Csallóköz - 2015/29.szám

Page 1

Csallóköz SOMORJA > DUNASZERDAHELY > NAGYMEGYER > KOMÁROM

Brad Pitt is eljött a fröccsfesztre! Tóth Vera, Charlie és a Zenevonat...

5. oldal

6. oldal

Végh Koncz Csilla rovata

Tájékoztatás Tovább tart az őrület és hírverseny, ki húz le nagyobb nézettséget a híradóval, ki tud érdekesebb, megdöbbentőbb képeket mutatni a bevándorlókról vagy éppen hogyan figyelmeztet a fürdők és a meleg veszélyeire. Mindenesetre egyéb dolgokkal sem könnyű ilyenkor foglalkozni, elillannak a gondolatok, a szavak, de a fizikai energia is a hőségben, majd jön a lehűlés és ismét találnak témát a megmondóemberek. A melegtől felpuffadt lények vagyunk, akik talán csak vízközelben tudnak létezni. Egyébként beleragadnak a székükbe, sőt az adott élethelyzetbe és onnan nincs tovább. Hallgatom a menekültes történeteket, mert egyet-egyet már láttak a közelben, később a már róluk született vicceket. Vannak, akik kifejezetten félnek, várnak, mint az üldözött kis állatok. Nem tudok előre gondolkodni, nem tudom, mit hoz majd a jövő ránk nézve. Milyen változásokat okoznak az említett problémák a munkahelyeken, hogyan változik az egyszerű ember anyagi helyzete és hát a társadalmi környezete. Mégis csak azt választom, hogy homokba dugom egy kicsit a fejem, a családra fókuszálok, hogy a hétköznapokat túléljük, együtt legyünk. Csak a hőséggel harcolok, és a gondolattal, hogy vajon milyen világra is szülök gyereket, hogy mi várja őt a közeljövőben. Meg tudom-e óvni, biztosítani tudom-e számára az élethez szükséges dolgokat. Egyelőre csak a jéggel tele limonádét kortyolom, és csak olvasom (nem emésztem) a híreket. Miközben jól tudom, minden ember számára az ő életének hírei a legfontosabbak és így is van ez jól.

Ára: 0,70 €

2015. július 14., 29. szám

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokoz.com

Csallóközi ízek és illatok Karakteres finomságok, nemzetközi érdeklődéssel

Az én világom(ban)

Žitný ostrov

Martraszállás harmadszor Újra Martlakók szállták meg a martosi Feszty-parkot július 8-tól 12-ig. A Martosi Szabadegyetem kulturális rendezvények és közéleti témáknak ad otthont immár harmadik éve. A megnyitó szerda délben az Úszó színpadon felvont zászlóval vette kezdetét, ahol Keszeg István, Martos polgármestere, valamint Cziprusz Zoltán, a Via Nova alelnöke nemcsak a MartFeszt zászlaját, de a befogadó falu, Martos zászlaját is felvonták. A Via Nova elnöke, Gu-

bík László, mint főszervező köszöntötte az eseményen résztvevőket. A több napra érkező Martlakók, de az egyes lehetőségek iránt érdeklődők is gazdag programból válogathattak, hiszen oktatási fórumtól kezdve a gazdasági, politikai fórumokon át, könyvbemutatókból, beszélgetésekből, s nem utolsó sorban különféle zenei irányzatok koncertjeiből válogathattak. A kiemelt programok közt köszönthettük a III. Martosi Szabadegyetem fővédnöki fórumát, ahol a fesztivál fővédnöke, Kövér László (a magyar or-

szággyűlés alelnöke), Berényi József (a Magyar Közösség Pártja elnöke) és Potápi Árpád János (nemzetpolitikáért felelős államtitkár) beszélgetése zajlott. Csallóköz értékeiről, megőrzésükről, az itt készült termékek értékesítésének, s általa a környék felvirágoztatásának lehetőségeiről Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója tartott előadást, hiszen, mint mondta „Kukkónia, ismertebb nevén Csallóköz kincseket rejt”. (Folytatás a 8–9. oldalon)

Virágh Mária felvétele

Balról: Potápi Árpád János, Kövér László, Berényi József és Gubík László

ISSN 1336-3638

● Előfizetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44; e-mail:online.csallokoz@gmail.com ● 9

771336

363008

29


2

Csallóköz

Tudósítás > Játék

Olcsóbban közlekedhetünk Betartott választási ígéret DUNASZERDAHELY – Július 1-től módosulnak a tömegköz- lekedés viteldíjai. A városi képviselőtestület 2014. december 9-én született döntése értelmében bővül azoknak a köre, akik kedvezményesen vagy ingyen utazhatnak a városi buszon. Újdonság, hogy júliustól ingyen utazhatnak azok a nyugdíjasok és korkedvezményes nyugdíjasok is, akik még nem töltötték be 70. életévüket, de csak abban az esetben, ha van az autóbusz-közlekedési vállalat által kiadott chipkártyájuk és egyidejűleg városi Hűségkártyájuk is. A viteldíjak három kategóriája lép júliustól érvénybe. Az első a készpénzzel való fizetés, ami a legdrágább. A második kategóriába a chipkártya-tulajdonosok tartoznak, akik kedvezményre jogosultak. A har-

madik kategóriába tartozók azok, akiknek chipkártyájuk és Hűségkártyájuk is van, ők utazhatnak a legnagyobb kedvezménnyel, vagy ingyen. A régi chipkártyák továbbra is érvényesek. Az új chipkártyát és az új kedvezményeket igénylők vigyenek magukról fényképet, amikor ezt intézik az autóbusz-közlekedési vállalatnál. Tanulók vagy diákok esetében iskolalátogatási igazolásra is szükségük van, a 70 éven aluli nyugdíjasoknak a a chipkártya intézéshez személyazonossági igazolványukon és a Hűségkártyájukon kívül be kell mutatniuk a nyugdíjat megállapító határozatot is. A 6 éven aluli gyermekeknek és a 70 éven felüli nyugdíjasoknak nincs szükségük chipkártyára, az utóbbiak személyazonossági igazolványuk felmutatásával ingyen utazhatnak. Ingyen utazhatnak

nemcsak a 70 évnél idősebb nyugdíjasok, hanem a 70 éven aluliak is, ha van chipkártyájuk és Hűségkártyájuk is. Ingyen utazhatnak az alap- és középiskolás tanulók, a felsőoktatási intézmények hallgatói és a rokkantnyugdíjasok is, ha mindkét kártyával rendelkeznek. A rokkantnyugdíjasoknak be kell mutatniuk a rokkantiga-

zolványukat. Készpénzfizetés esetén a viteldíj felnőtteknek 60 cent, chipkártya-tulajdonosoknak 50 cent, akinek hűségkártyája is van, 25 cent. Készpénzzel fizető diákok és rokkantnyugdíjasok 35 centért utazhatnak a városi buszokon. A fentebb említett csoportok pedig ingyenesen utazhatnak. (ds)

Keressen 10 eurót!

Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 28. számban közölt feladványért („Mert bizony itt van, s nem is kevés.” – „Sercel Olivér: Miért vagyunk felelőtlenek?”) Fehér István (Dunaszerdahely)

nyerte. E heti mondatunk a következő: „Két év után költöztünk egyszobás lakásba.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: július 20.

Frissítő kikapcsolódás a fürdőben DUNASZERDAHELY – A Thermalpark látta vendégül az Építészeti Szakközépiskola ügyes virágkötőit, akik egész évben az adott évszaknak megfelelően kreatív dekorációval díszítették a hotelt, a belépőcsarnokot és az étkezőt.

Az eddig készített virágköltemények, fali díszek és asztali dekorációk egytől egyig elnyerték a fürdőbe látogató vendégek tetszését, melyet virágkötőink nagy műgonddal és szakértelemmel alkottak. Iskolánk diákjai egy csodálatos napot töltöttek a

Archív felvételek

Thermalparkban, ahol igénybe vehették a kültéri és a beltéri medencéket egyaránt, valamint kipróbálhatták a

tavaly újonnan épített tobogánt is. A lányok zsetonok ellenében kipróbálhatták a teniszpályát, röplabdapá-

lyát, minigolfpályát, asztaliteniszt, valamint a kültéri óriás sakkpályát. Hrapka Krisztína

Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTÍK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 55. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja a WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta, IČO: 45 252 122 és a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Nyomja: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vezekény. Terjeszti aD. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 55. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta, IČO: 45 252 122 a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Tlač: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky – program Kultúra národnostných menšín Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz


PR-cikk > Hirdetés

2015. július 14. | 29. szám

3

Vásároljon, és nyerjen értékes díjakat! Gyűjtse a MAX-logóval ellátott hűtőmágneseket DUNASZERDAHELY – Július 6–26. között zajlik a MAX szórakoztatóés bevásárlóközpont nagy nyári nyereményjátéka, melyen ismét értékes díjak találnak majd gazdára. A játékba azok kapcsolódhatnak be, akik 10 euró felett vásárolnak a MAX pláza valamely üzletében. A helyszínen egy versenyszelvényt kell kitölteni, majd bedobni az ott található urnába. Fontos, hogy a vevő megőrizze a vásárlást igazoló számlát is, hiszen ezzel azonosítja majd a nyereményét. Ahogy említettük, a játék július 26-ig zajlik, két nappal később, július 28-án kerül sor a közjegyzői sorsolásra, ahol 4000 euró értékben, összesen 21 nyeremény talál majd gazdára, ebből a 6 legértékesebb díj:

kétszemélyes belépő a Slovakia Ring augusztus 21–23. között megrendezésre kerülő szlovák nagyfutamára, valamint Race TAXI formula ugyancsak két személy részére, 500 eurós vásárlási utalvány a Meuble bútorüzletbe, kétszemélyes wellness hétvége a Salamandra Resort Hotelbe, 300 eurós edényszett a Tescoma felajánlásával, ötnapos kirándulás a Ski Apartmany panzióba Trencsénmakóba, 250 eurós utalvány a SUNMAXX felajánlásával, valamint egyéb értékes jutalmak. Sorsolás után a nyerteseket SMS-ben értesíti a pláza vezetősége. De ezzel még nem ér véget a nyereményjátékok sora, hiszen azok, akik 10 euró felett vásárolnak és kitöltik a versenyszelvényt, az üzletekben 10 fajta hűtő-

mágnes közül választhatnak, melyeken a MAX logója látható. Ezekkel majd egy augusztusban meghirdetésre kerülő játékba nevezhetnek az érdeklődők. A feladat egyszerű lesz: fotót kell ké-

szíteni arról a helyről (pl. autó, hűtő stb.), ahol a mágnest elhelyezték, fel kell tölteni azt a Facebookra, és gyűjteni a like-okat. Ezt követően a legtöbb „tetszik”-et gyűjtő fényké-

pek között díjakat sorsolnak majd. Ne feledje: vásároljon, játsszon, gyűjtsön és nyerjen! (nd)


4

Csallóköz

Riport

Utolsó fogásként a desszert Az édességkészítés egyidős az emberiség történetével A cukrászat a 18. század utolsó évtizedében jutott el a konyhaművészet legfelső fokára. Az extravagáns rokokó esztétikai elemek a látványos cukorkrém díszítésben öltöttek testet. A múltban a sütemény, édes pékáru és cukorka luxuscikknek számított, csakis különleges alkalmakkor került az asztalra.

A szerző felvételei

A 16. század végéig a fő fogásokat egyszerre tálalták. Újdonságként a 17. században jelent meg a desszert, amely a 19. század közepén lett a mai jelentésében az étkezést lezáró fogás. Az új igényekhez igazodva fokozatosan kialakult az új szakma, a cukrászat is. Jellemzően női foglalkozás, férfi cukrászból kevesebb van. A kevesek egyike a bodaki Soós Ádám. Számára a munka hivatás és szenvedély. Gyermekként a nagymama konyhájában sűrűn előfordult, imádta a nagyi sütötte édességeket. A töltetek készítésénél segített is neki. A szakiskola cukrász szakán kiváló alaptudást szerzett. Ma a pozsonyi Hilton hotel főcukrásza. – A cukrászat igazi művészet, minden egyes darab művészi alkotás. Egyszerűen nem tudok nemet mondani, ha sütésről van szó, ha kell, látástól vakulásig képes vagyok csinálni. Lényeg a minőségi, friss, házi és finom alapanyag. Nálam a legkülönfélébb, nem hagyományos kombinációk is bejönnek. Talán furcsán hangzik, de ebben a szakmában elengedhetetlen a fejlett technikai felkészültség, gondolkodás is. A versenyeken sokat tanulok. Legutóbb Tatán arattam, három díjat is nyertem. A Hiltonba hirdetés útján jutottam be. Alul kezdtem, megjártam a szamárlétrát, s ma már főcukrász vagyok. A hagyományos formák mellett nem hagyományos sütiket is készítek. Főleg a versenyeken, tudományos fantasztikus filmekben látható képződményekre hasonlító formákat. A munkahelyemen a legmenőbb és leggyakrabban rendelt édesség a hagyományos, gyenge makaróni, különféle ízekkel. Szerintem a cukrásznak nehezebb dolga van, mint a szakácsnak. Az elrontott desszertet nem lehet „megjavítani”. Nem lehet újraízesíteni, átkeverni – ha már egyszer megsült, megdermedt, annak annyi. Csak összenyomkodni és golyót gyúrni belőle – fejezi be nevetve a beszélgetést Soós Ádám. Vladislav Kmeť


2015. július 14. | 29. szám

Tudósítás

5

Brad Pitt is eljött a fröccsfesztre! Tóth Vera, Charlie és a Zenevonat szórakoztatta a közönséget

DUNASZERDAHELY – Hétvégén rendezték meg a nyár egyik legnagyobb fesztiválját, a Onedayfröccsfestet, ahol a magyar zenei élet ismert sztárjainak élő koncertjein szórakozhatott a közönség. Pénteken este Tóth Vera és Charlie lépett színpadra az Abrakazabra party és session zenekarral. A szombati nap leginkább várt műsora a Zenevonat-koncert volt az LGT legendás tagjaival, Somló Tamással, Karácsony Jánossal, valamint Solti Jánossal, akik a zenekar legismertebb dalait adták elő az Abrakazabra közreműködésével. Az utóbbi egyébként fantasztikus produkcióval hangolta a közönséget Hencz Gábor „Bigával” kiegészülve „a nagy öregek” színpadra lépése előtt. És ahogy a címben már jeleztük, eljött Dunaszerdahelyre az angol Brad Pitt, pontosabban az egyik leghitelesebb Brad Pitt-hasonmás, akit

egyébként a világ számos országába hívnak a színésszel való hasonlóság okán. „Brad” egyébként testőrök kíséretében sétálgatott az emberek között, és fotózkodni is lehetett vele. Domonkos Pál, az eseményt szervező Authentica Műsoriroda vezetője elmondta, a két nap alatt hazai feltörekvő zenekarok is bemutatkozási lehetőséget kaptak. Mindkét nap nagy sikert aratott a magyarországi Bands of StreetS formáció, akik hazájukban tavaly elnyerték a Kalap Kabát című utcazenészek tehetségkutatójának első helyezését, idén pedig Egerben zsebeltek be ugyanilyen elismerést. A fiúk kizárólag fúvós és ütős hangszereken, színpad és hangosítás nélkül játszanak. A tombola fődíját szonbaton húzták, s a párizsi utazást egy fiatal dunaszerdahelyi pár nyerte meg. (und) Vojtík Szimona (2) és Heiser Hajni (3) felvételei


6

Tudósítás

Csallóközi ízek és illatok Karakteres finomságok nemzetközi érdeklődéssel DOBORGAZ – A régi Duna-meder és a bősi vízi erőmű felvízcsatornája közti területen található faluban 15. alkalommal tartották meg A doborgazi kemencék titkai kulturálisgasztronómiai rendezvényt. A fesztivál különlegessége, hogy a helyiek egyenesen az udvaraikba invitálják a vendégeiket, ahol pacalpörköltet, malacpecsenyét, cigánype-

csenyét, lepényt, halászlét, babgulyást, marhagulyást, bográcsgulyást, házi rétest, lángost, kürtős kalácsot, sültkolbászt, sült halat, szalonnás sertés szűzpecsenyét, grillezett sertéstarját és hasonló ínyencségeket kínálnak. Mindezt színes kulturális műsorral körítve. – Évről évre nő a látogatottság. Örömünkre szolgál, hogy aki egyszer eljött, újra eljön. A kemencében sült ételeknek utánozhatatlan ízt kölcsönöz a fa,

amellyel a kemencét kifűtik. Magyarországról is járnak, de a legnagyobb ínyencek a pozsonyiak – mondta el lapunknak Boráros József, Doborgaz polgármestere, főszervező. Látogatókkal is szóba elegyedtünk. Martin Thuma EU-s újságíró hét éve jár Doborgazra. Bejárta már a fél világot, de ehhez hasonlót nem látott sehol. – Bámulatos az itteni gazdasszonyok konyhaművészete. Órákig képes vagyok nézni, milyen

ügyesen készítik, sütik a különféle lepényeket, réteseket, lángosokat. Természetesen sorra kóstolom ezeket a specialitásokat. Annak ellenére, hogy már ismernek, a receptjeiket a mai napig meg osztják velem. Örülök, hogy ez a fesztivál is hozzájárul a mi Szlovákiánk megismeréséhez. Vladislav Kmeť A szerző felvételei

Csallóköz


Pénzvilág Rajkovics Péter rovata

Egy szakmai egyeztetésen a szlovákiai magyarlakta településeken tapasztalható vállalkozói kétnyelvűségről esik szó, jönnek a pozitív példák Romániából, ahol még az elvakult nacionalizmussal itatott városokban is ott a magyar szöveg, ha a kisebbség nagy arányt képvisel. Nálunk viszont más a helyzet, sokszor saját magunk miatt. A kenyér ugyan nem lesz olcsóbb tőle, de tegyük hozzá, drágább sem, ha legalább ott, ahol a magyar ajkúak jelentős tömeget képviselnek, kikerül a magyar megnevezés is. A Dél-Komáromban található multi üzletében

Magunknak szabunk határt kint vannak a szlovák feliratok is, ugyanezért a túloldalon civileknek kellett harcolnia. Beszélhetünk egyrészt a piacon uralkodó előítéletekről, amelyek néhány szlovák nagyvállalatot is arra ösztönöz, hogy inkább csak az államnyelven kommunikáljon, de tájainkon sokkal szomorúbb a helyzet. A magyar anyanyelvű vállalkozók közül rengetegen teljesen feleslegesnek tartják kiírni legalább az alapinformációkat azon a nyelven, melyen minden nap beszélnek. Sokszor felmerült a társadalmi viták során, miért van ez vajon így és ugyan történtek előrelépések, de ezek sem voltak jelentősek. Ma már mindezek hátterében nem kereshetünk a hatalomtól való félelmet, jóval inkább egyfajta megfelelniakarást, vagy pusztán azt a tényt, hogy feleslegesnek érzik a kétnyelvűséget. A probléma társadalmi mélységét a szociológusok most is felmérésekkel vizsgálják, amelynek eredményét kíváncsian várom, hiszen sokat elárulnak rólunk és arról, miért hagyjuk másodrendűvé degradálni magunkat. Miért legyintünk az egészre és nem lehetőségként tekintünk az egészre, mert mindezen kérdések messze túlmutatnak a politikai pártok kommunikációján. Tavaly Magyarország keleti részéről

hazatérve Szarvason vezetett utunk, és természetesen nem hagyhattam ki, hogy lefotózzam a lenti szlovák alapiskolát. A fenti képen egy magyarországi oktatási intézményt láthatnak, amely a szlovák kisebbség számára működik. A város közepén található

Dáriusnak jó pár éve sikerült őssejtbeültetésen részt vennie, ami átmenetileg stabilizálta akkor az állapotát. Budapesten a Schneider mód szerként ismert mozgásterápiára hordta édesanyja, de mivel a nyugdíjba vonult a kezelést végző hölgy, ezért jelenleg akupunktúrás kezelésen tudnak részt venni Győrben Az SMA betegek a betegség súlyossága szerint típusokra oszthatók. Az egyes típusok eltérő súlyosságát genetikai eltérések okozzák, azonban minden esetben ugyanaz a gén a felelős a betegsé-

gért, és azonos a hatásmechanizmus is. Az 1-es típusba (SMA I) tartozó betegek nem tudnak megtanulni ülni. A második típusba (SMA II) tartozó betegek képesek segítség

építmény, a helyi szlovákság központjának ékessége, a településen, ahol az a Varga Viktor is dolgozik, akinek sikeréről a közelmúltban számoltunk be. A színházi személyiség, aki Nyárasdról származik, volt a rendezője annak a szlovák nyelvű darabnak, mely elsőként vitte be ezt a szláv nyelvet a budapesti Nemzeti Színházba. Ő is megemlítette, hogy az iskola kö-

ségüket elveszítik és tolószékbe kényszerülnek. Létezik egy nagyon ritka, még enyhébb forma (SMA IV), ami csak felnőttkorban jelentkezik és izomgyengeséget okoz.

Karaffa Attila felvétele

nélkül ülni, esetenként állni is, de sosem tanulnak meg járni. A harmadik típusba (SMA III) tartozó betegek megtanulnak járni, azonban a betegség megjelenésével ezt a képes-

zelében lakva pont a szlovák zászlót látja ablakából. A sokak által nacionalistának tartott Magyarországon mindez nem jelent problémát, ugyanakkor biztosak lehetünk abban, Szlovákiában a magyar zászló óriási felháborodást keltene a magyar iskolákon. Pe-

A szerző felvétele

Segítségnyújtás Dáriusnak Majer Dárius részére július 7-én, az évközben indított kupakgyűjtésből származó 120 eurót adta át Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke. Mint ismeretes a 13 éves kisudvarnoki kisfiú gerincvelői eredetű izomsorvadásban szenved.

7

Jegyzet > Tudósítás

2015. július 14. | 29. szám

Dárius a második típusba tartozik. Jelenleg nincs ismert gyógymód az SMA-ra, azonban az izom és mozgásfunkció fokozódó romlása lassítható megfelelő gyógytorna segítsé-

dig Európában élünk, csak éppen megfeledkeztünk arról, hogy a jogainkért folytatott harc nem csupán kiállást jelent a kultúránk mellett, hanem önbecsülést is kölcsönöz nekünk. Ennek hiányában sajnos nem csak a nyelvünk veszik el, hanem a legértékesebb is, az emberi tartásunk, amely nemzet felett ad rangot az embernek.

gével. Elméletileg a betegség ellen hatásos lehet az elvesző idegsejteket pótló őssejtkezelés, azonban ilyen kezelés jelenleg még nem elérhető. Dárius 15 hónapos koráig egészségesen fejlődött, később azonban felhagyott a járással, majd a mászással, végül már felállni sem tudott. Az orvosok egy genetikai vizsgálattal kiderítették, hogy általános izomgyengeséggel párosuló, gerincvelői eredetű izomsorvadása (SMA) van, amellyel szerintük csak kamaszkorukig élhetnek a gyermekek. Dárius azonban küzd a betegség ellen, amelyben segítik őt testvérei, családja és sok jószándékú ember is. „A gyűjtést ősszel újraindítjuk és ismét Dárius kezelésére fordítjuk majd a befolyt összeget. Köszönet illeti Füri Miklós urat Gútáról, aki segítségünkre van a kupakok átvételében, de szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki bekapcsolódott és a jövőben is majd bekapcsolódik a kupakgyűjtésbe, amelynek teljes összegét a kisfiú gyógykezelésére fordítunk” – mondta el lapunknak Karaffa Attila. (cs)


8

Csallóköz

Tudósítás

Martraszállás harmadszor (Befejezés az 1. oldalról) „A háború árnyékában” cím alatt kerekasztal-beszélgetés zajlott az ukrajnai válság kapcsán az Európát fenyegető bevándorlás problémájáról, a kárpátaljai magyarság nehéz helyzetéről. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő Brenzovics László ukrajnai parlamenti képviselővel és Németh Szilárd parlamenti képviselővel, a nemzetbiztonsági bizottság alelnökével beszélgettek a lehetőségekről. A Martfeszt Angyalai családi délután keretén belül a Kantha Dóra Alapítvány által rákból kigyógyult gyermekekkel és szüleikkel az egészséges életmódról, és a rákellenes harcról tudhattak meg többet az érdeklődők. Az esemény védnökei Iveta Radičová ex-miniszerelnök és Mészáros Péter békenagykövet voltak.

Gubík László

A Kicsi Hang együttes

A zene iránt érdeklődők Rúzsa Magdi, a Kicsi Hang, az Expired Passport, a Demjén Ferenc, a Kerekes Band, a Firkin, a Zorall, a Tank-

A Zorall

Rúzsa Magdi

Az Expired Passport

csapda, a Zsapka-Emmer Duó, a Nagy Feró és a Beatrice, a Deák Bill Gyula, az LGT emlékzenekar, a Balkan Fanatik, az Ismerős Arcok koncertekből válogathattak, valamint Dj Batyi afterparty-ján vehettek

részt. Az igényes sokszínűség volt jellemző az idei szabadegyetemre is, mely sokak számára nemcsak kellemes kikapcsolódást, de az ismereteik bővülését is elősegítette a különféle előadások, kerekasztal beszélgetések kapcsán. A harmadik MartFeszt kapcsán Gubík László főszervezővel, a Via Nova elnökével beszélgettünk a fesztivál múltjáról-jelenéről-jövőjéről. Milyen lehetőségeket szeretnétek a fiatalok számára nyújtani? – Olyan Tündérkertet, nyári kikapcsolódást szeretnénk alkotni, ahol a fiatalok otthon érezhetik magukat, találkozhatnak ismerőseikkel, s nemcsak szórakozási lehetőséget kapnak, de az előadások által a világ fontos eseményeibe is bepillantást nyerhetnek. Véleményed szerint miért látogatnak az érdeklődők Martosra? – Az a szép Martosban, hogy mindenki más miatt látogat ide.


Nagy Feró és a Beatrice

Van, aki azért, hogy szórakozzon, van aki azért, mert érdeklik őt azok a témák, sorskérdések, amelyek terítékre kerülnek az egyes beszélgetések során, van aki pedig jótékonykodni akar, s ezáltal segíteni azon ügyeket, amelyeket támogatásra méltónak tart.

Deák Bill Gyula

9

Tudósítás > Hirdetés

2015. július 14. | 29. szám

Mészáros Barnabás (5) felvételei

Sok az érdekes politikai téma? – Politikai szempontból bízom benne, hogy azok a fiatalok, akiket érdekel a politikai téma, azokat vonzzák a beszélgetések, akiket pedig nem érdekel, remélem, hogy az a miliő, amelyet nyújtunk, felkeltik az itt jelenlévő témák, hiszen aktuális gazdasági, nemzetbiztonsági kérdésekre is keressük a válaszokat, amelyek mindenkit érintenek. Hogyan látod a fesztivál szerepét a magyarság megőrzése szempontjából? – Úgy vélem, támogatáspolitikai, gazdaságpolitikai határokat lépünk át, s jónak tartom, hogy nemcsak felvidéki magyarságban gondolkozunk, hanem az össz-Kárpát-medencei témák is terítékre kerülnek, tehát van itt nemzetgazdasági, nemzetpolitikai kerekasztal, olyan kérdések, amelyek által a támogatáspolitikában, gazdaságpolitikában átlépjük a határokat. Nagyon jó, hogy egy-egy határon túli magyar közösség vezető politikusai, közszereplői a helyszínen van-

nak, mint pl.: Délvidékről Pásztor István, Erdélyből Kelemen Hunor, Kár-

pátaljáról Brenzovics László. Az előadók, művészek kapcsán is igyekeztünk összmagyarságban gondolkodni, tehát Székelyföldről, Délvidékről is hívtunk művészeket. Számos olyan program van, ahol kiderül, hogy egy vérből valók vagyunk, tehát a Felvidék ad otthont ezen lehetőségeknek. A szabadegyetemen hallhatunk a Felvidék márkáról is. – Vannak olyan, fiatalok által felkarolt kezdeményezések, amelyek az élet egy-egy szegmensét fedik le. Például a televízió, a rádió, a szép lányok, a labdarúgók világa, melyekre lehet egy olyan márkát (brand-et) építeni, és a fiatalokban a felvidékiséget, a magyar nemzeten belüli öntudatot erősíteni tudja. A MartFeszt egy jó bemutatkozási lehetőséget nyújt számukra. A Felvidék Rádió például a hely hangulatfelelőse. Virágh Mária A szerző (4) felvételei

Böjte Csaba ferences szerzetes előadása után a média gyűrűjében


10

Žitný ostrov

Reportáž

Blahova Dedina slávila jubileum Obecné dni v duchu 90-ročného výročia založenia obce BLAHOVÁ – Za čas vzniku obce je niektorými zdrojmi mylne považovaný rok 1951, kedy správa už existujúcej usadlosti prestala podliehať pod Lehnice. Obec však de facto vznikla v rámci kolonizácie slovenského juhu po vzniku prvej Československej republiky v 20-tych rokoch minulého storočia. V rokoch 1924-25 Štátny pozemkový úrad v Prahe na základe prvej pozemkovej reformy a parcelizácie šľachtickej pôdy začal plánovanie

rých 15 si zachovalo svoj pôvodný tvar dodnes. Tieto domy si odkúpili rodiny prvých kolonistov z Moravy (bolo ich 12), tri z Bulharska a dve zo Slovenska. Niekoľko maďarských rodín, predtým pracujúcich na zaniknutom majeri v obci tu ostalo, a po boku nových obyvateľov si tiež stavali príbytky. Novovzniknutá obec bola pomenovaná na počesť významného politika a lekára, Pavla Blahu – dostala názov Blahova Dedina. V roku 1928 tu bola otvorená škola a v roku 1935, úplne presne

Pamätná tabuľa bude nainštalovaná na budove obecného úradu

Zumba je dnes „trendy“

budovania a podpory nových obcí, takzvaných kolónií.Na mieste bývalého majera, nazývaného „Sárrét puszta“ bolo v dnešnej Blahovej Stavebným družstvom postavených prvých 17 typizovaných domov, z kto-

Celkový pohľad na návštevníkov Dní obce

Foto: autor

22.septembra, bol vysvätený nový kostol. Zloženie obyvateľstva sa v priebehu posledných desaťročí radikálne zmenilo najmä odchodom pôvodných a príchodom nových rodín. Život „Blahovákov“ dnes nie je

spätý s hospodárením na vlastnej pôde, za prácou zväčša dochádzajú. Keď už hovoríme o jubileách, tak jedno malé majú i „Obecné dni“ – v tomto roku ich totiž usporiadali po piaty krát. Od starostu Blahovej Alfréda Kuczmana sme sa dozvedeli, že pri príležitosti výročia vzniku obce bola vysvätená pamätná tabuľa, ktorá bude umiestnená na priečelí obecného domu. Na tomto akte sa zúčastnili i najstarší žijúci potomok kolonistov František Grigera, a aj najstarší miestny občan, Ján Bella. Priamo v areáli futbalového ihriska – kde sa program obecných dní konali, bývalý starosta Otakar Tomešek inštaloval výstavu z histórie obce. Opieral

sa hlavne o obecnú kroniku a vlastný rodinný archív. „Náš obecný deň sme sa snažili v tomto roku programovo prispôsobiť rodinám s deťmi, pripravili sme mnoho zaujímavých programov pre najmladších, no nezabudli sme ani na strednú a staršiu generáciu. Snažili sme sa oproti minulosti pripraviť toho viac, no a prvý deň obecných dní vyvrcholí ľudovou veselicou. Na druhý deň v nedeľu, sa uskutočnla slávnostná svätá omša pri príležitosti 90. výročia vzniku obce a 80. výročia vysvätenia nášho kostola Cyrila a Metoda,“ informoval nás starosta Alfréd Kuczman. Vladislav Kmeť

Mónika Rigó dostala do varu nejedného diváka


Odpovedá riaditeľka ÚPSVR Dunajská Streda Ing. Zdenka Masodiová

Akú oznamovaciu povinnosť má rodič po dovŕšení troch rokov veku svojho nezaopatreného dieťaťa? – Rodič je povinný po dovŕšení troch rokov ve-

11

Spravodajstvo

14. júl 2015 | číslo 29

ku nezaopatreného dieťaťa oznámiť platiteľovi písomne kde bude zabezpečovaná starostlivosť o toto dieťa do začiatku plnenia povinnej školskej dochádzky – počas trvania nároku na prídavok na dieťa a príplatok k prídavku na dieťa. Táto povinnosť sa neskúma vtedy, ak starostlivosť o nezaopatrené dieťa zabezpečuje jeho rodič alebo osoba, ktorej je toto na základe rozhodnutia súdu zverené do starostlivosti, na-

hrádzajúcej starostlivosť rodičov, a ak táto osoba poberá materský alebo rodičovský príspevok. V akom termíne sa toto oznámenie musí predložiť? – Oznámenie o poskytovaní starostlivosti o dieťa predkladá rodič na príslušný Úrad práce, sociálnych vecí a rodiny – odbor sociálnych vecí a rodiny – podľa miesta trvalého pobytu oprávnenej osoby, a to najneskôr do konca kalendárneho mesiaca, ktorý na-

No ale keď je o čom, tak sa musíme k Imremu opäť vrátiť. Tentoraz ide o ocenenia, ktoré štvorhviezdičková Villa Rosa v Dunajskej Streda a päťhviezdičkový hotel Chateau Amade vo Vrakúni v hodnotení „Gurmán Award 2015“. Dunajsko-

zmena miesta vykonávania starostlivosti o dieťa (zmena predškolského zariadenia, zmena vykonávania starostlivosti z predškolského zariadenia na domácnosť alebo naopak). Za podstatnú zmenu sa nepovažujú choroba a absencia v predškolskom zariadení, krátkodobé dovolenky alebo krátkodobé pobyty u príbuzných a podobne. V prípade podstatnej zmeny miesta vykonávania starostlivosti o dieťa je potrebné nahlásiť zmenu do 8 kalendárnych dní.

Rodina pozýva

Naše kuchyne najlepšie DUNAJSKÁ STREDA/VRAKÚŇ – O Imrem Bindicsovi, majstrovi kuchárovi, ktorý má pod dozorom kuchyne v dvoch z najšpičkovejších reštauráciách v regióne, sme písali už neraz.

sleduje po kalendárnom mesiaci, v ktorom dieťa dovŕšilo tri roky veku písomnou formou na formulári potvrdenia, ktorý nájdete na „web stránke“ Ústredia úradu PSVR. Ak má zákonný zástupca dieťaťa, ktorý starostlivosť nahlasuje k dispozícii elektronický podpis, možno oznámenie zaslať elektronickou formou. Je potrebné takéto oznámenie predkladať opakovane? – Povinnosť opätovného hlásenia je v prípade, ak nastane podstatná

stredský penzión bol v celoslovenskom hodnotení vyhlásený za najlepší, vrakúňsky hotel získal tretie miesto. Ako nás informoval Imre Bindics, nejednalo sa o súťaž, do ktorej by sa jednotlivé zariadenia prihlasovali. Do najlepších reštaurácií chodili anonymne inšpektori, ktorí ich hodnotili podľa mnohých kritérií – o to je ocenenie významnejšie. S podrobnejšími informáciami prídeme už v niektorom z najbližších čísel. (LB)

Ilustračné foto: archív KT Rodina

DUNAJSKÁ STREDA – Klub turistov pozýva všetkých fanúšikov vodnej turistiky na V. ročník Memoriálu Adriána Bédiho. Podujatie s názvom „Splav dobrej nálady“ (XXI. ročník) organizujú dunajskostredskí turisti ako spomienku na bývalého člena svojho klubu, ktorý v nevysokom veku podľahol zákernej chorobe. Tento rok sa uskutoční v dňoch V rukách Imreho Bindicsa ocenenie „Gurmán Award 2015“

Foto: Ľubo Banič

15. a 16. augusta, splavovať sa bude Malý Dunaj na úseku medzi Tomášovom a obcou Orechová Potôň – Lúky. Záujemcovia sa môžu bližšie podrobnosti dozvedieť na telefónnom čísle 0908 116 972 (Zdenka Hodosyová), respektíve e-mailom na adrese kelemen zdenek@gmail.com. Splav sa bude konať za každého počasia, teda aj keby traktory z neba padali! (–)


12

Žitný ostrov

Spravodajstvo

Deň kapusty sa konal už piaty raz Zelenina, ktorá patrí medzi najzdravšie no i najobľúbenejšie MAD – Už po piaty raz sa koncom júna v pohostinstve „Bicsak“ konal Deň kapusty. Obec neďaleko okresného mesta je desaťročia známa tým, že sa tu vždy pestovala kvalitná zelenina. V prvom rade bol povestný najmä karfiol, ale v úzadí neostávala ani kapusta. Do súťaže vo varení, kde si v každom jedle musela nájsť miesto táto obľúbená, ale najmä zdravá zelenina,

za zapojilo dvanásť súťažných teamov – domácich, ale aj zo širokého okolia. Takže sme mohli vidieť (a aj okoštovať kapustu sikulskú (u nás známejšiu pod menom „segedínska“), zabíjačkovú, ale podobnú s bravčovým kolienkom na madský spôsob, mäsom plnený kapustný list „takart“ (na východe Slovenska tomuto skvelému jedlu hovoria holúbky), kapustu s kolienkom a držkami, kotlíkovú mäsovú kvase-

Foto: Ľubo Banič

Pekná a užitočná sobota v Bicsaku

Kapusta – zdravá a obľúbená zelenina

Foto: NET

nú kapustu, ragú zo srnca s červenou kapustou či „Segedín“ z diviaka... Už len pri tomto výpočte sa človeku zbiehajú slinky, a to už nehovoriac o tom, že pripravené jedlá boli mimoriadne skvelé. Samozrejme, aj to bol dôvod, že porota mala veľmi ťažkú úlohu. Jej členmi boli starosta obce Mad Gábor László, predseda dunajskostredskej Jednoty COOP Lajos Kulcsár, šéfkuchár Lóránt Bertalan a Emil Németh. Nako-

niec si však palmu víťazstva odniesol tím Szelle – Janikovics (zabíjačková), druhý skončil mančaft Bíróovcov (kolienkovo-držková), tretí „Albári baráti kör“ so segedínskou. Nasledovali poľovníci z Madu, ktorí navarili srnčie ragú v červenej kapuste, na piatom mieste skončili „Ászok“ s takartom. Napriek tomu, že sa jednalo o súťaž podstatné je, že všetci účastníci i návštevníci v Bicsaku prežili jeden veľmi príjemný deň. (elba)

Medzinárodný deň Dunaja si pripomenuli na Osvete DUNALSKÁ STREDA – V predposledný deň školského roka, 29. júna, sa stretli žiaci Špeciálnej základnej školy na Ádorskej ulici na podujatí, venovanom oslavám Medzinárodného dňa Dunaja, vnímaného ako symbol integrácie Európy. Svojou účasťou sa pripojili k viac ako 81 miliónom ľudí zo 14 krajín Európy, ktorí si pripomínajú význam ochrany tohto prírodného zdroja vzájomnou spoluprácou všetkých krajín v povodí Dunaja, s hlavným cieľom urobiť túto rieku čistejšou a bezpečnejšou. Metodička ŽOS Erika Sinová pripravila prednášku primeranú veku žiakom o druhej najdlhšej rieke v Európe – Dunaji. Porozprávali sa o jeho ochrane ako významného

Deti sa realizovali aj v tvorivých dielňach

Foto: archív ŽOS

prírodného zdroja vody pre priemysel a poľnohospodárstvo, dopravu, či výrobu elektrickej energie. Súčasťou podujatia bolo aj premietanie prírodopisného, environmentálneho filmu o Dunaji. A nakoniec, ale nie v poslednom rade, si deti vytvorili krásne dielka z papiera v tvorivej dielni, „Kreativ klube“ ŽOS, ktoré si so sebou spolu s medailónom, pripraveným metodičkami Osvety k Medzinárodnému dňu Dunaja, aj odniesli. Povznesení atmosférou podujatia a blížiacich sa prázdnin sa účastníci lúčili s očakávaním opätovného, milého stretnutia v ŽOS. Želáme im krásne zážitky počas prázdnin, a aby sa v zdraví opäť stretli na začiatku nového školského roka. (ersi)


13

Spravodajstvo

14. júl 2015 | číslo 29

Varil sa guláš, držky aj kolienka Súťaže vo varení sú čoraz populárnejšie – mnohé sú už tradičnými GALANTA – V poradí už 7. ročník súťaže vo varení kotlíkového guláša z hovädzieho mäsa, jedál z držiek a bravčového kolienka sa konal v sobotu 11. júna v reštaurácii Taverna Sever. Tento rok sa tu zišlo až 14 družstiev, z ktorých každé jedno túžilo dokázať, že práve ich jedlo uvarené v kotlíku je tým najlahodnejším, najvoňavejším a najchutnejším.

G-klub

1. biogulášová s.r.o. –pripravujú sa suroviny

Glosa

Foto: autorka

Porota, zložená z kulinárskych špecialistov Igora Mártona, Miroslava Mokrého, Ladislava Győriho a Gagika Sarkisjana, dozerala na účastníkov pri varení a dochucovaní ich produktov. Nakoniec zhodnotila navarené jedlá na základe posúdenia odovzdaných vzoriek z hľadiska chute, zloženia a aj vône. No a po vyhlásení výsledkov Jurajom Sternom sa súťažiaci dozvedeli konečný „verdikt“. Vo varení kotlíkového gulášu sa najlepšie darilo domácemu družstvu Taverna Mesto, druhé miesto si „vyvarilo“ družstvo Templars Slovakia, na treťom mieste sa umiestnilo

Ľubo Banič

Opäť sa zvolebnieva, bude sranda

horkujeme. Teda ak odrátame dianie okolo našich strečkujúcich gréckych bratov, našich východoukrajinských bratov (ale už aj západoukrajinských príbuzných), islamského kalifátu a Tour de France. Gréci sú

ešte akútne teplí (tentoraz to nemyslím v homosexuálnom slova zmysle), Ukrajina akosi ubzikla z centra pozornosti a islamsti si upevňujú pozície. Pritom obitri (ne)veselé konflikty sa bytostne dotýkajú aj Slovenska – hoci si to uvedomuje iba veľmi minoritná časť nášho obyvateľstva. Máme iné, z nášho hľadiska podstatne dôležitejšie problémy. No a čo sa týka bicyklistov, doterajšie pocity sú viac kladné ako záporné – naša superstár Peťko Sagan síce etapy ako na bežiacom páse nevyhráva, ale ani hanbu nerobí. Keď neprší, nech aspoň kvapká.

Vláda sa čochvíľa poberie na prázdniny a aj parlament bude v pohove, čo je pre občanov relatívne dobrá správa. Nové lotrovská akútne nehrozia, a naša viera v nápravu tých starých určite mimoriadne veľká nie je. Ale oni sa zas o pár týždňov upäť zlezú, a to už nie je až takou pozitívnou zvesťou. Navyše na jar budúceho roka by sa mali konať parlamentné voľby, čo v preklade do domorodého jazyka znamená – zvolebnieva sa. Ak by sme nadchádzajúce obdobie mali pomenovať cyklistickým jazykom, koniec etapy sa rýchlo blíži. Tímy chránia svojich lídrov a pomaly sa začínajú skladať

družstvo G-klubu. V „inej kotlíkovej špecialite“ si prvenstvo odnieslo družstvo Alfun, druhé miesto Balu team. Naprázdno však neodišlo žiadne družstvo – upomienkové predmety, príjemný pobyt v spoločnosti dobrých priateľov, pohoda pri hudbe a dobrom jedle museli u každého vyvolať uspokojujúce pocity z prežitého dňa. A nakoniec aj ceny – poháre pre víťazov a množstvo ďalších užitočných vecných cien. Každé družstvo dokonca dostalo aj automobil neidentifikovateľnej značky vystružlikovaný z dreva – „na svedomí“ ich mala dielňa Imra Pánika. Zuzana Dömötörová

do „vláčikov“. Popritom prípadne vytvárať niekedy až nečakané spojenectvá. Spomedzi mančaftov je stýle neohrozene v úniku Smer-SD, no vyzerá to zatiaľ tak, že aj po triumfe sa bude musieť o žlté tričko z niekým podeliť, hoci určite nie spôsobom „rovný s rovným“, pôjde o nejaký odritok pre toho, kto bude ochotný. Skôr by som to nazval slovami, že spolu to bude ťahať „krivý s ešte krivším“. Ale každý biznis je otázkou ponuky a dopytu, takže sa necháme prekvapiť. Ale predsa len skúsme tipnúť si, kto by mohol by tým krivším. Podľa prieskumov názorov ve-

rejnej mienky by mohli po istej odmlke opätovne do parlamentných lavíc zasadnúť predstavitelia toho najnaj-najslovenskejšieho na tomto svete, teda SNS. Logicky by boli pre Fica najprijateľnejší, a z ich hľadiska sa niet o čom baviť. Dva ministerské posty, fleky v štátnej správe, nejaký ten fiting za podporu každej hlúposti... Ak by sa tam však „národniaci“ nedostali, kto by ešte tak mohol pripadať do úvahy? Po juhu Slovenska sa potuluje Feši Kaliňák, ktorý rozdáva dobrovoľníkom hasičské autá. Štafáž mu robí predseda (vraj opozičnej) strany Most – Híd, Béla Bugár. Hmmm... Nevyspytateľní kádéháci, a z tých ostatných? Bohvie.


14

Csallóköz

Tudósítás

Halásznapon remekeltek a politikusok Kivétel nélkül csak dunai halak kerültek a bográcsba SZAP – A csilizközi községben július 4-én szervezte meg a helyi önkormányzat az első halásznapot. A dunai település programjából nem hiányozhatott a halászléfőző verseny sem. Az MKP csapata is benevezett a csiliznyáradi helyi szervezet

tagjaival, illetve a párt parlamenti képviselőjelöltjeivel kiegészítve. A jó hangulatú rendezvényen tíz csapat mérte össze erejét halászléfőzésben. A Magyar Közösség Pártja csapatában Csicsay Sándor, Horváth Károly, Rácz Tibor, Sándor Zoltán, Miklós Dénes csiliznyáradi tagok, illetve Bögi Tímea Csilizrad-

ványról A. Szabó László, valamint Karaffa Attila Dunaszerdahelyről vettek részt. A csapat főszakácsa Csicsay Sándor volt, akivel a harmadik helyig meneteltek. Kivétel nélkül csak dunai halak kerültek a bográcsba, amelyet gondos alapossággal készítettek elő. Az eredményhirdetés elején Miklós Ferenc, Szap község polgármestere köszöntötte a jelenlevő-

ket. Mindegyik csapat elismerő oklevelet vehetett át a polgármestertől, Nagy Iván etnológustól és a támogatóktól. Bőséges program várta a rendezvényre érkezőket késő estig. Többek között megtekinthető volt Nagy Iván néprajzkutató kiállítása is, amely a csallóközi halászat múltjáról szólt. (mk) Archív felvételek

A logisztika rejtelmeivel ismerkedtek Egyszerre akár kilenc vonatot is kezelnek retében tehették meg, amely részletesen kitért a vállalat egységeinek működési folyamataira, valamint azok lebonyolításában résztvevő személyek és eszközök együttműködésére. Az óramű pontossággal működő logisztikai gépezet bemutatása nagy hatással volt a diákokra és a tanárokra egyaránt. Bízunk abban, hogy az itt látottak és hallottak nemcsak tanulsággal, de motivációval és jó példával is hozzájárulnak fiataljaink magas fokú szakmai tudásra való törekvéseihez, ambícióihoz. Bordás Sándor Archív felvételek

A Szabó Gyula 21 Szakközépiskola gépészeti és logisztikai szakos diákjai szakmai nappal zárták a 2014/15-ös iskolaévet: megtekintették a dunaszerdahelyi METRANS Danubia Rt. logisztikai és raktározási konténerterminálját, mely főképpen vasúti szállítások lebonyolításával foglalkozik. A dunaszerdahelyi telephelyen egyszerre 9 vonatot tudnak kezelni, 25 000 TEU-t (twenty-foot equivalent unit) képesek egymásra halmozni, és akár 15 000 TEU üres konténert is tudnak raktározni. Az üzemlátogatás alatt a diákok láthattak 20, 40 és 45 lábas konténereket kívülről és belülről is, konténerszállító kamionokat, METRANS mozdonyokat és szerelvényeket, különböző anyagmozgató eszközöket munka közben – targoncákat, konténer rakodókat és konténer rakodódarukat. Mindezt Mezey Pál, a terminál műszaki vezetőjének rendkívül színvonalas előadásának kísé-


PR-cikk > Hirdetés

2015. július 14. | 29. szám

15

A Felvidék legszínesebb nyara Gombaszögön A 2015-ös Gombaszögi Nyári Tábor teljes programja Napvilágot látott a 2015-ös Gombaszögi Nyári Tábor teljes programja. Tizenöt helyszínen összesen 250 program, előadás, beszélgetés, valamint közösségi élmény várja azt, aki idén július 14-20. között ellátogat a krasznahorkaváraljai kempingbe. A hagyományokhoz híven a Közbeszéd nagysátra ad teret a közéleti, aktuálpolitikai, és tudományos előadá-

Hogyan ettem kutyát c. darabot. A tábor utolsó napján a slam poetryé lesz a főszerep. A közös műhelymunkán és open mic-on túl a résztvevők találkozhatnak a felvidéki slam fenegyerekével, a friss kötetes Laboda Róberttel, valamint ellátogat a táborba a magyarországi slam krémje is. A TANDEM sátra a tábor teljes ideje alatt a Királyréten biztosít helyszínt azoknak, akik a rengeteg programpont között egy kis pihenésre vágy-

A II. Szlovákiai Magyar Dal Napjának fellépői az Egy Pohár Citrom, a Spliff 447 és a Foxies zenekar. Őket július 19-én a nagyszínpadon a Ghymes és a Rómeó vérzik követi, szombaton a Csík zenekar és a Kowalsky meg a Vega, valamint Gombaszögön játszik a Hiperkarma, a Kiscsillag és a jóvilágvan is. A tábor DJ-je változatlanul DJ Peter. Idén először komolyzenei sátor is he-

soknak a táborban. Július 15-én kora délután Karel Schwarzenberg, volt cseh külügyminiszterrel találkozhatnak a táborlakók, több ízben terítékre kerül majd az ukrán helyzet, július 17-én pedig, ezúttal az oktatásügyi kérdések terén, újra MKP-Híd vitára kerül sor. A Közbeszéd sátor vendége lesz ezen kívül Tóásó Előd is, akit hat évet ült ártatlanul börtönben Bolíviában. A Márai Sándor kissátor szintén sokszínű programmal várja az érdeklődőket. Július 15-én az elmúlt évek világpolitikai folyamatait értékeli Ondrejcsák Róbert (CENAA) és Feledy Botond (Kitekintő), csütörtökön a Komáromi Szalon Sorozatfüggők című beszélgetése lesz hallható, valamint bemutatkozik a Márai Sándor Író Kör is. Pénteken pedig Asszony verve jó címmel a Phoenix Polgári Társulás vitatja meg a nők elleni erőszak okait. A Fiatal Építészek Fórumának köszönhetően ismét a Szalmaszínházban rendezi meg műsorát a Gurigongo Symposium. Az idelátogatók csütörtök este Nézőművészeti Kft. cím alatt tekinthetik meg Scherer Péter és Mucsi Zoltán párosának műsorát, pénteken Laár András önálló estjére kerül sor, szombaton pedig Gál Tamás és a Csavar Színház adja elő a

nak. Teaház, labirintusjárás, Es(z)ti mesék, önismereti tréning – ezek idén sem maradnak ki. Pénteken Pál Feri atya, mentálhigiénás szakember tartja meg előadását A magánytól az összetartozásig címmel, amit Hunčík Péter, Bolemant Éva és Szűcs István Dilidokihoz soha?! című beszélgetése előz meg. A Sárga Szamár, a brünni magyar diákok lapja az elmúlt évhez hasonlóan ismét kiveszi a részét a tábori programból. A lap szerkesztői az éven fotóműhellyel várják azokat, akik szeretnének megismerkedni a 19. századi fényképészeti technikákkal. A kézműves házikóba látogatók horgolhatnak, korongozhatnak, festhetnek, nemezelhetnek, valamint henna tetoválást is készíthetnek, egyszóval rengeteg kreatív alkotási folyamatban tehetik magukat és tehetségüket próbára. Néhány lelkes pedagógus hallgató idén elindította a táboron belül a Gombaovi névre hallgató projektet, így már a kisgyermekes családok is nyugodt szívvel vehetnek részt a napközben zajló előadásokon, míg gyermekeikre eközben képzett óvónénik vigyáznak. Többek között kézműves programok és rengeteg játék várja a táborba látogató lurkókat.

lyet kap a tábor területén, a gömöri Korona kórus komolyzenei programokkal színesíti majd a gombaszögi táborozók napjait. A chillsátor programját idén a dunaszerdahelyi Durvacrew és a Tollas Rádió biztosítja. A teljes program megtekinthető a www.gombaszog.sk oldalon. (–) Archív felvételek


16

Csallóköz

Tudósítás

Plusszal zárták a tavalyi évet A város gazdálkodása 16 200,37 euró többletet mutatott 2014-ben NAGYMEGYER – Több fontos dologról is döntött a város képviselő-testülete a június 30-án megtartott gyűlésén. A művelődési otthon színháztermében lezajlott plénum tagjai tudomásul vették a főellenőr jelentését a korábbi határozatok teljesítéséről. Majd az önkormányzati szervek tevékenységről számolt be Samuel Lojkovič polgármester. A városatyák elfogadták a kultúrház tevékenységéről szóló jelentést is, mely az intézmény tavalyi gazdasági elemzéséről szólt. A testület tudomásul vette a főellenőr álláspontját, mely az önkormányzat 2014-es működésének zárszámadásáról szólt, ezt követően pedig a plénum fenntartások nélkül szavazta meg az

előző év gazdálkodásáról szóló programpontot. A beterjesztés szerint a város gazdálkodása 16 200,37 euró többlettel zárult 2014-ben. A testület helyi érvényű rendeleteket érintő javaslatokat is megszavazott, melyek a deratizációt, a reklámok kihelyezését, a gondozói szolgálatot és a városi rendőrséget érintették. Elfogadták a tervezett testületi ülések időpontjait a második félévben. A jelenlévők azt is megtudhatták, hogy változni fog a városfejlesztési terv, az előkészítésről szóló jelentést tudomásul vették a képviselők. Napirendi pontokként helyi tanintézményekkel kapcsolatos javaslatokat fogadtak el, ezek a Vasút utcai óvoda csatornahálózatán elvégzett szükséges rekonstrukció anyagi fedezetéről, a Bartók Béla Alapiskola vízvezetékei és csatornahálózata felújításának ki-

vitelezéséről, a Bartók Béla téri óvoda férőhelyeinek bővítését érintő tervdokumentáció kidolgozásáról szóltak. Nagymegyer városa újabb

a városi cégek jelentéseit, melyekben az önkormányzati tulajdonú kft.-k (MPBH, TSM, MŠK, Termál) 2014-es gazdálkodásáról kaptak képet a plé-

településsel kötött együttműködési szerződést, az önkormányzat a cseh Dobruška várossal vette fel a partneri kapcsolatot. A gyűlés jóváhagyta

numtagok. A Termál Kft. a jelenleg már építés alatt álló 25 méteres fedett medencére beadott új hitelkon strukcióját (597 000 euró) is jóvá-

hagyták a képviselők, akik azt is megszavazták, hogy a helyi Thermal Corvinus hévízfürdőt működtető cég egy 8 személyes kisbuszt vásárolhasson lízingre 23 788 euró értékben. A plénum két eladási szándéknyilatkozatot is elfogadott: az egyik esetében megszüntetik a Duna utcai bérlakásokat az ott található patika mögött, majd eladnák az épületet, míg a másik esetben az Eper utcában található volt kultúrházat adnák el az egykori öreg majorban. Egy vásárlási szándéknyilatkozatot is megszavaztak a képviselők, a Coop Jednota már nem működő, lerobbant állapotban lévő kisüzletét szeretnék megvenni a Bartók Béla téren, hogy bővíteni tudják a tőszomszédságában található szlovák óvoda területét. Egy másik döntés értelmében az önkormányzat szeretné tulajdonosától tíz évre bérbe venni a városszéli erdőt is, a szándék szerint a város kezelője lenne a területnek. Kovács Zoltán A szerző felvételei


17

Tudósítás

2015. július 14. | 29. szám

Sportos-zenés jubileumi emlékezés Tíz évvel ezelőtt vesztette életét LÉG – Július 7-én került megrendezésre a 10. Csölle Gergely emléknap (1972–2005) a helyi önkormányzat, a Csölle család és Ajpek János szervezésében. A kick-box első szlovákiai világbajnoka fiatalon, 32 éves korában, tragikus motorbalesetben vesztette életét. Gergely a pozsonyi Guard club tagja volt a fullkontakt stílus többszörös szlovákiai bajnoka, 1999-ben Európabajnok volt, 2000-ben pedig Prágában, a 86 kilósok között győzött a WKA szervezet égisze alatt rendezett világbajnokságon. Ezen sikerek után hamarosan visszavonult a versenyzéstől és kaszkadőrként dolgozott, ám teljesen sosem szakadt el kedvenc sportágától. Tanítványai közül a tárnoki Sáfár Zoltán a legismertebb, aki

Gergely emlékműve a sportpálya mellett található

a Pozsonyban megrendezett Európabajnokságon bronzérmet szerzett. Az emléknap a kultúrház előtti téren

zajlott, ahol nyolc csapat részvételével lábtenisz-bajnokságban mérték össze erejüket a férfiak, a lányok pe-

Zumba Petrával

A fiatalok is összecsaptak

A szerző felvételei

dig Kiss Petrával zumbáztak. A lábtenisz versenyben végül az Ágyúsok elnevezésű csapat (Németh Tamás, Varga Dezső és Bindics Leó) került ki győztesen, akik a nyertesnek járó kupát Csölle József és ifj. Csölle Geri kezéből vehették át. A rendezvényről nem hiányozhatott természetesen a thai box és ketrecharc (RCFC) bemutatása sem, melyet a kevert harcművészetek edzője, Kiss György (Dráčik) mutatott be a tanítványaival együtt a Real Combat Fight Club Slovakia – Polgári Egyesület név alatt bejegyzett helyi boxteremben, amely 15 évvel ezelőtt pont Csölle Gergely kezdeményezéséből alakult. A jubileumi emléknap végét a lakosok nagy örömére a magyar rockegyüttes, a Pokolgép fellépése zárta. Dömötör Zsuzsa

Így köszöntötték egymást a harcosok a bemutató előtt

A Pokolgép koncertje


18

Csallóköz

Tudósítás

Horgász- és sportábor az Ekoparkban Sokat tanultak a természetről, a halakról s madarakról JÓKA/NAGYFÖDÉMES – A nagyfödémesi ismert Ekoparkban, a frissen tisztított Feketevíz holtág mellett szervezték meg a szünidőben a gyermek horgászés sporttábort, ahol részt vettek a jókai Gregorovits Lipót Magyar Tannyelvű Alapiskola diákjai is. A helyi alapiskolai igazgatóhelyettese, Deák Zoltán és négy tanára – Kálmán Kata, Horváth Tomi, Fodor Orsi és Papp Diana öt nap alatt ismertette a 21 diákot, 9-14 év közotti lányokat és fiúkat a horgászat csínjára. A gyerekek már korán reggel kivonultak horgászbotjaikkal a víz mellé, várva a kapást. Nagy örömükre rengeteg siker érte őket, sok halat fogtak, melyekből finom halászlét is készíthettek. Sokat tanultak a természetről, a halakról s madarakról, arról hogy a természetet védeni kell, s megismerkedtek túlélési technikákkal is. Szabadidejüket csoportos játékokkal és különböző sportolással töltötték, fürödtek és a számukra készült csónakban csónakázhattak is. Látogatásunk során Deák Zoltántól, a tábor vezetőjétől érdeklődtünk: „Már hetedik éve szervezzük a kollégákkal a horgász- és sporttábort diákjaink részére, eddig Kis-Dunára és Aggerdőre jártunk. Ebben az év-

Ilyen halakat is sikerült kifogniuk

ben Kiss Tibor, a jókai lelkész atya jött az ötlettel, hogy idén az Ekopark

A szerző felvételei

területén szervezzük meg a nyári táborunkat. Ez ajánlat után megszólí-

tottuk Lakatos Károlyt, az Ekopark alapítóját, aki örömmel adta beleegyezését, a gyönyörű hely pedig elnyerte a szülők és természetesen a gyerekek tetszését is. A gyerekek számára gazdag programokat, tevékenységeket biztosítottunk, s mivel a hétvégén véget ér a tábor, mi most már a pénteki kiértékeléseket és persze a táborűz körüli programokat készítjük. Reméljük, úgy mint a múlt években is, a táborozók szívesen visszaemlékeznek majd az idei nyári táborozásra.” Megkérdeztük a gyerekeket is, mennyire elégedettek a szünidei táborozással, amire egyhangúan felelték „Nagyon, és szeretnénk majd ide jövőre is visszatérni!” Dömötör Zsuzsa

A táborozók a vezetőikkel

Ötvenhárommal több újszülött… A komáromi kórházban az év első felében összesen 417 újszülött látta meg a napvilágot, vagyis 53-mal több, mint 2014 első 6 hónapjában. A legtermékenyebb hónap június volt, amikor 89 kisbaba született – 16-tal több, mint tavaly ugyanebben a hónapban. A nem szerinti megoszlás 213:204 volt a kislányok javára. „A leggyakrabban választott leánynevek a Sofia, Anna, Bianca, Zoé, Hanna és Natália voltak, a fiúknál a Péter, Alex, Dávid, Máté, Áron és Dominik neveket részesítették előnyben a szülők. Ugyanakkor olyan ritka, sőt egzotikus nevek is előfordultak, mint a Pilár, Priscilla, Chelsi, Chanel, vagy fiúknál a Flavio, Chris és Nathan”– mondta Baka Elvira, a kórház újszülött osztályának főnővére. Egy baba a 417 közül…

Képarchívum

(vgy)


Interjú

2015. július 14. | 29. szám

19

Univerzális életérzés Csángó Boogie és Mr. Hungary a MartFeszten A MartFeszten találkoztam a Kerekes Band elnevezésű zenekarral, mely találkozásnak előre örültem, hiszen végre élőben is hallhattam őket, s feltehettem azokat a kérdéseket, amelyek megfogalmazódtak bennem. Korábban egy televíziós bejátszásban hallottam róluk, s azonnal magával ragadott a különleges zenei élmény. Az együttes tagjai: Fehér Zsombor, Fehér Viktor, Csarnó Ákos, Námor Csaba, Kónya Csaba. Elmondásuk szerint Szlovákiában még nem igazán ismertek. „Talán másodszor vagyunk Szlovákiában, nem igazán kaptunk még meghívást az ország különféle tájairól, itt valószínűleg még nem nagyon ismernek minket” – mondta a zenekar dobosa, Fehér Viktor, akivel a beszélgetést folytattam. Nemcsak zenei, de a fellépő ruházat szempontjából is sokszínűség jellemzi a Kerekes Band-et. Miért? – Igazából az eklektika (különböző korok, stílusok keverését alkalmazó irányzat) jellemző a zenekarra, amit nem akartunk elnyomni soha. Mindenkinek engedjük a zenekarban a saját stílusát megvalósítani annyira, amennyit elbír az adott hangzás vagy megjelenés. Ruházati szempontból igyekeztünk megjeleníteni a magyar hagyományokból

a huszár dolmányt, a magyarság viseletéből a betyár nadrágot, amelyeket nagyrészt édesanyám varr, aki a népművészet mestere. Zeneileg és ruházatilag is az eklektikát szeretnénk megjeleníteni, amelyet igyekeztünk mindig is megtartani. Ha jól tudom, Zsomborral testvérek vagytok, aki saját maga tervez-

te azt a gyönyörű dolmányt, amit viselt. – Igen, így van, Zsombor megtervezi a dolmányt, amit viselni szeretne, a dolmánykészítő pedig elkészíti. Az egyik legismertebb szám, a Mr. Hungary kinek íródott? – Amikor megírtuk, még nem gondoltuk, hogy ilyen sikeres lesz.

Iróniával teli, és inkább a klasszikus külföldön nyaraló magyaroknak, de akár azon külföldieknek is lehetne a himnusza, akik kevés szókinccsel, de jól boldogulnak bármilyen tengerparton. A Mr. Hungary ilyen szempontból univerzális, mert a nézettségek alapján Brazíliától-Ausztráliáig nagyon sokan nézik. Sok a

külföldi rajongó, aki ez által a szám alapján ismeri meg a zenekart, és egy univerzális életérzés van benne. A zenei listákat is meghódítottátok. – Az angol listákra a Pimasz című lemezünk került fel, amely a legjobb világzenei lemezek között lett jegyezve.

Többféle stílusba belekóstoltatok már, most milyen irányzat felé veszitek az irányt? – A „What The Folk?!” albumunk, ami Fonogram-díjas lett eléggé rockos irányba fordult, a „Folklore Man” szintén Fonogram-díjas, és eléggé eklektikus lemez lett, kezdve hogy Fábián Julival együtt zenéltünk benne, úgy, hogy egy oklahomai farmer is részt vesz az egyik számunkban. Következő albumunk egyenlőre „Back to Folk” munka néven fut – vissza a népzenéhez. Igyekszünk a népzenét előtérbe helyezni, és visszakanyarodni afelé, ahonnan indultunk, a népzenei gyűjtőutaktól kezdve táncházozás és sok minden van a zenekar mögött, és ezt szeretnénk egy kicsit jobban előtérbe engedni hozni az akusztikusabb hangszereket is. Az 1995-ben, Egerben alakult együttes autentikus népzene gyűjtésével, tanulásával közel tíz évig járták a táncházakat, majd 2006-ban adták ki első lemezüket Kerekes Band néven, amely önálló szerzeményeket is tartalmazott. Azóta több rangos elismerésben részesültek, valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Kerekes Bandet Magyarország egyik legkeresettebb koncertzenekarát választotta Magyarország kulturális nagykövetévé. Virágh Mária A szerző felvételei


20

Csallóköz

Kulissza

Tom Cruise újabb küldetése Tévéfilmsorozatból sikeres mozifilmek sora

Ezt követően jött a képbe Tom Cruise, aki nagy rajongója volt a sorozatnak, és a Paula Wagnerrel közösen alapított Cruise/Wagner Productions a Paramounttal karöltve 1996ban elkészítette a mozis változatot is. A Mission: Impossible rendezői székében Brian De Palma foglalt helyet. A filmet 80 millió dollárból hozták öszsze, és 457 milliós bevételt produkált. Az első részt az ezredfordulón követte a John Woo rendezte második epizód. A költségvetés 125 millióra rúgott, a bevételi oldalon pedig 546 millió villogott. Hiába volt a tisztes profit, a Mission: Impossible 3.-ra hat évet kellett várni. J. J. Abrams vállalta a rendezést, Cruise mellett pedig Ving Rhames számított állandó tagnak a produkcióban. A 150 millióból készült film azonban „mindössze” 397 milliót termelt. Ekkor kapott először szerepet az angol Simon Pegg, aki elsősorban vígjátékokban jeleskedett. Az M:I-ben is ezt az oldalát mutatja. A 2011-es Mission: Impossible – Fantom protokollt Brad Bird rende-

Tom Cruise számára nincs lehetetlen küldetés. Ethan Huntként ötödször is belevág a misszióba. Miért ne tenné, ha az előzőkért is megérte vállalni? Három és fél év után ismét a mozikban a Mission: Impossible. A főbb szerepekben, még mindig, Ving Rhames, Simon Pegg és Jeremy Renner. És ne feledkezzünk meg Alec Baldwinról és Rebecca Fergusonról sem.

Net-felvételek

A Mission: Impossible című sorozat 1966 és 1973 között az amerikai CBS televíziós csatornán tett szert óriási népszerűségre. A tévésorozat ötletgazdája Bruce Geller volt. Az egyes epizódokban különleges titkos ügynökök nemzetközi bűnözők, terroristák és diktátorok ellen hajtottak végre titkos akciókat. A kis csoport az Impossible Mission Force nevű nem hivatalos CIA-szerv alá tartozott. A 171 részes első változatot 1988-ban követte egy második, de már az ABC-n. A magyar tévécsatornákon Szupercsoport cím alatt adták, de csak két évadot élt meg.

tett. A kritika részéről ez kapta a legpozitívabb visszajelzéseket, és a csapat kiegészült Jeremy Rennerrel. A négy produkcióra nagyjából félmilliárd dollárt költöttek el, míg bevételi oldalon ennek a négyszerese szerepel. A Mission: Impossible – Titkos nemzet (Mission: Impossible – Rogue Nation, 2015) annak a Christopher McQuarrie-nek a munkája – ő írta és rendezte a filmet –, aki eddig két filmet rendezett: Hullahegyek, fe-

Force káoszba süllyedt, ezért fel kell számolni. Az előzetesekből kiderült, és a készítők is erre fektették a hangsúlyt, hogy Cruise több jelenetben komoly veszélynek tette ki magát. Az M:I ötödik részét lényegében ezzel promotálták. Cruise őrült módon száguld a motorkerékpárral, a repülőgépes jelenetekben nincs stúdió és kaszkadőr. Pl. amikor a gép ajtajába kellett kapaszkodnia, 1500 méter magasan ló-

negyerek (2000) és Jack Reacher (2012). Utóbbiban Cruise játszotta a címszerepet. Cruise-zal emellett a 2008-as Valkűrben és a 2014-es A holnap határában is együtt dolgoztak, mivel McQuarrie írta mindkettő forgatókönyvét. Az ötödik M:I-ben a Szindikátus nevű titokzatos szervezet, amely ugyancsak profi ügynököket foglalkoztat, megkísérli megsemmisíteni Ethan Hunt ügynökségét. A CIA szintén erre törekszik, mivel véleményük szerint az Impossible Mission

gott. Emellett meghal, majd feltámad. A filmben pedig olyan mondat is elhangzik Jeremy Renner szájából, hogy „Lehet, hogy ez az utolsó küldetésünk?”. Valószínűleg nem, ugyanis szinte kész tényként kezelik a folytatást. A „jó nő” egyébként a svéd Rebecca Ferguson, aki természetesen igazi modern nő módjára még estélyiben is elbánik a férfiakkal. Aki pedig az ötvenhárom éves Cruise kigyúrt felső testére kíváncsi, kedvére gyönyörködhet benne. Rajkovics György

zésében forgatták 145 millióból, és 694 milliós bevétellel büszkélkedhe-


21

Autósok, motorosok, stop!

2015. július 14. | 29. szám

ÚJ VOLKSWAGEN TOURAN

Nagyobb és jobban pakolható az elődnél Valamennyi motorja turbófeltöltős, teljesítményük 110-tól 190 lóerőig terjed Élesebb vonalakat, kellemesebb arányokat, összességében tipikus Volkswagenes megjelenést kapott az új Touran. Ezen kívül az öt- és hétszemélyes verzió egyaránt megnyúlt, méghozzá elég jelentős 13 cm-rel.

a márka aktuális újdonságainak ismerői számára nem hoz sok meglepetést. A Golfhoz hasonlítható enteriőrben jó minőségű anyagokat és fejlett, nagyméretű kijelzővel rendelkező navigációs rendszert találunk, amely képes a

teljes mértékű telefonos összehangolódásra az Android Auto, illetve az Apple Car Play támogatása révén. Annak ellenére, hogy nagyobb az autó, egyben könynyebbé is vált, mégpedig átlagosan 62 kilóval. Ez mind a

Fotó: Volkswagen

hatékonyságon, mind a dinamikán érezteti hatását. Ami pedig a motorkínálatot illeti, benzin- és dízelfronton is kizárólag turbós erőforrásokból áll: a beszállót a 110 lóerős 1.2 TSI jelenti, amelyet hengerlekapcsolás opcióval követ a remek 150 lóerős 1.4 TSI. Akinek még ez is kevés, vá-

A méretnövekedésből a csomagtartó is profitált. Az ötüléses kivitelé például 48 literrel, ami most 1040 literes alapot jelent. Az elérhető maximum pedig kevés híján 2 köbméter – egészen pontosan 1980 liter. Belül is sokat fejlődött a típus, ami azonban

laszthatja a 180 lóerős 1,8 literes benzinest. A három dízelmotor: 1.6 TDI (110 LE) és 2.0 TDI (150/190 LE). Az új Touran már a hazai piacon is kapható, 17 990 eurós bevezető alapáron, amely az első 20 eladott darabra lesz érvényes. (vw.sk, ap, vgy)

RENAULT TALISMAN

A Laguna (és talán a Latitude) utódja A Frankfurt Autószalonon mutatják be, várhatóan év végén kerül majd a szalonokba A Renault évtizedek óta stabilan jelen van a középkategóriában, viszont nem mindig túl sikeresen. A Lagunát például sok országban idő előtt ki kellett vonni a piacról az érdeklődés hiánya miatt. Most viszont minden esélyük megvan a franciáknak új D-szegmensbeli ászuk sikerére, hiszen a Talisman szép, tágas, rendkívül gazdagon felszerelt autó. Hossza 4,85 szélessége 1,87 magassága 1,46, tengelytávja 2,81 méter, csomagtere 608 literes. Az egyik legnagyobb

konkurens, a Passat másfél centivel hosszabb ugyan, de rövidebb, keskenyebb és kisebb tengelytávú. Komfort és utaskiszolgálás szempontjából a mai autóknál már a szórakoztató és információs rendszereket szokták az első helyen em-

Büntetések Úgy tűnt, az új közlekedési törvény valamelyest időtálló lesz, legalábbis ami a büntetések nagyságát illeti. A közelmúltbeli nagyvonalú tarifacsökkentés következményei azonban, sajnos, felülírták a jó szándékot. Egyértelműen romlottak ugyanis a

legetni. Nos, e téren 3 multimediális szinten lesz elérhető a Talisman, 4,2/7/8,7 hüvelykes kijelzőkkel. A rendszerek közül már a középső is tartalmazza az R-Link 2 táblagépet és a Bose Surround hifit. A motorválaszték pedig egyelőre

Fotó: Renault

ötféle 1,6 literes turbómotorból áll, amelyek közül a benzinesek 150 és 200, a dízelek 110, 130 és 160 lóerősek – ez utóbbit két turbina tölti. Az ötféle motorhoz háromféle váltó jár: hatfokozatú kézi, hétfokozatú dupla kuplungos, illetve a legerősebb díbaleseti statisztikák, mindenekelőtt megnőtt a gyorshajtók és az ittasan vezetők száma. A belügyminisztérium ezért újabb törvénymódosítást tervez, amely elsősorban éppen a két említett kategóriában helyez kilátásba komolyabb büntetéseket. Eszerint a gyorshajtók szankcionálása lakott területen belül +20, azon kívül +30 km/órás túllépésig helyszíni bírság formájában maximum 50, eljárás során maxi-

mum 100 euró lenne. Ekkora sebességtúllépést tehát tulajdonképpen bizonyos esetekben még olcsóbban is meg lehetne úszni, mint eddig. Feljebb azonban már igencsak bekeményít a törvénytervezet: lakott területen belüli 21-50, azon kívül 31-60 km/órás túllépésért helyszíni bírságolás esetén akár 400, közlekedésrendészeti eljárás során pedig 600 euróra is megbüntethetik a száguldozókat. Még drasztikusabbak a 3. kategória

zelmotorhoz hatfokozatú dupla kuplungos. A Talisman szeptember 17-én a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a nyilvánosságnak, forgalmazása várhatóan az év végén kezdődik. (rsk, tc, vgy)

„díjszabásai”: lakott területen belüli +50, azon kívül +60 km/óráért helyszíni bírságként 800, eljárás keretében pedig 1000 eurót is elkérhetnének a közlekedési rend derék őrei. Tegyük azonban hozzá: ez egyelőre csak törvénytervezet, amely a szokásos parlamenti megvitatás során még sok mindenben változhat. Végleges és jóváhagyott és teljesebb formájában természetesen ismét visszatérünk majd hozzá. Vas Gyula


22

Jegyzet Július 9-e, nagyon pörgős, effektív és információdús volt, szerintem nem csak nekem, hanem sokunk számára. „Bevittünk” egy pénzügyi és banki tabukat döntögető, a mindennapokat érintő témát a Martosi Szabadegyetemre a Légy résen! címet viselve. Az előadást és fórumbeszélgetést két blokkra osztottuk, de mindkét blokk összekapcsolódott egy közös szálon, a gazdasági önrendelkezés szálán. Az előadás első felében Ho-

Csallóköz

Jegyzet

Erősítsük meg gazdasági önállóságunkat az elmúlt egy évben, illetve a kérdőív kitöltésének pillanatában valamelyik nem banki hitelintézet szolgáltatását alkalmazza, ez a megkérdezettek 92%-a. Külön kiemelésre került Komárom, itt az 500 megkérdezettnek 71%-a nyilatkozta ezt. Mindkét esetben több mint 1/3-ánál találkozott Melinda azzal a kijelentéssel, miszerint: „az előző hitel törlesztése” volt a fő indok, itt lép életbe az adósságspirál, egy csapda, melyből nagyon nehéz kikerülni.

rű kiregisztrálásról beszélünk. A munkanélküliség a Report of the Slovakia alapján 13%. A következő problémakör a magánvállalkozókat, illetve jogi személyeket érinti. Szlovákiában 2008-tól 75 000-el csökkent a magánvállalkozók száma, amely 2014-ben már csak 342 000 volt. Mely egy igen meghatározó adata Szlovákiának. A vállalkozó kedvű fiatalok támogatás nélkül nem tudnak majd se munkát vállalni, se vállalkozni.

Kádek Péter felvételei

recsnyík Melinda és Vitárius Lajos fejtette ki véleményét a fiatalok, illetve fiatal vállalkozók nehéz helyzetéről Szlovákiában. Az előadás második felében Varga Péter, Huszár László és Bödők Károly fejtette ki annak fontosságát, hogyha a társadalmunk megszabadul az egzisztenciális helyzetét érintő veszélyforrásoktól, akkor aktívabbá és kreatívabbá válhatna az értékeink megőrzése kapcsán, amely további lehetőségeket feltételezne a társadalmi kohézió erősítésében, akár a turizmus révén a gazdasági és egzisztenciális erejét kiegyensúlyozottabbá tudná tenni. A következőkben kitérnék egy kicsit részletesebben az egyes előadásokra. Horecsnyík Melinda empirikus kutatásainak eredményeként, górcső alá vette azon problémakört, melyet a fiatalok adósságspiráljaként nevezett meg. A számok magukért beszélnek. Dél-Szlovákiában (Kassán, Érsekújvárban, Komáromban, Dunaszerdahelyen, Léván, Rimaszombatban, Rozsnyón), 3500 megkérdezett közül 3218 válaszolta azt, hogy

A megkérdezettek, több mint 22%a, illetve Komáromban, több mint 35%-a volt 18 és 29 év közötti. A következő adatnál nyilvánvalóvá válik, hogy sajnos a fiatalok is érintettek az adósrabszolgaságban. Ezen fiatalok 15,5%-a, illetve Komáromban 32,6%a vallotta azt, hogy már igényelt nem banki hitelt. Fő problémaként az egyes cégek megtévesztő tevékenységét, sok esetben a teljes mértékű információhiányt jelölték meg okoknak. Ezen blokk második előadója Vitárius Lajos volt, a KKV-k a Felvidéken című előadásával. Lajos két irányvonalon indult el az első a magánvállalkozók, illetve jogi személyek problémái, a második a munkanélküliség kérdése a régiónkban. Elsőként térjünk ki a munkanélküliségre, Szlovákia az EU felé pozitív sugarakat küld, de ez nem így van. A munkanélküliek 2/3-a több mint egy éve munkanélküli, amelyet az állam azzal próbál korrigálni, hogy művileg csökkenti ezt a mutatót. Nem teremt munkahelyeket, a hivatalok nem közvetítenek ki munkaigénylőket munkahelyekre, egysze-

A kormány övön aluli húzása az adólicensz, mely a jogi személyeket sújtja, az áfa-fizetők, függetlenül a forgalmuktól 960 eurót, míg azon jogi személyek, aki nem áfafizetők 480 eurót kell elvezetniük az államkasszába. Megközelítőleg 100 millió euróról beszélünk, mely a költségvetés 0,65%-a. A gazdasági autonómia és esetlegesen az ezzel együtt járó önálló

régiós adópolitika – fiskális decentralizáció, előmozdíthatná a fentebb felsoroltak korrigálását, valamint közvetlenül megoldódna az adósrabszolgaság kérdése. Természetesen nem csak a magyarok esetében, hanem Dél-Szlovákiában velünk elő szlovákok életében is, hiszen ez együttesen érinti az elmaradott déli régiókban élőket. Az előadás második blokkjában Varga Péter, Huszár László és Bödők Károly fejtette ki annak fontosságát, mennyire lényegre törő a nemzeti értékeink gyűjtése, ill. megőrzése, ide tartoznak a néphagyományaink, szellemi nagyjaink értékei, gasztronómia stb, egy felvidéki értéktár létrehozása. A Csemadok egyes alapszervezetei 1949óta kemény munkát fektettek a tájjellegű értékek összegyűjtésére. 2006-ban a digitalizációnak köszönhetően több mint 1800 található meg az adatbázisban, igaz ez csak töredéke a 200 000 népdalnak, mellyel nemzetünk rendelkezik. Itt nagy hangsúlyt fektetnének a fiatalok, bevonására, kiemelve a Via Novat, mert sikereket szeretnének elérni a Felvidéki Hungarikum Mozgalmat illetően. Meg kell ismertetni és szerettetni a fiatalokat az értékeinkkel, mint pl. a gútai kattancs, vagy a pozsonyi kifli, mivel a szolgáltató szférában a saját specifikus kultúránkra építkező kulturális és agroturizmus kitörési pontot eredményezhetne a jövő generációja számára. Ha ezt mind sikerül egyensúlyba állítani, akkor egy jó kondícióba kerülve, gazdasági és lelki értelemben megalapozott lesz az önigazgatás gyakorlati megvalósítása. Samu István


2015. július 14. | 29. szám

Hirdetési árjegyzék

23


24

Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

Tanácsadó

Csallóköz

Pannonhalma és a bencések Múlt héten volt Szent Benedek apátnak, Európa védőszentjének az ünnepe. A bencés rendnek az 5–6. században élt alapítójáról már a korábbi években írtam, de ismétlés a tudás anyja, szoktuk mondani. Nyári könnyed olvasmányként fogadja hát az Olvasó e néhány gondolatot, amely Nursiai Szent Benedekhez, illetve a bencésekhez kapcsolódik. A magyar tudomány, oktatás és kultúra is sokat köszönhet Szent Benedeknek és rendjének. Emléküket idézi számos felfedezés, találmány. Talán van, aki nem tudja, hogy a Szímőn született, kiváló tudós, Jedlik Ányos – akinek egyébként idén emlékezünk meg szüle-

tése 215. és halála 120. évfordulójáról – szintén bencés szerzetes volt. Többek között a szódavíz és a dinamó feltalálása fűződik a nevéhez. A 200 éve Pozsonyban született Rómer Flóris, a magyar régészet megalapozója, művészettörténész, egyetemi tanár ugyancsak e rend tagjaként működött. Akárcsak Czuczor Gergely költő, nyelvtudós, aki Andódon született. És sorolhatnánk tovább a kiváló bencés tudósokat, tanárokat… És ott van az anyaország, a Felvidék számos oktatási intézménye, épülete, kolostora is, amelyek szintén a bencések áldásos tevékenységének bizonyítékai. Gondoljunk például a komáromi rendházra, amely-

nek – bízzunk benne – nemcsak múltja van, hanem jövője is lesz. Vagy Pannonhalmára, amely nyári kirándulások úti célja lehet. Nemcsak imára, múltba mélyedésre alkalmas hely, hanem könnyed kikapcsolódásra is. A templom, a múzeum megtekintése után megkóstolhatjuk a bencés likőrt, az itt készülő bort, és megcsodálhatjuk az illatos levendulát. Akárcsak a Balaton partján is, a tihanyi bencés apátság múzeumát, kiállításait. Test és lélek egysége, a bencés jelmondat szellemében. Imádkozzál és dolgozzál. E két felhívásnak tettek és tesznek ma is eleget Szent Benedek fiai. Tevékenységük gyümölcseit élvezhetjük a 21. században is.

Belső utakon

Hatalmunkban áll meggyógyítani az életünket! (LXXII.)

Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

De vajon mit kell tenni?

Vannak napok, amikor úgy érzed, minden történés ellened van. De nem minden az, aminek látszik. Tudnod kell, hogy a negatív oldal sohasem nyugszik, s ha elég értékesnek lát ahhoz, hogy igyekezzen meghátráltatni, az erőidet elszívni, az idegrendszeredet felturbózni, a gondolataidat összezavarni, akkor meg is tesz mindent, hogy elérhesse a célját, s nyakon önt egy jó adagnyi trutyival! Csak rajtad áll, hogy reagálsz-e a negatívumokra, vagy határozottan bezársz minden ajtót a sötét oldal előtt, és úgy teszel, mintha nem történne semmi, s tudomást sem veszel róla, hiszen akkor nem kell szembeszállnod, harcolnod, s ez a könnyebb út. De semmiképp ne szívd magadba a mocskot, a szennyet, mert akkor kiszúrsz magaddal rendesen, csak fejezd ki a nemtetszésedet, mindegy, mi történik! A rossz történések is csak addig elviselhetetlenek, amíg te annak akarod látni, de ha nem látsz benne semmi ijesztőt, félelmeteset, csak a neked szóló tanítást, akkor felfedezheted a rossz történéseid másik, fé-

nyesebb oldalát is. Leszűrheted a tanulságot, legyen az pozitív vagy negatív! Bizonyára neked is volt már olyan történésben részed, amikor a másik ember, vagy a társad szavai elbizonytalanítottak az önmagad értékeiben, s elkezdted becsmérelve nézegetni magadat, majd tepertél mint a félőrült, hogy megfelelj egy olyan elvárásnak, amivel te valójában nem is tudtál azonosulni, meg sem akartad volna tenni szíved szerint, se most, se semmikor. Te ennek ellenére megtetted, amit kértek tőled, mert annyira vágytál a másik elismerésére, szeretetére! Az olykor ártalmatlannak tűnő szavak, megjegyzések, gesztusok magukba szívták, megsemmisítették minden önbecsülésedet, és elkezdtél küzdeni olyasmiért, ami átformált volna mássá, a másik akaratának megfelelővé! Tetted, mert meg akartál felelni, mert azt akartad, hogy szépnek, jónak lássanak! Bele sem gondoltál, mi lenne, ha te állnál elő hasonló szavakkal, megjegyzésekkel, kéréssel, gesztussal? Megtenné érted ugyanezt bárki is? Engedné, hogy kezesbárányt, vagy egyszerűen csak hülyét csinálj belőle? Nem hiszem! Ha valaki nem csak érez valamit irántad, hanem ténylegesen szeret, akkor nem akar helyettesíteni mással, nem sorol fel negatívumot folyamatosan veled kapcsolatban, szeret és tisztel minden körülmények között, és nem rekeszt ki az életéből, nem mellőz. De ha nincs meg a szeretet, akkor teljesen mindegy, hogy belerokkanva testileg, lelkileg, de mindenáron megpróbálsz megfelelni, kínok, keservek közepette, olykor fogcsikorgatva, gyomor-

görccsel, nem fog megszületni az a mélyen óhajtott irántad való érzés. Ami nincs, az nincs! Semmivel nem lehet kikényszeríteni, csak elfogadni, hogy nem ott, nem annál álltunk meg, ahol ott a szeretet, és ezt csupán önmagunkért megkaphatjuk. Nem vagyunk tökéletesek, de kiegészíthetjük egymás tökéletlenségeit. Azonban ehhez kell a másik léte iránti tisztelet. De ha nincs jelen más, csak az emésztő űr, a kifogás, akkor bármennyire fáj is, érdemes elgondolkodni azon, hogyan tovább. Nem haraggal, hanem megköszönve mindent, hiszen nem volt értelmetlen semmi, mert megmutatta számunkra, mi kell és mi nem kell nekünk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Minden közül a legszörnyűbb az, amikor megéled, hogy a szeretted, aki nagyon fontos neked, kígyóként beléd mar, s az okozott seb minden eddigi karcolásnál, sérülésnél jobban fáj. Pedig tudod, ő és te együtt micsoda erő lehetnétek, de az emberi világ minden szépsége ellenére tele van emberi döntések halmazával, öneladással és feladással, és megannyi kacifántos történéssel, és sajnos gyakran beleesünk emberként ezekbe a hibákba. Ha már úgy érzed, hogy oly nehéz cipelned mindazt a megélt és látott fájdalmat, küzdelmet, gyötrelmet, aminek a tanúja voltál, s a könnyeid sós cseppjei áztatják fáradt arcodat, az égre emeled a tekintetedet égi otthonod után sóhajtozva, akkor az ég kék végtelenében meglátsz egy fenségesen szárnyaló madarat. Nézed, ahogyan lassan, méltóságteljesen széttárja szárnyait, s testét rábízva a szélre,

mint egy hajó a nyílt tenger vizén, szinte úszik a levegőben, megérzed a belőle sugárzó erőt, szabadságot, a harmóniát, békét. Megszűnik körülötted minden, tér és idő nem korlátoz, amikor a lelked összekapcsolódik a madár szárnyaló lelkével, átveszed az ő szabadságát, s hagyod, hogy ő vezessen. Már nem érzed azt a sajgó, tépő szomorúságot a szívedben, csak az újra izzó, gyógyító, tápláló erőt. S tudod, legyen bármilyen nehéz is, te tenni fogod, amit a lelked tiszta indíttatásából fakadóan tenned kell, önmagadért, az emberért, a világért. Készen állsz, hogy küzdj magadért, az életedért, mert elég volt a meghajlásokból, az álarcokból, az önbecsapásból, abból, hogy hagytad, mások emésszék fel az erőidet, kihasználva az emberi gyengeségeidet? Nem lesz könnyű mindazt letenni, ami már nem szolgál téged, megszabadulni a berögződött gondolatmintáktól, szokásoktól, leválni a kényszeredett ragaszkodástól, kilépni a „kezesbárány” szerepkörből és kivédeni, legyőzni azt a rengeteg negatív energiát, ami érkezik feléd, megpróbálva visszafordítani, megtántorítani téged az utadon! De bármit meg tudsz tenni, ha él benned a tiszta, elszánt hit, mint a legnagyobb és legyőzhetetlen erő, önmagad, a sorsod iránt! Úgy érzed, hogy itt az a pillanat? Akkor ne várj tovább, hanem tedd, amit a lelked őszinte útmutatása által tenned kell! Ne hagyd, hogy gúzsba kössenek! Légy szabad! Hiszen a szabadság maga az élet! (Folytatjuk)


25

Tudósítás > Hirdetés

2015. július 14. | 29. szám

A miniszter a csallóközi aratáson Kevesebb de minőségi VÁSÁRÚT – Hétfőn Ľubomír Jahnátek mezőgazdasági miniszter látogatott el a községbe, hogy a régióban is részt vegyen az aratáson.

A találkozón a miniszter személyesen győződött meg az aratás haladásáról Dél-Szlovákiában, a gazdákkal beszélgetett az aktuális mezőgazdasági problémákról. Kér-

Zsoldos Roland polgármester fogadja Ľubomír Jahnáteket

désünkre elárulta, hogy az országot járva szeretne megismerkedni azokkal a nehézségekkel, amelyek a vidéki gazdák életét megnehezí-

tik, egyúttal arról is beszélt, hogy ugyan a termés kevesebb lesz, mint az elmúlt évben, de jobb minőség lehetőséget jelenthet még akkor is,

ha az orosz embargó és bizonyos kvóták megszűnése az árakat lenyomta. (csall) Vladislav Kmeť felvételei


26

Csallóköz

Olvasószolgálat

Hogyan élte meg a kánikulát? Matús Mária

Sárosfa

Ferdics Barnabás

Nehezen éltem meg. A munkahelyemen elviselhető volt, mivel a kórház olyan részén dolgozom, aminek a fekvése hűs helyre esik, ott kibírható volt. Otthon már nehezebben bírtam, de mindig találtam árnyékos helyet, és ha tehettem, inkább bent maradtam.

Pozsonyeperjes

Bagócsi Lilla

Elég rosszul éltem meg ezt az időszakot, ha tehettem, inkább otthon maradtam. Ha viszont mennem kellett valahová, azt a kora reggeli órákban próbáltam elintézni. Nagyon sok vizet ittam, és az éjszakák is nehezek voltak, szinte csak forgolódtam. Felüdülés ez a kis lehűlés.

Véradók

DUNASZERDAHELY – július 14.: Viktória (Nagyabonyi út); július 15.: Szent Mária gyógyszertár (Nagyabonyi út); július 16.: Aloe patika (Rózsa utca); július 17.: Korzó patika (Jesenský utca); július 18.: Noe patika (Fő utca); július 19.: Tesco patika (Tesco); július 20.: Kórházi patika (Nagyabonyi út). GALÁNTA – július 14.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); július 15.: Klokner (Hódi út); július 16.: Sun Pharma (Kaufland); július 17.: Fő utcai patika (Fő utca); július 18.: Klokner (Hódi út); július 19.: Dr. Max (Šafárik utca); július 20.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út). KOMÁROM – július 14.: Salvator (Jókai utca); július 15.: Hedera (Vár utca); július 16.: Duna patika (Duna utca); július 17.: Calendula Pharmacy (Nádor utca); július 18.: A&Z patika (Petőfi utca); július 19.: Dr. Max (Kaufland); július 20.: Hedera (Vár utca).

CINEMA CITY GYŐR PLAZA (július 16–22.) Amy – Az Amy Winehouse-sztori (angol dokukmentumfilm): 10.20, 17.00, 19.40, péntek–szombat 22.20; Akasztófa (amerikai horror): 14.30, 16.30, 18.30, 20.30, péntek–szombat 22.30; Minyonok (amerikai családi animációs film): 10.20, 11.20, 12.30, 13.30, 14.40, 15.40, 16.50, 17.50,

Komárom

Víz mellett töltöttem nagyon sok időt, ott talán kibírhatóbb volt ez a meleg. Eljártunk a Dunára vagy ismerősöknél medencében hűsítettük magunkat. Több vizet megittam, hogy ne legyek rosszul és sok friss gyümölcsöt is ettem, megelőzve a meleg okozta rosszullétet.

Gyógyszertári ügyelet

Moziműsorok

Amikor csak tehettem, víz mellett voltam, a Duna parton vagy a barátoknál medencében. Ha pedig otthon voltam, inkább bent maradtam a hűvösebb lakásban. Jobban oda figyeltem a folyadékbevitelre, sokkal több vizet ittam. Vojtík Szimona

Élő nyelv

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson július 7–8-án a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Juhos Gábor, Fojtík József, Bacsó Márta, Schewella Roland mérnök, Hakszer Tamás mérnök, Balázsy Csóka Edit mérnöknő, Balázsy Attila mérnök; Pinkekarcsa: Csörgő Gyula; Somorja: Mgr. Malík Károly; Bögellő: Kosár Roland; Ekecs: Círia Tibor; Albár: Chyba Ondrej; Hegyéte: Kertész László, Kertész Renáta, Végh Béla; Csallóközkürt: Tóth Gábor; Macháza: Soós László; Nagyszarva: Pálffy András, Tar Tibor; Vásárút: Kálozi Dávid, Tóth Zoltán, Csápai Gyula; Alistál: Hideghéty Péter; Bős: Koczkás Tamás; Süly: Dúc Denis; Egyházkarcsa: Lukács Anikó.

19.00, 20.00, péntek–szombat 21.10, 22.10; Agymanók (amerikai animációs film): 10.50, 11.50, 13.00, 14.00, 15.10, 16.10, 17.20, 18.20; Jurassic World 3D (amerikai kalandfilm): 11.20, 16.40, 19.20, péntek–szombat 22.00; Terminátor: Genisys (amerikai akciófilm): 11.00, 12.10, 13.40, 14.50, 16.20, 17.30, 19.00, 20.05, péntek–szombat 21.40; A kém (amerikai akció-vígjáték): csütörtök 10.20,

A szerző felvételei

Marczell Elvíra

Martos

Misad Katalin

„Magyarországi rádió- és tévéműsorokban gyakran hallom, hogy bizonyos helységnevekhez nem a -ban/-ben, hanem a -t/-tt végződést kapcsolják, pl.: Pécsett, Győrött. Helyes ez így? – érdeklődik egy nyugdíjas olvasónk. Történeti szempontból a hol? kérdéshez kapcsolódó -t/-tt helyhatározórag elsősorban a -hely vagy a -vár utótagú összetett helynevekhez, illetve néhány egytagú helységnévhez járult, pl.: Hódmezővásárhelyt, Kolozsvárott, Székesfehérvárott; Győrött, Pécsett, Vácott. Tompa Mihály nyelvész már a fél évszázaddal ezelőtt megjelent A mai magyar nyelv rendszere c. akadémiai nyelvtanban is „kissé irodalmias, keresett hangulatú” határozóragként tartja számon a szóban forgó toldalékot. A mai beszélt nyelvben inkább csak a választékos nyelvhasználatra jellemző a használata, s ma már a példaként feltüntetett helynevekhez is inkább a -ban/-ben, illetve az -n/on/-en-/-ön határozóragokat kapcsoljuk, pl.: Győrben találkoztak a visegrádi négyek. Egy ismerősöm Pécsen tanul.

17.00, hétköznap 15.30, 19.30, péntek–szombat 22.30; Apu vagy anyu? (francia–belga vígjáték): 10.00, 15.00; Holnapolisz (amerikai sci-fi): 10.30; Jurassic World (amerikai kalandfilm): 14.00, 20.30; Kardfog kapitány és Lama Rama kincse (norvég családi kalandfilm): 10.10; Magic Mike XXL (amerikai komédia): 12.00, 18.00, 20.15, péntek–szombat 22.30; Saul fia (magyar filmdráma): 13.10;

Törtetők (amerikai vígjáték): 10.00; Valami követ (amerikai horror): péntek–szombat 22.00. GALÁNTA DK MOZI július 15.: Távol a világ zajától (amerikai–angol filmdráma): 19.00; július 16–19.: Magic Mike XXL (amerikai komédia): csütörtök 19.00, szombat 19.00, 21.30, vasárnap 19.00; július 17.: Georges Bizet: Carmen (koncertfilm): 20.00.


27

Olvasószolgálat

2015. július 14. | 29. szám

Megvannak a Szlovákiai Magyar Dal Napja fellépői! Az idei év már a második alkalom, hogy a Gombaszögi Nyári Tábor otthont ad a Szlovákiai Magyar Dal Napjának. Most lehull a lepel, melyik három zenekar léphet fel a Királyrét nagyszínpadán július 19-én a Ghymes és a Rómeó Vérzik előtt. A Kassai kerület lakói egy euróért válthatnak belépőt a tábor utolsó napjára.

szavazás útján plusz egy zenekart a közönség is bejuttathatott a szerencsések közé. A zsűri által kiválasztott két zenekar a másfél éve működő, párkányi Egy Pohár Citrom, illetve a komáromi Spliff 447 címet viselő formáció. A közönségszavazás alapján a szerencsés „bónusz” fellépő a kürti Foxies zenekar lesz, akik több mint

A Foxies zenekar

Net-felvételek

Az Egy Pohár Citrom

A II. Szlovákiai Magyar Dal Napjára 11 zenekar jelentkezett, akikből szakmai zsűri elbírálásával kettő léphet fel a tábor utolsó estéjén. A tavalyihoz hasonlóan Facebook-os

1300 kedvelést gyűjtöttek össze a közösségi portálon. Az idei szakmai zsűri tagjai: Bauer Ildikó, a Gombaszögi Nyári Tábor művészeti vezetője, Dégner

Lilla, a Thália Színház művésznője, Hundzsa István, a Kassai Állami Opera tagja, Szabó Máté, a Jóvilágvan zenekar gitárosa, és Zsapka Attila, a KOR-ZÁR és a ZSEB együttesek tagja. Részletes leírást a három fellépő zenekarról a tábor hivatalos lapjában, a Vadalma nulladik számában olvashatnak az érdeklődők, illetve hamarosan a tábor honlapján is a www.gombaszog.sk címen. Vasárnap, a tábor utolsó napján a Kassai kerület lakói különleges kedvezményt kapnak. A Szlovákiai Ma-

gyar Dal Napjára és az esti koncertekre mindössze egy euróért válthatják meg napijegyüket. A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak a július 14–20. között megrendezett Gombaszögi Nyári Táborra, amelynek utolsó napján, vasárnap kerül sor a Szlovákiai Magyar Dal Napjára! Folyamatosan frissülő információk a részletes programról a Gombaszögi Nyári Tábor hivatalos weblapján, és Facebook oldalán találhatóak. (–)

Még várják a zenekarokat és a szólistákat! Idén is gazdag programokkal jelentkezik a Tumultus Fesztivál A Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete (SZMAZE) és a TUMULTUS Polgári Társulás a Tumultus Fesztivál keretén belül másodízben rendezi meg Perbetén a Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok Szemléjét. A július 31-én esedékes szemlére a szervezők meghosszabbították a jelentkezési határidőt, így július 15-ig bárki jelentkezhet, aki teljesíti a feltételeket! A szemle egyszersmind bemutatkozási lehetőség a fel-

törekvő felvidéki zenekaroknak, másodsorban szakmai megmérettetés, kiváló alkalom kapcsolatok kialakítására, részvételi lehetőség zenei előadásokon, workshopokon (ismét a szemle vendége lesz a kiváló magyarországi session basszusgitáros, Temesi Berci, és elfogadta a meghívást a Harmónia-díjas Benkó Ákos is). A szemlére bejutott együttesek értékes tárgyi ajándékokra és eszmei elismerésre tehetnek szert, a fellépő zenekarok az egész TUMULTUS Fesztiválra ingyenes meghívást kapnak, és nem utolsó sorban pedig egy

hatalmas élménnyel lehetnek gazdagabbak! Fontos hangsúlyozni, hogy a szemle nem verseny, nem tehetségkutató, azonban együttműködik más tehetségkutatókkal. Cél, hogy a szemle minél több hazai magyar amatőr zenekarnak segíthessen az érvényesülésben. A jelentkező zenekarok közül természetesen a rátermettségük alapján választják ki azokat, amelyek a szemlére meghívást kapnak. Ez viszont ne keserítsen el senkit sem, mert a szemle a többiek számára is sok meglepést tartogat, ráadásul azok a ne-

vező szólisták és zenekarok, akik az előzsűrizés alapján nem jutnak színpadra, 50%os kedvezménnyel válthatnak jegyet az idei Tumultus Fesztiválra! A SZMAZE, a Tumultus Polgári Társulás és ezáltal a perbetei Tumultus Fesztiválon megrendezésre kerülő Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok Szemléje tagja lett a KÖTEGnek. A KÖTEG tagjainak sorában a Kárpát-medencében működő valamenynyi jelentős tehetségkutató és -gondozó szervezet fesztiválja megtalálható Székelyudvarhelytől Sopronig. Az Öröm a zene programban 16 magyar tehetségkutató vesz részt jelenleg. A területi tehetségkutatók győztesei a Budapest Music Expo keretében megrendezett döntőn versenyezhetnek a magyar zenekarok legígéretesebb díjaiért, ahol nem mellesleg a fődíj 1 000 000 Ft! A Tumultus Fesztiválon a szemle napján, azaz pénte-

ken este a tavalyi győztes, Kerecsen muzsikál, utána a Zorall ad koncertet. Aug. 1-jén, szombaton pedig a workshopok, az eredményhirdetés és az idei győztes fellépése után a Karthago és a Maiden Tribute Band áll a deszkákra. Mindkét napon DJ Fada éjszakába nyúló rock/nosztalgia „diszkója” zárja a programot. (szmzsz)

Kultúra Kiállítás DUNASZERDAHELY – Július 17-étől augusztus 14-ig látható a Kukkónia rajzverseny kiállítása a művelődési központban. Vegyes DUNASZERDAHELY – Július 17-én, pénteken este 7 órától Keviczky Tünde (ének) és Horváth Zsuzsanna (fuvola) fellépését láthatják a művelődési központ előtti téren.


28

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény

Névnapok Július 14.: Örs, Stella, Kamil Július 15.: Henrik, Roland, Henrich Július 16.: Valter, Drahomír Július 17.: Elek, Endre, Bohuslav Július 18.: Frigyes, Kamila Július 19.: Emília, Dušana Július 20.: Illés, Eliáš, Iľja

SZINTÉN IZLAND AUTÓJELE R. 1. RÉSZ ANNA, LIA

Népi bölcsesség

R. 3. RÉSZ

JAPÁN SZÍNÉSZNŐ

ISMERETLEN NEVŰ

IZZÓ, MEGOLVADT KŐZET

LITER

NEUTRON

...BAROKK, ÉPÍTESZETI STÍLUS

NITROGÉN, RÁDIUM

E

M

HATALMAS CSARNOK

Heti évforduló 12 éve, 2003. július 14-én meghalt Janikovszky Éva író, a gyermek- és ifjúsági irodalom népszerű alkotója. 1939. július 14-én Plzeňben született Karel Gott cseh énekes. 1973. július 15-én született Liptay Klaudia színésznő. 4 éve, 2011. július 16-án halt meg Bicskei Bertalan labdarúgó, edző. 1914. július 17-én született Tolnay Klári színésznő. 127 éve, 188. július 17-én született Füst Milán író, költő, esztéta. 90 éve, 1925. július 17-én született Nagy László költő, műfordító. 1453. július 17-én Franciaország legyőzte Angliát, ezzel véget ért a százéves háború. 97 éve, 1918. július 18-án született Nelson Mandela dél-afrikai jogi aktivista, későbbi államfő. 1977. július 18-án született Sebestyén Balázs műsorvezető. 136 éve, 1879. július 19-én született Móra Ferenc író. 1946. július 19-én először lépett kamerák elé Marilyn Monroe. 32 éve, 1983. július 19-én bemutatták az első CT-készülékkel készült 3 dimenziós képet egy emberi fejről.

LONDON MŰVÉSZNEGYEDE

R. 2. RÉSZ HOLTÁG

KÉRDŐSZÓCSKA SZILÍCIUM VEGYJELE

AZ URÁN VEGYJELE

NOMEN NESCIO, röv.

HEGYES SZARVÚ VADTULOK

KETTŐS BETŰ

KILENCTAGÚ EGYÜTTES

... DE BERGERAC RÓMAI 4

SPANYOL LOVAG

AZ IRKA KÖZEPE

ÉSZTORSZÁGI VÁROS

VOLÁN

VAJON

PÉNZINTÉZET

DEHOGY CIMBORA

KOHOLT ÉN, ..., Ő

RAJZ, KÉP

NITROGÉN

AD ACTA, röv.

TONNA

ARGON VANÁDIUM, NÁTRIUM

IMRE

MÉTER BRAZÍLIAI VÁROS (NATAL)

R

POLINÉZIAI NÉP

Ha a június derűs, meleg, akkor abban az E heti rejtvényünkben J.R.R. Tolkien angol, író, filológus egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. A 26. évben bőség, de ha sár van, akkor szükség szám helyes megfejtése: A bőbeszédű ember ritkán okos. (spanyol bölcsesség) Sorsolással könyvet nyert: lesz. Illés napja körül zivatar és jégeső vár- Palsovics Ingrid (Dunatőkés). ható. Gratulálunk!

Aforizma Minden, amit túlzásba visznek, ellentétes a természettel. (Hippokratész)

Fejtörő

Lemaradt az eleje Az alábbi mondások mindegyikének első szava hiányzik. Pótolja azokat! 1. ..., mint a bokrot. 2. ..., mint a rétes. 3. ..., mint a borravaló. 4. ..., mint a tenyerét. 5. ..., mint a bunda. Az előző szám helyes megfejtése: Tasziló, cselló, padló, feltaláló, istálló. Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el.

Árkoson festői környezetben, gyönyörű alkotások születtek a nyári művésztáborban

Mészáros Barnabás felvétele


29

Szabadidő

2015. július 14. | 29. szám

Heti horoszkóp 2014. július 14–20.

Net-felvétel

Polyák Lilla

XIX. Csiliznyáradi falunap Július 24–25-én kerül megrendezésre. Program: Július 24., péntek: 18.00: ökumenikus istentisztelet a templomkertben; 19.00: fotókiállítás megnyitója a faluházban. Július 25., szombat: 8.00–12.00: önkéntes véradás a faluházban. A futballpályán: 9.30-tól a II. Csiliznyáradi Családi Olimpia; 15.00: kisvonatozás a faluban; 15.30: kézműves-foglalkozások; 16.00: Csiliznyárad–Celldömölk barátságos futballmérkőzés; 18.00-tól tizenegyesrúgó verseny. 15.30-tól kultúrműsorok, mely során fellépnek: a Tápióbicskei Katana Dojo kempó klub; a Csiliz gyerekklub irodalmi színpada; Molnár Máté – Kató néni; az Új Hold zenekar élő koncertje; Ladacsi Mónika és Ladacsi Gábor Máté; a Margaréta népdalkör; Németh Nikolas és Zuzka Hirková; Fodor Bianka; a Csiliz gyerekklub Black Diamonds tánccsoportja; Kéri Denisza; a Vermilion zenekar élő koncertje; Vadkerti Imre. 21.30-tól Polyák Lilla fellépése, majd hajnalig tartó retro diszkó DJ Bene közreműködésével. (–)

Viccplacc

Programajánló

Kocsmáros az enyhén részeg vendégnek: – Azt hiszem, mára már eleget ivott, uram! – Ugyan már ember! Ma vesztettem el a feleségemet! – Bocsánat, nehéz dolog elveszteni egy feleséget! – mondja megértően a csapos. – Igen, sőt, egy ideig úgy nézett ki, hogy majdnem lehetetlen!

DUNATŐKÉS – Július 26-án, délelőtt 11 órától rendezik meg a XXII. Tőkési díjugrató lóversenyt a Czajlik ranchon. Program: 11.00: ünnepélyes szentmise; 14.00: díjugrató verseny; 21.00: az R-GO zenekar élő koncertje.

Kos (III. 21.–IV. 20.) Míg a legtöbb csillagjegy fáradt és kedvetlen lesz, addig ön majd kicsattan az energiától, jókedve pedig nem ismer határokat. Jó tanácsunk a hétre: ne hagyja magát befolyásolni, tegyen mindent a saját belátása szerint. Pozitív hangulata és életszemlélete egész héten ki fognak tartani.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Ha mostanra tervezte a vakációt, a lehető legjobb döntést hozta. Ez a hét nagyszerű a szabadságra, kikapcsolódásra, a nagy döntéseket messziről kerülje. Ha viszont a munka áll továbbra is a fókuszban, akkor nemcsak szakmai téren, hanem élete más területein is nagyszerű lehetőségeket kap.

Bika (IV. 21.–V. 20.) Nagyot fordulnak önnel a dolgok, figyelje az eseményeket, és minden lehetőséget fordítson a javára. Az égiek segítenek új célokat kitűzni, amelyekhez el is irányítják. Különféle életterületeken egyszerre jönnek pozitív változások, csak tudjon minden lehetőséget kellőképp kihasználni.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Már rég várt arra, hogy minden adott legyen a sikerhez? Nem kell tovább várni, elérkezik a minden szempontból tökéletes pillanat, és végre megtörténik, amiről szinte már le is mondott. Anyagiak terén kedvező fordulat adódik, új pénzforrás lehetőségét tárja ön elé a sors, úgyhogy tegye a dolgát!

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Meglepően sok, egyben izgalmas, kihívásokkal teli, érdekes lehetőség adódik ezen a héten. Figyeljen mindenre, és ne féljen nemet mondani, hisz így juthat előrébb, és tapasztalatszerzési célból is fontosak az új vállalások! Több kedvező helyzet is adódik, járjon nyitott szemmel!

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Utolérte a hezitálás érzése? Ritka pillanat ez egy Nyilasnál. Akkor tudja lehetőségeit igazán jól kihasználni, és azokból kellőképpen profitálni, ha minden lehetőséget számba vesz, vagy akár külső segítséget is kér. A hét második felében nagy lépést tehet a sikeresebb, csillogóbb jövő felé.

Rák (VI. 22.–VII. 22.) Ha máskorra tervezte a vakációt, akkor is teremtse meg annak a lehetőségét, hogy sürgősen szabadságra menjen, legalább egy-két napot vegyen ki! Lehet, hogy még nem érzi, de elfáradt. Ellenkező esetben könnyen megtörténhet, hogy munkája terén problémákkal kerülhet szembe.

Bak (XII. 22.–I. 20.) Nyugalom, türelem, béke! Ez a trió legyen iránymutatója a héten, bármiről legyen is szó, és bármilyen döntést kelljen meghoznia. Ha okoson tervez, nagyon eredményes hetet zár majd. Döntései során ne hagyatkozzon másokra, külső tanácsokra, csak a belső hangjára figyeljen.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) A munka az a fogalom, ami a legkevésbé vonzza, és persze ez nem csoda! Inkább pihenne és lógatná a lábát? Jó az irány, tegyen is meg mindent a célért. Ha nekidurálja magát a feladatoknak, óriási tehertől szabadul meg. Szerencsére a feszített munkatempó jó ötleteket eredményez.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Egészen szerda estig akadályokkal lesz tele az út, amin jár. Olyan helyzetekben kell megküzdenie a külvilág elvárásaival, amikkel máskor nem. Észre fogja venni, hogy a dolgai nem haladnak majd olyan ütemben, mint remélte, és akik támogatásukról biztosították, most megfutamodhatnak.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Remek hangulatú napok várnak önre, merész ötleteire most sokan felfigyelnek, adjon teret formabontó terveinek, és figyelje meg, hogy a kellő inspiráció is megérkezik a megvalósításhoz. Ha szüksége van külső segítségre, azt is meg fogja kapni, jó eséllyel a Kosoktól vagy a Nyilasoktól.

Halak (II. 21.–III. 21.) A munkakedv most máshol keresi helyét, és a kreativitása sem szárnyal, de nagy szerencséje lesz! Fizikai és szellemi kapacitása alapjáraton üzemel, nyugodtan mondja ki, hogy elfáradt, meleg van, pihenésre vágyik. Kisebb-nagyobb bakikat véthet. Lassan járjon, tovább érhet!


30

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés

Nemzetközi fuvarozásra, az EU álla-

AKCIÓS NYÁRI VÁSÁR A KÉK DUNA

mokba, kamionsofőröket keresünk.

ÁRUHÁZ FÖLDSZINTJÉN, DUNASZERDAHELYEN.

Tel.: 0918 382 155; 0918 382 161.

A dunaszerdahelyi gumi újrahasznosító üzem felvesz műszaki anyagraktáros és beszerzőt (feltételek: középiskolai végzettség, számítógépes ismeretek, B kategóriás jogosítvány, önállóság). Munkavégzés helye: Ollétejed (Mliečany– DS). Önéletrajzot a silvia@dron.sk e-mail címre várjuk.

SZOLGÁLTATÁS

Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak, invalidusoknak, valamint anyasági szabadságon lévőknek. DS és környéke. Tel.: 0907 723 420. Fürdőkád-zománcozás hideg zománccal: 0949 727 489. Emlékművek felújítása, sírkövek tisztítása: 0910 143 594, DS. SZATELLIT TV SZERELÉSE ÉS JAVÍTÁSA (FREESAT) LEGTÖBB MAGYAR CSATORNA, 20 EURÓ/ÉVTŐL, MÁSODIK KÁRTYA INGYEN! INTERNET ÉS RIASZTÓ RENDSZEREK SZERELÉSE. Cím: BACSÁK UTCA 247., DS, Tel.: 031/321 99 99, www.itelcom.sk Olcsó hétvége – szállás, fürdés, reggeli: 0036/20/97 92 562.

Készpénzhitel bármire 2000 eurótól 20 000 euróig tartozások, előnytelen hitelek lefizetésére is: 0917 373 275. Győrben, a belvárosban, a dr. Kovács Pál utca 5. (kapualj) alatt alkalmi ruhák kaphatók kiváló minőségben. Női felsők, zakók, bolerók – akciós áron, férfi foltos könyökű zakók – alkalmi áron. Tel.: 0036/69/ 329 438. Nyitva tartás: 9–18 óráig, szombaton: 9–13.30 óráig.

ÁLLÁS

Dunaszerdahelyi vendéglő konyhai kisegítőt keres: 0905 863 048. Szakácsot/nőt, pincért/nőt és takarítónőt keresünk bacsfai éttermünkbe, valamint csapost a helyi vendéglőbe (kocsmába). Tel.: 031/562 49 00. E-mail: info@tucsok.sk.

INGATLAN

Vásárolnék szántóföldet a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásban. Tel.: 0917 664 413. Eladó építkezési telek Nagyudvarnokban: 0917 924 693. KIADÓ – BÉRLET

Kiadó 79 m2-es irodahelyiség (2 helyiség, konyha + szociális helyiségek) Dunaszerdahelyen, a Jilemnický utcai irodaház első emeletén. Tel.: 0905 854 103.

Kiadó garázs Dunaszerdahelyen az OMV benzinkútnál: 0907 627 550. Kiadók szobák Bősön: 0918 673 387. Apartman kiadó Siófokon az Aranyparton. Tel.: +36/20/ 423 20 98. Kiadó Dunaszerdahelyen, a Rózsa ligetben helyiség irodának vagy üzletnek. Tel.: 0905 561 611. Bérbe adunk nagy- és kis kapacitású gabonaraktárokat. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0903 851 774. Kiadó nagy, 3 szobás, részben berendezett lakás (86 m2) Dunaszerdahelyen (Újfalu). Ára 350 E/hó. Tel.: 0948 722 020. Hosszú távon kiadó 3 szobás tetőtéri, kisebb családi ház Pozsonyeperjesen 9,5 áras parkosított telken, közvetlenül a Kis-Duna partján. Tel.: 0905 491 736. LAKÁS, GARÁZS

Eladó saját 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen, a Keletlakótelepen. Ár: 49 000 euró. Tel.: 0903 235 759.

Obec Štvrtok na Ostrove v zmysle zákona č. 138/1991 Zb. o ma-

Csallóközcsütörtök község a T.t. 138/1991 számú törvénye alap-

jetku obcí vyhlasuje obchodnú verejnú súťaž OVS - 2/2015 na

ján versenytárgyalást - OVS-2/2015 hirdet Csallóközcsütörtök

predaj pozemku v k.ú. obce Štvrtok na Ostrove, reg. „C“ parc.

község kataszterében a reg. „C” 978/1 parc. számú beépített

č. 978/1 v celosti, druh pozemku zastavané plochy a nádvoria,

földterület eladására, amely az 570-es számú tulajdonlapon van vezetve.

LV 570. Lehota na predkladanie návrhov je stanovená do 31. júla 2015, do 12.00 hodín.

Az ajánlatok benyújtásának határideje 2015. július 31., 12.00 óra. Közelebbi információt a községi hivatalban nyújtanak a fogadóórák

Bližšie informácie poskytnú na obecnom úrade v rámci úradných

keretén belül vagy a következő telefonszámon 031/569 35 01.

hodín alebo na tel. č. 031/ 569 35 01. Súťažné podklady sú zve-

A versenytárgyalás feltételei megtalálhatók a község honlapján

rejnené na webovej stránke obce www.stvrtoknaostrove.sk

www.stvrtoknaostrove.sk


ÜDÜLÉS

ISMERKEDÉS

66 éves magányos férfi társat/élettársat keres 55–60 éves korig, komoly szándékkal (csinos, nett, rendezett körülményekkel rendelkező hölgyek jelentkezését várom): 0908 640 770; 0902 400 805. VEGYES

Eladók, olcsón, 2 gyermek után (fiú, lány) márkás használt gyermekruhák 0–6 éves korig. Tel.: 0915 73 71 44.

Üdülés 8 személy részére Sklené Teplicén: 0902 880 733. HÁZIÁLLAT

NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. Tallóstól 3 km-re levő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való MULARD hím májkacsák, tömött MULARD májkacsák élve és tisztítva. Tel.: 031/778 23 53; 0915 291 826.

Obec Štvrtok na Ostrove v zmysle zákona č. 138/1991 Zb. o majetku obcí vyhlasuje obchodnú verejnú súťaž OVS- 1/2015 na predaj pozemku v k.ú. obce Štvrtok na Ostrove, parc. č. KN-C 876/30 v celosti, druh pozemku orná pôda, LV 570. Lehota na predkladanie návrhov je stanovená do 31. júla 2015, do 12.00 hodín.

Megemlékezés „Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, a család és a szorgalom volt az életed. Emléked őrizzük szívünkben, elfeledni téged nem lehet, csak meg kell tanulni élni nélküled.” Július 16-án emlékezünk halálának 1. évfordulóján, KATONA ERZSÉBETRE Lidértejedben. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá ezen a számunkra oly szomorú napon. Emlékét örökké őrző családja

Bontott csirkék, kacsák – csirketisztítást vállalunk: 0905 944 149. DROBNÉ INZERÁTY

Hľadáme pomocnú silu do kuchyne: 0905 863 048. Oddych v Sklených Tepliciach pre 8 osôb: 0902 880 733.

Ponúkam miestnosť vhodú pre služby, alebo kanceláriu v DS (Ružový háj). Tel.: 0905 561 611. Dám do dlhodobého prenájmu 3-izbový menší podkrovný rodinný dom na 9,5 árovom pozemku s parkovou výsadou priamo na brehu Malého Dunaja v Jahodnej. Tel.: 0905 491 736.

"

GÉPJÁRMŰ

Eladó piros Fiat Punto 11, gy. év 1997. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0903 063 569.

31

Apróhirdetés > Hirdetés

2015. július 14. | 29. szám

MEGRENDELŐSZELVÉNY Megrendelem a Csallóköz–Žitný ostrov regionális hetilapot. egy évre 28 euró

félévre 15,60 euró

Bližšie informácie poskytnú na obecnom úrade v rámci úradných Név: ..........................................................................................

hodín alebo na tel. č. 031/ 569 35 01. Súťažné podklady sú zveUtca, házszám: ........................................................................

rejnené na webovej stránke obce www.stvrtoknaostrove.sk Lakhely: ....................................................................................

Csallóközcsütörtök község a T.t. 138/1991 számú törvénye alapján versenytárgyalást - OVS-1/2015 hirdet Csallóközcsütörtök község kataszterében a KN-C 876/30 parc. számú szántóföld eladására, amely az 570-es számú tulajdonlapon van vezetve. Az ajánlatok benyújtásának határideje 2015. július 31., 12.00 óra.

Telefonszám: ............................................................................ Aláírás: ......................................................

Az újság ára egy évre 33,80 euró amennyiben a újságárusoknál veszi. Ha közvetlen a szerkesztőségben rendeli meg lapunkat, az egy évre szóló előfizetés csak 28 euró, a féléves pedig 15,60 euró.

Közelebbi információt a községi hivatalban nyújtanak a fogadóórák keretén belül vagy a következő telefonszámon 031/569 35

A kitöltött megrendelőlapot a szerkesztőség címére várjuk: Alžbetínské nám. 1194/1., 929 01 Dunajská Streda.

01. A versenytárgyalás feltételei megtalálhatók a község honlapján www.stvrtoknaostrove.sk

Információ: 031/550 37 44; 0903 23 67 24.


32

Celebsztorik

Csallóköz

Ő csavarta el a popsztár fejét Popsztárnak lenni nem rossz dolog, az énekeseket szebbnél szebb lányok próbálják meghódítani. Kefirnek, az 1998-ban alakult V-Tech együttes énekesének a szívét egy gyönyörű szőke nő, Mihályi Mariann hódította meg, aki 2011-ben bejutott A Szépségkirálynő című műsor döntősei közé. – Hivatalosan másfél éve vagyunk együtt, ezt így szoktuk mondani, mert amúgy már több mint két éve ismerjük egymást, csak volt egy nagyobb huzavona a kapcsolatunkban, de tavaly január végétől együtt vagyunk – árulta el a 35 éves énekes a Reflektor című műsorban.

Szülés utáni depresszióba esett Bár első hallásra hihetetlennek tűnik, de a kispapákat is elérheti a szülés utáni depi. Hát még akkor, ha hirtelen sok pénzt kellene előteremteni! Sági Szilárd nemrégiben a Mokka vendége volt, ahol az ikrei születése utáni depressziójáról mesélt, ami az édesapáknál is létező jelenség. Ő azért aggódott, mert a babák érkezésére épp véget értek a műsorai, és a nyomasztó egzisztenciális felelősség mellett, sok újdonsült apukához hasonlóan, kicsit háttérbe szorulva érezte magát.

Megérkezett Amy dokumentumfilmje Július 9-én került a magyar mozikba az idei cannes-i filmfesztivál egyik nagy szenzációja, az Amy – Az Amy Winehouse-sztori. A hatszoros Grammy-díjas énekesnőről szóló dokumentumfilm mobil- és házi videók, koncert- és lemezfelvételek felhasználásával mutatja be Winehouse karrierjét és magánéletét. A film Cannesban hatalmas kritikai és közönségsikert aratott, ám az elhunyt énekesnő családja azóta is folyamatosan nemtetszésének ad hangot a brit bulvárlapokban.

Európa legjobb lovasa lett

Bekerültem a „halálsorra”

Július 4-5-én Corinna Schumacher svájci birtokán rendezték meg a reining Eb-t, amin kilenc ország 46 lovasa mérette meg magát – írta a Sport24. Csapatban az olaszok már zsinórbeli ötödik sikerükre készültek, ám nagyban köszönhetően Gina Schumacher teljesítményének, a németek megszakították a rivális kitűnő sorozatát. „A lovam ismét jó volt hozzám, el sem hiszem, hogy még egy aranyat sikerült gyűjtenem. Nem tudom, hogyan köszönjem meg a segítséget csapatomnak és tréneremnek, Shawna Larcombe-nak, valamint a biztatást édesanyámnak és családtagjaimnak, akik a legszuperebb szurkolók” – nyilatkozta egyéni diadala után a tinédzser lány. Összeállította: Wimmer Ilona (Net-felvételek)

Szacsvay László felgyógyult a prosztatarákból, de újból panaszai lettek. – Most „eggyel feljebb” volt baj. A hólyagomat műtötték. Még nem vagyok teljesen harcra kész állapotban. Ezúttal is daganatra gyanakodtak, aztán kiderült, nem is kellett volna. Nincs baj, bár a legjobb az lett volna, ha megúszom. De minden nem jöhet össze – szögezte le a Borsnak vidáman. – Hugyos Józsi lettem: bár a bankban lenne annyi betétem, mint a szekrényben! Nem akarok nekrológot írni. Annak is eljön az ideje. Most, hogy a nemzet „csalogánya” lettem, bekerültem a „halálsorra”, ide ugyanis csak kihalásos alapon lehet bekerülni. Á, csak viccelek! Egyébként csak Cserhalmi és Andorai fiatalabb nálam. Ők mehetnek gyufáért, a többieknek én hozom.


TV-műsor > 2015. július 15–21.

2015. július 14. | 29. szám

JOJ > július 18., szombat, 23.00

Halálos ítélet

33

Nick Hume éli tökéletes kis életét feleségével és két fiával, mígnem egy nap megáll tankolni, s szemtanúja lesz idősebb fia halálának, akit egy banda gyilkol meg valamiféle rituálé során. Amikor a bírósági tárgyalás során kiderül, hogy a gyilkos csak egy évet kap, Nick bosszút áll fia gyilkosán. Ám nem is sejti, hogy tettével nemcsak magát, hanem családját is hatalmas veszélybe keverte. Rendezte: James Wan Szereplő(k): Kevin Bacon Death Sentence, amerikai filmdráma, 110 perc, 2007

VIASAT3 > július 17., péntek, 23.15

Bosszúszomj

Amióta a feleségét brutálisan meggyilkolták, Vincent voltaképpen csak lézeng. Már csaknem három éve tesz erőfeszítéseket, hogy elkapja a gyilkost, de az eredmény zéró. A szomszédban lakó Alice szemet vet a férfira, s nekilát, hogy egyenesbe hozza az életét. Először is találni kell egy balféket, akiről hihető, hogy ő a gyilkos. Másodszor: lehetőséget kell adni Vincentnek, hogy méltóképp bosszút álljon. Aztán jöhet az édes élet. Rendezte: Manuel Pradal Szereplő(k): Harvey Keitel A Crime, amerikai–francia thriller, 103 perc, 2006

RTL KLUB > július 18., szombat, 1.05

Óceánok úrnői

DENISE RICHARDS COOL > július 17., péntek, 22.45 Káosz ütötte fel a fejét a tengerek birodalmában. Black Raven az óceánok rettegett kalóza szövetségre lépett egy renegát herceggel, hogy együtt döntsék meg Pattani hercegnőjének uralmát. Elindul, hogy megfelelő fegyvereket szerezzen, de terve kudarcot vall és a hatalmas ágyúk az óceán mélyére süllyednek. Eközben egy kis faluban egy hihetetlen tehetségű mágus nevelkedik, akinek apját Black Raven gyilkolta meg. Az ifjú varázsló bosszút esküszik és elhatározza, hogy megszabadítja az óceánokat Black Raven uralmától. Eközben Raven mindent megtesz, hogy felhozza a fegyvereket az óceán mélyéről és elindíthassa hatalmas háborúját a Birodalom megszerzéséért. Rendezte: Nonzee Nimibutr Szereplő(k): Ananda Everingham, Jakrit Panichpatikum Puen yai jom salad, thaiföldi fantasy, 128 perc, 2008

Randiügynökség Samet szinte az ország összes valamirevaló középiskolájából kirúgták már, és amikor megtudja, hogy édesanyja betegsége miatt már nem tudja tovább finanszírozni tanulmányait, barátaival közösen létrehozza a Randiügynökséget, egy illegális eszkort-szolgáltatásokat nyújtó vállalkozást, hogy ezze segítsen fizetni a tandíjat. Az üzlet villámgyorsan be is indul, és hamarosan tódulni kezd az unatkozó és egy kis figyelemre vágyó középkorú nők hada. Rendezte: K. Asher Levin Szereplő(k): Denise Richards, Sarah Hyland, James Belushi Cougars Inc., amerikai filmvígjáték, 81 perc, 2011


34 TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 13-as raktár IV. Amerikai sorozat 6.20 Tények 6.50 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.55 Sherlock és Watson I. (8.) Szamárlétra 13.55 Magánnyomozók 14.55 Az én bűnöm (8.) 16.00 Emlékezz, Reina! (135.) Reina meggyőzi Javiert, hogy tartson vele. Másnap reggel azonban erőszakkal rájuk törnek, hogy bevigyék Javiert a kórházba ellenkezelésre. Amikor felébred, azt gondolja, hogy Renia a legnagyobb elensége. 17.00 Fiorella (82.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Müller rögtönöz, az ezredes pedig dühöng, amiért a nyomozók képtelenek elfogadni Fanni bűnösségét. 20.15 Irigy Hónaljmirigy Show 21.20 Hal a tortán 22.30 Sherlock és Watson II. (21.) Amerikai sorozat 23.35 Lángoló Chicago Amerikai sorozat 0.40 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Astro Show 13.00 Dr. Tóth (40.) Fogyás 30, 40, 50 évesen 14.00 Fókusz 14.40 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.55 Castle IV. (16.) 16.50 A szerelem foglyai (85.) 17.30 Fókusz 18.00 Híradó 18.50 Fókusz 19.25 Éjjel-nappal Budapest 20.45 Barátok közt 21.20 Szulejmán A szultán csatlakozik a hadjárathoz, és felelősségre vonja Ibrahimot. A pasa úgy próbál kimászni a szorult helyzetből, hogy hamis vádakkal katonai bíróság elé állítja Iszkender cselebit. Nigar, aki Hürrem védelmét élvezi, megtudja, ki a szultán új szerelme, és új helyzetében sötét játszmába kezd. 22.30 Híradó 22.50 Döglött akták Am. sorozat 0.00 Egy rém modern család II. (1.) Amerikai sorozat 0.25 Reflektor

7.25 Az élet savaborsa (lengyel) 8.10 Jamie Oliver: Olasz kaják (6.) 8.40 Don Matteo IX. 9.40 A szenvedélyek lángjai (168.) 10.30 A hegyi doktor – Újra rendel (8.) 11.10 Az élet savaborsa (lengyel) 12.02 Híradó 12.45 Jamie vidéki konyhája (1.) 13.15 Kívánságkosár 15.15 Charly, majom a családban XVI. 16.00 Balatoni nyár 18.00 Híradó, sport 18.40 Don Matteo IX. 19.40 A hegyi doktor – Újra rendel (9.) 20.30 Szabadság tér 21.25 Szerelem és vérbosszú (6.) 22.20 Római helyszínelők: Árulkodó nyomok VII. (16.) 23.20 Aranyfeszt 0.15 Szerelmi bűnök Isabelle Christine beosztottjaként dolgozik egy nemzetközi multi francia kirendeltségén. Christine ellopja Isabelle briliáns ötleteit, hogy a saját érdemeit kovácsolja vele, és egyre kegyetlenebbül viselkedik Isabellel. Francia krimi

12.35 Hawaii Five-0 Jóvátétel (am.) 13.35 Profilozók IV. 14.45 Falco – Zsaru a múltból I. (3.) 15.45 Rex felügyelő A halál illata 16.45 Sherlock és Watson (19.) 18.00 Profilozók IV. Amerikai sorozat 18.55 Gyilkos számok Aratás (am.) 19.55 Falco – Zsaru a múltból I. (4.) 21.00 Gyilkos elmék 22.00 Hawaii Five-0 Amerikai sorozat 22.55 Sherlock és Watson (ism.)

M2

Viasat 3

8.05 20.30 21.00 22.35

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Egyszer volt, hol nem volt III. 23.25 Az A38 Hajó színpadán 0.25 A médium II. (7.) Joe Dubois-t behívják egy esküdtválogatásra, ahol ki is választják. Az ügyben egy törtető férfiról kell dönteniük, aki állítólag hajókázni ment a feleségével, de miután kissé sok alkoholt fogyasztottak, az asszony beesett a vízbe és meghalt. A holttest azonban azóta sem került elő.

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. július 15. > Szerda

13.10 14.10 16.05 18.05 19.05 21.00

Gyilkos számok CSI: A helyszínelők NCIS (am.) Jóbarátok (am.) Két pasi – meg… Beépített múlt Kanadai film A Idegennek nincs neve, nincsenek emlékei, és legfőképp semmi vesztenivalója sincs. Úgy dönt, utánajár a múltjának... 22.55 Bosszú mindhalálig Angol–bolgár– német akcióthriller 1.10 Gyilkos számok Amerikai sorozat

ATV 11.35 12.10 12.25 13.45 14.45 15.50 16.25 16.55 17.45 18.15 18.25 18.45 19.25 20.35 21.20 21.25 21.55 22.05 22.55 24.00 0.20

Fórum TV-shop Start + Egyenes beszéd Hírek 700-as klub Könyvjelző Fórum Híradó Világhíradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Titkos dosszié Am. dok. sorozat No comment ATV Híradó Világhíradó Az elnök emberei (6.) Egyenes beszéd Késő esti híradó Világhíradó

18.00 > RTL II Kótyagos szerelem

Barry egyszerű fickó, magába forduló alkat. Képtelen feloldódni mások társaságában. Gyűjti a pudingos dobozokon lévő kuponokat, remélve, hogy egyszer megnyeri a fődíjat. A nők terén a hét nővére tölti ki az életét, meg a telefonszex. Egy napon egy fiatal nő, Lena a férfi boltja melletti autójavító előtt hagyja a kocsiját, és annak kulcsát Barryra bízza. Hamarosan kölcsönös vonzalom alakul ki köztük. Rendezte: Paul Thomas Anderson Szereplő(k): Adam Sandler, Emily Watson Amerikai filmvígjáték, 95 perc, 2002

Cool

Markíza

JOJ

12.50 Medicopter 117 A légimentők VII. 13.45 Cobra 11 XVIII. 15.35 CSI: New York-i helyszínelők Amerikai sorozat 16.30 Döglött akták Eszelős szerelem 17.25 CSI: Miami helyszínelők (am.) 18.20 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 19.15 Gyilkos elmék A sötétség gyermekei 20.15 A mentalista VI. Amerikai sorozat 21.10 Dr. Csont VIII. Sekély sírhant 22.10 CSI: A helyszínelők (am.) 23.05 A rejtély IV. (178) Mindent a maga helyén 0.00 Gyilkos elmék Amerikai sorozat

6.00 Telereggel 8.45 Változó ízek 9.05 Családi történetek Szlovák sorozat 10.00 Cobra 11 XIV. 10.55 Két pasi – meg… 11.15 Az élet csajos oldala (8.) Amerikai sorozat 11.35 Mike és Molly 12.10 NCIS III. (am.) 14.00 Monk – Flúgos nyomozó (am.) 15.00 Agymenők (am.) 15.30 Két pasi – meg … 16.00 NCIS IX. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 Családi ügyek Az eltűnt személy 19.00 Híradó, sport 20.30 Számos pasas Am. filmvígjáték 22.45 Scorpion (2.) 23.40 Gyilkos elmék Amerikai sorozat

12.00 Híradó 12.25 M.A.S.H. (am.) 13.30 A szállító (6.) Angol–amerikai sorozat 14.35 Geissenék – egy milliomos család nehéz élete 15.40 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.30 Extrém esetek 18.15 Botrányok Szlovák sorozat 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Borászok (6.) Cseh sorozat 22.00 Geissenék 23.00 Taxi Brooklyn Francia sorozat 0.05 CSI: New York-i helyszínelők 1.05 Briliáns elmék Amerikai sorozat

RTL II 8.00 Nyomtalanul V. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 Heston Blumenthal lehetetlen küldetése Angol gasztrosorozat 12.50 Smaragd szív (98.) 13.45 Lucia (98.) 14.40 Az örökség (1.) 15.35 Barátok közt 16.05 Heston Blumenthal lehetetlen küldetése 17.05 Tom és Jerry 18.00 Kótyagos szerelem Amerikai vígjáték 20.00 Az élet csajos oldala I. 21.00 RTL II Híradó 21.30 Agymenők IV. 22.00 Szelfi (28.) 23.00 Barátok közt 23.30 A harc törvénye II.

STV1 12.15 Grand Hotel II. 16/4. Spanyol sorozat 13.35 Váratlan találkozások 14.35 Vagányok – Öt sikkes sittes VI. 6/6. Angol sorozat 15.30 Esély – vetélkedő 16.00 Hírek 16.25 Svindlerek VIII. Angol sorozat. 10/5. 17.00 Linley felügyelő nyomoz VI. 17.50 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Határtalanul II. 12/3–4. rész 22.00 DCI Banks (angol) 23.30 Vagányok VI. 0.25 Linley felügyelő...

STV2 12.00 12.35 13.05 13.30 14.15 14.30 17.35 18.00 18.35 18.40 19.55 20.05 21.00 21.50 23.35 23.50 0.05

Élő panoráma Szieszta Bakalárok Zenés műsor „Chuťovky z Tourovky” Riportok Tour de France 11. szakasz A régmúlt nyomában A múlt feltárása Dokumentumfilm Hírek magyarul Esti mesék Híradó jelnyelven A gép lelke Szlovák dok.-film Fehér gárda. 8/6. A komisszár Szovjet filmdráma Rendőrségi magazin Hivatásos – magazin Pozsonyi jazznapok


TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 13-as raktár IV. Amerikai sorozat 6.20 Tények reggel 6.50 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 10.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.55 Sherlock és Watson I. (11.) 13.55 Magánnyomozók 14.55 Az én bűnöm (9.) 16.00 Emlékezz, Reina! (136.) Reina Victort kéri számon, amikor a férfi elárulja neki, hogy Javier vagy a kezelés utóhatásaként, vagy pedig valamelyik ellensége kezeitől fog hamarosan meghalni. 17.00 Fiorella (83.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Miután az ezredes közli, hogy Fanni ellen vádat emeltek, Gabiék a nyomába küldik Eszest. 20.15 Irigy Hónaljmirigy Show 21.20 Hal a tortán 22.30 Doktor Rush I. Kanadai sorozat 23.35 Ügyféllista I. Amerikai sorozat (2.) 0.40 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Astro Show 12.45 Reflektor 13.00 Dr. Tóth (41.) 14.00 Fókusz 14.40 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.55 Castle IV. (17.) 16.50 A szerelem foglyai (86.) 18.00 Híradó 18.50 Fókusz 19.25 Éjjel-nappal Budapest 20.45 Barátok közt 21.20 CSI: A helyszínelők IX. (187.) 22.25 Híradó 22.45 Gyilkos elmék Emma Baker tanárnő rituális gyilkosság áldozata lesz, holttestét egy elhagyatott pszichiátrián találják meg. Hotchner és csapata a helyszínen különös graffitit talál, amelyből arra következtetnek, hogy a tanárnő már a második áldozata az elkövetőnek, és további négy nő van veszélyben. 23.55 A nap árnyékos oldalán Amerikai filmdráma 1.30 Reflektor

7.25 Az élet savaborsa (lengyel) 8.10 Jamie vidéki konyhája (ism.) 8.40 Don Matteo IX. 9.40 A szenvedélyek lángjai (169.) 10.25 A hegyi doktor – Újra rendel (9.) 11.15 Az élet savaborsa (lengyel) 12.02 Híradó 12.45 Jamie vidéki konyhája (2.) 13.15 Kívánságkosár 15.15 Charly, majom a családban XVI. 16.00 Balatoni nyár 17.45 SzerencseHíradó 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo IX. 19.40 A hegyi doktor – Újra rendel 20.30 Szívek doktora 21.25 Ne ébreszd fel az alvó zsarut! Francia film 23.00 kult.hu. 23.30 A rejtélyes XX. század 0.00 A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire Tamás szerelemből nősült. Amikor első gyermekük megszületik, örömmel szeretné közölni a hírt nagyanyjával, de a telefon félrekapcsol. Pannival, a csinos fotóslánnyal hozza össze a végzet. Magyar film

12.35 Hawaii Five-0 Hit (amerikai) 13.35 Profilozók IV. Amerikai sorozat 14.45 Falco – Zsaru a múltból I. (4.) 15.55 Rex felügyelő A halál illata 16.55 Sherlock és Watson (20.) 17.50 Profilozók IV. Amerikai sorozat 19.00 Gyilkos számok 19.55 Falco – Zsaru a múltból I. (4.) 21.00 NCIS VIII. (am.) Angyalbőrben Holtsáv, Téboly 24.00 NCIS: Los Angeles (am.)

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

6.30 Rajzfilm-maraton 20.30 Böngésző 21.00 Én vagyok itt Magazinműsor 22.35 Borgiák II. (9.) A csodák világa 23.30 Az A38 Hajón színpadán 0.30 A médium II. (8.) Allison és Joe moziba készülnek, amikor belebotlanak a férj egy régi hölgyismerősébe. Karen nagyon megörül és találkozót kér Joetól, amit persze Allison nem néz jó szemmel, miközben ráadásul rossz előérzete is van a nővel kapcsolatban. Am. krimisorozat

35

Tv-műsor > 2015. július 16. > Csütörtök

2015. július 14. | 29. szám

13.20 Gyilkos számok 14.20 CSI: A helyszínelők Amerikai sorozat 16.10 NCIS (am.) 18.00 Jóbarátok (am.) 19.05 Két pasi meg... Amerikai sorozat 21.00 Éjszakai rohanás Am. kalandfilm 23.35 Mobil (am.) Megszólal a mobiltelefon, Ryan felveszi. Egy kétségbeesett női hang jelentkezik, azt állítja, elrabolták. Csupán lemerülő félben lévő telefonja köti össze a külvilággal. 1.25 Gyilkos számok Amerikai sorozat

12.50 13.45 14.45 15.50 16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.25 21.25 21.50 22.05 22.55 24.00 0.25 0.35

TV-shop Egyenes beszéd Start 700-as klub Közéleti magazin Fő az egészség Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Titkos dosszié Am. dok. sorozat No comment Híradó Világhíradó Friderikusz Egyenes beszéd ATV híradó Világhíradó Fórum (ism.)

23.55 > RTL KLUB A nap árnyákos...

Jerry Stahl tévés vígjátékíróként ötezer dollárt keres hetente. A gond csak az, hogy drogra viszont hatezret költ ugyanennyi idő alatt, így hamarosan elveszti az állását, és elvonóra küldik. Itt ismeri meg Kittyt, aki jó hallgatóságnak bizonyul, de Jerry nagy szívében jut még hely Sandra-nak is, akit csak azért vesz feleségül, hogy ezáltal zöld kártyához segítse a nőt. Aztán persze megismerhetünk még számtalan fura figurát... Rendezte: David Veloz Szereplő(k): Ben Stiller, Maria Bello, Owen Wilson Amerikai filmdráma, 88 perc, 1998

Cool

Markíza

JOJ

12.00 A mentalista VI. Amerikai sorozat 12.50 Medicopter 117 A légimentők VII. 13.45 Cobra 11 XVIII. 15.35 CSI: New York-i helyszínelők IV. Amerikai sorozat 16.30 Döglött akták 17.25 CSI: Miami helyszínelők (am.) 18.20 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 19.15 Gyilkos elmék Hét másodperc Amerikai sorozat 20.15 A mentalista VI. 21.10 Dr. Csont VIII. Amerikai sorozat 22.10 Döglött akták Gyűlölet Amerikai sorozat 23.05 Hazudj, ha tudsz! Amerikai sorozat 0.00 Gyilkos elmék Amerikai sorozat

6.00 Telereggel 8.45 Rendelő a Rózsakertben 9.40 Cobra 11 Német sorozat 10.45 Két pasi... VII. 11.10 Az élet csajos oldala (9.) Amerikai sorozat 11.35 Mike és Molly (9.) 12.05 NCIS I. (am.) 14.00 Monk (am.) 15.00 Agymenők (am) 15.30 Két pasi... VIII. 16.00 NCIS VIII. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 Családi ügyek 19.00 Híradó, sport 20.30 A muskétások Angol sorozat 21.40 A titkok könyvtára (am.) 22.45 Scorpion (3.) 23.45 Gyilkos elmék Amerikai sorozat

12.00 Híradó 12.30 M.A.S.H. (am.) 13.40 Dr. Csont (12.) 14.40 Geissenék – Egy milliomos család nehéz élete 15.40 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.25 Extrém esetek A szellem 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 A szállító (7.) Angol–amerikai sorozat 21.40 Dr. Csont (13.) Amerikai sorozat 22.40 Geissenék – egy milliomos család nehéz élete 23.40 CSI: Las Vegas-i helyszínelők IX. Amerikai sorozat 0.40 Briliáns elmék Amerikai sorozat

STV1

STV2

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 Heston Blumenthal lehetetlen küldetése 12.50 Smaragd szív (99.) 13.45 Lucia (99.) 14.40 Az örökség (2.) 15.35 Barátok közt 16.05 Heston Blumenthal lehetetlen küldetése 17.05 Tom és Jerry 17.40 Mindörökké rock Amerikai vígjáték 20.00 Az élet csajos oldala I. 21.00 RTL II Híradó 21.30 Agymenők IV. 22.00 Szelfi (29.) 23.00 Barátok közt 23.30 A harc törvénye II.

12.20 13.40 13.55 14.35 15.30 16.00 16.25 16.55 17.50 18.20 19.00 19.50 20.20 21.50

23.15 1.10

Grand Hotel II. HiStory Szlovákia ízei Vagányok – Öt sikkes sittes VII. 6/1. Esély – vetélkedő Hírek Svindlerek VIII. (6.) Linley felügyelő nyomoz VI. Párbaj Öten öt ellen Híradó Gólok, pontok... Zen felügyelő. 3/3. Angol minisorozat Különleges ügyosztály IX. 23/17–18. rész Vagányok – Öt sikkes sittes VI. Linley felügyelő...

11.35 Élő panoráma 12.05 Fehér gárda (ism.) 13.00 Tour de France – 12. szakasz 17.15 Tempó – magazin 17.30 A régmúlt nyomában 18.00 Életmentők Angol dok.-film 18.35 Hírek magyarul 18.40 Esti mese 19.55 Híradó jelnyelven 20.05 Nagy, nagyobb, legnagyobb Angol dok. sor. 20.55 Niko Pirosmani Szovjet film 22.15 Halhatatlanok 23.40 Pozsonyi Jazznapok 0.35 Hírek


36 TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 13-as raktár IV. Amerikai sorozat 6.25 Tények reggel 6.50 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.55 Sherlock és Watson I. (7.) 13.55 Magánnyomozók 14.55 Az én bűnöm 10. rész 16.00 Emlékezz, Reina! (137.) Victor megtudja, hogy nem az ő fia halt meg. Estefania elraboltatja Reinat, s elmeséli neki milyen is volt az apja, s honnan származik minden gyűlölete. 16.55 Fiorella (84.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Eszes átveszi Kiss Ricsi megfigyelését, hogy Szlávik a Macsekba mehessen az ezredes találkozójára. Gabi pedig döbbenetes megoldásra jut. 20.15 Irigy Hónaljmirigy Show 21.20 Hal a tortán 22.30 Hazudj, ha tudsz Amerikai sorozat 23.35 Kettős ügynök III. Amerikai sorozat 0.35 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro-Show 12.45 Reflektor 13.00 Dr. Tóth (42.) Migrén: Merénylet a fejben 14.00 Fókusz 14.40 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.55 Castle IV. (18.) Halálos tánc Egy televíziós táncvetélkedő női sztárját holtan találják öltözőjében éppen a felvétel idején. Castle és Beckett nyomozni kezdenek, és hamar kiderül, hogy Odette-nek több ellensége is volt, és hogy azok, akiket megzsarolt, jó okkal akarhatták megölni. 16.50 A szerelem foglyai (87.) 18.00 Híradó 18.50 Fókusz 19.25 Éjjel-nappal Budapest 20.45 Barátok közt 21.20 Szökevény szerelem Amerikai– indiai akciófilm 23.55 Híradó 0.25 A főnök VII. Amerikai sorozat

7.25 Az élet savaborsa (lengyel) 8.10 Jamie vidéki konyhája (ism.) 8.45 Don Matteo IX. 9.40 A szenvedélyek lángjai (170.) 10.30 A hegyi doktor – Újra rendel 10. rész 11.15 Az élet savaborsa (lengyel) 12.02 Híradó 12.45 Jamie vidéki konyhája (3.) 13.15 Kívánságkosár 15.15 Charly, majom a családban XVI. 16.00 Balatoni nyár 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo IX. 19.40 A hegyi doktor – Újra rendel 20.40 Brown atya II. Angol sorozat 21.20 Columbo: Gyilkosság a műtőasztalon (am.) Dr. Barry Mayfield képtelen elfogadni azt a tényt, hogy kollégája, Dr. Hidemann egy külföldi szívspecialistát hívott meg az USA-ba, hogy részt vegyen abban a kutatásban, amelyben eddig ketten dolgoztak. Hidemann pár nap múlva súlyos szívszélhűdést kap... 22.50 Mérgezett toll Francia krimi

13.00 Hawaii Five-0 13.55 Profilozók IV. 15.05 Falco – Zsaru a múltból I. (5.) 16.10 Rex felügyelő 17.10 Sherlock és Watson 18.05 Profilozók IV. 19.10 Lopott életek Amióta 10 éves gyermeke nyomtalanul eltűnt, Tom Adkins nyomozó csupán a munkájának él. Egy nap különös esethez riasztják... 21.00 NCIS VIII. (am.) 22.00 Titkok és hazugságok I. (7.) 23.00 Profilozók V.

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

7.00 20.30 21.00 22.35

13.10 14.10 16.05 18.05 19.05 21.00

12.10 13.45 14.45 15.50

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Dalszerző-előadók az A38-on 23.35 Top Gear (dok.) 0.30 A médium II. (9.) Allison egy brutális gyilkosság helyszínén olyasmire lesz figyelmes, ami egy helyi galériába vezeti őt, ahol az egyik festő képei megelevenednek előtte. A képek alapján arra következtet, hogy a gyilkosságnak köze lehet valamilyen módon a festőhöz. Am. krimisorozat

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. július 17. > Péntek

Gyilkos számok CSI: A helyszínelők NCIS (am.). Jóbarátok I. Két pasi... (am.) A sejt Amerikai– német sci-fi Catherine Deane pszichológus egy különleges módszert használ az elme feltérképezésére. Most egy veszélyes sorozatgyilkos agyába kell bejutnia, hogy megtalálja annak utolsó áldozatát. 23.15 Bosszúszomj Francia–amerikai film

16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.35

21.25 21.30 21.55 22.05 23.00 24.00 0.20

TV-shop Egyenes beszéd ATV Start 700-as klub Közéleti magazin Együtt a biztonságért! Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Híresek és hatalmasok Am. dok. sorozat No comment ATV Híradó Világhíradó Tetthely Egyenes beszéd Híradó Világhíradó

Cool 13.45 Cobra 11. XVII. Merénylet Német sorozat 15.35 CSI: New York-i helyszínelők IV. Amerikai sorozat 16.30 Döglött akták Zuhanás Amerikai sorozat 17.25 CSI: Miami helyszínelők Amerikai sorozat 18.20 Nyugi, Charlie! 19.15 Gyilkos elmék 20.15 CSI: Miami helyszínelők Amerikai sorozat 21.10 Édes kis semmiség Amerikai film 22.45 Randiügynökség Am. filmvígjáték 0.20 9 – A szám hatalma Amerikai misztikus film

8.00 Nyomtalanul V. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 Heston Blumenthal lehetetlen küldetése 12.50 Smaragd szív (100.) 13.45 Lucia (100.) 14.40 Az örökség (3.) 15.35 Barátok közt 16.05 Heston Blumenthal lehetetlen küldetése 17.05 Tom és Jerry 18.00 A nagy svindli IV. 19.00 Érintés II. (9.) 20.00 Az élet csajos oldala I. 21.00 RTL II Híradó 21.30 Agymenők IV. 22.00 Szelfi (30.) 23.00 Barátok közt 23.30 A harc törvénye II. 0.30 A nagy svindli (ism.)

21.20 > RTL KLUB Szökevény szerelem

Natasha és Jay, a két Las Vegas-i szerencsevadász ugyanannál a gazdag és hatalmas családnál próbálja megtalálni a szerencséjét. Találkozásuk azonban mindent elsöpör, az igaz szerelemnek még a sok pénz ellenére sem tudnak ellenállni, és ezzel hatalmas veszélybe sodorják magukat. Kalandok, üldözés, boldogság, pénz és nélkülözés, valamint rengeteg romantika színezi viharos együttlétüket. Rendezte: Anurag Baasu Szereplő(k): Bárbara Mori, Hrithik Roshan Amerikai–indiai akciófilm, 114 perc, 2013

Markíza 6.00 Telereggel 8.45 Rendelő a Rózsakertben 9.40 Cobra 11 XIV. 10.45 Két pasi… VII. 11.10 Az élet csajos oldala III. (10.) 11.35 Mike és Molly 12.05 NCIS III. (am.) 14.00 Monk (am.) 15.00 Agymenők (am) 15.30 Két pasi…VIII. 16.00 NCIS VIII. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 Családi ügyek 19.00 Híradó, sport 20.30 Tegnap felébredünk (cseh) 23.15 Halálod napja Harlan látnoki képességekkel megáldott barátnője tanácsára éppen jó útra térne, mikor ártatlanul egy rablásba keveredik és börtönbe kerül. (am.)

STV1 12.15 Grand Hotel II. (6.) Spanyol sorozat 13.45 Konyhatitkok 14.35 Vagányok – Öt sikkes sittes VII. 15.30 Esély – vetélkedő 16.00 Hírek 16.25 Svindlerek VIII. Angol sorozat (7.) 17.00 Linley felügyelő nyomoz VI. 17.50 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Szlovákia legszebb faluja – showműsor 21.20 Életöröm: Ivan Krajíček (szlovák) 22.00 Bugsy (am.) 0.10 Senki sem tökéletes 1.10 Linley felügyelő…

JOJ 13.35 A szállító (7.) 14.40 Geissenék 15.40 Mániákus vásárlók 17.00 Híradó 17.35 Extrém esetek Állandóan csak lopsz! 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Kameňák 2. Cseh filmvígjáték 22.40 Őrangyal Max Fischert félbérelik, hogy védjen meg egy tinilányt. Nina szemtanúja volt egy brutális gyilkosságnak, és most van néhány ember, aki azt szeretné, hogy ő is meghaljon. Német thriller 1.40 Élve eltemetve Amerikai horror

STV2 10.55 Életmentők (ism.) 11.15 VAT – magazin 11.45 „Chuťovky z Tourovky” – riportok 12.00 Davis Cup: Románia–Szlovákia 14.30 Tour de France – 13. szakasz 17.35 A régmúlt nyomában 18.00 Tévévíkend 18.35 Hírek magyarul 18.40 Esti mesék 19.55 Hírek jelnyelven 20.05 Európa őserdei Német dok.-film 20.50 Az ifjú zeneszerző utazásai Szovjet vígjáték 22.30 Fesztivál 2015: Cirkul Art 22.50 Pozsonyi Jazznapok


TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

6.25 TV2 matiné 8.25 Állati dokik I. Am. sorozat (2.) 8.50 Astro-Világ 10.00 Babavilág 10.30 Kandász Travel 11.35 Pimasz úr ott alszik: Lakatos Márk 12.50 Kasza! 14.00 Kuzey Güney: Tűz és víz 50–51. rész 16.00 Columbo: Béke poraira Amerikai sorozat 18.00 Tények 19.00 Túl az Óperencián Amerikai film 21.55 A mexikói (am.) 0.30 Meggyanúsítva Puerto Ricóban éppen Szent Sebestyén ünnepe zajlik, amikor egy kislány megerőszakolt holttestére bukkannak, immár a másodikra az elmúlt tizenhat napban. A lány holttestét a közösség egyik fontos és megbecsült tagja, Harry Hearst ügyvéd találja meg. Ezt követően a rendőrkapitány rövid beszélgetésre invitálja a férfit, aki következetlen válaszai miatt az első számú gyanúsítottá lép elő. Francia–am. akcióthriller 2.30 Sportos

6.45 Kölyökklub 9.55 Ízes élet 10.20 Teleshop 11.10 Kalandor 11.35 Street Kitchen 12.05 Egy rém modern család II. 18–19. rész 13.00 Az élet csajos oldala (am.) 13.55 A harc törvénye Amerikai sorozat 9–10. rész 16.00 Gracie (am.) 18.00 Híradó 18.50 Fókusz Plusz 19.10 Szuper exnőm Am. filmvígjáték 21.10 Terminátor 3. A gépek lázadása Amerikai–német–angol film 23.05 A tengerészgyalogos 2. Amerikai film Joe Linwood a haditengerészet felderítő mesterlövésze. Eltávozása alkalmával elkíséri a feleségét egy ötcsillagos szálloda avatására a déltengeri szigetre. A paradicsomi állapotoknak azonban vége szakad, amikor helyi lázadók csapata elfoglalja a szállodát, és túszul ejtik a vendégek egy csoportját, köztük a feleségét és a hotel tulajdonosát. 1.05 Óceánok úrnői Thaiföldi film

7.20 Hogy volt?! Feleki Kamill 8.25 Herman Ottó, az utolsó magyar polihisztor (4.) 9.25 Egy rendőrkutya kalandjai: Az elveszett arany legendája (am.) 11.00 Építészkorzó 11.30 Csodabogár 12.02 Híradó 12.45 Térkép 13.15 Székely vágta 14.15 Fogjunk tolvajt! Amerikai thriller 16.00 Szeretettel Hollywoodból 16.30 Balatoni nyár 18.00 Híradó 18.30 SzerencseSzombat 19.30 A három testőr Afrikában A francia idegenlégió sivatagi erődjében három jó barát romantikus kalandra készül. A titokzatos, gyönyörű szőke lány, Yvonne öcscsét akarják felkutatni. A férfi a sivatag kellős közepén lévő büntetőtáborban raboskodik. Ide kell eljutniuk. Magyar film 21.05 Amadeus Amerikai film 0.05 Tortúra Amerikai thiller

12.55 A fehér királyné Philippa Gregory az elismert történész és író felfedi azon három aszszony igaz történetét, akik átélték a Rózsák háborúja elnevezésű dinasztiák közötti küzdelem hitszegésekkel és vérontással teli idejét. Angol sorozat (1–2.) 15.25 NCIS: Los Angeles (am.) 17.15 Titkok és hazugságok I. (1.) 18.10 NCIS VIII. (am.) 21.00 Bad Boys (am.) 23.25 Lopott életek

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

8.20 20.30 21.00 22.40

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Monty Python Repülő Cirkusza 23.15 Fesztivál Stage Pass. Koncert 0.10 Párizsi mentősök Bénédicte magányában társkereső oldalakon próbál ismerkedni. Blanche szorgalmasan jár a pszichológushoz és vall a magánéletéről. Kiderül, a vele dolgozó Gaspard apja volt élete nagy szerelme.

37

Tv-műsor > 2015. július 18. > Szombat

2015. július 14. | 29. szám

13.05 Monk – Flúgos nyomozó I. (am.) 14.05 NCIS II. (8.) Összetört szívek Erőszakos behatolás Összeláncolva 16.55 A Flinstone család (am.) A történet időszámításunk előtt 2 millió évvel ezelőttre kalauzul el bennünket a kőkorszaki szakik világába, ahol két nem mindennapi család életébe csöppenünk bele. 18.45 Zsenikém – Az ügynök (am.) 21.00 Mobil (am.) 22.55 A sejt. Amerikai– német sci-fi

10.25 13.05 14.00 15.40

17.05 17.45 18.10 18.45 19.15 20.30 21.05 22.05

23.00 24.00 0.25

Egyenes beszéd Tetthely (ism.) TV-shop Az elnök emberei Veszélyes terepen Amerikai sorozat Fórum Híradó Fórum Híradó Havas a pályán Közéleti vitaműsor Vakkomondor Essünk túl rajta Hurrá, nyaralunk! Zenés összeállítás Humorbajnokság Szórakoztató műsor A nő háromszor ATV Híradó Vidám vasárnap

Cool 14.40 CSI: A helyszínelők IV. (78) 15.00 CSI: Miami helyszínelők (am.) 17.25 Édes kis semmiség Amerikai film 19.00 Négy karácsony Amerikai film 20.40 Beépített szépség 2. (am.) Gracie Hart a szükségesnél is nagyobb fontosságot kezdett tulajdonítani a külsejének. Egy Las Vegas-i emberrablás miatt azonban kénytelen újra harcba szállni, akár külseje árán is. 22.45 Boszorkányvadászat (am.) 0.30 Randiügynökség Am. filmvígjáték

7.00 Smaragd szív (ism.) 9.00 Behajtók (12–13.) 11.00 Gossip Girl V. Amerikai sorozat 12.55 Dallas: A Ewingok háborúja Amerikai sorozat 14.35 Nagyszám! (13.) 15.35 Nyomtalanul II. Amerikai sorozat 17.35 Érintés (ism.) 18.35 CSI: Miami helyszínelők: Rossz mag VIII. Amerikai sorozat 19.35 Alkonyat: Újhold Am. kalandfilm 22.10 Homeland II. (7.) 23.00 Gyilkos hajsza: Hajtóvadászat (7.) Amerikai sorozat 0.00 Dallas (ism.)

0.05 > DUNA TV Tortúra

Súlyos autóbaleset éri a behavazott, néptelen coloradói országúton Peter Sheldont, a népszerű regényírót, akit egyik rajongója találja meg. Annie, egyébként szakképzet ápolónó, a saját házában viszi a mozgásképtelen írót. Az ápolásnak azonban csak nem akar vége szakadni. Az író hamarosan ráébred, a nő valójában foglyul ejtette, és semmitől sem riad vissza, hogy örökre megtartsa magának. Rendezte: Rob Reiner Szereplő(k): James Caan, Kathy Bates Amerikai thriller, 107 perc, 1990

Markíza 6.45 Gyerekeknek 8.15 Anyám, a maffiavezér (román) 10.30 A muskétások 12.50 Alkonyat – Napfogyatkozás (am.) 15.25 Zitával a nyakamon 16.10 Szekeresék 16.50 Szlovákián át 18.20 Hab a tortán 19.00 Híradó, sport 20.30 Pompeii. Am.– német kalandfilm 22.40 Jackie Chan: A katona. Kínai– hongkongi film Véres polgárháború dúl Kínában, a fejedelemségek egymással marakodnak a hatalomért. Csupán két ember éli túl a küzdelmet, egy öreg liang katona és egy fiatal, sebesült hadvezér...

STV1 10.50 A feleségem, lányom és két baba 4/3. rész (francia) 12.20 Életöröm (ism.) 12.55 Szlovákia legszebb faluja (ism.) 14.00 Terence Hill: Alpesi őrjárat 12/5–6. rész 15.55 Osceola NDK western 17.45 Építs házat, ültess fát! 18.25 Mennyei ízek 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Szerelem és háború (olasz) 22.15 Túl a barátságon Am.–kanadai film 0.25 Elisa di Rivombrosa II. 13/2.

JOJ 12.30 Inkognitó Szórakoztató műsor 14.00 A Buček család Nap, széna, falu Reality műsor 15.40 Diploma után Amerikai film 17.35 Családi történetek Pénzért vett szerelem Elvált házasok 18.00 Kertépítők 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Veszélyes áldozat Francia thriller 23.00 Halálos ítélet Am. akciófilm 1.20 Szükségállapot Amerikai film

STV2 11.00 Évekkel ezelőtt 11.35 Gábor Vlkolinský Szlovák tévéjáték 12.45 Folklórfesztivál 13.30 Farmár revü 14.00 Davis Cup 15.00 Tour de France – 14. szakasz 16.00 Davis Cup 17.40 Hegyek, hátizsák, kamera (szlovák) 18.40 Esti mesék 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 Napóleoni csaták. 8/2. Orosz dok.-film 21.00 Őrangyalok 21.20 Kék hegyek, avagy egy hihetetlen történet Szovjet vígjáték 22.55 Erotikon (szlovák) 0.30 Csehszlovák filmek 1.50 Hírek


38 TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

6.25 TV2 Matiné 8.45 Nagy vagy, Kecskemét! 9.15 Több mint Testőr 9.45 Astro-Világ 10.55 ÁllatoZOO 11.25 Apaütők I. (7–8.) 12.15 Stahl konyhája 12.45 Knight Rider 13.50 Walker, a Texas-i kopó VI. (am.) 15.50 Idétlen időkig Az időjós Phil önző, cinikus szűklátókörű alak, aki pokollá teszi mások életét. Amikor vidékről kell tudósítania, már alig várja, hogy visszatérhessen Pittsburghbe. Ebben azonban megakadályozza a váratlan hóvihar, amelyről azt jósolta, hogy nagy ívben elkerüli a környéket. Am. filmvígjáték 18.00 Tények 19.00 Vad évad (am.) 21.10 Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? Amerikai akció-vígjáték 23.45 Az ember gyermeke A Föld tartalékai teljesen kimerültek, a jövő kilátástalan, 19 éve nem született gyerek. A széthulló társadalmi rendszerek közül egyedül Nagy-Britannia élte túl a belső harcokat. Amerikai–angol film 1.45 Sportos

6.45 Kölyökklub 10.00 Teleshop 10.50 A Muzsika TV bemutatja 11.25 4ütem 11.45 Hazug csajok társasága I. (am.) 13.50 Fiúk a parton Am.–ausztrál film 15.55 Szindbád hét próbája (am.) 18.00 Híradó 18.50 Cobra 11 (15.) Erőltetett menet 19.50 A vizesnyolcas Bobby lassan krisztusi korba lép, de képtelen önálló életet élni. Még mindig ő a mama pici fia, majd megfullad az anyai szeretettől. A helyi főiskola futballcsapatának vizesfiúja, ő gondoskodik a játékosok folyadékellátásáról, de állandóan szívatják, végül pedig kirúgják. A gyámoltalan fickó a bajnokság leggyengébb csapatához kerül. Az edző a védőszárnyai alá veszi, és megmutatja neki, hogy kell a csúfolódókkal elbánni. Amerikia filmvígjáték 21.35 Rés a pajzson Amerikai akciófilm 0.00 Portré Mundruczó Kornél

7.30 Hogy volt!? Koncz Gábor 8.25 A világörökség kincsei 8.45 Magyar történelmi arcképcsarnok 9.10 Isten kezében 9.35 Engedjétek hozzám 9.45 Katolikus krónika 10.10 Református, unitárius, baptista ifjúsági műsor 10.35 Református magazin 11.30 Önkéntesek 12.02 Híradó 12.50 Ízőrzők 13.25 Székely vágta 14.30 Varjú a toronyórán (magyar) Lenke, a pesti iskolás lány szerelmes a vidéki birtokszomszédjukba,Sivány Lászlóba, az érett korú özvegyemberbe. Titokban a nyomába jár Budapesten. Lenkének hivatalosan Sándor udvarol és eljegyzi őt, ám ekkor Siványban is fellángol a szerelem a lány iránt. Lenke, hogy Lászlót féltékennyé tegye, kikezd annak fiával, Lajossal. 16.05 Balatoni nyár 18.00 Híradó 18.40 Rámenős páros Német sorozat 19.30 Neveletlen hercegnő 2. (am.) 21.00 Mission: Impossible (am.) 23.25 Jabberwocky Angol vígjáték

14.25 Merlin kalandjai 16.25 Falco II. (4.) 17.30 NCIS: Los Angeles (am.) 19.30 A Bárka III. (8.) 21.00 District 9 (am.) Lassan már 28 éve, hogy az idegenek űrhajója Dél-Afrikába érkezett. Alig vártuk, hogy a földönkívüliek végre kapcsolatba lépjenek velünk, de a találkozást nem ilyennek képzeltük. A két faj között elmérgesedett a helyzet. 23.10 Gyilkos elmék 0.10 Profilozók V.

M2

Viasat 3

ATV

8.00 20.30 21.00 22.40

Gyerekeknek Böngésző Fifti-fifti (am.) Sikersorozat Am.–angol sorozat 23.15 Europe In Concert 0.10 Párizsi mentősök Francia sorozat 1.05 Célpont (am.) Walter, a dallasi fakereskedő titokzatos telefonhívást kap, miszerint az európai körutazáson tartózkodó feleségét elrabolták. Fiával együtt Párizsba utazik, ahol Chris apja új arcát ismeri meg: az unalmas üzletemberé helyett a volt CIA ügynökéét...

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. július 19. > Vasárnap

13.50 Gyilkos számok Öreg harcosok Amerikai sorozat 14.50 A Flinstone család (am.) 16.40 Zsenikém – Az ügynök (am.) 18.50 Kegyetlen bánásmód (am.) Miles Massey nagymenő Los Angeles-i válóperes ügyvéd sikerei csúcsán van. Az élete mégis üres és unalmas. Miles ezért új kihívásokat keres. Ez pedig a gyönyörű Marylin Rexroth személyében érkezik 21.00 Betty nővér Am. filmvígjáték 23.15 Kegyetlen bánásmód (ism.)

11.00 14.00 15.30 15.50 17.00 17.45 18.10 18.45 19.15

20.40 23.05 24.00 0.25

Vidám vasárnap Tv-shop Álomsztori Havas a pályán Fórum ATV Híradó Fórum ATV Híradó Columbo (am.) Bo Williamson egykori felesége arra gyanakszik, hogy volt férjét valaki eltette láb alól. A férfi jelenlegi felesége és az üzlettársa azonban azt állítják, hogy Bo csak utazgat a világban. Híradó Hurrá nyaralunk Híradó A nő háromszor

20.30 > MARKÍZA A föld inváziója

Egy tengerészgyalogos-egységet Los Angeles-be vezényelnek. A katonáknak váratlanul szembe kell nézniük a különös ellenséggel. Az űrből jött lények a tenger felől érkeznek, és a partraszállás során válogatás nélkül mindenkit azonnal megölnek. A szakasz már csak annyit tehet, hogy kimenti az utolsó túlélőket. Totális háború veszi kezdetét, és úgy tűnik, a Földön élők, kivétel nélkül, mind elpusztulnak... Rendezte: Jonathan Liebesman Szereplő(k): Aaron Eckhart, Michelle Rodriguez Amerikai sci-fi, 116 perc, 2011

Cool

Markíza

JOJ

12.20 CSI: Miami helyszínelők (am.) 13.15 Jóbarátnők (am.) 14.55 Négy karácsony Amerikai film 16.30 Beépített szépség 2. (am.) 18.40 Féktelenül 2. Amerikai film 21.00 Harcban élve Phil Broker exügynök lányával új életet akar kezdeni egy kisvárosban. Hamarosan azonban összetűzésbe kerül a helyi bandával, melynek Gator, a drogbáró a vezetője. Am. akciófilm 23.00 Dr. Csont III. 0.00 A zöld íjász II. Amerikai sorozat

6.45 Gyerekeknek 8.10 Vadmacskák 10.00 Agymenők 10.55 A titkok könyvtára 12.50 A Csendőr New Yorkban. Francia–olasz kalandfilm 15.00 Tegnap felébredünk (cseh) 17.35 Szomszédok 18.25 Kredenc 19.00 Híradó, sport 20.30 A Föld inváziója – Csata: Los Angeles (am.) 23.05 Az utca királyai Los Angeles sokaknak napfényt, pálmafákat és könnyű, vidám életet jelent. És vannak olyanok, akiknek egészen mást. Amerikai film

11.35 Majdnem házas Amerikai film 13.35 Tuti lúzerek Lambeau Fields a világ legrosszabb fociedzője. Nem csoda, hogy egy idő után megfogalmazódik benne a visszavonulás gondolata. Az egyik pályatársa rábeszélésére azonban még egy utolsó próbát tesz. Am. komédia 15.35 Eragon. Amerikai–angol– magyar film 17.55 Álomház 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Pi élete (am.) 23.35 Éjszakai őrség Orosz akciófilm

RTL II

STV1

STV2

7.30 Smaragd szív (ism.) 9.20 Agatha Christie Angol krimi 11.15 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 16.10 Alkonyat: Újhold Amerikai kalandfilm 18.40 Mi kell a nőnek? Az igazi macsót nemcsak a nők imádják, a férfiak is felnéznek rá. Nick Marshall a világ császára. Hogy mi jár a nők fejében, miközben ő elcsábítja őket, egy csöppet sem érdekli... Amerikai vígjáték 21.00 Jo, a profi (4.) Francia–angol sorozat 22.00 Heti Hetes best of 2015 23.00 Mi kell a nőnek? Amerikai vígjáték 1.25 Jo, a profi (ism

10.05 Szlovákia képekben 10.25 A világ képekben 10.55 Szerelem és háború Olasz filmdráma 13.00 Agatha Christie: Poirot. Angol krimi 14.45 Minden ellen Csehszlovák film 16.40 Senki sem tökéletes Szótakoztató műsor 17.45 Hurrá, ki a kertbe! 18.15 Konyhatitkok 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Az oroszlán télen Am. történelmi filmdráma. 2/1–2. 22.50 Terence Hill: Alpesi őrjárat (ism.) 0.40 Agatha Christie

12.25 14.15 15.15 16.15 17.25 18.45 19.55 20.05

21.45 23.05 0.10

Davis Cup Tour de France Davis Cup Tour de France Szlovák lovasderbi Esti mesék Híradó jelnyelven Dokumentumklub: Powaqqatsi – Változó világ Am. zenés film Még több lövés Szlovák film Éjszaka az archívumban Hírek


TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 13-as raktár IV. Amerikai sorozat 6.20 Tények 6.50 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.55 Sherlock és Watson I. (13.) 13.55 Magánnyomozók 14.55 Az én bűnöm (11.) 16.00 Emlékezz, Reina! (138.) Estefania tovább gyötri Reinat, mert feltett szándéka, hogy lassú és fájdalmas halálba üldözi a nőt. Javier emlékezete visszatér, s azonnal Reina után indul. 17.00 Fiorella (85.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Miután Gabi elmondja, hogy mit látott, Szlávik és Müller azt mérlegelik, hogyan kellene Eszest szembesíteni a tényekkel. Nándi ultimátumot ad Katának... 20.15 Hőhullám Szórakoztató műsor 21.20 Hal a tortán 22.30 Doom Angol–cseh– német film 0.35 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.45 Reflektor 13.00 Dr. Tóth (43.) Fóbiák 14.00 Fókusz 14.40 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.55 Castle IV. (19.) 47 másodperc Amerikai sorozat 16.50 A szerelem foglyai (88.) 18.00 Híradó 18.50 Fókusz 19.25 Éjjel-nappal Budapest 20.45 Barátok közt Róbert bevallja Nórának, hogy mire használta a karkötő árát. Mónika bent ragad a liftben Miklóssal, ahol megindul a szülés. Luca interjút ad Hannának, a cikk hatására pedig megjelenik a színen Luca apja. Ádám számára egy ösztöndíj hatalmas lehetőséget rejteget. 21.20 Dr. Csont VI. Amerikai sorozat 23.20 Híradó 23.55 Gyilkos elmék A szervezet (am.) 1.00 Reflektor 1.15 Chuck IV. (23.)

7.25 Az élet savaborsa (ism.) 8.15 Jamie vidéki konyhája (3.) 8.40 Don Matteo IX. 9.40 A szenvedélyek lángjai (171.) 10.25 A hegyi doktor – Újra rendel III. 11.15 Az élet savaborsa V. (5) 12.02 Híradó 12.45 Jamie vidéki konyhája (4.) 13.15 Kívánságkosár 15.10 Charly, majom a családban XVI. 16.00 Balatoni nyár 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo IX. 19.40 A hegyi doktor – Újra rendel III. Német sorozat 20.40 Kékfény 21.35 J.A.G. – Becsületbeli ügyek II. Amerikai sorozat 22.25 Tetthely (német) 0.00 Indián magány Willie, az indián fiú visszatér a kaliforniai Banningbe, hogy végre feleségül vehesse menyasszonyát, Lola Boniface-t. Korábban, amikor el akarta venni a lányt, Lola apja elüldözte őt. Willie azonban elhatározta, hogy pontot tesz az ügy végére: megszökteti a lányt és Nevadába költözik vele. Amerikai western

13.40 Profilozók IV. (1.) 14.45 Falco – Zsaru a múltból I. (5.) 15.50 Rex felügyelő 16.50 Sherlock és Watson II. (am.) 17.45 Profilozók IV. Am. sorozat (12.) 18.55 Gyilkos számok Megszállottság 19.50 Falco – Zsaru a múltból I. (6.) 21.00 NCIS: Los Angeles V. (am.) 23.00 Spartacus: Elátkozottak háborúja IV. (4.) Amerikai sorozat 0.10 Hawaii Five-0 Amerikai sorozat

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

12.25 12.50 13.45 14.45 16.05 16.30 16.55 17.45 18.15

8.00 Nyomtalanul V. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 Heston Blumenthal lehetetlen küldetése 12.50 Smaragd szív (101.) 13.45 Lucia (101.) 14.40 Az örökség (4.) 15.35 Barátok közt 16.05 Heston Blumenthal lehetetlen küldetése 17.05 Tom és Jerry 18.00 Taxi (francia) 19.00 Glades (amerikai) 20.00 Az élet csajos oldala 21.00 RTL II Híradó 21.30 Agymenők IV. Amerikai sorozat 22.00 Szelfi (31.) 23.00 Barátok közt 23.30 A harc törvénye II.

7.10 Rajzfilm-maraton 20.30 Böngésző 21.00 Én vagyok itt Magazinműsor 22.35 Gyilkosság II. Am.– kanadai sorozat 23.25 Az A38 Hajó színpadán 0.20 A médium I. Allison a legújabb álmában egy éjszakai órán elüt egy kocsija elé kiszaladó kislányt. Az események hatása alatt megbeszélik Joe-val, hogy az este meszsze elkerüli azt a környéket, ahol a baleset történne. Persze az események nem úgy alakulnak, ahogyan azt eltervezték.

39

Tv-műsor > 2015. július 20. > Hétfő

2015. július 14. | 29. szám

13.10 14.10 16.05 18.05 19.05 21.00 22.55

Gyilkos számok CSI: A helyszínelők NCIS I. (am.) Jóbarátok (am.) Két pasi meg... (am.) CSI: A helyszínelők Betty nővér (am.) Betty, a kisvárosi pincérnő, aki megszállott szappanopera rajongó. Férje mellett arról ábrándozik, hogy mi is lett volna, ha befejezi a nővérképzőt. Aztán, egy nap férjét a szeme láttára ölik meg egy sötét ügylet során, és az élete fenekestül felfordul. 1.10 Gyilkos számok Amerikai sorozat

18.45 19.25 20.35 21.20 21.30 22.05 22.55 0.00

Start + Tv-shop Egyenes beszéd Columbo (am.) 700-as klub Kőbánya Híradó Fórum ATV Híradó Szárszó 2015 Riportműsor (1.) Találkozó Farkasházy Tivadar kertjében ATV Híradó Egyenes beszéd Titkos dosszié Am. dok.film No comment ATV Híradó Az elnök emberei Viharos jelen (10.) Egyenes beszéd ATV híradó

Cool 13.45 Cobra 11 XVIII. Merénylet (1–2.) 15.35 CSI: New York-i helyszínelők IV. 16.30 Döglött akták Gyilkos kapzsiság 17.25 CSI: Miami helyszínelők (am.) Égető forróság 18.20 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 19.15 Gyilkos elmék Személyazonosság Amerikai sorozat 20.15 CSI: Miami helyszínelők IX. (am.) 21.10 A hatodik napon Amerikai– kanadai film 23.30 Revolution II. Amerikai sorozat 0.25 Gyilkos elmék Amerikai sorozat

22.30 > TV2 Doom

A Mars egyik távoli kutatóállomásán valami baj történt. Ötös szintű karantén lép érvénybe, és bevetik a Gyorsreagálású Harci Osztagot. Az osztagnak sikerül lezárnia a Föld felé vezető átjárót. A tengerészgyalogosok ismeretlen eredetű, rémséges szörnyekkel találják magukat szembe a telep termeiben és alagútjaiban ólálkodnak, hogy legyilkolják a még életben lévő embereket. Rendezte: Andrzej Bartkowiak Szereplő(k): Dwayne „The Rock” Johnson Angol–cseh–német–amerikai akciófilm, 100 perc, 2005

Markíza 6.00 Telereggel 8.45 Rendelő a Rózsakertben 9.45 Cobra 11 XIV. 10.50 Két pasi –meg... Amerikai sorozat 11.10 Az élet csajos oldala (11.) 11.40 Mike és Molly Amerikai sorozat 12.05 NCIS III. (am.) 13.05 Döglött akták (am.) 14.05 Monk V. (am.) 15.00 Agymenők (am.) 15.30 Két pasi –meg... Amerikai sorozat 16.00 NCIS IX. (am.) 17.00 Híradó; Reflex 18.00 Családi ügyek 19.00 Híradó, sport 20.30 Szlovákián át vonattal 21.15 Jack és Jill (am.) 23.10 Szekeresék Szlovák sitcom 0.00 Zitával a nyakamon Szlovák sitcom

STV1 12.20 Grand Hotel II. 16/7. Spanyo sorozat 13.35 Váratlan találkozás 14.40 Vagányok – Öt sikkes sittes VII. 6/3. 15.30 Esély – vetélkedő 16.00 Hírek 16.25 Svindlerek VIII. 10/8. 16.55 Késő este – talkshow 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 A hercegnő Am.–angol dráma 22.00 Rendőrök a központból. 14/9. Cseh–szlovák sorozat 22.55 Útonállók. 13/8. 23.40 Vagányok VII. 0.35 Rendőrök a központból (ism.) 1.30 A hercegnő (ism.)

JOJ 12.00 Híradó 12.30 M.A.S.H. (14.) Amerikai sorozat 12.55 Pi élete Amerikai– kanadai kalandfilm 15.45 Mániákus vásárlók 17.00 Hírek 17.25 Bírósági akták Rabszolgád vagyok Lelki sebek 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Borászok (7.) Cseh sorozat 22.00 Dr. Csont X. Amerikai sorozat 23.00 Családi panzió Szlovák sorozat 23.35 CSI: Las Vegas-i helyszínelők X. Amerikai sorozat 0.40 Briliáns elmék Amerikai sorozat

STV2 12.20 12.50 13.15 14.15 14.30 17.30 18.00 18.35 18.45 19.55 20.00

20.55 22.15 22.40 23.40 0.20

Élő panoráma Szieszta Bakalárok „Chuťovky z Tourovky” Tour de France A régmúlt nyomában Az önök szemével Hírek magyarul Esti mesék Híradó jelnyelven Felfedezések, amelyek amelyek megváltoztatták a világot 1920–1930 Angol dok.-film Lőj a zongoristára Francia vígjáték A család az állam alapja Pozsonyi Jazznapok 2012 És mégis forog... Hírek


40 TV2 5.35 13-as raktár IV. Amerikai sorozat 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.55 Sherlock és Watson I. (14.) 13.55 Magánnyomozók 14.55 Az én bűnöm (12.) 16.00 Emlékezz, Reina (139.) Javier rájön, hogy a legjobb barátja valójában az ellensége, s hogy éppen ő rá bízta Reinat. 17.00 Fiorella (86.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban István próbálja megnyugtatni a zaklatott Elvirát, aki úgy érzi, Müller megcsalja őt. Nándi számon kéri Tárkányit a megjelent újságcikk miatt, majd ki is rúgja. 20.10 Hőhullám Szórakoztató műsor 21.20 Hal a tortán 22.30 Hawaii Five-0 Amerikai krimisorozat 23.35 Last Resort – A belső ellenség Családi kör (am.) 0.40 Tények Este

M2 6.20 20.30 21.00 22.35

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Twin Peaks II. Am. sorozat (11.) 23.30 Az A38 Hajó színpadán 0.25 A médium II. Allison a rémálmában egy sorozatgyilkos fejébe kerül, és az ő szemével kénytelen végignézni ahogyan az végez áldozatával. Sikerül rábukkannia a gyilkosra, de már későn, mert a férfi közben szívrohamban meghal. Amerikai sorozat

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. július 21. > Kedd RTL Klub 6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.45 Reflektor 13.00 Dr. Tóth (44.) Csontritkulás 14.00 Fókusz 14.40 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.55 Castle IV. (20.) A brit kapcsolat Amerikai sorozat 16.50 A szerelem foglyai (89.) 18.00 Híradó 18.50 Fókusz 19.25 Éjjel-nappal Budapest 20.45 Barátok közt 21.20 Zene és szöveg Alex a szebb napokat élt popcsillag zeneszerzőként tengeti életét, de nincs ihlete. Szerencséjére, nagyszájú bejárónőjének kiváló érzéke van a dalszövegek íráshoz. Amerikai film 23.20 Híradó 23.55 Tökéletes célpont II. (10) Rács mögött Amerikai sorozat

Viasat 3 14.10 CSI: A helyszínelők 16.05 NCIS I. (am.) Egy telemarketinges bejelenti, hogy valószínűleg egy gyilkosság áldozata az az altiszt, akivel telefonon beszélt. A helyszínelők azonban kiderítik, hogy valójában csak megjátszotta saját halálát. 18.05 Jóbarátok (am.) 19.05 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 21.00 Mocskos zaruk Amerikai film 23.20 CSI: A helyszínelők Amerikai sorozat 1.10 Gyilkos számok Amerikai sorozat

Duna TV

AXN

7.00 Híradó, sport 7.25 Az élet savaborsa (ism.) 8.10 Jamie vidéki konyhája (4.) 8.40 Don Matteo IX. 9.35 A szenvedélyek lángjai (172.) 10.20 A hegyi doktor – Újra rendel III. Német sorozat 11.10 Az élet savaborsa V. (6.) Lengyel sorozat 12.02 Híradó 12.45 Jamie vidéki konyhája (5.) 13.15 Kívánságkosár 15.15 Charly, majom a családban XVI. 16.00 Balatoni nyár 18.00 Híradó, sport 18.40 Don Matteo IX. 19.40 A hegyi doktor – Újra rendel III. Sorscsapás Német sorozat 20.35 Párizsi helyszínelők VI. 21.30 Az ügyfél A 11 éves kisfiú véletlenül szörnyű jelenet szemtanúja lesz. Csupán Reggie-re. az ügyvédnőre számíthat, aki az életét kockáztatva megpróbál segíteni neki. Amerikai krimi 23.30 Tenyérnyi gyerekek (dok.) 0.30 Tetthely (ism.) Cenk és Valerie balladája

12.35 Hawaii Five-0 Amerikai sorozat 13.35 Profilozók IV. Am. sorozat (12.) 14.45 Falco – Zsaru a múltból I. (6.) 15.55 Rex felügyelő 16.55 Sherlock és Watson II. (am.) 17.55 NCIS VIII. Am. sorozat (1.) 18.55 Gyilkos számok 19.55 Falco – Zsaru a múltból I. (4.) 21.00 Profilozók V. 22.05 Hawaii Five-0 23.05 Crossing Lines Határtalanul II. Francia–német– amerikai sorozat

ATV 12.10 Tv-shop 13.45 Egyenes beszéd 14.45 ATV START Közéleti vitaműsor 15.50 700-as klub 16.25 Global 3000 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum Vitaműsor 17.45 ATV Híradó 18.05 Sportpercek 18.15 Szárszó 2015 Riportműsor (1.) 19.00 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.35 Titkos dosszié Am. dok. sorozat 21.25 No comment 21.30 ATV Híradó 22.05 Az elnök emberei Amerikai sorozat 22.55 Egyenes beszéd 0.00 ATV Híradó 0.30 Vidám vasárnap

18.00 > RTL II A királynő

Az angol Diana hercegnő élete a tündérmese és a rémdráma keveréke, egy életút, mely csillogással és botrányokkal volt kikövezve. Az emberek szerint Diana mindig is szálka volt az angol királyi ház szemében. Nem véletlen, hogy a hercegnő tragikus halálát követően II. Erzsébet és a királyi család nem jelent meg a nép előtt. Anglia értetlenül állt királynője hallgatása előtt... Rendezte: Stephen Frears Szereplő(k): Helen Mirren, Laurence Burg Angol–francia–olasz életrajzi film, 103 perc, 2006

Cool

Markíza

JOJ

13.45 Cobra 11 XVIII. Német sorozat 15.35 CSI: New York-i helyszínelők II. Halál bőrkötésben 16.30 Döglött akták Végzetes kiruccanás 17.25 CSI: Miami helyszínelők (am.) 18.20 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 19.15 Gyilkos elmék Halálra rémülve Amerikai sorozat 20.15 A mentalista V. Fekete szívek 21.10 Dr. Csont VIII. Kettős zsarolás 22.10 CSI: New York-i helyszínelők VI. 23.05 Vámpírnaplók Mielőtt lemegy a nap (am.) 0.00 Gyilkos elmék II. Ördögi szerencse

6:00 8.45 9.45 10.45 11.10

12.30 M.A.S.H. Amerikai sorozat 13.40 Dr. Csont X. 14.35 Gordon Ramsay – Pokoli hotelek 15.35 Mániákus vásárlók 17.00 Hírek 17.25 Bírósági akták Szégyenlem a fiam A Sátán karmaiban 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 A szállító II. Kanadai sorozat 21.40 Taxi. 12/6. Francia sorozat 22.40 Geissenék – Egy milliomos család nehéz élete 23.40 CSI: Las Vegas-i helyszínelők IX. Amerikai sorozat 0.45 Briliáns elmék Amerikai sorozat

RTL II 8.00 Nyomtalanul V. 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 Heston Bluemnthal lehetetlen küldetése 12.50 Smaragd szív (102.) 13.45 Lucia (102.) 14.40 Az örökség (5.) 15.35 Barátok közt 16.05 Heston Bluemnthal lehetetlen küldetése 17.05 Tom és Jerry 18.00 A királynő Angol életr. dráma 20.00 Az élet csajos oldala 21.00 RTL II Híradó 21.30 Agymenők IV. Amerikai sorozat 22.00 Szelfi (32.) 23.00 Barátok közt 23.30 A harc törvénye Amerikai sorozat 0.25 A királynő (ism.)

11.40 12.00 13.05 14.05 15.00 15.30 16.00 17.00 17.25 18.00 19.00 20.30 21.40 22.45 23.50

Telereggel Családi esetek Cobra 11 XV. Két pasi... (am.) Az élet csajos oldala. 24/12. Mike és Molly II. Amerikai sorozat NCIS III. (24.) Döglött akták Monk V. Amerikai sorozat Agymenők (am.) Két pasi...(am.) NCIS IX. (16.) Amerikai sorozat Híradó Reflex Családi ügyek Híradó, sport A muskétások Angol sorozat (9.) A titkok könyvtára (5.) Scorpion. 22/4. Amerikai sorozat Gyilkos elmék Amerikai sorozat

STV1 12.15 Grand Hotel II. 16/4. Spanyol sorozat 13.50 Építs házat, ültess fát! 14.40 Vagányok VII. Angol sorozat 15.30 Esély – vetélkedő 16.00 Hírek 16.25 Svindlerek VIII. Angol sorozat 16.55 Linley felügyelő nyomoz V. 17.50 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok… 20.20 Senki sem tökéletes 21.25 Szlovákia ízei 22.00 Cain. 8/1–2. Francia sorozat 23.50 Vagányok VII. 0.45 Linley felügyelő...

STV2 11.50 Élő panoráma 12.20 Szieszta 13.10 Ma este én játszom... – Eva Krížiková 13.40 Paľo Gábor operettjei 14.10 Házi szörnyek Szlovák film 15.00 Extrém szakértők 15.55 Portré: M. R. Štefánik 17.05 Štefánik visszatér Szlovák sorozat 17.35 A régmúlt nyomában 18.05 A világ lovasai (dok.) 18.35 Hírek magyarul 18.45 Esti mesék 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 Rózsák háborúja Német dok.-film 20.50 Jules és Jim Francia filmdráma 22.35 Slovensko 2.0 0.30 Pozsonyi Jazznapok 2012 1.50 Hírek


41

Sport

2015. július 14. | 29. szám

Hodos nyerte a szentmihályfai kupát Kellemetlen felsőpatonyi sérülés LABDARÚGÁS – Július 12-én került megrendezésre a hagyományos Szentmihályfai Kupa, melyen a hazai gárdán kívül Felsőpatony, Dióspatony és Hodos csapatai vettek részt. Az elődöntőben az ötödik ligás hodosiak nagy arányban múlták felül a Felsőpatony együttesét, másik mérkőzésen a házigazda Szentmihályfa szoros párharcban győzte le a szomszéd Dióspatonyt. A bronzcsatában a felsőpatonyiak bizonyultak jobbnak, akik 2:0 arányban diadalmaskodtak

Dióspatony felett. A mérkőzés történetéhez tartozik, hogy az egyik felsőpatonyi játékos bokatörést szenvedett, a gyorsmentőnek kellett kórházba szállítani. A döntőben a hodosi csapat akarata érvényesült, és a 3:0-ás eredménynek köszönhetően hódították el a szentmihályfai kupát. Elődöntők:

Mérkőzés a 3. helyért: Felsőpatony–Dióspatony 2:0 Döntő: Hodos–Szentmihályfa 3:0 (álló) Kertész Ladislav felvételei

Végeredmény:

Hodos–Felsőpatony 6:1 Szentmihályfa–Dióspatony 1:0

Hodos

Szentmihályfa

Felsőpatony

Dióspatony

1. Hodos 2. Szentmihályfa

3. Felsőpatony 4. Dióspatony


42

Sport

Csallóköz

Nagymegyeren küzdöttek a fiatalok Az ismert edző sikeres kezdése LABDARÚGÁS – Dušan Radolský edző sikerrel mutatkozott be csapata első felkészülési mérkőzésén. A nagymegyeri zöld-fehérek a DAC U19-es alakulatát fogadták, a szombaton délelőtt lejátszott találkozó második félidejében előbb Mészáros Ádám szerzett gólt a termálosoknak, majd Tomáš Kunovský fejesgólja alakította ki a 2:0-ás végeredményt.

Mészáros Ádám a második játékrész elején lőtt a hálóba

A nagymegyeriek grúz idegenlégiósát, Georgii Gamkrelidzét nehezen tudták tartani a dunaszerdahelyiek

Vereségük ellenére jó játékal rukkoltak elő a DAC fiatal labdarúgói

A hazaiak csatára, Bognár Zoltán az első félidőben kapott játéklehetőséget

Tomáš Kunovský fejesgóllal mutatkozott be a termálosok csapatában

Kovács Zoltán felvételei


43

Sport

2015. július 14. | 29. szám

A kezdőcsapatba vágyódik „Már várom az első hazai mérkőzést!” LABDARÚGÁS – Igazi erősítés érkezett a DAC támadójátékába, a 26 éves Erik Pačinda a csapat húzóembere lehet. A külföldi tapasztalatokkal rendelkező játékos már a felkészülési mérkőzéseken is megmutatta rúgótechnikáját és az első találatait is megszerezte. A bajnokság előtt a sárga-kékek új szerzeményét faggattuk. A DAC vezetői már korábban felfigyeltek az ügyes kassai játékosra, és

Végh Tibor klubelnök és az új szerzemény

tésre gondoljak. Külföldről nem volt komoly megkeresés, ezért döntöttem a DAC mellett. Kiválóak a körülmények, a klub magas célokra tör. Kapcsolatban voltam a zsolnaiakkal is, megszólított Karol Belaník menedzser és Adrián Guľa vezetőedző is, de végül a két klub nem tudott megegyezni egymással.” Rövid idő alatt is hamar megszokta az új környezetet, az új idényben pedig alapember lenne a DAC keretében. „Az öltözőben nagyon jó hangulat uralkodik. Ami a

Az fcdac.sk felvétele

csapattársaimat illeti, majdnem mindenkit ismerek az egymás elleni mérkőzésekről, Paľo Jurčot pedig még Kassáról. Szintén nagyon jók az edzések, remek pályákon készülünk. Új csapat, új rendszerbe kerültem, de remélem, hogy minél hamarabb megszokom és a csapat segítségére lehetek. Célom, hogy a kezdőcsapatba kerüljek és minél több győzelmet szerezzünk.” Kassai neveltként komolyabban érintette a klub kizárása, az anyagi

mivel a kelet-szlovákiai együttest kizárták az élvonalból, lecsaptak rá. A Zsolna is harcba szállt, de végül Dunaszerdahelyen kötött ki. „Nagyjából két héttel a bajnokság vége előtt szólított meg a DAC vezetősége és a klub ajánlata nagyon korrekt volt. Ezek után beszéltem Marić edzővel, aki elmondta, nagyon szívesen látna csapatában. Már csak a klubokon múlt, hogy meg tudnak-e egyezni. Jeleztem a kassai vezetőknek, hogy távozni szeretnék, mert szívesen játszanék a Fortuna Ligában. A második osztály valamivel alacsonyabb színvonalú, de nem vagyok még 35 éves, hogy a leveze-

Felkészülési mérkőzések DAC–Vágsellye 4:2 (1:2), g.: Szarka (2), Pačinda, Jurčo – Herceg, Remeň; DAC–FC Nitra 2:0 (1:0), g.: Ljubičič, Sarr; Negyed–Vágsellye 0:0; Galánta–Trnava B 2:1 (1:0), g.: R. Oravec, E. Sukisa (Galánta); Nagymegyer– DAC U 19 2:0 (0:0), g.: Kunovský, Mészáros; Somorja–Rača Bratislava

0:1 (0:0); Komárom–Szered 1:4 (0:2), g.: Hajdár – Kolorédy (2), Chynoranský, Orolín; Udvard–Palárikovo 2:2 (0:2), g.: Mlynár, Bartalos – Španír, Janso; Felsőkirályi–Felsőszeli 3:5 (0:3), g.: Pénzes (2), Straňák – Bobor (2), Karika, Braun, Pudmerický; Felsőkirályi–Trnovec nad

Váhom 11:1 (5:1), g.: D. Kotlár (3), Pénzes (3), R. Kotlár (2). Šulgan, Frkala, Petrovský – Čapičík; Felsőszeli–Chrenová 4:3 (3:1), g.: Braun (2), Peciar, Kluka – Jiránek, Volentier, Bibeň; Nagyudvarnok–Nádszeg 1:2 (0:1), g.: Juhos, Koloszi (Nagyudvarnok); DAC U18–Nyá-

problémák viszont már egy ideje téma a médiában. Ezek ellenére szorít korábbi csapatának. „Kassán ez már hosszú távú probléma, 5-6 éve húzódnak a gondok. A tulajdonosra nem lehet rosszat mondani, évek óta a saját pénzét teszi a futballba, és a végén már egyedül nem tudta tovább csinálni. A játékosokkal továbbra is kapcsolatban vagyok, figyelem a felkészülési mérkőzések eredményeit. Ha így folytatják tovább, probléma nélkül megnyerhetik a második ligát és egy éven belül visszakerülhetnek a Fortuna Ligában.” Kassai színekben már több alkalommal szerepelt Dunaszerdahelyen, ezért saját bőrén tapasztalhatta meg a DAC szurkolótáborának erejét. Ezúttal viszont az ő csapatát fogják buzdítani. „Szerintem a ország legjobb szurkolótábora található Dunaszerdahelyen. Amikor Kassával itt játszottunk, nagyon nehéz dolgunk volt. Ha jól fogunk játszani, biztosan sokan fognak kijárni, és megtelik a stadion. Már nagyon várom az első mérkőzést.” Álló István Vojtík Szimona felvételei

rasd 4:3; Nemeskosút–Vága 2:2; Jóka–Hidaskürt 2:2; Šoporňa–Močenok 1:1; Jányok–Királyfiakarcsa 7:4; Taksony–Zsigárd 2:3; Nagymácséd–Zsigárd 0:12; Taksony–Pozsonyeperjes 6:1 (3:0); Csenke–Illésháza 0:4; Lég–Nagymagyar 2:3; Lég–Csenke 3:1; Illésháza–Nagymagyar 4:1. kmeť


44

Csallóköz

Sport

Már az akadémiára gondol Tankó Vilmos bronzérmet nyert a bakui Európa Játékokon A fiatal bokszreménység nyolcévesen húzott először kesztyűt. Karácsony László, az egykori kiválóság, csehszlovák válogatott öklöző fedezte fel a kis Vili gyereket. „Tallóson nyolc évet öklöztem Laci bácsi keze alatt, az alapokat ő rakta le. Szeretném megmutatni neki is a bronzérmemet, egy darabka belőle az övé. Ő foglalkozott velem, ő tanított meg a sport szeretetére, a boksz szépségeit ő mutatta meg nekem. Tőle a galántai KO BOX klubba vezetett az utam, ahol Kovács Tomi Kid lett az edzőm. Neki dukál az érem másik darabkája. Nála magasabb szintű gondoskodást, szakmai irányítást kaptam. Ő a másik apám. Az ökölvívás mellett a magánéletünket is terelgeti. Belénk plántálja, hogy a boksz nem lehet az egyedüli életcél. Gondolni kell a későbbi évekre is. Ezért kellő műveltséget, iskolai végzettséget kell szerezni. Az erős, kétfázisos edzések mellett egyéni tanulmányi terv szerint tanulok. Nemrég sikeresen leérettségiztem. Edzőmmel már a továbbtanulást tervezgetjük, mégpedig a rendőrakadémián” – fogalmaz Vili. Hátrányos helyzetből emelkedett idáig, sok mai fiatalnak példakép lehetne. Amikor szülei elváltak, tizennégy éves volt. „A családi házunkat elcsalták tőlünk. Egy vityillóba kerültünk, közel a hulladéktelephez. Normális körülményekről nem lehet beszélni, de szükségből megfelelt. Két év után költöztünk egyszobás lakásba. Ma már szép, háromszobás lakásban élünk Feketenyéken” – folytatja. Folyton folyvást visszakanyarodik Tomi Kidhez. Nem túlzás, hogy második apjának tartja. „Iskolás gyerekként kiArchív felvétel

tört a fogam. Megjavították, de egy év után teljesen tönkrement a bokszolástól. Újra nem volt pénzem. Tomi észrevette, és a 18. születésnapomra új implantátumot vett nekem” – mondja.

Bakuban rendkívül nehéz dolga volt. Mellizomsérüléssel bajlódott, de ez nem akadályozta meg, hogy az elődöntőbe jusson. „Egyetlen célom volt, érmet nyerni. Nem nagyzásból mondom. A verseny előtt nagyon kemé-

nyen dolgoztam, éreztem, hogy jó formában vagyok. Hála istennek, a játékokon kiváló orvosaink voltak, a meccsre mindig rendbe raktak. A kezem és a vállam a bunyó után borzasztóan fájt, főleg éjjel. De nem számított. Edzőm személyes jelenléte plusz erőt adott. Azt mondta, ha megnyerem az első találkozót, utánam repül. Jött is. Az elődöntőben a 11 évvel idősebb olasz Vincenzo Picardi volt az ellenfelem. Olimpiai és világbajnoki bronzérmes bokszoló. Úgy éreztem, meg tudom verni és a döntőbe jutok, de sajnos nem sikerült. Az első menetben nekem rontott, kaptam is párat. Aztán feljöttem, szerintem az első menetet döntetlenre hoztam, de a pontozók neki adták. A második is szoros volt, ám ismét az olasznak adták. Itt már beindult a „sportdiplomácia”. A harmadik menetben végig jobb voltam, többször megsoroztam őt, de ez sem volt elég, az övé lett az utolsó menet is. Üsse kő, remélem, a nagy sikerek még csak ezután jönnek” – mesélt Vili a bakui szerepléséről. Itthon néhány napig szünetelteti az ökölvívást. A sérülését kezelteti. Beszélgetésünk napján is CT-vizsgálaton volt a dunaszerdahelyi kórházban. „Augusztusban jön az Európa-bajnokság. Evéssel jön meg az étvágy, így vagyok vele én is. Sikerre éhes vagyok. Remélem, a pontozóbíróknál is nevet szereztem. Már nem egy ismeretlen szlovákiai ökölvívó leszek számukra. No és közeleg az olimpia. Minden nap, minden percben gondolok rá. Ki akarok jutni. Húsz éve nem szerepelt szlovákiai öklöző az olimpián. Számomra nagy siker és egy nagy álom megvalósulása lenne” – teszi hozzá végül Vili. Vladislav Kmeť Vojtík Szimona felvételei


45

Sport

2015. július 14. | 29. szám

Az Izsap B–Pannonhalma Öregfiúk találkozó 3:2-re végződött

A gyerekek ennek az óriáscsúszdának örültek a legjobban

Egyre népszerűbb a sport- és falunap A kora hajnalig tartó népünnepélyt utcabál zárta IZSAP – A Nagymegyerhez tartozó kistelepülés remek hangulatú eseményének a magyarországi Bódi Guszti és Margó volt a sztárvendége, a mulatós zene neves képviselőire több százan voltak kíváncsiak, akik közül

legtöbben együtt énekelték a nótákat az előadópárossal. A július 11-én megrendezett izsapi sport- és falunap most is a helyi focipálya zöld gyepén és mellette zajlott, ahol a délután folyamán előbb gyerekek futballmérkőzését,

majd az Izsap B–Pannonhalma Öregfiúk 3:2-es, valamint az Izsap–Pannonhalma 7:7-re végződő összecsapását tekinthették meg az érdeklődők. A gólokban gazdag mérkőzéseken kívül egy hordó sörért is versenghettek a tizenegyesrúgóverseny résztvevői. A gyere-

Gólzáporos döntetlen született az Izsap–Pannonhalma (7:7) mérkőzésen

Bódi Guszti és Margó voltak az este fénypontjai

A szerző felvételei

keket ingyenes óriáscsúszdával lepték meg a szervezők, akik a finom ételekről sem feledkeztek meg, a focipálya melletti sátrakban ízletes sült kolbász, pecsenye, sült hal, bab- és birkagulyás is szerepelt a kínálatban. A színpadon a már említett sztárpáron kívül fellépett

A vidámságot az ételek és italok is fokozták

DJ Meszi egy közös fotó az énekes házaspárral

a helyi Mórkomp zenekar, továbbá a nagymegyeri rapper, Spider Papa, akit az ekecsi Bajcsi Barbara egészített ki énekével ezen az estén. A kora hajnalig tartó népünnepélyt utcabál zárta keretbe a dunaszerdahelyi DJ Meszivel. Kovács Zoltán


46

Csallóköz

Sport

Eredményes ifjúságnevelés Két év, két bajnoki cím LABDARÚGÁS – Nagy hangsúlyt fektetnek az ifjúság nevelésére Kisudvarnokban, melynek meg is lett az eredménye. Ravasz Tibor edző vezetésével két év alatt kétszer ünnepelhettek bajnoki címet. A siker titkáról a fiatal edzőt kérdeztük. Minek köszönhető, hogy két év alatt kétszer nyertétek meg a bajnokságot? – Mert mind két évadban a legtöbb pontot szereztük. A viccet félre téve, az elvégzett munkának mindig megvan a jutalma. A két bajnoki cím nagyjából 3-4 év becsületes folyamatának a gyümölcse. Mikor két éve átvettem a csapatot már akkor nagyon képzett, összerakott brigád volt, pár új elképzeléssel kiegészítve az első szezonban mindjárt sikerült az élen végeznünk. Ugyanezt a vonalat követve új játékosokkal, de ugyanazzal a filozófiával sikerült a duplázás. Mekkora különbség volt a járási 1. osztály és az 5. liga között? – Nagy eltérés a két bajnokság között nem volt, talán annyiban, hogy rajtunk kívül volt 2–3 csapat, amelyek kiegyensúlyozottan játszot-

tak az egész évadban, ezért az utolsó előtti fordulóig nyitott volt a bajnoki cím sorsa. Milyen az utánpótlás helyzete Kisudvarnokban? – A helyi futballklub adta lehetőségek nagyszerűek, szép környezetben és jó felszereltséggel rendelkező létesítményben remek hangu-

latban lehet dolgozni. Az elmúlt évek eredményei igazolják, hogy a klub elképzelései kiválóak, és érdemes az ifjúság nevelésére nagyobb hangsúlyt fektetni. Az ifiből hány játékost sikerült beépíteni a felnőtt csapatba? – Az idei év bajnoki címe mellett nagy sikerként könyveljük el, hogy

hat ifikorú játékos is pályára lépett a felnőttek között, és nagyban segítették a felnőtt csapat sikeres munkáját. A jövőben szeretnénk még nagyobb szerepet szánni ezeknek a játékosoknak a felnőttek között. (álló) Archív felvétel

Ismét sokan nem vállalták LABDARÚGÁS – A június már hagyományosan az új szezon regisztrációjával telik, így kialakulnak a ligák mezőnyei, amelyet végül a Nyugatszlovákiai Labdarúgószövetség is hitelesít. Az érdekességek közé tartozik, hogy az V. liga két győztese, Lapás és Pusztafödémes nem használta ki

a feljebbjutást, előbbi az V. liga középben, utóbbi pedig a Galántai területi II. osztályban folytatja csak. Az V. liga délben így Nagymagyar is bent maradt. A Galántai területi bajnokság győztese, Tallós sem vállalta az V. ligát, helyettük Felsőszeli fog játszani, ahol majd az alsószeliekkel is találkozhatnak. A DAC C csapata Vásárút helyett Kisfaludon fog játszani, míg a vás-

árútiak a területi 3. osztályban kezdik majd a bajnoki fordulókat. III. liga – nyugat 1. Somorja, 2. Lednické Rovne, 3. Komárom, 4. Negyed, 5. Nové Zámky, 6. Veľké Ludince, 7. Galánta, 8. Dubnica, 9. Nagymegyer, 10. Palárikovo, 11. Bős, 12. Trnava C/Špačince, 13. Topoľčany, 14. DAC B/Nyékvárkony, 15. Horná Nitra, 16. Nemšová, 17. Púchov, 18. Vráble. IV. liga – délkelet 1. Veľké Lovce, 2. Léva, 3. Ímely, 4. Garamkálna, 5. Párkány, 6. Tardoskedd, 7. FC Nitra jun., 8. FC ViOn Zlaté Moravce B/Volkovce, 9. ČFK Nitra, 10. Udvard, 11. Horné Obdokovce, 12. Čeladice, 13. Gúta, 14. Zselíz, 15. Šurany, 16. Vágfarkasd. V. liga – kelet

Kertész Ladislav illusztrációs felvétele

1. Ógyalla, 2. Podhajská, 3. Komjatice, 4. Bánov, 5. Marcelháza,

6. Kmeťovo, 7. Bešeňov, 8. Kozárovce, 9. Ekel, 10. Hontfüzesgyarmat, 11. Ohaj, 12. Starý Tekov, 13. Szentpéter, 14. Naszvad, 15. FK Actív Komárom, 16. Lužany V. liga – közép 1. Veľké Zálužie, 2. Zbehy, 3. Alekšince, 4. Solčany, 5. Felsőkirályi, 6. Radošina, 7. Pered, 8. Továrniky, 9. Močenok, 10. Preseľany, 11. Jacovce, 12. Lapáš, 13. Hrušovany, 14. Veľké Bedzany, 15. Krušovce, 16. Nevidzany V. liga – nyugat 1. Felsőszeli, 2. Šoporňa, 3. Nyárasd, 4. Lég, 5. Jóka, 6. Vága, 7. Illésháza, 8. DAC C, 9. Nádszeg, 10. Csallóközkürt, 11. Jányok, 12. Hodos, 13. Nagymagyar, 14. Nagyabony, 15. Nagyfödémes, 16. Alsószeli. Vladislav Kmeť


Sport

2015. július 14. | 29. szám

47

Összecsaptak az öregfiúk LABDARÚGÁS – 1985-ben a DAC és a Nyitra csatázott az első ligába való feljutásért, de a dunaszerdahelyi csapat volt a sikeresebb és ezzel történelme során először feljutott a legfelsőbb osztályba. Ennek emlékére harminc év után ismét pályára lépett a két

csapat, a DAC és a Nyitra legendái még mindig remekül bánnak a labdával. DAC–Nyitra 0:3 Gólszerzők: Antalík, Tomiš, Kostoláni DAC: Veselý – Leškiv, Szaban, Olejník, Zsákovics,

Németh K., Turek, Gőgh, Horváth J., Audi, Hodúr, Kalmár, Nagy J., Šoltés Nitra: Ondruška – Buranský, M. Halás, Liba, Czuczor, Z. Molnár, Šajter, Antalík, Dekýš, Šindler, Tomiš, Kostoláni, Hovorka.

Sikeres főpróba a DAC-nál Győzelemmel hangolt az új idényre a DAC csapata, az utolsó felkészülési mérkőzésen 2:0 arányban diadalmaskodott a másodosztályú Nyitra felett.

Az első félidő végén Ljubicic szerzett vezetést egy közeli lövésből, a végeredményt a 79. percben pedig Sarr állította be. A Fortuna Liga 2015/2016-os idénye július 18-án kezdődik, a DAC 19:00 órától a Szenyice együttesét fogadja. Vojtík Szimona felvételei

DAC–Nyitra 2:0 (1:0) Gólszerzők: 43. Ljubicic, 79. Sarr DAC: Tujvel – Turňa, Ljubicic (74. Krišto), Kwin, Brašeň – Sarr (89. Mészáros), Straka (66. Simon), Horváth (46. Michalík), Pačinda – Polievka (66. Malović), Szarka (46. Jurčo) (Álló)


48

Csallóköz

Sport

Doborgazról a nemzetközi porondra Már a kezdőcsapatban LABDARÚGÁS – Télen igazolt Zsolnára a doborgazi Bénes László, aki egyre több játéklehetőséghez jutott új csapatában. A kezdődő idényben még nagyobb felelősség hárulhat a 17 éves játékosra, aki már az Európa-ligában is bemutatkozott.

utolsó pár hétben készültem a felnőtt csapattal, így a két együttes között nem tudok nagy különbséget tenni. Zsolnán szintén remek körülmények vártak. Kiváló edzőpályák vannak, és néha a stadionban is szoktunk készülni. Nagyon sok taktikai edzésünk van, játék kis területen, to-

vábbá a konditermet is gyakran használatba vesszük. Szintén fontos a regeneráció, attól függően, kinek mire van szüksége, de majdnem minden edzés után kötelezően megyünk a hideg vízbe, amely hamar regenerál. Az akadémián kollégiumban lakom, a reggelit és a vacsorát közösen a csapattal tartjuk, ebédre pedig a városba szoktunk járni.” Télen a bajnoki címért harcoló csapathoz került, végül az ezüstérem jutott. A bajnokság vége felé egyre több lehetőséget kapott Adrián Guľa edzőtől. „Amikor Zsolnára igazoltam, négy ponttal vezettük a tabellát Trencsén előtt, de az előnyt sajnos nem sikerült megtartani a bajnokság végéig, így a második helyen végeztünk. Az elmúlt fél év alatt nagyon sokat fejlődtem taktikailag, mentálisan és fizikailag is. Minden edzésen kihozom magamból a maximumot és így tudok napról napra Érkezése után hamar megtalálta a közös hangot a csapat többi tagjával. „Az első naptól kezdve jól éreztem magam Zsolnán, nem volt nehéz a beilleszkedés, több játékost is ismertem a csapatból, akikkel az U19-es válogatottban is együtt játszottunk. A többiek is befogadtak.” A fiatal középpályás három évig nevelkedett a Győri ETO akadémiáján, és gyakran a felnőtt csapattal készülhetett. Mivel mindkét klubnál kiváló körülmények uralkodnak, nagy különbséget nem lát Győr és Zsolna között. „Győrben jó feltételek voltak, több volt az edzőpálya, mint Zsolnán, de mivel az ETO-nál csak az

többet fejlődni. Sokat segítenek a plusz edzések és a gyakorlások.” Az elmúlt hetekben újabb mérföldkőhöz érkezett a doborgazi játékos, az FC Glentoran elleni Európa-liga selejtező mindkét mérkőzésén kezdőként lépett pályára, csapata pedig 7:1-es összesítéssel jutott a második fordulóba. „Nagyon vártam már a meccs napját, hiszen ez volt az első Európa-liga mérkőzésem, és végre nem csak a tévében nézhettem, hanem pályára is léptem. A kezdő sípszó előtt pár órával tudtam meg, hogy a kezdőcsapatban kapok helyet. Attól kezdve csak a mérkőzésre koncentráltam. Mindig a legjobbat szeretném nyújtani és győzelemre vezetni a csapatot.” A jövőre nézve célja a folyamatos fejlődés és a rendszeres játéklehetőség, de a bajnoki címet is megpályázná. „Szeretnék bajnokságot nyerni a Zsolnával és a lehető legtöbb mérkőzésen kezdőként pályára lépni a bajnokságban és az Európa-ligában. Szintén nagy álmom, hogy az európai kupa csoportkörébe kerüljünk.” Szép időszakot töltött a Győri ETO akadémiáján, ezért őt is lesújtotta a klub körül kialakult helyzet. „Nagyon nehéz mit mondani, sajnálom, ami az ETO-val történt. Folyamatosan kommunikálok a győri csapattársaimmal, barátaimmal. Szurkolok nekik, hogy a lehető legjobb helyre kerüljenek. Akik pedig a csapatnál maradnak, azok pedig mihamarabb kerüljenek vissza az NB1-be.” Álló István Archív felvételek


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.