Csallóköz - 2014/5.szám

Page 1

Csallóköz DUNASZERDAHELY > KOMÁROM > GALÁNTA > VÁGSELLYE

Žitný ostrov Ára: 0,65 €

2014. január 28., 5. szám

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokoz.com

Összefogás a beteg kisfiúért

Históriás Csallóköz

A teremtornán is bakai elsőség

Tibike állapotán sokat javíthatnának a pöstyéni rehabilitációs kezelések

Folytatódik helytörténeti rovatunk

A torna gólkirálya a szapi Csicsay Sándor lett

3–4. oldal

5. oldal

Világom(ban)

46–47. oldal

Indulhat a gyorsforgalmi út építése?

Koncz Csilla rovata

Álarcok mögött Új jelmezkölcsönző nyílt a városban. Farsang idején a jelmezbálokra készülve nagyon is kapóra jön. Persze sokkal több élményt nyújthat, ha gyerekeinkkel közösen mi magunk fogunk hozzá a jelmezek, álarcok elkészítéséhez. Az aktuális szuperhős a fiúknak, hercegnő a lányoknak még mindig trendi. És persze jó ’biznisz’. Nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is hajlamosak ilyenkor bálozni, ez megint csak jó időszak a fodrászoknak, a ruhaneműboltoknak… Erről szólna? – Miért öltöznek be ilyenkor? – kérdezte tőlem egy kislány nemrég. Elgondolkodtam. Talán ilyenkor mások lehetnek, mint a valóságban. Elrejthetik a valódi arcukat, arckifejezésüket, gondolataikat, más ruhába öltözhetnek, mint ami rájuk jellemző, mondhatnak mást, mint amit mondanának. Lehetnek idétlenek, vihoghatnak, az asztalra tehetik a lábukat. Ha körülnézek, néhány embernek a legmegfelelőbb jelmeze önmaga lehetne. Csak úgy spontán, hétköznapi öltözékben. Hiszen a mindennapokban is elrejti önmagát, véleményét. A mosolya mögé szorítja az undort, a szomorúságot és csalódást. És mi oly sokszor nem olvasunk a sorok között. Vagy csak nem akarjuk észrevenni, nem akarjuk leleplezni. (Talán mert mi magunk is rejtőzünk.)

Počiatek miniszter (középen) pozitív hírekkel érkezett

Mindenkori kormányaink tizenkét éve ígérgetik az R7-es gyorsforgalmi út kiépítését, amely végre tehermentesítené a Pozsony–Dunaszerdahely útszakaszt. A véget nem érő ígérgetésnek már az érintett települések polgármesterei sem hisznek. Ezért Érsek Árpád parlamenti képviselő és Ožvald Erzsébet, Pozsonypüspöki polgármestere kezdeményezésére január 21-én a csölösztői Kormorán szállóban 24 polgármester találkozott Ján Počiatek közlekedési, építési és vidékfejlesztési miniszterrel. A munkatalálkozón az R7-es első, Pozsony–Főrév–Ketelec–Dénesd–Egy

házgelle szakasza elkezdésének időpontja volt a fő téma. Érsek Árpád volt közlekedési, építési és vidékfejlesztési államtitkár szerint az R7-es gyorsforgalmi út, valamint a pozsonyi D4-es körgyűrű kiépítése nem tűr halasztást. „Már tavaly októberben lenyilatkoztuk, hogy míg a D4-es körgyűrű csupán a tervezőasztalon létezik, az R7-es egyes részeinek tervdokumentációja készen van, lehet építeni. Ennek ellenére nem történik semmi, ami szerintünk elfogadhatatlan. Örülök, hogy Ján Počiatek miniszter betartotta a tavaly novemberben tett ígéretét és találkozik a polgármesterekkel” – fogalmazott Érsek. A munkatalálkozó konstruktív szellemben zajlott, amit a jelenlévő

Vladislav Kmeť felvétele

polgármesterek nagyra értékeltek. „A déli régiókból Pozsonyba és vissza utazóknak rendkívül fontos lenne a gyorsforgalmú út. Megegyeztünk a miniszterrel, hogy az építés jövő ősszel elkezdődhet, az új út pedig majd rácsatlakozik a D1-es autópályára és találkozik a D4-essel is” – tájékoztatott bennünket Bereczk Oszkár, a Csallóközi Városok és Falvak Társulásának elnöke a találkozót követően. „Történelmi határvonalhoz értünk, mert a múltban az R7-es és a D4-es mindig csak elmélet volt. Ma konkrét és gyakorlati kérdésekről beszéltünk. Tudjuk, mikor kezdődnek a területfoglalási eljárások. Folytatás a 2. oldalon

● Előfizetés/hirdetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44 e-mail: online.csallokoz@gmail.com

ISSN 1336-3638


2

Csallóköz

Tudósítás > Játék

Ezen a szakaszon indulhat az építkezés

Indulhat a gyorsforgalmi út építése? Befejezés az 1. oldalról Feltételezhetően 2015 végére meglesz minden jogerős határozat a D4-es és az R7-es összes szakaszára. Idén már munkához láthat a jogi és pénzügyi tanácsadó, majd a PPP projekt magánpartnere. A kivitelezés már 2015 végén elkezdődhet és két év alatt elkészülhet. Az első, 17 kilométeres szakasz Dénesd és Egyházgelle között épülhet meg. Az R7-es gyorsforgalmú út egy a D4-es pozsonyi kör-

gyűrűvel és autópályával egyszerre fog épülni. Fontos, hogy az R7-es és a D4-es együtt működjenek. Amenynyiben felmerül egy olyan közlekedési modell, hogy az R7-est a D4-esre való rákötés nélkül is lehet építeni, biztosan megtesszük a dél-szlovákiai helyi önkormányzatok igénye szerint” – nyilatkozta Ján Počiatek miniszter. A D4-es és Somorja irányába az R7-es legszükségesebb szakaszai

becslések szerint 1,4 milliárd eurójába kerül az államnak. A telekfelvásárlás becsült költsége 400 millió euró, ebből nagyságrendileg 300 millió euró a D4-es körgyűrű alatti területért. Érthető, hogy az állam ezt a nagyon fontos, de drága projektet nem tudja a központi költségvetésből finanszírozni. Az EU-s forrásokra sem lehet támaszkodni, mert egyrészt a Pozsonyi kerületben nehezen felhasználhatók, másrészt a

következő programidőszakban az erre a célra kijelölt pénzalap kevés. A költségekkel kapcsolatban a Nemzeti Autópálya Társaság vezérigazgatója, Milan Gajdoš elmondta, hogy a legelőnyösebb finanszírozás egy alaposan előkészített PPP projekt lenne. „Nincs ellenvetésem, hogy az R7-es és a D4-es közösen épüljön, hiszen a koncesszió tulajdonosa egy és ugyanaz. Csak már végre kezdjék építeni és a 63-as utat minél előbb tehermentesíteni” – tette hozzá végül Ožvald Erzsébet, Pozsonypüspöki polgármestere. Vladislav Kmeť

Vasárnap báloztak DUNASZERDAHELY – Az elmúlt vasárnap cigánybált szerveztek a LUNI étteremben, amelyen több ismert zenész is fellépett: Ifj. Sárközy Lajos és zenekara, Nyári Kálmán és zenekara, valamint a Hollósy Band. A rendezvényt látogatásukkal megtisztelték a Cigánski diabli tagjai, vagyis a Šarközi házaspár, akiket a szlovák médiából is ismerhetnek. A velük készült beszélgetésünket a jövő héten olvashatják. Vojtík Szimona képriportja

Keressen 10 eurót

Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 5. számban közölt feladványért (Eddig vártunk. – Undesser Tímea: Törvényellenesen működik a parkoló?) Fenes Iveta (Macháza) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Lehet, a nagy többség nemcsak nem tudná, .....” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: február 3.

Telefonos ügyfélszolgálat az ügyfélbarát államigazgatásért A belügyminisztérium felhívja lakosság figyelmét, hogy az ügyfélbarát szolgáltatások keretében 2014. január 1-jétől telefonos ügyfélszolgálatot működtet. A 0800 222 222 ingyenes telefonszámon munkanapokon 8.00– 18.00 között tájékoztatást kérhetnek a járási hivatalok szolgáltatá-

sairól (beleértve az okmányirodákat és járművekkel kapcsolatos ügyintézést is), továbbá az ország területén működő államigazgatási hivatalok és ügyfélközpontok címéről és ügyfélfogadási idejéről. Az elektronikus oktató bevezetése és a hivatalok hálózatba kapcsolása után a jövőben az állampol-

gárok a telefonos ügyfélszolgálat segítségével nyomon követhetik a beadványaik, kérvényeik intézését is. A telefonos ügyfélszolgálat a www.eso-portal.sk honlaphoz hasonlóan fogadja az államigazgatás működésének javítását célzó észrevételeket és javaslatokat is. (re)


3

Riport

2014. január 28. | 5. szám

Vojtík Szimona felvétele

Az édesanya a mesterséges táplálást végzi

Összefogás a beteg kisfiúért Tibike állapotán sokat javíthatnának a pöstyéni rehabilitációs kezelések CSALLÓKÖZKÜRT – A tizennégy éves agykéregsorvadásban szenvedő Vajda Tibikéről lapunk hasábjain már olvashattunk annak a jótékonysági rendezvénynek a kapcsán, melyet tavaly szülőfalujában szerveztek ő és további három betegtársa megsegítésére. Most ismét összefogásra van szükség, mégpedig a kisfiú további gyógykezeléséhez szükséges anyagiak előteremtéséhez.

ban is voltak elmaradásai a kortársaihoz képest. Tizennyolc hónapos korában tette meg az első lépéseit. Majd szinte az egyik napról a másikra azt vettük észre, hogy a gyermek elesik, nem tudja magát megtartani, hasmenése és koordinációs zavarai voltak. A dunaszerdahelyi gyermek ideggyógyászatra mentünk, ahonnét azonnal a pozsonyi kramárei kórházba irányítottak.”

A Vajda család immár tizennégy éve lelkiismeretesen, szeretettel, türelemmel gondozza a kisfiút, aki egész napos ellátást igényel, hiszen a betegsége következtében teljesen kiszolgáltatott. Az édesanya, Mónika meséli el történetüket. „A terhességem alatt minden zavartalan volt. Rendszeresen jártam ellenőrzésekre, ahol mindent rendben találtak. 2000. január 30-án jelentkeztek a fájások, másnap délután császármetszéssel megszületett Tibike. Néhány nap múlva elhagyhattuk a kórházat. A fejlődés eleinte normálisnak mutatkozott. Kényeztettük, szeretgettük, ahogy azt minden szülő teszi a gyermekével. Idővel azonban láttuk, hogy a fiú fejlődése lassúbb, a mozgás-

Az egyetemi kórházban kivizsgálások sora várt a kisfiúra, melyek alapján kiderült, súlyos agykéregsorvadásban szenved. Az orvosok felvilágosították a szülőket, hogy idővel a gyermek motorikus képességei leépülnek, végtagjainak izmai spasztikussá, keménnyé válnak, nem tanul majd meg járni, beszélni – örökre fogyatékos marad. „Lelkileg nagyon megviselt bennünket a diagnózis. A kezdeti sokk után azonban összeszedtük minden erőnket, és eldöntöttük, nem adjuk fel, megyünk tovább azon az úton, amit a sors számunkra kijelölt és megteszünk mindent azért, hogy Tibike állapota jobb legyen” – folytatja elszántsággal a hangjában az édesanya. A gyakori kórházi keze-

Kegyetlen diagnózis

lések és kivizsgálások során fény derült arra is, hogy a fiú idegrendszere 90 százalékos sorvadásban szenved, s a hiányos enzimtermelődés következtében a szervezete nem kap elég energiát. Ezért nélkülözhetetlenek számára a vitaminok és táplálékkiegészítők pótlása. Anyagilag megterhelő Ezek beteremtése azonban a család bevételeit jócskán felemésztik. „Az anyagcserezavara miatt 2008ban Tibike 25 kg-ról lefogyott 14,5 kg-ra, ezért szükség volt a mesterséges táplálására. Egy gyomorszondát ültettek be neki, azon keresztül etetem. Jelenleg a Nutrison nevű szondatápszert írja fel az orvos. Egy hónapra körülbelül 30 darabra lenne szükségünk, de ennek csak felét tudjuk kiváltani a gyógyszertárban, mert flakononként 4,30 eurót kell hozzáfizetni. A Nutrisonnál hatékonyabb lenne a Nutridrink Compact, amelynek magasabb a tápanyagtartalma, de sajnos ez még drágább. Emellett más vitaminokra, mint a piridoxin, tiamin, riboflavin is szükség van.” Mint mondta, anyagi készletük is véges, hiszen a sok kórházi kezelés, a gyógyszerek, az állandó higié-

niai kellékek, a mesterséges tápláláshoz szükséges tamponok, kendők mind-mind költségesek. Jót tenne a gyógyfürdő Vajda Mónika azt mondja, a kisfiú jelenlegi állapota stagnál, de vannak rosszabb napok is, amikor nyűgösebb, begörcsöl, epilepsziás rohamok gyötrik. Napi szinten tornáztatja a Vojta-módszerrel, hogy Tibike végtagjai ne legyenek merevek, masszírozza a testét, de igazán nagy javulást a pöstyéni gyógyfürdő kezelései hozhatnának. „Évekkel ezelőtt már voltunk ott, akkor az ottlétünk után a fiam mozgása gyors ütemben fejlődni kezdett, sokat erősödött. Amennyiben ezeket a kezeléseket kihagyjuk, a gyermek mozgása romlani kezd.” Az egészségügyi biztosító azonban csak a kisfiú négyhetes ottlétét téríti, azt is csak részben, de a kísérője, jelen esetben az édesanya ellátását teljes egészében téríteniük kell. „A férjem egyedül dolgozik, én gondozom a fiamat. Ebből nem tudjuk előteremteni azt a pénzt, ami a gyógyfürdőre kellene. Ez mintegy 1500 eurót tesz ki.” Folytatás a 4. oldalon


4

Csallóköz

Riport > Tudósítás

Összefogás a beteg kisfiúért gyunk és csak köszönettel tartozunk. Azoknak a szülőknek, akik hasonló helyzetbe kerültek, mint mi, csak tisztelet és becsület jár, hiszen nehéz helyzetben kell helytállniuk nap mint nap. A sérült gyermek gondozását nem lehet félretenni, szüneteltetni, minden nap újult erővel és kitartással kell végezni a feladatunkat. De megéri” – teszi hozzá.

Befejezés a 3. oldalról A család felhívást indított a Facebook közösségi oldalon is, melyben olyan jó szándékú emberek segítségét kérik, akik akár anyagiakkal, akár a már említett vitaminok és táplálékkiegészítők beszerzésével támogatnák őket. Nagy szükség lenne rá, hiszen a gyermek egészségéről van szó. Összekovácsolódtak Amikor a jövőről kérdezem Mónikát, elmosolyodik. „Nem törhetünk öszsze, ki kell tartanunk. Megéri, hiszen ő a család szeme fénye. Amióta kiderült Tibike betegsége, még inkább összetartunk. Nagy támaszom a férjem, Tibor és a lányom, Regina. A pozsonyi orvosok 21 évet jósoltak neki. De nem adjuk fel, bízunk abban, hogy az állapota a sok törődésnek, a szakemberek utasításainak betartásával nem rosszabbodik. Sokan segítenek – falubeliek, ismerősök, polgármesterünk, Kubik József, amiért nagyon hálásak va-

A Vajda család számára anyagi támogatás nyújtható a ČSOB Bank dunaszerdahelyi fiókjában a 0026712583/ 7500-as számlaszámon, amellyel a kisfiú pöstyéni gyógykezelésének költségeihez járulnak hozzá a segíteni akarók. Emellett szükségük lenne vitaminokra (piridoxin, tiamin, egyéb), táplálékkiegészítőkre (Nutrison, Nutridrink Compact), kötszerekre, tamponokra, törlőkendőkre, higiéniai kellékekre. Segítségüket a Vajda család nevében is köszönjük. Kedvenc játékával

Vojtík Szimona felvétele

Undesser Tímea

Új polgármester Nagymagyaron Az elmúlt hétvégén Szlovákiában több helyen is polgármestert választottak, így volt ez Nagymagyaron is, ahol a tavalyi évben a falu első embere, Matiaško László az önkormányzaton belül kialakuló nézeteltérések után a lemondás mellett döntött. A posztért ketten, a jelenlegi alpolgármester Csicsay Ottó és az énekes, zenész, Rigó János mérkőztek meg.

Mindkét jelölt konkrét tervekkel indult a választásokon. „Van elég sok minden, amin kell itt a faluban változtatni. Elsőként a falu közbiztonsága, ugye a programban is azt tettem az első helyre, aztán a tisztaság, vagyis a tisztán tartás a fontos és a munkanélküliséget szeretném valahogyan megoldani” – mondta Rigó János független jelölt. Csicsay Ottó számára nem idegen az önkormányzati munka, hiszen először képviselőként, alpolgármesterként Az urnákhoz a választásra jogosultak 54,8%-a járult

Az egyik választási körzetben udvariasan fogadtak bennünket

tevékenykedett, tavaly nyár óta pedig a falut irányítja. Az, hogy megméretteti magát a polgármesteri posztért, közös döntés volt. „Ez közös döntés volt a képviselőkkel együtt, hogy felvállaljuk azt a munkát, amit együtt elkezdtünk három évvel ezelőtt és folytatásnak veszszük” – hangsúlyozta Csicsay, aki az MKP színeiben indult. A választók szombaton a csallóközi településen végül a 34 éves Csicsay Ottónak szavaztak bizalmat, aki öszszesen 945 szavazatot kapott, míg a másik jelölt, a zenei életből ismert

Rigó János (független) 532 szavazatot kapott. Az összesen 2749 választásra jogosult polgárból 1507-en járultak az urnához, ebből 1477 szavazat volt érvényes. Természetesen mi is ott voltunk a helyszínen, de míg az egyik választási körzetben a RTVS munkatársához hasonlóan bennünket sem engedtek dolgozni, addig a másik helyszínen már készségesen válaszoltak kérdéseinkre, s fotóink is innen származnak. (kmeť, asán) A szerző felvételei


Történelmünk

2014. január 28. | 5. szám

Históriás Csallóköz Nagy Attila helytörténész rovata

Arra gondoltam, mi lenne, ha Dunaszerdahelyen megállítanánk a járókelőket a Bartók Béla sétányon, megkérdezve tőlük, vajon tudják-e, hogyan hívták korábban a korzót. Vajon hányan vágnák rá a régi nevét? Lehet, a nagy többség nemcsak nem tudná, de értetlenkedve nézne is, miért kérdezünk ilyet… Mindannyian tudjuk, hogy egy település folyamatosan változik, terei, utcái átalakulnak. Azt is, hogy vezetői az évszázadok viharaiban gyakorta az adott politikai rendszernek megfelelő elnevezésekre változtatják a korábbi, mondjuk így, történelmi utca-, vagy városrész-elnevezéseiket. Az viszont minden jóérzésű lokálpatrióta számára sajnálatos tény, hogy a legkorábbi történelmi elnevezések a múlt ködös homályába vesznek. Pedig e nevek bizony sok mindent átmentettek a mába a település régmúltjából. Nézzünk erre néhány (duna)szerdahelyi példát! A mostani Fő utca (amelynek, meg kell mondjam, mai, 1920 után kapott neve számomra túlságosan jellegtelen és általános) története során bizony számos nevet megért. Pedig legkorábban csak egyszerű országútként ismerték, amely Szerdahelyt választotta el Újfalutól – még neve sem volt. Később aztán a szinte egybenőtt településeket elválasztó utcát egy idő után Hosszú utcának kezdték hívni. Nem nehéz kitalálni, miről is kapta nevét: ez volt a település-együttes leghoszszabb utcája. Nem sokkal aztán az 1854-ben egyesült (Szerdahely, Újfalu, Nemesszeg és Tejed településekből létrejött) Duna-Szerdahely központivá lett utcáját 1861-ben a város vezetői, tiszteletük jeléül (még az osztrákokkal kötött kiegyezés előtt) egyhangúlag az akkoriban tragikus körülmények között elhunyt gróf Széchenyi Istvánról, a legnagyobb magyarról nevezték el. E nevet viselte egészen 1920-ig, mikor a Csehszlovákiához csatolt színmagyar település főutcájának nevét Fő utcára változtatták.

5

Csillag utca, Bivalykert, Fapáholy A Széchenyi nevet aztán már csak az 1940-es években kapta vissza rövid időre, amikor egy része Horthy Miklós utca is volt. A háború után azonban a politika szelének megfelelően Sztálinra, később Leninre változtatták, s csupán az 1990-es évektől nevezik újonnan Fő utcának. A tényleges Szerdahely városrész korábbi „főutcája” azonban nem ez az utca volt. Már az 1370-es évektől tudomásunk van arról, hogy a kis településen két „tér” található: az Alsó tér, és a Felső tér. Hitelt érdemlően nem tudjuk, ezek pontosan hol lehettek, ám korai térképek segítségével valójában mégis meghatározhatjuk. Egyik a Szent György-templom „felett” helyezkedett el – ez volt a későbbi Lefutós, majd Vámbéry utca eleje. A másik, „alsó tér” pedig az akkor még kü-

Posta utcában állt… Gondolom, most többen csóválják a fejüket, hogy a Posta utca nem is erre volt. Pedig a mai Kukučín utca elején, valahol a mai plébánia környékén állt korábban az utcának nevet adó postahivatal, amely csupán a 20. század legelején költözött át a mai Fő utcára! Szerencsére megmaradt a három másik településsel 1854-ben egyesülő, de már a város Árpád-kori alapításától Szerdahellyel „együtt élő” városrészre utaló utca, a Nemesszeg neve. Igaz, az 1940-es évek másik felében Hviezdoslavra változtatták (Pavol Országh-Hviezdoslav költő után), azonban csak néhány évig maradt annak. Ugyanígy megőrződött történelmi utcanév a Bacsák utca, amely az itt birtokos benefai Bacsák családra emlékeztet. Egykor ennek az utcának az

lom és szabadságharc, illetve az azt követő évek magyar önállóságot szorgalmazó ügyének egyik legaktívabb képviselőjéről, gróf Teleki Lászlóról (s nem pedig a később született miniszterelnökről, Teleki Pálról, mint azt többen tévesen hiszik). Ezt a Teleki utcát és a Bacsák utcát kötötte össze aztán a Fapiac, de erre vezetett a Szénatér, vagy a Bivalykert utca is. Mindegyik elnevezés a vásározásra utal, ugyanis míg a hallal, baromfival, pékárúval stb. a Templom téren, illetve a Halpiacon és a Tyúkpiacon folyt a kereskedés, a 19. század végére a nagyobb árukereskedelem már ezeknek az utcáknak a közelében található Vásártéren folyt. A kacskaringós Szerdahelyen a Templom teret a Tyúkpiaccal és a Halpiaccal pedig a Lefutós, azaz a később Kép: Csaplár Benedek adattár

lönálló, ám szinte Szerdahelyre „ráépült” Nemesszeg kezdete volt – vagyis a mai Nemesszeg utcának a térre vezető szakasza, bejárata, ahol ma az egyik városkaput találjuk. Ez a két tér, vagyis lényegében a templom körüli terület volt ugyanis a legkorábbi centruma, mondjuk így: főutcája a településnek. Később Piac térként, Templom térként, ma pedig Vámbéry térként ismerjük. Ahogy növekedett Szerdahely, természetesen kialakultak újabb utcái is. Egyik legfontosabb közöttük a régi Csillag utca volt, azaz a mai Bartók Béla sétány. Külön kuriózum, hogy e legrégibb elnevezését már az 1700-as években bizonyosan itt működő híres Csillag vendégfogadóról kapta. S noha a 19. század végére új, fontosságára is utaló nevet kapott (Városi utca), az egykori fogadó utáni elnevezése rögződött jobban a szerdahelyiekben. A város korábbi postahivatala is itt, a Csillag utcába torkolló egykori

elején állt a család által építtetett Fehér kastély, a Fő utca egyik, mára sajnos eltűnt éke. Jó tudni azt is, hogy a Bacsák utca már az egykori Újfalu része volt, s van eredeti neve is. A kutatások egyértelművé tették ugyanis, hogy a Bacsák utca korábbi megfelelője Félszer-Újfalu, míg a mai Kondé püspök utcáé Kétszer-Újfalu volt. Az elnevezés oka mindkét utcánál (lényegében településrészekről beszélünk) egyszerű: míg Félszer-Újfaluban az utca egyik oldalán álltak csak házak, addig Kétszer-Újfaluban már mindkét oldalon. Érdekesség, hogy ma már azt is tudjuk, Pókateleki Kondé Miklós nagyváradi püspök a mai Bacsák utca egyik (mára sajnos már nem létező) házában született 1732-ben. Mint láttuk, a mai Kondé püspök utca neve településrészként még Kétszer-Újfalu volt, ám ez az idők során a feledés homályba merült. Így 1861ben ezt az utcát is elnevezték: s nem másról, mint az 1848–49-es forrada-

a híres Kelet-kutatóról, Vámbéryről még életében (!) elnevezett, kissé lejtős utca közötte össze. E piacokról négy utca vezetett ki: a Teleki utcát ezekkel összekötő Kereszt utca, a Fapáholy, a Fürdőgyolcs, illetve a már említett Lefutós utca. A Fürdőgyolcs neve az ottani dűlő nevére, az meg az ott folyó kanálisban, vízfolyásban egykor kendert és gyolcsot áztató munkákra vezethető vissza. Ismert, ám mára eltűnt rész volt az a Büdös udvar, amelynek neve úgy látszik, jóval régebbi, mint azt eddig gondolták: ugyanis már az 1850-es évek egyik német nyelvű katonai térképén feltűnik az ominózus bűzös utcarész – vélhetőleg az itt élők egymásra zsúfolt épületeinek, lakórészeinek rossz higiéniás viszonyaira utalva… S még nem említettük többek között a Tábor, a Mező, a Kálvária, a Rózsa, az Alsó, vagy a Kertalja utcákat. Azok bemutatása azonban legyen majd egy újabb történet…


6

Csallóköz

Tudósítás

Pántlika zenekar

Az óvodások műsora

Kortalanul a kultúrával A közönséget is megénekeltették DUNASZERDAHELY – Negyedik alkalommal rendezte meg a Pázmaneum Társulás és a Kortárs Magyar Galéria ünnepi rendezvényét a Himnusz születésnapján, január 22-én a Vermes-villában. Az ünnepi estet Nagy Zsófia, a dunaszerdahelyi Magángimnázium diákja kezdte, aki a Himnuszt szavalta el. Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás

gyar iskola és anyanyelvi oktatás fontosságára is.Ezúttal a legkisebbek közül, a Komenský utcai óvodások Rajcsúros néptánccsoportja következett, akik játékos-zenés műsora hamar elnyerte a felnőttek tetszését. A folytatásban a Dunaszerdahelyen élő Kulcsár Ferenc költő, a Magyar Arany Érdemkereszt viselője saját művét adta elő, így ebben az évben a költészettel is bővült a program.

Karaffa Attila

Az Ifjú Pántlika

ügyvezető elnöke, városi képviselő ünnepi köszöntőjének elején üdvözölte a megjelent társadalmi, politikai, civil élet vezetőit és minden megjelentet. Jelen volt az ünnepségen többek között A. Szabó László, Dunaszerdahely város alpolgármestere, dr. Molnár Szabolcs, Újpest gazdasági, oktatási, kulturális ügyekért felelős alpolgármester, Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke, Szabó József, Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének első tanácsosa is. „A színes kulturális kavalkád megismerése nem bűn, sőt javunkra is válhat. Arra kell csak ügyelnünk, hogy a miénk, az a magyar megmaradjon, és ne veszítsük el!” – hangsúlyozta beszédében a Magyar kultúra napján a rendezvény elindítója, aki felhívta a jelenlevők figyelmét az iskolai beiratkozások kapcsán a ma-

Az ünnepi beszédet dr. Molnár Szabolcs, Újpest alpolgármestere tartotta, aki kifejezte örömét, hogy a Himnusz születésnapján az elszakított magyar nemzettestvéreivel együtt ünnepelhet többedmagával együtt.

Nagy volt az érdeklődés a kultúra ünnepén

A magyar kultúra ápolásáról, annak továbbadásáról és a jövő feladatainak fontosságáról beszélt, valamint tolmácsolta azt az újpesti szándékot, hogy a jövőben Dunaszerdahely és Újpest városa kulturális téren még szorosabban működjön együtt. Az Ifjú Pántlika Népzenekar műsora követte az ünnepi beszédet. Sebő József tanár úr, a népzenekar vezetője a közönséget is megénekeltette az ünnepi esten. Nem volt hiány magyar népzenében, hiszen a Pántlika zenekar követte az ifjú tehetségeket, akik boncidai népzenét játszottak. Az est zárásaként a dunaszerdahelyi születésű Kevicky Tün-

Kulcsár Ferenc

de kápráztatta el a közönséget csodás hangjával, aki Erkel Ferenc Bánk bán című operájának leghíresebb áriájával, a Hazám, hazámmal kezdte műsorát. Végezetül a Pázmaneum ügyvezető elnöke mondott köszönetet a megjelent vendégeknek és az előadóknak. A Himnusz eléneklésével zárult az ünnepi est a Vermes-villában. Az ünnepi est előtt Újpest városának küldöttsége és Dunaszerdahely város képviselői megkoszorúzták Esterházy János Fő utcai emléktábláját. (pz) Vojtík Szimona felvételei


Pénzvilág Rajkovics Péter rovata

Vidékünk szempontjából az elmúlt hét legfontosabb gazdasági információja volt, hogy a Csallóközt átszelő gyorsforgalmi út építése végre elkezdődhet. Az ember ugyan ennek a bejelentésnek nem tud teljes lelke-

7

Jegyzet > Tudósítás

2014. január 28. | 5. szám

A szemléletváltás kérdése sedéssel örülni, mert azon bizonyos szakasz kapcsán már túl sok ígéretet hallottunk. Ennek ellenére meg kell említenünk, az építkezés elkezdése kedvező hatással lehet a régiónak, ugyanakkor ezen eredményekre éveket kell várni. Így van ez az oktatás területén is. Az ott elhintett magok is évek múlva nyílnak ki, s azt se feledjük, az amit ma az iskolákban látunk, két évtized múlva a társadalmunkban fog jelentkezni. Éppen ezt tudatosítva elég elkeserítő megállapításokra juthatunk. Azt viszont nem szabad elfelejtenünk, még mindig van lehetőség a változásra. Egy érdekes előadást hallottam a minap, amely éppen a változást

sürgette. Olyan módon, amilyenről sajnos ritkán hallunk. A belülről táplálkozóról, amely nem az állami beavatkozásokra támaszkodik, hanem a civil, közösségi ötletekre. Néhány helyen ezek már elindultak, s ott sikeresek is tudnak lenni a tanintézmények, mert őszintén szólva azt is tudjuk, van jó pár olyan iskola a tájainkon, amely valóban csak azért létezik, mert még a hivatalos szervek nem zárták be. A lényegi munka viszont hiányzik, amire egyre nagyobb szükség van. Ez viszont csak akkor indulhat el, ha a közösség, legfőképpen a szülők is észreveszik, az oktatási intézmények ma már nem csak olyan épületek, ahová a gyerekeket ki

kell rakni és délután hazaszállítani, hanem a fejlődésünk letéteményesei. Amennyiben a gyermek a nap egyik felében csak az idejétmúlt tanterv szerint jut új információkhoz, akkor a nagybetűs életbe lépve teljesen elveszett lesz. Ennek ellenében mindannyiunk feladata, hogy iskolákat építsünk: nem falakra gondolok, inkább olyan értékek oszlopaira, amelyek megtartják a közösséget. Az volna a kérdés, hogyan is tehetjük mindezt? A válaszom egyszerű: mindenki úgy, ahogy tudja. Egyetlen dolognak azonban nem szabad hiányoznia, az odafigyelésnek. A legfontosabb, hogy ne feledjük, ezen a területen is magunk építkezhetünk.

Ügyfélközpont már Galántán is A hatékony, megbízható és nyílt államigazgatás nevű kormányprogrammal (ESO) összhangban a galántai járási hivatalban január 20-ától működik az ügyfélközpont. A járás lakossága ezentúl egy helyen intézhet sok mindent, ami után korábban a város különböző részeibe kellett futkosnia. Például a rendszámtáblát, vállalkozói engedélyt, telek-, erdő- és környezetvédelmi ügyeket, kataszteri okmányt eddig nem tudták egy helyen beszerezni. A nyitrai után a második, galántai ügyfélközpontot Robert Fico kormányfő és Robert Kaliňák belügyminiszter nyitották meg Gálová Júlia járási elöljáró társaságában.

A rövidebb ügyintézés mellett az egy épületben működő hivataloknak köszönhetően az üzemköltségek is csökkennek. A kormányfő 40 ezer euróra becsülte a megtakarítást. „Amikor majd 2016 végén mind a 89 járásban dolgozni fognak az ügyfélközpontok, a megtakarítás a mostani költségekhez képest elérheti a 700 millió eurót” – fogalmazott. Robert Kaliňák hozzátette, hogy a reform első évében 130 millió euró volt a megtakarítás, az idén több mint 280 millió lesz. Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy az államigazgatási reform elsődleges célja nem a járási hivatalok személyi állományának csökkentése, hanem főleg a pozsonyi székhelyű, különféle elemzési, metodikai és haRobert Fico is ellátogatott a mátyusföldi városba

Az ügyfélközpont munkája iránt érdeklődtek

sonló intézményeké. Az ügyfélközpontok kialakításával egyes járásokban gond van, mert a hivatali épületek 1989 után a városok tulajdonába kerültek, ám azok időközben eladták a székházakat. Szóba kerültek a szociális biztosítók, valamint a munka-, szociális- és családügyi hivatalok is. „Már elemezzük a helyzetet. A munkaügyi minisztériummal karöltve az év végéig kidolgozzuk az említett hivatalok fokozatos besorolását az új rendszerbe. Hasonló a helyzet a szakmai ellenőrző szervezeteinknél is, mint az állategészségügyi és élelmiszer felügyelőség, közegészségügyi hivatal, ke-

reskedelmi felügyelőség. Ezekben nincs napi ügyfélkapcsolat. Ellenkezőleg, a szociális biztosító bizonnyal integrálható lenne a munkahivatallal” – válaszolt Robert Kaliňák. A galántai ügyfélközpontba helyhiány miatt még nem lehetett átköltöztetni a kataszteri archívumot, ami a többi központnál is gondot okoz. Nagyon terjedelmes archívumról van ugyanis szó és a dokumentumok elektronikai mentése egyelőre késik. Ezért egyelőre a kataszteri hivatal iktatója működik csak. Vladislav Kmeť A szerző felvételei


8

Csallóköz

Riport

Ritkán ilyen sikeres a fácánvadászat

Az áradások megtizedelték a vadállományt Orvvadászok és ragadozók is pusztítják a Csallóköz apróvadjait A vadászat gazdag hagyománnyal és nagy jelentőséggel bír a Dunaszerdahelyi járásban is. Az itt folyó vadászati tevékenységről Szinger Jánost, a járási vadász szervezet elnökét kérdeztük. „A vadászat az emberiség ősi tevékenysége. Az évszázadok során azonban társadalmi szerepe nagy változásokon ment át. Napjainkban az ökológiai és természetvédelmi feladatán van a hangsúly. A vadászat egyfajta eszköz a vadon élő állatok környezetének védelmére és javítására. A Dunaszerdahelyi járásban mintegy 1600 vadászt tartunk nyilván. A Szlovák Vadászszövetség járási szervezetével jó együttműködésben végzi a dolgát a körzeti vadászkamara. A tavalyi év a vadászok szemszögéből nem volt a legsikeresebb. A lehető legrosszabbkor jött áradások megtizedelték a vadállományt. Az apróvadnál valóságos katasztrófát okozott az árvíz, de a nagyvadfajok is megsínylették a vizet. Évek óta folyamatosan csökken a fácán és a mezei nyúl állománya, a fogoly sorsa pedig már megpecsételődött. Az apróvadat az élőhely megváltoztatása, főleg a monokultúrás mezőgazdasági termesztés, valamint a modern mezőgazdasági gépek pusztítják. Ugyancsak nagy veszteséget okoznak a ragadozó madarak és egyéb ragadozó állatok is. Szerin-

tem a negatív jelenségekkel szemben sikeresebben kellene harcolnunk. A mezőgazdaságban elérni, hogy a nagyobb munkáknál használjanak riasztóberendezéseket. Továbbá működjenek együtt a vadászokkal, egyeztessék a munkákat, hogy legyen idő megszervezni a vadvédelmet. A ragadozó madarak közül régiónkban a héjafélék, főleg az egerészölyv okozza a legnagyobb kárt a mezei nyúl, a fácán,

nő élve befogást engedélyezi, amit a messzebb területen való elengedés követi. Ám ez felesleges pénzkidobás és időpazarlás, mert a héja vagy visszatér, vagy az új helyén okoz kárt. A radikális megoldás a természetvédőkkel egyeztetve a ragadozópopuláció egy részének elejtése lenne. Mint például a szomszédos Ausztriában. Az apróvad ellenségeinek másik csoportját a ragadozó emlősök képezik, főleg a róka.

Jozef Bielik és Szinger János

illetve fogoly állományaiban. Nemkülönben a héja, mert a nyúlfiókák mellett a kifejlett mezei nyulat is elragadja. A kékes rétihéja és a barna kánya ugyancsak veszélyezteti az apróvad állományt. Ám a ragadozók elfogadható szinten tartását akadályozza a törvény. Ugyanis egyedül az ún. héja-kosárba törté-

Sőt, az utóbbi időben a vaddisznó is megjelent vadászterületeinken, amely korábban ismeretlen fogalom volt. S természetesen nem hagyhatjuk ki a kétlábú ragadozókat, az orvvadászokat sem. A járási rendőrkapitánysággal meglévő együttműködés ellenére az orvvadászok tettenérése minimális. Modern te-

repjáróikkal játszi könnyedséggel lerázzák a rendőrautókat. Néhány szót ejtenék a vadászterületek új minősítéséről (bonitálás) is. Szerintem indokolatlan. A megszabott mezei nyúl és tollas apróvad alapállományok nem léteztek még 20–30 évvel ezelőtt sem, amikor még nem beszéltünk az apróvad tömeges csökkenéséről. Ezért tárgyalást kezdeményeztünk a járási hivatal illetékes osztályával. Ez a bonitáció a vadállományról valótlan és túlzó adatok megadására kényszeríti a vadásztársaságok vezetőit. A vadásztársadalom is látja, hogy a jelenlegi kultúrtájnak a természetes élőtér szempontjából sok hibája van. Ezért sok bokros-fás ligetet kell létesíteni például a nagy monokultúrás parcellák közti területeken, keveréktakarmány földsávokat kialakítani, amelyek az aratás után táplálékot és búvóhelyet adnak az apróvadnak, új vaditatókat építeni, a régieket pedig felújítani, mert a klímaváltozás miatt a nagy nyári melegekben ivóvízhiány miatt pusztul az apróvad. A nagy téli fagyok idején naponta kell etetni a vadat. Kaszálás előtti kizavarni a vadat a tábláról, hogy megelőzzük a felesleges veszteséget. Számos tevékenység van, amelyet az igazi vadászok szívesen csinálnak, hogy örömüket leljék a vadgazdálkodásban” – mondta el a járási vadászszervezet első embere. Vladislav Kmeť A szerző felvételei


2014. január 28. | 5. szám

9

Tudósítás

Csallóközben volt a legnagyobb érdeklődés A Felvidék Szépe válogatásainak negyedik állomása DUNASZERDAHELY – Január 26-án a Fortune Panzióban folytatódott a Felvidék Szépe válogatássorozat. A vasárnapi casting vonzotta eddig a legtöbb érdeklődőt, akik közül sokan már profi fotókkal és portfóliókkal érkeztek. A jelentkezők többsége ezúttal is középiskolai tanuló volt, de szép számmal jelentek meg egyetemista lányok is. Összességében a dunaszerdahelyi mezőny egyharmadának volt már valamilyen tapasztalata a szépségversenyzéssel és a modellkedéssel. Aki lemaradt az eddigi válogatókról, még mindig eljöhet február 1-jén Komáromba, hogy megmutassa magát a zsűrinek és esélyt kapjon a március 22-i döntőbe jutásra. A regisztráció a válogatás előtt személyesen is lehetséges, tehát nem feltétel az online jelentkezés. A komáromi válogató viszont az utolsó alkalom arra, hogy a lányok részt vegyenek az idei Felvidék Szépe válogatásán, amellyel egyúttal lehetőséget teremthet arra, hogy a legszebb 20 közé kerüljenek. A március 22-én győzedelmeskedő

A válogató bizottság

lány egy évig viselheti a Felvidék Szépe koronáját, jutalma továbbá egy egzotikus utazás, és ami anyagiakban nem mérhető, részt vehet a magyarországi A Szépségkirálynő döntőjében. (csd) Marczell András felvételei


10

Spravodajstvo

Žitný ostrov

Pre čistotu spoločného dvora Zberný dvor na Rybárskej ulici slúži od roku 2006 ŠAMORÍN – Tohtoročná zima okrem iného odkrýva aj jeden nemilý fakt, ktorý už roky vytvára vrásky na čelách predstaviteľov nejednej samosprávy po celom Slovensku. V minulých rokoch aspoň na čas sneh zakryl ten neporiadok po našich spoluobčanoch – a to už ani nehovoriac o dlhodobom fenoméne čiernych skládok. Ako sa s týmto nikdy sa nekončiacom problémom boria v meste Šamorín nás informoval vedúci referátu životného prostredia tunajšej radnice, Arnold Kocsis. „Pre organizovanú činnosť pri likvidovaní a zbere odpadu rôzneho druhu nám od roku 2006 slúži zberný

dvor na Rybárskej ulici. Predtým sme tento problém riešili takzvanými kontajnerovými miestami v samotnom meste a v jeho priľahlých mestských častiach. Na pomerne rozľahlej ploche sústreďujeme rôzny odpad – od skla, papiera, biologického a stavebného odpadu, pneumatík, akumulátorov až po staré, vyradené elektrospotrebiče,“ hovorí Kocsis a dodáva: „Chod celého zariadenia obsluhujú dvaja stáli pracovníci plus ďalší dvaja na dohodu. Na zberom dvore odpad nielen triedime, ale aj zneškodňujeme a potom ho pripravujeme na následné spracovanie na druhotnú surovinu.“ Občania môžu rôznorodý odpad priniesť v letných mesiacoch od

Pracovník zberného dvora Jozef Érsek je spokojný, lebo pomerne veľkú časť pneumatík už odviezli na ďalšie spracovanie

Arnold Kocsis pri obhliadke zberného dvora

pondelka do soboty medzi 8. a 18. hodinou, v zime do 17. hodiny. Samozrejme, táto služba občanom je bezplatná, úplne stačí, aby mali dobrú vôľu. Na vlastné náklady si však môžu objednať aj veľkoobjemový kontajner. Čo sa týka čísel, tak napríklad stavebný a objemný odpad sa pohybuje v tisícoch ton a metrov kubických. „V poslednom období nám pribúda biologický odpad, a preto bude našou úlohou riešiť problém kapacity na jeho uskladnenie, a zároveň nájsť odberateľa pre jeho zhodnocovanie tak, ako to vidíme za našimi hranicami,“ pokračuje vedúci referátu životného prostredia, podľa ktorého veľkú pozornosť v rámci tejto širo-

Foto: autor

kej problematiky venujú aj osvetovej práci. V tomto smere si veľmi cenia dobré skúsenosti s tunajšími školami – ich aktivity ako napríklad tradičné jarné upratovanie – sú obzvlášť príkladné. „Aj touto cestou by som chcel apelovať na našich občanov, aby neboli k svojmu okoliu ľahostajní, nech čistotu vlastného dvora prenesú aj za svoj plot. Lebo Šamorín ako mesto plné zelene si zaslúži, aby svietilo čistotou, nielen v samotnom centre, ale aj v jeho chotári,“ povedal na záver Arnold Kocsis. My len dodávame, že podľa našich skúseností sú v Šamoríne kompetentní v tejto oblasti vždy ochotní pomôcť, stačí len, aby chceli aj občania. (čikovský)

XXVI. Žitnoostrovská výstava holubov LEHNICE – Miestna ZO Slovenského zväzu chovateľov usporiadala v dňoch 24. až 26. januára 2014 v kultúrnom dome už XXVI. ročník Žitnoostrovskej výstavy holubov, spojenú s predajom čistokrvných plemien.

Radoslav Rapoš (vľavo) a František Mikóczi s „tombolovým“ kohútom

Výstavy sa zúčastnilo 47 vystavovateľov zo širokého okolia, jej medzinárodný rozmer podčiarkla účasť chovateľa „indických pávikov“, Jánosa Síposa z Budapešti. Pre návštevníkov expozície bolo vo výstavnej hale pripravených 367 klietok so 66 posudzovanými druhmi čistokrvných holubov, na hornom podlaží kultúrneho domu sa tešila veľkému záujmu verejnosti expozícia „neposudzovaného“ exotického vtáctva. Vydarenej výstave určite ešte pridal na kre-


11

Spravodajstvo

28. január 2014 | číslo 5.

Podpredseda výstavného výboru Tibor Nagy z Kvetoslavova predstavuje svojho víťaza, dánskeho letúna Exotické papagáje priťahovali pozornosť verejnosti rovnako ako holuby

dite funkčný bufet a tombola s lákavými cenami. Tú hlavnú – notebook a tlačiareň – do zlosovania venoval rodák z Ameriky Radoslav Rapoš, ktorý je v ZO SZCH Lehnice nováčikom; prisťahoval sa do Oľdze, kde chová králiky a aj jedno morča. Do tomboly poputoval aj kohútik z „jeho dvora“, cena, ktorá mala šancu obohatiť chov šťastného výhercu. V nedeľu výstava končila slávnostným odovzdaním 16 víťazných

cien a piatich cien „Šampiónov Žitného ostrova“, a nechýbala cena pre víťaza Memoriálu Františka Bartala za najbonitnejšieho holuba plemena „King“, ktorú si prevzal František Fodor z Vrakúne, no a Pohár starostu obce Lehnice získal chovateľ František Mikóczi z Horných Janíkov: vyslúžil si ju jeho viedenský letún. Zuzana Dömötör

János Sípos z Budapešti a jeho šampión, indický pávik

Foto: autorka

Bilancovali, potom pokračovali pri hudbe ŠAMORÍN – Miestna Základná organizácia Zväzu postihnutých civilizačnými chorobami usporiadala počas uplynulého víkendu svoju výročnú členskú schôdzu, spojenú s priateľským posedením pri hudbe. Vo veľkej sále Mestského kultúrneho strediska takmer 250-členná, aktívna organizácia bilancovala svoju činnosť v minulom roku. Teda za obdobie, ktoré bolo bohaté na rôznorodú činnosť v rámci organizácie, ale aj praktického života našich spoluobčanov, ktorí to v mnohých prípadoch nemajú ľahké. Vo vystúpení predsedníčky ZO ZPCCH Alžbety Gódányovej sme sa dozvedeli, že jej členovia zorganizovali kvalitné podujatia na Deň zdravia, Deň srdca, ale aj praktickú činnosť pri kultúrno-spoločenských podujatiach, usporiadaných mestom. Bokom neostala ani tradičná osveta, spojená s priamou pomocou členom pri dennodennom praktickom živote. Ako to už býva v podobných spolkoch zvykom, nechýbali ani rekreačno-poznávacie výlety a partnerské stretnutia. V tomto

smere majú dobrú spoluprácu s priateľmi v obdobnej organizácii v maďarskom Mosonmagyaróvári, ale aj u nás doma – napríklad v Orechovej Potôni. Viac ako dobrú spoluprácu má tunajšia ZO s mestským zastupiteľstvom v Šamoríne. Túto skutočnosť potvrdil v krátkom príhovore aj primátor mesta Gabriel Bárdos, ktorý prisľúbil, že tento súzvuk oboch partnerov bude pokračovať aj v budúcnosti. V organizácii nezabudli ani na životné jubileá členov, či tie smutnejšie prípady, ktoré život prináša. Alžbeta Gódányová v informácii o pláne na rok 2014 mimo iného zdôraznila, že organizácia chce upriamiť pozornosť aj na získavanie nových členov, ktorí z rôznych dôvodov doteraz nenašli silu prihlásiť sa do ich radov. Je len samozrejmé, že ZO ZPCCH v Šamoríne chce všetko dobré z uplynulého obdobia preniesť i do toho nového. Keď to možnosti dovolia, tak pridať ešte niečo navyše – všetko pre spokojnosť svojich členov a spoločnosti ako takej. V kultúrnom programe vystúpili okrem iných aj miestne mažoretky

Predsedníčka ZO ZPCCH Alžbeta Gódányová

a žiaci ZŠ s vyučovacím jazykom maďarským v Šamoríne. Na vydarenom podujatí, ktoré v dobrej nálade pokračovalo pri hudbe, sa okrem spomínaného primátora Bárdosa

Foto: autor

zúčastnil aj viceprimátor Tibor Pogány, zástupcovia viacerých organizácii mesta, hostia z partnerského Mosonmagyaróváru, obci Žitného ostrova i ďalší. (čikovský)


12

Žitný ostrov

Spravodajstvo > Pozvánka

Počasie ohrozuje úrodu ovocia Nezvyčajne teplo narušilo zimný spánok ovocných stromov SVÄTÝ PETER/BÁTOROVE KOSIHY – Pestovateľom ovocia robí vrásky na čelách nezvyčajne mierna zima, ktorá u nás panuje počas ostatných dvoch mesiacov. Od stredu decembra takmer až do konca januára bolo nezvyčajne teplo, vplyvom ktorého v januári roz-

Vinár Ladislav Nyers z Bátorových Kosíh sa tiež obáva toho, že po dlhom teple prídu priveľmi tuhé mrazy. „Hrozno sa ešte neprebudilo, pomaly ho orezávam. Keď však nastúpi veľká zima, teda teploty okolo mínus dvadsiatich stupňov, tá mu to určite uškodí,” vysvetľuje. Podľa odborníka na ochranu rastlín Zoltána Csekesa prichádza

Foto: Milan Drozd

Viliam Zsidek: Marhuliam hrozí apoplexia

Ovocinár zo Svätého Petra však tvrdí, že v prípade marhúľ sa už škode vyhnúť prakticky ani nedá. Tento druh ovocných stromov je totiž veľmi citlivý, práve preto sa marhúľ v našej krajine dopestuje tak málo: marhuľové sady tvoria len 4-5% celkovej výsadby ovocných stromov.

„Marhule prežili v dôsledku tejto miernej zimy šok, ktorý sa v nasledujúcich dvoch až troch rokoch môže vypomstiť vo forme apoplexie, tzv. mŕtvice. Toto ochorenie vedie k úplnému odumretiu postihnutého stromu,” povedal nám Viliam Zsidek. (padlovics)

Podľa odborníka na ochranu rastlín Zoltána Csekesa prišla zima v poslednej chvíli

kvitli snežienky, bahniatka, a nepríjemne narušilo aj hlboký zimný spánok ovocných stromov. Viliam Zsidek pestuje vo Svätom Petri marhule, broskyne i slivky. Ako ovocinár hovorí, najcitlivejšie reagujú práve marhule: „,Krycie lístočky rodiacich púčikov sú už predĺžené, ba u niektorých druhov puky už praskajú. Existuje teda reálne nebezpečenstvo ich poškodenia.” Broskyne sú o niečo odolnejšie, ale ak by teraz nastúpila príliš krutá zima, poškodila by aj tie.

chladné počasie v poslednej chvíli: „V januári sa ešte rastliny dokážu z hlbokého stavu pokoja – keď na výkyvy počasia reagujú oveľa miernejšie – dostať do takzvaného núteného stavu pokoja, to znamená, že sa nerozbehne miazgový pohyb a ovocné stromy sa neprebudia. Vo februári by už ochladenie prišlo neskoro. Keby bolo totiž počasie mierne až do tohto mesiaca, stromy by sa prebudili a následné ochladenie by vplývalo na úrodu mimoriadne nepriaznivo.”

Vinár Ladislav Nyers sa obáva príchodu príliš tuhých mrazov

Charitatívny koncert významnej sopranistky

Prvého februára sa bude konať benefičný koncert sopranistky Lívie Ághovej

ŠAĽA – Občianske združenie Pro Vita srdečne pozýva na jubilejný XX. benefičný koncert sopranistky Lívie Ághovej a jej umeleckých hostí, ktorý sa uskutoční dňa 1. februára 2014 o 18,00 hod. v Dome kultúry v Šali. Zo životopisu tejto opernej divy sa dozvieme, že sa narodila v Šali do rodiny maďarskej národnosti v roku 1963, detstvo a dospievanie prežila v obci Kráľová nad Váhom. Absolvovala bratislavské konzervatórium, v roku 1985 začínala v opernom súbore Slovenského ná-

rodného divadla, od roku 1988 je sólistkou opernej scény Národného divadla v Prahe. Lívia Ághová získala celý rad významných ocenení na prestížnych speváckych súťažiach doma i za hranicami a hosťovala takmer na všetkých významných operných scénach v Európe. Vstupné na podujatie, ktoré sa bude konať už v najbližšiu sobotu je dobrovoľné, výťažok z koncertu bude venovaný na charitatívne účely. (b)


Spravodajstvo

28. január 2014 | číslo 5.

13

Inšpiratívne stretnutie bez hraníc Žitný ostrov očaril Európanov – od Španielska až po Turecko ŠAMORÍN – Základná umelecká škola Štefana Németha Šamorínskeho počas uplynulého týždňa hostila takmer 40 žiakov a učiteľov z Turecka, Talianska, Španielska, Belgicka, Nemecka, Fínska, Poľska, Grécka a Slovenska. Protagonisti zaujímavého projektu, konaného v rámci programu celoživotného vzdelávania „Comenius – školské multilaterálne partnerstvo 2013 – 2015“, objavili počas svojej poznávacej cesty príjemné prostredie Žitného ostrova, kde mali možnosť naplno vnímať krásy a špecifiká južného Slovenska. Ako nás informovala riaditeľka

„ZUŠ-ky“ Irena Szűcsová, vzácnym hosťom sa snažili ukázať Šamorín v jeho historickom fundamente, ale zároveň ponúknuť aj súčasný pohľad na metropolu Horného Žitného ostrova. Pozorní hostitelia nezabudli ani na prehliadku hlavného mesta Slovenskej republiky Bratislavy, ktorá hostí doslova očarila, a nezabudnuteľným zážitkom pre študentov a ich pedagógov bola aj návšteva vodného diela Gabčíkovo. V projekte, o ktorom hovoríme, dominuje heslo „Svet mojimi a tvojimi očami“, upriamujúce pozornosť na trojicu nemalých problémov dneška: postihnutých ľudí, ženy v zamestnaní a seniorov. Aj preto bola jed-

ným z logických vyústení pobytu hostí v našom regióne návšteva Ústavu sociál-

Foto: autor

Od Španielska až po Turecko...

Glosa

Hostia z ôsmich štátov Európy „objavili“ Žitný ostrov

nych služieb v Lehniciach, kde sa podrobne oboznámili s prostredím a každodenným fungovaním tohto zariadenia. Nemenej zaujímavým stretnutím našich hostí, reprezentujúcich vyššie uvedený projekt, bola návšteva klubu dôchodcov v Šamoríne. Zástupcom osmičky štátov Starého kontinentu sa na Žitnom ostrove veľmi páčilo, obzvlášť im chutili naše jedlá, a príjemne boli prekvapení aj nefalšovanou srdečnosťou tu žijúcich ľudí. Čereš-

Ľubo Banič

Snehulienok a štrnásť trpaslíkov

ajdôležitejšia vnútropolitická udalosť uplynulej soboty sa odohrávala zhruba 16 000 kilometrov od našej domovinky – jednalo sa o finále dámskej dvojhry v tenise na Australian Open. Trúfam si povedať, že ak by sa voľby prezidenta Slovenskej re-

publiky konali už najbližšiu sobotu do desiatej hodiny SEČ, s veľkou pravdepodobnosťou by sme mohli mať v tejto funkcii po prvý raz ženu, a volala by sa Dominika Cibulková, po taliansky Cipoletta. Ak by sa však konali popoludní, tak by ich vyhral Fico. Pochopiteľne, toto je iba fiktívna konštrukcia, lebo Dominika na funkciu hlavy štátu nekandiduje, lebo nemôže. Jednoducho nespĺňa niektoré kritériá: že je babou, to by snáď až tak nevadilo, možno ani to, že je dcérou bývalej poslankyne NR SR za zlorečenú Dzurindovu stranu SDKÚ-DS. Proste ne-

spĺňa požiadavku na vek, lebo naši zákonodarci usúdili, že kto chce byť zvolený, musí sa najneskôr v deň „Dé“ dožiť štyridsiatky. Myslím si, že je to v poriadku, dokonca môj názor je, aby tých rôčkov mal ešte viac, lebo ako by sme mohli nejakého sopľavého tínedžera nazývať Starým Ujom? Inak čo sa týka nových slovenských prezidentov, nič nečakané sa nedeje. Priblblý, nekontrolovateľný, a teda nevykonateľný zákon – aspoň čo sa týka dĺžky volebnej kampane a vynaložených bubákov na ňu – stále platí, ale vlastne nikoho nezaujíma. A asi naj-

menej ministra vnútra Kaliňáka – no ale ani topfavorit volieb, jeho pajtáš a stranícky šéf Fico si nie je celkom istý, a tak sa na nás dva mesiace pre voľbami veselo mračí z billboardov oznamujúc okoloidúcej verejnosti, že je Pripravený pre Slovensko. Snáď nám v pozícii Hlavy poistí dosiahnuté istoty – ktovie. Nič nového ani na západnom fronte. Štrnásť trpaslíkov sa pravdepodobne najintenzívnejšie venuje študovaniu predvolebných prieskumov a aj tým najtupším z nich musí byť jasné, že ani v tejto našej kalnej kaluži veľa vody nezamútia.

ničkou na torte tohto pozoruhodného podujatia bol študentský koncert za účasti žiakov a pedagógov šamorínskej ZUŠ, ktorá bola – paradoxne – jediná umeleckého zamerania. Na záver nášho stretnutia Irena Szűcsová spomenula i to, že Šamorínčania v rámci prebiehajúceho projektu už navštívili „krajinu polmesiaca“, konkrétne hlavné mesto Turecka Ankaru, a na jar sa chystajú do Milána. Ján Čikovský

Mnohým z nich to muselo byť jasné už predtým ako si nechali od Pašku podpísať bumášku o svojej priechodnosti do prvého castingu (a toto sa v prvom rade týka dvoch obstarožných, 75-ročných pánov profesorov, Fischera a Melníka), ale čo už. Zákon síce spodnú hranicu veku kandidátovi ukladá, ale hornú nie. Dokonca vo všeobecnosti sa dá povedať, že kritériá na slovenského prezidenta sú až príliš mäkké, čoho potvrdením sú „obdivuhodné“ výkony doterajších Starých Ujov. Snáď jediným optimistickým konštatovaním pred blížiacimi voľbami je to, že úroveň toho dosluhujúceho dokáže podliezť málokto. Pánboh zaplať aspoň za to.


14

Csallóköz

Autósok, motorosok, stop!

Új Hyundai Genesis – Európának is Autópiac: A német prémiummodellek konkurense lesz...? A Hyundai a Genesis első generációjával sikeresen megvetette a lábát a luxusautók piacán. A másodikkal viszont már a térnyerés a cél. A márka eddigi hazai kínálatának ismeretében viszont nagyon fontos kihangsúlyoznunk, hogy nem az azonos nevű kupéról, hanem a négyajtós, felső középkategóriás luxuslimuzinról van szó, amit például az Egyesült Államokban is forgalmaztak. Már az első Genesis is kényelmes, minőségi anyagokból összerakott autó volt, de akadt néhány hibája. Az egyik, hogy nem volt karaktere, és arányai gyanúsan emlékeztettek az akkori 5-ös BMW-ére. Ezen látványosan igyekeztek segíteni a tervezők, bár még mindig akad egy kis német utánérzés (pl. az audis maszk).

Fotó: Hyundai

A karosszéria méretei alig változtak: mostani hossza 4,99 méter, a tengelytáv 3,01 méter. Belül sokat javult a térkínálat, és az előző generáció egyik bosszantó hibáját is kiküszöbölték: 3,7 helyett több mint 26 liternyi pakolórekeszt alakítottak ki. Ami a belső formatervet illeti, kissé konzervatív: nem vitték túlzásba a képernyőket a műszerfalon, mint a Mercedes az új S osztállyal.

Lényegében a motorpaletta is változatlan maradt. Háromféle V6-os motorral kínálják a típust – a háromliteres 257, a 3,3 literes 282, a 3,8 literes pedig 315 lóerős. A csúcsmodellbe az elődből is ismert ötliteres, 425 lóerős V8-as kerül. Dízelmotor egyelőre nincs, de mivel a második Genesist Európában is forgalmazni fogják, így nem kizárt, hogy később lesz. (a-nav, tcm, vas)

A Toyota …

Toyota/Lexus: Hatmillió eladott hibrid! Az utolsó egymillió darab mindössze 9 hónap alatt talált gazdára A Toyota Motor Corporation január közepén bejelentette, hogy hibridelautó-eladásai 2013 végére meghaladták a 6 millió gépkocsit (a pontos szám 6 millió 72 ezer 900 darab). Területi eloszlásban Japán vezeti a listát 2 millió 814 ezer eladott autóval; utána Észak-Amerika (2 millió 302) és Európa (646,6 ezer) következik. A modellskálát illetően messze a Prius alapváltozata volt a legkeresettebb: 3 millió 167 ezer példány kelt el belőle. A második helyen ugyanennek az autónak a további változatai állnak (Prius+, Aqua/C stb. – 1 millió 38 ezer 700), a harmadikon pedig a Camry (718,7 ezer). Az ötös listát két Lexus zárja: az RX

…és a Lexus jelenlegi hibrid kínálata

400/450h-ból 288,6 ezer, a CT 200h-ból 169 ezret adtak el. Az első hibrid Toyota – a Prius – 1997 decemberében, tehát 15 éve jelent meg a piacon. Azóta már a 3. generációnál tart, nem is beszélve különböző változatairól. Az Európában ismertebb modellek bemutatásának további sorrendje: Lexus GS 450h (2006 ) – Lexus LS 600h (2007) – Lexus RX 450h (2008) – Auris (2010) – Lexus CT 200h (2011). Említésre érdemes még az a tény, hogy az utolsó egymillió Toyota/Lexus hibrid mindössze 9 hónap alatt talált gazdára, ami a kínálat bővülésén túl a környezetbarát autók iránti növekvő igényről is tanúskodik. (tmc, vgy)

Fotó: Toyota

Nem is volt olyan rossz év… Tavaly Szlovákiában összesen 66 000 új személygépkocsit adtak el, ami 268 darabbal és 4,72 százalékkal kevesebb a 2012-es év eredményénél. Ha viszont figyelembe veszszük, hogy az EU autópiaca hatodik éve egyfolytában visszaesést mutat, és tavaly 18 éves mélypontra zuhant az új autók értékesítése, tulajdonképpen nem panaszkodhatunk. Igaz, végezhettünk volna rosszabbul is, ha a tavalyi december – 6654 eladott autóval – nem lett volna 31 százalékkal jobb a 2012-esnél… A márkáknál ezúttal zárójelben a 2012-es eredményt is közöljük; ebből kiderül, hogy eladott darabszámban a Dacia lépett előre a legnagyobbat, érzékenyen visszaesett viszont például a Renault vagy a BMW. A Škodák iránti kereslet is csökkent, ám a márka ezzel együtt tavaly is fölényes piacvezető maradt. Ugyanakkor hihetetlen stabilitást mutat a Ford és a Volkswagen vásárlóköre: a 2012-ben, illetve tavaly eladott autóik számában mindössze 9, illetve 11 a különbség. A márkák és modellek 15-ös listája 2013-ban: Márkák: 1. Škoda 13 155 2. Volkswagen 6408 3. Hyundai 5338 4. Kia 4979 5. Peugeot 4266 6. Opel 3321 7. Citroën 3144 8. Suzuki 2772 9. Renault 2697 10. Dacia 2275 11. Toyota 2167 12. Ford 2152 13. Mercedes-Benz 2047 14. BMW 1638 15. Audi 1427

(15 337) (6397) (4683) (5398) (3944) (2855) (2397) (2431) (4028) (1517) (1985) (2161) (1754) (2204) (1730)

Modellek: 1. Škoda Fabia 2. Š. Octavia 3 3. Škoda Rapid 4. Hyundai i30 5. Kia cee’d 6. VW Golf 7 7. Suzuki SX4 8. Opel Astra 4 9. Kia Sportage 10. Š. Octavia 2 11. VW Passat 12. Škoda Yeti 13. VW Polo 14. Kia Rio 15. Hyundai ix35

3751 2951 2572 2561 2069 1976 1733 1360 1323 1261 954 949 930 929 913

(Megjegyzés: A lista kizárólag a személygépkocsi-eladások mutatóit tartalmazza; a darabszámok magukban foglalják az adott modell összes karosszéria-változatát) (Forrás: ZAP SR) Vas Gyula


15

Tudósítás

2014. január 28. | 5. szám

A tánc reggelig tartott

Varázslatos dallamok mellett szórakoztak a bálozók A vendégek jövőre is résztvennének KOMÁROM – Január harmadik szombatján rendezték meg a második Lehár-bált, amelynek a Tiszti Pavilon díszterme szolgált helyszínül. A tavalyi debütáló bál sikerén felbuzdulva idén is kitett magáért a Lehár Ferenc Polgári Társulás. Színvonalas és gördülékeny szervezés, varázslatos dallamok, melyeket igazi sztárvendégek szolgáltattak a bálozóknak. Míg a kulináris élvezetekben merültünk el, addig az „aláfestő” zenét az Atlantic zenekar remek muzsikusai szolgáltatták. Majd a hangulat tovább fokozásáról a budapesti Interoperett zenekar gondoskodott Farkas Pál vezényletével. A nyitótáncot, a keringőt és a fergeteges hangulatú kánkánt a dél-komáromi Kultsár István Szakkö-

zépiskola tanulói mutatták be, akiknek produkcióját vastapssal honorálták a megjelentek. Becse Szabó Ilona operett melódiákkal megtűzdelt műsora is felejthetetlen élményként hatott, de ne feledkezzünk el az est házigazda-műsor-

vezető konferansziéiról sem: Boráros Imre és Szvrcsek Szabó Anita is alaposan kitettek magukért. „Társulásunk vezetése az első pillanattól kezdve természetesnek tartotta, hogy a politikai okokból kettéosztott, de lélekben mindig is egyetlen

Komárom zenét értő és szerető, a nívós szórakozást kedvelő polgárai számára megszervezze a Lehár-bált, vagyis nem egyet a farsangi bálok közül, hanem a világszerte ismert, elismert és közkedvelt zeneszerző, Lehár Ferenc nevével fémjelzett mulatságot. Olyan színvonalút, amelyre városunk lakóin kívül felfigyel a tágabb régió, sőt, a szomszédos országok igényes szórakozást igénylő és szerető közönsége, és nagyon szép emlékként marad meg minden résztvevőben. A visszhangok alapján elmondhatjuk, hogy ez sikerült is. A megjelentek szinte mindegyike jelezte, hogy jövő évi bálon is részt szeretnének venni” – összegezte lapunknak Klemen Terézia, a bál főszervezője, a Lehár Ferenc Polgári Társulás elnöke. Holecz Attila A szerző felvételei

Nyelvhasználati konferenciát rendeznek „Nyelv, ami összeköt” KOMÁROM – Az Anyanyelvünkért Polgári Társulás – újabb hasznos kezdeményezésként – nyelvhasználati konferenciát szervez. Mint a társulás elnöke, Cúth Csaba elmondta, az utóbbi években Szlovákiában is egyre több szervezet foglalkozik az anyanyelvhasználattal és a kétnyelvűséggel, elérkezett hát az idő, hogy a különböző területeken működő szervezetek ilyen for-

mában cseréljenek eszmét ezekről a kérdésekről. A kétnapos konferenciára a székesfehérvári Vörösmarty Társasággal közös projekt keretében kerül sor, amely a „Nyelv, ami összeköt” címet viseli. A rendezvény helyszíne Komárom, időpontja február 27–28. Fő témája az anyanyelvhasználat lehetőségei Szlovákiában az egyes nyelvhasználati színtereken. Az egyes szekciók felvezető

előadásainak megtartására a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő Jogsegélyszolgálat, a Gramma Nyelvi Iroda, a Híd, a Magyar Közösség Pártja, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, illetve az egyes szakterületek képviselői kapnak felkérést. A tervezett szakmai jellegű témák: közigazgatás, hivatalok, közélet; belügy, külügy, honvédelem; igazságszolgáltatás, munkajog, egészségügy; gazdaság, pénz-

ügy, mezőgazdaság, közlekedés, környezetvédelem; oktatás, média, kultúra. E témakörökön kívül a szervezők egy anyanyelv-használatot és kétnyelvűséget népszerűsítő szekciót is terveznek, éspedig várhatóan a zárónap délutánján. Ezen civil szervezetek, aktivisták és politikai pártok vezetői, képviselői cserélhetnek eszmét a témában. Vas Gyula


16

Csallóköz

Interjú

Papnak lenni annyi, mint jelnek lenni az emberek között A perbetei származású Nagy Péter az új komáromi káplán Az élet tartogatott számára nehézségeket, de tapasztalataiból igyekszik másoknak is erőt adni. Nagy Péter komáromi káplánnal beszélgettünk.

A papok testvéri szeretetét és közösségét kifejező pillanat, amikor (elöl) Elek László a helyi esperesplébános megáldja újmisés paptestvérét, Nagy Pétert

Milyen családból származik? Mutassa be kicsit a gyermekkorát. – Kijutott nekem keserűségből és örömből egyaránt. Csonka családba születtem, és neveltetésemben az Isten szeretete másképp érintett meg, mint azokat az ember- és paptársaimat, akik hagyományos, vallásos családi közegben nevelkedhettek. Talán ezért is áll olyan közel hozzám a család, mint a házi egyház evangelizálásának sürgető feladata. Nem tagadom: lépten-nyomon néven nevezem a családterror bűnét és sanyarú következményeit, és alkalmas-alkalmatlan időben hirdetem az irgalmas Isten szeretetét, aki nem ismer lehetetlent még azon családok tekintetében sem, akiknek hitét, egymás iránti kölcsönös szeretetét látszólag kikezdte a Gonosz ereje. Teszem mindezt azért is, mert igaz, hogy megtapasztaltam a rossz családi környezetet, de ez áldás is, mert ezáltal megismerhettem egy számomra nagyon kedves „pótcsaládot”, akiknek ezúton vagyok és maradok hálás az életem minden napján. Akik által megismerhettem a család istenfélő szeretetét.

Hogyan került kapcsolatba a hittel? – Már gyermekkoromban elkápráztatott a karácsony és a húsvét titka, a születés és a feltámadás misztériuma. Az Isten emberré lesz, és vállalja az emberséget, áthalad a halálon, amiről éppen az olyan félénk emberek tesznek tanúságot, mint az apostolok. A hit, amely nem ópium, hanem pont ellenkezőleg: az élet értelme, célja s egyben oka is. A ma örömei az ópiumok. Itt nem az olyan örömekre gondolok, mint például a gyorséttermes, mozis szórakozás, dehogy. Hanem arra, ami mindennapjainkat áthatja: a kreáld meg magad, teljesítsd hamar életed vágyát, ha ezt meg ezt megveszed, megeszed, boldog leszel jelszavakra. Ezektől a szlogenektől vezérelve célba érkezettnek gondoljuk életünk hajóját. Mikortól érzi, hogy papi hivatása van? Mit jelent papnak lenni, amikor a mai világban kevés a hívő? – Nem tudom, mikor volt a kezdet. Papnak lennem annyit tesz, mint jelnek lenni az emberek között, és megfogalmazni az emberek legbelső vágyát, az örök boldogság vágyát. Amikor folyton valami más után futunk – ezt pótcselekvésnek, rövid ideig tartó boldogságnak nevezem, ugyanis nem vagyunk képesek megfogalmazni a legbelső vá-

Misézés közben

gyunkat. S ha mégis, akkor kell valaki, aki segítsen bennünket az úton, kell, hogy legyen társunk a keresésben. Jelnek lenni – az emberekkel együtt érző és őket feltétlenül szerető Isten jelének. Nem hinném, hogy kevés a hívő. Ez számomra nem számottevő dolog. Inkább úgy fogalmaznék, hogy nagyon sokan más-más területen keresik az Istent, akik ennek érdekében viszonyítási pontot keresnek. Keressük közösen! Vannak-e példaképei? – Példaképeim a szentek serege. Az olyan emberek életútja, akik végigmentek az „úton”. Ezért is szentek, ők sem voltak hibátlan emberek. Ám közöttük is van egy kivételes: Assisi Szent Ferenc életútja. Már gyermekkorom óta magával ragad, és most papként még inkább. Ebből adódóan a ferences lelkiség és teológiai gondolkodás is közel áll hozzám. Fiatalként látja, milyen veszélyeknek vannak kitéve a kortársai (munkanélküliség, széthullott családok, céltalanság, mindenféle szenvedélyek). Lát-e megoldást? – A mester hiánya – emiatt van a céltalanság. A családon belül fontos, hogy a szülők ne csak neveljenek, hanem nevelődjenek is. Merjenek bocsánatot kérni a serdülőtől és egymástól. Ne veszekedjenek a

A szerző felvételei

Halkó Józseffel, a Pozsony–Nagyszombat Főegyházmegye segédpüspökével szentelés közben

gyermek jelenlétében, megalázva így egymást a csemeték szeme előtt. A megoldás az lehet, ha látják a fiatalok, hogy van a környezetükben egy „mester”, példakép, például az apa, lelki vezető vagy idősebb testvér, akit követni lehet. Akkor képesek lesznek az élet értelmének keresésére. Az életet csak így lehet megélni. Az a tragédia, ha – miközben azt gondoljuk, hogy mennyire „jól ki hasz náljuk” az élet kínálta lehetőségeket – nem vesszük észre, hogy pont az ellenkezője történik annak, aminek történnie kellene. A bedeszkázott mennybolt alatt az élet vákuumában kizsákmányolódnak az érzelmek, érzések… a jobbik esetben. A rosszabb eset az, amikor már a deszkákat, azokat az akadályokat se vesszük észre, amelyek visszatartanak bennünket az igazi boldogságtól. Istennek hála, sok olyan embert, fiatalt is, ismerek, akik törekednek arra, hogy meglássák azt, amit a legfőbb Mester mutat nekik. Hogy olyan útra is elmerészkednek, mint Dante és Vergilius az Isteni Színjátékban. Van bátorságuk és hitvalló erejük, amely mer kérni és adni. Kérni a kegyelmet és adni a jót Jézus nevében. Hivatásán belül mi az a terület, amellyel szívesen foglalkozna? – Bárhol, bármilyen területen és körülmények között dolgoznék. Szolgálnék a „mindenütt vidékén”. Mészáros Angelika


Tudósítás

2014. január 28. | 5. szám

17

Himnusz-est a Magyar Kultúra Napján Mindkét oldalon ünnepeltek KOMÁROM – 1989 óta január 22-e a Magyar Kultúra Napja, mert ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt, a nemzeti imádságunkat és ekkor ünnepeljük azokat is, akik úgy gondolják, hogy a magyar kultúra mindannyiunk közös ügye. Természetesen a komáromiak sem maradhattak ki az ünneplők sorából. Észak-Komáromban a Csemadok székházban a Széchenyi Társulás, valamint a Csemadok városi szervezete közös rendezésében Himnusz-estet tartottak. A jelenlévők egyebek mellett

m e g h a l lg a t h a t t á k Jónás Csaba és Boráros Imre szavalatait Paszmár János ének előadását, valamint Farkas Adrianna, Boráros Imre és Tarics Péter történelmi viszszapillantását a mű megszületésének körülményeiről, annak utóéletéről, valamint a Szózattal való összefüggéseiről. A Himnusz-est a nemzeti imádságunk közös eléneklésével kezdődött, illetve zárult. Dél-Komáromban a Jókai Mozi adott otthont az ünnepnek, amely során Eperjes-estet követhettek figyelemmel az érdeklődők, ahol Dráfi Mátyás közreműködött. Holecz Attila A szerző felvétele

Jónás Csaba szaval

A főiskolások farsangoztak BŐS – A Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola kihelyezett tagozata harmadik alkalommal rendezte meg farsangi bálját diákok és tanárok számára. A jó hangulatról Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László gondoskodott, majd a Renix zenekar szórakoztatta a bálba ellátogatókat. A vigadalom remek hangulatban zajlott, a diákoknak lehetősége nyílt közelebbről megismerni tanáraikat és csoporttársaikat. Vojtík Szimona felvételei


18

Csallóköz

Tudósítás

A következő tanévben is három elsős osztály nyílhat A játszóházzal egybekötött beíratásra 57 gyereket hoztak el NAGYMEGYER – Kifestővel, ajándékra váltható meglepetésszelvénnyel és játszóházzal fogadták a beiratkozásra érkező gyerekeket a város egyetlen magyar tanítási nyelvű alapiskolájában. A tanintézmény január 25-ére meghirdetett beíratási ünnepségén a szeptembertől iskolaköteles gyerekek szüleit Forró Zsuzsa gyógypedagógus látta el szakmai tanácsokkal. „A következő iskolaévben is szeretnénk három első és egy előkészítő, úgynevezett nulladik osztályt indítani. Míg az előbb említettekben osztályonként 16–17 gyerekkel lennénk elégedettek, addig a 0. osztályban 8–10 tanulóval számolunk szeptembertől. A helyi szlovák óvodát látogató gyerkőcök közül mintegy 6–7 azoknak a száma, akiket szüleik hozzánk hoztak el beíratni. Egyébként megemlíteném, tanintézményünk igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a szlovák

nyelvoktatás megfelelő színvonalú legyen, diákjaink minél jobban megtanuljanak szlovákul. Ennek kapcsán abban is bízunk, hogy átalakítják a szlováknyelv-oktatás tanmenetét, amiben a nyelvtan helyett a kommunikációra tevődik át a hang-

súly” – mondta a beiratkozás helyszínén Sebő Erzsébet, az ötszáz diákot számláló Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatója. A szombaton délelőtt 9 és 12 óra között játszóházzal egybekötött beiratkozás számokban kifejezve si-

keresebb volt, mint egy évvel ezelőtt. „Elmondhatom, nagyon örülünk annak, hogy ezen a napon végül 57 iskolaköteles gyereket írattak be hozzánk, ez néggyel több, mint a tavaly megejtett beiratkozás első napján. Még várunk néhány gyereket, akiket a szeptemberi kezdésig tanintézményünkbe íratnak be” – foglalta össze röviden Buzgó Éva igazgatóhelyettes, akitől azt is megtudtuk, hogy a most beíratott leendő elsősök közül csak kettőnek a szülei kértek halasztást. A gyerekek iskolai érettségét egyébként pszichológiai szakvélemény mondja ki. Hogy közülük ténylegesen mennyien kezdik el majd a tanévet, ez ennek is a függvénye. Az már most biztosnak látszik, hogy szeptemberben is három elsős osztállyal vághatnak neki az új tanévnek, ugyanis a tavaly halasztást kapott 12 nulladik osztályos gyerek is megkezdi tanulmányait. Kovács Zoltán A szerző felvételei

Utazás borokkal a világ körül DUNASZERDAHELY – Különleges borkóstolónak lehettek tanúi, akik az elmúlt szombaton a Szicsek Pálinka- és Borház vendégei voltak. Matlák Péter a vendégeknek 12 elsőrangú bort mutatott be, Európán, Afrikán és Amerikán keresztül utazva az ízek egyedi nyelvén. Az este során kiderült, miért is tud olcsóbb lenni egy kaliforniai bor Eu-

rópában, mint az Egyesült Államokban, s milyen módon készülnek a népszerű európai borok címkéi. A tervek szerint a borkóstolók sora hamarosan folytatódik a tavaly ősszel nyílt minőségi termékeket kínáló szaküzletben, ahol a vendégek nem csak pálinkát és bort vásárolhatnak, hanem azokat kulturált környezetben el is fogyaszthatják. (rp) Archív felvételek


Rendőrségi hírek Munka, de milyen?! Emberkereskedelem és kábítószerfüggőség okozása bűncselekményé-

19

Bűnügy > Hirdetés

2014. január 28. | 5. szám

nek elkövetésével gyanúsított meg a rendőrség egy 23 éves dunaszerdahelyi járásbeli férfit. A gyanúsított Zoltán 2011 végén szintén a DunaNet-felvétel

szerdahelyi járásból való 21 éves lányt azzal csábította ki Csehországba, hogy munkát szerez neki. A Domažlice-i járásba érkezve közölte a lánnyal, hogy prosti lesz egy szórakozóhelyen. Amikor a lány ellenkezett, megverte. Fenyegetés terhe alatt vitte őt minden éjjel a bárba, szexuális szolgáltatások nyújtására kényszerítette és kábítószerezte. Az akaratlanul keresett pénzt elvette tőle. 2012 májusában a lánynak sikerült megszöknie és feljelentést tett a rendőrségen. A férfi büntetése 4 évtől 10 évig terjedhet.

Se meló, se lóvé DUNASZERDAHELY – Külföldi munkavállalási lehetőség intézésének lehetőségével kecsegtetve 2011-ben két hét leforgása alatt több hiszékeny embertől csalt ki mintegy 600 eurót egy 36 éves helyi nő. Persze se munka, se pénz lett a történet vége. A csalás bűncselekményével meggyanúsított nőt 3–10 év közötti szabadságvesztésre ítélheti a bíróság.

Talajszennyező roncsautók NAGYMAGYAR – Tiltott hulladékhasznosítás vétségének elkövetésével gyanúsított meg a rendőrség négy elkövetőt. Ketten (36 és 38) nagymagyariak, ketten (23 és 16) pozsonyiak. 2010-től 2013 novemberéig a községben engedély nélkül gyűjtötték és dolgozták fel az öreg gépkocsikat, miközben az autófolyadékokat a talajba engedték. A büntetési tétel ilyen esetben két évig terjedhet, fiatalkorúnál ennek a fele.

Eltiltották őket, mégis vezettek Ugyancsak akár két évig ülhet az a tíz gépjárművezető, akiket az év 3. hetében az ellenőrzésnél azon kapott a rendőrség, hogy a korábbi eltiltás ellenére autót vezettek. *** Az év 3. hetében a Dunaszerdahelyi járás útjain 3 közlekedési baleset és 10 káresemény történt. Két személy könnyebben megsérült.


20

Csallóköz

Riport

A kőműves, akit elvarázsolt a művészetek világa Feszty-körkép fába vésve Egyik ámulatból a másikba estünk, amikor beléptünk a csallóközaranyosi Czingel házaspár hajlékába. A földszinten és az emeleten is szebbnél-szebb alkotások a falakon, fából készített remekek, amelyek Czingel István keze munkáját dicsérik. Nem tanulta a fafaragást, és mégis. „Szinte villámcsapásként cikázott át az agyamon, hogy nekem faragnom kell! A nyolcvanas években az akkori Szovjetunióból beszereztem egy faégető szerszámkészletet, s annak segítségével készítettem el az első képeimet. Szakmámat tekintve a nyugdíjba vonulásomig kőművesként dolgoztam, de sokat olvastam

tésnapokra készített ajándékok, majd a Dunai halász és a három részből álló Magyar pusztát is kifaragtam” – teszi hozzá. Ezután a Feszty-körkép kőrisfából készült kicsinyített mása következett. Közel két évet vett igénybe, amíg elkészült. Csupán egy hónapot töltött el a megtervezésével, a fa elkészítésével. Mivel még munka mellett zajlott az akkortájt az alkotói folyamat, így minden szabadidőt megragadva csak erre koncentrált. Esténként, hétvégenként szinte alig várta, hogy keze munkája által megelevenedjenek a figurák, maga az esemény aprólékosan kidolgozva. A tíz részből álló alkotás 74 kilót nyom, és a falra történő felszerelés is három napba került. Főként gyümölcsfákkal dolgozik, de a tölgy-, a

Az utolsó vacsora

ebben a témakörben, és legjobban az épületek restaurálása tudott lázba hozni” – mondja mosolyogva, majd hozzáteszi, hogy autodidakta módon megtanult még gitározni is, s pengetőt cserélte le a fafaragás miatt. Az őrsújfalusi származású mesterember tudatosította, hogy csak mérhetetlen kitartással, lelkesedéssel és alázattal tehet le az asztalra olyan végterméket, illetve végezhet el minőségi munkát, amit nem csak saját maga, hanem a főnökei, a megrendelők kívánnak. „Az első két képemet elkészítettem, amelyek vázát és virágokat ábrázoltak. El is nyerte a feleségem és a barátaim tetszését. Természetesen ez a mai faragásaimhoz mérten egyszerűnek tűnhet. Az első alkotásokat jó pár év szünet követte, hiszen a munkahelyi és egyéb kötelezettségek miatt valahogy mellékvágányra került az egész. A virágokat idővel felváltották az arcok, aztán a szüle-

bükk- és az akácfa is megfordul a kezei között. Utóbbit nagyon kedveli, ennek okairól is szívesen mesél: „Mindamellett, hogy rettenetesen kemény, de amit ki akarok be-

Alkotás közben

A művész és a körkép

lőle faragni, az ott is lesz. Nem szálkás, nem hasad ki, szóval fája válogatja, és idővel elárulja, hogy milyen »törődést« igényel. Természetesen csak jó, számomra megfelelő alapanyagból dolgozom, amelyeket éveken át szárítok, hogy megfeleljenek az elképzeléseimnek, és tudom, hogy amit szeretnék, rá is viszem, avagy megformázom belőle.” Istvánt elvarázsolja a reneszánsz világa. Híres festők műveit is fába vési, mint Leonardótól az Utolsó vacsorát vagy Botticelli remekművét, a Vénusz születését. Mivel már a jól megérdemelt nyugdíjas éveiket töltik, így ha tehetik, és ahogyan humorosan fogalmaz: „ha a pénzügyminiszter is engedi”, testközelből is megélik azt a mámort, amely elmondásuk szerint szinte leírhatatlan. Többek közt jártak Jeruzsálemben, és tavaly a római vakáció során Firenzében, az Uffizi képtárban.

Az otthonukat díszítő alkotások, faragások közt található a történelmi Magyarország címere, de királyportrék, mellszobrok, parasztemberek, juhász, libapásztorlány, a Nap és a Hold motívumok se hiányozhatnak. Találhatók itt arcképek a családról, feleségéről Eszterről és két lányukról, Eszterről és Angelikáról. Házigazdánk készített már rengeteg dolgot, szinte felsorolni is lehetetlen, nemrég kopjafát is faragott, de főleg ajándék gyanánt készülnek a művei. Már a család apraja-nagyja is tudja, hogy személyes, értékes, egyben impozáns meglepetésekkel számolhatnak. S mint megjegyzi, rengeteg ötlete és terve van, amit szeretne kivitelezni, lenyomatot hagyni az utókor számára. „Most éppen az asszonykám arcképén dolgozom, amellyel majd a kerek életjubileuma alkalmából szeretném meglepni őt. Jöjjenek, nézzék meg az alkalmi műhelyemben, ahol rengeteg időt töltök! Még csak készülget, akácfából, de naponta 6–7 órát vagy többet sem hagyom pihenni a szerszámokat. Hogy mekkora meglepetés is lesz? Hát, a végső fázisba nem engedem betekinteni az asszonykámat, most, az elején még láthatja. De készítem Csallóközaranyos címerét is, ami várhatóan az idei falunapon lesz átadva” – zárja mondandóját. Nos, hogy kerek legyen a történet: Czingel István is nagy ajándékot kapott. Tizennyolc éves unokája egy fafaragással lepte meg a nagyapját, így az utánpótlás is biztosítottnak látszik. Holecz Attila A szerző felvételei


21

Tudósítás

2014. január 28. | 5. szám

Nemcsak vért adtak a nagyközségben Hasznos tájékoztatás a változásokról BŐS – Mátel László vezetésével, ismét véradást szervezett a helyi Vöröskereszt alapszervezete a művelődési központban. A szokásokhoz híven az adakozókat ilyenkor gulyással, üdítővel, édességgel és némi vörösborral várták. Közben két előadásra is sor került – az egyik a közlekedésbiztonságról, a másik az elsősegélynyújtás alapjairól szólt.

Elsőként Balogh Szabina főhadnagy, a dunaszerdahelyi rendőrkapitányság megelőzési referense, illetve Zsemlye Jenő főhadnagy, a közlekedési részleg munkatársa hívták fel a figyelmet a januártól érvényes új szabályokra. Ebben közreműködött Fazekas István rendőrparancsnok is. Két fontos újításra kell odafigyelnünk: az egyik a gyalogosokat érinti, akik számára csökkent látási kö-

Tanácsokat is adtak

Mészáros Péter felvételei

Negyvenketten érkeztek vért adni

rülmények közt, járda hiányában az úton haladva, kötelező a fényvisszaverő elemek használata. Ez jelenthet mellényt, vagy karszalagot – ez utóbbit az út (vagyis a közlekedés felé) eső karon kell hordani. A másik újdonság, mely kellemetlenül lepheti meg a gépkocsi tulajdonosokat, az ún. objektív felelősség szabálya! Ennek alapján a gyorshajtókat nem feltétlenül állítják meg az úton; ettől függetlenül azonban felvétel készül a szabálysértésről. Ezt és a bírságot a jármű tulajdonosának küldi el

Beiratkozások Komáromban, Gútán és Ógyallán

A komáromi Jókai Mór Alapiskola

Komárom négy magyar tanítási nyelvű alapiskolájában – Eötvös és Munka Utcai Alapiskola, Jókai Mór Alapiskola, Marianum Egyházi Iskolaközpont – egységesen február 6-7-én lesz a 2014/15-ös tanév első osztályosainak beíratása. Ugyanezeken a napokon, valamint február 8-án 11 óráig írathatják be a

A szerző felvétele

szülők az elsősöket az ógyallai Feszty Árpád Alapiskolába is. Gútán január 30-án, 31-én és február 1-jén lesznek a beiratkozások a Corvin Mátyás, a II. Rákóczi Ferenc Alapiskolában, valamint a Nagyboldogasszony Egyházi Alapiskolában. A szülőknek a beíratáskor fel kell mutatniuk a személyi igazolványukat, valamint gyermekük/gyermekeik anyakönyvi kivonatát. (vgy)

a rendőrség, akit a felelősség terhel majd! Nem feledkezhetünk meg azonban a kerékpárosokról sem, akikre szintén szigorú szabályok vonatkoznak. A bicikliknek mindenféleképpen fehér fényű első lámpával, hátsó lámpával, és a küllőkre erősített fényvisszaverőkkel kell felszerelve lenniük. Tizenöt éven aluli fiatalok számára településen belül és kívül is kötelező a sisak, míg az idősebbek számára csupán azon kívül. És ne felejtsük el: a kerékpáros is a közúti forgalom résztvevője, tehát az alkohol hatá-

sa alatt kerekezni nem szabad! (Tolni természetesen igen.) Az elsősegélynyújtásról szóló alapismereteket az idén Kulcsár Gabriella szülésznő és elsősegély-oktató elevenítette fel. Ezúttal negyvenkét személy jelent meg véradás szándékával. A véradók névsora: Mátel Péter, Máhr Gyöngyi, Herdics Balázs, Fenes Zsuzsanna, Csomor Mária, Kevicky Tünde, Kevicky István, Németh Hajnalka, Calin František, Fenes Gyula, Schweiger Imre, Németh Tamás, Németh László, Majoros Krisztián, Eke Tamás, Mátel Kitti, Eke Gőző, Krcheň Ľubomír, Patasi László, Darnai Imre, Kozmér Ferenc, Csóka Árpád, Darnai Adrianna, Puha László, Vas Zsuzsanna, Wurczel Tímea, Szakáll Tamás, Patasi András, Esztergályos József, Csölle Mónika, Seregi Tamás, Nagy Csilla, Újhelyi Ferenc, Nagy Árpád, Seszták Ladislava, Vida Judit, Brezovská Eva, Gróf Soňa, Gróf Erika, Kántor Réka, Kosár Gyöngyike, Németh Erika. (mp, mátel)

Primitív kampány A komárom járásbeli Bátorkeszi 3400 lakosából több mint 2600 magyar, valamivel több mint 600 szlovák nemzetiségű.

Ezért (is) keltett megrökönyödést, vagy inkább felháborodást, hogy a község szlovák alapiskolája intenzív kampánnyal próbálta odacsalogatni a leendő elsősöket. A nyilvánvalóan magyar szülőknek szánt plakátok és postai küldemények csapnivaló magyarsággal megírt szövege szerint azért, hogy „gyermeke ne szégyelljen beszélni állam nyelvünkön” – „ne féltsék őt elengedni járásunk határain túl” – vagy éppenséggel „minőséges alapokat szerezzen a további tanulmányaihoz”. A szlovák iskola igazgatója nem volt hajlandó kommentálni a kampányt, a polgármester pedig a község „belügyeként” kíván foglalkozni az üggyel. Bátorkeszin egyébként ja-

A község magyar tannyelvű alapiskolája Kováts Józsefről, a pomológia úttörőjéről kapta a nevét Képarchívum

nuár 24–25-én zajlottak az alapiskolai beiratkozások. (vgy)


22

Tudósítás > Tanácsadó

Csallóköz

Bővült a választék Tizenhét új munkahely létesült NÁDSZEG – A hét elején nyitották meg a Tesco Supermarketet a községben. A megnyitó keretében felléptek az óvodások, akik fényvisszaverő mellényeket kaptak a cégtől. A magyar és a szlovák tannyelvű alapiskola két eredményes diákja ajándékcsomagot, a Tolerancia Nonprofit szervezet 1000 eurós ajándékutalványt kapott. A nádszegi áruház eladófelülete 713 négyzetméter, 17 munkást foglalkoztatnak, többségben helyieket. (vk) Vladislav Kmeť felvétele

Emberi szemmel Vicsápi Bugyi Natália rovata

Kezünkbe venni egy könyvet. Látni gyermekeink első lépteit, meg-

Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

Ferenc pápa sokak számára megnyerő. Azok is gyakran figyelemmel kísérik munkásságát, akik az Egyháztól távolabb állnak. Minden

Örömök osztani egy mosolyt a másik emberrel – mindezek jelentik számomra az örömteli perceket a hosszúra nyúló napokban is. Az okos filozófusok azt mondanák, értékelnünk kell azt, ami megadatik, mert enélkül teljesen felesleges magasabb célok felé tekinteni. Valóban így van, a kicsit becsülve lehet csak feljebb törni. Életünket viszont nem csak a célok hajszolása hatja át, hanem valamilyen szellemiség is. Éppen ennek függvényében minden nap leg-

alább néhány percre el kellene gondolkoznunk azon, vajon arra tartunk-e, amerre lelkünk szeretne. Eredeti elképzeléseinket Isten ugyanis sokszor átformálja, de ennek ellenére úton vagyunk, a miénken. Segítő kezet igyekszünk nyújtani, mivel emberből vagyunk, s ez az egyik legtermészetesebb tulajdonságunk. Lelkünk van, nem csak testünk, s ez előbbi kívánja a jót, nem csak magunknak, hanem a másiknak is. Ebben találjuk meg az örömöt, s nemcsak mi, hanem

még azok is, akik látszólag reménytelenül elvesztek az önzőségben. Még bennük is ott van a jóság, a lehetőség. Nem hisszük el, pedig néha csak egy segítő kéz kell ahhoz, hogy a másik is elinduljon a jó irányba. Az ember életében elérhet sikereket, de egyet minden pillanatban tudnunk kell. A legmélyebb örömöket mindig a leghétköznapibb dolgok hozzák az életünkbe. Ezt akkor is észre kell vennünk, amikor az ego eluralkodik a lelken és feljebb emelkedne. Le kell szállnunk, s látni azokat az értékeket, melyet az emberek évszázadok óta magukban őriznek.

...az lenne a hivatásunk, hogy építsünk bizonnyal, többek között azért, mert világosan, egyszerűen beszél, egyértelműen cselekszik. Akár azt is mondhatnánk: nagyon emberiek a megnyilvánulásai. A minap az irigységről, a féltékenységről beszélt. Többek között ezt mondta: „A féltékenység és az irigység kinyitja az ajtót a gonoszság előtt, és lerombolja a közösség életét. Ha a keresztény közösség néhány tagja féltékeny és irigy, mindjárt egymás ellen uszítja az embereket.” Nos, mondanom sem kell, menynyire egyetérthetünk a fentebb elmondottakkal. Az irigység sokunk életét megkeseríti. Nem egyszer

szenvedő alanyai vagyunk, és sajnos, bennünket sem kerül el ennek a szelleme. Valaki egyszer humorosan megjegyezte, hogy az irigység a legnagyobb bűn, mégpedig azért, mert ebből aztán tényleg semmi haszna sincs az embernek, csak keserűség származik belőle mindkét fél részére (persze, most nem a bűn fogalmát tisztázzuk ezen a helyen). Miért foglalkozik még a pápa is ezzel a kérdéssel? Nyilvánvalóan azért, mert sok embert érint ez a – mondjuk ki – gyarlóság. És rombol. Pedig az lenne a hivatásunk, hogy építsünk. Hogy tudjunk örülni a másikkal. Hogy elismerjük, ha

valaki nálunk tehetségesebb, okosabb, aki nagyszerűbb cselekedetekre képes, mint mi. Ezt a világot közösen kell építenünk, egymás javára. Igen, olykor ütköznek a vélemények, vannak nézeteltérések is, de mégiscsak több szál köt öszsze bennünket, embereket, mint ami szétválaszt… És nekünk, keresztényeknek, jó lenne újból és újból felfedezni ezeket a szálakat. Erősíteni. Úgy is, hogy az irigység szellemét távol tartjuk magunktól. Hétköznapjaink is sokkal szebbek lennének. Szép hetet kívánok: irigységtől és irigyektől menteset…


Tanácsadó

2014. január 28. | 5. szám

23

Belső utakon

Hatalmunkban áll meggyógyítani az életünket! II.

Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

De vajon mit kell tenni?

Ha eldöntöttük, hogy megváltoztatjuk az életünket, az első lépés, hogy meg kell változtatni a gondolatainkat, oda kell figyelni, hogy ne legyen a fejünkben annyi negatívum, és akkor az életünk egy teljesen új irányba mozdul el. Az egész az első lépés megtételével kezdődik. A gondolataink úgymond kikerülnek az Univerzumba, ott elfogadják őket, majd visszatérnek hozzánk különböző élményekként, élethelyzetekként. Azzá válunk, amiről nap mint nap gondolkodunk, akár akarjuk, akár nem! A gondolat valójában rezgés, vibráció, és ezáltal vonzerővel rendelkezik. Épp ezért, ha szánsz arra időt, hogy megváltoztasd a negatív gondolatokat pozitívra, akkor ezzel megváltoztatod a vonzásod irányultságát! Ezt kéne megérteni! Ha semmi mást nem teszel, csak megcsinálod azt az egyszerű dolgot, hogy észreveszed a korlátokat a gondolkodásodban, és átváltoztatod őket új, pozitív gondolatokká, akkor ez el fog juttatni téged a többi dologhoz. Meny-

Méregkerülő Dr. Tóth Erzsébet rovata Elérhetőség: 0905 186 015

Tüszőhormon – ösztrogén Az ösztrogén az első számú női hormon, mely felelős a női nemi

nyire más lenne az életünk, ha nem ragadnánk le a zavaró dolgoknál, és egyszerűen csak azt választanánk az életünkben, amit szeretnénk minden pillanatban, minden nap, a kapcsolatainkban, a bőséggel kapcsolatban, a családunkkal, a szeretteinkkel kapcsolatban! Milyen lenne az életünk, ha ezt meg tudnánk csinálni? Állandó jelleggel elfoglaltak vagyunk a telefonunkkal, állandóan üzeneteket írunk, a számítógép előtt ülünk, mint valami megszállottak, és még sorolhatnánk. A figyelmünk általában mindig magunkon kívülre esik! Az emberek az életükben általában nem ismerik fel a legnagyszerűbb lehetőségeiket az őket körülvevő zűrzavarban, mert azt hiszik, hogy azok rajtuk kívül lévő forrásból érkeznek, miközben fenséges módon a saját bensőjükben vannak. De vajon hogyan tudjuk jobbá tenni a dolgokat? MINDEN A GONDOLKODÁSUNK MEGVÁLTOZTATÁSÁVAL KEZDŐDIK! Teljes mértékben élvezheted az Univerzum támogató erejét azáltal, hogy követed az álmaidat, a szenvedélyedet és a belső útmutatásodat, megérzéseidet, intuícióidat. Arról szól ez az egész, hogy hajlandó vagy olyan embernek tekinteni önmagadat, aki képes azokat a dolgokat vonzani az életébe, amiket akar, képes arra, hogy olyan kapcsolatai legyenek, amilyenekre valójában vágyik, képes arra, hogy bőségben éljen egy olyan világ-

ban, ahol a szűkösség is jelen van. Minden, amit tenni kell ahhoz, hogy elkezdd a folyamatot, hogy hajlandó vagy a vágyott dolgok meglétét látni az életedben. Mi van akkor, ha mégis van valami a gondolkodásomban, ami befolyásolja mindazt, ami történik az éltemben? „Az embert nem maguk a dolgok, hanem az a mód zavarja meg, ahogyan a dolgokat látja!” – írta Epiktétosz görög bölcselő. A különböző pszichés-lelki megbetegedések esetében zavart szenved az információfeldolgozás, és éppen ezért az események és történések torzult, félreértelmezett jelentést nyernek. Ennek következményeként alakulnak ki a különböző negatív érzelmi állapotok. Így például egy depressziós személy már kisebb kudarcot is saját értéktelensége bizonyítékaként értelmezhet. Egy hipochondriás szorongásban szenvedő pedig hajlamos lesz arra, hogy akár enyhe testi tüneteket is valamilyen súlyos betegség jeleként fogjon fel. Mára már tudjuk azt, hogy léteznek módszerek, melyek úgynevezett mantrák, rövid fohászok, megerősítések, s általuk új mintákat, új kapcsolódásokat hozhatunk létre az agyban! Ezekkel a megerősítésekkel segíthetünk önmagunknak és másoknak, hogy felismerjék és megváltoztassák hibás, torzított gondolkodási folyamataikat! Ennek első lépése, hogy felismerjék azokat a gyakran viszszatérő negatív automatikus gondo-

latokat, melyek a legkülönbözőbb szituációkban megjelennek, és minduntalan negatív érzelmeket eredményeznek. Az információfeldolgozás zavara az úgynevezett „kognitív – a gondolkodáson alapuló torzításokban” is megnyilvánul. Ilyen például a „minden vagy semmi típusú gondolkodás”, amikor is a személy szélsőséges, fekete-fehér kategóriákban gondolkodik (pl. „ha ma nem hívott fel a barátnőm, akkor nem is vagyok fontos neki!, vagy „ha ötpercenként nem ír, akkor már biztos, hogy nem szeret”, és még sorolhatnánk!”) Ezek a fajta terápiák hatásosak lehetnek, és ez nem csak egy homályos mesebeli, lilaködös dolog, hanem valóban vannak biokémiai, neurokémiai hatásai, sőt sokkal hatásosabbak, mint a kémiai gyógyszerek, és nincs negatív mellékhatásuk sem! Nem létezik olyan ember, aki ne tudna javítani életminőségén. Naponta többször meg kéne kérdeznünk magunktól: hogyan tudnám növelni tudásomat és megértésemet? Hiszen minél jobban értem, hogy hogyan működik az élet, és hogyan működnek a gondolatok, annál jobbá válik az életem! Az sem számít, hogy hány évesek vagyunk, soha nincs késő javítani az életünkön, hiszen folyamatosan csodálatos dolgok bontakozhatnak ki előttünk. És ez lenyűgöző! Lehet, hogy mégis magunk dönthetjük el, hogy milyen lesz az életünk? Hát nem csodálatos ez? (Folytatjuk)

A női szervezet és a hormonok III. tulajdonságok kialakításáért: nőies alkat, szélesebb csípő, keskenyebb váll, mell, petesejt érése. Az ösztrogén az érő tüszőkben termelődik és legfőbb hatása a sejtburjánzás, vagyis mennyiségi hatása van. Ez a mennyiségi hatás az emlő növekedését, a méh nyálkahártya-növekedését, esetleg bővebb hüvelyváladék termelődését okozza. Az ösztrogén nemcsak a női szervekre hat, hanem más belső elválasztású mirigyekre és szervekre is. Nagy hatással van a pajzsmirigyre: túlzott termelődése csökkenti a pajzsmirigy működését. Más szervek közül a cson-

tokra, erekre, idegrendszerre, zsírok raktározására van hatással.

Sárgatest hormon – progeszteron A másik fő női hormon. A progeszteron az egyetlen hormon, mely képes egyensúlyban tartani az ösztrogént. Ugyanúgy, ahogy az ösztrogén, hatással van a női szervekre, a csont és érrendszerre, immun- és idegrendszerre. Míg az ösztrogén hatása mennyiségi, a progeszteron a minőségi átalakítást szabályozza. Természetesen legmarkánsabb hatása a méh nyálkahártyájára van. Míg az ösztrogén a méh nyálkahártyájá-

nak mennyiségi növekedését szabályozza, addig a progeszteron e nyálkahártyát minőségessé, alkalmassá teszi a megtermékenyült pete befogadására. A megfelelő mennyiségű progeszteron jelenléte biztosítja a női hormonegyensúly fenntartását. Látszólag a két hormon ellentétesen hat, de feladataikat egymást kiegészítve végzik. Összefoglalva az ösztrogén fő hatásait: a női nemi jelleg kialakulása, a tüsző érése a ciklus első felében, a méh nyálkahártyafelépítése, szülésnél a méh izomösszehúzódása, nemi vágy fenntartása, sóés folyadékvisszatartás, a csontállomány megtartása.


24

Csallóköz

Olvasószolgálat

A batyubált vagy a hagyományos bált szereti jobban? Varga Mónika – Csallóközkürt Nem vagyok nagy bálozós típus, de szerintem a batyubál jobb, mivel sokkal bensőségesebb a hangulata. Ha választanom kéne, biztosan inkább egy batyubálba mennék, ott megtudják mások kóstolni, hogy én mivel készültem és én is tudok cserélni receptet, ha épp ízlik valamelyik étel vagy sütemény. Vojtík Szimona

Bíró Szabolcs – Dunaszerdahely A rendes bálokat részesítem előnyben, mert ott meg van adva egy bizonyos összeg, amit ha befizetek, megkapom érte, ami jár. A batyubálra meg feleslegesen készítgetni kell a dolgokat, ami csak teher a háziasszonyoknak. Mivel a bálba szórakozni megyünk, nem jó, ha előtte az ember elfárad azzal, hogy készítsen valamit.

Baranyi Olga – Pozsony Már nem járok bálokba, mivel nincs rá időm vagy nincs kivel. Azelőtt rengeteget jártam, mivel a testvéreim zenészek. Régebben batyubálokba jártam, emlékszek még gyerekkoromból is, hogy mennyivel jobb volt a batyubál, mert mi magunk készítettük az ételeket, süteményeket.

Mindenképpen a batyubált szeretem, mert én is elvihetem oda kedvenc ételemet és megkóstolhatom mások portékáját. Családiasabbnak is tartom, bár nem vagyok egy nagy bálozós típus, de ha választani kell, inkább a batyubál.

Gyógyszertári ügyelet

Véradók

Élő nyelv

DUNASZERDAHELY – január 28.: Dana patika (Fő utca); január 29.: Balzsam patika (Bartók Béla sétány); január 30.: Noe patika (Fő utca); január 31.: Cobra patika (Sport utca); február 1.: Balzsam patika (Bartók Béla sétány); február 2.: Dr. Max (Tesco); február 3.: Korzó patika (Jesenský utca).

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson január 21–22-én a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Horváth Annamária, Sárkány Katalin, Krastenics Renáta, Nagy Erika, Sárkány Éva (Sikabony); Hodos: Bódis Rozália; Nagymegyer: Győri Ferenc, Számel Attila, Vízvári Iván, Cseh Márió, Gáspár Gábor, Vereš Patrik, Magyarics József; Ekecs: Szabó József, Boka Krisztián; Nádszeg: Nagy György, Gombos Pál; Nagyudvarnok: Mgr. Németh Iveta; Ipolyszalka: Tóth Marian; Balony: JUDr. Tovaryš Kristián; Sárrét: Karácsony Tibor; Alistál: Szokol Mária; Dercsika: Zemes László; Apácaszakállas: Nagy János; Szentmihályfa: Elek László; Csilizradvány: Horváth György, Takács Tamás; Sárosfa: Andrejkovics Vilmos; Karva: Tóth László; Szarva: Tar Tibor; Felsőpatony: Stemmer György, Stemmer Krisztián, Almási Beáta; Várkony: Milinszky Sándor; Vásárút: Kálózi Dávid; Lég: Cseh József, Cseh Richard; Kisújfalu: Horňáková Bianka.

Misad Katalin

GALÁNTA – január 28.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); január 29.: Medicana (Posta utca); január 30.: Dr. Max (Šafárik utca); január 31.: Klokner (Hódi út); február 1.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); február 2.: Areál zdravia (Nálepka kpt. utca); február 3.: Sun Pharma (Kaufland). KOMÁROM – január 28.: Salvator (Jókai utca); január 29.: Vág patika (Tó utca); január 30.: Calendula Pharmacy (Nádor utca); január 31.: Kórházi patika (Megyercsi út); február 1–2.: Dr. Max (Kaufland); február 3.: A & Z patika (Petőfi utca).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA ( január 30. – február 5.) Banks úr megmentése (amerikai–angol filmdráma): csak szombat–vasárnap 15.30; A mogyoró-meló (kanadai–amerikai animációs kalandfilm): 14.00, 16.00, 18.00, szombat–vasárnap 11.40, 12.00; Amerikai botrány (amerikai–angol krimi): 14.20, 16.45, 19.30, 22.10, szombat–vasárnap 10.00; Én, Frankenstein (amerikai– ausztrál horror): 14.30, 16.30, 20.30,

csak hétfőn 18.30, szombat–vasárnap 10.30, 12.30; 47 Ronin (amerikai fantasztikus kalandfilm): 17.20, 19.40, 22.00, szombat–vasárnap 10.30; Csodabogarak – Az elveszett hangyák völgye (francia animációs kalandfilm): szombat–vasárnap 11.30; Dinoszauruszok – A Föld urai (amerikai–angol kalandfilm): 14.15, szombat–vasárnap 10.15; A hobbit – Smaug pusztasága 3D (amerikai–új-zélandi fantasy): 13.30, csak péntek–szombat–vasárnap 20.00; Jégvarázs (amerikai ani-

A szerző felvételei

Gerő Péter – Egyházgelle

Egy olvasónk kérdezi, milyen névadási szokás alapján keletkeztek a hazai hirdetési újságokban gyakran előforduló Dunstav, Masotop, Robachem cégnevek. Napjainkban közszavak és tulajdonnevek teljes alakja helyett gyakran használunk ún. mozaikszókat, amelyek valamely többszavas kifejezés elemeinek szórészleteiből alakultak ki, pl.: Mäsovýroba Topoľčany (Masotop), Bazénová chémia Rožňava (Robachem) stb. Ezt a névadási eljárást szóösszevonásnak nevezi a szakirodalom, melynek lényege, hogy esetünkben a vállalat tevékenységét legjobban kifejező szavakból/szórészekből hoz létre új szókészleti egységet, s egyben utal a cég működési helyét megnevező tájegység vagy település nevére is. Az olvasó által megnevezett példákhoz hasonló névtípusok nemcsak a szlovákban, hanem nyelvünkben is gyakoriak, pl.: Bácstej, Délhús, Sióbusz stb. A tulajdonnévi magyar és idegen összevonásoknak az első betűjét általában nagy-, a többit kisbetűvel írjuk.

mációs film): 13.00, 15.10, 18.15, szombat–vasárnap 10.45; Pulykaland (amerikai animációs vígjáték): 16.15, szombat–vasárnap 12.15; 12 év rabszolgaság (amerikai–angol életrajzi dráma): 15.10; A Wall Street farkasa (amerikai életrajzi dráma): 13.20, 16.40, 17.00, 20.20; Augusztus Oklahomában (amerikai filmdráma): 17.10, 21.45, szombat– vasárnap 11.00; Belle és Sébastien (francia családi film): 13.10; Coming out (magyar vígjáték): 17.00, 20.30; Elpuskázva (amerikai vígjáték):

15.00, 19.45, 22.30, szombat–vasárnap 11.00; Jack Ryan: Árnyékügynök (amerikai akcióthriller): 13.00, 17.45, 20.00, 22.15; Last Vegas (amerikai filmsorozat): 13.30; Niko – Kistesó nagy bajban (finn–dán–ír animációs film): 13.30; Vágyak szerelmesei (amerikai vígjáték): 18.00; Walter Mitty titkos élete (amerikai romantikus kalandfilm): 15.30, 22.20, szombat–vasárnap 11.15. GALÁNTA, DK mozi, január 28–29.: The Factory (amerikai thriller): 19.00.


XVI. Kodály Napok – felhívás A Csemadok Galántai Területi Választmánya, a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet megrendezi a szlovákiai magyar felnőtt kórusok országos versenyét 2014. május 16–18-án Galántán, a XVI. Kodály Napok keretében.

tölthetők a Csemadok honlapjáról: www.csemadok.sk vagy www.csemadok.hu 3. Egy-egy kórus önálló tiszta műsorideje 13–15 perc. 4. A fesztiválon nincs kötelező szám. A kórusok önálló műsorát a karnagyokra bízzuk, javasolva egy Kodály mű besorolását, valamint figyelmükbe ajánljuk, hogy idén emléke-

A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Kórusa a XV. Kodály Napok díjazott Archív-felvétel kórusa volt Józsa Mónika karnagy vezetésével

A fesztivál szervezési tudnivalói: A XVI. Kodály Napokon valamennyi jelentkező kórust szerepeltetjük. A központi seregszemle minősítési versenyének időpontja: 2014. május 17. A fesztivál műsorrendjével kapcsolatos szervezési tudnivalók: 1. A jelentkezési lapok beküldésének határideje 2014. január 31. 2. A műsorlapok beküldésének határideje 2014. február 20. A műsorlapokkal egyidőben kérjük a kórus rövid jellemzését (15–20 sor), egy fotót a kórusról és egyet a karnagyról. A jelentkezési lapok és műsorlapok a Csemadok Galántai TV titkárságán igényelhetők és le-

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 5. hét

A West Hungary Consulting Kft. ügynökség ajánlata a győri ipari parkba a Lear Corporation Hungary Kft. cégnél: autóülés összeszerelő/kárpitos – betanított munkás (40), anyagmozgató –targoncakezelő. Műszakos munka (6.00– 16.50, 19.10–6.00). Feltétel alap vagy szakmunkás végzettség, egészségügyi alkalmasság, jó látás, kézügyesség, magyar nyelvismeret. Csoportos meghallgatás és tesztelés lesz Nagymegyeren és Dunaszerdahelyen. A buszközlekedést a munkáltató

25

Olvasószolgálat

2014. január 28. | 5. szám

zünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulójára. Egy-egy kórus műsorának dramaturgiáját a bíráló bizottság külön értékeli. 5. A fesztiválon a közös éneklésre 2014. május 18-án a délutáni gálahangverseny zárórészében kerül sor. Közös művek: – Vass Lajos: Három Kossuth-nóta – Szíjjártó Jenő: Zoboralji lakodalmas – Kodály Zoltán: A magyarokhoz, melynek elődásába minden kórus bekapcsolódik. (Az egynemű karok saját szólamaikat tanulják.) Az összkari számok kottáiból egy-egy példányt a jelentkezési lap biztosítja. Részletesebb tájékoztatót lehet kérni személyesen a dunaszerdahelyi és nagymegyeri munkaügyi központban. Kapcsolat: Jelentkezés hétfőtől péntekig 9.00–16.00-ig a 0036/96/520/ 271-es telefonszámon Sofőr tehergépkocsira (3) – a bősi Gabriel Bodó Transport Kft. ajánlata az EU államaiban. Kapcsolat: gabrielbodo@stonline.sk, 0903 432 563 Ács (1), kőműves (1), építésvezető (1) – a Papp trade s.r.o. ajánlata Légre. Kapcsolat: kkv-union@realnet.sk, 0917 164 203 Pincér – szakács (1) – munkavégzés helye Dunaszerdahelyen. Kapcsolat: domonkos.tamas@me.com

kézhez vétele után postázunk. Kérjük a kórusokat, hogy március 15-ig küldjék el a galántai címre az összkari számok magnófelvételét. 6. A gálahangversenyen minden résztvevő kórus – a közös éneklésen kívül – a bíráló bizottság által kiválasztott kórusművel mutatkozik be. 7. Kórusainkat pénteken és szombaton szeretnénk szerepeltetni a környező települések templomaiban is. 8. A fesztivál szervezői biztosítják a kórusok szerepeltetésével kapcsolatos legszükségesebb kiadásokat (étkezés, szállás). A nagykürtösi járásból és a keletebbről érkező kórusokat pénteken a délutáni órákban várjuk, fogadjuk. 9. A szállítás anyagi fedezetét a kórusok biztosítják, az útiköltség egy részét a jóváhagyott támogatástól függően utólag egyenlő arányban térítjük. 10. A kórusok produkcióját szakmai zsűri hallgatja meg és értékeli. A versenyző kórusokat teljesítményük szerint következö kategóriákba sorolhatja: – aranykoszorús minősítés a zsűri dicséretével – aranykoszorús minősítés – ezüstkoszorús minősítés – bronzkoszorús minősítés – részvételért 11. Minden résztvevő kórus oklevelet és tárgyi ajándékot kap. 12. Az eredményhirdetésre, az oklevelek és a tárgyi ajándékok átadására a fesztivál gálahangversenyén kerül sor. Kapcsolat: TV Galanta, Z. Kodálya 777., 924 00 Galanta Tel.: 031/780 23 96, e-mail: csemadok@gmail.com (–) A Schindler Dunajská Streda a. s. ajánlatai: operátor-gyártási gépkezelő (2), szerelőmunkás (2), operátor – gépkezelő a gyártásban /hajlító gép (2), minőségellenőr (1). Jelentkezni lehet szlovák nyelven írt önéletrajz és kérvény beküldésével a következő címre: dsw@ sk.schindler.com. A felvétel február folyamán történik. Autódarus (20 t) – sofőr (2) – a CSEFITRANS Kft. ajánlata Pozsonyba, Dunahidasra (Most pri Bratislave). Kapcsolat: tel.: 0903 725 631,csefitrans@gmail.com Üzleti képviselő (1) – a dunaszerdahelyi SYSI STYLE kft. ajánlata. Kapcsolat: sysi.style@gmail.com

Kultúra Kiállítás DUNASZERDAHELY – Január 31-ig látható az Ország, ember és festői víziók című tárlat a Vermes-villában. – Január 31-ig megtekinthető a Narrative Moments című kortárs indiai és magyar képzőművészek csoportos kiállítása a Kortárs Magyar Galériában. Színház KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, január 30.: Egy hölgy a Maximból (19.00, Ipolyság, bérletszünet); január 31.: Made in Hungária (19.00, bérletszünet); február 2.: Magyar zombi (19.00, Gúta, bérletszünet). Vegyes DUNASZERDAHELY – Február 1-jén, szombaton este 7 órától rendeznek városi bált a művelődési központban. Fellép a Golddies együttes, Banyák István és Sárközi Pál zenekara, a Csallóközi Néptáncegyüttes, Sisa LelkesSklovská, Házi Attila és Jackaninová Kristína, Charlie és Kevicky Tünde. – Február 8-án, szombaton este 7 órától rendezik a Csemadok-bált a Hotel Thermában. Sztárvendég: Szeredy Krisztina, énekművész. Zene: For You zenekar valamint Banyák István és népi zenekara Sárközy Pál vezetésével. Információ Molnár Zsuzsánál, telefon: 031/552 24 78. – A CINEMAX DS mozi újabb romantikus filmmel kedveskedik a hölgyvendégeknek február 11-én, este 6 órától, melynek címe Téli mese. A támogatók jóvoltából a hölgyeknek üdvözlő itallal, ajándékokkal és tombolával készülnek a szervezők. POZSONY – Február 4-én, kedden délután 6 órától a Casino-tagok ismerősként üdvözölhetik Kiss Lászlót, Lacza Tihamért és Ozogány Ernőt, akik ezúttal Zsinórpadlás című, közös könyvüket mutatják be.


26 Névnapok

Január 28.: Karola, Károly, Alfonz Január 29.: Adél, Gašpar Január 30.: Martina, Ema Január 31.: Gerda, Marcella, Emil Február 1.: Ignác, Tatiana Február 2.: Aida, Karolina, Erika, Erik Február 3.: Balázs, Blažej

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény R. 2. RÉSZ

CHELEI SIVATAG

NÉVELŐ R. 1. RÉSZ VITAMIN

MAGYAR ZENESZERZŐ

KELET

FIATALOK BANDÁJA

RÓMAI ÖTSZÁZ

A KÉSNEK IS VAN

KÖTŐSZÓ

SPORTLÉTESÍTMÉNY

SZEMÉLYES NÉVMÁS

M

E

TOVÁBBÍT

PASSZOL

Heti évforduló 66 éve, 1948. január 28-án született Kern András színész, rendező. 1986. január 28-án felrobbant a Challenger amerikai űrrepülőgép 7 fővel a fedélzetén. 138 éve, 1876. január 29-én halt meg Deák Ferenc, a „Haza bölcse”. 1860. január 29-én született Anton Pavlovics Csehov orosz drámaíró. 1959. január 29-én először mutatták be Walt Disney Csipkerózsikáját. 66 éve, 1948. január 30-án meggyilkolták Mahatma Gandhi indiai békeharcost. 1951. január 30-án született Phil Collins angol rockzenész, a Genesis énekese. 1 éve, 2013. január 30-án halt meg Friedrich Péter biokémikus, tudós. 1923. január 31-én született Norman Mailer amerikai író. 49 éve, 1965. január 31-én először került adásba a Delta című ismeretterjesztő műsor Kudlik Júlia vezetésével. 1956. január 31-én Londonban született Johnny Rotten, a Sex Pistols énekese. 11 éve, 2003. február 1-jén lezuhant a Columbia űrrepülőgép, a fedélzetén utazó hét űrhajós életét vesztette.

Népi bölcsesség Február 2-án ha a medve kibújik barlangjából, és meglátja árnyékát, visszacammog, akkor bizony hosszú tél lesz.

Aforizma Szelídséggel győzd le a haragot, jóval a roszszat, ajándékkal az irigyet és igazsággal a hazugot. (Dhammapada)

MOTORMÁRKA RICHARD STRASS OPERÁJA

NÉMA DADA

LEJUT TANÁCS, ÖTLET

NORVÉG REGÉNYÍRÓ (LIE) BOROTVÁLATLAN

BALKÁNI FOLYÓ (TARA)

A HALOTTAK BIRODALMA

KÉTES! NMI

TÜZELŐANYAG

KERET

FONDORLAT ELŐADÓ, röv.

A MADÁR SZERVE

RÁDIUSZ

LATIN KÖSZÖNÉSI FORMULA GYŐZELMI JEL

AZ ARZÉN VEGYJELE

MÉTER

AZONOS BETŰK

KERTI DÍSZNÖVÉNY

D

SÍKIDOM RÓBERT

KIPLING KÍGYÓJA

KLÁRA

IGEKÖTŐ

NŐI NÉV

E heti rejtvényünkben egy magyar közmondást fejthetnek meg a lap olvasói. A 3. szám helyes megfejtése: A szerelem egyenlet két ismeretlennel. (Karinthy) Sorsolással könyvet nyert: Klempa Flóra (Komárom). Gratulálunk!

Fejtörő Nyomdahibák Az alábbi mondatok mindegyikében megtalálja a nyomdahibát? 1. Két idegen nyelven megérteti magát sztár nélkül. 2. Három fóka csipogott a fészekben az eresz alatt. 3. Régen a földesurak dézsát szedtek a jobbágyoktól. 4. A levelet a különc idejében kézbesítette. 5. Friss vizet töltött a kacsójába. Az előző szám helyes megfejtése: köszönj, kezdd el, edzd vagy eddzed, higgy. Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el. Fogunk még ennyi havat látni idén?

Dömötör Zsuzsa felvétele


27

Szabadidő

2014. január 28. | 5. szám

Heti horoszkóp 2014. január 28. – február 3.

Net-felvétel

Bálozzon és utazzon Prágába! DUNASZERDAHELY – Sok szeretettel meghívunk minden szórakozni vágyót a 2014-es év legjobb Farsangi báljára március 1-jén a Vidékfejlesztési Szakközépiskola aulájában! A jó hangulat garantált! A zenéről a Rondó tánczenekar gondoskodik, bőséges étel- és desszertkínálattal készülünk. A tombola fődíja 2 személyes prágai utazás az Exit Travel felajánlásából, és még sok értékes díj várja a szerencsés nyerteseket. Ezen kívül sok más meglepetés is készülőben van a kedves vendégek számára, amelyeket a továbbiakban a Facebookon közlünk. Menü: A vacsoráknál korlátlan fogyasztás engedélyezett, ami az ételeket illeti: sült kolbász; házi májas hurka; pecsenye. Azoknak, akik sajnálják vagy nem szeretik Dezsőt, a disznót és nem szeretnék elfogyasztani, szezámmagos csirkemellet kínálunk. A felsoroltakhoz kínálunk: amerikai burgonyát valamint friss kenyeret, továbbá házi savanyúságokat. Éjjel a fáradt testnek az energiát vad pörkölt adja majd meg. Az édesszájúakat süteményes asztal várja. Jegyek már kaphatók Dunaszerdahelyen, az Arthe Cafe-ban, a Sugarbird Márkaboltban, valamint rendelhetők a 0948 699 693-as telefonszámon! (–)

Játék

Melyik várost hívják száztornyú vagy arany városnak?

A helyes választ beküldők közül páros belépőjegyet sorsolunk a március 1-i farsangi bálra az Authentica Műsoriroda felajánlásával.

Megfejtéseiket február 10-ig várjuk szerkesztőségünk elérhetőségeinek valamelyikére.

Viccplacc

– Nem rossz ötlet, – fordul feleségéhez Kovács – ha én is ezt tettem volna, mostanra már milyen szép nagy erdőnk lehetne!

Két rendőr teker felfelé az emelkedőn tandem biciklivel. Ahogy felérnek a csúcsra, az amelyik elől ült, megszólal: – Hű, de nehéz volt tekerni, hogy ide felérjünk. Erre a másik: – Hát még nekem milyen nehéz volt végig fékezni, hogy vissza ne guruljunk! Kovács úr és neje egy kertes házban lévő ismerősnél van látogatóban. A házigazda büszkén vezeti körbe vendégeit a gondozott kerten. Az egyik fánál megjegyzi: – Ezt a fát akkor ültettem, amikor összevesztem az anyósommal.

A bolondokházában az egyik ápolt kedveskedni akar az új orvosnak: – Tudja, doktor úr, hogy mi magát mindannyian sokkal jobban szeretjük, mint az elődjét? – Valóban? És miért? – Valahogy olyan közülünk valónak érezzük... A halász lelkendezve megy haza: – Anyukám, anyukám, ebben a hónapban egy deka húst sem kell venned! – De jó! Annyi halat fogtál? – Nem, de elittam a teljes fizetésem!

Kos (III. 21.–IV. 20.) Elég gyakran megesik önnel, hogy csőlátó, és kizárólag a saját maga szemszögéből vizsgál bizonyos helyzeteket, körülményeket. Ha most is ezt teszi, akkor egy óriási lehetőségtől esik el. Fontos, hogy megértse, nem jut előrébb azzal, ha manipulál másokat, és befolyásolni akarja őket.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Erősödik az önbizalma, és látványosan megnőnek a lehetőségei, főleg szakmai és tanulmányi téren. Már a múlt héten is sok pozitív, egyben érdekes hatás érte, s ez csak gyarapodik ezekben a napokban. Sok jó dolog vár önre. Szerencsére otthon sem fukarkodnak a szeretettel családtagjai.

Bika (IV. 21.–V. 20.) Legyen önmaga! Ne fogadja el, ha valaki gyökeresen meg akarja változtatni! Ne akarjon másnak megfelelni, a saját szabályai szerint éljen. Ám azzal sincs baj, ha most picit mégis másnak kell mutatnia magát, mint amilyen valójában. Ám fontos, hogy megtalálja az arany középutat!

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) A telet kezdi nehezen viselni, pedig java része még hátravan. A hangulata nem a legjobb, a kedvetlenség viszont könnyen galibákhoz vezet. Még a rutinfeladatok sem mennek könnyen, viszont jó hír lehet, hogy megcsappant aktivitását visszakapja, s maga mögött hagyja az életuntságot.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Most ki tudja használni, hogy környezete kicsit lassúbb önnél. Be tudja őket előzni, csak némi elszántságra lesz szüksége. Ez a hét egyfajta vízválasztó is lehet, hisz lezárulhat egy igen energikus, megterhelő időszaka, s egy sikeres, élménydúsabb szakasz veszi kezdetét.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Kiemelkedően fontos lesz ez a hét, ugyanis az év eleje óta dédelgetett álmai egyike zöld utat kap, önnek pedig csak végig kell ezen mennie. Induljon, cselekedjen, tegye, amit tennie kell! A siker gyorsan jön, és illő lesz megünnepelni egy bulival a hétvégén! Az egészségére azonban vigyázzon!

Rák (VI. 22.–VII. 22.) A hét eleje nehéz lehet, a naptára szinte zsúfolásig telik sürgős tennivalókkal, de magát is meglepi azzal, hogy jó ütemben halad. Csütörtök reggelig azt érzi, mintha mindenki csak önt szekálná, és sokan a saját problémájukat is az ön nyakába akarják aggatni, hátha megoldja helyettük.

Bak (XII. 22.–I. 20.) Életét a hét elején több bonyodalom is nehezíti, s hirtelen nem is tudja, mihez kezdjen, mit oldjon meg először. A nyakába szakadt problémák nem annyira súlyosak, viszont sok lesz belőlük, ez rémiszti meg majd leginkább. Ám ön belevaló, s gyorsan fog tudni mindent megoldani.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) A heti konstellációk nem lesznek túl kíméletesek, és nem hagyják, hogy nyugodtan üljön a babérjain. Tettekre sarkallják, és felnyitják a szemét egy zűrös üggyel kapcsolatban. Higgye el, jó az, ha nem vár a csodára, hanem cselekszik, és kibogozza a szálakat. Ez sokat javít a helyzetén. Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Rengeteg munka vár önre ezen a héten, ami alaposan leterheli. Csak önmagával foglalkozzon, vegye számba tennivalóit, aztán cselekedjen. Ön dolgos, szorgos, mozgalmas, ezt pedig kiválóan fogja tudni kamatoztatni a következő napokban. A hétvégén vegyen célba egy gyógyfürdőt.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Tele van érzelmekkel, pozitív gondolatokkal, tenni akarással. A tervei és a céljai megvalósítására irányuló lépések könnyedén mennek, s olyan emberekből válik most támasz, akik eddig semmilyen formában nem vettek részt az életében. Az egészségére vigyázzon, könnyen megfázhat. Halak (II. 21.–III. 21.) Elemében lesz, tele erővel, energiával, kreatív ötletekkel, amiket most nem is titkol környezete elől. Lesznek ön körül olyan emberek, akik irigykedni fognak arra a tökéletességre, amit most a világ felé mutat magából, de ez egy pillanatra se rendítse meg, inkább merítsen ebből további erőt!


28

SZOLGÁLTATÁS Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak és invalidusoknak. Tel.: 0907 723 420. Pedikűrözést vállalok. Kérésre házhoz megyek. Tel.: 0904 364 121. Kölcsön 800 euróig. Készpénz négy órán belül: 0903 222 071. www.azenhitelem.sk Jóslás, tanácsadás munka és szerelem területén. Tel.: 0910 942 851. Kölcsön 100 euróig. Csak személyi igazolvány szükséges: 0903 222 071. www.azenhitelem.sk Ülőgarnitúrák, autók mélytisztítását, valamint autólámpák polírozását vállaljuk. Tel.: 0905 506 748, www.leaff.sk. Gyorskölcsön 600 euróig, nyugdíjasoknak is. Csak a dunaszerdahelyi járáson belül: 0917 373 275. Takarítást vállalok. Tel.: 0915 972 237. Kölcsön 20 ezer euróig. Készpénz akár 4 napon belül. Adósságrendezésre is: 0903 222 071. www.azenhitelem.sk Költöztetést, áruszállítást vállalok. Tel.: 0915 456 387. Tűzifa eladó rönk, ill. metélt kiszerelésben Dunaszerdahelyen, a kürti úti fatelepen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551. Hitel 20 000 euróig kereseti kimutatás és kezes nélkül, kedvezőtlen kölcsönök lefizetésére, exekúció esetén is: 0917 373 275.

ÁLLÁS A bacsfai TÜCSÖK ÉTTEREM kitanult szakácsot keres azonnali belépéssel. Feltétel: min. 3 év gyakorlat. Továbbá keresünk csapost a helyi sörözőbe. Tel.: 0911 633 366. A Gropo-Slovakia cég felvesz sofőröket konténerek szállítására. Jelentkezés a dunaszerdahelyi telepen (volt ZHZ) 9 órától 17.30 óráig. Tel.: 0908 757 603

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés Műkörmöst és fodrászt keresünk dunaszerdahelyi szalonba. Tel.: 0915 601 474. A Planet nyelvstúdió német tanárt keres. Tel.: 0908 187 947.

Köszöntő

INGATLAN Vennék szántóföldet Bős, Baka, Nádasd, Dercsika, Felbár, Süly, Bacsfa, Szarva, Egyházgelle, Karcsa, Lúcs kataszterben. Tel.: 0905 447 964. A Kis-Duna partján (Ágerdő) eladó nyaraló 4 áras gyümölcsössel. Tel.: 0905 928 982. Eladó építkezési telek (9,5 ár)Alistálon. Tel.: 0917 350 330. Eladó 40 áras építkezési telek Nagymadban, 6 km-re Dunaszerdahelytől. Ára 10 euró/m2. Tel.: 0911 560 630. Eladó Budapesttől 65 km-re, Érsekvadkerten, 784 m2 össz alapterületű, 84 m2-es 2 szobás vályogház. Fűtés: cirkó, 2 szoba beépített cserépkályhával is. Képeket igény esetén e-mailen küldünk. Érdeklődni a 06-205410-050-es telefonszámon lehet. Eladó régebbi családi ház 6 km-re a nagymegyeri termálfürdőtől. Tel.: 0908 722 963. LAKÁS, GARÁZS Eladó 3 szobás lakás Dunaszerdahely központjában. Tel.: 0903 121 766. Eladó 1 szobás lakás Dunaszerdahely központjában. Tel.: 0907 444 365. Eladó 3 szobás, átalakított, modern, lakás Dunaszerdahelyen a Rózsa ligetben. Tel.: 0915 169 075. Eladó garázs Dunaszerdahelyen, a LIDL áruházzal szemben. Tel.: 0905 561 281. Eladó Dunaszerdahelyen garázs a Zöldfa-sori garázssoron. Tel.: 0918 363 525. Eladó 3 szobás, 64 m2-es lakás Dunaszerdahely központjában (szigetelt lakóházban, az 5. emeleten), valamint dupla garázs a Zöldfasor utcában. Tel.: 0915 169 075. Eladó 1 és 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0908 132 282.

„Aki halandó, csak halandót szerethet halhatatlanul.” (József Attila)

Szeretettel köszöntjük a drága jó szülőket, nagyszülőket BOTT ANDRÁST ÉS KATALINT Bősön az 55. házassági évfordulójuk alkalmából. Kívánunk még számtalan boldogságban eltöltött éveket. Gyermekeik családjaikkal Eladó egyszobás, magántulajdonban lévő lakás Dunaszerdahelyen (Neratovice tér, nagy konyha, műanyag ablakok, külső és belső redőnyök, loggia). Ára 29 900 euró. Tel.: 0911 560 630. KIADÓ – BÉRLET Kiadó garzonlakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0905 313 064. Kiadó nagy egyszobás lakás Dunaszerdahelyen (Nyugatlakótelep). Tel.: 0908 731 871. Kiadó 2 szobás, részben berendezett lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 031/552 20 19. Kiadó üzlethelyiség Dunaszerdahelyen, a Kukučín utcában (20 m2, van villany- és vízóra). Ideális butiknak, irodának, fodrász szalonnak. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0907 416 614. Bérbe vennék telket régebbi házzal, épülettel, Dunaszerdahely környékén. Tel.: 0904 644 950. Bérbe adó 300 m2-es üzlethelyiség 2 km-re Dunaszerdahelytől. Vállalkozásra is alkalmas. Tel.: 0905 416 820. Bérbe adó 3,5 tonnás Peugeot Boxer autó – rövid- és hosszú távra is. Tel.: 0915 456 387. Panzióba szállás kiadó. Tel.: 0903 460 714, DS járás.

Tel.: 0036/20/987 59 76. E-mail: teplanszki@pr.hu ISMERKEDÉS 53 éves független hölgy komoly kapcsolat céljából társat keres, aki szintén egy kis boldogságra vágyik. Tel.: 0911 549 033. VEGYES Szennygödörbe vennék használt vízpumpát (PONORKA). Lehet meghibásodott vagy motor nélküli. Tel.: 035/778 05 53; 0915 580 605. HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. Bontott csirkék, KACSÁK. Tel.: 0905 944 149. Eladók napos és 6 hetes brojler csirkék. Tel.: 0903 573 699. Eladók hízók. Tel.: 031/55 85 391. Eladók shih-tzu kiskutyák. Tel.: 0905 680 070. DROBNÉ INZERÁTY

ÜDÜLÉS BÜKFÜRDŐ – szállás, reggeli, 3 fogásos vacsora, ingyen parkoló, kerékpárhasználat, kávé, internet – 15 euró/fő/éj.

Predám 3 izbový byt v súkromnom vlastníctve v centre Dun. Stredy, na V. poschodí (blok je zateplený, zrekonštruovaný, rozloha: 64 m2) a dvojgaráž na Zelenej ulici. Tel.: 0915 169 075.


Szociális munkás képzés a 2014/15-ös tanévben A 2014/2015-ös tanévben a Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Főiskola kihelyezett dunaszerdahelyi tagozata a következő képzéseket kínálja: A) Levelező tagozat – ALAPKÉPZÉS (bakkalaureátusi képzés). A szociális munkás képzés pénteki és szombati napokon lesz. Helyszíne: Dunaszerdahely. A hat szemeszterből álló bakkalaureátusi képzés akkreditált. B) Nappali tagozat – ALAPKÉPZÉS (bakkalaureátusi képzés). A szociális munkás képzés hétfőn, csütörtökön, pénteken és szombaton lesz. Helyszíne: Dunaszerdahely. C) Levelező tagozat – MAGISZTERI KÉPZÉS. A szociális munkás képzés pénteki és szombati napokon lesz. Helyszíne Bős. Jelentkezni február 28-ig lehet. Bővebb információt a www.vssvalzbety.sk honlapon lehet szerezni. Telefonon Erik Javorskýnál, a kihelyezett tagozat asszisztensénél érdeklődhetnek. Elérhetőség: 00421/948 401 305.

Predám 3 izbový byt v DS – Ružový háj. Tel.: 0915 169 075. Predám 3 izbový byt v centre DS. Tel.: 0903 121 766. Dám do prenájmu obchodný priestor (30 m2) v centre DS. Tel.: 0905 808 524.

Dám do prenájmu obchodný priestor vo veľkosti 20 m2 na Kulačskej ulici v DS. Priestor je vhodný na butik, kadernícky salón, kanceláriu. Vlastný vodomer, elektromer. Cena podľa dohody. Tel.: 0907 416 614. "

MEGRENDELŐSZELVÉNY

Megrendelem a Csallóköz–Žitný ostrov regionális hetilapot. egy évre 22,95 euró

29

Apróhirdetés > Hirdetés

2014. január 28. | 5. szám

félévre 14,30 euró

Név: ........................................................................................................................ Utca, házszám: ...................................................................................................... Lakhely:.................................................................................................................. Telefonszám:.......................................................................................................... Aláírás: .............................................. Az újság ára egy évre 33,80 euró amennyiben a újságárusoknál veszi. Ha közvetlen a szerkesztőségben rendeli meg lapunkat, az egy évre szóló előfizetés csak 22,95 euró, a féléves pedig 14,30 euró. A kitöltött megrendelőlapot a szerkesztőség címére várjuk: Alžbetínské nám. 1194/1., 929 01 Dunajská Streda. Információ: 031/550 37 44; 0903 23 67 24.

Megemlékezés „Kit őriz a szívünk, nem hal meg soha. Kit lelkünkben látunk, nem hagy el soha.” Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékeztünk január 25-én halálának 10. évfordulóján BARTAL ILONÁRA Szapon. Emlékét örökké őrző lánya, Mancika családjával Ponúkame komplexné vedenie jednoduchého a podvojného účtovníctva, spracovanie miezd, DPH, spracovanie hlásení, zastupovanie v sociálnej poisťovni, zdravotnej poisťovni, asistencia pri daňových kontrolách. Ekonomické poradenstvo, daňová optimalizácia. Tel.: 0905 213 710 – slov; 0904 348 715 – maď.

Firma Gropo-Slovakia prijme šoférov MKD na prepravu kontajnerov. Hlásiť sa môžete osobne v DS v areáli firmy (bývalý ZHZ) od 9.00 – 17.30 hod. Tel.: 0908 757 603. Predám starší rodinný dom 6 km-ov od termálneho kúpaliska vo Veľkom Mederi. Tel.: 0908 722 963.

OZNAM O MOŽNOSTI ŠTÚDIA ŠTUDIJNÉHO PROGRAMU SOCIÁLNA PRÁCA v školskom roku 2014/15 Oznamujeme záujemcom, že Vysoká škola zdravotníctva a sociálnej práce, detašované pracovisko Dunajská Streda ponúka v školskom roku 2014/15 nasledujúce štúdium: A) Externá forma – I. STUPEŇ (BAKALÁRSKE): Štúdium prebieha v dňoch: piatok a sobota. Miesto výučby: Dunajská Streda. Pozostáva zo šiestich semestrov a je akreditované. B) Denná forma– I. STUPEŇ (BAKALÁRSKE): Štúdium prebieha v dňoch: pondelok, štvrtok, piatok a sobota. Miesto výučby: Dunajská Streda, prípadne Gabčíkovo C) Externá forma – II. STUPEŇ (MAGISTERSKÉ): Štúdium prebieha v dňoch: piatok a 4 sobota. Miesto výučby: Gabčíkovo Termín podania prihlášok: 28. február Viac informácií dostanete na internetovom portáli www.vssvalzbety.sk. Telefonicky sa môžete informovať u asistenta detašovaného pracoviska Bc. Erika Javorského, tel.: 00421/948 401 305.


30

Csallóköz

Kulissza

Az Oscar legnagyobb esélyese Remek alakítások, tarka jelmezek, pazar látvány, egyszóval jó film David O. Russell legújabb filmje Oscar-várományos, de ha nem is kapja meg a legjobb filmnek járó díjat, nehéz elképzelni, hogy a négy színész ne szerezne legalább egy szobrot. Az Amerikai botrány kevésbé szerethető, mint a tavalyi Napos oldal, a színészgárdának és a karaktereknek hála viszont magával ragadó. A Napos oldalt nyolc kategóriában jelölték, de csak Jennifer Lawrence kapta meg a szobrot. Eltelt egy év, és a csapat szinte kivétel nélkül ott ülhet majd Hollywoodban a díjátadón. A nyolc helyett tízszer izgulhatnak idén: legjobb film, rendezés, eredeti forgatókönyv, vágás, jelmez, látványterv, és a négy színészkategória. És ez a tíz jelölés lényegében kimeríti azt, miért jó film az Amerikai botrány (American Hustle, 2013). Merthogy az.

Irving Rosenfeld (Christian Bale) és Sydney Prosser (Amy Adams) 1978-ban találkoznak. Irving kisebb csalásokkal és némi tisztes munkával próbálja fenntartani magát és családját. Sydney-be azonnal beleszeret, és az érzései viszonzásra találnak. A nőt is bevonja az ügyletekbe, és egyre magasabbra törnek. Csakhogy Irving nem meri és tudja elhagyni a családját. Felesége, Rosalyn (Jennifer Lawrence) otthon ül, depresszióban szenved, de leginkább nevelt fiát félti az anyjával hagyni. De jön Richie DiMaso (Bradley Cooper), az FBI lelkes ügynöke, aki alkut köt a párossal, hogy segítenek neki elkapni a nagyobb halakat is. Az Amerikai botrány megtörtént eseményeket dolgoz fel, de

nem követi hűen a valóságot. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején tényleg megrázta egy botrány Amerikát, amelybe szenátorok, képviselők, polgármesterek, hivatalnokok bonyolódtak bele. Ezt a

szálat kapta fel David O. Russell Eric Warren Singerrel, és szőttek belőle egy több mint két órára nyúló forgatókönyvet. A sztori mégsem a legerősebb része a filmnek, egyszerű, de gyakran összegabalyodó. A történet gyengeségét viszont olyan színészgárda szorítja háttérbe, amely rengeteget improvizált a forgatás során. Bale, Adams, Cooper, Lawrence, és a camdeni polgármestert alakító Jeremy Renner tökéletesen kiegészítik egymást. A huszonkét kilót magára szedő Christian Bale és Amy Adams között vibrál a feszültség, Jennifer Lawrence ismét bizonyítja, hogy 23 éve ellenére az egyik legjobb színésznő Hollywoodban, Bradley Cooper pedig kinőtte a Másnaposokat, és a tavalyi jelölése nem volt véletlen az Oscaron. S mivel Russell ragaszkodik a megszokott csapathoz, a Napos oldalban főszereplőt játszó Co-

oper, Lawrence páros ezúttal mellékszerepekben tündököl, míg a Bale, Adams kettős, akik a 2010-es A harcosban mellékszereplőket alakítottak, most főszerepet kaptak. Robert De Nirora, aki pedig a Napos oldalban nyújtott maradandót, ezúttal egy rövid, de annál velősebb szerepet osztott. Az alakítások mindent visznek. David O. Russell nem titkolja, hogy jobban kedveli a figuráit, mint magát a sztorit, így ez néha a forgatókönyv kárára megy. Viszont a karakterek annyira érdekesek, hogy mégis öröm nézni. Az Amerikai botrány emellett ad a jelmezekre és a látványra is. Retró hangulat, túlcifrázottság, elnagyoltság jellemzi, de működik, összeáll az egész. Bale, Cooper és Renner haja megér egy misét, Adams dekoltázsán többet legel a szem, mint kellene, Lawrence egyszerűen dögös, De Nirot pedig csak fél perc után sikerül beazonosítani. A hangulat magával ragad, de ha valakit nem szippant be rögtön a legelején a miliő, a zene és a karakterek, akkor a további két óra felesleges időtöltés. A csapatnak a 40 milliós büdzsé már bőven megtérült, és az Oscar előszobájában, a Golden Globe-on a hét jelölésből hármat díjra váltott a film. Az Oscaron is a két színésznőnek adnám a legtöbb esélyt, a Gravitáció c. filmmel együtt a legtöbb jelölést gyűjtötték be. Egyszóval jó film remek színészi alakításokkal, de hogy Oscart ér-e?! Rajkovics György

Net-felvételek


31

Tudósítás

2014. január 28. | 5. szám

Új generátorra cserélték a régit Az áramfejlesztő megvásárlásához az önkormányzat nyújtott segítséget NAGYMEGYER – Az elmúlt napokban ünnepélyes eseménynek volt a helyszíne a helyi tűzoltó- és műszaki mentőállomás. A város önkormányzata egy áramfejlesztő megvásárlásra nyújtott anyagi keretet a tűzoltóknak, akik az erre szánt 1400 eurós támogatásból végül egy benzin üzemű generátorra cserélték le a régit. A január 22-én lezajlott hivatalos átadási ünnepségen Néveri Sándor polgármester és Pongrácz Kálmán hivatalvezető jelenlétében Nagy Béla ezredes, a tűzoltóság dunaszerdahelyi járási parancsnokságának igazgatója vehette át a vészhelyzetben használatos áramfejlesztőt. Az összejövetelen részt vett a helyi tűzoltóállomás parancsnoka, Magyarics János százados az éppen szolgálatban lévő lánglovagokkal együtt, valamint Čandal

Néveri Sándor hivatalosan is átadta az áramfejlesztőt

Nagy Béla, a járási tűzoltó-parancsnokság igazgatója mondott néhány adatot a generátorról

Kötetlen beszélgetéssel zárult az átadási ünnepség

A szerző felvételei

Tibor alezredes, a járási tűzoltó-parancsnokság osztályvezetője is. Nagy Béla az átadást követően ecsetelte a műszaki berendezés paramétereit, majd elmondta, a generátort egy-egy áramkiesés esetén fogják használni, hogy a tűzoltóállomás ilyenkor is megtarthassa bevetési képességét, vagyis többek között legyen áram a garázskapuk kinyitásához, az épület alapszintű áramellátásával pedig annak üzemben tartásához, amelybe természetesen bele tartozik a számítógépek, telefonok és a bevetések kivitelezéséhez szükséges, villanyáramra működő egyéb eszközök ellátása is. A generátort egy rövid gyakorlati bemutató erejéig üzemelés közben is megtekinthették a jelenlévők, akik a hivatalos részt követően egy kötetlen beszélgetéssel zárták az eseményt. Kovács Zoltán


32

Csallóköz

Celebsztorik

A január 11-én Pozsonyban megrendezésre kerülő hagyományos Operabálon a sport, a kultúra és a politikai élet nagyjai, hírességei jöttek öszsze, hogy részt vegyenek az év rendezvényén. Összefoglalónkban pár érdekességet közlünk a hírességekről, öltözékükről.

A 14. Operabál legjei Alena Pallová a bazini esztétikai klinika orvos és tulajdonosnője messzemenőleg kitűnt a tömegből elképesztően szép pasztell színű estélyi ruhájával, mely Lukás Klimička divattervező műhelyében készült. A Feminity közösségi oldalon meghirdetett Legszebb ruha szavazáson a doktornő került ki győztesen.

A legérdekesebb, legextravagánsabb hajkölteménynyel Sisa Lelkes-Sklovská színész-énekesnő rendelkezett, aki magas kontyával még jobban kimagasodott férje, Lelkes György mellől.

Lucia Hablovičová modell különleges fátylával hívta fel magára a figyelmet, melyet saját maga tervezett. Mint nyilatkozta a fátyol elengedhetetlen figyelemfelkeltő, titokzatos kelléke egy báli költeménynek.

Gabriela Drobová a Fashion TV igazgatónője a Fashion SOS szalon gyönyörű kék ruhájában érkezett partnere, Karol Ruman kíséretében. Ám nem a ruha, hanem a gyémántfülbevaló volt rajta a legértékesebb darab, melynek ára 60 000 euró volt.

Összeállította: Wimmer Ilona

Net-felvételek


TV-műsor > 2014. január 29. – február 4.

2014. január 28. | 5. szám

M1 > február 2., vasárnap, 20.20

A Vaslady

33

Margaret Thatcher hosszú idő után úgy dönt, megszabadul néhai férje ruháitól. Miközben a ruhákat válogatja, megrohanják az emlékek. A konzervatívok jelöltjeként 1959ben jutott be az alsóházba. 1970-ben oktatásért és tudományért felelős miniszter lett. Öt évvel később már ő vezeti a Konzervatív Pártot. A kommunizmus elleni határozott kiállása miatt ekkortájt kezdik Vasladyként emlegetni. Azután 1979-ben ő lesz NagyBritannia első női miniszterelnöke. Rendezte: Phyllida Lloyd Szereplő(k): Meryl Streep The Iron Lady, angol–francia életrajzi filmdráma, 105 perc, 2011

TV2 > február 2., vasárnap, 1.00

Az életed sem drága

A csinos, ámde labilis lelkű Donna nagynénjéhez, Grace-hez költözik, hogy új életet kezdjen számos magánéleti csalódás után. Grace szomszédja, Jeannie meghívja őket egy kerti partira, ahol Donna végzetesen beleszeret Jeannie férjébe, William-be és elhatározza, hogy megszerzi magának a férfit, akár gyilkosság árán is. Rendezte: Douglas Jackson Szereplő(k): Barbara Niven, Linda Darlow The Perfect Neifhbour, amerikai–kanadai thriller, 86 perc, 2005

JOJ > február 2., vasárnap, 20.20

Minden kút Rómába vezet

Kate Winslet TV2 > február 2., vasárnap, 0.20

A felolvasó Az ambiciózus Beth kurátorként dolgozik a New York-i Guggenheim Múzeumban. A fiatal nő épp rossz passzban van: kiábrándult a szerelemből, nemrég szakított a barátjával. Kikapcsolódásként Rómába utazik, a húga esküvőjére. Találkozik egy jóvágású pasival, ám kiderül, hogy foglalt. Az elkeseredett Beth a szökőkútban hűti le magát, majd – vesztére – kiszed néhány pénzdarabot. A szerelem kútjából kiszedett érmék tulajdonosai ugyanis a nyomába szegődnek, a szerelmükkel ostromolják.

A második világháború után a kamasz Michael rosszul lesz az utcán, és egy ismeretlen nő segít neki hazajutni. Felgyógyulása után a fiú felkeresi a nála kétszer idősebb Hannát, hogy megköszönje neki a segítségét. Szenvedélyes és titkos viszony alakul ki kettejük között. Michael rendszeresen felolvas a nőnek, aki idővel váratlanul eltűnik, kétségek közt hagyva a fülig szerelmes kamaszt. Nyolc esztendővel később a joghallgató Michael a náci háborús bűnösök tárgyalásaira jár. Megdöbben, amikor a vádlottak padján látja viszont kamaszkori szerelmét.

Rendezte: Mark Steven Johnson Szereplő(k): Josh Duhamel, Kristen Bell When in Rome, amerikai vígjáték, 91 perc, 2010

Rendezte: Stephen Daldry Szereplő(k): Kate Winslet, Ralph Fiennes, Bruno Ganz The Reader, amerikai–német romantikus filmdráma, 124 perc, 2008


34 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.40 Teleshop 10.50 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 12.55 Walker, a texasi kopó Amerikai sorozat 13.55 Shopping Királynők 14.55 Maricruz (3.) 16.00 Családi titkok Az élet megy tovább 17.00 Hal a tortán 18.00 Tények 19.30 Az élet show-ja 20.30 Édes élet 21.40 Jóban Rosszban Balázs a maffia számára fontos felismerésre jut, amivel kivívja Roland bizalmát és újabb fontos feladatot kap. Andrea hatalmas kéréssel fordul Füredi felé, akit megrémít szerelme kívánsága. Pétertől próbál tanácsot kérni, aki volt már hasonló helyzetben... 22.40 Banki meló Angol krimi 0.50 Tények Este 1.25 Aktív 1.50 A médium VII. Anyanyelv Amerikai sorozat (8.)

6.20 Rajzfilmek 7.40 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.40 Reflektor 13.00 A Muzsika Tv bemutatja: Mi muzsikus lelkek 13.35 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.45 Fókusz 15.20 Dél Királynője 16.20 Csók és csata 17.25 A gyanú árnyékában 18.30 Híradó 19.30 Fókusz 19.55 Éjjel-nappal Budapest 21.05 Barátok közt 21.45 Szulejmán Hürrem kikel magából, mikor a mulatságra a valide meghívja Izabella hercegnőt. Olyannyira, hogy szembefordul a szultán anyjával és megfenyegeti őt. A valide ezután kiköltözteti Hürremet a lakosztályából. Ibrahim pasa rosszul lesz a díván gyűlésén, az orvosok nem tudják, mitől romlott meg az egészsége. Szulejmán újra ellátogat Izabellához, akit megmar egy mérges kígyó. 23.05 Házon kívül 23.40 Reflektor 23.55 Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya Amerikai horrormusical

5.55 Ma reggel 9.00 A korona hercege Dél-koreai sorozat 10.15 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinok 13.25 Útravaló 13.50 Gasztroangyal 14.45 Rex felügyelő 15.35 A múlt fogságában (113.) 16.30 Híradó+ 16.45 Elcserélt lányok (3.) 17.40 Ridikül 18.30 A következő! 19.30 Híradó, sport 20.20 Szabadság tér ´89 21.05 On the Spot Diktátorok gyermekei Az Idi Amin-rezsim idején több százezer embert öltek meg Ugandában. Egyikük Idi Amin közeli barátja és minisztere, Oboth Ofumbi volt. Nem sokkal később éppen ez a brutális politikai gyilkosság vezetett az afrikai diktátor bukásához is. Idi Amin és a meggyilkolt miniszter gyerekei más-más okokból külföldön nőttek fel. 22.10 Az Este 22.45 Híradó 23.10 Summa 23.40 KorTárs

7.35 Kevés pénzzel Európában: Párizs 8.10 Kultikon 8.35 Határtalanul magyar 9.05 Közbeszéd 9.30 Sportaréna 10.00 Doc Martin 10.50 A névtelen vár Magyar sorozat 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.35 Kincskereső kisködmön (1.) Magyar sorozat 15.05 Hungarikum A pálinka 15.30 A nemzet szolgálatában 16.30 Térkép 17.00 Capri – Az álmok szigete (olasz) 18.00 Híradó, sport 18.30 Közbeszéd 19.00 Életképek (2.) 19.35 Doc Martin IV. 20.30 Megtörtént bűnügyek (2.) 21.40 Hírek, sport 21.50 A fehér sejk Olasz film Szereplőink egy vidéki nászutaspár, akik a rokonsággal bonyolítanák le programjaikat az Örök városban. Vanda azonban felhasználva az alkalmat, inkább álmai hősével, a ponyvaregényhős Fehér Sejkkel akar találkozni, akivel már leveleket is váltott. 23.15 Kultikon 23.35 Pina Bausch – Táncoljatok, táncoljatok, különben végünk

Viasat 3

ATV

RTL II

M2 9.45 16.35 17.10 20.00 20.45 21.10

21.55 22.50 23.35 0.25 0.55

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. január 29. > Szerda

Gyerekeknek Állatkert... (65.) Gyerekeknek Híradó este Kapa, kasza, fakanál III. (7.) Heartland Mindenki lázasan készül a rodeóra. Amy örömmel ajánlkozik Caleb mellé, régi társa helyett a páros borjú befogásra. Calebnek azonban nem tetszik az ötlet. A következő! Ridikül A színpadon: A Special Providence Autó-magazin A Hivatal (9.)

11.55 Igazgyöngy (7.) 12.55 Szívek szállodája Amerikai sorozat 13.50 CSI: A helyszínelők (am.) A helyszínelők felfedezik, hogy két látszólag teljesen elkülönülő bűntény ugyanannak a ravasz bosszútervnek a része. 15.45 Gyilkos számok 17.30 Igazgyöngy (8.) Török sorozat 18.25 Káoszháza (am.) 19.20 Jóbarátok (am.) 20.20 Két pasi... (am.) 21.20 A kód neve: Merkúr (am.) 23.40 A vér Bibliája Német horror

12.30 12.50 13.55 14.10 15.25 15.50 16.30 16.55 17.10 17.55 18.25 18.55 19.25 20.40 20.55 21.00 21.35 21.40 22.20 23.05 23.55 0.20

Laci bácsi konyhája TV-shop Start + Tv-shop Global 3000 700-as klub EU Journal Világhíradó Fórum Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd A tét Híradó A tét No comment Világhíradó Friderikusz Hazahúzó Késő esti híradó Világhíradó

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 ValóVilág 13.00 Az örökség (124.) 14.00 A vihar (82.) 15.00 Szeretők és riválisok (28.) 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata (ism.) 17.30 Tom és Jerry 18.00 Nyomtalanul III. 19.00 ValóVilág 20.00 Segítség, bajban vagyok! 21.00 Agymenők II. (17.) 21.30 ValóVilág 22.30 Barátok közt 23.00 RTL II Híradó 23.30 24 – A nyolcadik nap VIII. (1.) 0.30 Gossip Girl IV. (am.)

20.20 > STV1 Ha ölni kell

A feldühödött Carl Lee a bíróságon lelövi azt a két férfit, akik megerőszakolták tízéves kislányát. A börtönbe került apa fiatal ügyvédje, Jake kevés esélyt lát a győzelemre, különösen amikor kiderül, hogy az államügyész nem más, mint a minden hájjal megkent ügyész, Rufus Buckley. Az egyre nagyobb botrányt kavaró ügyben a tehetséges egyetemista, Ellen Roark segítsége felbecsülhetetlennek bizonyul. Rendezte: Joel Schumacher Szereplő(k): Samuel L. Jackson Amerikai filmdráma, 144 perc, 1996

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.35 A fiúk nem sírnak 10.40 Sekerovci 11.15 Rex felügyelő II. 12.15 Cobra 11 XV. 13.10 NCIS: Los Angeles I. (21.) 14.05 Monk – A flúgos nyomozó II. (5.) 15.00 Egyről a kettőre V. 16.00 NCIS V. (9.) Am. krimisorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.35 Családi ügyek Szlovák reality 22.30 Két pasi – meg egy kicsi 23.00 Egyről a kettőre V. 23.25 Monk – A flúgos nyomozó II. (ism.)

13.00 Dr. Csont VII. Amerikai sorozat 13.55 Lépéselőnyben III. 14.50 CSI: Miami helyszínelők VII. Amerikai sorozat 15.50 Kapcsoltam 16.25 Reflektor 16.55 Híradó ötkor 17.25 Bírósági akták 18.15 A klán – Jóban-rosszban 19.00 Híradó, sport 20.20 Panelházi történetek Szlovák sorozat 21.20 CSI: A miami helyszínelők X. 22.20 Castle V. (21.) Am. filmsorozat 23.20 CSI: Miami helyszínelők X. 9. rész 0.20 Castle V. (ism.) 1.05 Krimihírek

STV1 13.55 Építs házat, ültess fát! 14.20 Katka Brychtová igaz történetei 15.05 Őrült szerelmesek Olasz sorozat 52/8. rész 16.00 Hírek 16.20 Galileo 16.50 Hogyan működik? 17.45 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Ha ölni kell (am.) 22.40 A fekete lepke Francia thriller 0.20 Medicopter 117 – Légimentők Osztrák sorozat 1.05 Riporterek 1.30 Hölgyklub

STV2 13.00 Zuzka Turanová Szlovák film 14.25 Esküvői ajándék Csehszlovák vígjáték 15.00 VAT – magazin 15.30 Kvartett – magazin 15.55 Magyar magazin 16.25 Tempó – magazin 16.45 Fókusz – a pénz 17.30 Regionális hírek 18.00 Lakberendezés 18.45 Esti mese 20.00 A láthatatlan hős Szlovák film 21.00 Elveszett világok nyomában 21.30 Hírek, sport 22.00 Kakukk a sötét erdőben Csehszlovák film 23.35 Krimihírek 23.50 Honvédelmi magazin


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Aktív 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.40 Teleshop 10.50 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 12.55 Walker, a texasi kopó VIII. (5.) 13.55 Shopping Királynők 14.55 Maricruz (4.) 16.00 Családi titkok 17.00 Hal a tortán 18.00 Tények 19.30 Az élet show-ja 20.30 Édes élet 21.40 Jóban Rosszban Továbbra is nyomoznak a kórházban történt tömeges rosszullét ügyében, miközben a pletykák egyre nagyobb zűrzavart okoznak. Balázs próbál szabadulni az alvilági munkáktól, amelyek egyre több konfliktust szülnek Betty és közötte. 22.40 Grimm III. (2.) Amerikai sorozat 23.40 Célkeresztben Amerikai krimisorozat 0.40 Tények 1.15 Aktív (ism.)

6.30 Rajzfilmek 7.40 Híradó 8.08 Minden reggel 9.35 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.40 Reflektor 13.30 Egészségkalauz 13.35 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.45 Fókusz 15.20 Dél Királynője 16.20 Csók és csata Amerikai sorozat 17.25 A gyanú árnyékában 18.30 Híradó 19.30 Fókusz 19.55 Éjjel-nappal Budapest 21.05 Barátok közt 21.45 Rendőrakadémia 5.: Irány Miami Beach Amerikai vígjáték Lassard kapitány csodával határos módon elnyeri az évtized rendőrének járó díjat, s vele együtt az utazás lehetőségét Miamiba. A szokásos gárda társaságában meg is közelítik a repülőteret, ám ahogy az lenni szokott, Lassard mit sem sejtve egy bűntény közepébe csöppen. 23.40 Reflektor 24.00 Dollhouse – A felejtés ára Amerikai sorozat 1.00 Mélyvízben Am. sorozat (4.)

5.55 Ma reggel 9.00 A korona hercege 10.15 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Nemzetiségi magazinok 12.55 Kvartett 13.30 A kékvércse 13.55 Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat 14.45 Rex felügyelő 15.35 A múlt fogságában Brazil sorozat 114. rész 16.20 Híradó+ 16.35 Elcserélt lányok (4.) Toby meghívja Lanát a házukba vacsorára, hogy megismerhesse az egész nagy családot, mielőtt döntene arról, hogy születendő gyermekét adoptálásra adja. 17.20 Szerencse híradó 17.40 Ridikül Női talkshow 18.30 A következő! Kvízműsor 19.30 Híradó, sport 20.20 Fábry 21.45 Az Este 22.20 Híradó 22.40 Rejtélyes XX. század 23.10 Történetek a nagyvilágban

7.35 Kevés pénzzel Európában: London 8.10 Kultikon 8.35 Nyelvőrző 9.00 Közbeszéd 9.30 Akadálytalanul 10.00 Doc Martin (ism.) 10.50 Megtörtént bűnügyek (ism.) 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.35 Kincskereső kisködmön (2.) 15.00 Gyógyító természet (6.) 15.30 Erdélyi történetek 16.30 Térkép 17.00 Capri – Az álmok szigete (olasz) 18.00 Híradó, sport 18.30 Közbeszéd 19.00 Életképek (3.) Ildikó meggyógyult, és újra jár iskolába. Jánost a szerkesztőségben az újranősülésről faggatják. Eközben Tibor újra megpróbál elköltözni otthonról. 19.35 Doc Martin 20.30 Özvegy és leánya. 4/2. Magyar sorozat 21.20 Hírek, sport 21.35 A kenguru Magyar film 23.10 Kultikon 23.30 Varnus Xaver koncert a Berlini dómból 0.15 MüpArt

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

9.20 Gyerekeknek Rajzfilm-maraton 20.00 Híradó, sport 20.45 Jamie 30 perces kajái (angol) 21.10 Heartland Nyárutó Egy forró nyári éjszakán Ty apja beállít egy lovakkal teli marhaszállítóval. Amy-t megrázza, amikor kiderül, hogy az egyik ló Ashley Apollója. 21.55 A következő! 22.50 Ridikül 23.35 A színpadon: A Brandt Brauer 0.25 On the Spot (ism.)

35

Tv-műsor > 2014. január 30. > Csütörtök

2014. január 28. | 5. szám

11.55 Igazgyöngy (8.) 12.55 Szívek szállodája 13.50 CSI: A helyszínelők (am.) 15.45 Gyilkos számok 17.30 Igazgyöngy (9.) Török sorozat 18.25 Káoszháza Amerikai sorozat 19.20 Jóbarátok (am.) 20.20 Két pasi – meg egy kicsi Amerikai sorozat 21.20 CSI: New York-i helyszínelők Amerikai sorozat 23.10 Zűrös szerelmek Am. sorozat (4.) 0.10 Őrangyal (3.) Amerikai sorozat

11.30 12.15 12.30 12.55 14.10 15.50 16.30 16.55 17.10 18.25 18.55 19.25 20.40 20.55 21.00 21.35 21.40 21.55 22.20 23.05 23.55 0.20

Laci bácsi konyhája TV-shop Fórum TV-shop Start plusz 700-as klub A világ arcai Világhíradó Fórum; Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Csatt Híradó Csatt No comment Világhíradó Híradó Friderikusz Hazahúzó Késő esti híradó Világhíradó

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 ValóVilág 13.00 Az örökség (125.) 14.00 A vihar (83.) 15.00 Szeretők és riválisok (29.) 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata (ism.) 17.30 Tom és Jerry 18.00 Nyomtalanul III. 19.00 ValóVilág 20.00 Segítség, bajban vagyok! 21.00 Agymenők II. (18.) 21.30 ValóVilág 22.30 Barátok közt 23.00 RTL II Híradó 23.30 24 – A nyolcadik nap VIII. (2.) 0.30 Gossip Girl IV. (am.)

21.35 > DUNA TV A kenguru

Varjú István teherautósofőr. Foglalkozási ártalomként a kocsiban állandóan rádiót hallgat mint mindenki aki sokat járja az utakat egyedül. De mivel fiatal és éppen a hetvenes évek közepén járunk, a beat számok szólnak éjjel-nappal. Közben pedig élvezi az életet. Meggyőződése, hogy az élet érdekes és jelentős eseményei az országutakon történnek, s ezért érdemes menni, hogy nehogy elszalasszunk valamit... Rendezte: Zsombolyai János Szereplő(k): Gálffi László, Vándor Éva Magyar játékfilm, 94 perc, 1975

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.35 A fiúk nem sírnak 10.40 Sekerovci 11.15 Rex felügyelő II. 12.15 Cobra 11 XV. 13.10 NCIS: Los Angeles I. (22.) 14.05 Monk – A flúgos nyomozó II. (6.) 15.00 Egyről a kettőre V. 15.30 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 16.00 NCIS V. (10.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.35 Családi ügyek Szlovák reality 22.30 Két pasi – meg egy kicsi (10.) 23.00 Egyről a kettőre V. 23.25 Műsorismétlések

STV1 14.10 Konyhatitkok 15.05 Őrült szerelmesek Olasz sorozat 52/9. rész 16.00 Hírek 16.20 Galileo 16.50 Hogyan működik? 17.45 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Szerelem a fjordokon Német film 21.45 Riporterek 22.15 Sherlock. 3/2. Angol krimisorozat 23.45 Medicopter 117 Osztrák sorozat 0.30 Autószalon 0.55 Szlovákia képekben

JOJ 13.00 Dr. Csont VII. Amerikai sorozat 13.55 Lépéselőnyben III. 14.50 CSI: Miami helyszínelők VII. 15.50 Kapcsoltam 16.25 Reflektor 17.00 Híradó ötkor 17.25 Bírósági akták 18.15 A klán – Jóban-rosszban 19.00 Híradó, sport 20.20 Panelházi történetek 21.20 Hivatásosok Szlovák sorozat 22.20 Családi panzió Szlovák sorozat 23.05 Hajó a vége Am.–német film 1.05 Híradó 1.55 Germinal Belga–francia– olasz filmdráma

STV2 13.35 14.05 14.50 15.15 15.55 16.20 16.45 17.30 17.50 18.00 18.25 18.45 20.00 20.55 21.30 21.55 22.00 0.00 0.55

Elveszett világok... Nézői ötletek Szenior klub Út – magazin Saját kezünkbe vesszük (1.) Rendőrségi magazin Fókusz – a jog Regionális hírek Hírek magyarul Állatkerti kölykök II. Horgászmagazin Esti mesék Szenzációs szerelők Tudományos magazin Hírek Gólok, pontok... A lámpa alatt Nemzetközi terrorizmus 1945 után Hírek


36

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. január 31. > Péntek

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Aktív 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.40 Teleshop 10.50 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 12.55 Walker, a texasi kopó VIII. (6.) Amerikai soroazt 13.55 Shopping Királynők 16.00 Családi titkok Hazatérés 17.00 Hal a tortán 18.00 Tények 19.30 Az élet show-ja 20.30 Édes élet 21.40 Jóban Rosszban Magyar sorozat Balázs ismét kimagyarázza magát Bettynél, Rolanddal viszont nehezebb dolga van. Dóra titkos kutatása nem vezet jóra. Böbe új ötlettel áll elő, hogy visszaszerezhesse népszerűségét, Andrea állapota egyre romlik... 22.40 Az áruló Amerikai thriller 0.55 Tények Este 1.30 Aktív 1.55 Szellemdoktor Amerikai sorozat (7.) 2.55 Vaklárma Amerikai vígjáték

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.40 Reflektor 13.00 Kalandor 13.35 Éjjel-nappal Budapest 14.45 Fókusz 15.20 Dél Királynője 16.20 Csók és csata 17.25 A gyanú árnyékában 18.30 Híradó 19.30 Fókusz 19.55 Éjjel-nappal Budapest 21.05 Barátok közt 21.45 A zöld íjász II. Miután ismételten elkésik saját partijáról, Oliver azt javasolja Blood tanácsnoknak, hogy rendezzenek „Készpénzt fegyverekért” akciót a Glades-ben, hogy megtisztítsák az utcákat az erőszaktól. Laurel-t elkapják ittas vezetés miatt, de amikor apja és Oliver kérdőre vonja, a lány nem hajlandó elismerni, hogy problémái vannak. 22.45 Gyilkos elmék Amerikai sorozat 23.50 Odaát V. (6.) Amerikai sorozat 0.50 Reflektor

5.55 Ma Reggel 9.00 A korona hercege 10.10 Család-barát 12.01 Hírek 12.25 Roma kultúra 12.55 Esély 13.30 Történetek a nagyvilágból 14.00 Különleges mentőalakulat 14.50 Rex felügyelő 15.40 A múlt fogságában 115. rész 16.30 Híradó+ 16.45 Elcserélt lányok (5.) 17.30 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 A következő! 19.30 Híradó, sport 20.20 Ezeregy éjszaka meséi (2.) Olasz fantáziafilm 22.05 Az este 22.40 Híradó 23.00 Orvlövészek célkeresztben Orosz sorozat (1.) Alekszej Pogozsev, aki egykoron mesterlövészként dolgozott, most az „orvlövész-vadászok” főnöke. Tudomásukra jut, hogy valaki felbérelt egy bérgyilkost, hogy eltegyen láb alól egy befolyásos üzletembert. Pogozsevéknek sikerül elkapniuk a bérgyilkost, aki hajlandó is lenne vallomást tenni, ám ekkor egy orvlövész végez vele.

7.35 Kevés pénzzel Európában 8.10 Kultikon 8.35 Lyukasóra 9.05 Közbeszéd 9.35 Szerelmes földrajz 10.10 Doc Martin 11.05 Özvegy és leánya (ism.) 12.02 Híradó 12.30 Kívánságkosár 14.30 Kincskereső kisködmön (3.) 15.00 Mediterraneo 15.30 Szerelmem, Kanada (dok.) 16.15 Rejtett kincsek 16.30 Térkép 17.00 Capri – Az álmok szigete 18.00 Híradó, sport 18.30 Közbeszéd 19.00 Életképek (4.) 19.35 A hegyi doktor Német sorozat 20.20 Hölgyek öröme Angol sorozat 21.15 Hírek, sport 21.30 A papa szolgálati útra ment Jugoszláv film Az ötvenes években járunk: rossz szó miatt munkatábor, rossz helyre születés miatt koncentrációs tábor a büntetés. A hatéves szarajevói kisgyerek már nem hiszi el, hogy a papa szolgálati útra ment. 23.40 Kultikon 0.00 A tűz háborúja Kanadai–am.– francia film

M2

Viasat 3

ATV

7.00 Gyerekeknek Rajzfilm-maraton 20.00 Híradó, sport 20.45 Jamie 30 perces kajái (angol) 21.10 Heartland Az összecsapás Kanadai sorozat 21.55 A következő! Kvízműsor 22.50 Ridikül Női talkshow 23.35 KorTárs 0.00 Európai szemmel 0.30 Sophie Paquin fent és lent (4.) Egyensúly kérdése Kanadai sorozat

11.55 Igazgyöngy (9.) 12.55 Szívek szállodája 13.50 CSI: A helyszínelők (am.) 15.45 Gyilkos számok 17.30 Igazgyöngy (10.) 18.25 Káoszháza (am.) 19.20 Jóbarátok (am.) 20.20 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 21.20 A keresztapus Am.–angol film Mickey, a gyanútlan műkereskedő beleszeret a szép New York-i lányba, Ginába, aki azonban sajnos egy maffiózó keresztapa lánya. 23.25 Zűrös szerelmek Am. sorozat (5.)

12.15 12.30 12.50 14.10 14.25 16.10 15.50 16.30 16.55 17.10 18.25 19.25 20.40 21.35 21.40 21.55 22.20 23.05 23.55 0.15

TV-shop Fórum TV-shop Start+ Tv-shop Start+ 700-as klub Fő az egészség! Világhíradó Fórum; Híradó Fórum; Híradó Egyenes beszéd Híresek és hatalmasok No comment Világhíradó Híradó A polgármester Kanadai sorozat (4.) Hazahúzó Híradó No comment

22.40 > TV2 Az áruló

Titkos összeesküvés nyomára bukkan Roy Clayton, a Szövetségi Nyomozó Iroda ügynöke. A szálak a Különleges Ügyosztály egykori munkatársához, Samir Hornhoz vezetnek. A nyomozásba többen bekapcsolódnak.Clayton rájön, hogy egy nagyszabású terrorista akció van kialakulóban, amelybe öngyilkos arab merénylők egy időben akarnak buszokat robbantani szerte egész Amerikában. Rendezte: Jeffrey Nachmanoff Szereplő(k): Don Cheadle, Guy Pearce Amerikai thriller, 114 perc, 2008

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.35 A fiúk nem sírnak 10.40 Sekerovci 11.15 Rex felügyelő II. 12.15 Cobra 11 XV. 13.10 NCIS. Los Angeles I. (23.) 14.05 Monk – A flúgos nyomozó II. (7.) 15.00 Egyről a kettőre V. 15.30 Két pasi – meg egy kicsi (11.) 16.00 NCIS V. 11 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Rohanás Am. akciófilm 22.30 Túszjátszma Amerikai–német akciófilm 0.45 Műsorismétlések

13.00 Dr. Csont VII. 13.55 Lépéselőnyben Amerikai krimisorozat 14.50 CSI: Miami helyszínelők II. 15.50 Kapcsoltam 16.25 Reflektor 16.55 Híradó ötkor 17.25 Bírósági akták 18.15 A klán – Jóban-rosszban 19.00 Híradó, sport 20.20 Fondorlatos cselédek Amerikai sorozat 22.20 Baromi jó 3. Cseh vígjáték 0.35 Rocky IV. Amerikai filmdráma 2.05 Híradó 2.50 Altitude Amerikai– kanadai horror

RTL II

STV1

STV2

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 ValóVilág 13.00 Az örökség (126.) 14.00 A vihar (84.) 15.00 Szeretők és riválisok (30.) 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata (ism.) 17.30 Tom és Jerry 18.00 Nyomtalanul III. 19.00 ValóVilág 20.00 A gyanú árnyékában 21.00 Agymenők II. (19.) 21.30 ValóVilág 22.30 Barátok közt 23.00 RTL II Híradó 23.30 Agatha Christie: Gyöngyöző cián

13.55 Polgár a hivatalban 14.25 Riporterek 15.05 Őrült szerelmesek Olasz sorozat 52/10. rész 16.00 Hírek 16.20 Galileo 16.50 Hogyan működik? 17.45 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Öten öt ellen extra Szórakoztató műsor 21.30 A Rózsaszín Párduc Amerikai vígjáték 23.35 Senki sem tökéletes! 0.35 Medicopter 117 – Légimentők Osztrák sorozat 1.20 Konyhatitkok

11.35 12.20 14.20 14.50 19.35 20.05 20.55 21.25 21.30 22.00

0.25

Élő panoráma A lámpa alatt (ism.) Magazin Tenis Davis Cup Szlovákia–Lettország Esti mesék A világ legnagyobb barlangja Família Gólok, pontok... Kinorama Sophie választása Francia filmdráma Stingo, a délvidéki amerikai író Brooklynban megismerkedik két lengyel bevándorolttal, Sophieval és Nathannal. Sophie túlélte ugyan a koncentrációs tábor borzalmait, de két gyermekét elveszítette. BJD-koncert


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Teleki Sámuel útja 6.25 TV2 matiné 9.35 Astro-Világ 10.40 Norbi Update Életmódmagazin 11.10 Állatőrség 11.40 Babavilág 12.10 Stílusvadász 12.40 13-as raktár II. Amerikai sorozat (3.) 13.40 Édes élet (ism.) 15.50 Mindent a győzelemért Amerikai film 18.00 Tények 19.00 Magánnyomozók 20.30 Amerika kedvencei Amerikai sorozat 22.10 Cápa 2. Amerikai film Amity város lakói már-már kiheverték az egykori tragikus cápatámadásokat. Hamarosan azonban újabb döbbenetes halálesetek történnek, s amikor a partra vetődik egy gyilkos bálna teteme, melyen hatalmas harapásnyomok láthatók, Martin Brody rendőrfőnök biztosra veszi, hogy egy újabb emberevő cápa van a közelben. 0.30 A pancser harcművész Amerikai film

7.05 Kölyökklub 9.30 Mint a mesében 10.20 Ízes élet 10.40 XXI. század – A legendák velünk élnek 11.15 Házon kívül 11.45 Autós magazin 12.55 Kőgazdagok I. Am. sorozat 15.00 Jóbarátok 15.30 Tru Calling – Az őrangyal Am. sorozat 16.30 Észak és Dél Am. sorozat 18.30 Híradó 18.55 Fókusz Plusz 19.30 Gyűrűk Ura: A két torony Am. kalandfilm 23.00 Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Ford (amerikai) 2.05 Fojtogató szeretet Kanadai thriller Richard boldog élete megváltozik, amikor a felesége autóbalesetben hirtelen meghal. Carrie húga, a kedves és mindenben segítőkész Laci odaköltözik Richardhoz, hogy gondoskodjon a gyerekekről és az apjukról. Amikor azonban Richard újra akar házasodni, a zavarodott Laci semmitől sem riad vissza, hogy eltávolítsa Nicole-t, és az esküvőt megakadályozza.

6.25 Európai szemmel 6.55 Család-barát 9.00 Noé barátai 9.30 Zöld Tea 10.00 Pecatúra 10.30 Két duci hölgy 11.00 Aranymetszés 12.01 Hírek 12.05 Szabadság tér ´89 12.50 KorTárs 13.20 A világörökség kincsei 13.40 A világ madárszemmel 14.40 Chaplin korcsolyázik Am. burleszk 15.00 A következő A szilveszteri műsor ismétlése 17.05 Szeretettel Hollywoodból 17.35 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat 19.30 Híradó, sport 20.20 A Dal 2014 22.25 A hatalom árnyékában (am.) 0.05 A tetovált lány Svéd–dán krimi Harriet Vanger negyven éve tűnt el nyomtalanul a családja birtokában álló szigetről. Holtteste sosem került elő, ám nagybátyja meg van győződve arról, hogy unokahúga gyilkosság áldozata lett, a tettes pedig az egyik családtag.

7.40 Egyházi műsor 8.40 Akadálytalanul 9.10 Nóvum 9.40 Határtalanul magyar 10.05 Székely kapu 10.35 Hagyaték 11.00 Sírjaink hol domborulnak... 11.30 Zöld jelzés 12.00 Híradó 12.10 Talpalatnyi zöld 12.40 Csodabogár 13.05 Robbie, a fóka 13.55 Gyémántvadászok (am.) 15.10 Önök kérték 16.10 Fotó Háber Magyar krimi Az ismeretlen főnök irányításával a fényképész Háberék célpont-fotókat és más titkos anyagokat gyűjtenek az ország területén. Nekik dolgozik Csiky Gábor teológus és kémia tanár is, akit szoros szálak fűznek Háber feleségéhez, Annihoz. Csikyről azonban kiderül, hogy az elhárítás embere... 18.00 Híradó, sport 18.30 Életképek (5.) 19.05 Hogy volt?! 20.00 Futótűz IV. 20.45 Fölszállott a páva! Válogató 21.30 Az ördög és a tíz parancsolat Francia–olasz film 23.25 Dunasport 23.40 Világ-nézet

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

13.40 Varázslók a Waverly helyből (am.) 14.25 Gyerekeknek 20.00 Híradó, sport 20.45 Waczak Szálló Angol sorozat 21.15 Ezeregy éjszaka meséi (2.) 22.55 Autósport 23.25 Ez történt Budapesten. Magyar film Pataky Elemér segíteni akar unokahúgának „válásában”. Nagy buzgalmában menten Pestre utazik ügyvédet fogadni. De az ügyvéddel, Dr. Orbói Istvánnal való találkozás csak ürügy egy „kis kiruccanásra”. 0.50 4 összeesküvő és 1 temetés II. (3.)

37

Tv-műsor > 2014. február 1. > Szombat

2014. január 28. | 5. szám

13.25 Szívek szállodája 15.20 Doktor House 17.05 Beethoven 2. Amerikai film 18.50 Életfogytig Amerikai film 1932, New York: Rayford Gibson kisstílű tolvaj éppen most szabadult. Első útja Spanky llegális bárjába vezet, ahol hamar kiszemeli magának az est első ellopnivaló pénztárcájának tulajdonosát. 20.55 Szerintük a világ Magyar talkshow 21.00 Elizabeth. Angol film 23.20 A horoszkóp gyilkosságok. Német– osztrák thriller

13.00 15.05 15.30 16.00 16.30

17.00 17.55 18.25 18.55 19.25

20.35 23.05

23.55 0.15

TV-shop Tempó EU Journal Fő az egészség! Global 3000 Európai információs magazin Fórum Híradó Fórum Híradó Havas a pályán Közéleti vitaműsor Havas Henrikkel Sas kabaré Hazahúzó Szabadidős lehetőségek Híradó Vidám vasárnap

11.00 Trisztán és Izolda Am. kalandfilm 13.20 Pomponsrácok Amerikai vígjáték 15.00 Tru Calling – Az őrangyal (5.) 16.00 Behajtók (10.) 17.00 Glades – Tengerparti gyilkosságok 18.00 CSI: Miami helyszínelők VII. 19.00 ValóVilág 20.00 A szomszéd nője mindig zöldebb Amerikai vígjáték Gustafson és Goldman legszívesebben egymás látványos bosszantásával múlatják az időt. Egy napon a versengés azonban komolyra fordul… 22.00 ValóVilág 23.00 Gagyi mami (am.)

21.00 > VIASAT3 Elizabeth

A beteg Máriának gyermeke nem lévén, az uralkodói poszt várományosa a királynő féltestvére, VIII. Henrik király törvénytelen gyermeke, Erzsébet lett. Amikor 1558-ban trónra lépett, Anglia nehéz helyzetben volt. Az ország megosztva, a kincstár üresen állt, a franciák pedig a spanyolokkal szövetkeztek a térdre kényszerítésére. Erzsébetnek szüntelen ármánykodás közepette kellett megvédenie trónját, megszilárdítani hatalmát. Rendezte: Shekhar Kapur Szereplő(k): Cate Blanchett, Joseph Fiennes Angol filmdráma, 118 perc, 1998

Markíza 6.50 Bolondos dallamok 7.00 Gyerekeknek 8.35 Matilda, a kiskorú boszorkány Amerikai vígjáték 10.25 2 Broke Girls (am.) 10.50 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 11.20 Dumb és Dumberer: Dilibogyók 2. (am.) 13.00 Ocean’s Twelve – Eggyel nő a tét Am.–ausztrál flm 15.25 Forrest Gump Amerikai film 18.15 Hurrikán 19.00 Híradó, sport 20.30 Arthur, a legjobb parti (am.) 22.40 Vakító fehérség Am.–kanadai– francia krimi 0.35 Cry Wolf Amerikai thriller

JOJ 9.10 Kőbunkó Amerikai film 11.05 Fondorlatos cselédek (ism.) 12.55 A béranya Amerikai thriller 14.45 A vörös sas Spanyol film 17.30 Telitalálat Szórakoztató műsor 18.00 Hivatásosok Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.20 Kukátko Szlovák sitcom 21.20 A Karib-tenger kalózai – A Fekete Gyöngy átka Amerikai kalandfilm 0.20 Replikátor Amerikai akciófilm

STV1

STV2

12.10 On Air 12.35 Postaláda 13.40 Elisa di Rivombrosa. 13/11. 15.15 A Rózsaszín Párduc Amerikai vígjáték 17.25 Építs házat, ültess fát! 17.55 Taxi 18.25 Mennyei ízek 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Postaláda 21.20 Katka Brychtová Igaz történetei 21.55 Lázadók országa Olasz filmsorozat 23.45 Goldman Francia életrajzi filmdráma 1.20 Elisa di Rivombrosa (ism.)

12.30 A lelenc Szlovák tévéjáték 13.50 Tenis Davis Cup Szlovákia– Lettország 17.00 Színészlegendák 17.05 Az elveszett levél Szlovák vígjáték 18.20 Úton-útfélen 18.45 Esti mesék 20.00 Találmányok, melyek megváltoztatták a világot 1990–2000 (dok.) 20.50 Egy nap (dok.) 21.30 Őrangyalok 22.00 Modellek Osztrák film A szereplők által a bécsi modellvilág törtető világa is lelepleződik. 23.55 Csehszlovák filmek


38 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Teleki Sámuel útján 6.50 TV2 matiné 10.05 Astro-Világ 11.10 Stílusvadász 11.40 Stahl konyhája 12.10 Több mint TestŐr 16.00 Családi Titkok Vetélytársak 17.00 Magánnyomozók 18.00 Tények 19.00 Napló 20.00 Szakíts, ha bírsz! Am. filmvígjáték 22.10 A kör Amerikai horror Az egész úgy kezdődik, mint egy újabb nagyvárosi legenda – mindenki egy rémálomszerű videókazettáról suttog, amely hét nap múlva halált hoz arra, aki megnézi. De amikor négy tinédzser rejtélyes módon meghal percre pontosan egy héttel azután, hogy megnéztek egy ilyen videót, Rachel Keller oknyomozó riporter kideríti, hol a kazetta... és megnézi. 0.20 A felolvasó Am.–német film 2.20 Psych – Dilis detektívek Amerikai sorozat 3.05 Napló (ism.) Mérlegen a valóság 3.50 Vers éjfélkor

7.00 Kölyökklub 9.55 Egészségkalauz 10.30 Teleshop 11.30 Kalandor 11.55 Havazin 12.25 A Muzsika Tv bemutatja: Mi muzsikus lelkek 13.05 Glee – Sztárok leszünk (am.) 14.10 Szörfös nindzsák (am.) 15.50 Jóbarátok 16.25 Hármasban szép élet Amerikai film Az ifjú építész cégét bízza meg a gazdag üzletember egy kúlturcentrum felépítésével. és arra is megkéri, hogy tartsa szemmel barátnőjét. A botcsinálta nyomozó beleszeret a szépséges Amybe. Hamarosan kiderül, hogy a feladatot azért kapta, mert megbízója melegnek hitte. 18.30 Híradó 18.55 Cobra 11 Német sorozat 20.00 Ünneprontók ünnepe (am.) 22.20 Könnyű préda Amerikai film 0.20 Portré 1.00 Az életed sem drága Amerikai film

6.55 Család-barát 9.00 Egyházi műsorok 10.55 Református magazin 11.20 Baptista ifjúsági műsor 12.01 Hírek 12.05 Hétköznapi kifutó 12.35 Telesport 13.05 FIFA World Cup 2014 13.35 Munkával szerzett pasi 15.05 Szilveszteri gálaműsor (ism.) 17.05 Egy kis mennyország (am.) 18.50 A Lényeg 19.30 Híradó, sport 20.20 A Vaslady Angol–francia életrajzi film 22.05 Kabaré Am. musical 0.10 Néma csönd Német-dán film 1986-ban a 11 éves Pia piros biciklijét az otthonához közeli búzamezőn találták meg, majd a szomszédos tóban bukkantak a holttestére. Napra pontosan 23 évvel később, ugyanazon a búzamezőn szintén egy piros biciklit találnak az arra járó munkások, és a Wighamm házaspár ráismer 13 éves lányuk, Sinikka kerékpárjára.

8.15 Nemzeti Nagyvizit 8.40 Vatikáni híradó 9.05 Napok, évek, századok 10.00 Magyar klasszikusok új köntösben 10.30 Pannon expressz 11.00 Élő világegyház 11.25 Beavatás 12.00 Híradó 12.10 Széljegyzetek egy forgatásról – Maár Gyula: Töredék 12.50 Én és a kisöcsém Magyar játékfilm 14.30 Hazajáró 15.00 Csellengők 15.25 Hogy volt?! 16.25 Aranypáva Magyar film 18.00 Híradó, sport 18.30 Életképek (6.) 19.05 Önök kérték 20.00 Szerelem bolondjai (2.) Magyar sorozat 21.25 Mága Zoltán – Budapesti újévi koncert (3.) 22.10 Klubszoba 23.10 Csillagosok, katonák. Magyar– szovjet film 1918 nyarán az egész Szovjetország területén folyt a polgárháború, megkezdődött az intervenció és átmenetileg a fehérgárdisták kerülnek fölénybe. László, bajtársaival együtt a fehérek fogságába kerül. 0.35 Dunasport

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

11.00 A nagy házalakítás 13.15 Hajrá csajok 5. Amerikai film 15.20 Beethoven 2. Amerikai film 16.45 Szerintük a világ Talkshow 16.50 Életfogytig (am.) 18.55 Nyugdíjas bajkeverők. Am. reality 19.55 Szerintük a világ Talkshow 20.00 C.S.I.: A helyszínelők (am.) 20.55 C.S.I.: New York-i helyszínelők (am.) 21.50 Óvszerháború Amerikai film 23.35 A horoszkóp gyilkosságok Német–osztrák thriller

10.15 11.00 13.55 16.00

13.15 13.40 20.00 20.45 21.30

23.15 0.05 1.35

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. február 2. > Vasárnap

Táncakadémia Gyerekeknek Híradó este Mad Men – Reklámőrültek Egy kis mennyország (am.) Marley Corbett sűrű hódításai ellenére nem képes átadni magát az igaz szerelemnek, általában humorral öli el komolyra forduló kapcsolatait. Élete alapjaiban változik meg, mikor doktora rákot diagnosztizál nála. Klasszikus dallamok Munkával szerzett pasi. Amerikai film A Vaslady. Angol– francia életrajzi film

16.30 16.45 17.10 17.55 18.25 18.55 19.25 20.05 20.30

21.10 22.05 23.05 23.55 0.15

Húzós Vidám vasárnap Tv-shop Együtt a biztonságért! Álomsztori Képlet Fórum Híradó Szabad szemmel Híradó Szabad szemmel Newsroom Titkos dosszié – A világpolitika titkos aktái Am. dok.-film Az elnök emberei Amerikai sorozat Könyvjelző Hazahúzó Késő esti híradó Szabad szemmel

8.15 9.10 11.00 13.00 14.00 19.00 22.00 23.00

0.40

Az örökség (ism.) Gagyi mami (ism.) A szomszéd nője... Glades II. (2.) Segítség, bajban vagyok! (ism.) ValóVilág Heti Hetes Pomponsrácok Amerikai vígjáték Shawn és Nick a gimnázium két ünnepelt focijátékosa. A srácoknak az edzőtábor helyett a lányokon jár az eszük. Szurkolókként férkőznek a pompontábor lányainak közelébe, akiket még a meztelen fürdőzésre és szurkolásra is rávesznek. A vihar (82–83.)

22.20 > RTL KLUB Könnyű préda

A rémült Brenda Martin hátborzongató bejelentést tesz a rendőrségen: egy titokzatos férfi elrabolta a kocsiját, benne négyéves fiával. A nyomozást a tapasztalt rendőrdetektív, Lorenzo Council vezeti, s hamarosan az egész várost megbolygató, rémálomba illő események közepén találja magát, miközben nyugtalanító feltételezések között sodródva próbálja kideríteni az igazságot, bonyolultabb mint gondolná. Rendezte: Art Camacho Szereplő(k): Don „The Dragon” Wilson, Gary Busey Amerikai akciófilm, 93 perc, 2005

Markíza

JOJ

6.40 Gyerekeknek 8.05 A 3 nindzsa nem hátrál Amerikai kalandfilm 9.50 Az utolsó akcióhős Amerikai vígjáték 12.15 Forrest Gump Amerikai film 14.55 Golyóálló szerzetes Amerikai vígjáték 17.00 Charlie angyalai Amerikai–német akcióvígjáték 19.00 Híradó, sport 20.30 Cowboyok és űrlények Amerikai sci-fi 22.55 A harc mestere 2. – Az árulás Kanadai akciófilm 1.00 Cowboyok és űrlények (ism.)

10.05 Beépített főnök Amerikai reality 11.55 Kukátko (ism.) 12.55 Az élet sója Am.–angol film 15.10 A Karib-tenger kalózai – A Fekete Gyöngy átka Am. kalandfilm 18.20 Valóra váltjuk lakhatási álmait 19.00 Híradó, sport 20.20 Minden kút Rómába vezet Amerikai film 22.10 Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyárson Amerikai horror 0.15 Odd Thomas – A halottlátó Amerikai thriller 2.00 Hibátlanok Amerikai film

STV1

STV2

11.55 Öt perrcel 12 előtt 13.00 Polgár a hivatalban 13.35 Agatha Christie: Poirot (angol) 15.25 „Jáchyme, hoď ho do stroje” (cseh) A fiatal, gátlásos František egy új találmány, a kondiciogram útmutatásai szerint próbálja berendezni az életét. Ha a gép rossz napot jósol, inkább ki sem megy az utcára. 17.05 Senki sem tökéletes 18.15 Konyhatitkok 19.00 Híradó, sport 20.20 A sétány. 13/4. Szlovák sorozat 21.15 Doktor Zsivágó. 2/2. Angol–német film 23.10 Agatha Christie: Poirot (ism.) 0.50 Doktor Zsivágó (ism.)

8.00 8.30 9.10 9.30

10.00 12.10 12.50 16.20

18.55 19.10 19.55 20.00 22.05 23.05 23.30

Élő panoráma Kapura – magazin Farmár magazin Úton Azerbajdzsán felé Cseh útleíró film Szentmise Vallási műsor Tenis Davis Cup Szlovákia–Lettország Jégkorong extraliga – mérkőzések Esti mesék Hatmilliárd nézet Híradó jelbeszéddel „Vietor do plachiet” Éjszaka az archívumban Meccs lefújva Híradó


39

Tv-műsor > 2014. február 3. > Hétfő

2014. január 28. | 5. szám

21.20 > VIASAT3 Serenity

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.40 TeleShop 10.50 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 12.55 Walker, a texasi kopó VIII. 13.55 Shopping Királynők 14.55 Maricruz (6.) Octavio megkéri Luciát, hogy segítsen megtanítani a feleségét az udvarház életének szabályaira, ám a sógornője ördögi tervet eszel ki. 16.00 Családi titkok 17.00 Hal a tortán 18.00 Tények 19.30 Az élet show-ja 20.30 Édes élet 21.40 Jóban Rosszban Dóra fényt derít a kórházban történt rosszullétek hátterére. Andrea és Márti különleges programra készül, ám nem várt kimenetele lesz az eseményeknek.. 22.40 NCIS (am.) 23.40 Elit egység (am.) 0.40 Tények Este 1.15 Aktív

6.00 Rajzfilmek 8.08 Minden Reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.40 Reflektor 13.00 Fókusz Plusz 13.35 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.45 Fókusz 15.20 Dél Királynője 16.20 Csók és csata 17.25 A gyanú árnyékában 18.30 Híradó 19.30 Fókusz 19.55 Éjjel-nappal Budapest 21.10 Barátok közt Nóra eléri, hogy Gizella sorsa újabb fordulatot vegyen. Zsolt Szabit használja figyelemelterelésre, de Szabi rájön a játékra. Aliz védené Szabit, de ennek ára saját biztonsága lehet. Krisztián a műtéti altatás hatása alatt jóval többet mond el Enikőnek, mint azt szerette volna. 21.50 Castle IV. (am.) 22.50 CSI: A helyszínelők (am.) 23.55 Pokerstars – Europen Poker Tour 9 (4.) 0.55 Mr. és Mrs. Bloom (7.) Amerikai sorozat 1.55 Reflektor

5.55 Ma reggel 9.00 A korona hercege Rejtélyes üzenet 10.15 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Napirend előtt 12.55 Nemzetiségi magazinműsorok 13.55 Magyarlakta – vidékek krónikája 14.45 Rex felügyelő 15.35 A múlt fogságában 116. rész Brazil sorozat 16.30 Híradó+ 16.45 Elcserélt lányok Am. sorozat (6.) 17.30 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 A következő! Kvízműsor 19.30 Híradó este 20.20 Kékfény 21.25 Párizsi mentősök. 24/4. Francia sorozat Gaspard, Renaud és Brigitte egy fiatal sportolót próbálnak megmenteni, aki a futóverseny után szívinfarktust kapott. A fiút saját apja edzette, aki egykor maga is sportoló volt. 22.20 Az Este 22.55 Híradó 23.20 Aranymetszés

7.35 Kevés pénzzel Európában: Berlin 8.10 Kultikon 8.35 Hagyaték 9.05 Közbeszéd 9.40 Élő egyház 10.10 Isten kezében 10.35 Római riportok 11.00 Klubszoba 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 12.27 Napirend előtt 13.00 Kapcsoljuk az Országházát 16.30 Térkép 17.00 Capri – Az álmok szigete (18.) 18.00 Híradó, sport 18.30 Közbeszéd 19.00 Életképek (7.) 19.30 A hegyi doktor Német sorozat 20.15 Az öt zsaru (1.) Magyar sorozat 21.05 Hírek, sport 21.21 Befogad és kitaszít a világ (dok.) Tudományos kérdés, hogy mikortól tekinthető önálló biológiai lénynek az embrió? Vallási kérdés, hogy mi van az élet előtt? Mikortól van lelke a magzatnak? Etikai kérdés az, hogy gyilkosság-e az abortusz? Hogy készül a halálra egy haldokló? Kérdések és válaszok a szinte megválaszolhatatlanról. 22.40 Kultikon 23.00 Sportaréna 23.30 A zeneszerző Wojciech Kilar: Exodus

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.30 12.10 12.30 12.50 14.10 15.50 16.30 16.55 17.05 18.05 17.05 18.45 19.25 20.40 20.45 21.45 22.05 22.20 23.05 24.00 0.20

10.00 Segítség, bajban vagyok (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 ValóVilág 14.00 A vihar (85.) 15.00 Szeretők és riválisok (31.) 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tom és Jerry 18.00 Nyomtalanul (14.) 19.00 ValóVilág 20.00 A gyanú árnyékában 21.00 Agymenők II. (20.) 21.30 ValóVilág 22.30 Barátok közt 23.00 RTL II Híradó 23.30 Agatha Christie: Rejtély az Antillákon (amerikai) 1.20 A végső akarat

13.55 A sétány. 13/4. 15.05 Őrült szerelmesek Olasz sorozat (11.) 16.00 Híradó 16.20 Galileo 16.50 Hogyan működik? Tudományos magazin 17.45 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Trisztán és Izolda Német film 22.25 Tony bosszúja. 8/4. Francia sorozat 23.15 Túlélni (dok.) 0.05 Medicopter 117 – Légimentők Osztrák sorozat 0.55 Tony bosszúja Francia sorozat

12.35 A Zöldfa kocsma Szlovék tévéjáték 14.20 Meccs lefújva 14.50 Sporthírek 15.30 Autószalon 15.55 Nemzetiségi magazin 16.20 Honvédelmi magazin 16.45 Fókusz – munka 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyarul 18.00 Az önök szemével Francia dok.-film 18.25 GEN.sk: Zdeno Cíger 18.45 Olimpikonok – extraliga válogatók 21.30 Hírek, sport 22.00 Százszorszép Cseh film 23.35 Híradó jelbeszéddel 23.45 Hírek

7.30 20.00 20.45 21.10

21.55 22.50 23.35 0.25

Gyerekeknek Híradó este Noé barátai Heartland Amy és Ty nem tudnak mit kezdeni egy Boxer nevű öreg lóval, ezért elhívják a tulajdonosát látogatóba, hogy ne legyen honvágya az állatnak. Az öregúrról kiderül, hogy Hank Adams, Miss Adams Alzheimerkóros édesapja. A következő! Ridikül Az A38 Hajó színpadán Életművész Lovasi András

13.20 CSI: A helyszínelők (am.) 15.15 Gyilkos számok Amerikai sorozat Négy fegyveres rabol ki egy lottózót, ám az eset furcsasága az, hogy nem a kassza bevétele érdekli őket, hanem egy bizonyos típusú kaparós sorsjegyet visznek el magukkal. 17.15 Igazgyöngy (török) 18.20 Káoszháza (am.) 19.15 Szerintük a világ 19.20 Jóbarátok (am.) 20.20 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 21.20 Serenity (am.) 23.45 Óvszerháború Amerikai film

Laci bácsi konyhája Tv-shop Fórum Tv-shop Start + 700-as klub Kőbánya híradó Világhíradó Fórum; Híradó Sportpercek Hírvita Híradó Egyenes beszéd No comment Újságíróklub Híradó Világhíradó Húzós Hazahúzó Híradó No comment

Malcolm Reynolds kapitány kétes üzleteket bonyolít űrhajóján, a Serenityn. Egyik alkalommal két utast vesz a fedélzetre, az ifjú doktort, és annak labilis, telepatikus képességekkel megáldott húgát. Kiderül, veszélyes ügybe keveredett, a testvérpár ugyanis az univerzumot uraló hatalom elől menekül. A Serenity legénysége így a Világszövetség hadereje és az űr peremén portyázó Fosztogatók kannibál hordái között találja magát. Rendezte: Joss Whedon Szereplő(k): Nathan Fillion, Gina Torres Amerikai sci-fi, 119 perc, 2005

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Szomszédok 9.35 A fiúk nem sírnak 11.10 Rex felügyelő II. 12.10 Cobra 11 XV. 13.10 NCIS: Los Angeles I. (24.) nyomozó II. (8.) 15.00 Egyről a kettőre 15.30 Két pasi – meg egy kicsi (12.) 16.00 NCIS V. (12.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.40 Arany feleségek A legjobb szlovák jégkorongozók feleségeinek élete 22.35 Két pasi...(am.) 23.00 Egyről a kettőre V. 23.30 Monk – A flúgos nyomozó II. (ism.)

JOJ 12.55 Dr. Csont (am.) 13.50 Lépéselőnyben IV. Amerikai krimisorozat 14.50 CSI: Miami helyszínelők VII. 15.45 Kapcsoltam 16.20 Reflektor 16.55 Híradó ötkor 17.15 Bírósági akták 18.00 A klán – Jóban-rosszban 19.00 Híradó, sport 20.30 Panelházi történetek Szlovák tévésorozat 21.20 Kukátko Szlovák sitcom 22.20 Örökség (16.) 23.20 Geissenék – a milliomosok nehéz élete V. 0.25 CSI: Miami helyszínelők VII.


40 TV2 5.35 Édes élet 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.40 TeleShop 10.50 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.55 Walker, a texasi kopó VIII. (8.) 13.55 Shopping Királynők 14.55 Maricruz (7.) Lucia fogadást készít elő Maricruz tiszteletére, és elhinti a lányban a féltékenység magjait. 15.55 Családi titkok 16.55 Hal a tortán 18.00 Tények 19.30 Az élet show-ja 20.30 Édes élet 21.40 Jóban Rosszban Andrea állapota tovább romlik, így komoly elhatározásra jut, amelyben Attila segítségét kéri. Rolandék drogügyletei éles helyzetet szülnek, amelybe Balázs is belekeveredik... 22.40 NCIS VIII. Amerikai film 23.40 Zsaruvér II. Amerikai sorozat 0.40 Tények Este 1.15 Aktív 1.40 Magyar szépség Magyar film

M2 6.20 Gyerekeknek Rajzfilm-maraton 20.00 Híradó este 20.45 Sophie szerint a világ: Bécs 21.10 Heartland Kanadai sorozat 21.55 A következő 22.50 Ridikül 23.35 Az A38 Hajó színpadán 0.30 Párizsi hely-színelők Francia sorozat Egy család eltéved éjszaka az erdőben, autójuk pedig defektet kap. A férfi próbál segítséget kérni, ezért bekopog egy közeli ház kapuján. A kihalt házban egy fiatal férfi holttestére bukkan.

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. február 4. > Kedd RTL Klub 6.10 Rajzfilmek 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.40 Reflektor 13.00 Havazin 13.35 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.45 Fókusz 15.20 Dél Királynője 16.20 Csók és csata Amerikai sorozat 17.25 A gyanú árnyékában: A fiam titkolja, honnan van a pénze 18.30 Híradó 19.25 Fókusz 19.55 Éjjel-nappal Budapest 21.10 Barátok közt 21.50 Glades – Tengerparti gyilkosságok I. (7.) 22.50 Döglött akták Amerikai sorozat Rush nyomozó és Ryan Cavanaugh FBI-ügynök együtt dolgoznak egy 1969-es ügyön, amikor Woodstockban meggyilkoltak egy eltávozáson lévő katonát. Eleinte a fesztiválon résztvevő hippikre gyanakszanak, de a nyomok máshová vezetnek. 23.50 XXI. század – a legendák velünk élnek 0.25 Reflektor 0.45 A fönök IV. (5.) Amerikai sorozat

Viasat 3 13.20 15.15 17.15 18.20 19.20 20.20

CSI: A helyszínelők Gyilkos számok Igazgyöngy (török) Káoszháza (am.) Jóbarátok (am.) Két pasi meg – meg egy kicsi (am.) 21.20 Tengeri farkas Kanadai–német minisorozat (1-2.) Van Weyden apja vagyonából éli úri életét minden különösebb erőfeszítés nélkül. Egy nap azonban hajótörést szenved egy csinos tolvajnővel együtt, végül a zseniális, de őrült Larsen kapitány Kísértet nevű hajóján kötnek ki. 1.20 Zűrös szerelmek Amerikai sorozat

M1

Duna TV

5.55 Ma reggel 9.00 A korona hercege 10.15 Család-barát 12.01 Híradó, sport 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.25 Pecatúra 13.55 Életművész Vastag Csaba 14.55 Rex felügyelő 15.45 A múlt fogságában (117.) 16.35 Híradó + 16.45 Elcserélt lányok Am. sorozat (7.) 17.30 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 A következő 19.30 Híradó este 20.20 Párizsi helyszínelők VI. 21.20 Van képünk hozzá – Rádiókabaré jelenetek 22.20 Az Este 22.55 Híradó 23.15 Gyilkosság II. Miután Linden és Holder hozzájutnak a kaszinó biztonsági kameráinak felvételeihez, már tudják, kit kell letartóztatniuk Rosie meggyilkolásáért. A kibontakozó drámai fejlemények után Linden számára még maradnak megválaszolatlan kérdések.

7.35 Kevés pénzzel Európában: Madrid 8.10 Kultikon 8.35 Zebra 9.00 Kapcsoljuk az Országházát 16.00 Múzeumtúra – francia módra 16.30 Térkép 17.00 Capri – Az álmok szigete (19.) 18.00 Híradó, sport 18.30 Közbeszéd 19.00 Életképek (8.) 19.35 A hegyi doktor Thomas és a fia Maxl, izgatottan készülnek a rendelő megnyitására. A polgármester össze akarja házasítani a lányát egy gazdag fiúval, ám a lány a szegény postásba szerelmes. Amikor Lena rájön, hogy gyermeket vár, és a postás elhagyta a falut, öngyilkosságot kísérel meg. Thomas pedig mindent megtesz azért, hogy megmentse a lány életét... 20.25 A névtelen vár (5.) 21.25 Hírek, sport 21.40 Afrikai szeretők Német film 23.50 Kultikon 0.15 TransyManiakoncert 1.25 Magyar elsők

ATV

RTL II

11.30 12.10 12.30 12.50 14.10 14.25 15.50 16.30 16.55 17.05 18.05 18.15 18.45 19.25 20.45 21.45 22.05 22.20 23.05 24.00 0.20

Laci bácsi konyhája Tv-shop Fórum Tv-shop Start + Tv-shop 700-as klub Képlet Világhíradó Fórum Sportpercek Hírvita Híradó Egyenes beszéd Voks Választási műsor Híradó Világhíradó Friderikusz Hazahúzó Híradó No comment

10.00 Segítség, bajban vagyok (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 ValóVilág 13.00 Az örökség (128.) 14.00 A vihar (86.) 15.00 Szeretők és riválisok (32.) 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tom és Jerry 18.00 Nyomtalanul III. 19.00 ValóVilág 20.00 A gyanú árnyékában 21.00 Agymenők II. (21.) 21.30 ValóVilág 22.30 Barátok közt 23.00 RTL II Híradó 23.30 24 – A nyolcadik nap (am.) 0.30 Gossip Girl (20.)

21.40 > DUNA TV Afrikai szeretők

Carola éppen hazafelé indulna kenyai nyaralásáról, amikor véletlenül találkozik a szamburu törzshöz tartozó Lemaliannal, aki hagyományos harci öltözetével és fegyvereivel igencsak lenyűgöző látványt nyújt az európai nő számára. A rövid találkozásnak fatális következményei lesznek: Carola hirtelen úgy dönt, mégsem utazik vissza Svájcba, hanem Kenyában marad és megkeresi Lemaliant – barátját hazaküldi egyedül. Rendezte: Hermine Huntgeburth Szereplő(k): Nina Hoss, Jacko Ido Német filmdráma, 126 perc, 2005

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.35 A fiúk nem sírnak 11.10 Rex felügyelő II. 12.10 Cobra 11 XVI. 13.10 NCIS: Los Angeles II. (1.) Am. krimisorozat 14.05 Monk – A flúgos nyomozó II. (9.) 15.00 Egyről a kettőre V. 15.30 Két pasi – meg egy kicsi (13.) 16.00 NCIS V. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.40 Családi ügyek 22.35 Két pasi... (13.) 23.00 Egyről a kettőre 23.30 Monk – a Flúgos nyomozó II. (ism.)

12.55 Dr. Csont (am.) 13.50 Lépéselőnyben Amerikai krimisorozat 14.50 CSI: Miami helyszínelők VII. Amerikai sorozat 15.45 Kapcsoltam 16.20 Reflektor 16.55 Híradó ötkor 17.15 Bírósági akták 18.00 A klán – Jóban-rosszban 19.00 Híradó, sport 20.30 Panelházi történetek 21.20 Az özvegy (3.) Szlovák sorozat 22.25 Viszlát, Szlovákia! 23.55 Hivatásosok Szlovák Sorozat 0.55 CSI. Miami helyszínelők VII. Amerikai sorozat

STV1 14.25 Építs házat, ültess fát! 15.05 Őrült szerelmesek Olasz sorozat (12.) 16.00 Hírek 16.20 Galileo 16.50 Hogyan működik? 17.45 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok… 20.20 Senki sem tökéletes 21.20 Grand hotel. 9/5. Spanyol sorozat 22.40 Különleges ügyosztály VIII. (5.) 23.20 Medicopter 117 – Légimentők 0.10 Grand hotel (ism.) 1.30 Polgár a hivatalban

STV2 13.10 Iparművészet a Tátra alatt Szlovák dok.-film 13.50 Semmi nagy szó Csehszlovák film 15.00 Família 15.30 Vallási műsor 15.55 Ukrán magazin 16.25 Tudomány EU-ban 16.45 Fókusz – egészség 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyar nyelven 18.00 Mindenek titka. 6/1. Angol dok.-film 18.30 Újítsuk fel otthonunkat! 18.45 Esti mesék 20.00 Tank a Holdra Francia dok.-film 20.55 Orvosi rendelő: A működő kéz 21.30 Hírek, sport 22.00 A Birodalom (am.) 22.40 Kinorama 23.05 Kvartett


41

Hirdetési árjegyzék

2014. január 28. | 5. szám

ƫƧ ƧƥƧƪƢƙ ƥƧƪƢƙΎΎ͒Ύƛ ͒ ƛƫƫƙƤƤǹƣǼƲƛƫșƬǼƪƬǼƣ ƙƤƤǹƣǼƲƛƫșƬǼƪƬǼƣΎ~ΎƦ Ύ~ΎƦƙƙƟƱƥƙƟƱƙƪ ƟƱƥƙƟƱƙƪΎ~Ύƨ Ύ~ ƨƧ ƧƲƫƧƦƱƝƨƝƪƢƝƫ ƲƫƧƦƱƝƨƝƪƢƝƫΎ~Ύƚ Ύ~Ύƚǿ ǿƫ ƫΎΎ~ΎƜ ~ΎƜƭ ƭƦƙƫƲƝƪƜƙƠƝƤƱ ƦƙƫƲƝƪƜƙƠƝƤƱ

ƠƠȷɀȲȳɂɡɁȷΎɊɀȸȳȵɇɈɡȹ ȷɀȲȳȳɂɡɁȷΎɊɀȸȳȵɇ ȸ ȵɇɇɇɈɡȹ ̰ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̵̱​̵ΎȻȻ˴ ̰ ȽȺȲȯȺ˶ Ƚ ̱̯​̯ Ɇ ̵̱​̵​̵ΎȻȻ˴ ̳̯​̯ΎȳɃɀʑΎ ̳̯​̯​̯ ȳɃɀʑΎ

̰̱̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̰̲̰ΎȻȻ˴ ̰̱̐Ύ ȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆ ̰̲​̲̰ΎȻȻ˴ ̶̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̶̰̯ΎȳɃɀʑ

̰̱̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ΎɆΎ̵̱​̵ΎȻȻ˴ ̰̱̐Ύ ȽȺȲȯȺ˶ ̸̷ Ɇ ̵̱​̵ ̱ ΎȻȻ˴ ̶̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̶̰̯ ȳɃɀʑΎ

̰̲̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̷̵ΎȻȻ˴ ̰̲̐Ύ ȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆ ̷̵ΎȻȻ˴ ̴̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̴̰̯ ȳɃɀʑΎ

̰̲̐ ȽȺȲȯȺ˶Ύ̵̲ΎɆΎ̵̱​̵​̵ΎΎȻȻ˴ ̰̲̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̵̲ΎɆΎ̵̱​̵ΎȻȻ˴ ̴̰̯ ̴̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̯ΎȳɃɀʑ

̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ Ɇ ̰̲​̲̰ ȻȻ˴ ̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ΎɆΎ̰̲̰ΎȻȻ˴ ̰̯​̯ ȳɃɀʑ ̰̯​̯ΎȳɃɀʑ

̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̵̲ΎȻȻ˴ ̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ Ɇ ̵̲ ȻȻ˴ ̰̯​̯ΎȳɃɀʑΎ ̰̯​̯ ȳɃɀʑΎ

̷̰̐ ȽȺȲȯȺ˶ ̶̳ΎɆ ̰̲̰ ȻȻ˴ ̷̰̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̶̳ΎɆΎ̰̲̰ΎȻȻ˴ ̵̯ΎȳɃɀʑ ̵̯Ύ ȳɃɀʑ

ƴƪ ƪƝƦƟƝƜƥNjƦƱ ƝƦƟƝƜƥNjƦƱΎƬ ƬǼƚƚƫƲǼƪơ ǼƚƚƫƲǼƪơΎƠ ƠơƪƜƝƬNjƫ ơƪƜƝƬNjƫΎƝ ƝƫƝƬNjƦ ƫƝƬNjƦ

Ύ Ύ Ύ Ύ

̷̰̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ΎɆΎ̵̲ΎȻȻ˴ ̷̰̐ ȽȺȲȯȺ˶ ̸̷ ̸̷ΎɆ ̵̲ ̵̲ΎȻȻ ȻȻ˴ ̵̯Ύ ȳɃɀʑ ̵̯ΎȳɃɀʑ

̱ɆΎ˹Ύ̴͊ ̲ɆΎ˹Ύ̶˴̴͊ ̳ɆΎ˹Ύ̰̯͊ ̴ɆΎ˹Ύ̴̰͊

FEELÁR LÁR

ƙΎȶȷɀȲȳɂʗΎɊȺɂȯȺΎȹɡɀɂΎȶȳȺɇɀȳ ƙΎȶȷɀ ȲȳɂʗΎɊɊȺɂȯȺΎȹɡɀɂΎȶȳȺɇɀȳ Ύ ̰ɆΎȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁȳɂɡȼΎ˹Ύ̱̯Ύ͊ ̰Ɇ ȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁȳɂɡȼΎ˹Ύ̱̯Ύ͊ ͊

Ύ

ȻȷȼȷȻɃȻΎ̲ɆΎȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁȳɂɡȼΎ˹ΎȼȷȼȱɁ Ȼȷ ȼȷȻɃȻΎ̲ɆΎȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁɁȳɂɡȼΎ˹ΎȼȷȼȱɁ

Ʀ ƱƱƴƪ ƴ ƪ ƙƫƜ ƙ ƫ Ɯ ΎΎ~ΎƟ ~ Ύ ƟȖ ȖƬƙ Ƭƙ Ύ~Ύƣ Ύ ~ Ύ ƣƧ ƧƥƴƪƧƥ ƥ ƴ ƪ Ƨ ƥ Ύ~ΎƦ Ύ~ΎƦƴ ƴƜƫƲ Ɯ ƫ Ʋ ƝƟ Ɲ Ɵ ΎΎ~ΎƮ ~ Ʈƴ ƴƟƫƝƤƤƱ Ɵ ƫ Ɲ Ƥ ƤƱ Ɲ ΎΎ~ΎƟ ~ ΎΎƟ Ɵƙ ƙƤ Ƥ ƴƦƬƙ ƴ Ʀ Ƭƙ


42

Csallóköz

Sport

Rohály, Papp és Ágh aranyérmes lett Hat ellenféllel kellett megküzdenie BIRKÓZÁS – Kiváló eredményeket értek el a bősi Russel Birkózóklub tagjai múlt hétvégén Dániában és Németországban. Dániában, Kolding városában a kadét válogatott lépett csatasorba, ahol egy nagyszabású kötöttfogású, nemzetközi rangsorversenyre került sor. Szlovákiát a bősiek közül 63 kg-ban

Rohály József képviselte, aki kimagaslóan birkózott. Győzelmet aratott, így aranyéremmel a kezében tért haza. Hat ellenféllel kellett megküzdenie (cseh, olasz, dán, norvég). 85 kg-ban Papp Lajos aranyérmet szerzett és 100 kg-ban Hegedűs Bence ezüstéremmel büszkélkedhet. A fiúkra egy kiadós edzőtáborozás vár a Csorba-tónál, ahol a felnőtt válogatotton kívül a magyar fel-

Ágh Erika a dobogó legfelső fokán

Archív felvételek

Rohály József karja lendült a magasba

nőtt- és junior válogatott is részt vesz. Lánybirkózóink szintén a válogatott csapatot képviselték Németországban, ahol 52 kg-ban Ágh Erika a dobogó legfelső fokára küzdötte fel magát. Vassiliki Kyparissi pedig 2 nyertes meccs után a harmadikon megsérült, így feladni kényszerült

a versenyt. Erika ezen a héten a válogatott kerettagokkal Privigyén vesz részt egy edzőtáborban, ahol Viki a sérülése miatt nem tud részt venni, mint ahogy a hétvégi, szintén Németországban zajló megmérettetésen sem. Meton Krisztián

Buchinger Iván

Kondizás a mínuszokban

többszörös közönségdíjas

KOMÁROM – Múlt szombaton az NS – Workout polgári társulás nemzetközi, téli Street Workout találkozót rendezett a Klapka utcában található kondiparkban, amelyen több szlovák és külföldi város workoutos sportolói mutatták be tudásukat. A rendezők bemutató jellegű programmal kedveskedtek minden érdeklődőnek, akik edzeni, valamint új gyakorlatokat szerettek volna tanulni. Elmondták, céljuk mindezzel az volt, hogy egy ügyességi és erőelemekkel tarkított téli edzés-

A Cage Warriors Fc a 2013-as év zárásaként szavazást indított oldalán, melyben a következő kategóriákban kérdezte a nézők, rajongók véleményét: Az év harcosa; az év felfedezettje; az év bunyója; az év szubja; az év KO-ja; az év klubja; az év edzője. A beérkező szavaztok alapján Buchinger Iván két kategóriában is győztesnek bizonyult: az év bunyóját hozta Stevie Ray ellen, ezzel pe-

dig elnyerte a szervezet könnyűsúlyú címét. Az év szubja címet is hazahozta Buki, ősszel Mick Sinclair ellen sikerült így nyernie a könnyűsúlyú négyes tornán. A teljes képhez hozzá tartozik, hogy az év KO-ja cím kapcsán is érintett Buki, egy évvel ezelőtt azonban ő maradt alul McGregor ellenében ily módon. Buki azonban napjainkban a szervezet bajnoka és a nézők, rajongók szimpátiáját is élvezi, gratulálunk mindehhez! Forrás: xlsport.hu Net-felvétel

programot mutassanak be, átadják egymásnak a már meglévő tapasztalataikat. A szabadtéri kondipark múlt év július 4-től, a megnyitás napjától fogva nagy népszerűségnek örvend. A beruházás célja az volt, hogy kicsalják a fiatalokat a számítógép elől és egy elérhető helyet hozzanak létre, ahol a szabad levegőn tornázhatnak, fejleszthetik testüket kizárólag a saját fizikumuk igénybevételével. Mint azt a szervezők hozzátették, nem ez volt az utolsó hasonló találkozó a komáromi kondiparkban. (ha) Holecz Attila felvétele


43

Sport

2014. január 28. | 5. szám

Martin Grežo Hodosban Két lépés a bentmaradás felé ASZTALITENISZ – Tavaly a hodosiaknak Muskó Péter magyar válogatott segített sokat az extraligában való bennmaradásért folytatott harcban. Idén ismét erősítettek a helyiek.

Nagyszombat megye II. liga: Viktória Trnava A–Nagyfödémes A 10:8; ŠKST Bős A–Diószeg A 2:16; Stavoimpex Holíč B–Metalfin Gasto Galánta B 4:14; Vásárút A–Metalfin Gasto Galánta C 12:6. A bajnokság állása: 1. Metalfin Gasto Galánta

J. 2,5, Gunya Z. 4,5, Hladký M. 2,5, Németh A. 2 – Veréb T. 1, Fekete P. 1); Csallóközkürt A–Vásárút B 14:4 (Várady A. 0,5, Harsányi I. 3,5, Novotný Ľ. 4,5, Csikmák G. 2,5 – Takács N. 1, Papp L. 3); Dunaszerdahely B–Somorja 3:15 (Kázmér

árút B 18; 9. Nagyabony 17; 10. STK Dunaszerdahely B 16. VI. liga: STK Dunaszerdahely C–Nyékvárkony 18:0 (Ranostaj T. 4,5, Sipos I. 4,5, M. Sloboda 4,5, A. Ftomin 4,5); Csallóközkürt B–Baka B 18:0; SK Hodos D–Diósförgepatony B 14:4 (P. Šandal 4,5, Urbanics D. 0,5, Balogh B. 2,5, Szalai A. 2,5, Sáha R. 4); Hegyéte–Bögellő 4:14 (Póda I. ifj. 3, Vörös J. 1 – Török J. 3,5, Ollári A. 2,5, Bögi F. 3,5, Fogas P. 4,5). A bajnokság állása: 1. SK Hodos D 40; 23. STK Dunaszerdahely C 37; 3. Balony 31; 4. Baka B 27; 5. Diósförgepatony B 27; 6. Csallóközkürt B 26; 7. Bögellő 17; 8. Nyékvárkony 14; 9. Hegyéte 12.

A legközelebbi fordulók párosítása Nagyszombat megye

Martin Grežo (balról az első) a Karlová Ves csapatának elnöke

A mostani erősség a szlovák válogatott korábbi tagja, Martin Grežo, aki a juniorok között több érmet is szerzett a kontinensviadalon. Azt is hozzá kell tennünk, Martin aranybetűkkel írta be magát a csallóközi asztalitenisz történelmébe, mert Zuzana Šándorovával vegyespárosban a dunaszerdahelyieknek szlovák bajnoki címet szerzett. Vele együtt és neki köszönhetően a hodosiaknak az ország keleti részében sikerült mindkét mérkőzést megnyerniük, s így fontos lépést tettek a bennmaradás irányába.

B 50; 4. Diószeg A 46; 5. Vásárút A 35; 7. Nagyfödémes A 29; 9. ŠKST Bős A 27; 12. Metalfin Gasto Galánta C 17. III. liga: Vágpatta A–Piešťany/Moravany B 6:12; Rohožník–Nagymácséd 3:15; Majcichov–SK Hodos 6:12. A bajnokság állása: 1. SK Hodos B 56; 2. Nagymácséd 51; 12. Vágpatta 14. IV. liga: Metalfin Gasto Galánta D–Piešťany/Moravany C 13:5; Diószeg B–Nagyfödémes B 9:9; ŠKP Trnava–SK Hodos C 10:8. A bajnokság állása: 1. Diószeg B 51; 2. Nagyfödémes B 49; 3. SK Hodos C 42; 11. Metalfin Gasto Galánta D 26.

Eredmények

Nyitra megye

Extraliga férfiak (1–6. hely): MSK Čadca–Metalfin Gasto Galánta A 6:2 (J. Wiltschka 0,5, A. Slováčik 1,5). A bajnokság állása: 5. Metalfin Gasto Galánta A 34; (7–8. hely): STK Lučenec/Kalinovo–SK Hodos A 2:6 (Kriston D. 3,5, M. Grežo 2,5); Geológ Rožňava–SK Hodos A 4:6 (Kriston D. 3,5, M. Grežo 2,5). A bajnokság állása: 8. SK Hodos A 28. Extraliga nők: SST Dunaszerdahely–MSK Malacky 5:5 (V. Majerčíková 3,5, N. Belianská 1,5). A bajnokság állása: 6. SST Dunaszerdahely 29. I. liga: TJ Trnovec nad Váhom–STK PC Trenčianská Teplá 5:9; TJ Trnovec nad Váhom–Polstrav Bystričany 0:14. A bajnokság állása: 12. TJ Trnovec nad Váhom 14.

Archív felvétel

L. 2, Gódány J. 1 – Csápai Z. 4,5, Csomor I. 2,5, Nahálka M. 3,5, Viola T. 4,5); Nyárasd–Diósförgepatony A 12:6 (Molnár G. 4,5, Dórák J. 0,5, Házi A. 3,5, Lőrincz L. 2,5, Kovács V. 1 – Urbanics M. 1, Major J. 1, M. Zelený 1, Sereghy Zs. 3). A bajnokság állása: 1. Baka A 45; 2. Somorja 42; 3. ŠKST Bős B 38; 4. Csallóközkürt A 32; 5. Diósförgepatony A 31; 6. Nyárasd 26, 7. STK Dunaszerdahely A 24; 8. Vás-

Nyitra megye III. liga: február 1., (17.00) Koliňany A–PK Komárom A; Levice B–Vágfarkasd. IV. liga: február 1., (17.00) Nagymegyer/Nemesócsa–Bešeňov; (15.00) Gúta–Bánov B; (17.00) PK Komárom B–Nána; Bánovce C–Vágsellye; Nové Zámky C–Pok. Komárom A.

III. liga: PK Komárom A–Nitra D 11:7; Levice–Vágfarkasd 13:5. A bajnokság állása: 3. PK Komárom A 55; 9. Vágfarkasd 41. IV. liga: Pok. Komárom A–Dlhá 6:12; Bánov B–PK Komárom B 13:5; Bešeňov–Gúta 18:0; Strekov–Nagymegyer/Nemesócsa 8:10; Vágselylye–Nové Zámky C 7:11. A bajnokság állása: 2. Nagymegyer/Nemesócsa 62; 5. Pok. Komárom A 48; 8. PK Komárom B 42; 12. Vágsellye 25; 14. Gúta 17.

Dunaszerdahelyi területi bajnokság V. liga: január 31., (18.00) Nyárasd–Nagyabony; január 30., (18.00) Diósförgepatony A–STK Dunaszerdahely B; január 27., (18.00) Somorja–Csallóközkürt A; (13.00) Vásárút B–Baka A; január 27., (18.00) STK Dunaszerdahely A–ŠKST Bős B. VI. liga: január 28., (19.00) Bögellő–SK Hodos D; január 28., (18.00) Diósförgepatony B–Csallóközkürt B; február 1., (14.00) Baka B–STK Dunaszerdahely C; január 28., (18.00) Nyékvárkony–Balony.

Dunaszerdahelyi területi bajnokság V. liga: Baka A–STK Dunaszerdahely A 16:2 (Szável I. 4,5, Csomor

II. liga: február 1., (16.00) Vásárút A–Skalica; (13.00) Metalfin Gasto Galánta C–Stavoimpex Holíč B; (16.00) Metalfin Gasto Galánta B–ŠKST Bős A; Diószeg A–Viktória Trnava; Nagyfödémes A–Maco Trnava B. III. liga: február 1., (18.00) SK Hodos B–Stavoimpex Holíč C; (16.00) Nagymácséd–Vágpatta. IV. liga: február 1., (15.30) SK Hodos C–Vrbové; (16.00) Križovany A–Diószeg B; (13.00) Nagyfödémes B–Metalfin Gasto Galánta D.

Fekete Péter a járási bajnokság egyik legidősebb játékosa A szerző felvétele

Vladislav Kmeť


44

Csallóköz

Sport

A vadnyugat illata Dunatőkésen A legfiatalabb, mindössze ötéves fiú is a lóra vágyik LOVAGLÁS – Az elmúlt szombaton western hangulat uralkodott a Czajlik ranch fedett lovardájában. A tallósi Múcska György szervezte a versenyt, akitől megtudtuk, a sportág közelébe öt éve jutott, amikor fia betegségét éppen lovas terápiával kezdték el gyógyítani. Fiával csapatot is életre keltettek, s nem csak a westernlovaglással foglalkozik, hanem többek között lovasoktatással is. „Nagyon örülök annak, hogy az első téli western versenyen 20 lovas vett részt. Tudják, sokan télen nem edzik a lovaikat, mert eddig nem

volt lehetőségünk ilyen szép körülmények közt lovagolni, mint itt a ranchon” – tette hozzá Múcska György. Egész családját magával ragadta a lovaglás, s az idősebb fiú Gergő mellett a fiatalabb Viktor is foglalkozik vele, aki egyébként nagyon tehetséges focista, s tizenhárom évesen a Győri ETO egyik reménysége. A legfiatalabb, mindössze ötéves fiú is a lóra vágyik, de édesapja szerint még két évet kell várnia, hogy a családi sportot ő is kipróbálhassa. Vladislav Kmeť A szerző felvételei

Múcska György

A Múcska testvérek

TEKE I. liga: TJ Slovan DusloVágsellye A–MKK Slovan Galánta A 6:2 (3211:3200) M. Moravanský 535, D. Danadová 538, id. Tóth R. 588, Klement M. 517, B. Bol 533, L. Mitošinka/Gerhát J. 500 – S. Kupčok 527, B. Horník 546, Hegedűs K. 528, M. Kaigl 515, Madarász Z. 523, J. Butko 561; KK Nagymagyar A–KK Preseľany A 7:1 (3378:3255) Keszőcze L. 593, Író M. 542, Poloma Zs. 595, Marics E. 548, Marics I. 550, S. Pospíšil 550. A bajnokság állása: KK Nagymagyar A 23; 2. MKK Slovan Galánta A 20; 8. TJ Slovan Duslo Vágsellye A 13. II. liga: TJ Slovan Duslo Vágsellye B–TJ Karpaty Limbach 6:2 (3251:3107) J. Baboš 549, L. Hambálek 498, Király F. 574, Tóth K. 545, Klement I. 544, P. Devát 541; KK Slavoj Diószeg A–ŠKK Tlma-

če 6:2 (3182:3163) Mar. Halaši 560, T. Krnáč 527, A. Šalát 487, Halasy Mir. 497, Mészáros F. 559, Magyarics A. 552; KK Nagymagyar B–KK Slávia Nitra 1:7 (3232:3323) Zsigmond T. 553, E. Gubran 554, Nagyy L. 520, Csicsay P. 537, Lengyel O. 538, Zsigmond I. 530. A bajnokság állása: 3. KK Slavoj Diószeg A 21; 7. TJ Slovan Duslo Vágsellye B 19; 9. KK Nagymagyar B 17; 14. MKK Slovan Galánta B 12. III. liga: ŠK Modranka B–TJ Slovan Duslo Vágsellye C 2054:1847 Š. Senkár 458, Szalai M. 416, V. Bol 495, Szomolai R. 478; MKK Slovan Galánta C–KK Preseľany B 2040:2075 J. Kaigl 510, J. Ášváni 490, Száz E. 517, F. Mikuš 523; KK Slávia Nitra C-KK Slavoj Diószeg B 1782:1963 (Magyarics L. 540, Gál J. 463, J. Pelec 467, I. Pelec

493. A bajnokság állása: 3. KK Nagymagyar C 14; 6. KK Slavoj Diószeg B 10; 7. MKK Slovan Galánta C 10; 9. TJ Slovan Duslo Vágsellye C 0. A következő fordulók párosítása: I. liga: február 1., (15.00) KKZ Hlohovec–TJ Slovan Duslo Vágsellye A; (9.00) MKK Slovan Galánta A–KK Nagymagyar A. II. liga: február 1., (9.00) KK Pobedím B–TJ Slovan Duslo Vágsellye B; január 29., (18.30) TJ Karpaty Limbach–TJ Slavoj Diószeg A; január 31., (18.00) ŠKK Tlmače–KK Nagymagyar B; február 1., (13.00) TJ Rakovice B–MKK Slovan Galánta B. III. liga: február 1., (10.00) Preseľany B–KK Nagymagyar C, január 31., (16.00) TJ Slovan Duslo Vágsellye C–Nitra C, február 1., (13.00) KK Slavoj Diószeg B–MKK Slovan Galánta C. Vladislav Kmeť


45

Sport

2014. január 28. | 5. szám

KOSÁRLABDA Szombaton a Közép-Európai Ligában, vasárnap a hazai bajnokságban mérkőztek a somorjai nők. A Közép-Európai Női Kosárlabda Ligában a harmadik legjobb magyar csapat, a Pécs ellen szenvedtek vereséget a somorjai kosarasok. Nehezen indult meg a pontszerzés, ám félidőben egyenlő pontállással vonultak szünetre a csapatok. A harmadik negyedben a vendégek voltak eredményesebbek, de dicséret illeti a hazaiakat, mert a mérkőzés végig szoros maradt. ŠBK Somorja–PINKK Pécs 67:73 (12:15, 24:21, 15:21, 16:16). A somorjaiak legjobb dobói: Sujová 22, Slamová 12, Škoričová 10. A bajnokság állása: 9. Somorja 26.

Helyet kapott a csapatban a hazai nevelésű Fekete is (18)

A szerző felvételei

Katka Pindrochová (második balról)

ŠBK Somorja–BK Petržalka 92:60 (25:17, 21:17, 27:6, 19:20). Nézők száma 100. Játékvezetők: Turčín, Holländer és Sirocký. Büntetődobások: 19/15 – 21/15. Szabálytalanságok: 22 – 18. Hárompontos dobások: 5 – 5. A somorjaiak legjobb dobói: Vyňuchalová 20, Pindrochová és Jaeschke 12–12. A Petržalka legjobb dobója: Páleniková 21. A hazaiak meglepetésre rosszul kezdtek, már az 5. percben 6:11-re vesztettek. Krajňák edző védencei azonban hamarosan átvették az irányítást és megérdemelten győztek, mégpedig magas arányban. A somorjaiak mezében először szerepelt Katka Pindrochová, aki a kassai Good Angelstől érkezett vendégjátékra. A bajnokság állása: 3. Somorja 25. Ján Čikovský

Sikeresen indították az évet KARATE – Január 19-én nemzetközi versennyel indították az évet a csallóköziek, immár második alkalommal vettek részt a Répcelak-kupán.

a szülők, három edző: Kocsis László, Hupian Kristína és Bödők Lóránt. Markovics János, a klub vezetője bíróként tevékenykedett.

A megmérettetésen két ország 11 klubját összesen 170 versenyző képviselte (a Seishin Karate Klubot 27 fő). A csapatot elkísérték

1. helyezettek: Bakos Tamás Máté, Szabó Norbert, Markovics Ádám (Keszegfalva), Karika Rebeka (Dunaszerdahely), Bohós Szilárd, Sza-

Eredmények:

bó András, Szabó Bálint (Ekel), Demeter Virág Orsolya, Vígh Vivien, Bajcsi Adrián (Ekecs) 2. helyezettek: Trenčík Erik, Trenčík Nikolas (Keszegfalva), Vígh Lara (Nagymegyer), Varga Dóra, Kósa Tamás (Dunaszerdahely), Kovács Kata Zsófia (Ekecs) 3. helyezettek: Sáha Dominik, Fodor Gergő (Dunaszerdahely), Né-

meth Bence (Ekel), Lády Dávid (Nagymegyer), Nagy Róbert, Varga Máté (Ekecs), Markovics Áron, Nagy Róbert, Lovász Miklós (Keszegfalva), Győri Gergő Bence, Cserepes Zoltán (Nemesócsa) Mint azt megtudtuk, a következő megmérettetés február 22-én, Horvátországban lesz. (ha)


46

Csallóköz

Sport

A szerző felvételei

A tornagyőztes csapat

A teremtornán is bakai elsőség A torna gólkirálya a szapi Csicsay Sándor lett vehettek részt. A mérkőzések két csoportban zajlottak, amelyekből az első két helyezett elődöntőt játszhatott, míg a többi csapat a fennmaradó helyekért küzdött. A játékidő 24 perc volt szünet és térfélcsere nélkül, a pályára lépő játékosok száma 4+1 fő. Az A csoportot több lőtt góljuknak köszönhetően a bakaiak nyerték, mellettük a beugró sárosfaiak léptek tovább. A B csoportban a

hodosiak több gólt lőttek, mint a csákányiak, így ők jutottak az első helyről az elődöntőbe. Mindkét elődöntő szoros küzdelmet hozott. A bakaiak egy góllal múlták felül a csákányiakat, a hodosiak és a sárosfaiak a rendes játékidőn belül nem bírtak egymással, így következhettek a büntetők. A sárosfai csapat higgadtabb maradt, így másodikként ők jutottak a döntőbe.

A csákányiak (feketében) a harmadik helyen végeztek

LABDARÚGÁS – Január 25-én a felnőttek megmérettetésével vette kezdetét a járási teremtorna-sorozat, amely egészen március első hetéig húzódik. Az eseménynek már hagyományosan a nyárasdi sportcsarnok adott otthont. A tornán való indulásra a dunaszerdahelyi járási bajnokságok legjobb

nyolc csapata volt jogosult. Az I. osztály első hat helyezett csapata (Baka, Nagyabony, Lúcs, Hodos, Alistál, Királyfiakarcsa), a II. osztály őszi bajnoka (Csákány), valamint a III. osztály első helyezettje (Szap). Mint a tornán kiderült, a lúcsi egyesület sérülések miatt lemondta a részvételt, így helyüket az I. osztály hetedik helyezettje, Sárosfa foglalta el. A megmérettetésen csak igazolt játékosok

A bakaiak (pirosban) biztosan vették a torna akadályait


47

Sport

2014. január 28. | 5. szám

A finálé korai szakaszában gólt szereztek a bakaiak, majd emberhátrányba kerültek. Ellenfelük azonban feszülten játszott, több játékosuk sárga lapot kapott, ezeket kétperces kiállításokkal bírálták a játékvezetők. A sárosfaiak pontatlanul céloztak, így a bakai csapat vihette haza a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnökének serlegét. A torna gólkirálya a szapi Csicsay Sándor lett 7 góllal, a legjobb kapusnak járó díjat a csákányi Pörsök Adrián kapta, a legjobb mezőnyjátékosnak pedig a sárosfai Nagy Adriánt választották.

Eredmények A csoport: Baka–Alistál 2:2, g.: Oravec, Takács – Végh, Szigeti; Szap–Sárosfa 2:2, g.: Csicsay, Dékány – Nagy, Süli; Alistál–Sárosfa 0:2, g.: Nagy (2); Baka–Szap 6:4, g.: Takács (3) Oravec (2), Németh – Csicsay (3) Darnai; Szap–Alistál 4:2, g.: Csicsay (2), Vass, Kozmér – Balogh T., öngól; Sárosfa–Baka 2:2, g.: Nagy (2) – Tóth, Oravec. Az A csoport végeredménye: 1. Baka 2. Sárosfa 3. Szap 4. Alistál

10:08 6:04 10:10 4:08

5 pont 5 pont 4 pont 1 pont

B csoport: Nagyabony–Királyfiakarcsa 0:1, g.: Csiba; Csákány–Hodos 1:1, g.: Jáger –

A díjazottak (balról) Nagy Adrián, Csicsay Sándor, Pörsök Adrián

Méry; Királyfiakarcsa–Hodos 1:2, g.: Lelkes – Desat, Rácz; Nagyabony–Csákány 0:2, g.: Jáger, Študent; Csákány–Királyfiakarcsa 2:0, g.: Valocsay, Jáger; Hodos–Nagyabony 3:0, g.: Gönczöl, Cserge, öngól. A B csoport végeredménye: 1. Hodos 2. Csákány 3. Királyfiakarcsa 4. Nagyabony

6:2 5:1 2:4 0:6

7 pont 7 pont 3 pont 0 pont

Elődöntők: Baka–Csákány 1:0, g.: Oravecz Hodos–Sárosfa 1:1, büntetőkkel: 1:2, g.: Méry – Nagy. Mérkőzés a 7. helyért: Alistál–Nagyabony 0:5, g.: Kardos, Molnár, Nagy (2), Domonkos. Mérkőzés az 5. helyért: Királyfiakarcsa–Szap 1:1, büntetőkkel: 2:3, g.: Lelkes – Csicsay. Mérkőzés a 3. helyért: Csákány–Hodos 5:2, g.: Kiss, öngól, Mikóczy P., Študent, Jáger – Rácz, Fekete.

Döntő: Baka–Sárosfa 1:0, góllövő: Németh. A tornagyőztes bakaiak: Nagy Jó zsef, Hladký Mihály, Bertalan János, Tóth Csaba, Németh Norbert, Nógel Szabolcs, Oravec László, Valacsai Péter, Takács Iván, Bódis Gergely, Makó Szabolcs, Fenes Lajos, Remenár Zoltán, Lelkes Ferenc, Vidovic Jaroslav. Edző: Majoros György. Lőrincz Tamás

Győzelemmel és vereséggel Jozef Ráchela felvétele

SAKK – Ötödik és hatodik fordulójával folytatódott a sportág hazai élvonalbeli bajnoksága, amelyen a dunaszerdahelyiek előbb a kassai TJ Slávia TU csapatát fogadták. A csallóköziek esélyeshez méltóan játszottak és 5,5:2,5 arányban győztek. A hazaiak pontjaihoz Bokros Albert, Czebe Attila, Varga Zoltán, Ráchela Milan, Csiba Dominik győzelemmel, valamint Petényi Tamás döntetlenül járult hozzá. A másik kassai csapattal, az UPJŠsel szemben már gyengébbnek bizonyultak, s 3,5:4,5 arányban vereséget szenvedtek. Ezzel is őrzik második helyezésüket a bajnokságban Dunajov csapata mögött, amellyel a tizenegyedik fordulóban találkoznak a csallóköziek. (rj)


48

Csallóköz

Sport

Kötelező győzelem Iglón Negyedik helyről a hajrába A férfi kosárlabda extraligában a hétközi mérkőzésekkel lezárult a bajnokság alapszakaszának harmadik fázisa. A komáromi kosárlabdacsapat a táblázat reménytelenül utolsó helyén tanyázó Igló otthonában vendégszerepelt. Egyértelműen a Duna-parti csapat volt a mérkőzés favoritja. A házigazda csapat ugyan az első félidőben még aránylag jól tartotta magát (37:39), de a második játékrészben már kidomborodott a vendégek nagyobb játékereje. A komáromi kosarasok jobb védőjátékuknak, és a támadások eredményesebb befejezésének köszönhetően végül 21 pontos különbséggel nyerték a találkozót, begyűjtve idegenben a két bajnoki pontot.

BK 04 AC LB Spišská Nová Ves–MBK Rieker ComTherm Komárom 65:86. Negyedek: 21:24, 16:15, 13:19, 15:28. Legeredményesebb pontszerzők: Barnes 24, Strzelecki 13, Sek 10, ill. Myles 23, Hall 22, Joyner 11. Hárompontos dobások: 6 és 6.

Milan Drozd felvételei

Az alapszakasz harmadik negyede után lehet egy kissé értékelni, és megelőlegezni némi előrejelzést. A táblázat jelzi, hogy kialakult egy felsőházi erősebb ötös csoport. A pozsonyi Inter eddig 43, Nyitra 42, Privigye 41, Komárom 39, Svit 38 pontot szerzett. Az alsó csoportban Besztercebánya 34, Handlová 31 (egy mérkőzéssel kevesebbet játszott), Léva 28, Igló 25 pontnál tart (ők is egy mérkőzéssel kevesebbet

játszottak). Az alapszakasz utolsó, negyedik játékrészében még nyolc mérkőzés vár minden csapatra. Annak végén az utolsó helyezett kiesik a bajnokságból, a többiek a rájátszásban (play off) kieséses rendszerben folytatják a harcot a bajnoki címért a következő felállásban: 1–8, 2–7, 3–6 és a 4–5 helyezett. Itt három győztes mérkőzésre megy a játék. A kezdés, a hazai pálya előnye a felsőbb régióban végzett csapatoknál van, aminek jelentősége főleg az esetleges a 2:2-es állásnál nő meg igazán. Az igaz, hogy a labda a kosárlabdában is gömbölyű, és a folytatásban még bármi megtörténhet, de az

eddig mutatott erőviszonyok azt jelzik hogy az első három helyen nem nagyon várható változás. A komáromi kosarasok, és természetesen a szurkolóik is annak örülnének, ha a csapatnak sikerülne megtartani a táblázat negyedik helyét, amelyikre a sviti gárda is feni a fogát (nagy valószínűséggel ők lesznek a komáromiak ellenfelei a rájátszásban). A feladat nem lesz könnyű, már azért sem, mert a komáromi kosarasok a negyedik játékrészben a nehezebb mérkőzéseiken idegenben lépnek pályára. Reméljük, hogy Rón edző legénysége helyt fog állni. Keresztényi Gábor

Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Marketing menedzser – Marketingový manažér: VÁCLAV TAMÁS. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTIK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 54. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja: WARPE Kft., Šafárik utca 431/4., 924 01 Galánta. IČO 45 252 122. Nyomja: NAVI GRAF, s.r.o., Vezekény. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 54. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva: WARPE, s.r.o., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta. IČO 45 252 122. Tlač: NAVI GRAF, s.r.o., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena a Úradu vlády SR. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.