Csallóköz - 2014/45.szám

Page 1

Csallóköz SOMORJA > DUNASZERDAHELY > NAGYMEGYER > KOMÁROM

Megóvni az iskolát és az óvodát!

Tettre kész polgármester – fejlődő Vásárút

6. oldal

8. oldal

Az én világom(ban) Koncz Csilla rovata

Egyszer Majd egyszer én is egészségesen fogok táplálkozni, sokkal több gyümölcsöt és zöldséget eszem, sokat fogok futni, biciklizni. Egyszer, majd később elolvasom ezeket a könyveket, az összes újságot a szekrény aljából. A hintaszékemben kávézgatva, vagyis teázgatva, mert kevesebb kávét fogok inni. Kevesebb cukorral és cigarettával. Majd valamikor elmegyek túrázni is, megnézem a hegyeket az óceánon túl, bejárom az összes helyet, amely valaha érdekelt. Majd egyszer, ha több időm lesz. Vajon lesz rá példa, hogy több időnk lesz? Úgy tűnik, hogy az idővel a feladatok is csak gyarapodnak. Nincs értelme hintaszéket venni. Halogatjuk azokat a dolgokat, amelyek igazán boldoggá tennének. Halogatjuk magát a boldogságot. Nem keresünk társat, nem akarunk gyereket, nem utazunk, nem szánunk időt magunkra. Mikor belátjuk, hogy elszaladt az idő, hogy sokat dolgoztunk ugyan, de régen örültünk igazán, nevettünk egy jót, mikor megtaláljuk a ládikót az újságból kitépett különböző országokról, városokról, hegyekről, partokról készült cikkekkel és fényképekkel, amikor belenézünk a tükörbe, és sápadtak vagyunk és önmagunk halvány másai, akkor fogjuk bánni, hogy a jelen helyett a jövőt választottuk. Nem majd egyszer kell boldognak lenni, együtt lenni, nevetni, hanem most és azonnal. Mert majd egyszer vége lesz, nem lesz több lehetőség. Csak sorakozni fognak utánunk a meg nem tett és kimondatlan dolgaink.

Žitný ostrov Ára: 0,65 €

2014. november 4., 45. szám

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokoz.com

Az elmúlt négy évet értékelték DUNASZERDAHELY – A négyéves választási időszak utolsó képviselő-testületi ülését tartották múlt kedden. A tanácskozás elején Horony Ákos tette le képviselői esküjét, aki a szeptemberben elhunyt Habán Dana helyett került a testületbe a 2010-es önkormányzati voksolások eredményei alapján, igaz mindössze egy ülés erejéig. Jóváhagyták az DAC Aréna részvényesei közötti együttműködésről szóló szerződés javaslatának kiegészítését, majd Világi Oszkár, a futballklub többségi tulajdonos ismertette a múltbeli és az új megállapodás részleteit, valamint az új stadion

megépítéséről nyilatkozott (erről bővebben lapunk 46. oldalán olvashatnak). Ezután Hájos Zoltán polgármester beszámolója következett a képviselő-testület és az önkormányzat négyévi munkájáról, illetve az elért eredményekről. Elmondta, a 2010-es önkormányzati választásokon 25 képviselő jutott a testületbe, ebből 13 a Magyar Közösség Pártja, 11 a Híd párt színeiben, 1 pedig függetlenként. 2012-ben az MKP frakciójából távozott Bugár Zoltán, aki azután függetlenként tevékenykedett tovább, a Híd és a függetlenek frakciójának tagjaként. A testület hét szakbizottságot hozott létre. A választási ciklusban összesen

Idén májusban 560-nal több volt a lakosok száma, mint a múlt év végén

48-szor üléseztek. Összesen 720 határozatot hoztak, 92 kötelező általános érvényű rendeletet fogadtak el vagy módosítottak. Hájos kifejtette, büszke arra, hogy sok esetben példaként emlegetik Dunaszerdahelyt az elért eredmények miatt, mások utazási célként jelölik meg, mint a Csallóköz központját. A város alapító tagja az Arrabona EGTC-nek, az Európai Területi Együttműködési Csoportosulásnak. Bővítették a testvérvárosi kapcsolatot az ukrajnai Beregszásszal, valamint a törökországi Dalamannal. Az utóbbi célja az EU-s források felhasználási lehetőségeinek bővítése. (Folytatás a 15. oldalon)

Vojtík Szimona felvétele

● Előfizetés/hirdetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44 e-mail: online.csallokoz@gmail.com

ISSN 1336-3638


2

Tudósítás > Bűnügy > Játék > Karikatúra

Csallóköz

Papírt és gesztenyét is gyűjtöttek A nyertes osztály pizzázhatott NAGYMEGYER – A helyi magyar alapiskola már hosszú évek óta rendez tanulóinak évente kétszer papírgyűjtést, tavasszal és ősszel. Az idén májusban 24 658 kilogrammos csúcsot jelentő mennyiségi mutatót ugyan nem sikerült legutóbb, az október 22. és 24. között lezajlott hasonló akciójukkal megközelítenie az ötszáz diákot számláló Bartók Béla Alapiskola tanulóinak, de így is mintegy 15 tonna papírhulladék került a konténerekbe a már említett három nap folyamán.

„Huszonöt osztályból 208 tanuló 14 830 kg papírt gyűjtött össze, ez a májusi akciónkhoz képest sokkal kevesebb, aminek oka talán a hidegebb és esős időjárás volt. Az alsó tagozaton a legtöbb papírt Hölczl Rómeó II. A osztályos tanuló (1035 kg papír) és Tamási Blanka a III. B osztályból (658 kg papír) gyűjtötte, míg a felső tagozaton Belucz Károly VIII. A osztályos diákunk volt a legeredményesebb (1125 kg papír). A 100 kg felett gyűjtőket ajándékkal is jutalmazzuk, a nyertes osztály pedig pizzát kap. A kiértékelés egy hónap múlva lesz, mert a hulladék-

papírt felvásárló cég ekkorra készíti el az elszámolást. A papírgyűjtésből fennmaradó összeget iskolai versenyeink díjazására fordít-

juk” – tájékoztatott az eseménnyel kapcsolatban Árvai Ildikó, a tanintézmény igazgatóhelyettese. A pedagógus még azt is elmondta,

párhuzamosan gesztenyegyűjtés is folyt az említett napokon, amelybe tizenhét osztályból 80 tanuló kapcsolódott be. Összesen 2017 kg gesztenyét hoztak a gyerekek, a mázsálást követően a legjobb a III. B osztály volt 463,5 kilogramm gesztenyével, majd az V. A (385 kg) és a II. A (225 kg) következett a sorrendben. A tanulók között a legjobb gesztenyegyűjtőnek Csepy Edvin ötödikes diák bizonyult 185 kg gesztenyével. A gyerekeknek a gyűjtésekbe természetesen nagyban besegítettek a szülők, rokonok, barátok és ismerősök. Kovács Zoltán A szerző felvétele

Nagy mennyiségű drogot foglaltak le A Nemzeti Bűnügyi Ügynökség nyomozói múlt szerdán a Hydro elnevezésű akciójuk során négy marihuána termesztőt és dílert fogtak el, akik Nagyszombat megyében terítették az anyagot.

Keressen 10 eurót

Négy házkutatást tartottak Kľačany, Červeník és Patonyrét községekben, ahol 3140 gramm marihuánát foglaltak le, ami 4805 egyszeri adagnak felel meg. A lefoglalt drog értéke 31 406 euró. A kábítószert egy patonyréti családi házhoz tartozó épületben termesztették.

A nagyszombati kerületi rendőrkapitányság nyomozója a décskelecsényi (Kľačany) Ľubomír D.-t és a felsőpatonyréti Štefan P.-t kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsította meg, és kezdeményezte a vizsgálati fogságba helyezésüket. A másik két férfit szabadon engedték. (re)

Rendőrségi felvétel

Elek Sándor karikatúrája

Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 44. számban közölt feladványért (S velük együtt sokan. – Herdics György – Útravaló: Ma már nincsenek itt) Varga Tamás (Vajka) nyerte. E heti mondatunk a következő: „A felkérésre először senki sem jelentkezett.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: november 10. Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Marketing menedzser – Marketingový manažér: VÁCLAV TAMÁS. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTÍK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 54. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja a WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4 Galanta 924 01, IČO: 45 252 122 és a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Nyomja: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vezekény. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 54. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4 Galanta 924 01, IČO: 45 252 122 a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Tlač: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena a Úradu vlády SR. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz


2014. november 4. | 45. szám

3

Tudósítás > Jegyzet > Hirdetés

Tökjó program

g1.250É1<=$7, 9É/$6=7É62. QRYHPEHU

POZSONYEPERJES – Sorrendben a harmadik tökfesztivált rendezték meg a helyi alapiskolában. Fodor Péter igazgatóhelyettes lapunknak elmondta, az esemény egyre népszerűbb a szülők és gyerekek körében. A hagyományos töklámpás-készítésen kívül különféle ügyességi versenyek zajlanak, mint tökszlalom, tökcéltáblás darts, tökmagevő verseny időre, egyensúlyozás tökön, továbbá kézműves-foglalkozások. A szükséges töktermés beszerzésében a szülők is segédkeztek, de a legtöbb tököt Pápay István dunatőkési vállalkozó küldte az iskolának. Vladislav Kmeť Vojtík Szimona felvétele

KÖZÖSSÉGÜNK

SZOLGÁLATÁBAN

8

HAKSZER ROLAND - ( / g / 7 . e 3 9 , 6 ( / ĝ

'XQDV]HUGDKHO\ 9iODV]WyNHU OHW

Bodnár Gyula rovata

Sírokon innen és túl

A múlt század hetvenes éveitől élünk együtt mint házastársak, de még mindig nem tudom megszokni, hogy az egyik percben itt, a másikban ott. Mármint a feleségem. Röpköd, mintha bizonyítani akarna, ahogy rendes házból jött kezdő feleség. Ma reggel is, mire kiszédelegtem az ágyból, már Dunaszerdahely felé autózott, hogy vért vegyenek tőle, az orvosnővel beszélték meg az időpontot. Holnap különben sem lehetne, szombat is, mindenszentek napja is. Nem, nem ő volt a sofőr, hölgyismerősünk vitte, tudniillik Maricába már hajadonkorában befészekelte magát valamiféle félelem, mely taszította az autóvezetéstől, de a víztől is, hiába folyt a falujuk mögött kanális, kisebb is, nagyobb is, nem tanult meg úszni. Eleinte reménykedtem, na majd én megtanítom, ám hiába, az évek múlásával csak erősödött félelme. Bezzeg az élet más tartományaiban! Az autót is legtöbbször miatta kell elővennem, így tulajdonképpen taxisként is dolgozom „másodállásban”, akkor is, ha néha, mint ma például, megkér egy-egy ismerős

hölgyet, vinné el, ha arra van útja, amerre neki. Jómagam napokig a garázs felé se mennék, bár ez nem teljesen igaz, amióta hatszoros nagyszülők lettünk. Alig múlt kilenc, és lám, már itthon van. Hatalmas krizantémokkal lép az előszobába, krizantémlabdákkal, sárgákkal, fehérekkel. Tehát útközben hazafelé már a sírokra szánt virágokat is megvette. Miután vízbe helyezte őket, fut tovább, szintén virágért egy másik árushoz, délután temetésre megy a közeli faluba, két másik nyugalmazott pedagógus barátnőjével, egyikük a sofőr. Kolléganőjük édesanyja halt meg, és régi szokás a tantestületben, főként a korosabb „gárda” tagjainak körében, akár nyugdíjasok, akár nem, elmennek egymás szüleinek, hozzátartozóinak a temetésére, távolabbi településre is. Olykor különbusszal. Több ez illemnél – a kölcsönös tisztelet jele. Elhagyom a világhálót, az előszobában már ott a becsomagolt virágcsokor az asztalon, Marica a konyhában, észre sem vettem, mikor jött meg, az ebédet melegíti. Aztán öltö-

Érintő

zik, indul a temetésre. Ma már nem megyünk a sírokhoz – mondom, amikor hazaérkezik. Marica édesanyja szintén az idén távozott el örökre, így most először, holnap, mindenszentek napján, nemcsak az ő nagyszüleinek, rokonainak, valamint fiatalon elhunyt barátainknak a sírjához megyünk az apácaszakállasi, ekecsi, nagymegyeri temetőkbe, hanem immáron édesanyja nyughelyénél is gyújtunk gyertyát, édesapja, az apósom társaságában. Azért írom ekképpen, mert az enyéim, apu, anyu, nagymama, a sógor messzire pihennek innen, a bodrogközi Királyhelmecen, de Leleszen is többen, köztük az 1. világháborúban halálos betegséget szerző és hamar belepusztuló anyai nagyapám. Már egyre ritkábban tudok eljutni hozzájuk, ilyenkor, a halottak napja körül általában a húgomat kérem meg, vegyen egy-egy koszorút a nevünkben és helyezze el a sírokon. Persze, emlékeimben, gondolataimban úgyszintén meg-megjelenik, bármely napján az esztendőnek, apai ágról a nagymama és a többiek, akik Munkácson pihennek,

s akiket csak kétszer láthattam életemben, 1956-ban, majd 1961-ben apu temetésén, melynek időpontját miattuk – azaz hát nem is miattuk – húzni-halasztani kellett, ugyanis napokba telt, amíg a szovjet–csehszlovák határon zöldre váltott előttük a vörös lámpa. Hiába éltünk közel Munkácshoz, egymáshoz, mégis távol, mint Moszkvától. Keleten is húzódott vasfüggöny, áthatolhatatlanabb, mint a nyugati, csak az nem volt érdekes. De hagyjuk a politikát. Holnap délutánra bejelentkeztek régen látott barátomék, akik évtizedek óta a Garam mentén laknak, de szüleik, rokonaik csallóközi földben nyugszanak, s ha már erre járnak, rövid időre felugranának hozzánk. Csak gyertek, válaszoltam. Telefonon gyakran beszélgetünk, legalább egyszer-egyszer személyesen találkozzunk. Ha a halottak emléknapjának ürügyén is. Apropó! Holnapután, vasárnap, a virágba öltöztetett, ködön át is fényt árasztó temetőkből az élet felé vesszük az irányt, a születés ünnepe lesz nálunk. Az élőké is ilyenképpen. Ekkor köszöntjük legkisebb leányunokánkat, negyedik születésnapja alkalmából. Marica emeli a telefont, a torta ügyében hív.


4

Históriás Csallóköz Nagy Attila helytörténész rovata

Korábban már több írásban foglalkoztunk a dunaszerdahelyi első világháborús hadifogolytábor történetével, illetve annak 1914–1918 között Sikabonyban működött temetőjével.

Történelmünk

Csallóköz

Megújul a hadifogoly-temető A mintegy tizenegy nációjú hadifogolylétszám, mint azt is írtuk, általában 10 000 főnyi volt, s az összezártság, valamint a legyengültség, a higiéniás viszonyok hiánya szinte előre jelezte a bajt is. A kolera, a tifusz, a vérhas gyakori látogató volt a főleg fiatal foglyok között, s a sok esetben halálos kimenetelű fertőző betegségek már a tábor létrehozásával, első lakóival megjelentek Dunaszerdahelyen. A halottakat a fertőzés miatt is főleg a sikabonyi öreg temető melletti katonai temetőbe helyezték örök nyugalomra, bár a levéltári adatok egyértelműen mutatják, hogy a többi akkori köztemetőben – így a sika-

A hadifogoly-temető megújulásának „stációi”

bonyi, a régi szerdahelyi, a tejedi, de még a zsidó temetőben – is feküdtek hadifoglyok, igaz, csupán néhányan. 1914 és 1918 között a sikabonyi orosz katonai temetőbe a levéltári adatok szerint összesen 965 elhunyt orosz, olasz, lengyel, magyar (!), román, szerb, lett, litván, észt, finn hadifoglyot temettek el. A történelem viharai, de a nemtörődömség is keményen megtépázták, elhanyagolt és méltatlan hellyé tették a katonai temetőt, ám 2014 fordulatot jelentett „történelme” során, ugyanis a Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 Városvédő Egylet, civilek, illetve Dunaszedahely város összefogásával sikerült rendbe tenni, méltó emlék-

hellyé alakítani azt. Noha a sírkeresztek elhelyezése még folyamatban van, illetve a sírokban nyugvók pontos azonosítása zajlik – korábbi adatok szerint csak 460 katonahalottról tudtak, ezt írták felül az idei kutatások. 2014. november 11-én, az I. világháború befejezésének emléknapján a dunaszerdahelyi első világháborús temetőt a civil kezdeményezők és a város vezetése átadják Dunaszerdahelynek. Hogy a régi-új emlékhely méltó legyen az ott nyugvó katonák emlékéhez, s mementó is legyen egyben: minden háború csak szenvedést és halált hozott eddig a világra.

A szerző felvételei


2014. november 4. | 45. szĂĄm

HirdetĂŠs

5


6

Csallóköz

Riport

Megóvni az iskolát és az óvodát! Felújítottuk a kultúrház előtti keresztet és a temetőkerítést CSILIZNYÁRAD – A 624 lakosú csilizközi települést 2010 óta Miklós Dénes vezeti. Azelőtt két választási ciklusban képviselőként tevékenykedett, így nem volt számára ismeretlen az önkormányzati munka. Most arra kértük a polgármestert, értékelje az elmúlt négy évet.

konyha azonnali átalakításra szorul, ugyanis higiéniai szempontból nem voltak megfelelőek. Azonnal cselekednünk kellett, ha nem akartuk, hogy a község két fontos intézménye megszűnjön. Pénz nem sok volt, pályázni az alacsony gyereklétszám miatt nem lehetett, ezért dönteni kellett: vagy higiéniai szempontok miatt

volna létesíteni. Azonban akadt egy kis gond: bár az épület a községé, ám az alatta lévő teleknek több tulajdonosa van. „Erről a szándékunkról máig nem mondtunk le. Komoly befektetői csoport érdeklődött az épület iránt, de amíg nem rendeződnek a telekviszonyok, addig ez nem megvalósítható. Már folynak az egyeztetések a tulajdonosokkal, de a végső megállapodásig még további tárgyalások szükségesek” – közölte a polgármester.

Amit még sikerült

Felújították az óvoda szociális helyiségeit is

„Úgy vélem, a gazdasági válság az utóbbi négy évre nyomta rá leginkább a bélyegét, ez az időszak volt talán a legnehezebb az önkormányzatok számára. Az állami költségvetésből származó részadók évről évre csökkentek, ennek ellenére igyekeztünk a legtöbb kitűzött célt teljesíteni. Nyilván akadnak olyanok is, amelyeket nem sikerült maradéktalanul megoldani, de a megvalósításukról nem mondtunk le” – kezdi a beszélgetést.

Iskola, óvoda, egy épületben A helyi iskola és óvoda néhány éve még külön épületben működött, ám a higiéniai okokból, valamint pénzügyi racionalizálás miatt a két létesítményt egy helyre költöztették. „A hivatalba lépésem után, 2011 januárjában szembesültem azzal, hogy az óvoda épülete, és a

bezárjuk vagy önerőből felújítjuk a létesítményeket. Az alapiskola épülete kétszintes, régebben az 1–2. évfolyam a földszinten, a 3–4.-es osztály pedig az emeleten kapott helyet. A gyerekek száma azonban megcsappant, így már csak két osztály működött. Őket az emeletre költöztettük, az óvodások pedig a földszintre kerültek. Két tanítólakásunk közül az egyik 20 éve üresen állt, ezt eladtuk, s az ebből befolyt összeget, valamint az általunk összegyűjtött pénzből az óvodát és a hozzá tartozó játszóteret teljesen felújítottuk és korszerűen berendeztük. Ugyancsak belülről megszépült az iskola épülete, valamint az étkezde is.”

A helyi utak állapota is okozott némi fejtörést, ugyanis sok helyütt kátyúk éktelenkedtek, főleg a Dógheli úton és Platán panzió felé vezető úton. Ezeket az úthibákat sikerült aszfaltozással kijavítaniuk. Az ökoudvarból elszállították az évek óta felgyülemlett szemetet és az építkezési törmeléket az albári szemétlerakatba. Megtisztították a kiserdő környékét és az ökoudvarral szembeni fás területet. Ezeken 145 facsemetét ültettek ki. „A temetőben és a templomkertben kivágattuk a veszélyes fákat, melyek nagy károkat okozhattak volna a sírhelyekben és a templom épületében. A temető ke-

Miklós Dénes

rítését 98 méter hosszúságban újraépítettük, és rendbe tettük a bejáratot. Felújítottuk a nagykeresztet és több mint 50 méter hosszan járdát építettünk. Bevezettük a temetői rendszabályzat alapján történő illetékek beszedését. Felújítottuk a kultúrház előtti keresztet, valamint az út menti Szent János-szobrot. Az I. és II. világháborús emlékművet megtisztítottuk. A templom körül vízelvezető árkot hoztunk létre. A kisutcában kicseréltük az elöregedett vízvezetékrendszert. Új gyalogosátkelőt hoztunk létre a községi hivatal előtt és a Jednota üzlet környékén. Több építkezési telket értékesítettünk a Balonyi és a Patasi úton, ahol már épülőben vannak új családi házak. A közság területén kicseréltük az összes régi útjelző táblát, és a Balonyi, a Patasi, a Szapi úton kihelyeztük a község határát jelző táblákat” – sorolja az elmúlt négy év eredményeit Miklós Dénes.

Munkát adnak

Nyugdíjasotthont terveztek A régi óvodaépület így megüresedett, melynek helyén nyugdíjas otthont szerettek

azok közül 7–8 személyt bevonunk a közhasznú feladatok elvégzésébe itt a hivatalnál. Hangsúlyozom, az elmúlt négy év alatt nem emeltük a helyi adókat, kivéve a szemétilletéket, ennek azonban az az előnye, hogy az összes kihelyezett szemetet elszállítják a házak elől, függetlenül a kirakott mennyiségtől. A jövőben viszont szándékozzuk csökkenteni a szemétdíjat a nyugdíjasok számára.”

A felújított kereszt

A munkanélküliség, akárcsak más településen, itt is jelen van. „Amikor a Csallóköz legnagyobb munkáltatója, a Schütt cég bezárt Dunaszerdahelyen, sokan állás nélkül maradtak a község lakosai közül. Szerencsére sokaknak sikerült elhelyezkedniük másutt, akiknek nem volt szerencséjük és hosszabb ideje álláskeresők,

Nem épült bérház, nincs kölcsönünk Miklós Dénes megjegyezte, bérlakások ugyan nem épültek, de igény sem mutatkozott a lakosok részéről. „Próbálkoztunk magánbefektető bevonásával is, akiknek építkezési telkeket ajánlottuk fel. A befektetők az érdeklődés hiányára és Dunaszerdahelytől való távolsági okokra hivatkozva végül fokozatosan visszaléptek attól, hogy maguk építsenek bérházat a községben. Bár adósságunk és hitelünk nincs, nem dúskálunk anyagiakban. Könynyen pénzhez juthatnánk, ha a 128 hektár földünket értékesítenénk, de nem szeretnénk elkótyavetyélni. Inkább bérbeadjuk, az legalább biztos haszon évtizedekig. Az eladás egyszeri bevétel, de mi azt szeretnénk, ha az utódoknak is jutna belőle.”

Élénk a kulturális élet A községben több kultúrcsoport – a Csiliz Irodalmi Színpad, a Csiliz Gyerekklub és a Csemadok – valamint vadászés sportszervezet is működik. A Csiliz Gyerekklubot óvodások, iskolások és tánccsoportok tagjai alkotják, egyre népszerűbb nemcsak a környéken, de a határon túl is. A magyarországi testvérközségükkel, Tápióbicskével továbbra is ápolják a már kialakult baráti kapcsolatokat. Undesser Tímea Archív felvételek


Pénzvilág Rajkovics Péter rovata

Vannak olyan területek, ahol hasznos lehet, ha nem egyetlen ember

7

Jegyzet > Tudósítás > Hirdetés

2014. november 4. | 45. szám

A megosztás a kulcs dolgozik. Természetesen nem a politikáról beszélek, sokkal inkább az otthoni feladatokra gondolok, amelyeket még napjainkban is leginkább a hölgyek végeznek. Nem véletlenül fogalmaztam eme szócskával, s helyettesítettem vele a hideg nőt, mert eme másik sokkal kecsesebben hangzik. A jelentése is mélyebb, olyan emberre utal, akiben ott az a belső erő, hogy családjának segítve tegyen a szeretteiért. Én azon szerencsések közé tartozom, akinek két legfontosabb hölgyére illik a leírás.

Miért is írok erről éppen itt? Azért mert egy szakmai előadásra készülvén a női foglalkoztatottság adatait vizsgáltam, s arra kellett rádöbbennem, hiába dolgozik az elmúlt években egyre több a gyengébbik nem képviselőiből, még ezen a téren is le vagyunk maradva az unióhoz képest. A felzárkózásnak vannak lehetőségei, de egy másik jelenségre is szeretném felhívni a figyelmet. Az otthon végzett feladatokra, amelyet legtöbbször nem szoktunk eurósítani, pedig annak is

megvan az értéke. Sokszor nagyobb, mint annak, amelyet a munkahelyünkön végzünk. Ez utóbbi ugyan jobb esetben bevételt termel, utóbbi viszont biztosítja a kellemes mindennapokat. Ezekből alakul ki az otthon melege, amelyért annyit dolgoznak ők, nem a nők, hanem a hölgyek. És mi férfiak is hozzátesszük a munkához a magunk részét. Erről szól a megosztás. Az öröm ugyanis bármennyi felé osztható, úgy, hogy értéke nem veszik el. Ezzel is több, mint a pénzünk.

Az időseket köszöntötték Népi- és katonadalok is megszólaltak NAGYMAD – Október utolsó vasárnapján a községben a szép korúaké volt a főszerep. A helyi kultúrházban szép számmal összegyűlt ünnepelteket Bogyai Zita üdvözölte elsőként, majd átadta a szót Ivány Évának, a helyi iskola igazgatónőjének. Ezt követően színpadra léptek a nagymadi kisiskolások, akik verses-mesés összeállítással köszöntötték a nagymamákat és nagypapákat. Az alapiskola tanulóinak műsorát követően Hodossy Piroska Adrianna, a helyi óvoda igazgatónője köszöntőbeszéde végén szavalattal fejezte ki tiszteletét az idősek iránt.

A község legkisebb gyermekei verses-dalos műsorukkal mosolyt csaltak a szép korúak arcára. A Bicsakfa Népdalkör tagjai népdalokkal és katonadalokkal szórakoztatták kortársaikat. László Gábor polgármester felszólalásában kiemelte az idősek fontos szerepét. „A mai világ nem túl kegyes az idősekhez. Nap mint nap tapasztalható, hogy a fiatalabb generációk tagjai nem bánnak tisztelettel szüleikkel, nagyszüleikkel. Hányszor hallhatjuk az idősebbek szidását séta közben a faluban, buszon, vonaton. A fiatalság egy része kegyetlen módon úgy viszonyul hozzájuk, mint akik elveszik az életteret, az egziszten-

Lőrincz Tamás felvétele

ciális boldogság lehetőségét. Mintha megfeledkeznének arról, hogy gyerekként a mostani idősek támogatására szorultak.” A polgármester megható szavai után Vangel Gabriella, a helyi

nyugdíjas szervezet elnöknője üdvözölte az ünnepelteket, majd László Gáborral közösen köszöntötte a jubilánsokat. (L. T.)


8

Csallóköz

Riport

Tettre kész polgármester – fejlődő Vásárút „Büszke vagyok polgártársaimra” Zsoldos Rolandot 2010-ben választották meg polgármesternek. Javára szólt, hogy korábban képviselőként aktív munkát végzett falujában. „A négy év képviselőség előny volt számomra. Sokat számított elődöm, Kovács Ferenc támogatása és segítsége, aki 26 évig volt polgármester. Polgármesterként volt mire kapcsolódni, de nem volt könnyű a kezdet. Korábban elkészült az iskolaépület rekonstrukciója, én igényeltem a

zó EU-s pályázatok kiírását, hogy legyen miből finanszírozni. Fő prioritásunk a csatornázás, amely 4,5 millió eurós költségvetésével az ivóvízvezeték és a gázvezeték építése óta a falu legnagyobb beruházása. A tűzoltószertárunk új tetőt kapott, elkészültek a tervek a további felújítására is. Itt szintén az európai alapokból történő merítési programokra várunk. Befejeztük a ravatalozó átépítését. Az utóbbi 4 évben a faluvégi sebességmérő táblák felszerelésével javítottuk a közlekedésbiztonsáZsoldos Roland

ség és a Víziparadicsom akciócsoport kereteiben. Közösen vásároltunk utcaseprő autót, közösen építettük ki a Dunaszerdahelyről Csallóközkürtön és Vásárúton át Nyárasdra vezető kerékpárutat. A fejlesztési beruházások mellett a szociális programmal is foglalkoztunk, kiemelt figyelmet szentelve az idősek élete megkönnyítésének. Évente megszervezzük a nyugdíjas-találkozót, anyagilag is segítjük őket szükség esetén. Saját

csak próbálkozunk. A napokban tárgyaltam egy beruházóval a volt pékség épületének hasznosításáról, ahol osztrák piacra szánt élelmiszer csomagolásával foglalkozna. Ahhoz, hogy a vásárútiak jól érezzék magukat és büszkék legyenek falujukra, a társadalmi és közösségi életet is magasabbra kell emelni. Örülök, hogy az eltelt 4 évben számos érdekes rendezvény sikerült megvalósítanunk. Tavasszal hagyományosan a nyugdíjasnappal kezdünk. Márciusban a Kossuth-szobornál koszorúzási ünnepséget tartunk. A rétesnyújtó fesztivál mára összenőtt Vásárút nevével, hírnevünket Szlovákia-szerte, sőt külföldön is öregbíti. A felsorolásból nem hiányozhat Szent Flórián-napja, a falunap, de a retro járműtalálkozó sem. Ősszel van a tökfesztivál, az év végén pedig az adventi ünnepély az adventi koszorúval. Minden esemény sikeréhez nagyban hozzájárulnak a falu társadalmi szervezetei, amelyek munkáját továbbra is támogatni fogom. Közösségeink tevékenységét igyekszünk

A szolgátatások házánál épülő tizenkét lakásos bérház

minisztériumhoz, hogy térítsék meg az önkormányzatnak a felújításra fordított községi pénzt. Hasonlóképpen visszaigényeltem a sportstadion fejlesztésére nyújtott költségvetési támogatást, abból padokat és öntözőberendezést építettünk, már az én vezetésem alatt. Ezt követően nekiláttunk a Kis sori út építéséhez, hogy az ottani lakosok gond nélkül jussanak be a házaikhoz. Felújítottuk a hirdetőrendszer egy részét. Fontosnak tartottam a magas rezsiköltségű önkormányzati tulajdonú épületek felújítását. A községházán kicseréltük a kazánt és a nyílászárókat. A szolgáltatások háza befejezés előtt van, ahol szintráépítéssel községi bérlakásokat is létesítünk. További bérlakásokat építünk az iskola mellett, mindezzel hosszabb időre megoldódik falunkban a lakáskérdés. Így összesen 63 községi lakásunk lesz. Jelenleg minden bérlakás foglalt, s ami a legfontosabb, a bérlők fizetnek. Új terveket is szövögetünk – művelődési ház felújítása, gyűjtőudvar létesítése, a közvilágítás modernizációja, a faluközpont felújítása, műfüves futballpálya építése és a csatornahálózat kiépítése. Ezek közül néhányra már építési engedélyünk van, jelenleg várjuk a vonatko-

got. Köszönet érte a Heizer TV-társaságnak is, amely lehetővé tette a kivitelezés részletenkénti finanszírozást. Lakossági igény szerint forgalomlassítókat raktunk az utakra. Egyes falurészekbe térfigyelő kamerákat telepítettünk, amit a jövőben folytatunk. Igyekeztünk fokozatosan oldani a belvíz okozta problémákat. A Nefelejcs és a Rózsa utcákban létesítettünk víznyelőket, a Halász utcában egy átemelő rendszert, s még négy kisebb projektet kiviteleztünk a belvízprobléma megoldására. Maradtak azonban még megoldatlan utcák, mint például a Kerítés, Pékség és a Dunasor utcákban, ezeket a jövőben foglalkozunk. Örülök, hogy az utóbbi négy évben sikeres együttműködés alakult ki a Tőkési-ág Kistér-

Az új játszótér

A ravatalozó

klubhelyiséget létesítettünk számukra, a kertjében hűsölővel. Törődünk az utódokkal is. A fiatal családokat babaszületésnél pénzzel támogatjuk. A falu gyerekeinek játszóteret építettünk. Munkahelyteremtéssel ugyan-

dokumentálni. Könyvet adtunk ki falunk sikeres sportolóiról. Összegyűjtöttük a faluról szóló fényképeket, ezeket digitalizáljuk és album formájában megjelentetjük, hogy mindenki láthassa. Büszke vagyok a polgártársaimra. Ezúton is köszönetet mondok nekik a falufejlesztésben nyújtott segítségért. Nélkülük egy millimétert sem jutottunk volna előbbre. Remélem, ha újraválasztanak, együttműködésünk az eddigihez hasonlóan példás lesz és hozzájárul Vásárút szépítéséhez, fejlesztéséhez) – nyilatkozta Zsoldos Roland polgármesterjelölt. Vladislav Kmeť Kép: községi archívum és a szerző felvétele


2014. november 4. | 45. szám

9

Tudósítás > Hirdetés

A legszélesebb nyilvánosság a fejlesztéshez Nem elég ígérgetni, az ígéretet be is kell tartani... FEKETENYÉK – Varjú Izabella 1993-tól 2011-ig a községi hivatalban dolgozott. Most úgy döntött, megméretteti magát a polgármesteri posztért. „Két ok miatt döntöttem így. Az egyik, hogy 2010–2014 között a polgármester választási ígéreteinek töredékét teljesítette. A másik, hogy a községi hivatalban a közel húsz eltöltött év során közgazdászként kellő tapasztalatot szereztem a falu irányításával kapcsolatban. Tudom, mi a valós lehetőség és mi az üres ígéret. Választási programom reális, a község legégetőbb problémáinak megoldására irányul. Az első a lakásépítés. A fiatalok szeretnének szülőfalujukban maradni, úgy gondolom meg kell nekik adni a lehetőséget. Községi bérlakásokat kell építeni, ugyanakkor az individuális családiház-építés feltételeit is meg kell teremteni. Sorrendben második fontos kezdeményezésem a gyalogjárdák

és községi utak felújítása lesz, amennyiben bizalmat kapok a választóktól. További feladat az iskola és óvoda felújítása. A kultúrház a nyílászárók cseréjére vár. Nagyon nagy szükség lenne Feketenyék és Hidaskürt között kerékpárutat építeni. Energiatakarékossági okból minél előbb modernizálni kell a közvilágítást. Szeretném újraindítani az idősek, valamint a beteg és mozgáskép-

telen lakosok szociális ellátását. Lehetőség szerint napközi otthont szeretnék létesíteni számukra. Örülnék, ha a falufejlesztésbe bekapcsolódna a legszélesebb nyilvánosság. A polgármesteri iroda mindig nyitva lesz a falu polgárai előtt. Céljaim eléréséhez szeretnék szorosan együtt működni a helyi vállalkozókkal. A hatékony összmunka érdekében vállalkozói klubot alapítanánk, amely az

egyik legfontosabb tanácsadói szerve lenne a falunak. Kiemelt figyelmet kíván a közbiztonság is, a falu legkritikusabb helyeire térfigyelő kamerákat szerelnénk fel. A biztonsághoz tartozik a saját önkéntes tűzoltóegylet is, ezért kezdeményezni fogom a megalapítását. Megválasztásom esetén maximális támogatást nyújtok a faluban működő társadalmi szervezeteknek. Mindent megteszek a szellemi, kulturális, sport- és közösségi élet fejlesztése érdekében” – foglalta össze választási programjának legfontosabb részeit Bc. Varjú Izabella, az MKP polgármester- és képviselőjelöltje. Rajta kívül az MKP képviselőjelöltjei Mgr. Énekes Rozália (3), Mgr. Jurík Beáta (8), MUDr. Katona Ildikó (9), Mgr. Kiss Martina (10), Mgr. Mislay István (15), Molnár Viktor Győző (16), Bc. Pusztai István (19), Varjú Károly (25). Vladislav Kmeť Archív felvétel

Ismét olvasási verseny LÉG – A helyi alapiskola harmadik alkalommal szervezte meg az egy hónapon át tartó anyanyelvi versenysorozatát, mely idén a mesék jegyében zajlott. Elsőként az alsósok olvasási versenyére került sor, melybe 16 tanuló nevezett be. Az osztályonkénti megmérettetésből a másodikosok közül Sípos Jenő, Bódis Rómeó,

Kiss Bence és Csölle Barnabás került ki győztesen. A harmadikosok legjobban olvasói Szűcs Simon Lajos és Baán Nándor, míg a negyedikesek közül Valovics Norbert, Németh Gergely és Zsemlye Tünde lesz jutalmazva. Csiba Lídia A szerző felvétele


10

Žitný ostrov

Reportáž

Mariáš je nielen o dobrej karte Konal sa premiérový turnaj v tradičnej, kedysi veľmi obľúbenej hre LEHNICE – Mariáš je kartovou hrou, ktorá má pôvod s najväčšou pravdepodobnosťou v Nemecku. Nepopierateľnou pravdou je, že v našich končinách je viac preferovaný „šnapser“ a dramatické súťaže v rôznych obciach regiónu výnimkou už roky nie sú. Na druhej strane je skutočnosťou aj to, že „mariášista“ toho šnapsera zahať dokáže, ale naopak to ani zďaleka neplatí. Lebo mariáš je naozaj hrou, kde sa výsledok – pochopiteľne – v prvom rade odvíja od „listu“ ktorý hráč dostane do rúk, ale možností, ktoré hru robia kombinačne krásnou, je v nej oveľa viac, dokonca s istým nadhľadom ju možno nazvať podobne ako šach aj športom. Má svojich registrovaných členov, ktorých sú

Ak bol volaný zeleň, tak „sedma“ sa zdá byť jasná, ale hra sa pri istej konštalácii kariet môže aj skomplikovať

vicová z Hlohovca nám o svojej prítomnosti na turnaji v Lehniciach prezradila: „Môj manžel hráva karty, a ako som ho vozila na turnaje, tak som sa vedľa neho naučila hrať – sedela som, pozerala a čakala, kedy dohrajú. No a potom prišlo aj k tomu, že pred tromi rokmi som vyhrala turnaj v Prešove, na ktorom sa zúčastnilo vyše tristo hráčov, porazila som všetkých chlapov,“ povedala nám

pani Mária, podľa ktorej po zvládnutí základov treba pri tejto hre veľa rozmýšľať, hoci je to aj o šťastí. Neostáva nám nič iné iba s ňou súhlasiť. Konečné výsledky tentoraz za podstatné nepovažujeme, viac budeme držať palce miestnym, aby sa aj v našom blízkom okolí podarilo založiť funkčný a úspešný mariášový klub. Ľubo Banič

Mária Šošovicová to už na jednom turnaji dokázala „natrieť“ tristo chlapom!

zastrešuje Slovenský zväz mariášových klubov. Vyzerá to tak, že mariáš sa nejakej podobnej podobe udomácni aj v Dunajskostredsko regióne. Totiž v poslednú októbrovú sobotu sa pod patronátom Mariášového klubu Šaľa/Veča v reštaurácii U sv. Jána, alebo inak povedané „U Thalyho“, uskutočnil 6. ročník regionálneho mariášového turnaja – po prvý raz v Lehniciach. Oslovili sme domáceho „šéforganizátora“ Ľudovíta Szűcsa, aby nám objasnil, ako a prečo k tomu vlastne došlo. „Hrával som karty aj predtým, ale bol to šnapser, potom sme chodili do Nitry, ale na turnajoch v mariáši sme vystupovali ako »hostia«, čo sa môže iba tri razy. Volali nás potom i do Pezinka, ale začali sme hrať v Šali,“ hovorí Lajos, ktorí po ponuke Šaľanov vzal v Lehniciach na seba neľahkú úlohu hlavného organizátora. „Nie je to jednoduché, z miestnych sa neprihlásilo

príliš veľa, ale máme tu hráčov od Hlohovca, z Komárna, Nových Zámkov, Pezinka, Trenčína i z Nitry – spolu by to malo byť 42 súťažiacich, no pôvodne sme rátali so šesťdesiatimi; nepočítali sme však s tým, že takýto turnaj sa práve teraz hrá aj inde a časť tých, s ktorých účasťou sme kalkulovali si vybrala iné miesto,“ vysvetlil nám Lajos Szűcs, ktorý dodal, že ani by si nebol predstavoval, koľko starostí zorganizovanie takejto akcie so sebou nesie. Pred začiatkom turnaja sme si všimli jednu zaujímavú vec – veľká väčšina hráčov bola minimálne v strednom, alebo, lepšie povedané, v staršom veku. Mladým mariáš nevonia? „Dnes ho podľa všetkého príliš nehrajú, respektíve túto peknú hru vôbec neovládajú. Ak nie je záujem, my za nimi chodiť nebudeme,“ znela odpoveď. Zaujalo nás aj to, že medzi kartármi sme objavili i dve ženy. Jedna z nich, Mária Šošo-

Foto: autor

Ľudovít Szűcs: zorganizovať takéto podujatie vôbec nie je jednoduché


11

Spravodajstvo

4. november 2014 | číslo 45

Nový zhotoviteľ prebral stavenisko Stavba by mala byť dokončená za osem mesiacov, teda do polovice júna 2015 ŠAĽA – Výstavba záchytného parkoviska na Hlavnej ulici pri pešej zóne je jednou z aktivít projektu Opatrenia na zlepšovanie kvality ovzdušia, ktorý sa realizuje spolufinancovaním zo zdrojov EÚ a štátneho rozpočtu. Potom ako v minulom roku od zmluvy odstúpil predošlý dodávateľ, mesto muselo zadovážiť nového. Po administratívnych úkonoch spojených s overovaním procesu verejného obstarávania na Riadiacom orgáne pre Operačný program životné prostredie, ktorým je MŽP SR, mohlo dôjsť k podpisu zmluvy s novým zhotoviteľom, ktorým je spoločnosť M-Silnice a.s., Pardubice. Cena diela vzišla z procesu verejného obstarávania a je vo výške 740 482,33 eur s DPH, a 95% z nej bude tvoriť nenávratný finančný príspevok z EÚ a štátneho rozpočtu SR. Prebratie staveniska sa uskutočnilo 27. októbra tohto roka a zhoto-

Foto: archív MsÚ Šaľa

3D model je k nahliadnutiu

viteľ má na dokončenie stavby osem mesiacov, teda do polovice júna 2015. Nakoľko v roku 2015 končí implementačné obdobie v rámci programovacieho obdobia 2007-2013 a zároveň stojíme pred zimným obdo-

bím, v rámci prác, ktoré sa budú realizovať v tomto roku je zámerom mesta čo najmenej obmedziť možnosti pohybu v centre mesta počas zimy. Zhotoviteľ ešte v roku 2014 vybuduje odstavnú plochu pre motorové vozidla s priľahlým chodníkom na

pravej strane v smere od Andrea Shop-u. Na základe dohody objednávateľa a zhotoviteľa sú na rok 2014 plánované iba stavebné práce týkajúce sa verejného osvetlenia a slaboprúdu – obe na spomenutej strane. Bude uzatvorený a rozkopaný chodník na juhovýchodnej strane, zavretý odstavný pás na juhovýchodnej strane. Požiadavkou mesta je realizovať len tieto dva stavebné objekty, aby sa neskomplikovala dopravná situácia v zime a pred vianočnými sviatkami. Výkres projektového riešenia celého zámeru je k nahliadnutiu v citiylight-e na konci pešej zóny, ako aj na presklenej ploche budovy MsÚ Šaľa. Pre tých, ktorí si chcú aj v 3D formáte pozrieť, ako by mala vyzerať celá riešená lokalita, odporúčame vo vstupných priestoroch mestského úradu v Šali 3D model, ktorý vznikol podľa projektovej dokumentácie záchytného parkoviska. (mel)

Do Bibiany obdivovať i nostalgicky spomínať BRATISLAVA/ŠAMORÍN – Klenotnica umenia pre deti – bratislavská Bibiana – patrí v týchto dňoch krásnej a zároveň podnetnej výstave, venovanej čarovným rozprávkam. Vydarené podujatie nadväzuje na nedávno skončenú hlavnú časť 12. ročníka Bienále animácie Bratislava 2014. V priestoroch Bibiany nájde nielen mladý návštevník nepreberné množstvo inšpirácii ako poľahky

vkĺznuť do čara rozprávok. Ucelená, hlavná časť expozície pod veľavravným názvom „Filmová stopa rozprávok“ ponúka najmladšej generácii, ale aj rodičom či starým rodičom, výber z bohatej ponuky animovaných rozprávok a večerníčkov, ktoré vznikli za posledné polstoročie. Naše ratolesti i tí skôr narodení tak znova objavia nezabudnuteľné postavičky ako sú Kubko a Maťko, Strašiak Matej, Čin-Čin, bratislavské rozprávky a iné, nemenej

krásne rozprávočky. Detský divák tu môže bez obáv priamo vstúpiť do príbehu a spoločne s jeho hrdinami ho aj spoluvytvárať. Tvorivé dielne s kvalitnými protagonistami animácie ponúkajú deťom možnosť sprítomniť niečo zo svojho „Ja“. Pomocou kresby, papiera či plastelíny sa aspoň na chvíľu ponoria do tajomstiev vzniku nových rozprávok. Získajú nové skúsenosti, a možno sa poniektoré z nich časom zaradia k novej vlne slovenských

V Bibiane sa môžeme stretnúť s rozprávkovými postavičkami, na ktoré sme už možno aj zabudli

Tvorivé dielne rozvíjajú nielen predstavivosť

Foto: autor

tvorcov príbehov, určených tým najmenším. Nevšedný pohľad na svet rozprávok v bratislavskej Bibiane je prestretý až do 8. februára budú-

ceho roku – „Filmová stopa rozprávok“ s otvorenou náručou očakáva všetkých návštevníkov aj z nášho regiónu. (čikovský)


12

Žitný ostrov

Spravodajstvo

Učili sa tvoriť aj radovať sa... Nie všetci sme rovnakí a tým slabším treba pomáhať DUNAJSKÁ STREDA/VEĽKÝ MEDER – V porovnaní s ešte ani nie tak dávnou minulosťou už asi všetci vieme, že na svete žijú aj ľudia, ktorým nebolo nadelené toľko mentálneho či fyzického zdravia ako väčšine. Pretože kedysi boli títo ľudia „ukrytí“ pred verejnosťou v ústavoch, za vysokými múrmi je iba dobre, že veci sa zmenili, a že aj takýmto spôsobom sa dozvedáme o tom, že nie sme všetci rovnakí a tým slabším treba pomáhať, vytvárať pre nich lepšie podmienky a možnosti. Jednou z takých iných eventualít sú aj II. umelecké tvorivé dielne pre klientov domovov sociálnej starostlivosti (DSS) a všetkých ľudí dobrej vôle. Tohtoročný projekt z pera odbornej metodičky Žitnoostrovského osvetového strediska Ingrid Molnár podporilo finančným príspevkom aj Ministerstvo kultúry SR, a tak mali záujemcovia príležitosť vyberať si zo skutočne širokej ponuky rôznorodých aktivít. Organizátori pozva-

Práca s hlinou patrí medzi najobľúbenejšie činnosti

Foto: archív autorky

nia a tvorby. Talentovaní chovanci domovov sociálnej starostlivosti prichádzali motivovaní, s veľkým očakávaním a snahou odovzdať zo seba len to najlepšie. Tu treba zdôrazniť neoceniteľnú a určite aj nedocenenú (hlavne finančne) prácu „ergoterapeutov“ a všetkých tých, ktorí sa o klientov domovov starajú. Aj rodiny s mentálne postihnutým členom si možnosť umelecky tvoriť do sýtosti užívali. Ako potvrdili i samotní lektori, na týchto stretnutiach nevznikajú „len“ pôvabné umelecké dielka, ale predovšetkým krásne vzťahy a nezabudnuteľné zážitky, a zabúdať netreba ani na obojstranne získané skúsenosti. Všetci sa učili – aj učitelia od

ri, tie nasledujúce sa konajú priebežne, v Kreativ klube Gallery Nova v Dunajskej Strede. Tu sa tento kolobeh v novembri aj skončí. Čo všetko bolo v ponuke? Neodmysliteľná hlina – vytáčanie na hrnčiarskom kruhu a modelovanie. Už osvedčenými majstrami umenia a navigátormi pri tejto

Vo Veľkom Mederi sa konalo stretnutie s viac ako 60 účastníkmi

Jednotlivé tvorivé dielne viedli skúsené lektorky: Erzsébet Fodor, Tatiana Müllerová, Erzsébet Fábik, Mária Bott, Iveta Szalay, Lívia Karika, Anna Ozsvald, Gabriela Borosová a Laura Horváth Bartal. Atmosféra stretnutí – bez ohľadu na to, na ktorom mieste sa konali – bola rovnaká. Radostná, plná nadšeZúčastnení si podľa záujmu mohli vyberať to, čomu sa chcú venovať

li klientov zo všetkých DSS v okrese – z Jahodnej, Okoča, Veľkého Medera, Medveďova, Horného Baru a Lehníc. Prizvali aj záujemcov zo Združenia ZPMP a zo Združenej špeciálnej školy v Okoči. Činnosti prebiehajú už tretí mesiac cyklickými stretnutiami a miesto sa vyberá podľa potrieb a možností účastníkov. Tie prvé sa konali ešte v septembri v Dunajskej Strede – v Centre združenia na pomoc rodinám s mentálne postihnutým členom. Ďalšie, doslova veľkolepé stretnutie s viac ako 60 účastníkmi sa uskutočnilo v MsKS vo Veľkom Mederi v októb-

krásnej činnosti sú „Dani báči“ – výtvarný pedagóg Daniel Krascsenits, ale aj výtvarníčka Neli Pussová. O túto aktivitu je tradične nesmierny záujem, preto bola ponúknutá pri každom stretnutí. Ďalej to bola dekupáž, maľovanie na sklo, vymaľovávanie figúrok z alabastrovej sadry, práca s papierom, korálikmi, pletenie z recyklovaného papiera i maľovanie na hodváb. Pri každom stretnutí sa vytvárali takzvané stánky s jednotlivými činnosťami a účastníci si podľa záujmu a vôle mohli vyberať to, čomu sa chcú venovať.

svojich žiakov. A to je dobre, takto by to malo byť všade, nielen na podobných sporadických stretnutiach. Po ukončení tvorivých dielní „Osveta“ pripraví z výtvarných diel výstavu v Gallery Nova. Podujatie s príspevkom MK SR organizovalo ŽOS v Dunajskej Strede. Jana Svetlovská


13

Spravodajstvo

4. november 2014 | číslo 45

Deň zdravia tradične pútavý i chutný Zdravé, vhodné aj pre chorých, a dajú sa vyrobiť z dostupných surovín ŠAMORÍN – Základná organizácia Zväzu postihnutých civilizačnými chorobami usporiadala pre svojich členov a hostí už 14. ročník tradičného podujatia „Deň zdravia". V bohatom programe nechýbala kultúrna vložka vo forme spevu, hudby a literárnemu prednesu v podaní žiakov Základnej školy Mátyása Corvina s vyučovacím jazykom maďarským za muzikálnej asistencie v podaní známeho hudobníka Koppánya Kovácsa. Organizátori vydareného podujatia tentoraz nesiahli po tradičnom lekárovi, ale aj napriek tomu viac ako 70 poslucháčov z napätím počúvalo a hľadelo na

ucelenú prednášku spojenú s praktickou ukážkou v podaní členov šamorínskej Základnej organizácie Slovenského Červeného kríža. Nosnou témou podujatia boli naše srdiečka a choroby, ktoré nás v spojitosti s ním ohrozujú. V praktických ukážkach sme videli odbornú vyspelosť členov SČK pri poskytovaní prvej pomoci pri mozgovej príhode, epileptickom záchvate i ďalších problémových situáciách, keď bežný človek nevie ako ďalej. Nás – okrem fundovaných vyslancov Červeného kríža – obzvlášť zaujal figurant (ten, ktorý „odpadával“), neskutočne presvedčivý „Feri báči“: tak by chorého človeka nezahral ani herec z profesionálneho divadla.

Figurant „Feri báči“ bol až neuveriteľne presvedčivý

Glosa

Zdravé, ale aj veľmi lákavé – tak pre oči, ako i jazyk

V druhej časti programu mohli prítomní okoštovať z bohatej ponuky produktov zdravej výživy – na stoloch trónili desiatky rôznych šalátov, pomazánok či iných, nemenej lákavých lahôdok. Toto všetko pripravili členky spomínanej organizácie pod taktovkou jej predsedníčky Alžbety Gódányovej. Doslova pastva aj pre oči a zároveň sa natískalo už klasické klišé: „nebíčko v papuľke". Nesieme však zabudnúť ani na skutočnosť, že všetky spomínané dobroty sú zdravé, vhodné aj pre chorých, a dajú sa vyrobiť z dostupných surovín, ktorých cenu znesie aj tenšia pe-

ňaženka. Ako nám povedala predsedníčka ZO ZPCCH budúci, jubilejný 15. ročník podujatia chcú spoločne so ZO SČK ešte viac otvoriť pre širokú verejnosť. V centre Šamorína chcú prezentovať svoju činnosť a pod svojimi krídlami sústrediť ľudí podobného osudu, ktorí ich z rôznych príčin doposiaľ nenavštívili či neobjavili. Podujatie, ktoré v prvom rade charakterizovala zdravá výživa a starostlivosť o vlastné zdravie ako také svojou prítomnosťou podporili aj čelní predstavitelia šamorínskej radnice. Ján Čikovský

Ľubo Banič

Chobotiny prebíjajúce jedna druhú

ie je tomu až tak dávno, čo neexistoval „internet“. Viete si však predstaviť dnešný svet bez neho? Tak ako neboli mobily a digitálne fotoaparáty, a ešte predtým počítače a počítačové hry, no a v minulosti rozhlas či televízia. Čuduj sa svete,

naši predkovia to však akýmsi nepochopiteľným zázrakom prežili. Ale ak by toto všetko do zajtra rána zmizlo, bol by to asi fatálny problém. Teda nie asi, ale určite. Napríklad tieto noviny by ste pravdepodobne nečítali. Možno by sme sa časom nejako vzchopili a prepisovali ich po nociach ručne a fotky kreslili, no nejakú chvíľu by to isto trvalo. Ale zatiaľ sa nič z tejto hrôzostrašnej vízie neudialo a tak svoje noviny dostanete do rúk aj tentoraz. Takže sa venujme nosným témam uplynulých dní. Mali sme tu taký dátum, že 28. október. V najdávnejšej

minulosti to bolo výročie vzniku prvej Československej republiky, v tej dávnejšej komunistický Deň znárodnenia, v tej najčerstvejšej ho má drvivá väčšina občanov Slovenska zvysoka na háku, aj keď sa pri ňom v kalendári uvádza hrejivý podtitulok „Pamätný deň“. Na rozdiel od nás naši bývalí bratia, dnes bratanci Česi si urobili z tohto dátumu štátny sviatok, a to nielen taký hocijaký, lebo sa pri jeho príležitosti aj rozdávajú metále za zásluhy. Tie najvyššie. A čuduj sa svete – tentoraz si jedno, a dokonca priamo to najvyššie, prebral aj náš milovaný premiér, Ro-

Foto: autor

bert Fico. Jeho cezhraničný pandant a pajtáš, český exot snáď ešte vyššieho rangu Miloš Zeman mu pridelil Rad Bieleho leva. Myslíme si, že náš Coca-Colista by si viac zaslúžil keď už nie leva červeného, tak aspoň ružového, no takých tam v ponuke nemali. Snáď pri najbližšej návšteve Moskvy... Nemenej veselé vetry sa rozviali aj nad Felvidékom, a to z pootvorených vrát Ústavného súdu, ktorý má svoj wigwam rozložený v Košiciach. Tá smiešnejšia správa znie, že emeritný minister školstva Čaplovič svojim novátorským výmyslom podeliť žiakov základ-

ných škôl na hlúpych, ešte hlúpejších a tých najhlúpejších, a podľa ním nastavených kritérií ich prideľovať na naše prestížne školy – či už na gymple, akési odborné školy, učňovky, či ich poslať rovno k lopate (rozumej: nech sa v prvom možnom momente zaregistrujú na najbližšom úrade práce) – strelil capa. Takže nádej stať sa múdrejšími ostala živá i pre tých najblbších, hoci pravdou je, že tí to spravidla dotiahnu najďalej, a kúpiť si vysokoškolský diplom aj bez maturity problémom nie je. No a ešte tu máme referendum Aliancie za rodinu a znepokojenie iniciatívy Inakosť. ale už sa im do postelí nevmestíme.


14

Csallóköz

Tudósítás

Közoktatásról, kritikai gondolkodásról Lezajlottak a XXIII. Katedra Napok rendezvényei DUNASZERDAHELY – A Katedra Alapítvány október 24-én huszonharmadik alkalommal rendezte meg a Katedra Napok konferenciát a művelődési központban. Ez a találkozó rendhagyónak bizonyult az előző évek gyakorlatával szemben, mivel a tanári tanácskozás mellett gyerekek is részt vettek a rendezvényen. Az esemény közös megnyitóval és díjátadó ünnepséggel keretezte a nap eseményeit: Hodossy Gyula, a Katedra Alapítvány igazgatójának üdvözlő szavait a Katedra folyóiratban meghirdetett Iskolai pillanatkép fotópályázat anyagából készített kiállítás megnyitója követte, majd a tanárok Hrbácsek Magdaléna, a nyitrai Közép-európai Tanulmányok Kara adjunktusa szekcióelnökségével a moziterembe vonultak, a gyerekek pedig Petres Csizmadia Gabriella, a nyitrai Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet adjunktusa, a Katedra folyóirat vezető szerkesztője vezetésével indultak a számukra szervezett programokra. A tanári tanácskozás három téma köré összpontosult: Andrea Galadová, a nemzetközi mérések szlovákiai koordinátora és Komzsík Attila, a nyitrai Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja a PISA-felmérés és az Ineko ügynökség által végzett felmérés hasznosítása témakörben tartották meg előadásaikat, amelyeket élénk szakmai vita követett; a második programpontot a kritikai gondolkodás közoktatásban történő megjelenése képezte, melyet Hunčík Péter pszichiáter és író Kritikai gondolkodás, az egészséges önkritika mint a fejlődés elengedhetetlen eleme című előadása vezetett fel; a délutáni szekció vezérfonalát pedig A szlovákiai magyar közoktatás régiók szerinti különbségeinek tárgyalása képezte, melyet Prékop Mária, a rozsnyói Fábry Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Szakközépiskola igazgatónője vázolt a közönség elé. A tanári tanácskozással párhuzamosan zajló gyermekprogramok két téma köré összpontosultak: a délelőtt első felében Vida Gergely költő, szerkesztő, tanár és Petres Csizmadia Gabriella rendhagyó irodalomórát tartott a résztvevőknek, ezt követően pedig Fodor Péter természetfotós, a pozsonyeperjesi alapiskola tanára a fotózás kulissza-

titkaiba vezette be a résztvevőket. A két tematika nem véletlen: a rendezvényen résztvevő gyerekek ugyanis a Katedrában meghirdetett Kedvenc könyvem esszé- és az Iskolai pillanatkép fotópályázat legügyesebbjei voltak. Ebéd után összeért a rendezvény kétféle programja: először a Jarábik Gabriella által vezetett Fókusz Gyermekszínap Mese, mese, meskete című szerkesztett műsorát tekinthették meg a jelenlévők, majd megkezdődtek az ünnepi díjátadások. Kihirdetésre kerültek a Kedvenc könyvem és az Iskolai pillanatkép című pályázatok eredményei (az eredményeket lásd lejjebb), majd átadásra kerültek a 2014-es év Katedra-díjai, melyet idén a közoktatásban végzett tevékenységükért két kitűnő pedagógus, Prékop Mária, a rozsnyói Fábry Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Szakközépiskola igazgatónője, valamint Kelemen Julianna, a gicei alapiskola igazgatónője vehetett át. A két díjazottat Fibi Sándor, a Katedra folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke és Balajthy Lajos, Tornalja város küldöttségének képviselője laudálta. Gratulálunk a díjazottaknak!

A Kedvenc könyvem című esszépályázat eredményei I. kategória: 1. hely: Csikós Gábor: Kedvenc könyvem – Harry Potter és a bölcsek köve Alapiskola és Óvoda, Hidaskürt; felkészítő: Radványi Adél 2. hely: Richter Richard: Kedvenc könyvem – Hetvenhét magyar népmese Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda, Pozsony; felkészítő: Maurský Mónika 3. hely: Viszlai Anna Rozália: Kedvenc könyvem – Túl a Maszathegyen Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Szepsi; felkészítő: Knap Ildikó 4. hely: Gasparovics Chiara Kinga: Kedvenc könyvem – Lódobogás, Kati és a musztáng Alapiskola és Óvoda, Hidaskürt; felkészítő: Radványi Adél 5. hely: Hobot Máté: Kedvenc könyvem – Minden napra 365 érdekes állat. Alapiskola és Óvoda, Tallós; felkészítő: Bihercz Iveta

II. kategória: 1. hely: Korega Anna: Az emberi test. Lakszakállasi Alapiskola; felkészítő tanár: Puzsér Degner Éva 2. hely: Benyovszky Adél: Színvarázs. Czuczor Gergely Alapiskola Érsekújvár; felkészítő pedagógus: Benyovszky Ágnes 3. hely: Papp Róbert: Kedvenc könyvem – Ablak a világra. Alapiskola és Óvoda Eperjes; felkészítő pedagógus: Bugár Anna 4. hely: Pálovics Letícia: A kékszemű. Lakszakállasi Alapiskola; felkészítő tanár: Puzsér Degner Éva 5. hely: Pleva Levente: Kedvenc könyvem – Narnia krónikái I. Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola; felkészítő: Morovics Ibolya III. kategória: 1. hely: Gaál Laura Flóra: Percy Jackson és az olimposziak. Deáki Alapiskola; felkészítő: Šóšik Tímea 2. hely: Szalay Krisztina: Csillagpor. Hetényi János Alapiskola és Óvoda, Ekel; felkészítő: Vajkai Katalin 3. hely: Bernáth Kinga: Egy kamaszlány a háború poklában, avagy Gina története. Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda, Diósförgepatony; felkészítő: Orisko Éva 4. hely: Markó Anna Erzsébet: Kedvenc könyvem – Harry Potter és a Bölcsek Köve. Széchenyi István Alapiskola, Felsőszeli; felkészítő: Jakubecz Márta 5. hely: Gaál Réka: Biológia. Alapiskola és Óvoda Eperjes; felkészítő pedagógus: Bugár Anna IV. kategória 1. hely: Forró Réka Dorina: A tizennégy karátos autó. Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont, Komárom; felkészítő pedagógus: Mózes Endre 2. hely: Mezei Máté: Az. Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Dunaszerdahely; felkészítő pedagógus: Gálfy Barbara 3. hely: Vass Gábor: Erény. Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Dunaszerdahely; felkészítő tanár: Gálfy Barbara 4. hely: Petrás Mária: Kárpáthy Zoltán. Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont, Komárom; felkészítő: Mózes Endre 5. hely: Horváth Barbara: Kedvenc könyvem – az Alkonyat. Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi

Iskolaközpont, Komárom; felkészítő pedagógus: Mózes Endre

Az Iskolai pillanatkép című fotópályázat eredményei I. kategória 1. hely: Kočišová Martina: Az iskola legszebb fája. Szepsi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium; felkészítő pedagógus: Papp Andrea 2. hely: Póda Chloe: Negyedikesek Hidaskürtről. Alapiskola és Óvoda, Hidaskürt; felkészítő pedagógus: Radványi Adél 3. hely: Nyíri Kristóf: A legjobb tanítási óra. Szepsi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium; felkészítő pedagógus: Pap Andrea 4. hely: Bosák Mátyás: Reggeli torna. Hidaskürti Alapsikola és Óvoda; felkészítő pedagógus: Szolgai Óvári Andrea 5. hely: Modrócky Tamás: Barátokkal a suliban. Alapiskola és Óvoda, Hidaskürt; felkészítő pedagógus: Radványi Adél II. kategória 1. hely: Kása Dóra: Szabadság. Hidaskürti Alapiskola és Óvoda; felkészítő pedagógus: Szolgai Óvári Andrea 2. hely: Néma Anita: Az iskola legszebb fája. Deáki Alapiskola; felkészítő pedagógus: Sósik Tímea 3. hely: Rémiás Angelika: Játék határok nélkül – ezt nem úszod meg szárazon! Alapiskola Buzita; felkészítő: Sitáš Erika 4. hely: Takács Vivien: Színek és formák a suliban. Deáki Alapiskola; felkészítő: Sósik Tímea 5. hely: Kováč René: Kik járnak velem a suliba. Juhász Gyula Alapiskola, Léva; felkészítő: Herencsár Rózsa Szilvia III. kategória 1. hely: Szászi Fanni: Privát üzenet. Ivan Krasko Gimnázium Rimaszombat 2. hely: Oroszi Gyöngyi: Árnyak. Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Neratovicei tér, Dunaszerdahely 3. hely: Dobai Bálint: Az iskola legszebb fája. Diószegi Magán-szakközépiskola; felkészítő: Tóth Attila 4. hely: Szászi Fanni: Krétapor. Ivan Krasko Gimnázium Rimaszombat. (csl)


15

Tudósítás

2014. november 4. | 45. szám

Az elmúlt négy évet értékelték (Befejezés az 1. oldalról) Az önkormányzat 35 férőhelyes bölcsődét üzemeltet, 9 óvodát, melyben 781 gyermekre vigyáznak, 5 alapisko-

rületén segíti az amatőr és profi sportcsapatokat a városi sportcsarnok kedvezményes használatával, illetve anyagilag is. A város Fortuna-ligás labdarúgócsapattal,

kat ért hatásaival, mégis számos fejlesztést és felújítást tudtunk kivitelezni. Mindamellett, hogy a gazdasági válság következtében kevesebb adó folyt be a központi

extra ligás sakkcsapattal, első ligás férfi és serdülő női kézilabdacsapattal, valamint extra ligás asztalitenisz-csapattal büszkélkedhet. „Az önkormányzat az elmúlt négy évben küzdött a gazdasági válság városun-

költségvetésbe a természetes személyek jövedelemadójából, kevesebb részadó érkezett az államtól. Ezt tetézte a Radičová-kormány intézkedése, amely a 70,5%-os részadó részt 65,70%-ra csökkentette, ami a város büdzsé-

Vojtík Szimona felvétele

lát, ahol 2495 diák tanul, művelődési központot, valamint 165 férőhelyes nyugdíjas panziót. Támogatja a helyi nyugdíjasklubot, a városi és a magán szabadidőközpontok működését. Az ifjúsági szabadidősportok te-

jében 300 ezer eurós kiesést eredményezett. Eztán kényszerült az önkormányzat olyan népszerűtlen intézkedések bevezetésére, mint az ingatlanadó és a szemétdíj emelése, a városi intézmények illetékeinek növelése, amelyet némiképp enyhítettünk a hűségkártya tulajdonosainak.” Pozitívumként említette a lakosság számának idei évi növekedését, amely májusban elérte a 23 284 főt. Ez 560-nal több, mint a múlt év végén. Európai uniós források felhasználásával felújításra került a Kodály Zoltán Alapiskola mintegy 1,1 millió euró értékben, a Jilemnický utcai Alapiskola hasonló öszszegben, a művelődési központ előtti tér átépítésére több mint 840 ezer eurót használtak fel. A Perfect irodaház rendbe tételére mintegy 675 ezer euró EU-s forrást vettek igénybe. A termálfürdőben banki hitel segítségével tudtak fejlesztéseket eszközölni, a négy év alatt ebbe több mint 4 millió eurót fektettek.

Ugyanezen időszak alatt 100 ezerrel emelkedett a termálfürdő látogatóinak a száma, 2013-ban több mint 300 ezren vették igénybe a létesítmény szolgáltatásait. A bevételei több mint 2 millió euróra rúgnak. A kizárólag városi tulajdonú Municipal Real Estate Kft.-t még 2011-ben alapították, 2012-ben vette át a város közszolgálati feladatait. Mára már a zöldterületek 80%-át a cég kezeli. A munkák elvégzésére hozzávetőlegesen 60 tartósan állástalan személyt foglalkoztatnak. Növelték a városi rendőrség személyi állományát, központi biztonsági pultot helyeztek üzembe, ahol 24 órás figyelőszolgálatot teljesítenek csökkentett munkaképességű személyek. Fejlesztési hitelből biztosították az utak, a járdák és a parkolók felújítását. A polgármester úgy véli mindez a képviselő-testülettel való együttműködésel valósulhatott meg. Végül mindannyiuknak megköszönte eddigi munkájukat. (und)

András-napi vásár kolbászfesztivállal A színes kulturális programkínálat most elmaradt KOMÁROM – Már-már megszokott időpontban, azaz közel egy hónappal előrehozva került megrendezésre az egyébként nagy népszerűségnek örvendő András-napi vásár, amelynek helyszíne immár negyedik alkalommal az Újvár bejáratánál volt. A három nap folyamán több száz árus várta a látogatókat. A vásári portékák és a finom falatok forgatagában jólesett kikapcsolódni a szürke hétköznapokból. Ezt az állapotot csupán egy-egy kampányoló csoportosulás zökkenthette ki. A finom pecsenyék, a sült kolbász és más finomságok is karnyújtásnyira kerültek. Szépen fo-

gyott a méz- és a forralt bor, valamint a puncs is, de a sült gesztenye illata is vonzotta a közönséget. A legnagyobb sor a székelyek standjánál kígyózott, akik nemcsak az András-napi vásárban, hanem pár héttel előtte, a budapesti Kürtőskalács Fesztiválon is hatalmas sikert arattak az ízletes finomságukkal. Viszont a megszokott kulturális töltet ezúttal elmaradt, hiába kerestük a szabadtéri színpadot, sehol sem találtuk. Immár harmadízben rendezték meg kísérőrendezvényként az András-napi kolbászfesztivált, amelyet a komáromi Beke-csapat nyert meg a Stubi kóbi és a nagymegyeri Kati csapata előtt. Természetesen a kóstolás sem maradhatott el… (ha) A szerző felvétele


16

Csallóköz

Tudósítás

Emlékeink a századunkban Építheti és megerősítheti az összetartozás érzését

A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet ugyanis az EMMI Közművelődési Főosztályának támogatásával a felvidéki és muravidéki emlékhelyek online, digitális adatbázisát készül kiépíteni. A gyűlésen jelen vol-

rint fontos, hogy az emlékhelyeket beazonosítsuk, elhelyezzük, kapcsoljunk hozzájuk egy autentikus leírást, és élve az információs technológiák adta lehetőségekkel, GPS-koordinátákat adjunk meg, valamint a Google Térkép segítségével elhelyezzük egy digitális térképen is. Ezáltal ezek az emlékhelyek – jelenleg 500 található az adatbázisban – újra bekerülnek a köztudatba, a társadalmi élet részei lesznek, közösségi rendezvények színhelyei, illetve ha

tak a projekt szakmai vezetői, valamint a főosztály és a muravidéki Magyar Nemzeti Művelődési Intézet képviselői is. Elsőként Nagy Attila helytörténész ismertette a projekt céljait, bemutatta az adatbázis működési elvét, felhasználási lehetőségeit, azaz, hogy konkrétan hogyan kerülnek az adatbázisba az emlékhelyek részletes adatai és fényképei. Elmondása sze-

megrongálódtak, a rájuk irányult figyelem által esélyt kapnak a karbantartásra is. Az adatbázisban helyet kapnak az új, de az elhanyagolt, feledésbe merült, illetve a már nem létező, megszűnt emlékhelyek is. Nyomon követhetővé válik egy-egy emlékhely, műemlék története és sorsa, például, hogy milyen utat járt be, míg végül visszakerült eredeti helyére, adott esetben hogyan válto-

DUNASZERDAHELY – Október 28-án rendezték meg a Csemadok Házban a „Felvidéki és muravidéki emlékhelyek” elnevezésű projekttel kapcsolatos első nyilvános szakmai megbeszélést.

zott a felirat rajta az egyes történelmi korszakok során. Az online felület előnye, hogy véleményformálásra, hozzászólásra is lehetőség van, továbbá az adatbázis folyamatos bővítésére is, és bárkinek hozzáférhető, nincs regisztrációs díj. A projektvezetők bíznak benne, hogy a társszervezetek és néhány helyi aktivista, akik kötődnek a lokális emlékhelyekhez, majd részt vesznek ebben az értékes munkában. Varga László „A projekt és a helyi társadalom” című előadásában Nagymegyer példáján tárta elénk a projekt jelentőségét, felvázolta, milyen változásokat hozott az emlékhelyekre irányuló figyelem a közösség életébe, mennyire megerősítette az összetartozás érzését, az identitást, mely egy kisebbség megmaradásához nagyon fontos. Felhívta a figyelmet, hogy a turizmusra is pozitív hatással van ez a folyamat, hiszen külföldiek is egyre nagyobb érdeklődést mutatnak az említett műemlékek iránt. Darnai Zsolt előadásában elsőként az érték fogalmát járta körbe, rámutatva, hogy ezek az emlékhelyek, milyen fontos szerepet játszanak az életünkben, hogy egy-egy emlékhelyhez érzelmi kötődésünk van, mely kötődés néha határokon átívelő. Léteznek emléktáblák, síremlékek, melyek karbantartását két ország is támogatja, mivel mindkét ország kulturális és társadalmi életében

Emlővizsgálat – digitálisan A jövőben akár napi 20 vizsgálatra is alkalmas lehet KOMÁROM – Új, digitális mammográfot adtak át október 29-én a kórház radiodiagnosztikai osztályán, ismertebb nevén a radiológián. A Fujifilm Amulet nevű készülék a legkorszerűbbek közé tartozik Szlovákiában. Túl azon, hogy eleve kisebb sugárterhelésnek teszi ki a vizsgált személyt, a röntgenfelvétel digitális formában azonnal megjelenik egy képernyőn, ahol nagyítható, kiemelhetők belőle a részletek, és az esetleges expozíciós hibák is könnyen kijavíthatók. A vizsgálatot, s vele az újabb sugár-

Az osztály dolgozói az új géppel

A szerző felvétele

fontos szerepet játszik a személy vagy esemény, akihez az emlékhely kötődik. A továbbiakban az emlékhelyek és az iskolák, pontosabban a tanítási órák viszonyát taglalta, konkrét példákon szemléltetve, hogyan lehetne az adatbázist a tanórákon felhasználni, hogy a gyerekekben is kialakítsuk, megerősítsük a kötődést hozzájuk és az igazi értékekhez. Valamikor ugyanis döntéshozók, írók, költők válnak belőlük, és fontos a viszonyulásuk az adott emlékhelyekhez. Pár év múlva ők lesznek a következő generáció szülei, és fontos, hogy megismertessék gyermekükkel, fontosnak tartsák emlékeinket és értékeinket. Az információs technológia és eszközök használata már a tanterv része, az elsajátítandó kulcskompetenciák egyike, így a lehetőség is adott, hogy egy-egy tanóra keretén belül sort kerítsünk az adatbázis bemutatására, felhasználására, hogy akár egy-egy irodalmi mű kapcsán visszautaljunk valamelyik emlékhelyünkre. A tanácskozás beszélgetéssel zárult, ahol a jelenlévő szervezetek tagjai, pedagógusok, konkrét kérdésekkel fordulhattak a projekt vezetőihez, akik pontosan megmutatták, hogyan is működik az adatbázis, milyen keresési kategóriák léteznek, hogyan lehet bővíteni, és hogyan lehetne egy helyi rendezvényen, akár gyerekeknek készített vetélkedőn használni. Koncz Csilla A szerző felvétele terhelést tehát ilyesmik miatt nem kell megismételni. „Az emlőrák a leggyakoribb rákbetegség a nők között, és növekvő tendenciát mutat” – mondta az átadón dr. Hollósy Tamás, az osztály főorvosa. „Időbeni, megbízható diagnosztizálása ezért rendkívül fontos, és éppen ebben lesz az eddiginél jóval nagyobb segítségünkre az új műszer. Egyrészt azért, mert a legapróbb szövetelváltozást is képes jelezni, és eredmény azonnal láthatóértékelhető, de azért is, mert évente legalább háromszor annyi szűrést tudunk majd elvégezni vele, mint a korábbi technikával. Kezdetben napi 15 vizsgálatot tervezünk, később ez a szám a 20-at is elérheti.” A mammográf átadásával egyben befejeződött a komáromi radiológia teljes digitalizálása, amely összesen 80 ezer euróba került. Vas Gyula


17

Tudósítás

2014. november 4. | 45. szám

Kisállat- és madárkiállítás tizennyolcadszor Az utánpótlásra különösen nagy szükségük van KOMÁROM – Október utolsó hétvégéjén immár 18. alkalommal került megrendezésre a Kisállattenyésztők helyi alapszervezetének kezdeményezésére az éves területi kisállatés madárkiállítás. Azzal a célkitűzéssel rendezték meg idén is a városban, hogy az itteni gyerekek számára is közelebb hozzák az élő természetet, mindamellett megszerettessék velük az állatokat. Az éves találkozón bemutatták mindazokat az eredményeket, ame-

A virti Varga Lajos és díjnyertes nyula

lyeket a Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetségének tagjai értek el. A kiállításon több tenyésztő képviseltette magát hét alapszervezet égi-

A szerző felvétele

sze alatt (három Komáromból, egy Érsekújvárból, Bősről, Gútáról és Naszvad/ Ímelyről), amely összesen 200 tagot számlál.

Szemrevételezhettünk itt közel 200 galambot, amelyek közül a cikk írója számára a komáromi bukó találtatott a legkedvesebbnek. Ezenkívül félszáz nyúl, baromfi, egzotikus madarak, mint a csodás színekben pompázó papagájok, kanárik és a zebrapintyek sem maradhattak ki a sorból. „Köszönjük az áldozatkész munkáját a kiállítóinknak és a tenyésztőinknek, akik szabadidejük feláldozásával járultak hozzá a 18. területi kiállítás összeállításához. Reméljük, hogy mind a kiállítók, mind pedig a látogatók ked-

Nyitott napokat tartottak az Ipariban A diákok ismét nagy érdeklődést tanúsítottak KOMÁROM – Október 23-tól 25-ig nyílt napokat tartottak Komárom egyik patinás oktatási intézményében, mégpedig az Ipari Szakközépiskolában. A cél nem változott: az igazgatóság elsődleges célkitűzése a pályaválasztás előtt álló fiatalok tájékoztatása volt. A múltba kissé visszaugorva: az Ipari Szakközépiskola 1951-ben alakult. Az első tanévben 47 diák kezdte meg a tanulmányait. Mára már 600 tanuló több mint 20 osztályban, három tanulmányi szakon ismerkedhet meg a műszaki élet, az informatika és a gazdaság különböző területeivel. A 2014/15-ös tanévben magyar nyelven a következő

szakokon folytathatják tanulmányaikat a mostani kilencedikesek: gépészet, elektrotechnika és műszaki informatika. Szlovák tanítási nyelven a gépészet, az elektrotechnika és a műszaki informatikai szolgáltatások közül választhatnak a leendő iparisták. Az érdeklődés valóban intenzív volt, hiszen még szombaton is több csoport járta végig az oktatási intézmény tantermeit. Természetesen mi is besorakoztunk, és végignéztük azt, vajon milyen újdonságot, érdekességet árulnak el, illetve mutatnak be az iskola pedagógusai. „A gépészet esetében például a CNC-programok használatát sajátítják el a

diákjaink, valamint közgazdasági tárgyak esetében könyvelő- és gépíróprogramokat használnak. Újdonságképpen talán még azt emelném ki, hogy próbáljuk a növendékeinket különböző projektekbe „belekapcsolni”. Sőt, saját maguk is összeállítanak, és mi ezeknek a pénzügyi hátterét igyekszünk megteremteni. A lényeg a következő: az összes projektnek legyen valamiféle kézzelfogható kimenete. Tehát eszköz, program, esetleg bemutató készüljön el, ami fémjelzi a diákok alkotókészségét és ügyességét” – kezdte el ismertetni alkalmi idegenvezetőnk, Pinke Péter tanár a tényállást, majd abba az osztályba vezetett, ahol ki-

állításra kerültek a legjobb diákmunkák. Természetesen mindhárom tanulmányi szak képviseltette magát. A gépészek általában egyszerűbb eszközöket: emelőket, mechanikus szerkezeteket készítenek, de voltak sokkal komolyabbak is, azaz gépek és berendezések. A gokart, a palettaemelő és a forgatónyomatékmérő. Az elektrotechnikai szak esetén hangsúlyos részt képvisel az alternatív energiák kutatása és alkalmazása. Látható volt itt szélgenerátor, napelemmel hajtott autó és házi fűtésrendszer is. „Az újdonságok az alternatív energiaforrásokhoz kapcsolhatók. Például: a jövő autója elvileg a hidrogén

ves emlékeket és gazdag tapasztalatokat vittek magukkal. Viszont meg kell, hogy valljam: a fiatal korosztály mind az érdeklődés tekintetében, mind pedig a tenyésztők körében nagyon elenyésző. Borzasztóan hiányoznak a fiatalok, mivel nincs utánpótlás” – mondta el Both György, a Kisállattenyésztők komáromi területi bizottságának elnöke, aki hozzátette, idén a fiatalok megszólítása céljából a vásárban is hirdették a jelentős rendezvényt, amely igazi természeti szépségeket kínált az érdeklődőknek. (ha) segítségével fog működni, és abba az irányba is néhány modell már elkészült. Vagy pedig azt a szélgenerátort emelném ki, amely permanens mágnesek segítségével működik, és viszonylag kis légmozgás is elég ahhoz, hogy elektromos áramot tudjon termelni. Van egy verseny az iskolában, amely nagyon megmozgatja a diákokat, s ez nem más, mint a hídépítő. Adott feltételek mellett hurkapálcikából vagy száraztésztából kell hidat építeni, amit mi töréspróbának teszünk ki. Az idei kiállításunkra sikerült behozni azt a hidat, amely az abszolút csúcstartó 355 kilóval, és két éve készült. Mindig szívesen büszkélkedünk azzal is, hogy van egy diákszínpadunk, amelyet Kiss Péntek József irányít. Annak tagjai bemutatóval kedveskedtek az érdeklődőknek a nyílt napok alkalmával. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy van érdeklődés az iskolánk iránt. Míg az elmúlt két évben sikerült elnyerünk a Nyitra megye legeredményesebb szakiskolájának kijáró címet, addig idén az előkelő második helyezést értük el” – összegezte Pinke Péter tanár. Holecz Attila A szerző felvételei


18

Olvsói levél Dunajszky Géza

Amikor a felvidéki Szabad Újság számára ezen a címen kiválogattam írásaim közül azokat az elbeszéléseket, amelyek a második világégést követő időszakban a kárpát-medencei magyarok tragédiáival foglalkozik, titkon azt vártam, hogy nyomomban mások is megszólalnak majd, mert jócskán akad még történet, ami a 70 éve történt felvidéki vérengzésekről előkerülhet. Sejtettem, nem csak nekem vannak ilyen tartalmú emlékeim. A Gyilkosok közt cinkos, aki néma című elbeszélésem közlését követően (2014. 8. 20.) megcsörrent a telefonom. A Szabad Újság főszerkesztője jelentkezett be először, majd átadta a telefont egy másik úrnak. Egy idősebb hang arra kért, találkozzunk valahol, semleges helyen a Csallóközben, mert mondani és mutatni szeretne nekem valamit, amit eddig a feleségének és a gyermekeinek sem mert elmondani. A találkozás megtörtént. A napokban ünnepelték a Szlovák Nemzeti Felkelés 70. évfordulóját. Viszonylag kevés sajtóvisszhangot kapott, és csak a szlovák pletykaújságok írtak arról, hogy a besztercebányai ünnepségen a legnacionalistább párt elnöke, egyben a megye elnöke is az ünnepségen rezzenéstelen arccal, a múltba révedve egy feliratot tartott a kezében a veterán „ellenállók” felé fordítva. Rajta egyetlen szó ált: Gyilkosok! Nincs szándékomban reklámot csinálni Kotlebának, csak megjegyzem. Bármelyik magyar odaállhatott volna helyette ugyanezzel a felirattal, mert – tisztelet a kivételnek – zömük „hőstette” valójában gyilkosságok és nagyon súlyos háborús és emberiesség ellen elkövetett bűntett volt. Sajnos, ezzel a ténnyel ma is csak kevés szlovák ellenálló, illetve a tetteiket feldolgozó történész mer szembenézni és megírni. Pedig az eddig ismert 211 tömegsír 5304 ártatlan áldozata kiált a lelki feloldozásért és a gyilkosok utólagos megnevezéséért! Ezért szólalt meg az a csallóközi kiskatona is, akinek az egyik volt „ellenálló”, a Žatecben állomásozó I. Csehszlovák Légierő műszaki tisztje, a Szered környékéről származó szlovák Jozef Zaťko, 1960 és 1963 között a felettese volt. Főleg csallóközi fiúk szolgáltak az őrsben, akiknek Zaťko a háború alatti és utáni „hőstetteiről”

Csallóköz

Olvasói levél

Titkok nyomában minden szégyenérzet nélkül beszélt. Íme Jozef Zaťko története. Fiatalon, a Tiso-féle szlovák hadsereg tagjaként, alig 22 évesen került szovjet fogságba 1944-ben. Néhány hét fogságban töltött nap után Ludvík Svoboda, az alakuló I. Cseh-

Ugyan életbe maradt, de beszédhibás lett. Az akkor őrnagyi rangban szolgáló katonatiszt a sérülése miatt nehezen érthető dadogással beszélt. A testi hibáját durvaságával egyensúlyozta. Embertelenül, sokszor kegyetlenül viselkedett a katonáival

A felkelők egyik német 8,8 cm Flugabwehrkanone 37 L/56 ágyúja

szlovák Hadtest parancsnokának toborzótisztjei jelentek meg a fogolytáborban. Orosz gépkarabélyok árnyékában terelték ki őket a „buzerplacra”, ahol egy tiszt előadta a jövetele célját. Felszólította őket, hogy valamennyi volt szlovák katona lépjen be az alakuló csehszlovák hadseregbe. A felkérésre először senki sem jelentkezett. Erre a tiszt megismételte a felszólítását, de hozzátette: „amennyiben nem teszik meg, itt helyben agyonlövetem magukat!” Odament a sor elejéhez, elővette a pisztolyát, egyelőre a levegőben tartva fegyverét folytatta: „én itt kezdem!” Erre mindenki feltartotta a kezét, és rohant besorakozni az asztalhoz, ahol egy másik tiszt felvette az adataikat. Így lett Jozef Zaťko 1944 nyarán „fasiszta ellenálló”. Kezdetben partizánharchoz kaptak kiképzést, ő a műszaki alakulathoz került tűzszerészként, a robbantások szakértője lett. Hogy nem veszélytelen ez a szakma, azt már a kiképzés során megtapasztalta. Egy aknamező megtisztításakor az egyik kollégája ügyetlenül nyúlt a taposóaknához és felrobbant, amitől ő is szilánkot kapott.

Net-felvétel

szemben. Még az is előfordult, hogy pisztolyt tartott a hibát vétő kiskatona fejéhez, és agyonlövéssel fenyegette meg. Talán a lélektani hadviselés része volt a részéről az a történet is, amit Pozsony elfoglalása (1945. 4. 4.) után élt meg és mesélt el gyakran a kötelékében szolgáló felvidéki magyar katonáknak. „A csallóközi magyarok közül legalább 30 emberről tudok, akik ezt a történetét kénytelenek voltak meghallgatni” – mondta a csallóközi férfi. Pozsony szovjet megszállása után néhány fős osztaguk a környező erdőkben „bujkáló ellenségtől való megtisztítását” kapták feladatul, szól tovább az őrnagy története. Számukra a Károlyfalu fölötti erdők lettek kijelölve. Meglepetésükre az egyik völgyben mintegy 80 fegyvertelen, elhanyagolt külsejükből ítélve, régóta bujkáló magyar katonára bukkantak, akik szinte várták, hogy rájuk találjon valaki, és valami élhetőbb helyre kerüljenek. A helyzet annyira felkészületlenül érte az osztagot, hogy gondolkodás nélkül, csak azért, hogy elejét vegyék a nagy létszámú „ellenség” okozta problémának – a parancsnokuk felszólítá-

sa nélkül – tűzet nyitottak a védtelen katonákra, és gépkarabéllyal pillanatok alatt lekaszabolták őket. Arról már nem beszélt Jozef Zaťko őrnagy, hogy mi történt ezután. A magyar fiúk pedig nem merték megkérdezni. A csallóközi férfinak is 50 év kellett ahhoz, hogy a felettesétől hallott történetet feldolgozza, és elszánja magát arra, hogy másnak is elmondja, amit a háború utáni vérengzésekről tud. Kiegészítve egy mozaikkal azt a képet, amit évtizedekig titkolt előttünk a beneši és a gottwaldi csehszlovák hatalom. De a valós történelmet titkolja még ma is a Fico vezette szlovák kormány is. A férfi egy képet is adott a hóhérról. Rajta Jozef Zaťko kitüntetésektől roskadó mellel feszít a csapatzászlóval a kezében. Egy háborús bűnös „hőstetteinek” érdemkeresztjeivel, miközben ártatlan emberek tucatjainak vére tapad a kezéhez, és emiatt börtönben lett volna a helye. Keserű sóhajjal, de megnyugvással teszi hozzá: „Én elátkoztam Zaťkót akkor, amikor ezt a történetet elmondta, és Isten büntető kezét az őrnagy sem kerülte el. Leszerelésem után néhány év múlva egyik falubéli katonatársamat gyakorlatra hívták Žatecbe. A világban ismét feszült volt a katonai helyzet, most Elő-Ázsia miatt. Izrael lerohanta az Arab-félszigetet, illetve Egyiptomra és a környező országokra támadt. Akkor már Zaťko nem élt. A társam érdeklődött felőle. Tiszttársai mondták el, hogy egy betonelem zuhant rá és lapította széjjel. Így büntette őt a sors az embertelenségéért.” A történelmi hűség kedvéért még hozzá teszi, „most már azt is tudom, miért kellett 1963-ban felrobbantanunk a žateci repülőtér kifutópályáját, amely majdnem az életembe került. Izrael titokban az akkori Csehszlovákiából csempészte a fegyvereket az arab világ lerohanásához. A nyugatnémet határ közelsége miatt – amelyen át alacsonyan repülve, hogy takarva legyenek a radarok elől – könnyen, egy-két perc alatt elérték Žatect. Ezért éjjelente ezt a kifutópályát használták fel a csempészésre. A titkot, amelyről Herman Wouk izraeli író Remény című könyvében is ír, a minap olvastam. Erről is illik végre beszélni” – fejezi be mondandóját a csallóközi férfi. A szerző várja azok jelentkezését, akik az esetről tudnak, és ezzel kapcsolatban van más információjuk is, elérhetősége: 0918 608 214.


19

Tudósítás > Hirdetés

2014. november 4. | 45. szám

Elégedett lakók a szociális központban Segítséget ígértek az esetleges problémák megoldásánál NAGYMEGYER – A Dunaszerdahelyi Járási Hivatal elöljárója, Richard Kmeť és az egyik nagymegyeri polgármesterjelölt, Norbert Rudický az idősek hónapja alkalmából meglátogatta a Szociális Szolgáltatások Központját.

Berec István, az Ad usum nonprofit szervezet igazgatója tájékoztatta a vendégeket, hogy a szervezet 2011 májusában alakult közhasznú szolgáltatások, valamint ápolásra szorult személyek ellátására. 2012-ben létrehozták a Szociális Szolgáltatások Központját, amely idősotthonból, szociális otthonból és ápolóotthon-

Balról: Berec István, Norbert Rudický, Richard Kmeť

Iveta Zalešáková és a járási hivatal elöljárója

Szíjjártó a fővárosban POZSONY – Szijjártó Péter, a magyar kormány külgazdaságiés külügyminisztere Pozsonyban felkereste a Magyar Közösség Pártjának székházát, ahol az MKP Országos Elnökségével tárgyalt. Szijjártó Péter legutóbb október 7-én járt az MKP székházában, újonnan kinevezett külügyminiszterként. Azóta Magyarországon

megtartották az önkormányzati választásokat, Szlovákiában erre két hét múlva, november 15-én kerül sor. Ez a találkozás is a magyar kormány és az MKP közötti folyamatos kapcsolattartás része volt – mondta Berényi József MKP-elnök. A felek tájékoztatták egymást a politikai és társadalmi fejleményekről. (m) Archív felvétel

ból áll. A központ igazgatója Bohuš Kubiš. A vendégek elbeszélgettek a lakókkal is. Érdeklődtek az életük felől, és segítséget ígértek az esetleges problémák megoldásánál. Megtudhatták, hogy a kliensek elégedettek a gondoskodással. Örülnek, hogy az intéz-

mény igyekszik a jelenlegi nyugdíjakhoz igazítani az ellátási díjakat. Végül a központ ötvenöt lakójának higiéniai termékeket, szobánként pedig egy-egy cserép élővirágot ajándékoztak. Vladislav Kmeť Vojtík Szimona felvételei


20

Csallóköz

Kulissza

A milliókat érő színésznő Cameron Diaz és a semmitmondó vígjátékok A magyar szinkronhangját szinte mindenki ismeri. Für Anikó hangján szólal meg magyarul, nehéz összetéveszteni másokkal. A San Diegóban született Cameron Michelle Diaz apai ágon kubai ősökkel rendelkezik, ezért a spanyolos hangzású családnév. Az anyai vonal angol, német és cherokee felmenőkkel bír. Tizenhat évesen kezdett modellkedni, és semmiféle színészi múlt nem állt a háta mögött, amikor huszonegy évesen őt választották ki A maszk c. vígjáték női főszerepére. A szerep megszerzése után természetesen órákra járt, és némi tehetség is szorult belé. Nehéz volt őt nem észrevenni Jim Carrey oldalán. A karrierje pedig szélsebesen beindult. Keanu Reeves partnere volt a Féktelen Minnesotában (1996), majd az 1998-as Keresd a nőt! c. vígjátékban Matt Dillon és Ben Stiller mellett villogott, olyannyira, hogy Golden Globe-díjra jelölték. A 23 millió dol-

sack fura hajú feleségét alakította. 2000-ben barátnőjével, Drew Barrymore-ral játszhatott együtt a Charlie angyalaiban Lucy Liuval kiegészülve. 2003-ban a folytatásban, a Charlie angyalai: Teljes gázzal c. filmben ismét összejöttek. Közben a Shrek c. animációs filmben Fionának köl-

magának, a New York bandái (2002) c. drámájába szánt neki szerepet. Negyedszerre is összejött a jelölés, de a díjat sosem kapta meg. Az elmúlt tizenkét évben nyújtott alakításai között egyet sem találunk, amely megközelítette volna például a Scorsese filmjében nyújtottakat.

lárból készült film busás hasznot hozott, 369 millió dollárt. A következő évben élete egyik, ha nem a legjobb alakításával rukkolt elő a Spike Jonze rendezte A John Malkovich menetben, aminek ugyancsak egy Golden Globe-jelölés lett a vége. John Cu-

csönözte a hangját, amelyet még néhányszor megismételt az évek során. A 2001-es Vanília égboltban Tom Cruise és Penélope Cruz oldalán tündökölt, amelyet újabb jelölés koronázott, és megint a Golden Globeon. Martin Scorsese is felfedezte

Hozzátehetjük, hogy az elvállalt szerepek sem értek fel a jelölést érőkig. Cameron szinte kivétel nélkül vígjátékokban vállalt munkát, amelyek időnként pénzt is termeltek. Ilyen volt az Egy cipőben (2005), a Holiday (2006), valamint a Míg a jack-

Amikor húsz évvel ezelőtt debütált A maszk című mozifilmben, nem volt több széles mosolyú, szőke, dekoratív lánynál, akit bedobtak a gumiarcú Jim Carrey mellé, mondván, egy szép nő mindig jól mutat a vásznon. A karrierje beindult, és a későbbiekben néhány maradandó alakítást is nyújtott. Ő Cameron Diaz.

pot el nem választ (2008) Ashton Kutcherrel, és a Kéjjel-nappal (2010), amelyben Tom Cruise-zal találkozhatott ismét. A 2011-es Zöld darázs és a Rossz tanár is ebbe a kategóriába sorolhatóak. Idén A csajok bosszúja és a Szexvideó c. vígjátékokkal hozta lázba a rajongókat. Ebben az évben Amerikában még bemutatják az Annie c. musical-vígjátékot, amelyben Jamie Foxx és Rose Byrne lesznek a társai. Kritikai elismerésekben azonban már évek óta nincs része. Cameron Diaz idén már a negyvenkettedik életévét töltötte be, ennek ellenére még mindig elvállalja a butuska szőke nők megformálását, amelyek cseppet sem állnak jól neki. A neve viszont annyira vonzó, hogy a nézőket becsábítja a moziba. Több színésszel is járt, köztük Matt Dillonnal, Jared Letoval és Justin Timberlake-kel, illetve a baseballsztár Alex Rodriguezzel, aki előtte Kate Hudsont és Madonnát „fogyasztotta el”. Újabban Benji Madden gitárossal jelenik meg nyilvánosan is. Az önmagát zöld aktivistának tartó Cameron pedig azzal borzolta a kedélyeket az egyik férfimagazinban, hogy nem szeretne gyereket szülni, és nem csak a kora miatt. Nem érez ugyanis magában annyi erőt, hogy felneveljen egy gyereket. Cameron Diaz ugyan még szélesen mosolyog a mozivásznon, és tehetséggel is rendelkezik, de beéri a milliós gázsival. A Charlie angyalaiért 12 milliót zsebelhetett be, míg a második epizódért már húszat. A New York bandáiért pedig 17 és felet, míg az Egy cipőben-ért is tizenötöt kapott. Rajkovics György Net-felvételek


21

Autósok, motorosok, stop!

2014. november 4. | 45. szám

AUDI PILOTED DRIVING CONCEPT

560 lóerő a versenypályán – vezető nélkül! Az RS7 kupé automata vezérléssel alig több, mint 2 perc alatt teljesített egy kört Ma még a legtöbbünk számára túlságosan is futurisztikus egy olyan jármű, amely „saját magát” vezeti. Viszont nagyon úgy tűnik, hogy ez a korszak hamarabb beköszönt, mint óvatos számítások szerint várni lehetett…

le emberi beavatkozás nélkül, az automatika által a legprecízebben megválasztott íveken, sebességgel és tapadáshatáron – egy teljes kört tett meg pilóta nélkül a pályán. Méghozzá alig több, mint 2 perc alatt, ami kimondottan versenyeredménynek számít!

Az 560 lóerős sportmodell önirányító elektronikai csomagja GPS-en kapott folyamatos, valós idejű információkat a műholdtól, majd ezeket továbbította annak a rendszernek, amely az elektronikus szervókormányt, a fojtószelepet, a fékeket, a nyolcfokoza-

Fotó: Audi

tú Tiptronic sebességváltót, valamint a quattro hajtást vezérelte. A jármű ezzel párhuzamosan háromdimenziós kamerarendszerrel pásztázta a pályát, ami lehetővé tette a centiméternyi pontosságú korrekciókat. Viszont a gyáriak a sikeres teszt után is nyomatékosan hangsúlyoz-

Az Audi az autonóm vezetői rendszerek egyik úttörőjeként október 19-én, a hockenheimi DTM futam napján bemutatta a „Piloted Driving Concept”-nek nevezett rendszert, egy RS7-be építve. A négyajtós kupé – bármifé-

ták, hogy a rendszer még prototípus fázisban van, s rengeteg tesztkilométert kell még teljesíteni ahhoz, hogy elinduljon a hivatalos engedélyeztetési eljárás. Magyarán: van még néhány évünk, hogy kiélvezzük a vezetés élményét... (b-w, vgy)

JEEP RENEGADE

Kicsi, de még mindig igazi Jeep… Kérhető felezővel, kúszófokozattal, a Trailhawk verzióval pedig akár sziklát is mászhatunk Jelentjük: Megszületett minden idők legapróbb civil Jeep-modellje! Mégpedig legalább olyan meglepő fizimiskával, mint az új Cherokee, csakhogy itt nem a túlzott áramvonalasítás, hanem a marcona, strapabíró, szögletes arculat hangsúlyozása volt a cél...

mazza továbbá a Jeep ismert Selec-Terrain rendszerét, amely hóra, homokra vagy sárra optimalizált hajtási tulajdonságokat biztosít – sőt, a kifejezetten terepbarátnak kikiáltott Trailhawk kivitellel akár sziklát is mászhatunk, mivel a többi típus-

nál 20 mm-rel nagyobb a hasmagassága, jobbak a terepszögei, és fenékvédő lemeze is van. Említést érdemel még 480 mm-es gázlóképessége is. Az autó már a hazai piacon is kapható, 3 benzin- és 3 dízelmotorral. A leggyengébb, Fotó: Jeep

110 lóerős,1,6-os benzineshez csak fronthajtás választható, akárcsak a középső 140 lovashoz. Ugyanez a turbófeltöltős 1,4-es MultiAir aggregát erősebb verzióban 170 lóerőt tud – összkerékhajtással és kilencfokozatú (!) automata váltóval. Az 1,6-os, 120 lóerős

Ám távolról sem csupán az autó arculata terepes. Az összkerékhajtású verziók (mert fronthajtásúak is vannak) kérhetők felezővel vagy anélkül, az osztómű pedig 20:1 áttételű kúszófokozatot kínál. A 4WD rendszer tartal-

Elő a téli gumikkal! Sokáig tartott a szép, enyhe ősz, de már visszavonhatatlanul vége. Az autósok számára ez egyebek mellett azt is jelenti, hogy újra eljött a gumicsere ideje. A szakemberek véleménye szerint ez ugyanis akkor indokolt, ha a legmagasabb napi hőmérséklet már nem haladja meg a +7 C-fokot. Ez

akkor is érvényes, ha még nem havasak az utak, hanem egyszerűen csak hideg van. Azt sem árt tudni, hogy az ilyen abroncsok használatát hazánkban jogi norma is előírja: személygépkocsik és 3,5 tonna alatti kishaszonjárművek számára abban az esetben, ha az utat összefüggő hó- vagy jégréteg borítja. A gumiváltással kapcsolatban sokadszor

is csak azt tudjuk ajánlani: vásároljunk a téli abroncsokhoz külön 4 egyszerű acéltárcsát. Egyszeri beruházásról van szó, amivel viszont 1. megkíméljük az esetleges drága alufelnijeinket a téli utak viszontagságaitól, 2. megspóroljuk évi nyolc gumicsere költségeit, 3. komoly időveszteségtől mentesülhetünk azáltal, hogy a gumiszerviz meglátogatása és az ottani esetleges sorakozás helyett a komplett cserét – az emelő és a kerékkulcs segítségével

dízel szintén csupán fronthajtással kombinálható, a kétliteres 140 vagy 170 lovas Multijethez pedig a 4x4-es technikán kívül 6/9 fokozatú kézi vagy automata váltó, plusz felező is kérhető. Az autó árlistája 17 890-től 30 990 euróig terjed. (v-hu, vas)

– mi magunk is elvégezhetjük otthon, az udvarban, vagy az utcán, a ház előtt. A nyári gumikat (kerekeket), száraz, vegyi kigőzölgésektől mentes helyen tároljuk, a komplett kerekeket egymásra rakva, a gumikat inkább egymás mellé állítva. Az előbbiek sorrendjét a tél folyamán legalább egyszer cseréljük meg, a gumikat pedig néhányszor forgassuk el 180 fokkal. Szögre akasztásuk – mármint a gumiké – nem ajánlott! Vas Gyula


22

Csallóköz

Tudósítás > Tanácsadó

A rászorulókra is gondolva Fejlődő és békés hangulatú falut szeretne építeni SZAP – A községben Dömény Erzsébet az egyik polgármesterjelölt. A kilencvenes években volt helyi képviselő, azóta azonban csak kívülállóként figyeli a falu életét. Véleménye szerint, a településért többet is lehetne tenni, mint ahogy az utóbbi években történt. A 2014–2020-as időszakot nagyon fontosnak tartja, hiszen jelentős támogatás érkezhet az EU alapjaiból. „Szapon születtem és itt élek. Szeretem az itteni embereket és fontosnak tartom, hogy számukra tisztességes élet legyen biztosítva. Fiataloknak és az időseknek egyaránt. Ezt szem előtt tartva, szeretnék létrehozni egy házi segítségnyújtási hálózatot, a rászoruló, egyedül élők megsegítésére, méghozzá a községben nyilvántartott munkanélküliek bevonásával. Továbbá felmérni a házhelyek kialakításának és a bér-

Belső utakon Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

Mielőtt odáig jutsz, hogy megkérdezed magadat: „hogyan lett ilyen gyorsan túl késő?” – szánj időt magadra! Szánj időt arra, hogy megvalósítsd, amit akarsz, és amire szükséged van! Szánj időt a kockáztatásra! Szeretni, nevetni, sikereket elérni, sírni és megbocsátani időbe telik. Az élet sokkal rövidebb annál, mint ahogy most tűnik. Van pár életlecke, amit érdemes megismerned, mielőtt túl késő lenne: 1. Maga a pillanat az életed! Az élet nem csak születésből és halálból áll. Az életedet ez a pillanat, ez a lélegzet jelenti. A jelen – az itt és a most – a minden! Ezért kell átélned minden pillanatot egészen, kedvességben, békében, félelem nélkül, bánkódás nélkül. És mindig tedd meg a tőled telhető legjobbat, mert csak ez

lakások építésének lehetőségét, hogy a fiatalok itthon maradjanak és megálljon a falu elöregedése. Tudván, hogy a község költségvetése mennyire szűkös, főleg külső forrásokból kell pénzt hozni. Gondolok itt állami támogatásokra, uniós és egyéb alapok megpályázására, esetleg magánszektor bevonásra is.

Nem feledkezem meg a társadalmi szervezetekről sem, maximálisan támogatni készülök a munkájukat. Kihasználva a kultúrház adta lehetőségeket, felújítani az önkéntes tűzoltóságot. Munkámmal szeretném biztosítani az idős emberek nyugodt és gondtalan életét, rendszeresen találkozva velük. Megőrizve folytatni a kulturális és társadalmi élet ha-

gyományait. Felújítani a Csemadokmunkát, évente egyszer egészségnapot szervezni, visszaadni a falunak a gyereknapot, a Mikulás-ünnepséget és a falunapokat. Az egészséges életmód jegyében több kategóriában futóeseményt tartani. A legkisebbeknek játszóházat nyitni. Minden célkitűzésem mellet továbbra is rendesen gondozni, karbantartani a zöldövezeteket, a temetőt, útszéleket. A lakosság által befizetett adó egy részét visszafordítani a községi utak felújítására, a kátyúk eltávolítására, valamint a közvilágítás, helyi hangos híradó és középületek karbantartására. A felsoroltak részemről nem ígéretek, hanem tervek, amelyeket csak együtt tudunk majd megvalósítani. Ehhez szükség lesz minden lakosra, legyen az fiatal vagy idős – mondta el Dömény Erzsébet. Vladislav Kmeť A szerző felvétele

Hatalmunkban áll meggyógyítanunk az életünket!De vajon mit kell tenni? XL. számít a világ számára, magadat is beleértve! 2. Az életed ideje nem túl hosszú! Ez a te saját életed és neked kell harcolni érte. Küzdj azért, ami a helyes! Harcolj azért, amiben hiszel! Küzdj azért, ami fontos számodra! Ismerd fel, hogy szerencsés vagy, mert még mindig van esélyed! Tehát állj meg egy pillanatra és gondolkodj. Bármit is kell tenned, kezdd el már ma! A holnapig már csak a ma van, tehát csak ennyi időd van! 3. A ma meghozott áldozatokért a jövő mindig osztalékot fizet! Amikor egy nehezen elérhető álmot akarsz megvalósítani, például diplomát szerezni, céget építeni, vagy bármilyen más nagy célod van, amihez idő és kitartás kell, kérdezd meg magadtól: „Hajlandó vagyok rászánni erre néhány évet az életemből, hogy aztán úgy töltsem a többi időt, amiről mások csak álmodoznak?” 4. Ha késlekedsz, a tegnap rabszolgája leszel! De ha előrelátóan cselekvő ember vagy, az olyan, mintha egy nehéz kő (a tegnap) esne le a szívedről! Szóval cselekedj most és a jövőbeli éned megköszöni majd! Hidd el: holnap csakis akkor leszel boldog, ha már ma elkezdesz boldognak lenni!

5. A hibák csak leckék! A jó dolgok azokhoz jönnek, akik annak ellenére, hogy már hibáztak, és csalódtak, még mindig hisznek! Ezért soha ne bánj meg semmit, amit az életedben történt! A múltat nem változtathatod meg! Nem tudod visszavonni vagy semmissé tenni, ezért úgy nézd az egészet, mint tanulságot, és gyakorolj megbocsátást másokkal és magaddal szemben is! 6. Te magad vagy a legfontosabb kapcsolatod! A boldogság az, amikor jól érezheted magadat a bőrödben anélkül, hogy bárki más jóváhagyását kellene kérned. Először önmagaddal kell egészséges kapcsolatot ápolnod, hogy másokkal is egészséges kapcsolatot építhess! Saját magadat kell elsősorban elfogadnod, bíznod kell magadban, és mások szemében is bizalomra találsz! 7. Ne az emberek szavainak, hanem a tetteiknek higgy! Össze fog sodorni az élet olyan emberekkel, akik a megfelelő szavakat mondják neked a megfelelő időben, ám a végén a tetteiket nem igazítják a szavaikhoz. Tehát, mindig arra figyelj, amit az emberek tesznek, és ne arra, amit mondanak! Ugyanis a tettek árulnak el mindent, amit tudnod kell!

8. Kis jócselekedetek is jobbá teszik a világot! Mosolyogj másokra! Mosolyogj azokra, akik mögött nehéz nap áll, légy kedves hozzájuk! A kedvesség az egyetlen olyan befektetés, ami soha el nem múlik! A mosoly nem nagy dolog, de sokszor ment életeket! Azokét, akik úgy érzik, semmit sem érnek! Ahol van egy ember, ott van lehetőség a kedvességre is! 9. Minden csodás élet mögött ott a fájdalom is! Mész és elesel. Nem akarsz hibázni, mégsem sikerül. De ha erős a szíved, s kitartasz, akkor élni tudsz és tanulni folyamatosan. Esendő ember vagy, nem vagy tökéletes. Megsebesülhetsz olykor! Gondolj bele, hogy milyen felbecsülhetetlen ajándék az, hogy pont ezek a tapasztalatok miatt növekedhetsz, lélegezhetsz, gondolkodhatsz, küzdhetsz azért, amit szeretsz! Igen, néha az út mellett szívfájdalom vár, de ezt az árat meg kell fizetni a szeretet és a mérhetetlen öröm pillanataiért. Ezért soha nem szabad megállni. Előre kell lépni akkor is, ha fáj, nincs más dolgod, mint hagyd, hogy a belső erőd hajtson! Próbáld ki! Hidd el megéri! (Folytatjuk)


2014. november 4. | 45. szám

Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

Köd és felhők. Ez a nem eléggé kecsegtető előrejelzés a következő napokra. Nem csodálkozunk rajta, hiszen végül is november van. És az őszhöz, a novemberhez ez is hozzá tartozik. Meg úgy, általában az élethez is. Az ember világához. Lelki értelemben is. Köd és felhők. Novemberben. Novemberben is. Meg bármikor. Ez a

Meglátni az ég kékségét köd, meg ezek a felhők kedvünket szegik. Főleg akkor, ha túl sok a köd, ha túl sok a felhő. De még ez sem anynyira kiábrándító, mint az, amikor a köd miatt nem látjuk az utat, a kiutat a nehézségekből. Amikor annyira beborul az ég felettünk, hogy csak a felhők mutatkoznak. Csak a felhők, melyek befeketítik az égbolt kékségét. Néha azért eszünkbe jut: felhők felett mindig kék az ég. A kékség reménye megnyugtat: tán már ködösebb is volt az élet. Lehet, előfordult már, a felhők még feketébbek voltak... Talán van kiút. Nem is talán. Biztos. Ha mindig abban a tudatban élnénk, hogy Istenéi vagyunk, lelki szemeinkkel a legnagyobb ködben is, a legsötétebb felhőket látva is, erősebb lenne bennünk a jövőbe vetett bizalom. Saját jövőnkbe. És gyakrabban oda tudnánk figyelni azokra is, akik életünek éppen azt a szakaszát élik, amikor köd van és felhők gomolyognak.

Net-felvétel

Sokan szenvednek attól, hogy életük a szakadék szélére jutott. Hogy már túl nagy a köd és túl sok a felhő. Milyen kár, hogy ilyenkor bárkihez és bármilyen eszközhöz fordulnak: horoszkóp, jóslat, idegen filozófiák... Csak éppen az Istent nem keresik

Mert nőnek lenni jó! DUNASZERDAHELY – November 8-án második alkalommal rendezik meg a Mert nőnek lenni jó! címet viselő szemináriumot. A szervezőt, Mészáros Krisztinát kérdeztük.

feleség van. Olyanok, akik amúgy imádnak közösségben lenni, akik szeretnek új dolgokat kipróbálni, de anyagi keretük, időbeosztásuk akadályozza őket, hogy messzebb eljutva töltődjenek fel társadalmi, kulturális, tartalmasabb programok eltöltésével. Úgy éreztem, itt az idő, s van már rá kereslet, hogy végre idehaza is összejöjjön egy nyitott női közösség, akik egy-egy nap erejéig képesek kiszabadulni a rutinok világából. Van igény? – Biztosan állíthatom, hogy igen. Mi, nők kezdünk ébredezni. Már

nem csak a gyermekünk, a párunk, a munkánk tölti ki az életünket, de tartalmas szabadidős tevékenységeket, hobbikat találunk. Alkotni kezdtünk, sokan térnek vissza a kézimunkához, amikor néhány órára

JÁTÉK!

Az őszi szeminárium miben különbözik majd az elsőtől, amely tavasszal volt? – Az első alkalomból kiindulva megmarad a sokszínűsége a napnak, emellett megtartottam ugyanazt a célt: egy nap a nőkért. Ezért most inkább személyesebb hangvételű témákat gyűjtöttem, és a nőiség mélyebb rétegeit is érintjük a szombati nap folyamán. Milyen témákat boncolgattok? – A paleo diéta, az anyaság és a karrier, a szupernőség kérdései, intim torna, Schüssler sók, kineziológia, sminkelés, életvezetési tanácsadás, oktató tréningek gyerekeknek... Bőséges és tartalmas programunk lesz, biztosan tudom, hogy a hozzánk csatlakozók azzal az érzéssel mennek majd haza, hogy fantasztikus napot töltöttek el. Honnan az ötlet, hogy a nőknek, nőkről szóljon egy nap? – Amikor körülnéztem az ismerőseim között, feltűnt nekem, hogy mennyi csodálatos, de fáradt anya,

23

Tanácsadó > Tudósítás

meg. Csak éppen Őt nem szólítják meg. Gondolom, azért is, mert Ő nem ígéri, hogy egyszerre minden rendben lesz. Nem lesz már köd, se felhő. Egy csapásra minden megoldódik... Nem. Ő nem ezt ígéri. Hanem még enél is többet... Sokkal többet...

csak magukkal, a saját gondolataikkal foglalkozhatnak. Azt mondják, a Nők elfelejtenek nőként viselkedni... – Igen, gyakran hallottam ezt én is. Általában olyanoktól, akik még mindig ugyanabban a szerepben szeretnék látni az asszonyt, mint az elmúlt évszázadban. Pedig ma már sokkal igényesebb, talpraesettebb a Nő. Ma az anyuka nő is és férfi is a családban. Nem a nőiségünkkel van a gond, hanem az időhiánnyal, és a másik fél kényelmességével. Kinek ajánlod a szemináriumot? – Ma is azt mondom, mindenkinek. Azoknak, akik kíváncsiak mások nézeteire, arra miként élik meg a napokat olyan nők, akik több szerepben is teljesítenek. Vagy olyan élethelyzetben rekedtek, amiből nem találnak kiutat. Persze azok is jól fogják magukat érezni, akik teljes boldog életet élnek, mert ők viszont a társaságban lelik örömüket. Csodás előadókkal dolgozom megint! Szombat egy motiváció lesz: erősítés a testnek és léleknek. (rp)

Játsszon velünk és nyerjen! Két szerencsés olvasónk páros belépőjegyet nyerhet a rendezvényre, elég elküldenie szerkesztőségünk címére csütörtök délig e-mailben, hogy hányadszor szervezik meg Dunaszerdahelyen a Mert nőnek lenni jó! szemináriumot. A nyerteseket e-mailben értesítjük!


24

Csallóköz

Olvasószolgálat

Felkészítette már az autóját a téli időszakra? Menyhárt László – Vámosfalu

Mi már előkészítettük az autónkat a téli időszakra, mivel az időjárás nagyon kiszámíthatatlan, így váratlan fagy esetén biztonságosabb a téli gumi. A párom emellett feltöltötte az ablakmosó folyadékot és a hűtővizet is lekontrollálta.

Már megvásároltam a fagyálló-, hűtő- és ablakmosó folyadékot, amit a napokban tervezek kicserélni, mivel az időjósok szerint közelednek a mínusz fokok. A téli gumikra nem volt még időm, de azt is napokban fel szeretném szerelni az autómra. V. Sz.

Hideghéty Mónika – Pódafa A gumikat még nem cseréltem le, de a héten már tervben van, mert ha hinni lehet a meteorológiai előrejelzésnek, a hétvégén beköszöntenek a mínuszok. Fontosnak tartom a megfelelő odafigyelést, a karbantartást, mert naponta a gyorsforgalmi úton közlekedem, ahol különösen fontos a biztonságos jármű.

Vízvári Ernő – Nagymegyer Még nem volt időm ezzel foglalkozni, de szerintem a napokban biztosan sort kerítek rá. Ilyenkor általában megnézem a fagyállót, lecserélem a gumikat, az ablakmosó vizet is kicserélem már télire. Szerintem a nagy fagyok előtt fontos, hogy legalább ezt a három dolgot mindenki leellenőrizze.

Véradók

Gyógyszertári ügyelet DUNASZERDAHELY – november 4.: Korzó patika (Jesenský utca); november 5.: Aloe patika (Rózsa utca); november 6.: Garant patika (Esterházy utca); november 7.: Egyszarvú patika (Vasút utca); november 8.: Cobra patika (Sport utca); november 9.: Dr. Max (Kaufland); november 10.: Viktória patika (Nagyabonyi út). GALÁNTA – november 4.: Klokner (Hódi út); november 5.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); november 6.: Dr. Max (Vajanský utca); november 7.: Dr. Max (Šafárik utca); november 8.: Klokner (Hódi út); november 9.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); november 10.: Dr. Max (Vajanský utca). KOMÁROM – november 4.: Duna patika (Duna utca); november 5.: Rákóczi utcai patika (Rákóczi utca); november 6.: Alba patika (Eötvös utca); november 7.: Matricaria (Eötvös utca); november 8–9.: Dr. Max (Kaufland); november 10.: Salvator (Jókai utca).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (november 6–12.) Amnézia (angol thriller): 12.30, 14.30, 16.30, 18.30, 20.30, 22.30; Piszkos pénz (amerikai thriller): 11.30, 13.40, 15.50, 18.00, 20.15, 22.30; Sírok között (amerikai filmdráma): 10.40, 13.00, 15.20, 17.40, 20.00, 22.30; St. Vincent (amerikai vígjáték): 13.10, 17.15, 19.30, 21.45; A galaxis őrzői 3D (amerikai akciófilm): vasárnap kivételével naponta 10.00; Csingiling

Élő nyelv

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson október 28–29-én a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Mgr. Vontszemű László, Mgr. Németh Ingrid, Jakus Anikó, Bugár Szilvia, Mokus Molnár Renáta, Noseková Katarína, Dobša Ľudovít, MVDr. Stredl Kostyová Zuzana; Bős: Füssy Gyula, Csiba Iván; Felsőpatony: Szabó János, Sidó Gábor; Nagymagyar: Bartakovič Jaroslav; Hodos: Szíjártó Nikolas; Csallóközkürt: Horváth István; Padány: Németh Rita; Pozsonyeperjes: Gerezdes Lajos; Doborgaz: Varga Judit; Szentmihályfa: Nagy Imre; Hegyéte: Nagy Zoltán; Erdőhátkarcsa: Lentulai Mónika; Kisfalud: Gulázsi Ervin; Sárrét: Karácsony Tibor; Csallóköztárnok: Matus Attila.

és a kalóztündér 3D (amerikai animációs film): 13.00; Doboztrollok 3D (amerikai–angol animációs film): 12.00, 15.15; Így neveld a sárkányodat 2. (amerikai animációs film): vasárnap kivételével naponta 10.00; Villám és varázsló (belga animációs kalandfilm): 12.15; A bíró (amerikai filmdráma): 10.45, 17.00, 22.30; A galaxis őrzői (amerikai akciófilm): csak vasárnap 10.00; A kis Nicolas nyaral (francia vígjáték): 10.45, 12.45, 13.00, 15.00; A Védelmező (amerikai akciófilm): 21.30; Annabelle (amerikai hor-

Vojtík Szimona felvételei

Varjú Szandra – Vásárút

Misad Katalin

Az alábbi mondatokat hazai sajtótermékekből tallóztuk: „Az elválasztó étrendnek világszerte sok híve van”, „Érdemes megismerkedni az elválasztó étrend alapszabályaival”, „Mi a lényege a választó étrendnek?”. De vajon mit értünk az elválasztó, illetve választó étrend kifejezés alatt? Azt az Amerikában kikísérletezett étkezési módot, melynek során nem fogyasztunk egyszerre fehérje- és szénhidráttartalmú ételeket, hanem „szétválasztjuk” pl. a húst a körettől, miközben mind a kétféle táplálékot kombinálhatjuk zöldséggel, tejtermékkel, illetve olajos magvakkal. Maga az elválasztó – ritkábban: választó – étrend elnevezés a szlovákban használatos oddelená strava v. delená strava kifejezések szó szerinti fordítása, amely tükörkifejezésként került a szlovákiai magyarok nyelvhasználatába. A standard magyar köznyelv, illetve szaknyelv azonban az angol eredetire utaló szelektív étrend vagy a szétválasztó étrend szerkezeteket részesíti előnyben, a magyarországi sajtóban is ez utóbbi megnevezésekkel találkozunk.

ror): 14.45, 18.15, 20.30, 22.30; Az ismeretlen Drakula (amerikai akciófilm): 14.15, 16.15, 18.15, 20.30, 22.30; Babysitting – A felvigyázó (francia komédia): 15.30, 19.45; Csingiling és a kalóztündér (amerikai animációs film): 11.15; Delfines kaland 2. (amerikai családi film): 11.00; Doboztrollok (amerikai–angol animációs film): 10.00; Fák jú Tanár úr! (német vígjáték): 13.30, 17.30, 20.00; Harag (amerikai akciófilm): 14.00, 16.45, 19.30, 22.15; Holtodiglan (amerikai thriller): 16.50, 19.40; Kamuzsaruk (amerikai akció-vígjáték): 11.00,

16.00, 20.15; November Man (amerikai akcióthriller): 22.30; Vissza hozzád (amerikai romantikus dráma): 13.10. GALÁNTA, DK mozi, november 4–5.: Kamuzsaruk (amerikai akció-vígjáték): 19.00; november 7–8.: Maja, a méhecske (ausztrál–német animációs film): 16.30; november 7–8.: Sírok között (amerikai filmdráma): péntek 19.00, szombat 22.00; november 7–8–9.: Csillagok között (amerikai–angol sci-fi): péntek 21.30, szombat–vasárnap 19.00.


7 mérföldes csizmában heted7határon át – felhívás Ebben az évben immár hetedik alkalommal hirdeti meg a vásárúti József Attila Alapiskola és Óvoda a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának támogatásával Szlovákiában a játékos mesevetélkedő sorozatot az alapiskolák 2–3–4. osztályos tanulói számára. A vetélkedőre 4 fős csapatok nevezhetnek, melyek alakíthatók osztályokban, de elfogadjuk vegyes összetételű csapatok jelentkezését is. Idén megújul a játékunk. Minden fordulóban 3 mese játszik. Minden további információ a részletes kiírásban szerepel, melyet a nevezés után küldünk meg az iskoláknak. Iskolánként minimum 2 csapat nevezését várjuk, felső határ nincs. Az idei játék keretét a magyar írott mesék és népmesék adják. Az ismert történetek felidézik kedvenc mesehőseink kalandjait, de találkozhatunk eddig még nem ismert szereplőkkel is, határon innen és túl! Ebben az évben emlékezünk meg Móra Ferenc halálának 70. és Arany László születésének 170. évfordulójáról, így a meséikből, illetve gyűjtéseikből is válogatunk. A részletes menetrendet, a mesék listáját a nevezés után küldjük meg az iskoláknak.

A vetélkedő felmenő rendszerű. A III. fordulót (körzeti elődöntők) és a IV. fordulót (területi döntők) – a települések elhelyezkedését figyelembe véve – körzetesítve bonyolítjuk le februárban, illetve márciusban. A szlovákiai döntőre április közepén, Vásárúton kerül sor. A magyarországi

Alapiskola és Óvoda, 930 13 Trhová Hradská, Školská 492. A borítékra kérjük feltüntetni „7mérföldes”. Nevezési díj: 5 euró/csapat A következő számlaszámra kérjük átutalni: Slovenská sporiteľňa, č. ú. 5049304008/0900, VS: 72014

Recepciós (2) – a dunaszerdahelyi Therma hotel ajánlata. Jelentkezni e-mailben lehet: manager@therma.sk vagy az önéletraj személyesen leadható a recepción Raktáros – a munkavégzés helye Szenc, ipari áruk elosztóraktára, munkabér (3,80 euró/óra, targoncakezelés, 3,10 euró/óra – kézi manipuláció). Kapcsolat: 031/551 18 44, 0901 768 868

Kiállítás DUNASZERDAHELY – November 29-ig megtekinthető Eva B. Linhartová Színek korszakai – korszakok színei című kiállítása a Csallóközi Múzeumba. Színház

Vegyes

döntő május közepén várható. A nevezési szándékot az összesített iskolai nevezési lapon kell jelezni, mely letölthető a www.sulinet.eu honlapról. Nevezési határidő: 2014. november 17. A nevezési lapokat kérjük a következő címre elküldeni: József Attila

Immár harmadik alkalommal, ahogy idáig, november 14-én tartjuk meg a Szerencselufik Szerdahelyért rendezvényt, amely a hátrányos helyzetű családokból származó, ámde jó előmenetellel rendelkező szerdahelyi diákok támogatásáról szól. A helyszín ismét a Szabadidőpark.Tavaly kb. 1200 lampiont engedtünk. Az idén 2000 led-világítós héliumos lufit fogunk engedni! Világítsuk meg az égboltot Dunaszerdahely felett ismét! A tavalyi eseményt az idén annyiban változtatjuk, hogy a lampionok helyett

Dunaszerdahelyi járás – 45. hét

Kultúra

KOMÁROM – November 7-én, este 7 órától Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényének Závada Pál által létrehozott színpadi változatát mutatja be a Komáromi Jókai Színház társulata Valló Péter rendezésében.

Kérjük ne felejtsék el feltüntetni az iskolájuk nevét sem! Bővebb információ kérhető a 031/558 12 87-es (iskolai) vagy a 0908 151 651-es telefonszámon Mózes Hajnalka szervezőnél, vagy a 7merfoldes@gmail.com e-mail címen. (bl) Vojtík Szimona felvétele

Szerencselampionok Dunaszerdahelyen!

Állásajánlatok

25

Olvasószolgálat

2014. november 4. | 45. szám

Angol nyelvtanár – az illésházai Illésházy István Alapiskola ajánlata. Kapcsolat: Mgr. Zuzana Tóthová, tel.: 031/569 24 67, zsnovyzivot@gmail.com Raktáros – munkavégzés helye Dunaszerdahely, cargo – partner SR társaság. Kapcsolat: Tomáš Szüllö, tel.: 0910 853 433, tomas.szullo@cargo-partner.com Szerelő tehergépjárműre (1) – a dunaszerdahelyi Horváth trans ajánlata. Kapcsolat: Ing. Tibor Soós, 0902 469 725, eko@horvathtrans.sk

led-világítós héliumos lufik lesznek,amelyeket a helyszínen lehet majd beszerezni,felfújt állapotban. Ugyanúgy egyszerre engedjük majd fel, mint a lampionokat. A látvány hasonlóan csodálatos, mint a lampionoknál. Ugyanúgy, ahogy az elmúlt időben, a lampionoknál 3 euró összegért lehet majd beszerezni a lufikat a helyszínen. A beszerzési árat leszámítva a teljes összeg a diákoké az egyes iskolákon keresztül. (–) Archív felvétel Speditőr (1) – a pozsonyeperjesi Tomi farm ajánlata, fuvarszervezésre. Kapcsolat: Štefan Hegedüs, tel.: 0903 403 346, tomifarm@intermail.sk Villanyszerelő (1) – a légi Gelita SK társaság ajánlata, élelmiszeripari gépek szerelése. Kapcsolat: Tibor Lengyel, 0907 218 991, bertoccoivano@gmail.com Sofőr tehergépjárműre (1) – a bősi Gabriel Bodó Transport társaság ajánlata. Kapcsolat: 0903 432 563, gabrielbodo@stonline.sk

DUNASZERDAHELY – November 6-án, csütörtökön este 7 órától Rúzsa Magdi koncertje lesz a művelődési központban. – November 7-én, pénteken este 7 órától Csáky Pál: Hit és Hűség – Történeti visszapillantás 1889–1989 című színpadi játékát mutatják be a művelődési központban. – November 8-án, szombaton délután 4 órától rendezik meg a XI. Kárpát-medencei Folklórfesztivált és Márton-napi Vigalmat a művelődési központban. NAGYMEGYER – November 8-án, szombaton délután 2 órától családi sportnapot tartanak a futballpálya melletti városi sportcsarnokban. A rendezvényen bemutatkoznak a városban működő gyermek- és ifjúsági sportklubok, bemutató edzéseket tartanak, beszámolnak az elért eredményeikről, és megismerkedhetnek az edzéseket tartó személyekkel és a sportklubok vezetőivel. Belépés csak tornacipőben! Segédmunkás az üveggyártásban (1) – gyártósori operátor az üveggyártás területén, a dunaszerdahelyi WINDOW GLASS ajánlata. A munkahelyre min. 3 hónapja regisztrált álláskeresők jelentkezését várják 29 éves korig. Kapcsolat: 0903 263 149, renata.milickova@windowglass.sk Gépész (3) – munkavégzés helye: Szlovákia és a környező országok (HU, ČR, A, D). Feltétel: C, E jogosítvány, gyakorlat 3 év, előny az idegen nyelvismeret. Kapcsolat: info@fibreground.eu, 031/550 47 01


26

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény

Névnapok

RÓMAI 6

HOLLANDIAI VÁROS

R. 2. RÉSZ

November 4.: Károly, Karol November 5.: Imre, Imrich November 6.: Lénárd, Renáta November 7.: Rezső, René November 8.: Zsombor, Bohumír November 9.: Tivadar, Teodor November 10.: Réka, Tibor

R. 1. RÉSZ

CSAHOS NEODÍMIUM VEGYJELE

KÉTFEJŰ

E NAPON

KÖTŐSZÓ

FAFAJTA

MESEBELI KÍGYÓ

E

E

MAGYAR PÓLÓS (Tamás)

Heti évforduló November 4. Szent Károly, hitoktatás és az elsőáldozók védőszentjének ünnepe. 82 éve, 1932. november 5-én született Vitray Tamás újságíró, riporter. 1893. november 6-én kolerafertőzésben meghalt Csajkovszkij orosz zeneszerző. 204 éve, 1810. november 7-én született Erkel Ferenc zeneszerző. 1867. november 7-én született Marie Curie Nobel-díjas vegyész. 101 éve, 1913. november 7-én született Albert Camus francia író. 79 éve, 1935. november 8-án született Alain Delon színész. 1949. november 8-án Budapesten született Deák Bill Gyula bluesénekes. November 9. Európában a Feltalálók napja. 85 éve, 1929. november 9-én, Budapesten született Kertész Imre Nobel-díjas magyar író. 1944. november 9-én 35 éves korában agyonlőtték Radnóti Miklós költőt. 25 éve, 1989. november 9-én megkezdődött a berlini fal lebontása. 196 éve, 1818. november 9-én született Ivan Turgenyev orosz író. 2001. november 10-én halt meg Ken Kesey amerikai író.

SZEKUNDUM

LOCSPOCS

R. 4. RÉSZ FOSZFOR VEGYJELE

R. 3. RÉSZ

FIZIMISKA

ÖBLÖCSKE –

N

ANGOLUL

VÉRCSOPORT

(CREEK)

RÓMAI 200

RADIÁN, röv.

ITÁLIAI ZENESZERZŐ

VALAMINT

KRIGLI FELE

MÉTER ÉGÉSI TERMÉK PÉPES FELE POND JELE

SZILÁRD ANYAG A HORDÓBAN REKEDT HANGÚVÁ VÁLIK

DERÉKSZÖG JELE

MEGSZÁLL

IGEKÖTŐ

RELATÍV, röv. DÍSZ

FOLYÓ BELGIUMBAN

NITROGÉN

A MÉLYBE

KNOCK OUT

BIZONY

Á

KELET

IDEGEN FÉRFINÉV

HIDROGÉN

ZITA

ÁTMÉRŐ JELE

SZLOVÉNIAI ÜDÜLŐHELY

Népi bölcsesség

E heti rejtvényünkben Henry Kissinger amerikai politikus egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. Az előrejelzésbe Márton napja is „beleszól”: A 43. szám helyes megfejtése: Gyakran a nyelvbotlás mondja ki azt, ami igaz. (Erasmus) Sorsolással könyha borús, azzal szürkés telet mutat, ha nap- vet nyer Bohony László (Egyházgelle). Gratulálunk! fényes, azzal zimankósat.

Aforizma Ahol ketten jól megvannak, oda harmadik ne dugja az orrát. (Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij)

Fejtörő Mondja magyarul! Az alábbi idegen kifejezéseket helyettesítse magyar szavakkal! 1. cúg – 2. affér – 3. pemzli – 4. rentábilis – 5. plezúr – Az előző szám helyes megfejtése: mütyür, üdül, gyűrű, ürü, függ. Ismét eltelt egy hónap. Októberi nyertesünk sorsolással: Szabó Ilona (Patas), akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el.

Gazdira várva

Dömötör Zsuzsa felvétele


27

Szabadidő

2014. november 4. | 45. szám

Heti horoszkóp 2014. november 4–10.

Net-felvétel

Dr. Csernus Imre Gútán!

JÁTÉK!

JÁTÉK!

Csernus Imre nevét szinte mindenki ismeri, hiszen ő az egyetlen pszichiáter, aki igazi médiaszemélyiséggé nőtte ki magát. Folyamatosan jelennek meg sikerlistás könyvei, azonban az olvasók számára sok kérdés marad nyitottan. Ezekre a kérdésekre próbál választ adni Csernus Imre az előadásain országszerte, ám a sztárpszichiáter tematikus előadásokat is tart. November 20-án, csütörtökön este 6 órától A lelki állóképesség megteremtése címmel tart előadást Gútán a művelődési központban. Ahogy már megszokhattuk tőle, most sem fogja kímélni kérdéseivel, meglátásaival a kíváncsi nézőket- az előadás interaktív lesz. Jegyek vásárolhatók: VMK Gúta, G.Yvi cosmetics, Szabó Anikó fodrász szalon, Halász Béla, Gútáért Polgári Társulás. Dunaszerdahelyen: Focus Music Shop. Info: 0948 699 293. Jegyár: 7 euró. (–)

Játsszon velünk és nyerjen! Nyerjen páros belépőjegyet Csernus Imre november 20-i, gútai előadására. Kérdésünk: Mi volt a címe Csernus Imre 2010-ben megjelent kötetének? Válaszaikat november 10-ig várjuk szerkesztőségünk elérhetőségeire.

Kisorsoltuk a koncertjegyet! Múlt heti számunkban azt kérdeztük olvasóinktól, hány tagú az Alma együttes? A helyes válasz: öttagú. A helyes választ beküldők közül Méry Jánosnak (Dunaszerdahely) kedvezett a szerencse, aki páros belépőjegyet nyett az Alma együttes november 14-i dunaszerdahelyi koncertjére. Gratulálunk!

Viccplacc Egyik reggel a százlábút megszólítja a szomszédja, a tücsök: – Jó napot, kedves százlábú szomszéd! Hol van a kedves felesége? Már napok óta nem láttam. – Elment cipőt vásárolni... A per előtt az ügyvéd biztosítja a gazdát, hogy nyerni fog. – Nem segítene a dolgon, ha küldenék a bírónak egy-két kacsát? – kérdezi a gazda.

– Ó, egek! Eszébe ne jusson – feleli az ügyvéd. – Ezzel csak ártana magának, a bíró megvesztegetési kísérletnek tekintené. A tárgyalás után az ügyvéd gratulál ügyfelének, amiért felmentették: – No látja, ugye megmondtam, hogy megnyerem magának a pert. – Valóban – így a gazda – de azért én elküldtem azt a két kacsát a másik fickó nevében.

Kos (III. 21.–IV. 20.) A hét első felében gyakran válhat bizonytalanná, akár fura kételyek is gyötörhetik, ám ne aggódjon, ezek a kellemetlen égi konstellációk csütörtökre tovatűnnek. Vegye észre időben, hogy több alkalommal is rossz oldalról közelíti meg tennivalóit, vagy épp emberi kapcsolatait!

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Az élet ismét megmutatja, hogy mindig annyit kap, amennyit maga is ad. Ne feledkezzen meg erről az igazságról! Gondot okozhat az, ha nem nyitott mások problémáira. Kellemetlen és pozitív pillanatok is akadnak, összezördülések is előfordulhatnak, de okosan mindet kezelni tudja.

Bika (IV. 21.–V. 20.) A következő napokban meglepően jól alakulnak a dolgok, olyannyira, hogy eleinte mindenben a csapdát és a trükköt keresi. El sem akarja hinni, hogy az égiek mindenben támogatják? Pedig így van, fogadja ezt el, örüljön neki. Egész héten megingathatatlan lesz a jókedve, teli lesz erővel.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) A heti bolygóállás kedvező lesz, általánosságban kijelenthető, hogy a bajok elkerülik, s jó döntéseket tud hozni. Hagyja repdesni a gondolatait, pezsegni a kreativitását és az alkotókészségét. Feldobhatja egy kicsit környezetét, és talán a családja, vagy akár a barátai is besegítenek.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Vegye kezébe a kezdeményezést! Ha van egy jó ötlete, ne várjon másokra, egyedül vágjon neki, és valósítsa meg az álmát! Kivételesen ne pazarolja az idejét arra, hogy csapatban tevékenykedjen, ez a hét kifejezetten kedvez az egyedüllétnek, az így megalkotott feladatoknak.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Vágjon bele a nagy kalandba! Csináljon valami formabontót, ne féljen igent mondani az ismeretlenre, a nagy kihívásokra. Ne várjon a csodára, az nem jön magától! Ön teremti meg a jó dolgokat a saját életében, hát cselekedjen! Ezen a héten egy régóta dédelgetett álma megvalósulhat.

Rák (VI. 22.–VII. 22.) Az ősz és a borongós idő biztosan nem lesz ínyére, ugyanakkor ügyei egészen jól alakulnak, utoléri magát, új kihívásokra bólint rá. Aktivitásával, tettvágyával sokakat le fog nyűgözni, és még ennél is több dicséretet tud bezsebelni. A kedve töretlen, és az új kihívások vonzzák.

Bak (XII. 22.–I. 20.) A következő napok akár vízválasztóak is lehetnek, ugyanis olyan élethelyzetekbe kerül, amelyek megkövetelik maguknak azt, hogy változtasson! Különben a sikerek egyszerűen nem fognak megérkezni. Csak figyelje az égi jeleket, bátran próbáljon ki ismeretlen dolgokat.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) A most következő napokban több kellemetlen hatás érvényesül egyszerre, ezért komoly próbatételek elé állítják önt. Egyet tehet! Igyekezzen optimista maradni, megtalálni a nehézségek közepette is az apró örömforrásokat, és őrizze meg a méltóságát, ha épp vesztésre áll.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) A múlt hét alaposan leterhelte, nagyon sok energiát felemésztett a különböző feladatokkal, ugyanakkor cserébe hétvégén kellően kipihenhette magát, feltöltődhetett. Hatalmas lendülettel fut neki a tennivalók elvégzésének, és az új kihívások elől sem fog megfutamodni.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Ezeken a napokon szinte csak és kizárólag akkor érhet el komoly sikereket, ha teljes mértékben önmaga lesz, a saját akaratát érvényesíti, nem pedig másoknak kíván megfelelni! A vágyott cél az ön akarata, álma legyen, alkosson csodát úgy, hogy a hozzá vezető utat is maga járja ki.

Halak (II. 21.–III. 21.) Érzelmek terén adódhatnak gondjai, összekuszálódhatnak a szálak, nehezebben érteti meg magát, illetve céljait másokkal. A betervezett feladatok nem mennek zökkenőmentesen, ez pedig a lelke nyugalmát is felborítja. Üljön le egy csendes helyre, és nyugodtan gondoljon át mindent.


28

SZOLGÁLTATÁS Gyermekfelügyeletet, idős emberek gondozását vállalom. Tel.: 0918 96 86 05. Akció! Kandallók, cserépkályhák! Tel.: 0036/20/397 91 02. www.cserepkalyhak-mobilcserepkalyhak.hu Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak, invalidusoknak, valamint anyasági szabadságon lévőknek, akár 5 perc alatt. DS és környéke. Tel.: 0907 723 420. AKCIÓ! Öreg sírkövek tisztítása, aranyozása. Tel.: 0910 143 594. http://nahrobnekameneshop.sk Akció! Fürdődézsák/paraszt jacuzzi/. Tel.: 0036/20/397 91 02. www.furdodezsak.com Őszi projekt: új lehetőség PROFI pénzügyi tanácsadóknak, ügyfeleket biztosítunk! Menedzserek csapattal előnyt élveznek. Tel.: 0907 716 378. Fürdőkád-zománcozás hideg zománccal. Tel.: 0905 599 663. Legolcsóbb GYORSkölcsönök, autó- és házbiztosítás: 0903 241 603. Akció! Egyedi bútorok tömör fából! Tel.: 0036/20/397 91 02. www.kezifabutorok.com Ülőgarnitúrák, autók, szőnyegek mélytisztítását vállaljuk. Tel.: 0905 506 748, LEAFF. Idősek, vagy betegek ápolását, illetve takarítást vállalok. Tel.: 0914 236 857. Ingatlanközvetítő iroda keres eladásra, bérbe adásba házakat, lakásokat a Dunaszerdahelyi járásban: 0905 758 043; 0948 020 038. Fürdőkád-zománcozás. Tel.: 0905 983 602. A Hodosi (Vydrany) telephelyű AL Agroservis s.r.o. száraz és nedves kukoricát vásárol nagy mennyiségben. Érdeklődni a következő telefonszámon: 0903 670 185. ÁLLÁS A Gropo SK felvesz nemzetközi konténerszállításra sofőröket: 0908 757 603.

Csallóköz

Apróhirdetés Szeretne üzletkötőként dolgozni? Szabad munkaidő, mellékállásban is: 0915 726 333. Felveszünk gépkocsivezetőt nemzetközi fuvarozásra 12 tonna felett Magyarország, Csehország, Szlovákia viszonylatra: 0903 416 048. Becsületes, megbízható hölgy takarítást vállal Dunaszerdahelyen. Tel.: 0905 448 764. Kamionsofőröket keresünk szlovák–magyar viszonylatban. Tel.: 0903 174 064. Gyakorlattal rendelkező fuvarszervezőt keresünk: 0903 416 048. Telefonos operátorokat keresünk – DS. Feltétel: tökéletes szlovák nyelvtudás. Tel.: 0907 855 492. INGATLAN Eladó Csilizradványon 8 áras építkezési telek. Tel.: 0910 989 682. Vennék 5 áras építkezési telket Somorján és környékén, vagy Bősön, Vajkán, Doborgazon, illetve Dunaszerdahelyen. Tel.: 0908 395 834. LAKÁS, GARÁZS Eladó 2 szobás (52 m2) teljesen felújított erkélyes lakás Dunaszerdahely központjában. Ár: 31,5 ezer euró. Tel.: 0905 162 906, 15 óra után. KIADÓ – BÉRLET Bérbe adó 9 személyes kisbusz. Dolgozók szállítására is alkalmas. Tel.: 0944 348 719. Kiadó egyszobás lakás Padányban. Tel.: 0908 159 234. Kiadó szoba-konyhás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0911 915 621. Bérbe adó 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0908 132 282. Dunaszerdahelyen családi házban bebútorozott szoba kiadó külön bejárattal. Tel.: 0907 267 517. GÉPJÁRMŰ ZETOR traktort vennék jó állapotban. Tel.: 0918 544 316.

Eladó Peugeot PARTNER 1.9, gy. év 1998, 190 000 km, első tulajdonos, jó állapot, műszaki vizsga 2016/8. Ára 1900 euró. Tel.: 0905 220 512. ÜDÜLÉS BÜKFÜRDŐ – szállás, reggeli, 3 fogásos vacsora, ingyen parkoló – 15 euró/fő/éj. Tel.: 0036/94/358 284; 0036/30/ 570 90 77. E-mail: eva016@citromail.hu VEGYES Eladó kertbe szerszámoknak unimobódé Dunaszerdahelyen, a volt Slovlik gyümölcsöskert területén. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0948 506 255. Tűzifa eladó rönk, ill. metélt kiszerelésben Dunaszerdahelyen, a kürti úti fatelepen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551. Eladó 2 db vastartály – 10 000 és 4500 literes. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0902 52 63 41. Eladó gabona. Tel.: 0908 039 138. Eladó megkímélt állapotban lévő komplett gyerekszobabútor 100 euróért. Tel.: 0911 469 411. Eladó beton szőlőoszlop (8,5 x 8,5 x 250 cm). Ára: 5,50E/db. Tel.: 0904 847 136. Márton napi libavacsora november 15-én a Konferencia Hotel Győrben! A vacsoráról Torma Szabolcs mesterszakács gondoskodik. A három fogásos vacsora ára 4500 forint. A jó hangulatról magyar slágerekkel a Viktória Énekstúdió gondoskodik. Előzetes jegyvásárlás és információ: +36 96 511 450. HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292.

Tallóstól 3 km-re lévő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való MULARD hím májkacsák, tömött MULARD májkacsák és májlibák és levágásra való hízó pulykák élve és tisztítva. Tel.: 0915 291 826; 031/778 23 53. A topolnicai baromfifarm (Galántától 5 km-re) eladásra kínál 8–15 hetes tojó jércét többféle színben, idei tömni való brojlerkacsát, idei tömni való MULARD kácser májkacsát. Eladók továbbá tápok és koncentrátumok. A megrendelt áruk házhoz szállítását is vállaljuk! Tel.: 0905 450 432; 0905 551 499; 031/78 11 563. BONTOTT CSIRKÉK – csirke tisztítást vállalunk. Tel.: 0905 944 149. DROBNÉ INZERÁTY Nočný klub pri Bratislave príjme na pozíciu hostesky a spoločníčky sympatické dievčatá a ženy. Zaistíme stále solventnú klientelu, nadštandartný zárobok a peniaze na ruku každý deň. Ubytovanie zdarma, pracovná doba i brigádne. Serióznosť a diskrétnosť samozrejmosťou. Kontakt: 0905 244 226. Predám SKUTER SIMPSON so starým technickým preukazom. Tel.: 0905 380 800. Prijmeme vodiča MKD na destinácie Maďarsko, Česká republika, Slovensko: 0903 416 048. Doučím slovenčinu žiakov stredných maďarských škôl a gymnázií. Aj na maturitu. Tel.: 0902 133 993. Predám 4-izbový RD v Hviezdoslavove – hrubá stavba: 0915 763 398. Predám chladiaci box FRIGERA 12 m3. Tel.: 0905 380 800. Prijmeme špeditéra s praxou: 0903 416 048. Predám palivove drevo DUB a BUK. Doprava zadarmo. Tel.: 0905 303 321. Slávnostné, svadobné šaty a kostímy: Győr, Ulica dr. Kovács Pála 5. (vo dvore). www.big_blue.extra.hu Hľadáme telefónnych operátorov do DS. Nutná aktívna znalosť SJ. Tel.: 0907 855 492.


29

Tudósítás > Hirdetés

2014. november 4. | 45. szám

A szakmájuk legjobbjaitól tanulhattak DUNASZERDAHELY/POZSONY – A Szabó Gyula 21 Szakközépiskola kozmetikussminkes szakon tanuló diáklányai egy fővárosi szakmai előadáson vettek részt.

Szlovákiai szinten egyedül ebben az iskolában oktatják ugyanis a tanterv keretén belül „Bernard Cassiére” testkezelését, amit a köznyelv wellness testkezelésként ismer. Ennek kapcsán a legsikeresebb diák-

lányok meghívást kaptak a francia kozmetikai cég Pozsonyban tartandó konferenciájára, amelyre október 20-án került sor. A rendezvényen a tartalmas előadások mellett a diákok betekintést

" egy évre 22,95 euró

Bodó Andrea Archív felvételek RE/MAX Attractive

MEGRENDELŐSZELVÉNY Megrendelem a Csallóköz–Žitný ostrov regionális hetilapot.

nyerhettek a legújabb arc- és testkezelési technikákba, és kipróbálhatták a cég luxuskészítményeit.

Fő utca 28/7. (2. emelet) 929 01 Dunaszerdahely Tel.: +421 31/ 550 55 55 Csiba Erzsébet

Szitás Hilda

Almási Éva

Nagy Zoltán

0905 662 259

0918 988 138

0903 782 895

0903 420 895

alzbeta.csibova@re-max.sk

hilda.szitasova@re-max.sk

eva.almasiova@re-max.sk

zoltan.nagy@re-max.sk

ÁRA 85 000 EURÓ

ÁRA 29 500 EURÓ

ÁRA 73 000 EURÓ/DARAB

ÁRA A) 350 EURÓ/HÓ ÉS B) 400EURÓ/HÓ

félévre 14,30 euró

Név: .......................................................................................... Utca, házszám: ........................................................................ Lakhely: ....................................................................................

ALISTÁL – Eladó 4 szobás DS – Eladó átalakított 2 szo- ALSÓJÁNYOK – Eladó két bun- DS – Kiadó új a) 2 szobás családi ház 1428 áras gyö- bás lakás (55 m2) a belvá- galó típusú sorház. (52 m 2 ) és b) 3 szobás rosban. (62 m2) lakás a Kertész utnyörű telekkel. cában. Csiba Erzsébet 0918 988 138 0903 782 895 Nagy Zoltán 0905 66 22 59 Szitás Hilda Almási Éva 0903 420 895

Telefonszám: ............................................................................ Aláírás: ...................................................... ÁRA 39 990 EURÓ

Az újság ára egy évre 33,80 euró amennyiben a újságárusoknál veszi. Ha közvetlen a szerkesztőségben rendeli meg lapunkat, az egy évre szóló előfizetés csak 22,95 euró, a féléves pedig 14,30 euró. A kitöltött megrendelőlapot a szerkesztőség címére várjuk: Alžbetínské nám. 1194/1., 929 01 Dunajská Streda. Információ: 031/550 37 44; 0903 23 67 24.

ÁRA 35 000 EURÓ

ÁRA 58 400 EURÓ

ÁRA 30 000 EURÓ ILLETVE 31 500 EURÓ

DS – Eladó új, 2 szobás tég- EGYHÁZGELLE – Eladó családi DS – Eladó 3 szobás, 80 m2- DS – Eladó két átalakított, es lakás a Nyugat-lakótelepen. 2 szobás lakás (1/4, 4/5 – lalakás saját fűtéssel. ház 94 8m2-es telken. 52 m2) a Kukučín utcában. Csiba Erzsébet 0908 358 033 0918 988 138 Nagy Zoltán 0905 66 22 59 Végh Attila Szitás Hilda 0903 420 895

ÁRA 43 000 EURÓ

ÁRA 350 EUR/HÓ

ÁRA 21 800 EURÓ

ÁRA 48 000 EURÓ

DS – Eladó átalakított 3 szo- DS – kiadó teljesen felújított DS – Eladó garzonlakás a FELSŐPATONY – Eladó tágas bás lakás (3/3-62 m2) a Ró- irodahelyiség (60 m2) közel Halpiac téren, eredeti, de földszinti 3 szobás lakás a belvároshoz. megkímélt állapotban. (94 m2), zárt udvarral, teraszzsa ligetben. szal. 0907 988 210 0908 358 033 0907 988 210 Nagy Zoltán Nagy Izabella Végh Attila Nagy Izabella 0903 420 895


30

Csallóköz

Tudósítás

A tűzoltók védőszentje, Szent Flórián szobrának koszorúzása

Szalagfelkötés az új zászlóra

Ünnepeltek a lánglovagok NYÉKVÁRKONY – A helyi önkéntes tűzoltó szervezet megalakulásának 130. évfordulója tiszteletére október 25-én emlékünnepélyt rendeztek a sportpálya nagytermében. A meghívottak közül nem hiányoztak a tűzoltó szervezetek régióbeli és helyi vezetői sem, akik az ünnepélyes zászlóátadást is megtekinthették, mivel a szervezet régi zászlója eltűnt, újat kellett tehát készíttetni. A zászló kivitelezésben a legnagyobb

részt a bősi Bott család vállalta magára. Ezt követően a Szent Flórián szobor megkoszorúzása következett, és az érdeklődők számára a helyi templomban ünnepi misén folytatódott a program. A délutáni részben a Profi Team somorjai gyermektűzoltók következtek, akik lekicsinyített tűzoltóautóval szirénázva „robogtak” a „baleset” helyszínére, ahol elsősegélyt nyújtottak a motorbalesetben megsérült fiatalnak, majd egy „égő házhoz” siettek, amit a tűzoltóautó tartályából érkező

vízzel eloltottak. Az önkéntes tűzoltó szervezet megalakulásának 130. évfordulója

tiszteletére emlékkönyvet is kiadtak, amelynek a szerzője Szerencsés Magdolna volt,

aki az ünnepségen bemutatta a kötetet. (csl)

Archív felvételek

Az utánpótlás bevetésre kész

Az egészséges életmóddal ismerkedtek A sportolások kívül a táplálkozásról és fogápolásról is tájékoztatást kaptak NYÉKVÁRKONY – A hét utolsó tanítási napja az egészséges életmód jegyében telt múlt szerdán a helyi alapiskolában. A pedagógusok változatos programot állítottak össze a diákoknak. Polácsek Mária igazgatónő érdeklődésünkre elmondta, az alsó tagoza-

tosok dentálhigiéniai előadáson tudhattak meg többet a fogápolásáról, majd megmutatták nekik a helyes fogmosás technikáját is. „Ezután az egészséges étkezésről tudhattak meg többet a gyerekek. Egy nappal korábban már készítettek ételeket, ma ezeket fogyasztották. Számunkra vetélke-

Igényes tornagyakorlatok TRX-en

Szárazföldön eveztek

Vojtík Szimona felvételei

dőkkel színesítettük még a programot”. A nagyobbaknál a sportolás játszotta a főszerepet. Ők a folyosón elhelyezett, úgynevezett evezőgépen vetélkedhettek, mások a tornateremben TRX-edzésen vehettek részt, amely során sokféle erősítő gyakorlatot ismerhettek meg. A harmadik helyszí-

nen a táplálkozásról, az ételek kalóriájáról és a testtömegről tudhattak meg többet a tanulók. Ennek során megfelelő napi étrendet kellett összeállítaniuk. Az igazgatónő kiemelte, intézményükben fontosnak tartják a diákok tudatos egészségre nevelését és a felvilágosítást. (und)


Sport

2014. november 4. | 45. szám

31

Győzelem és a vereség a hétvégén A visszavágókat a második helyről kezdik RÖPLABDA – A férfi extraligában 9. forduló után lezárult a bajnokság első szakasza, most a visszavágók következnek. A táblázatbeli eredményeket tekintve jól érzékelhető, hogy kialakult az erősebb mezőny ötös fogata: Eperjes, Komárom, Privigye, Homonna és Miava, valamint az alsóház mezőnye: Kassa, Nyitra, Trencsén, Svidník és Ólubló. Az eperjesi gárda az egyetlen a mezőnyben, amelyik veretlenül áll a táblázat élén, a komáromi csapat pedig a második helyről vág neki a visszavágóknak. Az élmezőny egyébként nagyon kiegyensúlyozott, de az első két helyezett azért el tudott valamelyest húzni az üldözőitől. A folytatásban sok fog múlni a csapatok pillanatnyi erőviszonyán.

A múlt hétvégén két fordulóval megkezdődtek a visszavágó mérkőzések. Pénteken a 10. fordulóban a

VKP Spartak Komárom csapata az alsóházi Trencsén gárdáját fogadta a komáromi sportcsarnokban. A

Csallóköz színeit is képviselő csapat a várakozásoknak megfelelően végül 3:0 arányban győzött (25:14, 25:23, 25:16), de a második játszmában bizony keményen meg kellett harcolnia a szívósan küzdő ellenféllel. Másnap, szombaton a 11. fordulóban már a sokszoros országos bajnok otthonában, Homonnán lépett pályára a komáromi együttes. Már a bajnokság kezdetén nagy meglepetést okozott a Spartak csapata azzal, hogy legyőzte a bajnokot. A keleti együttes most érthetően nagyon éhes volt a visszavágásra. Nagyon kiegyensúlyozott játszmák után (25:21, 25:20, 30:28) Homonna sikeresen visszavágott, és 3:0 arányban győzött. Keresztényi Gábor Rigó Péter felvétele

Rajzolódnak az erőviszonyok Komárom–Svit 83:72, Privigye–Komárom 85:66 zető helyet. Az élmezőny valóban kezd kirajzolódni. A pozsonyi Inter, Privigye, Komárom és Svit csapatai minden tekintetben kezdik felülmúlni a többi csapatot, és nagyon úgy néz ki, hogy ez a négy együttes fog dominálni a folytatásban. A 8. fordulóban a komáromi kosarasok hazai pályán a nagyon komoly játékerőt képviselő sviti gárda ellen léptek pályára. Egy nagyon szoros első negyed után (22:21) a félidőre sikerült a hazai gárdának tíz pontos előnyre szert tennie (46:36), sőt a harmadik negyed közepén 18 ponttal is vezetett a Duna-parti együttes. Aztán jött a már szinte szokásos „rövidzárlat”, és az ellenfél kezdett vészesen felzárkózni. Szerencsére még időben rendezte sorait a hazai csapat, és végül magabiztosan gyűjtötte be a két bajnoki pontot.

MBK Rieker Com-Therm Komárom–BK Iskra Svit 83:72 (22:21, 24:15, 15:19, 22:17). Legeredményesebb pontszerzők: Alawoya 20, Kozlík 17, Bannister és Jankovič 14–14, ill. Smajlagič 19, Coley 18, Jackson 16. Hárompontos dobások: 11 és 6. Edzői vélemény – Miljan Čurovič: „A nagyon rosszra sikeredett pozsonyi mérkőzés után összeszedték magukat a fiúk. Vezettünk már 18 ponttal is, de sajnos ezen a mérkőzésen is beállt egy néhány perces „áramszünet” a játékunkba. Ezt még elemezni fogjuk, de egyébként a mérkőzés többi része a mi ellenőrzésünk alatt állt.”

Csapatként a negyedikek

amely idén harmadízben zajlott Fodor István emlékverseny néven – 3 ország 14 klubjának 85 versenyzője vett részt. Köztük voltak – Csóka Kristián és Kúr Magdaléna edzők vezetésével – a Komáromi Spartacus BK versenyzői is, akik a csapatversenyben negyedikek lettek, egyéni-

KOSÁRLABDA – A hétvégi 9. fordulóval lezárult kosárlabda extraliga bajnokság alapszakaszának első negyede. Nagyjából már az alapszakasz első része is elég jól kezdi körvonalazni a bajnokság erőviszonyait. A komáromi csapat talán a jó sorsolásának is köszönhetően az új bajnoki évad meglepetéscsapata volt. Az első hat fordulót veretlenül vészelte át a Duna-parti gárda, ráadásul menet közben több mint 92 pontos átlaggal szórta meg az ellenfelei kosarait, így a hetedik fordulóban elszenvedett pozsonyi vereség után is a táblázat élén maradt a csapat. A szerdai, Svit elleni győzelme után is megtartotta első helyét a komáromi gárda, de mivel szombaton a 9. fordulóban vereséget szenvedett Privigyén, át kellett adnia a ve-

BIRKÓZÁS – A Komáromi Spartacus klub legutóbb Somorján küzdött az érmekért.

November elsején immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg Somorján a polgármester kupájáért kiírt nemzetközi ifjúsági kötöttfogású birkózóversenyt. Az erőpróbán –

A 9. fordulóban, a Privigyén lejátszott összecsapáson minden eldőlt már az első negyedben. A hazai csapat taktikája bejött, hihetetlen lendülettel

vágtak bele a mérkőzésbe, minden bejött nekik, és szó szerint lesöpörték a vendégeket a pályáról. Az első negyed eredménye is jól jelzi (31:13), hogy mi történhetett a pályán. Hogy közben hol volt a komáromi csapat, az egy külön elemzést igényel majd az edző részéről. A további játékrészek ugyan már teljesen kiegyensúlyozottak voltak, de az első negyed nagyon negatív mérlegét már nem tudták a komáromi kosarasok helyre billenteni. A „békát” le kellett nyelniük, a tanulságot pedig le kell majd vonniuk. BC Prievidza–MBK Rieker ComTherm Komárom 85:66 (31:13, 15:16, 16:15, 23:22). Legeredményesebb pontszerzők: Marič 16, Evans 15, Klarič 14 ill. Bannister 23, Jankovič 12, Bilič 9. Hárompontos dobások: 8 és 4. Keresztényi Gábor

leg pedig a következő dobogós helyezéseket szerezték meg: 1. hely: Csóka Kristián (130 kg); 2. hely: Nagy Kevin (73 kg), Hulman Nikolas (53 kg), 3. hely: Bári Patrik (84 kg) (kk, vgy)


32

Csallóköz

Celebsztorik

Robbie Williams ismét apa lett! Az egész világ követhette az eseményeket, ha akarta, amikor a Take That egykori énekesének kisfia megszületett. A sztár ugyanis a Twitter-oldalán kisfilmekben tudósította 2,3 millió követőjét a vajúdástól a születésig, időről időre rövid videókat feltöltve a szülőszobáról. Ezeken látható, ahogy felesége, Ayda Field megküzdött a szülési fájdalmakkal, miközben párja énekelt neki, vagy a lábát simogatta, hogy enyhítse a szenvedését. Végül a kicsi fiú 14 óra vajúdás után, 3685 grammal jött a világra. Robbie Williams 2010-ben vezette Aydát oltár elé, kislányuk, Theodora 2012 szeptemberében született.

Nem fogunk ráismerni

November 10-től hazatér egy régi szereplő a Barátok köztbe, hogy megoldjon egy konfliktust. Feltűnik Berényi Claudia és Berényi Ágnes is, akinek karakterét Gubík Ági alakítja, de jövőre visszatér egy időre a sorozatba a Csomor Csilla által megformált Berényi Zsuzs a is. Sőt, a Brüsszelben állomásozó Kertész Mónika is hazatér, ám Farkasházi Réka helyett Huszárik Kata oldja majd meg az elengedhetetlenül jelentkező konfliktust. „Nagyon sokat köszönhetek a sorozatnak, titokban vágytam is rá, hogy Kertész Mónika visszatérjen a sorozatba, de ma már az egyéb munkáim miatt nem tudom eljátszani” – mondta Farkasházi Réka.

A nagy visszatérés A többszörös Arany Csalogány lépésről-lépésre dolgozik a zenei életbe való visszatérésén. Sőt, a napokban létrehozta saját internetes honlapját (marikagombitovaofficial.com) és egy jótékonysági akcióba is bekapcsolódott, melyben aktívan tevékenykedik Milan Lasica és Dušan Jamrich is. Marika Gombitová a balesete után 12 évvel adott hírt magáról, először is megköszönte rajongóinak az együttérzést, a kitartást, a bizalmat és főleg a támogatást. Marika olyan képek alkotásában vett részt, melyek jótékonysági árverésre kerülnek. Net-felvételek

Jót tett neki a válás?

Negyven éve szeretik egymást

Piros Ildikó és Huszti Péter imádják egymást és három unokájukat – Eriket, Jankát és Budát –, immár 40 éve élnek boldog házasságban. Mindkettejüknek ez a második házassága. – Gyerekből soha nem elég, bármilyen gyerek nálunk elfér – mondta a színésznő. Az idén kerek, 70. születésnapját ünneplő Huszti Péter elárulta, hogy már az ötödik könyvét írja, ennek és soron következő könyvének ötletét fia, Huszti Gergely adta, a Kik vagytok, hé! című kötetének pedig ő volt a szerkesztője. Összeállította: Wimmer Ilona

Demi Moore-nak nem volt könnyű az idei év. Nem elég, hogy alig egy évvel ezelőtt véglegesítették a válását – Ashton Kutcherrel nyolc évig voltak házasok –, idén exférjével és annak új kedvesével, Mila Kunisszal volt tele a sajtó, akiknek gyermekük október elsején született meg. Akárhogy is, az 51 éves színésznő láthatóan túltette magát a kapcsolati kudarcon, és bár idén nem jelent meg olyan sok rendezvényen, az utóbbi időben egyre dögösebb, még huszonéves lányai is megirigyelhetik. A felvételen lánya, Tallulah társaságában látható.


2014. november 4. | 45. szám

RTL KLUB > november 9., vasárnap, 21.25

Elrabolva 2

TV-műsor > 2014. november 5–11.

33

Két évvel lánya elrablását követően Bryan Mills, a vérprofi volt CIA-ügynök Isztambulba utazik egy biztonsági munka miatt, ahová magával viszi a lányát, Kimet és volt feleségét, Leonore-t is. A halottaikat gyászoló albán maffia bosszút esküszik, és Mills családjára ismét lecsapnak. A tapasztalt ügynök azonban semmitől sem riad vissza: kíméletlen, véres harcba kezd, hogy megóvja szeretteit, és kiszabadítsa túszul ejtett feleségét. Rendezte: Olivier Megaton Szereplő(k): Liam Neeson, Maggie Grace Taken 2, amerikai–francia akciófilm, 91 perc, 2012

RTL II > november 9., vasárnap, 19.00

Hisztéria

Dr. Mortimer Granville-t a túlzottan modern nézetei miatt elbocsátják állásából a viktóriánus Londonban. Az ifjú orvos a női betegségek specialistájánál kap munkát, Dr. Robert Dalrymple segédje lesz. A doktor sajátos módon, altesti masszázzsal kezeli a hisztériaként ismert betegséget. Dr. Granville hamarosan roppant népszerű lesz a hölgyek körében, sőt, Dr. Dalrymple kisebbik lánya is lelkesedik érte. Emily nővére, a női jogok élharcosa, Charlotte azonban egyszerű kuruzslónak tartja az orvost. Rendezte: Tanya Wexler Szereplő(k): Hugh Dancy Hysteria, angol–francia–német– luxemburgi film, 100 perc, 2011

RTL KLUB > november 8., szombat, 1.15

A vihar rabjai

Jennifer Lawrence JOJ > november 8., szombat, 20.30

Az éhezők viadala: Futótűz Cassie két lányával él New Orleansban, miután férjétől elvált. A környékre a meteorológusok erős vihart, hurrikánt jósolnak, de Cassie nem hajlandó elmenni vízparti házukból. A fokozott védelemért, a helyi börtön fegyenceit is kirendelik gátat építeni, és a zűrzavar közepén három rabnak sikerül megszöknie, és Cassieék házában kötnek ki, ahol terrorban tartják a nőt és gyermekeit. Wayne, a férj tudomást szerez a szökésről, és aggodalmában elmegy a házhoz, hogy ellenőrizze szeretteit. Ám a rablók őt is elfogják és megsebesítik. Együtt kell valahogy kimenekülniük fogva tartóiktól, akik között egy többszörös gyilkos is van.

Ugyan Katniss Everdeen és Peeta Mellark megnyerték az éhezők viadalának 74. évi versenyét, szenvedéseik még korántsem értek véget. Győzelmük ugyanis nem jelenti azt, hogy biztonságban visszatérhetnek szeretett otthonukba, részt kell venniük a győzelmi körúton, végig kell látogatniuk az összes körzetet Panemben. Közeledik azonban a 75. éhezők viadala, Snow elnök pedig új szabályt hoz az esemény tiszteletére. Idén az eddigi győztesek közül választanak harcosokat, hogy összemérjék erejüket egy mindent eldöntő és az éhezők viadalához méltó küzdelem során. Az új aréna pedig temérdek kellemetlen meglepetést tartogat a kiválasztottaknak.

Rendezte: Charles Wilkinson Szereplő(k): Melissa Gilbert, Brian Wimmer, Thomas Cavanagh Heart of the Storm, amerikai thriller, 88 perc, 2004

Rendezte: Francis Lawrence Szereplő(k): Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson The Hunger Games: Catching Fire, amerikai kalandfilm, 146 perc, 2013


34 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

5.20 Édes élet 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó (amerikai) 15.00 A gonosz álarca Humberto és Santa rátalálnak a megkötözött Santiagora és Inezre a pincében. A lány azonnal Santat gyanúsítja az elrablásukkal. Inez egy levelet talál a Cano ház kapujában, miszerint Humberto ölte meg az édesapját. 16.00 Magánnyomozók 17.00 A Macska (35.) 18.00 Tények 19.20 Jóban Rosszban István kiönti a szívét Dórának, tanácstalan Szilviával és Kristóffal kapcsolatban. 20.05 Bumm! 20.45 Családi titkok 21.45 Édes élet 23.00 Frizbi Hajdú Péterrel 24.00 Hawaii Five-0 Amerikai krimisorozat 1.00 Tények Este 1.45 Aktív 2.05 Sportos

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Fókusz 13.35 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.45 Celeb vagyok... 16.10 Segítség, bajban vagyok! Ibolya 13 éves lányával, Petrával lakik. Rendkívül megrázza, amikor a 13 éves Marcell egy pisztolylövéssel megsebesíti a lányát. Petra halláskárosodást szenved, és nagy valószínűséggel egy életre süket marad. Az eset egyetlen tanúja Ádám, a portás, azonban azt mondja, nem látott semmit. 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 19.05 Éjjel-nappal Budapest 20.30 Barátok közt 21.05 Celeb vagyok... 22.35 Híradó 23.10 Házon kívül 23.40 Reflektor 0.00 Hazudj, ha tudsz! Amerikai sorozat

5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (3.) 10.00 Sophie szerint a világ: Lisszabon 10.20 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.25 Útravaló 13.45 Caruso másik hangja (dok.) 14.40 Zorro (46.) Kolumbiai sorozat 15.30 Charly, majom a családban Német sorozat 16.15 Jövő-időben 16.25 Híradó+ 16.40 Rex Rómában Harmadik félidő A nagy múltú rögbi csapat elnökét holtan találják az irodájában. A tanúk elmondják, hogy az előző napon csúnyán összeveszett az egyik játékossal. Terzani felügyelő ezen a nyomon indul el. 17.25 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.20 A muskétások I. Újra otthon (5.) 21.20 Szabaddság tér 22.05 Az Este 22.40 Híradó 23.00 KorTárs 23.30 Summa

7.35 Közbeszéd 8.00 Hagyaték 8.35 Térkép 9.05 Magyar elsők 9.20 A világ kertjei 9.30 Emily III. (8.) 10.20 Don Matteo (6.) 11.10 Rózsák harca 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.35 A templomos lovagok kincse 15.00 Táncvarázs 15.55 Kevés pénzzel Európában 16.30 Térkép 17.05 Emily III. 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.05 Bűvölet X. 19.35 Párizsi helyszínelők I. (francia) 20.25 Don Matteo I. (7.) 21.25 Hírek, sport 21.40 Mi történt Baby Jane-nel? Amerikai thriller Baby Jane a Hudson család szeme fénye. Az évek múltjával azonban varázsa elhalványul az időközben gyönyörű filmsztárrá cseperedő nővére, Blanche árnyékában. A felnőtt Jane viszont már korántsem olyan „ennivaló”, mint annak idején. 23.50 Kultikon 0.10 Dés László – Nagy utazás

ATV

RTL II

M2 8.05 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Boston Legal – Jogi játszmák 21.40 Bosszú II. (24.) Daniel kényszeríti Charlotte kezelőorvosát, hogy adjon ki nyilatkozatot húga gyógyulásáról, ám mindez túl későn történik ahhoz, hogy megakadályozzák Conradot abban, hogy rátegye a kezét lánya örökségére. 22.25 Maradj talpon! 23.20 Ridikül 0.05 Az A38 Hajó színpadán 1.00 Európai szemmel

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. november 5. > Szerda

Viasat 3 12.55 Gyilkos számok (am.) 13.55 CSI: A helyszínelők Amerikai sorozat 15.50 Castle I. (am.) 17.50 Sütimester 19.00 Jim szerint a világ 20.05 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 21.00 CSI: Miami helyszínelők X. (am.) Calleigh felfedez egy érdekes kapcsolatot a legújabb ügyével kapcsolatban, amely hamarosan nagyon személyessé válik, miután szeretett edzője majdnem meghal. 23.00 CSI: New York-i helyszínelők X. 23.55 Penge: Szentháromság (am.)

11.35 12.00 12.10 12.30 13.50 14.10 15.45 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.45 21.15 21.30 22.25 22.40 23.10 24.00 0.25

Laci bácsi konyhája Déli híradó TV-shop Start + Álomsztori Start plusz Hírek 700-as klub Szókincs Világhíradó Fórum Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd A parlament Somogyi Zoltánnal Híradó Friderikusz Világhíradó Hírvita Hazahúzó Késő esti híradó Egyenes beszéd

8.00 Nyugi, Charlie! III. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Dallas II. (12.) 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 Celeb vagyok, beszéljük meg! 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők II. 19.00 A házibuli folytatódik. Francia vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Dallas II. (13.) 22.30 Celeb vagyok... 23.30 Barátok közt 0.00 Sötét zsaruk (ism.)

19.00 > RTL II A házibuli folytatódik

A film Francoise története, aki nem tudja, hogyan döntsön, a férjét válassza, vagy az annyira vágyott függetlenséget. Francois viszont nem képes választani imádott foglalkozása és felesége között. Nem tudnak éretten és megfontoltan viselkedni, pedig saját problémáik mellett kamaszlányuk gondjaival is szembe kellene nézniük. Vic számára nagy gondot jelent az első komoly szerelem, az első lépések a felnőttek világába. Szüleivel képtelen megosztani problémáját, látva, hogy ők is hasonlókkal küzdenek. Rendezte: Claude Pinoteau Szereplő(k): Brigitte Fossey, Sophie Marceau Francia filmvígjáték, 109 perc, 1982

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.40 Rendelő a Rózsakertben Szlovák sorozat 10.45 A fiúk nem sírnak 11.50 Doktor House Amerikai sorozat 12.45 Cobra 11 XIII. 13.50 A Farm (ism.) 15.05 Nyugi, Charlie! I. Amerikai sorozat 15.35 Két pasi – meg a kicsi IX. (am.) 16.00 A mentalista IV. 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.40 A Farm 23.00 Revolution (3.) 23.55 Két pasi... (19.) 0.20 Nyugi, Charlie! I. 0.50 A mentalista IV. 1.40 Cobra 11 XIII.

10.55 Álomház (11.) 12.00 Híradó 13.00 Botrányok Szlovák sorozat 13.50 Bírósági akták 14.50 TV-esély 15.25 Topsztár Szórakoztató műsor 15.55 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Panelházi történetek XIV. Szlovák sorozat 21.40 Dr. Csont X. (2.) Amerikai sorozat 22.40 Ján Kraus talkshow 23.40 Luxusdoki (3.) Amerikai sorozat 0.40 Érintés II. (7.) Amerikai sorozat

STV1 12.20 14.00 14.30 15.00 16.00 16.25 17.00

17.50 18.20 19.00 19.50 20.45

22.50 0.10 1.00

Nők klubja Szlovák borutak Riporterek A körzet II. (13.) Amerikai sorozat Hírek A világ csodái Az élet savaborsa. 65/43. Lengyel sorozat Párbaj – vetélkedő Öten öt ellen Híradó Gólok, pontok... Bajnokok Ligája labdarúgómérkőzés (élő) BL-összefoglaló A körzet (ism.) A világ helyei: Belize (dok.)

STV2 13.00 14.20 14.50 15.25 15.55 16.25 16.45 17.30 17.40 17.50

20.00

21.00 22.00 23.35 23.50 0.05

Egy este Havrannal Szeparé Pilóták – magazin Kvartett – magazin Magyar magazin Tempó – magazin Fókusz – pénz Regionális hírek Hírek magyarul Röplabda EL: Good Angels Kassa– Wisla Krakow Cenzúra az irodalomban Szlovák dok.-film Hírek és kommentárok Krisztusi évek Csehszlovák film Rendőrségi magazin Hivatásos – magazin Autószalon


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

5.20 Édes élet 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó (amerikai) 15.00 A gonosz álarca Willy terve jól alakul, Barbara elhiszi az iránta érzett szenvedélyét. Patricio megszökik és Transito házába menekül, majd alkut köt Humbertoval. 16.00 Magánnyomozók 17.00 A Macska (36.) 18.00 Tények 19.20 Jóban Rosszban Szlávik segíteni próbál Gabinak, hogy kikerüljön a szorult helyzetből. 20.05 Bumm! 20.45 Családi titkok 21.45 Édes élet 23.05 NCIS XI. (22.) 0.10 22-es körzet – A bűn utcái Am. krimisorozat 1.10 Tények Este

6.00Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Fókusz 13.35 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.45 Celeb vagyok... 16.10 Segítség, bajban vagyok! A tolvaj mostohagyerek 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 19.05 Éjjel-nappal Budapest 20.30 Barátok közt 21.05 Celeb vagyok... 22.45 Híradó 23.10 Brandmánia 23.45 Reflektor 0.00 Odaát VI. (4.) Egy kisvárosban sorra tűnnek el a fiatal lányok, Dean és Sam odautazik, hogy kivizsgálja az ügyet. Kiderül, hogy ez a negyedik város, ahol vámpírok garázdálkodnak, és Deant is megharapják. Amerikai sorozat

5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (4.) 10.00 Sophie szerint a világ: Horvátország 10.20 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.30 Odüsszeusz nyomdokain Francia dok.film 14.30 Zorro (47.) 15.20 Charly, majom a családban . 16.10 Híradó+ 16.25 Rex Rómában Keserű csokoládé 17.25 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.20 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán 21.20 Munkaügyek – IrReality Show Ond a meetingen egy jó és egy rossz hírt közöl. A rossz az, hogy ezután tilos a tárgyalót magáncélra használni. A jó az, hogy felkérték, legyen a Máltai Szuterén Lovagrend lovagja. Magyar sorozat 21.50 Az Este 22.25 Híradó, sport 22.45 Rejtélyes XX. század 23.20 Történetek a nagyvilágból

7.35 Közbeszéd 8.00 Hazajáró 8.35 Térkép 9.20 Emily III. (9.) 10.10 Don Matteo (7.) 11.10 Párizsi helyszínelők (ism.) 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.35 A templomos lovagok kincse 15.00 Erdélyi történetek 15.30 Szép, szőke szerelmünk, a Tisza (11.) 16.30 Térkép 17.05 Emily III. (9.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.05 Bűvölet X. (154.) 19.35 Sándor Mátyás 20.35 Don Matteo I. 21.25 Hírek, sport 21.40 A turné (magyar) A színházi évad végén, a rekkenő nyári hőségben negyvennapos turnéra indul öt népszerű színész és két kísérőjük. Mindannyian sok pénzt remélnek a vállalkozástól. A terv szerint negyven nap alatt körbeszáguldják az országot, kilencven előadást tartanak nyolcvan helyen, olykor naponta négy fellépéssel. 23.15 Kultikon 23.35 MüpArt Classic

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

6.30 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Boston Legal – Jogi játszmák Amerikai sorozat 21.40 Bosszú II. (3.) Emily és Aiden átkutatják a fehér hajú férfi holmiját, és megtudják, hogy a neve Gordon Murphy volt; Aiden egy motelszoba kulcsát is megtalálja, de elrejti Emily elől, és maga néz utána a dolognak. Amerikai sorozat 22.25 Maradj talpon! 23.20 Ridikül – Női talkshow 0.05 Az A38 Hajó színpadán

12.55 Gyilkos számok 13.55 CSI: A helyszínelők 15.50 Castle I. (am.) Victor Baron, a gazdag New York-i milliárdos szépségversenyének döntője előtt megölik a leginkább esélyes résztvevőt, Ambert. Beckett hamar kideríti, hogy kik voltak a fiatal lány riválisai. 17.50 Sütimester 19.00 Jim szerint a világ 20.05 Két pasi meg... (am.) 21.00 A SHIELD ügynökei (am.) 22.55 CSI: Miami helyszínelők X. (am.) 23.55 CSI: New York-i helyszínelők X. 0.55 Kettős ügynök Amerikai sorozat

35

Tv-műsor > 2014. november 6. > Csütörtök

2014. november 4. | 45. szám

11.35 Laci bácsi konyhája 12.10 TV-shop 12.30 Start (ism.) 12.50 TV-shop 14.10 Start plusz 15.50 700-as klub 16.25 Fő az egészség! 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum; Híradó 18.15 Hírvita 18.45 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.45 A helyzet 21.15 Híradó 21.30 Friderikusz 22.25 Világhíradó 22.40 Hírvita 23.10 Hazahúzó 24.00 Késő esti híradó 0.25 Egyenes beszéd

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Dallas II. (ism.) 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 Celeb vagyok... 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők II. 19.00 Azt beszélik Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Dallas II. (14.) 22.30 Celeb vagyok... 23.30 Barátok közt 0.00 Minden lében, négy kanál (ism.)

19.00 > RTL II Azt beszélik

Sarah, a New York-i újságíró már menyasszony, de halogatja a házasságot és nem szívesen utazik haza vidékre, a húga esküvőjére. Ám a vendégség másképp alakul, mint hitte. Megismerkedik egy milliomos sármőrrel, Beau Burrough-val és bár eleinte úgy néz ki, szerelem lesz a dologból, a románc balul sül el. A férfi néhány megjegyzése alapján Sarah nyomozni kezd és elképesztő családi titkokra derít fényt: az ő nagymamája volt a Diploma előtt című klasszikus vígjátékot ihlető történet hősnője. Rendezte: Rob Reiner Szereplő(k): Jennifer Aniston, Kevin Costner Amerikai filmvígjáték, 96 perc, 2005

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.40 Rendelő a Rózsakertben 10.45 A fiúk nem sírnak 11.50 Doktor House 12.50 Cobra 11 XIII. Német sorozat 13.50 A Farm (ism.) 15.05 Nyugi, Charlie! I. 15.35 Két pasi – meg egy kicsi X. (15.) 16.00 A mentalista IV. Am. krimisorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.40 A Farm 23.00 Revolution (4.) 23.55 Két pasi – meg egy kicsi X. (ism.) 0.25 Nyugi, Charlie! I. 0.55 A mentalista IV. 1.40 Cobra 11 XIII.

STV1 14.25 15.05 16.00 16.25 17.00 17.50 19.00 20.20

21.50 22.15 23.00 23.45

Konyhatitkok A körzet II. (14.) Hírek A világ csodái Az élet savaborsa. 65/44. Családi vetélkedők Híradó, sport Carl és Berta Német film Életrajzi film Carl Benz autó-feltaláló életéről, arról, hogy mennyi akadályba ütközött, míg megvalósult az álma. Riporterek Útonállók. 13/7. Ausztrál sorozat A körzet (ism.) A világ helyei: Karib-szigetek

JOJ 10.55 Álomház (11.) 12.00 Híradó 12.55 Botrányok Szlovák sorozat 13.50 Bírósági akták 14.50 TV-esély 15.25 Top Star Szórakoztató műsor 15.55 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Panelházi történetek XIV. Szlovák sorozat 21.40 Ádám keresi Évát. Ismerkedő showműsor 23.40 Luxusdoki (4.) Amerikai sorozat 0.40 CSI: Miami helyszínelők X.

STV2 12.40 Szórakoztató műsor gyerekeknek 13.15 Játék érzelmek nélkül. Szlovák film 14.25 Börtönkönyv (dok.) 14.50 Szenior klub 15.30 Siketek tévéklubja 15.55 Roma magazin 16.25 Rendőrségi magazin 16.45 Fókusz – jog 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyarul 18.00 A természet értéke 18.30 Horgász magazin 18.45 Esti mesék 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 Andrea a határon túl (dok.) 20.35 Labdarúgó EL 21.00 Hírek, kommentárok 23.00 Gólok, pontok... 23.05 Orvosi rendelő 23.35 Hírek


36

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. november 7. > Péntek

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

5.20 Édes élet 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó (amerikai) 15.00 A gonosz álarca Egy beszélgetést követően később Santanak nem marad kétsége, hogy Humberto ölte meg Vicente Robledot, s úgy dönt, segít leleplezni a férfit. 16.00 Magánnyomozók 17.00 A Macska (37.) 18.00 Tények 19.20 Jóban Rosszban Roland elővigyázatosan bánik Barbarával kapcsolatban, és erre kéri Konrádot is. Betty nem nézi jó szemmel, hogy a testvére újra családtag lesz. 20.05 Bumm! 20.45 Családi titkok 21.50 Pokolfajzat Amerikai akciófilm 0.10 Tények Este 0.55 Aktív

6.00Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Fókusz 13.25 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.40 Celeb vagyok... 16.10 Segítség, bajban vagyok! Dániel és Katalin 10 hónappal korábban vásárolták meg Pomázon egy ikerház egyik felét, a másikban László, és felesége Renáta lakik. A férfiak közt igazi barátság alakult ki, Katalinnak viszont nem sikerül a nagyon félénk és zárkózott Renátához közel kerülnie. Azt gyanítja, hogy a szomszédjuk veri a feleségét. Azzal magyarázza a gyanúját, hogy éjszakánként zajokat, veszekedést hall a szomszédból. 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 19.05 Éjjel-nappal Budapest 20.30 Barátok közt 21.05 Celeb vagyok... 22.35 Híradó 23.10 Reflektor 23.25 Kemény motorosok (am.) 0.40 Kalandor

5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (5.) 10.00 Sophie szerint a világ: Siena 10.20 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.00 Esély 13.35 A muskétások Angol sorozat 14.30 Zorro (48.) 15.20 Charly, majom a családban 16.10 Híradó+ 16.30 Rex Rómában 17.25 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.20 Virtuózok 21.45 Az Este 22.20 Híradó, sport 22.40 A temetésem szervezem Amerikai– német film A városiak hoszszú évek óta rettegnek Felix Bush-tól, aki magányosan él erdei házában. Az emberek úgy tartják, elmondhatatlan bűnök terhelik a férfit, hidegvérrel gyilkol, sőt, még az ördöggel is szövetkezett. Felix egy nap mégis lemegy a városba, hogy a temetkezési vállalkozóval rendezze saját temetésének ügyét.

7.35 Közbeszéd 8.00 Szerelmes földrajz 8.35 Térkép 9.05 A világ kertjei 9.15 Emily II. (ism.) 10.05 Don Matteo I. 10.55 Sándor Mátyás 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.30 A templomos lovagok kincsei 15.05 Élő örökség 15.40 Második esély Hirtelen halálesetek a sportban 16.30 Térkép 17.05 Emily II. (10.) 18.00 Híradó, sport 18.30 Közbeszéd 19.00 Labdarúgás Bp. Honvéd–FTC 21.05 Hírek, sport 21.20 Columbo (am.) Dr. Marcus Colier egy pszichiátriai intézet vezetője, szerelmi viszonyt folytat egyik paciensével. Amikor Nadia férje értesül a viszonyról, azzal fenyegeti Collier-t, hogy ország-világ előtt lejáratja hivatali visszaélés miatt. Collier így nem tehet mást, mint azt, hogy megszabadul a férjtől. 22.35 Kultikon 22.50 Káosz (2.) Olasz filmdráma

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

7.00 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Boston Legal – Jogi játszmák Itt a tavasz! Brad unokahúga elmegy egy buliba, ahol egy fiú belehal egy rossz gyógyszerkoktélba. Brad szeretné a legkisebb rosszat kialkudni a lánynak. Amerikai sorozat 21.40 Forma–1 Brazil Nagydíj 23.25 Maradj talpon! 0.20 Ridikül Női talkshow 1.05 Az A38 Hajó színpadán

12.55 13.55 15.50 17.50 19.00 20.05 21.00

12.50 14.10 14.25 15.50 16.25

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Dallas II. (ism.) 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 Celeb vagyok...! 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők II. 19.00 A nagy svindli III. 20.00 Tru Calling (20.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Dallas II. (15.) 22.30 Celeb vagyok...! 23.30 Barátok közt 0.00 Érintés II.

Gyilkos számok CSI: A helyszínelők Castle I. (am.) Sütimester Jim szerint a világ Két pasi... (am.) A Bourne-csapda Am.–német film 23.15 CSI: Miami helyszínelők X. (am.) 0.15 A horoszkóp gyilkosságok Egy gazdag és befolyásos családban felbukkan egy hulla a régmúltból, mire valaki a horoszkóp jegyei alapján elkezdi csökkenteni a családtagok számát. Német–osztrák thriller

16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.45 21.15 21.30 22.25 22.40 23.10 24.00 0.25

TV-shop Start+ Tv-shop 700-as klub Együtt a biztonságért! Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Tetthely Bűnügyi magazin Híradó Titkos dosszié Világhíradó Hírvita Politikai vitaműsor Hazahúzó Híradó Egyenes beszéd

20.30 > JOJ A Boszorkány-hegy

Évek óta keringenek sejtelmes pletykák egy titokzatos helyről a Nevada sivatag közepén. A hely a Boszorkány-hegy nevet viseli és amikor egy las vegasi taxisofőr két természetfeletti erőkkel rendelkező tinédzsert talál a kocsijában, olyan kalandokba keveredik, melyekről korábban álmodni sem mert. Felfedezik, hogy a világ megmentésének titka rejtőzik a hegy alatt, ezért páratlan versenyfutás kezdődik nemcsak a kormány embereivel és a gengszterekkel, hanem még az idegen fajokkal is. Rendezte: Andy Fickman Szereplő(k): Dwayne „The Rock” Johnson Amerikai kalandfilm, 98 perc, 2009

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.40 Rendelő a Rózsakertben 10.45 A fiúk nem sírnak 11.50 Cobra 11 XIII. 13.50 A Farm (ism.) 15.05 Nyugi, Charlie! 15.35 Két pasi – meg… 16.00 A mentalista IV. 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 A Farm – Párbaj 22.15 Doktorok (4.) Tomást mélyen megérintette egy tehetséges roma fiú, Bandy története, aki súlyos autóbalesetet szenvedett. Szlovák sorozat 23.45 Műsorismétlések

STV1 13.55 14.15 16.00 16.25 17.00 17.50 18.20 19.00 20.20 20.50 22.15

0.10

A világ képekben Carl és Berta (ism.) Hírek A világ csodái Az élet savaborsa. 65/45. Párbaj Öten öt ellen Híradó, sport Szuperhősök Szlovákia, szeretlek! Leszámolás Denverben (am.) Gary Fleder átmenetileg szünetelteti bűnügyi Kft.-jét, és más morbid foglalatosságba kezd: haldoklókról készít majd ezentúl videóüzenetet. A maffiafőnök azonban utoljára még rábeszéli egy kemény melóra. Senki sem tökéletes

JOJ 12.55 Botrányok Szlovák sorozat 13.50 Bírósági akták 14.50 TV-esély 15.25 Top Star 15.55 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 A Boszorkányhegy (am.) 22.45 Ádám keresi Évát. Ismerkedő showműsor 23.45 Dzsigolók IV. Amerikai reality 0.20 Ideglelés Csernobilból Amerikai horror 2.25 The Walking Dead III. (10.)

STV2 12.25 Régi barát (dok.) 13.40 Dubček sem hallgatott (dok.) 14.30 Európa-liga magazin 14.55 Szemtől szemben 15.25 Fókusz – család 16.15 Jégkorong német kupa: Szlovákia–Kanada 19.00 Esti mese 20.00 Vad Pireneusok 21.00 Hírek 22.00 Hannah és nővérei Az amerikaiak meghitt családi ünnepe, a Hálaadás napja fogja keretbe az egy évet felölelő, szerteágazó családtörténetet. Amerikai vígjáték 23.45 Művészet


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Az idő örvényében 6.25 TV2 matiné 9.35 ÁllatoZOO 10.05 Astro-Világ 11.10 Otthon a kertben 11.40 Tűsarok 12.10 Én is tükörbe nézek 12.40 Falforgatók 13.40 Apák gyesen 14.40 Édes élet 17.00 Napló 18.00 Tények 19.00 Szakíts, ha bírsz! Brooke és Gary annak rendje módja szerint ismerkedtek meg egymással, majd jött a mindent elsöprő, nagy szerelem, végül az összeköltözés. Ám lakva ismerik meg egymást az emberek... Am. filmvígjáték 21.10 Száguldó bomba Egy tehervonat elszabadul, tartálykocsijában rendkívül mérgező vegyi anyaggal. A veterán Frank és Will a “szökevény” nyomába ered. Amerikai film 23.15 Jackie Chan: A csodazsaruk Am.–hongkongi akciófilm 1.30 Sportos

7.10 Kölyökklub 10.15 Teleshop 11.10 XXI. század – A legendák velünk élnek 11.45 Házon kívül Heti magazin 12.15 Autós magazin 12.55 Trendmánia 13.25 Brandmánia 13.55 Agymenők (am.) 11.55 Kit Kittredge Am.–kanadai családi film 14.30 Celeb vagyok, ment ki innen! 15.55 Bokszból jeles Amerikai– kanadai akciófilm 18.00 Híradó 18.55 Celeb vagyok, ment ki innen! 20.25 X-Faktor 23.10 Napfény 2057, a Nap haldoklik. Már nem képes biztosítani azt az energiát és fényt, amire az emberiségnek szüksége van. A Föld utolsó reménysége az Ikarosz 2 nevű űrhajó. Amerikai– angol sci-fi 1.15 A vihar rabjai Amerikai film

6.55 Család-barát Hétvége 9.10 Noé barátai 9.40 Zöld Tea 10.10 Vágtass velem! 10.45 Lovasterápiás verseny 2014 11.10 Aranymetszés 12.00 Hírek 12.05 Szabadság tér 13.05 Isten hozta Délen! (olasz) 14.50 Ég, föld, férfi, nő 15.45 Gasztroangyal 16.45 Forma–1 Brazil Nagydíj Időmérő edzés 18.30 SzerencseSzombat 19.30 Híradó, sport 20.20 Játék határok nélkül 21.45 Férfias játékok Amerikai thriller Jack Ryan a CIA munkatársaként terrorakciókat elemzett évekig, de most már nyugodtabb életre vágyik. Családjával nyaralni indul, amikor szemtanúja lesz egy terrorista-támadásnak. 23.40 MR2 Akusztik+ a Müpából 1.10 A sasvadász fia Dán–német film

7.40 Akadálytalanul 8.10 Nóvum 8.35 Határtalanul magyar 9.05 Hagyaték 9.30 Sírjaik hol domborulnak... 10.30 Külvárosi őrszoba (magyar) 12.00 Híradó 12.10 Nótacsokor 12.20 Ízőrzők 12.55 Nálatok, laknak állatok? (8–9.) 14.00 Labdarúgás Kecskeméti TE– Videoton FC 16.15 Felmegyek a miniszterhez Magyar film 18.00 Híradó, sport 18.35 Öregberény (3.) 19.10 Hogy volt!? Udvaros Dorottya 20.05 Az élet savaborsa (11.) 20.55 Élni és halni hagyni (angol) James Bond egyszerű ügyben kezd vizsgálódni, de hamarosan észreveszi, hogy rejtélyes merényletek céltáblájává vált. Ellenfelei ezúttal a fekete mágia alkalmazásától sem riadnak vissza. Angol akciófilm 22.55 Dunasport 23.10 A tanú A Thália Színház előadása

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

8.20 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Monty Python Repülő Cirkusza Ebben a részben: koncert a mosdóban, Agatha Christie és a trafalgari csata... 21.30 Fapad (5.) Magyar sorozat 22.00 Forma–1 Brazil Nagydíj Időmérő edzés 23.40 Szeretettel Hollywoodból 0.10 Az A38 Hajó színpadán: Péterfy Bori & Love Band – Második lemez végigjátszó koncert

14.05 Doktor House 15.00 CSI: A helyszínelők X. (am.) 16.50 A SHIELD ügynökei (am.) 18.45 A Bourne-csapda Am.–német film 21.00 Halálfutam 2. (am.) 23.15 Négyen egy gatyában 2. Három éve, a felnőtté válás küszöbén találkoztunk először a négy barátnővel, akik most elválnak, más-más egyetemen kezdik meg tanulmányaikat. Ezúttal is fontos szerep jut a viselőjének szerencsét hozó farmernadrágnak, amely körbejár közöttük. Amerikai film

37

Tv-műsor > 2014. november 8. > Szombat

2014. november 4. | 45. szám

11.30 12.20 13.00 14.00 16.05 16.30

17.00 17.45 18.10 18.45 19.15 20.30 21.05 22.00 23.10 24.00 0.25

Titkos dosszié Egyenes beszéd A helyzet (ism.) TV-shop Könyvjelző Global 3000 Európai integrációs magazin Fórum Politikai vitaműsor Híradó Fórum Híradó Havas a pályán ATV Híradó Hócipő kabaré 2014 Sas kabaré Zenés kabaré Hazahúzó Híradó Fórum

10.35 Üzenet a palackban Amerikai film 13.10 Első a szerelem (am.) 15.15 Érintés II. (ism.) 16.15 Tru Calling (18.) 17.15 CSI: Miami helyszínelők VI. 18.15 Nagyszám! 19.15 Pomponsrácok (am.) 21.00 Szüzet szüntess! Matthew roppant sikeres, csajozni viszont nem igazán tud, egészen pontosan még nem is próbált randizni egyetlen lánnyal sem. A gyönyörű és titokzatos új szomszédlány felbukkanása azonban fenekestül felkavarja egysíkú életét. Amerikai vígjáték 23.10 After X

19.15 > RTL II Pompomsrácok

Shawn és Nick a Ford gimnázium két ünnepelt focijátékosa. A srácoknak a dögunalmas edzőtábor helyett állandóan a lányokon jár az eszük. Egyszerű szurkolókként férkőznek a pompontábor lányainak közelébe, akiket még a meztelen fürdőzésre és szurkolásra is rávesznek. A gondok akkor kezdődnek, amikor Shawn beleszeret Carlyba, a pomponlányok vezetőjébe, aki viszont cseppet sem bízik a két széltolóban. Rendezte: Will Gluck Szereplő(k): Nicholas D´Agosto Amerikai vígjáték, 97 perc, 2009

Markíza 6.45 Gyerekeknek 7.55 A pokoli tizenegyes (német) 10.10 Két pasi – meg egy kicsi X. (am.) 10.35 Az élet csajos oldala III. (5.) Amerikai sorozat 11.00 Csupasz pisztoly 33 1/3 – Az utolsó merénylet (am.) 12.45 Ikrek (am.) 15.00 Két hét múlva örökké. Am.– ausztrál film 17.50 Kredenc 18.20 Hab a tortán 19.00 Híradó, sport 20.30 Chart Show Adela Banášová toplistája 23.00 Másodpercekre a haláltól (am.) 1.00 Jackie Chan: Újabb rendőrsztori Hongkongi–kínai akciófilm

JOJ 10.45 Hetedik mennyország 13.05 X-Men – A kívülállók Am. akciófilm 15.30 Kisanyám – Avagy mostantól minden más (am.) A csinos és fiatal Helen Manhattan legmenőbb divatügynökségénél dolgozik. Egy váratlan telefonhívás azonban mindent megváltoztat. 18.10 Valóra váltjuk lakhatási álmait 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Az éhezők diadala – Futótűz (am.) 23.45 Kill Bill 2. (am.) 2.45 Body Language Amerikai film

STV1

STV2

11.30 On air 12.00 Rózsák harca Olasz sorozat 13.35 Szlovák borutak 14.05 Mi újság, cicamica? Francia–am. film 15.55 Szlovákia, szeretlek! Szórakoztató vetélkedő 17.25 Adósságrendezők 17.55 Építs házat, ültess fát! 18.00 Taxi – talkshow 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Postaláda 21.10 Katka Brychtová igaz történetei 21.45 Késő este... 22.30 Isten veled, Harry! Belga vígjáték 0.05 Mi újság, cicamica? Francia–am. film

12.00 13.05 13.40 14.25 14.45 14.55 15.25 16.00

18.45 19.55 20.00

20.55 21.25 22.00 0.05 0.30

Öt perccel 12 előtt BL-magazin Kapura – magazin Farmár magazin Tesztmagazin Szenior klub Évekkel ezelőtt... Jégkorong német kupa: Szlovákia– Németország Esti mese Híradó jelnyelven Történelem: Isten önökkel, elvtársak! Szlovák dok.-film Párhuzamos életek (sorozat) Őrangyalok Kánikula Osztrák filmdráma Kinorama Csehszlovák filmek


38 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Az idő ösvényében 6.25 TV2 matiné 9.30 Babavilág 10.05 Több mint Testőr 10.35 Astro-Világ 11.40 Stílusvadász 12.40 Stahl konyhája 12.40 Monk – Flúgos nyomozó 13.40 Édes élet 15.55 Szakíts, ha bírsz! Amerikai filmvígjáték 18.00 Tények 19.00 Rising Star Tehetségkutató verseny 21.45 Kémes hármas Két régi jó cimbora megingathatatlannak tűnő kapcsolatát alaposan összezavarja, hogy mindketten fülig beleesnek egy csajba. A versengés teljesen elfajul. Amerikai film 23.45 Az út (am.) Hosszú évekkel ezelőtt Amerikát rejtélyes katasztrófa sújtotta. Megszűnt az energiaellátás, majd éhínség tört ki, azután a túlélők egymásnak estek. 1.55 Sportos

6.55 Kölyökklub 9.50 EgészségKalauz 10.20 Teleshop 11.15 Kalandor 11.35 Autós magazin 12.15 A Muzsika TV bemutatja 12.45Agymenők III. 13.15 Tru Calling – Az őrangyal I. 14.15 Celeb vagyok... 15.45 Damb és Damber – Dilibogyók Amerikai filmvígjáték 18.00 Híradó 18.55 Taxi I. (9.) 19.55 Celeb vagyok, ments ki innen! 21.25 Elrabolva 2. Amerikai– francia film 23.20 Románc és cigaretta (am.) Nick-et a nehéz munka után az unalmas kertvárosi élet és egyhangú házassága várja. Feleségével, a határozott, de gyengéd Kittyvel három lánygyermeket neveltek fel. Egyik nap Nick találkozik a dögös Tulával és a kivénhedt lúzer annak rendjemódja szerint bele is szeret. Kapcsolatuk több mint szex, de kevesebb mint szerelem. 1.30 Portré

6.55 Család-barát Hétvége 9.00 Katolikus Krónika 9.40 Útmutató 10.05 Kérdések a Bibliában 10.20 Református magazin 10.50 Református ifjúsági műsor 10.55 Református istentisztelet 12.00 Hírek 12.05 Hétköznapi kifutó 12.40 TeleSport 12.35 A világörökség kincsei 12.55 Telesport 13.35 Ybl 200: Fürdők 13.45 Vendégváró Kína 14.50 Kincsem Az 1870-es években játszódó színdarabnak a világhírű és azóta is utolérhetetlen versenyló, Kincsem, csak az egyik, majdnem mellékes szereplője. Jóval inkább az őt körülvevő emberekről szól... Magyar film 16.30 Forma–1 Brazil Nagydíj 19.30 Híradó, sport 20.20 Magyarország szeretlek! 21.40 A lényeg 22.15 Egy gésa emlékiratai Amerikai film 0.35 Az én kis falum Csehszlovák film

7.50 Világ-Nézet 8.20 Vatikáni híradó 8.40 Napok, évek, századok 9.35 Magyar klasszikusok új köntösben 10.05 Zöld jelzés 10.35 Pannon expressz 11.00 Önkéntesek 11.30 Új nemzedék 12.00Híradó 12.10 Az okos mama Magyar film 13.25 Hazajáró 14.30 Élni és halni hagyni (ism.) 16.30 Labdarúgás Szombathelyi Haladás–MTK 19.00 Híradó, sport 19.35 Önök kérték 20.35 A sziget. 26/19. 21.30 Az ifjúság édes madara (am.) Chance Wayne, a könyörtelen és törtető ifjú színész visszatér a városba szeretőjével, a leszállóágban lévő filmdívával, aki azzal hitegeti a fiatal férfit, hogy bevezeti a filmipar világába. Wayne azonban más célokat is szem előtt tart... 23.25 Dunasport 23.40 Heti Hírmondó 0.10 Klubszoba

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

12.55 14.00 15.45 16.05 16.30 16.45 18.10 19.15 20.30 20.40

11.15 Pomponsrácok (ism.) 13.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 18.00 Heti Hetes 19.00 Hisztéria Angol vígjáték 21.05 Nagyszám! (ism.) 22.05 Heti Hetes 23.05 Szexterápia Amerikai vígjáték Andy maga alatt van, barátnője megcsalta az edzőteremből valakivel, így most képtelen egy új kapcsolatra, legyen szó akár egyéjszakás kalandról.

8.30 Gyerekeknek 20.10 Híradó, sport 20.55 Egyszer volt, hol nem volt (am.) A Kathryn eltűnése miatti nyomozás során a gyanú egyre inkább David és Mary Margaret irányába terelődik. A mesevilágban eközben fény derül Piroska, Péter és a farkas történetének rémisztő titkára. Amerikai sorozat 21.40 Forma–1 Brazil Nagydíj 0.35 Kortársak az A38 Hajón 1.30 Egy gésa emlékiratai. Amerikai film

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. november 9. > Vasárnap

10.55 Amerikai mesterszakács 13.55 CSI: A helyszínelők X. (am.) 15.45 Életfogytig zsaru Am. sorozat (1–2.) 17.40 Négyen egy gatyában 2. Amerikai film 20.00 C.S.I.: New York-i helyszínelők (am.) 22.00 Tökös csaj (am.) Jessica népszerű, irigyelt lány a suliban, ám egy ellopott fülbevalónak köszönhetően reggel Clive bőrében ébred. Meg kell találnia a fülbevaló másik felét, hogy viszszakapja testét. 0.15 Műsorismétlés

22.55 23.10 24.00 0.25

Havas a pályán Tv-shop Álomsztori Húzós EU Journal Híradó; Fórum Doku; Híradó Szabad szemmel Híradó A király összes embere (am.) Willie Stark mintha őskövület lenne a mai világban, a becsületes, őszinte politikusok mintapéldánya. Egyenes és nyílt fickó, aki hisz az igazság és a tisztesség erejében. Szókincs Hazahúzó Híradó Hírvita

22.15 > M1 Egy gésa emlékiratai

1929-et írunk. A szegény halászfaluban nevelkedő, kilencéves Chiyót szülei egy kiotói gésa-háznak adják. A kislánnyal kegyetlenül bánnak a ház tulajdonosai és Hatsumomo, a főgésa. Akaraterejét azonban nem sikerül megtörniük, s miután Hatsumomo riválisa, Mameha a szárnyai alá veszi, Chiyoból Sayuri néven legendás gésa válik. Megtanul minden művészi és társadalmi fogást, hogy érvényesülni tudjon: a gazdagok, a kiváltságosok és a politikai csatározások világában. Rendezte: Rob Marshall Szereplő(k): Ziyi Zhang, Suzuka Ohgo Amerikai filmdráma, 140 perc, 2005

Markíza 6.40 Gyerekeknek 9.05 Ikrek (am.) 11.20 Chart Show Adela Banášová toplistája (ism.) 14.10 Rendőrakadémia 4. (am.) 15.50 Transformers: A bukottak bosszúja (am.) 19.00 Híradó, sport 20.30 Columbiana Francia film 22.35 A specialista Bosszúvágytól hajtott, titokzatos és rendkívül vonzó nő keresi meg a viszszavonult bombagyárost, Ray-t. A férfi nem tud ellenállni a vonzerőnek és fogadalma ellenére segít a nő szüleit egykor meggyilkoló bűnösökkel való leszámolásában. Am.–perui film

STV1 11.55 13.00 13.35 15.10

16.40 17.40 18.20 19.00 20.20 23.35

Öt perccel 12 előtt Polgár a hivatalban Poirot (angol) Oscar (francia) Angelo Provolone alkohol-csempészésből igen szép vagyonra tett szert, gyönyörű házzal és csodaszép feleséggel büszkélkedhet. Egy napon haldokló apja megesketi fiát, hogy felhagy a törvényszegéssel, a bűnözéssel és jó útra tér. Senki sem tökéletes Hurrá, ki a kertbe Konyhatitkok Híradó, sport Rómeó és Júlia Olasz film (1–2.) Elisa di Rivombrosa III. 8/6.

JOJ 11.15 Dante pokla Amerikai film 14.00 Az éhezők diadala – Futótűz (am.) 17.15 15 perc 18.00 Valóra váltjuk lakhatási álmait 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Hetedik mennyország 22.40 Sweeney – A törvény ereje Jack társával, George Carterrel már régóta kemény bűnözők ellen küzd. Csapatuk bűnözőktől átvett módszerek alapján működik. Angol akciófilm 1.10 Skorpiókirály 2. – Harcos születik Am.–dél-afrikai– német kalandfilm

STV2 10.50 Vallási műsor 11.30 On air 11.50 Zerbino, a különc Szlovák mesejáték 13.00 Jégkorong német kupa: Szlovákia–Svájc 18.45 Esti mese 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 Elfeledett alkotások 20.10 A szlovák irodalom napja Irodalom képekben 21.10 Meccs lefújva Összefoglaló a hétvégi labdarúgómérkőzésekről 21.55 Vallomás 1–2. Szlovák film 0.10 Művészet 0.40 Elfeledett alkotások


TV2

RTL Klub

5.00 Csapdába csalva 5.25 Magánnyomozók 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó (amerikai) 15.00 A gonosz álarca Willy miután meglátja az apját Barbaraval a kocsiban, elszökik otthonról, és a Cano házban kerül elő. 16.00 Magánnyomozók 17.00 A Macska (38.) 18.00 Tények 19.20 Jóban Rosszban Gabi továbbra is úgy gondolja, helyes döntést hozott, amikor letartóztatta Kardost. A doktor nem akar maga mellé ügyvédet, értelmetlennek tartja, Péter hiába győzködi. 20.05 Bumm! 20.45 Családi Titkok 21.45 Tények 22.00 Száguldó bomba Am. akciófilm 0.05 Tények Este 0.50 Aktív

6.10 Rajzfilmek 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.45 Reflektor 13.00 Fókusz 13.35 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.45 Celeb vagyok, ments ki innen! 16.10 Segítség, bajban vagyok! Se kép, se hang. Reality 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 19.05 Éjjel-nappal Budapest 20.30 Barátok közt Vilmoshoz valóságos felmentő sereg érkezik, hogy keresztülhúzza Ildikó számításait. Júlia meglepő módon nyilvánítja ki érzelmeit a férje rokonságával kapcsolatban. Enikő egyre több zaklató telefonhívást kap. Beállít Cheng húga, hogy eladja a Fekete lakást. Miklósnak új ellenfele akad. 21.05 Celeb vagyok, ments ki innen! 22.35 Híradó 23.10 Reflektor 23.20 Döglött akták Amerikai sorozat

M2

Viasat 3

7.10 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Boston Legal – Jogi játszmák Amerikai sorozat 21.40 Bosszú (22.) Megérzés (am.) Emily megszervezi, hogy Amanda látogatást tegyen a Grayson házban, és ajánlatot tegyen Victoriának, hogy átadja neki David Clark börtönnaplóját, cserébe információért az édesanyjáról. 22.25 Maradj talpon! 23.20 Ridikül (ism.) 0.05 Az A38 Hajó színpadán

12.55 13.55 15.50 17.50 19.00 20.05 21.00

Gyilkos számok CSI: A helyszínelők Castle I. (am.) Sütimester (7.) Jim szerint... (am.) Két pasi – meg... Amerikai história X Am. filmdráma 23.30 C.S.I.: New York-i helyszínelők (am.) 0.30 Tökös csaj (am.) Jessica népszerű és elkényeztetett lány, aki egy ellopott fülbevalónak köszönhetően másnap reggel egy megnyerő csirkefogó bőrében ébred. Meg kell találnia a fülbevaló másik felét és tulajdonosát, hogy visszaszerezze testét.

39

Tv-műsor > 2014. november 10. > Hétfő

2014. november 4. | 45. szám

Duna TV

M1 5.50 Ma reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (6.) Am.–kolumbiai filmsorozat 10.00 Sophie szerint a világ: Norvégia 10.35 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Napirend előtt 12.55 Nemzetiségi magazinok 13.55 Magyarlakta vidékek krónikája 14.40 Zorro (44.) 15.30 Charly, majom a családban (64.) 16.15 Jövő-időben 16.25 Híradó+ 16.40 Rex Rómában 17.30 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó este 20.20 Kékfény 21.20 Római helyszínelők: Árulkodó nyomok VI. (10.) Egy muszlim fodrászt holtan találnak az üzletében. A környéken senki nem hallott semmit, pedig a lövés az udvaron dördült el. Köztudott volt, hogy falta a nőket, így könnyen lehet, hogy a féltékenység volt az indíték. 22.20 Az Este 22.55 Híradó, sport 23.15 Aranymetszés

7.35 Közbeszéd 8.00 Isten kezében 8.35 Térkép 9.05 Virágzó Magyarország 9.25 Emily III. (ism.) 10.20 Klubszoba 11.15 Az élet savaborsa (11.) 12.02 Híradó 12.25 Napirend előtt 12.50 Kapcsoljuk az Országházat 16.30 Térkép 17.05 Emily III. (11.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.05 Bűvölet (olasz) 19.35 Megtörtént bűnügyek (5.) 20.40 Don Matteo I. 21.30 Hírek, sport 21.45 John Lukács életút Magyar portréfilm 22.15 Dokureflex 22.16 Mikor a Fal leomlott – A Schabowskiirat Nem szándékosan, nem parancsra, nem hibából: egy véletlen nyomán szűnt meg a Berlini Fal 1989. november 9-én. A dokumentumfilm végigköveti a főszereplők útját e meghatározó napon, óráról órára. Német dok.-film 23.35 Kultikon 23.55 Örvényben (1.) Magyar dok.-film 0.50 Hírek

21.00 > VIASAT3 Amerikai história X

„Az én Mein Kampfom” – ezzel a dolgozattal sokkolja tanárait Danny Vinyard, aki egyébként kiváló tanuló. Talán ez az iromány adta a végső lökést, hogy bálványozott bátyja, Derek, aki apjuk meggyilkolása óta csak a gyűlölet filozófiája és gyakorlata szerint él, egy hihetetlenül kegyetlen faji gyilkosságot kövessen el. A rácsok mögött Derek ráébred az erőszak kétarcúságára. Rendezte: Tony Kaye Szereplő(k): Edward Norton, Edward Furlong Amerikai filmdráma, 117 perc, 1998

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Doktorok (ism.) 10.00 Rendelő a Rózsakertben Szlovák sorozat 11.20 Szomszédok 12.00 Dr. House Amerikai sorozat 13.00 Cobra 11 XIII. 14.00 A Farm – A párbaj 15.35 Két pasi – meg egy kicsi X. (am.) 16.00 A mentalista IV. Am. krimisorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.40 A Farm Valóságshow 22.50 Kredenc Showműsor 23.20 Revolution II. Amerikai sorozat 0.20 A mentalista IV. Amerikai sorozat

ATV

RTL II

STV1

11.35 12.10 14.10 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.35

8.00 Nyugi, Charlie! III. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Dallas II. (10.) 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 Celeb vagyok, beszéljük meg! 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők II. 19.00 A nagy svindli III. 20.00 Glades II. (8.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Dallas III. (1.) 22.30 Celeb vagyok…! 23.30 Barátok közt 0.00 Gyilkos hajsza

14.00 Hurrá, ki a kertbe! 14.30 Adósságrendezők 15.05 A körzet II. (15.) Amerikai sorozat 16.00 Hírek 16.25 A világ csodái Dokumentumfilm 17.00 Késő este – talkshow 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Szicíliai lázadó Olasz filmdráma 22.10 Weekend – riportok 22.40 Szellemdoktor Amerikai sorozat 23.20 A körzet (ism.) 0.05 Szicíliai lázadó Olasz filmdráma 1.55 Hölgyklub

21.30 22.25 22.40 23.10 24.00 0.15 0.25

Laci bácsi konyhája Tv-shop Start + 700-as klub Kőbánya Híradó Világhíradó Fórum ATV Híradó Hírvita ATV Híradó Egyenes beszéd Esti kommentár Hírműsor Csatt Politikai vitaműsor Világhíradó Hírvita Hazahúzó Híradó Világhíradó Egyenes beszéd

JOJ 11.00 Flipping Vegas Reality-sorozat 12.00 Híradó 13.20 TV-esély 14.00 Extrém jogi esetek 15.25 Top Star 15.55 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Panelházi történetek XIV. 21.40 A tengerészgyalogos 2. (am.) 23.50 A gazda feleséget keres 2. Szlovák reality 1.25 CSI: Las Vegas-i helyszínelők XI.

STV2 12.40 13.40 14.20 14.50 15.30 15.55 16.20 16.45 17.30 17.50 18.00 18.45 20.00 21.00

22.45 23.10 0.45

Folklórünnepség Meccs lefújva BL-magazin Sporthírek Autószalon Nemzetiségi magazin Hivatásos Fókusz – munka Regionális hírek Hírek magyar nyelven Nő a világ végén Esti mesék Vera Cseh dok.-film Hírek – önkormányzati választások VAT – magazin Éhség Angol filmdráma És mégis forog...


40 TV2 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó (amerikai) 15.00 A gonosz álarca Humberto egy nagyértékű gyűrűt ajándékoz Santanak a szerelme jeléül. Renee emberei kiderítik, hogy honnan hívja egy rejtélyes idegen Humbertot. Inez a kis Willyn keresztül próbál meg ártani Santanak. 16.00 Magánnyomozók 17.00 A Macska (29.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Istvánt hazaengedik, Roland pedig egy nem épp egyszerű feladattal bízza meg Barbarát, hogy tesztelje hűségét. 20.05 Bumm! 20.45 Családi titkok 21.45 Tények 22.00 Kémes hármas Am. akciófilm 0.05 Tények Este

M2 6.20 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Boston Legal – Jogi játszmák Tüdőbajok (am.) 21.40 Bosszú II. (5.) Megbocsátás Emily megbízásából Aiden felhasználja, hogy Takeda nevében járhat el, és mint a Grayson Global partnere Daniel közelébe férkőzik, és megtudja, hogy egy külső személy David Clarke alkalmazásának részleteiről érdeklődik. 22.25 Maradj talpon! 23.20 Ridikül (ism.) 0.05 Az A38 Hajó színpadán

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. november 11. > Kedd RTL Klub 6.10 Rajzfilmek 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.45 Reflektor 13.00 Fókusz 13.35 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.45 Celeb vagyok... 16.10 Segítség, bajban vagyok! Reality A 16 éves diáklány, Lili terhes lesz 20 éves barátjától, Andortól, miután titokban összeházasodtak Hawaii-on. Andor ezoterikus beállítottságú anyja örül a hírnek. Nem úgy, mint Lili konzervatív elveket valló szülei. Ők nagyon felháborodtak, és megtiltják Lilinek, hogy összeköltözzön Andorral, hacsak nem hajlandó Andor is odaköltözni hozzájuk. Ez azonban feszültséghez vezet. 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 19.05 Éjjel-nappal Budapest 20.30 Barátok közt 21.05 Celeb vagyok... 22.35 Híradó 23.10 XXI. század 23.40 Reflektor 0.00 A főnök V. (am.)

Viasat 3 12.55 Gyilkos számok Rablás (am.) 13.55 CSI: A helyszínelők 15.50 Castle II. (am.) 17.50 Sütimester III. (3.) 19.00 Jim szerint... (am.) 20.05 Két pasi meg...(am.) 21.00 Tűzfal. Am.– ausztrál thriller Jack Stanfield számítógépes zseni otthonát megszállják Bill Cox terroristái. Jack tehetetlennek tűnik, az otthonát megszálló bűnözők végeznek a családjával, ha nem utal át százmillió dollárt fogvatartóik számlájára. 23.15 C.S.I.: New York-i helyszínelők (am.)

M1

Duna TV

5.50 Ma reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai (7.) 9.50 Sophie szerint a világ: Mexikó 10.20 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.40 Ég, föld, férfi, nő Aggtelek– Dobšina 14.40 Zorro (50.) 15.30 Charly, majom a családban (68.) 16.20 Híradó 16.35 Rex felügyelő 17.25 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó este 20.20 Cédrusliget Az FBI-ügynök kérdéseket tesz fel Justine-nak Warrennel kapcsolatban, és a lány tudomást szerez a férfi kétes ügyeiről. Jack visszamondja a philadelphiai állást és Oliviát választja. Grace lovaglóleckéket vesz Clifftől, majd vacsorára hívja a férfit. 21.15 Grand Hotel Spanyol sorozat 22.05 Az Este 22.40 Híradó, sport 23.00 „Holtak álma felett” Magyar dok.-film

7.35 Közbeszéd 8.05 Zebra 8.35 Térkép (ism.) 9.00 Kapcsoljuk az Országházat 16.00 Múzeumtúra – Francia módra 16.30 Térkép 17.05 Emily III. Kanadai sorozat 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.05 Bűvölet (olasz) 19.35 A bohóc felesége A bohóc felesége hajdan maga is fényes cirkuszi csillag volt. Az idős asszony ma villamost vezet a pesti utcákon s közben a cirkuszporondról ábrándozik. Egyszer csak megtudja, hogy Pestre érkezett az a világhírű ügynök, egykor neves artista, aki különleges cirkuszi számokat gyűjt új műsorához. Magyar film 20.35 Don Matteo I. Olasz sorozat 21.25 Hírek, sport 21.40 Zongoralecke Új-zélandi– ausztrál–francia filmdráma 23.40 Kultikon 0.00 Pink Floyd – A fal (angol)

ATV 11.35 12.10 14.10 14.25 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.05 18.15 18.45 19.25 20.40 20.45 21.15 21.30 22.25 22.40 23.10 24.00 0.15

Laci bácsi konyhája Tv-shop Start + Tv-shop 700-as klub Doku. Riportműsor Világhíradó Fórum ATV Híradó Sportpercek Hírvita Híradó Egyenes beszéd No comment Külvilág Hírháttér műsor Híradó Friderikusz Világhíradó Hírvita Hazahúzó Híradó Világhíradó

RTL II 8.00 Nyugi, Charlie! III. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Dallas (ism.) 12.50 Bűnös szerelem (71.) 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem (47.) 15.35 Barátok közt 16.05 Celeb vagyok, beszéljük meg! 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők II. 19.00 A rózsaszín párduc Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Dallas III. (2.) 22.30 Celeb vagyok…! 23.30 Barátok közt 0.00 Terra Nova (2.)

21.40 > DUNA TV Zongoralecke

Ada hatéves kora óta néma. Érzelmeit zene útján képes kifejezni, neki köszönhetően tud kapcsolatot tartani a külvilággal. Ada és kislánya jövője kilátástalannak tűnik. Amikor az apja talál neki egy Új-Zélandon élő férjjelöltet, és levél útján „hozzáadja” a lányát, Adának kilencéves lányával és egyetlen barátjával – a zongorájával – el kell hagynia Skóciát. A férjről kiderül, hogy egy nyers telepes, aki nem osztja újdonsült felesége zeneimádatát, és eladja a zongoráját szomszédjának. Rendezte: Jane Campion Szereplő(k): Holly Hunter, Harvey Keitel, Sam Neill Új-zélandi–ausztrál–francia filmdráma, 121 perc, 1993

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.40 Rendelő a Rózsakertben (szlovák) 10.45 A fiúk nem sírnak 11.50 Dr. House II. (4.) 12.50 Cobra 11 XIII. 13.50 A Farm (ism.) 15.05 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 15.35 Két pasi – meg egy kicsi X. (22.) 16.00 A mentalista IV. 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.40 A Farm Valóságshow 23.00 Revolution II. Amerikai sorozat 23.55 Két pasi – meg egy kicsi X. (ism.) 0.25 Nyugi, Charlie! I. Amerikai sorozat 0.55 A mentalista IV.

12.00 Híradó 12.55 Botrányok Szlovák sorozat 13.20 TV-esély 14.00 Extrém jogi esetek 15.25 Top Star 15.55 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Panelházi történetek XIV. Szlovák sorozat 21.40 Castle VII. (1.) Amerikai sorozat 22.40 Castle V. (16.) Amerikai sorozat 23.40 Lépéselőnyben III. Ameikai sorozat 0.40 Minden lében négy kanál (3.)

STV1 14.00 Építs házat, ültess fát! 14.30 Polgár a hivatalban 15.05 Körzet II. (16.) 16.00 Híradó 16.25 A világ csodái 17.05 Az élet savaborsa. 65/46. Lengyel sorozat 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó, sport 20.20 Senki sem tökéletes 21.20 Grand Hotel III. Spanyol sorozat 22.45 Különleges ügyosztály. 23/11. 23.25 A körzet (ism.) 0.10 A világ helyei: Zanzibár (dok.)

STV2 12.55 Gorál esküvő (dok.) 13.40 Solness építőmester Szlovák film 15.05 A sepszi Jeruzsálem Szlovák dok.-film 15.25 Vallási műsor 15.50 Ukrán magazin 16.45 Fókusz – egészség 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyar nyelven 18.00 Életmentők. 12/10 18.25 Szlovák falvak (dok.) 18.45 Esti mesék 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 A rassz és a tudomány nevében... Német dok.-film 21.00 Hírek 22.30 Egy este Havrannal 23.40 Berlin, Alexanderplatz Német filmdráma 0.40 On air 1.30 Híradó


41

Sport

2014. november 4. | 45. szám

Klubváltás és edzőcsere A dunaszerdahelyi Medgyes Renáta ismét eredményes akar lenni! ATLÉTIKA – Fordulatos időszakon van túl Medgyes Renáta távolugró, ugyanis a dunaszerdahelyi versenyző az elmúlt hetekben klubot és edzőt váltott. A sok újdonságtól, de főleg az új edzővel való együttműködéstől ismét eredményes időszakot vár. Négy év után a besztercebányai Dukla vezetői úgy döntöttek, nem hosszabbítanak

szerződést Medgyes Renátával. A dunaszerdahelyi sportoló így visszatért városába és a MegySport klubban folytatja pályafutását. „Számítottam erre a döntésre, mert tisztában voltam vele, hogy nem teljesítettem a megadott célokat. Sérült voltam és ezért tudtam, hogy nem lesz szerződéshosszabbítás. Természetesen csalódásként értékeltem. Valamilyen okból viszont ennek így kellett történnie. Ha a Duklánál mara-

dok, nem válthattam volna edzőt.” Mivel korábbi klubja a felkészülésen kívül az anyagiakban is támogatta, a legnagyobb változás ezen a téren lesz érezhető. „A Duklából visszajöttem Dunaszerdahelyre, a MegySport-ba. Anyasági után itt kezdtem a pályafutásom távolugróként. Ami a változásokat illeti, anyagi téren nehezebb lesz, de a felkészülés és az edzések nem változnak. Jelenleg

munkanélküli vagyok, amíg nem lesz új szerződésem. Egyedül nevelem a kislányomat, tehát lesz mit csinálnom, de mellettem van a családom és az új edzőm, így bízom abban, hogy végre jóra fordulnak a dolgok.” Az elmúlt négy évben Vladimír Bezdíček irányítása alatt készült, de a klubváltás után edzőcserére szánta el magát. A családi kupaktanács után Pogány Mihályra esett a választás, akivel az ifjúsági korosztályokban eredményesen dolgozott. „A családdal leültünk megbeszélni a jövőmet. Dodi (Medgyes József a somorjai FC STK 1914 játékosa) testvéremnek köszönhetően felhívtam Pogány Mihályt és megegyeztünk. Mivel ő ért az edzői munkához és véleménye szerint is Pogány edzőt kell választanom, így hallgattam rá. Mindig is tudtam, ha edzőt váltok, Po-

gány Misinél szeretnék készülni, mert csak az ő edzői képességeiben bízom. Más természetű ember, mint Vladimír Bezdíček volt, impulzív és nagyon jó menedzseri képességekkel rendelkezik. A Csorba-tónál egy hetes válogatott edzőtáborban vettem részt, ahol az edzőmmel már elkezdtük a felkészülést. Nem vagyok már amatőr, de az edzések után izomlázam volt. Ezt az új gyakorlatok és mozdulatok eredményezték.” A sok változás után komoly célokkal kezdi meg az új időszakot. Először Prágába, majd Pekingbe szeretne eljutni, de minden út Rióba vezet! „Márciusban a prágai fedett pályás Eb-n, augusztusban pedig a pekingi világbajnokságon szeretnék részt venni, és a döntőkbe szeretnék jutni.” (Á. I.) Archív felvételek

Asztalitenisz SZUPERLIGA Hodos–Zágráb 0:7. A bajnokság állása: 3. Hodos 8

NITRA MEGYE III. liga: Léva B–Vágfarkasd 8:10; Klasov–PK Komárom A 11:7. A bajnokság állása: 3. Vágfarkasd 25; 7. PK Komárom 17. IV. liga – C csoport: Bánov C–Trnovec nad Váhom C 4:14; Močenok– Pok. Komárom A 6:12;

PK. Komárom B–Dlhá nad Váhom 17:1; Pok. Komárom B–Bešeňov 2:16. A bajnokság állása: 2.PK Komárom B 25; 4. Pok. Komárom 25; 5. Trnovec n/V C 23; 12. Močenok 10; 14. Pok. Komárom B 7.

NAGYSZOMBAT MEGYE I. liga – diákok: Galánta–Viktória Trnava 6:4; Majcichov B–Galánta 3:7; Majcichov A–Galánta 6:4; Galánta–Skalica 3:7.

A bajnokság állása: 5. Galánta 10. II. liga – diákok: Galánta B–Hlohovec 6:4; Jaslovské Bohubnice B–Szered 4:6; Bős–Galánta B 7:3; Jaslovské Bohunice B–Bős 8:2; Szered–Hlohovec 9:1; Bős–Szered 1:9; Galánta B–Jaslovské Bohunice B 6:4. A bajnokság állása: 1. Szered 12; 3. Galánta B 9; 4. Bős 6. kmeť


42

Csallóköz

Sport

Nagyabony továbbra is veretlen Dunaszerdahelyi területi bajnokság Az AG SPORT liga mérkőzéseinek mérlege: öt hazai, kettő idegenbeli győzelem és egy döntetlen. Nagyabony továbbra is megtartotta vezető helyét a táblázatban, méghozzá veretlenül és hárompontos előnyre tett szert, miután magabiztosan nyertek a csenkeikkel szemben. A bakaiak egy rossz sorozatot zártak le azzal, hogy idegenben négy gólt lőttek az ekecsieknek. Összesen 32 gól került a jegyzőkönyvbe. A VII. liga mérlege: hat hazai győzelem és egy döntetlen. A fordulót tehát a hazai csapatok uralták, egyedül a patonyrétiek tudtak pontot hozni vendégként, nekik ehhez jó védelem kellett, mivel nem kaptak gólt a nagyudvarnokiaktól. A fordulóban összesen 23 gól született, ebből 18-at a hazai játékosok értek el, míg az idegenbeli csapatoknak csak öt találatra tellett a hétvége mérkőzésein. Az ifik fordulójában négy hazai egy idegenbeli győzelem és két döntetlen született. A nagyszarvaiak és a hodosiak nagy arányban javítottak gólarányukon, miután fölényes győzelmeket könyvelhettek el hazai pályájukon, így erősítettek a középmezőnyben. AG SPORT LIGA – 14. forduló: Izsap A–Egyházkarcsa 5:2 (2:1), g.: Nagy

Kovács Zoltán felvételei a Balony–Csákány mérkőzésen készültek

(2), Vörös G., Kulacs M., Szabó T. – Edmár A., Antal D.; Alistál A–Csallóközcsütörtök 3:2 (2:2), g.: Végh V. (2), Végh D. – J. Kadlečík (2); Lúcs–Kisudvarnok 2:0 (1:0), g.: Varga P., Mohácsi F.; Egyházgelle–Királyfiakarcsa 1:1 (0:0), g.: Szerencsés Z. – A. Hromada; Ekecs-Apácaszakállas—Baka 1:4 (0:2), g.: Császár Zs. – Bertalan J., Koczkás P., Szigeti A., Takács I.; Balony–Csákány 3:0 (1:0), g.: Simon Š. (2), Vörös G.; Nagyabony–Csenke 4:1 (3:0), g.: Németh J. (2), Nagy T., Domonkos B. – Hol-

lósi Š.; Szarva–Sárosfa Š. 1:2 (1:1), g.: Lipka T. – Bacsfai T. (2).

11. Izsap

13 5 2 6 32:39 17

12. Alistál

13 4 4 5 21:26 16

13. Balony

13 3 3 7 16:25 12

A tabella állása

14. Baka

13 2 2 9 14:27

8

15. Csákány

13 2 2 9 18:33

8

16. Szarva

13 2 2 9 15:34

8

1. Nagyabony

13 10 3 0 43:11 33

2. Kisudvarnok

13 9 3 1 33:10 30

3. Királyfiakarcsa 13 7 4 2 23:15 25 4. Egyházgelle

13 7 2 4 22:17 23

5. Lúcs

13 7 1 5 21:19 22

6. Egyházkarcsa

13 6 1 6 22:27 19

7. Cs.csütörtök

13 5 3 5 29:20 18

8. Sárosfa

13 5 3 5 23:23 18

9. E.-A.szakállas 10. Csenke

13 5 3 5 30:32 18 13 5 2 6 22:26 17

Megjegyzés: 2. forduló – CsenkeLúcs 3:0 kontumációs eredmény. Legjobb góllövők: 15 – Miklós I. (Nagyabony); 11 – Németh A. (Kisudvarnok); 9 – Koleszár L. (Izsap), Varga P. (Lúcs); 8 – Lukács J. (EkecsApácaszakállas), Császár Zsolt (Ekecs-Apácaszakállas), Ravasz T. (Kisudvarnok), Szerencsés Zoltán (Egyházgelle). 7. liga DS – 14. forduló: Szap–Hegyéte 2:0 (0:0), g.: Vass K., Vörös B.; Tárnok–Patas 3:2 (2:0), g.: Tóth A. (2), G. Chudoba – Csánó L., Csomor R.; Nagypaka–Felbár 3:0 (0:0), g.: Hluško M., Vanek D., Darida D.; Alistál B–Sárrét 3:1 (1:1), g.: Sárközi V., László Z., Végh V. – Szőcs T.; Pozsonyeperjes–Felsőpatony 4:1 (3:1), g.: Tomaček L. (2), Tászli Z., Bíró Sz. – Török Zs.; Várkony B–Somorja B 3:1 (1:1), g.: Kósa D., Grünfeld L., Gaál M. – Ľ. Mezovský; Nagyudvarnok– Patonyrét 0:0. Szabadnapos: Csallóköznádasd. A tabella állása

Ján Čikovský felvétele a Szarva–Sárosfa mérkőzésen készült

1. P.eperjes

13 10 1 2 49:18 31

2. Nagypaka

12 9 2 1 40:16 29

3. Felsőpatony

12 8 1 3 35:15 25

4. Szap

12 7 4 1

5. Cs.nádasd

12 7 2 3 24:18 23

6. Alistál B

12 5 2 5 25:26 17

17:11 25

7. Nagyudvarnok 12 5 2 5 18:23 17


9. Szarva

8. Nyékvárkony B 12 5 2 5 21:31 17 9. Somorja B

43

Sport

2014. november 4. | 45. szám

12 5 1 6 20:19 16

10. Hegyéte

12 3 5 4 18:19 14

11. Sárrét

12 4 1 7 20:27 13

12. Patonyrét

12 3 2 7 16:37 11

13. Tárnok

13 3 1 9 21:32 10

14. Felbár

12 2 1 9 15:31

7

15. Patas

12 1 1 10 14:30

4

Megjegyzés: 4. forduló – Hegyéte– Alistál B 3:0 kontumációs eredmény. Legjobb góllövők: 20 – Tomaček L. (Pozsonyeperjes); 16 – Gróf D. (Csallóköznádasd); 15 – Vanek D. (Nagy-

paka); 10 – Santai M. (Nagypaka); 9 –Fekete A. (Felsőpatony); 7 – Németh P. (Alistál B), Grünfeld Lajos (Nyékvárkony B), Valentín J. (Sárrét). Ifik – Elmaradt 1. forduló: Dióspatony–Királyfiakarcsa 1:1 (1:0), g.: Mezei D. – Gulázsi A.; Pozsonyeperjes–Felsőpatony 1:1 (0:1), g.: Seszták P. – Škultety V.; Alistál–Csenke 2:1 (1:1), g.: Domonkos B. (2) – Végh A.; Hodos–Nyárad 5:0 (4:0), g.: Tóth T. (2), Vereknyei J. (2), Patkoló N.; Nagyabony–Vásárút 4:1 (2:1), g.: Szelle A. (2), Oláh J., Nagy G. – Zsá-

kovics N.; Szarva–Baka 6:1 (2:1), g.: Edmár A. (3), Gállfy A., Derzsi B., Mezzei B. – G. Patasi; Nagyudvarnok–Illésháza 1:3 (1:1), g.: Nagy M.– Nagy E., Danis D., Ravasz E.

13 5 2 6 35:33 17

10. Királyfiakarcsa 13 5 2 6 25:29 17 11. Vásárút

13 3 4 6 24:34 13

12. Baka

13 3 2 8 15:46 11

13. Nyárad

13 1 1 11

9:62

4

14. Nagyudvarnok 13 0 1 12 12:51

1

A tabella állása 1. Csenke

13 10 1 2 62:12 31

2. Alistál

13 9 3 1 44:22 30

3. Illésháza

13 8 1 4 47:26 25

4. Pozsonyeperjes 13 7 2 4 42:27 23 5. Felsőpatony

13 6 5 2 33:20 23

6. Nagyabony

13 7 2 2 49:38 23

7. Dióspatony

13 6 4 3 30:16 22

8. Hodos

13 6 0 7 35:46 18

Legjobb góllövők: 25 – Domonkos Bence (Alistál); 19 – Végh Á. (Csenke); 17 – Nagy E. (Illésháza); 15 – Szolgay A. (Nagyabony), Pelikán K. (Pozsonyeperjes), Mašica Gy. (Csenke); 14 – Edmár A. (Szarva), Miklós Z. (Illésháza). (wi, r)

Hétvége a hazai focipályákon III. LIGA, NYUGATI CSOPORT

Čeladice–Garamkálna; Udvard–Gúta; Nagysurány–FC Nitra jun.

V. LIGA, KELETI CSOPORT

15. forduló: november 8. (szombat), 13.30: Nagymegyer–Nové Zámky; Borčice–Trnava C; 19.00: Bős–Vráble; november 9. (vasárnap), 13.30: Léva–Piešťany; Negyed–Topoľčany; V. Ludince–Komárom; DAC B/Nyékvárkony–Vrbové; Nemšová–Púchov; Palárikovo–L. Rovne.

V. LIGA, KÖZÉP CSOPORT

15. forduló, november 8. (szombat), 13.30: Ohaj–Kozárovce, november 9. (vasárnap), 13.30: Naszvad–Tek. Lužany, Bánov– Ekel, Vrbica–Ógyalla, Nagykér– Marcelháza, Imely–K.szentpéter, Perbete–Hontfüzesgyarmat, Bešeňov–Komjatice.

15. forduló: november 9. (vasárnap), 13.30: Solčany–Nitra-Chrenová, Hrušovany–Veľké Zálužie, Tovarníky–H. Kráľová, Pered–Jacovce, Preseľany–Beladice, V. Lapáš– Zbehy, Krušovce–Alekšince, Radošina–Ludanice.

IV. LIGA, DÉL-KELETI CSOPORT

V. LIGA, DÉLI CSOPORT

DUNASZERDAHELYI TERÜLETI BAJNOKSÁG

15. forduló: november 8. (szombat), 13.30: Zselíz–Újlót; november 9. (vasárnap), 10.30: ČFK Nitra–Vágfarkasd; 13.30: FC ViOn Zl. Moravce B/Volkovce–Galánta; Močenok–H. Obdokovce; Tardoskedd–Párkány;

15. forduló: november 8. (szombat), 13.30: Illésháza–Nádszeg; Vága–Jányok; Sopornya–Nagymagyar; DAC C/Vásárút–Nyárasd; Alsószeli–Lég; Pusztafödémes–Csallóközkürt; Jóka–Hodos; Nagyfödémes–Diósförgepatony.

AG SPORT LIGA: 15. forduló, november 8. (szombat), 13.30: Csákány–Nagyabony, Királyfiakarcsa– Ekecs-Apácaszakállas; november 9. (vasárnap), 10.30: Sárosfa–Lúcs, Baka–Izsap A; 13.30: Kisudvarnok– Egyházgelle, Csallóközcsütörtök–

Szarva, Csenke–Alistál A, Egyházkarcsa– Balony. 7. liga DS: 15. forduló, november 9. (szombat), 13.30: Patonyrét–Szap, Patas–Pozsonyeperjes; november 2. (vasárnap), 10.30: Somorja B–Nagyudvarnok; 13.30: Sárrét–Várkony B, Felbár–Alistál B, Felsőpatony–Nagypaka, Hegyéte–Csallóköznádasd. Szabadnapos: Tárnok.

TERÜLETI BAJNOKSÁG, GALÁNTA 1. osztály: elmaradt mérkőzések – 6. forduló, november 8. (szombat), 13.30: Vezekény–Alsószerdahely, Ábrahám–Jóka, Vízkelet–Vinohrady, Kosút–Alsószeli B. –wimmer


44 V. liga – déli csoport

III. liga – nyugati csoport

Otthon tartották a pontokat a komáromiak

Pontrabló jányokiak Csallóközkürt–Alsószeli 2:0 (1:0), g.: Harsányi, Bognár; Nagymagyar– Jányok 0:1 (0:0), g.: Kurejko; Nádszeg–Nagyfödémes 0:0; Diósförgepatony–Jóka 1:1 (1:0), g.: Pecsuk – Modrovič; Hodos–Pusztafödémes 2:2 (1:0), g.: Méry, Fekete – Praženica, Molnár; Lég–DAC C/Vásárút 0:1 (0:1), g.: Busánszky; Nyárasd– Šoporňa 5:1 (2:0), g.: Frühvald, Lelkes, Bogyai (2), Lépes – Hindák; Vága–Illésháza 0:2 (0:2), g.: Havlík, Czinege.

Csallóköz

Sport

A bajnokság állása 1. Csallóközkürt

13 9 2 2 31:12 29

2. Lég

13 8 2 3 15: 8 26

3. Pusztafödémes 13 7 4 2 28:11 25 4. Alsószeli

13 8 1 4 32:19 25

5. Šoporňa

13 5 5 3 21:17 20

6. Nyárasd

13 6 2 5 28:27 20

7. Illésháza

13 6 2 5 18:17 20

8. Jányok

13 6 0 7 22:24 18

9. DAC C/Vásárút 13 5 2 6 16:20 17 10. Hodos

13 4 4 5 22:21 16

11. Jóka

13 4 4 5 23:26 16

12. Nagyfödémes

13 3 4 6 11:14 13

13. Nádszeg

13 3 4 6 12:19 13

14. Nagymagyar

13 3 3 7 18:29 12

15. Vága

13 3 2 8 18:31 11

16. Dióspatony

13 2 3 8

Púchov–DAC B/Nyékvárkony 2:0 (1:0), g.: Poliach, Šimáček; Komárom–Negyed 1:0 (1:0), g.: Bačík; N. Zámky–Léva 0:3 (0:2), g.: Kalman, Švec, Jakab; Topoľčany–Borčice 0:4 (0:2), g.: Decký, Barčík, Luhový (2); Vrbové–Nagyölved 0:1 (0:0), g.: Kosák; Piešťany–Palárikovo 1:1 (0:1), g.: Hornák – Kunovský; L. Rovne–Nemšová 1:1 (0:0), g.: Detko – Frimmel; Trnava C/Šúrovce–Bős 1:1 (1:1), g.: Vido – Szőcs; Vráble–Nagymegyer 1:1 (0:1), g.: Šlachta – Tuschel.

7:27 9

V. liga – közép csoport

A bajnokság állása 1. Nagymegyer

16 13 3 0 37: 9 42

2. Borčice

15 9 4 2 31:10 31

3. Palárikovo

16 7 5 4 24:16 26

4. Komárom

16 7 5 4 20:15 26

5. Topoľčany

15 8 2 5 18:20 26

6. Nagyölved

15 7 4 4 22:16 25

7. Nyékvárkony

15 7 3 5 22:18 24

8. Bős

15 6 5 4 31:19 23

9. Šúrovce

16 6 5 5 30:24 23

10. Negyed

15 7 2 6 19:17 23

11. Vráble

15 5 5 5 20:18 20

12. Nemšová

15 5 4 6 19:20 19

13. L. Rovne

15 5 2 8 16:28 17

14. Vrbové

15 5 0 10 17:24 15

15. Púchov

16 3 4 9

16. N. Zámky

15 3 4 9 18:34 13

8:22 13

17. Léva

15 3 0 12 17:36

9

18. Piešťany

15 2 3 10 12:35

9

Meglepetés Felsőkirályin Chrenová–Továrniky 0:1 (0:1), g.: Jahoda; Zbehy–Preseľany 2:3 (0:1), g.: Fuska, Šóš – Guniš, Kochan (2); Beladice–Pered 3:1 (0:0), g.: Zlatňanský, Solčianský (2) – Dvorský; Felsőkirályi–Radošiná 2:3 (0:1), g.: Pilo, Lalák – Jankovič (3); Alekšince–Hrušovany 2:1 (2:0), g.: Stojev, Bábik – öngól; V. Zálužie–Lapáš 0:0; Ludanice–Krušovce 1:2 (0:0), g.: Masný – Masaryk, Šimovič; Jacovce–Solčany 1:0 (0:0), g.: Kaman.

1. Lapáš

13 9 2 2 41:15 29

2. Továrniky

13 8 3 2 18: 9 27

3. V. Zálužie

13 7 3 3 26:16 24

4. Zbehy

13 6 2 5 25:19 20

5. Chrenová

13 6 2 5 28:24 20

6. Jacovce

13 5 4 4 16:15 19

7. Solčany

13 6 1 6 21:21 19

8. Pered

13 6 0 7 32:25 18

9. Krušovce

13 5 3 5 22:24 18

10. Felsőkirályi

13 5 2 6 28:26 17

11. Alekšince

13 5 2 6 24:32 17

12. Beladice

13 5 1 7 20:25 16

13. Radošina

13 5 1 7 21:28 16

14. Ludanice

13 4 1 8 14:31 13

15. Preseľany

13 3 3 7 14:24 12

16. Hrušovany

13 4 0 9 15:31 12

Kovács Zoltán felvétele a Nagymegyer–Palárikovo mérkőzésen készült

IV. liga – délkeleti csoport V. liga – keleti csoport

Garamkovácsi legyőzte az éllovast Ógyalla–Bánov 1:1 (0:0), g.: Turza – Švajda; Ekel–Naszvad 2:1 (2:1), g.: Horváth, Hrabovský – Mlynár; Nagysalló–Zsitvabesenyő 2:2 (1:1), g.: Dobrota, Berecz – Petráš, Maďar; Komját–Perbete 4:2 (1:2), g.: Marenčák (3), Selický – Lakatos, Šulák; Bellegszencse–Ohaj 3:2 (1:2), g.: Sárközi, Koreň, Nagy – Gašparík, Turan; Garamkovácsi– Ímely 4:1 (1:0), g.: Havran (3), Solčiansky – Gál; Szentpéter– Nagykér 0:2 (0:0), g.: Sendrei, Dano; Marcelháza–Hontfüzesgyarmat 0:0.

A bajnokság állása 1. Ímely

13 9 3 1 32:12 30

2. Bánov

13 8 2 3 32:17 26

3. Garamkovácsi

13 8 1 4 36:25 25

4. Bellegszencse

13 8 1 4 30:31 25

5. Nagykér

13 7 2 4 28:22 23

6. Ógyalla

13 6 4 3 33:17 22

7. Marcelháza

13 6 3 4 20:18 21

8. Ekel

13 6 2 5 19:16 20

9. Szentpéter

13 5 1 7 29:30 16

10. Ohaj 11. Nagysalló

13 4 4 5 15:21 16

14. Naszvad 15. Perbete

Vágfarkasd–Udvard 4:1 (2:0), g.: Ács, Štrbac, Molnár (2) – Hruška; Gúta–Čeladice 3:2 (2:2), g.: Kürthy (2), Magyar – Maršala, Kováč; Garamkálna–Tardoskedd 1:0 (1:0), g.: Biely; Párkány–Zselíz 5:0 (1:0), g.: Balog (2), Valent, Baranyai, Andris; Galánta–Nagysurány 1:0 (1:0), g.: Sloboda; Nitra jun.–ČFK Nitra 5:1 (2:1), g.: Ivančík (3), Kotrík (2) – Samuel; Újlót–Močenok 1:0 (1:0), g.: Sallai; H. Obdokovce–ViOn Zl. Moravce B/Volkovce 0:0.

A bajnokság állása 1. Galánta

13 12 0 1 43: 8 36

2. Gúta

13 7 5 1 27:15 26

3. Vágfarkasd

13 8 1 4

4. Újlót

13 8 1 4 22:25 25

9:16 25

5. Nagysurány

13 7 3 3 36:17 24

6. ViOn B/Volk.

13 7 3 3 23:11 24

7. Nitra jun.

13 7 1 5 37:19 22

8. Garamkálna

13 6 3 4 14:15 21

9. Tardoskedd

13 4 3 6 26:26 15

10. Párkány

13 4 3 6 22:25 15

11. Čeladice

13 4 2 7 31:26 14

12. H. Obdokovce

13 3 4 6 16:24 13

13 4 2 7 13:29 14

13. Udvard

13 4 1 8 14:31 13

13 3 4 6 19:20 13

14. ČFK Nitra

13 3 2 8 20:30 11

13 3 1 9 16:31 10

15. Močenok

13 2 2 9

7:37

8

16. Zselíz

13 0 2 11

9:51

2

13 4 3 6 20:29 15

12. H.füzesgyarmat 13 4 2 7 15:21 14 13. Komját

Galánta szoros győzelme odahaza

16. Zsitvabesenyő 13 0 3 10 14:32 3

Összeállította: Vladislav Kmeť


45

Sport

2014. november 4. | 45. szám

Komárom területi bajnokság

A patiak értékes győzelmet arattak (2:4), g.: Lajos (3), Paluška – Lakatos (3), Baráth.

I. osztály Nagykeszi–Nemesócsa 2:2 (1:2), g.: Cseh P. (2) –Viczena, Cseh; Pat–Marcelháza B 2:1 (1:1), g.: Paulík (2) – Méhes; Hetény–Újgyalla 3:1 (2:1), g.: Zajos, Pásztor, Csintalan – Šátek; Bátorkeszi–Csallóközaranyos 0:1 (0:1), g.: Lelkes; Búcs–Izsa 1:1 (0:0), g.: Sánta – öngól; Lakszakállas–FK Actív Komárom 1:3 (0:1), g.: Csápai – Nagy (3); Dunamocs–Gúta B 4:4

A bajnokság állása

9. Cs.aranyos

13 5 2 6 16:26 17

10. Dunamocs

13 4 4 5 30:31 16

11. Búcs

13 5 1 7 25:30 16

1. Bátorkeszi

13 12 0 1105: 13 36

12. Pat

13 4 3 6 25:25 15

2. Szentpéter

16 12 0 4 79: 39 36

1. Izsa

13 8 4 1 36:18 28

13. Nemesócsa

13 3 3 7 15:25 12

3. Ímely

14 9 0 5 49: 27 27

2. FK Actív KN

13 8 2 3 35:20 26

14. Lakszakállas

13 5 0 9 13:36 12

4. Őrsújfalu

14 8 2 4 81: 43 26

3. Hetény

13 8 1 4 36:29 25

15. Keszegfalva

13 3 1 9 22:38 10

5. Keszegfalva

14 8 1 5 63: 42 25

4. Bátorkeszi

13 7 3 3 30:14 24

6. Lakszakállas

16 7 1 8 54: 33 22

7. Hetény

13 2 0 11 28:102

5. Marcelháza

13 7 1 5 28:19 22

6. Újgyalla

13 5 4 4 20:19 19

7. Gúta B

14 5 3 6 30:29 18

8. Nagykeszi

13 5 2 6 31:33 17

Diákok Szentpéter–Hetény 8:2; Bátorkeszi– Őrsújfalu 2:1; Keszegfalva–Perbete 8:0; Lakszakállas–Ímely 0:2. Szabadnapos Naszvad.

Hidaskürt lett az őszi bajnok

A bajnokság állása

11. Szered

13 3 3 7 13:25 12

12. Nagymácséd

13 3 3 7 15:28 12

13. Vinohrady

13 2 5 6 20:30 11

14. Alsószerdahely 13 0 5 8 14:39

5

II. osztály – elmaradt mérkőzések pótlása: Jánosháza–Ábrahám 1:0 (0:0), g.: Botka; Pusté Sady–Királyrév 0:1 (0:0), g.: Juhos; Šalgočka–Vezekény 6:1 (4:1), g.: Polkoráb (3), Bubák, Grivalský, Bihári – Kamenár.

/V.–Alsószerdahely 1:0 (1:0), g.: Kuchta; Alsószeli B–Gáň 4:1 (1:1), g.: Šulc (2), Pavlus, Szomolai – Farkas; Jóka–Vízkelet 0:12 (0:8), g.: Kisela (3), Szolga (3), Sercel D. (2), Renczés, Mego Z., Sercel P., Szabó; Hoste–Nemeskosút 2:5 (0:0), g.: Bobál (2) – Vrábel (2), Mego R., Csadi, Huszár. A bajnokság állása

1. Vágpatta

10 9 1 0 57: 6 28

1. Vinohrady

12 10 0 2 61:19 30

2. Ábrahám

10 6 1 3 19:17 19

2. Vezekény

12 8 1 2 48:23 28

3. Šalgočka

10 4 5 1 23:12 17

3. Vízkelet

12 7 2 3 50:21 23

4. Kismácséd

10 5 2 3 27:25 17

4. Alsószeli B

12 6 1 5 39:30 19

5. Királyrév

10 5 2 3 19:18 17

5. Szered B

13 6 0 7 35:31 18

6. Pusté Sady

10 5 1 4 25:28 16

6. Jóka

12 5 2 5 32:36 17

2. Tallós

13 9 2 2 36:14 29

7. Hody

10 3 3 4 21:22 12

3. Felsőszeli

13 9 1 3 28:14 28

8. Magyargurab

4. Nemeskosút

13 7 3 3 31:20 24

9. Jánosháza

5. Diószeg

13 6 5 2 19:10 23

10. Vezekény

10 1 2 7 16:33

5

6. Šintava

13 5 4 4 25:21 19

11. Gáň

10 0 2 8

2

7. Tósnyárasd

13 6 0 7 19:21 18

8. Taksony

13 4 3 6 18:25 15

9. Feketenyék

13 3 5 5 18:27 14

WHIL HC Veselí nad Moravou–HK Slovan Duslo Vágsellye 34:28 (15:14). A bajnokság állása: 6. HK Slovan Duslo Vágsellye 7. Felkészülési mérkőzés – férfiak HKM Vágsellye–Slovensko „20” 33:37 (18:16). I. liga – nők: Naszvad–Močenok 23:14; Topoľčany–Csallóközaranyos

13 0 0 13 7:135

0

5 5 0 0 39: 4 15

2. Nádszeg

5 4 0 1 25: 6 12

3. Nagymácséd

5 4 0 1 18:10 12

4. Jóka

5 3 0 2 19:14

9

5. Galánta B

5 3 0 2 18:15

9

6. Šintava

5 2 0 3 32:12

6

7. Diószeg

5 2 0 3

17:14

6

8. Felsőszeli

5 1 0 4 22:30

3

9. Taksony

5 1 0 4

4:46

3

10. Hoste

5 0 0 5

3:46

0

11–20. helyért: Nagyfödémes–Pusztafödémes 2010 6:1 (5:0); ŠK Pusztafödémes–Gáň 2:2 (0:1); Hidaskürt–Vágpatta 0:11 (0:6); Vezekény– Tósnyárasd 1:4 (0:2); Feketenyék– Alsószerdahely 0:5 (0:2). A bajnokság állása 11. Nagyfödémes

5 5 0 0 38: 3 15

7. Alsószerdahely 12 5 0 7 30:19 15

12. Alsószerdahely

5 4 0 1 27: 5 12

10 3 2 5 19:32 11

8. Kosút

12 4 1 7 34:49 13

13.V ágpatta

5 3 2 0 27: 3 11

10 3 1 6 15:29 10

9. Gáň

13 2 2 9 18:75

8

14. P.födémes 2010

5 3 1 1 19:11 10

10. Hoste

12 1 1 10 15:65

4

15. Feketenyék

5 3 0 2 10:16

16. Tósnyárasd

5 2 0 3 11:19

6

17. Gáň

5 1 2 2 11:11

5

18. ŠK P.födémes

5 1 1 3 5: 15

4

19. Vezekény

5 0 0 5 3: 31

0

20. Hidaskürt

5 0 0 5 2: 39

0

8:26

IFJÚSÁGIAK: Szered B–Vezekény 3:1 (1:0), g.: Vaculčiak, Richnák, Šandula – Ferdinand; Vinohrady nad

Sportmix KÉZILABDA

0

9. Perbete

1. Vága

13 9 2 2 41:14 29

13 3 3 7 21:30 12

7 0 0 7 6: 47

A bajnokság állása

1. Hidaskürt

10. Vízkelet

6

8. Naszvad

szeli– Ábrahám/Hoste 18:0 (8:0); Vága–Nádszeg 2:1 (0:1).

Galántai területi bajnokság

Diószeg–Tósnyárasd 2:1 (2:0), g.: Šimek, Kollár – Bittó; Szered B–Nagymácséd 3:1 (3:0), g.: Brestovanský (3) – Kelecsényi; Tallós–Alsószerdahely 5:1 (2:1), g.: Varga, Szőcs, Szarka, Braun, Dovalovský – Špánik; Vinohrady–Vízkelet 4:2 (3:0), g.: Pavlovič, Remenár, Mucha, Lacek – Prágai, Bozay; Nemeskosút–Felsőszeli 3:1 (2:1), g.: Nagy (2), Hruška –Bokor; Šintava–Taksony 0:2 (0:0), g.: Pányik, Farkas; Hidaskürt–Feketenyék 4:1 (1:1), g.: Marušinec, Varga, Polednák, Lancz – Varjú.

A bajnokság állása

37:26. Inter Bratislava–Szered november 14-én játsszák le. A bajnokság állása: 1. Naszvad 10; 5. Močenok 8; 8. Csallóközaranyos 4; 12. Szered 0. II. liga – nők: Senica–Lég 23:22; Stupava–Dunaszerdahely 31:23. Gúta szabadnapos a Martin–Nyárasd mérkőzést már lejátsszották. A bajnokság állása: 4. Dunaszerdahely 6; 6. Lég 5; 7. Gúta 4; 11. Nyárasd 0.

DIÁKOK 1–10. helyért: Diószeg– Taksony 8:0 (3:0); Galánta B–Nagymácséd 3:7 (0:4); Jóka–Šintava 6:4 (3:1); FelsőI. liga – idősebb ifjúságiak Vágsellye–Močenok 37:22. A bajnokság állása: 4. Vágsellye 6; 6. Močenok 2. I. liga – ifjabb ifjúságiak Vágsellye–Močenok 33:20. A bajnokság állása: 5. Vágsellye 8; 12. Močenok 0.

SAKK III. liga A2 ŠK Dunaszerdahely B–ŠK Hlohovec 5,5:2,5.

9

A bajnokság állása: 2. ŠK Dunaszerdahely B 4.

NŐI FOCI I. liga Bardejov–Vágsellye 5:0 (1:0). A bajnokság állása: 6. Vágsellye 10. I. liga – ifjúságiak Bardejov–Vágsellye 6:0 (3:0). A bajnokság állása: 6. Vágsellye 10.

Összeállította: Vladislav Kmeť


46

Csallóköz

Sport

Négy év múlva felépülhet az új stadion A cukorgyár helyén is nagy beruházás valósul meg parkolóra és a lakosok sem vesztenek a nyilvános területekből. Majd bemutatásra kerültek a stadiontervezetek, a projekt kivitelezésének időterve, valamint arról is szó esett, hogy a volt cukorgyár helyén épülő, 10 pályával rendelkező futballakadémia megépítése is kiemelt projekt. Az akadémia része lesz egy rehabilitációs és regenerációs központ, és fontos szerepe lesz az edzőképzésben és a szakmai felkészítésben. A beruházás csaknem négymillió eurót emészthet fel.

LABDARÚGÁS – Múlt héten kedden sajtótájékoztató keretén belül tájékoztatta a nyilvánosságot Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere és Világi Oszkár, az FC DAC többségi tulajdonosa a város és a labdarúgóklub között megkötött szerződéstervezetről. A felek megegyeztek, hogy a város és a klub közötti korábbi szerződést megszüntetik, és egy újat készítenek, mely 15 évre szól, további ötéves opcióval. A város pénzügyi hozzájárulása évi 400 ezer euró, ebből 98 ezer euró fenntartási költségekre van szánva. 2018 után, vagy az új stadion megépítése után az évenkénti 180 ezer euróra növekszik az összeg. Dunaszerdahely város ugyanakkor magára vállalt egy 1,6 millió eurós, egyszeri kiadást a labdarúgó stadion átépítését támogatván. A kölcsön részletei és kamata az évi 400 ezer euróból lesz kivonva, ennyivel csökkenti a város tehát a klub működésére szánt támogatás összegét. Világi elmondta, szerinte olyan új megállapodás született, amely során mindkét fél nyer. Igyekezni fognak olyan beruházásokat eszközölni a stadionban, hogy a város lakói számára új munkahelyeket teremtse-

12 000 ülőhely, és itt nemzetközi mérkőzéseket is rendezhetne. Az új

stadion a maihoz képest egyébként megfordul, így több hely marad a

(csall, fcdac.sk)

A stadionépítési projekt kivitelezése: 2014. 2. és 3. negyedéve: Előkészületi fázis előkészítése – szakértői látogatás több mint 20 stadionban, az UEFA, EN STN normák, stb. áttekintése. 2014. 4. negyedéve – 2015. 1. negyedéve: Előkészületi fázis – az alapkoncepció elfogadása és a végső változat kiválasztása. 2015. 1. és 2. negyedéve: Az engedélyek megszerzése, a megvalósítandó tervek elkészítése 2015. 2. és 3. negyedéve: A szállító felek kiválasztása 2015. 4. negyedéve: A romboló munkák kezdete 2016–2018: Kivitelezés három etapban nek. Hájos kiemelte, a szerződéssel új fejezet indul a a város és a csapat együttműködésének szintjén. A többségi tulajdonos arról is beszélt, hogy két stadiontervezetben gondolkodnak. „Az elsőnél a tervezett befogadóképesség 13 800 néző és 14 millió eurós kiadás. A másik lehetőség 12 200 hellyel számol és 12,5 milliós kiadással” – mondta Világi Oszkár. Mindkét variáció megfelel az UEFA előírásainak, melyeket a negyedik kategóriás stadionoknak teljesíteniük kell. Ezeknél a minimális befogadóképesség


47

Sport

2014. november 4. | 45. szám

A vágsellyeiek nyertek ismét Sorozatban negyedszer nem szereztek pontot a somorjaiak LABDARÚGÁS – DOXXbet Liga, nyugat, 15. forduló. Az FC STK 1914 Somorja a vágsellyei Slovan Duslot fogadta mindenszentek napján a Pomléban. A vendégek mindkét félidőben betaláltak a csallóköziek kapujába. Mindez azt jelentette, hogy a mátyusföldiek kétgólos győzelmet arattak. A 2014/15-ös idény során a somorjaiak már találkoztak egyszer a vágsellyeiekkel. A végeredmény a kékfehérek szempontjából csúfos 5:0-s

sellyeiek pedig a 64. percben ismét betaláltak. A gólt Róbert Gešnábel jegyezte, aki szezonbeli második találatával kétgólosra növelte csapata előnyét. A csallóköziek innen már nem voltak képesek lábra állni. Ľubomír Mezovský lövése a kapu mellett végezte, ahogy Lukáš Čemba sem szépített. A szerb Samir Nurkovićot ugyan semlegesítette a somorjai védelem ezen a találkozón, így nem növelte a góljainak a számát, de ahogy a nagyszombati Spartak B gárdája ellen, úgy az FK Slovan Duslo Šaľa ellen sem rezdült

A DOXXbet Liga keleti csoportjának élén a Zemplín Michalovce áll (35 pont). A második helyen a Lokomotíva Zvolen (30 pont) két ponttal közelebb került az éllovashoz, míg a harmadik helyet a Partizán Bardejov (26 pont) foglalja el.

vereség lett. A hazaiak ígéretesen kezdték a találkozót. A helyzeteket is jobbára ők dolgozták ki, de a vendégek kapuját egyszer sem sikerült bevenni. Dušan Kolmokov, a Vágpartiak hálóőre a helyén állt, így az eredmény nem változott. A csallóköziek oldaláról Jakub Hrnčár veszélyeztette a mérkőzés favoritjának számító mátyusföldiek kapuját. Először hagyta kitűnni a védésével a vágsellyei kapust, másodszorra pedig a felső lécet sikerült kilőni. A gól nem akart összejönni a kék-fehéreknek, a Slovan Duslonak azonban a 32. percben sikerült összehozni a vezetést. Daniel Rehák fejese beakadt Juraj Hajdúch kapujába, és máris 0:1 volt az állás. A somorjaiak az első félidő hátralevő részében már nem kerültek közel az egyenlítéshez, egyetlen helyzetet sem könyvelhettek el, így a szünetre vágsellyei vezetéssel vonultak le a felek. A második félidő első perceiben továbbra is a mátyusföldiek uralták a játékot, és akár az előnyüket is növelhették volna. A hazaiak nem tudták feltörni a Ladislav Molnár által irányított vendégek védelmét. A vág-

a háló. Gólok nélkül pedig nehéz győzelmet aratni. A vágsellyeiektől most „csak” kettőt kaptak a kék-fehérek, de így is mindhárom pont a vendégek számlájára íródott. A somorjaiak a következő fordulóban már pénteken pályára lépnek, a szenciekkel csapnak össze idegenben. A 2014-es esztendőben még három fordulót rendeznek a második ligában. A kék-fehérekre még egy hazai találkozó vár a nyitraiak ellen, az őszi idénytől pedig Szereden búcsúznak.

FC STK 1914 Somorja–FK Slovan Duslo Šaľa 0:2 (0:1). Góllövők: Rehák (32.), Gešnábel (64.). Sárga lap: Martinka (7.), Csölle (39.), Hrnčár (64.), illetve Nurković (37.), Urban (49.). Játékvezető: Roman Matúš. Nézők száma: 150. Somorja: Hajdúch – Hrnčár, Pončák, Csölle (81. Kontár), Medgyes – Martinka (62. Peter Sura), Chromý, Čemba, Krištan (68. Mezovský) – Hutta, Špánik. Vezetőedző: Michal Salenka. Vágsellye: Kolmokov – D. Kiss, Konopásek, Rehák, Ďatko – Urban (90. Kochan), Fehervári, Matić (89. Kružlík), Tomiš – Gešnábel (84. M. Nagy), Nurković. Vezetőedző: Ladislav Molnár.

További eredmények: FK Pohronie Žiar nad Hronom Dolná Ždaňa–FC Spartak Trnava B 1:1 (0:0), góllövők: Sekereš (51.), illetve Baša (49.); AFC Nové Mesto nad Váhom-ŠK Senec 0:0; MFK Skalica–FC Nitra 1:0 (0:0), g.: Šebesta (68.); MŠK Žilina B–ŠKF Sereď 0:2 (0:1), g.: Scherhaufer (35.), Gajdošík (49.); ŠK Slovan Bratislava B–MFK Dubnica nad Váhom 0:0. A 16. forduló műsora: november 7., 17.30: Szenc–Somorja; november 8., 13.30: Dubnica nad Váhom–Žilina B, Vágsellye–Pohronie, 14.30: Nyitra–Nové Mesto nad Váhom; november 9., 10.30: Spartak Trnava BSlovan Bratislava B, 13.30: SzeredSkalica. A bajnokság állása 1. Skalica

14 11 2 1 30:10 35

2. Žilina B

15 10 0 5 25:22 30

3. Vágsellye

15 8 4 3 26:17 28

4. Nitra

15 8 2 5 24:16 26

5. Slovan B

15 7 3 5 14:14 24

6. Szered

15 6 5 4 22:15 23

7. Pohronie

15 7 2 6 18:16 23

8. Szenc

14 6 4 4 20:15 22

9. Trnava B

15 3 4 8 13:22 13

10. Somorja

15 3 3 9 13:25 12

11. Dubnica n. V.

15 2 4 9 20:32 10

12. Nové Mesto n. V.15 0 3 12

5:26

3

A góllövőlista éllovasai: 11 gól Matúš Paukner (Nitra); 10 gól – Ľubomír Ulrich (Skalica); 8 gól – Samir Nurković (Vágsellye) és Daniel Šebesta (Skalica); 6 gól – Jesus Konnsimbal (Szenc) és Richard Čiernik (Dubnica nad Váhom).

Rajkovics György Ján Čikovský felvételei


48

Csallóköz

Sport

A nagy köd és a gólok Mindenszentek napján a DAC kiütötte a szeniceieket LABDARÚGÁS – Fortuna Liga, 16. forduló. November 1-jén átláthatatlan ködben rendezték meg a DAC–Szenice találkozót. Az első félidő végén a vendégek segédletével szereztek vezetést a csallóköziek. A második játékrészben még kettővel növelte az előnyét a dunaszerdahelyi csapat, így sima győzelmet aratott a favorit felett. A sajnálatos módon emlékezetessé vált DAC–Slovan rangadó hatodik évfordulóján csapott össze a dunaszerdahelyi és a szenicei alakulat. Mindenszentek délutánján tejfehér ködben úszott a stadion, így már csak ezért is emlékezetes mérkőzést játszottak a Városi Stadionban. A találkozó első helyzetét a szeniceiek jegyezték a 6. percben. A Kongói Demokratikus Köztársaságból származó Mulumba Mukendi vezette a labdát a tizenhatos felé, majd

két védő gyűrűjében a csapatkapitány, Juraj Piroskához passzolt, aki tizenhétről rávágta, Andrej Pernecký azonban hárította a lövést. Újabb hat perc elteltével Ujlaky a jobb szélen tört be a tizenhatosba, a kapu elé tett labdáját Horváth Béla próbálta a kapuba fejelni, de Michal Šulla, a vendégek hálóőre kitenyerelte a labdát. A köd egyre nagyobb szerepet kapott, a mérkőzés lényegében követhetetlenné vált a lelátóról. A 29. percben Matúš Turňa bedobásából Szarka Ákos lőhetett, de ezúttal is az erdőháti kapus volt a győztes. A 42. percben Turňa adta be a jobb szélről, a szeniceiek középső védője, a cseh Petr Pavlík pedig szerencsétlenül a saját kapujába rúgta. A DAC vezetett, bár a gólt vajmi kevesen láthatták. A félidő végén még

a DAC kapusának is akadt feladata, Tomáš Kóňa távoli löketét kellett kiöklöznie. A második félidő elején ismét a DAC percei következtek. Először Saláta fejesénél kellett résen lennie a vendégek egyesének, de az 52. percben már ő sem tehetett semmit. Peter Štepanovský Horváth labdáját juttatta a szenicei kapuba. A sárgakékek jobbak voltak, a vendégek egyetlen ziccert sem alakítottak ki. A 64. percben pedig újfent a szeniceiek segítették hozzá a dunaszerdahelyieket előnyük növeléséhez. Juraj Chvátal a szenicei térfélen ügyetlenkedett a labdával, Roland Černák elcsente tőle, és a félpályás sprint végén a bal alsóba vágta. Háromgólos vezetésnél is a csallóköziek uralták a játékot, az erdőhátiak képtelenek voltak épkézláb támadást végigvezetni. A végén még Szarka lódult meg, de újabb találat már nem született. A sárga-kékek háromgólos győzelmet arattak.

A DAC továbbra is veretlen hazai pályán 2014-ben, tizenötödik mérkőzésén sem szenvedett vereséget. A szeniceieket pedig először múlta felül otthon, akiknek kilenc mérkőzéses veretlenségi sorozatuk szakadt meg Dunaszerdahelyen.

A csallóköziek a miavaiak ellen játszanak a következő fordulóban. A mérkőzést közvetíti az egyik sportcsatorna, így a meccs időpontját áttették péntek estére. FC DAC 1904–FK Senica 3:0 (1:0). Góllövők: Pavlík (42. – öngól), Štepanovský (52.), Černák (64.). Sárga lap: Štepanovský (56.), illetve Hušek (51.). Játékvezető: Richard Trutz. Nézők száma: 2441. DAC: Pernecký – Turňa, Kwin, Saláta, Štepanovský – Ujlaky, Krišto, Straka (45. Sabler), Horváth – Černák (79. Jurčo), Szarka (90. Šnirc). Vezetőedző: Radványi Miklós. Senica: Šulla – Chvátal, Pavlík, Pillár, Mazáň – Hušek (87. Mráz) – Kalabiška, Kóňa, Piroska (76. Komara), Hlohovský – Mukendi (79. Kosorin). Vezetőedző: Pavel Hapal. További eredmények: AS Trenčín–MFK Ružomberok 4:3 (1:1), góllövők: Hajradinović (43. – 11-esből), Holúbek (60.), Guba (89.), Jairo da Silva (90.+1), illetve Zreľák (34. és 48.), Práznovský (68.); Spartak Myjava–FC ViOn Zlaté Mo-

ravce 2:0 (0:0), g.: Kuzma (70. és 89.); ŽP Šport Podbrezová–FC Spartak Trnava 1:1 (0:1), g.: Vaščák (71.), ill. Jendrišek (29.); ŠK Slovan Bratislava–MFK Košice 3:0 (2:0), g.: Kolčák (12.), Kubík (45.), Halenár (82.); MŠK Žilina–FK Dukla Banská Bystrica 2:0 (2:0), g.: Káčer (1.), Jelić (7.). A 3. fordulóból bepótolt mérkőzés: FC Spartak Trnava–ŠK Slovan Bratislava 4:0 (2:0), g.: Vlasko (10.), E. Sabo (25. – 11-esből), Jendrišek (67.), José Casado (88.). A 17. forduló műsora: november 5., 17.30: Žilina–Podbrezová; november 7., 18.30: Myjava–DAC; november 8., 13.30: Kassa–Trenčín, 14.30: Banská Bystrica–Zlaté Moravce, Ružomberok–Spartak Trnava; november 9., 19.00: Senica–Slovan Bratislava. A bajnokság állása 1. Trenčín

16 10 4 2 34:17 34

2. Žilina

16 9 6 1 33:12 33

3. Senica

16 6 8 2 20:19 26

4. Slovan

14 7 1 6 20:23 22

5. Trnava

15 6 3 6 22:16 21

6. DAC

16 4 8 4 20:20 20

7. Podbrezová

16 5 5 6 18:19 20

8. Myjava

16 6 2 8 16:20 20

9. Zlaté Moravce

15 4 5 6 12:20 17

10. Kassa

16 4 4 8 19:27 16

11. Ružomberok

16 2 6 8 19:27 12

12. Ban. Bystrica

16 2 6 8 18:31 12

A góllövőlista éllovasai: 8 gól – Jan Kalabiška (Senica), 6 gól – Ján Vlasko (Trnava), Nermin Haskić (Kassa), Matej Jelić (Žilina), Moses Daddy Simon (Trenčín) és Adam Zreľák (Ružomberok). Rajkovics György Vojtík Szimona felvételei


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.