Csallóköz - 2014/51-52.szám

Page 1

Csallóköz

Žitný ostrov Regionális hetilap | Regionálny týždenník

DUNASZERDAHELY > KOMÁROM > GALÁNTA > VÁGSELLYE

Megérezhetik a hangulatát

Rendszeresen jár haza

A karácsonyi otthon melege az intézet falai között

„Csak legyenek egészségesek és nagyon tudjanak szeretni”

8. oldal

9. oldal

És kigyúlnak a fények

Bodnár Gyula

Az áldott állapotból alig egy órája jött a világra, amikor a kép készült róla. Édesanyja szülési fájdalmai csillapodván, boldogságtengerben fotózta le az édesapja, s hogy örvendezzünk velük együtt, nagyszülők, mindjárt átküldte nekünk is a felvételt. Ebből lett aztán hamarost a kézzel fogható változat, melyen az apró emberke itt fekszik előttem, néhány centivel a monitor fölött. Természetesen nőtt is, izmosodott is a közel fél esztendő alatt, hangosan sír, ha éhes, hangosan nevet, ha bohócot játszanak neki, kacarászva rugdalózik, ha fürdeti az édesanyja. Kacagó derű, lelki örömforrás, mint minden újszülött, a föléje hajlók számára. De ez a fénykép – természe-

tesen az első, amely róla készült, mobiltelefonnal, ahogy manapság a fényképek sokasága – még egész más legényt mutat. Olyan pillanatban sikerült elkapni, amikor a születés misztériumának nyomai még nem tűntek el teljesen az arcáról, felfedezhetők könnyes tekintetében, az első sírástól enyhén rózsaszín szemhéjon és környékén, továbbá amint alig észrevehető szemöldökét lágyan összevonja, amint bal kezének apró, finom ujjacskáit kendőstől az alsó ajkához szorítja, amint jobb kezének a kisujja kikukkant a rékliből picinyke körömszemével. Oldalra fordulva fekszik, és csak a buksija látható, néhány, verejtéktől nedves hajszál egybefonódva kanyarodik a formás kis fül kö-

Ára: 1 €

2014. december 18., 51–52. szám

zelében. Fénylő ártatlanság, tisztaság fehérben, fehér babaágyban. Egy órája még biztos helyen volt, biztonságban, ezen a fényképen meg csak néz, tűnődik, töpreng, mintha kérdezné, hová érkeztem. Mit kezdek én itt, ezen a világon?! Pedig fogantatásának pillanatától szeretet övezi, béke, szívek melege árad feléje. Mégis mintha képzeletében az egész földkerekség jelen lenne, háborúival, viszályaival, gyűlölködéseivel, a látszólagos, ideiglenes nyugalom szigeteivel, vagy mintha valahol a belső lelki-tudati tartományokban egy valós időben játszódó hasonló tematikájú filmet nézne. Olyan képeket, amelyek bennünket, felnőtteket, hidegen hagynak, vagy mert jól megy sorunk, vagy mert

2015-ös NAPTÁR

rosszul, vagy mert még több pénz után futunk, vagy mert legalább a létminimumért, vagy mert eluralkodott rajtunk a közöny, vagy mert hiányzik belőlünk a szolidaritás érzése. Még szerencse, hogy maradt egy ünnep. Amelybe évenként egyszer meg lehet kapaszkodni, amely csendjével, muzsikájával, színeivel, csillogásával kiemel a hétköznapokból. A karácsony. Ezt érezheti már az apró emberke is, aki a napok múlásával kivetette magából a világ gondját, megküzd vele, ha eljön az ideje. Most a puszta emberi szótól is mosolyra derül arca. A születés misztériuma után pedig a másik rejtélyes csoda következik, az ő életében azonban az első lesz, amikor csengő csendül, a karácsonyfa fénybe öltözik, felhangzik a Mennyből az angyal.

● Előfizetés/hirdetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44 e-mail: online.csallokoz@gmail.com

ISSN 1336-3638


2

Csallóköz

Tudósítás > Hirdetés

Évet értékeltek az önkéntesek Hetilapunk is elismerésben részesült igazgató az éves tagsági ülések fontosságát is kiemelte, és kérte az elnökséget, hogy az ütemterv szerint vegyenek részt ezeken, ahol megköszönhetik az önkéntesek munkáját. Az ülés végén hetilapunk is elismerésben részesült az önkéntes tevékenység folyamatos népszerűsítéséért, külön kiemelvén Vladislav Kmeť főszerkesztő munkáját, akit ki is tüntettek.

December 12-én tartották a járási önkéntes tűzoltó testületek elnökségi ülését, amely ismét sikeres évet tudhat maga mögött. Fenes Iván önkéntes tűzoltótábornok kiemelte azt a munkát, amelyet végeznek az életek és a tulajdon megmentése érdekében, s örömét fejezte ki, hogy már a kormány is jobban figyel a tevékenységükre, így a műszaki ellátottságuk is tovább javulhat. Czajlik Jenő járási

(rp) Bugár Ilona felvétele

A legügyesebb trafikos Hétfőn Somorján került átadásra a trafikos játékunk győztesének, Puskás Szidóniának a 60 eurós nyeremény. A győzelme kapcsán munkáltatója, a Cvedler vállalat is külön jutalmazta a hölgyet, aki elárulta, a bősi üzletközpontban annak megnyitása óta árulja az újságokat, s úgy véli, mosolyának és kedves szavának köszönheti, hogy éppen őt szavazták meg a Csallóköz olvasói.

Főszerkesztőnk és Cvedler úr a győztessel

Vojtík Szimona felvétele

Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTÍK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 54. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja a WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4 Galanta 924 01, IČO: 45 252 122 és a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Nyomja: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vezekény. Terjeszti aD. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 54. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4 Galanta 924 01, IČO: 45 252 122 a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Tlač: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky – program Kultúra národnostných menšín Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz


3

Riport

2014. december 18. | 51–52. szám

Archív felvétel

Egy régebbi felvételen az egész család, a nagymamával kiegészülve

„Hálás vagyok azért, amim van” Sokszor próbára tette a sors, mégis örül, mert ezáltal erősödött Nem könnyű gyermeket nevelni, főleg ha nem egy, kettő, hanem mondjuk öt van belőlük. Sokunknak talán lehetetlen feladatnak tűnik, de Zdenka Puobišová-Veselá számára ez életének sikertörténete. A negyvenéves anya, aki jelenleg Vásárúton lakik, huszonöt évesen szülte meg első gyermekét, Karint. Utána jött a most kilencéves Martin, az ötéves Alex, a kétéves Zara, végül Zoey, aki kilenc hónapos. Sok gyerek, sok boldogság – véli Zdenka, aki saját bevallása szerint ha a sors úgy hozná, még hatodikat is bevállalna. „Tervezve-véletlenül jött össze ennyi gyermek. Mindig is nagycsaládról álmodtam, ha nem is mindjárt ötöt szerettem volna, de minimum hármat. Aki megtudja, mennyien vagyunk, rögtön a fejéhez kap: úristen, hogy bírod? De ha a Jóisten úgy döntene, hogy megáld még egy csöppséggel, minden további nélkül vállalnám.” Az öt gyerkőc az édesanya két párkapcsolatából született, jelenleg férjnél van, de egyedülállóként birkózik meg a mindennapok kihívásaival. A magánéletének eme részéről azonban nem beszél.

lakik, ő és az apukám a legfőbb támaszom. A nagylányom, Karin Galántára jár kéttannyelvű gimnáziumba, apukám hajnalban viszi őt autóval a dunaszerdahelyi autóbusz-állomásra, onnét utazik tovább. Aztán Martin és Alex következik, az előbbit iskolába, a kisebbet óvodába szállítja. Nekem marad otthon a két kicsi, meg a háztartás, és a munka.” Zdenka egy online gyermekruha boltot működtet, nappal fényképezi az árut, éjjel pedig feltölti azokat a világhálóra. „Sokat dolgozom, de nagyon élvezem. Ráadásul ez biztosítja az anyagi hátteret ahhoz, hogy ne szenvedjünk hiányt semmiben.”

Mindenkinek egy szelet magából „Jó volna, ha egy nap hetvenkét órából állna, néha talán még az sem

lenne elég. Így mindegyikükkel tudnék annyit foglalkozni, amennyit szeretnének. Az iskolás kisfiammal együtt tanulunk, muszáj mellette ülnöm legalább másfél órát, közben a kis Zoey a karomon csüng, és Martin is játszana. Nagyon fontosnak tartom, hogy mindannyiukra külön-külön találjak úgy időt, amikor csakis az övé vagyok, kizárólag vele foglalkozom. A nagylányom most kamaszkorban van, igényli, hogy megbeszéljük a »csajos« dolgokat. Zara pedig bűbájos kis királynő, aki állandóan a nyomomban van.” A családnál minden nap meleg étel kerül az asztalra, sokan vannak, muszáj főzni. Úgy véli, a nevelésben a leglényegesebb a higgadtság. „A nagyobbakat is arra intem, ha gondjuk van, rossz fát tettek a tűzre, mondják el, megoldjuk. Azt tartom szem előtt, hogy bizalom nélkül nincs jó

Nekik ő a legszebb Amikor arról faggatom Zdenkát, mennyi időt tud saját magára szakítani, elmosolyodik. „Szinte semmit. A múltkor voltam fodrásznál, arra kértem, olyan frizurát kreáljon, amit aztán otthon könnyedén elkészíthetek. Nekem nincs időm szépítgetni magam, ruhák között válogatni. Ez az ára annak, hogy sok gyermekem van. De ez zavar a legkevésbé, mert annyira jól érzem magam velük, hogy nekem ők a jutalmam. Számukra egyébként is én vagyok a leggyönyörűbb. Nem kell, hogy a szomszédnak tetsszek, hanem azoknak, akikkel minden nap együtt vagyok. Mondják is, hogy én vagyok a legszebb és a legjobb anyuka a világon.”

Segíteni másokon Egyvalami azért mégis van, amiben önmagát valósíthatja meg, és egyensúlyt teremt az életében, ez pedig az iskola. Zdenka harmadéves főiskolás a Szent Erzsébet Főiskola szociális munkás szakán. Nemsokára államvizsgázik, de tervei szerint tovább folytatja a tanulást. „Sokat gondolkodtam, mivel foglalkoznék majd a későbbiekben. Annyi elvált és elhagyott nő van, akik maguk maradtak a gyerekeikkel, és nem tudnak mit kezdeni az életükkel.

Mindennapok Bár dunaszerdahelyiek, a közelmúltban Vásárúton vettek házat, ott laknak. Édesapja külön lakrészben, de velük él, ő a legnagyobb segítője. „Édesanyám Dunaszerdahelyen

kapcsolat, ez a kulcsa az ideális szülő-gyerek viszonynak.”

Vojtík Szimona felvétele

(Folytatás a 4. oldalon)


4

Csallóköz

Riport > Tudósítás

„Hálás vagyok azért, amim van” ken igyekszik mielőbb túljutni. „Annyi mindenen átmentem az életem során, de tudatosítottam, nem azon kell sírni, amim nincs, hanem azért kell hálásnak lenni, amim van. Engem a Jóisten nagyon szeret, mert nemcsak hogy gyönyörű szép gyermekekkel ajándékozott meg, de egészségesek is. És ötöt adott belőlük. Ez óriási szerencse, hiszen nagyon sok nőnek egy gyermek sem adatik meg. Sok próbának kitett a sors, aminek én nagyon örülök, mert ezáltal erősödtem.”

Közösen díszítik a fát

Vojtík Szimona felvétele

Balról: Martin, Zara, Zdenka, az édesanyjuk, Zoey és Alex

(Befejezés a 3. oldalról) Mint szociális munkás tudnék segíteni, vagy legalábbis át tudnám ad-

ni azokat a tapasztalatokat, amelyeken én túlmentem, talán sikerülne megértetni velük, hogy nem kell félniük, és sosem késő újrakezdeni.

Amolyan terápia lenne ez, de majd meglátjuk, mit hoz a sors.” Nyilván vannak napok, amikor ő is rossz passzban van, de a nehézsége-

A kívánságlista már elkészült, jöhetnek az ünnepek. A karácsonyfát jó hangulatban, közösen díszítik fel, itt mindenkinek megvan a maga feladata. Az asztalra szokásosan ponty kerül szenteste. A gyerekek pedig türelmetlenül várják a csengő hangját, ami jelzi, Jézuska ajándékot hozott a fa alá. Undesser Tímea

Énekszó az esős adventben Vegyeskar követte; a hangversenyt pedig a helyi Kék Duna Vegyeskar zárta, Hozák Margaréta vezénylésével. A langyos, esős estében összegyűlt lakosokat Fenes Iván polgármester üdvözölte. A születést ábrázoló jelenetet Albán József szentelte fel, majd Oros Csaba református tiszteletes áldotta meg. A rendezvényen Fodor Denisza, valamint lányai, Bianka és Dóra énekükkel szórakoztatta a közönséget.

BŐS – A község és a Csemadok helyi alapszervezete az idén decemberben is megrendezte a hagyományos adventi koncertet, melynek helyszíne a katolikus templom volt. A fellépők a Bősön már jól ismert csallóközi és magyarországi csoportok voltak. A közönséget előbb Albán József plébános köszöntötte, majd elsőként a Gyarmati Vegyeskar, valamint a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskar léptek fel. Őket a Lébényi Liszt Ferenc

(mp) Mészáros Péter felvételei

Fodor Bianka és Dóra

A vendég nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskar

A felszentelt betlehem

A lelkiatyák: Oros Csaba, Albán József


Históriás Csallóköz Nagy Attila helytörténész rovata

Csallóköz szívében, egyik legfontosabb településén az 1938-as esztendő több okból is nagy változásokat hozott a Magyarországhoz visszacsatolt város életének számos területén. Iskolái a Komáromi Tankerületi Királyi Főigazgatóság alá kerültek – a szlovák polgári iskola barakkszerű épületét a kivonuló csehszlovák csapatok még a magyarok szer-

Az első dunaszerdahelyi gimnázium dották meg: az új iskola számára rendelkezésre bocsátották az új, temetősori katolikus iskolát, amelyet a község bérelt, míg ők visszaköltöztek a plébánia mellett álló egykori tanépületbe. (Az iskola ma is áll, ez az egészségügyi iskola.) Az épület, bár hasznos volt, kicsinek bizonyult a gimnázium számára: „A teljesen különálló, tágfolyosójú, tiszta, világos, levegős, egészséges épület gimnázium céljaira szertárak, előadótermek, iroda, tanári szoba stb. hiányában alkalmatlan. A f. tanévben is a kilencedik osztályunk (a 9 tanulólétszámú VIII. osztály) egész szűk (3 x 6 x 4 m) méretű kis helyiségben húzódott meg” – írják 1940-ben. Még az évben a 46.356/1940. V. 1. számú rendelettel a tagozatot az érsekújvári gimnázium alá rendelték, s a neve is megváltozott: Érsekújvári M. Kir. Áll. Páz-

A gimnázium tanári kara (középen, keresztbe tett lábbal dr. Szeliánszky igazgató)

dahelyi bevonulása előtt szétbontották és magukkal vitték. A visszatért Csallóköz azonban középiskola nélkül maradt (Pozsony Szlovákia fennhatósága alatt maradt), így a Vallás és Közoktatási Minisztérium 1938. december 7-ei 40.243/1938. V. 1. számú rendelete értelmében létrehozták a Dunaszerdahelyi m. kir. áll. gimnáziumi tanfolyamot, nyolc osztállyal. Az intézet első főigazgatója vitéz dr. Bessenyei Lajos volt, aki az iskola hatáskörének minisztériumi rendezéséig, 1939-ig töltötte be e posztot, s akit megbízott igazgatóként Török Árpád, majd a szegedi Baross Gábor gimnáziumból idehelyezett dr. Szeliánszky Ferenc váltott (egészen 1943-ig, amikor a megbízott igazgató Belső Ferenc, a budapesti Madách gimnázium tanára lett). A gimnázium elhelyezését a katolikus iskolaszék felajánlásával ol-

5

Történelmünk

2014. december 18. | 51–52. szám

mány Péter Gimnázium Önálló Hatáskörű Dunaszerdahelyi Gimnáziumi Tagozata lett. A gimnázium tantestületének tagjai az évek során (az igazgatókon kívül) Proszka Gyula, dr. Bucsi József, dr. Korcsmáros Iván, Eszes László,

A gimnázium részére átengedett, 1932-ben épült katolikus iskola épülete

Máriási Ilona, dr. Nagy János, Petőcz Erzsébet, Rácz István, Szőcs Béla, Marossy Márta, Morhadt Ödön, Nádasdi József, Sáros András és felesége, Gröger Lujza, Simon Károly, Stadtrucker Gyula (óraadó), Süttő Klára, Szabó József, Tihanyi Károly, Tóth János, Tóth Sándor és Törzs Gizella voltak. 1941-ben a gimnázium számára újabb helyiségeket bérelt a község: „megfelelő tárgyalások után a helybeli zsidó hitközség átengedte a Csillag utcában lévő nagyobb népiskola helyiségeit és a hitközség a tanuló gyermekeket más helyiségében helyezte el” – áll a képviselő testületi ülés jegyzőkönyvében. Érdemes megjegyezni, hogy az 1938-as Magyarországhoz történő visszacsatolás után csupán négy esztendővel, az 1942/43-as tanévben alakulhatott meg (városunk történetében a második) magyar polgári iskola, a Dunaszerdahelyi Magyar Királyi Állami Fiú- és Leányiskola, Szeliánszky gimnáziumi igazgató bábáskodása alatt. A polgári iskola egy fiú- és egy lányosztállyal (107 tanulóval) nyitott, s 1943-ig Szeliánsz-

Óra a szerdahelyi gimnáziumban az 1940-es évek elején

ky vezette ezt az intézményt is, majd 1943–45 között Hartmann József volt a megbízott igazgató. A második tanévben újabb két osztályt nyitottak, és székhelyük az akkori Szent István-téri (mai templomtér) római katolikus iskola lett, amit Janovits Ödön plébános átcsoportosítással bocsátott a polgári iskola rendelkezésére. A polgári iskola oktatói Hartmann József, vitéz Antal Árpád, Marschall Mária, Simon Károlyné (Majsai Mária) és Csejtei Béla voltak. A háború előtt és alatt az iskolák diákegyesületei, illetve a mellettük működő öntevékeny körök fejtettek ki sokoldalú tevékenységet. Említésre méltó a Szent Imre és Szent Margit cserkészcsapatok, a 713. számú Szent György cserkészcsapat, a Szent Margitról nevezett Máriakongregáció, a protestáns tanulók Bethlen Gábor Köre, a Jókai Mór Önképzőkör, a Toldi Miklós Sportkör, az Ifjúsági Segítőegyesület, vagy akár az Ifjúsági Vöröskereszt Egyesület munkája. 1943-ban a gimnázium önállósulni szeretett volna – ezt a szándékukat jelzi az a fáradozás, miszerint szerettek volna az érsekújvári gimnázium hatásköréből kiszakadni, s a kormányzó nevét felvéve Horthy Miklós Gimnázium néven továbbműködni. Igyekezetüket azonban a háború vége, majd az azt követő iskolabezárások akadályozták meg. A 2. világháborút követően a város magyar iskoláit egytől egyig bezárták, pedagógusaikat elbocsájtották, több esetben kiutasították az országból. A magyar területek oktatásügyét érintő csehszlovák intézkedések így a dunaszerdahelyi közoktatás történelmének is komor mélypontjai lettek.


6

Csallóköz

Riport

Szerető és jóságos neveléssel gyógyítanak Tevékenységünk társadalomba való visszaillesztésre, átnevelésre irányul CSÁKÁNY – A felső-csallóközi településen található kis barokk kastélyt Szelepcsényi György érsek építtette a 17. század utolsó harmadában, 1824-ben pedig átalakították. Az eredetileg hozzá tartozó franciapark védett terület. A kastély építészeti szempontból nem jelentős, mai funkcióját nézve annál inkább. 1956. április 3-án itt nyitották meg az akkori Somorjai járás első gyermekotthonát, amelyben tizenhat elhagyott gyermekről gondoskodtak. 1975 szeptemberében az intézményből gyer-

Németh Renáta

mekdiagnosztikai intézet lett. 1994. január elsejétől gyógynevelési intézet. Napjainkban a csákányi szanatóriumban harminckét pszichoszociális fogyatékkal élő gyermekkel foglalkoznak négy osztályban a tapasztalt szakemberek. Az intézetet Németh Renáta igazgatóasszony mutatja be lapunk olvasóinak. – Olyan pszichoszociális sérült gyermekeknek nyújtunk pszichológiai, pszichoterápiai és gyógynevelési ellátást, akiknél az ambuláns kezelés eredménytelen volt. Speciális oktatási intézmény vagyunk, koedukált in-

ternátussal, egész éves bentlakással. Tanulási zavarban, figyelemhiányban és hiperaktivitásban, viselkedési, érzelmi és szociális fejlődésben lemaradt gyermekeknek nyújtunk szakszerű, célirányos segítséget. Diagnosztizáljuk és korrigáljuk a zavarokat, fejlesztjük a képességeket, erősítjük az önbizalmat és a pozitív tulajdonságokat. Tevékenységünk a reintegrációra, a társadalomba való visszaillesztésre, átnevelésre, a helyes viselkedésformák gyakorlására, a szociálpatológiai hatások, pl. a függőségek kialakulásának megelőzésére irányul. Munkatársaink egyénileg és csoportosan együttműködnek a klienseink szüleivel, hogy megismerjék a családi környezetet és annak hatását a gyermekre, tanácsot tudjanak adni, és bekapcsolják őket a gyógynevelési folyamatba. A gyerekek 3–10 hónapot töltenek el nálunk. Ezalatt alsó tagozatos alapiskolai oktatásban is részesülnek, képességeikhez mérten. Továbbá a fejlesztésre irányuló nevelésben és szakköri tevékenységekben részesülnek, valamint individuális és csoportos pszichoterápiában a kliensek speciális akadályozottságá-

nak korrekciójára és személyiségfejlesztésre. A gyógynevelési ellátás végén a szanatórium zárójelentést készít a kliensnek. Miképp kerülhetnek be önökhöz a gyerekek? – A szülő vagy törvényes képviselő írásos kérvénye alapján. A felvételt rendszerint pszichológus, pszichiáter vagy gyógypedagógus javasolja. A felvételről vagy elutasításról a kórelőzmény megismerése és az intézet szakdolgozóival folytatott előfelvételi interjú után döntünk. Felvétel esetén a szülő (törvényes képviselő) és az igazgató között szerződés köttetik a gyógynevelési időszak feltételeiről. A szülő az ellátáshoz havonta az étkezési költség fizetésével járul hozzá. A napi tevékenység mellett milyen programokba kapcsolódnak be az ottlakók? – Iskolaév közben négy szakkör működik. Együttműködünk a csallóközcsütörtöki alapiskolával és a helyi óvodával. Részt veszünk a kulturális és társadalmi életben. Bekapcsolódunk a környezetvédelmi és sportprogramokba. Ősszel és télen a gyerekek fizikai erőnlétének fokozására helyezzük a hangsúlyt, a nagy klubhelyiséget használjuk konditeremnek. Tavasszal és nyáron a falusi sportpályát és a saját telepünket használjuk sportolásra. A csallóközcsütörtöki iskolásokkal gyalogtúrákra is járunk. Neveltjeink számára különféle vetélkedőket, képzőművészeti, irodalmi- és sportversenyeket szervezünk. Rendszeresen megünnepeljük a jeles napokat. Büszke vagyok a saját újságunkra, amelybe a gyerekek és szüleik is írnak. Az év legszebb ünnepe előtt hogyan élik meg a karácsonyvárás hangulatát az intézet gyermekei?

– Már több mint egy hónapja a karácsony határozza meg napjainkat. Csölösztőn részt vettünk a Mikulásnapon, voltunk a pozsonyi karácsonyi vásárban. Napirenden készítjük a karácsonyi ajándékokat, díszeket és dísztárgyakat. A szülőkkel közösen készített karácsonyi dekorációkat szeretnénk a csákányi és a csallóközcsütörtöki karácsonyi vásárban. A bevételt a gyerekek számára szervezett kirándulásra fordítjuk. A szünet előtt, december 18-án ünnepi közösségi találkozót tartunk, ahol a gyerekek karácsonyi énekeket és kulturális műsort adnak elő szüleiknek és az intézet volt alkalmazottainak. A karácsonyfánk már áll, a gyerekek és a munkatársaink közösen díszítették fel.

A gyógynevelési intézet gyermekeit is megszólítottuk. A legbátrabb elmondta, hogy már elkészítette az ajándékokat szeretteinek. Anyukájának egy harangocskát, amelyet a „legszebb üdvözlet” versenyben

nyert. Betlehemet is rajzolt egy papírlapra, majd kivágta. Csákányban jól érzi magát, akár egy nagy családban. A nénik és bácsik (a gyerekek így szólítják a dolgozókat) kedvesek és jóságosak. Nagyon várja már a szünidőt, a karácsonyt, hogy a családjával lehessen. A karácsony a család és a békesség ünnepe. Szerinte karácsonykor jót kell cselekedni, segíteni és szeretni a hozzátartozókat, s főleg megbecsülni mindazt, ami az embernek megadatik. Vladislav Kmeť Vojtík Szimona felvételei


Pénzvilág Rajkovics Péter rovata

Nincs sajnos olyan napunk, amelyre ne nyomná rá a bélyegét a kapitalizmus rosszabbik arca. Természe-

7

Jegyzet > Tudósítás

2014. december 18. | 51–52. szám

Az ünnep szent tesen ezt is megelőzhetjük. Elég csupán annyi, ha felismerjük a piacgazdaság pénzközpontúságának vidámabbik oldalát. Az ünnep ugyanis a mosolyról szól. A vidám családi hangulatról, a meghittségről és néhány kellemes falatról. A modern világ közepette minden csupán a mértéken múlik. A nagy karácsonyi árudömping lehetőséget ad arra, hogy ügyesen válasszuk és megtaláljuk a megfelelőt az asztalra, vagy éppen a fa alá. A többi máshol dől el, a lelkünk mélyén. A piac ugyanakkor lehetővé teszi, hogy még a szegényebb családoknál is legalább

az év vége felé kicsit több jusson az asztalra. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy soha akkora választék nem volt, mint napjainkban. Legyünk nyitottak a világ hangjaira, azokra is, amelyek azt hirdetik, meg kell találnunk az egyensúlyt a globális piacok közepette. Értéket kell kapnia a hazainak, annak, amely percekre tőlünk termett vagy került le a gyártósorról. Ne hibáztassuk az elmúlt huszonöt évet a magas árakért, nézzünk inkább körbe, hogy milyen termékek sokasága vár ránk. Aztán gondolkodjunk el azon, melyikre nincs szükségünk. Mit lehet-

A szerzők: Kocur László, Zalka Lóránt és Menyhárt József

ne venni helyettük? Talán több nyugalmat, pihenést, esetleg szabadidőt vásárolni? Talán csak takarékoskodni? Az elmúlt évek megtanították a fogyasztói nyugatot, hogy a fejlődés nem tarthat a végtelenségig. Bennünket pedig arra kellene ösztönöznie a világra szóló kiútkeresésnek, hogy találjuk meg a piaci rendszerek közepette a saját kis berendezkedésünket, amely demokratikus, emberi és a munkából táplálkozó jövőt épít. Az ünnep erre is jó lehetőség, ne feledjük, minden csak a döntésünkön múlik.

Vojtík Szimona felvételei

Lakodalmas hangulat a galériában Egy kötet a vőfélyek titkairól DUNASZERDAHELY – A hónap második hétfőjén a Vermesvillában mutatta be Kocur László, Menyhárt József és Zalka Lóránt közösen írt könyvüket, a Lakadárét.

A három szerző telt ház előtt beszélt a kötetről, mely a vőfélyek szemével összegzi mindazon élményeket, tapasztalatokat és pillanatokat, melyet az alkotók szűk másfél évtizednyi pályafutása során megélt és feljegy-

zett. Történt mindez úgy, hogy közben az egymástól hallott és elmesélt események sokaságát összeszedve eldöntötték, többé nem rejtik tudásukat. A nagy számban jelenlévő dunaszerdahelyi közönséget is érde-

kelte a téma, a könyv is, amelyből többek közt ezen kérdésekre is választ találhatnak: Mikor és hogyan kell vőfélyt keresni? Egyáltalán kell-e vőfély? Vőfély vagy ceremóniamester? Mit csinál egy vőfély? Mi kell a jó lagzihoz? Mit tegyünk, hogy ne menjen rá a gatyánk is a lakodalom megszervezésére? Természetes mindezt nagy adag humorral fűszerezték a közélet más területeiről is ismert szerzők, akik arról sem feledkeztek meg, hogy figyelmeztessék a jelenlévőket, miben is rejlik a jó lagzi valódi titka. Az estet Bertók István zongorajátéka nyitotta meg, majd a kiváló zenész is zárta a Lakadáré dunaszerdahelyi bemutatóját, melyet követően hosszú percekig dedikált a három alkotó. Haizok Melinda


8

Csallóköz

Riport

Megérezhetik a hangulatát A karácsonyi otthon melege az intézet falai között IZSAPPUSZTA – A községben lévő szociális otthont 1966-ban nyitották meg. Összesen negyvenhárom, 26 évnél idősebb mozgásképes és mozgásképtelen férfiról 37 fős személyzet gondoskodik. Négy ergoterápiás szobájuk van a mozgásszervi rehabilitáció végzésére. Továbbá társalgó és sporthelyiség is a rendelkezésükre áll. Munka- és zeneterápiával is tölthetik napjaikat, emellett különféle dísztárgyakat is készítenek. Többségük kezdettől

meg. Kulturális műsorokat tanítunk be nekik, imádják a zenét és a táncot” – ismertette röviden az otthon életét Ladislav Hancko igazgató. Vajon miképp ülik meg az otthonban az év legszebb ünnepét, a karácsonyt? Erről Zuzana Paxiánová főnővér beszélt. „Az ünnep már a Mikulás érkezésével elkezdődik. Utána is sok dolgunk van a díszek készítésével, az ajándékok csomagolásával, a karácsonyfa feldíszítésével és a karácsonyi műsor betanulásával. Sikeresek voltunk

számukra a családi légkört, megteremteni nekik az otthon melegét, amelyet talán sokuk soha nem érezhetett. Karácsony estéjén együtt vagyunk velük a vacsoránál. Egy nagy családot alkotunk. Megható pillanatokat jelent

fogva itt lakik, az átlagéletkor 60 év felett van. Az ország területéről 33 felvételi kérelmet tartanak nyilván, de hely csak akkor szabadul fel, ha sajnálatos módon valamelyik lakó elhalálozik. „A napi foglalkozás mellett közösségi, kulturális és sportrendezvényeket is szervezünk. Együttműködünk a pozsonyeperjesi, a felbári, a légi, a medvei szociális otthonokkal. Kölcsönösen látogatjuk egymást. Itt hagyományosan a nagymegyeri majálison találkozunk velük. Ettől színesebb az életük, barátságok, sőt párkapcsolatok alakulnak ki. Mobiltelefonon is rendszeresen hívják egymást. Lakóinknak kirándulásokat is szervezünk, korábban nagyon kedveltek voltak a balatoni utak, sajnos, manapság a pénzügyi helyzetünk ezt nem engedi

december 5-én a Jóreménység karácsonyi vásáron Dunaszerdahelyen, ahol a lakóink által készített dísztárgyakat árusítottuk. Decemberben iskolák, vállalkozók, jótékonysági szervezetek lá-

togatnak el hozzánk. Az ünnepek alatt szinte minden lakónk az otthonban tartózkodik, közülük alig párat visznek haza ilyenkor, őket is csak egy-egy napra... Igyekszünk maximálisan pótolni

az ajándékok kicsomagolása. A dolgozóink próbálják megtudni tőlük, minek örülnének igazán, s ha az anyagi lehetőségeink megengedik, teljesítjük. Idén egyiküknek szeretnénk tangóharmonikát venni a fa alá. Kiváló harmonikás, intézetünk hangszerén játszik, de szeretne egy sajátot. Lakóinknak nemcsak maga az ajándék nagy öröm, hanem hogy a kezükbe adott karácsonyi csomagot együtt csomagoljuk ki, s együtt örülünk velük. Nálunk elengedhetetlen a karácsonyi mise, amelyet a helyi katolikus plébános celebrál” – mondta el a főnővér. Az ünnepekről egy lakót, Marcelt (felvételünkön) is megkérdeztünk. Nagyon várja a karácsonyt, örömmel bekapcsolódik a készülődésbe. Jól érzi itt magát, megkedvelte a környezetet és a

Zuzana Paxiánová

személyzetet. Társaival is jól kijön. Az otthon személyzetének segít az apróbb munkákban, főleg a park gondozásánál. „Az ünnepek alatt szívesen megnézek egyegy filmet. Van DVD, zenét hallgatok, dalolgatok hozzá. Szeretem a sporteseményeket, imádom a futballt. Sőt, 2013-ban magam is fociztam egy németországi tornán. Nagyon szeretek harmonikázni, idén a karácsonyi álomajándékom egy saját harmonika” – tudtuk meg Marceltől. Vladislav Kmeť Vojtík Szimona felvételei


Interjú

2014. december 18. | 51–52. szám

9

Rendszeresen jár haza „Csak legyenek egészségesek és nagyon tudjanak szeretni” Ciprusz Éva a magyar média legismertebb csallóközi alakja. Több mint két évtizede láthatjuk őt a képernyőn, szakmai elismerések sokaságát gyűjtötte be, mellette anyuka, aki igyekszik minden területen a legtöbbet nyújtani. A tévéképernyőről ismerjük. Miként kezdődött a médiás történet? – Ez egy nagyon régi mese. 1992 december 24-től, vagyis a legelső adásnaptól a Duna tévében dolgozom, tehát 22 éve. Az első munkahelyem a Szlovák Rádió magyar

nyelvű adásában, a mostani Pátria rádióban volt. Milyen változást jelentett átköltözni Budapestre? – El kellett hagynom mindent és mindenkit, ami és akik a biztonságot jelentették akkor számomra. 21 évesen azért ez nem volt akkora trauma. Arról nem beszélve, hogy olyan erős, megtartó közegbe kerültem, olyan érzelmileg intelligens emberek, művészek voltak a vezetőink, akik pontosan tudták, honnan jöttünk és nem kellett elmagyarázni sem az erdélyi magyarnak, sem a felvidékinek, sem a kárpátaljainak, szóval egyik határon túli fiatal magyar gyereknek

sem, hogy mi nem azért beszélünk, tudunk magyarul, mert az iskolában ez volt a heppünk, hogy megtanuljunk magyarul, hanem mert az anyám, a nagyanyám meg mindenki magyarul szólt hozzánk születésünk óta. A dátum 1992. Nagy dolog volt ez akkor. Tudtunk az új feladatra koncentrálni, csak dolgoztunk lelkesen, és nem nagyon törődtünk semmi mással. Szinte burokban tartottak bennünket azok, akiknek a gondjaira voltunk bízva, hogy ne essen semmi bántódásunk, ne érjen semmi sérelem, érzelmi trauma bennünket. Életem

végéig hálával gondolok Buglya Sándorra, Sára Sándorra, Lugossy Lászlóra. Örökre szívembe zártam őket, soha nem felejtem el emberségüket. A felvidéki eseményeket a munkáján túl hogyan követi? – Hát úgy, hogy rendszeresen hazajárok. Azért Budapest és Bodak között nem akkora a távolság, hogy havonta egyszer legalább ne lehetne hazajönni. Egyre többet látjuk az M1 csatornáján is. Milyenek a hétköznapok a közmédiában? – Dolgosak. Nagyon szeretem a híradós műfajt. Gyors, pontos, időre megy, a koncentrált munka után

meg jöhet a jól megérdemelt pihenés. Ez az én habitusomnak éppen megfelel. Nagyon tudok dolgozni, összeszedett lenni, de utána ugyanennyire szükségem van az elvonulásra. Sok embert láttam már körülöttem, akiket bedarált ez a tempó, a szerencséseknek sikerült időben váltani. Otthon is ilyen vagyok. Egy nap alatt megcsinálok mindent, sütök-főzök, takarítok, beszerzek, elintézek, lerendezek, aztán jöhet az Élet. Van olyan szakmai álma, amelyet szeretne a közeljövőben elérni? – Mire gondol? A Híradón belül nem lehet többet elérni ma Magyarországon. És higgye el, ezt nem szerénytelenségből mondom. A Duna Televízió fő kiadását vezetem nagyon régóta, fél éve pedig az m1 délutáni sávjában is dolgozom. Nincs még egy olyan műsorvezető a szakmában, aki több mint húsz éve ugyanazon a képernyőn ugyan azt csinálja. Kaptam én már elnöki jutalmat, nívódíjat, többször voltam közönségdíjas, megkaptam a Hűség a Hazához Érdemrend Nagykeresztjét, a Rendületlenül érdemrendet, a legbüszkébb mégis a Kazinczy-díjra vagyok. A gyermekeit is vonzza a média világa? – A három lány nagyon különbözik egymástól. Soha nem fogom ne-

kik megmondani, ahogy eddig sem tettem, ki mit csináljon. A legnagyobb Anna, ő 18 éves, teljesen egyedül döntötte el, melyik egyetemre megy tovább. Mint ahogyan annak idején nekem is megvolt a szabad választás lehetősége. Az ikrek 11 évesek, Luca lányom lett már második a városi prózamondó versenyen, imád táncolni és úgy énekel, mint egy angyal, Lilikém csendesebb, visszahúzódóbb, rajzol, rengeteget olvas, ír és ő is énekel. Ki a csuda tudja, mi lesz belőlük? Csak legyenek egészségesek és nagyon tudjanak szeretni. Milyen formában tud kikapcsolni? – Naponta megpróbálok legalább egy órát egyedül lenni. Ilyenkor szó szerint kikapcsolok mindent, telefont, híreket, csengőt. Ez segít, ez tölt fel. A csend. Hogyan készül a karácsonyra? – Intenzíven. Megvannak a magunk kis szokásai, amiből nem engedünk. Díszítünk, készítünk, rengeteget sütünk – ajándékba is, jótékonykodunk, imádkozunk, templomba járunk, ahogyan azt kell. És nagyon szeretjük egymást. Nem csak december végén. Mindig. Rajkovics Péter Archív felvételek


10

Tudósítás

Csallóköz

Egyedülállók karácsonyvárása A magyar alapiskola napközisei adtak rövid zenés-verses műsort NAGYMEGYER – Az adventi ünnepkörhöz kapcsolódóan rendezett karácsonyváró találkozót egyedülálló vagy özvegy szépkorúaknak a helyi nyugdíjasklub. A december 11-én lezajlott eseménynek a városi művelődési otthon volt a helyszíne, ahol a nyugdíjasklub

vezetője, Kovács Katalin fogadta a mintegy kilencven résztvevőt. Az egyedülálló nyugdíjasokhoz Pongrácz Kálmán hivatalvezető intézett néhány ünnepi gondolatot. A közös karácsonyvárás jegyében előbb a magyar alapiskola napközisei adtak rövid zenés-verses műsort, majd Varga Frigyes, a nyugdíjasok helyi szervezetének elnöke szóban,

versben és énekkel is köszöntötte az egybegyűlteket. De mások is szavaltak, a nyugdíjasklub tagjai közül például ketten verssel kedveskedtek az ünnepség résztvevőinek. A szépkorúak klubjának népdalköre is fellépett a programban, melynek végén apró figyelmességként az egyedülál-

ló és özvegy nyugdíjasok egy kis édességet is átvehettek szaloncukorcsomagok formájában. Az esemény kötetlen beszélgetéssel és szórakozással zárult. Kovács Zoltán A szerző felvételei

Önkénteseknek köszönhető adventi koszorú NAGYMEGYER – Civil kezdeményezésre idén már a csallóközi kisvárosban is készült adventi koszorú, a sok szorgos önkéntes munkájának köszönhetően a város főterén, a szlovák alapiskola előtti parkban látható. Az első adventi vasárnapon, azaz november 30-án Mahulányi József esperes, plébános szentelte fel a koszorút, majd ezt követően az első gyertyát is meggyújtották rajta a helyi cserkészek. Egy héttel később a nagymegyeri Vox Megere kamarazenekarának dallamaival kísérve

a második gyertyát is meggyújtották, míg legutóbb, december 14-én a város nyugdíjasklubjának népdalköre karácsonyi ihletésű énekekkel foglalta ünnepi keretbe a harmadik gyertyafény kigyulladását. Az esemény iránt érdeklődő lakosokon kívül megjelent a város újonnan megválasztott polgármestere, Samuel Lojkovič is. Az adventi koszorú negyedik gyertyáját vasárnap délután fél ötkor gyújtják meg a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyes Kar közreműködésével. Kovács Zoltán A szerző felvételei

Ünnep előtti kézműveskedés LÉG – A helyi alapiskola adventi koszorúján immár három gyertya ég, kicsik és nagyok izgatottan készülnek az ünnepekre.

Az intézményben idén is megszervezték a karácsonyi vásárt, melyet többféle kézműves-foglalkozás fűszerezett. A gyerekek készíthettek ceruzatartót, angyalkát, szebbnél

szebb díszeket, karácsonyi csillagot, üdvözlőkártyát és mindenki kipróbálhatta, milyen ötletesen tudja feldíszíteni mézeskalácsát. Míg a gyerekek alkottak, addig a szülők vásá-

rolhattak. Az iskola pedagógusai, az anyukák, nagymamák ugyanis maguk gyártotta portékával várták az érdeklődőket. Az alapiskola ugyancsak képviselte magát a falusi karácsonyi vásáron is. Csiba Lídia


Tudósítás > Hirdetés

2014. december 18. | 51–52. szám

11

A fotóklubosok kiállítása A távoli keletről is tanulhatnak GALÁNTA – A reneszánsz kastélyban ezekben a napokban a helyi fotóklub hagyományos kiállítását tekintheti meg a nagyérdemű.

A tagok közül 21-nek a művei láthatóak, összesen 40 alkotás. Nincs egységes tematika, a színes képek mellett a fekete-fehérek is helyet kaptak. Keppert Józseftől megtudtuk, nagyon örülnek annak, hogy

idén az ismert örmény művész, Garek Avanesian (felvételünkön) is megmutatatja műveit, amelyek arról az országról szólnak, ahonnan szülei érkeztek. Az örmény terület mintha visszafelé haladna az időben,

ahogy azt alkotásaiból is kiderül, miközben olyan emberek élnek az országban, akik mindent megosztanának a vendégeikkel. Vladislav Kmeť A szerző felvételei


12

Žitný ostrov

Reportáž

Dvadsaťpäť rokov od Nežnej Očakávali sme všeličo, mnohé z toho vyšlo a mnohé nie Od novembrových udalostí roku 1989 v bývalom Československu uplynulo už 25 rokov. Toto výročie si nedávno v bratislavskej Umeleckej besede pripomenuli „revolucionári“ zo všetkých regiónov Slovenska, no nechýbali medzi nimi ani všeobecne známe osobnosti, ktoré vtedy stáli priamo v centre diania. Niekoľkým z nich sme položili jednoduchú otázku: Čo je to 25 rokov?

a pôjde to tak aj naďalej. Ak sa pre týchto ľudí podarí zachovať étos Novembra alebo ho iba sprítomniť, tak to bude veľká vec. Aby – napriek tomu, že sa už pozerajú viac do budúcnosti než do minulosti – sa zachovalo to, z čoho sme vyšli. Očakávali sme všeličo, mnohé z toho vyšlo a mnohé nie, ale v podstate, aspoň podľa môjho názoru, ešte pri desiatom výročí sme to vnímali tak, že máme, čo sme chceli. A že sú tam nečakané dôsledky? Už

Miroslav Kusý

v tom čase hovoril nebohý Milan Šimečka, že my si nemôžeme vybrať demokraciu tak, že vezmeme jej dobré stránky, teda že toto od Západu »odkopírujeme« a toto nie, lebo to sú už zlé stránky. Demokracia má kopu slabín, ale – ako povedal Winston Churchill – nič lepšieho sme zatiaľ nevymysleli. Fedor Gál, sociológ, prognostik, bývalý predseda hnutia Verejnosť proti násiliu, dnes žije v Prahe (69 rokov)

Peter Tatár

„Pre mňa je to kus života, iný životný príbeh, niekoľkokrát zmenené zamestnanie, vnúčatá, starnutie... Ale na druhej strane Pánboh zaplať, skvelá vec. Tých 25 rokov som žil na »plné pecky«, všetky maléry ktoré som mal, idú na moje triko, nevyhováram sa a nesťa-

Peter Tatár, lekár, výrazne sa angažoval v ochranárskych aktivitách, politik (61 rokov) „Je to skoro polovica ľudského života a pre mňa je November 1989 tým najlepším čo som zažil, no vidím, že polovica života nestačí na naplnenie ľudského ideálu. Mojim ideálom bolo, že všetci budú k sebe slušní, a sloboda bude slúžiť každému. Ale niekto si ju predstavuje ako priestor aj na neslušnosť, a to sa mi nepáči.“ František Šebej, psychológ, politik, bol trénerom reprezentácie karatistov Československa, (67 rokov)

Miroslav Kusý, politológ, filozof, bývalý rektor Univerzity Komenského (83 rokov) „Dvadsaťpäť rokov? To už je generačná výmena – prišli ľudia, ktorí bývalý socializmus poznajú možno iba zo starých filmov a zo spomienok ľudí, o ktorých si častokrát pomyslia, že sú to chválenkári alebo niečo podobné. Ale popritom – a to je dobré – títo ľudia už nemajú staré predsudky a fóbie, také, ktoré máme my, s ktorými dodnes žijeme. Oni na to pozerajú oveľa triezvejšími očami, majú odstup, ale takto to v dejinách bývalo vždy

žujem sa na žiadny režim. A tento dnešný deň? Je až dojímavé vidieť mnohých ľudí po toľkých rokoch. Mal som ich rád a je to pre mňa dôležitejšie ako večerné stretnutie s prezidentom.“

Zľava Kvetoslavčan Ondro Varga, Fedor Gál a spisovateľ Ľubomír Feldek

„Dvadsaťpäť rokov... Hmmm, vlastne dramatického života, ktorý ako keby sa zobudil, lebo predtým bol spiaci, hibernovaný v neslobodnej totalite. Tých dvadsaťpäť rokov je štvrťstoročie víťazstiev aj prehier a plné niečoho, čo je vlastne plnokrvné. Napriek tomu, že nie všetci sú spokojní a väčšina sa tvári, že sa veci nedejú podľa ich predstáv a sú nešťastní. Pre mňa je to však 25 rokov života v slobode, a to mi na dobrý pocit stačí. Pochopil som totiž, že lepšie by to byť nemohlo, lebo všetko je limitované populáciou, ktorá tu žije.


13

Roportáž

18. december 2014 | číslo 51–52.

Peter Zajac literárny vedec, politik (68 rokov) „Je to jedna generácia a fakticky jedna epocha. Keď prezident Masaryk hovoril o tom, či sa Československá republika môže udržať, žiadal dvadsať rokov pokojnej práce, ale prvá republika sa toľko nedožila. 25 rokov je už o päť viacej ako žiadal Masaryk, ale pokoj tu stále nemáme. V dejinách však existuje krátky, stredný i dlhý čas – teraz sme v takom strednom čase, ale či je to na dobrej ceste, to sa ešte len uvidí.“ Ľubo Banič Foto: autor (4), Marian Baláži (1)

František Šebej

Peter Zajac

Jubilejné, desiate Svetielka nádeje Odzneli piesne v slovenskom, maďarskom, latinskom i anglickom jazyku DUNAJSKÁ STREDA – Jubilejný, v poradí už desiaty koncert je dobrou skúškou správnosti, či je o podujatie zo strany verejnosti záujem. Ten tohtoročný sa uskutočnil v evanjelickom a.v. kostole v Dunajskej Strede v druhú adventnú nedeľu, 7. decembra. Organizátori mali v tento sviatočný deň veru tak trochu aj obavy, ako to celé v hustom daždi, ktorý v ten deň padal, dopadne... Už neodmysliteľnou súčasťou bola i tento rok „živá pozvánka“ v podobe vianočne ozdobených lampášikov, ktoré podvečer osvetľovali beznádejne mokrý prístupový chodník z ulice do

kostola, ako aj celé schodište. Efektná pozvánka, ktorá volala aj náhodných okoloidúcich, mala v tom momente zvlášť dôležitú úlohu. O stretnutie s duchovnou hudbou a spevom záujem predsa len bol, a tak sa nakoniec lavice v chráme Božom úplne zaplnili. V úvode prítomných privítali domáci evanjelický farár Jozef Horňák a riaditeľka osvety Jana Svetlovská. V programe vystúpili dva spevácke súbory – Zmiešaný spevácky zbor „Kék Duna“ (Modrý Dunaj) z Gabčíkova pod vedením Margaréty Hozákovej, a z Dunajskej Stredy Vox Camerata s dirigentkou Barborou Némethovou. Obecenstvo na tento

Spevácky zbor Modrý Dunaj prišiel z Gabčíkova

Foto: archív autorky

Dunajskostredský Vox Camerata

koncert tradične prichádza s istotou, že program naplní aj náročné očakávania,

a tento rok nebol výnimkou. V ponuke odzneli pôsobivé piesne v slovenskom, maďarskom, latinskom i anglickom jazyku – štvorhlasne, a nechýbal ani sólový spev na profesionálnej úrovni. Bonusom v programe bolo vystúpenie mladého, talentovaného speváka Mareka Plavuchu, ktorý sa od narodenia borí s náročnými zdravotnými problémami. Napriek tomu navštevuje ZUŠ v Dunajskej Strede, jeho hlasovou pedagogičkou je práve B. Némethová. Vianočná koleda, ktorú Marek spieval úprimne od srdca, intonačne bez zaváhania, krásnym plným hlasom, zarosila nejedno oko v hľa-

disku. Na záver – ako je už tradíciou tohto koncertu – všetci spoločne spievali Tichú noc, a to v obidvoch materinských jazykoch. Súčasťou koncertu boli aj tento rok zdobené medovníčky, ktoré boli prichystané pre všetkých účastníkov podujatia – zdarma. Koncert, ktorý režijne pripravuje metodička ŽOS Ingrid Molnárová, si už, vďaka Bohu, získal dobré meno, o čom svedčila početná návšteva aj v nepriaznivom počasí. A tak organizátori podujatia, Žitnoostrovské osvetové stredisko a Evanjelický a.v. úrad v D. Strede, môžu už teraz snovať plány na ďalší ročník. -sve


14

Žitný ostrov

Reportáž

Agility – z šou športová disciplína Snažia sa robiť všetko preto, aby tréningy prebiehali na úrovni prebiehali tréningy na miestnom futbalovom ihrisku na patričnej úrovni. Kto by chcel vidieť na vlastné oči aké je agility, nech smelo navštívi tréning, alebo si naživo pozrie súťaž, lebo aj na to sa s pravdepodobnosťou blízkou istote naskytne príležitosť: „Chceli by sme budúci rok, konkrétne 2. a 3. mája, zorganizovať kvalifikačnú súťaž juniorov zo Slovenska, z ktorej najlepších 21 postúpi na majstrovstvá Európy v Českej republike, ako aj 6. ročník Žitnoostrov-

VYDRANY – Ak sa niekto počas víkendov v poludňajšej dobe pohybuje v okolí miestneho futbalového štadióna nemôže si nevšimnúť, že sa tam pohybujú psy. Nejde však o nejakých „tulákov“, cez soboty a nedele tu býva rušno z iných príčin – do Vydrán presunul svoje sídlo dunajskostredský „All For Dog Agility Klub“. Predseda klubu a tréner Ladislav Görcs nám porozprával nielen o svojich skúsenostiach a plánoch, ale aj o tom, ako sa vlastne dostal do kontaktu s u nás nie príliš známym športom, nazvanom „agility“. „Bývali sme vtedy v bratislavskej Petržalke, a raz som sa tam náhodou stretol s malou skupinkou, v ktorej spoločne bežali psy a ich majitelia. Tak som sa po prvýkrát stretol s agility, a potom sa už začalo s výcvikom. V roku 2010 sme sa presťahovali do Dunajskej Stredy, a tu som následne založil občianske združenie All For Dog Agility Klub, ktoré odvtedy pravidelne organizuje tréningy, v súčasnosti už vo Vydranoch,“ hovorí Laco Görcs a dodáva, že ešte počas „petržalských“ čias si z útulku organizácie Sloboda zvierat „osvojili“ nemeckého ovčiaka, Stellu – dodajme, že odvtedy k nej pribudli ďalšie štyri psíky.

Stella je síce už penzistka, ale...

však venuje aj výchove juniorov, hovorí, že medzi nimi nie je až taká rivalita ako medzi dospelými, a agility si ešte skutočne vychutnávajú. Prezraďme o ňom i to, že už päť rokov je vedúcim trénerom slovenskej juniorskej reprezentácie, navyše predsedom Asociácie slovenských klubov agility. Ním vedený klub administratívne zatiaľ nepatrí do Vydrán, ale aj jeho premiestnenie by radi urobili oficiálnym, teda sídlo klubu chcú z Dunajskej Stredy presunúť sem. „Našli sme tu skutočne výborné podmienky, prijali nás, atmosféra je ozaj priateľská. Je veľmi dobrým pocitom prichádzať sem koncom každého týždňa a povzbudivé je aj to, že chodia i ľudia z obce – nie iba zo zvedavosti, ale už máme čle-

Laco Görcs a jeho „svorka“

gickej jednote, to je všetko.“ Každá pomoc však dobre padne, za každú podporu sú vďační a s radosťou ju príjmu. Lebo ako občianske združenie majú zákonom obmedzené možnosti, ale napriek tomu sa snažia robiť všetko v záujme toho, aby každú sobotu a nedeľu od 12-tej hodiny

ského pohára – v termíne 12. a 13. septembra. Malo by tu byť prítomných zhruba 120 súťažiacich zo 4-5 krajín,“ približuje nám najbližšie plány Ladislav Görcs. Ak všetko pôjde tak ako má, tieto súťaže sa budú konať vo Vydranoch. (as)

Čo je to „agility“

„Agility psíky“ si navzájom rozumejú

Spolu sa zúčastnili na viac ako 250 pretekoch, a dokázali na nich získať v celkovom poradí nejedno druhé či tretie miesto. Do tejto činnosti sa zamiloval až natoľko, že venovanie sa psom a ich trénovanie je momentálne jeho prioritou. „So Stellou chodíme už iba na súťaže veteránov, dosiahla »penzijný vek«. Ale aj s bradatými kóliami, trebárs Palominou, sme absolvovali množstvo pretekov – počas jediného víkendu sme neraz absolvovali i štyri súťaže.“ Laco sa

Foto: Sándor Angyal

nov aj odtiaľto. Samozrejme, privítame každého, kto má rád zvieratá a chcel by sa so svojim psíkom aj aktívne hýbať,“ vysvetľuje predseda klubu, ktorý je hrdý i na to, že v súčasnosti majú už 17 štvornohých členov. Natíska sa však na dnešnú dobu logická otázka: majú z toho nejaký profit? „Robíme to bezplatne – vrátane tréningov. Raz ročne sa musíme poskladať na sumu 55 eur, čo je členské klubu v Slovenskej kynolo-

Športová disciplína: v prvom rade sa jedná o súhru zvieraťa a človeka. Je otvorená pre každého psa – od čistokrvných plemien až po krížencov. Aký by mal byť pes: agilný, šikovný. História a súčasnosť: V začiatkoch bola cieľom šou a zábava pre obecenstvo, no neskôr sa agility zmenilo na športovú disciplínu – súťaž sa dá porovnať napríklad s parkúrom koní. Závodná dráha je zostavená z 15 až 20 prekážok, ktorých poradie a trasy sú na každom preteku rozdielne – vytyčuje ich rozhodca. Konečný výsledok vychádza z počtu získaných bodov v jednotlivých kolách, prvoradým kritériom je bezchybné zdolávanie prekážok, výsledný čas je druhoradý. Pre ktorých psov je agility? Plemená, obľubujúce pohyb (pastierske a ovčiarske psy, napríklad borderská kólia, šeltia, puli, pumi, mudi; poľovnícke psy ako sú foxi, westie, vyžla, teriéry, maďarský chrt atď.). Agility je pre ne vynikajúcim športom, lebo si „vybijú“ nadbytočnú energiu, zvyšuje sa ich disciplinovanosť a rozvíja šikovnosť, navyše je zárukou budovania kvalitného svalstva a dobrej kondície. No a nezanedbateľným aspektom je aj to, že po tréningu sa váš domáci miláčik ponorí do pokojných driemot, a aj pri prechádzkach s ním ľahšie nájdete spoločnú reč. (as)


15

Rozhovor > Spravodajstvo

18. december 2014 | číslo 51–52.

Po vystúpení so zbormajstrom Repertoár postavený hlavne na skladbách sakrálnej a klasickej hudby LEHNICE – V stredu 10. decembra sa v kostole svätej Alžbety konal vianočný koncert speváckeho zboru sv. Juraja z Dunajskej Stredy. Po prekrásnom prednese vianočných kolied sme oslovili zbormajstra a dirigenta zboru v jednej osobe, Rudolfa Érseka, aby nám v skratke spevokol predstavil. – Spevácky zbor sv. Juraja vznikol v roku 2001 v Dunajskej Strede – so 16-timi zakladajúcimi členmi. Po prvom vystúpení v katolíckom kostole sa zbor rozhodol pokračovať v spievaní pri katolíckej fare. V tom období som sa vrátil zo zahraničia, a ako profesionálny hudobník – klavirista som sa rozhodol posilniť zbor a prevziať

jeho vedenie v pozícii zbormajstra a dirigenta. Onedlho sa súbor doplnil o ďalšiu osobnosť, profesorku spevu Katarínou Kollár, ktorá je dnes riaditeľkou ZUŠ v Dunajskej Strede – tak sa zároveň rozšíril aj o jedného dirigenta. V súčasnosti má zbor sv. Juraja 30 členov. Je váš repertoár založený výlučne na náboženskej tematike? – Je postavený hlavne na skladbách sakrálnej a klasickej hudby, každým rokom ho rozširujeme. Spevácky zbor má dnes veľa skladieb „šitých na mieru“, a náš repertoár odhadujem zhruba na 140 skladieb, v ktorých sa aranžujú noty na presné obsadenie, vkus a možností zboru. Pravidelne sa zúčastňujeme na cirkevných a obecných akciách – doma aj v za-

V strede zbormajster a dirigent zboru Rudolf Érsek

hraničí. Hosťovali sme viackrát v Rakúsku, pravidelne vystupujeme v Maďarsku, bohužiaľ, naše finančné možnosti zahraničné vystúpenia značne limitujú. Koncerty si vyžadujú aj technickú podporu... – Na našich vystúpeniach experimentujeme s rôznymi

Foto: autorka

Taktovku v rukách drží Katarína Kollár

technickými riešeniami. Tradičný klavírny sprievod sme nahradili podkladmi klasického orchestra. Toto si, samozrejme, vyžaduje širokú technickú podporu, nevyhnutnú k vyváženiu a vyrovnaniu hlasitosti (dodajme, že tieto podklady nahráva a programuje vedúci zboru Rudolf Érsek). Aké časté sú vaše vystúpenia? – Obzvlášť hustý koncertný maratón absolvujeme každým rokom od začiatku adventu až po Vianoce, keď vystupujeme nielen v kostoloch v blízkom okolí Dunajskej Stredy, ale aj v susedných okresoch. Našim cieľom je odovzdať obecenstvu nielen kus umenia, ale aj časť nášho srdca – pre obohatenie duše poslucháča. V Lehniciach nevystupujete po prvý raz... – V lehnickom kostole sme tento rok vystúpili už jubilej-

ný, desiaty krát. Aj touto cestou by sme radi vyslovili vďačnosť starostovi obce Františkovi Szitásimu, pánovi farárovi Rudolfovi Galgóczymu i Lehničanom za milé privítanie a ústretovosť – slovom všetkým, ktorí sa podieľali pri vytvorení podmienok realizácie koncertného vystúpenia nášho speváckeho zboru. Poviete nám niečo o vašich plánoch do budúcnosti? – Chceli by sme rozšíriť zbor o nových členov, vybudovať jeho pevný základ s ešte vyššou úrovňou prednesu. V budúcom roku, konkrétne 13. februára, sa ako zbor zúčastníme na mojom jubilejnom koncerte v kultúrnom dome v Dunajskej Strede, kde okrem klasického repertoára vystúpime aj s blokom moderných piesní, sprevádzanom „živou“ kapelou. Zuzana Dömötörová

Koncert za obete prvej svetovej vojny ŠAMORÍN – V kostole reformovanej cirkvi sa uskutočnil adventný koncert, venovaný obetiam I. svetovej vojny. Podujatie Regionálnej rozvojovej agentúry v Šamoríne venovalo priestor nielen renovovaným umelcom na čele s Imre Némethom, ale aj talentovaným žiakom ZUŠ

v Šamoríne. Nadmieru spokojní diváci si v predsviatočnej atmosfére vypočuli nielen diela klasikov, no i tradičné skladby, ktoré patria ku koloritu Vianoc. Opäť kvalitná kultúra, ktorá sa musela všetkým divákom páčiť – bodaj by nie, na takom malom javisku a toľko dobrého... (čiko)

Zamatový soprán v podaní Hyun Jee Doh-Németh

Foto: autor


16

Žitný ostrov

Spravodajstvo

The Golden Voices of Gospel

Pred sviatkami sa udialo aj...

Úžasní „Voices of Gospel“

DUNAJSKÁ STREDA – V rámci svojho európskeho turné zavítala do kostola reformovanej cirkvi v utorok 16. decembra afroamerická gospelová skupina z New Yorku, priamo z Harlemu. Skupina charizmatických černochov očarila nielen krásnymi hlasmi, ale najmä sprítomnením ducha Vianoc, ktorého svojim spevom preniesli na všetkých prítomných v mene motta „Let’s Have Church Tonight!“ Skupinu „Voices of Gospel“ založil v roku 2000 reverend Dwight Robson, a od tej doby videlo ich vystúpenia viac ako milión divákov po celej Európe. V mestách ako Berlín, Bern či Viedeň sú vianočné koncerty „Zlatých hlasov“ už pravidelnosťou. Obecenstvo v Dunajskej Strede len potvrdilo pravidlo, že černošskí umelci dokážu na koncerte strhnúť obecenstvo spôsobom, že „vo finále“ tancovali a spievali už aj ľudia v hľadisku. Prekrásny zážitok sprostredkovala agentúra elóKoncert. (döm)

Očarili každého, kto prišiel

Foto: Zuzana Dömötörová

Pred Vianocami aj v našom regióne konalo množstvo podujatí, ku ktorým sa z priestorových dôvodov vrátime v prvom januárovom čísle. Na snímkach Ľuba Baniča tradičná akcia v Kútnikoch...

Vianočné trhy aj v chladnom počasí opäť úspešné LEHNICE – V sobotu 13. decembra sa v obci konal druhý ročník Lehnických vianočných trhov. Pred miestnym kultúrnym domom sa zišli nielen miestni remeselníci, ale aj majstri z okolitých obcí. Výsledky práce svojich šikovných rúk ponúkali Lehnické včielky i ženičky, klientky miestneho Domova sociálnej starostlivosti, a zastúpenie tu mala i materská škola aj základné školy – vo svojich vianočných stánkoch predvádzali a ponúkali výrobky, ktoré iste spestria naše štedrovečerné stoly.

Aj tento rok sa Vianočné trhy stretli s úspechom. V chladnom počasí, ale s teplým srdcom sa stretli dobrí ľudia, ktorí si medzi sebou

vymenili zopár vrúcnych slov, zaželali pevné zdravie. Viacerí odchádzali do svojich domovov s ľúbeznými darčekmi, ktoré si na trhoch za

Vianočných trhov sa v sprievode vnučky Zuzky zúčastnila aj najstaršia obyvateľka Lehníc, babička Galková, ktorá sa v týchto dňoch dožíva 102 rokov. Aj touto cestou jej srdečne blahoželáme V stánku usporiadateľa Vianočných trhov – Lehnických včielok – bolo po celý čas rušno Foto: autorka

lacný peniaz zakúpili, a ktorými pod stromčekom duchu „veselých a pokojných Via-

noc“ v ten pravý čas potešia svojich najbližších. (dömötörová)


17

Spravodajstvo

18. december 2014 | číslo 51–52.

Ďalšia vydarená vernisáž v Gallery Reálne pohľady na veci života, ktoré my skôr prehliadame DUNAJSKÁ STREDA – Výtvarník Ján „Xavier“ Melišek je našej umeleckej verejnosti známy, a lepšie povedané, aj ľahko spoznateľný. Napriek tomu, že žije a tvorí vo Veľkých Úľanoch je pravidelným účastníkom krajskej súťaže Výtvarné spektrum v Dunajskej Strede – a väčšinou aj jej víťazom. Vernisáž výstavy z tvorby tohto neprofesionálneho, ale úspešného výtvarníka sa uskutočnila 10. decembra v Gallery Nova. Ján Melišek začal s maľovaním takmer pred 25 rokmi ako samouk, no a odvtedy prešiel niekoľkými vývojovými etapami a osvojil si rôzne tvo-

rivé techniky. Okrem tých klasických, ako sú napríklad akryl či olejomaľba, začal tvoriť i technikou „airbrush“ (takzvaná americká retuš, ktorá sa aplikuje pomocou striekacích pištolí, taktiež sa ňou tvorí a maľuje na telo – v angličtine „bodypainting“). Aj v tejto oblasti získal autor významné, dokonca medzinárodné ocenenia. Ale okrem obrazovej tvorby sa venuje i maľovaniu na textil a reklamnej maľbe, je členom Klubu výtvarníkov okresu Galanta, ktorý zastrešuje Galantské osvetove stredisko. O pestrosti jeho tvorby svedčí aj súčasná expozícia: témy, ktoré nám autor ponúka, sú reálne pohľady na

Ján Melišek začínal ako samouk

Glosa

Foto: archív autorky

Bude z nej spevácka hviezda?

veci života, na predmety všednosti, ktoré my skôr prehliadame. Nie sú to však iba veci pre „vec samotnú“, nejaký inertný druh materializmu, ale práve umeleckým uchopením ich autor povyšuje do sféry estetickej, a zároveň aj duchovnej. Upozorňuje nás. „Zaujímavý je štýl zobrazenia, keď sa autor zameriava na samotný predmet, či sa už jedná o ovocie, pohár s nápojom či horiacu cigaru, pretože dokáže vyabstrahovať podstatu, diváka neruší žiadne pozadie, alebo niečo iné,“ okrem iného zdôraznil v odbornom príhovore akademický sochár Ladislav Szabó a dodal: „Autor divákom navyše ponúka v dnešnej atmosfére veľmi

vzácnu komoditu – oddych a pokoj, ktoré z týchto obrazov priam sálajú.“ Hviezdou tejto vernisáže však bola aj mladučká, iba 9-ročná speváčka, poslucháčka ZUŠ v D. Strede Sofia Jánošková, ktorá napriek svojmu veku získala na rôznych súťažiach už mnohé víťazstvá. Jej spev a krásne zafarbený hlas, presvedčivý prejav bez ozvučenia ohromili každého účastníka, a my sa môžeme len tešiť na jej ďalšie vystúpenia. Podujatie zorganizovalo Žitnoostrovské osvetové stredisko v réžii metodičky Gabriely Borosovej. Výstava v Gallery Nova potrvá do konca januára 2015. Jana Svetlovská

Ľubo Banič

Malí Nagyovci a veľkí Kissovci

aký divný rok to bol, a pvedať, že pre niekoho bol mimoriadne vydarený, by bolo priodvážne. Teda ak odrátame bojovníkov kalifátu, zvaného aj ISIS. Tí môžu byť so sebou viac-menej spokojní, lebo mimo toho, že zabrali akúsi svoju (možno) budúcu domovinu, odrezali

hlavy niekoľkým neveriacim psom. Za hranicami „malého Švajcu“ aspoň čiastočne rozmýšľajúcich dosť znepokojil vývoj na našom Blízkom východe – Rusáci anektovali kedysi tatársky, potom ruský a ešte prednedávnom ukrajinský Krym, no a naši slovanskí bratia sa navzájom úspešne hlušia. Nie je pochýb, že niekto na tom úspešne ryžuje, ale bežný prpletariát celkom iste nie. Ukrajinská ekonomika je pred krachom, ruský rubeľ sa voči iným menám dostáva na úroveň kopejky, ale tak ako je Putin Putinom, Porošenko je Porošenkom. Veselé je to, že Rusi zakáza-

li Ukrajine vstup do NATO (je však pravdou, že cári vždy radi rozhodovali o tom, čo majú robiť iní), lebo bubu-bu. Ale ešte smiešnejším je fakt, že v Európe majú vlastne iba dvoch verných nohsledov, stojacich na čele – paradoxne členských štátov Severoatlantickej aliancie a Európskej únie – Roberta Fica a Viktora Orbána. Kým ešte u nášho, slovenského „hranola“ je to s množstvom výhrad ideologicky a ekonomicky logické, nádejný nástupca svätého Štefana v kráľovskej funkcii pod slovenskou južnou hranicou akoby zabudol, ako vždy dokázali Rusi s Maďarmi zavrtieť, a poriadne, na-

dlho im rozbiť držky. Ale vysvetlovanie svojmu vernému ľudu a histórii bude mať na starosti, svedomí a pleciach „Győző“. Ak sa presunieme na rodnú hruď, zaknihovali sme tu všakovaké turbulencie, a tiež sa nemá nikto príliš čím chváliť. Tak na pravoboku, ako i na ľavoboku. Zarytí voliči, ktorí kedysi lízali päty Vladimírovi Mečiarovi a po jeho politickom úmrtí prevekslovali do košiara jeho mentálne príbuzného, no o čosi mladšieho baču Roberta Ficu si zatiaľ neráčili všimnúť, že aj strana Smer-Sociálna Demagógia nabrala jednoznačný smer na hnojisko

dejín. Nie je žiadnym veľkým víťazstvom, ak sa v priebehu jedného roka musí vymeniť prakticky tretina ministrov, predseda aj podpredsedníčka parlamentu, keď padajú hlavy politických nominantov na nie nedôležitých postoch (spomeňme trebárs riaditeľov štátnych nemocníc), a už ani nehovoriac o tom, že najjagavejšia hviezda tohto štátu, uchádzajúca sa o post prezidenta, dostala riadne po frňáku od outsidera. Ale aby sme neboli nespravodliví, ani tí napravo sa nemajú čím hrdiť. Dnes sa nám sem však už nevmestia, tak si ich podáme nabudúce.


18

Csallóköz

Tudósítás > Hirdetés

A vadászat titkai és örömei Az állatokkal és a természettel összhangban KISUDVARNOK – A vadászat nem csupán a lövészetről szól. A tájainkon is egyre népszerűbb szabadidős tevékenységről a helyi vadászszervezet alelnökével, Németh Szilveszterrel és a vadgazdával, Varga Istvánnal beszélgettünk. Előbbi úgy érzi, egy teljesen átlagos vadász, amelyből Szlovákiában csaknem ötvenezer van. A természet nagy barátja, ennek jegyében szereti az évszakok változását figyelni, s a szabad ég alatt mindig adódik munka. Télen az állatokat etetik, tavasszal az etetőket javítják, de a vadetetésnek egész évben fontos szerepe van, főleg aratás után, amikor hirtelen elfogy az élelem. Az erdőbe pihenésért, feltöltődésért jár, az pedig elszo-

Varga István és Németh Szilveszter

morítja, hogy néhányan azt gondolják, kedvtelésük csak a gyilkolásról szól. „Igen, vadászként van fegyverem és el is ejtünk állatokat. A tervek teljesítése során olyan vadakat lövünk ki, amelyek betegek,

gyengébbek és nem megfelelőek a további tenyésztésre.” Azt viszont látni kell, hogy állatok nélkül elveszne a vadászat is, pedig egy hosszú történelmet maga mögött tudó közösségről van szó.

Varga István hasonlóan gondolkodik. A természetben ő is megtalálja mindig a szépséget, amelyet védeni szeretne, hogy soha ne szen el. A gazda elárulja,vesz területük 1330 hektár, az ő

szenek az állományt fo-igyek tosan feltölteni fácá- lyama nyulakkal, a rókák nokkal, sokszor közbeszól- viszont pen ezért utóbbiaknak. Ép igyekszenek csök- számát „Örülnék, ha töb-kenteni. nánk” – teszi hozzá,ben de vol megjegyzi, sajnos vanazt is olyan emberek is, akik aznak általuk kezelt területeken illegálisan, az éj leple alatt kívánnak vadászni. A végére pedig mutassuk be a helyi vádászegyesületet, amelynek élén Mészáros István áll, az alelnök Németh Szilveszter, Varga István a gazda, Kopfmaler René a pénztáros, Radics Attila a titkár, Bazsó Attila a lövészeti bizottságért felel, Géczi Tamás a kinológiáért. Az ellenőrző bizottság elnöke pedig Ján Kaščák. Vladislav Kmeť Vojtík Szimona felvétele


Tudósítás > Hirdetés

2014. december 18. | 51–52. szám

19

Idős jubilánsok adventi köszöntése Sorra gyújtjuk az adventi gyertyákat. A karácsonyvárás nem az ajándékvásárlásról szól, hanem a lélekről. Az advent örömet és szeretetet hoz a hajlékunkba. Ilyen számos településen találkozóra hívják a jubiláns idős embereket. Két helyen mi is jártunk. KIRÁLYFIAKARCSA – A megjelenteket Gányovics Jana újraválasztott polgármester asszony köszöntötte. Ilyentájt a falu nem feledkezik meg

Az alsó sorban: Borbály Izabella, Perényi Zsuzsa, Hervay Mária, Bors Imre, felső sorban Gányovics Jana, Szinger Katalin

elnöknőjét is megszólítottuk. Elmondta, hogy a falu 191 nyugdíjasából 145-en tagjai a szervezetnek. Saját klubjuk is van. Színházba és egynapos kirándulásokra járnak. Idén a sárvári fürdőben és a Tátrában voltak. Kedvelt úti céljuk egy ausztriai csokoládégyár. Bekapcsolódnak a falu életébe, segítenek a rendezvényeknél. Rendszeresen találkoznak a környék nyugdíjasaival, ahol régi ismerősökkel, barátokkal beszélgethetnek.

öregjeiről. – Megérdemelt pihenésüket töltik, de sokan tovább segítenek, bekapcsolódnak a társadalmi munkába. Erről a helyről mondok köszönetet az életük során elvégzett munkáért, s a mai tevékenységért. Karácsony előtt merüljünk el az ünnep hangulatában, szívünket töltse el az alázat és a jóság. Kívánjunk egy-

másnak az elkövetkező évekre békességet és megértést – fogalmazott a polgármester asszony. A köszöntő után az óvodások műsora következett, majd kellemes beszélgetéssel telt az idő. A jókedvet Bősi Szabó László és Kosári Judit nótaénekesek fellépése fokozta. Közben Szinger Katalint, a helyi nyugdíjas szervezet

FELSŐSZELI – A település jelenlévő jubiláns nyugdíjasait Dobossy Pál polgármester üdvözölte. Ünnepi szónoklatában leszögezte, az időskor egy élet bölcsességét hordozza. Az ősz haj régi gondokat, bajokat rejteget. Az idő az arcukba véste a sok vesződség nyomait. De a szív még fiatalos, szeretetet sugároz és szerényen csak egy kis jóindulatot kér. – Tiszteletet érdemelnek elődeink, akik írni és olvasni tanították a fiatalok generációit, nevelték, gondozták őket, kenyeret adtak a szájukba. A magam és a falu nevében gratulálok az ünnepelteknek. Jó egészséget, szeretteik körében boldogságot és megelégedettséget kívánok nekik. Legyünk még együtt sok évig – fogalmazott a polgármester. Utána a helyi alapiskolák tanulói köszöntötték a jubilánsokat énekkel, szavalatokkal és táncokkal. Vladislav Kmeť A szerző felvételei


20

Csallóköz

Olvasószolgálat

Hol tölti az év utolsó napját? Sidó Emília Dunaszerdahely

Takács Tibor Csallóközkürt

A párommal otthon töltjük az év utolsó napját, mivel egy hónapja költöztünk össze, és az első szilvesztert szeretnénk meghitt családi környezetben ünnepelni. Készítek majd szendvicseket, rántott húst, és az ilyenkor hagyományos menüt.

Nálunk szokás, hogy odahaza töltjük a szilvesztert szűk családi körben. Édesanyámék már reggeltől főzik az ételeket: csülköt, lencselevest, estére pedig szendvicskenyereket. Az újév első napjára pedig rántott disznóhúst szoktak készíteni. (V. Sz.)

Mi családi körben szoktuk tartani a szilvesztert. A testvéreimmel és párjainkkal összeülünk, és együtt várjuk az újévet. Ilyenkor mindig mindenkinek megvan a feladata, segítünk egymásnak az ételek elkészítésében, ami a megszokott szilveszteri menü, szendvicskenyerek, sonka vagy csülök.

Általában otthon töltjük a szilvesztert meghitt családi környezetben. Mindig készítek szokásos szilveszteri menüt, szendvicskenyereket, sonkát. Az újévben pedig disznót, mivel ugye csibét nem lehet, mert kiszáll a szerencse a házból. Nekünk a szilveszter inkább a pihenésről szól.

Gyógyszertári ügyelet DUNASZERDAHELY – december 17.: Berberis (Nemesszeg utca); december 18.: Viktória patika (Nagyabonyi út); december 19.: Berberis (Nemesszeg utca); december 20.: Viktória patika (Nagyabonyi út); december 21.: Tesco patika (Tesco); december 22–23.: Kórházi patika (Nagyabonyi út); december 24.: Korzó patika (Jesenský utca); december 25.: Gryf patika (Fő utca); december 26.: Cobra patika (Sport utca); december 27.: Egyszarvú patika (Vasút utca); december 28.: Dr. Max (Kaufland); december 29.: Aloe patika (Rózsa utca); december 30.: Noe patika (Fő utca); december 31.: Dana patika (Fő utca). GALÁNTA – december 17.: Areál zdravia (Nálepka utca); december 18.: Klokner (Hódi út); december 19.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); december 20.: Medicana (Posta utca); december 21.: Felicita (Hódi út); december 22.: Areál zdravia (Nálepka utca); december 23.:

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (december 17–22.) Dumb és Dumber kettyó (amerikai vígjáték): 13.00, 15.20, 17.40, 20.00, 22.20, szombat–vasárnap 10.40; Exodus: Istenek és királyok 3D (amerikai–angol történelmi kalandfilm): 14.10; Paddington (angol–francia vígjáték): 13.50, 16.00, 18.10, 20.15, szombat 10.00, vasárnap 11.40;

Dr. Max (Šafárik utca); december 24.: Klokner (Hódi út); december 25.: Fő utcai patika (Fő utca); december 26.: Sun Pharma (Kaufland); december 27.: Dr. Max (Vajanský utca); december 28.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); december 29.: Dr. Max (Tesco); december 30.: Felicita (Hódi út); december 31.: Szent Márton gyógyszertár (Béke utca); január 1.: Dr. Max (Šafárik utca). KOMÁROM – december 17.: Rákóczi utcai patika (Rákóczi utca); december 18.: Plus patika (Pozsonyi út); december 19.: Vág patika (Tó utca); december 20–21.: Dr. Max (Kaufland); december 22.: Kórházi patika (Megyercsi utca); december 23.: Lachesis (Jókai utca); december 24.: Terra Rosa (Vársor utca); december 25.: A & Z patika (Petőfi utca); december 26.: Calendula Pharmacy (Nádor utca); december 27–28.: Dr. Max (Kaufland); december 29.: Vág patika (Tó utca); december 30.: Alba patika (Eötvös utca); december 31.: Duna patika (Duna utca).

A hobbit – Az öt sereg csatája (amerikai–új-zélandi fantasy): csak szerdán 0.00; A madagaszkár pingvinjei 3D (amerikai animációs film): 13.30, 14.30, 15.30, 17.30, 19.30, szombat– vasárnap 11.30; Csingiling és a kalóztündér (amerikai animációs film): szombat–vasárnap 10.00, 12.15; Doboztrollok 3D (amerikai–angol animációs film): csak szombaton 11.00; Villám és varázsló (belga animációs kalandfilm): szombaton 10.10; A fogoly (kanadai thriller): 14.00, 17.40,

Vojtík Szimona felvételei

Veréb Ivana Kisudvarnok

Kovács Márta Vásárút

Véradók A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson december 9–10-én a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Faklen Sándor, Tóth Aranka, Méhes Vilmos, Pőthe Attila, Mgr. Marsal András, Heller Péter, Juhos Gábor, MUDr. Tóth Zoltán, Koller Marian, Németh György, Kovács Liána, Gerhát Barbara; Nagymegyer: Kulcsár Attila, Mikos Sándor, Zsoldos György, Lapos Gábor, Győri Ferenc, Erős Ildikó, Bartal István, Szalai Attila, Hodossy László, Hudec Pavel, Varga Éva, Levánszky Péter, Pónya Krisztián; Hodos: Molnár Béla; Szap: Zsemlye Etel, Horváth Marian; Szarva: Petyko István; Bős: Bokros Viktor, Zsemlye Adrianna, Zsemlye Péter, Zsemlye Angéla, Vida Anikó; Izsap: id. és ifj. Bugár Kálmán, Simon Ferenc, Boros Zoltán; Kisudvarnok: Szüllő Péter; Baka: Vidovičová Simona, Ambrus Alexandra, Nagy Tímea; Csilizradvány: Bénes Adrianna; Alistál: Kristóf Enikő; Albár: Beregszászi Iveta, Chyba Ondrej; Dunatőkés: Nagy István; Ekecs: Pollák Sándor; Pozsonyeperjes: Fülöpi Miklós, Csambal Ferenc; Párkány: Dubický Peter; Tonkháza: Méry József, Simon Péter; Doborgaz: Papp Árpád, Purgel Ferenc; Somorja: Czvedler Tibor.

20.30, 22.30, szombat–vasárnap 10.50; A madagaszkár pingvinjei (amerikai animációs film): 14.30, 15.30, 18.30, szombat 10.30, vasárnap 12.30; Az éhezők viadala: A kiválasztott – 1. rész (amerikai kalandfilm): 14.30, 17.00, 18.50, 21.20, 22.20, szombat–vasárnap 12.00; Csillagok között (amerikai–angol sci-fi): 13.00, 16.20, 19.40; Doboztrollok (amerikai–angol animációs film): csak vasárnap 11.00; Förtelmes főnökök 2. (amerikai vígjáték): 13.30, 15.45,

18.00, 20.15, 22.30, szombat–vasárnap 11.15; John Wick (amerikai akcióthriller): 15.30, 20.30, 22.30; Sírok között (amerikai akcióthriller): 22.20; Swing (magyar vígjáték): 13.10, 16.20, 20.00. GALÁNTA, DK mozi, december 19–20.: A Hókirálynő (amerikai–angol fantasztikus kalandfilm): 15.60; december 19–20.: Éjszaka a múzeumban – A fáraó titka (amerikai családi kalandfilm): 19.00.


Gombaszögi tábor jövőre is A 2015-ös évben július 14-e és 20-a között rendezik meg a szlovákiai magyar nyár legnagyobb ifjúsági rendezvényét, a Gombaszögi Nyári Tábort. A szabadegyetem és fesztivál a következő évben különleges programokkal várja a látogatókat Krasznahorkaváraljára. A tábor szervezői a napokban hozták nyilvánosságra a nyári rendezvény időpontját, 2015-ben a tábor július harmadik hetének keddjén, 14-én kezdődik. Ahogy ebben az évben, a következő szezonban is vasárnapig, azaz 20-áig tart majd a tábor. A szervezők különleges zenei felhozatallal készülnek a rendezvény hétvégéjére. Olyan világszínvonalat képviselő együttesek lépnek majd fel, akik még nem játszottak a tábor színpadán.

Archív felvétel

Természetesen a rendezvény hagyományaihoz híven a fiatalok napközben közéleti, tudományos és művészeti témájú előadásokat hallgathatnak. Az éjszaka pedig változatlanul a koncerteké lesz, hiszen idén is két zenei színpad elé várják a bulizni vágyókat. A kulturális programok palettáját a 2015-ös évben is színesíti a Szalmaszínház, amely egy egyedülálló, kísérleti építmény.

A Fiatal Építészek Fóruma által készített Szalmaszínház ad otthont a tábor színházi produkcióinak, amelyeket a Gurigongó Symposium készít elő. Természetesen a 2015ös Gombaszögi Nyári Táborban is készülhetnek a résztvevők a csapatjátékok különböző ügyességi feladataira. A rendezvényről a tábor honlapján, illetve Facebook oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

Ahogy az elmúlt években, a szervezők most is különböző játékokat hirdetnek meg az interneten, ahol táborbelépőket és egyéb értékes ajándékokat nyerhetnek majd a résztvevők. A tavaszi Bátorkeszi Borfesztiválon pedig személyesen is részt vehetnek olyan vetélkedőkben, amelyeken akár heti táborbérletet is nyerhetnek a játékosok. A tábor megvalósításán dolgozó csapat külön felhívja a vállalkozó kedvűek figyelmét, hogy idén is várják a lelkes fiatalok jelentkezését a szervezői csapatba. Aki tagja szeretne lenni a legnagyobb szlovákiai magyar ifjúsági rendezvény szervezőgárdájának, az a „Gombaszög mindenkié!” jeligével jelentkezhet az info@gombaszog.sk e-mail címen, vagy a tábor Facebook-oldalára írt üzenet segítségével. (czg)

Meghívó DUNASZERDAHELY – Nagy szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt rövid spirituális előadással egybekötött karácsonyi zenés meditációra, mely december 21-én, vasárnap lesz a Therma szállóban délután 5 órai kezdettel. A meditációt Varga Mónika vezeti. Közreműködik Petőcz Laci. Jelentkezni helyfoglalás miatt sms-ben lehet a 0908 539 075-ös számon december 19-ig. Belépődíj (terembér): 3 euró. Szeretettel várunk mindenkit!

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 51–52. hét

Mezőgazdasági munkás, traktorista (1) – növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozó kisüzem Hodosban. További információk: 0903 403 153 Szerviztechnikus (1) – a dunaszerdahelyi Auto SiSi társaság ajánlata. Kapcsolat: 0903 719 163, office@autosisi.sk

21

Olvasószolgálat

2014. december 18. | 51–52. szám

Raktáros (4) – az Andrea Shop ajánlata, manuális munkára a raktárban, szezonjellegű. A munkavégzés helye Kisudvarnok. Kapcsolat: katarina.hajduova@andreashop.sk, 0908 671 671 Targoncás – az Europersonal & Fabrika társaság ajánlata. A munkavégzés helye Pozsony – Volkswagen épülete, Nagyszombat, Lozornó. Kapcsolat: l.svrcek@ e-personal.eu, www.pracahned.eu, tel.: 0918 829 909

Üzleti képviselő (1) – a trencséni DRIVE SK társaság ajánlata. Feladat: autókozmetika és -kémia forgalmazása a dél-szlovákiai régióban. Kapcsolat: info@drive-sk.sk Biztosítási tanácsadó (2) – a Kooperatíva biztosító ajánlata, tanácsadás, adatbázissal való munka. Jelentkezőket várnak elsősorban Eperjes és Nagymagyar körzetéből Kapcsolat: 0910 998 101; nemethmolnar@koop.sk

Kultúra Kiállítás DUNASZERDAHELY– Január 3-ig látható a Kontrasztok című kiállítás a Csallóközi Múzeumban. – Január 31-ig megtekinthető Ján Melišek önálló tárlata a Csallóközi Népművelési Központ Gallery Nova kiállítótermében. Színház KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, december 17.: Bányavirág (15.00, ifjúsági bérlet); december 18–19.: Rose – Orlai produkció – Rose – Vári Éva (19.00, stúdió 1–2–3. bérlet); december 20.: KOR-ZÁR 25. jubileumi koncert és lemezbemutató (18.00, bérletszünet); december 27.: Lili bárónő) 19.00, bérletszünet Vegyes DUNASZERDAHELY – December 19-én, péntek délután 5 órától karácsonyi ünnepséget rendeznek a Csemadok Házban. Kirakodóvásár, könyvek, társasjátékok, kézműves termékek várják az érdeklődőket, este 6 órától Bán Mórral, a Hunyadi írójával találkozhat a közönség. Este 7 órától, pedig akusztikus örömzenélés veszi kezdetét meglepetésvendégekkel. – December 29-én, hétfőn délelőtt 11 órától a Mazsola és Tádé című zenés bábjátékot láthatják a művelődési központban az Ametist Bábszínház előadásában. Belépőjegy 4 euró. – December 29-én, hétfőn este 7 órától Eisemann Mihály–Zágon István–Nóti Károly: Hippolyt, a lakáj című előadását tekinthetik meg a művelődési központban a Pesti Magyar Operett Színpad bemutatásával. – Január 14-én, szerdán este 7 órától Barillet–Grady: A kaktusz virága című darabot nézheti meg a közönség a művelődési központban a Bánfalvy Stúdió előadásában. Rendező: Schlanger András. VÁSÁRÚT – December 21-én, vasárnap este 6 órától adventi hangversenyt tartanak a katolikus templomban, ahol fellép a bősi Kék Duna Vegyeskar, a nádszegi vegyeskar, a helyi alapiskola csoportja, Bálint Károly tekerős és a Vásár úti Dalárda.


22 Névnapok December 17.: Lázár, Olimpia, Kornélia December 18.: Auguszta, Sláva December 19.: Viola, Judita December 20.: Teofil, Dagmara December 21.: Tamás, Bohdan December 22.: Zénó, Adela December 23.: Viktória, Nadežda December 24.: Ádám, Éva December 25.: Eugénia December 26.: István, Štefan December 27.: János, Filoména December 28.: Kamilla, Ivana, Ivona December 29.: Tamara, Tamás, Milada December 30.: Dávid December 31.: Szilveszter, Silvester Január 1.: Újév, Fruzsina Január 2.: Ábel, Alexandra, Karina Január 3.: Benjámin, Genovéva, Daniela Január 4.: Leóna, Titusz, Drahoslav Január 5.: Simon, Andrea Január 6.: Boldizsár, Antónia

ERBIUM

NÉMET VEGYÉSZ (Robet) MAGYAR MATEMATIKUS (Alfréd)

CSAHOS R. 1. RÉSZ NÉVELŐ

EREDETI DZSESSZ!

ZAMBIA FELE

KÉRDŐSZÓCSKA

ÍROTT TELEFONÜZENET

FONTOS OLDÓSZER

B VÁROS AZ ANDOK LÁBÁNÁL (NAZCA)

A SZELÉN VEGYJELE

R. 2. RÉSZ R. 3. RÉSZ

KORAI GYÜMÖLCS

É

B

LÁBIKRA

TEMPUS

Heti évforduló

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény

TONNA

...HAL

R. 4. RÉSZ

RÓMAI EGY

DERÉKSZÖG JELE

A BAR JELE

FRANCIAOR. FOLYÓ

A TRÍCIUM VEGYJELE

KÉPZŐ, DE DUPLÁN

IGEN MOSZKVÁBAN

SULFUR

ERRE A HELYRE

SZLOVÁK

POLITIKUS 40 éve, 1974. december 17-én született VOLT A SZOBÁBA Lajkó Félix hegedűművész. TÁPLÁLÉK BÉLA AZ ARZÉN 1915. december 19-én született Edith VEGYJELE Piaf sanzonénekesnő. CSAPÁGYÚRI – 25 éve, 1989. december 22-én a lázadó MÁRKA KEVERVE tömegek megdöntötték Romániában NicoCÉLRATERÉZIA lae Ceausescu hatalmát, 3 nappal később VEZETŐ kivégezték. ÁTMÉRŐ 2006. december 22-én halt meg Lázár DAGÁLY JELE Ervin író, újságíró. IGEKÖTŐ NÉVELŐ December 24. Ádám-Éva napja, a karácsonyi ünnepkör legjelentősebb napja, Jézus születésének előestéje. TAMÁS 1972. december 26-án halt meg Domján CIPZÁROS KÉSZÍSPORTKABÁT Edit színésznő. TETTE: LŐRINCZ December 28. Aprószentek napja. Sok A NEON LÁSZLÓ KÖZEPE helyen vesszőből font korbáccsal megcsapkodják a lányokat, hogy egészségesek, E heti rejtvényünkben Alexander Brody amerikai magyar üzletember, író egyik gondolatát fejthetik meg a szépek legyenek. 1973. december 28-án jelent meg Alek- lap olvasói. A 49. szám helyes megfejtése: Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez nem sikerül szander Szolzsenyicin A Gulag szigetvilág (George Bernard Shaw) Sorsolással könyvet nyert: Méry Júlia (Nagymagyar). Gratulálunk! című regénye. 1 éve, 2013. december 29-én súlyos síbalesetet szenvedett Michael Schumacher többszörös Forma-1-es világbajnok. 2001. december 30-án halt meg Garas Dezső színész, rendező. December 30. Szilveszter, az év utolsó napja. Január 1. Újév napja, A béke világnapja. 2002. január 1-jén forgalomba került az euróérme. Január 6. Vízkereszt napja, Krisztus Jordán vizében való megkeresztelésének emlékére.

B

Népi bölcsesség Karácsony napján ha tiszta, napos az idő, akkor száraz nyár, jó gyümölcstermés, sok bor várható. Ha karácsony másnapján, Istvánkor is napos idő van, akkor mindenből jó termés lészen.

Aforizma A szeretet nem kíván semmit. Még azt sem, hogy viszontszeressenek. (Feldmár András)

Dunaszerdahely látkép

Vojtík Szimona felvétele


23

Szabadidő

2014. december 18. | 51–52. szám

Heti horoszkóp 2014. december 17–31.

Net-felvétel

Dunaszerdahelyi farsangi bál

JÁTÉK!

2015. január 24-én rendezik meg a hagyományos farsangi bált a Vidékfejlesztési Szakközépiskola színháztermében. Nagyon sok szeretettel meghívunk minden szórakozni vágyót a 2015-ös év legjobb farsangi báljára! A jó hangulat garantált! Zenéről a Rondó tánczenekar gondoskodik, hogy táncolni is legyen energia, bőséges étel- és desszertkínálattal készülünk. A tombola fődíja 2 személyes barcelonai utazás az Exit Travel Club felajánlásával, és még sok értékes díj várja a szerencsés bálozókat. Info: 0948 699 293, authentica@mail.com Jegyvásárlás: Dunaszerdahely, Focus Music Shop, Dunaszerdahely.

Nyerjen páros belépőjegyet! Kérdésünk: Melyik együttes zenél majd a bálon? Válaszaikat 2015. január 7-ig várjuk elérhetőségeink valamelyikére.

Viccplacc Munkahelyén levelet kap egy férfi, elolvassa, majd elsápad. Kollégája együtt érzőn megkérdezi tőle: – Rossz hír? – Igen. Valaki azt írja, ha még egyszer randevúzom a feleségével, megöl. – Barátom, én a helyedben békén hagynám a nőt! – Igen én is úgy gondolom, hogy nem éri meg. Csak az a gond, hogy a levél névtelenül jött! Egy pasi a konditeremben odamegy az edzőhöz: – Melyik gépet kell használnom, hogy fel tudjam szedni azt a szőke csajt? – A bankautomatát a bejáratnál! – Szia anyu, megyek diszkóba!! – Diszkóba?! Tizenhárom évesen a diszkózáson jár az eszed, és közben

megfeledkezel az 26. születésnapjáról?

anyukád

– Valahányszor meglátom önt mosolyogni asszonyom, mindig arra gondolok, hogy fel kellene csábítanom a lakásomra. – Nocsak, nocsak! Ekkora nagy nőcsábász? – Nem asszonyom, fogorvos vagyok. Egy ember fekszik kint a réten a fűben, és nézi a felhőket az égen. Egyszer csak megszólal: – Uram, mondd meg nekem, mennyi is valójában egymillió év! Mire az Úr valóban leszól az égből: – Számomra az csak egy percnek számít. – És mondd, mennyi egymillió euró? – Az nekem csak egy euró! – Akkor nem kaphatnék egy eurót? – Várj egy percet...

Kos (III. 21.–IV. 20.) Új év közeleg, de addig is vár önre egy szép karácsonyi ünnep, ami lehet, nem lesz teljesen zökkenőmentes, de csakis a jót, az örömet próbálja megtalálni benne. Ha vannak családi gondok, akkor törekedjen arra, hogy rendbe tegye a problémás ügyeket. Fordítson figyelmet az egészséges étkezésre.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Vegyes intenzitású időszak jön, szélsőséges érzelmek dúlhatnak, lesz része jóban és rosszban egyaránt. Ez a karácsony nem zajlódik eseménytelenül, s egy banális veszekedés is beárnyékolhatja az életét. Vegye észre, hogy vannak emberek, akik nem tartanak igényt a barátságára.

Bika (IV. 21.–V. 20.) A karácsony, majd pedig az újév közeledése sok változást hozhat az életébe. Bár kapcsolatai jól működnek, néhány figyelmetlen mozzanat mégis negatív hatással lehet az ünnepre. Pénzügyek terén megerősödhet kissé, és egy hosszabb távú sikersorozat veheti kezdetét az életében.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Talán túl magas elvárásokat támaszt a családtagjaival szemben, pedig ők mindent megtesznek, hogy a kedvében járjanak. Egy váratlan információ kihozhatja a sodrából, azonban nem vezet jóra, ha kimutatja, mennyire felzaklatta. Igyekezzen nyugodt lelkiállapotban várni az ünnepeket.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Egy érdekes és egyben fontos információ juthat a birtokába, de nem szabad hagynia, hogy túlságosan elbizakodottá tegye. Továbbra is fordítson a lehető legtöbb időt és energiát a családi ügyekre, a karácsonyra, a békére. Lehet valaki a környezetében, akit csak ön tud ösztönözni.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Végre fellélegezhet: problémáinak egy része a karácsonnyal együtt a múlt homályába vész. Talán még egy kellemetlen családi probléma felmerülhet. Valaki sokkal jobban függ öntől, mint ahogy azt gondolná, számára ön jelenti a legfőbb segítséget. Büszke lehet magára!

Rák (VI. 22.–VII. 22.) Igen nagy szüksége lesz a rejtett tartalékaira, hisz több olyan feladattal kell megbirkóznia, melyek nagyfokú kreativitást igényelnek otthon, természetesen az ünnep körül. Környezetének nem kis erőfeszítésébe telik majd, hogy helyes irányba tereljék. A túlzásokat mindenben kerülje!

Bak (XII. 22.–I. 20.) Ne cselekedjen, ne viselkedjen meggondolatlanul, ne tegyen olyan dolgokat, amelyeket később megbánhat. Tartson ki határozottan amellett, amit eddig elért. Szeresse, aki arra méltó, és adjon teret, hogy önt is körberajongják. Az ünnep békében telhet, ha elkerüli a konfliktusokat.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Sokat kell majd tennie azért, hogy felülkerekedjen a problémákon, s még így sem biztos, hogy mindegyikre megtalálja a megoldást. Most, hogy az ünneppel lezáródik ez a hosszan elnyúló, ajándékozós, sütögetős időszak, végre megnyugodhat. Határozza el, mit csinál jövőre másként.

Vízöntő (I. 21.–II. 20. A megszokottnál nagyobb figyelmet kell fordítania mindennapos feladataira, különösen az otthon betöltött posztjára. Több fontos beszélgetésre kerülhet sor a karácsony folyamán, és csak az ön döntésén múlik, mekkora részt vállal ezekből, támasza lesz-e annak, aki rászorul.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Az év utolsó napjaiban, és értelemszerűen a karácsony során különösen ügyeljen arra, hogy semmi sem maradjon elvégezetlenül. Az ünnepek alatt kissé ellustuló családjára most nem számíthat. Még most, az év végén kiváló lehetőség nyílik meg ön előtt, ami jó hatással lehet karrierjére.

Halak (II. 21.–III. 21.) Eljött végre az ideje annak, hogy egy régi vágya teljesüljön. Kívánja magának karácsonyi ajándékként, hátha megérkezik. Megkaphatja a méltó jutalmát, megbecsülést és hírnevet. Jelentős változások várhatók az életében, szabadabb irányban folytathatja tovább útját. Szeresse önmagát!


24

Csallóköz

Autósok, motorosok, stop!

MERCEDES-BENZ CLA SHOOTING BRAKE

Újabb csillag Kecskemétről A „civil” verziók 122–211, az AMG csúcsváltozat 360 lóerős, a forgalmazás március végén indul A „ shooting brake” (vadászatra szánt kombi) eredetileg, még a 60-as évek Angliájában háromajtós és sokkal inkább ferdehátúra emlékeztető autót jelentett. A Mercedes-Benz mai kínálatában ez a kifejezés viszont a négyajtós kupék kombi verzióinak megjelölése.

(4,63/1,77 m) azonos az alapverzióval, csak valamivel magasabb (1,435 m). Ez 25 litert jelentett a koffer javára, amely itt 495-től 1354 literig bővíthető. A kecskeméti gyár legújabb termékét is négyhengeres motorok mozgatják: a 2,1 literes dízel két

teljesítménnyel kapható (136/177 LE, 300/350 Nm). Benzinfronton az 1,6-os 122 lóerős az alap (CLA 180), amelyet a 156 lóerős CLA 200 követ. Még feljebb a CLA 250 található, 211 lóerővel és 350 newtonméterrel. Ez utóbbi összkerékhajtással is renFotó: Mercedes

Mint amilyen például a most bemutatott CLA Shooting Brake, amely a nagy testvér CLS hasonló kivitelét idézi. Hosszban és szélességben

delhető. A kínálat csúcsa a Mercedes-Benz CLA 45 AMG Shooting Brake, amely a kisebb Merci-modellekből már ismert kétliteres – és természetesen turbófeltöltésű – motorral 4,7 másodperc alatt van százon. A váltója hétfokozatú AMG Speedshift

DCT, a végsebessége 250 km/h-nál van leszabályozva. Az AMG CLA is 360 lóerős, 450 Nm nyomatékát 2250 és 5000 közötti fordulaton adja le. Őt is és többi most bemutatott CLA változatot is március végétől lehet megvásárolni. (a-nav, vas)

QOROS 3 CITY SUV

Az ötajtós verzióból építkezik A kínaiak egyelőre tartják magukat ígéretükhöz: három év alatt három modellt mutattak be A december 1–9-én megrendezett Kantoni Autószalonon mutatta be harmadik modelljét a kínai-izraeli Qoros autógyár. A szedán és a hatchback után most egy városi crossoverről van szó, amely az utóbbiból építkezik.

ti íveken és a küszöbökön, de az első és a hátsó lökhárítón is felfedezhető egy-egy díszbetét, amelyek szintén az autó robusztusságát hivatottak fokozni. Az érdekességek között felsorolható még a két kipufogóvég, mivel szépen harmonizálnak az

autó orrán található, szintén kerek ködlámpákkal. A modell sportos imázsát a mutatós tetőspoiler is fokozza. Az utastér nagyrészt szintén megegyezik a 3 Hatch kabinjával: a kiállításon bemutatott autóban bőrborítású üléseket, automatikus légkondi-

A terepjárós külsejű jármű terepes stíluselemekkel és megnövelt hasmagassággal mutatkozott be, magyarán követi a jelenleg igen divatosnak nevezhető szabadidőautós stílust. Ennek megfelelően műanyag védőburkolatot lehet találni a kerékjára-

Ködben… Az autós egyik legnagyobb ellensége a köd. Talán a legnagyobb, hiszen nagyon sokan állítják: mindegy, milyen az út, csak LÁSSAK. Márpedig ködben éppen ez a gond. Próbáljuk összefoglalni, mi ilyenkor a teendő, hogyan tudunk szélsőségesen megromlott látási viszonyok

Fotó: Qoros

cionálót, fedélzeti navigációs és szórakoztató központot, illetve parkolókamerát is találtunk. S mivel a műszaki alapokat szintén a 3 Hatch, tehát a sima ötajtós verzió szolgáltatja, a motorok is azonosak: az 1,6-os benziközött a legjobban alkalmazkodni, és a legbiztonságosabban közlekedni. Abszolút alapkövetelmény a ködlámpák bekapcsolása. Ha elöl is vannak, azokat is. Nappal ugyan nem fogunk tőlük sokkal jobban látni, viszont mi távolabbról láthatóak leszünk. Időnként kapcsoljuk be néhány másodpercre az ablaktörlőket. A köd ugyanis alattomos lassúsággal vízfilmet képez a szélvédőn, amit a szem alkalmazkodóképessé-

gének köszönhetően esetleg hoszszabb ideig nem veszünk észre. Előzés: csak ha tényleg muszáj, és tényleg lehetséges. Ez utóbbi felmérése már komoly vezetői tapasztalatokat igényel. Várjunk meg 2–3 szembejövő autót, és próbáljuk felbecsülni, milyen távolságból látjuk meg a fényeiket. Ezután azt kell eldöntenünk, beférünk-e ilyen távolságon belül az előzendő jármű elé azzal a sebességgel, amire az autónk képes, és amilyet az útvi-

nes szívó változatban 125 turbófeltöltéssel 156 lóerőt teljesít. A váltó hatfokozatú kézi váltó vagy dupla kuplungos automata, összkerékhajtás nem szerepel a gyártási programban. (a5.hu, vgy)

szonyok lehetővé tesznek. Viszont ha már – a kellő biztonsági tartalékkal történt mérlegelés után – tényleg rászántuk magunkat, akkor ne habozzunk, ne totojázzunk. Ezzel csak az előzés idejét, és a hozzá szükséges távolságot nyújtjuk meg. Esetleg olyan hosszúra, hogy közben előbukkan a ködből egy szembejövő autó, amely előtt határozottabb manőverrel még simán besoroltunk volna... Vas Gyula


2014. december 18. | 51–52. szám

Tudományosan Dániában Egy csallóközi doktorandusz kihívásokkal teli mindennapjai SÁROSFA – Földváry Veronika azon fiatal tehetséges kutatók közé tartozik, akik immár egyetemi éveik során bizonyítottak. Nemcsak Szlovákiában, hanem a világon többfelé. A doktorandusz-hallgató eddigi tapasztalatairól beszélgettünk. Meséljen arról, hogyan is indult a tudomány iránti elköteleződése? – Érdekes, hogy még a gimnazistaként sem voltam igazán a tudomá-

nyok iránt érdeklődő alkat. A Pozsonyi Műszaki Egyetemet is inkább a barátaim miatt választottam. Idővel megtetszett az egyetemi élet, kialakultak a baráti és diák-tanári kapcsolataim is, amelyek a későbbiekben arra ösztönöztek, hogy folytassam a tanulmányaimat mint doktorandusz. Igazából a fokozott érdeklődésem akkor indult, amikor idén februárban sikerült kikerülnöm a Dán Műszaki Egyetemre. Mivel Dániában több mindenre adott a lehetőség, így ott jobban ki tudom érezni a tudomány „illatát”. Segítőkészek a tanárok és a doktorandusz kollégáim is. Mindenben, amiben tudjuk segítjük, és támogatjuk egymást. Az elnyert ösztöndíjak és egyetemi elismerések után úgy érzem, hogy van értelme annak, amit csinálok. Ezen elismerések és az, hogy a tanáraim megbecsülnek, tudja ösztönözni a jövőbeli munkámat. Hol folytatott tanulmányokat? – Az általános iskola első négy évét a sárosfai alapiskolában fejeztem be. Azután a tanulmányaimat a somorjai Madách Imre Gimnázium nyolcéves osztályában folytattam.

25

Interjú > Autósok, motorosok, stop!

Emlékszem, a mi osztályunk volt az első nyolcéves osztálya a gimnáziumnak. Kis gimisként kezdtem, 11 évesen. A nyolc év sajnos nagyon gyorsan eltelt és már az osztálytársaimmal ott kaptuk magunkat, hogy az egyetemi felvételire készülünk. Milyen indíttatás vezette az egyetemre? – A diáktársaim tapasztalatai mellett a család is fontos szerepet játszott a továbbtanulás melletti döntésben. Szüleim mindig úgy neveltek, tanítottak minket az öcsémmel, hogy

tudjuk, az egyetemi végzettség a mai világban nem elhanyagolható dolog. Ezért nagy köszönettel tartozom nekik. Melyik tanárt emelné ki azok közül, akik segítették? – Elsősorban szeretném megemlíteni kedves osztályfőnökömet, Haluska Violát, aki végigkísérte az egész nyolc osztályos tanulmányaimat a gimnáziumi éveim alatt. Nagyon sok segítséget és támogatást kaptam tőle, nemcsak a gimnáziumi, hanem az elmúlt évek során is. Jól tudom, ha bármi gond akadna, rá bármikor lehet számítani, csak egy telefonhívásba vagy e-mailbe kerülne az egész. Sokat köszönhetek Haluska Sándor tanár úrnak, aki felejthetetlenné tette a gimnáziumi évemet a fizika óráival. Igazából sosem szerettem ezt a tantárgyat, de nagyon jó tanulmányi hátteret kaptam, és ezzel az egyetemen nagyon megkönnyítette a vizsgákra való felkészülésemet. Nem utolsósorban, nagyon sokat köszönhetek a doktori munkám témavezetőjének, Dušan Petráš professzornak. A diplomamunkám írása alatt kérdezte meg

tőlem, hogy nem szeretném-e folytatni a tanulmányaimat az egyetemen fiatal doktoranduszként. Nagyon sok támogatást és segítséget kapok tőle magán és szakmai téren is. Neki köszönhetem, hogy most Dániában a műszaki egyetemen tartózkodhatom, mint vendégdoktorandusz. Szintén köszönettel tartozom neki a szakmai konferenciákon való részvételért és a publikációim megjelenítéséért. Hála a professzor úrnak, sikerült eljutnom két nemzetközi világkonferenciára, Ázsiába (Hong Kongba) és Brazíliába (Sao Paolo, Rio de Janeiro), amely egy felejthetetlen élmény számomra. Nem utolsó sorban sokat köszönhetek a Dániában tartózkodó másod-témavezetőmnek, aki nem mellesleg felvidéki származású (Somorja), Bekő Gábornak. Milyen szakmai elismeréseket sikerült begyűjtenie? – 2012-ben a legjobb diplomamunkáért járó dékáni díj, idén dékáni elismerés az Építészmérnöki kar nemzetközi képviseléséért, a Szlovák Műszaki Egyetem év doktoranduszának járó díj, a Szlovákia diákszemélyisége díjra való jelölés. E díjak és nevezéseken kívül sikeresen megpályáznom doktoranduszoknak járó különböző ösztöndíjakat, amelyekkel a továbbiakban tudom biztosítani vendégdoktorandusz létemet Dániában és képviselni az otthoni egyetememet különböző külföldi és belföldi konferenciákon egyaránt. A jövőben milyen célokat szeretne elérni? – Nagyon sok tervem van a jövővel kapcsolatban. Ami a szakmai életet illeti, a jövő év is kihívásokkal telinek ígérkezik. Két nemzetközi konferenciára fogadták el az absztraktomat, amelyekre Hollandiában és Olaszországban kerül sor. Ezen belül konferencia-cikkek bírálója leszek az elkövetkező évben amely nagyon sok időt vesz majd igénybe. 2016-ban tervezem a doktori munka leadását és megvédését. Mindezen tervek megvalósítása után megpróbálkozok jelentkezést küldeni posztdoktori pozícióra Szlovákián belül és külföldön is. Ezen dolgoktól függetlenül terveim között szerepel a családalapítás és a kellemes, meghitt otthon kialakítása, megteremtése is. Rajkovics Péter Archív felvétel

Autópiac: Az első mínuszos hónap November volt az első idei hónap, amikor kevesebb autót adtak el Szlovákiában, mint tavaly ugyanekkor. Az okok azonban nem gazdaságiak, és a lakosság vásárlóerejének csökkenéséről sincs szó. Hanem egyszerűen arról, hogy a gyártók és forgalmazóknak kérvényezniük kellett a kifutó szériák és modellcsaládok forgalmazásának engedélyezését, ami kb. kéthetes időkiesést eredményezett. Ennek köszönhető tehát, hogy míg tavaly novemberben 5668 új személygépkocsi talált gazdára Szlovákiában, idén csak 5484, vagyis 3,25 százalékkal kevesebb. A 11 hónap összesített eredménye (6603 autó) azonban még mindig 11,26 százalékkal jobb a tavalyi év azonos időszakánál (59 347 db). A márkák és modellek 15-ös listája 11 hónap után: Márkák: 1. Škoda 2. Volkswagen 3. Kia 4. Hyundai 5. Peugeot 6. Opel 7. Dacia 8. Citroën 9. Suzuki 10. Renault 11. Mercedes-Benz 12. Toyota 13. Ford 14. BMW 15. Audi

13 660 7057 5277 4918 3912 3495 2728 2634 2528 2485 2065 1904 1868 1817 1544

Modellek: 1. Š. Octavia 3 2. Škoda Fabia 3. Škoda Rapid 4. VW Golf 7 5. Kia cee’d 6. Hyundai i30 7. Suzuki SX4 8. Opel Astra 4 9. Kia Sportage 10. VW Polo 11. Škoda Yeti 12. Kia Rio 13. Hyundai i20 14. Dacia Logan 15. Hyxundai ix35

3744 3680 3564 2522 2376 1947 1620 1266 1252 1063 1047 1031 979 859 851

(Megjegyzés: A lista kizárólag a személygépkocsi-eladások mutatóit tartalmazza; a darabszámok magukban foglalják az adott modell összes karosszéria-változatát) (Forrás: ZAP SR) Vas Gyula


26

Csallóköz

Riport

Havi parkolókártya is vásárolható A hűségkártyát nem három, hanem öt évre adják ki, grafikailag is megújul DUNASZERDAHELY – Pont került az üzletek és vendéglátó-ipari egységek nyitva tartásról szóló általános kötelező érvényű rendelet hosszas vitájának végére. A beterjesztett anyag már sokadszorra került a képviselők elé, az előző testület nem jutott dűlőre a témában, ám az új, MKP-s többségű közgyűlés háromötödös többséggel elfogadta a javaslatot. Eszerint a város területén négy zóna létesül, az egyes övezetekben hétfőtől csütörtökig, valamint vasárnap reggel 6 órától éjfélig, pénteken és szombaton hajnali 3 óráig engedélyezik a működést. Ebbe tartozik például az Erzsébet tér, a Jesenský utca, a Czibók utca vagy az Ipari utca is. A második a turisztikai és idegenforgalmi övezet, ahol a nyári idény alatt megegyező a nyitva tartás az első zónáéval, a téli időszakban este 10 óráig, illetve pénteken és szombaton este 11 óráig tarthatnak nyitva. A harmadik a kereskedelmi zóna, amely a hét minden napján 24 órában üzemelhet. Ilyen például a Family Center, a MAX szórakoztató- és bevásárlóközpont, a Hypernova, Kaufland, a Tesco. Végül a negyedik zónába azok az utcák kerültek, amelyek az előző háromból kimaradtak. Ezek hétköznap és vasárnap reggel 7 órától este 10-ig, pénteken és szombaton este 11-ig tarthat nyitva.

A Galántai úton található Prestige bár üzemeltetője, Reťkovský úr felszólalásában diszkriminatívnak nevezte a rendeletet, s felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy a rendelet jogszabályt sért, s ezt vegyék figyelembe a szavazásnál. A beterjesztést végül a jelenlévő 23 képviselőből 15-en elfogadták, 5-en ellene szavaztak, 1 tartózkodott, 2-en pedig nem szavaztak. A rendelet január 1-jétől lép életbe. Azóta a rendelet ellen a kávézó működtetői jogorvoslati kérelmet nyújtottak be a járási ügyészségen.

Jarábik Gabriella ezen az ülésen tette le képviselői esküjét

Módosultak a tarifák Változnak a városi tömegközlekedés tarifái is. Három fizetési kategóriát határoztak meg. A készpénzfizetéses jegyvásárlás 0,60 euróba kerül majd ezután, közlekedési kártyával 0,50 euróba. A hűségkártyával rendelkező és chipkártyát használó utasok 0,25 eurót fizetnek az útért. A kedvezményezett jegy egyenes fizetésben 0,35 euró, közlekedési kártyával 0,30 euró, a hűségkártyával rendelkezőknek ingyenes. A poggyászok

Vojtík Szimona felvételei

esetében a készpénzes fizetésnél 0,35 euró, chipkártyával 0,30 euró, hűságkártyával 0,15 euró. A korkedvezményes nyugdíjasok és a nyugdíjasok számára a városi autóbuszközlekedés ingyenes lesz.

Havi parkolókártyák is lesznek Módosították azt a határozati javaslatot, amelyet még az előző képviselő-testület hagyott jóvá áprilisban, s ami az önkormányzat és a parkolórendszert működtető Municipal Real Estate Kft. közötti együttműködés feltételeit taglalja. Akkor a testület a városi cégnek évi 120 ezer eurót irányzott elő bevételként a rendszer üzemeltetéséből. Ezt az összeget csökkentették most évi 80 ezer euróra, melyet a cég negyedévenként szolgáltat a városkasszába. A fennmaradó részt pedig a parkolóautomaták lecserélésére fordítja. Kürthy Sándor, a Municipal Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a berendezések már elavultak, műszaki állapotuk nem kielégítő. Összesen 34 parkolóautomatát kezelnek, ebből 10–15-tel állandó jellegű probléma van. A javításokat saját pénzeszközeikből fedezik. A bevételek összege változó, függ a vásárlókedvtől és az ellenőrzések intenzitásától, de havonta 10–12 ezer eurót termelnek ki, amelyből a gépek szervizelése nem kevés pénzt visz el. A májustól decemberig tartó időszakot mínusz 8600 euróval


renc foglal majd helyet. A Southerm Rt. kezelőségében a következő felügyelő bizottsági tagokat delegálták: Herceg Andrea, Bugár György és Horváth Kinga.

zárták. További gond, hogy az idejétmúlt, 2004 óta szuperáló berendezésekben a parkolójegyet váltó polgárok nem bíznak, ezért előnyben részesítik az SMS-parkolást, amely 0,50 euróba kerül óránként, ám ennek jelentős részét, 22%-át a mobilparkolást biztosító szolgáltató viszi el. Így a cég fizikálisan csak mintegy 0,38 eurót kap meg. Ezért az SMS-parkolás ára az eddigi 0,50-ről 0,60 euróra emelkedik. Eddig csak egy-, fél- és negyedéves parkolóbérletek vásárlására volt lehetőség, ezután havi bérletet is árusítanak, mely 20 euróba kerül majd, hűségkártyával 13 euróba. Azok az autótulajdonosok, akik hűségkártyával rendelkeznek és betöltötték a 70. életévüket, ingyen parkolhatnak. Három helyett öt évre bocsájtják majd ki a hűségkártyákat, amelyek grafikailag is megújulnak.

Ennyit kapnak

Tagokat delegáltak Azokba a gazdasági társaságokba választottak tagokat, amelyekben a város vagyoni részesedéssel bír. A Thermalpark elnökségébe Garay László és Bachman László került, a felügyelőbizottságba Karaffa Attila, Hodosy Szabolcs és Dakó Sándor. A Perfects részvénytársaság igazgatótanácsába Horváth Zoltánt, Domonkos Tamást és Jarábik Gab-

riellát, a felügyelőbizottságba Gútay Lászlót, Molnár Zoltánt és Ravasz Mariánt javasolták. A Municipal Real Estate Kft. elnökségébe Hakszer

Rolandot, Horony Ákost és Sebök Pált választották, míg a DAC Rt. elnökségi tagja Puha György, felügyelőbizottságában pedig Vangel Fe-

Az összefogás karácsonya Az ünnep igazi mondanivalójának üzenetével LAKSZAKÁLLAS – Vasárnap a késő délutáni órákban teljesen megtelt a kultúrház. Bemutatták ugyanis A tizenkét hónap című zenés mesejátékot, öt község lelkes polgárainak előadásában. Az előadást Domonkos Zsuzsanna, a művelődési otthon vezetőjének beszéde előzte meg. „Most az advent

27

Riport > Tudósítás

2014. december 18. | 51–52. szám

Jóváhagyták a képviselők javadalmazásáról szóló indítványt is. A. Szabó László elmondta, a nemzetgazdasági átlagbér arányában határozzák meg, mekkora juttatásban részesülnek a képviselők. Eddig 70 eurót kaptak a testületi ülésért, amely 74 euróra változik. A városi tanács esetében az eddigi 40 helyett 49 euróhoz, a bizottságok elnökei 35 helyett 41 euróhoz, az alelnökök 25 helyett 33 euróhoz, a bizottsági tagok az eddigihez hasonlóan 25 euróhoz jutnak, amennyiben részt vesznek a tanácskozáson. Az eskettetők honoráriuma 40 euróról 41-re változik. A polgármester fizetésének összegét törvény szabályozza. Ezt pedig a tavalyi nemzetgazdasági átlagbér és a város lakosainak száma alapján meghatározott koefficiens szorzata adja. Az előző évi átlagbér 824 euró volt, a szorzó pedig 2,89. A képviselő-testület ezt a lehetséges 70% helyett 50%-kal emelte. Így a polgármester havi fizetése bruttó 3573 euró lesz. Undesser Tímea nés táncos műsorunkkal mi is adhatunk egy szép ajándékot.”, mondta el a művelődési otthon vezetője. Ezt követően az otthon képviselője, Bíró Árpád köszönte meg a

alatt a másik emberre gondolunk és arra, hogy mit nyújthatnánk szeretteinknek. Azoknak, akik fontosak számunkra. Nem drága ajándékok jelentik szeretteinknek az örömöt, hanem azok, amelyeket önmagunkból adunk, és adhatunk. Így készült ez a mai kis programunk is. A öt falu apraja-nagyja heteket készült adni önmagából egy kicsit. A mai ün-

nepségünket az összefogás karácsonyának neveztük el. Tavaly vendégszeretőként fogadhattuk itt nálunk a Ráty gyermekotthon gyerekeit, akik megajándékoztak gyönyörű koncertünkkel. Ma, mivel hogy nem lehetnek itt, mi ajándékozzuk meg őket. Jó érzés karácsonyra készülni, reméljük, hogy a vidám ze-

község lakosainak az ajándékokat, s videó segítségével a gyerekek is jelen voltak. A folytatásban azután következett, amely mindenkit elkápráztatott, hiszen az amatőr szereplők sok esetben profikat megszégyenítő módon bizonyították tehetségüket. Vladislav Kmeť A szerző felvételei


28

Csallóköz

Tudósítás > Bűnügy

A Csík zenekar előtt szerepeltek Tapssal köszönték meg a csallóköziek magával ragadó előadását DUNASZERDAHELY/BÉCS – A Csip-Csirip Színjátszó csoport december 6-án Katona Ágnes, a Nemzetközi Duna Filharmónia vezetője és Smuk András, az „Európa” Club elnöke meghívására az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete Mikulás ünnepsége keretén belül kapott fellépési lehetőséget Bécsben. Az ünnepséget az AMAPED elnöke, Mentsik Szilvia nyitotta meg, majd a Csip-Csirip Színjátszó csoport Nemzetközi Zenész Találkozó c. szerkesztett darabját tekinthette meg a nagyérdemű közönség, amely nagy tapssal jutalmazta a darabot. A felejthetetlen napra így emlékeznek: „Egy szép, bár elég hideg és esős napra ébredtünk, december 6-án. A csoport a dunaszerdahelyi kultúrház mögött gyülekezett, s a kis csapat útnak indult. Egy-két óra utazás után megérkeztünk Bécsbe, pontosabban a főváros első körzetébe, és kezdetét vette a sok élménnyel teli nap. Miután vezetőnk, Takács Tímea mindenkit és mindent elrendezett, elkezdődhetett a próba. Az utolsó nagy főpróbára azért volt szükség, mert a csoport után fellépő Csík zenekar nagyobb teret igényelt, mint azt először gondolták. A csapat a tőle megszokott lendülettel vágott bele nemcsak a próbába, hanem később az előadásba is. A tökéletes rendezés és színészi alakítás elnyerte méltó jutalmát. A gyerekek és a vezetőjük is nagy tapsviharnak örülhetett. A fellépést követően a csapat két részre oszlott, mindenki el-

dönthette, mit szeretne. Voltak, akik kimentek a bécsi karácsonyi vásárba és voltak, akik ott maradtak a közösségi házban, és megnézték a Csík zenekar koncertjét. A vásár nagyon sok érdekességet és látnivalót kínált. Kóstolhattunk sok-sok mézeskalácsot és lángost, s persze nem maradhatott ki a karamellás alma sem. A Csík zenekar, mint mindig, most is pazar koncertet adott. Reméljük még sok ilyen utazásban és élményben lesz részünk a jövőben is. Persze, amíg tagjai lehetünk és leszünk ennek a családnak, melynek az élén Takács Tímea áll, élményekből és emlékekből soha sem lesz hiány.” A Csip-Csirip Színjátszó csoportot az Alistáli Művészeti Alapiskola égisze alatt az 1970-es évek elején Szikhart Zsuzsanna pedagógus alapította. A csoport az első Duna Menti Tavasz fesztiváltól kezdve számos alkalommal sikerrel szerepelt az országos döntőkön és egyéb határon

Rendőrségi hírek Halálos frontális ütközés CSALLÓKÖZCSÜTÖRTÖK – December 12-én, szerdán halálos áldozatot követelő autóbaleset történt a dunaszerdahelyi járásbeli község közelében. Egy Dunaszerdahely irányából haladó Volkswagen Jetta előzésbe kezdett, de a vezetője a szemből érkező autó láttán meggondolta magát, és hirtelen lefékezett. A Jetta a fékezés következtében megcsúszott, egyet fordult az úton és frontálisan összeütközött a szemből érkező Škoda Rapiddal. A Rapid 43 éves tardoskeddi (Érsekújvári járás) sofőr-

túli színjátszó fesztiválokon. 2004ben és 2005-ben a Duna Menti Tavasz zsűrijétől nívódíjat vehetett át. 2007-ben tizenkét tanuló szerzett abszolvens bizonyítványt a drámapedagógiai tagozaton. Szikhart Zsuzsanna csoportvezető elhalálozása 2008-ban hatalmas tragédia és veszteség volt a csoport számára. 2010től a drámapedagógiai tagozat vezetője és rendezője Takács Tímea lett. Irányítása alatt a Csip-Csirip Gyer-

mekszínpad számos hazai és külföldi kulturális rendezvényen és fesztiválon nagy sikerrel szerepelt. A csoport évente 1–2 darabot visz színre. A tagok a zene, a tánc és a művészet tagozat tanulói is egyben. Zenei tehetségük megmutatkozik a most bemutatásra kerülő darabban is. A mű a dunaszerdahelyi Nemzetközi Harmonika Fesztivál rendezőjének, Rácz Tibonak a felkérésére készült, és folyamatosan bővült újabb és újabb atipikus és tipikus hangszeres kísérettel és zenész „karakterekkel”. A csoport vallja, hogy a zenének varázsereje van, amely összeköt szavak nélkül is. A XXIV. Moson Megye Színjátszó Találkozón, Mosonmagyaróvár, (2014. május 9–11.), a szakmai zsűri kimagasló értékelésben részesítette a darabot a rengeteg, eredeti rendezői ötletért, a karakteres és frappáns szereposztásért és a gyerekek kimagasló színészi teljesítményéért és rendezői díjjal jutalmazta Takács Tímea rendezőt. (tt) A csoport archívumából

delte előzetes letartóztatásukat, 4–10 év közötti börtönbüntetést kaphatnak. je a helyszínen életét vesztette, míg a Jetta vezetőjét súlyos sérülésekkel kórházba szállították. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Mariskát találtak DUNASZERDAHELY – Két helyi illetőt gyanúsított meg a rendőrség tiltott kábítószergyártás bűncselekményének elkövetésével. Mindkettőnél marihuánát találtak a házkutatás során. A 35 évesnél 7 műanyag zacskónyit, ami 620 egyszeri adagot ad ki, míg a 23 évesnél 2 zacskóban 102 egyszeri adagnak megfelelő „mariskát”. A dunaszerdahelyi járásbíróság elren-

Csalás internetes csellel Internetes hirdetésen kínált mobiltelefonért 310 eurót utalt át a megadott bankszámlára a károsult, aki azonban a mobiltelefont nem kapta meg. A csalás vétségének elkövetésével két nagyszombati férfit (28 és 19), valamint egy 23 nagyszombati nőt gyanúsított meg a rendőrség. Két évig terjedő szabadságvesztés lehet a büntetésük.

Lopást színlelt, de lebukott FELBÁR – A rendőrségi gyanúsítás szerint hamis eskü és hamis tanú-

zás a bűne annak a 30 éves helyi illetőnek, akit bűncselekmény tanújaként történő kihallgatásnál figyelmeztettek a hamis eskü és tanúzás büntetőjogi következményeire, ennek ellenére ő kitartott vallomása mellett, miszerint az autóját ellopták. A nyomozásnál azonban kiderült, hogy valójában nem történt lopás. Amennyiben bűnössége bebizonyosodik, 1–5 év közötti börtönre ítélheti a bíróság.

Az év 49. hetében 3 közúti baleset történt a Dunaszerdahelyi járásban. Egy személy súlyos sérüléseket szenvedett, a további káresemények száma 13 volt.


2014. december 18. | 51–52. szám

29

PR-cikk

Szülinapozz a Bado-Parkban! Két nap kivételével teljes gőzzel üzemelnek, és várják a gyerkőcöket DUNASZERDAHELY – A Bado-Park beltéri játszóház fél éve működik a nyugati lakótelepen, a Svoboda tábornok utcában található egykori Merkúr üzletközpont emeletén. Azon túl, hogy a gyermekek jókat szórakozhatnak itt, még a szülinapi partijukat is megrendezhetik. Dobsa Nikolett, a játszóház működtetője elmondta, szülinapi zsúrjaik azért is népszerűek, mert nemcsak közösen, barátaik körében

mélyenként, amely már tartalmazza a terembérletet is, emellett a belépődíj 2,50 euró, ha több mint tízen öszszejönnek.” A partik általában 2–3 órát tartanak, de előfordult már, hogy a jó hangulatú buli akár estig, esetleg záróráig is elhúzódott. Hétfőnként a Bado nem üzemel. Ilyenkor végzik a nagytakarítást, de ez a nap alkalmas a délutáni zártkörű összejövetelek megszervezésére, akár a kávézó részben is. Ez esetben közelebb vannak az ünneplők a játszórészhez, a felnőttek pedig december 23.: 10.00–19.00; december24.: 10.00–15.00; december 25.: zárva; december 26.: 10.00–19.00; december 27.: 10.00–20.00; december 28–31.: 10.00–

lelhetik kedvüket a felhőtlen játék és szórakozás örömében, de a szülőket is tehermentesítik. „Kétféle születésnapi parti közül lehet választani. Az egyik variációnál csak a helyiséget biztosítjuk a bulizni vágyóknak. Ebben az esetben mi elkészítjük a kis vendégeknek a székeket és asztalokat a partihelységünkben, a többit a szervezőkre bízzuk. A helyiség bérlése 10 euróba kerül óránként, plusz a belépődíj, amely tízes létszám felett 2,50 euró. A másik lehetőség, amikor mindent mi biztosítunk a tortán kívül. Feldíszítjük a helyiséget, előkészítjük az asztalokat, ropit, süteményt, gyerekpezsgőt, üdítőt szolgálunk fel. Ez a csomag 4 euróba kerül sze-

könnyebben figyelemmel követhetik csemetéiket. A születésnapi parti megrendezése előtt 2–3 héttel kell időpontot egyeztetni, majd a felek megrendelőlapon pontosítják és rögzítik a kívánalmakat, elkerülve így a félreértéseket. A Bado-Park egy-egy gyerekzsúr megszervezésére legfeljebb 24 gyermeket tud fogadni a felnőtteken kívül. Extra érdekesség, hogy arcfestést is igénybe vehetnek képzett sminkesüktől. További információt a 0905 871 543-as számon kaphatnak. A téli szünet alatt módosul a nyitva tartás is. Két nap kivételével teljes gőzzel üzemelnek, és várják a gyerkőcöket: december 22.: 14.00–19.00;

19.00; január 1.: zárva; január 2–3.: 10.00–20.00; január 4–7.: 10.00–19.00. (nd) A játszóház archívumából


30

Csallóköz

Képriport > Tudósítás

A mártírpolitikusra emlékeztek DUNASZERDAHELY – A Pázmaneum Polgári Társulás szervezésében, illetve a városi művelődési központ, a Kortárs Magyar Galéria és a Magyar Közösség Pártjának helyi szervezetének társszervezésében hétfőn Esterházy János felvidéki magyar mártírgrófra emlékeztek, előbb a Fő utcai domborműnél, majd a Vermes-villában. Vojtík Szimona felvételei

Válság a családban DUNASZERDAHELY – A múlt héten zajlott Városmisszió harmadik napjának estéjére a Szent György plébániatemplomba meghívott tanúságtevő házaspár fogadta el a szervezők meghívását. Csabáné Király Erzsébet és Csaba Miklós ötgyermekes tanárnő-gyógyszerész házaspár Kőszegről érkezett, előadásuk címe Válság a családban. Katolikus értelemben a család egy férfi és egy nő életre szóló szövetségével, a házasság által létrejövő szeretetközösség, amelynek alappillére a hit. A gyermek Isten ajándéka a házaspár számára. A szülők feladata az, hogy életük példájával gyermekeiket Istenhez vezessék. A válsághelyzeteknek két alaptípusa van: a veszteséghelyzeti vál ság (válás, súlyos betegség, baleset, haláleset), és az életszakasz-fejlődési válság, amely különböző életkorokban (kamaszkori-, életközép-, időskori) és családi kapcsolati helyzetekben jelentkezhet. Egy

A kőszegi házaspár

Mészáros Barnabás felvétele

feszült és fájdalmas állapotról van szó, amely a fenyegetettség vagy kilátástalanság érzetét keltheti. Ugyanakkor fordulópontot is jelent mind az egyén, mind a családi kapcsolat szempontjából, pozitív vagy negatív kimenetellel. A válsághelyzet kialakulását követő kezdeti szakot a nyugtalanság-, alkalmazkodás-, majd az egyensúly újra kialakulásának szakasza követi. Az egyensúly a családi kapcsolat rendezésével, őszinte kommunikációval, megbocsájtással, kiengesztelődéssel, és a közösen megfogalmazott célok irányában való együttelindulással tehető meg. Az ilyen helyzetben lévő családtagok között elengedhetetlen a megbocsájtás, a kiengesztelődés és az újrakezdés hármasa. Ebben támogatók lehetnek családtagok, barátok, családsegítő szolgálat, alkohol-, drogambulancia, pszichológus, pszichiáter. Óvakodni kell a lelkileg labilis helyzettel visszaélő nyerészkedőkkel (szekták, önérdekű kisajátító párkapcsolat). Az előadásból ugyancsak kiderült, ajánlott, hogy válsághelyzetben a családtagoknak kezdeményezőnek, nyitottnak, elfogadónak és megbocsátónak kell lenni. (ma, csm)


31

Interjú

2014. december 18. | 51–52. szám

Tizenhat gyermek egy családban Sajátosan szervezik a maguk gazdaságá Király Ignáccal a városi misszió második napjának előadójával korábban beszélgettem a nagycsalád életéről, nevelésről. Nem sok ennyi gyermek!? – Sok? Mihez képest? Akadnak dolgok, amiben föl lehet rá nézni, van, amiben sajnálkozni lehet miatta, attól függően, hogy a kívülről szemlélő lelkiismeretével mi harmonizál és mi nem. Az átlagostól eltérő életalakítások lehetnek elrettentő példák és lehetnek vonzóak. Széles testvér-baráti körünkben az egygyermekes és a többgyermekes mind arra törekszik, hogy Istennek tetszően élje le az életét. Előfordult, hogy házasság előtt álló fiatal pár szeretett volna bekéredzkedni hozzánk egy napra, hogy lássa a családi életünk egy hétköznapját; szándékukat az motiválta, hogy ők is nagy családot szeretnének. „Isten őrizz!” – hökkentettem meg őket. A nagycsalád élete egy családtervező fiatal számára lehet, hogy fordítva sült volna el, mert a feladatokhoz fel kell „nőni”. Ha mi Zsikémmel tudtuk volna, hogy mivel jár egy ilyen kihívás, nagyon megszeppentünk volna. Hogyan lehet szeretetben ennyi gyermeket nevelni? – A Jézustól tanult adásszolgálat-békességteremtés törvénye számunkra szükségképpen hozta a kis közösségépítés mellett a vérségi másokért élést, vagyis a gyermekeinkért élni akarást. Ennek szolgálatában igyekeztünk közös (reggeli és esti) imaéletre és egyéni lelkiségre. Mindezek feletti kulcsszavunk a „fejlődés” volt; a meglátott jóban nem visszacsúszni, nem megállni, hanem minőségi és mennyiségi előrelépést felmutatni. Háromféle gyermek van: a kívánt, az elfogadott és az elutasított. Nálunk ebből két szempont érvényesült. Nagyon vártunk az elsőnek egy fiút, a követ-

Király Ignác és Jelencsics Erich atya

kezőkben, hogy egyenlő arány lehessen a fiúk és leányok között. Ha az előzetes vágyunk nem jött össze, akkor az elfogadást felváltotta a megajándékozottság boldog szülői érzése. Addig tud az ember hideg ésszerűséggel hozzáállni egy új babához, amíg világra nem születik és karjába nem veszi őt. Ez az alapélmény olyan erős, hogy minden magasztos eszme nélkül, pusztán emberi, természetes erkölcsi érzékkel elképzelhetetlennek tartjuk a megfogant élet elutasítását. Jöjjön annyi, amennyivel a „jó Isten megajándékoz”? – A jó Isten annyival ajándékoz meg, amennyit mi akarunk és elfogadunk. Számunkra a gyermek Isten ajándéka és kihívása. A kettő együtt. Nem tudunk abban tetszelegni, hogy életünk értelme, hogy Zsikém tizenhat nagyszerű gyermeket szült, én meg az életfeltételeket előszolgálom nekik. Tetszik ez így nekünk és ezért csináljuk – ez az ajándék. Nyomaszt a felelősség, hogy a mennyiség mellett a minőségre tevődjön a nagyobb hangsúly – ez a kihívás. Ebből a kettőből, ezek eredőjeként léptük túl a megtervezett négy gyermeket. Nem fogalmazódott meg a természetes védekezés?

– Az akkori legújabb és lelkiismeretünkkel harmóniában levő védekezési módszer Billings doktor nevéhez fűződik. Eredményeképpen már két év elteltével született csak babánk, és nem évente. Az öt (3 fiú és 2 leány) után kellett egy hatodik, hogy a létszám páros is legyen, arányos is legyen. És lett: 3-3. Fejlődni akarván egy újabb

solták, mivel súlyos szellemiés mozgáskárosodás volt várható. Pár hónapig sírdogáltunk, beszélgettünk, imádkoztunk, és elfogadtuk és vártuk. Figyelmeztetőt kaptunk és nem nehéz próbatételt: Lilla egészségesen született meg. Miből élnek, hogyan tudja eltartani a családot? – Legalapvetőbb kritikánkat azzal gyakoroljuk, hogy a fogyasztói és pazarló társadalomban sajátosan szervezzük a magunk gazdaságát. Ez a törekvés azt jelenti, hogy 3 lábú termelést csinálunk: állattenyésztéssel a hús- és tojásellátást biztosítjuk, telkek művelésével a mezőgazdasági termékeket állítjuk elő, az asztalos műhelyben pedig a magunk és a rászorulók szakirányú feladatait végezzük el. A munka nem szégyen, csak kellemetlen. Elvisz egy csomó időt, energiát, de nem látunk más utat egy ekkora családi üzem számára. Nem csinálunk titkot az éhezők (India) támogatásából. A si-

– Mivel minden lényeges dolog az egyéni odaadottság mértékén múlik, ezért az önnevelést komolyan kell vennünk. Negyvenéves házasságunk alatt kialakultak fix pontok, amelyek segítenek ebben. Mindenekelőtt egyéni és házaspári elcsendesüléseink. Az egyik nem pótolja a másikat, mégis az a tapasztalat, hogy ha az egyéni lerövidül, de a közös imádság megvan, akkor nincs baj. Néha olyan érzésem van, hogy a házastársi egységben még a lelkiélet területén is egymás kiegészítői vagyunk. Nekem több lehetőségem van elcsendesülni, mint feleségemnek, és ez adja a stabilitást a közös bibliaolvasásunknak. Amelyikünkben állandósult a lelkiélet, az viszi a másikat is. Amíg ez ki nem alakult, sokat kínlódtunk. Jót tett az is, hogy a lelki életre szánt idő valami eleve meglevő szokáshoz kötött. Nálunk ez egy reggeli csésze kávé és a konyha ablakában mindig ottlevő Biblia. Azért a kony-

Búcsúzás, balról: Tamás verbita atya, Király Ignác mellett Ferenc verbita atya Mészáros Barnabás felvételei és a tizenegyedik Király-lány aki elkísérte édesapját

üdvözítő módszert próbáltunk a védekezésre, mely dr. Rötzer nevéhez fűződik, sőt a két módszer ötvözetét is próbáltuk (szimpto-termál); az eredményt Robi névre kereszteltük. Újabb egyensúlyra törekvésként jött Lilla (4-4). Az ő jövetele megerősítette a tételt, hogy áldás és kihívás a gyermek. Méhen belüli nyitott hátgerinc miatt abortálását java-

ránkozó panasztémájú emberek között nem kis meghökkenést kelt, hogy rendszeresen lecsípünk a bevételből erre a célra. A valódi szegényt föl kell fedezni, és ebben a Nagycsaládosok Országos Egyesülete helyi keretein belül magunk is részt veszünk. A gyermeknevelésnél a házasságot hogyan lehet életben tartani?

ha ablakában, mert félálmosan onnan szoktam végignézni a kerten, és így óhatatlanul is rápillantok a Szentírásra. Minden reggel a napi evangéliummal indulunk és egymás mellől indulunk. Számtalanszor a legjobb lelki tanácsadó a házastárs, életünk legtöbb kérdését higgadt megbeszéléssel oldjuk meg. Mészáros Angelika


32

Képriport

Csallóköz

A missziót hozták emberközelbe DUNASZERDAHELY – December 7—14. között rendezték meg a Városmisszió 2014 programsorozatot, melynek során érdekes személyiségek, előadások, tanuságtételek, szentmisék vártak azokra is, akik számára a hit kérdése a mindennapokban nem feltétlenül jelenti a legfontosabbat. (Képeinken: Eperjes Károly, Beke Tünde Lídia, Böjte Csaba, Tamás verbita atya, Orosch János érsek atya, Kellermayer Miklós) (cs)


2014. december 18. | 51–52. szám

Képriport

33


34

Tudósítás > Tanácsadó

Csallóköz

Nincs vége a nagyudvarnoki ügynek Az elmúlt napokban minden településen megtörténtek az újonnan megválasztott képviselő-testületek alakuló ülése, de problémák azért adódtak. Korábban írtunk róla, hogy Nagyudvarnokon az eddigi polgármester, Tóth Ernő az alkotmánybíróságon is megtámadta a novemberi választási eredményt, amelyen 39 szavazattal veszített. Az új testület ülését végül az utolsó időpontra, december 15-re hívta össze, de vissza is vonta azt arra hivatkozva, hogy az MKP 6 jelöltje nem tud megjelenni ebben az időpontban. Ürögi János újonnan megválasztott polgármester az illeté-

Belső utakon Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

Isten közelebb van bűnösökhöz, mint a szentekhez! A bűn, az Isten akarata elleni cselekvés, olvashatjuk több írásban. Legtöbbször nem tudjuk teljes bizonyossággal megállapítani azt, hogy mennyiben vagyunk felelősek érdemeinkért vagy bűneinkért. Tudjuk, hogy az emberiség története is bűnnel, testvérgyilkossággal kezdődik: Káin nem bírja elviselni, hogy az Úr elutasította az ő áldozatát, és Ábelét fogadta el, ezért óriási bűnt követ el. Megöli a saját testvérét! De mivel teljes szívéből megbánja borzasztó tettét, az Atya megbocsát neki. A Káin-Ábel történet az emberi választás jogát és felelősségét kutatja a jó és gonosz harcában, és arra a meggyőződésre jut, hogy a Paradicsomból kiűzött ember helyzete nem reménytelen, küzdhet és győzhet a külvilág és lelke sötét hatalmai, gonosz erői felett. „A bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma

kes szervekhez fordult, amely megállapította, az ülést ilyen okok miatt sem lehet lemondani. Így aztán hét-

főn az ülés sorra került, melyen három képviselő tette le az esküjét, amelyet számos helyi lakos is meg-

tekintett. A kilenctagú testület határozatképességéhez egyébként öt képviselőre volna szükség, ám csak Ürögi Edit (független), Domonkos Pál (MKP) és Volner István (SmerSD) volt ott hétfőn. A többiek nem jöttek el, s felmerül a kérdés, vajon ilyen módon szeretnék-e blokkolni a testület további munkáját? A következő ülést december 29-re hívták össze, s a polgármester bízik abban, hogy konstruktív munka zajlik majd, és azok is eljönnek, akik eddig távolmaradtak, hiszen ők is felelősséggel tartoznak a választóik irányába. Vladislav Kmeť A szerző felvétele

Hatalmunkban áll meggyógyítanunk az életünket!De vajon mit kell tenni? XLV. alatt éltek!” (Biblia) Az úr tehát megadja nekünk a bűnök feletti uralkodás lehetőségét! Az embernek van választási lehetősége a bűn elkövetése terén! A bibliai történet erkölcsi tanulsága az, hogy az embernek igenis megvan a lehetősége arra, hogy legyőzze a rosszat, a negatív késztetést és uralkodjon rajta! A bűn elkövetése választást jelent a szabad és a nem szabad között. A megengedett és a tiltott dolgok szétválasztása, vagyis a tiszta minőségek, a teremtés első napja óta döntő fontosságúak. A bűn elkövetése után jó esetben jelentkezik a bűntudat, ami Freud szerint a szeretet elvesztésétől való félelem, rettegés. A mindennapi életben pillanatról pillanatra száz meg száz új gondolat, érzés, életesemény ér bennünket, és szabad akaratunk által folyamatosan választunk, döntéseket hozunk, alakítjuk önmagunk és mások sorsát. Életünk során folyamatosan különböző elvárásokkal, szabályokkal, normákkal találkozunk, melyeknek próbálunk megfelelni. Meg kell felelnem a szüleimnek, a páromnak, a családomnak, a barátaimnak, a kollegáimnak, a rokonoknak, az ismerösöknek, a főnökömnek, a társadalomnak, az erkölcsnek, és nem utolsósorban meg kell felelnem saját elvárásaimnak. Körül vagyunk véve egész életünkben külső és belső szabályokkal, meghatározzák nekünk, mit szabad cselekedni, gondolni,

érezni is! De nem tudunk ennek megfelelni, mert mást érzünk, s olykor még bűnös gondolataink is vannak! És mi mégis próbálunk tovább is megfelelni, és azt cselekedni, gondolni, érezni, amit egy jó embernek cselekednie, gondolnia, éreznie kell, amit a szabályok, a környezetünk elvár tőlünk. De nem ez a valós lényünk, azt bezárjuk, szégyelljük, s még saját magunknak sem merjük megmutatni. Így csak nő a feszültség, ahogy próbáljuk fenntartani erőnek erejével a látszatot. Nyilvánvalóan ezzel nem oldunk meg semmit. Ebben a sokszor tudattalanul zajló folyamatban lelkünk egy érzékeny pontja folyamatos visszajelzéseket ad, és vagy rábólint döntéseinkre, cselekedeteinkre és nyugalommal jutalmaz, vagy pedig önváddal, kétségekkel, lelkiismeret-furdalással, félelmekkel gyötör. Így a bűn és bűnhődés fogalma önmagunkra korlátozódik és nem a Teremtő vagy egy Felső Ítélőbíróság ítélkezik felettünk, hanem mi, önmagunk. Így a megbocsátás és a feloldozás is csak önmagunk által lehetséges. Minden alkalommal, amikor megbocsátunk önmagunknak vagy másoknak, akkor egy kicsit közelebb kerülünk igazi Önvalónkhoz és a szeretet igazi forrásához. Közelebb kerülünk igaz valónkhoz, isteni énünkhöz, magához a Teremőnkhöz. A bűnről szóló legszebb tanító történet Anthony de Mello tolmácsolásában a

következő: „A Mester egyik zavarba ejtő, de gyönyörű tanítása a következő: – Isten közelebb van a bűnösökhöz, mint a szentekhez. Mindezt így magyarázta: – Isten az Égben minden embert egy kis kötélen tart. Amikor vétkezel, elvágod a kötelet. Isten újból összecsomózza a kötelet, s ezzel kissé közelebb húz magához. Bűneid újból és újból elvágják a kötelet, Isten pedig minden csomóval egyre közelebb és közelebb húz.” Ugye milyen csodálatos! És így az az elesett, bűnös lélek, akinek felébred a lelkiismerete, és sok keserves könnyhullatás után arra az elhatározásra jut, hogy ő is a törvényes úton akar járni, felveszi a vezeklés ruháját, és ő is igyekszik megjavulni! Akkor a Teremtő megbocsát neki! Magához öleli. Gyakorolj hát bűnbánatot most, a szeretet ünnepe előtti időszakban, és meg fogod érezni a Jóisten jelenlétét, csodálatos kegyelmét! S így tisztán, fényesen, fogadd be a szívedbe a szeretet csodáját karácsony ünnepén, és ezzel a ragyogó szeretettel áthatva lépj majd át az új esztendőbe, a szerencse és a szeretet évébe. (Folytatjuk)

Kedves olvasó, nagy szeretettel várlak „Jupiter – a Nagy Jótevő” évében! Áldott, szeretetteljes, fényes ünnepet kívánok Neked!


35

Tudósítás > Hirdetés

2014. december 18. | 51–52. szám

Jótékonysági koncert Dunaszerdahelyen A szlovák–magyar megbékélés jegyében A helyi VMK-ban Renáta Zmajkovičová képviselőasszony védnöksége alatt zajlott a hagyományos jótékonysági rendezvény a magyar–szlovák együttélés jegyében.

Az est fénypontja Takács Nikolas és Király Linda koncertje volt. A rendezvény bevételét a helyi Vöröskeresztnek ajánlották fel, amelynek el kellett adnia a saját épületét a fennmaradásuk érdekében. A bevételek

másik része Vajda Tibikéhez jutott, aki már évek óta küzd súlyos betegséggel. Renáta Zmajkovičová hangsúlyozta, az ünnep nem az ajándékokról, hanem az összetartozásról

szól, amely ezen az eseményen is főszerepet kapott.

Vladislav Kmeť Vojtík Szimona felvételei


36

Tudósítás > Hirdetés

Érti a lovak nyelvét NAGYMEGYER – A lovak számtalan téren segítették az embert évszázadokon át. A mai világban szerepük megváltozott, de híveik száma nem csappan. Közéjük tartozik ifj. Plauter Péter is. Szülei kúriát működtetnek a városban, de tevékenységüket bővítették, ekkor került kapcsolatba Péter is a lovakkal, amire már hosszú évek óta vágyott. A lovakkal a turistákat és a helyi gyerekeket szerették volna megszólítani, ami sikerült is. A véletlen aztán úgy hozta, hogy még inkább bővült az ügyfelek száma, ezért elvégzett egy tanfolya-

Családias környezetet teremtenének A Focus divatház arra törekszik, hogy családi környzetben várhassák az ügyfeleiket, a karácsony előtti csütörtökökön élő zenével. „Azt szeretnénk elérni, hogy folyamatos kapcsolatban legyünk ügyfeleinkkel, s tudjuk bővíteni a kínált

matot, amely a lótenyésztésre összpontosított. A fiatalember azután rájött, a ló és az ember képes olyan módon érteni egymás gondolatát, amely tovább fejlesztheti a közös munkát. A lovaglás nemcsak fizikai kondíciót növel, de az izmokat és az egyensúlyérzetet is fejleszti. Ahogy azt Pétertől megtudjuk,

Csallóköz

egy óra lovaglás után olyan izmokat is felfedezünk, amelyekről korábban nem tudtunk. Az egészségügyi problémák leküzdésében is segíthetnek, így aztán fontos törődni velük, amelyet nem csak gazdájuk, hanem a fiatalok is együtt végeznek, hiszen így válik teljessé a gondoskodás. (vk) Élő zene is várja a vásárlókat

szolgáltatásokat. Amennyiben siker övezi ezt a kezdeményezést, akkor a farsang alatt is folytatnánk. A továbbiakban minőségi cipőket is szeretnénk árulni. Úgy véljük, ilyen termékből kevés van a régióban” – tudtuk meg Nagy György tulajdonostól. Vladislav Kmeť Archív felvétel


Tudósítás

2014. december 18. | 51–52. szám

37

Nagy volt a lakossági érdeklődés A polgármester új szemléletmóddal kezeli a kérdéseket

A lakossági résztvevők száma jóval meghaladta az átlagost. Ők is meg-

mester nem javasolta új létrehozását. A szakmai bizottságok is megválasztásra kerültek, továbbá döntöttek a polgármester javadalmazásáról is, aki 2525 eurós fizetésre számíthat. Döntöttek arról is, hogy ki eskettethet a megválasztottak közül (Samuel Lojkovič, Lapos Ildikó, Soóky Mari-

hallgathatták a választási eredményeket, ahogy a képviselői és polgármesteri fogadalmat is. Samuel Lojkovič újonnan megválasztott városvezető megköszönte a bizalmat és a prog-

án), továbbá az illetékekről, s az is kiderült, jövőre nem emelkedik az adó mértéke. A polgármester átvette a disznófarm ellen tiltakozók petícióját is,

ramjával kapcsolatban elmondta, a kampány nem néhány hónapja kezdődött, hanem az előző választások után, amely kapcsán most a polgárok tükröt mutattak az előző polgármesternek. Ezért ő igyekezni fog, hogy négy év múlva bátran a lakosok szemébe tudjon nézni. A második részben már a városi feladatok kerültek terítékre. A városi tanácsot megszüntették, a polgár-

majd a témával kapcsolatban állásfoglalást is elfogadtak, de a vita sem maradhatott el, amelyet a jelenlévők sokasága várt. Az ülés kapcsán megkérdeztük a városvezetőt, hogyan értékeli a választási eredményeket, s milyen tervekkel kezdi munkáját. Samuel Lojkovič elmondta, már januárban, amikor elhatározta, hogy indul a posztért, érezte, a polgárok változást

NAGYMEGYER – Az elmúlt pénteken tartotta alakuló ülését a helyi önkormányzat képviselőtestülete, amely teljes létszámban volt jelen.

szeretnének. A feladatok közül elsőként a szerződések áttekintését emelte ki, majd a pénzügyi helyzettel szeretne megismerkedni. Nagy kihívásnak tartja az ipari park ügyét, amely hosszú évek óta húzódik, pedig szükségük volna a vállalkozói befektetésekre. „A termálfürdő nagyban befolyásolja a városunk életét, ezért itt is szakemberekkel szeretnék egyeztetni, hogy milyen ütemű előrelépést válasszunk a folyamatos fejlődés jegyében.” A polgármester emellett hangsúlyozta, mindezt úgy akarja véghezvinni, hogy a többi szektor ne szenvedjen ezzel kárt. Továbbá a középréteget is nagyobb számban a vá-

rosi fürdőbe kívánja csalogatni, elsősorban azokat, akik nem csak fürödni jönnek élelemmel megrakott táskával, hanem a helyi szolgáltatásokat is igénybe vennék. Az EU-s források lehívása területén is szeretne előrelépést elérni, ebben bízik az EP-képviselők segítségében. A dán disznófarm bővítése kapcsán megjegyezte, nagy tragédia lenne a bővítés, s szakmai elemzéseket vár a szakértőktől azzal kapcsolatban, milyen hatással lenne a befektetés a környezet számára. Úgy érzi a lakosokkal közösen kell ezt a bővítést megelőzni. Vladislav Kmeť Kovács Zoltán felvételei


38

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés

Távutas főiskolást keresünk brigádmunkára (Amade Chateau, Várkony). kariera@bcinvest.sk. Nyugdíjas férfit keresünk könnyű munkára.

Dunaszerdahely környékiek előnyben. Életrajzokat kérjük: kariera@bcinvest.sk, információ: 0917 926 408, 17.00 óráig hívható. A dunaszerdahelyi Villa Rosa panzió sütni tudó konyhalányt keres DS környékéről. Érdeklődni személyesen a panzióban lehet (Jesenský utca).

SZOLGÁLTATÁS Ülőgarnitúrák, autók, szőnyegek mély tisztítását vállaljuk. Tel.: 0905 506 748, LEAFF. Kölcsönök gyorsan és egyszerűen. Tel.: 0902 330 832.

Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak, invalidusoknak, valamint anyasági szabadságon lévőknek, akár 5 perc alatt. DS és környéke. Tel.: 0907 723 420. Fürdőkád-zománcozás. Tel.: 0905 983 602.

Győrben legdivatosabb szövetkabátok fiataloknak és időseknek. Báli-, alkalmi-, menyecske-, örömanyaruhák és kosztümök széles választékban megvásárolhatók a BIG BLUE divatban: Győr, dr. Kovács Pál utca 5. (Kapualj, hétfő-péntek: 9–17.30, szombat: 9.00–13.30 – rendszeres akció!!!). Sürgősen pénzre lenne szüksége? Exekúció fenyegeti? Hívjon, segítünk! Tel.: 0917 373 275. Fürdőkád-zománcozás. Tel.: 0905 983 602. Autók felvásárlása azonnali készpénzes fizetéssel – Dunaszerdahely és környékéről – a 2000-es évjárattól. Tel.: 0905 160 000; 0940 794 709. Felejthetetlen szilveszter – három nap (120 euró/fő). Tel.: +36/20/97 92 562. AKCIÓ! Öreg sírkövek tisztítása, aranyozása: 0910 143 594. http://nahrobnekameneshop.sk

ÁLLÁS A Gropo SK felvesz nemzetközi konténerszállításra sofőröket: 0908 757 603. Slovenská požičovňa (szlovák pénzkölcsönző) dunaszerdahelyi képviselete munkatársakat keres. A munka végezhető főállásban vagy mellékállásban, vállalkozói engedéllyel, vagy anélkül: 0918 709 051. Autómosóba munkalehetőség nők részére is. Tel.: 0905 464 923, DS. Felveszünk pékeket és cukrászokat. Tel.: 0911 442 897. Kamionsofőröket keresünk szlovák–magyar viszonylatban. Tel.: 0903 409 871, DS. Segédszakácsot keresünk dunaszerdahelyi étterembe. Tel.: 0905 442 083. Keresek középkategóriás tehergépkocsira sofőrt. Tel.: 0905 591 439.

Értesítés

Oznámenie

A Dunaszerdahelyi Járási Hivatal Válságirányítási főosztálya értesíti a járás lakosságát, hogy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 42/1994-es számú polgári védelemről szóló törvénye 3a §-a 4. bekezdése alapján, összhangban a Belügyminisztérium 388/2006-os számú hirdetménye 5 §-ával, valamint a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma mellett működő Válságirányítási szakosztály rendelete alapján a szirénák üzemképességének ellenőrzése a 2015-es évben az alábbi napokon valósul meg:

Okresný úrad Dunajská Streda, odbor krízového riadenia, oznamuje obyvateľom územného obvodu Okresného úradu Dunajská Streda, že v súlade s ustanoveniami § 3a, ods. 4 zákona Národnej rady Slovenskej republiky č. 42/1994 Z. z. o civilnej ochrane obyvateľstva v znení neskorších predpisov, v súlade so znením § 5 vyhlášky Ministerstva vnútra Slovenskej republiky č. 388/2006 Z. z. o podrobnostiach na zabezpečovanie technických a prevádzkových podmienok informačného systému civilnej ochrany v znení neskorších predpisov a podľa pokynov vydaných sekciou krízového riadenia Ministerstva vnútra Slovenskej republiky bude preskúšanie prevádzkyschopnosti systémov varovania obyvateľstva v Slovenskej republike v roku 2015 vykonané v termínoch:

január 09., február 13., március 13.,

április 10., május 15., június 12.,

július 10., augusztus 14., szeptember 11.,

október 09., november 13., december 11.

A hangpróba 1200 órakor lesz végrehajtva 2 perces állandó tónusú szirénahanggal. Ing. Bokros Róbert, főosztályvezető

09. január, 13. február, 13. marec,

10. apríl, 15. máj, 12. jún,

10. júl, 14. august, 11. september,

09. október, 13. november, 11. december.

Akustická skúška sirén bude vykonaná dvojminútovým stálym tónom sirén v jednotnom čase o 1200 h. Róbert Bokros, vedúci odboru


Megemlékezés

Megemlékezés „Hiába várunk, nem jössz már, jóságos szíved örökre pihen már.” December 20-án megtört szívvel emlékezünk halálának 4. évfordulóján a férjre, édesapára, nagyapára BATISZ JÓZSEFRE Dunaszerdahelyen. Emlékét, szeretetét és mosolyát örökké szívükben őrzik szerettei: felesége, egyetlen lánya, Dencsi férjével, Vladóval, a két szeretett unokája, Vladko és Rominko, édesanyja, nővérei családjukkal, baráti köre és mindazok, kik őt szerették, tisztelték. Köszönet minden szál virágért.

INGATLAN Eladó új családi ház Dunaszerdahelyhez közel, 8 áras telekkel. Tel.: 0905 520 082. Eladó 10 áras építkezési telek Alistálon. Tel.: 0904 844 621. Eladó összkomfortos családi ház Felsővámosban. Azonnal beköltözhető. Ára 15 000 euró. Tel.: 031/558 16 47.

39

Apróhirdetés > Hirdetés

2014. december 18. | 51–52. szám

Eladó fürjtojás: 0915 150 966. Eladó tűzifa. Tel.: 0948 159 944. Eladó árpa, ára 11 euró. Tel.: 0908 039 138.

„Az én időm előbb lejárt mint szerettem volna. Bocsássatok meg, én nem tehetek róla. Szerettem volna az élettől még sokat remélni, gyermekem útját figyelemmel kísérni.” Mély fájdalommal és soha el nem múló szeretettel emlékezünk KLEMPA ANIKÓ halálának 1. évfordulóján. Emlékét örökké megőrző családja

Megemlékezés Fájó szívvel emlékezünk december 27-én halálának 2. évfordulóján SZOMBATI ESZTERRE Padányban

ÜDÜLÉS BÜKFÜRDŐ – szállás, reggeli, 3 fogásos vacsora, ingyen parkoló – 15 euró/fő/éj. Tel.: 0036/94/358 284; 0036/30/ 570 90 77. E-mail: eva016@citromail.hu

Szerető családja

telu, nadštandartný zárobok a peniaze na ruku každý deň. Ubytovanie zdarma, pracovná

LAKÁS, GARÁZS

RE/MAX Attractive

HÁZIÁLLAT Eladó új, 3 szobás berendezett lakás saját fűtéssel (76 m2, balkon, parkolás) Somorján. Ára: 81 000 euró. Tel.: 0948 020 038. Eladó szoba-konyhás lakás Dunaszerdahely központjában (Duna utca). Tel.: 0915 436 994. KIADÓ – BÉRLET Kiadó szoba-konyhás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0911 915 621. Kiadó új, tágas, 3 szobás lakás Dunaszerdahely központjában (Fő utca, az Unicredit banknál). Ugyanott bérbe vehető garázs is. Tel.: 0903 415 584. Bérbe adók szobák Bősön. Tel.: 0918 673 387. Búvóhely/randevú szoba Győr mellett: +36/20/97 92 562. VEGYES Tüzifa eladó rönk, ill. metélt kiszerelésben Dunaszerdahelyen, a kürti úti fatelepen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551. Eladó MORA 218 gáztűzhely: 0903 461 973.

doba i brigádne. Serióznosť a diskrétnosť samozrejmosťou. Kontakt: 0905 244 226.

NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. BONTOTT CSIRKÉK – csirke tisztítást vállalunk. Tel.: 0905 944 149. Nyúlhús tisztítva és porciózva eladó. Tel.: 0904 644 950. Tallóstól 3 km-re lévő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való MULARD hím májkacsák, tömött MULARD májkacsák és levágásra való hízó pulykák élve és tisztítva. Tel.: 0915 291 826; 031/778 23 53. Hízó disznó eladó. Feldolgozás helyben lehetséges. Tel.: 0904 644 950.

Fő utca 28/7. (2. emelet) 929 01 Dunaszerdahely Tel.: +421 31/ 550 55 55 Csiba Erzsébet

Horváth Gabriella

0905 662 259

0905 853 822

alzbeta.csibova@re-max.sk

ÁRA 85 000 EURÓ

gabriela.horvathova@re-max.sk

ÁRA 32 990 EURÓ

ALISTÁL – Eladó 4 szobás DS – Eladó 3 szobás lakás családi ház 1428 áras gyö- (67m2, nagyon jó eredeti állapotban, szigetelt lakóháznyörű telekkel. ban). Csiba Erzsébet: Horváth Gabriella: 0905 662 259. 0905 853 822

ÁRA 44 800 EURÓ

CSUPÁN 31 700 EURÓ!

DS – Eladó 3 szobás, felújított 81 m2-es lakás a Barátság téren. Csiba Erzsébet: 0905 662 259.

DS – Eladó a Baratság téren 3 szobás lakás (63 m2, erkély, szigetelt lakóház). Horváth Gabriella: 0905 853 822.

DROBNÉ INZERÁTY ÁRA 43 000 EURÓ

Nočný klub v Českej Republike – Veselí na Moravou príjme na pozíciu hostesky a spoločníčky sympatické dievčatá a ženy. Zaistíme stále solventnú klien-

DS – Eladó 3 szobás, 86 m2es felújított lakás az Újfalulakótelepen. Csiba Erzsébet: 0905 662 259.

ÁRA 109 900 EURÓ

ÁRA 23 700 EURÓ

SÁROSFA és EGYHÁZGELLE – Eladó új építésű 4 szobás családi ház – kulcsra készen – 560 m2-es telekkel. Horváth Gabriella: 0905 853 822.

SZENTMIHÁLYFA – Eladó felújított garzonlakás Mihályfán (34 m2). Tóth Lukáš: 0908 153 937.

ÁRA 42 000 EURÓ

LÉG – Eladó új építésű 2 szoÁRA 69 990 EURÓ bás lakás (saját fűtés, 39 m2, + ALKU terasz). BÖGELLŐ – Eladó 1995-ben Tóth Lukáš: 0908 153 937. 2 épült családi ház 680 m -es telekkel. Horváth Gabriella: 0905 853 822. AKCIÓS ÁR 27 000 EURÓ

DS – Eladó részben átalakított nagy 1 szobás lakás (40 m2) balkonnal a Kelet-lakóteleÁRA 45 000 EURÓ pen. HODOS – Eladó családi ház Szalai Tibor: 0908 853 978. kis telekkel, új kerítéssel. Végh Attila: 0908 358 033.

ÁRA 64 990 EURÓ

DS – Eladó a Kertész utcában tágas, 3 szobás lakás (100 ÁRA 58 400 EURÓ m2, erkély, 17 m2 – 15éves tégla lakóház). Horváth DS – Eladó 3 szobás lakás a Gabriella: 0905 853 822. Nyugat-lakótelepen. Végh Attila: 0908 358 033.

AKCIÓS ÁR 43 000 EURÓ

DS – Eladó teljesen átalakított 3 szobás lakás balkonnal a Fenyves-lakótelepen, izolált épületben. Szalai Tibor: 0908 853 978.


40

Csallóköz

Kulissza

Erre váltottunk jegyet idén A legnagyobb bevételt produkáló filmek 2014-ben Ha a 2014-es esztendőben bemutatott filmeket a bevételi összegük alapján állítjuk sorrendbe, akkor az első helyet a Michael Bay rendezte, Transformers: A kihalás kora (Transformers: Age of Extinction, 2014) című akciófilm, sci-fi viszi el. A 210 millió dollárból összehozott mozi 1 milliárd 87 milliós bevételt termelt, így a Paramountnál bizonyára nem bánták meg, hogy belevágtak a negyedik részbe is. Így a filmtörténelem tizedik legnagyobb bevételét produkáló alkotása lett, bár a három évvel ezelőtt 1,123 milliárdot hozó Transformers 3. mögött három helylyel lemarad. És mindehhez nem kellett sem Shia LaBeouf, sem Megan Fox. Mark Wahlberg is elvitte a hátán a júniusban bemutatott filmet, persze hozzátehetjük, Transformers-

film esetében a néző elsősorban az akciójelenetekre kíváncsi. Az egészben pedig a legérdekesebb, hogy a kritikusok és a nézők egyaránt lepontozták a filmet, ennek ellenére óriási siker lett anyagilag. És ha egy üzlet beindult, és az adott évben egyedüliként sikerült átlépni a bűvös

Ugyan nem vagyunk teljesen az év végén, és még néhány bemutatóra sor kerül, de már összegezhetünk, milyen volt az idei év filmtermése. Mit volt érdemes megnézni, mi okozott kellemes meglepetést, mit vártunk nagyon, a vártakból mi váltotta be az elvárásainkat, valamint éppen ellenkezőleg, mi jelentett csalódást.

már a Paramountnál. Mindenesetre Mark Wahlberg jelezte, nem kíván szerepelni a folytatásban. A Transformers első helyét nem veszélyezteti senki, noha a Csillagok között, Az éhezők viadala: A kiválasztott – 1. rész és A hobbit: Öt sereg csatája még megközelíthetik, ugyanis nemrég kezdték őket vetíteni, utóbbit a napokban. Az év második legnagyobb bevételét A galaxis őrzői (Guardians of Galaxy, 2014) c. szuperhősfilm produkálta 771 millió dollárral. James Gunn-

század első évtizedeinek sikere, így 2017. május 5-re kitűzték a második rész premierjét. Az Angelina Jolie nevével eladott Demóna (Maleficent, 2014) a harmadik a sorban. A 180 milliós költségvetésű fantasy az 1959-es Csipkerózsikát vette kiindulópontnak. A musical fantasy-n csavartak egyet, és a főgonoszt, Demónát tették meg főszereplőnek. A Walt Disney pedig ezúttal sem hibázott. A rendező, Robert Stromberg egyszerű mesét hozott

nak 170 millióból kellett gazdálkodnia, ami elég jól sikerült neki, és óriási sikert aratott a kritikusoknál és a nézőknél egyaránt. A filmet a Marvel gyártotta, míg a Walt Disney hozta forgalomba. Chris Pratt, Zoe Saldana, Dave Bautista játszották a főszerepet, míg Bradley Cooper és Vin Diesel a hangjukat kölcsönözték a Marvel szuperhőseinek. Ahogy a Transformersnél, úgy itt is elmondható, a sorozatokban rejlik a huszonegyedik

össze, amely a kritikusoknál ugyan kevésbé jött be, de Jolie neve elégnek bizonyult volt így is, és 757 milliós bevételt produkált. Az X-Men - Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past, 2014) a következő a listán. A sorozat hetedik része 200 millióból készült, és 746 milliós bevételt hozott a Marvelnek és a 20th Century Foxnak, valamint a rendező, Bryan Singer vállalatának. Hugh Jackman, James McAvoy,

egymilliárdos álomhatárt a bevételi összeg terén, akkor szinte természetes, hogy lesz folytatás. A negyedik rész tehát nem az utolsó a Transformers-sorozatból, hiába bíztak benne sokan. Az ötödik epizódot előreláthatólag 2016-ban mutatják be, és a hatodik részről is nyilatkoztak


Kulissza

2014. december 18. | 51–52. szám

Michael Fassbender, Jennifer Lawrence és Halle Berry szuperhős csapata a sorozat legnagyobb nyereségét mutatta fel, míg az egész X-Men-sorozat a maga 1 milliárd 25 milliós összköltségvetésével, és a hárommilliárdot meghaladó bevételével a szériafilmek között a tizenkettedik helyen áll. Első a nyolcrészes Harry Potter (1,155 milliárdból 7,723 milliárd bevétel). 2016. május 27-én továbbra is Singer rendezésében jön az X-Men: Apokalipszis, majd egy év múlva a Farkas folytatása. Ötödik az idei bevételi ranglistán az Amerika Kapitány: A tél katonája (Captain America: The Winter Soldier, 2014). Újabb szuperhősfilm a Marvel gyártásában, a forgalmazó pedig a Walt Disney. Anthony és Joe Russo rendezésében készült 170 millió dollárból, a bevétel pedig meghaladta a 714 milliót, és a nézők mellett még a kritika is elismerő véleménnyel volt a filmről. A 2011-es első részt jóval lekörözte a profitot illetően, és logikus, hogy az egyik bosszúálló történetét tovább szövik. A harmadik epizód premierjét 2016. május 6-ra tűzték ki, és a rendezést a Russo fivérekre bízták, Chris Evans pedig ismét felöltheti Amerika Kapitány egyenruháját. A hatodik egy újabb Marvel képregényhősről szóló mozi, A csodálatos Pókember 2. (The Amazing Spider-Man 2, 2014). Andrew Garfield másodszor bújt Pókember bőrébe,

nézők most is ugyanolyan pozitívan fogadták, mint az első rész esetében, a bevétel pedig 619 millióra rúgott. A mesét a kanadai Dean DeBlois rendezte, Chris Sanders nem vett részt benne ezúttal. A trilógia záró fejezete 2017-re várható. Christopher Nolan novembertől látható Csillagok között (Interstellar, 2014) c. sci-fi-jét még mindig vetítik a mozik, így a 165 millióból forgatott film bevételi összege még növekedni fog. A bevételek már a 600 milliós határt súrolják, így a Paramountnak és a Warner Bros.-nak megérte a pénzt már most is. Hans Zimmer zenéjét jelölték Golden Globe-díjra, az űreposz pedig termeli tovább a milliókat. A tízes listát a szintén novembertől műsoron lévő Az éhezők viadala: A kiválasztott – 1. rész (The Hunger Games: Mockingjay – Part 1, 2014) c. sci-fi, kalandfilm zárja. Suzanne Collins trilógiáját négy részre bontották, az utolsó epizód két részben kerül a mozikba. A 125 milliós harmadik rész 565 milliós bevételt produkált eddig a Lionsgatenek, de a Jennifer Lawrence fősze2014) 170 milliós büdzséből jött össze, és 708 milliót hozott a 20th Century Foxnak. A majmok bolygóját három évvel ezelőtt indították újra, Matt Reeves pedig jelezte, hogy a harmadik epizódot is ő rendezi, valamint forgatókönyvíróként is be-

száll a produkcióba. A bemutatót 2016. július 29-re tűzték ki. Az Így neveld a sárkányodat 2. (How to Train Your Dragon 2, 2014) nyolcadik a listán. A DreamWorks négy év után mutatta be a nagy sikert arató első rész folytatását, a forgalmazó ezúttal a 20th Century Fox volt, és 145 millió állt rendelkezésre az animációs film elkészítésére. A kritika és a ahogy Marc Webb is másodszor vágott bele a szuperhősfilm rendezésébe. A két évvel ezelőtti első rész 758 milliót termelt, az idei rész 200 millióból készült, és 709 milliós bevételt ért el. A Columbia és a Marvel, illetve a Columbia tulajdonosa, a Sony, mint forgalmazó jókora profitot termelt ezúttal is, bár a kritika nem volt különösebben oda a filmért. A folytatás négy év múlva várható. A majmok bolygója: Forradalom (Dawn of the Planet of the Apes,

41

replésével készült mozi minden bizonnyal jóval többet termel még. A negyedik, ténylegesen utolsó rész jövő novemberben kerül bemutatásra. Még egy filmtől várható több száz milliós bevételi összeg az idei alkotások közül. A hobbit – Az öt sereg csatája (The Hobbit: The Battle of the Five Armies, 2014) december 18-tól látható a magyar mozikban. A trilógia utolsó részének költségvetését 250 millióra saccolják. Peter Jackson első két fantasy-ja 1 milliárd 975 milliós bevételt termelt összesen az MGM-nek és a Warner Bros.-nak. Nem lenne meglepő, ha a harmadik résszel együtt az összeg a hárommilliárdot is megközelítené, esetleg meghaladná. Ez azt jelentené, hogy a Transformersnek társa is akadt a milliárdosok klubjában. Rajkovics György Net-felvételek


42

Celebsztorik

Csallóköz

„Szeretném, ha minden tökéletes lenne” Mádai Vivi mindig is nagy családot szeretett volna, az álma három kislány volt, most azonban a világ minden kincséért sem cserélné el Zénót. Minden percet élvez, amit a kisfiával tölthet, és már teljes gőzzel készül első közös karácsonyukra is. Bár tudja, hogy gyermeke semmire sem fog emlékezni, fontosnak tartja, hogy az ünnep tökéletes legyen, és azt is elárulta, hogy Zénó első ajándéka is megvan már. Vivi számára a szenteste egy kisebbfajta rituálé a szerettei körében, idén azonban még komoly dilemma, hogy valamelyik nagyszülőnél vagy most először hármasban töltsék a karácsonyt. Net-felvételek

Koncert a Vigadóban

Már nagyon várja a szentestét

A magyar Beyoncéként is emlegetett énekesnő mindössze tizenöt éves volt, amikor bekerült a Megasztár 6-ba, majd meg is nyerte a versenyt. Az egyre szebb és nőiesebb Radics Gigi december 26-án a Pesti Vígadóban karácsonyi koncerttel várja a rajongóit. Ezen a koncerten nemcsak a már jól ismert slágereiből válogat, hanem számos különleges kedvence és pár karácsonyi kedvenc is elhangzik majd. A Magyar Rádió Gyermekkórusa és a Magyar Virtuózok segítségével, Mendelssohn, Kodály vagy Rachmanyinov művei mellett felcsendül az elmaradhatatlan White Christmas, az Ave Maria vagy a Happy Day és megannyi klasszikus dal.

Ki gondolná, hogy Ábel Anita már egy hatéves lány édesanyja? A színésznő ritkán látott csemetéjével ellátogatott az Arena Plaza Mikulás-birodalmába, hogy Luca találkozhasson a Télapóval. – Szerencsére soha nem félt a Télapótól, már bölcsis korában kezdődött nála a Mikulás-kultusz. Advent első vasárnapjára mindig együtt díszítjük a lakást. Fontosnak tartom, hogy ilyenkor saját készítésű díszeket is használjunk, így került a falra idén adventi naptár és egy zokniból készült hóember. Természetesen már megírtuk Luca karácsonyi kívánságlistáját is, amit elmondott a Télapónak is – árulta el a Heti Hetes sztárja.

Együtt hangolódnak az ünnepekre

Bálizs Anett és Végh Judit nem csupán öltözőjüket, de titkaikat is megosztják egymással. Az utóbbi években szoros barátság alakult ki a Jóban Rosszban két színésznője között, akik az adventi készülődésben is számíthatnak egymásra. Már a tavalyi ünnep is különleges volt számukra, hiszen Végh Judit kisfia számára az volt az első emlékezetes Karácsony. A népszerű sorozat főnővére és a Csillagvirág klinika Steiner doktornője minden helyzetben számíthatnak egymásra. „Rendszeresen járunk el együtt sportolni, vagy éppen felfrissíteni kicsit a ruhatárunkat.” – mesélte a két nővér. Összeállította: Wimmer Ilona

A halkszavú dzsungelkirálynő A „Celeb vagyok, ments ki innen!” idei második szériájának győztese volt. Láttuk már számos táncos show-ban is. Kedves, szép lány, halkszavúnak tűnik. Utóbbiért vitriolos kritikákat is kapott, mondván – unalmas. – Imádom a színpadot, ahol sugárzom az energiát kifelé, de szükségem van arra, amikor a saját gyökereimből töltődhetek. Olyan közegben tudok dolgozni, ahol érzem a szeretet energiáját. Rájöttem, hogy minden, amit egyszerre tartottam fontosnak – várhat. Nem szabad semmit siettetni. A mindennapi belső harmóniám a lényeg – nyilatkozta Molnár Andrea.


2014. december 18. | 51–52. szám

M2 > december 27., szombat, 22.00

Életem értelme

TV-műsor > 2014. december 18 – 2015. január 1.

43

Ellen Gulden édesanyja rákbeteg. Az édesapja, George kérésére a lány feladja a munkáját, kapcsolatát és hazaköltözik, hogy a beteg anyját ápolja. Kate elmeséli lányának házassága igaz történetét. A családja érdekében feladta személyes álmait, bár mindig is szerette az életet. Férje irodalomtanár az egyetemen. George beteljesületlen álma, hogy regényt írjon. Ez az álom ránehezedett egész életükre, megölte szerelmüket. Amikor Kate morfium-túladagolásban meghal, Ellen a gyanúsított. Rendezte: Carl Franklin Szereplő(k): Meryl Streep One True Thing, amerikai filmdráma, 127 perc, 1998

JOJ > december 26., péntek, 14.55

Lebilincselő karácsony

Trudie tehetséges festő, már csak az elismerő közönség hiányzik. Mivel valamiből mégiscsak élni kell, pincérnőként keresi a kenyerét. Egy rosszul sikerült állásinterjú után még a barátja is kiborítja. Ebben a helyzetben képtelen ötletre ragadtatja magát. Attól félve, hogy megint egyedül kell hazamennie az ünnepekre, elrabolja az egyik vendéget, Davidet. Azt tervezi, hogy hazaviszi karácsonyra, és mint a Nagy Őt, bemutatja a családjának. Rendezte: Ron Underwood Szereplő(k): Melissa Joan Hart Holiday in Handcuffs, amerikai film, 86 perc, 2007

M1 > december 22., hétfő, 15.10

12 karácsonyi randi

Tia MowryHardrict M1 > december 23., kedd, 17.55

Karácsonyi fagyöngyök Nem a legjobban indul a szenteste Kate számára, mivel vásárlás közben elájul egy plázában, majd rájön, hogy volt barátját már késő visszahódítani. Nem túl lelkesen indul a számára összehozott vakrandira Milesszal, ami természetesen pocsékul sül el. A sors különös fintora okán tizenkét alkalommal élheti át december 24-ét, valamint az első randiját a rendkívül szimpatikus fiatalemberrel. A tizenkét nap során ráébred, miket kell jóvá tennie önmaga és a körülötte élők életében, megtanulja, hogy hol kell keresnie a boldogságot. Amikor végre minden sínre kerül, számára is beköszönt karácsony napja.

Holly különleges, szépen csengő hanggal született, amely nem véletlen, hiszen édesanyja is évtizedekig énekelt a „Hóvirágok” énekkarban. A nagy hagyományokkal rendelkező, szigorú belső szabályok alapján felépülő, mára már intézményesült énekkar felvételt hirdet, a szokásos karácsonyi „Ékességek” estjére. A „Hóvirágok” szigorú énekes karnagya Marci. Holly első fellépését Marci elutasítja. Holly nem adja fel, összehoz egy kis énekes csapatot, kissé ugyan szedett-vedett társaság de lelkes és szeretetreméltóak. Nevük is kedves, Gyöngybuckók.

Rendezte: James Hayman Szereplő(k): Amy Smart, Mark-Paul Gosselaar 12 Dates of Christmas, amerikai romantikus filmdráma, 83 perc, 2011

Rendezte: Paul Hoen Szereplő(k): Tia Mowry-Hardrict, Jonathan Patrick Moore The Mistle-Tonrs, amerikai zenés film, 84 perc, 2012


44 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

5.25 Magánnyomozók 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.55 Walker, a texasi kopó (amerikai) 14.50 A gonosz álarca Santa teljesen elképed Santiago ördögi énjétől, aki a kikötőben megrendezi Milton atya és Begonia társaságában az esküvőjüket. Humberto időben érkezik... 15.50 Magánnyomozók 17.00 A Macska (66.) 18.00 Tények 19.20 Jóban Rosszban A kórházban már a karácsonyi ünnepséget szervezik, de nincs mindenki ünnepi hangulatban. Betty félti nővérét, nem akarja elengedni Rolandékkal, rossz megérzése van. 20.15 Hal a tortán 21.30 Családi titkok 22.45 NCIS XI. (am.) 23.45 Életfogytig zsaru I. (am.) 0.45 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.45 EgészségKalauz 13.15 Ízes élet 13.35 Reflektor 13.55 Fókusz 14.20 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.45 Segítség, bajban vagyok! 16.50 Dr. Tóth – Stroke, amikor minden perc számít 18.00 Híradó 18.55 Fókusz 19.25 Éjjel-nappal Budapest 20.50 Barátok közt 21.25 A szállító 3. Sarokba szorítják Vasziljev környezetvédelmi minisztert, aki ellenzi, hogy országában új telephelyet létesítsen a nemzetközi hulladékkezelő vállalat. Az elutasító választ követően a cég felbéreli ellene az egykori kommandóst, Jonas Johnsont, aki elrabolja Vasziljev lányát, Valentinát. Francia–am.– angol akciófilm 23.25 Híradó 23.55 Brandmánia 0.35 Reflektor 0.50 Odaát VI. (10.)

5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (34.) 9.50 Sophie szerint a világ: Kréta 10.20 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.00 Alpok-DunaAdria 13.25 Az élő örökség 13.45 Gasztroangyal 14.40 Zorro (77.) 15.30 Charly, majom a családban 16.20 Híradó+ 16.35 Lola (21.) Lorenza megiszsza a Lolának szánt vegyszeres italt, amit Juana kevert ki. Ezért a Cayetano atyának szánt vacsoráról el kell vinni a kórházba, ahol sikerül stabilizálni az állapotát. 17.15 SzerencseSzombat 17.25 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.25 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán 21.20 Munkaügyek Magyar sorozat 21.55 Az Este 22.30 Híradó, sport 22.50 A rejtélyes 20. század 23.20 Történetek a nagyvilágból

7.35 Közbeszéd 8.00 Hazajáró 8.35 Térkép 9.05 100 kép a XX. századból 9.20 Család csak egy van V. (16.) 10.05 Don Matteo II. 11.05 Párizsi helyszínelők I. 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.30 Európa messze van (4.) 15.00 Lendületben Magyar sorozat 15.30 Magyar szentek és boldogok – Az államalkotó 16.10 Térkép 16.40 Család csak egy van V. (16.) 17.30 Közbeszéd 18.00 Híradó, sport 18.30 Sportcsillagok Gálaestje, 2014 20.40 Don Matteo III. Olasz sorozat 21.45 Hírek, sport 22.00 Miss Arizona 1919, Budapest. Steint, az ékszerészt különítményesek agyonverik, de nem találják meg amit kerestek, a férfi gyémántjait. Feleségét, a könynyűvérű Micit és kisfiát Rozsnyai, a zenész menti meg, és a kis grupp végül Olaszországba menekül az üldözők elől. Magyar–olasz filmdráma 23.50 Kultikon 0.10 MüpArt Classic Beethoven-est

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

6.30 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Boston Legal – Jogi játszmák Mondd el! (am.) 21.40 Bosszú III. (9.) Megadás (am.) Margaux egy szállodai luxuslakosztályban rejtegeti Lydiát, amíg nem sikerül ellenőriznie a sztorijának részleteit, Lydia azonban egyáltalán nem akar rejtőzködni, és csakhamar meglepetéslátogatást tesz Victoriánál. 22.25 Maradj talpon! 23.20 Ridikül Női talkshow 0.05 Az A38 Hajó színpadán

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. december 18. > Csütörtök

13.55 15.50 17.50 19.00 20.05 21.00

CSI: A helyszínelők Castle I. (am.) Sütimester Jim szerint a világ Két pasi meg... (am.) Emberi tényező I. Egy fejlett Danica nevű DRN ámokfutásba kezd, akit végül Kennex-nek és Dorian-nek kell megállítania a DRN-ek megalkotójának, Nigel-nek a segítségével. Am. sorozat 22.55 Feketelista (am.) 23.55 CSI: New York-i helyszínelők VIII. Am. krimisorozat 0.50 Gyilkos sorok Am. krimisorozat

11.35 12.10 12.30 13.25 12.50 14.10 15.50 16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.15 21.30 22.25 22.40 23.05 24.00 0.25

Laci bácsi konyhája TV-shop Start (ism.) A Parlament TV-shop Start plusz 700-as klub Fő az egészség! Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd A helyzet Híradó Friderikusz Világhíradó Hírvita Hazahúzó Késő esti híradó Egyenes beszéd

9.30 Segítség, bajban vagyok! 10.30 A gyanú árnyékában 11.25 ValóVilág 7 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág 7 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők III. 19.00 Árnyékfeleség Amerikai vígjáték 20.30 Agymenők III. 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala I. 22.00 ValóVilág 7 23.00 BeleValóVilág 7 23.30 Barátok közt

22.35 > MARKÍZA A pap...

Az egyház vezetésével az emberek győzelmet arattak a vámpírok felett. A vérszívókat rezervátumba kényszerítették, míg az emberek a védett városban húzzák meg magukat. A Jerikóban élő katonapap megtudja, hogy egy vámpírhorda lemészárolta a határvidéken élő testvérét és feleségét, a lányukat pedig elrabolta. A Pap az unokahúga után indul. Vele tart Lucy szerelme, egy seriff, és a különleges képességekkel megáldott katonapapnő. Rendezte: Scott Charles Stewart Szereplő(k: Paul Bettany, Karl Urban Amerikai akciófilm, 87 perc, 2011

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Rendelő a Rózsakertben Szlovák sorozat 9.45 A fiúk nem sírnak 10.50 Doktor House 12.50 Cobra 11 XV. Német sorozat 13.50 A Farm (ism.) 15.05 Nyugi, Charlie! I. 15.30 Két pasi – meg egy kicsi XI. (am.) 16.00 A mentalista V. Am. krimisorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 A Farm, döntő Valóságshow 22.35 A pap – Háború a vámpírok ellen Am. akciófilm 0.20 Két pasi – meg egy kicsi XI. (ism.) 0.45 Nyugi, Charlie! I. 1.10 A mentalista V.

STV1 14.20 Konyhatitkok 15.05 A körzet III. Amerikai sorozat 16.00 Hírek 16.25 A világ csodái 17.00 Uragán 17.50 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Hűtlenség szlovák módra. 3/3. Szlovák vígjáték 21.30 Riporterek 22.00 Útonállók. 13/13. Ausztrál sorozat 22.45 A körzet (ism.) 23.30 Műsorismétlések

JOJ 12.00 Híradó 13.05 Jogvédők 14.00 Szélsőséges jogi esetek 15.20 TV-esély 15.55 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.30 Top Star 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Panelházi történetek XIV. 21.40 Megfagyott föld (amerikai) Az igaz történetben az alaszkai zsaru meg akarja állítani azt a sorozatgyilkost, aki tizenhárom éve gyilkos és sikeresen bújkál. 24.00 Lépéselőnyben Amerikai sorozat 0.45 Gyilkosság II. Amerikai sorozat

STV2 13.25 Jana barátnőm Csehszlovák film 14.20 Kegyetlen anyák? 14.50 Szenior klub 15.25 Siketek tévéklubja 15.55 Szemtől szemben 16.20 Rendőrségi magazin 16.45 Fókusz – jog 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyarul 18.00 A természet közelről 18.25 Horgász magazin 18.45 Esti mesék 19.50 Híradó jelnyelven 20.00 Advent 2014 21.00 Hírek és kommentárok 21.25 Gólok, pontok... 21.35 Família 22.05 A lámpa alatt 0.10 Orvosi rendelő 0.35 Hírek


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

5.25 Magánnyomozók 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.55 Walker, a texasi kopó (amerikai) 14.50 Családi Titok 15.50 Magánnyomozók 17.00 A Macska (67.) 18.00 Tények 19.25 Jóban Rosszban Szlávik nyíltan felvállalja érzéseit Gabi előtt, aki boldogan fogadja kollégája közeledését. Rolandék akciója nem zajlik zökkenőmentesen, a rendőrök ugyanis a vártnál hamarabb érkeznek. Barbara szembesül Roland valódi tervével, de úgy tűnik, nincs minden veszve... 20.15 Hal a tortán – Meglepetés 21.30 Üvegtigris 2. Magyar film 23.55 Tények Este 0.40 Aktív 1.00 Sportos

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.45 Kalandor 13.15 Ízes élet 13.35 Reflektor 13.55 Fókusz 14.20 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.45 Segítség, bajban vagyok! Emese orvosi egyetemen tanul, Berlinben. Szerelme miatt hazaköltözik, hogy orvosi tanulmányai lezárásaként rezidens évét az apja, a híres sebész főorvos, professzor klinikáján töltse. Kis ünnepségen köszöntik, ahol apja annyira a pohár fenekére néz, hogy a pohárköszöntő után leesik a székről. 16.50 Dr. Tóth: Fiatalodás műtét nélkül 18.00 Híradó 18.55 Fókusz 19.25 Éjjel-nappal Budapest 20.50 Barátok közt 21.25 CSI: Miami helyszínelők 22.25 Híradó 22.55 CSI: A helyszínelők IV. (am.) 0.00 Reflektor

5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (35.) 9.50 Sophie szerint a világ: Japán 10.20 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.00 Esély 13.30 Erzsébet Talentum program 14.00 A 69 centiméteres férfi (dok.) Edward Hernandezt 2010 szeptemberében kiáltották ki a világ legkisebb emberének, így belekerült a nagyvilág forgatagába. Hátrahagyta bogotai otthonát, de gyorsan rájött, hogy ez a csillogás nem tart sokáig... 14.50 Zorro (78.) 15.40 Charly, majom a családban (98.) 16.30 Híradó+ 16.45 Lola (22.) 17.25 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.25 Virtuózok – Finálé 22.00 Az Este 22.35 Híradó, sport 22.55 Az áruló csókja Amerikai krimi

7.35 Közbeszéd 8.00 Élő örökség 8.35 Térkép 9.05 Család csak egy van V. (17.) 9.55 Don Matteo II. 10.55 A miniszterelnök Magyar vígjáték 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.30 Európa messze van. 6/5. 15.00 Lendületben 15.30 Erdélyi történetek 16.30 Térkép 17.10 Család csak egy van V. (ism.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.05 Rocca parancsnok (olasz) 20.00 Don Matteo III. 20.55 Hírek, sport 21.15 Columbo (am.) Swanson kapitány, a hatalmas jachtcég tulajdonosa, egy hajóbaleset során vízbe fullad. Columbo hadnagy gyilkosságra gyanakszik. Egyre több jel mutat ugyanis a kapitány pénzéhes sógorának bűnösségére. Ám Charlest váratlanul megölik. 22.50 Kultikon 23.05 A Karamazov testvérek (am.)

M2

Viasat 3

ATV

7.00 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Boston Legal – Jogi játszmák Amerikai sorozat 21.40 Bosszú IV. (4.) Conrad megtalálja Lydia naplóját, amitől egyből kijózanodik a nő szándékait illetően, ám időközben Lydiának sikerül rátennie a kezét egy fényképre, amellyel megzsarolhatja Emilyt. Amerikai sorozat 22.30 Maradj talpon! 23.20 Ridikül 0.10 Az A38 Hajó színpadán

13.55 15.50 17.50 19.00 20.05 21.00

CSI: A helyszínelők Castle I. (am.) Sütimester Jim szerint a világ Két pasi ... (am.) Gorilla bácsi Különleges bevetésre indul Wolf kommandós, veszélybe került gyerekre kell vigyáznia. A kölykök tudós apja fontos felfedezést tett, amelyre többen is fenik a fogukat. A harcedzett kommandós bébiszitternek álcázza magát. Am.–kanadai akció-vígjáték 23.00 Feketelista I. (am.) 23.55 Halál a mélyből Német–osztrák thriller

45

Tv-műsor > 2014. december 19. > Péntek

2014. december 18. | 51–52. szám

12.10 12.30 13.25 14.10 14.25 15.50 16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.10 21.35 22.25 22.40 23.05 24.00 0.25

TV-shop Start+ A helyzet Start+ Tv-shop 700-as klub Együtt a biztonságért! Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Tetthely Bűnügyi magazin Külvilág Titkos dosszié Világhíradó Hírvita Politikai vitaműsor Hazahúzó Híradó Egyenes beszéd

RTL II 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág 7 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők III. 19.00 Dallas I. (4.) 20.00 Alcatraz (6.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala I. 22.00 ValóVilág 7 23.00 BeleValóVilág 7 23.30 Barátok közt 0.00 Dallas III.

22.55 > M1 Az áruló csókja

Coco és Junior nevetséges bűnözők, egymás iránti kiolthatatlan vágyuk minden másról eltereli a figyelmüket. A közös szerelemre, a pénzre azonban egyként koncentrálnak. Felbérelnek egy agytrösztöt és izommal bélelt ellenpárját. A terv tisztának ígérkezik: elrabolják egy számítástechnikai cég fejét, akitől négymillió dollár váltságdíjat követelnek és mindenki jól jár. A rablás közben megölnek egy szomszédot, aki egy befolyásos szenátor felesége. Rendezte: Sebastian Gutierrez Szereplő(k): Carla Gugino, Simon Baker Amerikai krimi, 98 perc, 1998

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Rendelő a Rózsakertben 9.40 A fiúk nem sírnak 11.05 Karácsony a sorozatokban: Doktor House 12.05 Monk (am.) 13.00 Cobra 11 XV. 14.05 NCIS (am.) 15.05 Nyugi, Charlie! 15.30 Két pasi – meg… 16.00 A mentalista V. 17.00 Híradó 17.35 Reflex 18.15 Szomszédok 19.00 Híradó, sport 20.30 Csizmás kandúr Am. animáció 22.10 Doktorok (10.) A játszótéren hajléktalant találnak, aki kórházba kerül. Dr. Marton ellene van a felvételnek, de Klára nem hagyja, hogy a férfit elküldjék. 23.55 A mentalista V.

STV1 14.25 Katka Brychtová igaz történetei 14.55 Postaláda 16.00 Hírek 16.25 Szórakoztató vetélkedők 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó, sport 20.20 Karácsonyi szerelem (német) Martin édesapja házában él lányával, miután felesége életét vesztette abban a tűzben, amely során leégett vendéglőjük is. Közeledik karácsony, s Martin egy meglepő ötlettel áll elő... 21.50 Titkos életek (szlovák) 22.20 „Sněženky a machří” Csehszlovák film 23.45 Senki sem tökéletes

JOJ 13.00 Jogvédők 14.00 Szélsőséges jogi esetek 15.25 TV-esély 15.55 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.30 Top Star 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Kutyabajnok Am.–kanadai film 22.40 Aliens vs. Predator 2. (am.) 0.45 Brooklyn mélyén (am.) Eddie-nek, Salnak és Tangónak sosem kellett volna találkozniuk, de a sors ugyanarra a bűnügy helyszínére viszi őket.

STV2 12.50 Jókívánságok 13.20 A lámpa alatt (ism.) 15.45 Svájci Kupa: Szlovákia–Fehéroroszország jégkorong-mérkőzés 18.25 Ne féljünk a szlovák nyelvtől 18.45 Esti mese 20.00 Advent 2014 21.10 Művészet 21.40 Homolka és Tobolka A trilógia harmadik részében régi ismerőseink, Homolkáék síelni indulnak a hegyekbe. Csehszlovák film 23.05 Pozsonyi Jazznapok: The Brand New Heavis 0.10 Hírek


46

Csallóköz

Tv-műsor 2014. december 20. Szombat

20.30 > MARKÍZA Csajok Monte Carlóban

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 TV2 matiné 9.35 ÁllatoZOO 10.05 Egészség Klinika 10.35 Astro-Világ 11.40 Irány, Eldorádó! Amerikai rajzfilm 13.20 Tűsarok Magazinműsor 13.50 Életfogytig zsaru I. (6.) Amerikai sorozat 14.50 NCIS (ism.) 15.50 Egy bolond százt csinál Magyar film 18.00 Tények 19.00 Narnia Krónikái 3. – A Hajnalvándor útja. Amerikai– angol fantáziafilm 21.15 X-Men – Az ellenállás vége (amerikai) 23.25 Pánik a fedélzeten Egy repülőgéptársaság újfajta szuperszonikus gépe a magasba emelkedik és az úti célja felé veszi az irányt. Egy vihar miatt azonban túl közel kerülnek egy olyan zónához, ahol haditechnikai kísérlet folyik – éppen egy különösen veszélyes fegyver tesztelése. A rakéta átfúródik a repülőgépen és kilyukasztja a törzsét, sok ember halálát okozva ezzel. Amerikai film 1.25 Sportos

7.20 Kölyökklub 9.55 Ízes élet 10.15 Teleshop 11.05 XXI. század 11.35 Házon kívül 12.10 Autós magazin 12.50 Trendmánia 13.10 Brandmánia 13.45 Családom és egyéb ember fajták (5–6.) 14.30 Ufók a padláson Amerikai–kanadai kalandfilm 16.05 Dr. Dolittle: Apja lánya Maya, a népszerű és sikeres állatorvos, Dr. Dolittle lánya, aki maga is állatorvos szeretne lenni. Egy nap maga Sterling elnök hívja fel, hogy a segítségét kérje. A kedvenc kutyája ugyanis aláássa minden diplomáciai igyekezetét, és már szinte elkerülhetetlen a katasztrófa, ha csak nem jön valaki, aki képes szót érteni a kutyával, és jobb belátásra bírni. Am.–kanadai filmvígjáték 18.00 Híradó 18.55 Fókusz Plusz 20.00 X-Faktor 23.05 Volt egyszer egy Mexikó Am. akciófilm 1.05 Viharok háborúja (am.)

6.55 Család-barát Hétvége 9.00 Noé barátai 9.30 Zöld Tea 10.05 Kerékpártúra 10.35 Két duci hölgy 11.10 Aranymetszés 12.01 Hírek 12.05 Szabadság tér 12.50 Fekete kolostor 13.25 Spuri. Magazin 13.55 Ybl 200 14.55 Minden nap karácsony Német film 16.35 Ég, föld, férfi,nő Mátra 17.30 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat 19.30 Híradó, sport 20.25 Játék határok nélkül 21.45 Örökké tank – 25 éves a Tankcsapda Koncertfilm 23.40 Láncra vert igazság (am.) Rachel Armstrong, a fiatal, ambiciózus riporternő ráakadt élete sztorijára. Megírja a nagy port kavaró cikkét a venezuelai titkos CIA-akcióról, melyben leleplezi egy fedett ügynök kilétét. A kormányzati szervek azonnal rászállnak. Rachel megtagadja az együttműködést Patton Dubois ügyésszel. Emiatt börtönbe kerül...

7.35Akadálytalanul 8.05 Nóvum 8.35 Határtalanul magyar 9.05 Hagyaték 9.30 Sírjaik hol domborulnak... 10.00 Székely kapu 10.30 Néma kolostor Magyar film 12.00 Híradó 12.10 Nótacsokor 12.35 Nálatok, laknak állatok? 13.40 Az angyal és a rosszember Am. western 15.15 Önök kérték 16.15 Két emelet boldogság Magyar film 18.00 Híradó, sport 18.35 Öregberény (13.) 19.15 Hogy volt!? Piros Ildikó születésnapjára 20.10 Az élet savaborsa (17.) Lengyel sorozat 21.00 Polipka (angol) A szovjet Orlov tábornok gonosz tervet forral. Megkísérel egy atombombát bejuttatni egy amerikai légierő-bázisra. Ismét a 007-es ügynökre vár a feladat, hogy megállítsa a kommunizmus terjeszkedését. 23.10 Dunasport 23.25 MüpArt 1.05 Világ-Nézet

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.25 13.10 14.00 16.05 16.30

8.45 A harc törvénye II. 10.35 Beethoven nagy áttörése (am.) Amerikai vígjáték 12.35 Corelli kapitány mandolinja Am.–angol film 15.00 Nyomtalanul (6.) 16.00 Tru Calling II. 17.00 ValóVilág 7 18.00 Nagyszám! Hadas Kriszta műsora (13.) 19.00 Az élet csajos oldala II. 19.30 Nem kellesz eléggé Amerikai vígjáték 22.00 ValóVilág7 23.00 After X 23.30 BeleValóVilág 0.00 Nikita (francia)

11.30 „Prorok Rak” Szlovák tévéjáték 13.45 Szlovák borutak 14.15 A Rózsaszín Párduc nyomában Amerikai vígjáték 15.55 Karácsonyi szív Am. filmdráma 17.20 Adósságrendezők 18.00 Építs házat, ültess fát! 18.30 Taxi 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Postaláda 21.10 Katka Brychtová igaz történetei 21.45 Késő este… – talkshow 22.30 Rossella II. 5/5. 0.30 A Rózsaszín Párduc nyomában (ism.)

13.05 Ne féljünk a szlovák nyelvtől 13.20 Kapura – magazin 14.15 Farmár magazin 14.35 Erdőpusztulás Szlovák dok.-film 15.30 Legerősebb kötelék Szlovák filmdráma 18.10 Évekkel ezelőtt... 18.45 Esti mese 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 Világtörténelem Angol dok. sor. 20.55 Őrangyalok 21.45 Az Ambersonok tündöklése Am. filmdráma 23.10 NEXT (dok.) 0.15 Csehszlovák filmek 0.30 Hírek

8.20 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Monty Python Repülő Cirkusza Angol sorozat 21.30 Fapad (10.) 22.00 A játék (magyar) Eszter és Tamás együtt élnek, szeretik egymást. Ám egy napon Eszter rádöbben, Tamás játékfüggő... 22.20 Incella kenyérért megy (magyar) 22.40 Sintér (magyar) 22.50 Hátsó lépcső Magyar rövidfilm 23.25 Minimál (magyar) 23.35 Az A38 Hajó színpadán

14.15 Doktor House Amerikai sorozat 15.15 CSI: A helyszínelők X. (am.) 17.10 Emberi tényező 19.00 Gorilla bácsi Amerikai–kanadai akció-vígjáték 21.00 A Skorpiókirály Amerikai–német film Gomorra városában az uralkodó elhatározza, hogy kiirtja a sivatag minden nomád népét. A megmaradt törzsek felbérelnek egy gyilkost, Mathayust, hogy tegye el láb alól az uralkodó látnokát. 22.50 A Biblia-kód Francia–német– osztrák film

17.00 17.45 18.10 18.45 19.15 20.30 20.40 21.10 23.10 23.55 0.25

Egyenes beszéd A helyzet (ism.) TV-shop Mancsvár Global 3000 Európai integrációs magazin Fórum Politikai vitaműsor Híradó Fórum Híradó Havas a pályán ATV Híradó Sas kabaré Zenés műsor Sas kabaré Hazahúzó Híradó Vidám vasárnap

Néhány vagány amerikai csaj egy párizsi vakációval szeretné megünnepelni a gimi befejezését. A nagy kaland azonban nem egészen úgy alakul, ahogy azt Grace, Emma és féltestvére, Meg elképzelték. Ám egy napon Grace-t összetévesztik a brit örökösnővel, és ezzel minden megváltozik. A lányok kapva kapnak az alkalmon. A helyzetet kihasználva a gazdag arisztokraták életét élik, s végül a Riviéra gyöngyszemén, Monte Carlóban kötnek ki. Rendezte: Thomas Bezucha Szereplő(k): Selena Gomez, Katie Cassidy Am.–magyar romantikus filmvígjáték, 109 perc, 2011

Markíza 6.45 Gyerekeknek 8.20 Én és a hercegem Királyi mézeshetek Amerikai film 10.40 Doktorok (ism.) 12.15 Mr. Deeds Amerikai film 14.10 Arany iránytű Am.–angol film 16.20 Szomszédok 17.10 Kredenc 18.25 Hab a tortán 19.00 Híradó, sport 20.30 Csajok Monte Carlóból. Amerikai–magyar filmvígjáték 22.45 Tolvajok városa Amerikai film 1.10 A pap – Háború a vámpírok ellen Amerikai film 2.35 A Pusztító Amerikai film

JOJ 12.35 Szívvel a gyermekekért Jótékonysági gálaműsor 16.00 Kutabajnok Am.–kanadai film 18.00 Valóra váltjuk lakhatási álmait 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (am.) Amikor Jack múltjából felbukkan egy nő, elbizonytalanodik, nem tudja, hogy ez igaz szerelem, vagy csak egy szívtelen szélhámos játszik a szívével, felhasználva őt a legendás ifjúság forrása megtalálásához. 23.35 Kommandó (am.) 1.20 Bújócska (am.)


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 TV2 matiné 8.35 Nagy vagy! 9.25 Babavilág 9.55 Több mint Testőr 10.30 Astro-Világ 11.35 Stílusvadász 12.35 Stahl konyhája 12.20 Monk – Flúgos nyomozó (am.) 13.35 Idétlen időkig Az időjós Phil önző, cinikus szűklátókörű alak, aki utálja a világot és pokollá teszi mások életét. Amerikai film 15.45 Narnia Krónikái 3. – A Hajnalvándor útja. Amerikai– angol film 18.00 Tények 18.55 Rising Star 21.40 Mars – Az utolsó napok (am.) Az első emberi legénységgel kivitelezett Marsmiszszió utolsó napján Vincent olyan fosszíliákat talál, melyek a bakteriális életre utalnak. Mintagyűjtés közben a talaj beszakad alatta. 23.50 Propaganda 0.50 Sportos 1.00 A Keresztapa II. Amerikai gengszterfilm

6.50 Kölyökklub 9.355EgészségKalauz 10.20 Teleshop 11.15 Kalandor 11.35 Autós magazin 12.10 Havazin 12.45 A Muzsika TV bemutatja 13.20 X-Faktor nap 18.00 Híradó 18.55 X-Faktor – Finálé 22.15 Hoki-koki A hokiért rajongó Doug kidobóként dolgozik, orvosoktól hemzsegő családja legnagyobb szomorúságára. Egy látványos kiütésnek köszönhetően ajánlatot kap a lecsúszott hokicsapat edzőjétől. Egyetlen feladata kiütni mindazokat, akikre az edző rámutat. Amerikai filmvígjáték 0.05 Portré 0.40 Nézd meg az anyját... Amerikai– kanadai film 2.20 Míg felkel a nap Amerikai horror

6.55 Család-barát Hétvége 9.00 Katolikus Krónika 9.54 Tanúságtevők 10.05 Hét szentség 10.15 Útmutató 11.10 Kérdések a Bibliában 11.20 Református magazin 11.45 Református ifjúsági műsor 12.01 Hírek 12.05 Hétköznapi Kifutó 12.40 TeleSport 13.15 Ybl 200 14.15 Lúzert fogtam, nem ereszt Francia film 15.45 A nagy karácsonyi izzócsata Kanadai–amerikai filmvígjáték 17.10 Fapad (11.) Az elkárhozás Magyar sorozat 17.45 Női kézilabda Eb, döntő (élő) 20.00 Híradó, sport 20.55 Magyarország, szeretlek! 22.10 A Lényeg A legfontosabb, a legérdekesebb, a legképtelenebb! 22.45 Az ifjú Viktória királynő Angol–am. film 0.30 Párkeresők Dán filmszatíra

7.40 Világ-Nézet 8.10 Vatikáni híradó 8.35 Napok, évek, századok 9.30 Magyar klasszikusok új köntösben 10.00 Zöld jelzés 10.30 Egy ügyűek 11.00 Élő világegyház 11.25 Beavatás 12.02 Híradó 12.25 Karosszék Magyar film 13.45 Hazajáró 14.20 Csellengők 14.50 Hogy volt?! 15.45 Polipka (angol) 18.00 Híradó, sport 18.35 Öregberény Magyar sorozat 19.10 Önök kérték 20.05 A sziget (23.) Görög sorozat 21.15 Gázláng (am.) Gregory elrejtett drágakövek után kutat. Célja eléréséhez kész őrületbe kergetni feleségét. Gonosz bújócskát játszik vele, hogy a nő kétségbe vonja saját elmeépségét. 23.10 Dunasport 23.25 Heti Hírmondó 23.55 Klubszoba

Viasat 3

ATV

M2 8.30 Gyerekeknek 20.10 Híradó, sport 20.55 Egyszer volt, hol nem volt (am.) 21.45 Az utolsó állomás Német–orosz film 23.35 Kortársak az A38 Hajón 0.25 Nézz az égre! Am.–angol film Gilda, az ambiciózus fényképésznő megosztja luxus párizsi lakását egy Írországból érkezett diákkal, Guyjal és egy spanyol szökevénylánnyal, Miával. A három szinte elválaszthatatlan jó barát életébe azonban beleszól a második világháború...

11.20 CSI: A helyszínelők X. (am.) A csapat egy nyugtalan számítógépőrült, Jason meggyilkolása után nyomoz, aki egy alacsony színvonalú kaszinó támogatási részlegében dolgozott és belerángatta kollégáját, Paulie-t egy veszélyes tervbe. 13.15 Életfogytig zsaru 15.10 Karate kölyök 3. Amerikai film 17.25 Jurassic Park Am. kalandfilm 20.00 C.S.I.: A helyszínelők (am.) 21.55 Amerikai pite 5.: Pucér maraton Amerikai film 0.05 Karate Kölyök 3. Amerikai film

47

Tv-műsor > 2014. december 21. > Vasárnap

2014. december 18. | 51–52. szám

12.55 Havas a pályán 14.00 Tv-shop 15.45 Álomsztori 16.05 Húzós 16.30 Könyvjelző 17.00 Fórum 17.45 Híradó 18.10 Fórum 19.15 Szabad szemmel 20.30 Híradó 20.40 Híd a Kwai folyón Am.–angol film A japánok egy stratégiai szempontból igen fontos hídat építtetnek az angolokkal. Ha a híd felépül, az a szövetségesek nagyon sok katonájának életébe kerül. A tábor két részre szakad. 23.15 Hazahúzó 24.00 Híradó

RTL II 10.30 Nem kellesz eléggé 13.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 18.00 Heti Hetes 19.00 ValóVilág 7. 21.00 BeleValóVilág 7 21.30 Az élet csajos oldala II. 22.00 After X 22.30 Nagyszám! (ism.) 23.30 Heti Hetes 0.30 A kartell (am.) Sofie Talbert phoenixi televíziós riporter az illegális bevándorlókról készít tényfeltáró anyagot. Amikor eltűnik a mexikói bevándorlókat segítő testvére, Aaron, Sophie azonnal a helyszínre utazik.

0.40 > RTL KLUB Nézd meg az anyját...

Tess szeretné egyenesben tudni lánya jövőjét. Azért fordul az internetes társkereső szolgálathoz, hogy megtalálja számára a tökéletes férfit. Úgy tűnik, minden a legjobb úton halad, hiszen ideális jelölt is akad. Az anyai elképzelés azonban váratlanul visszájára fordul, amikor Tess beleesik a kiválasztott férfiba. Lánya így egyszeriben vetélytárs lesz a számára. Tess szórakoztató története a legjobb példa arra, hogy a szerelem nem ismer korlátokat. Rendezte: Douglas Barr Szereplő(k): Kathleen Quinlan, Henry Ian Cusick Am.–kanadai romantikus filmvígjáték, 90 perc, 2004

Markíza 6.40 Gyerekeknek 7.20 A kutya, aki megmentette a karácsonyt 2. (am.) 9.00 Pandakaland Kínában (am.) 10.40 Johnny English újratöltve (ism.) 12.40 Winnetou 2. – Az utolsó renegátok. Német– jugoszláv film 14.45 Vejedre ütök (am.) 17.15 Harmadik Shrek (am.) 19.00 Híradó, sport 20.30 Rohanás (am.) Egy férfi kiszabadul a börtönből, és tudja legfontosabb feladata az, hogy megbosszulja a testvére halálát... 22.30 Kiképzés Am.–ausztrál akcióthriller

STV1 11.05 11.25 11.55 13.05 13.50 15.25 17.00 18.15 19.00 19.50 20.20

22.20 23.45 1.10 2.25

Szlovákia képekben A világ képekben Öt perccel 12 előtt Polgár a hivatalban Agatha Christie: Miss Marple (angol) A Réztorony Csehszlovák film Senki sem tökéletes Konyhatitkok Híradó Gólok, pontok... A gyermekekért zenés, szórakoztató jótékonysági műsor Karácsonyi szív Am. filmdráma Agatha Christie: Miss Marple (ism.) Öt perccel 12 előtt Az Alpok felülnézetből

JOJ 12.05 Pláza Mikulások Kanadai film 14.10 A Karib-tenger kalóza: Ismeretlen vizeken (am.) 17.15 15 perc. Főzőshow 18.00 Valóra váltjuk lakhatási álmait 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Gyerekjáték Joe Kingman valósággal lubickol a népszerűségben. A Boston amerikai futball csapatának hátvédjeként milliókat keres, az élete meg olyan, mint egy buli. Amerikai film 23.00 Die Hard – Drágább mint az életed (am.) 1.35 Hajnali mentőakció (am.)

STV2 12.00 A hét évről Szlovák mesefilm 13.00 On air 13.25 Világtörténelem 14.30 Vallási műsorok 15.05 Falvaink (dok.) 16.05 Múzeumok titkai 16.55 Őrangyalok 17.40 Kívánságok fája Jótékonysági műsor 18.45 Esti mese 20.05 Elfeledett műalkotások 20.10 Tepuy Szlovák dok.-film 21.20 Varázslók tele Szlovák vígjáték 22.35 Ars poetica (dok.) 22.50 Művészet 23.20 Elfeledett műalkotások (ism.) 23.30 Hírek


48 TV2

RTL Klub

5.00 Csapdába csalva 5.25 Magánnyomozók 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 12.55 Walker, a texasi kopó (amerikai) 14.50 Csaldi Titkok 15.50 Magánnyomozók 17.00 A Macska (68.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Barbara végül nem riasztja a rendőröket. Roland enyhülni látszik, de Kovalcsik minden áron végezni akar a Pongrácz lánnyal. Közben Müllernek is egyértelmű lesz, Gabi és Szlávik egy pár. 20.15 Kung Fu Panda Am. animáció 22.05 Az elveszett földje (am.) Dr. Marshall befejezi annak a szerkezetnek az építését, amelynek segítségével lehetővé válik az időutazás, így az elveszettek földjén találja magát. 0.10 Tények Este

6.10 Rajzfilmek 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.45 Fókusz Plusz 13.35 Reflektor 13.55 Fókusz 14.20 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.40 Szuperzsaru Am.–spanyol film 18.00 Híradó 18.55 Fókusz 19.25 Éjjel-nappal Budapest 20.40 Barátok közt Mónika meghozza a döntést szeretőjével kapcsolatban. Zsófi és Tóbiás Máté ötletére bulit szerveznek a konditeremben. Tóbiás és Zsófi megmentik Máté karácsonyát, majd a nagy karácsonyi ajándékozás közepette Tóbiás meglepő kéréssel áll elő. Sokak számára egyáltalán nem kedves ismerős tűnik fel a Mátyás király téren. 21.20 Dr. Csont (am.) 22.15 Híradó 22.45 Showder Klub 0.00 Reflektor 0.15 Döglött akták Amerikai sorozat

M2

Viasat 3

7.10 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Nem kívánt kívánság. Amerikai–kanadai film Sophie egy elfoglalt családanya, szerető férjjel és három eleven gyerekkel. Amikor minden a feje tetejére áll karácsony előtt, azt kívánja a Mikulástól, hogy bárcsak más életét élhetné. 22.25 Hajrá, Bliss! Amerikai film 0.15 Ezüst-Patak Szenvedély Magyar animáció 0.20 Noé barátai

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. december 22. > Hétfő

11.20 Sütimester IV. 12.30 Dave (am.) 14.35 Csenő manók Arrietty önfejű tinédzser, akinek a szülei – Pod és Homily – rettegnek a fölöttük élő különös lényektől. A fiú szabadságra és kalandokra vágyik. Angol film 16.15 Jurassic Park Am. kalandfilm 18.40 Sztárom a párom Angol–am. film 21.00 Amerikai pite 5. – Pucér maraton Am. filmvígjáték 23.00 A Biblia-kód Francia–német– osztrák film

Duna TV

M1 7.00 Híradó, sport 7.25 Mikulásanyó New Yorkban Amerikai film 9.00 Gasztroangyal 9.55 Két duci hölgy Az estebéd (12.) 10.30 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.35 A kutya, aki megmentette a karácsonyt (am.) 14.05 Mendika A Ghymes együttes jótékonysági koncertje 15.10 12 karácsonyi randi (amerikai) 16.40 Híradó+ 16.55 Gordon csodás karácsonya (1.) 17.45 Híradó 17.55 A nagy karácsonyi izzócsata Kanadai–am. film 19.30 Híradó este 20.25 Krokodil Dundee Ausztrál film 22.05 Ryan Reynolds, a képzelt szuperhős Am. filmvígjáték Richard középkorú, sikertelen író. A felesége, Claire unszolására a téli időszakra egy tengerparti kisvárosba költöznek, hogy a férfi papírra vesse kosztümös kalandhősének történetét. Richard itt talákozik Abbyvel, akinek az egy évvel korábban történt családi tragédia elrabolta a fiatalságát. 23.55 Család-barát

7.00 Isten kezében 7.30 Klubszoba 8.25 Térkép 8.55 Mesélő cégtáblák 9.25 Család csak egy van V. (18.) 10.10 A halhatatlan kedves 11.15 Az élet savaborsa (17.) 12.02 Híradó 12.25 „Mert hét életem van, ebből öt ment el...” (dok.) 13.00 Szerelmek városa (1.) Francia sorozat 14.40 Tisztelet a kivételnek! Magyar film 15.55 Egy csók és más semmi Magyar film 17.10 Család csak egy van V. (18.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Hölgyek öröme Angol sorozat (2.) 19.30 Don Matteo III. 20.30 Hírek, sport 20.45 „...ne kötelezzétek meg ismét magatokat a szolgaságnak igájával.” 21.40 Dokureflex Tenyérnyi gyerekek (dok.) A koraszülöttség ma Magyarországon népbetegség, minden tizedik gyermek idő előtt jön világra. A film a Semmelweis Egyetem három koraszülöttintenzív osztályának mozgalmas életét mutatja be. 23.05 A Sierra Madre kincse (am.)

ATV

RTL II

11.35 12.10 13.05 14.10 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.35 21.30

8.00 Egy rém modern család II. (am.) 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág 7 17.05 Tom és jerry 18.05 Agymenők III. 19.00 Excsajok szelleme Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 ValóVilág 7 23.30 BeleValóVilág 7 0.00 Barátok közt 0.30 Excsajok szelleme Am. vígjáték (ism.)

22.25 22.50 22.40 23.05 23.55 0.15 0.25

Laci bácsi konyhája Tv-shop Szabad szemmel Start + 700-as klub Kőbánya Híradó Világhíradó Fórum ATV Híradó Hírvita ATV Híradó Egyenes beszéd Esti kommentár Csatt Politikai vitaműsor ATV híradó Világhíradó Hírvita Hazahúzó Üdülési lehetőségek Híradó Világhíradó Egyenes beszéd

17.10 > MARKÍZA Szerelem az Alpokban

Kim tizenkilenc éves fiús lány. Az egykori gördeszkabajnok azonban mostanában hamburgert süt, hogy egy kis pénzt keressen, és támogatni tudja az apját. A lány váratlan lehetőséget kap, egy alpesi síparadicsomban keresnek embereket a téli időszakra. Kim kezdetben idegenül érzi magát a gazdag emberek és a síelés világában. Szerencsére hamarosan felfedezi a hódeszkázást, ami átsegíti őt a nehézségeken... Rendezte: Phil Trail Szereplő(k): Felicity Jones, Brooke Shields Angol–német–osztrák romantikus film, 96 perc, 2011

Markíza 7.10 Tom és Jerry 8.25 Dennis, a komisz karácsonya Kanadai–am. film 9.50 Télbratyó (am.) 11.50 Shrek itt a vége, fuss el véle (am.) 13.25 Seholország Amerikai film 15.25 Alvin és a mókusok Amerikai vígjáték 17.10 Szerelem az Alpokban Angol–német– osztrák filmvígjáték 19.00 Híradó, sport 20.30 Veled szép az élet Cseh vígjáték 22.15 Az utolsó vakáció Am. kalandfilm 0.25 Hóhányók és hóvirágok 25 év múlva Cseh komédia

STV1 12.10 Kutya karácsonyra Amerikai filmdráma 13.45 Lucky Christmas Holly magányos anyuka, akinek ellopják az autóját, melyben benne volt az a lottószelvény, amin épp egy nagyobb összeget nyert... Kanadai film 15.10 Bajaja herceg Cseh mesefilm 16.30 Grimm-mesék: A széttáncolt cipellők Német mesefilm 17.30 Hópihe. Spanyol animációs film 19.00 Híradó, sport 20.20 Az év sportolója 21.45 Víkend. 22.15 Szellemdoktor Amerikai sorozat 23.00 Műsorismétlés

JOJ 10.00 A mikulás pere Am.–kanadai film 12.00 Híradó 13.10 Tv-s esély 13.45 Bazi nagy roma Karácsony 14.45 Szerelem a végzeten (am.) 17.00 Híradó 17.55 Bírósági tárgyalás 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Panelházi történetek XIV. 21.40 Lazacfogás Jemenben (angol) Fred egy nap különleges, vagy talán inkább nevetséges projekt vezetésére kap felkérést. Jemenben száraz, kiapadt folyómedreiben kell meghonosítania a lazachalászatot. 0.05 A gazda feleséget keres 2. Reality

STV2 12.25 Mach, Šebestová és a csodatelefon Cseh film 14.05 Ünnepek előtt Csehszlovák film 15.00 Chalupárium 2002 16.00 Múzeumok titkai 16.45 Földalatti csodák 17.25 Integrácia – jótékonysági koncert 18.45 Esti mesék 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 Szent Pál nyomában (dok.) 20.55 VAT – magazin 21.25 A fekete léggömb Angol filmdráma 23.00 Quo vadis Szlovák musical 2.10 Hírek


TV2 6.25 Tények Reggel 7.00 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 12.55 Walker, a texasi kopó Amerikai sorozat 14.50 Családi Titkok 15.50 Magánnyomozók 17.00 A Macska (69.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Szilárd, Viktor és Kardos úgy tűnik, az év végén sem talál boldogságra. Szilvia sem készül nagy Karácsonyozásra, de végül Fanni ötletére Kristóf feldobja a szomorkás ünnepet. Közben Barbara nagy felfedezésre jut és számon kéri Rolandot. 20.15 Kung Fu Panda 2. Amerikai animációs film 22.05 X-Men: Az ellenállás vége Amerikai film 0.15 Tények Este 1.00 Aktív

M2 6.20 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Agyament Karácsony Am.–kanadai film Három nap múlva Karácsony, Nick Snowden a nagy munkában elfelejtette, hogy ezt az időt feleségével, Sandy-vel kéne, pontosabban kellett volna töltenie... Egy hatalmas veszekedés után Nick átsétál egy varázstükrön, és amnéziásan tér vissza. 22.45 Ryan Reynolds, a képzelt szuperhős Am. filmvígjáték 0.15 Ezüst-Patak (2.)

RTL Klub 6.10 Rajzfilmek 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.45 Brandmánia 13.20 Reflektor 13.35 Fókusz 14.05 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.25 Az angyalok is babot esznek Olasz–francia– spanyol akció-vígjáték 18.00 Híradó 18.55 Fókusz 19.25 Éjjel-nappal Budapest 20.40 Barátok közt 21.20 Drágán add az életed! (am.) 23.45 Híradó 0.20 Reflektor 0.40 Maradj! (am.) Sam Foster New York-i pszichiáter minden igyekezetével azon van, hogy megakadályozza fiatal páciense öngyilkosságát. Henry egy hét múlva, a huszonegyedik születésnapján akar végezni magával. Miközben Sam egyre mélyebbre hatol Henry tudatalattijának labirintusába, a pszichiáter racionális világfelfogása is omladozni kezd.

Viasat 3 12.35 Édes kísértés Magazinműsor 13.00 Csenő manók Angol filmvígjáték 14.45 Beethoven karácsonya (am.) 16.25 Sztárom párom (am.) 21.00 Igazából szerelem Richard Curtis romantikus komédiája számos szerelmi történetet fűz össze egyetlen filmmé, páratlan szereposztással. Szenteste romantikus, fergeteges és keserédes következményekkel. Angol filmvígjáték 23.40 Dave (am.) 1.40 Férjek gyöngye Amerikai sorozat

49

Tv-műsor > 2014. december 23 > Kedd

2014. december 18. | 51–52. szám

M1

Duna TV

7.00 Híradó 7.25 12 karácsonyi randi (am.) 8.55 Diótörő. Angol– magyar film 10.40 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Gordon csodás karácsonya (ism.) 13.20 Az ifjú Viktóris királynő. Angol– am. filmdráma 15.05 Krokodil Dundee Ausztrál film 16.45 Híradó 16.55 Gordon csodás karácsonya (2.) 17.45 Híradó 17.55 Karácsonyi fagyöngyök (am.) 19.30 Híradó este 20.25 Cédrusliget II. Bonyolult viszonyok Shelly és Eric úgy döntenek, felnevelik a kislányukat. Eric munkába áll Moonnál és nagyon igyekszik. Jack ismerkedik a nagypapa-szereppel. Olivia nem érti, hogy Jack miért akar kulcsot adni neki. 21.15 Szabadság tér 22.00 Munkaügyek Magyar sorozat 22.30 The Artist – A némafilmes Francia némafilm 0.10 Molnár Dixieland Band és vendégei Jazz-koncert

7.15 Kincskereső Kisködmön ((1.)) 8.00 Tisztelet a kivételnek (magyar) 9.15 Család csak egy van V. (19.) 10.00 Don Matteo III. Olasz sorozat 11.00 Hölgyek öröme Angol sorozat (3.) 12.02 Híradó 12.20 Lesz még nekünk szebb életünk Összeállítás Erdélyi Mihály operettjeiből 14.45 Barátságos arcot kérek (magyar) 16.00 Egy pofon, egy csók (magyar) 17.10 Család csak egy van V. (19.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Kincskereső Kisködmön 1–2. rész 19.20 Rex felügyelő 20.10 Don Matteo III. 21.10 Hírek, sport 21.25 Nem beszélek zöldségeket! Germain amolyan ügyefogyott mackóként, francia Forrest Gumpként csetlik-botlik az életben. Egy nap a sors összehozza Margueritte-tel, a nyugdíjas tudóssal. Francia vígjáték 22.50 A sziget (orosz) 0.40 Karácsonyi ének Magyar népdalfeldolgozások

ATV

RTL II

11.35 Laci bácsi konyhája 12.10 Tv-shop 14.10 Start + 14.25 Tv-shop 15.50 700-as klub 16.25 Húzós Közéleti műsor 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum Vitaműsor 17.45 ATV Híradó 18.05 Sportpercek 18.15 Hírvita 18.45 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.35 Doku 21.30 Friderikusz 22.25 ATV híradó 22.50 Világhíradó 23.05 Hazahúzó 23.55 Híradó 0.15 Világhíradó

8.00 Egy rém modern család II. (am.) 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág 7 18.05 Agymenők III. 18.35 Mi kell a nőnek? Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala II. (3.) 22.00 ValóVilág 7 23.00 BeleValóVilág 7 23.30 Barátok közt

22.55 > JOJ Karácsonyi naptárpasik

E.J. Baxter sikeres újságírónő New York-ban. Az élete látszólag tökéletes, mindene meg van. Tökéletes világa azonban egy pillanat alatt összeomlik, amikor a vőlegényét rajtakapja a főnökasszonyával a karácsonyi partin. Ezt Lillah Gucci cipője és E.J. eljegyzése bánja. A fiatal nő új állás után néz, de Lillah mindenhol keresztbetesz neki. Végül a nővére, Roz tanácsát megfogadva elfogadja a montanai állásajánlatot. Rendezte: Arlene Sanford Szereplő(k): Kristin Chenoweth, Josh Hopkins Amerikai romantikus filmvígjáték, 95 perc, 2009

Markíza

JOJ

6.00 Gyerekeknek 8.15 A hercegnő és a repülő varga Csehszlovák mese 9.50 Az arany iránytû Am.–angol film 11.50 Huncutka (am.) 13.40 Taxi 3 (francia) 15.15 Asterix és Obelix: A Kleopátra küldetés Francia-német kalandfilm 17.10 Nanny McPhee – A varázsdada Angol vígjáték 19.00 Híradó, sport 20.30 Az aranycsillagos hercegnő (cseh) 21.50 Kuckók (cseh) 0.20 A titokzatos lakó Amerikai krimi 2.00 A 8 kör (am.)

8.05 Ébredő sötétség Am. kalandfilm 10.05 A nagy karácsonyi izzócsata Amerikai film 12.00 Híradó 13.00 Tv-s esély 13.30 Panelházi történetek XIV. 14.30 Gyerekjáték Amerikai vígjáték 17.00 Híradó 17.55 Bírósági tárgyalás 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Reszkessetek betörők (am.) 22.55 Karácsonyi naptárpasik Amerikai film 1.05 Gyilkosság II. Amerikai film

STV1 11.35 Kamupasi Amerikai vígjáték 13.05 Az ördög tudja miért Cseh mesefilm 14.45 Hósárkány Cseh film 16.20 Grimm-mesék: Hófehérke Német mesefilm 17.20 Pávatoll Cseh fantasy 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok… 20.20 Karintia csodája Német filmdráma 21.50 Karel Gott Tour 2014 23.10 Kamupasi (ism.) 0.40 Műsorismétlés

STV2 12.40 Polipok a második emeletről Csehszlovák film 14.15 Adam Boronč karácsonya Szlovák tévéfilm 16.00 Múzeumok titkai 16.45 Képek a természetről 17.15 Csak a folyó nem öregszik (dok.) 17.45 Karácsonyi koncert 18.45 Esti mesék 20.00 Szent Pál nyomában (dok.) 20.55 Napfivér, Holdnővér Franceso barátaival együtt léhűtő életmódot folytat. Ám a Perugia ellen vívott háborúból egy egészen más ifjú tér vissza. Olasz film 20.55 Hidak–Gesharim 2014 0.00 Pingvinek (dok.)


50 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 TV2 Matiné 9.15 A legdinkább diótörő. Am. animációs film 10.10 Város karácsony nélkül (am.) Egy kisfiú annyira szívhez szóló és megrázó levelet ír a Télapónak, hogy az egész ország felfigyel rá. A kisfiúnak ugyanis elege lett ebből a világból, ahol annyira sok a szomorúság, a veszekedés és a válás a családokban, hogy azt kéri, vigye el magával a Télapó – örökre. 11.55 Családi karácsony (am.) 14.10 Csenő manók Angol–amerikai filmvígjáték 16.00 Kelekótya karácsony (am.) Luthernek tele a hócipője a karácsonnyal. Feleségével úgy dönt, hogy melegebb éghajlatra utazik a szeretetünnep cirkusza elől... 18.00 Tények 18.45 Indiana Jones Az elveszett frigyláda fosztogatói Am. kalandfilm 21.15 X-Men: Az elsők (am.) 23.55 MARS Az utolsó napok (am.)

6.30 Kölyökklub 8.55 Anasztázia Am. animáció 10.25 Csoda New Yorkban (am.) 12.30 A kis hercegnő Amerikai film 14.20 Karácsony a kastélyban Amerikai film 16.10 Dennis, a komisz karácsonya Amerikai– kanadai film 18.00 Híradó 18.50 Jégkorszak A dinók hajnala 20.25 Reszkessetek, betörők! (am.) 22.20 Ízek, imák, szerelmek (am.) 1.00 Egy éjszaka a királlyal (am.) Samuel megöli az elfogott királyt, ám áldott állapotban lévő feleségének sikerül elszöknie. Később a gyermeke, Haman boszszút akar állni a Perzsiában élő zsidókon. Számítását azonban keresztülhúzza Hadassah, a fiatal zsidó lány, aki elnyeri a jóképű Xerxész király, a zsidók ősi ellenségének a szívét.

7.00 Híradó, sport 7.25 A kutya, aki megmentette a karácsonyt (am.) 8.55 Rex, a kölyökfelügyelő 10.30 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.05 Gordon csodás karácsonya 13.00 Jane Austin – Az ismeretlen portré 14.05 Cédrusliget II. 14.55 A kutya, aki megmentette a karácsonyi vakációt Am. filmvígjáték 16.20 Az örömapa (am.) 18.05 Csillaghercegnő Norvég film 19.30 Híradó, sport 20.10 Napfivér, Holdnővér (olasz) 22.10 A mennyországot választom (olasz) A film Néri Szent Fülöp életéről szól. A főhős Szent Ignáchoz indul, hogy az engedélyét kérje ahhoz, hogy Indiába mehessen misszionáriusként. 0.00 Karácsonyi éjféli szentmise közvetítése Vácról

7.20 Kincskereső Kisködmön 8.10 Egy csók és más semmi Magyar film 9.25 Család csak egy van V. 10.10 Don Matteo III. 11.10 Rex felügyelő 12.02 Híradó 12.10 Kívánságkosár 14.15 A Biblia a magyar költészetben 14.30 Ida regénye Magyar tévéfilm 15.40 Szelek szárnyán Karácsonyi történet (kanadai) Grace-től levél érkezik, melyben a viszontagságos útjukról ír, illetve arról, hogy Bailey mama elhúzódó tüdőgyulladása miatt mégsem tudnak hazamenni karácsonyra. 17.10 Család csak egy van V. 18.00 Híradó, sport 18.30 Kincskereső Kisködmön 19.15 A hegyi doktor 20.05 Don Matteo III. 21.05 Názáréti Mária Olasz–német film 22.45 Karácsonyi dallamok Salt Lake Cityből 23.35 A teljesség felé Magyar tévéfilm

ATV

RTL II

M2 8.05 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.50 A karácsony megmentése. Finn–belga animációs film 22.00 Csillaghercegnő Norvég film 23.25 Diótörő. Angol– magyar mesefilm A kis Mary egy különleges diótörő játékfigurát kap ajándékba keresztapjától. A kislány boldogan fekszik le aludni, de álmában megelevenedik a Diótörő és más játékai is, majd kezdetét veszi egy varázslatos utazás a fantázia világába. 1.10 Európai szemmel

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. december 24. > Szerda

Viasat 3 11.20 Könnyed karácsonyi fogások 12.25 Beethoven karácsonya Amerikai film 14.05 Vásott szülők (am.) Az még nem lenne baj, hogy a szülőknek meglehetősen magas elvárásaik vannak magukkal és családjukkal szemben. A baj csak az, hogy ezeket meg is akarják valósítani. 16.20 Igazából szerelem Angol vígjáték 18.50 E. T. – A földönkívüli (am.) 21.00 Hook (am.) 23.50 Büszkeség és balítélet (angol)

14.25 15.30 15.50 16.30 17.00 17.45 18.15 18.45 19.15

22.20 0.35

Tv-shop Gospel klub 700-as klub Superbook Am. animáció Hazahúzó Híradó Ünnepi üzenetek Híradó A muzsika hangja Michael Memphis utcáin nőtt fel. Egy nap találkozik Leigh Anne-nel, és ez alapjaiban változtatja meg mindkettőjük életét. Amerikai musical A szív bajnokai Amerikai film A Nagy Király A Vidám Szimfonikusok ünnepi koncertje (ism.)

8.00 Egy rém modern család III. (am.) 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 – összefoglaló 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág 7 17.05 Tom és Jerry 17.30 Titanic (am.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala I. 22.00 ValóVilág 7 23.00 Titanic (ism.) 2.40 Az élet csajos oldala

18.05 > M1 Csillaghercegnő

Sonja, az árva kislány, sanyarú körülmények között él. Mostohaszülei és mostohatestvérei folyton kihasználják, a legalantasabb munkákra kényszerítik és még a házuk küszöbét sem lépheti át. A kislány egy jobb élet reményében már régóta tervezi a szökést, amely a véletlenek szerencsés összejátszása révén sikerül is neki. Üldözői elől menekülve a királyi palotában találja magát, ahol fültanúja lesz a király elkeseredett fohászának... Rendezte: Nils Gaup Szereplő(k): Vilde Zeiner, Jakob Oftebro Norvég film, 80 perc, 2012

Markíza

JOJ

6.00 Gyerekeknek 8.05 Honza, a kiskirály Cseh mesefilm 9.35 Mr. Bean 10.00 Nebojsa. Csehszlovák mese 11.30 Szomszédok 12.15 A császár pékje Cseh vígjáték 13.35 A pékek császára Cseh vígjáték 14.40 Sókirályfi menyasszonya. Csehszlovák fantasy 16.25 Táncoló talpak 2 Ausztrál animáció 18.10 Holle anyó Szlovák–német– olasz mesefilm 20.00 Három mogyoró Hamupikőkének CsehszlovákNDK mesefilm 21.45 Az idén jön a Jézuska? 23.40 Boszorkányvadászat (am.) 1.20 Kuckók (cseh)

12.45 Végtelen történet NSZK–am. film 14.20 12 karácsonyi randi (am.) 15.45 Hófehérke és a hét törpe Rajzfilm 17.05 Karácsony a kastélyban (am.) Jules egyedül neveli árván unokatesóit. Az összeomlás küszöbén megjelenik a milliomos nagybácsi komornyikja, hogy meghívja a családot az európai kastélyába karácsonyra. 18.35 Jégkorszak 19.00 Reszkessetek betörők 2. – Elveszve New Yorkban (am.) 20.55 Jégkorszak 2. 22.25 A Sakál (am.) 0.25 Karácsony (am.)

STV1 10.25 Csodálatos szeretet 11.40 Holdhercegnő A 13 éves Maria kénytelen hátrahagyni addigi fényűző életét, hiszen örökségül csupán adósságot, és egy régi könyvet kapott édesapjától. Magyar–angol film 13.30 Jótékonysági koncert 15.00 A halász meg a felesége. Német film 16.05 Kubo (szlovák) 17.20 Tamás, a solymár Csehszlovák film 19.00 Szerelem egy hajszálon. Szlovák film 20.55 Karácsonyi ostyák Szlovák tévéfilm 22.05 Szent Borbála (olasz) 0.00 Éjféli szentmise Nagyszombatból

STV2 13.45 Karácsonyi etűd Szlovák vígjáték 14.15 Maroš Kramár történetei 15.15 A csodálatos fehér esernyő 15.55 Múzeumok titkai 16.40 A víz útja (dok.) 17.05 Csak a folyó nem öregszik (dok.) 17.35 Adj uram boldogságot a földnek! 18.10 Orbis cantus (dok.) 18.45 Esti mesék 19.55 Ünnepi szó 20.00 Női törvény Cseh vígjáték 21.25 Rómeó és Júlia Olasz filmdráma 21.35 Kegyetlen anyák? 23.40 Martin Babjak és vendégei 0.40 Pingvinek (dok.) 1.35 Karácsonyi dalok


TV2

RTL Klub

6.25 TV2 Matiné 8.15 Karácsonyi csodavárás Amerikai film 9.50 Volt egyszer egy karácsony Kanadai film 11.35 Indiana Jones Az elveszett frigyláda fosztogatói Amerikai kalandfilm 13.45 Csillagpor Angol–amerikai film 16.10 Kung Fu Panda Animációs film 18.00 Tények 18.45 Indiana Jones és a végzet temploma Amerikai film 21.05 Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed Amerikai– angol film 23.45 Hepiendek Az eltemetett titkok, az elszalasztott lehetőségek és a második nekifutások mindent ígérnek, csak happy endet nem. De vajon eljöhet-e ennek ellenére is a boldogság a film hősei számára... Amerikai film 2.05 Sabrina Amerikai film

6.30 Kölyökklub 10.10 Kőkorszaki karácsony Animációs film 11.00 Reszkessetek, betörők! (am.) 12.45 Jégkorszak A dinók hajnala 14.20 Kiskarácsony mindenáron Egy kisváros büszke polgára, Danny elhatározza, hogy az idén olyan boldog karácsonyt szervez, amit még az űrből is irigyelni fognak. Annyi kis fényes villanykörtével akarja feldíszíteni házát, hogy a marslakók is jól lássák. Amerikai film 16.00 Dennis, a komisz Am. filmvígjáték 18.00 Híradó 18.50 Hupikék törpikék (am.) 20.35 Reszkessetek, betörők! 2. Elveszve New Yorkba (am.) 21.25 ValóVilág7 22.50 A nővérem húga (am.) 0.50 Karácsony a kastélyban Amerikai film

M2 6.30 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.50 Rex, a kölyökfelügyelő 22.25 Az ifjú Olsen banda és a mestertolvaj kincse Norvég film 23.50 A szivárványvarázsló Finn–grúz– holland film Nagyapa fiatal korában néhány évet ártatlanul a börtönben töltött. Szabadulása után korábbi élete romokban, gyermekei pedig nem hiszik el, hogy ő az apjuk.

Viasat 3 10.00 Édes kísértés 10.25 Kirstie és Phil tökéletes karácsonya. Karácsonyi praktikák 11.20 Nigellissima – Karácsonyi finomságok Brit gasztro-műsor 12.50 Édes kísértés 2. 13.00 Beethoven (am.) 14.35 E. T. – A földönkívüli (am.) 16.40 Hook (am.) 19.15 Scooby Doo 2. Szörnyek póráz nélkül (am.) 21.00 Bolondok aranya (am.) 23.15 Büszkeség és balítélet (angol)

51

Tv-műsor > 2014. december 25. > Csütörtök

2014. december 18. | 51–52. szám

M1 7.00 A kutya, aki megmentette a karácsonyi vakációt Am. filmvígjáték 8.30 Napfivér, Holdnővér (olasz) 10.30 Parlamenti Gyermekkarácsony 11.00 Evangélikus istentisztelet 12.00 Kapcsoljuk Rómát! 12.40 Híradó 12.45 Az ifjú Olsen banda és a mestertolvaj kincse Norvég film 14.10 Egy rendőrkutya kalandjai, karácsonyi történet Amerikai film 15.50 Örömapa 2. Amerikai film 17.30 SzerencseSzombat 17.50 Télapu (am.) 19.30 Híradó, sport 20.10 Belle és Sébastien Odafenn a francia Alpokban, ott ahol a hó tiszta, ahol a zergék a mormotákkal kergetőznek, megérkeznek a megszálló németek a II. világháború idején. Itt talál egymásra egy magányos gyermek és egy menhelyről szökött kutya. Francia film 21.55 A mennyországot választom (olasz) 23.55 Én, Don Giovanni Spanyol–olasz zenés film

ATV 12.30 A szív bajnokai Amerikai film 14.00 TV-shop 15.50 700-as klub 16.30 Superbook (2.) 17.00 Hazahúzó 17.45 Híradó 18.15 Hócipő kabaré 18.45 ATV Híradó 19.15 Kleopátra Egyiptom leendő uralkodónője, Kleopátra szépségével és műveltségével ámulatba ejti Ceasart, aki trónra juttatja Ptolemaios elüldözésével. Am.–angol film 23.30 Celine: A világ szemén keresztül Kanadai zenés dokumentumfilm 1.30 Vidám vasárnap

Duna TV 7.15 Kincskereső Kisködmön 8.00 Barátságos arcot kérek 10.05 Család csak egy van V. 10.05 Don Matteo III. 11.05 Erdély leírása a XX. század végén 12.00 Kapcsoljuk Rómát! 12.30 Híradó 12.40 Kívánságkosár 14.25 Ida regénye Magyar tévéfilm 15.35 Boldog karácsonyt, Hetty néni! Avonleaben mindenki a karácsonyra készülődik, az ünnepi várakozást azonban beárnyékolja, hogy sok helybeli fiú valahol messze a fronton harcol. Olivia is Avonlebe utazik, de Hetti már megérkezésekor vérig sérti. Kanadai film 17.10 Család csak egy van V. 18.00 Híradó, sport 18.30 Kincskereső Kisködmön 19.15 A hegyi doktor 20.05 Don Matteo III. 21.05 Názáréti Mária Olasz–német film 22.50 Liszt Ferenc: Krisztus – Oratórium három részben 1.40 Magyar karácsonyi énekek

RTL II 8.00 Egy rém modern család 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 ValóVilág 7 16.35 Tom és Jerry 17.35 Agymenők III. 18.35 Alkonyat (am.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala I. 22.00 ValóVilág 7 23.00 BeleValóVilág 7 23.30 Minden lében... 0.30 Alkonyat (ism.)

22.50 > RTL KLUB A nővérem húga

Sara és Brian élete örökre megváltozik, amikor kiderül, hogy a kétéves kislányuk leukémiás. A szülők sajátos utat választanak, Jesse és Kate mellé vállalnak egy harmadik gyereket, hogy ő majd donorként megmenthesse Kate-et. A 11 éves Andromeda, szülei tudtán kívül felkeresi a híres ügyvédet, Alexandert, és pert indít a szülők ellen saját teste feletti jogának visszaszerzése miatt. Rendezte: Nick Cassavetes Szereplő(k: Cameron Diaz, Jason Patrick, Alec Baldwin Amerikai filmdráma, 106 perc, 2009

Markíza

JOJ

6.00 Gyerekeknek 8.25 Nanny McPhee – A varázsdada Angol vígjáték 10.00 Rigócsőr király Csehszlovák– NSZK mesefilm 11.55 Volt egyszer egy király (cseh) 13.35 Asterix és Obelix kontra Cézár Német sorozat 15.40 Ha igaz volna… Amerikai film 17.30 Büszke hercegnő Cseh mesefilm 19.00 Híradó, sport 20.30 Nanny McPhee és a Nagy Bumm Angol vígjáték 22.30 Evan, a minden6ó (am.) 0.15 Négy tesó (am.) 2.05 Boszorkányvadászat (am,) 3.40 Elephant White – A bérgyilkos Am. akcióthriller

9.20 Az oroszlánkirály – Simba büszkesége Animációs film 11.00 Hókölykök Amerikai film 12.40 Reszkessetek betörők! (am.) 14.55 Jégkorszak 2. 16.45 Fogtündér 2. 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó 20.30 A Vikingek kincse Norvég film 22.45 Csúf szerelem Kyle jóképű, elkényeztetett kamasz. Balszerencséjére egyik nap a suliban megalázza Kendrát, nem tudva, hogy boszorkány. A lány büntetésből szörnyeteggé változtatja. (am.) 0.30 Rázzad bébi! Amerikai vígjáték

STV1 11.00 „Zlatá panna a prekliaty brat” Csehszlovák film 11.55 Ferenc pápa Urbi et Orbi áldása Vatikánból (élő) 12.25 A negyedik király Olasz filmdráma 14.10 Mennyei ízek 14.45 „Tajomstvo starej bambitky” Cseh mesefilm 16.15 Grimm-mesék: Hamupipőke Német mesefilm 17.20 A tizenkét hónap Cseh film 19.00 Híradó, sport 20.20 Ragan bácsi Cseh vígjáték 21.25 Éjszakai csodák Lengyel film 23.15 A negyedik király Olasz film (ism.)

STV2 12.10 Sivatagban, őserdőben. Lengyel film 13.00 Kereszténység a brit szigeteken (dok.) 13.30 Ballada Marínáról Szlovák film 14.35 Álomcsomag 15.35 Karácsonyi varázslat Szlovák film 16.00 Múzeumok titkai 17.10 Csak a folyó nem öregszik (dok.) 17.35 És újra itt a karácsony 18.10 Szlovák betlehemek 18.35 Az álmok ideje 18.45 Esti mesék 19.50 Ünnepi szó 20.00 Felhős – színházi előadás 22.10 Família 22.40 Werther Operaelőadás


52 TV2

RTL Klub

6.25 TV2 Matiné 8.35 Balto. Rajzfilm 9.50 Volt egyszer egy karácsony 2. Kanadai film 11.35 Indiana Jones és a végzet temploma (am.) 13.35 Az első lovag Amerikai film 16.10 Kung Fu Panda 2. (am.) 18.00 Tények 18.45 Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag Amerikai film 21.20 A beavatott Beatrice Prior a nem túl távoli Chicagoban él, ahol a társadalom öt csoportra tagolódik, melynek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Az emberek rájöttek, hogy a világban dúló háborúkért nem politikai ideológia, vagy vallási meggyőződés, hanem a személyiségben rejlő rosszra való hajlam okolható. Am. akciófilm 0.05 X-Men: Az elsők (am.) 2.40 Segítség. karácsony! Am. filmvígjáték

6.30 Kölyökklub 8.50 A pót Télapó Am. vígjáték 10.20 Reszkessetek, betörők! 2. Elveszve New Yorkba (am.) 12.15 Hupikék törpikék (am.) 14.00 Mona Lisa mosolya (am.) Katherine abban a hiszemben vállalja el a munkát a leányiskolában, hogy a tehetséges diákok élni fognak a tanulási lehetőségeikkel. Ám a lányok számára sokkal értékesebb egy eljegyzési gyűrű és a háziasszony szerep, mint a tudományos műveltség. 16.00 Karácsony Artúr. Am.– angol animáció 18.00 Híradó 18.50 Delfines kaland Am. kalandfilm 20.50 Reszkessetek, betörők! 3. (am.) 21.10 ValóVilág7 22.45 Honnan tudod? Amerikai film 0.55 El a kezekkel a feleségemtől? Amerikai film

M2 7.00 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Kivert kutya A kis Nellót nagyapja, Jehan neveli, aki mindenben támogatja őt. Nello nagyon jól tud rajzolni. Rajzait először barátnőjének, Aloise-nak mutatja meg, de Nello tehetségére hamarosan felfigyel Michel La Grande, a város híres művésze is. Amerikai film 22.30 Az ifjú Olsen banda és a fekete arany Norvég film 0.00 Wallis és Edward Angol tévéfilm

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. december 26. > Péntek

Viasat 3 11.20 Sütimester 12.30 Beethoven 2. Am. filmvígjáték 14.10 Tappancsok Ausztrál–angol filmvígjáték 15.40 Balto 2.: Farkaskaland. Rajzfilm 17.00 Scooby Doo 2. Szörnyek póráz nélkül (am.) 18.50 Bolondok aranya (am.) Ben a világ legpechesebb kincsvadásza. A felesége, Tess belefáradt, hogy a férje sikertelenül hajszolta a Királynő Hozományaként elhíresült kincset, elhagyja őt. 21.00 Ha eljön Joe Black Amerikai film 0.20 Halálsoron (am.)

M1 6.30 Életkerék 7.00 Egy rendőrkutya kalandjai, karácsonyi történet Amerikai film 8.40 Belle és Sébastien Francia film 10.20 Télapu (am.) 12.01 Híradó délben 12.10 Az ifjú Olsen banda és a fekete arany (norvég) 13.40 Gnómeó és Júlia Am.–angol film 15.05 „Nem voltam üstökös...” Portré 16.00 Déryné (magyar) 17.55 Télapu 3. – A szánbitorló Amerikai film 19.30 Híradó, sport 20.10 A kőmajmok háza (magyar) A történet egyik főszereplője a tizenéves Kornél, akit édesanyja egyedül nevel, és aki ráadásul asztmában szenved, ezért sokszor nem tud részt venni barátai játékában, valamint a hasonló korú Gyuri, aki ugyanabban a házban lakott mint Kornél, csak 30 évvel ezelőtt. 21.40 Virtuózok – Gála 23.15 Életem értelme Amerikai film

ATV 12.30 Celine: A világ szemén keresztül Kanadai dok.-film 14.25 Tv-shop 15.50 700-as klub 16.30 Superbook (3.) 17.00 Hazahúzó 17.45 Híradó 18.15 Hócipő kabaré 18.45 ATV Híradó 19.15 Butch Cassidy és a Sundance kölyök (am.) 21.15 A boldogság nyomában (am.) Chris mindent elkövet, hogy a családja boldogan éljen. Próbál meggazdagodni, egyre szegényebbek lesznek, végül a felesége is elhagyja. 23.05 Ó, Jeruzsálem Am.–angol–francia– görög–izraeli film

Duna TV 7.20 Szamárbőr Német mese 8.50 Család csak egy van V. 10.35 Merre jártál tegnap S. Nagy? Az idén 80 éves S. Nagy István dalszövegíró 60. szerzői jubileuma alkalmából rendezett Operettszínházi gálaesten a „slágergyáros” leghíresebb dalai csendülnek fel a legnépszerűbb sztárok előadásában. 12.00 Híradó 12.10 Kívánságkosár 14.10 Angyalhaj 14.25 Szeret Menti Népdalvetélkedő 14.55 Bob herceg Magyar játékfilm 16.20 A hegyi doktor 17.10 Család csak egy van V. (ism.) 18.00 Híradó, sport 18.30 Sissi (osztrák) 20.15 Don Matteo III. 21.10 Életrevalók Francia film 23.05 Ismerős Arcok Koncertfilm 23.55 Mézet ont az ég Versek, zenék Betlehemről 0.25 Levelek a mennyországba Magyar film

RTL II 8.00 Egy rém modern család II. (am.) 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 ValóVilág 7 16.35 Tom és Jerry 17.35 Agymenők III. 18.35 A randiguru (am.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala I. 22.00 ValóVilág 7 23.00 BeleValóVilág 7 23.30 Dallas III. 0.25 A randiguru (ism.)

11.35 > MARKÍZA Karácsonyi csoda

Egy apa és három gyermeke Los Angelesből Edmontonba költözik. A testvérek az ünnepek előtti időszakot a helyi plázában ütik el, ahol valamilyen fura szerencse következtében egy táska készpénz hullik eléjük. A kandalló előtt ücsörgés helyett a kicsik hajszát indítanak a bűnözők ellen. Természetesen a Télapó is a segítségükre lesz a karácsonyi „buliban”, hogy sikerül-e elkapniuk a csalókat, kiderül a filmből. Rendezte: James Orr Szereplő(k): Patrick Swayze, Matthew Knight Amerikai–kanadai filmvígjáték, 113 perc, 2007

Markíza

JOJ

6.00 Gyerekeknek 8.05 Asterix és Obelix. A Kleopátra-küldetés Francia-német film 10.00 A napkirály három aranyhajszála (cseh) 11.35 Karácsonyi csoda Amerikai– kanadai film 13.25 Karácsony Artúr Animációs film 15.05 Asterix az Olimpián. Spanyol–német–francia film 17.15 Hogyan húzzuk ki a bálna zápfogát. Cseh vígjáték 19.00 Híradó, sport 20.30 Tél apó (orosz) 22.05 Red (am.) 0.15 Watchmen: Az őrzők Angol–amerikai–kanadai film

10.25 Karácsonyi naptárpasik Amerikai vígjáték 12.20 Reszkessetek betörők 2. (am.) 14.55 Lebilincselő karácsony (am.) 16.45 Reszkessetek betörők 3. (am.) 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó 20.30 Jégkorszak 3. 22.30 Az igazság védője Amerikai akciófilm 0.40 Harmadnaposok A vőlegény és három barátja az esküvőre a menyasszony családjához utaznak, ahol elszabadul a pokol... Ausztrál vígjáték

STV1 11.15 A tizenkét hónap Cseh film 12.55 „Orest z rodu čarodejníkov” Szlovák mesefilm 14.35 Szerelem egy hajszálon (ism.) 16.30 Grimm-mesék: Holle anyó Német mesefilm 17.35 A vidéki kovács Szlovák mesefilm 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Ragan bácsi Cseh vígjáték 21.20 Az Adlon hotel. 3/1. Német sorozat 23.00 Frankie és Johnny (Krumplirózsa) Amerikai film 0.55 Ragan bácsi (ism.)

STV2 12.15 Sivatagban, őserdőben 13.00 Kereszténység a brit szigeteken (dok.) 13.30 „Bičianka z doliny” Szlovák tévéfilm 14.35 Šetaffy esete Szlovák krimi 15.40 Múzeumok titkai 16.25 Az öreg erdő történetei (dok.) 16.55 Szlovák betlehemek 18.35 Csendes éj 18.50 Esti mese 20.00 Delfinek (dok.) 20.55 Művészet 21.25 Világfiak Cseh vígjáték 23.05 Edita Gruberová koncertje a Szent Márton-dómból 0.30 Istvánok (dok.)


TV2

RTL Klub

6.25 TV2 matiné 7.35 Tappancsok Angol film 8.55 A 3 nindzsa visszarúg Am.–japán film 10.25 Astro-Világ 11.30 Szegény embert az Amish húzza Amerikai film 13.40 Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag Amerikai film 16.00 Egy bébiszitter naplója (am.) Annie, friss főiskolai diplomájával a kezében nehezen tudja eldönteni, hogy anyja álmait valósítsa meg, vagy saját vágyait követve továbbtanuljon. A sors egy váratlan megoldást kínál a döntés elhalasztására: egy ötéves, kisfiúnak látszó ördögfióka nevelőnője lesz. 18.00 Tények 19.00 Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (am.) 21.35 Hitman – A bérgyilkos Francia–am. film 23.35 Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed (am.)

6.30 Kölyökklub 8.45 Karácsony Artúr (ism.) 10.15 Teleshop 11.05 XXI. század 11.10 Autós magazin 11.35 Trendmánia 12.05 Delfines kaland Rákcsapdába esik a fiatal nősténydelfin, és súlyosan megsérül. Az életét egy parton bóklászó kisfiú menti meg, ám az orvosoknak amputálni kell az állat farkát. Nem sok esélye van az életben maradásra, ám a tizenegy éves Sawyer nem adja fel. Am. kalandfilm 14.05 Aranyajtó (am.) 15.50 A smaragd románca (am.) 18.00 Híradó 18.50 Fókusz Plusz 19.40 Doktor Szöszi Amerikai film 21.25 Wasabi – Mar mint a mustár Francia akciófilm 21.40 ValóVilág7 23.05 A zsaruk becsülete Am.–német krimi 1.20 A Bohóc – A bosszú napja Német akciófilm

M2 8.20 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Monty Python Repülő Cirkusza Angol sorozat 21.30 Fapad (11.) 22.00 Életem értelme Amerikai film 0.05 Monty Python Repülő Cirkusza 0.35 Nyerő csapat Bill, a lecsúszott kosárlabdaedző kénytelen feladni a piát és hímsoviniszta hozzáállását a szebbik nemhez, amikor arra vállalkozik, hogy egy női kosárlabdacsapatot eljuttasson a bajnokság élvonalába. Amerikai film

Viasat 3 12.00 Sütimester 13.10 Édes Kísértés 13.40 Utazás a mítoszok földjére (am.) 15.15 Elizabeth Angol filmdráma 17.35 Ha eljön Joe Black Amerikai film 21.00 Halálsoron (am.) 0.25 A Biblia-kód Az emberi történelem legnagyobb hagyatéka egy több ezer éves kód, amelyet a Szent Írásban rejtettek el. Sokan azok közül, akiket a kód megőrzésére választottak ki, az életüket adták a küldetésükért. Aztán a kód elveszett... Francia–német– osztrák film

53

Tv-műsor > 2014. december 27. > Szombat

2014. december 18. | 51–52. szám

M1 7.00 Híradó, sport 7.35 A legedás musztáng (am.) 9.00 Pinokkió (olasz) 10.25 Télapu 3. – A szánbitorló Amerikai film 12.01 Hírek 12.05 Szabadság tér 12.50 Célkeresztben 13.25 Cunami-10 Magyar segítség a szükőár sújtotta Sri-Lankának 14.20 Nyerő csapat Am. filmvígjáték 16.05 Szeretettel Hollywoodból 16.35 Ég, föld, férfi, nő 17.30 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat 19.30 Híradó, sport 20.25 Játék határok nélkül 21.45 Fogd a nőt és fuss! (am.) 23.40 Visus – A bárka rejtélye (német) Vajon milyen látványt nyújthatott Noé bárkája, amikor a puszta kellős közepén állva az özönvizet várta! A bárka hossza háromszáz rőf, a szélessége ötven, a magassága pedig harminc rőf. Isten ezeket a méreteket adta meg Noénak. “Minden élőlényből kettőt vigyél a bárkára, egy hímet és egy nőstényt.” ...

ATV 10.20 Butch Cassidy és a Sundance kölyök (am.) Butch Cassidy, a szimpatikus útonálló elsősorban éles elméjéről híres, míg elválaszthatatlan jó barátja, a Sundance Kölyök a pisztolyt forgatja szélsebesen. 12.10 A boldogság nyomában (am.) 14.00 TV-shop 16.05 Mancsvár 16.30 Szókincs 17.00 Hazahúzó 17.45 ATV Híradó 18.10 Fórum 17.45 ATV Híradó 19.15 Havas a pályán 20.30 Vakkomondor 21.30 Sas-kabaré 23.55 ATV Híradó 0.25 Vidám vasárnap

Duna TV 7.40 A kis hercegnő 9.15 Talpalatnyi zöld 9.45 Székely kapu 10.15 Sissi (osztrák) 12.00 Híradó 12.10 Nótacsokor 12.05 A világörökség kincsei 12.20 Herman Ottó, az utolsó magyar polihisztor 13.20 Dr. Lala (dok.) 14.20 Liliomfi Magyar film 16.10 Önök kérték 17.05 A hegyi doktor 18.00 Híradó, sport 18.35 Sissi (2.) 19.20 Hogy volt!? 21.15 Halálvágta Max Zorin a komputerbáró nem elégszik meg azzal, hogy milliárdokat keressen a számítástechnikai piacon. Azt akarja, hogy cége legyen az egyetlen meghatározó erő az új iparágban. Angol–amerikai film 23.25 Ismerős Arcok Koncertfilm (2.) 0.25 Dunasport 0.40 Mégis szép a világ Amerikai film

RTL II 7.00 Bűnös szerelem 8.05 A harc törvénye II. 10.05 Szívrablók Am. filmdráma 12.15 Állítsátok meg Terézanyut! Magyar vígjáték 15.00 Nyomtalanul (7.) 16.00 Tru Calling II. 17.00 ValóVilág 7 18.00 Nagyszám! Hadas Kriszta műsora (14.) 19.00 CSI: Miami helyszínelők (am.) 19.55 Gyorsabb a halálnál Amerikai akciófilm 22.00 ValóVilág7 23.00 BeleValóVilág 23.30 Szívrablók (ism.)

23.30 > RTL II Szívrablók

Sok vállalkozás foglalkozik párkereséssel, párkapcsolatok szétszakításával viszont senki. Éppen ez utóbbiból csinál üzletet Alex és nővére. Munkájuk során két aranyszabályt állítanak fel. Az első: nem segédkeznek boldog pár szétválasztásában. A második: a munkában nincs helye szerelemnek. Az új kuncsaftjuk azt szeretné, ha a lányát elválasztanák a fickótól, akihez férjhez akar menni... Rendezte: Pascal Chaumeil Szereplő(k): Romain Duris, Vanessa Paradis Francia–monacói romantikus filmvígjáték, 105 perc, 2010

Markíza

JOJ

6.00 Gyerekeknek 8.35 Holle anyó Szlovák–német– olasz mesefilm 10.15 A bátor kovács Cseh mesefilm 11.50 Nanny McPhee és a Nagy Bumm Amerikai vígjáték 13.45 Kung Fu Panda Amerikai animáció 15.20 Talpig zűrben 2. Amerikai vígjáték 17.05Hogyan juttassuk apát a javítóintézetbe Cseh vígjáték 19.00 Híradó, sport 20.30 Tükröm, tükröm Amerikai fantasy 22.30 A mostohaapa Amerikai thriller 0.35 Kínzó közelség Amerikai thriller

11.15 Fogtündér Amerikai–kanadai film 13.30 Látástól Mikulásig Jake bentlakásos gimnazistaként él távol otthonától. Édesapja meglepő ajándékkal kecsegteti, amennyiben hazaér időben karácsonyra. Amerikai film 15.15 Jégkorszak 3. 17.10 Reszkessetek betörők IV. (am.) 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Egyszerűen bonyolult (am.) 23.05 Az utolsó ház balra (am.) 1.25 Holtpont Am. akciófilm

STV1 9.50 Emberek és varázslók. Szlovák fantasy 12.40 Yoko (német) Pia 11 évesen veszítette el az apját. A kislány nehezen dolgozza fel, mígnem találkozik a rejtélyes jeti gyerekkel. Yoko a rosszindulatú vadásztól szökött meg. 14.20 Szlovák borutak 14.55 Fekete fülű fehér Bim (1–2.) Szovjet filmdráma 18.00 Építs házat, ültess fát! 18.30 Taxi 19.00 Híradó, sport 20.20 Ragan bácsi Cseh vígjáték 21.20 Az Adlon hotel. 3/2. Német sorozat 23.00 Fekete fülű fehér Bim (am.)

STV2 12.35 Sivatagban, őserdőben (ism.) 13.25 Kereszténység a brit szigeteken (dok.) 13.55 Karácsonyi népszokások 14.05 Hajnalban is a nő irányít (szlovák) 15.05 Popslágerek 16.05 Múzeumok titkai 17.20 Lord Norton és szolgája (szlovák) 17.45 Cirque du Soleil: Amaluna 18.45 Esti mese 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 Őszentsége szolgálatában (német) 20.45 Őrangyalok 21.15 Északi expedíción Szlovák kisjátékfilm 21.45 Junior jégkorong-vb: Szlovákia–Finnország (élő)


54 TV2

RTL Klub

6.25 TV2 matiné 8.00 Barbie és a rózsaszín balettcipő. Animáció 9.15 Nagy vagy! 10.10 Babavilág 10.35 Több mint Testőr 11.05 Astro-Világ 12.10 Stílusvadász 12.40 Stahl konyhája 13.10 Indiana Jones és a kristálykoponya királysága Amerikai film 15.25 Lovagregény Amerikai film 18.00 Tények 19.00 Madagaszkár 3 21.00 Tök állat (am.) A helyi rendőrőrsön írnokként dolgozó, kétbalkezes Marvin nyomozó szeretne lenni. Amikor egy éjjel véletlenül egyedül felügyeli a körzetet, kis híján az életével fizet. 22.40 A beavatott Amerikai film 1.15 Sportos 1.25 A Keresztapa III. Amerikai gengszterfilm

6.45 Kölyökklub 9.40 Teleshop 10.30 Havazin 11.00 Doktor Szöszi Amerikai film 12.40 Szavak és érzések Am.–német film 14.30 Karácsonyi vakáció 2.: Eddie bácsi szigeti kalandja (am.) 15.50 A Nílus gyöngye 18.00 Híradó 18.50 Alvin és a mókusok 2. Amerikai vígjáték 20.30 Csúcsformában 3. A hírhedt kínai bűnszövetkezet, a Triád elteszi láb alól Han nagykövetet. A sors tehát újra összehozza a kínai Lee és az amerikai Carter nyomozót. Amerikai filmvígjáték 21.30 ValóVilág7 22.00 Bad Boys 2.: Már megint a rosszfiúk Amerikai vígjáték 0.35 Esküvőtől válóperig A Thália Színház előadása

M2 8.30 Gyerekeknek 20.10 Híradó, sport 20.55 Egyszer volt, hol nem volt (am.) 21.45 Szájkosaras kosaras (am.) 23.20 Szeretettel Hollywoodból 23.45 Az öreg hölgy látogatása Német filmdráma A gazdaságilag tönkrement kisváros, Güllen lakói kitörő lelkesedéssel fogadják, hogy az olajmilliárdos Claire Zachanassian ellátogat hozzájuk.

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. december 28. > Vasárnap

Viasat 3 12.55 Édes Kísértés 13.25 Utazás a mítoszok földjére (2.) 15.05 Reszkessetek, repülők! (am.) 16.40 Hóbarát (am.) 18.30 Jurassic Park 2. – Az elveszett világ Am. kalandfilm 21.00 Amerikai pite: Az egyetemen Am. filmvígjáték 22.40 Férj és férj (am.) Larry, a tűzoltó megmenti Chuck életét. A férfi nem is tudja, hogyan hálálja meg mindezt. Larry azonban megtalálja a módját: arra kéri Chuckot, életbiztosítása kedvezményes elbírálása miatt, mondja azt, hogy az élettársa.

M1 6.30 Európai szemmel 7.00 Hírek, sport 7.25 Pinokkió (olasz) 9.00 Katolikus Krónika 9.40 Útmutató 10.05 Biblia és képzőművészet 10.15 Baptista magazin 10.40 Református ifjúsági műsor 10.50 Az utódok reménysége 12.01 Hírek 12.05 Hétköznapi Kifutó 12.40 „..és az ég a vízre ráhajolt...” Dokumentumfilm Kolonics Györgyről 14.00 TeleSport Visszatekintés az év sporteseményeire 15.20 Szájkosaras kosaras Amerikai film 16.55 Fogd a nőt és fuss! (am.) 18.55 Fapad (12.) Magyar sorozat 19.30 Híradó, sport 20.25 Magyarország, szeretlek! 21.40 Légcsavar Amerikai film 23.20 Snétberger Ferenc és barátai For My People 1.30 Schiller (német)

ATV 11.00 12.55 14.00 15.45 16.05 16.30 17.00 17.45 18.10 18.45 19.15

Vidám vasárnap Havas a pályán TV-shop Álomsztori Húzós Könyvjelző Hazahúzó ATV Híradó Fórum Híradó Hello, Dolly! Am. zenés film 21.50 Pénzcsináló Egy sportmenedzser története, aki számítógépes analízisek segítségével vitt csúcsra egy baseballcsapatot. Amerikai film 23.55 ATV Híradó 0.25 Vidám vasárnap

Duna TV 7.35 Világ-Nézet 8.00 Vatikáni híradó 8.30 Játszani kell 10.15 Sissi (3.) 12.00 Híradó 12.10 A világörökség kincsei 12.30 Ízőrzők 13.05 Csárdáskirálynő Magyar film 14.50 Hogy volt?! 15.45 Halálvágta Angol–am. film 18.00 Híradó, sport 18.35 Sissi (3.) 20.25 Önök kérték 21.20 Monte Cristo grófja (1.) Francia sorozat 22.15 A St. Louis-i lélek (am.) 1927-ben egy fiatalember, Charles A. Lindbergh fantasztikus tettet hajtott végre. Bellanca típusú egymotoros gépén leszállás nélkül, egyedül repült New Yorkból Párizsba. A közel 6000 km-es út megtételének kísérlete szinte az öngyilkossággal volt egyenlő az akkori körülmények között. 0.25 Dunasport

RTL II 9.00 Talpig zűrben 3. Amerikai vígjáték 10.45 Alkonyat (ism.) 13.00 Segítség, bajban vagyok! 18.00 Heti Hetes 19.00 ValóVilág 7. 20.00 ValóVilág 7 – kiválasztás 22.00 BeleValóVilág 7 22.30 Heti Hetes 23.30 Született bankrablók Amerikai vígjáték Három kisvárosi bankalkalmazott arra az elhatározásra jut, hogy kirabolják saját bankjukat.

12.40 > RTL KLUB Szavak és érzések

A tizenegy éves Eliza családjában mindenki a saját gondjával van elfoglalva. Szülei a házasságuk problémái elől a munkába temetkeznek, csak a karrierjük érdekli őket. A bátyja zenei tehetség, de bezárkózik a maga kamasz világába. Amikor Elizáról kiderül, hogy milyen érzéke van a helyesíráshoz, a megszokott családi rend kezd felborulni. Az újonnan felismert tehetsége azonban nemcsak örömet okoz a család életében... Rendezte: David Siegel, Scott McGehee Szereplő(k): Richard Gere, Juliette Binoche Amerikai–német filmdráma, 104 perc, 2005

Markíza

JOJ

6.00 Gyerekeknek 7.45 Asterix az olimpián Spanyol–német– francia kalandfilm 9.50 Sárkányszív Amerikai kalandfilm 11.40 Evan, a minden6ó Amerikai vígjáték 13.25 Az Ezüst-tó kincse NSZK–jugoszláv kalandfilm 15.25 Tél apó (orosz) 17.05 Anyád napja Német–amerikai filmvígjáték 19.00 Híradó, sport 20.30 E.T. – a földönkívüli (am.) 22.45 Éli könyve (am.) 0.50 Jonah Hex (am.)

9.45 Karácsony Holly-val (am.) 11.40 Willow (am.) 14.30 Egyszerűen bonyolult (am.) 17.05 Reszkessetek betörők V. (am.) 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 A félelem játéka Mitch egy éjszaka halálra gázol egy embert, s megállás nélkül továbbhajt. Majd egy sorozatgyilkosra tereli a gyanút. Mitch lelkiismeretétől hajtva azonban nem hagyhatja, hogy a gázolásban ártatlan embert ítéljenek el. Német–kanadai bűnügyi film 22.40 Ambushed Am. akciófilm

STV1 10.50 Szlovákia képekben 11.15 A világ képekben 11.40 Csodálatos harmat Csehszlovák film 12.25 Agatha Christie: Miss Marple Angol krimisorozat 14.00 Sastoll Csehszlovák film 15.30 „Slovácko sa nesúdí” Csehszlovák vígjáték 16.50 Zypa Cupák Csehszlovák film 18.10 Konyhatitkok 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 A tarka üsző Csehszlovák film 21.25 Az Adlon hotel. 3/3. Német sorozat 23.00 Fekete fülű fehér Bim (ism.) 0.25 A tarka üsző (ism.)

STV2 10.30 Katolikus szentmise 12.20 Harisnyás Pippi kalandjai Svéd sorozat 14.05 Az igazság pillanata Szlovák vígjáték 15.05 Múzeumok titkai Dokumentumfilm 16.20 Jégkorong extraliga – élő közvetítés 18.55 Esti mesék 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 A herceg és a csillaglány. Szlovák musical 20.10 Tepuy (szlovák) 21.40 Éjszaka az archívumban 22.40 Eugen Onegin Csehszlovák film 22.50 Művészet 0.40 Hírek


TV2

RTL Klub

6.25 TV2 Matiné 7.20 A győztes mindent visz Am. filmdráma 8.55 Kísértés nyolc szólamban (am.) Darrin Hill, a nagydumás, de éppen hullámvölgyben lévő reklámszakember visszatér a szülővárosába, hogy felvegye az örökségét. A nagynénje pénzéhez azonban nem is olyan könnyű hozzájutni. 11.10 Astro-Világ 12.15 Kőagy őrnagy Amerikai film 14.05 Bilko főtörzs Amerikai film 15.55 Éjszaka a múzeumban (am.) 18.00 Tények 19.00 Földre szállt boszorkány Amerikai film 21.10 Szerelem és egyéb katasztrófák Amerikai film 23.05 Solo, a tökéletes fegyver (am.) 0.55 Fletch (am.) Ha megkérnek egy szívességre, legjobb, ha felkészülsz a legroszszabbra! Fletch az ismert újságíró nem ismerte ezt az aranyigazságot és Stanwyk kérésének nem állt ellent.

6.05 Kölyökklub 7.40 Alvin és a mókusok 2. Amerikai film 9.10 Aszto-Show 9.40 Reflektor 10.10 Top Shop 11.45 Családom és egyéb emberfajták Amerikai film 12.10 Hogyan kell egymilliót lopni Am. filmvígjáték 14.20 Csúcsformában 3. Amerikai film 15.50 Beépített szépség Amerikai film 18.00 Híradó 18.55 Fókusz 19.10 Éjszaka a múzeumban 2. Amerikai film 21.15 Az 57-es utas Cutter nem is sejti, hogy egy gépen utazik Ranenel, ahogy azt sem, hogy az utasok között a terrorista jól értesült, állig felfegyverzett társai is elvegyültek Amerikai film 22.45 Híradó 23.10 Africa Race – Irány Dakar! 23.30 Gyilkos hegy Amerikai akciófilm 1.20 Kincsem – A Thália Színház előadása

M2

Viasat 3

7.10 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Hanni és Nanny Német minisorozat 22.25 A varázsszív Finn animáció 23.45 A korona hercege. Dél-koreai történelmi sorozat 0.50 Dumbo hadművelet (am.) Két sokat látott, kemény katona élete legnehezebb feladata előtt áll: egy elefántot kell a dzsungelen keresztül új állomáshelyére szállítaniuk.

12.35 Édes Kísértés 13.00 Jurassic Park 2. – Az elveszett világ Am. kalandfilm 15.25 King Kong (am.) 18.50 Férj és férj (am.) 21.00 Ünneprontók ünnepe (am.) 23.15 Éjszakai rohanás Jack Walsh, az egykori chicagói zsaru össze van bilincselve Jonathan Mardukasszal. Mardukas, a lelkiismeretes könyvelő 15 millió dollárt tulajdonított el egy cégtől, amikor megtudta, hogy az a maffia tulajdonában van. Am. filmvígjáték 1.35 Trendközelben

55

Tv-műsor > 2014. december 29. > Hétfő

2014. december 18. | 51–52. szám

Duna TV

M1 7.00 Híradó, sport 7.30 Erzsébet Talentum program 8.00 Afrikai vihar Német–afrikai film 9.30 Hanni és Nanni Német kalandfilm 11.00 Ég, föld, férfi, nő 12.01 Híradó délben 12.30 A világörökség kincsei 12.50 Segítség, kutya lettem! (német) 14.30 Sport 2014 Visszapillantó az év sporteseményeire 15.50 Pillangó Magyar film 17.35 A Dumbohadművelet Amerikai film 19.30 Híradó, sport 17.55 A nagy karácsonyi izzócsata Kanadai–amerikai film 19.30 Híradó este 20.25 Krokodil Dundee Ausztrál–amerikai kalandfilm 22.15 Újrakezdők – Szerelmes szingli szittert keres Amerikai film Sandy, a negyvenéves, kertvárosi anyuka a kisfia születésnapi videóját nézve döbben rá, hogy a férje megcsalja. Azonnal összecsomagol, és a két gyerekével együtt New Yorkba költözik. 23.55 Goethe. Am.– német film

ATV 10.30 12.10 13.05 14.10 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.35 21.30 22.25 22.50 22.40 23.05 23.55 0.15 0.25

Laci bácsi konyhája Tv-shop Szabad szemmel Start + 700-as klub Kőbánya Híradó Világhíradó Fórum ATV Híradó Hírvita ATV Híradó Egyenes beszéd Esti kommentár Csatt Politikai vitaműsor ATV híradó Világhíradó Hírvita Hazahúzó Üdülési lehetőségek Híradó Világhíradó Egyenes beszéd

8.45 Fekete kolostor 9.18 Erzsébet királyné erdeje – Mesél a Bécsierdő 10.10 Sissi (3.) 12.00 Híradó 12.30 Óz, a csodák csodája Amerikai film) 14.15 Abigél (1.) Magyar sorozat 15.34 Tűzsivatag Olasz–német filmsorozat (1.) 17.00 Család csak egy van V. (18.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo III. 19.35 Monte Cristo grófja Francia sorozat 20.35 Valaki odafönt Rocky Graziano New York nyomornegyedében nő fel, és rövid bűnözői karrier után hamar a börtönben köt ki. Szabadulása után besorozzák a hadseregbe, de nyughatatlan természete miatt újra bajba kerül. Amerikai film 22.25 A madárijesztő Amerikai film 0.15 Csillag születik Amerikai minisorozat

RTL II 8.00 Egy rém modern család II. (am.) 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 13.45 Bűnös szerelem (100.) 14.40 Karibi szerelem (76.) 15.35 Az élet csajos oldala 16.05 ValóVilág 7 18.05 Agymenők III. 19.00 Dallas (am.) 20.00 Glades – Tengerparti gyilkosságok (am.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala 22.00 ValóVilág 7 23.00 BeleValóVilág 7 23.30 A rejtély (am.) 0.30 Dallas (ism.)

1.25 > JOJ Kisvárosi intrikák

Adam festőművész, de taxizik a megélhetésért. Minden nehézségéért volt barátnőjét okolja, aki ráadásul nem is fiúval lépett le. Aktuális barátnőjére nemigen figyel. Adam ezért ismét megkapja a magáét: a lány éppen legjobb barátjáért, Kevinért hagyja ott. Új lány érkezik a városba! Ugyanabban a bárban kezd dolgozni, ahol Kevin. Sejthetjük, hogy az ifjúság szerelmi élete bonyolultabbá kezd válni... Rendezte: Roberto Benabib Szereplő(k): Jon Bon Jovi, Penelope Ann Miller Amerikai romantikus film, 89 perc, 1998

Markíza

JOJ

6.00 Tom és Jerry 6.10 Tél apó (orosz) 7.35 Hogyan húzzuk ki a bálna zápfogát. Cseh film 8.55 Az ördög menyasszonya (cseh) 10.45 Tükröm, tükröm Amerikai fantasy 12.35 Kutyám, Jerry Lee. Am. vígjáték 14.25 Sorsjegyesek Amerikai film 16.20 Jégvárak. Am.– kanadai filmdráma 18.00 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Ne szórakozz Zohannal (am.) 22.30 Pokolfajzat (am.) 0.50 Légió (am.) 2.25 Pokolfajzat (am.) 4.20 Partička. Garancia a legjobb szórakozáshoz

10.30 Anna és a király Amerikai film 13.15 Tv-s esély 13.50 Miniszoknyás Mikulás (am.) 15.35 Vihar Seattle-ben Am. akciófilm 17.20 Top Star 17.55 Bírósági tárgyalás 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.20 Holiday Amerikai film 23.05 The Crew Angol thriller 1.25 Kisvárosi intrikák Amerikai film 2.50 The Crew Angol thriller

STV1

STV2

12.05 Pizsamás hörcsög Cseh sorozat. 6/1–2. 13.35 Vasjankó Német fantasy 15.00 Grimm mesék: A libapásztorlány Német mesefilm 16.00 „Slovácko sa nesúdi” Csehszlovák filmvígjáték 17.25 Az utolsó boszorkány Csehszlovák filmdráma 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Életrevalók Francia vígjáték 22.05 Víkend – publicsztika 22.35 Terminál Amerikai vígjáték 0.00 Lucky Christmas Kanadai–am. film

12.05 Élő panoráma 12.35 Pippi hajóra száll Svéd sorozat 14.00 Férfi és nő Csehszlovák vígjáték 15.00 Chalupárium 15.40 Múzeumok titkai 16.30 A Tátra csúcsainak története Szlovák természetfilm 17.05 A gotika nagyjai Német dok.-film 18.00 Portré: Magda HusákováLokvencová 18.45 Esti mesék 20.00 Agnetha: ABBA és utána Angol dok.-film 21.05 VAT – magazin 21.45 Junior jégkorong-vb: Szlovákia–USA 0.30 Szocsi 2014


56 TV2

RTL Klub

6.25 TV2 Matiné 7.40 Bradyék a Fehér Házban Am. filmvígjáték 9.25 Segítség, válnak a szüleim (am.) 11.10 Astro-Világ 12.15 Ami sok, az sokk (am.) 14.10 Top Gun (am.) 16.10 Szerelem és egyéb katasztrófák (am.) 18.00 Tények 19.00 Szeka-túra (am.) 21.05 Reszkess, Amerika! Thibault of Malfete gróf a XII. században élő francia nemesember Rosalindot, a király lányát akarja feleségül venni. Bár nem tud róla, akad egy vetélytársa, aki egy fekete mágiát alkalmazó boszorkány segítségével megakadályozza az esküvőt, ráadásul bűbájt bocsát a grófra, aki hallucinációs állapotában megöli Rosalindot. Francia–am. film 23.00 A mesterlövész Am.–angol– bolgár film 0.55 Fletch 2. – Szenzációs ajánlat (am.)

5.55 Kölyökklub 7.20 Éjszaka a múzeumban 2. Amerikai film 9.05 Asztro Show 10.05 Top Shop 11.40 A kincses sziget Angol kalandfilm 14.00 Énekes izompacsirta (am.) Jake egy elkeseredett pillanatában azt az elhamarkodott kijelentést teszi, hogy bárkiből képes olyan énekest faragni, aki elszórakoztatja a bár közönségét. Főnöke fogadást köt a lánnyal, melynek tétje, hogy ha veszít, öt évre el kell szerződnie a Rhinestone-ba, és egy éjszakát vele kell töltenie. 16.00 Hazárd megye lordjai: A kezdet Amerikai film 18.00 Híradó 18.45 Fókusz 19.10 A Rózsaszín Párduc (am.) 21.00 A Pusztító (am.) 23.00 Híradó 23.25 Africa Race – Irány Dakar! 23.50 Beatünnep – Készülődik az Illés 0.25 A tanú – A Thália Színház előadása

M2

Viasat 3

6.20 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Hanni és Nanny Német minisorozat 22.30 Próbaút Két zenekar, a Dűvő és a Ferenczi György és a Rackajam beül egy Ikarus 66-os buszba, s míg ledöcögnek az Arad közeli Ópálosra Balla Géza borászhoz, a nézők szeme láttára megszületik egy új, közös zenei produkció. Magyar dok.-film 23.20 Goethe. Am.– német film

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. december 30. > Kedd

12.00 King Kong (am.) 15.20 Dilis randi Angol filmvígjáték 17.05 A bambanő Josiet főnöke fiatal korára való tekintettel megbízza meg a mai középiskolások életéről szóló cikk írásával. Josie a legjobb oknyomozó technikát választja, beépül a gimisek közé. Am. filmvígjáték 19.00 Egy fiúról. Am.– angol–német film 21.00 Szakíts, ha bírsz Angol filmvígjáték 23.05 Ünneprontók ünnepe (am.) 1.10 Férjek gyöngye Amerikai sorozat

Duna TV

M1 7.00 Híradó 7.20 Virágzó Magyarország 7.45 Segítség, kutya lettem! (német) 9.30 Hanni és Nanni Német sorozat 11.00 Gasztroangyal 12.01 Híradó délben 12.30 Hétköznapi kifutó 12.55 Kapa, kasza, karácsony Angol dok.-film 13.25 Krokodil Dundee 2. Ausztrál film 15.15 Sport 2014 Visszapillantó az év sporteseményeire 16.40 Nem tűntem el – Richter Gedeon története 17.45 Apósok akcióban (am.) 19.30 Híradó este 20.25 Fábry 21.45 Munkaügyek Magyar sorozat 22.15 (N)Agyban megy a kavarás (francia) A videokölcsönzőben dolgozó Bazilnak nincs szerencséje a fegyverekkel. Az apja a háborúban veszett oda, ő pedig egy utcai lövöldözés ártatlan áldozataként golyót kap a fejébe. Bár túléli, az élete teljesen megváltozik. 0.05 Afrikai vihar Német–afrikai kalandfilm

ATV 11.35 12.10 14.10 14.25 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.30 22.25 22.50 23.05 23.55 0.15

Laci bácsi konyhája Tv-shop Start + Tv-shop 700-as klub Húzós Közéleti műsor Világhíradó Fórum Vitaműsor ATV Híradó Sportpercek Hírvita Híradó Egyenes beszéd Doku Friderikusz ATV híradó Világhíradó Hazahúzó Híradó Világhíradó

8.05 Család csak egy van V. 9.50 Abigél (ism.) 11.05 Csikósok robogón és lóháton 12.20 A világörökség kincsei 12.45 Nótacsokor 13.00 Operettgála 14.20 Abigél Magyar sorozat 15.35 Tűzsivatag Olasz-német filmsorozat (2.) 17.10 Család csak egy van V. 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo III. Olasz sorozat 19.40 Monte Cristo grófja Francia sorozat 20.35 Hattyúdal Tamburás, az öreg csavargó egy épülő lakótelep szomszédságában vert tanyát. Lepusztult kalyibáját „Villa Negrának” hívja, és ide gyűjti a megszorult fiatalokat. Lopásból, alkalmi munkából tartják fenn magukat, máról holnapra élnek. Magyar film 22.15 Janika (magyar)

RTL II 8.00 Egy rém modern család II. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 12.50 Bűnös szerelem 14.40 Karibi szerelem (77.) 15.35 Az élet csajos oldala 16.05 ValóVilág 7 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők III. 19.00 Lúzert vegyenek Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala II. 22.00 ValóVilág 7 23.00 BeleValóVilág 7 23.30 Terra Nova (sor.) 0.30 Lelkes testcsere Kanadai vígjáték

0.30 > RTL II Lelkes testcsere

Hogyan tolhat ki az élet annál jobban két szomszéddal, akik a lehető legjobban utálják egymást, mint hogy egy napfényes reggelen egymás testében ébrednek? Ráadásul egyikük csaj, másikuk pasi, és hogy kerek legyen a kép, még ugyanabba a középiskolába is járnak. A kezdeti sokk után Nell és Woody a személyiségük cseréjét mi másra használná, mint hogy totálisan lejárassa a másikat a suliban. Rendezte: Nick Hurran Szereplő(k: Samaire Armstrong, Kevin Zegers Kanadai–angol romantikus film, 95 perc, 2006

Markíza

JOJ

6.00 Gyerekeknek 7.20 Hogyan juttassuk apát javítóintézetbe Cseh vígjáték 9.00 Astro Boy. Am.– japán animáció 10.30 Saxána és a mágikus lexikon Cseh vígjáték 12.20 Pán Péter (am.) 14.10 Zathura – Az űrfogócska (am.) 16.00 Miről álmodik a lány? (am.) 18.00 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 A Múmia (am.) 22.30 A futár (am.) 0.15 A Múmia: A Sárkánycsászár sírja (ism.) 2.05 Az üvöltés – Újjászületés Amerikai film 3.30 Légió (am.)

10.40 Holiday (am.) 13.15 Tv-s esély 13.45 Az én kutyám, Skip (am.) 15.35 Amikor megfagy a világ. Kanadai– ausztrál sci-fi 17.20 Top Star 17.55 Bírósági tárgyalás 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.20 Penthouse North Amerikai thriller 22.10 Starsky és Hutch Amerikai film 0.10 Bosszú mindhalálig. Am.– angol akcióthriller 1.50 Mûsorismétlések 5.05 Panelház Szilveszter 2013 Szlovák sorozat

STV1

STV2

11.45 Pizsamás hörcsög Cseh sorozat. 6/3–4. 13.20 Szépség és szörnyeteg Német mesefilm 14.50 Csizmás kandúr Német film 15.50 „Slovácko sa nesúdi” 17.15 Hóhér úr Csehszlovák dráma 19.00 Híradó, sport 20.20 Pofa be! (francia) 21.40 Mindenki megvan Frank egész életében keményen dolgozott egy huzalgyárban, hogy családjának mindent meg tudjon adni. Nyugdíjasként ébred rá, túl kevés időt töltött gyerekeivel. (am.) 23.20 Felezési idő Szlovák tragikomédia

12.40 Élő panoráma 12.55 Szökésben Pippivel Svéd film 14.30 Szeretett Célimar Szlovák tévéjáték 15.35 Múzeumok titkai 16.25 A Tátra csúcsainak története (dok.) 17.00 A gótika nagyjai 18.00 Portré: Irena Blühová 18.45 Esti mesék 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 Péter és Pál, valamint a Pozsonyi Jazznapok 21.00 Sabrina Amerikai vígjáték 22.50 A holtnak meg kell halnia Szlovák film 0.30 A gótika nagyjai


TV2

RTL Klub

6.25 TV2 Matiné 7.30 Szirénkaland Diana, a sellőlány elhatározza, hogy bosszút áll apja gyilkosán. Még sohasem hagyta el a tengert, most azonban felkeresi két nővérét a szárazföldön, hogy együtt keressék meg a tettest. Amerikai kalandfilm 9.10 A csendestárs Am. filmvígjáték 11.15 Astro-Világ 12.20 Kis nagy színész Am. filmvígjáték 14.00 Junior Amerikai film 16.05 Szeka-túra Amerikai film 18.00 Tények 19.00 Humorbomba 20.20 Aktív 20.55 Frizbi Hajdú Péterrel 21.55 Kasza! Szilveszter 23.00 Sztárban sztár parádé 0.00 Himnusz 1.10 Óvakodj a törpétől Amerikai film

5.55 Kölyökklub 7.40 Karate kutya Amerikai film 9.05 Asztro Show 10.05 Top Shop 11.40 Beatünnep – Készülődik az Illés 12.05 Rabló-pandúr Olasz film 14.00 Szuperhekusok Amerikai film 15.45 Nyomás utána! Rosco, a jóképű, munkanélküli vagány alkalomadtán hasbeszéléssel szórakoztatja önmagát és környezetét. Éppen stoppol az út mentén, amikor kis híján elgázolja egy kamion. Am.–olasz film 18.00 Híradó 18.45 Fókusz 19.10 A Rózsaszín Párduc 2. (am.) 21.00 Vissza a jelenbe Amerikai filmvígjáték 22.35 Szexmentes övezet (am.) 24.00 Himnusz 0.05 Beatünnep – Készülődik az Illés 1.50 Szex a lelke mindennek Amerikai film 3.20 Africa Race – Irány Dakar! 23.50 Beatünnep – Készülődik az Illés

M2

Viasat 3

6.20 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Hanni és Nanny Német minisorozat 22. 30 Összekutyulva Dave Douglas kerületi ügyész kapja a nagy botrányt kavaró ügyet, a tiltott állatkísérletekkel vádolt laboratórium védelmét. Egy véletlen folytán Dave megfertőződik a szupertitkos, genetikai mutációt előidéző szérummal, Magyar dok.-film 0.00 Himnusz

12.50 Édes kísértés 13.15 Hóbarát (am.) 15.10 Egy fiúról. Am.– angol–német film 17.00 Szakíts, ha bírsz Angol filmvígjáték 19.05 Én, a nő és plusz egy fő (am.) 21.00 Vaskabátok Angol–francia filmvígjáték 23.25 V mint vérbosszú. Am.– angol–német film 1.45 Vágy és vezeklés A tehetős családba született Briony a kiváltságosok életét éli viktoriánus villájukban. Az élénk fantáziával megáldott kislány írónő szeretne lenni. Angol–francia film

57

Tv-műsor > 2014. december 31. > Szerda

2014. december 18. | 51–52. szám

M1 7.00 Híradó 7.25 Gyerekeknek 8.50 Hanni és Nanni Német kalandfilm 10.20 Apósok akcióban Am. filmvígjáték 12.01 Híradó délben 12.30 Koppenhágából jeles! Eurovíziós Dalfesztivál 2014 13.00 Újrakezdők – Szerelmes szingli szittert keres Amerikai film 14.35 Sport 2014 Visszapillantó az év sporteseményeire 15.55 Pinokkió Német mesefilm 17.30 Ég, föld, férfi, nő Szilveszter 18.30 Gasztroangyal 19.30 Híradó este 20.15 Indul a bakterház Magyar film 21.25 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán 22.20 Magyarország, szeretlek! Szilveszteri különkiadás 0.00 Himnusz 0 01 Áder János köztársasági elnök újévi köszöntője

ATV 11.35 Laci bácsi konyhája 12.10 Tv-shop 13.05 Szabad szemmel 14.10 Start + 15.50 700-as klub 16.25 Kőbánya Híradó 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Hírvita 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.35 Esti kommentár 21.30 Szilveszteri Sas kabaré 22.50 Világhíradó 24.00 Himnusz

Duna TV 8.05 Család csak egy van V. 8.50 Don Matteo III. 9.50 Abigél (ism.) 11.00 Budapest Bár – A pesti dal története 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.20 Abigél Magyar sorozat 15.35 Tűzsivatag (3.) 17.10 Család csak egy van V. 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo III. 19.45 Monte Cristo grófja (francia) 20.40 Pepita kabát Magyar film 22.00 Szilveszter 2014 Gálaműsor a szolnoki Szigligeti Színházból 0.00 Áder János köztársasági elnök újévi köszöntője 0.10 A legényanya Rendkívüli esemény történt Rátóton. Rozi, nemrég született kisfiának a Józsi nevet adta, szakítva azzal a szokással, hogy a faluban minden férfit – a tanácselnök után – Bélának hívnak. Magyar film

RTL II 8.00 Egy rém modern család 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 12.50 Bűnös szerelem 14.40 Karibi szerelem 15.35 Az élet csajos oldala 16.05 ValóVilág7 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők 19.00 Las Bandidas Francia vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala 22.00 ValóVilág 7 23.00 A rejtély

19.00 > RTL II Las Bandidas

1880, Mexikó. Sara, a gazdag bankár lánya és Maria, a szegény farmercsalád sarja összefognak, amikor megjelenik Tyler Jackson, a New York-i hitelbank képviselője. A könyörtelen banktisztviselő egy csapásra tönkreteszi mindkét lány családját, amikor jogtalanul elveszi tőlük a földjeiket. Sara és Maria elhatározza, hogy pisztolyt ragadnak és bosszút állnak a családjaikat ért sérelemért. Rendezte: Joachim Ronning, Espen Sandberg Szereplő(k): Salma Hayek, Penélope Cruz Francia–mexikói–amerikai vígjáték, 93 perc, 2006

Markíza

JOJ

6.00 Gyerekeknek 6.40 Darbuján és Pandrhola Csehszlovák film 7.55 Zathura – Az űrfogócska (ism.) 9.30 Általános iskola Csehszlovák film 11.20 Mr Bean 11.45 Tél apó (orosz) 13.15 Betonon legeltetett lovak (cseh) 14.45 Norbit (am.) 16.35 Szomszédok A legjobb részek 17.25 SZILVESZTER a Markízával 19.00 Híradó, sport 20.30 Kredenc 21.10 Chart Show 0.05 Michal David a Lucernában Koncertfilm 1.15 Örökzöld dallamok 2.00 Partička

10.40 Hócsapda Am. filmdráma 12.25 Szabad egy kis spenótot? Csehszlovák film 14.10 Tv-s esély 14.40 Sziki szökevény Német–amerikai filmvígjáték 16.20 Taxi 4 Francia akciófilm 18.10 15 perc Főzőshow 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.20 Kőmalom 1 Cseh vígjáték 22.25 Kőmalom 2 Cseh vígjáték 0.15 Kőmalom 3 Cseh vígjáték 2.00 Brüno Amerikai vígjáték

STV1

STV2

12.20 Pizsamás hörcsög Befejező rész 13.50 Szivárványtündér Szlovák mese 15.05 Grimm-mesék: Az ördög három arany hajszála Német mesefilm 16.10 „Slovácko sa nesúdi” 17.15 A vasálarcos Am.–angol film 19.00 Híradó 19.45 Gólok, pontok... 20.10 Szlovákia, szeretlek! Szilveszteri adás 21.40 Senki sem tökéletes 23.10 Peter Marcin szilveszteri műsora 0.30 Közkedvelt slágerek 2.00 A Drišľak együttes zenés szórakoztató műsora 2.50 A vasálarcos (ism.)

10.05 Junor jégkorong-vb 12.35 Pippi a Déltengeren Svéd film 14.15 Fizetni fogunk Szlovák tévéjáték 15.35 Múzeumok titkai 16.25 A Tátra csúcsainak története III. Szlovák természetfilm 17.00 Kapura – magazin 17.40 Éjszaka az archívumban 18.45 Esti mesék 20.05 Bogár a fejben Szlovák vígjáték 22.40 Buster Keaton: A Generális Amerikai burleszk 0.00 Robbie Williamskoncert Londonból 1.00 Mezítláb a parkban Amerikai vígjáték 2.40 Szilveszteri szórakoztató műsor


58 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 TV2 Matiné 10.00 Hattyúhercegnő 3. – A tiltott művészetek kézirata Amerikai rajzfilm 11.20 Fókaütök bandája Amerikai filmvígjáték 12.50 Mézengúz Amerikai rajzfilm 14.25 Frizbi Hajdú Péterrel 15.15 Kasza! Szilveszter (ism.) 16.15 Reszkess, Amerika! Francia–amerikai film 18.00 Tények 18.50 Mamma Mia! Amerikai–angol– német zenés film 21.05 Looper – A jövő gyilkosa Amerikai film 2074-ben járunk, amikor az időutazás kézzelfogható valósággá vált, ám kizárólag törvénytelen módon, a feketepiacon lehet hozzájutni. 23.20 Daybreakers – A vámpírok kora Amerikai– ausztrál film 1.05 Túl az Óperencián Amerikai film

6.40 Kölyökklub 9.25 Csiribiri Magyar koncertfilm 10.40 Manhattan kicsiben Amerikai film 12.10 Öreg díva, nem vén díva Amerikai film 13.50 Elfújta a szél Amerikai film 18.00 Híradó 18.45 Gagyi mami Amerikai–német filmvígjáték 20.30 Könnyű nőcske Olive egy hétköznapi lány, aki nem nagyon tűnik ki a többiek közül, és a fiúkkal is hadilábon áll. Egészen addig míg egy véletlen hazugság, és egy gyorsan terjedő pletyka a népszerűségi lista legfelső fokára emeli. Amerikai filmvígjáték 22.05 Én és én meg a tehén Amerikai film 23.40 Africa Race – Irány Dakar! 23.55 Dalok szárnyán Amerikai film

7.00 A helység kalapácsa Magyar film 7.55 Pinokkió Német mesefilm 9.30 Ötösfogat Német kalandfilm 11.05 Áder János köztársasági elnök újévi köszöntője 11.15 A Bécsi Filharmonikusok újévi koncertje 13.40 Rácz Ödön – Magyar zenész a Bécsi Filharmonikusoknál 13.00 Újrakezdők – Szerelmes szingli Amerikai film 13.50 Hírek 14.00 Ünnep Acapulcóban Am. zenés film Fsz.: Elvis Presley, Ursula Andress 15.40 Szabadság tér 16.25 Pinokkió Német mesefilm 17.55 Mr. Magoo Amerikai film 18.30 Gasztroangyal 19.30 Híradó este 20.10 A Rózsaszín Párduc Amerikai film 21.45 Golyóálló szerzetes Amerikai film 23.30 Rolling Stones Scorsese szemével Amerikai zenés film

8.10 Család csak egy van V. 8.55 Don Matteo 9.55 Abigél (ism.) 11.05 Univerzum – Arlberg A rejtett Paradicsom 12.00 Híradó 12.15 Dallamról dallamra 12.50 A világ közepe Magyar tévéfilm 14.20 Abigél Magyar sorozat 15.40 Család csak egy van V. 16.30 Mici néni két élete (magyar) 18.00 Híradó, sport 18.30 Don Matteo III. 19.30 Monte Cristo grófja (francia) 20.30 A tizedes meg a többiek Magyar film 22.15 Ádám almái Dán játékfilm 23.50 A titokzatos birtok (francia) A középiskolás Augustin és Francois nemcsak osztálytársak, de jó barátok is egyben. Egyszer Augustin eltűnik három napra. Viszszatérése után fantasztikus mesével áll elő. Elmondása szerint esküvőn vett részt, ahol egy elbűvölő lánnyal találkozott.

M2 6.20 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.50 Ötösfogat Német minisorozat 22.25 Ünnep Acapulcóban Am. zenés film 0.00 Mr. Magoo (am.) Mr. Magoo, a konzervkirály az orráig se lát, tekintete mégis mindig a jövőbe mered. Tiszta jó szándék vezeti, amikor lehetővé teszi a híres rubin, Kurisztán Csillaga bemutatását. 1.25 Hétköznapi kifutó

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. január 1. > Csütörtök

Viasat 3 12.25 Édes kísértés 12.50 Dilis randi (am.) Négy huszonéves barát eltökélten keresi a szerelmet, de sehogyan sem találja. Egy sítúra alkalmával mégis megtörténik a csoda, egyikőjük szenvedélyes kapcsolatba bonyolódik. 14.30 A bambanő (am.) 16.15 Én, a nő és plusz egy fő (am.) 18.00 Macskarisztokraták. Rajzfilm 19.30 Garfield 2. (am.) 21.00 Az ördög Pradát visel (am.) 22.55 Vágy és vezeklés Angol–francia film 1.00 Férjek gyöngye Am. sorozat

ATV 11.35 12.10 14.10 14.25 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.30 22.25 22.50 23.05 23.55 0.15

Laci bácsi konyhája Tv-shop Start + Tv-shop 700-as klub Húzós Közéleti műsor Világhíradó Fórum Vitaműsor ATV Híradó Sportpercek Hírvita Híradó Egyenes beszéd Doku Friderikusz ATV híradó Világhíradó Hazahúzó Híradó Világhíradó

RTL II 8.00 Egy rém modern család 9.00 Vacsocsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 12.50 Bűnös szerelem 14.40 Karibi szerelem 15.35 Az élet csajos oldala 16.05 ValóVilág 7 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők 18.50 Alkonyat: Újhold Amerikai kalandfilm 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala 22.00 ValóVilág 7 23.30 BeleValóVilág 7 0.00 Minden lében négy kanál 1.00 Alkonyat: Újhold Amerikai kalandfilm

20.30 > MARKÍZA Szilveszter éjjel

A szilveszter egyfelől a leltárkészítés ideje, másfelől a szórakozásé. A szerteágazó cselekmény különböző történeteket fűz egybe. Van itt első szerelem, megbocsájtás, kapcsolat helyrehozása és lezárása, gyermekáldás és az elmúlás kérdése, és hosszan lehetne folytatni a sort. A szereplők sokszor előre nem látható döntéseket hoznak, illetve különleges figurákkal találkoznak és senki sem akar lemaradni a visszaszámlálásról. Rendezte: Garry Marshall Szereplő(k): Robert De Niro, Michelle Pheiffer Amerikai filmvígjáték, 120 perc, 2011

Markíza

JOJ

6.00 Gyerekeknek 7.35 Tél apó (orosz) 8.50 Hercegnő a malomból 2 Cseh mesefilm 10.50 Miről álmodik a lány? (ism.) 12.45 Hogyan fojtsuk vízbe, avagy a kétéltűek tündöklése és bukása Cseh film 14.35 Charlie és a csokigyár (am.) 16.35 Madakaszkár 2 Amerikai vígjáték 18.00 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Szilveszter éjjel Amerikai vígjáték 22.35 Hajsza a föld fölött. Amerikai– angol akciófilm 0.30 Sasszem (am.) 2.20 A futár (am.)

9.20 Karácsonyi lánykérés (am.) 11.00 Titanic: Vér és acél Koprodukciós minisorozat 12.55 A király nevében Német–kanadai– am. kalandfilm 15.15 A hercegnő és a béka Am. animáció 17.05 Timothy Green különös élete Am. filmdráma 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó 20.05 Újévi köszöntő 20.20 Pulykaland Amerikai animáció 21.55 Elveszett (am.) 23.50 A szerelem erejével Am. filmdráma 1.45 Elveszett (ism.)

STV1 12.00 Ne vegyék el tőlünk a hercegnőt Csehszlovák film 13.00 A köztársasági elnök újévi beszéde 13.15 Szlovákia, szeretlek! Szilveszteri adás 14.45 Film a filmről: Titkos életek 15.10 Lumpenstikli Német mesefilm 16.10 „Slovácko sa nesúdi” 17.20 Monte Cristo grófja Anol–olasz film 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Titkos életek. 16/1. Szlovák sorozat 21.20 Cédrusliget I. 14/2. Kanadai sorozat 22.50 Csereüvegek Cseh filmdráma 0.30 Monte Cristo grófja (ism.

STV2 11.05 Letétbe helyezett művek 11.15 A Bécsi Filharmonikusok újévi koncertje 13.45 Kővel kirakott ösvény (szlovák) 14.40 A Diabolské husle és vendégei 15.30 Múzeumok titkai 16.20 A Tátra csúcsainak története III. 16.50 Népszokások Szlovákiában 18.00 Portré: Hana Zagorová 18.45 Esti mese 20.00 A szenvedélyért élni Szlovák dok.-film 21.00 Szülőföld Szlovák zenés film 22.40 Mindent a nemzetért – színházi előadás 0.45 Hírek 1.45 Ünnepi szó


Rejtvényoldal

2014. december 18. | 51–52. szám

59

Gyöngyfűző

Hét gyöngysort láthatnak itt kicsit összegubancolódva. Ez a hét gyöngysor hét karácsonyhoz tartozó/illő szót rejt. Induljanak el a füzér elején és a zsinór mentén mindig megtalálják a következő betűt. Így végül megkapják a gyöngyöcskékből összeálló szavakat. Jó fűzögetést!

Fejtörő Lemaradt az eleje Az alábbi mondások mindegyike ige, ezeket kérjük pótolni. 1. …, mint a kefekötő. 2. …, mint a borravaló. 3. …, mint a bunda. 4. …, mint a Bélán szamara. 5. …, mint a nyárfalevél.

Az előző szám helyes megfejtése: szereti a hasát; hasra vágódik valaki előtt; hasára süt a nap; a hasára üt, vagy hasból beszél. Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el.

Vízszintes: 2. Adenozin-trifoszfát, röv. 4. Férfi,latinul. 5. A megfejtés első része. 7. Emésztést segítő gyógyszer. 9. Baszk szeparatista szervezet, röv. 10. Eat, pt. 11. Igen, csehül. 13. Létező, filozófiai szakszóval. 14. ... Román, Th. de Chardin műveinek magyar fordítója. 17. Francia eredetű, fűszerezett csemegebor. 19. A megfejtés második része. 21. .... Taro, a közelmúlt japán miniszterelnöke. 22. Elektromos töltésű anyagi részecske. 23. Király, franciául. 24. A labdarúgó VB közkeletű (mexikói eredetű) elnevezése. 27. Sarzsi. 28. Trónfosztó országgyűlés helyszíne. 30. Világhírű dán játékmárka. 32.Szóösszetételek előtagjaként a vele összetett fogalomnak önmagára való irányulását jelöli. 34. Verne egyik kapitánya. 35. Pest megyei város minarettel. 37. Orosz férfi keresztnév. 38. A megfejtés harmadik része. Függőleges: 1. Új-zélandi vasúti alagút. 2. Az egyik Szent Teréz városa. 3. Ez pedig a Károly híd és a Hradzsin városa. 5. Mást megillető jogot önhatalmúlag gyakorló. 6. Csavarással eltávolít valahonnan. 7. Big után és Hur előtt is állhat!! 8. .... Years After, egykori brit rockegyüttes. 12. Éleszted (pl. tüzet). 15. Villanegyed London nyugati részén. 16. Húszszoros olasz válogatott labdarúgó a 90-es évekből (Stefano). 17. Utazáshoz készülődik. 18. Felgyülemlik. 19. Kettős betű. 20. Knock out, röv. 25. Fiat... 26. ... Máni, Bella István mesehőse. 27. Michael Stipe által 1981-ben alapított együttes. 29. Ás, angolul. 30. Visszafelé is igekötő. 31. Ezt a Lankát korábban Ceylonként ismertük!! 33. Szóösszetételek előtagjaként az utótagnak petével vagy tojással kapcsolatos voltát jelöli. 35. Időegység. 36. Különleges rendszámtáblákon előforduló betűk.


60

Rejtvényoldal

Csallóköz


61

Sport

2014. december 18. | 51–52. szám

Idén is pedáloztak és jótékonykodtak Tartalmas évet zártak a Tekergők kerekesei A jelenleg 109 taggal működő Nagymegyeri Városi Sportklub Tekergők kerékpáros szakosztálya december 13-án tartotta évértékelő gyűlését az egyik helyi étteremben. Az összejövetelen résztvevő mintegy negyven tag előbb a szervezet elnökének, Varga Albinnak az idei évről szóló beszámolóját hallgathatta meg, amiből az is kiderült, hogy az elköszönő esztendőben a tevékenységükre kétezer euró támogatást kaptak az önkormányzattól, s ugyanekkora összeget szeretnének igényelni a jövő évi működésükhöz is. A Tekergők pénzügyi szempontból pluszosan zárta az évet, amiről Žáčik Ágota pénztáros számolt be a

A sportklub és a Balogh család közös fotója az évzáró gyűlésen

rendezvényekkel számol, amit januárban véglegesítenek. Egészségük megőrzése érdekében nemcsak pedáloztak a Tekergők, de igyekeztek mások egészségén is segíteni, jótékonykodási akciójukkal idén Balogh Zorának nyújtottak segítő kezet. A december 29-én negyedik életévét betöltő kislány koraszülöttként, gerinczáródási problémákkal látta meg a napvilágot, de az is kiderült, hogy a szeme sem fejlődött megfelelő módon, csak a fényt érzékeli, ezért látásának javítása érdekében több műtétet is végrehajtottak, legutóbb éppen egy párizsi klinikán. A nagymegyeri kerékpárosok klubja a Szent István királyról elne-

vezett nyári teljesítménytúrájuk teljes bevételét, azaz 1710 eurót adtak át akkor Zora gyógykezelésére. De a gyűjtés azóta is folytatódott az egyik helyi kávéházban, ahol egy üvegurnába dobhatták be adományaikat a segíteni szándékozók, ezt a lezárt üvegládikót a benne lévő pénzösszeggel pedig éppen az évzáró gyűlésen adták át hivatalosan, ahová a korábban Vásárúton, jelenleg már a szomszédos Nyárasdon lakó kis Zorát elkísérte ikertestvére, Mira, valamint szüleik, Balogh Zalka Anikó és Balogh Péter. Kovács Zoltán A szerző felvételei

A kis Balogh Zora és családja újabb pénzadományt vehetett át a kerekezőktől

jelenlévőknek. Egyébként a kerekezők idénre tervezett tizenhárom akciójuk közül tíz meg is valósult, az eseményeket néha az időjárási körülmények is befolyásolták. Saját szervezésben most is megrendezték a húsvéti, majd a gyereknapi kerékpártúrát, a Szent István királyról elnevezett teljesítménytúrát augusztusban, melyen 89 indulót jegyeztek fel, valamint a már hagyományosnak is mondható, idén már harmadszor zajló balatoni kerékpártúrát még a nyár elején, amelyen három nap

alatt harmincan tekerték körbe a „magyar tengert”. Ősszel az állami és a városi rendőrség közreműködésével nagy sikerrel szervezték meg a Látni és láthatónak lenni elnevezésű akciójukat, amelyen száz darab lámpát adományoztak, valamint szereltek fel ingyen a lakosok azon kerékpárjaira, amikről hiányoztak ezek a közlekedésbiztonsági elemek. A gyűlésen a jövő évi tervek is szóba kerültek, eszerint az egyesület a következő esztendőben is hasonló

Varga Albin klubelnök számolt be a 2014-es esztendő tevékenységéről


62

Sport

Csallóköz

A KFC tornagyőzelme Nagymegyeren A legjobb játékos Alma lett LABDARÚGÁS – Immár második alkalommal rendezte meg az U9-es korosztály számára kiírt teremfocitornáját a Nagymegyeri Thermal Városi Sportklub. A helyi sportcsarnokban körmérkőzéses rendszerben, húszperces játékidővel lebonyolított találkozókon

Duna-partiak javára. A december 13-i teremtorna találkozóinak eredményei: Nagymegyer–Felsőszeli 6:1, Galánta–Komárom 3:3, Győrzámoly–Felsőszeli 5:3, Nagymegyer– Komárom 0:1, Komárom–Győrzámoly 7:0, Nagymegyer–Galánta 1:3, Komárom–Felsőszeli 7:0, Győrzámoly–Galánta 1:2,

A képek a Nagymegyer–Komárom mérkőzésen készültek

ugyanaz az öt csapat vett részt, mint az előző évben, amikor a galántai focistapalánták vihették el a pálmát. Idén is csak egy hajszálon múlt, hogy nem ők lettek a győztesek, mivel csak gólaránnyal szorultak le a képzeletbeli dobogó legfelső fokáról. A tornagyőzelmet a violák szerezték meg, a komáromiak négy meccsükből hármat megnyertek, egyszer pedig döntetleneztek a galántaiakkal, akik ugyan hasonló mutatókkal rendelkeztek, de a gólkülönbségük sokkal rosszabb volt, s a végelszámolásnál ez döntött a

A szerző felvételei

Nagymegyer–Győrzámoly 6:0, Galánta–Felsőszeli 3:1. Végső sorrend: 1. Komárom 10 pont (18:3), 2. Galánta 10 pont (11:6), 3. Nagymegyer 6 pont, 4. Győrzámoly 3 pont, 5. Felsőszeli 0 pont. A tíz találatig jutó Halász Ádám (KFC Komárom) lett a torna gólkirálya, a legjobb kapusnak járó díjat Tarcsi Tamás (Nagymegyer) vehette át, míg a legjobb játékos kitüntető címet egy kislánynak, Granát Almának (Győrzámoly) ítélte oda a rendezőség. Kovács Zoltán


63

Sport

2014. december 18. | 51–52. szám

Pered és Tardoskedd a középmezőnyben V. liga – közép csoport Legnagyobb arányú vendéggyőzelem: Ludanice–Lapáš 1:9; Krušovce–Zbehy 1:7. Legtöbb gólt hozó döntetlen: Preseľany–Beladice 4:4; Felsőkirályi–Veľké Zálužie 3:3; Radošina–Solčany 3:3. Legtöbb gól egy mérkőzésen: Pered– lekšince 7:4. Leggyakoribb eredmények: 3:1, 2:1 (12x); 1:0 (11x); 2:0 (8x); 1:2, 1:1, 0:0 (7x); 3:0. 2:3 (6x). Legritkábban előforduló eredmények: 8:1; 7:4; 7:1; 6:2; 5:2; 4:4; 4:3; 3:4; 2:5; 2:2; 1:9; 1:7; 1:4; 0:4; 0:3 (1x).

A 120 mérkőzésen összesen 424 gól született. Egy mérkőzésen 3,53 gólos átlagot értek el a csapatok. Az összes mérkőzésből a hazaiak 69-et nyertek, 18 döntetlen és 33 vendéggyőzelem született. Összgólarány: 251:173, pontarány 225:117.

Az őszi bajnokság rekordjai: Legnagyobb arányú hazai győzelem: Pered–Hrušovany 8:1; Lapáš–Alekšince 7:1.

Végső táblázat

A mérkőzések száma, amelyen nem kaptak a csapatok gólt: Továrniky 7 mérkőzés, Jacovce 5, Solčany, Radošina, Lapáš, Veľké Zálužie, és Zbehy 4, Krušovce, Beladice, Ludanice és Chrenová 3, Pered, Preseľany és Alekšince 2, Felsőkirályi és Hrušovany 1. A mérkőzések száma, amelyen nem lőttek a csapatok gólt: Ludanice és Hrušovany 6 mérkőzés, Pered 5, Radošina, Továrniky és Preseľany 4, Jacovce, Felsőkirályi, Chrenová, Zbehy, Beladice és Veľké Zálužie 3, Krušov-

Hazai mérkőzések

1. Lapáš

15

10

2

3

46:19

2. Továrniky

15

9

4

2

3. Zbehy

15

8

2

5

4. V. Zálužie

15

7

4

4

31:22

Győzelem nélküli sorozat: Preseľany 9 mérkőzés (0–3–6, 4–12. forduló); Ludanice 8 (0–1–7, 8–15. forduló); Radošina 6 (0–1–5, 1–6. forduló); Jacovce 6 (0–3–3, 6–11. forduló); Alekšince 5 (0–2–3, 8–12. forduló). Leghosszabb pontszerzés nélküli sorozat: Radošina 5 mérkőzés (1–5. forduló); Preseľany 5 (5–9. forduló); Hrušovany 5 (1–5. forduló); Ludanice 5 (11–15. forduló). A legjobb góllövők: 15 – Andrašík (Veľké Zálužie), 12 – Dvorský (Pered); 11 – Penzeš (Felsőkirályi). v. k.

ce 2, Alekšince, Solčany és Lapáš 1. Leghosszabb veszteség nélküli sorozat: Továrniky 10 mérkőzés (7–3–0, 2–11. forduló); Lapáš 7 (6–1–0, 1–7. forduló); Krušovce 5 (3–2–0, 10–14. forduló); Solčany 5 (4–1–0, 6–10. forduló); Veľké Zálužie 5 (3–2–0, 1–5. forduló). Leghosszabb győzelmi sorozat: Lapáš 6 mérkőzés (2–7. forduló); Radošina 4 (12–15. forduló); Továrniky 4 (7–10. forduló); Solčany 4 (7–10. forduló).

Idegenben játszott mérkőzések

32

(+11)

20:10

31

(+10)

1. Zbehy

8

6

1

1

16: 6

19

1. Lapáš

8

5

2

1

25: 9

30:20

26

(+2)

2. V. Zálužie

8

5

3

0

16: 5

18

2. Továrniky

8

4

2

2

7: 6

14

25

(+1)

3. Továrniky

7

5

2

0

13: 4

17

3. Chrenová

8

3

2

3

19:18

11

17

5. Solčany

15

7

2

6

23:22

23

(-1)

4. Jacovce

8

5

2

1

13: 6

17

4. Solčany

7

3

1

3

10:11

10

6. Radošina

15

7

1

7

26:28

23

(+1)

5. Felsőkirályi

8

5

1

2

24:15

16

5. Krušovce

8

3

1

4

13:16

10

7. Pered

15

7

0

8

33:27

21

(0)

6. Alekšince

8

5

1

2

16:12

16

6. Radošina

8

3

0

5

9:19

9

8. Chrenová

15

6

3

6

30:27

21

(0)

7. Pered

7

5

0

2

23:11

15

7. Preseľany

8

2

2

4

9:15

8

9. Krušovce

15

6

3

6

27:29

21

(0)

8. Lapáš

7

5

0

2

21:10

15

8. Zbehy

7

2

1

4

14:14

7

9. Radošina

9. V. Zálužie

7

10. Felsőkirályi

15

6

2

7

31:29

20

(-4)

7

4

1

2

17: 9

13

7

2

1

4

15:17

11. Beladice

15

6

2

7

29:29

20

(-4)

10. Beladice

8

4

1

3

17:13

13

10. Beladice

7

2

1

4

12:16

7

12. Jacovce

15

5

4

6

18:19

19

(-5)

11. Solčany

8

4

1

3

13:11

13

11. Pered

8

2

0

6

10:16

6

13. Alekšince

15

5

2

8

25:36

17

(-7)

12. Hrušovany

7

4

0

3

11:12

12

12. Felsőkirályi

7

1

1

5

7:14

4

14. Preseľany

15

4

4

7

22:30

16

(-5)

13. Ludanice

8

4

0

4

13:22

12

13. Hrušovany

8

1

0

7

8:26

3

15. Hrušovany

15

5

0

10

19:38

15

(-6)

14. Krušovce

7

3

2

2

14:13

11

14. Jacovce

7

0

2

5

5:13

2

16. Ludanice

15

4

1

10

14:39

13

(-11)

15. Chrenová

7

3

1

3

11: 9

10

15. Alekšince

7

0

1

6

9:24

1

16. Preseľany

7

2

2

3

13:15

8

16. Ludanice

7

0

1

6

1:17

1

A 2014-es év legsikeresebb birkózója BIRKÓZÁS – December 12-én, pénteken került sor a Dunaszerdahelyi birkózó klub 2014-es év legsikeresebb birkózója kiértékelésre, amelyen jelen voltak a sportolók, edzők, szülők, támogatók és vezetőségi tagok. Egy újabb eredményes évet zárhatunk. Birkózóink a 2014-es évben 35 versenyen vettek részt idehaza, Magyarországon, Csehországban, Ausztriában, Németországban, Lengyelországban. Összesen 101 érmet szereztek, ebből 29 arany-, 33 ezüst- és 39 bronzérmet. Az or-

szágos bajnokságokon összesen 21 érmet szereztek, ebből 5 arany-, 7 ezüst-, 9 bronzérem és megannyi értékes helyezést. Több mint két évtized után ifj. Gaál Attilának köszönhetően újra volt képviselete klubunknak a Kadét Világbajnokságon, ahol a válogatott színeiben a 17. helyen végzett. Húsz év után sikerült megmérettetni magunkat az I. birkózó ifi ligában, ahol a 4. helyen végeztünk. Ami pedig nagyon-nagy öröm számunkra, hogy a diákligában gyermek korosztályban csapatunk az első helyen végzett.

Kiértékelés: Diák korosztály – Gaál András 35 pont Serdülők korosztály – Hakszer Balázs 63 pont Kadét, junior korosztály – Gaál Attila 45 pont Lányok – Bacsfai Réka 44 pont A Nagyszombat Megye Önkormányzata által meghirdetett 2014-es év legjobb sportolója kiértékelésen három birkózónk, Bacsfai Réka és Hakszer Balázs a serdülők között, valamint ifj. Gaál Attila az ifiknél bekerült a TOP 10 legjobb sportoló közé. Az díjátadó ünnepségre a nagyszombati Ján Palárik Színházban került sor.

Kosárlabda Extraliga – nők ŠBK Somorja–Banská Bystrica 70:51 (35:33); ŠBK Somorja– Cassovia Košice 80:57 (38:27). A bajnokság állása: 4. ŠBK Somorja 21.

I. liga – férfiak ŠKP Štart Bratislava–Szered 75:44 42:20); Karlovka Bratislava B–Szered 73:79 (35:47); Szered–Petržalka Bratislava 61:71 (33:33); Štart Bratislav –Komárom B 48:39 (31:22). A bajnokság állása: 5. Szered 16; 7. Komárom B 11. –lav


64

Hirdetés

Csallóköz


65

Sport

2014. december 18. | 51–52. szám

Dunaszerdahelyi területi bajnokság

Nagyabony telel a táblázat élén I. osztály 2, Nagyabony 0 – minden találkozón rúgtak gólt. Kontumációs eredmények: 2. forduló, Csenke-Lúcs 3:0 – jogosulatlanul induló játékos és a 13. fordulóban Lúcs-Egyházgelle 0:3 – a mérkőzést 1:1-es állásnál félbeszakították, mert egy hazai játékos inzultálta a játékvezetőt.

Legritkábban előforduló eredmények: 7:5, 7:0, 6:3, 6:2, 3:3, 2:5, 2:4, 2:3, 0:5, 0:1 (1x). A mérkőzések száma, amelyen nem kaptak a csapatok gólt: Kisudvarnok (6), Királyfiakarcsa, Lúcs, Egyházelle, Nagyabony (5), Balony (4), Egyházkarcsa, Sárosfa, Csenke (3), Baka, Csallóközcsütörtök, Nagyszarva, Alistál, Izsap, Ekecs-

A 120 mérkőzésen összesen 440 gól született. A találkozókon 3,67 gólos átlagot értek el a csapatok. Az összes mérkőzésből a hazaiak 70-et nyertek, 22 döntetlen és 28 vendéggyőzelem született. Összgólarány – 275:165. Összpontarány – 232:106.

Az őszi bajnokság rekordjai:

Legjobb góllövők: 16 – Miklós I. (Nagyabony); 14 – Németh A. (Kisudvarnok); 9 – Koleszár L. (Izsap), Lukács J. (Ekecs-Apácaszakállas), Simon Gy. (Nagyabony), Varga P. (Lúcs); Ravasz T. (Kisudvarnok); 8 – Császár Zs. (Ekecs-Apácaszakállas), Végh V. (Alistál), Szerencsés Z. (Egyházgelle), Valocsay I. (Csákány); 7 – Szabó T. (izsap), Edmár A. (Egyházkarcsa), Hromada A., Remenár Z. (Királyfiakarcsa. Wimmer Ilona

Apácaszakállas (2), Csákány 1. A mérkőzések száma, amelyen nem adtak a csapatok gólt: Balony 6 mérkőzés, Lúcs, Baka 5, Egyházgelle, Egyházkarcsa, Nagyszarva 4, Csenke, Királyfiakarcsa, Alistál, Izsap, Kisudvarnok, Csákány 3, Sárosfa, Csallóközcsütörtök, Ekecs-Apácaszakállas

Legnagyobb arányú hazai győzelem: Kisudvarnok–Szarva 7:0 (13. forduló), Csallóközcsütörtök–Izsap 6:1 (11. forduló), Egyházgelle–Baka 6:1 (12. forduló). Legnagyobb arányú vendéggyőzelem: Izsap–Lúcs 0:5 (8. forduló), Szarva–Csenke 1:5 (1. forduló), Csákány–Kisudvarnok 1:5 (4. forduló). Legtöbb gól a döntetlenként végződő mérkőzéseken: Ekecs-Apácaszakállas–Izsap 3:3 (2. forduló). Legtöbb gól a mérkőzéseken: Izsap–Sárosfa 7:5 (10. forduló), Csenke–Balony 6:3 (13. forduló), Ekecs-Apácaszakállas–Csallóközcsütörtök 6:2 (10. forduló). Leggyakoribb eredmények: 2:0 (11x), 3:0, 1x1 (9x), 3:2, 2:2 (8x), 1:2, 1:0 (7x), 4:1 (6x).

Kovács Zoltán és Vojtík Szimona felvételei

Hazai mérkőzések

Végső táblázat

Idegenben játszott mérkőzések

1. Nagyabony

15

12

3

0

49:13

39

1. Nagyabony

8

8

0

0

31: 4

24

1. Kisudvarnok

7

5

1

1

13: 5

16

2. Kisudvarnok

15

10

3

2

38:14

33

2. Lúcs

8

7

0

1

18: 8

21

2. Nagyabony

7

4

3

0

18: 9

15 10

3. Királyfiakarcsa 15

8

5

2

27:18

29

3. Királyfiakarcsa

7

6

1

0

18: 9

19

3. Királyfiakarcsa

8

2

4

2

9: 9

4. Egyházgelle

15

8

2

5

24:19

26

4. Csenke

7

6

0

1

18: 9

18

4. Egyházgelle

8

3

0

5

8:15

9

5. Lúcs

15

8

1

6

25:24

25

5. Kisudvarnok

8

5

2

1

25: 9

17

5. E.-A.szakállas

6

2

1

3

13:17

7

6. Csenke

15

7

2

6

30: 29

23

6. Egyházgelle

7

5

2

0

16: 4

17

6. Cs.csütörtök

8

2

1

5

12:16

7

7. Cs.csütörtök

15

6

3

6

33:24

21

7. Sárosfa

7

5

2

0

15: 6

17

7. Baka

8

2

1

5

9:16

7

8. Sárosfa

15

6

3

6

28:28

21

8. Izsap

8

5

1

2

25:17

16

8. Egyházkarcsa

9

2

0

7

10:27

6

9. E.-A.szakállas

15

6

3

6

33:35

21

9. Alistál

8

4

3

1

16:10

15

9. Csenke

8

1

2

5

12:20

5

10. Egyházkarcsa

15

6

2

7

23:31

20

10. Cs.csütörtök

7

4

2

1

21: 8

14

10. Sárosfa

8

1

1

6

13:22

4

11. Alistál

15

5

4

6

25:30

19

11. Egyházkarcsa

6

4

2

0

13: 4

14

11. Lúcs

7

1

1

5

7:16

4

12. Izsap

15

5

3

7

34:43

18

12. E.-A.szakállas

9

4

2

3

20:18

14

12. Csákány

8

1

1

6

10:20

4

13. Baka

15

4

2

9

18:28

14

13. Balony

8

3

2

3

11:10

11

13. Alistál

8

1

1

5

9:20

4

14. Balony

15

3

4

8

16:26

13

14. Baka

7

2

1

4

9:12

7

14. Nagyszarva

7

1

1

5

8:21

4

15. Csákány

15

2

2

11

20:37

8

15. Csákány

7

1

5

5

10:17

4

15. Balony

7

0

2

5

5:16

2

16. Szarva

15

2

2

11

17:41

8

16. Nagyszarva

8

1

1

6

9:20

4

16. Izsap

7

0

2

5

9:26

2


66

Csallóköz

Sport

Gólt se kapott a legjobb A diák teremtornát Őrsújfalu, a serdülő teremtornát Újgyalla nyerte

Őrsújfalu csapata

A szerző felvételei

Újgyalla csapata

LABDARÚGÁS – A sportcsarnokban Madaron rendezték meg a Komáromi Területi Labdarúgó Szövetség diák és serdülő teremtornáját. Mindkét korkategóriában jó összecsapásokat láthatott a közönség. A serdülőknél ugyan a hazai futballklub csapata dominált, ám mivel az együttes a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó Szövetség 5. ligájában szerepel, eredményeit nem lehetett beszámítani a bajnoki tornán, így versenyen kívül az utolsó helyre sorolták. A bajnok veretlenül az Újgyallai FC lett, mind az 5 mérkőzését megnyerte, még gólt sem kapott. Eredmények – serdülők, A csoport: Szentpéter–Madar 0:0; Perbete –Csicsó 2:2, Rigó, N. Tornóczi – Mišák 2; Lakszakállas–Csicsó 1:2, Győri – Mišák, Bodok; Perbete–Madar 0:6, Sebők 3, Csintalan 2, Tóth; Csicsó–Madar 1:4, Décsi – Z. Csicsó 3, Csintalan; Lakszakállas–Perbete 0:4, P. Molnár, Kocsis 2.

Eredmények, diákok, A. csoport: Bátorkeszi–Naszvad 2:1, Csintalan 2 – Gruz; Őrsújfalu–Keszegfalva 2:0, Seppa 2; Bátorkeszi–Keszegfalva 2:1, Csolle, Szabó – Bilko, Őrsújfalu–Naszvad 1:1, Seppa – Varga; Keszegfalva– Naszvad 3:0, g.: Kacz, Sztojka, Szabó; Bátorkeszi–Őrsújfalu 3:0, góly: B. Csoble 2, S. Csoble.

Az Aktív Komárom csapata

márom 1:0, P. Hegedűs; Csallóközaranyos–Dunamocs 3:1, g.: Károly 2, Zsemlye – K. Lajos; Aktív Komárom– Dunamocs2:1, Angyal, Polák – L. Lajos, Újgyalla–Csallóközaranyos 2:0, D. Rigó, L. Hegedűs.

1. Madar

3 2 1 0

10:1

7

1. Újgyalla

3 3 0 0

4:0

9

2. Perbete

3 1 1 1

6:9

4

2. Aktív Komárom

3 2 0 1

3:2

6

3. Csicsó

3 1 1 1

5:7

4

3. Csallóközaranyos 3 1 0 2

3:4

3

4. Lakszakállas

3 0 0 3

1:6

1

4. Dunamocs

2:6

0

B. csoport: Újgyalla–Dunamocs 1:0, öngól; Csallóközaranyos–Aktív Komárom 0:1, Polák; Újgyalla–Aktív Ko-

3 0 0 3

A 7. helyért: Madar–Dunamocs 6:2, g.: Szabó 3, Polo 2, Tóth – Gula,

Nikolas Tornóczi, Kevin Polák és Marek Daniš

Csontos, az 5. helyért: Lakszakállas–Csallóközaranyos 0:2, Zemlye, Nikker. 1. elődöntő: Perbete–Aktív Komárom 2:2 (büntetőkkel 2:3), N. Tornóczi, J. Rigó – K. Lajos, Angyal; 2. elődöntő: Csicsó–Dulovce 0:2, Szabó 2. A 3. helyért: Perbete–Csicsó 4:0, N. Tornóczi 2, J. Rigó, P. Lakatos, döntő: Újgyalla–Aktív Komárom 2:0, D. Rigó, Szabó. Végső sorrend: Újgyalla, AKTÍV KOMÁROM, Perbete, Csicsó, Csallóközaranyos, Lakszakállas, Dunamocs, Madar. Legjobb kapus: Marek DANIŠ (Újgyalla), legjobb játékos: Kevin POLÁK (Aktív Komárno), gólkirály: TORNÓCZI Nikolas (Perbete) 4 góllal.

A diákcsapatok teremtornáján az egyedüli gondot az okozta, hogy Hetény csapata igazolatlanul távolt maradt, ami megzavarta a szétírást.

1. Bátorkeszi

3 3 0 0

7:2

9

2. Őrsújfalu

3 1 1 1

3:4

4

3. Keszegfalva

3 1 0 2

4:4

3

4. Naszvad

3 0 1 2

2:6

1

B. csoport: Ímely–Lakszakállas 2:0, Šporný, Tóth, Szentpéter–Lakszakállas 1:1, Berthy – Kurčík, Szentpéter– Ímely 1:5, góly: Berthy – Tóth 4, Imrich. 1. Ímely

2 2 0 0

7:1

4

2. Lakszakállas

2 0 1 1

1:3

1

3. Szentpéter

2 0 1 1

2:6

1

Az 5. helyért: Szentpéter–Keszegfalva 1:0, Berthy. 1. elődöntő: Bátorkeszi–Lakszalállas 3:0. Z. Csoble 2, Szabó; 2. elődöntő: Ímely–Őrsújfalu 0:1, Seppa, a 3. helyért: Ímely–Lakszakállas 2:0, Tóth, Pinké, döntő: Bátorkeszi–Őrsújfalu 1:1 (bünt. 1:2), Szabó – Farkas. Végső sorrend: Őrsújfalu, Bátorkeszi, Ímely, Lakszakállas, Szentpéter, Keszegfalva, Naszvad. Legjobb kapus: SIMON Ákos (Őrsújfalu), legjobb játékos: Csopple Zoltán (Bátorkeszi), gólkirály TÓTH Imre (Ímely) 6 góllal. Dicséret illeti a Madari Futballklubot, élén Szűcs András vezetővel a kiváló szervezésért. A kétnapos torna sikeréhez jó teljesítménnyel járult hozzá a két tapasztalt játékvezető, a komáromi Mogyorósi Gyula és a szilasházi Lovász Miklós is. Jozef Cvajniga


Sport

2014. december 18. | 51–52. szám

67

Az öregfiúk második karácsonyi tornája A barátkozás és a kikapcsolódás volt a legfontosabb Torna eredményei

Az egyházgellei csapat

Szekeres Team Gúta–Bogyarét FC Bős–Old Boys Gúta FC Felbár–Vízművek Nagymegyer Referee-játékvezetők–FC Egyházgelle Stavreco Dunaszerdahely–FC Bős Old Boys Gúta–Referee Bogyarét–Vízművek Nagymegyer Szekeres Team Gúta–FC Felbár Referee–Stavreco Dunaszerdahely FC Egyházgelle–Old Boys Gúta FC Felbár–Bogyarét Stavreco Dunaszerdahely–Egyházgelle FC Bős–Referee Vízművek–Szekeres Team Gúta FC Egyházgelle–FC Bős Old Boys Gúta–Stavreco Dunaszerdahely

2:1 2:1 2:2 0:0 0:1 0:1 0:1 3:2 1:1 3:0 1:0 0:1 1:0 0:1 0:0 0:1

7–8 helyért: 5–6 helyért 1. elődöntő: 2. elődöntő: 3–4 helyért.

Bogyarét–Stavreco Dunaszerdahely Vízművek–Referee Szekeres Gúta–FC Egyházgelle FC Bős–FC Felbár Szekeres Gúta–FC Bős

1:0 2:1 0:1 0:1 1:0

Döntő:

FC Egyházgelle–FC Felbár

1:0

Archív felvételek

LABDARÚGÁS – A Dunaszerdahelyi járási öregfiúk szekciójának rendezéseben december 13-án zajlott a nyárasdi sportcsarnokban a járási öregfiúk második karácsonyi tornája. Hat Dunaszerdahelyi csapat mellett három csapat a Komáromi járásból is meghívást kapott erre a rendezvényre. Magas színvonalú és nagyon barátságos légkörben lejátszott torna teljesítette a küldetését, közel száz résztvevő játékos a nap folyamán sokat szórakozott, barátkozott és főleg jót focizott! Füle Lajos főszervező hangsúlyozta, a mai rohanó világban a sok gond mellett szüksége van embereknek ilyen és ehhez hasonló rendezvényekre.

Torna legjobb kapusa Bénes László lett az FC Bős csapatából, a legjobb mezőnyjátékosa díjat Tóth Drahomír szerezte meg a Szekeres team Gúta csapatából és a legjobb góllövőnek Sandal György bizonyult a Stavreco csapatából. (–lf)

Nyugaton a helyzet nyugodt NYITRA – Az értékelő konferencián a meghívott 67 szavazati jogú küldöttből 63 volt jelen. A tanácskozás röpke két óra alatt lezajlott. A küldöttek elfogadták a 2015-ös költségvetést. Ivan Bartoš, a felügyelőbizottság elnöke jelentésében bírálta a szövetség sport-technikai bizottságának szervezési ismereteit. A kritika egy dolog, ám ha a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó Szövetség szó szerint betartaná a törvény betűjét, akkor több mint 40, külön-

féle bajnokságokban szereplő klubtól kellene elbúcsúznia a szabályzat megsértése miatt. A konferencián a Szlovák Labdarúgó Szövetség ezüst jelvényével tüntették ki a 65 éves galántai Jozef Jerigát (felvételünkön), aki a múltban több szövetségi tisztséget töltött be, jelenleg pedig a Nyugatszlovákiai Labdarúgó Szövetség 3. ligájának nyugati csoportjában ellenőrként tevékenykedik. Jozef Cvajniga A szerző felvétele


68

Csallóköz

Sport

Asztalitenisz

A dunaszerdahelyi nők hengereltek Nagytapolcsányban ASZTALITENISZ – Miután Hodos legyőzte a férfi extraligában tavaly szuverénül szereplő Holíč csapatát, várható volt, hogy Hodos pontveszteség nélkül megnyeri az alapszakaszt. Sajnos, az utolsó találkozón megbotlott az újonc Bystričany ellen, csak egy döntetlenre futotta. Így is 1 ponttal megelőzte az alapszakaszban Holíč együttesét, legnagyobb riválisát a bajnoki címért folytatott küzdelemben. Hodos nagy várakozásokkal nézett a 2014/2015-ös bajnoki idény elé, hiszen visszatért Muskó Péter és Zoltán Lelkeš, valamint Martin Grežo személyében további két erősség érkezett. Muskótól várták a legtöbbet, de néhányszor meglepetésükre kikapott. Tizenegy csapattalálkozón 27 mérkőzésből 22-őt megnyert, 5-öt elvesztett. Zoltán Lelkeš 24-ből 21-et behúzott, csak 3 alkalommal maradt alul. Gajdoschík Adrian 8 találkozón szerepelt, 18 meccsből 6-ot megnyert, 12-őt elveszített. Martin Grežo 7 mérkőzést játszott, 6-szor nyert, 1szer kikapott. Kiss Dávid egyszer kapott lehetőséget, akkor győzött. Párosban a jól bevált Muskó–Lelkeš kettős 11-ből 10-et megnyert. Csalódást okozott Galánta, nem tudott bekerülni a bajnoki címért küzdő 6 legjobb közé. Marad számukra tehát lehetőség, hogy extraligában maradásért mérkőzzenek. A hodosiak szereplése az alapszakaszban: Hodos A–Galánta A 6:1; Hodos A–Pezinok 7:0; Hodos A–Holíč A 6:4; Stará Ľubovňa–Hodos A 2:6; Rožňava–Hodos A 3:6; Hodos A–Čadca 6:1; Hodos A–Kysucké Nové Mesto 6:2; Hodos A–ŠK Feromax Bratislava 6:1, Hodos A–ŠK Rača Bratislava/ŠK ŠOG Nitra A 6:2; ŠKST Ružomberok–Hodos A 1:6 (Muskó 2,5, Lelkeš 2,5, Gajdoschík 1); Polstav Bystričany–Hodos A 5:5 (Muskó 2,5, Lelkeš 2,5). Az alapszakasz táblázata 1. Hodos A

11

10

1

0

66:22

42

2. Holíč A

11

10

0

1

68:16

41

3. Feromax Bratislava A11

8

0

3

56:30

35

4. Čadca

11

7

1

3

57:39

33

5. Ružomberok

11

6

2

3

51:40

31

6. Bystričany

11

6

2

3

54:46

31

7. Rača/Nitra A

11

5

0

6

45:45

26

8. Galánta A

11

4

1

6

40:49

24

9. Rožňava

11

2

2

7

40:56

19

10. Kysucké nové Mesto11

2

1

8

34:59

18

11. Stará Ľubovňa

11

1

0

10

22:65

14

12. Pezinok

11

0

0

11

6:72

11

Extraliga – nők Az alapszakasz utolsó fordulójának hatalmas meglepetése volt Dunaszerdahely biztos győzelme Nagytapolcsányban. Az alapszakasz első helyéért folyó csatában a dunaszerdahelyi nők megsemmisítő vereséget mértek a 8-szoros szlovák bajnokra. A Dunaszerdahely tavalyhoz képest alaposan megerősödött. Magyarországról igazolta a tehetséges Haraszti Nórát, a kilencéves ausztriai szereplésből hazatérő szlovák válogatott, Andrea Daubnerová ugyancsak itt kötött ki. Maximálisan beváltotta az elvárásokat, az alapszakaszban mind a 18 mérkőzését megnyerte. További nagy erősség volt az egykori válogatott Viera Majerčíková. Haraszti a kez-

deti bizonytalankodás után a végére belejött és hozta jó formáját. A második szakaszban Dunaszerdahely a legjobb hat között a bajnoki címért fog küzdeni. Reméljük, a folytatás is olyan sikeres lesz, mint az alapszakasz volt, ahol a következőképpen szerepelt: Dunaszerdahely–Valaliky 6:2; Zvolen–Dunaszerdahely 2:6; Ružomberok–Dunaszerdahely 1:6; Trnava–Dunaszerdahely 1:6; Dunaszerdahely– Trnávka Bratislava 6:1; Dunaszerdahely–Malacky 6:2; Považská Bystrica–Dunaszerdahely 0:7 (Majerčíková 2,5, Daubnerová 2,5, Haraszti 2); Topoľčany–Dunaszerdahely 1:6 (Daubneorvá 2,5, Majerčíková 2,5, Haraszti 1). Az alapszakasz végeredménye: 1. Dunaszerdahely

8

8

0

0

49:10

2. Topoľčany

8

7

0

1

44:14

29

3. Malacky

8

5

1

2

40:23

24

4.Trnava

8

4

2

2

38:29

22

5. Považská Bystrica

8

3

1

4

29:36

18

6. Ružomberok

8

2

3

3

31:35

17

7. Trnávka Bratislava

8

1

1

6

20:45

12

4. Nagymegyer 33, 5. Csallóközkürt A 29, 6. Baka B 29, 7. Diósförgepatony A 29, 8. STK Dunaszerdahely A 20, 9. Nyárasd 17, 10. Nagyabony 16, 11. STK Dunaszerdahely C 15, 12. Vásárút B 14.

VI. liga Hegyéte A – Pozsonyeperjes 11:7; Hegyéte B – Csallóközkürt B 3:15; Bögellő – Diósförgepatony B 2:16; Nyékvárkony – Balony 6:12; Baka B – STK Dunaszerdahely B 0:18. A bajnokság állása: 1. STK Dunaszerdahely B 36, 2. Diósförgepatony B 29, 3. Csallóközkürt B 29, 4. Balony 27, 5. Bögellő 24, 6. Nyékvárkony 18, 7. Baka C 18, 8. Hegyéte A 18, 9. Pozsonyeperjes 12, 10. Hegyéte B 9.

32

8. Zvolen

8

1

0

7

21:46

11

9. Valaliky

8

1

0

7

15:49

11

I. liga – férfiak Galánta B–Rybník 5:9; Trnovec nad Váhom A–Horné Orešany 6:8; Trnovec nad Váhom A–Holíč B 6:8; Galánta B–Hontianske Trsťany 6:8. A bajnokság állása: 4. Galánta B 30, 12. Trnovec nad Váhom A 11.

NAGYSZOMBATI KERÜLET II. liga – férfiak Diószeg A – Skalica A 11:7; Nagyfödémes A – Galánta C 11:7; Hodos B – Špačince 14:4; Bős A – Nagymácséd A 13:5; Leopoldov – Vásárút A 14:4. A bajnokság állása: 1. Hodos B 41, 3. Nagyfödémes A 33, 4. Bős A 33, 5. Galánta C 30, 6. Vásárút A 29, 7. Diószeg A 27, 11. Nagymácséd A 17.

III. liga – férfiak Nagyfödémes B – Zavar 15:3; Diószeg B – Majcichov 12:6. A bajnokság állása: 6. Nagyfödémes B 32, 10. Diószeg B 17.

IV. liga – férfiak Holíč D – Galánta D 10:8; Baka A – Piešťany/Moravany C 11:7. A bajnokság állása: 2. Baka A 43, 7. Galánta D 30.

I.liga – idősebb diákok Leopoldov – Galánta A 7:3. A bajnokság állása: 3. Galánta A 17.

DUNASZERDAHELYI TERÜLETI BAJNOKSÁG

GALÁNTAI TERÜLETI BAJNOKSÁG V. liga Nagymácséd B–Kismácséd 12:6; Jóka A–Nádszeg 10:8; Szered–Galánta E 7:11; Vágpatta–Šoporňa C 8:10; Nagyfödémes C–Šoporňa B 10:8. Elhalasztva: Diószeg C–Jóka B. A bajnokság állása: 1. Nagymácséd B 36; 2. Jóka A 33; 3. Šoporňa C 32; 4. Nagyfödémes C 32; 5. Šoporňa B 26; 6. Szered 21; 7. Galánta E 20; 8. Kismácséd 20; 9. Vágpatta 16; 10. Diószeg C 15; 11. Nádszeg 14; 12. Jóka B 13.

NYITRAI KERÜLET III. liga – férfiak PK Komárom A – Léva B 12:6; Vágfarkasd A – Ludanice 4:14. A bajnokság állása: 3. PK Komárom A 42, 4. Vágfarkasd A 41.

IV. liga – férfiak Nána – Močenok 15:3; Malá – PK Komárom B 8:10; Pok. Komárom A – Pok. Komárom B 12:6; Gym. Nové Zámky – Trnovec nad Váhom C 15:3. A bajnokság állása: 2. Pok. Komárom A 51, 3. Trnovec nad Váhom C 45, 5. PK Komárom B 41, 13. Močenok A 18, 14. Pok. Komárom B 14.

VÁGSELLYE MEGYE V. liga Močenok C–Močenok B 6:12; Vágfarkasd B–Negyed 13:5; Dlhá nad Váhom B–Trnovec nad Váhom D 11:7; Mix Vágsellye B–Mix Vágsellye A 7:11. Szabadnapos: Tatran Vágsellye. A bajnokság állása: 1. Vágfarkasd B 33; 2. Mix Vágsellye A 31; 3. Tatran Vágsellye 30; 4. Močenok B 24; 5. Dlhá nad Váhom B 24; 6. Negyed 19; 7. Močenok C 15; 8. Trnovec nad Váhom D 12; 9. Mix Vágsellye B 10.

V. liga

TRENCSÉNI KERÜLET

Diósförgepatony A – Nagymegyer 8:10; Vásárút B – STK Dunaszerdahely A 7:11; STK Dunaszerdahely C – Csallóközkürt A 4:14. A bajnokság állása: 1. Hodos C 40; 2. Somorja 37, 3. Bős B 34,

Veľké Uherce – Trnovec nad Váhom B 13:1. A bajnokság állása: 9. Trnovec nad Váhom B 24. (vk)


69

Sport

2014. december 18. | 51–52. szám

A bajnoki címért küzdhetnek Karácsony előtt nagy sikerrel ASZTALITENISZ – A dunaszerdahelyi nők az elmúlt hétvégén óriási sikert értek el, miután legyőzték az extraligában a tizennyolcszoros bajnok nagytapolcsányi együttest. A fölényes idegenbeli győzelem után az alapszakasz elsőjeként várnak a folytatásra, amelyben akár első alkalommal a bajnoki címet is megszerezhetik, de addig még nagyon sok fontos csata vár rájuk. A siker kapcsán megkérdeztük a lányokat, minek is tulajdonítják a kiváló eredményeket, amelynek köszönhetően veretlenül jutottak tovább az alapszakaszból. Andrea Daubnerovát már gyermekkorában az asztalitenisz övezte körül, hiszen édesanyja is ezt a sportot űzte, így nővérével sokszor az edzésen is ott voltak. Fokozatosan a korosztályos válogatottak után a felnőttek között is a legjobbak

közé került, s édesanyja maradt az edzője. „Sokszor nem egyezünk meg az edzések során, de végül mindig elismerem, hogy igaza van” – mondja el, majd azt is megtudjuk, hogy Pozsonyban kezdett játszani, majd kilenc szezont töltött Ausztriában. Az osztrák bajnokságban aztán nagy változások következtek be, így a szlovákiai visszatérésen kezdett el gondolkodni, ezért nagyon megörült, hogy lehetősége volt Dunaszerdahelyre jönni, ahol remek csapatot talált. A csallóköziek kiválóságával, Vierka Majerčíkovával ismerték egymást, nagyon sokat segít neki, de a magyarországi Haraszti Nórával sincsenek nyelvi problémái, hiszen angolul beszélgetnek. A lányok pedig nagyon sokat bolondoznak, s Nóra szlovákul, Andrea pedig magyarul tanul tőle. A karácsonnyal kapcsolatban elmondta, remek ajándék az alapszakaszban szerzett első hely, az ünnepeket pedig ott-

A nagytapolcsányi győzelmet azonnyomban megünnepelték, méghozzá egy helyi pizzériában. Balról jobbra: Viera Majerčíková, Andrea Daubnerová, Vladislav Kmeť klubelnök, Fotó: pv Marta Daubnerová csapatvezető és Haraszti Nóra

hon tölti, ahol a szlovák szokásokhoz híven lesz káposztaleves, de a hal sem hiányozhat az asztalról. A nővérét is meglátogatja, aki már versenyszerűen nem játszik. Andrea egyébként még egyetemre is jár. Haraszti Nóra Szolnokról származik, itt fedezték fel és később a leghíresebb ma-

gyar együtteshez, a Statisztikához került. Hét szezont töltött itt különböző korosztályokban, majd több csapaton át az egri csapatig vezetett útja. Onnan érkezett Dunaszerdahelyre, ahol örül a magas céloknak, a más labdával való játékot lassan megszokja, ehhez segítenek a csallóközi edzések és nagyon szórakoztatónak tartja a hangulatot. A bajnoki cím élete sikere lenne. Vierka Majerčíková többszörös szlovák bajnok egyéniben, s a dunaszerdahelyiek kiválósága, akit lánykori nevén Marčekováként is sokan ismernek. Iskolásként kezdett el játszani, akkor még a művészi pályával is kacérkodott, de a sportot választotta, amelyben tehetségesebb volt. Fokozatosan több korosztályban is válogatott lett, egészen a felnőtte-

kig, gyermeke megszületése után erről lemondott, de az asztaliteniszről nem. A dunaszerdahelyi csapatot erősíti, s igyekszik hozzásegíteni a bajnoki címhez, amelyet ő korábban már a nyitraiakkal megszerzett. A csallóközi csapattal viszont más lenne, hiszen sok kellemes évet töltött itt el. Belgiumból is van két bajnoki évada, de játszott Ausztriában és Magyarországon is. A karácsonyt a családdal tölti, férje szüleit és özvegy anyukáját is meglátogatják, hogy mindenki lehessen az unokával is, akit édesanyja tehetséges táncosnak lát, de örülne annak is, ha az asztalitenisszel foglalkozna. Az ünnepeket nagyon várja az egész család, de a kisfiú a legjobban. Vladislav Kmeť A szerző felvételei

A dunaszerdahelyiek két kiválósága, Andrea Daubnerová és Viera Majerčíková

Teke I. liga Vágsellye A–Cabaj-Čápor 2:6 (3077:3163), Mazúchová 493, Machálková 454, Klement M. 505, Tóth 522, Baboš 553, Bol 547; Vágsellye B–Hlohovec 1:7 (3061:3228), Veselka 530, Hambálek/Mitošinka 476, Devát 529, Klement 502, Király 515, Krajčík 509; Pezinok–Nagymagyar A 5:3 (3415:3376), Keszőcze

L. 591, Író 526, Poloma/Lengyel 536, Marics Éva 572, Zsigmond 576, Pospíšil 575. A bajnokság állása: 3. Nagymagyar A 23; 8. Vágsellye A 15; 16. Vágsellye B 8.

II. liga Galánta B–Diószeg A 3:5 (3169:3213), Chovanec 485, Tyavo-

da 562, Hegedűs Kristína 543, Pilcz 529, Horník 556, Jeriga 494 – Halaši Mar. 569, Šalát 505, Mészáros 510, Krnáč 536, Halasy Mir. 524, Magyarics 569; Tlmače–Nagymagyar B 1:7 (3036:3153), Csicsay 551, Fehér/Vlahy 456, Vlahy Éva 520, Hollósi 511, Nagy 557, Gubran 558. A bajnokság állása: 3. Diószeg A 20; 7. Nagymagyar B 16; 12. Galánta B 12.

III. liga Nagymagyar C–Nitra C 6:0 (2197:1874), Hollósi 603, Keszőcze I. 511, Marics ifj. 551, Klúcsik 532; Galánta C–Diószeg B 5:1 (1987:1865), Sedlák 480, J. Kaigl 523, Ášváni 481, Száz 503 – Magyarics L. 506, I. Pelec 453, Gál 423, J. Pelec 483. Szabadnapos: Vágsellye C. A bajnokság állása: 1. Nagymagyar C 24; 3. Diószeg B 13; 5. Vágsellye C 9; 6. Galánta C 6. –kmeť


70

Csallóköz

Sport

A Fortuna Liga őszi idénye A legtöbb nézőt a dunaszerdahelyi stadion vonzotta LABDARÚGÁS – Fortuna Liga. Decemberre két mérkőzést halasztottak el, de a 7-ére kiírt Slovan–Trnava derbit végül a pálya alkalmatlansága miatt nem játszották le. Így az őszi szezon egy találkozó híján teljes. A DAC a kilencedik helyen telel, a dobogó kilenc pontra, a hatodik hely ötre. Tavaszi rajt február utolsó napján, ha az időjárás is úgy akarja. A Fortuna Liga őszi bajnokát ismerjük, kérdés, a tavaszi folytatásban a zsolnaiak meg tudják-e őrizni remek formájukat, és az üldözők, elsősorban a trencséniek, szintén milyen tavaszt produkálnak. Kérdés az is, hogy a címvédő, a pozsonyi

Slovan meg tudja-e közelíteni az első kettőt. Ha a Spartak elleni derbit behúzzák, a trencsénieket hat pontra közelítik meg. A tavasz rangadóval indul, a Slovan az éllovast fogadja, egy fordulóval később pedig a zsolnaiak a trencséniekkel csapnak össze. A 24. fordulóban rendezik a Slovan–Trencsént, a 31. fordulóban a Zsolna–Slovant, egy körrel a vége előtt pedig a Trencsén–Zsolna összecsapást. A zsolnaiak a lőtt és a kapott gólok tekintetében is az élen állnak, a gólátlaguk meccsenként 2,21, míg mérkőzésenként 0,73 gólt kaptak. Egyetlen őszi vereségüket a 6. fordulóban könyvelték el a Podbrezová otthonában (1:0). Tizenhárom veretlen mérkőzés sorozatban, a góllövőlistát a huszonnégy éves horvát csatáruk, Matej Jelić vezeti, míg a harmadik helyen Jaroslav Mihalík áll. A hatszoros bajnok harminckilenc esztendős vezetőedzője, Adrián Guľa ütőképes, nagyon fiatal csapatot rakott össze. A DAC, ahogy tavasszal, úgy az ősz folyamán is elsősorban hazai pályán gyűjtögette a pontokat. Radvá-

nyi Miklós együttese 17 pontot zsebelt be, ez a hetedik helyre elegendő az „otthon” táblázatban. A zsolnaiak állnak az élen 26 ponttal, őket a trencséniek követik egy ponttal lemaradva. A sárga-kékek gólaránya 14:7, kilenc találkozón 4 győzelem és 5 döntetlen született. A csallóköziek mellett a zsolnaiak, a trencséniek és a szeniceiek őrizték meg veretlenségüket odahaza. Az „idegenben” táblázatot szintén a Zsolna–Trencsén páros vezeti (14 és 12 pont), míg az utolsó három helyen a nagyszombatiak, a dunaszerdahelyiek és az aranyosmarótiak foglalnak helyet. Mindhárman négy pontot szereztek. A DAC mérlege 0–4–6. Hasonlóan nyeretlenek a nagyszombatiak is. Szabóék azonban 16 hazai mérkőzé-

sen nem szenvedtek vereséget az egész év során. De ugyancsak 16 öszszecsapáson nem diadalmaskodtak sorozatban a 2014-es évben. Az első idei idegenbeli találkozón a 2013/14-es szezonban a nagyszombati Spartak otthonában nyertek, történelmi siker volt, azóta várat magára az újabb győzelem. A házi góllövőlistát Pavol Jurčo vezeti négy góllal. Őt Roman Sabler és Szabó Ottó követi 3-3 találattal. A szlovák kupában már a negyeddöntőben van a DAC. Négy aka-

dályt átugrott: Demény (0:3), Mocsonok (0:2), Érsekújvár (1:3), Rozsnyó (0:2). A legjobb nyolc között a címvédő kassaiakkal csapnak össze a csallóköziek, Kassán. A Fortuna Liga őszi idényének 113 találkozóját 221 591 néző tekintette meg a helyszínen. Ez 1961-es átlagnézőszámot jelent. A DAC kilenc hazai meccsét 29 856-an látták, átlagban 3317-en. Ez a tavalyi hasonló időszakhoz képest 124 százalékos növekedés. A sárga-kékeket a trencséniek követik (2876 néző). A legkevesebben Aranyosmarótra jártak, 1188an. A Slovan hazai nyolc meccsét összesen 10 461-en látták, ez átlagban 1308 néző, hátulról a harmadikok. A legtöbben 4. fordulóban látogatottak ki a stadionokba (15 602), míg a legkevesebben az utolsóban (8273). A legtöbb néző a DAC–Slovanra volt kíváncsi, 5718-an. A legkevesebben a Slovan–Zlaté Moravce decemberre halasztott összecsapást látták, 635-en. A DAC január 8-án kezdi a felkészülést. Program: jan. 17.: Vágselylye–DAC; jan. 20.: Szenc–DAC;

jan. 23.: Mattersburg–DAC; jan. 28.: DAC–Győr; jan. 31.: Brno–DAC; feb. 4–14., edzőtáborozás Törökországban: 7.: DAC–Ostrava, 10.: DAC–..., 12.: DAC–...; feb. 21.: DAC–Videoton. A program változhat. A 10. forduló elmaradt mérkőzése: dec. 3.: ŠK Slovan Bratislava–FC ViOn Zlaté Moravce 2:1 (2:0), góllövők: Milinković (5. és 19. – 11-esből), illetve Charizopulos (85.). A 20. forduló műsora: 2015. február 28. (az időpont változhat): DAC–Zlaté Moravce, Podbrezová– Kassa, Ružomberok–Senica, Slovan–Žilina, Trenčín–Banská Bystrica, Trnava–Myjava. A bajnokság állása 1. Žilina

19 11 7 1 42:14 40

2. Trenčín

19 11 4 4 38:22 37

3. Senica

19 7 9 3 24:24 30

4. Myjava

19 9 2 8 22:22 29

5. Slovan

18 9 1 8 24:27 28

6. Trnava

18 7 5 6 26:18 26

7. Kassa

19 6 4 9 24:31 22

8. Podbrezová

19 5 6 8 19:22 21

9. DAC

19 4 9 6 22:26 21

10. Zlaté Moravce

19 5 5 9 15:30 20

11. Ružomberok

19 3 7 9 22:30 16

12. Ban. Bystrica

19 3 7 9 20:32 16

A góllövőlista éllovasai: 1. Matej Jelić (Žilina) – 10 gól. 2. Jan Kalabiška (Senica) – 9 gól. 3. Jaroslav Mihalík (Žilina), Nermin Haskić (Kassa), Haris Hajradinović (Trenčín) és Štefan Pekár (Myjava) – 7 gól. Rajkovics György Vojtík Szimona felvételei


71

Sport

2014. december 18. | 51–52. szám

Így karácsonyoznak a DAC játékosai Hal, lencse és káposztaleves, de a család a legfontosabb! Ahány ház, annyi szokás – mondja az ismert közmondás. Különböző módon ünnepeljük a karácsonyt a Csallóközben és az ország más régióiban. Ezúttal a DAC játékosainál érdeklődtünk, hogyan töltik a meghitt ünnepeket.

Horváth Béla: A szentestét már másodszor fogjuk a feleségemmel saját otthonunkban tölteni. Min-

dig meglátogatjuk a szülőket, éjfélkor pedig a templomi áldáson is részt veszünk. Karácsony első ünnepén egyikünk szüleinél ebédelünk. Ezek a pillanatok a családról szólnak.

Pavol Penksa: Mivel a szüleim elváltak, a legkülönlegesebb karácsony akkor lenne, ha mindannyian együtt lennénk. Ebben az évben a testvéremmel Prágában leszünk, ugyanis az édesanyánk ott él. Ő készíti el a karácsonyi vacsorát is, fantasztikus szakács. Az

asztalról nem hiányozhat a káposztaleves.

Peter Struhár: Többnyire családi körben töltjük az ünnepeket. Egész nap otthon vagyunk, készítjük a karácsonyi vacsorát. Betartjuk a böjtöt is, nem eszünk húst, csupán vacsorára halat. Mint a többi család, mi is a szeretteink körében töltjük a szentestét.

Andrej Pernecký Mi a hagyományok szerint töltjük az ünnepeket. Szentestén együtt van a család, halat

és salátát eszünk, utána szétosztjuk az ajándékokat. Legtöbbször pontyot készítünk, a nagymamám pedig fantasztikus halászlét főz.

Szabó Ottó: Úgy karácsonyozunk, mint minden csallóközi ember és DAC-szurkoló. Az étkezés során ugyanazt fogyasztjuk, mint ami ebben a régióban a megszokott. Viszont most van lehetőségünk pihenni, elutazni a rokonokhoz, barátokhoz. Karácsony a szeretet ünnepe, a családról és a családtagokról szól.

Roman Sabler: Karácsony napján délelőtt hagyományos focitornán veszek részt. Dél körül hazaérek, kicsit leülök a televízió elé, később anyukám hívja a családot az ünnepi asztalhoz. Először egy kis ost yát eszünk mézzel, nem hiányozhat a lencseleves és a pont y krumplisalátával. A vacsora után pedig sor kerül az ajándékozásra. Ez a kedvenc ünnepem! (álló)

Rangos nemzetközi tornán diadalmaskodtak LABDARÚGÁS – December első hétvégéjén nagyszabású nemzetközi teremtornán vett részt a DAC U18-as csapata a magyarországi Sárospatakon. A kétnapos rendezvényen nyolc futballcsapat mérkőzött meg egymással, ahol a sárga-kékek diadalmaskodtak. Az együttesek két négyes csoportban küzdöttek meg egymással, ezután a helyosztókra került sor. A döntőt a karcagi és a dunaszerdahelyi csapat vívta, a párharcból a DAC játékosai kerültek ki győztesen. „A torna magas színvonalú volt. Nemcsak a játékosok, de a vezetők és az edzők is rendkívüli törődést kaptak. A mérkőzések kiegyenlítettek

A sarospatak.hu felvételei

voltak, remek csapatok ellen léphettünk pályára. A győzelmet annak köszönhetjük, hogy fizikálisan felülmúltuk ellenfeleinket. Több esetben is az utolsó 5–10 percben lőttük a gólokat. Játékosaim egyszerű és fegyelmezett játékot mutattak. Ki kell emelnem a csapat profi hozzáállását. Mindenki betartotta az utasításokat a pályán és azon kívül is” – értékelte a hétvégi győzelmet Kiss Igor, az U18-as együttes vezetőedzője. A torna végén a játékosok különdíjban is részesültek, a gólkirályi címet a dunaszerdahelyi Zsigmund Kevin vihette haza. Álló István

A győztes csapat játékoskerete: Švihel Patrik, Halász Dominik – Zsigmond Kevin, Szelle Lajos, Boráros Attila, Cseh Erik, Hamdaoui Ádám, Gacsal Zsolt, Bazsó Zsolt, Juhos Márk. Vezetőedző: Kiss Igor Segédedző: Ravasz Tibor Csapatvezető: Hepner Jaroslav Masszőr: Ludík Juraj

Az V. Extractum Pharma–Kárpát Kupa végeredménye:

Különdíjak:

1. Dunaszerdahely 2. Karcag 3. Székelyudvarhely 4. Sepsiszentgyörgy 5. Kiskunhalas 6. Sárospatak 7. Tóthfalu 8. Karácsfalva

Legjobb kapus: Tompea Valentin (Székelyudvarhely) Gólkirály: Zsigmond Kevin (Dunaszerdahely) Legtechnikásabb anyaországi játékos: Balogh József (Karcag) Legtechnikásabb határon túli játékos: Fülöp Lóránt (Sepsiszentgyörgy)


72

Csallóköz

Sport

„Tavasszal a középmezőny és a kupadöntő a cél!” Minden játékosnak más az elvárása LABDARÚGÁS – Ismét eltelt egy esztendő, ezért megkértük Végh Tibort, a DAC elnökét, értékelje a klub 2014-es szereplését. A sárga-kékek első embere nyilatkozott az első és a második csapat teljesítményéről, Alojša Asanovič technikai igazgató érkezéséről, továbbá az új stadion és edzőkomplexum építésének terveiről. Hogyan foglalná össze az esztendő eredményeit? – Tavasszal a klub körül nagy volt az eufória. Ami az A csapatot illeti, feltöltöttük a játékosállományt. Ha nem vették volna el a 6 pontot, problémamentes lett volna a bennmaradás, így viszont végig izgalmas volt a bajnokság. Nyáron sikerült több jó játékost is leigazolnunk, de még mindig nem ideális a csapat összeállítása. Tudjuk, milyen poszton kell erősítenünk, és most azon dolgozunk, hogy ez sikerüljön. A tavaszi helyezésünk reális volt, de ősszel kis szerencsével 2–3 hellyel előrébb lehetnénk a tabellán. A junior csapatnál elértük azt, amit akartunk. Volt, hogy 7–8 huszonegy év alatti játékos is pályára lépett. Be van állítva egy rendszer, amelyen belül a fiatal játékosoknak akad lehetősége hova menni, van lehetőség a játékra. A többi korosztályos csapatnál pozitívum, hogy sikerült stabilizálni a kereteket. Most már a minőségre kell koncentrálni. Első teljes évét töltötte a klub élén. Az előzetes tervei közül mi mindent szeretne még elérni? – Még az út elején járunk, és nagyon sok munka vár ránk. Főleg a DAC és a szenci klub közti együttműködést javítanánk. Napi szinten kommunikálunk egymással, de ez még nem mutatkozik meg a játékosok mozgásában. Van első-, második- és harmadik ligás csapatunk, de a játékosmozgás nincs megfelelően kialakítva. Azon dolgozunk, hogy a szenci és a dunaszerdahelyi klub közötti munka hatékonyabb legyen. Ez annyit jelent, hogy minden játékos abban a kategóriában szerepeljen, amelyre tudása van. Még nincs kialakítva a megfelelő átlépési, az ún. farmrendszer. Ha most valakit Szencre küldünk, annak 3–4 hónapot kell ott eltölteni, máshol nem szerepelhet. Biztos lett volna olyan játékos, aki például a DAC-ban nem tudott bekerülni a csapatba, de játszhatott volna Szencen is.

Rengeteg tárgyalást vezetett. Menynyire nehéz megegyezni egy játékossal, illetve a DAC-ba csábítani őket? – Az utóbbi időben Dunaszerdahely jó színhellyé vált, elterjedt, hogy nincsenek anyagi problémák. Ebből a szempontból könnyebb. Viszont mindenkinek más az elvárása. Minden játékosnál individuális a tárgyalás, de nagyon sokan külföldre szeretnének igazolni. A szlovák klubok sokak számára kiugrá-

Hogyan sikerült rátalálni Alojša Asanovičra? – Egy baráti kapcsolat alapján került képbe. Mikor Németh Krisztián Franciaországban, Auxerban volt látogatáson, az ottani kapcsolat ajánlotta őt. Korrekt beszélgetéseket folytattunk, látta a terveinket, és részt akart bennük venni, mert kihívást keresett. Az ő munkájának fő célja, hogy segítse az A csapatot úgy, hogy kommunikál az edzőkkel és a játékosokkal. Továbbá a csapat kö-

si állomást jelentenek. A DAC azért vonzó, mert stabil a klub körüli környezet, remek szurkolótáborunk van, és nagyon jó a hangulat a mérkőzéseken. Viszont még nem találkoztam olyannal, aki engedett volna igényeiből, csak hogy hozzánk igazoljon. Mit gondol, mennyire befolyásolja a csapat teljesítményét, hogy sok esetben szeptember 15-ig, az átigazolási időszak végéig kell várni egy játékosra? – Ezt nem látom olyan nagy gondnak, a szabad játékosok eddig is a piacon voltak. Nehezebb viszont megtalálni a megfelelő játékost. Inkább nekünk kellene kicsit rugalmasabbnak lenni, korábban kellene tudnunk, kit akarunk leigazolni. A hosszabb átigazolási időszak viszont jó, mert ha probléma van a csapatban, még tudunk igazolni.

rüli tevékenységekkel foglalkozik. Nagyon jó kapcsolata van például az Arsenal csapatánál dolgozó másodedzővel, ennek köszönhetően a londoni együttesnél nemrég egy látogatáson vehettek részt Németh Krisztiánnal. Segítségünkre lesz a nemzetközi átigazolásoknál is, tárgyalásokat folytat a játékosokkal és a klubokkal. Mit lehet tudni a stadionprojektről és az edzőkomplexum építéséről? – A stadiontervek részletezése folyik, továbbá tárgyalnak a Szlovák Labdarúgó Szövetséggel. Mivel jogosultak vagyunk a támogatásra, közbeszerzést kell kiírni. Jelenleg tárgyalunk azzal a céggel, amely az építkezési terveket megnyerte. Ők azonban olyan stadionokat építenek, mint a szenicei vagy a miavai. Mi viszont más stadiont tervezünk, mivel támogatást kaphatunk, egyeztetnünk kell, milyen formában tud-

juk ezt a mi létesítményünkre alakítani. Ami az edzőközpontot illeti, napi szinten konzultálunk az egyes pályák, épületek kialakításáról. Konkrét időpontokat az építkezésekkel kapcsolatban egyelőre nem tudok mondani. Sikabonyban meg volt adva, hogyan lehet kialakítani a pályákat. Az edzőközpontnál, amely a régi cukorgyárhoz közeli területen helyezkedik majd el, a helyzet kicsit bonyolultabb, ki kell találni az emberek mozgását, az ottlétet. Mindenesetre nyárig szeretnénk 3–4 pályát kialakítani, hogy tudjunk már készülni. Milyen visszajelzéseket kapnak a futballszövetségtől a klub tevékenységével kapcsolatban? – A szövetségtől mindig pozitívat. Akik az ifjúsággal foglalkoznak, már régebb óta a szövetségben dolgoznak, és velük nagyon jó viszonyt alakítottunk ki. Próbálnak segíteni, már nyáron is meglátogattak bennünket. Nagyon jó kapcsolatunk van a Ligás Klubok Uniójával, Ivan Kozák már a karácsonyi akciónkra is készült, de sajnos nem tudott rajta részt venni. Nagyon tetszett nekik a DAC-karácsony esemény. Első alkalommal Szencen láttam ilyet, de nem ilyen terjedelemben. Mi egy kicsit „felturbóztuk” zenével, videóval. Mit gondol, hol végezhet az A csapat a bajnokságban és a kupában? Milyen céllal vág neki a tavasznak az ifi és a B csapat? – Ha egy kis szerencsénk lesz, akkor az 5–6. hely elérhető. Hat pont előnyünk van az utolsóval szemben, tavaly láttuk, hogy ez nem olyan nagy előny. Megpróbálunk néhány poszton erősíteni. Kupában pedig döntőt szeretnénk játszani. Ami a játékosmozgást illeti, egyelőre Struhár szerződése lejárt, ő biztosan távozik, a többiek pedig januárban megkezdik a felkészülést. Február 4-én megyünk Törökországba edzőtáborba, addigra szeretnénk kialakítani a stabil játékoskeretet. Próbálunk hosszú távon gondolkodni. A B csapatnál a cél egyértelmű: minél több húszéves játékos kapjon lehetőséget, és az U19-ből is jussanak szóhoz. Mivel az U19-es csapatunk a feljutásért harcol, így nem engedhetjük meg, hogy a játékosok más csapatokban szerepeljenek. Az ifikkel mindenképp fel szeretnénk jutni az első ligába. Álló István Vojtík Szimona felvétele


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.