Csallóköz - 2015/11.szám

Page 1

ISSN 1336-3638

Csallóköz SOMORJA > DUNASZERDAHELY > NAGYMEGYER > KOMÁROM

A használt Kidobtam a régit, vettem egy újat. Olcsóbb. Így van kitalálva a világ. Nem érdemes javítgatni, felújítani. Vajon igaz ez a barátunkra, barátnőnkre, férjünkre, feleségünkre? Őket sem érdemes megtartani? Körülöttem mindenki kidobja a régit. Vagy egyszerre használ egy újat is. Ez lenne a megoldás? Nem érdemes vacakolni velünk, emberekkel? „Olcsóbb” új barátokkal tölteni az időt? „Olcsóbb” egy új szeretőt kipróbálni? A kapcsolatok hűlnek, hígulnak, mégis azon törtem a fejem, hogy meddig lesz ez az új újdonság, meddig tűnik jobbnak a réginél. A réginél, aki megszokott minket, aki velünk sírt és nevetett, akinek nem kell elmagyarázni a poént, akinek nem baj, ha felszedtünk két kilót, aki tudja, hogy ha éhesek vagy álmosak vagyunk, inkább ne zavarjon. Többet ér, azaz olcsóbb, valakivel az elejétől kezdeni? Születnek új barátságok szerencsére, csak nem értem, miért kell ehhez egy másiknak/réginek feledésbe merülni. Néha gyorsan, néha szép lassan. Léteznek nyomós érvek: az a valaki bánt, elhagy, hazudik… Ó, igen, akkor érdemes „venni” egy újat. Nem vagyunk egyformák. De amikor csak pusztán unalomból, az érdekesség kedvéért… Miért nem lehet azon a régin kísérletezni? Vagy hogyan került a közelünkbe egyáltalán, miért az életünk része, miért választottuk? Talán mert magunkat sem ismerjük igazán, nem tudjuk, mi kedves nekünk, belehajszolódtunk valamibe, és most hirtelen ki akarunk szállni? Minden választás előtt gondolkodjunk el, nézzünk magunkba! Minden vásárlás előtt, mielőtt az a dolog régivé lesz, gondoljuk át, akarjuk-e igazán. S ha nem, akkor lesz a legolcsóbb…

Ára: 0,70 €

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

w w w. c s a l lo k o z . c o m SZABADFELHASZNÁLÁSÚ HITELEK

Jelenleg négy közmunkást foglalkoztatnak, emelni szeretnék a számukat

600 – TÓL,, 100.000 EUR – IG ILLETÉK NÉLKÜL MINDENT ELINTÉZÜNK ÖN HEL YETT HELYETT

0917 833 128

Szörnyű tragédia a síneken A Tósnyárasdhoz tartozó, mellette fekvő Pallócon súlyos baleset történt vasárnap délben, amikor is egy Škoda Octavia ütközött a Csehország felé haladó Hungaria nemzetközi gyorsvonattal. A Vágsellye és Galánta közötti szakaszon történt ütközésnél a gépkocsit egy 19 éves vágfarkasdi fiatal vezette, aki mellett 17 éves barátnője ült. Az autó akkor hajtott át a síneken, amikor a vonat érkezett, így az teljes sebességgel ütközött az Octaviával. Ennek következtében a gépkocsi két részre szakadt és a nagy sebesség

mellett nem volt esélyük a fiataloknak. Martina Kredatusová nagyszombati kerületi rendőrségi szóvivő arról tájékoztatott, hogy a baleset nem közúti vasúti átjáróban történt, hanem ahol a síneket egy mezei út keresztezi. A rendőrség a baleset körülményeit vizsgálja. Sajnos az idei évben ez már a 12 vasúti átjárón történt baleset, amely során négy ember halt meg. A helyszínen egyébként két sínpár található, így a forgalomban nagyobb fennakadás nem történt.

Rendőrségi felvétel

Végh Koncz Csilla rovata

2015. március 10., 11. szám

Megragadni a lehetőségeket

4–5. oldal

Az én világom(ban)

Žitný ostrov

● Előfizetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44; e-mail:online.csallokoz@gmail.com ●

(csall)


2

Tudósítás > Játék

Csallóköz

Tabutéma, nagy érdeklődés Klubest a nők bántalmazásáról APÁCASZAKÁLLAS – A község adott otthont péntek este a rendezvénynek, melyet Póda Erzsébet, a Barátnő Polgári Társulás elnöke vezetett. Beszélgetőpartnerei Bauer Edit politikus és Szapu Marianna filozófus voltak. Annak ellenére, hogy sok bántalmazott nem akar, vagy nem mer beszélni a problémáról, szép számú érdeklődő közönség gyűlt össze a község kultúrházában. A családon belüli erőszakról ugyanis beszélni kell, egy nagyon súlyos problémáról van szó, mert hazánkban minden harmadik nőt bántalmaznak. A klubest során szó esett arról is, hogy a fizikai, szexuális erőszak mellett a lelki terror is a bántalmazás kategóriájába sorolandó, ami a partner elszigetelésével kezdődik, vagyis a bántalmazó sajátjának érzi a nőt, annyira, hogy korlátozza a kapcsolatait, az önálló akaratát. Ezt követően jönnek az ütlegelések és az áldozat egy idő után értéktelennek és alkalmatlannak érzi magát az önálló életre. A legszörnyűbb, hogy a folyamatos megaláztatás eltorzítja az értékítéletüket, egy idő után a legyengített akaraterejükkel képtelenek továbblépni, úgy érzik, ők a felelősek, ők a vétkesek, egyfajta agymosáson esnek át. Ezt a helyzetet az áldozatok legtöbb esetben szégyellik, ezért nem beszélnek róla. A bán-

Balról: Szapu Marianna, Bauer Edit, Póda Erzsébet

talmazók és áldozataik gyakran kerülnek ki bántalmazói családból így sajnos ez egy intergenerációs probléma. A beszélgetőtársak leszögezték, nem létezik olyan ok, ami miatt a nő megérdemli a bántalmazást. Sajnos leggyakrabban azért tűrik az erőszakot, még akkor is, ha a gyerekek is sérülnek ezáltal, mert nincs lehetősége arra, hogy önálló életet kezdjen. A szegény körülmények között élőknél válik leginkább bizonytalanná, hogy miből telik majd a gyerekeknek ételre, hol talál-

Archív felvételek

nak majd munkát, otthont, hogyan tudják tovább élni saját életüket. A pénteki összejövetel az első lépés volt arra, hogy a téma boncasztalra kerüljön, hogy eljusson a régióban is az érintettekhez, lépni soha nem késő, nem kell tűrni, nem szabad tűrni. Nehéz az újrakezdés, de még mindig jobb megoldás, mint leépített öntudattal élni. A bántalmazás súlyos társadalmi probléma, ne szégyelljük vagy bagatellizáljuk, ne tegyünk úgy, mintha nem létezne. -ne-

Keressen 10 eurót!

Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 10. számban közölt feladványért („De erről a szándékunkról sem mondunk le.” – „Undesser Tímea: „Összekovácsolni a közösséget”) Bohony Irén (Egyházgelle) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Ezt az Aranykertet öntözgetjük, gondozzuk, aztán szedegetjük a gyümölcsöket, amit ad nekünk.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: március 16.

Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTÍK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 55. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja a WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta, IČO: 45 252 122 és a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Nyomja: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vezekény. Terjeszti aD. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 55. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta, IČO: 45 252 122 a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Tlač: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky – program Kultúra národnostných menšín Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz


3

Tudósítás > Hirdetés

2015. március 10. | 11. szám

Már át is adták az adományt Jótékonysági koncert az óvodáért és egy édesanyáért ALISTÁL – Február utolsó hétvégéjén a helyi sport- és kultúrközpontban jótékonysági koncertre került sor, melynek bevételét egy mozgáskorlátozott édesanya és a helyi óvoda megsegítésére ajánlottak fel. A belépődíjat nem határozták meg a szervezők, a támogatás tetszés szerinti volt. A rendezvény ötletgazdája a nagymegyeri OFFICEMAX és a Tunyó Tanya vezetője, Molnár Dusán volt. A koncertsorozat megkezdése előtt a község polgármestere, Horváth Tamás köszöntő beszéde hangzott el. Az estet a helyi Á-Lista zenekar indította, majd színpadra lépett az ímelyi Black Side, a Kedilek zenekar Krnčan Milán vezetétésével, a mosonmagyaróvári Tombstone, a nagymegyeri Big Man Band, a naszvadi História együttes, a dunaszedahelyi HaddElHadd, az ekecsi Paranoid, valamint a bősi Noises Band Kiss Mátyás vezetésével.

A koncert szervezője, Molnár Dusán elmondta, a kezdeményezés sikeresnek mondható, hiszen az emberek összefogtak a nemes cél érdekében, és szép összeg gyűlt össze. Március 6-án került sor a jótékonysági rendezvényen befolyt pénzadomány átadására, melynek ötven százalékát a Szivárvány óvoda kapta, a másik felét egy beteg édesanya. Először az óvoda épületébe látogattak el, ahol jelen volt a falu polgármestere és alpolgármestere, a koncert szervezője, a kulturális és szociális szakbizottságok elnökei, a helyi Vöröskereszt elnöknője, az óvoda pedagógusai, valamint az óvoda mellett működő szülői munkaközösség elnöknője. A falu első embere nyújtotta át az adománylevelet az intézmény igazgatónőjének, Marczell Katalinnak, majd a súlyos betegséggel küzdő édesanya otthonába látogattak, ahol a befolyt összeg másik felét adták át. Lőrincz Tamás

A polgármester nyújtja át az adományozó levelet az óvoda igazgatónőjének

K.I.S. Invest s.r.o A kölcsön nálunk gyerekjáték!

Expressz banki és magánbanki hitelek ... és a beteg édesanyának

Kezes és kereseti kimutatás nélkül Kifizetjük adósságait, tartozásait!

0917 373 278 Gyors ügyintézés, diszkréció! Forduljon hozzánk bizalommal!

Archív felvételek


4

Csallóköz

Bemutatjuk

Megragadni a lehetőségeket Jelenleg négy közmunkást foglalkoztatnak, emelni szeretnék a számukat CSALLÓKÖZNÁDASD – Idén januártól Bóna Zsuzsa az 573 lakosú kisközség polgármestere. Az előző választási ciklusban képviselőként tevékenykedett, így nem teljesen ismeretlen számára az önkormányzati munka. „Képviselőnek is azért indultam akkoriban, mert változást szerettem volna a faluban, jobban összefogni az embereket közösségépítő rendezvények által. Perspektívát láttam abban, ha megszólítok pár embert, akiket érdekel a község sorsa, jó dolgokat tudunk véghezvinni. Úgy éreztem, most van az a mélypont, amiből csak akkor fogunk tudni kilábalni, ha jó vezetőség áll a falu élére” – ecsetelte jelölésének az okát.

Eltűnt az összetartás Mint mondta, régebben sok dologban részt vettek, programokat szerveztek, a falu összetartott. „Ha az ember úgy tizenöt éve végigsétált a falu utcáin, baráti társaságokat látott beszélgetni, sütögetni, mostanra ez megszűnt. Ezt nemcsak arra vetítem ki, hogy az emberek hétvégén is dolgoznak és fáradtak, inkább azt mondanám, eltűnt az összetartás.”

Fejlesztések A falu egy nagy projekt, a csatornahálózat megépítése előtt áll, amelynek kivitelezésére négy település, Dercsika, Felbár, Csallóköznádasd és Baka közösen pályázik. „Ezt még az előző önkormányzat kezdte el, de sajnos hivatalba lépésem után mindjárt azzal szembesültem, hogy nincsenek megfelelően elkészítve az anyagok ahhoz, hogy a projektet beadhassuk. Szakemberek segítségével végül odá-

Bóna Zsuzsa

ig jutottunk, hogy be tudjuk tartani a határidőt. Minden bizonnyal jövőre elkezdődhetnek a munkálatok.” Néhány éve felújították a helyi kultúrház külsejét, itt ablakcsere, tetőjavítás és hőszigetelés is történt, belül azonban az elöregedett fűtőtestek miatt hideg van, ezért az épületnek alacsony a kihasználtsága. „Villany kis fűtőelemek vannak, amelyek nem képesek a helyiségeket teljesen felmelegíteni. A falusi ember épp a hűvösebb időszakban, ősztől tavaszig igényelné a kultúrakciókat, hiszen utána már megkezdődnek a kerti munkák. Fontosnak tartom, hogy ezt a problémát is megoldjuk.” Ugyancsak felújításra szorulna az a létesítmény is, amelyben a posta működik. Elhanyagolt állapota szükségszerűvé tenné a tetőszerkezet javítását, az épület hőszigetelését, a nyílászárók cseréjét. Az épületben még van olyan helyiség, amely jelenleg kihasználatlan, ott a fiatalok vagy az idősebbek végezhetnének klubtevékenységet.

A polgármester asszony hozzátette, folyamatosan figyelik a minisztériumokban megjelenő kiírásokat, hogy pályázni tudjanak vissza nem térítendő támogatásokra. „Minden lehetőséget, ami adódik, arra haszná-

A községi hivatal épülete

lom majd, hogy csökkentsük a kiadásainkat, korszerűsítsuk a hangszóróhálózatot, modernizáljuk a kultúrház berendezését és konyháját, pihenőparkot és játszóteret alakítsunk ki a gyermekeknek, fiatal családoknak.”

Szervezetek

Templom a temetőben

ra. Januárban megalakult az asztalitenisz klub, ők hetente kétszer edzenek a kultúrházban. Február végén rendezték az első polgármesteri kupát, ami végül a falunkban maradt.” Kifejtette, minden hónapban igyekeznek szervezni valamilyen programot, ahol összejöhetnek az emberek. Így volt ez januárban is, akkor újévi koncertet tartottak Vadkerti Imrével, februárban álarcosbált az iskolásokkal és óvodásokkal a falu gyermekeinek, az utóbbit szponzorok segítségével valósították meg. „A gyerekek ajándékokat, szendvicset, gyümölcsöt kaptak, rengeteg tomboladíj is volt. A gyermekműsort pedig egyenesen imádták. Örültem, hogy eljöttek az anyukák, apukák, nagyszülők, és együtt lehettünk. Az asszonyok palacsintát, süteményeket készítettek, amelyeket értékesítettek. Március elején pedig a 2. Sütifesztivált tartották már, ahol 40 fajta ínyencségből válogathattak a látogatók. A befolyt

A községben két aktív egyesület működik: a 130 tagú önkéntes tűzoltók, valamint a sportszervezet. Nagyon összetartóan működnek, ők támogatást is kapnak az önkormányzattól. Bóna Zsuzsa szeretné, ha olyan egyletek is újjáélednének, mint a Vöröskereszt, a Csemadok, a cserkészek vagy a nyugdíjasklub. „Futballklubunk nagy szurkolótáborral büszkélkedhet, a csapatot akár 30-an is elkísérik a távolabb rendezett fordulók-

összeget az ezévi gyermeknapra használjuk fel. Rengeteg programterv van a fejemben, és szerencsére a támogatók is mellettem állnak. A helyiek szeretnek együtt lenni, ezt az eddigi akcióink is bizonyítják, de ha kell, akkor a munka terén is összefogunk a nemes cél érdekében.”

Iskola, óvoda A helyi óvodában jelenleg 12 gyerkőc jár, az oktató-nevelő munka két nyelven, szlovákul és magyarul folyik. „Örülük annak, hogy a szlovák szülők is ide íratják a kicsiket, mert a magyar kisgyerekek is többet hallják a szlovák nyelvet, és csodálatos, hogy a szlovák nemzetiségű csemeték is megtanulnak magyarul.” Az iskola 1–4. évfolyama működik helyben,


2015. március 10. | 11. szám

Játszótér

ide kilenc diák jár. Jövőre még kevesebben lesznek, és sajnos a jövőkép sem rózsás. „Ez az egyik szívfájdalmam. Az itt élő szlovák iskoláskorú gyermekek Bősön tanulnak, magyar gyermekből pedig kevés van, vagy nincs is utánpótlás. Sokan pedig a felbári alapiskolába viszik a tanulókat. Az intézmény pedagógusai iskolaotthonos foglalkozással próbálták motiválni a szülőket, tehát nem visznek haza iskolatáskát és leckét az idejárók.

Bérlakásokat nem terveznek A polgármester asszony elmondása szerint a falunak nincsenek eladható építkezési telkei. Bérházakat nem

5

Bemutatjuk > Hirdetés

terveznek, mert hosszú távon eladósítja a községet. „Négy lakás esetén legalább 15–20 olyan stabil hátterű jelentkező kellene, akik közül kiválaszthatnánk a rendszeresen fizetőket. Hiszen ha egyvalaki nem fizet, már mínuszt termelünk. Ha valaki netán kiköltözne, azonnal kellene helyette egy másik lakó. Inkább abban gondolkodunk, hogy építkezési telkeket alakítsunk ki. A falu szélén vannak kimért magántelkek, többen meg is vásárolták, vagy érdeklődnek. A Sámán utcában szintén vannak magántelkek, de sajnos nem közművesítettek és az oda vezető út sincs kiépítve. Erről szeretnénk egyeztetni a tulajdonosokkal.”

Tevékeny klubosok

Faluszépítés

Öt éve alakultak az úgynevezett Klubosok, amelyet kilenc asszony alkot. Ők önkéntes alapon tevékenykednek, köztük a polgármester, Bóna Zsuzsa is. „Egészségnappal indítottunk anno. Úgy bonyolítjuk az akcióinkat, hogy a szervezéshez terményben kérjük a segítséget. Van, aki gyümölcsöt hoz, édességet, kávét, szendvicset. Jótékonysági bált rendeztünk, sütifesztivált, kirándulásokat, gyűjtést egy rászorulónak, és mást. Most már a fiatalabbak is kiveszik a részüket a szervezés körüli teendőkből, aminek nagyon örülünk” – meséli büszkén.

Jelenleg négy aktivációs munkás tevékenykedik a falu szépítésében, az új polgármester továbbiak foglalkoztatását tervezi, hisz nagy szükség van rájuk. „A polgármesterség nem egy tanult szakma, hanem a falu lakosai tiszteltek meg bizalmukkal, amikor a falu vezetését rám bízták. Úgy gondolom, az elkövetkezendő négy év rengeteg munkával jár majd. Úgy érzem, a tapasztaltabb kollégák, polgármesterek szívesen adnak tanácsot, nyújtanak ebben segítséget, amit én szívesen fogadok.”

A felújított kultúrház

Undesser Tímea

Vojtík Szimona felvételei


6

Tudósítás

Csallóköz

A gyerekek fejlődését segítik Az épületet is folyamatosan újítják fel

Az iskola igazgatónője Anna Lauková kérdésünkre elárulta: ,,Anyagi megfontolásból kellett összevonni a két különálló speciális iskolát, s mint utólag kiderült, ez a lépés meghozta gyümölcsét. Jelenleg 47 tanulóval hat osztályban folyik a tanítás.” Az intézmény egész évben fogadja a tanulókat. Az iskola szervezettsége variánsokba osztja az ott oktatott gyermekeket. Pontosabban az A variáns osztályba kerülnek az enyhén sérült tanulók, akik az általános iskolai tanterv csökkentett tananyagát tanulják. Képzésük kilencéves. Középsúlyosan sérült tanulók a B variánsba vannak besorolva, képzésüknél kiemelt figyelmet szentelnek a fizikai, érzelmi és pszichikai fejlesztésüknek. Ezért lassúbb a tanmenet, és több készségfejlesztő és korrekciós gyakorlatokra épül a tantervük. A képzés tízéves. „Gyakran szembesülnek pedagógusaink azzal, hogy az enyhén sérült, vagy középsúlyos sérült gyerekek hatalmas önbizalomhiánnyal kerülnek az intézményünkbe, hiszen ők az általános iskolában eltöltött évek alatt azt tapasztalják, hogy gyengébben teljesítenek, mint az osztálytársaik. Ezért számukra a legnagyobb motiváció a dicséret és a jó jegy! De itt megkapják ezt, s talán a legszebb dolog, hogy itt elfogadják egymást!” – mondja az A és B variáns osztály pedagógusa Balheim Henrietta. A C variáns osztályban olyan gyerekeket találhatunk, akik súlyosan értelmi, vagy halmozottan fogyatékosak. Az összes tanulónak személyre sza-

Archív felvétel

SOMORJA – A helyi Pomlé utcai Speciális Alapiskola mentálisan sérült gyermekek számára, szlovák és magyar tanítási nyelvvel 2011. szeptember 1-jén jött létre.

bott tanterve van, amely arra irányul, hogy a gyermek állapotának megfelelően fejlesztve legyen a finomotorikája, mozgása, kommunikációs készségei, és az önellátást elősegítsék. A tanuló 12 évig maradhat az iskolában, ha a szülő további két év hosszabbítást kérvényez. Csető Andrea, a C variáns osztály osztályfőnökét arról kérdeztem, mi az osztály fő profilja, hogyan kell elképzelni egy tanítási órát. „Beszélgetünk, szókincset fejlesztünk, illetve a szociális készség fejlesztése elsőrendű, hiszen a mindennapi életre kell őket felkészíteni. Ezért például szituációs játékokat játszunk. Ezzel is segítsük a gyerekek társadalmi beilleszkedését.” A pedagógusok munkáját három pedagógiai asszisztens is segíti, hiszen a mozgássérült gye-

rekek megemelését, tornáztatását is biztosítani kell. Az épület felújítása fokozatosan zajlik. Több termet úgy alakítottak ki, hogy mozgásfejlesztésre alkalmas legyen, mászófal, száraz medence, trambulin, fitlabda is segítik a fejlesztést, illetve az iskola épülete mögött található a szabadtéri kézilabda, kosárlabdapálya, hiszen a diákoknak szükségük van a rendszeres mozgásra. A speciális iskola növendékei különböző versenyekbe kapcsolódnak be, illetve színházi előadásokon is részt vesznek, halloweeni és farsangi bulit is tartottak. Legutóbb a környezetvédelmi minisztérium által kiírt Zöld világ 2015 versenypályázatra küldték el munkáikat. Mészáros Krisztina

A nőket köszöntötték DUNASZERDAHELY – A MAX szórakoztató- és bevásárlóközpont munkatársai idén sem feledkeztek meg a nőkről. Tavasz hajnalán Róluk emlékezünk, / A Nőkről, kiknek életünk köszönhetjük. / Szépséges Nők, jó asszonyok, / Kívánunk, boldog, szép nőnapot! Ez a versike szólt egész nap a pláza rádiójából, s egy szál virággal köszöntötték az ide látogató hölgyeket. (csl), Archív felvételek


2015. március 10. | 11. szám

Pénzvilág Rajkovics Péter rovata

A rengeteg hír között válogatok, mert tudni szeretném, melyik is volna kommentárra illő, aztán mégis úgy döntök egyetlen sem ér-

7

Jegyzet > Tudósítás

A féligazságok világa demli meg a kiemelt figyelmet. A java úgy is csupán féligazság. A hír termelője, hiszen így is nevezhetnénk, képtelen értelmezni azt, amit leírt, sokkal inkább a rendszerbe illeszti. A gazdaságunk éppen bizonytalan, hiszen információk sokasága dönti el az euró árfolyam-ingadozásának irányát, azt sem sejtjük, mi lesz az európai feszültségekkel holnap. Közben a szlovák elnök is világossá teszi, tévinformációk terjednek az ukrán–orosz konfliktus kapcsán. Igen, senki sem tudja, milyen a teljes kép. Lehet csupán néhány, a keleti félteken dolgozó kém számára látványosan egyszerű a képlet, neki vi-

szont a mindennapokban nem jut túl sok mosoly. Vajon tényleg a tények birodalma alapján alakítjuk a képet a világról vagy sokkal inkább az határozza meg a fókuszt, hogy milyen hatások érnek bennünket a hétköznapok során? A kérdés megválaszolására nézőpontokat kell vizsgálni, hogy aztán rájöjjünk, a tömegpszichózison túl mindig a kis dolgok a fontosak. Ezek okozzák az érthetetlen emberi tetteket, de ezek hajtják jó irányba is a lelkünket, hiszen képesek vagyunk rekordokat döntve futni a hegyek irányába teljes erővel és sebességgel. Mindez látszólag csupán filozófia. Pedig sokkal több annál. Gazdasági

kérdés, hiszen makro szinten, vagyis az országok költségvetéseinek működését tekintve nagyon fontos mit is gondol az állampolgár a környezetéről. Amennyiben fél, talán rövid távon többet vásárol, de a kilátástalan helyzetben inkább kivár. Ezek összeadódva aztán az inflációt, mint bűvös pálcát is befolyásolják. A körforgás tehát a belsőnk állapotáról is sokat elmond. Ennek okán nem szabad túl sok féligazságot lökni az éterbe, mert a valósnál sokkal kellemetlenebb helyzetképet fest majd a társadalomról. A gazdaság pedig ismét meggyengül, amelyre nincs szükség. Még akkor sem, ha ez a valóság.

Faluszépítés önkéntesekkel A helyiek tovább folytatják a kertészkedést BAKA – A községben február elejétől minden szombaton aktív munka folyt. Az erdős, a sportpálya területén, illetve a főutak mentén található bozótosokat tisztították meg a helyi szervezetek tagjai, önkéntesek. Az elburjánzott bokrokat, a letört ágakat, a szemetet is összegyűjtötték, és a szerves hulladékot az arra kijelölt helyre hordták. A falu központjában lévő parkok, emlékhelyek, szobrok környéke az elmúlt években igencsak lepusztult képet tártak a látogatók elé. „Mint kiderült, néhány jó ötlettel, kis buzdítással nagy változásokat lehet kieszközölni, amely csak az emberek községük iránti szeretetéből fakad” – mondta Bertalan György, a település polgármestere. Az ötletgazda Mészáros László, a község képviselőtanácsának új tagja, aki irányította és szervezte a munkálatokat. „A község a helyi sportélet legkiemelkedőbb támogatója, ezért is éreztük a sportolókkal fontosnak, hogy valamiképpen viszonozzuk az anyagi támogatást. Rá-

adásul a foci az a sportág, amely szinte minden korosztályt megmozgat a faluban. Így sokan jelentkeztek, köztük a fiatalok is, és szívesen vettek részt a munkálatokban. Természetesen a tűz-

oltószervezet, az asztaliteniszezők, de a helyi fitneszterem lelkes látogatói is besegítettek.” A község plébániájának kertjében pedig főképp a helyi nyugdíjasok tevékenykedtek. Az elkorhadt fákat kivágva átláthatóbb és méltó környezetet teremtettek a templom mellett elhelyezkedő plébániának. A faluszépítő program azonban tovább folytatódik, hiszen a polgármester hamarosan szeretné beindítani a község faluszépítő egyesületét, amely tagjai azok az ügyes bakaiak lennének, akik szeretnek kertészkedni, és szívesen „felvirágoztatnák” a települést. „Az első zsák virághagymát már ajándékba kapta a falu, és egyre többen ajánlkoznak, hogy hozzájárulnak egyegy növény palántájával, magjával falunk esztétikusabb látképéhez. Mivel a község anyagi forrásaira nem hagyatkozhatunk, kiemelten fontos és dicséretes a bakaiak aktív hozzáállása, hogy akarnak és tesznek környezetünk szépítéséért.” (mk) A szerző felvételei


8

Csallóköz

Tudósítás

Nőnapi véradás A hölgyeknek szegfű is járt NAGYMEGYER – A hölgyek nemzetközi ünnepét megelőző napon tartottak kiszállásos véradást a városi művelődési otthonban. A március 7-én lezajlott akció szervezője a Vöröskereszt helyi egyesülete volt, melynek elnöke, Fülöp Piroska nagy örömmel állapította meg, hogy a legutóbb tavaly szeptemberben megtartott hasonló véradásukhoz képest, amikor húsz véradójuk volt, most lényegében kétszer annyian jöttek el. A létszámot illetően eleinte azért is aggódott, mert félt attól, hogy az elmúlt napok és hetek náthalázjárványa miatt kevés önkéntes érkezik majd a szombaton nyolc órára meghirdetett akciójukra. A vérüket önzetlen

segítségként felajánló embereket most is a Nemzeti Transzfúziós Szolgálat munkatársai várták, akik a dunaszerdahelyi kórház hematológiai osztályáról érkeztek Anita Kiššová doktornő vezetésével. Végül az egészségügyi stáb és a Vöröskereszt helyi szervezete is elégedett lehetett, mert a röpke három óra alatt 38 önkéntest jegyezhettek fel, s közülük is mindössze egyetlenegy nem adhatott vért. A nőnap alkalmából a véradó hölgyeket egy szál szegfűvel és édességgel is megajándékozták a szervezők, akik a tavalyi három alkalom után idén is legalább ugyanennyi kiszállásos véradást szeretnének tető alá hozni a városban. Kovács Zoltán

A március 8-i nőnap alkalmából a hölgyek virágot is kaptak

Idén először szervezett kiszállásos véradást a helyi Vöröskereszt

A doktornő (jobbra) és csapata is elégedett lehetett a véradók számával

A szerző felvételei

Dórinak segítenek Jótékonysági koncerten egy kislányért SOMORJA – Március 20-án, délután 5 órakor a helyi művelődési központban jótékonysági koncertet ad a Kicsi Hang együttes Hajónapló című gyermekműsorával. Az est vendégfellépője a Csali Gyermek Néptáncegyüttes. A bevételt teljes egészben Kunyik Dóra leukémiás kislány gyógykezelésére, és a felépüléséhez szükséges steril körülmények kialakítására fordítják a szervezők. Dóri több mint egy éve küzd leukémiával (betegsége ALLtípusú, súlyos kategóriájú). Túl van a vénás kemoterápiás kezelésen, jelenleg kemoterápiás utókezelést kap. A gyógykezelések, a vizsgálatokkal járó folytonos utazás, az alternatív gyógymódok, vitaminkészítmények, speciális étrend biztosítása óriási anyagi terhet ró a családra. Ezeken felül még szükségessé vált otthonukban a steril szoba kialakítása, hogy a környezeti fertőzés esélyét minimálisra csökkentsék. Ez egy immungyenge gyermek esetében életmentő lehet! A koncert ingyenes, pénzadományaikat a szervezők a helyszínen várják. Aki nem tud részt venni a koncerten, felajánlását bankszámlaszámon is megteheti: 2616983673/1100 Tatra Banka. (–)


Tudósítás > Hirdetés

2015. március 10. | 11. szám

9

Együttműködésről európai szinten Továbbra is védeni kell az őshonos nemzeti kisebbségeket Berényi József, az MKP elnöke múlt hét elején Brüsszelben részt vett az Európai Néppárt soron következő, kétnapos politikai gyűlésén. A párt elnöke a munkaértekezlet mellett több kétoldalú találkozót is beiktatott programjába. Berényi Józsefet és Csáky Pált fogadta parlamenti irodájában Manfred Weber, az Európai Néppart európai parlamenti frakciójának vezetője. A találkozó során áttekintették a szlovákiai politikai helyzetet, külö-

Joseph Daullal is találkoztak a felvidékiek

nös tekintettel a jövő tavasszal sorra kerülő választásokra, illetve a szlovákiai jobboldal választási esélyeire. Az MKP képviselői a frakcióvezetői posztot bő fél éve betöltő német politikusnak vázolták a szlovákiai magyarok helyzetét, az előttünk álló kihívásokat és a megoldási lehetőségeket. A tárgyalófelek megegyeztek abban, hogy az Európai Néppártnak az őshonos nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatban a jövőben is tartania kell magát a Néppárt stratégiai dokumentumaiban rögzített célkitűzésekhez. Berényi József, Lancz Attila és Csáky Pál

Archív felvételek

Az MKP két képviselőjét fogadta Joseph Daul is, az Európai Néppárt elnöke. A megbeszélés fő témája a Néppárt szlovákiai tagpártjainak (KDH, SDKÚ-DS, Híd, MKP) lehetséges választási együttműködése volt. A Néppárt elnöke határozott meggyőződésének adott hangot arra vonatkozóan, hogy a baloldali populizmus hosszú távú szlovákiai hatalmának egyetlen ellenszere a szlovákiai jobboldali pártok erőinek egyesítése.

Külön hangsúlyozta, hogy a jobboldali összefogás egyben megoldást nyújthat arra a korábbi problémára is, hogy a jobboldali szavazatok nagy arányban vesztek el. Berényi József és Csáky Pál Pelczné Gáll Ildikó (az Európai Parlament alelnöke) meghívására részt vesznek a magyar kormánypárt Fidesz-szalon elnevezésű informális rendezvényén is. (fi)


10

Žitný ostrov

Reportáž

Vlastivedný dom a odkaz predkov Skúseností, hlavne tých negatívnych máme dosť – čo tak zmenu? ŠAMORÍN – Myšlienka zriadenia Mestského vlastivedného domu siaha zhruba do polovice 60-tych rokov minulého storočia. Za výdatnej pomoci miestnej organizácie Csemadoku vznikol v roku 1973 „Vlastivedný výbor“ z radov občanov, ktorého členmi boli Lajos Preszinsky, László Csiba, Tibor Orosz, Ernő Kiss, Lajos Görcs, Mária Ágh, Ernőné Kiss a Lajosné Preszinsky. Neskôr začala medzi obyvateľstvom rozsiahla zbierka etnografických predmetov, do ktorej sa zapojili aj okolité obce ako Báč, Hamuliakovo, Vojka nad Dunajom, Kyselica, Dobrohošť či Rohovce. Občania týchto dedín pochopili obrovský význam myšlienky sústrediť odkaz predkov do jedného

ktorý dlhé roky tvoril uprostred každodenného života obyčajného človeka. Návštevníkov zaujme aj zbierka kovových náhrobných krížov, súčastí hasičskej výstroje a iných, cenných relikvii vidieckeho života. No a nesmieme zabudnúť ani na listinné pamiatky zo stredovekého Šamorína, dokumentujúce jeho postupný rozvoj. Pýchou nádvoria je tradičná žitnoostrovská pec, ktorá v dnešných časoch populárneho „grilovania“ viac ako zaujme. Vlastivedný dom v Šamoríne mal počas svojej existencie viacero správcov, no jeden z nich, konkrétne Lajos Preszinský si aj pri všetkej úcte k tým zvyšným zaslúži mimoriadnu pozornosť. Historik telom i dušou, ktorý trpezlivou a systematickou prácou načrel do bohatej studnice

Dnešným riaditeľom vlastivedného domu je László Végh

Hungarica“. Podľa neho by Vlastivedný dom potreboval rozsiahlu rekonštrukciu so všetkým čo k tomu patrí – myslí tým aj etnografické zbierky. „Napriek problémom sa snažíme vlastivedný dom sprístupňovať školám, spoločenským organizáciám, folklórnym súborom, ale i jednotlivcom na ceste za poznaním časov včerajších či predvčerajších,“ hovorí Végh.

Avšak až čas a záujem kompetentných ukážu, či sa nájdu prostriedky a vôľa riešiť problémy so zachovaním odkazu našich predkov. Lebo národ je veľký aj tým, ako si dokáže vážiť vlastnú históriu. Skúseností, hlavne tých negatívnych máme už dosť, čo tak keby nás zodpovední činovníci raz prekvapili niečím novým, dosiaľ nevídaným? Ján Čikovský

Takto sa kedysi na Dunaji ryžovalo zlato

Foto: autor

Pongrácz báči patril v minulom storočí v Čilistove k legendárnym rybárom

celku s cieľom vytvoriť jedinečnú expozíciu toho, čo hýbalo históriou Horného Žitného ostrova. Mestský vlastivedný dom bol otvorený 1 októbra 1976, v roku 1982 prešiel do pôsobnosti Žitnoostrovského múzea v Dunajskej Strede ako jeho vysunuté pracovisko. V interiéri. ale i na jeho nádvorí môže návštevník vidieť celú škálu predmetov z oblasti poľnohospodárstva, spracovania ľanu či tkáčskych krosien, no aj rozsiahlu kolekciu rybárskeho náradia a náčinia so všetkým, čo k tomu patrilo v časoch, keď sa lovilo do sietí... Súčasťou expozície je i malá, ale o to cennejšia expozícia diel slávneho šamorínskeho rodáka Istvána Tallósa Prohászku, maliara,

bytia v dobách našich predkov. Preszinský zozbieral a napísal obrovské množstvo materiálu z historických časov a vytvoril pevné základy pre prácu svojich nasledovníkov. Dokázal výnimočným spôsobom prerozprávať históriu, obzvlášť vtedy, keď mohol podávať informácie a poznatky množstvu mladých ľudí, ktorí prešli bránami tohto výnimočného domu. V nich videl našu budúcnosť – boli a sú to práve školy, a to nielen zo Šamorína ale aj z blízkeho okolia, ktoré využívajú služby a poslanie tejto kultúrno-spoločenskej inštitúcie. Súčasným správcom domu je László Végh, ktorý je tiež aj riaditeľom známej knižnice „Bibliotheca


11

Spravodajstvo

10. marec 2015 | číslo 11

Obdobie daňových priznaní je tu! Neodkladajte na zajtra to, čo ste mohli stihnúť už včera Posledný marcový deň je konečným termínom na podanie daňového priznania pre daňovníkov za rok 2014 – pravda, nemusí sa to týkať každého.

Termín na podanie daňového priznania za rok 2014 sa neodvratne blíži...

– možnosť uplatnenia nezdaniteľnej čiastky pre manželku závisí od toho, aký máte základ dane, ale aj od príjmu manželky; – ročná suma daňového bonusu na jedno dieťa pre rok 2014 je 256,92 eur

kľúčové je ho podať oveľa skôr, pretože inak nemáte šancu efektívne reagovať v prípade zamietnutia rozhodnutím správcu dane. Samozrejme, téma je ďaleko rozsiahlejšia, platia mnohé ďalšie usmernenia a obmedzenia. Práve z dôvodu ak sa stratíme v nie príliš prehľadnej spleti daňových zákonov a ich večných zmien je v prípade potreby pre väčšinu daňovníkov vhodné obrátiť sa na účtovnícku firmu, kde vám radi pomôžu – či už s vedením účtovníctva alebo s vyplnením daňového priznania. Zuzana Dömötörová

Stratil sa labrador zlatej farby, počúva na meno „Bady“, má desať rokov. Nálezcu odmením – 100 eur. Tel. kontakt: 0918 713 901

Mária Gaspareková nám poskytla aktuálne informácie z oblasti zdaňovania

eur. Máme na výber DP typu A a B: daňové priznanie typ B podávate, ak ste dosiahli príjem z podnikania, inej samostatnej zárobkovej činnosti, príjem z prenájmu nehnuteľností, príjem z kapitálového majetku, alebo ostatný príjem. Daňové priznanie typ A podávate, ak ste dosiahli príjmy iba zo zamestnania na základe pracovnej zmluvy alebo dohody,“ podáva nám informácie Mária Gaspareková. Poďme k ďalším konkrétnym číslam a údajom: – nezdaniteľná časť základu dane na daňovníka je 3 803,33 eur;

– daňové priznanie k dani z príjmov za rok 2014 je potrebné podať a aj daň zaplatiť do 31.marca 2015. Termín podania je však možné predĺžiť do 30. 6. 2015, respektíve do 30. 9. 2015 v prípade, ak daňovník má príjmy aj zo zahraničia. Oznámenie o predlžení lehoty môžu do konca marca aplikovať všetci daňovníci s výnimkou daňovníkov v konkurze alebo v likvidácii, ktorí o to musia požiadať žiadosťou najneskôr 15 dní pred uplynutím lehoty na podanie daňového priznania, pričom o tejto žiadosti správca dane vydáva rozhodnutie voči ktorému odvolanie nie je prípustné. Je teda zrejmé, že

Ilustračné foto: NET

Pomôžte nájsť strateného psíka!

Foto: autorka

V súvislosti s termínom podávania daňových priznaní za uplynulé zdaňovacie obdobie sme oslovili odborníčku na túto práve aktuálnu tému, Máriu Gasparekovú, poradkyňu v oblasti účtovných a ekonomických záležitostí, ktorá svoje služby ponúka v účtovníckej kancelárii širokej verejnosti v Šamoríne. Našim cieľom je informovať a pomôcť najmä drobným živnostníkom, ktorí mávajú častokrát problémy s riešením tejto zákonnej povinnosti, no z rozličných dôvodov nemajú časové či iné možnosti dostať sa k relevantným, aktuálnym informáciám. Tak teda krátko zhrňme tie najdôležitejšie údaje, potrebné na uzavretie uplynulého účtovného obdobia. „Daňové priznanie k dani z príjmov – DP – za rok 2014 máte povinnosť podať, ak vaše zdaniteľné príjmy za uplynulý rok presiahli sumu 1 901,67

– môžete si ho uplatniť v prípade, ak ste v roku 2014 mali zdaniteľné príjmy zo závislej činnosti alebo príjmy s podnikania a inej samostatnej zárobkovej činnosti aspoň vo výške 2 112 eur a vykázali ste kladný základ dane; – sadzba dane je vo výške 19%, avšak iba z tej časti, ktorá nepresiahne 176,8 násobok sumy platného životného minima vrátane (t.j. 35 022,312 eur); – sadzba dane vo výške 25% sa počíta z časti základu dane, ktorá presiahne 176,8 násobok sumy platného životného minima;


12

Žitný ostrov

Pozvánky > Spravodajstvo

Goût de France VRAKÚŇ – Projekt „Chuť Francúzska“ (Good France) sa realizuje z iniciatívy známeho francúzskeho šéfkuchára Alaina Ducasseho. V rámci neho sa v reštauráciách a na francúzskych veľvyslanectvách v 150-tich krajinách na piatich svetadieloch bude podávať 1500 večerí „la française“. Do projektu sa prihlásilo 1300 reštaurácií z celého sveta, medzi nimi aj 15 zo Slovenska – pochopiteľne, chýbať nemohlo ani vrakúnske Amade Château. Základným, nosným cieľom projektu je širokej verejnosti predstaviť a zároveň osláviť renomovanú francúzsku kuchyňu, no a popritom prezentovať jej dnešnú pravú tvár – ukázať, že je to kuchyňa životaschopná, mimoriadne pestrá a rozmanitá, pulzujúca s aktuálnou dobou.

Reštaurácie dostali za úlohu pripraviť originálne francúzske menu z domácich čerstvých surovín. Vo Vrakúni ho má „na svedomí“ populárny „executive šéf“ kuchyne Amade Château, Imre Bindics. No a základe akej ponuky vybrala medzinárodná komisia šéfkuchárov vybrala práve túto reštauráciu? Imre do nej okrem iného zaradil napríklad Pečeňová paštéta zo zajaca a želé zo šípkového čaju „Darjeeling“, konfitovanú pečienku z mangalice s topinamburom, hlivou ustricovou a džúsom z klobásky či kóšer husacia pečeň marinovanú trnkovou pálenkou a gaštanové bliny. Pochopiteľne, to ani zďaleka nie je všetko... Toto špeciálne francúzske menu sa vo Vrakúni začne podávať vo štvrtok 19. marca a gurmáni ho budú mať možnosť ochutnať do konca mesiaca. (lb)

Svadba ako zo snov ČILISTOV – Hotel Kormorán opäť raz organizuje nevšednú akciu – tento krát sa jedná o „Svadbu snov“.

Imreho Bindicsa už netreba nejako obzvlášť predstavovať...

Foto: archív

Už piaty ročník svadobnej výstavy, ktorá sa bude konať prakticky počas celého dňa 14. marca, prináša nemálo noviniek. Organizátor sa zaručuje, že to bude stáť zato. Pod jednou strechou sa zíde až 35 vystavovateľov, prezentujúcich všetko, čo sa týka svadby. Lákavo znie aj ponuka profesionálnej módnej prehliadky v podaní modeliek „Felvidék Szépe“,

ktoré predvedú najnovšie modely návrhárky Annamária Kiss Kósa či francúzske luxusné svadobné šaty Naive collection – priamo z Paríža. Samozrejme, chýbať nebudú ani svadobné obrúčky a šperky, no a aká by to bola akcia, ak by na nej chýbala kvalitná muzika a spev? Okrem iných sa bude o túto časť starať populárny, charizmatický mladý muž Tibor Gyurcsik, známy rovnako u nás ako i u susedov v Maďarsku. Iste, že toto nie je ani zďaleka všetko... (–)

Pravdivý príbeh mladého šamorínskeho rodáka ŠAMORÍN – Vo výstavnej sieni Istvána Tallósa Prohászku pri Mestskom kultúrnom stredisku otvorili v piatok 6. marca ďalšiu výstavu. Tentoraz sa svojou oficiálnou výtvarnou prvotinou predstavil šamorínsky rodák, mladý výtvarník a fotograf Tomáš Bokor. Popravde povedané, vlastne to nebola Tomášova výtvarná premiéra, tú absolvoval ani nie tak dávno a v skutku netradične – v jednom „rozrobenom“ byte na 3. poschodí... Tomáš Bokor je známy ako fotograf viacerých médií, v súčasnosti pracuje pre Ministerstvo zahraničných veci Slovenskej republiky. Tento absolvent šamorínskej ZUŠ a Vysokej školy výtvarných umení v Bratislave (v triede fotografie profesora Ľuba Stacha) získal výtvarné ostrohy prá-

Tomáš Bokor svojsky, ale pravdivo mapuje súčasnosť Foto: autor

ve v Šamoríne: rokmi nadobudnuté skúsenosti a svojský pohľad na súčasný svet okolo nás, to je gro jeho vydarenej premiéry v šamorínskom MsKS. Desiatka veľkoplošných malieb a množstvo skíc vypovedajú o pocitoch autora v bezhraničnej spleti každodenných udalosti doma i vo svete. Tomáš v nich mimoriadne farbisto a hlavne pravdivo odhaľuje podstatu nášho dnešného bytia. Mnohokrát popisoval štetcom drsnú realitu v marazme udalosti dňa, aby divákovi dal možnosť posúdiť a nájsť nejaké východisko z konkrétnej situácie na plátne. Mnohé jeho postavy a postavičky nám nastavujú zrkadlo: ako žijeme, a ako by sme mali žiť... Zaujímavú a naozaj podnetnú výstavu Tomáša Bokora môžu návštevníci v MsKS vzhliadnuť iba do 20. marca. (čikovský)


13

Spravodajstvo

10. marec 2015 | číslo 11

Pastelky 2015 – prípravy vrcholia Výnimočné podujatie, ktoré v Európe určite nemá obdobu DUNAJSKÁ STREDA – Pôvodne slovenská súťaž, píšuca si rok narodenia 1996, neskôr medzinárodná v rámci Európy je ostatné štyri roky už transkontinentálnou. Na Žitný ostrov do januárovej uzávierky šestnásteho ročníka Žitnoostrovských pasteliek prišlo takmer 1300 obrázkov z mnohých krajín. Tak si ich teda s hrdosťou vymenujme: Bielorusko, Bulharsko, Česká republika, Hongkong, Bangladéš. Maďarsko, Rakúsko, Poľsko, Rusko a Srbsko. A samozrejme, aj z celého Slovenska. XVI. Žitnoostrovské pa-

stelky 2015 budú mať slávnostnú vernisáž 15. mája a do Dunajskej Stredy sú na ňu pozvaní všetci víťazi výtvarnej súťaže detí predškolského veku – konať sa bude v galérii Žitnoostrovského múzea. Už v minulosti bežne prichádzali deti na slávnosť so svojimi rodičmi a pedagógmi zo Srbska, Česka, Poľska či Maďarska. V posledných rokoch dokonca z Ruska i Bieloruska (žiaľ, z pochopiteľných dôvodov sa minulý rok nedostavili), a že aj z celej Slovenskej republiky nebolo žiadnym veľkým prekvapením. Na veľkú vernisáž malých umelcov minulý rok pricestovali dokonca aj dve mladé rodinPorota musí zhodnotiť takmer 1300 obrázkov

Dlhoročnou členkou poroty je aj metodička pre predškolské zariadenia MsÚ Győr Mónika Várszegi

Glosa Ľubo Banič

S

lovensko sa koncom uplynulého týždňa stalo jedným z mnohých pupkov sveta. Teda nie celé iba metropola ďalekého Východu Košice, a tentoraz sa ani nejednalo o oslavy MDŽ. V meste U. S. Steel sa konala veľdôležitá, medzinárodná a medzistra-

ky až z Hongkongu. Najprv do Viedne, z medzinárodného letiska do Bratislavy, a potom ešte vláčikom do Dunajskej Stredy. Okaté dievčatká, akoby rodné sestry Snehulienky – Yui Ching Denise Wong a Kwok Ying Hei si pre svoje darčeky a diplomy precestovali celých 9000 km! Začiatkom marca z Dunajskej Stredy odišli prvé pozývacie listy a výsledkové listiny na všetky strany sveta. Z prihlásených 1285 prác odborná porota pod vedením renomovaného odborníka minimálne európskeho formátu Bohumíra Bachratého vybrala 55 víťazov, ale celkom určite by sa dalo sto i viac. V súčasnosti osvetári usilovne pracujú na

Foto: archív ŽOS

tvorbe exkluzívneho trojjazyčného katalógu, v ktorom budú uverejnené všetky ocenené obrázky, pripravuje sa štýlový diplom, pozvánka a oslovujú sa sponzori, ktorí prispievajú na krásne darčeky. Hlavný organizátor – Žitnoostrovské osvetové stredisko – po celé tie roky dostáva od rodičov a učiteľov povzbudivú spätnú väzbu, vraj také hodnotné podujatie sa zrejme nikde v Európe nekoná. A o svojom regióne to isté povedali aj rodiča detí z Hongkongu... Dúfame, že aj tohtoročná slávnosť pestrých farieb a veselých obrázkov naplní účastníkov radosťou. Konať sa bude už čoskoro, v máji. Jana Svetlovská

Keď už hus, tak nech je aspoň slušná nícka konferencia, ktorej cieľom bolo priniesť mier na ťažko sužovaný východ Ukrajiny. Žiaľ, bližšie a podrobnejšie informácie z nej vám priniesť nedokážeme, lebo sa konala za dobre zavretými dverami, a výstupy z nej sú dosť strohé. Budeme len dúfať, že napomohla k rýchlemu urovnaniu konfliktu u jedného z našich susedov. Hoci zloženie jej účastníkov – proruskí Slováci zo Smeru-SD, proruskí Nemci z SPD a proruskí Rusi žiadnu rukolapnú šancu či záruku takémuto riešeniu nedáva... Apropo, keď sme už načali nášho veľkého, osvedčeného brata na východ od ra-

ja. V Putingrade, ktorý sa dodnes z nie celkom známych dôvodov ešte stále nazýva Moskvou, zastrelili akéhosi playboja potulujúceho sa nocou v sprievode svojej ukrajinskej frajerky, zhodou okolností bývalého vicepremiéra a v ostatných rokoch odporného protikremeľského papuľovača, nejakého Nemcova. Čo je to už za divné meno? Keby sa volal, keď už nie priamo Rusov, tak aspoň Čechov alebo aspoň Tupolevv, ale Nemcov? Hrôza. Orgány zodpovedné sa okamžite pustili do tvrdej práce a už aj vyrukovali s prvými výsledkami. Vraj opozičníka zlikvidovali Čečenci. To je taký bojovný ná-

rod, ktorý obýva časť Kaukazu, a keď sa niečo udeje, dá naň zhodiť prakticky všetko. Teda nie žeby na tom nikdy nebolo ani zbla pravdy, ale predsa len. Ani u nás doma to nebolo nejako príliš veselé. Národná rada prišla o ďalšieho poslanca, istého Jánoša. Nie, nikto ho od chrbta nezastrelil. Len nejako sa vyvŕbilo, že vysoký okresný funkcionár štátostrany v Prievidzi sa vo vlastnej nechová v rámci elementárnej slušnosti voči vlastným manželkám a dcéram. Že sa to prevalí tesne pred Medzinárodným dňom žien je dosť paradoxné. Ale, pochopiteľne, Jánoš zatiaľ Já-

nošíkom nie je a asi za rebro visieť nebude. Zachoval sa však ako chlap, vzdal sa poslaneckého mandátu aj straníckej okresnej funkcie. Takže teraz je exposlancom, mohli by sme povedať, že emeritným zástupcom ľudu. Kvitovať však musíme aj postup orgánov činných v trestných a im podobným konaniam: milého Jánoša na veek-end strčili do basy, keď mu už predtým zrekvirovali celý arzenál zbraní v legálnej držbe. Jednej veci však ani trochu nerozumiem: ak je niekto poľovník, má zo dve pušky, ak sa bojí, nosí v saku pištoľ, ale načo boli tomu indivíduu doma tri samopaly?


14

Csallóköz

PR-cikk

VITABOX, amivel nemcsak fogyni lehet A VITABOX dobozos étrend már egy ideje jelen van a szlovák piacon. Több ismert személy, köztük Pavol Ferenc világbajnok testépítő, edző, Andrej Sekera NHL-játékos, vagy Katarína Brychtová televíziós személyiség is az új étkezési forma elkötelezett híve. Február közepétől pedig már Dunaszerdahelyen, a környék falvaiban, Nagymegyeren, Somorján, de Galántán is elérhető a VITABOX-program. A VITABOX franchise-hálózat dunaszerdahelyi fióktelepének ügyvezetője Tomasek Imre, aki ismertette lapunkkal a dobozos étrend lényegét. „Az egészséges életmód elengedhetetlen része a helyes táplálkozás. Erre kínálunk mi alternatívát. Azt tapasztaljuk, hogy növekszik a szív- és érrendszeri megbetegedések, az elhízás következtében kialakuló, valamint a daganatos megbetegedések száma. Ezek sokszor elkerülhetőek lennének, ha megfelelő étrendet követnénk. Egyszerű változások az étkezési szokásokban már néhány hét alatt jelentős javulást eredményeznek. A VITABOX táplálkozási rendszer pontosan ezt kínálja. Napi menüt gondosan összeválogatva, minőséges alapanyagokból, igazodva az ügyfelek elvárásaihoz, közvetlen házhoz szállítással” – közli.

Minőséges alapanyagok Az ételkínálatot MUDr. Juraj Chovan, táplálkozási szakember állította össze, az ételeket pedig szakképzett szakácsok készítik el minden nap frissen a cég konyháján. „Értékes és minőséges alapanyagokat, összetevőket használunk az ételek elkészítéséhez – amelyek immunerősítő és rákmegelőző hatással bírnak. Zöldségeket és gyümölcsöket (paradicsom, fokhagyma, csicseriborsó, gomba, szeder, áfonya, málna), fűszereket (kurkuma, kakukkfű, majoránna, bazsalikom, fahéj), és egyéb hozzávalókat (zabpehely, natúr rizs, kuszkusz,

hajdina, durum tészta), halféléket, valamint kétféle húst: marha- és csirkehúst. Sertéshúst egyáltalán nem használunk. A VITABOX olyan élelmiszereket tartalmaz, amelyeket mindannyian ismerünk, viszont a mi ételeink megfelelően vannak összeválogatva, tápanyag-értékét tekintve tartalmazza mindazt, amire a szervezetnek szüksége van. Nincsenek bennük tartósítószerek, sem mesterséges adalékanyagok, ételízesítők.”

Lehet ettől fogyni? A VITABOX-szal súlycsökkenés is elérhető, hiszen beindítja az anyagcserét, így megszabadulhat a felesleges kilóktól. És az sem elhanyagolható szempont, hogy étrend segítségével egészségesen, kisebb adagokban és rendszeresen fog táplálkozni. A ételek megfelelő arányban tartalmaznak cukrokat, zsírokat és fehérjéket. Természetesen ne feledjük, hogy rendszeres testmozgás is szükséges a tartós fogyás és egészséges életmódhoz.

lis árlistájáról is tájékozódhat. A dobozos étrendet megrendelheti hétfőtől péntekig akár egy hónapra, egy-két hétre előre is. A másnapi menüt előző nap este 8 óráig kell jelezni a 0911 366 188-as telefonszámon, vagy online az említett honlapon, a VITABOX-fióktelep kiválasztásával. Az adagok öt ételdobozba vannak szétosztva, amelyek mikrohullámű sütőben melegíthetők. Fizetni készpénzzel vagy étkezési jegyekkel is lehet közvetlenül az ételfutárnál. Azok, akik az egészséges táplálkozás mellett döntenek, a teljes menü megrendelésével időt és pénzt spórolnak meg, hiszen nem kell foglalkozniuk azzal, mit és mikor főzzön, mit és mikor vásároljon. (und)

Játék!

Programok A megrendelők többféle program közül választhatnak. Az egész napos menüben napi ötszöri étkezést biztosítanak, amely annyi kalóriát tartalmaz, amennyi az ügyfél napi energiaszükségletét fedezi. A félnapos menü ebédet, uzsonnát és vacsorát tartalmaz. Választható az úgynevezett office csomag, amely levesből és főételből, valamint két snackből áll. Az ebéd menü pedig levest, főételt és salátát jelent. A detox egy-kéthetes program, amely napi ötszöri étkezést foglal magában, s olyan ételekből áll, amelyek elősegítik a szervezet tisztítását és megerősítik azt. És a vegetariánusok sem maradhatnak ki a sorból, számukra neves indiai séf készítette a recepteket.

Hogyan rendelhető meg? A VITABOX-ról pontos információt találhat a www.vitabox.sk oldalon, ahol a programok aktuá-

Azok közül, akik az alább feltett kérdésre helyesen válaszolnak, egy szerencsés megfejtő két héten át ingyenesen hozzájuthat a teljes napi menühöz házhoz szállítással. Ki állította össze a VITABOX ételkínálatot? Válaszaikat március 16-ig várjuk szerkesztőségünk elérhetőségeinek valamelyikére.


Tudósítás

2015. március 10. | 11. szám

15

A volt polgármester a buszjáratról Lojkovič indulatoktól sem mentesen válaszolt NAGYMEGYER – A képviselőtestület legutóbbi ülésének legfőbb pontját, a város idei költségvetését különösebb vita nélkül szavazta meg a plénum. Külön fejezetben tárgyalták meg a művelődési otthon gazdálkodását érintő összegeket, amiket végül szintén elfogadtak. A pénzügyi szakosztály vezetője ismertette a gyűlés résztvevőivel a büdzsé 2015-re tervezett keretszámait és főbb mutatóit, amelyeket a város főellenőre, valamint a pénzügyi és vagyonkezelő szakbizottság elnöke is elfogadásra ajánlott, ezek szerint kiegyensúlyozott költségvetése lesz a csallóközi kisvárosnak: a kiadási és bevételi oldalon egyaránt 5 781 143 euró jelenik meg. A gyűlésen elhangzott, jó kondícióban van a város, mert az idei évre tervezett eladósodottsága csak 29,89 százalékos. A képviselők Nagymegyer 2015–2017-re szóló programozott költségvetését is elfogadták, továbbá tudomásul vették a 2016–2017-es esztendőt érintő büdzsét. Viszont érzelmektől sem mentes reakciókat váltott ki Néveri Sándor képviselő, előző polgármester felszólalása a határon átnyúló együttműködés keretében Nagymegyer és Győr menetrendszerű retúr buszjárat kialakítása az idegenforgalom és foglalkoztatottság támogatása céljából elnevezésű sikeres projekt keretében beszerzett két busz november 22-én beindult működésével kapcsolatban. A hét közben napi hat alkalommal Győrbe és ugyanannyiszor viszsza, Nagymegyerre közlekedő járat azóta is szinte üresen ingázik, ami hatalmas mínuszokkal terheli a város költségvetését. Az uniós támogatással, Néveri polgármestersége idején beszerzett két autóbuszt a szerződés alapján öt évig kell az említett járatként működtetni. A veszteséget termelő buszjárattal kapcsolatban Néveri két kérdést intézett a december közepén funkcióba lépett Samuel Lojkovič polgármesterhez: 2014. december 15. óta milyen feladatokat látott el Nagymegyer városa, mint a projektum vezető partnere, azon feladatok közül, amelyek a támogatással kapcsolatos szerződésben vannak lefektetve, illetve milyen feladatokat szándékozik ellátni Nagymegyer városa annak érdekében, hogy teljesítve legyenek a projektben lefektetett elvárások. „Hát, van még neked pofád ilyen kérdést feltenni?

Aláírsz egy szerződést, ami abszolút tönkreteszi a várost, ami félmillió euróba fog kerülni a városnak, s föl mered tenni azt a kérdést, hogy mit fogok én ezzel az elmebeteg szerződéssel csinálni? Két dolgot: fogom fizetni a mínuszokat, amit te hoztál a városnak, és gratulálok Magyarországnak, gratulálok Győrnek, hogy ilyen partnert, mint Néveri Sándor, találtak Szlovákiában. Egy tragédia ez a szerződés!” – válaszolt a kérdésekre felindultsággal Lojkovič, aki már az előző testületi ülésen is kihangsúlyozta, hogy ilyen kihasználtsággal a két busz működtetése

rend, ahogy azt a projektum előírja, akkor lehet, hogy kára lesz a városnak, de ezt sem nevezné kárnak, mert szavai szerint ez egy közhasznú szolgáltatás, amit a lakosok igényelnek nemcsak bevásárlás szempontjából, hanem a buszok a munkába és az iskolába járás lehetőségét is biztosítják. Dolgozni kell vele, módosítani kell a menetrendet, fel kell mérni mire van igény, májusig van rá lehetőség, fűzte még hozzá Néveri azzal kapcsolatban, hogy a buszok az ipartelepeknél is megálljanak. A buszjáratot érintő további hozzászólásokban az is elhangzott,

Kft.-nél Ivan Bobkovič képviselő és Csepi Dániel. Ugyanezen cégek felügyelő tanácsainak tagjait is megválasztották. A városi tulajdonú kft.-k ügyvezetői funkcióiba kerülő városatyák esetében Néveri Sándor plénumtag elmondta aggályait: „Olyan funkcióba lépnek be, ahol a polgármester határozza meg a fizetésüket, ez teljes mértékben a képviselői függetlenség feladása. Ez oda-vissza játszma lesz?” – kérdésével utalt arra, hogy a képviselők viszont a polgármester jutalmazásáról döntenek. Az ügyvezetők neveit beterjesztő Samuel Lojkovič polgármester megje-

hogy a testületnek úgy mutatták be a buszokat, hogy azok főleg a foglalkoztatottságot segítik majd, ezért is szavazta meg az önkormányzati közgyűlés a tervezetet, viszont az aláírt szerződés szövegét az akkori polgármester, Néveri már nem terjesztette a plénum elé. További fontos programpontokról is döntöttek a képviselők a március 2-án lezajlott ülésen. Megszavazták az önkormányzati tulajdonban lévő cégek ügyvezetőit is április 1-jei hatállyal, mind a négy kft. esetében két-két személy kapott bizalmat, a Termál Kft.-nél Kórósi Zalán és Görföl Vilmos képviselők, a lakáskezelő vállalatnál Dobis Ildikó képviselő és Csémi István, a műszaki szolgáltatásoknál Polgár Iván képviselő és Magyarics Norbert, míg a Városi Sportklub

gyezte: „Nem olyan szándékkal tettem a javaslatot, hogy oda-vissza fogjuk egymást jutalmazni. Én megbízok ezekben az emberekben”. Ez a fajta cégirányítás már több mint tíz éve működik Somorján, fűzte hozzá a város első embere. A művelődési otthon színháztermében megtartott plénum egy 182 ezer eurós kölcsön felvételéről is döntött, amit az izsapi közösségi ház építésének előfinanszírozására használnak fel. A gyűlés elején a nagymegyeri körzeti rendőrség jogász végzettségű új parancsnoka, Pákozdi Imre is bemutatkozott a plénumtagoknak, a január 1-jétől funkcióba lépett őrnagy felhívta mindenki figyelmét, hogy bátran és bizalommal forduljanak hozzájuk. Kovács Zoltán

A szerző felvétele

a város számára akár 600 ezer euró mínusszal zárulhat az öt év alatt. Jelenleg a járatnak a győri gyártelepeknél nincsenek megállói, pedig azért is indították, hogy a turizmus támogatása mellett az ott dolgozó nagymegyeri és környékbeli alkalmazottak munkába jutását segítsék, sőt belföldi vonalként sem működtethető, csak Győrbe lehet rá jegyet váltani, pedig a járatnak vannak megállóhelyei Csilizradványon, Balonyon és Medvén is. Néveri ezután megjegyezte, ez a szerződés egy négyéves előkészítői munka eredménye, több tárgyalás is volt Nagymegyer és Győr között, továbbá a környező településekkel, ha viszont üresen fognak járni a buszok, mert nem lesznek ellátva azok a feladatok, és nem lesz úgy alakítva a menet-


16

Csallóköz

Interjú

Ellenpólus az éterben Már a Csallóközben is szól a rádió Talán kevesen tudják, de egy rádió is működik Dunaszerdahelyen, Tollas Rádió néven. Kéthetente háromórás műsorral jelentkeznek az interneten, régióbeli interjúkkal és zenével. Kérdéseinkre a rádió csapata válaszolt. Mikor és milyen megfontolásból alapítottátok a rádiót? – Régi álmunk volt egy rádióállomás létrehozása. Körülbelül két évvel ezelőtt, mikor megalakult a Durvacrew polgári társulás, közelebb kerültünk a megvalósításhoz. A társulás jóvoltából lett végre egy házikónk, úgymond játszóterünk, ahol megvalósíthatjuk magunkat. Ezt nevezhetjük egy független kultúrháznak, ahol az emberek kiélhetik zenei, képzőművészeti vagy egyéb ambícióikat. Létre akartuk hozni egy új halmazállapotát is a mi kis csiszolatlan társaságunknak. A lokális kulturális élet telítődött, semminek sincs már értéke, mivel azt hiszik, hogy mindennek van. Sok tehetségtelen ember kap és ad teret magának, ezt művészetnek titulálva. Mi ellenpólust szeretnénk létrehozni, értékes emberekkel beszélgetni, ismeretlen zenéket bemutatni, és másfajta információt sugározni. Maga a rádió kiváló médium, gyorsan terjed és úgymond oda üt, ahova kell. Ráadásul a Csallóközben még sosem volt rádió, ez is egy csalogató lehetőség. A kis helyi rádiók működésének, Magyarországgal ellentétben, hazánkban sem hagyománya, sem megfelelő jogi és technikai háttere nincs. Az ideális persze az len-

ne, ha egy valódi, földi sugárzású műsort terjeszthetnénk, melynek frekvenciáját azután bármelyik készülékkel fogni lehet. Sajnos a frekvenciabérlet és a technikai háttér megvásárlása irreálisan sok pénzbe kerül, így maradtunk a mára már széles körben elterjedt internetes terjesztésnél. Az adást így például személyi számítógépen, okostelefonon vagy tableten lehet elérni a stream.tollas.org címen. Miért is Tollas a neve? – Mindenki találkozott a falvakban, városokban megafonnal rikácsoló ószeressel, ahogy a helyiek hívják: a tollassal. Számunkra ez egy afféle doboz kerekeken, fura akcentusú bajszos emberrel, aki összeszed mindent, ami számára érték, az embereknek viszont már nem. Legszívesebben kidobnák, vagy el szeretnék felejteni. Nos, ezt az „összeszedjük, majd újrahasznosítjuk” koncepciót kicsit továbbgondolva – nem materiális dolgokra – jött az ötlet. Egy rikácsoló, szaladgáló misztikus csodadoboz, ami meglepetést és örömet okozhat nekünk és persze a hallgatóknak egyaránt. Mennyien dolgoztok a rádióban? Volt esetleg korábban ezzel tapasztalatotok? – Jó pár ügyes ember kell egy rádióhoz, és természetesen a ház is, mint az ötletek és tehetség melegágya. Jelenleg zenei szerkesztőként és amolyan mindenes koordinátorként közreműködik Kovács Ákos, a rádiónk hangja Héger István, a technikai háttérért Derzsi Dávid és Varga Ferenc felelős, a hangmérnöki utómunkát pedig Bartal Gábor vég-

zi. Aztán ott vannak még azok, akik valamilyen formában közreműködnek az adások és az egyes műsorszegmensek elkészültében – a teljesség igénye nélkül – Kovács Norbert, Németh Gergely, Kovács Andrea, Takács Gergely, Sipos Janka, Hodosy Péter, Ugróczky István és Soóky Péter. Rádiózással nem volt tapasz-

hető leghitelesebben csallóköziesre. Mindenki hozzáteszi amit tud a Tollas rádió működéséhez. Milyen időközönként sugároztok? – Mivel mindegyikünknek más munkája is van a rádión kívül, így egyelőre kéthetente kedden este hét órától háromórás műsort sugár-

talatunk eddig, kivéve Héger Istvánt, aki annak idején a Vámbéry Ármin Gimnáziumban már csinált iskolarádiót, ez „Borzadó” név alatt sugározta a tantermekbe az őrületet. A Tollas csapat sokoldalú. Valakihez az élő riport műfaja áll közelebb, míg más marad a vezetékek forrasztásánál, vagy például az online tartalmak kezelésénél mint Tarr Kálmán, aki párszor Hongkongból is jelentkezett, ahol cserediák volt. Legfőbb ceruzaforgatónk Németh Gergely, az ő kezét dicsérik a míves grafikák, és a tollas hirdetményeit is ő faragja a le-

zunk, de lassan talán elérkezünk oda is, hogy heti szinten fogjuk mindezt tenni. A világháló adta lehetőségeknek hála, a fennmaradó időben a régebbi adások véletlenszerűen ismétlődnek, így megmarad az adások folytonossága és rádiós jellege. A Tollas Rádió eddigi adásait mindig rendszeresen archiváljuk, így a hallgatók mindig elérhetik a konkrét műsorokat is. Mi mindenből áll egy adás? – Minden adás a program megtervezésével indul: ki legyen az élő riport beszélgető alanya, mi legyen a téma, összeszedni érdekes híreket, témákat, zenéket és műsorokat. Majd jön az improvizált stúdió előkészítése, hangtechnika, mikrofonok beállítása és persze a kis hírverés az adások előtt a szociális hálón és a valóságban is. Mi alapján választjátok ki az adás programját? – Filozófiánk a lokális jelleg megtartása. Szeretjük a Csallóközt, ez a szülőhelyünk, ide kötnek elválaszthatatlanul a gyökereink. Tiszteljük és védjük a környezetünket, az itteni embereket, értékeket és kultúrát. Ezt az Aranykertet öntözgetjük, gondozzuk, aztán szedegetjük a gyümölcsöket, amit ad nekünk. Ez a hitvallás az adás minden egyes percén átsugárzik. Adásaink általában ismétlődő, tematikus és szabad szegmensekből állnak. Fontos szerepet kap az


élő riport érdekes emberekkel, akik valamilyen módon értékesek a hallgatók és a helyiek számára: zenészek, néprajzkutatók, tudósok, művészek, tanárok, sportolók, tehát bárki, aki valamiben kivételes, és tiszteletet érdemel. Nem maradhat el az esti mese, az ismeretterjesztő műsor, vers, hírek, filmelemzés, könyvajánló és persze sok-sok zene. Milyen típusú zenét játszotok a leggyakrabban? – A zene összegyűjtésénél egyetlen fontos szempontot tartunk be: azt, hogy független előadóktól, kiadóktól válogatunk, természetesen az ő beleegyezésükkel. Eleinte aggódtunk, vajon össze tudunk-e szedni annyi zenét, hogy minden adásra jusson, de gyorsan kiderült, rengeteg jó zene van körülöttünk. Amint az a Tollas Rádió fejlődése közben kiderült, remek kiadókat és független zenészeket találtunk és találunk egy kis utánajárással, akiket nem ont magából a populáris giccs-média. Ezek az emberek nincsenek elkötelezve senkinek, és rettenetesen tehetségesek.

17

Interjú > Tudósítás

2015. március 10. | 11. szám

Archív felvételek

Nem szeretjük a jogdíjfizetést olyan szerveknek, akik harmadik, felesleges elemként odafurakodnak a zenész és a hallgató közé, lefölözni a tejfölt más munkája után. A zenéket stílustól függetlenül válogatjuk. Mindegy, hogy az adott dal folk, elektro, klasszikus zene, rock, hardcore, funky, hiphop, vagy bármi. Csak az fontos, hogy jó legyen, inspiratív és független.

Kaptok visszajelzéseket a hallgatók felől? – Egyre nagyobb a hallgatottságunk, terjedünk, mint az ásítás vagy a nevetés. Biztosak vagyunk benne, hogy a Tollas Rádió kezdeményezése jó és értéket teremt, pont ezért kevésbé fontos a hallgatóság olyasfajta növelése, mint azt egy kereskedelmi rádiónál megszokhattuk. Aki hallgat minket, azért teszi, mert tet-

szik neki az adás, nem pedig azért, mert rákényszeríti a választék hiánya vagy a közízlés. Persze jólesnek a pozitív visszajelzések, ami egyértelmű bizonyíték arra, hogy jól csináljuk a dolgunkat. Hiányzik az embereknek már az ilyesfajta őszinteség, nyersesség a mai parfümözött-rothadthúsos világunkban. Mára már szerencsére oda fejlődtünk, hogy más médiumok is érdeklődnek irántunk, újságok, rádióállomások, stb. Kicsit talán irigylik is a mi függetlenségünket és kötetlen hozzáállásunkat, persze pozitív értelemben. Melyek a rádió tervei a jövőre nézve? – Legfontosabb, hogy a közeljövőben heti rendszerességgel szeretnénk sugározni. A következőkben a cél még aktuálisabbaknak lenni, reagálni szűkebb otthonunk eseményeire, hogy a hallgatók tényleg azt érezzék, nekik, hozzájuk és róluk szólunk. De az alap nem változik, hogy maradunk nyersek, tiszták, őszinték és csiszolatlanok. „Köszönjük, hogy minket válosztú.” Álló István

Üzleti terv verseny a Selyén A vállalkozó szellemű középiskolások az írásbeli forduló után a SJE Konferenciaközpontjában is megmutathatják tehetségüket és kreativitásukat. A benyújtott tervek előzsűrizése után a legjobb hat program került a szóbeli döntőbe, ahol a versenyző kedélyű résztvevők a keddi találkozón mérik össze tudásukat, amikor is 15 percben kell majd prezentálniuk kidolgozott elképzelésüket. A Gazdaságtudományi Kar és a GTK Hallgatói Önkormányzata által közösen szervezett II. Üzleti terv verseny döntőjébe idén az alábbi csapatok jutottak be: Better Life s.r.o, Book and Harmony, Egy új kezdet, Erica’s, Favágók, Moonlight. A kezdeményezés célja, hogy a diákokban már középiskolásként növeljék a vállalkozói kedvet, segítsék a stratégiai szemléletmód elsajátítását, gondolkodásra, kreativitásra, innovativitásra serkentsék, fejlesszék és tanítsák a jövő nemzedékét, valamint szorosabb kapcsolatokat építsenek ki a középiskolákkal. A verseny fővédnöke a Gazdaságtudományi Kar dékánja, Bukor József, továbbá a szervezésbe a kar hallgatói is aktívan bekapcsolódtak. Tavaly három, idén pedig négy középiskolából érkeztek projektek, tehát egyre nagyobb népszerűségnek örvend a rendezvény. Az eszmei küzdelem értékes díjakért és ajándékokért zajlik majd, melyeket a Selye János Egyetem, a SJE Karrier-tanácsadó Központja, a Magyar Vállal-

kozásfejlesztési Alapítvány, az Arriva Service s.r.o és a SJE GTK Hallgatói Önkormányzata ajánlotta fel. A díj egyelőre meglepetés, így izgalmasabb a győzelem. Hatfős zsűri bírálja el a tervezeteket: Varga Ferenc (DECART, s.r.o., ügyvezető), Horváth László (Magyar Vállalkozásfejlessztési Alapítvány, ügyvezető igazgató-helyettes), Hugyivár Imre (Arriva Service s.r.o., controlling osztályvezető), Rajkovics Péter (közgazdász, gazdasá-

gi újságíró), Szabó Dávid (SJE GTK, hallgató, vállalkozó), valamint Antalík Imre (SJE GTK, Közgazdaságtan tanszék, adjunktus). Tavalyi nyertes tervek a Banana Girls, a SzeDik és a NEUMANN fantázianevű csapatokhoz tartozó tervek lettek. A győztes csoport tagjai az ARRIVA jóvoltából egy prágai kiránduláson vehettek részt, valamint a többiekhez hasonlóan egyéb ajándékokban is részesültek. (mk)

Archív felvétel

KOMÁROM – Március 10-én a Selye János Egyetemen immáron második alkalommal rendezik meg az Üzleti terv versenyt.


18

Hirdetés

Csallóköz


2015. március 10. | 11. szám

19

Első próbálkozás > Hirdetés

Lehetőség az irodalomnak Március a könyv hónapja. A Csallóköz hetilap szerkesztősége hűen hagyományaihoz a művészet elkötelezett támogatója, hiszen számos munkatársa a szlovákiai magyar irodalom meghatározó alakjáva nőtte ki magát az elmúlt bő öt évtizedben. Eme szellemi örökséget tiszteletben tartva szeretnénk a fiatal pályakezdőknek, lelkes versíróknak, novellaszerzőknek lehetőséget teremteni a műveik első közreadására. Az első próbálkozás címmel rovatot indítottunk, amelyben most László Zoltán verseit közöljük. A további műveket a pályakezdőktől szerkesztőségünk elektronikus címére várjuk!

Egó

Éjjel egy diófán

Magamnak mi vagyok? Magamnak való. Neked titokzatos, mint Trójának a faló. Egyetlen magányos szoba elhagyott lakója, ahol volt sírás is és fékevesztett lakoma. Csak önmagam gondolata vagyok. Vagy a másé? Kiben hiszek, ha nem vagyok se Márk, se Lukács, se Máté? Más embernek látsz, más embernek látlak, nekem sokszor gaz, ami neked átlag. Felépült bennem a babitsi kérdés: Mostanra miért minden templomablak lőrés? Saját időm csapdájában fogva tart az egó, hogy nekem ma rosszabb, mint a tegnapi nem jó

Csak ülök egy diofán, mielőtt ágával együtt leszakad az éjjel, vastag ág és súlyos sötét együtt csap majd széjjel. Akkor hogy hiányzom majd? Mint asztalon hagyott üres csésze, farönkön felejtett fejsze, egy gondolat lényegtelen része vagy gyáva ember mersze? Rúzsnyom az esti szajháról az ingen, vagy egy jóéjtcsók az asszony szájáról? Vagy mint ez a versem - évezredes felesleg -, amit nem olvas senki sem? Körnek a tengely, éjjel áhított reggel vagy a félig kiszáradt tó, amit nem érdekel a tenger? Hűség a szerzetesben, vagy könnyen hagyja el Szád a szót: „elfeledtem”?

(2014. október 1.)

(2014. október 28.)

Vice versa Akkor is szeretsz, ha nem szeretsz, Akkor is itt vagy, ha nem lehetsz, Akkor is szívod, ha nem szívhatod, Akkor is iszod, ha nem ihatod, Akkor is ütsz, ha nem üthetsz, Akkor is jó hecc, ha nem jó hecc, Akkor is szúrod, ha nem bírod, Akkor is nevetsz, ha elsírod, Akkor is ütnek, ha rendőr vagy, Akkor se hagysz, ha mondom: „Hagyj!” Akkor is eszed, ha McDonald’s, Pirosnál hajtasz, zöldnél állsz. Akkor is nézed, ha unalmas, Neked kicsi a hatalmas, Szűk neked az univerzum, Mindent kitágít egy üveg rum. Akkor is Coelho-t, ha jobb Mikszáth, Előbb gondolkodj, azt’ nyisd ki szád! Akkor is hideg, ha lángolunk, Akkor is forró, ha megfagyunk, Akkor se mondod, ha megkérlek, Akkor se hallgatsz, ha csendélet, Akkor is zokogsz, ha szmájli, Akkor se vársz, ha kell várni. Akkor is megveszed, ha szart se ér, De eladod magad egy kilóér’, Akkor se tiszteled, ha azt kéne, Akkor is sötét, ha van fénye. Tedd a dolgod, igazad van, Tudom, most mit gondolsz magadban.



(2014. szeptember 7.)


20

Csallóköz

Kulissza

Halálos iramban, hetedszer Paul Walker utolsó filmje Miért kell nekivágni egy filmnek hetedszerre is? Ilyen kérdéseket csak abban az esetben érdemes feltenni, ha az előző hat rész nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Akkor lehet beszélni feleslegesen kidobott milliókról, de a Halálos iramban című sorozat esetében ilyesmiről szó sincs. A Halálos iramban kezdete 2001-ig nyúlik vissza. Az első részt még Rob Cohen rendezte 38 millió dollárból, a bevételi oldalon pedig 207 milliós összeg jött ki a végén. A húzónevek két barát, Vin Diesel és Paul Walker voltak, miközben a női vonalat Mi-

chelle Rodriguez és Jordana Brewster erősítették. A filmet az Universal forgalmazta, a számításuk bejött, így a folytatás nem lehetett kétséges. A sztori pedig, mondhatni, egyszerűbb aligha lehetett volna. Los Angeles, bivalyerős járgányok, illegális autóversenyek, jóképű helyi fiúk, na és persze vonzó helyi lányok. Némi drámát is be kellett csempészni a mesébe, autós üldözéseket, ütős dialógusokat, és kész is volt a termék. A nézők imádták, a kritika felemásan fogadta. A második rész két év múlva debütált a mozikban. Vin Diesel talált magának jobb elfoglaltságot, viszont Paul Walker neve még garancia volt a jó szórakozásra. A két női főszereplő is jobbnak vélte kiszállni, helyettük Eva Mendes domborulataiban lehetett gyönyörködni. A költségvetést megduplázták, a bevétel pedig 236 millióra rúgott. A visszhang a kritika és a nézők részéről is hasonló volt, csalódást keltett a film. A produkciót John Singleton jegyezte. A franchise következő részére 2006-ig kellett várni. Justin Lin lett az új rendező, a főszereplőt pedig Lucas

Blacknek hívták. A 85 milliós produkció végül csak 158 milliót termelt, és először fordult elő, hogy többet hozott a nemzetközi piacról, mint az amerikairól. A sorozat következő részeiben is a nemzetközi mozik hozták össze a bevételek javát, az amerikaiak kevesebbet termeltek. A 2009-es epizódban ismét Vin Diesel, Paul Walker, Michelle Rodriguez és Jordana Brewster tűntek fel, és az újabb 85 milliós Justin Lin produkció 363 milliót hozott az Universalnak. A tét pedig emelkedett. A 2011-es rész már 125 millióból forgott, Rodriguez hiányzott, de Dwayne Johnson erősítette a bandát, aminek 626 milliós bevétel lett a vége. Ezzel

a 2011-es év hetedik legnagyobb bevételt produkáló filmje lett. Ki az, aki azt mondja ilyenkor, fejezzük be? A Halálos iramban: Ötödik sebesség nemcsak a pénztáraknál remekelt, Net-felvételek

hanem a kritika is ódákat zengett róla, messze a legjobb kritikákat kapta az öt film közül. A 2013-es rész, a Halálos iramban 6. ugyancsak nagyot szólt. A költségvetést egészen 160 millióra pumpálták, és 788 milliós bevételi összeget produkált, ami az év hatodik legnagyobb bevételét produkáló mozijává tette. Justin Lin még mindig a rendezői székben ült, és a kritika a nézőkkel együtt tapsikolt örömében. Visszatért Michelle Rodriguez is, és már a hatodik rész bemutatója előtt bejelentették, lesz folytatás. A Halálos iramban 7. (Furious 7, 2015) új rendezőt kapott James Wan személyében. A tajvani Lin után egy malajziai születésű ausztrál ült a rendezői székbe, akinek a nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Fűrész-sorozat első epizódja, az Insidious két része, és a Démonok kö-

zött. 250 millióból hozta össze a hetedik részt, így 819 millióra rúg az az összeg, amiből összejött a hét epizód. A hat rész eddig 2 milliárd 380 milliót termelt. A filmet még 2013-ban elkezdték forgatni, Paul Walker azonban november 30-án barátjával együtt elhunyt, a sors iróniájaként autóbalesetben. A film ennek ellenére elkészült, Pault néhány jelenetben Caleb és Cody nevű fivérei helyettesítették. A névsor azonban változatlan: Vin Diesel, Michelle Rodriguez, Jordana Brewster, Dwayne Johnson, Tyrese Gibson, Ludacris, Lucas Black, epizódszerepben még Kurt Russell is feltűnik, míg a főgonoszt Jason Statham alakítja. Az előzetesek alapján garantáltnak tűnik a siker, miközben az egész filmet belengi majd a barát, Paul Walker emléke. Rajkovics György


21

Autósok, motorosok, stop!

Fotó: Volkswagen

2015. március 10. | 11. szám

Két éve a Golf, idén a nagyobbik testvére hódította el a trófeát, méghozzá meggyőző fölénnyel

A 2015. Év Autója: Volkswagen Passat A most is zajló 85. Genfi Autószalonon az új Volkswagen Passatot választották a 2015. év legjobb európai autójává. A „Car of the Year” címről idén 22 ország 58 autós szakírója döntött; a nemzeti képviselők számát az adott ország autóiparának súlya határozta meg. A középkategóriás német limuzin – és annak kombi változata – nagy fölénnyel lett első: 340 pontot kapott, tehát csaknem 100-zal többet, mint a második helyezett. A Volkswagen legutóbb két éve vitte haza az Év Autója díjat, akkor a Golf hetedik generációját ítélték a legjobbnak. A Passatnak 42 év alatt ez immár a 8. generációja, és minden eddigi rendkívül sikeres volt – mondhatni a világ legkeresettebb középkategóriájú autói közé tartozott. 2013-ban például 1,1 millió darab kelt el belőle, a legtöbb a Volkswagen Group termékeiből. A legújabb nemzedék sikeréhez nagyban hozzájárul, hogy innovatív fejlesztések egész sorát vonultatja fel. Ilyen például az Active Info Display (teljes egészében digi-

tális kombinált műszeregység, amelynek központi kijelzője akár 12,3 hüvelykes is lehet), az alkalmazásokra épülő, táblagépes hátsó

Kérhetők még az autóhoz minden körülmények között tökéletes üléspozíciót biztosító ergoComfort ülések is. A pakolhatósággal sem lesz

tékával érkezik, amelyek teljesítménye 88-tól 206 kW-ig (120–280 LE) terjed. A korszerű erőforrások akár 20 százalékkal alacsonyabb fogyasztással és széndioxid-kibocsátással üzemelnek, s természetesen mindegyikük teljesíti az Euro 6 emissziós szabványt. Ugyancsak minden verziót start-stop, illetve energiaviszszatápláló rendszerrel szereltek fel. Külön újdonság, hogy az autóból készül egy hálózatról tölthető hibrid változat is, amely 155 kW (211 LE) rendszerteljesítményével a Volkswagen eddigi legerősebb plugin hibridje. Tisztán elektromos üzemmódban állítólag akár 50 kilométer megtételére is képes lesz. (f.hu, vgy)

szórakoztató berendezés (Rear Seat Entertainment), valamint a gyalogosfelismeréssel működő vészfékfunkcióval kiegészített Front Assist plus rendszer. Ezeken kívül világviszonylatban is újdonságnak számít a vontatmánnyal tolatást segítő Trailer Assist System, valamint a dugóban történő haladást segítő technika.

gond: a szedán csomagtere 586 literes, a kombié 650 és 1780 liter között választható meg. Az autó egyébként alig lett hosszabb (4,76 m), tengelytávja viszont 80 mm-rel megnőtt (2,79 m). Az új Passat összesen tíz, közvetlen befecskendezésű és turbófeltöltésű benzines, illetve dízelmotor válasz-

A döntősök sorrendje, pontszámaikkal együtt 1. Volkswagen Passat

340

2. Citroën C4 Cactus

248

3. Mercedes-Benz C-osztály

221

4. Ford Mondeo

203

5. Nissan Qashqai

160

6. BMW Active Tourer

154

7. Renault Twingo

124


22

Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

Elviselni a jót és a rosszat Horatius, a római költő mondja: „Tanuld meg helyesen elviselni a nagy szerencsét”. A napokban hozták a hírt, hogy megnyitott az egykori hajléktalan kávézója, aki több mint hatszáz millió forintot nyert a lottón… Nekünk, keresztényeknek fontos tudnunk, hogy a balszerencsében nem szabad reményvesztetté, a jó sorsban pedig felfuvalkodottá lennünk. Mert mindkettő megfertőzi az ember gondolatvilágát, s még a jó sors is balul sülhet el… Helyesen elviselni a nagy szerencsét, s helyesen túlvészelni a balsorsot – ha így tudnák élni, minden bi-

Belső utakon Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

Az emberi személyiség az én-koncepciónak köszönhetően állandóan formálódik annak a képnek az irányában, amilyennek gondoljuk magunkat. A legerősebb vágyaink formálják a valóságot, segítenek a számunkra pozitív változás elérésében. A gondolataink befolyásolják az egészségünket, a boldogságunkat, az anyagi helyzetünket. A vágyaink a gondolkodásunk fegyelmezésével kell hogy összhangban álljanak. Ha el szeretnénk érni valamely célunkat, összpontosítunk a megvalósulás felé vezető útra, a negatív gondolatokat pedig kizárjuk az elménkből. Gondolkodásmódunk az életünk legfőbb formálója. A mai személyiségünk az életünk során tanúsított gondolatok következményeiből épült fel. Sőt, az életünk a gondolkodásmódunk közvetett vagy közvetlen következménye. A mai életünk a mi érdemünk. Akár elégedettek vagyunk vele, akár nem, hiszen mi formáltuk ilyenné. A tudatos elménk uralása által bármikor új kerékvágás-

Csallóköz

Tanácsadó

zonnyal élhetőbbek lennének mindennapjaink. A nagy szerencse a legtöbb esetben várat magára. Nem jellemző, hogy sokan ilyen összeget nyernének a lottón. A rossz gyakoribb velejárója mindennapjainknak. Meg is fertőzi mindennapjainkat: családi, munkahelyi, egyszerűen emberi kapcsolatainkat. Ki kell mondanunk: önzők vagyunk, a legtöbbször csupán saját magunk javát keressük. Ahogy mondani szoktuk: minden szentnek maga felé hajlik a keze… Ugyanakkor az is igaz, sokan vannak környezetünkben, akik félre tudják tenni önös érdekeiket, akik mernek és akarnak tenni a közjó érdekében is. Akik

adakozóak. Akik – ha tehetik – segítenek másokat, anyagi javaikból másoknak is juttatnak… A nagyböjti időszak arra is nagyszerű lehetőséget kínál, hogy elgondolkodjunk azon, vajon hol tartok én? Él bennem a remény? Érdemesnek tartom a másikat arra, hogy segítsek neki? S akkor is megtegyem ezt, amikor már oly sokat csalódtam? Amikor hála helyett csupa hálátlanságot tapasztaltam? Valahol fel van írva minden jó, amit tettem. S jóleső érzés, ha a szívem azt mondja: hibáim ellenére is engedem, hogy a jó felülkerekedjék bennem…

Hatalmunkban áll meggyógyítani az életünket! (LIV.)

De vajon mit kell tenni? ba terelhetjük az életünket, ha képesek vagyunk a fegyelmezett gondolkodásra. Tudatosan olyanná tehetjük az elménket, amely alapjaiban változtatja meg életünket: szabaddá, szárnyalóvá, gazdaggá. Mindennek eléréséhez két dolgot kell tennünk: El kell szánnunk magunkat a pozitív változás iránt! Ki kell zárnunk a fejünkből azokat a gondolatokat, amelyek ellentétesek a céljainkkal, és a megvalósulásukat gátolják. Az emberi elme talán a legcsodálatosabb dolog, ami a Földön létezik. Titkos üregek millióit rejti, amelyekben elménk világa formálódik. Ha pozitív hatásokkal látjuk el elménket, ezekben az apró üregekben megbújnak gondolataink, és formálják személyiségünket. Ha a tudatos elménket ilyen módon tápláljuk, a személyiségünk változása összhangban lesz azzal az ideállal, amit célként tűztünk magunk elé. Elménk tudatos átformálása nem mindig egyszerű feladat, és nem mindig érünk célba rövid idő alatt. A jelenlegi elménket egész életünkben formáltuk, tehát ne várjuk, hogy csettintésre minden új kerékvágásba kerül. A változás mindig erőfeszítést követel. Minél nagyobb erőfeszítést vagyunk képesek kifejteni, az elménk annál hathatósabb és gyorsabb változására számíthatunk. Vedd sorra életedben, mi az, amiért hálás lehetsz. A lelkedben megtalálod a válaszokat. Lehet egy barát, akit szeretsz, lehet

egy mosoly, egy kedves gesztus, egy meglepetés, bármi, amit a szívedben, lelkedben őrzöl. Fontos, hogy átérezd a tiszta szeretetet, amely megnyitja a szívedet és a lelkedet. Szinte ragyogni tudsz majd, ha hálát adsz mindenért. A legfontosabb kincsek a kapcsolataid, találd meg azt a valamit, amiért há-

érzed majd magad, begyógyulnak régi sebeid, és tudod majd orvosolni a másokét is. Felelősséggel tartozol önmagadért, és azért, hogy milyen érzéseket adsz azoknak, akikkel találkozol, akikkel együtt vagy. Mindenki, akivel földi ittléted során találkozol, akár csak futólag vannak jelen az életedben, fonto-

Net-felvétel

lát tudsz adni, hiszen mindig létezik olyan, csak nem tudatosítjuk, s köszönd meg. Az életedben a legnagyobb lecke az, amikor rosszak, gonoszak hozzád, de ha békés tudsz maradni, ami ugyan nagyon nehéz, és szeretetet sugárzol, nem tudnak neked ártani. Észre fogják venni a lelked fényét, azt, hogy az Égiek vezetnek téged, így nem tudnak majd veled mit kezdeni, s ez egy óriási erő. Ha kinyitod a szíved, és megtöltöd csodálatos szeretettel és megbocsátással, megnyílik számodra egy új ajtó, s szinte a Mindenség tárul majd a szemed elé. Biztonságban

sak, mert a szívükbe beírhatod szereteteddel a nevedet, ők pedig beírják a tiédbe a nevüket, és ne feledd, nem viszel mást magaddal innen, csak a lelkedbe írt emlékeidet, érzéseket, tapasztalásokat, hiszen így fejlődik, tökéletesedik s fényesedik a lélek, s így tudsz majd újra közel kerülni a Teremtődhöz, az Angyalokhoz, és Önmagadhoz is. Ha a szívedet szeretettel, alázattal, megbocsájtással töltöd meg, akkor egyszercsak eléred, hogy pozitívvá változik a tudatod is. A pozitív tudat pozitív életet ad! Indulj hát el ezen az úton! Hidd el megéri! (Folytatjuk)


23

Tudósítás

2015. március 10. | 11. szám

Egy iskola a felvidéki szórványban Bemutatkozik az Alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola szomszédságában, a másik a Paulisz rancson található, ahol akár (szülői engedéllyel) lovagolni is lehet. A kollégiumban lakó diákok este 9 óráig a wifivel ellátott iskola épületében tartózkodhatnak, a tanuláson kívül filmet nézhetnek, táncolhatnak, pinpgpongozhatnak s egyúttal mindkét kollégiumban diákjaink kipróbálhatják receptjeiket, süthetnek-főzhetnek a rendelkezésükre álló konyhában. A fiúk az iskola épületében lévő kondicionáló teremben rendszeresen fejleszthetik izmaikat. Az is előnynek számít, hogy diákjaink részére péntekenként legkésőbb 12.15-re befejeződik a tanítás. Nagyon tudunk örülni diákjaink sikereinek és eredményeinek, hiszen elsősorban az ő érdeküket szeretnénk szolgálni. Büszkeséggel tölt el, hogy a múltban a 736 középiskola közül az angol nyelvű érettségi vizsgák eredményei alapján a mi iskolánk volt az első, ugyanúgy a szlovák nyelvű versenyeken, a felmérések, a statisztika alapján az elsők között vagyunk. Az is öröm számomra, hogy a sikeres pályázatainknak köszönhetően diákjaink utaztatási és egyéb kedvezményben részesülnek. Örömre ad okot, hogy végzős diákjaink közül a statisztikai mutató alapján minimális a munkanélküliek száma. Fontosnak tartjuk, hogy az életben a végzős diákjaink helytálljanak és érvényesüljenek. Sokat lehetne szólni az egyéb nemzetközi pályázatokról, melyekbe szintén bekapcsolódnak diákjaink és ezeknek a pályázatoknak köszönhetően Magyarországra, Hollandiába, Olaszországba és Finnor-

szágba is eljuthattak diákjaink. Ez év májusában egy környezetvédelmi projektnek köszönhetően Norvégiába utazhatnak ki diákjaink. Az oktatáson kívül egyéb kulturális és oktatási rendezvényeknek adtunk a múltban otthont. A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara gyakorló középiskolájaként szerveztünk találkozókat, konferenciákat. Nálunk került sor az első szórványkonferenciára, a különböző nyári egyetemek, a gyermektáborok megszervezésére is. Minden ilyen találkozónak közösségformáló küldetése is van. Legutóbb Esterházy János keresztútja került felszentelésre iskolánk területén. Minden rendezvényünkkel, ünnepségünkkel nemcsak a Zobor vidéki magyarság megmaradását szeretnénk biztosítani. Büszkék vagyunk csallóközi diákjainkra is, akik méltóképpen képviselik közösségünket. Örülünk annak, hogy ebből a régióból is évente érkeznek hozzánk olyan diákok, akik különböző versenyeken, vetélArchív felvételek

A Nyitrai járásban a magyar tanítási nyelvű gimnázium megszűnése után 24 évig szünetelt a magyar nyelvű középfokú oktatás. A múltban 1960-tól 1995-ig 16 magyar tanítási nyelvű alapiskola szűnt meg Zoboralján. Napjainkig ezekből 7 iskola maradt meg, melyből 3 teljes szervezettségű alapiskola. Az Apáczai Közalapítvány, az Illyés Alapítvány pályázataiból sikerült fokozatosan kialakítani a tantermeket, és az említett alapítványok támogatásával épülhetett fel az alsóbodoki szakközépiskola melletti kollégium is. Évről évre sikerült a magyar anyanyelvű szülők gyerekeit megmenteni, összesen a mai napig 300 diák nyert felvételt, s ha nem jött volna létre a szakközépiskola, a zöme közülük biztosan szlovák tanítási nyelvű iskolát választott volna. Jól tudjuk, a magyar iskola nemcsak a magyar nyelvű oktatást, hanem a magyar közösséghez, a magyar családhoz, magyar kultúrához, magyar szülőföldhöz és magyar anyanyelvhez való kötődést is jelenti. De ugyanúgy sikerként könyvelhetjük el a szlovák nyelv elsajátítása terén azt a tényt is, hogy a megye szakközépiskolái közül rendszeresen a legjobb eredményeket érjük el. Az elmúlt tanévben a szlovák nyelv és szlovák irodalom tantárgyból a legjobb eredményt értük el a szakközépiskolák közül Nyitra megyében. Ennek bizonyítéka, hogy a magyar nyelvterületről érkező diákjaink a négy év elvégzése után kitűnően elsajátítják a szlovák társalgási nyelvet. Két kollégiummal is rendelkezünk: az egyik rögtön az iskola tő-

kedőkön mérettetnek meg. Vannak köztük sikeres matematikusok, versés prózamondók, s az is elmondható róluk, hogy kiváló a szervezőképességük is. Iskolánk Rákóczi Szövetségének elnöke is a Csallóközből van. Bízunk abban, hogy az elkövetkezendő években is egyre több végzős alapiskolás tanuló választja a továbbtanulás céljából az Alsóbodoki Magyar Tanítási Nyelvű Magánszakközépiskolát. Célunk és feladatunk az, hogy ne csak az érettségi és felvételi vizsgákra készítsük fel diákjainkat, hanem az életre való felkészítésben is támaszuk legyünk neveltjeinknek és tanítványainknak. Nyitra-vidéken csak közös erővel, együttműködéssel és összefogással, a színvonalas oktatás jelszavával végezhetjük mindennapi munkánkat. Tudom, ehhez szükség van a kiváló eredményekre is, de nem szeretnénk versenyistállóvá válni, ahol kizárólag a megmérettetésre, a versenyekre, az ádáz küzdelmekre készítjük fel diákjainkat. Müller Péter írta egy cikkében, hogy ő nem olyan iskolát keres unokáinak, ahol sok tudást, ismeretet és az érvényesüléshez szükséges kemény kiképzést – hanem ahol jó szót is kapnak. Nos, mi is azt szeretnénk biztosítani, hogy diákjaink még mielőtt sikeres tanulmányaik befejeztével elhagynák az iskolát, olyan útravalót kapjanak, mely az egymás iránti megbecsülésre, tiszteletre vall, vagyis egyik célunk, hogy a jó szó erejével vértezzük fel őket! Ez év őszén tartottuk nyílt napunkat, de minden érdeklődő végzős tanulót szüleivel együtt szívesen látunk oktatási intézményünkben a hét bármelyik napján. Elérhetőségünket az iskola honlapján (www.sssp.sk) találják meg az érdeklődők. Hajtman Béla, iskolaigazgató


24

Csallóköz

Olvasószolgálat

Szakemberrel vagy maga végzi el a felújítást? Kertész László Balázsfa Amit csak tudok, sajátkezűleg csinálok. Sajnos vannak nagyon rossz tapasztalataim a szakemberekkel, de tisztelet a kivételnek. Tájainkon jellemző, hogy a „szakemberek” áhítoznak a nyugati fizetésért, viszont az elvégzett munka minőségen aluli. Fontos, hogy haladjanak a korral, fejlesszék magukat.

Almási Lajos Alistál Inkább magam végzem el a munkát. Ez nem jelenti azt, hogy nem bízom a szakemberekben, csak jobb szeretem én megcsinálni. Ha nehézségem támad, akkor van egy ügyes kőműves fiam, aki mindenben segít, és mindent megcsinál, amire kérem.

Banyák Valéria Nagymegyer Attól függ, milyen munkáról van szó. Amikor fiatalabbak voltunk, még magunk csináltuk a felújításokat, kifestettünk vagy bármi más szóba jöhetett. Most már inkább szakemberekre bízzuk ezeket.

Gyógyszertári ügyelet DUNASZERDAHELY – március 10.: Aloe patika (Rózsa utca); március 11.: Korzó patika (Jesenský utca); március 12.: Aevitas (Fő utca); március 13.: Gryf patika (Fő utca); március 14.: Viktória patika (Nagyabonyi út); március 15.: Tesco patika (Tesco); március 16.: Korzó patika (Jesenský utca). GALÁNTA – március 10.: Fő utcai patika (Fő utca); március 11.: Areál zdravia (Nálepka utca); március 12.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); március 13.: Klokner (Hódi út); március 14.: Medicana (Posta utca); március 15.: Sun Pharma (Kaufland); március 16.: Fő utcai patika (Fő utca). KOMÁROM – március 10.: Duna patika (Duna utca); március 11.: Lachesis (Jókai utca); március 12.: Tabletka patika (Mély utca); március 13.: Kórházi patika (Megyercsi út); március 14.: A & Z patika (Petőfi utca); március 15.: Dr. Max (Kaufland); március 16.: Terra Rosa (Vársor utca).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (március 12–18.) Chappie (amerikai scifi): 15.00, 17.30, 20.00, 22.20, szombat 10.00, vasárnap 12.30; Csocsó-sztori (spanyol animációs film): 13.15, 15.30, 17.40, szombat–vasárnap 11.00; Üzlet bármi áron (amerikai vígjáték): 14.30, 16.30, 18.30, 20.30, 22.30, szombat 10.30, vasárnap 12.30; A Madagaszkár pingvinjei (amerikai animációs film): szombat–vasárnap 11.15; Csingiling

Almási Attila Csallóközkürt Többnyire magam végzek mindent a ház körül. Igaz, előfordult már, hogy valamilyen munka elvégzésére szakembert hívtam, de én jobban bízok abban, amit saját kezűleg csinálok meg vagy készítek el.

Vojtík Szimona felvételei

Véradók

Élő nyelv

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson március 3–4-én a következő személyek adtak vért:

Misad Katalin rovata

Dunaszerdahely: Szabó Erik, Mgr. Tóth Pál, Juhos Tibor, Molnosi András, Forró Imre, Somogyi Oszkár, Lelkes István, Lelkes Petr, Vojtík Károly, Gál Norbert, Mgr. Vörös Rozália, Molnár Mókus Renáta; Nagyudvarnok: Tóth János; Alistál: Hideghéty Péter; Süly: Botló Beáta, Krázel Stanislav; Bögellő: Ollári József; Felsőpatony: Szalai Veronika; Várkony: Bognár György, Herdics Balázs; Dióspatony: Mezei Mária; Bős: Czére Balázs; Keszölcés: Kudličková Eva; Vásárút: Kálmán Éva.

és a Soharém legendája 3D (amerikai animációs film): 13.00, 16.15, szombat–vasárnap 10.15; Hős6os 3D (amerikai animációs film): szombat 11.45; Jupiter felemelkedése 3D (amerikai scifi): 13.45, 18.00; Spongyabob: Ki a vízből! (amerikai animációs film): 16.00, 18.15, szombat–vasárnap 12.00; A szürke ötven árnyalata (amerikai dráma): 14.45, 17.15, 18.45, 19.45, 21.15, 22.15, szombat–vasárnap 12.15; Ahol a szivárvány véget ér (amerikai–angol vígjáték): szombat–vasárnap 11.30; Ameri-

„Kérjük kedves látogatóinkat, hogy kabátjaikat hagyják a ruhatárban!” – olvastuk egy kisvárosi művelődési ház előcsarnokában. Nyelvünkben a birtokos személyjelezés egyik alapvető szempontja a többes számú birtokoshoz külön-külön tartozó egy birtok kifejezése. A magyar nyelvre általában jellemző, hogy nem halmozza a többes számú szóalakokat, hanem inkább az értelmi egyeztetés szabályai szerint jár el. Gondoljunk csak a két fiú, a pogácsát eszem vagy a kesztyűt húzott szerkezetekre, melyekben a logikai, illetve nyelvtani szempontból többes számúnak bizonyuló főneveket egyes számban használjuk. Példamondatunkban is felesleges a többes számú birtok jelölése, hiszen feltételezzük, hogy minden egyes látogató egyszerre csak egy kabátot visel. Ennek következtében a kérést így módosíthatjuk: „Kérjük kedves látogatóinkat, hogy kabátjukat hagyják a ruhatárban!”.

kai mesterlövész (amerikai filmdráma): 15.10, 19.30, 22.10; Annie (amerikai vígjáték): szombat–vasárnap 10.40; Csingiling és a Soharém legendája (amerikai animációs film): péntek 13.00; Focus – A látszat csal (amerikai film): vasárnap 11.45; Joker (amerikai krimi): 22.00; Jupiter felemelkedése (amerikai sci-fi): szerda 18.00; Kéjlak (amerikai thriller): 16.30, 20.30; Kingsman: A titkos szolgálat (amerikai–angol akciófilm): 13.30, 17.00, 19.45, 22.20; Kódjátszma (angol–amerikai

életrajzi dráma): 20.15; Liza, a rókatündér (magyar vígjáték): 17.50, 20.00. március 11.: GALÁNTA, DK MOZI A mindenség elmélete (angol életrajzi dráma): 19.00; március 12–13.: Vybíjaná (cseh vígjáték): 19.00; március 13–14–15.: Spongyabob: Ki a vízből! (amerikai animációs film): 16.30; március 13–14.: A szürke ötven árnyalata (amerikai dráma): 21.30; március 14–15.: Éjszakai hajsza (amerikai akciófilm): 19.00.


25

Olvasószolgálat

2015. március 10. | 11. szám

Net-felvételek

Kultúra Kiállítás DUNASZERDAHELY – Március 31-ig megtekinthető Holop Ferenc önálló kiállítása a Csallóközi Népművelési Központ Gallery Nova kiállítótermében. SOMORJA – Március 20-ig látható Bokor Tomáš festménykiállítása a művelődési központban.

Színház

A 100 legsikeresebb hazai magyar DUNASZERDAHELY – Március 16-án, hétfőn este 6 órakor A 100 legsikeresebb szlovákiai magyar című magazint mutatják be a művelődési központ mozitermében. Meglepetés vendég: Rakonczai Gábor. A Családi Könyvklub és a művelődési központ meghív minden kedves könyvbarátot: A 100 legsikeresebb szlovákiai magyar című exkluzív magazin díszbemutatójára! Ismerje meg ön is napjaink legsikeresebb szlovákiai magyarjait, akik itt élnek velünk, akikre büszkék lehetünk! Egy exkluzív szórakoztató magazin: Kossuth-díjas művészek, tudósok, sportolók, zenészek, feltalá-

lók, kimagasló szintű vállalkozások vezetői – a legjelentősebb, országos vagy világhírű személyiségek kaptak helyet ebben a csaknem 120 oldalas magazinban! Mi a siker? Hogyan jutunk a csúcsra? Riportok és vallomások a sikerről... Legyen a vendégünk erre az estére, legyen ön is az elsők között, akik a helyszínen – egy nappal a megjelenés előtt – elolvashatják a magazint!

MEGLEPETÉS Az est díszvendége: Rakonczay Gábor – aki a közelmúltban olyan kalandra szánta el magát, amelyet

előtte még senkinek sem sikerült véghezvinni! Nekivágott, hogy egyszemélyes kenuján átevezzen az Atlanti-óceánon a világon elsőként! Rendszeresen tart előadásokat, eddig öt országban, több mint ötvenezer ember hallotta célmegvalósítással kapcsolatos előadásait. Vallja: mindannyiunk feladata, átkelni önmagunk óceánján... Rakonczay Gábor – Budapest, London, New York, Berlin után elvállalta, hogy Szlovákiában elsőként Dunaszerdahelyen tart előadást a sikerről, a célmegvalósításról, az emberi küzdelem és az emberi lehetőségek határairól... A belépés díjtalan – legyen ön is a vendégünk! (csk)

Országos bábos képzés DUNASZERDAHELY – A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet országos bábos képzést szervez a Duna Menti Tavaszra, a Duna Menti Tavasz válogatófesztiváljaira való felkészülés címen. A képzés célcsoportja: a bábcsoportok vezetői, a bábozással foglalkozók. Helyszín: Dunaszerdahelyen, április 17–19. között (péntek–szombat–vasárnap), a Szabó Gyula utcai Építészeti Szakközépiskola épületében. A képzést Kecskés Marika bábszínész vezeti. A nem aktív csoportvezetők, érdeklődők jelentkezését is várjuk. Jelentkezési határidő: 2015. április 10-ig az alábbi módon: e-mail: dmt@csemadok.sk, intezet@intezet.sk, Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, P.O. Box 16, Bacsákova 240/13., 929 01 Dunajská Streda; elektronikus úton: a www.intezet.sk weboldalon, az Aktuális/Szakmai képzések menüben. A képzés részvételi díja 15 Eur. Bővebb információk: telefon: 031/552 24 78 (Molnár Zsuzsanna, Takács Ottó), az intézet honlapján: www.intezet.sk (csm)

A Csemadok archívumából

KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, március 10.: Caligula helytartója (19.00, Vágsellye, bérletszünet); március 11.: A három kismalac (9.00, 11.00, Dunaszerdahely, mesebérlet); március 14. és 17: Különös házasság (19.00, 11.00, bérletszünet, gyermek bérlet).

Vegyes DUNASZERDAHELY – Március 12-én, csütörtökön este 7 órától Huszka Jenő–Martos Ferenc: Lili bárónő című operettelőadását tartják a Komáromi Jókai Színház bemutatásában. Rendező: Méhes László. – Március 15-én, vasárnap délután 4 órától a magyar szabadságharc évfordulójára emlékeznek a művelődési központban és az 1848–49-es emlékműnél. KOMÁROM – Március 12-én, csütörtökön este 6 órától Aki Kaurismäki: Le havre című filmjét vetítik a Vasmacska Filmklubban. – Március 31-én, kedden este 7 órától a városi művelődési központban közös koncerten lép fel Kökény Attila és a világhírű szlovák Cigánski diabli zenekar. Utóbbit ma az etno- és világzenét játszó egyik legjobb társulatnak tartják, amely 3 kategóriában is megnyerte az amerikai zeneipar egyik legrangosabb elismerését, a Grammy-díjat. A koncertre elővételben a 035/771 35 50-es és a 0905 892 579-es telefonszámon, illetve személyesen a művelődési házban (Hradná 1) lehet jegyet vásárolni.


26

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény

Névnapok Március 10.: Ildikó, Bruno, Branislav Március 11.: Szilárd, Angela, Angelika Március 12.: Gergely, Gregor Március 13.: Ajtony, Krisztián, Vlastimil Március 14.: Matild, Matilda Március 15.: Kristóf, Svetlana Március 16.: Henrietta, Boleslav

Heti évforduló 75 éve, 1940. március 10-én halt meg Bulgakov szovjet–orosz író. 2011. március 10-én, 76 éves korában meghalt Ranschburg Jenő pszichológus. 1955. március 11-én halt meg Alexander Fleming, a penicillin felfedezője. 6 éve, 2009. március 11-én halt meg Bacsó Péter filmrendező. Március 12. Szent Gergely, a tudósok, tanárok, tanulók, valamint a zene védőszentjének ünnepe. 1922. március 12-én született Jack Kerouac író, a beat-nemzedék tagja. 136 éve, 1879. március 14-én született Albert Einstein fizikus. 1951. március 14-én készült el Einstein híres nyelvkinyújtós fotója. 167 éve, 1848. március 15-én győzött Pesten a forradalom, amely a magyar nemzet szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki.

IGEKÖTŐ

SZEMÉLYI ÁLLOMÁNY

KOHOLT

CUKROS

IDŐSEBBNEK MOND

DÍSZÍTŐ MOTÍVUM EGYHÁZI RUHÁKON

ESZTENDŐ

R. 1. RÉSZ AMPER

R. 2. RÉSZ

ÓKORI ZSIDÓ PÉNZNEM

INDULATSZÓ

E TEHÉNPÁSZTOR

R. 3. RÉSZ HANGJEGY

CSATATÉR

KÉRDŐSZÓCSKA

NEM AZZAL

LÖVÉTE – ROMÁNUL (LUETA)

SZESZES ITAL – RÉGIESEN

EDE, HUGÓ

MŰVEL

SULFUR, GALLIUM FARMERMÁRKA ITTRIUM, LANTÁN HANGRÉS, HÉZAG

R. 4. RÉSZ

A ROTOR SZÉLEI

NIGÉRIAI ATLÉTA, SPRINTER

GENERAL MOTORS, röv. NÉVELŐ

IDEJÉT MÚLT

NŐI NÉV

A KÚT KÖZEPE POSZTÓFAJTA

FEHÉRNEMŰ TÉL – SZLOVÁKUL

VALAMIVÉ TESZ

ÁLLAT AZ ILLETŐ

Népi bölcsesség Ha március 10-én fagy, még negyven napig lehet fagyra számítani. Ha Gergely napján zord az idő, a rókalyukból róka jön elő, de ha azon a napon ragyog a nap, a róka még két hétig kuckójában marad.

Aforizma Ki árnyak után kész szaladni, mindig rosszul jár, amiért nem tudott a helyén maradni. (Charles Baudelaire)

ZÉRUS ARZÉN, NOBÉLIUM

... OVO, ELEVE

KELET

FONTOS VITAMIN

Á

E heti rejtvényünkben Jean-Jacques Rousseau francia filozófus, író egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. A 9. szám helyes megfejtése: Egyet szeretni nagyon kevés, mindenkit szeretni felületes dolog. (Sören Kierkegaard) Sorsolással könyvet nyert: Lengyel Magdolna (Padány). Gratulálunk!

Fejtörő

Foghíjas szavak Az alábbi hiányos szavakat egészítse ki személynevekkel. 1. …nder 2. sp…tőr 3. egyip… 4. a…y 5. bonv… Az előző szám helyes megfejtése: ürge, gyík, agár, ebek. Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el.

Moss fogat naponta kétszer!

Vojtík Szimona felvétele


27

Szabadidő

2015. március 10. | 11. szám

Net-felvétel

Heti horoszkóp 2015. március 10–16.

Ossián-koncert Alistálon Március 21-én a magyar heavy metal történetének legsikeresebb zenekara koncertezik a futballpályán, rossz idő esetén a kultúrházban. Belépő a helyszínen 10 euró, elővételben 8 euró. Jegyek kaphatók Nagymegyeren a Tunyó Tanyában, valamint az alistáli polgármesteri hivatalban. (–)

Játék! Nyerjen páros belépőjegyet az Ossián zenekar március 21-i koncertjére! Kérdésünk: Ki a zenekar énekese? Válaszaikat március 13-ig várjuk elérhetőségeink valamelyikére.

Viccplacc Az agresszív kismalac egy fenyőfán üldögél. Arra megy a medve és megkérdezi: – Mit csinálsz itt kismalac? – Cseresznyét eszek. – De hát ez egy fenyőfa! – Na és? Hoztam magammal! A bolondok házában az egyik ápolt kedveskedni akar az új orvosnak: – Tudja, doktor úr, mi magát mindannyian sokkal jobban szeretjük, mint az elődjét. – Valóban? És miért? – Valahogy olyan közülünk valónak érezzük... – Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol? – Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus, ha nagyon ügyes vagyok, politikus. Hasfelmetsző Jack kedvenc mondása: – Az igazi szépség belülről fakad! Az indián család ül a tűz körül. A kicsi egyszercsak piszkálni kezdi a tüzet. Rászól az apa: – Kisfiam! Ne bántsd a telefont!

A BMW-s és a trabantos versenyeznek. A BMW-s nagyon keménykedik, hogy megveri a trabantost. Elindulnak. A trabis jól kapta el a rajtot. Mennek 60-al, a trabis ott van a BMW mellett. Mennek 100-al, még mindig ott van mellette. Mennek 150-el, még mindig ott van mellette. Már a BMW-s maximumán mennek, amikor a trabis letekeri az ablakot és átkiabálja: – Helló! Nem tudja véletlenül, hogyan kell egyesből kettesbe váltani? Két fekete macska beszélget: – Már reggel tudtam, hogy peches napom lesz! – Honnan? – Egy fekete sportkocsi ment át előttem az úton. Az apa elhatározza, hogy meglátogatja a kollégiumban lakó fiát. Felül a vonatra, és péntek éjszaka meg is érkezik a kollégiumba. Becsenget, majd amikor egy álmos hang megszólal a kaputelefonba, megkérdezi: – Itt lakik Kovács János? – Igen, rakja csak le a kapu elé, majd reggel fellocsoljuk – hangzik a válasz.

Kos (III. 21.–IV. 20.) Most legyen nagyon bátor, és bólintson, ha hívják, ha ajánlatot tesznek, mert minden az ön javát fogja szolgálni. A fejlődés lehetősége áll ön előtt, sokat tehet önmagáért, ha új és ismeretlen útra lép. Ugyanakkor sok esemény alaposan leterhelheti, keressen módot a pihenésre, a feltöltődésre.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Ezen a héten gyakran fogja tapasztalni, hogy a cél nem minden esetben szentesíti az eszközt. Nem baj, ha nem sikerül minden első nekifutásra, ne hagyja, hogy ez lehangolja! Inkább gondoljon arra, hogy azért kerülnek akadályok az útjába, hogy gondolkodjon, újra átfogalmazza a terveit.

Bika (IV. 21.–V. 20.) Kicsattan a jókedvtől, remek a hangulata, és másokra is kiváló hatással lesz. Tettvágya sokak szemében már-már irigylésre méltó, humorával megnevetteti az embereket, szellemes énje lehengerli a környezetében élőket és dolgozókat. Ha kitalál valamit, azt képes lesz véghezvinni.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Kiegyensúlyozott napok állnak ön előtt. A jelentős problémák, komoly bajok, váratlan helyzetek jellemzően elkerülik, az esetleges nyűgöket és konfliktushelyzeteket is jól fogja kezelni. Minden nap érkezik egy érdekes, pozitív tartalmú hír, dicséret, mely jó hatással lesz választásaira.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) A heti konstellációk jó kilátásokkal kecsegtetnek, szakmai, magánéleti és anyagi ügyekben is minden lehetőséget megkap arra, hogy továbblépjen, vagy a függő ügyeit rendezze. Viszont tudnia kell, hogy a cselekvést nem halogathatja. Az, hogy egyfolytában tevékenykedik jót tesz majd önnek.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Ennek a hétnek sűrű lesz a programja, ez meg is fogja lepni, mert nem ezt tervezte. Az egymást követő, fordulatokban gazdag történések felrázzák az álmodozásból, viszont érdemes lesz a lehetőségeket megragadni, mert sok új kapu tárul ki, tartalmas emberi kapcsolatok kialakulására van mód.

Rák (VI. 22.–VII. 22.) Fontos, hogy energiáit jól ossza be, ne vállaljon többet annál, mint amennyit biztosan el tud végezni. A kevesebb néha több! Fordítson figyelmet a függőben lévő ügyekre, de ne feledkezzen el a jövőről, legyenek új céljai. Ha okosan tervez, mindig megkapja a kellő energiát.

Bak (XII. 22.–I. 20.) Emberi kapcsolatai fókuszba kerülnek ezen a héten, folyamatosan ösztönzést fog érezni azzal összefüggésben, hogy ápolja és javítsa szakmai, családi vagy akár baráti kötelékeit, és nem utolsó sorban akár le is zárja valamelyiket, ha régóta csak az energiát rabolja az a másik fél.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) A hét eleje annyira leterhelő lesz, hogy egészen szerdáig érezni fogja a hatását, de tartsa szem előtt, hogy bármit meg tud csinálni, és semmilyen kihívás nem lehet akkora, hogy annak ne tudjon megfelelni. Rengeteg tennivalója akad, lesz köztük régebb óta húzódó, és hirtelen adódó feladat.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Nem igazán van rá valódi oka, de egészen csütörtökig keres valamit, kutatja az újdonság lehetőségét, sőt, akár igent mond olyasmire, amiről tudja, hogy nem az ön útja, vagy nem fog önnek hasznot hozni. A pénteki napon lenyugszik, és megérti, hogy a rohanás nem mindig hasznos.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Remek lehetőségeket kínál ez a hét, több életterületen is megcsillogtathatja a tudását, rejtett képességeit. Az az út, ami az elmúlt időszakban kissé beszűkült ön előtt, az most kiszélesedik, világosan látja, merre kell mennie, hogy a maximális eredményeket érhessen el a jövőben.

Halak (II. 21.–III. 21.) A hét elején kissé nehezen alkalmazkodik a hétköznapok ritmusához, a sürgős tennivalók, megbeszélések vagy épp a tanulás helyett inkább békére és nyugalomra vágyik, amit a körülmények aligha biztosítanak. Egészen szerda estig nem lesz nyitott a mélyebb szintű kommunikációra.


28

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés

SZOLGÁLTATÁS Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak, invalidusoknak, valamint anyasági szabadságon lévőknek, akár 5 perc alatt. DS és környéke. Tel.: 0907 723 420. Autók felvásárlása (2000-es évjárattól) azonnali készpénzes fizetéssel DS és környékéről. Tel.: 0905 160 000; 0940 794 709. Egyes- és kettős könyvelés, bérelszámolás és adóbevallások készítése: 0915 84 96 54. Számmisztika, sorselemzés: 0910 942 851. Randevú szoba Győr mellett: +36/20/979 25 62. Gyermekfelügyeletet vállalok három éves kortól: 0904 467 568. Hitel 2000-től 20 000 euróig tartozások, előnytelen hitelek lefizetésére: 0917 373 275. Kölcsönök gyorsan és egyszerűen: 0902 33 08 32.

ÁLLÁS Körzeti rendelőkbe keresünk egészségügyi nővéreket. Számítógépes ismeret előny. Tel.: 0905 605 453. Gropo SK felvesz sofőröket nemzetközi konténerszállításra. Tel.: 0908 757 603.

Önállóan dolgozó, szakképzett szakácsot keresünk pozsonypüspöki éttermünkbe, jó kereseti lehetőség. Tel.: 0903 119 980; 0903 064 990. E-mail: info@racing-motorest.sk Autómosóba munkást keresek (nőket is). Tel.: 0905 464 923. A dunaszerdahelyi székhelyű teherfuvarozással foglalkozó Albatros Kft. gyakorlattal rendelkező szerviztechnikust keres kamionok javítására. Tel.: 0908 084 200.

INGATLAN Eladó vagy kiadó családi ház Dunaszerdahelyen. Tel.: 0908 132 282. Eladó Albáron (Dolný Štál) családi ház 10,7 áras telken. Tel.: 031/552 78 37, este.

LAKÁS, GARÁZS Eladó 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Újfalu): 0911 74 79 36. Eladó részben átalakított garzonlakás Dunaszerdahelyen, az Észak II.-lakótelepen: 0905 562 383. Eladó 2 szobás földszinti lakás Dunaszerdahelyen (Kukučín utca 1216): 0903 433 639. Eladó garázs Dunaszerdahelyen (Smetana liget): 0911 74 79 36. Eladó garzonlakás Dunaszerdahelyen (SzNF): 0905 313 064, este.

KIADÓ – BÉRLET Kiadó 1 szoba konyhás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0918 444 624. Bérbe adó üzlethelyiség (120 m2) 2 km-re Dunaszerdahelytől, Pódafán. Tel.: 0905 416 820. Kiadó szoba konyhás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0911 915 621. Kiadó 1 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Jilemnický utca). Tel.: 0905 551 450. Egy személy részére családi házban bebútorozott szoba kiadó Dunaszerdahelyen. Tel.: 0907 267 517.

GÉPJÁRMŰ Eladó ROWER 45 személyautó nagyon jó állapotban. Tel.: 0915 275 136. Vennék Renault Megan vagy Clio személyautót. Tel.: 0915 27 51 36.

A topolnicai baromfifarm (Galántától 5 km-re) eladásra kínál 8–12 hetes tojó jércéket többféle színben, 1–14 napos brojler kiskacsákat, 1–14 napos mulard májkacsákat (hímeket is), 1–3 napos Landes májlibákat, 7 hetes BIG 6-os pulykákat, tömni való brojler kacsákat és tömni való mulard májkacsákat. A megrendelt áruk házhoz szállítását is vállaljuk! Továbbá eladók tápok és koncentrátumok. Tel.: 0905 450 432; 0905 551 499; 031/78 11 563. Eladók vörös tollú, napos brojler csirkék – 16 hetes tojó hibridek öt fajta színben. Tel.: 031/552 65 92. LOVAS, Kisudvarnok. Tallóstól 3 km-re levő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való MULARD hím májkacsák, tömött MULARD májkacsák élve és tisztítva. Tel.: 031/778 23 53; 0915 291 826.

VEGYES HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. Bontott csirkék, kacsák – csirketisztítást vállalunk: 0905 944 149.

Tüzifa eladó rönk, ill. metélt kiszerelésben Dunaszerdahelyen, a kürti úti fatelepen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551. Eladók ROVADA hosszú fürtű ribizlifák: 2 euró/db. Tel.: 031/552 17 66. Eladó új beton szőlő oszlop (8,5 x 8,5 x 250 cm). Ára: 5,50 euró/db. Tel.: 0904 847 136. Eladó betonkerítés: 0908 042 655.

Mesto Dunajská Streda oznamuje svoj zámer predať

Dunaszerdahely Város eladásra kínálja

podľa § 281-288 zákona č. 513/1991 Zb. Obchodný zákonník v znení neskorších predpisov nasledovné nehnuteľnosti v katastrálnom území Dunajská Streda

az 1991. évi 513. számú törvény (Kereskedelmi Törvénykönyv) 281-288-as paragrafusa és későbbi módosításai alapján a Dunaszerdahely kataszterében elhelyezkedő következő ingatlanokat

formou obchodnej verejnej súťaže: stavba 3 poschodového obytného domu súp. č. 2134, nachádzajúca sa na par. č. 1879/11, par č. 1879/12, par. č. 1879/13, par. č. 1879/14, par. č. 1879/257 a par. č. 1879/258 v katastrálnom území Dunajská Streda, v obci Dunajská Streda, vedená na LV č. 3884 Okresným úradom Dunajská Streda – Katastrálny odbor a pozemky, nachádzajúce sa v katastrálnom území Dunajská Streda, v obci Dunajská Streda, par. č. 1879/11, parcela registra C, druh pozemku zastavané plochy a nádvoria o výmere 41 m2, par. č. 1879/14, parcela registra C, druh pozemku zastavané plochy a nádvoria o výmere 47 m2, vedené na LV č. 6095 Okresným úradom Dunajská Streda – Katastrálny odbor. Základnú informáciu o predmete kúpy je možné získať na adrese: Mestský úrad, Dunajská Streda, Hlavná 50/16., 929 01 Dunajská Streda v kancelárii č. 210 na internetovej stránke: www.dunstreda.sk na e-mailovej adrese: stefan.galffy@dunstreda.eu. Lehota na predkladanie cenových ponúk končí dňa 31. 3. 2015.

nyilvános üzleti verseny-pályázat formájában: a Dunaszerdahely kataszterében elterülő a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal Kataszteri Főosztálya által a 3884-es számú tulajdoni lapon vezetett, az 1879/11, 1879/12, 1879/13, 1879/14, 1879/257, 1879/258-as számú parcellákon elhelyezkedő 2134-es házszámú 3 emeletes lakóház; valamint a 6095-ös számú tulajdoni lapon vezetett 1879/11-es helyrajzi számú, 41 m2 területű és az 1879/14-es helyrajzi számú, 47 m2 területű parcellák. Az ingatlanról információ kapható a következő címen: Mestský úrad, Dunajská Streda, Hlavná 50/16., 929 01 Dunajská Streda, 210-es számú iroda a következő weboldalon: www.dunstreda.sk a következő e-mail címen: stefan.galffy@dunstreda.eu. Az árajánlatok benyújtásának végső határideje: 2015. március 31.


29

Hirdetés

2015. március 10. | 11. szám

ƫƧ ƧƥƧƪƢƙ ƥƧƪƢƙΎΎ͒Ύƛ ͒ ƛƫƫƙƤƤǹƣǼƲƛƫșƬǼƪƬǼƣ ƙƤƤǹƣǼƲƛƫșƬǼƪƬǼƣΎΎ~ΎƦ ~ΎƦƙƙƟƱƥƙƟƱƙƪ ƟƱƥƙƟƱƙƪΎΎ~Ύƨ ~ ƨƧ ƧƲƫƧƦƱƝƨƝƪƢƝƫ ƲƫƧƦƱƝƨƝƪƢƝƫΎΎ~Ύƚ ~Ύƚǿ ǿƫ ƫΎΎ~ΎƜ ~ΎƜƭ ƭƦƙƫƲƝƪƜƙƠƝƤƱ ƦƙƫƲƝƪƜƙƠƝƤƱ

ƠƠȷɀȲȳɂɡɁȷΎɊɀȸȳȵɇɈɡȹ ȷɀȲȳȳɂɡɁȷΎɊɀȸȳȵɇ ȸ ȵɇɇɇɈɡȹ ̰ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̵̱​̵ΎȻȻ˴ ̰ ȽȺȲȯȺ˶ Ƚ ̱̯​̯ Ɇ ̵̱​̵​̵ΎȻȻ˴ ̳̯​̯ΎȳɃɀʑΎ ̳̯​̯​̯ ȳɃɀʑΎ

̰̱̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̰̲̰ΎȻȻ˴ ̰̱̐Ύ ȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆ ̰̲​̲̰ΎȻȻ˴ ̶̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̶̰̯ΎȳɃɀʑ

̰̱̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ΎɆΎ̵̱​̵ΎȻȻ˴ ̰̱̐Ύ ȽȺȲȯȺ˶ ̸̷ Ɇ ̵̱​̵ ̱ ΎȻȻ˴ ̶̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̶̰̯ ȳɃɀʑΎ

̰̲̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̷̵ΎȻȻ˴ ̰̲̐Ύ ȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆ ̷̵ΎȻȻ˴ ̴̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̴̰̯ ȳɃɀʑΎ

̰̲̐ ȽȺȲȯȺ˶Ύ̵̲ΎɆΎ̵̱​̵​̵ΎΎȻȻ˴ ̰̲̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̵̲ΎɆΎ̵̱​̵ΎȻȻ˴ ̴̰̯ ̯ΎȳɃɀʑ ̴̰̯ΎȳɃɀʑΎ

̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ Ɇ ̰̲​̲̰ ȻȻ˴ ̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ΎɆΎ̰̲̰ΎȻȻ˴ ̰̯​̯ ȳɃɀʑ ̰̯​̯ΎȳɃɀʑ

̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̵̲ΎȻȻ˴ ̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ Ɇ ̵̲ ȻȻ˴ ̰̯​̯ΎȳɃɀʑΎ ̰̯​̯ ȳɃɀʑΎ

̷̰̐ ȽȺȲȯȺ˶ ̶̳ΎɆ ̰̲̰ ȻȻ˴ ̷̰̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̶̳ΎɆΎ̰̲̰ΎȻȻ˴ ̵̯ΎȳɃɀʑ ̵̯Ύ ȳɃɀʑ

ƴƪ ƪƝƦƟƝƜƥNjƦƱ ƝƦƟƝƜƥNjƦƱΎƬ ƬǼƚƚƫƲǼƪơ ǼƚƚƫƲǼƪơΎƠ ƠơƪƜƝƬNjƫ ơƪƜƝƬNjƫΎƝ ƝƫƝƬNjƦ ƫƝƬNjƦ

Ύ Ύ Ύ Ύ

̷̰̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ΎɆΎ̵̲ΎȻȻ˴ ̷̰̐ ȽȺȲȯȺ˶ ̸̷ ̸̷ΎɆ ̵̲ ̵̲ΎȻȻ ȻȻ˴ ̵̯Ύ ȳɃɀʑ ̵̯ΎȳɃɀʑ

̱ɆΎ˹Ύ̴͊ ̲ɆΎ˹Ύ̶˴̴͊ ̳ɆΎ˹Ύ̰̯͊ ̴ɆΎ˹Ύ̴̰͊

FEELÁR LÁR

ƙΎȶȷɀȲȳɂʗΎɊȺɂȯȺΎȹɡɀɂΎȶȳȺɇɀȳ ƙΎȶȷɀ ȲȳɂʗΎɊɊȺɂȯȺΎȹɡɀɂΎȶȳȺɇɀȳ Ύ ̰ɆΎȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁȳɂɡȼΎ˹Ύ̱̯Ύ͊ ̰Ɇ ȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁȳɂɡȼΎ˹Ύ̱̯Ύ͊ ͊

Ύ

ȻȷȼȷȻɃȻΎ̲ɆΎȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁȳɂɡȼΎ˹ΎȼȷȼȱɁ Ȼȷ ȼȷȻɃȻΎ̲ɆΎȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁɁȳɂɡȼΎ˹ΎȼȷȼȱɁ

Ʀ ƱƱƴƪ ƴ ƪ ƙƫƜ ƙ ƫ Ɯ ΎΎ~ΎƟ ~ Ύ ƟȖ ȖƬƙ Ƭƙ ΎΎ~Ύƣ ~ Ύ ƣƧ ƧƥƴƪƧƥ ƥ ƴ ƪ Ƨ ƥ ΎΎ~ΎƦ ~Ύ Ʀƴ ƴƜƫƲ Ɯ ƫ Ʋ ƝƟ Ɲ Ɵ ΎΎ~ΎƮ ~ Ʈƴ ƴƟƫƝƤƤƱ Ɵ ƫ Ɲ Ƥ ƤƱ Ɲ ΎΎ~ΎƟ ~ ΎΎƟ Ɵƙ ƙƤ Ƥ ƴƦƬƙ ƴ Ʀ Ƭƙ


30

Csallóköz

Sport

Folytatódik a pontvadászat Dunaszerdahelyi területi bajnokság AZ AG SPORT LIGA MÉRKŐZÉSEINEK MÉRLEGE: öt hazai, kettő idegenbeli győzelem és egy döntetlen. Otthonában szenvedett magas gólarányú vereséget a kisudvarnokiaktól Sárosfa (0:6), a vendégjátékos Horváth Tamás triplázott. Nagyabony szintén idegenben győzött, a királyfiakarcsaiak pedig féltucat góllal leiskolázták Izsap csapatát, játékosuk, Hervay László háromszor is betalált a kapuba. Összesen 24 gól került a jegyzőkönyvbe.

– Bíró Z., Balogh T.; Baka- Balony 1:0 (0:0), g.: Csomor Gy.; Sárosfa–Kisudvarnok 0:6 (0:2), g.: Horváth T. (3), Ravasz T. (2), Csikmák G.; 14.30: Egyházkarcsa–Nagyabony 1:2 (0:2), g.: Edmár A. – Miklós I, Simon Gy.; Csallóközcsütörtök–Lúcs 0:0 Csenke–Szarva 2:0 (0:0), g.: Župa S., Hollósi I. A tabella állása 1. Nagyabony

16 13 3 0 51:14 42

2. Kisudvarnok

16 11 3 2 44:14 36

vodszky A., Bóna P. – Grünfeld L., Kósa D.; Somorja B–Patonyrét 2:0 (2:0), g.: Mezzei J., Csölle P.; Szap–Csallóköznádasd 0:0; Hegyéte– Tárnok 2:0 (1:0), g.: Török G., Kovács A.; Patas–Nagypaka 3:2 (0:1), g.: Csánó L., Bucsinger P., Szűcs K. – Hluško M. (2); Sárrét–Nagyudvarnok 4:0 (3:0), g.: Churý J. (2), Szűcs Ti., Szűcs Ta.; Felső patony–Alistál B 2:1 (0:1), g.: Török Zs., Sakál P. – Bíró Z. Szabadnapos: Pozsonyeperjes.

3. Királyfiakarcsa 16 9 5 2 33:18 32

A VII. LIGA MÉRLEGE: hat hazai győzelem és egy döntetlen. A fordulóban összesen 21 gól landolt a kapukban. Legtöbb gólt (5) Patason és Felbáron láthattak a szurkolók, mindkét mérkőzés a hazaiak győzelmével ért véget. Patas csapatának a 8. forduló után most sikerült győztes meccset hoznia. Az ifik fordulójában négy hazai, egy idegenbeli győzelem és két döntetlen eredmény született. A legtöbb gólt (13!) Csenkén lőtték, ahol a hazaiak 9:4-re nyertek. Csenke színeiben Végh Ádám és Partl Krisztián triplázott. Ugyancsak remek eredményt értek el otthon az illésházaiak Nagyudvarnok ellen (5:0). Összesen 33 gól került a jegyzőkönyvbe. AG SPORT LIGA – 16. forduló: Egyházgelle–Ekecs-Apácaszakállas 1:0 (0:0), g.: Csánó T.; Királyfiakarcsa–Izsap A 6:2 (2:0), g. Hervay L. (3), Lelkes Ta., Lelkes I., Fekete Sz.; Csákány–Alistál 3:2 (0:1), g.: Valocsay I., Chamilla P., Tomanovič L.

4. Egyházgelle

16 9 2 5 25:19 29

5. Csenke

16 8 2 6 32: 29 26

1. P.eperjes

14 11 1 2 54:17 34

6. Lúcs

16 8 2 6 25:24 26

2. Nagypaka

15 10 2 3 50:25 32

7. Cs.csütörtök

16 6 4 6 33:24 22

3. Felsőpatony

15 10 1 4 42:23 31

8. E.-A.szakállas

16 6 3 7 33:36 21

4. Szap

15 8 5 2 21:15 29

9. Sárosfa

16 6 3 7 28:34 21

10. Egyházkarcsa

16 6 2 8 24:33 20

11. Alistál

16 5 4 7 27:33 19

12. Izsap

16 5 3 8 34:49 18

13. Baka

16 5 2 9 19:28 17

14. Balony

16 3 4 9 16:27 13

15. Csákány

16 3 2 11 23:39 11

16. Szarva

16 2 2 12 17:43

8

Legjobb góllövők: 17 – Miklós I. (Nagyabony); 14 – Németh A. (Kisudvarnok); 11 – Ravasz T. (Kisudvarnok); 10 – Simon Gy. (Nagyabony); 9 – Koleszár L. (Izsap), Lukács J. (Ekecs-Apácaszakállas), Varga P. (Lúcs), Valocsay I. (Csákány); 8 – Császár Zs. (Ekecs–Apácaszakállas), Végh V. (Alistál), Szerencsés Z. (Egyházgelle), Edmár A. (Egyházkarcsa). 7. liga DS – 16. forduló: Felbár–Várkony B 3:2 (1:2), g.: Csölley L., Zá-

V. liga – dél

Pusztafödémes–Lég 3:0 0:0); DAC C/Vásárút–Nagymagyar 2:1 (0:0); Jóka–Csallóközkürt 0:2 (0:1); Sopornya–Vága 1:2 (1:1); Jányok–Illésháza 2:2 (0:2); Nádszeg–Diósförgepatony 3:0 (1:0); Nagyfödémes–Hodos 0:0; Alsószeli–Nyárasd 1:1(1:1). A bajnokság állása 16 10 3 3 34:14 16 9 5 2 34:13 16 10 2 4 37:22

5. Cs.nádasd

15 8 3 4 28:23 27

6. Hegyéte

15 6 5 4 28:21 23

7. Nagyudvarnok

15 7 2 6 26:28 23

A tabella állása 1. Csenke

14 11 1 2 71:16 34

2. Alistál

14 9 3 2 48:31 30

3. Illésháza

14 9 1 4 52:26 28

4. Felsőpatony

14 7 5 2 37:21 26

5. Nagyabony

14 7 3 4 49:38 24

8. Somorja B

15 7 1 7 26:25 22

9. Várkony

15 6 3 6 25:34 21

7. Dióspatony

14 6 4 4 31:19 22

10. Alistál B

15 6 2 7 33:36 20

8. Hodos

14 7 0 7 39:46 21

11. Sárrét

15 5 2 8 24:31 17

12. Felbár

15 4 1 10 22:36 13

10. Szarva

14 5 3 6 36:34 18

13. Patonyrét

15 3 2 10 19:44 11

11. Vásárút

14 3 5 6 24:34 14

14. Tárnok

15 3 1 11 20:37 10

12. Baka

14 3 3 8 16:47 12

15. Patas

15 2 1 12 20:43

13. Nyárad

14 1 1 12

7

Legjobb góllövők: 20 – Tomaček L. (Pozsonyeperjes); 17 – Gróf D. (Csallóköznádasd), Vanek D. (Nagypaka); 12 – Santai M. (Nagypaka); 11 – Németh P. (Alistál B); 9 – Fekete A. (Felsőpatony), Sághy F. (Felbár); 8 – Pápai R. (Pozsonyeperjes), Rigo A. (Somorja B), Grünfeld L. (Várkony), Kovács A. (Hegyéte).

6. Pozsonyeperjes 14 7 2 5 43:31 23

9. Királyfiakarcsa 14 6 2 6 28:30 20

9:66

4

14. Nagyudvarnok 14 0 1 13 12:56

1

Legjobb góllövők: 27 – Domonkos Bence (Alistál); 22 – Végh Á. (Csenke); 18 – Nagy E. (Illésháza); 15 – Szolgay A. (Nagyabony), Pelikán K. (Pozsonyeperjes), Mašica Gy. (Csenke); 14 – Miklós Z., Edmár A. (Szarva). Wimmer Ilona

V. liga – kelet

Hodosban nem láttak gólt a nézők

1. Csallóközkürt 2. Pusztafödémes 3. Alsószeli

A tabella állása

Ifik – 16. forduló: Királyfiakarcsa– Dióspatony 3:1 (1:0), g.: Kovacsovics B. (2), Krenek D. – Mezei D.; Csenke–Alistál 9:4 (3:0), g.: Végh Á. (3), Partl K. (3), Šipoš M. (2), Rigó K. – Both R. (2), Domonkos B. (2); Nyárad–Hodos 0:4 (0:0), g.: Vereknyei J., Juhos K. Horváth P., Földes F.; Felsőpatony- Pozsonyeperjes 4:1(2:1), g.: Kevický P., Molnár A., Škultéty V., Lakatos N. – Bugár D.; Vásár út–Nagyabony 0:0; Illésháza–Nagyudvarnok 5:0 (3:0), g.: Ravasz I., Nagy E., Nagy K., Farkas Á., öngól; 13.15: Baka–Szarva 1:1(1:0), g.: Patasi G. – Molnár M.

33 32 32

4. Lég 5. Sopornya 6. Illésháza 7. DAC C/Vásárút 8. Nagyfödémes 9. Nyárasd 10. Jányok 11. Vága 12. Hodos 13. Jóka 14. Nádszeg 15. Nagymagyar 16. Diósförgepatony

16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16

9 6 7 7 6 6 7 6 4 4 4 4 2

2 6 3 2 4 4 1 2 6 5 3 3 2

Csak döntetlenezett a listavezető 5 4 6 7 6 6 8 8 6 7 9 9 11

19:24 29:21 21:21 22:24 17:15 31:32 3::32 30:35 2:24 27:33 17:215 20:36 7:38

29 24 24 23 22 22 22 20 18 17 15 15 9

Nagysalló–Komját 3:0 (1:0); Zsitvabesenyő–Bellegszencse 4:0 (1:0); Perbete–Kozárovce 2:3 (1:0); Ohaj–Szentpéter 1:0 (0:0); Nagykér–Ógyalla 0:4(0:4); Hontfüzesgyarmat–Ekel 2:3 (1:2); Bánov–Naszvad 1:1 (11); Ímely–Marcelháza 0:0. A bajnokság állása 1. Ímely

16 10 5 1

28:15

2. Bánov

16 10 3 3

37:19

35 33

3. Ógyalla

16 8 5 3

41:18

29

4. Kozárovce 5. Nagykér 6. Ekel 7. Bellegszencse 8. Marcelháza 9. Ohaj 10. Szentpéter 11. Nagysalló 12. Naszvad 13. H.füzesgyarmat 14. Komját 15. Perbete 16. Zsitvabesenyő

16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16

9 8 8 8 7 7 6 5 4 4 4 3 2

1 6 3 5 2 6 2 6 4 5 4 5 1 9 4 7 6 6 3 9 2 10 2 11 3 11

39:29 33:28 25:20 33:41 21:21 20:21 37:36 24:36 25:22 17:27 15:40 21:38 24:39

28 27 26 26 25 25 19 19 18 15 14 11 9


31

Sport > Hirdetés

2015. március 10. | 11. szám

Tizenegy éremmel rajtoltak KEMPO – Fantasztikusan kezdte az idei versenyévadot a Bősi Kempo MMA Klub. Gróf Lóránt mester tanítványai immáron hagyományosan a Szigethalmi Utánpótlás Kupán vettek részt elsőként a versenyek közül. A bősi harcosok összesen 11 érmet hoztak: 7 aranyat, 1 ezüstöt, 3 bronzot. Dicsőségüket növeli, hogy a bősiek csak a küzdelmi számokban indultak, így az egyik legeredmenyesebb csapat lett. A csallóközi edző nagyon elégedett volt, kiemelné Károlyi Kende Istvánt és Horváth Andort, akik két számban is győzni tudtak, valamint Horváth Józsefet, aki a torna legnagyobb és leggyorsabb KO-ját produkálta, de élményszámba ment Vaculka Dávid mérkőzése is, aki egy gyönyörű karfeszítéssel fordította meg a küzdelmet, és ezzel hozta a győzelmet. (pzs)

Eredmények: Károlyi Kende István Full Contact 1. hely, Submission 1. hely Horváth Andor Full Contact 1. hely, Submission 1. hely Hegedűs Bence Submission 1. hely Horváth József Full Contact 1. hely Vaculka Dávid Full Contact 1. hely

Soós Attila Submission 2. hely Kopács Adrián Full Contact 3. hely Borbély Benjamin Full Contact 3. hely Takács Kevin Submission 3. hely Bokros Imre Submission 4. hely


32

Csallóköz

Celebsztorik

Ezért nem örült jobban

170 kilósra dagadt

Sok a kérdőjel Boggie körül, miután megnyerte A Dalt. A kommentelők hada kérdezi: Ki az a Csemer Boglárka? Miért ilyen lassú dal megy Bécsbe? Miért nem örül valaki, aki megnyeri a jogot az Eurovíziós Dalfesztiválon való indulásra. Nos, Boggie-t a YouTube használói világszerte ismerik a Parfüm című dalához készült egyedi klipje miatt. A Wars For Nothing című dal pedig ilyen közel Ukrajnához nagyon aktuális. – Nagyon meg vagyok hatódva, nagyon boldog voltam! Köszönöm szépen a bizalmat és a szeretetet! Minden tőlem telhetőt megteszek majd Bécsben – írta Boggie a honlapján.

Nem biztos, hogy élve kijön a börtönből O. J. Simpson, akit hét éve ítéltek el emberrablásért és fegyveres rablásért. A volt amerikai focista, színész térdsérülése miatt kerülhet életveszélybe, mert már alig tud miatta mozogni. Éppen ezért hatalmasra hízott, csak bottal tud járni, bal lábát ki sem tudja egyenesí-

Változó Duna Március 15-étől teljesen átalakul a közmédia műsorszerkezete. A Duna TV veszi át a nemzeti főadó szerepét, és az M1 alapvetően hírcsatorna lesz. A Duna sugározza a filmeket a sorozatokat, valamint erre a csatornára kerülnek a szórakoztató műsorok, így a Magyarország, szeretlek! és a Fábryshow. Viszont hiába várják a nézők a Maradj talpon! c. vetélkedőt. Az MTVA szünetelteti a műsort, szerintük a vetélkedő már kevesebb érdeklődőt vonz. Gundel Takács Gábor visszafogottan nyilatkozta: „Számomra nagyon fontos műfaj a vetélkedő, és remélem a jövőben is lesz még alkalmam ilyet vezetni.”

teni. Leghamarabb két év múlva kerülhetne szabadlábra, ám ez aligha lehetséges. Mint ismeretes, húsz éve állították bíróság elé Nicole Brown Simpson és annak barátja megöléséért, mostani bűntettéért pedig 33 évet is ülhet, és bírái szíve nemigen fog megesni rajta.

Nagyon szép szerelem érhetett véget? Örök szerelemnek tűnt, de felreppent egy hír, miszerint Szabó Eszter és Kontor Tamás már nincsenek együtt. A Megasztárban feltűnt énekeseknek két gyerekük született, s Gyulán élnek. A helyiek úgy tudják, nincsenek már együtt. A 32 éves énekesnő közleményt juttatott el a Velvet szerkesztőségébe.„Senkinek sem nyilatkoztuk azt, hogy szakítottunk, valószínűleg valamilyen pletykát kiszínezve jutott el a lap a hír megszületéséig. Tíz éve tart a kapcsolatunk, ami folyamatában és naponta is változik, ahogy másoknál is. Továbbra is szívesen szórakoztatjuk a közönséget, és csak ez az életünk nyilvános része” – írta.

Tizenhét év után tér vissza Endrei Judit 1998-ban intett váratlanul búcsút a média világának. – Komoly döntés volt, és tartottam is hozzá magam. Valahogy kikoptak a műsorok alólam, újakra nem kaptam felkéréseket, nem akartam méltatlan helyzetben maradni a tévében – árulta el döntése okát a 61 éves műsorvezető, akit az segített át a váltáson, hogy megjelentette első könyvét, amit aztán több is követett. Judit egykori tévés kollégája, Fodor János nemrégen elindított egy internetes rádiót, amely kimondottan a nőket szolgálja. – Két órát kaptam a Rádió Bézsben, ahol azzal foglalkozhatok, amit szeretek és érdekel.

Összeállította: Wimmer Ilona (Net-felvételek)


TV-műsor > 2015. március 11–17.

2015. március 10. | 11. szám

22.15 < DUNA TV < szerda

Hét perc a mennyországban

33

Egy reggelen Galia és barátja, Oren felszállnak egy tömött jeruzsálemi buszra, melyen az egyik utas egy öngyilkos merénylő. A robbanást Galia ugyan túléli, de teste megég és részleges amnéziája lesz. Oren kómába esik. A film cselekményébe egy évvel a bombatámadás után kapcsolódunk be, Oren halálakor. Galia testi és lelki terápiának veti alá magát. Amikor féltve őrzött nyaklánca váratlanul előkerül, emlékezni kezd. Rendezte:

Omrei Giyon

Szereplő(k): Reymond Amsalem Seven Minutes in Heaven, izraeli--francia--magyar filmdráma, 94 perc, 2008

21.50 < DUNA TV < vasárnap

A Hídember

Az ifjú Széchenyi gróf könnyelműen elcsábítja bátyja feleségét és az ezt követő botrány tönkreteszi tiszti karrierjét. Az asszony hirtelen halála végzetesen megváltoztatja a léha fiatalembert, aki azontúl a felelősség megszállottja lesz és nagy művek létrehozásával akar úrrá lenni sorsán. Egy különös, minden akadályokon felülemelkedő újabb szerelem segítségével a gróf a korszak híres politikusa lesz, a magyar ellenzék vezére. Rendezte:

Bereményi Géza

Szereplő(k): Eperjes Károly Magyar történelmi film, 140 perc, 2002

0.40 < m1 < szombat

Szesz, szex és steksz

Rachel McAdams 19.00 < RTL II < szerda

Rosszabb helyzetben nem is lehetne Taylor Peters, televíziós író és producer. Az egykor sikeres fickó szinte árnyéka önmagának, a szerencsejáték iránti szenvedélye és az ivászat a karrierjét és a házasságát is veszélybe sodorta. Hogy mentse a menthetőt, Taylor merész húzásra szánja el magát: elhatározza, hogy hazahozza a Las Vegasban élő, eltévelyedett unokahúgát. A férfi megesküszik, hogy a prostituált Amanda kimentése alatt egyetlen centet sem tesz kockára a játékgépeken és egyetlen kortyot sem iszik. Az ígéret szép szó, ám nem mindig sikerül betartani. Rendezte:

Peter Tolan

Szereplő(k): Matthew Broderick, Brittany Snow Finding Amanda, amerikai filmvígjáték, 96 perc, 2008

Az időutazó felesége Henry, a chicagói könyvtáros ritka genetikai rendellenességben szenved. Egyfajta időutazóként a legváratlanabb pillanatokban más-más idősíkban találja magát. Az egyetlen biztos pont az életében Clare. A férfi harmincéves volt, amikor találkoztak, a lány hat. A férfi harmincéves volt, amikor összeházasodtak, a lány huszonkettő. Különös kapcsolatuk során megélik a fiatalságukat, öregségüket, a szerelem téren és időn át is összeköti őket. Boldogságukat csak két dolog árnyékolja be. Vajon a gyermekük is örökli apja betegségét? Rendezte: Robert Schwentke Szereplő(k): Rachel McAdams, Eric Bana, Arliss Howard The Time Traveler’s Wife, amerikai romantikus filmdráma, 110 perc, 2009


34 TV2 5.25 6.25 6.50 9.30 9.35 9.40 10.45 11.55 12.00 12.25 12.50 13.55 14.55 15.55 16.55 17.25 18.00 19.35

20.20 21.40

23.55 0.55

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. március 11. > Szerda

Családi Titkok Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Teleshop Astro-Világ Hungarikumok Tények Aktív Családi Titkok Magánnyomozók Valentina titka Emlékezz, Reina (48.) A Macska (108.) Mexikói sorozat Fiorella (18.) Tények Jóban Rosszban Alexa az öccsétől tudja meg, hogy mi történt Pongráczékkal. Dóra és Dénes között anynyira elmérgesedik a helyzet, hogy a férfi el akar költözni a közös otthonukból. Éden Hotel Férj és férj Chuck végtelenül hálás Larrynek, a tűzoltónak, aki megmentette az életét egy tűzben. Larry viszont nem szívbajos és kér cserébe valamit. Am. filmvígjáték Lángoló Chicago Am. sorozat (6.) Tények Este

M2 8.05 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 21.00 J.A.G. – Becsületbeli ügyek I. (20.) Amikor egy romboló védelmi rendszerén dolgozó tisztet megölnek, Harm és Brockman folytatják a nyomozást. 21.50 Ridikül 22.40 A médium I. Allison újabb, visszatérő, furcsa álmában egy sötét szobában lévő lány szerepel, de semmi több konkrétumot nem tud meg az esetről. 23.20 Szívek doktora Am. sorozat (4.) 0.05 Kortársak az A38 Hajón

RTL Klub

Duna TV

M1

6.00 7.35 8.08 9.40 10.05 11.45 12.50 13.20 13.40 14.00 14.30

7.35 8.00 8.35 9.05 9.25

5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (83.) 9.50 Az időgyűrű ura Magyar sorozat 10.20 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.25 Útravaló 13.45 Európai szemmel 14.15 Grand Hotel II. Spanyol sorozat 15.55 Charly, majom a családban II. 16.45 Híradó+ 16.55 Lola (64.) 17.40 Híradó 17.50 Ridikül 18.40 Szívek doktora Amerikai filmsorozat III. (4.) 19.30 Híradó, sport 20.30 Cédrusliget Shelly és Eric szakítanak. Eric számon kéri Rebeccát az ágyában talált fehérnemű miatt. Cliff rodeóra utazik, Alex is vele tart, Grace később csatlakozik. Cecilia kisbabát vár. Grace felfedezi, hogy Allisont valaki zaklatja az iskolában. Kanadai sorozat 21.20 Szabadság tér 22.05 Az Este 22.40 Híradó 23.00 Summa 23.30 Élet az amisokkal Angol dokumentumfilm-sorozat

15.45 16.50 18.00 18.50 19.20 20.40 21.15

22.30 23.05 23.35 0.10 0.25

Rajzfilmek Híradó Minden reggel Reflektor Top Shop Asztro Show Portré Ízes élet Reflektor Fókusz Éjjel-nappal Budapest (ism.) A vihar (48.) Mexikói sorozat Dr. Tóth (63.) Híradó Fókusz Éjjel-nappal Budapest Barátok közt Szulejmán A valide halála Dajét viseli meg talán a leginkább. Az idős asszony elajándékozza minden javát, és szolgálatba áll egy fogadósnál. Hatidzse hazatér vidékről, és rögtön egy levél fogadja, amelyben Hürrem megírja, hogy Ibrahimnak viszonya van valakivel, és hónapok óta hűtlen hozzá. Híradó Házon kívül Magyarul Balóval Reflektor Add a lóvét, öreganyám! (am.)

Viasat 3 14.20 CSI: A helyszínelők Amerikai sorozat 16.20 Feketelista I. (am.) 18.05 Két pasi – meg… Amerikai sorozat 19.05 Jim szerint a világ Amerikai sorozat 20.10 Két pasi – meg… 21.00 Kémjátszma Nathan Muir CIA tisztnek egy napja van hátra a nyugdíjig. Ekkor tudja meg, hogy egykori védencét és tanítványát, Tom Bishopot foglyul ejtették egy kínai börtönben. Am.–német film 23.40 A United 93-as Angol–am. film 1.50 Nyomtalanul Belgiumban II. Belga sorozat

10.10 11.10 12.02 12.25 14.30

15.05 16.00 16.30 17.10

18.00 18.35 19.05 19.55 20.55 21.10 22.15

23.50 0.10

Közbeszéd Akadálytalanul Térkép Magyar elsők Elcserélt lányok Amerikai sorozat III. (20.) Don Matteo Rex felügyelő Híradó Kívánságkosár Antarktisz – Az élet fagyos szigete: Megérkezés Az expedíció 2003 januárjában indult el 3 hónapos útjára. A film a csapat első napjainak megterhelő pillanatait idézi fel. Magyar sorozat Univerzum Maradunk Román dok.-film Térkép Elcserélt lányok Amerikai sorozat III. (20.) Híradó, sport Közbeszéd Párizsi helyszínelők (1.) Don Matteo V. Hírek, sport Fapad (11.) Hét perc a mennyországban. Francia–izraeli–magyar filmdráma Kultikon Szekondlájf Magyar dokumentumfilm

0.15 < RTL KLUB < Add a lóvét...

Calvin és Leonard könnyű pénz reményében megpróbálnak kirabolni egy hetvenéves nővérpárt. A két öregasszony helyben hagyja őket, még le is csukatja a fiúkat. Néhány nappal később azonban leteszik értük az óvadékot és meghívják őket a Beverly Hills-i kúriájukba. Calnak az az ötlete támad, hogy elvehetnék valamelyik hölgyet, hisz már úgysem húznák tovább egy évnél. Csakhogy Betty és Doris is tervet készít. Rendezte: Gary Preisler Szereplő(k) Will Friedle, Chris Owen Amerikai filmvígjáték, 90 perc, 2003

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor Szlovák sorozat 9.45 Rendelő a Rózsakertben Szlovák sorozat 11.00 A fiúk nem sírnak 12.05 Doktor House 13.00 NCIS II. (am.) 14.00 Cobra 11 XVII. 15.05 Két pasi – meg egy kicsi I. 16.00 NCIS V. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Chart Show Slágerlista 21.40 Családi ügyek Szlovák sorozat 22.30 Zöld íjász II. (am.) 0.30 Sötét zsaruk II.

12.00 12.50 13.20 14.20 15.20 16.30 16.55 17.20 18.10 19.00 19.30 20.30 21.40 22.45 23.45 0.45

Híradó TV-esély Édes élet Panelházi történetek Mániákus vásárlók Topsztár Híradó Bírósági akták Édes élet Reality műsor Krimihírek Híradó, sport Vadlovak Szlovák sorozat Panelházi történetek XV. Édes élet Reality műsor Dr. Csont VI. (am.) The Glades – Tengerparti gyilkosságok II. (am.)

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.35 12.00 12.10 12.30 13.50 14.50

8.00 Gossip Girl V. Amerikai sorozat 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A nagy ízválasztó 12.50 Smaragd szív (8.) 13.45 Lucia (8.) 14.40 Rosario (18.) 15.35 Barátok közt 16.05 A nagy ízválasztó 17.05 Agymenők I. 18.05 Hupikék törpikék 19.00 Az időutazó felesége Amerikai film 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 1 perc és nyersz! 23.00 Barátok közt 23.30 Gossip Girl V. Amerikai sorozat

13.55 14.25 15.05 16.00 16.30 16.55

13.10 14.30 14.50 15.05 16.00 16.25 16.35 16.50 19.30 20.00

Fórum Déli híradó TV-shop Start + Egyenes beszéd Doku (ism.) Riportműsor 15.45 Hírek 15.50 700-as klub Közéleti magazin 16.25 Könyvjelző 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 Híradó 18.15 Fórum 18.45 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.35 Hírvita Somogyi Zoltánnal 21.30 Friderikusz 22.50 Világhíradó 23.00 Egyenes beszéd 24.00 Késő esti híradó 0.20 Világhíradó

17.45 18.20 19.00 19.50 20.20

22.50 23.35 0.25 2.00

Taxi Konyhatitkok Mrs. Klinika (6.) Hírek Hogyan működik? Doktorok. 65/38. Lengyel sorozat Párbaj Öten öt ellen Híradó Gólok, pontok... Bajnokok Ligája: Chelsea–Paris Saint German Élő közvetítés BL-magazin Összefoglaló Külvárosi rendőrök Rocca parancsnok Olasz sorozat Hölgyklub

20.30 21.00 21.25 21.35 22.05 23.00 23.30 23.55

Egy este Havrannal... Energetikai magazin Tesztmagazin Fókusz – fogyasztó Magyar magazin Hírek magyarul Regionális hírek Jégkorong extraliga Esti mesék Friederika Schuller grimaszai (dok.) A vándorló bálvány nyomai (dok.) Hírek és kommentárok Gólok, pontok… Testvérek – portréfilm Dosztojevszkij. 8/2. Rendőrségi magazin Autószalon Hírek


TV2 5.25 6.25 6.50 9.30 9.35 9.40 10.45 11.55 12.00 12.25 12.50 13.55 14.55 15.55

17.00

17.30 18.00 19.35 20.20 21.30 22.35 23.40 0.35

Családi Titkok Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Teleshop Astro-Világ Hungarikumok Tények Aktív Családi Titkok Magánnyomozók Valentina titka Kolumbiai sorozat Emlékezz, Reina (49.) Victor örül Reinanak, s eltávolítja a közeléből Bolivart. Smith kap még egy esélyt a nagyfőnöktől, amennyiben elcsábítja és így közelebb kerül Fernando San Huanhoz. A Macska (109.) Mexikói sorozat Rita asszony nagyon fontos információt ad át a Macskának. Fiorella (19.) Mexikói sorozat Tények Jóban Rosszban Édes Hotel NCIS XI. Amerikai sorozat Hawaii Five-0 Amerikai sorozat Az indíték I. Bukott angyal (8.) Tények Este

RTL Klub

Duna TV

M1

6.00 7.35 8.08 9.40 10.05 11.45 12.50 13.20 13.40 14.00 14.30

7.35 8.00 8.35 9.05

5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (84.) 9.50 Az időgyűrű ura Magyar sorozat 10.25 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.00 A visegrádi négyek műsora 13.30 Virágzó Magyarország 13.55 Cédrusliget II. 14.45 Európai piacok és vásárcsarnokok: Bécs – Naschmarkt 15.40 Charly, majom a családban II. 16.30 Híradó+ 16.40 Lola (69.) 17.40 Híradó 17.50 Ridikül 18.40 Szívek doktora 19.30 Híradó, sport 20.30 10 dolog, amit utálok benned Amerikai film Biancát hiába hívják randira a környék legmenőbb srácai. Nem mintha túlságosan tartózkodó lenne, de morc apja a fejébe vette, hogy míg Bianca nővére, Kat otthon ül, húgának is tilos a bulizás. 22.10 Az Este 22.45 Híradó, sport 23.00 A rejtélyes XX. század 23.35 Történetek a nagyvilágból

15.45 16.50 18.00 18.50 19.20 20.40 21.15

22.15 22.45

23.45 0.20

Rajzfilmek Híradó Minden reggel Reflektor Top Shop Asztro Show Trendmánia Ízes élet Reflektor Fókusz Éjjel-nappal Budapest (ism.) A vihar (49.) Dr. Tóth (64.) Híradó Fókusz Éjjel-nappal Budapest Barátok közt CSI: Miami helyszínelők IX. Amerikai sorozat Híradó Gyilkos elmék Amerikai sorozat Luke, a veterán tengerészgyalogos súlyos fejsérülést szenved, amely elmezavart idéz elő. Abban a hitben tér magához, hogy újra küldetésen van, és mindenki ellenség. Nyolc kollégájával végez az irodában, és képtelen felismerni a családtagjait is. Magyarul Balóval Odaát VI. (21.) Amerikai akciófilm-sorozat

9.30 10.15 11.10

12.02 12.25 14.30

15.00 15.55

16.30 17.10 18.00 18.35 19.05 20.05 21.00 21.15

22.55 23.15 0.10

M2 6.30 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 21.00 J.A.G. – Becsületbeli ügyek I. (21.) Hiányos legénység Amerikai sorozat 21.50 Ridikül 22.40 A médium I. Allison az álmában egy temetésre hivatalos, ahol is kisvártatva felfedezi, hogy sajátmaga fekszik a koporsóban. Visszaemlékezve az álmára, egy furcsa, öltönyös férfit idéz fel. Amerikai sorozat 23.25 Szívek doktora Amerikai sorozat 0.05 Az A38 Hajó színpadán

35

Tv-műsor > 2015. március 12. > Csütörtök

2015. március 10. | 11. szám

Viasat 3 13.25 Gyilkos számok Amerikai sorozat 14.25 CSI: A helyszínelők 16.25 Feketelista I. Amerikai sorozat 18.05 Két pasi meg... Amerikai sorozat 19.05 Jim szerint a világ 20.10 Két pasi meg... Amerikai sorozat 21.00 Drakula I. (5.) 22.00 Poseidon (am.) Dylan és Robert sose lennének jó barátok, egy katasztrófa azonban összehozza őket. Amikor egy viharban váratlanul felborul a luxus óceánjáró, melynek a fedélzetén utaznak, minden megváltozik. 0.00 Műsorismétlések

Közbeszéd Csodabogár Térkép Virágzó Magyarország Elcserélt lányok Don Matteo V. Párizsi helyszínelők II. Francia sorozat Híradó Kívánságkosár Antarktisz – Az élet fagyos szigete: Élet az oázisokban Dokumentumfilmsorozat Univerzum Ez egy ilyen falu... Magyar dokumentumfilm Térkép Elcserélt lányok Híradó, sport Közbeszéd Észak és Dél (4.) Don Matteo V. Hírek, sport Sztracsatella Magyar film Galló Tamás karmester számára váratlanul és hihetetlenül lép színre a szerelem. Éppen akkor, amikor mértéktelen ivás, hisztérikus, depressziós rohamok után neurózissal kórházba kerül. Kultikon Köszönöm az akaratot. Portré MüpArt classic

19.00< RTL II < A nagy nap

A rég elvált Don és Ellie Griffin kénytelen eljátszani a boldog párt nevelt fiuk, Alejandro esküvőjén, hogy a fiú rendkívül vallásos vér szerinti anyja elégedett legyen. Don lobbanékony párja, a mellőzött Bebe persze nem nézi tétlenül az eseményeket, ráadásul Grace sincs oda apja dolgaiért. Végleg elszabadul a pokol, amikor az ara, Missy családja is megérkezik. Rendezte: Justin Zackham Szereplő(k): Robert De Niro, Diane Keaton, Susan Sarandon Amerikai romantikus film, 90 perc, 20121

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor Szlovák sorozat 9.40 Rendelő a Rózsakertben 10.50 A fiúk nem sírnak 11.55 Doktor House I. Amerikai sorozat 12.55 Cobra 11 XVII. 15.00 Két pasi – meg egy kicsi I. 16.00 NCIS V. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.40 Családi ügyek 22.50 Feleségcsere 0.00 Gyilkos elmék III. Amerikai sorozat 0.55 Sötét zsaruk II. Am. sorozat (8.)

12.00 12.50 13.20 14.20 15.25 16.30 16.55 17.20 18.00 19.00 19.30 20.30 21.40 22.50 23.45 0.45

Híradó TV-esély Édes élet Panelházi történetek Mániákus vásárlók Topsztár Híradó Bírósági akták Édes élet Krimihírek Híradó, sport Vadlovak Szlovák sorozat Panelházi történetek XV. Édes élet Dr. Csont VI. Am. sorozat (3.) The Glades – Tengerparti gyilkosságok II. Amerikai sorozat

ATV

RTL II

STV1

STV2

12.50 TV-shop 13.50 Egyenes beszéd 14.50 Hírvita Somogyi Zoltánnal 15.45 ATV Híradó 15.50 700-as klub Közéleti magazin 16.25 Global 3000 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum; Híradó 18.15 Hírvita 18.45 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.35 A helyzet 21.15 Híradó 21.30 Friderikusz 22.25 Világhíradó 23.00 Egyenes beszéd 24.00 Késő esti híradó 0.35 A helyzet (ism.)

8.00 Gossip Girl V. Amerikai sorozat 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A nagy ízválasztó 12.50 Smaragd szív (9.) 13.45 Lucia (9.) 14.40 Rosario (19.) 15.35 Barátok közt 16.05 A nagy ízválasztó 17.05 Agymenők I. 18.05 Hupikék törpikék 19.00 A nagy nap Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 1 perc és nyersz 23.00 Barátok közt 23.30 Gossip Girl V. Amerikai sorozat

14.40 15.05 16.00 16.25 16.55 17.45 19.00 20.20

12.40 13.15 14.15 14.45 15.05 16.00 16.25 16.40 16.50

Szlovákia képekben Mrs. Klinika (7.) Hírek Hogyan működik? Doktorok. 65/39. Vetélkedők Híradó, sport Csendes búcsú Charlotte egy nap rádöbben, hogy elfelejt dolgokat. Fia és ő is azt hiszik, súlyos beteg, ám a család többi tagja másképp gondolja. Német filmdráma 21.50 Riporterek 22.20 Pokol kerekeken Kanadai sorozt 23.45 Külvárosi rendőrök (23.)

19.30 20.00 20.30 20.45 23.00 23.30 0.15

Emlékeim (dok.) Dosztojevszkij (ism.) Testvérek (ism.) Horgász magazin Fókusz – jog Roma magazin Regionális hírek Hírek magyarul Jégkorong extraliga Élő közvetítés Esti mesék A víz útja Szlovák dok.-film Portré: Milan Toman Labdarúgó EL Élő közvetítés Orvosi rendelő Hírek ArtSpektrum


36 TV2 5.25 6.25 6.55 9.30 9.35 9.40 10.45 11.55 12.00 12.25 12.50 13.55 14.55 16.00 16.55

17.25 18.00 19.35

20.20 21.30 22.40 23.50 0.50

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. március 13. > Péntek

Családi Titkok Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Teleshop Astro-Világ Hungarikumok Tények Aktív Családi Titkok Magánnyomozók Valentina titka Kolumbiai sorozat Emlékezz, Reina (50.) A Macska (110.) Victor utasítja Isidro embereit, hogy öljék meg Bolivart. Victor több okból is meglepődik, amikor Octavio végrendeletének felolvasására Javier is hivatalos. Fiorella (20.) Tények Jóban Rosszban István meghozza a végzetes döntését Zsófiról. Füredi a rendőrségtől kér jelentést, létszámleépítésre kell számítani. Éden Hotel A konyha ördöge Gasztro-reality Frizbi Hajdú Péterrel Grimm II. (15.) Amerikai sorozat Tények Este

RTL Klub

Duna TV

M1

6.00 7.35 8.08 9.40 10.05 11.45 12.50 13.20 13.40 14.00 14.30

7.35 8.00 8.35 9.05 9.25 10.10

5.50 Ma Reggel 9.05 A szenvedélyek lángjai (85.) 9.50 Az időgyűrű ura Magyar sorozat 10.25 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.30 Roma kultúra 13.00 Esély 13.30 A kőbaltás ember – Érdi medvevadászok 14.00 Európai piacok és vásárcsarnokok: Torino – Porta Palazzo piac 15.55 Charly, majom a családban II. A titokzatos ház Német sorozat 16.40 Híradó+ 16.55 Lola (70.) 17.40 Híradó 17.50 Ridikül Női talkshow 18.40 Szívek doktora Családi örökségek Amerikai sorozat 19.30 Híradó, sport 20.30 Kedves John! Amerikai filmdráma 22.15 Az Este 22.50 Híradó, sport 23.10 Az Operaház fantomja. Amerikai–angol musical 1.05 Műsorismétlés

15.45 16.50 18.00 18.50 19.20 20.40 21.15

23.00 23.35 0.05

1.10

M2 7.00 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 21.00 Békaherceg (am.) A jóképű Percival márki egy elrendezett házasságra készül a csinos, de pökhendi menyasszonyával. Egy átmulatott éjszaka után kirabolva és emlékezetkieséssel ébred a tóparton. Így talál rá a 11 éves kislány Zoe, aki mesevilágban él, és azt hiszi, hogy a megcsókolt békája változott át herceggé. 22.35 Ridikül 23.25 A médium I. (am.) 0.05 Szívek doktora 0.20 Az A38 Hajó színpadán

Rajzfilmek Híradó Minden reggel Reflektor Top Shop Asztro Show Kalandor Ízes élet Reflektor Fókusz Éjjel-nappal Budapest (ism.) A vihar (50.) Dr. Tóth (65.) Híradó Fókusz Éjjel-nappal Budapest Barátok közt Vörös hajnal Am. akciófilm Washingtonban egy reggel ejtőernyősök szállnak alá az égből és megszállják a fővárost. Egy csapat fiatalnak Jed Eckert vezetésével sikerül megszökni. A környező erdőben keresnek menedéket, ahol gerillaharcossá képzik ki magukat, hogy visszavágjanak a megszállóknak. Híradó Magyarul Balóval Kemény motorosok III. Amerikai sorozat Reflektor

Viasat 3 14.10 CSI: A helyszínelők 16.20 Feketelista I. (am.) 18.05 Két pasi meg... Amerikai sorozat 19.05 Jim szerint a világ 20.10 Két pasi ... Amerikai sorozat 21.00 Attila, Isten ostora (am.–litván) A IV. században egy harcos nomád nép jelent meg a Római Birodalom határán, ők voltak a hunok. Élükön pedig a kiemelkedő hadvezér, Attila állt. A korán árvaságra jutott Attilát egész életében egyetlen egy cél vezérelte: irányítani akarta az egész világot, és ehhez megvoltak a megfelelő képességei. 22.55 Dredd bíró (am.)

Közbeszéd Pannon expressz Térkép Magyar elsők Elcserélt lányok Don Matteo V. Olasz filmsorozat Észak és Dél Híradó Kívánságkosár Antarktisz – Az élet fagyos szigete: A jégvilág titkai. Dokumentumfilm-sorozat A tenger kincsei és legendái (6.) Dokumentumfilmsorozat Térkép Elcserélt lányok Közbeszéd Híradó, sport Labdarúgás DVTK–PMFC Matias (élő) Hírek, sport Revolver. Olasz– francia–NSZK thriller Vito, a zsaruból lett börtönőr feleségét elrabolják, és szabadon bocsájtásáért cserébe azt követelik, hogy segítsen megszökni egy fogva tartott bűnözőt. Kultikon Forma–1 Ausztrál Nagydíj Szabadedzés

11.05 12.02 12.25 14.30

15.00

16.00 15.45 17.30 18.00 18.45

21.05 21.15

23.00 23.30

20.30 < m1 < Kedves John!

John Tyree halkszavú, jóképű hivatásos katona az amerikai különleges alakulatnál, aki eltávon van Dél-Karolinában magányos édesapjánál látogatóba. Savannah Curtis gyönyörű, idealista főiskolás lány egy jómódú családból, aki a tavaszi szünetét tölti otthon. Egy véletlen tengerparti találkozásnak köszönhetően halálosan egymásba szeretnek. Életük addigi legboldogabb két hetét töltik együtt... Rendezte: Lasse Hallström Szereplő(k): Channing Tatum, Amanda Seyfried Amerikai romantikus filmdráma, 105 perc, 2010

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor Szlovák teleregény 9.40 Rendelő a Rózsakertben 10.55 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 12.00 Doktor House I. 13.00 NCIS II. (18.) 14.00 Cobra 11 XVII. 15.05 Két pasi – meg egy kicsi I. 16.00 NCIS V. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.25 Reflex speciál 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.50 Családi ügyek Szlovák sorozat 22.40 Veszélyes ember 0.40 Bostoni halottkémek (am.)

13.20 Édes élet 14.20 Panelházi történetek 15.20 Mániákus vásárlók 16.30 Topsztár 16.55 Híradó 17.20 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 A jelölt. Szlovák– cseh thriller A film két hónap történetét mutatja be egy meg nem nevezett országban, ahol épp az elnökválasztási kampány zajlik.... 23.00 Die Hard 3. – Az élet mindig drága (am.) 1.40 Zombie: Élve eltemetve (am.)

ATV

RTL II

STV1

STV2

12.50 13.50 14.50 15.50

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A nagy ízválasztó 12.50 Smaragd szív (10.) 13.45 Lucia (10.) 14.40 Rosario (20.) 15.35 Barátok közt 16.05 A nagy ízválasztó 17.05 Agymenők I. 18.05 Hupikék törpikék 19.00 Dallas III. (am.) 20.00 Érintés (4.) Amerikai sorozat 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 1 perc és nyersz! 23.00 Barátok közt 23.30 Gossip Girl V. Amerikai sorozat

12.20 Hölgyklub 14.00 Titkos életek Szlovák sorozat 15.05 Mrs. Klinika (8.) Amerikai sorozat 16.00 Hírek 16.25 Hogyan működik? 16.55 Doktorok. 65/40. Lengyel sorozat 17.45 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Késő este... – talkshow 21.35 Hajsza Francia krimi 22.55 Külvárosi rendőrök (24.) 23.50 Senki sem tökéletes

12.05 12.50 12.55 13.30 14.35

16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.10 21.35 22.25 23.00 24.00 0.20 0.35

TV-shop Egyenes beszéd A helyzet 700-as klub Közéleti magazin Együtt a biztonságért! Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Tetthely Bűnügyi magazin Külvilág Titkos dosszié Világhíradó Egyenes beszéd Híradó Világhíradó Tetthely (ism.)

15.05 16.00 16.25 16.35 16.50 19.30 20.05 20.55 21.25 21.55 23.55 0.35

Élő panoráma ArtSpektrum Táncminiatűrök Klímaváltozás Európa-liga magazin Fókusz – család Szemtől szembe Hírek magyarul Regionális hírek Jégkorong extraliga Élő közvetítés Esti mese Szupergyors állatok Angol dok.-film Művészet Kinorama A 22-es csapdája Amerikai vígjáték Cassovia Jazz 1998 Hírek


TV2 6.25 8.50 9.15 10.20 10.45

12.35 13.05 14.05

16.05 18.00 19.00 21.15

23.20 1.50

TV2 matiné Otthon a kertben Astro-Világ Babavilág A 3 nindzsa visszarúg Amerikai film Tűsarok Villám Spencer, a karibi őrangyal Walker, a Texas-i kopó VI. Amerikai sorozat Balfácán. Francia–mexikói film Tények Idővonal Amerikai film Megtört város Az exzsaru Billy Taggart magándetektívként dolgozik. Egy nap a polgármester Hostetler hívja, lehetőséget kínál számára, hogy visszakapja jelvényét. A férfi szerint a nejének viszonya van valakivel, és ez csökkentheti az újraválasztási esélyeit. Megkéri Billyt, járjon utána a dolognak. Amerikai krimi A gyűjtő Amerikai sorozat Sportos

M2 8.20 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Monty Python Repülő Cirkusza A pénzműsor Angol sorozat 21.30 Büszkeség és balítélet (6.) A Bennet família abban a szent hitben él, hogy Gardiner bácsi fizette ki Wickham adósságait. Lydia tehát végre révbe ér, feleségül megy Wickhamhez. 22.25 Forma–1 Ausztrál Nagydíj Időmérő edzés 0.10 Az A38 Hajó színpadán

37

Tv-műsor > 2015. március 14. > Szombat

2015. március 10. | 11. szám

RTL Klub

Duna TV

M1

6.50 9.40 10.05 10.55 11.15 11.45 12.15 12.45 13.20

6.45 Forma–1 Ausztrál Nagydíj Időmérő edzés Élő közvetítés 8.25 Élő egyház 8.50 Isten kezében 9.20 Akadálytalanul 9.50 Nóvum 10.20 Csodabogár 10.50 Márciusi mese Magyar filmdráma 12.02 Híradó 12.05 Nótacsokor 12.35 Ízőrzők: Balatonlelle 13.10 Belle és Sébastien Francia sorozat 13.45 Labdarúgás MTK Budapest– Videoton FC (élő) 16.10 Forma–1 (ism.) Időmérő edzés 18.00 Híradó, sport 18.35 A kőszívű ember fiai (1.) 20.00 Így készült a Kossuthkifli Magyar werkfilm 20.30 Az élet savaborsa (31.) Jerzy fia hazakerül a kórházból, ennek ellenére Elka nem mondja le a fogadást. Abban reménykedik, hogy Anka és a Gyömbér csapata nem birkózik meg a feladattal. 21.25 Felix Box Promothion Gála 23.25 Dunasport 23.40 MüpArt – Váczi Eszter és a Quartet: Arabeszk

6.55 Család-barát Hétvége 9.00 Vad Szigetköz A szárazföldi delta 10.00 Kapásjelző 10.30 Célkeresztben 10.55 Csataterek 11.10 Aranymetszés 12.01 Hírek 12.05 Szabadság tér 13.00 Nyerő csapat Am. filmvígjáték 14.45 A titokzatos birtok (francia) 16.35 Ég, föld, férfi, nő 17.35 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat 19.30 Híradó, sport 20.25 Kölcsöngyerek visszajár (am.) Harry Haber erőszakos utcai árus, aki piti üzletekkel foglalkozik, míg ideiglenesen rá nem bízzák egy gyermekotthon vezetését. Ekkor zseniális ötlete támad: a gyermektelen házaspárok részére gyermekkölcsönzőt nyit. De mi van akkor, ha örökbe fogadtál egy gyereket és később rájössz, hogy rosszul döntöttél? 21.05 Aviator (am.) 0.40 Szesz, szex és steksz (am.)

ATV 14.00 15.45 16.05 16.30 17.00 17.45 18.10 19.15 20.30 20.40

13.45 14.45 15.50 18.00 18.50 19.20 21.00

23.10 1.20

Kölyökklub Ízes élet Teleshop Kalandor Autós magazin Trendmánia Brandmánia Street Kitchen Családom és egyéb emberfajták I. (19.) A nagy svindli II. Amerikai sorozat Glades – Tengerparti gyilkosságok A tenger vadjai Amerikai film Híradó Fókusz Plusz Kismamának áll a világ (am.) Parker Amerikai film Parker profi tolvaj, megvannak a maga szabályai: sosem lop olyantól, akinek nincs pénze, és sosem bánt olyant, aki nem szolgált rá. Utolsó akciója során azonban társai átvágják, a zsákmányt lenyúlják, őt pedig kishíján a túlvilágra küldik. Lezúzva. Am.– kanadai akiófilm Halálos hajsza Am.–német film

Viasat 3 13.10 Gyilkos számok 14.10 CSI: A helyszínelők XI. Amerikai sorozat 15.55 Junior (am.) 18.15 Harry Potter és az azkabani fogoly Az ifjú varázslótanonc életét újra veszély fenyegeti: a veszélyes és titokzatos varázsló, Sirius Black megszökött az azkabani börtönből. Roxfort felé tart, hogy leszámoljon Harryvel. Angol–am. film 21.00 Attila, Isten ostora (am.–litván) 22.55 Spartacus – Az aréna istenei Amerikai sorozat (4–5.)

21.10 22.25 23.10

23.55 0.25

TV-shop Szókincs Mancsvár Global 3000 Fórum Híradó Fórum; Híradó Havas a pályán ATV Híradó Vakkomondor Essünk túl rajta! Sasazértis – egy pálya emlékei Dok.-film (2014) Sas kabaré Sas József nótaestje Szívünkből muzsikálunk Zenés műsor ATV Híradó Vidám vasárnap

19.20 < RTL Klub < Kismamának áll...

Theát, a szókimondó asszisztenst ki akarja rúgni a főnöke, ezért hirtelen azt hazudja, hogy gyermeket vár és a negyedik hónapban van. Munkahelyi barátnője segítségével az áruház egyik próbababájáról ellopnak egy műhasat. Thea hamarosan rájön, milyen áldott is ez az állapot, mindenki a kedvében jár, ráadásul ideiglenesen kinevezett főnöke, a jóképű Nick kinevezi szerkesztőnek. Egy nagy partin azonban lepleződik. Rendezte: Lara Shapiro Szereplő(k): Lindsay Lohan, Luke Kirby Amerikai filmvígjáték, 109 perc, 2009

Markíza

JOJ

6.45 Gyerekeknek 8.20 Ace Ventura: Állati nyomozoo junior (am.) 10.15 Egyről a kettőre V. Amerikai sorozat 10.45 Az élet csajos oldala III. (20.) 11.20 A zöld íjász Am. sorozat (3-4.) 13.10 A sztárkivetett Am. filmvígjáték 14.50 Los Angeles-i tündérmese. Am.– kanadai film 16.50 Szomszédok 18.20 Hab a tortán 19.00 Híradó, sport 20.30 Halálos iramban Ötödik sebesség Am. akciófilm 23.10 A gyűjtő (am.) 1.30 Péntek 13. Amerikai horror

13.40 XL szerelem (am.) A divattervező Jazmin túlsúlyos aszszony, aki fejébe vette, hogy betör a nagyok világába. Úgy gondolja, hogy sok molett, túlsúlyos nő van, ám róluk mintha elfeledkeztek volna a divatdiktátorok. 15.50 Akikre büszkék vagyunk! – A hónap dolgozója Amrikai film 18.00 Ízvilág 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Mr. Popper pingvinjei (am.) 22.40 Bullet (am.) 2.05 Plush (am.)

RTL II

STV1

STV2

7.00 Smaragd szív (ism.) 9.40 A harc törvénye I. Amerikai sorozat 11.30 Zimmer Feri 2. Magyar vígjáték 13.20 Beépített koszorúslány Amerikai vígjáték 15.00 Az első millióm története (11.) 16.00 Nyomtalanul I. Amerikai sorozat 17.00 Tökéletes célpont II. (10.) 18.00 CSI: Miami helyszínelők VII. 19.00 Ízek, imák, szerelmek Amerikai film 22.00 Homeland (2.) 23.00 Testvérek Amerikai thriller 1.05 Homeland (ism.)

10.55 On air 11.25 Túlélni! 12.20 Caterina és a lányok II. 6/2. 14.05 Herkules 1–2. Am. kalandfilm 16.50 Víkend Szórakoztató műsor 17.20 Építs házat, ültess fát! 18.00 Ízvilág – főzőműsor 18.30 Taxi 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 OTO 2014 A tévé személyiségei Díjkiosztó gálaműsor 23.20 Herkules (ism.) 2.05 Caterina és a lányok (ism.)

11.35 Öt perccel 12 előtt 12.40 A szlovák nyelv nyomában 12.55 Amálka, megőrülök! Szlovák film 14.00 Szenior klub 14.40 BL-magazin 15.05 Horgász magazin 15.50 Farmár magazin 16.10 Tesztmagazin 16.25 Biatlon-vb 18.15 Évekkel ezelőtt... 18.45 Esti mese 20.00 Dambuster: a gátzúzó bomba. 2/2 20.55 Őrangyalok 21.30 Mikor halott és fehér leszek. Jugoszláv film 22.45 Kinorama 23.10 Csehszlovák filmek 23.25 Hírek


38 TV2

RTL Klub

Duna TV

M1

6.25 TV2 matiné 8.15 Nagy Vagy, Győr! Családi vetélkedő 9.05 ÁllatoZOO 9.30 Több mint Testőr 9.55 Astro-Világ 11.00 Stílusvadász 11.25 Stahl konyhája 11.55 Monk – Flúgos nyomozó (118.) Amerikai sorozat 12.50 Villám Spencer, a karibi őrangyal Amerikai sorozat 13.50 Walker, a Texas-i kopó VI. Amerikai sorozat 15.50 Idővonal Amerikai sorozat 18.00 Tények 19.00 Túl a sövényen Amerikai animáció 20.45 Evan, a minden6ó (am.) Evannek legfontosabb a munkája. Egy nap megjelenik egy férfi, aki Istennek mondja magát és bárkaépítésre szólítja fel a férfit. Aztán állatok érkeznek. 22.45 Psycho 2. (am.) Börtönbüntetése letöltése után Norman Bates-et „beszámíthatónak” minősítik és szabadlábra helyezik. Visszatér a Bates Motelbe... 1.05 Sportos

6.45 Kölyökklub 9.40 Delgo. Amerikai animációs film 11.15 A szabadság himnusza. Angol– am. életrajzi film 13.25 Szahara. Angol– spanyol–német kalandfilm 15.50 Én a vízilovakkal vagyok (olasz) 18.00 Híradó 18.50 Cobra 11 Hajsza (német) Semir elviszi Andreát egy családi ünnepre. Mivel a rokonok elég konzervatívok, nem mondja el, hogy elváltak, ám megjelenik Andrea új társa és minden kiderül. 19.50 Non-stop. Am.– angol–francia film Bill Marks szövetségi légi marsall fenyegető sms-t kap a telefonjára: 20 percenként megölnek egy utast, ha nem utalnak át 150 millió dollárt egy bankszámlára. Pánik tör ki a fedélzeten. 21.50 Egyszemélyes hadsereg (am.) 23.50 Portré 0.25 Aglaja. Magyar– lengyel–román film

5.30 Forma–1 Ausztrál Nagydíj A futam (élő) 8.10 Magyar elsők 8.30 Vatikáni híradó 8.55 Egyházi műsor 9.30 Katolikus krónika 9.55 Református magazinműsor 10.30 Evangélikus ifjúsági műsor 10.40 Unitárius istentisztelet 12.02 Híradó 12.55 Hagyaték 13.25 Forma–1 Ausztrál Nagydíj A futam (ism.) 16.20 Szegény gazdagok Magyar film 18.00 Híradó, sport 18.35 A kőszívű ember fiai (2.) Magyar sorozat 20.00 Magyarország szeretlek! 20.55 Kossuthkifli XIX. századi vadromantikus road movie hihetetlen kalandokkal, csodákkal, meneküléssel, összeesküvéssel, üldözéssel, robbanással, gyilkosságokkal, mindent elsöprő szerelemmel. Magyar sorozat (1.) 21.50 A Hídember Magyar film 0.15 Milady. Francia– belga kalandfilm

8.30 9.00 10.00 11.10 12.01 12.45 13.00 13.15 16.00 17.15 18.25 18.30 19.30 22.00 22.33 23.00 23.45

M2

Viasat 3

8.30 Gyerekeknek 20.00 Én vagyok itt Magazinműsor 21.00 Előadás az Erkel Színházból 22.35 Forma–1 A futam (ism.) 0.40 Kortársak az A38 Hajón 1.30 Made in Hollywood (am.) Johnny luxushotelben tengeti ösztönöktől vezérelt életét. Partiról partira és fotózásokra jár, de mesterségesen kreált életének köszönhetően már minden kiveszett belőle, aki valaha volt.

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. március 15. > Vasárnap

13.40 New Yorki-i nyomozók I. (amerikai) 14.40 Hamupipőke történet. Amerikai– kanadai film 16.30 Harry Potter és az azkabani fogoly 19.20 Drágám, add az életed! (am.) 21.00 Ki nevel a végén? Miután Dave Buznik szándékán kívül rendre törvénybe ütköző kalamajkákat okoz maga körül, Daniels bíró dühroham-kezelési csoportterápiára ítéli. A terápia vezetője Dr. Buddy Rydell. Am. filmvígjáték 23.10 Füstölgő Ászok Angol–francia– am. filmvígjáték 1.25 Trendközelben

0.25 < RTL KLUB < Aglaja Ünnepi műsor Ma délelőtt Híradó Ünnepi műsor Hírek, sport Ma délután Híradó Ünnepi műsor Híradó Ünnepi műsor Közlekedési hírek Ma este Híradó, sport Ma éjjel Világhíradó Híradó Angol nyelvű hírek

A magyar–román cirkuszi mutatványos család a jobb élet reményében nyugatra menekül Ceausescu Romániájából. Ha porondon akarnak maradni, egy különleges mutatvánnyal kell kirukkolniuk. A mama a saját haján lóg a kupolában, miközben égő fáklyákkal zsonglőrködik. A kislánya, Aglaja minden este attól retteg, hogy a mamáját baleset éri. Ez a rettegés átszövi egész életét, pedig egyszer majd ő lép a helyébe. Rendezte: Deák Krisztina Szereplő(k): Ónodi Eszter, Bogdán Zsolt, Kamarás Iván Magyar--lengyel--román filmdráma, 110 perc, 2012

Cool

Markíza

JOJ

13.35 Diploma után Am. filmvígjáték 15.15 Excsajok szelleme Am. filmvígjáték 17.15 Utazás a Föld középpontja felé Am. kalandfilm 19.00 Tintaszív. Am.– angol–német film Amikor Mo Folchart elolvas egy történetet, a szereplők életre kelnek. Egy alkalommal azonban váratlanul a felesége kerül át a könyv lapjaira... 21.00 Dredd. Angol– am.–indiai film 22.45 Dr. Csont II. 23.40 A zöld íjász I. Am. sorozat (17.)

6.50 7.40 10.00 10.50

10.50 Akikre büszkék vagyunk! – A hónap dolgozója 13.20 Az élet Prada nélkül (am.) 15.45 Mr. Popper pingvinjei (am.) 18.00 Álomház 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Tánccal az álmunkért 23.40 Majd, ha fagy! A csendes alaszkai kisvárosban soha nem történik semmi. Egészen addig, amíg a város egyik elszármazott polgára nem túl hízelgő cikket ír a város amatőr jégkorongcsapatáról.

ATV

RTL II

STV1

STV2

14.00 15.25 15.45 16.05 16.30 17.00 18.10 19.15 20.30 20.40

8.40 Beépített koszorúslány (am.) 10.15 Ízek, imák, szerelmek (ism.) 13.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 18.00 Heti Hetes 19.00 A vasmacska kölykei (am.) A felettébb csinos, ám kibírhatatlan természetű, dúsgazdag Joanna felfogadja Deant, a vidéki asztalosmestert, hogy jachtjukon építsen gardrobszekrényt. 21.05 Minden lében négy kanál III. 22.00 Heti Hetes 23.00 Műsorismétlés

11.25 11.55 13.00 13.40

12.50 13.25 14.20 15.35 16.10 17.00

Tv-shop Álomsztori Szókincs Tetthely Könyvjelző Fórum; Híradó Fórum Szabad szemmel Híradó Trisztán és Izolda. Német– angol–cseh film A rómaiak által magára hagyott Britanniában zavaros, kegyetlen időszak köszöntött be. A hatalmi űrt kihasználva az erőszakos és kegyetlen ír király kerekedett a megosztott brit törzsek fölé. 22.45 Havas a pályán 23.55 ATV Híradó

12.50 15.40

17.50 18.25 19.00 20.30 23.00

15.15 17.00 18.15 19.00 19.50 20.20 21.20 22.55 0.30

Gyerekeknek Karate Kid 2 (am.) Egyről a kettőre V. Los Angeles-i tündérmese. Am.– kanadai film Chart Show A három testőr Am.–francia– angol kalandfilm Kulcsra kész ház. Magazin Kredenc Híradó, sport Total Recall (am.) Az igazság nevében (am.) Gordy Brewer egy röpke pillanat alatt mindent elveszít: fia és felesége meghalnak egy terrortámadásban.

A világ képekben Öt perccel 12 előtt Polgár a hivatalban Agatha Christie: Miss Marple Angol sorozat Jáchim, dobd a gépbe Cseh vígjáték Senki sem tökéletes Konyhatitkok Híradó Gólok, pontok... Titkos életek Szlovák sorozat Cédrusliget II. Kanadai sorozat Agatha Christie: Miss Marple (ism.) A reménység folyója (francia)

17.20 17.55 18.45 20.00 20.10 21.45 22.25 23.25 23.55

Vallási műsor Biatlon vb Így élünk itt (dok.) Őrangyal Biatlon vb Színészlegendák: Jozef Kroner Napfürdő (szlovák) Dicsekvők Szlovák tévéjáték Esti mesék Elfeledett műalkotások Cousteau – Út a világ végére (természetfilm) Meccs lefújva Éjszaka az archívumban Művészet Elfeledett műalkotások (ism.)


TV2 5.30 6.25 6.50 9.30 9.35 9.40 10.45 11.55 12.00 12.25 12.50 13.55 14.55 15.55

16.55 17.25 18.00 19.35

20.20 21.35

23.50 0.50

Családi Titkok Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Teleshop Astro-Világ Hungarikumok Tények Aktív Családi Titkok Magánnyomozók Valentina titka Emlékezz, Reina (51.) Octavio vagyonának jelentős részét Victor testvérére, Bolivarra hagyja. Smith és Bolivar kapcsolata megromlik, a nőt Fernando vigasztalja a lakásán, s elfogadja a férfi kétes üzleti ajánlatát. A Macska (110.) Fiorella (21.) Tények Jóban Rosszban Szilvia mindent megtesz azért, hogy megtalálja Istvánt, de arra nem is számít, hogy a kórházban futnak össze. Éden Hotel Daylight – Alagút a halálba Amerikai film Az elnök árnyékában I. (10.) Tények Este

M2 7.10 20.00 20.01 21.00 22.40

Rajzfilm-maraton Petőfi TV Böngésző Én vagyok itt Gyilkosság (1.) Búcsú. Amerikai– kanadai sorozat Sarah Linden nyomozó arra készül, hogy új életet kezdjen kisfiával együtt egy új városban egy új férfi oldalán, amikor utolsó munkanapján egy erőszakos bűncselekmény helyszínére hívják. Holttest ugyan nincs, csak egy véres női pulóver. 23.30 Életművész Lovasi András 0.25 Az A38 Hajó színpadán

RTL Klub

Duna TV

M1

6.00 7.35 8.08 9.40 10.05 11.45 12.45 13.00 13.20 13.40 14.00 14.35

Rajzfilmek Híradó Minden reggel Reflektor Top Shop Asztro Show Reflektor Fókusz Ízes élet Reflektor Fókusz Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.50 A vihar (51.) 15.45 A szerelem foglyai (1.) Amerikai sorozat 16.45 Dr. Tóth: A só 18.00 Híradó 18.50 Fókusz 19.20 Éjjel-nappal Budapest 20.40 Barátok közt Miklós Júliával szövetkezik, hogy eltávolítsa egymástól Nórát és Róbertet. Ágnes addig igyekszik férje helyzetén javítani a börtönben, míg őt magát is megfenyegeti valaki. Enikő amikor megtudja, hogy Krisztián hazamehet, sokkoló elhatározásra jut. 21.15 Dr. Csont IX. Amerikai sorozat 22.20 Híradó 22.45 Döglött akták Magányos szívek 23.50 Magyarul Balóval 0.25 Chuck IV. (2.) Amerikai sorozat

7.00 Híradó, sport 7.20 Charly, majom a családban (147.) 8.10 Ízőrzők: Tihany 8.40 Don Matteo V. 9.35 A szenvedélyek lángjai (86.) 10.30 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái (1.) 13.15 Kívánságkosár 15.20 Lola (71.) 16.05 Charly, majom a családban (147.) 17.00 Ridikül 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo V. 19.40 Hölgyek öröme Angol sorozat 20.40 Kékfény 21.40 On The Spot: Egy gádzsó utazása Romanisztánban 22.35 A 14-es tábor Német–délkoreai dok.-film 23.35 Szívemmel mondom nektek 0.05 A tűz háborúja 80 ezer évvel ezelőtt az ősember ismerte a tüzet, de nem tudta meggyújtani. Ezért féltve őrizték, nehogy kialudjon. Amikor Ulam törzse elveszíti a tüzet, teljesen kétségbeesnek. Három harcost küldenek ki, hogy keressenek tüzet. Kanadai–am.– francia kalandfilm

5.50 Ma reggel 6.00 Híradó, sport, agrárhírek, közlekedési hírek 9.00 Ma délelőtt 9.15 Magyar gazda 10.15 Kék bolygó 12.01 Híradó délben 12.45 Ma délután 13.15 Hírháttér 16.00 Híradó, Magyar gazda, közlekedési hírek 18.30 Ma este 19.30 Híradó este 22.00 Ma éjjel 23.45 Hírek angolul

Viasat 3 13.10 Gyilkos számok 14.10 CSI: A helyszínelők 16.10 Feketelista I. Amerikai sorozat 18.05 Két pasi meg... (am.) 19.05 Jim szerint... (am.) 20.10 Két pasi meg... (am.) 21.00 Füstölgő Ászok Ásznak a fejébe száll a dicsőség és úgy dönt, a saját lábára áll: a show-bizniszben szerzett hírnevét a bűn világában kamatoztatja. Ezzel azonban magára haragítja a maffiafőnököt. Angol–francia– am. akció-vígjáték 23.20 Drágám, add az életed! (am.) 0.55 Nyomtalanul Belgiumban II. (19.)

39

Tv-műsor > 2015. március 16. > Hétfő

2015. március 10. | 11. szám

21.10 < COOL < Az éjszaka urai

Bobby és Joseph testvérek. Bobby a család fekete báránya, aki már nem is használja a családi nevet, a '80-as évek New York-jában egy menő éjszakai klub vezetőjeként. Joseph apjuk, a brooklyni rendőrkapitány nyomdokába lépett, és rendőrként szolgál. Bobby klubjának orosz tulajdonosa szoros szálakkal kapcsolódik a drogkereskedelemhez. Amikor a rendőrség Joseph vezetésével lecsap a bűnözőkre, választania kell. Rendezte: James Gray Szereplő(k): Mark Walberg, Eva Mendes Amerikai thriller, 117 perc, 2007

Cool

Markíza

JOJ

12.00 Showder Klub 12.50 Medicopter 117 A légimentők VII. Német sorozat 13.45 Cobra 11 XVII. 15.35 CSI: New York-i helyszínelők IV. 16.30 CSI: Miami helyszínelők (am.) 17.20 Dr. Csont I. 18.15 Showder Klub 19.15 Gyilkos elmék Vékony mezsgye 20.15 CSI: Miami helyszínelők (am.) 21.10 Az éjszaka urai Amerikai thriller 23.20 Revolution I. Amerikai sorozat 0.00 Gyilkos elmék Amerikai sorozat

6.00 Telereggel 8.30 Feleségcsere 9.50 Rendelő a Rózsakertben 11.10 Doktor House 13.00 NCIS II. (23.) 14.00 Cobra 11 XVII. 15.00 Két pasi –meg... 16.00 NCIS VI. (2.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.50 Kredenc 22.20 Király! (am.) A bátor lovagok megmentik a királylányokat, legyőzik a gonoszt. Ám kevés szó esik a hősök semmirekellő testvéreiről. 0.30 Sötét zsaruk (am.)

13.30 Castle (am.) 14.25 Hivatásosok 15.20 Mániákus vásárlók 16.40 Top Star 16.55 Hírek 17.20 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Vadlovak Stodola ajánlatot tesz Adelnak Fargo megvételére. Bakula elhatárolódik a per újrafelvételétől... 21.45 Panelházi történetek (25.) 22.50 Majd, ha fagy! Amerikai film

ATV

RTL II

STV1

STV2

12.30 12.50 13.50 14.55 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.35

8.00 Gossip Girl V. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A nagy ízválasztó – főzős reality show 12.50 Smaragd szív (11.) 13.45 Lucia (11.) 14.40 Rosario (20.) 15.35 Barátok közt 16.05 A nagy ízválasztó 17.05 Agymenők I. Amerikai sorozat 18.05 Hupikék törpikék 19.00 Dallas (sor.) 20.00 Glades – Tengerparti gyilkosságok 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 1 perc és nyersz! Vetélkedő 23.00 Barátok közt 23.30 Gossip Girl

12.20 Hölgyklub 13.50 Cédrusliget Kanadai sorozat 15.25 A világ képekben 16.00 Hírek 16.25 Svindlerek. 8/1 16.55 Késő este – talkshow 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 A legrosszabb rémálmom Belga vígjáték 21.55 Mentők II. 13/4. Cseh sorozat 22.50 New York-i nyomozók. 13/4 (am.) 23.35 Külvárosi rendőrök Olasz sorozat (25.) 0.25 Autószalon

12.40 13.10 13.35 14.15 14.45 15.05 16.00 16.25 16.35 16.50 19.30 20.00

21.30 22.25 22.50 23.00 0.00 0.20 0.35

Start + Tv-shop Szabad szemmel ATV Start 700-as klub Kőbánya Híradó Világhíradó Fórum ATV Híradó Fórum ATV Híradó Egyenes beszéd Esti kommentár – a vélemény szabad Csatt Politikai vitaműsor ATV híradó Világhíradó Egyenes beszéd Híradó Világhíradó Esti kommentár

21.00 21.35 22.00 23.20

BL-magazin Sporthírek Meccs lefújva Autószalon Hivatásos – magazin Fókusz – munka Nemzetiségi magazin Hírek magyaul Regionális hírek Jégkorong extraliga Esti mesék Kimagasló nők: Coco Chanel Angol dok.-film Hírek, sport VAT – magazin Különleges nap Olasz film És mégis forog...


40 TV2 5.30 6.25 6.50 9.30 9.35 9.40 10.45 11.55 12.00 12.25 12.50 13.55 14.55 15.55

16.55 17.25 18.00 19.35

20.20 21.30 22.40 0.45 1.30

Családi Titkok Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Teleshop Astro-Világ Hungarikumok Tények Aktív Családi Titkok Magánnyomozók Valentina titka Kolumbiai sorozat Emlékezz, Reina (52.) Amerikai sorozat A Macska (111.) Mexikói sorozat Fiorella (22.) Mexikói sorozat Tények Jóban Rosszban Füredi mentőötlete az, hogy mindent mondjanak el a CT rablásról az újságíróknak. Péter támogatja a barátját, de Alexát nem érik el. Éden Hotel Reality show Kasza! Showműsor Doom. Angol– cseh–német film Tények Este Sportos

RTL Klub

Duna TV

M1

6.00 7.35 8.08 9.10 9.40 10.05 11.45 12.40 13.00 13.10

7.00 Híradó, sport 7.20 Charly, majom a családban 148. rész 8.05 Jamie 15 perces kajái (ism.) 8.35 Don Matteo V. 9.45 A szenvedélyek lángjai (87.) 10.35 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái (2.) 13.15 Kívánságkosár 15.20 Lola (72.) 16.05 Charly, majom a családban 149. rész 17.00 Ridikül 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo V. 19.55 Rex felügyelő 20.50 Önök kérték! 21.45 A magas szőke + két szőke Francia film Yann, a divatos, olykor gátlásos festő éppen élete nagy szerelmét várja reménybeli első légyottra, amikor a végzet megállíthatatlan úthengerként tolja elé a leküzdhetetlen akadályokat... 23.15 Pietro Mascagni: Parasztbecsület Operafilm 0.30 Nyugodjanak békében! Olasz– német western

5.50 Ma reggel 6.00 Híradó, sport, agrárhírek, közlekedési hírek 9.00 Ma délelőtt 9.15 Summa 10.15 Élő egyház 12.01 Híradó délben 12.45 Ma délután 13.15 Kék bolygó 14.15 Hírháttér 15.15 Magyar gazda 16.15 Élő egyház 18.00 Híradó 18.30 Ma este 19.30 Híradó este 22.00 Ma éjjel 23.45 Hírek angolul

13.40 14.10 15.25 16.20 16.45 18.00 18.50 19.20 20.40 21.15

22.15 22.40

23.15 23.48 0.20 1.25

M2 6.20 20.00 20.01 21.00 22.40

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. március 17. > Kedd

Rajzfilm-maraton Petőfi TV Böngésző Én vagyok itt Twin Peaks (1.) Twin Peaks élete teljesen felfordul, miután a folyóparton egy műanyag zsákban megtalálják a gimis szépségkirálynő Laura Palmer holttestét. Amerikai sorozat 0.15 On The Spot: Egy gádzsó utazása Romanisztánban Dokumentumfilm 1.10 Az A38 Hajó színpadán

Rajzfilmek Híradó Minden reggel Ízes élet Reflektor Top Shop Asztro Show Ízes élet Reflektor Agymenők IV. Am. sorozat (1.) Fókusz Éjjel-nappal Budapest (ism.) A vihar (52.) A szerelem foglyai (2.) Dr. Tóth (62.) Magas vérnyomás Híradó Fókusz Éjjel-nappal Budapest Barátok közt Castle V. (5.) Castle és Beckett egy sci-fi találkozón történt gyilkosság ügyében nyomoznak. A rendezvényen senki sem az, akinek látszik, és Beckett ifjúkorából is megdöbbentő titokra derül fény. Híradó XXI. század – A legendák velünk élnek Magyarul Balóval Brandmánia A főnök VI. (7.) Reflektor

Viasat 3 13.10 Gyilkos számok Amerikai sorozat 14.10 CSI: A helyszínelők A helyszínelők csapata egy korábbi profi golfjátékos rejtélyes halálát vizsgálja, akinek úgy néz ki, hogy a játékhoz való ragaszkodása az életébe került. Amerikai sorozat 16.05 Feketelista I. (am.) 18.05 Két pasi meg... Amerikai sorozat 19.05 Jim szerint... Amerikai sorozat 20.10 Két pasi meg... Amerikai sorozat 21.00 Ki nevel a végén? Amerikai filmvígjáték 23.10 Gyilkos számok 1. Leütés 2. Aratás (am.)

22.40 < TV2 < Doom

A Mars egyik távoli kutatóállomásán valami baj történt, az odluvai állomással megszakadt az összeköttetés. Ötös szintű karantén lép érvénybe, és bevetik a Gyorsreagálású Harci Osztagot. A Főtörzs vezette osztagnak sikerül lezárnia a Föld felé vezető átjárót, majd elindulnak felderíteni az állomást. A tengerészgyalogosok ismeretlen eredetű, rémséges szörnyekkel találják magukat szembe... Rendezte: Andrzej Bartkowiak Szereplő(k): Dwayne „The Rock” Johnson, Rosamund Pike Angol--cseh--német--amerikai akciófilm, 100 perc, 2005

Cool

Markíza

JOJ

12.00 Showder Klub 12.50 Medicopter 117 A légimentők VII. Német sorozat 13.45 Cobra 11 XVII. 15.35 CSI: New York-i helyszínelők IV. Amerikai sorozat 17.20 Dr. Csont I. Amerikai sorozat 18.15 Showder Klub 19.15 Gyilkos elmék Fordulópont 20.15 A mentalista Amerikai sorozat 21.10 Dr. Csont VI. Amerikai sorozat 22.10 CSI: New York-i helyszínelők IV. Amerikai sorozat 23.05 Vámpírnaplók A kapcsolat vége 0.00 Gyilkos elmék Amerikai sorozat

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor (ism.) 9.40 Rendelő a Rózsakertben 10.50 A fiúk nem sírnak 12.00 Doktor House Amerikai sorozat 13.00 NCIS III. (1.) Am. krimisorozat 14.00 Cobra 11 XVIII. Német sorozat 15.00 Két pasi – meg egy kicsi I. (am.) 16.00 NCIS VI. (3.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.45 Családi ügyek 22.55 Feleségcsere 0.10 Gyilkos elmék 1.00 Sötét zsaruk II. 1.50 Cobra 11 XVII.

12.45 Tv-s esély 13.20 Édes élet 14.20 Panelházi történetek XV. 15.20 Mániákus vásárlók 16.40 Top Star 16.55 Hírek 17.20 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Vadlovak 21.40 Panelházi történetek (26.) Hossa váratlanul elköltözik Alberttől. Michal Maslák segítségét kéri. Julkát beidézik a bíróságra... 22.50 Dr. Csont VI (am.) 23.45 Glades – Tengerparti gyilkosságok II. (am.)

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.35 12.10 13.50 14.50

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A nagy ízválasztó 12.50 Smaragd szív (12.) 13.45 Lucia (12.) 14.40 Rosario (21.) 15.35 Barátok közt 16.05 A nagy ízválasztó 17.05 Agymenők I. (am.) 18.05 Hupikék törpikék 19.00 A Nílus gyöngye Amerikai kalandfilm 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 1 perc és nyersz! 23.00 Barátok közt

12.20 Hölgyklub 13.55 Építs házat, ültess fát! 14.30 Katka Brychtová igaz történetei 15.05 Mrs. Klinika (9.) 16.00 Hírek 16.25 Svindlerek. 8/2. 16.55 Doktorok. 65/41. 17.45 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó, sport 20.20 Senki sem tökéletes 21.30 Ízvilág – főzőműsor 22.05 Harc az idővel (10.) Német sorozat 22.50 Különleges ügyosztály. 24/3. 23.35 Külvárosi rendőrök (26.) 0.25 Harc az idővel (ism.)

12.20 13.00 13.05 13.45 14.05 14.15 14.45 15.05 16.00 16.25 16.35 16.50 19.30 19.55 20.00

15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.30 22.25 23.00 0.00 0.20

Fórum Tv-shop Egyenes beszéd Esti kommentár – a vélemény szabad Hírműsor 700-as klub Húzós Közéleti műsor Világhíradó Fórum Vitaműsor ATV Híradó Sportpercek Hírvita Híradó Egyenes beszéd Doku Riportműsor Friderikusz ATV híradó Egyenes beszéd Híradó Világhíradó

20.55 21.30 22.00 23.10 0.35

Élő panoráma ArtSpektrum Folklórzene Família Anasoft Litera 2014 Vallási műsor Szlovák falvak Fókusz – egészség Ukrán magazin Hírek magyarul Regionális hírek Jégkorong extraliga Esti mesék Híradó jelnyelven Éhezés jómódban Német dok.-film Hírek, sport Orvosi rendelő Est Havrannal... Csoda. Cseh film On air


41

Sport

2015. március 10. | 11. szám

Nyolc érem Jégtörő Mátyástól… BIRKÓZÁS – Február 28-án Naszvadon került megrendezésre a „Jégtörő Mátyás” elnevezésű nemzetközi kötöttfogású ifjúsági birkózóverseny, melyre meghívást kapott a Komáromi Spartacus Birkózó Klub is. A rendkívül színvonalas, erős mezőnyt hét ország – Szlovákia, Csehország, Magyarország, Horvátország, Moldávia, Románia és Lengyelország – összesen 160 fiatal birkózója alkotta. A komáromi csapat jobbára kezdőkből állt, akik ilyen szintű nemzetközi versenyen még nem vettek részt; éppen ezért dicséretes eredménynek számít, hogy 4–4 ezüst- és bronzérmet, összesen tehát 8 dobogós helyet szereztek. Az érmesek listája: 2. hely: Balázs Adrián (Gyerek „C” 20 kg); Vendégh Bence (Gyerek „C” 23 kg); Gergő Csongor (Gyerek „B” 25 kg); Hvězda Milan (Gyerek „B” 35 kg); 3. hely: Gergő Kristóf ésTörök Balázs (mindkettő Diák 2002–2003); Márkus Attila és Hulman Nikolas (mindkettő Serdülő 2000–2001). (kk, vgy)

A teljes komáromi csapat

Archív felvétel

Horvátországban is bizonyítottak KARATE – Február utolsó hétvégéjén hatodik alkalommal indult útnak a Seishin Karate Klub különítménye Horvátországba, a Samobor Kupa elnevezésű nemzetközi tornára. A csapat péntek reggel indult autóbusszal Ekecsről. A verseny Archív felvétel

helyszínére a délutáni órákban érkeztek meg. Másnap következett a megmérettetés három ország (Horvátország, Magyarország és Szlovákia) 110 harcosa részvételével. A Seishin Karate Klubot 22 fő képviselte, ebből 15-nek sikerült dobogóra állnia. A gyerekek jól teljesítettek. Voltak, akik már többször jártak

Horvátországban versenyen, de akadtak, akik első alkalommal léptek tatamira. Két küzdőtéren zajlottak az összecsapások egyszerre, így az edzők sem unatkoztak. Sajnos a bíráskodással voltak kis gondok, ennek ellenére összesen 4 főnek sikerült felállnia a dobogó legmagasabb fokára.

Eredmények: 1. helyezettek: Trenčík Nikolas, Unyatinszki Tímea (Keszegfalva) Cserepes Zoltán (Nemesócsa) Karika Rebeka (Dunaszerdahely) 2. helyezettek: Kovács Kata Zsófia, Nagy Róbert (Ekecs) Fodor Kata (Dunaszerdahely), Menző Márk, Fodor Fanny (Vásárút) 3. helyezettek: Varga Dóra, Sidó Zoltán, Rózsa Anna (Dunaszerdahely) Markovics Ádám (Keszegfalva) Klemensích Nikolas, Kovács Sándor (Vásárút)

A legharcosabb férfi különdíját Cserepes Zoltán (Nemesócsa) kapta, aki példamutatóan küzdött. A következő megmérettetés március 29-én lesz Ekelen, közel 200 versenyzővel. (ha)


42

Csallóköz

Sport

Tavaszi futballmenetrend V. LIGA – KELETI CSOPORT 17. forduló, március 14. (szombat), 14.30: Ógyalla–Ímely, Ekel–Veľký Kýr, Marcelháza–Dolný Ohaj; március 15. (vasárnap), 14.30: Bá nov–Nagysalló, Naszvad–Hontfüzesgyarmat, K.szentpéter–Perbete, Kozárovce–Bešeňov, Podhájska–Komjatice. 18. forduló, március 22. (vasárnap), 15.00: Nagysalló–Podhájska, Komjatice–Kozárovce, Bešeňov–K.szentpéter, Perbete–Marcelháza, Dolný Ohaj–Ógyalla, Ímely–Ekel, Veľký Kýr–Naszvad, Hontfüzesgyarmat–Bánov. 19. forduló, március 28. (szombat), 15.00: Ógyalla–Perbete, Ekel–Dolný Ohaj; március 29. (vasárnap), 15.00: Marcelháza–Bešeňov, Hontfüzesgyarmat–Nagysalló, Bánov–Veľký Kýr, Naszvad–Ímely, K.szentpéter–Komjatice, Kozárovce–Podhájska. 20. forduló, április 5. (vasárnap), 15.30: Nagysalló–Kozárovce, Podhájska–K.szentpéter, Komjatice–Marcelháza, Bešeňov–Ógyalla, Perbete–Ekel, Dolný Ohaj–Naszvad, Ímely–Bánov, Veľký Kýr–Hontfüzesgyarmat. 21. forduló, április 11. (szombat), 15.30: Ógyalla–Komjatice, Ekel–Bešeňov, Marcelháza–Podhájska; április 12. (vasárnap), 15.30: Veľký

V. LIGA – DÉLI CSOPORT 17. forduló, március 14. (szombat), 14.30: Csallóközkürt–Nagyfödémes, Hodos–Dióspatony; március 15. (vasárnap), 14.30: Jányok–Nádszeg, Illésháza–Šoporňa, Vága–DAC C/Vásárút, Nagymagyar–Alsószeli, Nyárasd–Pusztafödémes, Lég–Jóka. 18. forduló, március 21. (szombat), 15.00: Pusztafödémes–Nagymagyar; március 22. (vasárnap), 15.00: Nádszeg–Hodos, Dióspatony–Csallóközkürt, Nagyfödémes–Lég, Jóka–Nyárasd, Alsószeli–Vága, DAC C/Vásárút–Illésháza, Šoporňa–Jányok. 19. forduló, március 28. (szombat), 15.00: Csallóközkürt–Hodos; március 29. (vasárnap), 15.00: Šoporňa–Nádszeg, Jányok–DAC C/Vásárút, Illésháza–Alsószeli, Vága–Pusztafödémes, Nagymagyar–Jóka, Nyárasd–Nagyfödémes, Lég–Dióspatony. 20. forduló, április 4. (szombat), 15.30: Pusztafödémes–Illésháza; április 5. (vasárnap), 15.30: Nádszeg–Csallóközkürt, Hodos–Lég, Dióspatony–Nyárasd, Nagyfödémes–Nagymagyar, Jóka–Vága, Jányok–Alsószeli, DAC C/Vásárút–Šoporňa. 21. forduló, április 12. (vasárnap), 15.30: DAC C/Vásárút–Nádszeg, Šoporňa–Alsószeli, Já -

Kýr–Nagysalló, Hontfüzesgyar mat–Ímely, Bánov–Dolný Ohaj Naszvad–Perbete, K.szentpéter–Kozárovce. 22. forduló, április 19. (vasárnap), 16.00: Nagysalló–K.szentpéter, Kozárovce–Marcelháza, Podhájska–Ógyalla, Komjatice–Ekel, Bešeňov–Naszvad, Perbete–Bánov, Dolný Ohaj–Hontfüzesgyarmat, Ímely–Veľký Kýr. 23. forduló, április 25. ( szombat), 16.00: Ekel–Podhájska, Marcelháza–K.szentpéter, Ógyalla–Kozárovce; április 26. (vasárnap), 16.00: Ímely–Nagysalló, Veľký Kýr–Dolný Ohaj, Hontfüzesgyarmat–Perbete, Bánov–Bešeňov, Naszvad–Komjatice. 24. forduló, május 3. (vasárnap), 16.30: Nagysalló–Marcelháza, K.szentpéter–Ógyalla, Kozárovce–Ekel, Podhájska–Naszvad, Komjatice–Bánov, Bešeňov–Hontfüzesgyarmat, Perbete–Veľký Kýr, Dolný Ohaj–Ímely. 25. forduló, május 9. (szombat), 16.30: Ekel–K.szentpéter, Ógyalla–Marcelháza; május 10. (vasárnap), 16.30: Ímely–Perbete, Veľký Kýr–Bešeňov, Hontfüzesgyarmat–Komjatice, Bánov–Podhájska, Naszvad–Kozárovce, Dolný Ohaj–Nagysalló. 26. forduló, május 16. (szombat), 17.00: Marcelháza–Ekel; május 17. (vasárnap), 17.00: Nagysal-

nyok–Pusztafödémes, Illésháza–Jóka, Vága Nagyfödémes, Nagymagyar–Dióspatony, Nyárasd– Hodos, Lég–Csallóközkürt. 22. forduló, április 18. (szombat), 16.00: Csallóközkürt–Nyárasd, Pusztafödémes–Šoporňa; április 19. (vasárnap), 16.00: Nádszeg–Lég, Hodos–Nagymagyar, Dióspatony–Vága, Nagyfödémes–Illésháza, Jóka–Jányok, Alsószeli–DAC C/Vásárút. 23. forduló, április 26. (vasárnap), 16.00: Alsószeli–Nádszeg, DAC C/Vásárút–Pusztafödémes, Šoporňa–Jóka, Jányok–Nagyfödémes, Illés háza–Dióspatony, Vága–Hodos, Nagymagyar–Csallóközkürt, Nyárasd–Lég. 24. forduló, május 2. (szombat), 16.30: Csallóközkürt–Vága, Pusztafödémes–Alsószeli; május 3. (vasárnap), 16.30: Nádszeg–Nyárasd, Lég–Nagymagyar, Hodos–Illésháza, Dióspa tony–Jányok, Nagyfödémes– Šoporňa, Jóka–DAC C/Vásárút. 25. forduló, május 9. (szombat), 16.30: Pusztafödémes–Nádszeg; május 10. (vasárnap), 16.30: Alsószeli–Jóka, DAC C/Vásárút–Nagyfödémes, Šoporňa–Dióspatony, Jányok–Hodos, Illés háza–Csallóközkürt, Vága–Lég, Nagy ma gyar–Nyárasd.

ló–Ógyalla, K.szentpéter–Naszvad, Kozárovce–Bánov, Podhájska–Hontfüzesgyarmat, Komjatice–Veľký Kýr, Bešeňov–Ímely, Perbete–Dolný Ohaj. 27. forduló, május 23. (szombat), 17.00: Ekel–Ógyalla; május 24. (vasárnap), 17.00: Perbete–Nagysalló, Dolný Ohaj–Bešeňov, Ímely–Komjatice, Veľký Kýr–Podhájska, Hontfüzes gyarmat–Kozárovce, Bánov–K.szentpéter, Naszvad–Marcelháza. 28. forduló, május 30. (szombat), 17.00: Ógyalla–Naszvad; május 31. (vasárnap), 17.00: Marcelháza–Bánov, Nagysalló–Ekel, K.szentpéter–Hontfüzesgyarmat, Kozárovce–Veľký Kýr, Podhájska–Ímely, Komjatice–Dolný Ohaj, Bešeňov–Perbete. 29. forduló, június 7. (vasárnap), 17.00: Bešeňov–Nagysalló, Perbete–Komjatice, Dolný Ohaj–Podhájska, Ímely–Kozárovce, Veľký Kýr–K.szentpéter, Hontfüzesgyarmat–Marcelháza, Bánov–Ógyalla, Naszvad–Ekel. 30. forduló, június 14. (vasárnap), 17.00: Nagysalló–Naszvad, Ekel–Bánov, Ógyalla–Hontfüzesgyarmat, Marcelháza–Veľký Kýr, K.szent péter–Ímely, Kozárovce–Dolný Ohaj, Pod hájska–Perbete, Komjatice–Bešeňov. 26. forduló, május 16. (szombat), 17.00: Csallóközkürt–Jányok; május 17. (vasárnap), 17.00: Nádszeg–Nagymagyar, Nyárasd–Vága, Lég–Illésháza, Hodos–Šoporňa, Dióspatony–DAC C/Vásárút, Nagyfödémes–Alsószeli, Jóka–Pusztafödémes. 27. forduló, május 23. (szombat), 17.00: Pusztafödémes–Nagyfödémes; május 24. (vasárnap), 17.00: Jóka–Nádszeg, Alsószeli–Dióspatony, DAC C/Vásárút–Hodos, Šoporňa–Csallóközkürt, Jányok–Lég, Illésháza–Nyárasd, Vága–Nagymagyar. 28. forduló, május 30. (szombat), 17.00: Csallóközkürt–DAC C/Vásárút; május 31. (vasárnap), 17.00: Nádszeg–Vága, Nagymagyar–Illésháza, Nyárasd–Jányok, Lég–Šoporňa, Hodos–Alsószeli, Dióspatony–Pusztafödémes, Nagyfödémes–Jóka. 29. forduló, június 6. (szombat), 17.00: Pusztafödémes–Hodos; június 7. (vasárnap), 17.00: Nagyfödémes–Nádszeg, Jóka–Dióspatony, Alsószeli–Csallóközkürt, DAC C/Vásárút–Lég, Šoporňa–Nyárasd, Jányok–Nagymagyar, Illésháza–Vága. 30. forduló, június 14. (vasárnap), 17.00: Nádszeg–Illésháza, Jányok–Vága, Nagymagyar–Šoporňa, Nyárasd–DAC C/Vásárút, Lég–Alsószeli, Csallóközkürt–Pusztafödémes, Hodos–Jóka, Dióspatony–Nagyfödémes. –wi


2015. március 10. | 11. szám

III. LIGA NYUGAT-SZLOVÁKIA 19. forduló, március 14. (szombat), 14.30: Nagymegyer–Borčice, Érsekújvár–V. Ludince, Topoľčany–Palárikovo, Komárom–Led. Rovne, Vrbové–Púchov; március 15. (vasárnap), 14.30: Léva–Negyed, Vráble–DAC B/Nyékvárkony, Trnava C–Nemšová. Szabadnapos: Bős. 20. forduló, március 21. (szombat), 15.00: Púchov–Komárom, Borčice–Bős; március 22. (vasárnap), 15.00: Led. Rovne–Topoľčany, Palá rikovo–Trnava C, Nemšová–Vráble, DAC B/Nyékvárkony–Érsekújvár, V. Ludince–Léva, Ne gyed–Nagymegyer. Szabadnapos: Vrbové. 21. forduló, március 28. (szombat), 15.00: Nagymegyer– V. Ludince, Érsekújvár–Nemšová, Topoľčany–Púchov, Komárom–Vrbové; március 29. (vasárnap), 15.00: Bős–Negyed, Léva–DAC B/Nyékvárkony, Vráble–Palárikovo, Trnava C–Led. Rovne. Szabadnapos: Borčice. 22. forduló, április 4. (szombat), 15.30: Vrbové–Topoľčany, Púchov–Trnava C; április 5. (vasárnap), 15.30: Led. Rovne–Vráble, Palárikovo–Érsekújvár, Nemšová–Léva, DAC B/Nyékvárkony–Nagymegyer, V. Ludince –Bős, Negyed–Borčice. Szabadnapos: Komárom. 23. forduló, április 11. (szombat), 15.30: Borčice–V. Ludince, Nagymegyer–Nemšová, Érsekújvár–Led. Rovne, Topoľčany–Komárom; április 12. (vasárnap), 15.30: Bős–DAC B/Nyékvárkony, Léva–Palárikovo, Vráble–Púchov, Trnava C –Vrbové. Szabadnapos: Negyed.

IV. LIGA – DÉL-KELETI CSOPORT 17. forduló, március 14. (szombat), 14.30: Párkány–Udvard, Garamkálna–ČFK Nitra, Gúta–Šurany; március 15. (vasárnap), 14.30: Vág farkasd–FC Nitra jun., Močenok–Galánta, FC ViOn Zl. Moravce B–Zselíz, H. Obdokovce–Tardoskedd, V. Lovce–Čeľadice. 18. forduló, március 21. (szombat), 15.00: Zselíz–Močenok, Galánta–Vágfarkasd; március 22. (vasárnap), 10.30: ČFK Nitra–Párkány; 15.00: FC Nitra jun.–Gúta, Šurany–Garamkálna, Udvard– V. Lovce, Čeľadice–H. Obdokovce, Tardoskedd–FC ViOn Zl. Moravce B. 19. forduló, március 28. (szombat), 15.00: Párkány–Šurany, Garamkálna–FC Nitra jun., Zselíz–Galánta, Gúta–Vágfarkasd; március 29. (vasárnap), 15.00: Močenok–Tardoskedd, FC ViOn Zl. Moravce B–Čeľadice, H. Obdokovce–Udvard, V. Lovce–ČFK Nitra. 20. forduló, április 4. (szombat), 15.30: Galánta–Gúta, Vágfarkasd–Garamkálna; április 5. (vasárnap), 10.30: ČFK Nitra–H. Obdokovce; 15.30: FC Nitra jun.–Párkány, Šurany–V. Lovce, Udvard–FC ViOn Zl. Moravce B, Čeľadice–Močenok, Tardoskedd–Zselíz. 21. forduló, április 11. (szombat), 15.30: Párkány–Vágfarkasd, Garamkálna–Gúta, Zselíz–Čeľadice; április 12. (vasárnap), 15.30: Tardoskedd–

Sport 24. forduló, április 18. (szombat), 16.00: Komárom–Trnava C, Vrbové–Vráble, Púchov–Érsekújvár; április 19. (vasárnap), 16.00: Led. Rovne– Léva, Palárikovo–Nagymegyer, Nemšová–Bős, DAC B/Nyékvárkony–Borčice, V. Ludince–Negyed. Szabadnapos: Topoľčany. 25. forduló, április 25. (szombat), 16.00: Borčice–Nemšová, Nagymegyer–Led. Rovne, Érsekújvár–Vrbové; április 26. (vasárnap), 16.00: Negyed–DAC B/Nyékvárkony, Bős–Palárikovo, Léva–Púchov, Vráble–Komárom, Trnava C–Topoľčany. Szabadnapos: V. Ludince. 33. forduló, április 29. (szerda), 16.00: Palárikovo–Púchov; május 1. (péntek), 16.30: Nemšová–Vrbové, DAC B/Nyékvárkony–Komárom, V. Ludince–Topoľčany, Negyed–Trnava C, Borčice–Vráble, Bős–Érsekújvár, Nagymegyer– Léva. Szabadnapos: Led. Rovne. 26. forduló, május 3. (vasárnap), 16.30: Topoľčany–Vráble, Komárom–Érsekújvár, Vrbové–Léva, Púchov–Nagymegyer, Led. Rovne–Bős, Palárikovo–Borčice, Nemšová–Negyed, DAC B/Nyékvárkony– V. Ludince. Szabadnapos: Trnava C. 34. forduló, május 6. (szerda), 16.30: Púchov–Led. Rovne; május 8. (péntek), 16.30: Léva–Bős, Érsekújvár–Borčice, Vráble–Negyed, Trnava C– V. Ludince, Topoľčany–DAC B/Nyékvárkony, Komárom–Nemšová, Vrbové–Palárikovo. Szabadnapos: Nagymegyer. 27. forduló, május 10. (vasárnap), 16.30: V. Ludince–Nemšová, Negyed–Palárikovo, Borčice–Led. Rovne, Bős–Púchov, Nagymegyer–Vrbové, Galánta, Močenok–Udvard, FC ViOn Zl. Moravce B–ČFK Nitra, H. Obdokovce–Šurany, V. Lovce– FC Nitra jun. 22. forduló, április 18. (szombat), 16.00: Galánta–Garamkálna, Gúta–Párkány, Vágfarkasd–Újlót; április 19. (vasárnap), 10.30: ČFK Nitra–Močenok; 16.00: FC Nitra jun.–Horné Obdokovce, Šurany– FC ViOn Zl. Moravce B, Udvard–Zselíz, Čeľadice–Tardoskedd. 23. forduló, április 25. (szombat), 16.00: Zselíz–ČFK Nitra, Párkány–Garamkálna; április 26. (vasárnap), 16.00: Čeľadice–Galánta, Tardoskedd–Udvard, Močenok–Šurany, FC ViOn Zl. Moravce B–FC Nitra jun., H. Obdokovce–Vágfarkasd, V. Lovce–Gúta. 24. forduló, május 2. (szombat), 16.30: Garamkálna–V. Lovce, Vágfarkasd–FC ViOn Zl. Moravce B, Galánta–Párkány, Gúta–H. Obdokovce; május 3. (vasárnap), 10.30: ČFK Nitra–Tvrdošovce; 16.30: FC Nitra jun.–Močenok, Šurany–Zselíz, Udvard–Čeľadice. 25. forduló, május 9. (szombat), 16.30: Zselíz–FC Nitra jun; május 10. (vasárnap), 16.30: Udvard–Galánta, Čeľadice–ČFK Nitra, Tardoskedd–Šurany, Močenok–Vágfarkasd, FC ViOn Zl. Moravce B–Gúta, H. Obdokovce–Garamkálna, V. Lovce –Párkány. 26. forduló, május 16. (szombat), 17.00: Párkány–H. Obdokovce, Garamkálna–FC ViOn Zl.

43 Léva–Komárom, Érsekújvár–Topoľčany, Vráble–Trnava C. Szabadnapos: DAC B/Nyékvárkony. 28. forduló, május 16. (szombat), 17.00: Topoľčany–Léva, Komárom–Nagymegyer, Vrbové–Bős, Púchov–Borčice; május 17. (vasárnap), 17.00: Trnava C–Érsekújvár, Led. Rovne–Negyed, Palárikovo–V. Ludince, Nemšová–DAC B/Nyékvárkony. Szabadnapos: Vráble 29. forduló, május 23. (szombat), 17.00: Borčice–Vrbové, Nagymegyer–Topoľčany, Érsek újvár–Vráble; május 24. (vasárnap), 17.00: DAC B/Nyékvárkony–Palárikovo, V. Ludince–Led. Rovne, Negyed–Púchov, Bős–Komárom, Léva–Trnava C. Szabadnapos: Nemšová. 30. forduló, május 30. (szombat), 17.00: Topoľčany–Bős, Komárom–Borčice, Vrbové–Negyed, Púchov– V. Ludince; május 31. (vasárnap), 17.00: Vráble–Léva, Trnava C–Nagymegyer, Led. Rovne–DAC B/Nyékvárkony, Palárikovo–Nemšová. Szabadnapos: Érsekújvár. 31. forduló, június 6. (szombat), 17.00: Nagymegyer–Vráble, Borčice–Topoľčany; június 7. (vasárnap), 17.00: Bős–Trnava C, Léva–Érsekújvár, Nemšová–Led. Rovne, DAC B/Nyékvárkony–Púchov, V. Ludince –Vrbové, Negyed–Komárom. Szabadnapos: Palárikovo. 32. forduló, június 13. (szombat), 17.00: Érsekújvár–Nagymegyer, Topoľčany–Negyed, Komárom– V. Ludince, Vrbové–DAC B/Nyékvárkony, Púchov–Nemšová; június 14. (vasárnap), 17.00: Vráble–Bős, Trnava C–Borčice, Led. Rovne–Palárikovo. Szabadnapos: Léva. Moravce B, Vágfarkasd–Zselíz, Galánta–V. Lovce, Gúta–Močenok; május 17. (vasárnap), 10.30: ČFK Nitra–Udvard; 17.00: FC Nitra jun.–Tardoskedd, Šurany–Čeľadice. 27. forduló, május 23. (szombat), 17.00: Zselíz–Gúta; május 24. (vasárnap ), 10.30: ČFK Nitra–Galánta; 17.00: Udvard–Šurany, Čeľadice–FC Nitra jun., Tardoskedd–Vágfarkasd, Močenok–Garamkálna, FC ViOn Zl. Moravce B–Párkány, H. Obdokovce–V. Lovce. 28. forduló, május 30. (szombat), 17.00: Párkány–Močenok, Garamkálna–Zselíz, Vágfarkasd–Čeľadice, Galánta–H. Obdokovce, Gúta–Tardoskedd; május 31. (vasárnap), 17.00: V. Lovce –FC ViOn Zl. Moravce B, FC Nitra jun.–Udvard, Šurany–ČFK Nitra. 29. forduló, június 6. (szombat), 17.00: Zselíz–Párkány; június 7. (vasárnap), 10.30: ČFK Nitra–FC Nitra jun.; 17.00: Šurany–Galánta, Udvard–Vágfarkasd, Čeľadice–Gúta, Tardos kedd–Garamkálna, Močenok–V. Lovce, FC ViOn Zl. Moravce B–H. Obdokovce. 30. forduló, június 13. (szombat), 17.00: Párkány–Tardoskedd, Garamkálna–Čeľadice, Vágfarkasd–ČFK Nitra, Galánta–FC ViOn Zl. Moravce B, Gúta–Udvard; június 14. (vasárnap), 17.00: H. Obdokovce–Močenok, V. Lovce–Zselíz, FC Nitra jun.–Šurany. –wi


44

Csallóköz

Sport

Tavaszi futballmenetrend AG SPORT LIGA DUNASZERDAHELY 17. forduló: március 14. (szombat), 14.30: Lúcs–Csenke, Alistál–Egyházkarcsa, Izsap–EkecsApácaszakállas; március 15. (vasárnap), 10.30: Sárosfa–Egyházgelle; 14.30: Kisudvarnok–Csallóközcsütörtök, Nagyszarva–Csákány, Nagyabony–Baka, Balony–Királyfiakarcsa. 18. forduló: március 21. (szombat), 15.00: Egyházgelle–Izsap, Csákány–Lúcs, Királyfia karcsa–Nagyabony; március 22. (vasárnap), 10.30: Baka–Alistál; 15.00: Ekecs-Apácaszakállas–Balony, Egyházkarcsa–Nagyszarva, Csenke–Kisudvarnok, Csallóközcsütörtök–Sárosfa. 19. forduló: március 28. (szombat), 15.00: Kisudvarnok–Csákány, Lúcs–Egyházkarcsa, Alistál–Királyfiakarcsa; március 29. (vasárnap), 10.30: Sárosfa–Csenke; 15.00: Csallóközcsütörtök–Egyházgelle, Nagyszarva–Baka, Nagyabony–Ekecs-Apácaszakállas, Balony–Izsap. 20. forduló: április 4. (szombat), 15.30: Izsap–Nagyabony, Ekecs-Apácaszakállas–Alistál, Csákány–Sárosfa, Királyfiakarcsa–Nagyszarva; április 5. (vasárnap), 10.30: Baka–Lúcs; 15.30: Egyházgelle–Balony, Egyházkarcsa–Kisudvarnok, Csenke–Csallóközcsütörtök. 21. forduló: április 11. (szombat), 15.30: Csallóközcsütörtök–Csákány, Lúcs–Királyfiakarcsa, Alis-

VII. LIGA DUNASZERDAHELY 17. forduló: március 14. (szombat), 14.30: Patonyrét–Sárrét, Pozsonyeperjes–Hegyéte; március 15. (vasárnap), 10.30: Nyékvárkony B–Felsőpatony; 14.30: Somorja B–Szap, Nagyudvarnok–Felbár, Alistál B–Csilizpatas, Csallóköztárnok–Csallóköznádasd. Szabadnapos: Nagypaka. 18. forduló: március 21. (szombat), 15.00: Szap–Csallóköztárnok, Csilizpatas–Nyékvárkony B; március 22. (vasárnap), 10.30: Hegyéte–Nagypaka; 15.00: Felsőpatony–Nagyudvarnok, Felbár–Patonyrét, Sárrét–Somorja B, Csallóköznádasd–Pozsonyeperjes. Szabadnapos: Alistál B. 19. forduló: március 28. (szombat), 15.00: Sárrét–Szap, Patonyrét–Felsőpatony, Pozsonyeperjes–Csallóköztárnok; március 29. (vasárnap), 10.30: Alistál B–Hegyéte; 15.00: Somorja B–Felbár, Nagyudvarnok–Csilizpatas, Nagypaka–Csallóköznádasd. Szabadnapos: Nyékvárkony B. 20. forduló: április 4. (szombat), 15.30: Csallóköztárnok–Nagypaka, Felbár–Sárrét; április 5. (vasárnap), 10.30: Hegyéte–Nyékvárkony B; 15.30: Szap–Pozsonyeperjes, Csallóköznádasd–Alistál B, Csilizpatas–Patonyrét, Felsőpatony–Somorja B. Szabadnapos: Nagyudvarnok. 21. forduló: április 11. (szombat ), 15.30: Sárrét–Felsőpatony, Nagypaka–Pozsonyeperjes;

tál–Izsap; április 12. (vasárnap), 10.30: Sárosfa–Királyfiakarcsa; 15.30: Csenke Egyházgelle, Kisudvarnok–Baka, Nagyszarva–Ekecs-Apácaszakállas, Nagyabony–Balony. 22. forduló: április 18. (szombat), 16.00: Balony–Alistál, Izsap–Nagyszarva, Királyfiakarcsa–Kisudvarnok, Csákány–Csenke; április 19. (vasárnap), 10.30: Baka–Sárosfa; 16.00: Egyházgelle–Nagyabony, Ekecs-Apácaszakállas–Lúcs, Egyházkarcsa–Csallóközcsütörtök. 23. forduló: április 25. (szombat), 16.00: Csákány–Egyházgelle, Lúcs–Izsap, Alistál–Nagyabony; április 26. (vasárnap), 10.30: Sárosfa–Királyfiakarcsa; 16.00: Csenke–Egyházkarcsa, Csallóközcsütörtök–Baka, Kisudvarnok–Ekecs-Apácaszakállas, Nagyszarva–Balony. 24. forduló: május 2. (szombat), 16.30: Egyházgelle–Alistál, Izsap–Kisudvarnok, Királyfiakarcsa–Csallóközcsütörtök; május 3. (vasárnap), 10.30: Baka–Csenke; 16.30: Nagyabony–Nagyszarva, Balony–Lúcs, Ekecs-Apácaszakállas–Sárosfa, Egyházkarcsa–Csákány. 25. forduló: május 9. (szombat), 16.30: Egyházkarcsa–Egyházgelle, Csákány–Baka, Lúcs–Nagyabony; május 10. (vasárnap), 10.30: Sárosfa–Izsap; 16.30: Csenke–Királyfiakarcsa, Csallóközcsütörtök–Ekecs-Apácaszakállas, Kisudvarnok–Balony, Nagyszarva–Alistál.

április 12. (vasárnap), 10.30: Somorja B–Csilizpatas; 15.30: Felbár–Szap, Nagyudvarnok–Hegyéte, Nyékvárkony B–Csallóköznádasd, Alistál B–Csallóköztárnok. Szabadnapos: Patonyrét. 22. forduló: április 18. (szombat), 16.00: Pozsonyeperjes–Alistál B, Csallóköztárnok–Nyékvárkony B; április 19. (vasárnap), 16.00: Szap–Nagypaka, Csallóköznádasd–Nagyudvarnok, Hegyéte–Patonyrét, Csilizpatas–Sárrét, Felsőpatony–Felbár. Szabadnapos: Somorja B. 23. forduló: április 25. (szombat), 16.00: Felbár–Csilizpatas, Patonyrét–Csallóköznádasd; április 26. (vasárnap), 10.30: Nyékvárkony B–Pozsonyeperjes, Alistál B–Nagypaka; 16.00: Felsőpatony–Szap, Somorja B–Hegyéte, Nagyudvarnok–Csallóköztárnok. Szabadnapos: Sárrét. 24. forduló: május 2. (szombat), 16.30: Csallóköztárnok–Patonyrét, Csallóköznádasd–Somorja B, Csilizpatas–Felsőpatony; május 3. (vasárnap), 16.30: Szap–Alistál B, Nagypaka–Nyékvárkony B, Pozsonyeperjes–Nagyudvarnok, Hegyéte–Sárrét. Szabadnapos: Felbár. 25. forduló: május 9. (szombat), 16.30: Csilizpatas–Szap, Patonyrét–Pozsonyeperjes; május 10. (vasárnap), 10.30: Somorja B–Csallóköztárnok, Nyékvárkony B–Alistál B; 16.30: Felbár–Hegyéte, Sárrét–Csallóköznádasd, Nagyudvarnok–Nagypaka. Szabadnapos: Felsőpatony.

26. forduló: május 16. (szombat), 17.00: Alistál–Lúcs, Balony–Sárosfa, Izsap–Csallóközcsütörtök, Ekecs-Apácaszakállas–Csenke, Királyfiakarcsa–Csákány; május 17. (vasárnap), 10.30: Baka–Egyházkarcsa; 17.00: Egyházgelle–Nagyszarva, Nagyabony–Kisudvarnok. 27. forduló: május 23. (szombat), 17.00: Csákány–Ekecs-Apácaszakállas, Kisudvarnok–Alistál, Lúcs–Nagyszarva; május 24. (vasárnap), 10.30: Baka–Egyházgelle, Sárosfa–Nagyabony; 17.00: Egyházkarcsa–Királyfiakarcsa, Csen ke–Izsap, Csallóközcsütörtök–Balony. 28. forduló: május 30. (szombat), 17.00: Alistál–Sárosfa, Izsap–Csákány, Királyfiakarcsa–Baka; május 31. (vasárnap), 17.00: Egyházgelle–Lúcs, Nagyszarva–Kisudvarnok, Nagyabony–Csallóközcsütörtök, Balony–Csenke, Egyházkarcsa–Ekecs-Apácaszakállas. 29. forduló: június 6. (szombat), 17.30: Csákány–Balony, Királyfiakarcsa–Egyházgelle; június 7. (vasárnap), 10.30: Baka–Ekecs-Apácaszakállas, Sárosfa–Nagyszarva; 17.30: Egyházkarcsa–Izsap, Csenke–Nagyabony, Csallóközcsütörtök–Alistál, Kisudvarnok–Lúcs. 30. forduló: június 14. (vasárnap), 17.30: Egyházgelle–Kisudvarnok, Lúcs–Sárosfa, Nagyszar va–Csallóközcsütörtök, Alistál–Csenke, Nagyabony–Csákány, Balony–Egyházkarcsa, Izsap–Baka, Ekecs-Apácaszakállas–Királyfiakarcsa.

26. forduló: május 16. (szombat), 17.00: Szap–Nyékvárkony B, Nagypaka–Patonyrét; május 17. (vasárnap), 10.30: Alistál B–Nagyudvarnok; 17.00: Pozsonyeperjes–Somorja B, Csallóköztárnok–Sárrét, Csallóköznádasd–Felbár, Hegyéte–Felsőpatony. Szabadnapos: Csilizpatas. 27. forduló: május 23. (szombat), 17.00: Csilizpatas–Hegyéte, Sárrét–Pozsonyeperjes, Patonyrét–Alistál B; május 24. (vasárnap), 17.00: Felsőpatony–Csallóköznádasd, Felbár–Csallóköztárnok, Somorja B–Nagypaka, Nagyudvarnok–Nyékvárkony B. Szabadnapos: Szap. 28. forduló: május 30. (szombat), 17.00: Szap–Nagyudvarnok, Nagypaka–Sárrét, Csallóköztárnok–Felsőpatony, Csallóköznádasd–Csilizpatas; május 31. (vasárnap), 17.00: Nyékvárkony B–Patonyrét, Alistál B–Somorja B, Pozsonyeperjes–Felbár. Szabadnapos: Hegyéte. 29. forduló: június 6. (szombat), 17.30: Patonyrét–Nagyudvarnok; június 7. (vasárnap), 10.30: Hegyéte–Szap; 17.30: Csilizpatas–Csallóköztárnok, Felsőpatony–Pozsonyeperjes, Felbár–Nagypaka, Sárrét–Alistál B, Somorja B–Nyékvárkony B. Szabadnapos: Csallóköznádasd. 30. forduló: június 13. (szombat), 17.30: Szap–Patonyrét, Nagyudvarnok–Somorja B, Nyékvárkony B–Sárrét, Alistál B–Felbár, Nagypaka–Felsőpatony, Pozsonyeperjes–Csilizpatas, Csallóköznádasd–Hegyéte. Szabadnapos: Csallóköztárnok. –wi


45

Sport

2015. március 10. | 11. szám

Teke

III. liga

Extraliga – férfiak Galánta A–Podbrezová A 1:7 (3192:3488), Kupčok 521, Butko 556, Tumma 520, Madarász 540, Poloma 508, Horník 547. A bajnokság állása: 10. Galánta A 8.

Extraliga –nők Nagymagyar–Veľký Šariš 6:0 (2109:2023), Csicsay 496, Grell 558, Varga 544, Vlahy 511. A bajnokság állása: 6. Nagymagyar 9

I. liga Pobedím A–Nagymagyar A 3:5 (3350:3352), Varga Éva 546, Keszőcze L. 609, Klúcsik 504, Marics I. if. 583, Nagy 561, Pospíšil 549; Vágsellye B–Trenčín 4:4 (3037:3081), Veselka 491, Hambálek 525, Machálková, Devát 539, Mitošinka/Klement Š. 512, Bol V. 477; Vágsellye A–Piešťany B 6:2 (3130:3068), Mazúchová 540, Tóth 488, Klement M. 489, Király 544, Bol B. 507, Baboš 562. A bajnokság állása: 3. Nagymagyar 33; 8. Vágsellye A 26; 16. Vágsellye B 9.

II. liga KK Pobedím B–Nagymagyar B 6:2 (3299:3174), Zsigmond T. 515, Zsigmond I. 542, Vlahy 539, Fehér 518, Lengyel 522, Gubran 538; Diószeg A–Slávia Nitra 6:2 (3182:2996), Halaši Mar. 605, Myslík 493, Halasy Mir. 476, Mészáros 559, Magyarics L. 530, Magyarics A. 519; Nové Mesto nad Váhom B–Galánta B 3:5 (3211:3236), Hegedűs Kristína 547, Kaigl K. 539, Pilcz M. 529, Száz 513, Chovanec 550, Dovičič 558. A bajnokság állása: 2. Diószeg 35; 7.Nagymagyar B 25; 12.Galánta B 30.

III. liga Nagymagyar C–Hlohovec B 2:4 (3175:2175), Keszőcze Z. 525, Klúcsik Cs. 553, Varga Éva 555, Hollósi I. 542; Vágsellye C–Diószeg B 2:4 (1933:2016), Korytárová 419, Senkár 510, Pap 509, Szomolay Rozália 495–Gál 486, Šalát Š. 499, Benko 494, Šalát F. 537; Galánta C–Nitra B 5:1 (1965:1894), Kaigl J. 486, Sedlák 526, Ášváni J. 457, Száz E. 496. A bajnokság állása: 1. Nagymagyar C 36; 3. Diószeg B 22; 5. Vágsellye C 17; 6. Galánta C 14. V. Kmeť

Ezernégyszáz néző Bősön Bős–Nagymegyer 0:0; DAC B/Nyékvárkony–Trnava C 2:2 (1:2); Negyed –Nové Zámky 2:1 (1:1); Veľké Ludince–Vráble 2:0 (1:0); Palárikovo–Komárom 2:1 (1:0);Nemšová–Topoľčany 3:2 (1:1); Borčice–Léva 1:0 (1:0). Lednické Rovne–Vrbové elhalasztva. Piešťany kilépett a bajnokságból. A bajnokság állása

III. LIGA, NYUGATI CSOPORT 19. forduló, március 14. (szombat), 14.30: Nagymegyer–Borčice (Ochotnícky), Érsekújvár–V. Ludince (Santa), Topoľčany–Palárikovo (Šima), Komárom–Led. Rovne (Roman), Vrbové–Púchov (Gašparovič), Vráble–DAC B/Nyékvárkony (Bezák); március 15. (vasárnap), 14.30: Léva–Negyed (Marsal), Trnava C–Nemšová (Drobec). Szabadnapos: Bős.

IV. LIGA, DÉL-KELETI CSOPORT 17. forduló, március 14. (szombat), 14.30: Párkány–Udvard (Škadra), Garamkálna–ČFK Nitra (Földes), Gúta–Šurany (Barcík); március 15. (vasárnap), 14.30: Vágfarkasd–FC Nitra jun. (Fabian), Močenok–Galánta (Benko), FC ViOn Zl. Moravce B–Zselíz (Juhás – a Volkovce pályáján), H. Obdokovce–Tardoskedd (Majerík), V. Lovce –Čeľadice (Divéky).

17 8 4 5 25:17 28

5. V. Ludince

17 8 4 5 24:17 28

6. Bős

17 7 6 4 31:19 27

7. Topoľčany

17 8 2 7 21:25 26

8. DAC B/Várkony 17 7 4 6 24:22 25 9. Komárom

17 6 6 5 18:16 24

10. Nemšová

17 6 4 7 20:22 22

11. Trnava C

17 5 6 6 30:28 21

12. Vráble

17 5 5 7 17:21 20

13. Led. Rovne

16 5 2 9 15:28 17

14. Nové Zámky

17 3 5 9 19:35 14

1. Nagymegyer

17 12 5 0 30: 9 41

15. Púchov

16 3 4 9

2. Borčice

17 12 3 2 28:10 39

16. Vrbové

16 4 0 12 15:28 12

3. Negyed

17 9 2 6 22:19 29

17. Léva

17 4 0 13 18:37 12

8:22 13

IV. liga

A gútaiak fölényes győzelme Galánta–FC Nitra jun. 3:0 (1:0); ČFK Nitra–Gúta 0:3 (0:1); Šurany–Vágfarkasd 2:0 (0:0); Čeladice–Párkány 0:1 (0:1); Močenok–Vi0n B/Volkovce 0:0; Udvard–Kalná nad Hronom 3:0n(0:0); Pered–Veľké Lovce 0:1 (0:1); Zselíz–H. Obdokovce 1:0 (0:0). A bajnokság állása 1. Galánta

16 13 1 2 48:12 40

2. Gúta

16 10 5 1 33:15 35

3. ViOn B/Volkovce 16 9 4 1 28:14 31

Hétvége a hazai focipályákon

4. Palárikovo

4. Vágfarkasd 5. Veľké Lovce 6. Šurany 7. Kalná n/Hr. 8. Pered 9. Nitra jun. 10. Udvard 11. Párkány 12. Čeladice 13. H. Obdokovce 14. ČFK Nitra 15. Močenok 16. Zselíz

16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16

9 9 8 7 6 6 6 5 5 4 4 3 2

2 2 4 4 3 2 1 3 2 4 2 3 2

5 5 4 5 7 8 9 8 9 8 10 10 12

32:19 24:27 42:22 17:20 34:29 39:29 20:34 25:30 34:31 18:27 23:35 9:40 12:54

29 29 28 25 21 20 19 18 17 16 14 12 8

Illésháza–Šoporňa (Belanský), Vága–DAC C/Vásárút (Buranský), Nagymagyar–Alsószeli (Janček), Nyárasd–Pusztafödémes (Husár), Lég–Jóka (Tvrdoň).

kony B–Felsőpatony; 14.30: Somorja B–Szap, Nagyudvarnok–Felbár, Alistál B–Csilizpatas, Csallóköztárnok–Csallóköznádasd. Szabadnapos: Nagypaka.

V. LIGA, KELETI CSOPORT

IFIK: 16. forduló, március 7. (szombat), 12.00: Királyfiakarcsa–Dióspatony (Virág); 14.30: Csenke–Alistál (Köver); március 8. (vasárnap): 12.00: Nyárad–Hodos (Póda); Felsőpatony–Pozsonyeperjes (Szabó O.); Vásárút–Nagyabony (Csicsay); Illésháza–Nagyudvarnok (Vígh); 13.15: Baka–Szarva (Czucz).

17. forduló, március 14. (szombat), 14.30: Ógyalla–Ímely (Bircsák), Ekel–Veľký Kýr (Boledovič), Marcelháza–Dolný Ohaj (Eliášek); március 15. (vasárnap), 14.30: Bánov–Tek. Lužany (Burian), Naszvad–Hontfüzesgyarmat (Kukan Z.), K.szentpéter–Perbete (Remeň), Kozá rovce–Bešeňov (Berec), Podhájska–Komjatice (Caňo).

DUNASZERDAHELYI TERÜLETI BAJNOKSÁG

V. LIGA, DÉLI CSOPORT

AG SPORT LIGA: 17. forduló: március 14. (szombat), 14.30: Lúcs–Csenke, Alistál–Egyházkarcsa, Izsap–Ekecs-Apácaszakállas; március 15. (vasárnap), 10.30: Sárosfa–Egyházgelle; 14.30: Kisudvarnok–Csallóközcsütörtök, Nagyszar va–Csákány, Nagyabony–Baka, Balony–Királyfiakarcsa.

17. forduló, március 14. (szombat), 14.30: Csallóközkürt–Nagyfödémes (Szölőssy), Hodos–Dióspatony (Fehér M.); március 15. (vasárnap), 14.30: Jányok–Nádszeg (Frič),

7. LIGA DS: 17. forduló: március 14. (szombat), 14.30: Patonyrét–Sárrét, Pozsonyeperjes–Hegyéte; március 15. (vasárnap), 10.30: Nyékvár-

GALÁNTAI TERÜLETI BAJNOKSÁG 1. osztály: 14. forduló, március 14. (szombat), 14.30: Szered B–Tósnyárasd (Pa. Jeremiáš), Diószeg–Feketenyék (Mrllák), Hidaskürt–Taksony (Oravec); március 15. (vasárnap), 10.30: Alsószerdahely–Nagymácséd (Sas); 14.30: Šintava–Felsőszeli (Královič), Nemeskosút–Vízkelet (Selyem), Vinohrady–Tallós (Tonkó). Ifjúságiak: 14. forduló, március 14. (szombat), 14.30: Vezekény–Ábrahám (Sas), Gáň–Vinohrady (Horník), Vízkelet–Alsószeli B (Lelovics), Nemeskosút–Jóka (Tóth), Alsószerdahely–Szered B (Královič). –wimmer


46

Csallóköz

Sport

Remek tavaszi rajt Somorján Gól nélküli első félidő után kétgólos győzelem LABDARÚGÁS – DOXXbet Liga, nyugat, 19. forduló. Március 6-án elkezdődött a tavaszi idény a második ligában is. A somorjai FC STK 1914 hazai pályán küzdött a zsolnaiak második számú alakulata ellen. A szombat délutáni találkozót a kék-fehérek nyerték két góllal, szezonbeli negyedik sikerüket könyvelve el ezzel. Az FC STK 1914 Somorja a tizedik helyről várta a tavaszi rajtot, két ponttal megelőzve a máriatölgyesieket, és öt ponttal lemaradva a nagyszombati Spartak B mögött. A csallóköziek idei első ellenfele az őszt a második helyen záró MŠK Žilina B volt. A két csapat egyszer már találkozott a 2014/15-ös idényben, Zsolnán a hazaiak 0:1-ről fordítottak 2:1-re. Az első félidő igazán veszélyes helyzetek nélkül telt el. A csallóköziek már a 8. percben cserére kényszerültek, miután Ľubomír Mezovský combizomhúzódást szenvedett. Mezőnyfoci folyt a pályán, Jakub Hrnčár egyéni akciója emelhető ki legfeljebb, amely befejezést érdemelt volna. A vendégek részéről Michal Klec a félidő végén kísérletezett, de Hajdúch hárította a lövését. A Michal Salenka vezette kék-fehéreknél két újonc mutatkozott be a tavaszi nyitányon. A huszonegy éves montenegrói középpályás, Miloš Kalezić az FK Grbalj alakulatától érkezett, míg a huszonkét esztendős Jakub Pavúk a Partizán Bar-

dejov gárdájától kölcsönjátékra szerződött a szezon végéig. A második játékrész első izgalmasabb momentumára az 57. percig kellett várni. A megiramodó Lukáš Čembát Patrik Krčula kaszálta el hátulról, Dohál játékvezető pedig azonnal felmutatta a piros lapot. A vendégek tíz emberrel folytatták, míg a hazaiak középpályását néhány perc ápolás után Peter Sura váltotta. A kék-fehérek türelmesen vártak a lehetőségre, amely a 71. percben érkezett el számukra. A csereként beállt Sura adta be középre, Andrej Špánik pedig közelről betalált. Ez volt szezonbeli negyedik találata, ezzel a somorjaiak házi gólkirálya. Három perc elteltével Medgyes József szögletére Filip Chromý emelkedett a legmagasabbra, és kettőre növelte a csallóköziek előnyét. Az eredmény nem változott a folytatásban, a három győzelemmel rendelkező FC STK 1914 felülmúlta a tizennyolc forduló alatt tizenegy győzelmet arató Zsolna B csapatát. A kék-fehérek legközelebb az éllovas szakolcaiak otthonában lépnek pályára, akik egygólos vereséggel kezdték a tavaszi idényt. A somorjai első összecsapáson 1:1-es döntetlen született. Három fordulóval az alapszakasz vége előtt a keleti csoportot továbbra is a tavaszt vereséggel kezdő Zemplín Michalovce áll (44 pont). A második helyen szintén nem történt változás, noha a Lokomotíva Zvolen hasonlóan vereséggel nyitott (36 pont), méghozzá hazai pályán. Őket a döntetlen-

Martinka a vendégkapu előtt

nel rajtoló Partizán Bardejov követi (34 pont), ezzel megőrizve harmadik pozícióját. A tabellát a Kassa B zárja (14 pont). FC STK 1914 Somorja–MŠK Žilina B 2:0 (0:0). Góllövők: Špánik (71.), Chromý (74.). Sárga lap: Špánik (61.), illetve Žilák (65.), Václavik (85.). Piros lap: Krčula (57.). Játékvezető: Martin Dohál. Nézők száma: 230. Somorja: Hajdúch – Hrnčár, Pončák, Schober, Medgyes – Čemba (62. Peter Sura), Chromý, Kalezić, Pavúk, Mezovský (8. Martinka) – Špánik (78. Pinte). Vezetőedző: Michal Salenka. Žilina B: Le Giang – Ďuratný, Škriniar, Minárik, Žilák – Tlacháč – Klec (59. Václavik), Michlík (79. Kopičár)

– Jasenovský (79. Konečný), Hrbek, Krčula. Vezetőedző: Miroslav Nemec. További eredmények: FK Slovan Duslo Šaľa–MFK Dubnica nad Váhom 1:0 (1:0), góllövők: Matić (3.); AFC Nové Mesto nad Váhom–MFK Skalica 1:0 (0:0), g.: Šebek (49.); FC Spartak Trnava B–ŠK Senec 0:1 (0:0), g.: Bedecs (70. – 11-esből); ŠK Slovan Bratislava B–FC Nitra 0:4 (0:1), g.: Ivančík (36.), Urblík (50.), Gašparovič (56. – öngól), Šmehýl (85.); FK Pohronie Žiar nad Hronom Dolná Ždaňa–ŠKF Sereď 1:3 (0:0), g.: Paraj (65.), illetve Morong (62.), Meszlényi (85.), Varhaník (88. – 11-esből). A 20. forduló műsora: március 13., 17.30: Nitra–Spartak Trnava B, Szenc–Vágsellye; március 14., 14.30: Dubnica nad Váhom–Nové Mesto nad Váhom, Skalica–Somorja; március 15., 10.30: Žilina B–Pohronie, 14.30: Szered–Slovan Bratislava B. A bajnokság állása 1. Skalica

19 14 3 2 36:12 45

2. Vágsellye

19 10 6 3 32:19 36

3. Žilina B

19 11 1 7 31:28 34

4. Nitra

19 10 3 6 34:21 33

5. Szered

19 8 6 5 30:20 30

6. Pohronie

19 9 3 7 25:23 30

7. Szenc

19 8 5 6 25:20 29

8. Slovan B

19 7 5 7 16:22 26

9. Trnava B

19 5 4 10 16:26 19

10. Somorja

19 4 5 10 18:30 17

11. Dubnica n. V.

19 2 6 11 22:36 12

12. Nové Mesto n. V.19 1 3 15

Špánik gólöröme

Ján Čikovský felvételei

7:35

6

A góllövőlista éllovasai: 1. Matúš Paukner (Nitra) – 17 gól. 2. Lukáš Kubus (Poprad) – 13 gól. 3. Ľubomír Ulrich (Skalica) – 12 gól. 4. Samuel Garcia Bayón (Michalovce) és Daniel Šebesta (Skalica) – 10 gól. 6. Oliver Špilár (Zvolen) és Samir Nurković (Vágsellye) – 9 gól. Rajkovics György


Sport

2015. március 10. | 11. szám

47

A magyar sem idegen számára LABDARÚGÁS – Egygólos győzelmet aratott a DAC a Podbrezová (Zólyombrézó) ellen, a hárompontos találatot a sárga-kékek új csapatkapitánya, Ľubomír Michalík szerezte. A 32 éves hátvédet két és féléves szerződés köti Dunaszerdahelyre. Nehéz mérkőzésen diadalmaskodott a DAC, a párharc egyetlen találata a 88. perc-

ben esett. „Az első félidő nem sikerült túl jól, idegesen játszottunk, 0:0-ás állással mentünk a szünetre. A második játékrészben nem engedtük helyzethez jutni az ellenfelet. A mérkőzés a végéig nyitott volt, a 88. percben viszont sikerült vezetést szereznünk, az ellenfél pedig már nem tudott kiegyenlíteni” – nyilatkozta Michalík a lefújás után. A DAC újonnan avatott kapitánya nyolc év után ismét feliratkozott a gólszerzők közé. „Nagyon jó érzés volt gólt lőni. Mindenképp nyerni akartunk, mert az első tavaszi fordulón csalódást okoztunk. A két hazai mérkőzésből hat pontot szerettünk volna szerezni, ehelyett négyünk van. A kapitányi karszalagért és az első gólomért is komoly beugrót fog kellenem fizetni.” A 32 éves középhátvéd a téli felkészülési időszak alatt érkezett Dunaszerdahelyre, ahol a klub és az edzői

stáb is kiváló körülményeket teremt a futballra. „Nagyon jól érzem magam, de jobb lenne, ha két ponttal többet szereztünk volna a két tavaszi mérkőzésen. Ami a futballt, illetve a klubot illeti, minden tökéletes. Az edzővel való együttműködés is remek. Voltak bizonyos aggályaim a nyelvi problémák miatt, de mint kiderült, kiválóan kiegészítjük egymást, mert az öltöző-

ben több nyelvet is beszélünk. Tomislav Maric egy nagyon jó tréner, remek edzéseket tart. Bízok benne,

hogy a játékunk javulni fog és ezáltal az eredményeink is. A városban csak egy hónapja vagyok, ebből 10 napot Törökországban töltöttünk, tehát még rövid ideje lakom Dunaszerdahelyen. Eddig csak jót mondhatok a régióról.” Hogy mi változott, amióta elhagyta a szlovák bajnokságot? „Nyolc évvel idősebb lettem. Amikor elmentem, nem emlékszem, hogy ilyen fantasztikus szurkolótábor lett volna a ligában, mint amilyen a miénk. Még keveset játszottam ahhoz, hogy értékelni tudjam a bajnokságot.” Karrierje során megfordult az angol Bolton, Leeds, Carlisle United, Portsmouth és a kazah Kairat együtteseiben, a két ország különleges élményeket rejtett számára. „Mindkét országban nagyon jól éreztem magam, Angliában hat, Kazahsztánban pedig két évet töltöttem. Talán a kazah élet tetszett jobban, mert az közelebb volt a szlovák mentalitáshoz. Angliában viszont a futball a legnépszerűbb sportág, és számomra a Premier League a világ legjobb bajnoksága.”

Vojtík Szimona felvételei

A DAC hátvédje nyolc év után tért vissza a szlovák bajnokságba

Mivel Dunaszerdahelyen él, naponta magyar szóval találkozik, de elmondása szerint nem idegen ez a nyelv számára. „Néhány szavat tudok, annak idején Szencen

is beszéltek néhányan magyarul, így nem idegen számomra. Az idő elteltével biztosan többet meg fogok tanulni.” Álló István


48

Csallóköz

Sport

Soványka győzelem a végén Négy pontot szereztek két forduló alatt chan, Vaščák – Škutka. Vezetőedző: Branislav Benko.

LABDARÚGÁS – Fortuna Liga, 21. forduló. Az aranyosmarótiak után a zólyombrézóiakat látta vendégül a dunaszerdahelyi DAC. A második tavaszi mérkőzés némileg jobban sikerült, mint az első, a pontok tekintetében legalábbis. A tabellaszomszédot a mérkőzés végén szerzett fejessel, egyetlen góllal, de felülmúlták a sárga-kékek. Tomislav Marić bemutatkozása 1:1-es döntetlennel végződött. A tavaszi második találkozót szintén hazai környezetben játszotta a DAC, az ellenfél pedig egy újabb tabellaszomszéd volt, a ŽP Šport Podbrezová alakulata. A két gárda idei első mérkőzésén 3:0-ás zólyombrézói győzelem született. A vasgyáriak a fordulót megelőzően a nyolcadik helyet foglalták el, míg a csallóköziek a kilencediket. Viszont mindkét csapat huszonkét ponttal rendelkezett.

További eredmények: FK Dukla Banská Bystrica–FC Spartak Trnava 1:1 (1:1), góllövők: Vajda (25. –11-esből), illetve Mikovič (28.); FK Senica–MFK Košice 3:1 (2:1), g.: Majtán (17. és 60.), Hlohovský (44.), ill. Novák (40.); MFK Ružomberok–Spartak Myjava 2:1 (1:1), g.: Rosa (7.), Maslo (47.), ill. Pekár (8.); FC ViOn Zlaté Moravce–ŠK Slovan Bratislava 0:2 (0:1), g.: Peltier (44.), Zreľák (87.); MŠK Žilina–AS Trenčín 1:1 (1:0), g.: Mihalík (13.), ill. Holúbek (81.).

A második félidő első lövését a csereként pályára lépő szenegáli középpályás, Pape Macou Sarr jegyezte. A folytatásban Štepanovský kísérlete harmatgyenge volt, ahogy a horvát Marin Ljubičić távoli lövését is könnyedén hárította Hanák. Az

A dunaszerdahelyiek a bajnokság második harmadát a fővárosban zárják. A bajnoki címvédő Slovan otthonában lépnek pályára március 15-én. A szezon első DAC–Slovan rangadója 1:1-es végeredményt hozott. A 21. forduló slágere, az éllovas zsolnaiak és a második helyezett trencséniek összecsapása 1:1-es döntetlenre végződött 6397 néző előtt vasárnap este. FC DAC 1904–ŽP Šport Podbrezová 1:0 (0:0). Góllövő: Michalík (89.). Sárga lap: Štepanovský (24.), illetve Hovančík (8.), Vaščák (38.), Migaľa (66.). Játékvezető: Patrik Hrčka. Nézők száma: 3211.

A szombati találkozó első helyzete a vendégek előtt adódott. A 4. percben a nigériai Peter Nworah húzott el a bal szélen, beadását pedig az első összecsapáson két gólt szerző Blažej Vaščák fejelte fölé. A DAC az első helyzetét a 23. percben alakította ki. Peter Štepanovský passzolta Szarkához, aki elől a Podbrezová kapusa, egyben csapatkapitánya, Jozef Hanák tisztázott. A 32. percben a vasgyáriak közel kerültek a gólszerzéshez, de Vratislav Greško bal oldalról beadott labdáját Dávid Škutka „csak” a bal kapufára tudta emelni. Egy perc múlva a sárga-kékek szerezhettek volna vezetést, de a bosnyák Ivan Sesar a védőket lőtte ki a tizenhatoson belül a kapu helyett. A 35. percben Škutka ugratta ki Nworahot, akit Kwin követett végig, de a nigériai játékos még rátűzte, Martin Polaček azonban jó helyen állt.

56. percben ismét a horvát középpályás került helyzetbe, de mellédurrantott. A dunaszerdahelyiek ugyan fölényben játszottak, de a lövések pontatlanok voltak, a játék színvonala visszaesett. A 87. percben Szarka Ákos fordult egyet, a lövése ugyan kapura tartott, de erőtlen kísérletét a vasgyáriak hálóőre könnyedén védte. A 89. percben azonban mégis gólnak örülhetett a hazai közönség. Jakub Brašeň szögletét a csapatkapitány, Ľubomír Michalík fejelte a földre, ahonnan bepattant a hálóba – 1:0! A végén még Lukáš Migaľa kapu elé vágott labdáját Vaščák fejelte kapura, de Polaček ott állt vele szemben, így a zólyombrézói játékos csak a fejét foghatta. Elpuskázta az egyenlítési lehetőséget, így az eredmény nem változott, a DAC 1:0-ra legyőzte a vasgyáriakat.

DAC: Polaček – Turňa, Kwin, Michalík, Šnirc – Ljubičić – Ujlaky (70. Brašeň), Sesar (82. Ľupták), Krišto (46. Sarr), Štepanovský – Szarka. Vezetőedző: Tomislav Marić. Podbrezová: Hanák – Migaľa, Kupčík, Minčič, Greško – Hovančík – Nworah (68. Šlapák), Podio, Ko-

Vojtík Szimona felvételei

A 22. forduló műsora: március 13., 19.00: Trenčín–Zlaté Moravce; március 14., 14.30: Kassa–Spartak Myjava, Podbrezová–Senica, Ružomberok–Banská Bystrica, Spartak Trnava–Žilina; március 15., 19.00: Slovan Bratislava–DAC. A 14. fordulóból elmaradt Slovan–Trnava összecsapást március 10-én pótolják 17.30-tól. A bajnokság állása 1. Žilina

21 12 8 1 45:15 44

2. Trenčín

21 12 5 4 41:23 41

3. Senica

21 8 9 4 28:27 33

4. Slovan

20 10 1 9 26:29 31

5. Trnava

20 8 6 6 32:20 30

6. Myjava

21 9 2 10 24:29 29

7. DAC

21 5 10 6 24:27 25

8. Kassa

21 6 5 10 26:35 23

9. Podbrezová

21 5 7 9 20:24 22

10. Ružomberok

21 5 7 9 26:32 22

11. Zlaté Moravce

21 5 6 10 16:33 21

12. Ban. Bystrica

21 3 8 10 21:35 17

A góllövőlista éllovasai: 1. Matej Jelić (Žilina) – 10 gól; 2. Jan Kalabiška (Senica), Štefan Pekár (Myjava) és Jaroslav Mihalík (Žilina) – 9 gól. Rajkovics György


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.