Csallóköz - 2014/42.szám

Page 1

Csallóköz SOMORJA > DUNASZERDAHELY > NAGYMEGYER > KOMÁROM

Utazás a nyugalom szigetére

Dunaszerdahely laikus fotókrónikása

Egy hely, ahol nincs rohanás, mosolyognak az emberek

Németh Sándor különleges képei...

5. oldal

6–7. oldal

Az én világom(ban) Koncz Csilla rovata

A tünet Megszámolom a lépcsőket, minden tükörben megnézem a fogaimat, minden teremben a vészkijáratot keresem. Hasonlóan soroltuk egymásnak egy ismerős anyukával egymás kényszereit, bogarait. Betegek lennénk? Vagy csak a világ, a mindennapok sodrása váltja ki belőlünk? Az ő gyermeke is hasonló „tüneteket” produkál, és a jelzőkön, homlokráncoláson túl komolyabb bélyegeket is rá akartak sütni. Nem lehet baj, hogy egy gyerek sáros, ha egy gyerek máshogyan játszik, mint a többi. Nem kéne ezért kirekeszteni, sem a szüleit. Főleg, hogy pironkodva hallgatom magam is a történetet, hiszen sok minden rám illik, ugyanilyen dolgokhoz, sorrendekhez ragaszkodok. Addig rakosgatom a tányérokat az asztalon, míg tökéletes a szimmetria. A régi korokban is voltak furcsa emberek, a falu bolondjai, vagy a családon belül is, akire csak úgy legyintettek. Most mégis elszaporodtak. Vagy csak nem hagyjuk a gyerekeket, hogy gyerekek legyenek? Elvárjuk, hogy azt játsszák, amit a többiek, ének -, zene-, rajzés táncórákra járatjuk, hogy jobbak és jobbak legyenek? A bébipapit is az szerint választjuk, melyiktől lesz jobb a csecsemőnk agyi teljesítőképessége. Csak épp megőrül majd, ha felborul a rendszer, nem érti majd, milyen az csak lazán kergetőzni, bújócskázni, esetleg bőgőrohama lesz, ha a parkolóban 19 és nem 20 autó áll.

Žitný ostrov Ára: 0,65 €

2014. október 14., 42. szám

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokoz.com

Hősies életmentetés Tibor Mikuš, a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat elnöke október 2-án emlékéremmel tüntette ki a királyrévi Czirák Lórántot és élettársát, Florián Máriát. Az elismerést azért kapták, mert idén februárban megmentették a 17 éves Michaela Benčičová életét. A lány Királyrév közelében, egy autóbaleset során a csatornába zuhant, és a víz alatt az autóba szorult. „Az átemelő állomás dolgozójaként a közeli szolgálati lakásban lakom. Hideg februári este volt, pont

A baleset helyszíne és az életmentő

kilenc óra. Éppen kiszálltam a fürdőkádból, amikor az élettársammal hatalmas csattanást és robajt hallottunk. Felkaptam a ruhámat és kifutottam az udvarra. A csatorna felől nagy ordítás és segélykiáltás hallatszott. Az állomás töltéséhez érve szörnyűséges látvány tárult elénk. A csatornában egy tetejére fordult autó volt, a sofőr övig a vízben segítségért kiáltozott. Az hittem, ő került bajba, kezdtem kihúzni a kanálisból. Ám magán kívül üvöltött, hogy a víz alatt az autóban beszorulva van a barátnője. Ez már nehezebbnek tűnt. Mínusz két fok volt, a vízben jégda-

rabok úsztak, rövid habozás után beleugrottam és keresni kezdtem a lányt. Egy idő elteltével sikerült kihúznom. Emberfeletti erőfeszítéssel feljuttattam a meredek csatornapart tetejére. Élettársammal együtt nekiláttunk az újraélesztésnek. Amikor kihúztam a vízből, nem mutatott életjelt. Élettársam a szívét masszírozta, néhány perc múltán megéreztem a pulzusát. Leírhatatlan érzés fogott el, hiszen fiatal lányról volt szó, alig múlt tizenhét éves. Természetesen közben hívtuk a mentőket és a tűzoltókat is. (Folytatás a 3. oldalon)

Vladislav Kmeť felvételei

● Előfizetés/hirdetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44 e-mail: online.csallokoz@gmail.com

ISSN 1336-3638


2

Csallóköz

Tudósítás > Játék > PR-cikk

Elindult a Felvidéki Médiaképzés A Magyar Rádió vezetője is előadott KOMÁROM – Az elmúlt hét péntekjén és szombatján elindult a lapunkat is kiadó vállalat médiaképzése, melynek segítségével a belföldi magyar nyelvű sajtó fejlesztését kívánja elősegíteni. Pénteken, a Selye János Egyetemen kezdődött a Felvidéki Médiaképzésre keresztelt, 16 előadásból álló sorozat, amelynek nyitóelőadását Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója biztosította. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember közvetlen stílusának is köszönhetően könnyen szót értett a résztvevőkkel, s többek közt a rádiózás jövőjébe is betekintést nyújtott. A jelenlévők emellett megtudhatták, az elmúlt négy évben, irányítá-

Keressen 10 eurót Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 41. számban közölt feladványért (A második évben indult be igazán. – Rajkovics György: A kosárpalánkok alatt) Gőgh Mária (Hidaskürt) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Az is lett, egész életemre.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: október 20.

sa alatt hogyan sikerült a közszolgálati rádióadókat átpozicionálni és fellendíteni a hallgatottságukat a

Előadást tart Jónás István

Pekár István

korábbi többszörösére, de arra is fény derült, milyen viselkedést kell kerülni, ha valaki egy jó interjút akar készíteni. Másnap a helyszín nem változott, de már egy másik kiváló szakember, Pekár István osztotta meg tapasztalatait a felvidéki médiában már kisebb vagy nagyobb tapasztalattal rendelkező résztvevőkkel. Korábban a Duna Televíziót is vezető előadó a régiós újságírásról és a dokumentumfilmek készítéséről is számtalan érdekes információt osztott meg a hallgatósággal. Rajkovics Péter, hetilapunk főszerkesztő-helyettesétől, a képzés koordinátorától megtudtuk, a Felvidéki Médiaképzést azért indította a Szabad Újság és a Csallóköz kiadó-

vállalata, hogy segítsen azon fiataloknak, akik szeretnének további gyakorlati tudást szerezni az újságírás területén. „A képzés nyolc hónapon keresztül zajlik, minden alkalommal pénteken és szombaton két magyarországi előadó érkezik, akik más-más témát mutatnak be, a média széles spektrumára kitekintve. A csoportos foglalkozások 15–20 fő részvételét teszik lehetővé, de amennyiben igény mutatkozik, akkor nyitottak vagyunk minden érdeklődőt befogadni, mert a fő cél, hogy együtt mozdítsuk előre a felvidéki médiát, azzal, hogy szakemberektől tanulunk” – mondta el a szervező, aki elárulta, a folytatás november 7–8-án várható. (H. M.)

Arrogancia vagy tudatlanság? A Magyar Közösség Pártja Dunaszerdahelyi Helyi Szervezete tiltakozik a 2014. november 15-én sorra kerülő helyi önkormányzati választásokon a MOST-Híd párt színeiben, illetve függetlenként induló jelöltek választási kampányon kívüli politikai reklámja ellen, amely sérti az 1990. évi 346. számú, a községek önkormányzati szerveibe történő választásokról szóló törvény 30. §-ának 2. bekezdését. Ez a rendelkezés kimondja, hogy a választási kampány 17 nappal a választások ideje előtt kezdődik (2014.

október 29-én 00.00 órától), és 48 órával a választások napja előtt fejeződik be (2014. november 12-én 24.00 óráig). A lakóházak felvonóiban elhelyezett reklámtáblákon megjelent személyek egyértelműen a választásra buzdítják a polgárokat, ráadásul az egyik független jelölt a politikai reklámján engedély nélkül használja Dunaszerdahely város címerét, s ezzel megsérti Dunaszerdahely város Alapszabálya 21. cikkelyének 2. pontját. Ezek a tettek ellentétben állnak a választási törvény által a polgármes-

ter- és képviselőjelöltek számára biztosított egyenlő esély elvével. A nevezett személyek ezáltal előnyhöz jutnak a választási kampány időszakán kívül történő kampánnyal, ami nemcsak etikátlan, hanem egyben törvénysértő is. Ha tehát a jelöltek már most törvénytelenül cselekszenek, mit tennének a dunaszerdahelyi képviselő-testületbe való megválasztásuk esetén?! Dunaszerdahely, 2014. 10. 10. az MKP Dunaszerdahelyi HSZ elnöksége

Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Marketing menedzser – Marketingový manažér: VÁCLAV TAMÁS. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTÍK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 54. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja a WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4 Galanta 924 01, IČO: 45 252 122 és a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Nyomja: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vezekény. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 54. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4 Galanta 924 01, IČO: 45 252 122 a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Tlač: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena a Úradu vlády SR. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz


3

Tudósítás > Hirdetés

2014. október 14. | 42. szám

Hősiesen életet mentett (Befejezés az 1. oldalról) Amint megérkeztek, a szakemberek vették gondozásba a lányt és kórházba szállították. Szerintem igazi csoda, hogy életben maradt, hiszen majdnem 17 percig a víz alatt volt. A mentősök is mondták. Naponta érdeklődtem az állapota felől. Boldog voltam, hogy felépült. Nagy meglepetésünkre, a fiatal pár később meglátogatott bennünket. Nekem a lány egy kis porcelán angyalkát ajándékozott, az élettársamnak egy doboz bonbont. Nem vártuk, de jólesett a látogatásuk és a köszönetük. A mentésnél megfáztam, majd fél évig szenvedtem a következményektől. A hátgerincem máig nincs rendben. De ez a legkevesebb. Fontosabb, hogy megmentettem egy fiatal életet, amely bizony azokban a percekben csupán egy hajszálon múlott” – mesélte el lapunknak a történetet Lóránt, az egyik hős életmentő. Vladislav Kmeť A szerző felvétele

K.I.S. Invest s.r.o A kölcsön nálunk gyerekjáték!

Expressz banki és magánbanki hitelek Kezes és kereseti kimutatás nélkül Kifizetjük adósságait, tartozásait!

0917 373 278 A vállalat hitelt nyújtó engedélye a Szlovák Nemzeti Bank jóváhagyásával történik.

"

Keressük a Csallóköz legügyesebb trafikosát! A november 23-ig tartó játékunkban keressük régiónk legügyesebb trafikosát. Önnek nincs más dolga, mint a következő szelvényt kitölteni (beírni az Ön által kiválasztott trafikos nevét és munkahelyét), majd kivágni, s beküldeni azt. A legtöbb szavazatot gyűjtő trafikos 60 euró készpénzt kap a Csallóköz szerkesztőségének köszönhetően. A szavazók között pedig a szerkesztőség ajándékcsomagot sorsol ki.

MEGRENDELŐSZELVÉNY Megrendelem a Csallóköz–Žitný ostrov regionális hetilapot. egy évre 22,95 euró

félévre 14,30 euró

Név: .......................................................................................... Utca, házszám: ........................................................................

A trafikos neve:

.................................

Lakhely: ....................................................................................

A trafik címe:

.................................

Telefonszám: ............................................................................

A beküldő neve:

.................................

Aláírás: ......................................................

A beküldő telefonszáma:

.................................

Játékunknak nincs más célja, mint jutalmazni azokat, akik lapunkat hétről hétre árusítják olvasóinknak, s mellé még egy vidám mosolyt, kellemes beszélgetést is kínálnak a vásárlóknak. Megérdemlik a figyelmünket, egy közülük pedig Önöknek köszönhetően nyereményben is részesül. A kivágott szelvényeket november 23-ig küldhetik el, szerkesztőségünk címére: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske 1194/1.

Az újság ára egy évre 33,80 euró amennyiben a újságárusoknál veszi. Ha közvetlen a szerkesztőségben rendeli meg lapunkat, az egy évre szóló előfizetés csak 22,95 euró, a féléves pedig 14,30 euró. A kitöltött megrendelőlapot a szerkesztőség címére várjuk: Alžbetínské nám. 1194/1., 929 01 Dunajská Streda. Információ: 031/550 37 44; 0903 23 67 24.


4

Tudósítás > PR-cikk

Csallóköz

Idegenforgalmi vetélkedő és tejnap A csapatok értékes díjakat vehettek át NAGYMEGYER – Az Idegenforgalmi világnap alkalmából két előadást és egy kvízjátékot is rendezett a Hidaskürti Magánszakközépiskola helyi kihelyezett tagozata szeptember 26-án. Az iskola előadótermében előbb Molnár Pál, a helyi Thermal Corvinus hévízfürdő marketingigazgatója, majd Renács Szilvia, a Magyar Turizmus Zrt. szlovákiai irodájának vezetője tartott érdekes előadást az idegenforgalom témakörében. Ezután hat háromfős csapat – kettő a

magán-szakközépiskola bátorkeszi kihelyezett tagozatáról, illetve négy az eseménynek helyt adó nagymegyeri tanintézményből – kapcsolódott be egy kvízjátékba. „A tanulók egy idegenforgalmi totót töltöttek ki. A játékos turisztikai vetélkedő két téma köré szerveződött: a Magyar Turizmus Zrt. és a Thermal Corvinus hévízfürdő. Az izgalmas kvíz után folytatásként az Utazz hozzánk és légy a vendégünk! címmel szakmai előadásokat mutattak be a csapatok. Végig jó hangulat uralkodott rendezvényünk

folyamán, a felkészült diákok tartalmas előadásokat hallhattak idegenforgalmi témákban vendégeinktől” – nyilatkozta Seregi Eszter pedagógus, főszervező. A csapatok értékes díjakat vehettek át: családi belépőt a budapesti Csodák Palotájába és a Tropikáriumba, ugyanúgy belépőjegyeket a nagymegyeri termálfürdőbe, illetve különböző ajándékcsomagok is gazdára leltek. Egyébként a legjobb hármasnak a bátorkesziek Lami Mónika, Končer Regina és Schulczi Hajnalka összetételű együttese bizonyult.

Tejivásban esélyt sem adott társainak Vitko Norbert

A magán-szakközépiskola a kvíz előtti napon A tej világnapjáról is megemlékezett egy vetélkedővel, az összesített versenyben tejjel kapcsolatos faliújság kivitelezése, tejes étel készítése, továbbá „tejes” vers vagy dal írása is szerepelt, itt a legjobb az I. F osztály, míg a tejivóverseny leggyorsabbja Vitko Norbert lett, aki villanásnyi idő alatt nyelte el a tejjel töltött poharak tartalmát.

Kovács Zoltán A szerző felvételei

Új autómosó Hegyétén A szépségről a fővárosban A községen keresztülhaladva én is felfigyeltem a Reylon kft. melletti építkezésre, amelyről idővel megtudtuk, autómosó lesz. Sőt, nem is akármilyen. Egy éjjel-nappal nyitva tartó mosóról van szó, amely a hazai élmezőnybe tartozik, mert az autóhoz hozzá se kell érnünk, az öt program mindent elkövet a tisztaságért, amelyet aztán magunk is észreveszünk. Kezdésként nagy hatású tisztítószerrel folyik a keréktárcsamosás,

aztán következik az alacsony nyomású, hatékony tisztítószerrel történő mosás, amely minden makacs szennyeződést eltávolít. A harmadik szakasz a lágyított vízzel zajló nagynyomású öblítés, majd a forróvizes magasfényű viaszos kezelés, és zárásként az öblítés ozmózisszűrt vízzel, amely foltmentes száradást biztosít. Az egész pedig 3,50 euróból kijön és nem kell a nyitásra várni, hiszen a mosó nap 24 órájában várja az ügyfeleket. V. K. DUNASZERDAHELY – Az ősz beköszöntével évről évre megrendezésre kerül Pozsonyban a nagysikerű INTERBEAUTY nemzetközi kozmetikus és fodrász szakkiállítás és vásár.

A szerző felvétele

A Szabó Gyula 21 Szakközépiskola diákjai a rendezvény visszatérő látogatói. A közel száz diák idén sem maradt ki a kiállítás nyújtotta élményből. A szakelőadásokkal és bemutatókkal tarkított rendezvény

nagy érdeklődést váltott ki a lányok körében. A kozmetikus tanulók megtekinthették a legmodernebb kozmetikai gépeket és azok alkalmazását a gyakorlatban, míg a fodrászlányok az összetettebb hajviseletek elkészítési technikájába nyertek betekintést. A kiállítók által kínált termékek és segédeszközök színes palettájából ki-ki kedvére és pénztárcájához mérten válogathatott. (B. A.) Archív felvétel


5

Interjú

2014. október 14. | 42. szám

Utazás a nyugalom szigetére Egy hely, ahol nincs rohanás, mosolyognak az emberek Néhány hete Dunaszerdahelyen, a VándorLÁSS-est keretében a vásárúti Kálmán-fivérek, Roland és Tamás számoltak be az Izlandon átélt kalandjaikról. Lapunknak, az utóbbi, Tamás mesélt az utazásról. Hogyan kerültetek a szigetországba és mennyi időt töltöttetek ott?

egyébként is imádok utazni. A VándorLÁSS polgári társulásnál túrákat is vezetek. Budai „Etil” Attila, a Világnomád társulás alapítója is biztatott, hogy vigyek ki egy csoportot Izlandra, ám ezt nem mertem vállalni anélkül, hogy kellőképpen ismerném az országot, viszont egy baráti társasággal már igen. Így jött össze a csapatunk. Jövőre viszont

Tamás és Roland

– Roli nyolc napot, én három hetet töltöttem el Izlandon. Ebből két hetet a párommal és két baráttal. A bátyám a feleségétől kapta az utazást születésnapi ajándékként. Ő főként fotózni szeretett volna, illetve körbeutazni a szigetet. Én pedig szívesen csatlakoztam hozzá, mivel még sosem kirándultunk együtt, és

1400 km-t jelent. Mi délről kelet, észak, nyugat irányban kerültük meg a szigetet. Megnéztük a Pingvellir Nemzeti Parkot, amely egyike Izland négy nemzeti parkjának, és a Világörökség része. Fotóztunk a Pingvallavatn tónál, ahonnét óriási távolságokat lehet belátni szabad szemmel. A Gulfoss vízesés csodálatos látványt nyújt. De említhetném még a Myvatn folyót, az Askja vul-

– Igen, és nagyon barátságosak voltak. Mindenki beszél angolul is, így könnyedén megértettük egymást. Nyitottak, érdeklődőek, segítőkészek. Milyen ország benyomását keltette Izland? – Nyugalmas. A főváros is egy kisvárosnak tűnik, a vidékről már nem is beszélve. A második legnagyobb városuk a tizenhét ezer lakosú Aku-

kánt és sok egyebet. Bérelt autóval közlekedtünk, néha folyókon kellett átküzdenünk magunkat, óriási élmény volt. Emellett túráztunk is. A táj maga lenyűgöző: vulkánok, gleccserek, zöld, mohás mezők, vízesések, gyönyörű fotók készültek erről. Hol laktatok? – A testvéremmel Hostel Bed & Breakfast szálláson laktunk, a többiekkel kempingeztünk is, bár a tervezettnél kevesebbet, mert a zord időjárási viszonyok, az eső, az élénk szél ezt nem tették lehetővé. Találkoztatok helyiekkel is?

reyri, a többi település pár ezres, pár százas. Azt tapasztaltuk, hogy ott nincs rohanás, mosolyognak az emberek – az időjárási viszonyok ellenére. Nem olcsó ország, de az életszínvonal sokkal magasabb náluk. Mik a további terved, visszatérnél Izlandra? – Remélem jövőre összejön a tervezett út, s egy csoporttal visszatérhetek. Van pár tervem, lehet a következő úti cél újra a nagy kedvenc: Írország, Észak-Írország. (und) A Kálmán-testvérek archívumából

már meghirdetett utat tervezünk ide. Milyen útvonalat jártatok be? – Izland lakossága a sziget peremén lakik, főleg Reykjavik környékére összpontosul. A peremen vezet végig az 1-es főút – a Rong Road –, ezt jártuk körbe Rolanddal, majd később a csoporttal is, ami nagyjából


6

Csallóköz

Riport

Dunaszerdahely laikus fotókrónikása Németh Sándor különleges képei ma már történelmet írnak Főleg az idősebb szerdahelyiek ismerik a nevét, pedig a fényképeit már több ezren megcsodálták a városról megjelent kötetek valamelyikében, vagy éppen Az én városom, Dunaszerdahely c. Facebook-oldalon. Csallóköz szívét főleg csak a maga kedvére, hobbiból fotózta, miközben megérezte a történelem hívószavát: meg kell örökítenie a település átalakulását. A szerdahelyi Németh Sándor 1942-ben, a második világháború idején született

– El nem felejtem – mondja –, mikor 1953-ban meghalt Sztálin, ott az iskolában hallgattuk végig kötelezően a temetés közvetítését rádión. Onnan az épülettől szépen rá lehetett látni a kis zsinagógára, amit gyerekekként mindig meglestünk, főleg, mikor még odajártak imádkozni a zsidók. Később azt a kistemplomot is lebontották. A hatodik osztálytól már a gimnázium épületébe jártak, s a nyolcadik befejezése után, 1957-ben autókarosszéria lakatosnak – „inasnak”, mint mondja – ment tanulni Nagyszombatba.

Döbbenetes pillanatkép a lebontott Lefutós (Vámbéry) utcáról

– bősi édesapja a Szénáskertben (a mai Baranyai bolt helyén) préselte a szénát, míg nádszegi származású édesanyja ugyancsak Szerdahelyen dolgozott, cselédként zsidó családoknál. Házasságukból öt gyermekük született. Sándor 1949ben, hétévesen a helyi iskolában kezdett tanulni, előbb, nem lévén más, szlovákban, majd mikor megnyílt a magyar iskola, szülei oda íratták. Az első osztályt az egykori templom téri katolikus iskolában végezte el, a többit, ötödikig pedig az egykori Csillag utcai (ma Bartók Béla sétány) volt zsidó iskolában (ez az épület még ma is áll).

– Azt mondták: gyerek, amíg ember lesz, autó is lesz. Jó szakma az. Tudni kell, hogy abban az időben az iskola dolga volt biztosítani számunkra a munkahelyet is. Két évig odajártam, mikor jelezték, hogy a Škoda gyár nem tud minket, csak a harmadik év után fogadni – egy év kiesésünk lett volna. Ekkor jöttek a morva Otrokovicéről a repülőgépgyárból, felajánlva, folytassuk ott az iskolát. Így a harmadik osztályt már az Otrokovicéhez közeli Napajedlán kezdtük meg. Minden új volt, de a morva vendégszeretet sokat segített. Minket, magyar gyerekeket nagyon szerettek ott – nem úgy, mint Nagyszombatban.

Az iskola elvégzése után maradhatott volna Csehországban, de 1963-ban a honvágy hazahúzta, s előbb Pozsonyban, majd 1964-től a dunaszerdahelyi Slovlíkban, a „zöldséggyárban” állt munkába. A morva vidékről azonban nem csak a munkakedvét hozta haza, hanem élete későbbi „nagy szerelmét”, a napajedlai fotószakkörön „beleoltott kíváncsiságot”, a fotózást. – Előbb a családot, ismerősöket fotóztam kis Pionýr géppel, majd 6 x 6-os Fokaflexszel. Arra, hogy elő is hívjuk magunk a felvételeket, a bá-

tyám „szedett rá”, megvette a tálakat, az eszközöket – no meg a piros égőt, ami a képekre, s a zöldet, ami a filmre kellett. Ezekről a filmekről csak „kopíroztunk”. A bátyám ezalatt Rozsnyóra került, s a fotózás, az előhívás így rám maradt. Időközben persze a városban zajló események, bontások is arra ösztönöztek, hogy lefotózzam azokat. Akkor persze még magam sem gondoltam, csak inkább sejtettem, hogy évek múlva talán érdekesek lesznek azok a képek, amelyeket kinn sétálva készítettem. A „kattintgatásnak” ugyanis lett egy komoly hozadéka: (többek között) több száz olyan felvétel, amely az 1960–80-as évek Dunaszerdahelyének nagy átalakulását

Munkálatok a régi templom téren, az egykor Óvárosban

dokumentálta. És pontosan ez az időszak a város történelmében, amikor a szocialista érában lebontják, eltűntetik a régi várost, s felépítik a szocreál Dunaszerdahelyt. – Sajnos a Szénáskertről, ahol felnőttünk, arról nincs felvételem… Vagy azt sem felejtem el soha, amikor 1951– 52-ben, pontosan most nem emlékszem, a Fő utcai nagy zsinagógát kezdték el lebontani. A Szent György-templomba jártunk hittanra, és kilépve a templomajtón nagyobb srácok jöttek futva, hogy gyertek, buldózer nyomja szét a zsidó templomot. Odafutottunk, és elképedve figyeltük, ahogyan hatalmas drótkötelekkel húzzák a falakat, rombolják az épületet… Azt is sajnálom, hogy nem voltam


7

Jegyzet > Riport

2014. október 14. | 42. szám

Pénzvilág

Az összegek és a titok mögöttük

Rajkovics Péter rovata

A szeptemberi hónapban néhány cent híján 400 euró volt a szlovákiai átlagnyugdíj összege. A szociális biztosító statisztikája alapján ugyan-

akkor nincs pontos áttekintésünk arról, milyen jövedelmek voltak szükségesek az elmúlt negyven év alatt egy ilyen havi „fizetéshez” az öregkorra, de talán ez nem is érdekes. Tudjuk, ezek a nyugdíjak csupán egy dolgot tükröznek, az pedig elszomorító: nincs becsülete a tisztességnek. Talán fogalomzavarnak is tűnhet mindez, de elég körbekérdezni a gazdasági élet szereplőit, s őszinte pillanatában mindenki elmondja, olyan elképesztő bürokratikus országban élünk, amely a mindennapi üzleti élet tisztaságát nem támogatja. Ennek volt az eredménye, hogy olyan

intézmények lepték el a pénzpiacot a kilencvenes években, amelyek néhány esztendő alatt ezreket tettek tönkre, vagy kergettek a végső elkeseredettségbe. Napjainkban pedig annak vagyunk tanúi, hogy a munka teljesen leértékelődött, már a középiskolás fiatalok nagymenő kereskedőkre játszanak, s azt gondolják, mindez egész életükben megfelelő színvonalú mindennapokat biztosíthat számukra. A legtöbb esetben csalódni fognak, ahogy azok is, akiket kényszermegoldás gyanánt az egyetemekre tol a rendszer, pedig egyáltalán nem érdekli őket az, amiről évekig majd tanulniuk kell. Egy ilyen zavaros tár-

sadalmi rendszerben a pénzpiacon sincs minden teljes rendben. Bármennyire is szeretnénk elhitetni, nem lehet mindent gyorsan és kényelmesen, készpénz nélkül megvásárolni, az álmok pedig nem válnak pillanat alatt valóra. A látszaton túl ugyanis küzdelmek vannak, amelyekre fel kell készülnünk. A nehezebb megoldások pedig nem feltétlenül jelentenek valamilyen kellemetlen élményt. Inkább csak megtanítanak bennünket harcolni. A gazdaság ugyanis olyan, mint a társadalom, ettől viszont nem kell nekünk is minden téren hozzá idomulnunk.

tívet, s figyeltem a tévében a meccseknél, hogy a fotósok hogyan dolgoznak közvetlen a pálya mellett. Több sem kellett nekem.

Az egykori Fürdőgyolcs egy része a víztoronnyal

éppen akkor otthon, amikor a régi, a mai hotel alatti temetőt likvidálták. Szép temető volt, nagy gesztenyefákkal – nagy kár érte. Kár, hogy nem fotózta azt sem senki… De nincs meg a régi, a Vermes-villa melletti futballpálya, ahol a május elsejei felvonulások után összegyűltünk a barátokkal. Így amikor elkezdték bontani a város régi épületeit, az óvárost, a templom tér maszszív épületeit – már fogtam a gépem, lementem fotózni. Tudatosan, arra gondolva, ezt meg kell örökíteni. Ahogy

tudom, elég kevesen fotóztak akkoriban, jómagam is csak pár fotóst ismertem, például Kosztra Pali bácsit, aki szintén amatőr szinten kattintgatott. Azt is sajnálom, hogy nem fotóztam többet. Még több lebontásra váró, vagy lebontott épületet. Meg embereket, munka közben… Időközben, mint mondja, a ZHZ-ban, a „csibegyárban” kezdett dolgozni, ahol előbb a barátokat, családjukat fotózta, majd a gyár munkásainak szinte az összes esküvőjét. Így közben bővíteni kellett az eszközöket is, kel-

Felvételek Németh Sándor archívumából

lett jobb gép, nagyobb objektív. És persze ő is megnősült – sokszor a felesége volt a „fürdőszobai sötétkamrában” a segédje. A sportszeretete, focizni vágyása pedig odasodorta a DAC mellé is. S ha már ott volt, fotózott… – A harmadik osztályban, a C-csapatban játszottam. Fotózgattam a tréningeken is, így Weisz Misi bácsi megtudta, s behívott magához. Mondtam, hogy én csak amatőr fotós vagyok, amire ő azt válaszolta, ne törődjek vele, majd kiválasztja, ami kell. Vettem is egy teleobjek-

S valóban, olyan DAC-képekkel örvendeztette meg az utókort, amelyek ma már különlegességnek számítanak, így a számos nemzetközi, dunaszerdahelyi mérkőzés képe maradt meg, vagy például a magyar színészválogatott látogatása és játéka. De rengeteg felvételt készített a szurkolókról is, megörökítve így őket is az utókornak. Nem zajos életút az övé, hanem csendes, ám odafigyelő. Ennek a lelkületének is köszönhető, hogy akaratlanul is a város egyik fotókrónikása lett belőle. Legyünk büszkék rá! Nagy Attila

Hidegkúti Nándor, Szepesi György, Németh István és Buzánszky Jenő 1991-ben a DAC stadionban...


8

Csallóköz

Tudósítás

A sírnál és a falon lévő emléktáblánál Soóky Marián tartott ünnepi beszédet

Az önkormányzat nevében Néveri Sándor polgármester és Pongrácz Kálmán hivatalvezető koszorúzott

Az emlékezés koszorúi a honvéd sírján NAGYMEGYER – Az aradi vértanúk napja alkalmából tartott megemlékezést október 6-án a Csemadok városi szervezete. A katolikus temetőben lezajlott koszorúzási ünnepségen jelen volt a Magyar Köztársaság Pozsonyi Nagykövetségéről dr. Harmati Zsolt első osztályú tanácsos, első beosztott is. A megemlékezésen Soóky Marián, a Csemadok helyi szervezetének alelnöke mondott ünnepi beszédet, melyben méltatta az 1848/1849-es magyar forradalom és szabadságharc 165 évvel ezelőtt Aradon kivégzett hős tábornokait, felsorolva azok neveit, származását, valamint meg-

Az ünnepség szervezői – Bittera Zsuzsanna (balra) elnökkel az élen – is elhelyezte a megemlékezés koszorúit

idézve a tizenhárom vértanú kivégzésük előtti utolsó mondatait, gondolatait. Az emlékezés koszorúit az egykori honvéd-orvos, dr. Szaiff József nagymegyeri sírjánál helyezték el, valamint a tőszomszédságában elhelyezkedő kápolna falán található márványtáblánál, amely a felirata szerint a 14. aradi vértanúnak, Kazinczy Lajosnak állít emléket, aki 1849. május 23. és június 2. között Nagymegyerről irányította a 8. hadtest alsó-csallóközi hadműveleteit. A helyi nyugdíjasklub női kórusának énekével kísérve a magyar nagykövetség és a város önkormányzata, majd a Magyar Közösség

Pártjának helyi szervezete, a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya, a Kereskedelmi Akadémia és Corvin Mátyás Gimnázium, a Bartók Béla Alapiskola, a cserkészszervezet, az izsapi IQUS Polgári Társulás, az egészségkárosodottak helyi szervezete, a Meger Art művészeti szimpózium képviselői, valamint az ünnepi esemény rendezője, a Csemadok városi szervezete helyezte el az emlékezés koszorúit. A Marton Csaba szavalatával kezdődő rendezvény végül a magyar himnusz közös eléneklésével zárult. Kovács Zoltán A szerző felvételei

Aradi vértanúkra emlékeztek KIRÁLYFIAKARCSA – Október 5-én, vasárnap délután a Cserkészligetben a Petőfi Baráti Társulás szervezésében az aradi vértanúkra emlékeztek a résztvevők, akik közt magánemberként megjelent Magyarország pozsonyi nagykövetségének konzulja, Morován Zsolt, aki ünnepi beszédé-

ben rámutatott arra, milyen fontos, hogy tetteinkkel legyünk méltók múltunk történelmi örökségéhez. A konzul rendhagyó, megmaradásra biztató szavai után a Csallóközkürti Népdalkör kultúrműsorával és Ritter Éva szavalatával zárult a helyi megemlékezés. M. I.

Morován Zsolt

Archív felvétel


2014. október 14. | 42. szám

Tudósítás > Hirdetés

9

Disznótoros pillanatok SOMORJA – Disznótoros ünnepséget rendeznek szombaton a csölösztői Kormorán Szállóban. A szálloda vezetőjétől, Nagy Istvántól megtudtuk, már hagyománnyá vált a rendezvény, amelyen a fiatal generáció is megtapasztalhatja, hogyan is zaj-

lik egy disznóvágás, és a sertésből kínált igazi ízeket is megkóstolhatja. Emellett a hagyományokról és főzésről is lesznek beszélgetések, valamint gulyásfőző verseny sem marad el, de kézműves-foglalkozásnak is örülhetnek a résztvevők. (vk)

Őseink iránti tisztelet DUNASZERDAHELY – A járásközpontban is megemlékeztek az aradi hősökről, ahol beszéd hangzott el Hájos Zoltán polgármestertől, aki kiemelte, az ilyen pillanatok azért is fontosak, hogy bizonyítsuk, fontosak számunkra elődeinknek hősi tettei. A másik szónok, Kovács László történész pedig a magyarok áldozatkészségét emelte ki, amellyel szerinte bizonyította, a magyarság tud harcolni a saját, de más népek szabadságáért. Az ünnepség végén koszorúzásra is sor került. (cs) Vojtík Szimona felvétele

Ľubo Banič illusztrációs felvétele


10

Žitný ostrov

Z našich dejín

Pútavé tajomstvá zažltnutých máp V dobách bez médií kartografia plnila aj dôležitú informačnú funkciu Keď sme pred pätnástimi rokmi pripravovali materiál pre publikáciu „Srdce Žitného ostrova“, v Žitnoostrovskom múzeu v Dunajskej Strede sa nám dostala do rúk stará medirytina, na záhlaví ktorej boli vyobrazené nejaké pevnosti a zakreslené pohyby vojsk. Nikto z historikov múzea nám v tom čase (možno dnes už je to inak) nedokázal povedať, odkiaľ mapa pochádza a čo vlastne zobrazuje. „Až omnoho neskôr som sa s touto istou mapou znova stretol na výstave »vedút« (panoramatických pohľadov na mestá, pozn. autora), kde k nej bol aj kratučký popis, z ktorého som sa dozvedel aspoň to, že ide o prácu vychýreného topografa a rytca Caspara Meriana. Nemecký text v záhlaví rytiny hovorí o tom, že ma-

pa zachytáva situáciu v čase protitureckých vojen na západnom Slovensku a hlavné vojenské akcie z roku 1663,“ hovorí Ľubo Navrátil, ktorý reprezentatívnu knihu o Žitnom ostrove pred pol druha desaťročím zostavoval. Dodáva, že reakciou na spustošenie územia dnešného západného Slovenska až po Moravu bolo dobudovanie obrannej línie na Váhu a Dunaji – vojenským stavebným inžinierom Jozefom Priamim boli navrhnuté viaceré nové pevnosti a menšie opevnenia, nazývané šance. Štyri z nich sú zobrazené v hornej časti Merianovej rytiny a na mape je ich umiestnenie pri Malom Dunaji vyznačené veľkými písmenami (Most pri Bratislave – Brück, Zlaté Klasy – Gross Magerdorf, Topoľníky - Niarost a Kolárovo – Gutta). Kaž-

Bohato zdobená titulná strana historického diela Theatrum Foto: archív Ľuba Navrátila Europaeum

Merianova mapa popisuje situácie v čase veľkej protitureckej ofenzívy v rokoch 1663-64

dá z pevnôstok mala mať pripravený vysoký strom a voz so smolou, ktorý mali v prípade potreby zapáliť na signalizovanie nebezpečenstva, a na pozorovanie slúžil aj vysoký rebrík. Hlavným motívom zobrazenia je však opevnenie vybudované na sútoku Váhu a Dunaja, na mieste vypálenej dediny Gúta (dnešné Kolárovo). Podľa opisu v deviatom zväzku diela Theatrum Europaeum, ktorého súčasťou boli dve Merianove rytiny, pracovalo na jej budovaní denne 400 mužov. Vyzerá to tak, že na Žitnom ostrove, na mape označenom ako Insul Schütt, sa v tom čase vojská nezdržiavali, menšie zoskupenie je zakreslené len pri Sommereine – Šamoríne. Na mape sú vyznačené aj mestá Bratislava, Pezinok či Svätý Jur so zakreslenými vojenskými oddielmi. Ohníky na východ od Trnavy zrejme znázorňujú protiturecké operácie a bojové strety. Hemženie na západ od Trenčína, v okolí Nových Zámkov a Levíc poukazuje na veľké sústredenie „našich“. Avšak až drvivá porážka Turkov pri Viedni o dvadsať rokov neskôr (v roku 1683) znamenala začiatok konca osmanskej moci v Uhorsku.

„Pátral som aj po druhej Merianovej mape, ale keďže spomínané dielo Theatrum Europaeum je ťažko dostupnou historickou publikáciou vydávanou v rokoch 1663 až 1738, nemal som možnosť zistiť, o ktorú presne išlo. Domnievam sa, že to mohla byť »rozkošná« a poučná mapa rozmiestnenia uhorského vojska pri Szendrő,“ hovorí Navrátil. Spresnime, že Szendrő je mesto v Maďarsku, leží v Boršodskoabovsko-zemplínskej župe v Edelényskom obvode, má rozlohu 5 357 hektára a podľa údajov z roku 2011 tu pred tromi rokmi žilo 4119 obyvateľov.

K bojom v rokoch 1663-64 patrilo aj „naspäťvzatie“ Nitry, útok na Pécs či Veľkú Kanižu. V časoch, keď neexistovali noviny, tobôž rozhlas, televízia či internet, podobné skvosty kartografie plnili aj informačnú funkciu. Z precíznosti vypracovania dielok vidieť, že nešlo až tak o rýchlosť či vyčerpávajúce informácie, mimoriadne dôležitou bola aj estetická stránka. Na ilustráciu tohto faktu ako čerešničku na torte pridajme bohato zdobenú Merianovu medirytinu z titulnej strany Theatra Europaeum.

Znázornenie opätovného dobytia Nitry

(balú)


11

Reportáž

14. október 2014 | číslo 42

Ušľachtilý koníček, ktorý spája Rex v štádiu uznávania (ale nie Tyranosaurus) prišiel až z Budapešti LEHNICE – Základná organizácia Slovenského zväzu chovateľov v obci bola založená v roku 2006. Už od vzniku patrí medzi jej najviditeľnejšie aktivity pravidelné organizovanie „Lehnickej výstavy drobných zvierat“, ktorá si v posledný septembrový víkend zaknihovala už svoj deviaty ročník. O obľube tohto podujatia svedčí aj skutočnosť, že sa na ňom nezúčastňujú iba chovatelia z regiónu a širokého okolia, ale aj z Maďarska či Českej republiky (tú tentoraz zastupoval jeden z popredných chovateľov Českého zväzu chovateľov, Karel Čadil z Prahy). Oslovili sme predsedu ZO SZCH v Lehniciach, ktorý bol zároveň predsedom výstavného výboru, Ľudovíta Bartala. Okrem iného nám povedal: „Už pred vznikom našej ZO v obci bola väčšina z nás registrovaná niekde v okolí – samozrejme, sú medzi nami aj noví chovatelia. Členmi našej organizácie nie sú iba Lehničania – zastúpený je Kvetoslavov, Janíky, Dunajská Streda, dokonca máme člena aj z Budapešti, takže my, miestni, sme vlastne v menšine. Dnes združujeme 22 aktívnych členov, zdôrazňujem aktívnych, lebo ak niekto nemá záujem o prácu, po roku sa mu členstvo ukončí, to je u nás pravidlom,“ hovorí pred-

seda a dodáva, že popri dospelých majú aj dvoch mladých chovateľov, ale veľký dôvod na radosť to nie je, lebo v začiatkoch ich bolo tri razy viac. A čo povie na úroveň tej tohtoročnej výstavy? „Čo sa týka kvalitatívnej stránky zvierat – u jednotlivých plemien bývajú každoročne nejaké vzostupy hodnotených znakov, ale nie každý rok je rovnaký, pochopiteľne, závisí to napríklad i od počasia. Ale dá sa povedať, že v globále napredujeme. Chovatelia sa zlepšujú, pravdepodobne to vyplýva aj

Chovatelia nie sú ani na súťažných výstavách súpermi, ale tvoria jednu harmonickú rodinu

László Szigeti a jeden z jeho „minirexov“

Kohútik je to síce pekný, ale prečo tak škaredo pozerá?

z toho, že ostali naozaj iba tí zapálení a odborníci, ktorí majú svoje chovy na úrovni,“ zakončil náš rozhovor Ľudovít Bartal. Ako zaujímavosť uveďme, že po prvý raz bol v našej republike vystavený aj novo vyšľachtený druh plemena králika „Rex“, ktorého zaregistrovanie je na Slovensku práve v štádiu uznávania a vedú sa debaty o tom, ako sa bude u nás volať – podľa našich informácií by to mal byť „kráľovský strakáč“. Priviezol ho chovateľ László Szigeti z Buda-

pešti, a tak sme sa ho spýtali, aké vetry ho priviali aj s jeho zvieratkami práve do Lehníc. „No, zavolal ma sem môj starý známy Lali Bartal, často sa stretávame aj na iných výstavách, a tak som prišiel. A čo sa týka toho králika, dúfam, že ako plemeno bude uznaný aj na Slovensku,“ povedal nám pán Szigeti, ktorý má vo svojom chove okolo tristo ušľachtilých zvierat, a s časťou z nich obsadzuje aj výstavy. Tento rok v sme mali v areáli futbalového štadióna v Lehniciach možnosť obdivovať 158 králikov, 268 holubov, 30 kusov hydiny, a nechýbala ani expozícia exotického vtáctva. Pre laikov všetko krásne zvieratá, ale odborníci, ktorí „vystavené tvory“ hodnotili, udelili v tomto ročníku 29 cien za holuby, 21 za králiky

a 6 za hydinu. Tradične sa odovzdávalo aj viacero „špeciálnych“ ocenení, napríklad „Ceny starostu obce Lehnice“; v kategórii králikov si ju do Šamorína odniesol Július Molnár, s holubmi „odletela“ spoločne s mladým chovateľom Filipom Tóthom do Horných Janíkov, a do tej istej obce – a to nie po prvý raz – si tú „hydinovú“ odnášal František Mikóczi. Mimoriadne cena, venovaná ZO SZCH Lehnice, putovala do hlavného mesta Maďarska: vo svojej vitríne si ju môže vystaviť už spomínaný László Szigeti vďaka kolekcii jedinečných králikov. Výstavu v príjemnom jesennom počasí navštívilo počas troch dní približne 500 návštevníkov. Zuzana Dömötörová

Hodnotiť jednotlivé zvieratá je odborná práca Foto: autorka, Vlado Banič, Ľubo Banič


12

Žitný ostrov

Spravodajstvo

Výstava so silným emotívnym nábojom Medzi ocenenými nájdeme aj fotografov z nášho regiónu DUNAJSKÁ STREDA – V Gallery Nova sa v stredu 8. októbra nadviazalo na nedávno založenú tradíciu. Hovoríme o projekte „Svetového združenia maďarských fotografov“, ktorého rukolapné, a povedzme otvorene, že aj umelecky vysoko hodnotné výstupy mali svoju premiéru aj v Dunajskej Strede. Ako nás informoval podpredseda tohto združenia Tivadar Nagy, jedná sa o putovnú výstavu, ktorá začína v Budapešti, následne zakotví v Dunajskej Strede, a potom putuje ďalej – do Komárna, Levíc, Nesvád a Štúrova, a končí opäť v Budapešti. Súťaže fotografov maďarskej národnosti z celého sveta sa tentoraz

v troch kategóriách zúčastnilo 169 autorov, ktorí do nej ponúkli viac ako 1500 fotografií – ocenených bolo 326 fotiek, z ktorých je v Dunajskej Strede inštalovaný skutočne exkluzívny výber. V podvečerných hodinách boli ôsmeho októbra na slávnostnej vernisáží ocenení aj domáci autori: Gábor Kanovits z Dunajskej Stredy, Gabčíkovčan Tamás Bátky, Árpád Asztalos z Nesvád a Komárňan Pál Sedliak. Expozícia je nesmierne bohatá, zábery ponúkajú pestrú zmes rôznych z tematických okruhov. Zachytené obrazy sú veľmi silné, prihovárajú sa divákovi, vypovedajú o človeku a prostredí, v ktorom žije. Tivadar Nagy spomenul aj fakt, že vyhodnotenie celej tejto súťaže prebehlo v Budapešti.

Na vernisáž pricestovali aj mnohí autori zo širokého okolia

Foto: archív autorky

Výstava, ktorú navštíviť sa naozaj oplatí

Atmosféru nevšednej vernisáže umocnil spev zhudobnených básní maďarských klasikov v nenapodobiteľnom prevedení speváčok Eriky Boros Volner a Deniszi Varga, ktorá spev sprevádzala na mystickom hudobnom nástroji „samsula“. Nečudo, že tento hudobný program sledovali prítomní skutočne s veľkým záujmom a obdivom. V Gallery Nova sa stretli nielen priaznivci výtvarného umenia, ale predovšetkým mnohí autori, umelci z okresov Dunajská Streda, Komárna i Nových Zámkov – napríklad z Gabčíkova alebo Nesvád, ktorí využili ponúknutý priestor na výmenu skúseností a vzájomnú podporu.

Pre Žitnoostrovské osvetové stredisko je cťou pripraviť výstavu mladým umelcom združenia, ktoré zastrešuje niekoľko krajín. Expozícia vypovedá o živote starých i mladých Maďarov v súčasnej Európe, nájdeme v nej portréty, krajinky, zátišia... Opäť sa tu aj pekná kolekcia fotografií, ktoré zachytávajú veľmi starých ľudí – sú výnimočne emotívne. Aj táto výstava bez tlmočníkov nahlas a jasne vypovedá o tom, čo nás všetkých spája bez ohľadu na materinský jazyk, hranice a politiku. Expozíciu je možné si bezplatne prezrieť v Gallery Nova v Dunajskej Strede do 21. októbra – naozaj sa oplatí prísť. (svetlovská)

Novinárka, ktorá si splnila túžbu písať knihy ŠAMORÍN – V Klube slovenských čitateľov pri Mestskej knižnici Zsigmonda Zalabaiho tentoraz privítali spisovateľku, ale v prvom rade hlavne novinárku Moniku Macháčkovu. Sympatická Monika, ktorá žije a tvorí v od Šamorína nie príliš vzdialenom Senci, pozornému a fundovanému publiku prezentovala svoju prácu redaktorky v týždenníku Život. Postupne, krok za krokom, sa otvorená debata dostala až k jej tvorby ako spisovateľky. Monika Macháčková nám prezradila, že popri novinárčine už dlhšiu dobu

túžila napísať knihu. Tá chvíľa napokon prišla, a v roku 2011 sa na svetle sveta objavilo knižné dielo so zaujímavým názvom: „Stará som už bola“. No a neskôr prišli tituly „Všetko v poriadku“ (*2012) a „Ozvem sa, keď budem šťastná“ (*2013). V spomínaných románoch sa nejedná o autentické postavy, ale napriek tomu sú mozaikou z útržkov reálneho života. Každá kniha je iná, čiže nie sú písané „na jedno kopyto“. Monika Macháčková je navyše spoluautorkou monografie „Pitvaroš a pitvarošania“ či publikácie „Potomkovia slávnych“.

Ako s úsmevom tvrdí, písanie kníh je pre ňu odpočinkom a zábavou zároveň, a dodáva, že sny sú pre tvorivého človeka veľmi dôležité. Okrem už spomínanej tvorby sú pre jej život dôležité rôznorodé koníčky: odmalička rada recituje, číta, a v neposlednom rade je to divadlo i hudba. Pomyslené baterky si najradšej dobíja na chalupe v rázovitých Čičmanoch, v prostredí krásnej prírody a kruhu svojich najbližších. Na záver môžme potvrdiť, že spomínané podujatie – ako už tradične – sa charakterizovala veľká dávka kvality a vkusu. Novinárka a spisovateľka Monika Macháčková

Foto: autor

(čikovský)


Spravodajstvo

14. október 2014 | číslo 42

13

Sezóna pomaly končí V sobotu bude finále ČILISTOV – Záver „vonkajšej sezóny“ si v hoteli Kormorán naplánovali na sobotu 18. októbra.

Ukončenie letnej sezóny, spojené s piatym ročníkom zabíjačkových slávností a súťažou vo varení guláša sa bude konať od 12-tej hodiny na tradičnom mieste, teda v krásnom prostredí areálu pri jazere Lagúna. Aj tentoraz si budú môcť návštevníci nielen pochutnať na zabíjačkových špecialitách každého druhu, ale aj na vlastné oči zhliadnuť, ako v minulosti prebiehala klasická zabíjačka na Žitnom ostrove. Pochopiteľne, tak ako po minulé roky, aj tentoraz bude podujatia sprevádzané bohatým sprievodným programom, pri ktorom si budú môcť prísť na svoje všetky vekové kategórie – od tých najmenších až po najstarších. (–)

DUNAJSKÁ STREDA – Štvrtý ročník súťaže krásy „Miss Hotela Therma****“ dospel pred brány finálového gala večera, ktorý sa bude konať v sobotu 18. októbra od 18. hodiny.

Finalistky Miss Therma 2013

Ilustračné foto: Ľubo Banič

Glosa

Foto: Jojo Samek

V spolupráci s organizátormi sme pre našich čitateľov pripravili súťaž. Otázka znela: Po koľký krát sa bude konať súťaž Miss Hotela Therma? Správna odpoveď znie: Po štvrtý raz. Z tých, ktorí sa do našej súťaže zapojili sme vyžrebovali dvoch výhercov, ktorými sa stali Mária Novotná a Liza Kocsis, obidve z Dunajskej Stredy. Po dva lístky na finálový gala večer si môžu prevziať v našej redakcii (Alžbetínske námestie/1, Dunajská Streda). Gratulujeme!

Ľubo Banič

Keď neprší, tak nech aspoň kvapká

oľká to radosť a aké nečakané prekvapenie. Slovenskí futbalisti asi po prvý raz v histórii vyhrali počas štyroch dní dva zápasy, a to nie hocijaké, ale priamo kvalifikačné. Navyše nie nad voľajakými mäkkýšmi – najprv vytreli kocúra najlepšiemu tímu sveta ostatnej dekády,

teda Španielom, a potom to natreli aj Lukašenkovcom v Bielorusku. Ak odhliadneme od faktu, že naši reprezentanti dizajnom (až na výnimky) pripomínajú tlupu potetovaných Hurónov na bojovej výprave musíme kvitovať, že na futbal v ich podaní sa dá ako-tak pozerať, že sa lopta od nich pravidelne neodráža ako od stromov v lese. Takže aspoň na pár hodín sme nenadávali na všetko čo sa okolo nás pohne, hoci chlieb lacnejší aj tak nebude. Takže teraz je načase zosadnúť z nebies na zem. Čo sa týka našej rodnej hrudy, v cirkuse Humberto nič nového. Parlamentnú pôdu má pod palcom nielen pod-

predsedníčka Laššáková, ale aj jej prvý nadriadený, predseda Pavol Paška. Keďže je všeobecne známe, že Paľo má mimoriadne blízko k zdravotníctvu, tentoraz takzvanej opozícii (to sú tie trojchlapové strany, ktoré kujú protismerácke pikle po bratislavských kaviarňach) naordinoval terapeutické kúry v podobe nočných rokovaní Náhodnej rady SR. Teda zatiaľ je to iba v podobe vyhrážok – totiž nesmeráci mali toľko drzosti, že do programu aktuálnej schôdze navrhli celú fúru všelijakých absolútne, ale absolútne nezmyselných návrhov zákonov, respektíve ich noviel. Koľká to drzosť! Ako si to tá banda

príživníkov vlastne predstavuje?!! Nech sú radi, že im každý mesiac na účty nabehnú (nezaslúžené) bubáčiky, veď aj tak je jasné, že ich hmotnosť a z nej vyplývajúca úloha je v polohe fikcie. Tak nech láskavo držia hubu a krok! Ale proces Paška verzus opozícia nie je témou, ktorá by trhala žilami obyvateľstvu, respektíve jeho významnejšej parcii. To, čo bude v najbližších týždňoch hýbať spoločnosťou sú blížiace sa komunálne voľby. Už by mali byť definitívne odfajknuté zoznamy tých, ktorí nám chcú v našich mestečkách, vieskach, luhoch a hájoch vládnuť, prípadne určovať

ich smerovanie, alebo aj Smerovanie. Lebo sám preceda Fico sa netají tým, že „naši“ dostanú viac ako „nenaši“. Takže drahí voliči, ak chcete, aby váš valal dostal viac než susedný neváhajte, a odovzdajte svoj hlas tým správnym. Skúsenosti z minulosti však na atraktivite nestratili, takže aj tentoraz sa hromadne vyrojili koalície viac pripomínajúce papagáje ako nejakú logiku. Hoci hľadať logiku na Slovensku je v porovnaní s hľadaním ihly v kope sena predsavzatím viac než riskantným. Ale zostaňme predsa len pri slovách slepého klasika: počkajme, veď uvidíme!


14

Tudósítás

Csallóköz

Élelmiszerekkel a rászorulóknak DUNASZERDAHELY – A Vöröskereszt és a Kaufland vállalat közösen az egész országban élelmiszergyűjtést szervezett azoknak, akiknek problémát jelent a mindennapi falatok beszerzése.

A rászorulóknak élelmiszercsomagot gyűjtöttek, olyan módon, hogy a bevásárlóközpontba betérve a vásárlók szórólapot kaptak, amelyek tartalmazták a rendezvény részleteit. A vevők a legszükségesebb termékeket a vásárlás után felajánlhatták

Indult a főiskolai tanév

tartós élelmiszereket a rászorulóknak. A felajánlásokat a Vöröskereszt járási szervezete munkatársai és annak segítői, a Vásártéren található Magán Szakközépiskola diákjai, vették át, majd csomagot készítet-

E jeles alkalomnak a helyi Közösségi Ház adott otthont, ahol a születésnap mellett a társulás nyugdíjasainak a találkozója is lezajlott. A rendezvényt a társulás elnöke, Simon Ferenc nyitotta meg, és rövid köszöntője után az eddigi sikeres tevé-

Az esemény misével kezdődött, melyet három nyelven: magyarul, latinul és szlovákul celebrált a kihelyezett központ vezetője, Herdics György. A liturgia keretében tör-

tént meg az első évfolyamot kezdők fogadalmának letétele is, a felsőoktatási intézmény jogarának megérintésével. Az előadók és tanárok Vladimír Krčméry professzor, az Egészségügyi és Szociális Munkás Főiskola alapítójának vezetésével érkeztek. A szlovák és magyar nyelvű oktatásra együttesen hetvenen készülnek. (mp) Mészáros Péter felvétele

–lav Vojtík Szimona felvételei

Kétévesek lettek DUNASZERDAHELY – Október 12-én vasárnap ünnepelte megalakulásának második évfordulóját a Sikabony Polgári Társulás.

BŐS – A közelmúltban diplomaosztó ünnepségre, most az újabb akadémiai évre való beiratkozás zajlott a Szent Erzsébet főiskola helyi kirendeltségén.

tek. Ezeket úgy állították össze, hogy a családok konkrét ételeket tudjanak elkészíteni, így is segítve a mindennapjaikat.

kenységekről és a közeljövő terveiről szólt. A találkozó színvonalát emelte Balaskó János gitárjátékkal egybekötött előadása és a társulás mellett működő éneklőcsoport műsora. A családias délután nem titkolt célja a sikabonyi lakosok kapcsolatainak szorosabbá tétele volt. A szervezők házi süteményekkel, finom borokkal és frissítőkkel kedveskedtek a teltházas közönségnek. (p) Sidó János felvétele


15

Tudósítás > Jegyzet

2014. október 14. | 42. szám

Hej halászok, halászok, mit fogott a hálótok? „Számomra csak egy hivatás létezhetett, a halászat” Ha valakiről, hát Kalmár Istvánról elmondható, hogy egész életét a halászatnak szentelte. 1968-ban a csehországi Třeboňba ment halászati szakiskolába, Szlovákiában ugyanis nem vették fel.

Az iskola elvégzése után a bögellői halgazdaságba került, ahol 1969ben töltötték fel az első halastavakat. Azóta ott dolgozik! – A halak gyerekkoromtól érdekeltek. Nagyapámmal Pódafára jártam a helyi kanálisra halászni, néha a Dunára is kimentünk. Számomra csak egy hivatás lé-

tezhetett, a halászat. Az is lett, egész életemre. A bögellői halastavakon eltöltött évtizedekről könyvet lehetne írni. Vidám és szomorú történeteket, néha életveszélyes helyzeteket is, amikor az orvhalászoktól kellett megvédeni a halat. A halgazdaság területe 93 hektár, ebből 73 hektár a

Kalmár István

A szigetlakó

vízfelület. Munka az volt itt mindig, éjjel-nappal. Reggel etetés, utána megmérni a víz hőmérsékletét, oxigéntartalmát. A halastavakat a ragadozóktól is védeni kell. Itt nincs megállás. Mi haltenyészet vagyunk, a növendékhalat a horgásztársaságoknak adjuk el halasításra. Évente októberben van a lehalászás. Utána a halastavakat tisztítjuk, fertőtlenítjük, majd február végén, március elején ismét betelepítjük hallal. Körülbelül 50 dekás halakat rakunk bele. Ezek nálunk 1,6–1,8 kg-osra nőnek, s ahogy mondtam, eladjuk őket a horgásztársaságoknak. Évente 120–130 tonnát – mesél munkájáról Kalmár István. Érdekes, hogy bár eddigi életét szinte csak a halastavaknál töltötte, a horgászás nem érdekli. Órákat ülni a vízparton, az nem neki való. Örül azonban, hogy unokája a nyomdokaiba lép, aki a pozsonyivánkai halászati szakközépiskolában készül folytatni a tanulmányait, ami a szlovákiai halászati oktatás legnagyobb központja. Szinte minden szabadidejét a nagyapjával tölti a bögellői halastavaknál. Vladislav Kmeť A szerző felvétele

Rajkovics György rovata

Pillantás a rejtélyes jövőbe

Amikor a kilencvenes éveket írtuk, a valutaárfolyam listáján szerepelt egy fura rövidítés, az ECU. Ez volt a mai euró elődje, de csak számlapénzként használták. Akkor erről fogalmam sem volt. Feltettem azonban a kérdést a szüleimnek, el tudják-e képzelni, hogy egész Európában ugyanazzal a pénznemmel fognak fizetni az emberek. Nem tudták elképzelni, képtelenségnek tartották. Pedig már akkoriban szó volt róla, hogy lesz közös pénznem, csak mifelénk még a demokrácia alapjait sem sikerült letenni, épp a mečiarizmus nehéz napjait nyögtük. Majd jött a '98-as változás, új szelek kezdtek fújdogálni, miközben nyugaton egy évre rá már bevezették az eurót, mint számlapénzt, de három év múlva már ezzel fizettek az Európai Unió tizenkét tagállamában. Csupán hárman maradtak ki, és a britek, dánok, valamint a své-

dek a mai napig ragaszkodnak a fonthoz és a koronához. A kezdeti tizenkettőhöz hatan csatlakoztak az elmúlt években, köztük Szlovákia is. A korona nem bírta sokáig. Ami viszont az euró történeténél sokkal érdekesebb, hogy a kilencvenes évek végén, illetve a kétezres évek elején is felmerült bennem a kérdés: a szocializmusnak csúfolt diktatúrában keresett ezer és kétezer csehszlovák, illetve az ötezer szlovák koronás bérekből mekkora összegű nyugdíjat utalnak majd ki a jövő nyugdíjasának. A kérdés akkoriban még nem nyugtalanította a szüleimet, rokonokat, ahogy a generációjuk tagjai sem gondoltak bele abba, mi lesz tíz-tizenöt év múlva. Az évek márpedig leperegtek, az akkori negyvenesek közül már néhányan a nyugdíjas éveiket tapossák. A koronákat összeadták, sőt, már az eurót is beszámolják. Az új nyugdíjasok java pedig csak bámulja a

számlát, és azt a fix összeget, amelylyel sokévnyi munkája után kiszúrják a szemét. Ez lett a sok összeadás, kivonás, szorzás és osztás vége. A matematika a ludas, tessék őt felelősségre vonni. Kérdés, érdemes-e a jövőbe tekinteni. Abba a nagyon távoli jövőbe, amelyről mit sem sejtünk most. Vajon lesz-e még nyugdíjrendszer harminc év múlva? 2044-ben milyen fizetőeszközt fogunk használni? Lesz-e egyáltalán euró? Vagy már a pénznem fogalma is a múlt ködébe vész? Ahogy a bankkártyák is kimennek a divatból, és felváltja őket a ma még sci-fi-be illő bőr alá ültetett csip, amelyről mindent leolvashatnak majd a jövőben? Az egész életünk egy csipben fog összpontosulni? Lesz-e még unió? Lesz-e még a földrajzi értelmén túl Európa? És Szlovákia? Milyen társadalmi rendszerben fognak élni harminc év

múlva? Demokráciában? A hangzatos ideológiákkal mindig lehet dobálózni. Mi lesz terítéken néhány évtized elteltével? Vagy épp egy forradalom, háború, világégés középén leszünk? Vajon mit hoz a távoli jövő? Mennyit fog érni a 2014-ben kapott fizetés tíz, húsz, harminc év múlva? A nyolcvanas években még egészen más rendszerben éltünk. Három évtized telt el, de az utóbbi tíz esztendőben is mennyi minden változott. A technológiai vívmányok mellett a környezet is megváltozott, az emberi magatartásról nem is beszélve. És mi lesz a nyugdíjakkal? A nyugdíjkorhatárt is eltörölhetik, mert már nem lesz hova emelni, így nyugdíjasok sem lesznek. Azt a három évtizedet pedig meg kell érni, mert olyan messzinek tűnik 2014-ből nézve, mint Makó Jeruzsálemtől.


16

Csallóköz

PR-cikk

Nagyudvarnok továbbra is fejlődik A 2010–2014-es választási időszakban folytatódott a sikertörténet Nagyudvarnok önkormányzatának 1994-től, Tóth Ernővel az élen, célja a község európai szintűvé emelése. Hét szűk esztendő után nemzetközi elismerést is kiérdemelt fejlesztéseket valósítottak meg. „2010-ig főleg a mérnöki hálózatok kiépítése – saját, valamint minisztériumok által nyújtott anyagi támogatásokból – volt a fő feladat, ezzel mo-

öreg épület lebontását is beszámítva, a multifunkciós központ felépítését hat hónapi kemény munka árán sikerült megvalósítani. Stílusos az épület, stílusos a bútorzat, amely egyre több ember érdeklődését felkelti. Büszkék is vagyunk rá! Mivel ezt a beruházást sem az unió, sem a minisztériumok nem támogatták, az építkezést szintén saját pénzforrásból valósítottuk meg, amit elismeré-

Az óvoda

va van. A kultúra magasabb fokú műveléséhez egy korszerű kultúrközpont megépítéséhez szükséges anyagi fedezet is biztosítva van.”

Bérház, iskola „Még mindig szükség van egy bérház megépítésére, amelyben nemcsak fiatalok, de az idősebbek is igényelhetnek lakást. A meglévő tervdo-

la közvetlen közelségében húzódó 22 kV-os légvezeték földbehelyezését, mivel köztudott, hogy káros a gyermekek egészségére. Az önkormányzat döntése alapján kétharmad részben magánbefektetők bevonásával kell, hogy megvalósuljon a beruházás, így a község tulajdonában lévő építkezési telkek beépíthetőkké válnak. A tervezett bevételt községünk szépítésére tudjuk for-

Tóth Ernő

tiválva a fiatal letelepedni vágyók érdeklődését, majd 2010-től lakosaink számára az életvitelhez szükséges létesítmények felújítása, megépítése volt célul tűzve. Igen ám, de miből? Magad Uram, ha szolgád nincs! Saját pénzforrásból. 2011-ben nekifogtunk a községi hivatal működését gyengítő épület átépítésének modern óvodává, amely épület emeletén négy családnak tudtunk bérlakást biztosítani” – tudjuk meg a polgármestertől.

Modern község, modern hivatal „Ideiglenesen jómagam és a hivatal két alkalmazottja háborús feltételek mellett volt kénytelen, általában több mint 4000 feladat elvégzésének eleget tenni. Több tényező motivált bennünket az omladozó 110 éves egykori iskola épületének lebontására, és helyébe jövőre nézve »multifunkciós épület« megépítésére, mivel modern községnek modern hivatalra van szüksége. A háziorvosi ellátást biztosító egészségügyi központ szintén ebben az épületben kapott helyet, az álmot valóra váltva. Mivel nagy szükségünk volt elsősorban egy új községi hivatalra, az

sül a Nagyszombat megye elnöke, Tibor Mikuš kitüntetéssel jutalmazott. Azt már mondanom sem kell, hogy a beruházást gazdaságosabbá téve, az egészségügyi központ felett lévő emeleten négy bérlakás lett megépítve. Tervünknek megfelelően a multifunkciós épülethez kapcsolódó emeletes, modern kultúrház bejáratát is megépítettük. Húsz év tapasztalat könnyen biztosítja terveink megvalósításához a saját anyagi hátteret, támogatások lehívását, s a kivitelezésnél a helybéli munkanélküliek alkalmazásához szükséges támogatást. Már csak egy vezetőre van szükség, az pedig ad-

A községi hivatal és az új kultúrház víziója

Az új lakópark terve

kumentáció alapján még az idén kezdődhet az építkezés. Hosszas ügyintézés során sikerült engedélyeztetnünk az alapisko-

dítani, amelyet természetesen a minisztériumi, valamint uniós támogatásokon keresztül csak fokozhatunk. Röviden a jövőre nézve, az új önkormányzatnak az előkészített »i«re kell tennie a pontot, ami persze korántsem ilyen egyszerű. Úgy érzem, joggal ünnepelhetünk az október 18-án szervezett zenés délutánon, amely keretén belül Nagyudvarnok önkormányzatának képviselői elismerő oklevelet vehetnek át a négyéves időszakra kitűzött tervek támogatásáért és kivitelezéséért” – mondta el lapunknak Tóth Ernő, Nagyudvarnok polgármestere. Vladislav Kmeť Archív felvételek


17

Tudósítás > Hirdetés

2014. október 14. | 42. szám

Elkészült az új iskolakert Győri egyetemisták Csallóközcsütörtökben A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának tanító szakos hallgatói látogattak el a csallóközcsütörtöki alapiskolába. A diákokkal közösen új iskolakertet készítettek.

A csallóközi településre a szükséges felszereléssel, facsemetével, palántákkal, vetőmaggal és egy jó adag lelkesedéssel felvértezve indultak útnak október 8-án. Este az ismerkedést, fogadtatást követően felmérték az iskola körüli területet, kiválasztották a

megfelelő részt a jövendőbeli iskolakert számára. Előkészítették a terepet, hogy másnap a gyerekek sok-sok sikerélménnyel gazdagodjanak, jó hangulatban, játékosan sajátítsák el a kertészkedés alapjait. Másnap reggel a hallgatók zenés testmozgással ébresztették fel az iskola diákjait, utána pedig fokozatosan minden évfolyam kivette a részét az iskolakert elkészítéséből. A nagyobb diákok előkészítették a talajt és a komposztálót, majd pihenésképpen interaktív játékok révén elevenítették fel biológiai ismereteiket, gyógynövényteákat, terméseket ismertek fel szag, szín, forma alapján, szélforgót készítettek a kisebbeknek. Az alsó tagozatos diákok nagy lelkesedéssel, otthonról hozott szerszámokkal érkeztek, ők lehettek az elsők, akik az új iskolakert első facsemetéjét elültették, munka közben pedig na-

Lecsófesztivál Alistálon A szülők és a tanárok közötti kapcsolatépítés volt a cél Szeptember végén immár második alkalommal került megrendezésre a Corvin Mátyás Alapiskolában a fesztivál. A rendezvény célja a finom „étek” elkészítése mellett a gyermek-szülő-pedagógus kapcsolat szorosabbá tétele

gyon sok új ismerethez jutottak, hiszen a hallgatók – leendő pedagógusok – szívesen magyaráztak el mindent azoknak a gyermekeknek is, akik esetleg kevésbé jártasak a kerti munkában, vagy akiket eddig kevésbé érdekeltek a természet csodái. A kellemes napsütés közepette elültették a palántákat is, a vetőmagot, virágokat is, melyek az iskola folyosóját díszítik, elsajátították a csíráztatás mikéntjét. A hallgatók pedig hasznos tanácsokkal látták el a diákokat, hogy az iskolakert a jövőben is megmaradjon, a termesztett növényeket pedig megfelelő módon tudják felhasználni például a főzőcske szakkör tevékenységei során. A délelőtt folyamán el is készült az új iskolakert, az ügyes kezeknek és a lelkes munkának köszönhetően.

volt. A falatozás eredetileg szeptember 12-én lett volna terítéken, de akkor az időjárás közbeszólt, pedig az őszi terménybemutató záróren-

Koncz Csilla A szerző felvétele dezvénye lett volna a lecsókészítés. Ennek ellenére két héttel később is szép számban összegyűltek a helyiek és nagyon ízletes, könnyű vacsorát sikerült elkészíteniük. Amíg „rotyogott” a lecsó, a gyerkőcök önfeledten játszottak, a szülők pedig a pedagógusokkal beszélgethettek. (hé) Archív felvétel


18

Tudósítás

Csallóköz

Építészeti Szakközépiskola a megyenapon NAGYSZOMBAT/DUNASZERDAHELY – Az idei megyenap sem múlhatott el impozáns, szemet gyönyörködtető, igényes virágkötészeti alkotások nélkül.

A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 1-es szám alatt működő Építészeti Szakközépiskola virágkötő tanulói október 2-án a nagyszombati megyenap alkalmából mutatták be alkotásaikat a helyi városi művelődési

Archív felvételek

központ melletti téren. A virágkötő tanoncok munkái között voltak asztali díszek, ajtódíszek, kopogtatók, sírdíszek és egyéb virágkötészeti csodák. Az érdeklődők betekintést nyerhettek a virágkötő és virágdísz-

készítő szakma rejtelmeibe. Többek között, hogy egyszerű dolgokból – legyen az akár növény levele, virága vagy termése – milyen nagyszerű, szép és kreatív dolgokat lehet létrehozni. Fenes Róbert

Határon átnyúló munkapiaci partnerség NAGYMEGYER – A Dunaszerdahelyi Munka, Szociális- és Családügyi hivatal a határon átnyúló EURES–T Danubius partnerség keretében munkáltatók számára tartott tájékoztatási fórumot szeptember 30-án. „A fórumon a dunaszerdahelyi munkahivatal, továbbá a Győr-MosonSopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, valamint a dunaszerdahelyi Szociális Biztosító és a Magyar Országos Egészségbiztosítási Pénztár győri szakigazgatási szervének több dolgozója tartott

előadást. A témák között volt a határon átnyúló együttműködés helyzete, a munkapiaci politika aktív eszközei és a munkavállalók pénzügyi támogatása. Foglalkoztunk a szociális- és egészségbiztosítás kérdéseivel a határon átnyúló foglalkoztatás tükrében is. Az volt a fő célunk, hogy javítsuk a határon átnyúló mobilitási partnerség szolgáltatásainak színvonalát és tovább mélyítsük a határon átnyúló együttműködést” – tájékoztatta lapunkat Zdenka Masodiová, a dunaszerdahelyi munkahivatal igazgatónője. Vladislav Kmeť A szerző felvétele

Kárpátaljai zenészekkel ismerkedtek DUNASZERDAHELY – A 2002-ben alakult Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet együttese október 1-jén lépett fel a református templomban. A négytagú együttes vezetője Kovács Sándor, aki a Mezővári Zeneiskola tanára, a református egyház hitoktatója, aki énekelt és gitározott. Felesége Kovács Erika karmester, hitoktató, kántor, az együttes énekese. Az együttes további tagjai Gáti Gyöngyi, az Oroszi Általános Iskola könyvtárosa, valamint Farkas Györgyi ungvári főiskolás.

Egy nappal később felléptek a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21-es Szakközépiskolában, ahol közel 120 diák tapsolt az érzelmekre ható szép műsor után. Az együttes szlovákiai körútján bemutatkozott az ekecsi alapiskolában és számos felvidéki református templomban, így Alistálon, Csilizradványon, Csilizpatason, Komáromban, Bátorkeszin is. Tíznapos körútjuk során szálláshelyük Apácaszakállason volt, ahol Somogyi Alfréd református lelkész vendégszeretetét élvezték. Molnár Ilona Archív felvétel


2014. október 14. | 42. szám

19

Hirdetés

LEDER-program Régi és új európai uniós programozási időszak az Öreg-Feketevíz Helyi Akciócsoport területén Ebben az időszakban fejeződnek be a LEADER program keretén belül meghirdetett utolsó pályázatok az Öreg-Feketevíz Helyi Akciócsoport területén (Alsószeli, Felsőszeli, Királyrév, Tallós, Vezekény, Pozsonyeperjes). „A településeken az utolsók közt elfogadott és kivitelezett pályázatok főként a közterek felújítására irányultak Felsőszeliben és Pozsonyeperjesen, a közvilágítás hálózatának bővítésére Alsószeliben, a járdák, ill. a futballpálya lelátójának felújítására Királyrévben, a kultúrközpont felújítására Tallóson, és a szabadidőközpont befejezésére Vezekényen” – nyilatkozta Dobosy Pál, az akciócsoport elnöke. Az idegenforgalom területén kifejtett aktivitások keretén belül a régió összes településén napelemes, nyilakkal ellátott útbaigazító táblák, továbbá a víziturizmus népszerűsítése céljából a Kis-Duna mentén elhelyezett információs táblák elhelyezésére irányultak az akciócsoport tevékenységei. Az oktatás területén a régió kultúrájának és történelmének népszerűsítése volt a cél. A rendelkezésre álló forrásokból kötött szerződések tekintetében százalékban kifejezve a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség által elfogadott, a rendelkezésre álló teljes összeg (2 085 600 euró) 99,98%-át teszi ki.

Ezen tevékenységeken kívül az akciócsoport menedzsmentje a következő 7 év új stratégiájának kidolgozásával is foglalkozik, de sajnos egyelőre hiányosak a minisztérium módszertani útmutatói – mondta Kovács Lajos, az akciócsoport menedzsere. Az Öreg-Feketevíz Helyi Akciócsoport a térség fejlesztésének céljából a 4.2-es számú intézkedés: Együttműködési programok megvalósítása keretén belül saját pályázatokat is megvalósít. Bevezettük a hagyományos termékek és szolgáltatások támogatásának céljából a „KIS-DUNA MENTE – GALÁNTA KÖRNYÉKE regionális termék” védjegyet. Az év végén megjelenő felhívásunk keretén belül lehetőség nyílik újabb védjegyek odaítélésének kérvényezésére. A védjegyet a Szlovák Köztársaság Iparjogvédelmi Hivatala 10 évre elfogadta. Az akciócsoport további érdekessége az „Édes és egészséges élet – Dél-szlovákiai gyümölcsút” elnevezésű pályázat, amelynek tevékenységei tartalmazzák többek között a fával fűtött gyümölcsszárító felépítését, gyümölcsprés vásárlását, régi gyümölcsfafajták telepítését, gyümölcsfesztiválok szervezését, stb., melyek egyedüliek DélnyugatSzlovákiában. További információk: www.mas-scv.sk (–)

Program LEADER Staré a nové programovacie obdobie EÚ aj na území MAS Stará Čierna voda Práve teraz sa dokončujú posledné projekty na území MAS Stará Čierna voda (obce Dolné Saliby, Horné Saliby, Kráľov Brod, Tomášikovo, Vozokany a Jahodná) v rámci programu LEADER. Medzi poslednými schválenými a realizovanými projektmi v obciach sú investície zamerané napr. na revitalizáciu verejných priestranstiev v obci Horné Saliby a Jahodná, rozšírenie siete verejného osvetlenia v obci Dolné Saliby, rekonštrukcie chodníkov v obci Kráľov Brod, rekonštrukcie kultúrneho domu v Tomášikove a dokončenie centra voľného času vo Vozokanoch – povedal pán Ing. Pavol Dobosy (predseda MAS Stará Čierna voda). V oblasti marketingu vidieckeho cestovného ruchu sa riešia aktivity zamerané napríklad na vybudovanie orientačných stĺpikov osvetlenými solárnym systémom v každej obci regiónu a vybudovanie informačných tabúľ pre rozvoj vodnej turistiky na Malom Dunaji a rozvoj celého regiónu. V oblasti vzdelávania ide o projekt zameraný na propagáciu kultúry a histórie regiónu. Z hľa-

diska % kontrahovania disponibilných finančných prostriedkov (2 085 600 EUR) Pôdohospodárskou platobnou agentúrou predstavuje 99,98%. Okrem týchto činností sa manažment MAS začína zaoberať aj prípravou novej stratégie pre rozvoj územia na ďalších 7 rokov, avšak nie sú vydané ešte všetky metodické usmernenia s ministerstvom – povedal pán Ing. Ľudovít Kovács (manažér MAS Stará Čierna voda). MAS Stará Čierna voda realizuje aj vlastné projekty, najmä v rámci opatrenia 4.2 Vykonávanie projektov spolupráce, ktoré sú zamerané na podporu rozvoja regiónu. V rámci týchto projektov sme zaviedli napr. regionálnu značku „regionálny produkt MALODUNAJSKO – GALANTSKO“ na podporu tradičných výrobkov a poskytovateľov služieb. Koncom roka plánuje MAS vypísať ďalšiu výzvu na predkladanie žiadostí o udelenie značky. Značka bola schválená aj na Úrade priemyselného vlastníctva SR na 10 rokov. Ďalším zaujímavým projektom je „Sladký a zdravý život – ovocná cesta Južného Slovenska” a väčšina projektových aktivít (napr. drevená sušička ovocia, stroj na ukážkovú výrobu ovocnej šťavy, staré odrody ovocných stromov, atď.) sú jedinečné najmä území Južného Slovenska. Ďalšie informácie: www.mas-scv.sk (–)


20

Csallóköz

Kulissza

A titkokzatos Kevin Spacey John Doe-tól Lester Burnhamen át Frank Underwoodig Ötvenöt éves. Ki gondolta volna? Amikor 1999-ben a Sam Mendes rendezte Amerikai szépségben Lester Burnham szerepébe bújt, akkor sem gondoltam róla, hogy negyvenéves. Idősebbnek véltem. Hány évvel? Viszont most is csak annyiban változott, hogy a haja itt-ott már deres. Az első filmkocka, ami mégis bennem él vele kapcsolatban, az David Fincher Hetedikje. Brad Pitt, Morgan Freeman, Gwyneth Paltrow és ő. Rá vadásznak, az ő nyomában járnak, félnek tőle. Már ekkor magára vonta a figyelmet. De ott volt közben a Közönséges bűnözők, és 1996-ban neki ítélték oda a legjobb

Ő az a színész, aki bárkit alakít a vásznon, elhiszem neki. Ha életunt negyvenes üzletembert, aki a lánya osztálytársába habarodik bele, ha jelentéktelen kis bűnözőt, de ha sorozatgyilkost, akkor is vevő vagyok rá, és ha az Amerikai Egyesült Államok elnöki posztjára tör, szintén megnézem őt. Kevin Spacey, aki lehet bárki, nehéz benne csalódni.

A 2010-es Casino Jack szintén hozott egy jelölést a Golden Globe-on, miközben olyan filmekben játszott, mint a Krízispont (2011) és a Förtelmes főnökök (2011). Az utóbbi két évben pedig a Kártyavár c. filmsorozatban láthatjuk Frank Under woodként, amely újabb kritikai elismeréseket jelentett. Az Emmy-n és Golden Globe-on egyaránt jelölték. Magasra törő politikust alakít, akinek senki sem állhat az útjába. Novemberben a Förtelmes főnökök 2-vel jön a hazai mozikba is. Kevin Spacey esetében meg kell jegyeznünk, hogy 2004 szeptemberétől a londoni Old Vic nevezetű színháznak a művészeti igazgatójaként is tevékenykedett egészen ez év

férfi mellékszereplő kategóriában az Oscar-díjat. Alig telt el néhány év, és újabb remek alakítással állt elő az Amerikai szépségben. A jutalma érte: egy még többet érő szobor legjobb férfi főszereplőként. A New Jersey-ben született Kevin Spacey Fowler a mai napig óvja a magánéletét. Szüleivel és két idősebb testvérével néhányszor költöztek az Államokon belül, míg végül Kaliforniában telepedtek le. Középiskolai évei alatt, tizedik és tizenegyedik osztályban még katonai iskolába is beadták nevelési szándékkal, de végül egy „klasszikusnak” nevezhető középiskolában végzett. Itt már megismerkedett a színjátszással, majd 1979 és 1981 között New Yorkban a Julliardra járt. Innen már egyenes út vezetett a színházba, és egy év múlva a Broadway deszkáin szerepelt. A filmes debütálására 1986-ig kellett várni. Ekkor a Féltékenység c. filmben kapott epizódszerepet Jack

Nicholson és Meryl Streep főszereplése mellett. Majd láthattuk a Vaklármában 1989-ben Gene Wilder és Richard Pryor oldalán, vagy az 1991es Henry és June-ban. Az 1995-ös év pedig meghozta számára az igazi áttörést minden tekintetben. A Közönséges bűnözőkben nyújtott alakítására felfigyeltek, a Golden Globe-on jelölték, viszont az Oscaron már a díjat is megkapta, a Hetedik pedig ugyanabban az évben került a mozikba. Ezt követte a Szigorúan bizalmas (1997), majd az Amerikai szépség, és a második Oscar-szobrocska. 2001-ben a Kikötői hírek és a K-PAX – A belső bolygó, három év múlva pedig A tengeren túlon hozott számára elismerést. Utóbbi filmmel pedig bemutatkozott rendezőként is. A 2008-as Újraszámlálás c. HBO által készített tévéfilm kapcsán is jelölték Golden Globe-ra az amúgy politikailag elkötelezett Spacey-t, aki Bill Clintont jó barátjának tekinti.

tavaszáig. És ami a magánéletét illeti: lényegében a kezdetek óta ugyanazzal a kérdéssel zaklatják őt, meleg-e vagy sem. Spacey általában kitérő válaszokat ad a kérdésre, se nem tagadja, se nem cáfolja. Ami persze újabb pletykákra ad okot, mondván, akkor biszexuális, így a sajtó számára is dob csontot. Kevin Spacey nem csak Hollywood egyik legjobb színésze. A színházban is jól érzi magát, és ha a következő filmjében középiskolai tanárt kell alakítania, aki egyszerű életet él nagyra törő álmok nélkül, azt is hitelesen fogja eljátszani. Rajkovics György Net-felvételek


21

Autósok, motorosok, stop!

2014. október 14. | 42. szám

ÚJ ŠKODA FABIA/COMBI

Mindkét verzió Párizsban debütált A hatchback és a kombi poggyásztere is rekordméretű a kategóriában A Škoda második legnépszerűbb modelljének harmadik generációja túlzás nélkül a még mindig zajló Párizsi Autószalon egyik sztárja a megfizethető árú autók között.

milliméterrel csökkent, szélessége viszont 90 milliméterrel nőtt, így a korábbinál jóval szellősebb kabint sikerült kialakítani. Felszereltségtől függően akár 65 kilóval könynyebb és 17 százalékkal takarékosabb lehet az új generáció a kifutónál; az alapmodell

például 980 kilós. Külön kiemelendő, hogy mind a hatchback, mind a kombi poggyásztere rekordméretű a kategóriában: alapméretük 330, illetve 530 liter! A motorok kivétel nélkül Euro 6-osak, beleértve a háromhengeres, egyliteres,

Teljes joggal: mind ötajtós, mind kombi kivitelben jóval mutatósabb az eddigieknél, a fejlettebb technikáról nem is beszélve. Az új Fabia alapjait az a padlólemez adja, amelyre a frissített Polo is épül. Bár a kocsi hossza most is 4 méter alatti, magassága pedig 30

Fotó: Škoda

60 lóerős MPI alapgépet is (ez csak az ötajtósnál lesz választható). A további benzinesek az 1.2 TSI változatai 110 lóerős határig, az új, 1,4 literes háromhengeres dízelek pedig 75–105 lóerős teljesítménnyel lesznek megrendelhetők. A hatchback

már novemberben megjelenik a hazai piacon, a kombi jövő év elején érkezik. A legtakarékosabb Fabia GreenLine 2015 végétől lesz megvásárolható, a katalógus szerint 3,1 literes átlagfogyasztással és 82 g/ km-es CO2-kibocsátással. (oa, vgy)

FIAT 500X

Mutatós kis crossoverrel bővül a család A terepesebb, 9-fokú automata váltós verzió alapjait a Jeep Renegade adja Ugyancsak a Párizsi Autószalonon leplezték le a legkisebb Fiat legújabb verzióját, az 500X jelű kis crossovert. S bár az autóból az alap 500-as minden bája kive-

szett, szerzett helyette másfélét: azt, ami a „kis bakancsosok” egyre bővülő családjára jellemző. Kétféle változat készül majd belőle: az egyik a városi közönséget célozza, a másik valamivel offroadosabb megjelenésű. Ennek Fotó: Fiat

alapjait egyébként a Jeep Renegade adja. A 4,25 (terepes verzióban 4,27) méter hosszú autó csomagtartója alaphelyzetben 330 literes. Az európai forgalmazás 140 lóerős 1,4-es turbós benzinessel, 120 lóerős 1,6-os dízellel és 140 lóerős kétliteres dízellel indul. Egyedül utóbbihoz jár az összkerékhajtás és a kilencfokozatú automata váltó, a másik két modell fronthajtással és hatfokozatú kézi váltóval érkezik. Később újabb motorváltozatokkal bővül a kínálat, köztük egy 110 lóerős 1,6-os benzinessel (ötfokozatú kézi váltóval), de

lesz a kínálatban 2,4-es, 184 lóerős benzines is, szintén összkerékhajtással és kilencfokozatú automatával. A terepesebb változatokban alapszereltség lesz a vezetési módok közötti kapcsolgatást biztosító Drive

Aquaplaning – a vizes út veszélye Idén ősszel viszonylag gyakoriak a váratlan, heves záporok, amelyek során pillanatok alatt összefüggő vízréteg boríthatja el az utakat. Ilyenkor egy igen alattomos, láthatatlan veszély leselkedik az autósra, amit aquaplaningnak, magyarul felúszásnak neveznek. Lényege a nevében van: az autó gumiabroncsai

„felúsznak” a vízrétegre, tehát elveszítik kapcsolataikat az útfelülettel. A jármű ilyenkor irányíthatatlanná válik, nem reagál a kormánymozdulatokra, ami szinte biztos, hogy balesethez vezet. A jelenség oka, hogy az abroncsok barázdái egy bizonyos ponton túl már nem képesek elvezetni az alattuk levő vizet, tehát biztosítani a kapcsolatot az útfelülettel. Hogy ez a határ

hol van, az több dologtól függ. A leglényegesebb a vízréteg vastagsága, de különösen a jármű sebessége. Ez ugyanis minél nagyobb, annál több vízzel kell megbirkózniuk adott idő alatt az abroncsoknak – egészen addig, ameddig ez már egyszerűen nem megy, és azautó felúszik a vízrétegre. Mégpedig előbb éppen az elülső, kormányzott kerekeivel, mert azok előtt van az érintetlen, tehát vas-

Mood Selector, amely a gázreakcióval, a kormányzással és a fékekkel is variál, és háromféle üzemmódot kínál. Az új Fiat 500X több mint száz országban lesz kapható. (oa, vas)

tagabb, nem „szétcsapott” vízréteg… Természetesen sok múlik az abroncsmintázat mélységén, illetve a gumi sűrítettségén is; utóbbi minél kisebb, annál jobban „összezárnak”, tehát kevesebb vizet tudnak elvezetni a rovátkák. A leglényegesebb, egyben a legkézenfekvőbb védekezés azonban mindenképpen a helyes sebesség megválasztása. Ez pedig inkább legyen kisebb, biztonságosabb, mint a határhoz közeli. Mert az egy töredékmásodperc alatt elérhető… (vas)


22

Nő az anya Mészáros Krisztina rovata

Amikor kismamákká válunk, mindenki számára természetesnek tűnik, hogy megosztja velünk várandóssága, szülése, gyermekágyas időszakának gondját-baját. A környezetünk

Belső utakon Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

Néha csak feladnám, és tovább sétálnék, mondom magamban, s választanék egy másik életet; egyszerűbbet, kevesebb meglepetéssel és kihívással, aztán meg belegondolok, hogy az a vesztesek játszmája, és elszégyellem magam, miért vesztesezem le azt, aki egy helyben toporog, hisz én is hányszor teszem ugyanezt! Mert nehéz a feladat! Mindenesetre az nyugtat, hogy mindig a legjobb tanulók kapják a legnehezebb leckéket! S tudom, az élet nem fog arra várni, hogy nem bírjuk eldönteni, vajon merre is haladjunk tovább! Az élet haladni fog percről percre, és ha nem vagy képes felvenni a ritmusát, bizony lemaradsz! És amiről lemaradtál, azt már nem kaphatod vissza soha! Az ember legtöbbször azért küzd, hogy tartozzon valahová, valakihez, és amikor ezt végre eléri, gyakran érzi azt, hogy fogságba került, nincs saját akarata, és egyszercsak mindent megtesz, hogy visszanyerje a szabadságát! Legalábbis reménykedik benne! Az emberi létben nagyon fontos a remény, hiszen

Jegyzet > Tanácsadó

A sok jó tanács! nagy része mesél, tanácsot ad, kioktat. Talán a legrosszabb, hogy olyannal is szembesítenek, amire mi még nem vagyunk felkészülve, például a szülés részleteivel. Szerintem a legkellemetlenebb dolog, ha nevelési eszméket, tanácsokat osztanak olyanok, akiknek fogalmuk sincs a problémánk kilétéről. Olyankor jönnek a frázisok, miszerint nem árt neki egy kis verés, vagy hisz’ mi is így nevelkedtünk, és lám milyen normálisak vagyunk... Nagyon sokszor olvastam végig a szaklapokat, és kerestem értelmes tanácsot ilyen vagy olyan problémára. Azonban minduntalan azt tapasztaltam, hogy a kismamáknak íródott új-

ságok általánosításai mögött egyszerű tény bújik meg, nem lehet mély, minden problémás helyzetet átölelő okosságot mondani. Hiszen mindenki, és főleg minden gyermek más! Ráadásul a tudásunk is gazdagodik. A szomszéd néni lehet, hogy négy gyerek anyja, de harminc éve voltak a gyerekei kicsik. Akkor még tehéntejjel itatták a csecsemőket, és ugyanazzal kezdték a hozzátáplálást, mint amit a családtagok ettek. Ma a világ mást kíván meg az anyukáktól. De ez így helyes, hiszen fejlődünk. A mai gyerekek más környezetbe születnek: sokkal ingergazdagabb az életük. Vegyük csak a számítógép kérdését. Csak tíz évvel ezelőtt is, melyik

Csallóköz hároméves gézengúz tudta bekapcsolni a netet, és az egyik ismert videómegosztó oldalon keresni magának mesét? Hát egyik sem! Bezzeg ma. Tény az is, hogy ma biciklizni nem tudnak a kicsik háromévesen, sőt szaladni, és mászni sem... Tehát először, ha tanácsot kapunk, szerintem nézzük meg, kitől jön. Fogadjuk el, és döntsünk saját belátásunk, és gyermekünk habitusa szerint. Ne legyintsünk automatikusan az öregebbek véleménye kapcsán, mert az idősebbek jártasak olyan fantasztikus nevelési módszerben, amelyeket egy szaklap sem említ. De akárki is mondja, mutatja hogyan viselkedjünk a gyermekünkkel, mihez kezdjünk a várandóság hónapjaiban, tudatosítsuk: a mi életünk, a mi gyerekünk, a mi döntésünk az elsődleges!

Hatalmunkban áll meggyógyítanunk az életünket!De vajon mit kell tenni? XXXVII. nagyon sokszor ez tart életben! A baj csak az, hogy nem tart ki sokáig a lelkünkben a remény érzése sem, csak mondjuk, hogy reménykedünk mindig aktuálisan valamiben, de nem társul érzéssel. Tudatosítanunk kellene végre, hogy a remény teszi lehetővé számunkra, hogy a gondolatainkból és az erőfeszítéseinkből üzleti vagy akár magánéleti siker szülessen. A remény hosszú utat jár be, míg valós eredményekké szilárdul, de mindannyian képesek vagyunk arra, hogy a reményünkből csodás valóság szülessen! De mindennek megvan a maga folyamata. Mindig először a remény születik meg a fejünkben, a gondolatainkban és ez ébreszt vágyakat bennünk! Ha az elhatározásunk erős, azaz a remény valódi, és energiát adunk neki folyamatosan, tehát fókuszálunk rá, egyszercsak hitté változik át. Ha nem engedjük, hogy ezen a ponton megtorpanjunk, s nem inog meg a hitünk, akkor maga a hit elszántsággá alakul át, végül pedig tetté formálódik, s manifesztálódik a földi világban, megtörténik, megvalósul. S ezek a tettek sikerre visznek bennünket, hiszen csakis a tett az, amitől a boldogulásunkat és a sikereinket várhatjuk. Mindennek csupán egy aprócska gyújtószikrája a remény, mégse becsüljük alá a jelentőségét. A remény hatalmas ereje befolyásolja a vágyainkat, tetteinket, életünket! Minden egy alapvető ér-

zésből indul ki, amely kiváltja az életünk formálásához szükséges ingereket. A világ nagy dolgai mind reményből épültek fel! A megalkotóik először reményüket érezték, utána az állhatatos és fáradhatatlan munkának köszönhetően tettekké formálták, amelynek eredményeképpen olyan nagy dolgok születtek, mint a párizsi Eiffel-torony vagy a kínai Nagy Fal, és még sorolhatnánk. Ezek a példák, és minden sikeres ember példája, ha megvizsgáljuk őket, arra tanít bennünket, hogy engedjük útjára a képzeletünket, hadd váljon reménnyé! Nem szabad félnünk a merész álmoktól, hiszen van szabad akaratunk, amelyet átváltoztathatunk szabad cselekvéssé, és a merész álmok mind sorban megvalósulhatnak, s ez az igazi nagy tett! Mindenben bátornak kell lennünk, a reményeinket meg kell tartanunk, hiszen biztosak lehetünk abban, hogy elménk és szellemünk segítségével szinte mindenre képesek vagyunk. A remény megszületésétől és megerősödésétől már csak egyetlen lépésre vagyunk attól, hogy mindez hitté váljon. Ne hadakozzunk ellene, épp ellenkezőleg. Erősítsük a hitünket, tűzzünk ki célokat! Vessük céljainkat papírra, fényképezzük, vagy rajzoljuk le, írjuk be akár a számítógépünkbe, de mindenképpen jelenítsük meg a földi világban! Nem elég, ha megjegyezzük, mert szükség van arra, hogy olvasni, látni tud-

juk, fókuszálhassunk rá, vizualizálni tudjuk őket. A hitünk legyen mindig erős, ne engedjük elveszni és meggyengülni sem! A hitünk szüntelen fogja mutatni az irányt, nekünk csak hallani kell a hangját. Segítségével könnyebben és gyorsabban haladhatunk a sikeresség felé vezető úton az életünkben. A következő lépés már a megvalósítás lesz, végre eljuthatunk a valódi célunkhoz. Minél intenzívebben irányítjuk figyelmünket a célra, s a célhoz vezető útra, annál hatékonyabb és gyorsabb lehet a megvalósulása. A remény által érezhetjük meg magát a célt! Ha nem látnánk magunk előtt a célt, sokkal nehezebben találnánk el a helyes irányt, egyszerűen nem tudnánk, merre kell mennünk. Tehát elmondható, hogy minden egyes álom beteljesülésének alapja maga a remény megszületése! Mindannyiunk sikertörténete így kezdődik, legyen szó vállalkozói, szakmai karrierről vagy magánéleti sikerről. Mindannyian sikeresek szeretnénk lenni, akkor hát tegyük meg az első lépést, és hagyjuk útjára kelni a reményt! A remény kulcsfontosságú az ember életében. Nélküle semmik vagyunk! A remény formálja az akaratot, az akarat pedig az egész világot, magát az Univerzumot! Ne feledd: remény mindig van, sosem fogy el! Ha úgy érzed kevés az esély, te ne félj, csak remélj, és élj! (Folytatjuk)


2014. október 14. | 42. szám

Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

A segítő szeretet gyakorlása tás és nagylelkű szeretet, ha lehet így mondani, prototípusa… E bibliai példabeszéd alapján a szamaritánus kifejezés egyet jelent az nagylelkűséggel és irgalmassággal. Ha

A római Santa Maria Maggiorebazilikában őriznek egy Mária-képet, melyet a hagyomány szerint Szent Lukács evangélista festett. Az a Lukács, aki eredetileg orvos volt, így mind az orvosok, mind a festők védőszentjüknek tekintik. Emléknapja október 18-án van. Lukács széleskörű irodalmi műveltséggel rendelkezett. Ő írja le evangéliumában az irgalmas szamaritánus történetét. Azt a történetet, mely minden önzetlen segítségnyúj-

23

Tanácsadó > Hirdetés

valakire azt mondjuk, szamaritánus, akkor valójában jónak, szeretetteljesnek, segítőkésznek tartjuk. A segítő szeretet gyakorlása az Egyház egyik fontos tulajdonsága.

Net-felvétel

Már a kereszténység kezdetén megjelenik a gondoskodás, a másokért hozott áldozat gondolata. Először szervezetlen formában, majd később szervezett formában is. Létrejönnek a lazaretek, a mai kórházak elődei, az ispotályok, később a kórházak. Majd a különféle fogyatékossággal élők intézményei. Ezek mind-mind nagyrészt az Egyházhoz kötődnek. És éppen azért kötődnek az Egyházhoz, mert az irgalmas szamaritánus bibliai példázata szeretetre, nagylelkűségre, az elesettekről, a magatehetetlenekről való gondoskodásra ösztönzi az Egyház tagjait. Ma is sok olyan intézményt tart fenn az Egyház világszerte, ahol azokról gondoskodnak, akik a társadalom peremére szorultak. Irgalmasnak lenni, nagylelkűséget gyakorolni, lehajolni az elesettekhez, bátorítani a reményvesztetteket – ez a mi feladatunk is… E héten, mely Isten kegyelméből ránk köszöntött, erről sem feledkezzünk meg!


24

Csallóköz

Olvasószolgálat

Gyümölcs vásárlásakor megfigyeli annak származási helyét? Czajlik Tibor – Nyárasd

Minden alkalommal megfigyelem, nehogy valami fertőzés vagy bármi érjen, ha épp olyan országból származik. Értékelem, hogy az utóbbi időben egyre több kinti árus van az utak mellet és ott biztosan tudom, hogy friss hazai gyümölcsöt vásárolok.

Minden esetben megfigyelem, mivel nem szeretem a külföldi behozott termékeket. Nyilván a trópusi gyümölcsöknél nem zavar, de ha tudom, hogy nálunk is terem, akkor inkább az ittenit veszem meg. Mivel otthon vannak gyümölcsfáim, a saját termékeimet fogyasztom leginkább. (V. Sz.)

Láger Katalin – Illésháza

Dénesdy Miriam – Felsőpatony

Mikor mennyire van időm a bevásárlás során, de többnyire azért megnézem, melyik országból van behozva. Nagyon örülök annak, ha hazai terméket is találok, mert akkor inkább abból vásárolok. Szerintem sokkal finomabb egy hazai alma, mint az olasz vagy akármilyen más.

Többnyire megfigyelem kíváncsiságból. Érdekelne például, ha van itt is szép szőlőnk, akkor miért Egyiptomból hozzák be? Ugyanez a helyzet az almával is. A legtöbb üzletben olasz almát árulnak. Én mindig inkább a hazai gyümölcsöket részesítem előnyben a külföldiekkel szemben.

Vojtík Szimona felvételei

Jankó Éva – Szap

Gyógyszertári ügyelet

Véradók

Élő nyelv

DUNASZERDAHELY – október 14.: Szent Mária gyógyszertár (Nagyabonyi út); október 15.: Garant patika (Esterházy utca); október 16.: Egyszarvú patika (Vasút utca); október 17.: Cobra patika (Sport utca); október 18.: Dana patika (Fő utca); október 19.: Tesco patika (Tesco); október 20.: Kórházi patika (Nagyabonyi út).

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson október 7–8-án a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Karika Attila, Fehér Szabina, Huba Radovan, Schevela Roland mérnök, Balla Attila; Nagymegyer: Kulcsár Attila, Németh László mérnök; Szap: Vida Ádám, Vida István; Csécsénypatony: Lieskovsky Ádám; Várkony: Mizera Erzsébet, Gódány Anita, Méhes Anna; Lakszakállas: ifj, és id. Takács Dávid; Balony: Vermes Attila; Bős: Fürjes László; Ekecs: Círia Tibor; Pódafa: Bereczk László; Csilizradvány: Rácz György; Medve: Vass György; Kisfalud: Mezzei Kitty; Nagymagyar: Rigó Szabina; Lúcs: Puha Zsuzsanna; Albár: Patasi Edina; Tárnok: Szitás István; Gúta: Riflik Zsolt; Felsővámos: Lezsatka Tünde; Szarva: Tar Tibor; Csallóközcsütörtök: Sipos Sandra; Hodos: Mgr. Lelkes Zsuzsanna; Baka: Kovác Gabriel.

„Mi a magyar neve annak a kis, fából készült eszköznek, amelyet az orvos a torok vagy a szájüreg vizsgálatakor használ?” – kérdezi egy középiskolás olvasó. A szóban forgó orvosi eszköznek nincs jellegzetesen magyar neve. Úgy az egészségügyi szaknyelv, mint a standard magyar köznyelv spatulának nevezi a torok vizsgálatakor a nyelv leszorítására használt kis falapocskát. Eredetét tekintve – sok más orvostudományi megnevezéssel együtt – ez a főnév a latin nyelvből került a magyarba, s annak hangzásbeli illeszkedéséhez, írásmódjához alkalmazkodva ma már nem idegen, hanem jövevényszónak tekintjük. Az egészségügyből ismert jelentésén kívül van azonban a spatula főnévnek egy másik értelmezése is: a műszaki szaknyelv így nevezi a simításhoz, keveréshez használt, kiszélesedő, lapos végű, fából vagy fémből készült speciális munkaeszközt.

GALÁNTA – október 14.: Felicita (Hódi út); október 15.: Medicana (Posta utca); október 16.: Klokner (Hódi út); október 17.: Fő utcai patika (Fő utca); október 18.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); október 19.: Dr. Max (Šafárik utca); október 20.: Fő utcai patika (Fő utca). KOMÁROM – október 14.: Matricaria (Eötvös utca); október 15.: Tabletka patika (Mély utca); október 16.: Terra Rosa (Vársorutca); október 17.: Dr. Max (Megye utca); október 18.: A & Z patika (Petőfi utca); október 19.: Dr. Max (Kaufland); október 20.: Calendula Pharmacy (Nádor utca).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (október 16–22.) One Direction: Where We Are – A koncertfilm (angol koncertfilm): 12.00, csak szombat–vasárnap 16.30, 18.30; Jobb, ha hallgatsz (amerikai életrajzi dráma): 10.40, 13.00, 15.20, 17.40, 20.00, 22.20; November Man (amerikai akcióthriller): 11.15, 13.30, 15.45, 18.00, 20.15, 22.30; A kis Nicolas nyaral (francia vígjáték): csak szombat–vasárnap 14.15; Doboztrollok (amerikai–angol animációs film): csak szombat–vasárnap 10.30, 14.50;

A galaxis őrzői (amerikai akciófilm): 12.00, 16.00, 20.30; A tini nindzsa teknőcök (japán animációs film): péntek–szombat–vasárnap 15.10; Csingiling és a kalóztündér 3D (amerikai animációs film): 10.15, 12.15; Így neveld a sárkányodat 2. 3D (amerikai animációs film): péntek–szombat–vasárnap 10.00; Maja, a méhecske 3D (ausztrál–német animációs film): 11.15; T. S. Spivet különös utazása 3D (francia–kanadai családi film): 12.30; Villám és varázsló (belga animációs kalandfilm): 14.15; 22

Misad Katalin

Jump Street – A túlkoros osztag (amerikai akciófilm): 19.30, 22.20; A séf (amerikai vígjáték): 10.15, 15.00; A Védelmező (amerikai akciófilm): 16.45, 19.30, 22.15; Az emlékek őre (amerikai sci-fi): 14.30, 17.45, 18.30; Az útvesztő (amerikai sci-fi akciófilm): 13.45, 17.20, 19.40, 22.30; Delfines kaland 2. (amerikai családi film): 11.00, 13.15, 15.30, 17.40; Holtodiglan (amerikai thriller): 11.00, 14.00, 17.00, 20.00, 22.00; Kamuzsaruk (amerikai akció-vígjáték): 12.45, 16.00, 18.10, 20.20, 22.30; Lucy (amerikai–francia akciófilm): 18.30; Postás Pat – A mozifilm 3D

(amerikai animációs film): 10.00; Szerelem a végzetem (amerikai romantikus vígjáték): 17.30; Szexvideó (amerikai vígjáték): 16.30, 20.30. GALÁNTA, DK mozi, október 14–15.: Anjeli (cseh vígjáték): 19.00; október 17–18–19.: Villám és varázsló (belga animációs film): 16.30; október 17.: Vissza hozzád (amerikai romantikus dráma): 19.00; október 17–18.: A bíró (amerikai filmdráma): péntek 21.30, szombat 19.00; október 18–19.: Az ismeretlen Dracula (amerikai akciófilm): szombat 21.30, vasárnap 19.00.


25

Olvasószolgálat

2014. október 14. | 42. szám

Kultúra

X. Egészségfesztivál

Kiállítás

DUNASZERDAHELY – Október 18-án, szombaton rendezik a X. Egészségfesztivált a művelődési központban. Program: 10.00–10.45: Hormonok, nők, betegségek – Tóth Erzsébet orvos előadása; 11.00–11.45: Gyógygombák – Varga Gábor hatóanyag-szakértő előadása; 12.30–15.30: Fogyókúra és tartós karcsúság éhezés nélkül – élménybeszámolók. Továbbá: raszter-szemüveg, Energy termékek, gyógyító kövek,

Net-felvétel

Színház KOMÁROM, a Jókai Sínház játékrendje, október 15.: Az arany ára (19.00, Szenc, bérletszünet); október 16. és 18.: Bányavirág (15.00, 19.00, bérletes).

biorezonanciális állapotfelmérés, klasszikus maszszázs, metamorf masszázs, talpmasszázs, köpölyözés,

csontkovácsolás, gyógyító piramisok, Bemer-terápia, mézes méregtelenítés, Schüssler sók, kristályok,

sóoldatok és gombák, PHmérés, EAV-diagnosztika és még sok más érdekesség. (–)

Őszi vásár Bősön, a piactéren Bős Nagyközség Önkormányzata tisztelettel meghív mindenkit az „Őszi vásárra”, amely Bősön a piactéren lesz megtartva 2014. október 17–18-án (péntek, szombat) A főműsorra pénteken délután 16.00 órátol kerül sor, melynek fellépői a Bősi Tánc- és Tornastúdió, az Aranykert néptánccsoport,

DUNASZERDAHELY – Október 21-ig megtekinthető a XIV. Nemzetközi magyar fotóművészeti kiállítás a Csallóközi Népművelési Központ Gallery Nova termében.

Fodor Bianka, Fodor Dóra, Horváth Beáta és Nagy Mónika lesznek. A pénteken este 18.00 órakor kezdődő koncert sztárvendége Oláh Gergő (net-felvételen). Az esti szórakozás 19.00 órától utcabállal folytatódik. Vásárosok, kereskedők, vendéglátók jelentkezhetnek a helyszínen. Mindenkit szeretettel várunk! (–)

25. Mediawave – pályázat KOMÁROM – A MEDIAWAVE Alapítvány pályázatot hirdet MEDIAWAVE Szuvenír címmel, ajándéktárgyak, kiegészítők, kegytárgyak tervezésére, kivitelezésére. 2015. április 28.–május 2. között, a komáromi Monostori Erődben 25. alkalommal rendezzük meg a MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Együttlétet (korábban Fesztivál). Ez alkalomból keressük azokat a kézműveseket, képző-, ipar- és hobbiművészeket, akik az emblematikus Mediawave csóka vagy egyéb használt jelképünk, motívumunk felhasználásával ajándéktárgyakat, kiegészítőket, kegytárgyakat terveznek és gyártanak számunkra és a látogatók számára. A rendezvény életében volt már példa hasonlóra pl.: media-

wave pléh bögre, kavicsba karcolt mediawave csókás lánc stb. Minden technikára és ötletre nyitottak vagyunk. Szeretjük a hagyományőrzést, a népi technikák újragondolását, az újrahasznosított termékeket, a kreativitást, a szellemességet. Mediawave design elemek: Az elmúlt évek emlékezetesebb jelképei, borítói, képeslapjai megtekinthetőek, letölthetőek a MEDIWAVE Alapítvány web-oldalán található, ’régi design elemek’ fül alatt. Egy pályázó több pályamunkával is nevezhet. A több pályamunkával nevezők a jelentkezés során ügyeljenek rá, hogy minden szuvenír adatait külön, átláthatóan tüntessék fel. A kiválasztott alkotóktól fejenként 5 darab Mediawave Szuvenírre igényt tartunk, melyeket a rendezvényre érkező nemzetközi művészeknek díjként, aján-

déktárgyként adunk át. Díj: ingyenes bemutatkozási/árusítási lehetőség a 25. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttléten; fesztiválbérlet. (www.mediawavefestival.hu) A pályázók köre: egyének, csoportok (baráti körök, egyesületek stb.) Jelentkezési határidő: 2014. december 5. Elbírálás határideje: 2014. december 15. – döntésünkről értesítést küldünk a pályázók által megadott e-mail címre. Jelentkezés: 1. A nevezett alkotás leírása: méret, anyag, technika stb. 2. A nevezett alkotás prototípusáról fotó és/vagy tervrajz, skicc 3. A pályázó adatai (név, elérhetőség, e-mail cím, eddigi bemutatkozások, referenciák stb.) E-mail: flora@mediawave.hu; az üzenet tárgya: MW Szuvenír (–)

Vegyes DUNASZERDAHELY – Október 14-én, kedden este 6 órától Vekerdy Tamás pszichológus tart előadást a művelődési központban Jól szeretni – Tudod-e, hogy milyen a gyereked? címmel. – Okóber 15-én, szerdán délelőtt 9 órától Felvidéki kakukktojás – A nagy lufipukkasztás címmel láthatják az Ifjú Szivek Táncszínház előadását a művelődési központban. – Október 15-én, szerdán este 6 órától Balla Ede Zsolt székelyföldi kutató, író tart előadást a művelődési központban Velemértől Csíksomlyóig – a magyarság szent helyei címmel. – Október 16-án délelőtt 9-től Hontalanítás címmel az Ifjú Szivek Táncszínház előadását láthatják a művelődési központban. – Október 20-án, hétfőn este 6 órától a VándorLÁSS!-est soron következő részében Both Gábor könyvbemutatóval egybekötött előadását hallhatja a közönség Útmutató az Élethez címmel. – Október 22-én, este 6 órától Harmonikámmal a Nagy Háború színterén címmel történelmi visszatekintést hallhatnak Kovács László történész előadásában a Vermes-villában. Közreműködik: Kulcsár Béla harmonikaművész. NAGYMEGYER – Október 15-én, délelőtt fél 10-től mentálisan sérültek és lektorok találkozója lesz a művelődési központban. – Október 17-én, pénteken este 6 órától Csaó Bambínó címmel zenés családi revüt láthatnak a Kassai Thália Színház előadásában a művelődési központban. KOMÁROM – Október 14-én, este 6 órától Godfrey Reggio: Koyaanisqatsi (Kizökkent világ) című filmjét vetítik a Vasmacska Filmklubban.


26

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény

Névnapok

R. 2. RÉSZ

Október 14.: Helén, Boris Október 15.: Teréz, Terézia Október 16.: Gál, Vladimíra Október 17.: Hedvig, Hedviga Október 18.: Lukács, Lukáš Október 19.: Nándor, Kristián Október 20.: Vendel, Vendelín

R. 1. RÉSZ

SIVATAG ÉSZAK – AMERIKÁBAN

RÓMAI ÖT

... SUMAC, A PERUI CSALOGÁNY

TYÚKFÉLÉK HÍMJE

FÜLKÖZÉP!

KOREAI DINASZTIA

NEUTRON

IMRE

LAPPFÖLDI TÓ

LÖTTYENT

A

B

PERU FŐVÁROSA

TANONC

R. 3. RÉSZ

Heti évforduló 50 éve, 1964. október 14-én Japánban üzembe helyezték a világ első szupersebességű vasútját, a Tokaido-t. 1912. október 14-én Theodore Roosevelt amerikai elnök ellen merényletet követtek el. Beszédét lőtt sebével is megtartotta. 97 éve, 1917. október 15-én kivégezték Mata Harit. 1959. október 15-én született Rudolf Péter színész. 32 éve, 1982. október 15-én halt meg Selye János osztrák–magyar származású kanadai belgyógyász, stresszkutató. Október 16. A kenyér világnapja. 2003. október 16-án halt meg Papp László olimpiai- és világbajnok ökölvívó. 36 éve, 1978. október 16-án Karol Wojtylát pápává választották II. János Pál néven. Október 17. A szegénység elleni küzdelem világnapja. 1253. október 17-én született Szent Ivó, a jogászok védőszentje. 35 éve, 1979. október 17-én Teréz anya Béke Nobel-díjat kapott. 2012. október 17-én halt meg Komár László énekes. 61 éve, 1953. október 20-án született Katona Klári énekesnő.

GYŐZELMI JEL

I KÉPZŐ

POCSÉK IRAKI TÁBORNOK, ÁLLAMFÉRFI

FÉRFINÉV

HATÁROZÓI RAG

KOLUMBIAI VÁROS RÓMAI EGY

TÁRNICS

SEFTELÉS

A KÓRHÁZ JELE

KANADAI ÉNEKES NÉVELŐ

KISZÖKIK

NITROGÉN OLASZ POLITIKUS (Petro) VAJON

SIETSÉG – NÉMETÜL (EILE)

KLIPSZ FELE A JÓD VEGYJELE

FLUOR, CARBONIUM

NORBERT

ZENEI FÉLHANG

VONATKOZÓ NÉVMÁS

SZEKUNDUM

IDEGEN JÁNOS

DÓRA, HILDA

AZ ÓN JELE

MOHAMEDÁN FŐTEMPLOM

IPSZILON KOCSMA

A

KÉSZÍTETTE: LŐRINCZ LÁSZLÓ

Népi bölcsesség E heti rejtvényünkben Arthur Evelyn Waugh angol író egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. A 40. szám Teréz a szüret kezdetének napja. Gál a makk helyes megfejtése: Ha van borod és pénzed, barátod is sok lesz. (kínai közmondás) Sorsolással könyvet nyert: beérésének napja. Jandura Irén (Bős). Gratulálunk!

Aforizma

A vagyon a szabadság egyik eszköze. A vagyon hajhászása azonban a rabszolgaság egyik formája. (Frank Herbert)

Fejtörő Szinonímák Keresse meg az alábbi szavak rokon értelmű párját. 1. ideiglenes – 2. elcsigázott – 3. csenevész – 4. csökönyös – 5. halk – Az előző szám helyes megfejtése: kakukkfű, oroszlánszáj, nyuszifül, gólyahír. Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el. Közös szórakozás

Dömötör Zsuzsa felvétele


27

Szabadidő

2014. október 14. | 42. szám

Heti horoszkóp 2014. október 14–20.

Tóth Vera

Net-felvétel

Megakoncert Nagyudvarnokban! Október 18-án, szombaton délután 3 órától zenés délutánnal és fergeteges 180 perces élőkoncerttel várják a közönséget a község sportpályáján. Program: 15.00: R3D One hip-hop tánccsoport; 15.30: Lelkes Simona fellépése; 16.30: Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László műsora; 19.00: 180 perces élőkoncert, melyen fellép Tóth Vera, Horváth Charlie és az Abrakazabra zenekar. A nap folyamán kolbászt, pecsenyét, őzgulyást, babgulyást, üdítőt biztosítanak a szervezők. Belépő: 3 euró. (–)

Viccplacc Két turista beszélget egy moszkvai szállodában. – Képzeld, tegnap megnéztem Lenin múmiáját. – Képes voltál azt a rettenetesen hosszú sort végig állni a mauzóleum előtt?! – Szó sincs róla! Adtam az őrnek 20 dollárt. – És? Soron kívül beengedett? – Nem. Kihozta! Egy öreg bácsi ellenőrző vizsgálatra megy az orvosához. Az orvos kérdezi tőle, hogy van. – Nagyszerűen érzem magam, doktor úr. Fél éve újraházasodtam. Az új feleségem 20 éves és három hónapos terhes. Mit szól ehhez, doktor úr? A doki gondolkodik, aztán megszólal: – Hadd mondjak el egy történetet. Ismerek egy vadászt, aki sosem

hagy ki egyetlen vadászidényt sem. Egyszer azonban véletlenül az esernyőjét viszi magával a dzsungelbe a puskája helyett. Szembetalálja magát egy medvével. Ráfogja az esernyőt, céloz és meghúzza a ravaszt, vagyis a gombot. Bumm! A medve abban a pillanatban elterül a földön. – Ez lehetetlen! Biztos valaki más is lőtt! – hitetlenkedik az öregúr. – Na látja! – mondja a doktor. – Nekem is ez a véleményem. A vándor már két napja nagyon éhes, amikor végre meglát egy régi kis viskót. Bekopog, és kérdi az öregasszonyt, aki ajtót nyit neki: – Öreganyám! Szegény vándor vagyok, nagyon éhes, nincs egy kis étel a számomra? – Fiam, tegnapi leves jó lesz? – Persze öreganyám! Nagyon köszönöm! – Akkor gyere vissza holnap!

Kos (III. 21.–IV. 20.) A múlt hét sikerei elegendő erőt adnak ahhoz, hogy a következő napokban is jól érezze magát. S bár lehet, hogy kevesebb eredményt ér el, mint reméli, de semmilyen jó tette nem marad dicséret és elismerés nélkül. Ne legyenek félelmei, nyugodtan ugorjon bele az ismeretlenbe.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Megtörténhet, hogy kicsit szeleburdi lesz, kapkod vagy épp álmodozik, így elfeledkezhet valami lényeges dologról, körülményről, vagy halogat egy elvégzendő feladatot. Nem kellene, figyeljen jobban a dolgaira! Ha ügyes, akkor már csütörtökre rendezi a dolgait, és jó hétvégéje lesz.

Bika (IV. 21.–V. 20.) Remekül érzi magát a bőrében – szerda kivételével! Ekkor fennakadások jellemzik majd a napot, hol jó lesz a kedve, hol pocsék. Ne aggódjon, csütörtöktől minden visszaáll az eredeti kerékvágásba. Összességében elmondható, hogy jó ütemben halad előre, hatásos és eredményes lesz.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Ha hibázik, akkor vállalja a következményeit! Nemcsak a sikert, hanem a kudarcot is. Mindkettő önben van, s attól lesz igazán nagy, ha beismeri a bakit. Néha azért kell átélni nehéz élethelyzeteket, hogy legközelebb valamit még jobbá tudjon tenni. Vállalja fel, ha vétett és javítsa ki a hibát.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) A következő napok elkerülhetetlenül magukkal hozzák a változás szelét, fogadja be az új impulzusokat, a jó dolgokat építse be a mindennapjaiba. Rengeteg tennivaló vár önre, és a nehéz kihívások sem kerülik el. Maradjon kellő bátorsága belevágni egy felbukkanó lehetőségbe.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Az ősz egyre jobban megmutatja erejét, ám a hűvös reggelek és egyre borongósabbá váló ég sem tudja elvenni a kedvét. Jól érzi magát, tervezi a jövőt, a kedélyállapota remek, és senki nem tudja szétrombolni ezt! Hozzáállásával, pozitív gondolataival most bárkit lenyűgözhet.

Rák (VI. 22.–VII. 22.) Bár döntései során rendszerint az érzelmek uralkodnak a racionalitás helyett, ezen a héten ezt a módszert meg kell fordítania, s mindent csak alapos elemzéssel közelíthet meg. Előtérbe kell helyeznie az észérveket, és ennek segítségével kell haladnia útján. Meghozza a várt eredményt!

Bak (XII. 22.–I. 20.) Leterhelő lesz a hét első fele, sok tanulnivaló vár önre, s a régebb óta függőben lévő ügyeket sem halogathatja tovább. Most könnyen kerülhet mások célkeresztjébe, váratlan támadásokat kell kivédenie, de ügyes lesz, és minden helyzetben fel fogja magát találni, ha a tudatosságot választja.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Mi ez a nagy sietség? Az óriási rohamtempó, amit diktál, épp az apró örömök felismerésétől veszi el a lehetőséget, és megszaporítja a hibák számát. Ezt feltétlenül tartsa szem előtt, amikor a különböző feladatait végzi. Élje meg a mát, ne siránkozzon a tegnapon, csakis előre nézzen!

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Az ön előtt álló napok bonyodalmakat tartogatnak, készüljön fel minden eshetőségre. Különféle kellemetlen élethelyzetek követik egymást otthon vagy szakmai téren. A kívülről érkező negatív hatásokat nehéz lesz teljes mértékben kivédeni, még akkor is, ha a hét végére jelentősen enyhülnek.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Egészen szerda estig álmodozós hangulatban lesz, rózsaszín felhők közt repked, a realitást pedig inkább kizárja az életéből. Ez nem baj! Ám fontos észrevennie, meddig mehet el, hisz vannak feladatai, kötelezettségei, amiket nem hanyagolhat. Ugye nem lesz ezzel gond?

Halak (II. 21.–III. 21.) Azonnal rombolja le azokat a hibás berögzöttségeket, melyek gátolják a fejlődésben. Ilyenek a felesleges negatív gondolatok, a múlt sérelmei, az irreális célok. Szánjon magára pár órát, amikor egyedül lehet, s fogjon papírt, tollat, s írja össze a gondjait, bajait. Ez segíthet tisztán látni.


28

Dentális higiéna – professzionális fogtisztítás és fehérítés. Tel.: 031/551 74 45, DS.

SZOLGÁLTATÁS

LAKÁS, GARÁZS

Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak és invalidusoknak. Tel.: 0907 723 420. AKCIÓ! Öreg sírkövek tisztítása, aranyozása: 0910 143 594. http://nahrobnekameneshop.s k Fürdőkád-zománcozás hideg zománccal. Tel.: 0905 599 663. Ülőgarnitúrák, autók, szőnyegek mély tisztítását vállaljuk. Tel.: 0905 506 748, LEAFF. Menyasszonyi, koszorúslány-, örömanyaruhák, kosztümök és egyéb ünnepi ruházat. Cím: Győr, dr. Kovács Pál utca 5. (Kapualj divatüzlet). www.big_blue.extra.hu

Eladó 3 szobás, átalakított, modern lakás Dunaszerdahelyen (Halpiac). Tel.: 0918 400 692. Eladó összkomfortos családi ház Felsővámoson. Ár 15 000 euró. Tel.: 031/558 16 47. KIADÓ – BÉRLET Kiadó szállás munkásoknak – 9 személy részére. Tel.: 0907 372 370, DS. Háromszobás albérletet keresek Dunaszerdahelyen. Tel.: 0908 766 642. Kiadó, olcsón, Dunaszerdahely központjában 48 m2-es terület. Alkalmas irodának, orvosi rendelőnek. Tel.: 0907 263 771.

ÁLLÁS GÉPJÁRMŰ A Gropo SK felvesz nemzetközi konténerszállításra sofőröket: 0908 757 603. Virágkötőt keresünk alistáli virágüzletbe. Feltétel: szlovák–magyar nyelvtudás. Tel.: 0905 899 793. Kamionsofőrt keresünk belföldi fuvarozásra, legalább 3 éves gyakorlattal, C + E típusú járművezetői engedéllyel. Életrajzot a következő e-mail címre kérjük küldeni: dunaholdingsvk@gmail.com INGATLAN Előnyös áron eladó befejezés előtt álló családi ház (bungalow) Nyárasdon. A hitelt is elintézzük. Tel.: 0905 367 727. Eladó öreg családi ház 10 áras telken Bakán. Ára 21 500 euró. Ingatlanközvetítők ne hívjanak! Tel.: 0903 438 031.

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés

ZETOR traktort vennék jó állapotban. Tel.: 0918 544 316. Eladó jó állapotban lévő Škoda Fabia 1.2. Tel.: 0915 27 51 36.

Dentálna hygiena – profesionálne čistenie a bielenie zubov. Tel.: 031/551 74 45, DS.

Megemlékezés „Másképp lenne minden, ha velünk lennél, ha hozzánk szólnál, ha ránk nevetnél. A gyertya most érted égjen, ki fent laksz már a magas égben, ki vigyázol ránk onnan fentről, s lelkünkhöz szólsz a végtelenből.” Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk október 16-án, halálának 5. évfordulóján LELKES LAJOSRA Dióspatonyban. Szerető családja Eladó Tchibo Family darált kávé, Eduscho melange darált, Eduscho szemes és darált kávé. Ára: 4,50 euró/kg. Házhoz szállítjuk. Tel.: 0903 720 739. Eladó nagyon olcsón 2 párnatartó, régebbi, széthúzhatós ülőgarnitúra. Tel.: 0905 85 23 67. Eladó 2 db vastartály – 10 000 és 4500 literes. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0902 52 63 41. Eladó gabona. Tel.: 0908 039 138. HÁZIÁLLAT

VEGYES Eladó tűzifa. Tel.: 0908 767 754. Eladó üzleti digitális mérleg 15 kg-ig. Ára 100 euró. Továbbá eladók kisméretű magyar ládák (1 euró/db). Tel.: 0905 968 390. Eladó kertbe szerszámoknak unimo bódé Dunaszerdahelyen, a volt Slovlik gyümölcsöskert területén. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0948 506 255. Tüzifa eladó rönk, ill. metélt kiszerelésben Dunaszerdahelyen, a kürti úti fatelepen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551.

A Komáromi Ipari Szakközépiskola igazgatósága és pedagógusai 2014. október 23. és 25. között a Nyílt Napok alkalmából szeretettel várják az általános iskolák 8. és 9. évfolyamának tanulóit, a kedves szülőket és az iskola iránt érdeklődőket.

NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. Tallóstól 3 km-re lévő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való MULARD hím májkacsák, 4-5 kg-os szürke landesi libák, tömött MULARD májkacsák és májlibák élve és tisztítva. Tel.: 0915 291 826; 031/778 23 53. BONTOTT CSIRKÉK – csirke tisztítást vállalunk. Tel.: 0905 944 142.

A topolnicai baromfifarm (Galántától 5 km-re) eladásra kínál 8–15 hetes tojó jércét többféle színben, idei tömni való brojlerkacsát, idei tömni való MULARD kácser májkacsát. Eladók továbbá tápok és koncentrátumok. A megrendelt áruk házhoz szállítását is vállaljuk! Tel.: 0905 450 432; 0905 551 499; 031/78 11 563. DROBNÉ INZERÁTY Nočný klub Stará Turá – Hrašné príjme na pozíciu hostesky a spoločníčky sympatické dievčatá a ženy. Zaistíme stále solventnú klientelu, nadštandartný zárobok a peniaze na ruku každý deň. Ubytovanie zdarma, pracovná doba i brigádne. Serióznosť a diskrétnosť samozrejmosťou. Kontakt: 0905 244 226. Albatros spol., s. r. o., Dun. Streda, špecialista na prepravu lodných kontajnerov hľadá šoférov z povolania na medzinárodnú kamionovú dopravu. Tel.: 0908 084 200. Doučím slovenčinu žiakov stredných maďarských škôl a gymnázií. Aj na maturitu. Tel.: 0902 133 993.

Riaditeľstvo a pedagógovia SPŠ v Komárne od 23. do 25. októbra 2014, počas Dní otvorených dverí, srdečne očakávajú žiakov 8. a 9. ročníkov ZŠ, ctených rodičov a každého záujemcu.


29

Hirdetési ajánlat

2014. október 14. | 42. szám

ƫƧ ƧƥƧƪƢƙ ƥƧƪƢƙΎΎ͒Ύƛ ͒ ƛƫƫƙƤƤǹƣǼƲƛƫșƬǼƪƬǼƣ ƙƤƤǹƣǼƲƛƫșƬǼƪƬǼƣΎ~ΎƦ Ύ~ΎƦƙƙƟƱƥƙƟƱƙƪ ƟƱƥƙƟƱƙƪΎ~Ύƨ Ύ~ ƨƧ ƧƲƫƧƦƱƝƨƝƪƢƝƫ ƲƫƧƦƱƝƨƝƪƢƝƫΎ~Ύƚ Ύ~Ύƚǿ ǿƫ ƫΎΎ~ΎƜ ~ΎƜƭ ƭƦƙƫƲƝƪƜƙƠƝƤƱ ƦƙƫƲƝƪƜƙƠƝƤƱ

ƠƠȷɀȲȳɂɡɁȷΎɊɀȸȳȵɇɈɡȹ ȷɀȲȳȳɂɡɁȷΎɊɀȸȳȵɇ ȸ ȵɇɇɇɈɡȹ ̰​̰ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̵̱​̵ΎȻȻ˴ Ƚ ̱̯​̯ Ɇ ̵̱​̵​̵ΎȻȻ˴ ȽȺȲȯȺ˶ ̳̯​̯ΎȳɃɀʑΎ ̳̯ ̯​̯ ȳɃɀʑΎ

̰̱̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̰̲̰ΎȻȻ˴ ̰̱̐Ύ ȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆ ̰̲​̲̰ΎȻȻ˴ ̶̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̶̰̯Ύ ȳɃɀʑ

̰̱̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ΎɆΎ̵̱​̵ΎȻȻ˴ ̰̱̐Ύ ȽȺȲȯȺ˶ ̸̷ Ɇ ̵̱​̵ ̱ ΎȻȻ˴ ̶̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̶̰̯ ȳɃɀʑΎ

̰̲̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̷̵ΎȻȻ˴ ̰̲̐Ύ ȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆ ̷̵ΎȻȻ˴ ̴̰̯ΎȳɃɀʑΎ ̴̰̯ ȳɃɀʑΎ

̰̲̐ ȽȺȲȯȺ˶Ύ̵̲ΎɆΎ̵̱​̵​̵ΎΎȻȻ˴ ̰̲̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̵̲ΎɆΎ̵̱​̵ΎȻȻ˴ ̴̰̯ ̯ΎȳɃɀʑ ̴̰̯ΎȳɃɀʑΎ

̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ΎɆΎ̰̲̰ΎȻȻ˴ ̰̳̐Ύ ȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ Ɇ ̰̲​̲̰ ȻȻ˴ ̰̯​̯ ȳɃɀʑ ̰̯​̯ΎȳɃɀʑ

̰̳̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ΎɆΎ̵̲ΎȻȻ˴ ̰̳̐Ύ ȽȺȲȯȺ˶Ύ̱̯​̯ Ɇ ̵̲ ȻȻ˴ ̰̯​̯ΎȳɃɀʑΎ ̰̯​̯ ȳɃɀʑΎ

̷̰̐ ȽȺȲȯȺ˶ ̶̳ΎɆ ̰̲̰ ȻȻ˴ ̷̰̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̶̳ΎɆΎ̰̲̰ΎȻȻ˴ ̵̯ΎȳɃɀʑ ̵̯Ύ ȳɃɀʑ

ƴƪ ƪƝƦƟƝƜƥNjƦƱ ƝƦƟƝƜƥNjƦƱΎƬ ƬǼƚƚƫƲǼƪơ ǼƚƚƫƲǼƪơΎƠ ƠơƪƜƝƬNjƫ ơƪƜƝƬNjƫΎƝ ƝƫƝƬNjƦ ƫƝƬNjƦ

Ύ Ύ Ύ Ύ

̷̰̐ΎȽȺȲȯȺ˶Ύ̸̷ΎɆΎ̵̲ΎȻȻ˴ ̷̰̐ ȽȺȲȯȺ˶ ̸̷ ̸̷ΎɆ ̵̲ ̵̲ΎȻȻ ȻȻ˴ ̵̯Ύ ȳɃɀʑ ̵̯ΎȳɃɀʑ

̱ɆΎ˹Ύ̴͊ ̲ɆΎ˹Ύ̶˴̴͊ ̳ɆΎ˹Ύ̰̯͊ ̴ɆΎ˹Ύ̴̰͊

FEELÁR LÁR

ƙΎȶȷɀȲȳɂʗΎɊȺɂȯȺΎȹɡɀɂΎȶȳȺɇɀȳ ƙΎȶȷɀ ȲȳɂʗΎɊɊȺɂȯȺΎȹɡɀɂΎȶȳȺɇɀȳ Ύ ̰ɆΎȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁȳɂɡȼΎ˹Ύ̱̯Ύ͊ ̰Ɇ ȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁȳɂɡȼΎ˹Ύ̱̯Ύ͊ ͊

Ύ

ȻȷȼȷȻɃȻΎ̲ɆΎȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁȳɂɡȼΎ˹ΎȼȷȼȱɁ Ȼȷ ȼȷȻɃȻΎ̲ɆΎȶȷɀȲȳɂɡɁΎȳɁɁȳɂɡȼΎ˹ΎȼȷȼȱɁ

Ʀ ƱƱƴƪ ƴƪ ƙ ƙƫƜ ƫ Ɯ ΎΎ~ΎƟ ~ Ύ ƟȖ ȖƬƙ Ƭƙ Ύ~Ύƣ Ύ ~ Ύ ƣƧ ƧƥƴƪƧƥ ƥ ƴ ƪ Ƨ ƥ Ύ~ΎƦ Ύ~ΎƦƴ ƴƜƫƲ Ɯ ƫ Ʋ ƝƟ Ɲ Ɵ ΎΎ~ΎƮ ~ Ʈƴ ƴƟƫƝƤƤƱ Ɵ ƫ Ɲ Ƥ ƤƱ Ɲ ΎΎ~ΎƟ ~ ΎΎƟ Ɵƙ ƙƤ Ƥ ƴƦƬƙ ƴ Ʀ Ƭƙ


30

Csallóköz

Sport

Birkózás

Gladiátor-sikerek Trencsénben Nyolc somorjai Gladiátor SK versenyző hat érmet nyert a trencséni Ladislav Mlynek Emlékversenyen. A szabadfogású birkózó seregszemlén a hazaiakon kívül cseh és magyar klubok is szerepeltek. Az idősebb diákok 59 kg-os súlycsoportjában Holocsi Bence bronzérmes, Liptai Tamás pedig ezüstérmes lett. Kár, hogy Pajli Ádám sérülés miatt lemaradt az emelvényről. Szeiler Matyi (2003) az előkészítős kategória A csoportjának 37 kg-os súlycsoportjában a győzelmi emelvény legmagasabb fokára állhatott fel.

Felső sor, balról: Jakub Marchevka, Holocsi Bence, Oláh Olivér edző, Pajli Ádám, Szeiler Zoltán klubelnök, Liptai Tomi, Horváth István edző. Archív felvétel Elöl: Oláh Olivér, Szeiler Matyi, Bartalos Marek

Ugyanitt Jakub Marchevka (2002) 73 kg-ban bronzérmet nyert. Az 52 kg-ban negyedik Oláh Olivér (2001) értékes tapasztalatokat szerzett. A somorjaiak remekeltek az előkészítős B csoportban is, ahol Bartalos Marek (2005) 44 kg-ban első lett, Jurko Čukan (2005) pedig 40 kg-ban a 3. helyen végzett. Reméljük, hogy a fiúk megőrzik remek formájukat a hagyományos somorjai nemzetközi Fodor László Emlékversenyre is, amelyet november 1-jén rendeznek a Matej Bel Alapiskola tornatermében. –gč

Rohály első a kadétok között Múlt hétvégén Marcelházán villogtatták meg tehetségüket a Bősi birkózó sportklub növendékei.

Fiatalabb diák: 40 kg: Ágh Attila 48 kg: Szeif Lukáš

3. hely 1. hely

Kadét:

EREDMÉNYEK

76 kg: Rohály József

Előkészítő:

Kadét lány:

37 kg: Csicsai Attila 40 kg: Mezey József

3. hely 1. hely

54 kg: Ágh Erika

1. hely

2. hely (mk) Archív felvétel

Négy arany és két ezüst az országos bajnokságról! Szombaton Hakszer Tibor és Szerencsés László edzők irányításával a Dunaszerdahelyi birkózó klub 7 fiú és 3 lány versenyzője szállt harcba a bajnoki címekért. Az országos bajnokságon, amely Gútán került megrendezésre, 18 csapat 100 versenyzője mérettette meg magát. Birkózóink sikeresen szerepeltek, összesítve 4 arany és 2 ezüstérmet nyertek. A diákok 33 kg-os súlycsoportjában Darvas Patrik remekelt, aki madari, rimaszombati és komáromi ellenfelét legyőzve szerezte meg élete első országos bajnoki címét. A serdülő lányok között 48 kg-ban Bacsfai Réka brillírozott, aki a dön-

tőben marcelházai ellenfelét fektette kétvállra, és vehette át a bajnoki címért járó aranyérmet. Junior lány

kategóriában Méri Erika 55 kg-ban és Juhász Marika a 60 kg-osok között szerzett aranyérmet.

Eredmények: DIÁKOK 33 kg: Darvas Patrik 37 kg: Szakács Dominik 48 kg: Gányovics Balázs 57 kg: Skurák Tristán 68 kg: Botló Dominik 85 kg: Vízy Róbert

1. 6. 6. 5. 2. 2.

hely hely hely hely hely hely

SERDÜLŐ LÁNYOK 48 kg: Bacsfai Réka

1. hely

JUNIOR 55 kg: Méri Erika 59 kg: Juhász Marika

1. hely 1. hely (h) Archív felvétel


31

Sport

2014. október 14. | 42. szám

Fazekas István és Roman Ružička szervezők

Fiúk és lányok rajtja

Jót futottak az egészségért A legjobbakat kupákkal jutalmazták NYÉKVÁRKONY – Az egészségtelen életmódból következő elhízás világméretű probléma. A túlsúlyosság ellen Fuss az egészségért rendezvénnyel vették fel a harcot a csallóközi településen, Roman Ružička körzeti orvos és a helyi önkéntes tűzoltó testület vezetése kezdeményezésére. „A túlsúlyosság ellen az asztal mellől kevés küzdeni. Magam is szemé-

lyes példát mutatok. Amatőr futó vagyok, s ez a sportág pont az egyik eszköz a civilizációs betegségekkel szemben. Megértésre találtam a tűzoltóvezetőknél, így valósult meg az ötletem” – mondta el Roman Ružička, az egyik szervező. Fazekas István, a helyi tűzoltóegylet vezetőségi tagja örömmel fogadta a gondolatot. „Szívesen együttműködünk a falu orvosával. Nekünk, tűzoltóknak is fontos a jó erőnlét az esetleges beavatkozásnál. A rendsze-

res futás pedig a taktikai gyakorlataink és felkészülésünk része. Több tűzoltótársammal együtt indulok a versenyen. Négy kategória van: 9–16 éves lányok, 9–16 éves fiúk, valamint férfiak 16 év felett és nők 16 év felett. Természetesen a részvétel a fontos, nem a helyezés. Minden induló oklevelet és érmet kap, a legjobbakat kupával jutalmazzuk” – tette hozzá Fazekas István.

EREDMÉNYEK: I. KATEGÓRIA: Férfiak (16 éves kortól). Versenytáv 6 km 1. hely: Király Mátyás, 45 éves, Bős 2. hely: Méhes Gergely, 26 éves, Nyékvárkony 3. hely: Végh Attila, 29 éves, Bős II. KATEGÓRIA: Nők (16 éves kortól). Versenytáv 3 km 1. hely: Heringh Veronika, 36 éves, Csallóközkürt 2. hely: Méhes Zsuzsanna, 25 éves, Nyékvárkony 3. hely: Mészáros Anita, 23 éves, Nyékvárkony Célbaérés öröme

Kis szurkoló

Az 55 fős mezőny összes tagja beért a célba. Az ifjúságiak távja 1,5 km, a felnőtteké 6 km volt. A fiúknál nagy előnnyel a futballista Dömötör Róbert győzött, akinek a hobbija a futás. „A verseny előtti napon is edzettem a futballpályán. Öt kört futottam a pálya körül. Nem bíztam a dolgot a véletlenre” – mondta a futóbajnok. Vladislav Kmeť Vojtík Szimona felvételei III. KATEGÓRIA: Fiúk (9-16 éves korig). Versenytáv 1,5 km 1. hely: Dömötör Róbert, 13 éves, Nyékvárkony 2. hely: Szeif Zoltán, 14 éves, Nyékvárkony 3. hely: Molnár Frigyes, 12 éves, Nyékvárkony IV. KATEGÓRIA: Lányok (9-16 éves korig).Versenytáv 1,5 km 1. hely: Csiba Veronika, 14 éves, Nyékvárkony 2. hely: Lelkes Dóra, 15 éves, Nyékvárkony 3. hely: Faragó Marianna, 12 éves, Nyékvárkony


32

Csallóköz

Celebsztorik

Hivatásos anyuka Keveházi Krisztina hamarosan háromgyerekes anyuka lesz. Ő is tudja, ez nagyjából a balett-táncosi pályája végét jelenti. De ezt egyáltalán nem bánja. Karácsonyra várható babája alig két évvel lesz fiatalabb, mint a bátyja. – Mint kiderült, ez is fiúcska, legalább nem kell új babaruhákat venni. Mindent eltáncoltam, amit akartam, és ami nekem való volt. Bár vágytam nagy családra, tudtam, hogy amíg tart a szakma, nem szülhetek több gyereket. Egy nagycsaládos barátnőm sűrűn mondogatta: eltáncolhatod a Diótörő Mária hercegnőjét húsz éven át, minden karácsonykor, de Mária hercegnő nem fog becsöngetni december 24-én, hogy „Szia Mama, boldog karácsonyt!”

Harmadszor is megnősült

Garázdasággal vádolják

Pataky Attila a legnagyobb titokban, barátok és rokonok előtt fogadott hűséget 28 évvel fiatalabb szerelmének, Nyikovics Orsolyának. Áppen ezért Budapesttől 60 kilométerre, egy eldugott hotelban tartották meg a kézfogót. Hogy odataláljanak a vendégek „az isten háta mögötti” farmra, jelzésképpen két lufit helyeztek ki a bekötőút elején. A vendégek már délután 3-4 óra felé elkezdtek szállingózni a lagziba. Jól is tették, mert a bejáratnál lévő hatalmas kapu előtt két biztonsági őr ellenőrizte, hogy rajta vannak-e a vendéglistán.

Felfüggesztették Bárdosi Sándor olimpiai bajnok életjáradéknak folyósítását, miután egykori barátja, Lacza Ádám Illés, a Kempo Szövetség elnöke feljelentette őt garázdaságért. Bárdosi ellenben állítja: többször is megfenyegette a kempósok vezetője, hogy tönkreteszi, és elveteti az olimpiai életjáradékát. – Jóban voltunk Ádámmal, de miután megszakítottam vele a kapcsolatot, egy évig majdnem mindennap felhívott vagy bejött az edzőterembe, és provokált a gyerekek meg a szülők előtt. Többször megfenyegetett, hogy tönkretesz, és elveteti az olimpiai életjáradékomat. Volt hogy rendőrt kellett hívnom, hogy eltávolítsák az edzőteremből – nyilatkozta Bárdosi.

Vasággyal együtt negyven kiló Net-felvételek

Elegük lett a sorozatból

A népszerű szappanopera Kálem dokija állítólag benyújtotta felmondását, mert több mint negyedéve nem forgatott, és ezért nem kapott fizetést. Elmesélte, családfenntartóként nem engedheti meg magának, hogy hónapokig egy fillért sem visz haza. Két év után szintén távozik a Jóban Rosszban sorozatból Gesztesi Máté. Nemcsak ő, karaktere, Szentesi Gábor elköltözik Csillagkútról. A színész azzal indokolta távozását, hogy mostantól tanulmányaira koncentrál. Helyettük két újabb szereplő: a Borit játszó fiatal szépség, Kárpáti Rebeka és testvére érkezik Csillagkútra. Őt Adányi Alex alakít majd.

Összeállította: Wimmer Ilona

Mióta szakított Varga Viktorral, csont és bőr lett Cinthya Dictator. A nemrég még nyirokmirigyrákkal küzdő lány szervezete teljesen legyengült, a kilók csak úgy repülnek le róla. A fiatalok egy hónapja szakítottak, azóta nem is beszélnek, csak a médiából értesülnek arról, mi történik a másikkal. – Szeretném a kapcsolatunkat kívülről látni, és a hibáimból tanulni. Próbálok továbblépni, olyan utat találni, ami a fejlődésemet szolgálja. Randizom, ismerkedem, egyre inkább nyitott vagyok egy új szerelemre, bár még mindenkiben Viktort keresem. Sosem fogom, és nem is akarom őt elfelejteni – mesélte a nemrég Tunéziából hazatért realitysztár.


TV-műsor > 2014. október 15–21.

2014. október 14. | 42. szám

TV2 > október 18., szombat, 0.20

Három vak egér

33

Thomas Cross ifjú számítógép-guru éjjelente is az interneten lóg. Kedvenc virtuális barátnője Cathy, akivel még sosem találkozott. Webkamerákkal figyelik egymást. Thomas egy éjjel tanúja lesz a lány meggyilkolásának. Amikor a rendőrség segítségét próbálná kérni, rájön, hogy nem is tudja Cathy igazi nevét, se címét. Mint egyetlen tanút bevonják a nyomozásba, amelynek vezetője a szintén számítógép-specialista Claire. Ketten sokkoló felfedezéseket tesznek mind a virtuális, mind a való világban... Rendezte: Matthias Ledoux Szereplő(k): Edward Furlong 3 Blind Mice, francia–angol thriller, 93 perc, 2003

MARKÍZA > október 17., péntek, 22.00

Fogságban

Milyen messze mennél el, hogy megvédd a családodat? Keller Dover minden szülő rémálmával néz szembe, mikor 6 éves kislánya, Anna, barátnőjével együtt eltűnik. Az egyetlen nyom egy rozzant lakókocsi, amit az utcájukban láttak parkolni. A nyomozást vezető detektív letartóztatja a sofőrt, de bizonyítékok hiányában mégis szabadon kell engednie. Az őrjöngő apa úgy dönt, kezébe veszi az irányítást, kerüljön bármibe. Rendezte: Denis Villeneuve Szereplő(k): Hugh Jackman Prisoners, amerikai krimi, 153 perc, 2013

RTL II > október 19., vasárnap, 19.00

Julie és Julia – Két nő egy recept

Olivia Wilde JOJ > október 18., szombat, 22.40

A következő három nap Julie, a harmincas írónő alkotói válságban szenved. Elhatározza, hogy egy év alatt megfőzi az összes receptet, ami Julia Child híres, a francia szakácsművészetről írt könyvében található, és internetes blogban számol be az ezzel kapcsolatos élményeiről. Julia Child élete is megelevenedik, aki a második világháború után Párizsba költözik külszolgálatot teljesítő férjével. Az asszony elfoglaltságot keres és talál is magának. Érdeklődése a francia konyhaművészet felé fordul, felfedezvén, hogy az evés a társadalmi érintkezés egyik formája.

John és felesége, Lara tökéletes házasságban élnek. A férfi egyetemi tanár, a nő sikeres üzletasszony, van egy aranyos kisfiuk, az idill tökéletes. Addigi életük egy szempillantás alatt szétesik, amikor az asszonyt a rendőrség letartóztatja egy gyilkosság gyanúsítottjaként. John minden törvényes eszközt bevet, hogy bebizonyítsa felesége ártatlanságát. Azonban hiába minden, a bizonyítékok alapján a végső fellebbezést elutasítja a bíróság, húsz évre ítélik a nőt. Az ítélethirdetés után Lara öngyilkosságot kísérel meg a börtönben. John úgy dönt, hogy mindegy milyen áron, de kiszabadítja feleségét, miután az igazságszolgáltatás csődöt mondott.

Rendezte: Nora Ephron Szereplő(k): Meryl Street, Linda Emond, Amy Adams Julie & Julia, amerikai filmdráma, 12 perc, 2009

Rendezte: Paul Haggis Szereplő(k): Olivia Wilde, Russell Crowe, Elizabeth Banks The Next Three Days, amerikai thriller, 121 perc, 2010


34 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Csapdába csalva 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó (amerikai) 15.00 A gonosz álarca Inez belebolondul a viszonzatlan szerelembe. Daniella elfogadja, hogy egy rehabilitációs központba költözzön. Santa rájön, hogy Humberto az egyetlen, aki támaszt nyújt neki és megvédi. 16.00 Családi titkok 17.00 A Macska (22.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Roland féltékenyen számon kéri Konrádot, akinek sikerül kimagyaráznia a helyzetet. 20.15 Bumm! 20.50 Édes élet 22.15 Frizbi Hajdú Péterrel 23.15 Hawaii Five-0 Am. krimisorozat 0.15 Tények Este 1.00 Aktív 1.25 Sportos 1.35 Gyagyások serege (am.)

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Fókusz 13.25 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.40 Celeb vagyok... 16.10 Segítség, bajban vagyok! Mónika és Róbert szerelmének nem mindenki örül. Amikor Róbert apja, Jenő váratlanul meghal, a fiatalok felveszik a kapcsolatot Robi anyjával. A ház körüli lomtalanításban különös szerelmes leveleket találnak a padláson Jenő hagyatékában. A levél címzettje Mónika anyja, és az egyik levél éppen 9 hónappal a lány születése előtt íródott. 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 19.05 Éjjel-nappal Budapest 20.30 Barátok közt 21.05 Celeb vagyok... 22.40 Híradó 23.15 Házon kívül 23.45 Reflektor 0.05 Hazudj, ha tudsz! Amerikai sorozat

5.50 Ma Reggel 9.00 Capri (olasz) 9.55 Sophie szerint a világ: Réunion 10.30 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.25 Nemzetiségi magazinműsorok 13.25 Útravaló 13.40 Álom-kép Magyar dok.-film 14.40 Zorro (33.) 15.30 Charly, majom a családban (5.) 16.15 Jövő-időben 16.20 Híradó+ 16.35 Rex Rómában A Mondrias cirkuszban tragikus baleset történik. Matteót, a cirkuszigazgató fiát halálra marja a máskor jámbor tigris. Az eset egyértelmű, Rexet és Rivera felügyelőt mégsem hagyja nyugodni. A szálak a sötét múltba vezetnek... 17.25 Híradó 17.35 Ridikül 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.20 A muskétások I. Angol-sorozat (3.) 21.20 Szabadság tér 22.00 CAFe Budapest 22.10 Az Este 22.45 Híradó 23.05 KorTárs 23.35 Summa

7.40 Közbeszéd 8.00 Hagyaték 8.35 Térkép 9.10 Magyar elsők 9.30 Emily I. (ism.) 10.20 Szelek szárnyán 11.10 Rózsák harca 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.25 Utánam, srácok Magyar sorozat 15.00 Elfelejtett parancsnok 15.55 Kevés pénzzel Európában 16.30 Térkép 17.05 Emily II. (8.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.00 Férfi kézilabdamérkőzés. Szeged–Gyöngyös 21.00 Hírek, sport 21.15 Októberi vasárnap Magyar film 22.55 Kultikon 23.10 Zsolt és Kriszta A film egy vak párról, Krisztáról meg Zsoltról szól, akik tíz éve élnek együtt. Van egy vak színjátszó csoportjuk, Zsolt hobbiból rádiózik, Kriszta időnként karaokekoncerteken énekel, és közben ugyanolyan magánéleti konfliktusaik vannak, mint bármelyik más párnak. Magyar dok.-film 23.30 Beavatás 23.45 Adjon Isten! Magyar dok.-film

M2

Viasat 3

ATV

8.05 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Boston Legal – Jogi játszmák Amerikai sorozat 21.40 Bosszú (11.) Emily rájön, hogy Tyler pszichiátriai kezelés alatt áll, és olyan betegségben szenved, amely a gyógyszer szedésének elmaradása esetén erőszakos kitöréssel fenyeget. Nolan értesíti Tyler bátyját, aki azonnal a helyszínre siet. 22.30 Maradj talpon! 23.20 Ridikül 0.10 Az A38 Hajó színpadán

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. október 15. > Szerda

12.55 Gyilkos számok Amerikai sorozat 13.55 CSI: A helyszínelők Amerikai sorozat 15.50 Castle I. (am.) 17.50 Sütimester 19.00 Jim szerint a világ 20.05 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 21.00 CSI: Miami helyszínelők X. (am.) 23.00 CSI: New York-i helyszínelők X. Danny szórakozni indul barátaival, ám az este lövöldözésbe fullad. 0.00 Esküdt ellenségek Bűnös szándék Amerikai sorozat

11.35 12.00 12.10 12.30 13.50 14.10 15.45 15.50 16.25

Laci bácsi konyhája Déli híradó TV-shop Start + Álomsztori Start plusz Hírek 700-as klub 70 – Az emlékezés éve 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 Híradó 18.15 Hírvita 18.45 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.45 A parlament Somogyi Zoltánnal 21.15 Híradó 21.30 Friderikusz 22.25 Világhíradó 22.40 Hírvita 23.10 Hazahúzó 24.00 Késő esti híradó 0.25 Egyenes beszéd

1.35 > TV2 Gyagyások serege

Vladikov, a világ második legfélelmetesebb terroristája sötét üzletet köt egy csendes kis sziget kormányzójával. Olyan műholdas fegyver megszerzésén ügyködik, amely tökéletes pontossággal lövi ki célpontját az űrből. Vladikov azonban nem számol valamivel: épp a szigeten állomásozik McHale és csapata, akik az életüket ugyan nem, de a szabadidejüket hajlandók feláldozni a sziget és a leginkább kupihoz hasonlító tábor megmentésére. Rendezte: Bryan Spicer Szereplő(k): Tom Arnold, David Alan Grier Amerikai vígjáték, 108 perc, 1997

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.40 Rendelő a Rózsakertben 10.50 A fiúk nem sírnak 11.50 Doktor House Amerikai sorozat 12.45 Cobra 11 IX. 13.50 A Farm (ism.) 15.05 Nyugi, Charlie! I. Amerikai sorozat 15.35 Két pasi – meg egy kicsi X. (am.) 16.00 A mentalista III. 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.40 A Farm Valóságshow 23.00 Revolution (11.) 23.55 Két pasi... (2.) 0.20 Nyugi, Charlie! I. 0.45 A mentalista III. 1.35 Cobra 11 IX.

12.00 Híradó 13.00 Botrányok (6.) Szlovák sorozat 13.45 Bírósági akták 14.50 TV-esély 15.25 Topsztár Szórakoztató műsor 15.55 Mániákus vásárlók 17.05 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Panelházi történetek XIV. Szlovák sorozat 21.40 King és Maxwell Amerikai sorozat 22.40 Ján Kraus talkshow 23.40 Életfogytig zsaru II. (ism.) 0.40 Érintés II. (4.) Amerikai sorozat

RTL II

STV1

STV2

8.00 Egyről a kettőre VII. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Dallas (7.) 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 Celeb vagyok, beszéljük meg! 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők I. 19.00 Vadmacskák Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Dallas (8.) 22.30 Celeb vagyok...! 23.30 Barátok közt 0.00 Sötét zsaruk (ism.)

14.00 Szlovák borutak 14.35 Riporterek 15.05 A körzet II. (1.) Amerikai sorozat 16.00 Hírek 16.25 A világ csodái 17.00 Az élet savaborsa. 65/31. Lengyel sorozat 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Agatha Christie: Poirot Angol krimi 21.50 Tönkretett szeretők Francia thriller 23.25 A körzet (ism.) 0.10 Agatha Christie Angol sorozat

13.30 15.00 15.40 16.10 16.45 17.30 17.50 18.00 18.35 18.45 20.00 21.00 22.00 22.05

23.35 23.50

Vacsora Havrannal Élet írta történetek VAT – magazin Magyar magazin Fókusz – pénz Regionális hírek Hírek magyarul Műalkotások sorsa Tesztmagazin Esti mesék Százéves jubileum Zenés dok.-film Hírek, sport Az én felkelésem Dokumentumfilm Minden héten hét nap Csehszlovák film Rendőrségi magazin Hivatásos – magazin


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó (amerikai) 15.00 A gonosz álarca Alicia vacsorára hívja a testvéreit, de senki sem jelenik meg. Inez végső elkeseredésében öngyilkosságot kísérel meg. Paula kétségbe esik, mert nem tudja fizetni Willy kórházi számláit. 16.00 Családi titkok 17.00 A Macska (23.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Füredi üzenetet kap Mártitól. A hollandiai utazás gondolata is elég ahhoz, hogy Szilvia kiboruljon, és újabb jelenetet rendezzen a családnak. 20.15 Bumm! 20.50 Édes élet 22.10 NCIS XI. (am.) 23.10 22-es körzet – A bűn utcái (11.) Am. krimisorozat 0.10 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Fókusz 13.25 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.40 Celeb vagyok... 16.10 Segítség, bajban vagyok! Nóra egy évvel ezelőtt veszítette el a férjét, aki Nóra ikertestvérénél, Csillánál járt éppen, egy szekrényt segített összerakni. Útban hazafelé egy kamionnal ütközött. Azóta Csillának lelkiismeret furdalása van. Nóra segít Csillának azzal, hogy vigyáz a kisfiára. Abban nem értenek egyet, hogy Nóra még szoptatja 4 éves lányát. Egyszer rajtakapja a húgát, ahogy szoptatja a saját fiát, Áront. 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 19.05 Éjjel-nappal Budapest 20.30 Barátok közt 21.05 Celeb vagyok, ments ki innen! 22.45 Híradó 23.15 Brandmánia 23.55 Reflektor

5.50 Ma reggel 9.00 Capri (olasz) 10.00 Sophie szerint a világ: Brazília 10.25 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.00 Kvartett 13.30 Átjáró 14.00 A Tihanyi Bencés Apátság 14.25 Zorro (34.) 15.15 Charly, majom a családban V. 16.10 Híradó+ 16.25 Rex Rómában Egy szappanopera forgatásán, felvétel közben a kellékpisztoly elsül, Sophia Lombardini életét veszti. Megvan a gyilkos fegyver, pontosan lehet tudni, ki sütötte el, de ki a gyilkos? 17.10 Szerencse Szombat 17.25 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.20 Fábry 21.45 Munkaügyek – IrReality Show Magyar sorozat 22.10 CAFe Budapest 22.20 Az Este 22.55 Híradó, sport 23.15 Barangolások öt kontinensen 23.45 Történetek a nagyvilágból

7.40 Közbeszéd 8.00 Hazajáró 8.35 Térkép 9.20 Emily I. (ism.) 10.10 Szelek szárnyán 10.55 Öregberény (4.) 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.35 Utánam, srácok 15.00 Voyager 15.30 Szép, szőke szerelmünk, a Tisza (9.) 16.30 Térkép 17.05 Emily II. (9.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.05 Bűvölet (olasz) 19.35 Sándor Mátyás Magyar–francia– olasz sorozat (4.) 20.40 Szelek szárnyán 21.25 Hírek, sport 21.40 Bűbájosok M, a szép, fiatal manöken könynyű, nyári kalandokban keresi a boldogságot, és az új apukát keres a kislányának, Tündinek, akit gy idős tihanyi házaspár nevel. A koravén kislány akaratlanul is tanúja anyja férjfogási akcióinak, és hatalmas fantáziájával érdekes dolgot eszel ki arra, hogy a mama csak vele foglalkozzék... Magyar film 23.50 Kultikon 23.10 MüpArt Classic

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

6.30 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Boston Legal – Jogi játszma Alan minden erejét bevetve próbálja meggyőzni a vezetőséget, hogy Espenson is vezető ügyvéd lehessen. Denny beleszeret egy hölgybe, akit egy jótékonysági rendezvényen ismer meg. Amerikai sorozat 21.40 Bosszú (12.) 22.25 Maradj talpon! 23.20 Ridikül 0.05 Az A38 Hajó színpadán

35

Tv-műsor > 2014. október 16. > Csütörtök

2014. október 14. | 42. szám

12.55 Gyilkos számok 13.55 CSI: A helyszínelők 15.50 Castle I. (am.) Különös kegyetlenséggel gyilkolnak meg egy asztrofizikust, akinek egy ufókutatóval is kapcsolata volt. Castle egyre azt duruzsolja Beckett fülébe, hogy a tettesek a földönkívüliek, a rejtélyes eltűnések mögött pedig a kormány titkos ügynökei állnak. 17.50 Sütimester 19.00 Jim szerint a világ 20.05 Két pasi... (am.) 21.00 A SHIELD ügynökei I. (am.) 23.00 CSI: Miami helyszínelők X. (am.)

11.35 Laci bácsi konyhája 12.10 TV-shop 12.30 Start (ism.) 12.50 TV-shop 14.10 Start plusz 15.50 700-as klub 16.25 Fő az egészség! 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum; Híradó 18.15 Hírvita 18.45 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.45 A helyzet 21.15 Híradó 21.30 Friderikusz 22.25 Világhíradó 22.40 Hírvita 23.10 Hazahúzó 24.00 Késő esti híradó 0.25 Egyenes beszéd

8.00 Egyről a kettőre VII. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Dallas (ism.) 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 Celeb vagyok, beszéljük meg! 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők I. 19.00 Szerva itt, pofon ott Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Dallas (9.) 22.30 Celeb vagyok...! 23.30 Barátok közt

21.40 > M2 Bosszú: Hírhedtség

Victoria a városba hívja régi lekötelezettjét, Mason Treadwellt, a sikeres írót. Miközben a Grayson házaspár válását egyre piszkosabb eszközök alkalmazása jellemzi, Jack és Amanda, úgy tűnik, egyre közelebb kerül egymáshoz. Treadwell interjút kér Amandától, amellyel a hamarosan megjelenő önéletrajzát akarja kiegészíteni, de valójában az a szándéka, hogy Victoria megbízásából kikémlelje Amanda szándékait. Rendezte: Phillip Noyce Szereplő(k): Emily VanCamp, Magdeleine Stowe Amerikai drámasorozat, 12. rész, 41 perc, 2011

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.40 Rendelő a Rózsakertben Szlovák sorozat 10.45 A fiúk nem sírnak 11.50 Doktor House 12.45 Cobra 11 X. 13.50 A Farm (ism.) 15.05 Nyugi, Charlie! I. 15.35 Két pasi – meg egy kicsi X. (3.) 16.00 A mentalista III. Am. krimisorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.40 A Farm 23.00 Revolition (12.) 23.55 Két pasi – meg egy kicsi X. (ism.) 0.25 Nyugi, Charlie! I. 0.55 A mentalista III. 1.40 Cobra 11 X.

STV1 14.25 15.05 16.00 16.25 17.00 17.50 19.00 20.20 21.45 22.15

23.45

Konyhatitkok A körzet II. (2.) Hírek A világ csodái Az élet savaborsa. 65/32. Vetélkedők Híradó, sport Rózsák harca II. Riporterek Útonállók. 13/1–2. Az 1800-as évek közepe, Ausztrália. A kormány korrupt, a városokat és az utakat útonállók uralják. A polgármester elhatározza, hogy felszámolja a bandák uralmát. Ausztrál sorozat A körzet (ism.)

JOJ 12.00 Híradó 13.00 Botrányok Szlovák sorozat 13.45 Bírósági akták 14.50 TV-esély 15.25 Top Star Szórakoztató műsor 15.55 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Panelházi történetek XIV. 21.40 King és Maxwell Amerikai sorozat 22.35 Dr. Ema (7.) Szlovák sorozat 23.55 Életfogytig zsaru II. (ism.) 0.50 CSI: New York-i helyszínelők VIII. 2.35 Hawaii Five-0 Am. filmsorozat

STV2 13.25 Hétköznapokra várva (csehszlovák) 14.15 Élet írta történetek 14.50 Szenior klub 15.25 Út – magazin 15.55 Roma magazin 16.25 Rendőrségi magazin 16.45 Fókusz – jog 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyarul 18.00 A természet értéke 18.25 Horgász magazin 18.45 Esti mese 20.00 Andrea a határon túl 20.30 Tudományos magazin 21.00 Hírek és kommentárok 21.25 Gólok, pontok... 21.35 Família 22.00 A lámpa alatt 0.05 Orvosi rendelő (ism.) 0.35 Hírek


36

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. október 17. > Péntek

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó (amerikai) 15.00 A gonosz álarca A névtelen levelek kézbesítése folytatódik. Humberto és Santa összerakják a kirakóst, s az önálló szavak egyetlen üzenetet tükröznek. Inez súlyos állapotban kerül kórházba. Alicia meglátogatja Willyt, hogy megismerje az embert, akiről mindenki másképp mesélt. 16.00 Családi titkok 17.00 A Macska (24.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Dénes jótékonysági ételosztást szervez, ám a rendezvény kezdetekor egy autós hajt a tömegbe... 20.15 Bumm! 20.50 Édes élet 22.10 Farkasember Amerikai–angol film 0.30 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Fókusz 13.25 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.40 Celeb vagyok... 16.10 Segítség, bajban vagyok! Anna és Péter a lányaikkal boldog családi életet élnek. Anna orvosai nem javasolják a nőnek, hogy újra teherbe essen. Egy babamentő alapítványnál dolgozik gondozóként. Egy nap betesznek egy kisbabát az inkubátorba. Anna a legszívesebben maga fogadná a kicsit örökbe. 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 19.05 Éjjel-nappal Budapest 20.30 Barátok közt 21.05 Celeb vagyok... 22.45 Híradó 23.20 Reflektor 23.35 Kemény motorosok II. Am. sorozat (8.) 0.35 Kalandor

5.50 Ma reggel 9.00 Capri (olasz) 10.00 Sophie szerint a világ: India 10.30 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.30 Roma kultúra 13.00 Esély 13.40 A muskétások 14.35 Zorro (35.) 15.25 Charly... (7.) 16.10 Jövő-időben 16.20 Híradó+ 16.35 Rex Rómában 17.20 Híradó 17.35 Ridikül 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.20 Komolyzenei tehetségkutató 21.35 CAFe Budapest 21.45 Az este 22.20 Híradó 22.40 Yes Magyar kisjátékfilm Andrea és Andi, két külön világ. Andrea sikeres nő, akinek mindene megvan, Andi gyermekével kolduló anya, aki naprólnapra él. Útjaik keresztezik egymást. 22.55 Maradona és Kusturica filmje Spanyol–francia portréfilm

7.55 Közbeszéd 8.00 Csellengők 8.35 Térkép 9.15 Emily (ism.) 10.05 Szelek szárnyán 10.55 Sándor Mátyás 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.25 Utánam, srácok 15.00 Közlekedés XXI. 15.30 Európa egészsége: Elhízott Európa – XXL 16.30 Térkép 17.00 Emily II. (10.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.05 Bűvölet (olasz) 19.30 Rocca parancsnok (7.) 20.25 Szelek szárnyán 21.15 Hírek, sport 21.30 Columbo (am.) 23.05 Kultikon 23.25 Éjszakai nap A nápolyi udvarban élő fiatal és ambiciózus báró, Sergio Giuramondo kizárólag a tökéletest, az abszolútat, az istenit keresi mindenütt, a lelkében és a világban is. Amikor megtudja, hogy leendő hitvese a király, III. Károly korábbi szeretője, összetört szívvel lemond a földi boldogságról, s az evilági hívságokat odahagyva szerzetes, majd remete lesz. Olasz–francia német film

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

7.00 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Boston Legal – Jogi játszmák Alan szemben találja magát az irodával, amikor védelmébe veszi Jerry Espensont, akit emberölési kísérlettel, kínzással, és terrorista fenyegetésekkel vádolnak. Amerikai sorozat 21.40 Bosszú (13.) 22.25 Maradj talpon! 23.20 Ridikül 0.05 Az A38 Hajó színpadán

12.55 13.55 15.50 17.50 19.00 20.05 21.15

12.50 14.10 14.25 15.50 16.25

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Dallas (ism.) 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 Celeb vagyok, beszéljük meg! 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők I. 19.00 A nagy svindli III. 20.00 Tru Calling (17.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Dallas (10.) 22.30 Celeb vagyok...! 23.30 Barátok közt 0.00 Érintés II. (11.)

Gyilkos számok CSI: A helyszínelők Castle I. (am.) Sütimester Jim szerint a világ Két pasi – meg... Halálosabb iramban Az ex-zsaru Brian O’Conner sorra nyeri az illegális utcai autóversenyeket. Volt kollégái alkut ajánlanak neki: vagy kivonják a forgalomból, vagy segít elkapni Carter Veronét, a környék legnagyobb kábítószer-kereskedőjét. Am.–német film 23.15 CSI: Miami helyszínelők (am.) 0.15 Rambóka (német)

16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.45 21.15 21.30 22.25 22.40 23.10 24.00 0.25

TV-shop Start+ Tv-shop 700-as klub Együtt a biztonságért! Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Tetthely Bűnügyi magazin Híradó Titkos dosszié Világhíradó Hírvita Politikai vitaműsor Hazahúzó Híradó Egyenes beszéd

22.00 > STV2 Szentivánéji szexkomédia

Hat ember találkozik egymással a múlt század elején egy vidéki kúriában. A tulajdonos Andrew hóbortos feltaláló, a felesége Adrian viszont boldogtalan. Mindenük megvan, ami kell, csak az ágyban nem úgy mennek a dolgok. Hozzájuk érkezik egy hétvégére Adrian nagybátyja Londonból. Leopold arra készül, hogy feleségül veszi a fiatal Arielt, aki annak idején összejött Andrewval, aki persze mindent tagad a féltékeny felesége előtt. Rendezte: Woody Allen Szereplő(k): Woody Allen, Mia Farrow Amerikai vígjáték, 84 perc, 1982

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.40 Rendelő a Rózsakertben Szlovák sorozat 10.45 A fiúk nem sírnak 11.50 Cobra 11 XI.: Életre-halálra Német sorozat 13.50 A Farm (ism.) 15.05 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 15.35 Két pasi – meg egy kicsi X. (4.) 16.00 A mentalista III. Am. krimisorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Doktorok (1.) Szlovák sorozat 22.00 Fogságban Amerikai film 1.00 Műsorismétlések

STV1 14.20 Katka Brychtivá igaz történetei 14.55 Postaláda 16.00 Hírek 16.25 A világ csodái (sor.) 17.00 Az élet savaborsa. 65/33. 17.50 Vetélkedők 19.00 Híradó, sport 20.20 Szuperhősök (7.) 20.50 Szlovákia, szeretlek! 22.20 Vanília égbolt A jóképű, gazdag, karizmatikus ifjú egy New York-i kiadó vezetője, gondtalan és felelőtlen életvitele elbűvölő, mégis, mintha hiányozna belőle valami. Amerikai thriller 0.30 Senki sem tökéletes

JOJ 13.00 Botrányok (8.) Szlovák sorozat 13.50 Bírósági akták 14.50 TV-esély 15.25 Top Star Szórakoztató műsor 15.55 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Boszorkányvadászok. Am.–német film 22.30 Con Air – Fegyencjárat Am. akcióthriller 1.05 Gyilkos hegy Német horror 2.50 The Walking Dead III. (7.) 3.35 Amerikai Horror Story (7.)

STV2 13.15 A lámpa alatt (ism.) 15.40 Romák és nem romák 16.10 Szemtől szemben 16.45 Fókusz – család 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyarul 17.55 Nemzetiségi hírek 18.05 Tévévíkend 18.30 Ne féljünk a szlovák nyelvtől 18.45 Esti mese 20.00 Himalája (dok.) 21.00 Művészet 21.30 Kinorama 22.00 Szentivánéji szexkomédia (am.) 23.25 Andrea a határon túl 23.55 BJD 2013


19.00 > RTL II Pénz beszél

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Időnyomozó 6.25 TV2 matiné 9.25 ÁllatoZOO 9.55 Astro-Világ 11.00 Kalandjárat 11.30 Tűsarok 12.00 Én is tükörbe nézek 12.30 Falforgatók 13.30 Apák gyesen 14.30 Édes élet 17.00 Napló 18.00 Tények 19.00 Nanny McPhee és a nagy bumm A varázsdada ezúttal egy fiatal anyuka ajtajában jelenik meg. Isabel maga próbálja ellátni a családi gazdaságot, mert a férje háborúban van. Amint Nanny McPhee megérkezik, hamarosan rájön, hogy Isabel gyermekei a saját háborújukat vívják a két elkényeztetett városi unokatestvér ellen. Angol–francia kalandfilm 21.15 Transformers 3. Amerikai sci-fi 0.20 Három vak egér Francia–angol thriller

6.45 Kölyökklub 9.40 Ízes élet 10.00 Teleshop 10.55 XXI. század – a legendák velünk élnek 11.30 Házon kívül 12.00 TRENDmánia 12.35 Autós magazin 13.10 Brandmánia 13.50 Agymenők (am.) 14.20 Celeb vagyok, ments ki innen! 15.50 Kémek, mint mi Amerikai film 18.00 Híradó 18.55 Celeb vagyok, ments ki innen! 20.25 X-Faktor Mentorok háza 23.50 A barbár – Legenda a szellemharcosokról Amerikai film Viking hajó támadja meg Észak-Amerika partjait és hatalmas pusztítást végez. Nem marad utánuk más, csak egy gyermek, akit az egyik indián asszony fogad be. Ám Szellemet sohasem fogadja be igazán a törzs. 1.55 Idegenek a pokolból (am.)

6.55 Család-barát Hétvége 9.05 Noé barátai 9.30 Zöld Tea 10.00 Pecatúra 10.30 Erzsébet-tábor 11.10 Aranymetszés 12.00 Hírek 12.10 Szabadság tér 12.55 A világörökség kincsei 13.15 A történelem: Eleven valóság 13.45 Labdarúgás Lombard Pápa– DVTK (élő) 16.05 Szeretettel Hollywoodból 16.35 Ég, föld, férfi, nő 17.35 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat 19.30 Híradó, sport 20.20 Játék határok nélkül 2014 Nemzetközi vetélkedő 21.40 CAFe Budapest 21.50 A cég (am.) 0.20 A gyerekek jól vannak (am.) A leszbikus pár, Nic és Jules együtt nevelik két tinédzser gyereküket. A srácok annak idején mesterséges megtermékenyítéssel fogantak. Mivel Joni éppen betöltötte a tizennyolcat, és főiskolára készül, öccse megkéri egy nagy szívességre: derítse ki, ki kettejük biológiai apja.

7.45 Akadálytalanul 8.15 Nóvum 8.45 Határtalanul magyar 9.10 Hagyaték 9.40 Sírjaik hol domborulnak... 10.10 A világörökség kincsei 10.30 Az ördög nem alszik (magyar) 12.00 Híradó 12.10 Ízőrzők 12.45 Nálatok laknak állatok? II. 13.50 Pardaillan lovag Francia–olasz kalandfilm 15.20 Önök kérték! 16.20 Civil a pályán Magyar film 18.00 Híradó, sport 18.40 Bűvölet (olasz) 19.10 Hogy volt!? Dunai Tamás 20.00 Az élet savaborsa (8.) 20.50 James Bond: Csak kétszer élsz A 007-es ügynök különös üggyel és különös ellenféllel találja szemben magát. A látszólag minden hájjal megkent Blofeld egy kialudt vulkán mélyén rendezte be főhadiszállását, innen irányítja bombabiztos konspirációját. Angol film 22.45 Dunasport 23.00 MüpArt

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

STV1

14.00 16.05 16.30 17.05 17.45 18.10 18.45 19.15 20.30 20.40 21.05

7.00 Bűnös szerelem 8.50 A harc törvénye Amerikai sorozat 10.40 Dennis, a komisz karácsonya (am.) 12.20 A nagy kékség Francia kalandfilm 15.00 Érintés II. (ism.) 16.00 Tru Calling (16.) 17.00 CSI: Miami helyszínelők VI. (15.) 18.00 Nagyszám! (5.) 19.00 Pénz beszél Amerikai vígjáték 20.50 Maverick Amerikai film 23.15 Nagyszám! (ism.) 0.15 After X

11.50 12.25 14.00 14.25

8.20 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Monty Python Repülő Cirkusza Ebben a részben: teljes meztelenség, a döglött papagáj és a felháborodott ezredes.. Angol sorozat 21.30 DTM magazin 21.50 DTM időérő 22.45 Az A38 Hajó színpadán 23.40 Műsorismétlés 0.10 Fapad (2.) Kiderül, hogy anyagi nehézségek sújtják a céget, ezért befektetők bevonására van szükség.

37

Tv-műsor > 2014. október 18. > Szombat

2014. október 14. | 42. szám

14.00 Doktor House 15.00 CSI: A helyszínelők 16.50 A SHIELD ügynökei I. (am.) 18.45 Halálosabb iramban (ism.) 21.00 A függetlenség napja (am.) 23.55 Extralarge: Fekete mágia Elizabeth egy téveszme és a rettenetes fájdalmak hatására brutális öngyilkosságba menekül. A rendőrség gyanúsítottja a fiatal lány gyanútlan barátja. Jack Costello azonban kételkedik a fiú bűnösségében ezért nyomozásba kezdenek. Német–olasz krimi

22.55 23.10 24.00 0.25

TV-shop Könyvjelző Global 3000 Fórum Híradó Egy 7 Híradó Havas a pályán ATV Híradó A helyzet (ism.) 1984 (angol) A jövőben járunk. A Föld lakossága egy nukleáris konfliktust követően három országra oszlik, melyek állandó harcban állnak egymással. Szókincs Hazahúzó Híradó Egy 7 (ism.)

Hogyan lehet egyik napról a másikra országos népszerűségre szert tenni? Nem kell hozzá más, csak éppen annyi, hogy azt higgyék valakiről, ő tervezte meg egy veszélyes bűnöző szökését a börtönből. Franklin bár csak egy kisstílű bűnöző, akit összeláncolnak egy hihetetlenül veszélyes csempésszel, Villarddal, aki persze vele is végezni akar. Így nem elég, hogy Franklinnek tisztáznia kell magát a hamis vádak alól, még az életéért is aggódnia kell. Rendezte: Brett Ratner Szereplő(k): Chris Tucker, Gérard Ismaël Amerikai akció-vígjáték, 97 perc, 1997

Markíza 6.45 Gyerekeknek 7.55 Matilda, a kiskorú boszorkány Am. vígjáték 9.55 2 Broke Girls III. Amerikai sorozat 10.25 Két pasi – meg egy kicsi X. (9.) 12.35 A Gyűrűk ura: A gyűrű Szövetsége. Am. fantasy 16.20 A szuper exnőm Amerikai vígjáték 18.20 Hab a tortán 19.00 Híradó, sport 20.30 A Farm 22.15 A Feláldozhatók Am. akciófilm 0.25 A határon (am.) Michael Dixon már hat éve teljesít szolgálatot az amerikai–mexikói határon, míg egy nap lövöldözésbe nem keveredik a társával együtt.

15.55 17.20 18.00 18.30 19.00 19.50 20.20 21.10 21.40 22.30 0.40

On air Rózsák harca (ism.) Szlovák borutak Magas szőke férfi felemás cipőben Francia vígjáték Szlovákia, szeretlek! Építs házat, ültess fát! Taxi – kvíz Adósságrendezők Híradó Gólok, pontok... Postaláda Katka Brychtová igaz történetei Késő este – talkshow Túl a barátságon Amerikai filmdráma A taxisnő (3.)

JOJ 9.50 A nagy házalakítás 10.50 Túl közeli rokon Amerikai film 13.35 Street Fighter – Chun-Li legendája Am.–japán– indiai akciófilm 15.50 Hetedik mennyország 18.00 Valóra váltjuk lakhatási álmait 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Merida, a bátor Amerikai animációs film 22.40 A következő három nap (am.) 1.40 Boszorkányvadászok (ism.)

STV2 12.15 Öt perccel 12 előtt 13.15 Ne féljünk a szlovák nyelvtől (ism.) 13.30 A tigris utolsó esélye Francia dok.-film 14.35 BL-magazin 15.05 Horgász magazin 15.45 Farmár magazin 16.10 Tesztmagazin 16.25 Szenior klub 17.00 Színészlegendák: Emília Vášáryová 17.10 A rafinált özvegy Szlovák film 18.45 Esti mese 20.00 Történelem: Isten önökkel, elvtársak! Szlovák dok.-film 20.55 Kié a múlt? 6/2. 21.25 Őrangyalok 21.55 A bársonyos bőr Francia filmdráma 23.50 Kinorama


38

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. október 19. > Vasárnap

0.15 > RTL KLUB Négy utolsó dal

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Az idő ösvényén 6.25 TV2 matiné 9.00 Babavilág 9.30 Több mint Testőr 10.00 Astro-Világ 11.05 Stílusvadász 11.35 Stahl konyhája 12.05 Édes élet 15.00 Nanny McPhee és a nagy bumm Angol–francia kalandfilm 18.00 Tények 19.00 Sztárban sztár 21.35 Kertvárosi kommandó Amerikai sci-fi vígjáték 23.35 Elizabeth: Az aranykor 1585-öt írunk. I. Erzsébet királynő idestova három évtizede ül a trónon. Angliát vallási ellentétek feszítik, miközben az udvarban folyó ármánykodás is állandó veszélyt jelent. Ugyanekkor a katolicizmus pusztító szele söpör végig Európán. Angol–francia filmdráma 1.50 Sportos

6.45 Kölyökklub 9.25 EgészségKalauz 9.55 Teleshop 10.50 Kalandor 11.15 Autós magazin 11.55 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek 12.25 Agymenők III. 12.55 Tru Calling – Az őrangyal I. 13.55 Celeb vagyok... 15.30 Isten megbocsát, én nem! (olasz) 18.00 Híradó 18.55 Taxi I. (6.) 20.00 Celeb vagyok... 21.35 Rohanás (am.) A szabadulás nem egyenlő a szabadsággal. Egy férfi kiszabadul a börtönből, és tudja: legfontosabb feladata az, hogy megbosszulja a testvére halálát, akivel együtt vett részt egy félresikerült betörésben. Nem érdekli, hogy vannak-e tanúk. Nem finomkodik. Akinek része lehetett az árulásban, annak vége. 23.35 Portré 0.15 Négy utolsó dal Spanyol–angol filmvígjáték

6.55 Család-barát Hétvége 9.00 Katolikus krónika 9.40 Tanúságtevők 10.05 A sokszínű vallás 10.20 Evangélikus magazin 10.45 Ortodox ifjúsági műsor 12.00 Hírek 12.05 Hétköznapi kifutó 12.40 TeleSport 13.25 DTM Futam Élő közvetítés 14.55 Portré Hegedűs Csabáról 15.45 Ybl 200 15.55 CAFe Budapest 16.25 Labdarúgás Videoton FC– DVSC-TEVA 18.55 Fapad (3.) 19.30 Híradó, sport 20.20 Magyarország, szeretlek! 21.40 A lényeg 22.15 La Mancha lovagja Sevillában börtönbe vetik Miguel de Cervantest, a kormány adószedőjét, aki költő és drámaíró is egyben. Művei eddig kevés sikert hoztak számára, most pedig az egyház ellen irányuló sértések miatt hamarosan az inkvizíció törvényszéke elé kerül. Olasz–amerikai musical 0.20 Sörgyári capriccio Csehszlovákia film

7.45 Világ-Nézet 8.15 Székely kapu 8.40 Vatikáni híradó 9.05 Törzsasztal 10.00 Nyelvőrző 10.30 Lyukasóra 11.00 Isten kezében 11.25 Roma magazin 12.00 Híradó 12.10 Ízőrzők 12.45 120-as tempó Magyar film 14.00 Hazajáró 14.30 Szerelmes földrajz 15.00 Hogy volt?! 16.00 Csak kétszer élsz (ism.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Bűvölet (145.) Olasz sorozat 19.05 Önök kérték 20.00 A sziget. 26/16. Görög sorozat 20.55 American Graffiti Amerikai film Két jó barát elhatározza, hogy mielőtt másnap reggel elutaznak a főiskolára, még egyszer utoljára ők lesznek az éjszaka császárai. 22.50 Dunasport 23.05 Heti Hírmondó 23.30 Klubszoba

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

STV1

STV2

8.30 Gyerekeknek 20.10 Híradó, sport 20.55 Egyszer volt, hol nem volt (am.) 21.40 Alulképző (am.) A Geraldine Ferraro általános iskola az összeomlás szélén áll. A tanárok elmebetegek, részegek, vagy éppen szexelnek, az igazgató pedig pénzt csikar ki a szülőkből. Ennek megfelelően az oda járó gyerekek sem földre szállt angyalok. 23.15 Kortársak az A38 Hajó színpadán

13.00 CSI: A helyszínelők 14.55 Extralarge: Fekete mágia Am.–olasz film 17.05 A függetlenség napja (am.) 20.00 C.S.I.: New York-i helyszínelők (am.) 22.00 Amerikai pite 4. A zenetáborban Amerikai film 23.55 Howard, a kacsa Ez a vidám és egyben romantikus film egy gyorsbeszédű, szivart pöfékelő, sörivó kacsa történetét meséli el,... Amerikai film

11.00 12.00 12.10 12.55

7.45 Bűnös szerelem 8.40 Agatha Christie: A barna ruhás férfi Amerikai krimi 10.35 Maverick (ism.) Amerikai film 13.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) Reality műsor 18.00 Heti Hetes 19.00 Julie és Julia – Két nő egy recept Amerikai film 21.25 Nagyszám! (ism.) 22.25 Heti Hetes 23.25 Julie és Julia – Két nő egy recept Amerikai film

11.05 Szlovákia képekben 11.25 A világ képekben 11.55 Öt perccel 12 előtt 13.05 Polgár a hivatalban 13.40 Agatha Christie: Poirot (angol) 14.35 A nagy zsákmány Francia vígjáték 16.35 Senki sem tökéletes 17.40 Hurrá, ki a kertbe 18.15 Konyhatitkok 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 A szerelem megsemmisítő lángjai Olasz filmdráma 23.35 Elisa di Rivombrosa III. 8/3. Olasz sorozat

13.35 13.55 14.35 15.25 15.55

14.00 15.45 16.05 16.30 16.45 17.00 17.45 18.10 18.45 19.15 20.30 20.40 22.55 23.10 24.00 0.25

700-as klub Híradó Egy 7 (ism.) Havas a pályán Közéleti vitaműsor Tv-shop Álomsztori Húzós EU Journal Híradó Fórum Híradó Hírvita Híradó Szabad szemmel Híradó Bennfentesek Am. dok.-film Szókincs Hazahúzó Híradó Hírvita

Larry, az amerikai bárzongorista egy kis mediterrán szigeten telepszik le, hogy megvalósítsa álmát. Hét évig gyűjti a bátorságot egy gála megszervezéséhez. A nagy szervezés lázában egyik váratlan esemény követi a másikat. Miranda, Larry szeretője halálosan féltékeny lesz minden nőre, ráadásul felbukkan egy fiatal lány, aki azt állítja, hogy Larry lánya. A hab a tortán Dickie, aki botrányt botrányra halmoz. Rendezte: Francesco Joseph Szereplő(k): Stanley Tucci, Jessica Hynes Spanyol-angol vígjáték, 110 perc, 2007

Markíza 6.45 Gyerekeknek 7.35 Tiger Team Német-osztráksvájci kalandfilm 9.25 A szuper exnőm Amerikai vígjáték 11.25 Doktorok 13.00 Face A legszebb arc modellverseny 15.10 King Kong Amerikai film 19.00 Híradó, sport 20.30 Robin Hood Am.-angol film 23.15 Sebhelyek (am.) Orin Boyd gyűlöli a szabályokat, a maga útját járja és sosem tudni, mire készül, mire gondol éppen. De valamit még jobban gyűlöl. az árulókat...

JOJ 13.05 Street Fighter – Chun-Li legendája 15.10 Merida, a bátor Am. animáció 17.15 15 perc. Főzőshow 18.00 Valóra váltjuk lakhatási álmait 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Hetedik mennyország 22.55 Bosszútól fűtve Victor egy New York-i maffiavezér, Alphonse jobbkeze, aki sorra gyilkolja az embereit. Darcy, Victor barátja, aki szintén Alphonse-nak dolgozik, megszállottan üldözi a gyilkost, hogy kivívja főnöke elismerését és feljebb lépjen a ranglétrán. Amerika akciófilm 1.35 Ezt kapd ki! Amerikai film

16.50 19.20 19.55 20.00 20.10

21.35 22.20 22.25 23.55 0.50

On air Vallási műsor Folklórünnep Őrangyalok Róma sorsa. 2/2. Francia dok.-film Jégkorong extraliga Esti mese Híradó jelnyelven Elfeledett alkotások Dokumentumklub: Elfeledett álmok barlangja Francia dok.-film Meccs lefújva Elfeledett alkotások Művészet Róma sorsa (ism.) Hírek


TV2

RTL Klub

5.00 Csapdába csalva 5.20 Édes élet 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó (amerikai) 15.00 A gonosz álarca Inez állapota stabilizálódik, s pár nap múlva ki is engedik a kórházból. Willy eközben felébred a kómából. 16.00 Családi titkok 17.00 A Macska (25.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Kardos az első sérültekkel megérkezik a kórházba, amit mindenki meglepetten fogad. Barbara életveszélyben van, ha nem segítenek neki, bármi megtörténhet. 20.15 Bumm! 20.50 Édes élet 22.15 Transformers 3. Amerikai sci-fi 1.15 Tények Este 2.00 Aktív

6.10 Rajzfilmek 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Fókusz 13.25 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.40 Celeb vagyok, ments ki innen! 16.10 Segítség, bajban vagyok! A tetovált arcú lány 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 19.05 Éjjel-nappal Budapest 20.30 Barátok közt Attila döntést hoz arról, hogy Miklós ismét a cégbe tartozzon-e, vagy sem. Miklós pedig ahhoz kap tanácsot, hogy miként kezelje a válóperét Zsófival. Hanna mindenkit megdöbbent azzal, ahogy Benji hazugságát kezeli. 21.05 Celeb vagyok, ments ki innen! 22.40 Híradó 23.20 Reflektor 23.35 Döglött akták Amerikai sorozat

M2

Viasat 3

7.10 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Boston Legal – Jogi játszmák Túl sok információ Am. sorozat (13.) 21.40 Bosszú (14.) Érzékelés Charlotte a lehető legkínosabb körülmények között tudja meg származásának titkát. Am. sorozat 22.30 Maradj talpon! 23.25 Ridikül (ism.) 0.10 Az A38 Hajó színpadán 1.00 Noé barátai Minden, ami állat

39

Tv-műsor > 2014. október 20. > Hétfő

2014. október 14. | 42. szám

12.55 Gyilkos számok Áramlás (am.) Amikor szörfös fiúk holttestekre bukkannak a tengerparton, azonnal hívják a rendőrséget. A partra sodort négy áldozat mindegyike ázsiai nő, papírjaik nincsenek. 13.55 CSI: A helyszínelők 15.50 Castle I. (am.) 17.50 Sütimester Angol reality 19.00 Jim szerint... (am.) 20.05 Két pasi – meg... 21.00 Ray. Amerikai zenés film 0.15 C.S.I.: New York-i helyszínelők (am.)

Duna TV

M1 5.50 Ma reggel 9.00 Capri (olasz) 10.00 Sophie szerint a világ: India–Kerala 10.30 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Napirend előtt 12.55 Nemzetiségi magazinok 14.00 Magyarlakta vidékek krónikája 14.40 Zorro (36.) 15.25 Charly, majom a családban (8.) 16.20 Jövő-időben 16.30 Híradó+ 16.40 Rex Rómában Mario Leone a fiatal építőmunkás rejtélyes körülmények között lezuhan egy épülő ház állványzatáról. Senki nem látott semmit, az áldozatot mindenki szerette. 17.30 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó este 20.20 Kékfény 21.20 Római helyszínelők: Árulkodó nyomok VI. (7.) A halál angyalát továbbra is keresik, miközben egy összeégett holttesthez hívják a helyszínelőket. 22.15 Az Este 22.50 Híradó, sport 23.10 Aranymetszés

7.35 Közbeszéd 8.00 Isten kezében 8.35 Térkép 9.25 Emily II. (ism.) 10.15 Klubszoba 11.15 Az élet savaborsa (8.) 12.02 Híradó 12.25 Napirend előtt 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 17.05 Emily II. (11.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.05 Bűvölet (olasz) 19.35 Megtörtént bűnügyek (2.) Az idős, külföldről kapott ajándékcsomagból élő asszony rablótámadás áldozata lesz. A gyanú előbb a házvezetőnőre, majd egy zavaros ügybe keveredett fiatalemberre terelődik. A boltosné hívja fel a figyelmet az előző házvezetőnő személyére. Magyar sorozat 20.35 Szelek szárnyán 21.30 Hírek, sport 21.41 Az élelmiszeripar trükkjei Dokumentumfilm 22.55 Kultikon 23.15 A tartótiszt Magyar dok.-film

21.00 > VIASAT3 Ray

Ray a szegény, délről érkezett, sanyarú sorsú, vak, színes bőrű zenész, aki a társadalmi és művészi korlátokat ledöntve átírta az amerikai zene történetét. Kezdetben sokat küszködött azért, hogy tisztességesen bánjanak vele, és meglelje saját útját. Majd felfedezi őt egy lemezcég, üstökösként tör be a zenei életbe, és világhírnévre tesz szert. A sztárságért azonban súlyos árat fizet: egy életen át küzd a kábítószerrel és a viharos szerelmi ügyekkel. Rendezte: Taylor Hackford Szereplő(k): Jamie Foxx, Kerry Washington Amerikai zenés filmdráma, 152 perc, 2004

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Doktorok (ism.) 10.00 Rendelő a Rózsakertben Szlovák sorozat 11.00A fiúk nem sírnak 12.00 Dr. House Amerikai sorozat 14.00 A Farm – A párbaj 15.35 Két pasi – meg egy kicsi X. (5.) 16.00 A mentalista IV. Am. krimisorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.40 A Farm 23.00 Revolution (13.) Amerikai sorozat 24.00 A mentalista III. Amerikai sorozat 0.5 Cobra 11 XI.

JOJ 12.00 Híradó 12.55 Botrányok (9.) Szlovák sorozat 13.45 Bírósági akták 14.55 TV-esély 15.25 Top Star 15.55 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Panelházi történetek XIV. 21.40 Vikingek II. Ír–kanadai kalandfilmsorozat 22.40 Életfogytig zsaru II. (17.) 23.40 Hannibal (5.) 0.40 Izgalmas történetek (12.)

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.35 12.10 14.10 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.45 21.15

8.00 Egyről a kettőre VII. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Dallas (10.) 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 Celeb vagyok, beszéljük meg (11.) 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők II. 19.00 A nagy svindli III. 20.00 Glades II. (5.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Dallas II. (1.) 22.30 Celeb vagyok…! 23.30 Barátok közt 0.00 Gyilkos hajsza

14.00 Hurrá, ki a kertbe! 14.30 Adósságrendezők 15.05 A körzet II. (3.) Amerikai sorozat 16.00 Hírek 16.25 A világ csodái 17.00 Késő este – talkshow 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Egyedül utazom Olasz film 21.40 Weekend – riportok 22.05 Szellemdoktor 16/8. rész Amerikai sorozat 22.50 A körzet (ism.) 23.35 Egyedül utazom Olasz film (ism.) 1.45 Hölgyklub

14.05 Építs házat, ültess fát! 14.35 Polgár a hivatalban 15.05 Körzet II. (4.) 16.00 Híradó 16.25 A világ csodái Dokumentumfilm 17.00 Az élet savaborsa. 65/34. 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok… 20.20 Senki sem tökéletes 21.20 Grand Hotel III. 14/6. rész Spanyol sorozat 22.45 Különleges ügyosztály. 23/8. (am.) 23.30 A körzet (ism.) 0.10 A világ helyei (dok.)

21.30 22.25 22.40 23.10 24.00 0.15 0.25

Laci bácsi konyhája Tv-shop Start + 700-as klub Kőbánya Híradó Világhíradó Fórum ATV Híradó Hírvita ATV Híradó Egyenes beszéd Doku. Riportműsor ATV Híradó A nap hírei Csatt Politikai vitaműsor Világhíradó Hírvita Hazahúzó Híradó Világhíradó Egyenes beszéd


40 TV2 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó (amerikai) 15.00 A gonosz álarca Santiago a Cano házba költözteti Inezt, aki nem akar többé hazamenni. A névtelen levelek kézbesítőjeként Ulises kerül gyanúba, aki állítja, hogy ő csak a postás, és nem tudja, ki áll a dolog mögött és mit akarhat az üzenettel... 16.00 Családi titkok 17.00 A Macska (26.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Mari egy véletlen folytán Barbara közelébe jut. A napok óta magánzárkában lévő rab végre bosszút állhat a Pongrácz lányon. Orsi és Szabi bulizni megy. A Bodolai fiú Kingát feledve összetalálkozik élete szerelmével... 20.10 Bumm! 20.50 Édes élet 22.15 Kertvárosi kommandó Amerikai film 0.25 Tények Este

M2 6.20 Rajzfilm-maraton 20.10 Híradó, sport 20.55 Boston Legal – Jogi játszmák Fedetlen keblek 21.40 Bosszú (15.) Káosz (am.) Daniel és Emily eljegyzési partija, amelyet Victoria a tűz és a jég témája köré épített fel, nem kevés feszültséggel indul, és tragikus fejleményekbe torkollik. 22.25 Maradj talpon! 23.20 Ridikül (ism.) 0.10 Az A38 Hajó színpadán 1.00 Zöld Tea (ism.)

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. október 21. > Kedd RTL Klub 6.10 Rajzfilmek 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Fókusz 13.25 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.40 Celeb vagyok... 16.10 Segítség, bajban vagyok! Reality Aliz aggódik az édesanyja, Gabi miatt, aki a takarítás megszállottjává vált. Apja és öccse nem látnak okot az aggodalomra. Aliz mindent megpróbál, hogy visszafogja anyja állandó takarítását, de a helyzet csak roszszabb lessz. Egy nap Gabi elhatározza, hogy mindenkinek, aki belép a lakásba, védőruhát kell felvenni. A két gyerek nem érti édesanyjuk furcsa viselkedését, és az is gyanús lesz nekik, hogy apjuk nem is reagál a családot kiborító takarításmániára. 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 19.05 Éjjel-nappal Budapest 20.30 Barátok közt 21.05 Celeb vagyok, ments ki innen! 22.45 Híradó 23.15 XXI. század 23.50 Reflektor 0.10 A főnök V. (am.)

Viasat 3 13.55 15.50 17.50 19.00 20.05 21.00

CSI: A helyszínelők Castle II. (am.) Sütimester (2.) Jim szerint... (am.) Két pasi meg...(am.) A királyság (am.) Bomba robban Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban, a nyugatiak által lakott övezetben. Mialatt a diplomaták a hatáskörökről vitatkoznak, Ronald Fleury FBI ügynök vezetésével amerikai elit osztag érkezik az országba, hogy felkutassák, ki áll a robbantás mögött. 23.15 C.S.I.: New York-i helyszínelők (am.)

M1

Duna TV

5.50 Ma reggel 9.00 Capri (olasz) 10.00 Sophie szerint a világ: Berlin 10.30 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.30 A világörökség kincsei 13.50 Ég, föld, férfi, nő: Erdély II. 14.50 Zorro (37.) 15.35 Charly, majom a családban (55.) 16.25 Híradó 16.40 Rex felügyelő 17.30 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó este 20.20 Cédrusliget Viharfelhők Grace végre elmondja Oliviának, hogy Will ostromolja, és emiatt ők is öszszevesznek. Will továbbra sem hagyja békén Grace-t, a véletlenül arra járó Cliff kénytelen közbelépni. Maryellen megtudja John titkát és kitartana a férfi mellett, aki viszont elutasítja. 21.15 Grand Hotel Spanyol sorozat 22.05 Az Este 22.40 Híradó, sport 23.00 Elhallgatott történelem: Ha a kulák mozdulna Magyar dok.-film

7.35 Közbeszéd 8.35 Térkép (ism.) 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.00 Múzeumtúra – Francia módra 16.30 Térkép 17.05 Emily II. Kanadai sorozat 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.00 Női kézilabdamérkőzés 21.00 Hírek, sport 21.20 Öt kismalac Francia– svájci krimi Emma Vargát életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik férje meggyilkolása miatt. A férj, az ismert festőművész, csapodár, bohém, szoknyavadász férfi hírében állt, akinek utolsó kalandját már nem tudta elviselni a felesége. Leányuk, Mary, semmit sem tud a történtek valódi hátteréről, mivel őt apja halála után azonnal vidékre küldték, és ott nevelkedett. Tizenöt év után felkeresi anyját a börtönben, aki azt állítja, hogy ártatlan férje halálában. 22.50 Kultikon 23.10 Tamás Áron: Vitéz lélek Színházi előadás

ATV 11.35 12.10 14.10 14.25 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.05 18.15 18.45 19.25 20.40 20.45 21.15 21.30 22.25 22.40 23.10 24.00 0.15

Laci bácsi konyhája Tv-shop Start + Tv-shop 700-as klub A Parlamenet Világhíradó Fórum Vitaműsor ATV Híradó Sportpercek Hírvita Híradó Egyenes beszéd No comment Külvilág Híradó Friderikusz Világhíradó Hírvita Hazahúzó Híradó Világhíradó

RTL II 8.00 Egyről a kettőre VII. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Dallas (ism.) 12.50 Bűnös szerelem (56.) 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem (32.) 15.35 Barátok közt 16.05 Celeb vagyok, beszéljük meg (12.) 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők II. 19.00 Dan és a szerelem Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Dallas II. (2.) 22.30 Celeb vagyok…! 23.30 Barátok közt 0.00 Homeland II. (11.)

22.15 > TV2 Kertvárosi kommandó

Négy átlagos kertvárosi polgár kikapcsolódásra és egy kis piára vágyik, lehetőleg minél távolabb a családtól. Így aztán polgárőrséget alakítanak, és a járőrözést arra használják, hogy megszökjenek az otthoni kötelezettségek elől. Elfoglaltságtól persze nem tartanak, a környékükön ugyanis ritka, hogy bármi rossz történjen. Ám a dolgok nem a terv szerint alakulnak. A csapat már első járőrútján olyasmibe ütközik – szó szerint –, amibe nem kellene. Rendezte: Akiva Schaffer Szereplő(k): Ben Stiller, Richard Ayoade Amerikai sci-fi vígjáték, 102 perc, 2012

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.40 Rendelő a Rózsakertben (szlovák) 10.45 A fiúk nem sírnak 11.50 Dr. House (11.) 12.45 Cobra 11 XI. 13.50 A Farm (ism.) 15.05 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 15.35 Két pasi – meg egy kicsi X. (10.) 16.00 A mentalista III. 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.40 A Farm 23.00 Revolution (14.) Amerikai sorozat 23.50 Két pasi – meg egy kicsi X. (ism.) 0.25 Nyugi, Charlie! I. Amerikai sorozat 0.55 A mentalista III.

12.00 Híradó 12.55 Botrányok (10.) Szlovák sorozat 13.50 Bírósági akták 14.55 TV-esély 15.25 Top Star 15.55 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Panelházi történetek XIV. 21.40 Castle (am.) 22.40 Glades – Tengerparti gyilkosságok 23.40 Életfogytig zsaru II. (ism.) 0.30 Célkeresztben V. Am. krimisorozat

STV1

STV2

12.35 A tárgyalást berekesztem Csehszlovák film 13.40 Sportmagazin 15.25 Autószalon 15.50 Nemzetiségi magazin 16.20 Hivatásos 16.45 Fókusz – munka 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyarul 18.00 Nő a világ végén 18.45 Esti mesék 20.00 Szavak, melyek megváltoztatták a világot Amerikai dok.-film 21.00 Hírek, sport 21.30 VAT – magazin 22.00 Hová megyünk most? Francia vígjáték 23.40 Hírek

13.15 Riválisok Szlovák filmdráma 14.35 Élet írta történetek 15.15 Família 15.40 Vallási műsor 16.10 Ruszin magazin 16.45 Fókusz – egészség 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyarul 18.00 Életmentők. 12/8. 18.25 Szlovák falvak Dokumentumfilm 18.45 Esti mesék 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 Azbeszt – a fehér halál Német dok.-film 21.00 Hírek, sport 21.30 Orvosi szoba 22.00 Vacsora Havrannal 23.10 Harcvonal. 4/4. 0.05 On air


Kosárlabda Extraliga – nők ŠBK Somorja–BK Slovan Bratislava 85:66 (22:21, 19:17, 21:14, 23:14).

Kézilabda Extraliga – férfiak Képarchívum

A legkisebbek küzdelme

Tizenkét érem a komáromiaknak BIRKÓZÁS – A Marcelházai Birkózó Klub október 4-én nemzetközi gyermek- és diák kötöttfogású birkózóversenyt rendezett a község polgármesterének kupájáért. Az erőpróbán 5 ország 120 birkózója vett készt, köztük a Komáromi Spartacus Birkózó Klub versenyzői is. A Kúr Károly és Kúr Magdaléna vezette csapat jobbára kezdőkből állt, ennek ellenére összesen 12 éremmel tért haza, csapatversenyben pedig – a hazaiak mögött – a második helyen végzett. A dobogósok listája: 1. hely: Dolník Krisztián (diák 2001–2003); Bári Patrik (junior 19941996) 2. hely: Forgáč Patrik (gyerek 2007–2008); Nagy Nikolasz, Socha Benjámin, Rehák Nikolas, Lakatoš Imrich, Nagy Kevin (diák 2001–2003) 3. hely: Balázs Adrián, Gromer Maxim (gyerek 2007–2008); Nagy Balázs, Nagy Arnold (serdülő 1999–2001). (kk, vgy)

HKM Slovan Duslo Vágsellye-1.– MHK Košice 35:21 (15:9).

Extraliga – ifjúságiak Martin–Hodos 5:5; Námestovo–Hodos 6:3; Čadca–Hodos 6:1. A bajnokság állása: 10. Hodos 4.

II. liga Hodos B–Nagyfödémes A 14:4; Bős A–Diószeg A 15:3; Leopoldov A–Galánta C 12:6; Vásárút–Trnava/Horné Orešany 8:10; Nagymácséd A–Špačince A 12:6. A bajnokság állása: 2. Bős A 16; 3. Hodos B 16; 4. Vásárút A 13; 6. Nagyfödémes A 10; 7. Nagymácséd A 7; 8. Diószeg A 7; 9. Galánta C 7.

Hlohovec A–Nagyfödémes B 8:10; Dobrá Voda A–Diószeg B 18:0. A bajnokság állása: 1. Nagyfödémes B 16; 12. Diószeg B 4.

IV. liga Galánta D–Senica A 10:8; Vrbové A–Baka A 6:12. A bajnokság állása: 2. Baka A 14; 4. Galánta D 13.

Dunaszerdahelyi területi bajnokság V. liga Somorja–Nagymegyer 8:10; Csallóközkürt A–Bős B 7:11; STK Dunaszer-

Dunaszerdahely–Trenčín 60:75; Partizánske–Komárom 52:50. A bajnokság állása: 8. Komárom 2; 9. Dunaszerdahely 2. –lav

A bajnokság állása: 5. HKM Slovan Duslo Vágsellye 8.

II. liga – nők Martin–Nyárasd 26:10.

–lav

Extraliga – nők

II. liga – férfiak

Trstená–Nagymagyar 5:1 (2194: 2069), Vlahy 526, Csicsay 508, Varga 524, Farkašová 511. A bajnokság állása: 7. Nagymagyar 1.

Modranka B–Galánta B 7:1 (3291:3082), Hegedűs Kristína 547, J. Kaigl /Sedlák 464, K. Kaigl 534, Sárközi 484, Száz 507, Ďuriš 546; Diószeg A–Bánovce 2:6 (3073: 3081), Halaši 573, Magyarics 511, F. Šalát 499, A. Šalát 481, Halasy 504, Mészáros 505; Limbach–Nagymagyar B 1:7 (3019:3170), Vlahy/Varga Éva 504, Fehér 518, Zsigmond 522, Gubran 528, Nagy 576, Kugler 522. A bajnokság állása: 4. Nagymagyar B 8; 5. Diószeg A 8; 10. Galánta B 6.

Extraliga – férfiak Galánta–Veľký Šariš 2:6 (3178: 3274), g.: Kupčok 552, Chovanec 552, Tumma 542, Madarász 543, Hornik 513, M. Kaigl /Tyvoda 476. A bajnokság állása: 8. Galánta 4.

I. liga – férfiak

A Spartacus csapata (balról Kúr Magdaléna, jobbról Kúr Károly)

III. liga

II. liga – férfiak

Teke

Cabaj–Čápor–Nagymagyar 1:7 (3066:3262), Lengyel 566, Keszőcze 555, Poloma 545, Író 529, Pospíšil 538, Marics 529; Vágsellye A–Trenčín A 6:2 (3310:3195), Moravanský/Klement 520, Baboš 564, Tóth K. 544, Mazúchová 562, Bol 560, Tóth R. 560; Vágsellye B–Pezinok 5:3 (3179:3102), Veselka 529, Machálková 554, Hambálek/Mitošinka 493, Devát 527, Gerhát 501, Király 575. A bajnokság állása: 2. Nagymagyar 12; 7. Vágsellye A 8; 16. Vágsellye B 2.

Asztalitenisz

41

Sport

2014. október 14. | 42. szám

dahely A–Baka B 5:13; Diósförgepatony A–STK Dunaszerdahely C 14:4; Nagyabony–Vásárút B 7:11. A bajnokság állása: 1. Diósförgepatony A 12; 2. Baka B 9; 3. Bős B 9; 4. Somorja 9; 5. Nagymegyer 9; 6. Hodos C 8; 7. Nyárasd 6; 8. Vásárút B 6; 9. STK Dunaszerdahely A 6; 10. STK Dunaszerdahely C 10; 11. Csallóközkürt A 3; 12. Nagyabony 3.

VI. liga STK Dunaszerdahely B–Balony 15:3; Pozsonyeperjes–Hegyéte B 15:3; Bögellő–Hegyéte A 10:8; Nyékvárkony–Csallóközkürt B 8:10; Baka C–Diósförgepatony B 5:13. A bajnokság állása: 1. STK Duna-

III. liga – férfiak Nagymagyar C–Vágsellye C 5:1 (2146:2013), Hollósi 563, Keszőcze 493, Poloma 569, Klúcsik 521 – Korytárová 519, Szomolai Rozália 542, Bol 471, Senkár 479; Nitra B–Diószeg B 4:2 (1896:1836), Gál 404, Myslík 489, Magyarics 493, Pelec 450; Galánta C–Nitra C 6:0 (1978:1648), Mikuš 533, Nedoma 461, Nedomová 478, Ášváni 506. A bajnokság állása: 1. Nagymagyar C 10; 4. Diószeg B 4; 5. Vágsellye C 4; 6. Galánta C 2. kmeť szerdahely B 8; 2. Diósförgepatony B 8; 3. Csallóközkürt B 8; 4. Balony 5; 5. Hegyéte A 5; 6. Bögellő 5; 7. Pozsonyeperjes 5; 8. Nyékvárkony 2; 9. Hegyéte B 2; 10. Baka C 2.

Galántai területi bajnokság Diószeg C–Šoporňa C 4:14; Galánta E–Šoporňa B 6:12; Nádszeg–Nagyfödémes C 11:7; Jóka B–Szered A 5:13; Nagymácséd B–Jóka A 10:8. A bajnokság állása: 1. Szered A 8; 2. Šoporňa C 6; 3. Šoporňa B 6; 4. Jóka A 5; 5. Nagyfödémes C 5; 6. Nádszeg 5; 7. Vágpatta 4; 8. Nagymécséd B 4; 9. Galánta E 2; 10. Jóka B 2; 11. Kismácséd 1; 12. Diószeg C 1. kmeť


42 V. liga – déli csoport

III. liga – nyugati csoport

A DAC B az élre tör

Jányokon buktak a csallóközkürtiek Nagymagyar–Nádszeg 3:1 (2:0), g.: Pöcz, Scholz, Mezzei – Scholz (13. – öngól); Vága–Nyárasd 4:0 (3:0), g.: Peter Hodúr (2), Borš (2); Illésháza–Lég 3:0 (1:0), g.: Mészáros (2), Czinege; Jányok–Csallóközkürt 3:0 (1:0), g.: Vulin (2), Štibrich; Šoporňa–Hodos 6:1 (3:0), g.: Moťovský, Bernáth (5) – Fekete; DAC C/Vásárút–Diósförgepatony 1:0 (1:0), g.: Bögi; Alsószeli–Nagyfödémes 1:0 (0:0), g.: Halák; Pusztafödémes–Jóka 0:0.

Csallóköz

Sport

A bajnokság állása 1. Lég

10 7 2 1 14: 6 23

2. Cs.kürt

10 7 1 2 24:11 22

3. Pusztafödémes 10 6 2 2

23:8 20

Nové Zámky–Trnava C/Šúrovce 2:2 (0:2), g.: Horáček, Letko – Baša (2); Nagymegyer–Komárom 2:0 (2:0), g.: Musil, Tuschel; Borčice–Púchov 2:0 (0:0), g.: Luhový, Augustini; Bős–Vrbové 3:0 (3:0), g.: Jorík (2), Vrťo; Vráble–Piešťany 5:1 (3:1), g.: Farkas (2), Fekiač, Balko, Drgoňa – Onder; Léva–Topoľčany 1:3 (1:0), g.: Zorád – Kutiš, Budinský, Baláž; Negyed–L. Rovne 3:1 (2:1), g.: Kalmár, Hambalek, Valachovič – Verchola; Veľké Ludince–Palárikovo 1:1 (0:0), g.: Kosák – Kuhajdík; DAC B/Nyékvárkony–Nemšová 2:0 (1:0), g.: Belkovics, Stanij.

A bajnokság állása 1. Nagymegyer

12 10 2 0 28: 6 32

2. Topoľčany

12 8 2 2 18: 9 26

3. DAC B

12 7 3 2 21:11 24

4. Borčice

16 6 4 2 18: 7 22

5. Palárikovo

12 6 4 2 19:10 22

6. Komárom

13 6 4 3 18:10 22

7. Negyed

12 6 2 4 17:15 20

4. Alsószeli

10 6 1 3 27:15 19

5. Šoporňa

10 4 4 2 18:11 16

6. Illésháza

10 4 2 4 13:12 14

7. DAC C

10 4 2 4 14:14 14

8. Nyárasd

10 4 2 4 16:19 14

9. Hodos

10 3 3 4 17:16 12

10. Jányok

10 4 0 6 15:21 12

11. Nagyfödémes

10 3 2 5

12. Jóka

10 3 2 5 19:23 11

13. Vága

10 3 2 5 14:22 11

16. Púchov

13 1 4 8

14. Nagymagyar

10 2 3 5 14:24 9

17. Léva

12 2 0 10 14:31

6

15. Nádszeg

10 2 2 6

8:16 8

18. Piešťany

12 1 2 9

5

16. Dióspatony

10 2 2 6

5:21 8

9:11 11

8.Trnava C

13 5 4 4 24:20 19

9. Bős

12 5 3 4 26:18 18

10. V. Ludince

12 4 4 4 18:15 16

11. Váble

12 4 4 4 16:14 16

12. Vrbové

12 5 0 7 15:17 15

13. L. Rovne

12 4 1 7 12:24 13

14. Nemšová

12 3 3 6 12:19 12

15. N. Zámky

13 2 4 7 15:28 10 5:20 9:31

7

V. liga – közép csoport

Gólzápor Pereden Solčany–Veľké Zálužie 2:1 (1:1), g.: Soboňa, Urminský – Baláži; Beladice–Chrenová 1:5 (1:1), g.: Solčiansky – Volentier, Bratský, Greguš (2), Fuska; Lapáš–Felsőkirályi 3:1 (2:0), g.: Gajdos (2), Mikle – Pénzeš; Pered–Alekšince 7:4 (4:2), g.: Hadža (2), Dvorský, Zavarcsík (3), Kováč – Bábik (3), Peciar; Jacovce– Zbehy 1:1 (1:0), g.: Švec – Fuska; Hrušovany–Továrniky 0:1 (0:0), g.: Baňák; Preseľany–Ludanice 0:0; Krušovce–Radošina 4:0 (1:0), g.: Balážik (2), Šimovič, Masaryk.

1.T ovárniky

10 7 2 1 17: 7 23

2. Lapáš

10 7 1 2 25:13 22

3. Zbehy

10 5 2 3 20:12 17

4. V. Zálužie

10 5 2 3 21:14 17

5. Chrenová

10 5 2 3 24:19 17

6. Solčany

10 5 1 4 16:17 16

7. Pered

10 5 0 5 28:20 15

8. Felsőkirályi

10 4 1 5 20:21 13

9. Jacovce

10 3 4 3

9:10 13

10. Alekšince

10 4 1 5 20:23 13

11. Krušovce

10 4 1 5 20:23 13

12. Ludanice

10 4 1 5 12:18 13

13. Beladice

10 3 1 6 13:18 10

14. Radošiná

10 3 1 6 16:23 10

15. Hrušovany

10 3 0 7 10:23 9

16. Preseľany

10 2 2 6

8:18 8

V. liga – keleti csoport

Ógyallán nyolc gólt láttak a nézők Ógyalla–Nagysalló 7:1 (4:1), g.: Turza (2), Tužinčin, Molnár (3), Kianek –Viglaš; Ekel–Marcelháza 2:1 (2:1), g.: Mészáros, Erdei –Németh; Naszvad–Szentpéter 1:1 (0:1), g.: Valko – Vida; Bánov–Garamkovácsi 3:0 (2:0), g.: Švajda (2), Palacka; Hontfüzesgyarmat– Bellegszencse 1:2 (0:1), g.: Pilinský – Nagy, Klačko; Nagykér–Komját 2:0 (1:0), g.: Bátora, Sendrei; Ímely–Zsitvabesenyő 3:0 (1:0), g.: Hübsch, Lovász, Kender; Ohaj–Perbete 2:1 (0:0), g.: Turan, Ferus – Slobodník.

A bajnokság állása 1. Ímely 2. Garamkovácsi 3. Bánov 4. Bellegszencse 5. Ógyalla 6. Nagykér 7. Marcelháza 8. Ekel 9. Szentpéter 10. Ohaj 12. Naszvad 13. Nagysalló 14. Komját 15. Perbete 16. Zsitvabesenyő

10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10

7 6 6 6 5 5 5 5 5 4 3 3 3 2 0

3 1 1 1 2 2 2 1 1 2 3 1 1 1 1

0 3 3 3 3 3 3 4 4 4 4 6 6 7 9

22: 7 29:18 25:14 22:24 29:16 19:15 17:15 16:11 26:23 12:17 18:15 8:22 8:22 12:25 11:28

24 19 19 19 17 17 17 16 16 14 12 10 10 7 1

Kovács Zoltán felvétele a Nagymegyer–Komárom mérkőzésen készült

IV. liga – délkeleti csoport

Folytatta győztes sorozatát a galántai együttes Zselíz–Vágfarkasd 1:2 (0:0), g.: Rotík – Matušica, Tóth (79. – öngól); Tardoskedd–Nitra jun. 3:1 (1:0), g.: Oláh, Csabai, Benkó – Kráľ; Újlót–Galánta 1:2 (0:1), g.: Tvrdoň – Košút, Sloboda; Horné Obdokovce–Párkány 2:2 (1:0), g.: Vaňo (2) – Štugel, Petrovič; ViOn Zlaté Moravce B/Volkovce–Garamkálna 1:0 (0:0), g.: Bakaľár; Močenok–Gúta 2:2 (1:0), g.: Kuťka, Očenáš – Magyar, Cingel; Čeľadice–Nagysurány 3:3 (1:2), g.: Gajdoš, Kováč, Dragúň – Dudáš, Janák, Ivan; Udvard–ČFK Nitra 1:2 (1:1), g.: Horňáček – Kurej (2.).

1. Galánta

10 9 0 1 35: 8 27

2. ViOn B/Vol.

10 7 2 1

3. Gúta

10 6 3 1 20: 9 21

22:9 23

4. Vágfarkasd

10 6 1 3 24:12 19

5. Nagysurány

10 5 3 2 30:15 18

6. Nitra jun.

10 5 1 4 29:15 16

7. Ujlót

10 5 1 4 17:23 16

8. Tardoskedd

10 4 2 4 24:22 14

9. H. Obdokovce 10. Garamkálna

10 3 3 4 14:16 12 10 3 3 4 11:15 12

11. Čeladice

10 3 2 5 25:20 11

12. ČFK Nitra

10 3 2 5 18:21 11

13. Udvard

10 3 1 6 11:22 10

14. Párkány

10 2 2 6 14:23

15. Močenok

10 2 1 7

6:34

8 7

16. Zselíz

10 0 1 9

7:43

1

Összeállította: Vladislav Kmeť


43

Sport

2014. október 14. | 42. szám

Komárom területi bajnokság

Inzultáció Dunaradványon, Izsa csak döntetlenezett I. osztály Gúta B–Pat 2:2 (2:0), g.: Kádek (2) – Lakatos (2); Keszegfalva–Búcs 3:1 (1:0), g.: Oláh (2), Hozman–Kétyi; FK Actív Komárom–Nagykeszi 3:1 (1:1), g.: Nagy (3) – Budai; Izsa–Bátorkeszi 2:2 (1:1), g.: Smolka, Vörös – Németh, Csicsó; Marcelháza B–Újgyalla 1:0 (1:0), g.: Pálinkás; Nemesócsa–Csallóközaranyos 3:2 (2:1), g.: Szkukálek, Viczena, Csizmadia – Nagy, Lajos; Dunamocs–Hetény 4:0 (2:0), g.: Lajos (2), Tóth, Gáspár.

A bajnokság állása

A bajnokság állása

13. Nemesócsa

10 3 0 7 12:22

9

14. Lakszakállas

10 3 0 7 11:27

9

1. Šrobárová

15. Keszegfalva

11 3 0 8 21:36

9

2. Vágfüzes/Kava 11 10 0 1 45:13 30 3. Martos

1. Izsa

10 7 3 0 32:14 24

2. Bátorkeszi

10 7 2 1 30:12 23

3. FK Actív KN

10 6 2 2 27:15 20

4. Hetény

11 6 1 4 31:28 19

5. Újgyalla

10 5 2 3 16:13 17

6. Marcelháza

10 5 1 4 23:17 16

7. Dunamocs

11 4 2 5 25:26 14

8. Gúta B

11 4 2 5 19:21 14

9. Nagykeszi

10 4 1 5 27:27 13

10. Cs.aranyos

10 4 1 5 13:22 13

11. Búcs

10 4 0 6 18:24 12

12. Pat

10 2 3 5 20:21

II. osztály Dunaradvány–Bogyarét – a mérkőzés a 36. percben 2:0–ás állásnál félbeszakadt. Nagysziget–Martos 2:1 (1:0); Megyercs–Ifjúságfalva 2:2 (2:0); Vágfüzes/Kava–Šrobárová 1:0; Selye János Egyetem Komárom–Bogya/Gellér 2:3; Őrsújfalu–Bajcs 5:1; Tany–Csicsó 2:4.

11 10 0 1 46: 6 30 11 7 0 4 40:23 21

4. Nagysziget

11 6 1 4 29:25 19

5. Megyercs

11 6 1 4 28:25 19

6. Bogya/Gellér

11 6 0 5 24:25 18

7. Őrsújfalu

11 5 2 4 30:23 17

8. Ifjúságfalva

11 4 2 5 28:30 14

9. Bogyarét

11 4 2 5 23:32 14

10. Bajcs

11 3 1 7 18:26 10

11. SJE Komárom

11 3 1 7 26:47 10

12. Csicsó

11 3 0 8 15:39

9

13. Dunaradvány

11 2 2 7 13:30

8

14. Tany

11 1 2 8 16:37

5

9

Vladislav Kmeť

Galántai területi bajnokság

Felsőszeli magabiztosan győzött odahaza, Tallós pedig idegenben I. osztály Szered B–Hidaskürt 1:1 (0:0), g.: Jurík – Polednák; Felsőszeli– Vízkelet 4:0 (2:0), g.: Čerňanský (3), Oláh; Alsószerdahely–Diószeg 0:3 (0:1), g.: Šimek (2), Timko; Nagymácséd–Šintava 1:1 (0:1), g.: Sárkány – Brodanský; Tósnyárasd– Nemeskosút 3:2 (0:2) Ivan, Hrubý, Szabó – Nagy (2); Feketenyék–Vinohrady 2:1 (1:1), g.: Király, Gasparovics – Lacek; Taksony–Tallós 0:1 (0:1), g.: Varga. A bajnokság állása

kürt–Hody 3:1 (2:1), g.: Kollár (2), Mészáros – Štrbányi; Šalgočka–Vágpatta 1:1 (0:0), g.: Majka – Lehocký; Ábrahám–Vezekény 3:1 (1:0), g.: Blaho 2, Hruška – Szekács; Királyrév–Magyargurab 3:1 (1:0), g.: Lukács 2, Juhos – Stasinka. Szabadnapos Kismácséd. A bajnokság állása 8 7 1 0 44: 5 22

2. Pusztakürt

8 5 0 3 21:24 15

3. Kismácséd

8 4 2 2 25:22 14

4. Šalgočka

7 3 4 0 14: 7 13

5. Abrahám

7 4 1 2 14:16 13

6. Hody

8 2 3 3 17:17 9

10 8 1 1 22: 6 25

7. Királyrév

7 2 2 3 13:17 8

2. Tallós

10 7 1 2 27:11 22

8. Magyargurab

8 2 2 4 16:21 8

3. Hidaskürt

10 6 2 2 31:12 20

9. Jánosháza

8 2 1 5 13:25 7

4. Kosút

10 5 3 2 24:16 18

10. Vezekény

7 1 2 4 14:21 5

5. Tósnyárasd

10 6 0 4 18:13 18

11. Gáň

8 0 2 6

6. Diószeg

10 4 5 1 14: 7 17

7. Šintava

10 4 3 3 21:18 15

8. Taksony

10 3 2 5 14:21 11

9. Vízkelet

10 3 1 6 15:22 10 10 2 4 4 13:20 10

11. Nagymácséd

10 2 3 5 11:21 9

12. Szered B

10 2 2 6

13. Vinohrady

10 1 4 5 11:21 7

9:21 8

14. Alsószerdahely10 0 3 7 10:31 3

II. osztály Jánosháza–Gáň 2:1 (1:1), g.: Németh, Vavro – Liptai; Puszta-

1. Vezekény

9 8 1 0 38:16 25

2. Vinohrady n/V

9 7 0 2 53:17 21

3. Alsószeli B

9 5 1 3 34:21 16

4. Jóka

9 5 1 3 31:20 16

5. Vízkelet

9 4 4 3 26:19 14

6. Alsószerdahely

9 4 0 5 26:14 12

7. Nemeskosút

9 3 1 5 27:32 10

8. Szered B

9 3 0 6 22:25 9

9. Ábrahám

1. Vágpatta

1. Felsőszeli

10. Feketenyék

A bajnokság állása

7:23 2

Ifjúságiak Vezekény–Alsószeli B 4:0 (1:0), g.: Jankulec (2), Královič, Fandel; Vezekény–Vízkelet 1:1 (0:1), g.: Lakatos – Szolga; Gáň–Kosút 6:1 (5:0), g.: Jeskó (2), Filipčík, Farkas, Piroška, Regec – Csadi; Alsószerdahely–Ábrahám 5:0 (4:0), g.: Fiala (2), Meleg, Komačka, Búran; Szered B–Jóka 1:4 (0:1), g.: Richnák – Molnár, Németh, Kollár, Bohony.

10. Gáň

9 1 1 7 12:54 4 9 1 1 7 12:63 4

Diákok 1–10. helyért: Diószeg–Felsőszeli 5:1 (1:1), g.: Vitek (3), Šipiš, Bobák – Varsányi; Nádszeg–Šintava 4:0 (3:0), g.: Ágh (2), Vontszemű, Győri; Taksony–Galánta B 0:1 (0:1), g.: Repa; Ábrahám–Nagymácséd 2:3 (0:2), g.: Németh, Žgančík – Zigo, Rózsa, Horváth; Vága–Jóka 4:0 (2:0), g.: Bábi (3), Sárkány. A bajnokság állása 1. Vága

2 2 0 0 15: 1 6

2. Nádszeg

2 2 0 0

8: 1 6

3. Galánta B

2 2 0 0

7: 2 6

4. Šintava

2 1 0 1 18: 4 3

5. Jóka

2 1 0 1

9: 4 3

6. Diószeg

2 1 0 1

7: 7 3

7. Nagymácséd

2 1 0 1

4: 6 3

8. Ábrahám

2 0 0 2

2:12 0

9. Felsőszeli

2 0 0 2

2:16 0

2 0 0 2

0:19 0

10. Taksony

11–20. helyért: Feketenyék–Vezekény 2:0 (1:0), g.: Kozmér (2); Nagyfödémes–ŠK Pusztafödémes 5:0 (4:0), g.: Molnár (2), Csady, Both, Kleštinec; Alsószerdahely– Hidaskürt 11:0 (7:0), g.: P. Lučan (3), M. Lučan (2), Molnár (2), Ševčík, Eliáš, Jašek, Krivošík; Pusztafödémes 2010–Gáň 3:1 (1:1), g.: Bulavčiak, Kubiková, Kubiniak – Polgár; Tósnyárasd– Vágpatta 0:9 (0:5), g.: Trnka (2), Mego (2), Stanko, Korec, Tóth, Hájek, Berčík. A bajnokság állása 1. Nagyfödémes

2 2 0 0 19: 0 6

2. Alsószerdahely 2 2 0 0 13: 1 6 3. Feketenyék

2 2 0 0

4. Vágpatta

2 1 1 0 11: 2 4

5. P.födémes 2010 2 1 1 0

8: 1 6 5: 3 4

6. ŠKP P.födémes 2 1 0 1

3: 7 3

7. Gáň

2 0 0 2

2: 5 0

8. Tósnyárasd

2 0 0 2

2:12 0

9. Hidaskürt

2 0 0 2

1:17 0

10. Vezekény

2 0 0 2

0:16 0


44

Csallóköz

Sport

Döntetlennel zárult a csúcsderbi Dunaszerdahelyi területi bajnokság Az AG SPORT liga mérkőzéseinek mérlege: négy hazai, három idegenbeli győzelem és egy döntetlen. A kisudvarnoki derbin döntetlen eredmény született, mégpedig úgy, hogy a tabellavezető nagyabonyiaknak kétszer is sikerült egyenlítenie. Legmagasabb gólaránnyal a csallóközcsütörtökiek nyertek Izsap csapata ellen (6:1). Az újonc csákányiak odahaza szenvedtek vereséget a királyfiakarcsaiaktól (1:4). Összesen 30 gól került a jegyzőkönyvbe. A VII. liga mérlege: egy hazai, két idegenbeli győzelem és négy döntetlen. A fordulóban összesen 26 gól landolt a kapukban. Legtöbb gólt Patonyréten láthattak a szurkolók, ahol a hazaiak szenvedtek magas arányú vereséget a vendég nagypakaiaktól (2:6). A legtöbb gólt a sárréti Szőcs Tibor (3) lőtte, aki az elmúlt idényben még a patonyrétieket erősítette. Vendégként remekeltek a pozsonyeperjesiek, a felsőpatonyiak pedig büntetőt hibáztak.

Legjobb góllövők: 15 – Gróf D. (Csallóköznádasd); 13 – Tomaček L. (Pozsonyeperjes); 11 – Vanek D. (Nagypaka); 9 – Santai M. (Nagypaka); 7 – Valentín J. (Sárrét). 8. liga DS – 6. forduló: Csilizradvány–Gomba 2:4 (1:0), g.: Csicsó Z., Horváth J. – Makovický S. (2), Hanjú P., Miklós Cs.; Szentmihályfa–Béke 2:0 (1:0)., g.: Pollák P., Hodosi V.; Mad–Izsap B 2:1 (1:1), g.: Borsányi L., Tóth I. – Tóth Z. A tabella állása

(1:3), g.: Valocsay I. – Hromada A. (2), Lelkes T., Lelkes I.; Egyházkarcsa–Baka 3:1 (1:1), g.: Hervay A., Piros A., Fajner I. – Bertalan J.; Sárosfa–Balony 2:0 (1:0), g.: Gála D. (11 m), Nagy A.; Szarva–Egyházgelle 0:2 (0:1), g.: Puha I., Póda M.; Kisudvarnok–Nagyabony 2:2 (2:1), g.: Németh A., Ravasz T. – Miklós I., Erős Gy.; Csallóközcsütörtök–Izsap

Vojtík Szimona felvételei

Kisudvarnok-Nagyabony 2:2

A VIII. liga eredményei: két hazai és egy idegenbeli győzelem. Az osztályban ebben a fordulóban 11 gólt rúgtak. A gombai Makovický Stanislav kétszer is a hálóba talált. Győzelmüknek köszönhetően a madiak újra helyet cseréltek a tabellán az izsapi fakóval. Az ifik fordulójában négy hazai egy idegenbeli győzelem és két döntetlen eredmény született. A legtöbb gólt (8) Felsőpatonyban lőtték, ahol a hazaiak 7:1-re nyertek a tabella 13. helyén álló Nyárad csapata ellen. A forduló legtöbb gólját a felsőpatonyi színekben játszó Molnár Adrián lőtte (5). Összesen 33 gól került a jegyzőkönyvbe. AG SPORT LIGA – 11. forduló: Lúcs–Alistál A 2:0 (2:0), g.: Varga E., Varga P.; Csákány–Királyfiakarcsa 1:4

1. Béke

Nagyudvarnok–Alistál B 1:1

A 6:1 (2:0), g.: Klamo T. (2 – 1x 11 m), Varga L., Juščiak J., Verdun F., Lago R. – Koleszár T.; Csenke–EkecsApácaszakálla 1:3 (0:2), g.: Kiss R. – Lukács J. (2), Inczédi T.

15. Szarva

10 2 1 7 13:24

7

16. Baka

10 1 1 8

4

Megjegyzés: 2. forduló – CsenkeLúcs 3:0 kontumációs eredmény. Legjobb góllövők: 14 – Miklós I. (Nagyabony); 8 – Németh A. (Kisudvarnok); 7 – Varga P. (Lúcs). 7. liga DS – 11. forduló: Patonyrét– Nagypaka 2:6 (0:3), g.: Diószeghy L., Sebestyén Á. – Hritz R. (2), Vanek D. (2), Santai M., Andrássy B.; Sárrét–Tárnok 5:2 (2:1), g.: Szőcs T. (3), Valentín J. (2) – Kovács G., Derzsi T.; Somorja B–Pozsonyeperjes 2:5 (1:3), g.: Rigo A., Haluska P. – Tomaček L. (2), Pápai R., Zilizi Á., öngól; Várkony B–Szap 0:0; Nagyudvarnok–Alistál B 1:1 (1:1), g.: Hordósi G. – Németh P.; Felbár–Csallóköznádasd 1:1 (0:0), g.: Csölley L. (11 m) – Gróf D.; Felsőpatony–Hegyéte 0:0 (0:0). Szabadnapos: Patas. A tabella állása 1. P.eperje

9 6 2 1 32:15 20

3. Cs.nádasd

10 6 2 2 20:13 20

4. Felsőpatony

10 6 1 3 18:14 19

3. Gomba

10 5 1 4 19:23 16

4. Mad

10 4 1 5 22:21 13

5. Izsap B

10 4 0 6 23:25 12

6. Csilizradvány

10 2 1 7 16:24

7

Legjobb góllövők: 12 – Horváth L. (Béke); 6 – Hajdú M. (Gomba), Puha F. (Szentmihályfa), Tóth I. (Mad); 5 – Makovický S. (Gomba), Pollák P. (Szentmihályfa. Ifik – 11. forduló: Nagyudvarnok– Alistál 2:5 (1:2), g.: Buják M. (2) – Both R. (2), Domonkos B (2), Fazekas F.; Baka–Pozsonyeperjes 0:0 (0:0); Illésháza–Nagyabony 6:1 (1:1), g.: Miklós Z. (3), Nagy E. (2), Danis D. – Szolgay A.; Szarva–Királyfiakarcsa 3:1 (2:1), g.: Edmár A., Molnár M., Derzsi B. – Hervai A., Csenke–Hodos 5:0 (2:0), g.: Mašica Gy. (2), Partl K., Šipoš M., Füssi A.; Vásárút–Dióspatony 1:1 (0:1), g.: Takács N. – Kovács G.; Felsőpatony–Nyárad 7:1 (3:0), g.: Molnár A. (5), Csápai L., Enjury D. – Szombathelyi Z. A tabella állása 1. Csenke

10 7 1 2 36:15 22

2. Nagypaka

5. Szap

A tabella állása

9:20

10 7 0 3 27:12 21

2. S.mihályfa

10 8 1 1 45: 8 25

2. Alistál

10 7 2 1 35:16 23

3. Felsőpatony

10 6 3 1 30:11 21

4. Pozsonyeperjes 10 6 1 3 38:17 19 5. Illésháza

10 6 0 4 34:18 18

10 5 4 1 13:10 19

6. Dióspatony

10 5 2 3 24:13 17

9 6 1 2 26: 8 19

6. Somorja B

9 5 1 3 18:12 16

7. Nagyabony

10 5 2 3 34:29 17

1. Nagyabony

10 8 2 0 36: 8 26

7. Nagyudvarnok

9 5 1 3 17:20 16

8. Vásárút

10 3 4 3 22: 27 13

2. Kisudvarnok

10 7 3 0 24: 8 24

8. Sárrét

9 4 1 4 18:16 13

9. Szarva

3. Királyfiakarcsa 10 6 2 2 20:14 20

9. Hegyéte

10 3 4 3 17:16 13

10. Baka

10 3 2 5 22:26 11 10 3 2 5 13:27 11

4. Egyházkarcsa

10 6 1 3 20:17 19

10. Patonyrét

9 3 1 5 15:27 10

11. Királyfiakarcsa 10 3 1 6 21:28 10

5. Lúcs

10 6 0 4 18:15 18

11. Alistál B

9 2 2 5 13:23

8

12. Hodos

10 3 0 7 22:45

9

6.Cs.csütörtök

10 5 1 4 25:15 16

12. Várkony

9 2 2 5 13:30

8

13. Nyárad

10 1 1 8

8:51

4

7. Egyházgelle

10 5 1 4 12:15 16

13. Felbár

9 2 1 6 12:21

7

14. Nagyudvarnok 10 0 1 9 11:43

1

8. Sárosfa

10 4 2 4 19:19 14

14. Tárnok

10 1 1 8 14:24

4

10 4 2 4 15: 16 14

15. Patas

9 1 0 8 10:24

3

9. Csenke 10. E.-A.szakállas

10 3 3 4 22:26 12

11. Alistál

10 3 3 4

12. Izsap

10 3 1 6 22:35 10

13. Balony

10 2 2 6

9:18

8

14. Csákány

10 2 1 7 14:24

7

17:21 12

Megjegyzés: 4. forduló – Hegyéte–Alistál B 3:0 kontumációs eredmény.

Legjobb góllövők: 18 – Domonkos Bence (Alistál);14 – Pelikán K. (Pozsonyeperjes); 13 – Miklós Z., Nagy E. (mindketten Illésháza); 12 – Szolgay A. (Nagyabony). Wimmer Ilona


45

Sport

2014. október 14. | 42. szám

Dunaszerdahelyi öregfiúk járási bajnoksága Helyosztók – visszavágó mérkőzések 9–10 helyért: FC Felbár–FC Várkony 3:1 (2:0), g.: Újhelyi, Varjú L., Ravasz F. – Méhes T. 11–12. helyért: Old Boys Tárnok– MŠK Nagymegyer – elhalasztva 13–14. helyért: FC Lég–FC Pozsonyeperjes – elhalasztva 15–16. helyért: Dynamo Cs.nádasd–Old Boys Felsőpatony 3:3 (1:1), g.: Soós (3) – Nagy, Tászli, Juhász. A tabella állása:

Archív felvétel

A bajnok bősi csapat

1–2. helyért: DSC Dióspatony– FC Bős 2:2 (0:1), g.: Zsigó, Molnár P. – Liszkay P., Fekete B. 3–4. helyért: ZsVS Nagymegyer– FC Egyházgelle 6:2 (5:1), g.: Németh

J. (3), Novotný, Horváth, Bodrogi – Simon O. (2) 5–6. helyért: FC Szentmihályfa– Stavreco DS 3:3 (2:2), g.: Koczó V. (2), Kántor – Varga P. (2), Sandal Gy.

7–8. helyért: DAC Legends–Ajax Egyházkarcsa 3:4 (0:4), G.: Méhes M. (2), Varga D. – Varga G. (2), Szabó L., Gaál M.

1. FC Bős 2. DSC Dióspatony 3. ZsVS Nagymegyer 4. FC Egyházgelle 5. Stavreco DS 6. FC Szentmihályfa 7. DAC Legends 8. Ajax Egyházkarcsa 9. FC Felbár 10. FC Várkony 11. MŠK Nagymegyer (Old Boys Tárnok) 5:1 12. Old Boys Tárnok 13. FC Pozsonyeperjes (FC Lég) 8:1 14. FC Lég 15. Old Boys Felsőpatony 16. Dynamo Cs.nádasd (fl)

Hétvége a hazai focipályákon III. LIGA, NYUGATI CSOPORT

V. LIGA, DÉLI CSOPORT

12. forduló: október 18. (szombat), 14.00: Púchov–Negyed (Marsal), Komárom–Bős (Fehér Z.), Topoľčany–Nagymegyer (Otiepka), Vrbové–Borčice (Šima), Piešťany–Nemšová (Kozolka); október 19. (vasárnap), 14.00: Palárikovo–DAC B/Nyékvárkony (Ochotnícky), L. Rovne–V. Ludince (Gádoši A.), Trnava C–Léva (Pecek), Vráble– Nové Zámky (Španka).

12. forduló: október 18. (szombat), 14.00: Csallóközkürt–Sopornya (Farkaš M.); Nagymagyar– Vága (Rečka); október 19. (vasárnap)14.00: Nádszeg–Jóka (Jakubis); Nagyfödémes–Pusztafödémes (Boledovič); Diósförgepatony–Alsószeli (Grznár L.); Hodos–DAC C/Vásárút (Lauko); Lég–Jányok (Kováč J.); Nyárasd–Illésháza (Kusý R.).

varnok; október 19. (vasárnap), 10.30: Alistál B–Patonyrét; 14.00: Tárnok–Felbár, Csallóköznádasd–Felsőpatony, Pozsonyeperjes–Sárrét, Hegyéte–Patas. Szabadnapos: Szap. Ifik: 12. forduló, október 18. (szombat), 11.00: Királyfiakarcsa–Nyárad; 11.30: Dióspatony–Felsőpatony, Pozsonyeperjes–Csenke, Alistál–Illésháza; október 19. (vasárnap), 11.30: Hodos–Vásárút, Nagyabony–Baka, Szarva–Nagyudvarnok.

IV. LIGA, DÉL–KELETI CSOPORT

V. LIGA, KELETI CSOPORT

TERÜLETI BAJNOKSÁG, GALÁNTA

12. forduló: október 18. (szombat), 14.00: FC Nitra jun.–Čeladice (Kvaššay), Vágfarkasd–Tardoskedd (Takács), Gúta–Zselíz (Ferenczi), Garamkálna–Močenok (id. Janus), Párkány–FC ViOn Zl. Moravce B/Volkovce (Tarabus); október 19. (vasárnap), 14.00: Galánta–ČFK Nitra (Ahmad), Šurany–Udvard (Kotrec), V. Lovce–H. Obdokovce (Otrubčák).

12. forduló, október 18. (szombat), 14.00: Marcelháza–Naszvad (Gádoši T.), Ógyalla–Ekel (Kubica); ); október 12. (vasárnap), 14.00: Tek. Lužany–Perbete (Zachara), Bešeňov–D. Ohaj (Toběrný), Komjatice–Ímely (Majcher), Podhájska– Nagykér (Bircsák), Kozárovce–Hontfüzesgyarmat (Ďurčovič), K.szentpéter–Bánov (Petránek).

1. osztály: 11. forduló, október 18. (szombat), 14.00: Diószeg–Szered B (Ižai), Vinohrady–Taksony (Tonkó); október 19. (vasárnap), 14.00: Vízkelet–Alsószerdahely (Pa. Jeremiáš), Tallós–Felsőszeli (Sas), Nemeskosút–Feketenyék (Salát), Šintava–Tósnyárasd (Mrllák), Hidaskürt–Nagymácséd (Selyem). 2. osztály, 10. forduló, október 18. (szombat), 14.00: Hody–Jánovce (Pa. Jeremiáš); október 19. (vasárnap), 14.00: Patta–Nagygurab (Tóth), Vezekény–Királyrév (Ižai), Gáň–Ábrahám (Tonkó), Šalgočka–Nagymácséd (Orevec). Szabadnapos: Pusztakürt. Ifjúságiak: 11. forduló, október 18. (szombat), 11.30: Vinohrady–Vezekény (Sedmák); október 19. (vasárnap), 14.00: Jóka–Alsószerdahely (Grédi), Ábrahám–Gáň (Tóth), Nemeskosút–Vízkelet (Mészáros), Alsószeli B–Szered B (Sas). –wimmer

V. LIGA, KÖZÉP CSOPORT 12. forduló: október 18. (szombat), 14.00: Tovarníky–Krušovce (Tvrdoň); október 19. (vasárnap), 14.00: Nitra–Chrenová–Radošina (Janček), H. Kráľová–Hrušovany (Bečka), Ludanice–V. Lapáš (Hrudík), Alekšince–Preseľany (Sedlák), V. Zálužie–Pered (Prelec), Zbehy–Solčany (ifj. Janus), Beladice–Jacovce (Šmátrala).

DUNASZERDAHELYI TERÜLETI BAJNOKSÁG AG SPORT LIGA: 12. forduló, október 18. (szombat), 14.00: Királyfiakarcsa–Egyházkarcsa, Izsap A–Csenke, Alistál A–Kisudvarnok; október 19. (vasárnap), 14.00: Egyházgelle–Baka, Ekecs–Apácaszakállas–Csákány, Balony–Csallóközcsütörtök, Nagyabony–Sárosfa, Szarva–Lúcs. 7. liga DS: 12. forduló, október 18. (szombat), 14.00: Nagypaka–Somorja B, Várkony B–Nagyud-


46

Csallóköz

Sport

Kosárlabda

Kétszer is magabiztosan Sikeres komáromi hét a palánkok alatt Szerdán a bajnokság második fordulójában, idegenben, Handlován vendégszerepeltek a komáromi kosarasok. A nyitófordulóban Handlová együttese Iglón tudott győzni (95:76) és az első forduló után a táblázat élére állt. Ezt a pozícióját a második forduló után viszont már nem tudta megtartani, a mérkőzés után át kellett hogy engedje azt a Duna-parti csapatnak. A komáromi kosarasok a mérkőzés során végig vezetve, taktikailag érett játékkal, fölényes, csaknem húsz pontos győzelmet arattak. MBK Baník Handlová–MBK Rie-

ker Com-therm Komárom 74:82 (32:43). Negyedek eredményei: (17:24, 15:19, 24:23, 18:16). Legeredményesebb pontszerzők: hazaiak – Djurišič 25, Drezga és Stojanovič 17-17, ill. Bilič 17, Halada 16, Kratochvíl és Stojanov 10–10. Szombaton a harmadik fordulóban Nyitra csapata vendégszerepelt a komáromi sportcsarnokban. Egyértelműen a hazai csapat volt a mérkőzés esélyese, hiszen a vendégek az előző két fordulóban két vereséget is begyűjtöttek. Az is igaz, hogy a vendégek, anyagi gondjaik miatt, csak egy alaposan megfiatalított, főleg főiskolásokból álló csa-

pattal tudtak benevezni a bajnokságba. Egyedüli rutinos játékos maradt a csapatban Vido személyében, aki Komáromban is bizonyított. Jól is kezdtek a vendégek, öt perc játék után 14:12-re vezettek, de a negyed végére már áttbillent a mérleg nyelve. A 15. percben már több mint tíz pontos volt a hazai gárda előnye (39:27), amikor egy rövidzárlat miatt az ellenfél zsinórban dobott nyolc pontjával felzárkózott 39:35-re. Időben jött az edzői fejmosás, mert a folytatásban már végig a hazai csapat uralta a játék menetét. A félidőben 49:40, a harmadik játékrész végén 73:53 volt az eredményjelzőn. Az utolsó öt percben a hazai csapat edzője a kispad minden játékosának lehetőséget adott a játékra. Magabiztos hazai győzelem született, a Dunaparti csapat az egyetlen, amelyik

még nem szenvedett vereséget a bajnokságban, és a tabella élén áll. Persze még csak most jön a neheze. MBK Rieker Com-therm Komárom–MBK SPU Nitra 94:70 ( 23:19, 26:21, 24:13, 21:17). Legeredményesebb pontszerzők: Jankovič 25, Bannister 16, Bilič 12, ill. Vido 32, Novysedlák 16, Ward 12. Edzői vélemény – Miljan Čurovič: „Nem jó az, ha egy mérkőzés előtt kötelező győzelmet várnak el a csapattól. Egy alkalommal közbe is kellett lépnem, hogy rendet tegyek a fiúk fejében. Most fölényesen győztünk, de szerdán nehéz mérkőzés vár ránk Iglón.” Keresztényi Gábor Milan Drozd felvételei


47

Sport

2014. október 14. | 42. szám

Gólok, kiállítások, tizenegyesek Alsózsadányban szenvedtek vereséget a somorjaiak További eredmények: ŠK Senec– ŠKF Sereď 0:0; MFK Dubnica nad Váhom–FC Nitra 1:2 (1:0), góllövők: Šmahajčík (40.), illetve Kostoláni (47. – 11-esből), Paukner (80. – 11esből); FK Slovan Duslo Šaľa–MŠK Žilina B 3:0 (0:0), g.: Urban (47.), Nurković (49.), Szabó (90.); FC Spartak Trnava B–MFK Skalica 0:3 (0:2), g.: Konečný (6. – 11–esből), Ulrich (9.), Šebesta (67.); ŠK Slovan Bratislava B–AFC Nové Mesto nad Váhom 1:0 (0:0), g.: Čambal (71.).

LABDARÚGÁS – DOXXbet Liga, nyugat, 12. forduló. Míg az élvonalban nem rendeztek fordulót a hétvégén, addig a második ligában tovább folytatódott a pontvadászat. Az Európa-bajnoki selejtezősorozat árnyékában a somorjaiak Alsózsadányban léptek pályára. Különös találkozón végül kétgólos hazai győzelem született. Az előző három összecsapáson hét pontot könyvelhetett el az FC STK 1914 Somorja. Az utolsó mérkőzésen a máriatölgyesiek ellen háromgólos siker született, és az FK Pohronie ellen is elérhetőnek tűnt a pontszerzés. A vasárnapi találkozó első helyzete az alsózsadányiak előtt adódott, gól azonban nem született. De így is csak a 9. percig kellett várni a hazaiaknak. Pavol Orolín beívelt labdájába kézzel ért bele a kék–fehérektől Filip Chromý. A csallóköziek ugyan szabálytalankodást reklamáltak, mivel a középpályást ellökték, de Peter Vlčej játékvezető úgy vélte, nem vétettek a szabályok ellen a hazaiak, így a kezezést fújta be. Következhetett a tizenegyes. A csapatkapitány, Jozef Sekereš állt a labda mögé, Hajdúch vetődött, de hárítani nem tudott. Vezetett a Pohronie alakulata. Az első félidő nem hozott már több találatot. Az elmúlt idényt még Somorján töltő Tomáš Marušin hibájával indult a második félidő. Rossz hazaadására Andrej Špánik reagált leggyorsabban, de Ján Malec eszén már nem járt túl. A folytatásban is a csallóköziek veszélyeztettek, de az egyenlítés még váratott magára. Az 58. percben megtört a jég, Medgyes József szabadrúgásból betalált a kapuba. Tíz perccel később Mário Križan tette próbára Hajdúchot, de az állás 1:1-es döntetlen volt még mindig. A 70. percben viszont változott az eredmény. Lukáš Garaj passzolt Michal Páleníkhez, aki ismét vezetéshez juttatta a csapatát. Majd jött az első piros a mérkőzésen. A 79. percben René Paraj csapott le a labdára, Garajt szöktette, akit Csölle Roland akadályozott meg abban, hogy kapura törhessen. A szabálytalanság ténye fennállt, viszont kérdéses volt, hogy valóban a tizenhatoson belül vétett a szabályok ellen a somorjai játékos. Csöllét kiállította a játékvezető, és büntetőt ítélt. A végrehajtása ismét a csapatkapitányra hárult, Sekereš

A 13. forduló műsora: október 18., 14.00: Nové Mesto nad Váhom– Trnava B, Somorja–Slovan B, Skalica–Vágsellye; október 19., 10.30: Žilina B–Szenc, 14.00: Pohronie– Dubnica nad Váhom, Szered–Nyitra. Peter Šenk igyekszik megállítani a vendégtámadást

belőtte, 3:1–re vezetett a Pohronie. A 82. percben Paraj megszerezte második sárgáját, így tíz emberre fogyatkozott a hazai csapat is. A végén pedig a kék–fehérek csapatkapitánya, Vladimír Pončák is a kiállítás sorsára jutott, Michal Salenka vezetőedzőt pedig szintén elküldték a kispadról. A somorjaiak következő ellenfele a pozsonyi Slovan B alakulata lesz. A DOXXbet Liga keleti csoportjának első három helyén változatlan a helyzet. Az élen a Zemplín Michalovce áll (31 pont), a második helyen a Lokomotíva Zvolen (25 pont), míg a harmadikon a Partizán Bardejov (22 pont). FK Pohronie Žiar nad Hronom Dolná Ždaňa–FC STK 1914 Somorja 3:1 (1:0).

Góllövők: Sekereš (9. és 80. – mindkettő 11-esből), Páleník (70.), illetve Medgyes (58.). Sárga lap: Paraj (15. és 82.), Sojka (31.), illetve Chromý (9.), Pončák (16. és 88.), Špánik (37.), Čemba (73.). Piros lap: Paraj (82.), illetve Csölle (79.), Pončák (88.). Játékvezető: Peter Vlčej. Nézők száma: 591. Pohronie: Malec – Križan, Sekereš, Šenk (64. Blaho), Páleník, Marušin, Abrahám, Paraj, Orolín (56. Garaj), Sojka, Urgela (85. Adam). Vezetőedző: Štefan Zaťko. Somorja: Hajdúch – Hrnčár, Pončák, Csölle, Medgyes – Martinka, Čemba, Chromý (26. Mašulovič), Patrik Sura (75. Kontár, 90. Pinte), Hutta – Špánik. Vezetőedző: Michal Salenka.

A bajnokság állása 1. Skalica

12 9 2 1 26:10 29

2. Žilina B

12 9 0 3 24:18 27

3. Vágsellye

12 6 4 2 23:14 22

4. Szenc

12 6 3 3 20:14 21

5. Szered

12 5 5 2 18:11 20

6. Nitra

12 6 2 4 20:14 20

7. Slovan B

12 6 2 4 12:11 20

8. Pohronie

12 5 1 6 13:14 16

9. Somorja

12 3 3 6 12:20 12

10. Trnava B

12 1 3 8 10:21

6

11. Dubnica n. V.

12 1 3 8 17:29

6

12. Nové Mesto n. V.12 0 2 10

5:24

2

A góllövőlista éllovasai: 10 gól – Matúš Paukner (Nitra); 8 gól – Ľubomír Ulrich (Skalica); 7 gól – Samir Nurković (Vágsellye) és Daniel Šebesta (Skalica); 6 gól – Jesus Konnsimbal (Szenc).

A meccs vége felé nézeteltérés támadt a pályán, de nem kerültek elő a bírói zsebből a lapok

Rajkovics György

Jozef Cvajniga felvételei


48

Csallóköz

Sport

Gól nélkül a kisalföldiek ellen A 110 évesek csatája LABDARÚGÁS – Múlt pénteken a Győri ETO FC volt a dunaszerdahelyi DAC vendége a csallóközi stadionban.

csaknem kétezer néző kiváncsian tekinthette meg a csallóközi-kisalföldi rangadót, amelyen mindkét oldalon sok cserejátékos kapott lehetőséget. Ennek is eredményeképp több volt

országon is megállnák a helyüket. FK DAC 1904–Győri ETO FC 0:0 Játékvezető: Chudá – Révai, Provodovský DAC: Pernecký – Turňa, Saláta, Kwin, Brašeň – Horváth (66. Stanić), Straka C (46. Černák), Krišto, Antunovič (76. Struhár) – Jurčo (54. Sabler), Szarka. Vezetőedző: Radványi Miklós

Mindkét klub idén lett 110 éves, így igazán ünnepi volt a barátságos találkozó. A két ország legfelső bajnoksága egyébként is szünetelt a nemzeti válogatottak meccse miatt, így aztán a

a pontatlanság a pályán, a csatárok sem tudtak gólt szerezni, de a közönség összemérhette a két bajnokság csapatainak színvonalát és elkönyvelhette, a dunaszerdahelyiek Magyar-

Győr: Kocić – Wolfe, Lipták (62. Stanisić), Lang (46. Švec), Dinjar (46. Völgyi) – Kamber (46. Windecker), Pátkai (62. Trajković), Koltai (46. Stieber) – Střeštík (46. Andrić), Rudolf (62. Kvilitaia), Martinez (46. Dudás). Vezetőedző: Horváth Ferenc (cs) Vojtík Szimona felvételei


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.