Csallóköz - 2015/3.szám

Page 1

ISSN 1336-3638

Csallóköz SOMORJA > DUNASZERDAHELY > NAGYMEGYER > KOMÁROM

Tízéves a Novus Ortus Diákszínpad

Jókai Tibor szerint van remény

A Yerma című darabbal taroltak

„Azon a nyelven kell tanítani, amelyen biztonságban érzi magát”

4–5. oldal

15. oldal

Vladislav Kmeť rovata

Charlie Az elmúlt héten mindannyian tapasztalhattuk, ahogy a sajtószabadság csorbult, miközben megismertük a gyűlölet erejét, amely nem képes elfogadni, hogy a 7 milliárdnyi ember nem azonosan látja a körülményeket, a hangsúlyokat és akár a vallásokat sem. Minden ésszerűen gondolkodó polgárnak el kell utasítania az ilyen tetteket, mert az emberiség elleni bűntettekről van szó. A sokat emlegetett karikatúrákról ettől még lehet bármilyen véleményük, de a földrész olyan részén élve, ahol ismerjük az izmusok veszélyét, azt is látnunk kell, hogy az eszmei fanatizmus mit eredményez. A világ egykori vezetői már háborúval is ijesztgetnek bennünket, hiszen az elmúlt hetekben egyre több feszültséggel teli politikai kijelentésnek lehettünk tanúi, mert mindenki igyekszik megmutatni az erejét. A változó gazdasági viszonyok közepette szeretnék a hatalmak megtartani az erejüket, miközben egyes ázsiai erők más módszerekkel, de ugyanerre törekszenek. A harcot az európai társadalmi rend felvette, ennek reményében úgy érezhetjük, van esély elkerülni azt a háborút, amely ismét szétszakíthatja a népeket és barátokat. Fontos viszont ehhez, hogy országoktól és vallásoktól függetlenül összefogjunk a terror ellen, amely éppen a gyengeségünket akarja kihasználni, és látványos félelemkeltéssel mutatja meg erejét.

2015. január 13., 3. szám

Ára: 0,70 €

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

w w w. c s a l lo k o z . c o m Tizenegy próbajátékos vett részt az első idei edzésen 46–47. oldal

Vajon sikeres lesz? Február első szombatján ismét döntést hozhat a választópolgár, hiszen Andrej Kiska erre a dátumra írta ki azt a népszavazást, amelyet a Szövetség a családért nevű szervezet kezdeményezett a család védelmében. Azóta sokan kifejezték nemtetszésüket a referendum kapcsán, amely három kérdésre keresi a választásra jogosultak véleményét: 1) Egyetért-e azzal, hogy házasságnak csak egy férfi és egy nő kapcsolatát lehessen nevezni?, 2) Egyetért-e azzal, hogy a homoszexuális kapcsolatban élő párok ne fogadhassanak örökbe gyereket?, 3) Egyetért-e azzal, hogy

a szülők beleszólhassanak gyermekük tanulmányaiba olyan érzékeny területeken, mint az eutanázia vagy a szexuális nevelés? Az ellenzők egy része szerint alkotmányellenes ilyen kérdésekben népszavazást kiírni, de az Alkotmánybíróság nem így vélte, s a szövetség által kért négy kérdésből csak egyet húzott ki, így a több mint négyszázezer aláírásnak meg lett az eredménye. Más kérdés, vajon a referendumnak meglesz-e a sikere, mert az eddigi hét ilyen próbálkozásból, csak az EU-s népszavazás zárult sikerrel. A nemzetközi jogászok ugyanakkor azzal érvelnek, még ha eredményes lesz is a februári szavazás, bizonyos szerve-

zetek külföldön fogják támadni annak feltételezett igenjeit. A politikusok nagy része óvatosan közelíti meg a népszavazást, a kormányfő és a jobboldali pártok képviselői ugyanis tudják, a szlovákiai lakosság nagyobbik része konzervatív ezen kérdésekben, a liberálisabb szellemiségű fiatalok pedig alapvetően nem érzik létjogosultságát a szavazásnak, vagy teljesen kerülnek minden politikai döntéshozatalt. Február elején okosabbak leszünk, de annyi bizonyos, addig is várhatóak ellenvélemények a voksolás ténye ellen, amely akkor lesz sikeres, ha a választópolgárok több mint fele részt vesz azon, költségei pedig 6,3 millió eurót emésztenek fel. (csl)

Net-felvétel

A szerkesztőségből

Žitný ostrov

● Előfizetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44; e-mail:online.csallokoz@gmail.com ●


2

Csallóköz

Tudósítás > Játék

Kedvező a baleseti statisztika Az elmúlt 25 év legalacsonyabb elhalálozási arányát regisztrálták tavaly DUNASZERDAHELYI JÁRÁS – A közlekedési baleseti statisztika adatai alapján 2014-ben 215 karambol történt a járásban, harminccal kevesebb az előző év ugyanezen időszakához képest. Erről Both Péter járási rendőrkapitány számolt be lapunknak. „Nyolc halálos kimenetelű közúti balesetet tartunk nyilván, amely hattal csökkent a 2013-as adattal szemben. Itt hozzátenném, hogy 1990-től, amióta közlekedésbiztonsági baleseti statisztikát vezetnek az országban, a járásban ilyen alacsony nem volt az emberéletet követelő balesetek száma. Egyedül 1993-ban volt ez az adat egyszámjegyű, akkor kilencen vesztették életüket az utakon. A súlyos sérülésekkel járó balesetek száma 39-ről 36 csökkent, a könnyű sérüléses balesetek száma pedig 117, amely 29-cel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az ittasan okozott balesetek száma 36-ról 29-re mérséklődött.” A rendőrkapitány úgy véli, ezek a kiváló ered mények elsősorban a fokozott rendőri jelenlétnek, az ellenőrzések, közlekedési akciók gyakoriságának, illetve a 2009-ben szigorított közlekedési forgalomról szóló jogszabálynak tudhatók be, amely magasabb bírságokat és rigorózusabb szankciókat tesznek lehetővé a szabálysértést elkövetőkkel szemben. „Ezek fokozatosan bekerültek a köztudatba, és évről évre javulást lehetett tapasztalni. Fegyelmezettebbek lettek a sofőrök. Az alkoholos befolyásoltság alatt közele-

kedő gépjárművezetők problémája még mindig adott, ha az elmúlt évet nézzük, átlagosan 7–8 ilyen sofőrt fogtak a rendőrök, ebből 2–3 esetben az alkoholszint 1 ezrelék fölött volt, ami már bűncselekménynek minősül. A járőrök e téren elég aktívak a közutakon, ami közrejátszott abban, hogy a tavalyi évben ez az adat is csökkent” – közölte Both Péter. A másik gyakori baleseti rizikófaktor a gyorshajtás és a figyelmetlen ve-

zetés, bár az utóbbinak általában nincsenek olyan súlyos következményei. Az idei évben, a múlt héttel bezárólag közlekedési baleset nem történt, csupán káreseményt regisztráltak. Az év vége utolsó hetében csupán egy könnyebb sérüléssel járó baleset történt, annak ellenére, hogy havazás is nehezítette a közlekedést. (und) Net-felvétel

Keressen 10 eurót!

Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 1-2. számban közölt feladványért („A nemesre és az igazra.” – Útravaló – Herdics György címzetes apát rovata: A szép és a jó lehetősége) Dohorák Ilona (Csallóközkürt) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Elsősorban jogi alapokra kelett helyeznünk az egyesületet.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: január 19. Súlyos közúti baleset a Dunaszerdahelyi járásban

Rendőrségi felvétel

Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTÍK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 55. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja a WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4 Galanta 924 01, IČO: 45 252 122 és a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Nyomja: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vezekény. Terjeszti aD. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 55. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4 Galanta 924 01, IČO: 45 252 122 a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Tlač: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky – program Kultúra národnostných menšín Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz


2015. január 13. | 3. szám

Tudósítás > Bűnügy > Hirdetés

3

Köszöntötték az újszülötteket Fotó: (-gel)

Az év első napjaiban a komáromi kórházba látogattak a járási székhely, valamint Gúta és Ógyalla városvezetésének képviselői. Jövetelük célja az volt, hogy köszöntsék a járás három városának első idei újszülötteit, illetve azok édesanyját. Komárom lakosainak számát idén, ahogy első számunkban jeleztük, Simonka gyarapította elsőként, aki január 1-jén, 19 óra 55 perckor jött világra. Őt és édesanyját, G. Michaelát Stubendek László polgármester köszöntötte; az édesanya a virág mellé 500 euró pénzjutalmat is kapott. Ógyallán az első idei újszülött L. Richárd volt, január 5-én, 5 óra 10 perckor; neki és édesanyjának, L. Manuelának Basternák Ildikó polgármester gratulált (alsó fotó). Végül az első idei gútai jövevénynek, Ő. Grétának (január 4., 13.10) és édesanyjának, M. Szilviának a város polgármester-helyettese, Koczkás Beáta fejezte ki jókívánságait (jobbra). Vas Gyula

K.I.S. Invest s.r.o Rendőrségi hírek

Konyhakést nyomott a nő nyakának DUNASZERDAHELY – Veszélyes fenyegetés vétségének elkövetésével gyanúsított meg a rendőrség egy 27 éves algériai férfit. Az illető 2014 decemberében több alkalommal bántalmazta élettársát és megöléssel fenyegette. Egy esetben konyhakést is tartott a nő nyakának, így a sértett okkal érezhette, hogy élete veszélyben van, hiszen támadója beválthatja a fenyegetést. A férfi 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetést kaphat.

Speeddel buktak le hárman Egy 40 éves somorjai férfinál 23, míg egy 36 éves csilizradványinál 30 egyszeri adagnak megfelelő kristályos metamfetamint találtak a rendőrök. Mindkettőt tiltott kábítószergyártás bűntettének elkövetésével gyanúsították meg, amelynek büntetési tétele 4–6 év közötti börtön. Egy 26 éves dióspatonyi illető 2104 októberében közúti ellenőrzésnél az autója elé hajított egy papírzacskót, amelyben 8 egyszeri adagra való „kristálymet” volt. Ő 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható tiltott kábítószergyártás és- tartás vétségének elkövetéséért.

A kölcsön nálunk gyerekjáték!

Expressz banki és magánbanki hitelek Kezes és kereseti kimutatás nélkül Kifizetjük adósságait, tartozásait!

0917 373 278 Gyors ügyintézés, diszkréció!

Az év 1. hetében 1 közúti baleset történt a Dunaszerdahelyi járás területén, amelynél egy személy könnyebb sérülést szenvedett. A további káresemények száma 11 volt.

Forduljon hozzánk bizalommal!


4

Csallóköz

Interjú

Tízéves a Novus Ortus Diákszínpad A Yerma című darabbal taroltak a szepsi országos színjátszó fesztiválon DUNASZERDAHELY – A Családtörténetek című dráma bemutatójával ünnepelte jubileumát a Novus Ortus Diákszínpad múlt pénteken a művelődési központban. Takács Tímea, a csoport vezetője mesélt a múltról, jelenről és a jövőről. Hány darabot jelent az egy évtized? – Megalakulásunk óta hat kamaradarabot vittünk színpadra. Voltak kevésbé sikeresek, illetve olyanok, melyeket csak egy-kétszer adtunk elő, például Örkény István egyperceseit. Talán jobban kellett volna menedzselni, hogy körforgásban maradjon. A Yermával vagy a Razziával azonban nagy elismerést vívtunk ki. Az előadásokat a komáromi Jókai Napokon, a szepsi Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon mutattuk be, de szerepeltünk az egri KreaTeam Gyermek- és Diákszínházi Műhelyek Országos Találkozóján és a Mosonmagyaróvári Nemzetközi Színjátszó Fesztiválon is. Nem minden évben készült új darab. Mi ennek az oka? – Van, amikor nem jön össze annyi gyerek, vagy ki kell nevelni az utánpótlást, hogy színpadra érjenek. Tehát van egy felkészítési fázis. Ilyenkor még nem tudják, miként kell rea-

Olvasópróba

Takács Tímea lányával, Rékával

gálnia egy színésznek bizonyos szituációban, hogyan kell improvizálni. Ami egyébként az erősségünk. Eleve úgy tanítom őket a próbák során, hogy tudjanak rögtönözni. Van egy adott végszó, aminek el kell hangzania, de menet közben adódhat bármilyen helyzet, ami ugyan nincs beleszőve a darabba, de ha a körülmény megkívánja, hogy mást mozduljon a szövegre, akkor azt a szereplőnek meg kell tudni oldani.

A rendező

Vojtík Szimona felvétele

A sikeres előadások között említetted a Yermát. Ezt 2005-ben mutattátok be, ekkor még neve sem volt a csoportnak. – A diákszínpad megalapításakor, 2004-ben kezdtem el foglalkozni Frederico Garcia Lorca drámájával, 2005re összeállt a darab és készültünk a szepsi Egressy Béni Színjátszó Fesztiválra. Nevünk nem volt, itt kezdődött a dilemma, ugyanis a találkozóra név nélkül nem mehettünk. Ez jó

kis helyzeteket hozott, mindenféle név elhangzott, mint cipőfűző, piros zokni… Aztán megfogant az újjászületés kifejezés, amit én kicsit latinosítottam. Így lettünk Novus Ortus. A szepsi volt az első megmérettetés a csapat számára, és magam sem hittem volna, hogy a Yermának ekkora sikere lesz. A szakma és a nézőközönség is nagyon magasan értékelte. Majdnem minden elismerést bezsebeltünk. A rendezői díjat,


Interjú

2015. január 13. | 3. szám

a legjobb női szereplő díját, a különdíjakat. Emlékszem, mentünk haza autóbusszal, és menet közben hívtak a rádiótól, élő adásban! Nagyon jó szereplői gárda alakult ott ki: Huber Gabika, Csánó Szabina, Papp Denisza, Török Szabi, Tarr Kalmi, Keszán Laci, és még sorolhatnám. Két évre rá jött a Razzia, ami ugyancsak sok díjat kapott. A Novus Ortus csak kamaradarabokat játszik. Miért? – Azért, mert szerintem a nézőnek is nagyobb élményt nyújt, ha testközelből látja az előadást. Közelebb kerül a színészhez és magához a darabhoz is. A Razziában, amely egy börtönben játszódik, például kiépítettünk egy nagy cellát, amelyen belül zajlott a játék, a közönség pedig a rácsokon kívülről figyelte az eseményeket. Nem is szeretnénk nagyszínpadi előadásokat.

5

A színészpalántákat először is nagyon jól meg kell ismernem ahhoz, hogy megfelelő darabot választjak. Azért vannak a kezdeti próbák, helyzetgyakorlatok, hogy a csoport tagjai megismerjék egymást, én pedig őket. Mindig az adott csoporthoz választom a témát. Sokat beszélgetünk, kikérem a véleményüket. Megkérdezem mindig őket, hogy az adott helyzetre mi lehet a megoldás. Kicsit sokkolunk is az előadásainkkal, de azt szeretném, ha az emberek beszélnének arról, amit láttak. Ne az legyen, hogy kimegy az ajtón, és volt egy szép estéje, hanem legyen utóhatása. Van elég érdeklődő az amatőr színjátszás iránt? – A kezdeti időszakban 15–20 gyerek is volt, és tényleg jó próbákat lehetett csinálni, válogatni a darabok között. Sőt, a Yermában több is

Csánó Szabina, mint Yerma

Görözdi Denisza

Az előadásaitok általában elég súlyos témákat feszegetnek. A nő, aki házas, de szeretője van, a prostituált, vagy a legutóbbiban, a Családtörténetekben a családokban történő erőszakról, a drogokról is szó van. Mennyire értik ezeket a témákat a 15–19 éves fiatalok? – Ezt mindig megkérdezik tőlem. Azt gondolom, a rendező dolga, hogy megértesse velük az adott élethelyzeteket a próbák során. A fiatalok egyébként is szembesülnek ezekkel a témákkal, akár a hétköznapi életben, akár a híradásokból. A nő, aki házas, de nincs gyereke, nem jön ki a férjével, konfliktusok, viszályok keserítik meg az életünket… Ezeket a drámákat be lehet azonosítani. Másrészt kihívás is a számukra.

volt a gyerek, mint ahányan szerepeltek. Három fiú volt, az egyik férfi szereplőt én írtam hozzá. Yerma férje, a szeretője és hozzáírtam még egy kedvest, aki harcol a főhősnő kegyeiért. Most nyolc lány van, nincs fiú. De reménykedem, hogy lesz utánpótlás, hiszen sok ügyes gyerek van. Azért is mutatjuk be a darabokat elsőként középiskolásoknak, hogy kedvet csináljunk nekik a színjátszáshoz. Ha visszatekintesz, miként értékeled az elmúlt éveket? – Úgy érzem, a tíz esztendő alatt sikerült valamit letennünk az amatőr színjátszás asztalára, és maga ez az egy évtized is nagy teljesítmény. Undesser Tímea

Huber Gabi és Keszán László a Yermában

Archív felvételek


6

Csallóköz

Tudósítás

Téli unaloműző a Felső-Csallóközben Mikulásképző és filmpárbaj a kreativitás jegyében CSALLÓKÖZCSÜTÖRTÖK – Amikor tizenhárom évvel ezelőtt Sill Zsuzsa pedagógus elindította a Játékvár játszóházat, még maga sem gondolta, hogy ekkora sikere lesz. Három éve ugyanis megalakult a Pöttöm klub, mely egyre népszerűbb a kicsik és szülők körében.

te a maga madáretetőjét, melyet boldogan vittek haza a gyerkőcök. Az unaloműző következő foglalkozására másnap került sor, ahol már az iskolások vettek részt. Az öszszejövetel két részből állt. Először 4–5 tagú csapatokat alkotva versenyezhettek. A tíz forduló feladatai felölelték a téli ünnepkört, s nem csupán tudást, ügyességet, de kreativitást is igényeltek. Az egyes fordulók (mikulásképző, filmpárbaj, csomagfutár, rénszarvasetetés, karácsonyi pacsirták) bizony megdolgoztatták a jelenlévőket. Végül a Karácsonyfa nevet viselő csapat győzedelmeskedett, melynek

tagjai Pavlus Krisztína és Diana, Sukič Sára és Luca, valamint Sill Kata voltak. A foglalkozás második részében a gyerekek szerencsehozó kéményseprő ajtódíszt készítettek maguknak. Mivel a Játékvár játszóház december elején meghirdetett egy versenyt kicsik és nagyok számára Kié a legszebb hópehely címmel, így a jutalmazás sem maradhatott el. A kicsik közül a legszebb hópelyhet Bíró Péter Bendegúz, Ágh Klaudia, Kalmár Adél és Sukič Sára és Luca készítették, a nagyoknál pedig Pavlus Krisztína és Diana érdemelt jutalmat. Csiba Lídia

A szerző felvételei

A csoportok a szünet végén megtartották Téli unaloműző elnevezésű foglalkozásaikat, melyen közel félszáz gyerek és szülő vett részt. Először a múlt pénteken találkoztak a Pöttömök, akik hagyományosan egy mese dramatizálásával kezdtek. A téli erdő ál-

latai című történet előadásában mindenki részt vett. A kicsik és nagyok egy-egy állatkát személyesítettek meg. Mindezek bemutatását versekkel, dalokkal fűszerezték, melyet a helyi Phoenix RT népszerű gitárosa, Puss Tamás kísért. Legnagyobb sikere a Száncsengő és a Hallgat az erdő című daloknak volt, miközben az X-Faktorban is feltűnt zenész is jól szórakozott. A Pöttöm klub vezetői, Sill Zsuzsa és Sukič Klára most is a mese tanuláságának megkeresésével zárta a történetet: télen se feledkezzünk meg az állatkákról, ha nem találnak ennivalót, etessék meg őket, éppen ezért az öszszejövetel végén mindenki elkészíthet-

Tisztújítással egybekötött évzáró NAGYMEGYER – Ismét eredményekben gazdag évet tudhat maga mögött a nagymegyeri Pro Megere Polgári Társulás, mely december 18-án tartotta tisztújító évértékelő összejövetelét a helyi Plauter-kúriában. Az esemény ünnepi hangulatát emelte Bagin Dominika és Bartalos Dezső szívhez szóló hegedűjátéka, melyre Mikóczy Dénes, a társulás elnöke rövid megnyitója után került sor. Ebben hangulatban következett az elnöki beszámoló, mely túlzás nélkül színvonalas tevékenységről tett tanúbizonyságot. A beszámolót követően a társulás pénztárosa, Kováts István ismertette a Pro Megere pénztári helyzetét. Az immár 51 tagú társulás az idei pályázatokon mintegy 2000 eurót nyert el, ami nagyban elősegítette az egyes rendezvények megvalósítását. Az ismertetés zárszavából kitűnt, hogy a

társulás pozitív mérleggel vág neki az előtte álló évnek, van mire alapozni a 2015-ös terveket. A 2012. decemberi alakuló üléstől eltelt két év, így a társulás alapszabályzatának megfelelően következett a kétévente esedékes tisztújítás.

A jelenlevő tagok által kézfeltartással egyhangúlag megválasztott új vezetőséget Mikóczy Dénes, Mičúch Ildikó, Görföl Vilmos és Petőcz László alkotják. A titkár Baráth Attila, a pénztáros Kováts István, a média- és a weboldal-kezelő pedig Nagy

Albert lett. A társulás új ellenőrző bizottsága Medek Klára, Kovács Mónika, valamint ifj. Plauter Péter összetételben lett megválasztva. A társulás új vezetősége nevében Mikóczy Dénes vázolta fel néhány pontban a következő év terveit. Külön is kiemelte az izsapi városrészben tevékenykedő IQUS Polgári Társulással és más szervezetekkel való együttműködés fontosságát és folytonosságát. A szoros kapcsolatok ápolására utaló jel az is, hogy a Pro Megere képviseltette magát az izsapi társulás évzáróján, valamint az év folyamán megvalósított akcióin, s a mostani rendezvényen vendégként az IQUS két alelnöke, Ábrahám Margit és Nagy Krisztina is részt vett. Rövid zárszó után Mikóczy Dénes vacsorára invitálta a megjelenteket és a vendégeket, melyet jó hangulatú baráti beszélgetés követett. Baráth Attila Felvétel a Pro Megere archívumából


2015. január 13. | 3. szám

Pénzvilág Rajkovics Péter rovata

Elnézve néhány gazdasági összefoglalót, melyet az elmúlt évről készítettek a szakértők, olyan érzés támadhat az emberben, hogy a gazdasági

7

Jegyzet > Tudósítás

A válság és annak buktatója válságból való kilábálás Szlovákiában jó úton halad, hiszen az állami deficitünk tűrhető, a munkanélküliség csökkent és az ország adóssága sem növekszik gyors ütemben. Közben mégis úgy tapasztaljuk, ezek az előrelépések nem mutatkoznak meg mindennapjainkban. A szlovákiai lakosok ugyanis nem élnek álomvilágban, s ugyan növekszik a minimálbér és a munkanélküliségi ráta is kozmetikázásra került, a magyarok lakta vidéken valahogy elmaradnak a nagy beruházások. Hiányoznak azok a befektetések, amelyekről hétről hétre örömmel írna egy gazdasági elemző azt vizsgálva, vajon hány és milyen

képzettségű polgárnak adhat munkát a változás. Olyat, amelyből egy fiatal lakáshitelt fizethet, miközben azért élhető életre is marad lehetőség. A társadalmi problémák ugyanis rétegzettek, mert nem jelent nagy segítséget egy szapi diáknak az ingyenes vonatozás amennyiben Dunaszerdahelyen tanul, úgy nekünk sem segít, ha a Tátrában idén újabb autópályaszakaszt adnak át. Azon gondolkodom, hogy miért is találkozom egyre inkább olyan hangokkal, melyek arról mesélnek, tehetséges, magasan képzett fiatalok sokasága inkább külföldön dolgozna akár kétkezi munkát is elfogadva, mert tudja, szakmai sikerei ellenére nem

képes előbbre jutni az országban. Két és fél évtized telt el a rezsimcsere óta, de az a vidék, amelyet már csak látszólag védenek határok, továbbra is a rokonok földje. A nyolc évtizeddel ezelőtt íródott eme szóval jegyzett könyv szerzőjének sorai mai is igazak, csak jóval szebb csomagolásban kapjuk őket a mindennapokban. A lényeg azonban változatlan, mert ugyan tudás alapú társadalom áll a hivatalos kommunikációban, járjunk bármerre is a vidéken, erről csak fantáziaregények születhetnek. Sajnos eme körülmények közt még a válságból való kilábalás sem hozza el a kívánt jólétet. Pedig sokan várják.

A legkisebbek sikersorozata ALISTÁL – Január 10-én évértékelő ülést tartottak a helyi önkéntes tűzoltók. A meghívott vendégeket és a jelenlévőket Mozgay József, a helyi önkéntes tűzoltó szervezet elnöke köszöntötte, majd beszámolt a tavalyi év eseményeiről. Éves összefoglalójában elmondta, a 2014-es év mozgalmas volt a helyi lánglovagok életében. Már január 1-jén egy tűzesethez kellett kivonulniuk Bélapusztára, amelyet a nagymegyeri tűzoltókkal közösen végezték. Ezt követően Alistálon egy gazdasági épület oltásánál kellett beavatkozniuk, majd februárban egy lakóépület lobbant lángra, ahova szintén ki kellett vonulniuk. A következő bevetésük helyszíne Padány volt, ahol ugyancsak gazdasági épület kapott lángra. Az említetteken kívül még három alkalommal Nagymegyeren segédkeztek, ahol a kiadós esőzések miatt szivattyúzni kellett. A bevetési beszámoló után az elnök kitért a versenyekre. Az alistáli önkéntesek a tavalyi évben tizenhat megmérettetésen vettek részt, melyeken többnyire a középmezőnyben végeztek, de mindig helytálltak. A legkisebb lánglovagok viszont sikert sikerre halmoztak. Csallóköznádasdon az első helyen végeztek, majd ezt követte két második hely, melyet Ekecsen és Balonyon értek el. A 2015-ös év terveit Takács Tihamér parancsnok ismertette. Az idei évre Mozgay József a bajtársak tá-

mogatását kérte, majd kiemelte, idén 90 éves jubileumát ünnepli a helyi tűzoltószervezet, melyre felvonulással, versennyel és Szent Flóriánszobor állításával és avatásával készülnek. Elmondta, a szervezet már 1925 előtt is működött, de rengeteg a hiányos adat az akkori időkből. Az elnök felkérte Alistál község polgármesterét, Horváth Tamást, hogy tartsa meg köszöntőbeszédét. A polgármester szólt a tűzoltók

A szerző felvétele

fontosságáról, és arról, hogy minden erejével a szervezetet támogatására és fejlesztésére törekszik majd. Bízik abban, hogy a támogatásra benyújtott pályázat sikeres lesz, és sikerül az önkéntesek gépparkját bővíteni. Bugár Ildikó, a tűzoltó egyesület járási elnökségi tagja tolmácsolta az Önkéntes Tűzoltószervezet dunaszerdahelyi járási bizottságának gratulációját és üdvözletét. Felhív-

ta a figyelmet a prevencióra, a tűzesetek megelőzésére. Az évzáró ülés végén hűség érdemrendet vehetett át: Kiss Zoltán, Nagy Ferenc, Soóky Ferenc, Soóky László harmincéves munkájukért, Csiba Géza negyvenéves tevékenységéért és Gróf Imre, aki már hatvan éve szenteli életét a tűzoltásnak. Végül a jubilánsokat köszöntötték. Lőrincz Tamás


8

Csallóköz

Bemutatjuk

Az együttműködés erejével „Célom az erős, pénzügyileg önfenntartó település” ALSÓSZELI – Kovács Lajos személyében tavaly november 15-től új polgármestere van a mátyusföldi településnek. Az ambiciózus, fiatalember korábban a Feketenyék Kistérségi Társulás sikeres menedzsere volt. Egyúttal hosszú évek óta tevékeny résztvevője a falu közösségi életének és aktív tagja a képviselőtestületnek. Terveiről kérdeztük, ahogy a következő számokban a térség további új vezetőit is fogjuk. Milyen célokkal vágott neki a vezetői munkának? – Három témakörbe foglaltam az elképzeléseimet. Az első a falufejlesztés; az utak, gyalogjárdák, közterek fel-

újítása és korszerűsítése. Az utóbbit az autóbuszmegállónál lévő parkra és térre is értem, ahol wifi elérhetőséget szeretnék létesíteni, egyfajta közösségi teret a fiataloknak. A másik terület a 20 önkormányzati tulajdonú létesítmény energiafelhasználásának csökkentése. Szinte mindegyik épületingatlan rövid időn belül külső hőszigetelést, nyílászárócserét, fűtőrendszer felújítást igényel. Talán az egyetlen település vagyunk, ahol az egészségügyi központot szénnel fűtik. Okvetlen át kell állni a gázüzemű kazánokra. Halaszthatatlanul pénz kell szerezni az iskola, az óvoda és a községháza utólagos hőszigetelésére. Harmadik feladatköröm a vállalkozási környezet javítása, a vállalkozókkal való együttműködés

A régi és az új polgármester (balról): Seres Lajos és Kovács Lajos

Felvételek a községi archívumból

kiterjesztése, és bevonásuk a falufejlesztésbe. Maximálisan szeretném bekapcsolni őket az országos operációs programokba, amelyek a település együttműködését igénylik. Hatékonyabbá akarom tenni az önkormányzati irányítású vállalkozásokat is. A korábbi években számos ilyen irányú tapasztalatra tettem szert a határon átnyúló vállalkozói projekteknél. Lehetőséget látok egyfajta vállalkozói és kulturális inkubátor kialakítására. Elképzeléseim megvalósításával szeretném magasabb szintre emelni Alsószelit, hogy erős, pénzügyileg független település legyen. Mindehhez szükséges együttműködni a képviselőkkel, a helyi nyilvánossággal, a lakosokkal. – Az együttműködés a siker alfája és omegája. A napokban felújítjuk a község honlapját, elektronikus hírlevelet akarok bevezetni, a fiatalokat pedig a facebookon keresztül is megszólítani. Szeretnénk évente kétszer helyi újságot is kiadni. Örülök, hogy a lakosok ilyen képviselő-testületet választottak. Az első találkozások után úgy látom, hogy

ügybuzgó, egységes csapat, amely kész a falu fejlődése és haladása érdekében dolgozni. A szorosabb összmunka érdekében egyes képviselőtestületi bizottságokat külső, nem képviselő tagokkal bővítettük, akik közül többen be is kapcsolódtak az újévköszöntő rendezvénybe. Alsószeli gazdag közösségi eseményekben, hagyományos rendezvény a falunap. Gondolom, ezeket is támogatja? – Szerintem a színes falunap sok pénzbe kerül, amelyet másra is lehetne költeni. Az idén nem leszek híve a falunap megtartásának, inkább előnybe helyezném a helyi szervezetek, mint a Csemadok, a Zele OT, az Alsószeli Ifjúsági Közösség (ALSZIK) kezdeményezéseiből születő rendezvényeket. Több példa közül megemlíteném a Jurta Napokat. Ezekre nyitott leszek és segítek a támogatások megszerzésében. Járható útnak látszik az európai városok és falvak együttműködését támogató brüsszeli Testvértelepülések Program, amely számos, a települési önkormányzatok hatáskörébe tartozó területre kiterjed. Így a tartósan fenntartható fejlődés közös stratégiájára is az oktatásügyben, egészségügyben, idegenforgalomban, közlekedésben, környezetvédelemben, technológiai fejlesztésben, emberi erőforrások bővítésében, szociális integrációban, szellemi fejlődésben. Természetesen más EU-projektbe is bejelentkezünk, hiszen minél több pénz nyerünk, annál sikeresebb lesz a falu. Nem maradhat ki a Leader program sem, hiszen éveken át dolgoztam benne, szinte a saját gyermekemnek tekintem. A Leadernek köszönhetően 500–600 ezer eurót sikerült az utóbbi években szerezni Alsószelinek. Elégedett leszek, ha ugyanennyit behozunk a következő négy évben is. Vladislav Kmeť


Históriás Csallóköz Nagy Attila helytörténész rovata

Dunaszerdahely története, legendáriuma bizonyára sokkal szegényebb, haloványabb lenne, ha a város által megbízott krónikaírói nem lettek volna oly hűséges szolgái a történelemnek. Igaz, az 1860-as évek derekától vezetett városi jegyzőkönyvek sok tényt, adatot, eseményt megőriztek mind a mai napig a számunkra, azonban településünk krónikásai még inkább próbálták összefoglalni számunkra azt, miért is olyan becses Dunaszerdahely, s hogy igenis van régmúltja, vannak históriás fordulópontjai, különleges és feljegyezni méltó eseményei. Ma sajnos már a krónikaírás sem olyan fontos és megbecsült tevékenység, mint hajdanán, annak ellenére, hogy írását Szlovákiában is törvény rögzíti. Pedig a későbbi korok számára milyen meghatározó jeleket tudnánk közvetíteni általuk is! Az első ismert megbízott krónikaíró, akinek sajnos anyagaira nem akadtunk rá, csak működésének nyomára, az az 1900-as évek legelején működő Révész Zoltán evangélikus elemi iskolai igazgató volt, aki, mint azt az őt követő Hartmann meg is jegyzi, inkább a szóbeli hagyományokra támaszkodott, illetve főleg a korabeli történéseket jegyezte fel, foglalta össze. Róla, csakúgy, mint nyoma veszett krónikájáról, vajmi keveset tudunk. A Révészt követő Hartmann József tanító, Dunaszerdahely nagy tudású krónikaírója 1901. február 23-án született Pozsonyban – édesapja, aki 1915-ben hősi halált halt a fronton, kötélgyártó mester volt Dunaszerdahelyen. Elemi iskoláit Pozsonyban, majd (1909–11 között) Dunaszerdahelyen végezte. A középiskolát a Pozsonyi Állami Főreáliskolában folytatta, ahonnan 1916 szeptemberében a modori állami tanítóképzőbe iratkozott. Innen Pápára, Budára, majd Jászberénybe került, ahol 1921-ben nyert tanítói oklevelet. 1924–25 között Királyfiakarcsán működött, ahonnan 1925-ben került

9

Történelmünk

2015. január 13. | 3. szám

Jeles elődök 5. – Krónikaíróink Dunaszerdahelyre, a katolikus iskolába. 1925. november 16-ától a tanonciskola tanítója volt, 1932. szeptember 1-jétől pedig igazgatója. 1936 novemberétől lett Dunaszerdahely község kinevezett krónikaírója, átvéve az idős Révész munkáját. 1942–43 között a Dunaszerdahelyi M. Kir. Állami Polgári Fiú- és Leányiskola társigazgatójának nevezték ki, majd annak igazgatója lett, 1943-tól pedig a Dunaszerdahelyi Légo Parancsnokság (légoltalom) parancsnoka. Még az első köztársaság idején bekapcsolódott a Dunaszerdahelyi Önkéntes Tűzoltók munkájába, ahol a parancsnokságig vitte. Tagja volt többek között a Dunaszerdahelyi Múzeumi Bizottságnak, a tűzvédelmi bizottságnak, a vöröskeresztnek, illetve parancsnoka a helyi Szent Imre cserkészcsapatnak. A 2. világháború után már csak tanítással foglalkozott. Sajnos Hartmann krónikája sem maradt ránk, csupán töredékes feljegyzései, amelyek így is fontos forrásai lettek az 1930-40-es éveknek. Ebből az írógéppel írt töredékes szövegből tudjuk, hogy elkészítette például az első világháborús császári és királyi hadifogolytábor krónikáját is, amelyet két példányban le is adott – s amelynek nyoma veszett. A rendkívül sokoldalú, számos egyletben, műkedvelő társulatban munkát vállaló, a közéletben aktívan forgó Hartmann mind a város akkor még meglévő archívumát, iratanyagait, mind az ősi (akkor még a templomtéren sértetlenül álló) plébánia levéltárát átböngészte, s eszerint fogott krónikája megírásába. A töre-

Révész Zoltán tanítványai között

dékes anyagban azonban a régebbi dolgokra nem, ám korának eseményeire annál több utalást találunk. Így megjelennek az 1930-as évek egyletei, a helyi vöröskereszt, a cserkészélet stb. Tevékenységét, munkáját a háború vége, az új rendszer törte meg, azután már csak tanítói állásban volt, visszahúzódva a közélettől.

Hartmann József az 1920-as években, az önkéntes tűzoltók egyenruhájában

1945 után néhány évig nem volt a városnak krónikaírója, csak az 1940es évek másik felében bízták meg azzal Antal Andrást. Antal 1900-ban született Dunaszerdahelyen, az egyik legrégibb, ősi csallóközi nemesi család sarjaként. Középiskoláit Pozsonyban végezte, majd 1917-től az olasz fronton harcolt, s 1919-ben szerelt le. 1920-ban Giráldon segédjegyzői állást vállalt, majd nem sokkal később behívták: 1920–22 között a cseh seregben teljesítette sorkatonai szolgálatát. 1922ben már az etrekarcsai jegyzőségen találjuk. 1926-ban aztán szülőváro-

sába, Dunaszerdahelyre került, ahol hivatalnok, számvevőtiszt lett. A második világháború után őt bízták meg Dunaszerdahely krónikájának megírásával, aminek kellő alapossággal tett eleget. Munkája szerencsére megőrződött, azt ugyanis több példányban lemásolták (a kézzel írt nagykrónikának azonban nyoma veszett). Krónikája nagyszabású, majd kétszáz gépelt oldalt kitevő munka, amely bejárja a nagyobb régió történetét, hogy összefüggéseiben mutassa meg városunk történetét. Bár a korai adatok több helyütt hibásak, a szöveg okfejtése, felépítése mindenképpen az egyik legnagyobb szabású összefoglalója Dunaszerdahely történetének. Megőrizte a történelmi tényeket túl benne így a helyi szokások, a gazdasági események, a mára elpusztult helyek, temetők számos információját, s a végén még adatközlőktől lejegyzett szövegekkel is találkozhatunk. E krónika által maradt fenn számunkra (eredetiből másolva) például a 19. század közepén még a városban napnyugta után poroszkáló éjjeliőrök éneke is. Kevesen tudják, hogy Antal András volt az, aki ösztönözte és segítette az első dunaszerdahelyi múzeum létrejöttét, amely aztán a Fehér kastélyban működött, s lényegében elődje lett a később Somorjáról Dunaszerdahelyre költöztetett Csallóközi Múzeumnak – így egyben a múzeum alapítójaként is tisztelhetjük őt. Különösképp, hogy számos dunaszerdahelyi emléket ő őrzött meg a hálás utókor számára. Fotók: Csaplár Benedek Adattár

A nagy műveltségű Antal András krónikaíró családjával


10

Žitný ostrov

Reportáž > Spravodajstvo

Sladká, kreatívna tvorba Má záujem a chuť sa ustavične zlepšovať a napredovať VEĽKÁ PAKA – Cesta nás zaviedla k mladej mamičke dvoch detí – Jakubka a Marianky. Martina Šuchorová dala o sebe svetu vedieť prostredníctvom narodeninových i iných tort tých najrozmanitejších foriem, farieb a chutí – aj pri našej návšteve mala rozpracované sviatočné torty pre svojich priateľov. Na našu otázku čo ju viedlo k tejto kreatívnej činnosti sa Martinka rozhovorila: „Túto myšlienku mi vnukla moja teta Zuzana, ktorá upiekla a »vyfintila« tortu pre nášho prvorodeného syna pri príležitosti jeho prvých narodenín. Vtedy sa vyjadrila, že pri svojich deťoch nevynechá jediné narodeniny bez torty, a to najmä ba z jednoduchého dôvodu – aby ich mala pri čom fotiť,“ povedala nám Martina Šuchorová a dodala: „Nadchlo ma to až natoľko, že v dobe, keď som bola na materskej dovolen-

Martina Šuchorová nad rodiacou sa tortou

Doslova umenie...

Foto: autorka

ke, som začala tvoriť a vymýšľať tak, aby každá mnou vytvorená torta bola jedinečná a výnimočná.“ Martina je pôvodným povolaním vyučená kuchárka - čašníčka. Pri dvoch deťoch začala rozmýšľať ako sa uplatniť a robiť niečo, čo by ju duševne uspokojovalo. Odpoveď našla vo vypekaní – pre svojich známych a priateľov to robí pomaly už sedem rokov a už má týchto estetických, sladkých krásavíc v rôznych variáciách na konte zhruba dve stovky, a to a to ani zďaleka nielen narodeninových. „Keď mala svadbu moja sestra

Alžbeta žijúca v Taliansku, automaticky sa s požiadavkou vyhotovenia svadobnej torty obrátila na mňa. Keď mám čas, chystám si figúrky, tvorím a vymýšľam. Mám záujem a chuť sa ustavične zlepšovať, napredovať. Najnovšie sa zaoberám myšlienkou vytvoriť postavičky v reálnej podobe oslávenca. Myslím si, že toto je do budúcna dostatočne silná výzva aj pre mňa,“ povedala nám na záver Martinka. A my sa už teraz tešíme, čím nás najblžšie prekvapí. (dömötörová)

Oznam o zápise žiakov do prvého ročníka Vážení rodičia! Riaditeľ Základnej školy Jilemnického ulica 204/11 v Dunajskej Strede Peter Gajdoš Vám oznamuje, že zápis žiakov do prvého ročníka v školskom roku 2015/2016 sa bude konať v termíne od 26. januára do 6. februára 2015 v čase od 07,30 hod. do 15,00 hod. v budove školy (blok A, prvé poschodie – č. dverí 59). Na zápis je potrebné priniesť rodný list dieťaťa, respektíve jeho fotokópiu. Slávnostné posedenie s budúcimi prváčikmi sa uskutoční 11. februára 2015 o 16,30 hod. v školskej jedálni. Bližšie informácie získate na t. č. 031/552 25 76, mobilný telefón 0911 134 835 a Dotazník na zápis dieťaťa na www.zsjilds.edu.sk. (–)

Vlaňajší prváčikovia na „Jilemnického“...

Foto: archív školy


11

Spravodajstvo

13. január 2014 | číslo 3

Odpovedá riaditeľka ÚPSVR Dunajská Streda Ing. Zdenka Masodiová

Som novo evidovaný nezamestnaný. V posledných 15-tich rokoch som pracoval u toho istého zamestnávateľa. Chcel by som vedieť, aké možnosti ponúka ÚPSVR pre uchádzačov o zamestnanie na uľahčenie umiestnenia sa na trhu práce.

– Uchádzači o zamestnanie, ktorí majú záujem o rekvalifikáciu si môžu vybrať z dvoch možností preplatenia nákladov na vzdelávanie, ktoré absolvujú individuálnou formou: – prvá možnosť je príspevok na vzdelávanie a prípravu z vlastnej iniciatívy, kde uchádzačovi o zamestnanie preplatíme 100% vynaložených nákladov na vzdelávanie, maximálne do výšky 600 Eur, po úspešnom absolvovaní vzdelávania a umiestnenia sa na trhu práce (pracovný pomer alebo živnosť) vo vyštudovanom odbore; – druhou možnosťou je absolvovanie rekvalifikácie

cez „RE-PAS“. V tomto prípade úrad prepláca náklady na vzdelávanie priamo poskytovateľovi rekvalifikácie – o túto možnosť musí nezamestnaný požiadať pred začiatkom kurzu. Po schválení príspevku mu úrad vydá potvrdenie, tzv. RE-PAS, na základe ktorého má realizátor vzdelávania istotu, že mu budú po splnení podmienok stanovených v zákone preplatené náklady na kurzovné.

Som evidovaný uchádzač o zamestnanie a mám prisľúbené zamestnanie ako skladník.

Potreboval by som si spraviť preukaz na vysokozdvižný vozík, ale momentálne moja finančná situácia nedovolí, aby som si zaplatil kurz. Pomôže mi úrad získať spomínaný preukaz, aby som mohol čím skôr nastúpiť do zamestnania? – ÚPSVR ponúka uchádzačom o zamestnanie, ktorí majú záujem o rekvalifikáciu novú možnosť s názvom RE-PAS, ktorý im umožňuje: – rozšíriť alebo úplne zmeniť svoje profesijné zameranie prostredníctvom absolvovania rekvalifikácie, – zvoliť si rekvalifikáciu a poskytovateľa rekvali-

fikácie podľa vlastného výberu, – požiadať Úrad práce, sociálnych vecí a rodiny o uhradenie príspevku na rekvalifikáciu, to znamená o kurzovné v plnej výške. RE-PAS je potvrdením, že Úrad práce, sociálnych vecí a rodiny poskytne uchádzačovi o zamestnanie príspevok na rekvalifikáciu, ktorú zrealizuje poskytovateľ rekvalifikácie. Na základe tohto potvrdenia realizátor rekvalifikácie zabezpečí uchádzačovi o zamestnanie vybraný kurz a po úspešnom absolvovaní vzdelávania dodávateľovi kurzu úrad preplatí kurzovné.

Zbierka „Dobrá novina“ na pomoc núdznym DUNAJSKÁ STREDA – Nielen finančný výnos, ale aj prebudenie dobročinnosti u ľudí je cieľom tradičnej vianočnej zbierky „Dobrá novina“. Slúži na pomoc chudobným v Afrike a vlani sa konala pod heslom „Dobrá novina mení môj život“. Formou roznášania zvesti o narodení Ježiška, spievania kolied, posviacania príbytkov kňazom sa na druhý sviatok vianočný, svätého Štefana – mučeníka, aj skupina 17-tich mladých Dunajskostredčanov zapojila do už XX. ročníka tejto charitatívnej akcie. Jej organizátorom je tradične Hnutie kresťanských spoločenstiev detí „eRko“, a výnos poputuje na podporu humanitárnych, vzdelávacích a zdravotníckych projektov v subsaharskej Afrike. Mladí koledníci, tento rok vedení animátorkou Kristínou Újovou a sprevádzaní troma gitaristami pod „taktovkou“ Mariana Hercega spolu s dunajskostredským kaplánom Lubošom Matúšom navštívili spevom, vinšmi a modlitbami pätnásť rodín v Dunajskostredskom okrese, popritom vyzbierali 592 eur. Táto mládež si zaslúži uznanie a poďakovanie za skutočne „odmakanú“ akciu počas deviatich hodín navštevovania rodín – bezplatne, vo svojom voľnom čase, na súkromných autách, bez reklamy a sponzorov.

O to viac hreje vedomie, že celkový výnos zo Slovenska pomôže rovnako malým kamarátom čiernej pleti napríklad v chlapčenskej strednej škole a programe záchrany detí v Nyeri, v škole pre deti s postihnutým sluchom v Chesare, v centre starostlivos-

ti pre postihnuté deti v slume Kibera, v reintegračnom centre pre deti „z ulice“ v Mwangaze, vo vzdelávaní dievčat a postihnutých detí v oblasti Munesa, či v podpore sirôt a zraniteľných detí v Kyabakadde a Nakanyonyi. Dobrú „Dobrú novinu“ môžete ešte

Koledníci z Dunajskej Stredy vyzbierali 592 eur

do 31. januára 2015 podporiť finančným príspevkom na číslo účtu 294 045 7894 / 1100 (Tatra banka) alebo darcovskou SMS v hodnote 2 eur vo všetkých mobilných sieťach s textom DMS DOBRANOVINA na číslo 877. (dubovský)

Foto: autor


12

Žitný ostrov

Spravodajstvo

Ešte jeden návrat ŠAMORÍN – „Od Lucie do Vianoc, každá noc má svoju moc", hovorí jedno zo slovenských porekadiel. Na vlaňajšiu Luciu sa v preplnenej sále šamorínskeho mestského kultúrneho strediska konalo zaujímavé stretnutie predstaviteľov mládežníckeho folklóru. Miestny detský súbor, „malý a veľký“ Csali so svojou sprievodnou ľudovou hudbou spokojným návštevníkom nadelil za nošu kvalitnej kultúry, nesúcej sa v odkaze našich predkov. Koncoročné stretnutie tohto súboru, ktorý vznikol na začiatku 80-tych rokov minulého storočia dokonale vykúzlilo predvanočnú atmosféru v meste. Detský folklórny súbor pod taktovkou Francisky Valacsay zaujal a potešil, v jeho radoch sme videli desiatky šikovných detí, ktorým folklór už v rannom veku prirástol k srdcu. (čikovský), Foto: autor

V škole sa už roky neučí, budova chátra

Foto: archív mesta Komárno

Pomenovať a riešiť KOMÁRNO – Vedenie mesta na čele s primátorom Lászlóm Stubendekom, viceprimátormi Imre Knirsom a Béla Keszeghom i poslancom za mestskú časť Nová Stráž Františkom Rajkóm za účasti miestnych obyvateľov i novinárov vykonalo ohliadku nehnuteľností a miest, ktoré najsúrnejšie potrebujú vykonanie zásahov v Novej Stráži. Početná delegácia navštívila najprv miestne futbalové ihrisko, kde sa oboznámila so stavom tribúny, telocvične, nefunkčnou kolkárňou či sociálnymi a obslužnými miestnosťami – bez diskusie skonštatovali, že stavby si vyžadujú opravu. Budova bývalej školy sa nachádza po rokoch od zrušenia vyučovania v úbohom stave, pripomínajúc obydlie duchov. Miestni občania – poznajúc situáciu – vyvíjajú iniciatívu, aby sa čo najskôr dala do prenájmu, a údajne by aj bol o ňu záujem. Ďalším, veľ-

mi boľavým miestom tejto časti mesta je Podzáhradná ulica, kde po vybudovaní kanalizácie (projekt ISPA) neustále pretrvávajú problémy s odtokom dažďovej vody, čím sú ohrozené nehnuteľnosti obyvateľov na oboch stranách ulice, ktorá sa po daždi mení na bahnom zaliate územie. Ako riešenie tohto problému občania navrhli komplexnú obnovu ulice, ktorá by v sebe zahŕňala obnovu povrchu vozovky, ako aj vybudovanie systému na odvod dažďovej vody, čo by si však vyžiadalo možno aj niekoľko miliónovú investíciu.V každom prípade možno tento pracovný výjazd vedenia mesta hodnotiť ako pozitívum, pretože diskusia a hľadanie riešenia problémov, môže viesť k vytvoreniu takého rozpočtu Komárna, ktorý bude napomáhať optimálnemu riešeniu aj týchto problémov. Zdroj: www.komarno.sk

Vianočný večierok neziskovej organizácie TONKOVCE – V malebnom, vidieckom prostredí reštaurácie Trófea v Novom Živote –Tonkovciach sa konal večierok. V predposledný decembrový piatok sa tu stretli lekári, zdravotné sestry i ostatní

zdravotní pracovníci liečebného ústavu Vitalita n.o. z Lehníc, no nechýbali ani sympatizanti. Zhodnotili svoju činnosť, vyzdvihli pracovné úspechy, ale hovorilo sa aj o nových možnostiach tohto zdravotníckeho zariadenia. No a zároveň sa zišli v neposlednom rade i preto,

aby spoločne ukončili pracovný rok 2014. Prítomných privítali riaditeľ Vitality Július Slovák a primárka oddelenia dlhodobo chorých, Vierkou Šapijevská. Na posedení sa zúčastnili aj čestní hostia: z „príbuzného“ Domova sociálnych služieb v Lehni-

Riaditeľ Július Slovák pri uvítacom príhovore

Zamestnanci Vitality bilancovali rok 2014

Foto: autorka

ciach bol prítomný jeho riaditeľ Tibor Varga, a nechýbal ani starosta tejto obce, František Szitási. Zdravotníctvo je sférou, v ktorej sa nerozlišuje kedy je sviatok – choroby sa kalendárom neriadia, a tak o pacientov či klientov nemocníc je potrebné sa starať neustále. Preto tým zdravotníkom, ktorí v tento deň slúžili v pracovných zme-

nách, bolo slávnostné menu „doručené“ priamo do na ich pracoviská, do lehnickej Vitality. Možnosť zúčastniť sa posedenia sprevádzaného tanečnou hudbou zaslúžene využilo veľa jej zamestnancov, ktorým aj my v mene všetkých pacientov vyjadrujeme vďačnosť za ich trpezlivosť a obetavú prácu. Zuzana Dömötörová


13

Spravodajstvo

13. január 2014 | číslo 3

Rodina si zvolila nového „Tatka“ Výročná členská schôdza Klubu turistov Rodina nebola formálna DUNAJSKÁ STREDA – Na prelome rokov sa v reštaurácii „U Dominiky“ konala výročná členská schôdza Klubu turistov Rodina. Z pozvaných 45 členov sa ich dostavilo 34, z toho 30 s hlasom rozhodujúcim. Po tradičných formalitách ako schvaľovanie pracovného predsedníctva, programu či komisií sa turisti naplno pustili do rokovania,

o ktorom môžeme bez najmenších výčitiek povedať, že ani zďaleka nebolo formálnym, teda nie iba tak „naoko“. Začalo sa správou o hospodárení za rok 2014 a návrhom rozpočtu na rok 2015, a toto isté sa týkalo aj vyhodnotenia činnosti za vlaňajšok a plánov na nadchádzajúce obdobie. Celé rokovanie od začiatku viedol predseda dlhoročný Klubu Zdeněk Kelemen, ktorý však oznámil, že sa vo voľbách

o predsednícku funkciu už uchádzať nebude. Čo sa týka hospodárenia, sumárny výsledok bol mierne mínusový, ale schodok sa pokryl z externých zdrojov. Pri hodnotení činnosti Z. Kelemen konštatoval, že nie všetky úlohy a predsavzatia sa podarilo splniť, a hoci verejné podujatia sa uskutočnili všetky, bola na nich nízka účasť. Po svojom vystúpení predseda oznámil, že odstupuje z funkcie pred-

Zdeněk Kelemen viedol KT Rodinu viac ako dvadsať rokov

Novo zvolený predseda Ervín Bernáth

Glosa Ľubo Banič

T

akže tak. V redakcii parížskeho satirického týždenníka Charlie Hebdo nejakí šialenci vraj v mene Alaha a jeho proroka Mohameda povraždili dvanásť novinárov. No a potom nejaký ďalší fanatik pozabíjal nejakých židov v obchode – keď už, tak už.

Foto: Ľubo Banič

sedu, ale naďalej je ochotný napomáhať jeho činnosti ako člen výboru. Rovnako oznámil aj odstúpenie Zdenky Hodosyovej z výboru klubu turistov. V diskusii odzneli aj kritické príspevky, napríklad boli krizizované vysoké náklady na autobusovú dopravu či veľký počet podujatí – podľa Ervína Vassa by niekedy mohlo byť menej viac. V nasledujúcej voľbe si KT Rodina zvolila nového predsedu, ktorým sa stal Ervín

Bernáth – získal 29 platných hlasov. Do konca najbližšieho volebného obdobia budú ďalšími členmi výboru Ildikó Csóka, Gita Hellerová i Pavel a Zdeněk Kelemenovci. Po skončení „oficialít“ sa miestni turisti (medzi ktorými sú zastúpení „pešiaci“, bicyklisti aj vodáci, no väčšina z nich zvláda všetky tieto tri zdravého pohybu) mohli už voľne venovať nielen neformálnej diskusii, ale aj výbornej večeri. (elba)

Chlapci, neutratil vás Alah ani Mohamed (Osobne som presvedčený, že obidve spomínané, najvyššie moslimské autority by sa od tohto barbarstva ostro dištancovali, ale asi o ňom vopred nevedeli, a preto nemali ani najmenšiu šancu zastaviť ho nemali.) Vysloviť ľútosť nad nezmyselnou smrťou, trúfam si povedať, že kolegov z fachu? Samozrejme. Začať nenávidieť moslimov? To by bola dobrá hlúposť. Dnes však budem písať o trochu inak ako ste u mňa zvyknutí. Tí, ktorí moje glosy čítajú dobre vedia, že dokážem byť ironický, niekedy až sarkastický, ale nikdy som sa za svoje názory nehanbil.

Píšem do nášho týždenníka už viac ako dve desaťročia a bol som prvým, ktorý nástojil na tom, aby pri nich uverejnená moja fotografia a plné meno. Nie preto, aby som bol slávnejším ako som, a už z vôbec nie z dôvodu, že by som bol krásavcom z „holyvúdskej“ kategórie. Príčina bola a je veľmi prozaická – keď ma bude chcieť v redakcii, nech presne vie, že som to ja. Áno, pravdou je aj to, že počas tých rokov som mal nejeden anonymný, a vonkoncom nie slušný telefonát. Ešte aj nemálo kamarátov sa ma pýtalo, či sa nebojím písať takýmto štýlom. (Najveselšia bola takáto otázka

z klávesnice Patrika, ktorý strávil niekoľko rokov v rôznych pozorovateľských a iných misiách na Balkáne – Bosne, Kosove či na srbsko-macedónskych hraniciach) v dobe, keď tam zomieralo množstvo nevinných. Moja odpoveď znie – nebojím, iným už nebudem. Keby som mal strach, tak nepíšem vôbec. Aby som bol úprimný, pocit strachu v dospelom veku som zažil snáď dva a pol krát. A taký naozaj ozajstný vtedy, keď mi v noci zatelefonovala bývalá priateľka, že je na ceste do dunajskostredskej nemocnice, lebo musí ísť na „sono“ vyšetrenie – kopol ju do brucha kôň.

Bol to desný zážitok, ale nebál som sa o seba. Našťastie, dopadlo to okey, hoci tak rýchlo som ani dovtedy, ani odvtedy, do nemocnice nedotrielil... Do Paríža som sa v ostatnú nedeľu nedostal, hoci ma to tam ťahalo, dôvodov je viacero. Ale znova zopakujem: robiť novinára alebo pre noviny, najmä „printové“ je robota pre bláznov či hlupákov. Blázni dávajú do pucu výplody hlupákov a ak má niekto dojem, že „pisálkovia“ sú bohatí, tak nech sa rýchlo spamätá. Totiž porekadlo „chudobný ako spisovateľ“ u nich platí dvojnásobne. Ale čo už, nejako to dobojujeme...


14

Hirdetés

Csallóköz


15

Interjú

2015. január 13. | 3. szám

Jókai Tibor szerint van remény „Azon a nyelven kell tanítani, amelyen biztonságban érzi magát”

A közoktatási törvény kiegészítő rendelke zéseinek hiányára hivatkozva Peter Pellegrini volt oktatási miniszter bejelentette, 2016-ra tolják ki a közoktatási törvény rendelkezéseit. Ennek értelmében, a minimális létszámokra vonatkozó rendelet valószínűleg még nem lép életbe. Mit jelent ez számunkra? – Arra kérjük a szülőket, hogy az iskolák által meghatározott időben, bátran írassák be gyermeküket településük magyar oktatási intézményébe. Még egy iskolát sem ítéltek halálra, ezért csak rajtunk múlik, hogy lesz-e gyermek az intézményekben. Amennyiben lesz, nem kell azt bezárni. Juraj Draxler, az új miniszter nyilatkozatai is optimizmusra adnak okot, hiszen kijelentette, a kisiskolák sok régióban az utolsó társadalmi és kulturális intézmények. Azt is mondta, hogy meg kell fontolni, tényleg be kell-e zárni ezeket az iskolákat, csak azért, mert egyes követelményeknek nem felelnek meg. Tehát van esély a kisiskolák megmentésére? – Bízunk benne, hiszen maga a miniszter is arról beszélt, hogy néhány településen ezek az intézmények szinte mentsvárként működnek. Draxler Vojtík Szimona felvételei

A szerző felvétele

Két éve, decemberben, a pozsonyi parlament épülete előtt tüntettünk a közoktatási törvény megszavazása ellen. Mégis a jogszabályt a honatyák elfogadták. A törvény alapján az idén szeptembertől bevezetik a minimális osztálylétszámokat, ezzel a kisiskolák veszélybe kerültek. Jókai Tiborral, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnökével beszélgettünk a kialakult helyzetről.

ugyan kijelentette, hogy az OECD által megfogalmazott elvek alapján kevesebb pedagógusra lenne szükség, de azt is hozzátette, hogy más megoldásokat kell keresni, nem pedig a kis létszámokkal működő iskolákat ész nélkül bezárni. Mindenesetre, mi arra kérjük a szülőket, hogy a gyermekeket írassák be nyugodtan a helyi, akár kisiskolába. Ha nem ezt teszik, azzal veszélyeztetik az intézmény létét, hiszen egy iskola sem kapott olyan utasítást sem írásban, sem szóban, hogy szeptember elsejével zárja be a kapuit. Sokkal károsabb lenne, ha éppen a

szülők döntése miatt zárnának be iskolákat, diákhiány miatt. Előfordulhat, hogy ha a helyi iskolát választjuk, azzal megmentjük az intézményt a bezárástól. Ne adjunk lehetőséget arra, ami tavaly történt, hogy két iskolát a fenntartó gyerekhiány miatt megszüntetett. Van remény, hogy a 2013-ban elfogadott törvényt megváltoztassák? – A miniszter nyilatkozatai alapján van remény, ugyanis azt is elmondta, hogy nem elsősorban az iskolák bezárásával kíván spórolni, hanem az osztálylétszámok növelésével, ez pedig a nagyobb iskolában lehetséges. Régebben is a hatvan gyermeket két osztályban tanítottuk, ma pedig három osztályba osztjuk őket. Elég nagy a nemzetközi nyomás is, ezért valószínűleg keresik majd a megoldásokat. Január 15. és február 15. között zajlanak az alapiskolai beíratások. Előtte érdemes felhívni a figyelmet a magyar iskolák előnyeire is. Miért ajánlja az anyanyelvű oktatást? – Egyszerűen megfogalmazva, a gyermeket nem szabad elszakítani a saját nyelvi közegétől. Márpedig, ha a gyermek anyanyelve magyar, otthon magyarul beszélnek, ezt a nyelvet érti a legjobban, ennél fogva a tanulás is magyarul megy a legkönnyebben. Azon a nyelven kell tanítani, amelyen biztonságban érzi magát, fontos az érzelmi biztonság is a gyermek szempontjából. Fontosak a gyökerek, a valahová tartozás. Nem szabad kiszakítani a gyermeket a megszokott környezetéből, hiszen így is sok negatív hatás éri. A magyar gyermek magyar nyelven gondolkodik, tehát erre tud építeni. Neszméri Tünde


16

Polgármestereink

Csallóköz

Baráti együttműködésre törekszik Nyékvárkony kun kori település volt Warkun név alatt, az első írásos említése 1015-ből való. Az idén tehát 1000 éves fennállását ünnepli a falu, amely 1940-ben Nyék és Várkony önálló települések egyesítésével jött létre. A nagy szavazatkülönbséggel megválasztott új polgármester, Fazekas István számára már csak ezért is óriási jelentőséggel bír a kezdődő új választási időszak. – Nagyra értékelem a meggyőző győzelmet, s ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik rám szavaztak. Döntésüket talán befolyásolta, hogy mindig szívesen találkoztam az emberekkel, elbeszélgettem velük ügyes-bajos dolgaikról. Közösségi összejöveteleken, a templomban, focimeccsen. Ha úgy adódott, egy sörre is leültem velük. Próbáltam segíteni nekik, örültem, ha sikerült. Előző hivatásomban, rendőrként is igyekeztem lehetőség szerint emberien, barátilag fellépni. Tagja vagyok a helyi önkéntes tűzoltóegyletnek, négy évig az alapiskola szülői szövetségének elnöke voltam. Polgármesterként első dolgom volt a falusi térfigyelő kamerarendszer támogatását célzó kérvény véglegesítése, amelyet december 15-ig kellett beadni a megyének. Számomra és a képviselő-testület számára nagy kihívás a csatornázás elkezdése 2016 végéig. Ez egy fontos határidő, mert utána a csatornahálózattal nem rendelkező falvak lakosai különadót lesznek kötelesek fizetni az emésztőgödör tartalmának víztisztítóba való elszállításáért. Nem szeretném,

A szerző felvételei

Az ezeréves csallóközi falura új kihívások várnak

ha lakosainkat ilyen pluszkiadás terhelné. Előtte még be kell fejezni az ivóvízvezetéket a falu egyik utolsó utcájába. A meglévő csatornaprojektet, sajnos módosítanunk kell, mert az előző faluvezetés a csatornázással egyetemben fel akarta újítani az Elektrosvit egykori öreg tisztítóállomását is, amelyet a volt polgármester megvásárolt tőlük. Ám ez a létesítmény kapacitás szempontjából nem megfelelő. A pályázati kiírás sem számol ilyen tisztítóval, ellenben világosan arról beszél, hogy a nyékvárkonyi csatornarendszert Dunaszerdahely szennyvíztisztító állomására kell csatlakoztatni. Továbbá átláthatóvá kell tenni a közbeszerzéseket a helyi vállalkozók bevonásával. Szakmák szerint vállalkozási névsort állítunk fel, községi munkamegrendelések esetén elsősorban velük lépünk kapcsolatba. Ugyanakkor szorosabbra fűzzük velük az együttműködést. Nagy figyelmet akarok szentelni a szociálisan rászo-

rulóknak, valamint az időseknek, akik nem tudják ellátni magukat, szociális étkeztetést biztosítani. A kisüzem szolgáltatásainak bővítését akár 4–5 új munkahely kialakításával készülök megvalósítani. Folyamatban van a munkahivatallal való tárgyalás a munkahelyek létesítéséről. Önerőből megoldjuk a szemételhordást, a megtakarított pénzből községi kisbuszt vásárolunk az idősek és a gyerekek szállítására, valamint helyi szervezetek számára. A múlt értékeinek tisztelete nélkül nem lehet a jövőt építeni. Szorgalmazom a templom tetőzetének mielőbbi cseréjét. Ugyancsak a tájház felújítását, de nem átláthatatlan, bürokratikus projektekkel, hanem ésszerű finanszírozással és valós munkával. Július végéig beadjuk a pályázatot. Ha nem lesz sikeres, saját forrásból legalább a nádtetőt kell cserélni. Számomra elengedhetetlen lesz a kultúra támogatása is. Kitűnő énekkarunk van, tavaly decemberben

nyert Aranysáv- és Aranypáva minősítést. Újra munkához lát falunkban a néptáncegyüttes Baráth Zoltán vezetésével. Folytatjuk az aratóünnepség, a falunap, és más, hagyományos kulturális és közösségi rendezvények hagyományát. 2015-ben megemlékezünk falunk fennállásának 1000. évfordulójáról. A kormányhivatal kulturális osztályán már megpályáztunk egy bizonyos pénzügyi támogatást, remélem sikerrel. Az elnyert összegtől függ majd az ünnepségsorozat programjának terjedelme, de mindenképpen méltóképpen akarjuk megrendezni, hiszen ezeréves múlttal kevés szlovákiai település dicsekedhet. Új egészségügyi központ kiépítésével a körzeti és gyermekorvosi rendelőkön kívül helyet akarunk biztosítani a fogorvosi és nőgyógyászati rendelőnek is. A sportolási lehetőségeinket, akárcsak a sport támogatását bővíteni kívánjuk. Konkrétan úgy, hogy a sportpresszót, amelyet ezidáig a falu működtetett, kiadjuk bérbe, és a bérleti díjat visszafordítjuk a sportba. Folytatjuk a múlt év októberében elkezdett futást az egészségért, amelyet a tűzoltószervezettel és a körzeti orvosunkkal kezdtünk szervezni, és a jövőben évente két alkalommal fogjuk megrendezni. Elképzeléseinket csak közösen, a megválasztott új testülettel lehet megvalósítani. Meggyőződésem, hogy mindannyiunk számára a közös cél lesz az első, mégpedig a megóvott értékekre egy modern település kiépítése. Igyekezetemben számítok polgármester-helyettesem, Fekete János támogatására, akinek az önkormányzati munkában nagy tapasztalata van – mondta el Fazekas István. – Egyfajta elégtétel ez számomra a korábban elvesztett polgármesterválasztásért. Természetesen nekem is vannak elképzeléseim a falufejlesztésről. Többek között fel szeretném lendíteni a Csemadok munkáját, hogy meghatározó szerepet játszszon a nemzeti öntudat erősítésében és a kultúra terjesztésében. Foglalkoztat a községi lakásfejlesztés is, jelenleg 60 lakásigénylést tartunk nyilván. Vannak nálunk új lakóházak, amelyeket magánberuházók építettek, felajánljuk nekik a lakóházak megvásárlását önkormányzati bérlakások céljából – tette hozzá Fekete János polgármester-helyettes, aki képviselőként a legtöbb szavazatot kapta a tavalyi helyhatósági választásokon Nyékvárkonyban. Vladislav Kmeť


2015. január 13. | 3. szám

Hirdetés

17


18

Csallóköz

Hagyományaink

Itt a farsang, áll a bál… A mulatozás és a jóslások ideje A farsang január 6-án, Vízkereszt napján kezdődő időszak. Ekkor zárul az egyik legjelentősebb keresztény ünnepkör, a karácsony. A farsang viszont babonákról és mulatozásról szól, amelyet az egyház sokszor elítélt, hiszen pogány ünnepnek tartották, de megszüntetni nem merték, féltek a nép ellenében ilyet cselekedni. A farsang tulajdonképpen a tél temetése, a tavasz várása. A farsang Vízkereszttől Hamvazószerdáig tart – ekkor kezdődik a negyvennapos húsvét előtti böjt. Régen ebben az időszakban tartották a bálokat, lakodalmakat, disznóvágásokat, jelmezes felvonulásokat. A bőséges étel és ital a jövő évi jó termést szimbolizálta. Az ételeknek mágikus erőt tulajdonítottak. Fánkot, kocsonyát, húsos káposztát főztek a ház és népe védelmében, és annak reményében, hogy az elkövetkező időszak bővelkedik majd jóban és jó termést hoz az esztendő. A bibliai hagyomány szerint január 6-án, Vízkereszt napján szenteli meg a pap a tömjént és a vizet – amit aztán egész évben a kereszteléshez is használnak. A Hamvazószerda változó, úgynevezett mozgó ünnepnap, a húsvétot megelőző 40. nap. A farsang utolsó napja a húshagyó kedd (az idén február 17.). Ehhez a naphoz kötik a legtöbb népszo-

kást. Ezen a napon régebben éjfélig mulattságokat tartottak, ekkor búcsúztatták a bőgőt, tartották a dőrejárást, avagy a magyar vidékeken újabban elterjedt busójárást, amely Mohácsról indult népszokás és ma már az UNESCO Szellemi Kulturális Örökségének része. Kevesen tudják, hogy ezt a szokást a délszlávok, a so-

pos böjti időszakban már nem báloztak az emberek. A farsangi népszokások Magyarországon a középkortól ismertek. Valószínűleg három szinten jöttek létre, az uralkodó osztály, a polgárság és a falusi parasztság is megtartotta a maga módján. Utóbbiak a természetet is figyelték, hiszen több idő-

A Csemadok éberhardi alapszervezetének hagyományos dőrejárása

kácok honosították meg Mohácson, és eredetileg a török elűzetését szimbolizálták vele. A mi vidékünkön inkább a dőrejárás terjedt el, amely a tél elűzését szimbolizálja. Ekkor szokták eltemetni a bőgőt is, ami a mulatságok végét jelentette, hiszen a negyvenna-

jósló nap is a farsang idejére esik. Így például január 22-e, Vince napja, amely termésjósló nap. Elsősorban a borászok figyelték az időt, ha szép, napos az idő, akkor jó, ha ködös, borús, akkor rossz bortermés várható szüretkor. Voltak vidékek, ahol ezen a napon rengeteg bort

ittak, hogy meghozzák ezzel a bőséges termést. Más területeken ágat vittek a lakásba, ez jósolta meg a következő év termését. Január 25-e Pálfordulás – télfordulás, ha ezen a napon esik, vagy havazik, rossz termés várható a mondás szerint: Ha Pál fordul köddel, ember meghal döggel. Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony napja – ezen a napon jön ki a medve a barlangjából. Ha enyhe időt talál, visszabújik, mert ekkor még tovább tart a tél. Ezen a napon szokás a gyertya megszentelése. Sok helyen előtte minden tüzet eloltottak, megáldották az új tüzet és erről gyújtották meg mindenütt újra a fát, hogy az meleget adjon, a gyertyát, hogy az fényt adjon. A gyertyavéget viszont hazavitték, elrejtették, jó szolgálatot tett ugyanis lidércek és villámlás ellen. Másnap, február 3-án tartják Balázs napját, ekkor kenyeret és almát szenteltek, amit eltettek, és a gyermekeknek adták torokfájás ellen. Egészség- és termésvarázslás is jellemző Balázs napjára. A szőlősgazdák a földjük négy sarkában megmetszették a tőkét, hogy ezzel kérjék Balázst, védje meg a szőlőket. Február 6-án, Dorottya-napján is figyelték az időt. A mondás szerint: ha Dorottya még szorítja, Julianna tágítja. Juliannanapját február 16-án tartjuk. Összeállította: Neszméri Tünde


2015. január 13. | 3. szám

Hirdetés

19


20

Csallóköz

Színház

Spiró-darab Komáromban Egy káromkodásoktól sem mentes életszerű előadás Múlt pénteken mutatta be Spiró György Csirkefej című darabját a Komáromi Jókai Színház. A történet helyszíne egy külvárosi bérház udvara, ahol magába zuhanva, önnön rögeszméjébe zárva éldegélnek a bérház lakói, érzelmi és társadalmi véglényként. Forgács Péter, a darab rendezője így nyilatkozott a műről: „Történik egy szörnyűség: felakasztanak egy macskát, tulajdonképpen értelmetlenül. A Vénasszony, akié ez a macska – kálváriája, pokoljárása és megtisztulása... és a végén egy újabb tragédia. Ez önmagában is mesél valamit: hogy hogy élünk, hogy bánunk egymással. És mégis úgy van

ez elmesélve, mintha nagyítóval, mikroszkóp alatt néznénk, mintha felnagyítva látnánk, hogy kiáll valaki és mindazt megtudnám róla, elmesélné, amit egyébként soha nem tudok meg...” A Vénasszony szerepében Cs.Tóth Erzsébet látható, további szereplők: Tóth Károly, Fabó Tibor, Szabó Viktor, Bandor Éva, Olasz István, Tar Renáta, Bernáth Tamás, Majorfalvi Bálint, Bárdos Judit, Gardenö Klaudia és Holocsy Krisztina. A díszletet és a jelmezeket Gadus Erika tervezte. A darab természetesen ezen a héten is látható a csallóközi deszkákon a bérletesek számára. (csall)

Kiss Gibbó Gábor felvételei


21

Autósok, motorosok, stop!

2015. január 13. | 3. szám

V O L K S W A G E N

G T I

R O A D S T E R

Internetes szavazás hozza Pozsonyba! A legnagyobb közösségi portálon lebonyolított voksoláson több mint 70 százalékot kapott A Volkswagen hazai importőre – fennállása során először – internetes szavazás alapján döntötte el, hogy a márka tavaly bemutatott két attraktív tanulmánymodellje közül melyiket állítja ki az április 14-19-én megrendezendő Pozsonyi Autószalonon. A legnagyobb közösségi portálon lebonyolított szavazás során 21 883-an nézték meg a modelleket, közülük 3629-en szavaztak. Messze a legtöbben – 2797-en – a GTI Roadsterre, amely így a szavazatok 70,25 százalékát szerezte meg. A másik tanulmánymodell – a Golf R400 – 832 voksot kapott, ami 29,75 százaléknak felel meg. A győztes GTI Roadstert tavaly májusban, az ausztriai Wörthersee melletti legendás tuningtalálkozón ismerhette

meg a nagyközönség, majd a novemberi Los Angeles-i Autószalonon is kiállították. A kétszemélyes roadster tulajdonképpen a „Gran Turismo 6” számítógépes játékkal megalkotott virtuális autó megtestesülése. Ezt a játékot egyébként kifejezetten a Volkswagen fiatal formatervezői számára kiírt versenyre rendelte meg Klaus Bischoff, a márka fő dizájnőre. Az autó egész fejlesztése számítógépen zajlott, miközben a tervezők abszolút szabad kezet kaptak – magyarán nem kellett törődniük sem az árral, sem a szériagyártás bármiféle korlátaival. Ennek köszönhetően valóban egy extrém, lenyűgöző járműkreáció született a kezük alatt, amelyet áprilisban mi is megtekinthetünk Pozsonyban, az Incheba kiállítási komplexumban… Fotó: Volkswagen

(psk)

Fotó: Nissan

Formula-1 Mi változik az idén?

N I S S A N - D R I F T R E K O R D

Csaknem 30 kilométer – egymás mellett csúszva… Újabb bejegyzés került a Guinness-féle Rekordok Könyvébe A Nissan Middle East új Guinness-rekordot állított fel a világ leghosszabb páros driftelésével. A versenypályán két Nissan 370Z driftelt egyszerre, megállás nélkül 28,52 kilométeren keresztül. A rekord a „Nissan 370Z Drift Experience" bevezetési eseményén született meg. A Nissan 370Z Drift Experience program célja, hogy mindenki számára lehetőséget nyújtson a driftelés technikájának elsajátítására és tökéletesítésére. Az eseményről Samir Cherfan, a Nissan Middle East ügyvezető igazgatója a következőket mondta: „A mai új Guiness-rekordkategóriával újból megmutathattuk a világnak autóink teljesít-

ményét, és világrekordlistánkat is sikerült újabb Guiness-rekorddal bővítenünk. A Nissan Z a driftversenyek igen kedvelt autója, az új rekorddal pedig ismét bebizonyosodott, hogy a Nissan Z-vel a driftelés is könnyed mutatványnak tűnik.” 2013 augusztusában a Nissan Middle East egyébként egy másik Guiness-világrekordot is megdöntött, amikor a Nissan Patrol erejét a világ legnehezebb repülőgépének sikeres vontatásával demonstrálta. A „terepjárók valódi hősének” becézett, közel 3 tonnás négykerékhajtású terepjáró sikeresen vontatott egy 170,9 tonnás teherszállító repülőgépet több mint 50 méteren keresztül az Egyesült Arab Emírségekben található Sharjah nemzetközi repülőtér kifutóján. (niss/vgy)

Az előző évhez képest 10 kilogrammal nehezebb, 701 kg lesz az autók pilótával együtt mért minimális tömeghatára. A teljes hajtáslánc cseréje esetén ezentúl nem a bokszutcából, hanem a mezőny végéről kell rajtolni. Az autók fenéklemeze most már csak titánból készülhet, hogy az aszfalthoz érve szikrázzon. Az orrkúpok keresztmetszetére vonatkozó szabályt a 2014-es autók negatív kritikái miatt módosították; ezentúl a kasztninak a homloklemeztől egyenletesen kell lejtenie. Bevezetik az ún. Virtual Safety Cart (VSC), amely bizonyos esetekben az „igazi” Safety Car funkcióját veszi át. Lényege, hogy a LED-felirat kigyulladásakor a biztonsági autó nem megy a pályára, de a versenyzőknek úgy kell tekinteniük, mintha bent lenne, és ennek megfelelően kell szabályozniuk a sebességüket. Függőben volt az a módosítás, miszerint a futamon biztonságiautó-fázisok után ismét visszatértek volna az állórajtok, de ezt végül elutasították. Eltörölték a rendkívül népszerűtlen, csupán a tavalyi szezonban alkalmazott dupla pontos idényzárót is. Ez alól csak az lenne kivétel, ha a megszakítás az első kettő, vagy az utolsó öt körben történik. Nem viszik keresztül a tervezett rádiótilalmat: idén is csak a közvetlen vezetési tanácsokat tiltják majd a szabályok, a műszaki adatokra és a tágabb értelemben vett stratégiára vonatkozó üzenetek maradhatnak. Az idei szezon egyébként március 15-én, az Ausztrál Nagydíjjal rajtol. (f1.mag, vas)


22

Belső utakon Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

Sejtjeink nem gyártanak elméleteket önmagukról és a világról, nem érzik úgy, mint a legtöbb ember, hogy nincsenek a helyükön, és a sors igazságtalan velük. Nem törnek más sejtek babérjaira, nem akarnak hatalmat, befolyást, dicsőséget szerezni. Ezek a sejtek pontosan azt teszik, ami a dolguk. Létezik egy nagyszerű szanszkrit szó erre, a Dharma. Magyarra lehet erkölcsnek, helyes viselkedésnek is fordítani, de egyik sem elég pontos meghatározás. A Dharma az, amikor valaminek a Sorsa, Hivatása, Feladata, jelleme és viselkedése egybecseng. A tűz Dharmája az, hogy világítson, és meleget adjon. Látható, hogy ha nem teljesítené Dharmáját, a tűz már nem is lehetne tűz. A meleg és a fény ugyanis a tűz létrejöttének oka és célja egyszerre. A Tudatosság így nyilvánul meg a tűz formájában, és bár a tűz a Teljes Tudatosság kicsiny része csupán, visel-

Csallóköz

Tanácsadó > Hirdetés

Hatalmunkban áll meggyógyítani az életünket! XLVI.

De vajon mit kell tenni? kedése mégis teljesen Tudatos. Egyedül az ember teheti meg e földön, hogy ne a feladata szerint éljen. Egyedül az ember cselekedhet tudatlanul. Az ember megengedheti magának, hogy ne azt tegye, amit a tudat diktál. Ekkor azonban nem követi feladatát, és ezzel kilép az egységből. Az Egységből való kilépés pedig beindítja a karma mechanizmusát, amely visszaterel minket az Egységbe. Lehet, hogy rögtön, vagy egy nap, két év vagy sok-sok újraszületés kell majd hozzá. „Ha unod a karmát, válaszd a Dharmát!” – mondta egyszer egy bölcs, s a lényeg benne van. Válaszd az Egyet, válaszd a Tudatosságot, éld a saját Sorsod, saját Dharmádat, ne másokéval törődj, és elkerül a sorscsapás. Ha ez nem megy tökéletesen, a karma jelez. Hol finoman, hol határozottan, keményen, olykor durván. Attól függ, miből értesz. Ha tested útján jelez, jó ha megérted a jelzést. Hogyan tedd ezt? Amikor meg akarod érteni tested üzeneteit, találd ki, mit gondolna most az adott szerved vagy testrészed. Ebben persze segít, ha áttanulmányozod egy kicsit az anatómiát. Figyeld meg az érzéseidet, figyeld meg magadat! Az ember nem mindig jó, de nem is mindig szent. De az ember ne is legyen szent! Szerezzen a saját bőrén tapasztalatokat, érezze, milyen a mélység

és a magasság, a kétségbeesés, és az öröm, a káprázat és a valóság, a bátorság és a félelem, érezzen mindent, amit a földi létben érezhet. Legyen képes mélyre süllyedni, egészen a mocsár aljára, majd onnét felemelkedni, és olyan magasra szárnyalni, mint a madár. Át kell élnünk mindkét szélsőséges lelkiállapotot, hiszen így tanulunk, ezáltal fejlődünk, erősödünk az aktuális földi életünk során. S mihelyt megtapasztaljuk a sötétet és a fényt egyaránt, tudatosítjuk, mire tanított az aktuális élethelyzetünk, haladunk előre az életutunkon. Hiszen a jó nem mindig jó, és a rossz nem mindig rossz! Minden csak nézőpont kérdése, na meg még attól függ, hogy milyen feladattal érkeztél ide a földre, mit kell megtanulnod, megtapasztalnod, ledolgoznod, letörlesztened. És csak akkor tudod igazán beteljesíteni a sorsodat, ha hagyod, hogy a dolgok megtörténjenek veled. „Betegség, szegénység, részegség, börtön – mindezt ki kellett próbálnom!” – mondta valaki. És lehet, hogy igaza van?! Bűnök elkövetésével tartjuk forgásban a világot. Senki sem tud habtiszta maradni, bárhogyan is szeretné. Hiszen az ember, „Jónak, s Rossznak tudója”, írja a Szentírás, ismeri a magasságot, a mélységet, a fényt, a sötétséget, az istenit, s az ördögit is, mert hát duális világban

élünk, jelen van bennünk a pozitív és negatív energia egyenlő arányban. A kérdés csak az, melyiket hagyod elhatalmasodni, miután megéltél valamilyen tapasztalást? Tehát az embernek az a dolga, hogy megérezze, mit súg neki a belső hangja, és merjen belelépni a dolgok közepébe, ha úgy érzi, és nem szabad kivonni magát semmiből! Az embernek saját tapasztalása által kell megismernie mindazt, ami az életben előfordulhat. Nem szabad visszariadnia attól, hogy néhanapján dühbe jön és bolondot csinálhat magából, netán elront valamit, vagy akár bűnt követ el! Hiszen, ha tudatosítja tévedését, hibáját, bűnét, majd alázattal, tiszta szívből megbánja, akkor ez is lehet szent dolog! Tudatosítanunk kellene, hogy a természet sem működik kizárólag pozitívan. Szükség van arra, hogy a jó és a rossz oldal is ott legyen, hiszen néha a rossz tapasztalásából többet tanulhatunk, mint a jóból. De a legfontosabb az, hogy tudatosítsuk, amit a rosszból megtanultunk, azt mindig építő jelleggel a jóra fordítsuk! Hát ez a nagy titok! Hiszen minden földi utazásnak van egy titkos célja is, aminek az „utazó” nincs mindig tudatában. Válaszd hát a tudatosságot, éld a saját sorsod! (Folytatjuk)


Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

23

Tanácsadó > Jegyzet

2015. január 13. | 3. szám

A terrornak nincs helye latos írásában. Meg az önbíráskodásról. Többek között ezt írja: „… őszintén meg kell mondanom, hogy a szörnyű cselekményekért nem csak a terroristákat és elvbarátaikat tartom felelősnek, hanem a Charlie Hebdo újság alkalmazottait is és még inkább azt az ultra liberális törvényhozást, amely a vallásukhoz ragaszkodó európai polgárokat nem védi meg az olyan durva, ízléstelen

és – egy normális jog szerint – törvénytelen támadásoktól, mint amilyeneket az említett újság rendszeresen elkövetett.” Márfi érsek gondolatai egyértelműek. Elítéli a támadást, ugyanakkor felteszi a kérdést: miért űznek sokan gúnyt ma is sokak hitéből? Miért nincs még hírértéke sem a sok keresztény hitvalló halálának, akiket ma is keresztre feszítenek, lefejeznek?

Az egész világ megrendült a múlt héten a párizsi terrorcselekmények láttán. Minden józan ember elítéli az ilyenfajta cselekedetet. A véleménykülönbségek erőszakos „tisztázása” soha nem hoz megoldást. Csak még inkább sebet ejt. Politikusok, elemzők, egyháziak sorra nyilatkoznak. Egyértelmű az álláspontjuk: a terrornak nincs helye a világban. Olvasom ismert és kevésbé ismert emberek nyilatkozatát. Az egyháziak közül nagyon elgondolkodtató Márfi Gyula veszprémi érsek gondolatsora. A szabadságról, annak értékéről elmélkedik ezzel kapcso-

Környezetünk egyre inkább távolodik az alapvető értékek tiszteletétől. S minél inkább távolodunk, annál inkább veszélybe sodródunk. Annál inkább úrrá lesz bennünk, közöttünk a rossz, a gyarlóság, a bűn, a békétlenség… Az alapvető emberi értékek tisztelete nemcsak a keresztényekre vonatkozik. De ránk még inkább…

Net-felvétel

Árnyékra vetődtek A honi sajtó egy része diadalmasan jelentette be, hogy Szlovákia államháztartási hiánya – illetve költségvetési hiánya – csökkent, mégpedig az előre jelzett 3,3 milliárdról 2,9 milliárdra. Ez csupán a kormány ügyes, ám megtévesztő propagandája. Az államháztartási hiány értéke és annak GDP-hez viszonyított aránya csak a zárszámadáskor, azaz áprilisban derül ki. A december 31-i adat a hiány készpénzben kifejezett pillanatnyi értéke, amely naponta változik. A sajtóban megjelent adat csupán a szilveszteri állapotot jelzi, s ez semmilyen jelentőséggel sem bír. A hírt tálalók közül tehát néhányan árnyékra vetődtek. Mivel a sajtó egy része a félreértelmezett hírt felkapta, némi magyarázat mindenképpen idekívánkozik. Az államháztartás kiadási oldala az egyes tárcák, állami intézmények és közintézmények kiadásainak összessége. Az államháztartás bevételi oldalát nagyvonalakban az adózó jogi személyek – munkáltatók, magánvállalkozók és magánszemélyek – által befizetett adók és járulékok (nem az állami költségvetésről, hanem államháztartásról beszélünk) képezik. Mivel a 2014-ben befizetett összegek csupán előlegek, azok elszámolását az adó- vagy járulékbevallás leadását követően, általában március 31-éig kell elvégezni. Legtöbbször addigra kide-

rül, hogy az XY vállalkozó által az előző évben befizetett 4200 euró adóelőleg végül 3900 euró tényleges adóra módosul, miután XY elkészítette adóbevallását, és leadta az illetékes adóhivatalban. 300 euró az államkasszából neki visszajár. A hiány Szilveszter napjához viszonyított, készpénzben kifejezett értékét a 4200 eurós öszszeg alapján számították ki, míg a zárszámadás adataiban, vagyis a tényleges hiány kiszámításánál a 3900 eurós adat szerepel majd. A naptári év utolsó napjához viszonyított, készpénzben kifejezett hiány bizonyos tendenciát mutat, azonban közel sem pontos adat. Előrejelzi, hogy az államháztartás 2014-es végleges adata a 3,3 milliárdnál valószínűleg alacsonyabb lesz, ám hogy mennyivel, az a zárszámadáskor derül ki. Úgy gondolom, azért érdemes a témával foglalkozni, mert a nemzetgazdaságban az államadósság mellett leggyakrabban használt kifejezés éppen az államháztartás hiánya, röviden hiány, vagy deficit. Mind ugyanazt jelenti. Ezen kívül a hiány adata az elemzők számára az egyik legfontosabb paraméter, amely alapján felállítják prognózisaikat, bankok és hitelminősítők törnek pálcát országok felett, vagy emelnek ki országokat a kátyúból. Az egyik leginkább figye-

lemmel követett, országok sorsát befolyásoló, leggyakrabban használt fogalom esetében nem árt, ha korrekt, pontos adatokat használunk, nem pedig semmitmondó adatokkal tévesztjük meg a nyilvánosságot. Akkor is, ha a hír az emberek számára pozitív kicsengésű volt. Legyünk óvatosak, nehogy a 2014-es hiány végleges adata csalódást okozzon! Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke


24

Csallóköz

Olvasószolgálat

Hogyan viseli a fagyos időjárást? Győri József Nagymegyer Nagyon jól viselem, mivel nyugdíjas vagyok, és nem nagyon járok ki a hidegbe, legfeljebb ha elmegyek üzletbe. Nagyon örülök annak, hogy legalább a december vége és a január egy kicsit téliesebb, mert a termésnek ez sokkal jobbat tesz, mint a december eleji plusz 12–16 fok.

Fodor Szabina Izsap Én hozzászoktam, mivel Szerdahelyre járok dolgozni, és a falumból el kell bicikliznem Megyerre, hogy tudjak eljönni munkába. Ilyenkor jobban felöltözök, meleg sállal körbetekerem az arcom, de nem okoz gondot a hideg, ha tél van, akkor fagy is legyen.

Szabó Julianna Alistál Szerintem még igazán nagy fagyok nem voltak, ezeket az ember elviseli, ha jobban felöltözik. Szerintem az időjárás már nem az igazi, többet érne a mezőgazdaságnak is, ha réteges 20–25 centiméteres hó hullana, és ez hetekig meg is maradna, mivel így csak elfagy a termés.

Gyógyszertári ügyelet DUNASZERDAHELY – január 13.: Berberis (Nemesszeg utca); január 14.: Dana patika (Fő utca); január 15.: Szent Mária gyógyszertár (Nagyabonyi út); január 16.: Noe patika (Fő utca); január 17.: Aloe patika (Rózsa utca); január 18.: Dr. Max (Kaufland); január 19.: Kórházi patika (Nagyabonyi út). GALÁNTA – január 13.: Sun Pharma (Kaufland); január 14.: Areál zdravia (Nálepka utca); január 15.: Dr. Max (Šafárik utca); január 16.: Szent Márton gyógyszertár (Béke utca); január 17.: Dr. Max (Tesco); január 18.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); január 19.: Fő utcai patika (Fő utca). KOMÁROM – január 13.: Tabletka patika (Mély utca); január 14.: Alba patika (Eötvös utca); január 15.: Lachesis (Jókai utca); január 16.: Kórházi patika (Nagyabonyi út); január 17–18.: Dr. Max (Kaufland); január 19.: Bionatur (Építők útja).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (január 15–21.) Elrabolva 3. (francia akciófilm): 13.30, 15.45, 18.00, 20.15, 22.30, szombat–vasárnap 11.15; Hős6os (amerikai animációs film): 13.45, 14.45, 16.00, 17.00, 18.15, 19.15, szombat 10.15, vasárnap 12.30, szombat–vasárnap 11.30; A hetedik fiú (angol–amerikai kalandfilm): 14.00, 18.10, 20.30, 22.30; A hobbit – Az öt sereg csatája 3D (amerikai–új-zélan-

Sárkány Ábel Nádszeg Nekem semmi gondom a téli fagyokkal, mivel nagyon szeretem a hideg időjárást. Ilyenkor rétegesebben öltözöm, és nem okoz gondot a hideg. Örülök neki, hogy végre kicsit téliesebb idő van, mivel a mínuszok kiölik a bacilusokat és nem lesz annyi beteg.

Vojtík Szimona felvételei

Véradók

Élő nyelv

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson december 30-án és január 7-én a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Kaproncai László, Karika Attila, Játzik Márta, Seregül Róbert, Bereck László, Fekete István mérnök, Szabó Miklós, Végh József, Schevela Roland mérnök, Mgr. Bugár Ákos, Karika Lajos; Nagymegyer: Matlák Lajos, Matlák Gizella, Cseh Márió, Kürti Tibor; Ekecs-Apácaszakállas: Nagy János; Lúcs: Bittera Oszkár, Kulcsár Norbert; Bős: Mészáros Rudolf; Egyházgelle: Zöld István; Baka: Boženík Štefan; Nagyudvarnok: Ürögi Tamás; Egyházkarcsa: Vígh Attila; Tonkháza: Cséfalvay Sándor; Nyárasd: Zsigárdi Viktor; Ekecs: Círia Tibor; Várkony: Kántor Zoltán; Balázsfa: Both Jenő.

Misad Katalin rovata

di fantasy): 14.20, 16.10, 17.10, 19.00, 20.00, 21.50, szombat–vasárnap 11.30; A madagaszkár pingvinjei 3D (amerikai animációs film): 14.30, szombat–vasárnap 10.15; Asterix – Az istenek otthona 3D (francia animációs film): szombat–vasárnap 12.00; Exodus: Istenek és királyok (amerikai–angol történelmi kalandfilm): 16.45, 19.45; A hobbit – Az öt sereg csatája (amerikai–új-zélandi fantasy): 14.20, 19.00; A madagaszkár pingvinjei (amerikai animációs film):

A magyarlakta vidékeken működő nagy élelmiszer-áruházak általában kétnyelvű termékkatalógusokkal kedveskednek vásárlóiknak. A magyar fordításokban azonban sok a szlovák vendégszó. A húskészítmények nevének magyar megfelelőjében például a fordítók – abban az esetben, ha a helynévi tagot csak szlovákul ismerik – gyakran meghagyják a szlovák jelzőt, pl.: Spišské párky – Spišské virsli (magyarul: Szepesi virsli), Rakúska saláma – Rakúska szalámi (magyarul: Osztrák szalámi), Moravská šunková saláma – Moravská sonkás szalámi (magyarul: Morva sonkás szalámi). Megesik, hogy a fordítást végző személyek nem ismerik a szlovák megnevezés fajtajelölő köznévi tagjának magyar megfelelőjét, ilyenkor szintén „kétnyelvűre” sikeredik a magyar terméknév, pl.: Humenský ščipák – Homonnai ščipák (magyarul: Homonnai csípős kolbász). Az élelmiszer-ipari termékek standard magyar megnevezését az interneten is olvasható Magyar Élelmiszerkönyv tartalmazza.

szombat–vasárnap 12.45; Apropó szerelem (amerikai–angol vígjáték): 13.15, 21.30; Asterix – Az istenek otthona (francia animációs film): 15.30, szombat–vasárnap 10.00; Az éhezők viadala: A kiválasztott – 1. rész (amerikai kalandfilm): 22.00; Dumb és Dumber kettyó (amerikai vígjáték): 15.20, 17.40, 20.00, 22.20, szombat–vasárnap 10.40; Éjszaka a múzeumban – A fáraó titka (amerikai kalandfilm): 14.45, 16.30, 18.30, 20.30, szombat 10.30, 12.15; För-

telmes főnökök (amerikai vígjáték): 19.45, 22.30; Hogyan írjunk szerelmet (amerikai vígjáték): 13.00, 20.15. GALÁNTA, DK mozi január 14.: A túsz (cseh–szlovák vígjáték): 19.00; január 15.: Bérhaverok (amerikai vígjáték): 19.00; január 16.: Micsoda Nők! (francia vígjáték): 19.00; január 16–17.: Eliza Graves (amerikai fantasztikus thriller): 21.30; január 17–18.: Elrabolva 3. (francia akciófilm): 19.00.


25

Olvasószolgálat

2015. január 13. | 3. szám

Népmesetanfolyam

Kultúra Kiállítás

A magyar mesemondás hagyománya A 2010-ben útjára indított Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny elsődleges célkitűzéseként a magyar népmesekincs műfaji és táji jellegzetességeinek megjelenítése, valamint a hagyományos mesemondás mibenlétének megismerése, elsajátítása és a színpadi mesemondás keretei között történő népszerűsítése került megfogalmazásra. Az eddigi öt évfolyam tapasztalatai alapján egyértelművé vált számunkra, hogy a hazai mesemondó mozgalom további fejlődéséhez szükségszerű a szakmai találkozók, tanfolyamok, képzések biztosítása. Ennek szellemében kerül sor a következő ilyen jellegű szakmai képzésre, amely a mesemondás elméleti és gyakorlati kérdéseivel, valamint a népmese oktató-nevelő munkán belül betöltött szerepével foglalkozik.

A tanfolyam helyszíne és időpontja: február 10., kedd, Dunaszerdahely, Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet (Csemadok Ház, Bacsák utca 240/13.); február 11., szerda, Fülek, Magyar Közösségi Ház (Várfelső utca 28.)

Dudás Dömötör – előadók: Fábián Éva (Budapest), népdalénekes, mesemondó, a budapesti Óbudai Népzenei Iskola tanára; Raffai Judit, PhD (Szabadka), néprajzkutató, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tanára

A tanfolyam programja: 8.00–8.30: prezentáció; 8.30–10.00: Raffai Judit: A népmese körülírása, jellemzői. A népmese három élete; 10.00–10.15: kávészünet; 10.15–10.45: mesemondás Fábián Évával; 10.45–12.15: Raffai Judit: A hagyományos mesemondás és a mesemondás napjainkban. A mesemondás tanulása és tanítása; 12.15–13.15: ebédszünet; 13.15–15.00: Fábián Éva: Az óvodás és az iskolás korosztálynak való mesemondás sajátosságai (mesemondás, beszélgetés); 15.00–15.15: szünet; 15.15–16.00: Fábián Éva:

Jelentkezési határidő: január 31. A képzés helyszínenkénti minimum 15 fős érdeklődés esetén valósul meg! A képzés díjtalan, költségtérítés ellenében (3 euró) a résztvevők számára ebédet biztosítunk. Az útiköltséget nem áll módunkban megtéríteni. Bővebb információk: Szakmai kérdések tekintetében: Varga Norbert: 0908 041 947. Szervezési kérdések tekintetében: Takács Ottó: 031/552 24 78, Huszár László: 0905 358 529. (csm)

DUNASZERDAHELY – Január 16-án, pénteken délután 5 órától a hatvanéves, Munkácsy-díjas Lipcsey György Csend-élet című életmű-kiállításának megnyitója lesz a Vermes-villában.

Színház KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, január 12–15.: Süsü, a sárkány (10.00, 14.30, 17.00, Sopron, szervezett előadás); január 16–17.: Csirkefej (19.00, bérletes).

Vegyes DUNASZERDAHELY – Január 14-én, szerdán este 7 órától Barillet–Grady: A kaktusz virága című zenés komédiáját mutatja be a budapesti Bánfalvy Stúdió a művelődési központ színháztermében. KOMÁROM – Január 15-én, csütörtökön este 6 órától Mundruczó Kornél: Fehér Isten című filmjét vetítik a Vasmacska Filmklubban. GYŐR – Január 29-én, csütörtökön este 6 órától A nagy világban – 80 perc alatt a Föld körül címmel Kiss Ádám önálló estjére kerül sor a Richter-teremben. Műsorvezető: Csenki Attila.

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 3. hét

A magyar kultúra napja DUNASZERDAHELY – A Pázmaneum Polgári Társulás és a művelődési központ, valamint a Kortárs Magyar Galéria társszervezésében január 22-én kerül megrendezésre A magyar kultúra napja a Vermesvillában. Hagyományosan helyi előadók lépnek majd fel a kulturális rendezvényen. Az ünnepi műsor este fél 6-kor kezdődik a Kortárs Magyar Galériának helyet adó Vermes-villában. Az előzetes program: Kölcsey Ferenc: Himnusz c. művét a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola diákja sza-

valja el; köszöntőt mond Karaffa Attila, a Pázmaneum ügyvezető elnöke; a Benedek Elek Óvoda műsora; Tóth László József Attila-díjas költő, író „És szólt Hermi..., avagy Sorok egy képzelt példabeszédből” c. saját művét adja elő; ünnepi beszéd; a 10. sz. Szent György cserkészcsapat műsora; az Arizóna zenekar akusztikus dallamai; Bertók István dunaszerdahelyi zongoraművész: Magyar dallamok improvizációja; a Himnusz eléneklése, közreműködik: Maja, az Arizóna zenekar énekesnője. (–)

Orvos – belgyógyász (1) – a dunaszerdahelyi Medikardio belgyógyászati rendelő ajánlata. Elérhetőség: csalal@realmail.sk, 0905 594 324 Gyártósori munkás (30), logisztikus (10) – a Vospalek Corporation eu társaság ajánlata. Amunkavégzés helye Lozorno. További információ: Ing.Tomáš Horváth, 0903 462 631, tomas.horvath@vospalek.com Hegesztő (6) – munkavégzés helye Dunaszerdahely, Olaszország. Kapcsolat: peter.horvath@vospalek.com, 0948 150 208 Pincér/nő (2) – a munkavégzés helye Dunaszerdahely. Kapcsolat: raczveronika@azet.sk, 0908 833 427. Munkás a gyártásban (1) – szemüvegek gyártása Somorján, védett műhely. Kapcsolat: info@optana.sk, 031/562 30 07 Ápoló/nő (1) – öreg és beteg emberek ápolása, munkavégzés helye Nádszeg. Kapcsolat: 0903 751 956, Mgr. Silvia Czére, silvia czere@gmail.com


26

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény

Névnapok Január 13.: Veronika, Rastislav Január 14.: Bódog, Radovan Január 15.: Lóránt, Lorand, Dobroslav Január 16.: Gusztáv, Kristína Január 17.: Antal, Antónia, Nataša Január 18.: Piroska, Bohdana Január 19.: Sára, Márió, Drahomíra

Heti évforduló 1908. január 15-én született Teller Ede magyar fizikus. 456 éve, 1559. január 15-én megkoronázták I. Erzsébet angol királynőt a Westminster Apátságban. 1943. január 15-én született Jordán Tamás színművész. 1895. január 15-én Szentpéterváron bemutatták Csajkovszkij orosz zeneszerző Hattyúk tava című balettjét. 46 éve, 1969. január 16-án, a prágai Vencel téren – tiltakozásul a szovjet megszállás ellen – Jan Palach csehszlovák diák élve elégette magát. 1899. január 17-én született Al Capone legendás amerikai gengszter, szeszcsempész. 73 éve, 1942. január 17-én született Muhammad Ali bokszbajnok. 151 éve, 1864. január 18-án megkezdte működését a magyar tőzsde. 1926. január 18-án halt meg Blaha Lujza színésznő, a nemzet csalogánya.

Népi bölcsesség Ha nincs fagy januárban, meghozza azt majd a március és az április.

Aforizma A bölcs nem hódol be a tömeg meggondolatlan akaratának, hanem maga szab annak irányt. (Lazsecsnyikov)

R. 2. RÉSZ

FELVILÁGOSÍTOM

NÉVELŐ R. 1. RÉSZ AMPER

OLASZ DRÁMAÍRÓ (Carlo)

RÓMAI 52

DÉL-AFRIKAI FOLYÓ

KATONAI EGYSÉG

A - VA PÁRJA NÉMÁN TÉP

RÓMAI ÖT

M

N

KÖTŐSZÓ

OLASZOR. TARTOZÓ SZIGETCSOPORT

ÚJSZERŰ

ELAVULT IPARI NÖVÉNY

HŰTÖTT PÁROS MÓRES!

ZÉRUS

ATMOSZFÉRA, röv.

FELSZÓLÍTÓ MÓD JELE

RÓMA 600

GRAMM

RÓMAI 50

OROSZ TÁBORNOK (Pjotr)

VALAMINT

OLASZ LABDARÚGÓ

KÜZDŐTÉR GAUSS

AMERÍCIUM VEGYJELE

A NÉMET ÁBÉCÉ C HANGJA LENGYEL ÍRÓ

RANGJELZŐ ELŐTAG

BRAZÍLIA TAGÁLLAMA

ÉBRED A MÚLT IDŐ JELE

MAGYAR HUMORISTA (Dezső)

LITER

SÚGNI KEZD NITROGÉN

FOSZFOR VEGYJELE

NEUTRON LEPOTTYANT

L

FÉNYFORRÁS

E heti rejtvényünkben Arany János magyar költő egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. Az 51–52. szám helyes megfejtése: A ruha az ember test építésze, és az emberi lélek bútora. (Brody) Sorsolással könyvet nyert: Bögi Mária (Kisudvarnok). Gratulálunk!

Fejtörő

Anagrammák Ha a megadott kifejezés betűit átcsoportosítja, egy-egy sportág nevét kapja megfejtésül. 1. páva s csalétek – 2. mesél e súly – 3. rág a bús dal – 4. saját íz – 5. űrmágus – Az előző szám helyes megfejtése: apáca, csalogány, borostyán, kereskedő, fáklya. Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el.

– Nem sokáig örülhettem a hónak

Vojtík Szimona felvétele


27

Szabadidő

2015. január 13. | 3. szám

Net-felvétel

Heti horoszkóp 2015. január 13–20. Kos (III. 21.–IV. 20.) A hét első fele egyhangúra sikeredik, de ez ne zavarja, igenis kell némi idő ahhoz, hogy visszarázódjon a munkába vagy akár a tanulásba. Az mindenképpen jó hír, hogy a gondok máshol keresik a helyüket, nem az ön környékén, s ha adódik is valamilyen probléma, azt meg tudja oldani.

Kicsillag-koncert! DUNASZERDAHELY – Március 6-án, pénteken este 7 órától a Kiscsillag zenekar koncertje lesz a művelődési központban Idáig tudom a történetet címmel. (–)

Belépőjegyet nyert a bálra! Karácsonyi számunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy melyik együttes zenél majd a január 24-én, a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában megrendezésre kerülő farsangi bálon. A helyes válasz: a Rondó tánczenekar. Páros belépőjegyet nyert Seres Anita (Csallóközkürt), akinek nyereményét postán küldjük el. Gratulálunk!

Viccplacc Tűzvédelmi oktatáson kérdi Pistikétől az előadó: – Na, fiam, mit csinálnál, ha észrevetted, hogy kigyulladt a ruhád? – Egyszerű: nem venném fel! – feleli Pistike. Hogy hívják a vallásos bérgyilkost? – Hitman. Cseng a telefon a tűzoltóságon. – Jöjjenek azonnal, kigyulladt a házam! – Próbálta már vízzel lelocsolni? – Igen. – És sikerült eloltani? – Nem. – Akkor fölösleges kimennünk, mi is csak ezt tudnánk csinálni. Bemegy a szőke nő a könyvtárba, és jó hangosan odaszól a könyvtárosnak: – Kérek egy hamburgert és egy adag sült krumplit! Mire a könyvtáros megbotránkozva: – De hölgyem, ez egy könyvtár. Erre a szőke: – Jaj, bocsánat! Majd suttogva: Kérek egy hamburgert és egy adag sült krumplit!

A férj csak hajnalban ér haza. A neje vészjósló hangsúllyal kérdezi: – Hol voltál egész éjszaka? – Képzeld, drágám, az új titkárnőm munkaidő végén behozott nekem egy kávét, sejtelmesen rámmosolygott, majd amikor lerakta a kávét az asztalra, szétnyílt a blúza, én nem bírtam visszafogni magam, és belecsókoltam a nyakába, erre ő teljesen megvadult, egymásnak estünk, elvesztettük a fejünket, végül a lakásán kötöttünk ki. – Hazudsz! Fogadjunk, hogy már megint a Windowst akartad felinstallálni a gépedre! A farkas bekopog a kismalacok háza ajtaján, és ezt mondja: – Nyissatok ajtót malackáim, én vagyok az anyácskátok és tele a tőgyem friss tejjel! Mire a malackák: – Hazudsz farkas! Mi az anyut sörért küldtük! A rendőr sétálás közben nem néz maga elé, hanem az eget kémleli, így egyszercsak beesik a csatornába. Elkezd kiabálni: – Isteni szerencse, hogy nem volt rajta tető, mert akkor ki sem tudnék mászni!

Bika (IV. 21.–V. 20.) A hét izgalmas lesz, de a tennivalók sokasága csak később fog megérkezni. Addig nyugodtan lazsáljon egy picit, vagy járjon végére a függőben lévő ügyeknek. Napról napra több lesz a tennivalója, élvezetesebbé válik a munka vagy a tanulás, megtalálja az apró örömöket. Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Vegyes hatásokat jeleznek a heti konstellációk, próbálja mindenből kihozni a legjobbat. Fontos, hogy ne veszítse el a fejét, ha valaki felpaprikázza, mert ez akár többször is megtörténhet. Szerdáig alig találod a helyét, semmi sem elég jó, érdekes vagy épp kedves ön számára. Rák (VI. 22.–VII. 22.) Ezen a héten óriási segítség lehet, ha türelmes lesz, figyel, meghallgatja az embereket, és legfőképpen nem ítél első látásra vagy hallásra. Sem emberekről, sem élethelyzetekről ne nyilatkozzon úgy, hogy nem járta eléggé körbe a témát.Óvatosan adjon tanácsot! Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Ezen a héten tekintsen előre, ne a múltban turkáljon, abból nem lehet semmi jó. A gondolatait kösse le, bátran tervezze meg az egész évet, a főbb vonulatokat, és mindenképp szánjon időt az anyagi ügyek elemzésére. A jó eredmények ezen a héten közel kerülnek önhöz. Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Döcögősen indul a hét, nehezen tud visszarázódni a világ körforgásába, úgy érzi, mintha láthatatlan szálak tartanák vissza céljai elérésétől, ám valójában csak némi idő kell, hogy újra topon legyen. Különféle ügyei intézése során akadályokba ütközik, ezért a fontos lépéseket halassza el.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Még időre van szüksége, hogy lendületbe hozza önmagát. Jó hír, hogy ami másokat zavar, önt biztos nem fogja. Ha jön egy akadály, inkább megvárja, míg eltűnik. Egy váratlan szerelmi élmény kizökkentheti a kerékvágásból. Figyelje az apró jeleket, különféle irányból érkezik a jó. Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Jól érzi magát a bőrében? Helyes, mert akkor bármit elérhet és akármit megvalósíthat. Kezdjen bele valami új dologba, az év eleje ehhez inspirációt ad. Tele van energiával, hát tegyen meg mindent azért, hogy elérje a céljait, különösen ami régóta ott motoszkált a gondolatai közt. Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Az égiek kitartásra buzdítják, inspirálják, így a legtöbbet tudja kihozni magából ezen a héten. Bátran fókuszáljon a karrierjére, tanulmányaira. Remek üzleti lehetőséget kínálhatnak fel önnek ezen a héten, semmiképpen se utasítsa vissza, még ha kemény diónak is tűnik elsőre! Bak (XII. 22.–I. 20.) Pozitív gondolatokból, mosolyból és jókedvből nem lesz hiány ezen a héten. Olyannyira nem, hogy még másokat is fel tud tölteni erővel, lendületet tud adni azoknak, akik nem találják a helyüket. Most tényleg önre lehet bízni jelentős feladatokat, hisz bölcsen tudja azokat megoldani. Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Most az elengedés és az átgondolás időszaka jön, önnek is el kell azon tűnődnie, mik azok a dolgok, amelyeket időszerű lenne elereszteni, megváltoztatni, átformálni. Ne ragaszkodjon semmihez görcsösen! Különösen olyasmihez ne, ami zűrös, bonyolult és sok energiát von el. Halak (II. 21.–III. 21.) A 2015-ös esztendő friss energiái nem hagyják nyugodni, ösztökélik, inspirálják, ráveszik arra, hogy alapjaiban változtasson néhány dolgon. Teljesen biztos, hogy az égiek a változások irányába terelik önt. A megszokott, alkalmanként egyhangú mindennapok átalakításokat követelnek.


28

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés

SZOLGÁLTATÁS Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak, invalidusoknak, valamint anyasági szabadságon lévőknek, akár 5 perc alatt. DS és környéke. Tel.: 0907 723 420. Győrben legdivatosabb szövetkabátok fiataloknak és időseknek. Báli-, alkalmi-, menyecske-, örömanyaruhák és kosztümök széles választékban megvásárolhatók a BIG BLUE divat-ban: Győr, dr. Kovács Pál utca 5. (Kapualj, hétfő–péntek: 9–17.30, szombat: 9.00–13.30 – rendszeres akció!!!). Sürgősen pénzre lenne szüksége? Exekúció fenyegeti? Hívjon, segítünk! Tel.: 0917 373 275. SZATELLIT TV SZERELÉSE ÉS JAVÍTÁSA (FREESAT) LEGTÖBB MAGYAR CSATORNA, 20 EURÓ/ÉVTŐL, MÁSODIK KÁRTYA INGYEN! INTERNET ÉS RIASZTÓ

RENDSZEREK SZERELÉSE. Cím: BACSÁK UTCA 247., DS, Tel.: 031/321 99 99, www.itelcom.sk Szeretettel várok minden relaxra vágyó vendéget a Nagy Relaxba, Egyházkarcsán. Tel.: 0908 709 548.

Értesítés a tanulók 1. évfolyamba való beiratásáról a 2015/2016-os iskolai évre Tisztelt Szülők! A dunaszerdahelyi Jilemnický utcai Alapiskola igazgatója értesíti a tisztelt Szülőket, hogy az első évfolyamba

ÁLLÁS Ápolónők figyelem! Németországban jó kereseti lehetőség. Kevés német nyelvtudás is elég. Tel.: 0915 752 582. Szakácsot keresünk dunaszerdahelyi étterembe. Tel.: 0905 294 190. Pincér-szakács munkát vállal – kocsmákban is. Tel.: 0905 236 357.

a 2015/2016-os iskolai évre a beiratkozás időszaka január 26–február 6., 7.30 órától 15.00 óráig lesz az iskola épületében (A blok, 1. emelet, 59. sz. ajtó). A beiratkozásra kérjük hozzák el a gyermekük születési bizonyítványát vagy annak fénymásolatát. A jövendő elsősökkel az ünnepélyes találkozóra február 11-én 16.30 órakor kerül sor az iskola étkezdéjében. Közelebbi információt a 031/552 25 76 és a 0911 134 835-ös telefonszámon kaphatnak.

INGATLAN

A kérdőív a beiratkozásra megtalálható a www.zsjilds.edu.sk honlapon.

Eladó 10 áras építkezési telek Alistálon. Tel.: 0904 844 621.

"

PaedDr. Peter Gajdoš az iskola igazgatója

MEGRENDELŐSZELVÉNY Megrendelem a Csallóköz–Žitný ostrov regionális hetilapot.

Eladó összkomfortos családi ház Felsővámosban. Azonnal beköltözhető. Ára 15 000 euró. Tel.: 031/558 16 47.

egy évre 28,00 euró félévre 15,60 euró Név: ..........................................................................................

Eladó új, 3 szobás berendezett lakás saját fűtéssel (76 m2, balkon, parkolás) Somorján. Ára: 81 000 euró. Tel.: 0948 020 038.

Lakhely: ....................................................................................

KIADÓ – BÉRLET

Telefonszám: ............................................................................

Bérbe adók szobák Bősön. Tel.: 0918 673 387. Kiadó garzonlakás Dunaszerdahelyen, február 1-jétől (egyedülállónak). Tel.: 0917 176 485, 16 óra után. Eladó 2 szobás, földszinti lakás Dunaszerdahelyen (Kukučín utca). Tel.: 0903 433 639.

Az újság ára egy évre 33,80 euró amennyiben a újságárusoknál veszi. Ha közvetlen a szerkesztőségben rendeli meg lapunkat, az egy évre szóló előfizetés csak 28,00 euró, a féléves pedig 15,60 euró. A kitöltött megrendelőlapot a szerkesztőség címére várjuk: Alžbetínské nám. 1194/1., 929 01 Dunajská Streda. Információ: 031/550 37 44; 0903 23 67 24.

Eladók malacok (25–30 kg). Tel.: 0903 132 118.

LAKÁS, GARÁZS

Utca, házszám: ........................................................................

Aláírás: ......................................................

Hízó disznó eladó. Feldolgozás helyben lehetséges. Tel.: 0904 644 950.

ISMERKEDÉS 65 éves férfi kizárólag magányos hölgy társaságát keresi 55–60 éves korig. Jelige: Szeretnéd, ha szeretnének?

VEGYES Tüzifa eladó rönk, ill. metélt kiszerelésben Dunaszerdahelyen, a kürti úti fatelepen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551. Eladó fürjtojás: 0915 150 966. Eladó tűzifa. Tel.: 0948 159 944. Eladó árpa, ára 11 euró. Tel.: 0908 039 138.

HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. Nyúlhús tisztítva és porciózva eladó. Tel.: 0904 644 950.

DROBNÉ INZERÁTY Domov sociálnych služieb pre dospelých vo Veľkom Mederi dáva do prenájmu záhradu o rozmere 21 548 m2 na hospodárske účely. Cena dohodou. Tel.: 0903 408 916; 031/555 02 197 – PhDr. Ladislav Hancko.


29

Hirdetés

2015. január 13. | 3. szám

ƫƧ ƧƥƧƪƢƙ ƥƧƪƢƙΎΎ͒Ύƛ ͒ ƛƫƫƙƤƤǹƣǼƲƛƫșƬǼƪƬǼƣ ƙƤƤǹƣǼƲƛƫșƬǼƪƬǼƣΎΎ~ΎƦ ~ΎƦƙƙƟƱƥƙƟƱƙƪ ƟƱƥƙƟƱƙƪΎΎ~Ύƨ ~ ƨƧ ƧƲƫƧƦƱƝƨƝƪƢƝƫ ƲƫƧƦƱƝƨƝƪƢƝƫΎΎ~Ύƚ ~Ύƚǿ ǿƫ ƫΎΎ~ΎƜ ~ΎƜƭ ƭƦƙƫƲƝƪƜƙƠƝƤƱ ƦƙƫƲƝƪƜƙƠƝƤƱ

ƠƠȷɀȲȳɂɡɁȷΎɊɀȸȳȵɇɈɡȹ ȷɀȲȳȳɂɡɁȷΎɊɀȸȳȵɇ ȸ ȵɇɇɇɈɡȹ ̰ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̵̱​̵ΎȻȻ˴ ̰ ȽȺȲȯȺ˶ Ƚ ̱̯​̯ Ɇ ̵̱​̵​̵ΎȻȻ˴ ̳̯​̯ΎȳɃɀʑΎ ̳̯​̯​̯ ȳɃɀʑΎ

̰̱̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̰̲̰ΎȻȻ˴ ̰̱̐Ύ ȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆ ̰̲​̲̰ΎȻȻ˴ ̶̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̶̰̯ΎȳɃɀʑ

̰̱̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ΎɆΎ̵̱​̵ΎȻȻ˴ ̰̱̐Ύ ȽȺȲȯȺ˶ ̸̷ Ɇ ̵̱​̵ ̱ ΎȻȻ˴ ̶̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̶̰̯ ȳɃɀʑΎ

̰̲̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̷̵ΎȻȻ˴ ̰̲̐Ύ ȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆ ̷̵ΎȻȻ˴ ̴̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̴̰̯ ȳɃɀʑΎ

̰̲̐ ȽȺȲȯȺ˶Ύ̵̲ΎɆΎ̵̱​̵​̵ΎΎȻȻ˴ ̰̲̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̵̲ΎɆΎ̵̱​̵ΎȻȻ˴ ̴̰̯ ̴̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̯ΎȳɃɀʑ

̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ΎɆΎ̰̲̰ΎȻȻ˴ ̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ Ɇ ̰̲​̲̰ ȻȻ˴ ̰̯​̯ΎȳɃɀʑ ̰̯​̯ ȳɃɀʑ

̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̵̲ΎȻȻ˴ ̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ Ɇ ̵̲ ȻȻ˴ ̰̯​̯ΎȳɃɀʑΎ ̰̯​̯ ȳɃɀʑΎ

̷̰̐ ȽȺȲȯȺ˶ ̶̳ΎɆ ̰̲̰ ȻȻ˴ ̷̰̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̶̳ΎɆΎ̰̲̰ΎȻȻ˴ ̵̯ΎȳɃɀʑ ̵̯Ύ ȳɃɀʑ

ƴƪ ƪƝƦƟƝƜƥNjƦƱ ƝƦƟƝƜƥNjƦƱΎƬ ƬǼƚƚƫƲǼƪơ ǼƚƚƫƲǼƪơΎƠ ƠơƪƜƝƬNjƫ ơƪƜƝƬNjƫΎƝ ƝƫƝƬNjƦ ƫƝƬNjƦ

Ύ Ύ Ύ Ύ

̷̰̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ΎɆΎ̵̲ΎȻȻ˴ ̷̰̐ ȽȺȲȯȺ˶ ̸̷ ̸̷ΎɆ ̵̲ ̵̲ΎȻȻ ȻȻ˴ ̵̯Ύ ȳɃɀʑ ̵̯ΎȳɃɀʑ

̱ɆΎ˹Ύ̴͊ ̲ɆΎ˹Ύ̶˴̴͊ ̳ɆΎ˹Ύ̰̯͊ ̴ɆΎ˹Ύ̴̰͊

FEELÁR LÁR

ƙΎȶȷɀȲȳɂʗΎɊȺɂȯȺΎȹɡɀɂΎȶȳȺɇɀȳ ƙΎȶȷɀ ȲȳɂʗΎɊɊȺɂȯȺΎȹɡɀɂΎȶȳȺɇɀȳ Ύ ̰ɆΎȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁȳɂɡȼΎ˹Ύ̱̯Ύ͊ ̰Ɇ ȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁȳɂɡȼΎ˹Ύ̱̯Ύ͊ ͊

Ύ

ȻȷȼȷȻɃȻΎ̲ɆΎȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁȳɂɡȼΎ˹ΎȼȷȼȱɁ Ȼȷ ȼȷȻɃȻΎ̲ɆΎȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁɁȳɂɡȼΎ˹ΎȼȷȼȱɁ

Ʀ ƱƱƴƪ ƴ ƪ ƙƫƜ ƙ ƫ Ɯ ΎΎ~ΎƟ ~ Ύ ƟȖ ȖƬƙ Ƭƙ ΎΎ~Ύƣ ~ Ύ ƣƧ ƧƥƴƪƧƥ ƥ ƴ ƪ Ƨ ƥ ΎΎ~ΎƦ ~Ύ Ʀƴ ƴƜƫƲ Ɯ ƫ Ʋ ƝƟ Ɲ Ɵ ΎΎ~ΎƮ ~ Ʈƴ ƴƟƫƝƤƤƱ Ɵ ƫ Ɲ Ƥ ƤƱ Ɲ ΎΎ~ΎƟ ~ ΎΎƟ Ɵƙ ƙƤ Ƥ ƴƦƬƙ ƴ Ʀ Ƭƙ


30

Csallóköz

Kulissza

A 2015-ös év kasszasikerei? Sci-fik, szuperhős- és akciófilmek, könyves adaptációk

A Wachowski testvérek Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending, 2015) c. sci-fi-je február 5-től tekinthető meg a magyar mozikban. A Mátrix-trilógia alkotói egy űroperával állnak elő ezúttal, amely 175 millió dollárból készült. A címszerepet, Jupiter Jonest Mila Kunis alakítja, míg a férfi főszereplőt Channing Tatum. A sokak által várt A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey, 2015) c. erotikus, romantikus dráma az azonos című könyv filmes adaptációja. E. L. James regénye 40 millióból jött össze, és február 12-én kerül a magyar mozikba. Anastasia Steele-t Dakota Johnson, míg Christian Grey-t az északír Jamie Dornan alakítja.

Net-felvételek

Melyik film produkálja az év legnagyobb bevételét 2015-ben? A jóslás nem szakmám, de ha tippelni kell, akkor a Bosszúállók 2-re teszem le a voksomat. Az alábbiakban a nagyobb költségvetésű produkciókról olvashatnak, illetve egy sokak által várt film is helyet kapott a felsoroltak között. A siker természetesen nem garantált.

A legnagyobb várakozás a Bosszúállók: Ultron kora (Avengers: Age of Ultron, 2015) c. szuperhősfilmet előzi meg idén. A 2012-es Bosszúállók 1,5 milliárd dollárt hozott. Ennél nagyobb bevételt csak két alkotás produkált a filmtörténelem során, az Avatar és a Titanic. A rendező, forgatókönyvíró ezúttal is Joss Whedon, a történet pedig mi más lehetne, mint a bolygó megmentése. A főgonoszt Ultronnak hívják, akinek a hangját James Spader kölcsönözte. Vasember, Amerika Kapitány, Thor és a többiek, vagyis Robert Downey, Jr., Chris Evans, Chris Hemsworth, Mark Ruffalo és Scarlett Johansson is szerepet kapnak. A film költségvetését 250 millióra becsülik, és ha

nem lőttek teljesen mellé, akkor ismét milliárdos bevételt kaszálhat a Marvel és a Walt Disney. A bemutatót május 1-re tűzték ki. A Marvel képregényhőseinél elidőzhetünk még egy kicsit, ugyanis az Ant-Man idén júliusban kerül a mozikba. A legkisebb szuperhős bőrébe Paul Rudd bújt, akit elsősorban vígjátékokból ismerhetünk. A „Hangyaember” további szereplői Evangeline Lilly, Corey Stoll és Michael Douglas. Harminc év után ismét a mozikban a Mad Max. A széria negyedik része A harag útja (Mad Max: Fury Road, 2015) címet kapta, Max-et azonban már nem Mel Gibson alakítja, hanem Tom Hardy. A további szereplők Charlize Theron és Nicholas Hoult. A film rendezője és forgatókönyvírója George Miller, aki az előző három részt is jegyezte. A 150 milliós költségvetésű akciófilm bemutatója május 15-én lesz. Ugyancsak a negyedik résznél tart a Jurassic Park. A szintén 150 millióból készült Jurassic World június 12-én kerül a mozikba Chris Pratt és Bryce Dallas Howard főszereplésével. Folytassuk a sort sorozatokkal. Július 2-án kerül a magyar mozikba a Terminator: Genesis (Terminator Genisys, 2015), az 1984-ben indult széria ötödik epizódja. A 170 milliós filmet Alan Taylor, a Thor: Sötét világ rendezője jegyzi. Terminátort, a T-800-as modellt ki más, mint Arnold Schwarzenegger alakítja, Sarah Connort Emilia Clarke, John Connort pedig Jason Clarke. Rokoni szálakat felesleges keresni kettejük között, Jason ausztrál, míg Emilia angol. A huszonnegyedik Bondfilm, vagyis a Spectre premierjét november 6-ra tűzték ki. A Skyfall

után ismét Sam Mendes ül a rendezői székbe, James Bondot még mindig Daniel Craig alakítja, míg ellenlábasát Christoph Waltz. A női vonalat Monica Bellucci és Léa Seydoux képviselik.

Az éhezők viadala: A kiválasztott – 2. részét (The Hunger Games: Mockingjay – Part 2, 2015) november 20-tól vetítik. A négy részre bontott trilógia befejező epizódját 125 millióból forgatták, s ezzel Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson és Liam Hemsworth kalandjai véget érnek. A Csillagok háborúja-sorozat hetedik részét decemberben mutatják be Star Wars: Az ébredő Erő (Star Wars: The Force Awakens, 2015) címmel. J. J. Abrams munkája 200 millió dollárból készül. A Mission: Impossible 5 pedig december 25-én kerül a mozikba, természetesen Tom Cruise főszereplésével. Rajkovics György


31

Pályázat

2015. január 13. | 3. szám

BÍBORPIROS BÍBÍB BÍBO ÍÍBO BOORPIROS ORPIRROS ORPIRO OS SZÉP SSZZÉP RÓZSA RÓZ RÓ ÓZZSA SA A Csemadok Országos gos Tanácsa Taanácsa Ország megbízásából a Szlovákiai Szlo ovákiai MaMagyar Művelődési gy ar M űvelődési Intézet Intézet főfőszervezőként szakmai sz ervezőként és sza akmai renrendez őként tiz edik aalkalommal lkalommal dezőként tizedik hir detik meg a BÍ ÍBORPIROS hirdetik BÍBORPIROS RÓZSA SZÉP R ÓZSA (Örökség) (Öröksség) orszáorszánépzenei nép-gos nép zenei vvetélkedőt etélkkedőt nép dalénekesek,, népda népdalkörök, né-dalénekesek alkörök, né p angszerszólisták ééss n épi pii h hangszerszólisták népi hangsz eres együttesek együttesek e részéhangszeres részérre. e.

hoz ho oz kkapcsolódó ap a csolódó dalok da alok (karácso(kka arácsonyi, pünkösdi, pünkkö ösdi, farsangi fa arssangi stb. stb. dadanyi, lokk, énekek) énekkeek) is műsorra műsorr ű ra tűzhe lok, tűzhe-tők. tők.

Bíborpiros A vvetélkedő etélkedő ccélja: élja: Bíbor piros sz ép rózsa rózsa címmel tízedik tíízedik alkaalkaszép lommal sz ervezi me eg a szlo vászervezi meg szlovánépzenekedvelők kkiai iai magyar magy gyar nép pzen nekedvelők és művelők művelők országos ország gos seregseregsszemléjét, zemléjét, vvetélkedőszerű e té l k e d ő s ze r ű meg mérettetését. A vetélkevetélkemegmérettetését. dősor ozat célja, célja, folytatva folyta o tva az dősorozat egykori,i, mára egykor mára már ffogalommá o ogalommá szél eszméit, orszá-vvált ált TTavaszi avaszi sz él eszm méit, orszá gos fórumot fórumot biztosítani biztossítani népnépdalénekesek és né pdalkörök, népdalkörök, vvalamint alamint nép zenei hangsz ernépzenei hangszerszólisták sz ólisták és zenekarok zenekarrok részére. részére. Célunk népzenei C élunk a nép zenei mozgalom mozgalom támogatása, ösztönsszakmai zakmai tá mogatása, ö sztönzzése ése és fejlesztése. fejlesztése.

A vetélkedő kategóriái: vet e élk kedő k ateg góriái:

Av vetélkedő korcsoportjai: et e élk kedő k o orccsop s orrtjai: I. korcsoport korcsoport – alapiskolás alapiskolás tatanulók, nulók, II. korcsoport korcsoport – középiskolás középiskolás és főiskolás főiskolás diákok, diákok, egyetemisták, e etemisták, egy felnőttek. felnőttek.

1/ Ének kategória: kat a egória: ( ) szólisták, szólistákk, max. 5 perces perces műmű(1) sor, sorr, (2) népdalkörök népdalkkö örök (15 (15 főig), maximaximum perces mum 7-8 p erces műsor. műsorr. (3) népdalkörök népdalkkö örök hangszeres hangszeres kíkísérettell, maxim um m 7-8 p erces sérettel, maximum perces műsorr. műsor. 2/ Hangszeres Hangszeres kkategória: at a egória: e (1) szólisták, perces szólistákk, max. 10 p erces műműsor, sorr, parra asztzenekka arrok és citeraciterra(2) parasztzenekarok zenekka arok max. 100 p erces műműzenekarok perces sor. sorr.

dési Intézet emléklaIntézet oklevelet, okleevelet, emlék lapot biztosít biztosít a járási jáárási válogatóválogatófesztiválokra. fesztiválokra. területi e választA Csemadok területi választmánya a zsűr é tékelése alapér alapmánya zsűrii értékelése ján, további oklevelet további saját s t ok sajá levelet ad(hat) ad(ha t) kki.i.

Országos döntő döntő díjai: Országos sopor tok az aranyaranya. A ccsoportok ezüst- és bronz bronzz sávok sávvok o minősíminősíítést amelynek tést kkapnak, apnak a k, am melynek odaítéodaítéléséről a zsűri dönt, d minősítéléséről a minősítékét é évre évre szólnak szólnak ó sek két b. Az Az aranysávban aranysávban kiemelt kiemelt díjként díjkkéént a Bíborpiros Bíborp piros szép szép rózsa rózsa z díjj adható adható kkii – a díjj kkét ét évre évre szóll. szól. Tovább bjutá j ás a Vass Vass a Lajos Lajos c. Továbbjutás Népzenei V erse e en ny Kárpát-me Népzenei Verseny Kárpát-me-dencei Vass dencei döntőjébe döntőjé j be (a V ass a LLajos ajos Népzenei Szövetség BíborpiNépzenei Sz övetség e a Bíb orpiros szép szép rrózsa ózsa z országos o döntőros döntőjében zsűriző zsűriző szak sszakembereinek keembereinek jében javvaslata a alap pjjá án.) javaslata alapján.) d. A zsűri a szakmai szzakmai védnökvédnök é kel egyeztetés kel való való előzetes elő őzet e es egy eztetés díja után egyéb egyéb díjakat akat is kiadhat. kiadhat. Ág Tibor Tiibor díj: Ág

ztiv vál á ere edményei: e A fesz fesztivál eredményei: A fesztivál eredményeit fesztivál er redményeit a főfősajjtóban és az intészervező szervező a sajtóban intézet, illet ve a Csemadok hon zet, illetve hon-teszi közzé. kö özzé. lapján teszi A fesztivál zárása Cse-fesztivál zá rása után a Cse madok Országos Orszáágos ElnökségéElnökségének jelentést készít,, amely tar tar-jelentést készít versen e y lefolyását, lefolyását, talmazza a verseny pontos pr ogramját, a rrésztveésztvepontos programját, vő csoportokat, csoportokkat, egyéneket, egyéneket, a vő kísérőprogramokat, gazdasákísérőprogram mokat, a gaz dasági (tételes) (tételes) beszámolókat. beszámolókat. gi Benevezési e ha atáridők k: Benevezési határidők: Jelentkezési ha táridő: 2015. Jelentkezési határidő: február 25. február e Jelentkezési la apok a Csemadok Jelentkezési lapok területi választmányainál válaszztmányainál sz eterületi szerezhetők rezhetők be, be, vagy vagy az intezet.sk intezet.sk honlapról honlapról tölthetők töltthetők le. le. E-mailE-mailbiborpiros@csemadok.sk ban a biborpiros@csemadok.sk címre kküldendők. üldend dők. címre Az elektronikus elektronikus jelentkezési jelentkezési Az lap kitölthető kitölthető az intezet.sk intezet.sk honhonrpiros szép szép rózsa rózsa lapon a Bíbor Bíborpiros menüben.

A verseny versen e ny bizottságai: bizottsá ágai: vetélkedő Szakmai Av et e élk kedő Szak ma ai elvei: elvei: e népdalok1. Az Az összeállítások összeállításokk nép dalokb ól álljanak, álljanakk, mellőzve mellő őzve a műdaműdaból lok at és feldolgozásokat feldolgozá ásokat (az lokat éneklőcsoportok ének lőcsoportok kerüljék ker erüljék a kókórusszerű russz erű hangzást, kánonszerű kánonsz á erű vvagy a agy többszólamú többszólamú előadásmó eelőadásmó-dot; a hangszerszólisták hangszerszólistták és zenezenekkarok ar a ok tartózkodjanak tartózk zkodjanakk az autenautentikustól eltérő feldolgozásoktól). tikust ól elt érő feldolg go ozzásoktól). javasolják, hogy 2. A rendezők rendezők jav va assoljákk, ho gy a résztvevők résztvev evő ők elsősorban elsősorb ban a saját rrégiójukból égió ójjukból származó származzó népzenei népzenei an yagból merítsenekk (ez (ez e biztobiztoanyagból megnyilvásítja a természetes természetes megn nyilv y vánulást pl.l. a tájszólás n ulást pl tájszóláss és a zenei zenei ól). előadásmód előadásmó d szempontjából). szempontjáb o 3. A világi nép dallok mellett népdalok vvallásos a allásos népi ének keek (nem ( ttempempénekek lomban énekelt, énekkeelt, de vallásos va allásos tétémájú énekek) énekkeek) és népi nép pi szokásokszokkások á -

A Csemadok általános általáános versenyversenyszabályzata alapján orszá-szabályzata alapjá án az orszá gos döntő szervezője döntő sz ervezzője főbizottfőbiz ő ottságot, szervezőbizottságot ságot, sz er vezőbiz ő ottságot alakít, aamelyek melyek sz er vesen alakít, szervesen együttműködnek a Csemadok Művelődési öszMűvelődési Intézete Intézet e e által ös zszeállított szeállított országos országo os válogatóválogatóbizottsággal. bizottsággal. A járási járási válogató válogató fesztiválok, az o rszágos előelőfesztiválok, országos döntők sz ervezői együttmű döntők szervezői együttmű-ködnek az országos országos döntő döntő szervezőjével szervezőjével és a szakmai szakmai renrendezővel. dezővel. Meghirdetett díjak, helyezéMeghirdetett díj ak, hel ak lyeezések: sek k: Járási or-Járási válogató válogató ffesztiválok, e esztiv álok, or elődöntők: szágos elődöntők: Szlovákiai M ag gyar M űvelőA Szlovákiai Magyar Művelő-

A vetélkedő vetélkedő főszervezője főszzervezője a neneves ves népzenekutató, népzenekuttató, a szlovákiszlovákimagyar nép zene és nép zeai magyar népzene népzemozgalom szakavatott szakavatott isisnei mozgalom merőjének merőjének tiszteletére tiszzteletére díjat díjat alapított, amelyet népzenei alapított, amely yet a nép zenei mozgalom és kömo zgalom egyéniségei egyéniségei é közösségei kaphatnak kaphatnak t meg hoszhoszzösségei szú éves alap-éves tevékenységük tevékeenységük alap ján. A díjra javaslatot ma-díjra ja vaslatot o ttehetnek ehetnek ma gánszemélyek és közösségek közösségek gánszemélyek októbeer 31-ig, 31-ig, a díjra díjra is 2015. október javasolt szak m életútjának mai javasolt szakmai leírásával. javaslatot Szlo-leírásával. A ja vaslatot a Szlo vákiai Magyar Művelődési vákiai M agyar M űvelődési IInntézet címér ell elk üldeni. A tézet címéree ke kell elküldeni. dííjat a b eérkezzett javaslatok javaslatok díjat beérkezett szakmaai elbírálás elbírálás után alapján, szakmai az országos döntőn döntőn adja áátt a zsűri. zsűri.

Szakmai tanácsadás: tanácsadás: Népzenei Népzenei Szakmai Adattár: Bír ó Huszár Ágnes, Ágnes, Adattár: Bíró bibor piros@c seemadok. sk , ttel.: el.: biborpiros@csemadok.sk, 031/552 24 78 8 ELÉRHE TŐSÉ ÉGEK: ELÉRHETŐSÉGEK: SSzlovákiai zlovákiai M agyar M űvelődési Magyar Művelődési IIntézet, ntézet, D unasszerdahely Dunaszerdahely P .O . .BOX 16., Bacsákova Bacsákova 240/13. P.O.BOX 929 01 D unajsská Streda Streda Dunajská mobil: 0905/3 358 529 0905/358 biborpiros@csemadok.sk, ee-mail: -mail: bibo rpiros@csemadok.sk, vvagy agy iintezet@csemadok.sk ntezet@csemadok.sk Mellék klletek k: Mellékletek: A mellékletek mellékletekk és a versenyszaversenyszabályza ölth hetők az iintezet.sk ntezet.sk bályzatt let letölthetők honlapról. honlapról. Az elektronikus elektronikus jelentkezési jelentkezési Az itölthető intezet.sk intezet.sk honla lap kkitölthető honla-pon a Bí borpiros sszép zép rrózsa ózsa pon Bíborpiros menüben. J


32

Csallóköz

Celebsztorik

Változtatnia kell!

Árverezik a házát

Hujber Ferencet még szilveszter éjjel az intenzív osztályra szállították. A színész, saját bevallása szerint is, rendkívül impulzív életet él, két végén égeti a gyertyát, így sajnos nem csoda, hogy a szervezete jelzett: le kéne kicsit állnia. Felesége, Cynthia a Blikknek elmondta, hogy férje nem alkoholproblémák miatt került kórházba, hanem azért, mert legyengült az immunrendszere és szívproblémák is felmerültek nála. Hogy elkerülje a további egészségügyi problémákat, Hujber Ferencnek teljes életmódváltásra lenne szüksége. Persze ebbe beletartozik, hogy elkerül minden ártalmas dolgot, többek között az alkoholt is.

Megtörtént 2015 sztáresküvője! A 42 éves színésznőt nyíltan sosem izgatta túlságosan a házasság intézménye. Úgy tűnik azonban, hogy a Good Charlotte zenekar Madden fivérei közül Benji mégiscsak meg tudta hódítani a Charlie angyalának szívét és a kezét is. Alig pár hónapnyi randizás után feltűnő gyémánt csillogott Cameron Diaz balkezén, decemberben a pár megerősítette, hogy valóban eljegyezték egymást. Január 5-én pedig egy intim ceremónia keretében esküdött meg Cameron Diaz és Benji Madden a Los Angeles-i házukban. A szertartáson olyan hírességek vettek részt, mint Anne Hathaway, Reese Witherspoon vagy Gwyneth Paltrow, Drew Barrymore és Nicole Richie.

Véget ért Erdélyi Mónika öt éve tartó válópere. Az eredmény elkeserítő a Mónika show egykori háziasszonyára nézve, hiszen a hosszú évek kemény munkájával megszerzett érdi otthonát a bíróság határozata szerint kényszerárverésre kell bocsátani. Az ok prózai: öt év után sem tudott egyezségre jutni volt férjével, Mukli Gyulával, még annak ellenére sem, hogy a családfenntartó a tévés híresség volt hosszú éveken keresztül. Még az is kérdés, hogy egyáltalán öszszejön-e annyi pénz, amelyből egy megfelelő otthont tud vásárolni maguknak. A volt férj pedig a ház árának felén kívül azon a jogcímen, hogy albérletet volt kénytelen fizetni különválásuk után, hiszen ő költözött el a közös otthonból, további pénzt is követel Mónikától.

Árpyé az új Jimmy? A Jimmy-dalokkal elhíresült, magyarul nem jól tudó Peter Srámeket (21) vette szárnyai alá Zámbó Árpy. A Rising Star énekese gyerekkora óta hallgatja Jimmy nagy slágereit, a versenybe is az ő nótáival nevezett be. A Zámbó családból Árpy már a műsor kezdete előtt kizárólagos szerződést kötött a fiúval – írta a borsonline.hu. Ezzel csak az a bibi, hogy a TV2-vel ugyanúgy szerződést kellett kötni minden énekesnek, így kérdés, vajon kié lesz az új Jimmy? – Először akkor találkoztunk, amikor egy Jimmy-emlékesten a kezembe nyomott egy CD-t. Meghallgattam, és azonnal felraktam a színpadra, mert eldöntöttem, hogy sztárt csinálok belőle – idézte fel találkozásukat Árpy.

Mellrákkal műtötték Nem volt túl felszabadult az ünnepi időszak Terry Black számára, hiszen bal melléből kioperáltak egy daganatot, amelynek szövettani eredményére még mindig vár. Ettől függ ugyanis a következő műtét időpontja. Hörgőszűkülete és a csonka tüdeje miatt Magyarországon nem vállalták az altatását, így Németországban műtötték, ahol 25 évet dolgozott, így a németországi társadalombiztosító fizette a kórházi kezelések költségeit. Örökbe fogadott gyermekeit Danit és Fannyt pedig nem kellett a műtét és a lábadozás ideje alatt gyermekotthonban elhelyeznie, hiszen müncheni barátai gondoskodtak róluk. A német állam ráadásul napi 75 euróval járult hozzá az ellátásukhoz.

Összeállította: Wimmer Ilona (Net-felvételek)


TV-műsor > 2015. január 14–20.

2015. január 13. | 3. szám

22.55 < m1 < péntek

Egy lányról

33

A tizenhat éves Jenny London külvárosában él a múlt század hatvanas éveiben. A kislány nemcsak szép, de okos is, szülei örömére egyetemre készül, miközben csellón játszik és franciául tanul. Egy esős nap Jenny találkozik a harmincas Daviddel. Miközben lassan románc bontakozik ki közöttük, a férfi valóra váltja mindazt, amit a lány a legmerészebb álmaiban gondolt. Bevezeti a társaságba, az éjszakai élet forgatagába, még Párizsba is elmennek. Rendezte:

Lone Scherfig

Szereplő(k): Carey Mulligan An Education, angol filmdráma, 96 perc, 2009

21.55 < VIASAT 3 < csütörtök

A tíz csapás

Katherine, az egykori misszionárius, családja tragikus halála után nemcsak elfordult istentől, hanem hadjáratot is hirdetett ellene. Azóta a vallási kérdéseket racionális alapon cáfoló tudósok egyik legismertebb alakja lett. Ezért utazik egy világtól elzárt louisanai kisvárosba is. Az a hír járja ugyanis, hogy az itteniek kénytelenek újraszenvedni a bibliai tíz csapást. Ő pedig be akarja bizonyítani, hogy mindez csak babonás képzelgés. Rendezte:

Stephen Hopkins

Szereplő(k): Hilary Swank The Reaping, amerikai thriller, 99 perc, 2007

21.25 < TV2 < szombat

Egyszerűen bonyolult

`|Ät ^âÇ|á 21.40 < TV2 < vasárnap

Jane három felnőtt gyermek anyja, jól menő péksége és étterme van. Tíz évvel a válásuk után is baráti kapcsolatot ápol az ügyvéd exférjével. Jane és Jake a fiúk diplomaosztójára készülve összefut egy étteremben. A vacsora borozgatásba torkollik, majd némi nosztalgiázás után az ágyban kötnek ki. A helyzet egyszerűen bonyolult, hiszen Jake-nek csinos, ifjú felesége van, meg egy mostohagyereke. Jane-nek viszont egy félszeg, elvált építész csapná a szelet. A férfi megint belehabarodik a volt asszonyába, akinek az életében nincs igazán helye az exnek. Rendezte:

Nancy Meyers

Szereplő(k): Meryl Streep, Steve Martin, Alec Baldwin It s Complicated, amerikai romantikus film, 121 perc, 2009

Lepattintva A zeneszerző Peter és a szexi sorozatsztár Sarah hosszú évek óta barátok. Kapcsolatuk meglehetősen egyoldalú, minden Sarah körül forog. Most pedig ennek is vége, a lány kiteszi Peter szűrét. Az összetört szívű fickó képtelen túltenni magát a dolgon, nemcsak nőcsábásznak nem válik be, az állásából is majdnem kirúgják. Végül a barátja tanácsára Hawaii szigetére utazik kikapcsolódni. Balszerencséjére a volt barátnője is ugyanabban a szállodában piheni ki a fáradalmakat legújabb szerzeményével, a menő angol rockerrel. Rendezte:

Nicholas Stoller

Szereplő(k): Mila Kunis, Jason Segel, Kristen Bell Forgetting Sarah Marshall, amerikai romantikus film, 112 perc, 2008


34 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

5.25 Családi Titkok 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.50 Családi Titkok 13.55 Magánnyomozók 15.00 Valentina titka Kolumbiai sorozat 16.00 Emlékezz, Reina Am. sorozat (8.) 17.00 A Macska (77.) Mexikói sorozat 18.00 Tények 19.25 Jóban Rosszban Szlávik és Kristóf is hiába próbál Szilviával beszélni, hogy tisztán lássa a helyzetet, nem tud a saját érzésein felülkerekedni. Vera és Józsi között vita alakul ki Luca kapcsán, aki egyre ügyesebben keveri a kártyákat ártatlan mosollyal. 20.15 Hal a tortán! – Meglepetés 21.35 Men in Black – Sötét zsaruk 2. Am. akciófilm 23.25 Hawaii Five-0 Fogságban (22.) Am. krimisorozat 0.25 Tények Este

6.00 7.35 8.08 9.40 10.05 11.45 12.45 12.55 13.20

5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (43.) 9.50 Sophie szerint a világ: Freiburg 10.20 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Nemzetiségi magazinműsorok 13.30 Útravaló 13.50 Európai szemmel 14.20 Grand Hotel II. Spanyol sorozat 15.10 Zorro (80.) 15.55 Charly, majom a családban II. 16.45 Híradó+ 17.00 Lola (29.) 17.40 Híradó 17.50 Ridikül 18.40 Szívek doktora Am. sorozat (8.) 19.30 Híradó, sport 20.30 Cédrusliget II. Régi sebek Olivia Coopertonba kíséri Grace-t a jelzálog kifizetése miatt a volt férje ellen indított perére. A férfi hajthatatlannak, az ügy pedig veszettnek tűnik, Olivia azonban nem adja fel, mert valami turpisságot sejt. Am. sorozat (5.) 21.20 Szabadság tér 22.05 Az Este 22.40 Híradó 22.55 Zsidók és muszlimok – Távol és mégis oly közel (dok.)

7.35 8.00 8.35 9.05 9.30 10.15 11.10 12.02 12.25 14.30 15.00

14.30 15.15 18.00 18.50 19.20 20.40 21.05

22.25 22.50 23.25 23.45 0.05

Rajzfilmek Híradó Minden reggel Reflektor Top Shop Asztro Show Reflektor Fókusz Éjjel-nappal Budapest (ism.) A vihar (8.) Mexikói sorozat Szombat esti láz (ism.) Híradó Fókusz Éjjel-nappal Budapest Barátok közt Szulejmán A valide továbbra is beteg. A hír, hogy Ibrahim hűtlen volt Hatidzséhoz, teljesen letaglózza. Gülşah-ról kiderül, hogy ő felel a Daje asszonyt ért támadásért. Tettét még Mahidevran is megveti, ezért elparancsolja a palotából. Hürrem eléri, hogy Dajét visszahívják a palotába. Híradó Házon kívül Dumapárbaj Magyar werkfilm Reflektor A jeti bosszúja Am.–kanadai horrorfilm

16.00

16.30 17.10 18.00 18.35 19.05 20.00 20.55 21.10 21.40 23.25 23.45

0.45

M2 8.05 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 21.00 Boston Legal – Jogi játszmák Amerikai sorozat 21.50 Ridikül 22.35 Bosszú III. (18.) Victoria folytatja nyomozását Emily múltja után, és felkeresi a börtönben Mason Treadwellt. Aidennek Emily segítségére van szüksége ahhoz, hogy bizonyítani tudja, hogy apja megzsarolásában, ami későbbi öngyilkosságához vezetett, Pascal LeMarchal kulcsszerepet játszott. 23.15 Szívek doktora (8.) 0.00 Az A38 Hajó színpadán

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. január 14. > Szerda

Viasat 3 14.10 16.00 17.50 19.05 20.10 21.00

CSI: A helyszínelők Castle I. (am.) Sütimester Jim szerint a világ Két pasi – meg… Mobil. Am.– német thriller Megszólal egy mobiltelefon. Ryan felveszi, és békés életét gyilkosság és árulás veszi körül. Egy kétségbeesett női hang jelentkezik. A nő azt állítja, elrabolták, és csupán kimerülő félben lévő, törött telefonja köti össze a külvilággal. 22.55 CSI: New York-i helyszínelők VIII. 23.55 Hideg ölelés Kanadai thriller

Közbeszéd Akadálytalanul Térkép Magyar elsők Elcserélt lányok (1.) Don Matteo Rex felügyelő Híradó Kívánságkosár Liszt Ferenc (6.) Lang Lang – egy ragyogó fiatal álma (dok.) Lóverseny a Csallóközben Újra felpezsdült a lovas élet a csallóközi Somorján. Húsz év után ismét megtelt a lóversenypálya lelátója. Több mint harmincöt országból érkeztek nézők és lovasok a somorjai Duna-kupa díjugrató versenyre. Lélegzetelállító helyen éled újjá a régi hagyomány. Térkép Elcserélt lányok (1.) Híradó, sport Közbeszéd Párizsi helyszínelők I. (francia) Don Matteo II. Hírek, sport Fapad (3.) Finánc a pácban Francia film Kultikon Miloš Forman: Amibe nem halsz bele (dok.) In vivo heroin (dok.)

21.40 < DUNA TV < Finánc a pácban

Az 1990-es évekbeli európai határátjárhatóság miatt a belga–francia végvitézek napja leáldozóban. A vámszakma túlélési lehetősége a mozgó járőrözés. A gall vámtiszt azért vállalja vallon kollégája mellett a szolgálatot, mert szerelmes annak húgába. Csakhogy a belga királyság őre gyógyíthatatlanul gyűlöli a franciákat. Szilveszter estére Ruben meghívja magukhoz Mathias-t és Brunót. Rendezte: Dany Boon Szereplő(k): Benoit Poelvoorde, Sany Boon Francia filmvígjáték, 108. perc, 2010

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor Szlovák sorozat 9.30 Rendelő a Rózsakertben Szlovák sorozat 10.40 A fiúk nem sírnak 12.15 Doktor House VI. 13.10 NCIS (6.) 14.05 Cobra 11 XV. 15.05 Nyugi, Charlie! I. 16.00 A mentalista VI. 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.30 Az anyós Reality-show 22.35 A mentalista VI. 23.35 Cobra 11 XV. 0.30 NCIS (ism.)

12.00 13.00 14.20 14.55 15.50 17.00 17.55 19.00 19.30 20.25

21.20 22.10 23.10

Híradó Örökség TV-esély Édes élet Reality műsor Mániákus vásárlók Híradó Bírósági akták Krimihírek Híradó, sport Vad lovak Adam kifizeti Lídát, hogy megszabaduljon tőle. Karol meggyőzi Dankát, hogy menjen el vele kirándulni. Albert és Ferin Svájcba utaznak. Szlovák sorozat Édes élet Krízis (3.) Castle V. (am.)

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.35 12.00 12.10 12.30 13.50 14.50 15.45 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.35

8.00 Nyomtalanul III. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 – összefoglaló 12.50 Bűnös szerelem 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág 7 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők IV. 18.55 Így neveld az anyádat Amerikai vígjáték 20.35 Az élet csajos oldala II. (am.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala II. (am.) 22.00 ValóVilág 7 23.30 BeleValóVilág 0.00 Barátok közt

13.55 14.25 15.05 16.00 16.25 17.00

13.20 13.50 14.50 15.15 15.55 16.25 16.45 17.30 17.40 17.50 18.45 20.00 21.00

Fórum Déli híradó TV-shop Start + Egyenes beszéd Doku (ism.) Hírek 700-as klub Könyvjelző Világhíradó Fórum Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd A parlament Somogyi Zoltánnal 21.30 Friderikusz 22.50 Világhíradó 23.00 Egyenes beszéd 24.00 Késő esti híradó 0.20 Világhíradó

17.50 18.20 19.00 19.50 20.20

23.05 23.50

Taxi Konyhatitkok A körzet III. Hírek A világ csodái Doktorok. 65/7. Lengyel sorozat Párbaj Öten öt ellen Híradó Gólok, pontok... A Keresztapa A történet bemutatja azokat az embereket és azt a gépezetet, ami az olasz maffiában gyökerezve, a világ leghatalmasabb és legrettegettebb hatalmává vált az Egyesült Államokban. Am. gengszterfilm A körzet (ism.) Autószalon

21.25 21.35 22.05 23.20 23.45

Dakar Rally 2015 Vacsora Havrannal VAT – magazin Kvartett – magazin Magyar magazin Energetikai magazin Fókusz – fogyasztó Regionális hírek Hírek magyar nyelven Good Angels 2015 Esti mesék Yuri Dojc-portré Hírek és kommentárok Gólok, pontok… Portré: A Sarisškí-fivérek Jurko betyár Szlovák animáció Dakar Rally 2015 Rendőrségi magazin


TV2 5.25 6.25 6.55 9.30 9.35 9.40 10.45 12.00 12.25 12.50 13.55 15.00 16.00 17.00 18.00 19.25

20.15 21.30 22.30 23.30

0.30

Családi Titkok Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Teleshop Astro-Világ Tények Aktív Családi Titkok Magánnyomozók Valentina titka Kolumbiai sorozat Emlékezz, Reina Am. sorozat (9.) A Macska (78.) Mexikói sorozat Tények Jóban Rosszban Elviráék Fanni boldogságának örülnek, és nagy ünneplésre készülnek. A bulit azonban beárnyékolja egy Emilről szóló hír. Közben Gabi követni kezdi Alexát, így nem várt felfedezésre jut. Az ezredesnél kérvényezik, hogy lehallgathassák a telefonját. Hal a tortán – Meglepetés Az indíték I. (2.) Kanadai sorozat NCIS XI. A jófiú (am.) Életfogytig zsaru I. (8.) Érdemem (am.) Tények Este

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 7.35 8.08 9.40 10.05 11.45 12.55 13.10 13.45

5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (44.) 9.50 Sophie szerint a világ: Oroszország, Szentpétervár 10.20 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Nemzetiségi magazinműsorok 13.00 Kvartett 13.25 Székelyföld gyöngyszeme 14.05 Cédrusliget II. Kanadai sorozat 14.55 Zorro (86.) 15.40 Charly, majom a családban II. 16.30 Híradó+ 16.45 Lola (30.) Regina kiszedi fiaiból, hogy mi történt. Úgy dönt, ezt a viselkedést nem tolerálja tovább és kidobja a fiúkat. Lorenzának feltűnik, hogy valami van Marcelo és Lola között, míg Priscila és Silvana próbálja őt a fiatalok ellen hangolni. 17.30 Híradó 17.50 Ridikül 18.40 Szívek doktora (9.) 19.30 Híradó, sport 20.30 A rózsaszín párduc 2. (am.) 22.05 Az Este 22.35 Híradó, sport 22.55 A rejtélyes XX. század 23.25 Történetek a nagyvilágból

7.35 8.00 8.35 9.05 9.25 10.10 11.05

ATV 11.35 12.10 12.30 12.50 13.50 14.50

15.50 16.05

18.00 18.55 19.20 20.40 21.15

22.15 22.45

23.55 0.10

M2 6.30 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 21.00 Boston Legal – Jogi játszmák Am. sorozat 21.50 Ridikül 22.35 Bosszú III. (19.) Emily tanúja lesz, amint Victoria szóváltásba keveredik egy Luke Gilliam nevű férfivel, akiről kiderül, hogy szintén haszonélvezője volt David Clarke bukásának, és ezzel ő lesz a következő célpont Emily boszszúhadjáratában. 23.15 Szívek doktora Am. sorozat (9.) 0.00 Az A38 Hajó színpadán

35

Tv-műsor > 2015. január 15. > Csütörtök

2015. január 13. | 3. szám

Rajzfilmek Híradó Minden reggel Reflektor Top Shop Asztro Show Reflektor Fókusz Éjjel-nappal Budapest (ism.) A vihar (9.) Mexikói sorozat Salamon király kincse (1.) Német–am. film Híradó Fókusz Éjjel-nappal Budapest Barátok közt CSI: Miami helyszínelők IX. Egy fiatal férfi arra készül, hogy leugrik a hídról. Brad Webb a motorcsónakjában felfigyel a férfira és azonnal a segítségére siet, hogy lebeszélje. Ám amint közelebb ér, váratlanul golyózáport kap a nyakába, és épp hogy túléli a merényletet. Horatio és csapata átvizsgálják a férfi múltját, amely makulátlannak tűnik. Híradó CSI: Miami helyszínelők IX. Am. krimisorozat Reflektor Odaát VI. (13.)

Viasat 3 14.10 CSI: A helyszínelők A csapat teljesen megdöbben és elszomorodik, amikor Grissom a Dr. Langstonnal való együttműködés után a „Dick és Jane” gyilkosságokban bejelenti, hogy ideje helyszínelőként véget ért és állandó pozíciót ajánl fel a csapatban Dr. Langstonnak. 16.00 Castle I. (am.) 17.50 Sütimester 19.00 Jim szerint a világ Amerikai sorozat 20.10 Két pasi meg... (am.) 21.00 Emberi tényező I. Amerikai sorozat 21.55 A tíz csapás (am.) 23.55 Mobil (ism.) 1.50 Gyilkos körzet Belga krimisorozat

15.45 15.50 16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.15 21.30 22.25 23.00 24.00 0.35

Fórum TV-shop Start (ism.) TV-shop Egyenes beszéd A parlament Somogyi Zoltánnal ATV Híradó 700-as klub Fő az egészség! Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd A helyzet Híradó Friderikusz Világhíradó Egyenes beszéd Késő esti híradó A helyzet (ism.)

12.02 12.25 14.35 15.05

15.30

16.30 17.10

Közbeszéd Csodabogár Térkép Magyar elsők Elcserélt lányok (2.) Don Matteo Párizsi helyszínelők (10.) Híradó Kívánságkosár Liszt Ferenc (7.) Marosvásárhely esete a trójai falóval Szép, szőke szerelmünk, a Tisza (16.) Térkép Elcserélt lányok Bay a siketek középiskolájában folytatja tanulmányait, ahol váratlan ellenségességgel találja magát szemben. Daphne a büfékocsiját az autómosó előtti parkolóban avatja fel, ám a konkurrencia világosan értésére adja, hogy kívül tágasabb. Am. sorozat II. (2.) Híradó, sport Közbeszéd Rózsák harca Olasz sorozat Don Matteo II. Olasz sorozat Hírek, sport Csak semmi pánik Magyar film Kultikon MüpArt Classic

19.00 < RTL II < Az utazó

Frank Tupelo matektanár, aki azért utazik Velencébe, hogy a szerelmi csalódását kiheverje. Az élete azonban fenekestől felfordul, amikor a vonaton megismerkedik a gyönyörű Eliseszel. Frank csakhamar azon kapja magát, hogy zsaruk és maffiózók lihegnek a nyomában. Kiderül, hogy Elise valójában bábuként mozgatta, fel- és kihasználta a saját céljai érdekében. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy túléli mindezt. Rendezte: Florian Henckel von Donnersmarck Szereplő(k): Angelina Jolie, Johnny Deep Amerikai–francia kalandfilm, 103 perc, 2010

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor Szlovák sorozat 9.30 Rendelő a Rózsakertben Szlovák sorozat 10.40 A fiúk nem sírnak 12.15 Doktor House VI. 13.10 NCIS (7.) 14.05 Cobra 11 XV. 15.05 Nyugi, Charlie! I. 16.00 A mentalista VI. 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.30 Feleségcsere Reality-show 22.35 A mentalista VI. 23.35 Cobra 11 XV. 0.35 NCIS (ism.)

13.00 Örökség. 34/4. Júlia meg akarja szerezni a majort, ezért olyan árat ajánl Rudonak, hogy az fontolóra veszi az eladását. 14.22 TV-esély 15.00 Édes élet 14.50 Bírósági akták 17.00 Híradó 17.30 Top Star 17.55 Mániákus vásárlók 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.20 Vad lovak (8.) Alberték balesetet szenvednek. Karol szerelmet vall Dankának. 21.20 Édes élet 22.10 Krízis (4.) 23.10 Castle V. (am.)

RTL II

STV1

STV2

8.30 Vacsoracsata 9.30 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 10.30 A gyanú árnyékában 11.25 ValóVilág 7 – kihívás 12.50 Bűnös szerelem 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág7 17.35 Tom és Jerry 18.05 Agymenők IV. 19.00 Az utazó Amerikai akciófilm 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala II. (am.) 22.00 ValóVilág 7 23.00 BeleValóVilág 7 23.30 Barátok közt 0.00 A rejtély IV.

14.05 Váratlan találkozások 15.00 A körzet III. 16.00 Hírek 16.25 A világ csodái 17.00 Doktorok. 65/8. Lengyel sorozat 17.50 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Szerelem a fjordokon Német sorozat 21.50 Copper – A törvény ára. 10/3. Amerikai sorozat 22.35 A körzet (ism.) 23.20 Szlovák borutak 23.45 A világ képekben

12.20 13.05 13.35 14.20

18.00 18.35 19.05 19.55 21.00 21.15 22.40 23.00

14.50 15.30 15.55 16.25 16.45 17.30 17.45 17.55 18.45 20.00 21.00 21.25 21.35 22.00 0.05

Papírszerelmek (ism.) Dakar Rally 2015 Sport 2014-ben Portré: A Sarisškí-fivérek Szenior klub Siketek tévéklubja Roma magazin Rendőrségi magazin Fókusz – jog Regionális hírek Hírek magyar nyelven A természet közelről Esti mesék Andrea a határon túl Hírek és kommentárok Gólok, pontok… Família A lámpa alatt… Dakar Rally 2015


36 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

5.25 Családi Titkok 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.50 Családi Titkok 13.55 Magánnyomozók 15.00 Valentina titka Kolumbiai sorozat 16.00 Emlékezz, Reina Am. sorozat (10.) 17.00 A Macska (79.) Mexikói sorozat 18.00 Tények 19.25 Jóban Rosszban Roland egyre feszültebb, mert nem jut előre a nyomozásban és Konrád is sikertelenül tér haza. Közben Luca egyre több hazugságba keveredik, ám Veráék nem sejtenek semmit. Péter nem hajlandó otthon maradni és pihenni, így Alexa újra akcióba lendül. 20.15 Hal a tortán – Meglepetés 21.30 Hancock Amerikai film 23.25 Grimm II. (10.) A vég órája Amerikai sorozat 0.25 Tények Este

6.00 7.35 8.08 9.40 10.05 11.45 12.55 13.45

5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (45.) 9.50 Sophie szerint a világ: Lettország 10.20 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.30 Életkerék 13.00 Esély 13.35 Két duci hölgy 14.10 Az ember bolygója I. (2.) 15.05 Zorro (87.) 15.55 Charly, majom a családban II. 16.45 Híradó+ 16.55 Lola (31.) 17.40 Híradó 17.50 Ridikül 18.40 Szívek doktora Amerikai sorozat 19.30 Híradó, sport 20.30 Öltések közt az idő (2.) Sirának szerencséje van, Vazquez felügyelő hitelt ad a történetének és nem küldi vissza a polgárháborús Madridba, ahol börtön várna rá, hanem lehetővé teszi, hogy Tetuánban maradva rendezze az adósságát a szállodával. Még szállást is szerez neki az élelmes és sokat tapasztalt Candelaria panziójában. Spanyol sorozat 22.05 Az Este 22.40 Híradó, sport 22.55 Egy lányról (angol)

7.35 8.00 8.35 9.05 9.20

Közbeszéd Szerelmes földrajz Térkép Magyar elsők Elcserélt lányok Am. sorozat II. (3.) 10.05 Don Matteo II. 11.05 Rózsák harca 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.30 Liszt Ferenc (8.) 15.10 Élő örökség 15.40 Európa egészsége Alkoholizmus: A véget nem érő utazás 16.30 Térkép 17.10 Elcserélt lányok Am. sorozat II. (3.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.05 Rocca parancsnok 20.00 Don Matteo A bőrönd (olasz) 20.55 Hírek, sport 21.10 Columbo (am.) Régimódi gyilkosság 22.30 Kultikon 22.05 El Paoban nő a láz. Francia– mexikói film Egy dél-amerikai katonai diktatúra börtönszigetén köztörvényesek és politikai foglyok sínylődnek együtt. A kormányzó fiatal titkára, Ramon titokban szerelmes főnöke szép feleségébe, Inesbe.

M2

Viasat 3

ATV 12.50 14.10 14.25 15.50

7.00 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport, hójelentés 21.00 Boston Legal – Jogi játszmák (am.) 21.50 Ridikül 22.35 Bosszú III. (20.) 23.15 Szívek doktora Mindenki izgatottan készül a Fahéjas Almabor Szépe szépségversenyre, ahol a jelöltek szépségükön kívül megmutathatják előadói tehetségüket is. Lemon egészen biztos abban, hogy húga nyeri meg a versenyt, mert annak idején ő is és az édesanyja is megnyerte. Am. sorozat (10.) 0.05 Az A38 Hajó színpadán

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. január 16. > Péntek

15.00 16.05

18.00 18.55 19.20 20.40 21.15

22.10 22.40

23.40

14.10 16.00 17.50 19.00 20.10 21.00

Rajzfilmek Híradó Minden reggel Reflektor Top Shop Asztro Show Reflektor Éjjel-nappal Budapest (ism.) A vihar (10.) Mexikói sorozat Salamon király kincse (2.) Német–amerikai sorozat Híradó Fókusz Éjjel-nappal Budapest Barátok közt Szerelemben, háborúban (3.) Seyitet és társait a frontra vezénylik. Seyit és Sura szerelme azonban előtte beteljesedik, s ekkor örök hűséget fogadnak egymásnak. Petro továbbra is igyekszik elnyerni magának a lányt, amit családja is jó néven venne. Török sorozat Híradó Gyilkos elmák Csapatmunka Amerikai sorozat Reflektor

CSI: A helyszínelők Castle I. (am.) Sütimester Jim szerint a világ Két pasi ... (am.) D-Tox. Am.– német akciófilm Hogy kiheverje egy brutális bűntett szemtanújaként elszenvedett lelki megrázkódtatását, Jake Malloy FBI ügynök elmegy egy rendőrtisztek számára fenntartott rehabilitációs klinikára. Csakhogy a terápiás menedék hamarosan rémálomszerű börtönné válik. 23.00 CSI: New York-i helyszínelők VIII. 23.55 Hat hét rettegés Német sorozat

16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.10 21.35 22.25 23.00 24.00 0.20 0.35

TV-shop Start+ Tv-shop 700-as klub Közéleti magazin Együtt a biztonságért! Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Tetthely Bűnügyi magazin Külvilág Titkos dosszié Világhíradó Egyenes beszéd Híradó Világhíradó Tetthely (ism.)

0.45 < JOJ < Rémségek háza

A tinédzser Madison úgy dönt, hogy beiratkozik az egyetemre. Amikor a kollégiumba igyekszik, találkozik Mackeyvel, aki elmeséli, hogy a hely kísértetjárta. Madison összebarátkozik Tommyval, a drogfüggő Holttal, a különös viselkedésű Stringgel, s a lányokkal, Ivyval és Mayával. Hamarosan mindannyian megtapasztalják, hogy a hajdanán elmegyógyintézetként működő intézet vezetője szelleme ma is kollégiumban kísért. Rendezte: David R. Ellis Szereplő(k): Sarah Roemer, Ellen Hollman Amerikai horror, 93 perc, 2008

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.30 Rendelő a Rózsakertben 10.40 A fiúk nem sírnak 12.15 Doktor House VI. 13.10 NCIS (8.) 14.05 Cobra 11 XVI. 15.05 Nyugi, Charlie! I. 16.00 A mentalista VI. 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 Horná Dolná Szlovák teleregény 19.00 Híradó, sport 20.30 Harry Potter és az azkabani fogoly Angol–am. film 23.00 Testvérbosszú 2. – Mindenszentek Am. akcióthriller 1.15 Hatodik érzék 2.05 Bostoni halottkémek (2.)

13.00 14.20 15.00 15.50 17.00 17.30 17.50 17.00 17.30 19.00 19.30 20.25 22.40

RTL II

STV1

STV2

8.00 Nyomtalanul III. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 12.50 Bűnös szerelem 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág 7 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők IV. 19.00 Dallas I. (10.) Amerikai sorozat 20.00 Alcatraz (9.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala II. (am.) 22.00 ValóVilág 7 23.00 BeleValóVilág 7 23.30 Barátok közt 0.00 Dallas III.

14.00 15.00 16.00 16.25 17.00 17.50 18.20 19.00 19.50 20.20 21.40

12.30 13.05 13.40 15.50 16.10 16.45 17.30 17.40 17.50 18.00 18.25

Titkos életek (4.) A körzet III. Hírek A világ csodái Doktorok. 65/9. Párbaj Öten öt ellen Híradó Gólok, pontok... Szlovákia, szeretlek! Amistad (am.) Az igaz történetet feldolgozó film egy csoport afrikai rabszolga hihetetlen útjának krónikája. Az afrikaiak elfoglalják elrablóik hajóját, és megpróbálnak visszatérni szeretett szülőföldjükre. 0.10 Senki sem tökéletes

Örökség. 34/5. TV-esély Édes élet Bírósági akták Híradó Top Star Mániákus vásárlók Híradó Top Star Krimihírek Híradó, sport No Limit (3–4.) Kickboxer (am.) Eric súlyosan megsebesül, amikor egy mérkőzésen ellenfele, a thaiföldi bajnok tiltott ütésekkel örökre a tolószékbe kényszeríti. Bátyja bosszút esküszik... 0.45 Rémségek háza Am. horrorfilm

18.45 20.05 21.25 23.30 23.55

Folklórműsor Dakar Rally 2015 A lámpa alatt (ism.) Kipusztuló erdők Szemtől szemben Fókusz – család Regionális hírek Hírek magyar nyelven Nemzetiségi hírek Tévévíkend Ne féljünk a szlovák nyelvtől… Esti mese Hogyan működik a természet? (dok.) A félszemű Amerikai western Dakar Rally 2015 Koncert: Andrej Šeban Band


TV2 6.25 9.05 9.35 10.40 12.45

13.50 15.55 18.00 19.00 21.25 23.45

1.20

TV2 matiné Egészség Klinika Astro-Világ Pán Péter Am. kalandfilm Villám Spencer, a karibi őrangyal Am. sorozat (4.) Walker, a Texas-i kopó VI. (am.) Ikrek (am.) Tények Vissza a jövőben Am. kalandfilm Egyszerűen bonyolult (am.) Kőkemény igazság (am.) Tommy amatőr sztriptíztáncosként tevékenykedik, és messziről kerüli a büntetésvégrehajtás minden intézményét. Egy nap azonban felkérik esküdtnek. Igaz, esze ágában sincs elmenni, de mikor szülei elutaznak a család otthonát képező lakókocsival, kénytelen elvállalni a feladatot a szállodai elhelyezés reményében. A kényelmes hotelszobában még nem is sejti, hogy egy sorozatgyilkos, Wayne Bishop tárgyalásán kell részt vennie és döntenie. Sportos

M2 8.20 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport, hójelentés 20.55 Monty Python Repülő Cirkusza Régészeti körkép Angol sorozat 21.30 Műkedvelő műkincsrablók Amerikai filmvígjáték 23.00 Az A38 Hajó színpadán Magyar koncertfilm 23.50 King II. (5.) Kanadai sorozat 0.35 Monty Python Repülő Cirkusza Angol sorozat 1.10 Egy lányról Angol filmdráma

37

Tv-műsor > 2015. január 17. > Szombat

2015. január 13. | 3. szám

RTL Klub

M1

Duna TV

6.50 9.45 10.05 11.05 11.30 12.00 12.35 13.10

6.55 Család-barát Hétvége 9.00 Az ember bolygója I. (2.) 9.55 Kapásjelző 10.25 Két duci hölgy 11.10 Aranymetszés 12.01 Hírek 12.05 Szabadság tér 12.55 Kívánságiroda Német film 14.35 Műkedvelő műkincsrablók Am. filmvígjáték 16.05 Szeretettel Hollywoodból 16.35 Ég, föld, férfi,nő 17.35 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat 19.30 Híradó, sport 20.25 Játék határok nélkül 21.45 A Keresztapa 2. Am. gengszterfilm 1.10 A rettegés tornya Kirsty McCloud igazságügyi pszichiátriai orvosszakértő. Egyedüli nőként a Hyperion nevű hajón egy börtönszigetre tart, egy maréknyi rab társaságában, köztük Leo Rookkal, a sorozatgyilkosával, akiről cikket ír. Rook megszökik, a Hyperion pedig elsüllyed... Angol horror

7.55 8.25 8.55 9.25 10.20 10.50

ATV 11.20 13.10 14.00 15.40 16.05 16.30

14.05 16.10

18.00 18.50 19.20 22.25

0.25

Kölyökklub Ízes élet Teleshop Kalandor Autós magazin Trendmánia Havazin Dr. Csont I. Múmia a falban A halálraítélt Szerelemben, háborúban (ism.) Vegyünk új mamit! (am.) Mrs. Martin igazi átlaganya, aki egyedül neveli három gyermekét. De ők elégedetlenek anyjuk teljesítményével. Híradó Fókusz Plusz Superman visszatér (am.) Kígyók a fedélzeten Amerikai horror Don Juan DeMarco (am.) Egy különös fiatalembert hoznak be a zárt osztályra, aki azt állítja magáról, hogy ő Don Juan, több mint ezer nő elcsábítója. A tapasztalt Dr. Micklernek hat napja van, hogy bebizonyítsa, a fiú nem közveszélyes elmebeteg, csak önveszélyes álmodozó.

Viasat 3 13.45 Doktor House 15.35 CSI: Miami helyszínelők X. (am.) 17.25 Az indíték I. Kanadai sorozat 19.15 Állj, vagy lő a mamám! (am.) 21.00 Golyóálló (am.) Archie Moss és Rock Keats a legjobb cimborák sráckoruk óta. Így hát Archie, aki nem csak piti autótolvaj, de egy nagymenő kokómikulásnak is besegít, nem habozik, amikor arról van szó, hogy be kéne szervezni Rockot is a drogbuliba. Úgy bízik Rockban, hogy akár golyót is kapna érte. 22.45 Spartacus – Vér és homok Am. sorozat (3–4.)

17.00 17.45 18.10 18.45 19.15 20.30 20.40 21.15 23.05 23.55 0.25

Egyenes beszéd A helyzet (ism.) TV-shop Szókincs Mancsvár Global 3000 Európai integrációs magazin Fórum Politikai vitaműsor Híradó Fórum Híradó Havas a pályán ATV Híradó Vakkomondor Essünk túl rajta! Szilveszteri Sasfészek kabaré – Hüvelyk Mutyi Sas kabaré Híradó Vidám vasárnap

Isten kezében Akadálytalanul Nóvum Univerzum Csodabogár Nászút féláron Magyar film 12.00 Híradó 12.05 Nótacsokor 12.25 Herman Ottó, az utolsó magyar polihisztor (4.) 13.20 Nálatok laknak állatok? 13.55 A rejtelmes sziget . Spanyol– francia film 15.25 Önök kérték 16.25 Az örökös Magyar film 18.00 Híradó, sport 18.35 Fölszállott a páva – Gála 20.30 Az élet savaborsa (19.) 21.20 A balek bosszúja Az egykori pénzhamisító banda feje, alias a „Főnök” régóta visszavonultan él Dél-Amerikában egy balul sikerült akció után. Egykori társa, Charles Lepicard meggyőzi, hogy térjen vissza egy utolsó bulira, mert zseniális rézmetszőt találtak, aki dúsgazdaggá tehetné őket. Francia–olasz filmvígjáték 22.55 Dunasport 23.10 MüpArt

20.30 < MARKIZA < Larry Crowne

Larry Crowne-t váratlanul kirúgják a munkahelyéről. Hirtelenjében nem tud mit kezdeni a nyakába szakadt tengernyi időjével, a házára felvett kölcsönt viszont fizetnie kell. Miközben egy étteremben vállal munkát, a szomszédja tanácsára és a szebb jövő reményében beiratkozik a főiskolára. Kiderül, hogy csupa hasonszőrű, lúzer figura jár oda. Hamarosan megtetszik neki a szónoklattant oktató, csinos Mercedes Tainot. Rendezte: Tom Hanks Szereplő(k): Tom Hanks, Julia Roberts Amerikai romantikus filmvígjáték, 99 perc, 2011

Markíza

JOJ

6.40 Gyerekeknek 7.40 A 3 nindzsa visszarúg. Am.– japán kalandfilm 9.25 Egyről a kettőre V. 9.45 Az élet csajos oldala III. (12.) 10.10 Beverly Hills-i zsaru 2. (am.) 12.10 Ocean’s Twelve – Eggyel nő a tét Am.–ausztrál film 14.35 Hirtelen 30 Amerikai vígjáték 16.30 Szomszédok 17.10 Kredenc 18.20 Pillanatképek a 15. Operabálból 19.00 Híradó, sport 20.30 Larry Crowne (am.) 22.20 A Macskanő (am.) 0.25 Underworld – A vérfarkasok lázadása (am.)

13.00 Napsütötte Toszkána. Am.– olasz vígjáték 15.35 Tan-túra (am.) 17.20 Knight Rider (am.) 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.25 Miami Vice (am.) 23.00 Átkozottak harca (am.) 1.00 Ellenséges terület 2. (am.) 2.30 A halál visszhangja Robert most szabadult a börtönből, ahol azért ül, mert megölte barátnője zaklatóját. Be szeretne illeszkedni a kinti világba, amely azonban nehezen fogadja be. Amerikai horror

RTL II

STV1

STV2

7.00 Bűnös szerelem (ism.) 9.00 A harc törvénye II. Amerikai sorozat 11.00 Jégvárak (am.) 12.45 Julie & Julia Két nő, egy recept Amerikai film 15.00 Az első millióm története (3.) 16.00 Nyomtalanul III. Amerikai sorozat 17.00 ValóVilág 7 18.00 Tökéletes célpont II. Amerikai sorozat 18.50 CSI: Miami helyszínelők VII. (am.) 19.40 Minden végzet nehéz Amerikai vígjáték 22.00 ValóVilág7 23.00 BeleValóVilág 23.30 Julie & Julia... (ism.)

10.20 On air 10.50 Keserű remény. 3/2. Szlovák tévéfilm 11.55 Túlélni! (dok.) 13.35 Detektíviskola Szlovák film 14.30 Szlovák borutak 15.00 Az úszónő Osztrák film 16.30 Szlovákia, szeretlek! 18.00 Építs házat, ültess fát! 18.30 Taxi 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Váratlan találkozás Szlovák film 21.15 Katka Brychtová igaz történetei 21.45 Késő este… – talkshow 22.30 Lázadók földje. 8/2. Olasz sorozat 0.15 Az úszónő (ism.)

12.05 Öt perccel 12 előtt 13.05 Ne féljünk a szlovák nyelvtől… 13.20 Dakar Rally 2015 13.55 Humoraréna 14.40 A fa lelke (dok.) 15.00 Horgász magazin 15.45 Farmár magazin 16.10 Szenior klub 16.45 Színészlegendák: Martin Huba 16.55 Levelek Júliának Szlovák tévéjáték 18.45 Esti mese 20.00 Világtörténelem Angol dok. sor. 20.55 Őrangyalok 21.25 Soul Boy Kenyai filmdráma 22.25 A férfi, aki kiált Belga filmdráma 23.55 Dakar Rally 2015


38 TV2 6.25 8.40 9.05 9.30 10.35 11.05 11.35

12.35

13.35

15.40 18.00 19.00 21.40

23.50 0.55

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. január 18. > Vasárnap

TV2 matiné Babavilág Több mint Testőr Astro-Világ Stílusvadász Stahl konyhája Monk – Flúgos nyomozó Amerikai sorozat Villám Spencer, a karibi őrangyal Amerikai sorozat Walker, a Texas-i kopó VI. Amerikai sorozat Vissza a jövőben Am. kalandfilm Tények Rising Star Lepattintva Amerikai filmvígjáték Propaganda Komfortos mennyország Am.–angol film A tizennégy éves Susie egy napon nem érkezik haza az iskolából. A Salmon család aggódni kezd a legidősebb lányuk miatt, aki nem szokott kimaradni ilyen sokáig. Kétségbeesve keresni kezdik, de nem találják. A rendőrség kinyomozza, hogy Susie gyilkosság áldozata lett, ám a tettest nem sikerül elfogni.

M2 8.30 Gyerekeknek 20.10 Híradó, sport, hójelentés 20.55 Egyszer volt, hol nem volt (am.) 21.45 A Moszkító-part Allie, a különc feltaláló elhagyja családjával az Egyesült Államokat, hogy felépítsen egy jéggyárat, és ezzel létrehozzon egy új civilizációt a középamerikai dzsungel közepén. Családja ellenkezése, nézeteltérése a helyi prédikátorral és az állandó küzdelem a természet erőivel felőrlik idegeit. Amerikai film 23.40 Kortársak az A38 Hajón

RTL Klub

M1

Duna TV

6.50 9.40 10.05 11.00

6.55 Család-barát Hétvége 9.00 Református magazin – Útmutató 10.25 Katolikus Krónika 11.00 Római katolikus szentmise Kőszegről 12.01 Hírek, sport 13.05 Öltések közt az idő (2.) 14.35 Nagyratörők: Hogyan változtatta meg Steve Jobs a világot? (dok.) 15.30 Angel. Angol– belga–francia film 17.30 A Moszkító-part Amerikai filmn 19.30 Híradó, sport 20.25 Játék határok nélkül 21.45 A Lényeg 22.20 Az ajánlat. Angol–ausztrál film 0.05 Mint hal a vízben Andrés Németországban él, egy utazási magazinnál dolgozik újságíróként. Az élete állandó utazás, ám a férfi végtelenül magányos. Mielőtt új életet kezdene Berlinben Andrés visszatér a szülőföldjére, Chilébe, hogy lezárja néhány függőben lévő ügyét. Chilei–francia filmdráma 1.30 A látogató (am.)

7.05 Egyházi műsor 7.35 Világ-nézet 8.30 Pannóniától a csillagokig 9.00 Univerzum 10.00 Kotróhajókkal a fekete gólyákért 10.30 Az óceán óriásai 11.00 Élő világegyház 11.30 Önkéntesek Magyar dok.-film 12.00 Híradó 12.10 Nótacsokor 12.15 Ízőrzők 12.50 Pusztai királykisasszony Magyar film 14.15 Hazajáró 14.45 Szerelmes földrajz 15.35 Hogy volt!? Jordán Tamást köszöntjük 16.15 Nehéz kesztyűk Magyar film 18.00 Híradó, sport 18.35 Öregberény III. 19.10 Önök kérték 20.10 A sziget (26.) Az utolsó epizód minden szálat elvarr. A drámai, sőt tragikus fordulatokban bővelkedő családtörténet mai szereplői igyekeznek a szégyen és az önvád csapdáját elkerülve feldolgozni és elfogadni a történteket. 21.15 A Rózsaszín Párduc (am.) 23.10 Dunasport 23.30 Heti Hírmondó 0.00 A balek bosszúja Francia–olasz film

ATV 12.55 Havas a pályán 14.00 Tv-shop 15.25 Álomsztori 15.40 Szókincs 16.30 Könyvjelző 17.00 Fórum 17.45 Híradó 18.10 Fórum 19.15 Szabad szemmel 20.30 Híradó 20.40 Az ártatlanság kora (am.) Newland Archer megismerkedik a kétes hírű Ellen Olesnkával, egyre jobban tetszik neki az, ahogy Ellen szembeszáll a társasági illemmel és a képmutatással. 23.05 Rendkívüli interjú 23.55 ATV Híradó 0.25 Szabad szemmel

11.30 12.00

12.35 13.05 14.05

16.20

18.00 18.50 20.40 23.10 23.40 1.35

Kölyökklub EgészségKalauz Teleshop A Muzsika TV bemutatja Autós magazin XXI. század – a legendák velünk élnek Házon kívül Tuti gimi VIII. Hálaadás (am.) Dr. Csont I. A példakép Karácsonyi karantén (am.) Rendőrakadémia 3. – Indul a kiképzés (am.) Híradó Nagyfiúk (am.) Zöld darázs Amerikai film Portré Jeges rettegés Amerikai thriller Az utolsó csók Michael nyugtalanul szemléli barátai zaklatott magánéletét, miközben az ő hajója révbe érni látszik. Bűbájos kedvese, Jenna odáig van érte, tervezgetik a közös jövőt, sőt már a házat is kinézték, ahol élhetnek. Tökéletes az idill, amíg Michael meg nem csalja Jennát egy csinos egyetemista lánnyal, akivel az esküvőn ismerkedett meg.

Viasat 3 14.40 Életfogytig zsaru Amerikai krimisorozat 16.30 Derült égből Polly (am.) 18.15 Állj, vagy lő a mamám! Amerikai film 20.00 C.S.I.: A helyszínelők 21.50 A tíz csapás (am.) 23.50 Bérgyilkosok Rath-t még a hidegháború éveiben szervezték be egy munkára, amelynek elvégzésére csak néhány kivételes ember volt képes. Rath bérgyilkos volt, aki mindig tudta, melyik oldalon áll. A világ azonban megváltozott: a hidegháború a múlté, egyszerre minden bizonytalanná, átláthatatlanná vált. Am.–francia film

20.25 < JOJ < Totál beépülve

Molly Moris profi ügynök, akit felbérel az FBI egy speciális ügyre. Be kell épülnie egy iskolai lányszövetségbe, hogy megvédje a hírhedt gengszter veszélybe került lányát a bandák közötti leszámolástól. Molly elvállalja az egyszerűnek tűnő feladatot, ami hajmeresztő kihívásokkal lepi meg. Először is, úgy kell kinéznie, mint egy normális lánynak, aki magassarkúban jár, sminkeli magát és cukin beszél. Rendezte: Tom Vaughan Szereplő(k): Miley Cyrus, Kelly Osbourne Amerikai akció-vígjáték, 94 perc, 2012

Markíza

JOJ

6.45 Gyerekeknek 7.30 Szabadítsátok ki Willyt! (am.) 9.40 Hirtelen 30 (am.) A 13 éves Jenna azon szomorkodik, hogy a klassz srácok átnéznek rajta. Eddig jól elvolt a szomszéd fiúval, de szeretne menőbb társasághoz tartozni. 11.35 Harry Potter és az azkabani fogoly 14.05 Godzilla (am.) 16.40 G. I. Joe: A kobra árnyéka (am.) 19.00 Híradó, sport 20.30 Sherlock Holmes Amerikai–német– angol akciófilm 22.45 Halálos fegyver 2. Amerikai film

11.10 No Limit (ism.) 13.15 Halálos gyógyfürdő Dawn lányával, Kayl-lel egy luxus wellness hétvégére utazik. Nem is sejtik, hogy milyen borzalom vár rájuk... Amerikai thriller 15.10 Martin és Vénusz Cseh filmvígjáték 17.25 15 perc Szlovák főzőshow 18.05 Valóra váltjuk lakhatási álmait 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.25 Totál beépülve Amerikai akciófilm 22.35 Horrorra akadva 5 (am.) 0.25 Miami Vice (am.)

RTL II

STV1

STV2

6.20 Bűnös szerelem 8.55 Jégvárak (ism.) Amerikai film 10.40 Minden végzet nehéz (ism.) 13.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 18.00 Heti Hetes 19.00 ValóVilág 7. 20.00 ValóVilág 7 — párbaj 22.00 BeleValóVilág 7 22.30 Heti Hetes 23.30 Irigy kutya Amerikai vígjáték Nick Vanderpark hatalmas vagyonra tett szert a találmánya, a leleményes kutyapiszok-eltüntető szerkezet segítségével.

11.05 11.25 11.55 13.00 13.30 13.55

12.55 13.35 14.15 16.20

15.30 17.00 18.20 19.00 20.20 21.20 22.55 0.30

Szlovákia képekben A világ képekben Öt perccel 12 előtt Polgár a hivatalban Bud Bindi Agatha Christie: Miss Marple Angol sorozat „Očovské pastorále” Csehszlovák film Senki sem tökéletes Konyhatitkok Híradó, sport Titkos életek (5.) Szlovák sorozat Cédrusliget Kanadai sorozat Agatha Christie: Miss Marple (ism.) A reménység folyója

18.55 19.55 20.00 20.10

21.35 22.00 23.40 0.05

Dakar Rally 2015 Vallási műsorok Kristályszárny 2013 Jégkorong extraliga Élő közvetítés Esti mesék Híradó jelnyelven Elfeledett műalkotások Dokumentumklub: Elfeledett transzportok Észtországba Cseh dok.-film Meccs lefújva Európa, szerelmem Szlovák film Művészet Elfeledett műalkotások (ism.)


TV2 5.25 6.25 6.55 9.30 9.35 9.40 10.45 12.00 12.25 12.50 13.50 14.50 15.50 17.00 18.00 19.25

20.15 21.30

22.30 0.35 1.20 1.40

Családi Titkok Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Teleshop Astro-Világ Tények Aktív Családi Titkok Magánnyomozók Valentina titka Kolumbiai sorozat Emlékezz, Reina Am. sorozat (11.) A Macska (80.) Mexikói sorozat Tények Jóban Rosszban Luca hazugságaira fény derül, Vera megbünteti a lányt és az osztályfőnökével is beszél, de újabb meglepetések érik. Konrád vizsgálatának köszönhetően kiderül, hogy Pétert megmérgezték, tudják is, ki lehet az ügy hátterében. Gabiék is próbálnak egyre közelebb jutni a megoldáshoz... Hal a tortán! — Meglepetés Az elnök árnyékában I. Am. sorozat (4.) Bunyó (am.) Tények Este Aktív (ism.) Sportos

M2 7.10 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 21.00 Boston Legal – Jogi játszmák (am.) A nagy csirkefogók 21.50 Ridikül (ism.) 22.35 Bosszú III. (21.) Emily és Aiden álruhában foglyul ejtik Charlotte-ot, hogy megzsarolják Conradot és Victoriát, hogy sajtótájékoztató keretében tegyenek vallomást a terrorakcióval kapcsolatos szerepükről. Amikor Jack megtudja Javiertől, hogy Charlotte eltűnt, gyanút fog, és sikerül megzavarnia Emily terveit. 23.20 Szívek doktora (am.) 0.00 Az A38 Hajó színpadán

39

Tv-műsor > 2015. január 19. > Hétfő

2015. január 13. | 3. szám

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 7.35 8.08 9.40 10.15 11.45 12.45 13.15 13.35 13.55 14.20

5.50 Ma reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (46.) 9.50 Sophie szerint a világ II.: Holandia, Amszterdam 10.20 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 A Zagyva 13.05 Nemzetiségi magazinok 14.10 Magyarlakta vidékek krónikája 15.05 Zorro (88.) 15.55 Charly, majom a családban 16.45 Híradó+ 16.55 Lola (32.) 17.40 Híradó 17.50 Ridikül 18.40 Szívek doktora 19.30 Híradó este 20.30 Kékfény 21.25 Római helyszínelők: Árulkodó nyomok VI. (17.) Egy esküvőn holtan találnak egy férfit, aki a menyasszony volt barátja. Hamar kiderül, hogy nem öngyilkosságról van szó. Girnyónak eközben egy tárgyalásra kell mennie, hogy szakértőként tanúskodjon, ám az ülés közben a vádlott férje váratlanul pisztolyt ránt és túszul ejti a jelenlévőket. 22.25 Az Este 23.00 Híradó, sport 23.15 Aranymetszés

7.35 8.00 8.35 9.05

15.45 16.50

18.00 18.50 19.20 20.40

21.20 22.15 22.45

23.50

Rajzfilmek Híradó Minden reggel Reflektor Top Shop Asztro Show Fókusz plusz Ízes élet Reflektor Fókusz Éjjel-nappal Budapest (ism.) A vihar (11.) Dr. Tóth: Amit a sztentről tudni kell (26.) Híradó Fókusz Éjjel-nappal Budapest Barátok közt Ágnes meg akarja szerezni a Berényi céget, de váratlanul megtudja, hogy férjének köszönhetően komoly viharfelhők gyülekeznek a feje felett. Zsófi azt hazudja Krisztiánnak, hogy Zsolt újra bántotta, és élvezi a hazugsága következményeit. Dr. Csont IX. Hölgy a listán Híradó Döglött akták A titokzatos harmadik (am.) Piszkos csapat Am. sorozat (5.)

Viasat 3 12.55 Gyilkos számok (am.) 13.55 CSI: A helyszínelők Am. krimisorozat 15.50 Castle I. (am.) A szemtanú A Central Parkban a New York-i metró egyik alkalmazottját holtan találják. Castle és Beckett nyomozni kezdenek, melynek során képletesen, és valóságosan is a sötét mélységekbe kell alászállniuk. 17.50 Sütimester IV. 19.00 Jim szerint.... (am.) 20.10 Két pasi meg... (am.) 21.00 Az indíték I. (am.) 22.55 C.S.I.: A helyszínelők (am.) 23.55 Tengeri farkas Kanadai–német minisorozat

9.25 10.10 10.40 11.10 12.02 12.25 14.30

14.50 16.00 16.30 16.40 18.00 18.35 19.05 20.05 21.00 21.15

22.10 22.30 0.35

Közbeszéd Isten kezében Térkép Virágzó Magyarország Elcserélt lányok II. Hagyaték Hazajáró Az élet savaborsa (lengyel) Híradó Kívánságkosár Liszt Ferenc (9.) Magyar–német– olasz sorozat Gyökerek és ágak Magyarok Dél-Amerikában Térkép Elcserélt lányok II. Híradó, sport Közbeszéd Hölgyek öröme Angol sorozat (5.) Don Matteo IV. Olasz sorozat Hírek, sport A szovjet levelezőpajtás (dok.) „1980 januárjában kaptam egy szovjet levelezőpajtást. Három évig leveleztünk egymással. Elhatároztam, hogy megkeresem, és filmet készítek arról, hogy kinek milyen gyerekkora volt a szocializmusban.” Kultikon A Rózsaszín Párduc (am.) Hazajáró

22.30 < TV2 < Bunyó

Shawn stiklikből tartja fenn magát, mígnem rámosolyog a szerencse. A szélhámos Harvey felfedezi, hogy ügyes utcai verekedő. Különös lehetőséget ajánl a fiúnak, utcai harcosként sokat kereshetne. Shawn rááll az alkura, és Harvey menedzselésével belép az ökölharc kegyetlen világába, amelyben titkos fogadásokat kötnek a mérkőzések kimenetelére. Shawn véres küzdelmek során beverekszi magát a legjobbak közé. Rendezte: Dito Montiel Szereplő(k): Channing Tatum, Luis Guzmán Amerikai akciófilm, 105 perc, 2009

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Feleségcsere Reality-show 9.35 Rendelő a Rózsakertben Szlovák sorozat 10.40 A fiúk nem sírnak 12.10 Doktor House VI. 13.10 NCIS (9.) 14.05 Cobra 11 XVI. 15.05 Nyugi, Charlie! I. 16.00 A mentalista VI. 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Horná Dolná Szlovák teleregény 21.30 Nap, széna, eper Csehszlovák filmvígjáték 23.15 A mentalista VI. 0.15 Cobra 11 XVI. 1.10 NCIS (9.)

12.00 Híradó 13.10 Örökség (6.) Szlovák sorozat 14.25 Tv-s esély 15.05 Családi panzió Szlovák ksorozat 15.50 Bírósági tárgyalás 17.00 Híradó 17.30 Top Star 17.50 Mániákus vásárlók 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.25 Vad lovak Szlovák sorozat 21.20 Édes élet Szlovák reality 22.10 Krízis (4.) 23.10 Lóve Szlovák–cseh romantikus dráma 1.10 Minden lében négy kanál V. Amerikai sorozat

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.35 12.30 12.50 13.50 14.55 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.35

8.00 Nyomtalanul III. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 – párbaj 13.45 Bűnös szerelem 14.40 Karibi szerelem (96.) 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág 7 – párbaj 18.05 Agymenők IV. 19.00 Dallas (sor.) 20.00 Glades – Tengerparti gyilkosságok (ism.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala 22.00 ValóVilág 7 – összefoglaló 23.00 BeleValóVilág 7 23.30 Barátok közt 0.00 A rejtély IV.

13.50 Cédrusliget Kanadi sorozat 15.25 A világ képekben 16.00 Hírek 16.25 A világ csodái Dokumentumfilm 17.00 Késő este – talkshow 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen Családi vetélkedő 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 John Raabe Francia film 22.25 A kiválasztott (3–4.) Olasz sorozat 0.25 John Raabe (ism.) 2.30 Hölgyklub

12.25 12.55 14.20 14.50 15.30 15.55 16.20 16.45 17.30 17.50 18.00 18.25 18.45 20.00

21.30 22.25 22.50 23.00 0.00 0.20 0.35

Fórum Start + Tv-shop Szabad szemmel ATV Start 700-as klub Kőbánya Híradó Világhíradó Fórum ATV Híradó Fórum ATV Híradó Egyenes beszéd Esti kommentár Hírműsor Csatt Politikai vitaműsor ATV híradó Világhíradó Egyenes beszéd Híradó Világhíradó Esti kommentár

21.00 21.35 22.00 0.05

Folklórműsor Izrafel (szlovák) Sporthírek Meccs lefújva Autószalon Nemzetiségi magazin Hivatásos – magazin Fókusz – munka Regionális hírek Hírek magyar nyelven Nő a világ végén GEN.sk: Peter Jaroš Esti mesék Szavak, melyek megváltoztatták a világot Olasz dok. sor. Hírek, sport VAT – magazin Macska-jaj Jugoszláv vígjáték ...és mégis forog


40 TV2 5.25 6.25 6.55 9.30 9.35 9.40 10.45 12.00 12.25 12.50 13.50 14.50 16.00

17.00 18.00 19.25 20.15 21.30

23.20

0.20

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. január 20. > Kedd

Családi Titkok Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Teleshop Astro-Világ Tények Aktív Családi Titkok Magánnyomozók Valentina titka Kolumbiai sorozat Emlékezz, Reina Reina beront Conniehoz, hogy magyarázza el, mi történt kettejük között, amely véget vetett a barátságuknak. Connie elmondja, hogy Reina mennyire szerette akkoriban Nicholás Nunezt, s hogy hozzá akart menni, de a fiú börtönbe került. A Macska (81.) Mexikói sorozat Tények Jóban Rosszban Hal a tortán! — Meglepetés Tor-túra 2. Nick úgy dönt, hogy családjával együtt kiköltözik a kertvárosba... Am. filmvígjáték King és Maxwell A kapcsolat Am. sorozat (3.) Tények Este

M2 6.20 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 21.00 Boston Legal – Jogi játszmák (am.) 21.50 Ridikül (ism.) 22.35 Bosszú III. (22.) Az évad drámai fináléjában Emily és Victoria párharca döntő kimeneteléhez érkezik. Victoria bizonyítékot szerez, hogy Emily nem az akinek mondja magát, és bosszúját azzal kezdi, hogy csapdát állít Aidennek. Emily a gyermekkori agymosásáért felelős pszichiátert, Banks doktornőt használja fel. 23.15 Szívek doktora (am.) 0.00 Az A38 Hajó színpadán

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 7.35 8.08 9.40 10.15 11.45 12.45 13.15 13.35 13.55 14.20

5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (47.) 9.50 Sophie szerint a világ: Norvégia 10.20 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Nemzetiségi magazinműsorok 13.30 A rejtélyes XX. század 13.55 A világörökség kincsei 14.15 Gasztroangyal 15.10 Zorro (89.) 16.00 Charly, majom a családban II. 16.45 Híradó+ 17.00 Lola (33.) 17.40 Híradó 17.50 Ridikül 18.40 Szívek doktora Am. sorozat (12.) 19.30 Híradó este 20.30 Grand Hotel Diego féltékenykedni kezd Aliciára és felbérli Garridót, hogy kövesse. Gonzalóra gyanakszik, akivel együtt látják Aliciát. Gonzalo bevallja, azért van szüksége a bányák tulajdonlevelére, hogy tisztára mossa apja becsületét, akit Don Carlos börtönbe juttatott. 21.20 Zűrös szívügyek Német sorozat 22.10 Az Este 22.45 Híradó, sport 23.05 A Drakula dilemma Magyar dok.-film

7.35 8.00 8.35 9.05 9.20

15.45 16.50

18.00 18.50 19.20 20.40 21.15

22.15 22.45

23.20

1.25

Rajzfilmek Híradó Minden reggel Reflektor Top Shop Asztro Show Fókusz plusz Ízes élet Reflektor Fókusz Éjjel-nappal Budapest (ism.) A vihar (12.) Dr. Tóth: Három fájdalom, ami rákra utalhat (27.) Híradó Fókusz Éjjel-nappal Budapest Barátok közt A mentalista VI. Vörös és fehér Folytatódik a lánykereskedők ügye. Daniela segítségével Cho igyekszik mielőbb megtalálni az emberrablókat, de mindeddig sikertelenül. Egy új nyomon elindulva eljutnak egy orvosi raktárba... Híradó XXI. század – a legendák velünk élnek A mentalista III. Vérbosszú Amerikai sorozat Reflektor

Viasat 3 12.55 13.55 15.50 17.50 19.00 20.10 21.00 22.50 23.50

Gyilkos számok CSI: A helyszínelők Castle II. (am.) Sütimester IV. Csokoládétorta Jim szerint... (am.) Két pasi meg... (am.) A fegyver két végén. Amerikai– ausztrál–német film C.S.I.: A helyszínelők (am.) A bérgyilkosnő (am.) Maggie gyilkosságért került börtönbe és már a siralomházban ül, amikor kap még egy utolsó esélyt. Megmenekül a kivégzéstől, ha megtanul parancsra ölni. Egy titkos szervezet kaparintja meg a lány életét és képzi ki új feladatára.

10.05 11.05 12.02 12.25 14.35 15.05 16.00 16.30 17.10 18.00 18.35 19.05 19.55 20.55 21.10

23.15 23.35

0.20

Közbeszéd Nóvum Térkép Magyar elsők Elcserélt lányok II. (5.) Don Matteo I. Hölgyek öröme Angol sorozat (5.) Híradó Kívánságkosár Liszt Ferenc (10.) Táncvarázs Szerelmes földrajz Térkép Elcserélt lányok II. (5.) Híradó, sport Közbeszéd Rex felügyelő Don Matteo I. Hírek, sport Ginger és Fred Ameliát, a hajdani táncosnőt egy tévéshowba hívják, hogy lépjen fel egykori partnerével, Pippoval. A két idős táncos évtizedek múltával, a tévéstúdióban látja viszont egymást. Federico Fellini filmje. Olasz–francia filmvígjáték Kultikon A Blekinge utcai banda Dán sorozat Elégia Huszárik Zoltánról

21.00 < VIASAT 3 < A fegyver két végén

John Ridley kiégett testőrként éli mindennapjait, mikor a sors összehozza gyűlölt ellenségével. Lee Maxwell a leghírhedtebb bérgyilkos, most mégis védelemre szorul. A testőr munka közben kénytelen félretenni személyes érzéseit. Helyzetük különlegességét az adja, hogy egyikük revansot venne, míg a másiknak védőpajzs kell. Közben egy olyan ügy szálait kezdik kibogozni, melybe mindketten belehalhatnak. Rendezte: Gerry Lively Szereplő(k): Til Schweiger, Chazz Palminteri Amerikai–ausztrál–német–angol akciófilm, 90 perc, 2007

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Az anyós (ism.) Reality-show 9.35 Rendelő a Rózsakertben Szlovák sorozat 10.40 A fiúk nem sírnak 12.10 Doktor House VI. Amerikai sorozat 13.10 NCIS (10.) 14.05 Cobra 11 XVI. 15.05 Nyugi, Charlie! I. 16.00 A mentalista VI. 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.35 Feleségcsere Reality-show 22.40 A mentalista VI. 23.40 Cobra 11 XVI. 0.40 NCIS (ism.)

12.00 Híradó 13.00 Örökség (7.) Szlovák sorozat 14.20 Tv-s esély 14.55 Édes élet 15.50 Bírósági tárgyalás 17.00 Híradó 17.30 Top Star 17.50 Mániákus vásárlók 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.25 Vad lovak Szlovák sorozat 21.20 Édes élet Szlovák reality 22.10 Krízis (6.) Amerikai sorozat 23.10 Castle I. (am.) 0.10 Lépéselőnyben IV. Am. krimisorozat 1.00 Minden lében négy kanál V. Am. sorozat

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.35 12.10 13.50 14.50

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 12.50 Bűnös szerelem 14.40 Karibi szerelem (97.) 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág 7 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők IV. 19.00 A nő kétszer Angol film 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala (am.) 22.00 ValóVilág 7 23.00 BeleValóVilág 7 23.30 Barátok közt 0.00 Terra Nova (am.)

12.00 12.20 14.00 14.30

13.05 Táncminiatűrök 13.50 Szolgálati út Csehszlovák film 15.05 Família 15.35 Vallási műsor 16.00 Ukrán magazin 16.30 Litera 2014 16.45 Fókusz – egészség 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyar nyelven 18.00 Mindenek titkai 18.30 Szlovák falvak 18.45 Esti mesék 20.00 A 14-es tábor: a totális ellenőrzés övezete Német dok.-film 21.00 Hírek és kommentárok 21.25 Gólok, pontok... 21.35 Orvosi rendelő 22.05 Vacsora Havrannal 23.15 Berlin, Alexanderplatz 0.15 On air

15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.30 22.25 23.00 0.00 0.20

Fórum Tv-shop Egyenes beszéd Esti kommentár – a vélemény szabad Hírműsor 700-as klub Húzós Közéleti műsor Világhíradó Fórum Vitaműsor ATV Híradó Sportpercek Hírvita Híradó Egyenes beszéd Doku Riportműsor Friderikusz ATV híradó Egyenes beszéd Híradó Világhíradó

15.05 16.00 16.25 17.00 17.50 18.20 19.00 19.50 20.20 21.30 22.20 23.05 23.45

Hírek Hölgyklub Építs házat, ültess fát! Katka Brychtová igaz történetei A körzet III. Hírek A világ csodái Doktorok. 65/10. Párbaj Öten öt ellen Híradó Gólok, pontok… Senki sem tökéletes Harc az idővel. 24/2. Német sorozat Különleges ügyosztály. 23/18. A körzet (ism.) Harc az idővel (ism.)


Sport

2015. január 13. | 3. szám

41

Asztal mellett nyitották az új évet SZENTMIHÁLYFA – Január 4-én már nyolcadik alkalommal rendeztek asztalitenisz-tornát a községben, amelyre ezúttal 22 versenyző nevezett.

Archív felvétel

A játékosok többsége a járási másodosztály csapataiból – Hegyéte, Baka, Nyékvárkony, Csallóközkürt, Dióspatony – érkeztek, továbbá amatőrök is jelentkeztek. Az egész napos tornát végül Póda István nyerte, Soóky Jenő és Fehér István előtt. „Nagyon jó napot sikerült megszerveznünk, melyen kiváló hangulat uralkodott, de komoly küzdelem folyt a végső győzelemért. Jövőre is szeretnénk hasonlóan sikeres tornát rendezni” – nyilatkozta a torna főszervezője, Cseh Gábor. A szentmihályfai torna helyezettjei: 1. Póda István 2. Soóky Jenő 3. Fehér József 4. Major Gyula Álló István

Szűkös keretek között működnek Sikerként könyvelik el a szereplésüket a legfelsőbb osztályban LABDARÚGÁS – Még a karácsonyi ünnepek előtt megtartotta évértékelő gyűlését a nagymegyeri városrész, Izsap futballegyesülete. A két felnőtt és egy diákcsapattal működő klub focistái a dunaszerdahelyi területi bajnokságokban kergetik a labdát, az első csapat a legfelsőbb szinten, az AG Sport Ligában újoncként szerepel, jelenleg a 12. helyen, míg a fiatalabb és idősebb

sportolókból álló tartalékcsapat két emelettel lejjebb, azaz a 8. ligában igyekszik pontokat gyűjteni, ők a hatcsapatos bajnokságban az ötödik helyen zárták az őszi szezont. Kosár István egyesületi elnök az izsapi klubházban december 20-án lezajlott évzárón értékelte a csapatok teljesítményét, megjegyezve azt is, hogy a nagyon szerény keretek között működő egyesület sikerként könyveli el, hogy az új szezontól már a legfelsőbb bajnokságban szerepelhet az A csapatuk.

Kosár István elnöki beszámolója a 2014-es esztendő értékelőjén

A szerző felvétele

A klub tevékenységére ugyan 8 ezer euró támogatást kapnak a nagymegyeri önkormányzattól, de ebből az év folyamán mintegy 5700 eurót a járási futballszövetség számlájára utalnak át, ami a három csapatuk működésének különböző illetékeit foglalja magába. A klubelnök azt is megemlítette, hogy a városi költségvetésből kapott összeg mintegy duplájára lenne szükség, ezért a zökkenőmentes működésüket úgy igyekeznek bebiztosítani, hogy az edzők, a sportvezetők és lényegében a játékosok is ingyen és bérmentve ténykednek, a csapatok utaztatását pedig saját autókkal oldják meg ellenszolgáltatás nélkül. A szűkös anyagi kereteiken néhány támogató igyekszik segíteni, amit az évzárón meg is köszönt Kosár István. A gyűlésen meghívott vendégként jelen volt Samuel Lojkovič polgármester, aki az elhangzottakhoz megjegyezte, a 2015-re szóló városi büdzsében majd igyekeznek megoldást találni az izsapiak nagyobb összegű támogatására. Az évzárón felszólalt Tarcsi Imre, a nagymegyeri futballklub elnöke is, aki az egyik felvetésre reagálva elmondta, a diákfocisták leigazolása az izsapi vagy a nagymegyeri egyesületbe nem a két klub közötti esetleges vitás kérdés, mert végeredményben mindig a szülő dönti el, hogy melyik csapatba igazoljon csemetéje. Az évértékelőn az is elhangzott, hogy január közepén elkezdődik a csapatok téli felkészülése, de eddig is heti két alkalommal teremfocival igyekeztek formában tartani magukat. A klubelnök még arra is felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a hagyományos labdarúgóbáljukat február 21-én rendezik meg. Kovács Zoltán


42

Csallóköz

Sport

Lelkes amatőrök újévi tornája A községben adottak a kiváló körülmények HODOS – Tizenkilencen neveztek be a falu hagyományos újévi amatőr asztalitenisz tornájára. Az esemény rangos vendége volt Zoltán Lelkeš, az extraligás és szuperligás csapat egyik erőssége. „Örülök, hogy meghívtak. A torna kiváló versenylehetőség az amatőr hobbijátékosoknak. Jó döntés volt Hodosba igazolni. Nagyszerű közösség van itt. A közönség és a klubvezetés maximalista. Szeretem a kihívásokat, ezért jöttem egy kis falusi klubba. Erős a keret, képes teljesíteni a vezetés elvárásait, megnyerni az extraligát. Kiváló körülményeket alakítottak ki számunkra. Kohút Pista, id. Kardos Ali, Kmeť Jozef

klubelnök, továbbá a szponzorok maximálisan biztosítják, hogy ne legyen más gondunk és dolgunk, mint az asztaliteniszezés. Ezért elvárom egyes játékostársaimtól, hogy az idén még többet hajtsunk, keményebben dolgozzunk, hogy a bajnoki cím a miénk legyen. Én tízévesen kezdtem Pozsonypüspökin. Otthon, az apukámmal játszottam a saját pingpongasztalunkon. Amikor látta, hogy egyre gyakrabban kikap tőlem, mintsem legyőzne, beíratott a helyi klubba, amely annak idején a szlovákiai élvonalba tartozott. Božena Kirchhoffovánál kezdtem, ő hozzáértő kézzel indított el az úton. Aktív játékos pályafutásom alatt sok sikert értem el, válogatottként világbajnokságon és Eb-n is szerepeltem.

Zoltán Lelkeš és Kohút István

A szerző felvételei

Kétszeres serdülő Szlovákia-bajnok voltam. Klubjaim: Pozsonypüspöki, Mostex Récse, Selmecbánya, Récse. Jelenleg Hodosban szerepelek. Öröm itt játszani, sokan járnak a meccsekre, nem úgy, mint Récsén vagy Bazinban, ahol üres teremben játszottunk” – mondta el a sikeres játékos. Az amatőr torna végén Kmeť Jozef klubelnökkel együtt adták át a győztesnek járó vándorserleget és érmet. A TORNA VÉGEREDMÉNYE: 1. ifj. Kardos Aladár, 2. ifj. Kuki Árpád, 3. Lakatos Nikolasz, 4. Cséfalvay Sándor, 5–8. Sátor Lajos, Kovácsy Attila, Sárközi Zsolt, Nagy Miklós. A döntő mérkőzés: ifj. Kuki Árpád és ifj. Kardos Aladár

Jobbról a győztes, ifj. Kardos Aladár

Vladislav Kmeť


43

Sport

2015. január 13. | 3. szám

Gyerkőcök rúgták a lasztit Vágsellyei siker a galántai utánpótlás teremlabdarúgó-tornán LABDARÚGÁS – Öt csapat részvételével rendezték meg szombaton a mátyusföldi városi sportcsarnokban a Galanta Cup 2015 teremlabdarúgó-tornát, amelyen a környékbeli U9-es korosztály (2006 és korábbi születésű gyerekek) csapatai vetélkedtek. A legkisebbek egész napos megmérettetését a házigazda TJ Slovan Galánta mezét viselő focistapalánták szponzorként is közreműködő szülei szervezték meg. A körmérkőzéses rendszerben megrendezett erőpróbán egy csapatban 1 kapus és 5 mezőnyjátékos szerepelhetett, a többiek csereként jutottak szóhoz. A meccsek játékideje 2x12 perc volt.

Nagy volt az öröm

Eredmények: FC Slovan Galanta– ŠKF Sereď 0 : 0, FC Slovan Duslo Šaľa–FK Lokomotíva Trnava 7:0 (3:0), FC Slovan Galanta–KFC Komárno 3:2 (2:1), ŠKF Sereď–FC Slovan Duslo Šaľa 2:5 (1:3), FK Lokomotíva Trnava– ŠKF Sereď:3 (0:1), FC Slovan Duslo

Šaľa–KFC Komárno 6:0 (4:0), FC Slovan Galanta–FC Slovan Duslo Šaľa 0:5 (0:3), KFC Komárno–FK Lokomotíva Trnava 1:2 (1:2), ŠKF SereďKFC Komárno 3:6 (2:3), FC Slovan Galanta–FK Lokomotíva Trnava 2:1 (0:0).

Archív felvételek

Végeredmény 1. FC Slovan Duslo Vágsellye 12 pont, 2. FC Slovan Galánta 7 pont, 3. ŠKF Sereď 4 pont, 4. FK Lokomotíva Trnava 3 pont, 5. KFC Komárom 3 pont.

A Tomáš Pál edző vezette vágsellyei együttes játszi könnyedséggel vette az akadályokat, mindössze két találatot értek el ellenfeleik, és esélyesekhez méltóan végeztek az első helyen, a legtöbb rúgott, és a legkevesebb kapott góllal. Jól szerepeltek a házigazda galántaiak is, akik ha így folytatják, nemsokára sokat hallhatunk még róluk. Meglepetésnek számít viszont a komáromiak utolsó helye, akik az elején álmosan kezdtek, és bizony csak a torna végére lendültek bele. Az eredményhirdetés során Benkovics László csapatvezető, egykori ligás focista értékelte a tornát, majd adta át az okleveleket, díjakat és a kupát. A győztes csapat az aranyérem mellett még egy külön díjat is szerzett, a gólkirályi címet ugyanis 6 találattal Nathan Udvaros szerezte meg. A legjobb mezőnyjátékos a hazai Timotej Mikovič lett, a legjobb kapus díját pedig a szeredi Lukaš Prekop kapta. (cse)

A galántaiak csapata: (állnak balról) Benkovics László csapatvezető, Kőrös Zoltán, Kőrös David, Csőz Ádám, Szekeres Máté, Daniš Adrián, Csomós Sámuel, Mikovič Timotej, Repa Samuel, Fehér Zsolt vezetőedző – (középen balról) Kollárik Roman, Kiss Jakub, Kňažík Matej, Melo Michal – (lent) Bičan Dexter David


44

Csallóköz

Sport

Szenzációs győzelem a fővárosban Csallóközi sikerek a palánkok alatt KOSÁRLABDA – Az elmúlt hét nagyon sikeres volt a komáromi kosarasok számára. A hétközi 24. fordulóban az örök rivális Léva csapata ellen, mondhatni kötelezően gyűjtötték be a két bajnoki pontot, majd a hétvégi, szombati összecsapáson arattak szenzációszámba menő győzelmet a listavezető Inter otthonában. Az utóbbi siker már csak azért is nagy fegyvertény, mert ez volt a fővárosi csapat első hazai veresége. MBK Rieker Com-therm Komárom–Eucos Patrioti Léva 99:85 (28:18, 19:12, 25:16, 27:29). Legeredményesebb pontszerzők: Jankovič 27, Bannister 21, Halada 18, ill. Igrutinovič 24, Klár 16, Jurjevič 15. Hárompontos dobások: 12 és 3. A lévai gárda az utóbbi fordulókban gyengébben „muzsikált”, ezért erősítésekhez folyamodott, de ezúttal ez sem segített rajta, mert a hazai csapat az egész mérkőzés során kezében tartotta a játék irányítását. A komáromi kosarasok első percben dobott két hárompontos találata megelőlegezte a játék menetét. Az 5. percben 17:8, az első negyed végén 28:18, a félidőben 47:30 volt az eredmény. A második félidőben az ellenfél időnként megpróbálkozott a felzárkózással, de a hazai csapat játékosai minden alkalommal rá tud-

tak tenni egy újabb „lapáttal.” A lévai kosarasok az idei bajnokság során immár harmadszor is kénytelenek voltak belátni, hogy melyik csapatnak nagyobb a játékereje. A szurkolók által óhajtott három számjegyű győzelemhez csak egyetlen pontocska hiányzott, csak éppen ekkor nem és nem akart a labda kikötni a kosárban. Pedig annak megszerzésére is aránylag bőven megvolt az idő és az esély is. Edzői vélemény – Miljan Čurovič: „Nemcsak eredményesen, de aránylag jól is játszottunk. Jó rajtot vettünk az első félidőben, a másodikban néhány hiba becsúszott, de a győzelmünk teljesen megérdemelt volt. A folytatásra nagyon fel kell készül-

nünk, mert sorozatban három nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, az Inter kint, a Svit itthon, és a Privigye idegenben.”

A szombati Inter-Komárom összecsapás a forduló sláger mérkőzéseként volt elkönyvelve. Hát az is volt, de ezúttal a vendéglátók húzták a rövidebbet, pedig a legerősebb felállásban tudták felvenni a harcot. A fővárosi csapatot meglepte a komáromi kosarasok agresszív, harcias játéka, akik ráadásul a távoli dobásokban is remekeltek. Megérdemelt volt a győzelmük, mert a játék során szinte végig vezettek, és nemcsak fizikailag, de lelkileg is jól bírták a nyomást.

A Hant arénába sok komáromi szurkoló kísérte el a csapatot, a mérkőzés végén együtt ünnepelhették a játékosokkal a nagy sikert. A komáromi győzelem után Privigye került a táblázat élére, de a vezető élboly három csapatának egyformán 45–45 pontja van a táblázatban. BK INTER INCHEBA BRATISLAVA–MBK RIEKER COM-THERM KOMÁROM 78:87 (18:16, 22:29, 22:21, 16:21). Legeredményesebb pontszerzők: Sedmák 19, Rančík 18, Miloševič 13, ill. Bannister 22, Jankovič 21, Halada 16. Hárompontos dobások: 5 és 10.

Karol Scholtz felvételei

Keresztényi Gábor


45

Sport

2015. január 13. | 3. szám

Az emlékezők fociztak A Nádvágók csapata diadalmaskodott LABDARÚGÁS – Január 10-én, szombaton már ötödik alkalommal került megrendezésre a Kosár Dávid emlékére rendezett futsaltorna. A fiatal játékos 5 évvel ezelőtt tragikus balesetben hunyt el. Emlékére barátai, csapattársai, osztálytársai emléktorna keretében tisztelegnek. A torna 8 csapat részvételével indult, melynek címvédője az FC Valentínó együttese volt. A színvonalas, gólokban gazdag csoportmérkőzések végén a Nádvágók, MABA Team, Nyárasd és a KD Team került az elődöntőbe. A döntőt a Nádvágók és a KD Team vívta egymással, az 1:1-es döntetlen után büntetőkkel a Nádvágók csapata diadalmaskodott, akik számára ez már a harmadik győzelmet jelentette. A szervezők a győztes csapaton vül különdíjjal jutalmazták a torkí legjobb kapusát Csánó László sze- na

lyében (KD Team) és hat találat-mé legjobb góllövőt, aki Bajnok At- tal a a győztes csapatból. tila lett A győztes Nádvágók játékoskerete: Lipovsky Iván – Érsek Ádám, Érsek József, Habán Tamás, Németh András, Brunczvik Krisztián, Nagy István, Bajnok Attila, Sipos Péter, Németh Lajos.

A torna végeredménye 1. 2. 3. 4.

Nádvágók KD Team MABA Team Nyárasd

5. 6. 7. 8.

Vándor FC Valentínó Eperjes Hommies

Legjobb kapus: Csánó László (KD Team). Legjobb góllövő 6 találattal: Bajnok Attila (Nádvágók). Elődöntők: Nádvágók–MABA Team 5:0 Nyárasd–KD Team 1:2 Helyosztók: A 3. helyért: Nyárasd–MABA Team 4:5 Döntő: KD Team–Nádvágók 1:1 – büntetőkkel 2:3

Sportmix

Álló István

A győztes csapat

III. liga: Vágfarkasd–Rača Bratislava/Nitra C 7:11; Žitavany–PK Komárom A10:8.

ASZTALITENISZ Nagyszombat megye

A bajnokság állása: 3. PK Komárom A 43; 4. Vágfarkasd A 42.

II. liga: Skalica–Vásárút A 6:12; Leopoldov–Nagymácséd A 9:9; Bős A–Špačince 11:7; Hodos B–Trnava/Horné Orešany B 17:1; Piešťany–Galánta C 7:11; Nagyfödémes A–Diószeg A 9:9.

IV. liga: Močenok A–Nové Zámky C 3:15; Trnovec nad Váhom C–Bešeňov 12:6; Šurany–Pok. Komárom A 13:5; Pok. Komárom B–Malá 8:10; PK Komárom B–Nána 13:5.

A bajnokság állása: 1. Hodos B 45; 2. Bős A 37; 4. Nagyfödémes A 35; 5. Galánta C 34; 6. Vásárút A 33; 7. Diószeg A 29; 11. Nagymácséd A 19.

A bajnokság állása: 2. Pok. Komárom A 52; 3. Trnovec nad Váhom C 49; 5. PK Komárom B 45; 13. Močenok A 19; 14. Pok. Komárom B 15.

III. liga: Nagyfödémes B–Diószeg B 8:10. A bajnokság állása: 6. Nagyfödémes B 31; 10. Diószeg B 21. IV. liga: ŠKP Trnava–Šoporňa A 6:12; Galánta D–Trnava/Horné Orešany D 9:9; Majcichov B–Baka A 1:17. A bajnokság állása: 2. Baka A 51; 7. Galánta D 36; 8. Šoporňa A 35.

Galántai területi bajnokság Nagyfödémes C–Diószeg C 8:10; Vágpatta A–Šoporňa B 4:14; Jóka–Galánta E 14:4; Nagymácséd B–Nádszeg 13:5; Kismácséd–Jóka B 12:6. Szered–Šoporňa C mérkőzés eredményét nem jelentették.

Vágsellyei területi bajnokság Močenok B–Dlhá nad Váhom B 11:7; Trnovec nad Váhom D–Vágfarkasd B 7:11; Negyed–Tatran Vágsellye 4:14; Mix Vágsellye–Močenok C 11:7; Vágfarkasd B–Močenok B 13:5; Močenok C–Mix Vágsellye B 12:6; Tatran Vágsellye–Trnovec nad Váhom D 14:4. Dlhá nad Váhom B–Mix Vágsellye A csütörtökön kerül lejátszásra. Negyed szabadnapos. A bajnokság állása: 1. Vágfarkasd B 41; 2. Tatran Vágsellye 38; 3. Mix Vágsellye A 31; 4. Močenok B 29; 5. Dlhá nad Váhom B 25; 6. Negyed 20; 7. Močenok C 19; 8. Trnovec nad Váhom D 14; 9. Mix Vágsellye B 11.

Nyitra megye

Szuperliga

II. liga: Nová Baňa/Podlužany–Trnovec nad Váhom B 5:9; Zlaté Moravce–Trnovec nad Váhom B 10:4.

Kedden (január 13.) kerül megrendezésre a Hodos A–UTTC Stockerau szuperliga mérkőzés 18.00 órától a hodosi kultúrházban.

A bajnokság állása: 8. Trnovec nad Váhom B 29.

Archív felvétel

TEKE I. liga: Vágsellye A–Hlohovec 7:1 (3244:3115), Tóth K. 544, Mazúchová 564, Baboš 548, M. Klement/Moravanský 505, Király 531, Bol 552; Vágsellye B–ZKK Nové Mesto nad Váhom 1:7 (3075:3298), id. Tóth R. 537, Š. Klement 505, Machálková 476, Devát 543, Veselka 509, Hambálek 505; Rakovice–Nagymagyar A 5:3 (3232:3221), Lengyel 530, Keszőcze L. 559, Poloma 501, Marics Éva 538, Író 532, Pospíšil 561. A bajnokság állása: 3. Nagymagyar A 23; 6. Vágsellye A 17; 16. Vágsellye B 8. II. liga: Galánta B–Pobedím B 3:5 (3201:3261), Hegedűs Éva 523, Kupčok 562, Chovanec/Pilcz M, 516, Horník 496, Tumma 552, Madarás 552; DKK Nové Mesto nad Váhom–Diószeg A 2:6 (3183:3381), Halaši 639, Šalát 538, Krnáč 581, Mészáros 529, Halasy 516, Magyarics A. 578; Tatran Bratislava–Nagymagyar B 6:2 (3255:3177), Fehér 536, Varga Éva 530, Csicsay 535, Gubran 535, Nagy/Vlahy 500, Vlahy Éva 541. A bajnokság állása: 3. Diószeg A 23; 5. Nagymagyar B 18; 12. Galánta B 12. III. liga: Vágsellye C–Nitra C 5:1 (2023:1855), Korytárová 494, Szalai 492, V. Bol 546, Szomolay Rozália 491; Hlohovec–Galánta C 1:5 (1982:2000), Sedlák 474, J. Kaigl 490, Ašváni 494, Szász 542; Nagymagyar C–Diószeg B 6:0 (2220:1950), Hollósi I. 542, Keszőcze Z. 531, ifj. Marics 577, Klúcsik 570 – Magyarics L. 522, I. Pelec 494, J. Pelec 490, T. Gál/K. Gál 444. A bajnokság állása: 1. Nagymagyar C 26; 3. Diószeg B 13; 5. Vágsellye C 11; 6. Galánta C 8. Vladislav Kmeť


46

Csallóköz

Sport

Tizenegy próbajátékos vett Megkezdte a téli felkészülést a dunaszerdahelyi együttes LABDARÚGÁS – Január 8-án csütörtökön megkezdte a téli felkészülést a DAC csapata. Az őszi keretből 17 játékos, rajtuk kívül 11 további próbajátékos jelentkezett az első edzésen. A sárga-kékek hazai környezetben veszik fel a kondíciót, majd februárban 10 napot Törökországban töltenek. Egy hónap után ismét benépesedett a DAC stadion, a Fortuna ligás együttes megkezdte a felkészülést a tavaszi folytatásra. A játékosokat az öltözőben Németh Krisztián sportigazgató, Dušan Chytil menedzser és Radványi Miklós köszöntötte, majd megkezdték az év első edzését. Az őszi csapatból 17 játékos maradt, vagyis a keret nagy része a szakvezetés rendelkezésére áll. Szer-

ződése lejárta után távozott Peter Struhár és Jean Paul Boya, Saláta Kornél pedig visszatért a Slovan csapatához. Természetesen új arcokat is köszöntöttek a DAC öltözőjében, 11 játékos próbálja beverekedni magát a felnőtt csapat keretébe. Az ificsapatból három tehetség – Szépe János középhátvéd, Mészáros András és Csóka Róbert csatárok kaptak lehetőséget a bizonyításra. Próbajátékon vesz részt az ekeli Faragó Tamás, aki legutóbb Bősön szerepelt. A szenci vendégjátékáról visszatért Alan Kováč csatár, aki bizonyíthatja tehetségét. Az új igazolások közül Martin Polaček kapus már ismert név Dunaszerdahelyen. A kiváló hálóőr a DAC második ligás időszakában szerepelt a csapatban, ráadásul neki is köszönhető a feljutás. Továb-

bi érkezők: Branislav Ľupták Besztercebányáról, Marin Ljubicic az ukrán Simferopoltól, Ivan Sesar a török Belediyesportól, Milos Tanovic a BASK Beográdtól, Jordan Jovanovic pedig a BSK Borca csapatától. Radványi Miklós a megszokott hazai környezetet választotta az erőnlét biztosítására. A műfüves pálya mellett a jól bevált bősi erdőt is kihasználják. Az anyagi lehetőségeknek köszönhetően törökországi edzőtáborra is sor kerül, ahol melegebb időjárásban, jobb talajon készülhetnek. A felkészülési mérkőzések sora is ismert, első alkalommal január 17-én, Vágsellyén lép pályára a DAC. Törökországban nívósabb ellenfelekkel is találkoznak, megmérkőznek többek között a cseh Ostravával, a korábbi háromszoros ázsiai

Bajnokok Ligája győztes és ötszörös dél-koreai bajnok Pohang Steelers együttesével, továbbá a kétszeres bosnyák bajnok Siroki Brijeggel. A főpróbára február 21-én kerül sor, a magyar bajnokság éllovasa ellen. „Február 3-ig hazai környezetben készülünk. Pénteken fizikai teszteket tartottunk, a következő héttől pedig napi két edzéssel készülünk. Február 4-től tíz napon át Törökországban készülünk, ahol három mérkőzésen lépünk pályára. Remélem, az utazásig már lezárhatjuk a játékoskeretet. A hazajövetel után már hangolunk a tavaszi folytatásra, hogy az első bajnokin Aranyosmarót ellen sikeresek legyünk” – nyilatkozta Radványi Miklós, a DAC vezetőedzője. A korábbi évekhez képest ezúttal az őszi játékoskeret együtt ma-


47

Sport

2015. január 13. | 3. szám

részt az első idei edzésen

radt, nem kell ismét új csapatot építeni. „Jelenleg még vannak szétdolgozott tárgyalások, de bízom benne, hogy néhány játékos már egy héten belül velünk fog készülni. Hála Istennek idén nem olyan dolgokkal kell foglalkoznom, mint tavaly, amikor csak 10 játékosom volt az első edzésen. Majdnem az

egész őszi keret a rendelkezésünkre áll, így már csak minőségi játékosokat kell igazolnunk.” Másfél év után visszatérhet a fiatal Polaček, aki a második ligás időszakban a csapat húzóembere volt. „Aki dunaszerdahelyi szurkoló, az tudja, hogy Maťo Polaček a második ligát megfogta nekünk és sikerült feljutnunk. Ha le tudjuk őt igazolni, akkor hosszabb távon megoldódnak a DAC kapus problémái. Valójában eddig sem volt gondunk ezen a poszton, mert Penksa és Pernecký is nagyon jól teljesített.

A húzóemberek közül csak Peter Struhár és Saláta Kornél távozott, a játékoskeret többi tagjának élő szerződése van. „Struhár és Saláta már távozott, Antunovič régebb óta nincs velünk. Šnirc szerződése lejárt, meglátjuk, mi lesz tovább. Ő egy fiatal játékos, aki ha lehetőséget kapott, nem okozott csalódást, ezért lehet-

A DAC felkészülési mérkőzései: Január 17., szombat, 11.00:

FK Duslo Šaľa–FC DAC 1904

Január 20., kedd, 11.00:

SFM Senec–FC DAC 1904

Január 23., péntek, 16.00:

SV Mattersburg–FC DAC 1904

Január 28., szerda, 15.00:

ETO FC Győr–FC DAC 1904

Január 31., szombat:

FC Zbrojovka Brno–FC DAC 1904

Február 4–14.:

Edzőtábor Törökországban

Február 7., szombat:

FC DAC 1904–FC Baník Ostrava

Február 10., kedd:

FC DAC 1904–Pohang Steelers

Február 12., csütörtök:

FC DAC 1904–NK Siroki Brijeg

Február 21., szombat:

FC DAC 1904–Videoton FC Székesfehérvár

séges a maradása. Majerník sem távozik, nyárig élő szerződése van a klubbal. A többi játékos hosszabb távon hozzánk tartozik.” Akik részt vettek az első edzésen: Kapusok: Penksa, Pernecký, Polaček. Mezőnyjátékosok: Csóka, Szépe, Mészáros, Sesar, Faragó, Horváth, Jovanovic, Jurčo, Kováč, Krišto, Kwin, Ljubicic, Ľupták, Majerník, Sabler, Straka, Szabó, Szarka, Šnirc, Štepanovský, Tanovic, Tóth, Turňa, Ujlaky, Brašeň. Álló István

Vojtík Szimona felvételei


48

Csallóköz

Sport

Felvidéki válogatottat szerveznek Székelyföld ellen játszhatják első mérkőzésüket LABDARÚGÁS – Az elmúlt napokban megalakult a Felvidéki Labdarúgó Egyesület, amely a Szlovákiában élő magyar labdarúgók számára nyújthat új távlatokat. A kezdeményezésről Nagy Dávidot, a szervezet alelnökét kérdeztük. A hétköznapokban jogászként dolgozó fiatalember elárulta, az alapötletet a Felvidéki Labdarúgó Bajnokság adta. „Úgy gondoltuk, hogy a bajnokságban focizó ügyes játékosokból össze lehetne hozni egy válogatottat. Ez indította el az egész folyamatot, a Felvidéki Labdarúgó Egyesület megalakulását. Elsősorban jogi alapokra kellett helyeznünk az egyesületet. Ez megoldható polgári társulás formájában. Az egyesület az F.L.E. név alatt van regisztrálva a belügyminisztériumnál, polgári társulás formájában, dunaszerdahelyi székhellyel. Elnöke Varga Péter, alelnöke és ügyvezetője én volnék.” A foci szerelmesei által megálmodott ötlet azonban nem csak egy lelkes terv, már a napokban komoly nemzetközi kapcsolatok építésébe kezdtek. „A regisztrációs folyamatokkal párhuzamosan felvettem a kapcsolatot a ConIFA-val (Confederation of Independent Football As-

sociations – Független labdarúgó szövetségek konföderációja). A ConIFA egy nemzetközi szervezet, amelynek tagjai régiók, nemzeti vagy etnikai kisebbségek futball válogatottjai. Lényegében a nem szuverén államok FIFA-ja. Tagjai többek között: Monaco, Észak-Ciprus, Québec, Kurdisztán, Isle on Man, Dél-Oszétia, Székelyföld. A szervezet barátságos meccseken kí-

vül szervez Európa- és világbajnokságot is. Meccseit rendszeresen élő televíziós közvetítésen keresztül lehet követni. A válogatottak meccsei ezreket vonzanak a stadionokba a világ minden pontján. A ConIFA-val való tárgyalásunk eredményeként, napirendre került teljes jogú tagként való felvételünk. Így a Felvidéki Labdarúgó Egyesület, a Székelyföldi Labdarúgó Egyesületet

követve második magyar tagja lehet a ConIFA-nak. Hamar egymásra találva kezd egy nagyon inspiratív együttműködés kialakulni a Székelyföldi LE-vel. Mondanom sem kell, számunkra elsőrendű a határon túli magyar válogatottakkal való kapcsolattartás és jó baráti viszony kiépítése. Számunkra ezért a ConIFA lehet kissé többet jelent egy nemzetközi szervezetnél. Első hivatalos meccsünket a székelyek ellen tervezzük, de előtte még keretet kell hirdetnünk.” Nagy azt is elismeri, hogy munkájuk még az elején jár, de igyekszenek egyre több lehetséges együttműködési felet találni. „Nagy segítségünkre van főtámogatónk, a Szabad Újság, az aPRimage PR iroda csapata, amely a vizuális megjelenítésünkről gondoskodik és az Infocard Limited s.r.o., amely az online felületeinket kezeli. Mivel ez minden felvidéki csapata, ezért bármilyen támogatást szívesen fogadunk. Az első lépés már mögöttünk, megalakultunk. Zajlanak a háttérmunkák, a különböző kellékek beszerzése, szponzori szerződések megkötése. Következő lépés a kerethirdetés, majd annak szűkítése lesz.” (raj)

Archív felvétel


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.