Csallóköz - 2012/11.szám

Page 1

Csallóköz DUNASZERDAHELY > KOMÁROM > GALÁNTA > VÁGSELLYE

Megújulhat a múzeum Igazgató, kastélymegmentő, fényképész

9. oldal

Nézőpont Rajkovics Péter

Egy jellegzetes hang a színpadról Lámpalázas volt és nem szeretett dalolni

Žitný ostrov Ára: 0,65 €

2012. március 13., 11. szám

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokozonline.sk A jó benyomást pontokkal nem díjazzák Weiss után Griga is elismeréssel szólt a sereghajtó sárga-kékek teljesítményéről

26–27. oldal

48. oldal

Irányzott csapás a jobboldalnak

Új korszak A parlamenti választások lezajlottak, s végre fújhatunk egy nagyot. Ennél többet úgysem tehetünk. A Fico nevével fémjelzett párt hatalmas választási sikert ért el, s ez egyben jelzi, mennyire kiábrándult a szlovákiai szavazó a jobboldali politikából. A két éve még nagy lelkesedéssel induló Radičová-kormány négyese közül senkinek sem sikerült jól teljesítenie. A SMER-SD-től jobbra csak Matovič nevethet, de a baloldal diadalát figyelve ez a mosoly is kényszeredett lehet. A magyar választópolgár pedig ismét csalódott. A Híd ugyan bekerült a parlamentbe, de nem sikerült megismételnie 2010-es eredményét, s mindez annak fényében is érdekes, hogy az egyik elemző szerint szavazóinak több mint negyven százaléka szlovák nemzetiségű állampolgár volt. Az MKP pedig hiába erősödött meg a Csallóközben és szerzett országos szinten annyi voksot, mint az előző választásokon, néhány ezer szavazat ismét hiányzott a bejutáshoz. A Berényi József által vezetett pártnak legnagyobb problémája az volt, hogy végül többen mentek el szavazni, mint azt a közvéleménykutatások jósolták. Arról még korai volna elmélkedni, vajon mit is hoz majd az új kormány, de azt sejtjük, kisebbségben élve a helyzetünk nem lesz egyszerű. Másrészt fontos lesz figyelnünk, miként sikerül majd a baloldali pártnak sikeres gazdaságpolitikát folytatnia egy olyan nemzetközi helyzetben, amelyben most élünk. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, csak reménykedni tudunk, hogy amúgy sem egyszerű napjaink nem lesznek még bonyolultabbak.

Fogas Ferenc felvétele

A vártnál jóval magasabb volt a választási kedv

KOMÁROM/DUNASZERDAHELY/ GALÁNTA/POZSONY – Az ország választópolgárai március 10-én, az előrehozott parlamenti választásokon döntöttek arról, milyen politikai pártok kezébe adják az ország irányítását az elkövetkező években. A parlamenti választások nyugodt hangulatban zajlottak, annak ellenére, hogy előzetesen különböző atrocitásoktól tartottak. Komolyabb gondok nem adódtak a választókerületekben, bár természetesen idén is voltak olyanok, akik nem hozták magukkal irataikat vagy éppen sajátságos módon értelmezték a demokráciát. Csallóköz szempontjából leginkább a komáromi Fehér István és

Boldoghy Olivér esete borzolta a kedélyeket. Ők ugyanis nyilvánosan vállalták, hogy a szlovák mellett magyar állampolgársággal is rendelkeznek, ezért a még mindig érvényben lévő szlovák törvények alapján nem szavazhattak (méghozzá annak ellenére, hogy személyi igazolvánnyal mind a mai napig rendelkeznek). A két férfi viszont továbbra is szlovák állampolgárnak tartja magát, s így nagy médiaérdeklődés kísérte szombat délelőtti útjukat a választóhelységbe. Ami még meglepetést okozott, az a reggeltől tapasztalható viszonylag nagy érdeklődés a voksolás iránt, hiszen már hónapok óta azt jósolták a szakemberek, mintegy 50 százalék körül fog mozogni a részvételi arány. Nem így történt, s meglepő módon

a magasabb részvétel (59,11%) nem a jobboldali pártoknak kedvezett. Sőt. A baloldali SMER-SD olyan eredményt ért el, amelynél magasabbnak csak Vladimír Mečiar örülhettet húsz évvel korábban. Bővebben a 3–5. oldalakon

Országos eredmények SMER-SD KDH OĽaNO Híd SDKÚ-DS SaS SNS MKP

● Előfizetés/hirdetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44 e-mail: online.csallokoz@gmail.com

44,41 8,82 8,55 6,89 6,09 5,88

% % % % % %

4,55 % 4,28 %


Csallóköz

2

Tudósítás > Villáminterjú

Megkérdeztük

Közös gyerekmunka

Takács Igor gazdasági elemzőt, milyen hatással lehet a szlovák gazdaságra az előrehozott választás eredménye: – Úgy gondolom, mivel egyetlen párt parlamenti többséget szerzett, így nem fog sokáig tartani az új kormány megalakítása. Ez pozitív jel lehet a piacok számára, s nem tartok attól, hogy valamilyen kedvezőtlen hatás érné az országot. A kormányt alakító párt elnöke úgy nyilatkozott, hogy Európa párti politikát akar folytatni, s mivel éppen nekik köszönhetően sikerült tavaly megszavazni az eurós mentőcsomagot, így a kontinens piacai számára akár jó jel is lehet az eredmény. Persze más a helyzet akkor, ha az alakuló kormány a kampány során ígért lépések foganatosításába kezd, vagy annak erőteljes kommunikációja következik. Ebben az esetben biztosan lesznek negatív hatások, egyrészt a külföldi befektetők részéről, másrészt a nemzetközi szervek is hangot adhatnak véleményüknek. Úgy, ahogy az történt Magyarország esetében. Ezekről viszont még korai beszélni, hiszen elsőként a kormánynak kell megalakulnia, annak személyi összetétele is ad esélyt a következtetések levonására, valamint érdemes lesz az első száz napot is értékelni. (csall)

LÉG – Amikor a Légi Méhecskék alkotócsoport nevében Miklós Judit és Mészárošová Elena felkereste a csallóküzcsütörtöki Játékvár játszóház vezetőjét, Sill Zsuzsát, hogy felkérjék az ott alkotó gyerekeket, kapcsolódjanak be a „Meséről mesére” elnevezésű versenyükbe, azonnal igent mondott. A szorgos munka eredménye tizenhat meseillusztráció elkészítése lett, melyek mindegyike hűen tükrözi az alkotók színes fantáziáját. Az elkészült munkákat a csallóközcsü-

A csütörtökiek Légen

törtökiek a légi alkotóműhely folyosóin rendezett kiállításon tekinthették meg, ugyanis kedves

meghívást kaptak a Légi Méhecskéktől. A kiállított rajzok készítői ezután egy közös alkotófo-

Alkotás közben

A szerző felvételei

lyamatba is bekacsolódhattak, melyet a légi csoport vezetői tartottak számukra. Mivel a látogatás éppen a nőnapon zajlott, a csütörtöki tanulók kis szívecskés vázát készíthettek az édesanyjuk számára. A közös munka után Miklós Judit oklevelet és ajándékokat adott át valamennyi jelenlévő kis alkotónak. A vendégek legszebb rajzait a Sípos Szamuel, Kurucz Diana, Koller Mária készítették, de a többiek sem vallottak szégyent. A jó hangulatú délután végén Sill Zsuzsa csütörtöki pedagógus meghívta a légieket egy hasonló találkozóra, melyre a nyári szünetben kerül majd sor. Csiba Lídia

Keressen 10 eurót Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 10. számban közölt feladványért (Az egésznek az érdekessége még a pontszerzési módszer volt. – Vladislav Kmeť: Egy izgalmas út Afrikába) Molnár Virág (Dunaszerdahely) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Pedig a számok beszédesek.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: március 16.

Eltűnt a vállalkozó BŐS – Nagy erőkkel keresi a rendőrség J. Zoltán helyi vállalkozót, akinek múlt szombaton veszett nyoma. A családja hétfőn tett bejelentést. A férfi autóját a Csilizpatas felé vezető út mellett, a főúttól 200–300 méterre, a földeken találták meg kiégve. A rendőrség 65 személyből álló rajvonalat állított fel a negyvennyolc éves vállalkozó felkutatására, amelybe a Komplex Mentőszolgálat is bekapcsolódott. Az akció ezidáig nem vezetett eredményhez. (und)

Illusztrációs net-felvétel


3

Választások 2012

2012. március 13. |11. szám

Milyen kormányunk lesz? A SMER-SD 83 képviselői mandátumot szerzett, amely azt jelenti, ha sikerül megegyeznie valamelyik jobboldali párttal, akkor alkotmányos többséget is elérheti. Más kérdés, melyik párt lesz hajlandó egy ilyen nagy csapathoz hozzácsapódni, amikor minden egyes politikai szereplő tudja, Ficoék ölelése a pártok többsége számára halálos. Elég csak megnézni a 2006-ban alapított kormány másik két szereplőjének teljesítményét. Az SNS ugyan még két évvel ezelőtt szerencsével bejutott, de most ők is kívül rekedtek, s Vladimír Mečiar csapatáról már ne is beszéljünk. Ugyanakkor természetesen nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a hatalmon lévők DUNASZERDAHELY: Párt

10 791 Szavazat

HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS

4568 4381 658 152 234 202 266

BŐS:

2992

HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS

1021 1652 158 16 29 18 33

SOMORJA:

6337

HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS

2753 1542 660 189 247 309 273

NAGYMEGYER:

3743

HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS

1733 1532 220 31 40 37 59

NYÁRASD:

1516

HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS

669 787 26 2 8 1 7

előnyeire sokan igényt tartanak, annál is inkább, mivel a leköszönő kormány még két évig sem tudta irányítani az országot. Azt pedig már tudjuk, a pártok mögött számos gazdasági érdekcsoport áll, akiknek a tűz melletti biztos hely jóval fontosabb, mint egy politikai párt imidzse. Jelenleg kíváncsian tekinthetünk arra a helyzetre, amely ennél is erőteljesebb felállásban Magyarországon is előfordult. Ott viszont egy sokkal szélsőségesebb helyzetben kapott felhatalmazást az Orbán-kormány. Szlovákiában ugyan jelen van a kiábrándultság, de a gazdasági helyzet első látásra nem annyira kétségbeejtő. Ha viszont mélyebb elemzésekbe kezdünk, akkor ha-

ILLÉSHÁZA: HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS NYÉKVÁRKONY: HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS

1101 595 319 56 14 18 24 20 1376 602 681 31 9 2 9 8

LÉG: HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS KOMÁROM:

marosan felismerjük, könnyen a magyar gazdaság legmélyebb válságállapotához hasonló helyzet alakulhat ki itt is, s ehhez még arra sincs szükség, hogy az új Fico-kormány erőteljes változásokat vezessen be, mondjuk a szociális rendszer terén. Ebből a szempontból aztán nem véletlen, hogy a SMER-SD vezetője minden megnyilvánulásaiban hangsúlyozza, pro európai kormány jön létre. Egyrészt szüksége lesz a külső segítségre, ha választási programjából szeretne bármit is megvalósítani, másrészt nem szeretné, ha Szlovákia nemzetközileg izolált állammá válna. (raj) 1177 537 232 212 31 32 31 26 14 774

EKEL:

634

HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS

136 433 32 4 1 2 8

GALÁNTA:

7095

HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS

4124 5149 2319 333 525 743 651

HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS

2140 900 1621 229 560 373 467

EKECS:

1835

GÚTA:

4321

NÁDSZEG:

2173

HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS

534 1218 39 1 14 1 5

HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS

1268 2332 303 32 55 77 74

HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS

1193 874 46 8 9 11 11

ALISTÁL:

959

NEMESÓCSA:

965

ALSÓSZELI:

1057

HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS

369 549 18 2 1 3 5

HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS

353 520 42 4 14 8 5

HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS

CSALLÓKÖZARANYOS:

912

FELSŐSZELI:

HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS

281 529 47 6 10 8 2

EGYHÁZGELLE: HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS

1187 427 685 29 7 4 13 9

HÍD MKP SMER-SD KDH OľaNO SaS SDKÚ-DS

377 484 98 6 21 10 6 1582 561 532 261 8 52 42 38 Forrás: Statisztikai Hivatal


4

Csallóköz

Választások 2012

Kire szavaztak a polgárok? Az eredményeket elemezve meg kell állnunk annál a ténynél, hogy a SMER-SD képes volt több mint egymillió választópolgárt maga mögé állítani, s tette ezt egy olyan országban, ahol pártelnöke és vezető politikusainak kijelentései miatt a média egyáltalán nem kedveli. Robert Fico népszerűségét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, 750 ezer karikánál is többet gyűjtött be. A párt második legerősebb politikusa a korábban a parlament legvonzóbb férfijának is választott Robert Kaliňák, aki közel félmillió preferencia szavazattal rendelkezik, majd őt követi Pavol Paška bő kétszázezres lemaradással.

A jobboldal jelenlegi helyzetéről sokat elárul, hogy a populista Igor Matovič volt a legnépszerűbb a szavazóknál a politikai paletta ezen féltekéjén. Választási pártjának listáján ismét az utolsó négy jelölt kapta a legtöbb szavazatot, s újra bizonyította, megfelelő képességekkel rendelkezik a polgárok meggyőzésére. Úgy tűnik teljesen mindegy, hogy a regionális reklámújságjain vagy az országos médiumok bármelyikén szól a tömeghez. A második legerősebb pártként végző KDH két vezéralakja, Ján Figeľ és Daniel Lipšic fej-fej mellett haladtak a szavazóknál, Mikuláš Dzurindának viszont nagy csaló-

Reggeltől nagy volt az érdeklődés

Fogas Ferenc felvételei

Néhol még várni is kellett

dást okozhattak szavazói, hiszen az elnöki pozícióért a legnagyobb kihívóján, Lucia Žitňanskán kívül, Ivan Mikloš is megelőzte. A Híd esetében ismét toronymagas győztes volt Bugár Béla, aki Matovič után a jobboldal második legnépszerűbb politikusának számít, természetesen ez annak is köszönhető, hogy pártjában nincsenek olyan erős versenytársai, mint mondjuk a KDHban. A Híd esetében fontos kiemelnünk, hogy a túrócszentmártoni polgármester, Andrej Hrnčiar is jól szerepelt, mivel több, mint 15 ezer karikát gyűjtött. A Híd 13 parlamen-

ti képviselője: Bugár Béla, Simon Zsolt, Solymos László, Rudolf Chmel, Nagy József, Gál Gábor, Andrej Hrnčiar, Bastrnák Tibor, František Šebej, Érsek Árpád, Ivan Švejna, Jakab Elemér, Csicsai Gábor. A parlament kapuin kívül ragadó MKP legtöbb preferenciaszavazatot gyűjtő politikusa Berényi József elnök lett, akit nagy lemaradással követ a párt korábbi vezetője, Csáky Pál. A további sorrendben sincs nagyobb meglepetés, bár Petheő Attila hatezer karikája talán sokak számára nem várt magas eredmény. (raj)

Kiket karikáztak a legtöbben Smer-SD

KDH

Egyszerű Emberek és

Híd

Független Személyiségek 1 3 2 4 7 8 5 6 20 14

Robert Fico Robert Kaliňák Pavol Paška Marek Maďarič Ján Počiatek Richard Raši Dušan Čaplovič Peter Kažimír Ľubomír Jahnátek Juraj Blanár

762 360 485 594 273 540 184 663 148 449 90 265 76 965 71 617 38 136 34 037

3 1 2 10 8 4 6 34 5 17

Daniel Lipšic 104 635 Ján Figeľ 104 002 Pavol Hrušovský 58 838 Radoslav Procházka 47 175 Jana Žitňanská 38 635 Július Brocka 21 113 Ján Hudacký 11 005 Jozef Mikloško 9 471 Ivan Uhliarik 9 027 Monika Gibalová 7 940

150 149 147 148 12 9 5 3 1 11

Igor Matovič Erika Jurinová Jozef Viskupič Martin Fecko Štefan Kuffa Alojz Hlina Mikuláš Huba Eva Horváthová Martin Mojžiš Richard Vašečka

150 242 52 800 42 871 41 618 23 470 20 183 17 136 14 700 12 000 9 960

1 2 3 4 14 5 10 6 13 11

Bugár Béla Simon Zsolt Sólymos László Rudolf Chmel Nagy József Gál Gábor Andrej Hrnčiar Bastrnák Tibor František Šebej Érsek Árpád

121 414 50 903 21 119 19 615 18 820 17 543 15 180 12 011 11 213 8 558


5

Választások 2012

2012. március 13. |11. szám

Mi történt a régióban? A magyarok által sűrűn lakott Csallóközben, Mátyusföldön nagy meglepetések nem történtek, s jól teljesített a Híd és az MKP is. Talán csak az ad okot a csodálkozásra, hogy a galántai választókörzetben Fico pártja tudott diadalmaskodni, de aki ismeri ezt a vidéket, az azt is tudja, a jelenlegi körülmények között mindez egyáltalán nem meglepő. Annál is inkább, hiszen a SMER-SD az ország egész területén diadal-

maskodott, mindösszesen három választási körzetben nem a szociáldemokraták szerezték meg a többséget. A dunaszerdahelyi, komáromi és párkányi körzetekről van szó. Előbbiben a Híd, a másik kettőben pedig az MKP diadalmaskodott, ezzel is bizonyítva, a baloldal térnyerésének is vannak korlátai. Ami a dunaszerdahelyi választási körzetet illeti, az eredményekre nézve megállapíthatjuk, az MKP megkö-

Járási eredmények Dunaszerdahelyi választási körzet – választási részvétel: 60,67 % 1. HÍD 2. MKP 3. SMER-SD 4. SDKÚ-DS 5. SaS

25 671 23 139 3 576 1 202 1 135

43,87 % 39,55 % 6,11 % 2,05 % 1,94 %

Galántai választási körzet – választási részvétel: 58,55 % 1. SMER-SD 2. HÍD 3. MKP 4. OĽaNO 5. KDH

13 219 12 089 6 947 3 305 1 941

29,11 % 26,63 % 15,30 % 7,28 % 4,27 %

Komáromi választási körzet – választási részvétel: 52,40 % 1. MKP 2. HÍD 3. SMER-SD 4. SaS 5. SDKÚ-DS

Fogas Ferenc felvétele

Szavaz az egész család

SDKÚ-DS

SaS

18 694 13 947 5 484 1 213 1 156

zelítette a Hídat, mert míg két évvel ezelőtt 50:32 volt a százalékok aránya a narancsosoknak, addig idén 43:39. Az MKP-nak nem is elsősorban itt hiányoztak a bejutáshoz szükséges szavazatok, hanem a Galántai, Érsekújvári járásában, valamint az ország középső részében. A komáromi körzetben ugyancsak a Híd nyert 2010-ben, igaz ott

csak három százalékos különbséggel, mára viszont tíz százalékos MKP fölény alakult ki. Nehéz volna egy momentumban megfogni a nagy váltás okait, de feltehetően a járásban jelentkező komoly gazdasági problémák okozták azt, hogy a Bugár Béla vezette párt ebben a régióban a vártnál gyengébben szerepelt. (raj)

SNS

MKP

(nekik nem sikerült bejutniuk) 3 2 1 9 11 20 6 18 7 12

Lucia Žitňanská 103 517 Ivan Mikloš 56 771 Mikuláš Dzurinda 27 242 Pavol Frešo 21 758 Magdaléna Vášáryová 19 816 Miroslav Beblavý 15 067 Ivan Štefanec 13 591 Ľudovít Kaník 13 509 Martin Fedor 11 435 Viliam Novotný 10 134

1 2 4 3 7 5 11 9 15 12

Richard Sulík Daniel Krajcer Ľubomír Galko Juraj Miškov Jozef Kollár Jozef Mihál Lucia Nicholsonová Martin Poliačik Peter Osuský Martin Chren

83 813 48 557 37 409 25 293 21 909 20 498 16 730 7 595 7 510 5 759

41,77 % 31,16 % 12,25 % 2,71 % 2,58 %

1 2 3 4 6 20 10 19 8 13

Ján Slota Andrej Danko Rafael Rafaj Ján Mikolaj Štefan Zelník Marek Uram Miroslav Jureňa Pavel Kapusta Milada Belásová Adrián Kucek

59 370 36 508 31 443 13 867 10 355 6 741 5 650 5 085 4 157 4 031

(nekik nem sikerült bejutniuk) 1 Berényi József 44 675 10 Csáky Pál 25 805 2 Bárdos Gyula 20 523 6 Szigeti László 19 559 3 Farkas Iván 13 679 4 Horváth Árpád 9 190 16 Petheő Attila 6 312 14 Miklós László 6 052 5 Fenes Iván 5 673 9 Csúsz Péter 5 342


6

Csallóköz

Riport

Gyermekközpontú, stresszmentes iskola Szlovákiában ez lesz a második Waldorf-módszerrel oktató intézmény NYÉKVÁRKONY – Szeptemberben nyílik meg a Tündérrózsa Waldorf Magyar Tannyelvű Alapiskola a községben, az egykori bölcsőde épületében. Eddig 19 gyermeket írattak az intézménybe, zömmel elsősöket. A Waldorf-iskolát a szív, a kéz és a fej iskolájának is nevezik, hiszen a gyermekek testi, lelki, szellemi fejlődését harmónikus egységnek tekinti. Pedagógiájuk alapvető célja a tudás életkori sajátosságokhoz igazodó átadása, a képesség- és személyiségfejlesztés, a szocializáció és az értékközvetítés. Bödők Károly, a Gyermekvilág polgári társulás elnöke elmondta, egyelőre az első évfolyamba jelentkezett a legtöbb gyermek, indítanak azonban második- és harmadik osztályt is, amennyiben meglesz a minimális osztálylétszám. „Jelenleg nyolc olyan pedagógus van, akik Waldorf-átképzésre járnak Budapestre. Hogy hányan kezdenek majd osztálytanítóként a következő iskolaévben, az a jelentkezők számától függ” – közölte.

A készülő iskola látványterve

Az intézménybe februártól folyamatos a jelentkezés, sőt év közben is lehetséges majd az átlépés. Nincsenek elvárások „A Waldorf-pedagógia lényege a gyermekközpontú oktatás. Ez annyit jelent, hogy figyelembe veszi a gyermek érettségét a korához mérten. Nincs erőltetve, hogy a gyerkőc a folyóírást az első osztály végére elsajátítsa és összekösse a betűket.

Az a fontos, hogy megtanulja az abécét, nyomtatott betűkkel le tudja írni, és valamennyire képes legyen olvasni. Az utóbbi elég, ha a harmadik-negyedik év végére alakul ki teljesen. Differenciált, tehát személyre szabott az oktatás. A felvételi úgy zajlik, hogy a szakemberek tesztsorozat alapján felmérik a gyermek képességeit, tulajdonságait (jobb kezes, bal kezes stb.), s ehhez mérten állítja majd össze az osztálytanító a tananyagot” – magyarázta Bödők Károly. Hozzátette: lényeges eltérés a Waldorf és a hagyományos iskola között, hogy míg az utóbbi az elvárásokra épül, a Waldorf iskolában nincs kényszer a megfelelésre, hiszen osztályzatok sincsenek. Nincs versengés, nincsenek tanulmányi és egyéb versenyek. Szerintük a gyermeket hagyni kell kinyílni, tiszteletben kell tartani a szabadságát. „Szakkörök nálunk is lesznek. Fa-, kőfaragó, kézműves, valamint Euritmia termet szeretnénk kialakítani. A tanulók drámapedagógiai oktatásban is részesülnek majd, színdarabokat sajátítanak el, de nem azért, hogy széles közönség előtt bemutassák, hanem saját maguk fejlesztésére és arra, hogy az életben megélt szerepeket elsajátítsák. Euritmia, a szép ritmus

Kézműves-foglalkozás a pedagógiai napon Várkonyban

Archív felvételek

A módszer nagyobb létszámos osztályokkal – 20-25 tanuló – is működik. Sőt, Németországban 40 fős osztályok is vannak. A tantárgyak szinte megegyeznek a hagyományos iskolákban megszokottakkal, ám kiegészül az euritmiával, aminek jelentése jó vagy szép ritmus. Ez tu-

lajdonképpen egy mozgásművészeti ág, ami segíti a gyermeket a harmonikus fejlődésben szellemi, testi, lelki szempontból és gyógyító ereje is van. Bödők Károly úgy véli, van igény az alternatív oktatási formára, s úgy hiszi, a következő évben még többen fognak jelentkezni, ha a gyakorlatban is látják majd az intézmény működését „Az iskola államilag finanszírozott, de szükséges a szülők adománya is, amiben már megegyeztünk velük. Mivel több pedagógusra van nálunk szükség, mint egy hagyományos iskolában, ki kell egészíteni a fejkvótából befolyt támogatást. Ez legfeljebb 50 euró lesz havi szinten” – tette hozzá. Waldorf-óvoda megnyitását is tervezik a közeljövőben Dunaszerdahelyen, ennek szervezését már májusban elkezdik. Zajlik a felújítás Az egykori bölcsőde épülete felújításra szorul, amelynek munkálatai a szülők és pártfogók összefogásával elkezdődött. Többek között a fűtés-, a tető-, a nyílászárók rekonstrukciójára, valamint az objektum festésére kerül sor. Az induló iskola iránt érdeklődők március 16-án, pénteken este 6 órakor jótékonységi rendezvény keretében tekinthetik meg az Ezredik iskola című kiállítást a nyékvárkonyi kultúrházban, melynek segítségével bepillantást nyerhetnek a Waldorf iskolák mindennapjaiba. Az esten fellép az ekecs-apácaszakállasi Pimpimpálé, a nyárasdi Tücsök Gyermek Néptáncegyüttesek, valamint az egyházgellei Pósfa zenekar. Undesser Tímea


7

Jegyzet > Tudósítás

2012. március 13. |11. szám

Pénzvilág

Március a vonaté, de kié lesz április?

Rajkovics Péter rovata

A márciusi első hétvége után már csak a cseh magánvállalat vonatai közlekednek a Komárom–Dunaszerdahely–Pozsony vonalon. Többször írtunk a változásról, arról viszont kevés szó esett, milyenek a tapasztalatok. Jelentem, személy szerint meg vagyok elégedve. Az előrelépés egyértelmű, tehát a kommunikációs tevékenység mögött igazi tartalom is észlelhető. Kiemelném, a cseh magánvállalat marketing-tevékenységében a legfontosabb szerepet március hónapban a vonatozásra való rászoktatás jelenti. Alacsonyabb árak, amelyek az idősebbek és a diákok esetében azt jelentik, 4-5 darab kifli áráért Komáromból eljuthatnak a fővárosba. A reakciók sem maradnak el. Már volt szerencsém olyan telefonbeszélgetés fültanújának lenni egyik utazásom során, amikor egy idősebb hölgy éppen ezt a nagy kedvezményt mesélte

majdnem sírásba forduló meghatottsággal lányának. A többieknek ugyan kicsit többet kell fizetniük, de így is egyértelműen ez a legolcsóbb alternatíva. Áprilisban már jön a realitás, amikor az árszínvonal hasonló lesz a korábban megszokottal, kérdés csak az, ebben az esetben hányan maradnak a kanadai–svájci gyártmányú vonatokon. Azt ugyanis nem hiszem, hogy az ugyanazon távon közlekedő autóbusz-vállalatok sem fogják reakció nélkül hagyni a változást. Ebből pedig talán végre mi, utasok nyerhetünk. Az igazi értékelésre pedig majd hónapokat, sőt éveket kell várni. Ami viszont biztos, kényelmesebb, kulturáltabb körülmények között utazhatunk, kevesebb a zötyögés. A gyorsaság szempontjából is tapasztalható fejlődés, de azért nem kell feltétlenül elhinnünk mindent, amit a hirdetésekben hallunk. Ezt azonban megszoktuk, főleg így a választási kampány után. Örömmel töltött el viszont, amikor a dunaszerdahelyi állomáson (bár azt az épületet nagyon nehéz annak nevezni) jegyet szerettem volna vásárolni, elsőként magyarul szóltak hozzám. Eddig ugyanis kizárólag szlovákul beszéltek. Igaz, a vonatban már a szlovák az úr, de hozzászokhattunk, hogy a kisebb előrelépéseknek is örülnünk kell.

Gazdasági szempontból egyértelműen látható, a csehek hosszú távra terveznek, tudják, az utast csak akkor nyerik meg, ha többet nyújtanak, mint ami tájainkon szokás. A kényelem mellett igyekeznek több információt, ingyenes internetelérést, továbbá nyugati színvonalat biztosítani. Kevés szó esik arról, hogy mit élnek át ebben az időszakban azok a hosszú

rom–Dunaszerdahely szakaszon a régi állomások, az elhanyagolt felszállási lehetőségek még nehezebbé teszik a feljutást a vonatra. Bele sem akarok gondolni abba, milyen nehézségei adódhatnak egy kismamának vagy egy mozgássérültnek az ekeli állomáson. A választások előtt kaptunk ígéretet, a tavaly ősszel megkezdett felújí-

Archív felvétel

A cseh vállalat pozsonyi ügyfélközpontja

évek óta a vonalon dolgozók, akiket már az utasok is jól ismernek. Elsősorban nem ők tehettek arról, ha valami rosszul működött, lehetőségeik korlátozottak voltak a régi technika mellett. Azt hiszem, mindenki közül ők azok, akik a legrosszabbul jártak. Másik oldalon a sok pozitívum mellett a legnagyobb problémát továbbra is az jelenti, hogy a Komá-

tási munkálatok majd erre a szakaszra is kiterjednek. Kíváncsian várjuk, valóban így lesz-e, mert ebben az esetben tényleg elmondhatjuk, egy szinten legalább elmozdult a csallóközi infrastruktúra, és nem kell a komáromiaknak a túlpartiakra irigykedniük, akik a magyar fővárosba jóval gyorsabban juthatnak el, mint a szlovákiai oldalon.

Meditációs előadás Mesteri előadást mutattak be a Shaolinok KOMÁROM – Nem akármilyen mesteri bemutatónak tapsolhattak azok, akik a városi művelődési központba látogattak múlt szerdán. Shaolin Kung-fu, avagy a Titok QI címmel megrendezett produkción lélegzet-

Látványban nem volt hiány

elállító gyakorlatok következtek egy tizennyolc tagú kínai szerzetesmesterekből álló csapat bemutatásával, amely a kolostor hetvenöt éves nagymesterének vezetésével állt színpadra. A Shaolin Kung-fu több mint másfél évezredes múltra visszatekintő harc-

művészeti irányzat. Már a kialakulását megelőző évezredekből is maradtak fenn bizonyítékok a harci művészetek létezésére, azonban a Shaolin kung-fu tekinthető az első rendszerezett stílusnak, minden harcművészet ősének. A több mint kétórás pro-

Több mint másfél évezredes múlt áll mögöttük A szerző felvételei

dukcióban nemcsak a mesterek, hanem a 7–12 éves legtehetségesebb fiatalok is bámulatos elemekkel mutatkoztak be. A nézőknek lehetőségük nyílt betekinteni a kínai filozófia és mitológia világába. A Zen buddhizmus bölcsességeit és a shaolinok mindennapos életét az egyes impozáns gyakorlatok közti átvezető kisfilmekben követ-

hettük figyelemmel. A közönséget is bevonták a produkcióba, mivel egy közös, meditációs, légzési gyakorlatot tanítottak. A bámulatos QI gyakorlatok szinte meghökkentették a látogatókat. A nagy sikert arató műsor után lehetőség nyílt a közös fotózásra és különböző ereklyék megvásárlására is. Holecz Attila


8

Csallóköz

Tudósítás > Riport

Három különdíjjal tért haza A hallássérülteknek is érthetővé tette a balladát Magyarországon ért el újabb sikert a dunaszerdahelyi Lanstyák Ildikó. A Nagymegyeri Magánszakközépiskola harmadikos kozmetikus tanulója Nagykőrösön szerepelt a XI. Országos és Határon Túli Középiskolai Arany János Balladamondó Verseny március 2–3. között zajló eseményein. Egyetlen felvidéki résztvevőként állt helyt a megmérettetésen. Az elődöntőben a Tengeri hántást adta elő a csallóközi lány, a több mint ötven versenyzőt két csoportba osztották, majd a legjobb 8-8 előadó került a döntőbe, köztük Lanstyák Ildikó is.

„A versenyen három Arany János-verssel kellett részt venni. A döntőben a másik kettőből választotta ki a zsűri azt, amelyiket végül a fináléban előadtam, ez a Vörös Rébék című vers volt” – újságolta frissen szerzett élményeit Ildikó. A zsűri elnöke Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója volt, tiszteletbeli tagokként még L. Simon László, a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke és a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, valamint Dr. Borókai Gábor a Heti Válasz főszerkesztője bírálta el az előadókat. Lanstyák Ildikó végül három különdíjat is elhozott a

Ildikó évek óta sikeresen szerepel szavalóversenyeken A szerző felvétele

háromévente megrendezésre kerülő balladamondó versenyről, az egyiket éppen

Dr. Borókai Gábor zsűritagtól kapta, a másikat Benkéné Szigeti Márta újságíró-

tól, míg a harmadikat egy hallássérülteket támogató nagykőrősi szervezettől, a 3pOOOnt Egyesülettől, akik a különdíjat annak a versmondónak ajánlották fel, aki a hallássérütek számára nonverbális kommunikációval leginkább érthetővé tette a balladát. A hallássérültek egyesülete még egy nyári táborba is meghívta Ildikót Nagykőrösre. A nagymegyeri szakközépiskola is büszke tanulójára, aki a magyarországi versenyt megelőzően, március 1-jén Dunaszerdahelyen vett részt a Tompa Mihály Szavalóverseny járási fordulójában, és a próza kategóriában a kerületi fordulóba jutott. Kovács Zoltán

A természet sem bánt el vele Százötven évvel ezelőtt épült házikóban él CSILIZRADVÁNY – A jövőt csak a múlt megismerése mellett tudjuk építeni. A népi kultúra megismerése betekintést nyújt elődeink szokásaiba. Az otthon mindig a pihenés, a kisebbnagyobb örömök és bánatok helyszíne volt. Magában rejtette nemcsak az emberek munkáját, hanem mutatta a tulajdonosok társadalomban betöltött helyét is. Sajnos napjainkban egyre kevésbé találkozunk az agyagból készült kis építményekkel. Leginkább csak akkor, ha az önkormányzat úgy dönt,

a házakat megőrzi, mint a múlt emlékét. Az viszont már csak ritkán fordul elő, hogy az ilyen építményekben laknak is. A kivételek azonban erősítik a szabályt, s ezek közé tartozik a csilizradványi Botha László is, aki egy 1862-ben épült házikóban él a mai napig. Az építkezés kezdésének bizonyítékát mindennap megtekintheti. „A házat egy helyi lakos, Tamási Ágnes építtette. A szüleim 1958ban költöztek bele. Hosszú ideig semmilyen más építmény nem állt itt. Körülöttünk csak legelők és fák A ház és tulajdonosa

A házat 1862-ben építették

voltak. Nagyon szép gyermekkort éltem meg. Még a nagy 1965-ös árvíz sem bánt el ezzel a házzal. A víz ugyan bokáig ért, de a ház nem engedte magát, hiszen néhol 60 centiméter vastagok a falak. Ahhoz viszont, hogy még évekig kitartson, megfelelő módon kell vele foglalkozni. Legfontosabb a nádból készült tető, amelyet rendszeresen fel kell újítani. Persze ez anyagilag is nagyon megterhelő, de az embernek azután legalább 15 évig nyugalma van. A házban egyébként idillikus lakni, mivel amikor nyáron éget a nap, bent kellemes hideg

Fogas Ferenc felvételei

van, télen pedig kemény fagyok uralkodnak, bent meleget őriz” – mondja a ház mai lakója. Még mindig működik a kemence, amelyben László szülei kenyeret, lángost vagy rétest sütöttek. Ma viszont már nem használja. Lakója az építményt nem készül eladni, mint megjegyzi, van egy lánytestvére, aki később dönthet majd a ház sorsáról. Jelenleg viszont sokan csodájára járnak a 150 éves építménynek, főként a fővárosból, sőt többen meg is vásárolnák. Tulajdonosa viszont hangsúlyozza: Nem eladó! Vladislav Kmeť


Riport

2012. március 13. |11. szám

9

Megújulhat a múzeum Igazgató, kastélymegmentő, fényképész A Galántai Honismereti Múzeum gazdag múltra tekint vissza, kezdetei a huszadik század második felére tehető, s tevékenysége a Kis-Duna mentén és a Vág alsó folyásán végzett molnármesterség történetének dokumentálására összpontosít. 1999-ben pályázatot írtak ki a múzeum igazgatói posztjára, amelyet a három jelölt közül Keppert József nyert meg, aki ugyanezen év áprilisától vezeti az intézményt, méghozzá egészen napjainkig.

dekességre is bukkantunk. Például felfedeztük az eredeti, 1905-ből való parkettát vagy kiderült, az épület belső mennyezete gyönyörű festményeket rejtett. Sikerült őket teljesen feltárni, és a látogató nagyközönségnek bemutatni.” Az épület körüli munka mellett számos más feladat is volt, s a közeljövőben tovább fejlődhet a galántai kulturális élet egyik meghatározó szereplője: „Örülök annak, hogy a kulturális tárcával és a megyei önkormányzattal sikerült aláírni egy megállapodást a bővítéséről. Másfél millió euróból az épületet úgy kelle-

– Az átépítést már nem szívesen irányítanám

Nem volt újonc a kultúra területén, hiszen ennek szentelte csaknem egész életét. 1968-tól kulturális munkatársként dolgozott különböző pozíciókban. Galántai kezdeteire így emlékszik: „Nem akarok senkit vádolni, vagy másokra hárítani a felelősséget, de a múzeumot nagyon rossz állapotban találtam. Katasztrofálisan néztek ki a pincehelyiségek, ahol tíz centiméteres vízben álltak a régészeti leletek, a tetőtér ugyancsak el volt hanyagolva. Tele volt galambürülékkel és szeméttel. Amit láttam, az teljesen megdöbbentett. A legfontosabb intézkedéseket kellett elvégeznem, amelyek az akkori állapotok előmozdítását célozták. Építész barátaimmal összedugtuk a fejünket, s elkezdtük folyamatosan a tető, majd a pince, s végül a teljes belső tér és az elektromos vezetékek felújítását. Örülök annak, hogy a munkálatok során több ér-

ne kibővíteni, hogy egységes tér keletkezzen folyosóval, amely körbe kötné az épület egészét. Új tér képződne, amely további remek lehetőségeket teremtene a kiállítási tevékenységre. A projekt keretén belül az udvar is befedésre kerülne, így további rendezvények lebonyolítására adódna lehetőség. Annak ellenére, hogy már kicsit szeretnék pihenni, hiszen 2011-ben 65 éves lettem, szeretném befejezni a megkezdett munkát, legalább addig, amíg az újjáépítés el nem indul. Az átépítést már nem szívesen irányítanám.” Keppert József ezt már utódjára hagyná, aki így a modern múzeumról alkotott elképzelései alapján vezethetné a munkálatokat. Az igazgató egyébként büszke arra, hogy a múzeumuk kezdte el az alkotások elektronikus archivációját. 2009-ben már törvény kötelezi a múzeumokat erre, de ők már megelőzték a kort. A kultúra ismert alakjáról az is köztudott, hogy nagy figyelmet fordít a Galánta címerében is megtalálható neogótikus kastély megmentésére. „A kastély megmentését nagyon fontosnak tartom. Több javaslatom volt erre vonatkozóan. Kellemesen meglepett fiatalabb képviselőtársaim lépése, hogy hozzunk létre egy szervezetet a kastély megmentése céljából. Ennek a szövetségnek az elnöke lettem és ma már az első eredményekről beszél-

Látogatóban a francia nagykövetség munkatársai

hetünk. A kastély végre ki van világítva és európai alapokból került finanszírozásra a park revitalizációja és az északi szárny felújítása. A kezdeményezést a jövőben is szeretnénk folytatni, s biztos vagyok benne, hogy sikerrel járunk.” A mindennapi munka mellett fényképezéssel is foglalkozik, s műveit a közönség is megismerhette. „Nem mondhatom el, hogy gyermekkorom óta szórakoztatott volna a fényképezés. Néha viszont figyeltem édesapámat, ahogyan otthon fényképeket próbált készíteni. Komolyabban a hatvanas években kezdtem el érdeklődni ez iránt. A Pravda kiadó munkatársaként ismerkedtem meg Šindler úrral. Ő inspirált engem és a kezdetekben nagyon sokat is segített. A hatvanas években Galántán Putz Tibornak köszönhetően amatőr fényképészeket kezdett el tanítani. A lektorok Pozsonyból érkeztek és a Galántán kívüli iskolázásokra ingyen buszokkal mehettünk. Néha akár kettő is megtelt. Így kezdődött az én utam a fényképészet felé. Boldog vagyok, hogy ezt az utat választottam. Igaz, hogy a kedvtelésem miatt mélyen a zsebembe kell nyúlnom – nem dicsekedhetek szuper autóval, nyaralóval –, de elmondhatom, negyven éves tevékenységem ezen a terülten annyira gazdagított, hogy megérte”. Vladislav Kmeť

Fogas Ferenc felvételei


10

Žitný ostrov

Spravodajstvo

Základné školy majú po zápise Na prváčikov čaká trieda, kompletne vybavená počítačmi diteľka Márta Nagyová na našu otázku ohľadom zápisu do prvého ročníka odpovedala: Budúci prváčikovia prichádzali s rodičmi na základe zaslaných pozvánok. Takto sme získali čas na prípravu bohatého kultúrneho programu. Hravou formou sme deti privítali a zoznámili so školou, pričom mali možnosť nazrieť do všet-

LEHNICE – V priestoroch miestnych vzdelávacích zariadení bolo pred mesiacom rušno. To rodičia so svojimi ratolesťami navštevovali školy – dôvodom bol zápis do prvého ročníka v školskom roku 2012/2013. Toto bolo dôvodom, prečo sme oslovili osoby najkompetentnejšie, riaditeľky obidvoch škôl: PaedDR. Jarmilu Hanidžiarovú zo „slovenskej“ ZŠ, ako aj Mgr. Martu Nagyovú zo ZŠ s vyučovacím jazykom maďarským. „Zvýšený pohyb detí predškolského veku v sprievode rodičov sme mali v termíne od 15. januára do 15 februára. Z dôvodu pracovnej zaneprázdnenosti rodičov sme pristúpili na možnosť zápisu do prvej triedy nie v jeden presne stanovený deň, ale formou predĺženia termínu zápisu,“ povedala nám riaditeľka a dodala: „Takto si rodičia mohli čas zadeliť pod-

kých tried a priestorov školy. Nadšene obdivovali triedu pripravenú pre prvákov, ktorá je kompletne vybavená počítačmi. Bol im predstavený aj pán učiteľ, ktorý ich od začiatku septembra povedie prvým školským rokom. V prvom ročníku školského roka 2012/2013 počítame s 12 deťmi.“ Zuzana Dömötörová

Riaditeľka „slovenskej“ ZŠ Jarmila Hanidžiarová (vľavo)

ľa vlastných potrieb a prísť na zápis vtedy, keď im to najviac vyhovovalo. Vedenie školy umožnilo rodičom a deťom nazrieť do tried počas vyučovania, budúci školáci si mohli skúsiť ako to v tej prvej triede bude vyzerať keď tam osobne v septembri zasadnú. Deťúrence odchádzali spokojné, plné nových dojmov.“ Zápis do prvého ročníka na tejto ZŠ ukončili s

počtom 26 nádejných prváčikov. Konečné slovo však vyriekne detský psychológ, ktorý v predškolskom zariadení určí, či je dieťa pripravené na náročnú školskú prípravu, alebo mu odporučí ročný odklad. V ZŠ s vyučovacím jazykom maďarským sa konal zápis do prvého ročníka už v sobotu 28. januára v predpoludňajších hodinách. Ria-

Lehnické školy sú na prváčikov pripravené

Foto: autorka

Ešte sa nájdu aj domáci majstri MLIEČNO – Nemálo z nás si pamätá ako to fungovalo za čias „reálneho socializmu“. Mal aj svoje kladné stránky – nemyslíme teraz na zamestnanosť či sociálne istoty. Keďže v obchodoch sa ku mnohým veciam dostať možné nebolo, vznikla vrstva tzv. domácich kutilov. Ľudí, ktorí dokázali spojiť dobrý nápad s remeselným fortieľom a šikovnosťou

vlastných rúk. Po revolúcii sa to zmenilo, ale „kutilovia“, našťastie, úplne nevymreli. Dokazuje to aj príklad Zoltána Jávorku z Mliečna, preto vám chceme ukázať jeho vynález, „hrachosadič“. Hrach ako taký netreba nejako zvlášť predstavovať. Povedzme si o ňom snáď iba toľko, že je to strukovina z rodu bôbovitých, a aj keď ho pokladáme za zeleninu, z botanického hľadiska sa jed-

ná o ovocie. V kuchyni je využiteľný na množstvo účelov, nehovoriac už o tom, že je z viacerých aspektov považovaný za jednu z najvýznamnejších rastlín v ekologickom poľnohospodárstve. No a kto by nepoznal skvelú chuť mladého, čerstvého zeleného hrášku... Prichádza jar a už teraz je možné hrach sadiť. Ak si chceme prácu zjednodušiť, postupujeme nasledovne. Potrebné pripraviť si pôdu „Hrachosadič“ Zoltána Jávorku

Jednoduchá pomôcka, ktorá vznikla na základe dobrého nápadu

Foto: Zuzka Jávorková

(okopať a zarovnať), položiť a zatlačiť na ňu hrachosadič, ktorým naraz zasadíme 27 hráškov – pochopiteľne, aj viac či menej, to už záleží na tom, akej veľkosti si pomôcku vyrobíme. Tento konkrétny (na fotografiách) má dierky vzdialené od seba 3 cm, kolíky, ktoré zatla-

čia hrach do zeme, sú dlhé 5 cm. Následne do dierok vložíme po jednom hrášky, hornú časť pritlačíme. Keď sme už plánované množstvo zdravej strukoviny do pôdy dostali, zeminu zarovnáme. No a potom už len čakáme na úrodu... (elba)


13. marec 2012 | číslo 11

Fotoreportáž

11

Nastáva čakanie na Istoty Predčasné voľby žiadne veľké prekvapenie nepriniesli V sobotu 10. marca sa v našej republike konali predčasné voľby do Národnej rady SR. Volebná kampaň bola poznačená kauzami typu „Gorila“ či „Sasanka“, podľa očakávania s veľkou prevahou zvíťazila strana Smer-SD.

▲ Deň pred voľbami – minister József Nagy v službách občanovi

▲ Mieša sa predvolebná kaša...

▲ Volebný okrsok č. 3 v Šamoríne – aj tu bola účasť pomerne vysoká

▲ Svoje právo voliť využila aj 99-ročná babička Helena Galková z Lehníc – narodila sa ešte za monarchie, v roku 1912! ▲ Volilo sa aj v lehnickej nemocnici, spravovanej n. o. Vitalita

Foto: Zuzana Dömötörová (2), Igor Kováč, Marian Baláži, Ľubo Banič


12

Žitný ostrov

Spravodajstvo

Zlatá brána po piaty raz Vydarená okresná folklórna súťaž na Žitnom ostrove VEĽKÝ MEDER– O dlhoročných tradíciách folklóru v okrese Dunajská Streda svedčia aj živé a veľmi úspešné súbory ako je Csallóköz v okresnom meste, Csalli v Šamoríne alebo Megyer vo Veľkom Mederi, ktoré si píšu vek od 20 až do 50 rokov. Tradícia súťaží bola síce nepriazňou osudu pretrhnutá, ale od roku 2000 sa už postupové prehliadky zásluhou Žitnoostrovského osvetového strediska organizujú každoročne na základe propozícií Národného osvetového centra v Bratislave. Súťažný festival „Zlatá brána“ pre detské ľudové hudby, spevác-

ke skupiny, sólistov a inštrumentalistov sa uskutočnil už po piaty raz 8. marca v Mestskom kultúrnom stredisku vo Veľkom Mederi – tieto súťaže sa organizujú len každý druhý rok, striedajú sa so súťažou v tanci. Tentoraz sa prihlásila takmer stovka detí z celého okresu, na pódiu okrem iných vystúpila unikátna detská citarová skupina Igricek z miestnej ZŠ Bélu Bartóka pod vedením veľmi oduševnenej hudobnej pedagogičky Evy Vargovej, z Dolného Štálu prišiel spevácky súbor Pacsirta pod vedením Melindy Iván, ktorý prispel kyticou ľudových piesní zo Žitného ostrova. Skupina Igricek má aj svoje spevácke

Vystupuje unikátny citarový súbor Igricek

Foto: Jana Svetlovská

O budúcnosť folklóru na Žitnom ostrove sa obávať netreba Foto: František Fogas

teleso, ktoré obohatilo súťaž o maďarské ľudové piesne. Milým prekvapením bolo zastúpenie slovenského folklóru, čo na Žitnom ostrove nebýva pravidlom. Tanečná skupina Krpčiarik pôsobí pri ZŠ na Jilemnického ulici v Dunajskej Strede šiesty rok a treba zdôrazniť, že je to jediný školský súbor v tomto okrese. Do súťaže na pódium však prišli s novozaloženou speváckou časťou súboru a vystriedali sa aj s novým súborom Malý krpčiarik. Pracujú pod vedením Ferencza Brand-

la a Michaely Andruchovej. Z týchto súborov prišli aj niekoľkí sólisti, ktorí spolu s deťmi zo ZŠ J. A. Komenského pod vedením Adrieny Szaboóvej a ldikó Baráth dôstojne a veľmi radostne obhajovali farby slovenskej ľudovej piesne. V kategórií skupín sa predstavila ešte aj spevácka skupina Pitypang z Dolného Štálu pod vedením Zuzany Lengyelovej. Odbornú porotu viedol riaditeľ Kabinetu tradičného folklóru NOC Jozef Burič, členmi bola hlasová pedagogička Angela Vargicová

a folklorista Ladislav Gútay. Na krajskej súťaži v Skalici nás budú reprezentovať citarová skupina Igricek, Pacsirta z Dolného Štálu, návrh na postup dostala aj spevácka skupina Igricek, v kategórií sólistov Dorka Gremanová z Mliečna, Denisa Nečníková z Dunajskej Stredy a Krisztína Petrová z Veľkého Mederu. Súčasťou podujatia bola aj „Šaffova ostroha“ – okresná súťaž vo folklórnom tanci sólistov a párov. Úroveň súťaže bola veľmi vysoká a vyrovnaná, mladé súťažiace páry prekvapili aj porotcov. V jednotlivých kategóriách postúpili na krajskú súťaž Tímea Lelkesová a István László Béhr z dunajskostredskej skupiny Dunaág, ďalej Veronika Sebőová a Bence Karika (všetkých vedú taneční pedagógovia Melinda Volner Nagyová a Ivan Nagy), a pochvalu poroty dostali Eszter Kukucsová a Réka Markoltová. Aj toto stretnutie potvrdilo, že o budúcnosť folklóru na Žitnom ostrove je dobre postarané. Podujatie organizovalo ŽOS, TTSK a MsKS vo Veľkom Mederi. (sve)

Reálny život v mediálnom svete ŠAMORÍN – Klub slovenských čitateľov pri Mestskej knižnici Zsigmonda Zalabaiho pripravil pútavé rozprávanie známej redaktorky verejnoprávnej televízie Slávky Gáborovej. Táto rodáčka z Trebišova v súčasnosti žije v Šamoríne a vôbec jej nerobilo problém pozvanie organizátorov prijať. Sympatická Slávka v dvojhodinovom súboji so zdatným diváckym zázemím klubu zviedla nádherný súboj plný trefných otázok, ale aj informácii z mediálneho života v rokoch minulých, no i horúceho dneška. Divákov zvlášť upútal príbeh zo zákulisia výroby relácie „Občan za

dverami“, kde Slávka Gáborová spoločne s kolegami rieši mnohé spletité osudy bežného človeka. Sila médií – v tomto prípade televízie – sa snaží pomôcť a upozorniť na mnohé príkoria byrokratického a nevšímavého úradníka za dverami. Mnohokrát je ťažko dovolať sa pravdy, preto diváci vo voľnej diskusii kládli otázky azda z každej sféry života nášho človeka. Blížiace sa voľby, ale aj laický pohľad na vývoj spoločnosti rezonovali v príjemnej atmosfére, kde každý sa snažil pridať tehličku nádeje na krajší zajtrajšok. Večer so Slávkou Gáborovou bol tou najlepšou sondou do života médií. (kováč)

Slávka Gáborová v sebe televíznu redaktorku nezaprela

Foto: autor


13

Spravodajstvo

13. marec 2012 | číslo 11

Pripomenuli si sviatok žien Históriu netreba silou-mocou prekrucovať ani falšovať ho kultúrneho strediska peknú a pre mnohých milú oslavu tohto sviatku. Bolo však prekvapujúce a nie príliš vhodné, keď predseda Mestskej organizácie Jednoty dôchodcov Frigyes Varga vo svojom príhovore konštatoval, že tento sviatok vymysleli komunisti len preto, aby sa zapáčili ženám a pritiahli si ich sympatie. Je síce pravdou, že tento sviatok v minulom režime získal pochybný nádych. Slávil sa oficiálne, takpovediac povinne, a pritom málokto vedel, čo si vlastne pripomína. Ako väčšina nanucovaných osláv, aj táto sa redukovala na súdružský príhovor a na následné kolektívne opíjanie sa na pracovisku, v tomto prípade doplnené rozdávaním klinčekov či

VEĽKÝ MEDER – Medzinárodný deň žien (MDŽ) je sviatok žien a boja za ich rovnoprávnosť, oslavuje sa 8. marca. Nápad uctievať si ženy takýmto spôsobom sa zrodil na Medzinárodnej ženskej konferencii v roku 1910, ktorá sa konala v Kodani. Prvý sviatok MDŽ v ČSR sa konal v roku 1921, a už o rok neskôr nadobudol masový charakter. Počas druhej svetovej vojny bol MDŽ zrušený, po roku 1945 bol znovu obnovený. V roku 1975 bol MDŽ oficiálne uznaný aj OSN. V stredu 7. marca zorganizoval Klub dôchodcov Veľký Meder pre svojich členov v priestoroch Mestské-

Veľkomederské dôchodkyne si MDŽ užívali

Glosa Ľubo Banič

romadne. Tak červené, ako aj modré, čierne a aj všelijako inak kolorované. Ale tiež Sasanky, Slizké Hady, Krysy či Chameleóny. Tentoraz bola ponuka vo volebnom zvieracom panteóne mimoriadne bohatá.

Foto: František Fogas

Ku prítomným prehovoril aj Frigyes Varga

bonboniér kolegyniam. To, že to bolo tak a mnohé ženy nevedeli o podstate a histórii tohto sviatku nič (a muži ešte menej) je možné jednoznačne pripísať na vrub vtedajšieho režimu, ktorý rozhodne nemal záujem, aby sa o historických koreňoch MDŽ hovorilo príliš detailne. Mohlo by to v tej dobe nevhodne pripomínať, že v opovrhovaných kapitalistických krajinách možno zakladať nezávislé odbory, legálne demonštrovať, vynucovať si zlepšenie životných podmienok, žalovať vedenie továrne, vyhrať s ním súdny spor, vykrikovať protivládne heslá, dokonca publikovať protivládne noviny, získať vysoké odškodné za pracovný úraz či štrajkovať. To všetko tam bolo na rozdiel od krajín so-

vietskeho bloku možné. No pripísať tento sviatok komunistom? Napriek tomu je nutné skonštatovať, že oslavy sviatku žien veľkomederských dôchodkýň boli veľmi pekné a v niektorých častiach aj dojemné. Napríklad keď im ich partneri zaspievali, alebo keď ich počas celého večera obsluhovali či obdarovali kvetinou a skromným darčekom. Veľmi pôsobivé bolo i kultúrne vystúpenie žiakov miestnych škôl, no aj vystúpenie primátora mesta Alexandra Néveriho, ktorý pri príležitosti sviatku žien všetky prítomné babičky (a dokonca aj prababičky) pozdravil a zaželal im pevné zdravie a ešte mnoho radostí strávených v kruhu ich rodín. Vladislav Kmeť

Volili, volili, gorily Gorily Konečné resumé nijako mimoriadne neprekvapilo (snáď okrem veselej skutočnosti, že stále je nás tu takmer 60 percent, čo sme ochotní unúvať sa rozhodovať o svetlej či temnej budúcnosti pandrlákov, ktorí akože zastupujú politické subjekty, ktoré akože zastupujú občanov). Dokonca ani agentúry, venujúce sa získavaniu indiskrétnych informácií od občanov, ochotných sa o svoje názory podeliť s celým kolektívom, sa na počudovanie príliš nesekli. Hoci vyskúmať, že naša tzv. ľavica (reprezentovaná Smerom Ficom) desným spôsobom zvalcuje tzv. pravicu – ktorá

na vlastnú decimáciu nepotrebovala vôbec nikoho a krk si podrezala v priamom prenose sama, si nejakú mimoriadnu intelektuálnu námahu nevyžadovalo. Šlo len o to, že koľko z piadimužíkov (reprezentovanú svorkou rozvadených pseudopolitikov) sa z odratými ušami, bruchami a kolenami do parlamentu preplazí. Predčasné parlamentné voľby Slovensko 12´ majú jedného víťaza, niekoľko ťažko porazených, niekoľko ešte ťažšie porazených a fúru úplne zhovadených. Ak do prvej kategórie zaradíme parlamentných trpaslíkov, v druhej je dôvod na nárek a škri-

pot zubov ešte o kúsoček väčší. Slota s Berényim by sa pokojne mohli chytiť okolo krkov a spoločne horekovať. Prvému tentoraz nepomohol ani hokejista Uram a rocker Ďurinda, druhému neskrývaná podpora z Magyarországu. Pochopiteľne, obidvaja sú presvedčení, že za ich fiasko môže niekto úplne iný. Keďže Fico ako osoba má dostatočnú vnútornú integritu a preto roztržka s predsedom Smeru u neho nehrozí, budú mať dostatočne dlhú dobu na nápravu. Ak je vôbec možná. Medzi najkomickejšie story sobotných volieb však patrí „triumf“ bývalého ne-

obmedzeného pána Váhu a Tatier, Otca štátnosti, Vladimíra Elektrárenského. Ak ho vo voľbách prešť(píp) aj, kur(píp) do pi(píp), Nora Mojsejová, o niečom to svedčí. Teda o mnohom. Kedysi v stredoveku mali v mestách zvyk, že ak chceli dať niekomu jasne najavo, že nie je žiaduci, a pritom ešte nebol úplne zrelý na šibenicu či pod katov meč, tak ho namočili do dechtu, následne vyváľali v perí, a potom bičmi hnali cez rínok, až ho z mesta definitívne vypráskali. Nech sa na to pozerám ako pozerám, Mečiarova derniéra sa na čosi takéhoto príliš podobá. Uzavrime dnešný príhovor heslom týchto dní: Súdruhovia, žiada si to istoty!


14

Enni kéne Nagy Éva élelmiszervegyész rovata Elérhetőség: 0905 757 338

Az étel nemcsak egy íz vagy hangulat, hanem érzés is, mely csak abban a pillanatban él. Kezdjünk el tudatosan étkezni és élni, hogy az evés többé ne bűntudat, hanem valódi kényeztetés legyen. Tavasszal öltöztessük éléskamránkat is új köntösbe. Az eddig használt finomított alapanyagokat cseréljük le természetes, tartósítószer- és adalékanyag mentes termékekre. A polcokon a fehér liszt helyére kerüljön teljes kiőrlésű búza– és tönkölybúza liszt, a fehér rizs helyére pedig az éltető erejű teljes értékű gabonarizsek. Én már ezt évekkel ezelőtt megtettem, sem családom, sem pénztárcám nem bánta a változást. Hiszen a finomított liszttel és rizzsel csak keményítőt, vagyis cukrokat és némi fehérjét viszünk be szervezetünkbe, te-

Méregkerülő Dr. Tóth Erzsébet rovata Elérhetőség: 0905 186 015

Mielőtt gyógyszerhez nyúlnánk, az ilyen esetekben próbálkozhatunk jó minőségű, természetes alapanyagú B-komplexszel, B12-vitaminnal, magnézium B6-vitaminnal való kombinációval. Jó hatású a végtagok MSM krémmel való kezelése. Az MSM krém növeli a sejtfalon keresztül történő anyagcserét és elősegíti a tápanyagok sejtfalon való átjutását, ami kimondottan kedvező a cukorbetegség következtében „eldugult” ereknek és idegeknek. Jó szívvel ajánlom a medi-taping tapaszt, mely szinte mindig

Tanácsadó

A túrós csusza hát melléjük még más ételekből pótolni kell a további szükséges tápanyagokat. És költségvetésünk máris a teljes értékű alapanyagok javára billen. A változtatást kezdjük önszántunkból, ne várjuk meg a kényszert valamely betegség következtében. Receptjeinket továbbra is használhatjuk, még ha a tészta kicsit másképp gyúródik is majd ujjaink között, de ugye a „gyakorlat teszi a mestert”. A teljes kiőrlésű lisztekben jelenlévő gyógyító korpa időt igényel a nedvesség felvételére, nem szívja azt olyan gyorsan magába, mint a fehér liszt. Bármely tészta készítésénél pár percet pihentessük, mielőtt eldöntjük, igényel-e még további folyadékot a kívánt lágysághoz. A gabona héját is tartalmazó lisztekből készült tésztafélék mindig egy kicsit szárazabbak, de ez nem válik egyáltalán hátrányukra, sőt...

tésztát, és egyenként sodorjuk ki kb. 3 mm vastagságúra. Nem ívelt pengéjű késünkkel vágjuk fel 2,5-3 cm széles csíkokra, majd ezeket keresztben 2,5-3 cm széles négyzetekre. Természetesen nem kell mértani pontossággal. Sőt, a valódi hagyományos túrós csuszához igazából csak tépjük a tésztát. Majd ha elég gyakorlatunk lesz, a tésztavágás ugyanolyan gyorsan fog menni, ahogy nagymamáinknak, kellően meglisztezve a felszeletelt csíkokat egymásra is rakhatjuk, lazán tartva, egyszerre több rétegben vághatjuk a kockákat. Valójában így sem tart az egész tovább, mint mikor az üzlet polcain vadászunk a legkevesebb

Csallóköz E-számokat tartalmazó – házinak nevezett, de még véletlenül sem az – tésztafélék után. Ám ami az igazi móka, kivívjuk vele családunk ámulatát. Ezután lobogó forrásban lévő sózott vízbe vetjük a „tésztakockákat” és ittott megkeverve, hogy ki ne fusson, 5 percig főzzük. De ne szappanosra, csak úgy olaszosan „a la dente”! Egyet villára szúrva kóstoljunk meg. Tésztaszűrőre szedve vízzel átöblítjük, majd alaposan lerázva a vizet, vajjal vagy olívaolajjal meglocsolt tálba szedjük. A jó minőségű túrót tejföllel lazítjuk, sózzuk és tálaláskor a forróra melegített tésztánkra rakjuk. Házi szalonnát percre pirítunk, vele túrós csuszánkat megszórjuk. És máris elindultunk a tudatosabb, egészségesebb étkezés felé. Jó étvágyat hozzá!

A reform túrós csusza házilag készített tésztából 500 ml teljes kiőrlésű búzaliszthez szórjunk 1 teáskanálnyi jódozott sót, 200 ml vízzel gyúrjuk masszív tésztává. Ebből félkilónyi tésztánk lesz. 5-7 percig pihentetjük, hogy a korpaszemcsék is magukba szívhassák a nedvességet. Kellően lisztezzük meg a gyúródeszkát, vegyük két részre a

A szerző felvétele

A cukorbetegség szövődményei IV. segít. A beteg saját maga is felragaszthatja. Egyszeri ragasztás egy hónapig tart a végtagon, majd a beteg saját maga kicseréli. A nagy erek diabéteszes elváltozásai általában a 2-es típusú cukorbetegség esetén figyelhetők meg. Kérem, ne vegyék félvállról, ha a cukorbetegségükre nem kaptak semmilyen gyógyszert. Ez csupán azt jelenti, hogy az értékek nem olyan magasak, hogy gyógyszeresen kellene csökkenteni őket. A komplikációk szempontjából ugyanolyan rizikónak vannak kitéve, mint a gyógyszert szedő vagy inzulint adagoló betegtársaik. Ilyenkor a verőerek (úgynevezett artériák, melyek oxigént és tápanyagot szállítanak a sejtekbe) elveszítik a rugalmasságukat, megkeményedik a faluk, belsejükben pedig idegen anyagok rakódnak le. Ezek a faktorok megnehezítik a vér áramlását, és a végső stádiumban érelzáródás alakul ki. Az érelmeszesedés nem csak a cukorbetegeket érinti, tehát kialakulásában egyéb tényezők, mint például a dohányzás, a helytelen anyagcsere, a

vérlemezkék helytelen működése is szerepet játszanak. Ezeknek a megelőzése, illetve korrigálása tehát ugyanolyan fontos az érelmeszesedés elkerülése érdekében, mint a cukorbetegség kezelése. Azt viszont elmondhatjuk, hogy a cukorbetegeknél az érelmeszesedés korábban és intenzívebben, illetve többféle szövődménynyel jelentkezik, mint a nem cukorbetegeknél. Az érelmeszesedés megelőzése érdekében célszerű a vércukorszint alacsonyan tartása, a vérnyomás lecsökkentése, a koleszterinszint alacsonyan tartása és a testsúly szabályozása. Az érelmeszesedés egyik legsúlyosabb szövődménye, a szélütés veszélye a cukorbetegeknél a kétszeresére nő. Az ilyen komplikációk kivédésére a legalkalmasabb a betegség megelőzése. Sajnos, a már kialakult cukorbetegségnél még jó vércukorszint értékeknél is nagy a rizikó. Vannak az érelmeszesedésnek olyan specifikus megnyilvánulásai, amelyek csak vagy túlnyomó részt a cukorbetegekre jellemzőek. Ide tarto-

zik a lábszár és a comb magasságában található artériák beszűkülése és elzáródása. Ennek következtében a cukorbetegek körében rendkívül gyakran válik szükségessé a láb amputációja. A cukorbeteg lábon megfigyelhető elváltozások több faktor eredményeképp lépnek fel. A perifériás idegek károsodása miatt a beteg érzékenysége jelentősen csökken, így előfordulhat, hogy a páciens nem vesz tudomást különböző, egészen súlyos sérülésekről és sebekről. Szintén a perifériás idegek károsodása miatt izomsorvadás léphet fel. Gyakori a láb fekélyesedése, hosszan, lassan gyógyuló sebekkel. A lábfej deformálódhat, az új súlypontok mentén a bőr megkeményedik. Hegek képződhetnek a lábon, melyekről a beteg a csökkent érzékenység miatt csakugyan nem vesz tudomást, a bőr ellenállása csökken és megnő a fertőzésveszély. Ezért a cukorbetegeknél nagyon fontos a láb rendszeres ellenőrzése, a deformitások korrigálása és a károsodások kezelése.


Nem halálos ítélet! Dr. Csóka Tibor klinikai onkológus rovata

4. rész A gombavizsgálatba 40 – daganatos betegségben szenvedő – személyt soroltunk be, 20 férfit és 20 nőt (39 és 74 év közötti szórással), akik betegségük III. és IV. klinikai stádiumába tartoztak. A diagnózisok között nagyrészt mell-, vastagbél-, tüdő-, gyomor- és prosztatadaganatok fordultak elő. Harmincnyolc daganatos beteg onkológiás kezelésekben részesült, 2 beteg pedig – a hagyományos onkológiai kezelést el-

15

Tanácsadó

2012. március 13. |11. szám

Biológiai daganatterápia XXVI. A gyógygombák hatékonysága a daganatos betegek integratív kezelésében utasítva – csak tüneti kezelésben. Az onkológiai kezelések között elsősorban kemoterápiát alkalmaztunk, emellett 12 beteg még úgynevezett molekuláris célzott kezelésben is részesült. A klinikai tesztelési formákból a dupla vak, placebóval kontrollált, randomizációt választottuk, vagyis 20 beteg kapott csak emelt adagú feketepata gombakivonatot (podkovičník), a másik fele pedig csak placebót, ahol az, amúgy identikus formájú, kapszulákban a gyártó semleges hatású kukoricakeményítővel helyettesítette a gombákat. És arról, hogy a kísérlet során ki mit kapott, sem a betegek, sem pedig a vizsgálatot lebonyolító személyzet nem tudott. Erre csak a tesztelés 13 hete után, az eredmények kiértékelésekor derült fény. A vizsgálat kiértékelése során kiderült, hogy

Belső utakon Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

Most, hogy már ÚTON-JÁRÓK vagyunk, felébresztettük magunkban, a lelkünk mélyén szunnyadó erőket, az ANGYALI fényes lényünket, a jót, a pozitívumot, mely szüntelen óv és véd bennünket, és felébresztettük a sötétség DÉMONI hatalmait is, akik támadják az embert, az emberi létet és rossz irányba próbálják fordítani az ember életét. Legyen példánk most Jézus, aki éppen ez idő tájt a nagyböjti időben negyven napig megingathatatlan nyugalommal harcolt a gonosszal, a démoni erőkkel, hiszen őt

gyógygombakivonatok növelik a daganatos betegek tápláltsági indexét, amely pozitív kihatással van ezen betegek napi életminőségének javulására is. És az is bizonyossá vált, hogy ez a minőségi és mennyiségi testsúlygyarapodás egyik főoszlopát képezi a hagyományos onkológiai kezelések mellékhatásai csökkenésének és a betegek szervezetének gyors regenerálódására. A hatásanalízist összefoglalva elmondható, hogy a tesztelt készítmény (Podkovičník Mix) gombakomponensei (feketepata gomba, bokrosgomba, pecsétviaszgomba) értékes kiegészítői a hagyományos onkológiai kezeléseknek, mert csökkentik azok mellékhatásait, növelik a daganatos betegek napi életminőségét, étvágyjavító hatásukkal emelik a tápláltsági indexüket. Társbetegségeikre gyakorolt hatásuk több

esetben meglepően pozitív eredményt hozott. Mindezek az eredmények a jövőre nézve nagyon reménykeltőek és behatóbb klinikai vizsgálódásra serkentenek. De nézzük meg, hogy a vizsgálat során „hogyan viselte sorát” az a két beteg, akik nem kaptak klasszikus onkológiai kezelést és, mint utóbb kiderült, a gombaszedők közé tartoztak! A következő, több mint érdekes megfigyelése a klinikai vizsgálatnak az volt, hogy mindkét adeptusnál beállt egy általános szubjektív javulás a napi életminőségükben, egyértelműen érzékelték a gombák étvágynövelő, fájdalomcsillapító és kedélyjavító hatását is. És ez még nem minden! A fej-nyaki daganatban szenvedő beteg onkomarkere, ami egy vérben mérhető paraméter és mindenkori értéke a tumor aktivitásáról ad információt,

a klinikai vizsgálat közepétől (kb. a 6-7. héttől) teljesen normalizálódott. A klinikai megfigyelés során drámaian változott az EIS szomatográf képe is. A súlyos anyagcserezavarok és a mély krónikus gyulladás, amelyek oly jellemzőek voltak szervezete kiinduló állapotára, fokozatosan javuló tendenciát mutattak: a gyulladás csökkent, az elsavasodás normalizálódott, a sejtközötti tér kitisztult. A vizsgálat 13 hetének eltelte után pedig az onkológia hagyományos képalkotó diagnosztikáival kiértékelésre került betegségének állapota is. A 2009-es év júliusában a magnetikus rezonanciás vizsgálat során nem találták a fej-nyaki daganatát! Ezt az állapotot az onkológiai gyakorlatban teljes (komplett) remissziónak nevezzük és magasabb klinikai stádiumokban rendkívül ritka jelenségnek számít.

Mit tehetünk önmagunkért? I. is megkísértették. Negyven napig óriási erőkkel, vadul támadtak rá saját démonai, de Jézus legyőzte félelmét, szembenézett velük, felismerte, megszelídítette őket, majd úrrá lett felettük és ez után már nem árthattak neki többé. Tudatosítanunk kéne, hogy ha bátran szembenézünk ezekkel a gonosz erőkkel, melyek ott vannak bennünk, ilyen: az irigység, féltékenység, harag, hatalomvágy, kéjvágy-testiség és mind közül az ember számára legveszélyesebb a siettetés-türelmetlenség démonja, akkor megszelídülnek és nem tudnak elhatalmasodni és befolyásolni bennünket többé. Viszont éberen kell figyelnünk, hiszen a gonosz fáradhatatlanul próbál kísérteni egész életünkben. Siettet bennünket, hogy hát gyerünk, tegyünk már valamit! Csinálnunk kell! Gyorsan. gyorsan, siessünk! Ha én lennék az Ördög és az volna a feladatom, hogy tegyem tönkre a világot, mit csinálnék? Pontosan azt, amit most csinál az ember. Siettetnék, elkezdeném a világot gyorsítani. Gyorsítanám az információkat,

az eseményeket, a történéseket, élményeket. Tehetséges SÁTÁNKÉNT fölpörgetnék mindent és addig pörgetném a világot, míg a világ gyorsasága, pörgése meghaladja az emberi agynak az élménybefogadó, élményfeldolgozó képességét. Az ördög jól csinálja, tökéletesen végzi a dolgát, hiszen mindent felgyorsít és ezáltal minden tönkremegy, idegesek vagyunk és feszültek, rettegünk, hiszen állandó jelleggel késztetést érzünk, hogy csinálnunk kell valamit! És elkezdi az ember hamisan érezni, hogy igazából Ő a sorsfordító erő! Tehát, „tennem kell a dolgomat ahhoz, hogy a sorsomat formáljam és persze maximálisan kézben tartsam!” S ha van egy ilyen sorsfordító illúziója az embernek, ami elkezdi lökdösni őt, hogy na, csinálj már valamit, ekkor épp ezért, nem kéne tenni semmit! Az esetek többségében teljesen fölöslegesen nyüzsög az ember, teljesen fölöslegesen izgatja magát. Seneca mesternek van igaza, aki örökségül hagyott egy nagyon fontos mondatot: Ducunt fata volentem, nolentem tra-

hunt! – Vezetik a végzetek az akarót, a nemakarót vonszolják! A beleegyező hagyja, hogy vezessék, amerre mennie kell a lehetőségei, feladatai felé, melyeket tennie kell, és általában ugyanoda jut el a nemakaró is, csak összetöri magát, megsérül a vonszolás közben. Hagyni kéne magunkat sodortatni az Isteni vezettetés szerint, a lelkünk ritmusa szerint. Egyszer csak eszünkbe jut valami. Az önlegyőzés. Irány a Távol-Kelet, India. Csakhogy a Távol-Kelet lényege nem az, hogy a jobb lábamat a nyakam köré tudom-e tekerni és ezt asana-nak nevezem és úgy érzem, hogy ettől valamelyik lénytagom megváltozik, esetleg asztrálisan előbbre lépek. Meg lehetne tanulni azt is, ami a jóga igazi lényege, hogy le kéne lassítani életünk ritmusát és nem kell ilyen rettenetes zűrzavarban és rohanásban élni. Ehelyett nekünk elmondják, hogy szedje be a gyógyszert drága, és majd megnyugszik, békét lel! Ez az igazi elmebaj! Csak nem vesszük észre. Ugye, milyen borzasztó?!... (Folytatjuk)


16

Csallóköz

Tudósítás > Tanácsadó

Történelmi neveikről is döntöttek Még nem biztos, hogy elbúcsúznak a Tešedíkovo megnevezéstől PERED/GÚTA – Míg a mátyusföldi Pereden eredményes, a csallóközi Gútán érvénytelen volt az előrehozott parlamenti választásokkal egy napon zajlott népszavazás, amelyen a települések lakói a múltból eredő magyar elnevezésének visszaállításáról szavazhattak. Pereden a referendumon a választópolgárok 64,47 százaléka vett részt, amely azt jelentette, hogy 2049 sza-

vazóból több mint 1300 támogatta a település 700 éves történelmi nevének visszaállítását. Ezt azt jelenti, hogy a szavazók csaknem kétharmada az elődök által használt név mellett voksolt. A döntést még a most alakuló kormánynak is rendeletben kell jóváhagynia. Érdekességként megemlíthetjük, a településen a parlamenti választásokon egyébként 65,45%-os volt a részvételi arány. Gútán már nem sikerült elérni az ötven százalékos részvételt, mert

Kolárovo marad

Pered méltón fognak ünnepelni

Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

Milan Drozd felvételei

csak az arra jogosultak nem egész 40 százaléka (39,65%) vett részt. A referendumon voksolók 66,41 százaléka a névváltoztatás mellett foglalt állást, 33,59 százaléka pedig nem. Mindkét településen a magyar nevek kérdése már korábban is népszavazás témáját képezte. Pereden – ahol a 2011-es adatok szerint 79%

magyarság aránya –, 1995-ben a szlovák megnevezés mellett a magyar névnek a kihelyezéséről volt szó. Most azért is döntöttek a népszavazás mellett, mert a település ebben az évben 775 éves. Peredet egyébként a kommunista diktatúra kezdetén, 1948-ban keresztelték Tešedíkovo-ra. (m-cs)

Meg kell újítani hitünket A nagyböjti szentidőben Egyházunk arra ösztönöz bennünket, hogy újítsuk meg hitünket. Gyakorta hallunk ilyenkor arról, hogy a választott nép, a zsidó nemzet nagyjai hogyan vallották meg hitüket. Arról, hogy az Úr az elnyomott rabszolgákból, az egyszerű nomád népből választott népet kovácsol magának, szövetséget köt velük, egyedi helyet biztosít számukra az üdvösség rendjében. Isten meghívása által „valaki” lett ez a nép, nevet, földet kapott, megkapta helyét a történelemben. Mennyire ráillik ez a kiválasztás mindnyájunkra, egész népünkre. Történelmünk során milyen sokan fe-

leltek Isten hívására, kiválasztására, Isten terveire hitből fakadó őszinte igennel. Népünk fiainak, lányainak sokszoros hitvallása eredményezte azt, hogy most itt vagyunk. Itt vagyunk s élni akarunk, azt akarjuk, hogy jövőnk legyen. Itt, ebben a régióban is. Ezért kiáltunk Istenhez – akárcsak a választott nép –, hogy erős kézzel vezessen ki minket a megpróbáltatásokból. Az élni akarás ösztönöz bennünket, hogy nemzeti imánkban bátran kérjük az Istent: „Balsors akit régen tép, hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt.”

A mi népünk is szétszóródott a nemzetek között… Meg kell újítani hitünket! Hitünket az Istenben, s hitünket abban, hogy mi valakik vagyunk. Akkor is, ha szétszóródtunk! Jézus életének békéjét kell megvallanunk, ahogyan az az egyik nagyböjti énekben áll: „A megváltó szent kínhalál, melyben a föld üdvöt talál, adjon, Urunk, most békülést, szívünk vágyának enyhülést.” Illő, hogy március idusának tájékán elgondolkodjunk ezekről a dolgokról. Készüljünk húsvétra! Újítsuk meg hitünket, hogy megerősödve ünnepelhessünk!


17

Napló

2012. március 13. |11. szám

Izraeli kalandok Izgalmas kihívás távol az otthontól Mint arról beszámoltunk, a közelmúltban 11 szlovákiai fiatalember, köztük három dunaszerdahelyi utazott három hétre Izraelbe, hogy elsajátítsák a Krav-Maga önvédelmi és taktikai rendszer alapjait. A kiutazás kiötlője a dunaszerdahelyi Sklut Tibor, aki naplóiban számol be az izraeli mindennapokról. I. Megérkezés Február 27-én elindult a kicsi, de annál lelkesebb csapatunk Izraelbe, hogy részt vegyen egy izgalmasnak ígérkező kalandban. Dunaszerdahelyről hárman, jómagam valamint két bátor srác, Alföldy Attila és Klempa Lóránt vesznek részt a Krav-Maga képzésen, Magyarországról további nyolcan. Mi elsősorban azért jöttünk, hogy egy tesztmisszió keretében próbáljuk meg

inak otthont adó bázison lesz alkalmunk megismerkedni a világ leghatékonyabb önvédelmi oktatásával. Budapestről indultunk, az egyik résztvevőt a repülőgépbe szállás előtt legalább egy órán keresztül faggatták, de végül felengedték a gépre. Délután landoltunk a Tel Aviv-i Ben Gurion reptéren. A szokásos szigorú csomagellenőrzés után irány a laktanya. A szállás puritán módon berendezett szobákból áll, szekrény nélkül. Rögtön az első nap ajándékba kaptunk egy kiadós homokvihart a javából, éjszaka lehűlt a levegő 1 Celsius-fokra, nappal is csupán 8 fok volt. Kedden kezdődött a munka, egészségügyi csomagokat állítottunk össze. A munka fél négyig tartott. Utána négytől Krav-Maga edzés következett, kőkemény a javából, egészen este hat óráig. Fél héttől vacsora. Fél nyolctól tízig fitnesz. Reggel

vár ránk, mivel akkor zajlik majd a zsidó farsangi ünnepség, a Purim. Erről majd külön írok beszámolót. Szóval nagyon jól érezzük magunkat. Szerencsére jó a hangulat, csodálatosak az emberek, rengeteg új élménnyel gazdagodtunk. Üdvözlet Szlovákiának.

6 órától negyven perces tornán vettünk részt kinn a természet lágy ölén – sárban, szélben, viharban. Szerdán ugyanez a napirend várt ránk. Sikerült az esti edzésen a jobb vállamat meghúzni, de nincs megállás, edzünk tovább. Ma, csütörtökön behoztak minket Tel Avivba. Itt leszünk vasárnap reggelig, aztán indulunk vissza a bázisra. Szombaton, ha minden igaz, egy fergeteges nap

vásárolni. Még hazai termékeket is találtunk: szlovák hadseregben használt egyenruhákat, cseh gyufát. Beültünk egy fagyizóba és csak úgy éhgyomorra elfogyasztottunk egy nagy adag fagyit. Pontosabban, csak el akartuk fogyasztani, de nem bírtunk vele, annyira sok, finom és persze, drága is volt. Három óriás adagért fizettem 72 sékelt, ami kb. 14,50 eurónak felel meg.

II. Ima, gyorsmenetelés Végre kezd javulni az időjárás. Mára itt, Tel Avivban 12 Celsius-fok meleget ígérnek. A Golán fennsíkon a hét elején egy nap alatt negyven centiméter friss hó esett. Nem nagyon emlékeznek a helyiek ilyen zimankós télre. Még Eilatban is néhány órára be kellett fűteni éjszaka. A pénteki nap reggeli edzéssel indult a tengerparton. Hát nem volt egy leányálom. Utána elmentünk a jaffói bolhapiacra, ahol tankon és repülőgépen kívül szinte mindent meg lehet

A laktanya mosdója

összehozni az önkéntes munkát a Krav-Maga oktatással. Én már januárban kiutaztam, hogy a helyszínen győződjek meg arról, milyenek a körülmények. Nagyon dühös voltam, hogy végül egy másik laktanyába hoztak bennünket (a város és a laktanya neve nem publikus), de hatalmas volt az örömöm, amikor kiderült, az izraeli hadsereg elit kommandósa-

A két bátor srác, Attila és Lóránt

Úgy döntöttünk, hogy jövő héten elhozzuk az alig használt ruháinkat és megpróbáljuk eladni. Már csak a hecc kedvéért. A tel aviv-i katonai szállóban emeletes vaságyak vannak 6-8-asával egy szobában. A fiúk szigorúan elzárva a második emeleten laknak, a hölgyek pedig a harmadikon. A bejáratot fegyveres őr őrzi huszonnégy órában. A kaja nagyon finom, reggelire és vacsorára tejes ételeket, míg délben húsos ételeket fogyasztunk a zsidó konyha tradíciója szerint. A gyümölcsök és a zöldségek helyi friss termékek és nagyon ízletesek. A régi, már majdnem elfelejtett gyermekkori falusi ízeket idézik fel bennem. Tegnap este, azaz pénteken egy Kidduson vettünk részt, ez egy ima a vacsora előtt. Az egyik katona fiú volt az előimádkozó. Ezzel az imával köszöntik a szombat bejövetelét, mivel a zsidó vallás szerint a nap a naplementével kezdődik. Utána kaptunk barcheszt – fonott kalácsot és egy kis vörösbort. Érdekes volt. A szombat a zsidóság szent ünnepe, a hívők ilyenkor jóformán semmit nem csinálhatnak, pl. tilos a villanykapcsolás, főzés, sütés, kocsivezetés. A kevésbé hívő zsidók ilyenkor ellepik a tengerpartot, együtt szórakozik a család, színházba, moziba mennek, kávézókban szórakoznak. Mellettünk is van egy orosz nyelvű modern színház. Ma reggel

Archív felvételek

gyermekelőadásra özönlöttek a szülők a gyerekeikkel. Tegnap a McDonaldsban belefutottunk egy palesztin kislány szülinapi bulijába. Nagyon szép volt, meg hát olyan „amerikai”, volt bohóc, lufi, videó, ének, tánc. Az éjféli gyorsmenetelésnek-edzésnek reggel hatig kellett volna tartania, de fél háromkor feladtuk, nem bírtuk. Nekem kiújult a vállsérülésem, a Lórinak pedig bedagadt a bokája. Bő négy óra alvás után átmentem a szomszédos Amélia kávézóba, ahol nagyon jó az internetes hozzáférhetőség. Az emberek nagyon segítőkészek, mosolygósak. De nem arról a bevett, klasszikus három másodperces műmosolyról van szó, hanem látni, hogy szívből jön és őszinte. Nagyon tetszik nekem az itteni családcentrikusság, az idősek megbecsülése és tisztelete. Nem hiába, ugyanis Izraelben az egyik legmagasabb a világon az emberek átlagéletkora. A gyerekeket pedig imádják, legyen szó saját gyerekről, a szomszéd gyermekéről vagy egy ismeretlen gyerekről. A hazaszeretetüket tanítani kellene, hihetetlen az életoptimizmusuk. Itt végre olyan furcsa érzése van az embernek, hogy újra elkezd élni, értelmet kapnak a nálunk elkopott, megszűnt értékek. Jó itt lenni. Üdvözöljük a hazai rokonokat, ismerősöket, barátokat. Sklut Tibor, Tel Aviv


18

Csallóköz

Tudósítás

Dalcsokor, virágok és vigadalom Szépkorú hölgyeket köszöntöttek az ünnepükön NAGYMEGYER – Az önkormányzat keretében működő nyugdíjasklub nőnapi rendezvényére megtelt a városi művelődési otthon bálterme. A március 7-i eseményre előzetesen lehetett jelentkezni Kovács Katalin klubvezetőnél, aki elégedetten konstatálhatta, hogy végül 143 nyugdíjas, vagy ahogy ő nevezi őket, szépkorú jelent meg rendezvényükön, természetesen, az ünnepből adódóan zömében a gyengébbik nem képviselői. A hölgyeket köszöntő eseményen ott volt a város polgármestere,

Néveri Sándor, valamint az alpolgármester, Lapos Ildikó is. Az ünnep alkalmából a városvezetőn kívül még Varga Frigyes nyugalmazott pedagógus, a közelmúltban megalakult nyugdíjas-egyesület elnöke is köszöntötte a nőket és asszonyokat. A szépkorú urak dalcsokra mellé még egy-egy szál virágot is kaptak az ünnepeltek. A hivatalos rész után jöhetett a kötetlen szórakozás, a tánc, a vigadalom, melyhez a talpalávalót Pálffy Gábor szolgáltatta. A délután kezdődött nőnapi rendezvény remek hangulata egészen az esti órákig kitartott. Kovács Zoltán

A szerző felvétele

Kötetlen szórakozás várta a nyugdíjasokat

Rácz Boglárka könyvbemutatóján

Tovább folytatódtak a dunaszerdahelyi irodalmi estek

Fogas Ferenc felvételei

Ébredj Komárom! Ilyen buli még nem volt a városban Március első szombatján hatalmas parti helyszínének adott otthont a komáromi városi sportcsarnok. Nyolc lemezlovas fogott össze a fiatalok klubkultúrájáért, a szürke hétköznapok színesebbé tétele érdekében. Fél kilenctől dübörgött a zene nyolc órán keresztül. A több mint ezer fiatal remekül szórakozott, hisz olyan lemezlovasok pörgették a korongokat hajnalig, mint Denetti, Spider, Boogie, TB, Dj. Kovács, Sinkovitz, DJ Beneš és Koňíček. Az est műsorvezetője az egykori Local FM-es, Viktor Dudáš volt. A remek hangtechnikai berendezéseken kívül led-kivetítők, 20 ro-

botlámpa, 6 lézerágyú biztosította a nem mindennapos vizuális élményt is. A helyi szórakozóhelyek közül többen is a kezdeményezés mellé

A fiatal szerzőnővel Vida Gergely költő-szerkesztő beszélgetett

álltak, és ezen a szombaton nem nyitottak ki, ezzel is elősegítve a maratoni buli sikerét. Sőt, aki elővételben váltott jegyet, ingyenesen látogathatja az egész márciusi hónap folyamán azokat a bizonyos létesítményeket. A partiarcok között felbukkantak az MBK Rieker Komárom kosárlab-

A fiatalok bíznak a jól sikerült buli folytatásában

A szerző felvétele

da csapatának amerikai sztárjai is, akik igazi történelmi sikert értek el azzal, hogy a magukénak tudhatják a bajnokság alapszakasza győztesének járó büszke címét. Pózolások, fotózások, laza életérzés, vidám fiatalok, akik sutba dobták a gondjaikat erre az estére – ez jellemezte az egyedi rendezvényt. A vidámság mellett nem hiányozhatott a nemes cél sem, mivel a szervezők az est bevételének nagy részével jótékonykodni szeretnének. Tárgyalásokat folytatnak Komárom városvezetésével egy játszótér kialakításáról, amely a helyi gyermekek szórakozását, kikapcsolódását szolgálná. A nagy sikerre való tekintettel a szervezők nem állnak meg. A pozitív visszajelzések alapján biztosak lehetünk abban, hogy nemsokára hallatni fognak magukról. Holecz Attila


19

Tudósítás > Bűnügy

2012. március 13. |11. szám

Anyanyelvünk védelmében Gazdag kulturális programot kínáltak DUNASZERDAHELY – Március első hétvégéjén a csallóközi városban nagy sikerrel zajlott az Áldást adj minden magyar szóra! című rendezvénysorozat. A Magyarok Szövetsége (MSZ) és a Magyar Polgári Kör szervezésében kiállítások, előadások, felszólalások és zenekarok fellépései követték egymást. Péntek délután 5 órai kezdettel két fényképkiállítás

természetgyógyász Kincs és kalendárium című előadásával folytatódott a rendezvénysorozat. A magyar nyelv szavainak gyökrendszerét, nyelvi jellegzetességeinket szakrális megközelítésből bemutató gondolatok után Szőke István Atilla költő estjére került sor AranybanWassban, aranyban-vasban, avagy magyar költők szavainak szétáradó szabadsága a végtelen múltból címmel.

Dráfi Mátyás (jobbra) beszélget a látogatókkal

Dunaszerdahelyi közönség

megnyitójára került sor a művelődési központban. Rövid szünet és a kiállítások megtekintése után következett Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas színművész Miért szép című műsora. A közönség a hangulatos irodalmi kávézónak berendezett aulában mécsesek fényénél, jó kávé és forró tea mellett a versmondás művészetéről hallhatott sok szavalattal, énekkel fűszerezett előadást. Szombat délután 4 órai kezdettel Izsák József

Utána a költő dedikálta a helyszínen megvásárolható könyveit, zenés-verses lemezeit. Március 4-én, vasárnap ugyancsak délután 4 órakor találkozott a közönség a művelődési ház mozitermében. A 2011. március 12-én szintén „Áldást adj minden magyar szóra!” címmel megtartott tiltakozó megmozdulás óta eltelt év civil megmozdulásait bemutató, a felvidéki magyarság helyzetét értékelő felszólalásokra került sor. MSZ

Hűvösre került a forrófejű férj Bántalmazta és megfenyegette feleségét egy 51 éves Dunaszerdahely járásbeli férfi, hogy elteszi láb alól. Az asszony 7 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendőrség a goromba férjet testi sértés és életveszélyes fenyegetés bűntettének elkövetésével gyanúsította meg, majd a járásbíróság határozata alapján előzetese letartóztatásba helyezték. Hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetést kaphat.

Marihuána adagolva DUNASZERDAHELY – Tiltott kábítószergyártástartás- és kereskedelem bűntettének elkövetésével gyanúsított meg a rendőrség három helyi felnőttet (19, 23, 20), továbbá egy 17 éves fiatalkorút. Nevezetteknél a rendőrök 4 műanyag zacskó zöld növényi port találtak, amelyről a la-

Archív felvételek

Nyitott ajtók várták a vendégeket

boratóriumi vizsgálat megállapította, hogy 7–12 adag kábítószernek megfelelő indiai kender volt. A három felnőtt büntetése akár 3 év börtön is lehet, a fiatalkorúé ennek a fele.

Bontott villanymotort vegyenek LÉG – A község határában két dunaszerdahelyi illető betört az öntözőrendszer szivattyúházába, ahol szétszereltek két villanymotort, hogy bontott állapotban el tudják lopni. A 29 és 26 éves elkövetők 10 980 euró kárt okoztak a tulajdonosnak.

Békétlenkedők BÉKE – Két Dunaszerdahelyi járásbeli személy (41, 20) a falu közterületén tettleg bántal-

mazott egy férfit, miközben megütötték a verekedést megakadályozni szándékozó feleségét is. A támadók egyszeri orvosi ellátást igénylő sérüléseket okoztak a károsultaknak. Akár 3 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti őket.

A réz értékes nemesfém NYÉKVÁRKONY – Egy 20 éves lakos a határban levő öntözőállomás villanymotorjaiból kiszedte és ellopta a réz tekercseket, majd a hulladéktelepen eladta. A lopás bűntettével meggyanúsított réztolvaj 1300 euró kárt okozott. *** Az év 9. hetében a Dunaszerdahelyi járás területén 4 közúti baleset és 3 káresemény történt, amelyeknél 2 személy könnyebben megsérült.


20

Csallóköz

Olvasószolgálat

Kelemen Mária Naszvad Az igazi tavasz érkezését nagyon várom. A nap, amely melegít, jobb kedvre derít, már hiányzik. Ráadásul, amikor a természet különböző színeit mutatja, mindjárt jobban érzem magam. A tavasz az embert energiával tölti fel, s ez kitart egészen nyárig. Természetesen nem szabad elfeledkeznünk a kertről sem. Korábban fóliázni is szoktunk, most már nem éri meg.

Zsoldos Rozália Gúta Biztosan nem vagyok egyedül, aki várja a tél végét és a tavasz kezdetét. Lassan elfogy a tűzifa, a január és február nagyon megterhelő volt ebből a szempontból. Nem tetszik viszont az átmeneti időszak a tavasz és a tél között. Sár tapad mindenütt a cipőnk talpára. Lassan pedig itt az ideje, hogy a kertben elkezdjük az ültetést.

Parádi Imre Tany Örülök, hogy a föld ébredezni kezd a hosszú téli álomból. A ház körül van egy díszkertem, füvesítve, bokrokkal. Végre a madarak is hallatják a hangjukat. A fűből kezdenek kibújni az első tavaszi virágok és velük együtt megjelennek a méhek, amelyek bátortalanul érkeznek rejtekeikből. Mindenki vidámabb, barátságosabb mint télen, amikor a legtöbben igyekeznek elbújni a melegben.

Petrovics András Bogya Érkezik ama időszak, amikor befejeződik a lustálkodás és intenzívebben gondolkodunk azon, mit kell csinálni a kertben. Már most folyamatosan metszem a fákat, s magokat vásárolok. A korai zöldségekből minél többet igyekszem ültetni, hogy ne kelljen ezeket a nagy üzletekben vásárolnom. Nem szabad továbbá elfelejtenünk azt sem, hogy a tavasz eljövetelével az ember hangulata is megváltozik.

Véradók

Élő nyelv

DUNASZERDAHELY – március 13.: Aloe patika (Rózsa utca); március 14.: Dana patika (Fő utca); március 15.: Egyszarvú patika (Vasút utca); március 16.: Gryf (Fő utca); március 17.: Garant patika (Esterházy utca); március 18.: Merlin DS (Galántai utca); március 19.: Kórház patika (Nagyabonyi út). GALÁNTA – március 13.: Dr. Max (Tesco); március 14.: Areál zdravia (Nálepka kpt. utca); március 15.: Medicen (Šafárik utca); március 17.: Sun Pharma (Kaufland); március 18.: Klokner (Hódi út); március 19.: Felicita (Hódi út). KOMÁROM – március 13.: Salvator (Jókai utca); március 14.: Vág patika (Tó utca); március 15.: Matricaria (Eötvös utca); március 16.: Alba patika (Eötvös utca); március 17–18.: Dr. Max (Kaufland); március 19.: Szentháromság patika (Nádor utca).

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson március 6–7-én a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Dobsa Lajos, Labuda Tamás, Klinko Dominik, Németh György, Krastenics Zoltán, Seszták Tamara, Makó Jenő, Gabovič Peter; Gellér: Katona Viktor; Patonyrét: Molnár Tibor, Tankó Imre, Pokora Zsolt; Csallóközcsütörtök: Puss Tamás; Bögellő: Kosár Roland; Alistál: Földes Renáta, Hideghéty Péter; Nyárasd: Táborsky Stanislav, Póda Zsanett; Lúcs: Busnyák Dénes; Etrekarcsa: Horváth Tamás; Felsőpatony: Egri Bianca, Makki Lívia, Makki Nándor, Bódis József, Cséfalvay Tamás; Pódafa: Vendégh Klaudia; Dióspatony: László Gáspár; Várkony: Bognár György; Bős: Mgr. Oravecz Hedvig, Csánó Tamara, Csánó Tibor; Vásárút: Mgr. Méhes Mónika; Albár: Cseh László; Szentmihályfa: Pelikán Péter; Hegyéte: Soós Norbert, Nagy Zoltán; Egyházkarcsa: Szabó Erik; Jóka: Mgr. Ravasz Mária; Kisfalud: Zöld József.

Misad Katalin

CINEMA CITY GYŐR PLAZA (március 15–21.) Az ajtó (magyar–német filmdráma): 14.15, 18.15, 20.15, szombat 10.15, 22.15; John Carter – digitális 3D (amerikai fantasztikus akciófilm): 15.00, 17.30, 20.00, szombat 10.00, 22.30, vasárnap 12.30; Rém hangosan és irtó közel (amerikai filmdráma): 14.45, 17.15, 19.45, szombat 22.15, vasárnap 12.15; A leleményes Hugo – digitális 3D (amerikai családi kalandfilm): 13.00; A párizsi mumus – digitális 3D (francia animá-

ciós film): szombat 10.15; A szellemlovas 2. – A bosszú ereje – digitális 3D (amerikai–emirségbeli fantasztikus akciófilm): 14.30, 16.30, 18.30, 20.30, szombat 22.30, vasárnap 12.00; Csizmás, a kandúr – digitális 3D (amerikai animációs film): 13.30, szombat 10.00; Star Wars I. rész: Baljós árnyak – digitális 3D (amerikai sci-fi akciófilm): 15.30, szombat 10.30; Szépség és a szörnyeteg – digitális 3D (amerikai rajzfilm): 15.15, szombat–vasárnap 11.45; Utazás a rejtélyes szigetre – digitális 3D (amerikai akciófilm): 14.00, 16.00, 18.00, 20.00, szombat

Sátor Zoltán Albár Természetesen örülök. Egy kis meleg nem árthat. Az embert legalább a természetbe fogja csalogatni. Én egy panelházban lakom, ezért már nagyon várom a sétákat a vízparton. Még a tavaszi szellő is kellemes, körülöttünk bokrok virágoznak, az első réti virágok életre kelnek. Minden zöld színbe változik, egyszerűen minden vidámabb. Vladislav Kmeť

Gyógyszertári ügyelet

Moziműsorok

Fogas Ferenc felvételei

Örül annak, hogy végre itt a tavasz?

„Hogy írjuk helyesen a századok előtti sorszámneveket: arab vagy római számmal?” – érdeklődik egy gimnazista olvasónk. A római számok használata jóval ritkább az írásgyakorlatban, mint az arab számoké. Következetesen csak néhány hagyományos esetben alkalmazzuk őket, mégpedig: uralkodók, pápák nevében – pl. IV. Béla, II. János Pál –, események megjelölésében – pl. II. világháború, VII. élőnyelvi konferencia – , illetve címzésben a kerületek és emeletek számjelzéseként – pl. VIII. kerület, III. emelet. A fenti példákban a római számokat nem szokás arab számokkal helyettesíteni. A századok előtti sorszámnevek jelölésében az arab és a római számok egyaránt használatosak. Napjaink írásgyakorlatában azonban a római számok visszaszorulóban vannak, s – talán angol, talán szlovák hatásra – egyre gyakrabban helyettesítjük őket arab számokkal. A római számok alkalmazása azokban az esetekben javasolt, ha az arab számokkal szemben megkülönböztető szerepük van.

10.00, 22.00, vasárnap 12.00; A bűn hálójában (amerikai akcióthriller): 15.15, 19.30, péntek 21.30, szombat– vasárnap 11.00; A szingli fejvadász (amerikai vígjáték): 15.45; A Vaslady (amerikai életrajzi dráma): 20.15; Alvin és a mókusok 3. (amerikai animációs film): 13.00, szombat 10.15; Az erő krónikája (angol–amerikai sci-fi): 14.45, 16.45, 18.45, 20.30, szombat 22.30, szombat–vasárnap 11.15; Fogadom (amerikai–brazil– francia romantikus dráma): 19.30; Kémes hármas (amerikai akcióvígjáték): 13.45, 17.45, 19.45, pén-

tek 21.45; Sherlock Holmes 2. – Árnyjáték (amerikai akciófilm): szombat–vasárnap 11.15; The Artist – A némafilmes (francia némafilm): 16.15, vasárnap 12.15; Utódok (amerikai filmdráma): 18.00, szombat 22.30; Védhetetlen (amerikai–dél-afrikai akciófilm): 13.00, 17.15. GALÁNTA, kultúrház, március 13–14.: Sherlock Holmes 2. – Árnyjáték (amerikai akciófilm): 19.00; március 17–18.: Hétköznapi pár (német –angol–svéd–dán romantikus dráma): 19.00.


Barackliget – filmbemutató! DUNASZERDAHELY – A Családi Könyvklub és a dunaszerdahelyi művelődési központ rendezésében kerül sor a Barackliget című film nyilvános filmbemutatójára március 20-án, kedden este 6 órától a VMK mozitermében. A filmbemutató után az alkotás rendezőjével, Peter Bebjakkal, illetve a film főszereplőivel, Mokos Attilával, Nádasdi Péterrel, Molnár Xéni-

Net-felvétel

ával is beszélgethet majd a közönség, amelyet Juhász Katalin újságíró, az Új Szó kulturális oldalának vezetője vezet. Ez az új szlovák film valósággal letarolta a nézőket, amelyet csak szuperlatívuszokban emleget a kritika – ami nem is csoda, hiszen valóságos érzelmi tornádóként söpör végig a Barackliget című film – mély, kavargó, feszülő, elfojtott, kirobbanó és (ön)gyilkos dühökkel tüzelt érzelmekben tobzódik. Becsöppenünk egy életbe, amit itt élünk a Csallóközben, gyönyörű holtágak, berkek, ligetek, mesés tájak romantikájának kulisszái között. Megküzdve munkával, alkohollal, magánnyal, hormonokkal, szeretet– és szerelemvággyal. Nem több van ebben a filmben, mint az élet. Az azonban töményen ott van, a csallóközi falu hangulatát eltalálva. Be kell ülni a moziba, és meg kell nézni ezt a filmet. Gyönyörű csallóközi képeiért, s legfőképpen pedig a színészekért... A belépés díjtalan. (gya)

Egy pohár bor: Az ateizmus halálugrása Hamvas Béla A bor filozófiája című könyve kultikus értéket képvisel a borivók körében. De nemcsak azok számára remek olvasmány, akik életében a borivásnak helye van, hanem fontos útmutató lehet kezdőknek, s azoknak is, akik nem csak a borivás mikéntjére keresik a választ. Hiszen Hamvas a bor apropóján Istenről (is) beszél… Istenről, szertartásról, ünnepről. Arról, hogyan lesz a hétköznapiból isteni, a profánból szakrális, mert „végül is

21

Olvasószolgálat

2012. március 13. |11. szám

ketten maradnak: Isten és a bor”. Rátóti Zoltán és Huzella Péter életében jó ideje fontos szerepet játszik a Hamvas Béla által is sokra tartott nedű. A bor szeretetéből és Hamvas Béla iránti tiszteletből született az előadás, melynek kezdetben a Komédium Színház adott otthont. Rátóti Zoltán Hamvas szöveigeiből szemezget – ellenpontként vagy épp oldásként Huzella Péter bordalokat énekel. Hamvas Béla és Márai

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 11. hét Lovász (1) – lovak etetésére, betanítására Németországba. Tel.: 0911 791 307 Fitneszedző – instruktor (1) – dénesdi fitneszcentrum. Feltétel: tornatanári képesítés. E-mail: kariera@jednotads.sk Varrónők – Pannon Work Nagymegyerre. Tel.: 031/551 18 44 Kiszolgáló személyzet, pénztáros (1) – dunaszetdahelyi benzinkút. Tel.: 0903 566 537 Brigádmunkások – újonnan nyíló dunaszerdahelyi autómosó, lányokat is. Tel.: 0915 417 320 Eladó (2) – hústermékek árusítása. Munkavégzés Pozsonyban. Tel.: 0903 670 179 Könyvelő (1) – dunaszerdahelyi cég. E-mail: maria.ganyovicsova@upsvar.sk Szakács (1) – felsőpatonyi étterem. Tel.: 0903 753 423 Menedzser (1) – mezőgazdaság területén működő cég. Feltétel: felsőfokú mezőgazdász végzettség, a szlovák és a magyar nyelv ismerete, rugalmasság. Jelentkezőket várnak a Komáromi és Érsekújvári járásokból is. Tel.: 0907 854 607

Sándor különleges és mély humorral átszőtt gondolatai mellett Tinódi, Balassi, Csokonai, Vörösmarty, Petőfi, Márai és Zalán Tibor elénekelt versei hangzanak el az est során. Az előadás a Vasmacska Stúdiószínpad Gyöngyszemeink címet viselő színházi-irodalmi sorozatának harmadik része, melyet 2012. március 13-án este 7 órai kezdettel tekinthetnek meg nézőink a Komáromi Jókai Színház stúdiószínpadán. (jsz)

Gépész – kombájnkezelő (1) – mezőgazdaság területén működő hodosi kisvállalkozás. Tel.: 0903 403 153 Ügyfélszolgálati tanácsadó (2) – nagy múltú pénzügyi társaság. Feltétel: szlovák és magyar nyelv ismerete, középiskolai végzettség. A munkaadó biztosítja az ingyenes képzést. E-mail: tmiske@csob.sk Ápoló/egészségügyi asszisztens – a nagyszarvai Senior park. Feltétel: szlovák nyelv ismerete, ápolói tanfolyam (220 óra) vagy egészségügyi szakközépiskolai végzettség. Német nyelv ismerete előny. E-mail: karol.hodosy@upsvar.sk Eladanő – (1) – nagymegyeri vasáru kereskedés. Feltétel: szlovák és magyar nyelvtudás. E-mail: riabalogh@gmail.com Szerviz technikus (1) – dunaszerdahelyi számítástechnikai cég. Feltétel: min. 1 év gyakorlat, angol nyelv ismerete társalgási szinten, a magyar és a szlovák nyelv ismerete, B-típusú jogosítvány. A beiskolázást a cég biztosítja. E-mail: obchod@assi.sk Varrónő (2) – bősi varroda. Tel.: 0903 237 321 Speditőr (1) – Dunaszerdahelytől 9 km-re működő cég. Feltétel: 3-4 éves gyakorlat, német nyelv ismerete. E-mail: realm@mail.t-com.sk

Kultúra Kiállítás DUNASZERDAHELY – Március 13-án, kedden délután 5 órakor Ahol az álmok laknak címmel nyílik kiállítás Zsapka Marcsi alkotásaiból a művelődési központban. – Március 23-ig megtekinthető Etko Tutta, Klemen Brun, Jože Šubic Art Slovenia című kiállítása a Kortárs Magyar Galériában. – Március 30-ig látható Kálmán H. Szilvia és Kálmán Roland fotókiállítása – Április 7-ig látható a Keppert József fotóművész alkotásaiból nyílt tárlat a Csallóközi Múzeumban. POZSONY – Március 16-ig tekinthető meg a Találd meg otthonod című tárlat Somorjai Kiss Tibor, Pézman Andrea és Szőke Erika szlovákiai magyar grafikusművészek alkotásaiból a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében. Színház KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, március 13.: A bor filozófiája (19.00, stúdió bérlet); március 16–17.: Caligula helytartója (19.00, premier, bérletes); március 20.: A hentessegéd (15.00, szervezett ifjúsági előadás). Vegyes DUNASZERDAHELY – Március 19-én, hétfőn este 6 órától ismét a Dumaszínház szórakoztatja a közönséget a művelődési központban. Fellépnek: Kiss Ádám, Kormos Anett és Bruti. NAGYMEGYER – Március 15-én, csütörtökön délután fél 5-től koszorúzási ünnepséget tartanak Nagy Rátz József sírjánál, a református temetőben. – Március 16-én, pénteken este 6 órától Zúgj március címmel ünnepi emlékest lesz a magyar forradalom és szabadságharc emlékére a művelődési központban. – Március 16-án, csütörtökön délután 2 órától a könyvtári rajzverseny kiértékelését tartják a városi könyvtárban. – Március 17-én, szombaton este 6 órától tartják a vöröskereszt évzáró taggyűlését a művelődési központban. – Március 20-án, kedden este 6 órától Nagy Erika és Póda Erzsébet Más világ és Nők világa című könyveinek bemutatója lesz a művelődési központban. SOMORJA – Március 15-én, délután 5 órától koszorúzási ünnepség lesz a Pipagyújtó emlékhelyen nyugvó honvédek sírjánál. KOMÁROM – Március 15-én, este 7 órától táncház és táncoktatás lesz a RÉV – Magyar Kultúra Házában. Zenél a Pengő és a Hárompatak zenekar, táncot oktat Ölveczky Árpád. A belépés ingyenes. APÁCASZAKÁLLAS – Március 15-én, fél 4-től tartanak megemlékezést az 1848/49-es szabadságharc tiszteletére. Az ünnepség istentisztelettel kezdődik a helyi református templomban, fél 5-től koszorúzás lesz a kopjafánál. GELLE – Március 15-én, délután fél hatkor kerül sor a Magyar forradalom és szabadságharc emlékünnepségre a TURUL-emlékműnél. POZSONY – Március 13-án, kedden este 6 órakor a fiatalon elhunyt rendkívül tehetséges festőművésszel, Janiga Józseffel eltöltött életéről mesél felesége, Janiga Éva, a Pozsonyi Casinoban. Kiállítás is megtekinthető lesz műveiből.


22

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény

Névnapok Március 13.: Március 14.: Március 15.: Március 16.: Március 17.: Március 18.: Március 19.:

TUDÓSÍT

Krisztián, Vlastimil Matild, Matilda Kristóf, Svetlana Henrietta, Boleslav Gertrúd, Patrik, Ľubica Sándor, Ede, Eduárd József, Bánk, Jozef

Heti évforduló 133 éve, 1879. március 14-én született Albert Einstein német származású amerikai fizikus, a relativitáselmélet kidolgozója. 1948. március 14-én, az 1848-as forradalom 100. évfordulóján először osztották ki a Kossuth-díjakat. 164 évvel ezelőtt, 1848. március 15-én győzött Pesten a forradalom. 1971. március 15-én először működött sikeresen csevegőszoba az interneten. 105 éve, 1907. március 15-én Európában elsőként Finnországban szavazati jogot kaptak a nők. 1960. március 16-án Vágsellyén megszületett Kaszás Attila színművész. Március 17. Szent Patrik napja. Írország egyik védőszentje tiszteletére, az írek nemzeti ünnepe. 199 éve, 1813. március 18-án David Mellville szabadalmaztatta az utcai gázlámpát. 1900. március 18-án megalakult az Ajax holland futballklub. Március 19. Szent József, az ácsok és az otthont alapítók védőszentjének ünnepe. 180 éve, 1832. március 19-én született Vámbéry Ármin nyelvtudós, utazó.

Népi bölcsesség

MÛVÉSZETI KIÁLLÍTÁS MEGNYITÁSA id. kif.

R. 1. RÉSZ

NÕI NÉV

KÖTÕSZÓ

AUSZTRIAI FOLYÓ

RÓMAI 1500

KELET

KÁLIUM

VISSZÁS

ALSÓ VITORLARÚD

PAKISZTÁNI VÁROS

GYÓGYNÖVÉNY MAGYAR LABDARÚGÓ

AZONOS BETÛK ÁTMÁSOLT IGEKÖTÕ

NITROGÉN

RÓMAI 1055

BOKA ELLENFELE

KETTÕS BETÛ

KÁRTYALAP

ELÕADÓ, röv.

NÉMET POLITIKUS (RAU)

A DUNA MELLÉKFOLYÓJA SIMLÉDER FELE STALLONE BECENEVE

MAGYAR OPERAÉNEKESNÕ

NEON, FOSZFOR KERETBEN VAN!

R. 2. RÉSZ VÁROS JAPÁNBAN (TSU)

ALUL LEVÕ

KARZAT RÉSZE UGYANAZ, röv.

ETELKA

SKÓCIAI VÁROS (AYR)

LONDON SZÉLEI

FÖLDET FORGAT

HATÁROZÓI RAG SZÁRMAZIK

-I PÁRJA FÉRFINÉV

Sándor, József, Benedek, zsákba hoznak meleget. Ha ezekben a napokban kisüt a nap, akkor hosszú, meleg nyár várható, ha E heti rejtvényünkben Márai Sándor magyar író egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. A 9. szám henem süt ki, akkor hosszú, lucskos őszre le- lyes megfejtése: Némely ember jó és nemes, csak ügyesen titkolja. (Bogdánfi) Sorsolással a dunaszerdahehet számítani. lyi Lilium Aurum Lap– és Könyvkiadó ajándékát ezúttal a következő szerencsés megfejtő nyerte: Dohorák Nóra (Dunaszerdahely). Gratulálunk!

Aforizma

Ha úgy érzed, hogy tanácsadóra van szükséged, hogy megmondja, mit tégy, te vagy a probléma. (Robert Townsend)

Fejtörő Félbevágott közmondások Az alábbi közmondásokat hiányosan közöljük. Az ön feladata befejezni azokat. 1. Ki fél az eleséstől, 2. Munkája alapján 3. Ki mint él, 4. Lépes mézre 5. Jó munkához Az előző szám helyes megfejtése: malomban, magasztal, mint az epe, begyében, fogához. Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el. – Jöhetne már a jó idő!

Zuzana Dömötörová felvétele


23

Szabadidő

2012. március 13. |11. szám

Heti horoszkóp 2012. március 13–19.

Net-felvétel

Itt és Most DUNASZERDAHELY – Március 25-én, vasárnap este 7 órától Itt és Most címmel improvizációs estet tartanak a Vidékfejlesztési Szakközépiskola színháztermében. Akik játsszák: Bandor Éva, Gál Tamás, Lakatos Róbert, Nádasdi Péter, Olasz István, Ollé Erik. A játékmester: Czajlik József. Jegyek 7 euróért kaphatók. (–)

Viccplacc Egy szép hölgy üldögél a parkban az egyik padon. Odamegy hozzá egy visszataszító kinézetű hajléktalan. – Bocsásson meg, asszonyom, lenne kedve velem aludni? A nő meglepődik: – Piszok fráter, dehogy akarok én magával aludni! Kicsit később ismét megkérdezi a hajléktalan: – Egészen biztos, hogy nem akar velem aludni? – Erre mérget vehet! – Akkor viszont húzzon el az ágyamról, mert már szörnyen álmos vagyok! Választás utáni jó tanács: – Ne lopj! – a kormány nem tűri a konkurenciát. Egy fickó üvöltve rohangál az építkezésen. – Mi történt? – kérdezi tőle a mester.

– Egy tégla ráesett a lábamra. – Ezért kell így üvöltened? A Józsira tegnap rádőlt az egész fal, és még csak meg se mukkant. Rendőr kérdi az autóst: – Maga ivott? – Én nem, a feleségem Ivett. Két barát beszélget: – Képzeld, az éjjel a te anyósoddal álmodtam. – És mit mondott? – Semmit. – Akkor az nem ő volt. Történelem vizsga: Francia állampolgár volt, később generális, majd császár. Kiről van szó? – kérdezi a professzor. – Nem tudom – mondja megszeppenve a diák. – Bonaparte Napoleon! A diák feláll, és elindul az ajtó felé. – Hová megy? – kérdezi a profeszszor. – Ja, elnézést, azt hittem, hogy a következőt diákot szólította!

Kos (III. 21.–IV. 20.) Mivel kellemesen pihentető volt a hétvégéje, újult erővel fut neki ezeknek a napoknak. Nagyon fontos, hogy semmilyen turpisságon ne járjon az esze, csakis pozitív, építő tevékenységre használja az erejét és kreatív ötleteit. Sutba dobott ötletei megvalósításának végre elérkezett az ideje.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Nem lesz túl kellemes ez a hét, több nehézséggel is szembe kell néznie, melyek részben materiális jellegűek, de lelkileg is megterhelik. A bizonytalanság és a kétség érzése üti fel a fejét a mindennapokban, ez érintheti állását, emberi kapcsolatait, anyagi vonatkozású ügyeit egyaránt.

Bika (IV. 21.–V. 20.) Kiváló napok jönnek arra, hogy megállapodásokat kössön, új fő– vagy mellékállás mellett kötelezze el magát. Ha most gondolkozik költözésen, azt is a legjobb időben teszi. Jelentős anyagi beruházásokhoz is kedvez ez a hét, adás-vétel, kölcsön is szóba jöhet! Ne féljen belevágni valami új dologba.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Nehezen rázódik vissza a mindennapokba, a stressz feszültté teszi, és a környezete is inkább hátráltatja, mint segíti. Könnyen belekeveredhet kisebb konfliktusokba, melyekből vesztesként kerülhet ki. Ez hátrányt jelenthet, így a jelentősebb megbeszéléseket tolja el csütörtökre vagy péntekre.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Ne vegye el a kedvét az a tény, hogy ezen a héten a cél nem mindig fogja szentesíteni az eszközt, hogy néha kacskaringósabban jut el a feladatok végéhez. Ne legyen túlságosan szigorú vagy éppen kritikus önmagához, éppen elég lesz, ha a környezetében lévők bírálják cselekedeteit.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Úgy érzi, vissza tud térni a régi kerékvágásba, ám lelkivilága ismét kizökkenhet nyugalmából, a közérzete sem jó. Az elmúlt hetekben nem volt túl sok lehetősége, hogy csönd és nyugalom vegye körül, pedig szüksége lenne erre! Néhány dolgot át kellene alakítania a napfényesebb életért.

Rák (VI. 22.–VII. 22.) Kiegyensúlyozott napok követik egymást, különösebb problémával, jelentős változással nem kell szembenéznie. Jó és előremutató fordulatot hozhat a csütörtöki vagy a pénteki nap, ezt a hírt már várta. Magánéletében most jelentősen javíthatók vagy stabilizálhatók a rokoni kötelékek.

Bak (XII. 22.–I. 20.) Már a múlt hete is jó volt, a mostani mindenben úgy alakul, ahogy eltervezte. Energiája, tenni vágyása és lehengerlő, szellemes stílusa bárkit könynyen levesz a lábáról, még olyan embereket is maga mellé állít, akik eddig nem voltak túl jó véleménynyel önről.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) A hét váratlan eseményei még önt is alaposan meglephetik. Szerencsére nem problémából, hanem nyugalomból, jó hírekből, örömből és harmóniából lesz meglehetősen sok. Elsősorban a munkahelyén alakulnak jobban a dolgok, mint remélte, ha netán most keres állást, akkor biztató hírek érkeznek.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) A szokásosnál is jobban tele van erővel, tenni akarással. Jól teszi, ha a rengeteg tettvágyat munkájára, karrierjére fordítja. Legyen naprakész, szellemileg fitt, járjon nyitott szemmel, s vegye észre, hogy a lehetőségeket tálcán kínálja önnek a sors. Csak az nem lesz az öné, amit nem akar.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Baráti, családi kapcsolatai kerülhetnek előtérbe, bár nem mindig pozitív megközelítésben, ezért vértezze fel magát arra, hogy egyik pillanatban szeretetükről biztosítják, a másikban a szemére vetnek valamit. Lazítson, szervezzen esti sétákat, hétvégén társaságban is levezethetné feszültségeit.

Halak (II. 21.–III. 21.) Számos szőnyeg alá söpört probléma ismételt feltűnése várható. Ezek gyökere abból ered, hogy igen nehezen hajlott a kompromisszumokra, nem igazán akarta meghallgatni mások érveit. Csütörtökre helyreáll a rend ön körül, nem vesz mindent a lelkére, sőt, még ön segíthet mások problémáin.


24

Csallóköz

Autósok, motorosok, stop!

A 2012. év autója: Chevrolet Volt/Opel Ampera Tavalyhoz hasonlóan ismét a környezetbarát technológia győzött Idén először – vagyis inkább hosszú idő után ismét – az aktuális év elején választották meg az aktuális év autóját. A döntés így mindenképpen objektívebbnek tekint-

hető, de ami még lényegesebb: a szakzsűri ismét a legelőremutatóbb konstrukciót értékelte a legtöbbre. Idén ugyanis a Chevrolet Volt/Opel Ampera páros győzött, maga mögé utasítva a hagyományosabb fel-

építésű modelleket. A márkajelzésüktől eltekintve azonos felépítésű konnektoros hibrid ikerpár 330 pontot szerzett, így meglehetős fölénnyel nyert. A második helyen 281 ponttal a Volkswagen Up!, a harmadikon 256 ponttal a 3. generációs Ford Focus végzett. A többi döntős már elég nagy lemaradással követte a dobogósakat: a Range Rover Evoque 186, a Fiat Panda 156, a Citroën DS5 144, a Toyota Yaris 122 pontot kapott a 23 európai országot képviselő 59 szakújságírótól. A Volt/Ampera páros kétségtelenül a leginkább környezetbarát az idei indulók közül, hiszen mindkét au-

Fotó: Chevrolet, Opel

tót egy 111 kW (151 LE) teljesítményű villanymotor hajtja. Benzinmotorjuk is van, de ez csak a 16 kWh kapacitású lítium-ion aksik töltésére szolgál, 80-ról 500 km-re növelve az autó ak-

ciórádiuszát. Az eddigi tesztek során 100 kilométert átlagosan 1,4 liter benzinnel és 10 kWh elektromos energia felhasználásával tettek meg az autókkal. (tc, vgy)

Bemutatkozott a BMW 1 sportverziója A gyár új M Performance sorozatának első benzines tagjáról van szó ti meg az M135-öst a „civil” verziótól, hanem az M optikai csomag is. Ennek keretében a külső tükrök házai vasszürke árnyalatot, de még az ablakkeretek is egyedi tónust kaptak. A BWM M135i

Két turbó, három ajtó, hat henger, 306 lóerő: nagyjából így foglalható össze a bajorok új, különleges gyári tuningmodellje, a BMW M135i. Az M Performance sorozatot bevezető kompakt sportautón igyekeztek mindent bemutatni, ami az új gyári tuningprogramra jellemző: erős motor, komplett aerodinamikai csomag, erősített sportfutómű. Az M135i orrában az alapverzió 306 lóerős biturbó sorhatosát találjuk, azaz a motort érintetlenül hagyták

Conceptet – a sorozat nagyobb, dízelmotoros változataival és a BMW M3 DTM modellel együtt – a most zajló Genfi Autószalonon láthatja a nagyközönség. (a.nav, vas)

Fotó: BMW

a hátsókerék-hajtású autóban. Nem így a futóművet: nemcsak hangolását módosították, hanem nagyteljesítményű, kék nyerges sportfékrendszert is felszerelték, a karosszéria sarkaiban pe-

dig duplaküllős, 18 colos könnyűfém felnik domborítanak. A másik nóvum, hogy most láthatjuk első ízben az új 1-es sorozatot háromajtós verzióban. Persze kívülről nem csupán ez különbözte-

Autókategóriák (1.) Sok változás történt az elmúlt években az autógyártásban, de a méretet jelző alapkategóriák nagyrészt változatlanok maradtak. (Azért „csak” nagyrészt, mert egyre több az úgynevezett résmodell is, amelyekkel egyes gyártók a méretosztályok közti hézagokat próbálják kitölteni.) Ezzel együtt máig legáttekinthetőbb a klasszikus osztályozás, amely

az alábbi módon csoportosítja a személygépkocsikat: Miniautók (Renault Twingo, Citroën C1, Peugeot 107, Toyota Aygo, Chevrolet Spark, Volkswagen Up!, Škoda Citigo stb.). Elsősorban városi közlekedésre készültek, keveset fogyasztanak, jól manőverezhetőek, könnyű velük parkolni. A választáskor tudnunk kell, hogy három- vagy

ötajtósra, illetve két- vagy négyszemélyesre van-e szükségünk. Az előbbiek egyedüli képviselője a Smart. Kisautók (Škoda Fabia, VW Polo, Renault Clio, Opel Corsa, Peugeot 207/208, Toyota Yaris, Citroën C3, Mazda 2, Suzuki Swift stb.). Többnyire ezek is takarékos motorokkal készülnek, de rövidebb távon már 4-5 személyt is szállíthatnak. Szintén tudnunk, kell, hogy három- vagy ötajtósat akarunk-e, de egyes típusok (Škoda Fabia, Renault Clio) kombi kivitelben is elérhetők.

Alsó középkategória (VW Golf, Ford Focus, Opel Astra, Renault Mégane, Citroën C4, Mazda 3, Honda Civic, Peugeot 308 stb.). Ez a legelterjedtebb méretosztály. A vezetési élmény és a kényelem már tapasztalható, utóbbit sokszor gazdag extra szereltséggel lehet fokozni. E kocsik közül sok típus háromféle karosszériával (4/5 ajtós, kombi) kapható, szintén tudnunk kell tehát, mi a számunkra legmegfelelőbb. (Folytatjuk) Vas Gyula


Kert a lelke mindennek... Vladimír Banič agrármérnök rovata

Végérvényesen beköszöntött a tavasz. A kertben elkezdődhet a fák és bokrok metszése, a talaj előkészítése a vetésre. Gyűjtsük össze a száraz levélzetet és növénymaradványokat, valamint a szél és fagy elleni védelemre használt anyagokat. Ne feledjük, hogy a hulladék égetését, vagy más módon történő likvidálását törvény szabályozza. Szükség esetén érdeklődjünk az illetékes helyi hivatalnál, milyen előírást kell betartani. Nem csak a természeti környezet védelméről van szó, hanem az ember egészségéről, életéről és tulajdonáról is. Gyakran megtörténik ugyanis, hogy égetésnél a tűz feltartózhatatlanul elterjed és súlyos anyagi kárt okoz, legrosszabb esetben emberi életet is veszélyeztet. Főleg az idősebb, kevésbé mozgékony emberek kerülhetnek bajba, amikor a terjedő tüzet igyekeznek megfékezni. A száraz fű felégetése tilos, bírságolható; a tűzoltóság beavatkozásáról nem is beszélve. A kertek kezdenek tavaszi színekben pompázni. A pázsit zöldje egyre intenzívebb, virágzik a krókusz, hóvirág, keleti hunyor, őket követi a nárcisz, tulipán, jácint, kankalin, nefelejcs és mások. Na és a gyomnövények is előbukkannak, ha tavasszal

Jegyzet Rajkovics György

Európa? A Föld második legkisebb kontinense, amelyet nyugatról az Atlanti-óceán, északról a Jegestenger, keletről az Urál hegység, az Urál folyó és a Kaszpi-tenger, délkeletről a Kaukázus és a Fekete-tenger, délről pedig a Földközi-tenger határol. Ázsiával együtt alkotja Eurázsiát, amelynek Európa a nyugati egyötöd részét teszi ki. Területe 10,5 millió négyzetkilométer, lakosainak száma meghaladja a 730 milliót. Nevének eredete zavaros, a görög mitológia szerint egy föníciai királylányt hívtak Európének. Olvasható az interneten. Mindez földrajz, természettudomány. De! A hitetlen, még önmagában is kételkedő Európa manapság valami zavaros katyvaszt takar Európai Unió néven. Pedig a számok beszédesek. Az Európai Uniónak nevezett tákolmány a kontinens felét sem teszi ki, lakosság tekintetében viszont félmilliárd

25

Kertészkedő > Jegyzet

2012. március 13. |11. szám

Lássunk neki a tavaszi munkáknak! idejekorán eltávolítjuk a gazt, később könnyebben vele bírunk. Ilyenkor megnő a vetőmagboltok, kertészeti árudák forgalma.

Vetőmagokból nincs hiány

Kész növény vásárlásakor azonban legyünk elővigyázatosak. Mivel üvegházban előnevelt növényekről van szó, az elsietett vásárlás és kiültetés sokszor fiaskóval végződik – növényfajtól és a körülményektől függően. Mindig egészséges, jól fejlett és legyökeresedett, sértetlen növényt vásároljunk. Gyümölcsöskert A gyümölcsfák ébredeznek téli álmukból. Fejezzük be a metszésüket. Tavaszi ültetéshez ássuk ki a gödröt. Gyümölcsfák és bogyós gyümölcsű bokrok vásárlásánál főleg a gyökér-

zetre figyeljünk. Fontos a fejlett gyökérlabda, a fő és oldalgyökerek mellett legyen elegendő hajszálgyökér is. Különösen a nehezen eredő ősziba-

Net-felvétel

racknál. A vizet és az ásványi anyagokat ugyanis nem a vastag, elfásodott gyökerek szállítják a növénybe, hanem a vékony hajszálgyökerek. Ültetéskor szórjunk a gödörbe érett komposztot és kellő mennyiségű műtrágyát is. Az ún. téli lemosó permetezéshez a Horizon, Kuprikol és Karate Zeon szerek kombinációját alkalmazzuk a használati utasítás szerint. Rovarkártevők ellen a Karaten kívül jó a Calypso, vagy Decis is. Az őszibarack levélfodrosodása ellen Cuprocaffaro, Kuprikol, Delan, Dithane, Novozir, Champion használ. Elengedhetetlen, hogy a fára nagy

mennyiségű permetlevet juttassunk. Minden esetben tartsuk be az agrokemikáliák biztonságos alkalmazására vonatkozó előírásokat! Díszkert A pázsitot átgereblyézzük és megtrágyázzuk. Az üres foltokat utánvetjük. Lehetőség szerint az eredeti vagy hasonló fűkeverék magjával, nehogy elüssön a többitől. Nekiláthatunk a dísznövények ültetésének. Az idősebb növényeket tőosztással is szaporíthatjuk. Metsszük meg az élő sövényeket és a foghíjakba ültessünk új növényeket. Konyhakert A zöldségmagok vetésénél vegyük figyelembe a tasakon feltüntetett időpontokat. Ablakdeszkán előnevelhetjük a fejes saláta, karalábé, paradicsom, paprika, padlizsán palántáit. Duggathatunk hagymát, de túl korán ne tegyük, mert ha párszor átfagy, virágba megy. Üvegházba, fóliasátorba ültethetjük a fejes saláta, korai karalábé és más korai káposztafélék palántáit, vethetünk hónapos retket. Március derekától fűtetlen fóliasátorban is vethetjük a májusi kiültetésre való paprika, paradicsom, káposzta, karalábé, karfiol, stb. magját.

Nekrológ gyanánt – Isten veled, Európa! embert számlál. A többiek – az a „maradék” kétszázmillió – le vannak ejtve. Ha nem csatlakoznak, nem européerek, Európán kívüliek, ázsiai barbárok, féldiktatúrákban tengődő szerencsétlenek stb. Mi viszont a szerencsésebbek közé tartozunk. Nyolc éve csatlakoztunk Európához, részeseivé váltunk a boldog közösségnek. Hogy addig hol éltünk földrajzi és egyéb értelemben, azt csak a művelt okosak társasági klubja tudná megmondani. Valószínűleg nem léteztünk, láthatatlanok voltunk, esetleg átmenetet képeztünk a művelt Nyugat és a barbár Kelet között, en bloc Közép- és Kelet-Európa, vagy ha így érthetőbb, posztkommunista országok régiója. Végül jóra fordult minden, kompatibilisekké váltunk, felismertek és elismertek bennünket, azóta lobognak kék alapon sárga csillagos zászlók a nemzeti lobogóink mellett. Igaz, néha fakók, de a nemze-

ti szimbólumokkal sem törődik manapság senki. Bizonyára ez is kimeríti a nacionalizmus tág fogalmát, a nemzetállamok kora lejárt lemez az új évezred küszöbén, ha fakók, hát fakók, istenem! A szimbólumokra egyébként sem fordítottak sok időt, lekoppintották a csillagos-sávos amerikai lobogót, de a hivatalos magyarázat egészen misztikus és érthető. Ám legyen! Csakhogy! Európa halott! Évtizedek óta haldoklik, agonizál, akár egy öreg, aszott nénike, és kergetőzik a kaszással. Dőzsölni akar még utoljára, megmutatni, hogy él és virul, kacsa az összes rémhír, melyet a haláltusájáról közöltek. Kifesti magát még egyszer, mint egy lestrapált, öreg francia kokott, felveszi a megmaradt aranyat, gyöngyöt, bizsut, azt’ irány az éjszaka. Hátha tánc közben éri a halál. Amerika és Ázsia tekintete átsiklik felettünk, hiába igyekszik az önmagát műveltnek beállító (Nyu-

gat-)Európa, talán egy bólogatást megér az okos szónoklat, de a cselekvés joga már őket illeti. A vének tanácsára ki kíváncsi? A demográfiai adatok alapján szó szerint értelmezhető a frázis, „öreg kontinens”. A nyugdíjrendszer hamarosan értelmét veszíti, a jóléti társadalom fogalma már tőlünk nyugatabbra is csak az elméleti kategóriában mozog, és elgondolkodtató, vajon ki fogja megvédeni az öreg nénikék és bácsikák unióját – a fiatal arabok, törökök és feketék armadája, akik a jobb élet reményében érkeztek e muzeális értékű földrészre? Európa felett eljárt az idő, minden téren és értelemben. Bernie Ecclestone, a Forma-1 teljhatalmú ura szerint Európa turisztikai látványossággá degradálódik, ennyi marad belőle. Sic transit gloria mundi. Így múlik el a világ dicsősége. Isten veled, Európa! Rajkovics György


26

Csallóköz

Riport

Egy jellegzetes hang a színpadról Lámpalázas volt és nem szeretett dalolni A közelmúltban tartották a Magyarock Dalszínház Fehérlaposok című rockoperájának felvidéki ősbemutatóját Komáromban. A darab egyik szereplője Varga Miklós volt, akit a csallóközi közönség jól ismerhet, hiszen régiónkban is többször lépett fel nagy érdeklődés mellett. István, a király címszerepében vált ismertté, az Európa slágerrel pedig nemzetközi hírnévre is szert tett, de legtöbben a rockoperák tenorjaként gondolunk rá. A művésszel Jókai városában beszélgettünk. A kezdetek „Ha az emlékeimben kutakodom, kissrácként sok minden foglalkozást tudtam volna magamnak elképzelni. Csupán annyi volt a bökkenő, hogy egyikre sem volt reális esély. Szerettem volna búvár lenni, ehhez képest víziszonyom van. Aztán sportriporter, de dadogós kisfiú voltam. Soha nem gondoltam, hogy valamikor énekléssel fogok foglalkozni. Bevallhatom, hogy nem szerettem dalolni, lámpalázas is voltam. Ha az osztály elé kellett kiállni, szinte lángoltak a füleim izgalmamban. Bizony be-becsúszott a hármas osztályzat is. Jártam a P. Mobil együttes koncertjeire, és megláttam egy kis, tömzsi embert, akiből csak úgy szakadt ki a hang. Nem nehéz

– Ha az osztály elé kellett kiállni, szinte lángoltak a füleim izgalmamban

kitalálni, Vikidál Gyulának hívták. Akkor fordult meg először bennem, hogy milyen jó lenne az ő helyében állni! Aztán jött egy középiskolai zenekar, amelyet csak »műkedvelő« alapon hoztunk össze. Jelentkeztünk egy tehetségkutató versenyre, ahonnan kiemeltek énekesként. Valahol itt kezdődött az egész történet” – mesél a zene felé vezető útjának kezdeteiről a közvetlen művész, majd a továbbiak-

ban a pályafutásának állomásait ismertette. Az első zenekarai után következett az István, a király rockopera, amellyel országos ismertségre tett szert. „Az első profi zenekarom Zenit névre hallgatott. Az országosan ismert és jelentős pályát befutó pedig a P. Box volt. Két év után a Safari svéd–magyar zenekarba kerültem. Ezután jött az István, a király rockopera. Először, csak a

hangomat kérték, ami Koltay Gábor barátom döntése volt. Azzal indokolta, hogy nem ismert közelebbről és a képességeimmel sem volt tisztában. Nem bízott abban, hogy a színpadon is megállom a helyem. Nyilván »sötét ló« voltam számára. A sors fintora, hogy Koltay Gáborral utána évtizedekig együtt dolgoztam és rengeteg főszerepet kaptam a későbbiek folyamán. Bőven rehabilitált. Több okból is kihívás volt ez a darab, mivel olyanok voltak a szerzők, akiknek a személye már garanciát jelentett arra, hogy itt egy nagyon komoly, profi előadás van készülőben. A Szörényi–Bródy párosról lévén szó, illetve olyanok voltak a felkért előadók is, Vikidál Gyulától kezdve Sebestyén Mártáig, Berek Kati, Nagy Feró, Deák Bill Gyula és még sokáig sorolhatnám a többieket, akik nagyon komoly színészek. Szakácsi Sándortól Balázs Péterig, tehát egy ilyen körbe bekerülni óriási dolog volt” – emlékezett vissza. Hogyan jött az Európa?

A Magyarock Dalszínházzal már régóta remek kapcsolatot ápol

Mosolyogva hallgatta végig vallomásomat, hogy kissrác koromban, a zeneiskolában megunt darabok helyett elővettem az Európa sláger kottáját, majd gitárral a kezemben, a nővérem zongorakíséretében szinte napirenden adtuk elő a családnak, megpróbálva utánozni őt több-kevesebb sikerrel.


27

Riport > Tudósítás

2012. március 13. |11. szám

Így vallott az Európa születésének körülményeiről: „A dal keletkezése elég furcsa. Nem vagyok kimondottan szerző típus. Az egykori P. Box szövegírója, Csiga Sándor kapacitált engem, hogy próbáljak meg én is zenéket írni. Neki is fogtam, s az egyik az Európa-dal őse volt, amelyre kreált egy szöveget Kék farmer címmel. Az akkori zenekaraim valahogy nem akarták játszani ezt a szerzeményt, és egy helyen, ahol épp próbáltunk, Varga Mihály igazgató kezembe nyomott egy szöveget, Európa címmel. Megkért, hogy írjak rá egy dalt. És ekkor eszembe jutott a számom. Kísérteties módon, és ez valami okkult dolognak tűnik, de az Európa szövege és a Kék farmer dallama tökéletesen illettek egymáshoz. Így született az új dal, amely azóta már egész komoly nemzetközi karriert is befutott” – árulta el, majd a művész nyakában található láncon lévő medálra esett a pillantásom. Fehérlaposok című rockoperájának ősbemutatóján Komáromban

Egy medál és a foci A becses ereklye történetéről így mesélt: „Immár huszonhat-huszonhét éve, amikor a Szegedi Nemzeti Színházban játszottam, a próbák szünetében sétálgatva a főutcán, egy ékszerbolt kirakatában láttam meg a jelenlegi Magyarország motívumával ellátott medált. Bekopogtam és megkértem a mestert, hogy elkészítené-e számomra a történelmit... Félősen körülnézett és azt súgta: „Magának megcsinálom!” Azóta itt viselem a nyakamban. Nincs semmi »hátsó szándékom« ezzel. Sokszor elmondtam, csupán egy dolgot szeretnék szimbolizálni: soha ne feledjük el, hogy ezen a területen élnek a mai napig is a magyar testvéreink! Függetlenül attól, hogy a történelem milyen formában alakította a sorsun-

kat, kit, hova, melyik országba sodort, nem mondhatunk le arról, hogy a magyar nemzetet, amely szétszóródott a világban, főleg a Kárpát-medence területén, egyben tartsuk. Hisz ez egy egységes nemzet, függetlenül attól, ki melyik államban él. Össze kell tartanunk, hisz összetartozunk” – fejtette ki elszánt arccal, majd végül újra mosolygóssá vált az arckifejezése, amikor a nem titkolt szerelméről, hobbijáról, a labdarúgásról érdeklődtem: „Olyannyira kedvencem a labdarúgás, hogy a mai nap délutánján zajlik épp a Bubik István emléktorna, ahol a Magyar Színészválogatottal egy mérkőzésen még részt is tudtam venni. Majd Laklóth Aladár barátommal, aki szintén szerepel a csapat-

ban, és a bemutatásra kerülő darabban is, padlógázzal jöttük Pestről Révkomáromba. A családom mellett a válogatott szinte teljesen kitölti a szabadidőmet. Sokat járunk vidékre is meccsekre, heti két alkalommal edzéseket tartunk, és túl azon, hogy a mi korunkban, így ötven felett, még mindig kell a mozgás, hogy az ember fitt tudjon maradni, a társaság is frenetikus. Amíg fiatalabb voltam, csatárt játszottam. Azután egyre hátrébb kerültem, így mostanában a jobbhátvéd poszton »pihentem meg«. Ott már nem kell túl sokat futni, de azért résen kell lenni és a keménységre is szükség van. Erről a »Szponzor válogatott« egyik legveszélyesebb csatára tudna mesélni. Szerintem még most is

A szerző felvételei

borogatja a lábát. Egyébként világ életemben Ferencváros-drukker voltam, de sajnos a mai magyar foci nem hasonlítható össze a gyermekkoroméval. Láttam Albert Flóriánt és a többi nagy, legendás egyéniséget játszani. A mai magyar foci? Olyan, amilyen! Várjuk, hogy jobb legyen! De a miénk!” – tette hozzá zárásként. Elárulta, hogy a Magyarock Dalszínházzal már régóta remek kapcsolatot ápol, és a Fehérlaposok című darabot szenzációsnak nevezte, amolyan hiánypótlóként is szolgálhat. A kitelepített magyarok sorsának témáját feldolgozni ennyi év után, nagy és bátor vállalkozás, és örömét fejezte ki, hogy Felvidéken mutathatták be. Holecz Attila

Egyetem és minisztérium a környezetvédelemért KOMÁROM – Március 7-én együttműködési memorandumot írt alá a Selye János Egyetem Konferencia központjában Tóth János, az egyetem rektora és Nagy József, az új kormány megalakulásáig még hivatalban lévő környezetvédelmi miniszter. A nyolcpontos memorandum környezetvédelmi tanulmányi programok és ága-

zatok támogatását, illetve létrehozását célozza Komáromban és Dunaszerdahelyen, különös tekintettel a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodásra. A programokat és a tanulmányi szakok működését a Selye János Egyetem Pedagógiai Tanszéke, valamint a választások után kinevezett környezetvédelmi miniszter hivatala koordinálja. Teljesítésüket évente egyszer közösen értékelik. Vas Gyula

A memorandum aláírói: Tóth János és Nagy József

A szerző felvétele


28

SZOLGÁLTATÁS Személyszállítás 1–14 személyig – sportolóknak, iskolásoknak kedvezmény! Reptérre személyautó már 0,20 euró/km. Tel.: 0915 111 646. Nedves falak izolálása alávágással. Tel.: 0908 533 747. Személyszállítás 1–8 személyig, valamint áruszállítás. János – 0907 490 224 (Čičov/Csicsó). Kölcsön 800 euróig négy órán belül alkalmazottaknak, vállalkozók és nyugdíjasok részére korhatár nélkül. Tel.: 0903 222 071, Patócs Ottó.

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés Kiváló minőségű műanyag ablakok és ajtók a lehető legjobb áron. Belső roló, szúnyogháló és a kőművesmunka INGYEN! Tel.: 0918 724 273. Fuvarozás, áruszállítás, költöztetés 2 tonnáig (rakodási tér 10 m3, ára 8 euró/cím – Dunaszerdahelyen belül, városon kívül megegyezés szerint). Tel.: 0904 421 550, DS Preprava. Zeneszolgáltatást kínálok lakodalom, bál, születésnapok alkalmából. Tel.: 0915 303 811. Egyszerű és kettős könyvelést, adóbevallást vállalunk! Tel.: 0905 408 339; 0903 787 973. Bábolnai takarmányok forgalmazása Szlovákiában, gazdasági és háztáji állatok részére. János – 0907 490 224 (Čičov/Csicsó). Hitel ingatlanfedezettel – akár jövedelemigazolás nélkül is – 20 000 euróig, egzekúció és más tartozások rendezésére is. Tel.: 0903 222 071, Patócs Ottó. Szőnyegek, ülőgarnitúrák mélytisztítása. Tel.: 031/552 11 61; 0910 158 876.

Takarítást, vasalást, illetve idősebb ember ápolását vállalom. Tel.: 0907 241 133. Gyorskölcsön alkalmazottaknak, nyugdíjasoknak és invalidusoknak is. Tel.: 0907 723 420; 0948 088 246.

ÁLLÁS Bécsi pizzériába, alapszinten társalgó szakácsot keresek sürgősen, olasz és európai ételek készítésére. Tel.: 0043/664/558 18 06. Élelmiszer forgalmazásában jártas üzletkötőt (díler) keresünk. Feltétel: B kategóriás jogosítvány (autót biztosítunk), szlovák nyelv kommunikációs szintű ismerete, üzletkötői tapasztalat. Tel.: 0905 96 15 15. Munkalehetőség hölgyeknek Dunaszerdahelyen, cseh és szlovák nyelvtudás feltétel. További információ a 031/552 80 20-as telefonszámon.

NIGHT CLUB MAXIM NYITVA!!! Munkalehetőség hölgyeknek – 700 euró/hét, szállás biztosítva.

LÉG/LEHNICE – SÁSA

Tel.: 0901 707 737.

Finnországi munkára fémipari munkásokat keresünk. Hegesztőket, CNC gépkezelőket, autófestőket, stb. Bejelentett hosszú távú munkalehetőség. Megelőlegezett kiutazás, ügyintézés, szállás biztosítva. Jelentkezni lehet a 0903 430 080-as telefonszámon, vagy az info@primajobs.sk e-mailen. INGATLAN Vennék szántóföldet a Dunaszerdahelyi járásban. Tel.: 0905 738 652. Eladó családi ház Nyékvárkonyban. Tel.: 0907 110 546. Eladó 6,5 áras telek Alistálban (19 euró/m2). Tel.: 0907 402 125.


Szántóföldet veszek. Tel.: 0911 101 951. Eladó jó állapotban lévő öregebb 3 szobás családi ház Szapon. Tel.: 0905 260 656. LAKÁS Eladom vagy elcserélem 4 szobás lakásomat Dunaszerdahelyen 2 szobásra. Tel.: 0907 275 506. Eladó nagy 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Neratovice tér). Tel.: 0915 127 031. Eladó magántulajdonú, átalakított, komplett berendezett 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Kukučín u., 33 000 euró). Tel.: 0911 490 490. Eladó 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen, a központban (Fő utca, 39 900 euró). Tel.: 0948 800 829. Eladó egyszobás lakás Dunaszerdahelyen (Fenyves-lakótelep, 27 000 euró). Tel.: 0918 813 896. Eladó garzonlakás: DS – belváros. Tel.: 0915 73 71 44. Eladó 60 m2-es teljesen felújított, hőszigetelt 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Barátság tér). Tel.: 0905 167 411. KIADÓ – BÉRLET Kiadó Dunaszerdahelyen az Ádor utcában sóbarlang és hozzá tartozó helyiségek egészségmegőrzéssel, szépségápolással, közérzetjavítással kapcsolatos tevékenységre. Tel.:0905 690 025. Kiadó 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Nyugat-lakótelep). Tel.: 0905 442 083. Kiadó garzonlakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0944 592 392.

29

Apróhirdetés > Hirdetés

2012. március 13. |11. szám

Bérbe adó 3. emeleti garzonlakás Dunaszerdahelyen, a Rózsa ligetben. Tel.: 031/ 552 64 58. Kiadó berendezett kávéház, vagy maximum 60 személyes akcióhoz bérbe vehető. Tel.: 0905 854 103. Kiadó 2 szobás lakás Hodosban (300 euró/hó). Tel.: 0902 854 692. Kiadó 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Nyugat-lakótelep). Ára 300 euró/hó. Tel.: 0915 455 285. Kiadó iroda- és üzlethelyiség Dunaszerdahelyen, a Zöldfa soron. Tel.: 0905 339 605. Kiadó garázs: DS – Poľná/Mezei út. Tel.: 0915 73 71 44. Kiadó egyszobás lakás Dunaszerdahelyen (Újfalu-lakótelep). Tel.: 0908 408 953. Kiadó 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Neratovice tér). Ára: 3 hónap kaució előlegben. Tel.: 0905 854 103. Kiadó garzonlakás erkéllyel Dunaszerdahelyen, a Fő utcán (220 euró/hó). Tel.: 0917 241 011. Lakhatást kínálok egyedülálló személynek ingyen, némi segítségért, kerti Unimo-bódéban, Mórockarcsán. Tel.: 0907 244 846. VEGYES Minőségi smaragd tuják minden méretben. Tel.: 0907 617 833. Eladó, olcsón, alig használt kombinált hűtő. Tel.: 0904 351 162. Tűzifa eladó. Tel.: 0902 486 624. Minőségi gyümölcsfák, kedvező áron. Tel.: 0907 617 833.

Predsedníčka Okresného súdu Dunajská Streda vyhlasuje výber na obsadenie 1 voľného štátnozamestnaneckého miesta vo funkcii

„hlavný referent – asistent“. Požiadavky: – stredoškolské vzdelanie s maturitou – zdravotná spôsobilosť – práca s počítačom – WORD, WINDOWS – samostatnosť, komunikatívnosť, zodpovednosť Bližšie informácie môžete získať na webovej stránke súdu na adrese www.justice.gov.sk alebo na tel. č.: 031/590 51 28. Lehota na podanie písomnej žiadosti spolu s prílohami: 26. 3. 2012.

Megemlékezés „Hat éve már annak, hogy nem vagy velünk, hat éve már annak hogy hiányzol nekünk. Már nem vagy itt, ami maradt, az az emlékünk, Csak a szívünk fáj, mert nélküled üres az életünk.”

Fájó szívvel emlékezünk március 11-én, halálának 6. évfordulóján a legdrágább férjre, édesapára, nagy– és dédapára, SOÓKY FERENCRE Dunaszerdahelyen. Emlékét szívünkben megőrizzük

Megemlékezés „Múlnak az évek egymás után sorban, de szívünkben a szeretet nem múlik el soha” Szívünkben soha el nem múló szeretettel emlékezünk március 16-án, halálának 8. évfordulóján id. LELKES LÁSZLÓRA Dunaszerdahelyen. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá ezen a számunkra oly szomorú napon. Emlékét örökké őrző családja

ÜDÜLÉS – SZÓRAKOZÁS BÜKFÜRDŐ – szállás, reggeli, 3 fogásos vacsora, ingyen parkoló, kerékpárhasználat, kávé, internet – 15 euró/fő/éj. Tel.: 0036/20/987 59 76. E-mail: teplanszki@pr.hu HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb menynyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. HÚSCSIRKÉK. Tel.: 0905 944 149. Eladó napos brojler- és tojócsirkék, brojler- és májkacsák, 7 hetes tojók és pulykák, takarmányok, koncentrátumok. Házhoz szállítás lehetséges. Lovas, Kisudvarnok. Tel.: 031/552 65 92. Tallóstól 3 km-re lévő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való pecsenyekacsák, tömött kacsák élve és tisztítva. Tel.: 0908 159 277; 031/778 23 53.

Megrendelhetők 7 hetes brojler pulykák! Ingyenes házhoz szállítás! Tel.: 0905 286 397. A topolnicai/tósnyárasdi baromfifarm (Galántától 5 km-re) eladásra kínál 8 hetes tojójércét többféle színben, 1–14 napos brojler kiskacsát, 1–14 napos MULARD máj kiskacsát, 1-14 napos LANDES nagytestű májlibát, 8 hetes brojler pulykát. Tel.: 031/78 11 563; 0905 551 499; 0905 450 432. DROBNÉ INZERÁTY Dám do prenájmu poľnohospodárske stroje (traktory, Agrotatru, kamion). Tel.: 0903 777 343. Spracúvame podvojné a jednoduché účtovníctvo, daňové priznania. Tel.: 0905 408 339; 0903 787 973. Kúpim drevo – aj na koreni. Tel.: 0903 777 343. Pracovná príležitosť pre ženy v Dunajskej Strede. Podmienka znalosť českého a slovenského jazyka. Bližšie informácie 031//552 80 20. Kúpim lesy alebo trvalé trávnaté porasty, prípadne zoberiem do dlhodobého prenájmu les. Tel.: 0903 777 343.


30

Csallóköz

Kulissza

Vizuális mámor a leleményes Hugo Tisztelgés a hőskorszak előtt, csalódással vegyítve A leleményes Hugo (Hugo, 2011) érdektelen film. Hiába az öt Oscar, hiába a 3D és a remek színészi teljesítmény, a történet nem ragad magával, nem szippant be két óra alatt sem, marad az elismerő bólogatás, hogy Scorsese ilyet is tud, tett egy kitérőt, készített egy hatalmas költségvetésű filmet, amelyet agyonreklámoztak, beharangoztak, de nem több puszta tisztelgésnél a mozivilág múltja és nagyjai előtt. Hiányzik belőle ugyanis az élet, így megmarad egy agyondíjazott hollywoodi produkciónak, egy gyönyörű képi világgal rendelkező, varázslatos mesének induló filmnek, amely félidő tájt vesz egy váratlan fordulatot, és tesz egy tiszteletkört a filmgyártás hőskorában – a rendező megfeledkezik a munkájáról, és saját rajongását helyezi előtérbe. Pedig izgalmasan indul. Legalábbis az első percekben úgy tűnik, csodás mesében lesz részünk, tátva marad a szánk, érdemes volt beülni a moziba. A történet középpontjában Hugo Cabret (Asa Butterfield) áll, az árván maradt tizenkét éves fiú, aki a párizsi főpályaudvar magas óratornyában lakik egymagában a múlt század harmincas éveiben. Édesapja (Jude Law), az órásmester meghal egy múzeumi tűzben, így kerül iszákos nagybátyjához (Ray Winstone), aki a vasútállomás óráit tartja karban. A nagybácsi eltűnik, így Hugóra hárul a feladat, hogy kezelje a hatalmas órákat, miközben nem szabad, hogy felfedezzék kilétét, ugyanis az árvaház vár rá, ha fény derül a titokra. Miután végzett a napi teendőivel, egyetlen örökségé-

vel, egy különös robottal bíbelődik, megpróbálja életre kelteni a rozsdás darabot. Ennek érdekében időnként alkatrészeket csen a pályaudvar játékboltjából, Georges papától (Ben Kingsley). Hugo lebukik, a mogorva öregúr elkobozza a noteszét, mely a különös szerkezethez szolgál útmutatóul. Ekkor találkozik Isabelle-lel (Chloë Grace Moretz), a boltos keresztlányával, aki megsajnálja a vele egykorú fiút, és megígéri, visszaszerzi a noteszt zsémbes bácsikájától. Később az Isabelle nyakában lógó szív alakú kulcsról kiderül, hogy ez a nyitja a játékrobot elindításának. A két kamasz összebarátkozik, miközben Hugo végig a pályaudvar szőrösszívű főfelügyelője (Sacha Baron Cohen) elől menekül, aki egy dobermann segítségével ügyel a rendre.

A két kiskamasz igyekszik megnyerni Georges papa szívét… és ezen a ponton történik a váltás. Hugo háttérbe szorul, Georges papa személye kerül előtérbe, aki néhány évvel ezelőtt még filmeket forgatott,

Net-felvételek

színészkedett, bűvészkedett, híres volt és gazdag, és úgy ismerte a világ, mint Georges Méliés. Hirtelenjében a mese helyét átveszi a mo-

zi hőskora előtt való tiszteletadás, a rendező beugrik a saját filmjébe egy parányi szerep erejéig, Georges Méliés élettörténetén keresztül bebarangoljuk a filmkorszak kezdetét, vonulnak a régmúlt filmjei, láthatjuk, hogyan forgattak a múlt század fordulóján, amolyan film a filmben érzése keríti hatalmába a nézőt. Mintha két történetet gyúrtak volna egybe, ami nehezen működik. Martin Scorsese egy kalap pénzből gazdálkodott, és ami a technikai kivitelezést illeti, hibátlan munkát végzett a stábjával együtt. Begyűjtöttek öt Oscart legjobb: operatőr, látványtervezés, vizuális effektusok, hangvágás és hangkeverés kategóriákban, emellett öt jelölést, és egy csomó egyéb díjat más gálákon. Fantasztikus színészgárdát verbuvált össze, olyan sztárokat, akik ugrottak a névre, Scorsese. Így tűnnek fel epizódszerepekben Jude Law, Chris-

topher Lee, Emily Mortimer és Helen McCrory. A főbb szerepekben Ben Kingsley-t érdemes kiemelni, akinek jól áll a komor boltos szerepe, a kék egyenruhában bicegve rohangáló Sacha Baron Cohen elviselhető, nem vagdalkozik, a két tinitől pedig nem várható olyan alakítás, mint egy tapasztalt, befutott színészóriástól, de mindketten megállják a helyüket – talán Chloë Moretz jobban. A háttérről néhány mondat erejéig. A filmet Brian Selznick A leleményes Hugo Cabret című könyve alapján John Logan írta. Scorsese és csapata több ponton is változtatott az eredeti sztorin, ahogy az a filmeseknél bevett gyakorlat. Aki olvasta a könyvet, nagyot csalódott. A képi világ csodálatos, az elején mesének induló történet azonban nem válik kalandossá, még kevésbé családi mozivá, így nehezen célozhatja meg a gyerekközönséget. A történet emellett vontatottá válik egy idő után, befullad, elnyújtott, hiányzik a lendület, a rejtély, amiről annyi szó esik a filmben, a meseszerűség átmegy a rendező szalutálásába az „ősök” tiszteletet parancsoló munkája előtt, így leginkább a filmgyártás hőskorszakával tisztában lévők számára lehet izgalmas, fanyalogva áll fel a néző a székéből a végén. Nagyobb a füstje, mint a lángja, és lehet-e pusztán véletlen, hogy ugyanabban az évben tér vissza Hollywood a mozi hőskorához a megérdemelten díjazott A némafilmes és A leleményes Hugo által? Mindenesetre a pozitív kritikai vélemények ellenére az utóbbi alkotás nem hagy maradandó nyomot a nézők többségében, pedig a célközönség szélesebb, mint az előbbinél. Rajkovics György


31

Riport

2012. március 13. |11. szám

Barokk trillák Komáromban Az orgona mégis teljes erejével szólhatott Az orgonaművészet egyik legnagyobb élő mestere, Varnus Xaver a komáromi református templomban adott egy fergeteges és egyben felejthetetlen koncertet március 5-én. Az orgonajátékon túl, pár személyes élményt is megosztott a hallgatósággal. A felvidéki gyökerű művész – akinek felmenői Rimaszombat mellett éltek – koncertkörútja nem indult zökkenőmentesen. A koncertek eredetileg városonként a katolikus templomokban, illetve a pozsonyi dómban kerültek volna megrendezésre. Február 21-én a katolikus egyház sajtószóvivője először fűtési gondokra hivatkozva utasította el a koncerteket, majd Pozsony esetében az elektromos vezetékek meghibásodására helyezte a hangsúlyt. A kicsinyes kifogás valójában mit takart, azt nem tudtuk meg, de végül nem is ez lett a fontos. A koncertszervezők azonnal megtették a szükséges lépéseket és új helyszíneket kerestek. Komáromban a Szent András templom helyett a református templom adott helyett a koncertnek.

A művész számára érthetetlen, hogy van a világnak olyan pontja, ahol a kultúrát is el tudják lehetetleníteni egy adott pillanatban, amely démonizálhatja a világot. „A legpozitívabb számomra ebből az egészből, hogy a teljes magyar nyelvű médiauniverzumban annyiszor nem írták le Johann Sebastian Bach nevét, mint az elmúlt 24 órában. Goethének volt hasonló helyzetben egy nagyszerű mondata: »S így vált végül hasznunkra, amely idáig bosszúságunk forrása volt«” – magyarázta a művész az incidens kipattanásakor. Mindenesetre a koncert iránt óriási volt az érdeklődés. Az előadás előtt még az „állóhelyek” is elfogytak. Bach mindenkin felülkerekedett! Xaver 1977-től koncertezik, a világot már többször bejárta és mindenütt elsöprő sikert aratott előadásaival. 2010. március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetésben részesült. A kétórás előadáson, melynek címe Bachtól Vangelisig, hallhattunk tőle Bach műveket, amelyek az orgonajátékok között alapműnek számítanak. „Amiből min-

Előadás közben

den kiindul, és amibe minden beletorkollik” – magyarázta a művész. Elhangzott Vivaldi darab Bach átiratban, de egyéb európai zeneszerzők alkotásai is felcsendültek. A barokk trillái és violái sűrűjében jutott hely a romantika egyik gyöngyszemének is: Cesar Franck Prélude fúgáját is előadta. Sokak örömére felcsendült Andrew Lloyd Webber musicalje, az Operaház fantomjának hí-

Tapsolt a közönség neki

A művész a Sir Solti Rézfúvós Együttessel

res részlete Sir Solti Rézfúvós Együttes közreműködésével. Az előadás egyszerűen magával ragadott mindenkit, és teljesen más dimenziókat nyitott meg. A repertoár kihagyhatatlan része Vangelis 1492 című száma orgonára és fúvós hangszerekre átírva mindent felülmúlt. A közönség mindezt állva, vastapssal jutalmazta. A koncert végezetéül felcsendült a Tavaszi szél vizet

Oriskó Norbert felvételei

áraszt és A csitári hegyek alatt című népdalok dallamaira egybekomponált rögtönzött műve, amely szintén megállta a helyét. Végül az Adjon Isten című dallammal búcsúzott. Bátran mondhatjuk, hogy a zsenialitás ott kezdődik, amikor az improvizáció az egekig tör. Mindezt a közönségnek sikerült átélni és egy olyan egyedi előadást hallhatott, amelyet sokáig emleget majd. Ando Krisztina


32

Csallóköz

Celebsztorik

Király L. Norbi idén apa lesz Gyereket vár Király L. Norbi menyasszonya, ezért a nyárra tervezett esküvőt elhalasztják. Tavaly szeptember óta van együtt Király L. Norbi és kedvese, a 19 éves Niki, és nem sokkal később már az eljegyzésükről szóltak a hírek. Sokan mondták is, hogy gyors ez a tempó, de Norbi már akkor azt állította: érzi, megtalálta a társát. „Egyszer van az ember életében olyan, hogy azt mondja: megtalálta az igazit. Számomra Niki az.” A fiatal pár eddig nem élt együtt, ám most minden megváltozik. Még az is elképzelhető, hogy Norbi (kevés fellépése lévén) visszamegy dolgozni abba a jogi irodába, ahol a tehetségkutató előtt kereste a kenyerét.

Schubert Éva a halálra készül Aggasztó hírek kaptak szárnyra a 81 éves színésznőről, Schubert Éváról: súlyos csípőműtétje miatt nem tud lábra állni, ezért egy budapesti klinikán tölti a mindennapjait. Néhány hete hazaengedték, és már járni tanul. Csakhogy a kedve sajnos már nem a régi! – Belőlem mindig a jókedv áradt, de ez a betegség kiölte belőlem. Azt kérdik, mire készülök? A halálra! Az elől

Boros Lajos otthagyja a Bumerángot Boros Lajos ezt az évet tölti utoljára a Neo FM Bumeráng című műsorának vezetésével. „Egyre több biztos jel mutat arra, hogy jómagam is mulandó vagyok. Életem hátralevő részében a rémületet megpróbálom hisztérikus munkával és »rendcsinálással« feledtetni” – fogalmazott Boros. A műsorvezető nem kíván véglegesen szakítani a rádiózással, marad is a Neo FM-nél, állítása szerint mindössze a koránkelésbe fáradt bele, és többet szeretne foglalkozni másik hobbijával, a festészettel is. ”Váratlanul ért Lajos döntése, de megértem és respektálom. Mostanra sikerült annyira felocsúdnunk, hogy elkezdjük a hiányát betölteni” – nyilatkozta Bochkor Gábor. A BorosBochkor duó először 18 évvel ezelőtt tűnt fel

nem lehet elbújni. Többen vannak már ismerőseim odaát, mint itt – nyilatkozta lemondóan. Kilenc hónapig voltam kórházban, az Uzsoki útiban, majd rehabilitáción Budakeszin. Jó végre itthon lenni, de az borzasztó, hogy nem tudom használni a lábamat. A gyógytornász azt mondja, még fél év kell, hogy bottal elsántikáljak valameddig.

Banderas Budapesten

a rádióban, majd 1999-ben indították el a máig is futó Bumerángot, ami először a Sláger Rádión volt hallható, majd annak megszűnése után került át a Neo FM-re.

Felismerhetetlen a terhes sztár – Bebizonyítom, hogy egy kismama is lehet trendi – mondta a 31 éves sztár korábban. Szerinte a terhesség alatt fontos, hogy a ruha kényelmes legyen, de ez nem jelenti azt, hogy slamposan kell megjelenni. „A nők többségének ilyenkor a maradék önbizalma is eltűnik, formátlannak érzik magukat. Szeretném, ha velem ez nem így lenne.” Éppen ezért Jessica Simpson nem mondott le a magas sarkú cipőről, hiába magyarázta az orvosa, hogy a terhesség idején meglazulnak az ízületek, ezért jobb a laposabb lábbeli. A ruhatárát pedig átalakította: nadrágokról teljesen lemondott, nem visel pólókat, helyette színes maxi ruhákat vásárolt. „Alig lehet felismerni, pláne a hatalmas napszemüvegében. Olyan, mint egy formátlan bálna.” – ilyen és ehhez hasonló bántó megjegyzések után azonban Jessica már nem érzi magát komfortosan. Összeállította: Wimmer Ilona

Net-felvételek

Antonio Banderas (52) mozgalmas, de egyhangú napokat él Budapesten. A folyamatos forgatások – reklámfilm – miatt más, külön programot nem kért tíznapos ott-tartózkodása idejére. Pihenni akar és magyar borokat kóstolgatni. Azt azonban egyáltalán nem tartják kizártnak, hogy nekivág Budapest utcáinak, ugyanis kifejezetten kedveli a várost. Az egyik pesti luxushotelben vendégeskedő Banderasnak egyébként nem voltak különleges kívánságai, egy csendes lakosztályt kért, szép kilátással a városra. Az étkezésre viszont odafigyel, kifejezetten könnyű ételeket szeretne a tányérján látni, és megismerni a magyar borokat. – A vöröset kedveli igazán, azt kért elsősorban a szobájába, de minden mást is szívesen ízlelget az ételek mellé – mondta a hotel egyik munkatársa.


TV-műsor 2012. > március 14–20.

2012. március 13. |11. szám

DUNA TV > március 16., péntek, 23.20

Félelmetes folyó

33

A folyó egy elit-iskola diákjának holttestét sodorja partra. Az ügy kivizsgálásával Abel Grey nyomozót bízzák meg. Úgy tűnik, hamar pont kerül a jegyzőkönyv végére, a jelek ugyanis öngyilkosságra utalnak, és a botránytól tartó iskola vezetése is ezt az elméletet próbálja elfogadtatni a hatóságokkal. A nyomozó azonban azt gyanítja, hogy a diák egy tragédiába torkolló beavatási ceremónia áldozata lett, ezért az egyik tanárnő segítségével tovább folytatja a vizsgálatot. Rendezte: Nick Willing Szereplő(k): Edward Burns, Jamie King The River King, angol–kanadai thriller, 95 perc, 2005

MARKÍZA > március 14., szerda, 0.30

Sarah beavatása

Az egyetem két legrégebbi épülete a görög betűkkel pompázó Alpha Nu Gamma és Pi Epsilon Delta. Az ott lakó diákok időtlen idők óta rivalizálnak egymással. Sőt, valójában többről van szó egyszerű rivalizálásnál, a két szövetség kegyetlen harcban áll egymással. Ebbe a küzdelembe csöppen bele az ikerpár Sarah és Lindsey. Mindez azzal fenyeget, hogy a testvérpárt eltávolítja, végzetes módon szembeállítja egymással. Rendezte: Stuart Gillard Szereplő(k): Mika Boorem The Initiation of Sarah, amerikai thriller, 90 perc, 2006

M1 > március 15., csütörtök, 20.10

Égi madár

Gong Li RTL KLUB > március 18., vasárnap, 23.50

Hannibál ébredése Panni Komáromi nagygazda felesége és ezzel a falu első asszonya lesz. A házasság csak gazdagságot nyújt neki, az urát nem szereti, új családja lenézi, hajdani leánypajtásai közül még cselédet sem kap. Régi szerelme, Miska váratlanul hazatér a faluba, és felkeresi az asszonyt. Panni kimérten fogadja, s kölcsönös vádaskodások után kiutasítja. Férjének mindent elmond, Komáromi azonban férfiatlanul nem maga védi meg a feleségét, hanem másokkal dobatja ki a bálból Miskát, ezért az asszony örökre meggyűlöli. Amikor Panni újra találkozik Miskával, most már ő nem engedi, hogy a legény egyedül induljon vissza Pestre. Rendezte: Vitézy László Szereplő(k): Tenki Réka, Gáspár Sándor, Szirtes Ági Magyar filmdráma, 76 perc, 2011

1944-ben, a háború sújtotta Litvániában az ifjú Hannibal Lectert szüleivel és Mischa nővérével együtt kilakoltatják bevehetetlennek hitt kastélyukból, ami épp a keleti frontvonal mellett áll. Bár Hannibal életben marad, családja többi tagja a háború martalékává válik: a szülei csatában vesztik életüket, a nővérét pedig náci-szimpatizánsok ölik meg. Mikor a szörnyű harcok véget érnek, az összetört és koldusszegény Lecter Párizsba menekül, azt remélve, hogy ott majd újra találkozik nagybátyjával – ám a háborúban a rokonát is megölték. A férfi vonzó japán özvegye, Lady Murasaki szállást ad a messziről érkezett gyermeknek. Rendezte: Peter Webber Szereplő(k): Gong Li, Gaspard Ulliel Hannibal Rising, angol–kanadai thriller, 121 perc, 2005


34 TV2

RTL Klub

6.00 Babavilág 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka. Magazin 9.35 Stahl konyhája 9.45 Babapercek 9.55 Teleshop 11.00 Ezo Tv 12.35 Winnetou 3. – Winnetou halála Német–olasz film 14.20 Marina (41.) 15.20 Rex felügyelő Gyilkosság történik, melyben az áldozatot nagy valószínűséggel fejbe ütötték. Ám nincs meg a gyilkos szerszám, az áldozat pedig nem védekezett. 16.20 La Pola (76.) 17.20 Update-konyha 17.25 Tiltott szerelem 18.30 Tények 19.35 Aktív 19.55 Jóban Rosszban Böbe végzetes elhatározásra jut, ahogy a Csillagkútra visszatérő Tamás atya is... Betty és Kardos között hatalmas az összhang, a szerelmesek végre újra egymásra találnak. 21.00 Doktor House Jótékony ügy Am. sorozat 22.00 Született feleségek: Légy óvatos! Amerikai sorozat 23.00 Aktív 23.30 Tények este 0.05 EZO TV 0.40 Doktor House

6.05 Jó reggelt, skacok! Rajzfilmek 7.35 Reflektor reggel 7.50 Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai 9.20 Második esély 10.25 Top Shop 12.05 Asztroshow 13.10 Trükkös halál Kanadai–amerikai krimisorozat 14.10 Sarokba szorítva 15.10 Döglött akták 16.15 Marichuy – A szerelem diadala 17.20 Teresa (18.) Refugio bevallja Marianónak, hogy igazságtalanul vádolta meg Arturót. Bűntudatot érez, különösen Teresa miatt, aki viselkedésével nagyon megsérti a történtek után. 18.30 Híradó 19.05 1 perc, és nyersz! Vetélkedő 20.10 Fókusz 20.45 Barátok közt 21.20 Legyen ön is milliomos! 22.20 Házon kívül 22.55 XXI. század – A legendák velünk élnek 23.30 Reflektor 23.45 Ments meg! Amerikai sorozat 0.45 Lázadás. 2/1. Amerikai film Összegyűjtik a zsidó származású lakosságot a varsói gettóban. Czerniakow rabbi képviseli a 350 ezer kiközösített ember jogait és irányítja pénzügyeit.

M2 14.30 Valaki 15.00 Barangolások öt kontinensen 15.25 Múlt-kor 15.50 Szellem a palackból 16.20 Világokon át 17.20 English 4U 17.40 Família Kft. 18.05 Angyali érintés 18.55 Esti mese 19.15 Veszélyes szerelem Am. sorozat (41.) 20.00 Híradó, sport 20.30 Rocca parancsnok Ilyen nagy szerelem Olasz sorozat 21.25 Maradj talpon! 22.20 Stingers (ausztrál) Két tűz között 23.05 Drága doktor úr Olasz sorozat 24.00 Az este

Csallóköz

Tv-műsor > 2012. március 14. > Szerda

Viasat 3 15.40 C. S. I. (amerikai) 16.30 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék 17.30 Gyilkos számok 18.30 Amerikai mesterszakács 19.30 Jó barátok (am.) 20.25 Két pasi... (am.) 21.20 Éden Hotel 2. Stratégiai játék 22.20 Shamelles – Szégyentelenek Amerikai sorozat 23.25 C. S. I. (amerikai) Keppler videó megfigyelő rendszerét Catherine arra használja, hogy elfogjon egy gyilkost. A csapat hamarosan felfedezi, hogy valami hiba van Catherine vizsgálatában. 0.20 Filmismétlés

Duna TV

M1 5.55 Ma reggel 9.00 A Silla királyság ékköve (26.) 10.00 Magyarország, szeretlek! 11.15 Útravaló 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 12.25 Kárpát expressz 12.55 Nemzetiségi magazin 13.55 Marslakók (ism.) 14.20 Gasztroangyal 15.20 Angyali érintés 16.10 Veszélyes szerelem Am. sorozat (41.) 16.55 MM 17.45 Everwood. 23/3. Andy szomszédját és egyben barátját, Ninát elkezdik kiközösíteni a városka lakói, amikor megtudják róla, hogy béranya. 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.10 Marslakók (10.) 20.40 Párizsi helyszínelők (22.) 21.30 Becsengetünk és elfutunk A két rámenős újságíró kikérdezi azt, aki titkolózna, becsönget oda, ahol bujkálnak és felnyitja a lezárt aktákat. Olyan témákat dolgoznak fel havonta, ami eddig tabu volt. Mindez olyan, mintha nem is dokumentumfilmet, hanem krimit néznénk. 22.30 Az este 23.05 KorTárs 23.35 Szoborfák Magyar dok.-film 0.25 Szellem a palackból 0.55 Sporthírek

ATV 11.30 11.55 12.25 14.55 15.30 16.15 16.30 16.55 17.05 17.55 19.25 20.40 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 23.55 0.20

Laci bácsi konyhája Híradó Tempó Fő az egészség Start! Start plusz Kaschmir Gold Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Kálmán Olga műsora Hírek A tét Közéleti műsor Híradó Világhíradó 700-as klub Közéleti magazin Hazai turizmus Híradó Világhíradó

Híradó Reklámőrültek Térkép MacGyver (am.) Család-barát Magyar elsők Kisváros Híradó Kívánságkosár Munka-társ Heuréka! Megtaláltam! 15.15 Önök kérték! 15.40 Talpalatnyi zöld 16.10 Magyar történelmi arcképcsarnok 16.25 Korea, Kína és Japán kultúrájának története 17.20 Kisváros (133.) 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.10 Térkép 19.35 MacGyver (am.) 20.00 Híradó, sporthírek 20.30 A király kalóza Francia sorozat 21.20 Híradó 21.30 A nők hálójában Amerikai film 23.05 Dunasport 23.15 Összefoglaló a Kossuth- és a Széchenyi-díjak átadásáról 0.10 Húsz év múlva Az 1990 márciusi marosvásárhelyi magyarellenes pogrom váratlanul érte a város magyarságát a romániai forradalom után éledező alkalmi demokráciában. Húsz év múlva még mindig élénken él a szemtanúkban az esemény emléke. Mi történt akkor a háttérben? 0.40 Áldozatok 1944/45. 3/2. Magyar dokumentumfilm-sorozat

21.30 > DUNA TV A nők hálójában

7.30 7.35 8.35 9.05 10.00 11.00 11.20 12.00 12.20 14.15 14.40

HBO 6.00 Különleges kapcsolat Am.–angol dráma 7.30 Babylon A.D. Am.– francia–angol sci-fi 9.10 Az aranykezű sebész Amerikai filmdráma 10.40 Johanna nőpápa (angol) 13.00 Nevelésből elégséges Am. vígj.-sorozat 13.20 Álmodik a nyomor Amerikai vígjáték 14.55 Simple Simon (svéd) 16.20 Az öböl (dok.) 17.50 Sherlock Holmes Angol–am. akciófilm 20.00 Forráskód Am.–francia thriller 21.35 Szerelmi csetepaté Francia vígjáték 23.30 Becstelen Brigantyk Am.–német filmdráma 2.00 Ki nevet a végén? Amerikai vígjáték

A 26 éves, magát írónak képzelő Carter hirtelen a padlóra kerül, amikor híres barátnője elhagyja. Nemcsak a szerelmi bánattól szenved, de ráébred, hogy amiből eddig élt: nincs már kedve „felnőttfilmekhez” forgatókönyveket összetákolnia, amikor évek óta csak halogatja a saját első, önéletrajzi regénye megírását. Kapóra jön hát neki, hogy rég nem látott nagymamája bejelenti: halni készül. Carter vállalja, hogy gondozza az idős, bolondos asszonyt, legalább addig is távol kerül kudarcos életétől. Rendezte: Jon Kasdan Szereplő(k): Adam Brody, Meg Ryan, Olympia Dukakis Amerikai film, 94 perc, 2007

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.35 Receptklub 9.25 Rex felügyelő III. 10.25 A tanúk dossziéja Amerikai akciófilm Frank jól kiismeri magát a bűn világában, csak sokszor elfelejti, hogy melyik oldalon szolgál. 12.10 Eltűntnek nyilvánítva I. 13.05 Sue Thomas – FB I. 14.00 Egyről a kettőre I. 14.25 Hírek 14.30 A farm 15.30 Két pasi meg... 16.00 NCIS IV. (am.) 17.00 Híradó, Reflex 18.00 Receptklub 19.00 Híradó, Sporthírek 20.15 Teljesítjük legtitkosabb vágyait 22.00 Trauma (am.) 23.20 Feleségcsere 0.30 Sarah beavatása Amerikai horror

13.00 C.S.I.: New York-i helyszínelők VI. 14.00 C.S.I.: Las Vegas-i helyszínelők III. 15.00 Hotel Paradise 16.00 Hivatásosok II. 17.00 Híradó ötkor 17.30 Kockáztass egy milliót! 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, Sporthírek 20.19 Hotel Paradise Stratégiai játék 20.20 Panelházi történetek IX. 21.30 Hotel Paradise 22.30 Dr. Csont VI. 22.30 C.S.I.: Miami helyszínelők VIII. Amerikai sorozat 0.30 C.S.I.: Las Vegas-i helyszínelők V. 2.00 Gyilkos számok III. Amerikai sorozat

STV1 14.30 Vad angyal 15.15 Anna két arca 48. Orosz filmsorozat 16.00 Hírek 16.25 Állásbörze 16.30 A szerelem ereje 17.20 Konyhaséfek háborúja 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen – kvízműsor 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok, másodpercek 20.10 Euro 2012 magazin 20.35 BL-mérkőzések 22.45 Késő esti híradó 23.35 Maigret felügyelő Francia–olasz sorozat 1.10 Anna két atca (ism.) 1.55 Mint az oroszlán Olasz minisorozat

STV2 14.10 14.40 15.40 15.55 16.30 16.55 17.20 17.00 17.30 18.00 18.30 18.35 18.45 19.00 19.40 19.55 21.35 22.00 22.05 22.20 23.55 0.20

Família Cirkusz Fesztivál I. Energetikai magazin Magyar magazin Fókusz – pénz Szenior klub Állásbörze Szenior klub Regionális napló A világ utcái: Sunset Esti mese A szlovák nyelv nyomában Szlovák kuriózumok Híradó Hírek magyar nyelven Nicky családja Szlovák film Kommentárok Állásbörze Hivatásosok Férfiak, nők, gyerekek Szlovák film Művészet 2012 Események


TV2 6.00 TV2-matiné 9.45 Őslények országa – A hosszúnyakúak vándorlása 11.15 Tappancsok. Angol–ausztrál film 12.50 Kis nagy színész Amerikai film 14.45 Beethoven 2. (am.) 16.25 Junior (am.) 18.30 Tények 19.00 Patatanya – Baromi buli. Am.–német vígjáték 20.20 Ha igaz volna (am.) Amikor David kibérel egy varázslatos lakást San Franciscóban, amire a legkevésbé számít – és vágyik –, az egy lakótárs. Még alig kezdett bele, hogy totális kuplerájt csináljon új lakhelyén, amikor hirtelen felbukkan egy csinos, ámde kifejezetten dirigálós kedvű fiatal nő, akit Elizabethnek hívnak, és aki váltig állítja, hogy ez az ő lakása. 22.25 Az ártatlanság kora (amerikai) Newland Archer nem sokkal eljegyzése után megismerkedik menyaszszonya rokonával, a kétes hírű Ellen Olenskával. Archer, a helyi előkelő társaság megbecsült tagja saját társadalmi rangját használja arra, hogy helyreállítsa Ellen Olenska megtépázott hírnevét. 1.00 A fegyverek szava Amerikai film

M2 13.20 13.45 14.40 15.05 15.45 16.15 16.40 18.45 18.50 20.00 20.30 22.00 23.20 0.15 1.00

RTL Klub 7.00 Kölyökklub 10.05 Míg a halál el nem választ (am.) 11.10 Én vagyok Batman! Amerikai film 13.05 A fehér csóka Amerikai vígjáték 14.50 Drágám, a kölyök marha nagy lett Amerikai film 16.40 Scooby-Doo – A nagy csapat Am. kalandfilm 18.30 Híradó 19.00 Garfield (am.) 20.05 Fókusz 20.45 Barátok közt 20.30 Minden végzet nehéz (am.) Harry javíthatatlan playboy, korát meghazudtoló libidóval. Legfőbb vezérelve: soha ne kezdj harmincnál idősebb nővel! Éppen legújabb barátnőjével, Marinnal töltik első közös hétvégéjüket, amikor Harry szívinfarktust kap. Orvosa, Julian Mercer nem engedi vissza a városba, hanem Marin anyjának, Ericának a gondjaira bízza. Erica elvált, sikeres New York-i drámaíró, akit Harry rendkívül vonzónak talál. 23.05 Szakíts, ha bírsz! Amerikai film 0.50 Lázadás. 2/2. Amerikai film

Viasat 3 KorTárs Aranymetszés English 4U 1000-szer Júlia Feleségek felesége Ars hungarica Magyarország története Kormorán – Magyar kettős Esti mese Ida regénye (1.) Magyar film Híradó, sport Szigorú idők Magyar tévéfilm Zenés ZV Színház Névtelen hősök Rocca parancsnok Olasz sorozat Stingers (ausztrál) A Szövetség

35

Tv-műsor > 2012. március 15. > Csütörtök

2012. március 13. |11. szám

15.20 Jumanji (am.) 17.35 Hajrá, csajok, újra (amerikai) 19.30 Jó barátok (am.) 20.25 Két pasi... (am.) 21.20 Éden Hotel 2. Stratégiai játék 22.20 A célszemély Amerikai sorozat 23.15 Három apának mennyi a fele? Francia vígjáték A sikeres érettségi és hegedűvizsga után Marie a vérszerinti édesanyjával menne nyaralni, de a nő közben hozzáment a kollégájához, így a diszkrét nyaralásból hatalmas kavarodás lesz, mert a férfi hozza a két fiát is. 1.05 Irma, te édes! (am.)

Duna TV

M1 6.55 Ma reggel 9.00 Megemlékezés a Nemzeti Múzeum lépcsőjénél 10.00 Zegzugos történetek 10.30 Vers mindenkinek 10.35 Szabadság, szerelem 11.20 Múlt-kor 11.50 Magyar ereklyék, szent jelképek Nemzeti dal 12.00 Híradó 12.05 Makovicz Imreportré 13.00 Az 1848-as forradalom képei és relikviái 13.30 Szalmabábuk lázadása Magyar film Pest-Budán vagyunk, a világosi fegyverletétel után. Két kis árva bolyong a főváros utcáin: Penyige Pál és Derelye Borbála. Jó szerencséjük Hétszáz Jeromos bábkészítő mesterhez vezeti őket, kinek házában menedéket és munkát kapnak. 15.00 Tűztánc Hagyományos magyar és világzenei tánc-show 15.35 A Tenkes kapitánya. 2/1. (magyar) 17.10 Juci néni szép élete. Portréfilm 17.40 A föld szeretője Magyar film 19.30 Híradó, sport 20.10 Égi madár Magyar játékfilm 21.30 A Hídember Magyar történelmi film (2002) 23.55 Liszt Ferenc Pest-Budán

ATV 11.30 11.55 12.25 15.30 16.15 16.35 17.05 17.55 18.30 19.25 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 23.55 0.20

Laci bácsi konyhája Híradó Fórum Start! Start plusz Doktor úr Egészségügyi magazin Fórum Híradó Világhíradó Egyenes beszéd Húzós Rónai Egon műsora Híradó Világhíradó 700-as klub Közéleti magazin Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Késő esti híradó Világhíradó

6.40 Gyerekeknek 8.00 Zászlófelvonás 8.30 János vitéz Magyar rajzfilm 9.45 Magyar honvédek törökországi napjai 10.10 Siratnunk mit nem kell (dok.) 11.00 Unitárius istentisztelet 12.00 Híradó 12.15 Élő népzene 12.45 Arcélek 13.15 Liliomfi (1954) Magyar film 15.00 Ünnepi stúdióműsor és Kárpátmedencei körkapcsalás 18.00 A nap krónikája 19.00 Éljen a magyar szabadság! Rockválogatás 20.00 Egy magyar nábob Magyar film A romantikus történet a reformkorban játszódik. Hőse a különcségeiről híres vagy inkább hírhedt dúsgazdag Kárpáthy János – a magyar nábob –, unokaöccse: a cinikus Abellinó, aki a mérhetetlen vagyon örököse szeretne lenni, s ezért mindenre képes, mert fülig el van adósodva. 21.35 Dunasport 21.40 Hattyúdal Szörényi Leventekoncertje 23.20 Új régi hang 0.15 Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag. Magyar versösszeállítás 1.10 A nap krónikája

HBO 6.00 Tucatjával olcsóbb Amerikai vígjáték 7.40 Forráskód Am.–francia thriller 9.15 Simple Simon (svéd) 10.40 Anyát a Marsra (am.) 12.05 Az utolsó léghajlító Amerikai kalandfilm 13.45 A fantasztikus Róka úr (am. anim. film) 15.15 Anya a pácban (am.) 16.45 Az esküvői torta Francia vígjáték 18.20 Egy egyedülálló férfi Amerikai filmdráma 20.00 „Na stojáka” (cseh) 20.30 Victor (francia) 22.05 Online alteregó. Am. dokumentumfilm 23.20 Parajelenségek (am.) 0.45 A kaptár – Túlvilág Angol–német akciófilm 2.25 A félszemű (am.)

17.40 > M1 A föld szeretője

A fiatal Zsolnay Vilmost apja kereskedőnek szánja, de a fiú titkos utakon jár. Festegetni próbál, készül a művész életre és feltűnik egy titokzatos, olasz öregember, aki kamasz-korától kísérti. Vilmos bátyja, a nagyvilági életet élő fiatalember edénygyárat alapít a városban, de ennél a munkánál sem tud megnyugodni, újabb és újabb kihívások felé siet. Így egy nap az edénygyár Vilmosra marad. És a titokzatos, öreg olasz átadja neki a titkot, egy gubbiói váza receptjét... Rendezte: Pozsgai Zsolt Szereplő(k): Őze Áron, Koncz Gábor, Auksz Éva Magyar életrajzi film, 100 perc, 2010

Markíza 6.00 Telereggel 8.40 Receptklub 9.30 Rex felügyelő III. 10.30 Végső hajsza (am.) Fsz.: Victoria Principal 12.10 Eltűntnek nyilvánítva II. 13.05 Sue Thomas – FBI 14.00 Egyről a kettőre II. 14.30 Cobra 11 XV. 15.30 Két pasi meg... 16.00 NCIS IV. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 Receptklub 19.00 Híradó, Sporthírek 20.15 A farm 21.15 Rendelő a rózsakertben VI. 22.20 Cobra 11 XV. 23.20 Éjszakai hírek 23.45 Wyvern. Am.– kanadai fantasy 1.20 Odüsszeusz és az alvilág istennője Angol–kanadai– román kalandfilm

STV1 14.30 Vad angyal 15.15 Anna két arca 49. Orosz filmsorozat 16.00 Hírek 16.25 Állásbörze 16.30 A szerelem ereje 17.20 Konyhaséfek háborúja 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen – kvízműsor 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok, másodpercek 20.10 Öten öt ellen – különkiadás 21.00 Dr. House. 23/3. 21.45 Vádlottak (angol) 22.45 Késő esti híradó 23.05 Büntető zászlóalj Orosz filmsorozat 23.55 Maigret felügyelő Francia–olasz sorozat 1.20 Vádlottak (ism.) 2.20 Büntető zászlóalj

JOJ 12.00 Híradó délben 13.00 C.S.I.: Miami helyszínelők VIII. 14.00 C.S.I.: Las Vegas-i helyszínelők III. 15.00 Hotel Paradise 16.00 Hivatásosok II. 17.00 Híradó ötkor 17.30 Kockáztass egy milliót! 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, Sporthírek 20.20 Panelházi történetek IX. 21.30 Hotel Paradise Stratégiai játék 21.30 Dr. Csont VI. 22.30 Hivatásosok 2012 Szlovák sorozat 23.15 Breakout Kings Amerikai sorozat 0.15 Az egység III. Amerikai sorozat 2.00 Gyilkos számok III. Amerikai sorozat

STV2 14.10 14.35 14.45 15.40 15.55 16.30 16.55 17.20 17.30 18.00 18.30 18.35 19.00 19.40 19.55 20.50 23.00 23.20 23.35 23.40 0.20

Vallási műsor KE 2013 Cirkusz Fesztivál 2. Horgászmagazin Roma magazin Fókusz – jog Kvarteto Állásbörze Regionális napló Állatmentők. 6/5. Angol dok. sorozat Esti mese A tánc ereje Szlovák dok.-film Hírek Hírek magyar nyelven Levi Strauss – a farmerkirály Német dok.-film Futball – Európa Liga NHL magazin Halali – magazin Állásbörze Események Hírek


36 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 TV2-matiné 10.25 Ezo Tv 12.00 Gyilkos számok 13.00 Xena (am.) 13.55 Bűbájos boszorkák (am.) 14.50 Hawaii Five-0 Amerikai sorozat 15.45 Patatanya – Baromi buli Am.–német animációs vígjáték 17.25 Sas-kabaré 18.30 Tények 19.00 Szupersuli Amerikai film Veszélyben forog a Föld és a pusztulástól csak egyetlen hős mentheti meg: Zoom kapitány... aki mostanság nincs éppen csúcsformában. Zoom úr, polgári nevén Jack Shepard bizony elveszítette a szuperképességeit. 21.00 Megasztár 6. Tehetségkutatóverseny 23.30 Grimm (6.) Eddie éppen egy ügy kellős közepén tart, amikor is egy régi ismerőse érkezik a városba, hogy felkutassa a testvére meggyilkolásának körülményeit. 0.30 Tények este 1.05 Ezo Tv

7.00 Kölyökklub 10.10 Míg a halál el nem választ Amerikai film 10.45 Plasztikszerelem Am.–kanadai film Amikor Lars bemutatja az interneten megismert brazil lányt, Biancát, a család megdermed a döbbenettől. Biancát ugyanis egy gumibaba cégtől rendelte a kissé különc Lars. 12.55 Ufóboncolás Angol–német sci-fi 14.45 Bosszúállók Amerikai film 16.35 Kapd el a kölyköt! Amerikai– német film 18.30 Híradó 19.00 Táncoló talpak Amerikai animációs film 21.00 Drágán add az életed! Amerikai film 23.40 Lovagias balekok Amerikai vígjáték Philip és Jeffrey régi haverok, mindent együtt csinálnak, de munkahelyet még sose láttak közelről, maga a tevékenység se ismerős számukra. Csak két dolog számít nekik: a félhetes kedvenc sorozatuk és a lakókocsi, amiben csöveznek. 1.15 Törzsutas

6.55 Ma reggel 9.00 A Silla királyság ékköve (27.) 10.05 Van képünk hozzá (ism.) 11.05 Párizsi helyszínelők (22.) 12.00 Híradó 12.05 Bor-ÁSZ Vida Péter-portré 12.35 A Concerto Budapest és a Muzsikás együttes hangversenye 13.45 KorTárs 14.15 Marslakók (ism.) 15.00 A Tenkes kapitánya. 2/2. 16.30 Szaffi. Rajzfilm 17.50 Varázslók a Waverly Place-ről (am.) 19.30 Híradó, sport 20.10 Marslakók (11.) 20.40 Mindenből egy van 21.35 Szájhősök Magyar sorozat A sorozat a budapesti éjszaka flitteresen csillogó világába vezet. Bepillantunk a revük művészeinek szórakoztató és szenvedélyes kalandjaiba. 22.35 Négy szellem 23.30 Családom és egyéb emberfajták 24/23. rész 23.55 Melissa és Joey Amerikai sorozat 0.20 1408 (amerikai) Mike Enslin híres bestseller író, aki paranormális jelenségekről írt könyveivel futott be. Életét egy fájdalmas családi tragédia árnyékolja be. Képtelen feldolgozni kislánya halálát, a munkájába menekül.

6.55 Korea, Kína és Japán kulrúrájának története 7.45 Kutyabajok (am.) 9.05 MacGyver (am.) 10.00 Család-barát 11.00 Kisváros 11.35 Magyar elsők 12.00 Híradó 12.20 Kívánságkosár 14.15 Hazajáró 14.45 Vadállatanyák és kölykeik 15.40 Ízőrzők: Csurgó 16.10 Ghymes, Párkány 2011 17.20 Kisváros (138.) 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.05 Összefoglaló a Kossuth- és a Széchenyi-díjak átadásáról (ism.) 20.00 Kárpáthy Zoltán Magyar film 21.25 Sólyom és galamb 23.10 Dunasport 23.20 Félelmetes folyó. Angol– kanadai thriller 0.55 Burma – Jelentések egy lezárt országból Angol–dán–svéd dok.-film 2007-ben többezer buddhista szerzetes tüntetett Burmában a szabad vallásgyakorlásért és egy élhetőbb életért. A hatóságok kegyetlenül leverték a béketüntetéseket, többszáz szerzetest megkínoztak, meggyilkoltak.

M2

Viasat 3

ATV

HBO

14.00 Hasutasok Magyar vígjáték 15.40 Happy, a flúgos golfos (am.) 17.30 Hajrá, csajok! – Mindent bele! Amerikai vígjáték 19.30 Jó barátok 20.25 Két pasi... (am.) 21.20 Blöff. Am.– angol film 23.20 Jackie nővér 23.55 Lőpárbaj (am.) Clay Lomax kiszabadul a börtönből, ahol rablásért ült. Most elindul, hogy megtalálja Sam Foley-t, aki hét évvel korábban hátba lőtte, majd elmenekült a pénzzel.

11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Világhíradó 12.30 Fórum 15.30 Start! 16.15 Start plusz 16.35 Együtt a biztonságért 17.05 Fórum 17.55 Híradó 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd Kálmán Olga műsora 20.45 Mindentudás Egyeteme 2.0 21.55 Híradó 22.15 Világhíradó 22.30 700-as klub 23.05 Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek 22.55 Késő esti híradó 0.20 Világhíradó

14.45 A vendég Magyar tévéfilm Egy augusztusi vasárnapon váratlan vendég érkezik a lebontásra ítélt külvárosi házba: dr. Váró Lívia szemsebész. Valamikor ő is ebben a házban lakott, innen indult el, ez a közösség segítette első lépéseit. 16.30 A fantasztikus labirintus. Am.–angol film 18.10 Esti mese 18.45 Ida regénye (2.) 20.00 Híradó, sport 20.30 Pillangó (magyar) 21.40 Ghymes-koncert 23.15 Rocca parancsnok 0.10 Stingers (am.) 0.55 Drága doktor úr!

Csallóköz

Tv-műsor > 2012. március 16. > Péntek

6.00 A nagy üzlet Amerikai vígjáték 7.35 Filmmagazin 8.00 Anya a pácban Amerikai vígjáték 9.30 Álom Afrikáról Amerikai filmdráma 11.20 Ki az a Clark Rockefeller? (am.) 12.50 Tini paparazzo Am. dokumentumfilm 14.25 Hamlet Am.–angol dráma 16.30 Prom: Végzős buli Amerikai vígjáték 18.15 Filmmagazin 18.40 Fimfárium 3. (cseh) 20.00 Invictus – A legyőzhetetlen (am.) 22.15 Halloween 2. (am.) 0.00 Minden nap (am.) 1.35 Szárnyas teremtmények (am.) 3.10 Vágyivászat Am. dokumentumfilm

21.20 > VIASAT3 Blöff

A gyémántokra specializálódott, minden hájjal megkent ékszertolvaj, Franky Four Fingers, miután teljesítette legfrissebb megbízatását New Yorkba indul, hogy szállítsa az árut főnökének, Avinek. Útközben azonban megáll Londonban, ahol apróbb brilleket kell kézbesítenie megbízója ügyfeleinek. Boris, egy szélhámos orosz ráveszi Frankyt, hogy fogadjon egy illegális bokszmeccsen, ahol tervei szerint kirabolja majd a férfit. Rendezte: Guy Ritchie Szereplő(k): Brad Pitt, Ewen Bremner Angol–amerikai akcióvígjáték, 104 perc, 2000

Markíza 6.00 Telereggel 8.40 Receptklub 9.30 Rex felügyelő III. 10.30 A múlt sötét árnyai Amerikai filmdráma Thomas Sparrow megsérült egy CIA küldetésben és viszsza kell vonulnia. A tőle eltávolodott gyermekéhez viszszatalálni nehezebb mint bármi, amit eddig megtapasztalt. 12.10 Eltűntnek nyilvánítva 13.00 Hírek 13.05 Sue Thomas – FBI 14.00 Egyről a kettőre II. 14.30 A farm 15.30 Két pasi meg... 16.00 NCIS IV. (am.) 17.00 Híradó, Reflex 18.00 Receptklub 19.00 Híradó, Sporthírek 20.15 A farm 21.15 A megmentő (am.) 23.10 Törvényre törve Amerikai akciófilm

STV1 14.20 Vad angyal 15.10 Anna két arca 50. Orosz filmsorozat 16.00 Hírek 16.25 Állásbörze 16.30 Állásbörze – sorsolás 16.35 A szerelem ereje 17.20 Konyhaséfek háborúja 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen – kvízműsor 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok, másodpercek 20.10 Poplegendák – slágerek 22.05 Késő esti híradó 22.15 Időjárás-jelentés 22.20 Gólok, pontok… 22.25 Fivér. Amerikai– angol akcióthriller 0.15 Maigret felügyelő Francia–olasz sorozat 1.50 Fivér (ism.)

JOJ 14.00 C.S.I.: Las Vegas-i helyszínelők III. 15.00 Hotel Paradise 16.00 Hivatásosok II. 17.00 Híradó ötkor 17.30 Kockáztass egy milliót! 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó 20.20 Hotel Paradise 21.30 Geissenék 22.30 Még drágább az életed! (am.) 0.10 Temetetlen múlt Amerikai thriller Egy alkalommal Claire furcsa hangokat hall a szomszédból és unalmában leselkedni kezd a kerítés túloldalán élő házaspár után. Egyre jobban hatalmába keríti az a gyanú, hogy a szomszéd megölte és a közeli tóba dobta feleségét.

STV2 14.10 Orvosi magazin – a visszerek 15.30 EL: összefoglaló 15.55 Szemtől szemben 16.30 Fókusz – család 17.00 Ján Ilavský-portré 17.20 Állásbörze 17.30 Regionális napló 17.55 Állásbörze – sorsolás 18.00 Tévévíkend 18.30 Esti mese 18.40 Falvak enciklopédiája 19.00 Hírek 19.40 Hírek magyar nyelven 19.50 Portré: Svetozár Dluholucký 20.00 A fagy birodalma (angol) 20.55 Família 21.30 Kommentárok 22.00 Cseh szerelem: Állatszeretet (dok.) 22.30 Életem, Elisa Spanyol dráma 0.35 Dzsessz-zene 1.35 Események


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Az idő örvényében 6.25 TV 2-matiné 10.25 Babavilág 10.55 9 hónap Magazin 11.25 Tűsarok Magazin 11.55 BL-magazin 12.25 Gyilkos számok 13.25 TopSpeed 13.55 AutóGuru 14.25 Xena (am.) 15.25 Bűbájos boszorkák (am.) 16.25 Hawaii Five-0 Amerikai sorozat 17.25 Sas-kabaré 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.35 Babe 2. – Kismalac a nagyvárosban Amerikai film 21.25 Cool túra 2. – A sörpingpong Amerikai film 23.15 Emma titka Német film Emma egyedül él egy tanyán, ahol szeretettel nevelgeti malacait. Az autókereskedő Max megtudja, hogy rákja van és már nincs sok hátra az életéből. Hirtelen elhatározással ellopja egyetlen barátja pénzét és megszökik. Menekülés közben autójával kirepül a kanyarból és Emma tanyájának udvarán landol. 1.10 Ezo Tv

6.10 Top Shop 7.00 Kölyökklub 10.05 Boci és Pipi 10.30 Asztroshow 11.25 Házon kívül 11.55 Autómánia 12.30 Amerika legkeményebb melói Rákhalászat (dok.) 13.25 Lost –Eltűntek Amerikai sorozat 14.25 Eltűntnek nyilvánítva (am.) 15.25 Hetedik érzék Amerikai sorozat 16.25 Kapás van! Amerikai vígjáték 18.30 Híradó 19.00 Fókusz plusz 19.30 Csillag születik – A válogatás 21.05 Az utolsó szamuráj Amerikai film 0.05 Edison. Amerikai– angol thriller Josh Pollack, a kezdő újságíró egy nap rendőrségi korrupciós ügybe botlik, és úgy véli, ez élete nagy lehetősége. Nem tudja, milyen darázsfészekbe nyúl: nem csak ő válik kiszemelt áldozattá, hanem főnöke, Moses Ashford is. Ashford gyorsan kirúgja Josht, ez azonban csak olaj a tűzre. 2.00 Fókusz plusz

6.10 Anno 6.40 Forma–1 Ausztrál Nagydíj Időmérő edzés 8.25 Híradó 8.35 Michelisz Norbert WTCC, Hungaroring 2011 9.05 Delta 9.35 Mozdulj! 10.05 Aranymetszés 11.00 Angi jelenti Angi fesztiválozik 11.30 Most a Buday! 12.00 Hírek 12.05 Zöld tea 12.35 Családom és egyéb emberfajták (22.) 13.00 Melissa és Joey 13.30 Forma–1 Ausztrál Nagydíj Időmérő edzés 14.50 Ebadta szerelem Amerikai film Jerry-t ügyvédje ideiglenesen szabadlábra helyezteti, és felelősséget vállal érte. A megvetéshez és kiközösítéshez szokott fiú eleinte bizalmatlan és ellenséges ügyvédjével szemben. 16.35 A Szövetség Biblia-vetélkedő 17.35 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat. Sorsolások 19.30 Híradó este 20.10 Újrakezdők – Szerelmes szingli szittert keres (am.) 21.45 Demjén-koncert 2011. (1.) 22.40 Székely János: Caligula helytartója Színházi előadás 0.25 Porrá leszünk. 8/1. Angol krimisorozat

6.40 Bernarda Alba háza (magyar) 9.10 Daktari (am.) 10.00 Zarándokutakon 10.30 Világ-nézet 11.30 Munka-társ 12.00 Híradó 12.15 Lyukasóra 12.45 Vannak vidékek 13.15 Heuréka! Megtaláltam! 13.40 Sírjaik hol domborulnak 14.15 Önök kérték! 15.00 Pannon expressz 15.35 Talpalatnyi zöld 16.05 A nagy Waldo Pepper (am.) 18.00 Híradó 18.25 Dunasport 18.40 Hogy volt?! Németh Sándor 19.40 Bánk bán Magyar operafilm 21.40 Törzsasztal 22.35 Dunasport 22.50 Palya Bea-koncert a Művészetek Palotájában 0.25 Éjfél a jó és a rossz kertjében Amerikai krimi Az igazi tényfeltáró újságírók nagyon is halandók így érzi ezt egyre jobban a saját bőrén John Kelso, a fiatal nagyvárosi magazinfirkász, akit a forró Délre küldtek szerkesztői.

M2

Viasat 3

ATV

HBO

12.00 Marslakók (8–11.) Magyar sorozat 13.50 Magyarország története 14.15 Optika 14.45 Hogy volt!? Pécsi Sándor és Dayka Margit 16.45 A lámpás (magyar) 18.20 Mi micsoda 18.50 Gyerekeknek 19.10 Szerelmem, Afrika 20.00 Híradó 20.30 Forma-1 (ism.) Ausztrál Nagydíj 21.55 Gasztroangyal 22.45 OTP Bank Liga Vasas Híd–Győri ETO FC Bajnoki labdarúgómérkőzés 0.30 Újrakezdők (am.)

37

Tv-műsor > 2012. március 17. > Szombat

2012. március 13. |11. szám

13.35 Egy kapcsolat szabályai (am.) 14.05 Szex és New (am.) 15.05 Éden Hotel 2. Stratégiai játék 17.10 Hajrá, csajok 4. Amerikai film 19.00 Harry Potter és a Tűz Serlege Angol–am. film 22.00 Hetedik (am.) New York vigasztalan, szürke és nyirkos betonrengetegében őrült sorozatgyilkos után nyomoz a rendőrség. 0.30 Blöff (am.) 2.30 A mi kis titkaink Amerikai vígjáték

15.05 15.35 16.05 17.00 17.25 17.55 18.55 19.25 20.30

22.45 23.05 23.55

Tempó Ebugatta Energiavilág Könyvjelző Drazsé Híradó, Fórum Híradó Komédiások Sas-kabaré Jefferson Párizsban Am.–angol film 1780-as évek, Párizs. Thomas Jefferson, az USA későbbi harmadik elnöke nagykövetként érkezik lányával, Patsyvel a forradalmi lázban égő városba. CBN – Brody-show Hazai turizmus Késő esti híradó

6.00 Invictus – A legyőzhetetlen (am.) 8.15 Toy Story 3. (am.) 9.55 Just Wright Amerikai vígjáték 11.35 Amatőr banda Angol vígjáték 13.15 A gazember Francia vígjáték 14.40 Georgia O’Keeffe Am. életrajzi dráma 16.10 A paripa (am.) 18.15 Ilyen a formám Amerikai vígjáték 20.00 Páros mellékhatás Amerikai vígjáték 21.55 Jonah Hex (am.) 23.20 Forráskód Am.–francia thriller 0.55 Jackie Chan Kínai–hongkongi akciófilm 2.30 Ragadozók (am.)

20.10 > M1 Újrakezdők

Sandy, a negyvenéves, kertvárosi anyuka a kisfia születésnapi videóját nézve döbben rá, hogy a férje megcsalja. Azonnal összecsomagol, és a két gyerekével együtt New Yorkba költözik. Sikerül állást találnia, de egy bébiszitterre van szüksége. Szerencsére a lakása alatti kávézóban dolgozó Aram elvállalja, hogy vigyáz a gyerekekre. A barátnője mindenáron össze akarja hozni Sandyt egy férfival, de Sandy rájön, hogy igazából a jóképű Aram tetszik neki. Rendezte: Bart Freundlich Szereplő(k): Catherine Zeta-Jones, Justin Bartha Amerikai vígjáték, 97 perc, 2009

Markíza 6.05 Gyerekeknek 7.15 Kis nagy színész Amerikai vígjáték Dickie Roberts gyerekkorában egy sikeres TV-sorozat főszereplőjeként egy ország kedvence volt. Mindenki ismerte és szerette. 9.00 Jóbarátok II. 9.30 Lying to Be Perfect Amerikai-kanadai romantikus vígjáték 11.20 Cseh-Szlovákia hangja 13.15 Földre szállt boszorkány. Am. vígjáték 15.15 Lara Croft. Tomb Raider 2. – Az élet bölcsője. Am.–német–japán–angol–holland film 17.40 Beugró 18.25 A társadalom krémje 19.00 Híradó, Sporthírek 20.15 A farm 22.00 Az igenember (am.) 0.05 Hiába futsz (am.)

STV1 13.00 Autószalon 13.30 On Air 13.55 A hiúság vására Angol filmsorozat 15.50 Versenyláz Olasz vígjáték 17.30 Építs házat, ültess fát 18.00 Taxi 18.30 Mennyei ízek 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok… 20.10 Postaláda 21.15 Jimmie Svájci filmdráma 22.45 Gólok, pontok… 22.50 Szavak szárnyán Amerikai filmdráma Fsz.: Lynne Moody 0.25 Versenyláz (ism.) 1.55 Jimmie (ism.)

JOJ 12.40 Még drágább az életed! (ism.) 15.10 A főnököm lánya Amerikai vígjáték 17.00 Hotel Paradise 18.00 Geissenék 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, Sporthírek 20.20 Amikor megállt a Föld (am.) Klaatu a világűr mélyéről érkezett a Földre, űrhajójával a Central Parkban száll le. Különös tervvel áll elő, melylyel meghökkenti és elborzasztja a világot. Szerinte a bolygónk rendkívül rossz állapotban van. Ezért mindent elpusztít, hogy azután majd a most élő fajok klónjaival újra benépesítse a Földet. 22.30 Hotel Paradise 0.20 Kaliforgia I. (am.)

STV2 13.00 13.55 14.10 15.00 15.30 15.45 15.55 17.25 18.00 18.30 18.45 19.00 19.40 19.50 20.05 21.00 21.25 21.35 22.00 0.00 0.40

Öt perc múlva 12 Interface 2013 Kassa Kapura – magazin Szenior klub Farmármagazin Tesztmagazin Egy hölgy a Maximból Szlovák vígjáték Mozgásban: a hendikepp Úton Dél-Afrika felé… Esti mese Sütünk, főzünk… Híradó Nemzetiségi hírek Miroslav Saniga-portré Az ember útja. 5/2. Őrangyalok Retró hírek Csehszlovák filmek Az amerikai barát Am.–német krimi Események Hírek


38 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.15 Egzotikus Ázsia 6.45 TV 2-matiné 10.40 Stahl konyhája 11.10 Kalandjárat 11.40 Borkultusz 12.10 Talpig nő 12.40 Több mint TestŐr 13.10 A kiválasztott – Az amerikai látnok (am.) 14.10 Monk (am.) 15.10 Bűbájos boszorkák (am.) 16.10 Másodállás Realitysorozat 16.40 Babe 2. – Kismalac a nagyvárosban Amerikai film 18.30 Tények 19.00 Napló 20.05 A randiguru (am.) 22.20 Frizbi Hajdú Péterrel 23.20 Célkeresztben 0.20 A hét kard legendája. Hongkongi–kínai film Kínában az 1600-as évek elején, a mandzsu betolakodók megdöntötték a régóta uralkodó Ming-dinasztia hatalmát, és megalapították a Ching-dinasztiát. Az új hatalom a rend mielőbbi helyreállítása végett betiltotta a harcművészetek tanulását és gyakorlását - a lázadókra halál várt, kivégzőikre pénzjutalom. 2.50 Ezo Tv

7.00 Kölyökklub 10.00 Trendmánia 10.30 Teleshop 11.25 Törzsutas 11.55 Havazin 12.25 Tuti gimi (am.) 13.20 Gossip Girl – A pletykafészek Amerikai sorozat 14.10 Eltűntnek nyilvánítva (am.) 15.10 Tru Calling – Az őrangyal Közben: 16.00 Hatoslottósorsolás 16.10 Piedone Afrikában Olasz film 18.30 Híradó 19.00 Cobra 11 20.00 Míg a jackpot el nem választ (am.) Joy egy nagy csalódást elfelejteni, Jack pedig bármilyen csalódást elkerülni jön Vegasba. A véletlen úgy hozza, hogy egy este együtt buliznak, éjszaka viccből összeházasodnak és reggel egymás mellett ébrednek. De nem csak egy házaspárt nyertek az éjjel, hanem meg is gazdagodtak: egy játékgéppel megütötték a főnyereményt. 22.00 Heti hetes 23.20 Portré 23.55 Hannibal ébredése. Angol– francia horror

6.00 Magyar gazda 6.30 Forma–1 Ausztrál Nagydíj 9.25 Egyházi műsorok 9.40 Katolikus krónika 10.45 Református magazin 11.10 Református ifjúsági műsor 12.00 Hírek 12.05 Anno 12.35 TeleSport–Sport 7 13.00 Út Londonba 13.30 Forma–1 Ausztrál Nagydíj 15.55 BL-mérkőzés Videoton FC– DVSC-TEVA (élő) 18.00 Rex Rómában 18.50 A Lényeg 19.30 Híradó este 20.10 Magyarország, szeretlek! 21.25 Munkaügyek – IrReality Show Werkfilm 22.25 Az igazság nyomában. Ír– spanyol–belga– francia kalandfilm Mark és David fotóriporterként tudósítanak a világ forró pontjairól. 1988 tavaszán Kurdisztánban vannak, az elszigetelt hegyi településen várják a közelgő offenzíváról szóló híreket. Davidnek már elege van, haza akar menni Dublinba, a várandós feleségéhez. 0.05 A szerelem határai Angol filmdráma

6.30 Töredékek 6.50 Scapin furfangjai Magyar tévéfilm 8.00 Rosszcsont kalandjai (ausztrál) 8.55 Magyar elsők 9.10 Másfélmillió lépés 10.00 Élő egyház 10.30 Isten kezében 11.00 Istentisztelet 12.00 Híradó 12.20 Nyelvőrző 12.50 Lyukasóra 13.20 Csellengők 13.50 Határtalanul magyar 14.15 Szerelmes földrajz 14.50 Hazajáró 15.20 Magyar elsők 15.35 A nagy fejedelem 16.45 Piri mindent tud Magyar film 18.00 Híradó 18.35 Heti hírmondó 19.00 Önök kérték! 20.00 Ludas Matyi Magyar film 21.45 Klubszoba 22.45 Dunasport 22.55 Caracas – Szerelem mindhalálig (2000) Venezuelai film Aixa, egy tinédzser lány, aki terhes és megpróbál valahogy eligazodni ebben a mai világban, egy dél-amerikai nagyvárosban. Szerelme Ramon, a harmadik évezred lázadó, vad figurája, aki a rendőrség és a maffia között őrlődik. 0.30 Vers

M2

Viasat 3

ATV

HBO

12.15 Vallási műsorok 14.30 Magyarország története 15.00 Mátyás, az igazságos Magyar rajzfilm 15.15 A nap lovagja Magyar tévéfilm 16.05 Demjén-koncert 16.55 Az aranyrózsa barlangja (1.) Olasz mesefilm 18.25 Mi micsoda 18.55 Gyerekeknek 19.05 Szerelmem, Afrika 20.00 Híradó 20.30 Forma–1 Ausztrál Nagydíj 22.55 Labdarúgómérkőzés (ism.) 0.35 Az igazság nyomában. Ír– spanyol–belga– francia film

Csallóköz

Tv-műsor > 2012. március 18. > Vasárnap

11.45 Jumanji (ism.) 13.45 Szex és New York light (am.) 14.45 Éden Hotel 2. 16.55 Hajrá csajok – A nagy összecsapás Amerikai film 19.00 Négy esküvő 20.00 C. S. I.: A helyszínelők (am.) 20.55 Nikita (am.) 21.50 Beverly Hills-i nindzsa (am.) 23.40 Őrült város (am.) Max Brackett kiváló oknyomozó riporter: agresszív, fáradhatatlan, intelligens, aki mindig éppen azt a sztorit szállítja, amit a közönség látni akar.

11.00 Vidám vasárnap 13.40 Hazai turizmus 15.30 Halra, magyar Gasztronómiai magazin 16.05 Együtt a biztonságért! 16.30 Kaschmir Gold 17.05 Fórum 17.55 Híradó 18.20 Profit Rónai Egon műsora 18.55 Híradó 19.25 Szabad szemmel 21.00 Tabu Havas Henrik műsora 21.55 Híradó 22.05 Magánbeszélgetés 23.05 Hazai turizmus 23.55 Késő esti híradó

6.00 Páros mellékhatás Amerikai vígjáték 7.55 Shrek a vége, fuss el véle (am.) 9.25 Filmmagazin 9.55 Ízek, imák, szerelmek Amerikai filmdráma 12.15 Seprűs esküvő Amerikai vígjáték 14.05 A szólista Am.–angol filmdráma 16.05 Kéjjel-nappal (am.) 17.55 Az út Amerikai–spanyol akció-vígjáték 19.30 Filmmagazin 20.00 Narnia Krónikái 3. Angol kalandfilm 21.55 Az amerikai (am.) 23.45 Befutó 6. (am.) 0.45 Az elveszett fiúk Am.–német akciófilm 2.10 A bosszú lélektana Svájci–luxemburgi krimi

0.05 > M1 A szerelem határai

Zajlik a II. világháború, a németek Londont bombázzák. Egy bárban Dylan Thomas véletlenül találkozik gyerekkori szerelmével, Verával aki énekesnőként lép fel éjszakánként. Szikrázik közöttük a levegő, úgy tűnik, a régi érzelmek újra feléledtek, de egy nap a költő bemutatja neki a feleségét. Caitlin, hozzászokott már férje nőügyeihez, de Verában megérzi a vetélytársat. Ennek ellenére a két nő között mély barátság kötődik. Rendezte: John Maybury Szereplő(k): Keira Knightley, Sienna Miller Angol filmdráma, 110 perc, 2008

Markíza 7.05 Gyerekeknek 8.20 Narancsvidék Amerikai vígjáték 9.55 Hellcats (am.) 11.45 Vámpírnaplók II. 12.40 A Markíza kulisszatitkai 13.00 Testre szabva 13.25 Sóhivatal 14.10 Mr. Bean 14.30 A bájkeverő. Am.–német film Édes Istenem! Kívánj tőlem bármit, csak add nekem Alison kezét! – sóhajt fel Elliot, és fohásza meghallgatásra talál. Csakhogy nem az égi hatalmaknál... 16.35 Ünneprontók ünnepe (am.) 19.00 Híradó, Sporthírek 20.15 Cseh-Szlovákia hangja 22.00 Pokolfajzat (am.) 0.35 A rejtély II. 22/22.

STV1 11.00 11.25 11.55 13.00 14.45 16.15 16.45 17.50 18.20 19.00 19.50 20.10 23.25 23.35 0.15 1.05

Szlovákia képekben A világ képekben Öt perc múlva 12 Agatha Christie: Az erősebb győz Angol krimi Éva csacskaságai Csehszlovák vígjáték Útban Dél-Afrika felé Postaláda Stílusmagazin Konyhatitkok – Kamila Magálová főzőműsora Híradó Gólok, pontok... Elveszett gyermekek Olasz életr. dráma Fsz.: Antonia Liskova Gólok, pontok… Meccs lefújva Poirot történetei Filmismétlések

JOJ 13.45 Az utolsó templomos lovag. Kanadai–amerikai film 17.15 TOP STAR 18.20 Új lakás 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, Sporthírek 20.20 Max Payne – Egyszemélyes háború (am.) Max Payne DEA ügynök, akinek családját, feleségét és lányát brutálisan meggyilkolták. A megtört férfi boszszút esküszik, és elhatározza, hogy megtalálja szerettei gyilkosait. Ugyanekkor újabb ellenfele is van, a húga nyomába is eredt egy bérgyilkos. 22.30 Con expressz – A halálvonat (am.) 0.30 Cool túra (am.)

STV2 12.25 Az ember útja: Ausztrália. 5/2. (dok.) 13.20 Zerbino, a különleges Csehszlovák film 14.15 On Air 14.35 Vallási műsor 15.15 Folklórfesztivál 15.50 Família 16.25 Őrangyalok (ism.) 17.00 Szlovák Televízió 1990–1999-es évek 18.00 Elveszett világok nyomában 18.30 Esti mese 19.00 Híradó 19.40 ArtSpektrum 19.55 Hej, rup! (cseh) 21.35 Művészet 2012 22.10 Idegen nő és férfi az ágy alatt Színházi előadás 0.25 Retró hírek 0.45 Események


TV2

RTL Klub

6.00 Aktív Extra 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.35 Stahl konyhája 9.45 Babapercek 9.55 Teleshop 11.00 EZO TV 12.35 Mike kapitány hadjárata Am. dok-film 14.20 Marina (43.) 15.20 Rex felügyelő Zuhanás a halálba 16.20 La Pola (75.) 17.20 Update-konyha 17.25 Tiltott szerelem Török sorozat (14.) 18.30 Tények 19.35 Aktív 19.55 Jóban Rosszban Betty családi vacsorára készül Péterrel és Kardossal. Az este azonban nem várt fordulatokat hoz. Szabi Tamás atyának mondja el a bánatát. A pap pedig bevallja, hogy meghozta élete nagy döntését, azaz megkéri Betty kezét. Közben Nándi Roland tudta nélkül elmondja Budainak, hogy a bánya tervéről már Péterék is tudnak. 21.00 NCIS (am.) Ellenség a dombon 22.20 NCIS: Los Angeles Határidő Amerikai sorozat 23.20 Aktív 23.50 Tények Este 0.25 EZO.TV

6.05 Jó reggelt, skacok! Rajzfilmek 7.35 Reflektor Reggel 7.50 Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai 9.20 Második esély 10.20 Top Shop 12.05 Asztroshow 13.10 Trükkös halál Kanadai–amerikai krimisorozat 14.10 Sarokba szorítva 15.10 Döglött akták 16.20 Marichuy – A szerelem diadala Mexikói sorozat 17.20 Teresa (19.) 18.30 Híradó 19.05 1 perc és nyersz! 20.10 Fókusz 20.45 Barátok közt Zsolt rájön, hogy Zsófi nem akar gyereket, és fontos döntést hoz. László hanyagsága nem várt következményekkel jár. 21.20 Dr. Csont (am.) Egy porig égett családi ház romjai között Booth és Brennan kísérteties nyomokra bukkan, többek közt egy több száz éves csontvázra. Az egyik a XVII. század végi salemi boszorkányperek egyik érintettje volt, a másik nő pedig egy nagyon is mai boszorkány, akit valaki éppen ezért akart eltenni láb alól. 22.20 Showder Klub 23.25 Pokerstars Net Big Game 0.30 Reflektor 0.45 Kedves szomszéd, mi a hézag? Kanadai thriller

M2

Viasat 3

15.10 Família Kft. 15.40 MacGyver 16.30 Felfedező úton a Robinson család 16.55 A Nyereg Klub 17.20 Lizzie McGuire 17.45 Anya, az állatorvos 18.35 Rejtélyek Teszvesz városban 19.00 Esti mese 19.15 Veszélyes szerelem Amerikai sorozat 20.00 Híradó este 20.30 Rocca parancsnok Olasz sorozat 21.25 Maradj talpon! 22.20 Angyali érintés 23.05 A szerelem határai Angol filmdráma 0.50 Stingers (am.) 1.35 Drága doktor úr Olasz sorozat

39

Tv-műsor > 2012. március 19. > Hétfő

2012. március 13. |11. szám

13.55 Monk (am.) 15.40 C.S.I.: A helyszínelők (am.) 16.35 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék 17.35 Gyilkos számok 18.30 Amerikai mesterszakács 19.30 Jóbarátok (am.) 20.25 Két pasi meg... (am.) 21.20 Éden Hotel 2. Stratégiai játék 22.20 Kettős ügynök Amerikai sorozat Annie egy főiskolai hallgató nyomába ered, hogy információkat szerezzen tőle egy korrupt venezuelai kormánytagról. 23.15 C.S.I. (am.) 0.05 Műsorismétlések

Duna TV

M1 5.55 Ma reggel 9.05 A Silla királyság ékköve (dél-koreai) 10.10 Rex Rómában (12.) 11.00 Most a Buday! 11.30 Napirend előtt 12.01 Híradó délben 12.25 Kárpát Expressz 12.55 Nemzetiségi magazinműsorok 13.25 Hungaria – Európa rejtett kincse 13.40 Marslakók (ism.) 14.15 Bibliai vetélkedő 15.10 Angyali érintés 16.00 Veszélyes szerelem 16.45 MM. Magazin 17.45 Everwood (4.) A szerelmesek hídja Dr. Brown-nak és Dr. Abbott-nak egy időre félre kell tenniük a kölcsönös ellenszenvüket, amikor szexuális úton terjedő nemi betegséget diagnosztizálnak tizenéves betegeiknél. 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó este 20.10 Marslakók Erzsi gyanús gyógyszert talál Hédinél, amiért Ottót vonja felelősségre. Antost továbbra is üldözik bérlőtársai, Eszter pedig mindeközben felmelegíti kapcsolatát Zoltánnnal. 20.40 Kékfény 21.40 Hacktion II. (6.) 22.35 Az este 23.10 Aranymetszés 0.10 Múltkor 0.40 Zöld tea

Gazdakör Élő egyház Kárpát expressz Korea, Kína és Japán kultúrájának története 8.35 Közbeszéd 9.05 Klubszoba 10.00 Családbarát 11.00 Heti Hírmondó 11.30 Térkép 12.00 Híradó 12.30 Napirend előtt 13.00 Közvetítés a Parlament üléséről 16.10 Magyar történelmi arcképcsarnok 16.30 Korea, Kína és Japán kultúrájának története 17.20 Kisváros (139.) 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.10 Térkép 19.30 Hagyaték 20.00 Kultikon Magazinműsor 20.50 Hírek 21.05 A férfi a legjobb orvosság (23.) Gretchen is, és Marc is szeretné megkaparintani a washingtoni ösztöndíjat. A pályázatot elbíráló profeszszor azonban egy félreértés miatt úgy tudja, hogy van egy közös gyerekük, ezért inkább felajánl egy főorvosi állást a komoly, ifjú apának. 22.40 Sportaréna 23.35 Szép volt fiúk.. 0.05 Érdi Tamáskoncert 1.15 Térkép

0.45 > RTL KLUB Kedves szomszéd...

5.30 6.00 7.00 7.35

Egy betörés után Laura és Jim a lányukkal, Erinnel egy biztonságos környékre költöznek. A szomszédjuk, Janis kezdetben nagyon segítőkész, egészen addig, míg ki nem derül, hogy a lánya helyett Erin kerül a válogatott csapatba. Janis azt szeretné, hogy Erin lépjen vissza. Odáig megy, hogy végül az edzőt szexuális zaklatással vádolja és a családot halálosan megfenyegeti. Laura hiába kéri a rendőrség segítségét... Rendezte: Paul Schneider Szereplő(k): Alexandra Paul, Gary Hudson Kanadai thriller, 89 perc, 2006

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Receptklub 9.20 Rex felügyelő III. 10.20 Nincs menedék Amerikai krimi Georgia-t munkájából otthona felé tartva három gazember követi, hogy kirabolják. A rablásuknak egy rendőr is a szemtanúja lesz. 12.00 Eltűntenek nyilvánítva (am.) 12.55 A farm (ism.) 15.00 Egyről a kettőre I. 15.30 Két pasi meg... 16.00 NCIS IV. (ism.) 17.00 Híradó, Reflex 18.00 Receptklub 19.00 Híradó 20.15 A farm 21.15 Feleségcsere 22.30 Beugró 23.15 Éjszakai híradó 23.40 Rendőrsztori 2 Hongkongi film 1.30 Pootie Tang (am.)

ATV

HBO

STV1

11.30 12.25 15.25 16.35 17.05

6.00 7.45 8.15 9.45

14.25 15.10 16.00 16.25 16.30 17.20

17.55 18.25 18.55 19.25 20.40 20.45

21.55 22.20 23.05 23.55 0.15 0.20

Laci bácsi konyhája Fórum ATV START Kőbánya híradó Fórum Közönségvita a politikáról Hírek Sporthíradó Híradó Egyenes beszéd No comment Újságíróklub Közéleti beszélgetőshow a politikáról Híradó 700-as klub Amerikai magazin Hazai turizmus Híradó No comment Világhíradó

11.20 13.15 14.55 16.40 18.15 20.00 21.00 23.00 23.35 1.20 3.00

Kéjjel-nappal (am.) Filmmagazin Adni jó (am.) Az út Spanyol–am.film Narnia Krónikái 3. Angol kalandfilm Szakítópróba Am.–német vígjáték Elveszett küzdelem Amerikai filmdráma Láthatatlan jel (am.) Coraline és a titkos ajtó (am.) Befutó 7. (am.) A király beszéde Angol filmdráma „Na stojáka”(cseh) Machete (am.) A világ legjobb apukája (am.) Shanghai Am.–kínai filmdráma

17.50 18.20 19.00 19.50 20.10 21.40 22.05 22.30 23.20 0.45 1.30

Vad angyal Anna két arca 51. Hírek Állásbörze A szerelem ereje Konyhaséfek háborúja Párbaj – vetélkedő Öten öt ellen Híradó Gólok, pontok, másodpercek Öt nap telihold Német filmdráma Riporterek Késő esti híradó Manara felügyelő Olasz krimisorozat Maigret felügyelő Francia–belga sorozat Anna két arca (ism.) Műsorismétlések

JOJ 13.00 Con expressz – A halálvonat (am.) 15.00 Hotel Paradise 16.00 Hivatásosok II. 17.00 Híradó ötkor 17.30 Kockáztass egy milliót! Vetélkedő 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó 20.20 Panelházi történetek IX. 21.30 Hotel Paradise 22.55 Geissenék 23.55 Kaliforgia III. 0.30 Az elveszett szamaritánus. Német akcióthriller Mindenki kedveli William Archert, a jóképű könyvelőt, akinél aligha létezik átlagosabb ember. Ám egy nap hirtelen minden megváltozik, mikor a férfi szemtanúja lesz egy szörnyű autóbalesetnek.

STV2 14.30 15.10 15.30 15.55 16.30 16.55 17.20 17.30 18.00 18.30 18.35 19.00 19.40 19.55 20.55 21.30 21.55 22.00 22.10 0.05 0.25 1.05

Sporthírek NHL magazin BL-magazin Nemzetiségi magazin Fókusz – munka Tudományos magazin Állásbörze Regionális napló A szépség szimbólumai Esti mese Emlék Hurbannak Híradó Hírek magyar nyelven Orvostudomány: élelmiszer-érzékenység Lakótelepi történetek Kommentárok Állásbörze Tesztmagazin Anna bekattanva Spanyol filmdráma On Air Események Híradó


40 TV2 6.00 TotalCar (ism.) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.35 Teleshop 10.40 EZO TV 12.45 Az élet iskolája Am.–kanadai film 14.20 Marina (44.) 15.20 Rex felügyelő 16.20 La Pola (76.) 17.20 Update-konyha 17.25 Tiltott szerelem 18.30 Tények 19.35 Aktív 20.00 Jóban Rosszban Kardos rossz érzése ellenére Betty megbeszél egy találkozót Tamás atyával. Péter számon kéri Rolandot, akinek sikerül kimagyaráznia magát a kényelmetlen helyzetből. Tamás atya elmondja Rolandnak, hogy otthagyja a papi hivatást és ezzel a kórházat is. 21.20 Égszakadás Am. akciófilm 23.15 Aktív 23.45 Tények 0.20 EZO.TV 0.55 Glamour Magyar film A film középpontjában az Apa áll, aki egy álmot lát, amely egy bolondos terv végrehajtására sarkallja. A terv lényege, hogy az eljövendő utódok érdekében „vérfrissítésre” van szükség.

M2 13.55 14.20 15.15 15.40 16.30 16.55 17.20 17.45 18.35 19.15 20.00 20.30 21.25 22.20 23.05 0.35 1.25

Csallóköz

Tv-műsor > 2012. március 20. > Kedd RTL Klub 6.05 Jó reggelt, skacok. Rajzfilmek 7.35 Reflektor Reggel 7.50 Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai 9.20 Második esély 10.15 Top Shop 12.05 Asztroshow 13.10 Trükkös halál Kanadai–amerikai krimisorozat 14.10 Sarokba szorítva Amerikai sorozat 15.10 Döglött akták Amerikai sorozat 16.20 Marichuy – A szerelem diadala 17.20 Teresa (20.) 18.30 Híradó 19.05 1 perc és nyersz! Vetélkedő 20.10 Fókusz 20.45 Barátok közt 21.20 A mentalista (am.) Ambert, a fiatal rendezőnőt meggyilkolták. A nő a helyi polgármester kampányában segédkezett, de közben egy korábbi gyilkossági ügyről is filmet forgatott. 22.20 A Grace klinika Karev fáradságot nem kímélve igyekszik megtalálni a megoldást egy balett-táncos daganatos lábára, akit az amputáció fenyeget. Meredith a termékenységi vizsgálat eredményét próbálja feldolgozni. 23.20 Reflektor 23.40 Vészhelyzet (am.)

Viasat 3 English 4U Magyar pop Família Kft. MacGyver (am.) Felfedező úton a Robinson család A Nyereg Klub Lizzie McGuire Anya, az állatorvos TVmaci Veszélyes szerelem Híradó este Rocca parancsnok Maradj talpon! Angyali érintés Anyád lehetnék Amerikai vígjáték Stingers (am.) Drága doktor úr Olasz sorozat

13.55 Monk (am.) 15.40 C.S.I. (am.) 16.35 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék 17.35 Gyilkos számok 18.30 Amerikai mesterszakács 19.30 Jóbarátok (am.) 20.25 Két pasi meg... (am.) 21.20 Éden Hotel 2. 22.20 Doktor House 23.15 C.S.I.: Miami helyszínelők (am.) Grissom visszatér alkotói szabadságáról. Keppler-t komprommitáló nyomokat találnak a szállodai szobában meghalt Trenton rendőr eseténél. 0.10 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék

M1

Duna TV

5.55 Ma reggel 9.00 A Silla királyság ékköve Dél-koreai film 10.05 Mindenből egy van 11.00 Kékfény 12.01 Híradó 12.25 Kárpát expressz 12.55 Nemzetiségi magazinműsorok 13.25 Hungaria – Európa rejtett kincse 13.45 Marslakók (ism.) 14.15 Hacktion II. (6.) 15.10 Angyali érintés 16.00 Veszélyes szerelem (am.) 16.40 MM. Magazin 17.40 Everwood (2.) 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó este 20.10 Marslakók Magyar sorozat 20.40 Anyád lehetnék Amerikai film Rosie 40 éves egyedülálló anya Los Angelesben. Az élete nem egészen úgy alakult, ahogy tervezte. A tévéműsor amelynek a producere, komoly bajba kerül; volt férjének gyereke lesz egy fiatalabb nőtől, miközben lányuk, Izzie a serdülőkorba lép, és egy Dylan nevű iskolatárs köti le minden figyelmét. Egy szép napon tehetséges ifjú színész tűnik fel a szereplőválogatáson és Rosienak nagyon bejön. 22.20 Az ESTE 22.45 Tudorok III. (23.) 23.50 Rejtélyes 20. század 0.20 Angi jelenti (ism.)

6.35 Nemzetiségi magazinműsorok 7.35 Kultikon (ism.) 8.30 Híradó 8.35 Közbeszéd 9.00 Közvetítés a Parlament üléséről 16.10 Zagyva–Nógrád 16.50 Maradunk (dok.) 17.20 Kisváros (magyar) 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 20.00 Kultikon 20.50 Hírek 20.55 Dunasport 20.30 Reklámőrültek (24.) Amerikai sorozat 22.40 Magyar Jazz 2011 23.40 A vártemplom papja (dok.) Fülöp G. Dénes különleges ember volt. Alsófalván, egy eldugott székely faluban született, 1931-ben. Volt teológushallgató, rab a Dunadeltában, segédmunkás a cukorgyárban és betanított lakatos a gépgyárban. 1966 őszétől református lelkész. 1984-től nyugdíjazásáig, a marosvásárhelyi Vártemplom református gyülekezetének lelkésze. 0.35 Vers

ATV 11.30 11.55 12.25 15.30 16.35 16.55 17.05 17.55 18.20 18.30 19.25 20.40 20.45 21.55 22.20 23.05 23.55 0.15 0.20

Laci bácsi konyhája Világhíradó Fórum ATV START Tempó Hírek Fórum. Közönségvita a politikáról Hírek Sporthíradó Világhíradó Egyenes beszéd Amit a nap híreiről tudni kell No comment Civil a pályán Közéleti műsor Híradó 700-as klub Hazai turizmus Üdülési lehetőségek Híradó No comment Világhíradó

HBO 11.35 Rock and Roll Hírességek Csarnoka – 25. évforduló 13.55 Jesse Stone – Vékony jégen (am.) 15.25 Jesse Stone – A maffia Amerikai krimi 16.45 Agatha (angol) 18.20 A titánok harca Angol–am. kalandfilm 20.05 „Na stojáka” (cseh) 20.35 Nevelésből elégséges Amerikai sorozat 21.00 Kaliforgia 2. (am.) 21.30 Kergetjük az amerikai álmot 4. (am.) 22.00 Camelot 7. Ír–am. drámasorozat 22.55 Haláli temetés Amerikai vígjáték 0.30 A fiúk nem sírnak Amerikai filmdráma 2.25 A kilencedik légió Angol akciófilm

23.45 > MARKÍZA A verda horda

A Taplógáz és a Tesó-tusa alkotói az év egyik legelképesztőbb vígjátékát hozták össze! A Jeremy Piven főszereplésével készült, csupa világsztárt felvonultató komédiában Ed Helms, David Koechner és Ving Rhames az autókereskedők kőkemény üzleti világából adnak vidám ízelítőt. Don Ready karizmatikus figura. Őrült csapatával mindössze egy hétvége alatt kell több mint 200 verdán túladnia. Szabályok nincsenek, bármilyen pocsékságot is követnek el, a cél a pénz. Rendezte: Neal Brennan Szereplő(k): Jeremy Piven, Ving Rhames Amerikai vígjáték, 89 perc, 2009

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.35 Receptklub 9.25 Rex felügyelő III. 10.25 Miami buszrablás Amerikai filmdráma 12.10 Eltűntnek nyilvánítva (am.) 13.05 Sue Thomas – FBI 14.00 Egyről a kettőre II. 14.30 A farm 15.30 Két pasi meg... 15.55 Hírek 16.00 NCIS IV. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 Receptklub 19.00 Híradó 20.15 A farm 21.15 Rendelő a rózsakertben 22.20 Cobra 11 XV. 23.20 Éjszakai hírek 23.45 A verda horda – Adj el, vagy hullj el! (amerikai) 1.15 Flúgos járat Amerikai vígjáték

13.50 C.S.I.: Las Vegas-i helyszínelők III. Amerikai sorozat 14.45 Hotel Paradise 16.00 Hivatásosok II. 17.00 Híradó ötkor 17.30 Kockáztass egy milliót! 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, Sporthírek 20.20 Panelházi történetek IX. Szlovák sorozat 21.30 Hotel Paradise Stratégiai játék 22.30 Hivatásosok 2012 23.15 C.S.I.: New York-i helyszínelők VI. Amerikai sorozat 0.15 Az egység III. Amerikai sorozat 1.55 Gyilkos számok III. Amerikai sorozat

STV1 14.25 15.10 16.00 16.25 16.30 17.20 17.50 18.20 19.00 19.50 20.10 21.00 21.50 22.35 22.55 0.20 1.05 2.10

Vad angyal Anna két arca 52. Hírek Állásbörze A szerelem ereje Konyhaséfek háborúja Párbaj – vetélkedő Öten öt ellen – kvízműsor Híradó Gólok, pontok… Ki mond igazat? – szórakoztató műsor Szemtől szembe Különleges ügyosztály Am. krimisorozat Késő esti híradó Maigret felügyelő Francia–belga sorozat Anna két arca (ism.) Öt perc múlva 12 Szlovákia képekben

STV2 14.15 A szlovák televízió 1990–1999 között 15.25 A hét csoda: S. Štepka M. Lasica talkshow-ja 15.55 Ruszin magazin 16.30 Fókusz – egészség 16.55 Állásbörze 17.30 Regionális napló 18.00 Nemzetközi terrorizmus 1945 után 18.30 Esti mese 18.45 A kék tigris (szlovák) 19.00 Híradó 19.40 Hírek magyar nyelven 19.50 Eva Ľuptáková-portré 20.05 Lány a fényképről Szlovák dok.-film 21.00 Kalandozások Taivanban (dok.) 21.30 Kommentárok 21.55 Állásbörze 22.00 Rendőrségi magazin 22.10 Az est témája 23.45 Autószalon 0.10 Események


41

Sport

2012. március 13. |11. szám

Száguldás a hosszú úton... Dömény Péter három évvel ezelőtt lett rabja mindkét versenyágnak A kijelölt pályán rendezett autószlalom hamisítatlan adrenalin sport, a gyorsaság, a versengés, a rivalizálás élvezete – biztonságos körülmények között. A fejlett autós kultúrájú országokban sokéves hagyománya, széles versenyzői és szurkolói bázisa van. Hasonlóan kedvelt motoros sport a gyorsulási verseny. A csilizradványi Dömény Péter három évvel ezelőtt lett rabja mindkét versenyágnak. – Kezdetben nézőként jártam a különféle autóversenyekre. Ott ismerkedtem meg egy belevaló partival, köztük a csilizpatasi Füssy Bélával, aki biztatott, hogy próbáljam ki. Ő ugyanis aktív versenyző volt. Gondoltam, legyen. Volt egy öreg Felíci-

Fogas Ferenc felvétele

Felkészülve a tavaszi rajtra

ám, de azzal nem voltam igazán eredményes. Vettem helyette egy Citroen Saxo-t,

s fokozatosan javulni kezdtem. Jöttek a dobogós helyezések, később a győzelmek

is. Jelenleg egy Peugeot-tal rohangálok. Mindenem lett a versenyzés. Szerencsémre

Asztalitenisz – sakk – teke ASZTALITENISZ 2. liga Bricon Trnava „A”–Vásárút „A” 6:12 (Török 3,5, Kiss 3,5, Néveri 3, Házi 2),

mes „B” 17:1, Maco Trnava „B”–STK Nagymácséd 6:12, Gasto Galánta „C”–OSTK Špačince „B” 14:4, SK Hodos „B”–MTJ Piešťany/Moravany

Táblázat: 5. Slavoj Diószeg „B” 38, 7. Gasto Galánta „D” 35, 12. Gasto Galánta „E” 21. 4. liga – Nyitrai kerület MSTK Nagymegyer/Nemesócsa „B”–Pokork Komárom 7:11. 5. liga

A Kürt–Hodos (2:16) barátságos mérkőzésről készült csoportkép Vladislav Kmeť felvétele

SK Hodos „A”–MTJ Piešťany/Moravany „A” 9:9 (Krajčík 4,5, Navrátil 2, Kardos 1,5, Kmeť J. 1), ŠKST Bős „A”–STO Nagyfödémes „A” 4:14 (Riedl 1, Csánó 2,5, Heizer 0,5 – Michalský 2, Somogyi 4, Bohus 4,5, Glemba 1, Borovský 2,5). Táblázat: 2. Hodos „A”, 3. Vásárút „A” 44, 4. Slavoj Diószeg „A” 44, 6. STO Nagyfödémes „A” 36, 10. ŠKST Bős 29. 3. liga Stavoimpex Holíč „D”–STC Nádszeg 10:8, Propatria Kúty–STO Nagyfödé-

„B” 9:9 (Gaál N. 2,5, Horváth L. 2,5, Kmeť J. 3, Sáha 1). Táblázat: 1. Gasto Galánta „C” 52, 3. SK Hodos 40, 4. STK Nagymácséd 40, 5. STK Nádszeg 38, 12. STO Nagyfödémes „B” 19. 4. liga Slavoj Diószeg „B”–Byt Centrum Senica „B” 10:8 (Nagy 3, Wiltschka F. 1, Horváth R. 3, Cicha 2, Gal D. 1), Stavoimpex Holíč „E”–Gasto Galánta „E” 16:2 (Pintér 1, Rusňak 1), ZŠK Mesta Vrbové–Gasto Galánta „D” 9:9.

Play off – az elsőtől a nyolcadik helyért: Dióspatony „A”–ŠKST Bős „B” 9:9, Várkony „A”–Somorja 11:7, Nagyabony–Vásárút „B” 5:13. Táblázat: 1. ŠKST Bős 54, 2. Somorja 52, 3. Várkony „A” 50, 4. Vásárút „B” 50, 5. Baka 40, 6. Nagyabony 39, 7. Dióspatony 39, 8. Hodos „C” 38. Play out – a kilencediktől a tizenhetedik helyért: Nyárasd–Dióspatony „B” 17:1, Várkony „B”–Csallóközkürt 2:16. Táblázat: 9. Nyárasd 41, 10. Csallóközkürt 40, 11. SZŠ Dunaszerdahely „B” 39, 12. Balony 29, 13. SZŠ Dunaszerdahely „A” 28, 14. Csallóköztárnok 24, 15. Bögellő 22, 16. Várkony „B” 20, 17. Dióspatony „B” 19.

SAKK Extraliga: ŠK Dunaszerdahely–INBEST Dunajov 4,5:3,5; ŠK Modra– ŠK Dunaszerdahely 4,5:3,5; ŠK Ca-

a feleségem megértő, sőt, néhányszor a mitfárerem is volt. Persze, ez a hóbort is drága mulatság, még ha amatőr viadalokról is van szó. Az alkatrészek drágák, amit az ember az autósboltban nem kap meg, házilag kell legyártani, de az sem olcsó, ráadásul időigényes. Egy rendes szponzor igen jól jönne. Eddig a községi önkormányzat támogat, amiért nagyon hálás vagyok. Most, hogy többen lettünk, csapatot alapítottunk P. R. K. Racing team néven. Szívesen vennénk a segítséget az alapszabályzatunk kidolgozásánál, valamint a klub bejegyeztetésénél. Ha ez sikerülne, talán hamarabb találnánk szponzorokat és támogatókat – fogalmazott a csilizpatasi autós szlalom versenyző. Vladislav Kmeť

issa Čadca–ŠK Dunaszerdahely 4,5:3,5. Táblázat: 6. ŠK Dunaszerdahely 15. I. liga – nyugat Slovan Bratislava „C”–Komáromi sakk klub 4,5:3,5, Komáromi sakk klub–Slovan Bratislava „B” 3:5. Táblázat: 8. Komáromi sakk klub 13. IV. liga A 22 ŠK Dolná Krupá–MŠK Corvin Nagymegyer 2,5:2,5; ŠK OÚ Špačince–ŠK Patonyi bástya „C” 3:2; Lokomotíva Trnava „D”–ŠK Dunaszerdahely „D” 5:0; ŠK Trebatice–ŠK Patonyi bástya „B” 1:4; MŠK Szered–Lokomotíva Trnava „E” 3:2. Táblázat: 2. MŠK Szered 26, 6. ŠK Patonyi bástya „B” 17, 7. MŠK Corvin Nagymegyer 14, 11. Patonyi bástya „C” 7, 12. ŠK Dunaszerdahely „D” 3.

TEKE 3. liga KK Slávia Nitra „B”–KK Nagymagyar „B” 1936:1936, KKZ Hlohovec „B”–TJ Slovan Duslo Vágsellye „D” 2101:2049, MKK Slovan Galánta „C”–TJ Slovan Duslo Vágsellye „C” 1914:1969. Táblázat: 2. KK Nagymagyar „B” 19, 5. TJ Slovan Duslo Vágsellye „C” 16, 6. MKK Slovan Galánta „C” 10, 7. TJ Slovan Duslo Vágsellye „D” 6. –lav, –km


42

Csallóköz

Sport

Látványos szőnyegcsaták Naszvadon Rangos nemzetközi tornával tették emlékezetessé a klubalapítást BIRKÓZÁS – Januárban további dél-szlovákiai településen, Naszvadon alakult birkózóklub. „Négy évvel ezelőtt raktuk le a férfias sportág alapjait a sikeres kézilabdázóiról híres településen. Ekkor tértem vissza Komáromból a szülőfalumba. Megjegyzem: sosem birkóztam. Komáromban Lengyel Károly, a kötöttfogású országos válogatott trénere szerettette meg velem a szőnyegcsatákat. Az elmúlt években a komáromi Spartacus birkózóklub kihelyezett tanodájaként működtünk. A helybeli srácok megkedvelték a birkózást. Volt olyan időszak is, amikor negyvenhatan látogatták a gyakorlásokat. Természetesen nagy volt a lemorzsolódás, a heti három kemény edzés nagy próbatételt jelent a fiatalok számára. Napjainkban tizenegyen gyakorolják a fogásokat a helyi alapiskola tornatermében. Borka Kevin és Érsek Róbert személyében két országos bajnokunk is van. Tavaly ősszel úgy döntöttünk, leválunk a komáromiakról, önállósodunk. Nem történt teátrális szakítás. Egyébként a Spartacus klubelnökének és edzőjének, Kúr Károlynak nagyon sokat köszönhetünk. Január 13-án hagyta jóvá klubalapítási kérvényün-

ket és az alapszabályunkat a Szlovák Köztársaság belügyminisztériuma” – tájékoztatott az előzményekről Gál János naszvadi klubelnök, aki a grúz David Gogoladzéval irányítja a kollektíva edzéseit. Érsek Róbert remeklése A honi alakulatok legifjabbika február 26-án rangos nemzetközi tornával tette emlékezetessé megalakulását. A ren-

győztesek közé került. „Róbi remekelt a viadalon. Diadalát a mezőny legtechnikásabb birkózójának odaítélt különdíj hatványozta. Ráadásként versenyen kívül megmérkőzött a szatmárnémetiek 100 kilós ászával, akit a második menetben tussal győzött le. További két érmünket Molnár Péter és Turančík Anett produkálta. Szerintem Borka Kevin, aki kéztörés miatt csak a

kel azonos időpontban Trencsénben is zajlott korosztályos erőpróba. Szervezésből jelesre vizsgáztunk, ezt bizonyítják a pozitív visszajelzések. Nagyon sokat köszönhetünk a helybeli Agrolent Kft.nek, mely anyagilag támogatta a tornánkat” – tájékoztatott Gál János. Egyébként a dél-szlovákiai klubok képviselői közül két somorjai és egy madari győztes neve is bekerült a tornakrónikába. A csapatversenyt a dorogiak nyerték, a szatmárnémetiek és a hodoníniak előtt. Csallóközi sikerek Trencsénben Szlovákia és Csehország 13 klubjának 63 versenyzője, köztük a dunaszerdahelyiek és a bősiek léptek szőnyegre

Trencsénben a korosztályos kötöttfogású viadal negyedik felvonásán. A viadalon a bősiek négy éremmel gyarapították gyűjteményüket. A Dunaparti birkózópalánták közül a legjobb eredményt Szelle Gábor produkálta, aki az idősebb diákok 42 kilós súlycsoportjában szerzett elsőséget. Cicák Maroš (50 kg) és Hegedűs Bence (76 kg) és a fiatalabb diák Heizer Erik (44 kg) pedig a második helyen végzett a súlycsoportjában. A dunaszerdahelyiek közül ifj. Gaál Attila (54 kg) úgyszintén a második helyen zárta a megmérettetést. Lakatos Nikolas (39 kg), Tóth Viktor (63 kg) és Pőthe Dominik (76 kg) pedig csupán orrhosszal maradt le a dobogóról. (ágh)

Térségünk érmesei Naszvadon Haris Zoltán felvétele

A torna egyik látványos jelenete

dezvényen Csehország, Magyarország, Románia, Szerbia és Szlovákia tizennyolc klubjának kilencvennyolc versenyzője mérte össze tudását kötöttfogásban a Vlahy Jenő sportcsarnokban. A hazaiak nagy bánatára öt versenyzőjük betegség és sérülés miatt nem állhatott csatasorba az erőpróbán, melyen egyik legjobbjuk, Érsek Róbert is a

szőnyeg széléről szemlélte a társak csatáit, is a győztesek közé kerülhetett volna” – summázta a házigazdák eredményeit klubelnökük, akitől azt is megtudtuk, a szervezők jóval több résztvevőre számítottak, de az ukránok vízumproblémák, a szerbek pedig rangsorverseny miatt nem tudtak eleget tenni a meghívásnak. „Egyébként a miénk-

Kezdők (2001–2002-es születésűek) – 31 kg: 1. Jozef Mezzej (somorjai), 3. Kajtár Sándor (madari); 33 kg: 2. Paradi József (marcelházai), 3. Turančík Anett (naszvadi); 36 kg: 2. Kálmán Krisztián; 39 kg: 2. Megály Zoltán (marcelházaiak); 42 kg: 2. Kovács Nikolas (madari), 3. Szeif Lukáš (somorjai); 45 kg: 3. Litomericzky András (gútai). Diákok (1998–2000-es születésűek) – 37 kg: 3. Hulman Nikolas (komáromi Spartacus); 40 kg: 3. Molnár Péter (naszvadi); 48 kg: 2. Tóth Ádám (marcelházai), 3. Forgó Erik (somorjai); 52 kg: 2. Szluka István (madari), 3. Liptai Tamás (somorjai); 60 kg: 2. Sárközi Gyula (dunaszerdahelyi); 73 kg: 1. Plavy Zoltán (somorjai); 85 kg: 1. Érsek Róbert (naszvadi). Juniorok – 76 kg: 1. Megály Attila (marcelházai).

Soós Tamás és Čech Dávid duplája BIRKÓZÁS – A pozsonyi Dunajplavba birkózóklub tornatermében szombaton délelőtt szabadfogásban, délután pedig kötöttfogásban zajlott a juniorok országos bajnoksága, melyen a dél-szlovákiai klubok versenyzői összesen hat elsőséget szereztek. Érdekesnek találtuk, hogy a somorjai Gladiátor birkózóklub két kiválósága, Soós Tamás (96 kg) és Čech Dávid (120 kg) mindkét fogásnemben aranyérmet szerzett. Rajtuk kívül kötöttfogásban a somorjai Simon Krisztián (74 kg) és a marcelházai Megály Attila (66 kg) diadalmaskodott súlycsoportjában. Csapatversenyben a Gladiátor alakulata kötöttfogásban a 3., szabadfogásban pedig a 2. helyen zárta a bajnoki erőpróbát. Tegyük hozzá: a somorjaiak és a marcelházaiak a kötöttfogásra szakosodtak. (ágh) Čech Dávid (szemben) is duplázott a junioroknál

Ján Čikovský felvétele


43

Sport

2012. március 13. |11. szám

Sikeres hétvége a lyukas kosarak alatt A Play off első mérkőzésén a komáromi fiúk győztek KOSÁRLABDA Extraliga – férfiak Megérdemelt, nagy ünneplésben részesítette kedvenceit a zsúfolásig megtelt komáromi sportcsarnok közönsége már a mérkőzés kezdete

Magasan a levegőben

előtt, hiszen a csapat a bajnokság alapszakasza után a táblázat első helyéről indulhatott a rájátszás sorozatába. Ellenfele a folytatásban a nyolcadik helyezett zsolnai gárda lett. A komáromiaknak van mit ennek a a klubnak „visszafizetniük”, hiszen az előző bajnoki évadban a rájátszás első körében velük szemben maradtak alul. Persze most másképp fest az ábra, sokkal erősebb jelenleg a Duna-parti csapat, amit ékesen bizonyít nemcsak a táblázatbeli első helye, hanem az is,

KÉZILABDA WHIL 23. forduló

hogy az utolsó kilenc mérkőzésén zsinórban kilencszer győzni tudott. A tizediken sem maradt adósa ellenfelének, ha nem is könnyen, de magabiztosan nyerni tudott. MBK Rieker Komárom–BK Váhostav Žilina 78:59 (17:17, 29:17,

A szerző felvétele

16:10, 16:15). Legeredményesebb pontszerzők: Bilík 18, Biliš és Dubovský 13 – 13, ill. Stojanovič 22, Chambers 10, Závodný 9. Hárompontos dobások: 9 és 8. A sorozat állása: 1:0 A mérkőzés első negyedében nem igazán játszottak jó passzban a hazai kosarasok, sok helyzetet kihagytak, még jó, hogy az első játékrészt legalább döntetlenre tudták hozni. A folytatásban jobb védelmi játékuknak köszönhetően már uralták a játék gyobb előnyt szerezni, fej-fej mellett haladtak a riválisok. Ezt követően azonban a Vág-partiak három góllal

menetét, és a félidőre megnyugtató kétszámjegyűre nőtt a hazai csapat előnye (46:34). A harmadik negyed végén egy rövid időre húsz pontos előnnyel is vezetett a Duna-parti gárda, de ekkor az ellenfél játékosai távoli dobással háromszor is betaláltak a hazaiak kosarába, kissé ráijesztve a szurkolókra. A végjátékra letisztult a helyzet, a komáromi csapat végül is magabiztosan szerezte meg a rájátszás első fontos pontját. A hazai edző, František Rón véleménye a mérkőzésről: „Tudtuk, hogy nem lesz könnyű a mérkőzés, mert a rájátszás első öszszecsapásának eredménye mindig nagyon fontos. Tőlünk pedig most mindenki elvárta a győzelmet. A tét hatásának tudható be, hogy idegesebben kezdtek a fiúk, de a folytatásban a jobb védelmi játékunknak köszönhetően már mi uraltuk a játék menetét. A zsolnai kosarasok szívós csapatot alkotnak, az utolsó pillanatig agresszívan küzdenek, ezért a folytatásban sem lehet leírni őket.” Keresztényi Gábor NŐK 28. forduló Az elmúlt héten Kelet-Szlovákiában portyáztak, kétszer is csatasorba álltak a somorjaiak. Kassán vereséget szenvedtek, Rozsnyón viszont legyőzték ellenfelüket. Mindkét találkozón Suja volt elemében. A csallóköziA Duslo legeredményesebb góldobói: Bérešová 7, Vidiečanová 5/2, Czanik 3. Hétméteresek: 4/3-3/2. Kiállítások: 3-2. Játékvezetők: Kavulič és Skružný (mindkettő Csehország). Nézők száma: 185. A bajnokság állása 3. Šaľa 22 16 0 6 610:512 32 A 24. fordulóban szabadnapos a Duslo.

I. liga

A naszvadiak erőssége, Zuzana Šulanová (balra) és Jana Stašová Jozef Cvajniga felvétele

Prága után Olomoucban is nyertek a vágsellyeiek a női csapatok közös cseh-szlovák bajnokságának (WHIL) 23. fordulójában. A második félidő közepéig egyik csapat sem tudott na-

elhúztak. Remek védekezéssel és gyors kontrákkal már öt góllal is vezettek, s taktikus játékkal megőrizték előnyüket. Zora Olomouc–Slovan Duslo Šaľa 21:25 (11:11).

Nők, 13. forduló Szoros első félidő után a második játékrészben már helyenként sziporkáztak a naszvadiak. Naszvas–Modra 32:21 (15:12). A naszvadiak legeredményesebb góldobói: Bízik 12/4, Oláh 6, Haris E. és Szabó 3-3. A csallóközaranyosiak szabadnaposak voltak. A bajnokság állása 6. Nesvady

13

6

2

5309:318 14

7. Zlatná n/O.

12

5

1

6263:26911

ek számára ezzel befejeződött az alapszakasz, a rájátszás március 21-én kezdődik. 26. forduló: Dannax Sport Košice– ŠBK Somorja 68:61 (16:10, 14:10, 16:15, 22:26). Legeredményesebb pontszerzők: Hruščáková 19, Bartánusová 11, Kiššová és Nagy 10-10, ill. Suja 17, Wickett 16, Ivanová 7. Büntetődobások: 25/18-10/10. Szabálytalanságok: 17-23. Hárompontos dobások: 2-5. Játékvezetők: Mlynský és Daubner. Nézők száma: 60. 27. forduló: MBK Región Rožňava– ŠBK Somorja 52:78 (16:24, 16:23, 9:16, 11:15). Legeredményesebb pontszerzők: Hnidziková 15, Babaríková 10, Van Dalen 9, ill. Suja 23, Slamová 13, Wickett és Roberson 12-12. Büntetődobások: 20/18-4/3. Szabálytalanságok: 12-20. Hárompontos dobások: 2-3. Játékvezetők: Lukáč és Kiss. Nézők száma: 300. A bajnokság állása 3. ŠBK Somorja 24 15 9 1531:1562 36

I. LIGA ŠBK Somorja–Sereď Filozof Bratislava 88:69 (44:39). A somorjaiak legeredményesebb pontszerzői: Slamová 27, Mi. Raková 15. (ágh)

I. liga A fiatalabb ifilányok, rájátszás a 7-12. helyért: Duslo Šaľa–Tempo Dun. Streda 18:23 (6:14). A legeredményesebb góldobók: Lancz 6, Kiss 5, Perczel 2, ill. Borsányi 7, Nagy, Bartalos és Szabó 4-4.

Ifi 2. liga Trnava–DAC id. 26:25 (11:12) Komáromi – Balogh 7-7, Fodor – Fedeles 3-3, Nagy – Novotný 2-2, Horváth - 1, Kalina, Merva, Csicsay, Plavy, Krajčír Edző: Fodor M. Trnava–DAC ifj. 27:21 (12:8) Kosár -5, Rózsa -4, Brányik -3, Dömény–Hencze–Nagy–Bénes-2-2, Horváth L-1, Lelkes, Kollár, Csörgei, Horváth M., Simon, Fekete. Edző: Dömény L. Március 17-én szombaton a hazai sportcsarnokban a felnőtt 1. ligában DAC–Malacky 18 óra, délelőtt 10:00 ifi DAC id.–Martin, 11.30 DAC ifj.–Martin. (ái)


44

Csallóköz

Sport

Megérdemelt döntetlent hozott a rangadó Dunaszerdahelyi területi labdarúgó-bajnokság Hodosban már egy héttel a nagy rangadó kezdése előtt mentek az esélylatolgatások. A nagyabonyiak a téli szünet alatt komoly erősítésbe kezdtek, ezért természetesnek tűnt, hogy nagy elvárásaik voltak. Ezt be is váltották, mert a mérkőzés alatt több helyzetet dolgoztak ki maguknak mint ellenfelük. A döntetlennel végül is mind a két csapat elégedett volt. I. osztály, 16. forduló Kisfalud–Csallóközcsütörtök 0:3 (0:1), góllövők: Župa, Nagy, Hromada; Balony–Csenke 0:0; Egyházkarcsa–Jányok 1:3 (1:1), g.: Edmár – Štibrich, Filkász, Kurejko; Szentmihályfa–Nagyszarva 1:0 (0:0), g.: Méry; Csallóköztárnok– Egyházgelle 0:5 (0:3), g.: Szerencsés 2, Csánó D., Balogh, Nagy; Hodos–Nagyabony 0:0; Sárosfa-Baka 3:1 (1:1), g.: Vida, Halász, Lelkes – Mészáros, Királyfiakarcsa–Kisudvarnok 0:0. A bajnokság állása 1. Királyfiakarcsa 16 11 5 0 36: 8 38 2. Cs.csütörtök

16 11 1 4

47:17 34

II. osztály, 16. forduló Illésháza B–Csákány 1:0 (0:0), góllövő: Popluhár Tibor; Izsap–Nyárad 4:0 (1:0), g.: Végh J. 2, öngól, Koleszár L.; Patonyét–Nagypaka 3:1 (3:1), g.: Nagy A. 2 (11 m), Szőcs Tibor – Nagy P.; Alistál–Somorja B 4:0 (3:0), g.:Bereczky Z. 2, Balogh T., Remenár Z.; Felbár–Padány 4:0 (2:0), g.: Závodský J. 2, Almási T. 2; Felsőpatony–Lúcs 0:0 (0:0); Pozsonyeperjes–Nagyudvarnok 4:0 (3:0), g.: Tászli Z. 2, Bíró Sz., Szabó A. Pódafa szabadnapos. Bodak csapata kilépett, eredményeit törölték, Izsaptól pedig a bajnokság végeztével 6 büntetőpontot levonnak.

1. Alistál

15 12 2 1 66:12 38

2. Pozsonyeperjes 15 9 2 4 44:27 29 3. Lúcs

15 8 4 3 31:11 28

4. Izsap

15 8 2 5 42:34 26

5. Felsőpatony

15 7 1 7 28:31 22

6. Patonyrét

15 6 3 6 28:30 21

7. Nagypaka

15 7 0 8 36:40 21

8. Felbár

15 6 3 6 26:33 21

9. Illésháza B

15 5 5 5 23:29 20

10. Somorja B

15 5 4 6 33:26 19 15 5 4 6 35:29 19

3. Cs.tárnok

16 9 2 5 32:25 29

11. Csákány

4. Hodos

16 8 4 4 26:19 28

12. Pódafa

14 5 2 7 25:42 17

5. Jányok

16 8 1 7 31:21 25

13. Padány

15 4 2 9 16:45 14

6. Csenke

16 7 3 6 29:26 24

14. Nagyudvarnok 15 3 3 9 15:36 12

7. Egyházgelle

16 8 0 8 25:24 24

15. Nyárad

8. Szentmihályfa 16 7 3 6 23:22 24 9. Balony

16 6 5 5

27:17 23

10. Baka

16 7 2 7 23:26 23

11. Egyházkarcsa

16 6 3 7 21:29 21

12. Sárosfa

16 6 1 9 30:36 19

13. Kisudvarnok

16 3 7 6 13:17 16

14. Nagyszarva

16 4 3 9 18:40 15

15. Nagyabony

16 3 3 10 14:37 12

16. Kisfalud

16 2 1 13 15:46

7

15 2 3 10 17:40

Grello Z., öngól, Bognár M., Lamos B.; Pozsonyeperjes–Egyházgelle 3:1 (1:1), g.: Ágh D., Juhos D., Kmrhel Zs. – Takács D.; Nagylég–Csallóközkürt 0:1 (0:0), Marczell R.;

Nagyudvarnok–Baka 0:4 (0:3), g.: Méri Á. 2, Csomor Á., Nagy Á.; Nagyabony–Csenke 1:1 (1:1), g.: Rosztovics J. – Kuki J.; Nagypaka – szabadnapos. –kv, wi–

9

I. osztály – ifjúságiak, 16. forduló: DS Sportgimi B–Kisudvarnok 5:1 (2:1), góllövők: Polák A. 2, Hegedűs L. 2, Kiss – Farkas R.; Vásárút–Alistál 8:0 (5:0), g.: Hozák Z. 2, Molnár M. 2, Bugár T. 2, Juhos I. 2.; Izsap–FK Nagymagyar 0:10 (0:4), g.: Cséfalvay K. 2, Hurtony M. 2, Trajcsík B. 2,

álltak, ennek ellenére nem utaztak haza riválisuk otthonából a dióspatonyiak. Meglepetést keltett a jókaiak és a perediek sima veresége. Egyébként a vágfarkasdi összecsapáson két piros lapot (Mónosi, ill. Góra) osztott ki a játékvezető. Eredmények: Vágkirályfa–Dióspatony 2:2 (1:1), g.: Hadža (28., 51.), ill. Halák (43.), Török (81.); Vásárút–Ekecs-Apácaszakállas 1:1 (1:0), g.: Vígh (36.), ill. Vörös (69.); Lég–Csallóközkürt 1:2 (0:2), g.: Jankovič (69.), ill. Lukovics (2.), M. Suchý (25.); Močenok–Jóka 4:0 (0:0), g.: Michalík (49.), Dano (57., 90.),

Kovács Zoltán felvétele

Gólerősek voltak a fehérben játszó izsapiak

Piroslott a vágfarkasdi régióderbin Nyugat-szlovákiai V. liga, déli csoport, 16. forduló. Legjobb góllövője, Kordanič nélkül is folytatta menetelését a nagymagyariak alakulata. A légiek teljesítményén azonban meglátszott vezéregyéniségük, a szenci SFM csapatához igazolt Peter Šnegoň hiánya. A balszerencsés légiek ráadásul nem profitáltak a csallóközkürtiek ellen megítélt büntetőből: a 88. percben 1:2-es állásnál Burda a háló helyett a kapufát találta telibe. Meglepetésre vendégként pontot zsákmányolt a mezőny sereghajtója a vásárútiak elleni régióderbin. Kétszer is vesztésre

Fogas Ferenc felvétele

A nagyabonyi kapus bravúrja

A bajnokság állása

Lalúch (76.); Vágfarkasd–Pered 3:0 (3:0), g. Mónosi (6., 30. – 11-esből), Csillag (20.); Šintava–FK Nagymagyar 1:3 (1:2), g.: Horváth (15.), ill. Hollósi (23.), Kovács P. (25.), Illés (73.); Nádszeg–Vinohrady nad Váhom 2:1 (0:0), g.: Andódi (46.), Farkas B. (66.), ill. Michal Remenár (89.). Szabadnapos: Beladice. A legjobb góllövők: 15 – Kordanič (FK Nagymagyar); 12 – Beneš (Pered), Tomasovics; (Vásárút) és Andódi (Nádszeg); 11 – Baros (Jóka), P. Šnegoň (Lég). Összeállította: ái

A bajnokság állása 1. FK Nagymagyar 15 12 1 2 38:10 37 2. Csallóközkürt

15 11 1 3 33:13 34

3. Lég

15 11 0 4 36:15 33

4. Dióspatony

15 9 2 4 42:22 29

5. Močenok

15 9 2 4 32:12 29

6. Vásárút

15 8 3 4 27:22 27

7. Vágkirályfa

15 8 2 5

8. Nádszeg

15 7 2 6 30:25 23

9. Pered 10. Jóka

37:21 26

15 7 1 7 30:22 22 15 5 2 8 23:37 17

11. Beladice

14 5 0 9 21:34 15

12. Šintava

15 4 1 10 14:43 13

13. Vágfarkasd

15 2 3 10

17:37

9

14. Vinohrady n/V. 15 2 2 11 12:41

8

15. Ekecs

2

15 0 2 13

8:46


Sport

2012. március 13. |11. szám

45

Focimenetrend – 2012 tavasz TERÜLETI BAJNOKSÁG, KOMÁROM I. OSZTÁLY 16. forduló, március 18., 15.00: Madar–Lakszakállas, Actív Komárom–Gúta B, Izsa–Szilasháza, Pat–Perbete, Bátorkeszi–Búcs, Nemesócsa–Vágfüzes+Kava, Újgyalla–Ógyalla B, Csallóközaranyos–Keszegfalva. 17. forduló, március 25., 15.00: Madar–Csallóközaranyos, Keszegfalva–Újgyalla, Ógyalla B–Nemesócsa, Vágfüzes+Kava–Bátorkeszi, Búcs–Pat, Perbete–Izsa, Szilasháza–Actív Komárom, Gúta B–Lakszakállas. 18. forduló, április 1., 15.30: Madar–Gúta B, Lakszakállas–Szilasháza, Actív Komárom–Perbete, Izsa–Búcs, Pat–Vágfüzes+Kava, Bátorkeszi– Ógyalla B, Nemesócsa–Keszegfalu, Újgyalla–Csallóközaranyos. 19. forduló, április 8., 15.30: Újgyalla–Madar, Csallóközaranyos–Nemesócsa, Keszegfalva–Bátorkeszi, Ógyalla B–Pat, Vágfüzes+Kava–Izsa, Búcs–Actív Komárom, Perbete–Lakszakállas, Szilasháza–Gúta B. 20. forduló, április 15., 16.00: Madar–Szilasháza, Gúta B–Perbete, Lakszakállas–Búcs, Actív Komárom–Vágfüzes+Kava, Izsa–Ógyalla B, Pat–Keszegfalva, Bátorkeszi–Csallóközaranyos, Nemesócsa–Újgyalla. 21. forduló, április 22., 16.00: Nemesócsa–Madar, Újgyalla–Bátorkeszi, Csallóközaranyos–Pat, Keszegfalva–Izsa, Ógyalla B–Actív Komárom, Vágfüzes+Kava–Lakszakállas, Búcs–Gúta B, Perbete–Szilasháza. 22. forduló, április 29., 16.00: Madar–Perbete, Szilasháza–Búcs, Gúta B–Vágfüzes+Kava, Lakszakállas–Ógyalla B, Actív Komárom–Keszegfalva, Izsa–Csallóközaranyos, Pat–Újgyalla, Bátorkeszi–Nemesócsa. 23. forduló, május 6., 16.30: Bátorkeszi–Madar, Nemesócsa–Pat, Újgyalla–Izsa, Csallóközaranyos–Actív Komárom, Keszegfalva–Lakszakállas, Ógyalla B–Gúta B, Vágfüzes+Kava–Szilasháza, Búcs–Perbete. 24. forduló, május 13., 16.30: Madar–Búcs, Perbete–Vágfüzes+Kava, Szilasháza–Ógyalla B, Gúta B–Keszegfalva, Lakszakállas–Csallóközaranyos, Actív Komárom–Újgyalla, Izsa–Nemesócsa, Pat–Bátorkeszi. 25. forduló, május 20., 17.00: Pat–Madar, Izsa–Bátorkeszi, Nemesócsa– Actív Komárom, Lakszakállas–Újgyalla, Csallóközaranyos–Gúta B, Keszegfalva–Szilasháza, Ógyalla B–Perbete, Vágfüzes+Kava–Búcs. 26. forduló, május 27., 17.00: Madar–Vágfüzes+Kava, Búcs–Ógyalla B, Perbete–Keszegfalva, Szilasháza–Csallóközaranyos, Gúta B–Újgyalla, Lakszakállas–Nemesócsa, Actív Komárom–Bátorkeszi, Izsa–Pat. 27. forduló, június 3., 17.00: Izsa–Madar, Pat–Actív Komárom, Bátorkeszi–Lakszakállas, Nemesócsa–Gúta B, Újgyalla–Szilasháza, Csallóközaranyos–Perbete, Keszegfalva–Búcs, Ógyalla B–Vágfüzes+Kava. 28. forduló, június 10., 17.00: Madar–Ógyalla B, Vágfüzes+Kava–Keszegfalva, Búcs–Csallóközaranyos, Perbete–Újgyalla, Szilasháza–Nemesócsa, Gúta B–Bátorkeszi, Lakszakállas–Pat, Actív Komárom–Izsa. 29. forduló, június 17., 17.00: Actív Komárom–Madar, Izsa–Lakszakállas, Pat–Gúta B, Bátorkeszi–Szilasháza, Nemesócsa–Perbete, Újgyalla–Búcs, Csallóközaranyos–Vágfüzes+Kava, Keszegfalva–Ógyalla B.

30. forduló, június 24., 17.00: Keszegfalva–Madar, Ógyalla B–Csallóközaranyos, Vágfüzes+Kava–Újgyalla, Búcs–Nemesócsa, Perbete–Bátorkeszi, Szilasháza–Pat, Gúta B–Izsa.

II. OSZTÁLY 14. forduló, március 18., 15.00: Bogyarét–Nagykeszi, Dunamocs–Őrsújfalu, Megyercs–Ifjúságfalva, Dunaradvány–Tany, Bogya+Gellér–Martos, Nagysziget–Marcelháza B. Szabadnapos: Csicsó. 15. forduló, március 25., 15.00: Marcelháza B–Bogya+Gellér, Martos–Dunaradvány, Tany–Megyercs, Ifjúságfalva–Dunamocs, Őrsújfalu–Bogyarét, Nagykeszi–Csicsó. Szabadnapos: Nagysziget. 16. forduló, április 1., 15.30: Csicsó–Őrsújfalu, Bogyarét–Ifjúságfalva, Dunamocs–Tany, Megyercs–Martos, Dunaradvány–Marcelháza B, Bogya+Gellér–Nagysziget: Szabadnapos: Nagykeszi. 17. forduló, április 8., 15.30: Nagysziget–Dunaradvány, Marcelháza B– Megyercs, Martos–Dunamocs, Tany–Bogyarét, Ifjúságfalva–Csicsó, Őrsújfalu–Nagykeszi. Szabadnapos: Bogya+Gellér. 18. forduló, április 15., 15.30: Nagykeszi–Ifjúságfalva, Csicsó–Tany, Bogyarét–Martos, Dunamocs–Marcelháza B, Megyercs–Nagysziget, Dunaradvány–Bogya+Gellér. Szabadnapos: Őrsújfalu. 19. forduló, április 22., 16.00: Bogya+Gellér–Megyercs, Nagysziget–Dunamocs, Marcelháza B–Bogyarét, Martos–Csicsó, Tany–Nagykeszi, Ifjúságfalva–Őrsújfalu. Szabadnapos: Dunaradvány. 20. forduló, április 29., 16.00: Őrsújfalu–Tany, Nagykeszi–Martos, Csicsó–Marcelháza B, Bogyarét–Nagysziget, Dunamocs–Bogya+Gellér, Megyercs–Dunaradvány. Szabadnapos: Ifjúságfalva. 21. forduló, május 6., 16.30: Dunaradvány–Dunamocs, Bogya+Gellér–Bogyarét, Nagysziget–Csicsó, Marcelháza B–Nagykeszi, Martos–Őrsújfalu, Tany–Ifjúságfalva. Szabadnapos: Megyercs. 22. forduló, május 13., 16.30: Ifjúságfalva–Martos, Őrsújfalu–Marcelháza B, Nagykeszi–Nagysziget, Csicsó–Bogya+Gellér, Bogyarét–Dunaradvány, Dunamocs–Megyercs. Szabadnapos: Tany. 23. forduló, május 20., 17.00: Megyercs–Bogyarét, Dunaradvány–Csicsó, Bogya+Gellér–Nagykeszi, Nagysziget–Őrsújfalu, Marcelháza B–Ifjúságfalva, Martos–Tany. Szabadnapos: Dunamocs. 24. forduló, május 27., 17.00: Tany–Marcelháza B, Ifjúságfalva–Nagysziget, Őrsújfalu–Bogya+Gellér, Nagykeszi–Dunaradvány, Csicsó–Megyercs, Bogyarét–Dunamocs. Szabadnapos: Martos. 25. forduló, június 3., 17.00: Dunamocs–Csicsó, Megyercs–Nagykeszi, Dunaradvány–Őrsújfalu, Bogya+Gellér–Ifjúságfalva, Nagysziget–Tany, Marcelháza B–Martos. Szabadnapos: Bogyarét. 26. forduló, június 10., 17.00: Martos–Nagysziget, Tany–Bogya+Gellér, Ifjúságfalva–Dunaradvány, Őrsújfalu–Megyercs, Nagykeszi–Dunamocs, Csicsó–Bogyarét. Szabadnapos: Marcelháza B.

TERÜLETI BAJNOKSÁG, GALÁNTA I. OSZTÁLY 14. forduló, március 18., 10.30: Nemeskosút–Šoporňa; 15.00: Nagyfödémes–Sereď B, Tallós–Hidaskürt, Tósnyárasd–Taksony, Pusztakürt–Alsószeli, Vízkelet–Felsőszeli, Alsószerda–Nagymácséd. 15. forduló, március 25., 10.30: Nagymácséd–Vízkelet; 15.00: Alsószerda–Nagyfödémes, Felsőszeli–Nemeskosút, Šoporňa–Pusztakürt, Alsószeli–Tósnyárasd, Taksony–Tallós, Hidaskürt–Sereď B. 16. forduló, március 31., 15.30: Sereď B–Taksony. Április 1., 10.30: Tósnyárasd–Šoporňa; 15.30: Nagyfödémes–Hidaskürt, Tallós–Alsószeli, Pusztakürt–Felsőszeli, Nemeskosút–Nagymácséd, Vízkelet–Alsószerda. 17. forduló, április 8., 10.30: Vízkelet–Nagyfödémes; 15.30: Alsószerda–Nemeskosút, Nagymácséd–Pusztakürt, Felsőszeli–Tósnyárasd, Šoporňa–Tallós, Alsószeli–Sereď B, Taksony–Hidaskürt.

18. forduló, április 15., 10.30: Hidaskürt–Alsószeli, Nemeskosút–Vízkelet; 16.00: Nagyfödémes–Taksony, Sereď B–Šoporňa, Tallós–Felsőszeli, Tósnyárasd–Nagymácséd, Pusztakürt–Alsószerda. 19. forduló, április 22., 10.30: Nagymácséd–Tallós; 16.00: Nemeskosút–Nagyfödémes, Vízkelet–Pusztakürt, Alsószerda–Tósnyárasd, Felsőszeli–Sereď B, Šoporňa–Hidaskürt, Alsószeli–Taksony. 20. forduló, április 28., 16.30: Sereď B–Nagymácséd. Április 29., 10.30: Nagyfödémes–Alsószeli, Pusztakürt–Nemeskosút; 16.30: Taksony–Šoporňa, Hidaskürt–Felsőszeli, Tallós–Alsószerda, Tósnyárasd–Vízkelet. 21. forduló, május 6., 10.30: Felsőszeli–Taksony; 16.30: Pusztakürt–Nagyfödémes, Nemeskosút–Tósnyárasd, Vízkelet–Tallós, Alsószerda–Sereď B, Nagymácséd–Hidaskürt, Šoporňa–Alsószeli. Folytatás a 46. oldalon


46

Csallóköz

Sport

Illésházai győzelem Nyékvárkonyban A játékosínség miatt otthon maradtak az ipolyságiak Nyugat-szlovákiai IV. liga, délkeleti csoport, 16. forduló. Simán nyertek, ezzel megőrizték hazai veretlenségi szériájukat a mátyusföldi éllovast üldöző ekeliek, akiknek a mezében a mezőny legeredményesebb góllövője, Bogyai Krisztián duplázott. Ugyancsak két-két találattal hívta fel magára a figyelmet a gútai Magyar Zsolt, valamint a nagysurányi Tvrdoň. A listavezető negyediek három pontot érő találatukat büntetőből szerezték. A csallóköziek nyékvárkonyi presztízscsatáját az illésházaiak nyerték. A nagymegyeriek sima vereséggel utaztak haza Nagysurányból. Kétszer is vezettek a gú-

taiak, az újlótiak azonban nem adták fel, s a hajrában egyenlítettek. A játékosínség sújtotta ipolyságiak nem utaztak el Nyitrára. Megtudtuk, edzőjüknek, Urblík Józsefnek csupán kilenc hadba fogható futballistája maradt. A sereghajtó felsőkirályiak a nyitányon ott folytatták, ahol ősszel abbahagyták. Eredmények: Negyed–FC ViOn Zlaté Moravce B/Volkovce 1:0 (1:0), g.: M. Svitek (38., – 11-esből); Diószeg–Párkány 3:0 (1:0), g.: Greguška (6.), R. Piši (51.), Nagy G. (58.); Ekel–Vága 3:0 (2:0), g.: Gőgh (29., – 11-esből), Bogyai (30., 79.); Gúta–Újlót 2:2 (1:0), g.: Magyar Zs. (28., 71.),

ill. Pavlatovský (72.), Ivan (82.); Nyékvárkony–Illésháza 0:1 (0:1), g.: Németh Z. (8.); Šurany–Nagymegyer 3:0 (1:0), g.: J. Tvrdoň (9., 90., – 11-esből), Mlynár (75.); Felsőkirályi–Udvard 1:3 (0:2), g.: Új (68., – 11-esből), ill. Horňáček (35.), Haulík (42.), Čambal (65., – 11-esből). A ČFK Nitra–Ipolyság mérkőzés elmaradt, a vendégek nem léptek pályára. A legjobb góllövők: 14 – Bogyai Krisztián (Ekel); 12 – Őszi Zoltán (Illésháza); 11 – J. Tvrdoň, M. Švajda (Šurany); 10 – Magyar Zsolt (Gúta), Nagy Gábor (Diószeg) és Méhes Tibor (Nyékvárkony). Összeállította: ái

Ismét a hetényiek a sereghajtók Kilenc csapat volt gólképtelen a tavaszi idénynyitón Nyugat-szlovákiai V. liga, keleti csoport, 16. forduló. A végeken kullogó csapatok csatáján az ógyallaiak legyőzték a házigazda hetényieket, s a járási rangadó befejezése után helyet cserélt egy-

mással a két együttes. Menekülnek a végekről az újonc szentpéteriek is, akik kétvállra fektették az esélyesebb imelyieket. Elmaradt a naszvadiak remélt sikere, az éllovas zselíziek három pontot zsákmányoltak. Egyéb-

ként a tavaszi idénynyitón kilenc alakulat volt gólképtelen. Eredmények: Naszvad–Cseke 0:0; Komjatice–Tardoskedd 1:1 (0:0), g.: Šebík (54.), ill. Tóth (69.); Szentpéter–Ímely 2:0 (1:0), g.: Vida (24.),

A bajnokság állása 1. Negyed

16 11 2 3 31:17 35

2. Ekel

16 11 1 4 39:17 34

3. Šurany

16 9 3 4 36:16 30

4. Nagymegyer

16 8 2 6 25:18 26

5. Udvard

16 8 2 6

6. Diószeg

16 7 4 5 34:25 25

27:31 26

7. Nyékvárkony

16 8 1 7 26:18 25

8. ČFK Nitra

16 8 1 7 21:25 25

9. Illésháza

16 7 3 6 29:21 24

10. ViOn B

16 7 2 7 33:27 23

11. Gúta

16 6 5 5 20:20 23

12. Vága

16 6 2 8 31:42 20

13. Párkány

16 6 1 9 24:32 19

14. Újlót

16 4 3 9 25:41 15

15. Ipolyság

16 4 0 12 20:42 12

16. Felsőkirályi

16 1 2 13 15:44

5

Trnka (65. – 11-esből); Zsitvabesenyő–Garamkálna 0:0; Hontfüzesgyarmat–Marcelháza 1:0 (0:0), g.: Kačmáry (72., – 11-esből); Bánov– Tlmače 5:0 (3:0), g.: Guláš (11., 41.), Štefánik (17.), Zajíček (66.), Hlavatý (74.); Hetény–Ógyalla 0:2 (0:1), g.: Bombicz (15.), Kürty (73.); Kozárovce–Zselíz 0:1 (0:0), g.: Rotík S. (83.). Összeállította: ái

TERÜLETI BAJNOKSÁG, GALÁNTA Befejezés a 45. oldalról 22. forduló, május 13., 10.30: Taksony–Nagymácséd; 16.30: Nagyfödémes–Šoporňa, Alsószeli–Felsőszeli, Hidaskürt–Alsószerda, Sereď B–Vízkelet, Tallós–Nemeskosút, Tósnyárasd–Pusztakürt. 23. forduló, május 20., 10.30: Tósnyárasd–Nagyfödémes; 17.00: Pusztakürt–Tallós, Nemeskosút–Sereď B, Vízkelet–Hidaskürt, Alsószerda–Taksony, Nagymácséd–Alsószeli, Felsőszeli–Šoporňa. 24. forduló, május 26., 17.00: Sereď B–Pusztakürt. Május 27., 10.30: Alsószeli–Alsószerda, Tallós–Tósnyárasd; 17.00: Nagyfödémes–Felsőszeli, Šoporňa–Nagymácséd, Taksony–Vízkelet, Hidaskürt–Nemeskosút. 25. forduló, június 3., 10.30: Pusztakürt–Hidaskürt; 17.00: Tallós–Nagyfödémes, Tósnyárasd–Sereď B, Nemeskosút–Taksony, Vízkelet–Alsószeli, Alsószerda–Šoporňa, Nagymácséd–Felsőszeli. 26. forduló, június 9., 17.00: Sereď B–Tallós. Június 10., 10.30: Felsőszeli–Alsószerda; 17.00: Nagyfödémes–Nagymácséd, Šoporňa–Vízkelet, Alsószeli–Nemeskosút, Taksony–Pusztakürt, Hidaskürt–Tósnyárasd.

II. OSZTÁLY 14. forduló, március 18., 10.30: Šalgočka–Magyargurab; 15.00: Pusztafödémes–Ábrahám, Királyrév–Kisgeszt, Gáň–Nemeskajal, Vezekény–Jánosháza, Vágpatta–Kismácséd, Feketenyék–Galánta B. 15. forduló, március 24., 15.00: Jánosháza–Gáň. Március 25., 10.30: Feketenyék–Šalgočka; 15.00: Galánta B–Vágpatta, Kismácséd–Vezekény, Nemeskajal–Királyrév, Kisgeszt–Pusztafödémes, Ábrahám–Magyargurab. 16. forduló, április 1., 10.30: Pusztafödémes–Nemeskajal; 15.30: Šalgočka–Ábrahám, Magyargurab–Kisgeszt, Királyrév–Jánosháza, Gáň–Kismácséd, Vezekény–Galánta B, Vágpatta–Feketenyék.

17. forduló, április 7., 15.30: Jánosháza–Pusztafödémes. Április 8., 10.30: Kismácséd–Királyrév; 15.30: Vágpatta–Šalgočka, Feketenyék–Vezekény, Galánta B–Gáň, Nemeskajal–Magyargurab, Kisgeszt–Ábrahám. 18. forduló, április 15., 10.30: Királyrév–Galánta B; 16.00: Šalgočka–Kisgeszt, Ábrahám–Nemeskajal, Magyargurab–Jánosháza, Pusztafödémes–Kismácséd, Gáň–Feketenyék, Vezekény–Vágpatta. 19. forduló, április 21., 16.00: Jánosháza–Ábrahám. Április 22., 10.30: Kismácséd–Magyargurab; 16.00: Vezekény–Šalgočka, Vágpatta–Gáň, Feketenyék–Királyrév, Galánta B–Pusztafödémes, Nemeskajal–Kisgeszt. 20. forduló, április 29., 10.30: Gáň–Vezekény; 16.30: Šalgočka–Nemeskajal, Ábrahám–Kismácséd, Magyargurab–Galánta B, Pusztafödémes–Feketenyék, Királyrév–Vágpatta, Kisgeszt–Jánosháza. 21. forduló, május 5., 16.30: Jánosháza–Nemeskajal. Május 6., 10.30: Vezekény–Királyrév; 16.30: Gáň–Šalgočka, Vágpatta–Pusztafödémes, Feketenyék–Magyargurab, Galánta B–Ábrahám, Kismácséd–Kisgeszt. 22. forduló, május 13., 10.30: Nemeskajal–Kismácséd; 16.30: Šalgočka–Jánosháza, Kisgeszt–Galánta B, Ábrahám–Feketenyék, Magyargurab–Vágpatta, Pusztafödémes–Vezekény, Királyrév–Gáň. 23. forduló, május 20., 10.30: Vágpatta–Ábrahám; 17.00: Királyrév–Šalgočka, Gáň–Pusztafödémes, Vezekény–Magyargurab, Feketenyék–Kisgeszt, Galánta B–Nemeskajal, Kismácséd–Jánosháza. 24. forduló, május 26., 17.00: Jánosháza–Galánta B. Május 27., 10.30: Nemeskajal–Feketenyék, Magyargurab–Gáň; 17.00: Pusztafödémes–Királyrév, Šalgočka–Kismácséd, Kisgeszt–Vágpatta, Ábrahám–Vezekény. 25. forduló, június 2., 10.30: Vezekény–Kisgeszt. Június 3., 17.00: Pusztafödémes–Šalgočka, Királyrév–Magyargurab, Gáň–Ábrahám, Vágpatta–Nemeskajal, Feketenyék–Jánosháza, Galánta B–Kismácséd. 26. forduló, június 9., 17.00: Jánosháza–Vágpatta. Június 10., 10.30: Kisgeszt–Gáň, Šalgočka–Galánta B; 17.00: Kismácséd–Feketenyék, Nemeskajal–Vezekény, Ábrahám–Királyrév, Magyargurab–Pusztafödémes.


47

Sport

2012. március 13. |11. szám

Somorjai döntetlen a Zobor alatt Vesztes állásból fordítottak az éllovas vágsellyeiek III. liga, nyugati csoport, 16. forduló. Szombaton jó rajtot vettek a dobogós helyen tanyázó somorjaiak, akik pontot raboltak a Zobor alatt. Már a meccs elején Špánik büntetőből szerzett találatával vezetéshez jutottak a csallóköziek. Az első csapat keretének futballistáival megerősített nyitraiak azonban fokozatosan átvették a mérkőzés irányítását és egyenlítettek. „Több ziccert is kidolgoztak, ezeket azonban elpuskázták. Védenceim az első félidőben olykor elemi hibákat vétettek, gyakran szabálytalankodtak, a középpályát a vendéglátók uralták. Fordulás után javult a tel-

jesítményünk, Pelegríni révén ismét átvettük a vezetést. Már a hosszabbításban jártunk, amikor a hazaiak tizenegyesből pontot mentettek. Bosszantó, hogy nem tudtuk megőrizni előnyünket. Egyébként a mérkőzés egészét értékelve a pontosztozkodást igazságos eredménynek tartom” – értékelte a nyitányon történteket Vladimír Koník, a somorjaiak trénere. * FC Nitra jun.–STK 1914 Somorja 2:2 (1:1). Gólok: M. Paukner (22., 92. – 11-esből), ill.. Špánik (6. – 11-esből), Pelegríni (69.). STK: Péntek–Kopúň, Staško, Marušin, Fulmek–Mezovský (Lezsaic), Kučera, Špánik, Pelegríni (Vaško), Jančovič (Ďurech)–Kuba.

Az éllovas vágsellyeiek vesztes állásból fordítottak, szereztek újabb három pontot az érsekújváriak elleni erőpróbán. * További eredmények: Topoľčany–Vrbové 0:0; Vágsellye–Érsekújvár 3:1 (1:1), g.: Čurgali (37.), M. Košút (73.), Jakubjak (76.), ill. Ešek (35.); Nové Mesto nad Váhom–PŠC Pezinok 1:0 (0:0), g.: Marček (74.); Spartak Trnava B–Vráble 2:2 (2:1), g.: Mikinuč (34.), Djiby Tidiane Ba (45.), ill. Tužinský (30., – 11-esből), Sepeši (60.). A rossz pályaviszonyok miatt a Púchov–Slovan Bratislava jun.; Nemšová–Sereď és a Dunajská Lužná–Moravany n/V. mérkőzést elhalasztották.

Bősi diadal Nyárasdon Nyugat-szlovákiai régióbajnokság, 16. forduló. Meglepetést keltett a bajnokesélyesek közé sorolt, élvonalbeli tapasztalatokkal rendelkező edző, Radványi Miklós által vezetett komáromiak hazai döntetlenje. Vereséggel debütált a sereghajtó galántaiak kispadján Anton Dragúň. A csallóköziek régióderbijét a bősiek nyerték, akik a nyárasdi pályán már az első félóra végén 3:0-ra vezettek. Lépes György újdonsült tanítványai a második játékrész végén fergeteges hajrába kezdtek, lefa-

ragtak hátrányukból, egyenlítésre azonban már nem maradt idejük. A légiósokkal (Copa, Kotto, Tchami) megtűzdelt DAC-fakó erejéből vendéglátóként csupán döntetlenre futotta. Mivel a vágbesztercei mérkőzést a rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották, a pöstyéniek hazai sikre után helycsere történt a tabella élén. Eredmények: Bánovce nad Bebravou–Domaniža 0:0; Piešťany–Palárikovo 3:1 (3:1), g.: Koprda (7.), Urgela (20.), Zelenický (32.), ill.

Zlatňanský (38., – 11-esből); KFC Komárom–Jaslovské Bohunice 1:1 (1:0), g.: Szórád (2.), ill. Šimo (51.); DAC B–Nová Ves nad Váhom 0:0; Šúrovce–Léva 0:1 (0:1), g.: Hlaváčik (27.); Skalica–Galánta 3:0 (1:0), g.: Jakúbek (13.), Šenk (57.), Šebesta (71.); Nyárasd–Bős 2:3 (0:3), g.: Keszeg (85.), Čery (89.), ill. Kováč (4., 14.), Thelineau (28.). Považská Bystrica–Nagyölved találkozót a rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották. Összeállította: ái

A bajnokság állása 1. Vágsellye

16 12 0 4 35:17 36

2. Slovan jun.

15 9 4 2 36:23 31

3. STK Somorja

16 9 3 4 29:14 30

4. PSČ Pezinok

16 8 2 6

17:18 26

5. Nové Mesto n/V.16 7 4 5 25:24 25 6. Sp. Trnava B

16 7 3 6 33:23 24

7. Sereď

15 6 3 6 25:21 21

8. Dun. Lužná

15 6 3 6 10:18 21

9. Vráble

16 5 5 6 26:27 20

10. Púchov

15 5 3 7 18:21 18

11. Érsekújvár

16 5 3 8 16:19 18

12. Vrbové

16 5 3 8 15:25 18

13. FC Nitra jun.

16 4 5 7 19:21 17

14. Topoľčany

16 4 5 7 20:30 17

15. Nemšová

15 3 5 7 21:27 14

16. Moravany n/V. 15 4 1 10 17:34 13

(ágh) A bajnokság állása 1. Piešťany

16 11 2 3 32:08 35

2. Pov. Bystrica

15 10 4 1 40:11 34

3. Léva

16 9 3 4 23:13 30

4. Komárom

16 8 5 3 23:12 29

5. Bős

16 9 2 5

6. Skalica

16 8 0 8 27:19 24

17:19 29

7. Šúrovce

16 6 4 6 22:14 22

8. Nagyölved

15 5 6 4 15:12 21

9. Domaniža

16 5 5 6 24:33 20

10. N. Ves n/V.

16 4 6 6 13:20 18

11. Palárikovo

16 5 3 8 19:31 18

12. Nyárasd

16 4 5 7 21:28 17

13. J. Bohunice

16 4 4 8 17:28 16

14. Bánovce n/B.

16 3 5 8 10:25 14

15. DAC B

16 3 4 9 15:26 13

16. Galánta

16 2 4 10 12:31 10

Hétvége a hazai focipályákon Nyugat-szlovákiai régióbajnokság, 17. forduló, vasárnap, 10.30: DAC B–Šúrovce (játékvezető: Šima); 15.00: Bős–Pov. Bystrica (Gaš parovič), Galánta–Nyárasd (Santa). Nyugat-szlovákiai IV. liga, délkeleti csoport, 17. forduló, szombat, 15.00: Nagymegyer–Udvard (Obeda), Negyed–Felsőkirályi (Kvaššay). Vasárnap, 15.00: Vága–Gúta (R. Kusý), Illésháza–Diószeg (Mokoš). Nyugat-szlovákiai V. liga, déli csoport, 17. forduló, vasárnap, 15.00: Nádszeg–Vásárút (Bircsák), FK Nagymagyar–Vágfarkasd (Marko), Pered–Vágkirályfa (Blažek), Dióspatony–Močenok (Bartko), Jóka–Lég (Šálek), Csallóközkürt–Ekecs-Apácaszakállas (Jakubáč).

Nyugat-szlovákiai V. liga, keleti csoport, 17. forduló, szombat, 15.00: Ógyalla–Bánov (J. Farkaš), Marcelháza–Zsitvabesenyő (Vyletelka). Vasárnap, 15.00: Ímely–Komjatice (P. Kollár). Dunaszerdahelyi területi bajnokság, I. osztály, 17. forduló, szombat, 14.00: Királyfiakarcsa–Kisfalud (Világi); 15.00: Baka–Hodos (Szabó P.). Vasárnap, 15.00: Kisudvarnok– Sárosfa (Horváth), Nagyabony– Csallóköztárnok (Világi), Egyházgelle–Szentmihályfa (Szőke), Nagyszarva–Egyházkarcsa (Szabó P.), Jányok–Balony (Lukács), Csenke– Csallóközcsütörtök (Kövér). II. osztály, 17. forduló, szombat, 15.00: Patonyrét–Alistál (Kövér), Izsap–Nagypaka (Klempa), Csákány–Felbár (Kolečányi). Vasár-

nap, 15.00: Nyárad–Pódafa (Bors), Nagyudvarnok–Felsőpatony (Nagy), Nagylúcs–Illésháza B (Bürgöndi), Padány–STK 1914 Somorja B (Bíró). Szabadnapos: Pozsonyeperjes. Ifik, 17. forduló, szombat, 12.30: Kisudvarnok–Nagyudvarnok (ifj. Nagy), Izsap–Baka (Czucz), Egyházgelle–Nagypaka (Ürögi), Csallóközkürt–Alistál (Gaál). Vasárnap, 12.30: FK SG 2007 Dunaszerdahely B–Vásárút (Katona), FK Nagymagyar–Pozsonyeperjes (Szalánczi), Csenke–Lég (Klempa). Komáromi területi bajnokság, I. osztály, 16. forduló, március 18., 14.30: Madar–Lakszakállas, Actív Komárom–Gúta B, Izsa–Szilasháza, Pat–Perbete, Bátorkeszi–Búcs, Nemesócsa–Vágfüzes+Kava, Újgyalla– Ógyalla B, Csallóközaranyos–Keszeg-

falva. Megjegyzés: Lapzártánkig nem jelölték a játékvezetőket. II. osztály, 14. forduló, március 18., 14.30: Bogyarét–Nagykeszi, Dunamocs–Őrsújfalu, Megyercs–Ifjúságfalva, Dunaradvány–Tany, Bogya+Gellér–Martos, Nagysziget–Marcelháza B. Szabadnapos: Csicsó. Megjegyzés: Lapzártánkig nem jelölték a játékvezetőket. Galántai területi bajnokság, I. osztály, 14. forduló, vasárnap, 15.00: Nagyfödémes–Sereď B (Barczi M.), Tallós–Hidaskürt (Sas), Tósnyárasd–Taksony (Kurila), Vízkelet–Felsőszeli (Černý). II. osztály, 14. forduló, vasárnap, 15.00: Pusztafödémes–Ábrahám (Grédi), Vezekény–Jánosháza (Královič), Feketenyék–Galánta B. (Bácsay)


48

Csallóköz

Sport

A jó benyomást pontokkal nem díjazzák Weiss után Griga is elismeréssel szólt a sereghajtó sárga-kékek teljesítményéről Corgoň Liga, 21. forduló. A tavaszi idény első hazai bajnokiján a DAC játékosai szerettek volna győzelemmel kedveskedni vezetőedzőjüknek, Németh Krisztiánnak, akinek a neje az elmúlt hét közepén fiúgyermeknek (Levente) adott életet. A nagy igyekezetük ellenére sem tudtak örömet szerezni szakvezetőjüknek, ugyanis folytatódott a hagyomány, s az erdőhátiak sorozatban negyedik dunaszerdahelyi mérkőzésükről is három ponttal utaztak haza. Mindkét csapat fegyelmezetten védekezett, az európai kupaszínpadon is megfordult vendégek összeszokottabb alakulat benyomását keltették. Gyors kontrákkal kísérletez-

A kongói csatár ugyan a 33. percben betört az ellenfél tizenhatosába, s a Gajdošíkkal zajló csatában a fűre került, de a bíró továbbot intett. „Büntetőt is ítélhetett volna a játékvezető” – kommentálta az ominózus esetet a sárga-kékek vezetőedzője. Röviddel az első félidő lefújása előtt Delarge elviharzott a jobbszélen, beadásszerű lövéséről azonban lemaradtak a társak. A három pont sorsát eldöntő találatnál egy pillanatra elméláztak a hazaiak: Černý szögletét az őrző nélkül maradt szenicei védő, Gajdošík az ötösről a kapuba fejelte. Nem csüggedtek, kitámadtak a vendéglátók, s a 89. percben egy jobb oldalról érkező beadást követően a Kordic a kapuba pofozta a labdát. A partjelző azonban felemelte a zászlaját, s Horváth játékvezető pedig les címén

A hajrában már Kučera is kollégája, Bolek kapuját támadta

tek, s csakhamar meglátszott, hogy a sárga-kékek sebezhető pontja a védelem bal oldala. Németh Krisztián nem késlekedett, s az első negyedóra végén Urbánek helyett cserélt Nikoliccal, aki a balhátvéd posztjára került. Az első félidőben Kabele szabadrúgásánál, valamint Diarrassouba és Kalabiška lövésénél hördült fel a közönség. Kučera a helyén volt, Boleknek pedig nem kellett közbeavatkoznia. A szeniceiek védőőrizetében Delarge nem tudott kibontakozni.

érvénytelenítette a találatot. „Még most sem értem, miért nem adta meg a bíró a gólt” – méltatlankodott a meccs után Németh Krisztián. Értesüléseink szerint a meccsellenőr is hosszasan figyelte az ominózus jelenetet a videófelvételen. Egyébként ez volt a csallóköziek egyetlen kapura tartó lövése... A hazai játékosok mellett a szurkolók sem tudták megemészteni a sípmester ítéletét, ezért a hektikus végjáték, melyben már Kučera is Bolek kapuját támadta, pa-

Kordic találatát les címén érvénytelenítette a játékvezető

rázs hangulatban zajlott. Benko partjelző alighanem rosszat sejtett, a párharc végét jelző hármas sípszó után ugyanis azonnal az öltözőbe sprintelt. „Alighanem lelkiismeretfurdalása van a sporinak” – jegyezte meg epésen az egyik törzsdrukker. „Nagy csatában szerencsés góllal nyertünk egy kiválóan játszó együttes elleni meccsen” – értékelte övéi újabb diadalát Stanislav Griga, a tavalyi esztendő legjobb szlovák fociedzője. „Játékosaim nevében is büszke vagyok rá, hogy egy héttel ezelőtt Weiss kolléga szimpatikus játékunkat emelte ki, most pedig a tavalyi ezüstérmes szeniceiek trénere dicsérte meg alakulatunkat. Sovány vigasz ez a mi helyzetünkben, nekünk ugyanis a bennmaradás kiharcolása érdekében elsősorban pontokra van szükségünk” – fogalmazott keserűen Németh Krisztián. * DAC–FK Senica 0:1 (0:0), g.: Gajdošík (79.). Sárga lap: Prodanovic Laštovka, Kabele, ill. Kalabiška, Diarrassouba, Gajdošík. Játékvezető: Horváth, 1897 néző. DAC: Kučera–Laštovka, J. Marcin, Prodanovic, Urbánek (66. Matúš) - Boya - Kabele (85. Csölle), Lénárth (74. Hanták), Nikolic–Kordic, Delarge.

Fogas Ferenc felvételei

* További eredmények: MFK Ružomberok–Spartak Trnava 0:0; FC Nitra–MŠK Žilina 0:2 (0:2), g.: T. Majtán (17.), Piaček (35.); FC ViOn Zlaté Moravce–Dukla Banská Bystrica 1:0 (1:0), g.: Ľ. Bernáth (10.); Tatran Prešov–AS Trenčín 1:0 (1:0), g.: Katona (11.); MFK Košice–Slovan Bratislava 0:1 (0:0), g.: Mészáros (68.). A bajnokság állása 1. MŠK Žilina

20 11 6 3 33:20 39

2. Slovan

20 11 5 4 30:21 38

3. FK Senica

20 10 7 3 29:15 37

4. Spartak Trnava 20 10 6 4 23:17 36 5. ViOn

20 9 6 5 21:17 33

6. Ružomberok

20 7 8 5 26:18 29

7. Dukla B. Bystrica 20 6 4 10 26:29 22 8. FC Nitra

20 4 10 6 19:22 22

9. MFK Košice

20 5 6 9 20:27 21

10. AS Trenčín

20 4 8 8 23:29 20

11. Tatran Prešov

20 3 6 11 10:24 15

12. DAC

20 4 0 16 12:33 12

A 22. forduló műsora – március 16. (péntek), 17.30: FK Senica–MFK Košice. Március 17. (szombat), 14.30: Dukla Banská Bystrica–MFK Ružomberok, Slovan Bratislava–Tatran Prešov; 17.30: AS Trenčín–ViOn Zlaté Moravce, Spartak Trnava–FC Nitra, MŠK Žilina–DAC. Ágh István

Megbízott koordinátor – Poverený koordinátor: WIMMER ILONA. Szerkesztők – Redaktori: ÁGH ISTVÁN, ĽUBO BANIČ, RAJKOVICS PÉTER, UNDESSER TÍMEA. Riporter – Reportér: VLADISLAV KMEŤ. Fotóriporter – Fotoreportér: FOGAS FERENC. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Titkárság – Sekretariát: WIMMER ILONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 51. évfolyam. A szerkesztőség címe. 929 01 Dunaszerdahely, Halpiac 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Kiadja: FIERI Kft., 929 01 Dunaszerdahely, Galántai út 397/10. Nyomja: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 51. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Vydáva: FIERI, s.r.o., 929 01 Dunajská Streda, Galantská cesta 397/10. Tlač: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Predplatné prijíma redakcia: EV. 329/08. E-mail: online.csallokoz@gmail.com. Lapunkat a szlovák kormány emberjogi és kisebbségügyi hivatala támogatja. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády SR pre ľudské práva a národnostné menšiny. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért.

Csallóköz


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.