudvar leghátulsó részében, a P-pavilonban keresendők, tehát abban az épületben, ahol az idegosztály is működik. A költöztetésre a rossz állapotban lévő I-es pavilon rövidesen megkezdődő átfogó rekonstrukciója miatt volt szükség. (vgy)


2015. március 31. | 14. szám

Hirdetés

17


18

Csallóköz

Tudósítás

A rendezettebb városért A városi rendőrség járőrei a megtisztított helyeket ellenőrizni fogják KOMÁROM – A városi hivatal szeretne változtatni az eddigi gyakorlaton, amikor is a különböző hirdetmények, plakátok kihelyezése kaotikusan és sok esetben illegális formában zajlott. Ennek érdekében három fázisból álló programot indított el. Első lépésként közhasznú munka keretében megtisztíttatta és eredeti állapotukba állította vissza az illegális hirdetőtáblaként használt felületeket (kirakatok, elektromos elosztószekrények stb.). Utóbbiakra kétnyelvű figyelmeztető matricák is kerültek. A városi rendőrség járőrei az így megtisztított helyeket rendszeresen ellenőrizni fogják, s ha ismét tiltott plakátragasztást állapítanak meg, az elkövetőket – értsd: a plakátok tulajdonosait – büntetni is fogják. A jövőben az illegális plakátok eltávolítása is a hirdetőkre vár majd, ezért mindenki számára előnyösebb lesz, ha a hirdetések hivatalos formáját válassza.

Amennyiben a különböző civil szervezetek, pártok, sportegyesületek stb. legális módon szeretnének az engedélyezett helyeken hirdetést elhelyezni, keressék a városi művelődési központ illetékeseit, akik szívesen adnak tanácsot és eligazítást. A városvezetés felkérte az intézmény vezetőjét a meglévő hirdetőhelyek felújítására és – szükség esetén – újak létrehozására; a fizető hirdetőknek így nem kellene több ízben, pluszköltségen átragasztania az illegálisan elhelyezett plakátokat. Fontos szempont az is, hogy mindezt ne kizárólag büntetésekkel lehessen elérni, hanem a lakosság is vegyen részt az illegális plakátragasztás viszszaszorításában. Amennyiben bárki bárhol illegális falragaszt észlel, mielőbb értesítse a városi rendőrséget. Erre internetes formában is lehetőség van (www.facebook.com/varosihivatal), sőt itt fotót is küldhető a szabálysértő plakátról. (kr, dr, vgy)

(Képarchívum)

Kettős ünnep március idusán A helyi Csemadok 65 éves fennállását is ünnepelték BŐS – Kissé borongós időben ünnepelte a nagyközség a forradalom és szabadságharc évfordulóját. Ennek ellenére szép számmal jelentek meg a község lakói a kultúrház melletti parkban, hogy adózzanak a forradalmi hősök előtt. A megemlékezést Nagy Anikó és Fenes Iván polgármester vezette. A március 15-ére való megemlékezés után – ahogy az hagyományosan lenni szokott – sor került a Csemadok alapszerve-

zetének évértékelőjére is. A kultúrház ezúttal azonban nem csak egyszerű évzárónak adott helyet, ugyanis a helyi Csemadok alapszervezet 65 éves fennállását ünnepelte. Az elmúlt hat és fél évtizedről tanúskodott az a kiállítás is, melyet a szervezeti tagok gondos válogatás útján rendeztek be a művelődési központ „zöld termében”. Házigazdaként Nagy Anikó elnök köszöntötte az egybegyűlteket. Ünnepi beszédében megemlítette a kezdeti nehézségeket, és szólt a szervezet létrejöttének szükségszerűségéről. Idéz-

A szerző felvétele

te Sólyom László korábbi magyar köztársasági elnök méltató szavait, aki a Csemadokot a Prágai Tavasz egyik legfontosabb mozgatójaként tartja számon. Az elnök asszony összefoglalta a szervezet által életre hívott művelődési és közéleti csoportokat, valamint a hagyományokat, melyeket teremtett – esetenként feltámasztott a múlt porából. Fenes Iván polgármester a küzdelmes kezdetek mellett a jelen nehézségeire is felhívta a figyelmet. Ugyanakkor, mivel a Csemadok teremtő, közösséget összetartó erő, az önkormányzat szilárd támogatásáról biztosította azt. Lázok Attila, a járási elnökség vezetője egyenesen az emberség, a munka, a kultúra és az erkölcs őrzőjének nevezte a legnagyobb felvidéki magyar szervezetet. Rámutatott, hogy az első járási Csemadok-rendezvényre, 1952 júniusában éppen Bősön került sor. A kulturális műsorban fellépett Vida Gergely, aki Wass Albert-verset szavalt; Vida Tamás és Csörgő Emese a Rákóczi indulót zongorázták. A két testvérpár, Nagy Mónika és Gábor, valamint Fodor Bianka és Dóra pedig a musical és a populáris zene vizére evezett. A dal és a melódiák műfajánál maradt az ifjú és tehetséges Nagy Szilárd; Dóka Zsuzsa, Bősi Szabó László és Horváth Beáta a nótakedvelőknek adott ízelítőt. Ismét színpadra lépett a bősi néptánc színe-java: a Süss fel nap, a Tőzike és az Aranykert. Mészáros Péter


19

Ajánló

2015. március 31. | 14. szám

Ivan and the Parazol

Gájer Bálint

Hien

Újra lesz miből válogatni Visszatér a Komáromi Napok varázsa Az április 26-a és május 3-a között megrendezésre kerülő 24. Komáromi Napokon a szokásoknak megfelelően lesznek sportversenyek, gyermekprogramok, kiállítások, visszatér az Erődnap és a Wake Up day. Vásárolgathatunk a kézműves vásárban, esténként pedig elkortyolgathatunk egy-két pohár bort a Borok utcájában. Dél-Komáromban többek közt lesz Mediawave, előadás a lovas színházban, Magyarock Dalszínház bemutató és motorostalálkozó. És persze lesz sok zene, koncert és bu-

li, amelyeket végre nem szervez egymásra a két Komárom. Az már egészen biztos, hogy a Klapka téren fergeteges swing-partit fog lenyomni Gájer Bálint a táncos kedvűeknek, aki egyik dalával bejutott A Dal 2015 című televíziós műsor döntőjébe is. Valószínűleg Pély Barnát (a United frontembere) sem kell félteni attól, hogy ne tudna jó hangulatot teremteni, ő az fm groove együttes élén fog énekelni. Hien inkább a fiatalabbak körében ismert, koncertje érdekessége lesz, hogy popslágerek mellett autentikus magyar népdalokat is énekel majd. Az Anima Sound System teljesen más

stílus, más közönség: kétségkívül ők Magyarország egyik legismertebb elektronikus popzenekara. A Puding pani Elvisovej (PPE) népszerű a szlovákok körében – itt az ideje, hogy a magyar közönség is megismerje őket. Kassai csapat, stílusuk hasonlít az Anima Sound Systemére, azonban bizonyos számaikban fellelhetők funky és a hip-hop elemek is. Kicsit viccesek, szórakoztatók, alternatívak. A Jókai liget egyik sztárja az R-Go lesz: márpedig Szikorát lehet szeretni is meg nem is, de az biztos, hogy elképesztően jó bulit tud csapni. Jön az Ivan and the Parazol – fiatal

srácok, pár éves zenekar, de az „öreg motorosok” is imádni fogják, mert valójában klasszikus, 70-es évekbeli rockzenét játszanak, amelyet vegyítenek a kortárs trendekkel. A Bëlga együttesnél viccesebb, egyénibb formációt nem sűrűn ismerünk. Nemrégiben az egész világon felhívták magukra a figyelmet, hiszen „Szerelmes vagyok” című klasszikusuk 14 nyelven került fel a youtube-ra, köztük szlovákul is. A hip-hop zene és stílus kedvelőinek játszik majd a Children of Distance. Na és jön Csipa és a Hooligans, Magyarország egyik legnépszerűbb pop-rock csapata is. (–)


20

Csallóköz

Kulissza

A képregény és a mozi A jó mindig győzedelmeskedik a gonosz felett Kik a szuperhősök? Akik többnyire különleges képességekkel rendelkeznek, az igazságért harcolnak, és akik mindig legyőzik a gonoszt. A népszerűségük pedig lényegéből ebből fakad. A valóságban hányszor fordul elő, hogy a jó győz, a rossz pedig veszít? S hogy nem csak a gyerekek vannak oda értük?! A mesékben hinni kell, és ha máshol nem, a filmekben bármi megtörténhet.

A szuperhősökről eleinte filléres történetek jelentek meg, ponyvaregények, és elsősorban a szegények számára. Bár akkoriban inkább kalandhősöknek nevezték őket, majd az 1930-as években megalapították azt a két képregénykiadót, amelyek a mai napig uralják a piacot. A DC Comics történelme 1934 óta íródik, míg a vetélytárs Marvel Comics-é 1939-tól. A két kiadót azóta felvásárolta a Warner Bros., amely a Time Warner tulajdonát képezi, illetve a Walt Disney Company. A DC Comics szuperhősei között olyan karaktereket találunk, mint Superman, Batman, Wonder Woman, Aquaman, Flash, Zöld Lámpás vagy a Zöld íjász. A Marvel hősei Pókember, Hulk, Amerika Kapitány, Thor, vagy éppen az X-Men csapata. A rajongók egy része kizárólag az egyik vagy a másik kiadó hőseire esküszik. A képregények nagy népszerűségnek örvendtek mindig, és a tévéképernyőkön, valamint a mozivásznon is óriási sikert arattak. Ha az utóbbi évek legnagyobb bevételét produkáló alkotásait vesszük szemügyre, kiderül, hogy az adott évben háromnégy képregény-adaptációt is találunk az első tíz között. Olybá tűnik, hogy az elmúlt években a Marvel a

földbe döngölte a versenytársát. Viszont nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Christopher Nolan Batman-trilógiája a képregény-adaptációt, mint műfajt is magasabb szintre emelte, és megpróbálta lehozni a földre a szuperhőst, emberibbé, esendőbbé változtatni. Tavaly négy Marvel-film is a legsikeresebb tíz között végzett. A galaxis őrzői 774 millió dollárt termelt, az X-Men: Az eljövendő múlt napjai 748 milliót, az Amerika Kapitány: A tél katonája 714-et, míg A csodálatos Pókember

2. 709-et. Idén kerül a mozikba minden idők legsikeresebb képregényadaptációjának, az 1,5 milliárd dollárt hozó Bosszúállók (2012) folytatása Bosszúállók: Ultron kora címmel. Valószínűleg kasszát robbant ismételten, és nagy eséllyel pályázik az év legnagyobb bevételét produkáló alkotásra. A Marvel emellett újabb

hőst dob a mély vízbe, Ant-Mant, a „Hangyaember”-t. A Marvel 2008ban indította útjára a sorozatát A Vasemberrel. Az eddigi tíz bemutatott produkciójuk 1,71 milliárd dolláros költségvetéssel bírt, míg a bevételi oldalon 7,16 milliárd áll. A két 2015-ös alkotással zárják a második fázist, míg a harmadik további kilenc filmet jelent, ha minden a tervek szerint megy. Mindezt 2019-ig. A DC Comics természetesen nem ül a babérjain. A Batman-trilógiát lezárták. A 2013-as Az acélemberrel nyitottak, jövőre pedig jön a Batman v Superman: Dawn of Justice, majd 2020-ig több szuperhős is saját mozit kap. Batmant már nem Christian Bale alakítja, hanem Ben Affleck, Supermant most is Henry Cavill, a rendező pedig Az acélemberhez hasonlóan Zack Snyder. A Marvel-hősök emblematikus figurájává a Robert Downey Jr. által megformált Vasember vált. Downey Jr. Vasember

karakterébe némi humort fecskendezett, míg például Bale Batmanje sokkal emberibb és férfiasabb volt. A szuperhősök a tévében is helyet kaptak/kapnak sorozatok formájában. A zöld íjász már a harmadik évadjában jár, és a negyediket is berendelték, míg a vele szorosan összefüggő The Flash, „Villám” 2014-ben kezdett, de már bejelentették a folytatást. A Gotham a Batman franchise része. Népszerű, így a második évadot szintén előre bejelentették, míg a démonvadász Constantine sorsa kérdéses, és lehetséges, hogy csak az első szezont éli meg. Az iZombie, amely egy 2010 és 2012 között megjelenő DC Comics által kiadott képregényre alapul, jól kezdett, és valószínűleg egy évadnál többet él meg. A Marvel A SHIELD ügynökeivel, a Carter ügynökkel és a Fenegyerekkel próbálja tartani a tempót. Rajkovics György Net-felvételek


21

Autósok, motorosok, stop!

2015. március 31. | 14. szám

Autópiac

A felzárkózás hónapja

Fotó: Kia

KIA

S OR ENT O

Négykamerás monitor, nagy koffer... Két dízel- és egy benzinmotorral kapható, 185 és 200 lóerő között A vadonatúj, harmadik generációs KIA Sorentót csak „utcai farkasként" (Streetwolf) emlegették a tervezői. A dél-koreai (csúcs)ragadozó új formavilággal, tágasabb belsővel, átdolgozott motorkínálattal és élvezetesebb vezethetőséggel csap le Európára. Nem akármilyen ragadozó az új KIA Sorento, már a méreteivel is tiszteletet parancsol a környezetében. A 4780 milliméter hosszú, 1685 milliméter magas és 1890 milliméter széles karosszéria megjelenése kifejezetten erőteljes: a markáns ködfényszórók, a jellegzetes, „tigrisorr” hűtőmaszk, a nyújtott motorháztető a korábbinál jóval lendületesebb sziluettet rajzolnak elénk. A magas öv- és az alacsony tetővonal is hozzájárul a dinamikus kiálláshoz. A belső formavilágért (legalábbis az európai verzió esetében) kizárólag a frankfurti dizájnerek a felelősek, akik modern és stílusos kabint alkottak, a jókora belső szélességet hangsúlyozva. Így tervezték a műszeregységet, a beltéri díszítőelemeket, illetve az ajtóborításokig nyúló műszerfalat. Az autó belsejének egyik legjellegzetesebb stíluseleme a svájci karórák ihlette kezelőfelület. Feltétlenül

B E S T

CA R

említést érdemelnek még az olyan komfortnövelő technológiák, mint a négy kamerával dolgozó, madártávlati képet is mutató, körkörös panoráma-monitor (AroundView Monitor) vagy a motoros mozgatású, „intelligens” csomagtér-fedél. Vezetőtámogató rendszerek terén sem áll rosszul a szabadidő-autó, piactól függően a vásárlók rendelkezésére áll az adaptív sebességtartó automatika, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, a holttér-felügyelő, a hátsó keresztirányú forgalom-felügyelet, továbbá a jelzőtáblákat felismerő információs segéd. A tengelytáv 80 milliméterrel nőtt a kifutó nemzedékhez képest, így a raktér kapacitása is bővült. Öt üléssel 605 literes. A Sorento háromféle erőforrással rendelhető, 185–200 lóerő közötti teljesítménnyel. A benzinmotoros technológiát a 2,4 literes, közvetlen befecskendezéses (GDI) egység képviseli – 188 lóerős –, míg a dízelek kedvelői a 2,0 literes – 185 lovas –, illetve 2,2 literes – 200 LE – aggregátok közül választhatnak. Mindegyikhez hatfokozatú manuális és automata váltók csatlakoznak, a 2.0 CRDI erőmű azonban kizárólag automatával vásárolható meg. (av, vas)

2 01 5

Februárban 5304 személygépkocsit adtak el Szlovákiában; ez ugyan valamivel gyengébb eredmény a tavalyi azonos hónapénál (5385), viszont jócskán meghaladja az idei januári mutatót (4572). Az első két hónap összesítésében is egyelőre a tavalyi év vezet (9876/10 840), de az akkori eredményeket nagyban befolyásolták a januári nagy céges bevásárlások. A márkák élmezőnyében helycsere történt a 4–5. helyen (a Hyundai megelőzte a Kiát), a Renault feljött a 11-ről a 8. helyre, míg a Mercedes a 8-ról a tizedikre esett vissza. Ami a modelleket illeti, a Škoda Fabia pozíciói jól tükrözik a generációváltáskor szokásos megosztottságot, de a 3. nemzedék felfutása elnézhetetlen. A márkák és modellek februári 15-ös listája: Márkák: 1. Škoda

2138

2. Volkswagen

978

3. Hyundai

843

4. Kia

789

5. Peugeot

609

6. Dacia

483

7. Opel

422

8. Renault

398

9. Citroën

374

10. Mercedes-Benz

315

11. BMW

294

12. Toyota

277

13. Nissan

259

14. Ford

257

15. Audi

220

Modellek:

Ismét jól szerepelt a Volkswagen A minimobiltól egészen a nagy „szabadidősig” gyűjtögette az érmeket Három győzelmet is aratott a Volkswagen márka Best Cars 2015 szlovákiai ankétján. Ezen kívül 5 kategóriában a második helyet is wolsburgi autók szerezték meg.

A Polo

Fotó: Volkswagen

A verseny minden évben a német auto motor und sport német magazin égisze alatt zajlik; a fiókszerkesztőségei által kiírt ankétok győztesei tulajdonképpen az év autójának számítanak az adott országban. Szlovákiában egyrészt a teljes kínálatban szereplő autókra, másrészt a legkedvezőbb ár–árték arányt képviselőkre lehet szavazni. Idén, az összesen leadott 1782 írásbeli voks alapján az árlimitált kategóriákban a Polo, a Touareg és a Golf Sportsvan szerzett első helyet a német márka számára. A komplett kínálatból kategóriája második helyén végzett a Golf és a Passat,valamint az up! minimobil; utóbbi külön is említést érdemel, mivel a teljes mezőnyben is másodikként díjazták a hazai olvasók. Az ankéton egyébként maga a márka is begyűjtött egy első helyezést, amely szerint autói a legjobb áron értékesíthetők újra. (psk, vgy)

1. Š. Octavia 3

3703

2. Škoda Rapid

566

3. VW Golf 7

317

4. Kia cee’d

306

5. Hyundai i30

282

6. Hyundai i20

268

7. Kia Sportage

261

8. Škoda Fabia 3

256

9. Škoda Fabia 2 10.

Opel Astra

174 170

11. Dacia Duster

156

12–13. Dacia Logan

152

Škoda Yeti 14–15. Škoda Superb 2 VW Passat

152 135 135

(Megjegyzés: A lista kizárólag a személygépkocsi-eladások mutatóit tartalmazza; a darabszámok magukban foglalják az adott modell öszszes karosszéria-változatát.) Vas Gyula (Forrás: ZAP SR)


22

Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

Feltámadt értünk Azt írja Seneca, az 1. században élt római sztoikus filozófus, hogy az a boldog, aki javait a lelkében hordozza, aki szálegyenesen kimagaslik, s eltapossa a bizonytalanságot… Ha a sors a lehető legártalmasabb dárdát is röpíti feléje, eltalálhatja ugyan, de igazán nem sebzi meg… A héten azt ünnepeljük, aki eltaposta a bizonytalanságot. Akit „egy időre” megsebzettek. Őt ünnepli a keresztény világ naponta. De ilyenkor, húsvétkor mélyebben megérint a szálegyenesen kimagasló Krisztus jelenléte. Jelenléte a történelemben, városaink-falvaink templomában. És az emberben: bennünk, emberi

Belső utakon Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

Van néhány fontos dolog, amire a nagymamám a halála előtt megtanított. Íme a motiváló gondolatok, biztos vagyok benne, hogy hasznát veszed, és sokat segít majd! 1. Gondolkozz egyszerűen! A titka is egyszerű: egyszerre csak egy dologra összpontosíts! Nem kell mindig mindent azonnal megcsinálnod, és nem is kell mindent tökéletesen véghezvinned! Végy egy mély levegőt, maradj a „jelen”-ben, a „most”-ban, és tégy meg minden tőled telhetőt abban a helyzetben, amivel aktuálisan szembekerülsz! 2. Vonzzad be a jövőt és engedd el a múltat! Nem számít, hol vagy éppen, vagy min mész keresztül, mindig bízz abban, hogy van fény az alagút végén! Ne legyenek elvárásaid, ne követelőzz és ne feltételezz! Csupán tégy meg minden tőled telhetőt! Azokat a dolgokat irányítsd csak az életedben, amire képes vagy, aztán engedd, hogy alakuljanak önmaguktól! Ha valóban megtettél minden tőled telhetőt, a sors segít majd elvezetni a következő lépéshez. Bízz az isteni vezettetésben!

Csallóköz

Tanácsadó

kapcsolatainkban… Rá gondolunk, ha az út menti kereszteket szemléljük, a messze látszó templomtornyokra irányul tekintetünk. Hozzá fohászkodunk, ha az élet ártalmas dárdákat repít felénk: hogy legyen erőnk elviselni a nehézséget, hogy ne váljunk reményvesztetté, hogy legyen erőnk talpra állni akkor is, amikor az élet nem bánik velünk kesztyűs kézzel… Mert Ő feltámadt. Azért, hogy velünk maradjon. Azért, hogy megszólíthassuk Őt akkor is, amikor nincs kihez szólnunk. Hogy legyen, akinek elmondjuk panaszainkat, amikor senki sincs, akinek a

vállán kisírhatnánk magunkat. Feltámadt, hogy új életet adjon mindnyájunknak: a fáradtaknak, a betegség és a halálfélelem miatt rettegőknek… Hogy bíztasson: Isten országában mindenkinek helye van. Még azoknak is, akik úgy érzik, nincs bocsánat… Rajtunk is múlik: javainkat lelkünkben is hordozni kell. Ez fontosabb az egyéb javaknál. Az „egyebek” fontosak szintén. De elmúlnak… A Krisztushoz tartozó világosan akar látni: az „odafönt valókat” keresi. S ha ezt teszi, még a sebek is díszére válnak… Áldott húsvéti ünnepeket!

Hatalmunkban áll meggyógyítani az életünket! (LVII.)

De vajon mit kell tenni? 3. Légy önmagad, hogy olyannak fogadjanak el, amilyen vagy! Akkor is állj ki az igazad mellett, ha a hangod megremeg, s közben sírni lenne kedved! Miközben önmagad vagy, csodálatos dolgokra leszel képes. Sétálj magabiztosan a saját magad által kijelölt ösvényen, és ne várd el, hogy bárki is megértsen, különösen azok, akik még nem járták be azt az utat, amin haladsz! 4. Ha észreveszed magadon a változás jeleit, ne ijedj meg! Ha már nem az az ember vagy, aki előtte voltál, teljesen normális dolog! Minden bizonynyal szereztél sérüléseket, keresztülmentél sok-sok negatív dolgon is, de épp ezek tettek azzá az emberré, aki most vagy. Hosszú évek alatt annyi minden történik velünk, ami megváltoztatja a nézőpontunkat, megleckéztet, és elősegíti lelki fejlődésünket. Az idő múlásával minden, és mindenki változik, vélhetően néhányan észre is fogják venni rajtad a változást, és meg is fogják jegyezni ezt! Ekkor egyszerűen csak ennyit mondj: „Valóban változtam, de hát ez az, amiről az egész élet szól! A változásról! De én még mindig ugyanaz az ember vagyok, csak most már sokkal erősebb, mint valaha!” 5. Minden, ami veled történik, a fejlődésedet segíti elő, még akkor is, ha ezt jelenleg nem így érzékeled! A körülmények irányítanak, vezetnek, csiszolnak, tökéletesítenek, fényesítenek téged. Bármit is teszel, reményekkel telve tedd! Sose feledd: a legtörhetetlenebb acélkábelt is apró, vékony fémszálak alkotják! Hagyd, hogy a remény lehetőségeket biztosítson számodra a nehezebb helyzetekben is! Gondolj arra, hogy ez még nem a

történeted vége, és ugyanúgy, mint ahogyan a dagály-apály követik egymást, a hajód elvisz majd békésebb, csendesebb, nyugodtabb vizekre! 6. Nagyon figyelj oda azokra, akik igazán fontosak neked! Előfordul, hogy a szerettünk azt mondja: minden rendben. Nos, nézz a szemébe, öleld át, és válaszold a következőt: tudom, hogy nem, de közösen megoldjuk, ha akarod! S ne légy dühös akkor sem, ha néhány ember csak akkor keresi a társaságod, amikor nehéz helyzetben van. Érezd magad inkább megtisztelve, hogy bíznak benned, és számukra te jelented a fényt az alagút végén! 7. Légy pozitív! Minden helyzetben! Fontos tudnod, hogy az életben rejlő boldogtalanság, nyomorúság sosem a körülményeidtől, hanem a hozzáállásodból fakad, és ettől is függ! Tehát mosolyra fel, még akkor is, ha valaki megbánt vagy sajnálni próbál! Mutasd meg nekik, mi hiányzik az életükből és mi az, amit nem tudnak elvenni a tiédből! 8. Ne a gazdagságra, hanem a boldogságra összpontosíts! A valós értékekkel foglalkozz, ne pedig az árakkal, hogy mi mennyit ér. Rá fogsz jönni, hogy életedben azok a napok a legcsodálatosabbak, amikor egészen apró dolgok is képesek mosolyt varázsolni az arcodra, s ezek általában nem kerülnek semmibe, vagyis pénzbe, hiszen szeretetből fakadnak. Egyszerűen csak értékeld a jelen pillanatot, légy hálás azért, amid éppen most van! Ez az igazi boldogság titka! 9. Néha el kell engednünk az emberek kezét ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni és fejlődhessenek! Lehet, hogy életük során a körülötted lévő emberek pontosan abból és azál-

tal fognak okulni, tanulni, amit tőled kaptak és tanultak, s épp ezek a megtapasztalások teszik majd őket sikeres emberi lénnyé! 10. Ahhoz, hogy vágyaidat elérd, néha olyan emberekkel is kapcsolatba kell kerülnöd, akik nem feltétlenül a legjobbat akarják neked. Ha megteremted a lehetőséget, hogy helyet teremts azoknak, akik segítségével a legjobbat hozod ki magadból, akkor erősebb leszel, s rájössz, ki is vagy valójában, s mit is akarsz! Világosan látod majd azt, hogy azok az emberek, akiket már ezer éve ismersz, nem úgy látnak dolgokat, ahogyan azt te látod, nem tudnak veled azonosulni és te sem tudsz majd velük. Minden esetben őrizz meg velük kapcsolatban minden szépet, a csodás emlékeiteket, de tudd azt is, mikor kell továbblépned! 11. Életedben mindig így tekints vissza: „Istenem, megcsináltam!” ahelyett, hogy „bárcsak megtettem volna!” Az emberek lehet ítélkeznek majd fölötted, bírálnak, de kit érdekel?! Ne úgy éld az életed, hogy másokat lenyűgözz! Szeresd eléggé önmagad ahhoz, hogy senki kedvéért se engedj az értékrendedből, amit képviselsz! 12. Ha a boldogságot keresed és úgy tűnik, nem találod éppen, talán itt az ideje új kezdetek és új utak felé irányítani figyelmedet! Rázd meg hát magad, és fogadd el, hogy időnként van, ami nem sikerül! A legerősebbek a legnehezebb helyzetekben is jókedvűek tudnak maradni, mert eldöntötték, nem hagyják, hogy bármi is lehúzza őket! Továbblépnek az új kezdetek felé! Tedd ezt te is! Kezdj el élni! (Folytatjuk)


23

Tudósítás

2015. március 31. | 14. szám

Újjáalakult az alapszervezet Mint lapunkban korábban beszámoltunk róla: január végén újjászerveződött az MKP komáromi járási szervezete, amely egyik első feladatául a városi szervezet újjáalakítását tűzte ki. Ezt ugyanis – a decemberi tisztújítás ellenére – januárban feloszlatta az MKP Országos Tanácsa. A járási elnökség február 14-ei ülésén történtek meg az első lépések az új városi szervezet létrehozásá-

Csonka Lajos, az új elnök

ra. A tanácskozáson Samu István újonnan megválasztott járási alelnök úgy nyilatkozott, hogy a szervezet csak a város polgárai többségének bizalmát élvező személyek-

kel építhető újjá. Ami szerinte azt is jelenti, hogy – legalábbis a megalakítás során – ugyanúgy mellőzni kell a gazdasági lobbistákat, mint azokat, akik a helyhatósági választások során elvtelen pártalkuba bocsátkoztak. Március 11-én ismét ülésezett a járási elnökség, és a tanácskozáson részt vett az a 8 személy is, akit februárban megbíztak a városi szervezet újjászervezésével. Ezek név szerint a következők: Csonka Lajos, Ertl Péter, Fekete Ferenc, Füssy Ferenc, Németh Tibor, Stubendek Attila, Szalay Károly és Szüllő Béla. Lényegében ők tekinthetők az újjáalakult városi szervezet alapító tagjainak, és természetesen közülük került ki az új elnök (Csonka Lajos), az alelnök (Fekete Ferenc) és a gazdasági felelős (Szüllő Béla). Az ülésen részt vett az MKP elnöke, Berényi József is. Vas Gyula Két héttel ezelőtti számunkban sajnálatos szerkesztői tévedés folytán a komáromi városi MKP-alapszervezet megalakulásáról szóló cikk frissítetlen változatát közöltük, és a képen szereplő személy megnevezése is téves volt. A legújabb fejleményeket tartalmazó verziót a fentiekben olvashatják. Az érintettek és az olvasók szíves elnézését kérjük. – Szerk.

(Képarchívum)

Jó helyre került DUNASZERDAHELY – Átadták a Farsangi Magyar Bál tombolabevételét a helyi Kodály Zoltán Alapiskolában működő szülői szövetségnek. Ibolya Olivér (a felvételen balra) az iskola igazgatója vette át a farsangi rendezvény ötletgazdájától, Karaffa Attilától a pénzösszeget, és továbbította azt a szülői szövetségnek. A bált szervezők minden évben egy dunaszerdahelyi magyar tannyelvű alapiskolának vagy óvodának adják át a tombolabevételt. (–)

Helytörténeti könyvbemutató LÉG – A helyi nyugdíjasklub adott otthon annak a találkozónak, ahol Lelkes Vince helytörténész volt a vendég.

Lelkes Vince

A beszélgetést Nagy Attila vezette, melynek apropóját a Csallóközi lenyomatok c. kötet megjelenése adta. A könyv szűkebb pátriánk múltját és jeles szülötteit mutatja be a korabeli sajtó tükrében. A résztvevők érdeklődéssel hallgatták a szerző beszámolóját a kutatómunkáról, a levéltári látogatásokról. A könyv közel száz történetben mutatja a régi szokásokat, ételeket, kifejezéseket, s emellett több mint 700 olyan személy nevét közli, akik helytörténeti adatok gyűjtésével, történelmi események lejegyzésével, népszokások leírásával, természettel kapcsolatos megfigyelésekkel foglalkoztak. A találkozó dedikálással ért véget. Csiba Lídia


24

Csallóköz

Olvasószolgálat

Melyik Csallóközi települést tartja a legszebbnek? Szedlák Zsuzsa Baka Én a falum és környékét mondanám, nagyon rendezett és tiszta község. Sok szép erdő található és a Duna mente is közel van, sokat járunk oda túrázni, sétálni vagy korcsolyázni. Nagyon örülök annak, hogy ilyen takaros vidéken élek.

Pónya Gyöngyvér Nyékvárkony Én a falumat, Nyékvárkonyt mondanám. Nagyon tetszetős és rendezett, gondját viselik és nagyon sok szép hely található a községen belül. Nagyon tetszik a kis folyó menti természet, sokat járok oda sétálni, vannak szép játszóterek, és hát itt élek.

Androvics Alexandra Lúcs Én Bőst mondanám, nagyon szép ott a Duna holtága vagy épp az erőmű környéke. Sokat járunk oda a barátainkkal, jó a levegő és a környezet is magával ragadó. Nehéz kiemelni egy konkrét helyet, mert a Csallóközben sok szemrevaló település fellelhető.

Johancsik Klára Padány Bős és környéke nagyon tetszik, sokat járunk oda sétálni a Duna partjára. Búcs is nagyon tetszik, mint település, mert látszik, hogy törődnek vele, szép virágok vannak kiültetve. Nagyon nehéz választani, mert a Csallóközben nagyon sok szép hely található.

Vojtík Szimona felvételei

Gyógyszertári ügyelet

Véradók

Élő nyelv

DUNASZERDAHELY – március 31.: Aloe patika (Rózsa utca); április 1.: Berberis (Nemesszeg utca); április 2.: Viktória patika (Nagyabonyi út); április 3.: Kórház patika (Nagyabonyi út); április 4.: Tesco patika (Tesco); április 5.: Szent Mária gyógyszertár (Nagyabonyi út); április 6.: Dr. Max (Hypernova).

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson március 24–25én a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Széll Henrik, Kvarda Gábor, Juhos Gábor, Mgr. Lelkes Tamás, Balla Róbert, Bartal Ádám, Vörös Ferenc; Gomba: Leiner Sándor; Nagymegyer: Vígh György, Németh László mérnök, Vígh László, Máron Anna, Máron Dávid; Egyházgelle: Bognár Béla, Cséfalvay János; Izsap: Santúr Ján; Dunatőkés: Czajlik Jenő mérnök; Nagyabony: Gálfy Pál; Felsővámos: Mikóczi Ferenc; Csallóközkürt: Hodossy Katalin, Takács Adrianna, Fekete Norbert, Bugár Anna, Csikmák Mónika, Nagy Ferenc, Gányovics Jenő, Gányovics Péter, Soóky Emese, Orbán Lajos, Bartal Gábor, Papp Ilona, Mészáros Katalin, Csicsai Réka.

Misad Katalin rovata

GALÁNTA – március 31.: Dr. Max (Tesco); április 1.: Fő utcai patika (Fő utca); április 2.: Sun Pharma (Kaufland); április 3.: Medicana (Posta utca); április 4.: Dr. Max (Tesco); április 5.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); április 6.: Dr. Max (Vajanský utca). KOMÁROM – március 31.: Salvator (Jókai utca); április 1.: Terra Rosa (Vársor utca); április 2.: Bionatur (Építők útja); április 3.: Vág patika (Tó utca); április 4.: Dr. Max (Kaufland); április 5.: Alba patika (Eötvös utca); április 6.: Hedera (Vár utca).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (április 2–8.) A beavatott-sorozat: A lázadó (amerikai kalandfilm): 15.00, 17.30, 17.40, 20.00, 22.30, szombat–vasárnap 10.00, 12.30; Hamupipőke (amerikai családi kalandfilm): szerda 20.00, csütörtök 17.40, szombat–vasárnap 10.40, vasárnap 13.00; Fácángyilkosok (dán thriller): 13.30, 18.00, 19.45, 20.30, 22.20; Samba (francia vígjáték): 13.00, 17.15, 19.30, 22.00; Csingiling és a Soharém legendája 3D (amerikai animá-

ciós film): 13.00, 16.15; Csocsó-sztori 3D (spanyol animációs film): 15.20, szombat–vasárnap 11.00; Hős6os 3D (amerikai animációs film): szombat 11.30; Jupiter felemelkedése 3D (amerikai scifi): 13.45; Spongyabob: Ki a vízből! (amerikai animációs film): 16.00, 17.30, szombat–vasárnap 12.00; A cipőbűvölő (amerikai vígjáték): 16.00, 18.10, 20.20, 22.30, szombat–vasárnap 11.15; A szürke ötven árnyalata (amerikai dráma): 19.30, 22.00; Chappie (amerikai sci-fi): 14.30; Csingiling és a Soharém legendája (amerikai animációs

Az alábbi mondatokra a hazai magyar nyelvű sajtóban bukkantunk: „A képviselők mintegy 80%-a együttértett a javaslattal”, „Ebben a kérdésben a kollégáim is együttértenek velem”. Valószínűleg olvasóink is felfigyeltek a példamondatok „együttért a javaslattal, együttért velem” szerkezeteire, melyek két ismert és gyakori állandósult szókapcsolat, az egyetért valakivel v. valamivel, illetve az együttérez valakivel összevegyüléséből keletkeztek. A szerkezetvegyülés létrejöttét elősegítette az a tény, hogy mindkét szókapcsolat pozitív jelentéstartalmat tükröz, hangzásukban hasonlítanak egymásra, sőt az igei alaptagokhoz mindkét esetben -val/-vel ragos névszó járul. A standard magyarban ennek ellenére a javaslattal – ha azonos véleményen vagyunk valakivel vagy beleegyezünk valamibe – csak egyetérteni lehet, ha pedig mások örömében vagy bánatában osztozunk, akkor az együttérzünk vele szerkezetet alkalmazhatjuk.

film): 13.00, szombat–vasárnap 12.45; Csocsó-sztori (spanyol animációs film): 13.10; Éjszakai hajsza (amerikai akciófilm): 15.00, 17.20, 19.40, 22.00, szombat 10.20, vasárnap 12.40; Elemi szerelem (francia romantikus dráma): 15.30, szombat–vasárnap 11.15; Focus – A látszat csal (amerikai film): vasárnap 11.30; Jupiter felemelkedése (amerikai sci-fi): 13.45; Kéjlak (amerikai thriller): 19.45, 20.20; Kingsman: A titkos szolgálat (amerikai–angol akciófilm): 17.00; Liza, a rókatündér (magyar vígjáték): 14.30, 18.30, 22.30, szombat–vasárnap

10.30; Üzlet bármi áron (amerikai vígjáték): 16.30, 20.30, szombat–vasárnap 12.30. GALÁNTA, DK MOZI április 1:. Vivian Maier nyomában (amerikai dokumentumfilm): 19.00; április 2.: Távol és mégis közel (szlovák dokumentumfilm): 19.00; április 3–4.: Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel (amerikai–angol vígjáték): péntek 19.00, szombat 21.30; április 3.: Tagadd meg az őseid! (francia road movie): 21.30; április 4–5.: Halálos iramban 7. (amerikai akciófilm): 19.00.


Szlovákiai magyar amatőr zenekarok 2. szemléje – jelentkezz! A Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete (SZMAZE) és a TUMULTUS Polgári Társulás másodízben rendezi meg a Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok Szemléjét. A szemle egyszersmind bemutatkozási lehetőség a feltörekvő felvidéki zenekaroknak, másodsorban szakmai megmérettetés, kiváló alkalom kapcsolatok kialakítására, részvételi lehetőség zenei előadásokon, workshopokon. A szemlére bejutott együttesek értékes tárgyi ajándékokra és eszmei elismerésre tehetnek szert, a fellépő zenekarok az egész TUMULTUS Fesztiválra ingyenes meghívást kapnak, és nem utolsó sorban pedig egy hatalmas élménnyel lehetnek gazdagabbak! Fontos hangsúlyoznunk, hogy a szemle nem verseny, nem tehetségkutató, azonban együttműködik más tehetségkutatókkal. Célunk, hogy minél több hazai magyar amatőr zenekarnak segíthessünk az érvényesülésben. A jelentkező zenekarok közül természetesen a rátermettségük alapján választjuk ki azokat, amelyek a szemlére meghívást kapnak. Ez viszont ne keserítsen el senkit sem, mert a szemle a többiek számára is sok meglepést tartogat, ráadásul azon nevezők akik az előzsűrizés alapján nem kaptak lehetőséget a színpadi fellépéshez, 50%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet az idei Tumultus Fesztiválra! Azt se felejtsük el, hogy jövőre ismét bárki benevezhet. A lényeg az, hogy tapasztalatban, zenei élményben és szórakozásban gazdag két napot tölthessünk el együtt! A szemle egyben a Hangfoglaló Magyarország tehetséggondozó program felvidéki állomása, ahonnan az arra hivatott zenekar egy neves

25

Olvasószolgálat

2015. március 31. | 14. szám

szakmai zsűri jóvoltából egyenesen bekerül a budapesti döntőbe, ami a Music Expo hangszer-, hang-, fény-, színpad- és stúdiótechnikai kiállítás egyik kiemelt rendezvényeként Budapesten kerül megrendezésre, és ahol nem mellesleg a fődíj 1 000 000 Ft! Tavaly a komáromi Kerecsennek adatott meg a döntőbe jutás lehetősége, akik a döntő egyik kiemeltjeként ott lehetnek az idei Sziget Fesztiválon! A szemlére bejutó zenekarok/előadók további jutalmainak listája egyre bővül. Ízelítőül pár nyeremény: • Automatikus részvételi lehetőség a tatabányai Peron Music Tehetségkutatón • A szemle egyik zenekara/előadója felléphet a 6. Tumultus Fesztivál headliner bandájának előzenekaraként (tavaly a dunaszerdahelyi Rainy Mood élhetett ezzel a lehetőséggel az Ossian előtt • Teljes videoklip elkészítése (újdonság!) • 1 zeneszám komplett elkészítése a hangrögzítéstől a keverésen át a masterig (tavaly a köbölkúti endlessTrip jutott ehhez a lehetőséghez • Vásárlási utalványok 10–20 százalékos árengedménnyel a komáromi Relato hangszerbolt jóvoltából minden résztvevő számára • A Tumultus polgári társulás a szemlén résztvevő zenekarokat a lehetőségeihez mérten fellépteti más rendezvényein is! A szakmai elbírálás kritériumai szólisták és zenekarok esetében: • A szerzemények kiforrottsága, hangszerelés, egyediség, a dal-

szöveg minősége, összhang a mondandó és a zene között, a produkció átélése (feeling), hangszeres tudás, színpadi megjelenés és koreográfia, összhatás.

Kultúra Kiállítás DUNASZERDAHELY – Április 11-ig megtekinthető Borbély Károly, Gergő és Máté Reményhal című közös kiállítása a Csallóközi Múzeumban.

Vegyes A Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok 2. Szemléjére nevezhetnek: • Szlovákiai lakhellyel rendelkező, magukat szlovákiai magyarnak valló személyek, ill. zömmel szlovákiai magyar tagokból álló, szlovákiai bázissal rendelkező csoportok, zenekarok, együttesek. • Műfaji megkötés nincs, a lényeg, hogy élő muzsikáról legyen szó • Magyarországi jelentkező nem nevezhet. Jelentkezési feltételek: • Legalább 2 értékelhető minőségű, saját szerzeményeket tartalmazó felvétel, amit a jelentkezők e-mailben (mp3 formátumban, vagy audió illetve videó link csatolásával) az info@zene.sk e-mail címre küldhetnek el. • A döntőben előadott számoknak saját szerzeményeknek kell lenniük. • Jelentkezési határidő: 2015. június 31. • Szelektálás módja: előzsűrizés • Nevezési díj: 25 euró, melyet csak az előzsűrizés által bejutott zenekaroknak kell átutalniuk július 20-ig a Tumultus polgári társulás hivatalos számlájára. Maga a jelentkezés ingyenes! A Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok 2. Szemléje kiemelt támogatója a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet. (–)

SOMORJA – Április 1-jén, szerdán délután 2 órától húsvéti kézműves játszóházat rendeznek a szabadidőközpontban.

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 14. hét Eladónő-pénztáros (3) – a COOP Jednota fogyasztási szövetkezet ajánlata Dénesdre (Dunajská Lužná). Kapcsolat: kariera@jednotads.sk A Bona Opera dunaszerdahelyi munkaközvetítő iroda aktuális ajánlatai: pék, péksegéd, eladónő, szakács/szakácsnő, csomagoló, áru összekészítő,raktáros, adminisztratív munkaerő raktárban, műszakvezető, technikus, varrógépszerelő, hegesztő, üzletkötő, könyvelő. Életrajzokat a bonaopera@bona opera.sk-ra várják. Bővebb információ telefonon 031/569 45 62-es számon vagy személyesen az irodában (hétfőtől péntekig 8:00 tól 16.00 ig, cím: Pozsonyi út 919, Dunaszerdahely. Traktorista-kombájnkezelő a mezőgazdaságban – növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozó kisüzem keres alkalmazottat Hodosba. További információk a 0903 403 153-as számon. A dunaszerdahelyi Wertheim Kft. ajánlatai: hegesztő, lakatos (3), CNC gépbeállító (1). Elérhetőség: m.bartkova@wertheim.sk Kertész (1) – a légi VITALITA ajánlata, a környék karbantartása. Kapcsolat: 031/551 81 01, tankova@vitalita-lehnice.sk Gyártó- és szerelőmunkás (2), villanyszerelő (1) – a dunaszerdahelyi Danter-SK társaság ajánlata. Kapcsolat: info@danter.sk Sofőr tehergépjárműre (1) – a dunaszerdahelyi Horváth – RAMAS társaság ajánlata, munkavégzés helye COOP JLC nagyraktár épülete. Kapcsolat: 0903 407 929, horvath@real-net.sk Raktáros-sofőr (1) – az AREA METAL társaság ajánlata, a munkavégzés helye Rovinka. Kapcsolat.: 02/459 852 09, areametal@areametal.sk


26 Névnapok Március 31.: Árpád, Benjamin Április 1.: Hugó Április 2.: Áron, Zita Április 3.: Buda, Richárd Április 4.: Izidor Április 5.: Vince, Miroslava Április 6.: Bíborka, Vilmos, Irén, Irena

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény ELŐJEGYZÉSI NAPLÓ

A KŐPÉNZEK SZIGETE

R. 1. RÉSZ

NŐI KÉZITÁSKA

NŐI NÉV

AJTÓFÉLE

RÓMAI 600

AZONOS BETŰK

ERBIUM

AZONBAN

A VÖDÖR SZÉLEI

S NÉVELŐ

ANNO JELE

Heti évforduló 67 éve, 1948. március 31-én halt meg Egon Ervin Kisch németül alkotó cseh író, újságíró, a „száguldó riporter”. 1929. április 1-jén született Milan Kundera cseh író, költő. Április 2. Nagycsütörtök, az utolsó vacsora napja. A katolikus hit szerint az oltáriszentség megalapításának napja is. 10 éve, 2005. április 2-án halt meg Karol Wojtyla, II. János Pál pápa. Április 3. Csillagászati világnap. Április 3. Nagypéntek, Krisztus halálra ítélésének, megostorozásának és kereszthalálának napja. Április 4. Nagyszombat, este körmenettel emlékezik meg a keresztény világ arról, hogy Jézus harmadnap feltámad halottaiból. 1896. április 4-én született Trista Tzara költő, a dadaizmus megalapítója. 103 éve, 1912. április 5-én született Örkény István író.

Népi bölcsesség Április általában a legszeszélyesebb hónap. Az áprilisi eső elkergeti a fagyot. Ha április nedves, a gazda szeme kedves, bő termésre számít ősszel.

Aforizma

FONTOS KÉSZÜLÉK

IRÍDIUM VEGYJELE

NEPTÚNIUM VEGYJELE

LOPAKODVA MEGY

RÓMAI 500

TATA

ZAFT

VÁDOL

MAJDNEM AZONOS BETŰK

R. 3. RÉSZ AZ ÓLOM VEGYJELE

NÁTRIUM

KÉTES! LITER JURAKORSZAK ALSÓ RÉTEGE

ÜZLET

STALLONE BECENEVE RITKA NŐI NÉV

R. 2. RÉSZ NÉVELŐ

NEUTRON

ITTRIUM, URÁNIUM

A PIAC KÖZEPE

GÖRÖG BETŰ

BRAVÚR FELE

TAMERLÁN SZÜLŐHELYE

RENDBEN, PAJTÁS! OROSZOR. FOLYÓ

... – FÉLSZIGET OXIGÉN, TRÍCIUM LOPVA FIGYEL

ISTVÁN

GYŐZELMI JEL MERÉSZ

R

E heti rejtvényünkben egy orosz közmondást fejthetnek meg a lap olvasói. A 12. szám helyes megfejtése: A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. (Bibó István) Sorsolással könyvet nyert: Hrapka Sára (Dunaszerdahely). Gratulálunk!

A pénz az embernek barátokat szerez. (Szophoklész)

Fejtörő

Betűkből szavak Az alábbi rejtvénynél a feltüntetett betűket kell úgy kiejtenie, mintha az ábécét olvasná. Pl. KV = kávé 1. LM =............... 2. MSE = ............ 3. REE = ............. 4. SZII =.............. 5. NNNNN =........ Az előző szám helyes megfejtése: tiszta, apály, világos, alvás, sós, zaj = TAVASZ Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el.

– Fuss, mert utolérlek

Vojtík Szimona felvétele


27

Szabadidő

2015. március 31. | 14. szám

Net-felvétel

Heti horoszkóp 2015. március 31.–április 6.

Az EDDA művek nagykoncertje RÉVKOMÁROM – Április 7-én, kedden este 7 órától az EDDA művek „40 év rock” jubileumi nagykoncertjét rendezik a sportcsarnokban. Kapunyitás este 6 órától. Az EDDA művek Magyarország egyik leghíresebb rockegyüttese. Az együttes magva 1973-ban alakult Griff néven, majd 1974-ben negyven évvel ezelőtt Edda néven folytatták. A zenekar véglegesített nevében a „művek” szó azt szimbolizálja, hogy az együttes Miskolcon, egy tipikus északkelet-magyarországi iparvárosban – az „acélvárosban” – kezdte pályafutását. Szinte valamennyi lemezük „bearanyozódott”, akárcsak a legutolsó, pár napja megjelent Sólyom népe című lemez. A rockegyüttes a kezdetektől számtalan tagcserén esett át. Jelenlegi felállás: Pataky Attila – ének; Alapi István – gitár; Kicska László – basszusgitár; Gömöry Zsolt – billentyűs hangszerek; Hetényi Zoltán – dob, ütőhangszerek. Belépőjegyek kaphatók Révkomáromban a Madách könyvesboltban (Jókai utca), a révkomáromi VMKban (Vár utca 1), a sportcsarnokkal szemben található Panoráma hotel és étterem recepcióján (Sport utca), továbbá Dunaszerdahelyen, a Focus Music Shop lemezboltban (Vámbéry tér), az ElóKONCERT irodában (Kukučín u. 459, 1. emelet), valamint országosan a Ticketportal hálózatában. A jegyek ára elővételben 13 euró. Jegyrendelés: +421/905 654 349; elokoncert.ds@ gmail.com. Bővebb info: www.elokoncert.com (–)

Viccplacc Egy fiatalember gyónni megy a paphoz. – Atyám, én vétkeztem. – Mi a vétked, fiam? – A hiúság bűnébe estem. Naponta többször belenézek a tükörbe, és csodálom magam, hogy milyen szép vagyok. A pap megfordul, és ránéz a fiúra: – Ez nem bűn fiam, csak egyszerű tévedés. Egy fickó a taxisofőrhöz: – Mennyiért visz el Kecskemétig? – Nem a távolságtól, hanem az időtől függ – feleli a sofőr. – Mondjuk akkor, ha esik?

Egy szőke nő bemegy a könyvtárba és kinéz magának egy könyvet. Hazaviszi és vacsora után elkezdi olvasni, ám tíz perc után elalszik rajta. Másnap visszaviszi a könyvtárba és mondja a könyvtárosnak: – Visszahoztam a könyvet, de be kell vallanom, ez volt életem legunalmasabb olvasmánya. A történetnek semmi értelmét nem találtam, emellett annyi szereplő volt benne, hogy nem is tudtam megjegyezni őket! A könyvtáros hátraszól a kollégájának: – Figyelj csak, kiderült, ki vitte el a telefonkönyvünket!

Kos (III. 21.–IV. 20.) A most következő napokban sokszor adhatja tanúbizonyságát annak, hogy ön emberséges, és a tüzes, vad külső mögött érző lélek lakik. Lojalitásának, szolidaritásának olyan élethelyzetekben kell majd megmutatkoznia, melyekben embertársain kell segítenie, megvigasztalnia.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Számos fordulatot rejt ez a hét, feltöltődött energiával, néha többel is annál, mint amennyire szüksége van, így ne csodálkozzon azon, ha szívesen vállal túlórát, besegít másoknak, netán otthon kezd olyan feladatokba, melyek régóta esedékesek. Egyszerűen nem tud elfáradni.

Bika (IV. 21.–V. 20.) A hét elején még lazsálhat egy kicsit, összeszedheti a gondolatait, mert szerdától nagyot fordul a kocka, és magasabb fokozatra kapcsolva kell megoldania a rutinfeladatai mellett az új kihívásokat. Ez utóbbiakból annyi lesz, hogy a feje búbjáig fognak érni, de ön csak tegye a dolgát.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Ha úgy érzi, kissé akadozva haladnak ügyei a héten, az nem véletlen! A Hold azonban most is feltölti friss energiával, így a gödrökből ki tud mászni, s minden nap újult erővel tud nekifutni a tennivalóknak. Szerdára sokat oldódik a felgyűlt feszültség, csütörtöktől egyenesen remekelni fog.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Meglepően jól működik majd a hetedik érzéke, nap nap után azt érzi, hogy mindig pont ott van, ahol lennie kell, olyan döntést hoz, ami épp megfelelő ön számára, és olyan remekül kommunikál, hogy élmény lesz a társaságában időt tölteni. Kiválóan fogja tudni kamatoztatni képességeit.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Úgy érzi, folyamatosan falakba ütközik? Nos, ez nem véletlen. Ez a furcsa helyzet csak kedd estig tart, utána felszabadul, a feszültség tovaszáll, jól érzi magát, és bármibe fog, az könnyedén sikerül majd. A felhők eltűnnek, a nap kisüt, ön pedig jó kedvre derül és másokat is erre ösztönöz.

Rák (VI. 22.–VII. 22.) Hatodik érzéke már-már zavarba ejtően jól működik a héten. Bátran kapcsoljon nagyobb sebességre, mondjon igent egy új felkérésre, s ha netán most találja meg valaki egy állásajánlattal, azonnal mondjon igent. Mivel nem minden alakult úgy mostanság, mint remélte, fontos, hogy kilépjen a komfortzónájából, és legyen mersze új döntéseket hozni.

Bak (XII. 22.–I. 20.) Nagyon sok újszerű ötlettel rukkol elő a napokban, jó lenne, ha mások legyintése miatt nem dobná ezeket gyorsan sutba. Ne az embereknek és a társadalmi elvárásoknak akarjon megfelelni, hanem elsősorban önmagának. Ha lehet, egyszerűen tartsa most meg a titkait saját magának.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Már nagyon készül egy konkrét terve megvalósítására? Akkor tudja, hogy itt és most minden körülmény adott ahhoz, hogy nagy dolgot hozzon létre, új fába vágja a fejszét és megmutassa a világnak, hogy még mindig rengeteg erő és energia tobzódik önben. Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Több konfliktus és vita is megnehezíti a mindennapjait, ugyanakkor ne feledje, hogy ezekből is rengeteget lehet tanulni, ezáltal pedig fejlődni. Ne rémüljön meg attól, ha bonyodalmak övezik útját szerdáig, mert ezek legtöbbje nem lesz más, csupán erőfitogtatás vagy egyszerű nézeteltérés.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) A hét első felében leginkább a koncentrációs készségére lesz szükség, sok dolog kerül egyszerre az asztalára, és mindenki azt szeretné, hogy siessen és lehetőleg egy időben végezzen el sok eltérő feladatot. Fontos, hogy jól tervezzen, okosan kalkuláljon az idejével és az energiájával. Halak (II. 21.–III. 21.) Kifejezetten jó benyomást tesz másokra, nem telik el úgy nap, hogy ne szerezne egy új ismerőst, támogatót, üzletfelet, ha pedig szingli, akár egy szerető társat is. A most következő napokban rengeteg pozitív élményben lesz része, miközben új kapukat nyit meg ön előtt a sors. Legyen bátor!


28

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés

SZOLGÁLTATÁS

INGATLAN

Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak, invalidusoknak, valamint anyasági szabadságon lévőknek. DS és környéke. Tel.: 0907 723 420. Fürdőkád-zománcozás hideg zománccal: 0949 727 489. Egyes- és kettős könyvelés, bérelszámolás és adóbevallások készítése: 0915 84 96 54. Számmisztika, sorselemzés: 0910 942 851. Hitel 2000-től 20 000 euróig tartozások, előnytelen hitelek lefizetésére: 0917 373 275. Kölcsönök gyorsan és egyszerűen: 0902 33 08 32. Lefolyótisztítást vállalok. Tel.: 0908 124 142. Ülőgarnitúrák, autók, szőnyegek mély tisztítását vállaljuk. Tel.: 0905 506 748, LEAFF – DS.

Eladó Albáron (Dolný Bar) családi ház 10,7 áras telken. Tel.: 031/552 78 37, este. Eladó 910 m2-es építkezési telek Albáron (Dolný Štál), az új negyedben. Tel.: 0905 534 033. Eladó Bakán öreg családi ház 10 áras telken. Ára 19 000 euró. Tel.: 0903 438 031.

ÁLLÁS

KIADÓ – BÉRLET

Gropo SK felvesz sofőröket nemzetközi konténerszállításra. Tel.: 0908 757 603. Felveszünk kamionsofőrt Magyarország, Szlovákia, Csehország viszonylatra. Tel.: 0903 416 048.

Kiadó 1 szoba konyhás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0918 444 624. Kiadók 2–3 szobás lakások Nagymadon. Érdeklődni lehet személyesen a községi hivatalban, illetve a 031/551 31 26-os telefonszámon.

LAKÁS, GARÁZS Eladó garzonlakás Dunaszerdahelyen (SzNF): 0905 313 064, este. Eladó nagy 3 szobás felújított lakás alápincézett garázzsal Dunaszerdahelyen (Barátság tér). Irányár: 57 000 euró. Tel.: 0905 494 092. Eladó garázs Dunaszerdahelyen. Tel.: 0905 215 655. Eladó teljesen felújított 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Barátság tér). Tel.: 0911 469 411.

RE/MAX Attractive Fő utca 28/7. (2. emelet) 929 01 Dunaszerdahely Tel.: +421 31/ 550 55 55 Nagy Zoltán

Szitás Hilda

Horváth Gabriella

Medovič Andrea

0903 420 895

0918 988 138

0905 853 822

0911 948 810

zoltan.nagy@re-max.sk

hilda.szitasova@re-max.sk

ÁRA 43 500 EURÓ

BŐS – Eladó a Szövetkezeti utcában átalakított, 1. emeleti saját fűtésű 3 szobás lakás (67 m2 + balkon). Nagy Zoltán: 0903 420 895

ÁRA 300 EURÓ/HÓNAP

DS – Kiadó berendezett 1 szobás lakás a Barátság téren (35 m2), 1/8. Nagy Zoltán: 0903 420 895

ÁRA 29 500 EURÓ

DS – Eladó új 1 szobás lakás a Kondé püspök utcában (35 m2 + balkon). Nagy Zoltán: 0903 420 895

ÁRA 21 500 EURÓ

DS – Eladó garzonlakás a Kelet-lakótelepen, ablakok kicserélve. Szitás Hilda: 0918 988 138

gabriela.horvathova@re-max.sk

ÁRA 26 500 EURÓ

DS – Eladó a Jilemnický utcában szép garzonlakás szigetelt lakóházban – részlegesen felújítva. Horváth Gabriella: 0905 853 822

andrea.medovicova@re-max.s

ÁRA 68 000 EURÓ

PÓDAFA - Eladó 3 szobás családi ház 1715 m2-es telken, nagyon jó állapotban. Medovič Andrea: 0911 948 810

ÁRA 99 000 EURÓ

ÁRA 42 000 EURÓ

79 000 EURÓ + EGYEZSÉG

SZENTMIHÁLYFA –Eladó új csaláci ház (3 szoba, 100 m2, 471 m2 telek, kandalló, kerítés, alacsony rezsi). Tóth Lukáš: 0908 153 937

DIÓSPATONY – Eladó felújított 3 szobás lakás erkéllyel, 65 m2. Közel a RegioJet állomáshoz. Horváth Gabriella: 0905 853 822

DS – Eladó 70-es években épült 4 szobás családi ház a Nyugat-lakótelepen nagyon jó állapotban (800 m2 telek, garázs). Medovič Andrea: 0911 948 810

ÁRA 55 000 EURÓ

KEDVEZŐ ÁR! 30 EURÓ/M2

NAGYMEGYER – Eladó vendéglátásra is alkalmas emeletes 5 szobás családi ház + 2x garázs, 765m2-es telekkel a strand közelében. Nagy Zoltán: 0903 420 895

HEGYÉTE – Eladó építkezési telek (800 m2 – méretei: 20 m x 40 m – mérnöki hálózatok: gáz, villany, kanalizáció, víz). Horváth Gabriella: 0905 853 822

Egy személy részére családi házban bebútorozott szoba kiadó Dunaszerdahelyen. Tel.: 0907 267 517. Kiadó 1 szobás lakás Dunaszerdahelyen, Újfalu-lakótelep (Nová Ves). Ára 280 euró/hónap. Tel.: 0917 924 693. Kiadó egyszobás lakás Dunaszerdahelyen: 0907 171 877. Bérbe adó Pozsonyeperjesen a KisDuna partján kisebb családi ház. Tel.: 0905 491 736.

ÁRA 50 400 EURÓ

DS – Eladó 2 szobás lakás saját talajfűtéssel a Kondé püspök utcában. Végh Attila: 0908 358 033

ISMERKEDÉS Magányos, 66 éves férfi komoly hölgy társaságát keresi 50–65 éves korig. Fő az őszinteség és a szeretet. Tel.: 0908 640 770; 0902 400 805. Dunaszerdahelyi 51 éves hölgy ismerkedni szeretne: 0911 235 690. VEGYES Tüzifa eladó rönk, ill. metélt kiszerelésben Dunaszerdahelyen, a kürti úti fatelepen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551. Eladó betonkerítés: 0908 042 655. HÁZIÁLLAT A topolnicai baromfifarm (Galántától 5 km-re) eladásra kínál 8–12 hetes tojó jércéket többféle színben, 1–14 napos brojler kiskacsákat, 1–14 napos mulard májkacsákat (hímeket is),

1–3 napos Landes májlibákat, 7 hetes BIG 6-os pulykákat, tömni való brojler kacsákat és tömni való mulard májkacsákat. A megrendelt áruk házhoz szállítását is vállaljuk! Továbbá eladók tápok és koncentrátumok. Tel.: 0905 450 432; 0905 551 499; 031/78 11 563. NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. Bontott csirkék, kacsák – csirketisztítást vállalunk: 0905 944 149. Tallóstól 3 km-re levő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való MULARD hím májkacsák, tömött MULARD májkacsák élve és tisztítva. Tel.: 031/778 23 53; 0915 291 826. Eladók 130 kg-os hízók. Tel.: 0908 187 524. DROBNÉ INZERÁTY Vedenie jednoduchého a podvojného účtovníctva, spracovanie miezd a daňových priznaní. Tel.: 0915 849 654. Lacno prenajmem 2 miestnosti v centre mesta Dunajská Streda o rozlohe 40 m2. Vhodné na podnikovanie, prípadne bývanie. Tel.: 0904 161 281. Prijmeme vodiča MKD na destinácie Maďarsko, Slovensko, Čechy. Tel.: 0903 416 048.


29

Hirdetés

2015. március 31. | 14. szám

ƫƧ ƧƥƧƪƢƙ ƥƧƪƢƙΎΎ͒Ύƛ ͒ ƛƫƫƙƤƤǹƣǼƲƛƫșƬǼƪƬǼƣ ƙƤƤǹƣǼƲƛƫșƬǼƪƬǼƣΎΎ~ΎƦ ~ΎƦƙƙƟƱƥƙƟƱƙƪ ƟƱƥƙƟƱƙƪΎΎ~Ύƨ ~ ƨƧ ƧƲƫƧƦƱƝƨƝƪƢƝƫ ƲƫƧƦƱƝƨƝƪƢƝƫΎΎ~Ύƚ ~Ύƚǿ ǿƫ ƫΎΎ~ΎƜ ~ΎƜƭ ƭƦƙƫƲƝƪƜƙƠƝƤƱ ƦƙƫƲƝƪƜƙƠƝƤƱ

ƠƠȷɀȲȳɂɡɁȷΎɊɀȸȳȵɇɈɡȹ ȷɀȲȳȳɂɡɁȷΎɊɀȸȳȵɇ ȸ ȵɇɇɇɈɡȹ ̰ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̵̱​̵ΎȻȻ˴ ̰ ȽȺȲȯȺ˶ Ƚ ̱̯​̯ Ɇ ̵̱​̵​̵ΎȻȻ˴ ̳̯​̯ΎȳɃɀʑΎ ̳̯​̯​̯ ȳɃɀʑΎ

̰̱̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̰̲̰ΎȻȻ˴ ̰̱̐Ύ ȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆ ̰̲​̲̰ΎȻȻ˴ ̶̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̶̰̯ΎȳɃɀʑ

̰̱̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ΎɆΎ̵̱​̵ΎȻȻ˴ ̰̱̐ΎȽȺȲȯȺ˶ ̸̷ Ɇ ̵̱​̵ ̱ ΎȻȻ˴ ̶̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̶̰̯ ȳɃɀʑΎ

̰̲̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̷̵ΎȻȻ˴ ̰̲̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆ ̷̵ΎȻȻ˴ ̴̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̴̰̯ ȳɃɀʑΎ

̰̲̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̵̲ΎɆΎ̵̱​̵ΎȻȻ˴ ̰̲̐ ȽȺȲȯȺ˶Ύ̵̲ΎɆΎ̵̱​̵​̵ΎΎȻȻ˴ ̴̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̴̰̯​̯ΎȳɃɀʑ

̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ΎɆΎ̰̲̰ΎȻȻ˴ ̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ Ɇ ̰̲​̲̰ ȻȻ˴ ̰̯​̯ ȳɃɀʑ ̰̯​̯ΎȳɃɀʑ

̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̵̲ΎȻȻ˴ ̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ Ɇ ̵̲ ȻȻ˴ ̰̯​̯ΎȳɃɀʑΎ ̰̯​̯ ȳɃɀʑΎ

̷̰̐ ȽȺȲȯȺ˶ ̶̳ΎɆ ̰̲̰ ȻȻ˴ ̷̰̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̶̳ΎɆΎ̰̲̰ΎȻȻ˴ ̵̯ΎȳɃɀʑ ̵̯Ύ ȳɃɀʑ

ƴƪ ƪƝƦƟƝƜƥNjƦƱ ƝƦƟƝƜƥNjƦƱΎƬ ƬǼƚƚƫƲǼƪơ ǼƚƚƫƲǼƪơΎƠ ƠơƪƜƝƬNjƫ ơƪƜƝƬNjƫΎƝ ƝƫƝƬNjƦ ƫƝƬNjƦ

Ύ Ύ Ύ Ύ

̷̰̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ΎɆΎ̵̲ΎȻȻ˴ ̷̰̐ ȽȺȲȯȺ˶ ̸̷ ̸̷ΎɆ ̵̲ ̵̲ΎȻȻ ȻȻ˴ ̵̯Ύ ȳɃɀʑ ̵̯ΎȳɃɀʑ

̱ɆΎ˹Ύ̴͊ ̲ɆΎ˹Ύ̶˴̴͊ ̳ɆΎ˹Ύ̰̯͊ ̴ɆΎ˹Ύ̴̰͊

FEELÁR LÁR

ƙΎȶȷɀȲȳɂʗΎɊȺɂȯȺΎȹɡɀɂΎȶȳȺɇɀȳ ƙΎȶȷɀ ȲȳɂʗΎɊɊȺɂȯȺΎȹɡɀɂΎȶȳȺɇɀȳ Ύ ̰ɆΎȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁȳɂɡȼΎ˹Ύ̱̯Ύ͊ ̰Ɇ ȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁȳɂɡȼΎ˹Ύ̱̯Ύ͊ ͊

Ύ

ȻȷȼȷȻɃȻΎ̲ɆΎȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁȳɂɡȼΎ˹ΎȼȷȼȱɁ Ȼȷ ȼȷȻɃȻΎ̲ɆΎȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁɁȳɂɡȼΎ˹ΎȼȷȼȱɁ

Ʀ ƱƱƴƪ ƴƪ ƙ ƙƫƜ ƫ Ɯ ΎΎ~ΎƟ ~ Ύ ƟȖ ȖƬƙ Ƭƙ ΎΎ~Ύƣ ~ Ύ ƣƧ ƧƥƴƪƧƥ ƥ ƴ ƪ Ƨ ƥ ΎΎ~ΎƦ ~Ύ Ʀƴ ƴƜƫƲ Ɯ ƫ Ʋ ƝƟ Ɲ Ɵ ΎΎ~ΎƮ ~ Ʈƴ ƴƟƫƝƤƤƱ Ɵ ƫ Ɲ Ƥ ƤƱ Ɲ ΎΎ~ΎƟ ~ ΎΎƟ Ɵƙ ƙƤ Ƥ ƴƦƬƙ ƴ Ʀ Ƭƙ


30

Csallóköz

Sport

A szél sem vette kedvüket Nemzetközi gyalogtúrájukon találkoztak a Csigák és természetjáró barátaik NAGYMEGYER – A helyi Csigák Turistaklub hagyományos tavaszi gyalogtúrája zajlott a városhoz közeli természetjáró helyeken. A március 28-i eseményen a járás több hasonló egyesülete is képviseltette magát, mint Dunaszerdahelyről a Család Turistaklub, a bakai, az egyházgellei turistaegyesület tagjai, de a résztvevők között voltak somorjai, csallóközcsütörtöki, nagylégi, nyékvárkonyi, dióspatonyi, pozsonyi természetjárók is. Nemzetközivé pedig attól vált, hogy a budapesti HVTE klub néhány tagja is eljött a Csallóközbe, hogy részt vegyenek a Csicsó – csicsói Duna-holtág – Kulcsod – Füzes közötti 12 kilométeres túratávon. A nagymegyeri természetjárók márciusi akciójukat Sanyi bácsi emléktúrának hívják már öt éve, ezzel is

A szerző felvétele

tisztelegve egykori túraszervezőjük, idősebb Ollé Sándor emléke előtt, és persze más elhunyt természetjáró barátaik emlékét is ápolva egyben. Az esemény megnyitóján fia, a nagymegyeri klub jelenlegi el-

nöke, aki a járási turistaszervezet vezetője is, ifjabb Ollé Sándor fogadta a résztvevőket a Fantázia étterem nyári teraszán, ahol a jelenlévők megtudhatták, hogy harmincöt évvel ezelőtt ez a gyalogtúra idénynyi-

tónak számított a Dunaszerdahelyi járásban, de az elmúlt esztendők során a túraszezon már január elsején elkezdődik számukra és kitart egészen az év végéig. A szeles időjárás ellenére mintegy száznegyvenen vettek részt az emléktúrán, köztük a helyi Tekergők kerékpárosklub tagjai közül néhányan, akiknek természetesen egy bicikliseknek kijelölt, ötven kilométeres útvonalon kellett teljesíteniük. A gyalogtúrázók és a kerekezők a kulcsodi pihenőhelynél találkoztak, ahol közösen süthettek nyársra tűzött szalonnát és szafaládét. Az egész akció befejezéseként még egy fogás várt a résztvevőkre Nagymegyeren, a Csigák egy finom gulyással kedveskedtek a kellemesen elfáradt felnőtteknek és gyerekeknek. Kovács Zoltán

Bősi éremeső a Kempo Világkupán A hétvégi versennyel egy időben és egy helyen tartották a WMMA Magyar Bajnokságot is. A seregszemlen 6 ország, több mint 50 egyesület 400-nál is több versenyzője vett részt. Szlovákiát a komáromi Szajka Kempo Dojo mellett a Bősi Kempo MMA Klub képviselte. A bősi harcosok a háromnapos rendezvény utolsó napján a küzdelmi számokban bizonyíthatták tehetségüket. Gróf Lóránt mester növendékei nagy si-

kerrel tértek haza, hiszen összesen 15 érmet (7 arany, 7 ezüst, 1 bronz) szereztek. A bősiek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Szlovákia, Magyarország és Románia mögött, a dobogó harmadik fokára állhatott fel az országok közti versenyben. Eredmények: Horváth Andor – Full Contact 1. hely, Submission 1. hely; Hegedűs Bence – Submission 1. hely; Horváth Tibor – Submission 1. hely; Takács Sándor – WMMA 1. hely; Katona Kristóf – Full Contact 1. hely; Nagy Dá-

vid – Submission 1. hely; Zsemlye Gábor – Knock Down 2. hely, Submission 6. hely; Döme János – Full Contact 2. hely, Submission 2. hely; Károlyi Kende István – Full Contact 2. hely, Submission 5. hely; Csomor Rajmund – WMMA 2. hely; Lakatos Nikolasz – Full Contact 2. hely; Takács Kevin – Submission 2. hely; Nagy István – Submission 3. hely; Csomor László – Submission 4. hely; Nagy József – Knock Down 4. hely, Submission 5. hely; Bazsó Gábor – WMMA 5. hely. (–) (Képarchívum)

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg Százhalombattán a Juhász Ferenc emlékversenyt és nyílt Kempo Világkupát.


Sport

2015. március 31. | 14. szám

31

A futás megadja a szabadság érzését

Győztes nyitány Komárom–Privigye – a sorozat állása 1:1 RÖPLABDA – A férfi extraligában a bajnoki címért folytatott harcban már csak négy csapat van talpon. Az elődöntőben Komárom–Privigye (az alapszakasz, valamint a rájátszás után a 2. és 3. helyezett), Eperjes és Igló (az 1. és 4. helyezett) csapatai harcolnak egymással a döntőbe jutásért. A Duna-parti csapat remek rajtot vett, hazai pályán simának is mondható 3:0 arányú győzelmet aratott (25:18, 25:19, 25:18), de Privigyén, a második mérkőzésen, hasonló arányban volt eredményes a felső-nyitrai gárda (25:17, 25:19, 25:21). A két összecsapás ellentétes eredménye is mutatja, hogy a három győzelemre menő csatározás végső kimenetele teljesen nyitott. Két nagyon egyforma képességű csapat feszül itt egymásnak. A komáromiak csak akkor lehetnek lépéselőnyben, ha minden esetben ki tudják majd használni a hazai pálya előnyét, ugyanis ha esetleg 2:2-es állás állna fent, a harmadik, mindent eldöntő találkozójukat a ha-

zai közönség előtt játszanák le. Nehéz lenne még megjósolni is, melyik csapat lesz a befutó. Az első, komáromi mérkőzés után a két edző így nyilatkozott: Roman Kašša, a privigyei csapat edzője: „Érthetően a mai mérkőzés kapcsán nem lehetek elégedett a csapatom teljesítményével. A hazai csapat a játék minden elemében felülmúlt minket, mi csak szenvedtünk a pályán. A hazai visszavágón a hibáinkat orvosolni kell majd, és ki kell egyenlítenünk 1:1-re az állást.” Daniel Oravec, a komáromi csapat edzője: „Ma meglepően könnyen győztünk 3:0 arányban, így nálunk van a pszichikai előny. Ismerve viszont az ellenfelet, az biztos, hogy odahaza más játékkal fog kirukkolni. Ha viszont sikerülne a csapatomnak hasonlóan jól összpontosítani a játékra, mint ma, akkor akár Privigyén is eredményesek lehetnénk.” A komáromi edző reményei ezúttal nem igazolódtak be, a sorozat egálra áll, a döntőbe való bejutásért folyó csatározás folytatódik. Keresztényi Gábor

Józsa Gyula gyerekkorától sportol. Szapon született, ahol a futball volt az első számú sportág. Harmincéves koráig rúgta a bőrt szülőfalujában, a szomszédos Nyáradon, katonaság alatt Medvén. A foci befejezése után sem hagyta abba a sportolást, a futásra nyergelt át. Harmincöt éve fut. Nagymegyeren él. „Kisebb távokkal kezdtem. Évek múltán nem okoztak gondot a több kilométeres futások sem, s elkezdtem járni az amatőr futóversenyekre. Fokozatosan felküzdöttem magam a legjobbak közé, több járási, kerületi, országos versenyt nyertem. Jöttek az egyéni rekordok, 10 kilométeren 34 perc 36 másodperc a legjobb időm, ami amatőr szinten kiválónak számít. Örülök, hogy egyre többen felismerik a futás egészségre gyakorolt jó hatását. A modern életstílushoz hozzátartozik a rekreációs futás. Itt, Nagymegyeren is növekszik a számunk. Év végén versenyt is rendezünk több kategóriában” – mondta el az ismert amatőr futóversenyző. Hozzátette, hogy a versenyeken barátságok is születnek, új helyeket, országokat ismernek meg. Sok győzelmet aratott, veszíteni nem szeretett. Ma már a kudarc nem számít, csak a futás szeretete.

Rigó Péter felvételei

Kovács Zoltán felvétele

Családja, főleg a felesége, mindenben támogatja. Annak ellenére, hogy a hobbifutásra a családi költségvetésből is áldozni kell. A feleség gyakran versenyre is elkíséri és együtt örülnek a győzelemnek. Tavasszal újabb kihívások elé néz Józsa Gyula. Magyarországi futóbarátai jóvoltából Párizsban is rajthoz állhat. Nekik jó külföldi sportkapcsolataik vannak, amelyeken keresztül számos európai országban nyílik számukra versenylehetőség. Velük együtt jutott el például versenyezni Dániába és Ausztriába is. Vladislav Kmeť


32

Csallóköz

Celebsztorik

Ő veszi át Gesztesi helyét! Gesztesi Károly hét év után távozik a Jóban Rosszban című sorozatból. Mivel a színész a tervezett búcsújelenetek forgatási időpontjában nem jelent meg, a készítők úgy döntöttek, egy másik színész lesz az, aki két hétre Füredi Attila bőrébe bújik, és vele varrják el Csillagkút polgármesterének történetszálát. A Blikk stábtagokra hivatkozva azt írta, hogy Gesztesi szerepét Barbinek Péter veszi át. A 65 éves Jászai Mari-díjas színészt sokan ismerhetik a Szomszédokból, ahol ő alakította Bálint erdészt, de szerepelt az Abigélben, a Lindában, a Kisvárosban is. Keresett szinkronszínész, a JAG című sorozatban ő szólaltatta meg magyarul Chegwidden admirálist.

Felvállalták a szerelmüket Új magyar álompár mutatkozott be az idei Glamour-gálán: Gianni és Debreczeni Zita először vállalták fel nyilvánosan, hogy egy párt alkotnak. A 43 éves műsorvezető, étteremtulajdonos és a modellből lett fotós évek óta barátok, tavaly azonban változás állt be kapcsolatukban, egymásba szerettek. Már egy ideje pletykálták, hogy együtt vannak, de hivatalosan a gála előtti estig nem vállaltak fel a szerelmüket. A hetedik alkalommal megrendezett Glamour Women of the Year díjátadó gálára már kéz a kézben érkeztek, és a fotósok előtt is ölelkeztek.

Brandonnal érkezett Pamela Anderson meglepte a nagyközönséget, amikor egy sármos fiatalember oldalán érkezett Sean Penn új filmjének, a The Gunmannek a Los An-

geles-i premierjére. Akik azt hitték, a 47 éves színésznő egy fiatal srácra vetette ki a hálóját, azoknak csalatkozniuk kellett: a 18 éves fiú nem más, mint a Baywatch egykori bombázójának idősebbik fia, Brandon. Az 1996. június 5-én született Brandon Lee apja Tommy Lee, a Mötley Crüe dobosa, Pamela Anderson első férje.

Nem ment a temetésre Március 23-án ragyogó napsütésben szórták szét Básthy István hamvait, aki Doszpot Péter szülinapi buliján hunyt el szívrohamban. Alig százan kísérték utolsó útjára a tragikus hirtelenséggel elhunyt vállalkozót, sok barátja és volt felesége, Csisztu Zsuzsa is távol maradt a temetéstől. A műsorvezető és volt férje között 17 év korkülönbség volt, de Básthy mindig a tenyerén hordozta Zsuzsát, hatalmas, közel százmilliós luxusvillát, épített neki Törökbálinton, amit a nevére is íratott, majd a válás után is csak pozitívan nyilatkozott egykori feleségéről, aki újraházasodott és két gyermeket hozott a világra.

Eltemették Bündchen férjét Saját gyermekei kaparták ki a két kezükkel a homokot, hogy eltemessék Tom Bradyt, Gisele Bündchen férjét. Az amerikaifoci-sztár és felesége közös gyermekeikkel, Benjaminnel (5) és Viviannel (2), valamint Brady előző kapcsolatából született fiával, Johnnal (7) nyaralt Costa Ricában. A profi sportoló bizonyára most piheni ki az elmúlt időszak nagy hajtását, hiszen februárban rendezték a bajnoki döntőt, a Super Bowlt, melyet csapata nyert meg. Most nagyon élvezi, hogy újra van ideje a családjára.

Összeállította: Wimmer Ilona (Net-felvételek)


TV-műsor > 2015. április 1–7.

2015. március 31. | 14. szám

21.00 < AXN < péntek

Kínzó közelség

33

Boldogan él a fiatal házaspár, a fehér férfi és fekete bőrű kedvese. Örömük teljes, hiszen végre beköltözhetnek álmaik otthonába. Chris és Lisa Mattson boldogsága azonban mégsem felhőtlen, hiszen rájuk száll a gyermekét egyedül nevelő, rasszista rendőrtiszt. Abel elítéli a feketék és fehérek közötti kapcsolatokat, és önjelölt polgárőrként uraskodik a környéken. Amikor a folyamatos zaklatás elviselhetetlenné válik, a csatározás kettejük közt csúnyán elfajul. Rendezte:

Neil LaBute

Szereplő(k): Samuel L. Jackson Lakeview Terrace, amerikai thriller, 105 perc, 2008

1.10 < TV2 < vasárnap

Papírsárkányok

A háború szélén álló, kettészakadt országban két gyermekkori jóbarát, Amír és Hasszán örökre elszakad egymástól. Gyönyörű délután van Kabulban, az égen magasra szárnyal a kitörő öröm és az ártatlan sárkányeregető verseny számtalan gyönyörű résztvevője. Ám az egyik fiú gyáván elárulja a másikat, és ez tragikus események sorát indítja el... És elkezdődik a megváltáshoz vezető keserves út.. Rendezte:

John Regue, Glenn Ficarra

Szereplő(k): Khalid Abdalla The Kite Runner, Love, amerikai filmdráma, 122 perc, 2007

21.00 < stv2 < vasárnap

Augusztus Oklahamában

JENNA ELFMAN 21.45 < RTL KLUB < szombat

Barátság extrákkal A költő Beverly Westonnak alkoholproblémái vannak, felesége, Violet pedig szájrákkal küzd, ráadásul egyre inkább kezd rákapni a drogokra. A férj felfogad egy 24 órás gondozót Violet mellé. Néhány héttel később fel is bérlik e célra Johannát. Majd Beverly eltűnik. Nappal később kiderül, hogy a családfő öngyilkosságot követett el. Az egész család részt vesz a temetésen, köztük Violet és Beverly lányai, Barbara és Karen, valamint a házban lakó Ivy is. A következő néhány napban azonban elharapóznak az indulatok.

Jamie munkaügyis fejvadász New Yorkban, Dylan nagymenő szerkesztő Los Angelesben. Mindketten sikeresek, de szerencsétlenek a szerelemben, miközben családi gondokkal küszködnek. Egy jó munka ígéretével Jamie a Nagy Almába csábítja Dylant, sőt, a munkáltató mellett maga is rákattan a srácra. Az érzés kölcsönös, ám mindketten félnek egy esetleges újabb csalódástól. A helyzet tisztázása érdekében megállapodnak, hogy a kapcsolatuk szerelemtől és más kötöttségektől mentes, pusztán szexuális célzatú lesz.

Rendezte:

Rendezte:

John Wells

Will Gluck

Szereplő(k): Sam Shepard, Julia Roberts, Juliette Lewis

Szereplő(k): Jenna Elfman, Mila Kunis, Justin Timberlake,

August: Osage County, amerikai filmdráma, 130 perc, 2013

Friends with Benefits, amerikai--angol filmvígjáték, 109 perc, 2011


34 TV2 5.25 6.25 6.50 9.30 9.35 9.40 10.45 11.55 12.00 12.25 12.50 13.50 14.55 15.55

16.55 17.25 18.00 19.30

20.15 21.15 22.35 23.45 0.45

Családi Titkok Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Teleshop Astro-Világ Hungarikumok Tények Aktív Családi Titkok Magánnyomozók Valentina titka Emlékezz, Reina (63.) Connie megtalálja Reina naplóját, s megtudja, hogy Reina sose csapta be Javiert, s hogy Clara az ő lánya. Mindez Estefania és Javier esküvőjén derül ki, de a lánynak esélye sincs megszakítani a ceremóniát. A Macska (123.) Fiorella (33.) Tények Jóban Rosszban Barbara nehezen viseli a Nándiról kiderült híreket, Roland tanácsára azonban kedvesen viselkednek vele, hogy biztonságban tudják magukat. Zsaruk (33.) Éden Hotel A konyha ördöge Lángoló Chicago Am. sorozat (9.) Tények Este

M2 8.05 20.00 21.00 22.40

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. április 1. > Szerda

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Egyszer volt, hol nem volt (14.) Manhattan (am.) Mr. Gold, Emma és Henry megérkeznek New Yorkba, ahhoz a házhoz, ahol Gold fia, Baelfire lakik; a fiatalember azonnal menekülni kezd, ám Emma elől nem nyerhet egérutat. Amerikai sorozat 23.25 Ég, föld, férfi, nő Erdély II. 0.20 Az A38 Hajó színpadán 1.15 Én vagyok itt

RTL Klub

Duna TV

AXN

6.00 7.35 8.08 9.40 10.05 11.45 12.40 13.00 13.15

7.20 Charly, majom a családban II. 8.10 Jamie 15 perces kajái (ism.) 8.35 Don Matteo VI. 9.35 A szenvedélyek lángjai (98.) 10.25 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái (13.) 13.15 Kívánságkosár 15.20 Lola (79.) 16.05 Charly, majom a családban II. 17.00 Ridikül 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo VI. 19.30 Párizsi helyszínelők (5.) 20.20 Szabadság tér 21.15 Fapad (15.) 21.50 Grand Hotel II. Spanyol sorozat 22.40 Aranymetszés 23.35 Mamma Róma Égbe nyúló kaptárházak, gyér füvű, szemetes, napégette rét. Róma külvárosa, a nyomor és a görcsösen vágyott kispolgári jólét határán tengődő sorsok. Ezt mutatja meg Pasolini a prostituált létből kiszabadulni vágyó Mamma Róma és a világról még keveset tudó, 16 éves Ettore történetében. Olasz filmdráma

14.05 NCIS VIII. Amerikai sorozat 15.00 Stargate Universe Kanadai–amerikai filmsorozat (1.) 17.00 Bostoni halottkémek Amerikai sorozat 18.00 Gyilkos számok Amerikai sorozat 19.00 NCIS: Los Angeles (am.) 20.00 NCIS: Holtsáv 21.00 Gyilkos elmék Amerikai sorozat 22.55 Titkok és hazugságok I. (6.) 23.55 Gyilkos elmék

13.40 14.10 15.25 16.20 16.45 18.00 18.50 19.20 20.40 21.15

22.40 23.10 23.40 0.10 0.20

Rajzfilmek Híradó Minden reggel Reflektor Top Shop Asztro Show Ízes élet Reflektor Agymenők IV. Am. sorozat (12.) Fókusz Éjjel-nappal Budapest (ism.) A vihar (63.) A szerelem foglyai (13.) Dr. Tóth (78.) Híradó Fókusz Éjjel-nappal Budapest Barátok közt Szulejmán Hatidzse miután megtudja, hogy Ibrahim hűtlen volt hozzá, el akar válni a pasától. Ám a férfi nem várja meg, amíg asszonya szembesíti ezzel. Az oszmán seregek élére áll és hadjáratra indul – a tervezett időpont előtt. Hürrem készül, hogy ténylegesen is átvegye a hárem irányítását. Híradó Házon kívül Magyarul Balóval Reflektor Védd magad! Am.–német film

Viasat 3 14.05 CSI: A helyszínelők Amerikai sorozat 16.05 Emberi tényező Amerikai sorozat 18.05 Csengetett, Mylord? 19.05 Jim szerint a világ Amerikai sorozat 20.10 Két pasi – meg… Amerikai sorozat 21.00 V mint vérbosszú Eveyt egy este elkapják az utcán, a haláltól egy titokzatos alak, V menti meg. A férfi egy 400 éve kivégzett lázadó álarcát viselve arra készül, hogy felrobbantja a parlamentet. Amerika–német– angol akciófilm 23.45 Gyilkos számok Az utolsó belövés Amerikai sorozat

0.20 < RTL KLUB < Védd magad!

Jack DiNorsciónak lehetősége nyílik arra, hogy enyhítsen saját büntetésén, amennyiben hajlandó feladni a maffia többi tagját. A szokásosan egyhangú és fárasztó perben DiNorscio saját magát védi a maga egyéni, keresetlen beszédmódján, és a bíróság legnagyobb szomorúságára végigpoénkodja a több évig húzódó tárgyalást. Ezzel eléri, hogy az esküdtszék megkedvelje, ráadásul a tévéközvetítések kedvence is lesz. Rendezte: Sidney Lumet Szereplő(k): Vin Diesel, Annabella Sciorra Amerikai--német filmvígjáték, 120 perc, 2006

Cool

Markíza

JOJ

12.00 A mentalista IV. Amerikai sorozat 12.50 Medicopter 117 A légimentők VII. Német sorozat 13.45 Cobra 11 XVII. Szélhámosok 15.35 CSI: New York-i helyszínelők IV. 16.30 CSI: Miami helyszínelők (am.) 17.20 Dr. Csont I. 18.20 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 19.15 Gyilkos elmék 20.15 A mentalista IV. Vérben az igazság 21.10 Dr. Csont (am.) Gyilkos esküvő 22.10 CSI: A helyszínelők (am.) 23.05 A rejtély IV. (3.) Amerikai sorozat 0.00 Gyilkos elmék

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor Szlovák sorozat 9.40 Rendelő a Rózsakertben Szlovák sorozat 10.55 A fiúk nem sírnak 12.00 Doktor House 12.50 Cobra 11 XIX. 15.00 Két pasi – meg egy kicsi I. 16.00 NCIS VI. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Chart Show 21.45 Családi ügyek Szlovák sorozat 22.45 Zöld íjász II. (am.) 0.30 Az ügynök, akinek nincs múltja I. 1.25 NCIS VI. (am.)

12.00 Híradó 13.25 Dr. Csont V. 14.25 Panelházi történetek Szlovák sorozat 15.20 Mániákus vásárlók 16.30 Topsztár 16.55 Híradó 17.20 Bírósági akták 18.10 Édes élet Reality műsor 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Vadlovak Szlovák sorozat 21.40 Panelházi történetek XV. 22.50 Dr. Csont VI. 23.45 The Glades – Tengerparti gyilkosságok II. (am.) 0.45 Briliáns elmék Amerikai sorozat

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.35 12.00 12.10 12.30 13.50 14.50

8.00 Gossip Girl V. Amerikai sorozat 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A nagy ízválasztó 12.50 Smaragd szív (23.) 13.45 Lucia (23.) 14.40 Rosario (33.) 15.35 Barátok közt 16.05 A nagy ízválasztó 17.05 Agymenők II. 18.05 Hupikék törpikék 18.35 Nagy hal (am.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Az élet csajos oldala III. (am.) 23.00 Barátok közt 23.30 Gossip Girl V. Amerikai sorozat

12.20 Hölgyklub 13.55 Konyhatitkok 14.35 Mrs. Klinika (18.) Amerikai sorozat 15.30 Esély – műveltségi vetélkedő 16.00 Hírek 16.25 Svindlerek II. 10/5. 17.00 Doktorok. 65/50. Lengyel sorozat 17.45 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Vörös szikla Kínai filmdráma 22.35 Jó zsaru. 2/1. Angol thriller 0.20 Külvárosi rendőrök (37.) 1.10 Jó zsaru (ism.) 2.55 Hölgyklub

14.20 Itt vagyunk otthon – magazin 14.50 Tesztmagazin 15.05 Fókusz – fogyasztó 16.00 Magyar magazin 16.25 Hírek magyarul 16.35 Szlovák falvak 16.50 Jégkorong extraliga 19.30 Esti mesék 20.00 Romaria Szlovák dok.-film 21.00 Hírek és kommentárok 21.25 Gólok, pontok… 21.35 Testvérek – portéfilm 22.05 Dosztojevszkij 8/5–6. rész Orosz sorozat 23.55 Rendőrségi magazin 0.10 Hivatásos – magazin 0.30 Autószalon 0.55 Hírek

Fórum Déli híradó TV-shop Start + Egyenes beszéd Doku (ism.) Riportműsor 15.45 Hírek 15.50 700-as klub Közéleti magazin 16.25 Könyvjelző 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 Híradó 18.15 Fórum 18.45 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.35 Hírvita Somogyi Zoltánnal 21.30 Friderikusz 22.50 Világhíradó 23.00 Egyenes beszéd 24.00 Késő esti híradó 0.20 Világhíradó


TV2 5.25 6.25 6.50 9.30 9.35 9.40 10.45 11.55 12.00 12.25 12.55 13.50 14.55 15.55

16.55 17.25 18.00 19.30

20.15 21.15 22.35 23.35 0.35

Családi Titkok Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Teleshop Astro-Világ Hungarikumok Tények Aktív Családi Titkok Magánnyomozók Valentina titka Emlékezz, Reina (64.) Újabb holttest kerül elő Reina szobájában, egy bérgyilkos, akinek rejtekhelyét felkutatva Javier megtudja, hogy valójában ő volt a férfi célpontja. Victor elárulja a feleségének, hogy Estefania választotta el egykor Nicolástól. A Macska (124.) Fiorella (22.) Tények Jóban Rosszban Kristóf nem bírja türtőztetni magát egy Füredit nyíltan provokáló emberrel szemben és verekedésbe keveredik, így a rendőrségen köt ki. Zsaruk (29.) Éden Hotel NCIS XII. (am.) Az indíték I. (13.) Tények Este

M2 6.30 Rajzfilm-maraton 20.00 Böngésző 21.00 Én vagyok itt Magazinműsor 22.40 Borgiák I. (3.) 23.35 Akik túl fiatalon mentek el: Kurt Cobain (1.) 1994. április 5-én Seatlle-i házában Kurt Cobain lelőtte magát, búcsúlevelet hagyott feleségének és kislányának. Akik ismerték őt, nem csodálkoztak. Köztudott volt, hogy a pályáját végigkísérte a heroin. .. 0.30 Koncertek az A38 Hajón

35

Tv-műsor > 2015. április 2. > Csütörtök

2015. március 31. | 14. szám

RTL Klub

Duna TV

AXN

6.00 7.35 8.08 9.40 10.05 11.45 12.40 13.00 13.15 13.40 14.10

7.20 Charly, majom a családban II. 8.10 Jamie 15 perces kajái (ism.) 8.40 A világörökség kincsei 9.00 Krizmaszentelő nagycsütörtöki szentmise, Nagyvárad 10.35 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái (49) 13.15 Kívánságkosár 15.05 Lola (82.) 15.50 Charly, majom a családban II. 16.40 SzerencseHíradó 17.00 Ridikül 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo VI. 19.35 Szívek doktora 20.20 Fábry 21.35 Munkaügyek Egy „kék bálnának” gúnyolt kinyithatatlan, vaskos kék mappa jár körbe az irodisták között, amitől mindenki szabadulni próbál. Amikor egyszer véletlenül mégis kinyitják, kirajzolódik a probléma... Magyar sorozat 22.05 Római helyszínelők: Árulkodó nyomok (27.) Olasz sorozat 23.00 kult.hu. Művészeti magazin 23.35 Hortobágy Magyar filmdráma

14.00 NCIS VIII. (am.) 15.00 Stargate Universe Kanadai–amerikai filmsorozat (2.) 16.00 A szépség és a szörnyeteg (am.) 17.00 Bostoni halottkémek (am.) 18.00 Gyilkos számok 19.00 NCIS: Los Angeles (am.) 20.00 NCIS (am.) 23.00 NCIS: Los Angeles (am.) 1.00 Gyilkos számok Amerikai sorozat 1.45 NCIS: Los Angeles (ism.)

15.25 16.20 16.45

18.00 18.50 19.20 20.40 21.15

22.15 22.40

23.40 0.15

Rajzfilmek Híradó Minden reggel Reflektor Top Shop Asztro Show Ízes élet Reflektor Agymenők IV. Fókusz Éjjel-nappal Budapest (ism.) A vihar (64.) A szerelem foglyai (14.) Dr. Tóth (79.) Létezik-e férfi hűtlenség? Híradó Fókusz Éjjel-nappal Budapest Barátok közt CSI: Miami helyszínelők IX. Hátraarc (am.) Híradó Gyilkos elmék Újraélesztve Három fiatal férfi holttestét húzzák ki egy felkapott üdülőhely közelében lévő tóból. A tettes minden eddiginél szokatlanabb dolgot művel. Áldozatait vízbe fojtja, majd újraéleszti őket, és ezt annyiszor teszi meg velük, ahányszor kibírják. Magyarul Balóval V, mint veszélyes Am. sorozat (2.)

Viasat 3 13.05 Gyilkos számok David megpróbál információkat szerezni az ügyükhöz Crystal egyik régi ismerősétől, aki azonban nem nyújt neki segítséget. Ráadásul a dolgok akkor fordulnak csak igazán rosszra, amikor Crystal elrabolja az egyiküket a csapatból. Amerikai sorozat 14.05 CSI: A helyszínelők 16.05 Emberi tényező Amerikai sorozat 18.00 Csengetett, Mylord 19.05 Jim szerint a világ 20.10 Két pasi meg... (am.) 21.00 Drakula I. (9.) 22.00 Összeesküvéselmélet (am.) 0.50 Műsorismétlések

18.35 < RTL II < Tükröm, tükröm

„A Columbia egyetem professzora (férfi) keresi azt a 35 év feletti, doktorátussal rendelkező nőt, aki megosztaná vele céljait és társaságát. Külső nem számít.” Ezzel a szöveggel jelenik meg az elkeseredett tudós hirdetése az újságban, akinek elege van a zaklatott, szenvedélyes viszonyokból, szexualitástól mentes, intellektuális kapcsolatra vágyik. A hirdetésre fölfigyel Rose. A két ember kapcsolata izgalmasnak ígérkezik. Rendezte: Barbra Streisand Szereplő(k): Barbra Streisand, Jeff Bridges Amerikai filmvígjáték, 126 perc, 1996

Cool

Markíza

JOJ

12.00 A mentalista IV. 12.50 Medicopter 117 A légimentők VII. Német sorozat 13.45 Cobra 11 XVII. 15.35 CSI: New York-i helyszínelők IV. 16.30 CSI: Miami helyszínelők (am.) 17.25 Dr. Csont I. 18.20 Nyugi, Charlie! Amerikai sosrozat 19.15 Gyilkos elmék Az egyezség (am.) 20.15 A mentalista IV. 21.10 Dr. Csont VI. Célkeresztben 22.10 Döglött akták Embercsempészek 23.05 Hazudj, ha tudsz! Hasonmás (am.) 0.00 Gyilkos elmék Az egyezség (am.)

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.40 Rendelő a Rózsakertben 10.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 11.55 Szent György és a sárkány 13.40 Oviapu 2. (am.) 15.30 Két pasi – meg egy kicsi I. 16.00 NCIS VI. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.45 Családi ügyek Szlovák sorozat 22.50 Feleségcsere 0.00 Gyilkos elmék VII. 1.00 Az ügynök, akinek nincs múltja I. Am. sorozat (6.)

12.00 12.50 13.25 14.20

ATV

RTL II

STV1

STV2

12.50 TV-shop 13.50 Egyenes beszéd 14.50 Hírvita Somogyi Zoltánnal 15.45 ATV Híradó 15.50 700-as klub Közéleti magazin 16.25 Fő az egészség 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum; Híradó 18.15 Hírvita 18.45 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.35 A helyzet 21.15 Híradó 21.30 Friderikusz 22.25 Világhíradó 23.00 Egyenes beszéd 24.00 Késő esti híradó 0.35 A helyzet (ism.)

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A nagy ízválasztó 12.50 Smaragd szív (24.) 13.45 Lucia (24.) 14.40 Rosario (34.) 15.35 Barátok közt 16.05 A nagy ízválasztó 17.05 Agymenők II. 18.05 Hupikék törpikék 18.35 Tükröm, tükröm... Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Az élet csajos oldala III. (am.) 23.00 Barátok közt 23.30 Gossip Girl V. Amerikai sorozat

12.20 Hölgyklub 14.05 Mrs. Klinika (19.) 15.00 Esély – műveltségi vetélkedő 16.00 Hírek 16.25 Svindlerek II. 10/6. 17.00 Doktorok. 65/51. Lengyel sorozat 17.45 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 A hazugság vége Német filmdráma 21.50 Riporterek 22.15 Száguldó pokol Kanadai western 23.40 Külvárosi rendőrök (83.) 0.35 Polgár a hivatalban

12.05 12.35 12.45 14.35 15.05 15.55 16.05 16.20

15.25 16.40 17.00 17.55 19.00 19.30 20.30 21.40 22.25 23.25

0.25

19.00 19.20 21.55 22.05 22.30 23.20

Híradó TV-esély Dr. Csont V. Panelházi történetek Mániákus vásárlók Topsztár Híradó Bírósági akták Krimihírek Híradó, sport Vadlovak Szlovák sorozat Összeomlás Szlovák sorozat Dr. Csont VI. Am. sorozat (12.) The Glades – Tengerparti gyilkosságok III. Amerikai sorozat Briliáns elmék Amerikai sorozat

Élő panoráma ArtSpektrum Dosztojevszkij (ism.) Roma magazin Fókusz – jog Hírek magyarul Szlovák falvak Jégkorong felkészítő mérkőzések: Szlovákia–Svédország Esti mesék Jégkorong extraliga Élő közvetítés Híradó jelnyelven Família Desatoro 2010 Szlovák dokumentumfilm Hírek


36 TV2 5.25 6.25 6.55 9.30 9.35 9.40 10.45 11.55 12.00 12.25 12.50 13.50 14.50 15.55 16.55 17.25 18.00 19.30

20.15 21.15 22.35 23.35 0.35

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. április 3. > Péntek

Családi Titkok Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Teleshop Astro-Világ Hungarikumok Tények Aktív Családi Titkok Magánnyomozók Valentina titka Emlékezz, Reina (65.) A Macska (125.) Fiorella (35.) Tények Jóban Rosszban Dóra nehezen viseli Kardos közelségét, de az orvos próbálja megbeszélni a kialakult helyzetet, ám Viktor érkezése ezt lehetetlenné teszi. Feltűnik neki, hogy valami probléma van, így négyszemközt rákérdez Kardosnál, hogy mi történt. Zsaruk (35.) Az ámokfutó Éden Hotel Frizbi Hajdú Péterrel Grimm II. (18.) Amerikai sorozat Tények Este

RTL Klub

Duna TV

AXN

6.00 7.35 8.08 9.40 10.05 11.45 12.40 13.00 13.15 13.40 14.10

7.20 Charly, majom a családban II. 8.10 Jamie 15 perces kajái (ism.) 8.40 Don Matteo VI. 9.40 A világörökség kincsei 10.00 Nagypénteki református istentisztelet 11.00 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái (15.) 13.15 Kívánságkosár 15.20 Lola (81.) 16.05 Charly, majom a családban II. 17.00 Ridikül 18.00 Híradó, sport 18.45 Labdarúgás: Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC 21.00 Via Crucis – A Szentatya keresztútja a Colosseumból 22.35 A Passió (am.) 0.45 Rokonok A szerényen élő kisvárosi közhivatalnokot váratlanul Zsarátnok város főügyészévé nevezik ki. Csak lassan döbben rá, hogy csupán makulátlan neve kellett fedezetnek a város urai által bonyolított korrupciós kölcsönügyletekhez. Hamarosan rengeteg rokona támad... Magyar filmdráma

14.05 NCIS: Téboly 15.10 Stargate Universe 16.10 A szépség és a szörnyeteg (am.) 17.05 Bostoni halottkémek (am.) 18.05 Gyilkos számok 19.00 NCIS: Los Angeles (am.) 20.00 NCIS (am.) 21.00 Kínzó közelség Amerikai thriller 23.15 Felejthetetlen Am. sorozat (7.) 0.15 Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? Amerikai sorozat

15.25 16.20 16.45 18.00 18.50 19.20 20.40 21.15

23.10 23.40 0.15

M2 7.00 Rajzfilm-maraton 20.00 Böngésző 21.00 Én vagyok itt Élő magazinműsor az A38 Hajóról 22.40 Camelot (3.) 23.35 Munkaügyek Magyar sorozat 0.05 Fapad (15.) Ételmérgezés A cateringként felszolgált lucskos káposzta rettenetes állapotokat idéz elő a járaton. A gép kis híján lezuhan az emésztőrendszeri problémákkal küzdő pilótáknak köszönhetően. 0.35 Az A38 Hajó színpadán

Rajzfilmek Híradó Minden reggel Reflektor Top Shop Asztro Show Ízes élet Reflektor Agymenők IV. Fókusz Éjjel-nappal Budapest (ism.) A vihar (65.) A szerelem foglyai (15.) Dr. Tóth (80.) Híradó Fókusz Éjjel-nappal Budapest Barátok közt A sárkány csókja Francia–am. film Liu Jiant, a kínai kormány egyik legkiválóbb titkosügynökét Párizsba küldik, hogy JeanPierre Richard rendőrfelügyelővel együttműködve letartóztassanak egy kínai drogbárót. Az akció azonban kudarcot vall, és a becstelen gallok Liut vádolják, hogy megölte a drogbárót. Híradó Magyarul Balóval Minden lében négy kanál III. Amerikai sorozat

Viasat 3 14.05 CSI: A helyszínelők Amerikai sorozat 16.05 Emberi tényező 18.00 Csengetett, Mylord? 19.05 Jim szerint a világ Amerikai sorozat 20.10 Két pasi ... Amerikai sorozat 21.00 Halálos iramban – Tokiói hajsza (am.) 23.15 Riddick – A sötétség krónikája (am.) Sean Boswell driftversenyző Tokióba költözik, hogy elkerülje a börtönt. Itt megismeri Twinkie-t, aki bevezeti a tiltott driftversenyek világába. 1.30 V mint vérbosszú Amerikai–angol– német akciófilm

22.35 < DUNA TV < A Passió

A film Názáreti Jézus életének utolsó tizenkét óráját jeleníti meg. Nyitójelenete az Olajfák hegyének lábánál, a Gecsemáné-kertben játszódik, ahová Jézus elvonul az Utolsó Vacsora után imádkozni. Jézus ellenáll a Sátán kísértésének. Iskarióti Júdás árulása miatt Jézust elfogják és visszaviszik Jeruzsálem város falain belülre, ahol a farizeusok istenkáromlás vádjával szembesítik és tárgyalása halálos ítélettel végződik. Rendezte: Mel Gibson Szereplő(k): Jim Caviezel, Maia Morgenstern Amerikai filmdráma, 122 perc, 2004

Cool

Markíza

JOJ

13.45 Cobra 11 XVII. 15.35 CSI: New York-i helyszínelők IV. Amerikai sorozat 16.30 CSI: Miami helyszínelők (am.) 17.20 Dr. Csont I. Amerikai sorozat 18.20 Nyugi, Charlie! 19.15 Gyilkos elmék 20.15 CSI: Miami helyszínelők Amerikai sorozat 21.10 A kabalapasi Amerikai film 23.00 Brooklyn mélyén Eddie-nek, Salnak és Tangónak sosem kellett volna találkozniuk, de a sors ugyanarra a bűnügy helyszínére viszi őket... Amerikai krimi

7.40 Gyerekeknek 9.10 Jumanji (am.) 11.15 Pokol a hercegnővel (cseh) 13.30 Hipervándor Am. kalandfilm 15.15 Utazás a föld középpontja felé Am. kalandfilm 17.15 Kungfupanda Am. filmvígjáték 19.00 Híradó, sport 20.30 Hopp (am.) 22.30 A bosszú jogán Nick Gerard feleségét megtámadják egyik éjszaka, és életveszélyes állapotban kórházba kerül. A férfi bosszúra éhes... Am. thriller 0.40 Hatodik érzék Am. sorozat (9.)

8.10 Gyerekeknek 10.40 Kutyabajok Amerikai film 12.25 Beverly Hilldili (amerikai) 17.05 Alvin és a mókusok Amerikai animáció 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Die Hard 4.0 Legdrágább az életed Amerikai film 23.30 Balhé Bronxban Kanadai–hongkongi film 1.35 Túl közeli rokon Amerikai filmvígjáték

ATV

RTL II

STV1

STV2

12.50 13.50 14.50 15.50

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A nagy ízválasztó 12.50 Smaragd szív (25.) 13.45 Lucia (25.) 14.40 Rosario (35.) 15.35 Barátok közt 16.05 A nagy ízválasztó 17.05 Agymenők II. 18.05 Hupikék törpikék 19.00 Dallas III. (7.) 20.00 Érintés (7.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Az élet csajos oldala III. (am.) 23.00 Barátok közt 23.30 Gossip Girl V. Amerikai sorozat

9.55 Nagypénteki passió 11.15 Pokolból szerencse Cseh mesefilm 13.05 Názáreti Jézus. 4/1. 14.40 Jorinde és Joringel 15.40 Péter, a kőszikla Olasz filmdráma 19.00 Híradó, sport 20.20 A gyógyító (német) Egy halálos betegséggel sújtott kisfiú megható története. A tragédiát más és más formában próbálja feldolgozni a család: a tudós apa próbálja elfogadni az orvosi tényeket, az édesanya elutasítja fia elvesztésének gondolatát, nagyapa a vallás felé fordul. 22.50 Péter, a kőszikla 2.10 A gyógyító (ism.)

10.10 Péter és Lucia 11.20 János evangéliuma Kanadai dráma 13.05 A mesemondó mesetára Szlovák mesefilm 13.30 Adam Šangala. 3/1. Szlovák tévéfilm 14.25 Novum ver Új tavasz Szlovák dok.-film 15.10 Október bébi Amerikai dráma 17.00 A kis hód kalandjai 18.20 Tévévíkend 18.45 Esti mese 20.00 Ünnepi szó 20.10 Ígéret a veremből Német dok.-film 20.55 Szlovákia kincsei 21.15 Keresztút a Kolosszeumban 22.45 Szigetek Orosz filmdráma

16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.10 21.35 22.25 23.00 24.00 0.20 0.35

TV-shop Egyenes beszéd A helyzet 700-as klub Közéleti magazin Együtt a biztonságért! Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Tetthely Bűnügyi magazin Külvilág Titkos dosszié Világhíradó Egyenes beszéd Híradó Világhíradó Tetthely (ism.)


TV2 6.25 8.25 9.00 10.10 10.40 12.25 12.55 13.50

16.05

18.00 19.00 21.00

22.50

TV2 matiné Otthon a kertben Astro-Világ Babavilág Muppet-show az űrből (am.) Tűsarok Knight Rider Amerikai sorozat Walker, a Texas-i kopó VI. Amerikai sorozat Magas szőke férfi felemás cipőben (francia) Tények Jurassic Park 3. Am. kalandfilm Utódomra ütök Hiába a két gyerek, a rengeteg akadály legyőzése, Greg még mindig jelentéktelennek érzi magát a szigorú apósa, Jack mellett. De legalább megbékélt a helyzettel. Ám elérkezik az idő, amikor be kell bizonyítania a gyanakvó apósának, alkalmas arra, hogy átvegye a családfő szerepét Am. filmvígjáték Monthy Python: Az élet értelme Angol filmvígjáték

M2 8.20 Rajzfilm-maraton 14.50 Elveszett világ 15.45 Hatot egy csapásra Német fantasy 15.50 Rajzfilm-maraton 20.00 Böngésző Szörfözés a virtuális világban 21.00 Én vagyok itt Magazinműsor 22.40 A diadal A filmben egy amerikai fiatalember történetét ismerhetjük meg, aki Medjugorjéban tett látogatása során megtapasztalja a Szűzanya jelenlétét, és megtér. Am. dok.-film 0.25 MR2 Akusztik Fábián Juli és a Zoochacker 2.05 Én vagyok itt

37

Tv-műsor > 2015. április 4. > Szombat

2015. március 31. | 14. szám

RTL Klub

Duna TV

AXN

6.40 9.45 10.05 11.00 11.20 11.50 12.15 12.50 13.20

7.30 Család-barát Hétvége 9.00 Jónapot, elefánt! Olasz film 10.25 Belle és Sébastian Francia sorozat 10.30 Hazajáró Felső-Gömör 11.30 Csodabogár 12.02 Hírek 12.45 Térkép 13.15 Noé barátai 13.45 Labdrúgás: Győri ETO FC– Kecskeméti TE 16.05 A világörökség kincsei 16.30 Szeretettel Hollywoodból 17.00 Gasztroangyal 18.00 Hírek, sport 18.35 SzerencseSzombat 19.25 A világ legszebb története (am.) A monumentális filmfreskó Jézus életét eleveníti fel a filmművészet legnemesebb eszközeivel. Vallástörténeti hűséggel követi a Biblia világát, s nemcsak Jézus történetét beszéli el, hanem hitelesen megeleveníti a kort, az időt, amikor élt. 22.40 Müpart Classic 1.40 Srác biciklivel Belga–francia– olasz filmdráma

12.45 Őslények kalandorai: Új világ I. Kanadai–angol sci-fi sorozat (13.) 13.45 Haláli zsaruk 14.45 Hawaii Five-0 Amerikai sorozat 16.40 Gyilkos számok Amerikai sorozat 18.40 Falco – Zsaru a múltból I. (1-2.) Amerikai sorozat 21.00 Pokoli édenkert Amerikai film 22.55 Gyilkos elmék Amerikai sorozat 23.55 Hannibal II. Amerikai sorozat

14.10 15.05

16.05 18.00 18.50 19.10 21.45 23.45 1.55

Kölyökklub Ízes élet Teleshop Kalandor Autós magazin Trendmánia Brandmánia Street Kitchen Családom és egyéb emberfajták A nagy svindli II. Amerikai sorozat Glades – Tengerparti gyilkosságok Amerikai sorozat Kutyák és macskák (am.) Híradó Fókusz Plusz A karate kölyök Am.--kínai film Barátság extrákkal (am.) A Vadmacska Klub (am.) Az utolsó csók Michael hajója révbe érni látszik. Bűbájos kedvese, Jenna odáig van érte, tervezgetik a közös jövőt, sőt már a házat is kinézték, ahol élhetnek. Tökéletes az idill, amíg Michael meg nem csalja Jennát egy csinos egyetemista lánnyal, akivel az esküvőn ismerkedett meg. Am. filmvígjáték

Viasat 3 11.55 Csengetett, Mylord? 14.10 Gyilkos számok Don Epps ügynöknek és csapatának komoly fejtörést okoz egy Bonnie és Clyde típusú páros, akik a rablást követiően vérfürdőt rendeznek. Ámokfutásuk immár hét államra terjed ki, s az FBI kénytelen Charlie matematika tudását igénybe venni. 15.05 CSI: A helyszínelők XI. (am.) 16.05 Halálos iramban – Tokiói hajsza (am.) 18.10 Túl az Óperencián Amerikai film 21.00 Riddick – A sötétség krónikája (am.) 23.25 Spartacus (4–5.)

21.00 < AXN < Pokoli édenkert

Cliff és Cydney Hawaiira tartanak, a nászutasok paradicsomába, hogy átadják magukat a kalandnak egy csodálatos szigeten. Az eldugott túraösvényeken más párokkal is összefutnak. Néhány rémült túrázótól értesülnek róla, hogy pszichopata gyilkosok brutálisan meggyilkoltak egy nászutas párt a szigeten. Távol a civilizációtól mindenki egyre gyanúsabb. Idővel mindenkinek már csak egyetlen célja marad: a túlélés. Rendezte: David Twohy Szereplő(k): Steve Zahn, Milla Jovovich Amerikai thriller, 98 perc, 2009

Cool

Markíza

JOJ

12.00 Ha beüt az élet Kim egyéjszakás kapcsolata nem várt terhességgel végződik. A szülést követően ismét randizni kezd. Azonban meg kell birkóznia az egyedülálló anyukák gondjával. Am.–kanadai film 14.00 CSI: A helyszínelők 14.55 CSI: Miami helyszínelők (am.) 15.55 Castle IV. (16.) 16.55 A szerelem hálójában (am.) 19.10 Vigyázz, kész, szörf! (am) 20.45 Távkapcs (am.) 22.50 Kótyagos szerelem Amerikai film

6.00 Gyerekeknek 8.25 Utazás a föld középpontja felé Am. kalandfilm 10.15 A zöld íjász Amerikai sorozat 12.10 Nagyon vadon 3 Am. animáció 13.45 Gagyi mami 2. Am. filmvígjáték 15.50 Drágán add a rétedet (am.) 17.35 Szomszédok Szlovák sorozat 18.20 Hab a tortán 19.00 Híradó, sport 20.30 Sötét zsaruk 3 Am. sci-fi vígjáték 22.40 Pokolfajzat 2 – Az aranyhadsereg. Amerikai fantasy 1.00 A bosszú jogán Am. filmdráma

12.35 A SHIELD ügynökei (am.) 14.30 Gagyi lovag (am.) 16.40 Jégkorszak Am. animáció 18.20 Ízvilág 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Igazi kaland Am. filmdráma 23.15 MacGruber Am. akciófilm 1.20 Bújócska (am.) Emily egy képzeletbeli baráttal vigasztalja magát anyja halála után. A vészjósló események nyomán apja kezdi elhinni, hogy a fickó mégis él – és nagyon gonosz dolgokat művel.

ATV

RTL II

STV1

STV2

14.00 15.40 16.30 17.00 17.45 18.10 18.45 19.15 20.30 20.40

7.00 Smaragd szív (ism.) 9.00 A harc törvénye I. Amerikai sorozat 11.00 Vinny, az 1ügyű Amerikai vígjáték 13.15 Lehetek az eseted? Amerikai vígjáték 15.20 Az első millióm története (14.) 16.20 Nyomtalanul I. Amerikai sorozat 17.20 Tökéletes célpont II. (13.) 18.20 CSI: Miami helyszínelők: Vélhetően bűnös VII. (15.) Amerikai sorozat 19.20 Szenvedélyek viharában (am.) 21.55 Homeland (5.) 23.00 Vinny, az 1ügyű Amerikai vígjáték 1.15 Homeland (ism.)

10.00 Robin Hood II. Angol sorozat 11.30 Pokolból szerencse II. Cseh mesefilm 13.15 Názáreti Jézus. 4/2. Angol filmdráma 14.50 Grimm-mesék: A csillagtallérok Német mesefilm 15.55 Hogyan ébred a hercegnő Cseh mesefilm 17.20 A három testőr. 2/1. Francia kalandfilm 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Szent Péter esernyője Magyar–csehszlovák játékfilm 21.45 Hazatérés Német film 23.15 A három testőr (ism.) 0.55 Hazatérés (ism.) 2.25 Názáreti Jézus (ism.)

11.45 János evangéliuma Kanadai dráma 13.05 A mesemondó mesetára Szlovák mesefilm 13.35 Adam Šangala (2.) Szlovák tévéfilm 14.35 Aranykor (dok.) 15.05 Horgász magazin 15.45 Farmár magazin 16.10 Tesztmagazin 16.20 BL-magazin 16.50 Jégkorong felkészítő mérkőzések: Szlovákia–Svédország 19.30 Esti mese 20.05 Apokalipszis: A második világháború Francia sorozat 21.00 Őrangyalok 21.35 Pietro e Lucia Operaelőadás 23.00 Családom titkai (am.) 0.55 Stációk (szlovák)

TV-shop Rejtett tájakon Könyvjelző Fórum Híradó Fórum Híradó Havas a pályán ATV Híradó A muzsika hangja Maria apácának készül, de hamar rádöbben, hogy az az élet nem neki való. Elszegődik a szigorú Von Trapp százados gyermekei mellé nevelőnőnek. Amerikai film 23.40 Szókincs 23.55 ATV Híradó 0.25 Vidám vasárnap


38 TV2 6.25 8.15 9.40 10.10 11.40 13.45 14.45

18.00 18.55 20.50

22.40 1.10

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. április 5. > Vasárnap

TV2 matiné Nagy Vagy, Győr! Több mint Testőr Vuk (magyar) Seholország Am. filmvígjáték Az öt legenda Amerikai animáció Éjszaka a múzeumban. Am.– angol filmvígjáték Tények Az ének iskolája Derült égből Polly Reuben kockázatelemző menedzser, mindig előre eltervezi az életét, így nem érheti meglepetés. Vagy mégis? Imádott hitvese megcsalja a nászúton. Jöhet még valami más is? Bizony, egy másik nő! Polly tökéletes ellentéte Reubennek, élvezi, hogy sodródó életstílusa váratlan helyzetek elé állítja. Mindig van új lehetőség, ha a jelenlegi nem jönne be. Amerikai film A tolmács Angol thriller Papírsárkányok Amerikai filmdráma

RTL Klub

Duna TV

AXN

6.40 Kölyökklub 8.25 Laura csillaga és a titokzatos sárkány Német animáció 9.40 A kis hercegnő Amerikai film 11.30 Irány a nagyi! Amerikai film 13.15 A karate kölyök Am.–kínai film 15.50 Tulipános Fanfan (francia) 18.00 Híradó 18.50 A hobbit – Váratlan utazás Am.–új-zélandi fantasy 21.55 Nem kellesz eléggé. Am.– német–holland filmvígjáték Beth, Anna, Mary és Gigii megpróbálják a lehetetlent: kiismerni a férfiakat. Nézzünk szembe a ténnyel: sosem tudni, mi jár a másik fejében, amikor rád néz, amikor meghív egy italra és elkéri a telefonszámodat. Tudja-e bárki is, miért nem hív vissza, miért tagadtatja le magát, és miért tűnt úgy, hogy akar, és most miért nem akar? 0.30 Győzzön az élet! Am. filmdráma

7.30 9.00 9.35 10.30

13.55 Merlin kalandjai 15.55 Trinity kórház Am. sorozat (1–2.) 17.50 Julie és Julia Két nő, egy recept Julie, a harmincas írónő elhatározza, hogy megfőzi az összes receptet, ami Julia Child híres szakácskönyvében található... Am filmdráma 20.20 Men in Black – Sötét zsauk 2. 22.00 Gyilkos elmék 23.00 Falco – Zsaru a múltból I. (1–2.)

Család-barát Isten kezében Katolikus krónika Evangélikus magazin Húsvéti római katolikus szentmise Kapcsoljuk Rómát! A Szentatya Urbi et Orbi áldása A világörökség kincsei Hagyaték Sport7 Mesélő cégtáblák Kicsoda Ferenc pápa? Budai cukrászda Kassay Ilona vőlegényét, a frissen végzett orvost szeretné Pestre hozni, de nem találnak állást. A nagy lehetőséget Sziráky János, az öregedő festőművész jelenti, de vajon megéri-e ez a nagy áldozat... Magyar film Meztelen diplomata (magyar) Híradó, sport Hogy volt?! Straub Dezsőt Magyarország szeretlek! Kossuthkifli (4.) Magyar sorozat A fekete tulipán Francia–olasz– spanyol film Srác a biciklivel

11.00

12.00

12.20 12.40 13.10 13.40 14,10 15.00

8.30 Gyerekeknek 16.55 Állatkert a hátizsákban 18.30 Misi mókus kalandjai 20.00 Böngésző Szörfözés a virtuális világban 21.00 Filmklub Élőben az A38 Hajóról 23.40 Magyarország, szeretlek ! Szórakoztató vetélkedőműsor 1.40 Europe in Concert – Loney, dear 2015-es franciaországi koncertje 1.4 Filmklub Élőben az A38 Hajóról

Viasat 3 14.05 CSI: A helyszínelők XI. (am.) 15.05 Túl az Óperencián Amerikai film 17.55 Harry Potter és a Tűz Serlege Angol–am. film 21.00 A sötét lovag Batman, Gordon felügyelő és az ügyész Harvey hatásos hadjáratot indítanak a bűnözők ellen. Önként vállalt feladatukat mármár siker koronázza, ám ekkor megjelenik Joker, aki a bűnözők között is rettegett, ravaszabb és veszélyesebb bárkinél. Am.–angol film 0.15 Férj és férj Am. filmvígjáték

Emily arról álmodott, hogy énekesnő-dalszerző lesz. A karrier helyett azonban mégis az egyszerű polgári életet, a családot választotta. Az elfoglalt anya és tanárnő élete egyik napról a másikra megváltozik, amikor kiderül, hogy mellrákja van. Miközben a családja segítségével megpróbál szembenézni a szörnyű betegséggel, az egyik betegtársa arra bátorítja, hogy próbálja meg a rég elfelejtett álmát valóra váltani. Rendezte: Anne Wheeler Szereplő(k): Gail O´Grady, Jessica Amlee Amerikai filmdráma, 110 perc, 2009

Cool

Markíza

JOJ

12.00 A szerelem hálójában (am.) Kathleen Kelly a világ talán legszebb gyermekkönyvboltjának a tulajdonosa. Egy nap azonban az utca túloldalán Joe Fox megnyitja könyváruházát, ami korántsem olyan meghitt, viszont sokkal nagyobb, mint Kathleené. 14.20 Vigyázz, kész, szörf! (am) 16.00 Távkapcs (am.) 18.05 Superman visszatér (am) 21.00 Riddick (am.) 23.15 Dr. Csont II. A mocsár titka

6.00 Gyerekeknek 8.25 Hopp (am.) 10.15 Hercegnő a malomból Cseh komédia 12.30 Chart Show 14.45 A Da Vinci-kód Amerikai thriller 17.50 Kulcsra kész ház. Magazin 18.25 Kredenc 19.00 Híradó, sport 20.30 Herkules (am.) 22.30 Farkasember Lawrence Talbot-t egy nap felkeresi a fivére menyaszszonya, s arra kéri, segítsen neki megtalálni eltűnt szerelmét. Amerikai horror

12.25 Éjszaka a múzeumban (am.) 14.55 Die Hard 4.0 Legdrágább az életed (am.) 17.55 Álomház 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Jégkorszak: Vándorló kontinens Am. animáció 22.35 A bérgyilkos 0.40 MacGruber MacGruber visszavonult. Ám amikor esküdt ellensége meglovasít egy nukleáris robbanófejet, azonnal hazája szolgálatába helyezi magát, és nyomába ered von Cunthnak. Am. akciófilm

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.00 14.00 15.25 15.50 17.00 17.45 18.10 19.15 20.30 20.40

7.20 Smaragd szív (ism.) 8.30 Lehetek az eseted? Amerikai vígjáték 10.25 Szenvedélyek viharában (ism.) 13.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 18.00 Heti Hetes 19.00 A titkok könyvtára A Szent Lándzsa küldetése (am.) Nem gyakran fordul elő, hogy a világ megmentése könyvtárosok kezébe kerüljön, de most pontosan ez történik Flynn Carsennel. 21.00 Minden lében négy kanál III. 22.00 Heti Hetes 23.00 A titkok könyvtára A Szent Lándzsa küldetése (am.)

10.00 Húsvéti szentmise Urbi et Orbi-áldás 12.25 Húsvéti álom Szlovák film 12.45 Názáreti Jézus. 4/3. Angol filmdráma 14.20 Grimm-mesék: A mestertolvaj Német mesefilm 15.25 Kis hableány Cseh mese 16.55 Hurrá, ki a kertbe! 17.25 A három testőr. 2/2. Francia kalandfilm 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Kezét csókolom! Olasz sorozat (1.) 23.00 A három testőr (ism.) 0.35 A reménység folyója Francia sorozat

12.05 Ondrej Caban-portré 12.30 Vallási műsor 13.00 A mesemondó mesetára Szlovák mesefilm 13.30 Adam Šangala. 3/3. Szlovák tévéfilm 14.40 Família 15.05 Őrangyalok 15.45 Színészlegendák: Jozef Kroner 15.55 Idegenek Szlovák tévéfilm 16.50 Jégkorong extraliga 19.30 Esti mesék 20.00 Ünnepi szó 20.05 Az ég királya Osztrák dok.-film 21.00 Augusztus Oklahomában Amerikai filmdráma 22.55 Meccs lefújva 23.40 Stációk (szlovák) 0.10 Hírek

16.30 18.00 18.35 19.35 20.50 21.50

23.40

M2

0.30 < RTL KLUB < Győzzön az élet!

22.50 23.55 0.25 0.50

Vidám vasárnap Tv-shop Álomsztori Havas a pályán Fórum Híradó Fórum Szabad szemmel Híradó A szomszéd (am.) Michael Faraday hivatását tekintve tanár, ami pedig a magánéletét illeti: egyedül neveli gyerekét. Felesége szövetségi nyomozó volt, s életét veszítette egy balul sikerült akció során... Havas a pályán ATV Híradó Tetthely (ism.) Fórum (ism.)


TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.30 TV2 Matiné 9.40 Szikraváros Amerikai kalandfilm 11.30 Macskafogó Magyar–kanadai– NSZK rajzfilm 13.30 Jurassic Park 3. Amerikai kalandfilm 15.20 A leleményes Hugo (amerikai) Hugo egy árva kisfiú, aki egy párizsi pályaudvar falai mögött éli életét. Egy különc lány segítségével keresi a választ a rejtélyre, mely összefügg egy szív alakú lakattal. 18.00 Tények 19.00 Az utolsó léghajlító (am.) 21.10 Éden Hotel 22.30 A diktátor Az elpusztíthatatlan szakállú Aladeen egy félresikerült merénylet után magára marad New York utcáin. Kivégzettnek hitt honfitársai elől menekülve úgy dönt, visszaszerzi hatalmát. Am. filmvígjáték 0.10 Utódomra ütök Am. filmvígjáték 2.05 Bosszú az Eiger csúcsán (am.)

7.20 Kölyökklub 10.20 Üzenet a palackban Amerikai film 12.45 A hobbit – Váratlan utazás Amerikai– új-zélandi fantasy 16.00 Richie Rich – Rosszcsont beforr Am. filmvígjáték 18.00 Híradó 18.50 Ilyen az élet Am. filmvígjáték 21.05 Red 2 (am.) 23.20 Fekete Dália A Fekete Dália egy kitalált történet megszállottságról, szerelemről, korrupcióról, sóvárgástól és romlottságról, egy fiatal hollywoodi sztárjelölt 1947-ben valóban megtörtént brutális gyilkosságát alapul véve. Az eset sokkolta Amerikát és a mai napig megoldatlan maradt. Amerikai–német film 1.45 A jeti bosszúja Amerikai–kanadai horrorfilm

7.30 Charly, majom a családban 8.15 Az élet muzsikája Kálmán Imre Magyar–szovjet filmdráma 10.25 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Ízőrzők 13.15 Kívánságkosár 15.15 101 kiskutya Roger és Anita a parkban ismerkednek össze kutyáiknak köszönhetően. Amerikai film 17.00 Gasztroangyal Mór és környéke 18.00 Híradó, sport 18.30 Don Matteo VI. Olasz sorozat 19.30 Hölgyek öröme Angol film 20.30 Álom luxuskivitelben (am.) Holly azzal a céllal költözött New Yorkba, hogy találjon magának egy gazdag férfit, aki elveszi feleségül. Tervei azonban romba dőlnek, mikor megismerkedik a szegény íróval, Paullal. 22.25 II. János Pál – A fehér ruhás vándor. Lengyel dokumentumfilm 0.00 Egy olajfa utazása (dok.)

9.25 Az utazó (am.) 11.20 Sherlock III. 17.00 Men in Black: Sötét zsaruk (am.) 18.40 XXX. Amerikai–cseh film 21.00 Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? (am.) 22.00 A csúf igazság A pasi szerint minden nőt el lehet csábítani. A nő szerint minden nőnek megvan a maga szabad akarata meg józan esze, és fogadást kötnek.

M2

Viasat 3

7.10 20.00 21.00 22.40

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Gyilkosság A Rosie telefonján talált videofelvételt látva Linden és Holder azt remélik, megtalálták a gyilkosokat, hamarosan azonban újra teljes homály veszi körül a nyomozást. Amerikai– kanadai sorozat 23.30 Életművész Pál István „Szalonna” 0.25 Az A38 Hajó színpadán: JoyCut

12.50 Harry Potter és a Tűz Serlege. Am.– angol kalandfilm 15.50 A sötét lovag Am. akcióthriller 19.00 Evan a minden6ó Am. filmvígjáték 21.00 Férj és férj (am.) 23.20 Első állomás Las Vegas (am.) 1.20 Torrente 4 Torrente elvállal egy ügyet, amely balul sül el, ezért börtönbe kerül. Csak egy cél hajtja, hogy tisztázhassa a nevét, kiderítse, ki juttatta börtönbe, és megtorolja azt. Spanyol akciófilm

39

Tv-műsor > 2015. április 6. > Hétfő

2015. március 31. | 14. szám

18.50 < RTL KLUB < Ilyen az élet

Holly és Eric amennyire sikeres az üzletben, annyira sikertelen a szerelemben. A randijuk is katasztrofálisan sikerült. Ki nem állhatják egymást, viszont mindketten odavannak a csöpp keresztlányukért. Amikor a kis Sophie szülei tragikus balesetben életüket vesztik, a gyermeküket rájuk hagyják. Nincs más hátra, félre kell tenniük minden ellenszenvüket. Kénytelenek addig fontosnak hitt dolgaikat háttérbe szorítani. Rendezte: Greg Berlanti Szereplő(k): Katherine Heigl, Josh Duhamel Amerikai filmvígjáték, 115 perc, 2010

Cool

Markíza

JOJ

12.50 Medicopter 117 A légimentők VII. Túszdráma Német sorozat 13.45 Cobra 11 XVII. 15.35 CSI: New York-i helyszínelők IV. 16.30 CSI: Miami helyszínelők (am.) Vezető eset 17.25 Dr. Csont I. Koponya a sivatagban 18.20 Nyugi, Charlie! Babaváró parti Amerikai sorozat 19.15 Golyózápor Amerikai film 21.00 Riddick (am.) 23.15 Elrabolva Am.–francia film 1.00 Revolution Amerikai sorozat

6.00 Gyerekeknek 6.50 Nagyon vadon 3 Am. animáció 8.10 Drágán add a rétedet (am.) 9.55 Men in Black 3 12.05 A három veterán Cseh mesefilm 14.10 Hűtlenség szlovák módra 17.25 Brumi Maci 19.00 Híradó, sport 20.30 Blahovresky Cseh komédia 23.35 A megtorló Frank Castle túl sok szörnyűséget látott katonaként, FBI-ügynökként. Úgy érzi, végre itt az ideje, hogy normális életet éljen családja mellett. Amerikai film

11.15 Alvin és a mókusok (am.) 13.10 Az igazi kaland Am filmvígjáték 15.55 Jégkorszak: Vándorló kontinens Am. animáció 18.00 Gyönyörű kert 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Álomtánc 23.40 A Szfinx bosszúja Karen megtudja, hogy nagyapja egy hátborzongató gyilkosság áldozatává vált; a tettes az ősi Egyiptom mitikus őre, egy szfinx volt. Angol–kanadai kalandfilm 1.45 A halál háza Angol horror

ATV

RTL II

STV1

STV2

12.30 12.50 13.50 14.55 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.35

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A nagy ízválasztó Főzős reality show 12.50 Smaragd szív (26.) 13.45 Lucia (26.) 14.40 Rosario (36.) 15.35 Barátok közt 16.05 A nagy ízválasztó 17.05 Agymenők II. 18.05 Hupikék törpikék 19.00 Derült égből fasírt Am. anim. film 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala 22.00 Showder Klub – stand up comedy-show 23.00 Derült égből fasírt (ism.) 0.40 Gossip Girl

12.00 Húsvét Bonifáccal Szlovák tévéfilm 13.05 Názáreti Jézus. 4/4. 14.50 A kék fényű lámpás 15.50 A szomorú hercegnő Csehszlovák film 17.15 A kapitány Hét évvel IV. Henrik francia király meggyilkolása után ádáz küzdelem folyik a trón birtoklásáért. Törvényes örököse, a 15 éves XIII. Lajos helyett édesanyja, Medici Mária birtokolja a hatalmat. Olasz kalandfilm 19.00 Híradó, sport 20.20 Amit tudok – vetélkedő 21.40 A szocializmus fétisei 22.10 Mentők II. 13/7. 23.50 A kapitány (ism.)

11.45 Húvéti szokások 12.15 Aranyhang Szlovák film 13.35 M. Lasica és J. Satinský szórakoztató műsora 14.25 A Kandráčovci együttes jubileuma 15.25 A Cirque de Soleil műsora 16.50 Jégkorong extraliga Élő közvetítés 19.30 Esti mesék 20.00 West Side Story Am. zenés dráma 22.30 A sátán éve Cseh dokumentumfilm 0.00 Keresztutak Dokumentumfilm 0.30 Hírek

21.30 22.25 22.30 23.00 0.00 0.25

Start + Tv-shop Szabad szemmel ATV Start 700-as klub Kőbánya Híradó Világhíradó Fórum ATV Híradó Fórum ATV Híradó Egyenes beszéd Esti kommentár – a vélemény szabad Csatt Politikai vitaműsor ATV híradó Tetthely Egyenes beszéd Híradó A húsvét üzenete


40 TV2 5.35 6.25 6.50 9.30 9.35 9.40 10.45 11.55 12.00 12.25 12.55 13.50 14.55 15.55

16.55 17.25 18.00 19.30

20.15

21.15 22.35 23.45

0.50 1.35 1.35

Családi Titkok Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Teleshop Astro-Világ Hungarikumok Tények Aktív Családi Titkok Magánnyomozók Valentina titka Kolumbiai sorozat Emlékezz, Reina (66.) Amerikai sorozat A Macska (122.) Fiorella (36.) Mexikói sorozat Tények Jóban Rosszban Úgy tűnik, Füredi egyetlen reménye a Csillagszem újságírója, Kata, aki mindent bevet, hogy elérje célját. Péter Roland segítségét kéri. Zsaruk (36.) Önvédelem Magyar dokureality-sorozat Éden Hotel Reality show Kasza! Showműsor Hawaii Five-0 Boldog hálaadást Am. krimisorozat Tények Este Aktív Sportos

M2 6.20 20.00 21.00 22.40 23.00

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. április 7. > Kedd

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Twin Peaks (4.) Bábel: Hesnával a világ: Titokzatos ikrek. Magyar riportműsor Létezik-e az ikrek között misztikus kapcsolat? Tényleg megérzik-e egymás fájdalmát, szomorúságát? A Bábel legújabb adásából kiderül, hogy milyen tudományos kutatásokat folytat minderről két fiatal orvos, akik maguk is ikertestvérek. 0.25 Az A38 Hajó színpadán 1.15 Én vagyok itt

RTL Klub

Duna TV

AXN

6.00 7.35 8.08 9.10 9.40 10.05 11.45 12.40 13.00 13.15 13.40 14.10

7.00 7.20 8.05 8.35 9.35

14.05 NCIS VIII. (am.) 15.05 Stargate Universe Amerikai–kanadai sorozat 16.05 A szépség és a szörnyeteg I. (4.) 17.05 Bostoni halottkémek (am.) 18.00 Gyilkos számok 19.00 NCIS: Los Angeles (am.) 20.05 NCIS VIII. (am.) 21.00 Felejthetetlen Amerikai sorozat 21.55 Falco – Zsaru a múltból II. (6.) 23.00 Gyilkos elmék Amerikai sorozat

15.25 16.20 16.45 18.00 18.50 19.20 20.40

21.15 22.20 22.45

23.15 23.50 0.25

Rajzfilmek Híradó Minden reggel Ízes élet Reflektor Top Shop Asztro Show Ízes élet Reflektor Agymenők IV. Fókusz Éjjel-nappal Budapest (ism.) A vihar (66.) A szerelem foglyai (16.) Dr. Tóth (81.) Híradó Fókusz Éjjel-nappal Budapest Barátok közt Ágnes igyekszik Ádám bizalmába férkőzni, de ez Aliz és Zsolt féltékenységét is felkelti. László és Gizella megváltozott kapcsolata a legroszszabbat hozza ki Gizellából. Enikő felhívja Zsófit, hogy a lány végighallgassa, amint megpróbálja behálózni Krisztiánt. Castle V. (9.) Híradó XXI. század – A legendák velünk élnek Magyarul Balóval Brandmánia A főnök VI. (10.) Amerikai sorozat

Viasat 3 13.05 Gyilkos számok A tégla (am.) Egy tolmácsnőt, aki a kínai konzulátusnak dolgozott, brutálisan meggyilkolnak. Valójában az eset autóbalesetnek tűnik, mégis szándékos cserbenhagyásos gázolásról van szó. 14.05 CSI: A helyszínelők 16.05 Emberi tényező Amerikai sorozat 18.00 Csengetett, Mylord? (22.) 19.05 Jim szerint... (am.) 20.10 Két pasi meg... (am.) 21.00 Drogkartell Kolumbiai krimi 23.15 Torrente 4 Spanyol film 1.20 Gyilkos számok Amerikai sorozat

Híradó, sport Mesélő cégtáblák Ízőrzők: Tihany Don Matteo VI. A szenvedélyek lángjai (99.) Család-barát Híradó Jamie 15 perces kajái (16.) Kívánságkosár Lola (82.) Charly, majom a családban Ridikül Híradó, sport Don Matteo VI. Rex felügyelő Önök kérték! Van, aki forrón szereti (am.) Joe és Jerry jelentkeznek egy női zenekarba! Ám maguk is meglepődnek, amikor női ruhába bújva felvételt nyernek. Felszállnak a vonatra, amellyel az együttes Floridába indul, s egy hálókocsiban kell tölteniük az éjszakákat a zenekar tucatnyi lánytagjával... Rost25 Magyar koncert Ezer dollárt a feketére. Olasz– NSZK western

10.25 12.02 12.45 13.15 15.20 16.10 17.00 18.00 18.30 19.35 20.30 21.30

21.00 < VIASAT3 < Drogkartell

A film főhőse Martin Gonzalez, a szegény családból származó fiú, aki a kábítószer-kereskedelemben látja az egyetlen kiutat. Szeretné ugyanis elnyerni a gyönyörű Sophia szerelmét, akitől a társadalmi különbségek miatt egy világ választja el. Rátermettsége miatt Martin szépen halad a Norte del Valle nevű, hírhedt kartell ranglétráján, ami végül felkelti Sofia figyelmét. Ahogy a hatóságokét is. Rendezte: Carlos Moreno Szereplő(k): Manolo Cardona, Juana Acosta Kolumbiai krimi, 122 perc, 2011

Cool

Markíza

JOJ

12.50 Medicopter 117 A légimentők VII. Kígyóveszély 13.45 Cobra 11 XVII. Lopott szeretet Végzetes ügy 15.35 CSI: New York-i helyszínelők IV. 16.30 CSI: Miami helyszínelők VII. 17.25 Dr. Csont I. 18.20 Nyugi, Charlie! 19.15 Gyilkos elmék 20.15 A mentalista IV. Amerikai sorozat 21.10 Dr. Csont VI. Összezárva 22.10 CSI: New York-i helyszínelők IV. 23.05 Vámpírnaplók Amerikai sorozat 0.00 Gyilkos elmék Amerikai sorozat

6.00 Telereggel 8.30 A három veterán Cseh mesefilm 10.25 Brumi Maci 12.10 Blahovresky Cseh komédia 15.00 Két pasi – meg egy kicsi III. (am.) 16.00 NCIS VI. (16.) Am. krimisorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.45 Családi ügyek Szlovák sorozat 22.50 Feleségcsere 0.05 Gyilkos elmék 1.05 Az ügynök, akinek nincs múltja (am.)

12.00 13.25 13.20 15.20

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.35 12.10 13.50 14.50

8.00 Gossip Girl V. Amerikai sorozat 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A nagy ízválasztó 12.50 Smaragd szív (27.) 13.45 Lucia (27.) 14.40 Rosario (37.) 15.35 Barátok közt 16.05 A nagy ízválasztó 17.05 Agymenők II. 18.05 Hupikék törpikék 19.00 Egy kis Mennyország Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Az élet csajos oldala 23.00 Barátok közt 23.30 Gossip Girl V. Amerikai sorozat

12.20 Hölgyklub 14.00 Hurrá, ki a kertbe! 14.35 Mrs. Klinika (20.) Amerikai sorozat 15.30 Esély – műveltségi vetélkedő 16.00 Hírek 16.25 Svindlerek II. 10/8. 16.55 Késő este... 17.50 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok… 20.20 Senki sem tökéletes 21.30 Ízvilág – főzőműsor 22.05 Harc az idővel Német sorozat 22.50 Különleges ügyosztály. 24/6. 23.35 Külvárosi rendőrök (37.) 0.25 Harc az idővel (ism.)

13.10 Vallási műsor 13.40 Família 14.05 A Kék bolygó keringő Angol dok.-film 15.05 A vég nélküli út 15.50 BL-magazin 16.20 Hivatásos – magazin 16.45 Fókusz – egészség 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyarul 18.00 Kalandozás Csehországban 18.25 Szlovák falvak 18.45 Esti mesék 20.00 Nagy dohány, fiatalok célkeresztben 21.00 Hírek, sport 21.35 Orvosi rendelő 22.00 Est Havrannal... 23.15 A boldogság harangja Szlovák dokumentumfilm 0.50 Hírek

23.35 0.55

15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.30 22.25 23.00 0.00 0.20

Fórum Tv-shop Egyenes beszéd Esti kommentár – a vélemény szabad Hírműsor 700-as klub Global 3000 Világhíradó Fórum Vitaműsor ATV Híradó Sportpercek Hírvita Híradó Egyenes beszéd Doku Riportműsor Friderikusz ATV híradó Egyenes beszéd Híradó Világhíradó

16.40 17.00 17.55 19.00 19.30 20.30

21.45 22.50 23.50

Híradó Dr. Csont V. A Szfinx bosszúja Mániákus vásárlók Top Star Hírek Bírósági akták Krimihírek Híradó, sport Vadlovak Tereza utánajár, hogyan került Filip kabátja az istállóba. Marcelka mint igazgatói asszisztens teljesen alkalmatlan... Panelházi történetek (35.) Dr. Csont VI. Glades – Tengerparti gyilkosságok II. (am.)


Asztalitenisz A női extraliga rájátszásának győztese már az utolsó páros forduló előtt ismert, így a legjobb négy csapat záró tornájának a bajnoki címért első alkalommal Dunaszerdahely ad otthont, április 18-án 10 órától a helyi sportcsarnokban. A hazaiak mellett a tapolcsányi, malackai és a nagyszombati hölgyek fognak küzdeni az elsőségért. Arról, hogy a férfiaknál mi lesz a helyszín, az utolsó páros forduló dönt, méghozzá a Hodos-Holič mérkőzés, amelyet a csallóközi község kultúrházában játszanak április 10-én 19 órától. A hazaiak csak akkor lehetnek a döntő házigazdái, ha legyőzik ellenfelüket. Az alapszakaszban mindez sikerült nekik, éppen ezért az is előfordulhat, hogy mindkét bajnoki cím a Csallóközben dől el.

Extraliga – férfiak 1-6. hely: Ružomberok–Hodos A 1:6 (Muskó 2,5, Lelkeš 2,5, Gajdoschík 1); Čadca–Hodos A 1:6 (Muskó 2,5, Lelkeš 2,5, Grežo 1). A bajnokság állása: 2. Hodos A 71. 7-12. hely: Kysucké Nové Mesto–Galánta A – elhalasztva.

41

Sport

2015. március 31. | 14. szám

Galántai területi bajnokság I. osztály Alsószerdahely–Tósnyárasd 3:1 (3:0); Nagymácséd–Feketenyék 0:2 (0:1); Szered B–Taksony 5:2 (1:0); Diószeg–Felsőszeli 0:2 (0:2); Hidaskürt–Vízkelet 2:1 (0:1); Šintava–Tallós 1:3 (0:1); Nemeskosút–Vinohrady nad Váhom 6:2 (3:0).

A bajnokság állása 1. Tallós 2. Hidaskürt 3. Felsőszeli 4. Nemeskosút 5. Diószeg 6. Tósnyárasd 7. Šintava 8. Feketenyék 9. Taksony 10. Nagymácséd 11. Vízkelet 12. Szered B

16 12 16 11 16 11 16 9 16 7 16 7 16 5 16 5 16 4 16 4 16 4 16 4

2 2 2 3 6 1 5 5 4 4 3 3

2 3 3 4 3 8 6 6 8 8 9 9

43:15 45:18 33:15 39:24 23:13 23:26 27:28 22:30 22:33 20:32 25:34 19:31

38 35 35 30 27 22 20 20 16 16 15 15

13. Vinohrady 16 14. Alsószerdahely 16

3 1

5 5

8 10

25:39 19:47

14 8

II. osztály Vágpatta–Vezekény 10:0 (5:0); Magyargurab–Gáň 2:0 (1:0); Királyrév–Hody 1:0 (1:0); Jánosháza–Šalgočka 4:2 (3:2); Pusté Sady–Kismácséd 1:6 (1:2). Szabadnapos Ábrahám/Hoste.

A bajnokság állása 1. Vágpatta 2. Kismácséd 3. Šalgočka 4. Királyrév 5. Ábrahám/Hoste 6. Pusté Sady 7. Magyargurab 8. Hody 9. Jánosháza 10. Vezekény 11. Gáň

12 11 12 7 12 5 11 6 11 6 12 5 12 4 12 3 12 4 12 2 12 0

1 2 5 2 1 1 3 4 1 2 2

0 3 2 3 4 6 5 5 7 8 10

70: 7 36:26 29:18 20:18 21:21 26:37 22:33 22:24 19:34 17:43 8:29

34 23 20 20 19 16 15 13 13 8 2

14. Búcs

18

5

2

11

27:47

17

15. Lakszakállas

18

5

0

13

16:51

15

Extraliga – nők Malacky–Dunaszerdahely 0:7 (Majerčíková 2,5, Daubnerová 2,5, Szabó 2). A bajnokság állása: 1. Dunaszerdahely 64.

I. liga – férfiak Galánta B–Ivánka pri Dunaji 8:6; Galánta B–FEROMAX Bratislava 12:2; Trnovec nad Váhom A–Hontianske Trsťany 4:10; Trnovec nad Váhom A–Rybník A 10:4. A bajnokság állása: 5. Galánta B 57; 12. Trnovec nad Váhom A 25.

Nagyszombat megye II. LIGA: Bős A–Vásárút A 9:9; Hodos B–Nagymácséd A 9:9; Nagyfödémes A.–Trnava/Horné Orešany B 6:12; Diószeg A– Galánta C 13:5. A bajnokság állása: 1. Hodos B 73; 2. Bős A 66; 4. Vásárút A 53; 5. Diószeg A 50; 6. Galánta C 50; 7. Nagyfödémes A 48, Nagymácséd A 47. III. LIGA: Nagyfödémes B–Trnava/Horné Orešany C 11:7; Diószeg B–Zavar A 16:2. A bajnokság állása: 5. Nagyfödémes B 58; 10. Diószeg B 37. IV. LIGA: Skalica B–Šoporňa A 14:4; Galánta D–Vrbové A 6:12; Baka A–Moravský Sv. Ján 13:5. A bajnokság állása: 2. Baka A 81; 7. Galánta D 57; 8. Šoporňa A 56.

Dunaszerdahelyi területi bajnokság V. LIGA: Nagymegyer–Nyárasd 10:8; STK Dunaszerdahely A–Diósförgepatony A 14:4; Csallóközkürt A–Nagyabony 15:3; Somorja–Vásárút B 15:3; Bős B–STK Dunaszerdahely C 11:7 Baka B–Hodos C 9:9. A bajnokság állása: 1. Hodos C 70; 2. Nagymegyer 67; 3. Baka B 65; 4. Somorja 63; 5. Bős B 59; 6. Diósförgepatony A 47; 7. Csallóközkürt A 45; 8. Nyárasd 41; 9. STK Dunaszerdahely A 35; 10. Vásárút B 34; 11. Nagyabony 32; 12. STK Dunaszerdahely C 30. VI. LIGA: Baka C–Pozsonyeperjes 17:1; Nyékvárkony–STK Dunaszerdahely B 5:13; Bögellő–Balony 5:13; Hegyéte B–Diósförgepatony B 2:16; Hegyéte A–Csallóközkürt B 9:9. A bajnokság állása: 1. STK Dunaszerdahely B 68; 2. Diósförgepatony B 60; 3. Balony 50; 4. Csallóközkürt B 49; 5. Baka C 42; 6. Bögellő 40; 7. Hegyéte A 39; 8. Nyékvárkony 33; 9. Pozsonyeperjes 23; 10. Hegyéte B 17.

Galántai területi bajnokság Jóka B–Nádszeg 2:16; Galánta E–Nagymácséd B 3:15; Špačince C–Jóka A 11:7. Lapzártánkig nem kapuk meg a következő eredményeket: Kismácséd–Diószeg C; Šoporňa B–Szered; Nagyfödémes C–Vágpatta. A bajnokság állása: 1. Nagymácséd B 79; 2. Jóka A 68; 3. Šoporňa C 66; 4. Nagyfödémes C 60; 5. Šoporňa B 56; 6. Kismácséd 47; 7. Szered 44; 8. Nádszeg 43; 9. Diószeg C 42; 10. Galánta E 38; 11. Vágpatta 34;12. Jóka B 25.

Komáromi területi bajnokság I. osztály FK Actív Komárom–Hetény 0:2 (0:2), g.: Marikovecz, Lévai; Gúta B–Izsa 1:3 (1:1), g.: Haris – Rovács (3); Keszegfalva–Marcelháza B 3:2 (2:1), g.: Budai, Zsemlye, Csepreghy – Viderman, Méhes; Dunamocs–Csallóközaranyos 1:1 (0:0), g.: Kecskés – Jakab; Lakszakállas–Újgyalla 2:0 (0:0), g.: Győri, Inczédy; Búcs–Bátorkeszi 0:3 (0:1), g.: öngól, De La Cruz, Csicsó; Pat–Nagykeszi 3:0 (1:0), g.: Bajza, Paulík (2).

A bajnokság állása

II. osztály Vágfüzes/Kava–Dunaradvány 4:0 (3:0); Selye Egyetem– Nagysziget 1:3 (0:0); Őrsújfalu–Šrobárová 2:3 (1:1; Megyercs–Tany 1:1 (0:1); Ifjúságfalva–Bogyarét 0:1 (0:0); Martos–Csicsó 3:0 (0:0); Bajcs–Bogya/Gellér 3:2 (1:1).

A bajnokság állása 1. Šrobárová

17 16

0

1

70:10

2. Vágfüzes/Kava 17 14

1

2

58:43

48

3. Martos

17 10

0

7

50:29

30

17 11

5

1

45:20

38

4. Őrsújfalu

17

3

5

45:29

30

2. FK Activ KN

17 11

2

4

46:25

35

5. Bogya/Gellér

17

9

0

8

36:35

276

3. Hetény

18 11

2

5

47:33

35

6. Nagysziget

17

8

2

7

38:37

26

4. Bátorkeszi

18

9

5

4

40:21

32

7. Bogyarét

17

7

3

7

34:44

24

5. Marcelháza B

17 10

1

6

42:23

31

8. Megyercs

17

6

4

7

32:37

22

6. Újgyalla

9. Bajcs

17

6

3

8

29:36

21

17

6

2

9

38:41

20

1. Izsa

9

18

7

6

5

31:26

27

7. Csallóközaranyos18

8

3

7

31:32

27

10. Ifjúságfalva

8. Nemesócsa

17

7

3

7

24:25

24

11. Dunaradvány

17

5

2

10

26:42

17

9. Pat

18

6

4

8

33:32

22

12. Tany

17

3

3

11

23:45

12

10. Gúta B

18

6

3

9

34:42

21

13. SJE KN

17

3

3

11

32:64

12

11. Keszegfalva

18

5

3

10

31:44

18

14. Csicsó

17

4

0

13

18:62

12

12. Dunamocs

18

4

5

9

33:42

17

13. Nagykeszi

18

5

2

11

34:51

17

Teke Extraliga Galánta A–Modranka A 3:5 (3222:3255), Dovičič 530, Butko 512, Kupčok 595, Madarász L. 530, Tumma 540, Horník 515. A bajnokság állása: 10. Galánta A 8. I. liga Vágsellye B–Stará Turá B 6:2 (3193:2538), Veselka 489, Klement Š. 550, Machálková 533, Tóth R. 599, Devát 538, Hambálek/Mitošinka 484; Piešťany A–Nagymagyar A 6:2 (3450:3416), Keszőcze L. 571, Író 549, Marics Éva 580, Varga Éva 550, id. Marics I. 583, Lengyel 583; Vágsellye A–Stará Turá A 5:3 (3332:3280), Klement

Az oldalt összeállította: Vladislav Kmeť M. 582, Baboš 579, Mazúchová 531, Király 556, Bol B. 532, Tóth K. 552. A bajnokság állása: 3. Nagymagyar A 36; 8. Vágsellye A 28; 16. Vágsellye B 12. II. liga TKK Trenčín B–Diószeg A 2:6 (3159:3353), Halaši M. 570, Myslík 522, Magyarics L. 529, Krnáč 598, Mészáros F. 531, Magyarics A. 603; Galánta B–Uhrovec 7:1 (3133:3040), Chovanec 561, Pilcz M. 524, Jeriga 522, Száz 458, Hegedűs Kristína 565, K. Kaigl 503; Modranka B–Nagymagyar B 6:2 (3407:3319), Zsigmond I. 567, Fehér/Vlahy Éva 532, Vlahy A. 557, Csicsay 564, Nagy 566, Gubran 533. A bajnokság állása: 2. Diószeg A 41; 8. Nagymagyar B 27; 10. Galánta B 24.


42

Csallóköz

Sport

Befejeződött az alapszakasz Tizedik helyen zártak a somorjaiak LABDARÚGÁS – DOXXbet Liga, 22. forduló. Az utolsó fordulót rendezték a hét végén a II. ligában. Eldőlt, mely csapatok küzdenek majd a feljutásért, illetve a bennmaradásért. A somorjaiak egygólos vereséggel tértek haza Máriatölgyesről, így a tizedik helyen végeztek az alapszakaszban. Az FC STK 1914 Somorja sorozatban ötször nem szenvedett vereséget. Szombaton az MFK Dubnica volt az ellenfél, akit 4:1-re felülmúltak a csallóköziek az idei első összecsapáson. A veretlenségi széria azonban megszakadt. Az utoljára a tizennegyedik fordulóban diadalmaskodó hazaiak a 13. percben tesztelték először Hajdúchot, Kevin Habšuda lövését kellett kitornáznia a léc alól. A folytatásban ismét a máriatölgyesiek előtt adódott lehetőség, de Ladislav Szücs és Habšuda sem tudott betalálni, míg a másik oldalon Andrej Špánik kísérletét hárította a Vág-partiak kapusa. A 49. percben a hazaiak megszerezték a vezetést. Ismét Habšuda és Szücs volt a főszereplő, előbbi paszszolt az utóbbihoz, akinek a lövését ugyan a kék-fehérek hálóőre még kiütötte, de a kipattanót Marco Mičko a hálóba lőtte. A 64. percben megint Szücs és Habšuda jeleskedett. Előbbi kiugratta az utóbbit, Hajdúch ugyan kifutott, de Habšuda az alig három perce pályán lévő Michal Takáčhoz passzolt, ő pedig a hálóba lőtt. Később Szücs a felső lécet talál-

ta el, Mičko kísérleténél pedig Hajdúch hárított. A somorjaiak részéről Chromý, és a csapatkapitány Špánik került helyzetbe, de gól nem született. A hosszabbítás első percében jött össze. Špánik a tizenhatos környékéről tüzelt, a labda a kapufa mellett suhant a hálóba. Szezonbeli ötödik találatát jegyezte ezzel, de a fontos pontok elúsztak. A somorjaiak alsóházi ellenfelei a Pohronie, Slovan B, Trnava B, Dubnica és Nové Mesto lesznek. Az alapszakaszban megszerzett pontokat viszik tovább a csapatok a „rájátszás”-ba. A 32. fordulóval zárul a bajnokság, és előreláthatólag mindkét csoport utolsó helyezettje búcsúzik a második ligától. A csallóköziek először a nagyszombati Spartak B csapatának otthonában lépnek pályára. A felsőházban a másik csoportból érkezőkkel játszanak a csapatok a következő tizenkét fordulóban, és csak az egymás ellen megszerzett pontokat viszik tovább. Tíz forduló után így fest a tabella (zárójelben a pontok): 1. Skalica (25), 2. Michalovce (21), 3. Prešov (16), 4. Žilina B (15), 5. Bardejov (14), 6. Szered (14), 7. Zvolen (13), 8. Nitra (12), 9. Lipt. Mikuláš (11), 10. Vágsellye (10), 11. Szenc (7), 12. Poprad (7). A bajnokság végén az első helyezett feljut a Fortuna Ligába. MFK Dubnica nad Váhom–FC STK 1914 Somorja 2:1 (0:0). Góllövők: Mičko (49.), Takáč (64.), illetve Špánik (90.).

Sárga lap: Zahranychnyy (37.), Golej (45.), Habšuda (81.), Hlatký (83.), illetve Schober (12.), Hrnčár (45.), Hajdúch (69.), Mezovský (84.).

A nyugati csoport végeredménye 1. Skalica

22 15 4 3 40:16 49

2. Žilina B

22 13 2 7 43:33 41

3. Nitra

22 12 4 6 39:22 40

Játékvezető: Tomáš Trenčanský.

4. Szered

22 11 6 5 39:22 39

Nézők száma: 270.

5. Vágsellye

22 10 7 5 33:24 37

Dubnica: Matašovský – Mejić, Cisár, Golej, Pagáč – Bielik, Zahranychnyy (61. Takáč), Mičko (81. Hlatký), Suchý, Habšuda – Szücs (89. Vaculík).

6. Szenc

22 9 7 6 28:21 34

7. Pohronie

22 10 3 9 32:35 33

8. Slovan B

22 7 5 10 18:30 26

10. Somorja

22 4 7 11 21:34 19

Vezetőedző: Juraj Bútora.

11. Dubnica n. V.

22 3 6 13 25:42 15

Somorja: Hajdúch – Hrnčár, Csölle, Schober, Stiffter – Martinka (87. Mezzei), Mezovský, Chromý, Pavúk, Kalezić (61. Pinte) – Špánik. Vezetőedző: Michal Salenka.

12. Nové Mesto n. V.22 3 4 15 15:39 13

További eredmények: AFC Nové Mesto nad Váhom–FK Pohronie Žiar nad Hronom Dolná Ždaňa 4:2 (2:2), góllövők: L. Šebek (3., 83. és 86.), M. Šebek (10.), illetve Sekereš (32. - 11-esből), Abrahám (39.); MFK Skalica–ŠK Slovan Bratislava B 2:1 (1:1), g.: Konečný (26.), Neoveský (90.), ill. Gašparovič (37.); MŠK Žilina B–FC Spartak Trnava B 2:2 (2:1), g.: William (33. és 35.), ill. D. Ujlaky (9. és 62.); FC Nitra–ŠK Senec 0:0; ŠKF Sereď–FK Slovan Duslo Šaľa 3:0 (1:0), g.: Morong (5., 79. és 81.). A 21. fordulóból elhalasztott Slovan B–Žilina B mérkőzést nem rendezik meg. Mindhárom pontot a zsolnaiaknak ítélte a SFZ 0:3-as végeredménnyel.

9. Trnava B

22 5 5 12 20:35 20

A keleti csoport végeredménye 1. Michalovce

22 16 3 3 46:11 51

2. Zvolen

22 10 9 3 35:14 39

3. Bardejov

22 10 9 3 36:17 39

4. Prešov

22 11 5 6 39:22 38

5. Lipt. Mikuláš

22 11 4 7 31:18 37

6. Poprad

22 8 4 10 31:37 28

7. Rimaszombat

22 7 7 8 21:28 28

8. Lok. Kassa

22 6 6 10 30:36 24

9. Dolný Kubín

22 7 2 13 21:40 23

10. Kassa B

22 5 6 11 30:40 21

11. Szepsi

22 4 7 11 18:37 19

12. Trebišov

22 4 4 14 13:51 16

A góllövőlista éllovasai: 1. Matúš Paukner (Nitra) – 19 gól; 2. Adam Morong (Szered) – 14 gól; 3. Lukáš Kubus (Poprad) és Ľubomír Ulrich (Skalica) – 13 gól; 5. Samuel Garcia Bayón (Michalovce) és Tomáš Labun (Lokomotíva Košice) – 11 gól; 7. Bedecs Imre (Szenc) és Daniel Šebesta (Skalica) – 10 gól. Rajkovics György

Darvas és Szerencsés aranyérmesek! BIRKÓZÁS – A hétvégén Hakszer Tibor és Szerencsés László edzők vezetésével a dunaszerdahelyi birkózó klub neveltjei Kőszegen léptek szőnyegre a Jurisics Kupa elnevezésű nemzetközi szabadfogású versenyen. A diák megmérettetésen Magyarország és Szlovákia 12 csapatának 121 versenyzője küzdött az érmes helyezésekért. A 38 kg-os súlycsoportban Darvas Patrik remekelt, aki a döntőben zalaegerszegi ellenfelét fektette kétvállra és lett aranyérmes. Az 50 kg-osok között Szerencsés Gergő vívott nagy csatákat, ESMTK-s, majd zalaegerszegi ellen-

felét legyőzve jutott a döntőbe, ahol szombathelyi ellenfele felett 12:8 arányú pontozásos győzelmet aratott. 40 kg-ban Bazsó Marek három nyertes mérkőzést követően a döntőben nagy csatában alulmaradt ESMTK-s ellenfelével szemben és szerzett ezüstérmet. Eredmények: 38 kg: Darvas Patrik 1. hely 40 kg: Bazsó Marek 2. hely 46 kg: Szerencsés László 3. hely 50 kg: ifj. Szerencsés Gergő 1. hely 54 kg: Brožek Dániel 3. hely (hr)

Archív felvétel


V. liga – déli csoport

III. liga – nyugati csoport

Nehezen győzött a listavezető Csallóközkürt–Hodos 2:1; Šoporňa–Nádszeg 1:1; Jányok–DAC C/Vásárút 1:2; Illésháza–Alsószeli 1:1; Vága–Pusztafödémes 0:0; Nagymagyar–Jóka 0:3; Nyá rasd–Nagyfödémes 4:3; Lég–Diósförgepatony 3:2. A bajnokság állása

4. Lég

19 11 2 6 23:18 35

5. Illésháza

19 9 4 6 33:25 31

6. Jányok

19 9 1 9 36:35 28

7. DAC C/Vásárút 19 8 3 8 28:30 27 8. Nagyfödémes

19 7 4 8 22:22 25

9. Šoporňa

19 6 7 6 30:32 25

10. Nyárasd

19 7 4 8 35:38 25

11. Jóka

19 6 5 8 32:34 23

12. Vága

19 6 4 9 31:39 22

13. Hodos

19 4 7 8 26:28 19

1. Csallóközkürt

19 13 3 3 42:15 42

14. Nádszeg

19 5 4 10 21:29 19

2. Pusztafödémes

19 11 6 2 38:14 39

15. Nagymagyar

19 4 3 12 21:46 15

3. Alsószeli

19 12 3 4 45:23 39

43

Sport

2015. március 31. | 14. szám

16. Diósförgepatony19 2 4 13

9:44 10

Nagymegyer újra örülhetett a győzelemnek Nagymegyer–V. Ludanice 2:1 (1:0), g.: Musil, Pisár – Kanyicska; Nové Zámky–Nemšová 2:1 (1:1), g.: Ešek, Košút – Adamec; Topoľčany–Púchov 0:0; Komárom–Vrbové 0:1 (0:0), g.: Grman; Bős–Negyed 0:0; Léva–DAC B/Nyékvárkony 1:2 (0:0), g.: Varga – Hrazdílek, Belkovics; Vráble–Palárikovo 1:0 (0:0), g.: Zečevič; Trnava C/Šúrovce–Led. Rovne 2:1 (0:1), g.: Menga, Pikulík – Detko. A bajnokság állása:

V. liga – közép csoport

3. Negyed

20 10 4 6 24:20 34

4. V. Ludince

20 9 5 6 28:19 32

5. Topoľčany

20 9 3 8 24:27 30

6. Palárikovo

20 8 5 7 26:20 29

7. Bős

19 7 7 5 32:21 28

8. Šúrovce

20 7 7 6 33:29 28

9. Nyékvárkony 10. Vráble

20 8 4 8 27:26 28 20 7 6 7 20:22 27

11. Komárom

20 6 8 6 20:19 26

12. Nemšová

20 6 5 9 21:27 23

13. L. Rovne

19 6 3 10 19:32 21

14. N. Zámky

20 5 6 9 22:26 21

15. Vrbové

17 5 0 12 16:28 15

1. Nagymegyer

20 13 7 0 32:10 46

16. Púchov

18 3 6 9

2. Borčice

19 13 4 2 40:11 43

17. Léva

20 4 0 16 20:43 12

9:23 15

Értékes tardoskeddi döntetlen Solčany–Hrušovany 0:0; Preseľany–Nitra-Chrenová 4:1; Tardoskedd–Veľký Lapáš 1:1; Jacovce–Krušovce 3:1; Beladice–Radošina 2:3; Zbehy–Továrniky 0:0; Veľké Zálužie–Felsőkirályi 3:0; Alekšince–Ludanice 5:0. A bajnokság állása

4. V. Zálužie

19 9 5 5 38:25 29

5. Zbehy

19 8 5 6 33:24 29

6. Krušovce

19 8 4 7 35:34 28

7. Tardoskedd

19 8 3 8 38:31 27

8. Radošina

18 8 2 8 29:32 26

9. Alekšince

18 7 3 8 32:37 24

10. Felsőkirályi

19 7 2 10 36:39 23

11. Preseľany

19 6 5 8 28:37 23

12. Hrušovany

19 7 2 10 23:40 23

13. Jacovce

19 6 4 9 23:26 22 19 6 3 10 35:40 21

1. Veľký Lapáš

19 12 3 4 52:23 39

14. Chrenová

2. Továrniky

19 10 7 2 24:11 37

15. Beladice

19 6 3 10 31:37 21

3. Solčany

19 9 4 6 31:24 31

16. Ludanice

19 6 1 12 29:48 19

V. liga – keleti csoport

Komárom–Vrbové

Ímely továbbra is magabiztosan menetel Ekel–Ohaj 1:2 (1:1), g.: Inczédi – Turan, Ferus; Ógyalla–Perbete 4:2 (1:0), g.: Turza (3), Pšenák; Hontfüzesgyarmat–Nagysalló 4:0 (3:0), g.: Ferencz, Škorec, Horský, Kováčik; Bánov–Nagykér 2:2 (1:1), g.: Valachovič (2) – Guláš, Jurík; Naszvad–Ímely 0:4 (0:1), g.: Bacigál (2), Oršolík, Gál; Marcel háza–Zsitvabesenyő 1:1 (1:1), g.: Németh – Varga; Szentpéter–Komját 3:2 (1:1), g.: Lakatos (2), Vida – Soboňa, Marenčák; Kozárovce–Bellegszencse 7:0 (5:0), g.: Gáfrik, Chlpík (2), Havran (3), Lenard.

A bajnokság állása 1. Ímely

19 12 5 2 45:17 41

2. Ógyalla

19 10 6 3 48:22 36

3. Kozárovce

19 11 1 7 51:31 34

4. Bánov

19 10 4 5 40:25 34

5. Nagykér

19 9 4 6 37:34 31

6. Ekel

19 9 2 8 29:24 29

7. Marcelháza

19 8 5 6 25:25 29

8. Ohaj

19 8 5 6 23:26 29

9. Bellegszencse

19 9 2 8 36:51 29

10. Szentpéter

19 7 2 10 41:40 23

11. Nagysalló

19 6 4 9 26:42 22

12. Naszvad

IV. liga – délkeleti csoport

Magyar Zsolt századik gólja Zselíz–Galánta 0:3 (0:1), g.: Kočiš, Korman, Bumbera; Párkány–Šurany 2:1 (1:0), g.: Vavrík, Baranzai – Kacír; Gúta–Vágfarkasd 3:0 (1:0), g.: Tóth, Magyar, Bátora; Močenok–Pered 0:0; ViOn B/Volkovce–Čeladice 0:1 (0:1), g.: Salver; H. Obdokovce–Udvard 2:0 (2:0), g.: Martonka, Vaňo; Veľké Lovce–ČFK Nitra 3:0 (2:0), g.: Béger (2), Ivan; Kalná nad Hronom–Nitra jun. 4:0 (2:0), g.: Molnár (2), Drienovský, Dávid.

19 5 6 8 29:29 21

13. H.füzesgyarmat 19 6 3 10 25:31 21

A bajnokság állása

14. Komját

19 6 2 11 21:45 20

15. Perbete

19 4 3 12 26:42 15

1. Galánta

19 16 1 2 59:12 46

19 3 4 12 27:45 13

2. Gúta

19 12 5 2 37:16 41

3. ViOnj B/Volk.

19 10 4 5 31:18 34

16. Zsitvabesenyő

Karol Scholtz felvétele

4. Kalná nad Hr.

19 10 4 5 26:22 34

5. V. Lovce

19 10 4 5 29:29 34

6. Vágfarkasd

19 10 2 7 34:27 32

7. Šurany

19 8 4 7 44:27 25

8. Pered

19 7 4 8 36:33 25

9. Čeladice

19 7 3 9 38:33 24

10. Párkány

10 7 3 9 32:33 24

11. Nitra jun.

19 7 2 10 42:36 23

12. H. Obdokovce

19 6 4 9 25:29 22

13. Udvard

19 6 2 11 22:42 20

14. ČFK Nitra

19 5 2 12 25:41 17

15. Zselíz

19 3 2 14 16:60 11

16. Močenok

19 3 4 12

9:47 10

Összeállította: Vladislav Kmeť


44

Csallóköz

Sport

Megbukott az éllovas Dunaszerdahelyi területi bajnokság Az AG SPORT liga mérkőzéseinek mérlege: négy hazai, egy idegenbeli győzelem és három döntetlen. Legtöbb gólt Balonyban láthattak a szurkolók (7), ahol a hazaiak 6:1 arányban győzték le az izsapiakat. László Attila (Balony), aki csak a második félidőben lépett pályára, triplázott. Összesen 17 gól, 22 sárga lap, valamint 2 piros lap (Ollé Zs. – Alistál és Klamo T. – Csallóközcsütörtök –) került a jegyzőkönyvekbe. A forduló meglepetés eredményét a listavezető nagyabonyiak okozták, ugyanis hazai pályán 1:2-re kaptak ki az ekecsapácaszakállasiaktól. A VII. liga mérlege: három hazai, egy idegenbeli győzelem és három döntetlen eredmény. A fordulóban 25 gól landolt a kapukban, a legtöbb gólt a felbári Csölley László (3) lőtte. Legtöbb gólt a nagypakai szurkolók láthattak, ahol a hazai csapat 5:2-es győzelmet aratott Csallóköznádasd felett. Meglepetés eredményt produkáltak a listavezetők, Pozsonyeperjes csak döntetlent játszott otthon (1:1), Felsőpatony viszont 2:1-re kikapott Patonyréten. A fordulóban 32 sárga, 3 piros lap került kiosztásra (Tóth Cs. – Szap, Mészáros G. – Cs.tárnok, Haluška P. – Somorja). A 8. ligában két idegenbeli győzelem és egy döntetlen született, 11 gólt lőttek a játékosok, 8 sárga és 2 piros

lap került a jegyzőkönyvekbe (Razgyel Cs. és Szabados D. – Béke). Az ifik fordulójában négy hazai egy idegenbeli győzelem és két döntetlen eredmény született. A legnagyobb gólkülönbséggel az alistáliak nyertek Nyárad csapata ellen (7:0), a legtöbb gólt (8) viszont Illésházán lőtték, ahol a hazaiak örülhettek a győzelemnek, mivel 5:3-ra megverték a csenkeieket. A legtöbb gólt Illésháza színeiben Nagy Erik lőtte (3). Kollár Rajmond megszerezhette volna Nagyabonynak a vezetést, de a 90. percben kihagyta a büntetőrúgást. Összesen 28 gól, 19 sárga és egy piros lap (Tóth P. – Hodos) került a jegyzőkönyvekbe. AG SPORT LIGA – 19. forduló: Kisudvarnok–Csákány 1:0 (0:0), g.: Csikmák G.; Lúcs–Egyházkarcsa 0:0; Alistál–Királyfiakarcsa 0:0; Sá rosfa–Csenke 2:0 (1:0), g.: Gála D., Lelkes L.; Csallóközcsütörtök–Egyházgelle 0:0; Nagyszarva–Baka 3:1 (2:0), g.: Csápai Z., Zlacký V., Bartal T. – Bertalan J.; Nagyabony–EkecsApácaszakállas 1:2 (0:1), g.: Miklós I. (11 m) – Szilasi A., Lukovics T.; Balony–Izsap 6:1 (1:0), g.: László A. (3), Gaál T., Vörös Z., Németh G. (11 m) – Ledecky I. (11 m).

Alistál B–Hegyéte 1:0 3. Királyfiakarcsa 19 9 6 4 35:23 33 4. Egyházgelle 5. Lúcs

19 9 3 7 27:26 30

6. E.-A.szakállas

19 8 4 7 40:39 28

7. Sárosfa

19 8 3 8 35:38 27

8. Egyházkarcsa

19 8 3 8 31:35 27

9. Cs.csütörtök

A tabella állása 1. Nagyabony

19 15 3 1 58:17 48

2. Kisudvarnok

19 14 3 2 48:15 45

19 10 3 6 29:23 33

10. Csenke

19 7 5 7 37:28 26 19 8 2 9 32: 34 26

11. Alistál

19 5 6 8 27:35 21

12. Balony

19 5 4 10 25:32 16 19 5 4 10 38:60 19

14. Baka

19 5 3 11 20:35 18

1. P.eperjes

17 12 3 60:22 39

15. Csákány

19 4 2 13 26:41 14

2. Felsőpatony

18 12 1 5 48:26 37

16. Szarva

19 4 2 13 24:50 14

3. Nagypaka

17 11 2 4 55:29 35

4. Szap

18 9 7 2 26:18 34

5. Hegyéte

18 7 6 5 32:24 27

Legjobb góllövők: 20 – Miklós I. (Nagyabony); 14 – Németh A. (Kisudvarnok); 13 – Ravasz T. (Kisudvarnok); 10 – Lukács J. (Ekecs-Apácaszakállas), Simon Gy. (Nagyabony), Valocsay I. (Csákány); 9 – Koleszár L. (Izsap), Varga P. (Lúcs), Edmár A. (Egyházkarcsa), Lelkes T. (Királyfiakarcsa), Gála D. (Sárosfa).

Kovács Zoltán felvételei

A tabella állása

13. Izsap

Megjegyzés: A bajnokság végén Királyfiakarcsától és Lúcstól 3 pontot levonnak.

Balony–Izsap 6:1

1:0 (1:0), g.: Bíró Z.; Somorja B–Felbár 1:5 (0:3), g.: Linka I. – Csölley L. (3), Bóna P., Halász T.; Nagyudvarnok–Csilizpatas 1:1 (1:0), g.: Lavu L. – Buchinger P.; Nagypaka–Csallóköznádasd 5:2 (2:1), g.: Vanek D. (2), Pénzes A., Renczés B., Andrássy B. – Rabb Roman, Gróf D. Szabadnapos: Nyékvárkony B.

7. LIGA DS – 19. forduló: Sárrét–Szap 2:2 (1:0), g.: Churý J., Ochaba M. – Vörös B., Écsy A.; Patonyrét–Felsőpatony 2:1 (1:0), g.: Danis F. (2) – Török Zs. (11 m); Pozsonyeperjes–Csallóköztárnok 1:1 (1:1), g.: Mikuš Cs. – Horváth Cs.; Alistál B–Hegyéte

6. Cs.nádasd

18 8 3 7 33:33 27

7. Nagyudvarnok

18 7 4 7 28:33 25

8. Sárrét

18 7 3 8 34:35 24

9. Alistál B

17 7 3 7 36:38 24

10. Várkony

17 7 3 7 27:36 24

11. Somorja B

18 7 2 9 30:35 23

12. Felbár

18 6 2 10 32:38 20

13. Tárnok

18 4 2 12 23:41 14

14. Patonyrét

18 4 2 12 21:53 14

15. Patas

18 2 3 13 23:47

9

Legjobb góllövők: 21 – Tomaček L. (Pozsonyeperjes); 19 – Gróf D. (Csallóköznádasd), Vanek D. (Nagypaka); 12 – Santai M. (Nagypaka); 11 – Németh P. (Alistál B), Churý J. (Sárrét); 10 – Pápai R. (Pozsonyeperjes), Fekete A. (Felsőpatony), Kovács A. (Hegyéte); 9 – Sághy F. (Felbár), Csölley L.


8. LIGA – 11. forduló: Gomba-Csilizradvány 1:1 (1:0), g.: Hajdú M. – Csiba I.; Izsap B-Mad 0:3 (0:0), g.: Pethő Alex L. (2), Kiss E.; Béke-Szentmihályfa 2:4 (2:4), g.: Csölle D., Both O. – Varga T., Puha F., Szabó P., Gálfy M. A tabella állása 1. Sz.mihályfa

45

Sport

2015. március 31. | 14. szám

11 7 1 3 22:16 22

2. Béke

11 7 0 4 29:22 21

3. Gomba

11 5 2 4 20:24 17

4. Mad

11 5 1 5 25:21 16

5. Izsap B

11 4 0 7 23:28 12

6. Csilizradvány

11 2 2 7 17:25

8

Legjobb góllövők: 12 – Horváth L. (Béke); 7 – Hajdú M. (Gomba), Puha F. (Szentmihályfa); 6 – Tóth I. (Mad); 5 – Makovický S. (Gomba), Pollák P. (Szentmihályfa). IFIK – 17. forduló: Alistál–Nyárad 7:0 (2:0), g.: Domonkos B., (2), Baláži P. (2), Both R., Fazekas F., Vlk R.; Baka–Királyfiakarcsa 1:1 (0:1), g.: Patasi G. – Dohorák K.; Illésháza–Csenke 5:3 (2:1), g.: Nagy E. (3), Farkas Á., Miklós Z. – Végh Á. (2), Šipoš M.; Nagyudvarnok–Vásárút 1:0 (0:0), g.: Polónyi G.; Szarva–Felsőpatony 2:1 (2:1), g.: Szabó S., Vaczulka M. – Farkas N.; Nagyabony–Dióspa-

tony 1:1 (1:0), g.: Kollár R. – Cséfalvay A.; Pozsonyeperjes–Hodos 2:3 (0:0), g.: Pénzes Sz., Pelikán K. – Tóth Tibor (2), Balázs B. A tabella állása 1. Csenke

17 13 1 3 86:25 40

2. Illésháza

17 12 1 4 62:30 37

3. Alistál

17 11 3 3 60:36 36

4. Felsőpatony

17 9 5 3 44:27 32

5. Pozsonyeperjes 17 9 2 6 50:35 29 6. Nagyabony

17 8 4 5 57:42 28

7. Dióspatony

17 7 5 5 36:24 26

8. Királyfiakarcsa 17 7 3 7 32:35 24 9. Hodos

17 8 0 9 46:54 24

10. Szarva

17 6 3 8 40:43 21

11. Vásárút

17 4 5 8 31:38 17

12. Baka

17 3 4 10 18:53 13

13. Nagyudvarnok 17 2 1 14 18:66

7

14. Nyárad

4

17 1 1 15 10:82

Megjegyzés: Nyárad csapatától a bajnokság végén 3 pontot levonnak. Legjobb góllövők: 30 – Domonkos Bence (Alistál); 27 – Végh Á. (Csenke); 21 – Nagy E. (Illésháza), Mašica Gy. (Csenke); 19 – Szolgay A. (Nagyabony); 18 – Pelikán K. (Pozsonyeperjes), 17 – Miklós Z. (Illésháza); 16 – Seszták L. (Vásárút).

Hétvége a hazai focipályákon III. LIGA, NYUGATI CSOPORT 22. forduló, április 4. (szombat), 15.30: Vrbové–Topoľčany (Kozolka), Púchov–Trnava C (Marsal); április 5. (vasárnap), 15.30: Led. Rovne–Vráble (Gašparovič), Palárikovo–Érsekújvár (Santa), Nemšová–Léva (Gádoši A.), DAC B/Nyékvárkony–Nagymegyer (Drobec), V. Ludince –Bős (Ochotnícky), Negyed–Borčice (Sárai). Szabadnapos: Komárom.

IV. LIGA, DÉL-KELETI CSOPORT 20. forduló, április 4. (szombat), 15.30: Galánta–Gúta (Božik), Vágfarkasd–Garamkálna (Laco); április 5. (vasárnap), 10.30: ČFK Nitra– H. Obdokovce (Benka); 15.30: FC Nitra jun.–Párkány (Šandrík), Šurany–V. Lovce (Darnadi), Udvard–FC ViOn Zl. Moravce B (Meluš), Čeľadice–Močenok (Kollárovič), Tardoskedd–Zselíz (Vyskoč).

V. LIGA, DÉLI CSOPORT 20. forduló, április 4. (szombat), 15.30: Pusztafödémes–Illésháza (Kasáš); április 5. (vasárnap), 15.30: Nádszeg–Csallóközkürt (Gembický), Hodos–Lég (Buranský), Dióspatony–Nyárasd (Kasala), Nagyfödémes–Nagymagyar (Blažek), Jóka–Vága (Maicher), Jányok–Alsószeli (Goga), DAC C/Vásárút–Šoporňa (Burian).

V. LIGA, KELETI CSOPORT 20. forduló, április 5. (vasárnap), 15.30: Tek. Lužany–Kozárovce (Pati Nagy), Pod háj -

Sakk

Idén ezüstérmesek A Dunaszerdahelyi Sakk Klub A csapata második helyen végzett a sakk extraliga 2014/15-ös idényében. A dunaszerdahelyiek és legnagyobb riválisuk, az ólublói gárda az egész idény során késhegyre menő küzdelmet folytatott a bajnoki címért. A pozsonyi záró hármas forduló előtt mindkét csapat azonos pontszámmal rendelkezett. Ez nem változott az utolsó három mérkőzés lejátszása után sem. A két csapat a bajnokság során egyaránt 10 győzelmet és egy döntetlent könyvelhetett el. Ezzel 31–31 pontot gyűjtöttek, ráadásul a partik során összegyűjtött pontok száma (62) is megegyezett. A bajnoki címről a szlovák extraliga történetében először rájátszás döntött. A két csapat 8–8 játékosa 2 x 15 perces rapid játszmákat vívott egymással

és ezt a meccset nagy izgalmak közepette az ólublóiak nyerték 5:3 arányban. A dunaszerdahelyiek így a tavalyi első hely után idén a második helyen végeztek a 12 csapatos extraligában. Petényi György klubelnök szerint nincs miért szégyenkezniük, hiszen felvették a versenyt a több világsztárt is a soraiban tudó ólublóiakkal. A csallóközi klub színeiben Vajda Levente, Petényi Tamás, Németh Miklós, Bokros Albert, Varga Zoltán, Czebe Attila, Mészáros Mihály, Csonka Attila, Ráchela Milán, Csiba Dominik és Varga Dávid szerepelt ebben a bajnokságban. Czebe Attila és Varga Zoltán az extraliga két legeredményesebb játékosa lett. A csapat vezetőedzője ebben az évben is Ráchela József volt. (dunstreda)

Wimmer Ilona ska–K.szentpéter (Záhumenský), Komja ti ce–Marcelháza (Frič), Bešeňov–Ógyalla (Jurkas), Perbete–Ekel (Varga), Dolný Ohaj–Naszvad (Pe. Šamko), Ímely–Bánov (Jakubis), Veľký Kýr–Hontfüzesgyarmat (Szalai).

V. LIGA, KÖZÉP CSOPORT 20. forduló, április 4. (szombat), 15.30: Tovarníky–Beladice (Bečka), Hrušovany–Pered (Hužovič); április 5. (vasárnap), 15.30: Nitra–Chrenová–Alekšince (Mogyorósy), Ludanice–V. Zálužie (Baláž), H. Kráľová–Zbehy (Ágg), Radošina–Jacovce (Eliášek), Krušovce–Solčany (Hužovič),V. Lapáš–Preseľany (Sedlák).

DUNASZERDAHELYI TERÜLETI BAJNOKSÁG AG SPORT LIGA: 20. forduló: április 4. (szombat), 15.30: Izsap–Nagyabony, Ekecs–Apácaszakállas–Alistál, Csákány–Sárosfa, Királyfiakarcsa–Nagyszarva; április 5. (vasárnap), 10.30: Baka–Lúcs; 15.30: Egyházgelle–Balony, Egyházkarcsa–Kisudvarnok, Csenke–Csallóközcsütörtök. 7. LIGA DS: 20. forduló: április 4. (szombat), 15.30: Csallóköztárnok–Nagypaka, Felbár–Sárrét; április 5. (vasárnap), 10.30: Hegyéte–Nyékvárkony B; 15.30: Szap– Pozsonyeperjes, Csallóköznádasd–Alistál B, Csilizpatas–Patonyrét, Felsőpatony–Somorja B. Szabadnapos: Nagyudvarnok.

8. LIGA DS: 12. forduló: április 4. (szombat), 15.30: Csilizradvány– Szentmihályfa; április 5., (vasárnap), 10.30: Mad–Béke; 15.30: Gomba–Izsap B. IFIK: 18. forduló: április 4. (szombat), 13.00: Királyfiakarcsa–Pozsonyeperjes; Dióspatony– Alistál; Csenke–Baka; április 5. (vasárnap), 13.00: Hodos–Nagyabony; Nyárad–Szarva; Felsőpatony–Nagyudvarnok; Vásárút–Illésháza.

GALÁNTAI TERÜLETI BAJNOKSÁG 1. OSZTÁLY: 17. forduló, április 4. (szombat), 15.30: Tallós–Hidaskürt (Sas); április 5. (vasárnap), 15.30: Nemeskosút–Alsószerdahely (Oravec), Vinohrady–Šintava (Ižai), Vízkelet–Diószeg (Selyem), Felsőszeli–Szered B (Pa. Jeremiáš), Taksony–Nagymácséd (Tonkó), Feketenyék–Tósnyárasd (Salát). 2. OSZTÁLY: 14. forduló, április 4. (szombat), 15.30: Jánovce–Pusztakürt (Tóth); április 5. (vasárnap), 10.30: Ábrahám–Nagymácséd (Zsuskovics); 15.30: Vágpatta–Gáň (Horník), Vezekény–Hody (Mrllák), Királyrév–Šalgočka (Sas). Szabadnapos: Nagygurab. IFJÚSÁGIAK: 17. forduló, április 4. (szombat), 15.30: Gáň–Vezekény (Lelovics), Alsószerdahely–Vízkelet (Tonkó), Vinohrady–Ábrahám (Horník); április 5. (vasárnap), 10.00: Szered B–Nemeskosút (Královič); 13.00: Alsószeli B– Jóka (Lelovics). –wimmer


46

Csallóköz

Sport

„Senki sem akar főszponzor lenni” Szurkolói beszélgetést tartottak a DAC stadionjában LABDARÚGÁS – Március 25-én szerdán szurkolói beszélgetés zajlott a DAC stadionjában, Világi Oszkár klubtulajdonos és Németh Krisztián sportigazgató válaszolt a jelenlévők kérdéseire.

Az arculat Világi Oszkár nyitóbeszédében kiemelte, a csapat új arculatának a következő bajnokság elejéig kell kialakulnia. „A mérkőzések utolsó egyharmada van előttünk, látjuk az A csapat elhelyezkedését a tabellán. A cél az első hat helyezés egyikének megszerzése, és ezt próbáljuk elérni. Az ősz gyengébb volt, a játékunkban nem jelentek meg azok a pozitív jelek, amelyeket vártunk. A klub alapja megváltozott, ma már működnek a rendszerei. Több mint 80 embert alkalmazó egyesület vagyunk, ahogy erősödik majd a struktúránk, úgy növekednek a létszámok is. A tavaszi szezon erős felkészülés után kezdődött, korábban nem volt lehetőség ilyen profi módon készülni, ennyi felkészülési mérkőzést játszani. Eddig volt négy bajnoki és egy kupamérkőzésünk. A csapat próbál helyzeteket teremteni, átvenni a játék irányítását, néha sikerül, néha nem. Az összjáték még nem az igazi, de az együttes egy arculatot kapott. Az elmúlt néhány mérkőzés pozitív képet adott a dunaszerdahelyi futball fejlődéséről. A következő év nagyon kemény lesz a szlovák bajnokság számára, mert három csapat fog kiesni, a következő szezon végével 10 csapat marad a Fortuna Ligában. Ez a futball javára fog szolgálni, a kezdetekről arra akarunk törekedni, hogy az első ötbe kerüljön a csapat. Ehhez el kell végezni a kitűzött munkát, a DAC-ban a tavasz végére ki kell alakulnia egy arculatnak. Ha a jelenlegi munkát júniusban kezdenénk, akkor rosszabb helyzetben indulnánk a bajnokságban. Biztos vagyok benne, hogy eljön az az idő, amikor élvezni tudjuk a futballt. Természetesen a szurkolói türelem véges, ha nincs elvégezve a kitűzött munka, a kritika helyénvaló. Én türelmet kérek a szurkolóktól, vannak fázisok és most ezeket a fázisokat kell továbbélnünk. A Trencsén ellen igaz, hogy kikaptunk 3:0-ra, de küzdelmes futballt játszottunk. Részünkről fontos volt, hogy professzionális szemléletet hozzunk a DAC-ba,

s ezt elvégeztük. Ma a játékosok egy profi klubban szerepelhetnek. A fontosabb lépést a következő szezon elején fogjuk látni.”

Már vannak részeredmények Németh Krisztián fő feladata az ifjúságnevelés, az U19-es csapattal a legfelsőbb bajnokságba szeretne jutni. „Stábunk azon dolgozik, hogy saját nevelésű játékosok játszanak a DAC felnőtt csapatában. Ma már nincs kifogás, keményen kell dolgozni és már vannak részeredményeink is. Ebben a félévben a célunk, hogy

Látják Szarkán a javulást A csatárprobléma kérdésére a klubtulajdonos és a sportigazgató együttesen válaszolt. „Ez a csapat még nem játssza azt, amit kellene. Nem érkeznek olyan labdák, amelyekből helyzethez jutna a csapat. Ákosra pszichikai és fizikai nyomás is helyezkedik. Próbálják kibillenteni a játékból, mert egyedül van fent a csatársorban. Igaz, hogy a csatáraink nem rúgnak annyi gólt, de megerősítettük a védelmünket, és a pontrúgásokból nagyon veszélyesek vagyunk.

Balról: Nagy Krisztián, Világi Oszkár és Németh Krisztián

feljussunk az ifjúsági első ligába. Fiatal játékosokról beszélünk, és már most nyomás alatt játszanak, mert fel kell jutni. Sikerült az első két fordulóban feljönnünk az első helyre. Olyan játékosaink vannak, akik élvezik a bizalmat, nem remeg meg a lábuk és a nagycsapatban bizonyíthatnak. Az átmeneti együttesünk Várkony, ahova még járnak a felnőtt csapat játékosai is, de jövőre az együttes keretét már csak ifjúsági futballisták fogják alkotni. Szintén kiváló eredményeket érnek el az ifjúsági korosztályok is, és a fiataloknál már nyomást helyezünk az eredményekre. Most már eljutottunk oda, hogy válogathatunk a sportiskolába jelentkező játékosok közül. Szintén részt veszünk a nemzetközi tornákon is. Célunk beindítani az Aratási kupát az U19-es korosztály számára, mert ez a torna a csehszlovák bajnokságban is nagyon nívós volt.”

Tavaly Szenyicén Ákos fantasztikusan futballozott, ezt nem lehet elfelejteni. Utána történt Kóňa sérülése és a média nagyon kegyetlenül kezelte a helyzetet. Ez a tapasztalt játékosokat is megviseli. Utána megsérült, így több mint fél évig nem tudott játszani. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem azt a teljesítményt nyújtja, mint tavaly, de látjuk a javulás jeleit.”

pályát szeretnénk elkészíteni, utána jönnének az épületek. 53 ezer köbméter földet kell megmozgatnunk. Ha ez meglesz, akkor elkészül az a bázis. Ezzel párhuzamosan építjük a stadiont, amely angol stílusú lesz, négy külön tribünnel. Először a főtribünt fogjuk építeni, a mai jelzőóra helyén. Utána el kell fordítani a pályát, ezért a B-közép tribünjét fog kelleni lebontani. A két projekt értéke meghaladja a régi cukorgyár építésének értékét. Az elmúlt időszakban végigjártuk a stadionokat és az akadémiákat, rajzoltunk és újrarajzoltunk, de most már a stadionnál

A szerző felvétele

megvannak az alaprajzok, a belső rendszerek megtervezése pedig még csak most fog következni. Márciusban kezdjük a pályák építését és vélhetőleg júniusban végezhetünk velük. Szlovákiában nincsenek tapasztalatok a stadionok építésével, ezért a megfelelő emberekkel kell konzultálnunk. Hogy kivel lenne a nyitómeccs, az még kérdéses.”

Az új szerzemények A nagy beruházás A DAC stadionja és akadémiája is tervezés alatt áll, Világi Oszkár szerint hatalmas volumenű projektekről van szó. „Most ott tartunk, hogy az akadémia 15 hektáron fog elhelyezkedni, különböző helyiségekkel. Az épület alapmérete 3000 négyzetméter, de lehet akár 4500 négyzetméterű beépített terület, és 10 pálya lesz. Ebből öt

„Az új igazolások közül többen is a csapat erősségei lettek, de néhányan még nem mutatták meg teljes tudásukat. Polaček megszerzését pozitívumnak értékeljük, nagyon fontos védései voltak az utolsó mérkőzéseken. A védelembe Michalík érkezett és örülünk, hogy olyan formába került, hogy meghívót kapott a szlovák válogatottba. A bajnokságból csak há-


rom játékos került be, ő az egyik. Marin Ljubicic a védekező középpályára érkezett, a statisztikák alapján az egyik legjobb. Győztes típus és nagyon fontos gólokat szerez. Sesar és Sarr megmutatta az erős oldalát, de tőlük többet várunk. Ha kondícióban is javulni fognak, mindenki megláthatja, hogy mire képesek. Ľupták hosszútávon megoldás lehetne csapatunkban. Olyan játékosokkal erősödtünk, akikkel hosszú távon lehet számítani” – válaszolta Németh Krisztián.

Tehetségek Szintén fontos szerep hárul a játékos megfigyelő rendszerre, a sportigazgató szerint partneri kapcsolatokat szeretnének kialakítani több alacsonyabb osztályú klubbal is. „Fontos számunkra a megfigyelő hálózat. Lesz egy fő megfigyelő, akinek az lesz a feladata, hogy a legtehetségesebb játékosok hozzánk kerülje-

47

Sport

2015. március 31. | 14. szám

nek. Szeretnénk partnerklubokat kialakítani, akiket az edzőképzéssel segítenénk és aki abban a régióban szerepel, ne kelljen elszakadnia a családjától. A fiatalok 3–4 éve az akkori helyzetek miatt elszerződtek más csapatokhoz, de mindent megteszünk, hogy visszatérjenek hozzánk.”

Pénz, pénz és… A tulajdonos szerint ma Szlovákiában senki sem akar főszponzor lenni. „Én vagyok a főszponzor. De most harcolunk azért, hogy létrejöjjön egy sporttörvény, amely alapján meghatároznának egy igazságos elosztást a sportágak között. Nincsenek tévés közvetítések, nincsenek stúdiók. Itt 10–20 ezer néző nézi a közvetítéseket, míg például Csehországban ma több mint 250 ezren követik a bajnoki mérkőzéseket. Az országban a Slovnafton és a kassai US Steel vállalaton kívül egyetlen nagyvállalat sem támogatja a sportot. A szponzo-

ri támogatásban van egy kis szkepticizmusom, egyelőre nem találtunk olyat, aki támogatna bennünket.” A 2016/2017-es évadtól 10 csapatos bajnokságot hoznának létre a szövetség vezetői, így jövőre három együttes búcsúzna a Fortuna Ligától. „Tudomásom szerint ezt már elfogadták, de még lehet hogy változhat a rendszer. Igazságtalannak tartom, hogy például kétszer játszunk otthon a Slovannal, de mondjuk Aranyosmarótra kétszer mentünk. Eddig nem volt igazságos a mérkőzések rendszere, ezután viszont egyenlő számú mérkőzéseket fogunk játszani mindenkivel. Jelenleg a 10 reális, mert a többi klub nem rendelkezik a megfelelő anyagi háttérrel a legfelsőbb bajnoksághoz. De ha már átalakul a bajnokság, akkor legyen kötelező a fűtött focipálya, hogy ne kelljen télen három hónapra leállnunk.” Álló István

Jegyelővétel Nagyszombatra már szerdától Április 3-án, pénteken kerületi rangadóra kerül sor a DACstadionban, a Nagyszombat együttese érkezik Dunaszerdahelyre. A nagy érdeklődésre való tekintettel a jegyek élővételben már szerdától megvásárolhatók, délután 14 és 19 óra között a stadion éttermében. Aki teheti, vásárolja meg elővételben a jegyét, ezzel is elkerülhető a mérkőzés napján a sorban állás. (álló)

Csillogó érmekkel tértek haza BIRKÓZÁS – A Somorjai Gladiátor BK diák korú birkózói sikerrel szerepeltek a privigyei Szlovákia-bajnokságon. Kötöttfogásban a fiatalabb diákok 40 kg-os súlycsoportjában Szeiler Matyi (2003) ismét országos bajnoki címet szerzett. Marchevka Jakub (2002) is közel volt az

aranyhoz, végül a 72 kg-osok döntőjében alulmaradt hazai ellenfelével szemben és ezüstérmes lett. Az újonc Rabina Róbert (2002) is kitett magáért és bronzéremmel tért haza. Az idősebb diáklányok 57 kg-os kategóriájában Szeiler Marika (2002) a dobogó 2. fokán végzett.

A közeljövőben az ifjú somorjai birkózók több hazai és külföldi versenyen szerepelnek. Ezek közül talán a legfontosabb a katowicei U23-as Európa bajnokság, ahol Jusuf Ahmeti lép szőnyegre a szlovák válogatott színeiben. (–)

Balról jobbra: Szeiler Zoltán klubelnök, Szeiler Marika, Szeiler Matyi, Marchevka Jakub, Rabina Róbert, Horváth István edző

Archív felvétel


48

Csallóköz

Sport

Győzelemmel indultak a hazaiak Komárom–Inter 90:85 – a sorozat állása 1:0 KOSÁRLABDA – A komáromi kosarasoknak van mit visszafizetnie a fővárosiaknak, hiszen az utóbbi két évben, szoros csaták után, az Inter csapata kétszer is elütötte őket a bajnoki cím megszerzésének lehetőségétől. A csapatnak, de a szurkolóknak is már nagyon a „bögyükben” van, hogy a „mumus” szó szerint kiénekli a sajtot a szájukból. Most újra itt van a remény a visszavágásra. A bajnokság mondhatni legerősebb csapatával szemben egy kicsi előnyt jelenthet, hogy a négy győzelemre menő sorozatban a komáromiak kezdhettek otthon. Ugyanis, ha a csapatok rendre megnyerik hazai találkozóikat, és így 3:3-ra alakulna a sorozat állása, a mindent eldöntő hetedik mérkőzés helyszíne Komárom lenne. Persze ehhez a hazai pályán nem lehet betlizni. A hazai csapat most nagyon felkészült a szombati összecsapásra, jó teljesítménnyel, de a végén drámai végjáték után, győzelemmel kezdte a sorozatot. MBK RIEKER COM-THERM KOMÁROM–INTER BRATISLAVA 90:85 (25:16, 25:20, 16:22, 24:27). Legeredményesebb pontszerzők: Bannister 23, Igrutinovič 16, Alawoya 11, ill. Miloševič 13, Grakam és Starosta 12-12. Hárompontos dobások: 12 és 12.

Scholz Károly felvételei

A hazai csapat a mérkőzés elején alaposan feltúrbózta szurkolóit, három perc játék után 11:1-re elhúzott. Hasonlóan jó volt az egész első félidő, mert menet közben tizenöt pontos

előnyre is szert a komáromi gárda. A félidei 50:36-os eredmény bíztatónak tűnt, de mindenki tudta, hogy az Inter ellen az ilyen arányú vezetés sem biztosíték még. A második fél-

időben valóban kezdett felkapaszkodni a fővárosi együttes. Főleg miután a hazai csapat játékában voltak néhány perces üresjáratok, amikor többszöri kisérletek után sem akart a kosárban landolni a labda. Az Inter kosarasai ezt kihasználták, és a három pontot érő dobásaikkal kezdtek felzárkózni. A vendég szektor nézői kezdtek egyre hangosabbak lenni, főleg miután a 35. percben csapatuk 66:66- ra egyenlített, és Miloševič újabb hármasa után egy pillanatra a vezetést is átvette (66:69). Az utolsó percek valóban drámaira sikeredtek, két perccel a mérkőzés vége előtt 84:81 volt az állás, még semmi sem dőlt el. A komáromi kosarasok gondoskodtak róla, hogy az összecsapás végén a hazai szurkolók ünnepelhessenek, és a „szép volt fiúktól” zengjen a komáromi sportcsarnok. Edzői vélemény – Miljan Čurovič: „Ez egy nagyon nehéz mérkőzés volt. Aki azt hitte, hogy az első félidei kétszámjegyű vezetésünk után már biztos a győzelmünk, az bizony tévedett. A bajnokcsapat nagyon erős játékos kerettel rendelkezik, és rutinosan ki tudta használni a néhány perces megingásunkat, amikor nem, és nem sikerült pontoznunk. Most is meglátszott, hogy harcias, nagy szíve van a csapatomnak, küzdelemből jelesre vizsgáztak a fiúk. Győzelmünkhöz nagymértékben hozzájárultak kitűnő szurkolóink is.” Keresztényi Gábor


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.