Csallóköz - 2014/47.szám

Page 1

Csallóköz SOMORJA > DUNASZERDAHELY > NAGYMEGYER > KOMÁROM

Hájos Zoltán lett a régi-új polgármester

Žitný ostrov Ára: 0,65 €

2014. november 19., 47. szám

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokoz.com

„A DAC stadionjában töltöttem a gyerekkoromat!” Az első öt közé várja a csapatot

5. oldal

Köztér

46. oldal

Hét órán belül elfogták az elkövetőt

Bodnár Gyula

A köz szolgái Hogy melyik polgármester- és képviselőjelöltnek, illetve szűkebb környezetüknek, szurkolótáboruknak mit hoztak a szombati választások, örömet-e vagy csalódást, az kinekkinek a magánügye. Persze akikre öröm köszöntött a vasárnapra virradó éjszakán, vagyis akiket megválasztott településük közössége, az a személy és valamennyi cselekedete innentől a köz ügye. És nem csupán a pletyka, a felelőtlen gyanúsítgatások szintjén, hanem a nyilvánosság kritikus szemüvegén keresztül végzett folyamatos ellenőrzés révén. Legalábbis jó lenne, ha így lenne. Merthogy a polgármester és a képviselő, tetszik, nem tetszik, szolga. A köz szolgája. De nem henyélő szolgája, akinek netán leesne a korona a fejéről. Sőt éppen ezért örvend köztiszteletnek. Sajnos, az elmúlt huszonöt évben sok polgármestert és képviselőt csábított el éppen a korona, a trón, a hatalom, anélkül hogy valaki is ellenőrizte volna ténykedésüket. Ilyenképpen, tisztelet a kivételnek, az önkormányzatok is ludasak abban, hogy ott tart az ország, ahol. Ráadásul, jusson csak eszünkbe, a negyedszázad alatt hány polgármester váltott bérletet a megyei és országos parlament színházába is, több ciklusra. Törvényesen? Igen. És abban is szerepet játszottak az önkormányzatok, hogy a választópolgárok 48, 34 százaléka szavazott csak. Ha már november 17-ét is írunk, egy friss felmérés szerint nagyjából ugyanennyinek nem tetszik a rendszer, amelyre ’89-ben váltottunk. Elképzelhető párhuzam? El...

KISUDVARNOK/DUNASZERDAHELY – A rendőrség elfogta, és különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság ügyében tett vádemelési javaslatot az 54 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint november 8-án kilenc késszúrással megölte a kisudvarnoki F. Lászlót. Ahogy arról már lapunk is beszámolt, november 8-án, szombaton délután 3 óra körül egy biciklis találta meg a kukoricásban fekvő 67 éves F. László holttestét a Dunaszerdahelyt Kisudvarnokkal összekötő út mellett, az ipari park közelében. A nyomozók rövid időn be-

A gyilkosság helyszíne

lül kiderítették az áldozat személyazonosságát. A forrónyomos kutatásnak és az operatív munkának köszönhetően jutottak el az 54 éves dunatőkési férfihez, akit még aznap, nem egész hét órával az eset bejelentése után elfogtak. A gyilkosság helyszínén rögzített nyomok arra engedtek következtetni, hogy a szörnyű cselekményt a kukoricásban követte el a delikvens. Kilencszer szúrta meg áldozatát, nyaktájékon, mellkason és hátba, a fején három, tompa tárgy okozta ütést találtak. Hétfőn, november 10-én a nyomozók házkutatást tartottak az feltételezett elkövető házában Dunaszerdahelyen, valamint az ál-

dozat kisudvarnoki házában is. Ezek során arra a következtetésre jutottak, hogy a gyilkosság indítéka az áldozat kirablása lehetett. A begyűjtött bizonyítékok, nyomok, és a tanúk meghallgatása után az 54 éves dunatőkési Andrást, aki dunaszerdahelyi átmeneti lakhellyel rendelkezik, a rendőrség gyilkossággal vádolta meg, az ügyész pedig döntött vizsgálati fogságba helyezéséről. A gyanúsított, akit a múltban már különböző bűncselekmények miatt hét alkalommal is elítélt a bíróság, most 20–25 éves börtönbüntetésre vagy akár életfogytiglanra is számíthat. (nd)

Rendőrségi felvételek

● Előfizetés/hirdetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44 e-mail: online.csallokoz@gmail.com

ISSN 1336-3638


2

Csallóköz

Helyhatósági választások 2014 > Játék

Komáromi és nagymegyeri meglepetés Szoros eredményekből sem volt hiány Az elmúlt szombaton zajlottak Szlovákiában az önkormányzati választások, amelyek több meglepetést is eredményeztek. A Csallóközben feltehetően Samuel Lojkovič (független) nagymegyeri győzelme számít a legnagyobbnak, aki kétszer annyi szavazatot kapott, mint Néveri Sándor (MKP), aki az elmúlt négy évben vezette a várost. Választási sikere azért is okozott nagy megdöbbenést, mert ugyan

Milan Drozd felvétele Komáromban készült

Keressen 10 eurót Tisztelt Olvasók!

korábban ő is irányította több cikluson keresztül a fürdővárost, néhány éve letöltendő börtönbüntést kapott (részletek a 4. oldalon). Hájos Zoltán győzelme Dunaszerdahelyen nem jelentett meglepetést, ugyanakkor az, hogy pártja, az MKP 16 képviselői helyet szerzett, komoly sikerként könyvelhető el (részletek az 5. oldalon). A legnagyobb csata Komáromban zajlott, ahol végül Stubendek László, a függetlenként induló MKP

párttag győzedelmeskedett, a Híd és MKP közös jelöltje, Czíria Attilával szemben, aki azóta bejelentette, nem indul újra a párt helyi szervezetének elnöki tisztségéért, amelyet mostanáig betöltött. Komáromban ugyanakkor a függetlenek a képviselők között is taroltak, többségbe kerültek a testületben 18 helylyel a 25-ből, tehát nagyon érdekes egyeztetések várhatóak a vezetést illetően Jókai városában. Gútán az eddigi polgármester, Horváth Árpád (MKP) győzedelmeskedett, míg Somorján már korábban eldőlt, Bárdos Gábor (MKP) folytatja. Utóbbiban viszont fontos kiemelni, hogy a 19 fős testületből 18 helyet az MKP jelöltjei foglalnak el, akiket egyetlen Hidas képviselő egészít ki, s a korábban nagy népszerűségnek örvendő Érsek Árpád parlamenti képviselő sem jutott be. A Dunaszerdahelyi járás összes településének győzteseit a 4. oldalon közöljük, itt is történtek meglepetések, ilyennek nevezhető, hogy Nagyudvarnokon Tóth Ernőt 39 szavazattal előzte meg Ürögi János, Bakán

Csízik Erzsébetet is leváltották, helyette Bertalan György lesz a község polgármestere, aki nagy fölénnyel nyert. Összesen 11 településen győzedelmeskedtek a járásban az eddigi polgármester felett, például Csiliznyáradon Miklós Dénest csupán tíz szavazattal győzte le kihívója, Lukács József. Szoros volt a választási eredmény Jányokon, ahol Berner Lajos kilenc szavazattal nyert, de Nagyabonyban is, ahol Bödök Mária 11 vokssal szerzett többet ellenfelénél, Csallóköztárnokon pedig csupán 13 szavazat volt a különbség. A részvételi arány ugyanakkor nem volt a legmagasabb, elsősorban az idősebb korosztály ment el ismét szavazni, ahogy azt a doborgazi Beck Mihály is, aki 85 évesen is részt vett a szavazáson. A választási eredményekhez jövő heti számunkban még visszatérünk.

KOMÁROM Részvételi arány: 34,60% Stubendek László (független) – 3877 szavazat; Czíria Attila (MKP, Híd) –

– Fiam, hová rohansz a nagyival? – Ingyen utazni.

Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 46. számban közölt feladványért („Igen, ezzel egyetértek.” – (–): Nem kérdezték, most válaszol) Gútai Ilona (Nagyudvarnok) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Természetesen ennek jogszabályi háttere is van.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: november 24.

Elek Sándor karikatúrája

Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Marketingmenedzser – Marketingový manažér: VÁCLAV TAMÁS. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTÍK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 54. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja a WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4 Galanta 924 01, IČO: 45 252 122 és a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Nyomja: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vezekény. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 54. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4 Galanta 924 01, IČO: 45 252 122 a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Tlač: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky – program Kultúra národnostných menšín Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz


Helyhatósági választások 2014 > Tudósítás > Hirdetés

2014. november 19. | 47. szám

3047; Anton Marek (független) – 1873; Peter Benčič (Zöldek Pártja) – 780; Gulyás Magdolna (független) – 411; Less Károly (független) – 334.

GÚTA Részvételi arány: 45,89% Horváth Árpád (MKP) – 1892 szavazat; Németh Ivett (független) – 1085; Angyal Béla (független) – 1000; Peter Palacka (független) – 99.

A Dunaszerdahelyi járás polgármesterei: Albár – Bereczk Oszkár (Híd, MKP, Smer-SD) Alistál – Horváth Tamás (független) Bacsfa – Vonyik Ilona (független) Baka – Bertalan György (független) Balony – Matus Frigyes (MKP) Béke – Janikovics Katarína (független) Bodak – Soós Robert (MKP) Bögellő – Kázmér Mária (MKP) Bős – Fenes Iván (MKP) Csallóközcsütörtök – Őry Péter (MKP) Csallóközkürt – Kubik József (független) Csallóköznádasd – Bóna Zsuzsa (független) Csallóköztárnok – Herberger László (Híd) Csenke – Karika Jozef (független) Csiliznyárad – Lukács József (független) Csilizpatas – Takács Ernő (független) Csilizradvány – Janík Erzsébet (MKP) Dercsika – Matuška László (Híd, MKP) Dióspatony – Gállfy Szilárd (független) Doborgaz – Boráros József (független) Dunaszerdahely – Hájos Zoltán (MKP)

Milan Drozd felvétele Izsán készült

Dunatőkés – Csiba Mária (MKP/Híd) Egyházgelle – Vajas Imre (MKP) Egyházkarcsa – Gódány László (Híd) Ekecs – Polák László (MKP, Híd) Felbár – Bodó István (független) Felsőpatony – Sidó Tivadar (független) Felsővámos – Puss András (Híd) Gomba – Horváth Mária és Jozef Hanic egyenlő szavazatot kapott. Hegyéte – Bokros Ferenc (független) Hodos – Balódi László (Híd, MKP) Illésháza – Fehér Tibor (MKP) Jányok – Berner Lajos (Híd)

Átadták a módszertani csomagokat DUNASZERDAHELY – Múlt héten szerdán Potápi Árpád János, a magyarországi miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára adta át a „2014 a külhoni magyar felsősök éve” program felvidéki záróeseménye módszertani csomagjait az Építészeti Szakközépiskolában. Az oktatási intézményben a múlt héten zajlott a „Kincskereső” nevet viselő szakmai előadássorozat, ahova a magyarországi államtitkár is ellátogatott. Mint megtudtuk, a Felvidéken másfél száz intézmény pedagógusa jut ilyen, a külhoni magyar pedagógusszövetségek igényei alapján összeállított, könyveket és egyéb szakmai segédanyagokat tartalmazó csomaghoz. Potápi Árpád János Dunaszerdahelyen szimbolikusan egyet átadott Jókai Tibornak, a csomagok szétosztását végző Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnökének. Beszédében a jelenlévőknek hangsúlyozta, milyen fontos szerepet

Keszölcés – Orosz Ágošton Erika (független) Királyfiakarcsa – Gányovics Jana (független) Kisfalud – Mocsonoky Robert (független) Kisudvarnok – Marczell Zoltán (Híd) Kulcsod – Bognár Csaba (független) Lég – Szitási Ferenc (független) Lúcs – Kiss László (Híd) Macháza – Ľudmila Láníková Mad – László Gábor (Híd, Smer-SD, MKP) Medve – Morva László (MKP) Nagyabony – Bödők Mária (független) Nagymagyar – Csicsay Ottó (MKP) Nagymegyer – Samuel Lojkovič (független) Nagypaka – Ivan Seňan (Sieť) Nagyszarva – Horváth Jenő (független) Nagyudvarnok – Ürögi János (független) Nyárasd – Bacsó László (MKP) Nyékvárkony – Fazekas István (független) Olgya – Mészáros Tibor (MKP) Padány – Szabó Zoltán (Híd, MKP) Patonyrét – Varga László (MKP) Pozsonycsákány – Bugár Lívia (független) Pozsonyeperjes – Csiba Jarmila (független) Pódafa – Csóka Alexander (független) Sárosfa – Földváry Terézia (független) Sárrét – Kuczman Alfréd (független) Somorja – Bárdos Gábor (MKP) Szap – Miklós Ferenc (független) Szentmihályfa – Borbély Gyula (független) Úszor – Sojka Zoltán (független) Vajka – Álló Donát (független) Vásárút – Zsoldos Roland (független) Vittény – Jozef Fischer (független) Vörösmajor – Marek Kúdela (független)

K.I.S. Invest s.r.o A kölcsön nálunk gyerekjáték!

Expressz banki és magánbanki hitelek

Potápi Árpád János

töltenek be a külhoni magyar iskolák és pedagógusok a magyarság megőrzésében, s jelezte, a magyar kormány igyekszik kiemelkedő jelentőségű munkájukat a lehető leghatékonyabban segíteni. (csall) Rajkovics Péter felvétele

3

Kezes és kereseti kimutatás nélkül Kifizetjük adósságait, tartozásait!

0917 373 278 A vállalat hitelt nyújtó engedélye a Szlovák Nemzeti Bank jóváhagyásával történik.


4

Csallóköz

Tudósítás

Samuel Lojkovič újra polgármester A képviselő-testületben a függetlenek vannak a legnagyobb számban NAGYMEGYER – A városban két szavazókörzetben, összesen nyolc szavazókörben zajlottak az önkormányzati választások, a 13 tagú testületbe tizenkét képviselőt az egyes számú, míg egy képviselőt a kettes számú szavazókörzet (Izsap városrész) adott. A november 15-i helyhatósági választások napján 7495 ember volt jogosult a voksolásra az október végén mintegy 8700 lakossal rendelkező városban. A választási urnákhoz járuló lakosok összesen 49 képviselőjelöltből (ebből 46 jelölt az első szava-

gármesterjelöltekre leadott érvényes voksok száma csak 3813 volt. A polgármesterjelöltek közül végül lehengerlő módon tudott győzni a jogász végzettségű Samuel Lojkovič, aki több választási ciklusban is a város első embere volt, de még polgármesteri ideje alatt letöltendő börtönbüntetésre ítélték egy korrupciós ügy miatt. Lojkovič ennek kapcsán még a polgármester- és képviselőjelölti választásokat megelőző közös bemutatkozó gyűlésén úgy fogalmazott, hogy ez a „bukfenc” nagy tanulság volt az életében, de a választásokon jogilag már tiszta lappal áll a polgá-

Jelenleg a legnagyobb kérdés: mennyire lesz zökkenőmentes a képviselő-testület és Samuel Lojkovič együttműködése?

zókörzetben, 3 jelölt pedig a kettes szavazókörzetben), illetve 5 polgármesterjelöltből karikázhatták be a nekik legjobban megfelelőt. A Dunaszerdahelyi járás harmadik legnagyobb városában 3851 lakos ment el szavazni, ami 51,38 százalékos részvételt jelent (2010-ben ez a mutató 54,26% volt), viszont a képviselőjelöltekre leadott érvényes szavazatok száma mindössze 3755, míg a pol-

tek között még ott volt Dobis Ildikó, Lapos Ildikó és Norbert Rudický, akik képviselőnek is jelöltették magukat). 1990 óta ekkora fölénnyel még senki nem nyerte meg a polgármester-választást Nagymegyeren

Mikóczy Dénes (független, 1161 – korábban már volt képviselő), Soóky Marian (MKP, 1155 – jelenleg alpolgármester és képviselő), Görföl Vilmos (független, 1072 – jelenleg is képviselő), Ivan Bobkovič (független,

Egyébként a képviselőjelöltként is induló Néveri a testületbe is csak egy hajszállal jutott be. A 13 tagú új plénumban nyolcan jelenleg is képviselők, ketten egy korábbi időszakban voltak már városatyák, míg teljesen új képviselőnek csak hárman számítanak. A megválasztott új képviselő-testületbe az első szavazókörzetből Vrezgó Erzsébet (független jelölt, 1836 szavazat – jelenleg is képviselő), Lapos Ildikó (független, 1603 – jelenleg is képviselő), Kórósi Zalán (független, 1341 – jelenleg is képviselő),

1044 – jelenleg is képviselő), Dobis Ildikó (független, 1020 – jelenleg is képviselő), Pongrácz Kálmán (MKP, 937 – jelenleg hivatalvezető, még nem volt képviselő), Sziszák József (Híd, 919 – még nem volt képviselő), Polgár Iván (Híd, 906 – még nem volt képviselő), Néveri Sándor (MKP, 831 – jelenleg polgármester, korábban már volt képviselő is), míg a második szavazókörzetből Bartalos Dezső (független, 102 – jelenleg is képviselő) jutott be. Kovács Zoltán A szerző felvételei

rok elé. A függetlenként induló Samuel Lojkovič hatalmas választási fölényét az is mutatja, hogy a polgármesterekre leadott érvényes szavazatok 52,24 százalékát, azaz 1992 voksot sikerült megszereznie, a másik négy jelöltet szinte lesöpörte a palettáról, köztük a második helyen befutó Néveri Sándor jelenlegi polgármestert is, akit több mint ezer szavazattal előzött meg (a polgármesterjelöl-


5

Tudósítás

2014. november 19. | 47. szám

Hájos Zoltán lett a régi-új polgármester Alacsonyabb részvétel mint négy évvel ezelőtt DUNASZERDAHELY – Az önkormányzati választásokon 38,18%-os volt a részvételi arány, a 19 728 választásra jogosult személyből 7530-an járultak az urnákhoz. Hájos Zoltán 3194 szavazattal nyert, így a következő négy évben is ő irányíthatja a várost. Lássuk az eredményeket számokban. Polgármesterjelöltek: 1. Hájos Zoltán (MKP) 2. Csicsai Gábor (Híd) 3. Dakó Sándor (független) 4. Sebök Pál (független) 5. Kulcsár Lajos (független)

szavazat 3194 2372 1086 418 308

Bejutott képviselők az egyes választási körzetekből: 1. körzet: 1. Herceg Andrea (MKP) 795 2. Brunczvik Tünde (MKP) 689

3. Horváth Kinga (Híd) 4. Ravasz Marián (független) 5. Bachman László (független)

594 588 528

2. körzet: 1. Karaffa Attila (MKP) 2. Antal Ágota (független) 3. A. Szabó László (MKP) 4. Jarábik Gabriella (Híd) 5. Nagy József (Híd) 6. Gútay László (MKP) 7. Nagy Iván (MKP) 8. Domonkos Tamás (MKP)

960 922 695 681 642 621 556 543

3. körzet 1. Horváth Zoltán (MKP) 2. Hodosy Szabolcs (MKP) 3. Garay László (MKP) 4. Horony Ákos (MKP)

605 541 504 480

4. körzet: 1. Dakó Sándor (független) 2. Hakszer Roland (MKP) 3. Sebök Pál (független) 4. Kanovits György (MKP) 5. Bugár György (MKP) 6. Csicsai Gábor (Híd)

721 709 614 612 593 580

5. körzet: 1. Puha György (MKP) 2. Molnár Zoltán (MKP)

428 225

A képviselők közül a legtöbb szavazatot Karaffa Attila kapta, őt a független Antal Ágota, és az MKPjelölt Herceg Andrea követi. A 25 tagú képviselő-testületben 16-an a Magyar Közösség Pártja, 4-en a Híd színeiben, 5-en pedig függetlenként dolgoznak majd. (und)

Erős támogatás a polgármester mögött DUNASZERDAHELY – Hájos Zoltán választások előtti interjújában arról beszélt, szeretne erős támogatás mellett polgármester lenni, a szombati választások után erre lehetősége lesz. Az MKP listájáról bejutott 16 képviselő ugyanis azt mutatja, hamarosan elkezdhetik megvalósítani a választási programjukat. Kérdésünkre vá-

tyával rendelkező diákok és nyugdíjasok számára. A pártja eredményével a polgármester elégedett, hiszen több képviselője lesz az MKPnak, mint az előző választási ciklusban, a részvételi aránnyal viszont nem, mert 2,44 százalékkal kevesebben mentek el szavazni, mint az elmúlt évben. A választások nagy vesztese Dunaszerdahelyen a Híd lett, amely a

bejuttatni, s közülük kettő, Nagy József és Csicsai Gábor a párt legerősebb nevei közé tartoznak. A polgármesteri posztért folyó versenyben

laszolva elmondta, miután kialakulnak a bizottságok és elkezdi működését a testület, szeretnék csökkenteni a szemétdíjat, de többek közt a városi tömegközlekedést is ingyenessé teszik a hűségkár-

belső ellentétek után jócskán meggyengült, amit jól mutat, hogy míg a pártból az elmúlt hónapokban kiváló politikusok közül négyen is bejutottak a testületbe, a vegyespárt is csupán ugyanennyi jelöltet tudott

ugyan erősebb volt a Híd, de az öt jelöltes versenyben nem tudta megszorongatni Hájost. (raj) Vojtík Szimona felvételei


6

Históriás Csallóköz Nagy Attila helytörténész rovata

Történelmünk

Csallóköz

Emlékeink az interneten Manapság az internet olyannyira megváltoztatta mindennapjainkat, hogy szinte elsődleges ismeretforrássá vált, hiszen ha bármit meg szeretnénk tudni a világról, néhány kattintással elérhetjük a kívánt tartalmat. Természetesen nem árt résen lenni, hiszen a világhálót nemcsak bárki használhatja, de bárki formálhatja is. Téves információk, hamis hírek, tippek, ötletek özöne is ellepheti a képernyőnket, ha nem vagyunk eléggé résen. A szemfülesek megtanulták már

persze azt is, milyen forrásokat, kedvenc oldalakat érdemes követni, ha hiteles, érdemleges adatokkal, tényekkel akarunk találkozni. Persze, nincs ez másként a helytörténészek, történészek körében sem – pl. egy wikipédia cikk számukra nem lehet kiindulási pont, ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy az tényekkel is alátámasztott „hasznos információt” tár elénk. Márcsak annak okán is, mert mindenki szerkesztője lehet az oldalnak. Akadnak azonban akár a laikusok, akár a történészek számára csemegék, amelyeket érdemes böngészni. Most ezek közül emeljük ki azt, amely a szűkebb régiónk, avagy a Felvidék emlékhelyei iránt érdeklődők számára „lapozható” nagy haszonnal. A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet oldalán, a csemadok.sk/intezet/kozmuvelodesi-adattar/emlekhelyek-a-felvideken hivatkozáson érhető el a felvidéki emlékhelyek digitális, online adatbázisa, amelyet az intézet az EMMI Közművelődési Főosztályának támogatásával valósított, illetve valósít meg. Jelen s jövő időben is kell beszélnünk, hiszen az adattár folyamatosan bővül, a cikk írása idején 615 olyan emlékhelyet találunk fenn, amelyet lehet, másutt nehezen lelnénk fel. Az Emlékhelyek a Felvidéken adattár célja ugyanis nem kevesebb, mint megtalálni, beazonosítani, fényképekkel dokumentálni, és autentikusan ismertetni, valamint gps, illetve Google Térkép segítségével a virtuális térképen minél pontosabban elhelyezni az adott emlékhelyet. De pontosan mik is ezek az emlékhelyek? Ha laikusan akarnánk megfogalmazni: magyar múltunk örökségei – templomaink, épületeink, szobraink, szakrális emlékeink, táj-

házaink, temetőink stb. Ha precízebben, akkor Gyáni Gábor társadalomtörténet és mentalitástörténet kutatót idéznénk, miszerint az „emlékezet helyei a személyesen megélt és spontán módon ható emlékezet (vagyis a hagyomány) és a történelem (tehát a rekonstruált múlt) metszéspontján keletkeznek olyan pillanatban, amikor van még mire építeni az akart, az óhajtott emlékezést”. Mint a projektben érintett, elmondhatom, hogy az online, és ingyenes adatbázis bővítése is többlépcsős, hiszen a feltöltési munkákba a közösségeket is bevonja, így helytörténészek, helyi aktivisták, közösségi csapatok, tanítók, iskolák stb. segítségével sokasodnak az adatok. Ráadásul nem csupán a jelenleg is létező emlékhelyekre koncentrál, hanem (történelmi visszatekintésként, jelzésértékűen) visszamutat a múltba, hiszen az éppen most is pusztuló, vagy a már teljesen el is tűnt emlékhelyeket is „megmutatja”. Így például nem csak a létező, ápolt, hanem a pusztuló, elhanyagolt (temetők, egykori közéleti szereplők sírhelyei stb.), illetve az évekkel, évtizedekkel ezelőtt megszűnt, elfeledett, s ezáltal a közgondolkodásból kikopott emlékhelyek is szerepelnek az oldalon (pl. régi temetők, egykori piacterek, ledöntött-elbontott szobrok, országzászlók stb.). Az adatbázis nyitott, ugyanis online bővíthető, javítható-pontosítható – természetesen a beküldött adatok ellenőrzésre kerülnek. Ajánljuk tehát a Csallóköz kedves olvasóinak a figyelmébe, hogy kattintsanak ezentúl minél többször az Emlékhelyek a Felvidéken oldalára!


2014. november 19. | 47. szám

Bűnügy > Jegyzet > Hirdetés

Rendőrségi hírek Éjjel, ittasan Alkoholos befolyásoltság alatt vezette Citroenjét november 5-én éjjel egy 37 éves csilizradványi férfi. A rendőrjárőr Medvén meszelte le, és szondáztatta meg, a készülék pedig 2,04-et mutatott. Rövid úton lerendezték a dolgot, hiszen gyorsított eljárásban a bíróság jogerősen el is ítélte.

Pénzvilág csavarbehajtót, sövényvágót, 6 szett masszázspaplant. Az eltulajdonított holmi értéke 2257 euró, büntetési tétele 2 év börtön.

Jó kis zsákmány ILLÉSHÁZA – A rendőrségi gyanúsítás szerint magánlaksértést és lopást követett el az a 34 éves pöstyéni járásbeli férfi, aki 2014 márciusában a községben betört egy családi házba, ahonnan ellopott egy ütve fúrót, akkumulátoros

Az év 45. hetében 6 közlekedési baleset történt a Dunaszerdahelyi járás útjain. Három személy szenvedett súlyos sérülést. A további káresemények száma 12 volt.

Illusztrációs net-felvétel

NAGYSZARVA – Házkutatás során három zacskó marihuánát találtak a rendőrök egy 22 éves helyi illetőnél. Az anyag 76–141 egyszeri adagnak megfelelő drog volt. Ezért tiltott kábítószergyártás bűncselekményének elkövetésével gyanúsították meg a férfit, büntetése 4–10 év közötti szabadságvesztés lehet

Az utolsó

Akadályt nem ismerve... EKECS/BŐS – November 5-én egy 35 éves helyi gépkocsivezető elvesztette uralmát Škoda Octavia gépkocsija felett. Letért az útról, ey betontömbnek, továbbhaladva egy közlekedési táblának ütközött, majd az útkereszteződésen átcsúszva egy családi ház kerítésének, végül pedig a falnak csapódott. Mindez nem a véletlen műve volt, hiszen 2,38 ezreléket mutatott nála az alkoholszonda. A kaszkadőrmutatvánnyal 7617 euró kárt okozott. Gyorsított eljárásban jogerősen elítélte a bíróság. Hasonló dolog esett meg egy 21 éves bősi ifjúval is, aki november 8-án eltulajdonított egy Peugeot személyautót, azzal vezetői jogosítvány nélkül furikázni indult. Előzés közben nekiütközött az előtte haladó kocsinak, majd a menetiránnyal szembefordulva egy hídkorláttal próbálkozott, de az erősebbnek bizonyult. A kocsin keletkezett kár 1650 euró lett, a leheletében mért alkoholszint pedig 1,85 ezrelék... Ugyanúgy végezte, mind az előző eset hőse.

Sok volt az anyag

Rajkovics Péter rovata

Huszonhat hét telt el, s elérkeztem a pénzügyi intelligenciával foglalkozó sorozatom végéhez. A visszajelzésekből leszűrtem, hogy mi is az, amire igazából szüksége van a magyar ajkú olvasómnak itt Szlovákiában. Mindezek tudatában terveim között szerepel egy, a témát érintő kis kiadvány megjelentetése is, amelyek hasznos gyakorlati eseteket tartalmaznának. A napi rutinok mellett ugyanis a példák mondanak a legtöbbet, s talán más hibáiból vagy éppen sikereiből tudunk a leghatékonyabban tanulni. Emellett azt is látom, hogy bár a

7 pénz valamiféle istenséggé nőtte ki magát a társadalomban, ennek ellenére vajmi keveset tudunk a szerepéről. Éppen ezért arra biztatok mindenkit, hogy amennyiben a kényszer nem is hozza olyan helyzetbe, legalább egy hétig próbálja ki a mindennapokat úgy élni, hogy csak az Ön által nagyon szűknek vett keretnek megfelelő készpénzt helyezi a pénztárcájába és egész héten nem vesz ki az automatából, nem kér kölcsön. Ekkor talán rájön, mi is az a minimum, amelyből meg tud élni. Biztosan elgondolkodtató lesz a gyakorlat, de amennyiben nem ennyire vállalkozó szelleműek, akkor csak kezdjék el a legelején. Vegyenek elő egy papírt vagy nyissák meg a táblázatkezelőt, aztán szépen folyamatosan írják össze a kiadásaikat. A következő lépés lesz a számolás, hogy mennyibe is kerülnek a mindennapok és vajon van-e lehetőség a takarékosságra. Amennyiben az első lépések megvannak, akkor már a tudatosság irányába léptünk, amely képes hatékonyabb gazdálkodást eredményezni és talán több marad havonta a pénztárcánkban. Sok sikert kívánok, és hamarosan folytatjuk a gondos pénzszámolást, de már más köntösben.


8

Csallóköz

Tudósítás

Méltó nyughelyet találtak a hadifoglyoknak Összefogás tette lehetővé a felújítást

Hájos Zoltán ünnepi beszéde

Berényi József is tiszteletét tette

DUNASZERDAHELY – Múlt héten kedden adták át Sikabony városrészben a felújított első világháborús hadifogoly-temetőt. A műemlék az első világháború kitörésének 100. évfordulójára került felújításra, a város önkormányzata, a városi hivatal, a Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 városvédő egylet és támogatók segítségével. Az átadásra nem véletlenül került sor november 11-én, 11 órakor, ugyanis 1918-ban ezen a napon és ebben az órában lépett életbe a négy éven át tartó és 15 millió ember halálát okozó pusztító háborút lezáró fegyverszünet. Szabó Dezső, a városi hivatal műszaki és beruházási főosztályának

vezetője elmondta, a munkálatok során a 3800 négyzetméteres területen összesen mintegy 1450 tonna földet

Dunaszerdahely város képviselete

kellett megmozgatniuk. Kiemelte, hogy már 1989 után tervezték a temető felújítását.

Nagy Attila helytörténész, a Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 városvédő egylet képviseletében megjegyezte, információk szerint tizenegy nemzet,. közel ezer hadifoglyának sírja található Dunaszerdahelyen a 860 sírhelyen. A hadifogolytemetőt Hájos Zoltán polgármester adta át, ahol az egyházak és az érintett országok nagykövetségei, valamint a közélet képviselői mellett politikusok is jelen voltak az ünnepélyes átadáson. A város 37 000 eurót fektetett a munkálatokba, emellett 30 ezer eurót meghaladó összeg érkezett támogatóktól. (csall) Vojtík Szimona felvételei


2014. november 19. | 47. szám

9

Tudósítás > Hirdetés

Bőséges választék a diáknapon Hasznos előadások és a nevetés sem maradt el DUNASZERDAHELY – A Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Sportgimnáziumban a diáknap valóban a tanulókról szólt, hiszen programok sokasága várt a fiatalokra. A múlt pénteki hosszú hétvége előtti utolsó tanítási napon ugyanis többek közt a diákok a DAC focistáival beszélgethettek, Antal Tamás utazói élményeiről számolt be, Póda Erzsébet életvezetési tanácsokat adott ne-

kik, jógázhattak, meditálhattak, divat- és sminktippeket kaptak, izzasztó insanity várt rájuk, de volt kommunikációs tréning, interaktív foglalkozás, a világ nagy titkait is megismerhették, és balesetmegelőzésről is hallhattak előadást rendőröktől. A választék tehát valóban bőségesnek bizonyult, erről mi is meggyőződhettünk, amikor az egyik diák, Várady Tamara végigkísért bennünket az iskola egyes termeiben. Szabó László igazgató elárulta, öt évvel ezelőtt indult a diáknap ilyen jellegű

Antal Tamás mesélt élményeiről

Nagy Zsuzsa kommunikációs tréningje

megszervezése, amikor is a tanulók a diáktanács segédletével letettek egy olyan programkínálatot, amellyel 350 tanulónak egyszerre tudnak érdekes programot szervezni. A nevelési szándék uralja a napot, a hasznos előadások után pedig a szórakozásé a főszerep, hiszen immáron három éve a stand up műfaj neves magyarországi alakjai érkeznek az iskolába, amelyet nagy öröm-

mel várnak a diákok. Idén Tóth Edu nevettette meg kollégájával a fiatalokat. Álló Mónika tanárnő, a diáknap egyik szervezője elárulta, közös megbeszélés alapján alakul ki minden alkalommal a program, a fiataloktól is jönnek ötletek és ők is igyekeznek érdekes témákat felvonultatni. (raj) Archív felvételek


10

Žitný ostrov

Reportáž

Ešte stále tí istí, veční frajeri Stretli sa ľudia z regiónov, ktorí stáli pred 25 rokmi na trúbach BRATISLAVA – V nedeľu 16. novembra sa v Umeleckej besede – povedané rečou originálnych Bratislavčanov „Umelke“ – konalo spomienkové stretnutie pri príležitosti 25. výročia Nežnej revolúcie. Na podujatí, ktoré sa dialo pod gesciou Nadácie Milana Šimečku nechýbala ani nemalá časť lídrov novembrových a ponovembrových udalostí zo slovenskej časti vtedajšieho Československa, ale v prvom rade sa tu stretli „revolucionári prvej vlny“ zo všetkých regiónov Slovenska – od Košíc či Bardejova cez Banskú Bystricu až po západné Záhorie. Tí, ktorí išli s kožou na trh v dobe, keď vlastne nebolo isté nič a teoreticky hrozilo všeličo. Ale necúvli. Všetci o dvadsaťpäť rokov starší (je zaujímavé, že drvivá väčšina týchto ľudí nosí bradu a také nejaké vlasy,

Celé podujatie odštartovali mladí – Marek Ondruš a Daniela Baculáková

Politológ László Öllős, vedľa neho Inge Antalová

ktoré určite neprechádzajú nožničkami ani priemerného holiča), úplne šediví alebo prešedivelí, ale stále s tou istou iskričkou v očiach. Niektorí trochu „širší“, iní pochudnutí, evidentne to zdravíčko už tak neslúži. Autor tohto článku sa úprimne priznáva, že mal problém veľa z nich identifikovať, hoci pred dva a pol desaťročím ich poznal úplne všetkých. Samozrejme, nemohli chýbať ani zástupcovia našich, južných krajov – s potešením sme sa opäť streli trebárs s Levičanom Igorom Konkom, chýbať nemohol Ďula Hrala z Komárna a Dano Brezina z Rimavskej Soboty, ale ani mnohí ďalší. A ak by

sme „zahrabli“ aj do okresu Dunajská Streda, tak spomeňme aspoň mená László Öllős, Péter Hunčík, László A. Nagy, Ondro Varga, László Barak či Marian Baláži... Organizátori mali šťastnú ruku aj pri samotnom úvode celodenného programu – slovo dali mladým, ktorí v novembri 1989 ešte ani neboli na tomto svete (musíme s potešením konštatovať, že takejto mládeže bolo v Umelke snáď štyri desiatky, a nikto z nich sa netváril, že je tam v nedeľu za trest či na nejaký príkaz. Dovolím si zacitovať niekoľko slov, ktoré predniesli Marek Ondruš a Daniela Baculáková: „...túto situáciu využijeme na načrtnutie problematiky, ktorú považujeme za mimoriadne dôležitú vo vzťahu k uchovaniu odkazu Nežnej revolúcie. Ak by

Panelovej diskusie sa zúčastnil aj lekár, psychiater Péter Hunčík z Dunajskej Stredy

Foto: autor

sme sa pýtali dnes, aký je rozdiel medzi našimi generáciami v jej vnímaní, dôsledkov a obdobia pred a po nej, tak by sme zistili, že tých rozdielov je také veľké množstvo, že by bolo lepšie ich najskôr roztriediť na rôzne druhy a typy. Napríklad v otázke elementárnych znalostí o období do roku 1989, o povahe normalizácie, fungovaní ŠTB, ale aj povinnej vojenskej službe, krátkych vlasoch alebo rôznych posudkoch...“ A ďalej: „Z guče rôznych zložitých peripetií sa stáva schéma, zjednodušený obrázok, základné heslo, každopádne čosi vágne, o čo sa nestojí v konečnom dôsledku ani zaujímať. Medzigeneračný prenos pamäti znamená, že sa mladí so staršími dokážu vo veci hodnotenia minulosti zhodnúť na základných samozrejmostiach. Čo by to tak malo byť? Nevieme, budeme tu sedieť celý deň a počúvať, možno sa to dozvieme od vás. Sme zvedaví, či v tejto veci aspoň u vás panuje základná zhoda. Nemôžete nám vyčítať, že o svojej minulosti vieme málo, veď predsa naša generácia nemá tú vašu unikátnu osobnú skúsenosť. Nevieme si vôbec predstaviť aké to je ísť do väzenia za svoje názory, či vybrať si medzi vlastným svedomím a bezpečnosťou svojej rodiny. My si môžeme hocikedy dať účes á la Hamšík, v statuse na Facebooku urážať a kritizovať vládu, veriť napríklad aj v Budhu a cestovať ľubovoľne po svete. Boli sme uchránení od ideologických floskúl, pio-


Zaujímavé, že revolucionári sa neradi holia – zľava bývalý starosta Kvetoslavova Ondro Varga, Fedor Gál a spisovateľ Ľubomír Feldek

nierskych šatiek, či pochodovania na 1. mája a údajne práve kvôli absencii skúsenosti s neslobodou si nedokážeme vážiť slobodu a všetky ostatné možnosti, ktoré sa v dôsledku no-

11

Reportáž > Spravodajstvo

19. november 2014 | číslo 47

vembra 89 otvorili.“ Nech mi ešte niekto povie, že tí dnešní mladí nestoja za nič! Pochopiteľne, keď sme sa do tej už Umelky vybrali, nemohli sme

Sochár Rudo Sikora prišiel na spomienkové stretnutie s hrabľami a megafónom

neosloviť aj niekoľko tých všeobecne známejších tvárí. Krátke rozhovory s Fedorom Gálom, Miroslavom Kusým, Petrom Zajacom, Františkom Šebejom a Petrom Tatárom

prinesieme už v najbližšom čísle. Všetkým sme položili jedinú otázku: Čo je podľa vás 25 rokov? Ľubo Banič

Výnimočná výstava v Gallery Nova DUNAJSKÁ STREDA – Vo výstavných priestoroch ŽOS – Gallery Nova by ste „prázdno“ asi našli veľmi zriedkavo. Tentoraz sa tu po trojmesačnom, cyklickom programe podpory kreativity klientov sociálnych ústavov a občanov s mentálnym postihnutím žijúcich v rodinách uskutočnila vernisáž výstavy pod názvom „S dobrou nádejou“ – vystavená bola časť diel, ktoré vznikli počas tohto obdobia. Účastníkov v tvorivých dielňach viedli výtvarníčky Anna Oszvald a Lívia Karika, keramikári Kornélia Pussová i Dániel Krascsenits, ale i ďalší.

Autori prišli s veľkým očakávaním do galérie, kde už bola nainštalovaná expozícia plná farieb a krásnych tvarov. Objavíme tu pestré obrázky s jesenným motívom, veľký keramický betlehem so Svätou rodinou a množstvom zvieratiek, úžitkovú keramiku, predmety dennej spotreby okrášlené dekupážou, pútavé hodvábne šatky i obrazy, maľbu na sklo i korálkové predmety. V úvode vernisáže zaspieval mladý spevák, poslucháč ZUŠ v Dunajskej Strede Marek Plavucha, ktorý sa tiež pasuje s nemalými zdravotnými problémami. Jeho hlasovou pedagogičkou je Barbora Németh, a naozaj môže byť na svojho žiaka hrdá.

Na vernisáži nechýbal ani vicežupan TTSK József Berényi

Foto archív autorky

Milým prekvapením dňa bola návšteva podpredsedu TTSK Jószefa Berényiho, ktorý vo svojom príhovore vysoko ocenil talenty a úsilie účastníkov projektu. Prejavil nemalé prekvapenie nad krásou a kvalitou vystavených artefaktov. Prítomní boli aj ďalší hostia – riaditeľ pobočky Všeobecnej zdravotnej poisťovne v Dunajskej Strede Tibor Juhos, ktorý účastníkom priniesol aj drobné darčeky, či riaditeľka okresnej pobočky Sociálnej poisťovne Beáta Banáková,. Atmosféra však vôbec nebola formálna, skôr naopak, ale to býva pri stretnutí s tými-

to ľuďmi prirodzené. A tak, keď sa gratulovalo Martinkovi Haršánimu k meninám (11-teho bolo Martina), on vzápätí spontánne zablahoželal Tiborovi Juhosovi, keďže Tibora bolo deň pred tým. Účastníci – výtvarníci z ústavov i z rodín – boli nesmierne hrdí na krásnu výstavu, veľmi ochotne rozprávali zážitky z tvorby a je nesporné, že táto skúsenosť ich veľmi obohatila. Ale ako povedal Dániel Krascsenits, navzájom sa učili a obdarovali jeden druhého nezabudnuteľnými zážitkami. (svetlovská)


12

Žitný ostrov

Reportáž > Pozvánka

Sympózium sa vydarilo – chcú galériu Umelci z troch krajín tvoril na juhu našej republiky VEĽKÝ MEDER – Sympózium „Meger Art“ si zaknihovalo už svoj ôsmy ročník. Podujatie mohlo byť realizované i vďaka finančnej podpore Úradu vlády Slovenskej republiky v rámci programu „Kultúra národnostných menšín“. Na čele organizačného štábu stál predseda občianskeho združenia „Pro Megere“ Dénes Mikóczy, o ktorom prezradíme aj to, že i sám amatérsky maľuje. Sympózium sa konalo v desiatom mesiaci roku 2014 a umelci sa realizovali v prekrásnom areáli kúrie Plauter – na pozvanie svojou fyzickou prítomnosťou ich zareagovalo jedenásť, ktorí u nás, na juhu Slovenska, vytvorili nejedno zaujímavé, a aj z výtvarného hľadiska veľmi zaujímavé i cenné dlelo. Prinášame aj menný zoznam tých, ktorí sa na tomto tradičnom poduja-

tí, ako vždy prebiehajúcom v príjemnom, priateľskom duchu zúčastnili: z Maďarska prišli Pál Sándor Lakatos, Árpád Miklós a László Nemes, Rumunsko zastupoval Gyula Gáspár, a domáce farby reprezentovali Sylvia Czafrangó, Anikó Csonga, Sándor Elek, Márta Kiss, Zsuzsa Kovács, Dénes Mikóczy a Ferenc-Seňor Petrla. Počas trvania sympózia sa uskutočnil aj celý rad zaujímavých spoločensko-kultúrnych podujatí. Okrem iných beseda s fotografom Zoltánom Móserom z Maďarska, návšteva Komárňanského pevnostného systému či beseda s historikom Gusztávom Cséfalvaym. Z vytvorených prác sa následne 7. októbra uskutočnila vernisáž výstavy, ktorú otvoril riaditeľ Mestského kultúrneho strediska vo Veľkom Mederi László Gútay. Tradične – ako doteraz vždy aj minulosti – Vernisáž otváral riaditeľ „kulturáku“ László Gútay (vpravo)

Foto: Simona Vojtík

umelci organizátorom venovali niektoré svoje na mieste vytvorené práce, ktoré obohatia už existujúcu zbierku umeleckých diel občianskeho združenia Pro Megere. „Radi by sme niekedy, najradšej už v blízkej budúcnosti zriadili tu, priamo vo Veľkom Mederi vlastnú umeleckú galériu, absenciu ktorej umenia chtivá verejnosť v meste citeľne vníma,“ povedal nám iniciátor, hlavný organizátor, a zároveň i aktívny účastník sympózia Dénes Mikóczy. Umelci sa vo Veľkom Mederi cítili viac ako dobre

Vladislav Kmeť

V sobotu sa volilo do mestských a obecných samospráv

Svoje volebné právo využili aj starší občania, ktorí požiadali o možnosť voliť do prenosnej hlasovacej schránky – jednu takúto sme „pristihli“ Foto: Ľubo Banič aj u Baničovcov v Dunajskej Strede

Voľby v Šamoríne charakterizovala mimoriadne nízka účasť – zúčastnilo sa ich iba niečo cez 25 % voličov Foto: Ján Čikovský


Spravodajstvo

19. november 2014 | číslo 47

13

Poznáte väčšiu hodnotu ako zdravie? Vo Vitalite o prevencii pred ujmou na tom najcennejšom LEHNICE – V zdravotníckom zariadení Vitalita sa pod názvom „Deň pre Vaše zdravia“ konalo vo štvrtok 13. novembra stretnutie s občanmi, zamerané na. Regionálny úrad verejného zdravotníctva – oddelenie podpory zdravia a poradenské centrum ochrany a podpory zdravia v Dunajskej Strede vykonával vo Vitalite bezplatné vyšetrenie hladiny glukózy a cholesterolu v krvi a meranie krvného tlaku. Tohto podujatia sa pravidelne zúčastňujú aj zástupcovia Všeobecnej zdravotnej poisťovne, ktorí opäť poskytli návštevníkom cenné informácie o ich zdravotnom stave či obsahu tuku v ich orga-

„Deň pre vlastné zdravie“ oslovil aj deti z materskej školy – od predstaviteľov zdravotnej poisťovne dostali i drobné zdravotné pomôcky

nizmoch, ale aj komplexnú analýzu ľudského tela (odhad biologického veku, stanovenie bazálneho metabo-

Vo Vitalite merali aj hladinu glukózy v krvi

Glosa

Foto: autorka

lizmu, atď.) Navyše sa tu naskytla aj vhodná príležitosť aj na vybavenie si obojstranného preukazu zdravotného poistenia. Pri tejto príležitosti sme oslovili v Lehniciach prítomného riaditeľa pobočky VšZP v Dunajskej Strede, Tibora Juhosa: „VšZP je najväčšou, takpovediac majoritnou zdravotnou poisťovňou v Dunajskostredskom okrese – máme tu približne 80 000 poistencov. Privítali sme pozvanie na toto podujatie, okrem iného tu máme možnosť predstaviť našu poisťovňu, poisťovníctvo

a celý poistenecký vzťah k poistnému kmeňu v našom okrese, kde sa snažíme angažovať aj oddelenie marketingu generálneho riaditeľstva z Bratislavy,“ povedal pre náš týždenník riaditeľ Juhos a dodal: „Vďaka tomu máme pre verejnosť pripravené prístroje na meranie parametrov ľudského tela, prizvali sme aj odborníkov na zdravotné poradenstvo a výklad vyhodnocovania elektronických výsledkov meraní, na poskytnutie poradenstva ohľadom komplexného zdravia a služieb v tejto oblasti bez ohľadu na to, z ktorej po-

Táraniny, vojna nervov, nespoľahlivá pamäť

Ľubo Banič

ak to sme sa dožili časov... Za pár ostatných dní sa v našej domovine udialo toľko dôležitostí, že vlastne ani nie je kde začať, tobôž kde skončiť. Z tohto dôvodu budeme ten-

toraz veľmi struční – bombou týždňa mali byť voľby do samospráv (tak troch aj boli). Veľmi nás potešil predseda vlády, ktorý svoju, síce nie úplne rodnú, ale jej podobnú stranu vyhlásil s obvyklým kyslým ksichtom za víťaza „komunálok“. Jednoducho smerákov vo vedení luhov a hájov o čosi pribudlo – v Hornom Výplachu dvaja poslanci, a v tom Dolnom po prvý raz obsadili aj richtársky stolec. No, srdečne gratulujeme! Ak chceme byť objektívni a kukať na sobotné miestne

voľby tak trochu s nadhľadom musíme skonštatovať, že Ficovci stratili hlavné mesto (hoci s tým Nesrovnalom to úplne zrovnané nie je, ale každý čo nenosí seno v hlave či hube chápe, že oproti Ftáčnikovi, skoro členovi Smeru, je to tak trochu – a možno aj viac – posun doprava). Košice podľa neoverených informácií ostali v rukách nejakej lekársko-farmaceutickej loby, konkrétne pod dozorom (bývalého?) predsedu parlamentu, istého Pašku, Žilina je Žilina (tak ako Trnava Trnava), no

a ten zvyšok? No, ako kde. Ale víťazstvo je naše, vedieme a vedieť budeme. Gratulujeme, nájdeme si webovú stránku strany Smer-SD, možno tam majú aj prihlášku, ak sa posnažíme, tak sa nám nejaký ten štátom platený flek aj ujde. Ale možno aj nie, lebo... No proste lebo. Avizovanej demisii predsedu Národnej rady Slovenskej republiky sa predbežne venovať nebudeme – pod ten tunel CT prístroj ho snáď strčíme o týždeň, dva. Nech zatiaľ odpočíva v pokoji, respektíve v niektorej veľko-

isťovne k nám záujemca o informácie prichádza.“ Podľa Tibora Juhosa podporujú podobné akcie aj so zámerom šíriť dobré meno VšZP a zviditeľňovať služby pre jej poistencov a z tohto dôvodu sa im snažia všemožne vychádzať v ústrety. „V rámci Trnavského kraja sme sa v nábore poistencov ocitli ako okres na poprednom mieste. To znamená, že sa nám podarilo získať dôveru tých, ktorí si našu prácu vážia a oceňujú ju vysokým hodnotením,“ dodal na záver nášho rozhovoru riaditeľ poisťovne. (dömötörová)

priestrannej izbe svojej košickej haciendy. Veď bol tak hrubo a neoprávnene napadnutý... Len vlastne ani nevieme kým, lebo kompánia Lipšic – Matovič – Hlina z hľadiska významu nikoho príliš nezaujíma. Možno o desať rokov. A možno už ani o mesiac. Inak sme tu mali aj nejaký štátny sviatok, ktorý si akotak všimli takí prešedivení, prestarnutí nepriatelia svetlých komunistických zajtrajškov, aj ten prezident bez politických skúseností. Prišli aj hlavy štátov z okolia – totiž pred 25 rokmi tu bol akýsi November.


14

Csallóköz

Riport

Hiányszakmákra irányított figyelem Iskolaválasztás és pályaorientáció szervezett segítése DUNASZERDAHELY – Kilencedik alkalommal szervezett tájékoztatási és iskolaválasztási börzét a Dunaszerdahelyi Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal. A Vidékfejlesztési Szakközépiskolában megtartott eseményen a járásunkból 11 szakközépiskola mutatta be továbbtanulási lehetőségeit 24 já-

szakirányokkal, mint farmer, mezőgazdasági menedzser, élelmiszerminőségi szakember. A 2008/2009-es tanévtől a szakirányok idegenforgalmi szolgáltatással, lótenyésztéssel és lovaglással bővültek. Újabban pedig vendéglátó-ipari és szállodaipari szakirányunk is van. Végzőseink sikeresen érvényesülnek a munkapiacon. Épületkomplexumunkban működik 2005-től a maA Vidékfejlesztési Szakközépiskola

A nagymagyari Magán Szakközépiskola

rásbeli alapiskola, valamint a Komáromi és Galántai járásból egy-egy alapiskola végzős tanulóinak és szüleiknek. Zdenka Masodiová, a főszervező munkahivatal igazgatónője lapunknak elmondta, a hagyományos börze elsődleges célja felkelteni a fiatalok érdeklődését az információs-technológia, gépészeti, elektronikai és autóipari szakmák iránt. Fontos szempont még az építőipari hiányszakmákra irányítani a végzős alapiskolások figyelmét. Az iskolák közül elsőként a házigazda oktatási intézmény igazgatóját, Szabó Lászlót szólítottuk meg. „Szlovákiában az egyedüli magyar tanítási nyelvű vidékfejlesztési szakközépiskola vagyunk. A mezőgazdasági termelésben és a piacgazdaságban beállt változások megkövetelik, hogy a szakközépiskolánkból kikerülő diákok nem csak alkalmazottak, hanem sikeres vállalkozók is legyenek. Ezért 1993/1994-től a hagyományos növénytermesztés és állattenyésztés az integrált agrárvállalkozási szakra váltott, olyan új

gyar sportgimnázium is, szintén az én igazgatásom alatt” – nyilatkozta Szabó László. Következő riportalanyunk Németh Krisztián, a Sport-

vannak, a teljesség igénye nélkül említeném Csóka Róbertet, Gacsal Zsoltot, akik az első csapattal is edzettek. Természetesen nem mindegyik gimnazistából lesz profi futballista, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a tanulmányi eredményeikre, hogy alkalomadtán főiskolákon folytathassák tanulmányaikat és amatőrként az anyaegyesületeikben, vagy a mi tartalékcsapatainkban játszhassanak” – fogalmazott Németh Krisztián. A somorjai Jednota FSZ Szállodaipari Magán Szakkö-

Németh Krisztián és Szabó Ottó a Sportgimnázium képviseletében

gimnázium pedagógusa, a DAC sportigazgatója volt. „Az utóbbi időben szoros együttműködés alakult ki a DAC és az intézményünk között. Nagy terveink vannak, a gimnázium keretében működtetnénk a DAC nemzetközi futballakadémiáját is. A gimnáziumból kikerült diákjaink közül már elsőligás játékos például Németh Zsolt, Ágh Zoltán, Ravasz Tibor. Az U19-es csapatban is sokan

zépiskola standján Dinka Rozáliát szólítottuk meg. A nagyfödémesi diáklány azért választotta ezt az iskolát, mert szívesen dolgozik emberek között, amire itt megvan minden lehetőség. Negyedikesként az idén érettségizik. A továbbtanulásban nem biztos, nagyobb a valószínűsége, hogy valahol elhelyezkedik. A Szabó Gyula 21 Szakközépiskola sem hiányzott, ná-

luk a hároméves szakmák közül az autószerelő, villanyszerelő és fodrász szakmák

Az Egészségügyi Szakközépiskola

voltak a legnépszerűbbek. A négyéves szakok közül a műszaki és informatikai szolgáltatások az elektrotechnikában és gépészetben, kereskedelem és vállalkozás, kozmetikus és sminkes, valamint divattervezés szakok iránt érdeklődtek a diákok. Vasmera Terézia, az Egészségügyi Szakközépiskola pedagógusa elmondta, történetük 1970. szeptember 1-jén kezdődött. Tíz éven belül sikeres és elismert iskolává vál-

A Szabó Gyula 21 Szakközépiskola

tak. Szakmailag kiválóan felkészült, nagy tudású, és erkölcsös egészségügyi dolgozókat képeznek. Az iskola harmadikos diákja, mórockarcsai Rigó Erik örömmel jelentkezett ide. „Gyerekkoromtól mentős akartam lenni. Álmom az iskola elvégzésével valóra válhat és remélem, sikerrel érvényesülök ezen a pályán” – mondta. A továbbtanulókat váró 11 középiskola közül utolsóként a nagymagyari Magán Szakközépiskolát mutatjuk be. A szakintézményt Horváth Lajos és felesége, Mária

Vojtík Szimona felvételei

alapította 1992-ben. Előtte hiányzott ilyen jellegű iskola a Felső-Csallóközben. „Négyéves kozmetikus és sminkes, valamint marketinges szakot, továbbá 3 éves autójavító- és szerelő, elektroműszerész, asztalos, fodrász szakmákat oktatunk. Ezenkívül kétéves felépítményi tagozaton érettségi vizsgát is lehet tenni kisiparosi és szolgáltatási vállalkozás szakon” – tette hozzá az iskolaalapító. Vladislav Kmeť

Archív felvétel


15

Tudósítás > Hirdetés

2014. november 19. | 47. szám

Közösen versenyeztünk diákjainkkal A tanulmányi kirándulások során értékes tapasztalatokkal gazdagodtak VÁSÁRÚT – A helyi József Attila Alapiskola benevezett a „Hovorme o jedle – Beszéljünk az ételekről” című versenybe, melyet egy táplálkozással foglalkozó szervezet indított. Október 13–17. között naponta két témát írtak ki a szervezők, az iskolák szabadon választhattak közülük. Arra buzdítottak mindenkit, minél hatékonyabban foglalkozzon a témákkal, természetesen a diákok segítségével. Tanári karunk úgy döntött, mind a 10 témát feldolgozzuk, a lehető legváltozatosabb programot biztosítva. Jelszónk is az volt: Játszva tanulni! „A kenyér és a péktermékek” címszó kapcsán az alsó tagozatos tanulók ellátogattak a pozsonyeperjesi Egri pékségbe, ahol megismerkedtek a péktermékek előállítási módjával. A pékség vezetőnője készségesen válaszolt a diákok kérdéseire. „A tejtermékek” cím apropóján a helyi szövetkezet látott vendégül bennünket. A kisdiákok megtekinthették a tehenek fejését, megkóstolhatták a frissen fejt tejet. A dolgozók körbevezettek a csarnokokban, és megmutatták az állatállományt is. A bocik simogatása nagy sikert aratott. A nagymegyeri tejgyárban tett látogatás életre szóló élményt adott a diákoknak. A vezető elmagyarázta, miként kerül a tej a dobozokba, és hogyan készülnek az egyes tejtermékek. Másnap tízóraira mindenkinek

jutott a tejgyár ajándékából. A felső tagozatos tanulók plakátot készítettek „Az élelmiszerpazarlásról”. Élénken vitatkoztak a témáról, valamint arról, miért kell előtérbe helyezni a szlovák termékek fogyasztását. Mun-

Archív felvételek

káikból a folyosón faliújságot készítettek. Kegyes volt hozzánk az időjárás a gyalogtúra napján. „A sportos és egészséges életmód” kapcsán indultunk el a falu határában levő tóhoz.

A gyerekek vidáman énekelve sétáltak, fel sem tűnt nekik, hogy 5–6 kilométert is megtettek. A napi témához kapcsolódva hívtuk vendégül az iskola volt diákját, egy edzőt, aki megmozgatott gyereket, felnőttet egyaránt. Az Egészségnap keretén belül ízletes látványtálak fogadták az iskolánkba látogatókat. A nap folyamán csak gyümölcsöket, zöldségeket, illetve sült tököt fogyasztottunk. A tanulmányi kirándulásokról és egyéb tevékenységeinkről szóló fényképes beszámolót továbbítottuk a szervezőknek. Izgatottan vártuk a szakmai zsűri döntését. Nem csüggedtünk annak ellenére sem, hogy nem a mi pályázatunkat ítélték a legjobbnak. Úgy véljük, a diákok számára izgalmas és tartalmas programokat biztosítottunk, melyekre hoszú ideig emlékezni fognak. Az iskola tanári kara


16

Csallóköz

Tudósítás

A Fresco Ballo zászlóforgatók bemutatója

A vasárnapi felvonulás

A község megalakulására is emlékeztek Az önkormányzat díjazta a faluért folytatott kiemelkedő hasznú tevékenységet NAGYMAD – November 7–9. között a helyi önkormányzati napokon a község megalakulásának 760. évfordulójára és az I. világháború 100. évfordulójára emlékeztek. Az ünnepségen részt vettek Nagymad testvértelepülései is, Ikrény község küldöttsége Magyarországról, valamint Kispiac delegációja Délvi-

dékről. A község a jubileumra Pódatejed és Padány irányából üdvözlő táblával gazdagodott. Németh Dezső fafaragó saját keze által készített címert ábrázoló emléktárggyal ajándékozta meg az önkormányzatot. Az eseményt megelőző szerdán a helyi kultúrházban a ménfőcsanaki Kulcsár Béla harmonikás kísérettel katonadalokat adott elő az I. világháború 100. évfordulójának emlékére. Előadását vetítés kísérte. November 7-én a helyi sírkertben koszorúzással emlékeztek az I. és II.

világháborúban elesettek emlékére állított emlékműnél. A megjelenteket Hodosi Piroska üdvözölte. Az ünnepség elején a Bicsakfa Népdalkör férfi kórusa katonadalokat adott elő. Sándor Zoltán, a pozsonyi magyar nagykövetség tanácsosa köszöntőjében dr. Balogh Csaba leköszönő nagykövet szavait tolmácsolta. Ezután László Gábor polgármester szónoklata hangzott el, majd az emlékműnél koszorúkat helyeztek el. Azt követően a helyi kultúrházban ünnepi önkormányzati ülésre került sor, melyen néhányan elismerésben részesültek. Tiszteletbeli polgár címet vehetett át Végh Zsuzsanna és Földes Ilona az oktatás és nevelés terén végzett sokéves munkájáért, Szalay Gyula, a községben és a római katolikus hitközösségben végzett munkájáért. Polgármesteri díjban részesült Czafik Rozália, a római katolikus hitközösségben végzett tevékenységéért, Sebők János, a református gyülekezet lelkipásztoraként végzett munkájáért, valamint Vangel Gabriella, a helyi nyugdíjas szervezet elnöknőjeként végzett kimagasló tevékenységéért. A község díját a Bicsakfa Népdalkör érdemelte ki.

Varga Miklós

A polgármester díjazta a helyi képviselőket, a testvértelepülések polgármestereit és képviselőit, valamint azon személyeket, akik aktív tevékenységet folytattak a községben. Az ünnepi ülés kulturális részében színpadra lépett a Megmaradásunkért Kultúrcsoport Hodosból, Sátor Veronika és a Budapest Tánczenekar. A vendégeket ünnepi vacsora és két torta is várta. November 8-án disznótoros és gasztronómiai különlegességek készültek, melyek elkészítésében rengetegen segédkeztek. Délután bárki megkóstolhatta a finom ételeket, mindezt ingyenesen. A délutáni műsorban színpadra léptek a helyi alapiskolások, a Nagyabonyi Citerazenekar, a Bicsakfa Népdalkör, Sátor Veronika, Hirková Zuzana, Hájos Dóra énekesek és a Budapest Tánczenekar. A kultúrház udvarán a somorjai kis tűzoltók látványos bemutatóját láthatta a közönség. Az est fénypontja Varga Miklós ismert magyar-

országi énekes fellépése volt. Műsorában felcsendültek többek közt dalok az István, a király című rockoperából, a Honfoglalás főcímdala, és nem maradhatott el a Vén Európa sem. Az énekes színpadi előadása osztatlan sikert aratott. A vasárnap délelőtt felvonulással kezdődött. A megjelentek a Fresco Ballo zászlóforgató csoport vezérletével dobszó kíséretében a kultúrháztól a református templomhoz vonultak. A templomkertben az előbbi csoport szórakoztatta az érdeklődőket. A bemutatót követően ökumenikus istentiszteletre került sor, melyet Sebők János lelkipásztor és Szalay Gyula esperesplébános celebrált. Az ünnepi istentiszteleten közreműködött az alistáli Te Deum Laudamus gyülekezeti kórus, valamint László Árpád és Kosár Lenke egy-egy szavalattal. Az ünnepségsorozat díszebéddel zárult. Lőrincz Tamás A szerző felvételei


17

Riport > Tudósítás

2014. november 19. | 47. szám

Ápolói szolgáltatással bővültek Jelenleg nyolc alkalmazottjuk van, továbbiaknak is biztosítanának munkát BŐS – A Pro Bono polgári társulás két évvel ezelőtt alakult, fő tevékenységük közé elsősorban a betegszállítás tartozott, idén szeptembertől azonban ápolókat is közvetítenek idős, beteg emberek mellé. Czére Szilvia és férje, Balázs tájékoztatott a részletekről: „Több megkeresésünk volt idős, beteg emberek vagy családtagjaik részéről, hogy szükségük lenne ápolóra.

Pályázatot nyújtottunk be a Szociális Fejlesztési Alaphoz, és az EU operatív programján belül lehetőségünk nyílt nyolc ápolót alkalmazni. Célunk a rászoruló réteg kiszolgálása, másrészt a munkahelyteremtés” – kezdi a beszélgetést Szilvia. Az

egészségügyi végzettséggel, 220 órás ápolói tanfolyamon kell részt vennie. Illetve az lehet, aki a munkaviszony megkezdésekor betöltötte az 55. életévét, és igazolhatóan legalább három évet már ápolt valakit.”

állásokat azóta betöltötték, betegségtől függően egy vagy két ápolót helyeznek el a kérvényezőnél. Mivel az igény a szolgáltatás iránt nagy, további bővítésre nyújtottak be kérelmet, szeretnék húszra emelni az ápolók számát. Most is környékbelieket alkalmaznak, és a jövőben is a régióban élőknek szeretnének munkát biztosítani. „Általában szájról-szájra terjed, hogy létezik ilyen lehetőség, s ha a család igent

mond, akkor keresnek meg bennünket. Heti öt munkanapot dolgoznak ápolóink nyolc órás időbeosztásban. A munkaidő tekintetében alkalmazkodunk az igénylőhöz, tehát akkor kezdi meg a munkát a beosztottunk, amikortól az illető kéri. Van olyan eset is,

Orvostól a gyógyszertárig

amikor a beteg diagnózisa megköveteli a két ápoló jelenlétét, ezt is biztosítani tudjuk. Természetesen ennek jogszabályi háttere is van”. A szociális ápolók munkája nem azonos az egészségügyi dolgozókéval, így az ellátás a személyi higiéniát, az étkezést, az öltöztetést, a mobilitással összefüggő tevékenységeket, egyes háztartási munkákat (például takarítás, főzés, vásárlás, szemétlehordás) érinti. Mindez a családnak 22 munkanap és nyolc órás munkaidő mellett 100 eurójába kerül.

Hogyan igényelhető? „Ha az idős ember a szolgáltatásunk mellett dönt, akkor a lakhelyén található városi- vagy községi hivatalban

kér egy erre vonatkozó nyomtatványt, amelyet a körzeti orvosával vagy a felülbíráló orvossal kitöltet, majd visszaviszi ugyanoda, ahol kap egy igazolást, amely szerint mi tudjuk biztosítani a szolgáltatást. A betegnek jogában áll megválasztani, hogy ezt kitől, milyen szervezettől kéri” – világosít fel Szilvia. Majd közli, ez elsősorban a nyugdíjaskorú, idősebb emberekről szól, de vonatkozhat olyan anyákra is, akik otthon ápolják gyermeküket, amennyiben a betegség indokolja, illetve bármely családtagra. Ahhoz, hogy valaki hivatalosan is ápoló lehessen, bizonyos feltételeknek meg kell felelni. „Amennyiben nem rendelkezik az illető

A Pro Bono társulás másik szolgáltatása a betegszállítás. Erről Balázs árul el többet: „Ha a család munkahelyi vagy egyéb elfoglaltság miatt nem tudja a beteget orvoshoz elvinni, mi ezt is tudjuk biztosítani. Igény szerint elkísérjük vizsgálatokra, kiváltjuk a gyógyszerét, gyógyászati segédeszközeit, de még előzetesen időpontot is egyeztetünk a vizsgálatokra. Ezt bárki igényelheti, akár kismamák is, akik az újszülöttel távoznak otthonukba a kórházból.” Maga a betegszállítás 0,40 euró/km, a betegre való várakozás pedig 2 euró/ óra. „Jelenleg egy személyautóval rendelkezünk, de már íródnak a pályázatok. Amennyiben sikeres lesz, tavaszra sikerül újabb gépkocsikat beszereznünk.”

Rendhagyó órán emlékeztek a költőre Az előadó és a diákok Radnóti életéről beszélgettek NAGYMEGYER – Szerdán a városi könyvtárban különleges irodalomórát tartott a negyedikes gimnazistáknak Rajkovics Péter, hetilapunk főszerkesztőhelyettese. Radnóti Miklós az egyik legnagyobb magyar költő, aki versein keresztül folyamatosan közvetítette életének legmélyebb és legtragikusabb pillanatait, mindvégig megőrizve leheletfinom szépségű líraiságát. A fájdalmat úgy volt képes tolmácsolni, hogy az értő olvasó számára ma is megtisztító lelki táplálékul szolgál-

hat. A tananyag megértését segítette az előadás, amely után az előadó és a diákok a költő életéről beszélgettek. Ezután került sor a pályázati füzetek kiértékelésére. A versenybe kilenc tanuló kapcsolódott be. Az első három helyen végeztek: 1. Gaál Dóra, 2. Kulacs Kinga és Peöcz Zoltán, 3. Kürthy András és Kürthy Brenda. A diákok elismerő oklevélben és könyvjutalomban részesültek. (fl) Archív felvétel

Undesser Tímea Archív felvételek


18

Csallóköz

Tudósítás

A jelöltek

Diákpolgármestert is választottak Hét jelölt közül szavazással döntöttek az ifjúsági parlament vezetőjéről DUNASZERDAHELY – Múlt kedden került sor a képviselő-testület oktatási és ifjúsági szakbizottsága mellett működő városi ifjúsági parlament ülésére, melyen új diákpolgármestert választottak. Az ifjúsági parlament tagjai, melynek küldötteit alap- és középiskolások, polgári társulások, kulturális és egyéb szervezetek képviselői alkotnak, elsőként öttagú számlálóbizottságot választottak. Majd meghallgatták a hét jelölt – Riedl Christopher (Vámbéry Ármin Alapiskola), Schvikker Alexandra (Vidékfejlesztési Szakközépiskola), Szerencsés Orsolya (Sportgimnázium), Mezei Máté (Neratovice téri Magán Szakközépiskola), Tóth Tamás (Kodály Zoltán Alapiskola),

Touati Karen (Magángimnázium), Tuka Fanni (Egészségügyi Szakközépiskola) – bemutatkozását, elképzeléseit, amelyre egyenként három perc állt rendelkezésükre. Ezt követően titkos szavazással döntöttek a diákpolgármester személyéről, aki Mezei

Máté lett, a Neratovice téri Magán Szakközépiskola diákja. Megbízatása egy évre szól. Az erről szóló hivatalos kinevezést november 18-án veszi majd át. A diákpolgármester feladata az önkormányzat és a tanuló ifjúság közti kom-

Mezei Máté lett a győztes

munikáció elősegítése, valamint a hatékonyabb együttműködés kialakítása. Emellett különböző városi rendez-

Titkos szavazás

Újra szólt a magyar nóta LÉG – A helyi amatőr nótaénekesek tavalyi sikerén felbuzdulva Németh László és Ildikó,

Szalay Mártával kiegészülve idén is megszervezte a nótaestet.

A nagyszámú érdeklődő tizenkét egyéni és két csoportos dalcsokrot hallgathatott meg Sípos Tibor, Polaček

Anna, Polaček József, Polaček Terézia, Danyi Éva, Csölle Imre, Vörös Ivett, Kreisz József, Tóth Márta, Rigó József, Farkas Natasa és Németh László előadásában. Fellépett még a helyi nyugdí-

vényekkel láttatja magát és képviseli korosztályát. (und) Vojtík Szimona felvétele jas egyesület mellett működő daloskör is. Valamennyi fellépőt Mezei Ernő és népi zenekara kísérte. Csiba Lídia Szlanicska Ervin felvételei


19

Interjú

2014. november 19. | 47. szám

„Nem vagyunk az egyszerű megoldások hívei” Mozgásszínház Queen slágerekkel Animus – egy érzelmekre ható, erős némajáték, amely többet árul el mozgásával minden szónál – október 29-én ünnepelte premierjét Dunaszerdahelyen. A darab két szereplőjével, Scheer Gáborral és Pataky Ádámmal beszélgettem a színműről, érzéseikről és további terveikről. Ki vagy mi Animus? Hogyan született meg ennek a darabnak az ötlete? Gábor: A szó jelentése igencsak sokrétű, és a latinból ered, lehet ez a lélek, fizika, ember vagy a test. Magát a címet akkor adtuk a darabnak, amikor már láttuk, milyen irányba indul el a produkció. Az elképzelés, hogy ilyen előadással is jelentkezzünk, leginkább annak tudható be, hogy a Pesti Nyár című zenés műsorunkban már számos efféle és ehhez hasonló mozgáselemmel dolgoztunk, aminek az alapját továbbvittük és kidolgoztuk. Mi ennek a színdarabnak az üzenete, a koncepciója? Gábor: Többet is ki tudnék emelni, a legfontosabb talán, hogy ennek a játéknak a végén mindannyian egy kicsit magunkba nézünk. Felfedezünk olyan jeleneteket, mozzanatokat, amelyek a saját életünkhöz is köthetőek. Ádám: A negatív oldalt se felejtsük el, hiszen a rossz tapasztalatokat, tetteket látva a színpadon, ezekből okulva ki tudjuk küszöbölni a saját életünkben, mindössze tenni kell érte. Lehet, hogy sokunkat pont ez a darab döbbent erre rá. Nincs klasszikus pozitív és negatív hőse a történetnek, nem is akartuk, hogy ez így legyen. Mi alapján döntöttetek úgy, hogy hiányozni fog a szövegi megnyilvánulás a darabból? Ádám: Egy olyan műfajt vágytunk bemutatni, ami eléggé ritka, ez az úgynevezett mozgásszínház. Gábor

ötlete volt, hogy Queen-slágerekkel fűszerezzük a bemutatót, így emelve ki méginkább az egyes jelenetek mondanivalóját. Így jöttek létre az egyes kaszkadőrverekedések, akrobatikus mozgások, az érzelmi megnyilvánulások is erősen jelen vannak a színpadon. Mennyire tudtatok azonosulni a szerepeitekkel? Ádám: (nevet) Én konkrétan teljesen, hiszen a darab felénél a kollégáim vették észre, hogy vérzik az orrom, és pont az egyik tragikus, drogos állapotot játszva történt mindez. Gábor: Attól tartottunk, hogy ütés érte az orrát, roszszul értünk egymáshoz valamelyik részben. Ádám színészi teljesítménye közben valószínűleg megpattant egy ér az orrában, így történt ez a baleset. Egyetlen példa ez, hiszen egyikünk alakítása sem volt éppenséggel könynyű, különböző mélységekkel és magasságokkal dolgoztunk mindvégig. Rédei Roland kollégánk, aki most sajnos nem tud itt lenni, a jó, az Isten, magunk közt az angyal szerepében is nagyot alakított, sikerült teljesen elmélyednie. Miért csak férfi szereplője van a darabnak? Gábor: Logikus döntése volt ennek. A társulatunk

hölgytagjai most egy másik darabot próbálnak, úgynevezett beavató színház szintjén óvodák és kisiskolák részére, melyek megrendelt előadások. Másrészt, nem volt szándékunkban megjelentetni fizikailag a nőt, úgymond egy negyedik oldalt, akinek szintén befolyásoltsága kellett volna, hogy legyen a jó vagy a rossz oldalról. Természetesen a szerelmet, a párkapcsolatot szerettük volna színre vinni, de csak ebben az átvitt, szimbolikus formában.

Ádám: Nem vagyunk az egyszerű megoldások hívei, ezért is maradtunk csak mi, férfiak szerepben, így még nagyobb lett a kihívás. Az agresszió szintjén sem biztos, hogy jó lett volna, ha ebben a kolléganők is részt vesznek. Mennyire találja meg a közönségét itt, a Csallóközben egy ilyesfajta mozgásszínház? Gábor: Ritka műfaj, ezért bevallom, tartottunk tőle. A premiert viszont jól fogadták, ami bennünket is motivál. Ha már csak egy bizonyos mennyiségű nézőcsoportot az újdonság erejével be tudunk csalogatni a színházba, elértük a célunkat. Ádám: Már csak abból a szempontból is előnyös, hogy akár még külföldön is elő tudjuk adni, itt tényleg a látvány és annak mondanivalója a közvetítő eszköz. Ki készítette a darab koreográfiáját, ért-e benneteket netán valamilyen sérülés a próbák alatt? Ádám: Magyarország egyik legelismertebb kaszkadőrétől, színpadi és filmes mozgáskoreográfusától és tanárától már régebben sokat tanultunk, aki nem más, mint Gyöngyösi Tamás. Ez-

zel a tapasztalattal hoztuk létre saját koreográfiánkat. Minden egyes mozdulatnak ugyanis jelentése van. Gábor: Könnyedebb sérülések előfordultak, sajnos elkerülhetetlen, hogy néha egy-egy mozdulat esetleg félre ne csússzon. Természetesen nagyon figyelünk egymásra, nagy fegyelem és munka van ebben a folyamatban. Milyen más darabokkal készül a Rivalda Színház az idei évadra? Gábor: Annyit tudok előre elárulni, hogy terveink közt szerepel egy nagy mesedarabot színpadra vinni, illetve egy nagyszínpadi produkció is terítéken van, majd a jövő évben. Kisebb művek természetesen lesznek az ünnepek közeledtével, és 2015 elején pedig a Honvágy című darab is felújításra kerül, amiből egy egész estéset tervezünk. Ádám: Természetesen az Animussal is készülünk számos helyre, reméljük, hogy nem csak Dunaszerdahelyen, de máshol is szívesen látják és fogadják a darabot, bennünket. Haizok Melinda Vojtík Szimona felvételei


20

Csallóköz

Kulissza

Az éhezők viadala, harmadszor Jennifer Lawrence és a fecsegőposzáta Az ötvenkét éves amerikai írónő, Suzanne Collins valószínűleg nem gondolta hat évvel ezelőtt, hogy Az éhezők viadala (The Hunger Games) c. regényét ilyen hatalmas siker fogja övezni. Egy évre rá megjelent a folytatás Futótűz (Catching Fire) címmel, majd 2010-ben a trilógia befejező része A kiválasztott (Mockingjay) is napvilágot látott. A könyv óriási népszerűségnek örvendett, és örvend a mai napig. Az idei októberi adatok szerint a trilógiát 65 millió példányban adták el csak az Egyesült Államokban. A legnépszerűbb természetesen az első rész,

Az éhezők viadala című trilógia a harmadik részéhez érkezett. A befejező epizód A kiválasztott címet kapta, a trilógia azonban a filmes változatban tetralógiává bővül, ugyanis az utolsó kötetet két részre bontották. Idén az első felét láthatjuk, míg jövőre, ugyancsak novemberben ténylegesen is kitehetjük a pontot a végére.

Net-felvételek

amely az eladott mennyiségből 28 milliót jelent, 19 milliót értékesítettek a másodikból, míg 18 milliót a harmadikból. Mindezt ifjúsági regény kategóriában. Meglepetés lett volna, ha Hollywoodban nem figyelnek fel a trilógia sikerére. Nina Jacobson Color Force stúdiója forgatta le végül az első részt 78 millió dollárból, míg a Lionsgate vállalta a forgalmazó szerepét. A forgatókönyv megírásában Collins mellett Billy Ray és a film rendezője, Gary Ross vettek részt. A főszereplő, Katniss Everdeen bőrébe az

áll, aki a nem túl távoli jövőben a mai Amerika helyén található Panem országában él a tizenkettes körzetben. Az Éhezők Viadalát minden évben megrendezi a körzeteket irányító Kapitólium. A körzetekből 12 és 18 év közötti fiúkat és lányokat sorsolnak ki, mindegyikből egyet-egyet. Katniss húgát húzzák ki, de ő vállalja helyette a viadalt, míg a másik kiválasztott Peeta, a helyi pék fia. A tizenkét körzet kiválasztottjai pedig

ri ott folytatódik, ahol az előző rész befejeződött. Katniss a 13-as körzetben találja magát, az összeesküvők ide menekítették őt, és az ellenállás jelképévé válik. Itt találkozik Alma Coin elnökkel (Moore), és a cél mi más lehetne, mint megmenteni Peetát, és megdönteni Snow elnök hatalmát. Az éhezők viadala: A kiválasztott – 1. rész (The Hunger Games: Mockingjay – Part 1, 2014) ismét,

élet-halál harcot vívnak egymással. Aki túléli, az normális élet élhet a Győztesek falujában. Az első részt 2012 márciusában mutatták be, a folytatásra tavaly novemberéig kellett várni. Az éhezők viadala: Futótűz 130 milliós költségvetést emésztett fel, míg a bevétel a 860 milliót is meghaladta. A záró részt, a magyarul A kiválasztottra keresztelt epizódot november 20-án mutatják be – az Egyesült Államokban egy nappal később. A kétórás mozi a jövő évi „igazi” záró résszel együtt nagyjából 250 millióból készült. Új névnek Julianne Moore számít a csapatban. A szto-

ahogy a második rész is, Francis Lawrence rendezése, Danny Strong és Peter Craig forgatókönyve alapján készült, akik a harmadik és a negyedik részt írták. A négy film összköltségvetését 450 millió dollárra saccolják, míg az első két rész már több mint másfél milliárdot hozott a kasszába. Az előzetesek alapján hasonló filmre számíthatunk, mint az előző két rész esetében. Jennifer Lawrence-nek ugyan nem ez lesz élete filmje, de az alakításában hiába keressük majd a hibákat. Akció, érzelmek, disztópia, könnyen értelmezhető mondanivaló, amely nem csak az ifjúságnak szól. Rajkovics György

akkor már több mint ígéretes tehetségnek számító Jennifer Lawrence bújhatott, míg Peeta Mellarkot Josh Hutcherson alakította. Liam Hemsworth, Woody Harrelson, Elizabeth Banks, Donald Sutherland, Stanley Tucci, Jeffrey Wright és Philip Seymour Hoffman pedig mellékszereplőkként tűntek fel. A névsor pazar volt, és a végeredmény sem lehetett különösebb panasz. A bevétel kis híján a 700 milliós határt súrolta, és a kritika is ódákat zengett a filmről. A több mint kétórás sci-fi, kalandfilm középpontjában egy fiatal lány


21

Autósok, motorosok, stop!

2014. november 19. | 47. szám

BMW X5M/X6M

Még jobban kihegyezték őket… A motor most 575 lóerős, nyomatéka is nőtt, fogyasztása ugyanakkor 20%-kal csökkent Nem véletlen, hogy a november 21-én kezdődött Los Angeles-i Autószalon ad otthont a legújabb BMW X5M és X6M premierjének. A jócskán feltupírozott bajor nagyvadak még erősebbek és gyorsabbak lettek, úgyhogy Amerikában is biztosan szeretni fogják őket… Az ütős megjelenésről sok egyéb mellett mindkét autón 20/21 colos, hátul 325 mm széles kerekek gondoskodnak. A 2,27 tonna önsúlyt hatalmas, hatdugattyús féktárcsák lassítják, gyorsításá-

ról pedig a továbbfejlesztett 4,4 literes, V8-as biturbó motor gondoskodik. Mégpedig ezúttal már 575 lóerővel és 750 Nm-es csúcsnyomatékkal; ezek az adatok ugyanebben a sorrendben 4, illetve 10 százalékkal jobbak a korábbinál. Mondani sem kell, hogy ez a brutális erőpotenciál léleg-

zetelállító menetteljesítményeket eredményez. A százas gyorsulás például mindössze 4,2 másodpercig tart – ismételjük: 2,27 tonna önsúly mellett! Az elektronikusan korlátozott végsebesség továbbra is 250 km/óra. A motor egyébként hatékonyságban többet fejlődött, mint erőben: fogyasztása

Fotó: BMW

ugyanis 20 százalékkal kisebb lett, azaz vegyes ciklusban 11,1 l/100 km. A váltó nyolcfokozatú bolygóműves automata, az intelligens összkerékhajtás képes a teljes nyomatékot is kizárólag az első vagy a hátsó tengelyre továbbítani. A gyári

alapbeállítás hangsúlyosabban hajt hátul, a Dynamic Performance Control vezérlő pedig az erő megfelelő kerekekhez való adagolásával csökkenti az alulkormányzottságot, segíti a kormányzást, és fokozza a dinamikát. (a-p, vgy)

NISSAN PULSAR DIG-T 190

Máris készült egy sportváltozat! Az 1,6-os, 190 lóerős turbómotor már 2000-es fordulaton eléri csúcsnyomatékát Úgy tűnik, a Nissan igencsak iparkodik feledtetni az Almera és a Pulsar közötti üres éveket. Új kompaktja ugyanis nem sokkal a bevezetése után máris kapott egy komoly sportmotort; ez lesz a harmadik a kínálatban.

masságot, amely a hatfokozatú kézi váltóval még jobban kiaknázható. S bár a teljesítménymutatókat sok nagyobb motor is megirigyelhetné, az új aggregát fogyasztása és károsanyag-kibocsátása egy jóval kisebb motorénak felel meg (6 l/100

km, illetve 138 g/km). Innovatív megoldásai között említhetjük például az alacsonyabb súrlódást eredményező technológiákat, vagy a hűtött kipufogógáz-visszavezetés használatát. A Nissan az új változatot a sportos karaktert hangsúlyozó külső stílusje-

gyekkel is ellátta. Alapfelszereltségként tartalmaz például több egyedi kiegészítőt is; ilyenek a kifejezetten e változathoz készült kéttónusú, gyémántcsiszolt fekete-ezüst könnyűfém keréktárcsák (Acenta/ Tekna: 17/18 colos kivitelben), valamint a kü-

Az 1,6 literes, DIG-T típusjelű benzines, turbófeltöltős erőforrás teljesítménye – percenként 5600-as fordulatszámon – 190 lóerő, a 240 Nm csúcsnyomaték pedig már 2000 motorfordulaton jelentkezik. Ezek a számok is jelzik a nagyfokú rugal-

Jön a diszkóautó… Bizonyára számos autóvezető megtapasztalta már a honi rendőrök legújabb lemeszelési módszerét. Mármint, hogy egyszerre csak megjelenik mögöttem egy teljesen civil autó, amelynek szélvédője mögött (értsd: belül) vidáman villognak holmi színes fények. S erre nekem meg kellene állnom; még véletlenül sem szabad olyasmire gondolnom, hogy teszem azt, egy pubisofőr

Fotó: Nissan

diszkóbárrá átalakított verdája gurul mögöttem. Olyan nüánszokra pedig végképp nem lehetek tekintettel, hogy a megállással esetleg nem akadályoznám, netán veszélyeztetném-e a forgalmat. Szóval – legális, korrekt és biztonságos-e ez a módszer? Tartok tőle, hogy egyik sem. A járművek megállításának ugyanis pontos szabályai vannak (9/2009. Tsz. hirdetmény, 13.§). Ennek már az első pontja

hangsúlyozza a megállítás BIZTONSÁGÁT. Kérdem én: teljesül-e ez, ha egy másodosztályú, padka nélküli úton, az autó jobb oldalával az árok falát szántom, miközben a jármű bal fele még mindig belóg az útra? Háromszög, mentőmellény pedig természetesen sehol? És ekkor még mindig nem szóltunk a megállítás MÓDSZERÉRŐL, ami – megint csak az említett jogi norma szerint – csakis felemelt kézzel, tárcsával, félkörben mozgatott vörös lámpával, vagy jól láthatóan villogó STOP fel-

lönleges sportos fényszórók, amelyek keretének fekete festése jobban kiemeli a króm reflektorfelületet. Az autó hátulján krómozott kipufogóvég erősíti a sportos hatást. A Pulsar DIG-T 190 jövő tavasztól lesz megvásárolható. (bvz, vas)

irattal szabályos. A diszkófény ezeket csak kiegészítheti, de nem helyettesítheti. Viszont az is igaz: a mögöttem fényzenélgető rendőr így is, úgy is meg fog állítani. Legfeljebb veszi a fáradtságot, és megcsinálja szabályosan, pl. megelőz és kidugja az ablakon a tárcsát. Keménykednünk és holmi szabályosságot vitatnunk tehát nem igazán érdemes. Már csak azért sem, mert az egész cirkusz tulajdonképpen a mi szabálysértésünkkel kezdődött… Vas Gyula


22

Nő az anya Mészáros Krisztina rovata

Egy hete egy női szeminárium keretén belül hihetetlen dolgot tapasztaltam! Csodálatos életutakat bejárt nőkkel körbevéve töltöttem

Belső utakon Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

Minden ember egyik nélkülözhetetlen lelki szüksége, hogy a léte és tevékenysége fontos legyen valaki számára. Amíg ezt nem érzi, addig nincs meg a megfelelő motivációja arra, hogy bármit is tegyen, ami több annál, minthogy csak leéli az életét. A legtöbb embernek rossz önképe van. Sokkal kevesebbet gondolunk magunkról, mint amik valójában vagyunk, mert sem a szüleink, sem a tanáraink, sem a barátaink, sem a főnökeink, sem a környezetünk nem dicsértek minket eléggé, így nem elégítették ki az egyik alapvető lelki szükségletünket, a fontosság utáni vágyunkat! Ha úgy nő fel valaki, hogy nem kapott elég figyelmet, akkor az a kép él benne, hogy ő értéktelen, jelentéktelen személy, aki senkinek sem fontos ebben az életben. Sajnos, az emberek képesek egy ilyen hamis képpel leélni az életüket, ezáltal jóval a képességeik alatt teljesíteni, és ily módon csak egy átlagos vagy átlag alatti életet élni. Az ember alapjában véve

Csallóköz

Tanácsadó

Mert nőnek lenni jó! egy szombatot, és bennem ledőlt minden kétely, eddigi rossz tapasztalat. Hiszen hányszor hallani arról, hogy nő nővel sosem lehet teljesen őszinte, mert irigyei vagyunk a másiknak. Vagy hogy boldogtalan, magányos, emancipált nőkkel van tele a világunk. Aztán jött az első, majd a második szeminárium, és most már biztosra mondhatom, tévhitekben élünk, és sablonosan gondolkodunk a mai nőről. Bizony ezer arca van egy nőnek. Tény. Arról ne is beszéljünk, hogy különbséget kell tenni a szabadon gondolkodó, vagy rabszolgaként tartott nők között is! Mégis elmondhatom, hogy megannyi talál-

kozás után, egyre jobban körvonalazódik előttem a mai modern nő képe. Ő az, aki mosolyog. Aki látja, belátja, hogy a család működtetése az ő feladata. Munkáját, feladatait mégis képes megosztani a társával. Hallgat, amikor kell, és beszél, amikor szükségét érzi. Alkot, mert tudja, az az önkiteljesedése útja. Szakít önmaga feltöltésére is időt, elfogadja, hogy ő is csak ember. Értékeli az élet adta örömöket, látja a szépséget másban, a természetben. A gyerekeit különálló személyiségnek, nem tulajdonnak tekinti. Ragyog, ha szeretetet adhat, és befogadja a viszonzást. Nem szapulja a másikat olyan hibákért, amit önmagának képtelen megbocsátani. Elég érett személyiség ah-

hoz, hogy soha senkit ne ítéljen el, mert tudja, aki egyszer ítélkezik, őt is megítélik majd viszonzásul. Csodálattal figyeltem a különböző korosztályú hölgyeket, akik mind csillogó tekintettel hallgatták a többi előadót – többnyire nőket, akik vagy a munkájuk, vagy kacskaringós életük miatt meséltek, adtak tanácsot. S a legszebb a kifejezett érzelmek tára volt: mosoly, könnyek, kacagás! Mind ilyenek vagyunk, Nők, csupa élet, vidámság és néha szomorúság! Végezetül, aki nem hiszi, hogy ilyen nők vannak, és egyre többen lesznek, ajánlom, nyissa ki a szemét! Szerencsésnek érzem magam, hogy legalább negyven nővel találkoztam most is, akik ekképp élik az életüket. Mert Nőnek lenni jó!

Hatalmunkban áll meggyógyítanunk az életünket!De vajon mit kell tenni? XLI. egy meglehetősen bizonytalan lény, s a legapróbb dolgoktól kezdve a legnagyobbakig szinte minden el tudja bizonytalanítani. Éppen ezért állandóan szüksége van megerősítésre, szüksége van arra, hogy bátorítsák, dicsérjék. Tudnia kell, hogy a személye elfogadott, sőt fontos, és amit tesz, az hasznos és jó. Vannak az életünkben fontos és kevésbé fontos személyek, dolgok. A fontosságot az emberi létben úgy mérjük, ha valami vagy valaki fontos számunkra, akkor arra több időt és figyelmet szánunk. Minél fontosabb valaki, annál több időt akarsz vele tölteni, de fontos, hogy közben gyakran tudasd vele, hogy milyen fontos számodra, dicsérd meg sokszor mindenért! Sajnos nem nagyon tudunk dicsérni, nem tanultuk meg eléggé! Pedig nagyon fontos lenne! Legfontosabb, hogy tudjanak dicsérni az édesanyák, édesapák, a tanítók, de valójában minden ember! A dicséret ösztönöz, az elismerés ápolja az emberi kapcsolatokat. Ám jól dicsérni nem is olyan egyszerű! De vajon tudjuk-e, hogy hogyan is kell dicsérni? A dicséret közvetlenül kövesse a tettet! Csak az azonnali dicséretnek van maximális hatása. Minél hamarabb megtesszük a tettet követően, dicséretünk annál mélyebbre hatol. Sok cég és nagyvállalat időközönként jutalmazza a dolgozóit. Gyakori eset, hogy a karácsonyi

ünnepek előtt tartanak egy évzáró bulit, amikor kiosztanak néhány elismerést a legsikeresebb és legszorgalmasabb kollégáknak. Ám így az okot adó esemény után csak hosszú hónapokkal jutalmazzák a sikeres kollégát, ami miatt az ösztönző hatás szinte teljes egészében elmarad. A késői jutalmazás nem járul hozzá, hogy az ember hasznosabbnak érezze magát, nem változtatja az önmagáról alakított énképét, és csak minimálisan hat a jövőbeli cselekedeteire. A dicséret mindig legyen konkrét és célzott! Amennyiben egy jól körülhatárolt cselekedetet vagy egy konkrét viselkedésformát dicsérünk, hatványozva elősegítjük annak jövőbeli újbóli megismétlődését. Minél pontosabban tudatjuk a megdicsért féllel a dicséret okát, annál pontosabban és motiváltabban törekszik annak ismétlésére. Figyeljünk oda, és kerüljük a túl általános dicséreteket. Ha a beosztottunknak azt mondjuk, jól dolgozik, a dicséretünknek aligha lesz pozitív hozadéka. Ellenben ha a konkrét munkáját dicsérjük, az sokkal nagyobb valószínűséggel hat rá ösztönzően. Ám ez az elv nemcsak a főnök-munkavállaló felállásban érvényes, hanem az élet minden területén, még a családban és a gyermeknevelésben is. A gyermeknek még inkább szüksége van a folyamatos dicséretre, ezáltal alakul ki az értékrendje, hat az egyéniségé-

re is, ami hatalmas befolyással van arra, milyen emberré válik. Fontos, hogy a gyermekeket se dicsérjük csupán általánosságban. Ne azt mondjuk neki, hogy „jó gyerek vagy”, hanem határoljuk be a dicséretet kiváltó cselekedetet. Például: „Ügyesen csináltad meg a házi feladatodat, és a szobádban is szépen elraktál mindent ma délelőtt. Ezért büszke vagyok rád!” A dicsérés célja és „mechanikája” roppant egyszerű: azokat a cselekedeteket, tetteket és viselkedésjegyeket dicsérjük, amelyeket újra és újra szívesen látnánk az adott személytől. A dicséret akkor ér célba leghatékonyabban, ha maximális elismerés övezi! Ehhez remek eszköz lehet a nyilvános dicséret is. Amennyiben nyilvánosan, több ember előtt, rokonok, barátok, munkatársak előtt dicsérünk meg valakit, annál nagyobb hatással lesz az önbecsülésére. Soha nem szabad lebecsülni a dicséret jelentőségét és erejét! Az emberek ki vannak éhezve az elismerésre és a dicséretre, ne tagadjuk meg ezt tőlük! Ahogyan mi is ki vagyunk éhezve ugyanerre, mi is várjuk az elismerést a környezetünk minden szereplőjétől, mégha ez nem is tudatosan történik, akkor is, hiszen ez visz bennünket előre! Dicsérni nem fáj, és nem kerül semmibe, ugyanakkor kivételes erejű ösztönzés, ha jól alkalmazzuk. A dicséret csodaszer! Tanulj hát meg dicsérni te is! (Folytatjuk)


2014. november 19. | 47. szám

Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

Tanácsadó > Tudósítás > Hirdetés

Ahány válasz, annyi új kérdés pi életünket. A társadalmi életben való helyünket, családi életünket, az egymás közötti emberi kapcsolatainkat bizonyos szabályok, erkölcsi normák szerint éljük meg. Akik nem tartják meg ezeket a normákat, azok „kilógnak” a közösségből, s azokat a kö-

Hérodotosz, a Krisztus előtti 5. században élt görög történetíró egyik írásában Pindaroszt, az ógörög költőt idézi, aki azt mondja: „a szokás, király mindenek felett.” A történetíró fentebb említett írásában erkölcsi kérdést fontolgat: két közösség saját szokásjoga és hagyománya más-más hatással van az emberek cselekedeteire… A mi életünk is bizonyos korlátok között zajlik. Vannak törvények, előírások. És vannak szokások. Ezek mind-mind befolyásolják mindenna-

A „Határtalanul” pályázat kereteiben nyílt lehetősége iskolánknak vendégül látnia egy 14 főből álló tanárdiák küldöttséget a magyarországi Paks városából. A hasonló szakmai

zösség lassan nem tekinti teljes jogú polgárainak. Az Egyház szintén egy közösség. Az Egyház, „egy ház”, ami azt jelenti, hogy ebben a Házban is vannak bizonyos törvények, szabályok, szokások. Mégpedig azért, hogy ebben

Net-felvétel

Paksi fiatalok a Csallóközben DUNASZERDAHELY – A 2000-es évektől egyre bővülnek a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 1. szám alatt működő Építészeti Szakközépiskola külkapcsolatai az anyaországi partnerintézményekkel, amelyek kiváló lehetőséget teremtenek egymás szorosabb megismerésére és természetesen a szakmai ismeretek bővítésére is.

23

profilú intézmény diákjai az I. István Szakképző Iskola tanulói kiváló szakmai tudásukról adtak tanúbizonyságot egy gyönyörű kalocsai minta kivitelezésének megörökítésével. A szakmai jellegű programok mellett kulturális kikapcsolódásra is akadt idő, így múzeumlátogatásokra és egy „lovasíjász” rendhagyó történelemóra is megvalósult a nagyudvarnoki „aranykertben”. Esténként a kötött programok után városnézésre és palacsintasütéssel egybekötött ismerkedő estre került sor, amely során további lehetőség nyílt közvetlen beszélgetésekre, diákok közötti barátságok kialakulására. (ll)

Archív felvétel

az „egy házban” az emberek otthon tudják magukat érezni. És ahogyan az egy tető alatt élő emberek nem mindig gondolják ugyanazt egy dologról, nem mindig megegyező a véleményük mindenben, így az Egyházban is ugyanez a helyzet. Vannak, akik a törvényekre hivatkoznak, vannak, akiknek fontosak a hagyományok, a szokások. Vannak, akik mindenáron „modernizálni” akarják az Egyházat, s vannak, akik legszívesebben a középkorba vinnék viszsza… Hol van a határ? Mi a megoldás? Hogyan lehet egy ilyen hatalmas – emberi értelemben vett – szervezetben megtalálni a helyes utat? A vélemények ütközése után hogyan alakulhat ki közmegegyezés? Ahány kérdés, annyiféle válasz. Ahány válasz, annyi új kérdés. Egy azonban biztos: a hívő ember az örökkévalóság szemszögéből néz ezekre a dolgokra is. S az istenkereső ember hiszi: a véleménykülönbségek elmúlnak. Ahogy minden elmúlik… És már csak az igazán fontos marad meg… Az igazán fontos…


24

Csallóköz

Olvasószolgálat

Ön hogyan emlékszik vissza a bársonyos forradalomra? Novacsek György Dunaszerdahely

Mivel még kisgyerek voltam abban az időben, nem emlékszem különösebben az eseményekre, anyukám sem szokta mesélni. Így mindig az évforduló előtt a média foglalkozik ezzel, abból értesültem az akkori eseményekről. Szerintem megérte tüntetni, mert azóta könnyebb külföldön érvényesülni.

Havaseső féle esett akkor Dunaszerdahelyen, és a kultúrház előtt gyűltek össze az emberek. Zengett a kultúrház előtt, hogy ,,le vele”. A tömegben felismertem a civilruhás titkosrendőröket, akik figyelték, kik vannak kinn a téren. Igazából 17-én még nem volt akkora híre a tüntetésnek, csak pár nappal később jutott el mihozzánk. (V. Sz.)

Szomorúan emlékezem arra napra, hiszen akkor sokkal jobb világ volt, mint most. Mivel abban az időben Pozsonyban dolgoztam, láttam az eseményeket, azokkal is találkoztam, akik a SzNF téren éheztek, ugyanis nem messze volt onnét a munkahelyem. Az egész tüntetés nem kellett volna, mivel akkor mindenkinek volt munkahelye, és még sorolhatnám.

Minden ismerősöm kivonult tüntetni, de én nem mentem, mivel állatgondozásban dolgoztam. A hírnek akkoriban nagyon örültem, hogy sikeresen zajlott a tüntetés, és jön a demokrácia. Sajnos, ma már mást vallok, inkább a régi időkben jobb volt, ez a mai világ sokkal rosszabb.

Véradók

Gyógyszertári ügyelet DUNASZERDAHELY – november 18.: Aevitas (Fő utca); november 19.: Noe patika (Fő utca); november 20.: Dana patika (Fő utca); november 21.: Szent Mária gyógyszertár (Nagyabonyi út); november 22.: Balzsam patika (Bartók Béla sétány); november 23.: Tesco patika (Tesco); november 24.: Kórházi patika (Nagyabonyi út). GALÁNTA – november 18.: Klokner (Hódi út); november 19.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); november 20.: Medicana (Posta utca); november 21.: Dr. Max (Tesco); november 22.: Areál zdravia (Nálepka utca); november 23.: Dr. Max (Šafárik utca); november 24.: Fő utcai patika (Fő utca). KOMÁROM – november 18.: Plus patika (Pozsonyi út); november 19.: Terra Rosa (Vársor utca); november 20.: Calendula Pharmacy (Nádor utca); november 21.: Dr. Max (Megye utca); november 22–23.: Dr. Max (Kaufland); november 24.: Salvator (Jókai utca).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (november 20–26.) Csillagok között (amerikai–angol scifi): 13.40, 15.40, 17.00, 19.00, 20.20, 22.00, szombat–vasárnap 10.20, 12.20; Északiak: A Viking saga (svájci–német akciófilm): 13.15, 15.30, 17.45, 20.00, 22.15, szombat–vasárnap 11.00; Csingiling és a kalóztündér 3D (amerikai animációs film): 13.00; Doboztrollok 3D (amerikai–angol animációs film): 14.45, szombat– vasárnap 12.30; Így neveld a sárká-

Soós Attila Csilizradvány

Élő nyelv

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson november 11–12-én a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Mayer Denisza, Vörös Ferenc, Gaál György, Horváth Iveta, Hájos Krisztián, Bóna Réka, Fotta László, Boženík Árpád, Bíró Attila mérnök, Tóth Gábor; Nagyabony: Bindics Mária; Párkány: Wittman Kristián; Süly: Krázel Stanislav; Nagymegyer: Gaál Gábor; Bős: Liszkay Tibor; Ekecs: Simon László, Zsemlye Tamás; Felsővámos: Németh Péter mérnök; Bodak: Herberger Marian; Alsószeli: Csóka Krisztián; Alistál: Németh László, Hideghéty Péter; Pozsonyeperjes: Navrátil Marian, Czibula László; Albár: Kovács Ágnes; Bögellő: Kosár Roland, Sátor Szilveszter, Fogas Zoltán; Padány: Csiba Igor; Nádszeg: Kovács Lajos.

nyodat 2. 3D (amerikai animációs film): szombat–vasárnap 10.45; Villám és varázsló (belga animációs kalandfilm): szombat–vasárnap 12.00; A kis Nicolas nyaral (francia vígjáték): 15.30, szombat–vasárnap 11.30; Amnézia (angol thriller): 13.30, 16.30, 18.30, 20.30, 22.30; Annabelle (amerikai horror): 18.00, 22.20; Az ismeretlen Drakula (amerikai akciófilm): 14.00, 16.15, 18.15, 20.30, 22.30, szombat–vasárnap 10.15; Babysitting – A felvigyázó (francia komédia): 14.30; Csingiling és a kalóztündér (amerikai animációs film): szom-

Vojtík Szimona felvételei

Kucsera Mihály Csallóköznádasd

Madi Attila Nagymegyer

Misad Katalin

„Honnan lehet tudni, hogy mikor kell kis, illetve nagy kezdőbetűvel írni a föld vagy a nap szót?” – érdeklődik egy szabadidőközpont pedagógusa. Az égitestek nevének közös helyesírási jellemzője a nagy kezdőbetű, amely tulajdonnévi voltukat jelöli. Három fontos magyar égitestnév – a föld, a nap és a hold – azonban köznévként is használatos, ilyenkor kisbetűvel írjuk őket. Gondot okozhat azonban, hogy mikor kell őket tulajdonnévként és mikor köznévként értelmezni. A Helyesírás c. kézikönyv szerint nem egyértelmű esetben a kisbetűs írásmódot ajánlatos alapnak tekinteni, s a nagybetűs használatot csak kiemelten a csillagászati vonatkozásokat előtérbe állítva alkalmazni. Nagy kezdőbetűvel írjuk tehát az égitestek nevét akkor, ha hangsúlyozni kívánjuk tulajdonnévi voltukat, pl.: újabb műhold Föld körüli pályán, a Nap távolsága a Földtől stb. Ha azonban a csillagászati vonatkozások nem lényegesek, maradjunk a kisbetűs írásmódnál, pl.: ma alig látszik a hold, egyre erősebbek a nap sugarai stb.

bat–vasárnap 10.00; Delfines kaland 2. (amerikai családi film): szombat– vasárnap 10.15; Doboztrollok (amerikai–angol animációs film): szombat–vasárnap 10.00; Fák jú Tanár úr! (német vígjáték): 17.30, 20.00, szombat–vasárnap 12.00; Harag (amerikai akciófilm): 16.45, 19.30, 22.15; Holtodiglan (amerikai thriller): 16.50, 19.40; Kamuzsaruk (amerikai akció-vígjáték): 15.50, 20.10, szombat–vasárnap 11.20; Piszkos pénz (amerikai thriller): 14.30, 22.30; Sírok között (amerikai filmdráma): 15.00, 17.20, 19.40, 22.20, szombat–

vasárnap 12.40; St. Vincent (amerikai vígjáték): 13.40, 22.30. GALÁNTA, DK mozi, november 18.: Egy szerelem története: a férfi (amerikai romantikus dráma): 19.00; november 19.: Rozprávkar (cseh romantikus dráma): 19.00; november 21–23.: Az éhezők viadala: A kiválasztott – 1. rész (amerikai kalandfilm): 19.00; november 21.: A törzs (ukrán krimi-dráma): 21.30; november 22– 23.: Villám és varázsló (belga animációs film): 16.30; november 22.: Get on up (amerikai életrajzi dráma): 21.30.


25

Olvasószolgálat

2014. november 19. | 47. szám

Kutika – egy szlovákiai magyar márka születőben A Kutika nevet kapta az a projekt, amelynek keretén belül szlovákiai és magyaror-

régióban. A jelenleg öt alkalmazottal működő manufaktúra megalapítását néprajzkuArchív felvétel

szági civil szervezetek összefogásának eredményeképp egy helyieket foglalkoztató varroda létesült a közép-szlovákiai Sajógömörön 2014 nyarán. A projekt célja, hogy a gömöri hagyományokra építve biztosítson munkalehetőséget a munkanélküliség által rendkívüli mód sújtott

tatói munkák előzték meg, amelyek során szakemberek jellegzetes helyi motívumokat gyűjtöttek – ezek válhatnak majd a Kutika márka alapjává. A következő lépést a Kutika Gastro névre hallgató projekt jelenti, amelynek keretén belül helyi fűszer- és gyógynövények, gombák

gyűjtése és árusítása zajlik majd. „A kisebbségeknek is szükségük van olyan történetekre, amelyekre büszkék lehetnek – véli a projekt ötletgazdája, Bindics Gábor. – A Kutika egyik célja, hogy bizonyítsa: az identitás vállalása nem kell hogy a versenyképesség kárára váljon.” A Kutika keretén belül több kisebbségi és emberi jogokkal foglalkozó szervezet működik együtt, többek között a Minorma és az Open Society Institute (OSI). „A Kutika modellje segíthet egy átfogó, országos foglalkoztatási program kidolgozásában Szlovákiában” – állítja az OSI pozsonyi irodájának igazgatója, Marek Kapusta. A Kutika mint identitáserősítő kulturális és szociális projekt elnyerte többek kö-

Kultúra

zött a szlovák parlament emberi jogi és kisebbségi bizottsága elnökének, Rudolf Chmelnek a támogatását is. „Az identitásnak sokkal több aspektusa van, mint azt általában gondoljuk, és ez fokozottan érvényes a különféle kisebbségekre – nyilatkozta a projekt kapcsán Rudolf Chmel. – Az új motivációs források keresése a munkahelyteremtésnél olyan módon, ahogy az a Kutikában zajlik, a kisebbségi identitás és kultúra védelmének és fejlesztésének új, hatékony útját jelentheti. A Kutikát ezért egy ígéretes kísérletnek tartom, amely inspiratív lehet egyéb hasonló kezdeményezések számára is, nem csak egyetlen régióban.” Web: www.kutika.sk

Egy mosoly Zoráért!

(mn)

A csallóközi négyéves Balogh Zora nyitott hátgerinccel született, aminek következményeként nem tanult meg járni, illetve látásképtelen lett. Az orvosoknak köszönhetően két és fél évesen lábra állt, ám a látása nem javult. Szülei egy párizsi klinikán kezeltették, Zorán immár a negyedik ki-

vizsgálást, szükség esetén sebészi beavatkozást készülnek elvégezni. Támogasd te is Zora gyógyulását egy mosollyal! Ha november 23-án betérsz egyedül, pároddal vagy családoddal Kanovits Gábor dunaszerdahelyi vagy a Kálmán család vásárúti fotóműtermébe, és készíttetsz egy portrét, azzal nagyban hozzájárulsz Zo-

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 47. hét

Gyártósori munkás/operátor, targoncakezelő – a Študentský servis munkaerő-közvetítő és -kölcsönző cég ajánlatai. Munkavégzés helye: Samsung, Galánta. Csoportos tájékoztatást és meghallgatást tartanak a dunaszerdahelyi munkaügyi központban, november 24-én, 9.00 és 10.00 órai kezdettel. Jelentkezni lehet a meghallgatásra a 031/244 04 10-es számon.

ra gyógyulásához, szeme világának viszszanyeréséhez. Hogyan? A fotózás természetesen ingyenes; ugyanakkor mindkét műterembe urnát helyeznek el, amelyben elhelyezheti adományát. Kérjük, amennyiben módjában áll, legalább 5 euróval támogassa a kislány gyógyulását. A teljes összeget Zora gyógyulására fordítjuk. A fotózás 10.00-től 15.00-ig zajlik.

DUNASZERDAHELY – December 2-ig megtekinthető a Naphimnusz, Nemzetközi Velenceitavi Symposium 2006– 2014 című tárlat a Vermes-villában. – November 29-ig megtekinthető Eva B. Linhartová Színek korszakai – korszakok színei című kiállítás a Csallóközi Múzeumba. Színház KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, november 18.: Irány Rió! – Méhes Csaba és a Brass in the Five (9.00, 11.00, gyermek bérlet); november 21–22.: Különös házasság (19.00, péntek Nagymegyer, bérletszünet, szombat Komárom, bérletes).

Archív felvétel

Vegyes

– jótékonysági kezdeményezés DUNASZERDAHELY/VÁSÁRÚT – Azt mondják: a mosoly semmibe se kerük, de sokat ad.

Kiállítás

További információk: Kanovits Gábor fotóműterme, Dunaszerdahely (www.gaborkanovits.com): info@gaborkanovits.

Fogászati asszisztens (1) – a dunaszerdahelyi AXIS-DENT társaság ajánlata. Kapcsolat: 0948 303 124 (Silvia Döményová), info@axis-dent.eu Szakács (1) – ételek önálló készítése, a dunaszerdahelyi LORIAN´S ajánlata. Kapcsolat: 0918 413 243, lorians.restauracia@gmail.com Gépész (3) – munkavégzés helye: Szlovákia és a környező országok( HU, ČR, A, D). Feltétel: C,E jogosítvány, gyakorlat 3 év, előny az idegen nyelvismeret. Kapcsolat: 031/550 47 01, info@fibreground.eu,

com, 0905 339 687. Creative Memories fotóműterem, Vásárút (studio. kalman.eu): info@kalman.eu 0915 660 550 (–)

Szerelő tehergépjárműre (1) – tehergépjármű szerelés, bádogozás. A dunaszerdahelyi Horváth Trans ajánlata. Kapcsolat: Ing. Tibor Soós, 0902 469 725, eko@horvathtrans.sk Speditőr (1) – a pozsonyeperjesi Tomi farm ajánlata. Kapcsolat: Štefan Hegedüs, tel.: 0903 403 346, tomifarm@intermail.sk Sofőr tehergépjárműre (1) – a bősi Gabriel Bodó Transport társaság ajánlata. Kapcsolat: 0903 432 563, gabrielbodo@stonline.sk Raktáros – Szencre. Kapcsolat: 031/551 18 44, 0901 768 868

DUNASZERDAHELY – November 20-án, csütörtökön este 7 órától Bereményi Géza: Az arany ára című piaci játékát mutatja be a Komáromi Jókai Színház a művelődési központban. Rendező: Bagó Bertalan. – November 21-én, pénteken este 6 órától a VándorLÁSS!-est következő vendége Antal Ági lesz, aki a jógáról, indiai utazásáról és egyébről mesél a közönségnek a művelődési központ mozitermében. Beszélgetőpartnere Győry Attila. EKECS – November 19-én, szerdán este 6 órától a Barátnő Klubest vendége Bial Judit lovasíjász, hagyományőrző lesz a helyi kultúrházban. Az estet Póda Erzsébet vezeti. KOMÁROM – November 20-án, csütörtökön este 6 órától Ari Folman: Futurológiai kongresszus (The Congress) című filmjét vetítik a Vasmacska Filmklubban.


26 Névnapok November 18.: November 19.: November 20.: November 21.: November 22.: November 23.:

Jenő, Eugen Erzsébet, Alžbeta Jolán, Félix Olivér, Elvíra Cecília Kelemen, Klementina, Klement November 24.: Emma, Emília

Heti évforduló 86 éve, 1928. november 18-án bemutatták az első Mickey egér rajzfilmet. November 19. Árpád-házi Szent Erzsébet, a pékek, a koldusok, az ártatlanul üldözöttek, a csipkeverők védőszentjének ünnepe. November 19. Nemzetközi férfinap. 159 éve, 1855. november 19-én halt meg Vörösmarty Mihály. 1933. november 19-én született Popper Péter pszichológus. 7 éve, 2007. november 19-én halt meg Szabó Magda írónő. 1942. november 19-én született Calvin Klein divattervező. November 20. A gyermekek jogainak világnapja. November 20. Füstmentes nap – a dohányzásról való leszokás napja. 79 éve, 1935. november 20-án született Makovecz Imre építész. 1945. november 20-án elkezdődött Nünbergben a háborús bűnösök pere. 109 éve, 1905. november 21-én született Kozmutza Flóra pszichológus, Illyés Gyula felesége. 1887. november 22-én született Ady Endre költő. 79 éve, 1935. november 23-án született Törőcsik Mari színésznő.

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény BIZONY

R. 3. RÉSZ

ÚJ HÍD ÁTADÁSA

INDULATSZÓ R. 1. RÉSZ

IGEKÉPZŐ IGÉHEZ

ARGON

KABIR ... HÍRES SZÍNÉSZ

GYŐZELMI JEL

KŐBŐL FARAGOTT EMLÉKOSZLOP

...,TI, ŐK

BUKÉ

A

E

FRANCIA POLITIKUS (Edouard) R. 2. RÉSZ BIRKOZÓSZŐNYEG

RÓMAI 50

KÉSZÍTETTE: LŐRINCZ LÁSZLÓ

A KÓRHÁZ JELE DERÉKSZÍJ

R. 4. RÉSZ

HATÁROZÓSZÓ MAGYAR KOMIKUS (László)

B

SAJTDARAB!

OROSZ

SÁPADNI KEZD

VILÁGBAJNOK,

KARDVÍVÓ IDEGEN FÉRFINÉV

IDEGEN FÉRFINÉV EREDETI DZSESSZ SPANYOLORSZÁGI VÁROS SODRONY

VONATKOZÓ NÉVMÁS

OLAJCÉG A RADON VEGYJELE

EDE, ABA KIEJTETT MÁSSALHANGZÓ

KÁLIUM

KETTŐS BETŰ

ÁSVÁNY

RÉTORI

KELET NÉVELŐ

I

AZ ÓN VEGYJELE

FELESÉGE VAN

Népi bölcsesség E heti rejtvényünkben Johann Wolfgang Goethe német költő egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. Ha Erzsébet napján esik, akkor enyhe lesz A 45. szám helyes megfejtése: Minden siker csupán belépő egy még nehezebb problémához. (Kissinger) Sora tél. Ha azonban esik a hó, lészen hó solással könyvet nyert: Novotný Mária (Dunaszerdahely). karácsonykor is. Erre a jóslatra erősít vagy Gratulálunk! cáfol Katalin, a mondás szerint „ha Katalin kopog, karácsony locsog”.

Aforizma Aki nem küzd senkivel, azzal senki sem képes megküzdeni. (Popper Péter)

Fejtörő Csupa ö (ő) betű! Az alábbi szavakat mondja ö, ő betűs kifejezéssel! 1. koplal – 2. koffer – 3. mászkál – 4. kérlel – 5. gurul – Az előző szám helyes megfejtése: pacákm üstök, idomára, csap, derék. Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el.

Akkor is én zsákolok

Vas Gyula felvétele


27

Szabadidő

2014. november 19. | 47. szám

Heti horoszkóp 2014. november 18–24.

Net-felvétel

Koncz Zsuzsa-koncert! POZSONY – Koncz Zsuzsa és zenekara lép fel december 2-án, kedden este 7 órától az Óvárosban, az Atelier Babylonban (a néhai West Színház épülete, SzNF tér 14.). Jegyelővétel: elóKONCERT műsoriroda, Kukučín utca 459., Dunaszerdahely – info: 0905 654 349; elokoncert.ds@gmail.com; Focus Music Shop, Vámbéry tér 5., Dunaszerdahely, info: 0915 707 006; valamint a Ticketportal hálozatban: www.ticketportal.sk (–)

JÁTÉK!

Belépőjegyet nyertek! Múlt keddi számunkban azt kérdeztük olvasóinktól, hogy melyik évben született Bagdy Emőke pszichológus. A helyes válasz: 1941-ben. A jó megfejtéseket beküldők közül Csicsay Paulának (Bős) kedvezett a szerencse, aki páros belépőjegyet nyert a pszichológus szakember november 27-i komáromi előadására az Authentica Műsoriroda felajánlásával. Gratulálunk, a nyereményt postán küldjük el.

Viccplacc Szőke nő beáll egy zsúfolt parkolóba a kocsijával és leengedi az ablakot, hogy a hátsó ülésen nyújtózkodó kutyusa kapjon elég levegőt. Nem akarja, hogy utána induljon, megáll hát a járdán és visszamutatva rá, határozottan azt mondja: – Ott maradsz! Érted? Maradsz! Maradsz! – Egy közeli autó vezetője, látva hogy szőke a nő, csodálkozva végigméri, majd megszólal:

– Hölgyem, ehhez csak be kell húznia a kéziféket! Nyuszika elmegy a rókához, elkérni a fűnyíróját. A róka éppen füvet nyír. – Hé, róka! Elkérhetném a fűnyíródat? – Nézd, nyuszika. Mondhatnám, hogy nincs fűnyíróm, de látod, hogy van. Mondhatnám azt is, hogy rossz, de látod, hogy működik. Így hát egy megoldás maradt: elmész te a francba!

Kos (III. 21.–IV. 20.) Panaszra nem lehet oka, hiszen az égi hatások most kifejezetten kíméletesek lesznek: megóvják a nehézségektől és a kellemetlenségektől, és végre igazán jól fogja magát érezni a bőrében. Próbálja meglovagolni a pillanatnyi helyzetet, rendezze a függő ügyeit, javítson kapcsolatain.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) A hét elején a hangulata messze lesz a jótól, alig talál olyasmit, ami kedvére való feladat lenne. A rutin egyenesen untatja, és mivel mások sem tűnnek túl aktívnak közvetlen környezetében, ezért tőlük sem érkezik semmilyen inspiráció a sikerhez. Ne aggódjon, szerdától fordul a kocka.

Bika (IV. 21.–V. 20.) Minden, ami most történik, különösen erőteljes hatással lesz önre. Mindezek egy furcsa kettősséget hoznak az életébe, sok dolgot bizonytalanná tesznek ön körül, így gondolkodásra, másodsorban pedig cselekvésre sarkallják. Döntsön bátran, a változás mellett tegye le a voksát.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Jó ütemben haladnak a dolgai, még azokban az ügyekben is talál kapaszkodókat, amelyek régebben elakadtak. Amire eddig nem jött válasz, az most mégis megérkezik, tisztán lát, megérti a mélyen húzódó okokat a különféle témákkal kapcsolatban. Szerdától újra lendületbe jön.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Elképzeléseivel most még azokat az embereket is meglepi, akik vagy mindig ön ellen voltak, vagy teljesen figyelmen kívül hagyták. Olyasmit tud adni a környezetének, ami elfogadhatóvá teszi önt mindenki szemében, és ebben benne van az elismerés és a jó hírnév öregbítése is.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Nyilasként általában erősnek, sőt, legyőzhetetlennek tartja a környezete, ami részben igaz. Ám a különféle környezeti hatások kicsit megtépázhatják a büszkeségét. Ha azt tapasztalja, hogy minden terve útjába akadály gördül, türelemmel le fogja tudni győzni a gondokat.

Rák (VI. 22.–VII. 22.) A hét első napjaiban elfutna a világ zaja elől, nehezen fogja viselni a hevességet, erőteljességet, mások akarnokságát. Legszívesebben kibújna a kötelezettségek alól, könnyen hajlamossá válik az álmodozásra, ami nem tűnik elsőre bajnak, ám ez akár figyelmetlenné és szétszórttá teheti.

Bak (XII. 22.–I. 20.) Vajon az önben bujkáló feszültségnek van tényleges oka? Nos, ha az égi oldalt nézzük, biztosan, hiszen elveszi az energiáját, ám a hét második felében minden a kedve szerint alakul majd. Próbáljon lenyugodni, csillapítsa le az elméjét, gondolkodjon el, formálja a jövőképét.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Mozgalmas lesz ez a hét, a pihenésnek nincs itt az ideje, tele lesz a naptára izgalmas programokkal, váratlan eseményekkel, viszont számos jó hírrel is. Intenzív hatásokkal teli hét a mostani, minden adott ahhoz, hogy kimozduljon a megszokott közegből, s csináljon valami újat.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Eleinte nehezen lendül bele az élet körforgásába, a feladatok elvégzésébe, szinte semmi nem jelent kihívást. Valahogy nem érkezik meg az ihlet, senki nem inspirálja. Szerencsére szerdától javul a hangulata, megjelenik az alagút végén a fény, és nem gátolják a haladásban.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) A csillagok a hét elején érezhetően gátolják a fejlődést, az előrehaladást, ám szerdától hirtelen a legszebb arcát mutatják ön felé és jó híreket hoznak. Örüljön mindennek, ami most megadatik. Anyagi, szakmai és magánéleti téren is képes lesz fejlődni, amihez külső segítséget is kap.

Halak (II. 21.–III. 21.) Kedd estig a csillagok erőteljes hatását fogja érezni: hátráltatják a munkában, megnehezítik a kommunikációt, és akadályokat gördítenek ön elé anyagiak terén is. Könnyen megeshet, hogy olyan feladatok elvégzésében is gátolni fogják, amelyek könnyed rutinnak számítanak.


28

SZOLGÁLTATÁS

Gyermekfelügyeletet, idős emberek gondozását vállalom. Tel.: 0918 96 86 05. Akció! Kandallók, cserépkályhák! Tel.: 0036/ 20/397 91 02. www.cserepkalyhak-mobilcserepkalyhak.hu Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak, invalidusoknak, valamint anyasági szabadságon lévőknek, akár 5 perc alatt. DS és környéke. Tel.: 0907 723 420. AKCIÓ! Öreg sírkövek tisztítása, aranyozása: 0910 143 594. http://nahrobnekameneshop.sk Akció! Fürdődézsák/paraszt jacuzzi/. Tel.: 0036/20/397 91 02. www.furdodezsak.com Szeretné eladni ingatlanát? Mi megelőlegezzük az ár egy részét, kifizetjük adósságait és segítünk az eladással: 0917 373 275. Fürdőkád-zománcozás hideg zománccal. Tel.: 0905 599 663. Akció! Egyedi bútorok tömör fából! Tel.: 0036/ 20/397 91 02. www.kezifabutorok.com Ülőgarnitúrák, autók, szőnyegek mély tisztítását vállaljuk. Tel.: 0905 506 748, LEAFF. Ingatlanközvetítő iroda keres eladásra, bérbe adásba házakat, lakásokat a Dunaszerdahelyi járásban: 0905 758 043; 0948 020 038. Fürdőkád-zománcozás. Tel.: 0905 983 602. A Hodosi (Vydrany) telephelyű AL Agroservis s. r. o. száraz és nedves kukoricát vásárol nagy mennyiségben. Érdeklődni a következő telefonszámon: 0903 670 185.

Csallóköz

Apróhirdetés

Autók felvásárlása azonnali készpénzes fizetéssel – Dunaszerdahely és környékéről – a 2000-es évjárattól. Tel.: 0905 160 000; 0940 794 709. Vállalunk kukoricaaratást szárzúzással együtt, valamint vállaljuk a magelhordást is. Tel.: 0903 403 153. Hitel 20 000 euróig kereseti kimutatás és kezes nélkül, kedvezőtlen kölcsönök lefizetésére, exekúció esetén is: 0917 373 275.

Dunaszerdahelyen családi házban bebútorozott szoba kiadó külön bejárattal. Tel.: 0907 267 517. Kiadó új, tágas, 3 szobás lakás Dunaszerdahely központjában (Fő utca, az Unicredit banknál). Ugyanott bérbe vehető garázs is. Tel.: 0903 415 584. Bérbe adok autójavító műhelyt személy- és tehergépkocsik javítására Dunaszerdahely Ollétejed részében. Tel.: 0903 706 845. GÉPJÁRMŰ

ÁLLÁS A Gropo SK felvesz nemzetközi konténerszállításra sofőröket: 0908 757 603. Kamionsofőröket keresünk szlovák–magyar viszonylatban. Tel.: 0903 174 064. Slovenská požičovňa (szlovák pénzkölcsönző) dunaszerdahelyi képviselete munkatársakat keres. A munka végezhető főállásban vagy mellékálásban, vállalkozói engedéllyel, vagy anélkül: 0918 709 051.

Eladó Peugeot PARTNER 1.9, gy. év 1998, 190 000 km, első tulajdonos, jó állapot, műszaki vizsga 2016/8. Ára 1900 euró. Tel.: 0905 220 512. Eladó Peugeot 406, 2.0 HDi, gy. év 2003. Tel.: 0908 159 234. ÜDÜLÉS BÜKFÜRDŐ – szállás, reggeli, 3 fogásos vacsora, ingyen parkoló – 15 euró/fő/éj. Tel.: 0036/94/ 358 284; 0036/30/570 90 77. E-mail: eva016@citromail.hu

INGATLAN

ISMERKEDÉS

Eladó Csilizradványon 8 áras építkezési telek. Tel.: 0910 989 682. Eladó új családi ház Dunaszerdahelyhez közel, 8 áras telekkel. Tel.: 0905 520 082.

45-55 éves korú hölgy ismeretségét keresem, komoly szándékkal. Jelige: Közös jövő.

KIADÓ – BÉRLET Bérbe adó 9 személyes kisbusz. Dolgozók szállítására is alkalmas. Tel.: 0944 348 719. Bérbe adó 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0908 132 282.

VEGYES Tüzifa eladó rönk, ill. metélt kiszerelésben Dunaszerdahelyen, a kürti úti fatelepen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551. Eladó beton szőlőoszlop (8,5 x 8,5 x 250 cm). Ára: 5,50E/db. Tel.: 0904 847 136.

Eladó cardinal fajtájú kék nagyszemű csemegeszőlő oltványok. Ára: 4 E/db. Tel.: 031/552 17 66. HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. Tallóstól 3 km-re lévő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való MULARD hím májkacsák, tömött MULARD májkacsák és levágásra való hízó pulykák élve és tisztítva. Tel.: 0915 291 826; 031/778 23 53. BONTOTT CSIRKÉK – csirke tisztítást vállalunk. Tel.: 0905 944 149. Eladók beagle/bigli kiskutyák. Tel.: 0907 248 894. DROBNÉ INZERÁTY Nočný klub v Českej Republike – Veselí na Moravou príjme na pozíciu hostesky a spoločníčky sympatické dievčatá a ženy. Zaistíme stále solventnú klientelu, nadštandartný zárobok a peniaze na ruku každý deň. Ubytovanie zdarma, pracovná doba i brigádne. Serióznosť a diskrétnosť samozrejmosťou. Kontakt: 0905 244 226. Predám 4-izbový RD v Hviezdoslavove – hrubá stavba: 0915 763 398. Predám palivove drevo DUB a BUK. Doprava zadarmo. Tel.: 0905 303 321. Dám do prenájmu opravárenskú dielňu na osobné a nákladné vozy v Dunajskej Strede – Mliečanoch. Tel.: 0903 706 845.


29

Tudósítás > Hirdetés

2014. november 19. | 47. szám

Magyarországon lett első je. A kétfordulós versenyen három diákunk, Ledecky Andrea, Molnár László és Marton Csaba képviselte tanintézményünket. A rangos eseményen Magyarország számos városának szakközépiskolásai, valamint felvidéki és erdélyi diákok is megmérettettek. A verseny két fordulóból állt, ennek során a diákok választott és kötelezően választott versekkel vagy prózával álltak a háromtagú zsűri elé. A választható kategóriában a tanulóknak az I. világháború tematikájával foglalkozó verssel vagy

A zsűri Marton Csabát hirdette ki a vers kategória győztesének

prózával kellett megnyilvánulniuk. Szombaton pedig a kötelezően választott kategóriában Juhász Gyula, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond és Somlyó Zoltán verseiből és novelláiból választhattak”. A verseny végén volt csak igazán nagy a csallóköziek öröme, amikor a zsűri végül Marton Csabát hirdette ki győztesnek a vers kategóriában. A vasárnapi eredményhirdetés előtt városnézésen vett részt a nagymegyeri magánszakközépiskola küldöttsége, valamint Radnóti Miklós magyar költő mosonmagyaróvári szobrát is megkoszorúzták. Kovács Zoltán

Felvétel az iskola archívumából

MOSONMAGYARÓVÁR/ NAGYMEGYER – Nagy sikert ért el a Hidaskürti Magán-szakközépiskola nagymegyeri kihelyezett tagozatának egyik tanulója, aki a Mosonmagyaróváron megrendezett szakiskolák országos vers- és prózamondó versenyén mindenkit megelőzve végzett a mezőny élén.

A november 7–9. között lezajlott magyarországi eseményről a sikeres középiskolai tanuló felkészítő tanára, Huszár Ambrus Rita a következőképpen számolt be: „Mosonmagyaróváron 1998-tól minden második évben megszervezik a Szakképző Iskolák Országos Vers- és Prózamondó Versenyét. A Hunyadi Mátyás Szakképző és Szakközépiskola idén kilencedik alkalommal adott otthont a versenynek, melynek iskolánk már évek óta rendszeres résztvevő-

Molnár László (balról), Ledecky Andrea és Marton Csaba képviselte az iskolát

"

RE/MAX Attractive

MEGRENDELŐSZELVÉNY Megrendelem a Csallóköz–Žitný ostrov regionális hetilapot. egy évre 22,95 euró

Fő utca 28/7. (2. emelet) 929 01 Dunaszerdahely Tel.: +421 31/ 550 55 55 Csiba Erzsébet

Szitás Hilda

Horváth Gabriella

Nagy Zoltán

0905 662 259

0918 988 138

0905 538 822

0903 420 895

alzbeta.csibova@re-max.sk

hilda.szitasova@re-max.sk

gabriela.horvathova@re-max.sk

zoltan.nagy@re-max.sk

ÁRA 85 000 EURÓ

ÁRA 34 000 EURÓ

ÁR 31 990 EURÓ

ÁRA 13 EURÓ/M2

félévre 14,30 euró

Név: .......................................................................................... Utca, házszám: ........................................................................ Lakhely: .................................................................................... Telefonszám: ............................................................................

ALISTÁL – Eladó 4 szobás BŐS – Eladó családi ház DS – Eladó a Baratság téren Vámosfalu központjában épít3szobás lakás szigetelt lakó- kezési telkek eladók (553 m2 családi ház 1428 áras gyö- 10 áras telken. házban (63 m2). és 800 m2). nyörű telekkel. Csiba Erzsébet 0905 66 22 59

0918 988 138 Szitás Hilda

Horváth Gabriella 0905 853 822

Nagy Zoltán 0903 420 895

Aláírás: ......................................................

Az újság ára egy évre 33,80 euró amennyiben a újságárusoknál veszi. Ha közvetlen a szerkesztőségben rendeli meg lapunkat, az egy évre szóló előfizetés csak 22,95 euró, a féléves pedig 14,30 euró. A kitöltött megrendelőlapot a szerkesztőség címére várjuk: Alžbetínské nám. 1194/1., 929 01 Dunajská Streda. Információ: 031/550 37 44; 0903 23 67 24.

ÁRA 44 500 EURÓ

ÁRA 77 500 EURÓ

ÁRA 36 99 0 EURÓ+ALKU

ÁR 29 900 EURÓ

DS – Eladó 3 szobás 70 m2 felújított lakás a Barátság téren. Csiba Erzsébet 0905 66 22 59

LÉG – Eladó részlegesen felújított családi ház. Új tető, melléképület, 448 m2-es telek, 3 szoba, jó környék. Tóth Lukáš: 0908 153 937

DS – Eladó a Barátság téren részlegesen felújított, tágas, 3 szobás lakás (76 m2) szigetelt lakóházban. Horváth Gabriella: 0905 853 822

DS – Eladó átalakított 2 szobás lakás (59 m2) a Kukučín utcában. Nagy Zoltán 0903 420 895

ÁRA 43 990 EURÓ

ÁRA 93 000 EURÓ

CSILIZRADVÁNY – Eladó 4 DS – Eladó 3 szobás felújított szobás tégla építésű családi családi ház 334 m2-es telken. ház 1489 m2-es telken. Csiba Erzsébet Csiba Erzsébet 0905 66 22 59 0905 66 22 59

ÁRA 21 690 EURÓ

ÁRA 27 990 EURÓ

DS – Eladó a Halpiac téren garzonlakás (28 m2, új műanyag ablakok, szigetelt lakóház). Horváth Gabriella 0905 853 822

DS – Eladó az Újfalu-lakótelepen tégla lakóházban 1szobás lakás (36 m2) saját fűtéssel, alacsony költségek. Horváth Gabriella 0905 853 822


30

Csallóköz

Sport

A komáromi röplabdások újabb győzelmei Magabiztosan az élmezőnyben Az elmúlt hétvégén újabb két bajnoki fordulóban lépett pályára az extraligában a Csallóköz színeit is képviselő komáromi férfi röplabda csapat. A Duna-parti gárda biztosan tartja második helyét a táblázatban, így elvárható volt, hogy a mostani két találkozón maximálisan tovább növeli pontjai számát, ugyanis szombaton az utolsó helyezett Ólubló, vasárnap pedig a középmezőnyben tanyá-

zó Kassa volt a komáromiak ellenfele. Mindkét együttes ellenében 3:0 arányban győzött a VKP Spartak csapata. Szombaton Ólubló csapatát hazai pályán fogadták a komáromiak, és az egyes játszmákat tekintve, mint az egy nappal később kiderült, sokkal szorosabb csatában győzték le a sereghajtót, mint vasárnap idegenben a kassaiakat. Főleg az első játszmára érvényes ez a megállapítás, ami-

kor csak a végjátékban sikerült fordítania a hazai csapatnak (25:23). A következő két játszmában is (25:19 és 25:21) meglepően jól tartotta magát az ellenfél. Németh Ödön másodedző a mérkőzés végén meg is jegyezte: „Nem rossz ez a csapat, hiszen az elmúlt héten a listavezető Eperjes csapatától is elvett egy szettet. Valójában az a fő gondjuk, hogy szűk a keretük, és a kispad játékosai nem tudtak hozzátenni a játékhoz.”

Rigó Peter felvételei

A mérkőzés menetéhez hozzá kell tenni, hogy a két edző előzetes tervei alapján ezen a mérkőzésen, a második és harmadik játszmában, a csapat egész kerete játék lehetőséget kapott, és meg kell jegyezni, hogy remekül helyt is álltak. A szurkolóknak is tetszett, hogy a klub saját nevelésű fiatal játékosai is bizonyítási lehetőséget kaptak. Vasárnap este a 13. fordulóban Kassán léptek pályára a komáromi röplabdások, és meglepően sima 3:0 arányú győzelmet arattak az egyébként komoly játékerőt képviselő ellenfelükkel szemben. Komáromi szemszögből így alakultak a játszmák: 25:15, 25:14, 25:20. Csak a harmadik játszma volt szoros, ahol a hazai csapat már 16:11-re vezetett, de a komáromi röplabdások fordítani tudtak. Ezen a héten a VKP Spartak gárdája hazai pályán fogadja a középmezőnyben szereplő Svidník csapatát. Utána szintén hazai pályán következik az extraliga slágermérkőzése, a táblázat első két helyezettje, Komárom és Eperjes összecsapása. Korábban Eperjesen, egy nagyon szoros mérkőzésen, a listavezető győzött 3:2 arányban. A komáromiak visszavágásra készülnek. Keresztényi Gábor


31

Sport

2014. november 19. | 47. szám

Remekeltek a bősiek KEMPO – Már közel egy évtizedes múltra tekint vissza az Eger Kupa, a Zen Bu Kan Kempo nyílt nemzetközi felnőtt és junior harcművészeti viadala, amire idén is szép számmal érkeztek sportolók. Az idei versenyre 32 klub mintegy közel 140 versenyzője adta le a nevezést. Gróf Lóránt csapata a Bősi Kempo MMA Klub fantasztikus eredményt ért el, a klub benevezett 12 versenyzője összesen 11 érmet hozott haza, 7 aranyat, 3 ezüstöt, 1 bronzot és szá-

mos helyezést. Így a látványos küzdelmekben bővelkedő egész napos rendezvényen, a legeredményesebb klub a hazai Agria Kempo lett, a második helyet viszont a Bősi Kempo MMA Klub szerezte meg, míg a harmadik helyen a Szegedi Küzdősport Klub végzett a csapatok összesített eredményei alapján. EREDMÉNYEK: Csóka Bence – 1. hely NoGi Grappling, 1. hely Full B; Takács Sándor – 1. hely NoGi Grappling, 1. hely Full A; Szolgai Tibor – 1. hely Full A; Hodosi Nikolasz – 1. hely Full B; Gunazer Péter – 1. hely

Archív felvétel

NoGi Grappling; Nagy István – 2. hely NoGi Grappling; Horváth József 2. hely Full B; Bazsó Gábor – 2. hely Full A; Zsemlye Gábor – 3. hely NoGi Grappling, 4. hely Gi Grappling; Obe-

nau Tamás 4. hely NoGi Grappling; Horváth Tibor – 5. hely NoGi Grappling, 5. hely Gi Grappling; Nagy Dávid – 7. hely NoGi Grappling, 12. hely Gi Grappling. (–)

Gyermek korcsoportban 5 első hely! BIRKÓZÁS – Szombaton Gaál Attila, Hakszer Tibor és Szerencsés László edzők vezetésével indultak a dunaszerdahelyi fiatalok a diák liga ötödik fordulójában. Kis birkózóink kitettek magukért, öt első helyezést értek el az utolsó fordulóban, így megnyerték korcsoportjukban a bajnokságot. 24 kg-ban Czajlik Kende, 36 kg-ban Darvas Patrik, 40 kg-ban Szakács Dominik és a Szerencsés ikertestvérpár, László 44 kg-ban és Gergő 48 kg-ban végeztek az első helyen. A fordulót csapatunk nyerte 62 pontot szerezve. EREDMÉNYEK: Gyermek korcsoport: 24 kg: Czajlik Kende 1. hely Pongrácz Pavol Barnabás 3. hely 28 kg: Hrapka Áron Bence 4. hely 30 kg: Kovács Ferenc Dániel 2. hely

Archív felvétel

33 kg: Gaál András 2. hely 36 kg: Darvas Patrik 1. hely 40 kg: Szakács Dominik 1. hely Bazsó Marek 2. hely 44 kg: Szerencsés László 1. hely Varga Balázs 6. hely 48 kg: Szerencsés Gergő 1. hely 65 kg: Botló Dominik 2. hely

Egy hétvégén, két rangos versenyen

Diákok: 48 kg: Brožek Dániel 2. hely; Gányovics Balázs 3. hely 57 kg: Skurák Tristán 3. hely Serdülők: 59 kg: Hakszer Balázs 3. hely 73 kg: Horváth Nicolas 4. hely Szerencsés Orsolya 6. hely

Csapatverseny: 1. Dunaszerdahely 281 pont; 2. Trenčín 254 pont; 3. Dunajplavba Bratislava 172 pont; 4. Bánovce n/B. 166 pont; 5. Prievidza 113 pont; 6. Nitra 69 pont; 7. Považská Bystrica 62 pont; 8. Corgoň Nitra 33 pont; Partizánske 28 pont. (hr)

BIRKÓZÁS – Az elmúlt hétvégeken a bősi birkózók két nemzetközi versenyen is részt vettek, a felnőttek pedig az országos bajnokságon léptek szőnyegre.

Felnőtt: 84 kg: Rákóczi Balázs – 2. hely

Somorja, Fodor László emlékverseny

Ágh Erika és Kyparissi Vassiliki

Archív felvétel

EREDMÉNYEK Előkészítők: 36 kg: Attila Csicsai – 3. hely; 47 kg: Csörgő Áron – 2. hely; Fiatalabb diák: 50 kg: Szeif Lukács – 3. hely Idősebb diák: 59 kg: Csöllei András Márton – 4. hely

Privigye (Prievidza), Szlovák Bajnokság (felnőtt) Kovács Attila két érmet is szerzett, kötöttfogásban bronzérmet és szabadfogásban aranyérmet! 98 kg: Csibri János – 3. hely

Berlin Kadét: 56 kg: Ágh Erika – 8. hely Junior: 49 kg: Kyparissi Vassiliki – 4. hely (mk)


32

Csallóköz

Celebsztorik

Kabátzsebből került elő a végrendelete A halála után tíz hónappal temette el a család a színésznőt, aki 2014 februárjában hunyta le örökre a szemét. Csala Zsuzsa rokonai először azt hitték, hogy nem készült végrendelet, bár az sejthető volt, hogy az unokaöccse, Péter lehet a kedvezményezett. A férfi kezelte Zsuzsa pénzügyeit. Ő felügyelte azt a százmillió forintnyi vagyont is, ami a színésznő budai villájának eladása után maradt. – A végrendeletet – amit egy kabát zsebében találtunk – már bemutattuk a hivatalos szerveknek, így november 24-ére ki is tűzték a tárgyalásunk időpontját. Lassan lezáródik ez az ügy és reméljük, hogy Zsuzsi végre örök nyugalmat talál a házunkhoz közeli csendes temetőben – nyilatkozta az örökös. Net-felvételek

Kilenc év után válnak

Megvan a karácsonyi kampányunk!

Gönczi Gábor és Tatár Csilla házassága válságba került.Pedig korábban arról szóltak a hírek, hogy Csilla és Gábor babát szeretnének. Az okokat egyelőre homály fedi, talán a túl kevés együtt töltött idő vetett véget kapcsolatuknak? Hiszen amíg Gábor az RTL Klubnál állja a sarat, és együttesével fellépésről fellépésre jár, addig Csilla a TV2 malmát hajtja, emellett pedig különböző rendezvényeken vesz részt háziasszonyként. Pár hónappal ezelőtt már felmerült, hogy válságba jutott a kapcsolatuk, de akkor mindketten határozottan cáfolták a híreket.

A 2013-as hatalmas sikert aratott tavaszi kampány Romeo Beckham pajkos mosolyának főszereplésével úgy tűnik, nem egyalkalmas együttműködés volt. A mindössze 12 éves Beckham ifjú már ennyi idősen olyan sikereket ér el, amiről más modellek még csak álmodni sem mernek. A középső és minden kétséget kizáróan legjobb képű csemete a Beckham trónörökösök közül ezennel kétszeres Burberry kampányarc. Romeo a Burberry ünnepi kampányában fog szerepelni, amely novemberben lesz látható majd. Csak a fejébe ne szálljon a dicsőség!

Lajcsi félti a lányát

A hercegnő ikreket vár

Az egykori úszóbajnok a Hello magazinnak erősítette meg a híreket. Mint mondta, nagyszerűen érzi magát és két babának ad majd életet az év végén. A kicsik nemét azonban egyelőre nem árulta el. II. Albert, III. Rainer néhai uralkodó és az 1982-ben tragikus balesetben elhunyt Grace Kelly fia 2011 júliusában vette feleségül a dél-afrikai úszónőt, Charlene Wittstockot. Az esküvő óta számtalan találgatás látott napvilágot arról, miért nem köszöntött még be a gyermekáldás az uralkodó családjában. A trónra lépést követő években a herceg elismerte, hogy két törvénytelen gyermek apja. Egyik gyermek sem jogosult a trónutódlásra, mivel házasságon kívül születtek. Összeállította: Wimmer Ilona

A fiúk sorban állnak Lagzi Lajcsi lányáért, akiről nemrég egy profi fotósorozat is készült. A tizenhat éves Bogi már önállóan alakítja az életét: a legjobban a festészetet és az állatokat szereti. A fotósorozatot a saját otthonukban egy Finnországban élő fotóművész készítette. – Ő keresett meg minket, hogy szívesen készítene fotókat Bogiról. Azért mondtunk igent, hogy ezek a képek is megmaradjanak emlékként nekünk erről az időszakáról. Smink és Photoshop nélkül készült el a sorozat, és nagyon büszkék vagyunk rá. Természetesen féltem a lányom, de éppen annyira, mint amennyire más apukák – magyarázta a mulatós zene koronázatlan királya.


TV-műsor > 2014. november 19–26.

2014. november 19. | 47. szám

TV2 > november 22., szombat, 23.10

Az áruló

33

Titkos összeesküvés nyomára bukkan Roy, a Szövetségi Nyomozó Iroda ügynöke. A szálak a Különleges Ügyosztály egykori munkatársához, Samir Hornhoz vezetnek. A nyomozásba egy másik FBIügynök, valamint, a Központi Hírszerző Iroda veterán összekötője is bekapcsolódik. Ahogy a dolgok kezdenek egyre jobban elfajulni, Roy rájön, hogy a szövevényes ügy valójában egy nagyszabású terrorista akciót takar. Öngyilkos arab merénylők egy időben akarnak robbantani egész Amerikában. Rendezte: Jeffrey Nachmanoff Szereplő(k): Don Cheadle Traitor, amerikai thriller, 114 perc, 2008

MARKÍZA > november 23., vasárnap, 22.40

Csípem a családod

David és Paige Ostroff, valamint Terry és Cathy Walling a legjobb barátok és szomszédok. A két házaspár New Jersey külvárosában, Orange Drive-ban él. A kényelmes életük azonban felbolydul, amikor öt esztendei távollét után Ostroffék lánya, Nina hazatér. A tékozló csemete szakított a vőlegényével. Ahelyett, hogy a szomszédék fia, Toby érdekelné, a lány figyelmét a szülők legjobb barátja, David kelti fel. Rendezte: Julian Farino Szereplő(k): Leighton Meester The Ornges, amerikai filmvígjáték, 90 perc, 2011

JOJ > november 22., szombat, 23.10

Gyilkosság online

Danna García M1 > november 20., csütörtök, 16.30

Lola Jennifer Marsh titkos ügynök a társával együtt felfigyel egy weboldalra, aminek az üzemeltetője élőben végez ki egy állatot. Nem sokkal később egy pszichopata embereket ejt foglyul, hogy megölje őket. Fogva tartott áldozatait kegyetlenül, a legkülönfélébb módszerekkel öli meg, egyenes adásban közvetítve a neten. Ördögi tervébe bevonja az internetezőket is: minél népszerűbb lesz a honlapja, minél többen kattintanak rá az oldalra, annál gyorsabban és kíméletlenebbül hal meg az áldozata.

Lola Carrero édesapja megbetegszik és a kislány keresztanyja házánál keres segítséget. A ház asszonyának fia, Marcelo nyit ajtót, de mire odahívja az édesanyját, Lola eltűnik. A lány édesapja meghal, ő pedig a fővárosban élő nagynénjéhez költözik. 10 év telik el, de a Machada család azóta is keresi Lolát, aki szolgálóként él a nagynéni házában. Lorenza egyedül él a birtokon, fia, Marcelo a fővárosban tanul. Egy nap váratlan vendégek érkeznek, akik felforgatják eddigi életét...

Rendezte: Gregory Hoblit Szereplő(k): Diane Lane, Billy Burke, Colin Hanks Untraceable, amerikai thriller, 100 perc, 2008

Rendezte: Mauricio Cruz, Rodolfo Hoyos Szereplő(k): Danna García, Segundo Cernadas, Gustavo Angarita Bella Calamidades, amerikai–kolumbiai sorozat 1. rész, 45 perc, 2010


34 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

5.25 Magánnyomozók 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó Amerikai film 15.00 A gonosz álarca Barbara kiborul, amikor meglátja az ágyán a szétszaggatott ruháit, s Santara gyanakszik, de a nő nem tud semmiről. Santiago egyre labilisabbá válik, s így Humberto élete is csak szenvedés, mert így megy ez már kiskoruk óta. 16.00 Magánnyomozók 17.00 A Macska (45.) 18.00 Tények 19.20 Jóban Rosszban A Halász családban hiába központi téma az esküvő, a feszültség nem múlik. Gabi és Szlávik között egyre nagyobb az összhang. 20.10 Bumm! 20.50 Családi titkok 22.00 Frizbi Hajdú Péterrel 23.05 Hawaii Five-0 Am. krimisorozat 0.05 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.45 Porté 13.10 Ízes élet 13.35 Reflktor 13.55 Fókusz 14.20 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.45 Segítség, bajban vagyok! Paula pénzügyi előadóként dolgozik, együtt él barátjával, Tiborral, akivel első közös gyermeküket várják. Tibor unszolására meghívja magukhoz anyját, Katit, akivel Paula már több mint egy éve nem találkozott. Tibor alig várja, hogy végre megismerje leendő anyósát. Ám már az első közös vacsoránál meglepetés éri a fiatalokat: Kati kijelenti, hogy ő szintén várandós! 16.50 Dr. Tóth Alvászavar! 18.00 Híradó 18.55 Fókusz 19.25 Éjjel-nappal Budapest 20.50 Barátok közt 21.25 Szulejmán Török sorozat 22.35 Híradó 23.05 Házon kívül 23.40 Reflektor 0.00 Hazudj, ha tudsz! Amerikai sorozat

5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (13.) 9.50 Sophie szerint a világ: Nepál, Katmandu 10.20 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.25 Útravaló 13.45 Britannia madártávlatból 14.40 Zorro (56.) Kolumbiai sorozat 15.30 Charly, majom a családban (74.) Német sorozat 16.15 Jövő-időben 16.25 Híradó+ 16.40 Rex Rómában 17.25 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.20 A muskétások I. A rebellis asszony Egy fiatal lányt halálos baleset ér, miközben a királyi pár átutazik Párizs utcáin, egy társnője pedig nyomtalanul eltűnik. A muskétások nyomozásuk során eljutnak egy arisztokrata dáma szalonjába. Angol sorozat (7.) 21.20 Szabadság tér 22.05 Az Este 22.40 Híradó 23.00 KorTárs 23.30 Summa

7.35 Közbeszéd 8.00 Hagyaték 8.35 100 kép a XX. századból 8.50 A világ kertjei 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 10.10 Don Matteo (10.) 11.10 A bohóc felesége Magyar film 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 16.00 Kevés pénzzel Európában 16.30 Térkép 17.05 Emily IV. (5.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.05 Párizsi helyszínelők I. (francia) 19.55 Don Matteo I. 20.50 Hírek, sport 21.05 Bilincs és mosoly Am. filmdráma Luke egy fegyenctelepen tölti a „köztulajdon szándékos rongálása” miatt kapott büntetését. Alapjában véve hallgatag, de gyakran eszel ki hecceket társai szórakoztatására. Ám amikor édesanyja halálhírére magánzárkába teszik, a megaláztatás módja és mértéke a heccek királyából lázadóvá keményíti... 23.10 Kultikon 23.30 Málenkaja rabatyonka Magyar dok.-film

M2 8.05 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Boston Legal – Jogi játszmák Csoki vagy csíny 21.40 Bosszú II. (11.) Amikor Helen Crawley telefonon azt javasolja Danielnek, hogy vásároljon fel egy Stonehaven United Solutions nevű céget, Emily kihallgatja a beszélgetést, és az információt azonnal felhasználja a maga csavaros módján: megsúgja Victoriának. 22.25 Maradj talpon! 23.20 Ridikül 0.10 Az A38 Hajó színpadán

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. november 19. > Szerda

Viasat 3 12.55 Gyilkos számok (am.) 13.55 CSI: A helyszínelők Amerikai sorozat 15.50 Castle I. (am.) 17.50 Sütimester 19.00 Jim szerint a világ 20.05 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 21.00 Feketelista I. (1-2.) Amerikai sorozat 22.55 CSI: New York-i helyszínelők VIII. Egy tanú halála elgondolkoztatja Jo-t, vajon miért hagyott egy erőszakolót szabadon garázdálkodni FBI-os karrierje idején. Reméli, hamarosan túl tud lépni múltján. 23.55 És eljő a sötétség Am. akciófilm

ATV 11.35 12.00 12.10 12.30 13.50 14.10 15.45 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.45 21.15 21.30 22.25 22.40 23.10 24.00 0.25

Laci bácsi konyhája Déli híradó TV-shop Start + Álomsztori Start plusz Hírek 700-as klub Szókincs Világhíradó Fórum Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd A parlament Somogyi Zoltánnal Híradó Friderikusz Világhíradó Hírvita Hazahúzó Késő esti híradó Egyenes beszéd

RTL II 8.00 Nyugi, Charlie! III. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 – összefoglaló 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág 7 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők II. 19.00 A szerelem hullámhosszán Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala I. 22.00 ValóVilág 7 23.00 BeleValóVilág 7 23.30 Barátok közt

21.25 > RTL KLUB Szulejmán

Mahidevran máris fiát látja a trónon, saját magát pedig a Valide helyén, míg Hürrem rendületlenül próbálja tartani a lelket a Szultánban. Malkocsolut és Ajbigét az uralkodó korábbi parancsára haza viszik. A férfit tömlöcbe vetik annak vádjával, hogy viszonyt folytatott az úrnővel. Hürrem felkészül a legrosszabbra. Úgy dönt, ha Szulejmán meghal, ő és gyermekei is követni fogják. Ehhez újabb adag mérget rendel Gül agától. Rendezte: Yagmur Taylan, Durul Taylan Szereplő(k): Halit Ergenc, Nur Aysan, Meryem Uzerli Török filmsorozat, 100 rész, 70 perc, 2011

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.40 Rendelő a Rózsakertben Szlovák sorozat 12.00A fiúk nem sírnak 13.00 Cobra 11 XIII. 14.10 A Farm (ism.) 15.30 Két pasi – meg egy kicsi XI. (am.) 16.00 A mentalista IV. 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.40 A Farm Valóságshow 23.00 Revolution Am. sorozat (10.) 23.55 Két pasi – meg egy kicsi XI. (4.) 0.20 Nyugi, Charlie! I. 0.50 A mentalista IV. Amerikai sorozat 1.40 Cobra 11 XIII.

11.00 Viskóból a luxusba (7.) Am. reality-műsor 12.00 Híradó 13.20 TV-esély 14.00 Szélsőséges jogi esetek A cigány tánc 15.25 Topsztár. Szórakoztató műsor 15.55 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Panelházi történetek XIV. Szlovák sorozat 21.40 Dr. Csont X. (4.) Amerikai sorozat 22.40 Ján Kraus talkshow 23.40 Lépéselőnyben Amerikai sorozat 0.40 Érintés II. (9.) Amerikai sorozat 1.40 A börtön királyai

STV1 14.00 Szlovák borutak 14.35 Riporterek 15.05 A körzet II. (20.) Amerikai sorozat 16.00 Hírek 16.25 A világ csodái Dokumentumfilm 17.00 Az élet savaborsa. 65/51. Lengyel sorozat 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Eštebák Cseh–szlovák filmvígjáték 22.05 Felesleges bűnügyek Angol thriller 23.40 A körzet (ism.) 0.20 Eštebák (ism.)

STV2 14.25 15.05 15.45 16.10 16.25 16.45 17.30 17.40 17.50

20.00 21.00 21.25

21.35 22.10

23.30

Éva (szlovák) Szlovákok a világban Magyar magazin Tempó – magazin Tesztmagazin Fókusz – pénz Regionális hírek Hírek magyarul Kosárlabda EL: Good Angels– Basket Lattes (élő) Földvári Kornél Portréfilm Hírek A Tatra Bank Alapítvány Művészetért díjának jelöltjei Gólok, pontok... „Vtáčkovia, siroty a blázni” Szlovák film Rendőrségi magazin


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

5.25 Magányomozók 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó (amerikai) 15.00 A gonosz álarca Kiderül, hogy Francisca és Humberto szörnyű titkot őriznek, ami – ha nem cselekednek – megismétlődhet és többek életét veszélyeztetheti. Inez egy hazugsággal feljelenti Santat a rendőrségen. A DNS-vizsgálat eredményeként kiderül, hogy nem Arturo Felipe apja. 16.00 Magánnyomozók 17.00 A Macska (46.) 18.00 Tények 19.20 Jóban Rosszban Roland igyekszik megoldani az Alíz-kérdéskört, de úgy tűnik, a lány elég okos ahhoz, hogy túljárjon az eszén. 20.05 Bumm! 20.45 Családi titkok 21.45 Tények 22.00 NCIS XI. (am.) 23.05 Életfogytig zsaru I. (am.) 0.05Tények Este

6.00Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.45 EgészségKalauz 13.15 Ízes élet 13.35 Reflektor 13.55 Fókusz 14.20 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.45 Segítség, bajban vagyok! Mónika soha nem fogadta el lánya, Krisztina férjét Ábelt, a pár mégis rendkívüli boldogságban él együtt már egy éve. Mónika mégsem bírja ki, hogy ne avatkozzon bele újra és újra lánya életébe. Ábel egy nap arra ér haza a munkából, hogy anyósa, Mónika beköltözött hozzájuk 16.50 Dr. Tóth HPV, a gyilkos vírus 18.00 Híradó 18.55 Fókusz 19.25 Éjjel-nappal Budapest 20.50 Barátok közt 21.25 Hajsza a föld alatt Amerikai–angol akciófilm 23.25 Híradó 24.00 Brandmánia 0.35 Reflektor 0.55 Odaát VI. (7.)

5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (14.) 9.50 Sophie szerint a világ: Nepál, Himalája 10.20 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.25 A világ kertjei 13.40 Gasztroangyal 14.35 Zorro (57.) 15.25 Charly, majom a családban 16.10 Híradó+ 16.30 Lola (1.) Am.–kolumbiai sorozat 17.15 SzerencseSzombat 17.25 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.20 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán 21.20 Munkaügyek – IrReality Show A Pajta Pictures International egy magyar-amerikai koprodukciós filmet szeretne forgatni az irodában Büro Boys címen, Gubás Gabi, Pindroch Csaba és Emilio Estevez főszereplésével, akit tőke hiányában szintén Pindroch Csaba alakítana. A helyszínre érkező stáb gyökeresen felforgatja az iroda életét. 21.55 Az Este 22.30 Híradó, sport 22.50 A rejtélyes XX. század 23.20 Történetek a nagyvilágból

7.35 Közbeszéd 8.00 Hazajáró 8.35 100 kép a XX. századból 8.50 A világ kertjei 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.00 Hetvenes Magyar filmdráma 16.30 Térkép 17.05 Emily IV. (6.) A felnőtt kor küszöbén 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.05 Rózsák harca Olasz sorozat 19.50 Don Matteo I. Olasz sorozat 20.50 Hírek, sport 21.10 Sikátor (magyar) Az ötvenes években játszódó film helyszíne a külváros. Gabi és Vince egy gyári mulatságon ismerkednek meg egymással. Amikor a férfi megtudja, hogy Gabi egyedül neveli kisfiát, már nem akar házasságot. Tisztázatlan és Gabi számára megalázó viszony alakul ki közöttük, míg föl nem tűnik Gabi régi udvarlója, Feri. 22.35 Kultikon 22.55 MüpArt Classic

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

6.30 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Boston Legal – Jogi játszmák Amerikai sorozat 21.40 Bosszú II. (12.) Együttműködés Helen Crowley egy videofelvételt mutat Aidennek, amivel bizonyítja, hogy a nővére még él, és a segítségéért cserébe csak annyit kér, Aiden ölje meg Victoriát. Amerikai sorozat 22.25 Maradj talpon! 23.20 Ridikül – Női talkshow 0.05 Az A38 Hajó színpadán

12.55 13.55 15.50 17.50 19.00 20.05 21.00

Gyilkos számok CSI: A helyszínelők Castle I. (am.) Sütimester Jim szerint a világ Két pasi meg... (am.) Emberi tényező I. 2048-ban John Kennex nyomozó, testileg és lelkileg is sérülten, hosszú kihagyás után visszatér a régi rendőri szolgálatba, azonban eléggé csalódottan veszi tudomásul, hogy új társa, Dorian, egy robot. Am. sorozat (1-2.) 22.00 Feketelista 23.55 CSI: New York-i helyszínelők VIII. 0.55 Kettős ügynök (am.)

35

Tv-műsor > 2014. november 20. > Csütörtök

2014. november 19. | 47. szám

11.35 Laci bácsi konyhája 12.10 TV-shop 12.30 Start (ism.) 12.50 TV-shop 14.10 Start plusz 15.50 700-as klub 16.25 Fő az egészség! 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum; Híradó 18.15 Hírvita 18.45 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.45 A helyzet 21.15 Híradó 21.30 Friderikusz 22.25 Világhíradó 22.40 Hírvita 23.10 Hazahúzó 24.00 Késő esti híradó 0.25 Egyenes beszéd

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág 7 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők III. 19.00 Superhero Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala I. 22.00 ValóVilág 7 23.00 BeleValóVilág 7 23.30 Barátok közt

21.25 > RTL KLUB Hajsza a föld alatt

Walter teljesen hétköznapi fickó, aki egy megvesztegetés miatt a New York-i metróhálózat egyik forgalomirányítójába kerül. Sosem gondolta volna, hogy olyan feladattal kell majd megbirkóznia, amely a rutinos FBI-nyomozókat is próbára teszi. Fegyveresek térítik el az egyik metrószerelvényt. Vezetőjük, Ryder azzal fenyegetőzik, hogyha egy órán belül nem fizetnek neki tízmillió dollárt, akkor kivégzi a kocsiban túszul ejtett utasokat. Rendezte: Tony Scott Szereplő(k): Denzel Washington, John Travolta Amerikai–angol akciófilm, 106 perc, 2009

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.40 Rendelő a Rózsakertben Szlovák sorozat 10.45 A fiúk nem sírnak 11.50 Doktor House 12.50 Cobra 11 XIII. Német sorozat 13.50 A Farm (ism.) 15.00 Nyugi, Charlie! I. 15.30 Két pasi – meg egy kicsi XI. (5.) 16.00 A mentalista IV. Am. krimisorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.40 A Farm Valóságshow 23.00 Revolution (11.) 23.55 Két pasi – meg egy kicsi XI. (ism.) 0.20 Nyugi, Charlie! I. 0.55 A mentalista IV. 1.45 Cobra 11 XIII.

STV1 14.25 15.05 16.00 16.25 17.00 17.45 18.20 19.00 19.50 20.20 21.50 22.20 23.05 23.50

Konyhatitkok A körzet II. (21.) Hírek A világ csodái Az élet savaborsa. 65/52. Párbaj Öten öt ellen Híradó Gólok, pontok... És mégis szeretünk Német filmdráma Riporterek Útonállók. 13/9. Ausztrál sorozat A körzet (ism.) A világ helyei: Mongólia (dok.)

JOJ 11.00 Viskóból a luxusba (8.) 12.00 Híradó 13.20 TV-esély 14.00 Szélsőséges jogi esetek 15.25 Top Star. Szórakoztató műsor 15.55 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Panelházi történetek XIV. Szlovák sorozat 21.40 Ismert, ám eltűnt sztárok vallomása 22.40 A legdrágább roma esküvők Angol dok.filmsorozat (3.) 23.40 Lépéselőnyben Amerikai sorozat 0.40 CSI: Miami helyszínelők X.

STV2 11.50 12.25 12.30 13.10

14.50 15.25 15.55 16.20 16.45 17.30 17.50 17.55 18.25 18.45 20.00 21.00 21.40 22.10 0.10 0.35

Élő panoráma ArtSpektrum Popslágerek Kétszer ugyanabba a folyóba Szlovák tévéjáték Szenior klub Siketek tévéklubja Roma magazin Rendőrségi magazin Fókusz – jog Regionális hírek Hírek magyarul Az állatok világa Horgász magazin Esti mesék Andrea a határon túl Hírek, sport Família A lámpa alatt... Orvosi rendelő Hírek


36 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

5.25 Magánnyomozók 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó (amerikai) 15.00 A gonosz álarca Lisette DNS vizsgálatot követel Humberto-tól, hogy kiderüljön az igazság. Inez kihallgatja Fransisca telefonbeszélgetését Dr. Murray-vel, majd felkeresi az orvost, hogy megtudja, miért akarják bezárni Santiagot. 16.00 Magánnyomozók 17.00 A Macska (37.) 18.00 Tények 19.20 Jóban Rosszban Alíz kitartó és mindent megtesz azért, hogy elérje célját. Szilvia és István esküvője nem indul zökkenőmentesen. 20.10 Bumm! 20.50 Családi titkok 22.00 Beverly Hills-i zsaru (am.) 0.05 Tények Este 0.50 Aktív

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.45 Kalandor 13.15 Ízes élet 13.35 Reflektor 13.55 Fókusz 14.20 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.45 Segítség, bajban vagyok! Orsolya óvónő, aki boldogan él a férjével és a 3 éves lányukkal. Egy napon, amikor a szupermarket parkolójában meghúz egy ott parkoló autót a bevásárlókocsival, teljesen megváltozik az élete. A rendőrnő és a kollégája szükségtelen brutalitással tartóztatják le azzal a hivatkozással, hogy elhagyta a baleset helyszínét. Orsolya nem érti, mi történik körülötte... 16.50 Dr. Tóth Szembeszállunk a stresszel! 18.00 Híradó 18.55 Fókusz 19.25 Éjjel-nappal Budapest 20.50 Barátok közt 21.25 CSI: Miami helyszínelők 22.20 Híradó 22.50 CSI: A helyszínelők IV. 23.55 Reflektor 0.15 Kemény motorosok (am.)

5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (15.) 9.50 Sophie szerint a világ 10.25 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.00 Esély 13.25 A világörökség kincsei 13.45A muskétások Angol sorozat 14.35 Zorro (58.) 15.30 Charly, majom a családban 16.20 Jövő-időben 16.30 Híradó+ 16.45 Lola (2.) 17.25 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.20 Virtuózok 22.00 Az Este 22.35 Híradó, sport 22.50 Egy perces 22.55 A sas Am.–angol kalandfilm Időszámításunk szerint 140-ben, a római birodalom kiterjeszti határait egészen Britanniáig. Kaledónia területén a rebellis törzsek még tartják magukat. Marcus Aquila megérkezik Britanniába, feltett szándéka, hogy visszaállítsa apja, Flavius Aquila megtépázott hírnevét. 0.50 Híradó

7.35 Közbeszéd 8.05 Mesélő cégtáblák 8.35 Térkép 9.05 100 kép a XX. századból 9.20 Emily IV. (ism.) 10.10 Don Matteo II. 11.10 Rózsák harca 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.25 A templomos lovagok kincsei 14.55 Élő örökég 15.25 A zenén túl 16.30 Térkép 17.05 Emily IV. (7.) Kanadai sorozat 18.00 Híradó, sport 18.30 Közbeszéd 19.05 Rocca parancsnok (2.) 20.00 Don Matteo 21.00 Hírek, sport 21.15 Columbo (am.) Egy arab szervezet vezetője meg akarja gyilkoltatni ellenlábasát. A gyilkosságot úgy állítja be, mintha támadás érte volna a férfit. Tettének végrehajtásához felhasználja hűséges társát, Habib-ot, aki azonban nem is sejti, hogy miután értékes segítségét megtette, többé már Salah-nak nincs szüksége rá. Így aztán ő lesz a következő áldozat. 22.30 Kultikon 22.50 A tűz háborúja Kanadai–am.– francia film

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

12.55 Gyilkos számok Egy összehangolt akció keretében az FBI megfigyel egy férfit, aki minden valószínűség szerint egy terrorista sejt tagja. 13.55 CSI: A helyszínelők 15.50 Castle I. (am.) 17.50 Sütimester 19.00 Jim szerint a világ 20.05 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 21.00 A Bourneultimátum (am.) 23.20 Feketelista I. Amerikai sorozat 23.20 A horoszkóp gyilkosságok Német–osztrák thriller-sorozat

12.50 14.10 14.25 15.50 16.25

7.00 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Boston Legal – Jogi játszmák Jerry valósággal remekel a bírósági tárgyaláson, ahol egy a volt barátnője megölésével vádolt nőt véd. Dennyre rájön a féltékenység, amikor megpillantja Alant Jerry társaságában az erkélyen. Amerikai sorozat 21.45 Forma–1 Abu Dhabi Nagydíj 23.25 Maradj talpon! 0.20 Ridikül Női talkshow 1.05 Az A38 Hajó színpadán

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. november 21. > Péntek

16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.10 21.30 22.25 22.40 23.10 24.00 0.25

TV-shop Start+ Tv-shop 700-as klub Együtt a biztonságért! Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Tetthely Bűnügyi magazin Külvilág Titkos dosszié Világhíradó Hírvita Politikai vitaműsor Hazahúzó Híradó Egyenes beszéd

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág 7 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők III. 19.00 A nagy svindli III. 20.00 Alcatraz (2.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala I. 22.00 ValóVilág 7 23.00 BeleValóVilág 7 23.30 Barátok közt 0.00 Dallas III.

21.55 > STV2 Férfit látok álmaidban

Megromlott Alfie és Helena házassága. A férfi az elveszett ifjúságát keresi a nála jóval fiatalabb call-girl oldalán. Az elhagyott asszony, Helena a lányának, Sallynek önti ki a szívét. Idővel pedig találkozgatni kezd egy férfival, aki nemrég veszítette el a feleségét. Helena lánya is boldogtalan házasságban él, Sally férje, Roy sikertelen író, aki leginkább a szomszéd lányt kukkolja. Miközben Sally egyre közelebb kerül a főnökéhez. Rendezte: Woody Allan Szereplő(k): Naomi Watts, Josh Brolin Amerikai-spanyol romantikus film, 98 perc, 2010

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor Szlovák sorozat 9.40 Rendelő a Rózsakertben Szlovák sorozat 10.45 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 11.50 Cobra 11 XIV. Német sorozat 13.50 A Farm (ism.) 15.00 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 15.30 Két pasi – meg… Amerikai sorozat 16.00 A mentalista V. Amerikai sorozat 17.00 Híradó 17.35 Reflex 18.15 Szomszédok Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 A Farm – Párbaj 22.15 Doktorok (6.) Szlovák sorozat 23.45 Műsorismétlések

STV1 13.55 Szlovákia képekben 14.20 És mégis szeretünk Német filmdráma 16.00 Hírek 16.25 A világ csodái 17.05 Az élet savaborsa. 65/53. Lengyel sorozat 17.50 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Szuperhősök 12/12. rész Szlovák sorozat 20.50 Szlovákia, szeretlek! 22.20 Salvador Amerikai filmdráma 0.20 Senki sem tökéletes 1.25 Salvador (ism.)

JOJ 11.00 Viskóból a luxusba (9.) 12.00 Híradó 13.20 TV-esély 14.00 Szélsőséges jogi esetek 15.25 Top Star 15.55 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 22 lövés (francia) 23.05 Brute. Német– lengyel film Brute-ot egy román árvaházba küldik, hogy ott tegye hasznossá magát. A kezdetben cinikus fenegyerekként mutatkozó elítélt csakhamar döbbenetes bűntényt leplez le. 1.10 Tükrök 2. (am.)

STV2 11.55 12.35 13.25 15.50 16.20 16.45 17.30 17.45 17.55 18.05 18.30 18.45 19.55 20.00 20.45 21.15 21.55 23.30 0.20

Élő panoráma ArtSpektrum A lámpa alatt... (ism.) Szemtől szemben Japán mozaikok Fókusz – család Regionális hírek Hírek magyar nyelven Nemzetiségi hírek Tévévíkend Ne féljünk a szlovák nyelvtől Esti mese Híradó jelnyelven Vad Pireneusok Német dok.-film Művészet 2014 Kinorama Férfit látok álmaidban Amerikai vígjáték BJD 2013 Andrea a határon túl


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 TV2 matiné 9.20 Egészség Klinika 9.50 ÁllatoZOO 10.20 Astro-Világ 11.25 Otthon a kertben 11.55 Tűsarok 12.25 Én is tükörbe nézek 12.55 Falforgatók 13.55 Áldott jó nyomozó (5.) 14.55 9 és ½ randi Magyar film 17.00 Napló 18.00 Tények 19.00 Fogtündér Derek Thompson, a jégkorongliga egyik legkeményebb játékosa, ráadásul nem hisz a mesékben. Nem véletlen, hogy összetöri a legfiatalabb rajongói álmait. Hányaveti magatartása a magánéletében is megmutatkozik, ami a barátnőjével, Carlyval való kapcsolatát veszélyezteti. Ezt tetézi, amikor bemeséli Carly kislányának, Tessnek, hogy a fogtündér nem létezik. Am.–kanadai filmvígjáték 21.05 A Szmokinger Amerikai film 23.10 Az áruló Amerikai thriller

6.50 Kölyökklub 9.30 Ízes élet 10.10 Teleshop 11.05 XXI. század – A legendák velünk élnek 11.40 Házon kívül Heti magazin 12.10 Autós magazin 12.45 Trendmánia 13.15 Brandmánia 13.25 Agymenők (am.) 13.50 A tolvajok hercege Luxemburginémet film 15.50 Doc Hollywood Amerikai film 18.00 Híradó 18.55 Fókusz Plusz 20.00 X-Faktor 22.25 Az esemény Am.–indiai– francia thriller Az eseménynek nincsenek előjelei, váratlanul éri Amerikát. Néhány pillanat leforgása alatt az emberek magatartásában gyökeres változás áll be. Senki sem tudja, mi okozta ezt, valami újfajta járvány sújtja az emberiséget? Elliott számára az a legfontosabb, hogy a feleségével együtt biztonságos helyet találjon. 0.15 Domino Amerikai– angol–francia film

6.55 Család-barát Hétvége 9.00 Noé barátai 9.30 Zöld Tea 10.00 Kerékpártúra 10.35 Két duci hölgy 11.10 Aranymetszés 12.01 Hírek 12.05 Szabadság tér 12.50 Virágzó Magyarország 13.15 Boxutca 13.45 Forma–1 Abu Dhabi Nagydíj 15.35 Nagy-Britannia madártávlatból 16.35 Ég, föld, férfi,nő 17.30 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat 19.30 Híradó, sport 20.20 Játék határok nélkül 21.45 Végveszélyben Am. akcióthriller 0.05 Milleneum II – A lány, aki a tűzzel játszik A Millennium folyóirat tényfeltáró riportjai már számos piszkos ügyet lelepleztek. Amikor az európai lánykereskedelem svédországi szálai után nyomoznak, meggyilkolják a lap munkatársát. Svéd–dán– német krimi

7.55 Akadálytalanul 8.25 Nóvum 8.55 Határtalanul magyar 9.25 Hagyaték 9.50 Sírjaik hol domborulnak... 10.20 Székely kapu 10.50 Tavaszi zápor Magyar film 12.00 Híradó 12.10 Nótacsokor 12.15 Ízőrzők 12.50 Nálatok, laknak állatok? (10–11.) 14.00 Labdarúgás MTK Budapest– DVTK (élő) 16.15 Állami áruház Magyar film 18.00 Híradó, sport 18.35 Öregberény (6.) 19.10 Hogy volt!? Schütz Ila 20.10 Az élet savaborsa (13.) 20.55 A kém, aki szeretett engem Angol akciófilm Amerikai és szovjet atom-tengeralattjárók sorra tűnnek el a nemzetközi vizeken. Az események hátterében az ördögien gonosz milliárdos, Mr. Stromberg áll, akinek végső célja, hogy a tengeralattjárókon lévő nukleáris robbanófejeket felhasználva kirobbantsa a harmadik világháborút. 22.55Dunasport 23.10 MüpArt

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

8.20 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Monty Python Repülő Cirkusza 21.30 Fapad (6.) Paczolányi kénytelen egy napra légiutaskísérővé avanzsálni. A fedélzeten pánikrohamot kap, ami lassan átterjed az utasokra is. A gépet vissza kell fordítani a kiindulópontra... 22.00 Forma-1 Abu Dhabi Nagydíj 23.50 Az A38 Hajó színpadán

14.05 Doktor House 15.05 CSI: A helyszínelők X. (am.) 16.50 Emberi tényező I. Amerikasi sorozat 18.45 A Bourneultimátum (am.) 21.00 A dolog (am.) Néhány norvég kutatóval való összeütközés után az amerikai Antarktisz-kutató állomás tagjai befogadnak egy szánhúzó kutyát. A befogadott eb azonban szörnyű átalakuláson megy keresztü... 23.15 A zsoldos katona Olaz–francia film 1.35 Műsorismétlés

37

Tv-műsor > 2014. november 22. > Szombat

2014. november 19. | 47. szám

11.25 13.10 14.00 16.05 16.30

17.00 17.45 18.10 18.45 19.15 20.30 20.40

21.10 23.10 23.55 0.25

Egyenes beszéd A helyzet (ism.) TV-shop Mancsvár Global 3000 Európai integrációs magazin Fórum Politikai vitaműsor Híradó Fórum Híradó Havas a pályán ATV Híradó Vakkomondor Szórakoztató műsor Sas kabaré Hazahúzó Híradó Vidám vasárnap

9.00 A harc törvénye II. 10.50 A szél és az oroszlán Az egzotikus Marokkóban játszódó romantikus és izgalmas filmben egy magával ragadó berber sejk elrabol egy gyönyörű amerikai özvegyasszonyt és gyermekét. Roosevelt elnök és külügyminisztere hadat üzen a hölgyet fogva tartó sivatagi vezérnek. (am.) 13.10 A muskétások visszatérnek (am.) 15.00 Nyomtalanul (ism.) 16.00 Tru Calling II. 17.00 ValóVilág 7 18.00 Nagyszám! 19.00 Ausztrália (am.) 22.00 ValóVilág7 23.00 After X

14.55 > TV2 9 és ½ randi

Debreceni Dávid, az egykori író ma a bulvárlapok sztárja. Világéletében körülrajongták a nők, minden vágyát teljesítették. Ám egyik nap minden megváltozik: gazdag menyasszonya elhagyja, a luxusautóját összetörik, és a kiadója beperli. Dávidnak sürgősen pénzre van szüksége. A kiadó vezetője ultimátum elé állítja: megkapja a pénzt, ha ír egy könyvet tíz nap alatt arról, miért van annyi magányos fiatal nő Budapesten? Rendezte: Sas Tamás Szereplő(k): Fenyő Iván, Kovács Patrícia Magyar romantikus vígjáték, 100 perc, 2008

Markíza 6.50 Gyerekeknek 7.40 Majom bajom Am.–német film 9.35 Két pasi... X. (am.) 10.00 Az élet csajos oldala III. (6.) 10.25 Gladiátorok gyöngye (olasz) 12.25 Hanta boy (am.) 14.15 A csajom apja ideges (am.) 16.30 Szomszédok 17.50 Kredenc 18.20 Hab a tortán 19.00 Híradó, sport 20.30 Gru. Amerikai animációs film 22.30 Öld meg Rómeót! A két család rivalizálása véres háborúba torkollik, amikor az egyik vezér fia, Po gyilkosság áldozatává válik. Am. akciófilm 0.55 A harc mestere 2. – Az árulás Kanadai film

STV1 10.55 Tánckakadémia II. 11.25 On air 11.55 Rózsák harca II. Olasz sorozat 13.30 Szlovák borutak 14.00 A Rózsaszín párduc Amerikai vígjáték 15.55 Szlovákia, szeretlek! 17.25 Adósságrendezők 17.55 Építs házat, ültess fát! 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Postaláda 21.10 Katka Brychtová igaz történetei 21.45 A Tatra Bank Alapítvány Művészetért díjának jelöltjei 22.55 Rossella II. 5/1. Olasz sorozat 0.45 A Rózsaszín párduc (ism.)

JOJ 11.20 Hetedik mennyország 13.40 X-Men –Az ellenállás vége (am.) 16.05 Mr. Bean nyaral Angol komédia 18.00 Valóra váltjuk lakhatási álmait 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Támadás a Fehér ház ellen Asher elnök válság megoldó találkozóra készül a dél-koreai miniszterrel. Azonban a Fehér Ház ellen indított totális légitámadás mindenkit az elnök földalatti bunkerébe kényszerít, ahol végül a terroristák fogságába esnek. Amerikai film 23.10 Gyilkosság online (am.)

STV2 12.05 Öt perccel 12 előtt 13.05 Ne féljünk a szlovák nyelvtől 13.20 Terno Szlovák film 14.05 BL-magazin 14.35 Kapura – magazin 15.15 Farmár magazin 15.40 Tesztmagazin 15.55 Szenior klub 16.30 Évekkel ezelőtt... 17.00 Színészlegendák: Dušan Jamrich 17.15 Életöröm (szlovák) 18.25 GEN.sk: Daniel Hevier 18.45 Esti mese 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 A Živena évfordulója 21.15 Őrangyalok 21.50 A Sátán árnyékában Francia filmdráma 23.40 Kinorama 0.05 Csehszlovák filmek


38 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 TV2 matiné 8.55 Nagy vagy! Riska Kupa 9.50 Babavilág 10.20 Több mint Testőr 10.50 Astro-Világ 11.55 Stílusvadász 12.25 Stahl konyhája 12.55 Monk – Flúgos nyomozó 13.55 9 és ½ randi Magyar film 15.55 Fogtündér Amerikai filmvígjáték 18.00 Tények 19.00 Rising Star 21.45 Abraham Lincoln, a vámpírvadász A jövendőbeli elnök kilencéves volt, amikor elveszítette az anyját. Amikor rájön, hogy egy vámpír ölte meg, bosszút esküdik a vérszívók ellen. Találkozik Henryvel, a nagyvilági férfival, aki rádöbbenti, hogy nem egyszerűen személyes bosszúról van szó, neki küldetése van. A segítségével a legnagyobb vámpírvadász lesz. Amerikai horror 23.55 Út a vadonba Amerikai filmdráma

6.50 Kölyökklub 10.00 EgészségKalauz 10.30 Teleshop 11.25 Kalandor 11.50 Autós magazin 12.20 A Muzsika TV bemutatja 12.50 Agymenők III. Civakodók Amerikai sorozat 13.45 Tru Calling – Az őrangyal I. 15.50 Az istenek a fejükre estek 2. Amerikai– dél-afrikai film 18.00 Híradó 18.55 A Föld inváziója Csata: Los Angeles (am.) Egy tengerészgyalogos-egységet Nantz őrmester vezetésével Los Angeles-be vezényelnek ismeretlen küldetéssel. A katonáknak váratlanul szembe kell nézniük a különös ellenséggel. Az űrből jött lények a tenger felől érkeznek, és a partraszállás során válogatás nélkül mindenkit azonnal megölnek. 21.15 Féktelenül (am.) 23.40 Alien vs. Predator A Halál a Ragadozó ellen 2. Amerikai film 1.40 Portré

6.55 Család-barát Hétvége 9.00 Katolikus Krónika 9.50 Megkeresni az embert 10.30 Református magazin 10.55 Református ifjúsági műsor 11.05 Mai hitvallások 12.00 Hírek 12.05 Hétköznapi kifutó 12.35 Ybl 200 12.45 TeleSport 13.30 Forma–1 Abu Dhabi Nagydíj 16.25 Labdarúgás FTC–Videoton FC 18.55 Fapad (7.) 19.30 Híradó, sport 20.20 Magyarország szeretlek! 21.40 A lényeg 22.15 Keresztes Ildikó-koncert 23.35 A Bounty. Am.– angol filmdráma 1789. áprilisában az elviselhetetlen bánásmód miatt lázadás tört ki a brit királyi haditengerészet Bounty nevű hajóján. A pártütők vezetője Fletcher Christian hadnagy volt, aki az embertelen Bligh kapitányt koronahű embereivel – egy iránytű és a gondviselés sorsára bízva – mentőcsónakba ültette a nyílt tengeren.

7.40 Világ-Nézet 8.10 Vatikáni híradó 8.35 Napok, évek, századok 9.30 Magyar klasszikusok új köntösben 10.00 Zöld jelzés 10.30 Egy ügyűek 11.00 Élő világegyház 11.30 Beavatás 12.00Híradó 12.10 Nótacsokor 12.25 Meztelen diplomata Magyar film 13.50 Hazajáró 14.20 Csellengők 14.50 Hogy volt?! 15.50 A kém, aki szeretett engem Angol akciófilm 18.00 Híradó, sport 18.35 Öregberény Magyar sorozat 19.15 Önök kérték 20.05 A sziget. 26/21. Kirícisz doktor megakadályozza, hogy az őrjöngő tömeg felégesse Szpinalongát. A sziget lakói megmentőjüket látják benne. A doktor meglátogatja Maríát, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz. 21.05 A vadnyugat hőskora (am.) 23.30 Dunasport 23.45 Heti Hírmondó 0.15 Klubszoba

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

8.30 Gyerekeknek 20.10 Híradó, sport 20.55 Egyszer volt, hol nem volt (am.) A szökésben lévő Mary Margaret utáni kutatása során Emma egy látszólag őrült ember fogságába kerül, aki különös rajongást mutat a kalapok iránt. 21.40 Forma-1 Abu Dhabi Nagydíj 0.35 Kortársak az A38 Hajón 0.00 Szeretettel Hollywoodból 1.25 A Bounty Am.–angol filmdráma

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. november 23. > Vasárnap

12.35 CSI: A helyszínelők X. (am.) 14.25 Életfogytig zsaru 16.20 Ki a faszagyerek? Német–am. film 1.00 Első állomás Las Vegas (am.) 20.00 C.S.I.: A helyszínelők (am.) 21.55 40 éves szűz (am.) Andyt egyik nap a munkatársai pókerezni hívják. Az éjszaka végén kiderül, hogy Andy negyven éves korára még sohasem volt nővel. A kollégák rögvest elhatározzák, hogy segítenek neki elveszteni a szüzességét. 0.45 Életfogytig zsaru Amerikai sorozat

12.55 Havas a pályán 14.00 Tv-shop 15.45 Álomsztori 16.05 Húzós 16.30 Könyvjelző 17.00 Fórum 17.45 Híradó 18.10 Fórum 19.15 Szabad szemmel 20.30 Híradó 20.40 Nemzet Emlékezete Díj, 2014 Díjátadó ünnepség a prágai Nemzeti Sznházból (dok.) 22.15 Híresek és hatalmasok: Kate Middleton Am. dok.-sorozat 23.10 Hazahúzó 24.00 Híradó

7.00 Bűnös szerelem (ism.) 8.00 Scarlett (2.) 9.50 Ausztrália (am.) Sarah Ashley férje Ausztráliában próbálja eladni az utolsó birtokukat, egy marhalegelőt. Az asszony utána utazik, hogy kezébe vegye a dolgok intézését. 13.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 18.00 Heti Hetes 19.00 ValóVilág 7. 21.00 BeleValóVilág 21.30 Nagyszám! (ism.) 22.30 Heti Hetes 23.30 A kék szoba Amerikai film

23.00 > RTL II A kék szoba

A karácsonyi ünnepek alatt törődést keres, Rose-Johnny sztriptíztáncos, aki egy bárban dolgozik. A fia kómában fekszik a kórházban, nem sok esély jósolnak neki az orvosok. Qwerty ideges alkatú, magányos temetkezési vállalkozó, és sorsa akkor kapcsolódik össze Rose-zal, amikor megtalálja a lány elszökött kutyáját. A börtönből frissen szabadult és halálos beteg. Jack a lányát, Rose-Johnnyt próbálja megközelíteni, hogy elmondja neki, ő az apja. Rendezte: Timothy Linh Bui Szereplő(k): Jessica Biel, Eddie Redmayne Amerikai filmdráma, 106 perc, 2009

Markíza 6.45 Gyerekeknek 7.35 Minizsenik (am.) 9.20 Gru (ism.) 11.25 A csajom apja ideges (am.) 13.30 Forma–1 Abu Dhabi Nagydíj 16.40 A hihetetlen Hulk Amerikai film 19.00 Híradó, sport 20.30 Halálfutam A Halálfutam elnevezésű brutális autóverseny a legnézettebb tévéműsor Amerikában. A versenyzők elvetemült gyilkosok, akik oldalukon szexi navigátorokkal, felturbózott járgányokkal gyilkolásszák egymást a győzelemért. (am.) 22.30 Féktelen harag Amerikai film

STV1 11.05 11.25 11.55 13.00 13.30 14.05 15.40 17.05 18.15 19.00 19.45 20.20 22.30

0.20

Szlovákia képekben A világ képekben Öt perccel 12 előtt Polgár a hivatalban Bud Bindi Szlovák vígjáték Agatha Christie: Miss Marple (angol) Lányok pórázon Francia vígjáték Senki sem tökéletes Konyhatitkok Híradó Gólok, pontok... A remény éjszakája Gálaműsor Elisa di Rivombrosa III. 8/8. Olasz sorozat Agatha Christie

JOJ 11.55 A nagyon Nagy Ő Am.–német filmvígjáték 14.25 Mr. és Mrs Smith (am.) 17.15 15 perc Főzőshow 18.00 Valóra váltjuk lakhatási álmait 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Hetedik mennyország 22.40 Csípem a családod (am.) 0.40 Árnyékboksz Rose egykor Mikey nevelőanyja volt, de ma már szeretők és társak is. A páros elhatározza, hogy egy utolsó munkát még elvállal, mielőtt Rose viszszavonulna. Amerikai thriller

STV2 11.05 On air 11.25 A libapásztorlány és a király Szlovák mesefilm 12.35 Vallási műsor 13.05 Máté Szlovák film 14.30 Jótékonysági koncert 15.40 Família 16.15 Őrangyalok 16.50 Jégkorong extraliga 19.25 Esti mese 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 Elfeledett műalkotások 20.10 Dokumentumklub: Aranyláz Német dok.-film 21.45 Meccs lefújva 22.30 Don Juan élete Szlovák film 0.15 Művészet 2014


21.00 > VIASAT3 Alvilági játékok

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

5.00 Csapdába csalva 5.25 Magánnyomozók 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó (amerikai) 15.00 A gonosz álarca Humberto kiborul a bírói végzéstől, ami Santiago feljelentése miatt érkezett. Megpróbálja elmondani Santanak az igazságot az öccsével kapcsolatban, de a nő hallani sem akar a borzalmakról. 16.00 Magánnyomozók 17.00 A Macska (48.) 18.00 Tények 19.20 Jóban Rosszban Gabi és Szlávik rájön, hogy a meghalt lány ismerősei egy rendőrt gyanúsítanak. Az ügy miatt Müller szorult helyzetbe kerül az ezredes előtt. 20.15 Bumm! 21.00 Családi Titkok 22.15 A Szmokinger Amerikai akciófilm 0.15 Tények Este 1.00 Aktív

6.10 Rajzfilmek 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.45 Fókusz Plusz 13.35 Reflektor 13.55 Fókusz 14.20 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.45 Segítség, bajban vagyok! Reality 16.50 Dr. Tóth – Kolleszterin, a csendes gyilkos 18.00 Híradó 18.55 Fókusz 19.25 Éjjel-nappal Budapest 20.50 Barátok közt Bözsi megtudja, Mónika titkát. Péter elhallgatja Hanna elől, hogy Benji írt neki. Ágnes megszerzi, amit akar, de erről Miklós is tudomást szerez. Laci mindent eldöntő információt kap, ami az egész életét megváltoztathatja. Úgy tűnik, Nórának újabb hódolója akad. 21.25 Dr. Csont (am.) 22.20 Híradó 22.50 Showder Klub 0.05 Reflektor 0.20 Döglött akták Amerikai sorozat

5.50 Ma reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (16.) Am.–kolumbiai filmsorozat 9.50 Két duci hölgy Koktélparti 10.25 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Napirend előtt 12.55 Nemzetiségi magazinok 14.00 Magyarlakta vidékek krónikája 14.40 Zorro (59.) 15.25 Charly, majom a családban (77.) 16.20 Jövő-időben 16.30 Híradó+ 16.45 Lola (3.) Lola és Marta összevesznek és a dulakodás után Marta leesik a lépcsőn. Lola abban a tudatban, hogy megölte nénikéjét, elmenekül a házból, szülőfalujába Horneros-ba. Az apja sírjánál tölti az éjszakát... 17.30 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó este 20.20 Kékfény 21.20 Római helyszínelők: Árulkodó nyomok VI. (12.) Együtt a család 22.15 Az Este 22.50 Híradó, sport 23.10 Aranymetszés

7.35 Közbeszéd 8.00 Isten kezében 8.35 Térkép 9.05 Mesélő cégtáblák 9.30 Család csak egy van V. (1.) Ausztrál sorozat 10.15 Klubszoba 11.15 Az élet savaborsa (13.) 12.02 Híradó 12.25 Napirend előtt 12.50 Kapcsoljuk az Országházat 16.30 Térkép 17.05 Család csak egy van V.(ism.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.05 Megtörtént bűnügyek (7.) 20.15 Don Matteo I. 21.15 Hírek, sport 21.30 Dokureflex Békés békétlenek 1945-ben, a háború utolsó perceiben Rakamazról malenkij robotra elhurcolt fiatalokról, férfiakról, terhes anyákról szól a film. Olyanok szólalnak meg benne, akik még ma is tiszta emlékezettel képesek beszélni a 63 évvel ezelőtt átélt borzalmakról. Magyar dok.-film 23.35 Kultikon 23.50 Hontalanok Szerb dok.-film 0.25 Illényi Katica és testvérei (2.)

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

STV1

11.35 12.10 14.10 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.35

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág 7 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág7 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők II. 19.00 A nagy svindli III. 20.00 Glades – Tengerparti gyilkosságok II. 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala (6.) 22.00 ValóVilág7 23.00 BeleValóVilág 7 23.30 Barátok közt

14.00 A világ képekben 14.30 Adósságrendezők 15.05 A körzet II. (22.) Amerikai sorozat 16.00 Hírek 16.25 A világ csodái 17.00 Késő este – talkshow 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Mosoly nővér Belga filmdráma 22.20 Víkend Publicisztikai magazin 22.50 Szellemdoktor Amerikai sorozat 23.35 A körzet (ism.) 0.15 Mosoly nővér (ism.)

7.10 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Boston Legal –Jogi játszmák Amerikai sorozat 21.40 Bosszú II. (13.) Egyesülés (am.) Nolan kideríti, hogy az Aiden nővére haláláról készült videofelvételt nem a közelmúltban készítették, hanem hat évvel korábban, és egy képrészlet alapján a helyszínt is sikerül azonosítania. 22.25 Maradj talpon! 23.20 Ridikül (ism.) 0.05 Az A38 Hajó színpadán

12.55 Gyilkos számok Egy egészségügyi segélyszállítmánnyal megrakodott kamiont elrabolnak. Az FBI nyomozása során– Charlie segítségével – hamar meglesznek az elkövetők... 13.55 CSI: A helyszínelők 15.50 Castle I. (am.) 17.50 Sütimester IV. (2.) 19.00 Jim szerint... (am.) 20.05 Két pasi – meg... 21.00 Alvilági játékok Amerikai thriller 23.15 C.S.I.: A helyszínelők (am.) 0.10 Első állomás Las Vegas (am.)

39

Tv-műsor > 2014. november 24. > Hétfő

2014. november 19. | 47. szám

21.30 22.25 22.40 23.10 24.00 0.15 0.25

Laci bácsi konyhája Tv-shop Start + 700-as klub Kőbánya Híradó Világhíradó Fórum ATV Híradó Hírvita ATV Híradó Egyenes beszéd Esti kommentár Hírműsor Csatt Politikai vitaműsor Világhíradó Hírvita Hazahúzó. Üdülési lehetőségek Híradó Világhíradó Egyenes beszéd

Slevin Kelevra tudja, a bajok csőstől jönnek. Először megcsalják, majd kirabolják, végül végzetesen összetévesztik a haverjával. Slevin néhány óra leforgása alatt egy gengszterháború közepén találja magát, sarkában a halálos Macska úrral. A Főnök megbízásából meg kell ölnie a rivális banda vezetőjének, a Rabbinak a fiát, míg a Rabbi 33 ezer dollárt követel tőle. Mindkét helyen az életével fizet, ha a határidő lejár. Rendezte: Paul McGuigan Szereplő(k): Bruce Willis, Lucy Liu Amerikai thriller, 105 perc, 2006

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Doktorok (ism.) 10.00 Rendelő a Rózsakertben Szlovák sorozat 11.20 Szomszédok 12.00 Dr. House Amerikai sorozat 13.00 Cobra 11 XV. 14.00 A Farm – A párbaj 15.35 Két pasi – meg egy kicsi XI. (am.) 16.00 A mentalista V. Am. krimisorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.40 A Farm 22.50 Kredenc 23.20 Az élet csajos oldala (8.) 23.50 A mentalista V. Amerikai sorozat

JOJ 11.00 Viskóból a luxusba Reality-sorozat 12.00 Híradó 13.20 TV-esély 14.00 Szélsőséges jogi esetek 15.25 Top Star 15.55 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Panelházi történetek XIV. 21.40 Mr. és Mrs. Smith (am.) 0.20 A gazda feleséget keres 2. 1.25 CSI: Las Vegas-i helyszínelők XI.

STV2 13.40 14.20 14.50 15.30 15.55 16.20 16.45 17.30 17.50 18.00 18.45 20.00 21.00 21.30 22.00 23.35 23.55

Meccs lefújva BL-magazin Sporthírek Autószalon Nemzetiségi magazin Hivatásos – magazin Fókusz – munka Regionális hírek Hírek magyar nyelven Nő a világ végén Esti mesék Szavak, melyek megváltoztatták a világot Hírek, sport... VAT – magazin Veszélyes vágy Angol thriller Cinematik 2014 És mégis forog...


40 TV2 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó (amerikai) 15.00 A gonosz álarca Inez meghallja Dr. Murray és Francisca beszélgetését, amikor a nő azt bizonygatja, hogy Santiago jobban lett, s nincs szükség az orvosi ellátásra. 16.00 Magánnyomozók 17.00 A Macska (49.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Veronika és Józsi sem tud elmenni Luca előadására, ami elszomorítja a kislányt. Bori siet Luca segítségére. Kiderül, Gabi volt férje az ügy gyanúsítottja. Szlávik nem akarja eltitkolni a tényeket. 20.15 Bumm! 21.00 Családi titkok 22.15 Abraham Lincoln, a vámpírvadász Amerikai horrorfilm 0.15 Tények Este

M2 6.20 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.50 Boston Legal –Jogi játszmák A halál angyala Amerikai sorozat Alan és Denny a Katrina hurrikán által sújtott New Orleansba utazik, ahol egy doktornő áll bíróság előtt. Claire pedig Clarence peres ügyét simítja el, és összehoz egy randit is neki. 21.35 Bosszú II. (14.) Áldozat (am.) 22.30 Maradj talpon! 23.20 Ridikül (ism.) 0.10 Az A38 Hajó színpadán

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. november 25. > Kedd RTL Klub 6.10 Rajzfilmek 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.45 Brandmánia 13.15 Ízes élet 13.35 Reflektor 13.55 Fókusz 14.20 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.45 Segítség, bajban vagyok! Reality 16.50 Dr. Tóth – A mellrák megelőzhető? 18.00 Híradó 18.55 Fókusz 19.25 Éjjel-nappal Budapest 20.50 Barátok közt 21.25 A mentalista A fiatal Dan Beckert a fúrótelephely szennyvíz-tárolójában találják holtan. A telepet üzemeltető Millman olajvállalat néhány éve kezdte meg a Bradley városa körül húzódó területek kiaknázását. Becker viszont átlátott a szitán. 22.20 Híradó 22.50 XXI. század 23.30 Reflektor 23.45 Hazudj, ha tudsz! Bolondok hajója Amerikai sorozat

Viasat 3 12.55 13.55 15.50 17.50 19.00 20.05 21.00

Gyilkos számok CSI: A helyszínelők Castle II. (am.) Sütimester IV. (3.) Jim szerint... (am.) Két pasi meg...(am.) Drogkartell Kolumbiai krimi A megtörtént eseményeken alapuló film főhőse Martin Gonzalez, a szegény családból származó fiú, aki a kábítószer-kereskedelemben látja az egyetlen kiutat. Szeretné ugyanis elnyerni a gyönyörű Sophia szerelmét... 23.00 C.S.I.: A helyszínelők (am.) 23.55 Műsorismétlések

M1

Duna TV

5.50 Ma reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (17.) 9.50 Sophie szerint a világ: Florida 10.25 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.30 Virágzó Magyarország 13.55 Ég, föld, férfi, nő 14.50 Zorro (60.) 15.40 Charly, majom a családban (78.) 16.30 Híradó 16.40 Lola (4.) Lola beköltözik a temetőbe. Marcelo elmegy Marta házához, hogy beszélhessen a lánnyal, de helyette csak Martával tud beszélni, aki teljesen befeketíti Lolát. 17.25 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó este 20.20 Cédrusliget Kanadai sorozat 21.15 Grand Hotel Spanyol sorozat 22.05 Az Este 22.40 Híradó, sport 23.55 Rex Rómában 0.40 Műsorismétlések

7.35 Közbeszéd 8.00 Zöld jelzés 8.35 Térkép 9.00 Kapcsoljuk az Országházat 16.00 Múzeumtúra – Francia módra A Saint Denis bazilika 16.30 Térkép 17.10 Család csak egy van V. (2.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.05 Rex felügyyelő Amikor Rex, a gyönyörű német juhászkutya gazdája váratlanul meghal, Rex mély depresszióba zuhan. A rendőrség egy menhelyre szállíttatja, ahol előbb-utóbb el fogják altatni, mivel depressziója miatt teljesen kezelhetetlenné válik. Egészen addig, amíg nem találkozik Moser felügyelővel. 19.55 Don Matteo I. 20.55 Hírek, sport 21.10 Műkedvelő műkincsrablók Am. filmvígjáték 22.40 Kultikon 22.55 Henrik Ibsen: Rosmersholm Színházi előadás

ATV 11.35 12.10 14.10 14.25 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.30 22.25 22.50 23.05 23.55 0.15

Laci bácsi konyhája Tv-shop Start + Tv-shop 700-as klub Húzós Közéleti műsor Világhíradó Fórum Vitaműsor ATV Híradó Sportpercek Hírvita Híradó Egyenes beszéd Doku Friderikusz ATV híradó Világhíradó Hazahúzó Híradó Világhíradó

RTL II 8.00 Nyugi, Charlie! III. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 ValóVilág7 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 ValóVilág7 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők II. 19.00 A titkos ablak Amerikai thriller 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet csajos oldala (7.) 22.00 ValóVilág 7 23.00 BeleValóVilág 7 23.30 Barátok közt

21.10 > DUNA TV Műkedvelő műkincsrablók

Charles, Roger és George hosszú évtizedek óta dolgoznak biztonsági őrként a múzeumban. Ez idő alatt a kiállítási tárgyak a szívükhöz nőttek. A szeretett tárgyakat azonban veszély fenyegeti. Az új kurátor a régi tárgyakat máshová szállítaná. A három öreg elhatározza, hogy megmentik az ereklyéket. Sajátos tervet dolgoznak ki, betörnek a múzeumba, és hamisítványokra cserélik ki az értékes tárgyakat. Rendezte: Peter Hewitt Szereplő(k): Morgan Freeman, Christopher Walken Amerikai filmvígjáték, 87 perc, 2009

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.40 Rendelő a Rózsakertben (szlovák) 10.45 A fiúk nem sírnak 11.50 Dr. House 12.45 Cobra 11. 13.50 A Farm (ism.) 15.30 Két pasi – meg egy kicsi XI. (am.) 16.00 A mentalista V. Amerikai sorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.40 A Farm Valóságshow 23.00 Revolution II. Amerikai sorozat 0.55 A mentalista V. Amerikai sorozat

11.00 Viskóból a luxusba 12.00 Híradó 13.00 Jogvédők Szlovák sorozat 14.00 Szélsőséges jogi esetek 15.25 TV-esély 15.55 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.30 TOP Star 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Panelházi történetek XIV. 21.40 Castle VII. Amerikai sorozat 22.40 Castle V. Amerikai sorozat 23.40 Lépéselőnyben Amerikai sorozat 0.40 Minden lében négy kanál (5.) Amerikai sorozat

STV1 14.00 Építs házat, ültess fát! 14.30 Polgár a hivatalban 15.05 A körzet III. (1.) 16.00 Híradó 16.25 A világ csodái (dok.) 17.00 Az élet savaborsa. 65/54. Lengyel sorozat 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok… 20.20 Senki sem tökéletes 21.25 Grand Hotel III. Spanyol sorozat 22.45 Különleges ügyosztály. 23/13. 23.25 A körzet (ism.) 0.10 A világ helyei – Bolívia (dok.)

STV2 13.20 14.55 15.25 15.55 16.45 17.30 17.50 18.00 18.30 18.45 19.55 20.00

21.00 21.25 21.30 22.00 23.10 0.10

A siker (szlovák) Família Vallási műsor Ukrán magazin Fókusz – egészség Regionális hírek Hírek magyar nyelven A világ titkai (dok.) Szlovák falvak (dok.) Esti mesék Híradó jelnyelven Isten hadsereg – Isten ellensége Német dok.-film Hírek és kommentárok Gólok, pontok... Orvosi rendelő Este Havrannal Berlin, Alexanderplatz On air


41

Sport

2014. november 19. | 47. szám

Két győzelem a komáromiak múlt heti mérlege KOSÁRLABDA – A 12. és 13. forduló mérkőzései zajlottak az elmúlt héten. A komáromi csapat a hétközi, szerdai mérkőzésen Nyitrán, majd szombaton, hazai pályán Igló csapatával szemben szerezte meg a két bajnoki pontot. A táblázat utolsó helyén álló nyitrai együttes erősített, erről tudott a komáromi csapat, mégis hagyta meglepni magát a vendéglátóktól. Az első félidőben a hazai gárda alaposan elhúzott, a Duna–parti gárda pedig egyszerűen nem talált ellenszert a hazai csapat játékára. Volt egy pillanat, amikor a nyitrai csapat 21 ponttal is vezetett. A második félidő elején Bannister, a

komáromiak sérült játékmestere arra kérte Čurovič edzőt, hogy engedje őt játszani. A bemelegítés nélkül játékba álló kulcsjátékos beállása varázsütésként hatott csapattársaira, nemcsak hogy behozták a hátrányt, de megfordították a játék menetét is. A második félidőben nyújtott teljesítményének köszönhetően a komáromi csapat megszerezte a két bajnoki pontot. MBK SPU Nitra–MBK Rieker Comtherm Komárom 77: 89 (17:9, 27:24, 19:27, 14:20). Legeredményesebb pontszerzők: Ward 27, Irwing 21, Novysedlák 10, ill. Jankovič 31, Halada 16, Bannister 15. Hárompontos dobások: 5 és 8. Az erőviszonyokat ismerve szombaton a komáromi szurkolók szinte biz-

tosra vették a hazai győzelmet. Az iglói csapat csak a mérkőzés első öt percében volt méltó ellenfele a komáromi kosarasoknak. A folytatásban egyre jobban kidomborodott a hazai gárda nagyobb játékereje. Menet közben a komáromi csapat fokozatosan több mint húsz, sőt harminc pontos előnyre is szert tett, (10 perc – 21:14, félidő – 53:27, 30. perc – 84:55). A hazai csapat edzőjének így érthetően lehetősége volt pihentetni az alapcsapatot, és játéklehetőséget adni a kispad minden játékosának. A megérdemelt győzelem után ismét zúgott a sportcsarnokban a „szép volt fiúk”. MBK Rieker Com-therm Komárom–BK 04 AC LB Spišská Nová Ves

104:77 (21:14, 32:14, 31:28, 20:22). Legeredményesebb pontszerzők: Marchýn 25 (8 x 3 pontos dobás!), Jankovič 19, Bilič 13, ill. Acosta 21, Hrabčák 15, Brown 12. Hárompontos dobások: 16 és 4. Edzői vélemény – Miljan Čurovič: „A nyitrai mérkőzés hőse, a még mindig sérült Bannister egy kicsit játékban volt, de a mérkőzés alakulását látva, az alapötös játékosait is pihentethettem, és ezúttal a kispad minden játékosa lehetőséget kapott. Annak nagyon örülök, hogy rendkívül jól helyt álltak, bizonyítva, hogy lehet rájuk számítani. Külön kiemelném és gratulálok Marchýnnak kiváló teljesítményéhez.” Keresztényi Gábor

Asztalitenisz

Hodos és Dunaszerdahely még mindig veretlen Extraliga – férfiak A hodosiak továbbra is remekelnek, amit a nagyon jó formában játszó Martin Grežonak is köszönhetnek. Hodos A–Kysucké Nové Mesto 6:2 (Muskó 2,5, Lelkeš 2,5, Gajdoschík 1); Galánta A–Čadca 6:3 (Slováčik 3,5, Wiltschka J. 2,5); Hodos A–Čadca 6:1 (Lelkeš 2,5, Muskó 1,5, Grežo 2); Galánta A–Kysucké Nové Mesto 6:3 (Wiltschka J. 2,5, Slováčik 3,5). A bajnokság állása: 1. Hodos A 28; 4. Galánta A 20.

Extraliga – nők A dunaszerdahelyi lányok Nagyszombatban (Trnava) mutatkoztak be a hétvégén, és simán legyőzték a hazai csapatot, akik színében két kadét válogatott is játszott. Kiváló küzdőszellemét mutatta meg ezen a mérkőzésen a magyarországi Haraszti Nóra, aki mindkét válogatott játékost legyőzte, mégpedig úgy, hogy mind a kettővel 2:0-ás vesztes állásról fordította meg az eredményt. Viktória Trnava–Dunaszerdahely 1:6 (Daubnerová 2,5, Haraszti 2, Majerčíková 1,5). A bajnokság állása: 3. Dunaszerdahely 16.

I. liga – férfiak ŠK Rača/ŠK ŠOG Nitra B–Galánta B 6:8; Trnovec nad Váhom A–Senec A 6:8, Trnavec A–Galánta B 5:9.

A bajnokság állása: 3. Galánta B 220 12. Trnovec A 6.

NAGYSZOMBAT MEGYE IV. liga – férfiak Šoporňa A–Galánta D 14:4; Baka A–Trnava/Horné Orešany D 11:7. A bajnokság állása: 2. Baka A 27; 6. Galánta D 23; 9. Šoporňa A 19.

DUNASZERDAHELYI TERÜLETI BAJNOKSÁG V. liga – férfiak STK Dunaszerdahely A–Nagymegyer 6:12; Nyárasd–Csallóközkürt A 7:11; Nagyabony–Bős B 4:14; Vásárút B–Baka B 3:15, STK Dunaszerdahely C–Hodos C 4:14. A bajnokság állása: 1. Hodos C 28; 2. Bős B 25; 3. Nagymegyer 25; 4. Baka B 22; 5. Somorja 21; 6. Diósförgepatony A 18; 7. Csallóközkürt A 13; 8. Nyárasd 11; 9. STK Dunaszerdahely C 11; 10. Nagyabony 10; 11. STK Dunaszerdahely A 10; 12. Vásárút B 10.

VI. liga – férfiak Diósförgepatony B–Pozsonyeperjes 15:3; Csallóközkürt B–Baloň 11:7; Hegyéte B–Baka C 5:13; Bögellő–Nyékvárkony 10:8. A bajnokság állása: 1. Diósförgepatony B 17; 2. Csallóközkürt B 17; 3. Bögellő 17; 4. STK Dunaszerdahely B 16; 5. Balony 11; 6. Baka C 11; 7. He-

Andrea Daubnerová és Viera Majerčíková megmutatta Haraszti Nórának A szerző felvétele a szlovák konyha remekeit úton az egyik mérkőzésre

gyéte A 10; 8. Nyékvárkony 8; 9. Pozsonyeperjes 8; 10. Hegyéte B 5.

GALÁNTAI TERÜLETI BAJNOKSÁG V. liga – férfiak Diószeg C–Nádszeg 18:0; Kismácséd–Galánta E 9:9; Jóka B–Šoporňa B 15:3. A bajnokság állása: 1. Nagymácséd B 24; 2. Šoporňa C 22; 3. Šoporňa B 19; 4. Jóka A 15; 5. Szered 14; 6. Nagyfödémes C 14; 7. Galánta E 13; 8. Kismácséd 10; 9. Vágpatta 9; 10. Diószeg C 9; 11. Jóka B 9; 12. Nádszeg 7.

NYITRA MEGYE III. liga – férfiak Bánov B–PK Komárom A 6:12; Vráble B–Vágfarkasd A 7:11.

A bajnokság állása: 3. Vágfarkasd A 30; 4. PK Komárom A 25.

IV. liga C – férfiak Strekov A–Pok. Komárom A 6:12; Močenok A–Trnovec nad Váhom C 3:15; PK Komárom B–Bánov C 12:6; Pok. Komárom B–Nagysurány 0:18. A bajnokság állása: 1. Pok. Komárom A 33; 2. Trnovec nad Váhom C 31; 5. PK Komárom B 30; 12. Močenok A 12; 14. Pok. Komárom B 9.

TRENCSÉN MEGYE II. liga – férfiak STK Léva A–Trnovec nad Váhom B 7:7. A bajnokság állása: 7. Trnovec nad Váhom B 18. Vladislav Kmeť


42 V. liga – déli csoport

III. liga – nyugati csoport

Őszi bajnok az újonc Šoporňa–Pusztafödémes 2:2 (1:2), g.: Hindák (2) – Barčák, Šinaľ; DAC B/Vásárút–Alsószeli 1:2 (1:1), g.: Katona – Göndör, Harsányi; Vága– Diósförgepatony 6:0 (2:0), g.: Šercel (2), Kiška (3), Mikula; Illésháza–Nagyfödémes 0:2 (0:1), g.: Traoré, Baša; Jányok–Jóka 3:2 (1:1), g.: Kučera (2), Kunyi – Baša; Nagymagyar–Hodos 1:0 (0:0), g.: Csápai; Nyárasd–Csallóközkürt 1:1 (1:0), g.: Bogyai – Bognár,

Csallóköz

Sport

Öngóllal nyertek a lévaiak

Őszi végeredmény 1. Alsószeli

15 10 1 4 36:21 31

2. Csallóközkürt

15 9 3 3 32:14 30

3. Pusztafödémes 15 8 5 2 31:13 29 4. Lég

15 9 2 4 19:11 29

5. Šoporňa

15 6 6 3 28:19 24

6. Illésháza

15 7 2 6 19:19 24

7. Nagyfödémes

15 6 3 6 17:15 21

8. Nyárasd

15 6 3 6 30:31 21

9. Jányok

15 7 0 8 28:30 21

Topoľčany–Piešťany 3:0 (0:0), g.: Kurta, Kemlage (2); Borčice–DAC B/Nyékvárkony 3:0 (2:0), g.: Ondráš (2), Plavsic ; Bős–Nemšová 1:0 (1:0), g.: Szőcs; Vráble–Vrbové 2:0 (1:0), g.: Feješ, Husár; Léva–Lednické. Rovne 1:0 (1:0), g.: öngól; Negyed–Veľké Ludince 2:1 (1:0), g.: Kalmár Lajos (2) – Mikula. Őszi végeredmény

17 7 5 8 23:18 26

10. Trnava C/Šúrovce17 6 5 6 30:27 23 11. Vráble

17 6 5 6 22:20 23

12. Nemšová

17 6 4 7 20:21 22

13. Led. Rovne

17 6 2 9 17:29 20

14. Vrbové

17 5 0 12 17:29 15

2. Borčice

17 11 4 2

17. Púchov

17 3 4 10

3. Bős

17 8 5 4 34:19 29

18. Piešťany

17 2 3 12 12:42

4. Negyed

17 9 2 6 23:19 29

15 4 5 6 27:31 17

13. Vága

15 5 2 8 28:34 17

15 2 3 10

17 7 5 5 24:17 26

9. V. Ludince

17 5 0 12 22:36 15

15 4 5 6 24:24 17

16. Dióspatony

17 8 3 6 25:21 27

8. Palárikovo

17 3 5 9 18:34 14

12. Jóka

15 4 3 8 19:34 15

7. DAC B/Várkony

16. Nové Zámky

11. Hodos

15 3 3 9 14:25 12

17 7 6 4 20:15 27

15. Léva

1. Nagymegyer

15. Nádszeg

17 9 2 6 22:22 29

6. Komárom

17 13 4 0 37: 9 43

10. DAC B/Vásárút 15 6 2 7 20:23 20

14. Nagymagyar

5. Topoľčany

37:10 37

8:23 13 9

7:35 9

V. liga – közép csoport

Idegenben nyertek a felsőkirályiak Zbehy–Alekšince 1:0 (1:0), g.: Fuska; Veľké Zálužie–Chrenová 2:2 (2:1), g.: Andrašík (2) – Bocian, Špánik; Beladice–Ludanice 5:0 (1:0), g.: Zlatňanský (3), Szusztor, Frťala; Lapáš–Hrušovany 4:0 (2:0), g.: Dobiaš, Balla, Kramár (2); Jacovce–Felsőkirályi 2:3 (1:0), g.: Švec, Beňo – Kollár, Penzeš (2); Pered– Radošina 0:2 (0:0), g.: Kúdela, Vlčan; Solčany–Továrniky 1:1 (0:1), g.: Soboňa – Candrák; Preseľany– Krušovce 4:2 (2:1), g.: Kochan, Kamencay, Toriška, Urbanec – Pentrus, Greguš.

Őszi végeredmény 1. Lapáš 2. Továrniky 3. Zbehy 4. V. Zálužie 5. Solčany 6. Radošina 7. Pered 8. Chrenová 9. Krušovce 10. Felsőkirályi 11. Beladice 12. Jacovce 13. Alekšince 14. Preseľany 15. Hrušovany 16. Ludanice

15 10 15 9 15 8 15 7 15 7 15 7 15 7 15 6 15 6 15 6 15 6 15 5 15 5 15 4 15 5 15 4

2 3 4 2 2 5 4 4 2 6 1 7 0 8 3 6 3 6 2 7 2 7 4 6 2 8 4 7 0 10 1 10

46:19 20:10 30:20 31:22 23:22 26:28 33:27 30:27 27:29 31:29 29:29 18:19 25:36 22:30 19:38 14:39

32 31 26 25 23 22 21 21 21 20 20 19 17 16 15 13

Vojtík Szimona felvétele a Bős–Nemšová mérkőzésen készült

IV. liga – délkeleti csoport

V. liga – keleti csoport

Döntetlennel zártak a galántaiak

Szentpéteren nyolc gól született

Párkány–Gúta 0:1 (0:0), g.: Magyar; Zselíz–Udvard 1:3 (1:1), g.: Rotík – Mach, Bombicz, Hruška; Újlót–Vágfarkasd 1:1 (0:0), g.: Pavlatovský – Zsebi; Horné Obdokovce– FC Nitra jun. 2:1 (1:1), g.: Královič, Vaňo – Bartošek; FC ViOn Zlaté Moravce B/Volkovce–Nagysurány 2:1 (1:1), g.: Pacalaj, Bakaľár – Dudáš; Močenok–ČFK Nitra 1:3 (0:2), g.: M. Turňa – Plevka (2.), Kurej; Tardoskedd–Čeľadice 4:0 (1:0), g.: Benkó (2), Dikácz (2); Garamkálna–Galánta 1:1 (1:1), g.: Drienovský – Korman.

Marcelháza–Garamkovácsi 1:0 (1:0), g.: Pivoda; Ógyalla–Bellegszencse 4:1 (1:0), g.: Porubszky, Molnár, Turza (2) – Polák; Ekel– Komját 3:0 (2:0), g.: Erdei, Garay öngól, Horváth; Szentpéter–Nagysalló 7:1 (3:0), g.: Cséplő (2), Vida (2), Varga, Molnár, Halász – Straňák; Naszvad–Zsitvabesenyő 5:1 (2:0), g.: Valko (3), Varga, Starovič – Deszát; Bánov–Perbete 2:1 (1:0), g.: Švajda (2) – Banda; Hontfüzesgyarmat- Ohaj 0:3 (0:1), g.: Šulák, Slobodník, Turan; Nagykér– Ímely 2:2 (2:0), g.: D. Bátor, Dano – Bacigál, Gál.

Őszi végeredmény 1. Ímely 2. Bánov 3. Nagykér 4. Ógyalla 5. Bellegszencse 6. Garamkovácsi 7. Marcelháza 8. Ekel 9. Ohaj 10. Szentpéter 11. Naszvad 12. Nagysalló 13. H.gyarmat 14. Komját 15. Perbete 16. Zsitvabesenyő

15 10 15 10 15 8 15 7 15 8 15 8 15 7 15 7 15 6 15 6 15 4 15 4 15 4 15 4 15 3 15 1

4 2 3 5 2 1 3 2 4 1 5 4 3 2 2 3

1 3 4 3 5 6 5 6 5 8 6 7 8 9 10 11

38:15 36:18 33:24 37:18 33:37 36:27 21:21 22:18 19:21 37:35 24:21 21:36 15:24 15:37 19:35 20:39

34 32 27 26 26 25 24 23 22 19 17 16 15 14 11 6

Őszi végeredmény 1. Galánta

15 12

1

2 45:12 37

2. Gúta

15

9

5

1 30:15 32

3. ViOn B/Volk. 15

9

3

3 28:14 30

4. Vágfarkasd

15

9

2

4 32:17 29

5. Újlót

15

9

1

5 23:27 26

6. Nagysurány 15

7

4

4 40:22 25

7. Garamkálna 15

7

4

4 17:17 25

8. Tardoskedd

15

6

3

6 34:28 21

9. FC Nitra jun. 15

6

2

7 39:26 20

15

5

2

8 34:30 17

11. H. Obdokovce 15

4

4

7 18:26 16

12. Udvard

15

5

1

9 17:34 16

13. Párkány

15

4

3

8 24:30 15

14. ČFK Nitra

15

4

2

9 23:32 14

15. Močenok

15

3

2 10

16. Zselíz

15

1

2 12 11:54

10. Čeľadice

9:40 11 5

Összeállította: Vladislav Kmeť


43

Sport

2014. november 19. | 47. szám

Focikupa DUNASZERDAHELY – November 13-án a városi sportcsarnokban megrendezték az immár hagyományos iskolai focikupát a Szabó Gyula 21 Szakközépiskola diákjai számára. Tizenhárom osztály csapata jelentkezett a megmérettetésre. A csoportmérkőzések után az első két legjobb csapat jutott a negyeddöntőkbe, majd folytatódott a kieséses szakasz egészen a döntőig. A focitornát végül a címvédő IV. C osztály nyerte meg, a második helyen a IV. D osztály végzett, a harmadik helyet pedig a III. E osztály szerezte meg. (cs) Archív felvétel

Sakk

Kosárlabda Extraliga nők

III. liga A2

Rücon Spišská Nová Ves–ŠBK Somorja 74:67 (38:41). A bajnokság állása: 4. ŠBK Somorja 14.

Cífer–Dunaszerdahely B 6:2. A bajnokság állása: 7. Dunaszerdahely B 4.

II. liga – férfiak Bánovce nad Bebravou–Dunaszerdahely 74:63; Komárom–Léva B 66:72. A bajnokság állása: 6. Komárom 7; 10. Dunaszerdahely 5. (vk)

Kézilabda WHIL – nők ŠKP Bratislava–HK Slovan Duslo Vágsellye 26:45 (11:21). A bajnokság állása: 5. HK Slovan Duslo Vágsellye 11.

Extraliga – férfiak HKM Slovan Duslo Vágsellye–Tatran Prešov 23:41 (13:18). A bajnokság állása: 5. HKM Slovan Duslo Vágsellye 12.

I. liga – nők Michalovce jun.-Močenok 34:26 (18:12); Naszvad–Szered 37:23 (15:12); Bánovce nad Bebravou– Csallóközaranyos 28:28 (16:13). A bajnokság állása: 1. Naszvad 12; 6. Močenok 10; 8. Csallóközaranyos 7; 12. Szered 0.

II. liga – nők Senica–Dunaszerdahely 30:24 (12:14); Nagysurány–Gúta 45:12 (23:3); Revúca–Lég 26:16 (15:7); Nové Zámky–Nyárasd mérkőzés eredményét lapzártánkig nem kaptuk meg. A bajnokság állása: 6. Dunaszerdahely 6; 8. Lég 5; 9. Gúta 5; 11. Nyárasd 0.

III. liga B12 Komárom B–Léva B 7,5:0,5; Kamenný Most–Vágsellye B 3:5; Bátorkeszi B–Hotel OKO Nitra B 4,5:3,5. A bajnokság állása: 1. Komárom B 6; 7. Vágsellye B 3; 8. Bátorkeszi B 3. (Vladislav K.)

Teke I. liga – idősebb ifjúsági lányok Michalovce–Močenok 30:24 (15:14). A bajnokság állása: 5. Vágsellye 6; 6. Močenok 3.

I. liga – ifjabb ifjúsági lányok Vágsellye–Bardejov 30:24 (10:9); Michalovce–Močenok 49:21 (24:10). A bajnokság állása: 3. Vágsellye 12; 12. Močenok 0.

NYITRA MEGYEI BAJNOKSÁG Idősebb diáklányok Naszvad–Vágsellye 17:30 (6:14), Csallóközaranyos–Nagysurány 18:13 (8:3). A bajnokság állása: 1. Vágsellye 16; 3. Csallóközaranyos 8; 4. Naszvad 4.

Ifjabb diáklányok Topoľčany–Močenok 25:22 (10:11); Gúta–Vágsellye 13:25 (7:12); Csallóközaranyos–Nagysurány 10:14 (6:10). A bajnokság állása: 2. Csallóközaranyos 12; 3. Vágsellye 8; 5. Gúta 4; 6. Močenok 0. Vladislav Kmeť

Extraliga – férfiak Galánta–Šport Podbrezová B 2:6 (3260:3335), Chovanec/Horník 519, Tyavoda 533, Tumma 547, Madarás 572, Kupčok 542, Butko 547. A bajnokság állása: 10. Galánta 4.

Extraliga – nők Nagymagyar–Victória Pezinok 4:2 (2041:2039), Vlahy 517, Grell 487, Varga 526, Farkašová 511. A bajnokság állása: 7. Nagymagyar 3.

I. liga – férfiak Vágsellye A–Nagymagyar A 2:6 (3058:3190), Klement 519, Zeman 537, Tóth 505, Machálková 507, Baboš 473, Mazúchová 517 – Poloma 529, Keszőcze 532, Író 488, Marics Éva 581, Marics I. 533, Pospíšil 527; Vágsellye B–Stará Turá 6:2 (3226:3149), Klement 525, Krajčík 546, Devát 565, Gerhát 516, Veselka 568, Hambálek 506. A bajnokság állása: 2. Nagymagyar A 19; 6. Vágsellye A 11; 14. Vágselylye B 6.

II. liga – férfiak Galánta B–Tatran Bratislava 3:5 (3026:3142), Hegedűs Kristína 538, Sárközi 471, Pilcz 533, Jeriga 523, K. Kaigl/Sedlák 453, Ďuriš 508; Preseľany B-Diószeg A 2:6 (2962:3177), Magyarics L. 483, Krnáč 508, Halasy 557, Šalát 519, Halaši 569, Magyarics A. 541; Nové Mesto B–Nagymagyar B 5:3 (3108:3102), Vlahy 524, Fehér 486, Zsigmond 499, Gubran 498, Kugler 495, Nagy 600. A bajnokság állása: 3. Diószeg A 14; 7. Nagymagyar B 10; 8. Galánta B 10.

III. liga – férfiak Nitra B–Nagymagyar C 1:5 (1936:2073), Hollósi 536, Marics I. 539, Varga Éva 479, Klúcsik 519; Hlohovec B–Vágsellye C 5:1 (2005:1933), Korytárová 451, Szomolai Rozália 488, Bol 497, Devát 497; Diószeg B–Nitra C 5:1 (1955:1818), Gál 482, Myslík 497, Mészáros 539, Pelec 437. A bajnokság állása: 1. Nagymagyar C 18; 3. Diószeg B 10; 5. Vágsellye C 5; 6. Galánta C 4. kmeť


44

Csallóköz

Sport

Egyetlen vesztes mérkőzésük sem volt Dunaszerdahelyi területi bajnokság Az AG SPORT liga mérkőzéseinek mérlege: öt hazai, két idegenbeli győzelem és egy döntetlen. Az őszi bajnok – megérdemelten – Nagyabony csapata lett, mégpedig úgy, hogy egyszer sem vesztettek el mérkőzést, s a 15 forduló alatt mindössze 13 gólt kaptak. Játékosuk, Miklós Imre 16 találattal a legjobb góllövő lett. Hazai pályán nyújtottak remek teljesítmény a kisudvarnokiak is, Németh András háromszor is betalált ellenfele kapujába, a szezon alatt öszszesen 14x rezegtette meg az ellenfelek hálóját. Vendégként Csenke csapata remekelt, öt góllal lepték meg hazai pályán a nagyszarvaiakat. Összesen 29 gól került a jegyzőkönyvbe. A VII. liga mérlege: öt hazai és két idegenbeli győzelem. A fordulóban összesen 39 gól landolt a kapukban. Legtöbb gólt Nagypakán láthattak a szurkolók (9), ahol a hazaiak féltucat góllal kaszálták el a sereghajtó csilizpatasiakat (6:3). Remek mérkőzés zajlott az alistáli fakó otthonában, ahol 5:2 arányban győzték le a vendég felsőpatonyiakat, és a hazai Németh Péter 4x is betalált az ellenfél kapujába. A csallóköztárnokiakat alaposan meglepték a hegyéteiek, ugyanis 1:5 arányú győzelmet értek el. Nagyudvarnok 4:0-ás hazai győzelmével egy hellyel feljebb jutott a táblázatban, így megszerezte a tabella 6. helyét, s onnan várja a tavaszi idényt. AG SPORT LIGA – 1. forduló: Izsap A–Királyfiakarcsa 1:1 (1:0), g.: Vörös G. – Hromada A.; Alistál A–Csákány 2:1 (0:1), g.: Bíró D., Bíró Z.

Kovács Zoltán felvételei az Ekecs-Apácaszakállas–Egyházgelle mérkőzésen készültek

– Valocsay I.; Lúcs–Csallóközcsütörtök 3:2 (1:1), g.: öngól, Kvačkaj Ľ., Varga E. – Lipiak V., Mészáros A.; Ekecs–Apácaszakállas–Egyházgelle 1:0 (0:0), g.: Suchý M.; Balony–Baka 0:1 (0:0), g.: Takács I.; Nagyabony–Egyházkarcsa 4:1 (1:1), g.: Simon Gy. (2), Kardos Gy., Miklós I. – Edmár A.; Szarva–Csenke 1:5 (0:3), g.: Herberger Cs. – Hollóši I., Tóth B., Kvarda T., Matúš J., Škulec P.; Kisudvarnok–Sárosfa 4:2 (3:0), g.: Némeh A. (3), Ravasz T. – Gála D., Lelkes L. A tabella állása 1. Nagyabony

15 12 3 0 49:13 39

2. Kisudvarnok

15 10 3 2 38:14 33

3. Királyfiakarcsa 15 8 5 2 27:18 29 4. Egyházgelle

15 8 2 5 24:19 26

5. Lúcs

15 8 1 6 25:24 25

6. Csenke

15 7 2 6 30: 29 23

7. Cs.csütörtök

15 6 3 6 33:24 21

8. Sárosfa

15 6 3 6 28:28 21

9. E.-A.szakállas

15 6 3 6 33:35 21

10. Egyházkarcsa

15 6 2 7 23:31 20

11. Alistál

15 5 4 6 25:30 19

12. Izsap

15 5 3 7 34:43 18

13. Baka

15 4 2 9 18:28 14

14. Balony

15 3 4 8 16:26 13

15. Csákány

15 2 2 11 20:37

8

16. Szarva

15 2 2 11

8

17:41

Megjegyzés: 2. forduló, Csenke– Lúcs 3:0 kontumációs eredmény. 13. forduló, Lúcs–Egyházgelle 0:3 kontumációs eredmény. Lúcs csapatától 3 pontot levonnak a bajnokság végén. Legjobb góllövők: 16 – Miklós I. (Nagyabony); 14 – Németh A. (Kis-

udvarnok); 9 – Koleszár L. (Izsap), Lukács J. (Ekecs–Apácaszakállas), Varga P. (Lúcs), Ravasz T. (Kisudvarnok), Simon Gy. (Nagyabony); 8 – Császár Zs. (Ekecs–Apácaszakállas), Végh V. (Alistál), Szerencsés Z. (Egyházgelle), Valocsay I. (Csákány). 7. liga DS – 1. forduló: Nagypaka–Patas 6:3 (1:1), g.: Vanek (2.), Santai M., Hluško M., Darida D., Andrássy B. – Csánó R., Csánó László (2.); Várkony B–Felbár 3:0 (1:0), g.: Matus I., Kósa D., Németh A.; Nagyudvarnok–Sárrét 4:0 (2:0), g.: Cserge J. (2), Kiss K., Bugár T.; Patonyrét–Somorja B 2:3 (2:2), g.: Szelle A., Danis F. – Rigo A. (2), Hegyi V.; Csallóköznádasd–Szap 3:2 (2:1), g.: Gróf D., öngól. Ágh L. – Csiba J., Darnai T.; Tár-


nok–Hegyéte 1:5 (1:3), g.: Matlaha M. – Dudás T. (2), Kovács A., Novák A., Farkas R.; Alistál B–Felsőpatony 5:2 (2:0), g.: Németh P. (4), Hromada A. – Škultéty V., Dudík P. Szabadnapos: Pozsonyeperjes. A tabella állása 1. P.eperjes

14 11 1 2 54:17 34

2. Nagypaka

14 10 2 2 48:22 32

3. Felsőpatony

14 9 1 4 40:22 28

4. Szap

14 8 4 2 31:15 28

5. Cs.nádasd

14 8 2 4 28:23 26

6. Nagyudvarnok 14 7 2 5 26:24 23 7. Várkony

45

Sport

2014. november 19. | 47. szám

14 6 3 5 23:31 21

8. Hegyéte

14 5 5 4 26:21 20

9. Alistál B

14 6 2 6 32:34 20

10. Somorja B

14 6 1 7 24:25 19

11. Sárrét

14 4 2 8 20:31 14

12. Patonyrét

14 3 2 9 19:42 11

13. Tárnok

14 3 1 10 20:35 10

14. Felbár

14 3 1 10 19:34 10

15. Patas

14 1 1 12

17:41

4

Megjegyzés: 4. forduló – Hegyéte– Alistál B 3:0 kontumációs eredmény. Legjobb góllövők: 20 – Tomaček L. (Pozsonyeperjes); 17 – Gróf D. (Csallóköznádasd), Vanek D. (Nagypaka); 12 – Santai M. (Nagypaka); 11 – Németh P. (Alistál B); 9 – Fekete A. (Felsőpatony), Sághy F. (Felbár); 8 – Pápai R. (Pozsonyeperjes), Rigo A. (Somorja B); 7 –Valentín J. (Sárrét), Világi T. (Csallóköznádasd), Grünfeld L. (Várkony), Kovács A. (Hegyéte). Wimmer Ilona

Galánatai területi bajnokság – A számok tükrében

Hidaskürt lett az őszi bajnok A 91mérkőzésen összesen 318 gól született. Egy mérkőzésen 3,49 gólos átlagot értek el a csapatok. Az összes mérkőzésböl a hazaiak 41-et nyertek, 22 döntetlen és 28 vendéggyőzelem született. Összgólarány: 183:135, pontarány 183:135.

Az őszi bajnokság rekordjai: Legnagyobb arányú hazai győzelem: Hidaskürt–Nemeskosút 7:0 (6. forduló), Tallós–Vinohrady nad Váhom 7:1 (1. forduló), Tallós–Feketenyék 5:0 (9. forduló), Nemeskosút– Nagymácséd 5:0 (9. forduló). Legnagyobb arányú vendéggyőzelem: Alsószerdahely–Nemeskosút 0:5 (4. forduló), Taksony–Hidaskürt 0:4 (1. forduló), Vinohrady nad Váhom–Hidaskürt 0:4 (5. for-

duló), Vízkelet–Hidaskürt 1:4 (3. forduló). Legtöbb gól egy mérkőzésen: Felsőszeli–Vinohrady nad Váhom 5:3 (12. forduló), Tallós–Vinohrady nad Váhom 7:1 (1. forduló), Taksony–Alsószerdahely 5:2 (7. forduló), Hidaskürt–Nemeskosút 7:0 (6. forduló). Leggyakoribb eredmények: 1:1 (10x), 2:2 (9x), 2:1 (9x), 0:1 (6x), 2:0 (5x), 4:2 (4x), 3:0 (4x), 2:3 (4x), 0:2 (4x). Legritkábban előforduló eredmények: 7:1, 7:0, 5:3, 5:2, 5:1, 4:3, 3:2, 1:3, 1:0 (1x). A mérkőzések száma, amelyen nem kaptak a csapatok gólt: Tallós (6), Diószeg és Nemeskosút (5), Hidaskürt és Felsőszeli (4), Vinohrady nad Váhom és Tósnyárasd (3), Taksony, Šintava és Vízkelet (2), Szered B, Feketenyék és Alsószerdahely (1), Nagymácséd (0). A mérkőzések száma, amelyen Hazai mérkőzések

Végső táblazat 1. Hidaskürt

nem adtak a csapatok gólt: Szered B és Taksony (6), Tósnyárasd, Nagymácséd, Vinohrady nad Váhom és Alsószerdahely (4), Feketenyék(3), Vízkelet és Felsőszeli (2), Nemeskosút, Tallós, Šintava és Diószeg (1), Hidaskürt (0). Leghosszabb győzelmi sorozat: Tallós 6 mérkőzés (6-11. forduló), Hidaskürt 4 mérkőzés (5-8. forduló), Tósnyárasd 4 mérkőzés (1-4. forduló), Felsőszeli 4 mérkőzés (4-7. forduló). Leghosszabb veretlenségi sorozat: Tallós 10 mérkőzés (8-2-0, 4–13. forduló), Hidaskürt 9 mérkőzés (7-2-0, 5–13. forduló), Diószeg 9 mérkőzés (5-4-0, 3–11. forduló), Felsőszeli 7 mérkőzés (6-1-0, 4–10. forduló), Nemeskosút 5 mérkőzés (3-2-0, 1–5. Forduló), Šintava 5 mérkőzés (3-2-0, 2–6. forduló). Leghosszabb győzelem nélküli sorozat: Alsószerdahely 13 mérkő-

13

9

2

2

41:14

zés (0-5-8, 1–13. forduló), Szered B 9 mérkőzés (0-3-6, 4–12. forduló), Feketenyék 7 mérkőzés (0-4-3, 1–7. forduló), Vinohrady nad Váhom 6 mérkőzés (0-4-2, 1–6. forduló), Vinohrady nad Váhom 5 mérkőzés (01-4, 8–12. forduló), Taksony 5 mérkőzés (0-2-3, 8–12. forduló), Vízkelet 5 mérkőzés (0-1-4, 1–5. forduló). Leghosszabb pontszerzés nélküli sorozat: Alsószerdahely 5 mérkőzés (6–10. forduló), Szered B 4 mérkőzés (6–9. forduló), Tósnyárasd 4 mérkőzés (5–8. forduló), Vízkelet 4 mérkőzés (1–4. forduló). A legjobb góllövők: 14 – Nagy G. (Nemeskosút), 13 – A. Polednák (Hidaskürt), 9 – A. Čerňanský (Felsőszeli), Tászli D. (Kosút), Horváth F. (Šintava), Szabó R. (Tósnyárasd), 7 – L. Beneš (Hidaskürt), Nagy D., M. Braun (Tallós), M. Lacek (Vinohrady nad Váhom). VK

Idegenben lejátszott mérkőzések

29 (+11)

2. Tallós

13

9

2

2

36:14

29

(+8)

1. Felsőszeli

7

6

0

1

19: 6

18

1. Hidaskürt

7

6

1

0

23: 6

19

3. Felsőszeli

13

9

1

3

28:14

28

(+7)

2. Tallós

7

5

1

1

25: 6

16

2. Tallós

6

4

1

1

11: 8

13

4. Nemeskosút

13

7

3

3

31:20

24

(+6)

3. Diószeg

6

4

1

1

10: 4

13

3. Nemeskosút

7

4

1

2

14:13

13

5. Diószeg

13

6

5

2

19:10

23

(+5)

4. Tallós

7

4

0

3

10: 9

12

4. Diószeg

7

2

4

1

9: 6

10

6. Šintava

13

5

4

4

25:21

19

(+1)

5. Nemeskosút

6

3

2

1

17: 7

11

5. Felsőszeli

6

3

1

2

9: 8

10

7. Tósnyárasd

13

6

0

7

19:21

18

(-3)

6. Feketenyék

7

2

5

0

10: 8

11

6. Šintava

7

2

3

2

13:12

9

8. Taksony

13

4

3

6

18:25

15

(-6)

7. Nagymácséd

7

3

2

2

11:10

11

7. Taksony

6

2

2

2

8:12

8

13

3

5

5

18:27

14

(-7)

8. Hidaskürt

6

3

1

2

18:8

10

8. Tósnyárasd

6

2

0

4

9:12

6

10. Vízkelet

13

3

3

7

21:30

12

(-9)

9. Šintava

6

3

1

2

12: 9

10

9. Szered B

7

1

2

4

4:12

5

11. Szered B

13

3

3

7

13:25

12

(-6)

10. Vízkelet

7

2

3

2

15:13

9

10. Vinohrady

7

0

3

4

8:18

3

12. Nagymácséd

13

3

3

7

15:28

12

(-9)

11. Vinohrady

6

2

2

2

12:12

8

11. Feketenyék

6

1

0

5

8:19

3

13. Vinohrady

13

2

5

6

20:30

11

(-7)

12. Taksony

7

2

1

4

10:13

7

12. Vízkelet

6

1

0

5

6:17

3

14. Alsószerdahely 13

0

5

8

14:39

5

(-13)

13. Szered B

6

2

1

3

9:13

7

13. Alsószerdahely

7

0

3

4

9:22

3

14. Alsószerdahely 6

0

2

4

5:17

2

14. Nagymácséd

6

0

1

5

4:18

1

9. Feketenyék

A bajnokság végén Šintavának levonnak 3 pontot.


46

Csallóköz

Sport

„A DAC stadionjában töltöttem a gyerekkoromat!” Az első öt közé várja a csapatot

napon még a klubépületben sorakoztunk, hogy aláírjuk a szerződésein-

és egy külön helységben tornázunk, nyújtunk. Ismerem a testemet, igényli a mozgást. Amikor szabadunk van, mint például decemberben, akkor is 2–3 naponta mozgok. A mérkőzések után azért kell két nap a regenerációra. Ez a korral jár, de különösen nem változtattam semmit az edzésmódszereken. A játékban már megpróbálok gyorsabban, 1–2 érintésre játszani, nincs értelme cipelni a labdát. A hétvégi mérkőzés előtt pihenek. Mindent megteszek annak érdekében, hogy minél tovább tudjak aktívan játszani. Amíg az edzők, a vezetők és én is úgy látom, hogy van mit adnom a csapatnak, akkor 2–3 évig még aktívan futballozhatok. Nagy előny, hogy Dunaszerdahelyen játszom, hiszen otthon vagyok, közel a családomhoz, barátokhoz. Nem kell utaznom, csak felülök a biciklimre, és áttekerek a stadionhoz. Négyéves korom óta itt lakom, rengeteg minden köt a klubhoz. Amikor

ket, de volt olyan is, akivel a meccsnapon találkoztam először. Az első két mérkőzés (Kassa és Nagyszombat ellen) indított el bennünket. Ha gyengébb napunk volt, a kapus jól védett, vagy egy kiegyenlített mérkőzésen pontrúgásból találtunk be. Nagy ereje volt a csapatnak, egy csónakban eveztünk. Mindenképpen kellemes emlék marad számomra az az időszak.” Mivel a csapaton belül a maga 32 évével a tapasztaltabbak közé tartozik, így jobban odafigyel a felkészülésre, és a mérkőzések utáni pihenésre is. „Mi, vagyis az idősebbek korábban kezdjük a bemelegítést. A gyülekező előtt fél órával érkezünk,

ide költöztünk, szüleim vezették a stadionnál található éttermet, így ott töltöttem a gyerekkoromat. Ján Kapkotól kezdve, Simon Gyulán át minden játékost ismertem, folyamatosan a mérkőzéseken voltam. Számomra ezért sokkal többet jelent a DAC-ban játszani, mint másnak.” Végezetül pedig hol végezhet a DAC az idény végén? „Csalódott lennék, ha nem kerülnénk az első öt közé, mert képesek vagyunk rá. Főleg idegenben kell összeszednünk magunkat. A kupában pedig szeretnénk győzedelmeskedni a kassaiakon, aztán meglátjuk.” Álló István Vojtík Szimona felvételei

LABDARÚGÁS – Straka Gábor 32 évesen a DAC tapasztaltabb játékosai közé tartozik, de még ma is csapata egyik legjobb játékosa. Jelenleg sérülés miatt harcképtelenné vált, de bízik a januári visszatérésben. A Petržalka és a lengyel Ruch Chorzow egykori játékosával beszélgettünk. November elsején a Szenyice elleni mérkőzésen bokasérülést szenvedett, azóta csak a lelátóról figyelheti a DAC szereplését. „Rosszul léptem, és kifordult a bokám, szalagszakadást szenvedtem. Bár hosszabb időtartamú sérülést diagnosztizáltak, szerintem januárban elkezdhetem a felkészülést. A bokám még be van dagadva, de talán pár hónap alatt sikerül visszatérnem a régi formámba. Optimista vagyok, lassan futok, nem terhelem le annyira a bokám.” 2013-ban bokatörés miatt volt kénytelen elhagyni a lengyel Ruch Chorzow együttesét, nyáron pedig a negyedik ligás nagymegyeri csapatban próbált meg ismét formába lendülni. A tulajdonosváltás után keresták meg a DAC-tól, így nem volt kérdés, hol folytatja tovább. „Tavaly nem voltam mentálisan a legjobb állapotban, a sérülésem nem akart rendbe jönni. Az orvosok 5–6 hónapot jósoltak, én pedig már a hetediknél tartottam, és nem éreztem javulást. Mikor hazajöttem, nem kerestem elsőligás csapatot. Féltettem az egészségemet, mert pályafutásomat sok sérülés kísérte. Úgy gondoltam, egy negyedik ligás együttes megfelelő lesz számomra, így kerültem Nagymegyerre. Magam sem tudom

hogyan, a bokám rendbe jött, valószínűleg csak idő kellett neki. Négy hónap után jelentkezett Németh Krisztián a DAC-tól. Mivel egészséges voltam, ezért egy percig sem gondolkodtam a folytatáson. Egész életemben első ligát edzettem, ennek ellenére Radványi edzőék vigyáztak rám. Úgy egyeztünk meg, ha érzem, baj van, fáj a lábam, netán fáradok, akkor szólok, és visszaveszünk a tempóból. A testünket nem tudjuk átverni. Sokat beszélgettünk az edzőkkel, így végig tudtam játszani a tavaszi szezont. A bajnokság vége felé viszont már éreztem a fáradtságot.” 2013 tavasza mindenki számára emlékezetes marad, hiszen pontlevonással sújtva is megmenekült a DAC az első ligában. „Ha visszagondolok a tavaszra, az első mérkőzés előtti


47

Sport

2014. november 19. | 47. szám

Hazai búcsú döntetlennel Sorozatban hatodszor nem nyertek a somorjaiak LABDARÚGÁS – DOXXbet Liga, nyugat, 17. forduló. Az önkormányzati választások napján a nyitraiakat fogadta az FC STK 1914 Somorja. Az őszi idény utolsó hazai összecsapásán gyors gólváltásokat láthatott a közönség. Öt perc leforgása alatt háromszor is betaláltak a csapatok. A kék-fehérek kettővel is vezettek, végül döntetlen született. Az elmúlt idényt még az élvonalban töltő nyitraiak a hatodik fordulóban 4:0-ás győzelmet arattak a somorjaiak felett. A szombati találkozón ismét az egykori szlovák szövetségi kapitány, Michal Hipp által vezetett alakulat számított a favoritnak. A harmadik helyen álltak a fordulót megelőzően kilenc győzelemmel, míg a csallóköziek a tizediken három győzelemmel. A pontokat illetően pedig tizenhét volt a különbség. A mérkőzést a vendégek kezdték jobban. Már az első percekben Matúš Paukner, a második liga góllövőlistájának éllovasa letette a névjegyét. Össztűz alá vették a somorjai kaput a nyitraiak, a 12. percben pedig Igor Kotora koronázta a támadást egy kapufával. De ami a vendégeknek nem sikerült, az összejött a hazaiaknak. A 13. percben Andrej Špánik egy letámadást fejezett be góllal, a gólpasszt Lukáš Hutta jegyezte. Špánik idénybeli harmadik találatát szerezte, ezzel a kékfehérek legjobb góllövője, és azt is hozzátehetjük, hogy 328 perc után találtak be az ellenfél kapujába a somorjaiak. Alig telt el három perc, és újabb gólnak örülhettek a hazaiak. Lukáš Čemba talált be közelről Patrik Hipp, a nyitraiak vezetőedzője fiának kapujába. A kétgólos előny csupán két percig tartott ki.

A vendégek büntetőhöz jutottak, amelyet a gólfelelősük, Paukner értékesített. A 32. percben a hazaiak első góljának szerzőjét kellett kényszerből lecserélni, miután megsérült. A 43. percben Henrich Benčík lőtt távolról, Hajdúch védett, de a kipattanóra ki más csapott le, mint Paukner, és egyenlített. A második félidő elején a somorjaiak próbálkoztak, Ľubomír Mezovský, Jakub Hrnčár és Hutta is lőhetett, de a vezetést nem sikerült megszerezni. Majd Benčík fejese További eredmények: MFK Dubnica nad Váhom–FC Spartak Trnava B 0:1 (0:0), góllövők: Remeň (90.); AFC Nové Mesto nad Váhom–ŠKF Sereď 1:4 (0:2), g.: Šebek (74.), illetve Straka (14. – öngól), Morong (17. és 51.), Gajdošík (59.); MFK Skalica–MŠK Žilina B 2:1 (1:1), g.: Ulrich (34.), Konečný (51. – 11-esből), ill. Lupčo (45.); ŠK Slovan Bratislava B–FK Slovan Duslo Šaľa 1:1 (1:0), g.: Oravec (23.), ill. Gešnábel (73.); FK Pohronie Žiar nad Hronom Dolná Ždaňa–ŠK Senec 2:1 (0:0), g.: Páleník (70. és 87.), ill. Bedecs (59. – 11-esből).

suhant el a hazai kapu előtt, míg a 70. percben Paukner tűzte rá, de a gólvonalon állva mentettek a csallóköziek. A mérkőzés 2:2-es döntetlennel ért véget, így a kék-fehérek öt vereség után pontot szereztek, viszont sorozatban hatodik alkalommal nem diadalmaskodtak. Az őszi idény utolsó fordulójában Szeredre utaznak a somorjaiak. A két együttes idei első összecsapásán gól nélküli döntetlen született a Pomléban. Az már eldőlt, hogy az őszi szezont a szakolcaiak nyerték. Egy fordulóval kevesebbet játszottak,

az előnyük így is tetemesnek nevezhető. A Szenc–Szakolca találkozót november 28-án pótolják. A DOXXbet Liga keleti csoportját a Zemplín Michalovce vezeti (41 pont), így a nagymihályiak telelnek az első helyen. A második helyen a Lokomotíva Zvolen áll (33 pont), míg a harmadikon a Partizán Bardejov (32 pont). FC STK 1914 Somorja–FC Nitra 2:2 (2:2). Góllövők: Špánik (13.), Čemba (16.), illetve Paukner (18. – 11-esből – és 43.). Sárga lap: Hutta (54.), Schober (59.), Hrnčár (68.), Krištan (74.), Medgyes (81.), illetve Benčík (56.). Játékvezető: Igor Kozák. Nézők száma: 250. Somorja: Hajdúch – Hrnčár, Pončák, Schober, Medgyes – Mezovský (90. Pinte), Hutta (75. Martinka), Čemba, Chromý, Krištan – Špánik (32. Peter Sura). Vezetőedző: Michal Salenka. Nitra: Hipp – Kolmokov, Boszorád (61. Fábry), Dubeň, Kotora, Kostoláni, Moravčík, Šmehýl, Benčík, Drgoňa (79. Ivančík), Paukner. Vezetőedző: Michal Hipp.

A 18. forduló műsora: november 21., 17.30: Szenc–Slovan Bratislava B; november 22., 13.00: Dubnica nad Váhom–Skalica, Žilina B–Nové Mesto nad Váhom, 14.30: Nyitra– Pohronie; november 23., 13.00: Szered– Somorja, Vágsellye–Spartak Trnava B. A bajnokság állása 1. Skalica

16 13 2 1 34:11 41

2. Žilina B

17 10 1 6 28:26 31

3. Nitra

17 9 3 5 28:18 30

4. Vágsellye

17 8 6 3 28:19 30

5. Pohronie

17 8 3 6 21:18 27

6. Szered

17 7 5 5 26:18 26

7. Szenc

16 7 4 5 23:17 25

8. Slovan B

17 7 4 6 15:17 25

9. Trnava B

17 5 4 8 16:22 19

10. Somorja

17 3 4 10 15:29 13

11. Dubnica n. V.

17 2 5 10 22:35 11

12. Nové Mesto n. V.17 0 3 14

6:32

3

A góllövőlista éllovasai: 15 gól – Matúš Paukner (Nitra); 11 gól – Ľubomír Ulrich (Skalica); 10 gól – Daniel Šebesta (Skalica); 8 gól – Samir Nurković (Vágsellye); 7 gól – Adam Morong (Szered). Rajkovics György Ján Čikovský felvételei


48

Csallóköz

Sport

Negyeddöntőbe jutott a DAC Tavasszal a címvédő vár a sárga-kékekre LABDARÚGÁS – Slovnaft Cup, 5. forduló. November 12-én, szerda kora délután Rozsnyón küzdött meg egymással a helyi negyedik ligás csapat és az élvonalban szereplő FC DAC 1904. A gömöriek az első félidőben még bírták az iramot, a másodikban azonban Ujlaky és Kwin is betalált, így a csallóköziek folytathatják a legjobb nyolc között a kupában. A dunaszerdahelyiek három akadályt már átugrottak a Slovnaft Cup 2014/15-ös idényében. A 2. fordulóban kiütötték a deményieket (0:3), majd a mocsonokiak következtek (0:2), míg a 4. fordulóban Érsekújváron arattak 3:1-es győzelmet. A nyolcaddöntőben a negyedik ligában szereplő SP MFK Rožňava várt a sárga-kékekre. Az első félidőben a hazaiak állták a sarat, minden erejüket a védekezés-

re fordították. A csallóköziek nehezen bontakoztak ki, képtelenek voltak feltörni a rozsnyói védelmet. A mérkőzésre kilátogató több mint ezer néző, köztük egy buszra való DAC-szurkoló a 40. percig várhatott az első nagyobb helyzetre. Horváth szabadrúgását Kwin fejelte kapura, azonban a hazaiak hálóőre, Ladislav Šalamon vetődve hárított. A szünet után megszerezte a vezetést a dunaszerdahelyi együttes. Brašeň balról adta be középre, a csereként beállt Erik Ujlaky pedig a gólvonalon túlra juttatta a labdát. A 73. percben az eredményjelző 0:2-re váltott. Horváth bal oldali szögletét Noé Achille Kwin Amban fejelte közelről, senkitől sem zavartatva a hálóba, emelkednie sem kellett a labdáért. A DAC még kialakított néhány lehetőséget, de nem növelte

előnyét, így kettővel búcsúztatta a gömörieket. A sárga-kékek a címvédő kassaiakkal találkoznak a negyeddöntőben. A mérkőzést a keletiek otthonában játsszák. A Kassa–DAC párharc győztese a Zsolna, Nagyszombat, Szenice trió egyikével találkozik majd az elődöntőben. A Szlovák Kupa 4. fordulójából elmaradt mérkőzést, a második liga éllovasának, a szakolcaiak a pozsonyi Slovan elleni összecsapását november 19-én rendezik. A továbbjutó a nyolcaddöntőben a nyitraiakat fogadja hazai pályán. Az időpontról még nem határoztak. Az 5. fordulóból még a zsolnaiak Nagyszombat elleni párharca maradt el. Ezt a találkozót november 25-én játsszák. A negyeddöntő küzdelmei egyetlen mérkőzésen dőlnek el. A mérkőzések időpontjai március 17. és 18. Az elődöntőket azonban már két mérkőzésre játsszák, a tervezett

időpontok április 7. és 8., a visszavágóké április 21. és 22. A döntő időpontja május 1., a helyszínről később döntenek. November 22-én, szombaton a besztercebányaiakat fogadják hazai pályán a dunaszerdahelyiek. Radványi Miklós a mérkőzés napján ünnepli negyvenhatodik születésnapját, míg két nappal később Szarka Ákos a huszonnegyediket. A Szlovák Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a B-szektor bezárásával a besztercebányaiak elleni meccsen, valamint ezer euró kifizetésével büntette az FC DAC 1904 alakulatát. Az indoklás szerint a szurkolók pirotechnikai eszközöket használtak, megsértették a szeniceiek egyik játékosát a bekiabálásukkal, és az egyik transzparens oda nem illő feliratot tartalmazott.

SP MFK Rožňava–FC DAC 1904 0:2 (0:0). Góllövők: Ujlaky (49.), Kwin (73.). Sárga lap: Gere (55.), Havko (67.). Játékvezető: Miroslav Fajčík. Nézők száma: 1300. Rozsnyó: Šalamon – Róth (19. Péter), Breuer, Gere, Kudela (64. Kamenský) – Mészner, Havko (68. Drobňák) – Pollák, Figúr, Milata – Kovács. Vezetőedző: Branislav Kuzma. DAC: Pernecký – Štepanovský, Majerník, Kwin, Šnirc – Černák (46. Ujlaky), Krišto (84. Boya), Horváth, Brašeň – Jurčo (53. Sabler), Szarka. Vezetőedző: Radványi Miklós. A Slovnaft Cup 5. fordulójának eredményei: OFK Dunajská Lužná–FK Dukla Banská Bystrica 1:2 (0:1), góllövők: Gallik (64.), illetve Dolný (9. és 73. – 11-esből); FK Slovan Duslo Šaľa–FK Poprad 0:0/5:3 – 11-esekkel; Jupie Podlavice Badín– MFK Košice 0:1 (0:1), g.: Haskić (44.); FC ViOn Zlaté Moravce–AS Trenčín 1:3 (1:2), g.: Charizopulos (39.), ill. Hajradinović (7.), Jairo da Silva (15.), Moses Simon (84.); FC Rohožník–FK Senica 1:4 (1:2), g.: Zajíc (31.), ill. Piroska (23. – 11-es-

ből), Hlohovský (29.), Kóňa (59.), Kalabiška (76.). A 6. forduló (negyeddöntő) párosítása: március 17. vagy 18.: Kassa– DAC, Banská Bystrica–Vágsellye, Žilina/Trnava–Senica, Trenčín–Skalica/Slovan/Nyitra. A Fortuna Liga 18. fordulójának műsora: november 21., 18.30: Zlaté Moravce–Žilina; november 22., 13.00: Podbrezová–Ružomberok, Trnava–Kassa, 16.30: DAC–Banská Bystrica, 17.30: Trenčín–Senica; november 23., 19.00: Slovan–Myjava. A 19. forduló műsora: november 28., 18.30: Senica–Spartak Trnava; november 29., 13.00: Kassa–Ružomberok, 16.00: Myjava–Trenčín, Zlaté Moravce–Podbrezová; november 30., 14.30: Banská Bystrica–Slovan, 19.00: Žilina–DAC. A 10. fordulóból elmaradt, Slovan– Zlaté Moravce találkozót december 3-án pótolják, míg a 14. fordulóból a Slovan–Spartak Trnava összecsapást december 7-én. Rajkovics György Vojtík Szimona felvételei


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.