Csallóköz - 2014/21.szám

Page 1

Csallóköz DUNASZERDAHELY > KOMÁROM > GALÁNTA > VÁGSELLYE

Žitný ostrov Ára: 0,65 €

2014. május 20., 21. szám

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokoz.com

Százhárom évesen is jó egészségben

BRÜSSZELBE 458 467 HEDVIGÉRT!

6. Nagy Dávid

A speciális iskola tanulói énekkel, verssel, saját készítésű rajzokkal kedveskedtek 18. oldal

Köztér

Elutasított drogvizsgálat, ugrik a jogsi

Bodnár Gyula

Európai joghurt 1972. Csehszlovák főiskolák angol szakos hallgatóinak mintegy negyven tagot számláló csapatával, a csapatban e sorok írójával, robogott a vonat Prágából Koblenzen át Ostendébe. Onnan Doverbe hajóztunk, majd ismét vonatban – újságot olvasó fekete öltönyös úriemberek társaságában – Norwichig, ahol két hét angol nyelvtanfolyam várt ránk magányos kastélyban, pompás zöld környezetben. Egyébként a városban laktunk, szállásadó családoknál, jómagam nyugdíjas házaspárnál, britpiros téglaházban, jómódú kuvaiti és iráni fiatalemberrel, aki sok borzasztót mesélt a perzsa sahról (akkor még élt Reza Pahlavi), de a müncheni olimpiát egyedül néztem a nappaliban. Eljutottunk Londonba, ahol láthattam a Hair legendás színházi előadását. Élveztem Angliát. Még a joghurtokat is, melyeket az iskolában különféle gyümölcsök ízeivel, színes, vonzó csomagolásban sorakoztattak fel nekünk a szünetben. Ilyenek nálunk csak a rendszerváltás után jelentek meg és árasztották el az üzletek polcait. Ma már ezt eszi egész Európa. Ahogy sok minden mást is, Finnországtól Máltáig. Uniformis a divat. Ugyanazok az aromák, stabilizátorok, színezékek, adalékanyagok. Az egyedi, a sajátos méltósága kiveszni látszik, s egyszer végképp eltűnik majd, emlék lesz, mint az az igazi joghurt, melyet anno lehetett kapni nálunk: felfelé szűkülő kis üvegtégely, eper- vagy málnalekvár az alján, fülecskével ellátott kartonfedő a tetején. Igaz, nem állt el májustól karácsonyig.

DUNASZERDAHELY – Mi a teendő, ha közúti ellenőrzéskor a rendőr drogvizsgálatra kér fel? S mi történik, ha ezt elutasítjuk? Kötelezhetnek-e, hogy a vizeletminta után vérvizsgálatnak is alávessük magunkat? Egy konkrét példán keresztül kerestük ezekre a választ. Nemrégiben kereste meg szerkesztőségünket történetével egy férfi, akit néhány hete igazoltattak a rendőrök Dunaszerdahelyen. Bevitték a helyi kórházba, ahol vizeletminta adására kérték. „Én ezt a

rendőr jelenlétében teljesítettem. A vizsgálat negatív eredménnyel zárult, az orvos mégis azt mondta, az általam szolgáltatott minta nem vizelet, ezért vérvizsgálatot is elrendelt. Ezt azonban én megtagadtam, mert úgy véltem, ha a vizelet nem mutatott ki semmilyen drogot, nincs miért másik vizsgálatnak alávetnem magam, másrészt attól féltem, mindenáron rám akarják bizonyítani, hogy kábszerezek. A viszszautasítás miatt bevonták a jogosítványomat, aminek következtében elveszítettem a munkámat pedig

nem vagyok drogfogyasztó” – nyilatkozta. Az esetről megkérdeztük Both Péter járási rendőrkapitányt, aki a konkrét ügy kapcsán elmondta, a férfit gyanú alapján, drogos befolyásoltság megállapítására vitték be a kórházba. „A vizsgálat szerint az általa szolgáltatott minta, ami valóban negatív lett, nem vizelet volt. Ez orvosilag alátámasztott. Ezután kérték fel a vérvizsgálatra, amit elutasított, így bevonták a jogosítványát. A kollégák teljesen jogszerűen jártak el.” (Folytatjuk a 6. oldalon)

Fogas Ferenc illusztrációs felvétele

● Előfizetés/hirdetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44 e-mail: online.csallokoz@gmail.com

ISSN 1336-3638


2

Csallóköz

Gasztroverseny > Játék

Hosszúra nyújtják a rétest, hogy sokáig éljenek...

„Gyermekkori emlékként maradt meg bennem, amikor nagyanyám, meg édesanyám a kertünkben termett gyümölcstöltelékkel, vagy túróval töltött finom réteseket sütöttek. Meg édes, vagy sós káposztás rétest. A tésztát persze kézzel húzták ki. Ez azonban később feledésbe merült, mert bejött a kész, fagyasztott rétestészta. Azt gondoltam, felélesz-

Keressen 10 eurót

Vojtík Szimona felvétele

tem a hagyományt. Az első rétes fesztiválon kilenc csapat volt. Eleinte kevesen hittek nekünk, szervezőknek. Mára mellénk állt az egész falu. Csak maga az előkészítő

stáb közel 130 tagú, a versenyző csapatok száma pedig elérte a mágikus 20-at. Minden évben igyekszünk javítani a programot. Tavaly megszerveztük a helyes ré-

tes húzás- és sütés külön műhelyét. Idén az európai konyha specialitásainak seregszemléjét tartjuk meg. Büszke vagyok, hogy Krisztina lányom is a nyomdokaimban halad. Kiválóan menedzseli mind a rétesfesztivált, mind pedig a pékséget és a cukrászatot” – mondta el Bugár Krisztina. Azt szeretnék tudni, mi a legfontosabb a sikeres és finom rétes elkészítésénél? „Az alap a magas gluténtartalmú, kiváló minőségi simaliszt, mégpedig nem frissen a malomból szállított, hanem felhasználás előtt 1–2 hétig pihentetett. További fontos összetevő a langyos víz, hogy liszt fehérjéje jobban megdagadjon. A tészta legyen vékony, de nem szakadozhat. A nyújtásnál mindig középről a szélek felé haladunk, hogy mindenütt egyformán vékony legyen. Van

még néhány titok, de ezeket az érdeklődők megtudhatják, ha eljönnek a vásárúti rétesfesztiválra” – tette hozzá. Vladislav Kmeť

J Á T É K !

VÁSÁRÚT – A jellegzetes csallóközi falu rétesfesztiváljáról lett nevezetes az utóbbi években. A nagymamáink konyhájának hamisítatlan ízeit, őseink szokásait megőrző esemény mára hagyománnyá nőtte ki magát. Május 24-én nyolcadik alkalommal rendezik meg. Bugár Krisztina, a helyi pékség és cukrászda tulajdonosa volt az ötletgazda.

A múlt heti kérdésünk megfejtése: pirospaprikát és chilipaprikát használt. Ezen a héten a kétszemélyes vacsora utalványt a Kormorán szálló éttermébe Dohorák György (Csallóközkürt) nyerte.

Kérdés: Milyen alapanyagot használtunk a tésztához, hogy hólyagosabb, könynyebb, valamint nyújthatóbb legyen? Díj: Torta a vásárúti Dolce Vita felajánlásával.

Rétes recept juhtúrós kapros szalonnával

Tisztelt Olvasók!

Hozzávalók:

Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 20. számban közölt feladványért (Gondoltam, nem ismer majd meg – Holecz Attila: Nem igazak a bulvárhírek, jól élnek) Szénási Rozália (Jánostelek–Nyárasd) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Azt a tanácsot kaptam, hogy próbálkozzak Pozsonyban...” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: május 26.

* 250 g simaliszt * 250 g rétesliszt * 10 g só * 10 g cukor * 0,5 deciliter olaj * langyos víz * egy tojás

dolgozunk vele, amíg a tál szélétől el nem válik. Itt áru-

lok el egy titkot: a tésztához egy kis ecetet téve könnyeb-

Töltelék: 1,5 kg juhtúró * 2 dcl tejföl * 1 kinyomós sajt * csipetnyi só, bors * 0,5 kg szalonna pirítva * 1 csokor kapor * egy tojás

Elkészítés: A rétestészta titka a jó kidolgozás. Minél simább, könnyebb, hólyagos, annál jobb. Egy tálba összekészítjük a hozzávalókat, ezeket annyi langyos vízzel dolgozzuk össze, hogy rugalmas, lágyabb tésztát kapjunk. Addig

Vojtík Szimona illusztrációs felvétele

ben nyújtható tésztát kaphatunk. Liszttel megszórva 20 percig pihentetjük. Közben egy lábasban öszszefőzzük a juhtúrót és a többi hozzávalót. Ötpercnyi főzés után sózzuk, borsozzuk, majd ha kihűlt, egy tojást keverünk a masszához. Pihentetés után a tésztát lisztezett rétesabroszra tesszük, megkenjük olvasztott vajjal a tetejét, és óvatosan a lisztezett kézfejünkkel húzni kezdjük. Megkenjük olvasztott vajjal és a töltelékkel meghintjük. Rászórjuk a pirított szalonnát, a kaprot, tejföllel vagy vajjal meghintjük és föltekerjük. A kígyó alakú rétest tepsibe helyezzük és 180 fokon 45–50 percig sütjük.

Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Marketing menedzser – Marketingový manažér: VÁCLAV TAMÁS. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTÍK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 54. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja a WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4 Galanta 924 01, IČO: 45 252 122 és a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Nyomja: NAVI GRAF, s.r.o., Vezekény. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 54. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4 Galanta 924 01, IČO: 45 252 122 a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Tlač: NAVI GRAF, s.r.o., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena a Úradu vlády SR. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz


2014. május 20. | 21. szám

3

Tudósítás > Hirdetés

Szociális otthonok lakóinak majálisa Kultúra és jókedv uralkodott a nehéz helyzet ellenére nak, Fekete Tibornak a hímzései voltak, aki gyerekkorától foglalkozik ezzel. A témákat maga találja ki, majd megrajzolja és elkészíti.

NAGYMEGYER – A városi művelődési központban tartották meg a hagyományos majálisünnepségüket a Dunaszerdahelyi járás szociális otthonainak lakói.

Vladislav Kmeť Vojtik Szimona felvételei

A házigazda a nagymegyer-izsapi felnőtt-otthon volt. A megjelenteket az otthon új igazgatója, Ladislav Hancko köszöntötte. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a Blažena Flamíková, a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat szociális osztályának vezetője és Néveri Sándor, Nagymegyer polgármestere is. Az otthonok lakói kulturműsort is adtak. Vidám tengerész témájú történetet mutattak be. Utána a Csiribiri táncegyüttes és a Fodor-lányok szerepeltek. A majális szabad szórakozással folytatódott késő estig. Az ünnepély része volt a lakók képzőművészeti munkáiból álló kiállítás is. Számunkra a legelragadóbbak a nagymegyer-izsapi otthon lakójá-

Fekete Tibor


4

Csallóköz

Történelmünk

Históriás Csallóköz Nagy Attila helytörténész rovata

Régiónk jeles elődjeiről szóló sorozatunkban ezúttal a csallóközi Padány község leghíresebb személyiségével, Padányi Biró Márton egykori veszprémi püspökkel foglalkozunk. Alighanem 1693. április 15-e az a dátum, amikor a kis csallóközi község, Padány beírta magát a történelmi Magyarország históriás könyvébe, ugyanis ekkor született meg leghíresebb fia, a későbbi veszprémi püspök és nagyúr, Padányi Biró Márton. A padányi, elszegényedett kisnemesi Biró családot már

Jeles elődök 4. A leghíresebb padányi

a 15. században említik az okiratok, s tudjuk, hogy fegyveres szolgálataikért cserébe kaptak birtokokat a szűk régióban. Mire Biró Márton megszületik, a család már elszegényedik, elveszíti birtokait. Alapfokú tanulmányai után a gimnáziumot Nyitrán, majd a teológiát Nagyszombatban végezte, s 1722-ben szentelték pappá. Korán kitűnt társai közül éles eszével, precizitásával. Előbb Bicske plébánosa lett, majd 1729-től felsőörsi prépost, veszprémi kanonok, 1733-tól pedig püspöki helynök. Későbbi karrierjét az 1741bes pozsonyi országgyűlésen alapozta meg, ahol mint a káptalan követe, Mária Terézia figyelmét is magára vonta biztos jogtudásával, pártatlanságával és bátorságával. Az innentől egyre ismertebb, energikus Padányi Biró pályája gyorsan ívelt, 1745-re veszprémi püspök lett, illetve Veszprém megye örökös főispánja, 1746-tól királyi tanácsos,

Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Fióklevéltára

1747-től valóságos belső titkos tanácsos. Mint veszprémi püspök és főispán családját sem feledte el, sőt mondhatjuk, hatalmas összegekkel visszaadta a család hírnevét, több rokonát kiemelve így a szegénységből. Ekkoriban a Csallóköz több nemesi családjával, például a Pókateleki Kondékkal, vagy a Bacsák családdal is ápolta kapcsolatait. Értékes példája ennek például az a jelenet, mikor 1757 júniusában személyesen volt jelen Bacsák Ferenc szerdahelyi plébános beiktatásánál. Unokatestvérét, a nála jóval fiatalabb Istvánt különösen elhalmozza. „Nevezett Biró Istvánt már tizenkét éve kizárólagos gondoskodásunk és gyámságunk alá fogadtuk. Ugyanis az ő atyja, a fentebb nevezett János mindenéből kiforgatva semmi többet nem birtokolt, mint egy rozoga házat – sőt még az is részben másnak volt zálogba adva – és azon kívül egy silány rétet és két hold szántóföldet. […] Az ifjú Biró Istvánt pedig rögtön a kezdetektől Veszprémben, Budán, Bécsben a Löwenburg-kollégiumban a piarista atyáknál, és végül a Liechtenstein-kollégiumban neveltettük, különböző tudományokkal ruháztuk fel, s végezetül, miután más tudományokat befejezett, egy keveset munkálkodott és filozófiából ugyanott Bécsben vizsgázott, Nagyszombatban a hazai törvényekre, gyakorlatra és szokásokra oktattuk úgy, hogy vagy hétezer forintot ráköltöttünk” – írja végrendeletében. A püspök szó szerint elárasztotta a leveleiben meleg szeretettel Istóknak nevezett unokaöccsét. „Az Istók Öcsémben egész gyönyörűségem, mert mind Isten, s mind az Emberek előtt igen köllemetes az eő alkalmaztatása, már magányosan is tud a Szent misében ministrálni” – írja róla. Az 1754-es gr. Csáky Miklós esztergomi érsek által kiadott, a Biró család nemes-

Padányi Biró Márton

ségét véglegesen megerősítő rendelkezés után emeltethette Veszprém híres püspöke a szerdahelyi Szent György-templom szószékét is, amely adományról kétséget kizáróan tanúskodik az 1781-es vizitáció. De semmi nem mond lényegében ellent annak, hogy „famíliája tsemetéje”, István számára is ekörül, azaz 1753/54ben/után, vagyis a Restatutio familiae Biroianae kiadását követően emeltette István számára a mai Dunaszerdahely egyik legszebb ékét, a Sárga kastélyt. 1750-ben a püspök hatalmas pompával bérmált Alistálon (Padány anyaegyházában), Szerdahelyen és Somorján – Alistálon egyik volt református rokonát is megbérmálta. Padányi Biró kétségtelenül az ellenreformáció egyik legjelentősebb és legmarkánsabb alakja volt, „Dunántúl Pázmányának” is nevezték, s neve a művészetek jelentős mecénásaként is ismert volt. Kor-

mányzása idején 88 új templomot építtetett, 109-et felújíttatott, 43-ból kiűzte a protestánsokat és 48 új plébániát szervezett, Sümegen országos hírű rezidenciát építtetett. Radikális reformációellenes Enchiridion című hitvitázó kötetével nagy vitát kavart, melyet aztán az uralkodó be is tiltott. 1762. augusztus 16-án hunyt el Veszprémben. „Bölcsője szegénységben ringott”, írja róla az életrajzát összefoglaló Mindszenty József püspök, későbbi utódja, ám életműve eltörölhetetlen nyomot hagyott maga után. Magyarországon, illetve Veszprémben és egykori birtokain iskolák és intézmények, utcák és terek tucatjai őrzik emlékét, Dunaszerdahelyen polgári társulás viseli nevét, miközben szülőfaluja, Padány csöndes közönnyel feledkezik el leghíresebb, országos méltóságokba felemelkedett egykori fiáról.


2014. május 20. | 21. szám

PR-interjú > Hirdetés

5

Európai védelem kell! A 29 induló párt közül csak egy, az MKP foglalkozik a számbeli kisebbségek jogainak védelmével. Csáky úr, sokakat meglep, amikor ön egy brüsszeli képviselő legfontosabb tevékenységének közössége érdekvédelmét tartja. – Akik csak a papírokat és az írott jogot fürkészik, lehetnek ilyen véleménnyel is. Én azonban nem tájba simuló képviselő szeretnék lenni. Nem azt kívánom itthon elmagyarázni a választópolgároknak, hogy Brüsszel szerint miért nem lehet megtenni ezt vagy amazt, hanem Brüsszelben akarom elmagyarázni, mit gondolnak az európai lehetőségekről a mi embereink. Az eddiginél mindenképpen határozottabb hangra van szükség. Többen azon is meglepődnek, hogy a régiók jogainak védelme milyen erős pozíciót kapott a programjukban. – Látván a dél- és kelet-szlovákiai magyarlakta régiók problémáit, ez törvényszerű. Négy éve nincs ott az MKP a parlamentben, s kérdem: jobb irányban mennek a dolgok Szlovákiában? Az én válaszom: nem. Mert bár vannak magyar szavazatokkal bejutott képviselők a szlovák parlamentben a Dunaszerdahelyi, Komáromi, Rimaszombati járásokból, sőt a Bodrogköz-Ung-vidéki régióból is, kérdem: volt egyszer is terítéken politikai fórumon ezeknek a régióknak a nehezedő helyzete? Egyszer sem – sajnos. Sumákolással

pedig nem megyünk semmire, a helyzet kezd kritikussá válni. Ezzel összefügg az uniós pénzek alacsony fokú merítése is. – Nagyon meglepett, hogy Robert Fico tapasztalatlansága és vélhetően bizonyos lobbikörök nyomása miatt is 2006-ban az uniós pénzalapok merítését a Szlovák Nemzeti Pártra (SNS) bízta. Az SNS volt elnökének, Ján Slotának időközben lett saját repülőgépe és több luxuskocsija, ugyanakkor bukórepüléses zuhanás vette kezdetét: a rendszerben megjelent a korrupció, a túlzott bürokrácia és a dilettantizmus, Szlovákia pedig lépésről lépésre csúszott vissza, például a jogállamiság kérdésében is. A jelenlegi, második Ficokormány pedig bár szofisztikáltabb módszerekkel, de megpróbálja ugyanazt a politikát folytatni. Ha csak az uniós pénzalapok merítését nézzük, akkor a 2007-es európai bizottsági értékelés szerint, amely a 2004 és 2006 közti állapotokat értékelte, az alapokat 94 százalékra merítettük ki, amivel kissé elégedetlen voltam. Most már mosolygok az akkori naiv zavaromon, hiszen látom az időszerű számot, hogy az átlagos merítés 51 százalékos. Úgy gondolom, hogy Szlovákia uniós tagországként sok kérdésben visszaesett, és a jelenlegi kormány is azt a bizánci politikát játssza, amelyet a keletközép-európai országok közül oly´sokan valósítanak meg: ameddig nem veszik be őket egy elit klubba, addig megpróbálnak mosolyogni,

és eljátszani a jó fiút. Miután ez megtörtént, és teljes jogú tagságot kaptak, akkor pedig kimutatják a foguk fehérjét. Nem látok más lehetőséget, csak azt, hogy brüsszeli szinten az eddiginél keményebben kell ellenőrizni őket, és a szlovákiai problémákat az asztalra kell tenni, nem pedig elhallgatni!A szlovák kormány saját adatai szerint lényegében 2007 óta nem támogatott semmiféle olyan nagyobb mértékű beruházást, amely a szlovákiai magyarlakta vidékek felemelkedését segítette volna elő – sem saját állami forrásból, sem uniós forrásból. Ez megengedhetetlen! Úgy gondolom, hogy ebben egyfajta politikai szándék is van: kiéheztetni a dél-szlovákiai magyarlakta vidékeket, és ezzel is jelentősebb demográfiai változásokat elérni. Látjuk, és érezzük: egyre többen kényszerülnek arra, hogy munkalehetőség után elvándoroljanak a szülőföldjükről. Ebben a kérdésben hatékonyabban kell cselekedni az elkövetkezőkben! Nem véletlen tehát, hogy az MKP programjában két prioritás érhető tetten. Az egyik a klasszikus kisebbségvédelem, a politikai garanciák témája: védeni az anyanyelvünket, identitásunkat, kultúránkat, iskoláinkat, s e kérdésekben előrelépni! A másik pedig megerősíteni Délés Kelet-Szlovákia magyarlakta régióinak a gazdasági potenciálját. Másokat viszont az lepett meg, hogy a szlovák pártok egyáltalán nem foglalkoznak programjaikban a kisebbségvédelemmel. A Most-

Híd vegyespárt is csak egy mondatot szentel ennek a kérdésnek. – Számunkra létkérdés, hogy európai szinten is napirenden tartsuk az őshonos kisebbségek védelmének kérdését. Ha nem leszünk ott az európai parlamentben, mások ezt nem fogják megtenni. Már pedig az elkövetkező ötéves időszakban ez a kérdés is terítékre kerül majd az EU-ban. Itthon pedig látjuk, mit csinál a Fico-kormány. Kifelé mosolyog, de az országon belül a hajszálgyökereinket nyesegeti. Ilyen vonatkozásban is keményebb hangra van tehát szükség. Ezért hangsúlyozom mindig azt, hogy a tájba simuló politizálásnak nagyon nagy böjtje van és böjtje lesz. Aki úgy próbál együttműködni a szlovák kormánnyal, a szlovák politikusokkal, hogy tőlük eközben semmit sem kap, és romlik a magyar közösségünk helyzete, az becsapja a közösségünket. Szerintem kemény partneri politikát kell megvalósítani – parlamenti képviselőként és kormánytagként is erre törekedtem. Ha bizalmat kapok a választóktól, ezt szeretném folytatni az Európai Parlamentben is. (csr)


6

Csallóköz

Tudósítás

Elutasított drogvizsgálat, ugrik a jogsi (Befejezés az 1. oldalról) Vizelet után vér Both Péter elmondta, az idei évtől hatályos törvények szerint vérvizsgálatra csak abban az esetben van szükség, ha a vizeletmintából kimutatható orientált pozitív eredmény, vagy a már említett speciális esetekben. „Az elkövető érdekében történik, hogy minél objektívebben kiderüljön, hogy a drogszármazéknak minősülő anyag valóban az-e, és pontosan milyen arányban található a szervezetben.” Hozzátette: az utóbbi idők tendenciája, hogy sok kábítószer-fogyasztó már előre elkészített, „tiszta” vizeletet tartalmazó ampullákat hord magánál, amelyet egy esetleges mintavételnél felhasznál. De akadnak olyan dörzsöltek is, akik a zsebükből, egy kis csövön keresztül juttatják a drogot nem tartalmazó vizeletet a mintavételre szolgáló edénybe. „Nem egyszer találtak a rendőrök ellenőrzés során az autó ajtajának rekeszében előre elkészített vizeletet.” Gyakoriak a vizsgálatok A rendőrkapitány úgy nyilatkozott, heti szinten 6–7 ilyen vizsgálatra kerül sor, s a sofőrök 70–80%-ánál beigazolódik, hogy valamilyen dro-

got fogyasztott. Ilyen esetben akár 5 évre is bevonhatják az illető gépjárművezetői engedélyét és pénzbírsággal is sújtják. „A büntetés mértéke függ az illető előéletétől, volt-e hasonló ügye, a vezetői kártyáján milyen bejegyzések vannak stb. Sajnos a rendőrség egyelőre nem rendelke-

ták közül a vizeletből állapítható meg a drogfogyasztás a legmegbízhatóbban. „A vizelet vizsgálatakor úgynevezett DRUGCHECK-et használunk, amely egy egyszerű immunológiai teszt. Tekintve, hogy ez a metódus nagyon egyszerű és megbízható, talán a legelterjedtebb is. Net-felvétel

zik olyan teszterrel, ami a közúti ellenőrzés során azonnali részeredményt szolgáltatna” – közölte Both. Melyik pontosabb? Ide vonatkozó kérdéseinket elküldtük Horváth Zoltánnak, a dunaszerdahelyi Kórház- és Rendelőintézet Rt. ügyvezető igazgatójának is, aki válaszában kifejtette, a biológiai min-

A vizeletbe bemártott immunochromatográf tesztcsík 5–10 drog kimutatására alkalmas. A DRUGCHECK által szerzett eredmények csak előzetesek, más vegyi alapon működő tesztet, pl. gázchromatográfia is szükséges a pozitivitás megerősítéséhez elvégezni. Kórházunk laboratóriuma alkalmas 10, a leggyakrabban használt drog – amfetamin, bar-

biturátok, benzondiazepínek, kokain, metadon, metamfetamin (pervitín), extasy, morfinok és opiátok, marihuána és hasis, valamint a triciklikus antidepresszívumok – kimutatására vizeletből. Az eredmények előzetesek, a pozitivitás megerősítésére szükséges vért is levenni a célszemélytől”. Hozzátette: a nyálból, vizeletből és vérből végzett drogtesztek mindig arról tanúskodnak, hogy a teszt elvégzése pillanatában a szervezetben jelen van-e a drog vagy nem. Sosem arról, hogy mikor fogyasztott a célszemély drogot. Kérdésünkre, hogy a mennyi ideig kimutathatóak a narkotikumok a szervezetben, Horváth Zoltán elmondta, a kábítószer jelenléte a szervezetben, illetve a drog lebomlási ideje sok tényezőtől függ – például az általános egészségi állapottól, testtömegtől, zsírtömegtől, nemtől, kortól, anyagcsere gyorsaságától stb. Megemlítette, hogy a járásban legelterjedtebb drogfajták közé tartozó marihuána például fogyasztás után nem sokkal megjelenik a vizeletben, s az utolsó használat után 3–14 napig még kimutatható. A metamfetamin első megjelenése szintén megegyező, s az utolsó használat után 3–5 nap alatt távozik a vizeletből. Undesser Tímea

Viharos napok voltak… Folytatták a kórháztakarítást A múlt hét közepén egész Délnyugat-Szlovákiára másodfokú viharjelzést adott ki a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet. Ez 22–28 m/s (80–100 km/óra) erősségű szélnek, illetve széllökéseknek felel meg. Az előrejelzés sajnos bejött, és a viharos időjárás a közlekedésben is bonyodalmakat okozott. Felvételünk május 15-én, csütörtökön Komáromban, a Platánfa soron készült. (vgy)

K. R. felvétele

A szerző felvétele

KOMÁROM – Még mindig tavaszinak nevezhető nagytakarítás volt május 10-én a helyi kórházban. Harminc önkéntes az intézmény dolgozóival együtt gereblyézett, lapátolt, nyeste a fákat, festette a kerítést, gyűjtötte a szemetet. Lényegében azt a munkát fejezték be, amelyet még októberben kezdtek, majd április 22-én, a Föld Napján, a komáromi egyetemisták, gimnazisták folytattak. A kezdeményező ezúttal is Szuri András, a a Selye János Egyetem hallgatója volt. Rajta kívül a mostani takarítás szervezői közül említést érdemel még Kiss Réka újságíró és Beke Krisztián, aki az egyik komáromi virágüzlet tulajdonosa. Vas Gyula


Pénzvilág Rajkovics Péter rovata

Az elmúlt évben megjelent adatok szerint növekedett a lakosság eladósodott-

7

Jegyzet > Bűnügy > Hirdetés

2014. május 20. | 21. szám

A tanácsok helyett az ötletek sága, tehát még inkább a bankok kezében vagyunk. Ettől persze még nem kell félni, hiszen a pénzintézetek szerepe éppen a források elérhetővé tétele. Összesen egyébként 19,1 milliárd euró értékben kölcsönöztünk tőlük, amely összeg legnagyobb részét lakásokra, házakra vettük fel. Az eladósodottság tehát nem féltétlenül jelenti azt, hogy kedvezőtlenül alakulna a lakosság anyagi helyzete. Ingatlanokhoz jutnak és vásárolnak valami hasznosat, miközben még mindig több pénzünk van a bankokban, mint amennyivel tartozunk ne-

Rendőrségi hírek Addig jár a korsó a kútra... DUNASZERDAHELY – Egy 18 éves fiatalember a kerítésen át mászott be egy családi ház udvarába. Az ablakon keresztül megpróbált bejutni a házba is, de ekkor a tulajdonosnő megzavarta, amire az kereket oldott. A rendőrség kinyomozta és a vizsgálatnál kiderült, hogy ugyanilyen cselekményért az utóbbi 24 hónapban már egyszer jogerősen elítélték. A lopási és magánlaksértési kísérletnek minősülő vétségért most 18 hónap feltétel nélküli szabadságvesztést kapott a járásbíróságtól.

kik. Ennek ellenére olyan terheket vállaltunk magunkra, amelyek éveken, sőt évtizedeken keresztül kényszerhelyzetbe sodornak bennünket. Sokan éppen ilyen okok miatt nem mernek változtatni még akkor sem munkájukon vagy élethelyzetükön, amikor már minden feltétel adott a döntésre. Az elkövetkező hetekben ezen jelenségen is elgondolkodva egy tájainkon eddig nem látott sorozatot indítok a rovaton belül és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala Gazdasági bizottságának segítségével, amelyet én

Metamfetamin került elő DUNASZERDAHELY – Motozás alkalmával mintegy 19–73 egyszeri adagnak megfelelő metamfetamint találtak a rendőrök egy 33 éves helyi férfinál. Négytől tíz évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti, mert a rendőrség tiltott kábítószergyártás bűncselekményének elkövetésével gyanúsította meg.

Hiába vágta le a kábelt DUNASZERDAHELY – Ugyancsak lopás kísérletének elkövetésével gyanúsította meg a rendőrség azt a 21 éves helyi férfit, aki betört egy cégtelepre. A kompresszorkábelt levágta, hogy ellopja, de a biz-

koordinálok. Szeretném az olvasóknak és az érdeklődőknek személyesen is kicsit közelebb hozni azon alapinformációkat, amelyek segítségével könnyebb lehet azt a kevés havi bevételt a lehető legjobb módon beosztani. Nem kell megijedni, nem biztosítási és befektetési tippek következnek, csupán egyszerű gazdasági tanácsok, amelyek egy utat mutathatnak a mindennapokban, az osztásban és a kivonásban. Remélem ezzel tudok legalább néhányuknak segíteni, hogy a hitel valóban lehetőség és ne béklyó legyen.

tonsági őrök megzavarták tettében. Két évig terjedő börtön várja.

Nem teketóriáztak velük Az év 19. hetében a rendőrök négy járművezetőt gyanúsítottak meg függőséget okozó szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés vétségért. Mind a négyüknél 1 mg/liter feletti értéket mutatott az alkoholszonda. Jogerősen elítélték őket. *** Az év 19. hetében 6 közlekedési baleset történt a Dunaszerdahelyi járás területén. Egy személy súlyosan, egy könnyebben sérült. A további káresemények száma 8 volt.


8

Csallóköz

Tudósítás > Hirdetés

Gálaműsorral mondtak köszönetet Az egészségügyben dolgozó nővérek és ápolók nagyobb megbecsüléséért DUNASZERDAHELY – Múlt hétfőn gálaestet tartottak a Városi Művelődési Központban az egészségügyi ápolók és nővérek nemzetközi napja alkalmából. A rendezvény kezdeményezői között voltak a Nagyszombat Megyei Önkormányzat MKP-s képviselői is, célja pedig az egészségügyben dolgozó ápolók és nővérek köszöntése, munkájuk méltatása és elismerése volt. Az ünnepi estet Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere nyitotta meg. Nyitóbeszédében hangsúlyozta, szükséges és fontos odafigyelni azokra az embe-

Vojtík Szimona felvételei

rekre, akikre a betegek kórházi, csecsemőkori vagy akár időskori ápolása során a legnehezebb teher hárul, akiktől a legtöbb szeretetet, megértést és türelmet vár el a gyógyulni vágyó ember. Köszöntőt mondott az ünnepi esten Berényi József, a

Nagyszombat Megyei Önkormányzat alelnöke, aki először felolvasta Tibor Mikušnak, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat elnökének üdvözlő levelét, majd méltatta a rendezvényt. Elmondta, ma még a társadalom nem értékeli megfelelő

mértékben az egészségügyben dolgozó nővérek és ápolók munkáját, kiváltképp, ami a munkájuk bérezését jelenti, de megyei képviselőként és alelnöki tisztségéből adódóan ígéretet tett arra, minden igyekezetével azon lesz, hogy ez a helyzet idővel jobb irányba változzon. Az egészségügyben dolgozó nővérek és ápolók munkájáról a legnagyobb elismeréssel szólt, amit korábban, személyes kórházi ellátása során tapasztalt. A Dunaszerdahelyi Kórház- és Rendelőintézet Rt. igazgató főorvosa, Dr. Horváth Zoltán is örömmel köszöntötte a megjelent ünnepelteket, mint megbecsült kolléganőket,

alkalmazottakat, s régi jó munkatársakat. Beszédében elsősorban köszönetet mondott a hivatásukat végző ápolók és nővérek mindennapi fáradságos munkájáért, a betegekhez való hozzáállásukért, áldozatkészségükért, kitartásukért és odaadásukért. Az ünnepségen tíz kiemelkedő munkát végző, az egészségügyben dolgozó ápolónő részesült kitüntetésben és jutalomban, közülük nyolc személyre az egészségügyi nővérek regionális szervezete tett jelölést, két nővérre pedig, akik magán orvosi rendelőben dolgoznak, a polgárok tehettek javaslatot. (bi, csall)


Tudósítás > PR-cikk > Hirdetés

2014. május 20. | 21. szám

Fellinger az idei Forbáth-díjas Kiosztották az irodalmi elismeréseket

Attila méltatta. Az ünnepélyes díjátadás előtt, amelyet Haizok Melinda vezetett és Buják Andor, Bohus Zoltán és Zakál Gyula előadása is színesített, a város szülötte, s a fiatalon elhunyt Talamon Alfonz szobrát is megkoszorúzták. Az irodalmi élet napjainkban uralkodó szlovákiai magyar viszonyairól Hodossy Gyula, a SZMÍT elnöke beszédében elárulta, ők

Választási alapinfók Szombaton Szlovákia 18 évnél idősebb, választásra jogosult polgárai is megválasztják képviselőiket az Európai Parlamentbe. Az országnak 13 képviselője lesz a testületben. A választó a választóhelységbe való érkezés után személyigazolványával igazolja magát, megkapja a 29 választáson induló párt listáját és egy borítékot. A választó dönthet úgy, hogy a kiválasztott párt listáján nem karikáz jelölteket, hanem a kiválasztott párt listáját beleteszi a borítékba és lezárja azt, majd beledobja az urnába. Amennyiben szeretne konkrét jelölteket is karikázni, akkor ezt is megteheti, de csak egy párt listáján karikázhat sorszámokat, méghozzá legfeljebb kettőt. Ezután a párt listáját beteszi a borítékba, lezárja és bedobja az urnába. A választással kapcsolatos részletesebb információkat a belügyminisztérium oldalán olvashatják (www.minv.sk).

DIÓSZEG – Pénzes Tímea és Fellinger Károly kapta az idei Talamon Alfonz- és Forbáth Imre-díjakat, amelyek a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának (SZMÍT) legértékesebb irodalmi elismerései. A mátyusföldi településen az ünnepélyes átadáson a prózaíróknak járó díjat a jelenleg Budapesten élő, s néhány nappal ezelőtt ikreknek életet adó Pénzes Tímea kapta, aki az anyai örömök miatt személyesen nem tudta átvenni az elismerést. A kiváló szerző laudációját Juhász Katalin jegyezte, s azt Nagy Erika, a SZMÍT titkára olvasta fel. A lírai alkotók között az elmúlt év legjobb verseskötetéért járó díjat Fellinger Károly jókai író, költő vehette át, akinek munkásságát Jász

9

igyekeznek mindent megtenni, hogy a felvidéki írók könyvei eljussanak az olvasókhoz, mert sajnos napjainkban az a helyzet, hogy a könyvesboltok polcain nehéz szlovákiai magyar szerzőket találni. Egyben kiemelte, tavaly ismét sok remek magyar könyv született nálunk. Rajkovics Péter A szerző felvétele

Obec Štvrtok na Ostrove v zmysle zákona č. 138/1991 Zb. O majetku obcí vyhlasuje obchodnú verejnú súťaž OVS-1/2014 na predaj pozemkov v k.ú. obce, a to pozemku parc. č. 575/97 reg. „C“ a pozemku parc.č. 978/1 v celosti. Lehota na predkladanie návrhov je stanovená do 5. 6. 2014, do 12.00 hodín. Bližšie informácie poskytnú na obecnom úrade v rámci úradných hodín alebo na tel. č.: 031/ 569 35 01. Csallóközcsütörtök község a T.t. 138/1991 számú törvénye alapján versenytárgyalást (OVS-1/2014 hirdet a község kataszterében az 575/97 parc. számú földterület és a 978/1 parc. számú földterület eladására. Az ajánlatok benyújtásának határideje 2014. június 5., 12.00 óra. Közelebbi információt a községi hivatalban nyújtanak a fogadóórák keretén belül vagy a következő telefonszámon: 031/569 35 01.


10

Žitný ostrov

Fotoreportáž

Obnoví sa dlhoročná tradícia? Počas troch dní sa zápolilo až v 23 disciplínach v súzvuku ľudí a koní ŠAMORÍN/ČILISTOV – Od druhého májového piatka je „Hippo aréna“ v pridunajskej mestskej časti sprístupnená pre širokú verejnosť. Areál bol uvedený do prevádzky pri príležitosti trojdňových medzinárodných jazdeckých pretekov – konala sa tu parkúrová súťaž kategórie SCN: súťažiaci počas troch dní zápolili až v 23 disciplínach. Šamorín bol dlhé desaťročia známy nielen v rámci bývalého Československa ako bašta jazdeckého športu i chovu koní, no, žiaľ, ostatné dostihové preteky sa v centre Horného Žitného ostrova konali v sezóne 1991. Dnes však môžeme (s potešením) konštatovať, že kone, džokeji a nenapodobiteľná atmosféra jazdeckých dostihov sa do Šamorína vracajú. A nielen koničkári – v predmetný piatok už od rána smerovali do Hippo arény ľudia, najmä školáci, ale i celé rodinky. K dispozícii mali aj možnosť využiť služby novootvorenej reštaurácie, piatich bufetov a pokochať sa prechádzkou po promenáde – podľa vyjadrení návštevníkov ceny občerstvenia vôbec neboli odstrašujúce. Už koncom mája sa v Hippo aréne uskutočnia ďalšie preteky – Spring Classic a Drezúrne preteky 2014. Vstup pre verejnosť má byť voľný aj pri týchto športových podujatiach. (dömötörová)

Jazdecký šport dokáže poskytnúť mimoriadne estetické zážitky

Žeby tento koník stratil jazdca?

Oj ojój, našli ho!

Aj kôň to občas dokáže zvládnuť „po dvoch“

Páčim sa ti, miláčik? Aj ty mne...

Foto: autorka


11

Reportáž

20. máj 2014 | číslo 21

Z Hongkongu je to 9000 km... Žitnoostrovské pastelky – ako vždy veľmi pútavé, príťažlivé, pôvabné DUNAJSKÁ STREDA – Prvý ročník pôvodne slovenskej súťaže „Žitnoostrovské pastelky“ sa konal v roku 1996. Neskôr toto nielen na slovenské pomery výnimočné výtvarné podujatie, určené deťom predškolského veku, nadobudlo európsky rozmer, a ostatné tri roky už hrdo hovoríme dokonca o jeho interkontinentálnom charaktere! Slávnostnej vernisáži, ktorá sa konala v prvú májovú stredu, predchádzala januárová uzávierka – v jubilejnom, XV. ročníku Žitnoostrovských pasteliek organizátori zaregistrovali takmer 1700 obrázkov, ktoré si to na Žitný ostrov „nasmerovali“ z Bieloruska, Bulharska, Rumunska, Českej republiky, Maďarska, Poľska, Rakúska, Nemecka, Slovinska, Chorvátska, Bosny a Hercegoviny, Srbska, Ruska, Ukrajiny a Lotyšska, ale aj z Kazachstanu, Hongkongu i Bangladéša. A, samozrejme, i z celého Slovenska. Práca poroty býva v takýchto prípadoch mimoriadne nevďačná, lebo musí odborne posudzovať roztomilé kresbičky škôlkarov. V „Deň D“ sa na slávnostnej vernisáži v Dunajskej Strede, konkrétne v galérii Žitnoostrovského múzea, zišla väčšina z 55 ocenených. Už v minulosti bežne prichádzali deti so svojimi rodičmi a pedagógmi zo Srbska, Česka, Poľska a Maďarska, v posledných rokoch dokonca z Ruska a Bieloruska, no tento rok pricestovali dve mladé rodinky až z čínskeho Hongkongu! Najprv leteli do Viedne, z medzinárodného letiska do Bratislavy, a potom ešte vláčikom do Dunajskej Stredy. Okaté dievčatká, sťaby rodné sestry Snehulienky – Yui Ching Denise Wong a Kwok Ying Hei – kvôli svojim darčekom a diplomom precestovali celých 9000 kilometrov! Na otázku, čo ich motivovalo cestovať do Dunajskej Stredy nám sympatickí rodičia dievčatiek z Hongkongu, ktoré sa v Dunajskej Strede cítili ako doma, odpovedali: „Učiteľky v škôlke nás upozornili, že ide o ojedinelú súťaž vo svete a na veľmi vysokej úrovni, tak sme sa rozhodli prísť...“ V úvodnom programe vystúpil maestro klaun Vlado Kulíšek – jeho predstaveniu bez slova s pridanou hodnotou radosti a lásky rozumejú deti všetkých národností. Dokonca aj dospelí... Veselosť sa miešala s napätím a v sále burácal radostný smiech.

Prítomných privítal a pozdravil viceprimátor mesta Dunajská Streda László A. Szabó, TTSK reprezentovali Jakub Slobodník a župný poslanec László Bacsó. Ceny deťom ďalej odovzdávali predstavitelia samospráv: viceprimátor Veľkého Medera Marián

ho slovenského teoretika umenia Bohumíra Bachratého, s ktorým sa v ostatných rokoch stretávame v Dunajskej Strede často. Čím je pre neho toto mesto také príťažlivé? „Čo ma sem ťahá? No samozrejme výborné výtvarné akcie, ktoré tu robíte, ale aj

Ako dve Snehulienky – Yui Ching Denise Wong (vpravo) a Kwok Ying Hei

Soóky, Šamorín zastupovala Anna Hecht, ale napríklad aj zahraniční hostia Monika Várszegi a László Rózsavölgyi, zástupcovia družobného mesta Győr. Deti dostali štýlové diplomy, celofarebný trojjazyčný katalóg s obrázkami všetkých víťazov, keramickú pastelku z dielne Š. Alföldyho, tričko s logom podujatia a ďalšie hodnotné ceny. Vysokú úroveň celého podujatia potvrdzujú aj obdivné vyznania hostí z mnohých krajín, ktorí sa jednoznačne zhodujú v tom, že niečo obdobné zrejme v Európe ani neexistuje. Pred začiatkom vernisáže sme oslovili predsedu odbornej poroty, vysokoškolského pedagóga a renomované-

príjemní, dobrí a pracovití ľudia, ktorí sa venujú profesionálnym výtvarníkom, no aj amatérom a detskej tvorbe. Žitnoostrovské pastelky sú unikátny výkon v našich pomeroch, v dobe, keď u nás kultúra nemá príliš »zelenú«, a naozaj títo ľudia – Žitnoostrovské osvetové stredisko a Žitnoostrovské múzeum – držia trend podporiť a prezentovať súčasné, moderné, mladé detské výtvarné umenie. Rád sem chodím a prídem vždy – za kultúrou treba chodiť tam, kde sa jej darí, kde má požehnanú pôdu, čo na Žitnom ostrove je.“ A čo by dodal k tomuto ročníku? „Je veľmi pútavý, príťažlivý, pôvabný – veď autormi sú tie najkrajšie, naozaj

Výstavná sála Žitnoostrovského múzea sa zaplnila nielen detskou radosťou

čisté deti nepokazené vonkajšími vplyvmi televízie, zlého umenia, internetu a podobných médií, ktoré sú síce úžasné, ale kontraproduktívne, často idú proti tej »rukodelnej« tvorbe, prirodzenej detskej fantázii. Tento ročník má naozaj kvalitu a má aj svoje prekvapenia – jedným z nich bola veľká kolekcia 80 kresieb z mesta Dháka v Bangladéši, to ma priam šokovalo. Nadviazali sme s nimi kontakt, dopisujeme si, a dokonca z Hongkongu, ktorý tu už bol kresbami zastúpený, prišli dve dievčatká s rodičmi – pricestovať z takejto diaľky do Dunajskej Stredy je niečo úžasné, to na Slovensku nepoznáme, je to obrovské pozitívum. Povedal by som to tak, že Dunajská Streda má magnetizmus, ktorý siaha až do čínskeho Hongkongu – nedokázali sme to vo výrobe, priemysle, ale v detskom umení áno, a to je pozoruhodná vec, ktorá ukazuje, že detské výtvarné umenie nepozná hranice, ale ani všetky problémy tohto sveta a istotne má budúcnosť.“ Podujatie pod záštitou predsedu TTSK Tibora Mikuša je organizované s príspevkom Ministerstva kultúry SR, mesta Dunajská Streda a mesta Veľký Meder. Organizátori si veľmi vážia fakt, že aj v dnešnej dobe sa stretávajú s nezištnou podporou sponzorských firiem a podnikateľov z okresu, za čo im patrí veľká vďaka – len ich pričinením sa darí udržať vysokú úroveň podujatia. Vedúcou metodičkou Žitnoostrovských pasteliek je Gabriela Borosová, hlavným organizátorom tohto podujatia je Žitnoostrovské osvetové stredisko. Výstavu si môžete pozrieť do 14. júna v Žitnoostrovskom múzeu a v Gallery Nova. Oplatí sa... (svetlovská, banič)

Foto: Ľubo Banič


12

Žitný ostrov

Spravodajstvo

Súťaž, v ktorej vyhral každý Mimoriadne vydarený deň v čarokrásnej prírode medzi priateľmi ČILISTOV – Základná organizácia Slovenského zväzu telesne postihnutých č. 769 Šamorín usporiadala 10. mája na jazere Lagúna medzinárodné rybárske preteky pre telesne, respektíve zdravotne postihnutých. Súťaže sa napokon zúčastnilo z 25 prihlásených 15 rybárov, a tak od skorého rána mali „domáci“ i hostia z Maďarska nahodené rybárske prúty s najdokonalejšími návnadami všakovakých druhov, na ktoré sa snažili lapiť tie „naj“ ryby. Hmotnosť ulovených vodných plutvovcov starostlivo zisťovala porota pozostávajúca z predsedu SC Odvaha Gabriela Farkasa, členmi boli predseda ZO SZTP č. 769 Ferenc Fehér, hospodár miest-

nej organizácie SZR Dušan Tóth a kontrolór Karol Kuki. Po odvážení sa ryby púšťali späť do jazera a opäť sa tešili slobode. Tesne po obede sa súťaž skončila vyhlásením výsledkov v dvoch kategóriách: v prvej získal prvenstvo László Naszádos zo Šamorína, na druhom mieste skončil Gábor Farkas, tretiu priečku obsadil Zoltán Czucz; v druhej kategórii si odniesol prvenstvo Robert Vanhall z Győru (ktorý zároveň získal aj putovný pohár predsedu SZTP), druhá cena putuje do Balatonalmádi zásluhou László Herczega, na tretej priečke sa umiestnil Árpád Néver z Győru. Vyhral však úplne každý účastník, a komu sa neušiel pohár, odchádzal spokojný tiež – veď možnosť prežiť

László Herczeg z Balatonalmádi je na Žitnom ostrove ako doma

Foto: autorka

Keď sa zídu priatelia...

krásny slnečný deň v nádhernej prírode v kruhu svojich priateľov sa nenaskytá až tak často... V domovskej organizácii, presnejšie v jej šamorínskom klube, čakal na súťažiacich spoločný obed v podobe kotlíkového guláša, ktorý pripravovali Jozef Csápai a Mária Sípos. V materskom centre ZO SZTP to od rána bublalo a rozvoniavalo, a s príchodom súťažiacich veselá nálada ešte gradovala. Predseda klubu Ferenc Fehér sa pre nás k prebehnutej súťaži vyjadril takto: „V klube sa snažíme pre našich členov vytvoriť plnohodnotné podmienky k sebarealizácii, a keďže je medzi nami i do-

statok milovníkov prírody a rybárov, vznikol nápad zorganizovať aj takúto súťaž s prizvaním priateľov z Maďarska. Aj touto cestou by som rád poďakoval vedeniu Mestského úradu v Šamoríne, a rovnako i vedeniu hotela Kormorán, ktoré nám poskytlo priestor na uskutočnenie nášho zámeru, umožnili nám rybolov vo svojom rybárskom revíri a súťažiacim poskytli aj menšie občerstvenie. Vďaka veľkorysosti a ústretovosti týchto dvoch inštitúcií dostala naša »pilotná« rybárska súťaž zelenú, a radi by sme pokračovali aj v budúcnosti.“ Zuzana Dömötör

Podávala sa výživná polievka z domácej sliepky ŠAMORÍN – Klub slovenských čitateľov pri Mestskej knižnici Zsigmonda Zalabaiho nedávno privítal známu sociologičku a publicistu Zuzanu Mészárosovú Lamplovú. Tradičné podujatie aj tentoraz prostredníctvom svojich členov i ďalších návštevníkov dôkladne vyspovedalo svojho hosťa. Musíme povedať, že zdatného: Zuzana Lamplová totiž ani v šamorínskej knižnici neostala nič dlžná svojej povesti – je renomovanou sociologičkou, ktorá si popri svojej vedeckej práci nájde čas aj na tvorbu v oblasti „krásnej literatúry“. Jej osobitý štýl, kde sa snúbi pútavý priebeh vážno-vtipných stati podoprený jemnou iróniou, dokáže rozohniť nejedno publikum, a ani to ša-

Zuzana Mészárosová Lamplová (vľavo) v šamorínskej knižnici očakávania Foto: autor určite nesklamala

morínske nebolo výnimkou. V dvojhodinovej debate Zuzana a jej vďač-

ne obecenstvo preberali najnovšie dielo autorky, „Polievka z domácej

sliepky“. Táto pozoruhodná knižka citlivo opisuje každodenné javy bežného života. Napohľad obyčajné, a predsa z nich sálajú pútavé príbehy každého z nás. V družnom dueli hosť – hostitelia odznela okrem iného aj často proklamovaná téma a práci a úrovni médií na Slovensku. Prítomní vo svojich vystúpeniach médiá ani najmenej nešetrili a na konkrétnych príkladoch hodnotili svoje negatívne skúsenosti z používania spisovného jazyka, etiky i možností novinárov ovplyvňovať život spoločnosti. Vydarené podujatie v Klube slovenských čitateľov, hlavne prezentáciou videnia života v podaní Zuzany Mészárosovej Lamplovej opäť potvrdilo, že v tunajšej knižnici to s výberom hostí jednoznačne vedia. (čikovský)


13

Spravodajstvo

20. máj 2014 | číslo 21

Ako plavba na zaoceánskej lodi Veľká sála mestského kultúrneho strediska praskala vo švíkoch DUNAJSKÁ STREDA – V stredu 14. mája v Mestskom kultúrnom stredisku žiaci Základnej školy s vyučovacím jazykom slovenským na Jilemnického ulici pripravili rodičovskú akadémiu, ktorú venovali svojim rodičom, starým rodičom, súrodencom, učiteľom a spolužiakom. Pred jej zahájením pred preplnenú sálu, ktorá priam

praskala vo švíkoch, predstúpil riaditeľ školy Peter Gajdoš, ktorý vyslovil presvedčenie, že program, ktorý žiaci pripravili zaujme každého prítomného, a vo svojich ratolestiach rodičia i širšia rodina rozpoznajú nádejné tanečnice, hercov, klaunov či budúce hviezdy ďalších oblastí šoubiznisu. Poznamenal, že rodičovská akadémia má dlhoročnú tradíciu a je vítanou príležitosťou na prezentáciu kul-

Riaditeľ Peter Gajdoš medzi svojimi „námorníckymi kadetkami“

Toto nie je muzikál na Broadwayi, ale rodičovská akadémia detí zo ZŠ Jilemnického Foto: Szimona Vojtík

Glosa

túrno-umeleckých aktivít na škole, a rovnako aj možnosťou, aby sa pred publikom predstavili jej talentovaní žiaci. Poďakoval sa učiteľkám, vychovávateľkám, rodičom, ale i deťom za vytrvalosť pri nacvičovaní svojich vystúpení a záverom poprosil prítomných o dobrovoľný príspevok do kasičky, ktorú vedenie školy umiestnilo vo vestibule, nakoľko z výnosu z tohto podujatia by radi vykryli

Ľubo Banič

Spasenie či sprasenie? Ťažká otázka...

áme za sebou týždeň, v ktorom sme celkom výnimočne nadávali viac na počasie ako na politiku a jej nositeľov. Niežeby si vulgarizmy na svoju adresu politici nezaslúžili, tie si zaslúžia vždy, ale tentoraz ich počasie za oknami tromflo.

Avšak poveternostné a hydrometeorologické elementy sa dokážu aspoň na čas spamätať, čo podľa dlhodobých skúseností voleným či nevoleným zástupcom ľudu nehrozí. Takže k podstate. Čo nás čaká tento týždeň? No predsa voľby, a to hneď dvoje. Teda drvivú väčšinu voliebspôsobilých občanov Slovenskej republiky ani jedny, lebo v tých prvých, ktoré sa v čase našej uzávierky ešte len chýlili na spadnutie ako tie nešťastné stromy v Tat rách, sa môžu aktívne angažovať necelé dve desiatky občanov Ficolandu. Áno, vyvolení budú voliť nového

(ale možno aj staronového) šéfa zharabinizovanej justície, teda v miestnom nárečí povedané predsedu Najvyššieho súdu Slovenskej republiky. Situácia sa vyvinula do pomerne smiešnej podoby, a to najmä potom, keď si zlomyseľní občania v nedávnych prezidentských voľbách za novú hlavu štátu vybrali istého Kisku. Indivíduum, ktoré sa svojimi antipatiami voči úradujúcej hlave justície (ktorá má šancu úradovať aj v nasledujúcich piatich rokoch), nijako netají. V prekérnej situácii sa však neocitol samotný Kiska, ale v prvom rade premiér Fico, dosluhujúci Sta-

rý Uj Gašparovič a celá perepúť ich poskokov, prisluhovačov či sponzorov všetkých druhov a kategórií. Čo teraz? Dať pokyn, aby bol zvolený (v kolektíve väčšiny sudcov veľmi obľúbený Eniki Beniki, medzi väčšinou nesudcov odporný Baki Sadiki), Harabin? A ak áno, čo potom? Má ho friško vymenovať Gašparovič, alebo to nechať už na nového prezidenta vyhrážajúceho sa, že je pripravený robiť caviky v štýle precedensu „kauza Čentéš“? Neľahké rozhodovanie... Iná veselica sa nám núka v najbližšiu sobotu. Máme možnosť voliť si tých, ktorí

nájom za priestory v Mestskom kultúrnom stredisku, ktorý činil vo 310 eur. Potom sa už slova ujali moderátorky celého podujatia oblečené do námorníckych rovnošiat a celý pestrý program odmoderovali v štýle plavby námornej lode po nekonečnom oceáne. Vystúpenia detí boli veľmi zaujímavé, pôsobivé a ukázali ich kreativitu a pohybové nadanie. Vladislav Kmeť

budú bojovať za naše oprávnené záujmy v Európskom parlamente, rozhodovať o tom, aké žiarovky či vysávače sa smú používať, a koľko igelitiek ročne máme právo chytiť do papŕč. Skúsenosti a prognózy hovoria, že národ slovenský a aj príslušníci menšín všakovakých druhov pobývajúcich na Slovensku sa budú držať zaužívaných tradícií: jednoducho mať eurovoľby zvysoka na háku. Netrúfam si povedať, či „našich“ trinásť poslancov, ktorí budú tak či tak zvolení (aj pri päťpercentnej volebnej účasti), dokáže výrazne ovplyvniť zakrivenie banánov či štandardný výzor uhoriek. Ale ja napriek tomu voliť pôjdem. Koho? Nepoviem...


14

Csallóköz

Tudósítás

Csallóközi sikerek Mosonmagyaróváron A zsűri elnöke, Kiss László kiemelte a határon túli csoportok teljesítményét

A díjátadó

Május 9. és 11. között került megrendezésre a XXIV. Moson Megye Színjátszó Találkozó Mosonmagyaróváron.

A Fókusz Gyermekszínpad

Játékos Szövetség minősítő zsűritagja, valamint Gergye Rezső, a vasvári Nagy Gáspár Művelődési Központ igazgatója ítéltek oda.

dik, a lehetőségek hiányát kreativitással, egyéni ötletekkel pótolták. Kiemelte a határon túli színjátszó csoportok teljesítményét, akiket nagy várakozással tekintettek meg, s idén sem okoztak csalódást. A bemutatott darabok rengeteg eredeti rendezői elképzelést tartalmaztak, nagyszerű színházi élményekkel megajándékozva a műértő közönséget” – írták a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség honlapján. A fődíjat, a fesztivál legjobb előadá-

sa díját a nyárasdi Tekergők színjátszó csoport kapta a Bolond falu című dramatikus játék bemutatásáért. Rendezők: Nagy Irén és Magyar Gaál Lívia. Rendezői díjat kapott Jarábik Gabriella, a dunaszerdahelyi Fókusz gyermekszínpad Mese, mese, meskete című szerkesztett játék rendezéséért, Takács Tímea, az alistáli Csipcsirip Gyermekszínpad Nemzetközi Zenész Találkozó című szerkesztett játék rendezéséért. Szerkesztői díjat vehetett át a dunaszerdahelyi

A Csip-csirip

A 21 beválogatott előadás közül öt a Felvidékről érkezett. Bemutatkozott a nyárasdi Tekergők színjátszó csoport, a dunaszerdahelyi Fókusz Gyermek- és Diákszínpad, az alistáli Csip-csirip Gyermekszínpad és a dunaszerdahelyi Novus Ortus Diákszínpad. A két és fél nap alatt egymás után mutatták be különböző műfajú előadásaikat a gyermek-, diák- és felnőtt csoportok. Láthatott a közönség vígjátékot, drámát, improvizációs- és dramatikus játékot, tragikomédiát, kabarét, szerkesztett játékot, tehát igazán színes, sokrétű volt a paletta. Az előadások után szakmai értékelésre került sor, ahol sok hasznos tanáccsal látta el a zsűri a csoportokat. Vasárnap délután ünnepélyes eredményhirdetés keretén belül átadásra került a 11 díj, amelyeket Kiss László, a Magyar Versmondó Egyesület elnöke, Pápai László, a Magyar Szín-

„Kiss László zsűrielnök elégedettségének adott hangot, hogy ebben az évben is színvonalas produkciókat láthatott a zsűri és a közönség. A magas színvonalat képviselő produkciók azért is bírtak nagy jelentőséggel, mert a csoportok jó része nagyon szerény körülmények között műkö-

A Tekergők

Archív felvételek

Fókusz Diákszínpad Madách–Karinthy: Az emberke tragédiája című szerkesztett játék szerkesztéséért. A szép színpadi látvány díját a dunaszerdahelyi Fókusz gyermekszínpad kapta Mese, mese, meskete című szerkesztett játék bemutatásáért. A gyermekszínjátszó csoportok júniusban a Duna Menti Tavaszon, a diákszínjátszók a Jókai Napokon mérettetnek meg ismét. A Fókusz Diákszínpad

Magyar Gaál Lívia


Tudósítás > Hirdetés

2014. május 20. | 21. szám

15

Pihentető kedvtelés a természetben Mintegy 2400 tagunk van, ennek egynegyede gyermek és fiatal A horgászat olyan hobbi, sport, mely az emberek kikapcsolódását szolgálja, ezért is vált az egyik legkedveltebb szabadidős tevékenységgé. Népszerűsége régiónkban is évről-évre növekszik, ezt a horgászszervezetek taglétszámának folyamatos növekedése mutatja. Ezt erősítette meg Dobre Jaromír, a Szlovákiai Horgászszövetség dunaszerdahelyi városi szervezetének elnöke is, akivel a vásárúti Kilencedes horgásztónál találkoztunk má-

Végzős zeneiskolások koncertje VÁGSELLYE – A helyi művészeti alapiskola tavaly ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját. A hat évtized alatt több száz művészt nevelt ki az egyes művészeti ágakban. Május 5-én tizenkét végzős adott koncertet oktatóik, hozzátarto zóik és barátaik előtt. Mind a hangszer-, mind pedig az énekszakosok kiváló teljesítménnyel igazolták, hogy az iskola tanári kara, élén Milan Jančovič szobrászművésszel odaadó és szakmai munkát végez. A végzőskoncert után az igazgató átadta a diákoknak az oklevelet

és sok sikert kívánt a további életben. „Meggyőződésem, hogy az is-

kolánkban eltöltött évek alatt erősíteni tudtuk a magas művészet

jus 15-én, a pontyszezon megnyitása alkalmából. „Városi szervezetünk több mint 60 éves múltra tekint vissza. Mintegy 2400 tagunk van, ennek egynegyede gyermek és fiatal. Öt körzet tartozik hozzá: Dunaszerdahely, Bős, Pozsonyeperjes, Szentmihályfa és Illésháza, ezen belül a járás 45 települése. Kezelésünkben van 36 zárt vízfelület, valamint folyóvizek, mint a csallóközi csatorna, vagy a Kis-Duna. Természetvédelmi feladatokat is ellátunk” – tudtuk meg tőle. (V. K.) A szerző felvétele

iránti érdeklődéseteket. Tökéletesítettük a vele született tehetséget, melodikus, ritmikus, harmonikus, intonációs és emlékező-képességeket. Egyúttal a személyiség fejlődéséhez is hozzájárultunk. Kialakítottuk az esztétikai értékek iránti készségeteket, valamint a klasszikus és modern zene kulturált érzékelését” – fogalmazott az igazgató. A vágsellyei művészeti alapiskola idei végzősei: Lenka Šmatláková, Paulína Porubská, Philip Petison, Adam Jaroš, Linda Süssová, Bronislava Kováčová, Milan Valašťan (mind zongora), Tomáš Benkovič (altfurulya), Anna Slížová (billentyű és ének), Jakub Spiszak, Nikolett Rigóová és Dominik Farský (ének). Vladislav Kmeť A szerző felvétele


16

Csallóköz

Tudósítás

Vendégek és hazaiak

Lánglovagok ünnepeltek Tűzesetekhez csak barátokkal lehet menni FELSŐVÁMOS – Fennállásának kilencvenedik évfordulóját ünnepelte a helyi önkéntes tűzoltó testület május második szombatján.

Körmenet a Szent Flórián szoborral

A kerek évforduló alkalmából a bősi önkéntesek zászlót ajándékoztak a helyi lánglovagoknak. „A két önkéntes tűzoltó testület már több mint 20 éve jó baráti kapcsolatot ápol. Tavaly vezetőségünk, néhány bajtárs és bajtársnő arra az elhatározásra jutott, hogy e szép ünnep alkalmából, ami az önök testülete megalakulásának 90. évfordulója, ezzel a zászlóval ajándékozzuk meg a szervezetet” – mondta Bott Andrea. Az ünnepséget a vásárúti fúvós zenekar kísérte az úton az istentiszteletre, valamint közreműködtek a szertartás alatt is. A templomban elhelyezték Szent Flórián szobra előtt a tisztelet koszorúit, majd Lormusz János helyi plébános köszöntötte az egybegyűlteket. A szentmise előtt megszentelte az új zászlót Borsos Jó-

zsef pécsi pálos szerzetes, aki egyben a szentmise fő szónoka is volt. Az évfordulós megemlékezés a helyi kultúrházban ünnepi üléssel folytatódott, ahol köszöntőt mondott

Mészáros Barnabás felvételei

Fenes Iván, Czajlik Jenő, Berényi József. A testület kilencven évét röviden ismertette Bugár Ildikó tiszteletbeli elnök. „Községünkben 1924-ben alakult meg az Önkéntes Tűzoltó Szervezet. A kezdetleges felszerelés

sem lehetett akadálya a rendíthetetlen összetartozásnak és együttműködésnek. Az első évtizedekben kézi fecskendőkkel, az úgynevezett »Csurival«, szikracsapókkal, létrákkal, csáklyákkal, fejszékkel felszerelt tűzoltószertár a községházának udvarán hetente vasárnaponként volt találkozóhelye az akkori tűzoltó szervezet tagjainak. A szertár később id. Zalka István udvarába került, majd felépült a tűzoltószertár a falu közepén, amely 2004-ben lebontásra került. Az új létesítmény építése folyamatban van. Fontosnak tartjuk megemlíteni az elhunyt tűzoltó parancsnokok és elnökök nevét, akiknek sírjánál a mai nap folyamán tiszteletünket tettük a helyi temetőben. Parancsnokok: id. Novotny Béla, Benyák Károly, id. Zalka István, Bugár Géza, ifj. Zalka István, Zalka Jenő. Elnökök: Mikóczy Izidor, Madarász Tibor, Tánczos József. Végezetül engedjék meg, hogy köszönetet mondjak szervezetünk minden egyes tagjának az elvégzett munkáért. A további sikeres munká-

Zászlószentelés

A védőszent

Balról: Nyári László, Czajlik Jenő, Berényi József, Fenes Iván és Bugár Ildikó

hoz pedig jó erőt és egészséget kívánok.” A köszöntők után kitüntetések átadására került sor, többen oklevelet vehettek át. Az eltelt kilencven évet csak hűséggel, kitartással élhették meg, bajtársi összetartozással, önszántukból vállalják és teszik a dolgukat. (ma)


2014. május 20. | 21. szám

Vállalkozásra fel! PhDr. Ürögi János rovata

Mielőtt a Szlovák Köztársaság és az Európai Unió üzleti környezetének konkrét különbségeivel foglalkoznánk, elemezzük a kis- és közepes méretű vállalkozások feltételeit Szlovákiában. Az üzleti fejlődés elérése nem volt könnyű az országban. Számos tényező, köztük a politikai is jelentős mértékben befolyásolta a kis- és közepes méretű vállalkozásokat, s jelentős hatást gyakorol az üzleti környezet feltételeinek fejlődésére. Célunk nem az, hogy értékeljük az ország politikai helyzetét, illetve a kormányprogram határozatait, ha-

17

Tanácsadó > Hirdetés

Kisvállalkozók és a fejlődési út nem azon lépések és műveletek meghatározása, amelyeket ezen a területen hajtottak végre, s jelenleg is folyamatban van végrehajtásuk. Az átalakulás nagy hatással volt a gazdaságra, és ennek köszönhetően elindult a kisvállalkozások fejlődése Szlovákiában. A revitalizáló gazdaságnak fő elemei a kisvállalkozások, amelyekre a rugalmasság jellemző, képesek alkalmazkodni az újonnan felmerülő körülményekhez. Óriási szerepük van az új munkahelyek kialakításában, folyamatos ötletek forrásainak és új termékek létrehozásának. Ezek a kisvállalkozások képviselik tehát a gazdaság fejlődéséhez vezető utat, s fontos szerepet töltenek be az átalakulásban. A kis- és közepes méretű vállalkozások gyors fejlődésének kezdete az 1991–1992-es évekre vezethető vissza, amelyet több meghatározó tényező befolyásolt: – az állami tulajdonú vállalatok fokozatos szétesése az első hullámú privatizációnál – ez számos kis- és közepes méretű vállalkozás fokozatos megjelenéséhez vezet; – az állampolgárok kárpótlása; – kereskedelmi kapcsolatok liberali-

zációja, amely nagyszámú kis- és középvállalkozás kialakulásához vezetett, külföldi tőkerészvétellel. Találkozunk azonban a KKV-k fejlesztésének másik oldalával is. A jogszabályok megváltoztatása jelentős mértékben hátrányosan érinti az üzleti környezetet, s bizonyos esetekben bonyolulttá és nehézzé teszi az adminisztrációt. Szintén nagy hátrány a magas járulékteher, a gyenge jogérvényesítés, a szabályozott árak és a korrupció. Ebben a kérdésben eltérő a szakértői vélemények és az érintett felek véleménye. Egyesek szerint a KKV-k alacsony támogatásban részesülnek állami részről, öszszehasonlítva a kormány érdekeltségével, amit a külföldi befektetők megszerzésének érdekében nyújt. Másrészt, a „megalomániás” beruházásokra való orientálódás nem egy előnyös megoldás (hazánk és a politikai irány jellege miatt). Ha az ország proszociális (mivel a jelenlegi kormánynak ilyen a célzata), nem szabad megfeledkezni a KKV-kről. Szlovákiában 2004 óta megcserélődött a jobboldali kormány is, ezért ezt a kérdést nem nézhetjük egyetlen

politikai orientáció felől, nevezetesen a baloldal szemszögéből. A vagyonjogi kapcsolatok változásából kifolyólag, nagyvállalatoknál bekövetkezett az állami tulajdonjog megszűnése, és az azt követő privatizáció. Ez elindította a fejlődést a KKV-k területén, melyeknek jelentős szerepük van a gazdasági ébredésben: – nagy csoportot formálnak a vállalkozók – tényleges tulajdonosok; – formálják a hozzáállást, s a polgárok viszonyát a piacgazdasághoz; – alakítják a versenykörnyezet kialakulását a gazdaságban; – kialakítják az új foglalkozási lehetőségek megteremtését, különösen a szolgáltatások, a kereskedelmi és kézműves tevékenységekben; – hatékony szerkezeti változásokhoz vezet az üzleti vállalkozások terén, a hazai és külföldi piacokon tapasztalható kereslettől függően. Röviden így lehet elemezni a Szlovák Köztársaság üzleti környezetét. A következő részben a KKV-nál előforduló alapvető elméleti fogalmakkal foglalkozunk.


18

Csallóköz

Tudósítás > PR-cikk

Százhárom évesen is jó egészségben A speciális iskola tanulói énekkel, verssel, saját készítésű rajzokkal kedveskedtek DUNASZERDAHELY – Anyák napját és az idén 103 éves Gódány Veronika néni születésnapját ünnepelték múlt kedden a Svoboda tábornok utcai Idősek Otthonában. Az eseményre eljött a Híd párt képviseletében Csicsai Gábor és Sárközi István, akik apró ajándékokkal, virággal, köszöntötték az ott lakókat, a születésnapos Veronka nénit pedig tortával lepték meg. A szlovák tannyelvű speciális iskola tanulói és pedagógusai megható műsorral, versekkel, énekekkel, saját készítésű képeslapokkal készültek a nagy napra. Gódány Veronika 1911. május 9-én született Kulcsárkarcsán. 1984-től egy éves megszakítással az otthon lakója. A még ma is jó egészségnek örvendő asszony röviden mesélt az életéről: „Nyolcévesen kezdtem az iskolát Királyfiakarcsán, az anyám meghalt, így Dunaszerdahelyre kerültem a nagynénémhez. Négy osz-

tályt jártam, ekkor létesült a városban polgári iskola, ott tanultunk. Egyes tanuló voltam, jó felfogásom volt. De abba kellett hagynom tizennégy évesen, mert anyám testvére, aki nevelt, nem engedte, hogy tanuljak. Szolgálni mentem, de nem volt jó sorom. Azt a tanácsot kaptam, hogy próbálkozzak Pozsonyban, így kerültem oda” – mesélte. Tizennyolc éves volt, amikor a ház asszonyának, ahol szolgált, látogatóba jött az öccse. Arra kérték, menjen a férfihoz feleségül. „Nem akartam, hisz' még nagyon fiatal voltam. De nem volt még egy vánkosom sem. Azt mondták, menjek férjhez, majd az uram vesz. Nem volt semmim, senkim, így hát megházasodtunk. Aztán megszületett a kislányom. Csak nyolcéves volt, amikor meghalt szegénykém. Akkoriban volt az a gyermekbetegség, járvány, és az anyósom nem engedte beoltatni a gyermeket, mondván, az ő három gyere-

A gyerekek szavaltak, énekeltek

Veronika néni

ke is meghalt, pedig be voltak oltva. Megkapta a kórt, pár héten belül meghalt. Vereknyén van a sírköve. Majd egyszer megkérek valakit, hogy vigyen el oda” – csuklott el a hangja.

A férje elment a háborúba, ahonnét nem tért vissza. „A ház el lett adva, de a pénzt nem kaptam meg. De sok mindenen mentem én keresztül az életben! A férjem nem volt jó ember, pozsonyi volt, az anyja se tudott magyarul, csak csehül. Sok mindenen átmentem, és végre itt kötöttem ki! Megvan mindenem, a lakásom, a tisztaság, étkezés. Itt mindent megadnak nekem” – mosolyodott el Veronka néni. Darina Belayová szociális munkás a szépkorú asszonyról csak jót tud mondani. „Fantasztikus ember, nagyon jó természetű asszony. Soha senkivel nem volt konfliktusa, nagyon szereti őt mindenki. Imád enni, főleg az édességeket és a gyümölcsöt kedveli. Olyannyira jó egészségnek örvend, hogy még gyógyszert sem szed” – árulta el. Undesser Tímea Vojtík Szimona felvételei

Jól szórakoztak

Keresztény Európát építünk Az európai parlamenti választás kapcsán a keresztény és keresztyén ember is mérlegel, hiszen felelős döntést kell hoznia nemzete, családja érdekében. Nem mellőzheti azt a tényt, hogy egész Európa jövőjéről is szól az EP-választás május 24-én. Ezért nyomatékosan mérlegelnie kell, hogy azokat a jelölteket preferálja, akik minden körülmények között hűek maradnak keresztény és keresztyén értékrendjükhöz, annak megvédéséhez. Az újpogányság, a szekularizáció, a hedonizmus térhódítása óriási méreteket ölt az Európai Unióban, így a Kárpát-medencében is. A ke-

resztény politikusnak Jézus Krisztus tanításával edzetten kell megküzdenie az újszerű támadások ellen. A sokat hangoztatott keresztény európai gyökerek nem csupán üres frázisok. Történelmi és vallási alapon nyugszanak nézetei, amelyek átsegítették az öreg kontinenst a különböző történelmi korszakokban. Meg kell említenünk a keresztény politikus felelősségét is. Az osztrák politikus és közíró Andreas Khol, arról írt egy cikkében, hogy a keresztény politika meghalt, helyébe a keresztények politikája lépett. Ezzel azt akarta mondani, hogy az egyház a korábbi kedvezőtlen tapasz-

talatokból tanulva a második világháborút követően visszavonult az aktív politikától, és többé nem azonosítja magát egyetlen párt politikájával sem, ugyanakkor azonban felszólítja a keresztényeket valamennyi demokratikus pártban, hogy saját pártjukon belül a keresztény értékek megvalósításán munkálkodjanak. Európa esélyei tehát attól is függnek majd, mennyiben sikerül a keresztény politikusoknak az európai integráció keretében érvényre juttatni a keresztény eszméket és értékeket. A politikusnak bátorságra is szüksége van, hogy meggyőződése sze-

rint cselekedjék. Kívánom, hogy politikusaink, képviselő-jelöltjeink Jézus Krisztus példája és tanítása nyomán bátran cselekedjenek majd az európai politizálásban is. A választókat pedig biztatom, hogy döntésüknél a közösség érdekeit tartsák szem előtt, a keresztény-keresztyén értékrendet, nemzeti történelmünk védőbástyájának szerepét és megújult lelkülettel „Változtassuk meg Európát!” Karaffa Attila, az MKP Keresztény Platformjának Nagyszombat megyei vezetője


19

Tudósítás > Hirdetés

2014. május 20. | 21. szám

Kövekben és fában megálmodott világ A mai technikai világban a kézügyesség háttérbe szorul NAGYMAD– Május második hétvégéjén nem mindennapi kiállításnak adott otthont a község művelődési házának nagyterme. A helyi illetőségű Németh Dezső és felesége, Márta, kövekben és fában megálmodott világába kalauzolta el

el határainkon túlra is. Németh Márta elárulta, hogy már gyermekkorában szívesen rajzolgatott, az idő előrehaladtával kőképeket is készített. Családjában mindenki hódolt a művészet valamely ágának. Nagyapja művészi szinten horgolt, mintákat tervezett. Mint megtudtam tőle, egy

Németh Dezső és Németh Márta

az érdeklődőket, akik szép számmal érkeztek a községből és a Csallóköz különböző pontjairól. Az ünnepélyes megnyitón tiszteletét tette Csáky Pál is. Nagymad polgármestere, László Gábor köszöntőjében méltatta a szépkorú házaspár munkásságát, kézügyességét. „Remélhetőleg nemcsak a környező falvakban és a Csallóközben, hanem egész Európában bemutathatják alkotásaikat. Büszkék vagyunk arra, hogy Nagymad községben ilyen házaspár él.” Csáky Pál beszédében azt kívánta számukra, hogy alkotásaik járják be az egész Csallóközt, és jussanak

kőkép elkészítéséhez egy hónap szükséges, amennyiben szabadideje megengedi, egy, két hét is elegen-

dő. Hosszabb időt követel a több ezer kő összegyűjtése. Véleménye szerint a mai technikai világban a kézügyesség háttérbe szorul, halálra van ítélve.

Férje, Németh Dezső régóta hódol a fafaragásnak, azonban idő hiányban inkább nyugdíjas kora óta foglalkozik a fából készült tárgyak elkészítésével, de az évek múlásával kissé hanyagolja. Egy kép kifaragása egy, két hetet vesz igénybe, de volt olyan munkája, amelyre több időt kellett szentelnie. A technikát, tehetségét nagyapjától örökölhette, aki ladikok készítésével, javításával foglalkozott. Elmondása szerint bátyja inkább hasonlított nagyapjukra. Ő mindenféle előképzettség nélkül háztetőket készített. A megnyitó megvendégeléssel zárult. Lőrincz Tamás A szerző felvételei


20

Csallóköz

Kulissza

Veronica Mars ismét nyomoz A rajongóknak készült a rajongók pénzéből Veronica Mars visszatért, csakhogy ezúttal másfél óra erejéig nyomoz, mozifilmben. Mindezt annak köszönhetően, hogy a sorozat rajongói összefogtak, nem tágítottak, és végül szép kis summát gyűjtöttek össze. Az összeg pedig elegendő volta arra, hogy leforgassák a jó pár éve befejeződött sorozat folytatását. A moziváltozat kifejezetten rajongóknak készült. A Veronica Mars c. tévésorozatot 2004-ben tűzte műsorra az UPN csatorna, s végül három évadot élt meg. A befejezés oka természetesen a nézettség csökkenése volt, így 2007-től vártak a fanok a folytatásra. 91 585-en annyira hiányolták

kossággal vádolják, már megint. Megölte popsztár barátnőjét, mire Logan felhívja őt, hogy segítsen neki kinyomozni a valódi tettest. Vero-

szál nyögvenyelős, de nem ez a fontos, hanem a nosztalgia. Rob Thomas, a sorozat kiötlője, rendezett, forgatókönyvet írt és producerkedett.

nica átrepüli az egész országot, hogy segítsen a barátján, szerelmén. Visszaköltözik az otthonába, ismét magára ölti régi gúnyáját, de már nem tinidetektív többé, hanem felnőtt nő, a végén pedig minden a helyére kerül, így ő is. Aki nem látta a sorozatot, annak teljesen ismeretlen lesz a sok karakter, aki felvonul a film 107 perce során. Mindenki kap néhány mondatot, jelenetet, valaki csak átlibben a filmen, másoknak poénosabb percek jutnak. Osztálytalálkozóra emlékeztet, és amikor épp átfut a fejünkön, láss csodát, tényleg osztálytalálkozót rendeznek, ami máris megoldja a helyzetet, vagy éppen ellenkezőleg, túlbonyolítja. A sztori, a bűnügyi

Igyekezett mindent és mindenkit beleszuszakolni a bő másfél órába. A Veronica Mars tehát nem az izgalmas története miatt érdekes,

Net-felvételek

kedvencüket, hogy gyűjtést szerveztek. A végeredmény 5,7 millió dollár, ami elismerést érdemel. A Veronica Mars (Veronica Mars, 2014) néhány perces összefoglalóval indul. Ebből megtudhatjuk, hogy kilenc évvel vagyunk az utolsó rész után. Veronica Mars (Kristen Bell) már nem tini, felhagyott a nyomozással, New Yorkban él barátjával, Pizzel (Chris Lowell), akivel a harmadik évadban jött össze. Ügyvédnek tanult, állásinterjúkra jár, és épp kilátásban van egy remek munkahely busás fizetéssel. Közbeszól azonban a maga mögött hagyott élete, vagyis a kaliforniai Neptune nevezetű tengerparti városka, ahol egykori szerelmét, Logant (Jason Dohring) gyil-

ahogy a színészi alakítások sem teszik érdekesebbé, színesebbé a filmet. Elsősorban a rajongóknak készült a rajongók pénzéből. Aki erre vevő, az nem fog csalódni. Ahogy az a tinisorozatokra jellemző, szerelem, érzelmek, kreált ügyek, amelyeket fel kell nagyítani, Veronica Mars esetében a különcség és az édesapjával való szoros kapcsolat, illetve a szembenállás a gazdagokkal, mindez nehezen fért bele a játékidőbe. Veronica Mars már nem tini, és az őt alakító Kristen Bell és a többiek is kinőttek már a tinidzsérkorból. Kristen a sorozat forgatásakor is a húszas évei közepén járt, így logikus döntés volt a kilenc év ugrás az időben. Fura lett volna, ha továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy tizenéves kislányt alakítson, tíz éve is különösen hatott. A film lepereg, nézzük az arcokat, követjük a sztorit, de nem ragad magával. A másfél óra épp megfelelt volna két hosszúra nyúlt epizódnak, ha sorozatban gondolkodunk. Azoknak jelent nagy élményt, akik Veronica Mars/Kristen Bell rajongói, és imádták a sorozatot. A többségük ezúttal sem családik, bizonyára örül, hogy ennyi év után ismét láthatja a szereplőket. Aki viszont nem látta a sorozatot, halvány fogalma sem lesz arról, miért voltak, miért vannak oda még most is Veronica Marsért. Akinek nem jön át a hangulata, az egy legyintéssel elintézi, és néhány nap múlva már azt sem tudja majd felidézni, hogyan fejeződött be. A kritikusok és a nézők véleményei viszont többnyire azonosak voltak, elismerő szavak, dicséretek. Ki tudja, ha a rajongók úgy akarják, ismét gyűjtésbe kezdenek, és néhány év múlva összejöhet az újabb folytatás. Rajkovics György


21

Autósok, motorosok, stop!

2014. május 20. | 21. szám

Ford Mustang:

Méltó jubileum! A különleges szériából mindössze 1964 darab készül majd, fehér és kék színben A Ford egy korlátozott példányszámú Mustangmodellváltozattal tiszteleg a világ kedvenc póniautójának öt évtizede előtt. A 50 Year Limited Edition széria a vadonatúj, 2015-ös Ford Mustang GT ferdehátú kivitelére épül, és mindössze 1964 darabot gyártanak belőle. Az autó mindösszesen két színben készül majd, és a standard változat szinte valamennyi opciója az alapszereltségének részét képezi. A vásárlónak lényegében csak a kézi vagy az automa-

Fotó: Ford

ta váltó közül kell választania. A beltér egzotikumát jól jellemzi, hogy a kettős ívelésű műszerfalon végigfutó alumínium betétet itt maratott felületkezelés díszíti, az utas felőli oldalon pedig egy sorszámozott 50 Year Limited

A több mint 420 lóerős és 527 Nm forgatónyomatékú ötliteres, V8-as motorral hajtott 50 Year Limited Edition változat felszereltségében a Mustang GT teljesítménynövelő csomagja is megtalálható, hatdugattyús Brembo

első fékekkel és nagy teljesítményű, Y sebességindexű Pirelli P-Zero nyári gumiabroncsokkal. A 19 colos könynyűfém keréktárcsák egyedi, Y-küllős kialakítása az ötven évvel ezelőtti, eredeti Mustanghoz kínált krómozott acéltárcsák formavilágát idézi. Az egzotikus Mustang idén év végén jelenik meg a piacon. (g+f, vas)

Edition embléma található. A két választható karosszériaszín egyike a képeinken is látható Wimbledon White; ez volt a No. 0001 gyártási számú autó fényezése, amelyet Stanley Tucker vásárolt meg 1964 áprilisában.

Mercedes:

A Mercedes új szuperkupéja Az 5,5 literes, dupla turbós erőforrás 585 lóerőt és 900 Nm nyomatékot termel A német gyártó jó szokásához híven nem sokat teketóriázott: az új S osztályoskupé piacra dobását követően máris bemutatta az álomautó sportverzióját, amely természetesen az

S63 AMG Coupé nevet kapta.

Fotó: Mercedes

A házi tuningcég lecserélte az első és hátsó lökhárítókat, kiszélesítette a kerékjáratokat, a 19 colos tárcsákra elöl 255/45-ös, hátul 285/40-es

gumikat húzott, és négy integrált, négyzetes kipufogóvéggel zárta le az autót. Mindez olyan felsőbbrendűséget kölcsönzött az amúgy is sportosan elegáns, arisztokratikus nagykupénak, amelyet

akár egy Bentley is megirigyelhetne… Belül szinte alig találunk olyan elemet, amely ne finom fekete bőrrel lenne bevonva, míg a műszerfali betéteket valódi karbonra cserélték a gyárban. A lényeget

Bicajozzunk – de biztonságosan! Mostanra már valószínűleg a legfázósabbak is kitolták a bicikliket a pincéből– garázsból–fészerből; nem árt tehát átismételni, hogy kell kinéznie egy közúton is használt kerékpár kötelező felszereltségének. Két, egymástól független fék;

Elöl fehér fényszóró, hátul piros lámpa – az utóbbi szaggatottan is világíthat. Ha áramforrásuk elem vagy akkumulátor, minimum másfél órányi tartós működtetést kell biztosítania; Piros hátsó prizma, és legkevesebb 1–1 sárga küllőprizma mindkét kerék mindkét oldalán;

Sárga prizmák a pedálok mindkét oldalán; Csengő (gyermekkerékpárok esetében más hangforrás is megengedett); A volán csöveit lezáró dugaszok vagy takarók. Ha gyermekülést is használunk, az természetesen stabilan szerelendő

azonban a motorháztető alatt találjuk. A gyári sportrészleg saját fejlesztésű, 5,5 literes, V8-as dupla turbós erőforrásából 585 lóerőt és 900 Nm nyomatékot préseltek ki a mérnökök – vagyis a leváltott CL63 AMG motorjánál 41 lóerővel és 100 Nm-rel többet. Ezzel a potenciállal 4,3 – összkerékhajtással 3,9! – másodperces százas sprintre képes a hátsókerék-hajtású autó, melynek végsebességét 250 km/óránál szabályozták le. A váltó a már ismert hétfokozatú, három rezsimben működtethető automata. Igazi csemege a kanyardőlés-funkció, amely egy motorkerékpárhoz hasonlóan dönti meg az autót a kanyarban, csökkentve az utasra ható oldalirányú erők érzetét… (ap, vgy)

fel; kötelező tartozékai a biztonságos lábtartók, amelyek egyúttal a kerékpárost sem korlátozzák. Ami pedig a kerékpáros kötelező felszereltségét illeti: Sisak 15 év alatti gyermekek számára mindenütt, felnőtteknek lakott területen kívül; Láthatósági mellény minden kerékpáros számára sötétedés után, lakott területen belül. Vas Gyula


22

Emberi szemmel Vicsápi Bugyi Natália rovata

Tanácsadó > Tudósítás

Eső után napsütés Viharok tépázták meg a fákat és sok kárt tettek vidékeinken is. Igaz, még mindig jobban jártunk, mint tőlünk délre, ahol komoly árvizek pusztítanak. Emlékszünk még júniusra, amikor a Duna sokadszorra megmutatta az erejét. A természet olykor jelez, hogy az, ami körülöttünk történik, veszélyes irányba tereli a sorsot. Azt az emberit, amely generációkon át vezet a fejlődés és sokszor a hullámvölgyek

Belső utakon Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

„Ne félj, mert én veled vagyok! Ne félj!” – ezek a szavak a Teremtés könyvétől a Jelenésekig végig ott vannak a Bibliában. De vajon miért? Mert Isten tudja, hogy a félelem nem csupán a legnagyobb ellenségünk, de állandó társunk is életünk során, Ő pedig segíteni akar, hogy le tudjuk győzni. Valaki azt írta: „gondolj úgy komfortzónádra, mint egy börtönre, hiszen nagyrészt egy saját magad által teremtett börtönben élsz. A fala a »nem megy«, »képtelen vagyok rá«, »muszáj«, »nem szabad«... és hasonló alaptalan meggyőződések tégláiból épül, melyeket az életed során felhalmozott és megerősített negatív gondolatok és döntések alkotnak.” Ne felejtsd el, hogy minden egyes félelem egy rács a börtönödön! A jó hír azonban az, hogy mivel a félelmek érzések, Istenbe vetett hittel el

Csallóköz

felé. A héten már jobb és melegebb időt jósolnak a szakemberek, s talán már kicsit nyár lesz. Azon évszak köszönt ránk, amelyet olyan sokan kedvelnek, hiszen a szabadság gondolatával kötődött össze az évek alatt. Mi, akik többet foglalkozunk a lelki és közösségi dolgokkal azt is sejtjük, a forróságban is figyelni kell arra, mit hoz a természet. A növekvő záporok és árvízek ugyanis jelei annak, hogy

nem vigyázunk arra, amelyet gyermekeinknek kell továbbadnunk. Az eső utáni vidám napoknak ezért örülni kell, s óvni a környzetünket, hogy ne csak az elkövetkező pillanatokban, hanem évek múlva is mosollyal nézhessünk a nyári hónapok elé. A természetet csak kölcsönkaptuk unokáinktól, így azt illik is úgy továbbadni legalább, ahogy kaptuk.

Hatalmunkban áll meggyógyítani az életünket! XVIII. De vajon mit kell tenni? lehet távolítani a téves félelmeket, meg lehet szabadulni tőlük. Azt jelenti ez, hogy teljesen félelemmentesen lehet élni? Nem! A félelem nélküli élet nem azt jelenti, hogy sohasem félünk! Sőt időnként jól tesszük, ha félünk, mert meg kell élnünk olykor a félelmet is, meg kell tapasztalnunk magát a félelem érzését, ugyanis a félelem az egyik legjobb, legnagyobb tanítómester. Az viszont nem jó, ha félelemben élünk, ha engedjük, hogy a félelem diktálja döntéseinket, s meghatározza vagy fogságban tartsa az egész életünket. A félelem nélküli élet azt jelenti, hogy szembeszállunk a félelemmel, felmérjük, és nem hagyjuk, hogy formálja és meghatározza életünket. A félelem nélküli élet azt jelenti, hogy vállaljuk a kockázatot, merünk próbálkozni; azt jelenti, hogy nem fogadjuk el a nemleges választ, ha biztosak vagyunk benne, hogy igennek kellett volna lennie! Azt jelenti, hogy nem elégszünk meg kevesebbel, mint amennyi jár, ami jogosan a miénk, fáradságos munkánk árán. És hadd tegyük még hozzá: nem elégszünk meg kevesebbel, mint amit maga az Isten ígért nekünk, amit ő tervezett nekünk! Sokszor ellenkezünk, ellenszegülünk a Teremtő akaratának, mert állandóan gondolkodunk, és logikailag akarjuk megol-

Megújult a gyermekpark KOMÁROM – Néhány új attraktív játékkal kiegészülve, ezen kívül új kapuval és odavezető járdával nyílt meg az idei szezonban a Tiszti Pavilon mellett található közkedvelt gyermekpark. A munkákat 25 ezer eurós hitelből fedezte a város; ebből 11 400 volt a járda, 9700 a három új játék (köztük egy mászófal), 970 pedig a kapu. A gyermekek biztonsága érdekében gumiszőnyegeket is elhelyeztek néhány játék alatt, ez 1500 euróba került. A felújítás keretében az öreg, balesetveszélyes csúszdákat is eltávolították a gyermekparkból. (vgy) Vas Gyula felvétele

dani az életünket, különféle megfontolások és berögződések, régi megszokott minták által, nem hallgatva az isteni vezettetésre, az intuícióinkra – megérzéseinkre! De minél nagyobb az ellenállás, annál nagyobb erővel érkezik az élet áradása, hogy kimozdítson abból a biztonságosnak tűnő állóvízből, a megszokott mókuskerékből, az úgynevezett börtönünkből, és arra az útra terel bennünket valamilyen láthatatlan, megfoghatatlan erő, amelyet az égi világ szánt nekünk, és benne van a sorsunkban. „A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül, és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban!” És tudnunk kell, hogy van valami, ami nélkül nem tudunk élni! Ez a csodálatos valami sokkal becsesebb és fontosabb számunkra, mint az anyagi jólét, a pénz! Hogy mi is ez? Ez az istenadta csoda nem más, mint a lélegzés! Életünk legértékesebb szubsztanciája a belélegzett levegő. És amikor kifújjuk a levegőt, teljesen biztosra vesszük, hogy lesz következő lélegzetünk, nem kételkedünk ebben! Ha nem vennénk megint levegőt, három percig sem bírnánk ki. Márpedig ha az az univerzális erő, amely megteremtett bennünket, elegendő lélegzetet adott életünk végéig, akkor hogy is ne bíz-

hatnánk az életben, hogy a rendelkezésünkre bocsájt minden mást is, amire csak szükségünk van. Ha rábízzuk az életünket a Jóistenre, és végre megbízunk benne, akkor a félelem, az örökös szorongás elpárolog. „Az életnek két útja van: a természet útja és a kegyelem útja. De a rossz hír az, hogy nekünk kell eldöntenünk, melyiket követjük! A kegyelem nem a maga kedvét keresi! Elfogadja, ha megalázzák, ha elfelejtik, ha megvetik! Állja a sértéseket és a támadásokat! A természet csak a saját hasznát lesi! Arra fókuszál, hogy mit nyerhet el a másiktól, és hogyan uralkodhat rajta, nem törődve senkivel! Akkor is talál panaszkodnivalót, ha a világ szinte sugárzik körülötte és mindent eláraszt a szeretet! Jegyezzük hát meg, hogy az, aki a kegyelmet keresi, nem érhet rossz véget, mert a Jóisten megajándékozza csodás fényével, megjutalmazza szeretetével, és a boldogság érzésével, az élettel. Az életed a tiéd! Lehet jó vagy akár rossz is, boldog vagy boldogtalan, de a te életed! Magától a Teremtődtől kaptad ajándékképpen, s éppen ezért ő jobban tudja, hogy mi a jó neked! Merd hát rábízni az életedet! Hidd el ő nem tréfamester! (Folytatjuk)


Tanácsadó > Hirdetés

2014. május 20. | 21. szám

Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

Plautus, a Krisztus előtti 3. illetve 2. század fordulóján élt komikus színműíró, aki több századdal ké-

23

„...semmit érő ember az, aki lusta” sőbb Shakespeare és Moliére ihletője is volt, s akinek több műve magyar nyelven is megjelent, az egyik helyen ezt írja: „Roppant semmit érő ember az, aki lusta.” A Szentírásban is több helyen megjelenik a lustaság és a szorgalom ellentéte. Az ószövetségi Példabeszédek könyve sokhelyütt elítéli a lustaságot, a szorgalmat pedig magasztalja. De az újszövetségi Szentírásban is számtalan utalást találhatunk a szorgalom dicséretére. Szent Pál apostol több helyütt utal arra, hogy buzgólkodnunk kell és nem szabad belefáradnunk az Istenért való munkálkodásba.

Méregkerülő Dr. Tóth Erzsébet rovata Elérhetőség: 0905 186 015

Új szelek a rák megelőzésében és kezelésében IV. Ahogy a múltkor megbeszéltük, a rákos sejt, szövet sem elpusztíthatatlan. Van egy gyenge pontja. Nem bírja ki sokáig, ha nem kap energiát cukor formájában. Energiát kizárólag erjesztéssel tud előállítani. Az energianyerés ilyen folyamatához viszont rengeteg cukorra van szüksége. A rengeteg any-

S ha Istenért munkálkodunk, valójában önmagunkért is tesszük. Egyrészt az örök Hazát „készítjük” ezzel, másrészt saját magunk, illetve környezetünk számára tesszük szebbé, jobbá, élhetőbbé az életet… Mindnyájan tapasztaljuk, hogy szorgalommal sok mindent elérhetünk. A szorgalmas diák megelőzheti azt a tehetségesebb társát, aki kevésbé szorgalmas. A szorgalom – és erre is számtalan példa van – a gazdasági, a kulturális és a társadalmi élet területén ténykedők számára is gyümölcsöző. De a családi élet is – és ezt a kedves Olvasó nálam sokkal jobban tudja – sokkal

nyit jelent, hogy hússzor annyi cukorra, mint a normális sejtnek. Azt viszont tudni kell, hogy a cukor ebben az értelemben mindig glükózt jelent. Az emberiség történelmének több millió éve alatt kitűnően alkalmazkodott az éhezéshez. Az éhezésnek pontos forgatókönyve van. Először kiürülnek a cukorraktárok: máj, izmok, utána a szervezet takarékossági programra áll be. Ez azt jelenti, hogy kizárólag azok a szövetek kapnak cukrot, melyek nem tudnak cukor nélkül létezni, mint az idegsejtek és erek belső falai. Ezért van az, hogy a magas vércukorszintnél ezek a szervek károsodnak először. Ezek a szövetek bírják legkevésbé a magas cukorszintet: erek – ez lehet szemfenék, vese, de más életfontosságú szerv erecskéi is. Amikor a cukorraktárak teljesen kiürülnek, olyankor fordul a szervezet a zsírtartalékokhoz. Régen, akiknek nem voltak zsírraktárai, nem élte túl az éhezést. Manapság azonban a szervezet e tulajdonsága, hogy az éhezésre van felkészülve, a visszájára fordult. A civilizált társadalmakban inkább a túlzott élelmiszerfogyasztás a jellemző. (Folytatjuk)

zökkenő mentesebb, ha szorgalmas családapa, családanya, gyermekek alkotják… De még egy szempontot meg kell említenünk! A szorgalom a kevésbé szorgalmasokban vagy lustákban gyakran irigységet vált ki. A szorgos munkát nem irigylik, de annak eredményét gyakran. Képesek elméleteket gyártani… De ez nem annyira lényeges! Ezzel nem is kell igazán törődni, mert csupán energiapocsékolás. Mert – hisszük – a szorgalmas embert, a talentumait kamatoztatót, maga az Isten fogja elismerésben részesíteni…

Ismét a Duna A Duna szombat este nyolc órakor érte el maximumát, 637 centimétert, ami még nem jelentette az elsőfokú készültséghez szükséges szintet. A folyó a képek készítésekor 602 centiméteren állt és azután is folyamatosan apadt. Csicsay Imre


24

Csallóköz

Olvasószolgálat

Hogy emlékszik vissza az érettségi vizsgájára? Sipos Erzsébet Somorja

Koszec Mária Deáki

Én munka mellett tettem le az érettségi vizsgát építészetből. Nem emlékszem, hogy különösebb gondok lettek volna, de egy érdekesebb momentum sem maradt meg az emlékezetemben. Az orosztól nagyon féltünk, de végül megment az is.

Soha nem voltam az az izgulós típus, így az érettségim alatt sem stresszeltem. Nekünk még ugye volt orosz is, én a matek helyett kémiát választottam, és még ökonómiából is letettem az érettségi vizsgát. Mivel ez régebben volt, olyan érdekesebb momentumokra nem emlékszem. Vojtík Szimona

Nekem sajnos csak alapiskolám van, mivel annak idején az iskoláztatás nem volt olyan egyszerű, mint most. Oda is 4 kilométert kellett gyalogolnunk minden nap, és akkor másként voltak a szünetek is, télen például nem jártunk iskolába akkora havazások voltak. Később mikor beköltöztünk városba, a testvéreim már tovább tanultak, de én akkor már dolgoztam.

Nagyon jól emlékszem, 59 éve érettségiztem szlovák, magyar, orosz nyelvből, matekból, ehhez választottam még a fizikát. A bizottságban anno még volt a tanár, az elnök, egy hölgy a somorjai gimnáziumból jött, és persze a politikus, akit a párt küldött. Az írásbeli május 2-án volt, rá pár hetire pedig a szóbelik.

Véradók

Gyógyszertári ügyelet DUNASZERDAHELY – május 20.: Aevitas (Fő utca); május 21.: Garant patika (Esterházy utca); május 22.: Gryf patika (Fő utca); május 23.: Balzsam patika (Bartók Béla sétány); május 24.: Korzó patika (Jesenský utca); május 25.: Dr. Max (Kaufland); május 26.: Viktória patika (Nagyabonyi út). GALÁNTA – május 20.: Sun Pharma (Kaufland); május 21.: Areál zdravia (Nálepka utca); május 22.: Dr. Max (Tesco); május 23.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); május 24.: Dr. Max (Šafárik utca); május 25.: Sun Pharma (Kaufland); május 26.: Dr. Max (Tesco). KOMÁROM – május 20.: Salvator (Jókai utca); május 21.: Kórházi patika (Megyercsi utca); május 22.: Plus patika (Pozsonyi út); május 23.: Tabletka patika (Mély utca); május 24–25.: Dr. Max (Kaufland); május 26.: Dr. Max (Megye utca).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (május 22–28.) Godzilla (amerikai–japán akciófilm): 13.00, 15.30, 18.00, 20.30, 22.30, szombat–vasárnap 10.30; Rossz szomszédság (amerikai vígjáték): 14.15, 16.15, 18.15, 20.15, 22.15, szombat 10.15, vasárnap 12.25; A csodálatos Pókember 2. 3D (amerikai akciófilm): 16.45, 19.30, 22.15, szombat–vasárnap 11.15; A Szörny mentőakció 3D (amerikai–kanadai animációs kalandfilm): 13.45, 15.45; Amazónia 3D (francia–brazil természet-

Élő nyelv

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson május 13–14-én a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Pelikán László, Hadar László, Bott Árpád, Juhos Gábor, Heller Péter; Vásárút: Kálózi Dávid; Hegyéte: Bokros Gyula; Sárrét: Karácsony Tibor; Ekecs: Ollé Ernő, Ollé Zsolt, Zsemlye Tamás, Simon Iveta; Andód: Puss Sándor; Nagymegyer: Matlák Gizella; Csallóköznádasd: Lehotský Attila; Dióspatony: Takács Vladimír, Rákóczi Barnabás; Marcelháza: Marczinkó Dávid; Apácaszakállas: Csepy Piroska, Fél Dorottya; Baka: Mészáros Darina, Mészáros Adél; Dercsika: Zemes László; Pódafa: Hegyi Csaba; Nagyabony: Gálffy Pál, Bódis Ernő; Várkony: ifj. és id. Hegedűs Jana, Milinszky Sándor; Pinkekarcsa: Ivancsík László; Albár: Mozgay Veronika; Felsőpatony: Tóth Martin mérnök; Vitény: Zirig Martin; Gomba: Rúgó Tímea; Szap: Jandura Erzsébet, Tovaryš Patrícia.

film): szombat 10.15, vasárnap 12.00; Amerikai kapitány – A tél legendája (amerikai kalandfilm): 14.45, 17.00, 19.40, 22.20, szombat–vasárnap 10.00; Noé (amerikai filmdráma): 19.30; Rio 2. (amerikai animációs film): 14.30, 16.30, 18.30, szombat– vasárnap 10.00; Visszatérés Óz birodalmába (amerikai animációs film): 13.00, 15.00, szombat–vasárnap 11.00; A beavatott (amerikai akciófilm): 22.00; A csajok bosszúja (amerikai vígjáték): 13.15, 15.30, 17.45, 20.00, 22.15, szombat–vasárnap 11.00; A csodálatos Pókember 2.

A szerző felvételei

Kürti Irén Pozsonyeperjes

Novacsek György Dunaszerdahely

Misad Katalin

„Mi a magyar neve annak a kis, fából készült eszköznek, amelyet az orvos a torok vagy a szájüreg vizsgálatakor használ?” – kérdezi egy középiskolás olvasó. A szóban forgó orvosi eszköznek nincs jellegzetesen magyar neve. Úgy az egészségügyi szaknyelv, mint a standard magyar köznyelv spatulának nevezi a torok vizsgálatakor a nyelv leszorítására használt kis falapocskát. Eredetét tekintve – sok más orvostudományi megnevezéssel együtt – ez a főnév a latin nyelvből került a magyarba, s annak hangzásbeli illeszkedéséhez, írásmódjához alkalmazkodva ma már nem idegen, hanem jövevényszónak tekintjük. Az egészségügyből ismert jelentésén kívül van azonban a spatula főnévnek egy másik értelmezése is: a műszaki szaknyelv így nevezi a simításhoz, keveréshez használt, kiszélesedő, lapos végű, fából vagy fémből készült speciális munkaeszközt.

(amerikai akciófilm): 14.00, 19.30; A Szörny mentőakció (amerikai–kanadai animációs kalandfilm): szombat–vasárnap 11.45; Az elnémultak (amerikai horror): 20.30; Flörti dancing (angol vígjáték): 15.15, 22.15, szombat–vasárnap 11.15; Már megint lakótársat keresünk (francia romantikus vígjáték): 17.30, szombat–vasárnap 12.30; Nagytudásúak (francia vígjáték): 17.40; Pofázunk és végünk (amerikai akció-vígjáték): 20.00; Százkarátos szerelem (francia vígjáték): 13.15; Transzcendens (amerikai–kínai–angol sci-fi): 13.30,

17.20, 19.40, 22.00; Veszélyzóna (francia– kanadai akciófilm): 16.00, 20.15, 22.30; Violetta – A koncert (argentin koncertfilm): 14.00, 16.00, 18.00. GALÁNTA, DK mozi, május 20.: A 100 éves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (svéd vígjáték): 19.00; május 21.: Kétséges románc (cseh filmdráma): 19.00; május 23–25.: Rio 2. (amerikai animációs film): 16.30; május 23–25.: X-Men: Az eljövendő múlt napjai (amerikai fantasztikus akciófilm): 19.00


25

Olvasószolgálat

2014. május 20. | 21. szám

VIII. Réteshúzó Fesztivál Net-felvétel

VÁSÁRÚT – Május 24-én, szombaton rendezik meg a VIII. Réteshúzó Fesztivált. Program: 10.00: csapatok érkezése, a helyi fúvószenekar fellépése, réteshúzás – a csapatok versenye; 13.30: kultúrműsor – fellépnek a helyi tehetségek, a Csallóközi Gyermek Néptánccsoport, a Sarló citerazenekar, a Csallóközkürti népdalkör, a Vásárúti Dalárda; 16.30: rekordkísérlet réteshúzásban, utána a verseny kiértékelése a sztárszakács, Gianni vezetésével; 19.00: bemutatkozik a Südi Iringó Táncstúdió; 19.20: fellép Vadkerti Imre és Janza Kata; 20.30-tól utcabál; 22.00: Garami Funky Staff és Bebe élőkoncertje. (–)

Városi gyermeknap DUNASZERDAHELY – Május 31-én, szombaton délután 3 órától rendezik meg a városi gyermeknapot a művelődési központban. Fellépők: Aranykert Bábszínház: Többet ésszel, mint erővel; a Csallóközi Gyermek Néptáncgyüttes; a Csillagtanoda Starscool

TM zenés műsorral; a Művészeti Alapiskola növendékei; a Südi Iringó Táncstúdió tanítványai; CsipCsirip Gyermekszínpad: Nemzetközi zenésztalálkozó. Lesznek kézművesfoglalkozások, arcfestés, origami, gyöngyfűzés, mézeskalács-díszítés, lufibohóc. (–)

Net-felvétel

10.00: gyermekműsorok; 13.00: ünnepélyes megnyitó; 13.15: néptánc-

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 21. hét

A Schindler Dunajská Streda ajánlatai (a felvétel június folyamán történik): operátor – gépkezelő a gyártásban (4), minőségellenőr (1), operátor, festőgép-kezelő a gyártásban (2), karbantartó technikus. Jelentkezni lehet szlovák nyelven írt önéletrajz és kérvény beküldésével a következő címre: dsw@sk.schindler.com Gyártósori munkás – A Študentský servis munkaerő közvetítő cég ajánlata. Munkavégzés helye: Samsung – Galánta. Csoportos tájé-

együttesek fellépése – Kamoro rom; 13.40: a Csalló néptáncegyüttes műsora; 14.15: a Levay Band fellépése; 15.15: a miavai Kopaničiar folklóregyüttes műsora; 15.45: a pozsonyi Dopravár néptánccsoport fellépése; 16.15: a dunaszerdahelyi Krpčiarik fellépése; 16.45: a bősi Aranykert néptánccsoport műsora; 17.15: koztatást és meghallgatást tartanak a dunaszerdahelyi munkaügyi központban május 26-án, reggel 9.00 órai kezdettel. Jelentkezni lehet a meghallgatásra a 031/244 04 10-es számon. További tájékoztató a munkahely jellegéről az ügynökségnél: 031/780 52 07; 0915 929 399 A Duna Holding Gabčíkovo Kft. ajánlatai: sofőr tehergépjárműre (10), közgazdász-könyvelő (1), autódarus-gépész, autószerelő tehergépjárműre. Kapcsolat: dunaholdingsvk@gmail.com, 0911 301 338 Eladónő (1) – borszaküzlet a dunaszerdahelyi Kauflandban. Feltétel: szlovák nyelvismeret, PC ismeret,

Kiállítás DUNASZERDAHELY – Május 24-ig látható Simon Anikó, Mátis Gábor és Sidó Balázs közös kiállítása Sikabony szülöttei címmel a Sikabonyi Közösségi Házban. Színház KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, május 21.: A velencei kalmár (15.00, ifjúsági bérlet); május 22–23.: Egy hölgy a Maximból (11.00, gyermek bérlet); május 25.: Lili bárónő (15.00, bérletszünet); május 26–27.: Egy hölgy a Maximból (11.00, gyermek bérlet). Vegyes

Európai barátság fesztiválja SOMORJA–CSÖLÖSZTŐ – Május 24-én, szombaton rendezik a 4. Európai barátság fesztiválját, egyben a nyári idény megnyitóját Csölösztőn, a Kormorán rekreációs központban. Program:

Kultúra

a komáromi Dunaj együttes fellépése; 17.45: a privigyei Kárpáti-német egyesület műsora; 18.15: a breznói Boldog gyermekkor folklórcsoport fellépése. A rendezők a műsorváltozás jogát fenntartják. (–) 2 év gyakorlat. Kapcsolat: strelcova.bestwine@seznam.cz. A nagyszarvai Senior park keres alkalmazottakat: ápoló/nő (2), egészségügyi nővér/asszisztens (3). Elérhetőség: 0917 955 317. E-mail: saraiova@seniorpark.sk Reklámmenedzser (1) – a dunaszerdahelyi Darcus társaság ajánlata; partnerekkel való kapcsolatfelvétel, e-mailes, telefonos és személyes kommunikáció a kliensekkel. Csak regisztrált álláskeresők jelentkezését várják. Elérhetőség: monika@parameter.sk Szakács (1) – Lake Restaurant Mihályfán. Kapcsolat: 0918 485 157, sekretariat@sagax.sk

DUNASZERDAHELY – Május 21-én, szerdán este 7 órától Soóky Margit és Galambos Zoltán: Katyi című vígjátékát láthatják a művelődési központ színháztermében a Körúti Színház előadásában. Ha a Meseautót szerette, ezt a darabot imádni fogja! A film színpadi átiratában sem fog csalódni, hiszen TahiTóth László fergeteges alakításai már legendásak a színházban, és ehhez olyan kiváló színészeket hívtak még segítségül, mint Kautzky Armand, Fila Balázs, Gyebnár Csekka, akik szintén fantasztikus színészi játékukkal teszik majd felejthetetlenné az estét. A darabban Katyi alakját Placskó Emese játssza. – A Vámbéry Ármin Alapiskola szülői szövetsége és igazgatósága május 31-én, szombaton gyermeknapot szervez az iskola udvarán délelőtt 10 óra és délután 3 óra között. Programok: futball gyermekek és szülők számára, zumba, aerobic, gulyásfőzés, kézműves-foglalkozások, légvár. A jó zenéről Ollé Lajos gondoskodik. A belépés ingyenes. EGYHÁZGELLE – A Pro Bono PT és a helyi Vöröskereszt alapszervezet június 7-én, szombaton reggel 8 órától délután 1 óráig véradást szervez a kultúrházban. A szervezők a következő telefonszámon várják a jelentkezéseket: 0903 751 956; 0911 836 474, illetve a Pro Bono PT Facebook oldalán. Minden segíteni vágyó résztvevőt szívélyesen várnak, a frissítőről a szervezők gondoskodnak.


26 Névnapok Május 20.: Bernát, Felícia, Bernard Május 21.: Konstantin, Zina Május 22.: Júlia, Rita, Juliana Május 23.: Dezső, Želmíra Május 24.: Eliza, Eszter, Ela Május 25.: Orbán, Urban Május 26.: Evelin, Fülöp, Dušan

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény R. 1. RÉSZ

NÉVELŐ

HASCSIKARÁS

R. 2. RÉSZ

KELETI MÁRTON FILMJE

TONNA

MÁSSALHANGZÓ

NYARALÓ LÖTTY

KUTTER FELE

MÁTRAALJAI KÖZSÉG

LÉTEZIK

E

E

ALSZIK – NÉPIESEN

GRAMM KORTÁRS MAGYAR SZÍNÉSZ (Áron)

Heti évforduló SZEGECS

1966. május 21-én született Frei Tamás újságíró. 72 éve, 1942. május 21-én született Csörsz István író. 2013. május 21-én halt meg Erőss Zsolt hegymászó. Május 21. A kulturális fejlődés és sokszínűség napja. Május 22. Szent Rita ünnepe. A kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és meddők védőszentje. 87 éve, 1927. május 22-én Budapesten született Oláh György magyar származású Nobel-díjas kémikus. 1707. május 23-án született Carl von Linné svéd botanikus, a növények rendszerezésének kidolgozója. 87 éve, 1927. május 23-án született Ancsel Éva költő, filozófus. 1905. május 24-én született Mihail Alekszandrovics Solohov regényíró. 73 éve, 1941. május 24-én született Bob Dylan amerikai előadó. Május 25. Orbán napja, aki a szőlőművesek kádárok, kocsmárosok patrónusa. 60 éve, 1954. május 25-én Vietnamban meghalt Robert Capa magyar riportfotós.

GYAKORI IGEVÉGZŐDÉS

SZEKUNDUM

VISSZAJŐ!

SZENT – SPANYOLUL (SANTA)

NITROGÉN

OLASZOR. FOLYÓ (ék.h.) VASLEMEZ

OSZTRÁK MÉRNÖK (Viktor)

CSAHOS

ZÉRUS

KÖTŐSZÓ

MAGYAROR. FALU KETTŐS BETŰ

LASSAN A ZENÉBEN

A BÓR VEGYJEJE

FAIPAR 4/6-a

KÖSZÖNTÉS A RÉGI RÓMAIAKNÁL

MOHÓN HABZSOLTA

RÓMAI ÖT

KOPASZ

OROSZOR. FOLYÓ

R. 3. RÉSZ IGEKÉPZŐ IGÉHEZ KETTŐS BETŰ MAGYAROR. MEGYE

AZ ILLETŐ MAGYAR ÍRÓ VOLT (Gyula)

É

T

Népi bölcsesség

E heti rejtvényünkben George Sand alias Aurore Dupin, 19. századi francia írónő megállapítását fejthetik Orbán napjának éjszakáján ha tiszta az ég, meg a lap olvasói. A 19. szám helyes megfejtése: Akinek pénze van, az ne zavarja dolgozással mások munkáját. (Rejtő) Sorsolással könyvet nyert: Kondé Mónika (Nyárasd). Gratulálunk! akkor a fagy visszalopakodik.

Aforizma Akinek nincs humorérzéke, az kicsinyke vétkeket se tud megbocsátani. (Ancsel Éva)

Fejtörő Kép, kép, kép Az alábbi szavak hiányzó elemeit beírva olyan szót kapunk, amelyben a kép szó szerepel. 1. kép… (kiállító helyiség) 2. …kép… (szakmája van) 3. …kép… (csinos, megnyerő) 4. kép… (levelezésre használjuk) 5. …kép… (öntelt) Az előző szám helyes megfejtése: László, Álmos, Fülöp, Tivadar, Diána Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el.

Kegyetlenül jól dolgozott régiónkban Yvett

Vladislav Kmeť felvétele


27

Szabadidő

2014. május 20. | 21. szám

Heti horoszkóp 2014. május 20–26.

Net-felvétel

A 3 + 2 zenekar koncertsorozata Az ismert mulatós együttes 30 éves jubileumi koncertsorozata indul. Június 6-án Dunaszerdahelyen, a jégpályán, június 7-én a vágfarkasdi futballpályán, június 13-án a féli focipályán, július 18-án a feketenyéki polgármesteri hivatal udvarán, augusztus 10-én a felsőszeli focipályán lépnek fel. A kezdés minden helyszínen este 8 óra. Előzenekar a Hollósy Band, akik vendégzenészekkel lépnek fel. A koncert után retro disco party. Jegyek elővételben 6 euróért, a helyszínen 8 euróért vásárolhatók. Info: 0905 209 197; 0904 369 641. (–)

Viccplacc Mit csinál a szőke nő, ha egy süllyedő hajóban a nyakáig ér a víz? – ??? – Fejreáll, hogy csak a bokájáig érjen. – Ki tudja nekem megmondani, hogy mikor jó a fáról leszedni a gyümölcsöt? – kérdi a tanító néni. A kis Lajoska jelentkezik: – Amikor nincs otthon a szomszéd! Turisták látogatnak el a Louvreba, és megállnak egy egyiptomi múmia előtt. – Szerinted mit jelent az, hogy 1437. AV. B.C.? – kérdi az egyik. – Biztosan annak a rendszáma, aki elütötte. Egy símaszkos alak lép be a bankba, fegyverrel a kezében. Nagy sikongatások közepette odamegy az ablaknál álló dolgozóhoz és átad neki egy listát. A dolgozó nézi, majd visszadja és így szól: – Elnézést uram, de két liter tejet, fél kiló kenyeret és 15 deka parízert a szemben lévő vegyesboltban lehet kapni! Egy nagymenő New York-i riporter beül egy bárba és megismerke-

dik egy nagyon csinos fiatal hölggyel. Egy fél tucat ital elfogyasztása után meghívja őt a hotelszobájába és a hölgy örömmel elfogadja a meghívást. – Mondd csak, tulajdonképpen hány éves vagy? – kérdezi a riporter, miközben a hölgy vetkőzik. – Tizenhárom – jön a vonakodó válasz. – Tizenhárom??? Te jó Isten! Azonnal vedd vissza a ruhádat és tűnj el innen – kiált rá halálra rémülten. A lány csendesen elsétál az ajtóig, majd visszafordulva egy halvány mosollyal megkérdi: – Babonás vagy ugye? – Mondd csak fiacskám, ebben a mondatban: „A pásztor a mezőn legelteti a nyájat” melyik a helyhatározó? – A pásztor. – Nono! Már hogy lenne a pásztor a helyhatározó? – Azért, mert a pásztor határozza meg a helyet, hogy hol legeljen a nyáj! Haldoklik az öreg paraszt, és a városi rokona megkérdezi tőle: – Ne hívjak orvost? – Nem kell, fiam. Mi itt falun természetes halállal szoktunk meghalni.

Kos (III. 21.–IV. 20.) Kering egy kósza gondolat a fejében? Annyira elrugaszkodottnak tűnik, hogy nem mer belevágni? Helyezze a saját akaratát, céljait a középpontba, hisz most könnyen megy az alkotás. A semmiből tud várat építeni, és gyorsan fog tudni célba érni elismeréseket bezsebelni.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Kiváló hét áll ön előtt, bár a hét eleji napok leterhelik, s némi energiaveszteséget is elszenved, panaszra mégsem lesz oka. Komoly lehetőségek kínálkoznak szakmai és magánéleti téren egyaránt, csak önön múlik, hogy mennyi lehetőséggel él. Életét akár gyökerestül felforgathatja.

Bika (IV. 21.–V. 20.) Ezen a héten vegyes égi hatások érik, a hangulata ingadozik, egyszer lenn, máskor fenn. Többször azt érzi, hogy láthatatlan erők visszahúzzák, gátolják a kockázatvállalásban, vagy épp elhomályosítanak ön előtt fontos tényeket. Meg kell találnia az arany középutat, ami hasznos is.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Szinte minden életterületen nagyot tud alkotni, egyetlen dolga van: vállaljon fel a nehéz, leterhelő feladatokat is. Mivel tele van energiával, végig tud mindent csinálni, ne féljen a kudarctól. Lesznek ötletek, segítők, jó tanácsok, csak csinálni kell! Kamatoztathatja tapasztalatait.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Kiváló égi hatások segítik útját egész héten. Szárnyalhat kedvére, belevághat bátran bármibe, felvállalhat merész dolgokat, keresheti a kockázatos lehetőségeket. Kedvező időszak áll ön előtt, bármibe fog, a siker garantált. Azt is észreveszi, hogy gyorsabb, jobb a kommunikációja.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) A most következő napokban a szokásosnál is sokkal aktívabbnak kell lennie, nem lankadhat a figyelme egy pillanatra sem, ugyanis akadnak majd olyan emberek a környezetében, akik nehezen viselik a sikereit, és alkalmanként megpróbálnak keresztbe tenni önnek. Legyen résen!

Rák (VI. 22.–VII. 22.) Kiváló lelki és testi állapotban van, a szelleme szárnyal, jók a megérzései, a harmónia körülöleli. Erő és ambíció jellemzi a hétköznapokat, temperamentuma hozzásegíti új tervek kitalálásához, megvalósításához, a sikerek eléréséhez. Most a csapatmunkában is kiválóan részt tud venni.

Bak (XII. 22.–I. 20.) A hét elején átmeneti akadályok gördülnek ön elé, nehezen találja a helyét, kibillenik a harmóniából. Konfliktusok alakulhatnak ki környezetében, ha tud, meneküljön ezek elől messzire. Csütörtöktől a nyugalom költözik be az életébe, minden visszatér a régi kerékvágásba.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Fura érzések uralják szinte az egész hetet, néha azt érzi, hogy menne előre, átlépné az összes gátat, meghódítaná a világot, máskor meg kettőt hátralép, csak ne kelljen bizonyos dolgokat megtennie, vagy épp felvállalnia. Alkalmanként nagyon kemény és szigorú lesz magához.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Keresi a helyét, újdonságra vágyik, változtatna régi dolgokon? A megszokott dolgokon túl jó lenne, ha bevezetne új szokásokat, egészsége, szelleme, emberi kapcsolatai érdekében. Ne féljen a zsákutcáktól. Ha nem módosít semmin, akkor nem fognak változni a dolgok pozitív irányba.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) A szerdai nap kivételével összességében nyugalmas, de mégis energiával teli, kellemes, napok követik egymást, amit élvezni fog. Nagyon elégedett lesz azzal, hogy mindenféle külső kényszer hatása nélkül teheti a dolgát, s anélkül tud előre haladni, hogy be kellene számolnia az eredményeiről.

Halak (II. 21.–III. 21.) A cselekvés, a döntések fontosak most, minél bátrabban fut neki egy-egy ismeretlen útnak, annál több új lehetősége adódik. Hab a tortán, hogy megnyílik végre ön előtt egy olyan kapu, amin már régóta dörömbölt, de nem akart kitárulni, ám most fordul a kocka! Nem lehet oka panaszra.


28

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés

SZOLGÁLTATÁS Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak és invalidusoknak. Tel.: 0907 723 420. Fürdőkád-zománcozás hideg zománccal. Tel.: 0949 727 489. Menyasszonyi, koszorúslány-, örömanyaruhák, kosztümök és egyéb ünnepi ruházat. Cím: Győr, dr. Kovács Pál utca 5. (Kapualj divatüzlet). www.big_blue.extra.hu. Kölcsön 100 euróig, akár 10 percen belül. Csak személyi igazolvány szükséges: 0903 222 071. www.azenhitelem.sk Bővítettük VARRODÁNKAT – vállalunk VARRÁST, JAVÍTÁST – öltönyök, ruhák, kabátok, függönyök, stb. FOCUS DIVATHÁZ DUNASZERDAHELY. Könnyen hozzáférhető hitel 40 ezer euróig jövedelemigazolás nélkül egzekúció esetén is – ingatlanfedezettel: 0903 222 071. www.azenhitelem.sk Fürdőkád-zománcozás. Tel.: 0905 983 602.

Kerti munkát vállalok: fűnyírás, fű szellőztetés, bokornyírás, fák visszavágása, permetezés, sziklakert kivitelezése, valamint egyéb földmunkák. Tel.: 0902 706 888. Gyorskölcsön 4 órán belül akár 2000 ezer euróig: 0903 222 071. www.azenhitelem.sk Eladó nem ÁFA fizető szlovák Kft. Részletre is: 0905 947 712. AKCIÓ! Öreg sírkövek tisztítása, aranyozása. Tel.: 0910 143 594. http://nahrobnekamene shop.sk ÁLLÁS Okleves pincér-szakácsnő munkát keres, azonnali belépéssel. Tel.: 0918 286 972. A Nea-Plast, s.r.o. – PVC ablakokat-, ajtókat gyártó és szerelő cég, felvesz azonnali belépéssel gyártási részlegre munkást. Jelentkezni lehet telefonon: 031/ 552 75 13; 0907 989 530, e-mailben: nea-plast@ nea-plast. sk, vagy személyesen: Karcsai út 40, Dunaszerdahely (OSP épülete mellett). A Gropo-Slovakia cég felvesz sofőröket konténerek szállítására. Jelentkezés a dunaszerdahelyi telepen (volt ZHZ) 9-től 17.30 óráig. Tel.: 0908 757 603.

INGATLAN Eladó Vámosfalun (Horné Mýto) 600 m2-es építkezési telek. Tel.: 0904 566 883.

A Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Neratovicei tér 1916/16., értesíti az érdeklődőket, hogy a 2014/2015-ös tanévben az alábbi szakosító (érettségi vizsgával végződő) képzést nyitja: 6421 L közétkeztetés – spoločné stravovanie 6426 L hajkozmetika – vlasová kozmetika 2414 L 01 gépészet – strojárstvo A cukrász, szakács, pincér, fodrász, autószerelő szakmákat végzett, szakmunkáslevéllel rendelkezők jelentkezhetnek.

Új tanulmányi szak (érettségi vizsgával végződő): 6403 L – vállalkozás a szakmák és a szolgáltatások területén – podnikanie v remeslách a službách Bármilyen szakmát végzett, szakmunkáslevéllel rendelkezők jelentkezhetnek.

Az oktatás nappali tagozaton ingyenes! Információk: 031/ 550 98 38; 0907 711 605; 0915 753 467 Személyes információ: SSOŠ s VJM Neratovické nám. 1916/16 929 01 Dunajská Streda

Dentális higiéna – professzionális fogtisztítás és fehérítés. Tel.: 031/551 74 45, DS.

Kitanult pincéreket és szakácsokat keresünk. Tel.: 0910 931 524, Árva. Vennék szántóföldet Bős, Baka, Csallóköznádasd, Dercsika, Felbár, Süly, Bacsfa, Szarva, Egyházgelle, Karcsa, Lúcs kataszterében. Tel.: 0905 447 964. Szántóföldet veszek. Tel.: 0908 700 149. Eladó nyaraló a pati (Patince) fürdő területén. Tel.: 0905 161 439. Vennék termőföldet – DS járás. Ár: 7000 euró/ha vagy megegyezés szerint. Tel.: 0917 924 693. LAKÁS, GARÁZS Eladó 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen a Rózsa ligetben (64 m2). Tel.: 0917 314 647. Vennék, ill. bébe vennék 4 szobás vagy nagyobb házat DS-e, vagy közvetlen környékén: 0905 947 712. Eladó felújított 1 szobás lakás Dunaszerdahelyen a Rózsa ligetben. Tel.: 0918 65 25 19. Eladó régebbi családi ház garázszsal Nyárasdon, 7 áras telken. Tel.: 0905 150 745.

PIACI STANDOK kiadók a bogyai autóbazár fedett területén, közvetlen a főút mellett. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905 978 833. Kiadó 2 szobás, részben berendezett lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 031/552 20 19. Kiadó 1 és 4 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0918 444 624. Bérbe adó garázs Dunaszerdahelyen a Fenyves-lakótelepen (2764). Tel.: 031/552 21 22; 0908 241 635. Kiadó új 3 szobás lakás saját fűtéssel, Csallóközkürtön. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0908 705 236. Kiadó olcsón üzlethelyiség Nagymegyer központjában, a Bartók Béla téren. Tel.: 0905 150 745. Kiadó szoba-konyhás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0911 915 621. Kiadó szállás (9 férőhely) kizárólag munkások részére Dunaszerdahely mellett. Tel.: 0907 372 370. ÜDÜLÉS

KIADÓ – BÉRLET Bérbe adom 3 szobás, 72 m2-es lakásomat Dunaszerdahelyen, 220 + valós energiafogyasztás: 0905 947 712.

Nyaraljon Balatonalmádiban! Kiadó házak, szobák: Mikes Szállás közvetítő, Baross G. u. 66. Tel.: 0036/30/937 84 75. www.balaton.hu/mikes.

Érettségizők és érettségi vizsgával rendelkezők FIGYELEM! A Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Neratovicei tér 1916/16., értesíti az érdeklődőket, hogy a 2014/2015 -ös tanévben 2 éves nappali tagozatos szakosító osztályt nyit

6314 N idegenforgalom – cestovný ruch tanulmányi szakon az érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők részére.

Az oktatás nappali tagozaton ingyenes! Tel.: 031/ 550 98 38; 0907 711 605; 0915 753 467. Személyes információ: SSOŠ s VJM Neratovické nám. 1916/16 929 01 Dunajská Streda


29

Apróhirdetés > Hirdetés

2014. május 20. | 21. szám

A dunaszerdahelyi Üzleti és Tájékoztatási Központban (Bonbon Hotellal szemben) bérbe vehetők: – irodahelyiségek – tükörterem (162 m2) – iskolázások, tánc, előadások, – konferenciaterem (230 fő) Érdeklődni: Municipal kft., 0917 864 038.

Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk minden kedves rokonnak, barátnak, ismerősnek és szomszédnak, akik május 5-én megtisztelték és elkísérték a dunaszerdahelyi temetőbe utolsó útjára drága halottunkat, DOSZTÁL LÁSZLÓT,

„hlavný referent – asistent” (zapisovateľka). Bližšie informácie: www.justice.gov.sk, Tel. č.: 031/59 05 128. Lehota na podanie žiadosti: 30. 5. 2014 BÜKFÜRDŐ – szállás, reggeli, 3 fogásos vacsora – főszezonban is 20 euró/fő/éj. VIKTÓRIA PANZIÓ, Kossuth Lajos út 111/B, Auer István. Tel.: 0036/ 30/653 29 90. E-mail: aueristvan71@freemail.hu GÉPJÁRMŰ Eladó – kölcsönre is – 9 éves Mercedes C270 TDI. Ára: 5399 Tel.: 0905 947 712. Eladó piros Škoda Favorit kitűnő állapotban. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0904 430 799. VEGYES Tűzifa eladó rönk, ill. metélt kiszerelésben Dunaszerdahelyen a kürti úti fatelepen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551. Eladó minőségi házi tojás Nyárasdon. Házhoz szállítás lehetséges. Tel.: 0915 178 256. HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. Napos brojler és tojócsirkék, brojler- és májkacsák, 7 hetes tojók és pulykák, 16 hetes tojók, takarmányok. Házhoz szállítás. Tel.: 031/552 65 92.

Megrendelhetők 7 hetes brojler pulykák ingyenes házhoz szállítással. Tel.: 0949 503 301. A topolnicai baromfifarm (Galántától 5 km-re) eladásra kínál 8 hetes tojó jércét többféle színben, 1–14 napos brojler kacsát, 1–14 napos MULARD májkacsát, 1–14 napos szürke LANDES kislibát, 8 hetes brojler pulykát, tápot és koncentrátumot. Tel.: 0905 450 432; 0905 551 499; 031/78 11 563. Tallóstól 3 km-re lévő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való pecsenyekacsák, tömni való MULARD hím májkacsák, tömött fehér kacsák, tömött MULARD májkacsák élve és tisztítva, 8 hetes BIG 6-os brojlerpulykák. Tel.: 0915 291 826; 031/778 23 53.

aki életének 78. évében eltávozott szerettei köréből. Köszönjük a virágokat, koszorúkat, a részvétnyilvánításokat és hogy velünk éreztek fájdalmunkban. A gyászoló család

PRACOVNÁ PONUKA: Prijmeme do pracovného pomeru DISPONENTA PREPRÁV. Náplň práce: aktívna komunikácia so zákazníkmi, spracovanie objednávok, sledovanie prepravy kontajnerov Požiadavky na uchádzača: aktívna znalosť anglického a slovenského jazyka slovom aj písmom výborné komunikačné schopnosti znalosť práce s PC samostatnosť; odolnosť voči stresu vysoké pracovné nasadenie flexibilita, spoľahlivosť a ochota pracovať Požadované vzdelanie: stredoškolské s maturitou. Pozícia je vhodná aj pre absolventa. Miesto výkonu práce: Dunajská Streda. Vaše životopisy zasielajte na adresu: METRANS /Danubia/, a. s., Povodská cesta 18., 929 01 Dunajská Streda; tel.: 031/323 42 08; e-mail: pkugler@metrans.sk

Dentálna hygiena – profesionálne čistenie a bielenie zubov. Tel.: 031/551 74 45, DS

"

Predsedníčka Okresného súdu Dunajská Streda vyhlasuje výber na obsadenie 1 voľného štátnozamestnaneckého miesta vo funkcii

MEGRENDELŐSZELVÉNY Megrendelem a Csallóköz–Žitný ostrov regionális hetilapot. egy évre 22,95 euró

félévre 14,30 euró

Név: .......................................................................................... Utca, házszám: ........................................................................

ISMERKEDÉS Lakhely: ....................................................................................

Magányos, 65 éves férfi 45–60 év körüli élettársat keres komoly szándékkal. Tel.: 0902 400 805; 0908 640 770. DROBNÉ INZERÁTY Firma Gropo-Slovakia prijme šoférov MKD na prepravu kontajnerov. Hlásiť sa môžete osobne v DS v areáli firmy (bývalý ZHZ) od 9.00 do 17.30 hod. Tel.: 0908 757 603.

Telefonszám: ............................................................................ Aláírás: ...................................................... Az újság ára egy évre 33,80 euró amennyiben a újságárusoknál veszi. Ha közvetlen a szerkesztőségben rendeli meg lapunkat, az egy évre szóló előfizetés csak 22,95 euró, a féléves pedig 14,30 euró. A kitöltött megrendelőlapot a szerkesztőség címére várjuk: Alžbetínské nám. 1194/1., 929 01 Dunajská Streda. Információ: 031/550 37 44; 0903 23 67 24.


30

Csallóköz

Tudósítás

Fatimai imadélután hatodszor Csallóköz Szűz Mária-kegyhelyén BACSFA-SZENTANTAL – A fatimai jelenések 1917-ben történtek a portugáliai Fátima kisváros közelében. A 97. évforduló alkalmából idén hatodik alkalommal mentek engesztelni a hívek Csallóköz nevezetes Szűz Mária-kegyhelyére, Bacsfa-Szentalra. Az idei szentmise főszónoka Korzenszky Richárd tihanyi perjel, bencés szerzetes atya volt, aki prédikációjának fő gondolata a kánai menyegző csodája volt, ahol Jézus édesanyja, Mária megparancsolja a szolgáknak, hogy tegyék azt, amit a fia mond. Richárd atya bennünket is arra buzdított, hogy mindig tegyük azt,

Mészáros Angelika felvétele

Hit és hűség DUNASZERDAHELY – A Pro Futuro Hungarica polgári társulás, a városi művelődési központ és a Pázmaneum polgári társulás szervezésében mutatják be Csáky Pál politikus, író „Hit és Hűség – Történeti visszapillantás 1889–1989” című színpadi játékát május 22-én, este 7 órakor a művelődési központban, Boráros Imre Kossuthdíjas színművész rendezésében. A darabban a szerző öt generációra visszanyúló felvidéki családregény formájában mutatja be, hogy nekünk, magyaroknak szerves, több mint egy évezredre visszanyúló történelmünk van itt. A Hit és hűség Csáky Pál „Pacsirta éneke” című kisregényére épül, s felölel minden fontosabb elemet, amin ez a közösség az elmúlt 150 évben végigment. Az előadást a korabeli zenék és a vetítés igyekszik hitelesebbé, izgalmasabbá és szórakoztatóbbá tenni. (at)

amit Jézus mond. Az ember számára mindennapi feladat, hogy harmóniát teremtsen maga körül, hogy rendet tartson a dolgaiban és önmagában. Az atya a napokban ünnepelte pappá szentelésének 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból a bacsfai hívek is felköszöntötték őt, Isten áldását kérve rá. Srankó László atya, a helybeli plébános köszönetet mondott Richárd atyának, hogy szavaival felemelővé tette a fatimai imadélutánt. A szentmise után az imadélután szentségimádási órákkal folytatódott, amelyben a hívek a papi és szerzetesi hivatásokért és a családokért könyörögtek este tíz óráig. (ma)

Elfogták a kutyákat DUNASZERDAHELY – Múlt szerdán a délelőti órákban a Városi Rendőrség segítségével a „Sloboda zvierat” munkatársai befogták az egész kutyafalkát, amely az elmúlt hetekben a városban autókat rongált meg, s az embereket is veszélyeztette. A befogás minden törvényes előírás betartása mellett folyt és az akció során 9 kutya került begyűjtésre. (cs)

A városi rendőrség felvétele

Gát és a gátlástalanok VÁSÁRÚT – A gátakat azért építették, hogy a folyók áradása esetén segítsenek megvédeni a vagyontárgyainkat és az emberi életeket. Ennek ellenére valakik mégsem tisztelik ezek szerepét. Zsoldos Roland, vásárúti polgármester ugyanis arról számolt be, hogy a község kataszterébe tartozó Kis-Duna jobboldali gát 3,85–3,95 kilométere között sérült meg. A nagyságrendileg százméteres szakaszon történt sérülés nagyobb mezőgazdasági gé-

pek okozhatták a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat szerint, amely az egész esetet az önkormányzatnak februárban jelezte. A márciusi hónapban a helyzet tovább romlott, de sajnos a gát sérüléseinek okozóit nem sikerült megtalálni. A vízgazdálkodási vállalat végül kijavította a gátat, amelyre húsz teherautónyi fuvarral kavicsot szállították és ismét biztonságossá vált a gát, amelyet a gátlástalan emberi hozzáállás megrongált. Vladislav Kmeť A szerző felvételei


2014. május 20. | 21. szám

Megküzdöttek a kihívásokkal

Sport > Hirdetés

31

Egy arany és öt bronz Madarról

Május második szombatján a bősi csapat az idei év első hazai Spartan Race futamán vett részt, amit a fővárosban rendeztek a Kamzík környéken. A csallóközieket 21 elszánt atléta képviselte, ebből 5 hölgy, akik nagyon szépen teljesítették az akadályokat. A legtöbben először vettek részt effajta megmérettetésen, kivéve a kemény magot, akiknek ez az első, kötelező lépés volt az elit TRIFETKA club felé (TRIFETKA: egy nagyon szép, egyedi érem amit csak azok kapnak, akik egy éven belül teljesítik az 5 km+, 13 km+ és a 22 km+ távokat). A csallóköziek az open kategóriában a második helyen végeztek, ami 254 csapatból nagyon szép teljesítmény.

A komáromi csapat, Kúr Károly és Kúr Magdaléna edzőkkel

Képarchívum

BIRKÓZÁS – Május 10-én 14. alkalommal rendezték meg Madaron a Polgármester Kupájáért kiírt nemzetközi kötöttfogású gyerek- és diák birkózóversenyt.

Kettlebell Bős csapata a verseny után. Jobbról felső sor: Branislav Karla, Kristóf Kovalcsik, Eduard Zalka, Imre Farkas, Ján Albert, Radovan Filin, Igor Molnár, János Hudák, Kováč Juraj, Peťo Sluka, Herman Matej, Takács Július, Tibor Hideghéty, Calin Feri. Alsó sor: Csörgő „Fidu” Gábor, Csicsai Melinda, Mišičák Zoltán, Nagy Tamara, Kovács Marika, Jakus Klaudia, Mészáros Mónika. A képről hiányzik: Végh Archív felvétel „Pumukli”Attila

A nagyszabású rendezvényen 5 ország 20 klubjának 151 birkózója vett részt, köztük a komáromi Spartacus BK versenyzői is. Utóbbiak az erős mezőnyben ezúttal kissé szerényebb eredményeket értek el, de így is 6 éremmel térhettek haza. A dobogósok listája: 1. hely: Nagy Arnold (serdülő, 54 kg); 3. hely: Hvězda Milan (gyerek A, 32 kg), Nagy Nikolasz (gyerek B, 28 kg), Nagy Balázs (serdülő, 42 kg), Hulman Nikolas (serdülő, 50 kg) és Bári Patrik (felnőtt). (kk, vgy)


32

Csallóköz

Celebsztorik

Nagy küzdelemre készül ismét Mészáros Szabolcs (38) tizenkét évvel ezelőtt jelentkezett a ValóVilág első szériájába, amit sikerült is megnyernie. A műfaj akkor a nézők számára még ismeretlen volt, maga Szabolcs sem tudta pontosan, hogy mire jelentkezett. A nézők azonban nagyon megkedvelték, olyannyira, hogy Majkával szemben őt juttatták a győzelemhez, mely már akkor is egy lakást, egy kocsit és havi egymillió forintot foglalt magában. – Jelenleg bűnügyi területen dolgozom. Van egy kislányom, az édesanyjával viszont nem élünk együtt, jelenleg szingli vagyok – mondta Szabolcs, aki a munkáján kívül a sportban találta meg igazán önmagát.

Net-felvételek

Megmutatta szerelmét

A Vichy és a Grazia kedvence

Mádai Vivient vőlegénye kísérte el egy rendezvényre. A férfi eddig nem mutatkozott a fotósok előtt. A műsorvezető első közös gyermekükkel várandós, nagy pocakkal érkezett a Városligetbe óriáskacsát állítani a többi celebbel. – Hallottam már a nagy sikerű külföldi Kacsafutamokról, és persze nagyon várom a budapesti versenyt. Szeptember közepén születik majd meg a kisfiunk, így még nagy valószínűséggel ott leszek a versenyen, és természetesen kacsát is indítunk a férjemmel – mondta el Mádai Vivien.

Bizonyított már a Puma, New Yorker, Devergo és a Springfield kampányában, láthattuk csupán ékszerekben a GLAMOUR két évvel ezelőtti márciusi címlapján és az egyik legnépszerűbb, prémium kategóriás kozmetikai márka plakátjain is. Szikszai Johanna (Visage) tavaly kapta meg álommunkáját Párizsban, egészen pontosan a Vichy bőrápolási termékcsaládjainak egyszerre két kampányát. Miután a Vichy hidratáló reklámjával hónapokig láthattuk arcát az összes gyógyszertár kirakatában, a napokban jelent meg következő, videóval egybekötött kampánya, melyben a Vichy legújabb szérumát népszerűsíti világszerte.

Angelina Jolie, a fenséges

Megszületett az ötödik lánya Már nemcsak a Die Hard filmekből szerepel öt Bruce Willis neve mellett, hanem gyerekekből is. Életet adott ugyanis második közös gyereküknek Bruce Willis második felesége, Emma Hemming. A pici és anyukája is kitűnő egészségnek örvendenek. A boldog szülők az Evelyn Penn nevet választották a 3,6 kilós kis jövevénynek. A mintaapuka és jóval ifjabb felesége két éve örülhetett első gyerekük megérkezésének. A kis Mabel Ray szó szerint megfiatalította a hatvan felé robogó akciósztárt, akinek azonban minden vágya volt, hogy egy fia is legyen. Ezért tovább próbálkoztak Emmával, de most is lányuk lett. Összeállította: Wimmer Ilona

Még alig egy hónap és bemutatásra kerül a Disney várva várt új filmje, a Demóna. A címszerepet nem más alakítja, mint az elképesztő Angelina Jolie. Londonban máris elkezdődött a mozi népszerűsítése, és ezen a fontos eseményen a sztárok is szép számban képviseltették magukat. Angelina Jolie természetesen nem hagyta ki ezt a lehetőséget, és ismét megvillogtatta csodálatos, pazar eleganciáját. A 38 éves színésznőt férje is elkísérte. Angelina Jolie egy gyönyörű, fekete, apró gyöngyökkel csillogóvá varázsolt, hosszú Atelier Versace ruhában mutatkozott.


TV-műsor > 2014. május 21–27.

2014. május 20. | 21. szám

DUNA TV > május 22., csütörtök, 21.40

Jadviga párnája

33

Nincs boldogabb ember a legénybúcsúját és lakodalmát tartó Ondrisnál, hiszen legszebb álma teljesült be: elnyerte szerelmének, apja gyámleányának, a Németországban taníttatott Jadvigának a kezét, és hazacsábíthatta ezt a vonzó, de veszedelmesen titokzatos nőt. Egyfelől kirobbanóan heves testi-lelki szenvedély, másfelől az őszinte, asszonyi vágyakozás a szerető odaadásra és az örömteli házasságra eleinte reményt ébreszthet még. De hamar elkezdenek összekuszálódni a szálak... Rendezte: Deák Krisztina Szereplő(k): Tóth Ildikó, Bodó Viktor Magyar filmdráma, 130 perc, 2000

M1 > május 23., péntek, 23.15

Jó szomszédok

Új lakó érkezik egy montreali bérházba: Victor, a barátságos, de félénk tanító, akinek rögtön megtetszik Louise, a macskabolond pincérnő. Eközben a már régebben a házban lakó Spencer, egy kerekes székhez kötött, jóképű férfi és Louise között régóta szövődik valami, a lány át is jár hozzá beszélgetni. Legkedvesebb témájuk a városban garázdálkodó sorozatgyilkos, aki fiatal nőket öl és erőszakol meg. Rendezte: Jacob Tierney Szereplő(k): Jay Baruchel Good Neighbours, kanadai thriller, 95 perc, 2010

STV2 > május 23., péntek, 21.55

A fekete léggömb

Mira sorvino MARKÍZA > május 24., szombat, 23.00

Amikor Thomas és családja új otthonba költöznek, ő pedig új iskolába kerül, minden vágya az, hogy beilleszkedjen. Állapotos édesanyjának nyugalomra van szüksége, ezért édesapja, Simon rábízza autista bátyját, Charlie-t. Thomas, új barátnője, Jackie segítségével élete legnagyobb kihívása elé néz. A Fekete léggömb a beilleszkedésről, a szerelem felfedezéséről és a család elfogadásáról szól. A Fekete léggömb univerzális történet. A közönség megismerhet egy olyan családot, amely a felszínen különösnek, vagy akár rosszul működőnek tűnhet, de valójában nagy bölcsességgel, megértéssel és humorral próbálnak felülkerekedni az élet nehézségein. Rendezte: Elissa Down Szereplő(k): Rhys Wakefield, Toni Collette, Erik Thomson The black Balloon, angol–ausztrál filmdráma, 97 perc, 2008

Mit ér egy élet A szívfacsaró, de kihagyhatatlan film főszereplője Kate Mozorov egy New York-i nyomozó, aki saját biztonságát is kockára téve felfedi a döbbenetes igazságot napjaink rabszolgamunkája mögött. Együttműködve a bevándorlási és vámbehajtási főnökkel, Bill Meehannel, fogadalmat tesz, hogy feltárja a többmilliárd dolláros embercsempészetet, és megmenti a fogvatartott nők életét. Rendezte: Christian Diguay Szereplő(k): Mira Sorvino, Donald Surherland Human Trafficking, amerikai–kanadai filmdráma, 176 perc, 2005


34 TV2

RTL Klub

6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Knight Rider 15.00 Hal a tortán 16.00 Családi titkok 17.00 Maricruz (80.) Mexikói sorozat 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban A nyomozás továbbra is eredménytelen, Roland azonban ismét gyanúba keveri Bettyt. Zsigmondnak kételyei támadnak Vera egyház iránti elkötelezettségét illetően, Endre atya szerint erre csupán egyetlen megoldás létezik... 20.20 Magánnyomozók A guru. Realitysorozat 21.30 Édes élet 22.55 Frizbi Hajdú Péterrel 23.55 A férjem védelmében III. Amerikai sorozat 1.00 Tények Este 1.45 Aktív 2.05 Smokey és a Bandita 2. Amerikai film

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Reflektor 13.10 Fókusz 13.45 Négyen négy ellen (ism.) 14.30 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.40 Az örökség (am.) 16.45 A gyanú árnyékában 17.55 Fókusz 18.30 Híradó 19.30 Négyen négy ellen. Vetélkedő 20.10 Éjjel-nappal Budapest 21.25 Barátok közt 22.05 Szulejmán Hürrem továbbra is a vadászházban tölti száműzetését. A valide arra kéri Ibrahim pasát, ölesse meg a szultánát. Megszervezi, hogy a hercegek láthatásához eljöhessen a palotába, hogy az úton megtámadják, és megöljék. Daje asszony azonban átlátja a tervet, és még időben értesíti Malkocsólut, hogy siessen Hürrem védelmére. Hatidzse újra áldott állapotban van. 23.15 Házon kívül 23.50 Reflektor 0.05 Cunami Dél-koreai katasztrófafilm

M2 8.05 Rajzfilm-maraton 20.00 Sophie szerint a világ: Oroszország – Szentpétervár 20.30 Nagy-Szín-Pad 22.00 Heartland II. Lily ismét meglátogatja fiát, Tyt. Kiderül, hogy nem egyszerű látogatásról van szó, hanem szomorú apropója van: Ty édesapja váratlanul meghalt és Lily elhozta a hamvait, hogy Tyjal együtt szórják szét egy békés helyen. 22.50 A következő! 23.40 Ridikül 0.30 Az A38 Hajó színpadán 1.20 Motorsportmagazin

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. május 21. > Szerda

Viasat 3 13.20 Jim szerint a világ (am.) 14.20 Gyilkos számok 15.20 Shark – Törvényszéki ragadozó 17.20 Megruházlak! 18.20 Jóbarátok (am.) 19.20 Jim szerint a világ 20.25 Két pasi... (am.) 21.15 Feketelista (6.) Liz veszélybe kerül, így Ressler és Red első alkalommal fog össze, mikor egy a listán szereplő potenciális elkövető felbukkanása várható egy drogbáró tárgyalási ügyében. Amerikai sorozat 22.15 CSI: New York-i helyszínelők VIII. (1.) 23.20 Nikita II. (12.) Amerikai sorozat

Duna TV

M1 5.50 Ma reggel 9.00 Pasta (8.) 10.10 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.40 Gasztroangyal 14.35 Szívtipró gimi (12.) 15.25 Az élet megy tovább (20.) 16.15 Jövő–Időben 16.25 Híradó+ 16.40 Rex felügyelő Gyermekkereskedők A templom előtt egy halott csecsemőre bukkannak. Ugyanakkor egy fiatal lány elrabolt kisfiát akarják megtalálni. Brandtner felügyelő és társai nyomozni kezdenek, a szálak egy gyermekkereskedőhöz vezetnek. Rex is ugrásra készen... Nem is sejtik, hogy a végén még pelenkázni is megtanulnak... 17.25 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 A következő! 19.30 Híradó, sport 20.20 Szabadság tér ´89 21.10 Besence open Magyar dok.-film 22.10 Az Este 22.45 Híradó 23.05 Summa 23.40 KorTárs

ATV 11.30 11.55 12.30 12.50 13.55 14.10 15.25 15.50 16.35 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.45 21.45 22.05 22.20 23.05 24.00 0.35

Álomsztori Déli híradó Laci bácsi konyhája TV-shop Start + Tv-shop Global 3000 700-as klub Szókincs Világhíradó Fórum Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd A tét Híradó Világhíradó Friderikusz Hazahúzó Késő esti híradó Egyenes beszéd

7.30 Híradó 8.10 Kultikon 8.35 Határtalanul magyar 9.05 Közbeszéd 9.30 Sportaréna 10.10 A hegyi doktor 11.00 Monte Cristo grófja (4.) 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.30 A 78-as körzet Magyar sorozat 15.00 Voyager (15.) 15.30 Táncvarázs 16.30 Térkép 17.00 Váratlan utazás I. (12.) 18.00 Híradó, sport 18.30 Közbeszéd 19.00 Életképek Magyar sorozat 19.40 T. I. R. (7.) 20.40 A hegyi doktor A szörnyű titok Német sorozat 21.25 Híradó, sport 21.40 Sherlock II. (2.) Sherlock és John ajtaján egy kétségbeesett fiatalember kopogtat. A dartmoori lápvidékről érkezett, ahol egy hatalmas kutya tartja rettegésben a környéket Angol sorozat 23.10 Kultikon 23.40 Kútfúrás, avagy kincskeresés másképp Magyar dok.-film

RTL II 8.30 Tom és Jerry 9.00 Vacsoracsata 10.00 Őfelsége Ralph király Amerikai vígjáték 12.00 A nagy svindli III. (2.) 13.00 Utolsó vérig (62.) 14.00 Szerelem zálogba 15.00 Szeretők és riválisok (108.) 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata (ism.) 18.00 A nagy svindli III. Amerikai sorozat 19.00 Vadmacskák Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Nyugi, Charlie II. (2.) 22.30 Jo, a profi (2.) Francia krimisorozat 23.00 RTL II Híradó 0.00 Dollhouse II. (9.) Amerikai sorozat

0.05 > RTL KLUB Cunami

Haeundae városban él Man-shik és Yeon-Hee, akik a múlt fájó emlékei miatt már abban is bizonytalanok, hogy továbbra is együtt akarnak maradni. Itt lakik a magánéleti válsággal küszködő Dr. Kim is, aki figyelmeztette a hatóságokat egy giga erejű cunami közeledésére. Amikor elszabadul a pokol és lecsap a szökőár, mindannyiuknak küzdeni kell a puszta túlélésért. Rendezte: Je-gyun Yun Szereplő(k): Nicole Dionne, Joong-Hoon Park Dél-koreai katasztrófafilm, 120 perc, 2009

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor Szlovák sorozat 9.40 A fiúk nem sírnak 11.05 Rex felügyelő VI. 12.10 Döglött akták II. Am. krimisorozat 13.10 NCIS (21.) Am. krimisorozat 14.10 Monk (am.) 15.10 Mike és Molly Am. sorozat 15.30 Két pasi... (am.) 16.00 NCIS VIII. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Cseh-Szlovákia hangja 22.25 A zöld íjász (am.) 0.20 Két pasi – meg egy kicsi V. (am.) 0.45 NCIS VIII. (16.) Am. filmsorozat 1.35 Döglött akták II. Amerikai sorozat

12.00 Híradó 12.40 Dr. Csont V. Am. krimisorozat 13.40 Hawaii Five-0 II. Amerikai sorozat 14.40 Mániákus vásárlók 15.40 Kapcsoltam 16.20 Top Star 16.55 Híradó ötkor 17.15 A vihar (16.) Mexikói sorozat 18.15 Bírósági akták 19.00 Híradó, sport 20.00 Krimihírek 20.30 Panelházi történetek Szlovák sorozat 21.30 Dr. Csont IX. (am.) 22.30 Briliáns elmék I. Amerikai sorozat 23.30 CSI: Miami helyszínelők III. (am.) 1.35 Hawaii Five-0 II. Amerikai sorozat

STV1 14.00 Hírek és kommentárok: EP-választás 14.20 Mennyei ízek 15.05 Extrém szakértők Francia sorozat 16.00 Hírek 16.25 Galileo 16.55 A hegyi doktor III. Német sorozat 18.30 Párbaj – vetélkedő 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Randevú a halállal Angol krimi 22.00 DCI Banks. 3/3. Angol krimisorozat 23.30 Nash Bridges — Trükkös hekus Am. sorozat (33.) 0.10 Randevú a halállal Angol krimi

STV2 13.15 Tigrisek harca. 2/1. Csehszlovák film 14.50 Vallási műsor 15.25 Kvartett – magazin 15.55 Magyar magazin 16.25 Energetika – magazin 16.46 Fókusz – pénz 17.30 Regionális hírek 17.45 ArtSpektrum 18.00 Építészet (dok.) 18.25 Tesztmagazin 18.45 Esti mesék 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 ... és a pokol várt rájuk Szlovák dok.-film 21.00 Vigyázz, látogató! Szlovák film 22.55 Rendőrségi hírek 23.10 Honvédelmi magazin 23.25 Autószalon


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Knight Rider 15.00 Hal a tortán 16.00 Családi titkok 17.00 Maricruz (81.) Mexikói sorozat 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Betty rájön, hogy a kialakult helyzetben csak Balázsra számíthat. István nem tudja eltántorítani Szilviát a vallástól, de úgy tűnik, ez mégsem vet véget szerelmüknek. Vera újra a szekta fogságába kerül... 20.20 Magánnyomozók Mágikus körök 21.30 Édes élet 22.50 Sherlock és Watson II. (12.) Rokonlelkek Amerikai sorozat 23.55 Kettős ügynök Bosszú hidegen tálalva (am.) 1.00 Tények Este 1.45 Aktív

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Reflektor 13.10 Fókusz 13.45 Négyen négy ellen (ism.) 14.30 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.40 Az örökség (am.) 16.50 A gyanú árnyékában 17.55 Fókusz 18.30 Híradó 19.30 Négyen négy ellen. Vetélkedő 20.10 Éjjel-nappal Budapest 21.25 Barátok közt 22.05 Glades – Tengerparti gyilkosságok. Katonadolog Ameikai film 23.05 Gyilkos elmék A néma szemtanú Prentiss nagy bajban van, egykori ellensége, Ian Doyle vadászik rá. A régi csapat még életben lévő tagjai összefognak, de Emily érzi, hogy Doyle-lal szemben nincs esélyük. Derek Morgan sejti, hogy kolléganője bajban van, amikor késve érkezik meg egy bűntény helyszínére. 0.05 Brandmánia 0.45 Reflektor 1.10 Gazdagék II. Amerikai sorozat

5.50 Ma reggel 9.00 Pasta (9.) 10.10 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazin 13.00 Kvartett 13.30 Kopernikusz élete (dok.) 14.15 Útravaló 14.35 Szívtipró gimi 15.25 Az élet megy tovább (21.) 16.15 Híradó+ 16.30 Rex felügyelő Egy fotós a műtermébe csábít lányokat reklámfotózás ürügyével. Sajátos fotóiból kiállítást rendez, melynek témája a halál. Az egyik lány anyja, a másik barátnője bejelenti a rendőrségen a lányok eltűnését. Brandtnerék nyomozni kezdenek. 17.15 SzerencseHíradó 17.25 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 A következő! 19.30 Híradó, sport 20.05 Magyarország– Dánia barátságos labdarúgómérkőzés (élő) 22.20 Az este 22.55 Híradó 23.15 Búcsú a békeévektől 23.30 Rejtélyes XX. század 24.00 Történetek a nagyvilágból

7.30 Híradó 8.10 Kultikon 8.35 Nyelvőrző 9.05 Közbeszéd 9.30 Akadálytalanul 10.10 A hegyi doktor 11.00 T. I. R. (ism.) 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.25 A 78-as körzet Magyar sorozat 15.00 Erdélyi történetek 15.35 Másfélmillió lépés Magyarországon – 32 év múlva 16.30 Térkép 17.05 Váratlan utazás I. (13.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.00 Életképek 19.40 Zsaruvér és csigavér (3.) 20.40 A hegyi doktor Lisa végre feljelenti Olli-t a megerőszakolás vádjával, ám Olli anyja megpróbál nyomást gyakorolni Lisa-ra. Ha ugyanis Lisa nem vonja vissza a vádat, akkor bírósághoz fordul Olli két barátjával együtt, akik megerősítik, hogy valójában Lisa csábította el Olli-t... 21.25 Hírek, sport 21.40 Jadviga párnája Magyar film 23.35 Kultikon 0.15 MüpArt classic

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

6.30 Rajzfilm-maraton 20.00 Jamie 15 perces kajái (angol) 20.30 Nagy-Szín-Pad 22.00 Heartland II. Út a semmibe Lounak megmondják a lányok, hogy az utóbbi időben lehetetlen vele a kislányán kívül másról is beszélgetni... Amy gondban van, mert Bryce szeretné megvenni tőle Alcatrazt, de Amy szerint nem illenek össze a lóval. 22.50 A következő! 23.40 Ridikül 0.30 Az A38 Hajó színpadán: Pál Utcai Fiúk

35

Tv-műsor > 2014. május 22. > Csütörtök

2014. május 20. | 21. szám

13.20 Jim szerint a világ (am.) 14.20 Gyilkos számok 15.20 Shark – Törvényszéki ragadozó 17.20 Megruházlak! 18.20 Jóbarátok (am.) 19.20 Jim szerint a világ 20.25 Két pasi... (am.) 21.15 Castle (am.) Beckett még mindig nem képes megbocsátani Castle-nek, amiért nyomozni kezdett az anyja ügyében. Nem is hajlandó együtt dolgozni vele, csak a főnök, Montgomery utasítására. 23.20 Feketelista (5.) 0.15 Gyilkos körzet Belga sorozat

11.30 12.10 12.25 12.50 14.10 15.50 16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.45 21.45 22.05 22.20 23.05 24.00 0.35 1.40

Laci bácsi konyhája TV-shop Hírvita TV-shop Start plusz 700-as klub 70 – az emlékezés éve (ism.) Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Csatt Rónai Egon műsora Híradó Világhíradó Friderikusz Hazahúzó Késő esti híradó Egyenes beszéd Csatt (ism.)

8.30 9.00 10.00 12.00 13.00 14.00 15.00 16.00 16.30 17.30 18.00 19.00 21.00 21.30 22.30 23.30 0.00

Tom és Jerry Vacsoracsata Vadmacskák (ism.) A nagy svindli III. Utolsó vérig (63.) Szerelem zálogba (41.) Szeretők és riválisok (109.) Barátok közt Vacsoracsata (ism.) Tom és Jerry A nagy svindli III. Made in America Amerikai vígjáték RTL II Híradó Nyugi, Charlie II. 3–4. rész Hazug csajok társasága (2.) RTL II Híradó Dollhouse II. (10.)

22.05 > RTL KLUB Glades – Tengerparti

Gyerekek bukkannak a tengerészgyalogos Preston holttestére. Jimet meglepi, hogy csapatukhoz tartozik egy új törvényszéki nővér, aki nem más, mint szerelme, Callie. A helyzet mindkettőjüknek kínos. A tengerészgyalogos ügyében a gyanúsítottak között felmerül Frank Morgan neve, akinek fia elesett Afganisztánban, és épp a meggyilkolt Doug Preston szervezte be. Rendezte: Timothy Busfield, Tricia Brock Szereplő(k): Matt Passmore, Kiele Sanchez Amerikai krimisorozat II., 60 perc, 2010

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Cseh-Szlovákia hangja (ism.) 10.40 A fiúk nem sírnak 11.45 Rex felügyelő VI. 12.45 Döglött akták II. Am. krimisorozat 13.45 NCIS (22.) 14.40 Monk – Flúgos nyomozó VI. (14.) 15.30 Két pasi – meg egy kicsi V. (9.) 16.00 NCIS VIII. Am. krimisorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.40 Családi ügyek Reality-show 22.35 Két pasi – meg... 23.00 Monk – Flúgos nyomozó VI. (9.) 0.00 NCIS VIII. (17.) 0.55 Döglött akták II.

STV1 14.00 14.45 15.45 19.00 20.20

21.45 22.15

23.40

0.25

Konyhatitkok Hurrá, ki a kertbe! Jégkorong-vb Híradó, sport Ismeri Ön a szeretőjét? Német krimi Victoria Stellmannak mindene megvan – jólfizető állás, boldog család. Találkozik Jaquesszal, és felfordul az élete... Riporterek New York-i nyomozók Am. krimisorozat Nash Bridges — Trükkös hekus Am. sorozat Autószalon

JOJ 12.00 Híradó 12.40 Dr. Csont V. 13.40 Hawaii Five-0 II. 14.40 Mániákus vásárlók 15.40 Kapcsoltam 16.20 Top Star 16.55 Híradó ötkor 17.15 A vihar (17.) 18.15 Bírósági akták 19.00 Híradó, sport 20.00 Krimihírek 20.30 Panelházi történetek 21.30 Hivatásosok Szlovák sorozat 22.30 Kukátko Szlovák sitcom 23.30 CSI: Miami helyszínelők IV. Am. krimisorozat 0.35 CSI: New York-i helyszínelők VI. Amerikai sorozat 1.35 Hawaii Five-0 III. Amerikai sorozat

STV2 11.45 12.20 12.25 13.05 14.45 17.30 17.30 17.55 18.20 18.45 22.50 23.25 23.30 1.00

Élő panoráma ArtSpektrum Fiúk az utcából Tigrisek harca. 2/2. Csehszlovák film Jégkorong-vb Regionális hírek Hírek magyar nyelven Állatóvoda III. Angol természetfilm Esti mesék Jégkorong-vb Jégkorong-vb képekben Híradó jelnyelven Jégkorong-vb Híradó


36 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Knight Rider 15.00 Hal a tortán 16.00 Családi titkok 17.00 Maricruz (82.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Józsiék hiába keresik Verát. Mindenki úgy gondolja, Zsigmond talán tudhatja, mi történt a lánnyal. Alexa egyre nehezebben viseli, hogy Zsófira kell vigyáznia és Füredi életében mindig valami fontosabb nála. Barbara megérkezik a börtönbe, míg Balázs kiutat próbál találni a szorult helyzetből. Betty azonan úgy tűnik, nem bízik benne, ami végzetes lehet... 20.20 Magánnyomozók Zuhanás 21.30 Édes élet 22.55 A Bourneultimátum Am.–német film 1.05 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Reflektor 13.10 Fókusz 13.45 Négyen négy ellen (ism.) 14.30 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.40 Az örökség (am.) 16.45 A gyanú árnyékában 17.55 Fókusz 18.30 Híradó 19.30 Négyen négy ellen. Vetélkedő 20.10 Éjjel-nappal Budapest 21.25 Barátok közt 22.05 Castle (19.) A Wall Street-en hatalmas tüntetés közepette robban fel egy bomba, több ártatlan ember halálát okozva. 23.10 A zöld íjász Oliver és társai felrobbantják a Queen nagyvállalat alkalmazott tudományok részlegét. Ezért Slade kénytelen máshonnan beszerezni azt, amire a mirakuru tömeges előállításhoz szüksége van. 0.10 Reflektor 0.25 Odaát (21.)

5.50 Ma reggel 9.00 Pasta (10.) Dél-koreai sorozat 10.10 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.30 Életkerék 13.00 Esély 13.30 Haraszthy Ágoston – Az első magyar világsztár 14.05 Történetek a nagyvilágból 14.40 Szívtipró gimi (14.) 15.30 Az élet megy tovább (17.) 16.25 Híradó+ 16.40 Rex felügyelő A blöff (4.) 17.25 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 A következő! 19.30 Híradó, sport 20.20 Bízunk Benned! Vetélkedő műsor 21.20 Párizsi mentősök A színfalak mögött Egy trendi divatbemutató előtt pár perccel az egyik manöken összeesik, a mentősök azt állapítják meg, hogy megállt a szíve. Kiderül, a lány halálra koplalta magát. Gaspard – míg nem tisztázzák a kapcsolatukat várandós feleségével – elköltözik apja lakásába. Francia sorozat 22.20 Az este 22.55 Híradó 23.15 Jó szomszédok Kanadai thriller 0.55 Műsorismétlések

8.10 Kultikon 8.35 Lyukasóra 9.05 Közbeszéd 9.35 Szerelmes földrajz 10.10 A hegyi doktor 10.55 Zsaruvér és csigavér (ism.) 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.25 A 78-as körzet 15.10 Kövek és emberek 15.45 Gyökerek 16.30 Térkép 17.05 Váratlan utazás 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.00 Életképek 19.40 Rocca parancsnok 20.30 A hegyi doktor A talált gyerek 21.15 Hírek, sport 21.30 Columbo (am.) 22.45 Kultikon 23.15 Az irányítás határai. Spanyol– angol–japán krimi Az irányítás határai egy rejtélyes idegen története, aki titkos megbízás teljesítésére készül. Tettei a törvényen kívülre vezetnek, nem bízik senkiben és céljait teljes homály fedi. Utazása paradoxon, egyszerre fókuszált és álomszerű: egy út, mely nem csak Spanyolországon, hanem saját tudatán keresztül is vezet.

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

13.20 Jim szerint a világ (am.) 14.20 Gyilkos számok Amerikai sorozat 15.20 Shark (am.) 17.05 Nyered, ha mered 17.50 Kincsvadászok Magyar reality 18.20 Jóbarátok (am.) 19.20 Jim szerint a világ Amerikai sorozat 20.25 Két pasi – meg... Amerikai sorozat 21.15 Brooklyn 99 – Nemszázas körzet Amerikai sorozat 22.20 Két pasi ... (am.) 23.25 CSI: New York-i helyszínelők VIII. 0.25 Gyilkos körzet Belga sorozat

12.50 14.10 14.25 15.50 16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.45

7.00 Gyerekeknek Rajzfilm-maraton 20.00 Híradó, sport 20.45 Főzni úton-útfélen 21.15 Forma—1 Monacói Nagydíj 23.00 A következő! 23.55 Ridikül 0.40 KorTárs 1.10 Európai szemmel 1.35 Sophie Paquin fent és lent (19.) Sophie-t megkeresi egy riporternő, Josiane Allard, hogy elkészítse portréját úgy, mint egyedülálló anya, aki becsületesen helyt áll. Sophie számára hízelgő a felkérés, de nem szeretné magánéletét mások elé tárni.

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. május 23. > Péntek

21.45 22.05 22.20 23.05 23.55 0.35

TV-shop Start+ Tv-shop 700-as klub Fő az egészség! Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Titkos dosszié A világ legféltettebb titkai Bombera Krisztinával Híradó Világhíradó Az elnök emberei Amerikai sorozat Hazahúzó Híradó Egyenes beszéd

9.00 10.00 12.00 13.00 14.00 15.00 16.00 16.30 17.30 18.00 19.00 20.00 21.00 21.30 22.30

23.30 0.00

Vacsoracsata Made in America A nagy svindli III. (4.) Utolsó vérig (64.) Szerelem zálogba Szeretők és riválisok (110.) Barátok közt Vacsoracsata (ism.) Tom és Jerry A nagy svindli III. (5.) A gyanú árnyékában Segítség, bajban vagyok! RTL II Híradó Nyugi, Charlie II. Érintés: A számok hatalma (2.) Amerikai sorozat RTL II Híradó Dollhouse II. (11.)

21.30 > DUNA TV Columbo: A türelmetlen...

Bryce Chadwick egy arrogáns és lehetetlen alak, aki mind a családját, mind pedig az alkalmazottjait rettegésben tartja. Leginkább azonban húga, Beth szenved tőle és attól, hogy a férfi folyton erőszakosan szól bele az életébe. Akkor telik be a pohár Beth-nél, amikor egy nap Bryce azzal áll elő, hogy nem mehet hozzá a szerelméhez, mert különben kirúgja és kitagadja őt. Rendezte: Norman Lloyd Szereplő(k): Peter Falk, Susan Clark Amerikai krimi, 72 perc, 1971

Markíza 8.30 Forr a bor 9.40 A fiúk nem sírnak 11.05 Rex felügyelő VI. 12.10 Döglött akták II. 13.05 NCIS (23.) 14.05 Monk (am.) 15.05 Mike és Molly 15.30 Két pasi (am.) 16.00 NCIS VIII. 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.40 Családi titok 22.35 Ölve vagy halva Am. akciófilm Mason a rendőrség büszkesége, de ezúttal túl messzire ment, beleavatkozott magas szintű politikai korrupció kétes üzelmeibe, ezért családjával fizetett... 0.40 NCIS VIII. (am.)

STV1 14.25 Riporterek 14.55 Extrém szakértők Francia sorozat 16.00 Hírek 16.20 Szlovákia, szeretlek! 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó, sport 20.20 Mit tudom én?! 21.40 A szocializmus fétisei 22.10 Halálos közellenség Francia akciófilm Miután Jacques Mesrine kiszabadult a börtönből, nagypályás gengszter lett. Nevéhez fűződnek Franciaország és Kanada legnagyobb bankrablásai, emberrablásai… 0.20 Senki sem tökéletes! 1.20 Nash Bridges – Trükkös hekus (am.)

JOJ 12.40 Dr. Csont V. 13.40 Hawaii Five-0 II. 14.40 Mániákus vásárlók 15.40 Kapcsoltam 16.20 Top Star 16.55 Híradó ötkor 17.15 A vihar (18.) 18.15 Bírósági akták 19.00 Híradó, sport 20.00 Krimihírek 20.30 Jég veled! (am.) 22.45 Kisiklottak (am.) Charles összeismerkedik a vonatmegállóban Lucindával, bár mindketten házasok mégis mágnesként vonzódnak egymáshoz. Kis románcuk alatt egy idegen férfi rájuk töri az ajtót és fegyvert fog rájuk. Az igazi rémálom csak ezt követően kezdődik.

STV2 13.40 Hatszor a nő Szlovák tévéjáték 15.20 Élet az őserdőben 16.10 Szemtől szemben 16.45 Fókusz – család 17.30 Regionális hírek 17.45 ArtSpektrum 18.00 Nemzetiségi hírek 18.10 Tévévíkend 18.45 Esti mesék 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 A világ madárszemmel Angol természetfilm 21.00 Família 21.25 Kinorama 21.55 A fekete léggömb Angol filmdráma 23.30 BJD 2013 0.20 Hírek


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Látlelet a Földről 6.25 TV2 matiné 9.15 Otthon a kertben 9.45 Astro-Világ 10.50 Norbi Update 11.20 Állatőrség 11.50 Babavilág 12.20 Tűsarok 12.50 Kalandjárat 13.20 Falforgatók 14.25 Édes élet 17.00 Irigy Hónaljmirigy 18.00 Tények 19.00 Vasember 2. Am. akciófilm 21.35 Wanted Am. akciófilm Wes nyugtatókon él és rabszolgaként dolgozik egy irodában, a főnöknője rendre megalázza, a barátnője meg félrelép a legjobb barátjával. Egyik nap azonban találkozik egy szexis lánnyal, aki nemcsak elmondja neki, hogy a rég elfeledett édesapját megölték, hanem egy lövöldözés során megmenti az életét. Kiderül, hogy az apja egy titkos társaság tagja volt, amely a világ egyensúlya felett őrködik. 23.45 Hívatlan vendég Am.–német horror

6.45 Kölyökklub 9.35 Ízes élet 10.00 Teleshop 10.55 XXI. század 11.30 Házon kívül 12.10 Trendmánia 12.40 Autós magazin 13.15 Jóbarátok 13.40 Tökéletes célpont (9.) Amerikai sorozat 14.40 A nagy svindli Am. sorozat 15.40 Szombat Esti Láz (ism.) 18.30 Híradó 18.55 Fókusz Plusz 20.00 Szombat Esti Láz (élő) 22.50 Jó társaság Amerikai film 0.35 Portré 1.00 Constantine – A démonvadász Amerikai horror John Constantine magándetektív, a természetfeletti ügyekre specializált nyomozó egyik nap a szokásosnál is nehezebb ügybe botlik. Megbízója nem hisz a túlvilágban. A rendőrnő eddig csupán a kézzelfogható bizonyítékokban hitt, most azonban még az ördöggel is szövetséget kötne, hogy megtalálja ikertestvére gyilkosát.

6.55 Család-barát Hétvége 9.00 Noé barátai 9.35 Zöld Tea 10.05 Vágtass velem! 10.35 Kajak-kenu Világkupa (élő) 12.01 Hírek 12.05 Szabadság tér ´89 12.50 A játék Magyar játékfilm 13.10 Boxutca 13.45 Forma-1 Monacói Nagydíj Időmérő edzés 15.30 Út Brazíliába 16.05 KorTárs 16.40 Ég, föld, férfi, nő: Budapest 17.35 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat 19.30 Híradó, sport 20.20 Fábry 21.45 Munkaügyek – IrReality Show Magyar sorozat 22.15 Mr. és Mrs. Smith Am. akciófilm 0.15 A vér kötelez (am.) Frank Morrison a legjobbat akarja a fiának, Dannynek. Egy napon Susan beleszeret Rick Barnesba, a tehetős üzletemberbe, akiről Danny még az esküvő előtt különös történeteket kezd terjeszteni. Frank nem tudja eldönteni, higygyen-e notórius hazudozóként ismert fiának

7.40 Élő egyház 8.10 Isten kezében 8.35 Akadálytalanul 9.05 Novum 9.35 Határtalanul magyar 10.00 Székely kapu 10.30 Hagyaték 11.00 Sírjaik hol domborulnak... 11.30 Zöld Jelzés 12.00 Híradó 12.10 WTCC-túraautó magazin 12.35 A zenekar 13.05 Robbie, a fóka Német sorozat 13.50 A balkezes pisztolyhős (am.) 15.35 Önök kérték 16.35 Krebsz, az Isten Magyar film 18.00 Híradó, sport 18.35 Életkerék Magyar sorozat 19.10 Hogy volt!? 20.10 Séfek csatája Olasz sorozat (5.) 21.05 A balek bosszúja Francia– olasz vígjáték Az egykori pénzhamisító banda feje, alias a “Főnök” régóta viszszavonultan él Dél-Amerikában egy balul sikerült akció után. Egykori társa meggyőzi, hogy térjen vissza egy utolsó bulira. 22.40 Dunasport 22.55 MüpArt 0.35 Világ-Nézet

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

10.40 Rajzfilm-maraton 15.10 A libapásztorlány Német mese 16.10 Rajzfilm-maraton 19.05 Út a döntőig 19.35 Parázsfuvolácska Színházi közvetítés 20.45 Autósmagazin 22.10 Forma—1 Monacói Nagydíj 23.50 Autósmagazin 0.20 Jó szomszédok Kanadai thriller 1.55 Mr. és Mrs. Smith Amerikai film Minden családnak van rejtegetnivalója. De amit a látszólag átlagos életvitelű Smith házaspár takargat a külvilág és egymás elől, hát olyan biztosan kevésnek van.

37

Tv-műsor > 2014. május 24. > Szombat

2014. május 20. | 21. szám

13.40 14.40 16.40 17.40 18.45 21.00

23.20 0.25

Doktor House Castle (am.) Két pasi ... (am.) Brooklyn 99 – Nemszázas körzet Amerikai sorozat Taplógáz (amerikai) Halálos iramban Am.–német film Brian álruhás zsaru, aki egy kamionokat fosztogató csapatot szeretne lekapcsolni. Beépül a helyi illegális autóversenyek világába, mert úgy sejti, köztük kell keresni az elkövetőket. Ravenswood, az elátkozott város Am. sorozat (3.) New York-i nyomozók I. (7.)

13.00 15.30 16.10 16.40 17.00 19.15 20.30

22.10 23.05 24.00 0.25

TV-shop Mancsvár Global 3000 Szókincs Fórum; Híradó Havas a pályán Effi Briest (német) Az ifjú Effi feleségül megy a nála 20 évvel idősebb Von Instetten báróhoz. A házassága boldogtalan, és egy rövid ideig tartó viszonyt folytat Crampas őrnaggyal. Amikor férje évek múltán tudomást szerez félrelépéséről, kitaszítja őt házából... Könyvjelző Hazahúzó Híradó Vidám vasárnap

10.00 Drágakövek 1–2. Amerikai film 15.00 Az első millióm története (1.) 16.00 Tru Calling — Az őrangyal II. (1.) 17.00 Érintés (2.) 18.00 Behajtók (3.) 19.00 CSI: Miami helyszínelők VII. (19.) 20.00 Ausztrália (am.) Sarah Ashley férje Ausztráliában próbálja eladni az utolsó birtokukat. Mivel lassan halad az ügy, az aszszony utána utazik a távoli földrészre, hogy kezébe vegye a dolgok intézését. 23.00 CSI: Miami helyszínelők (ism.) 0.00 Behajtók (3.) 1.00 Tru Calling II. (1.)

18.45 > VIASAT3 Taplógáz

Az autóversenyben nincs párja Ricky Bobbynak. Álomházzal a tóparton, zsíros bankszámlával és dögös feleséggel az oldalán érzi úgy, hogy megfogta az Isten lábát. Ám ekkor feltűnik a pályán Jean Girard, a piperkőc francia pilóta és a verhetetlen Rickyből egy csapásra roncs lesz. Ráadásul legjobb cimborája, Cal lenyúlja a nejét, és még a kormány mögül is kitúrja. Rendezte: Adam McKay Szereplő(k): Will Ferrell, Gary Cole Amerikai akció-vígjáték, 108 perc, 2006

Markíza 6.00 Gyerekeknek 8.35 Egymás bőrében Amerikai vígjáték 10.35 2 Broke Girls II. 11.05 A szépség és a szörnyeteg (9.) 12.05 A zöld íjász 14.00 Cseh-Szlovákia hangja 16.35 Eltűntek (am.) 18.20 Hab a tortán 19.00 Híradó, sport 20.30 Ilyen az élet (am.) Holly és Eric amennyire sikeres az üzletben, annyira sikertelen a szerelemben. A randijuk is katasztrofálisan sikerült. Ki nem állhatják egymást, viszont mindketten odavannak a csöpp keresztlányukért. 23.00 Mit ér egy élet Am.–kanadai film

STV1 9.40 „Spadla z oblakov” Csehszlovák sorozat 10.15 Berlin, Berlin (német) 11.05 On Air 11.35 Mit tudom én?! 13.00 A szocializmus fétisei 13.30 Jégkorong-vb 16.35 Szlovákia, szeretlek! 18.00 Építs házat, ültess fát! 18.30 Taxi 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Bajnokok Ligája – labdarúgómérkőzés, döntő 22.40 BL-összefoglaló 22.50 Lázadók földje. 8/8. Olasz sorozat 0.30 Rocca felügyelő Olasz sorozat

JOJ 10.20 Geissenék (17.) 11.25 Valóra váltjuk lakhatási álmait 12.30 Jég veled! (ism.) 14.45 X-Factor 17.00 Tragikus baleset Amerikai film 19.00 Híradó, sport 20.00 Krimihírek 20.30 Aranyhaj és a nagy gubanc Amerikai animáció 22.40 A vadon foglyai Am. kalandfilm Charles öregedő milliomos, akinek csinos feleségén kívül egyetlen szenvedélye az olvasás. A férj arra gyanakszik, hogy fiatal fotómodell feleségének, viszonya van a megnyerő modorú divatfotóssal, 1.20 Gazemberek 2. Cseh filmdráma

STV2 12.35 Öt perccel 12 előtt 13.35 Út a világbajnokságig 14.15 Kapura – magazin 14.55 Farmár magazin 15.20 Tesztmagazin 15.35 Színészlegendák: Štefan Kvietik 15.50 Ketten Szlovák tévéjáték 17.30 Jégkorong-vb 20.15 Híradó jelnyelven 20.25 Felszabadítók Orosz dok. sor. 21.10 Őrangyalok 21.55 A legjobb ellenségem Argentin filmdráma 23.35 Jégkorong-vb képekben 0.05 Csehszlovák filmek 0.20 Hírek


38

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. május 25. > Vasárnap 22.25 > TV2 Szökőhév

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Látlelet a Földről 6.25 TV2 matiné 9.30 Nagy Vagy! Család–iskola verseny 10.25 Astro világ 11.35 Stílusvadász 11.10 Stahl konyhája 11.40 Több mint TestŐr 13.10 Édes élet 16.00 Apák gyesen Dokureality (5.) 17.00 Magánnyomozók Elza fiatal, tehetséges divattervező. Jelenleg egy komoly tengerentúli üzletre van lehetősége, amivel betörhetne a New York-i divatvilág elitjébe. Ehhez egy teljesen új kollekciót kell bemutatnia. Ám Elza retteg, hogy a konkurense el akarja lopni a terveit. Gyanakvása nem alaptalan, egy évvel ezelőtt ugyanis ez már megtörtént... 18.00 Tények 19.00 Napló 20.00 Az ének iskolája 22.25 Szökőhév (am.) 0.25 Tények – Rendkívüli kiadás EP Választás 0.55 Drakula (am.) Drakulát, a véreskezű vajdát évszázadokkal ezelőtt eltemették, teste mégsem omlott porrá. Hírlik, hogy sírjából éjjelente borzongató kalandra indul.

6.45 Kölyökklub 9.40 Egészségkalauz 10.15 Teleshop 11.15 Kalandor 11.40 Autósmagazin 12.20 A Muzsika TV bemutatja 12.55 Jóbarátok 13.25 Arthur 2. (am.) 15.40 Álnokok és elnökök Amerikai film 18.30 Híradó 18.55 Cobra 11 (15.) 20.00 X-Men – Az ellenállás vége Amerikai film 21.50 Mindhalálig Am. akciófilm Alain Moreau sokáig nem is sejtette, hogy valahol a világban él egy ikertestvére. Ám amikor rátalál, már késő, a férfi halott – meggyilkolták. Alain elhatározza, hogy kideríti, mi áll az ügy hátterében. Fivére személyiségébe bújik, és így próbál fényt deríteni a titokra. 0.00 Portré 0.40 Vér: Az utolsó vámpír Japán– hongkongi– francia film

6.25 Summa 8.15 Esély 8.45 Magyar írók 9.00 Ref. magazin 9.30 Egyházi műsor 11.00 Római katolikus szentmise 12.01 Híradó 12.15 Ybl 200 Festetics György pesti palotája 12.25 Kajak-kenu Világkupa (élő) 13.30 Forma-1 Monacói Nagydíj 16.25 Telesport-Sport 7 17.00 Vad Európa Belga dok.-film 17.30 Nemzetközi Fogathajtó Verseny Összefoglaló 19.00 EP Választások 19.30 Híradó, sport 20.20 Magyarország, szeretlek! 21.40 Hazafelé Balázs Fecó koncert 22.35 EP Választás 0.05 Híradó 0.25 Királyok útja Izlandi film A „Királyok útján” Izlandra érkezik egy német fiú, Ruppert, egyrészt, hogy barátját meglátogassa, másrészt, hogy behajtsa tőle a pénzt, amivel tartozik. Stuttgartban ismerkedtek meg, együtt dolgoztak egy night clubban. Ruppertnek fogalma sem volt arról, hogy hová keveredett. Kietlen, holdbéli táj, sivár, monoton élet, s lakókocsiban élnek.

7.45 Gazdakör 8.05 Nemzeti Nagyvizit 8.35 Napok, évek, századok 9.30 Magyar klasszikusok új köntösben 10.05 Vatikáni híradó 10.30 Élő világegyház 11.00 A Református Egység Napja 12.00 Híradó 12.20 Ízőrzők 13.00 WTCC túraautóbajnokság 14.25 Hazajáró 14.55 Csellengők 15.25 Klimt csókja bomba üzlet Osztrák dok-film 16.15 A falu rossza Magyar film 18.00 Híradó, sport 18.35 Női torna Eb 19.00 EP Választás 19.30 Önök kérték 20.25 Rózsa Sándor Magyar sorozat 21.20 Márciusi mese Magyar film Monte-Carlóban Győző beleszeret Kende bankár lányába, Lilibe. A bonyodalom abból támad, hogy Győzőt otthon is várja egy menyasszony, Matyika, ám házasságukat a fiatalember szigorú nagybátyja ellenzi. 22.35 EP Választás 0.00 Napok, évek, századok

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

STV1

11.05 Vidám vasárnap 13.55 Tv-shop 16.05 Együtt a biztonságért! 16.30 Álomsztori 17.05 Hazahúzó Üdülési lehetőségek 18.00 ATV Híradó 18.20 Fórum Politikai vitaműsor 18.45 Híradó 19.00 ATV Híradó A nap legfontosabb hírei 19.30 Európa választ Élő választási műsor 23.00 Voks 2014 Választási műsor 0.25 Vidám vasárnap

6.30 Utolsó vérig (ism.) 9.15 Agatha Christie: Rejtély az Antillákon Amerikai krimi 11.10 Szerelem a négyzeten Amerikai vígjáték 13.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 18.00 Heti Hetes 19.00 Egy este...: Takács Nikolasszal 20.00 Dallas (3–4.) Amerikai sorozat 22.00 Heti Hetes 23.00 Az első millióm története (ism.) 0.00 Titkok szigete Dán kalandfilm

11.55 Öt perccel 12 előtt

7.30 Rajzfilm-maraton 17.25 Városligeti Gyereknap 17.55 Rajzfilm-maraton 20.20 Magyar Kupa Döntő (élő) 22.30 Forma-1 Monacói Nagydíj 1.25 Kortársak az A38 Hajón 2.15 Katonák voltunk Am.–német film Egy amerikai helikopteres elit deszszantalakulat 400 katonája Hal Moore ezredes vezetésével Észak-Vietnam Halálvölgyébe tart, ahol véres összecsapásra készülnek a vietkongokkal.

11.25 A nagy házalakítás 12.20 Taplógáz Amerikai film 14.35 Sheena, a dzsungel királynője (am.) Tiltott gyümölcs Törzsi háború 16.40 Halálos iramban Am.–német film 18.55 Nyugdíjas bajkeverők 20.00 C.S.I.: A helyszínelők (am.) 21.55 Amerikai nindzsa 3. – A véres vadászat Amerikai film 23.55 New York-i nyomozók I. (8.) Am. krimisorozat 0.55 Ravenswood, az elátkozott város Am. sorozat (3.)

A fiatal Anna kétségbeesve várja, hogy barátja, a számára tökéletes férfi végre feleségül vegye. A probléma csak az, hogy a pár negyedik évfordulója is leánykérés nélkül zajlik, Anna elhatározza, hogy saját kezébe veszi az ügyet. Szerencsére ráakad egy ír hagyományra, mely szerint szökőnapon, február 29-én a nők is megkérhetik kedvesük kezét. Anna elhatározza, Dublinba megy választottja után, hogy térden állva kérje férjül. Rendezte: Anand Tucker Szereplő(k): Amy Adams, Matthew Goode Amerikai romantikus vígjáték, 100 perc, 2010

Markíza 6.00 Gyerekeknek 8.35 Tűzoltó kutya Am.–kanadai film 10.50 Két pasi – meg egy kicsi V. (am.) 11.20 Szemtelen szemtanúk (am.) 13.30 Forma-1 Monacói Nagydíj Élő közvetítés 16.20 Ilyen az élet Amerikai vígjáték 19.00 Híradó, sport 20.30 A szív bajnokai Amerikai film Michaelnek nehéz gyermekkora volt, Memphis utcáin nőtt fel. Egy napon azonban találkozik egy asszonnyal, Leigh Anne-nel, és ez alapjaiban változtatja meg mindkettőjük életét. 23.10 Az utca királyai Amerikai akciófilm

13.00 Polgár a hivatalban 14.05 Agatha Christie: Poirot (angol) 15.00 Harc Moszkváért Szovjet filmdráma 16.40 Senki sem tökéletes 17.45 Hurrá, ki a kertbe!

JOJ 12.00 Szellemekkel suttogó II. (9.) 13.00 A vadon foglyai Am. kalandfilm 15.45 Árnyak toszkán verőfényben Am.–olasz–angol–francia film 18.00 Valóra váltjuk lakhatási álmait 19.00 Híradó, sport 19.50 Krimihírek 20.20 X-Factor 23.35 A halál nyomában Amerikai–angol– német–francia– dél-afrikai akciófilm Ben Archer egy Marseille-i lokál tulajdonosa, de olykor dolgozik az alvilágnak is. Ez az utolsó mocskos megbízás, amit elvállal.

STV2 8.00 8.45 9.25 9.45 10.00 13.55 14.40 15.15 18.45 19.10 19.55 20.00

18.15 Konyhatitkok 19.00 Híradó

20.15

19.45 Jégkorong-vb 23.00 EP-választások — eredmények 0.30 A felügyelőnő

22.05 23.15 23.45

Élő panoráma Kapura Farmár magazin Tesztmagazin Ferenc pápa látogatása Izraelben Felszabadítók (ism.) Vallási műsor Jégkorong-vb Esti mesék És mégis forog... Híradó jelnyelven GEN.sk: Ladislav Chudík Táncterem A Szlovák Nemzeti Színház előadása Éjszaka az archívumban Jégkorong-vb képekben Híradó


39

Tv-műsor > 2014. május 26. > Hétfő

2014. május 20. | 21. szám

21.15 > VIASAT3 40 éves szűz

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Knight Rider Amerikai sorozat 15.00 Hal a tortán 16.00 Családi titkok 17.00 Maricruz (83.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban A szorult helyzetben új cinkosa lesz Balázsnak és Rolandnak, Betty állapota azonban kritikussá válik. Vera beszámíthatatlanságát rejtély övezi. 20.20 Magánnyomozók Látszat és valóság 21.30 Édes élet 22.55 NCIS (am.) Fantomok Tony egy megbízás során súlyosan megsérül, de szerencsére nem hal meg. 23.55 Elit egység (am.) 1.00 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 8.08 Minden Reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Reflektor 13.10 Fókusz 13.45 Négyen négy ellen (ism.) 14.30 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.40 Az örökség (22.) 16.50 Segítíség, bajban vagyok! Egy alkoholista professzor 18.00 Híradó 19.00 Fókusz 19.30 Négyen négy ellen. Vetélkedő 20.10 Éjjel-nappal Budapest 21.30 Barátok közt Aliz vigasztalódik és egy átmulatott éjszaka után maga is meglepődik, hogy ki mellett ébred az ágyban. Miklós féltékenységében elégeti Zsófi és Zalán talált leveleit. Kende elszökik, hogy meglátogathassa az apját. Az ikrek Enikőt gyanúsítják Marcell megveretésével. 22.05 Showder Klub 23.15 CSI: A helyszínelők (am.) Élve eltemetve 0.20 Reflektor

5.50 Ma reggel 9.00 Pasta (11.) Dél-koreai sorozat 10.15 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Napirend előtt 12.55 Nemzetiségi magazinműsorok 13.55 Magyarlakta – vidékek krónikája 14.50 Szívtipró gimi Ausztrál sorozat 15.35 Az élet megy tovább (23.) Brazil sorozat 16.25 Jövő-Időben 16.30 Híradó+ 16.45 Rex felügyelő Egy egyetemista lány prostituáltként dolgozik. Az egyik vendégének elújságolja, hogy nagy befektetési lehetőségről szerzett tudomást, részvényeket fog vásárolni. Nem sejti, hogy rossz helyen ejtett szót a dologról... 17.30 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 A következő! 19.30 Híradó este 20.20 Hacktion Újratöltve Túlcukrozva Magyar sorozat 21.20 Kékfény 22.20 Az Este 22.55 Híradó 23.20 Aranymetszés 0.15 Rex felügyelő

8.10 Kultikon 8.35 Hagyaték 9.05 Mesélő cégtáblák 9.40 Élő egyház 10.05 Isten kezében 10.35 Római riportok 11.00 Cobolyvadász Magyar dok.-film 12.00 Híradó 12.25 Napirend előtt 13.00 Kapcsoljuk az Országházat 16.30 Térkép 17.05 Váratlan utazás Kanadai sorozat 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.05 Életképek (88.) 19.40 Linda (9.) 20.45 A hegyi doktor 21.35 Hírek, sport 21.50 Dokureflex Három királyok Csukrán Mihály a szabolcsi Újfehértón él. Vagy harminc éve bokszbajnokságot nyert a Vasas csapatával, de ivott és verekedett, így hamar visszakerült a falujába. Rokkantnyugdíjából tartotta el a tsz-ből kisemmizett szüleit, szegényen éltek, mégis négy Guiness-rekordot állított fel. A maratoni távot például hétszázszor futotta le. Magyar dok.-film 23.10 Kultikon 23.35 Sportaréna

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

STV1

STV2

7.30 Rajzfilm-maraton 19.05 Állatkert a hátizsákban 20.00 Híradó este 20.45 Lengyelország Krakkó 3.: – Zsidók és nem zsidók A két világ 21.15 Heartland Ty, hogy ne üssön el egy farkast, súlyos balesetet szenved a motorbiciklijével. Az elhagyatott vidéken Jack segítséget keres. Kanadai sorozat 22.45 Ridikül 23.35 Az A38 Hajó színpadán Arizona Baby 0.25 Ég, föld, férfi, nő (dok.)

13.20 Jim szerint a világ 14.20 Gyilkos számok 15.20 Shark – Törvényszéki ragadozó Amerikai sorozat Shark ezúttal három futballjátékosra száll rá a főiskolai csapatban, akiket azzal vádol meg, hogy közük van egy lány megerőszakolásához a kollégiumban. 17.20 Megruházlak! 18.20 Jóbarátok (am.) 19.20 Jim szerint a világ (am.) 20.25 Két pasi – meg... 21.15 40 éves szűz (am.) 24.00 Nyugdíjas bajkeverők (am.)

8.30 Tom és Jerry 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 A nagy svindli III. (5.) 13.00 Utolsó vérig (65.) 14.00 Szerelem zálogba 15.00 Szeretők és riválisok (111.) 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tom és Jerry 18.00 A nagy svindli III. (6.) 19.00 A gyanú árnyékában 20.00 Segítség, bajban vagyok! 21.00 RTL II Híradó 21.30 Nyugi, Charlie! II. 22.30 Gyilkos hajsza (3.) 23.30 RTL II Híradó 0.00 Dollhouse II. (1.)

13.55 14.20 16.00 16.25 17.00

13.40 Karol Ketzet Szlovák film 15.00 FIFA-magazin 15.30 Autószalon 15.55 Nemzetiségi magazin 16.20 Honvédelmi magazin 16.45 Fókusz – munka 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyarul 18.00 Harc a túlélésért 18.45 Esti mesék 20.00 Molotov – egy férfi Sztálin mögött Német dok.-film 21.00 Hírek és kommentárok 21.25 Gólok, pontok... 21.30 Művészet 2013 21.45 VAT – magazin 22.15 Lourdes. Osztrák filmdráma 23.50 On air

11.30 12.05 14.10 15.50 16.30 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.45

21.45 22.05 22.20 23.05 24.00 0.20 0.25 0.35

Laci bácsi konyhája Tv-shop Start + 700-as klub Kőbánya Híradó Világhíradó Fórum ATV Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Újságíróklub Beszélgetőshow a politikáról Híradó Világhíradó Húzós Hazahúzó Híradó No comment Világhíradó Egyenes beszéd

Andy egy műszaki áruház raktárvezetője, helyes pasi, jó munkatárs. Elégedett az életével. A lakása tele van akciófigurákkal és képregényekkel, bicajjal jár és esténként, amikor épp nem videojátékkal múlatja az időt, ólomkatonákat festeget. Egyik nap a munkatársai, David, Jay és Cal pókerezni hívják. Az éjszaka végén kiderül, hogy Andy nem egyszerűen csak agglegény, de negyven éves korára még sohasem volt nővel. Rendezte: Judd Apatow Szereplő(k): Steve Carell, Catherine Keener Amerikai vígjáték, 116 perc, 2005

Markíza 6.00 Telereggel 8.35 Forr a borr (ism.) 9.40 A fiúk nem sírnak 11.00 Rex felügyelő VI. 12.05 Döglött akták II. 13.05 NCIS (23.) 14.10 Monk (16.) 15.05 Mike és Molly Amerikai sorozat 15.30 Két pasi – meg egy kicsi V. (19.) 16.00 NCIS VIII. Am. krimisorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.40 Családi ügyek Reality-show 22.35 EP Választás Külön kiadás 23.25 Két pasi... (am.) 23.55 Mike és Molly II. Am. sorozat (ism.) 0.15 Műsorismétlések

17.50 18.20 19.00 19.50 20.20

21.50

22.30 23.20 0.45

Hurrá, ki a kertbe! Mit tudom én?! Hírek Galileo A hegyi doktor III. Német sorozat Párbaj – vetélkedő Öten öt ellen Híradó Gólok, pontok... John Lennon – A fiatal évek Angol filmdráma Pokol a kerekeken II. Kanadai sorozat Nash Bridges (36.) Amerikai sorozat John Lennon Angol filmdráma Pokol a kerekeken Kanadai sorozat

JOJ 12.00 Híradó 12.40 Dr. Csont V. 13.40 Hawaii Five-0 II. 14.35 Mániákus vásárlók 15.45 Kapcsoltam 16.20 Top Star 16.55 Híradó ötkor 17.15 Bírósági akták 19.00 Híradó, sport 20.00 Krimihírek 20.30 Panelházi történetek 21.30 S.H.I.E.L.D. Amerikai sorozat 22.30 Örökség (31.) Szlovák sorozat 23.30 CSI: Las Vegas-i helyszínelők XIV. Amerikai–kanadai krimisorozat 0.40 Growth Amerikai horror


40 TV2 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Knight Rider 15.00 Hal a tortán 16.00 Családi titkok 17.00 Maricruz (84.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Továbbra sincs magyarázat Vera állapotát illetően, Endre új tervéhez azonban újra Zsigmond segítségét kéri, melylyel a lebukás szélére kerülnek. 20.20 Magánnyomozók Publikált titok 21.30 Édes élet 22.55 NCIS: Los Angeles V. (am.) 23.55 Combat Hospital – A Frontkórház Kanadai–angol sorozat (4.) Egy hadnagyot küldenek a kórházba, hogy vizsgálják meg, alkalmas-e egy egész csapatot elvezetni egy fontos, kiemelt stratégiai küldetésen. 1.00 Tények Este

M2 6.20 Rajzfilm-maraton 20.50 Lengyelország Krakkó 4.: A Wawel – Búcsú Krakkótól 21.15 Heartland V. Kanadai sorozat 22.00 A következő 22.55 Ridikül 23.40 Az A38 Hajó színpadán: Ladánybene 27 0.35 Grand Hotel Egy újabb meggyilkolt fiatal nőt találnak a hotel környékén. Ayala felügyelő megmutatja Juliónak, de nem Cristina az. Kiderül viszont, hogy több fiatal nőt is megöltek, és éppen telihold idején. Spanyol sorozat

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. május 27. > Kedd RTL Klub 6.10 Rajzfilmek 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Reflektor 13.10 Fókusz 13.45 Négyen négy ellen (ism.) 14.30 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.40 Az örökség (23.) Am.–mexikói sorozat 16.50 Segítség, bajban vagyok! Egy tisztességtelen ajánlat 18.00 Híradó 18.30 Fókusz 19.30 Négyen négy ellen. Vetélkedő 20.10 Éjjel-nappal Budapest 21.30 Barátok közt 22.05 A mentalista A CBI egy kettős gyilkosságban nyomoz. Az áldozatok egy tornászedző Parkman és egykori tanítványa, Frost. Parkmanre egy szállodai szobában találnak rá, de még életben, míg Frostra a szállodától nem messze a kocsijában. Amerikai sorozat 23.05 Életre-halálra Gyilkos férj (am.) 0.10 XXI. század – a legendák velünk élnek 0.40 Reflektor

Viasat 3 13.20 14.20 15.20 17.20 18.20 19.20 20.25 21.15

23.15 0.15

Jim szerint a világ Gyilkos számok Shark (am.) Megruházlak! Jóbarátok (am.) Jim szerint a világ I. (am.) Két pasi meg... (am.) Már megint egy dilis amcsi film (am.) Az osztály két nagymenője fogad, hogy sikerül-e a csúnya lányból szép lányt faragni. Mire sikerül, a fogadás nyertese beleszeret a megszépült csúnyába, a megszépült csúnya viszont mindent megtud a fogadásról. CSI: A helyszínelők Gyilkos körzet Belga sorozat

M1

Duna TV

5.50 Ma reggel 9.00 Pasta (12.) 10.10 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.30 Magyar írók 13.45 Hacktion Újratöltve (ism.) 14.45 Szívtipró gimi Ausztrál sorozat 15.35 Az élet megy tovább (24.) Brazil sorozat 16.25 Híradó 16.40 Rex felügyelő Halálos teszt 17.25 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 A következő! 19.30 Híradó este 20.20 Grand Hotel Spanyol sorozat 21.15 Bosszú (12.) Kitartás (am.) 22.00 Az Este 22.40 Híradó 23.00 Zavarok Magyar tévéfilm 23.35 Bocs! (magyar) Kriszta 20 év után látogat haza Amerikából. Régi barátnőjéhez jött, Zsuzsihoz, aki kitörő örömmel fogadja. Ám Krisztát nem a szeretet és a régi barátság hozta haza, hanem egy régi bűn, ami nem hagyja nyugodni, és azt szeretné, ha Zsuzsi megbocsátana... 23.55 Rex felügyelő

8.10 Kultikon 8.35 Zebra 9.00 Kapcsoljuk az Országházat 16.00 Múzeumtúra – Francia módra Az Állatorvosi Egyetem 16.30 Térkép 17.00 Váratlan utazás Kanadai sorozat 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.05 Életképek (89.) 19.40 Monte Cristo grófja (5.) Francia–olasz tévéfilm-sorozat 20.40 A hegyi doktor 21.25 Híradó, sport 21.45 Nászút féláron Magyar film 22.50 Kultikon 23.15 Gyermekkorom égboltja (kazah) Az egyedülálló játékfilm a Kazah Köztársaság Elnöke – N. A. Nazarbajevnek gyermek- és ifjúkoráról szól, a film alapjául az elnök írásai szolgálnak. Szultan kiskora óta pilóta akar lenni. A középiskola végeztével esélyt kap arra, hogy felvételizzen a Kijevi Polgári Légiközlekedési Egyetemre, azonban a sors más csúcsok felé irányítja őt...

ATV

RTL II

11.30 12.30 12.50 14.10 14.25 15.50 16.30 16.55 17.05 18.05 18.15 18.45 19.25 20.45

Laci bácsi konyhája Fórum Tv-shop Start + Tv-shop 700-as klub Képlet Világhíradó Fórum Sportpercek Hírvita Híradó Egyenes beszéd Európa választ Választási műsor 21.45 Híradó 22.05 Világhíradó 22.20 Friderikusz 23.05 Hazahúzó 24.00 Híradó 0.20 No comment 0.25 Világhíradó

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 A nagy svindli III. 13.00 Utolsó vérig (66.) 14.00 Szerelem zálogba 15.00 Szeretők és riválisok (112.) 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tom és Jerry 18.00 A nagy svindli III. 19.00 Ördögi út a boldogsághoz Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Nyugi, Charlie! II. 22.30 Homeland (3.) 23.30 RTL II Híradó 0.00 Dollhouse II. (13.)

23.30 > JOJ Az igazság harcosai

A népszerű hongkongi manga alapján készült látványos akciófilm három fiatal harcos, Tigris Wong, Sárkány Wong és Turbó Shek sorsát követi nyomon. Tudtukon kívül hozzájuk kerül Ázsia egyik legnagyobb bűnszövetkezete, a Lousha klán jelvénye. A jelvényre sokaknak fáj a foga, és semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék. Tigris, Sárkány és Turbó azonban nem adja magát könnyen... Rendezte: Wilson Yip Szereplő(k): Donnie Yen, Nicholas Tse Hongkongi akciófilm, 90 perc, 2006

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.35 Forr a bor 9.55 A fiúk nem sírnak 11.05 Rex felügyelő VI. 12.05 Döglött akták II. Am. krimisorozat 13.05 NCIS VII. (1.) Amerikai sorozat 14.05 Monk – Flúgos nyomozó VI. (16.) Am. krimisorozat 15.05 Mike és Molly Am. sorozat (6.) 15.30 Két pasi... (am.) 16.00 NCIS VIII. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.40 Családi ügyek 22.35 A zöld íjász (am.) 23.30 Két pasi... (am.) 24.00 Mike és Molly Amerikai sorozat 0.30 Monk (ism.) Am. krimisorozat

12.00 Híradó 12.40 Dr. Csont V. 13.40 Hawaii Five-0 II. Amerikai sorozat 14.35 Mániákus vásárlók 15.45 Kapcsoltam 16.20 Top Star 16.55 Híradó ötkor 17.15 Bírósági akták 19.00 Híradó, sport 20.00 Krimihírek 20.30 Panelházi történetek Szlovák sorozat 21.30 Castle VI. (8.) Amerikai sorozat 22.30 Az özvegy (19.) Szlovák sorozat 23.30 Az igazság harcosai Hongkongi film 1.45 CSI: Miami helyszínelők IV.

STV1 13.55 Taxi 14.25 Építs házat, ültess fát! 14.55 Extrém szakértők Francia sorozat 16.00 Hírek 16.25 Galileo 17.00 A hegyi doktor III. 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok… 20.20 Senki sem tökéletes 21.20 Grand Hotel II. Spanyol sorozat 22.50 Különleges ügyosztály VIII. 24/21. részt 23.35 Nash Bridges (37.) 0.20 Grand Hotel (ism.)

STV2 12.05 12.40 12.45 13.25 14.55 15.20 15.50 16.45 17.30 18.00 18.30 18.45 19.55 20.00

21.00 21.25 21.30 21.50 23.20 0.15

Élő panoráma ArtSpektrum Folklórzene Ladoslav Chudík (dok.) Família Vallási műsor Ukrán magazin Fókusz – egészség Regionális hírek Vad Európa (dok.) Horgászmagazin Esti mesék Híradó jelnyelven Bányászok a pokolban Amerikai dok.-film Hírek és kommentárok Gólok, pontok... Művészet 2013 Vacsora Havrannal Borgiák II. (sor.) Kinorama


41

Sport > Hirdetés

2014. május 20. | 21. szám

Remek harcosok a Csallóközből Április 24-től 26-ig került megrendezésre a budapesti MOM Sport Uszoda és Sportközpontban a XI. IKF KEMPO Világbajnokság és Világkupa. A háromnapos eseményen 34 ország közel 500 versenyzője lépett a tatamira vagy a ringbe. Három technikai és négy küzdelmi számban lehetett az érmeket gyűjteni. Az idei kempo vb-n személyesen jelen volt dr. Simicsko István sportért és ifjúságért-, és Soltész Miklós családügyért felelős államtitkár, Dr. Váczi János hegyvidék alpolgármestere, Marius Vizer a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke, Dr. Leyrer Richárd, a MOB Nem Olimpiai Sportágak Tagozatának, valamint a Magyar Kick-Box Szövetségnek az elnöke, továbbá Kancho Yoshiji Soeno, a Shidokan Karate Világszövetség elnöke és Benny The Jet Urquidez amerikai filmszínész, karate és kick-box világbajnok. Sikeresen szerepelt a Szlovák Kempo válogatott, amely három mester csapataiból állt össze, a komáromi Szayka Robert, a bősi Gróf Lóránt és

a kassai Roman Valach küzdőiből. A harcosainknak összesen 18 érmet sikerült begyűjteni, ami a szlovák

küzdősport számára egy fantasztikus eredmény. A kassaiak főleg technikai számban jeleskedtek, Szayka mester

Eredmények: Schiller Bence – 1. hely Kata és 2. hely Semi-Contact; Nikker Ronald – 3. hely Full-contact; Vass Mátyás – 1. hely Kempo Submission, 1. hely Semi-Contact és 2. hely Full- Contact; Marák Róbert – 2. hely Semi-Contact és 3. hely Full-Contact; Szalai Ádám – 3. hely Semi-Contact és 3. hely Full-Contact; Sill Zoltán – 3. hely Semi-Contact; Beke Adrián – 2. hely Semi-Contact; Takács Tamás – 3. hely Kempo Submission Nagy István – 3. hely Full-Contact; Döme János – 3. hely Full-Contact; Roman Volák – 2. hely fegyveres Kata; Jakub Šašov – 1. hely fegyveres Kata; Marek Hajek – 2. hely fegyveres Kata

növendékei a Light-, Semi Contact és Submission-ban gyűjtötték az érmeket, míg a Bősi Kempo MMA Klub harcosai Gróf Lóránt irányitásával Knock Down-ban és Full Contact-ban. Mindhárom edző elégedett volt a tanítványai teljesítményével, hiszen nagyon színvonalas versenyen sikerült helytállniuk. Remélik, hogy ezzel az eredménnyel a küzdősportok, azon belül is a Kempo és az MMA, felkerülnek Szlovákiában az elismert és támogatott sportok palettájára. (sz)

00290 E0068 E0034

00029

E0070

KÓD

TERMÉK NEVE

00185 00198 00029 00290 E0054 E0069 E0069 E0055 E0040 E0040 E0068 E0068 E0047 E0047 E0056

Páduai Szent Antal Teréz anya 2 A gyermek akit Jézusnak hívtak - Várakozás A gyermek akit Jézusnak hívtak - Titok A gyermek akit Jézusnak hívtak - Titok A könyörületesség papja 1 A könyörületesség papja 2 A jó pápa 2. János Pál 1 2. János Pál 2 Klára es Ferenc 1 Klára es Ferenc 2 Mária Montessori 1 Mária Montessori 2 Assisi Szent Ferenc

AKCIÓS ÁR 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 5,00 € 5,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 €

KÓD

TERMÉK NEVE

E0070 E0070 E0070 E0070 E0070 E0034 E0067 E0067 E0060 E0043 E0061 E0065 E0065 E0046 E0048

Újszövetség 1 Újszövetség 2 Újszövetség 3 Újszövetség 5 Újszövetség 6 A kis Lord Mária, Jézus anyja 1 Mária, Jézus anyja 2 Karol, ember aki pápa lett Karol, pápa aki ember maradt Júdás Pio Atya 1 Pio Atya 2 Teréz anya 1 Teréz Anya 2

AKCIÓS ÁR 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 5,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 €


42

Csallóköz

Sport

A szapiak már örülhetnek a bajnoki címnek Dunaszerdahelyi területi bajnokság Az I. osztály mérkőzéseinek mérlege: hat hazai és egy idegenbeli győzelem. A legmagasabb gólaránnyal Csallóközcsütörtök csapata nyert a nagymegyeri fakó ellen (6:2). A forduló meglepetését az alistáliak okozták, akik a félidőben még vesztésre álltak hazai pályán a tabellavezető hodosiak által, ám végül megfordították az eredményt, s nem engedték át a három pontot a vendégeknek. A bakaiak győzelmükkel utolérték a hodosiakat, Lúcs odahaza elvesztette a találkozót. A királyfiakarcsai mezben játszó Lelkes Tamás maga eldöntötte a mérkőzést a sárosfaiakkal szemben, mivel mind a három gólt ő lőtte. Összesen 32 gól került a jegyzőkönyvbe. A II. osztály mérlege: hét hazai győzelem és egy döntetlen. A fordu-

ahol a hazaiak 8:3-ra győzték le Nagyudvarnok csapatát, akik a azezonban már 182 gólt kaptak. Összesen 39 gól került a jegyzőkönyvbe. A nők mezőnyében két hazai és egy idegenbeli győzelmet jegyezhettek be a jegyzőkönyvekbe. Legtöbb gólt Kisudvarnokban láthattak a szurkolók, de nem ők örülhettek a győzelemnek, ugyanis a 7 gólt ők kapták. Az illésházai Vršková Viktória négyszer is betalált a kapujukba. A fordulóban összesen 13 gól született. I. osztály, 26. forduló Alistál–Hodos 4:3 (1:3), g.: Vígh B., Keszegh D., Habán T., Bíró T. – Fatona D., Fekete Z., Rémay Sz.; Lúcs–Csenke 1:2 (0:1), g.: Balogh A. – Župa S., Szlanyicska P.; Királyfiakarcsa–Sárosfa 3:0 (1:0), g.: Lelkes

8. Sárosfa

26 11 4 11 36:35 37

9. Csenke

26 11 4 11 49:52 37

10. Kisudvarnok

26 10 6 10 46:51 36

11. Egyházgelle

26 10 4 12 41:49 34

12. Cs.csütörtök

26 8 8 10 47:41 32

13. Szarva

25 7 4 14 34:42 25

14. E.-Ap.szakállas 26 8 1 16 40:62 25 15. Balony

25 5 5 15 35:64 20

16. Nagymegyer B 26 5 2 19 30:72 17

Legjobb góllövők: 18 – Vígh B. (Alistál), Szerencsés Z. (Egyházgelle); 17 – Miklós I. (Nagyabony); 15 – Edmár A. (Egyházkarcsa); 14 – Fekete Z. (Hodos); 13 – Hervay L. (Királyfiakarcsa); 11 – Halász T. (Lúcs), Bertalan J. (Baka), Molnár Krisztián (Nagyabony). II. osztály, 26. forduló Ján Čikovský felvétele a Baka–Egyházgelle mérkőzésen készült

lóban összesen 33 gól landolt a kapukban. Legtöbb gólt (8) Várkonyon láthattak a szurkolók, ahol a hazai Štrbka Kálmán lőtte a forduló legtöbb gólját (3). A sereghajtó pódafaiak megszerezték 3. győzelmüket, pedig félidőben még vesztésre álltak. A III. osztály eredményei: kettő hazai és két idegenbeli győzelem. Az osztályban ebben a fordulóban 20 gólt rúgtak. A legmagasabb gólaránnyal a madiak nyertek (7:0) hazai pályán Gomba csapata felett, játékosuk, Kürthy Jaroslav négyszer is betalált a hálóba. A tabellavezető szapiak idegenben győztek, így már most nyilvánvaló, hogy övéké a bajnoki cím. Az ifik fordulójában hét hazai egy idegenbeli győzelem született. A legtöbb gól Bakán landolt a kapukban,

T. (3); Baka–Egyházgelle 5:1 (3:1), g.: Katona J. (3), Oravec L. (2) – Szerencsés Z.; Nagyabony– Ekecs-Apácaszakállas 2:0 (0:0), g.: öngól, Miklós I.; Csallóközcsütörtök–Nagymegyer B 6:2 (2:2), g.: Varga L. (2), Mészáros A. (2), Černay D., Lipiak V. – Végh V., Császár Zs.; Egyházkarcsa–Kisudvarnok 2:1 (0:0), g.: Gódány M., Vajda B. – Németh A. A Balony-Szarva mérkőzés a rossz pályaviszonyok miatt elmaradt.

Csákány–Alistál B 2:0 (1:0), g.: ifj. Mikóczy F., Jáger Sz.; Izsap–Nagyudvarnok 3:1 (1:1), g.: Póda D., Pajor

K., Nagy D. – Kiss K.; Patas–Patonyrét 2:2 (0:1), g.: Csicsay L. (2 – 11 m mindkettő) – Wimmer P. (2); Tárnok– Nagypaka 3:0 (1:0), g.: Chudoba G., Matlaha M., Hluch D.; Várkony B–Kisfalud 5:3 (2:2), g.: Štrbka K. (3), Grünfeld L., Méhes T. – Csepi Gy. (2), Méry F.; Pozsonyeperjes–Felsőpatony 1:0 (0:0), g.: Pápai R.; Somorja B–Felbár 3:2 (3:1), g.: Haluska P. (2), Krištan R. – Kozmér Zs., Sághy F.; Pódafa–Hegyéte 4:3 (0:2), g.: Gódány J. (2), Badala P., Kiss E. – Kovács A., Dórák L., Domonkos P. A bajnokság állása 1. Csákány

26 19 4 3 91:35 61

2. P.eperjes

26 18 4 4 87:39 58

3. Izsap

26 18 4 4 75:38 58

4. Felsőpatony

26 17 4 5 62:29 55

5. Felbár

26 15 5 6 88:50 50

6. Kisfalud

26 13 3 10 55:43 42

A bajnokság állása 1. Hodos

26 16 3 7 55:26 51

2. Baka

26 16 3 7 60:40 51

3. Egyházkarcsa

26 14 7 5 47:27 49

4. Nagyabony

26 14 5 7 52:30 47

5. Lúcs

26 13 4 9 46:36 43

6. Királyfiakarcsa 25 13 4 9 35:31 43 7. Alistál

26 11 4 11 58:53 37

Kovács Zoltán felvételei az Izsap–Nagyudvarnok mérkőzésen készültek


43

Sport

2014. május 20. | 21. szám

– Lukovics Á.; Dióspatony–Nagyabony 2:1 (1:0), g.: Gálfy D. (2) – Németh Gy.; Várkony–DAC C 3:1 (1:1), g.: Németh A., Fernyák O., Fekete Gy. – Losonszki M.; Baka–Nagyudvarnok 8:3 (6:1), g.: Szabó P. (3), Hegedűs B. (3), Wurczell B. (2) – Kelemen Z., Lavu L., Navrátil P.; Illésháza–Felsőpatony 0:5 (0:0), g.: Škultéty V. (3), Pudmerický P. (2); Nagymegyer B–Csenke 2:1 (0:0), g.: Németh J., Sztojka D. – Stim D. A bajnokság állása 1. Kisudvarnok

26 22 2 2 120:14 68

2. DAC C

26 19 0 7 76:33 57

3. Alistál

26 17 1 8 91:54 52

4. Várkony

26 15 3 8 96:51 48

5. Dióspatony

26 15 3 8 60:39 48

6. P.eperjes

26 13 7 6 82:49 46

7. Baka

26 13 1 12 71:62 40

8. Királyfiakarcsa 26 11 3 12 63:73 36 9. Felsőpatony

26 11 2 13 67:78 35

10. Nagymegyer B 26 11 2 13 48:77 35 11. Csenke

26 9 3 14 59:65 30

12. Szarva

26 7 8 11 52:39 29

13. Nagyabony

26 7 6 13 62:84 27

14. Illésháza

26 6 4 16 34:71 22

15. Hodos

26 6 3 17 43:85 21

16. Nagyudvarnok 26 2 0 24 32:182 26 11 4 11 54:54 37

5. Mad

8. Nagyudvarnok 26 7 11 8 39:43 32

6. Béke

25 7 5 13 35:62 26

9. Nagypaka

26 9 4 13 55:64 31

7. Gomba

25 6 5 14 35:74 23

10. Hegyéte

26 9 3 14 54:55 30

8. Cs.radvány

25 3 4 18 32:69 13

11. Patonyrét

26 7 5 14 38:50 26

7. Várkony B

12. Alistál B

26 7 5 14 40:77 26

13. Patas

26 7 3 16 43:58 24

14. Tárnok

26 6 5 15 30:64 23

15. Somorja B

26 6 3 17 32:90 21

16. Pódafa

26 3 5 18 31:85 14

Megjegyzés: Patastól a bajnokság végén levonnak 3 pontot. Legjobb góllövők: 27 góllal – Jáger Sz. (Csákány); 21 – Bóna P. (Felbár); 19 – ifj. Mikóczy F. (Csákány), Kovács A. (Hegyéte); 19 – Csicsay L. (Patas); 18 – Sághy F. (Felbár); 16 – Tászli Z. (Pozsonyeperjes), Grünfeld L. (Várkony B), Csepi Gy. (Kisfalud); 15 – Nagy D. (Izsap); 13 – Zilizi Á. (Pozsonyeperjes).

Legjobb góllövők: 29 góllal – Csicsay S. (Szap); 28 – Gróf D. (Csallóköznádasd); 21 – Churý J. (Sárrét); 14 – Tóth Z. (Izsap B); 13 – Borsányi L. (Mad); 12 – Horváth L. (Béke), Vörös B. (Szap). Ifik – 26. forduló Alistál–Hodos 7:0 (3:0), g.: Domonkos B. (3), Hromada A. (2), Rásó G., Both R.; Kisudvarnok–Szarva 2:0 (1:0), g.: Krajcsovics L., Sznovicky A.; Királyfiakarcsa–Pozsonyeperjes 2:1 (1:1), g.: Takács D., Hervay Cs.

Legjobb góllövők: 38 – Domonkos B. (Alistál); 35 – Rákóczi J. (Várkony); 31 – Krajcsovics L. (Kisudvarnok); 27 – Vass B. (Kisudvarnok); 26 – Takács D. (Királyfiakarcsa); 25 – Lőrincz N. (Dióspatony); 20 – Csóka B. (Pozsonyeperjes); 19 – Wurczell B. (Baka). Nők – 19. forduló Kisudvarnok–Illésháza 0:7 (0:2), g.: Vršková V. (4), Kuczman A., Žubrietovská A., Kiss E.; Alistál–Egyházgelle 3:0 (1:0), g.: Sandal R. (2), Baráth A.; Nagymegyer–Pozsonyeperjes 3:0 (1:0), g.: Zsemlye É., Zsapka A., Brinzik G.

25 21 1 3 77:15 64 25 16 5 4 74:28 53

3. Sárrét

25 16 3 6 65:33 51

4. Izsap B

25 8 4 13 49:66 28

19 13 2 4 75:27 41

2. Alistál

19 13 2 4 54:31 41

3. Kisudvarnok

18 9 2 7 61:30 29

4. Egyházgelle

19 7 4 8 32:23 25

5. P.eperjes

19 3 4 12 19:84 13

6. Nagymegyer

18 3 2 13 17:63 11

Legjobb góllövők: 27 – Vŕšková V. (Illésháza); 24 – Vígh R. (Kisudvarnok); 23 – Verbová Ž. (Alistál); 12 – Žubrietovská A. (Illésháza); 11 – Kuczman A. (Illésháza); 10 – Nosek A. (Kisudvarnok). Ifjúságiak, A csoport, 16. forduló Alistál–Kisudvarnok 1:4 (0:2), g.: Ollári J. – Bíró V. (2), Farkas E., Prevužňák D.; Balony–Ekecs-Apácaszakállas 3:4 (2:2), g.: Vida D., Mátis R., Fodor D. – Czíria Cs. (3), Németh B.; Baka–Királyfiakarcsa 1:1 (0:1), g.: Bertalan B. – Varga P.; Csallóközkürt–Pozsonyeperjes 2:2 (1:1), g.: Takács M., Somogyi – Seszták P., Bugár D.; Nyárad–Nyárasd 1:3 (0:1), g.: Tovaryš R. – Hadacs M., Ágh T., Rajkovics J. Legjobb góllövő: 44 – Hegedűs B. (Baka). B csoport, 16. forduló Dióspatony–Kisfalud 6:1 (2:0), g.: Gálfy D. (3), Palmay L., Bartal Gy., Sztranyovszky P. – Lakatos K.; Szarva–Felsőpatony 7:0 (1:0), g.: László J. (3), Gálffy A. (2), Ambrus A., Sidó Béla S.; Lég–Felbár 9:1 (3:1). Szabadnapos: Csákány. A Csenke–FK Nagymagyar mérkőzést május 21-én játsszák. Legjobb góllövő: 21 – Sipos I. (Csákány). –wimmer

Öregfiúk bajnoksága Keleti csoport – 3. forduló FC Bős–Dynamo Cs.nádasd 8:1 (4:1), g.: Szabó Zs. (3), Jakus L. (2), Fekete B. (2), Szekács – Soós A. A forduló többi mérkőzéseit az időjárási viszonyok miatt elhalasztották. Nyugati csoport – 4. forduló DSC Dióspatony–Old Boys Felsőpatony 6:1 (3:0), g.: Ágh J. (2), Nagy Jar. (2), Molnár P., Zsigó – Tóth P.; FC Egyházgelle–FC Lég 2:2 (0:1), g.: Csánó D., Simon O., – Tóth B. (2); DAC Legends–FC Felbár 1:2 (1:1), g.: Klempa Sz. – Ravasz F., Bartal T.; Old Boys Tárnok–Favorit Sárosfa 3:4 (2:2), g.: Vass. (2), Nagy – Derzsi (3)., Szerda. Szabadnapos: FC Mihályfa. –lf

A bajnokság állása 2. Cs.nádasd

1. Illésháza

25 7 5 13 39:59 26

III. osztály, 25. forduló Mad–Gomba 7:0 (3:0), g.: Kürthy J. (4), Ollári A. (2), Borsányi L.; Csilizradvány–Szap 1:2 (1:2), g.: Horváth J. – Csiba J., Görcs Z.; Béke–Izsap B 2:1 (2:1), g.: Horváth L., Kitanovics A. – Nagy D.; Csallóköznádasd–Sárrét 3:4 (2:1), g.: Gróf D., Mészáros Z., Csicsay L. – Churý J. (2), Brezovský M., Zsigmond A.

1. Szap

6

A bajnokság állása

Vojtík Szimona felvételei az Egyházkarcsa–Kisudvarnok mérkőzésen készültek


44

Csallóköz

Sport

Két Gladiátor-ezüstérem a nemzetközi tornán

Bősi sikerek

FUTÁS/BIRKÓZÁS – A 8. Pomlé Run futóversenyen melegítettek be a somorjai Gladiátor birkózóklub reménységei a Modrany község polgármesteri kupájáért rendezett nemzetközi tornára.

Fent, balról: Szeiler Matyi, Fitoš Peter, Gremschperger Kristóf, Čukan Juraj, Szeiler Marika, Marchevka Jakub, A klub archívumából Bartalos Marek és Sármány Denis

A szlovákiai versenyzőkön kívül Csehország, Magyarország, Szerbia, Bosznia és Hercegovina és más államok több mint 20 klubjából közel 150 birkózó lépett a szőnyegre. Minden klub emlék oklevelet is kapott a Modrany község birkózó sportjának 55. évfordulója alkalmából. A somorjai gladiátorok közül Szeiler Matyi ezüstérmet nyert a 2003-as születésűek előkészítős kategóriájában, valamint Jakub Marchevka a fiatalabb diákok 63 kg-os kategóriájában. A többi somorjainak ezúttal nem jutott érmes helye. A veteránok 130 kg-os kategóriájában Peter Fitoš versenyzett. G. Čukárová

Malacky–DAC 29:13 (10:6) Az utolsó idei bajnoki mérkőzésen a második helyen tanyázó Malacky csapatához utazott a DAC. A másik félidő elejéig volt remény a szorosabb eredményre, de elég volt egypár bírói tévedés, hogy lendületet adjon a hazaiaknak, akik gyorsan döntő

előnyt szereztek. Kitűnő teljesítményt csak Juhos Gábor nyújtott a kapuban. Összeállítás: Juhos Gábor, Merva Bálint – Fedeles Patrik (5), Lanstyák Zoltán (2), Kellei Richárd (2), Mašek Stanislav (2), Koczó Mátyás (1), Jávorka László (1), Kilacskó Attila, Baranyovics Jenő. Edző: Kálmán Miklós. –km

Nagyfödémes még nem adta fel

A bajnokság állása

4. Felsőkirályi

26 15 5 6 62:29 50

5. Csallóközkürt

26 15 5 6 58:22 50

6. Jányok

26 13 9 4 31:25 48

7. Diósf.patony

26 12 8 6 35:24 44

8. Lég

26 12 7 7 51:44 43

9. Beladice

26 12 2 12 33:43 38

10. Nádszeg

26 8 5 13 30:52 29

11. Alekšince

26 8 4 14 51:61 28

12. Pered

26 8 4 14 29:42 28

13. Jóka

26 6 5 15 32:47 23

1. Čeladice

26 16 6 4 61:20 54

14. Sopornya

26 4 5 17 23:63 17

2. Vágkirályfa

26 17 2 7 58:34 53

15. Nagymagyar

26 4 4 18 33:65 16

16. Nagyfödémes

26 4 1 21 17:72 13

3. Pusztafödémes 26 15 6 5 62:26 51

Előkészítő:

Fiatalabb diákok: Idősebb diákok: Felnőtt:

26 kg: Fodor Bálint 40 kg: Mezey József 40 kg: Csicsay Attila 42 kg: Csörgő Áron 38 kg: Ágh Attila 54 kg: Csöllei Márton 85 kg: Rákóczi Balázs

–2. –1. –3. –1. –5. –5. –1.

hely hely hely hely hely hely hely (mk)

WHIL: HK Slovan Duslo Vágselylye–Iuventa Michalovce 30:21 (15:13) Vágsellye: Grandtnerová, Krebsová, Haládiková – Bujnochová (3), Trochtová (3), Blehová, Klučková, R. Bíziková (8), Kodajová (7/4), S. Kováčová, Pócsíková, Demajová (3), Tulipánová, S. Szarková (4), Súkenníková (2), Sláviková.

HK Slovan Duslo Vágsellye– Iuventa Michalovce 33:28 (17:13) Vágsellye: Grandtnerová, Krebsová, Haládiková – Bujnochová, Trochtová (6,) Blehová, Klučková, R. Bíziková (7), Kodajová (8/2), S. Kováčová, Pócsíková, Demajová (3), Darázsová, Tulipánová, S. Szarková (4), Súkenníková (5). A mérkőzések állása 2:2. V. Kmeť

V. liga – keleti csoport

V. liga – déli csoport

Diósförgepatony–Alekšince 3:0; Nagymagyar–Jányok 2:2; Lég–Pered 2:1; Jóka–Nagyfödémes 1:2; Sopornya–Beladice 1:4; Felsőkirályi– Nádszeg 6:0; Csallóközkürt–Čeladice 2:1; Pusztafödémes–Vágkirályfa 1:3. lav

BIRKÓZÁS – A hétvégén zajlott a községben a Polgármesteri Kupa névre keresztelt nemzeközi birkózóverseny. A bősi Russel birkózóklub tagjai a következő eredményeket érték el:

A harc a bajnoki címért

KÉZILABDA 1. liga, férfiak

A klub archívumából

Ógyalla hét vereség után végre győzött Garamkálna–Komját 3:0 (2:0), góllövők: Pacalaj, Pánik, Mikla; Ógyalla–Ohaj 1:0 (0:0), g.: Cingel; Marcelháza–Hontfüzesgyarmat 2:0 (1:0), g.: Török, Bottyán; Nagykér– Naszvad 1:1 (0:0), g.: Bátora – Molnár; Bellegszencse– Nagysalló 3:4 (0:2), g.: Nagy (2), Podhorec – Straňák (3), Kósa; Zsitvabesenyő–Bánov 1:0 (0:0), g.: Balogh; Szentpéter–Ekel 3:5 (1:1), g.: Halász, Oršolík, Vida – Hor váth (2), Meleg, Németh, Erdei. –kv

A bajnokság állása 1. Garamkálna

25 16 4 5 53:19 52

2. Marcelháza

25 14 6 5 47:20 48

3. Bánov

24 13 4 7 47:27 43

4. Naszvad

24 13 4 7 42:28 43

5. Garamkovácsi 24 13 3 8 48:30 42 6. Szentpéter

24 13 2 9 55:38 41

7. H.füzesgyarmat 25 13 0 12 48:35 39 8. Ógyalla

24 11 2 11 40:34 35

9. Ekel

24 11 1 12 33:33 34

10. Bellegszencse

24 8 6 10 45:57 30

11. Zsitvabesenyő 24 9 2 13 33:73 29 12. Komját

24 7 4 13 28:49 25

13. Nagysalló

24 7 2 15 27:54 23

14. Ohaj

25 5 5 15 14:43 20

15. Nagykér

24 5 3 16 28:48 18


45

Sport

2014. május 20. | 21. szám

Nyugat-szlovákiai régióbajnokság

Nagymegyeriek bravúros győzelme Nagymegyeriek bravúros győzelme J. Bohunice–Trenč. Stankovce 2:5 (0:2), góllövők: Lančarič (2) – Krajčovič, Mikušinec, Puna (2). Sedláček; Horná Nitra–Negyed 1:1 (1:1), g.: Belák – Brath; Bős–Beluša 3:0 (1:0), g.: Szőcs, Paukner (2); Galánta–Bánovce 1:4 (0:3), g.: Hudec – Olej, Borcha, Doknič, Šiko; Veľké Ludince–Nagymegyer 0:2 (0:1), g.: Čtvrtníček, Szabó; Domaniža–Palárikovo 3:2 (1:1), Rybár, Kvaššay, Svoboda – Sádecký, Vencel; L. Rovne–Komárom 3:1 (1:1), g.: Lipták, Prekop, Loduha-Uzola; Nitra jun.–Nyárasd 4:0 (2:0), g.: Moravčík, Kráľ (2), Forbs. V. K.

IV. liga -- délkeleti csoport Párkány–Ímely 5:0 (5:0), góllövők: Andris, Kovács (2), Saláta, Valent – a vendégek a második félidőre már nem álltak ki, mivel játékosaik száma a sérülések miatt 10-ről 6-ra csökkent. Gúta–FC ViOn Zlaté Moravce B 2:0 (1:0), g.: Magyar, Máté; Vágfarkasd–Udvard 6:0 (3:0), g.:

A bajnokság állása 1. Nagymagyar 26 21 0 5 56:15 63 2. Bős

26 18 6 2 72:22 60

3. Komárom

26 18 3 5 48:26 57

4. Negyed

26 14 6 6 61:28 48

5. Palárikovo

26 13 6 7 45:25 45

6. V. Ludince

26 12 8 6 47:28 44

7. L. Rovne

26 11 9 6 50:32 42

8. H. Nitra

26 13 2 11 42:32 41

9. Domaniža

26 11 4 11 37:47 37

10. Beluša

26 10 2 14 38:48 32

11. J. Bohunice

26 8 4 14 32:51 28

12. Nyárasd

26 6 5 15 24:63 23

13. T. Stankovce 26 6 3 17 27:50 21 14. Bánovce

26 6 1 19 30:52 19

15. Nitra jun.

26 4 6 16 29:50 18

16. Galánta

26 2 5 19 14:83 11

Kovács Zoltán illusztrációs felvétele a Nyárasd–Nagymegyer mérkőzésen készült

Udvardi zakó Vágfarkasdon Ács, Štrbac, Zsebi (2), Matušica (2); FK Nitra–Močenok 5:1 (2:0), g.: Štós, Javorčík, Buday, Kurej, Dedič – Čierník; Tardoskedd–Újlót 1:1 (0:1), g.: Spevák – Augustín; DAC B/Vásárút– Žselíz 4:1 (2:0), g.: Izsák, Bögi, Vozár, Kétyi – Heimlich; Illésháza–Vága 4:2 (1:1), g.: Farkas, Havlík (2), Vallo –

Hétvége a hazai focipályákon RÉGIÓBAJNOKSÁG, NYUGAT-SZLOVÁKIA 27. forduló, május 24. (szombat), 17.00: H. Nitra–Bős (Santa), Komárom–Domaniža (Fehér Z.), Nagymegyer–Galánta (Drobec), Bánovce– J. Bohunice (Ilon); május 25. (vasárnap), 17.00: Negyed–FC Nitra „J” (Sárai), Nyárasd–L. Rovne (Otiepka), Palárikovo–V. Ludince (Jakúbek), Trenč. Stankovce–Beluša (Košťál). IV. LIGA, DÉLKELETI CSOPORT 27. forduló, május 24. (szombat), 17.00: Zselíz–Vágfarkasd (Ferenczi); május 25. (vasárnap), 10.30: ČFK Nitra–Tardoskedd (Bartoš); 17.00: Mocsonok–Šurany (Mokoš),Várkony–Illésháza (Belanský), Vága–DAC B (Pecek), Udvard–Gúta (Valent), ViOn Zl. Moravce B–Párkány (Volkovce pályáján – Kollárovič), Ímely–V. Lovce (Lerint). V. LIGA, DÉLI CSOPORT 27. forduló, május 24. (szombat), 17.00: Pusztafödémes–Dióspatony (Magdolen M.), Vágkirályfa– Csallóközkürt (Eliašek); május 25. (vasárnap), 17.00: Čeladice–H. Králová (Révai), Nádszeg–Šoporňa (Rajtár), Beladice–Jóka (Papuča), Nagyfödémes–Lég (Bežo), Pered–Nagymagyar (Mráz), Jányok–Alekšince (Barczi). V. LIGA, KELETI CSOPORT 27. forduló, május 24. (szombat), 17.00: Ekel–Bešeňov (Furik); május 25. (vasárnap), 17.00:

Borš; Nagysurány–Nyékvárkony 2:0 (0:0), g.: Ivan (2). –kv A bajnokság állása 1. Nyékvárkony 2. Nagysurány 3. Vágfarkasd 4. Gúta

26 26 26 26

19 17 13 13

6 5 9 6

K.szentpéter–Hurbanov (Remeň), Bánov–Podhájska (Bečka), Tek. Lužany–Nagykér (Huzovič), Naszvad–Kozárovce (Boledovič), Komjatice–Marcelháza (Maňuch), Hontfüzesgyarmat–D. Oháj (Gembický). Szabadnapos: Garamkálna. DUNASZERDAHELYI TERÜLETI BAJNOKSÁG I. osztály: 27. forduló, május 24., (szombat), 17.00: Egyházgelle–Balony; május 25. (vasárnap), 10.30: Sárosfa–Lúcs; 17.00: Egyházkarcsa–Nagyabony, Kisudvarnok–Királyfiakarcsa, Csenke–Baka, Szarva–Csallóközcsütörtök, Nagymegyer B–Alistál, Hodos–Ekecs-Apácaszakállas. II. osztály: 27. forduló, május 24., (szombat), 17.00: Patonyrét–Hegyéte, Felbár–Várkony B, Kisfalud–Csákány; május 25. (vasárnap), 10.30: Pódafa–Izsap, Alistál B–Felsőpatony; 17.00: Tárnok–Pozsonyeperjes, Nagypaka– Patas, Nagyudvarnok–Somorja B. III. osztály: 26. forduló, május 25., (vasárnap), 10.30: Mad–Béke, Izsap B–Csallóköznádasd, Sárrét–Csilizradvány, Szap–Gomba. Ifik: 27. forduló, május 24. (szombat), 14.30: Dióspatony–Illésháza, Pozsonyeperjes–Nagymegyer B; május 25., (vasárnap), 14.30: Nagyabony– Királyfiakarcsa, Csenke–Baka, Nagyudvarnok–Kisudvarnok, Szarva–Várkony, DAC C–Alistál, Hodos–Felsőpatony. Nők: 20. forduló, május 24. (szombat), 16.30: Pozsonyeperjes–Alistál, Illésháza–Nagymegyer; május 25., (vasárnap), 10.30: Egyházgelle–Kisudvarnok.

1 4 4 7

59:11 64:17 46:22 43:28

63 56 48 45

5. ČFK Nitra 6. ViOn B/Volk. 7. Párkány 8. DAC B/Vásárút 9. Udvard 10. Újlót 11. Tardoskedd 12. Vága 13. Zselíz 14. Illésháza 15. Ímely 16. Močenok

26 26 26 26 26 26 26 26 26 26 26 26

14 12 12 11 11 10 9 10 6 5 3 2

2 7 6 5 5 5 5 2 7 6 4 2

10 7 8 10 10 11 12 14 13 15 19 22

60:35 50:29 46:42 34:28 41:49 35:47 43:42 52:57 38:59 23:50 22:74 15:81

44 43 42 38 38 35 32 32 25 21 13 8

Ifjúságiak, A csoport, 17. forduló, május 23. (péntek), 17.00: Nyárasd–Baka, Királyfiakarcsa–Balony, Ekecs-Apácaszakállas–Alistál, Kisudvarnok–Pozsonyeperjes; május 25. (vasárnap), 17.00: Nyárad–Csallóközkürt. Ifjúságiak, B csoport, 17. forduló, május 23. (péntek), 17.00: Lég–Csákány, Felbár–Szarva, Felsőpatony–Dióspatony; Kisfalud–Csenke. TERÜLETI BAJNOKSÁG, GALÁNTA I. osztály: 24. forduló, május 25. (vasárnap), 10.30: Tósnyárasd–Nemeskosút (Sas); 17.00: Alsószerda–Nagymácséd (Ižai), Királyrév–Tallós (Kubovič), Šintava–Vinohrady (Tonkó), Vízkelet–Taksony (Gábriš), Alsószeli–Szered B (Renczes), Felsőszeli–Hidaskürt (Tuška). Május 29. (csütörtök), 17.30: Felsőszeli–Taksony (Sas) – elmaradt mérkőzés a 22. fordulóból. II. osztály: 21. forduló, május 24. (szombat), 17.00: Jánovce–Gáň (Selyem), Hody–Nagymácséd (Zsuskovics); május 25. (vasárnap), 17.00: Nagygurab–Pusztafödémes B (Kurila), Vágpatta–Feketenyék (Královič), Ábrahám– Diószeg (Kubík), Šalgočka–Vezekény (Mrllák). Ifjúságiak: 27. forduló, május 24. (szombat), 17.00: Vinohrady–Felsőszeli (Královič), Nemeskosút–Vízkelet (Kubovič), Taksony–Vezekény (Ižai), Nagygurab–Diószeg (Gábriš), Pusztakürt–Alsószerda (Kurila), Hidaskürt– Jóka (Tuška), Šintava–Vágpatta (M. Takáč), Tallós–Ábrahám (Sas). –wimmer


46

Csallóköz

Sport

Galántai területi bajnokság

A királyréviek már az utolsó előttiek I. osztály, 23. forduló Nemeskosút–Alsószerdahely 1:2 (1:0); Hidaskürt–Tósnyárasd 4:0 (2:0); Szered B–Felsőszeli 1:1 (1:1); Taksony–Alsószeli 2:4 (1:3); Szentharaszt–Vízkelet 0:3 (0:1); Tallós– Szempte 3:2 (2:2); Nagymácséd–Királyrév 2:0 (1:0). A bajnokság állása

Kismácséd–Ábrahám 3:1 (0:1); Feketenyék–Hody 8:0 (2:0); Gáň–Vágpatta 2:2 (0:2); Magyargurab–Jánosháza 2:1 (1:0). A bajnokság állása

A bajnokság állása

5. Nádszeg

11 5 0 6 21:27 15

1. Vágpatta

26 23 2 1 149:24 71

6. Szempte

11 3 3 5 27:21 12

2. Taksony

26 18 4 4 101:47 58

7. Feketenyék

11 3 1 7 31:39 10

3. Vízkelet

26 16 2 8 102:59 50

8. Királyrév

11 0 1 10 14:70

4. Tallós

26 15 3 8 72:46 48

5. Jóka

26 14 5 7 97:55 47

6. Felsőszeli

26 13 4 9 109:60 43 26 13 3 10 93:81 42

1. Feketenyék

20 17 2 1 82:16 53

7. Diószeg

2. Diószeg

20 15 3 2 73:19 48

8. Alsószerdahely 26 13 1 12 67:56 40

1

9–14. hely: Nagyfödémes–Sopornya 1:1 (0:0); Felsőszeli–Galánta B 5:2 (2:0); Ábrahám–Taksony 4:3 (2:1). A bajnokság állása

3. Salgócska

20 12 2 6 48:30 38

9. Szentharaszt

26 11 2 13 71:84 35

4. Vezekény

20 11 4 5 50:21 37

10. Nemeskosút

26 10 2 14 53:92 32

10. Galánta B

8 5 0 3 27:15 15

20 11 4 5 50:42 37

11. Pusztakürt

26 10 1 15 70:73 31

11. Felsőszeli

8 5 0 3 28:21 15 8 3 2 3 19:17 11

9. Nagyfödémes

8 6 1 1 30: 5 19

1. Alsószeli

23 18 2 3 89:20 56

5. Vágpatta

2. Hidaskürt

23 18 1 4 66:26 55

6. Ábrahám

20 9 3 8 42:47 30

12. Magyargurab

25 9 3 13 64:75 30

12. Sopornya

3. Tallós

23 17 3 3 69:29 54

7. P.födémes B

20 6 4 10 31:35 22

13. Hidaskürt

26 8 2 16 55:124 26

13. Ábrahám

8 2 1 5 13:33

7

4. Vízkelet

23 11 7 5 60:33 40

8. Gáň

20 6 3 11 38:48 21

14. Ábrahám

26 7 4 15 56:107 25

14. Taksony

8 1 0 7 13:39

3

5. Szempte

23 11 3 9 46:44 36

9. Magyargurab

20 6 2 12 34:63 20

15. Vezekény

25 6 2 17 53:101 20

16. Szempte

26 1 0 25 31:159

6. Nemeskosút

23 10 4 9 65:54 34

10. Hody

20 5 3 12 40:65 18

7. Szered B

23 8 6 9 41:46 30

11. Jánosháza

20 2 3 15 15:53

9

8. Tósnyárasd

23 9 3 11 38:53 30

12. Kismácséd

20 2 3 15 18:82

9

9. Felsőszeli

22 8 5 9 45:53 29

10. Taksony

22 6 5 11 43:55 23

11. Szentharaszt

23 7 2 14 27:50 23

12. Nagymácséd

23 4 3 16 22:51 15

13. Királyrév

23 4 3 16 32:69 15

14. Alsószerdahely 23 4 3 16 16:76 15

II. osztály, 20. forduló Pusztafödémes B–Vezekény 3:1 (3:1); Diószeg–Salgócska 2:1 (0:1);

Ifik, 26. forduló Felsőszeli–Ábrahám 8:1 (2:0); Vágpatta–Taksony 5:1 (3:0); Jóka– Szempte 10:0 (7:0); Alsószerdahely–Hidaskürt 5:0 (5:0); Diószeg– Pusztakürt 2:1 (2:0); Vízkelet–Taksony 3:1 (1:0); Szentharaszt–Nemeskosút 6:2 (5:0).

3

Diákok 1–8. hely: Vágpatta–Királyrév 3:0 (3:0); Gáň–Nádszeg 2:1 (0:1); Szempte–Jóka 3:3 (1:1); Nagymácséd–Feketenyék 4:0 (2:0). A bajnokság állása

15–20. hely: Diószeg–Alsószerdahely 5:3 (3:1); Vezekény–Vága 1:5 (0:2); Pusztafödémes–Tósnyárasd 2:1 (0:1). A bajnokság állása 15. Vága

8 7 1 0 49: 9 22

16. Diószeg

8 5 0 3 40:17 18

17. Vezekény

8 5 0 3 39:24 15

18. Alsószerdahely

8 4 1 3 33:20 13

1. Vágpatta

11 10 1 0 28: 1 31

19. Pusztafödémes

8 1 0 7

5:38

3

2. Jóka

11 7 1 3 48:14 22

20. Tósnyárasd

8 1 0 7

8:66

3

3. Gáň

11 7 1 3 28:22 22

4. Nagymácséd

11 5 0 6 21:24 15

Vladislav Kmeť

Komáromi területi bajnokság

A tabella dobogós csapatai hozták az eredményt I. osztály, 26. forduló Perbete–Csallóközaranyos 5:0 (5:0), góllövők: Lakatos (2), Dobai, Varga, Horáček; Dunamocs–Izsa 2:1 (2:0), g.: Lajos, Gáspár – öngól; Marcelháza B–Madar 6:1 (2:1), g.: Viderman, Leszkó, Obložinský, Židek, Paulis, Kovács – Csicsó; Búcs–FK Actív Komárom 1:2 (0:1), g.: Ropog – Csonka, Janík; Szilasháza–Bátorkeszi 0:4 (0:4), g.: Šátek (3), Szigeti; Gúta B–Lakszakállas 3:2 (2:1), g.: Lakatos, Leckési, Németh – Kovács, Csápai; Hetény–Újgyalla 3:0 (2:0), g.: Marikovecz, Kubovics, Csintalan; Nemesócsa–Keszegfalva 5:0 (2:0), g.: Csizmadia (3), Kósa, Simon. A bajnokság állása 1. Hetény

26 18 3 5 68:28 57

2. Perbete

25 16 3 6 62:30 51

A bajnokság állása

3. Bátorkeszi

26 14 6 6 47:33 48

3. Perbete

17 10 0 7 56:41 30

4. Lakszakállas

26 14 2 10 58:50 44

1. Pat

19 15 3 1 66:13 48

4. Csicsó

18 9 3 6 44:51 30

5. Keszegfalva

26 13 4 9 63:55 43

2. Őrsújfalu

20 15 1 4 71:24 46

5. FC Actív KN

17 3 1 13 27:83 10

6. Izsa

26 13 3 10 64:51 42

3. Nagykeszi

20 14 3 3 68:29 45

6. Ímely

17 1 1 15 19:92

7. FC Actív KN

25 13 2 10 57:39 41

4. Bogya/Gellér 20 12 5 3 41:24 44

8. Újgyalla

26 12 4 10 55:48 40

5. V.füzes/Kava 20 12 2 6 43:28 38

9. Gúta B

26 12 4 10 43:52 40

6. Dunaradvány 20 9 1 10 48:43 28

4

Diákok

10. Marcelháza B 26 12 3 11 47:50 39

7. Tany

20 8 0 12 48:56 24

11. Nemesócsa

26 11 2 13 41:35 35

8. Megyercs

19 7 2 10 42:58 23

12. Dunamocs

26 9 4 13 48:64 31

9. Nagysziget

20 6 4 10 35:37 22

13. Cs.aranyos

26 7 6 13 46:51 27

10. Martos

14. Búcs

26 7 5 14 37:56 26

11. Csicsó

21 5 2 14 29:61 17

1. Lakszakállas

15 13 0 2 99:13 39

15. Madar

26 5 1 20 30:77 16

12. Ifjúságfalva

20 4 1 15 26:68 13

2. Ógyalla

15 11 3 1 73:24 36

16. Szilasháza

26 3 4 19 25:72 13

13. Bogyarét

20 4 0 16 30:82 12

3. Ímely

14 10 0 4 48:24 30

4. Keszegfalva

15 9 2 4 76:23 29

II. osztály, 22. forduló Nagysziget–Tany 5:0; Martos–Nagykeszi 3:3; Bogya/Gellér– Vágfüzes/ Kava 2:1; Ifjúságfalva–Pat 0:7; Őrsújfalu–Dunaradvány 4:1; Csicsó–Bogyarét 2:1.

21 6 2 13 46:70 20

Ifik Ímely–Madar 0:11; Csicsó–Újgyalla 1:0. A bajnokság állása 1. Madar

18 15 2 1 115:16 47

2. Újgyalla

17 10 1 6 51:29 31

Tany–Lakszakállas 0:11; Ógyalla–Keszegfalva 4:4. A bajnokság állása

5. Bátorkeszi

14 8 1 5 69:51 25

6. Tany

16 5 0 11 47:61 15

7. Dunamocs

13 3 1 9 34:44 10

8. Örsújfalu

14 2 1 11 35:66

7

9. Hetény

14 0 0 14 4:179

0

kv


47

Sport

2014. május 20. | 21. szám

Vereség a partizánok ellen A bajnoki táblázat alján még bármi megtörténhet LABDARÚGÁS – II. liga, 31. forduló. A somorjaiak a Partizán Bardejov alakulatát fogadták szombaton a Pomléban. Mindkét félidőre egy-egy gól jutott, csakhogy a gólokat a hazaiak halászhatták ki a hálójukból. A kék-fehérek a kilencedik helyen állnak, de csak két ponttal előzik meg a tabella aljára lecsúszó vágsellyeieket. Három fordulóval a vége előtt szoros a mezőny a táblázat legalján, négy csapat küzd az osztályozó elkerüléséért. A nyolcadik máriatölgyesiek pozíciója már biztonságosnak tűnik, míg a somorjaiak a liptószentmiklósiakkal, a vágsellyeiekkel és az alsózsadányiakkal harcolnak a biztos bennmaradást jelentő 9–11. helye-

szerzett vezetést idénybeli második találatával. A sárosiak első helyzetüket gólra váltották, a somorjaiak pedig futhattak az eredmény után. Tíz perccel a játékrész vége előtt Füzik szabadrúgásból lőtt kapura, a háló helyett azonban csak a kapufát sikerült megrezegtetni. A második negyvenöt perc kevésbé volt izgalmas, mint az első, anynyi helyzet sem adódott, mint a szünet előtt. Jobbára a két tizenhatos között zajlottak az események, mezőnyfocit láthatott a közönség. A partizánok ültek az eredményen, míg a kék-fehérek meddő kísérleteket tettek az eredmény változtatására. A 86. percben azért még a csereember, az U19-es válogatott, Vladimír Pyda révén – akinek ez volt az első gólja bártfai színekben – betaláltak egy kontrát követően. A kék-fehérek

A második gól után hazaindultak a szurkolók

kért. A kilencediket csak három pont választotta el az utolsótól a forduló előtt. A szombati ellenfelet, a bártfai Partizánt idén még nem múlta felül a somorjai FC STK 1914. Az első somorjai összecsapás 0:1-es vendégsikert hozott, míg a bártfai visszavágó 3:0-ás hazai győzelmet. A favoritnak ezúttal is a keletiek számítottak, akik a negyedik helyen álltak. Egy pont híján kétszer annyi pontot gyűjtöttek, mint a kék-fehérek, tizenöt győzelmet könyvelhettek el, míg a somorjaiak csupán hetet. Az első félidő 10. percében Füzik szögletére a szerb Miloš Javorina ugrott, de a hazaiak ziccere kimaradt. Néhány perc múlva ismét a csallóköziek támadtak, a végén Huttához került a labda, de a kapu helyett a magasba lőtt. Maradt a gól nélküli döntetlen, a 21. percben pedig a huszonhárom esztendős Michal Grohoľ a vendégek számára

a szezon során harmadszor sem találtak rést a Partizán Bardejov védelmén, ahogy az elmúlt négy fordulóban is csupán egyszer voltak eredményesek. Akkor az három pontot ért a szenciek ellen, viszont nyolcszor kapituláltak a négy találkozón. Két fordulóval a vége előtt a Pohronie beérte az FC STK 1914-et, és a táblázat legaljára a Slovan Duslo csúszott le. Az utolsó két fordulóban azonban még átrendeződhet a tabella utolsó harmada. A kék-fehérek vasárnap lépnek pályára legközelebb a nagymihályiak otthonában. Az idei első találkozón 3:0-ra a keletiek nyertek, míg Somorján 2:2 lett a vége. FC STK 1914 Somorja–Partizán Bardejov 0:2 (0:1). Góllövők: Grohoľ (21.), Pyda (86.). Sárga lap: Pončák (90.), illetve Pyda (90.). Játékvezető: Ľubomír Samotný. Nézők száma: 150. Somorja: Jamroškovič – Cmarko,

Mišo Vilkovský (kékben) sem volt sikeres

Pončák, Javorina, Fulmek – Čemba (74. Špánik), Marušin, Vilkovský (46. Mezovský), Füzik – Hutta, Tubonemi (59. Pinte). Vezetőedző: Miroslav Hýll. Bardejov: Molčan – Andrić (89. Kliment), Staš, Palša, Kica – Kuhajdík, L. Zápotoka, Guľa (65. Pyda), Grohoľ – Pavúk (83. Badalyan), Gruca. Vezetőedző: Rastislav Kica. További eredmények: FK Slovan Duslo Šaľa-ŠK SFM Senec 0:1 (0:1), góllövők: Bedecs (5. – 11-esből); MFK Dubnica nad Váhom–ŽP Šport Podbrezová 1:3 (0:2), g.: Janco (90.), illetve Gerec (11.), Ležaić (29.), Kochan (53. – 11-esből); MFK Tatran Liptovský Mikluláš–FK Pohronie Žiar nad Hronom Dolná Ždaňa 1:2 (1:1), g.: Matić (23.), ill. Abrahám (37. és 74.); MŠK Rimavská Sobota–1. FC Tatran Prešov 1:2 (1:1), g.: Kostúrik (45. – 11-esből), ill. Krajník (21.), Leško (78.); MFK Zemplín Michalovce–FC Spartak Trnava B 2:1 (2:0), g.: Hamuľak (14. – 11-esből), Janič (30.), ill. Galba (76.). A 32. forduló műsora: május 23., 16.30: Podbrezová–Rimaszombat;

május 25., 17.00: Partizán Bardejov– Vágsellye, Spartak Trnava B–Pohronie, Szenc–Dubnica nad Váhom, Tatran Prešov–Liptovský Mikuláš, Zemplín Michalovce–Somorja. A bajnokság állása 1. Podbrezová

31 24 4 3 57:15 76

2. Prešov

31 18 5 8 54:24 59

3. Michalovce

31 17 7 7 51:26 58

4. Bardejov

31 16 10 5 41:22 58

5. Szenc

31 12 10 9 37:30 46

6. Trnava jun.

31 10 9 12 55:58 39

7. Rimaszombat

31 9 11 11 30:34 38

8. Dubnica n. V.

31 9 5 17 28:57 32

9. Somorja

31 7 7 17 29:51 28

10. Pohronie

31 8 4 19 33:58 28

11. Lipt. Mikuláš

31 7 6 18 24:47 27

12. Vágsellye

31 6 8 17 26:43 26

A góllövőlista éllovasai: 1. Michal Hamuľak (Michalovce) – 25 gól. 2. Blažej Vaščák (Podbrezová) – 13 gól. 3. Štefan Gerec (Podbrezová) – 12 gól. 4. Dávid Leško (Prešov) – 11 gól. 5. Dyjan Carlos de Azevedo (Bardejov) és Róbert Richnák (Trnava B) – 10 gól. Rajkovics György

Ján Čikovský felvételei


48

Csallóköz

Sport

Kiesés vagy bennmaradás? A nyitraiak beérték pontokban a dunaszerdahelyieket LABDARÚGÁS – Corgoň Liga, 31. forduló. A DAC az elmúlt hétvégén Kassára látogatott, Márai városában azonban ezúttal sem termett túl sok babér a csallóközieknek. Gyenge első félidőt követően ugyan hamar sikerült betalálni, de Szabó gólja csupán a szépítésre volt elegendő. A Spartak ellen már aligha lehet botlani. A dunaszerdahelyiek úgy léptek pályára szombaton, hogy tudták, a nyitraiak simán verték a nyolc mérkőzés óta százszázalékos nagyszombatiakat, és beérték őket pontszámban. A sárga-kékek kassaiak elleni mérlege ellenben egyértelműen a keletiek javára billent. Az eddigi tizennégy találkozóból csak két döntetlenre futotta, a „maradék” tizenkettőn hazai győzelem született. Az összecsapás kassai támadással kezdődött, amelynek a végén Jozef Skvašík húsz méterről csavart a bal kapufára, de szerencsére nem befelé pattant. A 11. percben a szerb hátvéd, Ivan Ostojić a saját térfeléről ívelte fel a labdát. A francia Oumar Diaby feje fölött még átszállt, Andrej Čaušić, a csallóköziek horvát védője nem tisztázott, a levegőbe rúgott, a Corgoň Liga 2007/08-as idényének gólkirálya, Ján Novák viszont lecsapott rá. Elvitte a kifutó Penksa mellett, és az üres kapuba gurított. A DAC nem találta magát, gyenge teljesítményt produkált. Csupán a csapatkapitány, Majerník feje-

se érdemel említést. A kupagyőztes viszont tovább növelte az előnyét a 36. percben. Skvašík kényszerítőzött Diabyval, majd a jobb szélre emelte, Miroslav Viazanko kapásból középre vágta, Diaby pedig a védők mögül indulva szinte a földről, csukafejessel a kapuba talált. Novák ugyan egyértelműen lesen állt, de az aszszisztens nem intett. A második játékrész remekül indult Radványi Miklós együttese számára. Szabó Ottó húsz méterről a bal

betaláló Matúš fejelhetett, azonban célt tévesztett, majd Novák szabadrúgását Penksának kellett hárítania. A végén még Čaušić a második sárgáját is begyűjtötte, így az utolsó perceket emberhátrányban játszotta a DAC. Ez azt jelenti, hogy a Spartak elleni összecsapáson Majerník mellé új társat kell találni a védelem tengelyében. A DAC kikapott, míg a Nyitra nyert. Az egymás elleni meccsek és a gólarány azonban a sárga-kékek ja-

(0:0), g.: Moses Simon (61.); FK Dukla Banská Bystrica–ŠK Slovan Bratislava 1:2 (1:0), g.: Šovčík (25.), illetve Gašparovič (66.), Fořt (83.); MFK Ružomberok–Spartak Myjava 5:0 (2:0), g.: Zreľák (34., 49. és 72.), Bartoš (44.), Almaský (52.); FC ViOn Zlaté Moravce–FK Senica 2:1 (0:0), g.: L. Szabó (58.), Chrappan (86.), ill. Kalabiška (78.).

sarokba küldte a labdát szabadrúgásból, és még hátra volt egy teljes félidő. A dunaszerdahelyiek élénkebben játszottak, de igazán veszélyes helyzetet nem sikerült kidolgozniuk. A hazaiak részéről Novák volt aktív, a 62. percben lefordult a védőjéről, kisodródva tűzte kapura, de csak Penksát lőtte ki. Ezután még az előző három fordulóban háromszor is

vára szólnak, a helyzet azonban bonyolultabbá vált. A BL-döntő miatt a 32. fordulót kedden bonyolítják le, az ellenfél a nagyszombati Spartak lesz. Ha a nyitraiak botlanak a fővárosban, míg a három találkozó óta nyeretlen DAC legyőzi a Spartakot, akkor a csallóköziek kiharcolták a bennmaradást.

Kassa–Ružomberok, Senica–Banská Bystrica, Slovan Bratislava–Nitra, Zlaté Moravce–Trenčín, Žilina–Spartak Myjava.

MFK Košice–FK DAC 1904 2:1 (2:0). Góllövők: Novák (11.), Diaby (36.), illetve Szabó (48.). Sárga lap: Korijkov (52.), Novák (86.), illetve Szabó (41.), Straka (45.), N'Guekam (73.), Čaušić (75. és 87.). Piros lap: Čaušić (87.). Játékvezető: Jozef Pavlík. Nézők száma: 1280. Kassa: Ružinský – Korijkov, Kavka, Ostojić, Sekulić – Viazanko, Šinglár, Skvašík (82. Urban), Pačinda – Novák (90. + Huk), Diaby (80. Đorđević). Vezetőedző: Radoslav Látal. DAC: Penksa – Turňa (85. Nurković), Čaušić, Majerník, Szabó – Kwin (64. N'Guekam), Straka – Valenta (32. Jakúbek), Gergel, Brašeň – Matúš. Vezetőedző: Radványi Miklós. További eredmények: FC Nitra–FC Spartak Trnava 3:0 (0:0), góllövők: Mikuš (57.), Pillár (63.), Šmehýl (70.); MŠK Žilina–AS Trenčín 0:1

A 32. forduló műsora: május 20., 17.30: DAC–Spartak Trnava,

A bajnokság állása 1. Slovan

31 22 3 6 59:30 69

2. Trenčín

31 18 5 8 69:32 59

3. Trnava

31 16 5 10 46:39 53

4. Kassa

31 13 7 11 38:35 46

5. Senica

31 13 6 12 44:44 45

6. Ružomberok

31 13 5 13 52:49 44

7. Myjava

31 12 6 13 43:52 42

8. Ban. Bystrica

31 11 7 13 45:45 40

9. Zlaté Moravce

31 11 5 15 34:42 38

10. Žilina

31 9 7 15 45:48 34

11. DAC

31 7 8 16 27:55 29

12. Nitra

31 5 8 18 30:61 23

*A bajnokság végén 6 pontot levonnak a DAC-tól.

A góllövőlista éllovasai: 1. Tomáš Malec (Trenčín) és Juraj Piroska (Senica) – 13 gól; 3. Léandre Gaël Tawamba Kana (Ružomberok) és Róbert Vittek (Slovan) – 12 gól; 5. Miloš Lačný (Ružomberok), Pavol Jurčo (Banská Bystrica/Žilina), Štefan Pekár (Myjava) és Pavel Fořt (Slovan) – 11 gól. Rajkovics György Vojtík Szimona felvételei


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.