Csallóköz - 2014/31.szám

Page 1

Csallóköz SOMORJA > DUNASZERDAHELY > NAGYMEGYER > KOMÁROM

A Csallóközzel utaztak Bükfürdőre

A tudatosság hozza el a sikert

Érdemes velünk játszani

„Szeretném megtalálni a teljes boldogságom a zenében”

4. oldal

9. oldal

Az én világom(ban) Koncz Csilla rovata

A régiekről Ráuntunk a hagyományokra? Nem menő a rétes, a farsangi felvonulás, a kosárfonás? Szerencsére vannak még, akik foglalkoznak ilyesmivel, de egyre kevesebben. Úgy tűnik egy veszélyeztetett faj tagjai. Egyre kevesebben érzik azt, hogy a régiek szokásait tovább kéne vinni. Azt kérdezik, miért? Úgysem érdekel senkit. Mindenki csak dolgozik, tévézik, megissza a söröcskéjét, nem foglalkozik ilyesmivel. Ha csapatot próbálunk verbuválni, akkor megijednek, úgy néznek, mintha egy titkos szeánszra készülnénk. Mintha egy hagyomány felélesztésével, életben tartásával ártanánk a közösségnek, a vezetőknek, a gyerekeinknek. Pedig éppen fordítva van. Még a régi tagok, a tűzoltók, a dőrék, korongosok, vagy az, aki valamikor májusfát állított, is azt mondja, hogy hagyjuk az egészet, hiszen felesleges. Ráhagyjuk másokra. A gyerekeink nem fogják megnézni, ha nem mutatja meg senki, vagy nem mesél nekik senki. Ha mintás kontaktlencsét, felborotvált frizurát, kék hajat is hord, a csókolózáson és a bulin kívül látszatra más nem érdekli, ugyanúgy korongozik, ugyanúgy készít csuhébabát, dőrének öltözik, ha van, aki megmutatja, elmeséli, beavatja. Tapasztalatból mondom. Ne a gyerekre mutogassunk, hanem mi legyünk azok, akik azon dolgozunk, hogy érdeklődjenek a dédmamák és dédpapák iránt. Hogy a gyerekeink is akarjanak tartozni valahova.

Žitný ostrov 2014. július 29., 31. szám

Ára: 0,65 €

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokoz.com

Gyalogszerrel Hodosok közt Az ember gyalog járva ismeri meg jól a világot. Lépésről lépésre, kilométerről kilométerre. Közben új helyek, új látnivalók, új arcok, új körülmények fogadják. Különösen a több mint kétszáz kilométeres gyalogtúrán, amelyet a hodosi Hodus turistaklub tagjai tettek meg a szlovéniai Hodos partnertelepülésre. Az egy hétig tartó útról lapunknak is beszámoltak. „Az első napon Bősről komppal mentünk át Dunaremetére, ott is aludtunk. Marovits Géza polgármester biztosította az ingyenes

Fotózkodás a határátkelőn

kompot, szállást és étkezést. Jól kipihentük magunkat, sőt a polgármester egy rövidebb utat is talált nekünk. Másnap Bősárkányba értünk, ahol a helyi alapiskola tornatermében szállásoltak el bennünket. Az iskola képviselője ismertette a falu történetét és jelenét. Két nap után kezdődtek az első nehézségek. Hólyagok a lábakon, a nagy hőségből eredő fáradtság. De kedvünket nem szeghette semmi. A harmadik nap úticélja Dénesfa volt, itt Takács Lajos polgármester üdvözölte a csoportot és a falu lakosaival is találkoztunk, elbeszélgettünk. Egy panzió

volt a szálláshelyünk. Ikervárra érkeztünk a negyedik napon. Ismét tornateremben aludtunk, ami sajátos hangulatot kölcsönzött a túrának. Egyre jobban fájtak a lábaink, de nem adtuk fel, folytattuk a gyaloglást” – mondta el Varga Ildikó résztvevő. Nagy Irma is bekapcsolódott a beszélgetésbe, akit Ikerváron kedves meglepetés ért. Férje, Vilmos ugyanis az otthon saját kezűleg főzött finom babgulyással, hozzá pogácsával várta őket. „Váratlan, de szép gesztus volt. A könnyem is kicsordult, amint megláttam az uramat a megterített asztal előtt. (Folytatás a 2. oldalon)

A Hodus Turistaklub archívuma

● Előfizetés/hirdetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44 e-mail: online.csallokoz@gmail.com

ISSN 1336-3638


2

Tudósítás > Játék

Csallóköz

Gyalogszerrel Hodosok közt

A postásnőtől képeslapokat kaptak

(Befejezés az 1. oldalról) Elhozta nekünk az otthon melegét. Boldog vagyok, hogy megtettük a túrát. Szép napokat éltünk meg, bár nehezek voltak. Nem készültünk rá, tapasztalatok hiányában indultunk el. Legközelebb már okosabbak leszünk. Útközben sokan üdvözöltek bennünket, sőt, néhány kilométerre mások is hozzánk szegődtek. Az egyik faluban a postásnő a közsé-

get bemutató képeslapokat ajándékozott nekünk, amilyenek sehol nem kaphatók. Sokszor el sem hitték az emberek, honnét jövünk és hova megyünk. Sok helyütt frissítőket is kaptunk” – fogalmazott Nagy Irma. Ikervárról gyaloglóink Csákánydoroszlóra mentek, ahol panzió és fe-

lejthetetlen grillparti várt rájuk Ábrahám Borisz szüleivel. Borisz egyike volt a négy szlovéniai jó barátnak, akik a csallóközi hodosiakkal mérték az utat a szlovéniai Hodosba. Az éjszakába nyúló grillezést reggel az úti célba való indulás követte. Bár ez volt az út legnehezebb szakasza, minden-

kinek erőt adott a tudat, hogy véget ér a gyötrődés. A célban a baráti település lakosai, fúvószenekar, újságírók és tévéstábok fogadták őket. Természetesen nem hiányzott a két polgármester, Balódi László és Bunderla Rudolf sem, akik köszöntték a kimerült, de annál boldogabb csoportot: Ábrahám Borist, Ábrahám Klaudiát, Peischmidt Józsefet, Kalóczy Katalint, Nagy Irmát, Varga Ildikót, Varga Barbarát, Czucz Etelkát, Horváth Zsigmond Öcsit, Győri Bélát, Nagy Imrét és Czucz Róbertet. Az egészségügyi problémákon kívül műszaki gondok is akadtak az úton. Például két nap után elromlott a kísérőautójuk. „Kellemetlen volt, de szlovéniai barátaink, konkrétan Bunderla Rudolf, Hodos polgármestere jóvoltából ez is megoldódott. A kocsinkat szervizbe vontatták, mi meg kaptunk egy másikat. Folytathattuk és sikerrel be is fejezhettük a gyalogtúránkat. Sokan nem hittek bennünk, de bebizonyítottuk, hogy cselekvésben is erősek vagyunk” – tette hozzá végül Győri Béla. Vladislav Kmeť A Hodus Turistaklub archívuma

Keressen 10 eurót Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 30. számban közölt feladványért (Ugyanúgy beszélhetünk arról, hogy mindig van egy-egy motor! – Hodossy Péter: A Csallóközben a Hazajárók) Huszár Judit (Patas) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Azóta nyilván változott a helyzet...” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: augusztus 4.

A lelkes csapat

Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Marketing menedzser – Marketingový manažér: VÁCLAV TAMÁS. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTÍK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 54. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja a WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4 Galanta 924 01, IČO: 45 252 122 és a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Nyomja: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vezekény. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 54. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4 Galanta 924 01, IČO: 45 252 122 a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Tlač: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena a Úradu vlády SR. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz


3

Tudósítás

2014. július 29. | 31. szám

Címvédés a parasztolimpián Hat csapat három váltószámban versenyzett a malacért EKECS – Kitűnő hangulat, remek szórakozás jellemezte a helyi sportpályán megrendezett IV. Csallóközi Parasztolimpia versenyszámait. A szervezők igazán elégedettek lehettek, mivel mondhatni, hogy a július 26-án zajló esemény telt házas volt. A parasztolimpia csapataira három kombinált feladat is várt: Az első stafétaszámban talicskával szlalomoz-

binál a férfiaknak árpával, míg a hölgyeknek faforgáccsal teli zsákkal kellett megküzdeniük. A feladatokból adódóan akadt néhány tréfás helyzet, amin a közönség, de a versenyzők is nagyokat derültek. „A tavalyi évhez képest a változás annyi, hogy idén nem voltak páros versenyek és a csapatok futották végig a párosoktól megörökölt első két versenyszámot, illetve a harmadik volt az, amit tavaly is teljesíteniük kellett a csapatoknak.

nem indult. Második lett a Balonyi Vadboys (267), harmadik az Ekecsi Ifjoncok (286), negyedik a Sufnituning (288), ötödik az Ezüst Tyúkok (305), hatodik helyen pedig a Luvnyák (438) végeztek. A csapatok a helyezéseikért járó díjakat Polák László polgármestertől

tak, az egykerekűben előbb embert, majd szalmabálát fuvaroztak, illetve hagymapucolás és hagymaevés, szalonnaevés és szívószálas fröccsivás következett. A második körben gumicsizma-hajítás, lopózás, a férfiaknak fahasogatás, a nőknek kukoricamorzsolás volt a feladatuk. Míg a harmadik számban szalmabála-görgetés, talicskázás, zsákcipelés várt a versenyzőkre, ez utób-

Idén többet kellett küzdeniük a versenyzőknek, bizony nem adtuk ingyen a győzelemért járó malacot” – jegyezte meg a végén tréfásan Inczédi Gábor, a Csallóközi Parasztolimpia főszervezője. A hat gárda közül végül a legjobb összetett időeredménnyel a helyi Bulldog Jobbik csapata nyert 263 másodperccel, megvédve ezzel bajnoki címét. Másik csapatuk, a Bulldog Szebbik idén

vehették át. Egyébként a IV. Csallóközi Parasztolimpia a július 25–26-án immár tizennyolcadik alkalommal megrendezett falunap programjainak keretén belül zajlott. Kovács Zoltán A szerző felvételei


4

Tudósítás

Csallóköz

A Csallóközzel utaztak Bükfürdőre Érdemes velünk játszani Év végi előfizetői játékunk nyertesei, a dunaszerdahelyi Bottházaspár, Éva és Árpád július elején utazott wellness-hétvégére Bükfürdőre az Exit Travel utazási iroda jóvoltából. A nyaralásról csupa pozitív élménnyel tértek

haza, s ezeket megosztották velünk is. „A háromnapos kiruccanás igazán fantasztikusra sikeredett. Szálláshelyünk, a háromcsillagos Hunguest Hotel Répce hetedik emeletén volt.

Kétágyas szobában laktunk, fürdőszobával és mellékhelyiséggel, hűtőés bárszekrénnyel, televízióval – tehát igazán komfortos volt. Az élményfürdőben a gyógyvizes medencék mellett termál- és strandmedencék, gyerekmedence is megtalálható. Kinti és benti fürdésre egyaránt lehetőség nyílt. Épp akkor ment a labdarúgó-vb, a recepciónál azt is néz-

jást, legalább tízféle pékárú állt a vendégek rendelkezésére, gyümölcsök, zöldségek, joghurtok, müzlik – minden, mi szem-szájnak ingere. Ebédre pedig étterembe jártunk.” Évától megtudtuk azt is, utoljára 2007-ben kirándultak férjével Horvátországban. „Jó volt egy kicsit kikapcsolódni. Nagyon elégedettek voltunk mindennel. Olyannyira jól éreztük

hettük. Ugyanitt található jakuzzi, valamint háromféle szauna is, amelyeket bármikor lehetett használni” – meséli Éva. Elmondta, félpanziós ellátásban részesültek, svédasztalos reggeli és vacsora várta őket. „Azt és annyit vehettünk mindenből, amennyit akartunk. Rengeteg étel közül választhattunk. Külön asztalon voltak az italok: dzsúsz, kávé kakaó, egy másiknál sütötték a palacsintát, a to-

magunkat, hogy legközelebb két hétre megyünk!” Évára nem először mosolyog a szerencse, a Csallóköz hetilappal már harmadjára nyert. Mint mondta, azóta is rendszeres beküldi a receptfeladvány és a tíz eurós kérdés megfejtéseit, s bízik a hasonló sikerben. (nd) A család archívumából


Históriás Csallóköz Nagy Attila helytörténész rovata

Volt egyszer egy kápolna… özvegy Kriha Józsefné és Wyberál József helyi építőmester az említett sírbolt és kápolna felépítésének kivitelezésére. Ebben „Wyberál József építőmester pedig kötelezi magát, hogy az általa készített terv és költségvetésben foglaltak szerint a sírbolt és kápolnát felépíti a hozzá szüksé-

1915. Már javában dúl az első világháború, Csallóközbe is már tömegével szállítják a hadifoglyokat, amikor a járási székhelyen szeptember 5-én, Uhlovics Vendel királyi közjegyző előtt az alábbi alapító levelet olvassák fel. „Én alulírt: özvegy Kriha Józsefné született Vágó Margit dunaszerdahelyi lakos, Istenben boldogult férjem Kriha Józseffel abban állapodtunk meg, hogy a közülünk túlélő a dunaszerdahelyi temetőben egy kisebb kápolnát építtessen, mely alá a mi közös sírhelyünk kerüljön. Én ezt a tervet megvalósítom, a kápolnát fölépíttetem, azt teljesen felszerelem, rendbehozatom, és rendeltetésének átadom, mindaddig, a míg élek, a kápolnát tataroztatom, rendben tartom; ezen kápolna céljaira, javítási költségeire ezennel 1000 koronával alapítványt teszek (…). Kötelesek lesznek örököseim a kápolnát jó karba hozni, azt teljesen kijavíttatni és jó állapotban az egyházi hatóságoknak átadni.” Az alapítvány már csak pont volt az i-n, hiszen már 1915. augusztus 26-án építési szerződést kötött tekintetes

5

Történelmünk

2014. július 29. | 31. szám

célja az volt ugyanis, hogy 1915-ben elhunyt férje közös akaratuk szerint már mielőbb a megálmodott nyughelyen pihenhessen. A nagyon gazdag, ám gyermektelen házaspár a régi, úgynevezett „újfalui temetőben”, a mai egészségügyi szakiskolától nem messze találta meg Vázsonyi

A Kriha-kápolna terveit a dunaszerdahelyi Wyberál József készítette

ges anyagok adásával a felvett felszereléshez tartozó részeket szintén adja, valamint azt helyszínre szállítja és el is helyezi.” Noha Kriháné egykét hónap alatt szerette volna, hogy a kripta és fölötte a kápolna elkészüljön, az (egyházi és egyéb) engedélyeztetés okán az építkezés csak rá egy évire, 1916 nyarára fejeződött be véglegesen. Kriháné

esperessel egyeztetve a megfelelő helyszínt nyughelyüknek. „A temetőben épített kápolna a misézéshez szükséges felszereléssel (oltárkő stb.) el van látva, magát a kápolnát széles út veszi körül, s emiatt (a síroktól) előírt távolságnál jóval távolabb van. (…) A kripta lejárata kívülről van, a kápolna ajtaja mellett” – írta Vázsonyi a nagyszombati érseki hivatalnak szóló levelében, amelyre válaszul az érsek engedélyezte is „vasár- és ünnepnapokat kivéve szentmise bemutatását”. A járásbíróságot is felépítő Wyberál jó választás volt: a megvalósult terveket látva minden elismeréssel kell gondolnunk a neves építészdinasztia fejére: a megálmodott épület 14,5 m magas tornya, 12 m-es hossza kellő tekintélyt parancsolt a temetőlátogatóknak. A kettős szár-

nyú nagy faajtón belépve a főhajtó tárult elénk, ólomüvegeivel. Az idelátogatók a két oldalt xelhelyezett padsorok között juthattak el a szentélyhez, ahová négy lépcsőfok vezetett fel – az ott elhelyezett Jézus Szíve-oltár minden bizonnyal vonzotta a szemeket (az oltár méretéről adhat ké-

pet, hogy azt meg is tudták kerülni). A bejárati ajtótól balra lévő, kisebb ajtón a karzatra, illetve a toronyba lehetett feljutni, míg az ugyancsak kintről nyíló jobboldali betonnal erősített ajtó az elzárt kriptába vezetett. A Krihák oldalági, ma is élő legidősebb rokona szerint itt a lebetonozott talajon koporsótartó betontömbökön négy érckoporsó állt: Kriha Józsefé, feleségéé, Vágó Margité, valamint két plébánosé: Haskó József esperesé, akit exhumálás után hoztak ide, illetve a már eleve ide temetkező Vázsonyi Józsefé. Arra, hogy mára miért is kopott ki a helyiek emlékezetéből az 1950-es években még álló, nagyszerű kápolnának még a nyoma is, egyszerű, ám annál brutálisabb magyarázatot találni. Az elmúlt kommunista rendszer a dunaszerdahelyi temetők ledózerolásával ugyanis a kisebb templomnak is beillő szakrális helyet sem kímélte: egyszerűen lerombolták, a kriptát betemették, az épület helyét a földdel tették egyenlővé (helye ma sincs beépítve!). Ma már csak maroknyian tudják azt is, hogy a nyékvárkonyi halottasház tégláit bizony ez az egykori Kriha-féle Jézus Szíve-kápolna adta…

A kápolna egyetlen fotója az 1950-es évekből


6

Gasztroverseny > Játék > Bűnügy

A hét séfje

Lángos Hozzávalók 16 porcióra: 1 kg simaliszt 400 ml tej 400 ml víz 50 g élesztő 1 lk kristálycukor 3 tk só kisütéshez olaj Elkészítés: a langyos tejhez és vízhez hozzáadjuk a cukrot és az élesztőt. A kész kovászt elkeverjük a sózott liszttel és si-

Csallóköz

ma tésztát gyúrunk. Meleg helyen hagyjuk megkelni. A kelt tésztát lisztezett deszkán 16 cipóra osztjuk, kissé meggyúrjuk, majd olajjal megkent tálcára rakjuk. Kicsit pihentetjük, hogy könnyebb legyen kihúzni. Nagyobb edényben kellő menynyiségű olajt forrósítunk. Olajos kézzel kör alakú lángostésztát húzunk és az olajba rakjuk. Mindkét oldalát aranyszínűre sütjük. Kép és szöveg: Vladislav Kmeť

A séf receptje

HORVÁTH KÁROLY

Csiliznyáradi lángos a futballpályáról A gyorsan elkészülő lángos a nyár ismert és kedvelt eledele. Sok szakács igazi ínyencségként süti. Akárcsak a nyáradi Horváth Károly. A somorjai gimnázium befejezése után a vendéglátóiparban helyezkedett el. Volt barman, pincér, szakács. Munka közben szakképesítést szerzett. 2003-ban önállósult, megalapította családi vállalkozását. Fő profiljuk a lángossütés. – A kezdet nehéz volt. Nem tudtunk olyan lángost sütni, amilyen megfelelt volna az elképzelésemnek. Tizenegy év után bátran kijelenthetem, hogy kifejlesztettem a saját receptemet, amely alapján szerény standomon, a helyi futballpályán a környék messze legjobb

lángosát sütjük – mondja szerénytelen mosollyal Károly. S hogy miért pont lángosnak hívják ezt a remek pékterméket? – Hát mert régen a lángost kenyértésztából sütötték, méghozzá a kenyérrel együtt a kemencében. Reggelire fogyasztották. Ma a kenyeret ipari pékségben sütik, de a lángos még mindig otthon készül. Azzal a különbséggel, hogy olajban sütik ki, miáltal táplálóbb, kalóriadúsabb lesz. Az eredeti kemencés lángosból mára házi tésztából gyúrt, olajban rántott palacsintaszerű valami lett. Meg lehet kenni fokhagymával, ketchuppel, vajjal, tejföllel, megszórni sajttal, sonkával, de édes lekvárral, édes joghurttal vagy tejszínnel – sorolja Horváth Károly.

Azon olvasók között, akik helyesen válaszolnak az alább feltett kérdésünkre ízlés szerint 4 lángost nyernek. Megfejtéseiket augusztus 5-ig várjuk hetilapunk postacímére, illetve e-mail címére. Kérdés: Miből sütötték az eredeti lángost?

A múlt heti kérdésünk helyes megfejtése: két éve. Ezen a héten páros belépőjegyet nyer a XXI. Dunatőkési Díjugrató Lóversenyre a Czajlik ranchra Novotný Mária (Dunaszerdahely) nyerte.

Rendőrségi hírek Nem fizette a járulékokat HODOS – Adó és társadalombiztosítási járulék be nem fizetésének bűncselekményének elkövetésével gyanúsított meg a rendőrvizsgáló egy 33 éves férfit. Az illető cégvezetőként lefogta ugyan az alkalmazottak szociális biztosítását, ám a 6927 euró járulékot nem utalta át a biztosítónak. Korábban 2012 februárja és 2013 között 18 964,85 euró társadalombiztosítási díjat tartott vissza. Amennyiben a bíróság bűnösnek találja,

3-tól 8 évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti.

Két ittas vezető Egy 38 éves nagymegyeri és egy 33 éves somorjai gépkocsivezetőt gyanúsított meg a rendőrség függőséget okozó anyag hatása alatt elkövetett veszélyeztetés vétségével. Az első, teherkocsit vezető gyanúsítottat Nagymegyer és Albár között állították meg a rendőrök, nála a szonda 1,13 ezreléket mutatott. A so-

morjai vétkest Somorján meszelték le, ő 1,20-al bukott le. Mindketten rendőrségi zárkába kerültek, majd gyorsított eljárásban jogerősen elítélte őket a bíróság.

A járásbíróság előtt fenyegetőzött DUNASZERDAHELY – Nem szokványos helyszínt, a helyi járásbíróság előtti területet választotta egy 47 éves alistáli illető, hogy fizikai likvidálással fe-

nyegessen meg egy nőt, aki okkal feltételezhette, hogy az élete valós veszélyben van. A férfi büntetése 3 hónap és 3 év közötti szabadságvesztés lehet.

Az év 29. hetében 5 közúti baleset történt a Dunaszerdahelyi járás útjain. Egy személy súlyos, 6 személy könnyű sérüléseket szenvedett. A további káresemények száma 3 volt.


Pénzvilág Rajkovics Péter rovata

Szándékosan nem került a cím végére kérdőjel, mivel úgy gondolom, sokkal bonyolultabb problémáról van szó, mintsem elintézzük egy kér-

7

Jegyzet > Tudósítás

2014. július 29. | 31. szám

Jobb munka és több pénz désként. Én is csak belekóstolok a témába. Képzeljük egy pillanatra, hogy jobb munkahelyre kerülünk, miközben még a fizetésünk is növekszik, de azt tapasztaljuk, mégsem oldódnak meg anyagi gondjaink. Sőt, néha még hátrányt is jelenthet a magasabb jövedelem, hiszen azzal legtöbbször az igények is növekednek. A fogyasztói társadalom úgy épül fel, hogy státuszszimbólumok sokaságát teremtse meg. Egyre drágább autó kell és a lakás helyett is előbb nagyobb ház, majd egy még megfizethető villa jön a kívánságlistára. Éppen ezért azzal is tisztában kell lennünk, a gazdasági helyzetünk

éppen milyen igények kielégítését teszi lehetővé, s ebből mi is kerül az első helyre. A magasabb költségvetési keret ugyanis egyértelmű költekezési hullámot eredményezhet, amelyet még időben meg kell állítanunk. Ezért azt javaslom, ha esetleg jobbra fordulna a helyzet, akkor ismét üljünk le a családdal, s nézzük meg pontosan, melyik álom valósulhat meg ésszerűen az új forrásokból. A mértékletesség nem véletlenül az egyik legfontosabb erény. A kevesebb ugyanis nagyon gyorsan több lehet, hiszen a hiteleken keresztül történő eladósodás azonnal megbosszulja magát, amikor a lehetőség

tárháza beszűkül, s esetleg egy elbocsátási hullám áldozatai között találjuk magunk. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy minden percben azon kell gondolkodnunk, hogy mit is vehetünk meg és mi az, ami már nem fér bele a költségvetésbe. Csupán az egyértelmű határok megteremtése a cél, és amennyiben úgy egyszerűbb, havonta egyszer vagy kétszer leülni, közben megnézni, a terveinket mennyire tudjuk tartani. Így elkerülhetőek lesznek a hónap végén saját hibából eredő szűk napok és marad arra, amire feltétlenül szükséges.

„Közvetíteni tudjuk Isten valódi arcát” Orosch János nagyszombati érsek június 14-én szentmise keretén belül szentelte pappá a dunaszerdahelyi Fehér Tibort. Az első miséjét június 22-én tartotta. A csallóközi paptól megtudtuk, az alapiskolát Somorján kezdte el, és Dunaszerdahelyen fejezte be. Ezután következett a dunaszerdahelyi Egészségügyi Szakközépiskola. Az érettségi után egy évet dolgozott Pozsonyban, mint egészségügyi aszszisztens. „Az ezt követő évben pedig elkezdtem a főiskolai tanulmányaimat Pozsonyban. A papi szemináriumban hat évet töltöttem el. Nehéz beszélni az ott eltöltött évekről azoknak, akik ezt az intézményt

szeminárium épületét az eltelt hat év után. Ezekre az évekre szívesen emlékszem vissza, nagy hatással voltak az életemre” – mondja el Tibor. A példaképeiről érdeklődve megtudom, sok nemes ember mutatott neki utat. A múlt korok egyik igazi példaképe számára Aurelius Augustinus, vagy ahogyan sokan ismerik: Szent Ágoston. Élete és ránk hagyott műve sokatmondó a mai ember számára is – árulja el. A dunaszerdahelyi papnak nincs lesújtó véleménye a kortársairól. „Sokan tévesen úgy gondolják és látják, hogy a mai kor fiataljai sokkal rosszabbak, mint a múlt korok fiataljai. Szerintem ez nagyon helyte-

A dunaszerdahelyi újmiséjét bemutató Fehér Tibor középen oltártestvéreivel

csak kívülről szemlélik. Egyet biztosan állíthatok: amilyen nehéz volt elhagyni az első évfolyam előtt a megszokott életvitelt a maga szokásaival, olyan nehéz volt elhagyni a

len látásmód. Nekik is van esélyük rátalálni az Úr útjaira. Számunkra ez óriási kihívás: megmutatni az Istennel való életet, mint az emberi élet nagyon fontos és vonzó összetevő-

Orosch János érsek atya krizmával keni fel, amely által átadja mindazt, amit az Egyház az Úrtól kapott

jét. Eleanor H. Porter amerikai novella- és regényírónő egyik remekművének magyar fordítása Az élet játéka címet viseli. A regény vezérgondolata, amely a fiatal Pollyanna személyén keresztül a regényben többször is kifejezésre kerül az, hogy az embernek meg kell tanulnia meglátni a szépet, a jót, az előnyös dolgokat akkor is, ha kellemetlen és az ember számára rosszul eső dolgokkal találkozik az élete folyamán. A jövő generációnak is ezt szeretném tolmácsolni: habár az élet nem egyszer számunkra kevésbé szimpatikus dolgok elé állít minket, meg kell tanulni a kellemetlen dolgokban is megtalálni az okot a valódi örömre.” A templomokban a hívők száma sok helyen csökken, de a problémát másképp közelíti meg a fiatal pap.

„Óriási veszély rejlik abban, ha városaink vallásosságát bizonyos statisztikák alapján szeretnénk kiértékelni. Ha templomaink tele is volnának, az még nem azt jelenti, hogy az emberek Istennel való kapcsolatukat a mindennapi életükben őszintén gondolják. Pont ezért nem szabad megriadnunk attól a valóságtól, hogy városaink templomaiból fogynak a hívek. Ezt a jelenséget felfoghatjuk, mint veszedelmet, de ugyanakkor mint küldetést is. A mi feladatunk nem az, hogy erőnek erejével megtöltsük templomainkat. Inkább az, hogy környezetünkben képesek legyünk rámutatni az Istennel való élet szépségére, fontosságára és a körülöttünk élő emberek számára közvetíteni tudjuk Isten valódi arcát.” (ma) Archív felvételek


8

Csallóköz

Tudósítás > Hirdetés

Harcsahorgászaton.... A világ egyik legjobb harcsás folyóján Olaszország legnagyobb folyója, a Pó a maga 650 kilométerével a világ legjobb harcsás vizei közé tartozik. Évente horgászok ezrei jönnek szerencsét próbálni a környékre. A gazdag apróhalállománynak köszönhetően a folyó harcsái rekordméretűekre nőnek. Tőlünk is járnak horgászok a Pó folyóra, hogy kifog-

ják álmaik harcsáját. Nemrégiben például egy tapasztalt csallóközi horgászcsapat, Pőthe Róbert, Matus Lőrinc, Lelkes Roland, Miklós Béla felállásban. Velük egy újonc, Karika István is, aki 50. születésnapjára kapta ajándékba a horgászkirándulást. Az egyhetes ott-tartózkodás alatt nem mindegyikük álma teljesült. „Csak” egy kapitális harcsát sikerült horogra akasztani, amely 239 centi-

A többiek is lefényképezkedtek vele. Balról jobbra: Matus Lőrinc, Lelkes Roland, Pőthe Róbert archívuma Pőthe Róbert, Miklós Béla és Karika István

méter hosszú volt. A többi harcsa lényegesen kisebb volt. Pőthe Róbert számolt be a horgászkalandról. „Indulás előtt többször találkoztunk, hogy megbeszéljük, ki, mit visz magával. A fiúk feltöltötték a felszerelést, megbeszéltünk minden részletet. Péntek este felpakoltuk a teljes harcsafelszerelést és az egy hétre való ellátmányt. Legalulra a csali pontyokat, kárászokat, compókat és indultunk az 1300 km-es útra. A szlovák– osztrák határon gond nélkül átjutottunk, majd az Alpok alagútjait is abszolváltuk. Velence végén sikerült helyes irányba lefordulni és kétórás keresgélés után megérkeztünk a kempingbe. Az volt a terv, hogy az egyik csapat ún. kuttyogatással próbálkozik, a másik az előkés úszós csúszóval horgászik, míg a legtapasztaltabbak az ún. német módszerrel, vagyis kikötött, vagy vízen úszó hajóról a csónak közelében csalihallal. Elismert harcsázók szerint a Pó folyón ez az egyik legeredményesebb mód-

Pőthe Róbert a kapitális zsákmánnyal

szer. Sajnos, ott jártunkkor nem igazán kaptak a harcsák. Kisebb példányokat fogtunk, egyikünknek sikerült egy kapitális harcsát fognia. Újoncunk, István megakasztott egy közel kétméteres harcsát, de közvetlen a kihúzás előtt elszakította a zsinórt. Kár, meglett volna az élete zsákmánya. Talán majd legközelebb. Hiszen a horgászatban ez a legszebb, hogy mindig remélhetünk, legközelebb kifogjuk azóriás harcsát.” Vladislav Kmeť

Csallóközcsütörtök Község a SZK NT 2003. évi 596. számú, az oktatásügy állami igazgatásáról és az iskolai önkormányzati szervekről szóló SZNT– törvénye 4.§-sa alapján és a 2003. évi 552. számú közösségi érdekben végzett munkáról szóló SZNT– törvénye alapján pályázatot hirdet az alábbi alapiskola igazgatói tisztségének betöltésére Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským – Magyar Tannyelvű Alapiskola Štvrtok na Ostrove A megbízatási időszak kezdete: 2014. szeptember 1.

Obec Štvrtok na Ostrove v zmysle § 4 zákona NR SR č.596/2003 Z.z. o štátnej správe v školstve a školskej samospráve a o zmene a doplnení niektorých zákonov a zákona NR SR č.552/2003 Z.z. o výkone práce vo verejnom záujme v znení neskorších predpisov vyhlasuje výberové konanie na obsadenie funkcie riaditeľa školyZákladná škola s vyučovacím jazykom maďarským – Magyar Tannyelvű Alapiskola, Štvrtok na Ostrove

Pályázati feltételek: megfelelő szakirányú pedagógiai végzettség az SZK NT a pedagógiai és szakvégzettségű alkalmazottakról szóló 2009. évi 317-es törvény a SZK Oktatásügyi minisztériuma 2009. évi 437. számú rendelete értelmében, amely meghatározza a pedagógiai és szakvégzettségű alkalmazottak egyes kategóriáira vonatkozó szakmai és személyi követelményeket minimum 5 év pedagógiai gyakorlat személyi és erkölcsi feddhetetlenség.

Podmienky účasti výberového konania: kvalifikačné požiadavky v zmysle zákona NR SR č.317/2009 Z.z., o pedagogických zamestnancoch a odborných zamestnancoch a o zmene a doplnení niektorých zákonov v platnom znení a v zmysle vyhlášky MŠ SR č.437/2009 Z.z., ktorou sa ustanovujú kvalifikačné predpoklady a osobitné kvalifikačné požiadavky pre jednotlivé kategórie pedagogických zamestnancov a odborných zamestnancov v platnom znení najmenej päť rokov pedagogickej praxe osobná a morálna bezúhonnosť

A jelentkezéshez szükséges iratok: írásbeli jelentkezés a meghirdetett pályázatra a végzettséget igazoló okirat hitelesített fénymásolata és az 1. képesítővizsga vagy vele azonos szintű végzettséget igazoló okirat hitelesített fénymásolata hatósági erkölcsi bizonyítvány – 3 hónapnál nem régebbi keltezésű szakmai önéletrajz okirat a pedagógiai gyakorlatról • munkaalkalmasságot igazoló orvosi vélemény az iskola irányítási, fejlesztési elképzelésének írásos tervezete a pályázaton résztvevő beleegyezése személyi adatainak a felhasználására a SZK NT a személyi adatok védelméről szóló 112/2013-as sz. törvénye alapján. Egyéb kritériumok és elvárások: számítástechnikai ismeretek vezetői képesség a magyar nyelv megfelelő szintű ismerete.

az állami nyelv és

s nástupom od 1. septembra 2014.

Požadované doklady k prihláške na výberové konanie: písomná prihláška do výberového konania overené kópie dokladov o najvyššom dosiahnutom vzdelaní a overená fotokópia dokladu o vykonaní 1. atestácie alebo jej náhradnej formy výpis z registra trestov (nie starší ako tri mesiace) profesijný životopis doklad o dĺžke pedagogickej praxe potvrdenie o zdravotnej spôsobilosti na riadiacu prácu písomný návrh koncepcie rozvoja školy súhlas uchádzača na použitie osobných údajov pre potreby výberového konania v zmysle zákona č. č.122/2013 Z.z. o ochrane osobných údajov a o zmene a doplnení niektorých zákonov v platnom znení Ostatné kritéria a požiadavky: znalosť práce s PC riadiace schopnosti ovládanie štátneho jazyka, znalosť maďarského jazyka

A pályázathoz a jelentkezőlapot kérjük 2014. augusztus 19-ig az alábbi címre eljuttatni: Obec Štvrtok na Ostrove -- Csallóközcsütörtök Község, Mýtne nám. č. 454/1., 930 40 Štvrtok na Ostrove A borítékra írják rá: „Výberové konanie ZŠ s VJM – Pályázat AI – neotvárať” Csallóközcsütörtök. 2014. július 25. Mgr. Őry Péter, polgármester

Prihlášky do výberového konania prosíme zaslať do 19. augusta 2014 na adresu: Obec Štvrtok na Ostrove, Mýtne nám. č. 454/1., 930 40 Štvrtok na Ostrove. Obálku označte nápisom „Výberové konanie ZŠ s VJM – Pályázat AI – neotvárať“ V Štvrtku na Ostrove dňa 25. 7. 2014 Mgr. Őry Péter, starosta obce


9

Interjú

2014. július 29. | 31. szám

A tudatosság hozza el a sikert „Szeretném megtalálni a teljes boldogságom a zenében” Takács Nikolas 2010-ben indult az X-Faktor versenyén, ahol mindenki a szívébe zárta a tehetséges felvidéki énekest. Nikolas egészen a döntőig menetelt, ahol a második helyet szerezte meg. Vele beszélgettünk a jelenről és a jövő terveiről. Milyen koncertek várnak rád még a nyáron? – Ilyenkor mindig sok a fellépés, számos rendezvényt szerveznek. Ami igazán fontos számomra, hogy egyre több az élő koncert, így szeretném eljuttatni a dalaimat minél több emberhez. Nincsenek határok, ezért több fellépés várható Szlovákiában és Csehországban is. Ezek közül nagyon különleges a zlíni filharmóniában való szereplésem, amit különösen várok. Archív felvétel

Szoktál hazajárni? – Általában úgy oldom meg, hogy inkább én fogadom őket nálam, így elkísérnek a fellépésekre is. Ez így nekem egyszerűbb. Tudni rólad, hogy szeretsz együtt dolgozni fiatalokkal. Mennyire sikerül megtalálni a tehetségüket? – A küldetésemnek érzem, hogy a fiataloknak önbizalmat adjak, ha látom és érzem bennük a tálentumot. Ha ennek eredménye is lesz, annál nagyobb öröm számomra talán nincs is. Ha már egy kis részét megfogadják a tanácsaimnak, akkor érdemes volt elkezdeni.

Épp a Szigetköz Hangja Énektáborban beszélgetünk. Mi a véleményed az énektáborokról? – Nagyon jó kezdeményezésnek tartom. Nem tudom, hogy Magyarországon jelenleg hány ilyen tábort rendeznek, de nagyszerű lehetőség. Ha erre régebben nekem is lett volna alkalmam, biztos, hogy ott lettem volna. Megismerik egymást a tehetségek, átadják egymás tudását, azt is tapasztalják, épp hol tartanak. Ezen felül szakemberek veszik őket körül, akiktől rengeteg tanulhatnak. Jelentkeznél még ma is tehetségkutatóra?

– Mindenképpen. A világ ma már kissé másképp működik. Nem biztos, hogy egy producerrel karöltve eljuthatsz akárhová, ahogy azt elsőre elképzelted. Maga a reklám és a megjelenés szempontjából is nagyon jó lehetőség ilyen versenyen elindulni. Mit gondolsz, ha mégsem indultál volna el az X-Faktorban, akkor milyen irányt vesz az életed, hogyan alakul? – Mindig is határozott céljaim és elképzeléseim voltak. A zenében a tudatosság az, ami elhozza a sikert. Ha nem jön az X-Faktor, elképzelhető, hogy Amerikában lennék, lehet, hogy valami civil munkát űznék kiegészítésképpen. Biztos, hogy ott is akár klubokban, különféle rendezvényeken lépnék fel. Nem tudnék zene nélkül élni. Tervezel esetleg még nagyobb határokat átlépve nyugat felé is elindulni? – Mindenképp, a lehetőségek adottak, de erről még most bővebben nem szeretnék beszélni, időben megtudjátok (mosolyog). Látsz esetleg különbséget a felvidéki magyar, illetve a magyarországi zene, zenélés, énekesek között? – Azt mondanám, hogy Felvidéken nagyon is tehetséges előadók élnek. Úgy érzem, van bennük azonban egyfajta megfelelési kényszer, hogy nekik talán többet kell tudniuk, mint a Magyarországon élőknek. Ezzel nincs is baj. Így még jobban kiemelkednek. A saját pél-

dámból kiindulva, nekem kétszer annyit kellett dolgoznom, hogy idáig eljussak. Azért is, mert az a fajta zeneoktatás, amit én meg szerettem volna kapni, Szlovákiában akkor sajnos nem valósult meg. Azóta nyilván változott a helyzet, Magyarország mégis régebb óta űzi ezt a tevékenységet. Itt teljes mértékben megtaláltam a helyem és a számításaim. Új album, új dalok. Milyen meglepetésekkel készülsz ezen a téren? – Nemrég jelent meg a teljes albumom. Tavasszal készültünk el az első felével, majd júniusban a másodikkal, így lett kerek a teljes lemez anyaga. Most az a feladatom, hogy ez mindenkihez eljusson, minél nagyobb tömegeket mozgasson meg. Mi az a terv, illetve vágy, amire azt mondod, addig nem állok meg, amíg...? – Szeretném megtalálni a teljes boldogságom a zenében, a színpadon és az előadásomban. Úgy érzem, van még pár lépcsőfok, amire fel kell lépnem. A jelenlegi szint lehetőségeit próbálom maximálisan kihasználni. Büszke vagyok az eredményeimre, mert rövid időn belül sikerült több mindent elérni. Ha valaki tehetséget kapott az égiektől, s ezekben a berkekben mozog, muszáj, hogy nagyot álmodjon, s ezért minden nap tegyen is valamit. Nyilván nem hajtani kell önmagunkat, hanem egy elégedett állapotba jutni, amikor már teljesen boldogok vagyunk. Én is ezt szeretném elérni. Haizok Melinda A szerző felvételei


10

Žitný ostrov

Spravodajstvo

Verejné osvetlenie v novom šate Lampáše nad mestom začali svietiť v novom, jasnejšom spektre ŠAMORÍN – Aj v týchto prázdninových dňoch nemálo našich miest či dedín doslova žije ruchom – niektoré turistickým, iné pracovným. Pokým mnohí z nás spokojne dovolenkujú, kompetentní pracovníci v úpornej horúčave zarezávajú pri oprave mestských komunikácii či iných, nemenej dôležitých súčastí nášho každodenného života. Ani v metropole Horného Žitného ostrova v tomto smere neostali bokom. Okrem iných prác tu pristúpili aj k modernizácii verejného osvetlenia. O príčinách tohto závažného rozhodnutia nás informoval prednosta Mestského úradu v Šamoríne Ervin Sármány: „V ostatných rokoch

pokračuje: „Súčasná doba prináša obrovské množstvo moderných technológií, včerajšie svietidlá pomaly každodenne predbiehajú nové, dokonalejšie typy. V minulom roku nás oslovili viaceré spoločnosti, a preto sme pristúpili k takzvanému testovaniu. Vo vybraných lokalitách mesta boli rozmiestnené svietidlá rôznych typov a hľadalo sa optimálne riešenie pre budúce komplexné fungovanie verejného osvetlenia. Nakoniec sme sa vybrali cestou technológie LED diódy.“ Doterajšie halogénové „lampy“ ani zďaleka nevyhovovali súčasným prísnym technickým kritériám. Nové „Ledky“ by mali zabezpečiť potrebnú intenzitu svetla, bezpečnosť, a samozrejme aj

Šamorín bude po nociach svietiť jasnejšie – takto vyzerá nová Led dióda

Staré svietidlo (vľavo) pri novom doslova „hasne“

sme nielenže uvažovali, ale aj hľadali vhodné riešenia, ako svojim spôsobom už zastarané osvetlenie nahradiť novou technológiou. Takou, ktorá by spĺňala prísne normy, bola šetrná k životnému prostrediu a zároveň i k našej spoločnej peňaženke,“ hovorí prednosta a

Foto: autor

úspornosť. Celý spomínaný projekt je zastrešený formou koncesnej zmluvy medzi mestom Šamorín a víťaznou spoločnosťou z Komárna, ktorá ošetruje všetky potrebné kroky k jej naplneniu. Slova prednostu mestského úradu dopĺňa Jozef Nagy, riaditeľ spoločnosti Area,

ktorá úzko spolupracuje s mestom pri údržbe mestských komunikácii a je dodávateľom aj ďalších služieb. „Úsporu, ktorá je naozaj viac ako zaujímavá – jedná sa totiž o objem až 65-70 percent – využijeme na pohodlné splácanie investície. Bude trvať deväť rokov a náklady vo výške viac ako 550 tisíc eur nebudú zaťažovať rozpočet mesta, čo je v dnešných časoch obzvlášť dôležité. No a potom, v nasledujúcich rokoch, zostanú ušetrené peniažky v pokladnici mesta. Musím poznamenať, že k modernizácii verejného osvetlenia sme pristupovali podľa individuálnych požiadaviek na dôležitosť jednotlivých časti, napríklad na Bratislavskej ceste sme brali ohľad na bezpečnosť chodcov a vodičov. Niekde sme vymenili len samotné svietidla, keďže nosné stĺpy ešte vyhovujú. Na spomínanej hlavnej tepne došlo ku komplexnej obnove, ale to si vyžadujú aj iné časti mesta – renovácia

sa bude realizovať postupne v nasledujúcich rokoch,“ povedal nám Nagy. Výmena osvetľovacích telies v celom meste, prebiehajúca od júna do októbra toh-

to roka, si vyžaduje namontovať celkom viac ako 1100 „LED“ lámp. Nové svietidlá majú okrem už spomínaných aj iné prednosti: napríklad dobre osvetlia obidve strany cesty a ich údržba je pomerne jednoduchá. V tejto investícii, ako aj v snahe čo najviac zefektívniť náklady na svetlo a vykurovanie v mestských inštitúciách a športových objektoch chcú v Šamoríne naďalej pokračovať, keďže z dlhodobého hľadiska sa takto vynaložené náklady bohato vrátia. Obidvaja nami oslovení kompetentní činovníci sa zhodli v jednej zásadnej veci – je to snaha podporiť nový spôsob myslenia, ktoré sa snaží zamerať sa čo najviac na záujmy celej spoločnosti, v tomto prípade obyvateľov a návštevníkov mesta, ale aj tých, ktorí ním po zotmení iba prechádzajú. V Šamoríne sa vydali zlatou strednou cestou – riešiť problémy postupne, v súlade s požiadavkami doby, ale zároveň aj s akcentom na vízie do budúcnosti. Bodaj by sa im to podarilo. Ján Čikovský

Kvalitnejšie osvetlenie vplýva aj na bezpečnosť cestnej premávky


11

Reportáž

29. júl 2014 | číslo 31

Foto: autorka

Lehnickí záhradkári si výlet do Tullnu užívali

Záhradkári sa inšpirovali v zahraničí Jediný ukážkový projekt v Európe s prísnou ekologickou starostlivosťou LEHNICE/TULLN – V sobotu 26. júla členovia lehnickej Základnej organizácie Slovenského zväzu záhradkárov absolvovali exkurziu do „Tullnských záhrad“ v susednom Rakúsku. Tieto záhrady sú pozoruhodné nielen tým, že sa tu zišli diela inšpirované anglickou, francúzskou, portugalskou či japonskou záhradnou architektúrou, ale aj faktom, že záhradní architekti v nich nepripustili zásahy žiadnymi pesticídmi, a ani iné chemické postreky. Tento komplex navyše prináša príklady ako si možno vybudovať záhradku s domácimi zvieratami a udržať zeleň aj napriek pobehovaniu psov či mačiek. Trinásťtisícové okresné mestečko Tulln, ktoré sa pýši touto európskou raritou, leží len pár kilometrov za Viedňou. V Tullnských záhradách nájdeme 63 typov ekologických záhrad vrátane riešení pre terasy a balkóny. Medzi jednotlivými ukážkami si návštevníci môžu oddýchnuť v najrozličnejších záhradných posiedkach, závesných sieťkach či na pohodlných ležadlách. A to všetko dotvárajú reštaurácie, obchody, a keďže sa záhrady rozprestierajú blízko vinárskej oblasti Wachau, na záver exkurzie Lehničanov očakávala ochutnávka vína v záhrade „Ušľachtilého orechového stromu“. Koncepcia Tullnských záhrad vychádza z čisto ekologického projektu „Príroda v záhrade“, čo znamená žiadne chemické postreky či umelé hnojivá, iba rozpustné mine-

rálne hnojivá a rašelinu. Lehnickí záhradkári mali možnosť aj umeleckého vyžitia sa vo „vodných hrách“ v synchronizácii s hudbou, ale aj vystúpiť na vyhliadkovú vežu „Baumwipfelweg“, z ktorej vidno päťdesiathektárový záhradný „showroom“ ako na dlani. Otázku „Prečo práve Tullnské záhrady?“ sme adresovali organizátorke exkurzie, Valérii Szitásiovej. „Výber miesta exkurzie padol výlučne z dôvodu, že sa jedná o jediný ukážkový projekt v celej Európe s prísnou ekologickou starostlivosťou o celý areál. A keďže aj našou snahou je pestovať ekologicky čisté a zdravé rastliny bez použitia chémie, návštevu Tullnských záhrad sme brali ako ob-

V „Záhrade detstva – Opäť byť dieťaťom“

rovskú výzvu a veľkú inšpiráciu do budúcna,“ odpovedala nám pani Valika (mimochodom, osobne pripravila pre účastníkov výletu brožúrku s plánikom záhrad a ďalšími dôležitými informáciami o Tullnských záhradách v slovenskom jazyku), ktorá bola jedným z iniciátorov založenia organizácie záhradkárov v Lehniciach. Čo sa týka iných akcií a budúcnosti tejto mladej, ale očividne veľmi vitálnej organizácie, hovorí: „Úzko spolupracujeme s obecným úradom a s významným odborníkom, profesorom Ivanom Hričovským. V centre obce sme vytvorili kvetinové záhony, o ktoré sa aj naďalej pravidelne staráme, vysadili sme 120 kríkov ruží na piatich rôznych miestach v obci. V sobo-

tu 9. augusta nám v našich záhradách profesor Hričovský odborne predvedie ukážku aktuálneho letného rezu kôstkovín. V posledný augustový deň sa zúčastníme súťaže vo varení u nás v obci, kde chceme zabojovať jedlom pripraveným výhradne z produktov našich záhrad. No a 20. septembra sa naši záhradkári zúčastnia na významnej medzinárodnej výstave »Hortus Hungaricus« v Maďarsku. Pripravujeme aj vlastnú výstavu našich produktov a tiež 2. ročník Lehnických trhov.“ Je obdivuhodné, čo všetko lehnickí záhradkári dokážu stihnúť, už aj s ohľadom na to, že ich organizácia ešte neoslávila ani prvé narodeniny. Zuzana Dömötörová


12

Žitný ostrov

Spravodajstvo

Príklad, ktorý je hodný nasledovania Združenie Novomeského podpísalo nájomnú zmluvu na novú zónu ŠAĽA – Mesto a Občianske združenie Novomeského podpísali nájomnú zmluvu na pozemok v priestore medzi bytovými domami a plotom cintorína neďaleko železničnej stanice. Kto sú členovia tohto spolku? Nie, nie je to nejaký „fanklub“ bývalého básnika, novinára a komunistického pohlavára Laca Novomestského – „Sme mladé rodiny, bývame na Ulici Novomeského v Šali. Spolu s malými deťmi žijeme vedľa seba a hľadáme možnosti, ako vytvoriť novú zónu pre rodiny s deťmi a seniorov. Považujeme to za súčasť aktívneho prístupu miestnej komunity pri zlepšovaní života... Hlavným dôvodom založenia OZ bola podpora verejnoprospešných aktivít pre miesto kde žijeme a bývame. Vzhľadom na to, že nám nechýbajú zaují-

Takto vyzerá predmetný pozemok dnes...

mocne vybudovať detské ihrisko. Ich nadšenie pre vec ma príjemne

Foto: www.zdruzenienovomestskeho.eu

... a takto by mal vyzerať v budúcnosti

mavé nápady, máme ambíciu vykonávať aktivity, ktoré pomôžu tento cieľ zrealizovať,“ môžeme sa okrem iného dozvedieť na ich webovej stránke. V týchto riadkoch nájdeme aj odpoveď na to, s akým úmyslom sa títo nadšenci uchádzali o prenájom zanedbaného pozemku – združenie tam plánuje vybudovať novú športovo-oddychovú zónu pre rodiny s deťmi a seniorov. Prvým projektom bude detské ihrisko, ktoré by podľa odhadov malo stáť najmenej 10-tisíc eur. Túto investíciu chcú zrealizovať po etapách, v závislosti od objemu získaných finančných prostriedkov. „Je to už niekoľko mesiacov, čo ma oslovila skupina rodičov – nadšencov a predostreli mi svoj zámer svojpo-

Podpis zmluvy, ktorú za mesto podpísal primátor Alföldi, oceňuje

prekvapilo a dnes, po podpise zmluvy o nájme pozemku som veľmi rád, že sa nám spoločne darí niečo urobiť, a to nielen pre nich, ale aj pre širokú verejnosť, niečo, čo zlepší ich život,“ hovorí primátor Šaľe Martin Alföldi a dodáva: „Som veľmi rád, že napriek tomu, že mesto nemá vždy dostatok finančných prostriedkov na všetky aktivity sa nájde takáto skupina entuziastov, ktorí sú ochotní pomôcť nielen sebe, ale aj všetkým ostatným. Verím, že dnešný podpis zmluvy vytvorí základ pre ďalšie podobné aktivity a projekty. Združeniu držím palce pri získavaní finančných prostriedkov na projekt. V prípade problémov sme tu na to, aby sme zrealizovaniu zámeru pomohli.“

i predseda Občianskeho združenia Novomeského Rastislav Gabera: „Dosiahli sme dôležitý míľnik v životnom cykle nášho projektu. Dospeli sme k dohode s našim mestom, ktorá vyústila k podpisu nájomnej zmluvy na pozemok, kde chceme vybudovať novú zónu. Prvým projektom bude detské ihrisko – už doteraz sme odviedli množstvo práce, ktorú však navonok nie je vždy vidieť. Aj preto v nej musíme pokračovať, aby výsledky nášho snaženia boli hmatateľnejšie. Musím však vyjadriť veľké poďakovanie všetkým tým, ktorí podali pomocnú ruku a vyšli nám v ústrety. Tešíme sa na ďalšiu spoluprácu a verím, že čoskoro dosiahneme to, čo sme si predsavzali,“ povedal Gabera. Prenájom plochy vo výmere 1 029 m2, ktorú mesto na občianske združenie previedlo, schválili mestskí poslanci v júni. Združenie ročne za prenájom, ktorý je na dobu neurčitú, zaplatí jedno euro. V súčasnosti pripravuje spolu s mladými Šaľanmi, ktorí sa venujú architektúre, stavebníctvu a krajinnému inžinierstvu, návrh na využitie priestoru tak, aby už tento mesiac mohli začať prvé práce – tie budú spojené s vymeraním a oplotením pozemku. OZ medzitým neustále hľadá finančnú podporu pre tento projekt. Z nájomnej zmluvy, ktorú podpísalo s mestom Šaľa vyplýva, že o poriadok a údržbu areálu sa bude po jej vstupe do platnosti starať samotné združenie. Účinná bude dňom nasledujúcim po dni jej zverejnenia na webstránke mesta – platná je dňom podpisu. (melušová)

Za mesto podpísal zmluvu primátor Martin Alföldi (vľavo), za OZ Novomestského jeho predseda Rastislav Gabera


13

Spravodajstvo

29. júl 2014 | číslo 31

Básne, pretavené do hudobnej podoby Majstrovské výkony účinkujúcich podporila aj tradične dobrá akustika ŠAMORÍN – Vo štvrtok 24. júla sa v synagóge „At Home Gallery“ konal pozoruhodný koncertný večer, na ktorom hrali prím básne pretavené do hudobnej podoby. Organizátor vydareného podujatia (bola ním Regionálna rozvojová agentúra v Šamoríne) dal priestor nielen renovovaným, ale aj mladým umelcom podať svojským spôsobom poetiku takých autorov ako sú István Bettes, Ferenc Kulcsár, Judita Kaššovicová, László Mihályi Molnár, Tibor Simkó, Lőrinc Szabó a Sándor Weöres. Skvelú hudbu autorov Imreho Németha a Juraja Turteva bravúrne in-

V „At Home Gallery“ sa konal pozoruhodný koncertný večer

Autori hudby interpretovali svoje skladby

Glosa

Foto: autor

terpretovali samotní autori Imre Németh (spev, gitara a zubcová flauta) a Juraj Turtev (spev a gitara), ktorým nemenej dokonale sekundovali Erich „Boboš“ Procházka na ústnej harmonike, s gitarou František Koša, Ernő Mezzei na klavíri, Mátyás Németh s kontrabasom, Erik Turtev rozozvučal drumbľu a bicie s prehľadom zvládal György Varsányi; túto mimoriadne silnú „pánsku“ zostavu doplnili vokálmi Rebeka Méry a Miriam Valenský.

Napriek teplému počasiu sa synagóga, dôstojné to miesto šamorínskej kultúry nadregionálneho významu, zaplnila do posledného miestečka. Koncert okrem majstrovských výkonov účinkujúcich charakterizovala aj tradične mimoriadne dobrá akustika. Na záver sa však ešte vráťme na začiatok – koncert slávnostne otvoril primátor Šamorína Gábor Bárdos. (čikovský)

Ľubo Banič

Nick = niktoš bez poctivého mena?

rezident Kiska rozdal svoj prvý kompletný hlavato-štátny plat medzi desať rodín, ktorým každý cent navyše padne viac ako dobre. Na margo toho dodajme, že by bolo fajn, ak by v čerstvo založenej, v našich končinách mimoriadne netradičnej tradí-

cii aj pokračoval. (Ešte si pamätám, ako dopadla moja prvá výplata. Nebola prezidentská, ale závoznícka, a nešla na charitu, skončila v krčmárovej kešeni – vtedy sa to volalo „prískočné“.) Ide však o niečo úplne iné – ako náhle sa táto správa zjavila (nie tá o mojej výplate, tá nikdy nikoho nezaujímala, maximálne tak v časoch novodobej karpatskej demokracie daňový úrad), zjavili sa aj reakcie. Všakovaké. Pravdou je, že väčšinou pozitívne a pochvalné. Osobne neviem, prečo sa tomu treba nejako príliš venovať. Hádam iba ak z toho dôvodu, že Kiska dodržal verej-

ný prísľub, ktorý dal pred voľbami – ak bude zvolený, celý plat hlavy štátu pôjde na charitu. A naše skúsenosti dostatočne potvrdzujú, že sľuby sa ľahko sľubujú, ale s ich dodržiavaním to už také snehobiele nie je. Preto nie je nič podozrivé ani negatívne na tom ak sa dozvieme, že sa slovenský prezident rozhodol splniteľné sľuby dodržiavať, keďže, všakáno, na mieru nezamestnanosti má dosah pramalý. Na to tu máme sociálnu vládu. Objavili sa však aj iné reakcie, v prvom rade na diskusných fórach, kde sa každý debil ukryje pod anonymným „nickom“ a kydá

špinu len sa tak práši. Ak neviete čo je to nick, nič si z toho nerobte. Keďže sa týchto pretekov o titul najväčšieho magora nezúčastňujem, donedávna som to nevedel ani ja. Tak som si to vygúglil a ajhľa, čo mi to vyhodilo: nick = „krycie meno, prezývka, napr. na internete“. Teda to sú tí, ktorí sa za to svoje občianske, zväčša po tatkovi hanbia, a preto sa stávajú „ňikmi“. No a časť týchto nicktošov nenechala na Kiskovi ani nitku suchú, počínajúc podľa vzoru „Fico“ úžerníkom, a končiac – asi u tých inteligentnejších – argumentom, že je to prázdne gesto, že má z čo-

ho rozdávať a robí si „píár“. Iste, Andrej Kiska nie je žiadny chudák (a ani sa tým nikdy netajil), ktorý by bol odkázaný na štátny plat, ale ten mu tak či tak na účet nabehne. Dal slovo a dodržal ho. Bodaj by si robilo takéto „píár“ desaťtisíc najbohatších občanov Slovenska – pri veľmi jednoduchom prepočte zistíme, že by sa aspoň na chvíľočku uľavilo stotisíc chudobným rodinám – páni a dámy, prosím, nech sa páči: aj v našom týždenníku vám v takomto prípade píár urobíme. Pokojne sa prihláste s každým slušným, ľudským gestom.


14

Csallóköz

Tudósítás

Jobbról: Szabó András, Mahulányi József esperesek áldása

Az új kenyeret ünnepelték IZSAP – A hagyományokat ápolva rendezték az új kenyér ünnepét a nagymegyeri városrészben. A helyi IQUS Polgári Társulás szervezésében kézműves-foglalkozásokkal, ügyességi vetélkedőkkel és gulyásfőzéssel indították a július 26-i eseményt a település sportpályáján. Innen a falu központjában található református templom előtti térre vonultak az egybegyűltek, magukkal hozva az új kenyeret és az aratási koszorút, melyek ünnepélyes megáldásának szertartását Szabó András, a Nagymegyeri és Izsapi Református Egyházközség esperese, valamint Mahulányi József nagymegyeri esperesplébános végezte. Az új kenyeret Néveri Sándor polgármester szelte fel, az ünnepségen résztvevőket pedig izsapi gyerekek kínálták meg a kenyérfalatkákkal. Majd az ünneplő sokadalom visszatért a sportpályához, ahol a kulturális műsorban több

Néveri Sándor

Fodor Bianka fellépése

Archív felvétel

közreműködő is bemutatkozott a színpadon. A nagymegyeri Csiribiri gyermek-néptáncegyüttes fellépését az ekecsi Kuttyomfitty Társulat előadása követte. Ezután az Izsapi Népi Zenekar lépett a színpadra, majd Fodor Bianka énekelt örökzöld slágereket, a kora esti órákban pedig Dóka Zsuzsa és Bő-

si Szabó László nótaénekesek szórakoztatták a nagyérdeműt. Lőrincz Roland előadásában népszerű operettek dallamai csendültek fel. Az új kenyér ünnepe esti mulatsággal zárult, amelyen Pálffy Gábor zenész-énekes húzta a talpalávalót. Kovács Zoltán A szerző felvételei


15

Tudósítás

2014. július 29. | 31. szám

Szórakozás és buli kifulladásig Két napon át a legkedveltebb magyar előadók várták a látogatókat DÉL-KOMÁROM – Újabb remek fesztivál debütált a Monostori Erőd falai közt, hiszen július harmadik hétvégéjén a kétnapos Festival 4 You került megrendezésre. A szervezők Magyarország „legkiszámíthatóbb” fesztiváljaként harangozták be az akciót, amelynek a neve is nagyon beszédesnek bizonyult. A rendezvény két napja alatt a legnagyobb magyar zenekarok léptek színpadra: a Quimbytől az Anna and the Barbies-on és a Magna Cum Laude-n át a New Level Empire-ig. A stílus kedvelőit több mint 12 órás hip-hop maraton várta. Kiderült az is, hogy a Barátok közt rosszfiúja, az örökösen áskálódó Berényi Miklóst megszemélyesítő Szőke Zoltán is imádja ezt a fajta zenét. A konferanszié szerepe nagyon jól állt a közkedvelt sorozatszínésznek. Két napon át a legkedveltebb magyar előadók, izgalmas családi- és sportprogramok várták a látogatókat, akik mindemellett részt vettek az Egészség Sziget programjain is, s az oda- és a visszautat is ingyenesen

A New Level Empire frontembere

tehették meg kisvasúttal. Továbbá fontos azt is kiemelni, hogy a rendezvény 12 éven aluliak számára ingyenes volt. A fesztivál egyik küldetése az volt, hogy közelebb hozza az

emberek számára a minőségi szórakozást. Az ötletgazdák pedig szerettek volna az északi oldalról is minél több látogatót átcsalogatni, hiszen honlapjuk szlovák nyelvű változatát is elkészítették. Ingyenes szabadidőprogramok is elősegítették a remek hangulatot: mászófal, körhinták, dodgem, élő csocsó, airsoft, floorball, íjászat, valamint bodybuilding- és amerikai foci-bemutató szórakoztatta a közön-

Szőke Zoltán szereti a hip-hop zenét

Kőbe vésődik Komárom… Újabb érdekes kezdeményezéssel rukkolt elő a Komáromi Extrém Sportok Klubja, s annak vezetője, az ötletgazda, Boldi.

A szervezők a nyár 2 hónapos időtartamára nem mindennapos élménnyel szeretnének kedveskedni Komárom város lakosainak, a turistáknak, az új

dolgokra nyitott embereknek. A vésésre minden szombaton, reggel 9 órától kerül sor a Klapka téren. A cél, hogy a város térképe, nevezetességei

séget. Az adrenalinfüggőknek a Skyshoot Extreme Jump toronyugrás okozott maradandó élményt. A szervezők azt ígérik, jövőre is érkezik a „legkiszámíthatóbb” fesztivál, immár három naposra duzzasztva, és külföldi sztárvendéggel is megörvendeztetik a minőségi zene és szórakozás kedvelőit. Holecz Attila A szerző felvételei megörökítésre kerüljenek nagyméretű kőtömb formájában, kézi vésés segítségével. Mindemellett lehetőség nyílik a nagyközönség számára kipróbálni eme kihalófélben lévő mesterséget is. (ha)


16

Csallóköz

Tudósítás

A helyi Big Man Band rockzenekar

A csallóközi rock rajongóinak Idén újra külön rendezvényként zajlott a fesztivál NAGYMEGYER – Már hosszú évekre tekint vissza a Megyerock elnevezésű zenei rendezvény, amelynek ötletgazdája és egyik

főszervezője a helyi Big Man Band rockzenekar. Az évente sorra kerülő egynapos fesztivál megrendezésében szorosan együtt-

Kovács Koppány, a Rómeó Vérzik énekese

működik a helyi művelődési otthon. A Megyerock az elmúlt időszakban az augusztusi Szent István Kulturális Napok részeként jelent meg a zenei paletta kínálatán. Idén a szervezők változtattak a bevett szokásokon, ugyanis visszatértek a kezdetekhez, amikor a rockszeánsz még különálló eseményként zajlott egyegy nyár folyamán, nem pedig a kulturális napok társrendezvényeként. Legutóbb, azaz július 19-re a házigazda Big Man Band három zenekart hívott meg a helyi termálfürdő melletti sétányon felállított színpad deszkáira, köztük volt a nagymegyeri NowEmber duó, az ekecsi Paranoid, valamint az est fénypontjaként a Magyarországon is sikeres Rómeó Vérzik trió Somorjáról. Ez utóbbi banda fellépése előtt mutatkozott be a vendéglátó Big Man Band, amely a rendezvény minden évfolyamában fellép. Kovács Zoltán A szerző felvételei

Michnya Róbert, a Big Man Band vezetője


2014. július 29. | 31. szám

17

Tudósítás > Tanácsadó

Negyvenéves a termálfürdő NAGYMEGYER – Idén ünnepli alapításának negyvenedik évfordulóját a városi termálfürdő, amelynek alkalmából az elmúlt héten új csúszdákkal gazdagodott a létesítmény.

A gyerekekre 450 méternyi új csúszófelület vár. Az ünnepélyes átadáson Néveri Sándor polgármesteren kívül részt vettek az önkormányzat, a városi és a járási szervezetek képviselői. A település első embere beszédében hangsúlyozta, a fürdő továbbra is az ország legláto-

gatottabb turisztikai központjai közé tartozik, amely a város számára is nagy előnnyel jár. Évente mintegy 600 ezren látogatnak el a termálba, amelynek több mint tíz éve a város az egyetlen tulajdonosa, s folyamatosan fejleszti azt. Tibor Križan igaz-

Vállalkozásra fel! PhDr. Ürögi János rovata

Ezt a vállalkozási formát a Kereskedelmi Törvénykönyv §56 sz. paragrafusa határozza meg. Alapvető jel-

gató köszönetet mondott a sok segítségért, s kiemelte az új attrakciókat, majd azok átadására is sor került a csallóközi település fürdőjében. Vladislav Kmeť Vojtík Szimona és Kovács Zoltán felvételei

Korlátolt felelősségű társaság lemzője, hogy önálló jogi személyiséggel rendelkezik. A vállalat a vagyonával felelős a kötelezettségeiért, a társtulajdonosok csak a kiemelkedő betét erejéig felelősek a vállalat tartozásaiért. A kft. része az alapvető szervezeti jogi formának, ahol üzleti tevékenységet folytathatnak, valamint üzleti célokból társulhatnak hozzá jogi és fizikai személyek. Ez a gazdálkodási forma nem spontán alakult a társadalmi kapcsolatok fejlesztése során, hanem egy tőketársaság, melynek alapvető eleme az alaptőke. A tőke a

tagok kötelező hozzájárulásaiból tevődik össze. A társak nem vállalnak önállóan korlátlan felelősséget a hitelezőkkel szemben, csak a betétek erejéig. A társaság jellemzője a korlátolt felelősségű kezesség. A Kereskedelmi Törvénykönyv lehetővé teszi egy cég létrehozását üzleti, kereskedelmi célból. Ezzel szemben a kft. és a részvénytársaság más cél szempontjából is alakulhatnak, ha külön törvény ezt nem tiltja. A társadalmi koncepció célja különbözik az üzleti koncepciótól. A vállalkozói tevékenységre úgy kell tekinteni, mint a konk-

rét tevékenységek megvalósítására, melynek célja a társadalmi célok betöltése. Minden egyes részvénytársaság jellemzője az egyedi cégnév. Mint önálló jogi személy, önálló kereskedelmi néven, önállóan jár el minden jogi ügyben. A kft. társasági szerződésen alapul. Az alapítók akarata írásos partnerségi megállapodásban tükröződik. Egy vagy több fizikai vagy jogi személy hozhatja létre, miközben ugyanazon a létesítményen részt vehet fizikai vagy jogi személy is az előírt feltételeknek megfelelően.


18

Csallóköz

Tudósítás

Háromnapos Legénybúcsút tartottak Több mint kétórás kikapcsolódás a kocsmáros, a vőlegény vagy az alkoholista rocker. És persze gyönyörű lányokból sem szenvedtünk hiányt. Aki nem látta, csak ajánlani tudjuk ezt a remek, hepienddel végződő, több mint kétórás kikapcsolódást nyújtó darabot. Holecz Attila A szerző felvételei

DÉL-KOMÁROM – A Prima-díjas Magyarock Dalszínház ezúttal is maradandót alkotott, hiszen július közepén mutatták be a Másik Lehel és Vizeli Csaba által zínpadra álmodott új magyar musical comedyt, a Legénybúcsút. Új helyszín is debütált, mivel a Csokonai Művelődési Központ új szabadtéri színpadát avatták. Ami kurió-

Miller Zoltán

zumnak számított, hogy történet kibontakozását élőzenekar segítette, s ezt a Magyarock Musical Band remek zenészeinek köszönhettük. A sztárparádé is adott volt, hiszen az Operettszínház fenegyereke, Mészáros Árpád Zsolt mellett Miller Zoltán, Zöld Csaba, Barabás Kiss Zoltán és a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Forgács Péter is „legénybúcsúzott”. A történet alapkoncepciója könynyen fogyasztható, a mindennapokból merítő humoros, olykor vérbő és pikáns „beszólásokkal” tarkított szto-

ri volt, amely óriási sikert aratott. A Vizeli Csaba által jegyzett alaptörténet a próbafolyamat során is formálódott, hiszen a színészek életéből merített sztorik is belegyúródtak. A képlékeny massza így alkotott a végére kerek, egész történetet. A koreográfia Bakó Gábort dicséri, a díszletet pedig Siklósi József Ybl-díjas építész készítette. A musical comedy karakterei viszszaköszönnek az átlagemberek soraiból: megtalálható köztük a nőfaló macsó, a papucsférj, az irigyelt gazdag úr, mindenki kedvence,

Példát mutattak Új szolgáltatással KOMÁROM – Múlt heti számunkban már írtunk róla, hogy július 19-én értelmi fogyatékosok megsegítésére rendezett autós napot a városban a szenci székhelyű Hillclimb Racing Team.

Az akcióra a hazai és a magyar autósport több élvonalbeli képviselője is eljött, hogy valószínűleg egyszeri és soha nem felejthető élménnyel gazdagíthassák nehéz helyzetben lévő embertársaikat. Vas Gyula A szerző felvétele

Net-felvétel

Bővült a bősi Pro Bono Polgári Társulás által kínált szolgáltatások köre.

Akikről az egész szólt…

A társulás rövid- és hosszútávon megoldja családtagja felügyeletét, szükség szerinti ápolását. Várják azon személyek jelentkezését is, akik idős koruk miatt, esetleg betegségükből kifolyó-

lag nem tudnak magukról kellőképpen gondoskodni. Szakképzett személyzettel segítenek a mindennapokat könnyebbé tenni! Várják olyan személyek jelentkezését is, akik korrekt módon képesek idős emberekről gondoskodni az ápolásra szoruló saját háztartásában. Tel.: 0903 751 956 (a)


19

Tudósítás > Hirdetés

2014. július 29. | 31. szám

Nyitott ajtók mögött jártak ládokkal. Más szociális otthonokból is hívtak vezetőket és a helyi lakosokat is várták, hogy ők is megismerkedhessenek azzal, milyen körülmények között élnek polgártársaik. Jelenleg ötvenen laknak az intéz-

NAGYMEGYER – A városban található szociális központ nyílt napot szervezett, ahol a lakók egymás családtagjaival ismerkedhettek.

Bohuš Kubiš igazgatótól megtudtuk, olyan rendezvényt akartak szervezni a lakóiknak, amelyben nincs részük az év további részében, hiszen grillezés, gulyásfőzés is zajlott a csa-

Obec Štvrtok na Ostrove v zmysle § 4 zákona NR SR č.596/2003 Z.z. o štátnej správe v školstve a školskej samospráve a o zmene a doplnení niektorých zákonov a zákona NR SR č.552/2003 Z.z. o výkone práce vo verejnom záujme v znení neskorších predpisov vyhlasuje výberové konanie na obsadenie funkcie riaditeľa školy Základná škola 1–4 ročník Štvrtok na Ostrove s nástupom od 1. septembra 2014. Podmienky účasti výberového konania: kvalifikačné požiadavky v zmysle zákona NR SR č.317/2009 Z.z., o pedagogických zamestnancoch a odborných zamestnancoch a o zmene a doplnení niektorých zákonov v znení neskorších predpisov a v zmysle vyhlášky MŠ SR č.437/2009 Z.z., ktorou sa ustanovujú kvalifikačné predpoklady a osobitné kvalifikačné požiadavky pre jednotlivé kategórie pedagogických zamestnancov a odborných zamestnancov v znení neskorších predpisov najmenej päť rokov pedagogickej praxe osobná a morálna bezúhonnosť Požadované doklady k prihláške na výberové konanie: písomná prihláška do výberového konania overené kópie dokladov o najvyššom dosiahnutom vzdelaní a overená fotokópia dokladu o vykonaní 1. atestácie alebo jej náhradnej formy výpis z registra trestov (nie starší ako tri mesiace) profesijný životopis – doklad o dĺžke pedagogickej praxe – potvrdenie o zdravotnej spôsobilosti na riadiacu prácu písomný návrh koncepcie rozvoja školy – súhlas uchádzača na použitie osobných údajov pre potreby výberového konania v zmysle zákona č. č.122/2013 Z.z. o ochrane osobných údajov a o zmene a doplnení niektorých zákonov v platnom znení Ostatné kritéria a požiadavky: znalosť práce s PC

riadiace schopnosti

ovládanie štátneho jazyka

Prihlášky do výberového konania prosíme zaslať do 19. augusta 2014 na adresu: Obec Štvrtok na Ostrove, Mýtne nám. č. 454/1., 930 40 Štvrtok na Ostrove. Obálku označte nápisom „Výberové konanie ZŠ – neotvárať“ V Štvrtku na Ostrove dňa 25. 7. 2014 Mgr. Őry Péter starosta obce

mény falai közt és még öt szabad hellyel rendelkeznek. Természetesen az érdeklődőket kulturális program is várta. (V. K.) Vladislav Kmeť felvételei


20

Tudósítás

Csallóköz

Krasznahorkaváralján, Gombaszögön Sikeres volt a Gombaszögi Nyári Tábor Július 20-án hivatalosan is véget ért az idei Gombaszögi Nyári Tábor, amelynek zárónapja a szlovákiai magyar összefogás jegyében telt. A Guinness-rekord kísérlettel egybekötött várölelés résztvevőinek száma előzetes becslések alapján akár az 1500 főt is meghaladhatja. A tábor zárónapján várölelésen kívül megrendezésre került még az I. Szlovákiai Magyar Dal Napja, ahol felvidéki amatőr zenekarok reprezentálták magukat a Tábor Nagyszínpadán, továbbá neves felvidéki és magyarországi zenészek adták egymásnak a mikrofont a hét folyamán.

Egészen pontosan 7 országból érkeztek táborozók, előadók, sajtósok. Szlovákián kívül Magyarország, Csehország, Németország, Románia,

Olaszország és az Egyesült Államok is képviselte magát jónéhány résztvevővel. Az országon belül megközelítőleg 230 településről vettek részt

Balról: Őry Péter, Jakab Elemér és Tokár Géza

az idei táborozáson. A több mint 150 programpont közül fontos kiemelni a jelenlegi, illetve leköszönő EP-s képviselők (Bauer Edit, Mészáros Alajos, Csáky Pál, Nagy József) vitáját, a klubmozgalmi jubileumi vitát, a Bárdos Gyulával való beszélgetést, valamint az V. MKP–Híd kerekasztalt, amelyen Jakad Elemér (Híd) és Őry Péter (MKP) vett részt. Az események több helyszínen, párhuzamosan folytak. Előadásoknak, közönségtalálkozóknak a Közbeszéd sátor, a Kissátor és a Sárga Szamár sátor adott helyet, a koncertek pedig a királyréti Nagyszínpadon folytak. (bzs, gombaszög) A szervezők felvételei


Autósok, motorosok, stop!

2014. július 29. | 31. szám

21

HYUNDAI ix35 FUEL CELL

Hétszáz kilométer egy tank hidrogénnel! A koreai autó új világcsúcsa több mint 100 kilométerrel jobb a réginél A Hyundai bejelentette, hogy tüzelőanyag-cellás modellje a hidrogén-meghajtású szériagyártású autók között a legmesszebbre jutott egyetlen tank üzemanyaggal. Az ix35 Fuel Cell-ről van szó, amely a világ első szériagyártású hidrogénes autója.

Marius Bornstein és Arnt G. Hartvig vezette. A célban egyébként még 10 kilométernyi hatótávolságot jelzett a fedélzeti számítógép. A Hyundai ix35 Fuel Cell ezzel több mint 100 kilométerrel túlszárnyalta a tüzelőanyag-cellás autók eddigi, 594 kilométeres rekordját.

„Úgy terveztük, hogy Koppenhágáig megyünk, de ott láttuk, hogy tankban még elég üzemanyag van” – mondta Borgstein. „Sőt, amikor a malmői kúthoz értünk, még mindig volt pár kilométer tartalékunk. Az egy tankkal megtett 700 kilométer új világcsúcs, ami egyben jól il-

Fotó: Hyundai

lusztrálja a hidrogénhajtás technológiájában rejlő lehetőségeket.” A két norvégtól egyébként nem idegenek az üzemanyagcellás autók. Annak idején éppen ők vezették ennek a típusnak elődjét Oslótól egészen Monacóig, azaz össze-

A jármű Oslóból indulva Koppenhága érintésével a svédországi Malmőig jutott el úgy, hogy közben egyszer sem állt meg tankolni. Ez 700 kilométert jelent, miközben az átlagsebesség elismerésre méltó 76 km/óra volt. Az autót két norvég autós szakember,

sen 2260 kilométeren keresztül, hogy demonstrálják az üzemanyagcellás technológia mindennapi használhatóságát, illetve a páneurópai hidrogén töltőállomás-hálózat létezésének fontosságát. (d-hyu, vas)

OPEL CORSA

Bemutatkozott az ötödik generáció Legnagyobb újdonsága a Szentgotthárdon készülő új, benzines turbómotor Bár az Opel a következő generációknak nevezi, a most bemutatkozó Corsa sokkal inkább az elődmodell alapos átdolgozásának tűnik. A formatervezők persze igyekeztek megújítani az autót, de látszik, hogy csak a modellfrissítésekkor szokásos, olcsón kivitelezhető változtatási lehetőségekkel. A kocsi orra az, ami teljesen új: a bumeráng-lámpatestek, az Adam orrát idéző vigyorgó hűtőmaszk, de még a motorháztető is kapott egy jellegzetes U alakú élet. Há-

95 és 115 lóerős kivitelben kerül a Corsák orrába. Mellette megtartották az 1,2/1,4es szívómotorokat (70/90 LE). Az ötödik benzines besorolása ilyen kínálat mellett kissé érthetetlen, mivel az 1,4-es turbóaggregát mindössze 100 lóerőt teljesít. A dítul a lámpák formája változott, és szintén van egy extra él az ablak alatt. A belső tér is előnyére módosult, például a középkonzol kezelőfelületét sikerült lényegesen leegyszerűsíteni. Igaz, még mindig nehezen érthető, hogy a navi-

gáció kijelzőjét miért telepítették térdmagasságba, de legalább nincs egy másik kijelző egy emelettel feljebb… A motorválaszték legnagyobb újdonsága a Szentgotthárdon készülő egyliteres, háromhengeres, turbófeltöltős benzinmotor, amely

Szabadságra – autóval A szabadságszezon nagyobbik része még előttünk van, augusztusban is tömegek indulnak majd útnak a közelebbi-távolabbi turistaparadicsomok felé. Akik ezt autóval teszik, feltétlenül érdemes megfogadniuk az alábbi tanácsokat. Kipihenten induljanak útnak. Ha ehhez kivételesen egy enyhe nyugtató vagy altató kell, vegyék be. Ilyen út előtt pörög az agy, nehezebb az elalvás.

Tartsák szem előtt, hogy a megszokottnál sokkal jobban leterhelt autót vezetnek: benne az egész család, a csomagok. Az ilyen jármű gázra, kormányra, de főleg fékre egészen másként reagál, mint amelyik csak félig, vagy még annyira sincs megterhelve. Bármennyire szeretnének mielőbb ott lenni, ne vigyék túlzásba a sietséget. A fáradtság legkisebb jelére tartsanak pihenőt, rövid tornagyakorlatokkal mozgassák át izmaikat, ízületeiket.

zelpalettát egyelőre az 1,3 literes Fiat-GM minidízel átdolgozott változatai alkotják, 75, illetve 90 lóerővel. A váltók már kizárólag hatfokozatúak, az automatát is beleértve. Hivatalosan október elején, Párizsban mutatkozik be az Opel Corsa ötödik generációja, az első autók megérkezésére azonban biztos, hogy jövő év elejéig várni kell. (tc, vgy) Fotó: Opel

Igyekezzenek kialakítani az autóban a legkellemesebb klímát, de ez ne legyen túl hideg. Egy ilyen út akár fél napig eltarthat; ezalatt simán összeszedhetnek egy ízületi vagy légúti megbetegedést. Az út során fogyasszanak elegendő folyadékot, lehetőleg ásványvizet. Végezetül: készüljenek fel hogy teljesen más mentalitású, illetve vezetési stílusú sofőrökkel is találkozhatnak, mint amilyeneket itthon megszoktak. Éppen ezért soha ne bízzanak vakon a másikban, vezessenek inkább defenzív módon. Vas Gyula


22

Méregkerülő Dr. Tóth Erzsébet rovata Elérhetőség: 0905 186 015

A telített és telítetlen zsírsavak megfelelő aránya szintén elengedhetetlen. Nem ajánlott kizárólag növényi olajak vagy kizárólag álla-

Belső utakon Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

Van, hogy rosszul ébredünk, s úgy érezzük, mintha a fejünk fölé költözött volna valamiféle fekete felhő, feszültek vagyunk, s ilyenkor rendszerint magunkra borítjuk a kávét, lekéssük a buszt, órákon át állunk sorban, s mindenféle különös ok nélkül az agyunkra megy minden, nehéz, baljós gondolatok telepednek ránk, és nem bírunk tőlük megszabadulni! De ne hagyd magad elkedvetleníteni, űzd el a borút! Sokkal több energiafelhasználással járnak ugyanis a negatív gondolatokkal töltött percek, mintha pozitívan gondolkodnánk. Annyi különbséggel, hogy amíg a negatív mérgezi az életünket és silányabbá teszi, a pozitív felvillanyoz, gyors problémamegoldásra sarkall, sőt még a betegségekből is segít gyorsabban kilábalni. Gondolkodj pozitívan! – hangoztatják gyakran, de lehet feltevődik benned a kérdés: hogy a francba legyek optimista egy olyan napon, amikor a tipikus szappanoperák forgatókönyvéhez hasonlóan történik minden, veszélyben az állásom, félek, hogy a párom is elhagy, a fejem majd széthasad, százfélét

Csallóköz

Tanácsadó

Új szelek a rák kezelésében és megelőzésében III. ti zsírok fogyasztása. Érvényes, hogy fogyasszunk minél több omega-3 zsírsavat és minél kevesebb omega-6 zsírsavat. Az omega-3 zsírsavak erősítik az immunrendszert, csökkentik a gyulladásos reakciókat a szervezetben, így jó hatással bírnak az autoimmun betegségekre is, mint például a legtöbb pajzsmirigybetegség. Az omega-3 zsírsavak gátolják a már említett új erek képződését a rákos szöveten belül. Omega-3 zsírsavban gazdag élelmiszerek a következők: lenmag, lenmagolaj, repceolaj, zsíros tengeri halak: lazac vagy tonhal és ezek zsírjai, valamint a termé-

szetes állattartásból származó állatok húsa és zsírja. Az omega-6 zsírsavak is létfontosságúak, túlzott fogyasztásuk gyulladáskeltő és rákkeltő hatású. Nagyon fontos a szervezetben az omega-3 és omega-6 megfelelő aránya. Sok omega-6 zsírsavat tartalmaz a repceolaj, a napraforgóolaj, a dió és a dióolaj. A hétköznapokban jó, ha ezeket az ételeket mértékkel fogyasztjuk, mert az állatok nem biológiai tartásmódja miatt túl kevés omega-3 zsírsavhoz jutunk. Az ilyen állatok húsának és zsírjának omega-6 zsírsavtartalma magas. Fontos rák elleni szer a már említett E-vitamin, mely gátolja a rákos

sejtek energianyerését. A legtöbb E-vitamin kapszula csak egyik fajta E-vitamint tartalmaz, azaz tokoferolt, tokotrienolt viszont nem. A rák ellen azonban csak a kétféle hatóanyag együttes hatása véd. Emiatt mindenképp részesítsük előnyben a mindkét fajta E-vitamint tartalmazó készítményeket. A szép meleg időt használják ki ingyenes D-vitamingyűjtésre, napozzanak fokozatosan és bőrtípusuknak megfelelően. A következő hetekben a D-vitamin rákellenes hatásaival részletesebben foglalkozom.

Hatalmunkban áll meggyógyítani az életünket! XXVII. De vajon mit kell tenni? kellene megcsinálnom, de nincs kedvem, be kellene mindent fizetnem, de nincs miből, és még sorolhatnánk... Szinte nem látsz ki a zűrzavarból, de a megoldás mégis egyszerű, csak egy pillanatra ne gondolj az életedben levő rossz dolgokra, nézd fölülnézetből az életed, mintha idegenként messziről tekintenél rá, s gondolj például arra, hogy mára már a pár évvel ezelőtt még annyira sajgó szakításból adódó fájdalomnak is hűlt helye! Koncentrálj arra, amid van és ne arra, amit elveszítettél, vagy ami nem lehet a tiéd! Az emberek boldogtalanságának legfőbb forrása az elégedetlenség önmagával és a világgal szemben, és az állandó megfelelési kényszer! Ne akarj túl sokat, s ne akarj állandóan megfelelni sem! Úgy élj, hogy közben vedd észre, tudd értékelni az apró csodákat, a tavasz első hóvirágát, a reggeli harmatos levegőben a csicsergő madarak hangját. Érezd a világot magad körül, ahogy lüktet, érezd a Földanya szívének dobbanását, érezd, hogy egészséges, boldog vagy és érezd a Teremtő örökké vigyázó tekintetét! Mostanra már tudjuk, hogy a legtöbb betegség kialakulását a félelem, a lelki traumák, a stressz, feszültség, a negatív gondolatokkal való azonosulásunk okozza. Hiszen az érzések, gondolatok befolyásolják a szervezet biokémiai folyamatait. Ezért is szokták mondani, nem a világot kell megváltoztatni, hanem a hozzá való viszonyulást. Ne riaszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a

gondokról s a bajokról képzelegsz! Ne vetítsd előre a még nem létező, és ne éleszd újra a letűnt bajaidat sem! Amikor gondok kínozzák lelked, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod, hiszen sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen! – de a jövő talán be sem következik, a múlt pedig már régen elmúlt, csak a jelen marad! De milyen ember az, aki még a jelent sem képes elviselni? Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad! Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy a lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod, és magadba fordulNet-felvétel

va könnyes arccal csüggedned valami mulandó felett? Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi! Isten sohem sújt olyannal, ami elviselhetetlen! Tüntesd el a sötét felhőt, és légy hálás, mondj köszönetet mindenért! „Köszönöm Istenem az esőt és

a napot! S hogy Te egyformán szereted a szegényt és a vakot. Köszönöm az utat, amit veled együtt járok! S a mindennapi csodát, amit veled megtalálok. Köszönöm Istenem szívednek a kulcsát! S hogy veled megmászhatom a világ összes csúcsát. Köszönöm életem minden egyes percét, s hogy te elhordozod szívem minden terhét. Köszönöm a sok jót, amit tőled kapok! S hogyha veled járok, eltűnnek a bajok. Köszönöm családom minden egyes tagját! S hogy te szenvedőnek meghallgatod hangját. Köszönöm az ágyam, melyre fáradt fejem hajtom! S ha hozzád szól az imám, te meghallgatod hangom. Köszönöm, hogy asztalunkon minden nap van étel! S hogy felsegíted azt az embert, ki előtted térdel. Köszönöm Istenem otthonomat, házam! S hogy nem kellett sohasem az utcán éjszakáznom. Köszönöm örömöm, s a mindennapi gondom! Tudom, ha velem vagy, bármi jön, megoldom. Köszönöm Istenem, hogy általad létezek! S hogy Te megbocsátasz nekem, bár oly sokszor vétkezek. Köszönöm, hogy így szeretsz, s nem engedsz el soha! Életemben te vagy a legeslegszebb csoda!” Az élet folyamatos újjászületés! De a legtöbb ember számára az az igazi tragédia, hogy meghalunk, mielőtt megszülettünk volna! Ébredj hát fel haló poraidból! Ne felejtsd el, hogy most sincs későn, hogy újjászüless! Tedd meg ma! És kezdd el végre élni a saját, igazi életedet! (Folytatjuk)


23

Tudósítás > Tanácsadó

2014. július 29. | 31. szám

Emlékmise, zászlószenteléssel Szent László lovagkirály halálának 919. évfordulója alkalmából NYITRA – Múlt pénteken Szent László lovagkirályunk nyitrai halálának 919. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét mutatott be a magyar családokért Bíró László tábori püspök vendég lelkiatyákkal. Viliam Judák nyitrai püspök, valamint Ďurčo Zoltán magyar püspöki helynök nevében Ďurás Márk lelkiatya köszöntötte a jelenlevő vendégeket és híveket. A szentmisét megelőzően Szent László dicsőítő éneklésre várták a hívőket. Közreműködött a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Kórusa Józsa Mónika karnagy vezetésével. Az emlékmise keretében megáldották a Pécsi L. Dániel jelképművész által tervezett és a Kiss András magánkiadóval közösen adomá-

A címeres zászlók megáldása

nyozott zoboraljai címeres zászlókat. A Magyar Királyi Szent László Lovagrend a Szent László emlékmi-

Bíró László tábori püspök átveszi Nagy Lászlótól a kitüntetést

Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

A legjobb élet Norvégiában van. A 187 államból, mely a vizsgálat tárgyát képezte, megállapítást

Mészáros Barnabás felvételei

sén Bíró László magyar tábori püspököt a vallás, a tudomány, a család és a keresztény erkölcs, valamint a

haza együttes szolgálatában végzett papi, rektori, főpásztori és tábori püspöki munkássága elismeréséül, pappá szentelésének a 40., püspökké szentelésének pedig a 20. esztendejében Lovagi Vaskereszttel tüntette ki. Maga Ferenc, a zoboraljai Szent László Hagyományőrző Egylet vezetője, az emlékmise főszervezője okleveleket adományozott többek között Žák Malina Hedvig családjának, akik nem tudtak részt venni a szentmisén. Az emlékmise védnökei a Magyar Királyi Szent László Lovagrend, a Szent György Lovagrend és Vitézi Rend, a bécsi Europa Club, valamint a Zoboralji Községek Regionális Társulása, az Élő Zoboralja Polgári Társulás és a Szent László Hagyományőrző Egylet. (ma)

A Csallóközt a dunaszerdahelyi Szent György lovagrend néhány tagja képviselte

Keressük-e a választ nyert: Norvégiában a legjobbak a feltételek a tisztességes életszínvonal, a várható élettartam, az oktatásban szerzett tudás kamatoztatását illetően. Az emberi fejlettségi indexet 1993-tól minden évben bemutatja az ENSZ. Szlovákia a 38., Magyarország a 43. helyen végzett a 2014-es mutatók szerint. Ki ne szeretne jól élni? Ki ne igyekezne javítani életminőségén? Alig van ember, akinek ez nem lenne fontos… És nagyon igazunk van, amikor ezen fáradozunk. Csak gyakran tévedésbe esünk: annyira szeretnénk anyagi javainkat illetően az első helyen lenni,

hogy a lelki, szellemi javakról hajlamosak vagyunk megfeledkezni… Volt már itt politikus, aki azt ígérte, Szlovákia Kis-Svájc lesz… Nem lett! (Egyébként Svájc a harmadik a ranglistán). Még az örök értékeket vallók közül is sokan hittek ennek megvalósulásában… Hol lenne jobb az élet számunkra? Hol lehetnénk szabadabbak? Mi az, amitől boldogabb lehetne életünk? Mi az, aminek igazán, teljes szívből tudnánk örülni? Kérdések. Kérdések, melyekre sokszor keressük a választ. Hangosan és csendben. Kérdések, melyekre – legalább részben – tudjuk

is a választ… S bármennyire tudjuk, a válasz még nem megoldás… De! Keressük-e a választ arra is, hogy itt hogy lenne jobb az élet számunkra? Hogy az adott körülmények között, mitől lehetne boldogabb az életünk? Észrevesszüke az apró lehetőségeket, melyek szebbé tehetik mindennapjainkat? Tán éppen ott van a legjobb élet számunkra, ahová születtünk, ahol éppen élünk. Tán éppen az a legideálisabb hely számunkra, ahol megéljük mindennapi sikereinket és kudarcainkat. Lehet, tán a legjobb élet mégiscsak itt van… Most itt… Aztán majd ott Fenn…


24

Csallóköz

Olvasószolgálat

Leparkolná-e gépkocsiját szántóföldre? Vlacsek Bálint Alistál

Házi Tibor Nyékvárkony

A helyzettől függ, ha nem lenne máshol lehetőségem parkolni, akkor igen, de ha lenne egy biztonságosabb hely, akkor inkább azt választanám. Mivel úgy tudom, hogy Diószegen a többi parkoló fizetős volt, amit viccesnek tartok, ezért én is inkább a mezőre parkoltam volna.

Igen, mivel ha nincs más választásom, biztosan oda állnék, ahol épp találok helyet. Ezek a balesetek, mely Diószegen is volt, a városok és a falvak hibái, mert nem létesítenek elegendő parkolóhelyet, emiatt az emberek oda parkolnak, ahová lehetőségük van.

Lengyel László Alistál

Kucsera István Királyfiakarcsa

Biztos hogy nem parkolnék olyan helyen, mert ugye most is történt baleset Diószegen. Nagyon veszélyes ilyen földes útra állni, mivel a motor és a kipufogó meleg, elég egy kis szikra, és a tarló vagy az elszáradt vetemény már be is gyullad. Ami még kellemetlenebb, hogy a biztosító ilyen esetben szerintem a kárt sem téríti meg.

Amióta nyugdíjas vagyok, kevesebbet vezetek, de nagyon ritkán fordult elő az életem során, hogy olyan helyre álltam volna, ahol nincs kijelölt parkoló. Szerintem sokkal biztonságosabb egy kijelölt hely, mint egy földes út vagy búzamező.

Gyógyszertári ügyelet

Véradók

Élő nyelv

DUNASZERDAHELY – július 29. – augusztus 3.: Kórházi patika (Nagyabonyi út); augusztus 4.: Noe patika (Fő utca).

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson július 22–23-án a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Ing. Bíro Attila, Juhos Tibor, Karika Lajos, Tóthová Zlata, Mgr. Vörös Rozália; Nagymegyer: Kostrej Miroslav, Birsel Eugen; Vásárút: Mgr. Marták Mónika; Padány: Józsa Tibor; Pozsonyeperjes: Gerezdes Lajos; Bős: Csáno Tibor; Nyárasd: Sebő László, Nógel Ferenc, Szajkó Zoltán; Nádszeg: Kovács Lajos; Dunatőkés: Klempa Tamás; Hodos: Szíjjártó Nikolas, Takács Krisztián; Csallóközkürt: Horváth István; Baka: Zsemlye Róbert, Bokros Gabriella; Királyfiakarcsa: Görcs Ferenc; Balázsfa: Puha Dionýz; Fél: Mgr. Jakóczi László PhD; Sárrét: Čontošová Svetlana; Mihályfa: Elek László; Bögellő: Kosár Roland.

Misad Katalin

GALÁNTA – július 29.: Klokner (Hódi út); július 30.: Medicana (Posta utca); július 31.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); augusztus 1.: Sun Pharma (Kaufland); július 2.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); augusztus 3.: Klokner (Hódi út); augusztus 4.: Dr. Max (Tesco). KOMÁROM – július 29.: Vág patika (Tó utca); július 30.: Dr. Max (Megye utca); július 31.: Matricaria (Eötvös utca); augusztus 1.: Alba patika (Eötvös utca); augusztus 2–3.: Dr. Max (Kaufland); augusztus 4.: Tabletka patika (Mély utca).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (július 31. – augusztus 6.) Herkules (amerikai akciófilm): 10.15, 11.30, 12.30, 13.45, 14.45, 16.00, 17.00, 18.15, 19.15, 20.30, 21.30, 22.30; Repcsik: A mentőalakulat (amerikai animációs film): 10.30, 12.30, 14.30, 16.30; Szerelemre hangszerelve (amerikai vígjáték): 11.20,

13.40, 15.50, 18.00, 20.10, 22.20; Repcsik: A mentőalakulat 3D (amerikai animációs film): 11.30, 13.30, 15.30, 17.30, 19.30; A holnap határa 3D (amerikai sci-fi akciófilm): 12.15, 18.00, 21.45; Demóna 3D (amerikai fantasy): 10.00, 14.00; Így neveld a sárkányodat 2. (amerikai animációs film): 10.30, 12.45, 15.00, 17.15, 19.30; Transformers: A kihalás kora (amerikai sci-fi akciófilm): 10.15,

A szerző felvételei

Vojtík Szimona

Egy olvasónk kérdezi, milyen névadási szokás alapján keletkeztek a hazai hirdetési újságokban gyakran előforduló Dunstav, Masotop, Robachem cégnevek. Napjainkban közszavak és tulajdonnevek teljes alakja helyett gyakran használunk ún. mozaikszókat, amelyek valamely többszavas kifejezés elemeinek szórészleteiből alakultak ki, pl.: Mäsovýroba Topoľčany (Masotop), Bazénová chémia Rožňava (Robachem) stb. Ezt a névadási eljárást szóösszevonásnak nevezi a szakirodalom, melynek lényege, hogy esetünkben a vállalat tevékenységét legjobban kifejező szavakból/szórészekből hoz létre új szókészleti egységet, s egyben utal a cég működési helyét megnevező tájegység vagy település nevére is. Az olvasó által megnevezett példákhoz hasonló névtípusok nemcsak a szlovákban, hanem nyelvünkben is gyakoriak, pl.: Bácstej, Délhús, Sióbusz stb. A tulajdonnévi magyar és idegen összevonásoknak az első betűjét általában nagy-, a többit kisbetűvel írjuk.

13.30, 16.45, 20.00, 21.30; A megtisztulás éjszakája: Anarchia (amerikai thriller): 16.00, 20.15, 22.30; A Szépség és a Szörnyeteg (francia–német romantikus kalandfilm): 10.00; Demóna (amerikai fantasy): 12.00; Hogyan rohanj a veszTEDbe? (amerikai vígjáték): 17.15; Kavarás (amerikai vígjáték): 10.40, 13.00, 15.20, 17.40, 20.00, 22.20; Rossz szomszédság (amerikai vígjáték): 18.30,

20.30, 22.30; Távozz tőlem, Sátán (amerikai thriller): 14.45, 19.45, 22.15. GALÁNTA, DK mozi, július 30.: Attila Marcel (francia vígjáték): 19.00; július 31.–augusztus 1–2–3.: A galaxis őrzői (amerikai akciófilm): 19.00; augusztus 1–2.: A megtisztulás éjszakája: Anarchia (amerikai thriller): 21.30; augusztus 5–6.: Szexvideó (amerikai vígjáték): 19.00.


25

Olvasószolgálat

2014. július 29. | 31. szám

Nyékvárkonyi aratóünnepély Augusztus 2-án, szombaton rendezik meg a negyedik aratóünnepélyt. Program: 16.30-kor megnyitó a nyékvárkonyi futballpályán, utána indulás a kézi aratás színhelyére pótkocsival, gyalog, biciklivel, autóval, lóháton, kinek hogyan tetszik. A kézi aratás helyszíne idén is a Réted dűlő, a Csérei út végén a cseresznye fasor legelején jobbról. Ezidáig a legközelebbi helyszín! Az aratóünnepély a hagyományőrzésről, múltidézésről, emlékezésről szól. Ezért az esemény sztárvendégei elsősorban a kaszások és a marokszedők, népdalénekesek! Nem köny-

Mészáros Barnabás felvétele

nyű 40 fokban a gabonaföldön dolgozni. Mangalicazsíros-kenyér, víz, fröccs, gyümölcs idén is lesz a szponzoroknak köszönhetően; 17.00: kézi kaszálás; 18.00: aratófelvonulás; 18.20: a Csallóköz

néptáncegyüttes fellépése; 19.00: lovak és lóerők – kovácsbemutató; 19.15: Ladacsi Mónika műsora; 19.30: lovak és lóerők – westernbemutató; 20.00: Fodor Bianka fellépése; 20.30: Miklós Gábor

műsora; 21.15: Zohra dance – romatáncok; 21.30: Rigó Mónika műsora; 22.30: aratóbál. A nyári aratást záró aratóünnep hagyomány volt a környékünkön, ami a magánosítás után sajnos feledésbe merült. A rendezvényre hagyományosan augusztus első szombatján kerül sor. Kiváló lehetőség a gyereknek és a fiataloknak, hogy megismerjék, kipróbálják nagyapáink fáradságos munkáját a kézi aratást, bepillantsanak a régi korok világába, megízleljék az ételeket. A rendezvénynek kizárólag olyan a kultúr- és kísérőprogramja, ami ezeket az értékeket tükrözi, de aki idegenkedik a folklórtól, az is

VII. Nagymadi Bicsaknapok

sek jelentkezését várják a szervezők a következő telefonszámon: 0904 369 641. (–)

Augusztus 3., vasárnap: 15.00: a falunapi vigadalom kezdete, sztárvendégek: Horváth Tamás & Raul; a Rockwell együttes; Tajtiboy; Győ-

Kató néni

Csordás Tibor

zike, utána utcabál hajnalig. A belépés mindkét napon ingyenes. Árusok, kézműveA Tajtiboy

Meghívó – Duna Filharmónia Szólistái

Galambos Lilla énekesnő

A felnőtt és idősebb korosztályt a projekt hagyományőrző és a múltba visszatekintő programjai vonzanak. A mesterségek utcájában talákozhatunk kovácsmesterrel, ostorkészítővel, keramikussal, ékszerkészítővel is. Az esti aratóbálon pedig a szokásos ereszd el a hajam mulatás várható. (–)

Csordás Tibor, a Fiesta együttes énekese; Daavid, Ihos József (Kató néni) műsora; a Hollósy Band fellépése; Kis Grofó műsora. A jókedvről egész nap folyamán a Rondo Music gondoskodik.

Augusztus 2–3-án rendezik a bicsknapokat a helyi sportpályán. Program: Augusztus 2., szombat: 10.00–14.00: III. Nemzetek hídja bicskás ételek főzőversenye – nevezni lehet tárcsás és bográcsos ételek kategóriákban; 14.00: a főzőverseny kiértékelése; 15.00: a falunapi vigadalom kezdete, sztárvendégek: René Krága (Bécs);

talál magának szórakozást, pl. a korabeli tűztámadást vagy a mai legmodernebb traktorok és kombájnok kiállítását. A gyerekeket régi játékokkal, régi szokások felelevenítésével várjuk. Kipróbálhatják és megtanulhatják az ostorcsattogatatást, gólyalábazást.

Mészáros Barnabás felvétele

PANNONHALMA – Augusztus 1-jén, pénteken este 6 órakor a Duna Filharmónia Szólistái adnak koncertet a pannonhalmai Apátsági Major Látogatóközpontban. Közreműködik: Galambos Lilla (ének), Henter Nicole (fuvola), Ulrich Manafi (klarinét), Veronika Trisko (zongora). A rendezvényen Csáky Pál: És eljött az angyal című kötetét is bemutatják. A hangversenyen való részvétel minden érdeklődő számára ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Visszajelezés: langb@osb.hu (–)

Gyógyító lelkigyakorlat BŐS – Augusztus 29–31. között gyógyító lelkigyakorlatot tartanak páter Joseph Vadakkel katolikus lelkiatya vezetésével a műszaki főiskola épületében. Lesz

szentmise, közbenjáró imádság testi és lelki gyógyulásokért, dicsőítés, tanítás, adoráció. Dicsőítésvezető: Csiszér László.

Jelentkezés, információ: 0911 584 006, 0903 473 485, 0908 588 993. E-mail: eucharisztikus.lang@gmail.com Postacím: 930 30, Báč 197. (–)

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 31. hét

Gépész-sofőr tehergépjárműre (1) – az MLM Trade társaság ajánlata Csallóköznádasdra. Kapcsolat: radoslav.fpp@ gmail.com, 0948 808 870 Segéderő konyhára (1), szakács/nő (1), eladó/nő hentesüzletbe – munkavégzés helye Pozsony, Újváros (Nové Mesto). Kapcsolat: 0903 670 179 Karbantartó (5) – dunaszerdahelyi társaság ajánlata Dunaszerdahelyre, Pozsonyba. Meghallgatást tartanak majd a dunaszerdahelyi munkaügyi központban. Jelentkezni lehet személyesen félfogadási napokon a 21-es irodában, az Ádor utcában Kőműves, csempéző (4), segédmunkás építkezésen (4) – a dunaszerdahelyi Zolen társaság ajánlata. Kapcsolat: 0949 479 117, czoli71@gmail.com


26 Névnapok

ESZTENDŐ

Július 29.: Flóra, Márta, Marta Július 30.: Judit, Xénia, Libuša Július 31.: Oszkár, Ignác Augusztus 1.: Boglárka, Božidara Augusztus 2.: Lehel, Gustáv Augusztus 3.: Hermina, Jerguš Augusztus 4.: Dominika, Dominik, Domonkos

R. 1. RÉSZ

AZ USA TAGÁLLAMA

MÁZOL

R. 3. RÉSZ

SILBAK

VALAMINT

HATÁROZÓI RAG

BALIN

SZAMÁRIUM

OSZT

TOVA

VEGYJELE

Z

L

HISZ

Heti évforduló 431 éve, 1983. július 29-én halt meg Luis Bunuel mexikói filmrendező. 2006. július 30-án elhunyt Zenthe Ferenc színész. Július 31. Loyola Ignác, a spanyol katolikus szent ünnepe. 1886. július 31-én halt meg Liszt Ferenc zeneszerző. Augusztus 1. Az anyatejes táplálás világnapja. 68 éve, 1946. augusztus 1-jén kibocsátották a forintot. 65 éve, 1949. augusztus 2-án született Farkas Bertalan magyar űrhajós. 1907. augusztus 2-án a Vatikán rendeletbe szabályozta, hogy a katolikusok házasságkötése csak akkor érvényes, ha az eskü egy pap és legalább két tanú jelenlétében történik. 84 éve, 1930. augusztus 2-án született Soros György magyar származású amerikai üzletember. 1990. augusztus 2-án Irak megtámadta Kuvaitot, ezzel elkezdődött az Öböl-háború. 151 éve, 1863. augusztus 3-án született Gárdonyi Géza író. 1953. augusztus 3-án született Wahorn András festőművész, zenész, filmes. 6 éve, 2008. augusztus 3-án halt meg Alekszandr Szolzsenyicin orosz író.

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény

KÉPZŐ

R. 2. RÉSZ

FÉM

MINUTUM, röv.

PÉTER

ELAVULT

BIZONY, röv.

SZLOVÁK NŐI NÉV

MAGYAROR. GYÓGYSZERGYÁR

RÓMAI EZER

SOROZATOS

KÖNYÖRÖG

CÁDIZ CENTRUMA

RÁDIUSZ EURÓPAI NÉP

A GYÁR KÖZEPE

R. 4. RÉSZ CSENDES DON!

FELBÍZTAT

PASSZOL

KARCSÚ AMERIKAI FIZIKUS DÉL – ANGLIAI FOLYÓ

NITROGÉN

NAPSZAK

MÉTER

ZITA, TINA

LÁSD OTT, röv.

KETTŐS BETŰ

MÁJUS ELEJE! MÉHSÖR

KÉRDŐSZÓCSKA KALÓRIASZEGÉNY TÁPLÁLÉK

T

L

Népi bölcsesség

E heti rejtvényünkben Anton Pavlovics Csehov orosz elbeszélő, drámaíró egyik gondolatát fejthetik meg a Minél több augusztusban az eső, annál ke- lap olvasói. A 29. szám helyes megfejtése: Ha a nép nem fél a hatalomtól, a hatalom akkor tökéletes. (Laovesebb lesz a bor. Amit nem főz meg au- Ce) Sorsolással könyvet nyert: Bohony Irén (Egyházgelle). Gratulálunk! gusztus, azt megsüti szeptember. E hónapban a sok harmat jó időt jelent.

Aforizma Ha magasra törtök, járjatok a magatok lábán! Ne vitessétek magatokat föl, ne üljetek idegen vállakra és fejekre! (Friedrich Nietzsche)

Fejtörő Szótagolás Húzza alá az ön által helyesnek vélt elválasztási formát! 1. tem-plom vagy temp-lom 2. ideá-lis vagy ide-ális 3. meg-int vagy me-gint 4. laj-strom vagy lajs-trom 5. táv-irat vagy tá-virat Az előző szám helyes megfejtése: fiúnevek: Horka, Szemere, Keresztély. Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el. Fagyit így is lehet árulni

Vladislav Kmeť felvétele


27

Szabadidő

2014. július 29. | 31. szám

Heti horoszkóp 2014. július 29. – augusztus 4.

Tankcsapda

Net-felvétel

IX. Rockfeszt Nagyudvarnokban! Idén nyáron újra megrendezésre kerül a régió legnagyobb fesztiválja, a 9. Rockfeszt a nagyudvarnoki Sweet parkban, augusztus 15–16. között.

JÁTÉK!

A fesztiválon idén is színes zenei paletta várja a szórakozni vágyókat. A szervezők fontosnak tartják, hogy a rendezvény mindenki számára elérhető legyen. Így az idei éven külön figyelmet fordítanak a mozgáskorlátozott látogatók kényelmére. Terveik szerint egy kisebb kilátót építenek, amelyre a tolószékkel érkezők könnyedén feljuthatnak és szabad rálátással élvezhetik a koncerteket. A fesztiválozókat hatalmas hang- és fénytechnikával rendelkező színpad várja, melyen többek között fellép a Copy Con, a Rómeó Vérzik, Kalapács, a Depresszió, a Konflikt és a Bohemian Betyars. A fesztiválon továbbá színpadra lép Magyarország legnagyobb rockzenekara, a Tankcsapda is, aki idén ünnepli a 25. jubileumát! A szervezők szeretnék, hogy a Rockfeszt mind a családok, mind a fiatalok számára elérhető legyen, ezért a kétnapos jegy elővételben csupán 10 euró! A bérlettel rendelkezők számára ingyenes a sátorozás. A helyszínen két hatalmas sörsátort biztosítanak a látogatók számára, ami idén megduplázott stábbal várja a fogyasztani vágyókat. Továbbá a Pizza Extra jóvoltából idén az ételkínálat is kibővül. Az elővételes jegyeket augusztus 1-ig lehet megvásárolni kedvezményes áron, az alábbi helyszíneken: Dunaszerdahely: Soul Hunter Music Club, Focus Music Shop, Knihy Molnár Könyv; Somorja: Knihy Molnár Könyv; Illésháza: Virágüzlet; Nagymegyer: Big Man Pub; Komárom: Pince klub; Bős: HZ PC Service. A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják. (–)

Belépőjegyet nyerhetnek! Nyerjen páros belépőjegyet a Nagyudvarnokban megrendezésre kerülő Rockfesztre. Az alább feltett kérdésünkre augusztus 4-ig várjuk a válaszokat: Mi a címe a Tankcsapda 2013-ban megjelent albumának? A nyertes nevét az augusztus 5-én megjelenő számunkban közüljük.

Kos (III. 21.–IV. 20.) Remek lehetőségei lesznek ezen a héten, mindent használjon ki. Ugyanakkor tartsa szem előtt, hogy nem lesz annyi energiája, mint máskor, így érdemes jó időbeosztást készíteni, hogy minden tervezett tennivalónak a végére érjen. Összességében jól érzi magát a bőrében.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Az égi konstellációk szerda estig nem sok jóval kecsegtetnek, azt tapasztalhatja, hogy sok mindent lassabban tud megcsinálni, és olyan akadályok is útját állják, melyek eddig sosem. Ezen a héten sok minden változni fog ön körül, még akkor is, ha ezeket nem maga kezdeményezi.

Bika (IV. 21.–V. 20.) Ezen a héten semmi nem tudja megakadályozni abban, hogy elérjen oda, ahová menni akar. Ha vakációzik, akkor minden a tervei szerint alakul. A pillanatnyi lehetőségeket ragadja meg, egyedül zsebelheti be a dicséreteket.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Jupiter hátszelével bárhová eljuthat ezen a héten, viszont ne ijedjen meg attól, hogy minden kicsit lassabban fog menni. A kitűzött feladatot elvégzi, viszont nem árt, ha a munkametódusait is átalakítja kicsit. A hét második felében utolérik mások dicséretei, ezeket fogadja örömmel.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Ezen a héten mégis taktikát vált, s kipróbálja, milyen az, ha a megérzések alapján dönt, s akár óriási kockázatokat is bevállal. Nem fog hibázni, ez biztos! Nyugodtan hagyja ki a megfontoltságot most a döntéseiből, mert a lehető legjobbat tudja kihozni a lehetőségekből! Nem kell precíznek lennie. Rák (VI. 22.–VII. 22.) Úgy érzi, hogy elakadt? Akadozva haladnak a dolgai? Nem rossz ez a helyzet, hiszen harmónia és csend veszi körül, és nem kell száz százalékon pörögnie. Ha nem muszáj, akkor most ne kezdjen semmi újba, ne vegyen fel hitelt, ne adjon kölcsön, és ne fektessen kockázatos üzletbe. Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) A hét első felében sokszor lesz nyugtalan, sőt alkalmanként figyelmetlen is. Mindent megtesz azért, hogy ráleljen a békére, de a változékony hangulat, ami folyamatosan uralkodik önön, inkább hátráltatja, mint segíti. Ne ijedjen meg, ha most kevés kérdésére kap kielégítő választ. Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Senkinek ne engedje meg azt, hogy elállja az útját! Ha behódol mások akaratának, épp azt veszítheti el, ami nagyon fontos: a szabad akaratát! Ha anyagiakkal összefüggésben meg kell hoznia egy fontos döntést ezen a héten, egy percig se halogassa, most nem fog rosszul választani.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Bármi történjék is ezen a héten, akármennyi kihívással kerüljön is szembe, teljesen biztos, hogy nem veszíti el a lendületét, mindig lesz valaki, aki inspirálni fogja, tanáccsal látja el. Számos fontos, érdekes és egyben jelentős esemény történik ön körül, ezek mind építő hatással lesznek. Bak (XII. 22.–I. 20.) Nem lesz túl kiegyensúlyozott a hét első felében, szinte napról napra veszít a lendületből, de ez a körülmény talán mégis segítségére lehet abban, hogy eltűnődjön, kicsit lenyugodjon, s megpróbálja tervezni a jövőt. Ne aggódjon, ez a nehézkes hatás csütörtökre megszűnik. Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Jókedvű lesz, ráadásul teljes mértékben a maga ura. Lendülettel, mozgalmassággal teli, izgalmas napok állnak ön előtt, ugyanakkor fel kell arra készülnie, hogy lazsálásnak, láblógatásnak most nem lesz helye. Kiélezett versenyhelyzettel kell számolnia ugrásra késznek kell lennie. Halak (II. 21.–III. 21.) Fontos időszak következik, be kell bizonyítania, hogy több van önben, mint azt sokan gondolják. Rejtett tartalékait vegye elő, ötleteljen, s ossza meg ezt másokkal. A most induló dolgok alapjaiban változtathatják meg eddigi életét, anyagi és erkölcsi lehetőségeit kitágítják. Ne futamodjon meg!


28

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés

Nyugdíjast keresünk könnyű munkára (londíner). Feltétel: jó megjelenés, jogosítvány, autók ismerete. Dunaszerdahely környékiek előnyben. Jelentkezni lehet: farkasova@hotelamade.sk

SZOLGÁLTATÁS Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak és invalidusoknak. Tel.: 0907 723 420. Menyasszonyi, koszorúslány-, örömanyaruhák, kosztümök és egyéb ünnepi ruházat. Cím: Győr, dr. Kovács Pál utca 5. (Kapualj divatüzlet). www.big_blue.extra.hu Fürdőkád-zománcozás hideg zománccal. Tel.: 0949 727 489. AKCIÓ! Öreg sírkövek tisztítása, aranyozása: 0910 143 594. http://nahrobnekameneshop.sk Szatellit TV-szerelés és javítás. Legtöbb magyar csatorna 20 euró/évtől! Riasztó- és kamerarendszerek szerelése. Internet mindenhol! Bacsák (posta) utca 247., DS, tel.: 031/321 99 99, www.itelcom.sk Lemezkandalló akció! 9 kW 159 euró. Tel.: 0036/20/397 91 02. www.cserepkalyhakmobilcserepkalyhak.hu Szállás munkások részére Dunaszerdahelyen (9 férőhely). Tel.: 0907 372 370.

Fürdőkád-zománcozás. Tel.: 0905 983 602. Térkövek, betonkerítések gyártása. Tel.: 0908 042 655

ÁLLÁS A Gropo Sk felvesz nemzetközi konténerszállításra sofőröket. Tel.: 0908 757 603. Az ANRICO bútorgyártó cég asztalosokat keres! Fényképes életrajzokat a Hlavná 92., Dunaszerdahely, vagy anrico@anrico.sk e-mail címre várjuk! A NEA-PLAST, s. r. o. – PVC ablakokat, -ajtókat gyártó és szerelő cég, felvesz azonnali belépéssel gyakorlattal rendelkező raktárost. Jelentkezni lehet telefonon: 031/552 75 13; 0907 989 530, e-mailben: nea-plast@nea-plast.sk, vagy személyesen: Karcsai út 40., Dunaszerdahely (OSP épülete mellett).

Dentálna hygiena – profesionálne čistenie a bielenie zubov. Tel.: 031/551 74 45, DS Eladó felújított szoba-konyhás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0905 723 231. Eladó 40 m 2 -es új lakás 40 m2-es kerttel Dunaszerdahelyen. Ár: 40 000 euró. Tel.: 0948 117 678. Eladó szépen felújított garzonlakás Dunaszerdahelyen (Boriny/Fenyves-lakótelep). Ár: 24 990 EUR. Tel.: 0948 790 082

Kiadó, olcsón, 48 m2-es irodahelyiség Dunaszerdahely központjában (2 különálló helyiség, 3 balkon). Tel.: 0907 263 771.

KIADÓ – BÉRLET

VEGYES

Kiadó üzlethelyiség Dunaszerdahelyen, a Kulacs utcában (20 m2, van villany- és vízóra). Ideális butiknak, irodának, fodrász szalonnak. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0907 416 614.

Tűzifa eladó rönk, ill. metélt kiszerelésben Dunaszerdahelyen a kürti úti fatelepen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551. Eladó kiskerekű utánfutó (2 m x 1 m) + 2 kerék. Tel.: 0904 272 461.

ÜDÜLÉS Nyaraljon Balatonalmádiban! Kiadó házak, szobák: Mikes Szállás közvetítő, Baross G. u. 66. Tel.: 0036/30/937 84 75. www.balaton.hu/mikes.

"

Dentális higiéna – professzionális fogtisztítás és fehérítés. Tel.: 031/551 74 45, DS.

MEGRENDELŐSZELVÉNY Megrendelem a Csallóköz–Žitný ostrov regionális hetilapot. egy évre 22,95 euró

félévre 14,30 euró

Név: .......................................................................................... Utca, házszám: ........................................................................

LAKÁS, GARÁZS Eladó teljesen átalakított 4 szobás lakás Dunaszerdahelyen a Vámbéry téren. Ár: 45 000 EUR. Tel.: 0948 790 082.

A légszászi (Dunaszerdahelyi járás) MAXIM EROTIC CLUB

konzumlányokat és hölgyeket keres, akár brigádmunkára is. Napi fizetés, akár 700 euró heti kereset. Szállás ingyen. Tel.: 0901 707 737; www.nighclubmaxim.sk

Lakhely: .................................................................................... Telefonszám: ............................................................................ Aláírás: ......................................................

Az újság ára egy évre 33,80 euró amennyiben a újságárusoknál veszi. Ha közvetlen a szerkesztőségben rendeli meg lapunkat, az egy évre szóló előfizetés csak 22,95 euró, a féléves pedig 14,30 euró. A kitöltött megrendelőlapot a szerkesztőség címére várjuk: Alžbetínské nám. 1194/1., 929 01 Dunajská Streda. Információ: 031/550 37 44; 0903 23 67 24.


Eladó gyógymágnes öv (fájdalmak, sérülések, betegségek, stb. ellen). Tel.: 0948 581 754, DS. HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. Tallóstól 3 km-re lévő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való MULARD hím májkacsák, tömött MULARD májkacsák élve és tisztítva, 8 hetes BIG 6-os brojlerpulykák. Tel.: 0915 291 826; 031/778 23 53. Eladók 120–150 kg-os hízók élve vagy kicsontozva. Tel.: 0908 187 524.

29

Apróhirdetés > Hirdetés

2014. július 29. | 31. szám

A topolnicai baromfifarm (Galántától 5 km-re) eladásra kínál 8–15 hetes tojó jércét többféle színben, 1–14 napos brojler kacsát, 1–14 napos MULARD májkacsát, 1–14 napos szürke LANDES májlibát és idei tömni való brojlerkacsát és idei tömni való MULARD májkacsát. Eladók továbbá tápok és koncentrátumok. A megrendelt áruk házhoz szállítását is vállaljuk! Tel.: 0905 450 432; 0905 551 499; 031/78 11 563.

Köszönetnyilvánítás „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott Megpihent a kéz, mely értünk dolgozott.” Megtört szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, szomszédnak, ismerősnek és munkatársnak, akik 2014. július 19-én elkísérték utolsó útjára a dunaszerdahelyi temetőbe drága halottunkat Szabó Istvánné, szül. Bartalos Évát. Köszönjük a sok koszorút, virágot és a vigasztaló szavakat, melyekkel igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. A gyászoló család

DROBNÉ INZERÁTY Firma Gropo-Slovakia prijíma šoférov na medzinárodnú kontajnerovú prepravu. Tel.: 0908 757 603. Ste ošetrovateľka? Ovládate nemčinu? Tel.: 0908 227 030. Predám palivové drevo BUK, AGÁT a SMREK. Doprava zadarmo. Tel.: 0905 303 321.

EkonIS, s. r. o., Alžbetínske nám. 1294/1., Dunajská Streda daňové poradenstvo, účtovníctvo personalistika a mzdy spotrebné dane, dane z príjmov daň z pridanej hodnoty. SPOĽAHLIVÝ EKONOMICKÝ SERVIS Tel.: 0903 622 102; www.ekonis.sk; E-mail: ekonis@centrum.sk


30

Csallóköz

Kulissza

A mezítlábas szerelmes lány Evan Rachel Wood eddigi legrosszabb filmje Néhány éve úgy ismerték, mint Marilyn Manson barátnőjét. A média felkapta a nevét, pedig már maga mögött tudhatott jó néhány szerepet, hiszen gyerekkorától színészkedett. Sőt, Golden Globe-díjra is jelölték! Manson mellett azonban őt is megjegyezték, érdekes párost alkottak, és szerelmüknek köszönhetően a tudására is felfigyelt a világ.

zése hatmillió dolláros költségvetésből készült. A romantikus vígjátékként beharangozott, ráadásképpen még drámával is megszórt mű forgatókönyvét a teljesen ismeretlen Stephen Zotnowski írta. Ha ismerős a sztori, az nem véletlen. Kilenc évvel ezelőtt a német Til Schweiger írt és rendezett egy filmet Mezítlábas szerelem címen, és a főszerepet is eljátszotta. Tehát újabb remake, és ezúttal is elmondható, hogy a holly-

Net-felvételek

Evan Rachel Wood, aki csak most fogja betölteni a huszonhetet. Utolsó filmje a Barefoot – Mezítláb (Barefoot, 2014). A történet szerint a Los Angelesben élő Jay Wheeler (Scott Speedman) leginkább ahhoz ért, hogyan költse el a kevéske pénzét. Életművésznek is nevezhetnénk, de közelebb áll az igazsághoz, hogy elkényeztetett kölyök, aki mindig megússza valahogy. A tartozásai azonban egyre csak nőnek, a szerencse is elpártol mellőle, és már a nők sem hisznek neki. Nem szeretne ismét a rácsok mögé kerülni, így kénytelen tisztességes munkát vállalni, mint takarító egy pszichiátriai intézetben. Itt ismerkedik meg Daisy-vel (Evan Rachel Wood), aki teljesen elszigetelten élt az anyjával, ő viszont meghalt. Úgy tűnik, a naiv, látszólag semmit sem értő Daisy is ludas volt a halálában. Jay, a gazdag család fekete báránya a fivére esküvőjére a lánnyal állít be, remélve, hogy apja kisegíti őt a bajból. Az amerikai Andrew Fleming (Hamlet 2, Apósok akcióban) rende-

woodi változat gyengére sikeredett. Néhány elcsépelt poén, viccesnek szánt jelenet, és persze a szirup, amelyet manapság romantika jelzővel illetnek. A drámaiságot inkább ne

firtassuk. A színészi játék kevéske pluszt tud hozzátenni ehhez a „gyöngyszem”-hez, így ami kiemelhető, az Evan Rachel Wood másfél órás vigyorgása. Úgy tűnik, ez volt a rendezői instrukció. Scott Speedman, aki az Underworldből lehet ismerős, szintén halvány. A család fekete bárányaként hiteltelen, de legalább mutatós a vásznon. Egyet lehet érteni a kritikusok többségével, akik szerint mindketten életük leggyengébb játékát nyújtották. A Barefoot így totális bukás lett. Evan Rachel Wooddal kapcsolatban elsőre az 1998-as Átkozott boszorkák c. film ugorhat be sokaknak. Nicole Kidman és Sandra Bullock játszotta a két főszereplőt, Evan utóbbi lányát alakította. Majd a 2003-as Tizenhárom c. filmben nyújtott remek játékáért Golden Globe-díjra jelölték. Öt év múlva pedig Mickey Rourke lánya lehetett Darren Aronofsky A pankrátor c. emlékezetes drámájában. A True Blood – Inni és élni hagyni c. tévésorozatban vámpírkirálynőt alakított, és ekkor sem vallott szégyent. A színészcsaládba született északkarolinai lány saját bevallása szerint a férfiak mellett a nőket sem veti meg. Időközben természetesen a tizennyolc évvel idősebb Mansonnal szakított, pedig már az esküvőt tervezgették. A sors furcsa fintoraként régi szerelméhez, az ezredfordulón a Billy Elliot c. filmmel berobbant angol színészhez, Jamie Bellhez tért vissza. Öt év szünet után újból egymásra találtak, 2012-ben

pedig kimondták a boldogító igent. Egy éve fiuk született, májusban azonban bejelentették, ismét külön utakon járnak, bár a válásról még nem ejtettek szót. Evan Rachel Wood nem az a tipikus szőke bombázó, akit élő kellékként használnak a filmben. Csinos lány, sajátos stílusa van, szinte mindenki ezt jegyzi meg először, de tehetségét nem lehet elvitatni. Egy hete arról lehetett olvasni, hogy az HBO új sorozatában Anthony Hopkins partnere lesz. A Michael Crichton Feltámad a vadnyugat c. sci-fije ihlette tévésorozatot J.J. Abrams és Jonathan Nolan, Christopher Nolan öccse jegyzik majd. Rajkovics György


2014. július 29. | 31. szám

31

PR-cikk

SMILEPOINT – A mosolyért Egyedi fogfehérítés Dunaszerdahelyen Mosolygósan minden nap

Úgy gondolja, hogy a mosoly öltöztet? Igaza van. Az őszinte mosolyra húzódó száj üdévé, kortalanná varázsolja egész lényünket. Akadnak viszont olyanok is, akik arcukra kiülő boldogságukat fogaik elszíneződése miatt kezükkel próbálják palástolni. Nekik éppen a kozmetikai fogfehérítés jelenthet megoldást.

A Smilepoint Natural Formula természetes növényi kivonatokkal mint az aloé vera, a gránátalma és a kamilla kényeztetik a fogakat és a fogínyt, és hozzájárulnak azok védelméhez. A Smilepoint kozmetikai fogfehérítő termékek a borsmenta, illetve fodormenta illóolajnak és a mentolnak köszönhetően hosszan tartó üdeséget biztosítanak a használat alatt és után is. A fogfehérítő gél használata kényelmes, gyors és biztonságos, azonnali hatást nyújt. Tökéletes megoldás életünk fontos eseményeihez: segít, hogy a szülinapokon, kerek évfordulókon vagy épp a báli szezonban a legjobb formánkat hozzuk. A menyasszonyok akár az esküvő előtti napon is alkalmazhatják, hogy tökéletes mosollyal kápráztassák el párjukat és az egész rokonságot.

Az italok, mint a kávé, a tea, a vörösbor és a kóla fogyasztása, vagy az erősen színezett ételek és a dohányzás fogaink elszíneződését okozzák. Léteznek természetesen változatos házi praktikák, azonban ezek az eljárások gyakran roncsolják a fogzománcot, irritálják a fogínyt és az sem biztos, hogy segítenek. Az Európai Unió a fogfehérítést szigorúan szabályozza. Az új szabályoknak megfelelően az orvosi rendelőkben használatos anyagok peroxidkoncentrációja maximum 6%-os lehet. A peroxidot 0,1% alatti arányban tartalmazó fehérítő anyagokat az EU kozmetikai termékeknek, használatukat pedig szakaszszisztenciától függetlennek minősítette.

Dr. Szabó Judit fogorvos véleménye a Smilepointról:

Smilepoint: természetes fogfehérítés A nátrium bikarbonát alapú, peroxidmentes Smilepoint formulával a fogfehérítési eljárás teljesen biztonságos és fájdalommentes. A fogak felszíni mikrobarázdái a hatóanyagoknak és az alkalmazás során felszabaduló aktív oxigénnek köszönhetően válnak fehérebbé. A fehérítő folyamatot a LED-lámpa kék, hideg fénye varázsolja tökéletessé. A kímélő hatóanyagoknak köszönhetően a termékek csak a fogzománc felszínén fejtik ki hatásukat, nem hatolnak be a fog belsejébe, így nem roncsolják azokat. A fogfehérítés nem károsítja a fogínyt sem, a 3x15 perces használat során nem tapasztalható égető érzés, s kellemetlen utóhatásként a fogak túlérzékenysége sem jelentkezik. A fehérítő gél használata során a fogak 3–9 árnyalattal válhatnak fehérebbé. A fehérség életmódtól függően 1, de akár 4 hónapig is megőrizhető. A nem természetes eredetű (műfog, korona, fogtömés stb.) vagy elhalt fogakra a termék fehérítő hatást nem fejt ki, használata azonban nem is rejt semmiféle kockázatot.

A Smilepoint, kozmetikai fogfehérítő termékei kíméletes és hatékony alternatívát kínálnak azok számára, akik gyorsan és fájdalommentesen szeretnének fehérebb fogakat. A Smilepoint fogfehérítés folyamata kellemes, relaxáló, teljesen biztonságos élmény, és mindössze 45 perc/alkalom szükséges az eredmény eléréséhez. A fehérség 1–3 hónapig is fenntartható, az eljárás kockázat nélkül akár évente többször (maximum 5 alkalommal) is megismételhető. A Smilepoint kozmetikai fogfehérítő csomagok az országban egyedüliként elérhetők Dunaszerdahelyen, a MAX bevásárlóközpontban! Tel: 0917 967 579 www.smilepoint.sk


32

Celebsztorik

Csallóköz

Boros Lajos újra rádiózik! Boros Voga Jánossal szórakoztatja majd rajongóit minden reggel hét órától. Valószínűsíthetően sokan örülnek annak, hogy újra hallhatják reggelenként. A rádiós, aki Bochkor Gábor oldalán nagyon hosszú ideig uralta reggeli műsorával az étert, Voga Jánossal tér vissza. A netes, fizetős műsort havonta egy buszjegy áráért hallgathatják a rajongók. Arra, hogy miért hagyták ki Bochkor Gábort a csapatból, így reagált: „Fél évig búcsúzkodtam mindenkitől a Bumerángban, két éve onnan mentem nyugdíjba. Bochkor Gábor viszont fiatal, élete csúcsán van, nem kell, hogy két ilyen Muppet-show-ba való öreg lekösse.” Net-felvételek

Nem az apjukra hasonlítanak

Charlie Sheen lányait, a tízéves Samit és a nyolcéves Lolát Malibun kapták le, ahol édesanyjukkal, Denise Richardsszal nyaralnak. A 43 éves színésznőnek van egy harmadik kislánya is: Eloise Jonit újszülöttként, 2011-ben fogadta örökbe. A kislányok szöszke hajukkal láthatóan inkább édesanyjukra ütöttek, legalábbis külsőleg. Denise és Charlie 2002 és 2006 között voltak házasok, a lányok is ekkor születtek. Bár a válás után anyjukkal maradtak, azért Sheen is tölt velük időt. Sőt, olykor apai érzései kissé elragadtatják és meggondolatlan kijelentésekre sarkallják.

Csak a vállfa takarta Meztelenül állt modellt Heidi Klum a Project Runway tehetségkutató újabb évadának reklámja kedvéért. A teljes pőreséget pár vállfa bevonásával kerülték el, legalábbis digitálisan. Azt a modell vallotta be a US Weeklynek, hogy valójában egyetlen apró tanga volt rajta, felül azonban nem viselt fehérneműt. Állítása szerint kicsit kínosan érezte magát, pedig még a nyaralásáról is szeret topless képeket közölni közösségi oldalain.

A szépségkirálynő-jelölteket is túlragyogta Idén több mint ezer jelentkező közül választották ki azt a 16 lányt – köztük Felvidék Szépét, Vasmera Katát is –, akik résztvettek a Miss Hungary döntőjében. A lányok többféle ruhában is a zsűri elé járultak, többek közt Náray Tamás divattervező erre az alkalomra készített, magyar motívumokat megjelenítő kollekciójában is. A műsor nézői közül nem egyen legszívesebben az est háziaszszonyára, Osvárt Andreára adták volna le a voksukat – és ezt a színésznő Facebook-oldalán meg is jegyezték –, aki lélegzetelállítóan gyönyörű volt aranyszínű estélyi ruhájában. A Miss Hungary nyertese végül Kulcsár Edina (23) lett.

Életében először van munkahelye

Civil munkahelyre szegődött alkalmazottnak Ganxsta Zolee, aki szeptembertől egy kispesti étteremben áll munkába. A rapper fizetést is kap, és mindennap be kell járnia. Dynamic az Édes életben Berki Krisztián barátjaként lett országszerte ismert, s a közelmúltban Zoleeval forgatott közös klipet, s ebből a munkakapcsolatból barátság, majd üzlet született. – Nagyon korrekt, egyenes, megbízható emberként ismerem Zoleet, így megegyezésünk értelmében ő lesz az, aki mindennap bent lesz majd az éttermünkben. Ha van más dolga, ha nincs, ezt el is várom majd tőle. Összeállította: Wimmer Ilona


2014. július 29. | 31. szám

JOJ > augusztus 3., vasárnap, 23.05

Ara csak egy van

TV-műsor > 2014. július 30. – augusztus 5.

33

Gray és Sam tökéletesek együtt. Mindent közösen csinálnak, azonos az ízlésük és ennél jobb nem is lehetne a kapcsolatuk. Pláne, hogy testvérek. Megismerkednek Charlotte-al, aki hat nap múlva már hozzá is megy Samhez. De nem hiába olyan egyformák a testvérek, úgy tűnik, hogy a nők terén is hasonló az ízlésük. Gray rádöbben, hogy szerelmes egy nőbe, aki ráadásul a bátyja felesége. Sam pedig nem túl lelkes a gondolattól, hogy a húgának pont az ő neje kell. Rendezte: Sue Kramer Szereplő(k): Heather Graham Gray Matters, amerikai romantikus film, 93 perc, 2006

VIASAT3 > augusztus 3., vasárnap, 17.50

Várlak nálad vacsorára

Dr. Charley Nichols a felesége halála miatt három hónapig tartó szabadságra megy, hogy a tragikus esemény okozta sokkot kiheverje. Szabadsága leteltével visszatér a kórházba, ahol igen meglepetten fogadják, hiszen a három hónap alatt Charley szakállat növesztett és teljesen megváltoztatta életmódját. Sőt, barátjának Norman Solomon-nak azt is elárulja, hogy behozza a harmincegy évnyi házasság okozta lemaradását, és az összes csinos nővel, aki az útjába akad randevúzni fog. Rendezte: Howard Zieff Szereplő(k): Walter Matthau House Calls, amerikai vígjáték, 98 perc, 1978

TV2 > augusztus 2, szombat, 21.00

Anya, lánya, unokája

Alexis Dziena MARKÍZA > augusztus 3., vasárnap, 20.50

Bolondok aranya Rachel egy igazi lázadó tinédzser és hisztikirálynő: iszik, bulizik, káromkodik. Amikor a lány autóbalesetet okoz, alkoholista anyja, Lilly számára végleg betelik a pohár. Mivel nem tudja kihez adni az izgága és lobbanékony lányt, Lilly kénytelen visszatérni arra a helyre, ahova a legkevésbé sem vágyott: édesanyja Idaho-i farmjára. Így kerül Rachel egy csendes mormon faluba nagyanyjához, Georgia-hoz, aki nem az a tipikus aranyos nagyi. Ő szigorú szabályok szerint él. Számára Isten az első, ezután következik a munka. Meg is gyűlik a baja nagyszájú unokájával. Rendezte: Garry Marshall Szereplő(k): Lindsay Lohan, Felicity Huffman, Jane Fonda Georgia Rule, amerikai filmvígjáték, 113 perc, 2007

Ben a világ legpechesebb kincsvadásza. A felesége, Tess belefáradt, hogy a férje házasságuk nyolc éve alatt sikertelenül hajszolta a Királynő Hozományaként elhíresült kincset, amely 1715 óta a tenger fenekén hever. A férjével és az álomkergetéssel való szakítás után Tess fedélzetmester lesz egy luxusjachton. Ugyanekkor Ben biztos nyomra bukkan. Jobb híján fellopódzik exneje új munkahelyére és megpróbálja rávenni Nigel Honeycutt-tot, az unatkozó iparmágnást, hogy együtt induljanak kincsvadászatra. Rendezte: Andy Tennant Szereplő(k): Alexis Dziena, Matthew McConaughey Fool´s Gold, amerikai romantikus vígjáték, 113 perc, 2008


34 TV2

RTL Klub

6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó (amerikai) 15.00 Hal a tortán 16.00 Családi titkok 17.00 Maricruz (129.) Mexikói sorozat 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Többé már Szilvia előtt sem titok Zsanett és István egykori viszonya, Zsanett hiába próbálja békülésre bírni Kristófot. Péter döbbenten fogadja Konrádtól a börtönben történtek hírét. Gizi bát befenyíti Roland embere... 20.15 Magánnyomozók 21.15 Édes élet 22.30 A gonosz álarca Am. sorozat (43.) 23.35 A férjem védelmében III. (22.) Amerikai sorozat 0.35 Tények Este 1.20 Aktív 1.40 Bunyó háromkor Amerikai film

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Fókusz 13.25 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.40 Tuti gimi VII. Amerikai sorozat 15.45 Az örökség (am.) 16.50 Castle III. (1.) Amerikai sorozat 18.00 Híradó 19.00 Fókusz 19.30 Éjjel-nappal Budapest 20.50 Barátok közt 21.25 Szulejmán Hürremet a háremben történt lázadás idején kis híján megölik. A szultána mindent részletesen megír a szultánnak, levele azonban Ibrahim pasához kerül, aki nem továbbítja azt az uralkodónak. A szultán így hazatérése után szembesül a ténnyel, hogy asszonyát megtámadták, és csúnyán összeégették. A valide leváltja Dajét, és a rendfőnöki feladatokkal Gülsah-t bízza meg. 23.15 Híradó 23.45 Reflektor 24.00 Elfelejtve I. Amerikai sorozat 1.05 Holtak naplója Amerikai horror

M2 8.05 Rajzfilm-maraton 20.10 Elcserélt lányok Bay visszatér a Galapagos-szigeteken töltött vakációjáról – oldalán egy új fiúval. Emmett is értesül róla, mennyire rosszul áll a szénája, mégis megpróbálja visszahódítani Bayt. Amerikai sorozat 21.00 Híradó, sport 21.45 A lekoptathatatlan (am.) 23.15 Hacktion Újratöltve (magyar) 0.10 Az A38 Hajó színpadán 1.00 Különleges mentőalakulat A lopás (36.)

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. július 30. > Szerda

Viasat 3 14.20 A célszemély (am.) 15.20 Gyilkos számok Los Angelesben egy brutális szatír már a tizenharmadik áldozatát szedi. Ám a mostani eset egy dologban különbözik az eddigiektől: Rachel Abbott az első, akit az elkövető meg is ölt. 17.15 Beugró Plusz 18.20 Jóbarátok (am.) 19.20 Jim szerint a világ 20.25 Két pasi... (am.) 21.15 Feketelista (16.) Amerikai sorozat 22.15 CSI: New Yorki-i helyszínelők (am.) 23.15 Nikita II. (am.) 0.10 A célszemély (47.)

Duna TV

M1 7.00 Capri – Az álmok szigete 8.20 Balatoni nyár 10.10 Az Ushuaiaexpedíció 11.05 Lengyelország 11.30 Kapa, kasza, fakanál 12.00 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.30 Magyar világkarrierek Solti György 14.00 Cédrusliget (2.) Kanadai sorozat 14.50 Szívtipró gimi 15.40 Az élet megy tovább (56.) 16.30 Híradó 16.45 Párizsi helyszínelők III. (9.) Örök sötétség 17.35 Híradó 17.50 Rex felügyelő A titokzatos fegyver 18.35 Charly, majom a családban (2.) 19.30 Híradó, sport 20.20 Szabadság tér ´89 21.10 Remenős páros Német sorozat 22.00 Híradó 22.20 Twin Peaks (8.) Cooper ügynöknek sikerül átcsalogatnia a kanadai határon Jacques Renault-t, akinek fény derül a Laura Palmer halálában játszott szerepére. 23.10 Münkaügyek – IrReality Show Magyar sorozat

ATV 11.30 11.55 12.30 12.55 13.55 14.10 15.25 15.50 16.35 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.45 21.45 22.05 22.20 23.05 24.00 0.35

Álomsztori Déli híradó Laci bácsi konyhája TV-shop Start + Tv-shop Hetiszakasz 700-as klub Szókincs Világhíradó Fórum Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Friderikusz Híradó Világhíradó Az elnök emberei Hazahúzó Késő esti híradó Egyenes beszéd

7.40 Határtalanul magyar 8.10 Duna anzix 8.35 Térkép 9.30 Váratlan utazás 10.20 Szelek szárnyán 11.10 Rózsák harca (6.) 12.00 Híradó 12.30 Kívánságkosár 14.30 Hungária Kávéház 15.00 Voyager – A múlt titkai és legendái 15.30 Neve is van: Budapest (dok.) 16.30 Térkép 17.05 Váratlan utazás V. (62.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Bűvölet (olasz) 19.35 A Tenkes kapitánya (7–8.) 20.35 Szelek szárnyán Kanadai sorozat 21.25 Hírek, sport 21.40 A vörös fogadó A Pinereusok vad vidékén egy világtól elzárt helyen áll egy fogadó. A tulajdonos Martin házaspár örökbefogadott fiúkkal, Violet-val hosszú évek óta legyilkoltatja az arra tévedt magányos utazókat, hogy megkaparintsák vagyonukat. Egy viharos éjszakán egy megrongálódott postakocsi utasai, élükön Carnus atyával és egy ifjúval, a fogadóba vetődnek. Francia film 23.20 Gulág történetek Magyar dok.-film

RTL II 8.30 Tom és Jerry 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Hazug csajok társasága II. (11.) 13.00 Utolsó vérig (112.) 14.00 Szerelem zálogba ) 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata (ism.) 17.30 Tom és Jerry 18.00 Az élet csajos oldala 19.00 Folt a zsákját Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Hazug csajok... II. 22.30 Alcatraz (4.) 23.30 Barátok közt 0.00 Folt a zsákját (ism.)

21.45 > M2 A lekophatatlan

Az üzletasszony Sue, átutazóban Arizona államon, megszáll az egyik útszéli motelben. A tulajdonos csemetéje, Mike a cég nevében egy üveg itallal ajándékozza meg. A találkozás ártatlan italozásba megy át, a végére pedig az álmodozó fiatalember teljesen belehabarodik a nőbe. Sue lezártnak tekinti a kapcsolatot, de a naiv Mike nem nyugszik ebbe bele és keresztülutazza utána a fél kontinenst. Az sem rettenti el, hogy a nő visszatért a volt barátjához. Rendezte: Stephen Belber Szereplő(k): Jennifer Aniston, Steve Zahn Amerikai vígjáték, 93 perc, 2008

Markíza

JOJ

8.45 Második nekifutás (ism.) 9.40 Cobra 11 V. 11.30 Vámpírnapló II. 12.25 Psych V. 13.15 NCIS IV. (1.) 14.10 A mentalista I. 15.05 Agymenők 15.30 Két pasi... VII. 16.00 Gyilkos elmék 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 Családi történetek 19.00 Híradó, sport 20.30 Alkonyat: Napfogyatkozás (am.) Miután kiderül, hogy Bella és a vámpír Edward képtelenek egymás nélkül élni, kapnak egy új esélyt, amely a lány életét örökre megváltoztatja. 23.00 Sherlock és Watson 23.55 Két pasi... VI.

12.00 Híradó 13.00 Baywatch Amerikai sorozat 13.55 Panelházi történetek Szlovák sorozat 14.55 Mániákus vásárlók 16.00 A Geiss család A milliomosok nehéz élete 17.00 Híradó ötkor 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Terra Nova Amerikai film 22.30 Jan Kraus talkshow-ja 23.40 A börtön királyai Amerikai sorozat 0.35 Kaliforgia IV. Amerikai sorozat 1.40 San Francisco utcáin. 13/5. Amerikai sorozat

STV1

STV2

13.50 Katka Brychtová igaz történetei 14.25 Mennyei ízek 14.55 Vagányok – Öt sikkes sittes V. 6/1. 16.00 Hírek 16.25 A világ csodái (dok.) 16.55 Titkok kertjei II. 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Crossing Lines – Határtalanul 10/9–10. rész Francia sorozat 21.55 A bűn ideje Olasz sorozat 23.30 Vagányok... (ism.) 0.25 Nash Bridges – Trükkös hekus (83.)

12.45 13.25 14.40 15.15 16.05 16.30 17.00 18.05 18.35 18.45 19.55 20.05 21.05 21.35 23.15 23.30 23.40 23.55

Szieszta Verdi élete (8.) Dobrofest 2002 Élettörténetek A3UM. Magazin Keletről keletre Égszínfehér (3.) Csehszlovák film Építészet (sor.) Hírek magyarul Esti mesék Híradó jelnyelven Történelem (dok.) Tanító úr Szlovák dok.-film Nicky családja Szlovák film Energetika. Magazin Tempó. Magazin Rendőrségi magazin Honvédelmi magazin


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó Amerikai sorozat 15.00 Hal a tortán 16.00 Családi titkok 17.00 Maricruz (130.) Mexikói sorozat 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Gizi bá gondoskodik Betty és Barbara biztonságáról, Mázsa Mari azonban újabb ötlettel áll elő, hogy boszszantsa a lányokat. Bettyt kiengedik a lábadozóból, Szentesi doktor azonban eltűnik, aggódva keresik a kollégák... 20.15 Magánnyomozók Reality-show 21.15 Édes élet 22.30 A gonosz álarca Amerikai sorozat 23.35 Grimm I. (1.) Bevezető rész Amerikai sorozat 0.35 Tények Este 1.20 Aktív

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Fókusz 13.25 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.40 Tuti gimi (7.) 15.45 Az örökség (am.) 16.50 Castle III. (2.) Holtan találnak egy ismert New York-i médiumot, aki korábban a rendőrségnek is segített. A csapatban többen is úgy vélik, hogy olyan bűnöző tehette el láb alól, akit korábban az áldozat juttatott rács mögé, Beckett azonban másra gyanakszik. 18.00 Híradó 19.00 Fókusz 19.30 Éjjel-nappal Budapest 20.50 Barátok közt 21.25 Glades – Tengerparti gyilkosságok Amerikai sorozat 23.30 Híradó 24.00 Reflektor 0.20 Sötét zsaruk I. Hazug játszma Amerikai sorozat 1.20 A Zöld Lámpás: A kezdet Amerikai animációs film

7.00 Capri (olasz) 8.20 Balatoni nyár 10.05 Az Ushuaiaexpedíció 11.00 Lengyelország 11.30 Kapa, kasza... 12.00 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.25 Útravaló 13.45 David Attenborough és a növények birodalma 14.40 Szívtipró gimi 15.25 Az élet megy tovább (57.) 16.20 Híradó+ 16.35 Párizsi helyszínelők (30.) 17.25 Szerencse Szombat 17.35 Híradó 17.45 Rex felügyelő Az idősödő, jómódú Elmar Baumann rablótámadás áldozata lesz saját villájában. Amikor Marc a kutyával a helyszínre ér, Rex rögtön észreveszi, hogy a halottnak vélt ember még él... 18.35 Charly, majom a családban (3.) 19.30 Híradó, sport 20.20 Drágám, a kölyök marha nagy lett! Amerikai film 21.55 Az Este 22.30 Híradó 22.45 Búcsú a békeévektől 23.00 Twin Peaks (am.) 0.35 Münkaügyek – IrReality Show Magyar sorozat

8.10 Duna anzix 8.35 Térkép 9.20 Váratlan utazás 10.10 Szelek szárnyán 11.00 A Tenkes kapitánya (ism.) 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.30 Hungária Kávéház Magyar sorozat 15.00 A kétarcú Kína 15.30 Másfélmillió lépés Magyarországon 16.30 Térkép 17.05 Váratlan utazás V. (63.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Bűvölet (olasz) 19.35 Angyalbőrben 20.35 Szelek szárnyán Kanadai sorozat 21.25 Hírek, sport 21.40 Első kétszáz évem (magyar) Az író akkor tér haza Amerikából, amikor Hitler bevonul Ausztriába. Visszafordul, s Angliában próbál szerencsét. Munkát talál a filmszakmában, és egy szülésznő szerelmét is elnyeri. Amikor a hölgy csapodár természetére fény derül, az író bánatában megint hazatér. Még időben, hogy „ne késse le az auschwitzi gyorsot”. A munkaszolgálatos táborban, ahová kerül, humorérzéke segíti a túlélésben... 23.30 MüpArt Classic Debussy est

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

6.30 20.10 21.00 21.45

Rajzfilm-maraton Elcserélt lányok Híradó, sport A barátnőm pasija Amerikai film 23.05 Hacktion Újratöltve (magyar) A diagnózis 0.00 Az A38 Hajó színpadán 0.55 Különleges mentőalakulat A csapat megmenti Tan-t, a sebesült halászt, aki nem beszél angolul. Lassan rájönnek, hogy a halász azt próbálja elmagyarázni, hogy még egy ember maradt a sziklán.

35

Tv-műsor > 2014. július 31. > Csütörtök

2014. július 29. | 31. szám

14.20 15.20 17.15 18.20 19.20 20.25 21.15

23.15 0.15 1.10 2.05

A célszemély (am.) Gyilkos számok Beugró Plusz Jóbarátok (am.) Jim szerint a világ Két pasi... (am.) Castle (am.) Castle és Beckett egy tolvaj gyilkosa után nyomoznak, amikor kiderül, hogy Esposito régi társának köze lehet az ügyhöz. A férfit eddig halottnak hitték, de lehet, hogy egy keresztapa alkalmazottja. Feketelista (am.) A célszemély (am.) Nikita II. (am.) Esküdt ellenségek – Bűnös szándék

11.30 12.10 12.25 12.50 14.10 15.50 16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.45 21.45 22.05 22.20 23.05 24.00 0.35

Laci bácsi konyhája TV-shop Hírvita TV-shop Start plusz 700-as klub Global 3000 (ism.) Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Híresek és hatalmasok Híradó Világhíradó Az elnök emberei Amerikai sorozat Hazahúzó Késő esti híradó Egyenes beszéd

8.30 Tom és Jerry 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Hazug csajok... II. 13.00 Utolsó vérig (113.) 14.00 Szerelem zálogba 15.00 Szeretők és riválisok (159.) 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata (ism.) 17.30 Tom és Jerry 18.00 Az élet csajos oldala (9–10.) 18.55 Jóbarátok II. (18.) 19.00 Eddie Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Hazug csajok... I. 22.30 A szállító (6.) 23.30 Barátok közt 0.00 Eddie (ism.)

21.45 > M2 A barátnőm pasija

Jesse pimasz és intelligens nő, alighanem ez a magyarázata annak, hogy még nem találta meg az igazit. Ám véletlenül összefut Ethannel, és ezzel új, romantikus, ám komplikációkkal teli fejezet kezdődik az életében. Ethan ugyanis rossz passzban van. Miután a legújabb regényét visszautasították a kiadók, a kétségbeesés szélére sodródott. Jesse számára a találkozásba többet lát egy puszta művészi felemelkedésnél... Rendezte: Daryn Tufts Szereplő(k): Alyssa Milano, Christopher Gorham Amerikai romantikus vígjáték, 81 perc, 2010

Markíza 6.00 Telereggel 8.45 Második nekifutás (ism.) 9.40 Cobra 11 VI. 11.30 Vámpírnapló II. 12.20 Psych – Dilis detektívek V. 13.15 NCIS IV. (am.) 14.10 A mentalista (am.) 15.05 Agymenők (am.) 15.30 Két pasi – meg egy kicsi VII. (am.) 16.00 Gyilkos elmék Amerikai sorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 Családi történetek Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Extrém változások Második lehetőség az életre 22.30 Sherlock és Watson (15.) 23.25 Két pasi – meg egy kicsi VII. (ism.) 23.50 Agymenők (ism.)

STV1 14.25 Építs házat, ültess fát! 14.55 Vagányok – Öt sikkes sittes V. 6/2. 16.00 Hírek 16.25 A világ csodái 16.55 Titkok kertjei II. 17.50 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Az utolsó angol úriember. 3/2. Angol sorozat 21.50 New York-i nyomozók II. 11/4. rész 23.35 Vagányok... (ism.) 0.25 Nash Bridges – Trükkös hekus

JOJ 13.00 Baywatch (am.) 13.55 Panelházi történetek 14.50 Mániákus vásárlók 16.00 A Geiss család A milliomosok nehéz élete 16.55 Híradó ötkor 17.15 Kapcsoltam 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Csodás család Amerikai sorozat 22.30 Érintés (7.) Amerikai sorozat 23.30 A börtön királyai Amerikai sorozat 0.30 CSI: Miami helyszínelők IV. Amerikai sorozat 1.15 CSI: New York-i helyszínelők VI.

STV2 12.00 12.45 13.25 14.35 15.05 15.30 16.00 16.30 17.00 18.05 18.35 18.45 19.55 20.00

20.55 22.25 23.25

Élő panoráma Szieszta Verdi élete (9.) Dobrofest 2002 Élettörténetek Nők a politikában A3UM – magazin Keletről keletre Simon és Veronika Szlovák tévéjáték Az állatok világa II. Hírek magyarul Esti mesék Híradó jelnyelven Vándorlás a kontinenseken Amerikai dok.-film A Kennedy család 8/5–6. (kanadai) Modellek Osztrák dokudráma Propeller (dok.)


36

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. augusztus 1. > Péntek

22.30 > JOJ Az Echelon-összeesküvés

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó (amerikai) 15.00 Hal a tortán 16.00 Családi titkok 17.00 Maricruz (131.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Vera édesanyja látogatóba érkezik. Betty kis híján tudomást szerez a Balázszsal történtekről, és először szembesül az arcán lévő heggel. István békülni próbál Kristóffal. Nemes doktor rátalál az ájultan fekvő Szentesire... 20.15 Magánnyomozók 21.15 Édes élet 22.30 A gonosz álarca Amerikai sorozat 23.35 NCIS IX. (am.) Az apa bűnei DiNozzo édesapjára másnapos állapotban találnak rá a kocsijában, a csomagtartóban egy holttesttel. DiNozzo ügynök nem vehet részt a nyomozásban... 0.35 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Fókusz 13.25 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.40 Tuti gimi (8.) 15.45 Az örökség (am.) 16.50 Castle III. (3.) Kincskeresők Amerikai sorozat 18.00 Híradó 19.00 Fókusz 19.30 Éjjel-nappal Budapest 20.50 Barátok közt 21.25 CSI: A helyszínelők VIII. (7.) Az idén már a harmadik lány ugrik le az egyetem kollégiumának a tetejéről. A helyszínen hamar kiderül, hogy az első évfolyamba járó egyetemista, Keira Dillinger egyedül nem juthatott fel a tetőre. A szobájában megtalált bizonyítékok alapján egyértelművé válik, hogy kidobták a szobájából. 22.25 CSI: Miami helyszínelők V. A koporsó átka Am. sorozat (6.) 23.30 Híradó 24.00 Reflektor 0.20 V, mint veszélyes Véres üzlet Am.–kanadai sorozat (9.) 1.20 Kalandor

7.00 Capri Az álmok szigete 8.00 Ma reggel 8.20 Balatoni nyár 10.05 Az Ushuaiaexpedíció 11.00 Lengyelország 11.30 Kapa, kasza... 12.01 Híradó délben 12.30 Roma kultúra 13.00 Esély 13.30 Magyar világkarrierek 14.00 Remenős páros Német sorozat 14.50 Szívtipró gimi 15.40 Az élet megy tovább (58.) 16.30 Híradó+ 16.45 Párizsi helyszínelők (31.) Hideglelés 17.30 Híradó 17.45 Rex felügyelő 18.35 Charly, majom a családban (6.) 19.30 Híradó, sport 20.20 Büszkeség és balítélet. 6/1–2. Mr. és Mrs. Bennet kedves vidéki kúriája Hertfordshire grófságának Longbourne nevű városkájában található. Népes a család, mivel a Teremtő öt leánnyal ajándékozta meg őket - ami bizony gyakran okoz heves főfájást a jó Mrs. Bennetnek. Angol sorozat 22.20 Híradó 22.40 Twin Peaks (2.) 23.30 Münkaügyek – IrReality Show Magyar sorozat

8.05 Duna anzix 8.35 Térkép 9.20 Váratlan utazás 10.10 Szelek szárnyán 11.00 Angyalbőrben Magyar sorozat 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.30 Hungária Kávéház Magyar sorozat 15.00 Mediterraneo Francia dok.-film 15.30 A tenger kincsei és legendái (6.) 16.30 Térkép 17.05 Váratlan utazás 18.00 Híradó, sport 18.35 A világörökség kincsei 19.00 Labdarúgás FC–PMFC MATIAS 21.00 Hírek, sport 21.15 Columbo: Kettős ütés (am.) 22.35 Holt vidék Munkalehetőségek és kultúra hiányában a kis baranyai falu elnéptelenedik, csak a Kántor család marad. Erzsi néni itt élt, itt akar meghalni. Anti jól jövedelmező fakitermeléssel foglalkozik, távol a családi háztól. Amikor Andriskát fölveszik a városi kollégiumba, a magányos Julin erőt vesz a depreszszió. Magyar film

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

STV1

STV2

14.20 15.20 17.15 18.20 19.20

12.50 14.10 14.25 15.50 16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.45

8.30 Tom és Jerry 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Hazug csajok... I. 13.00 Utolsó vérig (114.) 14.00 Szerelem zálogba 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata (ism.) 17.30 Tom és Jerry 18.00 Az élet csajos oldala (10–11.) 19.00 A nagy svindli II. 20.00 Tru Calling (6.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Hazug csajok... I. 22.30 Érintés (12.) 23.30 Barátok közt 0.00 A nagy svindli II.

14.15 Konyhatitkok 15.00 Vagányok – Öt sikkes sittes V. 6/3. rész 16.00 Hírek 16.25 A világ csodái 16.55 Titkok kertjei II. 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 A legszebb falvak Szórakoztató műsor 21.15 Árvák hercege Amerikai filmdráma 23.20 Senki sem tökéletes 0.25 Vagányok... (ism.) 1.10 Nash Bridges (85.)

13.35 Önmaga bírája Csehszlovák film 14.35 Ketten egy útról Szórakoztató műsor 15.10 Dobrofest 2002 15.40 Élettörténetek 16.15 A3UM – magazin 16.45 Keletről keletre 17.15 Pro forma Csehszlovák film 18.05 Tévévíkend 18.35 Hírek magyar nyelven 18.45 Esti mese 19.55 Híradó jelnyelven 20.05 Univerzum Osztrák dok.-film 20.55 Família 21.25 Hölgyválasz Én táncolnék veled Japán vígjáték 23.20 Szlovák bigbeat (7.)

7.00 Rajzfilm-maraton 20.10 Elcserélt lányok Amerikai sorozat 21.00 Híradó, sport 21.45 Lúzert fogtam, nem ereszt Francia film 23.10 Hacktion Újratöltve (magyar) 0.05 Sophie Paquin fent és lent (30.) 0.50 Különleges mentőalakulat A mentőcsapat egy felfordult buszt talál egy félreeső úton. Az utasok női rabok, akik közül sokan megsérültek. Az egyik nő morfiumot követel, majd megszerzi az őr fegyverét és megszökik.

20.25 21.15

23.35 0.40 1.40

A célszemély (am.) Gyilkos számok Beugró Plusz Jóbarátok (am.) Jim szerint a világ Amerikai sorozat Két pasi – meg... Amerikai sorozat A magánynyomozó (am.) Daryl Zero foglalkozása magánnyomozó. Ilyen névvel persze nehéz sikert sikerre halmozni, pedig mestere a szakmájának és az aszszisztense, Steve Arlo se kutya. CSI: New Yorki-i helyszínelők (am.) A célszemély (am.) Nikita (am.)

21.45 22.05 22.20 23.05 23.55 0.35

TV-shop Start+ Tv-shop 700-as klub Fő az egészség! Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Titkos dosszié A világ legféltettebb titkai Híradó Világhíradó Az elnök emberei Amerikai sorozat Hazahúzó Híradó Egyenes beszéd

Max egy fiatal mérnök, aki Bangkokba utazik, hogy bemutasson egy új biztonsági rendszert. A bemutató remekül sikerül, ám amikor visszatér a szállodába, egy csomag vár rá, amiben egy mobiltelefont talál. Később egy sms érkezik a telefonra, amiben arra kérik, hogy töltsön el még egy napot a szállodában, mielőtt haza indulna. Max másnap reggel megtudja, hogy a gép, amivel előző este elutazott volna, felrobbant. A telefonra újabb sms érkezik. Rendezte: Greg Marcks Szereplő(k): Shan West, Edward Burns Amerikai akciófilm, 105 perc, 2009

Markíza 6.00 Telereggel 8.45 Második nekifutás (ism.) 9.40 Cobra 11 VI. 11.30 Vámpírnapló (am.) 12.25 Psych V. 13.15 NCIS IV. (am.) 14.15 A mentalista 15.10 Agymenők 15.35 Két pasi... (am.) 16.00 Gyilkos elmék 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 Családi történetek 19.00 Híradó, sport 20.30 Itt én járőrözök Cseh vígjáték 22.45 Támadóerő (am.) Marshall Lawson egy hidegvérű és látszólag véletlenszerű támadás során elveszíti elit kommandóját. Saját szakállára nyomozni kezd az ügyben. 0.35 Gyilkos elmék

JOJ 13.00 Baywatch Amerikai sorozat 13.55 Panelházi történetek Szlovák sorozat 14.55 Mániákus vásárlók 16.00 A Geiss család A milliomosok nehéz élete 16.55 Híradó ötkor 17.15 Kapcsoltam 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Dr. Csont VIII. Amerikai sorozat 22.30 Az Echelonösszeesküvés Amerikai thriller 0.55 Újjászületett harcos Finn–kínai fantasy


22.00 > STV 2 Cinka Panna

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Egzotikus Ázsia 6.25 TV2 matiné 9.40 Astro-Világ 11.45 Kalandjárat – az Útitárs 11.45 Babavilág 12.15 Falforgatók 13.15 Édes élet 17.00 NCIS (am.) 18.00 Tények 19.00 Lara Croft – Tomb Raider Amerikai film 21.00 Anya, lánya, unokája (am.) 23.10 Vadkanok (am.) Michael és barátai, még mielőtt közelebbről is megismerkedhettek volna a gyengébbik nem adta örömökkel, agglegény-versenyt hirdetnek maguknak. Hogy súlyt is adjanak a megmérettetésnek, összedobnak egy nagyobbacska pénzalapot, amelyet az kaphat meg kamatostul, aki a legtovább marad agglegény. Hét évvel később már csak ketten őrzik függetlenségüket. 1.00 M, mint muskétás Amerikai sorozat 1.45 Zűrös szerelmek Amerikai sorozat

6.45 Kölyökklub 9.30 Ízes élet 9.55 Teleshop 10.50 Kalandor 11.20 Egy rém modern család I. (14.) 11.30 Kung-fu IV. 12.55 Tökéletes célpont II. (5.) 13.55 Négy utolsó dal Spanyol–angol film 16.05 Fegyvere van, veszélyes! (am.) 18.00 Híradó 18.55 1 perc és nyersz! 20.00 Az ördög Pradát visel (am.) 22.05 Öld meg Rómeót! (am.) 0.30 Az elveszett jövő Am.–német film Az utolsó háborúban egy vírus megfertőzi az embereket, amitől mutáns szörnyeteggé válnak. Csupán néhány elszigetelt csoport marad fertőzésmentes, akik a hegyekbe menekülnek. 2.20 Csak 18 éven felülieknek Magyar film Nika és Erik egymásba szeretnek az egyetemen, és úgy döntenek, hogy közösen kibérelnek egy kis lakást Pesten. A bérleti díjat azonban nem is olyan könnyű összeszedni, ezért mindketten sajátos módon próbálkoznak.

6.50 Balatoni nyár 9.00 Történetek a nagyvilágból 9.30 Kerékpártúra 10.05 A jávai dzsungel szörnyecskéi 10.55 Aranymetszés 11.30 Tusványos 2014 12.00 Hírek 12.05 Szabadság tér 12.50 Globál menü 13.50 A 69 centiméteres férfi (dok.) 14.40 Sherlock Holmes nevében Magyar film 16.25 Labdarúgás Dunaújváros– Videoton FC 18.30 SzerencseSzombat 19.30 Híradó, sport 20.20 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad 21.30 Hat nap, hét éjszaka (am.) 23.10 Felejthetetlen Amerikai thriller Dr. David Krane patológus feleségét brutálisan meggyilkolják. Bár nem kerül a bíróság elé, kollégái és ismerősei mégis őt tartják bűnösnek, mert a tetthelyen találták holtrészegen. Krane nagyon szenved a ki nem mondott gyanúsítgatástól. Máig nem adta fel, hogy megtalálja a gyilkost. 1.05 Wallander II. Az ötödik nő (3.)

8.10 Isten kezében 8.40 Akadálytalanul 9.05 Nóvum 9.35 Határtalanul magyar 10.05 Székely kapu 10.30 Hagyaték 11.00 Sírjaik hol domborulnak... 11.30 Zöld jelzés 12.02 Híradó 12.10 WTCC-túraautó magazin 12.35 Ízőrzők 13.10 Robbie, a fóka 13.55 A normann fogadó (francia) 15.35 Önök kérték 16.30 Egyszeregy Magyar film 18.00 Híradó, sport 18.35 Bűvölet (olasz) 19.35 Hogy volt!? 20.30 Séfek csatája Árulás (olasz) 21.25 Az ördög és a tízparancsolat Francia–olasz film Az egyházi kerettörténetbe helyezett, kedvesen szentségtörő mesék mindegyike humorral és sziporkázó ötletekkel példázza, hogy „az ördög nem alszik”. Fernandel a harmadik epizódban alakítja magát a „jóistent”, s toppan be megváltóként egy szegény parasztcsaládhoz. 23.25 Kultikon + 23.50 Dunasport 0.10 MüpArt

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

STV1

10.45 Tv-shop

9.00 Tökéletes célpont II. (3–4.) 11.00 Ördögi út a boldogsághoz Amerikai vígjáték 13.00 Hanta-palinta Francia vígjáték 15.00 Az első millióm története (11.) 16.00 Tru Calling – Az őrangyal I. (5.) 17.00 Érintés (12.) 18.00 CSI: Miami helyszínelők VI. (4.) 19.00 Kutyák és macskák Amerikai vígjáték 20.40 Én, a kém Am. akcióvígjáték 22.30 Behajtók (13.) 23.30 CSI: Miami helyszínelők (ism.)

13.10 A legszebb falvak (ism.) 14.05 Halálos tévedés NDK western 15.50 Alpesi őrjárat 12/7–8. rész Olasz sorozat 17.45 Építs házat, ültess fát! 18.25 Mennyei ízek 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Az év jégkorongozója, 2014 21.50 Murdoch nyomozó rejtélyei Kanadai krimi 23.20 Alpesi őrjárat (ism.) 1.10 Maigret (francia)

8.20 20.15 21.00 21.45

Rajzfilm-maraton Bosszú III. (21.) Híradó, sport DTM magazin + Időmérő edzés 23.00 Nagyon zene Ladánybene 27 23.55 Továbbállók A harmincas pár, Burt és Verona gyereket várnak. A terhesség problémamentesnek ígérkezik, de Burt excentrikus szülei a hatodik hónapban közlik, hogy elköltöznek Coloradóból. Amerikai-angol film 1.30 Életművész Gianni (2.)

37

Tv-műsor > 2014. augusztus 2. > Szombat

2014. július 29. | 31. szám

14.05 Doktor House 16.05 Castle (am.) 1. Tolvajtanya 2. Haláli menü 17.55 Mintazsaru (am.) 18.50 Kutyátlanok kíméljenek (am.) Sarah nyolc hónapja vált el. A testvérei, a nővérük nevében társkereső hirdetést ad föl a világhálón: „Érzéki, de az érzelmekre is sokat adó, vonzó és életvidám elvált nő társat keres, akivel megoszthatná a csillagfényes éjszakák magányát. Kutyátlanok kíméljenek!” 21.00 Fél-profi (am.)

11.25 Titkos dosszié 12.15 Friderikusz 13.00 TV-shop 15.15 Könyvjelző 16.10 Global 3000 16.40 Szókincs 17.00 Fórum; Híradó 18.10 Fórum; Híradó 19.15 Sas kabaré Zenés kabaré 23.05 Hazahúzó Üdülések, szabadidős lehetőségek 24.00 Híradó 0.25 Vidám vasárnap

Cinka Panna, akit nő létére az első cigányprímásként tartanak számon, a 18. században vívta meg harcát az emberi és művészi egyenjogúságért. A film bemutatja, hogy a zenei tehetséggel megáldott kislány miként válik elismert és híres művésszé. Panna szembeszállt családja, népe és az egész korszak gondolkodásmódjával... Rendezte: Dušan Rapoš Szereplő(k): Anna Gurji, Martin Huba Magyar–szlovák filmdráma, 125 perc, 2008

Markíza 6.00 Gyerekeknek 8.00 Fiú a Marsról Amerikai film David, a magányos sci-fi író örökbe fogad egy kisfiút, Dennist. A fiú különleges képzelőerővel van megáldva, azt állítja, hogy a Marsról jött 10.10 2 Broke Girls II. 10.35 Agymenők VI. (1.) 11.00 Átváltozások 12.50 Földre szállt boszorkány Amerikai film 14.50 Alkonyat: Napfogyatkozás (am.) 17.15 Két pasi meg ... 17.45 Szekeresék 18.20 Hab a tortán 19.00 Híradó, sport 20.30 A pláza ásza 22.15 Kajínek (cseh) 0.35 Normal. Cseh– finn–német– makedón thriller

JOJ 10.55 A nagy házalakítás 12.55 Beverly Hilldili (amerikai) 15.05 A sivatag virága Angol–német– osztrák életrajzi filmdráma 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Kőbunkó Cseh komédia 23.00 Kraken – A mélység csápjai. Am.– kanadai horror 1.00 Veszett vad (am.) Oregon állam erdeiben brutálisan megölnek négy állig felfegyverzett embert. A gyilkos tökéletesen dolgozik, nem hagy nyomot, nem látja senki sem.

STV2 12.10 Az utolsó óra Csehszlovák film 13.20 Ketten egy útról Szórakoztató műsor 14.20 Kapura – magazin 15.05 Farmár magazin 15.35 Riporterek 16.05 Szenior klub 16.40 Arthur Savile bűne Szlovák film 18.05 Utazás Csehországban Cseh dok.-film 18.45 Esti mese 19.55 Híradó jelnyelven 20.05 A romák és mi (dok.) 20.30 Porraimos (dok.) 21.30 Őrangyalok 22.00 Cinka Panna Magyar–szlovák film 0.05 Csehszlovák filmek 0.15 Hírek


38

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. augusztus 3. > Vasárnap

23.00 > RTL II Egy éjszaka a királlyal

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Egzotikus Ázsia 6.25 Zöld világ 6.50 TV2 matiné 9.45 Astro-Világ 10.50 Stílusvadász 11.20 Stahl konyhája 11.50 Több mint Testőr 12.20 Édes élet 14.50 NCIS: Los Angeles IV. (am.) A felszín alatt 16.10 Lara Croft – Tomb Raider Amerikai film 18.00 Tények 19.00 Napló 20.00 Seholország Amerikai film 22.00 Spancserek Amerikai film Peter, a menő ingatlanügynök arra készül, hogy elvegye álmai asszonyát. Ám szorult helyzetbe kerül, amikor rájön, hogy nincs olyan barátja, akit felkérhetne esküvői tanúnak. Peter a legkülönfélébb módszerekkel próbál sebtében szert tenni egy, a célnak megfelelő barátra, mígnem találkozik az agglegény Sydneyvel. 0.00 Nem vénnek való vidék (am.)

6.45 Kölyökklub 9.40 Teleshop 10.35 Kalandor 11.00 Autós magazin 11.40 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek 12.20 Egy rém modern család I. (15.) 12.55 Vadmacskák Am. sorozat (6.) 13.55 Beugrós csapatanyapótló (am.) 15.35 Nincs kettő séf nélkül (5-6.) 18.00 Híradó 18.55 Cobra 11 Tévésztár akcióban 20.00 Mr. és Mrs. Smith Amerikai film 22.20 Legénybúcsú 2.: Az utoló kísértés A megrögzött agglegény Ronnak nincs más választása, mint mihamarabb feleségül venni a barátnőjét. Melinda bátyja, Todd szerint azonban Ron csak egy hozományvadász, és semmi kedve sincs ilyen sógorhoz. Mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza az esküvőt. Amerikai film 0.25 Portré 1.05 Angyal a hóban Amerikai film

6.50 Balatoni nyár 9.00 Úton-útfélen 9.05 Ez az a nap! 10.10 Kérdések a Bibliában 10.25 Református magazin 10.55 Unitárius ifjúsági magazin 11.30 Mai hitvallások 12.00 Híradó 12.05 City Folk 12.45 Telesport 13.25 DTM futam 14.55 A legendás musztáng (am.) 16.25 Telesport Labdarúgás 18.55 Főzni útonútfélen (dok.) 19.30 Híradó, sport 20.20 Francia csók A két önjelölt mazochista, az elhagyott Kate és a búskomor Luc, a nagy terv megvalósítása közben számtalan kínos kalandba keveredik a barátok és a lakosság nem kis keserűségére. A rendkívüli páros, miszerint a hasonszőrűek vonzzák egymást, hamarosan egy végzetes csókban egymásra találnak. Amerikai film 22.15 MR2 Szimfonik+S a Müpából 23.3 New York bandái. Am.– német–olasz film

7.20 Isten kezében 7.50 Pannon expressz 8.15 Nemzeti Nagyvizit 8.45 Vatikáni híradó 9.10 Napok, évek, századok 10.05 Magyar klasszikusok új köntösben 10.30 Kultikon + 11.00 Ökumenikus istentisztelet 11.45 Beavatás 12.10 Nótacsokor 12.30 Ízőrzők 13.10 Pacsirta Magyar film 14.50 Hazajáró 15.20 Csellengők 15.50 Hogy volt!? 16.50 Két fogoly Takács Péter és Almády Miett egy teadélutánon ismerkedik meg. Csakhamar öszszeházasodnak. A háború kitörésének híre nászútjukon éri őket. Péter bevonul, hadifogságba kerül. Ezalatt odahaza Miett barátságába fogadja Golgonszky Ivánt, aki segítségére van férje sorsának intézésében. Magyar film 18.00 Híradó, sport 18.35 Bűvölet (olasz) 19.35 Önök kérték 20.30 A sziget. 26/5. Görög sorozat 21.25 WTCC 2014, Túraautó vb, Argentína 22.50 Psycho (am.) 0.40 Heti Hírmondó

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

STV1

11.00 Vidám vasárnap 13.55 Tv-shop 16.00 Együtt a biztonságért! 16.30 Álomsztori 16.50 Fórum 17.45 Híradó 18.10 Bűn, felelősség – emlékezés 18.45 Híradó 19.15 Arábiai Lawrence T. E. Lawrence a Brit Hadsereg hadnagya az első világháborúban. Feladata nem túlságosan izgalmas: különböző haditérképeket kell megfelelő színűre kifestenie. Angol kalandfilm 23.05 Hazahúzó 24.00 Híradó

6.30 Utolsó vérig (ism.) 9.15 Danielle Steel: Biztos kikötő Amerikai film 11.20 Kutyák és macskák Amerikai film 13.00 Az első millióm története (11.) 14.00 Segítség, bajban vagyok! 19.00 Árnyékfeleség Amerikai vígjáték 21.05 Dallas II. (8.) Amerikai sorozat 22.00 Heti Hetes Best of 23.00 Egy éjszaka a királlyal Amerikai filmdráma 1.15 Dallas (ism.)

11.45 Szlovákia képekben 12.10 A világ képekben 12.35 Városi falak közt Szlovák film 14.05 Agatha Christie: Poirot Angol krimi 15.00 Ha puskám lenne... Csehszl. filmdráma 16.35 Senki sem tökéletes 17.40 Hurrá, ki a kertbe! 18.15 Konyhatitkok 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Herkules Amerikai kalandfilm 23.00 Elisa di Rivombrosa II. 13/5. rész Olasz tört. film 0.40 Herkules (ism.)

13.35 Rajzfilm-maraton 20.10 Egyszer volt, hol nem volt I. (7.) Emma ráveszi Mary Margaretet, hogy látogasson meg egy kómában lévő beteget a kórházban, és olvasson fel neki a mesekönyvből. Mary nem sejti, hogy látogatásának következményei az egész várost felforgatják. 21.00 Híradó, sport 21.45 A 2014-es EBBA-díj 22.45 A 2014-es Ebba-díj és ami mögötte van (dok.) 23.20 Kortársak az A38 hajón 0.10 Wallander (3.)

12.55 A nagy házalakítás 13.55 Sheena (am.) 15.50 Sherlock I. (1.) Angol sorozat 17.50 Várlak nálad vacsorára (am.) 20.00 C.S.I.: A helyszínelők (am.) 21.55 Amikor a farok csóválja… (am.) Két héttel az elnökválasztás előtt Amerika elnöke félreérthetetlen szex-botrányba keveredik. A médiában igen járatos és dörzsölt tanácsadója sugallatára kitalálnak egy háborút, amelyet könnyen meg lehet nyerni. 0.00 Mintazsaru (7.)

Saul új területeket hódít meg, ám Sámuel próféta parancsa ellenére megkíméli az elfogott király életét. Sámuel megöli a királyt, ám áldott állapotban lévő feleségének sikerül elszöknie. Később a gyermeke, Haman bosszút akar állni a Perzsiában élő zsidókon. Számítását azonban keresztülhúzza Hadassah, a fiatal zsidó lány. A csinos és bátor lány ugyanis elnyeri a jóképű Xerxész király, a zsidók ősi ellenségének szívét. Perzsia királynője lesz... Rendezte: Michael O. Sajbel Szereplő(k): Tiffany Dupont, Luke Gross Amerikai filmdráma, 118 perc, 2006

Markíza 6.00 Gyerekeknek 7.45 Itt én járőrözök Cseh film (ism.) 9.55 A pláza ásza Amerikai film 11.40 Átváltozások 13.30 Jack Hunter – Ugarit elveszett kincse (amerikai) 15.30 Apokalipszis Las Vegasban Amerikai sorozat 17.15 Impact Point Amerikai thriller 19.00 Híradó, sport 20.30 Bolondok aranya (am.) 22.40 Túl mindenen Am. akciófilm Sean Vetter rendőrtiszt partnere segítségével kézre keríti a mexikói drogkartell fejét, akinek a helye nem sokáig marad üresen.

JOJ 11.55 Dr. Csont VIII. 12.55 Merlin: Titkok könyve (kanadai) 15.05 A király nevében Amerikai– német–kanadai film Fia meggyilkolása és felesége elrablása után Farmer, az egyszerű földműves kénytelen felvenni a harcot Konreid király oldalán, akinek birodalmát a démoni Gallian csatlósaival megszállta. 18.00 Valóra váltjuk lakhatási álmait 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Narnia Krónikái: Caspian herceg Am.–angol film 23.05 Ara csak egy van Amerikai film

STV2 9.00 Farmár magazin 9.25 Éjszaka az archívumban 10.30 Szebt liturgia 12.55 Kenderlány Szlovák mesefilm 14.10 Félhang 14.40 Vallási műsor 16.15 Família 16.50 Erzsébet-udvar 6/1. Szlovák film 18.10 Színészlegendák: Marína Kráľlovičová 18.45 Esti mesék 19.55 Híradó jelnyelven 20.05 Afganisztán Francia dok.-film 21.05 Jaško álma Szlovák tévéfilm 22.30 Meccs lefújva 23.00 Szlovák bigbeat (8.) 23.45 Hírek


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Seholország Amerikai film 15.00 Hal a tortán 16.00 Családi titkok 17.00 Maricruz (132.) Amerikai–mexikói filmsorozat 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Szlávikék próbálják kideríteni, mi történhetett Szentesivel. Közben Barbara újabb üzenetet kap Rolandtól Fidó közbenjárásával. Szilvia feldúltan érkezik a kórházba és szeretne minél több részletet tisztázni Zsanettel... 20.15 Magánnyomozók 21.15 Édes élet 22.30 A gonosz álarca Amerikai sorozat (46.) 23.35 Zsaruvér (9.) Amerikai sorozat 0.35 Tények Este

6.10 Rajzfilmek 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Fókusz 13.25 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.40 Tuti gimi (9.) 15.45 Az örökség (85.) 16.50 Castle III. (4.) Amerikai sorozat 18.00 Híradó 19.00 Fókusz 19.30 Éjjel-nappal Budapest 20.50 Barátok közt Zsoltnak meggyűlik a baja a rendőrséggel, mert legújabb üzlettársával nem éppen veszélytelen vállalkozásba kezd. Gizella ki akarja rúgni Vilmost a sorozatos hibázásai miatt. Péter és Hanna újra közelebb kerülnek egymáshoz egy rendezvény kapcsán. Miklós a jelek alapján egyre közelebb kerül a titokhoz, hogy ki állhat a körülötte zajló események mögött. 21.25 Dr. Csont (am.) 23.30 Híradó 24.00 Reflektor 0.20 Nappali őrség Orosz akciófilm

7.00 Capri (olasz) 8.20 Balatoni nyár 10.10 Az Ushuaia expedíció (14.) 11.00 Lengyelország 11.25 Főzni útonútfélen 12.01 Híradó délben 13.00 Nemzetiségi magazinok 13.25 1100 év Európa közepén 13.45 Magyarlakta vidékek krónikája 14.50 Szívtipró gimi 15.40 Az élet megy tovább (54.) 16.53 Híradó 16.50 Párizsi helyszínelők (2.) 17.25 Híradó 17.45 Rex felügyelő 18.35 Charly, majom a családban (6.) 19.30 Híradó este 20.20 Nora Roberts: Azúrkék égbolt Amerikai film A multimilliomos marhatenyésztő végakarata szerint a három lányának egy éven keresztül együtt kell élnie a hatalmas birtokon, mert csak ezután juthatnak hozzá az örökségükhöz. Amikor a három lány újra találkozik, igencsak ellenségesen figyelik egymást. 22.00 Híradó, sport 22.20 Twin Peaks (3.) 23.10 Aranymetszés 23.40 Barangolások öt kontinensen

7.45 Élő egyház 8.10 Duna anzix 8.35 Térkép 9.15 Váratlan utazás 10.05 Hagyaték 10.30 Hazajáró 11.05 Séfek csatája 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.30 Hungária Kávéház 15.05 Muzsikás történet (4.) 16.00 A klímaváltozás kihívásai (4.) 16.30 Térkép 17.05 Váratlan utazás 18.00 Híradó, sport 18.35 Bűvölet (olasz) 19.35 Linda (17.) 20.30 Szelek szárnyán 21.15 Hírek, sport 21.30 A szcientológia ügynökei (dok.) A Szcientológia egyház saját titkosszolgálatot működtet, hogy felvegye a harcot a hatóságokkal, a médiával és azokkal, akik bírálni merik. A szolgálat neve: OSA, vagyis a Különleges Ügyek Irodája. Felvetődik a kérdés: vajon miért van szüksége egy egyháznak titkosszolgálatra? 22.35 Ezredes a kastélyban (dok.) 23.35 Armel Operaverseny és Fesztivál

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

7.10 Rajzfilm-maraton 20.10 Elcserélt lányok II. Am. sorozat (11.) 21.00 Híradó, sport 21.45 Kiképzőtábor Kanadai–am.– német akciófilm 23.20 Hacktion Újratöltve V. (10.) 0.15 Az A38 Hajó színpadán 1.05 Különleges mentőalakulat Miközben a csapat a homokdűnék között gyakorlatozik és teszteli az új quadokat, egy valóságos baleset áldozatára, egy fiúra bukkannak.

39

Tv-műsor > 2014. augusztus 4. > Hétfő

2014. július 29. | 31. szám

14.20 15.20 17.15 18.20 19.20

A célszemély (am.) Gyilkos számok Beugró Plusz Jóbarátok (am.) Jim szerint a világ (am.) 20.25 Két pasi – meg... 21.15 Törvényen kívül Olasz western Jesse James csak egy volt a Missouri és Liberty mellett élő békés farmerek közül. Talán soha nem ismerjük meg a nevét, ha egy korrupt vasúttársaság nem igyekszik, az eszközökben sem válogatva, a környék földjeinek megszerzésére. 23.30 CSI: A helyszínelők (am.)

11.30 12.05 14.10 15.50 16.30 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.45 21.45 22.20 23.05 24.00 0.20 0.25 0.35

Laci bácsi konyhája Tv-shop Start + 700-as klub Kőbánya Híradó Világhíradó Fórum ATV Híradó Hírvita ATV Híradó Egyenes beszéd Hatalom és pénz Am. dok.-film ATV Híradó A nap hírei Az elnök emberei Amerikai sorozat Hazahúzó Híradó No comment Világhíradó Egyenes beszéd

8.30 Tom és Jerry 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Hazug csajok társasága (ism.) 13.00 Utolsó vérig (115.) 14.00 Szerelem zálogba 15.00 Szeretők és riválisok (161.) 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tom és Jerry 18.00 Az élet csajos oldala 19.00 A nagy svindli II. 20.00 Glades – Tengerparti gyilkosságok (7.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Hazug csajok társasága 22.30 Gyilkos hajsza 23.30 Barátok közt 0.00 A nagy svindli (ism.)

20.30 > M2 Kiképzőtábor

West őrnagy az amerika különleges osztagának egyik elit egységét vezeti. Az őrnagy módszerei hatékonyak, de katonái nem szeretik. Egy látszólag rutin-bevetés során Panamában, egy hurrikán sodor végig a táboron, ahol West éppen az embereivel állomásozik. A vihar elvonultával az őrnagy eltűnik, négy emberét holtan találják. Két túlélő katona maradt csupán, de mindketten más történetet adnak elő a nyomozásra kirendelt ex-kommandósnak. Rendezte: John McTiernan Szereplő(k): John Travolta, Connie Nielsen Kanadai–amerikai–német akciófilm, 94 perc, 2003

Markíza 6.00 Telereggel 8.45 Második nekifutás 9.40 Cobra 11 VII. 11.30 Vámpírnaplók 12.20 Psych V. 13.15 NCIS IV. (4.) 14.10 A mentalista (18.) 15.10 Agymenők VI. 15.35 Két pasi… (am.) 16.00 Gyilkos elmék 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 Családi titkok 19.00 Híradó, sport 20.30 Marmaduke – A kutyakomédia (am.) A kansasi Winslow családja életét alaposan felforgatja Marmaduke, a nagyra nőtt,dán dog. Marmaduke káoszt okoz, ahol csak megfordul. 22.10 Szekeresék Szlovák sorozat 22.45 Kinyírnak az ősök! 23.40 Két pasi… (ism.)

STV1 13.55 Katka Brychtová igaz történetei 14.30 Hurrá, ki a kertbe! 14.55 Vagányok – Öt sikkes sittes V. 16.00 Hírek 16.25 A világ csodái (dok.) 16.55 A legszebb falvak Szórakoztató műsor 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Kedves Frankie Angol filmdráma 22.00 Szinbád (9–10.) Angol sorozat 23.30 Vagányok (ism.) 0.25 Nash Bridges (86.)

JOJ 13.00 Baywatch Amerikai sorozat 14.00 Panelházi történetek (77.) Szlovák sorozat 15.00 Mániákus vásárlók 16.00 Geissenék – A milliomosok nehéz élete IV. 17.00 Híradó ötkor 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Elképesztő család (6–7.) Amerikai sorozat 22.30 Dracula (6.) Amerikai sorozat 23.30 Töredékek 0.20 CSI: Las Vegas-i helyszínelők Amerikai sorozat 1.20 CSI: New York-i helyszínelők Amerikai sorozat

STV2 11.45 Élő panoráma 12.20 Szieszta 12.50 Menekülés az arany országból. 7/1. Szlovák sorozat 13.45 Szórakoztató tv-archívum 1997 14.45 Dobrofest 2002 15.25 Hivatásosok. Magazin 15.40 Meccs lefújva 16.10 Keletről keletre (dok.) 16.40 Erzsébet-udvar. 6/2. 18.05 A természet őrzői 18.35 Hírek magyar nyelven 18.45 Esti mesék 19.55 Híradó jelnyelven 20.05 Alai Robert: Legenda a Pókemberről Francia dok.-film 21.00 Rá se hederíts! Olasz vígjáték 22.45 És mégis forog... 23.20 Cseh szerelem: Dzsigolók szerelme


40 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 Tények Reggel

6.10 Rajzfilmek 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Fókusz 13.25 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.40 Tuti gimi VII. (10.) 15.45 Az örökség 16.50 Castle III. (5.) Amerikai sorozat 18.00 Híradó 19.00 Fókusz 19.30 Éjjel-nappal Budapest 20.50 Barátok közt 21.25 …és megint dühbe jövünk Egy Parapolis nevű hírhedt görög tartja a markában Miamiban a kaszinókat és a fogadóirodákat. O'Connor admirális megelégeli a dolgot és hadat üzen az alvilágnak. Johnny Firpo hadnagyot bízza meg az akció lebonyolításával. Olasz film 23.50 Híradó 0.25 Reflektor 0.40 A főnök V. (am.) 1.45 A Grace klinika Amerikai sorozat

7.00 Capri (olasz) 8.20 Balatoni nyár 10.10 Az Ushuaia expedíció (15.) 11.05 Lengyelország 11.30 Kapa, kasza... 12.01 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.30 1100 év Európa közepén 13.45 David Attenborough és a növények birodalma 14.40 Szívtipró gimi 14.30 Az élet megy tovább (60.) 16.35 Párizsi helyszínelők (3.) 17.20 Híradó 17.30 Rex felügyelő 18.40 Charly, majom a családban (7.) Német sorozat 19.30 Híradó este 20.20 Cédrusliget Kanadai tévéfilm 21.10 Grand Hotel I. Spanyol sorozat 22.00 Híradó, sport 22.20 Twin Peaks (7.) Amerikai sorozat 23.15 Munkaügyek IrRealityShow Magyar sorozat 23.40 Párizsi helyszínelők (ism.)

7.45 Nóvum 8.10 Duna anzix 8.35 Térkép 9.25 Váratlan utazás 10.15 Szelek szárnyán 11.00 Linda (ism.) 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.35 Hungária Kávéház (ism.) 15.00 Even sors Magyar dok.-film 15.55 Múzeumtúra – Francia módra 16.30 Térkép 17.05 Váratlan utazás Kanadai sorozat 18.00 Híradó, sport 18.35 Bűvölet (olasz) 19.30 Rózsák harca Olasz sorozat 20.25 Szelek szárnyán Kanadai sorozat 21.25 Gyöngyöző cián Francia krimi 23.10 Malária 1925-ben járunk az olasz fasizmus hatalomra jutásának idején. A fiatal Carlo Rambelli doktort felettesei egy Ravenna közeli kis faluba, a mocsarakkal körülölelt Spinaróba küldik, ahonnan a megyei orvos feléledő maláriajárványt jelzett. Olasz film

Viasat 3

ATV

6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó Amerikai sorozat 15.00 Hal a tortán 16.00 Családi titkok 17.00 Maricruz (133.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban 20.15 Magánnyomozók 21.15 Édes élet 22.30 A gonosz álarca Amerikai sorozat (47.) 23.35 22-es körzet – A bűn utcái Amerikai sorozat (1.) 0.35 Tények Este 1.20 Aktív 1.40 Történetek az elveszett birodalomból A film egy ellentmondásosságában is izgalmas korszak érzékletes megidézése. Magyar film

M2 6.20 20.10 21.00 21.45

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. augusztus 5. > Kedd

Rajzfilm-maraton Elcserélt lányok II. Híradó, sport Montecarlo! Magyar film Totális csődben van a külvárosi iskola. Makkosi, a kiábrándító helyzetbe beletörődő pedagógus és Annamari, a csinos franciatanárnő, kissé kapatosan a szentendrei kaszinóban köt ki. 23.20 Hacktion Újratöltve V. (11.) 0.10 Az A38 Hajó színpadán 1.40 Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat

14.20 15.20 17.15 18.20 19.20 20.25 21.15

23.00 0.00

A célszemély (am.) Gyilkos számok Beugró Plusz Jóbarátok (am.) Jim szerint a világ IV. (am.) Két pasi meg – egy kicsi (am.) Óvatlan fejvadászok White Bread, Blue és Bean fejvadász. Feladatuk: elő kell keríteniük megfelelő jutalékért azokat, akik óvadék kifizetése ellenében szabadlábra kerültek, majd illaberek-nádakerek, kereket oldottak. Amerikai film CSI: A helyszínelők (am.) A célszemély (am.)

11.35 12.30 12.10 14.10 14.25 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.05 18.15 18.45 19.25 20.40 20.45 21.45 22.20 23.05 24.00 0.20 0.25

Laci bácsi konyhája Fórum Tv-shop Start + Tv-shop 700-as klub Fő az egészség! Világhíradó Fórum. Vitaműsor ATV Híradó Sportpercek Hírvita Híradó Egyenes beszéd No comment Húzós Rónai Egon műsora Híradó Az elnök emberei Amerikai sorozat Hazahúzó Híradó No comment Világhíradó

RTL II 8.30 Tom és Jerry 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Hazug csajok társasága (ism.) 13.00 Utolsó vérig (116.) 14.00 Szerelem zálogba 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tom és Jerry 18.00 Az élet csajos oldala 19.00 A smaragd románca Amerikai kalandfilm 21.00 RTL II Híradó 21.30 Hazug csajok társasága 22.30 Homeland (12.) 23.30 Barátok közt 0.00 A smaragd románca (ism.)

21.25 > DUNA TV Gyöngyöző cián

Elvira Morenkovának mindene megvan, híres filmsztár. Egy forgatás közben mégis véget vet életének. De Laurence felügyelő, aki nem hisz az öngyilkosságban, cianidot fedez fel a nő pezsgőspoharában. Elvirának sok szeretője volt, a nők gyűlölték, ráadásul nagyon gazdag volt. A környezetében mindenkinek lett volna rá oka, hogy megölje. Laurence felügyelőnek ismét önkéntes segítője akad a kotnyeles újságírónő, Alice személyében... Rendezte: Eric Woreth Szereplő(k): Samuel Labarthe, Blandine Bellavoir Francia krimi, 94 perc, 2013

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.45 Második nekifutás (ism.) 9.40 Cobra 11 V. 11.30 Vámpírnaplók 12.20 Psych V. (am.) 13.15 NCIS IV. (5.) 14.15 A mentalista (am.) 15.05 Agymenők VI. Amerikai sorozat 15.35 Két pasi – meg egy kicsi VII. (16.) 16.00 Gyilkos elmék Amerikai sorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 Családi titkok Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Extrém átváltozások: Második esély. Reality 22.30 Sherlock és Watson (16.) 23.20 Két pasi VII. (ism.) 23.50 Agymenők VI. (3.) 0.20 Gyilkos elmék Amerikai sorozat

12:00 Híradó 13.00 Baywatch Amerikai sorozat 14.00 Panelházi történetek (78.) 15.00 Mániákus vásárlók 16.00 Geissenék – A milliomosok nehéz élete IV. 17.00 Híradó ötkor 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20:30 Elképesztő család (6.) Amerikai sorozat 21.30 Castle V. (6.) 22:30 Csont nélkül (6.) – Hatodik érzék Amerikai sorozat 23.30 Breakout Kings Amerikai sorozat 0.30 Célkeresztben IV. Amerikai sorozat 1.20 CSI: Miami helyszínelők IV. Am. krimisorozat

STV1

STV2

13.55 Katka Brychtová igaz történetei 14.30 A világ képekben 14.55 Vagányok – Öt sikkes sittes V. 6/5. 16.00 Híradó 16.25 A világ csodái (dok.) 17.00 Titkok kertjei II. Angol sorozat 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok… 20.20 Senki sem tökéletes 21.20 Cain 8/4. Francia sorozat 22.25 Kalózok 8/4. Spanyol sorozat 23.35 Vagányok... (ism.) 0.25 Nash Bridges (87.)

12.10 Élő panoráma 12.50 Szieszta 13.15 Menekülés az arany országból. 7/2. 14.15 Szórakoztató tv-archívum 1995 15.05 Dobrofest 2002 15.40 A3UM – magazin 16.10 Keletről keletre Szlovák dok.-film 16.40 Erzsébet-udvar 6/3. rész 18.05 Szuper-hősök (dok.) 18.35 Hírek magyarul 18.45 Esti mesék 19.55 Híradó jelnyelven 20.05 Miért a szegénység? Francia dok. 21.00 Katyn (lengyel) 22.55 Borgiák III. 10/3. 23.45 Cseh szerelem: Őrült szerelem Dokumentumfilm 0.15 Híradó


41

Sport

2014. július 29. | 31. szám

Újabb sólymos sikerek Bemutatkozott a hatéves íjászcsemete A marcelházai székhelyű Fekete Sólyom Történelmi Íjászklub versenyzői ezúttal is bizonyították tehetségüket, hiszen a nyár folyamán több neves nemzetközi versenyen is remek eredményeket értek el. Június 8-án, Gyulán a csapat két vezetője, Bogár Valéria és Bogár Péter a Történelmi Európa-bajnokság keretén belül megrendezett Távlövő versenyen indult, mely során az íjászok 10 kategóriában mérték össze a tudá-

Archív felvételek

A Bogár-házaspár

következő eredményeket érték el: Bogár Péter 1. helyet szerzett az 50 font feletti íjak távlövési-, és 2. helyet az 50 font alatti íjak távlövési kategóriájában. Bogár Valéria 1. helyet szerzett a női kategóriában (a versenyen részt vett összesen 421 versenyző közül a legtöbb pontot szerezte, férfiakat is megelőzve). Bogár Fruzsina 2. helyet szerzett a gyerek kategóriában és különdíjban is részesítették, mivel a legfia-

4 versenyzőt kellett felállítania, így a legkisebb „feketesólyom” is beállt a csapatba. Itt 4. a helyet sikerült megkaparintaniuk. A Fekete Sólymok az idei szezonban már kétszer jártak Horvátországban, májusban Sveta Ivan Zelinában és július 18–20. között Vranában. A horvátországi fesztiválokon nemcsak a saját bemutatójukat tartották meg, de részt vettek csatajelenetekben: lőttek dugós- és tüzes vesszővel is.

talabb külföldi versenyző volt, csupán hatéves. A Fekete Sólymok részt vettek a csapatversenyben is, ahol 12 ország mesterlövészei feszültek egymásnak. A csallóközi csapatot Bogár Valéria, Bogár Péter, Vražel Gabriel és Bogár Fruzsina alkotta, mivel minden országnak

Legutóbb Vranában egy kis csónakból lőtték a tüzes vesszőt az ellenségre. Továbbá július elején részt vettek a Pribinova Nitrawa fesztiválon és immár tizedik alkalommal a Nemetközi Visegrádi Palotajátékokon is. Holecz Attila Archív felvételek

sukat. A végeredmény is impozánsra sikerült, mivel taroltak a csallóköziek: 10 első

A Fekete Sólymok

Péter, Valéria és Fruzsina

helyet szereztek. Bogár Péter 6, míg Bogár Valéria 4 versenyszámban bizonyult a legjobbnak. Ezt egy rangos, nemzetközi megmérettetés követte: immár harmadik alkalommal vettek részt a törökországi Gümüshacikoyban rendezett íjászversenyen, ahol a csapat tagjai a

Nagyüzem lesz a Slovakia Ringen… Augusztusban több jelentős nemzetközi versenyt, illetve egyéb attraktív eseményt is rendeznek a Dióspatony melletti Slovakia Ringen. Időrendben elsőként a 20 évnél régebbi autók Histo-Cup nevű versenyét emelnénk ki, amelyen Youngtimer és Oldtimer kategóriában állnak rajthoz a résztvevők (aug. 1–3). Ezt követi az ADAC GT Masters, vagyis a német GT3-as

bajnokság futama, amelyben Ferrarik Lamborghinik, Porschék, Audi R8-asok repesztenek majd a pályán (aug. 8–10). Végül, de távolról sem utolsósorban: 21–24-én rendezik a Blancpain Sprint Series névre átkeresztelt, korábban FIA GT Series néven jegyzett sorozat esedékes futamát. Ennek mezőnyében állt rajthoz tavaly a Ringen például Sébastien Loeb is a Ringen… Bővebb információk: www.slovakiaring.sk (vgy)

A tavalyi GT-futam rajtja a csallóközi pályán

Archív felvétel


42

Csallóköz

Sport

Futballmenetrend – 2014 ősz IV. liga-délkeleti csoport 1. forduló: augusztus 2. (17.00) Vágfarkasd–Nagysurány; Gúta–ČFK Nitra; Garamkálna–Udvard; augusztus 3. (17.00) FC Nitra jun.–Galánta; Párkány–Čeladice; Újlót–Tardoskedd; Horné Obdokovce–Zselíz; FC ViOn Zlaté Moravce B/Volkovce–Močenok. 2. forduló: augusztus 9. (17.00) Zselíz–ViOn Zl.Moravce B/Volkovce; (10.30) ČFK Nitra–Garamkálna; FC Nitra jun.–Vágfarkasd; augusztus 10. (17.00) Galánta–Močenok; Tardoskedd–H. Obdokovce; Čeladice–Újlót; Udvard–Párkány; Nagysurány–Gúta. 3. forduló: augusztus 16. (17.00) Vágfarkasd–Galánta; Gúta–FC Nitra jun.; Garamkálna–Nagysurány; Párkány–ČFK Nitra; augusztus 17. (17.00) Újlót–Udvard; H. Obdokovce–Čeladice; FC ViOn Zl. Moravce B/Volkovce–Tardoskedd; Močenok–Zselíz. 4. forduló: augusztus 23. (17.00) Vágfarkasd–Gúta; augusztus 24. (17.00) Galánta–Zselíz; Tardoskedd–Močenok; Čeladice–FC ViOn Zl. Moravce B/Volkovce; Udvard–H. Obdokovce; (10.30) ČFK Nitra–Újlót; Nagysurány–Párkány; FC Nitra jun.–Garamkálna. 5. forduló: augusztus 30. (17.00) Gúta–Galánta; Garamkálna–Vágfarkasd; Párkány–FC Nitra jun.; Zselíz–Tardoskedd; augusztus 31. (17.00) Újlót–Nagysurány; H. Obdokovce–ČFK Nitra; FC ViOn Zl. Moravce B/Volkovce–Udvard; Močenok–Čeladice. 6. forduló: szeptember 6. (16.00) FC Nitra jun.–Újlót; Gúta–Garamkálna; Vágfarkasd–Párkány; szeptember 7. (16.00) Galánta–Tardoskedd; Čeladice–Zselíz; Udvard–Močenok; (10.30) ČFK Nitra–FC ViOn Zl. Moravce B/Volkovce; Nagysurány–H. Obdokovce. 7. forduló: szeptember 13. (16.00) Garamkálna–Galánta; Zselíz–Udvard; Párkány–Gúta; szeptember 14. (16.00) Újlót–Vágfarkasd; H. Obdokovce–FC Nitra jun.; FC ViOn Zl. Moravce B/Volkovce–Nagysurány; Močenok–ČFK Nitra; Tardoskedd–Čeladice. 8. forduló: szeptember 20. (15.30) Nitra jun.–FC ViOn Zl. Mo-

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

ravce B/Volkovce; Vágfarkasd–H. Obdokovce; Gúta–Újlót; Garamkálna–Párkány; szeptember 21. (15.30) Galánta–Čeladice; Udvard–Tardoskedd; (10.30) ČFK Nitra–Zselíz; Nagysurány–Močenok. forduló: szeptember 27. (15.30) Párkány–Galánta; Zselíz–Nagysurány; szeptember 28. (15.30) Újlót–Garamkálna; H. Obdokovce–Gúta; FC ViOn Zl. Moravce B/Volkovce–Vágfarkasd; Močenok–FC Nitra jun.; Tardoskedd–ČFK Nitra; Čeladice–Udvard. forduló: október 4. (14.30) Vágfarkasd–Močenok; Gúta–FC ViOn Zl. Moravce B/Volkovce; Garamkálna–H. Obdokovce; Párkány–Újlót; október 5. Galánta–Udvard, (10.30) ČFK Nitra–Čeladice; Nagysurány–Tardoskedd; FC Nitra jun.–Zselíz. forduló: október 11. (14.30) Zselíz–Vágfarkasd; október 12. (14.30) Újlót–Galánta; H. Obdokovce–Párkány; FC ViOn Zl. Moravce B/Volkovce–Garamkálna; Močenok–Gúta; Tardoskedd–Nitra jun.; Čeladice–Nagysurány; Udvard–ČFK Nitra. forduló: október 18. (14.00) FC Nitra jun.–Čeladice; Vágfarkasd–Tardoskedd; Gúta–Zselíz; Garamkálna–Močenok; Párkány–FC ViOn Zl. Moravce B/Volkovce; október 19. (14.00) Galánta–ČFK Nitra; Nagysurány–Udvard; Újlót–H. Obdokovce. forduló: október 25. (14.00) Zselíz–Garamkálna; október 26. (14.00) H. Obdokovce–Galánta; FC ViOn Zl. Moravce B/Volkovce–Újlót; Močenok–Párkány; Tardoskedd–Gúta; Čeladice–Vágfarkasd; Udvard–Nitra jun.; (10.30) ČFK Nitra–Nagysurány. forduló: november 1. (13.30) Vágfarkasd–Udvard; Gúta–Čeladice; Garamkálna–Tardoskedd; Párkány–Zselíz; november 2. (13.30) Galánta–Nagysurány; FC Nitra jun.–ČFK Nitra; Újlót–Močenok; H. Obdokovce–FC ViOn Zl. Moravce B/Volkovce. forduló: november 8. (13.30) Zselíz–Újlót; november 9. (13.30) FC ViOn Zl. Moravce B/Volkovce–Galánta; Močenok– H. Obdokovce; Tardoskedd–Párkány; Čeladice–Garamkálna; Udvard–Gúta; (10.30) ČFK Nitra–Vágfarkasd; Nagysurány–FC Nitra jun.

IV. liga-délkeleti csoport 1. forduló: augusztus 2. (16.00) Nagymegyer–Bős; (17.00) Púchov–Piešťany; Komárom–Palárikovo, Nové Zámky–Negyed; Topoľčianky–Nemšová; Vrbové–Lednické Rovne; augusztus 3. (17.00) Trnava C–DAC B/Nyékvárkony; Vráble–Veľké Ludince; Léva–Borčice. 2. forduló: augusztus 9. (17.00) Púchov–Vrbové; Piešťany–Bős; augusztus 10. (17.00) Borčice–Nagymegyer; Negyed–Léva; V. Ludince–Nové Zámky; DAC B/Nyékvárkony–Vráble; Nemšová–Trnava C, Palárikovo–Topoľčany; L. Rovne–Komárom; 3. forduló: augusztus 16. (17.00) Komárom–Púchov; Nagymegyer–Negyed; Nové Zámky–DAC B/Nyékvárkony; Topoľčany– L. Rovne; Vrbové–Piešťany; (19.00) Bős–Borčice; augusztus 17. (17.00) Trnava C–Palárikovo; Vrbové–Nemšová; Léva-V. Ludince.

4. forduló: augusztus 23. (17.00) Púchov–Topoľčany; Vrbové–Komárom; Piešťany–Borčice; augusztus 24. (17.00) Negyed–Bős; V. Ludince–Nagymegyer; DAC B/Nyékvárkony–Léva; Nemšová–Nové Zámky; Palárikovo–Vráble; Le. Rovne–Trnava C. 5. forduló: augusztus 29. (17.00) Komárom–Piešťany; Nagymegyer–DAC B/Nyékvárkony; Topoľčany–Vrbové; Trnava C–Púchov; Vráble–L. Rovne; Nové Zámky–Palárikovo; Léva–Nemšová; Borčice–Negyed; (19.00) Bős–V. Ludince. 6. forduló: szeptember 1. (hétfő) (17.00) Piešťany–L. Rovne; Púchov–Palárikovo; Vrbové–Nemšová; Komárom–DAC B/Nyékvárkony; Topoľčany–V. Ludince; Trnava C–Negyed; Vráble–Borčice; Nové Zámky–Bős; Léva–Nagymegyer. 7. forduló: szeptember 6. (16.00) Púchov–Vráble; Komárom–Topoľčany; Vrbové–Trnava C; Piešťany–Negyed; szeptember 7.


Sport

2014. július 29. | 31. szám

8.

9.

10.

9.

10.

(16.00) V. Ludince–Borčice; DAC B/Nyékvárkony–Bős; Nemšová–Nagymegyer; Palárikovo–Léva; L. Rovne–Nové Zámky. forduló: szeptember 12. (péntek) (16.00) Topoľčany–Piešťany; Trnava C–Komárom; Vráble–Vrbové; Nové Zámky–Púchov; Léva–L. Rovne; Nagymegyer–Palárikovo; Bős–Nemšová; Borčice-DAC B/Nyékvárkony; Negyed–V. Ludince. forduló: szeptember 15. (hétfő) (16.00) Nagymegyer–Piešťany; Bős–Léva; Borčice–Nové Zámky; Negyed–Vráble; V. Ludince–Trnava C; DAC B/Nyékvárkony–Topoľčany; Nemšová–Komárom; Palárikovo–Vrbové; L. Rovne–Púchov. forduló: szeptember 20. (15.30) Púchov–Léva; Komárom–Vráble; Topoľčany–Tranava C; Vrbové–Nové Zámky; Piešťany–V. Ludince; szeptember 21. (15.30) DAC B/Nyékvárkony–Negyed; Nemšová–Borčice; Palárikovo–Bős; L. Rovne–Nagymegyer. forduló: szeptember 27. (15.30) Nové Zámky–Komárom; Nagymegyer–Púchov; Borčice–Palárikovo; (19.00) Bős–L. Rovne; szeptember 28. (15.30) Trnava C–Piešťany; Vrbové–Topoľčany; Léva–Vrbové; Negyed–Nemšová; V. Ludince–DAC B/Nyékvárkony; forduló: október 4. (14.30) Púchov–Bős; Komárom–Léva; Topoľčany–Nové Zámky; Vrbové–Nagymegyer; Piešťany–DAC B/Nyékvárkony; október 5. (14.30) Nemšová–V. Ludince; Palárikovo–Negyed; L. Rovne–Borčice; Trnava C–Vráble.

43

11. forduló: október 11. (14.30) Nové Zámky–Trnava C; Nagymegyer–Komárom; Borčice–Púchov; (19.00) Bős–Vrbové; október 12. (14.30) Vráble–Piešťany; Léva–Topoľčany; Negyed–L. Rovne; V. Ludince–Palárikovo; DAC B/Nyékvárkony–Nemšová. 12. forduló: október 18. (14.00) Púchov–Nemšová; Komárom–Bős; Topoľčany–Nagymegyer; Vrbové–Borčice; Piešťany–Nemšová; október 19. (14.00) Palárikovo–DAC B/Nyékvárkony; L. Rovne–V. Ludince; Trnava C–Léva; Vráble–Nové Zámky. 13. forduló: október 25. (14.00) Nové Zámky–Piešťany; Nagymegyer–Trnava C; Borčice–Komárom; (19.00) Bős–Topoľčany; október 26. (14.00) Léva–Vráble; Negyed–Vrbové; V. Ludince–Púchov; DAC B/Nyékvárkony–L. Rovne; Nemšová–Palárikovo. 14. forduló: november 1. (13.30) Púchov–DAC B/Nyékvárkony; Komárom–Negyed; Nové Zámky–Léva; Topoľčany–Borčice; Vrbové–V. Ludince; Piešťany–Palárikovo; november 2. (13.30) L. Rovne–Nemšová; Trnava C–Bős; Vráble–Nagymegyer. 15. forduló: november 8. (13.30) Nagymegyer–Nové Zámky; Borčice–Trnava C; (19.00) Bős–Vráble; november 9. (13.30) Léva–Piešťany; Negyed–Topoľčany; V. Ludince–Komárom; DAC B/Nyékvárkony–Vrbové; Nemšová–Púchov; Palárikovo– L. Rovne.

V. liga – déli csoport 1. forduló: augusztus 2. (17.00) Csallóközkürt–Jóka; Nagymagyar–DAC C/Vásárút; augusztus 3. (17.00) Diósförgepatony– Nádszeg; Hodos–Nagyfödémes; Lég–Pusztafödémes; Nyárasd–Alsószeli; Vága–Sopornya; Illésháza–Jányok. 2. forduló: augusztus 10. (17.00) Nádszeg–Jányok; Sopornya– Illésháza; DAC C/Vásárút–Vága; Alsószeli–Nagymagyar; Pusztafödémes–Nyárasd; Jóka–Lég; Nagyfödémes–Csallóközkürt; Diósförgepatony–Hodos. 3. forduló: augusztus 16. (17.00) Csallóközkürt–Diósförgepatony; Nagymagyar–Pusztafödémes; augusztus 17. (17.00) Hodos–Nádszeg; Lég–Nagyfödémes; Nyárasd–Jóka; Vága–Alsószeli; Illésháza–DAC C/Vásárút; Jányok–Sopornya. 4. forduló: augusztus 23. (17.00) DAC C/Vásárút–Jányok; augusztus 24. (17.00) Nádszeg–Sopornya; Alsószeli–Illésháza; Pusztafödémes–Vága; Jóka–Nagymagyar; Nagyfödémes– Nyárasd; Diósförgepatony–Lég; Hodos–Csallóközkürt. 5. forduló: augusztus 30. (17.00) Csallóközkürt–Nádszeg; Nagymagyar–Nagyfödémes; augusztus 31. (17.00) Lég–Hodos; Nyárasd–Diósförgepatony; Vága–Jóka; Illésháza–Pusztafödémes; Alsószeli–Jányok; Sopornya–DAC C/Vásárút. 6. forduló: szeptember 6. (16.00) Csallóközkürt–Lég; szeptember 7. (16.00) Nádszeg–DAC C/Vásárút; Alsószeli–Sopornya; Pusztafödémes–Jányok; Jóka–Illésháza; Nagyfödémes–Vága; Diósförgepatony–Nagymagyar; Hodos–Nyárasd. 7. forduló: szeptember 13. (16.00) Nagymagyar–Hodos; szeptember 14. (16.00) Lég–Nádszeg; Nyárasd–Csallóközkürt, Vága–Diósförgepatony; Illésháza–Nagyfödémes; Jányok–Jóka; Sopornya–Pusztafödémes; DAC C/Vásárút–Alsószeli. 8. forduló: szeptember 20. (15.30) Csallóközkürt–Nagymagyar; szeptember 21. (15.30) Nádszeg–Alsószeli; Pusztafödémes–DAC C/Vásárút; Jóka–Sopornya; Nagyfödé-

mes–Jányok; Diósförgepatony–Illésháza; Hodos–Vága; Lég–Nyárasd. 9. forduló: szeptember 27. (15.30) Nagymagyar–Lég; szeptember 28. (15.30) Nyárasd–Nádszeg; Vága–Csallóközkürt; Illésháza–Hodos; Jóka–Diósförgepatony; Sopornya–Nagyfödémes; DAC C/Vásárút–Jóka; Alsószeli–Pusztafödémes. 10. forduló: október 4. (14.30) Csallóközkürt–Illésháza; október 5. (14.30) Nádszeg–Pusztafödémes; Jóka–Alsószeli; Nagyfödémes–DAC C/Vásárút; Diósförgepatony–Sopornya; Hodos–Jányok; Lég–Vága; Nyárasd–Nagymagyar. 11. forduló: október 11. (14.30) Nagymagyar–Nádszeg; október 12. (14.30) Vága–Nyárasd; Illésháza–Lég; Jányok–Csallóközkürt; Sopornya–Hodos; DAC C/Vásárút–Diósförgepatony; Alsószeli–Nagyfödémes; Pusztafödémes–Jóka. 12. forduló: október 18. (14.00) Csallóközkürt–Sopornya; Nagymagyar–Vága; október 19. (14.00) Nádszeg–Jóka; Nagyfödémes–Pusztafödémes; Diósförgepatony–Alsószeli; Hodos–DAC C/Vásárút; Lég–Jányok; Nyárasd–Illésháza. 13. forduló: október 26. (14.00) Vága–Nádszeg; Illésháza–Nagymagyar; Jányok–Nyárasd; Sopornya–Lég; DAC C/Vásárút–Csallóközkürt; Alsószeli–Hodos; Pusztafödémes–Diósförgepatony; Jóka–Nagyfödémes. 14. forduló: november 1. (13.30) Csallóközkürt–Alsószeli; Nagymagyar–Jányok; november 2. (13.30) Nádszeg–Nagyfödémes; Diósförgepatony–Jóka; Hodos–Pusztafödémes; Lég–DAC Dunaszerdahely C/Vásárút; Nyárasd–Sopornya; Vága–Illésháza. 15. forduló: november 11. (13.30) Illésháza–Nádszeg; Vága–Jányok; Sopornya–Nagymagyar; DAC C/Vásárút–Nyárasd; Alsószeli–Lég; Pusztafödémes–Csallóközkürt; Jóka–Hodos; Nagyfödémes– Diósförgepatony. Vladislav Kmeť


44

Csallóköz

Sport

Nehéz kenyér a futballedzőé Összeraktam a gárdát és magasra raktam a lécet Szigeti Attila egyike a Dunaszerdahelyi járás futballedzőinek, aki kemény munkát követel meg az edzésen és a mérkőzésen egyaránt. Eddigi állomáshelyein igyekezett pozitívan hatni a játékosok gondolkodására, hogy komolyan vegyék a focit. Sajnos, ez nem mindenkinek van ínyére. Több helyen éppen a szigorúsága, következetessége miatt lett persona non grata. Hiába jöttek az eredmények, hiába volt az újraépített csapat. Legutóbb Alistálon jutott erre a sorsra. Pont azért hívták oda, hogy a játékosokból kihozza a maximumot. Csak részben sikerült. A hajtás sokaknak nem tetszett, néhányan tovább is álltak. A problémák ellenére olyan csapatot épített ki, amely a radikális fiatalítás mellett is a táblázat közepén végzett. Mégis idő előtt fel kellett állnia a padról. Miért távoztál Alistálról? – A vezetőség és a szurkolók másképp képzelték el a csapat szereplését a bajnokságban. Az elején jeleztem, ez a csapat nem elég érett, hogy a bajnoki címért játsszon, sok a fiatal, tapasztalatlan játékos. Sajnos erősítésekre kilátás nem volt. A meglévő keretben nem akadt vezéregyéniség. A játékosok nagy részének hozzáállása sem volt ideális, valamint az anyagi követeléseik is hozzájárultak a problémákhoz. Legutolsó három klubodtól is idő előtt távoztál. Miért? – Az akkor V. ligás Vásárút csapatától egy meggondolatlan, de szerintem jó döntés alapján jöttem el egy elveszített mérkőzés után. Felmértem

az akkori ellenfél játékerejét és összehasonlítottam a miénkkel. Kikötöttem félidőben, ha nem nyerünk megyek. Nem nyertünk. Még aznap hívott az Egyházkarcsa mecénása. Harmadszorra is elfogadtam. Nagyon fiatal csapatot vettem át, az ifiből 8 játékost kellett beépítenem. Azért hívtak, hogy kezeljem őket, ami maradéktalanul sikerült. Összeraktam a gárdát és magasra raktam a lécet. Sajnos volt a vezetőségben valaki, akinek nem tetszett a stílusom. A játékosok zöme a mai napig nem ért egyet a menesztésemmel. Az a csapat a mostani bajnokságban az élmezőnyben végzett. Sajnos ott még a fizetésemet útiköltségem sem rendezték. Alistálon az volt kifogás, hogy a játékosokra rakott terhet nem viselik el, akik stresszesek az edzőtől. Nevetséges. Köztudott, ha elvállalsz egy feladatot akkor maximalista vagy és eredményt vársz el. Követelsz. – Ez így van és mindent megteszek a sikerért. Sajnos a járási foci játékos állományában tátong egy óriási űr. Egyszerűen mintha kiesett volna pár év és nem születtek volna focisták. Kevés az ambiciózus játékos, gyengék az utánpótlást nevelő edzők, az igazi tehetségek szülői és edzői felügyelet hiányában tűnnek el egyik napról a másikra. Nem beszélve a túlzott anyagi igényekről. Hihetetlen, mi pénzeket kínálnak ezért a színvonalért a játékosoknak. Az úgynevezett mecénások népszerűség versenyének is a foci issza meg a levét. Egy sor dilettáns rakja bele a pénzét a fociba csak azért, hogy tiszavirág életű babérokat arasson a saját, vagy általa kiválasztott községben. Sajnos, kevesen értik meg a maxima-

A kupáért már küzdenek LABDARÚGÁS – Elkezdődtek a Slovnaft Cup, vagyis a szlovák kupa küzdelmei, amely során az alsóbb osztályok csapatai küzdöttek meg egymással. A régiónkat érintő és figyelemre méltó eredményekből: Tardoskedd–ČFK Nitra 1:4 (1:3), g.: Lakatos – Bisák, Kurej, Štós; Čeladice–Horné Obdokovce 4:1 (2:0), g.: Kováč, Koprda (2), Gajdoš – Kuna; Galánta–Bős 0:2 (0:1), g.: Balážik, Szűcs; Vágfarkasd–Nagymegyer 0:2 (0:1), g.: Musil, Pisár; Párkány–Nové Zámky 0:6 (0:0), g.: Ešek, Krupánszky, Vašek (2), Gašparík, Jurík; Garamkálna–Léva 3:1 (1:1), g.: Pánik, Drienovský, Pacalaj – Vida; Zselíz–Veľké Ludince 2:4 (1:3), g.: Rotík, Klimaj – Predajniansky, Soboňa, Kovács, Kanyicska; Újlót–Palárikovo 1:10 (0:4), g.: Béger – Pavlík (2), Vajda, Sedlák, Vencel (3), Kunovaský, Drljača és öngól; Udvard–Nagysurány 1:5 (1:2), g.: Haulik – Ivan (3), Dudáš, Janák. Gúta–Komárom elhalasztva (július 29.). A Močenok–Negyed mérkőzést nem játszották, a vendégek nem jelentek meg. Močenok továbbjutott. kmeť

lizmusomat és csak azt látják, hogy néha (egyre ritkábban) őrjöngök a kispadon. Nem gondolod,hogy ez a mai generáció jobb pedagógiai megközelítést és kevesebb kritikát igényel? – Pár évvel ezelőtt 3 idény alatt két csapatot juttattam fel az V. ligába. Ott is voltak fiatal játékosok, akik elfogadták a fegyelmet és a kritikát egyaránt. Tény viszont, egyre kevesebb az olyan, aki magasra rakja a képzeletbeli lécet és célokat tűz ki maga elé, amelyeket el is szeretne érni. Kijelenthetem, kevés helyen volt rossz viszonyom a játékosokkal. Úgy érzem, akit lehetett, azt mindig tudtam fanatizálni. Általában inkább a mindentudó vezetőkkel és a vasárnap kiszabadult szurkolókkal szoktam összerúgni a port. Sajnos nem tudom megtagadni önmagam és nézeteim. A mai fiatalok valahol elkényelmesedtek és kevesebb küzde-

lem árán szeretnének eredményt elérni. Olyan viszont még nem fordult elő velem, hogy a csapat oda állt volna mellém és azt mondta volna: nem az edző a hibás, mi nem tudjuk hozni az elvárásokat. Viszont a fociban nem lehet hazudni. Hol képzeled el a jövőd, van már ajánlatod? – Sohasem voltam az az edző, aki a megélhetés miatt csinálja, netán jó fizetés kiegészítésnek tartja az edzőséget. Nem én akartam valahol edző lenni, mindig hívtak és a munkámra volt szükség. Eljátszottam a gondolattal, hogy gyerekekkel foglalkozzam, ami megint csak nem könynyű feladat, de szép eredményeket lehet elérni. Jelenleg nincs ajánlatom. Nem tagadom, hiányzik a pálya, az öltözői hangulat, de mindenáron nem szeretnék edző lenni. Vladislav Kmeť A szerző felvétele


Sport

2014. július 29. | 31. szám

45

Új csapattal a harmadik ligában Az első év a csapatépítésé LABDARÚGÁS – Miután a bősi focicsapat feljtutott a harmadik ligába, furcsa hírek kezdtek terjedni a klub háza tájáról. Ezek szerint a főszponzor a távozás mellett döntött. Múlt héten kiderült az igazság.

47 éves Luhovýval viszont tartották a kapcsolatot. A keretet fiatalokkal töltötték fel, akik hasznos tapasztalatot szerezhetnek a felsőbb osztályban, és bizonyíthatják rátermettségüket. Éppen ezért bizonyos ideig tart majd, amíg a játékosok összeszoknak. Céljuk, hogy elkerüljék a bennmaradásért folyó küzdelmeket.

Az új kabalával

A Russel vállalat tulajdonosa, a klub elnöke, Csörgő György érdeklődésünkre elárulta, csak kacsa volt a távozásáról szóló hír. Szerették volna letesztelni, hogyan is reagálnának egy ilyen hírre a csapat tagjai, s mint kiderült, sokan gyorsan elmenekültek a klubtól. Peter Čviriket emelte ki pozitív példaként, aki nem futott el a problémák hírére, hanem igyekezett a fiataloknak tanácsokat adni. A főszponzor marad, a község is nagyobb összeggel járul hozzá a csapat működéséhez, továbbá Kovács Barnabás támogató és főtitkár is jelentősebb résszel segíti a klubot. Emellett új szponzor érkezésére is kilátás van. A bősi nagyvállalkozó kérdésünkre elárulta, négyéves tervet készítettek, mely szerint két év után állandósulnia kellene a keretnek és harcolni a feljutásért. Az időszak végén pedig a II. liga legjobb csapatai közé kellene tartoznia a csapatnak. Az ifjúságnevelésre is nagyobb figyelmet szeretnének szentelni. Nagy meglepetést okozott a csallóközi nagyközségben Ľubomír Luhový visszatérése az edzői pozícióba. Süttő Mariánt, a bősiek korábbi edzőjét a nyugat-szlovákiai kerület legjobb trénerének választották, de Csörgő nem volt megelégedve a munkájával és a bajnokságban elért harmadik hellyel. A korábbi kiváló játékossal, a

Luhový még ma is formában

A nézők viszont már most örülhetnek annak, hogy a stadion ismét szépülni fog és még kényelmesebb körülmények között figyelhetik csapatuk mérkőzéseit. Kovács Zsolt, a csapat menedzsere kérdésünkre elárulta, nagyon bíznak az utánpótlásban, főként az U11-es és U12-es korosztály eredményei biztatóak. A felnőttek kapcsán megjegyezte, az ötödik forduló körül kikristályosodhat, mire is lesz képes a bősi csapat. A klub legjobb góllövője, Bognár Zoltán féléves nagymegyeri vendégjátékra távozott, amely után várják vissza, és azt remélik, újult erővel tud majd harcba szállni. Az első csapatba az ifjúságiak közül négy játékost hívott be az edző, raj-

tuk múlik, meg tudnak-e ragadni a felnőttek között. Ľubomír Luhový örül annak, hogy visszatérése után 5–6 olyan játékost talált, akikkel korábban is dolgozott. Belőlük szeretné megalkotni a csapat magját, akikhez idővel továbbiakat tud csatlakoztatni. Türelemre van szüksége, s bízik abban, hogy a vezetés és a szurkolók részé-

ről is bizalom övezi majd munkáját. A jelenlegi kerethez még 1–2 erősebb játékost szeretne szerződtetni. Az anyagiak biztosítottak, az edző szerint a csapat tagjainak 90 százaléka számára profi körülmények biztosítottak, tehát nem kell azon gondolkodniuk, hogyan szerzik meg a mindennapi betevőt. Igyekezni fog a legjobbat kihozni mindenkiből és bízik benne, nem fognak alárendelt szerepet játszani a ligában. A keret tagjai: Peter Rengel, Marko Pavlovič (Szerbiából érkezett), Martin Klabník (Nagyszombatból érkezett), Reza Ghanizadeh (a DACból), Peter Hricko, Szőcs László, Peter Čvirik, Martin Kubala (Ausztriából jött), Faragó Tamás, Michal Kóša, Juraj Bolega, Peter Balážik és Richard Balážik (mindketten Szenicéről), Lukáš Zelenský (Nyitráról), Kállai Árpád, Patrik Kubica, Matúš Jorik (mindketten Miavából), Tomáš Pospíšil (Csehországból), Zoltán Nagy (a DAC-ból), Patasi János, Világi Tamás és Pavlovics Krisztián. Patasi Árpád lesz a csapatvezető, Somogyi Krisztián pedig a fizikoterapeuta. Vladislav Kmeť A szerző felvételei


46

Csallóköz

Sport

Három helyett egy pont Rózsahegyről Két döntetlen és egy vereség három fordulót követően LABDARÚGÁS – Fortuna Liga, 3. forduló. A DAC a hétvégén észak felé vette az irányt. Az úti cél Rózsahegy volt, az ellenfél pedig a helyi MFK. Az első félidő végén Roman Sabler szerzett vezetést a csallóközieknek, de negyedórával a vége előtt kiegyenlítettek a hazaiak. A sárga-kékeknek még várniuk kell idei első győzelmükre. Szombat kora este olyan két együttes csapott össze, amelyeknek két fordulót követően minden mutatójuk azonos volt: egy döntetlen mellett egy vereség, és 1:2-es gólarány. Az elmúlt idény negyedik helyezettje a tizenegyediket látta vendégül. Az első veszélyes helyzet a vendéglátók kapuja előtt alakult ki a 13. percben. A horvát Darijo Krišto szögletét követően a DAC eddigi egyetlen gólszerzője az új szezonban, Jakub Brašeň tűzte kapura a labdát, Tomáš Lešňovský azonban hárított. A másik oldalon Mário Almaský szabadrúgása egészen Pavol Penksáig szállt, de a sárga-kékek kapusa még időben reagált, így nem lett be-

lőle baj. Ezután Pavol Jurčo percei következtek, először kapásból mellécélzott, másodjára a 39. percben hasonlóan járt. A félidő végén azonban mégis összejött egy gól a Radványi Miklós vezette alakulatnak. Krišto vette át a labdát a pálya közepén, a bal oldalon Brašeň várta és kapta a labdát

teljesen üresen, és ismét húsz méterről célozhatott. A gyengécske lövést a húszéves Lešňovský maga elé ütötte ki, a leggyorsabbnak pedig Roman Sabler bizonyult, aki közelről a kapuba pöckölt. A tizennyolc éves csatárnak ez volt az első találata a legfelsőbb osztályban. Fordulást követően már kettővel is vezethetett volna a DAC, ha a 48. percben a Turňa–Sabler–Straka vonal vé-

gén a sárga-kékek csapatkapitánya tíz méterről nem az égbe lő. Penksának is akadt dolga, szöglet után Oliver Práznovský fejesét azonban könnyedén védte. Időközben eleredt az eső, a dunaszerdahelyiek pedig Krišto, valamint a csereként beállt Horváth Béla szabadrúgásaiból veszélyeztettek. Az

eredmény viszont nem változott, egészen a 77. percig. A csupán két perce pályán tartózkodó Milan Ferenčík a bal szélen iramodott meg, a DAC visszafutó védelme pedig elég lezseren figyelte, ahogy a labda átkorzózik egészen a jobb oldalra, és Penksa is csak bottal üthette a labda nyomát, amikor Boris Turčák közelről a kapuba gurított. A gólszerzőnek ez volt idénybeli második találata. Bosszantó, elkerülhető találattal egyenlítettek a hazaiak. A hajrában Penksának még kétszer is kellett hárítania a rózsahegyiek lövéseit, de újabb gólt már nem láthatott a közönség. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a 88. percben a DAC színeiben pályára lépett a Tőketerebesről igazolt Roland Černák is, aki július 22-én töltötte be tizenhetedik életévét. Ezzel ő a DAC történetének legfiatalabb labdarúgója, aki első osztályú mérkőzésen pályára lépett. Augusztus első hétvégéjének szombatján a dunaszerdahelyiek az Európa-ligától kettős vereséggel búcsúzó, a bajnokságban eddig gyengén muzsikáló, pont nélküli, egyben sereghajtó kassaiakat fogadják. MFK Ružomberok–FC DAC 1904 1:1 (0:1). Góllövők: Turčák (77.), illetve Sabler (45.). Sárga lap: Straka (84.). Játékvezető: Boris Marhefka. Nézők száma: 1698. Ružomberok: Lešňovský – Greššák, Kružliak, Práznovský, A. Lovás – M. Nagy, Bartoš – Lupták (60. Gerát), Turčák, Mário Almaský (75. Ferenčík) – Zreľák. Vezetőedző: Ladislav Šimčo. DAC: Penksa – Turňa, Tóth, Struhár, Šnirc – Ujlaky (88. Černák), Krišto

(83. Kwin), Straka, Brašeň – Sabler (75. Horváth), Jurčo. Vezetőedző: Radványi Miklós. További eredmények: FK Senica– MŠK Žilina 1:1 (0:1), góllövők: Kalabiška (86.), illetve Jelić (26.); FK Dukla Banská Bystrica– Spartak Myjava 0:0; AS Trenčín–ŽP Šport Podbrezová 2:0 (1:0), g.: Hajradinović (27.), Malec (57.); MFK Košice–FC ViOn Zlaté Moravce 1:3 (1:3), g.: Haskić (37.), ill. Štrbák (11.), Charizopulos (26.), P. Ďurica (39. – 11-esből). A Trnava–Slovan találkozót későbbi időpontra halasztották. A 4. forduló műsora: augusztus 1., 18.30: Slovan Bratislava–Ružomberok; augusztus 2., 17.00: Podbrezová–Banská Bystrica, 19.00: DAC–Kassa, 19.30: Zlaté Moravce–Senica; augusztus 3., 17.30: Trenčín–Trnava, 19.30: Žilina–Myjava. A bajnokság állása 1. Žilina

3 2 1 0

6:2

7

2. Trenčín

2 2 0 0

4:1

6

3. Senica

3 1 2 0

4:3

5

4. Ban. Bystrica

3 1 2 0

4:3

5

5. Trnava

2 1 1 0

3:0

4

6. Myjava

3 1 1 1

2:2

4

7. Zlaté Moravce

3 1 1 1

4:5

4

8. Slovan

1 1 0 0

2:1

3

3 0 2 1

2:3

2

10. DAC

9. Ružomberok

3 0 2 1

2:3

2

11. Podbrezová

3 0 0 3

2:6

0

12. Kassa

3 0 0 3

3:9

0

A góllövőlista éllovasai: 1. Matej Jelić (Žilina) – 3 gól. 2. Marko Milinković (Slovan), Ján Vlasko (Trnava), Peter Sládek (Myjava), Jakub Kosorin (Senica) és Boris Turčák (Ružomberok) – 2 gól. Rajkovics György Vojtík Szimona felvételei


47

Sport

2014. július 29. | 31. szám

Remek idénynyitó Somorján Új szezon, új főszponzor, új lebonyolítási rendszer LABDARÚGÁS – DOXXbet Liga, nyugat, 1. forduló. Szombaton elkezdődtek a küzdelmek az alaposan átszervezett második ligában. A kettéosztott bajnokság nyugati csoportjában induló FC STK 1914 Somorja az első játéknapon az FK Pohronie alakulatát fogadta a Pomléban. A rajt jól sikerült, a kék–fehérek két góllal felülmúlták az alsózsadányiakat. A 2013/14-es idényt követően alaposan felforgatták a második ligát. Részben ennek volt köszönhető az ÚLK (Únia ligových klubov) elnökének, Dušan Tittelnek idő előtti

nie gárdájával csapott össze. A két csapat egymás elleni mérlege kiegyenlített volt. Az első somorjai találkozót a csallóköziek (4:1), míg a másodikot (2:3) a Pohronie nyerte, Alsózsadányban pedig döntetlen (1:1) született. Az elmúlt idény tizenegyedik és kilencedik helyezettje találkozott egymással. A somorjaiak új edzővel, a Dénesdről (Dunajská Lužná, 3. liga) érkező Michal Salenkával vágtak neki a szezonnak. A játékoskeretben is jelentős változások történtek, de így is maradtak a régiek közül. A Pohronie elleni mérkőzés első helyzetét a hazaiak jegyezték Lukáš Hutta révén a 6. percben, de a tavaly Prešov, Rimaszombat, Liptovský Mikuláš, Zvolen, Dolný Kubín, Poprad, Košice B, Szepsi, Lokomotíva Košice, Trebišov.)

lemondása három és fél év után. A második liga irányítását az új idénytől már a Szlovák Labdarúgószövetség végzi, míg az ÚLK csak az élvonallal foglalkozik. A második ligát felpumpálták huszonnégy csapatos bajnokságra, és keleti és nyugati csoportra osztották. A lebonyolítási rendszer is változott. A huszonkét fordulós alapszakaszt – az ősszel tizennyolc fordulót rendeznek – követően mindkét csoportból az első hat helyezett küzd tovább a feljutásért az egymás elleni mérkőzések során. Mindez újabb tizenkét fordulót jelent, a csapatok a másik csoport együtteseivel mérkőznek. A 7–12. helyezettek a saját csoportjukban küzdenek tovább újabb tíz fordulón keresztül. Az élvonalba egy csapat jut fel, míg két alakulat búcsúzik az idény végén a második vonaltól, mindkét csoport utolsó helyezettje. A november utolsó előtti hétvégéjén záruló őszi idény első körében a százéves somorjai együttes a Pohro-

még a DAC-ban is védő Ján Malec a helyén állt. A vendégek részéről Marián Adam kísérletezett – áprilisban ő rúgta a győztes gólt a 89. percben büntetőből –, de Juraj Hajdúch, a kék-fehérek hálóőre hárított. Malec eszén pedig sem Radoslav Krištan, sem Lukáš Čemba nem járt túl. A gólra így egészen a második félidő végéig kellett várni. A 81. percben Hutta passzát Krištan – ő is betalált tavasszal – váltotta gólra, majd két perc elteltével Čemba szögletéből a Máriatölgyesről igazolt, de az elmúlt idényt Dénesden töltő Filip Chromý a kapuba fejelt. A csallóköziek jobban, szebben játszottak, két gólt szereztek, és kapott gól nélkül mutatkoztak be hazai közönség előtt az új szezonban. A somorjaiak a következő fordulóban vasárnap délelőtt az első fordulóban győzelemmel kezdő Slovan B csapatával csapnak össze. (A DOXXbet Liga keleti csoportjának tagjai: Bardejov, Michalovce,

FC STK 1914 Somorja–FK Pohronie Žiar nad Hronom Dolná Ždaňa 2:0 (0:0). Góllövők: Krištan (81.), Chromý (83.). Sárga lap: Hutta (15.), illetve Sojka (34.), Blaho (61.), Gregáň (77.). Játékvezető: Ján Valášek. Nézők száma: 347. Somorja: Hajdúch – Hrnčár, Špánik, Pončák, Schober – Martinka, Čemba, Chromý, Pinte (66. Kontár) – Krištan (90. Patrik Sura) – Hutta (86. Peter Sura). Vezetőedző: Michal Salenka. Pohronie: Malec – Šenk, Blaho, Sekereš, Sojka – Zvara (70. Gregáň), Pe-

legríni, Paraj, Orolín (74. Garaj) – Adam (74. Páleník), Abrahám. Vezetőedző: Štefan Zaťko. További eredmények: MŠK Žilina B–FK Slovan Duslo Šaľa 3:0 (2:0), góllövők: Konopásek (6. – öngól), Hrbek (22.), T. Ďurica (51. – 11-esből); AFC Nové Mesto nad Váhom–ŠK Slovan Bratislava B 0:1 (0:0), g.: Oravec (55.); MFK Skalica–FC Spartak Trnava B 4:3 (2:1), g.: Šebesta (18.), Konečný (28.), Ulrich (47.), Jakubek (56.), illetve Kočiš (29.), Galba (64.), Mikinič (83.); FC Nitra–MFK Dubnica nad Váhom 2:0 (1:0), g.: Kráľ (12.), Paukner (80.); ŠKF Sereď–ŠK Senec 4:0 (2:0), g.: Morong (32.), Scherhaufer (40.), Hlavatovič (51. – öngól), Janič (65.). A 2. forduló műsora: augusztus 1., 19.00: Szenc–Žilina B; augusztus 2., 16.30: Dubnica nad Váhom–Pohronie, Vágsellye–Skalica, 19.30: Nyitra–Szered; augusztus 3., 10.30: Slovan B–Somorja, Trnava B–Nové Mesto nad Váhom. A bajnokság állása

Michal Salenka

1. Szered

1 1 0 0

4:0

2. Žilina B

1 1 0 0

3:0

3 3

3. Nitra

1 1 0 0

2:0

3

4. Somorja

1 1 0 0

2:0

3

5. Skalica

1 1 0 0

4:3

3

6. Slovan B

1 1 0 0

1:0

3

7. Trnava B

1 0 0 1

3:4

0

8. Nové Mesto n. V. 1 0 0 1

0:1

0

9. Dubnica n. V.

0:2

0

1 0 0 1

10. Pohronie

1 0 0 1

0:2

0

11. Vágsellye

1 0 0 1

0:3

0

12. Szenc

1 0 0 1

0:4

0

Rajkovics György Ján Čikovský felvételei


48

Csallóköz

Sport

Négyen egy hajóban az érmekért Az ifjú reménységek legendás elődeik nyomdokában A szlovák kenu négyes új hősei Marek Krajčovič (21), Matej Michálek (22), Jakubík Gábor (24) és Demin Viktor (21). A legutóbbi Európa-bajnokságon ezüstérmet nyertek. Brandenburgban 1000 méteren maguk mögött hagytak néhány nagy esélyest, amivel szinte sokkolták a világot. A szakemberek szerint az atlantai olimpián bronzérmes, a pekingi olimpián ezüstérmes legendás K4-es nyomdokaiba léphetnek. Jakubík Gábor somorjai, Demin Viktor komáromi, Marek Krajčovič pozsonyi, Matej Michálek pedig pöstyéni. Az augusztusi moszkvai világbajnok-

sze ezek is jelentősek voltak, de a két korkategória között összehasonlíthatatlanul nagy a különbség. Örülök, hogy a csapatban jól kijövünk egymással, összeszoktunk. Ha össze is szólalkozunk, az mindig a közös ügy érdekében történik” – tudtuk meg Viktortól. Vajon nem zavarja őket, hogy mindenki a híres elődökhöz hasonlítja a négyest? Marek Krajčovič szerint ez még jobb eredményekre ösztönzi őket. „Többször voltunk közös edzőtáborban és szívesen elláttak bennünket tanácsokkal. A legendás elődeinkkel az is összeköt minket, hogy ugyanabban a kenuban eveztünk,

Jakubík Gábor

ságra való felkészülés közben kerestük fel őket. Demin Viktor háromévesen úszónak készült, hatéves korában karatéra váltott, majd 9 évesen a kenunál kötött ki. Szüleit látta maga előtt, akik aktív sportolók voltak. Az édesanyja atléta, édesapja jégkorongozó. Hogy ő miért lett mégis kenus, maga mondja el. „A környezet volt a döntő, meg a kiváló közösség, az edzők. Első edzőm Kristína Medovčíková volt, aki hat éve a skót kenuválogatott vezető edzője. Később Ladislav Polhammer, napjainkban Komáromban pedig Peter Likér az edzőm. Természetesen a győzelmek, sikerek is tovább motiváltak, hogy kenus maradjak. A brandenburgi felnőtt Eb-ezüst után örülök, hogy az edzéseken mindent beleadtam. A felnőttek kategóriájában nyert ezüstérem jóval értékesebb, mint a tavalyi vb-arany és Eb-arany a 23 évesek között. Per-

amellyel Athénban bronzérmesek lettek. Már 11 éves a hajó, de paradox módon jobban megyünk vele, mint az újjal, amelyet nemrég kaptunk” – teszi hozzá. A témához kapcsolódva Jakubík Gábor nevetve mondja, hogy a nagy négyesből mindegyiküknek megvan a példaké-

Demin VIktor

pe. „Aszerint, ahogy a hajóban ülünk. Én vagyok Erik Vlček, Marek Krajčovič a Riszdorfer Richárd, Matej Michálek a Riszdorfer Mihály, Demin Viktor meg Juraj Bača, illetve Tarr György” – sorolja. Ő tízévesen lett kenus. Korábban azt sem tudta, hogy létezik ilyen sportág. Édesapja egyszer levitte a somorjai kajak-kenu klubba, azóta, 14 éve oda jár. A példaképekről szólva még hozzáteszi, szép lenne, ha legalább annyit elérnének, mint a régiek. „A brandenburgi sikert gyorsan el kell felejteni. A moszkvai felnőtt világbajnokságon tiszta fejjel kell versenyezni. Nem egész egy hónapunk van az alapos felkészülésre. Keményen edzünk, igyekszünk helytállni, de rendkívül nehéz lesz” – szögezte le Gábor. Örül a sikernek Matej Michálek, a pöstyéni kenusport neveltje is. „A döntőben tökéletesen mentünk. A csehekkel tartottuk a lépést. Fél távtól beerősítettünk, növeltük a

Marek Krajčovič, Matej Michálek, Jakubík Gábor, Demin Viktor

csapásszámot és a hajrára összpontosítottunk, hogy a gyors iramból még gyorsabb véghajrát tudjunk menni” – írta le az ezüstérmet Matej. A tehetséges négyes sikerének kovácsa Felix Masár edző. „Azt gondolom, hogy a brandenburgi ezüst után komolyan veszik őket. Versenyzőim az eredményre rengeteg időt, izzadságot és munkát áldoztak. A döntőben beleadtak mindent. A 2. hely a fejlődőképességüket mutatja. Az oroszországi világbajnokságon nagyobb konkurencia, más körülmények lesznek, de hiszem, hogy a fiúk ismét a maximumot nyújtják és megküzdenek a jó eredményért. A mezőny egy erős ausztrál négyessel és a spanyolokkal bővül. A spanyolok állítólag a kettes számú hajójukat indították Brandenburgban, Moszkvában a jobbik négyest küldik vízre” – szögezte le a sikeres kenuedző, Felix Masár. Vladislav Kmeť Vojtík Szimona felvételei

Archív felvétel


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.