Csallóköz - 2015/30.szám

Page 1

Csallóköz SOMORJA > DUNASZERDAHELY > NAGYMEGYER > KOMÁROM

Anyanyelvi lektor

Tűzoltásnak szentelve 90 éve

Pozsonyeperjesen angolul tanulnak

A lánglovagok Szent Flórián-szobor avatásával ünnepeltek

3. oldal

9. oldal

Nézőpont Rajkovics Péter rovata

Királyság Amikor látjuk, hogy minden lépéssel előbbre halad egy ügy, csak éppen pontosan azzal szemben, amint a nép akar. Ez is a demokrácia, csak éppen egy különleges, amelyet egyre kevesebb ember gondol jól működőnek és a sajátjának. Éjszakai kiabálások, verekedés, erőszak, mert képtelenek voltunk határt szabni az indulatoknak. Az utcán nem a mindennapi falatokért folyik a küzdelem, hanem a pozícióért, a rangért, hiszen mindenki szeretne nagyobbnak látszani. Egy kiüresedő harcnak vagyunk tanúi és a képmutatás hatalmasodó erejének. A múlt megmaradt nyomait vizsgálva rájövök, a mi egészségesnek tartott szemléletünk is csak néhány évtizedes, így hát nem kell meglepődnünk azon, hogy az eggyel fiatalabb generációnak már az is furcsa, aki nem varatta tele a karját, lábát és mellét. Ez egy furcsa világ, de hasonlóan szokatlan volt évtizedekkel ezelőtt is, azoknak, akik a változásokat akkortájt vizsgálták. A mai gyorsulás viszont attól elgondolkodtató, mert a növekvő szellemi képzetség ellenére sejtelmünk sincs arról, miért működik vagy mitől nem ez a forgatag. Tudunk-e egyáltalán még képet alkotni a fejlődésről és vajon milyen ütemben vagyunk képesek együtt haladni. Azt látni, hogy elhidegültünk és távolodunk attól, ami a célunk volt. A közös törekvés, amely negyed évszázada indult és leginkább arról szól, hogy képtelen közösségi erő alakulni magasabb szinten.

Žitný ostrov Ára: 0,70 €

2015. július 21., 30. szám

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokoz.com Kukkónia Cup Dunaszerdahelyen Nemzetközi ifitorna hazai győzelemmel 30-31. oldal

Mégis Bősre jönnek Még júliusban megérkezhetnek az első menekültek a nagyközségbe, mert megjelenésünk napján írja alá Szlovákia és Ausztria belügyminisztere a szerződést a menekültek átvállalásáról. Mint korábban kiderült, az ausztriai Traiskirchenben lévő menekülttáborból szállítják át Bősre az 500 menedékkérőt, ezek közül még júliusban 50, augusztusban 200, szeptemberben további 250 migráns érkezik a Csallóközbe. Annak ellenére, hogy a hivatalos információk szerint a korábban Bősön lévő táborlakókkal nem volt

probléma, a környéken lakók arról számoltnak be, hogy kertjeikből gyakran tűnt el a termés és jócskán akadtak olyanok is, akik agresszívak voltak. Éppen ezen tapasztalatok és a kialakuló félelem volt az oka a petíciónak, amely a tábor újbóli működtetése ellen foglal állást. A jelenlegi információk szerint augusztus 2-án népszavazás lesz a községben. Jakus Zoltán, a petíciós bizottság elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy összesen 3148 polgár írta alá a petíciót. A helyiek nagy része tehát tart a menekültektől, egy kisgyermekes anyuka kérdésünkre elárulta, fél az idegenektől, a betegségektől és a fe-

szültségtől. Szerinte a községük most egy nyugodt hely, és nem értik a helyiek, miért éppen egy stratégiai központba, hiszen a vízierőmű miatt azzá vált a település, helyezik a menekülteket az ország vezetői. Talán nincs eszük a minisztériumban? A belügyminisztérium egyébként reagált Berényi József, az MKP elnökének levelére is az ügyben. A migrációs hivatal vezetője megerősítette, Bősre menekültek érkeznek, de további részleteket viszont ezúttal sem közölt. Az MKP szerint a bősi lakosság objektív tájékoztatása érdekében részletes válaszra van szükség. Vladislav Kmeť

ISSN 1336-3638

● Előfizetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44; e-mail:online.csallokoz@gmail.com ● 9

771336

363008

30


2

Csallóköz

Tudósítás > Játék

Hivatalosan is elkeltek a kórházak Elsődleges céljuk a létesítmények eladósodottságának kezelése lesz DUNASZERDAHELY/ GALÁNTA – A Penta pénzügyi csoport érdekeltségébe tartozó Svet zdravia társaság a két járási székhely kórházaival bővült. Erről Tomaš Kráľ, a társaság marketing menedzsere tájékoztatta lapunkat. Közölte, a Svet zdravia hálózat fő célkitűzése lesz a létesítmények eladósodottságának mihamarabbi rendezése, valamint az épüle-

tek és orvosi berendezések korszerűsítése. Mint mondta, hosszú távú stratégiájuk valósul meg azzal, hogy Szlovákia minden régiójában emelni tudják az egészségügyi ellátás színvonalát. „Mindkét intézménynek a stabil jövőhöz erős stratégiai partnerre van szüksége. Társaságunk az elkövetkezendő öt évben 20,4 millió eurós beruházást tervez a két egészségügyi intézményben. A Monopóliumellenes Hivatal a

múlt héten hagyta jóvá ezt a tranzakciót.” Ľuboš Lopatka, a Svet zdravia vezérigazgatója úgy nyilatkozott, a társaságukba vetett bizalmat a páciensek ellátásának mind magasabb színvonalával hálálják meg. „Felelősségteljes hozzáállásunk bizonyítéka, hogy a tőkebefektetéseink garantált magassága az elkövetkező öt évben a dunaszerdahelyi kórházban 11,7 millió, a galántaiban 8,7 millió euró lesz.

Marian Haviernik

A dunaszerdahelyi kórház

A galántai kórház

Net-felvételek

Mivel előttünk ismert mindkét egészségügyi intézmény összetett gazdasági helyzete, az első fázisban működőképességük biztosítására, a Szociális

Biztosító felé lévő elmaradások kifizetésére, a beszállítókkalfelvásárlókkal való kapcsolat rendezésére, a gyógyászati eszköztár gyors megújítására, valamint a személyzet stabilizálására helyezzük a hangsúlyt. A jövőben pedig tovább dolgozunk az ellátás nívójának emelésén” – fejtette ki a vezérigazgató.

A galántai kórház élén múlt héten változás is történt. Az eddigi igazgatót Marián Havernik váltja a vezetői poszton. A Svet zdravia részvénytársaság a Penta Investments csoporthoz tartozik. Összesen tizennégy kórházat működtet Kassa, Eperjes, Besztercebánya, Nagyszombat és a Trencsén megyében. (und)

Keressen 10 eurót!

Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 29. számban közölt feladványért („Két év után költöztünk egyszobás lakásba.” – Vladislav Kmeť: Már az akadémiára gondol) Rácz Anna (Madar) nyerte. E heti

mondatunk a következő: „Ez egy folyamat, nem lehet meggyorsítani.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: július 27.

Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTÍK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 55. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja a WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta, IČO: 45 252 122 és a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Nyomja: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vezekény. Terjeszti aD. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 55. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta, IČO: 45 252 122 a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Tlač: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky – program Kultúra národnostných menšín Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz


3

Rendőrségi hírek

2015. július 21. | 30. szám

Fiatalkorúak raboltak

Baleset a forróságban

DUNASZERDAHELY – Tizenhét és tizennyolc éves fiú támadott meg és rabolt ki egy 30 éves nőt múlt kedden a déli órákban egy parkolóban. A nő beszállt a járműbe, már startolni akart, amikor valaki megragadta a nyakát, majd a maszkot viselő támadó pénztárcájának átadására szólította fel. A megrémült sértett teljesítette, amit kértek tőle. A másik elkövető a tárca tartalmát a nőre szórta, majd a benne talált 170 eurót elvették. Amikor a nő a menekülő fiúk egyikének hátat fordított, ököllel arcon ütötték. A bántalmazott rögtön jelentette az esetet a rendőrségen, és még aznap éjjel elfogták őket. Másnap a vizsgálótiszt mindkettejüket rablás bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg, amiért 3–8 év börtön járhat.

(re)

Gyorsított eljárásban Függőséget okozó szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés miatt került rendőrzárkába, majd gyorsított eljárásban bíróság elé két járművezető. Július 7-én egy 35 éves pódafai férfinál 1,21 ezreléket, másnap egy 34 éves kassai vezetőnél 1,77 ezreléket mért az alkoholszonda.

Szerdán délután három óra után a dunaszerdahelyi tűzoltók a Nyékvárkony és Bős közti úton segítettek, ahol egy dunaszerdahelyi jelzésű sötétkék Peugeot 206-os személykocsi Bős irányában az út jobb oldalán leRendőrségi felvételek sodródva az árokba hajtott.

Fiatal férfi csapódott a fának ALISTÁL/ALBÁR – Egy 19 éves magyarországi fiatalember szenvedett balesetet múlt szerdán. A sofőr Dunaszerdahely felé tartott Volkswagen Passat típusú gépkocsijával, amikor a két község közti egyenes útszakaszon kisodródott és fának ütközött. Az alkoholteszter negatív eredményt mutatott. Martina Kredatusová, Nagyszombat megyei rendőrségi szóvivő szerint a balesetet figyelmetlenség okozta. A fiatalt megfigyelésre kórházba szállították, de szerencsére nem sérült meg komolyabban. (nd)

Tetten ért autótolvajok Két szeredi illetőt (22 és 24 éves) rajtakapott a rendőrjárőr, amint meglovasítani akartak egy Škoda Octavia gépkocsit. Hat hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak.

A kis hamis... Hároméves szabadságvesztés elé nézhet az a 40 éves alistáli nő, aki közúti ellenőrzésnél hamis német járművezetői jogosítványt mutatott fel a rendőröknek. Okirathamisítással gyanúsította meg a rendőrség.

Nem ismert akadályt A rendőrjárőr elől menekülve autójával áttörte a gáti utat lezáró vas sorompót egy 26 éves csilizradványi férfi. Az eset Szap közelében történt, az anyagi kár 1669 euró. A büntetés 2 évig terjedő szabadságvesztés lehet.

Az év 28. hetében 7 káresemény történt a Dunaszerdahelyi járás területén.


4

Csallóköz

Riport

Anyanyelvi lektor Pozsonyeperjesen angolul tanulnak A Kis-Duna partján fekvő településen a Learning Enterprises alapítványnak köszönhetően július 12-től augusztus 3-ig angol nyelvű tábor várja az érdeklődőket. Három csoportban folyik a képzés, amelyet az Egyesült Államokból érkező lektor biztosít. A részletekről Csiba Jarmila polgármester árult el többet. „A Learning Enter prises alapítvány pályázatot hirdetett Angolul tanuló fal-

túl a résztvevők megismerkedhetnek az angol nyelvterületek kultúrájával, hagyományaival, az ott élő emberek életstílusával. Természetesen ebbe a programba településünk is bekapcsolódott, Bíró Szilvia, az alapítvány koordinátorán keresztül. A pályázat elnyerésének alapfeltételei közé tartozott az anyanyelvi lektorok családnál való elhelyezése, étkeztetése, szabadidejének megszervezése, 20–30 érdeklődő, valamint a foglalkozások helyszí-

Csiba Jarmila

vak címmel. Az ingyenes programban önkormányzatok, civil szervezetek és iskolák vehetnek részt. Az Amerikából érkező lektorok háromhetes nyelvtanfolyamot tartanak a Learning Enter prises alapítvány képviselője által kiválasztott szlovákiai, főként magyarok lakta falvakban. A nyelvi képzésen

Játékos nyelvtanulás

néül szolgáló terem biztosítása. A kezdeményezés közhasznú, non-profit jellegű, a résztvevő diákok számára ingyenes. A Learning Enterprises – Angolul tanuló falvak közhasznú, non-profit kezdeményezés 24 éve létezik. A programot 1991-ben Tolnay Ádám, jelenleg Ázsiá-

ban tevékenykedő washingtoni egyetemi professzor hívta életre. A program célja, hogy a régió angol nyelvi tudása fellendüljön. A professzor először 1991-ben egyetemi barátaival együtt látogatott el három hétre Mátraszentistvánra, hogy az ottani falvak gyerekeivel, diákjaival megismertessék, megszerettessék az angol nyelvet. A Learning Enterprises olyan népszerűségre tett szert, hogy mára világméretűvé nőtte ki magát: Magyarország, Szlovákia, Románia, Horvátország, Lengyelország, Mauritius, Kína, Mongólia, Brazília és India kapcsolódott be a kezdeményezésbe. Magyarország Szlovákiával közösen szervezi a programot. A lektorok kommunikációt serkentő, fejlesztő nyelvtanfolyamot tartanak több csoportban: kicsiknek, diákoknak, fiataloknak és felnőtteknek is, a kezdőtől a haladó szintig. Mindez nem csak tanulásról és tanításról szól, hanem a különböző kultúrák találkozójáról is, hiszen az amerikai lektorok együtt töltik szabadidejüket diákjaikkal, befogadó családjaikkal, közös programok keretén belül mesélnek saját szokásaikról, kultúrájukról, a diákok pedig az itteni életmódról. A program után kedves emlékekkel, tapasztalatokkal gazdagabban, és azzal a tudattal térnek haza, hogy

Bondor Borbála

Az angol nyelvi lektor, Gwen

hozzájárultak falvaink angol nyelvtudásának fejlesztéséhez. A lektorok és befogadó családjaik között sokszor mély, életre szóló barátságok köttetnek. 2014-től a szlovákiai programot a Learning Enterprises és a Diákhálózat együtt szervezi” – mondta el nekünk a polgármester. Természetesen kilátogattunk a tábor helyszínére is, a helyi focipálya közösségi épületébe, ahol Gwen Lockmant, a Montana állam Missoula városából érkező lektort is faggattuk. „Egyetemi hallgató vagyok Washingtonban, a Georgetown University-n. Önkéntes munkát végzek tanulási és nonprofit vállalatoknál, akik kiküldik a diákokat világszerte angolt tanulni. Már két alkalommal jártam Európában. 2010-ben jöttem először Franciaországba. Most másodszor Közép-Európát

választottam” – mondta el a fiatal oktató, akinek szülei Szlovéniából emigráltak, így a térség ismerős számára. „Az itteni emberek nagyon kedvesek és főként nagyon szívélyesek. Minden nap napraforgóval teli terület mellett haladok el, amely gyönyörű. A környéket is megismerem a vendéglátóimnak köszönhetően.” A fiatal oktatónak Bondor Borbála segít a kommunikációban, aki egyébként maga is angolt tanul és édesapja is angoltanár. „Gwen nagyon jó társaság. Kiválóan össze tudunk dolgozni. A gyerekeket játékosan is tanítjuk az idegen nyelvre. Én még gimnazista vagyok, nem döntöttem el, hol tanulok tovább, de biztosan része lesz benne az angolnak.” Vladislav Kmeť Ranostaj Tibor felvételei


Történelmünk

2015. július 21. | 30. szám

Históriás Csallóköz Nagy Attila helytörténész rovata

Augusztus 2-át a cigány holokauszt emléknapjaként tartják számon, annak emlékére, hogy 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóan több mint háromezer cigányt gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban a már menekülő SS-katonák. A Csallóközben is számos romát gyilkoltak meg a háborúban – elég csak az 1945 eleji nyárasdi eseményekre gondolnunk, amikor a Kis-Dunába lőtték a nyilasok az ógyallai romákat. Dunaszerdahelyen ezzel párhuzamosan azonban különös események zajlottak le… Pontosan 1945 húsvétja előtt történt, amikor a város fölött a német csapatok és a helyi nyilasok már rég szabad kezet kapva garázdálkodtak, hogy a helyi nyilasok a két na-

A szerdahelyi romák megmentője tett hát a városháza előtti felsorakoztatás célja. Többen batyut kötöttek hátukra kis holmijukkal, annyival, amennyit az őket a cigánytelepről kísérő nyilasok pofonok kíséretében megengedtek nekik. A rengeteg gyerek se igen mert kiabálni. Köztük állt édesanyja mellett a későbbi szerdahelyi prímás, Banyák István is, akiben élénken megmaradt az alábbi jelenet. Mellettük ment éppen be a hivatalba az egyik tisztviselő, akit anyja sírva kért, hogy segítsen rajtuk. A városi tisztségviselő csak odapillantott, és foghegyről odavetette: – Tudja, nincs mit tenni, ha menni kell, menni kell! Ekkor a posta felől, a Fő utca közepén haladva gyalog, reverendában a helyi katolikus plébánost, a fiatal Janovits Ödönt pillantották meg. Janovits egyedül jött, végighaladt a sor mellett, és a nyilasokat kikerülve a német tiszthez ment. Hevesen magyarázott neki, mire a német tiszt a vállát vonogatta. A nyilasok vezetője is odasietett, akire Janovits rákiabált: – Mit csinálnak, miért akarják ezeket a szerencsétlen cigányokat elvinni? A szerdahelyi nyilas jól ismerte Janovitsot, tudta, mennyire közis-

Illusztrációs felvétel

gyobb cigánytelepről a Fő utcai városháza elé terelték a cigányokat. Azzal az indokkal, hogy el kell hagyniuk Dunaszerdahelyt. A majd fél évvel azelőtti zsidó deportálás emléke még élénken élt, hiszen az egyik napról a másikra 60 tehervagonnal elhurcolt zsidó családok közül egyetlen sem tért vissza. A cigányok számára is egyértelmű lehe-

5

Janovits Ödön

mert a városban. A válasz az volt, hogy munkaszolgálatra kell vinni mindenkit. És sietniük kell, mert itt a front, már hallani az ágyúzást. – A gyerekeket, asszonyokat is? – kérdezett vissza Janovits, majd a német tiszthez fordulva egyszerűen kijelentette: – Nem vihetik el őket. – Parancsunk van! – vágott közbe a nyilas, látva a német elöljáró tétovázását. Janovits gyorsan viszszavágott: – De húsvét előtt nem mehetnek. Ki fogja a körmenetet kísérni?! Nem mehetnek! – zárta le a vitát elfordulva Janovits, és a felsorakoztatott cigányok felé fordulva, hangosan ismételte meg: – Nem mennek sehová, emberek, jön a húsvét! Mindenki menjen haza, és készüljenek az ünnepre!

Fotó: Csaplár Benedek Adattár

Dunaszerdahelyen ugyanis régi és látványos szokás volt, hogy a körmeneteket cigányzenével kísérték. Nem is egy banda, hanem legkevesebb négy-öt zenélt a menet előtt és után. A beszámolók szerint Janovits így mentette meg a helyi cigányokat – a front ugyanis már olyan közel volt, hogy tudta, a nyilasok előbb eltűnnek, mint megkezdődne a húsvéti ünnep. A nyilasok legnagyobb megdöbbenésére, a németek érdektelensége mellett a cigányok csendben, de gyorsan szétszéledtek. Nem sokkal később már a helyi nyilasok vezetői is útilaput kötöttek: gyorsan eltűntek a városból, amit rá pár napjára, április elsején meg is szálltak a II. Ukrán hadsereg – tegyük hozzá, a szemtanúk szerint teljesen részeg – előőrsei. Persze, ez már megint egy másik történet.

Janovits Ödön plébános, dékán 1903. augusztus 16-án született Vámosladányban. 1928-ban szentelték pappá, s először Ipolyságon, majd Dunaszerdahelyen (1931) volt káplán – itt a legényegyletet vezette. 1933-ban holicsi káplán lett, ahonnan Nagyabonyba nevezik ki plébánoshelyettesnek. 1936-ban Bucsányra került, 1938-tól Albáron plébános, majd 1942-ben Dunaszerdahely plébánosa lett, s egyben a létrejött gimnázium érseki biztosa is. 1945 után számos megaláztatást, kihallgatást ért meg. 1955ben Nagyszombati Szentszéki ülnök lett, míg 1962-ben dékánja a Dunaszerdahelyi Espereskerületnek. 1978-ban nyugállományba vonult és Dunaszerdahelyen maradt 1988-ig bekövetkezett haláláig. Sírja a helyi temetőben található.


6

Csallóköz

Tudósítás

Templombúcsú Bősön Szent Margit vértanú tiszteletére Július közepén a nagyközség katolikus plébániatemploma búcsúját ülte. Az Antióchiai Szent Margit vértanú ünnepét megelőző vasárnapon erdélyi és magyarországi barátokat látott vendégül, akik az ünnep fényét emelték.

A szentmise főcelebrálója a dési Fechetă Jenő ferences atya volt, aki fiatalok csoportjával érkezett a nagyközségbe. Szentbeszédében elsősorban az emberi kudarcok és hibák szerepére hívta fel a figyelmet, melyek nem csupán romboló erőként hatnak az életünkre, hanem megfelelő lelkülettel jellemünk

A felvétel a hétfői szentmisén készült

A dunakeszi Szent Cecília Kórus

fejlődését is szolgálhatják. A szentmise liturgikus zenéjéről a dunaszegi Szent Cecília Kórus gondoskodott. Ezek után került sor a templomkertben annak az egyedülálló kőfaragványnak a felszentelésére, mely a Tízparancsolatra emlékezteti az elhaladót. Ennek ötletét tragikus események ihlették: mégpedig a Magyarországon „romagyilkosságokként” elhíresült borzalmak. Minderről Albán József plébános beszélt, aki az isteni törvények kőbevésését megálmodta Bősön. Az emlékmű az önkormányzat támogatásával jött létre, és Fechetă Jenő testvér szentelte fel. A szertartáson jelen volt Fenes Iván Bős-, és Babos Attila, Dunaszeg polgármestere is.

Egy nappal később, július 20-án a bősi templom védőszentjének tényleges ünnepén került sor a nagyközségben jelenleg és korábban szolgálatot teljesítő atyák közös szentmiséjére, melyet Szakál László celebrált. Az eseményen megjelent még Zsidó János, Józsa Attila, Hutár Márk, illetve az erdélyi Fechetă Jenő ferences atya. A házigazda természetesen Albán József plébános volt. A templombúcsú adott aktualitást a Bősi Búcsúi Napoknak is, melyek július 18-tól 20-ig tartottak vásárral, koncertekkel, mulatsággal. Ennek helyszíne az Amade park volt. Mészáros Péter

A dési kiskórus szereplése

Az emlékművet Jenő testvér szentelte fel

A Tízparancsolat emlékmű a templomkertben

Mészáros Barnabás felvételei


Pénzvilág Rajkovics Péter rovata

Az iráni embargó feloldása nagy lehetőséget jelenthet a nyugat számára, mert az atomprogramról szóló megállapodás nyitottá teheti azon teret, ahol a fejlett államok termékei egyelőre nem kaphatóak. Az új piac pedig óriási profittal kecsegtet, így aztán

7

Jegyzet > Tudósítás

2015. július 21. | 30. szám

A pénzbarátok körében nem csodálkozhatunk azon, hogy már ezen napokban a németek mellett más nagyhatalmak is minden megtesznek a bekerülésért. A fogyasztókért folytatott verseny ugyanis a kőolaj országában új formát kaphat, ami egyébként nagyon fontos a nyugatnak, hiszen a lehetőségek mértéke a mi kontinensünkön már korlátozottak. Nem mellesleg sok a probléma ezzel a földrésszel, amelynek egyik kulturális központja, a görög társadalom már sajnos távol áll attól, hogy példát mutasson Európának. Éppen ellenkezőleg, populizmus uralja a politikát, amellyel a reménytelen fiatalok megszólíthatóak, elképzelés nélküli a gazdasági irányítás és az egymásra mutogatás megállíthatatlan. Nem kell senkinek sem bizonygatni, hogy Brüsszel nem minden tettével a görög szociális rendszer megmentésén dolgozik, nem is

ez a feladata, sokkal inkább hatalmának fenntartása, amivel biztosítható, hogy a már sokszor megjósolt közösségi bomlás elkerülhető legyen. Lehet arról elméleteket gyártani vajon kinek érdeke a görögökre kényszerített reformok megvalósítása, de azzal minden, történelmet kicsit ismerő egyetérthet, hogy az érdekcsoportok által vezérelt hatalmi harcoknak nem lesz vége. A népuralom hazájában eközben Trianonként harangozzák be az európai csomagot, pedig nem is sejtik milyen jól megúszták a saját kis kényszeregyezményüket. Erről sokat tudnának mesélni akár a napjainkban egyre nehezebb helyzetbe kerülő kárpátaljai vagy vajdasági magyarok, akiknek bizonyos szélsőségesek munkásságának mindennapi veszélyeivel kell megküzdeniük. Az elmúlt száz évben már sokadszorra.

Mindezen helyzetben számomra meglepő a kormányunk pofátlansága, amikor Bősre akarja a menekülteket hozni, kis figyelmet sem szentelve a helyiek akaratának, pedig mindenki számára világos, hogy a menekültpolitika nem megfelelő kommunikációja hova vezethet. Érdekes, hogy ezt éppen Fico nem látja, aki éppen Bősön piknikezett azon a szombati napon, amikor a besztercebányai megyét vezető szélsőséges csapatai tovább rombolták a főváros turisztikai lehetőségeit és nem csak azt. Tisztában vagyok azzal, hogy Szlovákiában, amelyet a barátok országaként propagálnak, semmi sem történik a baráti összebeszélések előtt. Tudjuk, hogy jól körülhatárolható csapatok mondják meg, merre is tarthat a barátkozás. Ennek ellenére működhet a gazdaság, csak éppen jó lesz figyelni arra is, mit visel el még a nép, az a nagyhatalmú.

Rokkantnyugdíjasok szórakoztak A táncdalfesztiválok hangulatában BŐS – A helyi rokkantnyugdíjasok szövetsége, minden esztendőben megtartja hagyományos „Görbe Estjét” az Amade park melletti Szarvas vendéglőben. A nyári mulatság, a klub egyik fontos eseménye a ebben az időszakban, amikor a Csilizköz hasonló szervezetei sutba vetik a gondokat és a komolyságot, s együtt ünnepelnek – bizonyítván azt, hogy sem a rokkant sem a nyugdíjas nem veszítette el energiáját, humorát és huncutságát… Az idei „Görbe Estre” július 11-én, szombaton került sor. Ennek az eseménynek jellegzetessége az,

Derzsi Kati néni is táncra perdült

Soltész Rezső, a szívtipró ráncdalfesztiválos

Az örökifjú közönség

hogy a szórakozásnak ezt a módját a barátok és a klub támogatói mindig ötletesen tematikus keretbe foglalják. Míg az előző év a cigány romantika jegyében telt; az idei a táncdalénekes évtizedeket idézte fel – sok iróniával, mókával és figyelemreméltó paródiákkal. A közismert magyar paródiacsapat által ihletett „Ráncdalfesztivál” a táncon, zenén, tombolahúzáson és a finom vacsorán kívül „pajkos” vetélkedőket és a táncdalénekes-imitátor versenyt is tartalmazott. A „Görbe Est” fővédnöke ismét a bősi rokkantnyugdíjasok szervezetének elnöke, Derzsi Kati néni volt. Mészáros Péter

A szerző felvételei


8

Csallóköz

Tudósítás

Őszibarack – a nyár finom gyümölcse Mintegy 8 hektár van a termőképessége csúcsán KIRÁLYRÉV – Az Agrostaar KB Kft. gyümölcskertészete Dél-Szlovákia egyik meghatározó őszibaracktermelője. Vadkerti Tibor, a gyümölcságazat vezetője számolt be az idei szüretről. – Az őszibarack igencsak értékes gyümölcsfajta. Kalóriatartalma alacsony, ellenben az emberi szervezet számára fontos anyag tárhá-

za. Mint például a rák- és gyulladásgátló kriptoxantin természetese karotionidé. Továbbá a szem egészségét biztosító lutein és zeaxantin karotionidé. Ez a finom gyümölcs többféle növényi anyagot tartalmaz, kiváló antioxidáns és antibakteriális hatással bír. Mi 13 hektáron termesztjük, 4500 idősebb és fiatalabb fánk van. Jelenleg mintegy 8 hektár van a termőképessége

csúcsán. A hozam az előző évekéhez hasonló, úgy 80 tonnára becsüljük. A termést javarészt a helyiek vásárolják meg, de kisebb felvásárlók is járnak. Almát hat hektáron termesztünk. Jól mutatkozik, remélem, az időjárás nem szól közbe. Három évvel ezelőtt építettünk egy hűtőházat, ami nagyban megkönnyíti a dolgunkat. Az őszibarackot ugyanis szedés után minél

előbb el kell fogyasztani, vagy néhány napig hűtve tárolni – mondta el a vezető. A betakarítást alkalmi munkások végzik. Királyrévbe régi hagyomány, hogy az őszibarackot a diákok, az almát

Letejelnek a tejtermelők A tehénállomány tovább csökken Szlovákiában. Idegesek a tejtermelők, idegesek a szarvasmarha-tenyésztők, akik tehéntartással foglalkoznak. A tejágazat helyzetéről kérdeztük Szikura Ferencet, az Agrostaar KB Kft. igazgatóját. – A fejőstehén-állomány csökkenése az 1990–93-as időszakra emlékeztet, amikor a mezőgazdaság súlyos pénzügyi restrikciót és katasztrofális krízist szenvedett. Jelenleg csupán az egynegyede van meg az 1989-es fejőstehén-állománynak. Az okot abban látom, hogy az EUbeli versenytársainknál a tejtermelés átgondolt támogatást élvez. Kormányunk intézkedései a tejkvóták megszüntetése utáni helyzet stabilizálására elégtelenek. Nem tudom, mire vár a minisztérium és a kormány. A tej felvásárlási ára folyamatosan csökken. Jelenleg belejátszik az EU-országokból bekerülő tejfelesleg is, miután az oroszországi export

leállt. Ritkaság az is, hogy az üzlethálózatok nagyobb haszonrést adnak a szlovák tejtermékekre, mint a behozatalra. Számunkra valósággal megsemmisítő, hogy az EU tizenöt régi tagországában maga-

sabb a tejdotáció, mint az újabb tagországokban. Szomorú, hogy annyi év elteltével sem sikerült egységes szabályokat elfogadtatni. Nem mindegy, ha a német vagy a holland tejtermelők hozzánk képest sokkal

pedig a nyugdíjasok szedik le. Az őszibarack ára minőség szerint 40–80 cent kilónként. A cég saját üzletében 1 euróért kínálják kilóját. Vladislav Kmeť Ranostaj Tibor felvételei

nagyobb támogatást kapnak, így olcsóbban tudják adni a tejet. A dotáció segítségével nyereségesek, s nem veszteségesek, mint mi. Úgy tudom, számos üzemünk a tej és más termékek csökkenő árbevétele miatt pénzügyi gondokkal küzd és kénytelen leállítani a tejtermelést. A teheneket levágják, a kiváló minőségű genetikai anyagot eladják külföldre, majd jön a munkahelyek megszűnése, a vidéki életminőség romlása. A mostani, kilogrammonkénti 22–26 centes tej felvásárlási ár jóval a termelési költségek alatt van. A termelési költség reálisan 40 cent körül van. Végül megjegyezném, hogy a tejágazatban az alaptermelés–feldolgozás–kereskedelem láncolatból hiányzik az átláthatóság és a haszonrés elosztásának követése. Állandó jelenség, hogy az üzletláncok visszaélnek a piaci helyzetükkel. A tej és tejtermékek fogyasztói árában továbbra is magas haszonrést érvényesítenek, s ezzel szisztematikusan tönkreteszik az agrártermelőket. Vladislav Kmeť Ranostaj Tibor felvétele


2015. július 21. | 30. szám

9

Tudósítás > Hirdetés

Tűzoltásnak szentelve 90 éve A lánglovagok Szent Flórián-szobor avatásával ünnepeltek

ALISTÁL – Július 12-én Szent Flórián-szobor avatásával ünnepelte fennállása 90. évfordulóját a helyi önkéntes tűzoltó testület.

leplezték Szent Flórián szobrát. A polgármester beszédében kitért a tűzoltók védőszentjének legendájára. Czajlik Jenő dandártábornok köszöntőjében a tűzoltóságot és a

tűzoltók személyének fontosságát méltatta. A beszédek elhangzása után Bozay Krisztián plébános felszentelte a Szent Flórián-szobrot, valamint az alistáli önkéntes tűzol-

A délelőtti műsor a tűzoltószertár előtti gyülekezővel vette kezdetét, ahol Mozgay József, a helyi önkéntesek elnöke ismertette az ünnepély programját. A program megismerése után a menet huszárlovas és pónikocsis felvezetéssel a helyi római katolikus templomhoz vonult, ahol Bozay Krisztián plébános celebrált ünnepi szentmisét. Ezt követően a tűzoltószertárhoz vonultak vissza. A meghívott vendégeket és megjelenteket Mozgay József köszöntötte, aki az önfeláldozó Szent Flórián személyét méltatta. Ezután a helyi önkéntesek első embere, valamint Alistál község polgármestere, Horváth Tamás le-

tók járműveit, majd Takács Tihamér helyi parancsnok számolt be az Alistáli ÖTT múltjáról és felszerelésének fejlődéséről. Ezután sor került a szobor megkoszorúzására. A megemlékezés koszorúinak elhelyezése után a bemutatóké volt a főszerep. Elsőként a Bögellői Önkéntes Tűzoltótestület tűzoltópalántája, az öt esztendős Végh Linda bizonyította, hogy a legkisebbek is helyt tudnak állni tűzoltásban. Őt követte a Bősi és Alistáli ÖTT közös taktikai gyakorlata, akik azt szemléltették, hogyan kell eloltani egy égő autót. Végül a dunaszerdahelyi hivatásos tűzoltók bemutatóját láthatták a vendégek, akik egy közúti balesetet szimuláltak. A kilátogatók emellett megcsodálhatták a dunaszerdahelyi járási tűzoltóság járműparkjának legújabb járművét. Lőrincz Tamás A szerző felvételei


10

Žitný ostrov

Fotoreportáž

Varíme, varíme ale hlavne sa bavíme Vydarený deň s „gulášovou“ súťažou, nočným futbalom, veteránmi... Čo sa týka gulášu, prísna porota pod vedením parlamentného poslanca Gábora Csicsaiho, ktorého doplnil starosta Janíkov Lajos Brenner a aj autor tohto článku v tajnom hlasovaní rozhodla, že najchutnejšie navarili „Másnaposok“ z Oľdze, druhé miesto ostalo doma v Janíkoch zásluhou teamu „Korona Bar“, tretie si vyvarili „Lágiek“ z Lehníc. Dodajme, že medzi deviatimi súťažnými mančaftmi bol zastúpený napríklad aj Pezinok, Mierovo či Zlaté Klasy. Súčasťou vydareného dňa bola aj expozícia „motorových“ veteránov, tak automobilov ako i motocyklov. Čo však najviac mrzelo hlavného organizátora tohto vydareného dňa bola skutočnosť, že museli zrušiť plánovanú kynologickú ukážku – psíky na nejakom podujatí ochoreli... (banič)

JANÍKY – V sobotu 11. júla vzala do rúk dianie v obci „Janícka mládežnícka skupina. Teda, aby sme boli presnejší, jednalo sa o popoludnie a noc. O druhej popoludní štartovala súťaž vo varení guláša, o dve hodiny neskôr sa ešte za svetla začal „Nočný futbalový turnaj“. Musíme však dodať, že pri účasti ôsmich tímov (tri domáce, ale prišli futbalisti aj z Tomášova, Horného Baru, Rohoviec, Nového Života a Štvrtka na Ostrove) bol jeho záver skutočne v noci. Prvé miesto si „vykopali“ chlapci z „EL-KO Teamu“ (Štvrtok na Ostrove), strieborné medaily putovali do Tomášova („Fél – Stars“), na bronzovú priečku sa postavili „Internacionale“ z Rohoviec. Z domácich to najvyššie dotiahli „Jányoki öregfiúk“ – skončili štvrtí.

Dobrý guláš nie je zlý...

Veterámy boli milým spríjemnením dňa

Varenie v kotlíku prestáva byť dominantou mužov

Gábor Csenkey mohol byť spokojný

Foto: autor


Spravodajstvo > Inzercia

21. júl 2015 | číslo 30

11

Jej životom je škola a deti v nej Už v detstve bola pri hrách s kamarátkami vždy učiteľkou VEĽKÝ MEDER – Riaditeľka Základnej školy J. A. Komenského, Mária Estergájošová, si 26.mája si pripomenula významné životné jubileum – oslávila „šesťdesiatku“. Na úvod nášho stretnutia nám prezradila: „Od malička som chcela učiť. V hrách s rovesníčkami vždy prevládala škola a ja, samozrejme, som bola vždy učiteľkou“. Narodila sa v Okoči, kde tiež začala navštevovať „základnú“ – počas prvého stupňa však prestúpila do vtedajšieho Čalova na školu s vyučovacím jazykom slovenským. Strednú školu ukončila taktiež v tomto meste, a začala tam aj pracovať. „Po ukončení stredoškolských štúdií som sa zamestnala ako vedúca pionierskej skupiny na základnej škole s vyučovacím jazykom slovenským. Od roku 1976 až do roku 1986 som pracovala

ako vedúca oddelenia Domu pionierov a mládeže v Dunajskej Strede, potom v Čalove,“ hovorí riaditeľka, ktorá fu neskôr, až do roku 1990, pô-

ní, som ukončila najprv Strednú pedagogickú školu v Seči a neskôr aj vysokú na Univerzite Konštantína Filozofa v Nitre,“ povedala nám Mária

Mária Estergájošová je riaditeľkou školy 15 rokov Foto: archív

sobila na škole ako skupinová vedúca pri pionieroch. „Potom som začala pracovať ako vychovávateľka v školskom klube a stala sa i učiteľkou na prvom stupni. Postupne, popri zamestna-

Estergájošová, ktorá je riaditeľkou od 1. augusta 2000 na škole, ktorá bola premenovaná na Základnú školu s vyučovacím jazykom slovenským Jána Amosa Komenského. Premenované však bolo

Vatra zvrchovanosti

Výročie prijatia Deklarácie o zvrchovanosti si pripomenuli aj v Dunajskej Strede Foto: autor

DUNAJSKÁ STREDA – Deklarácia o zvrchovanosti SR si pripomenula už 23. výročie svojho prijatia. V sobotu 18. júla si ju uctili aj členovia Matice slovenskej v meste sym-

bolickým zapálením „Vatry zvrchovanosti“ v záhrade matičného domu. V slávnostnom príhovore podpredseda Slovenskej národnej strany Anton Hrnko poukázal na význam prijatia Deklarácie o zvrchovanosti SR pri formovaní samostatnej Slovenskej republiky. „Ako vlastenci by sme nemali zabúdať na rozvíjanie tradícií spomienkových stretnutí a osláv pamätných dní našej novodobej histórie – iniciátorom deklarácie bola práve naša politická strana. Túto skutočnosť musíme zdôrazňovať z dôvodu, že mnohí historici túto iniciatívu prikladajú iným. Dôležité je tiež vedieť, že naše dve národy, teda slovenský a český sa rozišli kultúrne, bez hádok a zvád a bývalé Československo sa nerozpadlo, ale pokojne rozdelilo,“ povedal okrem iného vo svojom príhovore Hrnko. Po slávnostnom príhovore nasledovalo symbolické zapálenie vatry spomínaným podpredsedom SNS a prednostom Okresného úradu Dunajská Streda Richardom Kmeťom. (v. kmeť)

i mesto – z Čalova sa medzičasom stal Veľký Meder. „Funkciu riaditeľky školy zastávam až do dnešného dňa, čo je tiež malé, 15-ročné jubileum. Veľmi šťastná som z toho, že v mojich šľapajach sa na pedagogickú dráhu dali moje dve dcéry, Beáta a Erika,“ hovorí. To, že sa stala učiteľkou, nikdy neoľutovala – škola sa stala jej srdcovou záležitosťou, ozajstným druhým domovom. Pod jej vedením prešla škola veľkými, ale potrebnými vonkajšími i vnútornými zmenami. Má nemalú zásluhu na tom, že táto vzdelávacia inštitúcia sa aktívne zapája do rôznych projektov, ktoré aj úspešne realizuje. Spomeňme aspoň to, že rokoch 2012 – 2014 sa uskutočnil jeden z nich pod názvom „Učiť a učiť sa moderne, hravo, európsky s úctou k tradíciám“, ktorý bol financovaný z EÚ fondov vo výške 193 967 eur.

Rukolapným výsledkom sú dve nové, moderné jazykové učebne, interaktívne tabule v jedenástich triedach, hlasovacie zariadenie, počítače, ozvučenie a 230 interakčných cvičení. Navyše v tomto projekte si 15 pedagógov zvýšilo kvalifikáciu v oblasti IKT vo vyučovacom procese v troch oblastiach počas 16 dní. Neustále hľadala a aj dodnes hľadá nové metódy a formy práce, dbá o zvyšovanie kvalifikácie pedagogického kolektívu. Je obľúbená a kolegovia na ňu hľadia ako na prirodzenú autoritu, ktorej nechýba nadhľad a zmysel pre tímovú prácu. Jej dlhoročnú prácu pre školu, ale i pre Veľký Meder si všimlo aj vedenie mesta a Márii Estergájošovej pri príležitosti jej životného jubilea v týchto dňoch primátor mesta Samuel Lojkovič odovzdal ocenenie vo forme ďakovnej plakety. Vladislav Kmeť


12

Žitný ostrov

Reportáž

Oáza pokoja v Ekoparku Sú miesta, ktoré sa skutočne oplatí navštíviť – na jednom sme boli VEĽKÉ UĽANY/SLÁDKOVIČOVO – V „Ekoparku“, ležiacom pri mŕtvom ramene Čiernej Vody v katastroch dvoch usadlostí, sa už dokonale udomácnilo viacero druhov zvierat a vtáctva.

Znova a znova tu ožívajú nové, čarovné zákutia, v ktorých nachádzajú pokoj a možnosti na relax návštevníci z rozličných kútov nielen Slovenska. Na svoje si tu prídu športoví rybári, ale trebárs aj rekreanti –

Srnček Julčo je momentálne asi najviac „v kurze“

kvalitná reštaurácia, bufet, no i možnosť vlastnej „opekačky“. K zvieratkám v areáli Ekoparku pribudli ďalšie nové prírastky – už pri vstupe do areálu nás prekvapil svojim zjavom drobný, zhruba mesačný srnček. Keďže je to sirôtka, o bezbranné, krehké mláďatko sa starajú pracovníci zariadenia, ktorí ho prikrmujú z detskej kojeneckej fľaše výživným kravským mlieč-

vštevníkmi. Pri voliére s kozičkami sme našli dievčatá až z Moravy, ktoré s mláďatami družne komunikovali. Pozdĺž riečky sa lenivo vyvaľovali húsatá a kačky, ktoré sa onedlho rozbehli k vode zaplávať si so svojimi dospelými kamarátmi. Medzi muflónmi panovala vzácna harmónia, oddychovali svorne s novými členmi stáda. Počas prechádzky „zooparkom“ sme objavili aj nádher-

Sova je od nepamäti symbolom múdrosti – ani táto sa nezdá byť hlúpou

No a teraz sa pôjdeme trochu vyčľapotať...

Laň Fany poznáme už dávnejšie, prišla nás slušne privítať

kom. Nateraz srnčiatko, ktoré zriaďovateľ Ekoparku Karol Lakatoš nazval familiárne Julčom, behá voľne medzi návštevníkmi, ktorí si jeho prítomnosť skutočne užívajú. Naša stará známa laň Fany pribehne, ako náhle nás zavetrí. Vzájomne sa zdraví nielen s nami, ale aj s malými ná-

Foto: autorka

ný, vzácny druh vtáka – múdru sovu. No a napokon sme sa pokochali pohľadmi na exotické vtáctvo, pozdravili svinky a diviaky. Jednoducho – ak hľadáme pokoj a pohodu, jedna oáza nie je až tak ďaleko. Zuzana Dömötörová


Spravodajstvo

21. júl 2015 | číslo 30

13

Aj v dôchodku chce byť prospešný Pedagóg, ktorý zasvätil svoj život športu a práci s mládežou Odchod do dôchodku je vážnou zmenou v živote každého človeka. „Čerstvý dôchodca“ má zväčša spočiatku obavy a neistotu, čo bude robiť s časom, ktorý nie je vyplnený každodennými pracovnými povinnosťami. Penzijný vek však ešte neznamená koniec aktívneho života, práve naopak – mnohí naberajú „druhý dych“, a už pred odchodom do dôchodku sa začnú venovať koníčkom, kontaktovať starých známych, plánovať si cesty, ktoré chceli dávno podniknúť. Je dôležité takéto šance nepremárniť, je nutné vedieť, že vopred naplánované trávenia množstva voľného času zabráni náhlemu pocitu bezmocnosti, samoty a strate zmyslu života. S takýmto vedomím odišiel v nedávnych dňoch do dôchodku aj pedagóg Viktor Németh z Ohrád. Tí, ktorí ho poznajú vedia, že život učiteľa okrem pedagogickej praxe zasvätil práci s mládežou, hlavne na úseku športu. A to nielen v priestoroch školy kde učil, ale aj na

Glosa Ľubo Banič

K

eď už sranda, tak komplexná. Utečencov skoro zovšadiaľ je viac ako maku v plnom vagóne týmto produktom naplnenom, lebo niekto im predáva informácie, že práve Európa je tou zemou zasľúbenou, kde im bude

okresnej, krajskej, no i celoštátnej úrovni. Na svoj doterajší život dnes už dôchodca Viktor Németh spomína veľmi rád. Jednoducho – nebol to márne prežitý život. „Vždy som chcel deťom dať o niečo viac ako len sedieť za katedrou, učiť ich predpísané učivo a ísť domov. Jednoducho na niečo takéhoto som nikdy nebol stavaný – už od detstva som sa angažoval v práci spoločenských i záujmových organizáciách v našej obci. Následne, v roku 1974, som sa stal predsedom základnej organizácie Zväzarmu, viedol som dlhé roky výcvik brancov a vykonával aj funkciu predsedu miestnej telovýchovnej jednoty, neskôr futbalového a potom stolnotenisového oddielu,“ hovorí Viktor a pokračuje: „Dokonca určitú dobu som bol činný i v hádzanej ako rozhodca a zúčastnil som sa aj na majstrovstvách sveta v hádzanej stredných škôl v Miškovci, kde som zastával funkciu delegáta.“ O Viktorovi Némethovi vieme aj to, že popri práci pedagóga bol aktívny v Slovenskej asociácii športu na

školách, v ktorej dokonca dlhé roky zastával post predsedu okresného výboru a krajskej rady. Pravidelne nielen pomáhal, ale aj osobne organizoval rozmanité okresné, krajské i celoslovenské prebory na rôznych školských športových

som počas tých rokov viedol, získali množstvo prvých miest – či už v atletike, stolnom tenise, basketbale, futbale, flórbale alebo volejbale, v ktorom sme získali jedenásť majstrovských titulov bez prerušenia. V roku 2004 sa moji zverenci

Viktor Németh (vľavo) odchádza do dôchodku...

súťažiach. „Táto práca mi zabrala mnoho voľného času, no neľutujem ani jedinú minútu, ktorú som takto so svojimi školákmi prežil. Žiaci a študenti, ktorých

nia, až tak dobre nedarí. Poväčšinou práve naopak. Inou otázkou však je, či ich my, oprávnení, pravoverní a s patentom na jedinú pravdu, máme zo stíhačiek odstreľovať raketami vzduchvoda alebo bombardovať tie loďky vyzerajúce ako plte, ktoré nepochopiteľným spôsobom dokážu zdolať Stredozemné more, niekde na polceste za ich budúcim šťastím. Sú na nich naskladaní hustejšie ako zápalky v krabičke – teda ešte oveľa hustejšie, a navyše plavbu si vychutnávajú na stojáka – tí, ktorí sa cestou neutopia, majú zážitok na celý život. Možno aj na dva. Aspoň takto je to pre-

Foto: archív

dokonca stali majstrami Slovenska v »malom« futbale. Najviac ma však vždy potešilo, keď sa moji zverenci objavili v rôznych športových kluboch, a to nielen na

stretnutia telocvikár Viktor Németh, ktorý počas ostatných desaťročí pôsobil na Gymnáziu Ladislava Dúbravu v Dunajskej Strede. Vladislav Kmeť

zentované v tom, čo nám ponúkajú v spravodajstvách televízne stanice. Ale v každom prípade to vyzerá veľmi autenticky. No na druhej strane je faktom, že sa mám tu nejako začali až príliš premnožovať a nevieme, čo s nimi. Teda nie konkrétne my na Slovensku, skôr v Taliansku a Grécku, kde pristávajú. O našej krajinke malinkej imigranti nemajú ani šajnu, netušia, že vôbec existuje a preto sa k nám nehrnú – lákajú ich iné, známejšie destinácie. Lenže niekto vymyslel slovo „kvóta“, lebo európska solidarita nepustí, a niekto vymyslel, že by sme

si mali našich budúcich nových spoluobčanov alikvotne podeliť. Mne tisíc, tebe desaťkrát viac a tak. Tento nápad však neprešiel, lebo niektorí – medzi inými aj my – sa vzbúrili. Hoci pravdepodobne len tak naoko. Lebo vraj nám bratia Rakúšania pol tisícky takých všelijakých utečencov dočasne prepožičajú. Neviem, čo to znamená „dočasne“, teda či je to na dobu určitú a vopred stanovenú, alebo aby sa nepovedalo. Osobne si myslím, že ak sa to stane realitou, mali by sme ich strčiť do Tatier alebo do Bratislavy, niekam pod hradný kopec, aby sa zoznámili s krásami Slovenska. Ale majú smerovať do Gabčíkova. Podľa všetkého ich tam príliš nechcú – bude referendum.

Kvo, kvo, kvó – kvóty! dobre. A keď už nie až tak absolútne fasácky (teda že by im, ležiacim hore hákom, pečené holuby a iné výdobytky kapitalizmu priamo lietali do huby), tak určite lepšie ako na nich rodnej hrude (rodina niekde v buši, džungli alebo púšti sa poskladá a vyšle svojho veľvyslanca v nádeji, že sa medzi belochmi uchytí a potom za ním príde celý kmeň). Ťažko povedať čo je tom pravdy, ale v každom prípade je faktom, že ani v Európe sa každému, ani pôvodnému rodákovi spomedzi Gibraltaru až po Ural, navyše bielej pleti a kresťanského vierovyzna-

Slovensku, a navyše boli v nich veľmi úspešní. Ako telocvikár som sa vždy snažil svojim deťom vštepovať lásku k športu. Hovoril som im, že je tá tá najkrajšia vec na svete, najlepšia droga, na ktorej môže byť človek závislý,“ vyznal sa na záver nášho


14

Csallóköz

Tudósítás

Javulhat a hatékonyság Geotermikus hőenergia fűtési célokra NAGYMEGYER – A város ismert termálfürdője két geotermikus furat vizét és hőenergiáját hasznosítja egyrészt a medencékben, másrészt pedig a termálfürdő létesítményeinek fűtésére és a használati meleg víz előállítására. A geotermikus hőenergia hasznosításának további lehetőségeire is nyitottak a városban. – Jelenleg két fűtési rendszer működik Nagymegyeren, egy-egy központi, gázüzemű kazánházzal. Öszszesen 1828 lakásegységet és más épületet látnak el fűtéssel és meleg vízzel. A folyamatos karbantartás ellenére mindkét rendszer komplex felújításra szorul. Terveink szerint egy központi kazánház lenne a mai Közép I. fűtőházból a két rendszer vezetékeinek egybekapcsolásával. Ezzel javulna a hatékonyság és kihasználtság. A meglévő geotermikus energia felhasználásának lehetőségéről érdemes elgondolkodni a felújított és összekapcsolt városi fűtésrendszernél is. A javaslat szerint 2500 méter mély geotermikus furat készülne, 10 liter/másodperc 85 fokos geotermikus vízbőséggel, 2,9 MWt felhasználható energiapotenciállal. A geotermikus víz előszigetelt, föld alatti vezetéken

jutna el a Közép I. kazánházba, ahol hőcserélők segítségével felfűtené a rendszer fűtővizét. A képviselő-testület több ajánlat közül akarja

kiválasztani a furat kivitelezőjét. Egyik a lendvai (Szlovénia) Petrol Geoterm cég. Miran Jug igazgató és Matej Prkics műszaki menedzser a Pla-

uter kúriában megjelent szakembereket tájékoztatták a geotermikus furat kivitelezéséről és az árajánlatról – mondta el lapunknak Mikóczy Dénes, Nagymegyer alpolgármestere. Miran Jug igazgató örömmel nyugtázta, hogy Lojkovič Sámuel, a város polgármestere és Mikóczy Dénes alpolgármester lendvai látogatásakor találkozhattak, ahol előzetes egyezség született, és lehetőséget kaptak a nagymegyeri bemutatkozásra. – Cégünk régóta a geotermikus furatokra szakosodott. A nagymegyeri elképzeléseket mintha csak ránk szabták volna. Ugyanilyet csináltunk Lendván is. Méghozzá a városközpontban, sűrűn lakott területen. A geotermikus vizet házak fűtésére használják, ahogy itt is szeretnék. Örülök, hogy Nagymegyer révén Szlovákiába is bemutatkozhatunk. Sikeresek vagyunk már Horvátországban és természetesen Szlovéniában is. A városvezetéssel és a szakemberekkel való találkozás jó érzéssel töltött el. Remélem, meggyőztük őket az ajánlatunk előnyeiről – nyilatkozta lapunknak Miran Jug igazgató. Vladislav Kmeť A szerző felvételei


15

Tudósítás > Jegyzet

2015. július 21. | 30. szám

Vers és próza idősek előadásában Harminckét előadó szerepelt a fesztiválon VÁSÁRÚT – A Szlovákiai Nyugdíjas-szövetség dunaszerdahelyi járási szervezete a legnagyobbak és legaktívabbak közé tartozik az országban. Rendezvényei a tagság igényeit követik. Legutóbb megtartották a II. járási nyugdíjas vers- és prózamondók, verséneklők seregszemléjét. A vásárúti községháza dísztermében Kovács Ferenc járási elnök üdvözölte a megjelenteket, beszédet mondott még Zsoldos Roland polgármester. A járási 14 alapszervezetből 32 előadó szerepelt a fesztiválon. A leg-

Baji Ferenc

idősebbek a 86 éves dunaszerdahelyi Baji Ferenc, a 84 éves egyház-

karcsai Gódány Piroska és a 82 éves vásárúti Nagyvendégi Gabriella voltak. Megható érzés volt hallgatni az idős embereket, akik magas koruk ellenére hosszú verseket és prózai darabokat adtak elő. Baji Ferenc gyerekkora óta kedveli a költészetet. – Azokat a verseket szavalom, amelyeket még az iskolában tanultam. Újakat már nem tudok megtanulni. Nem értem, hogy lehet, de a 70 évvel ezelőtt versekre emlékszem, az újakat meg az istennek sem tudom megjegyezni – mondta nevetve. Vladislav Kmeť Ranostaj Tibor felvételei

A szigetlakó Rajkovics György rovata

MGTOW. Ejtsd: migtau. Betűszó, amelynek jelentése, Men Going Their Own Way. Magyar változatban, „maguk útját járó férfiak”. Mit jelent ez az ötbetűs rövidítés? Egyesek szerint a férfiak társadalomból való teljes kivonulását, míg mások szerint a nőkről való végleges lemondást. Felmerülő lehetőség még, hogy a jelenkor férfijának remeteségbe való vonulását jelenti. A legelvakultabbak szerint egy férfimozgalom, amely a nők ellen irányul. A MGTOW az Amerikai Egyesült Államokból indított. A fogalom nem nevezhető réginek. Legjobban úgy tudnánk jellemezni, ha a férfiak válaszreakciójaként írnánk le a feminizmussal átitatott amerikai társadalommal szemben. A „követők” véleménye szerint a férfit tulajdonképpen a huszonegyedik század elejére teljesen mellékvágányra helyezték, és a nők jelentős része már csak pénzkereső rabszolgának tekinti őt. A férfi agresszív, perverz, pedo-

A maguk útját járó férfiak fil senki, aki elnyom, és nemi erőszakot követ el minden nőn. A radikális feministák pedig attól sem riadnak vissza, hogy a fehér férfiak legyilkolását vizionálják, mindezt egyetemeken, nyilvánosan. A férfiak pedig besokalltak. Különös, hogy a közép-európai férfiak jelentős része már most is hasonló nézeteket vall, úgy, hogy nem hallott még a MGTOW-ról. A MGTOW valójában nem „mozgalom”, helyesebb, ha kulturális és filozófiai megfigyelésnek nevezzük a férfiak viselkedéséről. Miképp definiálható a filozófiája? A maga útját járó férfi azon a véleményen van, hogy a hetvenes évek óta a feminizmus harmadik hullámának férfiellenes propagandája már teljesen deformálta a nők gondolkodását. Az ilyen nőkkel nem érdemes gyereket nemzeni, felesleges házasságot kötni, és kapcsolatot kialakítani is értelmetlen. Ezek a férfiak nem akarnak semmit a nőtől. Nem adnak semmit. Sem fi-

gyelmet, sem támogatást, sem szexet. A saját életükkel azt tesznek, amit akarnak, és nem kíváncsiak senki véleményére. Hogy minderre nem hirtelenjében jöttek rá, nem szorul magyarázatra. A MGTOW életforma négy változata különböztethető meg. Az első csoportba tartoznak azok, akik felismerték a helyzetet. Ők elfogadhatónak tartják a jelent, vállalják a kockázatot, hisznek még a párkapcsolatokban, gyerekre vágynak, szerelemre, társra. Vállalják, ha a nők elnyomják őket. A második csoportba tartozók már elutasítják a hosszú távú kapcsolatokat. Nem vágynak házasságra, nem vágynak együttélésre, és nem szeretnének a bíróságokon kikötni. A harmadik csoport tagjai ennél is tovább mennek. Ők a rövid távú kapcsolatokat is elutasítják. Nem randiznak lányokkal, nem létesítenek egyéjszakás kalandokat, de még a flörtölést is kerülik. Nem barátkoznak a nőkkel, a kapcsolatuk kizárólag szak-

mai lehet, de ezt is minimalizálják. A rokoni kapcsolatokat azonban megtartják. A negyedik csoportba pedig azok a férfiak sorolhatók, akik a fenti pontokon túl a gazdaságból is kivonulnak. Az ilyen férfi annyit keres, amennyire éppen szüksége van a megélhetéshez. Ezek a férfiak kevesebbet keresnek a családosoknál, kevesebb adót fizetnek, ennek következtében az adókból a nőknek kevesebb állami támogatás jut. A MGTOW-t nem nevezhetjük mozgalomnak. Részben lemondásnak tekinthetjük a társról, és mindenről, ami jót magában hordoz a nő. Más kérdés persze, hogy a házasodási és válási statisztikákat elnézve, valamint azt a tényt, hogy a férfiak jelentős része az egész nyugati civilizációban társ nélkül tengődik, talán nem is jelent lemondást. Kiégés, kiábrándulás, megkeseredettség? A MGTOW nézeteit valló férfi alapjában véve az élet naposabbik oldalára szavaz, de nő nélkül.


16

Csallóköz

Tudósítás > Hirdetés

Gyalog és kerékpáron az Öreg-Duna feletti hídon A két település összekötésével új híd és határátkelő jön létre nik. Egyik benyújtója Boráros József, Doborgaz polgármestere volt. – A két település összekötésével új híd és határátkelő jön létre, a gyalogosok és kerékpárosok részére rövidebb és biztonságosabb az út. A projekt pozitív hatással lesz a határ menti térség turistaforgalmára, új munkahelyek létesülnek, javul a lakosság életminősége – mondta a polgármester. A megvalósíthatósági tanulmány 6 változatot tartalmaz. Ezek közül az E variánsra adott ki pozitív szakvéleményt a környezetvédelmi minisztérium. A kivitelezésre az EU vidékfejlesztési alapjának egy további határon átnyúló együttműködési projektje keretében kerül majd sor.

DOBORGAZ/DUNAKILITI – A gyalogosok és kerékpárosok számára készülő híd összeköti a két határ menti települést, lehetővé teszi a szabad mozgást a térségben, hozzájárul a turizmus és a határon átnyúló együttműködés fejlesztéséhez. Egyúttal szélesebb értelemben átjárást biztosít a Csallóközből a Szigetközbe és fordítva. – A bősi vízi erőmű egyik küldetése, hogy segítse a környékén élők életét. A Doborgaz és Dunakiliti között, az Öreg-Dunán átívelő új híd ennek a törekvésnek egyik fontos lépése lesz – jelentette ki a hídépítéssel kapcsolatos konferencián Dunacsúnon Peter Hajduček, a Vízgazdálkodási Építővállalat vezérigazgató-helyette-

A résztvevő politikusok egy csoportja

se. A hídprojekt a Magyarország–Szlovákia Határon Át-

nyúló Együttműködési Program 2007–2013 része, finan-

szírozása az Európai Unió vidékfejlesztési alapjából törté-

Vladislav Kmeť A szerző felvétele


SZMCS > Hirdetés

2015. július 21. | 30. szám

17

A cserkészet jövőjét formálják Vezetőképző táborok az új nevelési koncepció jegyében PALÁST – Hétfőn kezdődtek, és július végéig tartanak a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség vezetőképző táborai. A mintegy százötven főt megmozgató táborokra a lévai járásbeli Palást és Ipolyfödémes közötti Olvári-völgyben kerül sor. A cserkészetet – mely a világ legnagyobb független ifjúsági szervezete – az egész év során tartó foglalkoztató tevékenység jellemzi. A vezetők hétről hétre rendeznek programokat a Felvidék 35 településén tevékenykedő csapatokba tömörülő 1200 tagnak, az év folyamán pedig több, re-

az SZMCS ügyvezető elnöke. Idén négy vezetőképző tábort rendeznek a völgyben. A segédőrsvezetőképző táborba a legfiatalabb, önálló munkát még nem szükségképpen végző, inkább saját kortárs közösségük kiteljesedését segítő fiatalokat várják. A cserkészet alapegysége az őrs, 5-10 hasonló korú gyermek vagy fiatal csoportja, akik egész évben együtt dolgoznak a csapataikon belül. Az ő vezetőik az őrvezetőképző táborból kerülnek ki. A felnőtt vezetőket adó segédtisztképző tábor nemzetközi összefogással jön létre, a hazai mellett kárpátaljai, erdélyi, és a nyugat-európai szórványban elő

be fogadja a táborozókat, akkor a siker nem marad el. „Cserkészvezetőink sok éves tapasztalatukat legjobb tudásuk szerint igyekeznek átadni a fiataloknak a tíz nap alatt. Táboraink idén már az új nevelési

gionális és országos programra is sor kerül, több száz fő részvételével. A főszezon viszont tagadhatatlanul a nyár, ekkor vannak a táborok, amelyek az egész éves cserkészmunka megkoronázását jelentik a cserkészeknek. „Ezek közül is kiemelkednek a vezetőképző táborok. Itt formáljuk a szlovákiai magyar cserkészet jövőjét. Az innen kikerülő fiatal vezetőket a képzés befejeztével csapataikban vethetik bele magukat a cserkészmunkába” – mondta Csémi Szilárd,

vezetők irányításával. E három erdei tábor mellett Palást községben kerül sor a 6-10 éves gyerekek vezetésére felkészítő kiscserkészvezető-képző táborra, amely mellett kiscserkész mintatábor is működni fog. A 150 táborozó ellátásáról, és a táborok logisztikai kiszolgálásáról a segítő tábor gondoskodik. Gál Erik, az SZMCS vezetői utánpótlásért felelős koordinátora elmondta, a táborok vezetői egész évben készültek erre a tizenegy napra, így, ha az időjárás is kegyei-

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségről A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség 1990. március 11-én alakult újjá, azóta Szlovákia legnagyobb magyar ifjúságnevelő szervezetévé nőtte ki magát. A gyerekekkel és fiatalokkal heti szinten nevelőmunkát végző önkéntes szervezet jelenleg közel 1200 taggal működik. Évente több országos rendezvényt szerveznek, a cserkészcsapatokban pedig hónapról hónapra több száz gyermeknek teszik lehetővé, hogy játszva fejlődjenek. A szervezet idén ünnepli újjáalakulásának 25. évfordulóját, 2015-ben több eseményt is szerveznek e kapcsán.

módszer alapján zajlanak, így valóban elmondhatjuk, vezetőképzésünket is új alapokra helyeztük” – mondta Gál Erik. (szmcs-p) Archív felvételek


18

Csallóköz

Jegyzet > Felhívás > Állásajánlat

Menekülés helyett Utazunk haza a feleségemmel a házassági évfordulónkra szervezett kirándulásról. Otthonról (Magyarország) haza (Csallóköz). A lányaink nélkül vagyunk, beszélgetünk. A menekültek befogadása forró téma: a közösségi hálón olvassuk, hogy a szülőfalunkkal szomszédos település (Bős) lakosai nem akarnak újabb idegeneket (szír keresztény, muszlim, terrorista) községükbe fogadni. Manapság nem a bizalom idejét éljük. S közben egészen odáig jutunk a beszélgetésben, hogy mi (magyarok) nem csupán az idegennel, hanem egymással is (mosztos vagy emkápés?) bizalmatlanná váltunk. Mi több, gyanakodva tekintünk magunkra is (mik vogymuk?). Nem hisszük, hogy jobban lehetne él-

nünk jogainkkal (nyelvhasználat, oktatás, önrendelkezés), inkább – csak hogy ne legyen zűr velünk – csendesen és önként oldódunk a többségbe. Pedig a menekültek ügye – nézzük akár ellenségesen, akár szánakozva – egy dolgunkra éles fényt vet: nevezetesen arra, hogy félteni kezdjük, amit a miénknek vélünk, és a bőrünkön érezzük veszélyét annak, hogy az idegen erő akár el is veheti a századok által ránk hagyományozott értékeket. Az életterünket, a közösségünket, a hagyományainkat. Ilyenkor bizonyosan tudjuk, hogy létezik a gyönyörű Kukkónia, a kies Zoboralja, a szorgos Mátyusföld, a kedvesen girbe-görbe Gömör, a mosolygós Bodrogköz... és érezzük, hogy mindez veszhet. Csakis ilyenkor fogunk

össze, csakis ilyenkor tudatosul: valóban pusztulhat mindenünk. Talán nem is kell ezen csodálkoznunk, talán csak a történelem ismétli meg unottan magát: hiszen korábban is tatár, török, osztrák vagy muszka hadaknak kellett özönleni ahhoz, hogy öntudat és összefogás szülessék. Hogy végre ráébredjünk: a magyarságunk érték! Hogy nyelvünk, kultúránk, mindennapi életünk semmivé válhat, és beteljesülhetnek Márai Sándor szavai, hogy egyszer akár leletként tanulmányoznak bennünket is. Miért mindig csak az idegen veszély ébreszt és fog össze bennünket? Miért csak ilyenkor mérjük fel, milyen értékekkel bírunk, és kik vagyunk? Kodály és Bartók gyűjtötték dalainkat, Balassitól a kortársa-

kig kitűnő szerzők művelik nyelvünket, kiadóink, színházaink, iskoláink nevelnek a szó szeretetére; van focink (sárga#-kék), van zenénk, kiváló orvosokat, mérnököket, közgazdászokat, művészeket tudhatunk a felvidéki magyarok között. Van nyelvünk, vannak vidékeink, gyönyörű tájaink. Nincs hova hátrálnunk, nem kell máshova mennünk, nem kell másokká válnunk. Értékeinket végre ne másoktól féltve ismerjük fel, hanem magunktól becsüljük meg mindazt, amink van! Csak az számít igazi otthonnak, melyben hiszünk. Hagyjuk abba a menekülést. Itthon vagyunk! Menyhárt József, az MKP dunaszerdahelyi járási elnöke

Értékes fényképes nyeremények Fotópályázat: Szülőföldem, a Felvidék A Magyar Közösség Pártja fényképpályázatot hirdet „Szülőföldem, a Felvidék” címmel amatőr fényképészek részére. A szakmai zsűri által elbírált fényképek bekerülnek az MKP 2016-os évre szóló falinaptárába, illetve a zsűri által külön kiválasztott fotók egy fényképkiállítás keretében megtekinthetőek majd több helyszínen is. A fényképek digitális módon küldhetők a karaffaattila@mkp.sk e-mail címre. Egy pályázó legfeljebb 3 fényképet küldhet be.

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 30. hét

Munkásnő baromfifarmon (2) – baromfi tisztítása, feldolgozása. A munkavégzés helye a Gulamezei Baromfifarm Tallós községtől 3 kmre. Jelentkezőket várnak Vásárútról vagy a Pozsonyeperjes, Dunatőkés, Nagyudvarnok útvonalról. A munkába járást segíti a munkaadó. Kapcsolat: 0918 871 640, hyd.farmapasienka@ gmail.com A pozsonyi (munkavégzés helye Rača) Slovenská Grafia társaság keres alkalmazottakat a következő pozíciókra: vágógépsor–beállító, ragasztókötőgép–mester, irkafűzőgép mester, csomagológép mester és gyári segédmunkás. Kapcsolat: +42149493853, kariera@ grafia.sk. Az egyes pozíciók leírása megtalálható a www.istp.sk oldalon Kertész-eladó – a dunaszerdahelyi (Karcsai út 6) Pro Garden ajánlata. Elvárások: szakvégzettség (agrár, kertész, növénytermesztés)

Kérjük, a következőképpen nevezzék el a beküldött fényképeket: Kategória_Családnév Keresztnév__sorszám_kép címe Példa: 1_SzaboIstvan_01_Zoboralja.jpg A Nevezési űrlap letölthető a www.mkp.sk honlapról, illetve igényelhető a fényképpályázat koordinátorától.

Témák: 1. A Felvidék tájai 2. A Felvidék várai, városai-falvai, templomai 3. A felvidéki ember vagy gyakorlat a munkaterületen. Feladatok: növények kezelése a kertészeti központokban, tanácsadás ügyfeleknek, segédmunkák. Szerződés formája megállapodás (hó 30–50 óráig), lehetőséggel hosszú távon teljes munkaidős szerződésre. Nyitvatartási idő, nyár: hétfő-péntek 8.00–18.00, szombat 8.00–13.00 óráig, tél: 8.00–16.00 hétfő-péntek, szombat 8.00– 12.00. Kapcsolat: Vojtech Süke, 0903 458 078, vagy személyesen a boltban (Pro Garden, Kračanská cesta 6, 929 01 Dunajská Streda) Asztalos – a felsőpatonyi Melli Interiéry társaság ajánlata ülőgarnitúrák gyártásához. Elérhetőség: odbyt@melli.sk, 031/590 09 51, 0903 965 562 Technikus-szerelőmunkás (3), tervező (rajzoló), junior projektmenedzser – a dunaszerdahelyi Nevitel társaság ajánlatai:távközlési berendezések, antenna rendszerek szerelése, GSM / LTE rendszerek telepítése. További tájékoztatás és kapcsolat, tel.: 0903 799 881, fax: 031/590 22 20, podatelna@nevitel.sk Őrző-védő szolgálat alkalmazottja (20) – a SEGAL Security társaság ajánlata. Munkavég-

Díjazások: 1. díj: Fényképezőgép 500 euró értékben 2. díj: Fényképezőgép kellékek 250 euró értékben 3. díj: 2 személy részére wellness bérlet

Pályázati naptár: Pályázat meghirdetése: 2015. július 1. Beküldési határidő: 2015. október 6. Közönségszavazás (online): 2015. október 16. Ünnepélyes díjátadás és kiállítás megnyitója: 2016 januárjában zés helye: Pozsony. Feltétel: érvényes őrzővédő igazolvány (preukaz SBS), tiszta erkölcsi bizonyítvány. A munka megfelelő csökkentett munkaképességűek számára is. Elérhetőség: 0903 403 008, sekretariat@segal.sk Munkalehetőséget kínálunk, minőség-ellenőrzés (kontrola kvality vyrobkov) Lozornón. Kereset: cca 700–900 euró. Érdeklődni lehet: Nagy Róbert, elérhetőség: 0948 419 026. Utazási költség térítve. Gépészmérnök (1) – a munkavégzés helye Nagymegyer, autómodulok gyártásánál, Edscha Veľký Meder társaság ajánlata. Kapcsolat, tel.: 031/590 42 23, MLaszloova@edscha.com Dióspatonyi Aquapond társaság ajánlatai: tervező-referens (1), szerelő munkás, szigetelés, PVC hegesztése. Érdeklődők jelentkezését várják a Galántai járásból is. Tel.: 0911 545 479, bartal@aquapond.sk Kárpitos (3) – ülőgarnitúrák gyártása, a dunaszerdahelyi HASAG Polstermöbel társaság ajánlata, egy műszakra. Kapcsolat 0918 648 415, varga@hasag.sk


Ajánló > Hirdetés

2015. július 21. | 30. szám

Csehszlovák nosztalgia Megjelent az Irodalmi Szemle összevont nyári száma „Ezen a térfélen mindenkiben volt némi csehszlovák” – olvasható a július–augusztusi összevont Irodalmi Szemle-szám Made in Czechoslovakia című nosztalgiaszótárának szerkesztői előszavában. Alpa, Kofola, párki, Tuzex… Csupa olyan szócikk szerepel ebben a szótárban, amelyek hosszú évtizedekre meghatározták a hétköznapjainkat – sőt, akár még ma is meghatározzák. Egy alternatív „(cseh)szlovákiai magyar irodalom” születik meg a Szemle oldalain, amely olyan magyarországi szerzőket is befogad, mint Czinki Ferenc vagy Háy János. Mellettük a szótár szerzői még Ardamica Zorán, Bárczi Zsófia, György Norbert, N. Tóth Anikó, Száz Pál, Veres István és Vida Gergely. A Made in Czechoslovakia című blokk folytatásában Szászi Zoltán a szpartakiádák világába kalauzol el bennünket, Fülöp Antal (a Piszkos ember című méltatlanul elfeledett regény szerzője) pedig új regényének részletében a het-

venes évekbeli „Arany-Prága” hétköznapjaiba nyújt betekintést. A csehszlovák hangulatot csak fokozza,

hogy első ízben kétnyelvűen is szerepelnek szövegek a lapban: a kortárs szlovák prózairodalom kimagasló alakja, Uršuľa Kovalyk nemrégiben megjelent A műlovarnő című regényének részlete Vályi Horváth

Erika fordítása mellett eredetiben is olvasható. A csehszlovák blokkot két tanulmány zárja: Heé Veronika egy kevésbé ismert, ám annál érdekesebb cseh szerzőt, Karel Matěj Čapek Chodot mutatja be, Ondrejcsák Eszter pedig Anton Straka magyar műfordításairól értekezik. Két kortárs szlovák költő verse szintén kétnyelvűen szerepel a lapban: Michal Habaj Karmageddon és Mária Ferenčuhová Attrakciók című műve Merva Attila fordítása mellett szlovákul is megtalálható. Újra közöl kortárs szlovákiai magyar drámát a Szemle: Soóky László Kókler forradalom című „nótás története” egy mesejátékba ágyazva meséli újra a bársonyos forradalmat szlovákiai magyar szemszögből. Papp Sándor Zsigmond Gyűlölet című regényrészlete egy, a csehszlovákhoz nagyon hasonló miliőbe vezet: románok és magyarok a szocializmusban, besúgók és megfigyeltek, kínzások és megkínzatások. A szépirodalmi

19 blokkot Bodnár Gyula és Kulcsár Ferenc versei zárják. Színes a kritikai rovat kínálata is: Merva Attila Michal Habaj legutóbbi kötetét mutatja be, Papp Máté az idén már másodszor Forbáth-díjjal kitüntetett Vida Gergely Demóverzió című könyvéről ír, Szabó Lovas Emőke pedig Gazdag József Egy futballfüggő naplója című tárcagyűjteményéről közöl kritikát. A kritikai rovat Gyürky Katalin írásával zárul, aki Sofi Oksanen finn–észt írónő Mikor eltűntek a galambok című regényét elemzi. A nyári számot Martin Piaček kortárs szlovák képzőművész Szlovákia történelmének legkínosabb pillanatai című plasztikaciklusa illusztrálja – Jozef Tiso és Adolf Hitler találkozásától a Róbert Remiáš elleni merényletig különféle emlékezetes történelmi epizódok elevenednek meg a munkákon szatirikus tálalásban. A nyári duplaszám után legközelebb szeptemberben jelenik meg az Irodalmi Szemle – a következő szám hang és szöveg viszonyával foglalkozik és egy különleges meglepetést is rejt majd. (szalzo)


20

Csallóköz

Kulissza

Egy svéd nő Göteborgból Alicia Amanda Vikander, ez a barna hajú és szemű, inkább kislányos, mint nőies vonású svéd színésznő huszonhét évvel ezelőtt született Göteborgban. Édesanyja színésznő, édesapja pszichiáter. Előbbi az ország déli végéről származik, míg utóbbi az északiról. A szülők viszont már akkor elváltak, amikor a lányuk öthónapos volt. Alicia élete két részre szakadt. Amíg az édesanyja a színpadon játszott, addig ő aludt, de egy idő után izgalmasabbnak találhatta a színházasdit az alvásnál. Egyszerre volt anyja egyetlen gyermeke, és egy nagy család tagja az apja révén, ahol hat testvér közül ő volt az egyik. Gyerekként mégis a tánc hozta lázba először. Kilencéves korától balettre járt, és tehetség is szorult belé. Tizenöt évesen Stockholmban folytatta a balettezést, miközben a göteborgi operában musicalekben táncolt. A színjátszás iránti szenvedélye azonban erősebbnek bizonyult, és a táncos karrierjének egy sérülés vetett véget. A színészet ellenben nem ment olyan könnyen. Kétszer is eltanácsolták, sőt, az is megfordult a fejében, hogy hagyja az egészet, és a jogi egyetemet választja. A filmes karrierje egy 2002-es tévéfilmmel indult, majd három év múlva egy sorozatban mutathatta meg magát három rész erejéig. 2007 és 2009 között rövidfilmekben kapott lehetőséget, illetve 2007-ben az Andra Avenyn c. szappanoperában lehúzott egy évadot, ami harminckilenc epizódot jelentett. A mozis debütje remekül sikerült. A 2009-es Tiszta c. drámában fősze-

Net-felvételek

Balerina helyett színésznő Ha Svédország és színésznő, akkor Greta Garbo. Alicia Vikander azonban nem Greta Garbo, és ki tudja, vágyik-e a garbói hírnévre. Olyan magaslatokba el sem lehet jutni manapság. A tehetsége azonban vitathatatlan. Ha a karrierje a megfelelő sebességbe vált Hollywoodban, akkor azon kevés nem angol anyanyelvű európai színészek közé sorolhatjuk, akinek összejött a nagy dobás.

repet alakíthatott, és átvehette a legjobb női főszereplőnek járó „svéd Oscart”. A 2011-es Berlinalén az európai fiatal színészek díjára jelölték, beválogatták a Shooting Stars csapatba. Alicia Vikander nevét 2012-ben ismerte meg a világ. Az Anna Kareninában Keira Knightley és Jude Law mellett szerepelhetett Kittyként. Ennél lényegesen nagyobb szerepet kapott az Egy veszedelmes viszony c. dán–svéd–cseh drámában. VII. Keresztély, dán király fe-

leségét, Karolina Matildát alakította. A dán Mads Mikkelsennel és Mikkel Fölsgaarddal parádés triót alkottak, és nekik volt köszönhető, hogy a produkciót Oscarra jelölték legjobb idegen nyelvű film kategóriában. 2013-ban a svéd Hotelben szerepelt, valamint a WikiLeaksről szóló The Fifth Estate-ben Benedict Cumberbatch oldalán. Tavaly az első világháborúról szóló brit drámában, a Testament of Youth-ban főszerepet játszhatott, míg az ausztrál-brit-kanadai koprodukcióban készült Fenegyerekben mellékszerepet. A főszerepet Ewan McGregorra osztották. Ebben az évben nyolc produkcióban vállalt szerepet. A hetedik fiú c. fantasy megbukott, Julianne Moore, Jeff Bridges és ő számítotttak a húzóneveknek. A brit Ex Machina c. sci-fi remek kritikát kapott, részben az ő teljesítményének hála, és a nézőknek is tetszett. A Guy Ritchie rendezte Az U.N.C.L.E. embere c. akció, sci-fi, kémfilm, vígjátékban Henry Cavill, Armie Hammer és Elizabeth Debicki lesznek a partnerei. A Tulip Feverben Christoph Waltz a legismertebb név, az Adam Jones c. vígjátékban pedig Bradley Cooper lesz a főszereplő. A The Light Between Oceans c. drámában Michael Fassbender, Rachel Weisz és ő a három főszereplő, A dán lányban pedig az Oscar-díjas Eddie Redmayne. Jövőre pedig Matt Damon Bourne-sorozatának ötödik részében kap lehetőséget. Mivel a Derek Cianfrance rendezte The Light Between Oceanst Új-Zélandon forgatták, Alicia és Michael Fassbender itt habarodtak egymásba. A szerelem örök, azóta Londonban él ő is. Rajkovics György


21

Autósok, motorosok, stop!

2015. július 21. | 30. szám

LEXUS IS 200t

Erősebb, tisztább és takarékosabb a 250-esnél Azt a nyolcfokozatú automata váltót kapta, amely az RC F sportkupéban dolgozik A japán prémiummárka elsősorban a hibridjeiről híres, de időről időre benzinfronton is letesz az asztalra valami jelentősebbet. Mint például legutóbb egy kétliteres turbómotort, 245 LE teljesítménnyel és 350 Nm-es nyomatékkal.

hagyományos Otto-, és az Atkinson-ciklus közötti váltást. Ezt a fejlett motort nemrég a középkategóriás IS sportszedán is megkapta; ennél az eddigi 2,5 literes, 208 lóerős szívó benzinest váltja majd. A hozadék egyértelműen pozitív, hiszen a régi motor nyomatéka 100 Nm-rel ki-

sebb, gyári átlagfogyasztása viszont másfél literrel nagyobb (8,5 l/100 km). Nem is beszélve a rugalmasságról, hiszen a turbóaggregát 1650–4400-es tartományban szállítja a csúcsnyomatékot. Mindez természetesen a dinamikai mutatók különbségein is látszik (IS 250/200t:

Az új aggregát az NX szériában állt elsőként csatasorba, kiegészítve annak eddigi egytagú motorkínálatát. A gyár új, VVT-iW (Variable Valve Timing intelligent – Wide) szelepvezérlését használja, amely a takarékosság érdekében lehetővé teszi a

Fotó: Lexus

maximális sebesség 225/230 km/óra, gyorsulás százra 8,6/7 s). Az pedig magától értetődő, hogy a környezetvédelem terén is az új motor a jobb (a fenti sorrendben 199/175 gramm szén-dioxid kilométerenként). A váltó pedig ugyanaz a nyolcfo-

kozatú Sport Direct Shift, amelyet a 477 lóerős RC F sportkupé számára fejlesztettek ki. A Lexus IS 200t várhatóan szeptemberben kerül piacra, és az új motort még idén megkapja az RX család is. (a-nav, tsk, vgy)

ÚJ VOLVO-GYERMEKÜLÉS

Állandó szemkontaktus az anyukával Az új koncepció már az önvezető autókra való felkészülés jegyében készült A svéd gyártó mindig is híres volt a biztonsági fejlesztések terén elért eredményeiről. 1964-ben például elsőként mutatta a hátrafelé néző gyerekülés prototípusát; az ötletet most, több mind fél évszázad elteltéve gyökeresen megreformálta.

éves korig igazoltan biztonságosabb, mivel ebben a korban még gyengék a nyakizmok, és a fej is aránytalanul nagy a testhez képest. S mivel a gyerekülést az első utasülés helyére építették be, a hátsó ülésen helyet foglaló szülő folyamatos szemkontaktusban lehet a kicsivel, ami főleg a hosszú

utaknál nagyon fontos. A hosszirányú állíthatóságnak köszönhetően az anyukának nem kell nyújtózkodnia, ha szeretne kicsit közelebb kerülni a babához, az elforgathatóság – mert az ülés természetesen forgatható is – pedig a ki- és beszállásnál hasznos. A variálható babatrón mellett és alatt

A 2015-ös, Excellence Child Seat Concept („kiváló gyerekülés koncepció”), amelyet az új XC90-esbe építve mutattak be, ugyancsak a menetiránynak háttal történő utazást részesíti előnyben. Ez az elhelyezés 3–4

Fotó: Volvo

két jókora tárolórekesz is van, melyekben elférnek a játékok, pelenkák és egyéb apróságok. Tisha Johnson belsőtérfőtervező szerint az elkövet-

Ajánlott levelek Ausztriából… Komor hírek érkeznek újabban az osztrák sógoroktól: elkezdték intenzíven behajtani a szabálysértő külföldi sofőrök büntetéseit. Pontosabban: utánuk küldik az anyaországba, amire az új uniós jogszabályok biztosítanak lehetőséget. Az illatos levélkében feltüntetik a szabálysértés pontos helyszínét,

időpontját, formáját és természetesen a büntetés összegét is. Ilyen küldeményre azok számíthatnak, akik az alábbi 8 szabálysértés valamelyikét követik el: gyorshajtás, ittas vezetés, a biztonsági öv mellőzése, tiloson történő áthajtás, tiltott (például a tömegközlekedés számára fenntartott) sávban történő közlekedés, sisak nélküli motorkerékpározás, telefonálás vezetés

közben. Ugyanakkor például a gyorshajtóknak tudniuk sem kell arról, hogy tetten érték őket. Egyrészt a lézeres/radaros sebességmérés során nincs mindig mód megállítani a vétkes autóst, másrészt Ausztriában több helyen működik az úgynevezett szakaszos sebességmérés. Ennek lényege, hogy ha adott hosszúságú útszakaszt bizonyos időhatár alatt tett meg az autós, szükségszerűen túl kellett lépnie a megengedett sebességet. Ilyen ellen-

kezendő években úgy lesznek egyre fontosabbak az alternatív üléselrendezések, ahogyan az autóipar halad az önvezető autók felé. (oi, vas)

őrzésre számíthatunk például az A4-es autópálya Fischamend és Schwechat közötti szakaszán, Bécs irányában, ahol jelenleg építkezési munkák folynak. A mérés e fajtájára az útszakasz elején kihelyezett „Section Control” feliratú tábla figyelmezteti az autósokat. Ha tehát nem szeretnénk a fentihez hasonló ajánlott levelet kapni az osztrák rendőrségtől, tartsuk be az ország közlekedési szabályait. Ez ilyen egyszerű… Vas Gyula


22

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés

AKCIÓS NYÁRI VÁSÁR A KÉK DUNA

Megemlékezés

ÁRUHÁZ FÖLDSZINTJÉN, DUNASZERDAHELYEN.

Nemzetközi fuvarozásra, az EU álla-

„Nem múlnak el ők, kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még, hiszen hazánk nekünk a végtelenség.”

mokba, kamionsofőröket keresünk.

Július 17-én fájó szívvel emlékeztünk SZABÓ ISTVÁNNÉ, szül. Bartalos Évára

Tel.: 0918 382 155; 0918 382 161.

Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak, invalidusoknak, valamint anyasági szabadságon lévőknek. DS és környéke. Tel.: 0907 723 420. Fürdőkád-zománcozás hideg zománccal: 0949 727 489. Emlékművek felújítása, sírkövek tisztítása: 0910 143 594, DS. Készpénzhitel bármire 2000 eurótól 20 000 euróig tartozások, előnytelen hitelek lefizetésére is: 0917 373 275. Győrben, a belvárosban, a dr. Kovács Pál utca 5. (kapualj) alatt alkalmi ruhák kaphatók kiváló minőségben. Női felsők, zakók, bolerók – akciós áron, férfi foltos könyökű zakók – alkalmi áron. Tel.: 0036/ 69/329 438. Nyitva tartás: 9–18 óráig, szombaton: 9–13.30 óráig. LEFOLYÓK TISZTÍTÁSA – DUGULÁSELHÁRÍTÁS: DS, SC, BA, GA. Tel.: 0905 960 621. www.krtkovanieds.sk KIADÓ – BÉRLET

Kiadó 79 m2-es irodahelyiség (2 helyiség, konyha + szociális helyiségek) Dunaszerdahelyen, a Jilemnický utcai irodaház első emeletén. Tel.: 0905 854 103. Kiadó garázs Dunaszerdahelyen az OMV benzinkútnál: 0907 627 550.

Bérbe adunk nagy- és kis kapacitású gabonaraktárokat. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0903 851 774. ÁLLÁS Eladót keresek papírüzletbe, fél napos munkaidőre: 0905 705 121. INGATLAN

Vásárolnék szántóföldet a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásban. Tel.: 0917 664 413.

Emlékét örökké őrző családja

Eladó 3 m-es vetőgép és horal kocsi: 0908 039 138. HÁZIÁLLAT

NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. Bontott csirkék, kacsák – csirketisztítást vállalunk: 0905 944 149.

Tallóstól 3 km-re levő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való MULARD hím májkacsák, tömött MULARD májkacsák élve és tisztítva. Tel.: 031/778 23 53; 0915 291 826.

DROBNÉ INZERÁTY

Oddych v Sklených Tepliciach pre 8 osôb: 0902 880 733.

"

SZOLGÁLTATÁS

halálának 1. évfordulóján.

LAKÁS, GARÁZS

Eladó vagy bérbe adó 3 szobás lakás és családi ház Dunaszerdahelyen: 0908 132 282.

MEGRENDELŐSZELVÉNY Megrendelem a Csallóköz–Žitný ostrov regionális hetilapot.

GÉPJÁRMŰ egy évre 28 euró Eladó piros Fiat Punto 11, gy. év 1997. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0903 063 569.

félévre 15,60 euró

Név: .......................................................................................... Utca, házszám: ........................................................................

ÜDÜLÉS – SZÓRAKOZÁS

Lakhely: ....................................................................................

Üdülés 8 személy részére Sklené Teplicén: 0902 880 733.

Telefonszám: ............................................................................

VEGYES

Eladók, olcsón, 2 gyermek után (fiú, lány) márkás használt gyermekruhák 0–6 éves korig. Tel.: 0915 73 71 44. Nyúlhús eladó: 0904 644 950.

Aláírás: ......................................................

Az újság ára egy évre 33,80 euró amennyiben a újságárusoknál veszi. Ha közvetlen a szerkesztőségben rendeli meg lapunkat, az egy évre szóló előfizetés csak 28 euró, a féléves pedig 15,60 euró. A kitöltött megrendelőlapot a szerkesztőség címére várjuk: Alžbetínské nám. 1194/1., 929 01 Dunajská Streda. Információ: 031/550 37 44; 0903 23 67 24.


2015. július 21. | 30. szám

Hirdetés

23


24

Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

Az egyik forró nap estéjén barátaimmal az udvaron beszélgettünk. Egyszer csak egy macska jelent meg

Csallóköz

Tanácsadó

Diplomácia az első mellettünk. Egész kicsi, amolyan „gyerekcica” még… Enni, inni adtunk neki. Mindnyájunkhoz odajött, szinte követelte, hogy simogassuk, játsszunk vele… Aztán arról kezdtünk beszélni, hogy milyen sok mindent megtanultak a állatok az embertől. Főképp a háziállatok, amelyek évezredek óta az ember mellett élnek. Valamelyikünk megjegyezte: őszinték és kicsit naivak is, mint a gyermek… Kezdetben megbízunk a körülöttünk élő emberekben. Egészen addig, míg nincsenek negatív tapasztalataink. Ahogy növekszünk és gyarapszunk tudásban, tapasztalatokat is szerzünk: jókat és rosszakat egyaránt. Már nem elegyedünk szóba bárkivel, mint gyerekkorunkban, már nem vagyunk mindenkivel szemben ked-

vesek. Pontosan megválogatjuk, kivel, meddig mehetünk el. Egyre több a szabály, az elvárás… Amelyek fontosak, hiszen szabályok nélkül nem lehetne élni. Csak a szabályokat lassan a magunk szája íze szerint alakítjuk. És egyre több a diplomácia bennünk. Net-felvétel

És egyre kevesebb az őszinte szó. Kevesebb az emberség. A krisztusi legfeljebb a második helyre kerül. A diplomácia az elsőre. S ne adj’ Isten, egyszer arra ébredünk, nincs barátunk, lelki társunk… Nincs, mert nem tudtunk egy kicsit gyerekek maradni, nem tudtunk egy kicsit naivak lenni… Szentül naivak… Elfelejtettük rég, hogy ha kockázatos is: jó bízni a másikban, valakiben… Alig érezzük már, hogy nem kell mindig mindenkinek megfelelni. Pedig tudjuk, egyszer minden számító úgynevezett szeretet, barátság elmúlik… Előbb vagy utóbb biztos elmúlik. Az évek telnek. Itt van viszont a mai nap. Az új lehetőségek napja. Lehetőség mindenkinek: a jóra, a szépre való nyitottság percei itt vannak előttünk… Mire is várnánk?!

Belső utakon

Hatalmunkban áll meggyógyítani az életünket! (LXXIII.)

Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

De vajon mit kell tenni?

Az emberi életben a szabadságra való vágyódás olyan életösztön, mely mindennél erősebb, s tudatosan vagy tudat alatt szüntelenül arra vágyik a lélek, hogy ne kelljen senkitől függenie a saját életében! Hibákat vét, megél mélységeket és magasságokat egyaránt. Az olykor áldatlannak tűnő helyzetekben találjuk a legnagyobb áldást, természetesen, ha keressük. Azt az erőt és kitartást, azt a fajta hitet, ami semmihez sem hasonlítható, ami túl van minden dogmán és hiedelemrendszeren. A belső hitünk egy önmagunkban létező tapasztalás eredménye, amiért kőkeményen meg kell dolgozni. Az élethez meg kell hallani a saját hangunkat – mit beszélek, mit gondolok, hogyan viselkedem, mi a szándékom, mit miért csinálok? Az önismeret, a tisztánlátás, tisztánhallás, tisztánérzé-

kelés valahol itt kezdődik. Enélkül soha nem jön el az igazi szabadság, az „élni és élni hagyni!”. Úgy érzed, kizsákmányolnak! Lehetséges. Csak azt nem látod, te milyen eszközöket és módszereket használsz arra, hogy kizsákmányolj másokat fizikailag, érzelmileg, mentálisan, emberileg, hogy önös érdekeidet érvényesíteni tudd! Magunkban ezt ugyanis nehéz meglátni! S közben nem is veszed észre, hogy ugyanezt teszed magaddal is! Így teremti meg az ember magában és maga köré azt a világot, ami egy ördögi körben forog, nem lát ki belőle és ellehetetleníti az életét. De vajon miért van ez? Valahányszor megpróbálsz életed során olyannak látszani, mint mások, úgy tenni a dolgokat, mint mások, kudarcot vallasz. Soha, sehova nem tudsz ilyen módon beilleszkedni. Feszélyezve érzed magad, és valahol a lelked mélyén mindig úgy érzed majd, hogy más vagy. Bármit is akarnak beléd sulykolni, azonnal megjelenik benned majd a kétkedés, a gyanakvás: biztos, hogy így van ez, ahogy mondják? Minden dolog gyanússá válik, fokozott óvatosságra int, nem vagy hajlandó mindent bevenni kanyar nélkül. Ez egy kívülállónak tűnhet önfejűségnek, nevezhetik nagyképűségnek vagy zárkózottságnak, vagy akár okoskodásnak, ki-ki a maga

nézőpontja szerint. Vannak emberek, akik úgy tanultak meg járni, hogy a mellkasukon belekapaszkodtak két kézzel a ruhájukba. A növekedés, a felnőtté válás során is ugyanígy történnek a dolgok, hogy mindig csak saját magukba kapaszkodhatnak! És így van ez jól! Valójában nem számíthatunk senkire – igazi kapaszkodó az életünkben csakis mi lehetünk magunk számára! Ez biztos! Mára már ezt sajnos elfelejtettük, de a sors néha emlékeztet rá bennünket! Mi magunk kell, hogy saját magunk támaszai legyünk. Ezt mostanra már szépen kihelyeztük, és másoktól várjuk el folyamatosan, hogy beléjük kapaszkodhassunk! Ha fontosak vagyunk neki, akkor igenis legyen ott, tanítson bennünket járni, hiszen ez a dolga, mutassa meg végre, hogy szeret! S közben pedig mindenáron szabadok akarunk lenni, hiszen ránk tör ez az érzés, a szabadság vágya! De szeretni is csak szabadon lehet igazán, ezt ne felejtsük el! Sokszor megéli az ember, hogy nem szeretik, s olykor úgy érzi, belepusztul, de mégsem! Miért van ez, hogy mégsem halunk bele, ha nem érezzük, hogy szeretnek, pedig ez tényleg nagyon fontos az ember életében? „Szeretni és szeretve lenni!”, ez az egyik legfontosabb az ember életében, ez így igaz! De ki vagy mi által kell szeretve lennünk,

ez már nem mindegy! Az igazi szabadságot az hozza meg számunkra, ha rájövünk, hogyan is van ez valójában. Ha végre szeretem magamat, akkor megérezhetem, hogy igazán szeretve vagyok! Szerethetem magamban az embert, az életet, a nőt, a férfit, az anyát, az apát, az Istent, a mindenséget! Isten is ezt szereti bennem, a mindent, ami vagyok, attól függetlenül, hogy ez tetszik-e valakinek vagy nem! E hatalom felett nem lehet pálcát törni! Ez a szeretet a szabadság jegyében él, s túl van az elme határain, amit az ember nem ideák által, hanem önmagában talál meg! A kételkedés, a kétkedés fontos dolog, hogy megtaláljuk a magunk igazságát és bölcsességét! Sokféle módon kiölték már az emberekből a kétkedést, pedig ez az, ami közelebb visz önmagunkhoz! Soha ne hidd el teljesen, amit mások mondanak! Légy egy kicsit mindig kételkedő, és hallgass a megérzéseidre, amin keresztül az égi világ súg neked nagyon pontosan, s így tanít, hogy megbízz magadban! De ez a tanítás annak lesz az, aki tanulni akar, aki járni akar, aki élni akar, aki szabad akar lenni! Te vagy annyira bátor, hogy megbízz az isteni vezettetésben? S tudod magad annyira szeretni, hogy igazán szabad lehess? (Folytatjuk)


2015. július 21. | 30. szám

Hirdetési árjegyzék

25


26

Csallóköz

Olvasószolgálat

Elégedett a termálfürdők szolgáltatásaival? Jáger Renáta

Nagymácséd

Végh József

Szlovákiában még nem voltam egy strandon sem, leggyakrabban Lipótra járunk, mert az nagyon tetszik nekem. Sokkal több ott a hely, nem kell az embereknek egymás hátán napozni vagy úszni, de szerintem idővel a szerdahelyi strand is eléri azt a szintet, mint Lipót.

Nyékvárkony

Teljes mértékben meg vagyok elégedve, szépen fejlődnek és szépülnek a strandok. Általában a szerdahelyi fürdőbe járok, de voltam már a párkányiban is. Ami a legjobban megfogott, az a víz hőmérséklete és a csúszdák. Vojtík Szimona

Jáger Dóra

Illésháza

Baka Mi Lipótra szoktunk járni, és összehasonlítva a szerdahelyi stranddal, olcsóbb és a jegyben már benne van a csúszdák használata is, amit szerintem itt is bevezethetnének. Több a napozásra alkalmas hely, ezáltal nincsenek olyan sűrűn az emberek, de a szerdahelyi strand most nagyon jó úton halad, sokat fejlődik.

Most is épp a dunaszerdahelyi strandról tartok hazafelé, és teljes mértékben meg vagyok elégedve mindennel. Az évek során nagyon sokat fejlődött, gyönyörű strandja lett a városnak. A legjobban az úszómedence és a meleg medence tetszik, a csúszdákat nem annyira szeretem.

Véradók

Gyógyszertári ügyelet DUNASZERDAHELY – július 21.: Viktória patika (Nagyabonyi út); július 22.: Garant patika (Esterházy utca); július 23.: Berberis (Nemesszeg utca); július 24.: Aevitas (Fő utca); július 25.: Szent Mária gyógyszertár (Nagyabonyi út); július 26.: Dr. Max (Kaufland); július 27.: Kórházi patika (Nagyabonyi út). GALÁNTA – július 21.: Klokner (Hódi út); július 22.: Areál zdravia (Nálepka utca); július 23.: Dr. Max (Šafárik utca); július 24.: Fő utcai patika (Fő utca); július 25.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); július 26.: Dr. Max (Vajanský utca); július 27.: Sun Pharma (Kaufland). KOMÁROM – július 21.: Vág patika (Tó utca); július 22.: Terra Rosa (Vársor utca); július 23.: Plus patika (Pozsonyi út); július 24.: Alba patika (Eötvös utca); július 25–26.: Dr. Max (Kaufland); július 27.: Kórházi patika (Megyercsi utca).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (július 23–29.) Amy – Az Amy Winehouse-sztori (angol dokumentumfilm): 10.20, 17.00, 19.40, péntek–szombat 22.20; Akasztófa (amerikai horror): 14.30, 16.30, 18.30, 20.30, péntek–szombat 22.30; Minyonok (amerikai családi animációs film): 10.20, 11.20, 12.30, 13.30, 14.40, 15.40, 16.50, 17.50,

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson július 14–15-án a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Sütő Ferenc, Viszkocs Csaba, Penzinger Csaba, Marczell Ottó, Kvarda Gábor; Pódafa: Bereck László; Alistál: Bachman Alica, Bachman Roland; Bögellő: Fogas Zoltán, ifj. és id. Bögi Benjámin, Kosár Veronika, Ollári Ildikó; Hodos: Póda Péter; Csilizradvány: Bénes Adrianna; Bős: Mišičák Zoltán; Pozsonyeperjes: Orisko Erzsébet; Nagyabony: Varga Klaudia; Nagymegyer: Varga Judit mérnöknő.

19.00, 20.00, péntek–szombat 21.10, 22.10; Agymanók (amerikai animációs film): 10.50, 11.50, 13.00, 14.00, 15.10, 16.10, 17.20, 18.20; Jurassic World 3D (amerikai kalandfilm): 11.20, 16.40, 19.20, péntek– szombat 22.00; Terminátor: Genisys (amerikai akciófilm): 11.00, 12.10, 13.40, 14.50, 16.20, 17.30, 19.00, 20.05, péntek–szombat 21.40; A kém (amerikai akció-vígjáték): csütörtök 10.20, 17.00, hétköznap

A szerző felvételei

Vidovič Erik

Élő nyelv Misad Katalin

„Magyarországon tanuló egyetemista ismerőseimtől gyakran hallom, hogy speckolra készülnek, speckoljuk lesz stb. Gondolom, valamilyen előadásról lehet szó, de szeretném tudni, pontosan milyen típusú tárgyat takar ez a megnevezés” – írja egy gimnazista olvasónk. A speckol rövidítés a speciálkollégium elnevezésből ered, amely valamely tudomány, illetve tudományág vagy szaktárgy egy részletével tüzetesen foglalkozó, általában fél évig tartó előadás-sorozatot jelöl. Az elsősorban a felsőoktatási nyelvhasználatra jellemző speciálkollégium összetételnek van egy rokon értelmű megfelelője, a szakkollégium kifejezés, amely ritkábban a következő jelentésben is előfordulhat: ’szakosított egyetemi kollégium’.

15.30, 19.30, péntek–szombat 22.30; Apu vagy anyu? (francia–belga vígjáték): 10.00, 15.00; Holnapolisz (amerikai sci-fi): 10.30; Jurassic World (amerikai kalandfilm): 14.00, 20.30; Kardfog kapitány és Lama Rama kincse (norvég családi kalandfilm): 10.10; Magic Mike XXL (amerikai komédia): 12.00, 18.00, 20.15, péntek–szombat 22.30; Saul fia (magyar filmdráma): 13.10; Törtetők (amerikai vígjáték): 10.00; Va-

lami követ (amerikai horror): péntek–szombat 22.00. GALÁNTA, DK mozi július 22.: Mikor az állatok álmodnak (dán horror): 19.00; július 23–26–26.: Pixels (amerikai sci-fi vígjáték): csütörtök, vasárnap 19.00, szombat 16.30; július 24–25.: Southpaw (amerikai filmdráma): péntek 19.00, szombat 21.30; július 24–25.: Papírvárosok (amerikai romantikus film): péntek 21.30, szombat 19.00.


27

Olvasószolgálat

2015. július 21. | 30. szám

A VIII. Nagymadi Bicsaknapok programja Július 24–25-én kerül megrendezésre. Program: Július 24., péntek: 18.00: koszorúzás a Mátyás szobornál; 18.30: ökumenikus istentisztelet; 19.00: vacsora; 20.00: Sláger TV mulatós. Július 25., szombat: 9.00: „FutaMod” versenyfutás; 10.00: kézműves-foglalkozások kicsiknek

és nagyoknak, fajátékok; 11.00: tűzgyújtás – IV. „Nemzetek hídja” bicskás ételek nemzetközi főzőversenye; 13.00: Nagymadi Szélrózsa – népdalfesztivál; 14.00: óriáslégvár, élőcsocsó, rodeobika; 15.00: erős emberek bemutatója; 16.00: a „FutaMod” versenyfutás kiértékelése; 16.10: az Alistáli Kyokushin Karate Klub bemutatója; 16.30: fellépnek a nagymadi óvoda és alapiskola növendékei; 17.00: a IV. „Nemzetek hídja” bicskás ételek főzőversenyének kiértékelése; 18.00: az ARIZÓNA koncertje; 19.30: az Á-LISTA zenekar műsora; 21.00: Dér Zsolt hegedűművész mű-

Net-felvétel

sora; 22.00: Rúzsa Magdi fellépése (90 perces élő koncert); 00.00-tól tűzijáték, utána hajnalig tartó utcabál. Belépő: 2 euró (–)

XX. Csilizpatasi falunap Július 25-én, szombaton tartják a hagyományos falunapot a faluház melletti szabadtéri színpadon. Program: 15.00: ünnepélyes megnyitó a faluház melletti szabadtéri színpadon; 15.10–16.00: ünnepi istentisztelet a szabadtéri színpadon; 16.00–16.15: Csonka Klárika énekes műsora; 16.15–16.30: a kiváló tanulmányi eredményt elért diákok jutalmazása; 16.30–17.00: a Csiribiri néptánccsoport fellépése;

17.00–17.15: hastáncbemutató; 17.15– 17.55: az Aranykert és a Csilizcsiripp néptánccsoport fellépése; 18.00– 18.20: a Kid Dance Klub műsora; 18.30–19.3: Kollár Katalin n ó t a m ű s o r a ; 19.30–20.00: Ábrahám Imike fellépése, utána a sztárvendég, Bódi Csabi (felvételünkön) fellépése, 21.00-tól utcabál Meszivel. Délután 16.00-tól gyerekeknek ugrálóvár, textilfestés pólóra, arc- és testfestés, 18.00-tól barátságos labdarúgó-mérkőzés a helyi sportpályán. (–)

Kultúra Vegyes NAGYMAD – Július 23-án veszi kezdetét Nagymadon az Európai Unió által, az Európa a Polgárokért Program keretében finanszírozott „Egy erős és fenntartható Európai turizmus” nevű rendezvény. A rendezvény célja az öt partnertelepülés közötti kapcsolatok erősítése és azok bővitése, közös gazdasági tevékenységek elindítása, valamint a turizmus által nyújtott lehetőségek kölcsönös kiaknázása. A színes programkínálat lehetőséget nyújt minden résztvevőnek az aktív részvételre, ahol a tematikus konferencián és szemináriumokon túl, gyermekprogramok, közösségépítő és fejlesztő tevékenységek gazdagítják a 3 napos rendezvényt.

Nemeshodosi Nagy Lakoma Asszonynép és férfinép, ifjak, vének s a többi apraja-nagyja, figyelem! Közhírré tétetik, hogy kisasszony havánok második hétvégéjén, jelesül szombaton, annak rendje és módja szerint kezdetét veszi a Nemeshodosi Nagy Lakoma a falu majdnem kö-

ezen napon, reméljük egyben senki torka sem marad szárazon. Ha tudtok már pitymallatkor érkezzetek, hogy bellérünkkel disznóvágás előtt a jószágot szömre vehessítek. Jó Net-felvétel

oltjuk, a vándorokat tárt kapukkal várjuk. Hagyományos ítkek felvonulása lesz ezen a napon, s ha jót szeretnél abrakolni semmiképpen sem maradhatsz odahaza a sezlonon. Lesz itt annyi fajta finom ítel, ital, jó bor és pálinka, amelyet még Döbrögi urunk is megirigyelne háromszorra. A zenészek már a hegedőjéket fényesítik, hogy a kedvenc nótái-

Kedves vendégsereg! Következzenek a tomboladíjak: zepin, amely másnap pirkadatkor ír víget. Ha már tudjátok, hogy mi van készülőben, vegyétek fel legszebb gúnyátokat, fűzzétek be legkínyelmesebb bocskorotokat, csatlósotokkal fogassátok be szekér elé jószágaitokat és vegyétek utatokat Nemeshódos irányába! Nagy lakomázás várható

pálinkával, muzsika mellett utolsó útjára kisérjítek. Ha már bellérünk a jószágunkat sziven döfte, akkor kezdődik valóban a lakoma kedves öcscse! Életadó vérét megpirítjuk, forró cipóval tálaljuk és Manci néni házi savanyójával mind felfaljuk. Minden emberfia éhgyomrát és éhszomját el-

1. Fiat 500 – a Dunauto jóvoltából, 2. Hétvége repülővel Barcelonába az Exit Travel jóvoltából, 3. Sony LED Smart TV – az Andreashop Plus jóvoltából,

takat elránthatják egíszen pirkadatig. Táncosok, művészek és bábjátíkok, minden korosztálynak lesznek errefele kuriózumos látnivalótok. Öt udvarban lesz vigadalom, addig délebédelünk és csutoránkból jó pálinkát hörpintünk, míg meg nem vet a hétfejű háziasszony. Bővebben majd mindent elturbékolunk, egyelőre e jeles napra egyéb dévajkodást nem ajánlunk! A legfontosabb, hogy jól megtömjétek bendőtöket, jól kiszóljátok magatokat, és akár egy új vasszekérel bővítsítek a pajtátokat. (–) 4. 500 euró értékű utalvány az MDS lámpabolt jóvoltából, 5. 200 euró értékű utalvány az Artica Decor lakberendezési szaküzlet jóvoltából, 6. Pálinka válogatás 100 euró értékben – a Szicsek, a Márkházi, és a Szigetköz jóvoltából, 7. Borválogatás 100 euró értékben – a Masaryk, Bartal, Pannon Food, Tászli, Krasnansky, Sanvin pincészetek jóvoltából, 8. Vacsorautalvány 100 euró értékben a nyékvárkonyi Aranykárász étterem jóvoltából.


28

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény

Névnapok Július 21.: Dániel, Daniella, Daniel Július 22.: Magdolna, Magdaléna Július 23.: Lenke, Oľga Július 24.: Kincső, Kinga, Vladimír Július 25.: Jakab, Kristóf, Jakub Július 26.: Anikó, Anna, Hana Július 27.: Liliána, Olga, Božena

R. 1. RÉSZ

NYARALÓ

R. 2. RÉSZ

CSERMELY

PALA FELE

LITER

R. 3. RÉSZ

KOHOLT

H ZÓLYOM FOLYÓJA

O

VALAMIVÉ

ZITA

VÁLIK

R. 4. RÉSZ

NŐI NÉV

TUNÉZIA AUTÓJELE

AZ ÁTMÉRŐ JELE

MUTATÓ NÉVMÁS

HATÁROZÓI RAG

NÉMÁN DATÁL !

BITANG

MENNYEI UTCA JELE

PERZSELTEM

KORALLZÁTONY KÖVÉR

POLLEN KÖZEPE

KÖNNYŰ KELME A SZOBÁBA

TARTÓ KILOGRAMM

ILLETVE, röv.

GYŐRI SPORTKLUB

ELAVULT

KÉTES !

A PIAC KÖZEPE

KÖTŐSZÓ

BÁLA FELE

KERESZTÜL

DEHOGY

E RÓMAI 50

Népi bölcsesség

TRÍCIUM, LANTÁN

BÉLA NÉVELŐ

Heti évforduló 116 éve, 1899. július 21-én született Ernest Miller Hemingway, Nobel-díjas amerikai író. 1946. július 22-én született Markos György humorista, előadóművész. 2 éve, 2013. július 22-én született a brit trónörökös, Vilmos herceg és Katalin hercegnő első gyermeke, György Sándor Lajos. 2003. július 23-án halt meg Cserháti Zsuzsa énekesnő. 4 éve, 2011. július 23-án halt meg Amy Winehouse angol énekesnő. 1860. július 24-én született Alfons Mucha cseh plakátművész, festő, grafikus. 106 éve, 1909. július 24-én született Károly Amy költő, műfordtó, Weöres Sándor felesége. 1944. július 24-én Komáromban született Bóna Márta meteorológus. 46 éve, 1969. július 24-én született Jennifer Lopez színésznő, énekesnő. 140 éve, 1875. július 26-án született dr. Carl Gustav Jung svájci orvos, pszichiáter, az analitikus lélektan megteremtője. 1943. július 26-án született Mick Jagger, a Rolling Stones énekese.

FRANCIAOR. TÁJEGYSÉG

ÉSZAK KÉSZÍTETTE: LŐRINCZ LÁSZLÓ

U

Ha Szent Jakab napján fénylik a Nap, az hideget jelent. Szintén ez a nap ha száraz lesz, akkor karácsony fagyni fog. Ha a E heti rejtvényünkben Hofi Géza magyar komikus egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. A 28. szám hangyák menetelnek, nagy hidege lesz a tél- helyes megfejtése: A közös födél nem erősíti meg a házasságokat, csak óvja az esőtől. (Nagy Bandó nek. András) Sorsolással könyvet nyert: Bognár Ilona (Pozsonyeperjes). Gratulálunk!

Aforizma A boldogságtól nem hal meg senki, de a boldogtalanságtól sem pusztulnak el. (Anton Pavlovics Csehov)

Fejtörő Ki festette? Válaszoljon az alábbi kérdésekre. 1. A rabok sétája 2. Hunyadi László siratása 3. A velencei dózse 4. Golgota 5. Narcissus Az előző szám helyes megfejtése: szodja, nyúlik, lemaradt, ismeri, alszik. Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el. Angol nyelvtanulás játszva, a dévai udvaron

Mészáros Barnabás felvétele


28

Szabadidő

2015. július 21. | 30. szám

Heti horoszkóp 2014. július 21–27.

Net-felvétel

Falunap Ekecs-Apácaszakállason Július 25-én, szombaton tartanak falunapot a következő programmal: 10.30: koszorúzás az apácaszakállasi kopjafánál, istentisztelet a református templomban; a helyi sportpályán 14.30-tól ifjúsági labdarúgó-mérkőzés Ekecs–Levél csapata között; 16.00: felkészülési labdarúgó-mérkőzés Ekecs–Nádszeg csapata között, közben az ekecsi seishin karate klub bemutatója. A szabadtéri színpadon fellépnek: 17.00: Akusztikum duett, Cseh Tamás Band CD-bemutató koncertje, a Karaván nosztalgia zenekar, a Cseh Tamás Band nótaműsora, fellépő énekesek: Gubik Magda és Lőrincz Roland, Spider Papa and The Ladys, Rácz Gergő, Márió a harmonikás. Vidám mulatság a Hollósy Band-del, retro-mulatós. A gyerekeket légvár, csúszda, trambulin, lufihajtogató bohóc, életnagyságú mesehős várja. (–)

Viccplacc – Szóval azt állítja, hogy eltűnt az anyósa? – Igen. – Mikor? – Úgy két évvel ezelőtt. – Ember! Akkor miért csak most jelenti be? – Valahogy eddig nem mertem elhinni. – Milyen egy szőke nő nyári képeslapja? – ??? – „Itt minden csodálatos, csak tudnám hol is vagyok?!”

Egy idős nénike megszólít egy férfit a postán: – Elnézést fiatalember, de megtenné nekem, hogy megírja ezt az üdvözlőlapot? Tudja, annyira gyötör a reuma, hogy nem tudok rendesen írni. – Persze – egyezik bele a férfi. Mikor készen van, megkérdi a nénitől: – Tehetek még valamit önért? A néni nézegeti az üdvözlőlapot, és így szól: – Legyen szíves, írja ide a végére, hogy elnézést kérek a csúnya kézírásomért...

Kos (III. 21.–IV. 20.) Változatosság és mozgalmasság jellemzi ezt a hetet, ön pedig élvezni fogja minden percét. Tegyen jót másokkal, de közben ne tolja háttérbe a saját vágyait! A kánikula ellenére is megtalálja a napi tennivalók közt az örömforrásokat. Akárhol töltse az idejét, jól fogja magát érezni a bőrében.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) A hét elején összekuszálódhatnak a szálak, semmi nem alakul a tervek szerint, mintha minden felfordult volna. Rengeteg időt veszíthet a szálak kibogozásával, miközben nehezen érteti meg magát másokkal. Megeshet, hogy hirtelen felbukkanó anyagi kiadások okoznak komoly fejtörést.

Bika (IV. 21.–V. 20.) Siker és elismerés övezi útját, nem tud hibázni, olyannyira nem, hogy még esetleges ellenlábasai is kinyilvánítják tiszteletüket, elismerésüket. Bármerre menjen, bárkivel találkozzon, mindenhol örömmel fogadják, figyelik javaslatait, ez pedig növeli az önbizalmát, sőt az önbecsülését is.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Ez a hét akkor sem enged teljes mértékben kikapcsolódni, ha netán a szabadságát tölti. Biztosan adódik majd fura helyzet, bonyolult körülmény, amit azonnal meg kell oldania. Ha tanuláson, új vállalkozás indításán, költözésen töri a fejét, bátran hozzon jelentős döntéseket!

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Ez a hét meglehetősen vegyes hatásokat kínál, lesz része örömben és nehézségben egyaránt, viszont ha figyel, nem rohan és nem hoz elhamarkodott döntéseket, akkor az esetleges komoly problémák mellett sem érheti baj. Megeshet, hogy másokra hallgat, ami komoly hiba lenne!

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Figyeljen a környezetére, az emberek reakcióira, a jelekre, amelyek utat mutatnak új lehetőségek felé, ugyanis ezen a héten nagyon sokat tehet azért, hogy javuljanak a kapcsolatai, vagy épp újakat alakíthasson ki, munkahelyet váltson, komoly elhatározásra jusson. Bármire mondjon most igent.

Rák (VI. 22.–VII. 22.) Tegyen meg mindent azért, hogy elszakadhasson a monoton hétköznapoktól, a világ gyors körforgásától, illetve olyan emberek befolyásától, akik nem mindig vannak önre pozitív hatással. Ha most indul nyaralni, akkor a napjait élvezze ki, és távolodjon el a megszokásoktól.

Bak (XII. 22.–I. 20.) Pihenésre vágyik? Jogos az igénye, sokat tett azért, hogy kissé visszavonuljon. Ismerje be, fáradt és nyűgös, ami persze nem csoda. Remek hír lehet ön számára az, hogy a feszültség, a fáradékonyság és a kedvetlenség szépen megszüntethető, helyébe pedig elégedettség költözik.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Ezen a héten el kell térnie a megszokásaitól, és meg kell mutatnia, hogy szükség esetén bárhol, bármikor, bonyolult körülmények között is lehet önre számítani. Mindezt úgy, hogy nem vár hálát. Legyen készen arra, a pluszmunkákat is fel kell vállalnia, és bajban lévők támaszává kell válnia.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Ha még nem a vakációját tölti, akkor lényegessé válik, hogy munkájába, vállalkozásába jóval több lelkesedést és energiát vigyen, hogy legyen értelme munkálkodni, és valamilyen pozitív eredményt is elérhessen. Ha életunt, keressen új örömforrást, mindenképpen turbózza fel magát mielőbb.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Bonyolult napokra kell számítania, le lesz terhelve, ráadásul sokan még a saját gondjaikkal is önt terhelik. Készüljön fel minden eshetőségre, a maximumot kell nyújtania, ha jó eredményeket akar elérni. Alkalmanként problémákkal terhelt pillanatokat fog átélni, de ne feledje: teher alatt nő a pálma.

Halak (II. 21.–III. 21.) Használja ki a hétben rejlő lehetőségeket. Szerdáig nyugalom öleli körbe, remek idő lesz gondolkodni, tervezni, új dolgokat előkészíteni. Csináljon valami formabontót, alkosson különlegeset, ne féljen, hogy lehurrogják az ötleteit! Ha nem rukkol elő valami újjal, azt később meg fogja bánni!


30

Sport

Csallóköz

Kukkonia Cup Dunaszerdahelyen Nemzetközi ifitorna hazai győzelemmel LABDARÚGÁS – Négy csapat részvételével, péntektől vasárnapig zajlott az U19-es korosztály számára rendezett Kukkonia Cup nemzetközi torna a DAC stadionjában. A dunaszerdahelyiek vendégei az ostravai, győri és szenicei csapat voltak. „Hagyományteremtő céllal indítjuk útjára a tornát, abban bízva, hogy méltó utódja lesz az egykori Aratási kupának. Szép emlékeim vannak a 80-as, 90-es években rendezett nagyszabású ifitornára, amelyen még én is szerepeltem. Reményeink szerint a Kukkonia kupán minden évben a környező országok U19-es kategóriájának legjobbjait láthatjuk” – mondta Németh Krisztián, a DAC sportigazgatója. Lépes György, a DAC ifjúsági menedzsere így folytatja: „Szeretnénk olyan nevet szerezni a tornának, hogy idővel régiónk bajnokcsapatainak amolyan döntője legyen. A résztvevő csapatok számának bővítésével is számolunk.” A torna Bősön kezdődött, szombaton Várkonyon folytatódott, majd vasárnap a DAC-stadionban fejeződött be, ahol a hazaiak örülhettek a győzelemnek. DAC–Győr 1:0 (1:0), góllövő: Domonkos Ostrava–Senica 2:0 (2:0), góllövők: Telnar, Chvěja

Ostrava–Győr 2:1 (0:0), góllövők: Freit, Malý (11 m) – Demeter DAC–Senica 2:3 (1:1), góllövők: Gulyás, Szelle – Varga, Martinko, Kosorin DAC–Ostrava 5:1 (1:1), góllövők: Gacsal 3, Gulyás, Gregora – Telner Senica–Győr 0:0 Végeredmény: 1. DAC 6 pont (gólarány 8:4), 2. Ostrava 6 (5:6), 3. Senica 4 (3:4), 4. Győr 1 (1:3) A torna legjobb játékosa: Martin Kosorin (Senica) A torna legjobb kapusa: František Chmiel (Ostrava A torna gólkirálya: Gacsal Zsolt (DAC) 3 találattal A DAC kerete a tornán: Švihel Patrik, Halász Dominik, Somogyi Barnabás (kapusok) – Pőthe Levente, Šimko Martin, Varga Dezső, Végh Dominik, Domonkos Kristóf, Gulyás Gergely, Vlk Marek, Kollár Roman, Sandal Dominik, Bazsó Zsolt, Szelle Lajos, Gacsal Zsolt, Paľovčík Jakub, Holeček Adam, Pagáč Slavomír, Gregora Andrej, Zsigmond Kevin, Bolyo László, Cseh Erik, Sebő Ádám, Fertal Samuel (mezőnyjátékosok). Edzők: Olejník Jozef és Kiss Igor Csapatvezető: Hepner Jaroslav Gyúró: Nagy Béla

(fcdac.sk, cs) Vojtík Szimona felvételei


2015. július 21. | 30. szám

Sport

31


32

Csallóköz

Celebsztorik

Ők az új magyar álompár 2015-ben már hat olyan magyar sztárpár született, akiken nagyon meglepődtünk, hogy egymásra találtak – és még csak az év felénél tartunk. Az elmúlt héten Osvárt Andrea okozott nagy meglepetést azzal, hogy diszkréten közölte, új párja van. A 36 éves színésznő a Facebook-oldalán lecserélte a profilképét: fekete baseballsapkában ölel egy piros sapkás férfit, akinek az arca nem látszik. Szemfülesek észrevették, hogy a Juventus Rádió 40 éves műsorvezetője, Esperes Ákos pont a kép ellentettjére cserélte le a profilképét a saját közösségi oldalán.

Vadházasságban él Elhalasztotta az idén nyárra tervezett házasságát Szulák Andrea és a szerelme, Gábor. Pedig nemrég még arról szóltak a hírek velük kapcsolatban, hogy hivatalosan is öszszekötik az életüket, hiszen már régóta együtt vannak. A színésznő éppen tíz évvel ezelőtt ismerkedett meg a nála egy évtizeddel fiatalabb Gáborral, 2007-ben megszületett szerelmük gyümölcse, Rozina is. Nem volt még meg az esküvő, és az idén biztos, hogy nem is fogjuk megtartani. De az is lehet, hogy jövőre sem. Vadházasságban élünk Andival. És jó így mindkettőnknek, ahogy van – mondta Gábor, aki nemrég az RTL Klub napi sorozatában, az Éjjel-nappal Budapestben bukkant fel egy mellékszerepben.

A nemrégiben a 88. születésnapját ünneplő filmszínésznő 2010-ben, tudta nélkül kötött házasságot a nála 34 évvel fiatalabb szerelmével, Javier Rigauval. A színésznő állítja, a spanyol férfi tőrbe csalta, és egy álmenyasszonnyal megtévesztve a közjegyzőt feleségül vette őt. Gina Lollobrigida állítja, csak az in-

Így egyesítették vagyonukat Net-felvételek

Nem tud tőle elválni

Nicky Hilton július10-én mondta ki a boldogító igent párjának, a szintén dúsgazdag James Rothschildnak. Az ifjú ara egy hófehér Valentino ruhában állt az oltárhoz, az esküvőt Angliában, Lady Diana, illetve Katalin hercegnő és Vilmos herceg jelenlegi rezidenciáján, a Kensington Palotában tartották meg. A két család a pénzt illetően eddig sem panaszkodhatott, most azonban elképzelni is nehéz, hogy pontosan mekkorára is rúg közös vagyonuk. Már ha megosztották egymással. Nicky Hiltonnak nem ez az első esküvője, ugyanis 2004-ben már hozzáment Todd Meisterhez, házasságukat azonban három hónap után visszavonták.

Összeállította: Wimmer Ilona

ternetről értesült az esküvőről, a ceremónián az ő szerepét egy Teresa nevű nő játszotta. A színésznő természetesen válni akar, de a bíróság szerint nem hamis a papír, amin az aláírása áll, ezért a rejtélyes okokból csak 2013-ban anyakönyvezett házasság továbbra is érvényes.

A szíve vitte el Tragikus hirtelenséggel, július 12-én örökre lehunyta szemét A nagy fogyás egykori versenyzője. Agócs Gábor nyolc évvel ezelőtt vállalkozott arra, hogy részt vesz a TV2 életmódváltó valóságshow-jában, de nagyjából a második adásban kibukott a játékból. A 43 éves fiatalembert a szíve vitte a sírba, amivel már akkor is problémái voltak, amikor jelentkezett a fogyishow-ba. A Blikk úgy tudja, Gábor tavaly decemberben már túlesett egy embólián, a szívét pedig folyamatosan kontroll alatt tartották a kardiológusok. Hiába hívtak hozzá mentőt, amikor rosszul lett, már nem tudtak rajta segíteni a kiérkező szakemberek.


TV-műsor > 2015. július 22–28.

2015. július 21. | 30. szám

RTL KLUB > július 26., vasárnap, 19.50

Tan-túra

33

Melanie Porter a legmenőbb egyetemre készül, hogy ügyvédnő lehessen, és sikerében senki sem állíthatja meg. Senki, kivéve apja, a rendőrfőnök, aki a szomszédban lévő egyetemnél messzebbre nem szeretné engedni agyonféltett lányát. Melanie látszólag megtudja győzni édesapját. A leányálom azonban rémálommá válik, amikor apuci gyanúsan segítőkésszé válik. A csajos bulinak induló túrából apás autókázás lesz, melynek során olyan kanyarokat is be kell venni, amik nincsenek a térképen. Rendezte: Roger Kumble Szereplő(k): Martin Lawrence College Road Trip, amerikai vígjáték, 83 perc, 2008

JOJ > július 25., szombat, 23.00

Bosszútól fűtve

Victor egy New York-i maffiavezér, Alphonse jobbkeze, akinek egy ismeretlen baljós üzeneteket küldözget, és sorra gyilkolja az embereit. Darcy, Victor barátja, aki szintén Alphonsenak dolgozik, megszállottan üldözi a gyilkost, hogy kivívja főnöke elismerését és feljebb lépjen a ranglétrán. Victor megismerkedik a vonzó Beatrice-szal, aki a szemközti házban lakik az édesanyjával, Valentine-nal. Beatrice azonban nem kalandot keres: bosszút akar állni valakin, aki szörnyű sebet ejtett rajta. Rendezte: Niels Arden Oplev Szereplő(k): Colin Farrell Dead Man Down, amerikai akciófilm, 118 perc, 2013

COOL > július 24., péntek, 21.10

Barátok babával

GIULIO BERRUTI

RTL KLUB > július 25., szombat, 19.10

Séta a napfényben A film egy baráti társaságról szól, abban az életszakaszban, amikor szép sorjában jönnek a babák, és ezzel minden megváltozik. A társaság utolsó két szinglije: Julie és Jason látják, milyen hatással vannak a gyerekek a barátaik kapcsolatára, és úgy gondolják, lehet ezt máshogy is csinálni. Elhatározzák, hogy gyereket közösen fognak nevelni, de járni nem egymással járnak. Rendezte: Jennifer Westfeldt Szereplő(k): Jennifer Westfeldt, Adam Scott Friends with Kids, amerikai filmvígjáték, 107 perc, 2011

A forróvérű Maddie öt hetes ismeretség után egy kis olasz faluban készül kimondani a boldogító igent Rafnak, minden nő férfiideáljának. A viharosan gyors eseményre meghívják Maddie nővérét, Taylort is, aki összeomlik, amikor rájön, hogy a vőlegény nem más, mint élete egyetlen szerelme. Raf és Taylor három évvel korábban egy rövid nyári románc erejéig már egymásra találtak, ám Taylor annak idején inkább a karrierjét választotta. Rendezte: Dania Pasquini Szereplő(k): Giulio Berruti, Annabel Scholey, Hanna Arterton Walking on Sunshine, angol zenés film, 97 perc, 2014


34 TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 13-as raktár IV. Amerikai sorozat 6.20 Tények 6.50 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.55 Sherlock és Watson I. (8.) Szamárlétra Amerikai sorozat 13.55 Magánnyomozók 14.55 Az én bűnöm 13. rész 16.00 Emlékezz, Reina! (140.) Javier mesterien megszervez mindent, hogy haláluk hírét keltve tiszta lappal kezdhessenek új életet. Ám míg mindenki be nem fejezi a játékot, nem lehet nyugtuk. 17.00 Fiorella (82.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Gyöngyi és Mónika próbálják jobb belátásra bírni a kiborult Elvirát. 20.15 Hőhullám Szórakoztató műsor 21.20 Hal a tortán 22.30 Sherlock és Watson II. (22.) Fátylat rá Amerikai sorozat 23.35 Lángoló Chicago Amerikai sorozat 0.40 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Astro Show 13.00 Dr. Tóth (45.) A lágyéksérv tünetei 14.00 Fókusz 14.40 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.55 Castle IV. (21.) 16.50 A szerelem foglyai (90.) 17.30 Fókusz 18.00 Híradó 18.50 Fókusz 19.25 Éjjel-nappal Budapest 20.45 Barátok közt 21.20 Szulejmán Hürrem alaposan meglepődik Nigar fondorlatosságán, aki kijátssza Gülsáhot, és elnyeri Hatidzse kegyelmét. Az uralkodó hosszú idő után visszatér a hadjáratból. Firuze epekedve várja a találkozást Szulejmánnal, és biztos benne, hogy a szultán vele tölti majd az estét. Hatidzse és Afife asszony azonnal hozzálátnak Firuze felkészítésének, miközben Hürrem is készülődik. 22.30 Híradó 22.50 Döglött akták Zuhanás (am.) 0.00 Egy rém modern család II. (2.) Amerikai sorozat 0.25 Reflektor

7.25 Az élet savaborsa (lengyel) 8.10 Jamie vidéki konyhája (5.) 8.40 Don Matteo IX. 9.45 A szenvedélyek lángjai (173.) 10.25 A hegyi doktor – Újra rendel III. 2. rész 11.15 Az élet savaborsa (lengyel) 12.02 Híradó 12.40 Jamie vidéki konyhája (6.) 13.15 Kívánságkosár 15.10 Charly, majom a családban XVI. 19. rész 16.00 Balatoni nyár 18.00 Híradó, sport 18.40 Don Matteo IX. 19.45 A hegyi doktor Újra rendel III. 3. rész 20.30 Szabadság tér 21.25 Szerelem és vérbosszú (9.) Alberto és Marco azon dolgozik, hogy Bermannt lebuktassák. Ehhez Gabrielát és Massimilianót akarják felhasználni, és a nővel nem is lesz nehéz dolguk, hiszen nagyot csalódott. 22.25 Római helyszínelők: Árulkodó nyomok VII. (19.) A játéknak vége Olasz sorozat 23.25 Aranyfeszt 0.20 A vörös fogadó Francia film

12.50 Hawaii Five-0 Amerikai sorozat 13.50 NCIS VIII. (am.) 14.50 Falco – Zsaru a múltból I. (3.) 15.55 Rex felügyelő 16.55 Sherlock és Watson Am. sorozat (24.) 17.55 NCIS VIII. Amerikai sorozat 18.50 Gyilkos számok A merénylet (am.) 19.50 Falco – Zsaru a múltból II. (2.) 21.00 Gyilkos elmék 22.00 Hawaii Five-0 Amerikai sorozat 22.55 Sherlock és Watson (am.)

Viasat 3

ATV

M2 8.05 20.30 21.00 22.35

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Egyszer volt, hol nem volt III. 23.25 Az A38 Hajó színpadán 0.30 A médium II. (7.) Allison-t furcsa látomások gyötrik egy „régi ismerőse”, Dr. Charles Walker szereplésével. A wichita-i hentes tért vissza az álmaiba, aki azzal fenyeget, hogy esetleg újabb orvosokat száll meg, hogy gyilkosságra kényszerítse őket. Am. krimisorozat

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. július 22. > Szerda

13.10 14.10 16.05 18.05 19.05 21.00

Gyilkos számok CSI: A helyszínelők NCIS (am.) Jóbarátok (am.) Két pasi meg… Speciális alakulat Egy elhagyatott hangárban halálos csapdába kerül egy SWAT kommandós osztag. A gyakorlaton résztvevő Tate parancsnok és emberei két szemben álló csapat között rekednek, s a túlélésért élet-halál harcra kényszerülnek. Kanadai film 22.55 Mocskos zsaruk Am. akciófilm 1.10 Gyilkos számok

11.35 12.10 12.25 13.45 14.45 15.50 16.25 16.55 17.45 18.15 19.00 19.25 20.35

21.20 21.30 22.05 22.55 24.00

Fórum TV-shop Start + Egyenes beszéd Hírek 700-as klub Könyvjelző Fórum Híradó Szárszó 2015 Riportműsor (3.) Híradó Egyenes beszéd Titkos dosszié Amerikai dokumentum sorozat No comment ATV Híradó Az elnök emberei Am. sorozat (12.) Egyenes beszéd ATV Híradó

0.20 > DUNA TV A vörös fogadó

A történet a XIX. században játszódik, a Pinereusok vad vidékén, ahol egy világtól elzárt helyen áll egy fogadó. A tulajdonos Martin házaspár örökbefogadott fiúkkal, Violet-val hosszú évek óta legyilkoltatja az arra tévedt magányos utazókat, hogy megkaparintsák vagyonukat. Egy viharos éjszakán egy postakocsi utasai, élükön Carnus atyával és egy ifjúval, a fogadóba vetődnek. Az asszony egy gyenge pillanatában meggyónja bűneit az atyának. Rendezte: Gérard Krawczyk Szereplő(k): Josiane Balasko, Christian Clavier Francia filmvígjáték, 92 perc, 2007

Cool

Markíza

JOJ

12.50 Medicopter 117 A légimentők VII. Német sorozat 13.45 Cobra 11 XIX. 15.35 CSI: New York-i helyszínelők Amerikai sorozat 16.30 Döglött akták Gyilkosság alibiből 17.25 CSI: Miami helyszínelők (am.) 18.20 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 19.15 Gyilkos elmék Penelope Amerikai sorozat 20.15 A mentalista VI. Kék madár (am.) 21.10 Dr. Csont IX. 22.10 CSI: A helyszínelők (am.) 23.05 A rejtély IV. (19.) Tranzitlevelek 0.00 Gyilkos elmék Amerikai sorozat

6.00 Telereggel 8.45 Változó ízek 9.05 Családi történetek Szlovák sorozat 10.00 Cobra 11 (XV.) 10.55 Két pasi – meg… 11.15 Az élet csajos oldala (8.) Amerikai sorozat 11.35 Mike és Molly 12.10 NCIS IV. (am.) 13.10 Döglött akták 14.05 Monk – Flúgos nyomozó (am.) 15.00 Agymenők (am.) 15.30 Két pasi – meg … 16.00 NCIS IX. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 Családi ügyek 19.00 Híradó, sport 20.30 Alkonyat – Hajnalhasadás (am.) 23.05 Scorpion (5.) 0.00 Gyilkos elmék

12.00 Híradó 12.30 M.A.S.H. Amerikai sorozat 13.30 A szállító (8.) 14.35 Geissenék 15.40 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.30 Extrém esetek 18.15 Botrányok Szlovák sorozat 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Borászok (8.) Cseh sorozat 22.00 Geissenék – Egy milliomos család nehéz élete 23.00 Taxi Brooklyn Francia sorozat 0.15 CSI: New York-i helyszínelők 1.15 Briliáns elmék Eltemetett titkok Amerikai sorozat

STV1

STV2

RTL II 8.00 Nyomtalanul V. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 Heston Blumenthal lehetetlen küldetése 12.50 Smaragd szív (103.) 13.45 Lucia (103.) 14.40 Az örökség (6.) 15.35 Barátok közt 16.05 Heston Blumenthal lehetetlen küldetése 17.05 Tom és Jerry 18.00 Nagyon vadon Am. animációs film 20.00 Az élet csajos oldala I. (am.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Agymenők IV. 22.00 Szelfi (33.) 23.00 Barátok közt 23.30 A harc törvénye II.

12.15 Grand Hotel II. 16/9. 13.50 Építs házat, ültess fát! 14.40 Rámenősök VII. 6/5. 15.30 Esély – vetélkedő 16.00 Hírek 16.25 Svindlerek VIII. 10/10. rész 17.00 Linley felügyelő nyomoz VI. 17.45 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Határtalanul II. 12/5–6. rész Francia sorozat 22.00 DCI Banks Angol sorozat 23.30 Rámenősök (ism.) 0.25 Linley felügyelő nyomoz VI.

11.45 12.20 12.50 14.00 14.15 14.30 17.30 18.00 18.35 18.45 19.55 20.00

21.00 21.50 23.40 23.55 0.15

Élő panoráma Szieszta Humor haladóknak Elán-slágerek „Chuťovky z Tourovky” Tour de France A régmúlt nyomában A múlt feltárása Hírek magyarul Esti mesék Híradó jelnyelven Szlovák mozi: Hová tűnt a hercegnő? Szlovák dok.-film Fehér gárda. 8/7. A bársonyos bőr Francia filmdráma Rendőrségi magazin Hivatásos Pozsonyi jazznapok


TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 13-as raktár IV. Amerikai sorozat 6.20 Tények reggel 6.50 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 10.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.55 Sherlock és Watson I. (16.) 13.55 Magánnyomozók 14.55 Az én bűnöm 14. rész 16.00 Veronica aranya Martín San Telmo féltestvére öngyilkos lett egy nő miatt. A férfi kideríti, hogy ez a nő Verónica Prado Castelo, ezért rövid udvarlás után elveszi őt feleségül, majd magával viszi testvére volt házába, hogy megkeserítse az életét. Ám rövidesen kiderül, hogy nem Verónica áll a dolgok hátterében. Mexikói sorozat 17.00 Fiorella (88.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Garai felülemelkedve sértettségén, besegít Szlávikék nyomozásába. 20.15 Hőhullám 21.20 Hal a tortán 22.30 Doktor Rush I. Kanadai sorozat 23.35 Ügyféllista I. Am. sorozat (3.) 0.40 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Astro Show 12.45 Reflektor 13.00 Dr. Tóth (46.) Tévhitek a rákról 14.00 Fókusz 14.40 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.55 Castle IV. (22.) Amerikai sorozat Különös gyilkosság áldozatára bukkannak egy parkolóházban, a halotton emberi harapásnyomok látszanak. Castle azonnal és lelkesen közli, hogy a tettes csakis valódi zombi lehetett. A nyomozás során bizarr körülményekre derül fény. 16.50 A szerelem foglyai (91.) Amerikai sorozat 18.00 Híradó 18.50 Fókusz 19.25 Éjjel-nappal Budapest 20.45 Barátok közt 21.20 CSI: A helyszínelők IX. (188.) Amerikai sorozat 22.25 Híradó 22.45 CSI: A helyszínelők Utazó halottak Amerikai sorozat 23.50 Pajzán parti cserediákoknak Amerikai film

7.25 Az élet savaborsa (lengyel) 8.10 Jamie vidéki konyhája (ism.) 8.40 Don Matteo IX. 9.40 A szenvedélyek lángjai (174.) 10.25 A hegyi doktor – Újra rendel III. 3. rész 11.10 Az élet savaborsa (lengyel) 12.02 Híradó 12.40 Jamie vidéki konyhája (7.) 13.15 Kívánságkosár 15.10 Charly, majom a családban XVI. 20. rész 16.00 Balatoni nyár 17.45 SzerencseHíradó 18.00 Híradó, sport 18.40 Don Matteo IX. 19.40 A hegyi doktor – Újra rendel III. 4. rész 20.30 Szívek doktora Csapdában (am.) 21.20 Casanova visszatér Francia film 23.00 kult.hu. 23.30 Gyertek el a névnapomra Magyar film Karinthy Ferenc Házszentelő című drámája szolgál irodalmi alapul az 1970-es évek társadalomrajzának, amelyben egy gyilkosság tárul föl egy újságírónő magánnyomozása során.

13.00 Hawaii Five-0 13.55 NCIS VIII. Amerikai sorozat 14.50 Falco – Zsaru a múltból II. (2.) 16.00 Rex felügyelő 17.00 Merlin kalandjai Angol sorozat 18.00 NCIS VIII. 18.55 Gyilkos számok Konvergencia 19.55 Falco – Zsaru a múltból II. (3.) 21.00 NCIS VIII. Amerikai sorozat 24.00 NCIS: Los Angeles (am.) 1.00 Sherlock és Watson Am. sorozat

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

6.30 Rajzfilm-maraton 20.30 Böngésző 21.00 Én vagyok itt Magazinműsor 22.35 Borgiák II. (10.) A vallomás 23.40 Az A38 Hajón színpadán 0.35 A médium II. (13.) Allison legújabb álmában egy iskolai lövöldözés tanúja lesz, de nem igazán tudja hová tenni az eseményeket, így Scanlon nyomozó kérésére elmerül egy gyermekrablási ügyben. Am. krimisorozat

35

Tv-műsor > 2015. július 23. > Csütörtök

2015. július 21. | 30. szám

13.10 14.10 16.05 18.05 19.05

Gyilkos számok CSI: A helyszínelők NCIS (am.) Jóbarátok (am.) Két pasi meg... Amerikai sorozat 21.00 A magány-nyomozó Daryl Zero foglalkozása magánnyomozó. Ilyen névvel persze nehéz sikert sikerre halmozni, pedig mestere a szakmájának és az aszszisztense, Steve Arlo se kutya. Most be is bizonyítja. Am. filmvígjáték 23.30 Speciális alakulat Kanadai film 1.15 Gyilkos számok

12.50 13.45 14.45 15.50 16.25 16.55 17.45 18.15 19.00 19.25 20.35

21.25 21.30 22.05 22.55 24.00 0.30

TV-shop Egyenes beszéd Start 700-as klub Közéleti magazin Könyvjelző Fórum Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Titkos dosszié Amerikai dokumentum sorozat No comment ATV Híradó Friderikusz Egyenes beszéd ATV Híradó Fórum (ism.)

Cool 12.00 A mentalista VI. Amerikai sorozat 12.50 Medicopter 117 A légimentők VII. 13.45 Cobra 11 IX. 15.35 CSI: New York-i helyszínelők IV. 16.30 Döglött akták Hideg verejték 17.25 CSI: Miami helyszínelők (am.) 18.20 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 19.15 Gyilkos elmék A sötétség lovagja 20.15 A mentalista I. Vörös nyomok Am. sorozat (1.) 21.10 Dr. Csont VIII. Kézről kézre Amerikai sorozat 22.10 Döglött akták 23.05 Hazudj, ha tudsz! Kéz kezet mos 0.00 Gyilkos elmék

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 Heston Blumenthal lehetetlen küldetése 12.50 Smaragd szív (104.) 13.45 Lucia (104.) 14.40 Az örökség (7.) 15.35 Barátok közt 16.05 Heston Blumenthal lehetetlen küldetése 17.05 Tom és Jerry 18.00 Tor-túra 2. (am.) 20.00 Az élet csajos oldala I. (am.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Agymenők IV. 22.00 Szelfi (34.) 23.00 Barátok közt 23.30 A harc törvénye II.

23.50 > RTL KLUB Pajzán parti...

Négy középiskolás srác kitalálja, hogy részt vesz a cserediák programban. Mindezt persze azzal a céllal, hogy minden korábbinál nagyobb bulit csapnak, és emlékezetessé teszik az utolsó közös évüket. A dögös lányok helyett azonban egy mackós orosz, egy nőcsábász francia és egy hindu zseni érkezik. Csak a brazil diáklány hasonlít arra, akit elképzeltek, ám Anita erkölcsi nézetei végeznek minden forró bulival. Rendezte: Danny Roth Szereplő(k): Ryan Pinkston, Tania Raymonde Amerikai filmvígjáték, 85 perc, 1998

Markíza 6.00 Telereggel 8.45 Rendelő a Rózsakertben 9.45 Cobra 11 Német sorozat 10.45 Két pasi... VIII. 11.10 Az élet csajos oldala (14.) 11.35 Mike és Molly 12.05 NCIS I. (am.) 13.05 Döglött akták 14.05 Monk (am.) 15.00 Agymenők (am) 15.30 Két pasi... VIII. 16.00 NCIS IX. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 Családi ügyek Szerelmi próba 19.00 Híradó, sport 20.30 A muskétások Angol sorozat 21.40 A titkok könyvtára Am. sorozat 22.45 Scorpion (6.) 23.50 Gyilkos elmék

STV1 12.15 Grand Hotel II. 16/10. rész 13.35 Szlovákia képekben 13.55 Szlovákia ízei 14.40 Rámenősök VII. 6/6. 15.30 Esély – vetélkedő 16.00 Hírek 16.25 Svindlerek IX. 10/1. 17.00 A hegyi doktor – Újra rendel. 8/1. Német tévéfilm 17.50 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Harry és Sally Amerikai vígjáték 21.50 Különleges ügyosztály IX. 23/19–20. Amerikai krimi 23.15 Rámenősök (ism.) 0.10 A hegyi doktor...

JOJ 12.00 Híradó 12.25 M.A.S.H. (am.) 13.30 Dr. Csont (15.) 14.35 Geissenék – Egy milliomos család nehéz élete 15.35 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.45 Extrém esetek Kiraboltak 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 A szállító (9.) 21.40 Dr. Csont (15.) Amerikai sorozat 22.40 Geissenék – egy milliomos család nehéz élete 23.40 CSI: Las Vegas-i helyszínelők IX. Amerikai sorozat 0.40 Briliáns elmék Amerikai sorozat

STV2 11.55 12.30 13.15 13.40 14.15 14.30 17.30 18.00 18.30 18.45 19.55 20.30

21.00

23.00 0.15 1.15

Élő panoráma Fehér gárda (ism.) Szieszta A családi ház „Chuťovky z Tourovky” – riportok Tour de France A régmúlt nyomában Életmentők Angol dok.-film Hírek magyarul Esti mese Híradó jelnyelven Városból városba: Alsókubin Szlovák dok. sor. A Mississippi szirénje Francia dráma Halhatatlanok Pozsonyi Jazznapok Hírek


36

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. július 24. > Péntek

TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 13-as raktár IV. Amerikai sorozat 6.25 Tények reggel 6.50 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.55 Sherlock és Watson I. (17.) Lehetőségek 13.55 Magánnyomozók 14.55 Az én bűnöm 15. rész Mexikói sorozat 16.00 Veronica aranya Mexikói sorozat 16.55 Fiorella (89.) Mexikói sorozat 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Miután Eszes távozik, Müller és Gabi elégedetten veszik tudomásul, hogy az akció beindult. Elvira Müllert próbálja elérni telefonon, de csak a hangposta fogadja a hívását. 20.15 Hőhullám Szórakoztató műsor 21.20 Hal a tortán 22.30 Hazudj, ha tudsz Titkos télapó Amerikai sorozat 23.35 Kettős ügynök III. Amerikai sorozat 0.40 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro-Show 12.45 Reflektor 13.00 Dr. Tóth (47.) A kopaszodás 14.00 Fókusz 14.40 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.55 Castle IV. (23.) Amerikai sorozat Egy szokványosnak induló gyilkossági ügy nyomozása során az egész csapat megdöbben, amikor kiderül, hogy a mexikói bandatagot kivégző tettes talán ugyanaz, akinek köze volt a Beckett elleni merénylethez is. Castle egyre erősebb aggodalommal figyeli, amint Beckett mindjobban belebonyolódik az ügybe. 16.50 A szerelem foglyai (92.) Amerikai sorozat 18.00 Híradó 18.50 Fókusz 19.25 Éjjel-nappal Budapest 20.45 Barátok közt 21.20 Egyik kopó, másik eb (am.) 23.20 Híradó 23.50 A főnök VII. Amerikai sorozat 0.55 Reflektor

7.25 Az élet savaborsa (lengyel) 8.15 Jamie vidéki konyhája (ism.) 8.45 Don Matteo IX. 9.40 A szenvedélyek lángjai (175.) 10.30 A hegyi doktor – Újra rendel 11.15 Az élet savaborsa Lengyel sorozat 12.02 Híradó 12.40 Jamie vidéki konyhája (8.) 13.15 Kívánságkosár 15.10 Charly, majom a családban XVI. 21. rész 16.00 Balatoni nyár 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo IX. 19.40 A hegyi doktor – Újra rendel III. 21. rész 20.35 Brown atya II. Angol sorozat 21.30 Columbo: Matt két lépésben Amerikai sorozat 22.45 Macska és az egerek Francia– svájci krimi Egy gazdag és befolyásos lányoknak fenntartott bentlakásos intézet melletti erdőben meggyilkolnak egy fiatal nőt. Larosiere felügyelő és munkatársa bárhogy törik a fejüket, nem találnak okot a kegyetlen gyilkosságra.

13.20 Hawaii Five-0 14.20 NCIS VIII. 15.15 Falco II. (3.) 16.20 Rex felügyelő 17.20 Merlin kalandjai 18.20 NCIS VIII. 19.20 Újra lökd a ritmust! Am. film Harris egyetemre jár, dolgozik, szerelmes, és hamarosan fellép az országos sztepptánc bajnokságon is, amelyet a televízió is élőben közvetít. 21.00 NCIS VIII. (am.) 22.00 Titkok és hazugságok I. (8.) 23.00 Profilozók V.

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

7.00 Rajzfilm-maraton 20.30 Böngésző 21.00 Én vagyok itt Magazinműsor 22.35 Dalszerzők az A38 Hajón: SONYA 23.10 Top Gear (dok.) 0.05 A médium II. (14.) Kicserélődött ember (Egy új ember) Allison egy esés következtében beveri a fejét, ezért a férje tanácsára elmegy egy MR vizsgálatra, ahol furcsa látomása támad. Amerikai krimisorozat

13.10 14.10 16.05 18.05 19.05 21.00

12.10 13.45 14.45 15.50 16.25

Gyilkos számok CSI: A helyszínelők NCIS (am.). Jóbarátok I. Két pasi ... (am.) A patrióta (am.) Dr. Wesley McLaren a múltban orvos szakértőként dolgozott egy titkos katonai bázison, ahol tesztelés céljából elszabadul egy mesterségesen előállított vírust. A lakosság nagy része áldozatául esik a biológiai katasztrófának, köztük McLaren felesége és kisfia is. 22.55 A magány-nyomozó Am. filmvígjáték

16.55 17.45 18.15 18.45 19.25 20.35

21.25 21.30 21.55 22.05 22.55 24.00 0.30

TV-shop Egyenes beszéd ATV Start 700-as klub Együtt a biztonságért! Fórum ATV Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Híresek és hatalmasok Am. dok. sorozat No comment ATV Híradó Világhíradó Tetthely Bűnügyi magazin Egyenes beszéd ATV Híradó Fórum

Cool 13.45 Cobra 11. XVII. 15.35 CSI: New York-i helyszínelők V. 16.30 Döglött akták 17.25 CSI: Miami helyszínelők (am.) 18.20 Nyugi, Charlie! 19.15 Gyilkos elmék 20.15 CSI: Miami helyszínelők (am.) 21.10 Barátok babával Amerikai film 23.10 A dolog (am.) Kate Lloyd paleontológus egy elszigetelt antarktiszi kutatóállomásra érkezik, ahol norvég tudósok egy csoportja egy idegen űrhajót talált a jég alatt, aminek a belsejében Kate felfedez egy élőlényt is.

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 Heston Blumenthal lehetetlen küldetése 12.50 Smaragd szív (105.) 13.45 Lucia (105.) 14.40 Az örökség (8.) 15.35 Barátok közt 16.05 Heston Blumenthal lehetetlen küldetése 17.05 Tom és Jerry 18.00 A nagy svindli IV. 19.00 Érintés II. (9.) 20.00 Az élet csajos oldala I. 21.00 RTL II Híradó 21.30 Agymenők IV. 22.00 Szelfi (35.) 23.00 Barátok közt 23.30 A harc törvénye II. 0.30 A nagy svindli (ism.)

21.50 > STV1 Vérző olaj

Egy Daniel Plainview nevű olajkutató egy apró, lepusztult városkába érkezik, ami egyedülálló olajkinccsel büszkélkedhet - kevéssel a felszíne alatt. Míg Plainview meggazdagszik a bevételből, a város szenved. Végzetesen megrontja a pénz, ami tönkreteszi a lelkét és fiával való kapcsolatát is. Eli, az ifjú lelkipásztor, aki prófétának vallja magát, szembeszáll Plainview-val, de hamarosan őt is megrontja a hatalom, amivel a bárányai fölött rendelkezik. Rendezte: Paul Thomas Anderson Szereplő(k): Daniel Day-Lewis, Paul Dano Amerikai filmdráma, 158 perc, 2007

Markíza 6.00 Telereggel 8.45 Rendelő a Rózsakertben 9.40 Cobra 11 XV. 10.50 Két pasi… VIII. 11.25 Az élet csajos oldala III. (15.) 11.40 Mike és Molly 12.05 NCIS IV. (am.) 13.05 Döglött akták 14.00 Monk (am.) 15.00 Agymenők (am) 15.30 Két pasi…VIII. 16.00 NCIS IX. (am.) 17.00 Híradó; Reflex 18.00 Családi ügyek 19.00 Híradó, sport 20.30 Az örökség Bohuskával egy férfi közli, hogy hatalmas vagyont örökölt. Bohus elindul a városba, hogy szemrevételezze újdonsült ingatlanjait. Cseh filmvígjáték 23.15 Könyörtelen csapás (am.)

STV1 12.15 13.45 14.35 15.30 16.00 16.25 17.00 17.45 18.20 19.00 19.50 20.20 21.20

21.50 0.25 1.30

Grand Hotel II. 16/11. Konyhatitkok Rámenősök VIII. 6/1. Esély – vetélkedő Hírek Svindlerek IX. 10/2. A hegyi doktor – Újra rendel. 8/2. Párbaj Öten öt ellen Híradó Gólok, pontok... Szlovákia legszebb falva – showműsor Életöröm: Zora Kolínska Szlovák dok.-film Vérző olaj Amerikai filmdráma Senki sem tökéletes A hegyi doktor… Újra rendel. 8/2.

JOJ 13.40 A szállító (9.) 14.45 Geissenék 15.45 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.35 Extrém esetek 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Titanic (1997) Amerikai film 0.45 Nappali őrség A Fény és a Sötétség határát a természetfeletti képességekkel megáldott Nappali őrség ügynökei védik. Az ősi jóslat szerint eljön valaki, aki hatalmasabb mindenkinél és eldönti a Fény és a Sötétség közötti küzdelmet. Orosz akciófilm

STV2 10.50 11.15 11.55 12.30 12.50 13.15 13.30 17.45 18.00 18.35 18.45 19.55 20.00 20.45 22.55 23.10 23.55

Életmentők (ism.) VAT – magazin Élő panoráma Szieszta Lélegezz! Szl. zenés film „Chuťovky z Tourovky” – riportok Tour de France Szlovák falvak Tévévíkend Hírek magyarul Esti mesék Hírek jelnyelven Európa őserdei Német dok.-film Az utolsó metró Francia filmdráma Fesztiválok 2015 Pozsonyi Jazznapok 2014 Hírek


TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

6.25 TV2 matiné 8.35 Állati dokik I. Amerikai sorozat (3.) 9.00 Astro-Világ 10.10 Babavilág 10.40 Kandász Travel 11.45 Pimasz úr ott alszik: Dobrády Ákos és Iszak Eszter 12.55 Kasza! 14.05 Kuzey Güney: Tűz és víz 52–53. rész 16.05 Columbo (am.) 18.00 Tények 19.00 Az első lovag Amerikai film 21.50 Csontdaráló Amerikai sorozat Paul Crewe egykor az amerikaifoci bajnokság ünnepelt játékosa volt, ma csak egy a rabok között: igazi nehézfiúkkal összezárva tölti mindennapjait az USA egyik legjobban őrzött börtönében. Ám a fegyencek között akad egy régi ismerős: egykori edzője is itt tölti életfogytig tartó büntetését. 0.05 A 8 kör Amerikai film 1.50 Sportos

6.45 Kölyökklub 10.15 Ízes élet 10.35 Teleshop 11.25 Kalandor 11.50 Street Kitchen 12.20 Egy rém modern család II. (am.) 13.15 Az élet csajos oldala (am.) 14.10 A harc törvénye Am. sorozat 16.15 Dragonball: Evolúció (am.) 18.00 Híradó 18.50 Fókusz Plusz 19.10 Séta a napfényben. Angol zenés film 21.05 A szellemlovas 2. – A bosszú ereje Amerikai–emirátusokbeli film 22.50 Sherlock Holmes és a lángoló város Am. sorozat 0.45 Lány a vízben Cleveland megment egy fiatal nőt, akiről kiderül, hogy egy gyerekmese varázslatos szereplője, s aki mindenáron szeretne visszajutni otthonába. Cleveland és szomszédai öszszefognak hát, hogy segítsenek Storynak hazatérni és megmentsék azoktól a borzasztó lényektől, akik üldözik. Amerikai thriller

7.20 Hogy volt?! Várkonyi Zoltán 100 8.20 Mesélő cégtáblák 8.50 Virágzó Magyarország 9.15 Szerelem az Alpokban Angol–német– osztrák film 10.55 Építészkorzó 11.30 Csodabogár 12.02 Híradó 12.50 Térkép 13.20 Tízparancsolat Am. sorozat (1.) 15.35 Szerelmes földrajz 16.05 Balatoni nyár 18.00 Híradó 18.30 SzerencseSzombat 19.30 Volare – Repülni – Domenico Modugno története (1.) Olasz életr. film 21.30 A nagy balhé Johnny Hooker piti kis tolvaj, aki a társával együtt évek óta jól begyakorolt trükkel fosztogatja a gyanútlan járókelőket. Amikor véletlenül a maffia pénzszállítóját zsebelik ki, ez egyikük életébe kerül. Amerikai krimi 23.40 Papírhold Amerikai filmdráma

12.50 A fehér királyné Angol sorozat 15.20 NCIS: Los Angeles (am.) 17.10 Titkok és hazugságok I. (2.) 18.05 NCIS VIII. 21.00 Lejtőn (am.) Gavinnek öngyilkosságot kell elkövetnie, de nem önszántából cselekszik: megzsarolták. Ha nem ugrik a mélybe, a város egy másik pontján szerelmének kell meghalnia. 23.00 Újra lökd a ritmust! (2.)

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

8.20 20.30 21.00 22.40

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Monty Python Repülő Cirkusza 23.15 Fesztivál Stage Pass. Koncert 0.10 Párizsi mentősök Caro férje azért jött haza, mert el szeretne válni és kéri a vagyonmegosztást. Lucille haragszik apjára, ezért elmegy egy „példás családhoz”. Ám a vidámnak indult mulatozást megdöbbentő tragédia követi, ami még a sokat látott mentősöket is sokkolja.

37

Tv-műsor > 2015. július 25. > Szombat

2015. július 21. | 30. szám

12.50 Monk – Flúgos nyomozó I. (am.) 13.50 NCIS II. (8.) 16.45 Herkules (am.) 18.55 Viharok nyomában Német–osztrák film 21.00 15 perc hírnév Eddie Fleming nyomozó a New York-i rendőrség kirakatembere, médiasztár. Az idők során megtanulta, hogyan kezelje a médiát, hogyan fordítsa munkája hasznára, és miként ne húzzon ujjat ezzel a félelmetes hatalommal. A média dicsfényéből azonban a bűnözők is ki akarják venni a részüket. Amerikai thriller 23.25 A patrióta (am.)

10.25 13.05 14.00 15.40 17.05 17.45 18.10 18.45 19.15 20.30 21.05 22.05

23.00 24.00 0.25

Egyenes beszéd Tetthely (ism.) TV-shop Az elnök emberei Amerikai sorozat Fórum ATV Híradó Fórum ATV Híradó Havas a pályán Vakkomondor Essünk túl rajta Hurrá, nyaralunk! Zenés összeállítás Humorbajnokság Szórakoztató műsor A nő háromszor ATV Híradó Vidám vasárnap

Cool 14.15 CSI: A helyszínelők (am.) 15.05 CSI: Miami helyszínelők (am.) 16.55 Barátok babával Amerikai film 19.00 Bolondos dallamok – Újra bevetésen (am.) 20.40 A maszk (am.) 22.35 Diana (angol) 0.45 Tükröm, tükröm... „A Columbia egyetem profeszszora keresi azt a 35 év feletti, doktorátussal rendelkező nőt, aki megosztaná vele céljait és társaságát. Külső nem számít.” A hirdetésre fölfigyel Rose... Am. filmvígjáték

7.00 Smaragd szív (ism.) 8.50 Nincs kettő séf nélkül (1–2.) 10.50 Gossip Girl V. Amerikai sorozat 12.40 Nagy Hal Am. kalandfilm 15.00 Nagyszám! (14.) 16.00 Nyomtalanul II. 18.00 Érintés (ism.) 19.00 CSI: Miami helyszínelők VIII. Amerikai sorozat 19.55 Alkonyat: Napfogyatkozás Amerikai kalandfilm 22.10 Homeland II. (8.) Amerikai sorozat 23.10 Gyilkos hajsza: Csapdában (8.) Amerikai sorozat 0.05 A Nagy Hal (ism.)

0.05 > TV2 A 8 kör

Jessica beköltözik a Danténak nevezett Los Angeles-i apartmanházba. A szomszédok barátságosnak tűnnek, és Ed, az épület menedzsere is segítőkész. Az egyetlen kellemetlen dolog, hogy a videóőrült Randall mindig Jessicát veszi célba a kamerájával. Ám a Dante sötét titkokat rejteget. A bérlők egymás után halnak meg. Mielőtt maga is áldozatul esne a háznak, Jessica megpróbálja megfejteni a borzalmas halálesetek okát. Rendezte: Stephen Cragg Szereplő(k): Austin Highsmith, Katie Lowes Amerikai thriller, 83 perc, 2009

Markíza 6.45 Gyerekeknek 7.10 A múmia titka Francia film 9.20 A muskétások 11.45 Oltári vőlegény Am. filmvígjáték 13.50 Alkonyat – Hajnalhasadás (am.) 16.05 Zitával a nyakamon 16.50 Szekeresék 17.30 Szlovákián át 18.20 Hab a tortán 19.00 Híradó, sport 20.30 Végjáték (am.) 23.05 Tökéletes bűnőzők (am.) A.J., Gordon Cozier, John Rahway és a társaik notórius bűnözők. A csapat ezúttal minden eddiginél nagyobb dobásra készül, melynek tétje nem kevesebb, mint huszonötmillió dollár megszerzése.

STV1 10.50 A feleségem, lányom és két baba 4/4. rész (francia) 12.20 Életöröm (ism.) 12.55 Szlovákia legszebb falva (ism.) 13.55 Terence Hill: Alpesi őrjárat 12/7–8. rész 15.50 Arany Black Hillsben. NDK western 17.45 Építs házat, ültess fát! 18.25 Mennyei ízek 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 A remény árka Francia filmdráma 22.05 Napok romjai Am.–angol film 0.15 Elisa di Rivombrosa 13/3. (olasz)

JOJ 12.30 Inkognitó 14.00 A Buček család Reality műsor 15.30 Johnny English Amerikai film 17.30 Családi történetek A hajléktalan Mérgező anyagok 18.00 Kertépítők 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Kameňák 3 Cseh filmvígjáték 23.00 Bosszútól fűtve Am. akciófilm 1.30 7 napos temetés Négy, egymástól elhidegült testvér Seattlebe indul, hogy részt vegyen kínai származású édesanyjuk 7 napig tartó temetésén. Amerikai film

STV2 11.15 11.35 13.15 17.00

18.45 19.55 20.00 20.55

23.50 0.20

Farmár revü Parkűr – Grand prix Tour de France Labdarúgás: sorsolás a 2018-as futball világbajnoskágra Esti mesék Híradó jelnyelven Napóleoni csaták 8/3. (orosz) Rocco és fivérei Francia filmdráma Az ötvenes évek közepén egy déli család érkezik a többi emigránssal együtt az ipari csoda központjába, Milánóba. Az öt testvér, másképp reagál erre a gyökeres változásra. Őrangyalok Csehszlovák filmek


38

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. július 26. > Vasárnap 19.00 > TV2 Szeka-túra

TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

6.25 TV2 Matiné 8.55 Nagy vagy, Kecskemét! 9.25 Több mint Testőr 9.55 Astro-Világ 11.05 ÁllatoZOO 11.35 Apaütők I. Amerikai sorozat 12.25 Stahl konyhája 12.55 Knight Rider 14.00 Walker, a Texas-i kopó III. Amerikai sorozat 16.05 Hajrá csajok, újra! Amerikai sorozat 18.00 Tények 19.00 Szeka-túra Amerikai film 21.05 Száguldó bomba Am. akciófilm 23.15 Maszk Amerikai életrajzi film Rocky Dennis súlyos fejlődési rendellenességgel jött a világra. Az orvosok azt jósolták, hogy szellemi fogyatékos lesz, már ha egyáltalán életben marad. Most tizenhat éves, életvidám és rendkívül intelligens srác. Néha tényleg elviselhetetlenül fáj a feje, viszont állandóan csúfolják a torz arca miatt. 1.35 Sportos

6.50 Kölyökklub 9.35 Teleshop 10.30 A Muzsika TV bemutatja 11.00 4ütem Autósmagazin 11.30 Hazug csajok társasága I. (am.) 13.25 Séta a napfényben Angol zenés film 15.20 Szerencse dolga Huck Cheever, a profi szerencsejátékos nem ismer félelmet, ha emelni kell a tétet a pókerasztalnál, a szerelemben viszont biztosra megy. Legalábbis addig, míg nem találkozik az ellenállhatatlan Billie Offerrel, aki ráébreszti, hogy nemcsak a kártyában érdemes néha a szívre hallgatni az ész helyett. Amerikai filmvígjáték 18.00 Híradó 18.50 Cobra 11 Összeesküvés 19.50 Tan-túra Amerikai filmvígjáték 21.25 Több mint testőr Am. thriller 0.05 Portré Fördős Zé 0.35 Isten megbocsát, én nem! Olasz–német– spanyol film

7.35 Hogy volt!? Makk Károly 8.30 A világörökség kincsei 8.55 Isten kezében 9.20 Engedjétek hozzám 9.30 Evangélikus magazin 9.55 Új nemzedék 10.25 Római katolikus szentmise 12.02 Híradó 12.45 Ízőrzők: Herend 13.20 Édes ellenfél Magyar vígjáték 14.45 Hét tonna dollár Magyar vígjáték 16.20 Balatoni nyár 18.00 Híradó 18.35 Rámenős páros Német sorozat 4. rész 19.30 Összekutyulva Dave kerületi ügyész kapja a tiltott állatkísérletekkel vádolt laboratórium védelmét. Egy véletlen folytán Dave megfertőződik a szupertitkos, genetikai mutációt előidéző szérummal, amelynek hatására kutyává változik. Miután a családja befogadja a feltűnően okos blökit, ő is szembesül végre a valósággal. Am. filmvígjáték 21.15 Mission: Impossible 2. Amerikai film 23.20 Brian élete Angol vígjáték

14.10 Merlin kalandjai 16.10 Falco II. (5.) 17.20 NCIS: Los Angeles (am.) 19.20 A Bárka III. (9.) 21.00 Drive – Gázt! (am.) Driver nappal autós kaszkadőrként égeti a gumit Hollywood-ban, de ez csak a második műszak, főállásban éjszakai rablásoknál segédkezik, mint a menekülési útvonalat biztosító sofőr. 23.00 Gyilkos elmék Amerikai sorozat 0.00 Profilozók V. Amerikai sorozat

Cool

Markíza

JOJ

12.00 CSI: Miami helyszínelők (am.) 13.00 80 nap alatt a Föld körül (am.) 15.20 Bolondos dallamok – Újra bevetésen (am.) 17.05 A maszk (am.) 19.00 A végzet ereklyéi – Csontváros. Am.–német– kanadai film 21.25 Csúcshatás (am.) Egy sikertelen író életét fenekestül felforgatja egy szupertitkos „intelligens gyógyszer”. Segítségével teljes agykapacitását kihasználja, és önmaga tökéletes verziójává válik. 23.25 Dr. Csont III. 0.20 A zöld íjász II.

6.45 Gyerekeknek 8.20 Agymenők 9.15 Scorpion (3–4.) 11.05 A titkok könyvtára 13.00 A csendőr nősül Francia–olasz film 15.00 Ördögien csókolsz (cseh) 17.35 Szomszédok 18.25 Kredenc 19.00 Híradó, sport 20.30 A mestergyilkos Bishop profi bérgyilkos, aki mindig tiszta munkát végez a célpontok likvidálása során. Amikor megölik mentorát, és egyben jó barátját, nem tudja szétválasztani a munkáját és az érzelmeit. Am. akciófilm 22.15 Tökéletes célpont (am)

11.40 Baywatch: Hawaii esküvő (am.) 13.40 Titanic (am.) 17.55 Álomház 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Egy kis Mennyország (amerikai) Marley gyönyörű, vadóc nő. Sűrű hódításai ellenére nem képes átadni magát az igaz szerelemnek. Élete alapjaiban változik meg, mikor doktora rákot diagnosztizál nála. Marley úgy dönt, nem adja át magát a betegségnek, sőt egyre elmélyültebben keresi a boldogságot. 23.00 Majmok bolygója Am. akciófilm

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

STV1

STV2

8.00 Gyerekeknek 20.30 Böngésző 21.00 Mondd, testvér! Am. filmdráma 23.00 Sikersorozat Am.–angol sorozat 23.35 Europe In Concert 0.25 Párizsi mentősök 1.20 Egy gyilkos agya Harris, az FBI tisztje egy csapat ügynökjelöltet oktat a sorozatgyilkosok pszichológiai személyiségrajzának technikájáról. Harris úgy gondolja, egy kis gyakorlati tréning sokat segítene diákjain. Am.–holland– angol akciófilm

11.35 Gyilkos számok 12.35 Viharok nyomában Német–osztrák film 14.40 Wyatt Earp (am.) 18.30 A Niebelungok kincse (német) Eik Meiers, a neves archeológus évekkel ezelőtt a Niebelungok kincsének nyomára bukkant. Ám a kincskeresés közben tragikus dolgok történtek: Eik elveszítette a feleségét és a legjobb barátját is. Ekkor úgy döntött, hogy visszavonul. 21.00 Amerikai nindzsa Amerikai akciófilm 23.15 5 perc hírnév Amerikai thriller

11.00 13.00 14.00 15.30 15.50 17.00 17.45 18.10 18.45 19.15

10.20 Szlovákia képekben 10.40 A világ képekben 11.05 HiStory 11.15 Arany Black Hillsben (ism.) 13.15 Agatha Christie: Poirot Angol sorozat 15.00 Éjszaka a várban Cseh musical 16.35 Senki sem tökéletes 17.45 Hurrá, ki a kertbe! 18.15 Konyhatitkok 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Visszatérünk 2/1–2. rész Spanyol dráma 23.15 Terence Hill: Alpesi őrjárat (ism.) 1.00 Agatha Christie Angol krimi

8.00 8.25 9.05 9.30

20.55 23.05 24.00 0.25

Vidám vasárnap 700-as klub Tv-shop Álomsztori Havas a pályán Fórum ATV Híradó Fórum ATV Híradó Columbo (am.) A fiatal zongoristanő, Jenifer megfenyegeti, a híres karmestert, hogy nyilvánosságra hozza kapcsolatukat. A férfi nem meri megkockáztatni, hogy kitörjön a botrány, elhallgattatja Jenifert. Névshowr Hurrá nyaralunk ATV Híradó A nő háromszor

9.50 Agatha Christie 11.45 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 16.45 Alkonyat: Napfogyatkozás Am. kalandfilm 19.00 Amit még mindig tudni akarsz a szexről Kay és Arnold negyven éve hűségesek egymáshoz, házasságuk azonban teljesen kihűlt. Kaynek azonban betelik a pohár, megelégeli a társas magányt… Amerikai vígjáték 21.00 Jo, a profi (5.) 22.00 Heti Hetes best of 2015 23.00 Amit még mindig tudni akarsz a szexről Amerikai vígjáték

A feltaláló Andy Brewster az új találmánya eladása kapcsán hosszú utazásra indul. Ehhez nyolc nap alatt háromezer mérföldet kell megtennie. Egy váratlan impulzustól vezérelve a férfi meghívja az édesanyját, Joyce-t az egész országot átszelő utazásra. Az útonkülönféle kalandokon mennek keresztül, melyek során rájönnek, sok a közös bennük. Hamarosan kiderül, hogy Andy nem minden hátsó szándék nélkül hívta meg az édesanyját erre az útra. Rendezte: Anne Fletcher Szereplő(k): Barbra Streisand, Set Rogen Amerikai filmvígjáték, 95 perc, 2012

11.15 12.30 13.45 14.40 16.15 19.55 20.00

21.30 22.55 0.55

Élő panoráma Horgász magazin Farmár magazin Barangolás Szent Gorandhoz Elvált szülők gyereke Szlovák filmdráma A Tündérkirálynő Cseh–szlovák mese Az Amazon kód Francia dok.-film Vallási műsor Tour de France Híradó jelnyelven Dokumentumklub: Naqoyqatsi –Erőszakos világ (am.) Kész a rántás! Szlovák film Éjszaka az archívumban Hírek


TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 13-as raktár IV. Amerikai sorozat 6.20 Tények 6.50 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.55 Sherlock és Watson I. (18.) 13.55 Magánnyomozók 14.55 Az én bűnöm (16.) 15.55 Veronica aranya Martin érdeklődését felkelti a gyönyörű nő, akit megment egy elszabadult lótól, azonban nincs alkalma jobban megismerni őt. 17.00 Fiorella (85.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Garai azonnal letartóztatná Eszest, de Müllerék megpróbálják meggyőzni, hogy egyértelmű bizonyítékot kell szerezniük. 20.15 Hőhullám Szórakoztató műsor 21.20 Hal a tortán 22.30 Amerikai pite 4. – A zenetáborban Amerikai filmvígjáték 0.30 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.45 Reflektor 13.00 Dr. Tóth (48.) A depresszió jelei 14.00 Fókusz 14.40 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.55 A mentalista I. Vörös nyomok Amerikai sorozat 16.50 A szerelem foglyai (93.) 18.00 Híradó 18.50 Fókusz 19.25 Éjjel-nappal Budapest 20.45 Barátok közt Ádám Ágnestől kap pénzt a fotós workshopra, amiért ő is megtesz egy szívességet Ágnesnek. Péter aljas húzással akarja megnyerni a pert Hanna ellen. Zsófi hatalmas hírt közöl Tóbiással. Zsolt és Mónika egyre közelebb kerülnek egymáshoz, Zsolt ráadásul megígéri neki, hogy felhagy az illegális tevékenységeivel. 21.20 Dr. Csont VI. Amerikai sorozat 23.20 Híradó 23.55 Gyilkos elmék Varázsvessző 1.00 Reflektor 1.15 A harc törvénye I.

7.25 Az élet savaborsa (ism.) 8.10 Jamie vidéki konyhája (8.) 8.40 Don Matteo IX. 9.35 A szenvedélyek lángjai (176.) 10.20 A hegyi doktor – Újra rendel III. 5. rész 11.10 Az élet savaborsa V. (10.) 12.02 Híradó 12.40 Jamie vidéki konyhája (9.) 13.15 Kívánságkosár 15.10 Rex felügyelő Halálos futam 16.00 Balatoni nyár 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo IX. 19.40 A hegyi doktor – Újra rendel III. 6. rész 20.30 J.A.G. – Becsületbeli ügyek II. 5. rész 21.25 Sherlock II. (1.) Angol sorozat 23.05 Az utolsó cowboy (am.) Jack Burns a régmúlt idők cowboyainak magányos életét éli. Egyszerűen nem hajlandó elfogadni, hogy azoknak az időknek már vége és képtelen beilleszkedni a modern kori társadalomba. Lóval közlekedik, személyigazolványt és jogosítványt nem hord magánál és ellenáll minden változásnak, amivel csak találkozik.

14.00 NCIS VIII. (4.) Am. sorozat (1.) 15.00 Teen Wolf – Farkasbőrben. Am. horrorsorozat 15.55 Rex felügyelő 17.00 Merlin kalandjai Angol sorozat 18.00 NCIS VIII. (5.) 19.00 Gyilkos számok Szabad szemmel 19.55 Falco – Zsaru a múltból II. (4.) 21.00 NCIS: Los Angeles V. (am.) 23.00 Spartacus: Vér és homok IV. (5.) Amerikai sorozat 0.10 Hawaii Five-0 Amerikai sorozat

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

12.25 12.50 13.45 14.45 16.30 16.55 17.45 18.15 18.25 19.00 19.25 20.35 21.00 21.10

8.00 Nyomtalanul V. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 Heston Blumenthal lehetetlen küldetése 12.50 Smaragd szív (106.) 13.45 Lucia (106.) 14.40 Az örökség (9.) 15.35 Barátok közt 16.05 Heston Blumenthal lehetetlen küldetése 17.05 Tom és Jerry 18.00 Taxi (francia) 19.00 Glades 20.00 Az élet csajos oldala 21.00 RTL II Híradó 21.30 Agymenők IV. 22.00 Szelfi (36.) 23.00 Barátok közt 23.30 A harc törvénye II.

7.10 Rajzfilm-maraton 20.30 Böngésző 21.00 Én vagyok itt Magazinműsor 22.35 Gyilkosság II. Amerikai–kanadai sorozat 23.25 Az A38 Hajó színpadán: My Baby 0.20 A médium I. Allison egyik visszatérő álma, a meg nem született fiáról szól. Miután az egyik éjszaka felzaklatja magát a régi eseményeken, reggel betér egy kávézóba és holtan találja a tulajdonost.

39

Tv-műsor 2015. július 27. > Hétfő

2015. július 21. | 30. szám

13.10 Az utolsó zsaru Német sorozat 14.10 CSI: A helyszínelők Amerikai sorozat 16.05 NCIS II. (am.) 18.05 Jóbarátok Amerikai sorozat 19.05 Két pasi meg... (am.) 21.00 CSI: A helyszínelők 23.00 Amerikai nindzsa Joe Armstrongot a Távol-Keleti harcművészetek mesterét és semmitől sem viszszariadó társát, Curtis Jacksont veszélyes küldetése a csodás trópusi paradicsomba vezérli. Am. akciófilm 1.00 Az utolsó zsaru Német sorozat

22.00 22.05 23.00 0.00

Start + Tv-shop Egyenes beszéd Columbo (am.) Kőbánya Híradó Fórum ATV Híradó Világhíradó Fórum ATV Híradó Egyenes beszéd ATV Híradó Világhíradó Titkos dosszié Am. dok.film No comment Az ember emberei Am. sorozat (13.) Egyenes beszéd ATV híradó

Cool 13.45 Cobra 11 XIX. Merénylet (1–2.) Német sorozat 15.35 CSI: New York-i helyszínelők V. Amerikai sorozat 16.30 Döglött akták Súlyos titkok 17.25 CSI: Miami helyszínelők Tripla élvezet Amerikai sorozat 18.20 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 19.15 Gyilkos elmék Új élet (am.) 20.15 CSI: Miami helyszínelők IX. Amerikai sorozat 21.10 Az igazság ára Amerikai krimi 23.25 Revolution II. Amerikai sorozat 0.20 Gyilkos elmék Amerikai sorozat

20.20 > STV1 Trisztán és Izolda

A rómaiak által magára hagyott Britanniában zavaros, kegyetlen időszak köszöntött be. Az ír király kerekedett a megosztott brit törzsek fölé. Az idegen iga ellen szövetkező törzsek élére Trisztán áll, akit az első ütközetben mérgezett fegyver vesz le a lábáról. A halottnak hitt harcos testét Írországba sodorja a tenger, ahol az ellenséges király lánya Izolda ápolja. A két fiatal között mély kötődés alakul ki... Rendezte: Kevin Reynolds Szereplő(k): James Franco, Sophia Myles Angol–cseh–német–amerikai kalandfilm, 125 perc, 2006

Markíza 6.00 Telereggel 8.45 Családi történetek 9.45 Cobra 11 (XV.) 10.50 Két pasi –meg... 11.10 Az élet csajos oldala (16.) 11.40 Mike és Molly 12.05 NCIS IV. (am.) 13.05 Döglött akták 14.05 Monk V. (am.) 15.00 Agymenők (am.) 15.30 Két pasi –meg... 16.00 NCIS IX. (am.) 17.00 Híradó; Reflex 18.00 Családi ügyek 19.00 Híradó, sport 20.30 Szlovákián át 21.35 Ne szórakozz Zohannal (am.) Zohan izraeli terrorista, akit gyerekkorától Amerika-ellenességre neveltek. Megrendezi saját halálát és a gyűlölt Amerikában fodrászként kezd új életet... 23.55 Szekeresék

STV1 12.15 Grand Hotel II. Spanyol sorozat. 13.45 HiStory 13.55 Hurrá, ki a kertbe! 14.35 Vagányok VIII. Angol sorozat 15.30 Esély – vetélkedő 16.00 Hírek 16.25 Svindlerek IX. (3.) 16.55 Késő este – talkshow 17.45 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Trisztán és Izolda Német–angol kalandfilm 22.15 Rendőrök a központból. 14/10. Cseh–szlovák sorozat 23.10 Útonállók. 13/9. Ausztrál western 23.55 Vagányok III. (ism.) 0.50 Rendőrök a központból (ism.)

JOJ 12.00 Híradó 12.25 M.A.S.H. Amerikai sorozat 13.30 Egy kis Mennyország (am.) 15.50 Mániákus vásárlók 17.00 Hírek 17.25 Extrém történetek Roma esküvő 19:00 Krimihírek 19:30 Híradó, sport 20.30 Borászok (9.) Cseh sorozat 22.00 Geissenék – Egy milliomos család nehéz élete 23.00 Családi panzió Szlovák sorozat 23.45 CSI: Las Vegas-i helyszínelők X. Amerikai sorozat 0.40 Zsaruvér III. Amerikai sorozat

STV2 12.30 Esküvői dallamok 13.00 A hiányzó elem (dok.) 13.50 Elán-koncert 14.25 A tantestület Szlovák film 15.00 Extrém szakértők 16.00 Parkűr – Grand Prix 17.30 Hely a házban. 6/1. Szlovák sorozat 18.35 Hírek magyarul 18.45 Esti mesék 20.00 Felfedezések, amelyek megváltoztatták a világot 1930–1940 Angol dok.-film 20.55 Danton Francia filmdráma 23.05 Vámhivatal (dok.) 23.35 Pozsonyi Jazznapok 2014 0.25 És mégis forog...


40 TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 13-as raktár IV. Amerikai sorozat 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.55 Sherlock és Watson I. (19.) 13.55 Magánnyomozók 14.55 Az én bűnöm (17.) Amerikai sorozat 15.55 Veronica aranya Martin legjobb alkalma, hogy megismerje a családot, egy parti, amit Emiliano tiszteletére szerveznek. Ott rájön, hogy Virgina és Veronica közül bármelyikük lehetett a testvére gyilkosa. 17.00 Fiorella (91.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Viktor hiába nyugtatja, Vera a fejébe veszi, hogy feleslegessé vált a kutatásban. 20.10 Hőhullám Szórakoztató műsor 21.20 Hal a tortán 22.30 Hawaii Five-0 Am. krimisorozat 23.35 Last Resort – A belső ellenség Külső behatás 0.40 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.45 Reflektor 13.00 Dr. Tóth (49.) Az elhízás kockázatai 14.00 Fókusz 14.40 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.55 A mentalista I. Egy kaliforniai kisvárosban találnak egy halott fiatal lányt. A csapat ennek ügyében nyomoz. Ám míg a legtöbben a lány barátját egy helyi gengszter tartanak gyanúsnak, addig Patrick megint saját elmélete szerint nyomoz, és egész más elképzelése van a történtekről. Am. sorozat (1.) 16.50 A szerelem foglyai (94.) 18.00 Híradó 18.50 Fókusz 19.25 Éjjel-nappal Budapest 20.45 Barátok közt 21.20 A főnököm lánya Amerikai film 22.55 Híradó 23.30 Tökéletes célpont II. (11.) Amerikai sorozat

7.00 Híradó, sport 7.25 Az élet savaborsa (ism.) 8.10 Virágzó Magyarország 8.35 Don Matteo IX. Olasz sorozat 9.35 A szenvedélyek lángjai (177.) 10.20 A hegyi doktor – Újra rendel III. Német sorozat 11.10 Az élet savaborsa V. (11.) Lengyel sorozat 12.02 Híradó 12.45 Jamie vidéki konyhája (10.) 13.15 Kívánságkosár 15.10 Rex felügyelő Rettegő város Német sorozat 16.00 Balatoni nyár 18.00 Híradó, sport 18.40 Don Matteo IX. Olasz sorozat 19.40 A hegyi doktor – Újra rendel III. Veszélyes düh Német sorozat 20.30 Párizsi helyszínelők VI. 21.30 Az utolsó angol úriember (1.) Angol sorozat 22.30 Molto pavane – Erkel és Mahler Magyar film 23.10 Fekete krónika A louduni ördöghajsza A tüzes bíróság Magyar dokumentum sorozat

13.00 Hawaii Five-0 Amerikai sorozat 13.55 NCIS VIII. (5.) 14.50 Falco – Zsaru a múltból II. (4.) 15.55 Rex felügyelő 17.00 Merlin kalandjai Angol sorozat 18.00 NCIS VIII. Am. sorozat (6.) 18.55 Gyilkos számok 19.55 Falco – Zsaru a múltból I. (4.) 21.00 Profilozók V. 22.05 Hawaii Five-0 23.05 Crossing Lines Határtalanul II. Francia–német– amerikai sorozat

Viasat 3

ATV

M2 6.20 20.30 21.00 22.35 23.30

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Twin Peaks II. Az A38 Hajó színpadán 0.25 A médium II. Allison legújabb álmában egy igazi összeesküvésekkel teli sötét világba csöppen, ahol egy férfi kivégzésének lesz szemtanúja. A híres színész, David Carradine az áldozat, amit még Allison is képtelenségnek vél. Amerikai sorozat

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. július 28. > Kedd

14.10 CSI: A helyszínelők Amerikai sorozat 16.05 NCIS I. (am.) 18.05 Jóbarátok (am.) 19.05 Két pasi – meg egy kicsi Amerikai sorozat 21.00 Alvilági kötelékek Négy jóbarát a város rosszabbik felében együtt nőtt fel, az élet azonban nagyon is más irányba vitte őket. Ketten a tökéletes bűntényt követik el, a másik kettő pedig FBI-ügynökként próbálja rács mögé juttatni őket. Am. akciófilm 23.10 CSI: A helyszínelők Amerikai sorozat

12.10 Tv-shop 13.45 Egyenes beszéd 14.45 ATV START Közéleti vitaműsor 15.50 700-as klub 16.25 Global 3000 16.55 Fórum Vitaműsor 17.45 ATV Híradó 18.05 Sportpercek 18.15 Világhíradó 19.00 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.35 ATV Híradó 21.00 Világhíradó 21.10 Titkos dosszié Am. dok. sorozat 22.00 No comment 22.05 Az elnök emberei Amerikai sorozat 23.00 Egyenes beszéd 0.00 ATV Híradó 0.35 Vidám vasárnap

18.00 > RTL II Nő a baj

Darren nagy csalódása után meg van győződve róla, hogy soha többé nem lesz szerelmes. Gyerekkori barátaival, J.D.-vel és Wayne-nel alakít egy zenekart. Egy nap megismerkedik a gyönyörű Judith-tal, aki eléri, hogy a fiú ne találkozzon a barátaival. J.D. és Warren barátjuk érdekében akcióba lépnek: elrabolják Judith-ot és újra össze akarják hozni barátjukat ifjúkori szerelmével, mielőtt a lány végleg apácának állna. Rendezte: Dennis Dugan Szereplő(k): Jason Biggs, Steve Zahn Amerikai filmvígjáték, 96 perc, 2001

Cool

Markíza

JOJ

13.45 Cobra 11 XVIII. Német sorozat 15.35 CSI: New York-i helyszínelők II. Amerikai sorozat Halott belül 16.30 Döglött akták Disco Inferno 17.25 CSI: Miami helyszínelők (am.) 18.20 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 19.15 Gyilkos elmék Morzsák Amerikai sorozat 20.15 A mentalista V. Vörös haj (am.) 21.10 Dr. Csont VIII. Dupla csapda 22.10 CSI: New York-i helyszínelők VII. 23.05 Vámpírnaplók Vámpírvadász Amerikai sorozat 0.00 Gyilkos elmék II. Morzsák (am.)

6.00 Telereggel 8.45 Családi ügyek 9.45 Cobra 11. (XV.) 10.45 Két pasi... (am.) 11.10 Az élet csajos oldala. 24/17. 11.40 Mike és Molly II. Amerikai sorozat 12.00 NCIS IV. (5.) 13.05 Döglött akták 14.05 Monk – Flúgos nyomozó V. Amerikai sorozat 15.00 Agymenők (am.) 15.30 Két pasi... (am.) 16.00 NCIS IX. (16.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 Családi ügyek 19.00 Híradó, sport 20.30 A muskétások III. Angol sorozat (1.) 21.50 A titkok könyvtára Am. sorozat (7.) 22.50 Scorpion. 22/5. Amerikai sorozat 23.50 Gyilkos elmék

12.30 M.A.S.H. Amerikai sorozat 13.25 Borászok (9.) Szlovák sorozat 14.40 Gordon Ramsay – Pokoli hotelek Reality műsor 15.40 Mániákus vásárlók 17.00 Hírek 17.25 Extrém történetek A majom 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 A szállító II. Kanadai sorozat 21.40 Dr. Csont X. Amerikai sorozat 22.40 Taxi. 12/8. Francia sorozat 23.40 CSI: Las Vegas-i helyszínelők IX. Amerikai sorozat 0.40 Zsaruvér III. Amerikai sorozat

RTL II 8.00 Nyomtalanul V. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 Heston Bluementhal lehetetlen küldetése 12.50 Smaragd szív (107.) 13.45 Lucia (107.) 14.40 Az örökség (10.) 15.35 Barátok közt 16.05 Heston Bluementhal lehetetlen küldetése 17.05 Tom és Jerry 18.00 Nő a baj Amerikai vígjáték 20.00 Az élet csajos oldala 21.00 RTL II Híradó 21.30 Agymenők IV. 22.00 Szelfi (37.) 23.00 Barátok közt 23.30 A harc törvénye 0.30 Nő a baj (ism.)

STV1 12.15 Grand Hotel II. Spanyol sorozat 13.45 Építs házat, ültess fát! 14.35 Vagányok VIII. Angol sorozat 15.30 Esély – vetélkedő 16.00 Hírek 16.25 Svindlerek IX. Angol sorozat 16.55 A hegyi doktor – Újra rendel. 8/3. Német sorozat 17.45 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok… 20.20 Senki sem tökéletes 21.25 Szlovákia ízei 21.55 Cain. 8/3–4. Francia sorozat 23.50 Vagányok – Öt sikkes sittes VIII. 0.45 A hegyi doktor...

STV2 12.10 Folklórműsor 12.35 Éva, Éva Szovák vígjáték 13.20 A maszkabál Szlovák tévéjáték 13.45 Kilenc elhagyott kézitáska (szlovák) 14.15 A tantestület (ism.) 14.50 Orvosi rendelő 15.20 Évgyűrűk (dok.) 15.55 Extrém szakértők 16.50 Hírek magyarul 17.00 A világ lovasai (dok.) 17.30 Hely a házban (ism.) 18.30 Szlovák falvak 18.45 Esti mesék 20.05 A banán ára Lengyel dok.-film 20.50 A Sátán árnyékában Francia filmdráma 22.30 Propeller (dok.) 23.25 Pozsonyi Jazznapok 2014


41

Sport

2015. július 21. | 30. szám

Szoros vereség a határ másik oldalán Győri ETO FC–Nagymegyeri Thermal VSK 1:0 (1:0) LABDARÚGÁS – A Nagymegyeri Thermal Városi Sportklub kedden, július 14-én játszotta második felkészülési mérkőzését a Győri ETO FC vendégeként.

Mindkét zöld-fehér egyesület hazája harmadik vonalában vág neki a következő bajnoki szezonnak. A két csapat találkozóján a Rábapartiak az első félidőben alig hagyták érvényesülni a Ra-

dolský-legénységet, a fiatalokból álló győriek gólját is ekkor szerezte fejjel Weitner Ádám. A fekete mezben játszó nagymegyeriek Matej Székely védéseinek is köszönhetik, hogy nem kaptak

ki több góllal, a termálosok csak elvétve kerültek helyzetbe, nem úgy, mint a nagyobb tempóban focizó vendéglátóik. A győri stadion mellett található egyik edzőpályán lezajlott összecsapást

150 néző tekintette meg, akik közül a hazai drukkerek lehettek az elégedettebbek, csapatuk teljesítményét vastapssal köszönték meg a végén. Kovács Zoltán A szerző felvételei


42

Csallóköz

Sport

Táborozott a dióspatonyi utánpótlás A nagy forróságban is keményen edzettek

LABDARÚGÁS – Több mint egy évtizede mozgalmas az élet július második hetében a dióspatonyi futballpályán, amely ilyenkor a hagyományos focitábornak ad otthont. A szervezési feladatokat idén Papík Pál, a korosztályos csapatok edzője vállalta magára, aki Gálffy Szilárd polgármester és számos szülő támogatásával, valamint az edzői-nevelői gárda – Lelkes Tibor, Gajdacs József, Márkus Ádám és jómagam – önzetlen segítségével 5 tartalmas napot biztosított a 45 focistapalántának. Szünidő ide vagy oda, voltak, akik már fél nyolckor megérkeztek a pályára, de egy óra múlva biztosan teljes volt a létszám. Főként az igazán példás szertáros, Varga (Pogi) Róbi körül gyülekeztek, aki kifogyhatatlan humorával rendkívüli népszerűségnek örvendett. A hétfői eligazításon korosztályok szerint három csoportot alakítottunk ki, amelyek aztán a kijelölt edzővel naponta 10-től kezdték a délelőtti foglalkozást. Segédeszközök-

ből Dióspatonyban nincs hiány, így változatos gyakorlatokkal tölthettük ki a másfél órát. A legnagyobb gondot a szerdáig tartó, egyre fokozódó kánikula jelentette, amely ugyancsak próbára tett mindannyiunkat. A negyedóránként tartott, mosakodással és folyadékpótlással kitöltött szünetekkel próbáltuk elejét venni a bajnak. Egyébként a rekkenő hőségben is remek hangulatban telt az idő, és dél körül vidáman csivitelő csapatot kísérhettünk a helyi iskola éttermébe, hogy elköltsük a megérdemelt és – hála a kiváló szakácsnőknek – igazán ízletes ebédet. Érdekesség, hogy a konyhában serénykedett a korábbi focitáborok két állandó résztvevője, jelenleg már az ifjúsági csapat oszlopos tagja, akik – szakácsnak készülvén – éppen szakmai gyakorlatukat töltötték. Délután kettőig pihenés következett, amelyet beszélgetéssel, társasjátékokkal töltöttünk ki, hogy utána ismét a labdáké legyen a főszerep. Ilyenkor elsősorban kétkapus játék következett a három kialakított pályán. Csütörtökre megér-

Archív felvételek

kezett az áhított lehűlés, létszámunk viszont hárommal csökkent: Németh Attila, Bódis Ádám és Sadloň Domi-

ígért. Nőtt a jövés-menés, hisz délutánra hivatalosak voltak a szülők, és megvendégelésükről kellőképpen szerettünk volna gondoskodni. A pályán pattogtak a labdák, folyt a délelőtti foglalkozás, de már főtt a gulyás, érkezett a kenyér és a torta, a malac is kemencében „izzadt”. Kettőkor vendégeket fogadtunk: a hazai Németh Krisztián, a DAC sportigazgatója idén is szakított ránk időt, és most Szabó Ottóval érkezett, hogy a közös beszélgetéssel, autogramosztással még emlékezetesebbé tegyék gyerekeinknek a tábort. Mi pedig okleveleket adtunk át ugyanezzel a céllal. A délutáni fő attrakció a meghirdetett gyerek–szülő derbi volt. Az eredmény mellékes, az élmény a lényeg! Azután a „nagy család” asztalhoz ült, evett-ivott, mi pedig örül-

nik elutazott a területi válogatottakkal egy wroclawi nemzetközi tornára. (Már tudjuk, hogy Attila és Ádám az U11-es, Dominik pedig az U14-es csapattal ezüstérmet szerzett!) A zárónap rendhagyó programot is

tünk, hogy ismét sikerült emlékezeteset alkotni. Köszönjük, Egri Babi néni, Kún Ica, Cseh Gábor, Kún Tomi, Mayer Lajos, Molnár Frigyes, Nagy Attila és Végh György! Nagy Adorján


43

Sport

2015. július 21. | 30. szám

Az új csoport első bajnoka Lapáš A számok tükrében – V. liga – közép csoport LABDARÚGÁS – A 240 mérkőzésen összesen 848 gól született. Egy mérkőzésen 3,53 gólos átlagot értek el a csapatok. Az összes mérkőzésből a hazaiak 139-szor győztek, 44 döntetlen és 57 vendéggyőzelem született. Összgólarány: 524:324, pontarány 461:215.

A BAJNOKSÁG REKORDJAI: Legnagyobb arányú hazai győzelem: Pered–Hrušovany 8:1 (5. forduló); Lapáš–Alekšince 7:1 (12. forduló). Legnagyobb arányú vendéggyőzelem: Ludanice–Lapáš 12:9 (11. forduló); Krušovce–Zbehy 1:7 (2. forduló).

A döntetlenül végződő mérkőzésen adott legtöbb gól: Preseľany–Beladice 4:4 (14. forduló); Felsőkirályi– Veľké Zálužie 3:3 (4. forduló); Radošina–Solčany 3:3 (6. forduló). Legtöbb gól egy mérkőzésen: Pered–Alekšince 7:4 (10. forduló). Leggyakoribb eredmények: 2:1 (23x); 1:1 (22x); 1:0 (20x); 0:0 (16x); 3:1, 1:2 (14x); 3 Legritkábban előforduló eredmények: 8:1; 7:4; 7:1; 6:3; 6:2; 5:1; 4:4; 4:3; 3:6; 3:5; 2:5; 1:9; 1:7; 0:4 (mind 1x). A mérkőzések száma, amelyen nem kaptak a csapatok gólt: Továrniky (11); Radošiná és Lapáš (9); Hrušovany, Solčany, Veľké Zálužie és Zbehy (8); Alekšin-

ce és Krušovce (7); Jacovce (6); Beladice és Chrenová (5); Pered, Preseľany és Ludanice (5); Felsőkirályi (3). A mérkőzések száma, amelyen nem adtak a csapatok gólt: Ludanice (11); Pered, Hrušovany és Preseľany (9); Felsőkirályi, Zbehy és Radošina (8); Solčany, Továrniky és Beladice (7); Jacovce és Chrenová (5); Alekšince, Veľké Zálužie, Krušovce és Lapáš (1). Leghosszabb győzelmi sorozat: Lapáš 6 mérkőzés (2–7. forduló); Radošina 5 mérkőzés (12–16. forduló). Leghosszabb veretlenségi sorozat: Továrniky 10 mérkőzés (7-3-0, 2–11. forduló); Továrniky 8 mérkő-

zés (4-4-0, 13–20. forduló); Hrušovany 7 mérkőzés (4-3-0, 22–28. forduló); Lapáš 7 mérkőzés (6-10, 1–7. forduló). Leghosszabb győzelem nélküli sorozat: Chrenová 18 mérkőzés (0-5-13, 12–29. forduló); Ludanice 12 mérkőzés (0-1-11, 19–30. forduló); Preseľany 9 mérkőzés (0-3-6, 4–12. forduló); Beladice 8 mérkőzés (0-4-4, 16–23. forduló); Pered 7 mérkőzés (0-3-4, 18–24. forduló). Leghosszabb pontszerzés nélküli sorozat: Ludanice 8 mérkőzés (23–30. forduló); Chrenová 6 mérkőzés (16–21. forduló). A legjobb góllövők: 23 – Andrášik (Veľké Zálužie); 21 – T. Dvorský (Pered); 20 – V. Gajdoš (Lapáš).

Net-felvétel

Hazai mérkőzések 1. V. Zálužie 36; 2. Lapáš 34; 3. Zbehy 33; 4. Radišina 33; 5. Krušovce 33; 6. Továrniky 33; 7. Alekšince 32; 8. Jacovce 32; 9. Hrušovany 31; 10. Pered 30; 11. Felsőkirályi 30; 12. Solčany 26; 13. Beladice 25; 14. Preseľany 21; 15. Chrenová 16; 16. Ludanice 16.

Idegenben lejátszott mérkőzések 1. Lapáš 29; 2. Továrniky 19; 3. Radošina 18; 4. Solčany 17; 5. Alekšince 17; 6. V. Zálužie 16; 7. Zbehy 15; 8. Beladice 14; 9. Krušovce 14; 10. Chrenová 12; 11. Preseľany 12; 12. Hrušovany 10; 13. Felsőkirályi 8; 14. Pered 7; 15. Ludanice 4; 16. Jacovce 3.

Végső táblázat

Őszi idény

1. Lapáš

30

19

6

5

84:35

63 (+18)

2. Továrniky

30

14

10

6

42:35

52

(+7)

3. Radišina

30

13

6 11

55:50

51

(+6)

4. V. Zálužie

30

15

7

8

64:45

49

(+7)

5. Alekšince

30

15

4 11

64:55

49

(+4)

6. Zbehy

30

14

6 10

58:39

48

(+3)

7. Krušovce

30

13

8

57:57

47

(+2)

9

8. Solčany

30

13

4 13

45:42

43

(-2)

9. Hrušovany

30

12

5 13

42:52

41

(-4)

10. Beladice 11. Felsőkirályi

30 30

11 11

6 13 5

14

55:57 53:55

39 38

Tavaszi idény

1. Lapáš

15 10

2

3

46:19

32 (+11)

1. Alekšince

15 10

2

3

39:19

2. Továrniky

15

9

4

2

20:10

31 (+10)

2. Lapáš

15

9

4

2

38:16

31

(+7)

3 .Zbehy

15

8

2

5

30:20

26

(+2)

3. Radošina

15

9

2

4

29:22

29

(+5)

32 (+11)

4. V. Zálužie

15

7

4

4

31:22

25

(+1)

4. V. Zálužie

15

8

3

4

33:23

27

(+6)

5. Solčany

15

7

2

6

23:22

23

(-1)

5. Hrušovany

15

7

5

3

23:14

26

(+2)

6. Radošina

15

7

1

7

26:28

22

(+1)

6. Krušovce

15

7

5

3

30:28

26

(+2)

7. Pered

15

7

0

8

33:27

21

(0)

7. Zbehy

15

6

4

5

28:19

22

(+1)

8. Chrenová

15

6

3

6

30:27

21

(0)

8. Továrniky

15

5

6

4

22:25

21

(-3)

9. Krušovce

15

6

3

6

27:29

21

(0)

9. Solčany

15

6

2

7

22:20

20

(-1)

(-7)

10. Felsőkirályi

15

6

2

7

31:29

20

(-4)

10. Beladice

15

5

4

6

26:28

19

(-2)

15

6

2

7

29:29

20

(-4)

11. Felsőkirályi

15

5

3

7

22:26

18

(-3)

(-6)

12. Pered

30

11

4 15

53:52

37

(-8)

11. Beladice

13. Jacovce

30

10

5 15

52:63

35

(-10)

12. Jacovce

15

5

4

6

18:19

19

(-5)

12. Preseľany

15

5

2

8

18:35

17

(-7)

14. Preseľany

30

9

6 15

40:65

33

(-12)

13. Alekšince

15

5

2

8

25:36

17

(-7)

13. Pered

15

5

1

9

20:25

16

(-8)

15. Chrenová

30

7

7 16

51:60

28

(-17)

14. Preseľany

15

4

4

7

22:30

16

(-5)

14. Jacovce

15

5

1

9

34:44

16

(-5)

16. Ludanice

30

6

2 22

33:86

20

(-25)

15. Hrušovany

15

5

0

10

19:38

15

(-6)

15. Chrenová

15

1

4

10

21:33

7

(-17)

16. Ludanice

15

4

1

10

14:39

13

(-11)

16. Ludanice

15

2

1

12

19:47

7

(-14)

Veľké Zálužietól levontak 3 pontot.

Vladislav Kmeť


44

Csallóköz

Sport

Kilencven után is mattolnak A szeniorok agya jól fog a sakktábla felett NAGYMEGYER – A helyi nyugdíjasklub 9. alkalommal rendezte meg a hagyományos nemzetközi szenior sakktornát, amelyet Lojkovič Sámuel polgármester nyitott meg. A művelődési központban 49 versenyző ült asztalhoz, a legidősebbek a 92 éves Cuibus János Magyarországról és a 83 éves Ján Curidlo Pöstyénből. Mi is őket szólítottuk meg.

„Meglehetősen későn kezdtem sakkozni, amikor 1943-ban faluról Budapestre költöztem. Kezdettől fogva lenyűgözött a sakkjáték. Az ellenfél aszerint lép, mi játszódik le a fejében. Mit gondol, mire készül, mivel akar meglepni. Az nyer, aki bele tud látni az másik fejébe” – mondja finom mosollyal a száján Cuibus János. „Fokozatosan úgy belejöttem, hogy I. ligát kezdtem játszania Budapesti Vörös Meteor színeiben és 12-szeres magyar bajnok lettem csapatban. Nyugdíjba vonulásom után olyan mellékállásom volt, hogy jó pár

évig nem jutott idő a sakkozásra. Később visszatértem a sakktáblához. Egyelőre nincs olyan érzésem, hogy a tornákon csak a létszámot szaporítanám. Mostanában gyakran betegeskedem, de még bírom az iramot. Bizonyos szabályok betartása, a figyelem összpontosítása és a játék közbeni szellemi aktivitás erősíti az emlékezőképességet, fejleszti a logikát és a tervezési képességet. Mindez karban tartja az agyat, ezért a

sakk különösen alkalmas tevékenység, számunkra, idősek számára” – tette hozzá. Ján Curidlo 20 éves korában kezdett sakkozni. Szenvedélyes kártyás volt, ám amikor megnősült, a fiatalasszony érthető módon véget vetett eme „kedvtelésének”. Ekkor áttért a dámázásra, később pedig a komolyabbnak számító sakkra. Máig hűséges hozzá. „A sakk frissen tartja az elmét. Mozgatja az agyat és kiváló prevenció az Alzheimer-kór ellen. Akár öthat órás játszmákat is képes va-

gyok lejátszani. Edzésben vagyok, sokat biciklizek, sétáltatom a kutyámat. Versenyszerűen hosszú évekig Pöstyénben sakkoztam, 13 évig

unokaöccseimtől elektronikus sakktáblát kaptam ajándékba, azon tréningezek, ami javítja a játékomat” – mondta el Ján Curidlo.

Trebaticén is. Rendszeresen indulok a szlovákiai szenior sakkbajnokságon Tátramatlárházán (Tatranské Matliare), idén szereztem meg a 3. szlovákiai sakkbajnoki címemet a 80 év felettiek kategóriájában. Nyolcvanadik születésnapomra az

A torna főbírója Cséfalvay István volt, aki nagyon színvonalasnak értékelte a tornát. A torna győztese Jozef Veselsky lett. Vladislav Kmeť Kovács Zoltán (4) és szerző felvételei


45

Sport

2015. július 21. | 30. szám

A fiatal Kontár Zoltán Szenicén Újabb csallóközi játékos a Fortuna Ligában LABDARÚGÁS – Újabb csallóközi labdarúgó mutatkozott be a szlovák élvonalban. Kontár Zoltán Dunaszerdahelyen léphetett először pályára a Fortuna Ligában, a DAC ellenfelének mezében. A patonyréti (Potôňske Lúky) játékost a mérkőzés után faggattuk. A bajnokság első mérkőzésén 2:0-ás győzelmet aratott a DAC, a szenicei játékos számára mindez nem a legjobb bemutatkozást jelentette. „Nem ilyen mérkőzésre számítottam, nagyon sajnálom, hogy kikaptunk, mert szerintem voltak lehetőségeink, hogy kiegyenlítsünk. Más végeredménye lehetett volna a mérkőzésnek, de az elejét elhamarkodtuk, s nem úgy álltunk hozzá, ahogy kellett volna.” A 21 éves játékos próbajátékra került az Erdőhátra, teljesítményével viszont meggyőzte a szakvezetőket. „A menedzsereim, Andi Kalina és Tomás Medveď segítségével kerültem Szenicére. Három-négy hétig próbajátékon szerepeltem a csapatnál, végül kiválasztottak és maradhattam, közben pedig a kezdőcsapatba is bekerül-

Kontár Zoltán (8)

tem. Nagyon örülök, hogy a Fortuna Ligába kerülhettem.” Tavasszal még a negyedik ligás Ružinov csapatában szerepelt a fiatal játékos, onnan figyeltek rá fel a szenicei csapat vezetői. „Nagyon jól érzem magam Szenicén. Kemény edzések követték a váltást, főleg az első két hétben éreztem, ezt de utána fokozatosan belejöttem az iramba. Minél több

időt töltők a csapattal, annál jobban érzem magam közöttük.” A klub célja az élmezőnyben való hely elérése, a fiatal hátvéd pedig a folyamatos játéklehetőségben bízik. „A bajnokság nagyon nehéz lesz, de szeretnénk minél feljebb végezni a csoportban, személyes célom pedig, hogy rendszeresen pályára léphessek.”

Kontár Zoltán ugyan a Szenice csapatában küzdött, de a remek dunaszerdahelyi hangulat nem hagyta hidegen. „Nagyon jó volt a pályán, a mérkőzésen fantasztikus hangulat uralkodott. Nagyon kár, hogy Szlovákián belül más stadionokban nincs ilyen jó atmoszféra.” Álló István Ladislav Kertész felvétele

A kapcsolatépítés szakaszában További partnereket keres a Felvidéki labdarúgó-válogatott, amelynek operatív igazgatóját, Csörgő Györgyöt kérdeztük a részletekről. A több sportegyüttest támogató vállalkozó elárulta, Nagy Dávid és Varga Péter, a válogatott vezetői keresték meg az együttműködés kapcsán, s mint szlovákiai magyar, fontosnak tartotta, hogy segítse ezt a kezdeményezést. „Az elkövetkező hónapok a kapcsolatépítésről szólnak majd, igyekszünk minél több partnerrel felvenni a kapcsolatot. A célunk az, hogy a félprofi és amatőr játékosokból alakuló csapattal a világ minél több pontján bemutatkozzunk, hogy a focisták nemzetközi

szinten is megmutatkozzanak, és eredményesen szerepeljünk. Ezzel együtt pedig a közösségünket is megismerjék a helyiek.” A csapatba természetesen Szlovákia minden magyarlakta régiójából szeretnének játékosokat toborozni és nem csak azt. A nemzetközi mérkőzések mellett, amelyet a hasonló kisebbségek válogatottjaival játszanak, szeretnének Felvidék minél több helyszínén bemutatkozni. Ehhez keresnek most olyan partnereket, akik a mérkőzések szervezésében és a feltételek biztosításában segíteni tudnának. A részletekkel kapcsolatban a www.fle.sk oldalon vagy az info@fle. sk-n lehet többet megtudni. (raj) Ranostaj Tibor felvétele


46

Csallóköz

Sport

A legjobb hat közé vágynak Ősszel elkezdődhetnek a bontási munkálatok LABDARÚGÁS – Megtartotta a 2015/2016-os idény előtti sajtótájékoztatóját a DAC futballklub, melynek jövőjéről és céljairól Világi Oszkár tulajdonos, Németh Krisztián sportigazgató, Tomislav Marić vezetőedző és Straka Gábor csapatkapitány beszélt. Világi Oszkár tulajdonos az új akadémiáról, a stadionról és a felnőtt csapat céljairól beszélt. „A DAC új történelmének második idényét kezdjük. Ami a klubot illeti, el kell mondani, hogy professzionalizmusban nőttünk, a következő évadban pedig arról szeretnénk beszélni, hogy többet értünk el, mint az elmúlt évben. Még távol vagyunk az optimális helyzettől, de már fejlődtünk. Szeptember végén négy edzőpályát kell átadnunk, a jövőbeli tervünk pedig

Tomislav Marić

az akadémia kiépítése lesz, amely 3000 négyzetméteren terül majd el. Ami a stadiont illeti, ősszel kezdjük a bontási munkálatokat, jövő nyáron pedig szeretnénk kilencven fokkal elforgatni a pályát. A két invesztíció komoly összegeket emészt fel. Az akadémia építése nagyjából 6 millió euróba, a stadion pedig 15–20 millió euróba kerülhet. A mi akadémiánk lesz a legmodernebb az országban. Ami a célokat illeti, hasonló lesz, mint tavaly. A ificsapatot az első ligába akartuk juttatni, ez megtörtént, ezért idén minél jobb eredményeket szeretnénk elérni. A felnőttek célja az első hatba való kerülés és hogy minél előbb az európai kupaporondra jussunk.” Németh Krisztián sportigazgató elégedettségét fejezte ki az ifjúsággal kapcsolatban. „Az A csapat márciusi sajtótájékoztatóján a klubtulajdonos azt nyilatkozta, a cél az ifi csapat első ligába való kerülése lesz. Ez

Világi Oszkár

nem mindennapos, hogy a tulajdonos a felnőtt csapat sajtótájékoztatóján az ifik céljairól beszéljen. Dunaszerdahelyen tudjuk, hogy a klubnak az A csapat a zászlóhajósa, de a DAC jövőjét az ifjúsági szekció építi, amely legalább olyan fontos, mint az A csapat. A célt teljesítettük, a srácok hősies játékkal jutottak a felsőbb osz-

Straka Gábor

tályba, így három első ligás csapatunk lesz. A bajnokcsapatból Mészáros, Szépe és Csóka az A csapattal kezdte a felkészülést, a többiek pedig a B csapatban folytatják, ahol a keret magját fogják alkotni és profi körülmények között heti 6–7 alkalommal edzenek. Ott kell bizonyíta-

Balról: Tomislav Marić, Világi Oszkár, Németh Krisztián és Straka Gábor

nunk, hogy lehet belőlük hivatásos labdarúgó. Nyékvárkonyon Borbély Balázs marad az edző, aki egyben példakép is, hiszen DAC-nevelt és európai szinten is komoly eredményeket ért el. Az U18-as csaptunk az ötödik ligában fog szerepelni a felnőttek között. Az U19-es csapatnál Jozef Olejník tevékenykedik majd, aki már dolgozott ezzel a korosztálylyal, Radványi Miki mellett is kiváló munkát végzett. Oda jutottunk, hogy 50 játékosból válogathatott. Visszatérhettek olyan játékosok, akik a rossz időkben más csapatot választottak, mint Varga Dezső, vagy Sandal Dominik. Leszerződtettük Martin Šimkót, aki az U19-es válogatott kapitánya, de további válogatott játékosokkal is tárgyalunk. Szlovákia szerte hisznek a terveinkben és az ambícióinkban. Az út elején járunk, de jó úton haladunk” – nyilatkozta lapunknak a DAC sportigazgatója, aki kifejtette, bízik a fiatalokban, hogy minél előbb a felnőtt csapatba kerülhetnek. „Ez egy folyamat, nem lehet meggyorsítani. Ezeknek a játékosoknak meg kell izmosodniuk a DAC B csapatában. Pozitívum, hogy lelkesedésükkel pozitív hatást hagytak az A csapatnál, Mészáros pedig

Alsókubín ellen gólt is szerzett. Természetesen még sok munka vár rájuk, de nagyon bízom bennük.” Tomislav Marić vezetőedző beszélt az új játékosokról és a lehetséges játékrendszerről: „Néhány új játékos jött a csapatba és szeretnénk őket minél előbb a csapatba építeni. Sokat dolgoztunk a kondíción és a pressing helyzeteken, hogy még jobbak legyünk mint tavaly. Idén több lehetőségünk nyílt a támadójáték változtatására. Már nagyon várjuk a szombati bajnoki mérkőzést. A játékrendszer az ellenféltől fog függeni, előfordulhat, hogy több alkalommal is két támadóval fogunk kiállni. Elégedett vagyok az új játékosokkal, és örülök, hogy sikerült őket leigazolni. Ha megnézzük, az újak fiatal, tehetséges játékosok.” Straka Gábor a nyári felkészülést értékelte: „A csapatban nagyon jó a hangulat, mindenki várja már az első bajnoki mérkőzést. Legjobb lenne győzelemmel nyitni, hogy megnőjön az önbizalmunk. Nagyon fontos az első bajnoki rajt, ezért mindenképp diadalmaskodni szeretnénk.” Álló István Vojtík Szimona felvételei

A DAC 2015/2016-os játékoskerete: Kapusok: Tujvel, Pernecký, Slávik, Milošovič Védők: Asanovič, Szépe, Ljubicic, Michalík, Kwin, Turňa, Szabó Középpályások: Csóka, Straka, Pačinda, Ľupták, Krišto, Horváth, Stephens, Sarr, Simon, Brašeň, Štepanovský Csatárok: Mészáros, Černák, Polievka, Szarka, Jurčo Érkezők: Tomáš Tujvel (Videoton Székesfehérvár), Erik Pačinda (MFK Košice), Róbert Polievka (Dukla Banská Bystrica), Yves Simon Pambou (FC Trélissac), Alfredo Stephens (FC Chorrillo), Csóka, Mészáros, Szépe (DAC U19), Matej Slávik (Dubnica – intézés alatt),

Antonio Asanović (Senec – intézés alatt), Vojtech Milošovič (Senec) Távozók: Peter Majerník, Ivan Šnirc (szerződés lejárta után), Martin Polaček (kölcsönjáték után), Erik Ujlaky (Frýdek-Místek – intézés alatt), Roman Sabler (Podbrezová, kölcsönjáték), Mário Tóth (Karviná, kölcsönjáték – intézés alatt), Ivan Sesar (Široki Brijeg, kölcsönjáték – intézés alatt) Vezetőedző: Tomislav Marić Másodedzők: Karol Praženica, Dean Računica Erőnléti edző: Nicolas Charton Kapusedző: Martin Matlák


47

Sport > Hirdetés

2015. július 21. | 30. szám

Tizenegyest védett a nyitányon „Fantasztikus érzés, ha a nevemet skandálják!” ször Dolný közeli fejesét védte, majd a második félidőben büntetőt hárított. „Azt szokás mondani, hogy

LABDARÚGÁS – Kétgólos győzelemmel nyitotta az új évadot a DAC, Szarka és Pačinda góljaival a Fortuna Liga első fordulójában a Szenice csapatát múlták felül. A gólszerzőkön kívül a csapat egyik legjobbja a kapus Tomáš Tujvel volt, aki két alkalommal is bravúrosan mentett. „Nem csak mesés, de győzelmi bemutatkozás volt számunkra. A nézők, az edzők és a játékosok is elégedettek lehetnek, nagyon fontos három pontot szereztünk. A Szenice főleg gyors kontrajátékra játszott, de a srácok remekül megoldották a helyzeteket. Nem kaptunk gólt és győztünk. Próbáltam a legjobb teljesítményt nyújtani, szerintem ez sikerült is.

a tizenegyest nem lehet megfogni, csak rosszul rúgni. Hlohovský rosszul rúgta, én pedig megfogtam, a fejesnél

A szurkolók is nagyban hozzásegítettek bennünket a győzelemhez. Ennél jobban nem kezdhettük volna az évadot” – értékelte a győztes mérkőzést Tujvel. A 90 perc folyamán két nagy helyzetet hárított. Elő-

Felkészülési mérkőzések Somorja–Vágsellye 1:2 (1:1), g.: Kálmán – Fehérváry, Krčík; Čadca–Szered 0:10 (0:6), g.: V. Kráľ (3), Orolín (3), Kolorédy, Adam, Pecho, Chidi; Zvolen–Szered 1:0 (1:0); Zlín B–Vágsellye 1:2 (0:1), g.: Valachovič, Medgyes (Vágsellye); Galánta–Malženice 1:3 (0:1); Galánta–Jaslovské Bohunice 6:3 (3:1); Komárom–Šurany 4:2 (1:2); Győr–Nagymegyer 1:0 (1:0); Nagy-

megyer–Trnava B 1:3 (1:2); Somorja–Bős 0:1 (0:0); Udvard–Komárom 3:0 (2:0); Tardoskedd–Palárikovo 1:2 (0:0); Vágfarkasd–Vágsellye U19 4:7 (2:3); Pered–ČFK Nitra 2:0 (0:0); Šoporňa–Vágfarkasd 1:2 (0:0); Nádszeg–Vízkelet 1:2 (0:1); Vágpatta–Lapáš 6:0 (3:0); Nyárasd–DAC B/Nyékvárkony 3:3 (1:1); Feketenyék–Nagyabony 1:6 (1:2); Jóka–Pavlice 2:1 (1:1); Já-

nyok–Devínska nová Ves 3:1 (1:0); Jányok–Tomášov 3:3 (1:2); Tomášov–Illésháza 3:3 (1:2); Hegyéte– Nádszeg 2:4 (1:3); Vágpatta–NMŠK Bratislava 8:2 (3:0); Diószeg–Nagyfödémes 3:0 (2:0); Nemeskosút– Nagymagyar 7:1 (4:1); Baka–Csallóközkürt 0:5 (0:1); Chrenová–Močenok 6:3 (3:1); Ivanka–Ímely 0:3 (0:1); Báb–Nové Sady 7:0 (3:0); Pered–Lehota 3:2 (3:2); Deáki–Veča 2:3 (0:2); Trnovec nad Váhom–Zsigárd 3:2 (1:1); Tallós–Pozsonyeperjes 6:2 (3:0); Močenok–Hájske 1:1

viszont jobban megizzadtam.” A 31 éves kapus kiemelte a fantasztikus hangulatot, ráadásul a kifogott büntető után a szurkolótábor a nevét skandálta. „Minden játékos számára fantasztikus érzés, ha a szurkolók a nevét skandálják, főleg egy kivédett büntető után. Örülök, hogy győztünk; s hogy kapott gól nélkül védtem végig a találkozót. Az egész mérkőzés alatt fantasztikus volt a hangulat. Remélem a Nagyszombat ellen még többen jönnek a stadionba. Hallottam, hogy sokan készülnek a mérkőzésre, bízom benne, hogy hasonlóan remek hangulat lesz.” (álló) Kertész Ladislav felvételei

(0:0); Felsőkirályi–Betonáris Vágsellye 4:2 (3:1); Močenok–Felsőkirályi 1:1 (0:0); Veča–Betonáris Vágsellye 0:0; Vágkirályfa–Vág sellye U19 1:5 (0:2); Vágkirályfa– Betonáris Vágsellye 2:1 (1:0); Veča–Vágsellye U19 2:2 (0:1); Felsőszeli–Deáki 4:1 (2:0); Alsószeli–Hidaskürt 1:0 (0:0); Hidaskürt–Deáki 6:1 (3:1); Felsőszeli–Alsószeli 1:2 (0:1); Lég–Felbár 3:2; Sárosfa–Tarany (HU) 0:2; Sárosfa–Felbár 2:3; Lég–Tarany (HU) 1:3. kmeť


48

Csallóköz

Sport

A DAC kiváló rajtja Elkezdődött az élvonal új idénye után győzelemmel kezdte a szezont.

LABDARÚGÁS – Fortuna Liga, 1. forduló. A dunaszerdahelyi FC DAC 1904 a szeniceiekkel mérkőzött a 2015/2016-os szezon nyitófordulójában. A sárga-kékek Szarka góljával már tíz perc után vezettek, majd az első félidő felénél kettőre növelték az előnyüket. Az új igazolás, Erik Pačinda büntetőből talált be. A csallóköziek jó játékkal múlták felül az erdőhátiakat. A szlovák élvonal új idénye szombaton vette kezdetét. A Tomislav Marić vezette DAC az első körben az FK Senica alakulatával randevúzott. Az elmúlt szezon nyolcadik helyezettje fogadta az ötödiket. A sárga-kékek szerelésében pályára lépő tizennégy játékos közül hárman számítottak új arcnak. Mindhárman, Tujvel, Pačinda és Polievka is a kezdőben kaptak helyet, egyikük pedig góllal mutatkozott be. Az új idény első góljára tíz percet kellett várni. Szarka Ákos ugyanis nemcsak a DAC, hanem a Fortuna Liga első idei találatát is jegyezte.

Szarka passzolt vissza a horvát Marin Ljubičićhez, aki a lesen álló Pape Macou Sarrt indította volna. A szenegáli középpályás azonban nem avatkozott játékba, Szarka viszont nem állt lesen, és köszönte szépen.

Vezetnie sem kellett a labdát, Michal Šulla mellett a jobb alsóba gurított. Ez volt a sárga-kékek hétszázadik találata az élvonalban. A 15. percben Szarka küldte át a labdát Pačindához a bal oldalra, aki középre adta, Kontár Zoltán pedig kis híján a saját kapujába továbbította. A szögletből, amelyet a csapatkapitány, Straka Gábor ívelt be, a szlovák válogatott, Ľubomír Michalík fejelt centiméte-

rekkel mellé. A 22. percben a vendégek összehoztak egy büntetőt a DAC javára. A jobbhátvéd Kontár passzolt középre a középhátvéd, egyben csapatkapitány, Petr Pavlíkhoz, aki a labda helyett Szarkába rúgott bele jóko-

rát. A játékvezető, Filip Glova büntetőt ítélt, amelyet a Kassáról szerződtetett ballábas Pačinda értékesített. A szeniceiek kapusa balra vetődött, a DAC új balszélsője pedig a jobb alsóba lőtt. Kettővel vezetett a dunaszerdahelyi gárda. A 28. percben a vendégek is elkönyvelhettek egy lehetőséget. Szabadrúgás, Filip Hlohovský pöccintette Jozef Dolný elé, akinek a lövése a jobb kapufa mellett gurult a vonalon túlra. A 30. percben még közelebb kerültek a gólszerzéshez az erdőhátiak. Ismét Hlohovský végezte el a szabadrúgást. A cseh Pavlík a kapu elé fejelte, Dolný fejesét pedig a Videotontól kölcsönvett Tomáš Tujvel a jobb felső sarokból húzta ki. A kipattanót a szintén cseh, Jan Kalabiška, az elmúlt idény társgólkirálya vágta a felső lécre. A 35. percben Pačinda szabadrúgásból tekerte a kapura, némi gondot okozva ezzel a vendégek hálóőrének. Három perc múlva Pavlík rosszul ért a labdába, Straka ballal az oldalhálót lőtte ki. A 40. percben Hlohovský kitűnő passzt adott Dolnýnak, aki az utolsó pillanatban elesett, a ziccerből ennek köszönhetően gyenge lövés lett. A gyengébb második félidő Sarr távoli bombájával indult, amelyet a szeniceiek hoztak össze, de a löketet hárította a hálóőr. Az 55. percben Kalabiška szabadrúgása zúgott el a léc felett. A 73. percben a vendégek tizenegyeshez jutottak. A játékvezető szerint Michalík szabálytalanul mentett Kalabiška elől, a büntetőt azonban Hlohovský bizonytalanul lőtte a jobb alsó sarokba, Tujvel pedig védett. Gólhelyzeteket már egyik együttes sem alakított ki a hátralevő időben, a DAC pedig tizenkilenc év

FC DAC 1904–FK Senica 2:0 (2:0). Góllövők: Szarka (10.), Pačinda (22. – 11-esből). Sárga lap: Straka (30.), Štepanovský (31.), Brašeň (54.), Szarka (77.), illetve Hušek (12.), Čunta (34.). Játékvezető: Filip Glova. Nézők száma: 2806. DAC: Tujvel – Štepanovský (56. Turňa), Michalík, Kwin, Brašeň – Sarr, Ljubičić, Straka, Pačinda – Szarka (90. Jurčo), Polievka (62. Krišto). Vezetőedző: Tomislav Marić. Senica: Šulla – Kontár, Pavlík, Pillár, Čunta – Komara (64. Mráz), Hušek, Hlohovský – Dolný (81. Rajník), Kosorin, Kalabiška. Vezetőedző: Eduard Pagáč. További eredmények: MFK Ružomberok–MFK Skalica 1:3 (1:2), góllövők: Jakubko (22.), illetve Gašparík (41. – 11-esből), Lietava (45.), Mazan (82. – 11-esből); MFK Zemplín Michalovce–AS Trenčín 0:1 (0:0), g.: Koolwijk (84.); Spartak Myjava–FC Spartak Trnava 4:2 (3:2), g.: Marček (6.), Bilovský (33.), Pekár (43.), Sládek (54.), ill. Sabo (27. – 11-esből – és 40.); FC ViOn Zlaté Moravce–ŠK Slovan Bratislava 1:2 (1:2), g.: Glavaš (29.), ill. Priskin (16.), Saláta (37.). A Podbrezová–Žilina mérkőzést augusztus 18-ra halasztották. A 2. forduló műsora: július 24., 19.00: Senica–Ružomberok; július 25., 17.00: Podbrezová–Trenčín, 19.00: Skalica–Michalovce; július 26., 19.00: DAC–Trnava, Slovan– Myjava, Žilina–Zlaté Moravce. A bajnokság állása 1. Myjava

1

1

0

0

4:2

2. Skalica

1

1

0

0

3:1

3 3

3. DAC

1

1

0

0

2:0

3

4. Slovan

1

1

0

0

2:1

3

5. Trenčín

1

1

0

0

1:0

3

6. Žilina

0

0

0

0

0:0

0

7. Podbrezová

0

0

0

0

0:0

0

8. Zlaté Moravce

1

0

0

1

1:2

0

9. Michalovce

1

0

0

1

0:1

0

10. Trnava

1

0

0

1

2:4

0

11. Ružomberok

1

0

0

1

1:3

0

12. Senica

1

0

0

1

0:2

0

A góllövőlista éllovasai: 1. Erik Sabo (Trnava) – 2 gól. Rajkovics György Vojtík Szimona felvételei


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.