Csallóköz - 2015/1-2.szám

Page 1

ISSN 1336-3638

Csallóköz SOMORJA > DUNASZERDAHELY > NAGYMEGYER > KOMÁROM

Összehangolt munkájukkal segítenek a bajban

Több mint kétszázan versenyeztek

4–5. oldal

44. oldal

Nézőpont Rajkovics Péter rovata

Sorköz Néha leütöm a zongora egyik billentyűjét, hogy halljam, milyen csendet feloldó ereje van az egyik legszebb emberi hangszer kósza játékának. Olyan ez, mint amikor gyerekként megpróbáltam kavicscsal a tavon valamilyen látványos vizuális élményt szerezni magamnak. Közben csak másokat igyekeztem utánozni. A természet ütemén nem változtattam vele, de mégis történt egy jelenség, amelynek alanya lettem. Hasonló ez manapság is, amikor a közelemben lévő számítógépek egyikén megpróbálok olyan sorokat írni, amelyeket Ön, kedves Olvasóm talán kisebb vagy nagyobb érdeklődéssel fürkészhet. Közben hibázom, elcsúszik egy szó, vagy a mondat is rosszul fest, hiszen a korrektor figyelme is csak emberi lehet, de tudjuk, az elején őszinte szándék vezérelt. A bennünk élő élmények kifejezése ezen a negyvennyolc oldalnyi újságpapíron immáron színes kivitelben. A szerkesztő is sokszor elfelejti mennyi ember munkája van abban, hogy egy leírt szó eljut az olvasóhoz. A szerző töpreng, tervez, majd a bájtok őrzik gondolatait, melyet a szerkesztő átszab, a korrektorok átolvasnak, a grafikusok betördelnek, általuk vizuális formát nyernek és a nyomdában papírra kerülnek, hogy aztán kilométerek során Önhöz jussanak. A folyamat elején írom ezt, Olvasóm vagyis éppen Ön, a fázis másik végén próbálja értelmezni. Megérteni azt, hogy mi vezérelt a körforgásról szóló eszmefuttatásra, amelyben egymáshoz szólunk. Tudva, hogy a folyamat nem ér véget a megértéssel, hiszen amit átadunk, az örök.

Žitný ostrov Ára: 0,70 €

2015. január 7., 1–2. szám

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

w w w. c s a l lo k o z . c o m „A DAC átvétele jó döntés volt” Türelmet vár a szurkolóktól a hosszú távú munkához 46–47. oldal

Két kisfiú és egy lány DUNASZERDAHELY/GALÁNTA/ KOMÁROM – Régiónk járásközpontjaiban két fiú és egy lány volt az új év első újszülöttje. A galántai Szent Lukács Kórház és Rendelőintézet szülészetén Pavol Ščasný osztályvezető főorvos és Bagoj Irén szülésznő tájékoztatta lapunkat. A szülészeten 2014-ben 1012 szülést vezettek le, összesen 1024 gyermek jött a világra, ebből 561 fiú és 463 lány. A legtöbb születés, száz felett, márciusban, szeptemberben és decemberben volt. Az idén elsőként Daniela Kulichová január 1-jén éjjel 02.00 órakor szülte meg

Jakub nevű kisfiát, 3400 gramm testsúllyal és 49 cm testhosszal. Kérdésünkre, számolt-e a szilveszteri szüléssel, nevetve válaszolta, hogy igen, mert december 31-re volt kiírva. Orvosa pontos volt, hiszen szülési fájásokkal este 7 órakor érkezett a kórházba. Első kisfia, Timotej és az apa már türelmetlenül várják az új családtagot odahaza, Mocsonokon. Dunaszerdahelyen Juraj Schwarcz, a nőgyógyászati és szülészeti osztály vezető főorvosa nem fogadott bennünket örömteli hírrel. A első gyermekét világra hozó somorjai Nagy Klaudia koraszülött kisfiát, Patrikot az érsekújvári kórházba kellett

szállítani, s anyukája is utána ment. Patrik császármetszéssel született reggel hatkor a terhesség 32 hetében, 2265 grammal és 44 cm-el. Az anyuka a szülés előtt hosszabb ideig a kórházban feküdt rizikós terhességgel. Komáromban január 1-jén 19 óra 55 percig kellett várni Simonka megszületésére, aki 3900 grammal és 49 centiméterrel jött a világra. Az elmúlt évben a komáromi kórház szülészetén 819 gyermeket segítettek a világra. Az újszülöttek között 432 fiú és 387 kislány volt, de született öt ikerpár is. Vladislav Kmeť

Vojtík Szimona felvételei

A galántai újszülött, Jakub, édesanyjával, Danielával

● Előfizetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44; e-mail:online.csallokoz@gmail.com ●


2

Csallóköz

Köszöntő > Tudósítás > Játék

Minden jót az új esztendőre Ezek a szavak idén talán nem lesznek olyan kívánságok, amelyeket gyorsan elfelejtünk. Úgy tűnik, ebben az évben az államkassza kicsit teltebb, mint korábban. Ez mutatkozik azon intézkedésekben, amelyek igazi kihívásokra adnak választ, az embereket érintőkre. Ezek továbbra is az alacsony jövedelmek, a megfelelő és jól fizetett munkahely, vagy éppen a saját lakás. Ezek mellett a kitűnő iskolák, működő egészségügy és bíróság. Ezen területek az elmúlt években alapvetően nem kerültek megoldásra, mivel hiányoztak a szükséges források. A válságos 2008-tól az országnak előbb a hitelcsapdából kellett kimásznia. Csökkenteni az éves tartozásokat, megállítani az eladósodottság növekedését, sajnos sokszor a jövőbe való befektetés kárára. Mi ad viszont okot az optimizmusra? Milyen körülmények engedik meg, hogy azt gondoljuk, a 2015-ös esztendő jobb lesz az előzőnél? A legjelentősebb pozitív változások a munkapiacon és az árak szintjén lesz tapasztalható. Az elvezetések reformja és a segélyek melletti fizetés szedése arra motiválja majd az embereket, hogy akár minimálbérért is elmenjenek dolgozni. A szakmai közeg már régóta várta ezt a változást. Egyben növekedhet a munkahelyek száma. Az olcsó kőolaj egyben lehetővé teheti, hogy az idei évben nagy valószínűséggel csökkenjen a gáz, a benzin és a gázolaj ára. Ez segítheti a családi költségvetéseket, a fogyasztói szokásokra is kedvező hatással lehet, így pedig az adókra. A költségvetést az adókerülők elleni intézkedések is töltik, s kezd a költségvetési hiány is háttérbe szorulni. Az igazán fontos téma a regioná-

Keressen 10 eurót!

Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. E heti mondatunk a következő: „A nemesre és az igazra.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: január 12.

lis eltérések csökkentése, a jövedelmi rés és a korrupció enyhítése. A világpolitikában pedig kiemelt szerepet kap az Iszlám Állam visszaszorítása, a terrorizmus megfékezése és az ukrajnai válság megoldása. A 2015-ös év is nagy kihívásokat tartogat az emberiség egészét és a magánéletünket is figyelve.

Tegyünk érte és reménykedjünk, hogy az idei tényleg jobb lesz, mint az előző. Ennek jegyében kívánok Önnek, kedves Olvasónk sikerekben gazdag esztendőt! Vladislav Kmeť főszerkesztő

Iskolai karácsony a községben LÉG – A község alapiskolájában immár hagyomány, hogy a téli szünet első napján az intézmény tanulói és pedagógusai karácsonyi műsorra várják a szülőket, nagyszülőket és érdeklődőket, mellyel ünnepélyesen lezárják az adventi időszakot. Az elmúlt évi rendezvény érdekessége, hogy a jelenlegi és volt diákok mellett meghívást kapott több vendégszereplő is a helyi kultúrházban zajlott ünnepségre. Örömmel jött el ismét a dunaszerdahelyi Cango Team, s tett eleget a meghívásnak Haizok Melinda és Mórocz Marcella énekesek, a helyi Lagúna tánccsoport, valamint Derzsi György, a Komáromi Lovas Színház színész-rendezője is. A nagyszámú közönség kellemes hangulatú karácsonyvárónak lehetett része, mellyel sikerült ünnepet csempészni a szívekbe. (csl)

Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Marketing menedzser – Marketingový manažér: VÁCLAV TAMÁS. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTÍK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 55. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja a WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4 Galanta 924 01, IČO: 45 252 122 és a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Nyomja: NAVI GRAF, s.r.o., Vezekény. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 55. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4 Galanta 924 01, IČO: 45 252 122 a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Tlač: NAVI GRAF, s.r.o., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena a Úradu vlády SR. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz


3

Tudósítás > Hirdetés

2015. január 7. | 1–2. szám

A vadászat valódi titka Az állatokkal és a természettel összhangban KISUDVARNOK – A vadászat nem csupán a lövészetről szól. A tájainkon is egyre népszerűbb szabadidős tevékenységről a helyi vadászszervezet alelnökével, Németh Szilveszterrel és a vadgazdával, Varga Istvánnal beszélgettünk. Előbbi úgy érzi, egy teljesen átlagos vadász, amelyből Szlovákiában csaknem ötvenezer van. A természet nagy barátja, ennek jegyében szereti az évszakok változását figyelni, s a szabad ég alatt mindig adódik munka. Télen az állatokat etetik, tavasszal az etetőket javítják,

de a vadetetésnek egész évben fontos szerepe van, főleg aratás után, amikor hirtelen elfogy az élelem. Az erdőbe pihenésért, feltöltődésért jár, az pedig elszomorítja, hogy néhányan azt gondolják, kedvtelésük csak a gyilkolásról szól. „Igen, vadászként van fegyverem, és el is ejtünk állatokat. A tervek teljesítése során olyan vadakat lövünk ki, amelyek betegek, gyengébbek és nem megfelelőek a további tenyésztésre.” Azt viszont látni kell, hogy állatok nélkül elveszne a vadászat is, pedig egy hosszú történelmet maga mögött tudó közösségről van szó.

Varga István hasonlóan gondolkodik. A természetben ő is megtalálja mindig a szépséget, amelyet védeni

szeretne, hogy soha ne vesszen el. A gazda elárulja, az ő területük 1330 hektár, igyekszenek az állományt folyamatosan feltölteni fácánokkal, nyulakkal, a rókák viszont sokszor közbeszólnak. Éppen ezért az utóbbiak számát igyekszenek csökkenteni. „Örülnék, ha többen volnánk” – teszi hozzá, de azt is megjegyzi, sajnos vannak olyan emberek is, akik az általuk kezelt területeken illegálisan, az éj leple alatt kívánnak vadászni. A végére pedig mutassuk be a helyi vádászegyesületet, amelynek élén Mészáros István áll, az alelnök Németh Szilveszter, Varga István a gazda, Kopfmaler René a pénztáros, Radics Attila a titkár, Bazsó Attila a lövészeti bizottságért felel, Géczi Tamás a kinológiáért. Az ellenőrző bizottság elnöke pedig Ján Kaščák. Vladislav Kmeť

Varga István és Németh Szilárd

Vojtík Szimona felvételei

28.00

15.60

(Cikkünk ismételten jelenik meg az utolsó számunkban történt műszaki hiba miatt.)


4

Tudósítás

Csallóköz

Összehangolt munkájukkal A miniszterelnök karácsonykor meglátogatta őket SOMORJA – Az önkéntes tűzoltók többségének foglalkozása, munkahelye van a mindennapi életben, s családja, amelyről gondoskodik. Ez alól Ürge Lajos, a Somorjai Önkéntes Tűzoltó Testület parancsnoka sem kivétel. Életét szó szerint a polgárok egészsége és tulajdona megvédésének szentelte a tűzesetek és más természeti katasztrófák elől. Nemcsak önkéntes, hanem hivatásos tűzoltó is. „Az önkéntes és hivatásos tűzoltóság iránti vonzalmamat bizonnyal örököltem. Nagyapám, apám, testvérem, sőt még az apósom is tűzoltó volt. A zsolnai tűzoltó szakiskolában tanultam tűzoltótechnika-szerelőnek. Dunaszerdahelyen kezdtem a hivatásos tűzoltóságon. Amint lehetett, áthelyeztettem magam Somorjára. Máig itt dolgozom mint profi tűzoltó, 16 éves koromtól vagyok önkéntes” – kezdi ismertetni életpályáját. A somorjai önkéntes tűzoltóság története 1873-ban kezdődött el.

Ma közel száztagú a testület. Évtizedek óta az ország legjobbjai között vannak. Mi a siker titka? „Minden az embereken múlik. Örülök, hogy tagja lehetek. Túlzás nélkül mondhatom, hogy ez a második családom. Küldetésünket az „Istennek dicsőség, egymásnak segítség” jelszó fejezi ki a legjobban. Főleg a beavatkozásra

Robert Fico meglátogatta az önkéntes lánglovagokat

és technikai segítségre, tűzmegelőzési tevékenységre és nevelésre, szakmai felkészülésre, tűzoltóversenyekre, a gyermekek és fiatalok nevelésére, a települési önkormányzatokkal és jogi személyekkel való együttműködésre, a lakosság polgárvédelmére, közhasznú és kulturális munkára, valamint a tűzvédelmi

hagyaték ápolására helyezzük a hangsúlyt. Büszke vagyok a gyermekprojektünkre, amelynek keretében saját készítésű, működő, kicsinyített modelleken gyakorolhatják a tűzoltást. A régi tűzoltóeszközöket és technikát két kiállításon mutattuk be. Büszkeségünk továbbá a tűzoltózenekar, amely 2015-ben ünnepli fennállásának 140. évfordulóját” – válaszolja a parancsnok. A somorjai tűzoltók tevékenységét nagyra becsüli Robert Fico miniszterelnök és Robert Kaliňák belügyminiszter is, akik karácsonykor tették tiszteletüket náluk. A belügyminiszter régi ismerősük, a miniszterelnök először járt itt. A tűzoltószertár udvarán a tűzoltóvezetők, Bárdos Gábor polgármester és a fúvószenekar fogadta őket. Nem hiányoztak a gyermektűzoltók sem. Bemutatták neki a ritkaságszámba menő, elektromos meghajtású kis tűzoltóautójukat. Rober Fico el volt ragadtatva, és megjegyezte, ez követendő példa az ország tűzoltótestületeinek. Ürge La-

Képek az önkéntes tűzoltó testület archívumából, valamint Vojtík Szimona felvételei (2)


2015. január 7. | 1–2. szám

5

Tudósítás

segítenek a bajban jost novemberben megválasztották Somorján városi képviselőnek. Korábban évekig a szakbizottságokban dolgozott. Mi motiválta, hogy elinduljon a választáson? „Bár elfoglalt ember vagyok, úgy gondoltam, hogy a tűzvédelem ügyét, de más igényeket is így jobban tudok képviselni. Főleg a parkolási problémák megoldásához szeretnék hozzájárulni. A lakótelepi parkolóhelyek besűrítik a teret, a lakótömböket a tűzoltótechnikával számos esetben meg sem tudjuk közelíteni, ami tűzvédelmi szempontból veszélyes. Erre megoldást kell találni.” Mit vár, mit kíván az új esztendőtől? „Legfőképpen azt, hogy több időt tölthessek a családommal. Tudom, megvalósíthatatlannak tűnik, főleg, hogy városi képviselői is lettem. Úgy gondolom azonban, jobb időbeosztással képes leszek rá. Szeretnénk harmadszor is megrendezni a régi tűzvédelmi eszközök kiállítását. Az idén bemutatnánk a történelmi tűzoltóautókat is, de a kikölcsönzésük és szállításuk sok pénzbe kerül. Ezért a napokban elkészítünk egy projektet, amellyel megpályázzuk az EU-s támogatást.” Vladislav Kmeť

Családi körben éli öreg napjait A szerző felvétele

NAGYMEGYER – A városban régi hagyomány, hogy a polgármester személyesen gratulál a 90 évesnél idősebbeknek születésnapjuk alkalmából. A hagyományt folytatta Lojkovič Sámuel, újonnan megválasztott polgármester is, aki az óév végén fejezte ki jókívánságát a december 21-én 90. életévét betöltött Győri Etelnek. Etel asszony Csicsón született, ott is élt, majd két évvel ezelőtt lánya, Teodóra magához vette édesanyját és annak második férjét, aki azonban nem sokkal később elhunyt. Az első urát fiatalon elveszítette, három gyermekét, Teodórát, Gáspárt és Alfrédot egyedül nevelte fel. Nehéz sorsa volt, de soha nem panaszkodott. Gazdag pozsonyi családoknál szolgált, később a helyi óvoda takarítónője, majd a mozi jegyszedője volt. Az 1965-ös nagy dunai árvíz után maga hozta helyre a megrongált házacskát. Miután ismét férjhez ment, második urával új házat építettek. Lánya szerint szigorú, de jóságos anya volt. Örül, hogy velük él. Nemrég rájuk ijesztett, mert megromlott az egészsége, de hála istennek, már jobban van. Nyolc unokája és tizenkét dédunokája van. Kijárni már nem bír, jobbára pihenget, fekszik, elüldögél. De nem kesereg, alázattal éldegél. Vladislav Kmeť


6

Tudósítás > Köszöntő

Csallóköz

A rászorulókat is felvidították Az ünnepek színes programja a diákokkal DUNASZERDAHELY – A Szabó Gyula 21 Szakközépiskola diákjai az elmúlt évhez hasonlóan advent utolsó hetében látogatást tettek két szociális otthonba. A IV. C osztály tanulói ellátogattak az Izsappusztán működő Szociális Szolgáltatások Házába, ahol fogyatékos, szociálisan hátrányos helyzetű férfiak laknak. A diákok karácsonyi műsorral lepték meg az ottlakókat, akik szintén ajándékkal készültek, egy táncos, zenés produkcióval. Ezt követően a diákok megtekintették az intézetet, valamint bepillantást nyerhettek az ottlakók mindennap-

jaiba, bekapcsolódva a foglalkozásokba. A III. C osztály diákjai meglátogatták a medvei szociális otthon lakóit, megajándékozva őket zenésverses karácsonyi műsorral, valamint ajándékokkal. Az iskola összes diákja pedig együtt ünnepelt a dunaszerdahelyi városi művelődési központban. Megtekintették a diákok által készített karácsonyi műsort, majd az iskola tanára, Klőr Levente, az Ajándékozz egy mosolyt Tibikének gyűjtés szervezője, átadta az összegyűlt 340 eurót Tibikének és családjának. (l) Archív és Mészáros Angelika felvétele

Az első világégésre emlékeztek LÉG – Az óév utolsó napjaiban emlékeztek meg a községben az I. világháború kitörésének 100. évfordulójáról. A rendezvény, melyet a helyi AMICITIA Légi Baráti Társulás, a helyi alapiskola igazgatósága támogatott, két helyszínen zajlott, Mire a falevelek lehullanak címmel.

Újévi köszöntés Először is köszönetet szeretnék mondani településünk minden választópolgárának a helyhatósági választásokon való részvételért, és szeretném megköszönni a bizalmat azoknak, akik szavazatukkal hozzájárultak ahhoz, hogy az önkormányzat minden itt élő javára az újévben megkezdheti munkáját! Elsősorban polgármester vagyok, akinek a közösség szolgálata fontos. Megválasztottak, és felelősséggel tartozom nemcsak azoknak és azokért, akik annak idején rám szavaztak, hanem azoknak és

azokért is, akik nem. Igyekszem értük dolgozni, nem ellenük: nem erőltetni saját elképzeléseimet, hanem konszenzus alapján közös elképzelések megvalósításán fáradozni, valamennyiünk érdekében. Ennek szellemében fogok az elkövetkezendő év terveinek megvalósulása felett is őrködni. Végezetül pedig kívánok áldott, békés, egészségben, szeretetben, sikerekben és szerencsében gazdag boldog új esztendőt. László Gábor, Nagymad polgármestere

Elsőként a katolikus templom mellett álló világháborús emlékmű előtt beszédet mondott Horváth László, a somorjai Madách Imre Gimnázium történelem szakos tanára, majd a résztvevők megkoszorúzták a háború helyi áldozatainak emlékékére emelt szobrot. Ezt követően az érdeklődők a helyi alapiskolában meghallgathatták a tanár vetítéssel egybekötött előadását az első világháború egyik legnagyobb csallóközi koncentrációs táborának, a somorjainak a létrejöttéről, működéséről és a rabok életéről. Csiba Lídia


2015. január 7. | 1–2. szám

Pénzvilág Rajkovics Péter rovata

A jelenlegi kormány már hatalomra jutása után meghirdette harcát a gazdasági kiskapuk leküzdésével szemben. Ennek jegyében az egyé-

7

Jegyzet > Tudósítás

Lakásügyek nehezebben ni vállalkozók számára olyan körülményeket teremtett, melyekkel azok nem bújhattak ki a járulékok és az adók fizetése alól. Közben pedig mindenki rájött, az egész rendszer egyetlen szempontból hasznos. Az ország költségvetésébe több pénz juthat rövidebb távon, de a vállalkozók és az alacsonyabb jövedelemből élők lehetőségei beszűkültek. Ma ugyanis egyre világosabb, hogy a szabályozó intézkedések csak a kevesebb belső információval rendelkező, a kreatív számlázási megoldásokat nem ismerő gazdasági személyek ellen hatnak. Az elmúlt hetekben azt is megtudtuk, a lakás-előtakarékosság szintjén

is rosszabbodik a helyzet. A három intézmény valamelyikében pénzüket gyűjtőknek ugyanis idén 1207,09 eurót kell éves szinten megtakarítaniuk, hogy megkapják a 66,39 eurós állami támogatás teljes összegét. Mindez azt jelenti, hogy a két évvel korábbihoz képest a duplájára növekszik az összeg. A pénzügyi elemzők persze leszögezik, hogy még így is ez a legnyereségesebb megtakarítási lehetőség, de azt sem felejtik el kiemelni, a lakáspénztárak előnyben vannak más pénzügyi intézményekkel szemben. Mi pedig hozzátesszük, ismét csak kiderült, hogy azok vannak kedvezményezett helyzetben, akik

magasabb jövedelemmel rendelkeznek, hiszen számukra jóval könnyebb havi szinten száz eurót megtakarítani, miközben talán éppen más társadalmi rétegnek volna nagyobb szüksége a segítségre. Mindegy is, hiszen aki ért kicsit a takarékoskodás eme formájához, annak világos, hogy az ilyen pénzügyi megoldásokat sok esetben nem a lakást építők használják ki, hanem azon kockázatot kerülő, magasabb jövedelemmel rendelkezők, akik a hatodik év után éppen egy autót szeretnének vásárolni megfelelően alacsony kamatlábbal, miközben alaptőkével is rendelkeznek.

Hittel teli világ a gospel szárnyain

A szerző felvételei

DUNASZERDAHELY – Az amerikai templomok mélyen spirituális hangulatát hozta el ismét városunkba egy igazán különleges produkció az elóKONCERT iroda szervezésében, több más helyszín mellett december 16-án este, a helyi református templomba. A The Golden Voice of Gospel afroamerikai énekesei több hónapos turné keretében járták a világot, hogy hangszeres és tradicionális kórustémákon keresztül bemutassák a gospel szépséges és hittel teli világát. A formációt megálmodó Dwight Robson baptista tiszteletes a gospel műfaj legjobb amerikai képviselőit hívta meg együttesébe. A zene iránti alázata és a közössége iránti önzetlen elkötelezettségének köszönhetően az emberek az éneklő lelkészként emlegették. Robsonhoz a gospel mellett, a pop és a színház világa is közel került. Az It’s a Raining Men című világslágert is előadó Weather Girls vokalistájaként dolgozott, de fel-

lépett Michael Jacksonnal és Mariah Carey-vel is. Az Oroszlánkirály musical kóruszenei vezetője, a berlini Gospel Award zenei rendezője is volt. A The Golden Voice of Gospel formációt valódi, hús-vér muzsikusok és fantasztikus énekesek alkotják. A változatos repertoárban az ütős hangszerek, a zongora és a basszus egyenlő szerepet kapnak, ami felhőtlen jókedvet kölcsönöz az előadásnak. Az együttes szlovákiai koncertkörútját az elóKoncert műsorszervező iroda szervezte. Erről és magáról az intézményről annak vezetőjével, Török Adriennel beszélgettünk. ,,Az elóKoncert 1990 óta létezik, és azóta nagyon sok mindent csináltunk. Én magyar–szlovák szakos tanár volnék, férjem pedig kutatómérnök. Eredeti szakmánktól nagyon eltértünk, pályafutásunk alatt több nemzetközi rockfesztivált szerveztünk, dolgoztunk a Black Sabbath-tal, Suzanne Vegával, Vanessa Mae-jel, turnéztunk az Alphaville-lel, 1992-ben

Iron Maidennel, de Bryan Adamsszel is. Legfontosabb feladatunknak viszont azt tartottuk, hogy magyar előadókat, zenekarokat hozzunk főleg a Csallóközbe, de Szlovákia bármely területére. A gospel mint műfaj 1992-ben talált meg minket, a The Golden Voice of Gospel együttesnek pedig 14 éve szervezzük fellépését advent időszakában Szlovákia nagyvárosaiban. Idén voltunk Rozsnyón, Losoncon, Hetényben, Pozsonyban, és természetesen Dunaszerdahelyen. A gospel jelentése evangélium, jó hír, öröm. A közönség nagyon személyes és páratlan élménnyel lesz gazdagabb: a jól ismert gospel dalok a déli spiritualitás felemelő tradicionális világába kalauzolják a nézőket. Végszóként idézném Robson tiszteletest, aki a koncert esszenciáját a következőképpen foglalta össze: „Az előadás inspiráló és lebilincselő, amely mindig az életet és a vallást hirdeti” – fejezte be Adrienn. Dömötör Zsuzsa


8

Csallóköz

Interjú

A térségnek együtt van esélye „A kormány gazdaságpolitikája ad-hoc jellegűnek tekinthető” Az éppen induló év számtalan gazdasági kihívást rejt magában, mert ugyan választások nem lesznek, de minden politikai csoport igyekszik jó pontokat szerezni a következő parlamenti választások előtt. A pénztárcáinkat érintő kérdésekről Antalík Imrével, a Selye János Egyetem tanárával, közgazdasági szakemberrel beszélgettünk. Várhatóak a 2015-ös évben nagyobb átalakulások a szlovák gazdaságban? – A külső környezetben bekövetkező változások egyre gyorsabban követik egymást, s ezek jelentősen befolyásolják gazdaságunkat, mely eredményei továbbra is főképp Németország és a hozzájuk kapcsolódó országok, s főképp az autóipar teljesítményétől függnek. Ugyanakkor a gazdasági és politikai kérdések egyre szorosabb összefonódása is érzékelhető, ha lesz is változás, akkor úgy vélem, hogy az külső környezetben bekövetkező átalakulásokra történő reakcióként gyűrűzik be, s ebből fakadhat. Az EU problémái még továbbra sem megoldottak, háborús konfliktushelyzet van a szomszéd országban, az olajár csökkenése pedig deflációs veszélyeket rejthet magában – csak néhány tényező a sok közül, melyek hatással lehetnek ránk is. Belső viszonylatban jelentős struktúraváltás, koncepcióváltás, hangsúlyváltás szándéka nem mutatkozik sem regionális, sem ágazati viszonylatban, s a vállalkozói környezet minősége sincs javulóban. Miként befolyásolhatja a gazdaságpolitikát, hogy idén nem várható választás? – 2015-ben ugyan nem várható választás, de 2016-ban parlamenti választásokra kerül majd sor, így 2015 a kormányzópárt szempontjából az utolsó év lesz, hogy olyan intézkedéseket hozzon, melyekkel eloszlathatja választói kételyeket, hogy ez az „irány már nem helyes”, s ebből fakadóan több „populista” jelleggel bíró intézkedést is láthatunk majd. Mit gondol, a vállalkozói szektorban érezhetőek lesznek a kormány intézkedései a kft.-k szintjén? – A vállalkozói szektorban az ún. adólicenc megfizetésének kötele-

Archív felvétel

zettsége okozott már az idei évben „felfordulást”. Ez az eszköz felgyorsítja ugyan az alvó kft-k megszűnését, de a legkisebb vállalkozásokra egy újabb teherként nehezedik majd. Továbbá januártól érkeztek volna az egy euró alaptőkével is alapítható kft-k, amelyek gyakorlati működése és haszna elég zavarosnak ítélhető, s a már működő vállalkozások mindennapjait is megnehezítették volna a kapcsolódó változások, szerencsére azonban a kormánypárt képviselői hiányoztak a parlamentből, s nem jött össze a kellő mennyiségű szavazat. A munkanélküliség az előző években lassan csökkent. Folytatódhat, erősödhet ez a jelenség? – A regisztrált, rendelkezésre álló álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez mérten csökkent, ez tény. Kevésbé pozitív viszont, hogy a már több éve tartósan munkanélküliek száma tovább növekedett. Szintén nagy gondot okozhat a jövőben az elvándorlás, amely szintén jellemzi munkaerőpiacunkat, főleg a fiatalok közt jelentős, s becslések szerint egyre több, már nagyságrendileg 300 ezer szlovákiai állampolgár dolgozik külföldön. E tényeknek a fényében kijelenthe-

tő, hogy a munkaerő-piaci helyzet korántsem rózsás. Dél-Szlovákia szintjén érezteti hatását a csökkenés? – Dél-Szlovákiával kapcsolatosan az eddigi évek értékeléseihez hasonlóan továbbra sem számolhatunk be nagymértékű pozitív változásról, továbbra is itt találhatóak a legmagasabb regisztrált munkanélküliséget kimutató járások, s amennyiben a 2014 októberi adatokat a 2013-as októberiekhez hasonlítjuk, akkor éves viszonylatban mintegy 6200 gazdaságilag aktív személlyel volt kevesebb a magyarok által is nagymértékben lakott 16 járásban, a regisztrált álláskeresők száma pedig 8300 fővel csökkent. Összességében véve a szlovákiai átlagnál jóval magasabb a térség átlagos munkanélkülisége (17%) mint a fennmaradó térség átlagos munkanélkülisége (12,7%). Továbbra is fennáll ugyanakkor a nyugat-keleti lejtő, s a helyzet további javulását előidéző koncepció nem igazán látszik. Mennyire indulnak be az EU-s projektek az idén? – Az, hogy a pályázati kiírások mihamarabb megjelenjenek, abból a szempontból is fontos, mivel

a benyújtás, elbírálás és megvalósítás és főképp az eredmények még időben ettől is távolabb vannak. A fontos az, hogy felkészüljünk erre az időszakra, főképp képzések révén, mert szakemberek kellenek, akik a projekteket meg tudják pályázni, el tudják nyerni, meg tudják valósítani és le is tudják adminisztrálni. Ez egy lehetőség a térségünk számára, növekedést serkentő, későbbiekben is hozzáadott értéket generáló forrásokat kell nyernünk. A kiírásokkal kapcsolatban egyelőre semmi konkrétumot nem tudni, Lelkes Gábor pályázati menedzser barátom elmondása alapján jó eséllyel talán tavasszal várható fejlemény e téren. Tavaly elkészült a Baross Gábor Terv. Lát esélyt, hogy ennek megvalósítása elkezdődjön? – A Baross Gábor Terv azon részeinek megvalósulására látok egyelőre elsősorban esélyt, melyek csak a magyar közösségen múlnak. A terv megvalósulása több területen már folyamatban van, ilyenek például a határtérség szorosabb gazdasági integrációját elősegítő programok (vállalkozásokat segítő intézményrendszer), vagy az infra struktúra-fejlesztés lépései, (ilyenek a határátkelőhelyek). A magyar–szlovák gazdasági kapcsolatok fellendülőben vannak. Milyen látványos eredményei lehetnek ennek a mindennapokban? – A normális az, ha a kárpát-medencei gazdasági térben gondolkodunk, hiszen a gazdaságtörténet közös, a tényezőáramlás iránya a 20. században változott kelet-nyugativá, addig az észak-déli irány volt a jellemző a térségre. Az együttműködés a határok szabad átjárhatóságával ismét lehetővé vált, s a legnagyobb lehetőség a határtérségek szorosabb integrációjában rejlik. Itt a tényezőáramlás, s az együttműködés feltételei adottak egyes ágazatokban. Ilyenek például az autóipar vagy az idegenforgalom, de akár a mezőgazdaságra épülő feldolgozóipar is. Más kapcsolódó területekről sem szabad azonban elfeledkezni, s ide tartozik a gazdasági tevékenységeket támogató területek párhuzamos, közös fejlesztése, mint az oktatás és a kutatás – fejlesztés – innováció, melyek a jövőnk megalapozói, e te-


rületeken is szükség van együttműködésre. A globális versenyben együtt nagyobb az esély a térség számára megélhetést biztosító tevékenységcsoportok fejlesztésére, kulcsszerepet kaphat a tudásmegosztás, tapasztalatcsere rendszereinek kidolgozása is. Mit javasolna azoknak, akik megtakarításaik befektetésén gondolkodnak? – Elnézve a grafikonokat, a világ vezető tőzsdéi az utolsó három évben 40–60%-os emelkedésen vannak túl, ez már fokozott óvatossá-

9

Interjú > Tudósítás

2015. január 7. | 1–2. szám

got igényel. Azok is figyeljenek, akiknek pénze befektetési alapoknál van (értve ez alatt a nyugdíjpénztári megtakarításokat vagy életbiztosítással összekötött befektetéseket is). A világban ugyanakkor a nemzeti fizetőeszközök gyengítésére való törekvés figyelhető meg a vezető országok részéről, ami egyrészt az exportlehetőségek kiszélesítésének és a defláció elkerülésének céljával történik, ezt a devizapiacon kereskedőknek nem árt szem előtt tartani. Egyesek számára ugyanakkor ér-

dekes lehet a termőföldbe való befektetés is. Mennyire látja működőképesnek a kormány gazdaságpolitikáját? – A kormány gazdaságpolitikája ad-hoc jellegű, esetileg és kiragadva tartalmaz pozitívnak is ítélhető elemeket, azonban jellemzően reaktív és koncepciótlannak tekinthető. Túl sok a változás és kiszámíthatatlan a környezet, ami nehézkessé teszi az új beruházások tervezését, plusz kockázatot jelent, a bizonytalanság csökkentésére,

de egyben a verseny erősítésére kellene inkább törekedni (például az állami kiadások felhasználási hatékonyságának növelésénél). Sok egyéb, kapcsolódó nyomás is nehezedik a gazdaságra, ilyenek a demográfiai, valamint egyéb szociális kérdések is, melyek hosszú távú stratégiát kívánnak, ezek nem igazán látszanak körvonalazódni. Köszönöm a kérdéseket, sikerekben, egészségben, de legfőképp boldog pillanatokban gazdag 2015ös évet kívánok az olvasóknak! Rajkovics Péter

Nótaest a szeretet jegyében Amikor a magányosak is közösségben érezhetik a legcsodálatosabb érzést NAGYMAD – Advent utolsó hétvégéjén, december 20-án a községben az immár hagyományossá vált „Szeressük egymást gyerekek” címmel karácsonyváró nótaest szórakoztatta a közönséget. A rendezvény szervezését évekkel ezelőtt azzal a céllal indították útjára, hogy a magányosan élő emberek is érezhessék, nincsenek egyedül. A rendezvényt Fazekas István verses köszöntője nyitotta, majd Lőrincz Roland csodálatos karácsonyi dalával hatotta meg a jelenlévőket. A község polgármestere, László Gábor ünnepi beszédében felelevenítette gyermekkora karácsonyának hangulatát. „Mikor felidézem a régi karácsonyokat, rájövök, hogy kis apróságok – nem nagy csodák – adják a legbensőségesebb boldogságot.” Ünnepi köszöntőjét Ron Cristian idézetével fejezte be: „Higgy a szívedben és saját jó-

ságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni. Higgy a csodában, mert teli van vele az élet. De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai.” László Gábor köszöntője után felcsendült a rendezvény címadó dala, Seress Rezső szerzeménye, a „Szeressük egymást gyerekek”, amit a színpadra lépő nótaénekesek a polgármesterrel közösen adtak elő. A műsorban fellépő előadók: Horváth Beáta, Méhes Judit, Olgyai Éva, Vígh Valéria, Fazekas István, Lőrincz Roland és Matus Ernő nótacsokraikkal emelték az ünnep fényét. A közönség együtt nótázott Mezei Ernővel és zenekarával, valamint a nótaénekesekkel. Lőrincz Tamás

A szerző felvételei


10

Žitný ostrov

Spravodajstvo

Tradičná výstava poštových holubov Kedysi posielanie a odovzdávanie správ, dnes na súťaže LEHNICE – Súbežne s Vianočnými trhmi prebiehala v obci výstava poštových holubov, ktorá zorganizovala miestna ZO chovateľov poštových holubov spoločne s OZ rovnakého zamerania v Bratislave. Zišlo sa tu celkovo 87 chovateľov, ktorí vystavili 132 exemplárov týchto obdivuhodných vtákov. Vyhod-

nocovali sa výsledky letov poštových holubov v štyroch rozdielnych kategóriách. Z 23 cien si rekordných – až desať – prevzal absolútny víťaz Michal Gajdúšek zo Šenkvíc, majster v oblasti chovu tak mladých, ako aj starých holubov. Vďaka sponzorom nechýbala na podujatí ani tradičná tombola s veľmi užitočnými cenami pre „holubárov“.

Oslovili sme Imreho Janáka z Lehníc, dlhoročného chovateľa a usporiadateľa v jednej osobe, aby nám čo-to prezradil o súťažnej poštových holuboch: „Služby týchto vtákov sa kedysi úspešne využívali na posielanie a odovzdávanie správ, dnes sa poštové holuby chovajú viac-menej za účelom súťaží. Súťažné kusy musia byť registrované v oblastnom združení choPoštový holub je skutočne obdivuhodným stvorením

V Lehniciach sa zišli chovatelia poštových holubov

Foto: autorka

vateľov poštových holubov, prináležiacom miestnej oblasti chovateľa. Zároveň dostávajú registračné krúžky a v období tri a pol až štyroch mesiacov sú pripravené na súťažné lety.“ Zaujímalo nás aj to, ako sa súťažné lety poštových holubov uskutočňujú: „Súťaží sa v štyroch vzdialenostných kategóriách: krátka (180280 km), stredná (280 – 450 km), dlhá (450-700 km) a super dlhá – nad 700 km. Tie naše lietajú hlavne z Českej republiky, z Veľkého Meziříčí, Kolína, Jihlavy, Kladna a Chebu. Holuby sa zozbierajú od chovateľov,

odvezú do spomenutých oblastí a pod prísnou evidenciou stopiek a dohľadom sa vypúšťajú, aby sa vrátili do svojich domovov, kde ich netrpezlivo čaká chovateľ, ktorého úlohou je zaevidovať presný čas návratu svojho poštového šampióna.“ Samozrejme, počas týchto vzdialenostných letov chovatelia evidujú 4 až 5-percentné straty jedincov, na ktorých číhajú počas dlhého letu rôzne nástrahy – či už zo strany dravcov, ale bohužiaľ aj človeka, lebo holub musí v priebehu náročného letu aj zosadnúť a odpočinúť si. (dömötörová)

Od Vianoc cez Silvestra do Nového roka

Foto: Zuzana Dömötörová Ohňostroj a silvestrovská polnoc sú synonymami

Väčšina z nás si Štedrý večer bez kapra predstaviť ani nevie

Foto: Ľubo Banič


11

Spravodajstvo

7. január 2014 | číslo 1–2

Po Novom roku opäť raz v Ekoparku Jednoznačným cieľom je uchovať a zveľaďovať súčasný stav VEĽKÉ ÚĽANY – Rok 2014 je neodškriepiteľne za nami a nás cesta opäť raz zaviedla do „Ekoparku“, ktorý vznikol obnovou starého koryta toku Čiernej vody. Kedysi zanedbané miesto je dnes centrom oddychu s celoročnou pôsobnosťou a fungujúcou reštauráciou. V areáli nás privítala nás naša stará známa laň Fani, ktorá sa popása-

ošetrovateľov vystrábila z vnútorných zranení, a dnes už sa teší dobrému zdraviu – behá a raduje sa zo života. Neobišli sme ani diviakov, ktorí si za každú cenu vyžadovali našu pozornosť. No a papagáje i ďalšie exotické vtáky veselo poletovali a radovali sa z hrejúceho slniečka. Morky, husi a sliepočky „liliputky“ pobehovali po svojom výbehu a divé kačky

Divé kačky si v mraze užívali zimné slnko

čou nám prezradil aj čo-to o nových plánoch, o chystanom rozvoji Ekoparku, zvyšovaní stavov zveri i sústavne zvyšovanej starostlivosti o fauny a flóru. „Snažíme sa robiť maximum pre spokojnosť našich

návštevníkov. Jednoznačne je našim cieľom uchovať a zveľaďovať súčasný stav pre súčasnú aj budúce generácie“, povedal nám na záver našej návštevy. Zuzana Dömötörová

Srnka Elza sa na Čiernej vode vystrábila z ťažkých zranení

la v spoločnosti stáda muflónov. „Šéf“ Karol Lakatos nám predstavil prírastok – srnku Elzu, ktorú na Čiernu Vodu priviezol ranenú z Mestských lesov v Banskej Bystrici, s ktorými má Ekopark dlhoročnú, úspešnú spoluprácu. Plachá srnka sa v novom domove pod starostlivosťou

si vo vode vyhliadli voľné miesta ktoré nezamrzli a veselo plávali medzi zamrznutými kryhami ľadu. Po prechádzke v štípajúcom mraze sme sa zastavili v reštaurácii, kde nás Karol Lakatoš, ktorý vdýchol tomuto čarovnému miestu život, pohostil novoročnou kapustnicou. Medzi re-

Diviaky boli na nás rovnako zvedavé ako my na nich

Foto: autorka

Vianočná latka končila opäť novými rekordmi DUNAJSKÁ STREDA – Už 21. ročník „Vianočnej latky“, teda súťaže v skoku do výšky, zorganizovalo Gymnázium L. Dúbravu. Na tomto, doposiaľ ostatnom ročníku usporiadatelia privítali účastníkov z troch základných a troch stredných škôl z Dunajskej Stredy. Ako sme sa dozvedeli od hlavného organizátora a „krstného otca“ Vianočnej latky Viktora Németha, o túto nevšednú súťaž je v meste z roka na rok čoraz väčší záujem. Predvlaňajší rekord (82 súťažiacich) bol v decembri 2014 výrazne prekonaný – nad latkou sa vznášalo až 98 mladých atlétov! A rovnako sa to týka i rekordu podujatia:

Traja najlepší v kategórii najstarších – Marco Mravec, Gábor Antal a Adam Sedláček Foto: archív Gymnázia L. Dúbravu

ten nový výkonom 179 centimetrov už drží Gábor Antal, študent súkromného gymnázia. Pochopiteľne, najlepší traja v každej zo šiestich kategórií si okrem diplomov odniesli aj medaily a vecné ceny. Víťazi jednotlivých kategórií: Mladšie žiačky: Nikol Pokorná – 125 cm (Gymnázium L. Dúbravu) Mladší žiaci: Tomáš Takács – 130 cm (Gymnázium L. Dúbravu) Staršie žiačky: Vivien Nagy – 135 cm (ZŠ Zoltána Kodálya) Starší žiaci: Ádám Somogyi – 150 cm (ZŠ Zoltána Kodálya) Študentky: Lilla Lelkes – 135 cm (Gymnázium Á. Vámbéryho) Študenti: Gábor Antal – 179 cm (súkromné gymnázium) (VN)


12

Žitný ostrov

Spravodajstvo

Prednáška s protidrogovou tematikou Krokodíl je podobný heroínu, od prvej dávky silne návykový GABČÍKOVO – Prevencia kriminality a vzniku závislostí dnes ťahá „za kratší koniec“. V prípade, že z dennodennej reklamy, vysielanej v centrálnych médiách s výzvou „Zober loptu a nie drogu!“, si myslíte niečo iné, ste na omyle. Žiaľ je pravdou, že keď má mladý človek v ruke loptu to ešte nezaručuje, že tou druhou si nedá aj niečo iné. Veľmi výpovedným dôkazom sú kroniky „kriminálky“ z oblasti športu... Čierna diera po aktivitách, financovaných z Protidrogového fondu (už dávnejšie zrušeného), keď sa ročne v Dunajskostredskom okrese konalo aj viac ako desať cyklických projektov zameraných na vzdelávanie detí, mládeže i učiteľov (a dokonca aj rodičov), nie je dodnes zaplnená. O to vyššiu hodnotu majú školenia a prednášky, ktoré realizuje Okresné riaditeľstvo polície v Dunajskej Strede, menovite už veľmi populárna preventistka Sabina Baloghová. Počas roka sa tieto akcie cyklicky organizujú v spolupráci so Žitnoostrovským osvetovým stredi-

skom – z tejto strany ich má „pod palcom“ metodička Gabriela Borosová. Spoločne oslovujú základné a stredné školy okresu, ale iniciujú aj veľmi potrebné stretnutia s naši-

živote obklopujú. Jedno z posledných vlaňajších školení sa uskutočnilo začiatkom decembra vlaňajšieho roka na Základnej školy s vyučovacím jazykom maďarským

Na prednáške v Gabčíkove sa zúčastnilo približne 60 detí

mi seniormi v Kluboch dôchodcov. Ich účastníci dostávajú potrebné informácie – samozrejme, veku primeraným spôsobom – o ohrozeniach, ktoré ich v bežnom

Foto: archív

László Amadea v Gabčíkove. Prednáška bola spojená aj s premietaním filmu (ktorý je dvojjazyčný) s tematikou vzniku závislosti a problematiky ponuky drogových látok v sú-

časnosti. Treba zdôrazniť, že situácia je oveľa horšia ako zhruba pred desiatimi rokmi. Na „trhu“ je nesmierne pestrá ponuka syntetických drog v rôznom vábivom balení, ktoré vyvolávajú nezvratné škody na ľudskom organizme, a to hneď po prvom užití. Na školení sa zúčastnili žiaci VII. a VIII. ročníka, spolu viac ako 60 detí. Osobitne zaujímavá bola voľná diskusia, v rámci ktorej účastníci využili možnosť pýtať sa na rôzne trestnoprávne dopady, ale aj na nové druhy omamných látok, ako je napríklad „krokodíl“. Ide totiž o syntetickú látku účinkami podobnú heroínu, a už od prvej dávky je silne návyková. Prezývku „krokodíl“ dostala z dôvodu, že obsahuje jedy a chemikálie, po užití ktorých pokožka človeka odumiera a začne sa šúpať. Mäkké tkanivá onedlho začnú odpadávaž a končatiny sa obnažujú až na kosť – na záchranu života je častokrát potrebná amputácia. Odborná informovanosť je preto veľmi potrebná. A to pre všetky vekové kategórie. (svetlovská)

Piesne, tanečné vystúpenia, humorné scénky... DUNAJSKÁ STREDA – Ešte v prvej polovici vlaňajšieho decembra sa na pôde Základnej umeleckej školy uskutočnila Rodičovská akadémia. Študenti Gymnázia Ladislava Dúbravu – od prímy a 1. A až po oktávu a 4. A – spríjemnili

rodičom predvianočný utorkový večer približne dvojhodinovým programom. Ako prvý začínal spevácky krúžok, ktorý sa predviedol najznámejšou vianočnou piesňou „Tichá noc, svätá noc“, spievanou až v šiestich jazykoch. Ale

Pri vystúpeniach svojich ratolestí mali rodičia aj slzy v očiach

Foto: archív Gymnázia L. Dúbravu

aj všetci ďalší vystupujúci potešili svojich blízkych pre túto školu nielen už tradične príznačnou, vynikajúcou interpretáciou krásnych piesní, no i veľmi pôsobivými choreografiami tancov. Veľkú zásluhu na úspešnej realizácii sviatočného podujatia, o ktorom je reč, mali nielen starší študenti, ale aj primáni, ktorí sa na tento program dlhodobo pripravovali. Rodičia sa mohli pobaviť na humorných scénkach, a pri nádherných pesničkách mali už určite aj slzy v očiach, no a počas slávnostného večera nechýbali ani tradičné slovenské ľudové tance a básničky. Treba dodať, že skutočne veľa žiakov školy dokázalo na vysokej úrovni odprezentovať svoj hudobný talent – mohli sme si vypočuť hru na hudobné nástroje od klavíra až po bubny. Tanečné vystúpenie mali viaceré triedy, a medzi nimi aj maturanti z oktávy, ktorí si takýmto spôsobom tak trochu zaspomínali na svoju stužkovú. Na záver si prítomní vypočuli vychádzajúce hudobné „stars“, ktoré vystúpili pod menom „Rock Machine“. Veľa pedagógov školy pracovalo na tom, aby sa tento program mohol realizovať. Patrí im za to veľká vďaka, a rovnako aj všetkým žiakom, ktorí na ňom nejakým spôsobom participovali. Melinda Csibová


13

Spravodajstvo

7. január 2014 | číslo 1–2

Zabíjačka, kapustnica, krst, obrady Dramatický krúžok vznikol v meste už pred desiatimi rokmi KOMÁRNO – Najprv urobili zabíjačku, aby mohli pohostiť takmer tisícku pozvaných hostí pravou Vianočnou kapustnicou. Dramatický krúžok a „Rebeli“ nenacvičujú programy len v divadelnej sále – aby si uctili svojich divákov dokazujú, že im nie je cudzia ani práca okolo tradičnej zabíjačky, a dokážu navariť aj skvelú kapustnicu. Dramatický krúžok vznikol v Komárne pred desiatimi rokmi – v tom čase mal štrnásť členov. Dnes sa už rozrástol na viac ako 120-členný súbor, ktorý má i svoju folklórnu súčasť. Táto na Slovensku vystupuje

pod názvom „Slovenskí rebeli“, v zahraničí ich poznajú ako FS Komárňan. V poslednú adventnú nedeľu krstili knižku „10 rokov medzi vami“, a pripravili aj program a kapustnicu pre takmer tisícku divákov. Okrem mimoriadne úspešných muzikálov (majú ich na konte už štyri) sa venujú i tradíciám našich predkov – už siedmym rokom vystupujú pred verejnosťou v adventnom období, kde divákom okrem tancov a ukážok z folklórnych obradov servírujú aj originálnu slovenskú kapustnicu. „Kým minulý rok sme sa tematicky venovali klasickej svadbe, tento rok

Tento dorast zaručuje, že dramatický krúžok sa o budúcnosť obávať nemusí

Glosa Ľubo Banič

T

akže sme sa už naplno ponorili do anno Domini 2015. My starší máme zo dňa na deň čoraz viac pocit, že tok času sa až neprirodzeným spôsobom zrýchľuje – ak kedysi trvala jedna hodina aj týždeň, dnes neraz celý týždeň netrvá ani celú hodinku.

„Dramaťák“ oslávil desiate narodeniny

bol program poňatý ešte veľkolepejšie. Nazvali sme ho »Život«, a v retrospektíve sme ukázali divákom rôzne obrady. Zámerne sme začali smrťou, aby poslednou ukážkou bolo prijatie novorodenca do rodiny,“ vysvetľuje režisér programu Jozef Černek. Súčasťou programu sú ukážky prijatia do stavu mládeneckého, ale i krst – jedným z najzaujímavejších je určite prijatie dieťaťa otcom. Ten ho zdvihne zo zeme, teda Matky živiteľky, kam ho položí kmotra, a na znak prijatia do rodiny ho pobozká. Sprievodný text a obradné reči do programu pre Rebelov a členov Dramaťáku nahovoril člen Slovenského národného divadla Róbert Roth. Zá-

Foto: Milan Drozd

ver – tak ako to pri takejto príležitosti má byť – patril Vianociam. Víťazi súťaže v speve ľudových piesní spolu s hudbou Slovenských rebelov spievali koledy, no a „Tichú noc“ si zaspievalo takmer stodvadsať účinkujúcich. „Rozdali sme bezmála tisícku vstupeniek, každým nasledujúcim rokom je o náš program i kapustnicu čoraz väčší záujem. Preto náš sponzor zabezpečil ďalší, už štvrtý kotol, a varili sme ju spolu s pomocníkmi deň vopred. Zariadili sme aj živé premietanie vonku pred budovou, a keďže i počasie prialo myslíme si, že divákom sme priniesli krásne vianočné predstavenie,“ uzavrel Jozef Černek. (padlovics)

Vraj o pár rokov pristaneme na Marse Ale čo už s tým, biologické hodinky neúprosne tikajú, a preto si vážme každú chvíľočku, ktorú máme možnosť tu ešte stráviť. A hlavne po sebe neštekajme, neokrádajme a nevraždime sa navzájom. Je mi jasné, že toto je veľmi zbožné prianie, ktoré má na naplnenie minimálnu šancu. Lebo aj naďalej si budeme závidieť, kradnúť a zabíjať sa. Holt, asi to k prirodzenosti našej genetickej výbavy patrí. Teda obávať sa toho, že v novom kresťanskom roku sa všetko na dobré obráti by bola dobrá kravina. Nikdy sa to nestalo a ani sa to nikdy nestane. Preto sa vráťme do reality: jedným očkom nakuknime

do nedávnej minulosti a druhým sa zahrajme na prognostikov, veštiacim blízku budúcnosť. Nový rok sa na našej rodnej hrudi odpradávna oslavuje ako Nový rok, ale už cirka dve desaťročia je to aj sviatok vzniku druhého samostatného Slovenska v jeho mnoho tisícročnej histórii. Nepopierateľným faktom však je, že ani na Silvestra, a ani „deň po“ málokto oslavuje tento prapodivný zrod. Väčšine lomcuje hlavou po prelumpovanej noci, majoritná časť neožratej menšiny má úplne iné problémy, no a ten zvyšok? Škoda reči. Tradíciou v našich končinách je, že v prvý

deň roka sa svojmu národu i menejhodnotným občanom štátu z televíznej obrazovky prihovorí hlava štátu. Výnimka sa nekonala ani tentoraz, v premiére sa novoročne prezentoval akýsi Kiska. Pri všetkej (ne)úcte k jeho predchodcom som schopný si myslieť, že síce svoje tiene nepreskočil, ale odkedy máme vlastných prezidentov, toto bolo snáď to najkomplexnejšie a najvýstižnejšie, čo v priamom prenose smerom na obyvateľstvo z nejakej tej slovenskej prezidentskej huby vyliezlo. Samozrejme, nie každý musí so mnou súhlasiť, a aj by ma dosť urazilo, keby tomu bolo tak.

Rok 2015 viac ako pravdepodobne volebným nebude. Ak si odmyslíme smiešne referendum o inak sexuálne orientovaných ako sú prudérni kresťania a im podobní (mimochodom, má štát stáť viac ako šesť miliónov evry, a pri návrhoch o zmene kvóra a podobne by som do novely zákona zapracoval i paragraf, že náklady naň by mali hradiť iniciátori ľudového hlasovania, a nie my všetci – aj tí, ktorých takýto exhibicionizmus ani najmenej nezaujíma), tak rok sa bude niesť v duchu predvolebnom. To nás zas čaká znôška „múdrych rečí“...


14

Hirdetés

Csallóköz


15

Tudósítás > Jegyzet

2015. január 7. | 1–2. szám

Aranyfokozat a Felső-Csallóközbe A Békei és Sárosfai Cimbora Népdalkör sikere A sikertörténet szeptember 13-án kezdődött a Hontravel Kft. által szervezett a Népek Tánca és Népek zenéje vetélkedőn. A szervezők Magyarország több pontján rendeztek elődöntőt, a csallóköziek a Mosonmagyaróváron résztvevő 25 csoportból kerültek a középdöntőbe.

ezt igazolják” – vallja Bódis István művészeti vezető. A csapat 2014-es naptára zsúfolt volt. A különböző falunapi rendezvények mellett komoly erőfeszítést igényelt a budapesti Vass Lajos Népzenei Szövetség által kiosztásra kerülő minősítésre való felkészülés, ahol arany nívódíjra méltatta a zsű-

ri a csapatot. További kiemelt megmérettetés volt a Dunaszerdahelyen zajló Tavaszi Szél Vizet Áraszt, a magyarországi KÓTA minősítő versenyére. Itt a csapat aranyfokozatot ért el. Fontosak ezek a részvételek a népzenei dalosköröknek, hiszen itt sorolják be bizonyos kategóriákba. A minősítés két évre szól.

A csapat tagjai: Bódis István, Szabados Ferenc, Sárosfai Tibor, Horváth Pál, Nagy Zsolt, Süli János, Sárosfai György, Šuplata Sándor, Magyarics Zoltán A népdalkör a sárosfai és békei Csemadok alapszervezet keretén belül tevékenykedik. (–)

Nagyatádon aztán novemberben a zsűri a maximális 150 pontból 149 ponttal juttatta tovább a dalkört a szegedi döntőbe, ahova 47 produkció érkezett. A dél-magyarországi városban december első hetében a Deák Ferenc Gimnázium nagyterme adott otthont a finálénak, ahol a népdalkörök kategóriájában a Békei és Sárosfai Cimbora Népdalkör kiemelt aranyfokozatot ért el. Ilyen magas elismeréssel csak két népdalkört jutalmazott a szakmai zsűri. A Békei Cimbora Népdalkörben 2013-ben megritkult a tagok száma, ezért a 2014-es év első felében erősítés érkezett Sárosfáról, azóta új néven, Békei és Sárosfai Cimbora Népdalkörként tevékenykednek tovább. „Az új tagokkal össze kell szoknunk. A csapatnak meg kell érnie, de rátértünk már a sikerre vezető útra, hiszen az eredmények is

A szigetlakó Rajkovics György rovata

A 2014-es év eseményei közül némelyik olyan távolinak tűnik, mintha évekkel ezelőtt történt volna. Ilyen például a Szocsiban rendezett téli olimpiai játékok. De nem minden idők legdrágább olimpiájához szeretnék visszatérni. Idén döntenek a 2022-es játékok helyszínéről Kuala Lumpurban. Hat pályázó jelentkezett 2013-ban, majd mielőtt háromra szűkíthette volna a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a listát, négyen különböző, elsősorban pénzügyi okokra hivatkozva visszaléptek a jelöléstől. Két téli sport nagyhatalom, akiknek gazdasági téren sincs okuk panaszra, Németország és Svájc már előre bedobta a törölközőt. Még népszavazást is rendeztek az ügyről! Így sem a 2018-as pályázat vesztese, München nem jelentkezett, sem a svájci Graubünden kanton, Davos és St. Moritz városa közösen. A németeknek nem tetszettek a NOB

Olcsóbb olimpiai játékok gyanús játékai, ahogy a svájciak is jól emlékeztek arra, hogy a 2006-os téli olimpia rendezési jogának odaítélésekor miként „győzte le” Torino óriási meglepetésre Siont. És hogyan léptek vissza egymás után a 2022-es pályázattól a jelentkezők? Az ukrán Lemberg (Lviv) visszalépését nem kell különösebben ecsetelni. Krakkó pályázatában szerepet kapott a szlovák síközpont, Jasná is, csakhogy idén májusban referendum után visszaléptek a lengyelek. A svéd főváros, Stockholm még januárban döntött a visszalépés mellett. Hiányzott a politikai támogatás, így az anyagi háttér nem volt biztosítva, ami nélkül nehezen lehet komolyan venni a szándékot. És a svédek is emlékeztek arra, hogy sorozatban hatszor nézett át rajtuk a NOB. Göteborg, majd kétszer Falun, háromszor pedig Östersund jelentkezett, de mindannyiszor lesöpörték a jelentkezé-

süket az asztalról. Hiába számítanak téli sportnagyhatalomnak, Svédország nem üzlet. Így három pályázó maradt: Oslo, Almati és Peking. A legnagyobb favoritnak a norvég főváros számított, három hónapja azonban a kormány teljesen kihátrált a kandidálás mögül. Ki finanszírozta volna a játékokat? Így 2022-ben ismét Ázsiában rendezik a téli olimpiát. A dél-koreai Phjongcshang három év múlva ad otthont a játékoknak, sőt, a 2020-as nyárival együtt, amelyet Tokióban rendeznek, pedig három egymást követő olimpia házigazdája lesz a világ legnagyobb és legnépesebb kontinense. Kérdés, Kazahsztán vagy Kína lesz a befutó? A gazdag európai országoknak elegük lett a sok kiadásból, nem látták értelmét felesleges létesítmények építésére kidobni a milliárdokat. A másik oldalon a NOB ténykedésére is nemet mondtak. A NOB-nak

pedig reagálnia kellett. Már nemcsak a bizottságból lett elegük sokaknak, hanem az olimpia fogalma is sérült. A 2008-as pekingi és a tavalyi szocsi játékokkal olyan őrült dimenziókba került az olimpia, hogy lényegében értelmét veszítette az olimpiai eszme, amely eddig sem volt szép és kerek. A NOB tagjai egyhangúlag megszavazták a modernizációs programot, amely révén a jövőben a jelenleginél olcsóbban lehet nyári és téli olimpiát rendezni. A költségkímélőbb lebonyolítás érdekében a házigazda városnak bizonyos korlátok mellett megengedik, hogy más helyszínen, akár az adott országon kívül rendezzen meg egy-egy versenyt. Ha Budapest megpályázza a 2024es olimpiát, akkor a kajak-kenu szlalom versenyszámait akár Dunacsúnon is rendezhetnék. Vatikán pedig jelezte, hogy a római pályázatban részt vállalnak.


16

Csallóköz

Interjú

Pozitív feszültségben Tóth Károly komáromi jelenetei Orosz írókat olvas szívesen. Dosztojevszkijt, Csehovot, Gogolt. Az óvodában hírbe kevert Lucasról szóló, A vadászat című dán film a legutóbbi élménye. Kedvenc filmszínésze, a Lucast alakító Mads Mikkelsen. Színpadon Robert Roth alakításainak tapsol. Tóth Károly végzős színművészeti egyetemista már letette névjegyét a Komáromi Jókai Színházban. Előadás előtt, a büfében beszélgettünk. – Tegnap Nagymegyeren adták a Különös házasságot. Teltház volt, és nagyon szerette a közönség. A végén állva tapsoltak. Legutóbb a kassai Thália Színház Cyrano de Bergerac előadásával, benne egy pici szereppel jártam Nagymegyeren. Hét éve lehetett, gimnazista voltam. Keveset tudtam még a színházról. Ma délután Hernádi Krisztina beszédtanár és logopédus érkezett a Komáromi Jókai Színházba. – Szövegrészleteket, dialógusokat mondtunk neki, ő pedig elemezte a hallottakat. Azt mondta, nincs sok eltérés a civil és a színpadi beszédem között. Ami szerintem jó. Kíváncsian várom a következő óráját, hiszen többször is jön majd. Huszonnégy évesen van mit fejlesztenem a beszédtechnikán. Néha a színpad és a rendező nem elég. A szakma kétezer-nyolc áprilisában figyelt fel önre, amikor Heltai Jenő Szerelmi vallomás cí-

mű versével megnyerte Rimaszombat országos szavalóversenyét. – Addig csak prózát mondtam, a Szerelmi vallomás volt az első vers. Elsőként Dudás Péter figyelt fel rá a kerületi fordulón, Buzitán. A díjkiosztó után beültetett a kocsijába, és elvitt Kassára, a Thália Színházba Korognai Károly főrendező elé, hogy hallgasson meg. Meghallgatott, majd kisebb-nagyobb feladatokkal bízott meg. Egy kis szereppel a Cyranóban, majd az Equus című drámában, egy nagy szereppel, Üteg rendőrével, A padlásban. Kiváló start volt a színművészeti egyetemre. Legendás Kakuk Marci volt a kassai gimnázium diákszínpadán. – Annak idején, nyolcévesen gyermekszereplő-válogatáson kerültem a kassai Thália Színház Kakuk Mar-

ci szerencséje című előadásába, mint Kaci. Akkor fertőzött meg a színház. Teljesen elbűvölt az a világ. Meg is kérdeztem az egyik színészt, hogyan lehet az ember színész. Azt mondta, ha majd felnőtt leszel, színész lehetsz. De mikor felnőtt az ember? Kérdeztem vissza. Tizennyolc évesen. Jött a válasz. Rendben, mondtam, akkor tizennyolc évesen Kakuk Marcit játszom majd. Kétezernyolc őszén Bodon Andrea rendező a Kakuk Marci szövegkönyvével állított be a KGSzT Diákszínpad első próbájára, és azt mondta, én leszek Kakuk Marci. Úgy próbáltunk, mint az igazi színházban. Volt olvasópróba, jöttek az elemző, a rendelkező próbák. A KGSzT igazi kis műhely volt. Elsőre felvették a színművészeti egyetemre, Pozsonyba?

– Különleges osztály voltunk. Majdnem mindenki elsőre bejutott. Peter Mankovecký és Peter Šimun voltak az osztályvezető tanáraink. Most már csak Peter Šimun áll az osztály élén. Miképp érintette Peter Makovecký tragikus halála? – Éppen az egyik osztálytársammal írtuk a harmadéves diplomamunkámat a tapasztalatok fontosságáról egyes szerepek megformálásánál, amikor egy másik osztálytársunk betoppant a halála hírével. Előtte nem nagyon ment az írás, de miután meghallottam a hírt, valami elindult bennem. Lehet, hogy pánikolni kellett volna, vagy sírni. Ehelyett azonnal leültem a számítógép mellé, és az ujjaim maguktól elkezdtek írni. Írtam három csillagot, jelezve, hogy itt valaminek vége van, és a következő bekezdésben egy teljesen más szakasz kezdődött. Tetten érhető ez a pillanat a munkámban. Pierre Cornielle Illúzió című darabja előadásának végén, melyből amolyan színház a színházban és még az is a színházban produkciót rendezett Száz Pál, a színészek, akik négy szerepet is játszottak az este folyamán, az öltözőben hangosan követelik a bérüket. Ezért, vagy Kakuk Marciért szereti a színházat? – Kakuk Marciért. Az Illúzió utolsó jelenete végett nem csinálnám, mert Kelet-Európában élünk, és vicces lenne, ha azt mondanám, pénzért csinálom a színházat. Mert errefelé nincs benne pénz. Azért szeretem csinálni a színházat, mert nem tudok egy helyben ülni. Amikor színházzal foglalkozom, másfél havonta valaki másnak a bőrébe bújok, más körülmények közé kerülök a színpadon. Tulajdonképpen másfél havonta más a főnököm, a rendező személyében. Ezek a változások pozitív feszültségben tartanak. Erre pedig szükségem van. Két barátjával, kultúrával, szervezéssel foglalkozó céget alapítottak Kassán. – Ezt is a változás jegyében. Vagy, hogy több lábon álljon? – Bizonyára ezért is. De fontosabb, hogy szeretek embereket megismerni, dolgozni velük. Szeretek belevágni olyan őrültségekbe, melyekről magam sem hiszem, hogy megvalósíthatók. Pedig igen! A cégünk rendezvényszervezéssel, modellek-


Interjú

2015. január 7. | 1–2. szám

kel, divatbemutatókkal foglalkozik. Bemutatkozó rendezvényünk, a Vegas Night hangos siker lett tavaly nyáron. Már most tervezzük a másodikat, jövő augusztus elsejére. A Komáromi Jókai Színházba a Caligula helytartója Probus segédtisztjeként robbant be. – Ez volt az első nagy színházi szerepem. Az egyetemen eddig is kaptam hálás feladatokat. Peter Mankovecký mindig azt mondta, ha ott hibáznak a növendékek, megbocsátható. Probus szerepénél azt éreztem, nem lenne szabad hibáznom. Bizonyítani akartam. A női nézők szívébe Rönéként énekelte be magát a Made in Hungáriában, mint Csókkirály. – Ez az első zenés darabom. Fogalmam sem volt, mi lesz, hiszen mikroportot addig nem erősítettek a halántékomra. Talán az eddigi legjobb próbafolyamat volt. Sok fiatal szerepel az előadásban. Olyan energiák szabadultak fel a próbákon, amiket addig nem éreztem a Jókai Színházban. Azért szeretem annyira, mert tényleg rólunk szólt. Az a baráti társaság, amely megjelenik a színpadon, a színpadon kívül is együtt maradt. Shakespeare kedvéért, Lorenzóként levetkőzött A velencei kalmárban. – Eredetileg úgy volt, hogy meztelenül játszom a szerepet, majd finomítottuk egy alsónadrágra. A velencei kalmár az egyetem első osztályát juttatta eszembe. Ott kaptunk olyan feladatot, hogy magunk oldjunk meg egy-egy helyzetet, találjuk ki a jeleneteket. Szőcs Artúr Archívum és Kiss Gibbó Gábor felvételei

rendező A velencei kalmárban eléggé szabadkezet adott, engedte, hogy miénk legyen az alapötlet, majd arra építkeztünk. A csónakos hepaj a második felvonás végén is közös ötletünk. Ma este megint Komáromban játssza Buttler Jánost. Mennyivel az előadás előtt lesz gróf? – Amikor belovagolunk a bőröndjeinken az első jelenetre, a Bernáth Zsigát alakító Szabó Viktorral. Ebben a szerepben nem szeretek nagyon rákészülni az adott figurára, mert szeretném, hogy megmaradjon az „én”. Nem veszek fel egy másik hullámhosszt. Hagyom, hogy kialakuljon, és a történet szinuszgörbéje vigyen Buttler János felé. Pénteken mutatják be Spiró György Csirkefej című tragikomédiáját. A Srácot alakítja, aki az őt feljelentő Öregasszony miatt került intézetbe. – Srác érdekes figura. Egyelőre csak egyszer próbáltam Forgács Péter rendezővel. Olyan szögből közelíti meg a darabot, ami nekem idáig teljesen ismeretlen volt. Gadus Erika díszlete ajtókból, kapukból, bejáratokból áll. El sem tudtam képzelni, mennyi lehetőséget kínál egy ilyen díszlet! Izgalmas előadásnak ígérkezik. Havert Szabó Viktor alakítja majd a Csirkefejben. Sokat játszanak együtt a színpadon. – Színpadon túl is barátok vagyunk. Annak idején szobatársak voltunk a színművészeti egyetemen. Viktor negyedikes volt, amikor én elsős. Remek színpadi partner. Úgy érzem, összerázódtunk a

színpadon. Tudom, hogy mit várhatok tőle. Komáromban, a színészlakáson nem hiányzik önnek Kassa?

17

– Nagyon hiányzik! A család mellett az ügynökség a másik ok, amiért mindig vissza tudok menni Kassára. Persze, nagy ritkán. A különös házasság próbafolyamata alatt nem voltam. Legutóbb akkor lehettem otthon egy napot, amikor a színház Nagykaposon tájolt a Lili bárónő című operettel, és velük mentem. Kassán merre van az otthona? – A szüleimnél, a belvárosban. Ha kinézek az ablakon, szemben van a Rodostói bástya. Harminc másodpercre a fő utca, negyven másodpercre a dóm. Igazi kassai magyar gimnazista életet éltem, amíg gimnáziumba jártam. Tíz percre volt az iskola is, mégis mindig elkéstem. A Thália Színház nyolc percre volt. Ott nem késtem. Járnak a kassaiak nézni? – Rendszeresen. Kollégáim a cégből, Bodon Andrea tanárnő, a volt KGSzT-sek. Állandóan kommunikálunk, és nézzük egymást. Az én KGSzT-generációmból Szűcs Éva is a színművészetin van Pozsonyban, Cap Júlia Pesten tanul színészetet, Havasi Peti a Tháliában játszik. Figyeljük egymást. Bárány János


18

Csallóköz

Tudósítás

Horizonton a Horizont A húrok a Füstösben füstöltek LÉG – December 27-én a rockkocsmában, azaz a Füstösben lépett fel az öttagú magyar amatőr együttes Kalocsáról (Tóth Tamás – szólógitár, Bakos Zoltán – basszusgitár, Gausz Tibi – dob, Sipos Zoltán – ének és Cselik Flórián – szólógitár), mely hatalmas sikert aratott a vendégek körében. Fellépésük után arról érdeklődtünk, hogyan jutottak el a csallóközi községbe, Légre. Megtudtuk, hogy a helyi Vitalita intézmény három rockzenéért rajongó alkalmazottja (Janikovics Balázs és Attila, valamint Sípos Dávid) fedezte fel őket, úgymond munka közben, amikor kórházi ágyakat szállítottak a kórházba. Akkor jött létre köztük a baráti kapcsolat, s került szóba, hogy lépjenek fel a rockkocsmában. Felkeresték a helyi vendéglátó-egység tulajdonosát, Ajpek Jánost, akinek tetszett az ötlet, s lehetővé tette a Horizont zenekar bemutatkozását. Dömötör Zsuzsa

A szerző felvétele

Munkára kész a testület A polgármesteri díjakat is átadták BŐS – Hivatalosan is beiktatták az önkormányzat új képviselő-testületét. A helyi választóbizottság elnökének nyilvános jelentése után az önkormányzati választások eredményéről, a polgármester és a lakosság által megbízott képviselők ünnepélyesen letették hivatali esküjüket. Minderre december 14-én, a vasárnapi szentmisét követően került sor a helyi művelődési központ nagytermében. Az ünnepi műsorban fellépett a Kék Duna Vegyeskar, majd Vida Gergely szavalta el Wass Albert egyik versét. A polgármes-

teri esküt Gróf Árpád, Bős díszpolgára olvasta fel. Az eskü szövegét Fenes Iván látta el kézjegyével – ezzel polgármesterként, hivatalosan is ő vette át a program vezetését. Őt követően a testület tizenkét új tagja is elkötelezte magát a Bősért való lelkiismeretes munka mellett. Az elkövetkező négy esztendőre a következő személyek vették át megbizatásukat: Mészáros Árpád, Vida György, Csiba Soňa, Zalka Lóránt, Horváth Róbert, Csikmák Tibor, Puha Erika, Bernáth Zoltán, Mészáros Alfréd, Darnai Gábor, Csörgő Árpád, valamint Horváth Erik. Az ünnepi köszöntőt követően Fenes Iván kinevezte alpolgármesterét, mely tisztA szerző felvételei

Balról: Mészáros Árpád, Fenes Iván és Csörgő György

séget ismét Mészáros Árpád vállalta. A vizsgálóbizottságok kijelölése után a képviselők egyhangú szavazással hagyták jóvá többek közt a városi rangra emelés szándékát, a költségvetés módosítását, a költségvetési provizóriumot a következő esztendőre; az ingatlan- és az ebadót, illetve a kommunális hulladék kezelését szabályozó rendeleteket. Létrejöttek a szakbizottságok is, majd sor került a polgármesteri díjak átadására, amelyeket Horváth Mónika, Béli Árpád és Csörgő György vehettek át. Hasonlóképpen köszönetet mondtak azoknak is, akik az előző választási ciklusban töltötték be mandátumukat, ám ez alkalommal nem gyűjtöttek elég szavazatot. Az ünnepi műsort Dóka Zsuzsa és Szabó László nótapárosa, valamint Sárközi Pál cigányzenekara zárta. Az eseményen jelen voltak a társadalmi és sportszervezetek vezetői is. Mészáros Péter


19

Tudósítás

2015. január 7. | 1–2. szám

Különleges évzáró műsor A gólyaavatás is színesre sikeredett DUNASZERDAHELY – Fergeteges showműsorral zárta a 2014-es kalendáriumi évet a Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Sportgimnázium. A karácsonyi szünet előtti utolsó tanítási napon mindenki jól szórakozott, tanár és diák egyaránt. Elsőként az advent idejére meghirdetett osztálydíszítés-versenyt értékelte ki az iskola igazgatóhelyettese, Kulcsár Andrea. „A zsűrinek nehéz dolga volt” – a közhelynek számító mondat erre a megmérettetésre is igaz volt. Annak köszönhetően, hogy a pontozás a díjkiosztó előtt egy nappal történt meg, a zsűritagoknak és az iskola ve-

zetőségének „volt idejük” a meghirdetett egyetlen fődíj mellé további négyet beszerezni. A diákok nagy meglepetésére szinte mindegyik benevezett osztály részesült aprósüteményben és oklevélben. Gazdára találtak a legbájosabb, a leghavasabb, a legklasszikusabb, a legcsillogóbb, a legletisztultabb, a legszolidabb, a legékesebb osztályoknak járó kitüntetések. A legimádnivalóbb, a legcsinosabb, a legigazibb és a legmutatósabb osztályok díja egy kisebb, míg a legpazarabb osztálynak járó jutalom pedig csillagokkal és karácsonyfákkal díszített igazi ünnepi torta volt. Az eredményhirdetést követően elkezdődhetett a gólyaavatási ceremónia. Bevezetésként az iskola

elsős diákjai térden állva, kezüket szívükre téve fogadalmat tettek, melyben biztosították öreg diáktársaikat arról, hogy szófogadóak, udvariasak és segítőkészek lesznek. Ezek után váltakozva követték egymást a beavató feladatok és a felsőbb évesek zenés-táncos produkciója. Az elsősök hősiesen állták a sarat, és abszolválták a „nagyok” által kitalált ügyességi játékokat. A briliáns hangulatot csak fokozták a gólyák bemutatkozó műsorszámai. A diáktanács által kijelölt, nemzetiségre jellemző műsorszámmal kellett előrukkolniuk. A kitűnő produkciók között volt cseh polka, spanyol macarena-tánc, exkluzív kosztümös fran-

cia balett és kán-kán, valamint brazil focidrukker-tánc is. A felsőbb évesek is igazán kitettek magukért, hiszen ezen a napon tanár és diák egyetértett abban, hogy az iskola történetének legszuperebb produkcióit láthatták. Óriási sikert aratott a bajor sörtánc, a sportgimisek egyiptomi tánca, a mexikói dulakodást imitáló jelenet és a nem mindennapi jelmezes tánc. Minden műsorszámot óriási taps követett. Utolsó műsorszámként pedig az ünnepre hangolódva Márti dalát hallgatta meg a népes közönség: „Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni…” -kl-

Archív felvételek


20

Hirdetés

Csallóköz


Fotó: Opel

OPEL CORSA – 5. GENERÁCIÓ

Az idei AUTOBEST győztese Már a hazai márkakereskedőknél 7990 eurós bevezető áron A közép-európai régió 15 országát összefogó AUTOBEST zsűri tagjai az új Opel Corsát választották az év legjobb regionális autójának. Összesen 994 pontot kapott, mögötte a további sorrend: Hyundai i20 (906), Škoda Fabia (871) és Citroën C4 Cactus (830). Az AUTOBEST történetében most először történt meg, hogy egy modell két egymást követő generációja az első helyen végzett. A Corsa az Opel egyik legfontosabb modellje, a márka teljes eladásainak mintegy egynegyedét teszi ki. Harminckét éves története alatt több mint 12,4 millió darab kelt el belőle – ezt a tradíciót kívánja folytatni a most piacra lépő ötödik generáció. Forgalmazása egyébként már a hazai márkakereskedőknél is megkezdődött, 7990 eurós beve-

21

Autósok, motorosok, stop!

2015. január 7. | 1–2. szám

zető induló áron – ennyibe kerül az 1,2-es, 70 lóerős benzinmotorral felszerelt alapmodell. A legolcsóbb – 1,3-as, 90 lóerős – dízelverzió ugyancsak bevezető ára 11 390 euró; ezt már start-stop rendszerrel is felszerelték. Az ár ugyancsak a háromajtós változatra érvényes, az ötajtósokért egységesen 500 euró felárat kell fizetni. A teljes motorkínálat, a már említetteken kívül: 1.4 (90 LE) – 1.0 Turbo (90/115) – 1.4 Turbo (100). A váltó 5/6 fokozatú kézi, ötfokozatú robotizált EasyTronic vagy – a legmagasabb Cosmo szereltségben – hatfokozatú automata lehet. A háromajtós verzió csomagtere 285–1090, az ötajtósé 285–1120 liter. Minden modellnél az alapszereltség részét képezi a CITY funkcióra – tehát nagyobb rásegítésre – átkapcsolható kormányszervó. V. Gy.

Téli utakon Egyelőre úgy néz ki, idén többé-kevésbé lesz valamilyen telünk. Annyi fagy bizonyára, hogy adhassunk néhány jó tanácsot, hogyan kell havas-jeges utakon autóznunk, és mit tegyünk, ha váratlanul kellemetlen helyzetbe kerülünk. Az abszolút alappal, tehát az indulással kezdve: csúszós úton nagyon finom kuplung- és gázkezeléssel kell elrajtolnunk. Utána – gyakorlatilag rögtön az autó megmozdulását követően – váltsunk kettesbe, és ugyanúgy a megszokottnál korábban, kisebb motorfordulaton pakoljuk a további fokozatokat is. (Automata váltós kocsinál eleve kapcsoljuk téli, vagy ECO rezsimbe a szerkezetet.) A szemaforszomszédot lealázni hivatott katapult-rajtokat mélységesen felejtsük el; eredményük jobb esetben is helyben álló kerékkipörgés, rosszabbikban pedig egy komolyabb megcsúszás lehet. Ha még kritikusabb a helyzet, magyarán színjég van alattunk, inkább kettesben induljunk. De gázt ilyenkor is csak annyit adjunk, amennyivel még nem fullad le a motor. Ha pedig – a vezetés bármely stádiumában – megcsúsztunk, és az autó keresztben indul el alattunk, elsősorban is NE ESSÜNK PÁNIKBA. Helyette: láb a gázról azonnal le, és ezzel egy időben finom – tehát nem heves és nem túlméretezett – ellenkormányzás. Ha a kocsi fara balra megy, akkor balra, ha jobbra, akkor jobbra. Lehet, hogy erre felváltva 2-3-szor is szükségünk lesz, amíg egyenesbe hozzuk a járművet. Fékezni viszont – ha muszáj – még ABS-es autónál is csak ekkor kezdjünk, blokkolásgátló nélkül pedig lehetőleg még ekkor sem. Mert az eredmény szinte biztos egy újabb megcsúszás, és kezdhetjük az egészet elölről. Mármint ha egyáltalán lesz rá időnk…

Vas Gyula

ROLLS-ROYCE MAHARAJA PHANTOM DROPHEAD COUPÉ

A név megtévesztő: más a célcsoport… Egyelőre egyetlen példány készült, amelyet a bemutató után át is adtak megrendelőjének Ez a Rolls-Royce egy különleges limitált széria, de a nevével ellentétben nem Indiába szánják – hiszen a maharadzsák többségének már nincs se pénzük, se hatalmuk –, hanem az aktuális kilyukasztandó pénzeszsákok hazájába, Dubajba. Ezt a párhuzamot nem a mi irigy májunk ötlötte ki: maga a Rolls-Royce fogalmazta meg. Tehát hogy annak

az aranykornak már csak a puszta emlékére építették a különleges modellt, amikor a maharadzsák voltak a márka legfontosabb vásárlói. A múlt század első felében, amikor India számtalan tartományának élén álltak, mintegy 840 méregdrága autót rendeltek a Rolls-Royce-tól – de csakis olyanokat, amelyekért akkor egy kisebb földbirtok árát kérte el a brit gyártó. Az aranykor azonban elmúlt, vagy legalábbis másutt térhet vissza, ezért kifejezetten az arab sejkeknek szánják a Maharaja Phantomot. Az ultraluxus járgány egyébként nem sokkal több egy, a szokásosnál is igényesebben kivitelezett Drophead Coupénál, ahol az ajtókeret és a vászontető fedele is intarziás faburkolatot kapott. Természetesen a színösszeállítás is különleges: egy ilyen autó minden esetben márványfehér fényezést kap, zöld ol-

Fotó: BMW Group

dalcsíkozással és zöld tetővel. A belső teret krémszínű bőrkárpit uralja, szintén smaragdzöld díszítésekkel, és persze a szinte teljes egészében fa műszerfal-burkolat. Egyelőre egyetlen ilyen autó készült, amelyet a bemutató után át is adtak ismeretlen megrendelőjének – de a megfelelő mennyiségű pénzért nyilván örömmel készítenek még… (tc,vgy)


22

Nő az anya Mészáros Krisztina rovata

Meggyőződésem, hogy egy ember élete olyan, amilyennek látni szeretné! Ez érvényes egy évre is: felesleges szidni az előzőt a csapások miatt, a jelenlegi sem lesz jobb, ha mi nem akarunk változni, fejlődni, másképp gondolkodni, elsősorban

Belső utakon Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

Átléptünk az új esztendőbe, és most, a 2015-ös év kapujában még van időnk megköszönni mindent nagy-nagy alázattal, és van időnk hálát adni mindenért, amit átélhettünk az óévben, legyen az jó vagy rossz! Ha még nem tetted meg, akkor itt az ideje, hogy tiszta szívből bánj meg minden rosszat, amit elkövettél, és ürítsd meg a szívedet, bocsáss meg mindenkinek, hogy megtisztulva tudj majd haladni utadon az új esztendőben! 2015 a Jupiter éve! Jupiter bolygó „a nagy jótevő”, vagyis a nagy szerencse, boldogság, gazdagság bolygója uralja majd ebben az évben mindnyájunk életét. Ez a csodálatos év egyben a bátorság, felelősségvállalás, és a nagy áttörés éve is lesz. A 2015-ös év nagyon erőteljes átalakító energiákat hoz majd nekünk folyamatosan. A

Csallóköz

Tanácsadó

Mert nőnek lenni jó! magunkról. A gyermeknevelésben is ezt látom egyfajta váznak. Eme egyszerű gondolatsor köré építem a mindennapokat a gyerkőcömmel, de nem feledkezem meg az ő személyiségéről sem. Ez nem azt jelenti, hogy a mi anya-lánya kapcsolatunk hibátlan lenne! Sőt, a saját határaimmal épp a legnehezebb életfeladatom, a kislányom nevelése közben szembesülök. Talán sok édesanya vagy édesapa érezte az ünnepek alatt azt, hogy túl hosszú a szünet. Valóban ritka egy év leforgása alatt, hogy a család minden tagja egyszerre töltse be az otthonunkat. Kicsit felborul az általunk kialakított rendszer, és egy nőnek ekkor kell a legrugalmasabban reagálnia bizonyos élethelyzetekre. Ráadásul ilyenkor a gyerekek

új szokásai, amelyet év közben az iskolában, vagy az oviban eltanultak, felszínre kerülnek…Irigykednek, csapkodnak, dacoskodnak, hisztiznek, elégedetlenek, mi pedig állunk előttük, és döbbenettel szemléljük viselkedésük színes palettáját. Mindez akkor a legizgalmasabb, ha ezt a távoli rokonok előtt játsszák el! Vagy a nagy gonddal készített, előre megtervezett karácsonyi vacsoránál! Hogy mi köze a gyerek kirohanásának, gőgös reakcióinak, hisztis rohamaink a mi lelkiállapotunkhoz? Csak annyi, hogy amikor mi üvöltéssel, erőszakkal, haraggal fordulunk ilyen jelenetekkor a lurkó felé, az ugyanezt fogja visszatükrözni. Ezért, ha az ötödik jelenet után sem javul a gyermek viselke-

dése, nekünk, a bölcsebb szülőknek kell kitartani, szeretettel közelíteni. Tudom, könnyű ezt mondani! S higgyék el, én saját magam bőrén tapasztaltam, hogy van, amikor ez nem megy. De kicsit rehabilitáltam magam, feltöltődtem, és a következő napokban eme kirohanásokon kezdtem el dolgozni, mármint a saját türelmetlenségemen és elvárásaimon! S láss csodát, csökkenőben vannak a dackorszak aktív jelei: keressük a kompromisszumokat! Ketten, a lányommal, mert ebbe is bele kell vonni a kicsit! Hogy mit hoz ez az esztendő? Biztosan lesznek mélypontjai, de a kérdés akkor is az lesz, ki hogyan éli meg azt! Fejlődési, tanulási lehetőségnek, vagy tragédiának?!

2015 Jupiter, a nagy jótevő éve bátorság éveként olyan erőkkel ruház fel bennünket, amik segítenek önmagunkért és minden teremtésünkért felelősséget vállalni. S ily módon óriási áttöréseket élhetünk meg saját életünkben, hiszen olyan dolgok történhetnek velünk szinte csodával határos módon, amelyekre vártunk egész életünkben! Viszont hozzá tartoznak a túlzások, a mértéktelenség, a vérproblémák, a máj elégtelenségei és a nagyotmondás is. Egy rendkívüli jelentőségű év kapujában állunk, mely olyan változást hoz az életedbe, ami kilencévente csak egyszer jön el. Ahhoz, hogy minden fantasztikus lehessen, csupán két kérdésre kell őszintén válaszolnod önmagadnak: mi az, amit az új évedbe, új életedbe továbbra is magaddal viszel? Mi az, amit magad mögött hagysz? Úgynevezett gyomlálással teremtesz helyet a születő fénynek. A gyomok lehetnek emberi kapcsolatok, amelyek már nem biztosítják tovább a fejlődésedet, de lehetnek olyan korábban vállalt kötelezettségeid és feladataid is, amik mostanra terhekké váltak számodra. Sok kötöttséget csak azért nem bontottál fel korábban, mert attól féltél, hogy ezzel majd megbántasz másokat, azonban eljött az ideje, hogy elengedd ezeket a gúzsba kötő ér-

zelmi kapcsolatokat, és végre teret engedj a benned kibontakozó csodálatos isteni fénynek. Azáltal, hogy magad mögött hagyod a múltbeli terheidet, rengeteg energiát szabadítasz fel, és egyben megtisztítod önmagad. Lehetővé teszed önmagad számára, hogy tiszta és tápanyagokban gazdag termékeny talaja légy a benned most kibontakozó új élet sarjadásának. Minden amit elengedsz, felszabadít, és helyet teremt valami új születésének. Ez az áttörés a személyes fejlődésed fordulópontja, ami az életed új, magasabb szintjére repít téged. Most végre nyilvánvalóvá válik mindaz, ami eddig a felszín alatt láthatatlanul és hangtalanul várt a megfelelő pillanatra. Ez az éves időszak nem elégszik meg félmegoldásokkal, felületes változásokkal. Minőségi, igazi fejlődésekre van most lehetőségünk, amely csak úgy működik, ha képesek leszünk őszintén belenézni önmagunkba, szembesülni saját eddigi magatartásunkkal, működésünkkel. Új lehetőséget kaptunk tehát, hogy rálássunk magunkra és arra, mit érdemes még elengedni magunkból, hogy feloldjuk azokat a kötelékeket, melyek eddig szükségesek voltak, éltettek, ám most az önálló és a teljességgel élt létezésünket gátolják. Sa-

ját lábunkra állva kell stabilizálódnunk! Aki eddig nehezen szembesült saját hibáival, az új lehetőségeket kap, hogy félelmek oldásával és kristálytiszta meglátásokkal megtegye ezt. Ezentúl megmutatkoznak az igazságok, és nem az, amit annak hittünk. Nincs más dolgunk, mint mindent elengedni, ami fölösleges, és alázattal, hittel fogadni, mindazt a csodát, ami éppen érkezik. Hangsúlyt kap majd a sors iránti alázat fontossága is. Eljött az idő, hogy megérezd, majd tudatosítsd, s megmutasd ki is vagy valójában. Eljött az idő, hogy kilépj az árnyékból és végre talán életedben először képes legyél önmagad lenni! Ha meg merjük tenni, hogy kinyitjuk végre a szemünket, s meglátjuk a magasabb összefüggéseket az életünk napi történései mögött, akkor a tudás, a bölcssség uraivá válunk, ami nem más, mint önnön működésünk ismerete, és saját sorsunk uralása. Ez az év egyfajta kegyelmi idő az emberek számára, hogy igazi bepillantást nyerhessünk saját jellemünkbe – s ezáltal sorsunkba! Hidd el, ez maga a csoda! Sok sikert! Minden kedves olvasónak nagyon boldog, szerencsés, csodás, szeretetben, hitben gazdag Jupiter évét kívánok!


Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

„A nagy kérdés nem az, mit hoz a holnap. Az igazi kérdés, mit hoz a tegnap” – írja Márai Sándor. Mit hoz a holnap? Erre gondolunk ilyenkor, az új esztendő első napjaiban. Ha családtagokkal, barátokkal és ismerősökkel találkozunk, minden jót kívánunk nekik. Hogy 2015ben is jól menjenek a dolgok: legyen sok-sok öröm, béke, boldogság… Igaz, a múlt, a jelen és a jövő között összefüggés van. A ma a tegnap folytatása. A holnap a mára épül. Egy-egy napunk befolyásolhatja

23

Tanácsadó > Tudósítás

2015. január 7. | 1–2. szám

A szép és a jó lehetősége egész életünket. Egy-egy cselekedetünk kihathat hosszú évekre, évtizedekre. Valami új kezdődött január elsején. Ugyanakkor folytatódott és folytatódik. Mi, keresztények azt valljuk, hogy Isten, az Idők Ura. Ő az, aki felette áll az időnek is… S mér nekünk ebből az időből. Mégpedig azért, hogy lehetőséget kínáljon. Lehetőséget a szépre és a jóra. A nemesre és az igazra. Hogy tanuljunk meg okosan gazdálkodni az idővel. Mert az időbe „belefér” a nagylelkűség, az együttérzés, az önzetlen baráti kapcsolat. De „belefér” a rút és hamis is… Most, a 2015. év első napjai szóljanak a szépről. Mert ha ezek a szépről szólnak, akkor a későbbi napokban örömmel állapíthatjuk meg, hogy a tegnap csak nemeset tud hozni: minden napunk szebb és boldogabb jövőt ígér! A rút és a hamis kerüljön el minket az egész év folyamán. S ha olykor mégis – emberi gyarlóságunk folytán – megfeledkeznénk, hogy Istenhez tartozunk,

legyen bennünk a megtérésre, a visszatérésre való szándék. Kedves Olvasó! Az ősi szentírási áldás ragyogja be mindennapjainkat. Ezt kívánom minden jó szándékú olvasónak:

„Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr és szerezzen neked üdvösséget!“

Újabb eredményes évet zártak Az állandó programok is folytatódnak az elkövetkező hónapokban DUNASZERDAHELY– A Pázmaneum Társulás immár kilenc éves, s az elmúlt időszakban ismét számos rendezvényt bonyolítottak le, nem csupán a Csallóközben. Karaffa Attila ügyvezető elnök érdeklődésünkre elárulta, céljuk a kezdetektől Pázmány Péter szellemi örökségének ápolása és terjesztése. „A 2014-es esztendőben székhelyünkön, Dunaszerdahely városában aktívan bekapcsolódtunk a helyi közösségi életbe. Elmondhatjuk azt is, hogy kezdeményezésünkre honosodott meg több kulturális-történelmi rendezvény is, mint például január 22-én A Magyar Kultúra Napja, illetve február 25én a Kommunizmus áldozatainak emléknapja. Természetesen részt vettünk minden egyes városi és egyházi megemlékezésen is, aktívan bekapcsolódtunk a Szent György-napok szervezésébe, az első világháborús hadifogoly-temető helyrehozatalába, illetve a Városmisszióba is. Országos szervezésű rendezvények szervezői és társszervezői is voltunk. Imakilencedet indítottunk Regnum Marianum néven, amelyeken a Hétfájdalmú Szűzanya évének programjaihoz kapcsolódva a magyarság lelki megújulásáért imádkoztunk. Jó Pásztor vasárnapján ismét szentmisére gyűltek össze a katolikusok Komáromban, a Szent András templomban. A Komáromi Imanapot a Jópásztor Alapítvánnyal és a Komáromi Plébániával közösen szervezzük már évek óta. Támogattuk a nagykéri Felvidéki Ministránsolimpia megszervezését is, illetve a sasvári mi-

nistránsnap, valamint a farnadi ministráns focinap rendezésébe is bekapcsolódtunk. Első világháborús emlékzarándoklatot szerveztünk a tatai egyházközséggel közösen Doberdóba, ahol megtekintettük az egykori háborús emlékhelyeket, illetve ellátogattunk Páduába és Velencébe is. A magyar kápolnában Visintiniben a szentmise után pedig koszorút helyeztünk el az elesett magyar katonák emlékére. Társulásunk teljes mértékben azonosul gróf Esterházy János szellemiségével és munkásságával. Minden évben megemlékezünk róla a dunaszerdahelyi domborműnél. Jótékonysági estet is szerveztünk az izomsorvadásban szenvedő Majer Dáriusnak Dunaszerdahelyen, ahol a kupakgyűjtés során összegyűlt pénzt adtuk át családjának a gyógykezelésére. A Fájdalmas Szűzanya évéhez kapcsoló-

dóan a Révkomáromi Római Katolikus Plébániával és a Boldog Salkaházi Sára Katolikus Egyetemi Központtal „Regnum Marianum Akadémia” néven keresztény felnőttképzést szerveztünk Révkomáromban. Társulásunk elsősorban pályázatok útján tudja megvalósítani célkitűzéseit, így a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott pályázataink révén tudtuk rendezvényeinket megszervezni. Támogatónk volt még Dunaszerdahely város és a Rákóczi Szövetség is. Támogatásukat ezúton is köszönjük! A 2015-ös esztendőben is szeretnénk állandó programjainkat megvalósítani, ezenkívül frissíteni kívánjuk honlapunkon a felvidéki magyar katolikus plébániák adatbázisát és a Jópásztor Hírlevél újságot negyedévente tervezzük kiadni” – tudtuk meg Karaffa Attilától. Rajkovics Péter


24

Csallóköz

Olvasószolgálat

Van olyan fogadalma, amit nem tartott be? Szabó Zlatica Vámosfalu Egyszer volt egy nagy elhatározásom, amit sikerült is betartanom, de erről nem szívesen beszélek, bár örülök, hogy sikerült. Kisebb fogadalmakat teszek, például nem lustálkodom, de ezt a mai világban nehéz betartani, mert az ember örül, ha otthon van és pihenhet.

Kajtár Erika Madar Újévkor nem nagyon ígérgetek, és az év többi napján sem. Kisebb fogadalmaim vannak magam felé, például jobban odafigyelek majd az órákon, jobban fogok tanulni vagy épp nem leszek annyira lusta. Igyekszem is ezeket betartani, de nem mindig sikerül.

Nagy Erzsébet Ollétejed Voltak kisebb-nagyobb fogadalmaim, melyeket mindig igyekeztem betartani. Jobban odafigyelek a munkában, vagy nem leszek tétlenkedő, de ezek már jó pár éve voltak. Most csak azt ígértem meg magamnak, hogy többé nem utazok busszal, mert most is másfél órát késik.

Gyógyszertári ügyelet DUNASZERDAHELY – január 7.: Kórházi patika (Nagyabonyi út); január 8.: Viktória patika (Nagyabonyi út); január 9.: Garant patika (Esterházy utca); január 10.: Gryf patika (Fő utca); január 11.: Tesco (Komáromi út); január 12.: Kórházi patika (Nagyabonyi út). GALÁNTA – január 7.: Dr. Max (Tesco); január 8.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); január 9.: Klokner (Hódi út); január 10.: Medicana (Posta utca); január 11.: Fő utcai patika (Fő utca); január 12.: Dr. Max (Vajanský utca). KOMÁROM – január 7.: Rákóczi utcai patika (Rákóczi utca); január 8.: Kórházi patika (Megyercsi utca); január 9.: Vág patika (Tó utca); január 10.: A & Z patika (Petőfi utca); január 11.: Dr. Max (Kaufland); január 12.: Plus patika (Pozsonyi út).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (január 8–14.) A hetedik fiú (angol–amerikai kalandfilm): 11.40, 16.00; Asterix – Az istenek otthona (francia animációs film): 10.10; Éjszaka a múzeumban – A fáraó titka (amerikai kalandfilm): 10.00, 11.50, 14.00, 16.10, 18.20, 20.30; Hogyan írjunk szerelmet (amerikai vígjáték):

Szabó Tímea Amadékarcsa Egy szerelmi csalódásnak köszönhetően tettem magamnak egy nagy fogadalmat, mégpedig, hogy nem bízom többé a férfiakban. Eddig ezt sikerül is betartanom, van még olyan elhatározásom, hogy szeretnék jobb munkahelyet, s ezért meg is teszek mindent.

Vojtík Szimona felvételei

Véradók

Élő nyelv

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson december 23-án a következő személyek adtak adtak vért: Dunaszerdahely: Ing. Venčák Milan, Széll Viktória, Bugár Norbert, Marczell Ottó, Szarka György, Ing. Hakszer Tamás, Ing. Balázsy Attila, Lakatos Péter, Fitos Péter, Müller Dóra; Nagymegyer: Varga Róbert; Macháza: Soós László; Balázsfa: Mgr. Cséfalvay Sándor; Mad: Kovács Margit; Vajka: Seif Ottó; Csécsénypatony: Bíró Marian; Amadékarcsa: Kollár Ferenc; Nádszeg: Gombos Pál.

Egyik kedves olvasónk arról érdeklődött, melyik a helyes a forma: örömet szerez, bánatot okoz, netán használható fordítva is: örömet okoz, bánatot szerez. A mai jelentésmegoszlás örömet okoz – kellemetlenséget szerez meglehetősen új keletű, csak az utóbbi fél évszázadban alakult ki és szilárdult meg viszonylagosan, főként azáltal, hogy az iskolai nyelvművelés szinte nyelvhelyességi szabállyá tette a megkülönböztetést. Az elkülönülés ma sem érvényesül tökéletesen. Választékos, normatív igényű nyelvhasználatban célszerű megtartani az árnyalt megkülönböztetést, de az is igaz, hogy a beszélt nyelv számos rétegében a vegyes használattal találkozunk, mégpedig egyre nagyobb mértékben az okoz javára. Az örömet okoz valakinek tehát „hibának” nem mondható, de aki tisztában van a stílusárnyalatok finomságával, az bizonyára szívesebben szerez örömet másoknak is – e hagyományos, választékos nyelvi formában.

13.00, 17.30, 17.45, 22.30; Hős6os 3D (amerikai animációs film): 12.00, 12.10, 16.20; A hetedik fiú 3D (angol–amerikai kalandfilm): 13.50, 18.10, 20.20, 22.30; Asterix – Az istenek otthona 3D (francia animációs film): 12.00, 13.50, 15.45, 17.40; A hobbit – Az öt sereg csatája (amerikai–új-zélandi fantasy): 10.15, 10.30, 11.30, 13.15, 13.30, 14.30, 16.30, 17.30, 20.30, 22.00; A mada-

gaszkár pingvinjei (amerikai animációs film): 10.45, 12.45, 15.00; Csingiling és a kalóztündér (amerikai animációs film): 10.00, 14.45; Exodus: Istenek és királyok (amerikai–angol történelmi kalandfilm): 13.15, 17.00, 20.00; A hobbit – Az öt sereg csatája (amerikai–új-zélandi fantasy): 18.30, 21.30; Az éhezők viadala: A kiválasztott – 1. szám (amerikai kalandfilm): 11.30,

17.15; Csillagok között (amerikai–angol sci-fi): 14.00; Dumb és Dumber kettyó (amerikai vígjáték): 10.30, 13.00, 13.15, 15.30, 17.50, 20.10, 22.30; Förtelmes főnökök (amerikai vígjáték): 20.00, 22.15; John Wick (amerikai akcióthriller): 22.30; Paddington (angol–francia vígjáték): 11.15, 14.00, 14.15; Swing (magyar vígjáték): 10.30, 15.10, 19.45, 22.15.


2015. január 7. | 1–2. szám

VI. Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet Ipolyi Arnol tiszteletére hatodízben hirdeti meg fent nevezett versenyét, melynek célja a magyar prózai népköltészeti műfajok (mese, monda, anekdota), illetve azok hagyományos módon történő előadásának népszerűsítése. A verseny célja a magyar prózai népköltészeti műfajok műfaji és táji jellegzetességeinek megjelenítése, a hagyományos mesemondás, történetmesélés sajátosságainak megtartása a színpad adta keretek között is. A jelentkezők a következő kor- a magyar prózai népköltészeti műosztály szerinti kategóriákban ver- fajok közül választott népmesével, senyezhetnek: 1. kategória: óvodá- népmondával, egyéb történettel lehet sok (5–6 évesek); 2. kategória: alap- benevezni. iskolák tanulói (1–3. évf.); 3. kategóA népmese és egyéb prózai népria: alapiskolák tanulói (4–6. évf.); költészeti műfajok választásáról: 4. kategória: alapiskolák tanulói (7–9. Ajánlott a versenyző lakhelyéhez, évf.); 5. kategória: középiskolák ta- szűkebb régiójához (néprajzi csonulói; 6. kategória: felnőttek port, tájegység), tájnyelvi dialektusIskolai fordulók, elődöntők, dön- területéhez kötődő meseválasztás. Az tő: A verseny döntőjét iskolai fordu- írott forrásokon kívül természetesen lók és területi elődöntők előzik meg. az adott közösségeken belül élő haA kisiskolák maximum 5, a teljes gyományőrző idős mesemondókszervezettségű iskolák maximum 10 tól való mesetanulás is igénybe veversenyzőt indíthatnak. Amennyi- hető, sőt mi több, külön értékelenben egy adott intézményen belül a dő. Mivel a mese az élőszó művészemegadottól nagyobb létszámú érdek- te, ajánlott a szabad, rögtönzött előlődés mutatkozik, kérjük az iskolai adásmódon alapuló hagyományos fordulókat 2015. március 18-ig lebo- mesemondói stílus követése, a menyolítani. A területi elődöntők sei nyelvezet sajátosságainak megjehelyszínei: Nyugat-Szlovákia: Zsi- lenítése, a tájnyelv, illetve az eltűnő gárd, Komárom, Bős, Ipolyszakállos; félben lévő tájszavak használata. Közép-Szlovákia: Fülek, Rimaszom- Ugyancsak ajánlott az előadó lakóhebat, Várhosszúrét; Kelet-Szlovákia: lyéhez, régiójához kötődő népviKirályhelmec. Az egyes elődöntők selet használata. pontos helyszínéről és időpontjáról A népmesén kívül egyéb prózai minden jelentkezőt értesítünk, vala- népköltészeti műfajokkal (monda, mint közzétesszük az intézet hon- anekdota, trufa, példázat) is lehet lapján. nevezni. Reményeink szerint így Nevezési határidő: 2015. március még inkább lehetőség nyílik a rög20. A verseny döntőjének helyszí- tönzött előadásmódon alapuló mene és időpontja: Rozsnyó, 2015. jú- semondás, történetmesélés kamanius 14–15. toztatására, illetve a rövidebb epiA nevezés feltételei: A versenyben kumok (pl. eredetmagyarázó mona fenti kategóriák szerinti korosztá- dák, boszorkánytörténetek) különlyú, Szlovákiában élő fiatalok és fel- böző szempontok szerinti kapcsonőttek vehetnek részt. A versenybe lására.

25

Olvasószolgálat

Ajánlott továbbá a gyakran megjelenő mesék (A feledékeny legény, A bolond falu, A pletykás asszonyok, A selyp lányok, stb.) mellőzése, vagy azok egyedi, a szokványostól eltérő változatainak választása. A hagyományos mesemondás mibenlétének, elsajátításának és továbbadásának céljából mindenki szíves figyelmébe ajánljuk Raffai Judit: A magyar mesemondás hagyománya című könyvét (Budapest, 2004), valamint a magyar nyelvterület bármely vidékén gyűjtött elbeszélő hagyományt tükröző személyi, vagy táji monográfiákat. Az ajánlott források jegyzéke a versenyfelhívás mellékletét képezi. A zsűri: A versenyzők teljesítményét néprajzosokból, előadóművészekből és pedagógusokból álló szakmai zsűri értékeli. Az egyes elődöntők szakmai gesztorai: Nyugat-Szlovákia: Szanyi Mária; KözépSzlovákia: Varga Norbert; Kelet-Szlovákia: Badin Ádám. A verseny szakmai főszervezője Varga Norbert. Jelentkezés: Jelentkezni elektronikus úton, a www.intezet.sk weboldalon megtalálható jelentkezési űrlapon, vagy az Országos rendezvények / Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó verseny menüben lehet. Bővebb információk: Szakmai kérdések tekintetében: Mgr. Varga Norbert: 0908 041 947 Szervezési kérdések tekintetében: Mgr. Huszár László: 0905 358 529, 031/552 24 78. Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet – Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o., Bacsákova 240/13., P.O. BOX 16., 929 01 Dunajská Streda, e-mail: nepmese@csemadok.sk (–)

Kultúra Színház KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, január 9–10.: Csirkefej (19.00, bérletes); január 11.: Csirkefej (15.00, bérletes); január 12–13.: Süsü, a sárkány (10.00, 14.30, 17.00, Sopron, szervezett előadás).

Kiállítás DUNASZERDAHELY – Január 31-ig megtekinthető Ján Melišek önálló tárlata a Csallóközi Népművelési Központ Gallery Nova kiállítótermében.

Vegyes DUNASZERDAHELY – Január 9-én, pénteken a 10 éves Novus Ortus Diákszínpad születésnapi ünnepségét tartják a művelődési központban. – Január 14-én, szerdán este 7 órától Barillet–Grady: A kaktusz virága című zenés komédiáját mutatja be a budapesti Bánfalvy Stúdió a művelődési központ színháztermében.

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 1–2. hét Pincér/nő (2) – a munkavégzés helye Dunaszerdahely. Feltétel: szakvégzettség. Kapcsolat: raczveronika@azet.sk, 0908 833 437 Ápoló/nő (1) – öreg és beteg emberek ápolása, munkavégzés helye Nádszeg. Kapcsolat: 0903 751 956, Mgr. Silvia Czére, silviaczere@gmail.com Sofőr tehergépjárműre (1) – a bősi GABRIEL BODÓ TRANSPORT társaság ajánlata. Kapcsolat: 0903 432 563, gabrielbodo@stonline.sk Mechanikus, karbantartó (1) – a dunaszerdahelyi Dunatex részvénytársaság ajánlata, varrógépek javítása és karbantartása. Kapcsolat: 031/552 29 78, alica.csicsay@dunatex.eu Szerviztechnikus (1) – a dunaszerdahelyi Auto SiSi társaság ajánlata. Kapcsolat: 0903 719 163, office@autosisi.sk Biztosítási tanácsadó (2) – a Kooperatíva biztosító ajánlata, tanácsadás, adatbázissal való munka. Jelentkezőket várnak elsősorban Pozsonyeperjes és Nagymagyar körzetéből Kapcsolat: nemethmolnar@koop.sk, 0910 998 101 Őrző-védő szolgálat alkalmazottja (2) – rekreációs objektumok őrzése Somorján és környékén. Elérhetőség: bongya@cega.sk, 0901 776 624


26

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény

Névnapok Január 7.: Attila, Ramóna, Bohuslava Január 8.: Gyöngyvér, Severín Január 9.: Marcell, Alexej Január 10.: Melánia, Dáša Január 11.: Malvína, Ágota Január 12.: Ernő, Ernest

DARABBÉR VÉRCSOPORT R. 1. RÉSZ NÉVELŐ

FRANCIAORSZÁGI TÁJEGYSÉG

KATONA JÓZSEF EGYIK HŐSE

ELŐBB – SZLOVÁKUL

MOZI FELE

NYARALÓ

VALAMINT

ÍZLÉSES

KEDVES ŰRLÉNY

A JÓTÉKONY – LATINUL

Heti évforduló 1843. január 7-én született Koch Antal geológus, paleontológus, a magyar geológia atyja. 80 éve, 1935. január 8-án született Elvis Presley amerikai énekes, zenész, a rock and roll koronázatlan királya. 130 éve, 1885. január 8-án született Kóczán Mór atléta, olimpiai bronzérmes gerelyhajító. 1947. január 8-án született David Bowie angol rockzenész. 117 éve, 1898. január 9-én született Bánky Vilma színésznő, a némafilmek egyik legnagyobb magyar sztárja. 1954. január 9-én született Dés László zeneszerző, előadó, jazz-zenész. 1999. január 9-én, 55 éves korában meghalt Juhász Jácint színész. 8 éve, 2007. január 9-én Steve Jobs bemutatta az Apple első okostelefonját, az iPhone-t. 44 éve, 1971. január 10-én halt meg Coco Chanel francia divattervező.

ALATTOMOS

UNITED KINGDOM, röv.

ÉNEKLŐ SZÓCSKA

OROSZ REGÉNYÍRÓ A RADON VEGYJELE

TÁRSA, röv.

A BRÓM VEGYJELE

LÓFAROK

DISK OPERATING SYSTEMS, röv. RÓMAI 500

UTCA JELE

FRANCIA ZENESZERZŐ (Claude) SULFUR, CÉRIUM

BIZONY TARTÓSAN

ANNA, OLGA

R. 2. RÉSZ

SOHASEM

HISZÉKENY AZONOS BETŰK

KÉTES!

RENDBEN, PAJTÁS!

FÉM MÉCSES

RÓMAI ÖT

ABA, OND

ZÉRUS

KÉPZŐ

A KERT FELE

SODRÁS

KÖTŐSZÓ LITER OSTOR JELZŐJE

Népi bölcsesség Már újév napjának időjárása jelez: ha ez az első nap szép, fényes időt hoz, azzal azt jövendöli, jó és bőven termő lesz az év. Ha csillagos az újévi éjszaka, rövid lesz a tél.

Aforizma A lét határozza meg a tudatot. Ha megiszszuk a lét, a tudat elszáll. (Hofi Géza)

TONNA HATÁROZÓSZÓ

S

E heti rejtvényünkben David Herbert Lawrence angol író egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. Az 50. szám helyes megfejtése: Akárhol is vagy, légy ott teljesen. (Tolle) Sorsolással könyvet nyer Bögi Mária (Nagyudvarnok). Gratulálunk!

Fejtörő

Hogyan nevezzük ma? Az alábbi kifejezések nagy része ma már elavult. Próbálja megtalálni rájuk a megfelelő értelmezést. 1. szóror – 2. csattogán – 3. repkény – 4. kalmár – 5. szövétnek – Az előző szám helyes megfejtése: iszik, lemaradt, alszik, áll, remeg (reszket). Ismét eltelt egy hónap. Decemberi nyertesünk sorsolással: Csiba Angelika (Hegyéte), akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el.

Vajon miért akadt el a járművem?

Vojtík Szimona felvétele


27

Szabadidő

2015. január 7. | 1–2. szám

Heti horoszkóp 2015. január 7–13. Kos (III. 21.–IV. 20.) 2015 sok jót hoz a Kosoknak, s a pozitív élményekből már januárban is kijut nekik. Örüljenek mindennek, ami megadatik, hisz a nagyszerű lehetőségek ott sorakoznak az ajtajuk előtt. Számítsanak arra, hogy az elvárások magasak lesznek önökkel szemben, de meg tudnak felelni az igényeknek.

Net-felvétel

Dumaszínház Kőhalmival és Dombóvárival! DUNASZERDAHELY – Január 14-én, szerdán este 7 órakor Kőhalmi Zoltán és Dombóvári István (a felvételen) a Vidékfejlesztési Szakközépiskola színháztermében szórakoztatja a közönséget. Jegyek kaphatók a Focus Music Shopban, melynek ára elővételben 9 euró. (helyszíni jegyár 11 euró). (–)

Viccplacc Két sofőr pálinkázik a kocsmában, kint meg járó motorral pöfögnek a kocsik. Az ablakon keresztül lesi a rendőr, ahogy a sofőrök koccintanak. – Hé! – kiált oda. – Maguk mit isznak? – Pertut. – Az más! Mert ha pálinka lenne, most rögtön elvenném a jogosítványukat! A székely meg a fia az érett gyümölcsöket szedik össze a kertben. A fiú megkérdezi: – Mi lesz ebből a sok gyümölcsből, édesapám? – Hát, ha anyád meggyógyul lekvár, ha nem, akkor pálinka. Mosópor reklám: – Nézze milyen ragyogóan fehér lett ez az ing! – Szép, szép, de nekem kockásan jobban tetszett... Három szőke elmegy kirándulni. Megállnak egy kisebb forgalmú úton, majd elkezdenek vitatkozni, hol üljenek le ebédelni. – Üljünk a fa alá, ott olyan hangulatos! – mondja az egyikük. – Á, ott hangyák vannak, meg minden – mondja a másik. – Inkább üljünk le az út közepén, ott rendesen ki tudunk pakolni. – Az túl veszélyes – mondja a harmadik.

Ezen elkezdenek vitatkozni, majd végül megállapodnak, hogy az út közepe a megfelelő hely. Ahogy ott üldögélnek, egy autó tűnik fel a kanyarban, a sofőr későn veszi észre őket, és hogy elkerülje a balesetet, félrerántja a kormányt. Leszalad az útról, és nekicsapódik a fának. – Na, látjátok! – mondja az egyik szőke. – Ha a fa alá telepedünk, már halottak lennénk! Mi az abszolút szemtelenség? – ??? – Törpétől megkérdezni, mi leszel, ha nagy leszel. Két székely fát vág az erdőben. Azt mondja az egyik: – Te, tudod-e, mi az a vagánykodás? – Nem tudom.A székely földobja a baltát, alááll, és az utolsó pillanatban ugrik el a leeső fejsze alól. – Na látod, ez a vagánykodás. A másik székelynek megtetszik a dolog, így másnap a fiával megy ki az erdőre, gondolja megmutatja, mit tanult. – Fiam, tudod-e mi az a vagánykodás? – Nem tudom. A fickó feldobja a baltát, alááll, majd amikor el kellene ugrani megbotlik, és agyonüti a balta. A fiú egyedül megy haza. Otthon az anyja: – Apád hol van? – Még kinn vagánykodik az erdőben.

Bika (IV. 21.–V. 20.) Január eleje sok kihívást tartogat önnek, ám ezeknek akkor fog tudni maradéktalanul megfelelni, ha logikusan építi fel a tennivalók listáját, nem kapkod, és nem a mennyiségre, hanem a minőségre fókuszál. Ha megígér valamit, akkor azt teljesítse. Jobb, ha minden szálat a kezében tart. Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Az év első hetei tartogatnak pár kellemetlen meglepetést a sok jó dolog mellett. Az égi hatások igencsak vegyesek lesznek. Ha máskor hagyja magát sodortatni az árral, az nem baj, de most ne tegye. Könnyen meglehet, hogy hirtelen munkahelyet cserél, iskolát vált vagy költözik. Rák (VI. 22.–VII. 22.) A bolygók együttes és jótékony hatását szinte minden januári napon érezni fogja, a problémák elkerülik, és jelentős akadályokat sem kell megmásznia a sikerért. Ha nem is jön házhoz az öröm és a pozitív eredmény, mégis kevés erőfeszítéssel tud most sikereket elérni.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) A januárral együtt hirtelen megszaporodnak az elvégzendő feladatai, új kihívások érkeznek, és az önnel szemben támasztott elvárások is jelentősen megnőnek. A rutint most érdemes felrúgni és új szokásokat bevinni az életébe – legyen az sport, egészségesebb táplálkozás, jóga. Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Tele lesz feladatokkal, egy percre sem állhat meg. Nem maradnak ki életéből az izgalmak, a kihívások és a változás sem, lényeges, hogy nagyon részletes tervvel fusson neki az új évnek. Fontos a körültekintés, a megalapozott tettek és a tudatos tervezés. A meggondolatlanság kerülendő! Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Rengeteg információra számíthat januárban, fontos, hogy figyelje a híreket, de még a mendemondákat is. Olyan tudás birtokába juthat, amely miatt pozitív változásokra van kilátás. Fordítson időt a családi ügyek intézésére. Van valaki a környezetében, akinek ön segíthet kimászni a bajból. Bak (XII. 22.–I. 20.) Ne támasszon túl magas elvárásokat, sem az új évvel, sem a szeretteivel szemben, így nem érheti csalódás. Egyszerűen csak éljen, mint bármikor máskor, figyelje a lehetőségeket, szeresse az életet, és ragadja meg azt, ami kínálkozik. Január közepe hozhat néhány nehéz, leterhelő napot.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Meglepően indul ez az év, lesznek remek pillanatai, de nehézségből is kijut. Ez a lelkileg leterhelő időszak automatikusan bevonzza életébe a kellemetlen szituációkat, vitákat generálhat. Akkor cselekszik megfontoltan, ha néhány kapcsolattól megválik.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Rengeteg újdonság jöhet, semmire ne mondjon most nemet. Igencsak változékony időszak veszi kezdetét, amelyben lesz bőven öröm, de néha kellemetlen helyzetek is felbukkannak. Hajlamos lesz arra, hogy magába fojtsa a problémáit, pedig családja barátai örömmel segíthetnének 2015-ben is.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) A régóta dédelgetett álmok ideje érkezett el, ne halogassa a kezdést! Ha bizonytalan, bátran kérjen segítséget. Ha fél belevágni az ismeretlenbe, keressen egy segítő társat. Könnyen megtörténhet, hogy komolyabb pozícióba kerül, vagy külföld felé veszi az irányt. Legyen bátor!

Halak (II. 21.–III. 21.) Januárban rengeteg váratlan élethelyzettel találja majd szembe magát, s bizony sokszor kell majd improvizálnia ahhoz, hogy felül tudjon kerekedni a megoldandó problémákon. Nagy tervek fogalmazódnak meg önben, különösen a családját és egyéb emberi kapcsolatait illetően.


28

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés

Távutas főiskolást keresünk brigádmunkára (Amade Chateau, Várkony). kariera@bcinvest.sk.

Megemlékezés „Mindig itt vagy velünk, mégis oly távol, mi tudjuk csak igazán, mennyire hiányzol.

Kölcsönök gyorsan és egyszerűen. Tel.: 0902 330 832.

SZOLGÁLTATÁS Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak, invalidusoknak, valamint anyasági szabadságon lévőknek, akár 5 perc alatt. DS és környéke. Tel.: 0907 723 420. Győrben legdivatosabb szövetkabátok fiataloknak és időseknek. Báli-, alkalmi-, menyecske-, örömanyaruhák és kosztümök széles választékban megvásárolhatók a BIG BLUE divat-ban: Győr, dr. Kovács Pál utca 5. (Kapualj, hétfő-péntek: 9–17.30, szombat: 9.00–13.30 – rendszeres akció!!!). Sürgősen pénzre lenne szüksége? Exekúció fenyegeti? Hívjon, segítünk! Tel.: 0917 373 275. SZATELLIT TV SZERELÉSE ÉS JAVÍTÁSA (FREESAT) LEGTÖBB MAGYAR CSATORNA, 20 EURÓ/ÉVTŐL, MÁSODIK KÁRTYA INGYEN! INTERNET ÉS RIASZTÓ RENDSZEREK SZERE LÉSE.Cím: BACSÁK UTCA 247., DS, Tel.: 031/321 99 99, www.itelcom.sk Sürgősen pénzre lenne szüksége? Exekúció fenyegeti? Hívjon, segítünk! 0917 373 275.

drága emléked örökké őrizzük szívünk mélyében.“

ÁLLÁS Kamionsofőröket keresünk szlovák–magyar viszonylatban. Tel.: 0903 409 871, DS. Ápolónők figyelem! Németországban jó kereseti lehetőség. Kevés német nyelvtudás is elég. Tel.: 0915 752 582. Konyhai kisegítőt keresünk. Tel.: 0905 294 190.

INGATLAN Eladó 10 áras építkezési telek Alistálon. Tel.: 0904 844 621. Eladó összkomfortos családi ház Felsővámosban. Azonnal beköltözhető. Ára 15 000 euró. Tel.: 031/558 16 47.

LAKÁS, GARÁZS Eladó szoba-konyhás lakás Dunaszerdahely központjában (Duna utca). Tel.: 0915 436 994. Eladó új, 3 szobás berendezett lakás saját fűtéssel (76 m2, balkon,

"

MEGRENDELŐSZELVÉNY Megrendelem a Csallóköz–Žitný ostrov regionális hetilapot. egy évre 28,00 euró

Gondolunk rád a nap minden percében,

félévre 15,60 euró

Név: ..........................................................................................

Fájó szívvel és soha nem múló szeretettel emlékezünk december 21-én, halálának 1. évfordulóján

özv. BARTALOS IDÁRA (Nagymad). Emlékét örökké őrzi gyászoló családja

Bérbe adók szobák Bősön. Tel.: 0918 673 387.

Hízó disznó eladó. Feldolgozás helyben lehetséges. Tel.: 0904 644 950. Nyúlhús tisztítva és porciózva eladó. Tel.: 0904 644 950. Eladók malacok (25–30 kg). Tel.: 0903 132 118.

ISMERKEDÉS

VEGYES

65 éves férfi kizárólag magányos hölgy társaságát keresi 55–60 éves korig. Jelige: Szeretnéd, ha szeretnének?

Tüzifa eladó rönk, ill. metélt kiszerelésben Dunaszerdahelyen, a kürti úti fatelepen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551. Eladó MORA 218 gáztűzhely: 0903 461 973. Eladó fürjtojás: 0915 150 966. Eladó tűzifa. Tel.: 0948 159 944. Eladó árpa, ára 11 euró. Tel.: 0908 039 138.

parkolás) Somorján. Ára: 81 000 euró. Tel.: 0948 020 038.

KIADÓ – BÉRLET

HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. Tallóstól 3 km-re lévő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való MULARD hím májkacsák, tömött MULARD májkacsák és levágásra való hízó pulykák élve és tisztítva. Tel.: 0915 291 826; 031/778 23 53.

DROBNÉ INZERÁTY Domov sociálnych služieb pre dospelých vo Veľkom Mederi dáva do prenájmu záhradu o rozmere 21 548 m2 na hospodárske účely. Cena dohodou. Tel.: 0903 408 916; 031/555 02 197 – PhDr. Ladislav Hancko.

Utca, házszám: ........................................................................ Lakhely: ....................................................................................

CSODANAP ALSÓSZELIN

Telefonszám: ............................................................................

Minden érdeklődőt szeretettel várunk

Aláírás: ...................................................... Az újság ára egy évre 33,80 euró amennyiben a újságárusoknál veszi. Ha közvetlen a szerkesztőségben rendeli meg lapunkat, az egy évre szóló előfizetés csak 28,00 euró, a féléves pedig 15,60 euró. A kitöltött megrendelőlapot a szerkesztőség címére várjuk: Alžbetínské nám. 1194/1., 929 01 Dunajská Streda. Információ: 031/550 37 44; 0903 23 67 24.

2015. január 10-én, 14.00 órai kezdettel a helyi kultúrházba. Jöjjön el, mert ilyen csodákat még nem látott! Ha Ön gyógyíthatatlan beteg, vagy ismerőse az, hozza el, ne szalassza el a lehetőséget! A

r é s z v é t e l

i n g y e n e s !


29

Hirdetés

2015. január 7. | 1–2. szám

ƫƧ ƧƥƧƪƢƙ ƥƧƪƢƙΎΎ͒Ύƛ ͒ ƛƫƫƙƤƤǹƣǼƲƛƫșƬǼƪƬǼƣ ƙƤƤǹƣǼƲƛƫșƬǼƪƬǼƣΎΎ~ΎƦ ~ΎƦƙƙƟƱƥƙƟƱƙƪ ƟƱƥƙƟƱƙƪΎΎ~Ύƨ ~ ƨƧ ƧƲƫƧƦƱƝƨƝƪƢƝƫ ƲƫƧƦƱƝƨƝƪƢƝƫΎΎ~Ύƚ ~Ύƚǿ ǿƫ ƫΎΎ~ΎƜ ~ΎƜƭ ƭƦƙƫƲƝƪƜƙƠƝƤƱ ƦƙƫƲƝƪƜƙƠƝƤƱ

ƠƠȷɀȲȳɂɡɁȷΎɊɀȸȳȵɇɈɡȹ ȷɀȲȳȳɂɡɁȷΎɊɀȸȳȵɇ ȸ ȵɇɇɇɈɡȹ ̰ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̵̱​̵ΎȻȻ˴ ̰ ȽȺȲȯȺ˶ Ƚ ̱̯​̯ Ɇ ̵̱​̵​̵ΎȻȻ˴ ̳̯​̯ΎȳɃɀʑΎ ̳̯​̯​̯ ȳɃɀʑΎ

̰̱̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̰̲̰ΎȻȻ˴ ̰̱̐Ύ ȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆ ̰̲​̲̰ΎȻȻ˴ ̶̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̶̰̯ΎȳɃɀʑ

̰̱̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ΎɆΎ̵̱​̵ΎȻȻ˴ ̰̱̐Ύ ȽȺȲȯȺ˶ ̸̷ Ɇ ̵̱​̵ ̱ ΎȻȻ˴ ̶̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̶̰̯ ȳɃɀʑΎ

̰̲̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̷̵ΎȻȻ˴ ̰̲̐Ύ ȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆ ̷̵ΎȻȻ˴ ̴̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̴̰̯ ȳɃɀʑΎ

̰̲̐ ȽȺȲȯȺ˶Ύ̵̲ΎɆΎ̵̱​̵​̵ΎΎȻȻ˴ ̰̲̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̵̲ΎɆΎ̵̱​̵ΎȻȻ˴ ̴̰̯ ̴̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̯ΎȳɃɀʑ

̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ΎɆΎ̰̲̰ΎȻȻ˴ ̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ Ɇ ̰̲​̲̰ ȻȻ˴ ̰̯​̯ΎȳɃɀʑ ̰̯​̯ ȳɃɀʑ

̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̵̲ΎȻȻ˴ ̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ Ɇ ̵̲ ȻȻ˴ ̰̯​̯ΎȳɃɀʑΎ ̰̯​̯ ȳɃɀʑΎ

̷̰̐ ȽȺȲȯȺ˶ ̶̳ΎɆ ̰̲̰ ȻȻ˴ ̷̰̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̶̳ΎɆΎ̰̲̰ΎȻȻ˴ ̵̯ΎȳɃɀʑ ̵̯Ύ ȳɃɀʑ

ƴƪ ƪƝƦƟƝƜƥNjƦƱ ƝƦƟƝƜƥNjƦƱΎƬ ƬǼƚƚƫƲǼƪơ ǼƚƚƫƲǼƪơΎƠ ƠơƪƜƝƬNjƫ ơƪƜƝƬNjƫΎƝ ƝƫƝƬNjƦ ƫƝƬNjƦ

Ύ Ύ Ύ Ύ

̷̰̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ΎɆΎ̵̲ΎȻȻ˴ ̷̰̐ ȽȺȲȯȺ˶ ̸̷ ̸̷ΎɆ ̵̲ ̵̲ΎȻȻ ȻȻ˴ ̵̯Ύ ȳɃɀʑ ̵̯ΎȳɃɀʑ

̱ɆΎ˹Ύ̴͊ ̲ɆΎ˹Ύ̶˴̴͊ ̳ɆΎ˹Ύ̰̯͊ ̴ɆΎ˹Ύ̴̰͊

FEELÁR LÁR

ƙΎȶȷɀȲȳɂʗΎɊȺɂȯȺΎȹɡɀɂΎȶȳȺɇɀȳ ƙΎȶȷɀ ȲȳɂʗΎɊɊȺɂȯȺΎȹɡɀɂΎȶȳȺɇɀȳ Ύ ̰ɆΎȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁȳɂɡȼΎ˹Ύ̱̯Ύ͊ ̰Ɇ ȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁȳɂɡȼΎ˹Ύ̱̯Ύ͊ ͊

Ύ

ȻȷȼȷȻɃȻΎ̲ɆΎȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁȳɂɡȼΎ˹ΎȼȷȼȱɁ Ȼȷ ȼȷȻɃȻΎ̲ɆΎȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁɁȳɂɡȼΎ˹ΎȼȷȼȱɁ

Ʀ ƱƱƴƪ ƴ ƪ ƙƫƜ ƙ ƫ Ɯ ΎΎ~ΎƟ ~ Ύ ƟȖ ȖƬƙ Ƭƙ ΎΎ~Ύƣ ~ Ύ ƣƧ ƧƥƴƪƧƥ ƥ ƴ ƪ Ƨ ƥ ΎΎ~ΎƦ ~Ύ Ʀƴ ƴƜƫƲ Ɯ ƫ Ʋ ƝƟ Ɲ Ɵ ΎΎ~ΎƮ ~ Ʈƴ ƴƟƫƝƤƤƱ Ɵ ƫ Ɲ Ƥ ƤƱ Ɲ ΎΎ~ΎƟ ~ ΎΎƟ Ɵƙ ƙƤ Ƥ ƴƦƬƙ ƴ Ʀ Ƭƙ


30

Kulissza

Net-felvételek

A Golden Globe-díjakat január 11-én kiosztják Beverly Hillsben, ami azt jelenti, hogy a mozik egyre több díjvárományos filmet tűznek premierre. És nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Európában is. Aki pedig megkapja az „Arany Glóbuszt”, jó eséllyel pályázik az idei Oscar-gálán is.

Csallóköz

Januári filmes piac A Golden Globe árnyékában A legjobb filmdráma kategória öt jelöltje közül hármat januárban mutatnak be a magyar mozik. A mindenség elmélete (The Theory of Everything, 2014) a Stephen Hawking és Jane Wilde közt fellobbanó szerelemről szól, illetve az azóta világhírnévre szert tett fizikus motoros neuronbetegséggel vívott harcáról az 1960-as években. A James Marsh rendezte brit életrajzi romantikus dráma két főszereplőjét, Eddie Redmayne-t és Felicity Jonest is jelölték Golden Globe-ra. A Foxcatcher (Foxcatcher, 2014) szintén életrajzi dráma, Mark és Dave Schultz, olimpiai bajnok birkózó testvérpár és a milliomos John du Pont közti kapcsolatról szól. A paranoid skizofrén Du Pont sok más tevékenysége mellett támogatott egy birkózócsapatot is, a kapcsolat azonban gyilkosságba torkollott. A főszerepet Steve Carell alakítja, míg a testvérpárt Mark Ruffalo és Channing Tatum. Carell és Ruffalo is begyűjtöttek egy-egy jelölést.

A Kódjátszma (The Imitation Game, 2014) – meglepetésre – ugyancsak életrajzi dráma, és Alan Turing brit matematikus figuráján keresztül mutatja be a második világháború színfalak mögötti, az angol és a német hírszerzés, illetve kódfejtők harcát. Öt kategóriában jelölték a filmet. Benedict Cumberbatch-ot legjobb színész – drámai kategória, Keira Knightley-t legjobb női mellékszereplő, emellett a legjobb forgatókönyv és legjobb eredeti filmzene kategóriákban is. A legjobb komédia vagy musical kategóriából újabb három filmet tűznek premierre januárban a magyar mozik. A Büszkeség és bányászélet (Pride, 2014) szintén valós eseményekre épít. 1984ben a Bányászok Szakszervezete sztrájkba lép, míg a londoni Büszkeség Menete néhány lelkes aktivistája úgy dönt, a bányászok ügye mellé áll. A Vadregény (Into the Woods, 2014) az azonos című, Broadway-en játszott musical filmes adaptációja. A Grimm-fivérek meséiből összeválogatott különös egyveleg fantasy elemekkel megtoldva. Emily Blunt a péknét játssza, Meryl Streep a banyát, Anna Kendrick Hamupipőkét, míg Johnny Depp a farkast. Bluntot a legjobb színésznő – musical vagy vígjáték kategóriában jelölték Golden Globe-ra, míg Streepet mint legjobb női mellékszereplőt. Alejandro González I árritu Birdman (Avagy a mellőzés meglepő ereje) (Birdman, 2014) c. vígjátéka a legtöbb jelölést már bezsebelte, szám szerint hetet. A korosodó sztár, az egykor képregényhősként, Birdmanként elhíresült Riggan Thomson (Michael Keaton) kap egy utolsó esélyt a sorstól, hogy ismét rivaldafényben tündökölhessen. A mexikói rendezőt jelölték legjobb rendező és forgatókönyv, míg Keatont legjobb színész – musical vagy vígjáték kategóriában. Edward Norton a legjobb férfi, míg Emma Stone a legjobb női mellékszereplő kategóriában könyvelhetett el egy-egy jelölést. Emellett legjobb eredeti filmzene kategóriában is versenyez a film. Két jelölést kapott az Annie (Annie, 2014) c. zenés vígjáték, amelyet szintén januártól vetítenek a mozikban. Cameron Diaz dalra fakad a filmben, miközben a főszerepet alakító és a legfiatalabb női Oscar-jelöltként elhíresült Quvenzhané Wallist

Golden Globe-ra jelölték. Juliette Binoche-t két filmben is láthatjuk, az Apropó szerelemben és a Sils Mária felhőiben. Előbbiben Clive Owen a partnere, utóbbiban Kristen Stewart és Chloë Grace Moretz. Liam Neeson az Elrabolva 3-ban ismét legyűr mindenkit a családja védelmében, míg Johnny Depp Gwyneth Paltrow-val és Ewan McGregorral akciózik és bolondozik a Mortdecai c. akció, vígjátékban. A Hős6os c. 165 milllió dollárból elkészített animációs filmet szintén Golden Globe-ra jelölték. Aki akcióra és thrillerre vágyik, az a Chris Hemsworth főszereplésével készült Blackhatre váltson jegyet, vagy Jason Statham Joker c. krimijére. Rajkovics György


Tóth Árpád

Újévi vers a vén házalóról és a fiatal vigécről Hölgyeim és uraim, Tizenkettőt kongott az óra, Figyeljenek most szépen, ahogy illik, Erre az érzelmes búcsúztatóra, Melyet mint „hősnő” most elrebegek, Lévén az én szerepeim A tragikus és komoly szerepek. Jelentem hát a hölgyeknek s uraknak, Hogy míg önök itt ölébe csücsültek Pezsgős jókedvnek s rózsás hangulatnak, S mulatnak, Azalatt meghalt az öreg Náthán, Akinek bánat-batyu volt a hátán, Meghalt a könnyet mázoló, Vesékbe gázoló, Rossz portékákkal házaló Ó esztendő, S most új, vígabb élet kezdendő! S hogy e vígságot stilusosan adjam, A hősnő-jelleget, bárhogy is szeretem, Most levetem, És eljátszom önök előtt Egy lengébb s vígabb szerepem A zord jambusokat ma csípje kánya, Ma én vagyok Szilveszter szobalánya, S bejelentem, Hogy most egy új vendég érkezett, Valami víg monoplánszerkezet Röpítette ide, S két nagy koffer van a két kezibe, Melyekben, mondja, jó kedvet és mámort S más ilyen finom, kedves portékát hord. S átnyújtotta a névjegyét, Hogy hozzam be s mondjam meg a nevét, Hogy ő a Boldogság és Társa-cég Kiváló s megbízható utazója, S a neve, mely mással össze nem tévesztendő, A neve - Boldog Újesztendő! Kérem, ez ifjút a kofferjével És minden drága offertjével Fogadják szívesen! Úgy látszik, megbízható vigéc, Bizalomkeltő, ahogy kinéz, Bár még Bérczinél is sihederebb, Jóképű s elegáns gyerek, S mivel a rendelés máris elkezdendő, Hát kezdem én s mondom: nos, újesztendő, Lássuk, hogy milyen finom árut tart most, Kérek ezennel egy forró, zúgó tapsot!



31

Versek

2015. január 7. | 1–2. szám

Tompa Mihály

Új évkor Isten házába gyűl A hívő nép új évnek ünnepén; Holott forró imát A buzgó néppel híven mondok én. És a fohász imígy Száll ég felé: ajándékozz nekünk Az új év kezdetén Új szívet, új lelket, jó Istenünk! S míg érzeménye így Felbuzdult lelkemnek mennyben mulat: Ki nem feledhetem Imámbul a lányt, imádottamat; S imé nyílt ajkamon Véletlenül ez új fohászt lelem: Maradjon, oh leány, Kebledben a régi szív s érzelem!

Ady Endre

Boldog új évet Ezuttal sírva, szépen Forgok meg lelkemnek régi Gyermekes életében: Boldog új évet kívánok. Boldog új évet kívánok, Mindenki tovább bírja E rettenetet, E szamárságot, Mint szegény, mint bírom én, én Gyönyörködve, Óh én szegény Lelki kémény. Boldog új évet kívánok. Ontom a füstjét A szavaimnak, Pólyálva és idegesen, Be messze ringnak Az én régi terveim, Az én régi társaim is De messze vannak, Boldog új évet kívánok. Új év Istene, tarts meg Magamnak S tarts meg mindenkit A réginek, Ha lehet: Boldog új évet kívánok.

Vörösmarty Mihály

Újesztendei szép kívánság Kormosan, de tiszta szívvel, A füst barna fiai Beköszönünk ma hozzátok, Házak boldog urai. És kivánunk, és ohajtunk Ujnál újabb esztendőt, Szerencsével rakodottat, Nem is egyet, sem kettőt, Hanem igen, igen sokat, Annyit, mint a kis világ, Mennyi csillag van az égen, Régi fákon mennyi ág. De talán az sok is volna; Semmiből sem jó a sok; Éljetek míg kedvetek tart, Éljen úri házatok, Míg a szép leány kapós lesz, S kedves a bor, és kenyér, Míg szomszédba a magyarnak Nem kell futni ezekért, Míg szivetek, mint a gyertya Oly vídámon égdegel, Szemetekben az örömtűz, És az erő nem hal el; Majd ha egykor kürtőtökben A pók szövi hálóját, S vendég hagyta házatokból Füst nem ontja fel magát, Majd ha nem lesz mit vakarni Sem odafenn, sem alúl, S a korommal a vígság is Mindörökre elvonúl, Akkor még ki kérdi többé, Hány meg hány hét a világ? Jobb fekügyék a gödörbe, És takarja el magát. De az Isten ójon attól! Éljen a szent vígaság, Ezt ohajtja a Földvári Tűzkármentő Társaság.


32

Celebsztorik

Negyven év – egy nő

Csallóköz

Bojkottálja a TV2

Január 21-én ünnepli 50. születésnapját St.Martin. De talán még ennél is fontosabb évfordulót is megülhet idén párjával, Szentmártoni Ildikóval: házasságuk 30. évfordulóját. – Az általános iskolában ismerkedtünk meg tízéves korunkban. Nekem mindig is nagyon tetszett, de elég sokat kellett udvarolnom, hogy meghódítsam – teszi hozzá nevetve. A pár 20 évesen házasodott össze, és egy évvel később megszületett fiúk, Norman, aki ma már az Operettszínház énekese. – Tudtam, hogy a férjemnek ugyanazok az értékek fontosak, amik nekem. És ez a leglényegesebb, ez tud két embert szeretetben összetartani hosszútávon.

A hercegi ikerpár Monaco hercegi párja megmutatta az ikreit. Gabriella és Jacques még december 10-én jött a világra. Albert herceg és felesége január 7-én mutatja be (megjelenésünkkor) nyilvánosan a miniállam lakosságának az ikreket a hercegi palota erkélyéről. A pár azonban karácsony tiszteletére egy fotósorozatot hozott a nyilvánosságra az akkor kéthetes gyerekekről. Gabriella két perccel hamarabb született, mint az öccse, ám a törvények szerint különnemű ikreknél a fiú örökli a trónt. A trónörökösök megszületését 42 ágyúlövés jelezte és 15 percen át kongatták a harangokat. Az ikrek bemutatásakor munkaszüneti nap lesz Monacóban.

Damu Roland hamarosan kilép börtöne kapuján, és új életet kezd. A régit elfelejtheti. Nincs visszaút a TV2-be, színházba, szinkronba. A színész négy és fél évet kapott erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt. Vajon mi várja kint? Damu élhal a színészetért, de a jelek szerint ez a szerelem nem kölcsönös: a szakma kivetette magából. – Nem vagyunk kapcsolatban Damuval, és nincsenek vele terveink, sem a Jóban Rosszban, sem más műsor kapcsán – mondta a TV2 csoport program- és hírigazgatója, György Bence. A Kalocsai Színházban Fekete Antal közönségszervező azt mondta, nincs ember, aki megmondaná, visszavárják-e.

Szívrohamban hunyt el December 22-én elhunyt Fritz Sdunek német ökölvívó-edző, aki annak idején rengeteget fáradozott azért, hogy három magyar profi bokszoló, Kovács István, Erdei Zsolt és Balzsay Károly vb-címet szerezzen. De a két klasszis Klicsko fivért, Vitalijt és Vladimirt is sokáig ő készítette fel. A 67 éves trénert egy hamburgi kórházban érte a halálos szívroham. – Mindig úgy tekintettem rá, mint az édesapámra – reagált a gyászhírre Erdei Zsolt. – Mindent tudott az ökölvívásról. Ez már egy ilyen karácsony, hiszen szegény édesanyám is rákbetegséggel küszködik...

Csaknem agyonütötte Pár lépésen, néhány másodpercen és persze a szerencsén múlott, hogy nem ütötte agyon saját fája a revük királynőjét, Medveczky Ilonát. A közel ötvenéves, 16 méteres óriás fenyő egyharmada letört, ezáltal az alsó ágai, mivel megsemmisült a korona, hihetetlenül hosszúra, 10–12 méteresre nőttek. Ezek az ónos esővel a súlyuk miatt szó szerint kihasadtak a törzsből, a többmázsányira nőtt teher alatt szétszakadt a fa. – A kutyáknak vittem az ennivalót, letettem nekik az ételt, megfordultam, és nagyjából tíz lépést tehettem, amikor irtózatos robajt hallottam. Először azt hittem, az erkély szakadt le, aztán láttam, mi történt. Néhány másodpercen múlhatott az életem – mesélte a díva. Összeállította: Wimmer Ilona (Net-felvételek)


TV-műsor > 2015. január 7–13.

2015. január 7. | 1–2. szám

20.20 < JOJ < vasárnap

Napos oldal

Pat Solatano mindenét elvesztette – a házát, az állását, a feleségét. És most kénytelen újra a szüleihez költözni, miután nyolc hónapot töltött egy elmegyógyintézetben. Pat szeretné újra rendbe hozni az életét, pozitívan szemlélni a világot és szeretne újra összejönni ex-feleségével is. Ám a dolgok még bonyolultabbá válnak, mikor Pat megismeri Tiffanyt, a titokzatos fiatal lányt, aki szintén nem kevés problémával küszköd. Rendezte:

33

]âÄ|tÇÇx [Éâz{

David O. Russell

Szereplő(k): Bradley Cooper Silver Linings Playbook, amerikai filmvígjáték, 122 perc, 2012

20.25 < m1 < vasárnap,

Rómának szeretettel

Woody Allen legújabb filmje bemutat nekünk egy neves amerikai építészt, aki újraéli az ifjúságát; egy átlagos középosztálybeli rómait, aki hirtelen a város egyik legnagyobb hírességévé válik; egy fiatal vidéki párt, akik különböző romantikus afférokba bonyolódnak; és egy amerikai operarendezőt, aki egy énekesnek sem utolsó temetkezési vállalkozót szeretne feljuttatni a színpadra. Rendezte:

Woody Allen

Szereplő(k): Penélope Cruz To Rome with Love, amerikai–olasz–spanyol film, 102 perc, 2012

21.15 < RTL KLUB < péntek

Szerelemben, háborúban

20.20 < JOJ < szombat

A cári Oroszországban egyre erősödik a politikai ellenállás, és veszély fenyegeti a cár uralmát. Néhány katona Kurt Seyit Eminof hadnaggyal hazatér, hogy kipihenje a harcok fáradalmait. A bálok, családi látogatások során a szoknyavadász hadnagy megismeri Surát, és ezzel megváltozik az élete. Ám a hírhedten cárpárti Eminof család tagjaként szembekerül Sura tehetős famíliájával, amely az ellenállást támogatja. Rendezte:

Hilal Saral

Szereplő(k): Kivanç Tatlitug, Farah Zeynep Abdullah Kurt Seyit ve Sura, török kalandfilmsorozat, 1–2. rész, 115 perc, 2014

Menedék Kate szörnyű múltja elől menekül, amikor egy kis észak-karolinai városba költözik. Elhatározza, hogy kerüli a személyes kötődéseket, ezért nem barátkozik senkivel. A gyönyörű, de félrevonuló nő kérdéseket vet fel a helyiek szemében. A kétgyermekes özvegy apa, Alex, illetve szomszédasszonya, Jo mégis közel kerül hozzá, és ő szép lassan megnyílik nekik… Rendezte:

Lasse Hallström

Szereplő(k): Julianne Hough, Josh Duhamel, Cullen Moss Safe Haven, amerikai romantikus film, 115 perc, 2013


34 TV2 5.25 6.25 6.55 9.30 9.35 9.40 10.45 12.00 12.25 12.45 13.45 14.40 15.45

17.00 18.00 19.25

20.15 21.35

23.35

0.30

Családi Titkok Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Teleshop Astro-Világ Tények Aktív Családi Titkok Magánnyomozók Valentina titka Kolumbiai sorozat Emlékezz, Reina Amerikai sorozat (3.) A Macska (72.) Mexikói sorozat Tények Jóban Rosszban Szilvia nem méri fel, mekkora a baj, Kristóf hiába próbálja felnyitni a szemét. Közben alíz próbál minél többet megtudni Rolandék nyomozásáról. Müllerék nyomot találnak, kiderül, Alexa ott volt a halott lány temetésén. Hal a tortán! – Meglepetés A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó Amerikai–német– angol kalandfilm Hawaii Five-0 A lélek mélyén kutatva (21.) Amerikai krimisorozat Tények Este

M2 8.05 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 21.00 Boston Legal – Jogi játszmák Amerikai sorozat 21.50 Ridikül 22.35 Bosszú III. (13.) 23.15 Szívek doktora Mikor Lemon értesül róla, hogy Lavon-nak tetszik apja rendelőjének új recepciósa, Didi, a lány bizalmába férkőzik, majd intéz neki egy jobban fizető állást egy másik városban... Am. sorozat (3.) 0.00 Az A38 Hajó színpadán

Tv-műsor > 2015. január 7. > Szerda

Csallóköz 21.35 < TV2 < A Fantasztikus Négyes...

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 7.35 8.08 9.40 10.15 11.55 13.00 13.15 13.40

5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (38.) 9.50 Sophie szerint a világ: Anglia 10.20 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Nemzetiségi magazinműsorok 13.30 Útravaló 13.45 Európai szemmel 14.15 Grand Hotel II. Spanyol sorozat 15.05 Zorro (80.) 15.55 Charly, majom a családban II. 16.45 Híradó+ 17.00 Lola (24.) 17.40 Híradó 17.50 Ridikül 18.40 Szívek doktora Am. sorozat (3.) 19.30 Híradó, sport 20.30 Cédrusliget II. Am. sorozat (4.) 21.20 Szabadság tér 22.05 Az Este 22.40 Híradó 22.55 Zsidók és muszlimok – Távol és mégis oly közel (dok.) Nagyszabású dokumentumfilm-sorozat a zsidó–arab kapcsolatról, a gyökerekről, a kulturális összetartozásról és különbségekről, a tragikus szembenállás okairól.

7.35 8.00 8.35 9.05

14.50 15.40 18.00 18.50 19.20 20.35 21.05

22.20 22.45 23.20 23.30

23.50

Rajzfilmek Híradó Minden reggel Reflektor Top Shop Asztro Show Reflektor Fókusz Éjjel-nappal Budapest (ism.) A vihar (3.) Szombat esti láz (ism.) Híradó Fókusz Éjjel-nappal Budapest Barátok közt Szulejmán Miután a valide betegsége miatt a hárem vezető nélkül marad, megkezdődik a találgatás, ki lépjen a helyére. Hürrem vagy Mahidevran. A szokások szerint utóbbit illetné meg a tisztség, ám Hürrem reménykedik. Híradó Házon kívül Reflektor Africa Race Irány Dakar! Összefoglaló Sziriana (am.) 21 év a CIA szolgálatában kiélezi az érzékeket. Barnes ügynök azt is pontosan látja, amikor saját cégében támadnak bajok.

Viasat 3 13.55 15.50 17.50 19.00 20.05 21.00

CSI: A helyszínelők Castle I. (am.) Sütimester Jim szerint a világ Két pasi – meg… Mobil. Am.– német thriller 23.10 CSI: New York-i helyszínelők VIII. 0.05 Hideg ölelés Mark bérgyilkos hibázik egyik megbízatása során, ezért rémálmai vannak. Csak hosszas gondolkodás után vállalja el a csőd szélén álló Larry megbízását. A drogokon élő férfi kicsapongó felesége halálával szeretne pénzhez jutni. Kanadai thriller

9.25 10.15 11.10 12.02 12.25 14.35

15.05 16.00 16.30 17.10 18.00 18.35 19.05 20.00 20.55 21.15 22.10 0.05 0.25

Közbeszéd Hagyaték Térkép Virágzó Magyarország Család csak egy van VI. (8.) Don Matteo Rex felügyelő Híradó Kívánságkosár Liszt Ferenc (1.) Magyar–német– olasz sorozat Portréfilm Kocsár Miklósról Kevés pénzzel Európában Térkép Család csak egy van VI. (8.) Híradó, sport Közbeszéd Párizsi helyszínelők I. (francia) Don Matteo II. Hírek, sport Fapad (1–2.) Magyar sorozat Hair (am.) Kultikon Milos Forman: Amibe nem halsz bele (dok.) A 4 részes alapos, színvonalas portréfilm sorozat felöleli az egyik legtehetségesebb cseh rendező életét a kezdetektől napjainkig, CsehSzlovákiából Európán át Amerikáig.

A rendkívüli képességekkel megáldott csapatnak a galaxison túlról érkezett ellenséggel kell leszámolniuk. Az Ezüst Utazó megfoghatatlanul gyors és felfoghatatlanul kegyetlen, mindenütt káosz meg szenvedés jár a nyomában. A négy fantasztikus képességű szuperhős mindent elkövet, hogy rájöjjön az Ezüst Utazó titkára, melynek segítségével talán még régi ellenségüket is könnyebb lesz legyőzniük. Rendezte:

Tim Story

Szereplő(k): Joan Gruffudd, Jessica Alba Amerikai–német–angol akciófilm, 120. rész, 2007

Markíza

JOJ

6.00 8.30 9.30 10.30

12.00 Híradó 12.40 Világvándor Amerikai–cseh– angol sorozat 14.25 TV-esély 14.55 Komplikált szerelem (am.) 18.00 Híradó 18.05 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.20 Vad lovak Fargo sérülése súlyos, már sohasem versenyezhet. Albert elveszti egyetlen esélyét a csőd megakadolyázására. Szlovák sorozat 21.20 Világvándor 23.20 Fattyúk 2 (cseh) 1.15 CSI: Miami helyszínelők (am.)

11.30 12.30 13.20 14.15 15.10 16.00 17.00 17.25 18.00 19.00 20.30 21.30 22.30 23.25 0.20

Telereggel Forr a bor A fiúk nem sírnak Rendelő a Rózsakertben Szlovák sorozat A fiúk nem sírnak Doktor House NCIS I. (am.) Cobra 11 XV. Nyugi, Charlie! A mentalista V. Híradó Reflex A fiúk nem sírnak Híradó, sport Forr a bor Szlovák sorozat Az anyós Valóságshow A mentalista V Cobra 11 XV. Német sorozat NCIS I. (ism.)

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.35 Laci bácsi konyhája 12.00 Déli híradó 12.10 TV-shop 12.30 Start + 13.50 Egyenes beszéd 14.50 Doku (ism.) 15.45 Hírek 15.50 700-as klub 16.25 Könyvjelző 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 Híradó 18.15 Fórum 18.45 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.35 A parlament Somogyi Zoltánnal 21.30 Friderikusz 22.50 Világhíradó 23.00 Egyenes beszéd 24.00 Késő esti híradó 0.20 Világhíradó

8.00 Nyomtalanul III. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 – összefoglaló 12.50 Bűnös szerelem 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág 7 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők IV. 19.00 Szemenszedett boldogság (am.) 20.35 Az élet csajos oldala II. 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala II. 22.00 ValóVilág 7 23.00 BeleValóVilág 23.30 Barátok közt

10.35 Vér és rózsa. 4/2. Olasz sorozat 12.20 Ezeregy éjszaka meséi. 1–2. Olasz kalandfilm 15.40 Az ezeréves méh 4/3. rész Csehszlovák film 16.40 Orvosok. 65/3. Lengyel sorozat 17.25 Vér és rózsa. 4/3. Olasz sorozat 19.00 Híradó, sport 20.20 Felhőatlasz (am.) Az emberi életek és tettek kihatással vannak egymásra. Rajtuk keresztül kapcsolódik össze múlt, jelen és jövő, végső soron minden mindennel összefügg 23.00 Ezeregy éjszaka meséi (ism.)

11.50 Élő panoráma 12.15 Kis Dorrit. 8/6. Angol sorozat 13.10 Dakar Rally 2015 13.35 Csipetnyi só. 3/1. Szlovák vígjáték 14.45 Zenés műsor az Elán zenekarral 15.40 Múzeumok titkai 16.25 Elveszett világok nyomában 17.00 A korallok birodalma Angol dok.-film 17.55 Egyiptom-bolygó Am. dok. sor. 18.45 Esti mesék 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 Milan Čorba-portré 20.55 Legenda Cypriánról Szlovák film 22.45 Karácsonyi koncert 23.40 Dakar Rally 2015 0.05 Egyiptom-bolygó


TV2 5.25 6.25 6.55 9.30 9.35 9.40 10.45 12.00 12.25 12.45 13.45 14.40 15.45

17.00 18.00 19.25

20.15 21.30

22.30 23.30 0.30

Családi Titkok Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Teleshop Astro-Világ Tények Aktív Családi Titkok Magánnyomozók Valentina titka Kolumbiai sorozat Emlékezz, Reina Amerikai sorozat (4.) A Macska (73.) Mexikói sorozat Tények Jóban Rosszban Roland és Barbara a kórházi levelezést feltörve próbál információhoz jutni. Müllerék sem hagyják abba a nyomozást a klinikán. Hal a tortán – Meglepetés Az indíték I. (1.) A Lopakodók szokásos esti szórakozásukra indulnak: kirabolni mások házait. Most azonban valami félresikerül: egy népszerű tanárt holtan találnak a hálószobájában. Kanadai sorozat NCIS XI. (am.) Életfogytig zsaru I. (am.) Tények Este

M2 6.30 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 21.00 Boston Legal – Jogi játszmák 21.50 Ridikül 22.35 Bosszú III. (14.) Patrick felgyújtja a galériáját, majd nemrég felkutatott, vér szerinti apját bízza meg az épület rendbe hozásával. Niko megtudja, hogy Aiden ölte meg az apját, és elhatározza, hogy bosszút áll. 23.15 Szívek doktora Am. sorozat (4.) 0.00 Az A38 Hajó színpadán

35

Tv-műsor > 2015. január 8. > Csütörtök

2015. január 7. | 1–2. szám

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 7.35 8.08 9.40 9.55

5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (39.) 9.50 Sophie szerint a világ: Anglia 10.20 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Nemzetiségi magazinműsorok 13.00 Alpok-DunaAdria 13.30 Átjáró 14.05 Cédrusliget II. Kanadai sorozat 14.55 Zorro (81.) 15.40 Charly, majom a családban II. 16.30 Híradó+ 16.45 Lola (25.) 17.30 Híradó 17.50 Ridikül 18.40 Szívek doktora Egész Bluebell a hőhullámtól kókadozik és Lavon felhívja Zoe figyelmét arra, hogy az ilyen hőségben a helyiek kicsit „megkergülnek”. Ennek ékes bizonyítékai a Parkernővérek, akik öszszevesztek anyjuk örökségén. 19.30 Híradó, sport 20.30 A rózsaszín párduc Amerikai film 22.05 Az Este 22.35 Híradó, sport 22.55 Barangolások öt kontinensen 23.25 Történetek a nagyvilágból

7.35 8.00 8.35 9.05

10.15 11.55 13.00 13.15 13.40 14.50

15.40 18.00 18.55 19.20 20.35 21.15

22.10 22.40

23.25

23.50 0.10

Rajzfilmek Híradó Minden reggel Reflektor Családom és egyéb emberfajták I. (am.) Top Shop Asztro Show Reflektor Fókusz Éjjel-nappal Budapest (ism.) A vihar (4.) Jazmín és a szégyellős Lázaro jó barátok lesznek, miután a lány elmondja, hogy valójában nőkereskedők adták el őt a faluban egy férfinak. Fulgencio elrendeli, hogy Damiánt vigyék a fővárosba és állítsák elő a bíróságon. Szombat esti láz (ism.) Híradó Fókusz Éjjel-nappal Budapest Barátok közt CSI: Miami helyszínelők IX. Am. krimisorozat Híradó CSI: Miami helyszínelők IX. Am. krimisorozat Africa Race Irány Dakar! Összefoglaló Reflektor Odaát VI. (12.)

Viasat 3 13.55 16.00 17.50 19.00 20.10 21.00

CSI: A helyszínelők Castle I. (am.) Sütimester Jim szerint a világ Két pasi meg... (am.) Emberi tényező I. Am. sorozat 22.55 Áramszünet – A sötétség csapdájában (am.) A bevásárlóközpontban kitör a pánik, mikor egy áramszünet teljes sötétségbe borítja az épületet. Az éppen ott tartózkodó Kathy-re és családjára lecsap egy őrült, fegyveres pszichopata. 0.55 Gyilkos körzet Belga krimisorozat

9.25 10.10 11.05 12.02 12.25 14.35

15.05 15.30

16.30 17.10 18.00 18.35 19.05

19.55

21.00 21.10 22.55 23.15

Közbeszéd Hazajáró Térkép Virágzó Magyarország Család csak egy van VI. (9.) Don Matteo Párizsi helyszínelők (9.) Híradó Kívánságkosár Liszt Ferenc (2.) Magyar–német– olasz sorozat Kapu a déli féltekén Szép, szőke szerelmünk, a Tisza (15.) Térkép Család csak egy van VI. (9.) Híradó, sport Közbeszéd Rózsák harca Alessandro balesetet szenved a motorral, és egy természettudós menti meg. Edoardo újra megpróbál közeledni Aurorához, de sikertelenül. Aurora úgy dönt, hogy segít Alessandrónak. Don Matteo II. Apám börtönviselt Olasz sorozat Hírek, sport A Pogány Madonna (magyar) Kultikon Kocsár Miklós 80 Ünnepi koncert

21.00 < stv2 < Megváltás

Mariana, a tizenhat éves mexikói tinédzser megpróbálja egyenesbe hozni szülei, Gina és Robert széttört életét, ám amikor rájön, hogy anyja szeretőt tart, másra se tud gondolni, csak a bosszúra. Sylvia egy baleset során találkozik elhagyott lányával, és szembesülnie kell saját szégyenével. Santiago a kórházban köt ki, miközben Laura épp rá vadászik. Rendezte:

Guillermo Arriaga

Szereplő(k): Charlize Theron, Kim Basinger Amerikai–argentin filmdráma, 102 perc, 2008

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor Szlovák sorozat 9.30 A fiúk nem sírnak 10.30 Rendelő a Rózsakertben Szlovák sorozat 11.25 A fiúk nem sírnak 12.25 Doktor House 13.20 NCIS (am.) 14.15 Cobra 11 XV. 15.10 Nyugi, Charlie! 16.00 A mentalista V. 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.30 Feleségcsere Valóságshow 22.30 A mentalista V 23.25 Cobra 11 XV. 0.25 NCIS (ism.)

12.45 Világvándor 14.20 TV-esély 14.50 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.30 Top Star 18.05 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.20 Vad lovak (4.) 21.20 Világvándor Amerikai–cseh– angol sorozat 23.25 Férfibecsület (am.) A hírhedt kiképzőközpontba, Bayonne-ba kerül sorkatonaként a fekete Carl Brashear. Kiképzőtisztje, Billy Sunday az egyik legkeményebb katonának számít a seregben.

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.35 12.10 12.30 12.50 13.50 14.50

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 12.50 Bűnös szerelem 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág7 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők IV. 19.00 Alkonyat – Napfogyatkozás Amerikai kalandfilm 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala II. 22.00 ValóVilág 7 23.00 BeleValóVilág 7 23.30 Barátok közt

10.40 Vér és rózsa. 4/3. Olasz sorozat 12.25 Francesco. 1–2. Olasz dráma 15.35 Az ezeréves méh 4/4. rész Csehszlovák film 16.35 Orvosok. 65/4. Lengyel sorozat 17.20 Vér és rózsa. 4/4. Olasz sorozat 19.00 Híradó, sport 20.20 Szerelem a fjordokon Német film 21.50 Copper – A törvény ára. 10/1–2. Amerikai sorozat 23.20 Rocca felügyelő Olasz sorozat 1.00 Sport 2014

12.10 12.45 13.40 14.05

15.45 15.50 16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.15 21.30 22.25 23.00 24.00 0.35

Fórum TV-shop Start (ism.) TV-shop Egyemes beszéd A parlament Somogyi Zoltánnal ATV Híradó 700-as klub Fő az egészség! Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd A helyzet Híradó Friderikusz Világhíradó Egyenes beszéd Késő esti híradó A helyzet (ism.)

15.45 16.25 17.00 17.55 18.45 19.55 20.00 21.00 22.45 23.30 0.00

Élő panoráma Kis Dorrit. 8/7. Dakar Rally 2015 Csipetnyi só. 3/2. Szlovák vígjáték Múzeumok titkai Elveszett világok nyomában A korallok birodalma Angol dok.-film Egyiptom-bolygó Am. dok. sorozat Esti mesék Híradó jelnyelven Portré: Andrew Duda Megváltás Amerikai filmdráma Sport 2014 Dakar Rally 2015 Egyiptom-bolygó


36 TV2 5.25 6.25 6.55 9.30 9.35 9.40 10.45 12.00 12.25 12.45 13.45 14.40

15.45

17.00

18.00 19.25

20.15 21.30 23.40

0.40

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. január 9. > Péntek

Családi Titkok Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Teleshop Astro-Világ Tények Aktív Családi Titkok Magánnyomozók Valentina titka Kolumbiai sorozat Emlékezz, Reina Amerikai sorozat (5.) A Macska (74.) Mexikói sorozat Tények Jóban Rosszban A nővérek próbálják megakadályozni, hogy Kristóf elmenjen Csillagkútról, azon mesterkednek, hogy Fannival végre felvállalják a kapcsolatukat. Hal a tortán – Meglepetés Kegyenc fegyenc Amerikai film Grimm II. (9.) Amerikai filmsorozat Tények Este

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 7.35 8.08 9.40 9.55

5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (40.) 9.50 Sophie szerint a világ: Isztambul 10.20 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Életkerék 12.55 Esély 13.25 Két duci hölgy 13.55 Az élő örökség 14.15 Az ember bolygója I. (1.) Óceánok mélyén 15.10 Zorro (82.) 15.55 Charly, majom a családban II. 16.45 Híradó+ 16.55 Lola (26.) 17.40 Híradó 17.50 Ridikül 18.40 Szívek doktora A város tiszteletese kínos ügybe keveredik: Zoe szerint pozitív lett a szifilisz-tesztje. Lemon nagy reményeket fűz ahhoz, hogy ő lesz a Múltőrző Matrónák szervezet új elnöke. 19.30 Híradó, sport 20.30 Öltések közt az idő (1.) Spanyol sorozat 22.00 Az Este 22.35 Híradó, sport 22.55 Próbatétel Kanadai–angol thriller

7.35 8.00 8.35 9.05 9.20

10.15 11.55 13.00 13.15 13.40 14.50

15.40 18.00 18.55 19.20 20.35 21.15

22.55 23.20

23.40

M2 7.00 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport, hójelentés 21.00 Boston Legal – Jogi játszmák Alan egy hitelintézettel száll szembe, amely el akarja venni Clarence otthonát Amerikai sorozat 21.45 Ridikül 22.30 Bosszú III. (15.) Emily felfedezi, hogy Stevie annak idején járt apjánál a börtönben mint ügyvéd. Amerikai sorozat 23.15 Szívek doktora Am. sorozat (5.) 0.05 Az A38 Hajó színpadán

Rajzfilmek Híradó Minden reggel Reflektor Családom és egyéb emberfajták I. Amerikai sorozat Top Shop Asztro Show Reflektor Fókusz Éjjel-nappal Budapest (ism.) A vihar (5.) Nereo rajtakapja Lázarót, amint Jazmínt kémleli az ablakban, és közli a fiúval, hogy a lány egyedül hozzá tartozik. Olinto elmondja Fabré kapitánynak, hogy csakis Marina érdeme, hogy Esthercita színt vallott a falu előtt a körmeneten. Mexikói sorozat Szombat esti láz (ism.) Híradó Fókusz Éjjel-nappal Budapest Barátok közt Szerelemben, háborúban Török sorozat Híradó Africa Race Irány Dakar! Összefoglaló Reflektor

Viasat 3 14.10 16.00 17.50 19.00 20.05 21.00

CSI: A helyszínelők Castle I. (am.) Sütimester Jim szerint a világ Két pasi ... (am.) A vörös bolygó Amerikai film 23.15 CSI: New York-i helyszínelők VIII. 0.10 Hat hét rettegés Sascha egy nap megismerkedik a tolmács Juliával, és azonnal érzi, hogy megtalálta élete párját. Izgatottan várja a lányt a repülőtéren, ám sokként éri a hír: a lány nem tartózkodott a gépen és a neve sem szerepel az utas listán. Német thriller

Közbeszéd Pannon expressz Térkép Magyar elsők Család csak egy van VI. 10.10 Don Matteo II. 11.05 Rózsák harca 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.40 Liszt Ferenc (3.) Magyar–német– olasz sorozat 15.10 Közlekedés XXI. 15.40 Európa egészsége 16.30 Térkép 17.10 Család csak egy van VI. (ism.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.05 Rocca parancsnok 20.00 Don Matteo A vallomás 20.55 Hírek, sport 21.10 Columbo (am.) 22.25 Kultikon 22.45 Ne nyúlj a fehér nőhöz! Olasz–francia film Ez a fordított western a párizsi Les Halles lepusztult, halálra ítéltetett negyedében játszódik, és egy kicsinyes, magányra kárhoztatott férfi, Custer kapitány utolsó tetteit meséli el.

20.30 < m1 < Öltések közt az idő

Sira egy szegény varrónő lánya, aki apa nélkül nő fel Madridban. Tehetsége a varrásban hamar megmutatkozik és gyorsan megtanulja a szakmát. Megismeri Ignaciót, akit rögtön elvarázsol a fiatal lány szépsége. A férfiből hamarosan köztisztviselő lesz és közösen kezdik tervezni az eljövendő esküvőjüket. A dolgok akkor változnak meg hirtelen, mikor váratlanul két férfi bukkan fel Sira életében. Rendezte:

Norberto López Amado, Ignacio Mercero

Szereplő(k): Adriana Ugarte, Hannah New Spanyol drámasorozat, 1. rész, 87 perc, 2013

Markíza

JOJ

6.00 8.30 9.30 10.30

12.45 Világvándor 14.20 TV-esély 14.55 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 18.05 Családi ügyek Szlovák sorozat 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.20 No Limit (1.) Vincent Libérati, épp Afrikában nyomoz, amikor megtudja, hogy agytumorban szenved. Úgy dönt, otthagyja a titkosszolgálatot, és Marseille-be költözik. (am.) 23.05 A cápák visszatérnek (am.) 0.55 A halál szobája Am. horrorfilm

11.25 12.25 13.20 14.15 15.10 16.00 17.00 17.25 18.00 19.00 19.00 20.30

23.20 1.40

Telereggel Forr a bor A fiúk nem sírnak Rendelő a Rózsakertben A fiúk nem sírnak Doktor House NCIS (am.) Cobra 11 XV. Nyugi, Charlie! A mentalista VI. Híradó Reflex Horná Dolná Szlovák sorozat Híradó, sport Híradó, sport Harry Potter ás a titkok kamrája Amerikai film Bang Rajan 2. Thaiföldi akciófilm Hatodik érzék Amerikai sorozat

ATV

RTL II

STV1

STV2

12.50 14.10 14.25 15.50

8.00 Nyomtalanul III. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 12.50 Bűnös szerelem 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág 7 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők IV. 19.00 Dallas Amerikai sorozat 20.00 Alcatraz (8.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala II. 22.00 ValóVilág 7 23.00 BeleValóVilág 7 23.30 Barátok közt

10.35 Vér és rózsa (ism.) 12.25 Szerelem a fjordokon (ism.) 13.55 Katka Brychtová igaz történetei 14.30 Váratlan találkozás Szlovák film 15.25 Titkos életek (2.) 16.30 Orvosok. 65/5. 17.20 Eleonóra bosszúja Francia filmdráma 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Szlovákia, szeretlek! 21.40 Kapj el, ha tudsz! Frank W. Abagnale dolgozott orvosként, ügyvédként és másodpilótaként. A szélhámosság nagymestere emellett briliáns csekkhamisító is volt. Amerikai krimi 0.00 Senki sem tökéletes

11.40 12.10 13.05 13.30

16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.10 21.35 22.25 23.00 24.00 0.20 0.35

TV-shop Start+ Tv-shop 700-as klub Közéleti magazin Együtt a biztonságért! Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Tetthely Bűnügyi magazin Külvilág Titkos dosszié Világhíradó Egyenes beszéd Híradó Világhíradó Tetthely (ism.)

15.00 15.40 16.25 16.55 17.50 18.45 19.55 20.00 20.55 22.45 23.40 0.10

Élő panoráma Kis Dorrit. 8/8. Dakar Rally 2015 Csipetnyi só. 3/3. Szlovák vígjáték Rózsa a széphölgynek – szórakoztató műsor Múzeumok titkai Elveszett világok nyomában A korallok birodalma Angol dok.-film Athén sorsa. 2/1. Francia dokudráma Esti mese Híradó jelnyelven Hegyi farkasok Szlovák dok.-film Egy kisebb Isten gyermek (am.) Péter, Pál és a jazz Dakar Rally 2015 Athén sorsa (ism.)


TV2 6.25 9.45 10.15 11.20

12.55

14.00 16.05

18.00 19.00 21.05

23.50 1.50

TV2 matiné Egészség Klinika Astro-Világ A Jetson család Amerikai animáció Villám Spencer, a karibi őrangyal Amerikai sorozat (1.) Walker, a Texas-i kopó VI. (am.) A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó Am.–német– angol kalandfilm Tények Amikor megállt a Föld (am.) Kényszerleszállás Whip Whitaker, a tapasztalt pilóta sikeres kényszerleszállást hajt végre gépével egy légikatasztrófát követően. A baleset után hősként ünneplik, de ahogy egyre több részletre derül fény, egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy igazából kinek vagy minek a hibája volt az, ami a repülőn történt. Amerikai filmdráma Kegyenc fegyenc Amerikai film Sportos

RTL Klub

M1

Duna TV

6.50 10.00 10.15 11.10 11.30 12.00 12.35 13.10

6.55 Család-barát Hétvége 9.00 Az ember bolygója I. (1.) Óceánok mélyén 9.55 Pecatúra 10.25 Két duci hölgy 11.10 Aranymetszés 12.01 Hírek 12.05 Szabadság tér 12.45 Három nagymamám volt Magyar rajzfilm 13.10 Kislány, nagylány Ausztrál film 14.50 Egy nap (am.) 16.35 Ég, föld, férfi, nő 17.30 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat 19.30 Híradó, sport 20.25 Játék határok nélkül 21.45 A Keresztapa Amerikai gengszterfilm 0.45 A belső kör Az örmény Malakian-klán uralja a dél-franciaországi alvilágot. A keresztapa, Milo Malakian vaskézzel irányítja a családot, az íratlan törvények megszegőire halál vár. Milo azt tervezi, hogy az utolsó, nagy dobás után kiszáll az üzletből. Francia–olasz krimi

7.40 8.10 8.40 9.10 10.05 10.35

14.05

16.05 18.00 18.50 19.50

20.45 22.45 0.25

0.45

Kölyökklub Ízes élet Teleshop Kalandor Autós magazin Trendmánia Havazin Dr. Csont I. Amerikai sorozat Szerelemben, háborúban Török sorozat Poseidon (am.) Híradó Fókusz Plusz Doktor Szöszik Amerikai filmvígjáték A nagyon nagy Ő Am.–német film Végső állomás 3. Am.–svájci film Africa Race Irány Dakar! Összefoglaló Egy asszony élete Kanadai– angol film Az idős és halálos beteg Hagar fiával és menyével él. Az állandó felügyeletre szoruló nőt öregek otthonába akarják elhelyezni. Az idős asszony megszökik otthonról, és elindul a múltba, vissza gyermekkora és valamikori boldogsága helyszínére.

12.00 12.05 12.25

13.20 15.05 15.40 16.35

18.00 18.30 19.10 20.05 20.55

23.05

M2 8.20 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Monty Python Repülő Cirkusza Angol sorozat 21.30 Próbatétel Abby és Neil tökéletes házasságban élnek. Ez azonban rémálommá válik, mikor egy férfi elrabolja tőlük a lányukat. A titokzatos emberrabló egy jégszívű szociopata, akinek semmi veszítenivalója nincs. Kanadai–angol thriller 23.05 Az A38 Hajó színpadán

37

Tv-műsor > 2015. január 10. > Szombat

2015. január 7. | 1–2. szám

Viasat 3 14.15 Doktor House 15.10 CSI: A helyszínelők X. (am.) 17.00 Emberi tényező 18.50 A vörös bolygó Amerikai sci-fi 21.00 Van Helsing Amerikai–cseh akciófilm Van Helsing ádáz elszántsággal küzd a Gonosz ellen. Legújabb megbízatása Erdélybe szólítja, hogy leszámoljon Drakula gróffal. 23.40 Spartacus – Vér és homok Amerikai sorozat (1.)

Isten kezében Akadálytalanul Nóvum Univerzum Csodabogár Három csengő Magyar film Híradó Nótacsokor Herman Ottó, az utolsó magyar polihisztor (3.) A Kapitány Olasz–francia film Nálatok laknak állatok? Önök kérték Garas Dezső emlékére: Elsietett házasság Magyar film A fordított Romeo és Júlia sztori főhőse két özvegy nyugdíjas, Nádor úr és Komárominé a temetőben, szeretteik sírja fölött ismerkedik össze, és megszeretik egymást. A két család, a felnőtt gyerekek, valóságos összeesküvést szőnek, hogy elválasszák őket egymástól. Híradó, sport Öregberény (17.) Hogy volt!? Az élet savaborsa (18.) James Bond: A magányos ügynök (angol) Dunasport

20.45 < RTL KLUB < A nagyon nagy Ő

Hal Larson nem valami nagy szám, de igényei és kritikus megjegyzései azok vannak, ha nőkről van szó. De a kutya se megy el vele, ezért kihasználja a váratlan lehetőséget. Tony, a motivációs guru hipnózissal segít rajta. A kezelés után Hal csak a nők belső értékeit veszi észre. Nemsokára vadul szerelmes lesz a kövér Rosemarybe. Mauricio azon dolgozik, hogy visszaterelje a helyes útra. Rendezte:

Bobby Farrelly, Peter Farelly

Szereplő(k): Jack Black, Gwyneth Paltrow Amerikai–német filmvígjáték, 113 perc, 2001

Markíza

JOJ

6.45 Gyerekeknek 8.20 3 nindzsa nem hagyja magát Am. kalandfilm 9.50 Egyről a kettőre V. 10.15 Az élet csajos oldala III. (am.) 10.40 Beverly Hills-i zsaru (am.) 12.40 Ocean’s Eleven Tripla vagy semmi 14.50 Seprűs esküvő 17.05 Szomszédok 17.40 Kredenc 18.20 Hab a tortán 19.00 Híradó, sport 20.25 A 15. Operabál 20.30 Kellékfeleség Amerikai vígjáték 22.40 A 15. Operabál 22.45 Könyörtelen csapás (am.) 0.30 Határtalan indulat (am.)

11.15 A kincses sziget Am. kalandfilm 13.05 Világvándor 14.55 Sorsdöntő nyár Anna Marie barátnőivel a Hawaii szigeteken éli a szörfösök izgalmas életét. Miközben a szörfösök világversenyéről álmodozik, naponta megküzd a hullámokkal. Am.–német film 17.10 Knight Rider 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.20 Menedék (am.) 22.50 Buliszerviz 3. A gólyák éve Amerikai film 0.50 A cápák visszatérnek (am.)

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.20 13.10 14.00 15.40 16.05 16.30

7.00 Bűnös szerelem (ism.) 9.50 A harc törvénye II. 11.40 A parket dögei Amerikai film 13.10 Áldatlan állapotban Ugye szólsz, ha szülsz? Amerikai vígjáték 15.00 Az első millióm története (2.) 16.00 Nyomtalanul III. 17.00 ValóVilág 7 18.00 Tökéletes célpont VII. 19.00 CSI: Miami helyszínelők Amerikai sorozat 20.00 Barátok babával Amerikai vígjáték 22.00 ValóVilág7 23.00 BeleValóVilág

11.00 Keserű remény. 3/1. Szlovák tévéfilm 11.55 Eleonóra bosszúja Francia filmdráma 13.40 Detektíviskola Szlovák film 14.30 Szlovák borutak 15.00 Négybalkezes Francois Pignon már régóta munkanélküli, és végső kétségbeesésében elhatározza, hogy kirabol egy bankot. Francia vígjáték 16.30 Szlovákia, szeretlek! 18.00 Építs házat, ültess fát! 18.30 Taxi 19.00 Híradó, sport 20.20 Váratlan találkozás 21.10 Katka Brychtová igaz történetei 21.45 Késő este… 22.30 Lázadók földje. 8/1.

10.45 Egy kisebb Isten gyermek (ism.) 12.35 Dakar Rally 2015 13.05 Ördögök fogadása Szlovák komédia 14.25 Kamila Magálová musical dalai 15.15 Jonathan, a sirály Amerikai filmdráma 17.00 Múzeumok titkai 17.50 Athén sorsa. 2/2. Francia dokudráma 18.45 Esti mese 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 Világtörténelem Angol dok. sor. 20.55 Őrangyalok 21.25 Lalo Schiffrin hangjai Francia dok.-film 22.20 Bábel Francia filmdráma 0.40 Dakar Rally 2015

17.00 17.45 18.10 18.45 19.15 20.30 20.40 22.40 23.55 0.25

Egyenes beszéd A helyzet (ism.) TV-shop Szókincs Mancsvár Global 3000 Európai integrációs magazin Fórum Politikai vitaműsor Híradó Fórum Híradó Havas a pályán ATV Híradó Meztelenek és bolondok Amerikai film A hajsza Amerikai film Híradó Vidám vasárnap


38 TV2 6.25 9.00 9.25 9.55 11.00 11.25 11.55

12.50

13.55

15.55

18.00 19.00 21.40 23.20 0.25

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. január 11. > Vasárnap

TV2 matiné Babavilág Több mint Testőr Astro-Világ Stílusvadász Stahl konyhája Monk – Flúgos nyomozó Amerikai sorozat Villám Spencer, a karibi őrangyal Amerikai sorozat Walker, a Texas-i kopó VI. Amerikai sorozat Amikor megállt a Föld Amerikai film Tények Rising Star Az egyetlen Amerikai film Propaganda Csak a szerelem kell Amerikai film Azok a lázongó hatvanas évek: a békemozgalmak, a hippik, a kábítószer és a beatzene hőskora. Jude, a liverpooli dokkmunkás Amerikába utazik, hogy megkeresse rég nem látott apját. New Yorkban megismerkedik egy egyetemista lánnyal, Lucyval, kapcsolatukból szerelem lesz.

M2 8.30 Gyerekeknek 20.10 Híradó, sport, hójelentés 20.55 Egyszer volt, hol nem volt A tó hölgye Amerikai filmsorozat 21.45 Trükkös trió A “Trükkös Trió” című trükkös akcióvígjáték egy csapat agyafúrt szélhámosról szól, akik elhatározzák, hogy segítenek visszaszerezni néhány nyugdíjas pénzét, amelyet egy könyörtelen maffiavezér csalt ki tőlük. Német film 23.10 Kortársak az A38 Hajón

RTL Klub

M1

Duna TV

6.50 9.55 10.20 11.10

6.55 Család-barát Hétvége 9.00 Katolikus Krónika 10.05 Evangélikus magazin 11.30 Az utódok reménysége 12.00 Hírek 12.05 Virágzó Magyarország 12.30 TeleSport 13.25 Tokió 50 Sportműsor 14.20 Öltések közt az idő (1.) Spanyol sorozat 15.55 Trükkös Trió Német film 17.25 Játékidő (am.) 19.30 Híradó, sport 20.25 Rómának szeretettel. Am.– olasz–spanyol film 22.15 A Lényeg 22.50 A kilencedik légió Angol film 0.30 Legjobb szándék A 35 éves, sikeres, önbizalommal teli Alex, egy igazi társasági lény. Számára a legfontosabb a dolgok feletti kontroll. Egyszer csak üzenetet kap az apjától, hogy az édesanyjának szélhűdése volt. Magyar–román filmdráma

7.05 Egyházi műsor 8.00 Világ-nézet 8.30 Magyar eredmények az űrkutatásban 8.55 A természet IQ-ja (dok.) 10.00 Univerzum 11.00 Római katolikus szentmise 12.02 Híradó 12.10 Nótacsokor 12.40 Ízőrzők 13.15 5 óra 40 Magyar krimi 14.35 Hazajáró Alacsony-Tátra 15.05 Szerelmes földrajz 15.35 Hogy volt!? Eszenyi Enikőt köszöntjük 16.30 Az én lányom nem olyan Magyar film 18.00 Híradó, sport 18.40 Öregberény 19.15 Önök kérték 20.10 A sziget (25.) 21.25 Újévi koncert a Magyar Állami Operaházban 23.25 Dunasport 23.45 Heti Hírmondó 0.10 Halálos rémületben Felix Leiternek egy drogbáró megölette feleségét, Bond engedélyt kér a szolgálattól arra, hogy lekapcsolja a drogkereskedőt. Angol film

ATV 12.55 Havas a pályán 14.00 Tv-shop 15.25 Álomsztori 15.40 Szókincs 16.30 Könyvjelző 17.00 Fórum 17.45 Híradó 18.10 Fórum 19.15 Szabad szemmel 20.30 Híradó 20.40 Napok romjai Angol–am. film 23.00 A szomszéd (am.) Michael egyedül neveli gyerekét. Felesége szövetségi nyomozó volt, s életét veszítette egy akció során. A férfit mind jobban a hatalmába keríti a rettegés, s hajlamos mindenben a bosszúszomjas terroristák kezét látni.

11.40 11.55 12.10

12.40 13.05

14.05

16.10

18.00 18.50

20.35 22.10 0.15

Kölyökklub EgészségKalauz Teleshop A Muzsika TV bemutatja Autós magazin Havazin XXI. század – a legendák velünk élnek Házon kívül Tuti gimi VIII. Hálaadás Amerikai sorozat Dr. Csont Robbanó méreg Egy iskola titkai Amerikai sorozat Rendőrakadémia 2. Amerikai filmvígjáték Híradó Salt ügynök (am.) Evelyn Salt a Központi Hírszerző Iroda titkos ügynöke. A nyugalmasnak eddig sem nevezhető élete fenekestől felfordul, amikor egy orosz disszidens azt állítja róla, hogy a KGB alvó ügynöke, akit nem akármilyen feladat miatt „élesítettek”. A tenger vadjai 2. – A zátony (am.) Halálos hajsza Am.–német film Africa Race – Irány Dakar Összefoglaló

Viasat 3 13.50 Életfogytig zsaru Am. krimisorozat 15.40 Nászút anyámmal (am.) Minden menyasszony rémálma, hogy a vőlegénye faképnél hagyja az oltár előtt. Nos, pontosan ez a rémség történik Shannonnal. Az összetört szívű lány elhatározza, hogy nem mond le a nászútról, inkább a mamáját viszi magával. 17.25 Komputerkémek Am. thriller 20.00 C.S.I.: A helyszínelők (am.) 21.55 Amerikai pite A szerelem Bibliája Amerikai film 23.55 Járványveszély Német film

21.40< stv2 < Ház a ködben

Massoud Amir Behrani iráni bevándorló megtakarított pénzének jelentős részét arra fordítja, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtse meg lánya számára a tökéletes házassághoz. A mennyegzőt követően vagyona maradékából házat vásárol egy aukción, nem sejtve, hogy ezzel egy jogi huzavona kellős közepébe kerül a ház volt tulajdonosával, amely tragikus következményekkel jár. Rendezte:

Vadim Perelman

Szereplő(k): Jennifer Connelly, Sir Ben Kingsley Amerikai filmdráma, 121 perc, 2003

Markíza

JOJ

6.40 Gyerekeknek 7.40 Ebadta focista 9.00 Beverly Hills-i nindzsa (am.) 10.30 Harry Potter és a titkok kamrája 13.20 Az Északi-tenger kalózai (am.) 17.00 Az utolsó léghajlító (am.) 19.00 Híradó, sport 20.30 Angyalok és démonok (am.) Robert Langdon professzor a régi kódexek tanulmányozása közben rádöbben, hogy új életre kelt egy középkori, titkos testvériség. 22.55 Halálos fegyver 1.00 Angyalok és démonok (am.)

13.10 Műkedvelő műkincsrablók Am. filmvígjáték 15.05 Menedék (am.) 17.25 15 perc. Főzőshow 18.05 Valóra váltjuk lakhatási álmait 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.20 Napos oldal Am. filmvígjáték 23.05 A csapda (am.) Egy doktornő Brooklynba költözik, ahol egy padlástéri garzont bérel ki magának. Néhány titokzatos esemény arra engedi őt következtetni, hogy nincs egyedül új otthonában. 0.45 Filmismétlés

RTL II

STV1

STV2

9.25 Laura csillaga és a titokzatos sárkány Német anim. film 10.50 Alkonyat (ism.) 13.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 18.00 Heti Hetes 19.00 ValóVilág 7. Kiválasztás 22.00 BeleValóVilág 7 22.30 Heti Hetes 23.30 A parket dögei Amerikai film Miután egy utcai támadás során súlyosan megsérül, Angel, a népszerű break táncos a keleti partról a nyugatira költözik, hogy új életet kezdjen.

11.05 11.25 11.55 13.10 13.55

11.45 A szépséges boszorkány Szlovék mesefilm 13.05 Világtörténelem 13.55 Dakar Rally 2015 14.25 Vallási műsorok 15.00 Folklórzene 15.50 Arany pedál 2014 16.20 Jégkorong extraliga 18.55 Esti mesék 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 Elfeledett műalkotások 20.10 Dokumentumklub: Elfeledett transzportok Fehéroroszországba Cseh dok.-film 21.40 Ház a ködben Amerikai filmdráma 23.40 Dakar Rally 2015 0.10 Meccs lefújva

15.30 17.05 18.15 19.00 19.50 20.20 21.20 22.55 0.30

Szlovákia képekben A világ képekben Öt perccel 12 előtt Polgár a hivatalban Agatha Christie: Miss Marple (angol) A négylevelű lóhere Csehszlovák vígj. Senki sem tökéletes Konyhatitkok Híradó Gólok, pontok... Titkos életek (3.) Szlovák sorozat Cédrusliget Kanadai sorozat Agatha Christie: Miss Marple (ism.) A reménység folyója Francia sorozat


TV2 5.25 6.25 6.55 9.30 9.35 9.40 10.45 12.00 12.25 12.50 13.55 15.00 16.00 17.00 18.00 19.25

20.15 21.30

22.30

0.35

Családi Titkok Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Teleshop Astro-Világ Tények Aktív Családi Titkok Magánnyomozók Valentina titka Kolumbiai sorozat Emlékezz, Reina Am. sorozat A Macska (75.) Mexikói sorozat Tények Jóban Rosszban Kristóf egyre jobban aggódik édesanyjáért, Füreditől kér tanácsot, ám arra ők sem számítanak, hogy ezúttal Szilvia még nagyobb bajba kerül. Gabiék rájönnek, hogyan buktathatnák le a beépített embert. Alexa is a tettek mezejére lép. Hal a tortán! — Meglepetés Az elnök árnyékában I. Am. sorozat (3.) Halálfutam 2. Dél-afrikai– német akciófilm Tények Este

M2 7.10 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 21.00 Boston Legal — Jogi játszmák Denny régi ismerősét az udvaron leüti a felesége. Átmeneti elmezavarra hivatkoznak a védelemnél. 21.50 Ridikül (ism.) 22.35 Bosszú III. (16.) Színre lép Margaux apja, akinek eszében sincs azt a szerepet játszani, amit lánya, illetve régi barátja, Conrad szántak neki. 23.20 Szívek doktora 0.00 Az A38 Hajó színpadán

39

Tv-műsor > 2015. január 12. > Hétfő

2015. január 7. | 1–2. szám

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 7.35 8.08 9.40 10.15 11.45 13.00 13.15 13.40

5.50 Ma reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (41.) 9.50 Sophie szerint a világ II. (34.) 10.20 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Egy szabad ember Találkozás Vukán Györggyel 13.10 Nemzetiségi magazinok 14.10 Magyarlakta vidékek krónikája 15.05 Zorro (83.) 15.55 Charly, majom a családban (103.) 16.45 Híradó+ 16.55 Lola (27.) 17.30 Híradó 17.50 Ridikül 18.40 Szívek doktora Nincs bocsánat 19.30 Híradó este 20.30 Kékfény 21.25 Római helyszínelők: Árulkodó nyomok VI. (16.) Egy fényképezőgépeket gyártó cég csődbe megy, de a vezetőség ezt titkolta az alkalmazottak előtt, akik a hírt hallva megölik a főnököt. 22.20 Az Este 22.55 Híradó, sport 23.15 Aranymetszés

7.35 Közbeszéd 8.00 Isten kezében 8.35 Térkép 9.05 Magyar elsők 9.30 Család csak egy van VI. (11.) 10.15 „Ott a messzi Donnál…” (dok.) 11.10 Az élet savaborsa (lengyel) 12.02 Híradó 12.20 Meteo Magyar filmetűd 12.25 Kívánságkosár 14.30 Liszt Ferenc (4.) Magyar–német– olasz sorozat 15.00 Sírjaik hol domborulnak… 15.30 Requiem (dok.) 16.00 Kevés pénzzel Európában 16.00 Térkép 16.40 Család csak egy van VI. (8.) 17.30 Közbeszéd 18.00 Híradó, sport 18.30 Aranylabda Gála 20.15 Don Matteo II. Olasz sorozat 21.10 Hírek, sport 21.25 Hősök aranygárdája (dok.) 22.20 Kultikon 22.40 Hangverseny a második magyar hadsereg emlékére 23.50 Engem a szél idesodort és letett Magyar dok.-film

ATV 11.35 12.30 12.50 13.50 14.55 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.35

14.50 15.40 18.00 18.50 19.20 20.40

21.15

22.55 23.30 23.50

Rajzfilmek Híradó Minden reggel Reflektor Top Shop Asztro Show Reflektor Fókusz Éjjel-nappal Budapest (ism.) A vihar (6.) Szombat esti láz (ism.) Híradó Fókusz Éjjel-nappal Budapest Barátok közt Ágnesnek sikerül a terve, és komoly dilemma elé állítja Claudiát. Júlia félreérti Attila és a hirtelen feltűnő nő viszonyát, időt kér, hogy átgondolja az életüket. Balhé Bronxban Am.–hongkongi akciófilm Híradó Reflektor Piszkos csapat Theodore Badwell megszökik a börtönből és borzalmas vérengzésbe kezd. A csapat feladata, hogy lecsapjon a szökevényre, még mielőtt átkelne a kanadai határon. Amerikai sorozat (1.)

Viasat 3 13.10 Gyilkos számok Bűvész-show 14.10 CSI: A helyszínelők Am. krimisorozat 16.00 Castle I. (am.) Kincskeresők Golyó a múltból 17.50 Sütimester IV. A pudingok királynője 19.00 Jim szerint... (am.) 20.10 Két pasi meg... (am.) 21.00 Amerikai nindzsa 2.: A leszámolás (am.) 22.50 C.S.I.: A helyszínelők Amerikai sorozat 23.50 Amerikai nindzsa 2.: A leszámolás (am.) 1.40 Gyilkos számok Amerikai sorozat

21.30 22.25 22.50 23.00 0.00 0.20 0.35

Fórum Start + Tv-shop Szabad szemmel ATV Start 700-as klub Kőbánya Híradó Világhíradó Fórum ATV Híradó Fórum ATV Híradó Egyenes beszéd Esti kommentár Hírműsor Csatt Politikai vitaműsor ATV híradó Világhíradó Egyenes beszéd Híradó Világhíradó Esti kommentár

22.30 < TV2 < Halálfutam 2.

A jövőben az Egyesült Államokban olyan mértéket ölt a bűnözés, hogy magánfinanszírozásból új börtönök épülnek, melyeknek saját belső szabályaik vannak. Az egyikben például rendszeresen megrendezik a Halálfutamot, ahol az induló versenyzők közül csak egy maradhat életben. A rabok esélyt kapnak arra, hogy győzedelmeskedve akár a szabadságukat is visszakapják. Rendezte:

Roel Reiné

Szereplő(k): Luke Gross, Ving Rhames Dél-afrikai–német akciófilm, 96 perc, 2010

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Feleségcsere Szlovák reality 9.40 Rendelő a Rózsakertben 10.40 A fiúk nem sírnak 12.15 Doktor House VI 13.10 NCIS (am.) 14.05 Cobra 11 XV. Német sorozat 15.05 Nyugi, Charlie! I. Amerikai sorozat 16.00 A mentalista VI. 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Horná Dolná Szlovák sorozat 21.30 Babovřesky Cseh vígjáték 0.10 A mentalista VI. 1.00 Cobra 11 XV. 1.50 NCIS (am.)

13.00 14.20 15.00 15.50

RTL II

STV1

STV2

8.00 Nyomtalanul III. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 13.45 Bűnös szerelem 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág 7 18.05 Agymenők IV. 19.00 Dallas (am.) 20.00 Glades – Tengerparti gyilkosságok (am.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala 22.00 ValóVilág 7 23.00 BeleValóVilág 7 23.30 Barátok közt 0.00 A rejtély IV.

11.15 12.00 12.20 13.50

12.05 12.35 13.05 13.30

15.25 16.00 16.25 17.00 17.50 18.20 19.00 19.50 20.20 22.10 0.05 2.00

Öten öt ellen Hírek Hölgyklub Cédrusliget Kanadai sorozat A világ képekben Hírek A világ csodái Késő este – talkshow Párbaj – vetélkedő Öten öt ellen Híradó Gólok, pontok... Revival Cseh vígjáték A kiválasztott Olasz sorozat Revival (ism.) Hölgyklub

17.00 17.30 17.55 19.00 19.30 20.25 21.20 22.00 23.00

14.20 15.15 15.45 16.10 17.30 17.40 18.00 18.45 20.00 21.00 21.35 22.05 0.50

Az örökség TV-esély Családi panzió Mániákus vásárlók Híradó Top Star Bírósági akták Krimihírek Híradó, sport Vad lovak Szlovák sorozat Édes élet Reality-show Vészhelyzet Am. sorozat (1.) A kincses sziget McGrai világutazó és természetvédő. Egy alkalommal egy szigeten ráaakad egy 19. századból származó üzenetre.

Élő panoráma Táncminiatűrök Dakar Rally 2015 Nyolc és fél Szórakoztató műsor Az alelnök első napja Szlovák tévéjáték Sporthírek Meccs lefújva Autószalon Regionális hírek Hírek magyar nyelven Nő a világ végén Esti mesék Szavak, melyek megváltoztatták a világot Olasz dok. sor. Hírek, sport VAT – magazin Underground Jugoszláv filmdráma Dakar Rally 2015


40 TV2 5.25 6.25 6.55 9.30 9.35 9.40 10.45 12.00 12.25 12.50 13.55 15.00 16.00 17.00 18.00 19.25

20.15 21.30 23.25

0.25

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. január 13. > Kedd

Családi Titkok Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Teleshop Astro-Világ Tények Aktív Családi Titkok Magánnyomozók Valentina titka Kolumbiai sorozat Emlékezz, Reina Am. sorozat A Macska (76.) Mexikói sorozat Tények Jóban Rosszban A rendőrök rájönnek, Szilvia nyugtatóval vezetett, ezért okozott balesetet. Közben Kristóf lelkesen készül az állásinterjújára, Fanni éppen ezért nem vallja be, mit is érez a fiú iránt. Rolandnak gyanússá válik Péter rosszulléte. Hal a tortán! — Meglepetés Euro-túra Am.–cseh film King és Maxwell Második esélyek Am. sorozat (2.) Tények Este

M2 6.20 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 21.00 Boston Legal — Jogi játszmák (am.) 21.50 Ridikül (ism.) 22.35 Bosszú III. (17.) Emily meghívja Pascalt egy jótékonysági kaszinóestre, hogy a maga oldalára állítsa a francia médiamogult, de arra kénytelen ráébredni, hogy Pascal végérvényesen Victoria mellett kötelezte el magát. 23.15 Szívek doktora 0.00 Az A38 Hajó színpadán

RTL Klub

M1

Duna TV

8.08 9.40 10.15 11.45 13.00 13.15 13.40

5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (42.) 9.50 Sophie szerint a világ: München 10.20 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Nemzetiségi magazinműsorok 13.30 Barangolások öt kontinensen 14.15 Gasztroangyal 15.10 Zorro (84.) 15.55 Charly, majom a családban II. 16.45 Híradó+ 17.00 Lola (28.) 17.40 Híradó 17.50 Ridikül 18.40 Szívek doktora Am. sorozat (7.) 19.30 Híradó este 20.30 Grand Hotel Spanyol sorozat 21.20 Zűrös szívügyek Jóllehet Fritzi egy magasan képzett szívsebész, a betegek nyelvén nem nagyon ért. Nem véletlen hát, hogy a helyiek szívesebben mennek Falkhoz, a kedves állatorvoshoz, mint hozzá. Német sorozat 22.10 Az Este 22.45 Híradó, sport 23.00 Csendes gyarmatosítók Magyar ismeretterjesztő film 23.30 Apolka – Egy emlődaganatos nő története (dok.)

7.35 8.00 8.35 9.05 9.25

14.50 15.40 18.00 18.50 19.20 20.40 21.15

22.10 22.40 23.15 23.55

Minden reggel Reflektor Top Shop Asztro Show Reflektor Fókusz Éjjel-nappal Budapest (ism.) A vihar (7.) Szombat esti láz (ism.) Híradó Fókusz Éjjel-nappal Budapest Barátok közt A mentalista VI. Jane kiszúr egy gyanús alakot este az utcán. Követi őt, mert a férfinál látott holmik alapján azt feltételezi, hogy elrabolt valakit. A sejtése beigazolódik, egy sebesült nőt találnak a lakásán, aki hamarosan meghal. A nem teljesen épelméjű Delehay váltig állítja, hogy csak segíteni akart a lányon, mert egy út szélén találta sebesülten… Híradó XXI. század Reflektor A mentalista III. Amerikai sorozat

Viasat 3 13.10 Gyilkos számok 14.10 CSI: A helyszínelők Amikor egy híres és népszerű fiatal énekest találnak holtan egy hírhedt las vegasi nightclub előtt, a csapat a nyomozás közben kapcsolatot fed fel a mostani és egy ötven évvel ezelőtti gyilkosság között. 16.00 Castle II. (am.) 17.50 Sütimester IV. 19.00 Jim szerint... (am.) 20.10 Két pasi meg... (am.) 21.00 Amerikai gengszter Amerikai krimi 0.00 C.S.I.: A helyszínelők (am.) 0.55 Amerikai gengszter Amerikai krimi

10.15 11.10 11.30 12.02 12.25 14.30 15.00 15.55 16.30 17.10 18.00 18.35 19.05 19.55 20.50 21.05

23.55 0.15

Közbeszéd Nóvum Térkép Zebra Család csak egy van VI. (12.) Don Matteo I. Virágzó Magyarország Isten kezében Híradó Kívánságkosár Liszt Ferenc (5.) Táncvarázs Vidékességek Térkép Család csak egy van VI. (12.) Híradó, sport Közbeszéd Rex felügyelő Don Matteo I. Hírek, sport Az édes élet Marcello valaha komoly írói ambíciókkal érkezett Rómába, ahol most egy bulvárlap munkatársa, a Via Venetóval jelképezett fényűző, hazug és cinikus társasági élet ismert figurája. Olasz–francia filmdráma Kultikon A Blekinge urcai banda Dán sorozat

21.00 < VIASAT 3 < Amerikai gengszter

Frank Lucasra nem figyelt fel senki, míg a belváros egyik fekete főgengszterének hallgatag sofőrje volt. Ám amikor főnöke váratlanul meghal, Frank kihasználja a hatalmi struktúrában keletkezett rést, és felépíti saját birodalmát, megteremti az Amerikai Álom saját személyére szabott verzióját. Zsenialitásának és szigorú üzleti etikájának köszönhetően ő lesz a belvárosi drogkereskedelem ura. Rendezte:

Ridley Scott

Szereplő(k): Denzel Washington, Russell Crowe Amerikai krimi, 157 perc, 2007

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor Szlovák sorozat 9.30 Rendelő a rózsakertben Szlovák sorozat 10.40 A fiúk nem sírnak 12.15 Doktor House VI. Amerikai sorozat 13.10 NCIS (am.) 14.05 Cobra 11 XV. 15.05 Nyugi, Charlie! I. Amerikai sorozat 16.00 A mentalista VI. 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.30 Feleségcsere 22.35 A mentalista VI. 23.35 Cobra 11 XV. 0.35 NCIS (am.)

13.00 Az örökség Apa (2.) Szlovák sorozat 14.20 TV-esély 15.00 Családi panzió Szlovák sorozat 15.50 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.30 Top Star 17.55 Bírósági akták Megfertőzte a többi gyermeket 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.25 Vad lovak Szlovák sorozat 21.20 Édes élet Reality-show 22.00 Vészhelyzet Am. sorozat (2.) 23.10 Castle V. (am.)

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.35 12.10 13.50 14.50

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 12.50 Bűnös szerelem 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág 7 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők IV. 19.00 Hova lettek Morganék? (am.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala 22.00 ValóVilág 7 23.00 BeleValóVilág 7 0.00 Terra Nova (sor.) 1.00 Hova lettek Morganék? (ism.)

12.20 Hölgyklub 13.55 Építs házat, ültess fát! 14.25 Katka Brychtová igaz történetei 15.00 A körzet III. Amerikai sorozat 16.00 Hírek 16.25 A világ csodái 17.00 Orvosok. 65/6. Lengyel sorozat 17.50 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó, sport 20.20 Senki sem tökéletes 21.30 Harc az idővel (1.) Német sorozat 22.20 Különleges ügyosztály. 23/17. 23.05 A körzet (ism.) 23.45 Harc az idővel (ism.)

13.20 Titkok a házban Szlovák filmdráma 14.25 Dakar Rally 2015 14.55 Família 15.35 Vallási műsor 16.00 Ruszin magazin 16.30 Litera 2014 16.45 Fókusz – egészség 17.30 Regionális hírek 17.40 Hírek magyar nyelven 18.00 A világ titkai (dok.) 18.30 Szlovák falvak (dok.) 18.45 Esti mesék 20.05 ICC – Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság Holland dok.-film 21.05 Hírek és kommentárok 21.30 Gólok, pontok... 21.35 Orvosi rendelő 22.05 Este Havrannal 23.05 Berlin, Alexanderplatz 0.15 Dakar Rally 2015

15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.30 22.25 23.00 0.00 0.20

Fórum Tv-shop Egyenes beszéd Esti kommentár — a vélemény szabad Hírműsor 700-as klub Húzós Közéleti műsor Világhíradó Fórum Vitaműsor ATV Híradó Sportpercek Hírvita Híradó Egyenes beszéd Doku Friderikusz ATV híradó Egyenes beszéd Híradó Világhíradó


41

Sport

2015. január 7. | 1–2. szám

Csütörtökön kezd a DAC Egy hónap múlva Törökországba utaznak a sárga–kékek Véget ért a téli szünet, e héten valamennyi élvonalbeli labdarúgócsapat elkezdi a téli alapozást. Nyáron a korai rajt miatt alig volt idő a felkészülésre, most viszont közel két hónap áll az edzők rendelkezésére. A DAC futballistái december 5-től szabadságoltak, és csütörtökön lesz az új év első átmozgató edzése. „November 30-án, Zsolnán játszottuk az őszi idény utolsó mérkőzését. Ezt követően négy napon át még tréningeztünk, zárásként év végi tesztek vártak a játékosokra. Mindenki egyéni edzéstervet kapott, tehát senki sem engedhette el magát a szünetben. A téli alapozás elején leellenőrizzük, ki milyen formában van. Utána pedig kezdődhet a kemény munka” – nyilatkozta lapunknak Radványi Miklós vezetőedző

A tréner még decemberben azt mondta, nem lesz nagy változás a játékoskeretben, csak egy-két jó képességű futballistával szeretnének erősíteni. A kiszemeltekkel már az elmúlt év végén elkezdtek tárgyalni. Meglátjuk, hány újonc lesz az első edzésen. Az ismertebb játékosok közül egyelőre csak Peter Struhár távozott. A dunaszerdahelyiek januárban hazai környezetben készülnek, az első héten főleg erőnléti tréningek várnak a játékosokra. „A tulajdonosváltásnak köszönhetően most már nyugodtan dolgozhatunk, tervezhetünk. Jó előre elkészítettük a január 8-án kezdődő téli alapozás pontos menetrendjét. Hosszú idő után ismét lesz külföldi edzőtáborozás, mégpedig Törökországban. Február 4-én utazunk, és tíz napon át az ismert beleki sportközpontban készülünk. Három barátságos

Komoly téli alapozás vár a sárga-kékekre

Radványi Miklós: Egy-két helyen erősítünk

mérkőzést szeretnénk itt játszani. Az már biztos, hogy február 7-én a cseh élvonalban szereplő Ostravával találkozunk. A másik

két ellenfelet még egyelőre nem ismerjük” – mondta a sárga-kékek mestere. Érdekesség, hogy hazai környezetben két NB I-es

élcsapattal, a Győrrel és a Videotonnal is megmérkőznek a sárga kékek. Az őszi bajnok székesfehérváriak ellen február végén, a DACstadionban lesz a bajnoki főpróba. A dunaszerdahelyiek a 19 fordulóból álló őszi idényben 21 pontot gyűjtöttek (4–9–6; 22:26), és a 9. helyen várják a február 28-án kezdődő tavaszi folytatást. A nyitányon az aranyosmarótiakat fogadják. „Nyáron, a pontvadászat rajtja előtt a 6. hely megszerzését tűztük ki célul. Bízom benne, hogy tavasszal három pozíciót előrelépünk a tabellán, de ha a 7. helyen végzünk, akkor sem leszünk csalódottak. A Szlovák Kupában is még versenyben vagyunk, március közepén a legjobb nyolc között a címvédő kassaiakkal mérkőzünk. Nagy álmunk az európai kupaszereplés kiharcolása” – bizakodott a DAC trénere. Zsigárdi László

Vojtík Szimona felvételei


42

Sport

Csallóköz

Nyolcvan felett is akadt versenyző A hideg a futóknak nem lehetett most sem akadály FUTÁS – A hagyományos nagymegyeri december 30-i óévbúcsúztató futóversenyre 81-en neveztek be. Molnár László, az egyik főrendező elmondta, 8 kategóriában indultak, a legkisebbek távja 150 méter, a felnőtteké 5 km. Minden résztvevő eredménylistát is kapott, verseny után pedig kiváló gulyással vendégelték meg őket. A legidősebb futót, az 1933-as születésű, budapesti Kenyér Imrét a rajt előtt szólítottuk meg. „Rendszeresen, 1975 óta futok. Előtte nem tartoztam az egészségesen élők közé. A futással változtattam az életemen. Fokozatosan növeltem a távot, míg el nem jutottam a maratonig. Mostanáig 49 alkalommal teljesítettem, 2015 márciusában szeretném lefutni az 50. maratonimat” – tudtuk meg tőle. Hozzátette, versenyzett a veterán Európa-bajnokságon és világbajnokságon is. Ezüst- és bronzérmeket nyert, nagy vágya, hogy egyszer kategóriagyőztes lehessen.

Az indulók között találtuk a gányi Jaroslav Kozmért is, aki másodszor van itt. Magyarul nem tud, de sok új barátot szerzett, hiszen a sportban nincs nyelvi akadály. Kategóriagyőztesek, lányok 8 éves korig: Németh Dorina; fiúk 8 éves korig: Beke Kristóf, mindkettő Nagymegyer. Lányok 9–11: Raftik Emma; fiúk 9–11: Raftik Áron, mindkettő Nagymegyer. Lányok 12–14: Egyházi Kitti, Nagymegyer; fiúk 12–14: Kosár Zoltán, Alistál. Lányok 15–18: Tóth Tímea; fiúk 15–18: Dinga Krisztián, mindkettő Lakszakállas. Nők 19–35: Rasztgyörgy Anikó, Nyárasd; férfiak 19–39: Takács Dávid, Győr. Nők 36–49: Söregi Ágnes, Győr; férfiak 36–49: Tücsök Róbert, Dunamocs. Nők 50–59: Herendi Anikó, Tatabánya; férfiak 50–59: Szűcs Ervin, Alistál. Nők 60 év felett: Szász Attiláné, Tatabánya; férfiak 60 év felett: Alasztics Gyula, Győr. Vladislav Kmeť


2015. január 7. | 1–2. szám

Sport

Kovács Zoltán felvételei

43


44

Csallóköz

Sport

Több mint kétszázan versenyeztek FUTÁS – A hideg sem szegte kedvét a Csallóköz szívében a futóknak, akik összesen 224-en álltak rajthoz az immáron hagyományos szilveszteri futáson. A résztvevőkre emlékérem, oklevél, kis édesség, alma, virsli és tea is várt. A legkisebbek 27-en voltak, de a felnőttek sem maradtak szégyenben, hiszen közel kétszáz nagykorú tette próbára testét az évbúcsúztató versenyen, az egy-, három- és ötkilométeres távokon. (csall) Vojtík Szimona felvételei

A bősiek ismét harcosan Immáron kilencedik alkalommal rendezték meg Dunaharasztiban a Küzdelmek Éjszakája elnevezésű küzdősportgálát. A 2005 óta folyamatosan megújuló harcművészeti fesztiválnak ma mar jelentős figyelmet szánnak az érdeklődők. A Bősi Kempo MMA Klub 6 versenyzővel vett részt a megmérettetésen. Gróf Lóránt tanítványai 3 győzelem és 3 vereséggel zárták a tornát, de még így is elégedettség tölti el a mestert, mivel 3 gálaújoncot sikerült felavatni, és minden harcos hozta a tőle várható tudást. Elsőként Hancko Peter lépett a ketrecbe Kempo Full Contactban a tőle tapasztaltabb ellenfél ellen. Sajnos már az első menetben kiütközött a tapasztalatlanság, így egy fojtás után feladta a küzdelmet a bősi versenyző.

A bősiek közül másodikként Bazsó Gábor küzdött amatőr MMAban, 80 kilogrammban. Az első menet kiegyenlített küzdelmet hozott, de sajnos a második menetben a Ratoczi Team versenyzőjének sikerült

felraknia egy háromszög fojtást, így Gábornak le kellett kopognia a küzdelmet. A szünet után Döme János indult csatába junior Full Contactban. A tehetséges Döme szinte 1 perc alatt felőrölte csepeli ellenfe-

lét, és egy Gillotine fojtással befejezte a mérkőzést. Öt követte Horváth Tibor 75 kilogrammban, amatőr MMA-ban, aki egy gyors földrevitel után karfeszítéssel győzte le ellenfelét. Takács Sándor mérkőzése igazi közönségküzdelem lett 85 kg-ban, amatőr MMA-ban a csepeli Makra Dávid ellen, amit végül a bősi srác nyert, miután a félájult ellenfelét egy fojtással feladásra kényszerítette. Az est főmérkőzését a hazai színekben induló Hamodi Omar vívta a bősi Nagy István ellen, profi MMAban 70 kg-ban 2 x 5 percben. A mérkőzés első felében Istvánnak sikerült kivédenie egy földrevitelt, majd a ketrecnél komoly adok-kapok alakult ki. Sajnos a bősi harcosnak a figyelme lankadt, amit Omar egy csapottal ki is használt, ami meg is hozta számára a győzelmet. (cs)


45

Sport

2015. január 7. | 1–2. szám

Győzelemmel kezdték az új évet Komárom–Pozsony-Karlovka 96:79 KOSÁRLABDA – Az újév első szombatján a 23. fordulóval folytatódott a férfi extraliga kosárlabda bajnokság, így az ünnepek ellenére nem sokat pihenhettek a játékosok. A komáromi csapat hazai pályán fogadta a fővárosiak második számú együttesét, a főiskolások alkotta Karlovka gárdáját, amelyik újoncként, a táblázat közepén, meglepően jól tartja magát a bajnokságban. Az összecsapás esélyese a hazai csapat volt, de a győzelemért keményen meg kellett küzdenie a szívósan küzdő ellenfelével. MBK Rieker Com-Therm Komárom–VŠEM vs Bratislava Karlovka 96:79 (27:18, 23:15, 22:24,

24:22). Legeredményesebb pontszerzők: Halada 22, Bilič és Jankovič 17-17, Bannister 14, ill. Hoferica 21, Kožár 16, Židzík 15. Hárompontos dobások: 12 és 6. A mérkőzés első öt percében sikerült a hazai csapatnak megnyugtató, több mint kétszámjegyű előnyre szert tennie (21:8). Az első negyed végén 27:18, a félidőben 50:33 volt az eredményjelzőn. A második félidő már sokkal kiegyensúlyozottabb volt, sőt a harmadik negyedet az ellenfél nyerte meg (24:22). Az utolsó negyedben is nagyon csipkedte magát a harciasan küzdő főiskolás csapat, de a vereséget nem tudta elkerülni. Az összkép alapján elmondható, megérdemelten győzött a na-

Gábor Gábor felvétele

gyobb rutint képviselő komáromi csapat. Az eddig lejátszott fordulók után kialakult egy hármas élboly (Inter 42, Privigye és Komárom 41 pont), elhúzva a többiektől. Edzői vélemény – Miljan Čurovič: „Hogy mit hangoztattam a fiúknak a mérkőzés előtt? A védelmet, a védelmet, a jó védelmet, mert ez az alapja minden győzelemnek. A karácsonyi ünnepek miatt hosszabb ideig nem játszottunk, ezért voltak ma érezhető kilengések a játékunkban. Nagyjából elégedett lehetek csapatom teljesítményével, de azért akadt hiba is bőven. Az újonc Karlovka csapata már több favorizált csapatot is alaposan próbára tett, küzdenek a végsőkig, minden erőnket be kellett vetni a győzelemért.” Scholtz Károly felvétele

Keresztényi Gábor

Folytatódik az asztaliteniszláz HEGYÉTE – Immáron másodszor rendeztek asztalitenisz-tornát december 27-én a helyi kultúrházban. A résztvevő játékosok mindegyike apait-anyait beleadva játszotta végig az egyes szetteket, mind az idősebb és a fiatalabb ping pong játékosok is. A versenyzők mindegyike kisebb nagyobb díjjal lett gazdagabb a torna végére, attól függően milyen helyezést is értek el a ranglistán. Végeredmény: 1. ifj. Póda István, 2. Kiripóczky József, 3. ifj.Vörös József. (hb)

Archív felvétel


46

Csallóköz

Sport

„A DAC átvétele jó döntés volt” Türelmet vár a szurkolóktól a hosszú távú munkához LABDARÚGÁS – Világi Oszkár korábban sikeres vállalkozóként vált ismertté, de azt is lehetett tudni róla, hogy a foci szerelmese és szeretné szülővárosának, Dunaszerdahelynek a focicsapatát is fellendíteni. Hosszú tárgyalások után tavalytól immáron ő a klub tulajdonosa, azóta pedig a DAC körüli mindennapok is megváltoztak. Az ünnepek előtt a tapasztalatokról, a jövőről és a foci lehetőségeiről beszélgettünk vele. Mit szóltak a DAC-cal kapcsolatos tervéhez az ismerősei, barátai? – Azt kérdezték, miért csinálom. Úgy gondolták, felesleges terhet veszek magamra. Az idő azt mutatta, ha valaki elkezd valamivel foglalkozni, akkor vannak pozitív visszajelzések is. Tény, hogy a klub nem jó helyzetből állt fel, idő kell az igazi sikerekhez. Ma már a környezetemben ezt mindenki elfogadta. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam az emberektől, azt gondolom, a DAC átvétele jó döntés volt. Van az emberben felelősségérzet a közösség iránt, amelyben él. A DAC szívügy, életérzés. Hogy élte meg a csapat tavaszi és őszi teljesítményét? – Tavasszal óriási pszichikai nyomás alatt játszottak a fiúk. Az elején mindenki leírt bennünket, így könynyebb volt küzdeni, és jöttek is az eredmények. A tavaszi idény örömfoci volt, aki szereti a focit, az élvezte is. Nem játszottunk annyira jól, de az emberek érezték a tétet. Ősszel új szezont kezdtünk. A csapat először augusztus közepében játszott úgy, ahogy a kezdőcsapatot elképzeltük. A csapatépítés a szezon folyamatában történt, ez rányomta bélyegét az egész bajnokságra. Nem hoztuk azokat az eredményeket, amelyeket vártam, ennek sajnos több oka is volt. A szerencse is elpártolt tőlünk, de néha a mi hibánkból – helyzetek kihasználtsága, koncentráltság hiánya, sérülések – sem sikerült a megfelelő eredményeket produkálni. Ami fájó pont volt, az otthoni két döntetlen Rózsaheggyel és Besztercebányával, a két idegenbeli vereség Miaván és Podbrezován. Pozitívum a trencséni mérkőzés, de a Slovan ellen is igazi focicsemege volt. A trencséni párharcot azért emelem ki, mert tízévente egyszer történik, hogy 0:2-ről egy csapat

feláll, és a hosszabbításban lő győztes gólt. Összességében a kilencedik hely nem jó helyezés, de nem vagyunk annyira lemaradva, mert lehettünk volna az 5–6. helyen is. Készülünk a tavaszra. Miként értékeli a szurkolói megnyilatkozásokat, mennyire foglalkozik velük? – Pozitív, hogy nekünk volt a legtöbb nézőnk, az átlagnézőszám 3100. A másik oldalon a szurkolók várják az eredményeket és a jó focit. Az emberek gondolkodását kell átállítani, hiszen ez egy hosszútávú folyamat. Mondok egy példát: építsünk be fiatalokat. Ez egy jó ötlet, de ennek ára van. Ebben az évben legalább három gólt kaptunk, mert a fiatalok játszottak, de 4–5 gólt épp a fiatalok rúgtak. Ezek a dolgok összefüggnek egymással. Ha valaki egy fiatalt akar a csapatba építeni, akkor az ifjúnak játéklehetőséget kell kapnia, aminek ára van, az eredmények szintjén is. A nézők nélkül nehéz, nagyon nehéz focit játszani, a szurkoló nagyon fontos résztvevője a futballnak. Én mindent megteszek azért, hogy a futball működjön, nem sajnálom rá az anyagiakat. Nincsenek igazi támogatóink, mindent a saját pénzemből állok. A szurkolóknak is meg kell érteni, ahhoz, hogy jó foci legyen Du-

naszerdahelyen, nekik is türelmesnek kell lenniük, segítve a csapatot. Nem tudom elfogadni, ha a 24. percben azt kiabálják, hogy ébresztő. A 24. percben még nincs ébresztő, a csapat a taktikáját játssza. Ez pedig arról szól, hogy próbálunk 1–2 gólt rúgni és nem kapni. Idővel természetesen el lehet várni a markánsabb futballt. Most még nem tartunk ott. Hány évbe telhet, amíg a fiatalok valódi alternatívát jelenthetnek az első csapatban? – Ha kiválasztják őket, 2–3 év mire kiderül, igazi motorjaivá válnak-e a csapatnak. Már ma is vannak olyan tehetséges játékosaink, akik télen a felnőttekkel készülhetnek és megvan a remény, hogy be tudnak épülni a csapatba. Az ifjúságon belül az összes csapatot megerősítettük, van olyan keret, ahova 8 új játékost hoztunk, akik az ősz folyamán sikeresen beépültek. Csapataink nagy része az első hat között telel, az U19-es együttes végigvezette a bajnokságot és csak az utolsó két mérkőzésen csúszott el. Ma is szerepel az A csapatban három fiatal tehetséges játékos, akik megállták a helyüket. Az ifik között vannak nagyon ügyes csatárok, de kiváló hátvédek, kapusok is. Érdemes kijárni az ifjúsági mérkőzésekre, nagyon

sok tehetséget lehet látni. Pár éven belül szeretnénk az ifjúság terén az élen járni Szlovákiában, mi szeretnénk létrehozni az ország legjobb akadémiáját. Mennyire nehéz meggyőzni a vállalatokat, hogy támogassanak egy futballklubot? – Lehetetlen. A futball Szlovákiában nem marketingproduktum, ezért szinte lehetetlen. A televíziós közvetítések elkezdődtek, de ez sincs megfelelően megoldva. A labdarúgásnak három pénzforrása van. Egyik a jegyek és a szuvenírek eladása. A jegyekből leszámolásra kerül a 20 százalék adó, így egy jegyen négy eurónk marad. A kegytárgyak árusítása fontos, de ez nem profitgeneráló tevékenység, mert a legalacsonyabb áron próbáljuk eladni a mezeket. A második forrás a tévés közvetítések. A DAC–Slovan mérkőzésért 700 eurót kaptunk, ami nevetséges. Más országokban ez összehasonlíthatatlanul magasabb összeg, és az igazi az élcsapatok ennél jóval többet kapnak. Az arányok kedvéért, a PSG például 75 millió eurót kap, a Chelsea 100 millió fontot éves szinten a tévés közvetítésekért. A harmadik tényező a támogatók, de itt erről nem beszélhetünk. Ma a foci Szlovákiában azon alapul, hogy minden-


Sport

2015. január 7. | 1–2. szám

ki a saját pénzét teszi bele, az állam pedig mindezt csak nézi. Ha siker adódik, akkor kilátogatnak a miniszterek. Azért, hogy a futball jobb legyen, viszont rendkívül keveset tesznek. Egy sporttörvény segítene a futball helyzetén? – Kellene egy államtitkár, aki a sportért felelne. A sporttörvényt is módosítani kellene, szükség volna egy kulcsra, amely alapján a pénzek szétosztásra kerülnének. Ez az egész sajnos szégyenletes, mert a környező országokban sehol nem létezik ennyire alulfinanszírozott sport. Tudna ezen változtatni a labdarúgó szövetség? – A szövetség akar, de nem tud mit tenni. Elsősorban a saját soraiban kell rendet teremtenie. A válogatott eredménye egy korosztály eredménye, azok a játékosok még időben elmentek külföldre. Hosszú távon viszont erősebb színvonalú bajnokság és olyan pénzügyi háttér kell, ami segíti a sportot. Elsősorban nem a felnőtt csapatra, hanem az ifjúságra gondolok. Az utánpótlással foglalkozó edzők képzésére, továbbá kellene egy ifjúságnevelési program, mint a németeknél, amely megadná azt a minimumot. A világbajnokok országában tíz év alatt neveltek ki olyan generációt, amely most dominál a futballban. A génállomány Szlovákiában is megvan hozzá. Mennyi időt tölt naponta a DAC ügyeivel? – Nem tudom időben kifejezni. Amikor kell, foglalkozom vele. Az életem részévé vált. Szerencsére olyan emberek segítenek, mint Végh Tibor, Németh Krisztián, Lépes György, akikkel jó együttműködni. Továbbá az edzők, akik az őszi szezonban heroi-

47 Archív felvétel

kus munkát vittek véghez. A klub egy nagy csapat és a bennük dolgozó emberek a focival élnek. Szokott szabadidejében focizni? – Régebben futballoztam, de ma már nem. Ebben a korban az embernek meg kell gondolni, hogy mit csináljon. Az ínszakadáson túl bármilyen egyéb sérülés is előfordulhat. Sok barátom ötvenéves korában úgy gondolta, hogy fociznia kell, de rossz vége lett. Melyik a kedvenc külföldi csapata? – Igazából nincs. Szeretem a jó focit. A Bayern és a Chelsea kiváló futballt produkál, a Barcelona játéka pedig nagy élmény, de nem azt a típusú labdarúgást szeretem. Azt gondolom, a bajorok játéka áll a legközelebb hozzám. Mit gondol a szlovák és magyar válogatott teljesítményéről? – Összetett kérdésről van szó. Szlovákiában modernebb futballt

játszanak, mint Magyarországon. Itt a test-test elleni küzdelem dominál, a játékosok többet futnak és erőszakosabbak. Magyarországon a többpasszos játékot próbálták honosítani, kevés testi érintkezéssel, de szerintem nem ez a modern labdarúgás. Rossz ifjúságképzési felfogás uralkodott Magyarországon és évekbe telik, míg ez megváltozik. Ezt tükrözi az is, hogy a szlovák válogatott játékosai külföldön játszanak, míg a Magyarországon ez másképp van. A két válogatottat nehéz összehasonlítani, mert teljesen más úton járva működnek. Szerintem a szlovák válogatottban benne van a siker, még 4–5 évig együtt tudnak játszani, és remek csapattá Archív válhatnak. felvétel Van olyan játékos, akit szívesen látna a jövőben sárga–kék mezben? – A magyar bajnokságból nehéz átigazolni, több okból is: magasabbak a fizetések, a játékstílus is eltérő. Mi

inkább a szlovák és cseh bajnokságokat figyeljük, de megpróbálunk már külföldön is mozogni. Alapvetően az a fontos, hogy a csapat gerincét saját nevelésű játékos alkossa. Mit várhatunk a stadion és az edzőközpont építésével kapcsolatban? – A stadion építését szeretnénk ősszel elkezdeni, jelenleg az engedélyeztetés folyamatában járunk. Az edzőközpontot pedig már tavasszal elkezdjük, ez áll a fókuszomban, mert ez a jövőnk. Milyen eredményt érhet el a DAC? – A bajnokságban az első hatba szeretnénk jutni. A szlovák kupában eddig még gólt is alig kaptunk, igaz, nem játszottunk erős csapattal. Ebben a sorozatban bizonyítanunk kell, és az a cél, hogy a döntőig jussunk. Álló István Vojtík Szimona felvételei


48

Csallóköz

Sport

Csejtey bizonyult a legjobbnak Asztaliteniszünnep karácsonykor is VÁSÁRÚT – Hagyományosan karácsony második ünnepén rendezik a település asztalitenisztornáját. Az amatőrök versenyébe 11, a járási bajnokságokban játszókba 24, a többi felsőbb bajnokságokban résztvevőkbe 16 pingpongozó jelentkezett. Az eseményt Zsoldos Roland polgármester nyitotta meg, kiemelve a helyi asztalitenisz szakosztály aktív munkáját. Az amatőrök tornáját a nagymegyeri Kovács Attila nyerte meg, aki a döntőben a hazai Gajdoschik Lászlót győzte le. A 3. helyért két vásár úti, Márik Attila és Katona Marian harcolt, közülük Márik került ki győztesen. A járási bajnokságokban szereplő résztvevők közül a Nyárasd színeiben szereplő, de nem-

rég még a 2. ligás Vásárút csapatában játszó Házi Arnold bizonyult a legjobbnak. A bakai nesztor, Szável Imre lett a 2., Harsányi Imre (Csallóközkürt) és Gódány János (Dunaszerdahelyi AK) pedig a harmadik. A nézők kiváló mérkőzéseket láthattak a legerősebb csoportban. Élvezet volt látni az örökifjú Igor Ondrejičkát, Kiss Dávid fiatalos lendületét, Török Attila fineszeit, vagy a sikeres paralimpikon, Csejtey Richárd fogadhatatlan adogatásait. Végül ő bizonyult a legjobbnak, főleg a mecscsek záró részeiben kerekedett felül. Az elődöntőben Törököt verte szorosan 3:2-re, majd a döntőben az ifjonc Kiss ellen vesztett állásból fordított ugyancsak 3:2-re. A végső sorrend: 1. Csejtey (Galánta), 2. Kiss (Hodos), 3. Ondrejička (Hodos) és Török (Vásárút).

Veréb Tibor egykori dunaszerdahelyi kiválóság és a győzelmet megszerző paralimpikon

Minden asztalnál komoly küzdelem döntött a sikerről

„Örülök, hogy a vásárúti torna immár a járáson belül és kívül is ismert, hagyományos karácsonyi sporteseménnyé vált. Egyúttal kikapcsolódás és testmozgás, ami karácsonykor sem árt, sőt, kifejezetten jót tesz” – jegyezte meg Török Attila, a vásár -

úti asztalitenisz klub elnöke. Hozzátette, csapata jelenlegi 6. helyét a 2. ligában sikernek tartja és reméli, a bajnokság végére 1–2 hellyel még feljebb lépnek. Vladislav Kmeť

Balról Török Attila, Csejtey Richárd, Kiss Dávid, Igor Ondrejička, Zsoldos Roland A szerző felvételei

Az adrenalinsportokért lelkesedik „Az igazi győztes az, aki a bukás után lábra áll” A bősi vízi erőmű közelében még megvan az a hatalmas domb, amelyet az építésnél kitermelt földből halmoztak fel. A napokban két motocrossos fiúra figyeltem fel, amint a földkupacon száguldoztak. Az egyikük a vásárúti Lukács Róbert (felvételünkön jobbról) volt. „Kiskoromtól az autók, motorkerékpárok érdekelnek. Minden, ami adrenalin motorsport. Szüleim támogatnak a kedvtelésemben. Tizenötéves koromban befizettek egy tanfolyamra, ahol megtanultam a motocrossozás alapjait. Utána egy évre a nagyszüleim megvásárolták az első motorkerékpáromat. Azóta minden szabadidőmet motocrossozással töltök. Megkeresem a jó terepeket, de hivatalos pá-

lyákon is motorozok. Voltám már Kľačany-ban, Čatajon, Stupaván, Pannonhalmán, Ácson. Szeretnék versenyezni is. Remélem, 2015-ben végre igazi motokrossz versenyen is indulhatok, például a Žubor Kupán. A pozsonyivánkai erdészeti középiskolába járok, erdőgazda leszek. Ha majd dolgozni fogok, több pénzem lesz a motorozásra. Megvan ennek a szépsége. Győzelmek, dicsőség, az adrenalin izgalma. Persze, veszélyes is. Kis figyelmetlenség is nagy bajt okozhat. Bukás, lábtörés, sérülés. Nem lehet azonban feladni. Az igazi győztes az, aki a bukás után lábra áll, és folytatja mindenen keresztül” – vallotta meg az ifjú krosszmotoros. Vladislav Kmeť

A szerző felvétele


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.