Csallóköz - 2015/19.szám

Page 1

Csallóköz SOMORJA > DUNASZERDAHELY > NAGYMEGYER > KOMÁROM

Žitný ostrov Ára: 0,70 €

2015. május 5., 19. szám

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokoz.com

Egy nemzet, egy cél, két csapat Történelmi győzelmet aratott Felvidék

46–47. oldal

Az én világomban Végh Koncz Csilla rovata

Papás-mamás Tényleg a gyermekek választanak? Mi alapján nézik ki maguknak a megfelelő szülőt? Az elmélet szerint a gyermeki lélek valahol az égben várakozik, hogy lejöhessen a szüleihez. Amikor azonban a szülők a nem kért, csak kapott emberkét a kocsiba tuszkolják, és beülnek egy féldeci-sörre, akkor felmerül bennem a kérdés, hogy vajon tényleg hozzájuk kívánkozott, ezt az életet akarta? Egyszer egy ismeretlen anyuka szájából hallottam a következőt: „Mindent megtettünk, hogy ne maradjon meg ez a gyerek, de mégis az lett a vége.” Bele sem mertem gondolni, mi lehet az a minden, amit megtettek, hogy egy életet elvegyenek, és mi lett abból a gyermekből. Ha pedig azokra gondolok, akik már régóta mindent megtennének, hogy a gyerek megmaradjon, akkor még fájdalmasabb a kijelentés. Igazságtalanság. Valakihez jó nagy gyakorisággal érkeznek a kicsi lelkek, míg mások hosszú évekig próbálkoznak, várakoznak. Nem hallani az égben a sok elsuttogott, elsírt imát? Visszatérve a sör-féldecihez. Milyen jól alszik a gyerek, dicsekednek a szülők, miután egy kicsit belemártották a dudlit abba a pohárkába. Ha az emberi lelkek választanak, miért nem néznek jobban körül? Talán valamilyen bűnért fizetnek ezekkel a szülőkkel? Ha viszont pusztán biológiai szempontból nézzük a dolgot, akkor a szülők, akik nem akarnak gyereket, miért nem az aktus előtt törik a fejüket, mi mindent tehetnének, hogy a kisbaba nemhogy ne maradjon életben, hanem ne is hozzájuk jöjjön?

Igazságos Mátyást ünnepelték NAGYMEGYER – Immár nyolcadik alkalommal szervezték meg a Corvin Mátyás Kulturális Napok eseménysorozatát a csallóközi kisvárosban. A háromnapos rendezvény most is több helyszínen zajlott, az április 30-i nyitónap délelőttjén a helyi Corvin Mátyás Magyar Tanítási Nyelvű

Gimnáziumban emlékeztek meg az igazságosnak is mondott magyar uralkodóról a témához illeszkedő pályázatok kiértékelésével, majd ezután a tanintézmény diákjai korhű jelmezekben vonultak a városon keresztül az erdő szélén található Mátyás-fáig, ahol előadták a Mátyás és Beatrix lakodalma című jelenetüket. A diákok a menet vonulását a település mező-

városi rangra emelésének alkalmából emeltetett emlékműnél szakították meg egy ünnepélyes koszorúzás erejéig, az Öreg utcában található, fekete hollót ábrázoló szobornál, aminek a talapzatán lévő felirat emlékezteti az utódokat, hogy Hunyadi Mátyás magyar király 1466. december 15-én mezővárosi rangra emelte Nagymegyert. (Folytatás a 6. oldalon)

Kovács Zoltán felvétele

A vásári mutatványosok látványos produkcióval szórakoztattak

ISSN 1336-3638

● Előfizetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44; e-mail:online.csallokoz@gmail.com ● 9

771336

363008

19


2

Csallóköz

Tudósítás > Játék

Vadászmajális gazdag programmal LAKSZAKÁLLAS – A helyi vadásztársaság minden évben megszervezi a hagyományos május 1-i majálist, s nem volt ez másképp idén sem. A vadászháznál a vadásztagokon és családtagjaikon kívül más falusiak is jelen voltak. – A vadász szinte összenőtt a természettel. Gondoskodik a vadállományról, télen eteti a vadat, hogy átvészelje a nehéz időszakot. A majálison beszélünk a vadászat valódi küldetéséről is. Erről beszélgetünk a jelenlévőkkel. Nagy figyelmet szentelünk a gyermekeknek, szórakoztató foglalkozásokat szerveztünk a számukra, mint íjászat, természeti témájú rajzolás, arc- és kézfestés, trambulinozás. Mindehhez jön az elmaradhatat-

lan vadételek és specialitások kínálata – mondta el Király Zoltán vadászelnök. A szerzvezet már készül júniusra, a vadászat hónapjára. Legfontosabb lesz a vadászterület rendszeres bejárása és a tanulóifjúság körében folytatott felvilágosító

tevékenység. – Szívügyem a felvilágosító munka. Egész évben végzem, nemcsak a helyi iskolában, de a környező falvak iskoláiban is. A gyerekeket nagyon érdeklik az afrikai vadászélményeim. Háromszor vadásztam Afrikában. Az elkövet-

kező években nem készülök oda, inkább a családomnak szentelem az időmet és közben feldolgozom az Afrikában átélt kalandokat. Ami a vadásztársaságunkat és a revírünket illeti, elégedett vagyok. Vadban bővelkedünk, de valami rejtelmes módon a tavasszal nagy számú nyúl, vagy a fácán állo-

Nótaest Méhes György tiszteletére költöztek az égi hazába, alapító tagok, szervezők, Csemadokosok ezért az idei Nótaest első perceivel rájuk emlékeztünk. A fellépők energiát és időt nem kímélve készültek az előadásra, hogy színvonalas és tartalmas műsorral álljanak színpadra. A minőség biztosítékaként szolgált elsősorban Matus Ernő, Gyuri bácsi tanítvá-

Méhes Judit, Gyuri bácsi testvére

NYÉKVÁRKONY – Bizonyára sokaknak ismerős a helyi születésű Méhes György nótaénekes neve. A valamikori Duna szállóban és a szebb időket megélt Kondorosi csárdában szórakoztatta a közönséget. Gyuri bácsi már több éve az égi kávéházban dalol, viszont ő volt az, aki

Kováčik Szabina felvétele

felkarolta a helyi nótaénekeseket, hogy szűkebb hazájukban megmutathassák tehetségüket. Az első találkozó 1965-ben volt a várkonyi erdőben, és ez a kezdeményezés mára hagyománnyá vált. A Napraforgó Polgári Társulás és a nyékvárkonyi nótaénekesek szervezésében múlthét vasárnap ismét nótaszótól volt hangos a kultúrház. Az elmúlt évben sokan

mány őszre jelentősen megritkul. Egyszerűen eltűnik. Szerintem a ragadozó madarak, főleg a védett egerésző ölyv elterjedése lehet az egyik ok. Úgy gondolom, hogy a védettség nincs végiggondolva – teszi hozzá az helyi vadásztársaság elnöke. Vladislav Kmeť A szerző felvételei

nya, valamint Mezei Ernő cigányzenekar, akik kísérőzenekarként dolgoztak a pártfogó mellett. A műsorban felléptek: Méhes Judit, Csiba Erzsike, Seveček Marika, Vígh Valéria, Uher Rudolf, Matus Ernő, Fekete János, id. Fazekas István, Miklós Gábor. Az est házigazdái Nagyné Szilas Ildikó és Nagy Iván voltak. A közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a nótázókat. (sm)

Keressen 10 eurót!

Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 18. számban közölt feladványért („A történelem már csak ilyen, mondhatnánk.” – „Rajkovics György: A szigetlakó – Május elseje és nyolcadika”) Pozsgay Ilona (Dunaszerdahely) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Vidulni se viduljunk nagyon, nem jobb a helyzet nálunk,...” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: május 11.

Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTÍK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 55. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja a WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta, IČO: 45 252 122 és a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Nyomja: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vezekény. Terjeszti aD. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 55. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta, IČO: 45 252 122 a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Tlač: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky – program Kultúra národnostných menšín Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz


3

Tudósítás > Hirdetés

2015. május 5. |19. szám

Jó hangulatú májusnyitó Az ízek és a sport kellemes hónapkezdése ALISTÁL – Május 1-jén majálist szerveztek a községben. A rendezvény állami támogatással, valamint helyi vállalkozók és a helyi önkormányzat támogatásával valósult meg. Reggel az elesett katona szobránál jó erőben lévő férfiak és fiatalok gyűltek össze, akik felállították a község májusfáját. Mindeközben a sportpályán tizenhat fő-

A májusfaállítás pillanatai

zőcsapat részvételével kezdetét vette az első alkalommal megrendezett Bográcsos ételek főzőversenye. A gyermekek egész nap folyamán ügyességi versenyekben próbálhatták ki magukat. A délutáni program női futballmérkőzéssel kezdődött, amelyen a helyi női csapat a magyarországi Győrszentivánt fogadta. Az összecsapás szünetében került sor a főzőverseny kiértékelésére. A háromtagú

szakmai zsűri összesített pontszámai alapján harmadik helyen végzett Bogyó és Babóca csapata, a második legízletesebb ételt az Alistáli Kyokushin Klub csapata készítette el. A főzőversenyt a Csiki Team nyerte, akik egy éven keresztül büszke tulajdonosai lehetnek a vándorfőzőkanálnak. Minden díjazott jutalmul egy asztali bográcsot és főzőkanalat vihetett haza, melyeket a község polgármestere, Horváth Tamás adott át. A kultúrműsorban először az Alistáli Művészeti Alapiskola néptánccsoportja lépett színpadra, akik a néptánc mellett népi játékokkal is szórakoztatták a közönséget. Ezt követően a nagymadi Bicsakfa Népdalkör fellépése következett. A nagymegyeri Daylight moderntánc csoport energikus tánca nemcsak a fiatalabb kor-

A győztes Csiki Team képviselői a polgármesterrel és a zsűrivel kiegészülve

osztályt vonzotta a színpad elé, hanem az idősebbeket is. Varga Evelin könnyűzenével szórakoztatta a közönséget. Az est sztárvendége Szeredy Krisztina operettprimadonna volt, aki duettet is előadott Lőrincz Roland nótaénekes közreműködésével. A gyer-

mekek nagy örömére a szervezők tábortüzet is gyújtottak. A közös szabadtéri szórakozást Petőcz Laci és zenekara nyitotta, majd a táncmulatsághoz a zenét Csémi István szolgáltatta. Lőrincz Tamás A szerző felvételei

K.I.S. Invest s.r.o A kölcsön nálunk gyerekjáték!

Expressz banki és magánbanki hitelek Kezes és kereseti kimutatás nélkül Kifizetjük adósságait, tartozásait!

0917 373 278 Gyors ügyintézés, diszkréció! Forduljon hozzánk bizalommal!


4

Tudósítás > Tárca

Csallóköz

Lakossági fórum a községben Érdemi beszélgetésre került sor NYÁRASD – Bacsó László, a község polgármestere, az MKP helyi szervezetének elnöke kezdeményezésére lakossági fórumot tartottak a helyi kultúrházban Őry Péter, a párt országos közigazgatási alelnöke és az MKP dunaszerdahelyi járási elnökségének elnöke, Menyhárt József részvételével. A téma a magyarság megmaradása, gyarapodása és fejlődése volt, de szó esett az utolsó népszámlálási adatokról, Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásáról, a szlovákiai magyarság szociális és gazdasági helyzetéről. Menyhárt József szerint személyi elvű kisebbségi önkormányzat létrehozására van szükség, így a közösségen belül gyakorolhatóvá válik a jog úgy a kisebbségi oktatás, mint a kultúra és a nyelvhasználat területén. A közönség a téma iránt mély érdeklődést mutatott, így elmondható, hogy lényegretörő, érdemi beszélgetésre került sor a gyér részvétel ellenére is. (ne)

Őry Péter, Bacsó László és Menyhárt József

Bodnár Gyula rovata

Alma, te drága

Mint lejegyeztem már e hasábokon, kisvárosunk területén négy élelmiszer-üzletközpont működik, a régi hazai mellett három multinacionális. Versenyeznek is egymással, a pénztárcánkért természetesen, különben minek telepedtek volna le itt, ahol egykoron még háztáji gazdaságban, mezőgazdasági nagyüzemben bőségesen termett zöldség, gyümölcs, hús, beleértve a vizek halait, erdők, mezők vadjait, sőt messzi tájakra indultak innen teherautók tejtermékekkel. Most meg jönnek, mindenféle áruval, külföldről főként, különben nem lenne itt semmi. Hacsak nem kezdenénk újra, de az a vonat már elment. Szóval versenyeznek egymással az említett mamutüzletek, az egyikben ez olcsóbb, a másikban az, egy hétig, mondjuk, vagy felváltva „akcióznak”, kiszemelve a listáról néhány árucikket, de általában mind a négyben minden drága, és egyre drágább, még a szinte hihetetlennek tetsző 850 euró körüli átlagbérhez képest is. Vegyük például az almát, mely egyébiránt megterem tájainkon. És ha sok terem, olcsón kapom majd az üzletben. Egyszerű piaci logika, ha úgy tetszik, matematika. Hát nem. A múlt év őszén éppen ezen morfondíroztam, rekordtermésről

szólván a hírek, meg hát az alma mégiscsak az emberi szervezet számára alapgyümölcs, és aligha véletlenül mitológiai. Rá kellett jönnöm, hogy az is baj, ha nincs, az is, ha van, és fölemlegettem egy honi termelőt, aki őzek elé öntötte a gyümölcsöt, amikor nem tudott mit kezdeni vele, centekért nem adta a felvásárlónak, ha meg elviszi a legközelebbi konzervgyárba, még többet veszít. A nyomott ár a permetszerre kiadott pénzt sem hozza vissza, és akkor még hol a metszés, a szedés, a vele együtt járó munka, valamint a termelő gürizése, melyet nem számol a költségekbe. A tavalyi helyzetet nehezítette az orosz piac embargója is, így növelte a félelmet, hogy az ittenit árasztják el olcsó lengyel almával, és akkor duplán rosszul jár a hazai termelő, kilónként 30 cent alá nem akar menni, ha adózni is kell belőle, márpedig kell. Magyarországon, mint hallhattuk akkor, és idéztem is, állami tulajdonú részvénytársaság 35 forintért vásárolta fel az étkezési, 20 forintért az ipari almát. Több a semminél, de voltak, akik csak legyintettek erre az ajánlatra, nem azért álltak át a minőségi alma termesztésére, hogy veszteséget termeljenek. Kijelentették, a „szedd magad!”-féle akció keretén belül is minimum 100 forint az ára kilójá-

Érintő

nak, illetve ázsiai piac után néznek. Hogy megcselekedték-e végül, nem tudom, de a lengyelek igen, már Indiában vannak, legalábbis az első próbaszállítmányok megérkeztek nemrégiben. A feleségem is megérkezett, vagyis haza a bevásárlásból, és azt mondja, abban a bizonyos régi hazai szupermarketban 82 cent az alma kilója, másodosztályú, eredeti hazája Magyarország. Tehát étkezési alma, vagy ki tudja, de nem minőségi. Ez az ár nagyjából megfelel annak a magyarhoninak, mely szerint, mint ottani kimutatásokból kiderül, az alma kilóját, fajtától, elárusítóhelytől függően, 350–500 forintért árulják, miközben – fölösleges megfogózkodnunk, legfeljebb kanyaríthatunk egy cifrát – 65–80 forintért vásárolják fel a termelőtől. Vidulni se viduljunk nagyon, nem jobb a helyzet nálunk, a mi három multinkban sem, 69 cent alatt esetleg némi szerencsével bukkan az ember olcsóbb almára, általában 1 euró fölött mozognak az árak, nem ritkán elérve, meghaladva a benzinét. Ez még a járulékos költségeket (tárolás, válogatás, hűtőház üzemeltetése stb.) beleszámítva is túl drága, kissé szlengesebben, nem semmi, hogy milyen árréssel, nettó nyereséggel dolgoznak a kereskedők, közvetítők a zöldség- és gyü-

Archív felvétel

mölcspiacon. És a többin. És a termelőt, a vásárlót nem védi semmi. Ha egyáltalán létezik valamiféle pajzs, azon oly nagy a rés, hogy bármi átrepül rajta és mellbe vágja az embert. Persze, amíg így is ürülnek a polcok, ládák, mutatkozik kereslet az alma, a túró, a hal és egyéb alapélelmiszerek iránt, tehát amíg van fizetőképes vásárlóréteg, miért jótékonykodna, pontosabban adná kevesebb pénzért áruját a kereskedő?! Ezen a ponton elcsodálkozhatnánk ugyan, hogy az ezer kilométereket utaztatott banán, narancs, madarin, déli kutyafüle miként lehet olcsóbb vagy hasonló árszinten kínált gyümölcs a hazai vagy a „szomszéd” kertből szállított almánál, ám laikusként meg sem próbálkozom eme titok megfejtésével. Bele kell nyugodnom a fennebbi szólás igazába, esetleg megerősítve egy hozzá hasonló, feleséggel tréfálkozó férfisóhajjal: ha nincs: jaj, ha van: baj. Mindenesetre, üdvös lenne, ha legalább a gyerekek, minden gyerek naponta elfogyaszthatna legalább egy almát. És az előzmények után hasson bár didaktikus, urambocsá! hatásvadász végkicsengésnek, leírom: ha drága is, inkább almára költsük a pénzünket, mint orvosra, gyógyszerre. Merthogy – hosszadalmas indoklás helyett – idézzem egy másik szólásunkat a szóban forgó mitológiai gyümölcsről: napi egy alma az orvost távol tartja.


5

Tudósítás

2015. május 5. |19. szám

A tűzoltók örömteli éve folytatódik Ünnepélyes keretek között vették át los átadón jelen volt a tűzoltóság nagyszombati kerületi igazgatója, Vojtech Valkovič ezredes, valamint a járási tűzoltó testület parancsnoka, Čandal Tibor ezredes, továbbá Hodosi Tibor főhadnagy, a nagymegyeri tűzoltó állomás parancsnoka. Az ünnepségen részt vett Nagymegyer s egyben az izsapi városrész polgármestere, Samuel Lojkovič, akit elkísért Mikóczy Dénes alpolgármester is. A nagymegyeri és izsapi önkéntes tűzoltó szervezet jelenlévő elnöke,

Kováts István elégedettséggel nyugtázhatta, amikor a kerületi igazgató átnyújtotta a tűzoltóautó kulcsait a város polgármesterének, aki ezt végül továbbadta az önkéntes szervezetnek. Az ünnepségre a nagymegyeri tűzoltóállomás hivatásos állományának három tagja egy-egy speciális tűzoltókocsival vonult ki. Az átadási ceremónia résztvevői között ott volt néhány képviselő is, valamint izsapi lakosok és óvodások. Kovács Zoltán A szerző felvételei

Vojtech Valkovič kerületi igazgatótól vehették át a tűzoltóautó kulcsát

IZSAP – Az önkéntes tűzoltó szervezetek munkáját nagyban segíti műszaki felszereltségük színvonala. Az utóbbi időkben az ország több ilyen egysége is új tűzoltóautót vehetett át a belügyminisztériumtól annak a projektnek a keretén belül, melyben mintegy nyolcszáz önkéntes szervezetet látnak el ilyen autókkal Szlovákia egész területén.

A nagymegyeri és izsapi önkéntes tűzoltó szervezet ugyan nem ilyen új tűzoltókocsit kapott, de április 30-án ünnepélyes keretek között vehette át azt a Mazda típusú, teljesen felszerelt kisebb járművet, ami eddig a nagymegyeri tűzoltóállomáson volt hadrendbe állítva. Az itteni önkéntesek életében ez így is hatalmas változás, hiszen eddig nem rendelkeztek semmilyen járművel. Az izsapi futballpályánál megtartott hivata-

Micsoda buli! A mozi kapui nyitottak

SOMORJA – Április 25-én este megtelt a régi mozi épülete élettel, tánccal, muzsikával. A bérlők – Végh Ákos és Csilla – betartották a szavukat, az általuk megálmodott klub, a Mozi végre megnyílt a nagyközönség számára. Az első rendezvény táncház volt, amelyre Somorján hosszú évtizedek óta nem volt példa. Először a gyerekek vették birtokba a táncparket-

tet, később a felnőttek is bekapcsolódtak a mulatozásba, mely egészen a hajnali órákig elhúzódott. A talpalávalót a Cseh Tamás Band húzta, melynek tagjai közt helyiek is vannak. A helyszín igazán otthonos hangulatot kölcsönzött az akciónak, a megjelent vendégek elmondása szerint nemcsak a táncház ötlete, de a Mozi klub berendezése, külleme is nagyon egyedi a városban.

A nagymegyeri és izsapi önkéntesek eddig nem rendelkeztek járművel

A nagy sikerre, sok résztvevőre való tekintettel előreláthatóan szerveznek még táncházat a klubban, addig is sorra kerülnek más típusú rendezvények is, a koncertek mellett a kisebb kiállítások, irodalmi estek, könyvbemutatók és egyéb ismeretterjesztő előadások. Erre a célra a bérlők kialakítottak egy olvasósarkat könyvekkel, melyeket a lelkes támogatók ajándékoztak a klubnak. Ebben a sarokban a betérő vendégek a valamikori számozott moziszékekben fogyaszthatják el forrón gőzölgő kávéjukat vagy egyéb italukat. A bérlők elsősorban helyi és kör-

nyékbeli előadókat szeretnék megszólítani, hogy végre a szellemi élet a városban is felpezsdüljön, s hogy a kevésbé ismert, tehetséges alkotók is lehetőséget kapjanak a bemutatkozásra. Szeretnék, ha az említett akciók lazább, kötetlenebb formában zajlanának, s ha kialakulna egy igazán családias hangulat a klubban. A soron következő rendezvényekről a Mozi facebook oldalán, illetve a www.mozi.club honlapon lehet majd informálódni. (vkcs) Archív felvételek


6

Csallóköz

Tudósítás

Igazságos Mátyást ünnepelték A diákok is vonultak (Folytatás az 1. oldalról) A csütörtök délutáni programok már a tájháznál folytatódtak a Kis Megyer, Apró Megyer, Csilizke gyermek-néptánccsoportok, Zsoldos Viki és a Bartók Béla Alapiskola Igricek citerazenekarának, a nyugdíjasklub Vidám Nó-

tázók és Kéknefelejcs éneklőcsoportjának fellépésével, majd ugyanitt a májusfa felállításával zárult a nap. A május elsejei és másodikai programok helyszíne a termálfürdő előtti sétányon felállított szabadtéri színpadon zajlottak, pénteken a Mórkomp zene-

Sikert aratott a csallóközi nótaénekesek fellépése

Vásári mutatványosok

kar, Dóka Zsuzsa, Bősi Szabó László, Katona Katalin, Vörös Károly, Horsica Tibor nótaénekesek, valamint az őket kísérő Cseh Tamás és zenekara lépett közönség elé, míg szombaton a Klasszika balettcsoport, a Csiribiri kis néptáncosai, a City Dance Club moderntáncosai, Spider Papa and The Lady’s Feat. Pulko alakulata, a NowEmber zenei duó, majd a Vox Megere együttes következett a deszkákon. Az est fénypontja a magyaror-

Péntekre is jutott egy jelmezes felvonulás

szági Mobilmánia zenekar fellépése volt Vikidál Gyulával. Egyébként a VIII. Nagymegyeri Corvin Mátyás Kulturális Napok keretében ugyanezen a helyszínen zajlott a X. Körzeti Borkiállítás kétnapos rendezvénye is, ahol a nagymegyeri kertészkedők szervezete által korábban meghirdetett verseny kupákkal díjazott, győztes borait is meg lehetett kóstolni. Kovács Zoltán

A szerző felvételei


7

Jegyzet > Tudósítás > Hirdetés

2015. május 5. |19. szám

Pénzvilág

A megosztás gazdasági modellje

Rajkovics Péter rovata

Éppen arról látok egy rövid kis tévés anyagot, hogy már szomszédainknál is elterjedőben van az autók megosztása és az ilyen formájú közlekedés

a nagyvárosokban. A gazdasági elképzelés egyszerű. Egy kezdeményező vállalat megegyezik valamelyik autógyártóval, beszerez nagyobb mennyiségű gépjárművet, azoknak parkolási helyet biztosít a város több részében és a regisztrált felhasználóik egy kártya segítségével bérelhetik az autót és utazhatnak velük néhány órát, majd leparkolják. Egyszer kell csak a szükséges papírokat kitölteni és a kártyával azután könnyed a bérlés, valamint a közlekedés. A riportban bemutatják hogyan is működik ez a térségben, s ugyan nem olcsóbb a megoldás mint a tömegközlekedés, de a taxikat jócskán

veri árban a nyugaton már kiépült rendszer. Természetesen igazán csak a millió feletti lakossággal rendelkező településeken van jelenleg még komoly fejlődési lehetőségük, de figyelve a világpiacon folyó változásokat, akár Szlovákiában is működhet. A folyamatokat figyelve arra is könnyen rájöhetünk, hogy a közösségi oldalak megosztási divatja egyfajta kortünet. A nagy individualizmus közepette az emberek egymásnak is szeretnének átadni valamit, nem fagyott belénk teljesen az emberségesség, csak éppen más megközelítésekre van szükség. Ma már a birtoklási vágy mellett a gazdasá-

gi racionalizmus is uralkodik, leginkább a nagyvárosokban, ahol a polgároknak el kell fogadniuk, hogy magasabb fizetéseik ellenére kisebb lakótér vagy nehezebb közlekedés vár rájuk. Éppen ezen a téren nyitottak a különböző kreatív megoldásokra. Az már más kérdés, hogy vajon a modern szolgáltatások a felhőkarcolók és üzleti szolgáltatók fellegvárából a kisebb regionális piacokra is átterjed-e. Azt gondolom, hogy mi itt az ország déli részében láthatunk pozitív példákat, amelyek ugyan megkésve, de beépülnek mindennapjainkba. A helyzet viszont olyan, hogy mindezen változások általában a fizetőképes piac igényeire van szabva. Amennyiben pedig hiányzik a jövedelem, akkor az egész folyamat megáll.

A tavasz ünnepe BŐS – Már hagyománnyá vált, hogy a SMER-SD járási szervezetének tagjai májusfát állítanak a nagyközségben.

Archív felvétel

Az ingóságok, egyéb vagyontárgyak és a háztartás tagjait érő károk biztosítását a QBE Insurance (Europe) Limited, egy másik tagállam biztosítójának fiókja végzi.

A párt képviselői és családtagjai jó zenénél és finom falatoknál

beszélgettek kötetlenül. „Ma is folytattuk a hagyományt. A rendezvényen keresztül is szeretnénk megünnepelni a természetet, a tavasz győzelmét a tél felett és jó hangulatban összejönni” – mondta el Richard Kmeť, a párt járási elnöke. (vk)

Élvezze otthona zavartalan kényelmét :) Villamosáram- és gázszolgáltatója most egy újdonsággal jelentkezik: lakásbiztosítást ajánl. Havi 3 euróért biztosítja otthonát lopás, természeti csapások és károkozás ellen.

Lakásbiztosítás www.zse.sk ZSE Centrum

Súčasť vášho domova


8

Tudósítás

Csallóköz

Nem fogadták el a zárszámadást A rendelettel csak részben tettek eleget az ügyészi óvásnak DUNASZERDAHELY – A múlt keddi képviselő-testületi ülésen mutatkozott be az Idősek otthona új igazgatója, Pongrácz Kálmán, aki Kornfeld Tibort váltja a poszton.

ezer euró helyett mintegy 38 ezer euró). Viszont az ingatlanadó és a szemétdíj beszedése esetében javultak a mutatók, amely részben a Hűségkártya nyújtotta előnyöknek is köszönhető. Az állami költségvetés-

szer optikai hálózata. Fontos lépés volt a DAC futballklubbal történő megállapodás kötése, amely hosszú távra biztosítja a klub fejlesztéseit, illetve a stadion felújítását.” Ugyancsak pozitívként értékelte a Municipal

létezik, történt egy székhelyváltozás, és a cég nevében eljáró személy neve változott. Az említett főosztály szakvéleményét megkaptuk, amelyben az áll, jogilag nem lenne értelme, ha végrehajtási síkra terelnénk a

ből származó részadók tekintetében is a vártnál több pénz folyt be az önkormányzat kasszájába, amelyet fejlesztésekre és javításokra használtak fel. „Így is közel 500 ezer euró többlettel zárult a költségvetés, amellett, hogy az említett hitelből megoldottuk a Művészeti Alapiskola tetőszerkezét, a Kodály Zoltán Alapiskolában a kazánházat és a fűtésrendszert, a Vámbéry Alapiskola ebédlőjét bővítettük, illetve az óvodákban is kisebb-nagyobb helyreállításokat eszközöltünk. Három új játszóteret adtunk át, felújítottuk a sikabonyi katonai temetőt, bővült a kamerarend-

Real Estate városi cég megalapítását, amely megváltoztatta a város arculatát, hosszabb távon pedig költségmegtakarítást eredményez, valamint a termálfürdő fejlesztéseit is kiemelte. A számvitel független auditori vizsgálat alá esett, aki nem talált hiányosságokat. A közel félmillió eurós többlet a tartalékalapba került. A főellenőr, Fekete Zoltán beszámolójában ugyanezt támasztotta alá, elmondta, a városi vagyon 2,7 millió euróval nőtt, az eladósodottság 37%-os. Javasolta a számvitel elfogadását.

kintlévőség behajtását, ugyanis az illetékekkel járna, amit a városnak kéne kifizetnie. A szövetkezet 2013-as mutatói szerint a társaságnak vagyona nincs, és azt sem tudjuk, milyen jogi háttérrel rendelkezik.” Ravasz Marián (Híd) szerint a 72 ezres hátralékot csökkenteni lehetett volna, ha a városi hivatal nem rendeli meg és nem fizeti ki az éves parkolókártyákat, miután tudvalévő volt, hogy március végéig van szerződése a cégnek, s már akkor is volt adósságuk. „A legérdekesebb az, hogyan került bele a zárszámadásba, hogy a parkoló szövetkezet jogutód nélkül megszűnt. Ezt az iratot március 19-én módosították utoljára, majd két nap múlva átírták a céget, tehát van jogutódja.” A másik észrevétele az ASA hulladékgazdálkodási céget érintette. Elmondta, tavaly a városi hivatal nem egész 11 hónap alatt 350 kukát rendelt a vállalattól, a pályázati kiírásban viszont az szerepelt, hogy a cégnek kell megfelelő számú tárolóeszközzel rendelkeznie. A szerződésben, amit a város kötött a céggel ez a kritérium már nem szerepel. A képviselő első módosító javaslata az volt, hogy utalják vissza a 2014-es zárszámadást a szakbizottságokba felülvizsgálatra, illetve ha ez

Hájos Zoltán polgármester beszámolt arról, hogy a kiírt pályázat első fordulója sikertelenül zárult, a következőben azonban szigorúbb kritériumok után a bizottság választása a nagymegyeri Pongrácz Kálmánra esett. Az új igazgató elmondta, nagy kihívás számára egy jól működő intézményt irányítani, s szeretné tudását és tapasztalatait itt kamatoztatni. Műszaki mérnöki diplomát 2001-ben szerzett, pedagógiai végzettséget 2008-ban. Tizenhárom éves vezetői tapasztalattal rendelkezik, azelőtt ügyvezetőként és kereskedelmi igazgatóként is tevékenykedett. 2008tól a nagymegyeri városi hivatal alkalmazottja volt, 2011-től mint hivatalvezető.

Többlettel zárult a költségvetés Az önkormányzat 2014-es évi számvitelének anyagát Hájos Zoltán vezette fel. Mint mondta, 2014 a fejlesztések éve volt. Minden előirányzott és szükséges korszerűsítést a lehetőségekhez mérten elvégzett az önkormányzat. A kivitelezéshez fejlesztési hitelt vett fel a város, amelyből többek közt a kritikus állapotban lévő utakat, járdákat újították fel. A bevételi oldal teljesítése elmaradt a tervezettől, ennek egyik oka a parkolószövetkezet bérleti díjából származó kiesés, amely az előirányzotthoz képest mindössze 38 százalék (110

Behajthatatlan a tartozás?

Sebök Pál

Hodosy Szabolcs (MKP) a pénzügyi bizottság elnöke többek között kitért a parkolószövetkezet bérleti díjhátralékára is, amely mintegy 72 ezres eurót tesz ki. Közölte, a városháza jogi osztályát is felkérték szakvélemény kidolgozására ezzel kapcsolatban. „Megtörtént a felszólítás, levelezés a cég és a hivatal között, ennek ellenére az adósság kiegyenlítése nem történt meg. Kiderült, a szövetkezet jogutód nélkül megszűnt, ezért a város nem tud eljárni a tartozás behajtása kapcsán. Utánanéztünk a cégnyilvántartásban, a társaság mint olyan, még


9

Tudósítás

2015. május 5. |19. szám

Maradt a rendelet, és némely kifogásolt pont

Az ülés elején Vladislav Kmet, a szlovák bajnokságot megnyerő dunaszerdahelyi asztalitenisz klub elnöke számolt be az egyesület sikereiről, mellette Viera Majerčíková csapatkapitány

nem valósulna meg, akkor fogadják azt el, kifogásokkal. Ravasz Marián két módosító indítványát leszavazták a képviselők, mint ahogy a számvitel jóváhagyását is, ugyanis a 24 képviselőből 12-en támogatták, 7-en ellene szavaztak, 4-en tartózkodtak, 1 pedig nem szavazott.

Vita a támogatásokról A kultúra, sport, oktatás és az egészségügy területén nyújtandó pénzügyi támogatások nagyságáról az illetékes szakbizottságok döntöttek előzetesen összesen 85 ezer euró értékben. Az összeget 79 kérvényező között osztották szét. Antal Ágota (független) nehezményezte, hogy a városi szabadidőközpontnak jóváhagyott 30 ezer eurón kívül így már csak 55 ezer euró állt rendelkezésükre. Méltatlannak nevezte az alacsony összegeket, amelyeket azok között osztanak szét, akik évek óta sokat tesznek a városért és öregbítik annak hírnevét. „A gondom a polgármester külön alapja, a kiemelt támogatások,

ahol egy személyben 57 500 euróról dönt 18 kérvényező között” – közölte. Hájos Zoltán erre úgy reagált, az 57 500 euró a képviselő-testület által jóváhagyott rendszer alapján kerül kiosztásra, amelyet a bizottságok javasoltak. „Ezek mind népszerű tömegrendezvények, nem hiszem, hogy bárkinek is problémája lehet azzal, hogy például a Duna Menti Tavasz valamilyen támogatást kap majd. Ez a rendszer transzparens.” Antal Ágota szerint ez nem igaz, a bizottságban csak arról döntöttek, kik legyenek a kiemelt támogatottak, ami ellen nincs semmi kifogása, sőt inkább a dupláját adná nekik. Mindössze a szakbizottságok együttes és a polgármester egyszemélyben rendelkezésre álló pénzösszegének arányával nem ért egyet. Pápay Zoltán, a pénzügyi osztály vezetője tolmácsolta a javaslatot, hogy dotációkat idő előtt fizessék ki a kontokorens hitel keretéből, amelyet szeptemberben visszahelyeznének az alapba. A programpontot két tartózkodás mellett elfogadták.

Ahogy arról már beszámoltunk, az üzletek és vendéglátó-ipari egységek nyitva tartásáról szóló rendelet ellen februárban óvást emelt a járási ügyészség, amelyet az előző ülésen tudomásul vett a képviselő-testület. A mostani tanácskozáson egy átdolgozott rendelet került beterjesztésre, amely az ügyészi kifogások egy részének eleget tesz, másfelől ragaszkodik az előző megfogalmazáshoz. Sebök Pál (független) véleménye az, nem valakiért, hanem valaki ellen próbálják elfogadtatni a rendeletet, amely nem járható út. Kitért a Galántai úton lévő Prestige bár ügyére. „Ez a szórakozóhely nem lakóövezetben van, ellentétben más hasonló helyekkel, amelyek nonstop működhetnek. Gyakran éri a Prestige-t az a vád, hogy a lakosokat zavarja a működése. Több esetben történt zajszintmérés a városi rendőrség részéről, és egyszer sem lépték túl az előírt értéket.” Sebök végül három módosító javaslatot terjesztett be. Az egyik, hogy a Galántai út teljes hossza kerüljön át az egyes zónába. Ugyanígy a Vajanský utca a felüljárótól egészen a Galántai úti kereszteződésig. A harmadik indítványában grafikai melléklet elkészítését szorgalmazta, amely átláthatóan kijelöli az egyes zónákat. Hájos Zoltán szerint érdekes, hogy Szlovákia más városaiban ez a rendszer működik anélkül, hogy az ügyészség azt kifogásolná. Mint mondta, a rendelet nem a Prestige ellen irányul, hanem a polgárok nyugalma érdekében. Sebök első két módosí-

tó javaslatát nem fogadták el, a harmadikat igen, mint ahogy a beterjesztett anyag egészét is. A Prestige bár képviseletében Reťkovsky jelezte, ismét az ügyészséghez fordulnak az elfogadott rendelet miatt.

Újabb bizottság alakult A magyar nyelv mint nemzeti kisebbség nyelve használatának ügyével foglalkozó bizottság létrehozására tett javaslatot Horony Ákos (MKP). A nyelvhasználati bizottság feladatául jelölte meg, hogy a nemzeti kisebbségek nyelveinek használatát előíró és lehetővé tevő hatályos jogszabályi rendelkezések érvényesülését felmérje, elősegítse és támogassa a városi hivatal és a hozzá tartozó intézmények munkájában, valamint javaslataival előmozdítsa a magyar nyelv használatát a városban. Az indítványozó képviselő közölte, a bizottság miután felméri a jelenlegi helyzetet, javaslatokat készít szakemberek bevonásával, majd ezeket a képviselő-testület előtt terjesztik és megpróbálnak komplex módon javítani a jelenlegi helyzeten. „Akár országos szintű jelentősége is lehetne, ha mi fel tudjuk mérni, ki tudjuk kalkulálni, hogy a kisebbségi nyelvhasználat milyen többletköltségekkel jár, akkor majd ez mögé nem lehet elbújni.” A bizottság elnöke Horony Ákos lett, tagjai pedig Kanovits György (MKP), Bugár György (MKP), A. Szabó László (MKP), Horváth Kinga (Híd) és Bachman László (független). Undesser Tímea Vojtík Szimona felvételei

Workshopokon gazdagították tudásukat A nemzetközi diákmobilitásról BUDAPEST/DUNASZERDAHELY – Április 20–24 között a Szabó Gyula 21 Szakközépiskola nyolc diákja két tanár kíséretében részt vett az „European Youth Citizenship, Employment and Entrepreneurship – European youth exchange to develop entrepreneurship competences in non-formal and informal learning activities” elnevezésű mobilitási pályázatban Budapesten. Az eseményen két szlovákiai, két romániai és három magyarországi szakközépiskola vett részt. A program célja a diákok vállalkozói isme-

Archív felvétel

reteinek és kompetenciáinak nemzetközi kontextusban történő fejlesztése volt, így a foglalkozások két nyelven, angolul és magyarul zajlottak. A diákok különböző workshopokon vettek részt, melyek nagyon változatosnak bizonyultak – volt közös országház-alapítás, virtuális vállalat létrehozása, valamint fiatal vállalkozók sikertörténeteinek bemutatása. Az itt eltöltött öt nap alatt lehetőség nyílt megismerni a város látványosságait, a nagyváros forgatagát. Számos élettapasztalattal, élménnyel és ismerettel gazdagodtunk. Benyák Éva és Bordás Sándor


10

Žitný ostrov

Reportáž

Malá obec s veľmi bohatou históriou Nový starosta nám predostrel veľmi ambiciózne plány rozvoja HUBICE – Prvé písomné záznamy o obci sa datujú do trinásteho storočia – uvádza sa ako „Gumba“. Nachádza sa tu vzácna kultúrno-historická pamiatka – Veľký a Malý kaštieľ, i kaplnka z roku 1293, zasvätená Panne Márii. Málokto tiež vie, že v Hubiciach bola biskupom Jurajom Szelepcsényim v roku 1666 založená vôbec prvá manufaktúra na výrobu plátna na území Slovenska. Všeobecne známym nie je ani fakt, že v obci žil so svojou rodinou svetoznámy vynálezca Wolfgang Kempelen, ktorý tu vlastnil kúriu – jeho manželka a deti sú tu dokonca aj pochované. Na miestnom cintoríne sa nachádza aj rodinná hrobka hubic-

V ostatnej dobe sa obec s necelými šiestimi stovkami obyvateľov dostala do povedomia širokej verejnosti po komunálnych voľbách konaných 15. novembra 2014, keď sa z piatich ašpirantov občanom nepodarilo zvoliť si starostu, nakoľko dvaja kandidáti – Mária Horváthová a Jozef Hanic – dostali rovnaký počet hlasov, a preto sa voľby museli zopakovať. Konali sa až 7. marca tohto roka a došlo k rozhodnutiu: zvíťazil v nich Jozef Hanic, ktorý sa do obce prisťahoval z Bratislavy len pred šiestimi rokmi. Voličov však presvedčil aj tým, že od svojho príchodu sa aktívne zapájal do spoločenského, kultúrneho i športového života v obci. „Víťazstvo vo voľbách – i keď na dva krát – bolo aj pre mňa menším

Nová bytovka v obci bola odovzdaná iba nedávno

kého zemepána Ľudovíta Udvarnokyho, ktorý bol cisárskym radcom a veľvyslancom. Ako poslednú zaujímavosť spomeňme, že v obci barón Rudolf Welten založil po roku 1882 ušľachtilý chov koní, na ktorý však dnes ostali už iba dávne spomienky.

prekvapením, no zároveň veľkou výzvou nesklamať dôveru. V samospráve som síce nikdy nepracoval, ale ako podnikateľ som si povedal, že prvoradé pre obec je jej manažovanie. Ak dokážem riadiť svoj podnik, tak by som mohol mať konkrétne pred-

Jozef Hanic

stavy aj o smerovaní našej obce. Počas prvých dní v úrade som sa sústredil na najdôležitejšie úlohy, ktoré bolo potrebné riešiť. Škoda tých pár mesiacov, ktoré uplynuli medzi dvoma voľbami, lebo práve v marci bolo nutné postúpiť nemálo projektov s cieľom získať financie z podporných fondov, a to sme už nestihli. Odovzdali sme však nový obytný dom s dvanástimi bytmi, ktorý bol nedávno dokončený,“ povedal nám na úvod novozvolený starosta. Ako veľmi dôležité do budúcna vidí pôsobenie obce v mikroregióne „Horný Žitný ostrov“, ktorý sa už niekoľko rokov usiluje o napomáhanie regionálnemu rozvoju. V tomto duchu bol spracovaný „Program hospodárskeho a sociálneho rozvoja na programové obdobie 20142020“, ktorého dôležitou funkciou bude umožniť čerpania rozvojovej pomoci z podporných programov Európskej únie a iných inštitúcií. „Samozrejme, v budúcnosti mienime prioritne prihliadať na návrhy a požiadavky občanov našej obce. Je potrebné určiť si priority, medzi ktoré nesporne patrí dobudovanie infraštruktúry na nových stavebných pozemkoch, rozšírenie služieb, a tiež premýšľam nad možnosťami rozšírenia miestnej škôlky

a zaviesť určité korekcie v jej prevádzke. Je potrebné vedieť, že v obci budujú nové obytné zóny súkromní developeri, čím narastá počet hlavne mladých občanov,“ hovorí starosta Jozef Hanic a pokračuje predstavovaním plánov: „Potrebné je zjednotenie snáh jednotlivých spoločenských organizácií tak, aby ťahali za jeden povraz – v prospech rozvoja obce. Chcem, aby sa obec čo najviac zviditeľnila, nadviazala na svoju históriu, na ktorú musí byť hrdá. Máme tu dva kaštiele, žiaľ, sú v súkromných rukách a ich majiteľ sa do ich rekonštrukcie dlhodobo nezapája. Taktiež je tu prekrásny park, z časti v súkromných rukách a z časti vo vlastníctve štátu. Radi by sme ho získali aspoň do prenájmu, sú v ňom vzácne dreviny, ktoré kvôli nedostatočnej starostlivosti odumierajú, park je dlhodobo devastovaný. Sú v ňom aj rôzne menšie stavby ako fontána či malá vodná veža, ktoré sa postupne rozpadávajú. Podporiť chcem malých podnikateľov, »predaj z dvora«, viem si predstaviť vybudovanie menšej tržnice.“ Hubice majú výhodnú polohu, dedinu pretína hlavná cesta Šamorín – Senec. Richtár chce zlepšiť aj informovanosť občanov o dianí v obci využívaním nových, moderných spôsobov komunikácie. Veľkou výzvou bude otázka čističky odpadových vôd – existujúca je už nevyhovujúca, čaká ju modernizácia, a tiež bude nevyhnutné aj rozšírenie jej kapacity. Bude potrebné pokračovať v majetkovo-právnom vysporiadaní pozemkov, na ktorých má obec vybudované niektoré svoje objekty. Napríklad športové ihrisko, do rozvoja ktorého sa v súčasnosti nedá investovať. No a starosta nezabudol spomenúť ani úmysel prehlbovať spoluprácu s partnerskými obcami. Vladislav Kmeť Foto: Simona Vojtík


11

Spravodajstvo

5. máj 2015 | číslo 19

Odpovedá riaditeľka ÚPSVR Dunajská Streda Ing. Zdenka Masodiová

Mám záujem stať sa profesionálnym náhradným rodičom – ako na to?

Profesionálny náhradný rodič (ďalej PNR) poskytuje starostlivosť deťom s nariadenou ústavnou starostlivosťou vo vlastnom rodinnom prostredí, a to 24 hodín denne. PNR je organizačnou súčasťou detského domova, profesionálne náhradné rodičovstvo nie je rodinnoprávnym, ale pracovnoprávnym vzťahom so zachovaním – podľa možností – všetkých atribútov zdravého rodinného života a výchovy detí v rodine.

Profesionálny rodič podpíše zmluvu s detským domovom a stáva sa jeho zamestnancom, pričom jeho pracovnou náplňou je komplexná starostlivosť o dieťa s využitím bohatého servisu podpory zo strany zriaďovateľa, to jest najmä pomoci odborníkov – psychológa, špeciálneho pedagóga, sociálneho pracovníka prípadne terapeuta, ale aj ekonomickej či inej, technickej pomoci. Za týchto okolností môže PNR

popri svojich deťoch zvládnuť aj výchovu ďalších detí, a to aj s výchovnými alebo vážnejšími zdravotnými problémami. Jeden profesionálny rodič môže mať v osobnej starostlivosti najviac tri deti. V prípade viacerých detí sa môžu stať profesionálnymi náhradnými rodičmi obaja manželia. Podmienkou, aby sa niekto mohol stať profesionálnym náhradným rodičom je tiež ukončené stredoškolské

vzdelanie a špeciálna príprava v rozsahu 40 až 60 hodín. Prípravu fyzickej osoby, ktorá má záujem stať sa PNR, organizuje v Dunajskej Strede Úrad práce, sociálnych vecí a rodiny – predpokladaný termín nasledujúcej prípravy je máj 2015. Žiadosť na vykonanie prípravy fyzickej osoby na profesionálne rodičovstvo je potrebné zaslať, respektíve osobne podať na adrese: Úrad práce, sociálnych vecí a rodiny Dunajská Streda, Ádorská ulica 41, 929 01 Dunajská Streda.

Domáci až tretí, no snáď to časom prebolí LEHNICE – Na futbalovom štadióne v predposledný aprílový utorok prebehlo 2. kolo futbalového turnaja Coca-Cola Cup. To, že sa nejednalo iba o akési „dedinské“ podujatie dosvedčuje aj fakt, že jednotlivé zápasy v spolupráci s organizačným výborom turnaja rozhodovali licencovaní rozhodcovia Slovenského futbalového zväzu. V športovom zápolení si na trávniku zmerali sily žiaci zo štyroch základných škôl, ktoré postúpil z 1. kola – z Dunajskej Stredy, Lehníc, Galanty a Veľkej Mače. Po úspechu v prvom kole (konalo sa v Zlatých Klasoch), kde ZŠ z Lehníc obsa-

Lehnické mužstvo, horný rad zľava: Ján Árva, Jakub Trojan, Štefan Zirig, Nicolas Macek, Richard Elšík, Marián Nagy, Dávid Hudec, Erik Novotný, tréner Mikuláš Zemanek; dolný rad zľava: Dávid Fördős, Denis Fördős, Patrik Pudmerický, Dávid Janikovič, Laco Bubiš, Brian Šnegoň, Jozef Pudmerický Foto: autorka

dila 1. miesto, tentoraz do ďalších bojov nepostúpila –

na domácom ihrisku lehnickí školáci skončili až tretí.

„Prvé dve zápasy sme remizovali, tretí duel – proti Du-

najskej Strede, reprezentovanej ZŠ Zoltána Kodálya – sme prehrali 0:1. Bohužiaľ do ďalších bojov nepostupujeme, i keď chlapci do hry dali naozaj všetko. Jediným úspešným strelcom nášho tímu bol Ján Árva, ktorý strelil gól hráčom ZŠ z Galanty,“ informoval nás tréner lehnického družstva a telocvikár v jednej osobe, Mikuláš Zemanek. V Lehniciach si postup do 3. kola vybojivali mladé nádeje z dunajskostredskej školy ZŠ s VJM Zoltána Kodálya, no uvádzame aj výsledky lehnických žiakov: Lehnice – Veľká Mača 0:0, Lehnice – Galanta 1:1 a Lehnice – Dunajská Streda 0:1 (dömötörová)

Majáles v Pomlé ŠAMORÍN – V príjemnom prostredí historického lesoparku „Pomlé“ sa uskutočnili tohtoročné oslavy 1. mája. Bohatý program bol v prevažnej miere venovaný deťom, ktoré si v prvomájový sviatok určite prišli na svoje. V širokom spektre všakovakých hier, tvorivých dielni či bábkového divadielka v slovenskom a maďarskom jazyku si však to „svoje“ mohli nájsť aj dospelí. Vystúpenie miestnych mažoretiek, dychovej hudby dobrovoľného hasičského zboru zo Šamorína, ale i celý rad spevákov

a skupín len dotvorili ničím a nikým neviazanú atmosféru Sviatku práce. Ak opomenieme smutnú skutočnosť, že v druholigovom futbalovom zápase, ktorý sa hral na blízkom ihrisku, domáci dostali zahambujúci výprask – s „bečkom“ Slovana Bratislava prehrali 0:6! Dodajme, že májový čas v meste postupne, krok za krokom, ponúkne celú škálu akcii venovaných tomuto nádhernému obdobiu roka. (čikovský)

Tvorivé dielne mali úspech

Foto: autor


12

Foto mozaika

Naši fotoreportéri mapovali počas ostatných dní aktuálne udalosti. Prinášame vám výsledky ich práce.

Slovensko v týchto dňoch žije hokejom – navštívili sme aj úvodný zápas našich na MS v Ostrave

Nech žije 1. máj!

Fanúšikovia hokeja nevymierajú, práve naopak – tu je živý dôkaz

Práca poroty pri súťažiach vo varení býva veľmi náročná

Starý rybár, no nie na brehu jazera

Foto: Zuzana Dömötörová (4), Ľubo Banič (2)

Pod kotlíkmi sa na súťažiach vo varení rozhoreli ohne

Žitný ostrov


13

Spravodajstvo

5. máj 2015 | číslo 19

Akcia pod záštitou starostu Poláka Privítali by sme, ak by sa Deň Zeme konal každý týždeň OKOČ – Už na šiestom ročníku okresných osláv „Dňa Zeme“ sa stretli deti, mládež a pedagógovia v Spojenej špeciálnej internátnej škole 22. apríla. Podujatie – ako je už tradíciou – sa uskutočnilo pod záštitou starostu obce Okoč Ladislava Poláka, ktorý pre účastníkov zabezpečil aj občerstvenie. Na podujatí ho (veľmi dobre) zastupovala „vicestarostka“ Rozália Algeyerová, pretože richtár bol služobne odcestovaný, no podľa účastníkov aj tak trochu chýbal... Takmer stovka detí sa zúčastnila tematického programu v klubovni školy, ostatní sa venovali spoznávaniu prírody na turistickom výlete, čistili školské dvory aj verejné priestory v obci, sadili stromy, kríky a kvety. V programe, ktorý sa na všetkých úrovniach venoval ochrane prírody, Zeme a vzácnej vody Žitného ostrova vystúpili nielen škôlkari z domácej materskej školy, ale aj z Opatovského So-

Glosa

kolca, zo ZŠ s VJM Jánosa Aranya a Špeciálnej internátnej základnej i strednej školy. V mene organizátorov ich v úvode privítali dve riaditeľky – Alžbeta Tomášová

„Vrabec – vták roka“, „Naša planéta – Zem“ a „Zázračný sen na lúke“. Koordinátorkou podujatia bola pedagogička hostiteľskej školy Zuzana Ilcsíková, ktorá pripra-

Deň Zeme v Okoči

(SŠIŠ) a „šéfka“ Žitnoostrovského osvetového strediska Jana Svetlovská. Tento rok bolo ponúknutých a pertraktovaných viacero tém:

Majerová – rovnako s prezentáciou, v ktorej veľmi zaujímavou formou upozorňovala na potrebu znižovania množstva odpadu a bohaté možnosti sa dá šetriť

Foto: archív autorky

vila pôsobivú videoprezentáciu, zameranú na ohrozené živočíšne druhy vo svete a aj u nás doma. V programe pokračovala jej kolegyňa Eva

energiami, a tým aj pomáhať samotnej prírode. Jej vtipná výzva „Aby smetné koše zostali hladné!“ zaujala malých i veľkých, aj keď s do-

datkom neznamenajúcim, aby sme odpadky hádzali povedľa nich... Následne sa účastníci rozišli do tvorivých dielní, v rámci ktorých sa pri práci používali ekologické a recyklované materiály. Každá skupina „stvorila“ z odpadového materiálu aj spoločné dielko – pri jeho kreovaní sa používali rôzne kartóny, ale aj obaly z vajíčok, reklamné letáky, drevo, konáriky, semienka z, vrchnáky z plastových fliaš a podobne. V jednotlivých stánkoch deti odborne viedli pedagógovia a metodičky ŽOS. V závere prebiehala voľná beseda o vytvorených dielach, vzájomná výmena skúseností a celkové vyhodnotenie podujatia. Riaditeľky Tomášová a Svetlovská odovzdali účastníkom pekné diplomy a vecné darčeky. Posolstvo z tohto stretnutia, ktoré bolo súčasťou celoročného programu „Studňa Európy – zachráň živú vodu!“ znie: Nech je každý týždeň aspoň jeden Deň Zeme!“ Jana Svetlovská

Ľubo Banič

Kladenie piva k pomníku neznámeho alkoholika

olitika sa nám v týchto dňoch odsúva na vedľajšiu koľaj. Nieže by sa na tejto poli neoranom, ale riadne pohnojenom nič nedialo, no aktuálne prebiehajú majstrovstvá sveta v hokeji, a preto je pozornosť majoritnej väčšiny národa sústrede-

ná na Západ. K dnešnému dňu je spokojnosť tak dvojtretinová – po dvoch zápasoch štyri body, hoci ich mohlo byť aj šesť. Ale nemusel byť ani jeden, takže skoro dobre. Čo ďalej, uvidíme – teda tí z nás, ktorí majú oči prilepené počas (nielen) zápasov Slovenska na televíznu obrazovku a tečú im pri tom zbytočne nervy. Inou pravdou však je, že čosi takéhoto dáva skvelú príležitosť pre tých, ktorí sú na hrote (nie hokejového útoku) na odvedenie pozornosti. V preklade – aby ich huncútstva ostávali nepovšimnutejšie, a v neposlednom rade ešte drzejšie ako

v normálnom režime štátu. Nám však pred hľadáčika – ako obyčajne – nezdrhnú. Takže: pajácovanie okolo voľby šéfa takzvaného Najvyššieho kontrolného úradu SR stratilo nielen komický či tragický, ale dokonca už aj tragikomický rozmer. Predseda Národnej rady Slovenskej republiky Pietro Pellegríny vyhlásil, že vyhlási x-té voľby najvyššieho kontrolóra. Málokto rozumie tomu, aký význam má táto veľdôležitá inštitúcia, a ešte menej je takých, ktorí výsledky jej práce reálne pocítili na vlastnej koži – či už kladne, alebo záporne. Ale ten pán, ktorý mal byť už tri roky

z tej (nie zle platenej) funkcie fuč, tam furt sedí. Veď čo by aj nie... Aktuálne vládnuca štátostrana opakovane deklaruje, že je to post, na ktorý má nárok takzvaná opozícia. Akurát má jednu podmienku – tá musí predložiť do parlamentného pekáča kandidáta, ktorého všetci opozičníci v tajných voľbách podporia, čo už samo o sebe je dobrou kravinou. A ešte jedna drobnôstka: ale aj tí, ktorí vládnu vopred odobria, aká figúrka (kedysi to bolo „Človeče nezlob se“, dnes sa to u nás „Človeče, nehnevaj sa“) má právo tú stolicu prisadnúť. No čo už, na Slovensku je to tak.

Okrem toho nás navštívil motorizované Nočné mrky. Mrkli sa na Slavín, kde ich vítali stovky či tisíce nadšených Slovákov, položili vence a pobrali sa svojou cestou ďalej. Berme to tak, že opäť raz náš východný veľký brat vyslal svoje voje oslobodzovať Európu – tento raz asi od demokracie. Ale aby sme nezabudli: taký ten čudný (na naša pomery) farár vyššieho rangu, Róbert Bezák si pokecal na súkromnej audiencie s hlavou katolíckej cirkvi. Ich spoločná fotka je viac ako výpovedná. Slovenskí biskupi a spol., ktorý ho kopli do zadku, akosi mlčia. Nič nové...


14

Tudósítás

Csallóköz

A védőszent ünnepén A programokban nem volt hiány DUNASZERDAHELY – A város alapításának, védőszentjének, egyesítésének és jeles személyiségeinek ünnepnapja április 24–26. között megrendezett Szent György Napok. Az önkormányzat gazdag programmal töltötte meg a háromnapos ünnepségsorozatot. Pénteken, az ünnepség nyitónapján volt várostörténeti vetélkedő az iskolák csapatai számára: Az én városom, Dunaszerdahely címmel. Majd kora este ünnepi szentmisét mutattak be a város lakóiért a római katolikus Szent-György-temp-

Szent György-emlékest a Vermes-villában

Az én városom, Dunaszerdahely vetélkedő zsűritagjai

Ünnepi szentmise

lomban, ezt követően pedig a Vermes-villában emlékestet rendeztek Dunaszerdahely jeles személyiségeinek emlékére. A szombati nap rendezvényei a Szent György Lovagrend lovagavató ünnepségével kezdődött, délután pedig a gödöllői Táncszínház és a Cavaletta Nőikar mutatkozott be a Városi Művelődési Ház színháztermében. A rendezvény egyik legemlékezetesebb eseménye a Hazaváró találkozó volt. Dunaszerdahely városa ugyanis ez alkalomból hazavárta azokat a városból elszármazott polgárokat, akik idegenben találták meg megélhetésüket, boldogulásukat, ott alapítottak családot, ám meghatározó gyermekkori élményeik ide köti őket, vagy életük egy nagyobb szakaszában itt éltek. A város mai

vezetése úgy döntött hazahív mindenkit, hogy lássák, hogy milyen ma Dunaszerdahely, mennyit változott az elmúlt évek során. A művelődési központ színháztermében gálaestet rendeztek a hazalátogatók tiszteletére, ahol ők bemutatkozhattak, ismertették életútjukat. Hagyományteremtő céllal indult ez a kezdeményezés, a szervezők a jövőben is meghívják majd földijeiket. Természetesen sok-sok szabadtéri program kísérte a rendezvényt, a főtéren borfesztivál zajlott, a sikabonyi sportpályán pedig vásári forgatag és kirakodóvásár várta a látogatókat. (bi)

A gödöllői Cavaletta Nőikar

Nagy Attila és archív felvétel


15

Tudósítás > Hirdetés

2015. május 5. |19. szám

Jubiláló iskolanapok a fürdővárosban Élménybeszámolók az ötvenedik évfordulón NAGYMEGYER – Kerek felvonásához érkezett a helyi magyar alapiskola rendezvényfolyama, az idei Bartók Béla Iskolanapok már a tizenötödik volt a sorban. A diákokra és pedagógusokra most is rengeteg érdekes program, előadás várt az április 22. és 30. között zajló rendezvényen. A tanintézmény vezetése a műsorok vezérfonalául a 2015-ös esztendő három meghatározó eseményét választotta: A fény és a fényalapú technológiák nemzetközi évét, A talajok nemzetközi évét, va-

A fizika világába tekintettek be érdekes kísérletekkel

A mézről és méhészetről tudtak meg fontos információkat a gyerekek

lamint az 1965-ös nagy dunai árvíz 50. évfordulóját. Az utóbbi témakörben több élménybeszámolót is meg-

hallgathattak a tanulók a város környékén is pusztító árvíz eseményeit megélő emberektől. A több mint

tisztítás, érdekes fizikai kísérletek, népdaléneklési vetélkedő, regionális szlovák nyelvi vers- és prózamondó fesztivál, színházlátogatás, méhészeti előadás, de a gyerekek az elsősegélynyújtás alapjaival is ismerkedhettek, valamint a helyi tűzoltóállomáson a lánglovagok munkájába is betekintést nyerhettek. Az iskola a szülők részére nyílt órákat tartott az alsó tagozat osztályaiban. A XV. Bartók Béla Iskolanapok zárásaként április 30-án majális jellegű programok zajlottak, melyeken többek között helyet kaptak különböző ügyességi játékok és

Az elsősegélynyújtás alapjaival ismerkedhettek a tanulók

egy héten át tartó iskolanapok rendezvénysorozatainak keretében volt környezetvédelmi vetélkedő, erdő-

A szerző felvételei

sportvetélkedők, továbbá egy táncés dalfesztivál is. Kovács Zoltán


16

Csallóköz

Tudósítás

Búcsúi bál Sikabonyban A dunaszerdahelyi városrészben található közösségi házban április utolsó szombatján búcsúbált szervezett a Sikabonyért Polgári Társulás. Remek hangulat, finom falatok jellemezték a rendezvényt, amely hagyománnyá érik, hiszen a fiatal szervezet immáron második alkalommal hívta össze a csallóközieket, hogy György nap alkalmából együtt mulassanak. A jó kedvből nem volt hiányt, hiszen a száz bálózó

rögtön a a kapunyitástól nagy lelkesedéssel táncolt Valaskó Ferenc muzsikájára, és éjfél után a tombola díjai is gazdára találtak. A sok mulató csallóközit elnézve a jövő évben biztosan hasonló lendülettel kezdenek majd a bál szervzesébe a Sikabonyért Polgári Társulás tagjai, akik egyre nagyobb részben kapcsolódnak be a dunaszerdahelyi kulturális élet színesítésébe. (rp) A szervezők felvétele

Szedték mások szemetét NYÁRASD – Környezetvédelmi brigádot szerveztek a községben a Föld napja alkalmából.

A legkisebbek is bekapcsolódtak

Archív felvétel

Az önkormányzat minden csatlakozó számára térítésmentesen biztosított kesztyűt, zsákot, valamint gondoskodott az

összegyűjtött hulladék elszállításáról. Az akció sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a nyolcvan önkéntes összesen hat konténer szemetet gyűjtött össze. Sajnos a szemét folyamatosan újratermelődik, az erőfeszítésnek rövid ideig van látszata, éppen ezért

ősszel újabb akciót szerveznek, bízva a szemléletváltozás erejében, s abban, hogy akik egyszer aktívan részt vesznek a szeméthegyek felszámolásában, azok talán nem válnak megrögzött szemetelővé. (-ne)

Határtalanul Dabason A Szabó Gyula 21 Szakközépiskola diákjai a „HATÁRTALANUL! – Tervezzünk együtt! Milyen legyen a saját boltom?” pályázat keretén belül közösen dolgoztak ki egy

közgazdasági projektet a Dabasi Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola tanulóival. A projekt első lépéseként a dabasi diákok egy kisebb csoportja érkezett

Dunaszerdahelyre. A két ország diákjai csapatokat alkottak és csoportmunkában dolgoztak. A fő cél az volt, hogy az ifjúság betekintést nyerjenek egy kereskedelmi egység gyakorlati működésébe. A közös munka befejezésére Dabason került sor. A Pest melletti kis városba 16 diákunk és két felügyelő tanár, Vajda Angelika és Bíró Csilla utazott el

öt napra annak érdekében, hogy a projekt zárólépéseként bemutatásra kerüljön a diákok által berendezett játékbolt, virágüzlet, pékség és ruhabolt. A csapatmunkát a diákok nagyon élvezték, számos tapasztalattal és új élménnyel gazdagodva tértek haza. Bíró Csilla és Vajda Angelika


17

Tudósítás > Segítség

2015. május 5. |19. szám

Kincsem nagyszabásúan Ló játszott lovat – hitelesebb nem is lehetett volna… Az idei Komáromi Napok rendezvénysorozatát a délkomáromi Magyar Lovas Színház két előadása is gazdagította. Április 24–25-én a Kincsem című zenés játékot adta elő a népes társulat. Rögtön az elején le kell szögezni: vol-

rabot illeti, lényegében az idén 140 éve született magyar csodaló történetének újabb interpretációja volt. Méghozzá alighanem a frappánsabb, hiszen a címszereplő annyira hiteles, amennyire csak egy ló lehet ebben a szerepben… Nem is beszélve arról, hogy Derzsi György zene-

szerző és rendező olyan ütős zenét komponált a darabhoz, hogy azt tak ennél értékesebb, színvonalasabb látnivalók is az idei, valóban sokszínű Komáromi Napokon. Látványosabbak viszont – aligha. A színház arénaszerű porondján – amely maga a csupasz, döngölt föld – ugyanis akár 100 szereplő, fél tucat lovas vagy 1–2 hintófogat is képes biztonságosan mozogni. A monumentális jeleneteket egy sportcsarnok-szerű, lépcsős lelátóról élvezhetik a nézők – tegyük hozzá, hogy a hatalmas csarnok minden zugában egyenletesen és kristálytisztán szóló hangosítás kíséretében. Mert ugyancsak fontos hozzátenni, hogy minden monumentalitásával együtt fedett létesítményről van szó! Ami pedig magát a telt ház előtt bemutatott da-

túlzás nélkül rockoperának is nevezhetnénk. A főbb szerepekben Vadkerti Imrét, az ugyancsak a Kormorán együttesben éneklő Fehér Nórát, továbbá Balogh Gábort és a tavalyi XFaktor egyik döntősét, Borbély Richárdot láthattuk-hallhattuk. S akinek kedve lenne megtekinteni a „lovasszínházi” produkciót, már május 22-én vagy 23-án megteheti; a társulat akkor a nem kevésbé látványosnak ígérkező Lúdas Matyival várja a nézőket. A színház Dél-Komáromban, a Lovarda téren található. Bővebb információk a www.lovasszinhaz-komarom.hu honlapon vagy a produkcio@lovasszinhaz-komarom.hu mail címen olvashatók, illetve kérhetők. Vas Gyula A szerző felvételei

Segítsünk Kárpátaljának A Pázmaneum Társulás gyűjtést szervez Kárpátalja megsegítésére. A gyűjtés fő célja a nehéz helyzetben lévő családok és az egyedülálló idős emberek megsegítése. Mindennapos gondokkal küzdenek a kárpátaljai magyarok, ezért adománygyűjtésbe kezdünk, hogy a befolyt összegből az ottani családokat, magányos embereket tudjuk segíteni. Kérjük a katolikus egyházközségeket, civil szervezeteket, vál-

lalkozókat, hogy segítsenek kezdeményezésünkben és lakóhelyükön hirdessék meg a gyűjtést. Adományaikat a Kárpátaljai Katolikus Karitásznak juttatjuk majd el. A Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma 000-2015-009752 szám alatt engedélyezte a Pázmaneum Társulásnak, hogy országos gyűjtést szervezzen a kárpátaljai nehéz sorsú családok megsegítésére.

Pénzadományaikat egy elkülönített számlaszámra várjuk: 16137490/5200 OTP Banka Slovensko a.s. IBAN: SK9052000000000016137490 Pénznem: EUR CIF: 699512 A megjegyzés rovatba írják oda: „Kárpátalja” (–)


18

Csallóköz

Tudósítás

Jelentjük, a pihenők elkészültek Új kapcsolatok épültek és várjuk a folytatást VESZPRÉM/DUNASZERDAHELY – A Határtalanul program keretében a Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjai 2014 őszén öt napig voltak a helyi Építészeti Szakközépiskola vendégei. Idén tavasszal viszontlátogatásra várták a fiatalokat Veszprémben. Az érkező vendégeket Sándor Mátyás igazgató fogadta. Szakembereink tervezésében az ács és bádogos tanulók előkészítették a szakmai együttműködésben megvalósítandó pihenőt. Az épület tetejének elkészítése

volt a közös feladat. Míg a tetőn páran dolgoztak, a többiek a program logójának elkészítésén fáradoztak. A mű befejezése után büszkén álltak össze egy közös fotóra. Természetesen a vendégeknek bemutattuk Veszprém és a Balaton szépségeit. Az iskolából induló séta során a Dózsa városon végigsétálva jutottak el a várba, majd a városközpontba, megállva a nevezetességeknél.A Balaton sem maradhatott ki a programból. A tihanyi apátság szépsége, az eléjük táruló látvány, a tavaszi idő elbűvölte a vendégeket. Balatonfüred reformkori városközpont-

ja és a Tagore sétány visszaidézte az elmúlt korok hangulatát, emlékét. Aznap estét a Petőfi színházban töltötték, ahol Ibsen Vadkacsa című előadását nézték meg. A csütörtöki nap Budapesten voltak, ahol először a felújított Kossuth teret és az Országház épületét nézték meg szakértő idegenvezetővel. Az épület szépsége mindenkit lenyűgözött. Ezt követően a Construma 2015 építészeti kiállítást tekintették meg. Itt elsőként a Medgyaszay István Szakképző Iskola Gimnázium és Kollégium tetőfedőinek bemutatóját ke-

resték fel. Ezt követően mindenki az érdeklődésének megfelelően kereste fel a kiállítókat. Élményekben gazdag pár nap után elégedetten avattuk fel a pihenő épületét. Szép emlékekkel utaztak haza a dunaszerdahelyi diákok Veszprémből. Reméljük új kapcsolatok épültek és várjuk a folytatást. Mindkét helyen a megépített pihenők emlékeztetnek a Határtalanul program Veszprém és Dunaszerdahely közötti együttműködésre. Lang László A szerző felvételei

Ötven éve Isten szolgálatában CSÍKSOMLYÓ/NYÉKVÁRKONY – Kicsinek bizonyult a kegytemplom április 25-én a nyékvárkonyi és egyházkarcsai plébános, Boros Károly aranymiséjén. Hívek ezrei zarándokoltak el a csíksomlyói templomban bemutatott szertartásra. A hálaadó szentmisét közösen mutatta be négy aranymisés osztálytársával, valamint körülbelül harminc paptársával. Szentbeszédének a „Fények és árnyak” címet adta, amelyben a papi pályájára emlékezett vissza. Tette ezt a rá jellemző alázattal, szeretettel. Kiemelte, a megpróbáltatásokban mindig mellette volt gondviselő Égi Anyánk, mondván: „A Szűzanya nem hagy el, csak mi ne hagyjuk el őt.” Hivatása fényének nevezte, hogy mindig jó hívei voltak, minden-

Balról a harmadik Boros Károly

Felvétel a Csíksomlyói Kegytemplom fb-oldaláról

hova szívesen visszatér, és látja, sikerült a lelki építkezés az általa szolgált közösségekben. Csíktaplocán több mint húsz éven át minden hónap 12-én engesztelő szentmisét, virrasztást tartottak, ennek a folytatása a Csíksomlyón minden hónap első szombatján megtartott a Mária-

köszöntő. Csíktaplocán az ő idejében épült fel a ravatalozó, illetve a csibai templom. Boros Károly esperes alapítója és elnöke volt az Ezer Székely Leány Alapítványnak. Tizenkét éven át volt a felcsíkiak, az oldalcsíkiak és a gyimesiek főesperese.Többek között az ő érdeme,

hogy 2003-ban bemutatták Csíksomlyón az István, a király című rockoperát, majd a 2000-es évek közepén több más nagysikerű előadást a Hármashalom-oltárnál. Április 26-án szülőfalujában, Csíkszentdomonkoson tartotta hálaadó miséjét, ahol a búzaszentelést is közbeiktatták. Buzdította a híveket az imára és a böjtre, mert ez mindenkinek a rendelkezésére áll, hogy közelebb kerüljön Istenhez. Az aranymisén résztvevők egy emlékképet kaptak távozáskor. A mise után Karcsi pap bácsit (a helyiek így hívják) virágcsokrokkal, szép szavakkal köszöntötték tisztelői, hívei és megkönnyezték, hogy az ő szeretett pap „bácsijuk” visszatér a távoli Csallóközbe. Az érdeklődők a szentmisét meghallgathatják az interneten a www.mariaradio.ro archívumában a 2015. 4. 25 11,00 fájl alatt. (S. M.)


19

Tudósítás

2015. május 5. |19. szám

Hatvanhárom pontyot fogott a győztes Az utóbbi években mindig esett az eső a felnőttek horgászversenyén NAGYMEGYER – Hagyományos versenyét rendezte május 2-án a helyi horgászszervezet a városhoz közeli bányatavon. Az időjárás most sem kedvezett a szervezőknek, hiszen a reggel hét órakor kezdődő horgászverseny résztvevői esőben voltak kénytelenek a kisorsolt partszakaszra kiülni. Ugyan az égi áldás tíz órára már abba is maradt, de talán az esőnek is köszönhetően végül csak negy-

venegyen neveztek be a megmérettetésre. „Az utóbbi időben valahogy nincs szerencsénk a felnőtteknek kiírt versenyünk napjával, hiszen a mostanival együtt ez már sorozatban a negyedik olyan horgászversenyünk, amikor esett az eső. S ez mindenképpen befolyásolja a nevezések számát is. De a rossz időjárás a látogatókat, nézelődőket is nagyban visszatartja. Korábban volt olyan évfolyamunk, amikor százharmincan is

Berecz György elnök (jobbról) és Számel Attila titkár (jobbról a második) az első öt helyezettel

A második helyen végzett Berecz Dusán a kupa mellé egy kerékpárt is kapott

beneveztek, de akkor kellemesen sütött a nap” – tudtuk meg Berecz Györgytől, a több mint hétszáz tagot számláló helyi horgászszervezet elnökétől. A verseny csak a bányató egy részén zajlott, voltak olyan szakaszok, ahol rengeteg halat lehetett fogni, de akadtak olyan versenyzők, akik egyetlen kopoltyúst sem tudtak kiemelni a déli tizenkét óráig tartó rendezvényen. Ezen a napon a legjobb horgásznak a nagymegyeri Farkas Tamás bizonyult, aki végül hatvanhárom pontyot akasztott meg, melyeknek minden egyes centimétere egy-egy pontot ért. A versenyzők összesen 329 darab pontyot fogtak

ki, s közülük is a legnagyobbat – egy hatvan centiset – a szintén nagymegyeri Végh János akasztott meg, amiért különdíjat vehetett át a rendezőktől. A horgászverseny legjobbjainak sorrendje: 1. Farkas Tamás 2760 pont/63 kifogott hal; 2. Berecz Dusán (Nagymegyer) 1541/36, 3. Farkas László (Nagymegyer) 1429/32; 4. Révész Beáta 1235/30; 5. Végh János 1102/23. A kulcsodi hölgy egyben az egyetlen női versenyző is volt ezen a napon. Az első három helyezettnek a díjakon kívül egy-egy fényes kupa is járt, a győztes egyébként kétszáz euróval lett gazdagabb. Kovács Zoltán

Pro Urbe díj a plébániának KOMÁROM – Idén is a városi önkormányzat ünnepi ülésén került átadásra a Pro Urbe díj. Ezt, mint a neve is mutatja, minden évben azok kapják, akik valami kiemelkedőt tettek a városért.

Az idei jelölt teljesen egyértelmű volt: a Komáromi Római Katolikus Plébánia, Elek László esperes vezetésével már hatodik éve végzi folyamatosan a város katolikus templomainak felújítását. Ennek keretében került sor például a jellegzetes klasszicista stílusban épült Szent Rozália-temp-

lom komplex külső és belső restaurálására, vagy az ugyancsak műemléknek számító Szent Andrástemplom homlokzatának helyrehozatalára. A felújított épületek ezzel még távolról sem teljes, úgyhogy a rangos elismerés valóban méltó kezekbe került… (vgy)

Teljes a zenei kínálat MARTOS – A Martfeszt összes zenekarát nyilvánosságra hozták a szervezők, így már mind az öt nap fellépői ismertek. A szabadegyetem esti bulirészlegének zenei előadói között régi, jól be-

járatott előadók és az elmúlt években népszerűvé vált zenekarok egyaránt képviseltetik magukat. Előbbiek közül Demjén Ferenc, a Beatrice, Deák Bill Gyula, és a Tankcsapda teszi tiszteletét, és az LGT Revival Band is a 70-es és 80-as éveket

idézi meg. Az új évezred előadói közül Rúzsa Magdi, a Kerekes Band, a Balkan Fanatik, a Firkin, a Zorall, az Expired Passport vagy a fesztivál rendszeres záróakkordját adó Ismerős Arcokkal lehet majd találkozni a színpadon. A népzenét idén is

Elek László

Archív felvétel

a rendkívül népszerű Muzsikás együttes biztosítja majd. További részletek és a zenei műsor napi bontása a martfeszt.sk honlapon. A szabadegyetem délutáni beszélgetéseinek és előadásainak műsoráról és a vendégek kilétéről is fokozatosan fellebben a fátyol a közeljövőben. –martfeszt


20

Csallóköz

Kulissza

Torrente ötödszörre kevés Aki Csuja Imrére kíváncsi, hiába keresi a Torrente 5. – A kezdő tizenegy (Torrente 5: Operación Eurovegas, 2014) c. akció-vígjátékban. Csuja hangján szólal meg ugyanis Torrente a magyar verzióban, és sokak szerint sokkal jobb a magyar szinkronos változat, mint az eredeti spanyol. Miért nem jött össze a közös munka? Segura néhány éve még azt nyilatkozta, hogy egy spanyol– magyar válogatott futballmeccsről fog szólni a folytatás, amelyet a bíró elcsal a magyarok javára, és Csuja csaposként vagy bábjátékosként vesz majd részt a bundázásban. Csujától kért fotókat a filmet gyártó

produkciós cég, majd fél év hallgatás után Csujáék érdeklődtek, hogy számíthat-e a szerepre. A válasz az volt, hogy fizetni kell a szereplésért. A negyedik részben a Real Madrid sztárjai ingyen játszottak a filmben, ahogy több híresség is ingyen vállalt szerepet. Csuja helyett viszont Alec Baldwin lett a sztár, aki igazi húzónév, és az eredetileg beharangozott történet helyett egy egészen más alapanyagból forgattak. José Luis Torrente épp szabadul a börtönből. Lefogyott ugyan, de ezen kívül nem változott semmit. A világ viszont annál inkább. 2018-at írunk, Spanyolországot kizárták az Európai Unióból, ismét peseta a fizetőeszköz, Katalónia pedig függetlenné vált. Tömegek szeretnének börtönbe vonulni, az énekes, El Fary síremlékét meggyalázták, és még az Atlético Madrid szentélyét, a Vicente Calderón Stadiont is lebontásra ítélték. Torrente, a köpcös, lusta, hímsoviniszta és francoista madridi exrendőr, aki kopott öltönyben, izzadtan, zsíros, kócos hajjal, szakadtan jár-kel a városban, káromkodik és nagyokat szellent, amikor csak tehe-

Net-felvételek

Miért nem kapta meg Csuja Imre a beígért szerepet? Santiago Segura néhány évvel ezelőtt Budapesten időzött, és részt vett egy közönségtalálkozón. Meglepte a hatalmas érdeklődés és a szívélyes fogadtatás. Találkozott Csuja Imrével, akinek megígérte, a következő, ötödik epizódba beleírja őt is, a spanyol változatban pedig ő fogja szinkronizálni, és további három részt tervez. A Torrente ötödik része elkészült.

ti, úgy dönt, végleg a rossz útra tér. Világra szóló rablást tervez, az Eurovegas nevű kaszinót fogja kirámolni John Marshall (Alec Baldwin) megbízásából az Argentína-Katalónia világbajnoki döntő ideje alatt. Ehhez természetesen egy eszement banda lesz segítségére. Ami rögtön szembeötlő, hogy Segura megszabadult néhány kilótól. Az író-rendező-főszereplő lényegében az első percekben elsüti a munícióját, a továbbiakban pedig a Torrente-filmek megszokott eleme-

it vonultatja fel, amelyek nincsenek tekintettel senkire. Megkapják a magukét a nők és a bevándorlók, a katalánok és a Real Madrid, a homoszexuálisok mellett a feketék, és a sort folytathatnánk. Kihagyhatatlan a bordélyház, és persze a politika is. Így a legtöbb poén előre sejthető, néhányuk ugyan még mindig betalál, de több lehetőség rejlett a

kát, amelyre az egész film épült, annak paródiáját készítette el Segura. Torrente a régi, a bandája a szokásos lököttekből összeverbuválódott szedett-vedett társaság, így előre tudjuk, hogy semmi sem úgy fog elsülni, ahogy azt eltervezték. A gond az, hogy Segura feláldozott néhány lehetőséget, hogy a Torrente ötödik részét igazán humorosnak nevez-

2018-as jövőben. A film nem tagadja, sőt, megnevezi Steven Soderbergh 2001-es Ocean's Eleven – Tripla vagy semmi c. akció-vígjáté-

hessük. Az eredetiséget már nélkülözi, ismétli önmagát, igazából az amerikai filmeket másolja. Egy-két poén még megnevetteti a nézőt, de ez minden. A Torrente 5. – A kezdő tizenegy költségvetése 8,5 millió euró. Nem ez lesz a legnagyobb bevételt produkáló Torrente-film, ez már nyilvánvaló. Segura produkciós cége nem kaszál vele akkorát, mint az ezelőtti epizódokkal, és ezen a magyarországi forgalmazás sem lendít. A magyarok kedvenc spanyolja most nem tett ki magáért, Csujáért pedig kár. Segura jobban járt volna vele, jelentősen dobott volna a magyarországi bevételeken, és a nemzetközin is. Rajkovics György


ŠKODA FABIA R5

Első rajt – első győzelem! Az új autóval Kopeckýék a 12 gyorsaságiból 11-et megnyertek A ŠKODA Motorsportnál elkészítették az új Fabia rali változatát, amely idén 3 kategóriában áll majd rajthoz (nemzetközi cseh ralibajnokság, az ázsiai/csendes-óceáni APRC bajnokság és a WRC-2 világbajnoki versenysorozat).

Az R5-ös típusjelű versenygép a cseh bajnokság április 25-26-án megrendezett nyitó futamán mutatkozott be – méghozzá szenzációsan. A tavalyi Asia-Pacific bajnokság győztesével, Jan Kopeckývel a volánja mögött magabiztosan nyerte meg a versenyt. A szuverenitásban semmi túlzás nincs, hi-

Fotó: Škoda

szen a Kopecký–Dresler kettős a 12 gyorsasági etapból 11-et megnyert, és a teljes, 151 km-es táv megtétele után 1 perc 35 másodperces előnnyel ért célba. Győzelmük értékét csak növeli, hogy a 2013-as Európa-bajnoki ezüstérmest, a francia Bryan Bouffiert utasították maguk mögé a második helyen. A folytatás különösen izgalmas lesz, és valószí-

nűleg még ennél is jobban próbára teszi az autó képességeit. Egymást közvetlenül követő napokon áll ugyanis majd rajthoz a cseh bajnokság második futamán (Český Krumlov, (május 22–23.), illetve május 24–25-én a WRC-2 világbajnokság portugáliai versenyén, utóbbin Esapekka Lappi Európa-bajnokkal a volánja mögött. (šas, vgy)

DACIA PIKNIK 2015

Az első lesz Szlovákiában Attraktív környezetbe, a festői Liptóba várják a Dacia-tulajdonosokat A Dacia új korszaka 11 évvel ezelőtt, a Logan bemutatásával kezdődött. A márka azóta a legnagyobb növekedést mutatja ki Európában, és nincs ez másként Szlovákiában sem. Ez szülte az ötletet: össze kéne hozni a hazai Dacia-tulajdonosokat egy találkozóra.

21

Autósok, motorosok, stop!

2015. május 5. |19. szám

Amelynek mikéntje önként adódott, hiszen Európa több országában már évek óta megrendezik a Dacia Pikniket. Nos, idén először Szlovákiában is megtartják, mégpedig június 13-án. És persze egy attraktív helyszínen: a liptói Villa Betulában (postacím: Brnice 166, 032 23 Liptovská Sielnica, tele-

Ahol már működik, nagyjából így fest…

Képarchívum

Autópiac: Robbantott az új Fabia Márciusban 6718 új személygépkocsit adtak el Szlovákiában, az első negyedévben pedig 16 594-et. Ez azt jelenti, hogy minimális 1,5 százalékos a különbség a tavalyi első 3 hónaphoz képest (16 855 db). A piac tehát stabilizálódni látszik, csakúgy, mint a márkák sorrendje. Itt februárhoz képest az egyetlen változás, hogy a Nissan 2 helyet lépett előre. Jóval több helycsere történt a modellek listáján. A leglátványosabbat az új generációs Fabia produkálta: a 8. helyről a dobogó 3. fokára katapultálta magát. Más Škoda-modellek is javítottak a helyezésükön (Superb 2: +5, Yeti: +1). Kettőt lépett előre a Hyundai i20, és mivel az ix35 is bekerült az első tizenötbe, a koreai gyártó jelenleg 3 modellel szerepel a listán. A részletes kimutatás: Márkák: 1. Škoda 2. Volkswagen 3. Hyundai 4. Kia 5. Peugeot 6. Dacia 7. Opel 8. Renault 9. Citroën 10. Mercedes-Benz 11. Nissan 12. BMW 13. Toyota 14. Ford 15. Audi

3807 1549 1504 1176 1011 746 734 629 605 515 509 494 483 475 326

Modellek:

fon: 044/559 84 64, honlap: www.villabetula.sk). A hangulatos villa a Liptovská Mara vízduzzasztó mellett található, gyönyörű természeti környezetben. Az akció természetesen mentes lesz bármiféle formalitástól, és nemcsak autós szemszögből ígérkezik érdekesnek, hanem családok számára is kitűnő kikapcsolódást ígér. Bizo-

nyítja ezt a tervezett program is: különféle versenyek felnőtteknek és gyerekeknek, a Dacia-modellek tesztelése, (a Dusteré természetesen tereppályán), koncertek és egyéb fellépések. A rendezvényre már most lehet jelentkezni a www.dacia-piknik.sk, honlapon. (r-sk, vas)

1. Š. Octavia 3 1083 2. Škoda Rapid 1028 3. Škoda Fabia 3 662 4. VW Golf 7 537 5. Hyundai i20 492 6. Kia cee’d 464 7. Hyundai i30 459 8. Kia Sportage 340 9. Škoda Superb 2 300 10. Opel Astra 287 11. Škoda Yeti 272 12. Volkswagen Passat 252 13. Hyundai ix35 238 14. Škoda Fabia 2 233 15. Dacia Logan 229 (Megjegyzés: A lista kizárólag a személygépkocsi-eladások mutatóit tartalmazza; a darabszámok magukban foglalják az adott modell összes karosszéria-változatát) (Forrás: ZAP SR) Vas Gyula


22

Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

Csallóköz

Tanácsadó

Könnyen feledünk A Krisztus előtti 1. században élt neves római költő és filozófus, Horatius az egyik helyen ezt írja. „Tanuld meg helyesen elviselni a nagy szerencsét.” Annak kapcsán jutott eszembe Horatiusnak ez a mondata, mert valaki a minap arról beszélt, hogy egyik ismerőse előkelő állást kapott. Magas fizetéssel, s úgymond társadalmi ranggal. Az érdekes az egészben az, méltatlankodott az elbeszélő, hogy az érintett, előkelő állású, magas fizetésű és társadalmi rangú ember egyszerre megváltozott. Mintha kicserélték volna. Szinte elfeledte régi barátait, meg-

sokan visszaélnek. Mindenütt szinte. A politikai életben, az egyházi életben, az üzleti világban. A nagyok, győztesek ritkán barátkoznak „kicsinyekkel”, legyőzöttekkel… Divatja múlttá válik az igazi barátság, az önzetlenség… Mert könnyen feledünk. Elfelejtjük, hogy ott, a síron túl egészen mások a kategóriák, mint itt, lenn… Mindnyájunknak jó lenne tudni, amit valójában tudunk is, csak elfeledünk: a szerencse forgandó… A barátság azonban, a remény, az önzetlenség ma is megtérül. Így vagy úgy. De megtérül…

változtatta telefonszámát, s nyilván ki is törölte a mostantól nem érdekes személyek nevét a telefonkönyvből… A régi latin közmondás is eszembe jutott: Honores mutant mores… Ami annyit jelent: A tisztségek megváltoztatják az erkölcsöket. Az egyik imádságban azt kérjük az Istentől, hogy a szerencsétlenségben ne váljunk reményvesztettekké, a szerencsében pedig felfuvalkodottá… A fentebb leírt eset egészen köznapi. Vagy inkább mindennapi. Sajnos. A nagy szerencsét kevesen tudják elviselni. A hatalommal oly

Belső utakon

Hatalmunkban áll meggyógyítani az életünket! (LXII.)

Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

De vajon mit kell tenni?

Mára már tudjuk, hogy csak magunk tudjuk megváltoztatni saját életünket, méghozzá úgy, hogy ha pozitívra változtatjuk a gondolatainkat, szavainkat, tetteinket. A panaszkodás tipikusan csallóközi, de főleg magyar szokás! A csallóközi cégvezető kiszáll a BMW-jéből, megigazítja kétezer eurós öltönyét, majd ömlik belőle a szó, hogy milyen rosszul megy a cége, és egyáltalán, milyen ócska itt minden! Úgy panaszkodik a sok kudarcról, mintha legalább az adóhivatal ügynökének panaszkodna. Minden országnak, nemzetnek létezik úgynevezett „szociális kódja”, ami tipikus. Egy olasz például teljes természetességgel túloz, nemcsak a széles gesztusaival, hanem szinte minden kijelentésével, pozitív s negatív irányba egyaránt. Nem hazudik, csak az ő szociális kódjának megfelelően „lódít”. Még azt az állatkát is, amit mi (némi túlzással) százlábúnak nevezünk, ő ezerlábúnak nevezi! Amerikában a szociális kód alapja az úgynevezett „keep smiling”, mindig mosolyogj! Jól vagyok, szép a világ, csodás minden! Ez az amerikai szociális kód nagyon tudja irritálni a nyugat-európaiakat. A kínai ember meg

azt is megköszöni, ha megalázzák! Nála az alázat, a hála a szociális kód! És ebből következtetve a mi szociális kódunk a panaszkodás lenne? Vajon semmi ellentmondás nincs a BMW és a panaszáradat között? Egyszerűen csak ez a helyi szociális kód? Nem hinném! Mégis néhányan meg vannak győződve arról, hogy az állandó panaszkodás, pesszimista hangulat nem baj, mert itt nálunk ez a természetes háttérzaj, ezért nincs is különös jelentősége! Hiszen ez csupán egy búval bélelt hely! Szerintem viszont ez sokkal nagyobb baj annál, mint ahogy elsőre tűnik. A légkör negatív, mérgező hangulattal itatódik át folyamatosan, sűrű, nehéz, negatív energiák vannak mindenütt, mérgező nyilakat bocsátanak ki emberek magukból egymás felé, csupán a pénz és nem a szeretet a fontos, és aki ettől eltérő viselkedést mutat, például vidám, mosolyog, pozitív, netán még boldog is, vagy előzékeny, segítőkész, kedves és szeretetteljes, az szinte azonnal ellenszenvet vált ki a környezetéből, kilóg, ezért kiközösítik, kiutálják, keresztbe tesznek neki, mert hát mitől ilyen jó neki, ez már aztán igazán gyanús és felháborító is! Divattá vált a panaszkodás, a siránkozás, s ráadásul ez fertőz rendesen! Például ezeket hallani nap mint nap az utcán egymással találkozó emberektől (és biztos, hogy te is folyamatosan ezt hallod): „Szia Mártikám! Hogy vagytok? Mi újság veletek?” „Jajjjj (hatalmas sóhaj), Katikám, ne is mondd! Hetek óta fáj a hátam, meg a lábam is, a gyerek meg…” – és már el is indul a panaszáradat. A minap megtörtént, hogy egy ismerős néni megállított bennünket az utcán, és feltette a kérdést: „Hogy vagytok drágáim? Van munka?” Válaszoltunk alázatosan, mosolyogva:

„Nagyon jól, köszönjük ,munka mindig van bőven.” Néni: „(Sóhaj) De jó ezt hallani.” Aztán se szó, se beszéd, már odébb is állt gyorsan, mi meg csak álltunk és néztünk, hogy most akkor mi is van? Nem gondolom, hogy ez rendjén van így, nem gondolom, hogy a panaszkodásalapú kommunikáció normális dolog, ezért ha minden nehéz, fáj, panaszra lenne okod, és úgy érzed, kudarcot vallottál, hagyd abba a panaszkodást és tudatosítsd, nincs sikeres ember kudarcok nélkül! Aki soha nem vall kudarcot, az nem csinál semmit, nem próbálkozik! A kudarc nem más, mint a szükséges rossz a siker felé vezető ösvényen, s ez része a tanulási fázisnak! Ennek köszönhetően tanuljuk meg, mely hibáinkat kell kijavítanunk, min kell változtatnunk életünkben. A sikeres emberek tudatában vannak annak, hogy a kudarc nem a személyük elleni támadás, nem is élik meg ennek. A sikeres embereket az teszi sikeressé, hogy a kudarcok után képesek felállni, finomítani a módszereiken és újrakezdeni a munkát. Tudják, hogy a kudarc csupán ideiglenes állapot, amely csak addig tart, míg nem látnak újra munkához. Attól kezdve újra és folyamatosan az építkezés szakaszát élik. A sikeres emberek a kudarcot meglepetésként élik meg, ugyanis meg vannak győződve, hogy munkájukat siker koronázza. Ezért is sikeresek. Bíznak önmagukban és a sikereikben is! Jegyezd meg, hogy kudarcot vallani nem szégyen, de vereség után a földön maradni viszont az! Íme a lista, mit tegyél, ha kudarc ér: Soha ne veszítsd el az optimizmusod! Vizsgáld felül, hogy az elszenvedett kudarc valóban kudarc volt-e? Rengeteg sikeres ember mesél arról, hogy a sikereit egy munkahelyi felmondásnak köszön-

heti. Másoknak egy szakítás után került a rendes kerékvágásba az élete. Mindig a továbblépés és a megoldás lengjen a szemed előtt! Nem létezik olyan élethelyzet, ami megoldhatatlan lenne vagy ne lehetne javítani rajta. Az egyetlen veszélyforrás, ha nem vagy hajlandó a megoldásokat megkeresni, csupán önsajnálattal töltöd az időd. A kudarc helyett használd a tapasztalat kifejezést! Az emberi elme csodálatos dolog, amely segít számodra feldolgozni a negatív történéseket. Érd el, hogy az elszenvedett kudarcra tapasztalatszerzésként tudj tekinteni. Merj kísérletezni és új dolgokkal próbálkozni! Mindig van többféle megoldás, több módszer vagy más szemléletmód. Ha egyik nem működik, nem jelenti azt, hogy a többi sem fog. Csak tudatosítsd, hogy melyik módszer rossz. Tűzz ki reális célokat! A kudarcok elkerülésének legfontosabb módja megismerni saját képességeinket és lehetőségeinket. Ha irreális célokat tűzünk ki magunk elé, ellehetetlenítjük a megvalósítás lehetőségét. Találd meg a pozitívumokat! Keresd meg, milyen lehetőségek nyíltak meg előtted a kudarcod következtében. Biztos lehetsz benne, hogy van attól jobb, mint amit elveszítettél – „egyik ajtó becsukódik, a másik pedig kinyitódik!” Légy eltökélt! Tartsd fejben, hogy semmi nem tántoríthat el a céljaidtól. Az egyetlen akadály csak Te magad lehetsz, ezt ne hagyd! Vidd végbe, amit elterveztél, és a célig soha ne állj meg! Ne feledd! „Csupán egy valami választhat el a célodtól: a kudarctól való félelem!” Csak a pozitív életszemlélet változtathatja át a tükröket ablakokká! Ne panaszkodj! Köszönd meg a kudarcaidat, hiszen általuk tanultál, tapasztaltál! Légy hálás! (Folytatjuk)


23

Tudósítás > Olvasói levél

2015. május 5. |19. szám

Kreatív vetélkedő a nagyközségben Kilenc csapat vett részt BŐS – Hittannal kapcsolatos vetélkedőt szerveztek a községben a Remény katolikus hetilap negyedévszázados fennállásának tiszteletére. A Virágh Piroska és Zsolnay Veronika által megtervezett rendezvény elsősorban a felső tagozatos diákok kreativitását, alkotókészségét tesztelte. Az április 29-én tartott megmérettetésen kilenc csapat vett részt, Dunaszerdahelyről, Bősről és Csilizradványról. A helyi kultúrház nagytermében, a fiatalokat és felkészítő tanáraikat Fenes Iván polgármester köszöntötte. A versenyt a bősi Amade László Alapiskola csapata (Nagy Laura Viktória, Uher Anna, György Emese Virág és Vida Gergely – felvételen) nyerte meg, akiket Bodó Mária tanárnő készített fel. Második helyen a csilizradványiak, harmadikként pedig a dunaszerdahelyi Szabó Gyula iskola tanulói végeztek. Mészáros Péter A szerző felvétele

Olvasói levél

A Föld ünnepén Ekecsen

Az iskola pedagógusai

Az óvodások tavaszról szóló verses-zenés összeállítással készültek

Hatodik alkalommal emlékeztünk meg április 22-én a Föld napjáról az ekecsi Egyesített Iskolában. A rendezvény szervezői a Csallóközi Népművelési Központ és az Egyesített Iskola voltak. A programok a helyi községi hivatal védnöksége alatt az Egyesített Iskolában valósult meg. Meghívott vendégeink a helyi oktatási és kulturális intézmények voltak: az Arany János Alapiskola, az ekecsi magyar óvoda, az apácaszakállasi óvoda és szociális intézmény (DSS), valamint ekecsi és apácaszakállasi művelődési otthonok vezetői. Az ünnepélyes megnyitóra az iskola klubhelységében került sor,

ahol Ilcsik Zsuzsanna és Uhrin Éva pedagógusok ismertették a nap programját. Rövid köszöntő beszédet Tomáš Erzsébet, az iskola igazgatónője mondott. Megtekintettük Majer Éva Minden héten Föld napja című vetítéssel egybekötött előadását. Ezután a meghívott vendégeink bemutatták kultúrműsoraikat. Az óvodások tavaszról szóló verses-zenés összeállítással készültek. Misík Laura és Roštáš Adrián iskolánkat képviselték egy-egy verssel és dallal. Végezetül az Arany János Alapiskola diákjai mutatkoztak be. Ezt követően kézműves-foglalkozásokra került sor, melynek témái: A mi bolygónk – Földünk, Csodálatos álom a

réten, Veréb, a 2015-ös év madara. A munkákat hulladék anyagokból pedagógusok irányításával készítették a gyerekek. Ennek felhasználásával elkészültek a szebbnél szebb munkák – pillangók, méhecskék, lepkék, baglyok, verebek, katicák, gombák, virágzó tavaszi fák. Cukrász lányok segítségével mézeskalácsból készült madarakat, virágokat díszíthettek az érdeklődők és a kis óvodások. A Csallóközi Népművelési Központ metodikusaival, dolgozóival gipszből készült állatokat festettek, quilling technikával virágos képeket készítettek a diákok. A napi program részeként arcfestést is vállaltak a gyerekek nagy-nagy örömére. Az iskola folyosóján az óvodások pillangókat és madarakat festettek. Ezeket a

mi kis plakátunkra, a Rétre ragasztották fel. Az elkészített alkotásokat az Egyesített Iskola előcsarnokában és folyosóján állították ki a szervezők. Míg a vendégek a klubban szorgoskodtak, addig az iskola diákjai a környezet szépítésében vettek részt, hulladékok felhasználásával szintén egyedi díszeket alkottak. Az udvaron Föld-napi logót festettek az aszfaltra. A felső tagozat diákjai pedig hulladékgyűjtésre és madármegfigyelésre indultak a közeli határba. A Csallóközi Népművelési Központ igazgatónője, Jana Svetlovská a résztvevők számára oklevelet és kis ajándékot nyújtott át. A szervezők köszönik a támogatást és a segítséget. Archív felvételek


24

Csallóköz

Olvasószolgálat

Tudja, mi történt május 8-án? Szakál Dávid

Nagyudvarnok

Varjú Zsolt

A második világháború ekkor ért véget Európában, idén lesz a hetvenedik évfordulója, mivel 1945. május nyolcadikán fejeződött be a háború, de Japánban és több országban még folytatódtak a harcok.

1945. május 8-án kezdték meg a béketárgyalásokat a németek és az oroszok, amely elhúzódott egész május kilencedikéig, és ezért van az, hogy Oroszországban kilencedikén, míg nálunk nyolcadikán ünnepeljük. Vojtík Szimona

Sándor Barbara

Dunaszerdahely

Én úgy tudtam, hogy május kilencedikén, legalábbis nekünk még úgy tanították. Ezen a napon ért véget a második világháború, és ezért lett munkaszüneti nap. Ha jól tudom, most lesz a hetvenedik évfordulója.

1945. május nyolcadikán, tehát hetven éve ezen a napon fejeződött be Európában a második világháború, az orosz hadsereg vette át utána az uralmat, és megkezdődött a szocializmus korszaka.

A szerző felvételei

Németh Edit Dunaszerdahely

Élő nyelv

Véradók

Gyógyszertári ügyelet

Feketenyék

Misad Katalin

DUNASZERDAHELY – május 5.: Szent Mária gyógyszertár (Nagyabonyi út); május 6.: Aevitas (Fő utca); május 7.: Berberis (Nemesszeg utca); május 8.: Dr. Max (Kaufland); május 9.: Cobra patika (Sport utca); május 10.: Dr. Max (Hypernova); május 11.: Kórházi patika (Nagyabonyi út). GALÁNTA – május 5.: Klokner (Hódi út); május 6.: Areál zdravia (Nálepka utca); május 7.: Sun Pharma (Kaufland); május 8.: Klokner (Hódi út); május 9.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); május 10.: Dr. Max (Šafárik utca); május 11.: Dr. Max (Tesco). KOMÁROM – május 5.: Bionatur (Építők útja); május 6.: Duna patika (Duna utca); május 7.: Plus patika (Pozsonyi út); május 8.: Salvator (Jókai utca); május 9.: A & Z patika (Petőfi utca); május 10.: Dr. Max (Kaufland); május 11.: Kórházi patika (Megyercsi út).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (május 7–13.) Adaline varázslatos élete (amerikai film): 13.00, 15.20, 17.40, 20.00, 22.20, szombat–vasárnap 10.40; Lámpagyújtogatók (magyar sci-fi): 15.00, 19.30, szombat–vasárnap 10.45; A 7. törpe 3D (német animációs film): szombat–vasárnap 10.10; A beavatott sorozat: A lázadó 3D (amerikai akciófilm): 13.30, 17.00; Csingiling és

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson április 28– 29-én a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Karika Lajos, Antal Andor, Méhes Emília, Dobša Ľudovít; Somorja: Sárközi Margit; Baka: Boženík Štefan, Bokros Gabriella; Bős: Szeif Tünde; Csilizradvány: Számel Hedvig; Pozsonyeperjes: Matus László; Balony: Johancsík Iván; Csécsénypatony: Bíró Marián; Felsőszeli: Perleczky Franciska; Nagymagyar: Méry József; Tonkháza: Simon Péter.

a Soharém legendája 3D (amerikai animációs film): péntek 13.15, szombat–vasárnap 10.00; Csocsó-sztori (spanyol animációs film): szombat– vasárnap 10.00, 12.00; Spongyabob: Ki a vízből! (amerikai animációs film): 13.30, 15.30, szombat–vasárnap 10.00, 11.30; A 44. gyermek (cseh–angol politikai thriller): 14.15, 19.30, 22.15; A 7. törpe (német animációs film): 13.00; A beavatott sorozat: A lázadó (amerikai akciófilm): vasárnap 13.30; A Lazarus hatás

Az utóbbi egy-két évtizedben nagymértékű jelentésbővülés, jelentésmódosulás figyelhető meg nyelvünkben. Ezt a jelenséget jól illusztrálják a következő, a szlovákiai magyar beszélők számára sem ismeretlen példák. A zöld színnév jelentése például szóösszetételi tagokban bővült: a zöldfolyosó a repülőtereken a szabad, vámolás nélküli áthaladás helyét jelenti; a zöldszám vagy zöldvonal pedig az ingyenesen hívható telefonszámokat jelöli. A zöld szónak egy másik irányú jelentésbővülése a környezetvédelemmel kapcsolatos. A zöldek pártja a természetet és környezetünket védeni kívánók tömörülése, a zöldkártya – illetve Szlovákiában a zöldpont – pedig azt tanúsítja, hogy a jármű állapota megfelel a környezetvédelmi követelményeknek. Az alábbi megnevezésekben is a természet zöld színe a motiváló jegy: a zöldhatár az államhatárnak a határátkelőhelyeken kívüli, nem folyamatos őrzésű szakasza, a zöldövezet valamely várost körülvevő kertes, fás terület, a zöldvendéglő pedig zöldövezetben lévő, nagy kerthelyiséges, tavasztól őszig működő vendéglő.

(amerikai thriller): 14.10, 18.15, 20.15, 22.15; A pláza ásza Vegasban (amerikai vígjáték): 14.30, 16.30, 18.30, 20.30, 22.30, szombat 10.30, vasárnap 12.30; A szomszéd fiú (amerikai thriller): 16.00, 18.00, 20.00, 22.00; Bérhaverok (amerikai vígjáték): 16.00, 18.00, 20.10, 22.20, szombat– vasárnap 12.00; Éjszakai hajsza (amerikai akciófilm): 21.40; Focus – A látszat csal (amerikai krimi-vígjáték): 17.30, 19.40, 21.50; Halálos iramban 7. (amerikai akciófilm):

13.15, 14.30, 16.00, 17.15, 18.45, 20.00, 20.30, 22.00. szombat 11.00, vasárnap 12.15. GALÁNTA, DK mozi május 6.: Ne zavarjatok! (francia komédia): 19.00; május 7–8.: Ezt szeretned kell (francia vígjáték): 19.00; május 8–9.: A kis úr nagy utazása (szlovák animációs film): 16.30; május 8–9.: Nem menekülsz (francia horror): 21.30; május 9–10.: Ex Machia (angol sci-fi): 19.00.


IX. Tehetség a Tét verseny tájékoztatója A gútai székhelyű Cool Club Slovakia polgári társulás 2015-ben is megrendezi a Tehetség a Tét tehetségkutató verseny következő sorozatát. A IX. sorozatban énekesek fognak bemutatkozni 7 fordulóban 7 településen. Minden egyes szereplő 2–2 dalt ad elő az egyes fordulókon. A verseny első helyezetje saját számot és egy videoklipet kap ajándékba. További 3 versenyzőt pedig a nézők szavazatai juttathatnak saját számhoz. Szavazni a műsorokra megvett belépőjegyekkel lehet. Az összes fordulóra egységesen 3 euró a belépő. A gálára 5 euró. A fordulók időpontjai: Május 8.: Gúta, Motorest Bar – 18.00

Május 22.: Nagyabony, Kultúrház – 18.00 Júnus 5.: Naszvad, Kultúrház – 18.00 Június 20.: Csicsó, Szabadtéri színpad – 17.15 Július 3.: Szentpéter, Kultúrház – 18.00 Július 17.: Ógyalla, Kultúrház – 18.00 Július 31.: Dunaszerdahely (még szervezés alatt) Augusztus 7.: Gúta (gálaműsor) A verseny résztvevői: Benyo Erika – Szentpéter; Danics Béla – Nagyabony; Kiss Nikoleta – Naszvad; Misák Viktória – Dunaszerdahely; Pasztorek Cyntia Éva – Ógyalla; Pöthe Kimberley – Dunaszerdahely. Műsorvezető: Mészáros Tamás énekes, előadó, az első sorozat győztese – Keszegfalva; A sorozat háziasszonya –

Szűcs Csilla, a Cool Club Sk kommunikációs asszisztense, Csallóközkürt. A zsűri tagjai: Pécsváradi Zoltán (HU – Kisbér) a Syncron stúdió tulajdonosa, zeneszerző, énekes: ének tudás értékelése; Mészáros Tamás előadóművész, énekes, szövegíró: énektudás értékelése; Szűcs Csilla, a Cool Club Sk kommunikációs aszisztense: versenyszellem, összetartás, a másik tisztelet tudásának elismerése tiszteletbentartása, viselkedés értékelése; Gőgh Henriett, a Cool Club SK alelnöke: ruházat, smink, frizura összhangjának értékelése; Kiss György, a Cool Club SK elnöke, a produkció összhangja, show jelleg, és a közönséggel való kapcsolattartás értékelése. (–)

Erőszakmentes kommunikáció – egy integrált ösvény DUNASZERDAHELY – Május 13-án, szerdán délelőtt 10 órától EMK-workshopot tartanak Christlin Rajendram Srí Lanka-i jezsuita pappal és EMK trénerrel, európai körútján, budapesti állomása előtt a freedOMe-ban! Előadó: Fr. Christlin Rajendram S.J., Srí Lanka, a Nemzetközi Erőszakmentes Kommunikációs Központ által akkreditált tréner. „Christlin Parimalanathan Rajendram vagyok. 1943-ban születtem Batticaloa-ban, Srí Lanka keleti részén, negyedikként egy nyolcgyermekes családba. A Jezsuita rendhez 1960-ban csatlakoztam, 1973ban szenteltek pappá. 1996ban találkoztam Marshall Rosenberggel. Az Erőszakmentes kommunikáció segítségével új megvilágításba került, amit addig csináltam,

25

Olvasószolgálat

2015. május 5. |19. szám

Christlin Parimalanathan Rajendram

de legfőképp a spirituális utamon segített. Megtanultam más szemmel nézni mind a saját életemre, mind másokéra. Nagyon élvezem a tanulást és a tapasztalataim megosztását is.”

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 19. hét

Kőműves, festő (2)– munkavégzés helye a Dunaszerdahelyi járás, Pozsony. Kapcsolat: 0915 996 315, nemeth.marton111@gmail.com Karbantartó-villanyszerelő (1) – gépek, berendezések karbantartása, javítása Somorja, az EAS Europe társaság ajánlata. Kapcsolat: 0915 748 790 tibor.kovacs@easeurope.sk

Net-felvétel

Hála, megbocsátás, önmagunk mély elfogadása, együttérzés mint szándék és hozzáállás a mindennapokhoz – néhány téma, amelyek kijelölik számunkra az utat a nap folyamán. Ezen a

Gépészmérnök (1) – a munkavégzés helye Nagymegyer, az Edscha társaság ajánlata. Kapcsolat: 031/590 42 23, mlaszloova@edscha.com Pénztáros (1), pincér/szakács (1) – a dunaszerdahelyi Thermalpark DS társaság ajánlatai. Kapcsolat: 0918 624 808, horvathova.katarina@thermalpark.sk Gyártósori operátor az autógyártás területén (200) – a Adecco Slovakia munkaerő kölcsönző társaság ajánlata , a munkavégzés helye Devinska Nová Ves. Kapcsolat: 0902

napon lehetőséged lesz arra, hogy: mélyebben kapcsolódj a szíveddel, rátekints életed ösvényére, tapasztalataidra és az előtted álló kihívásokra, megtapasztald, hogy az anyagi világ és minden külső megnyilvánulásunk belső munka eredménye. A programot Rambala Éva, a Nemzetközi Erőszakmentes Kommunikációs Központ által akkreditált tréner tolmácsolja. Helyszín: freedOMe, Kistejedi u. (Malotejedská) 515/8., Dunaszerdahely Részvételi díj: 40 euró (május 10-ig történő befizetés esetén 35 euró) A program nyelve: angol, magyar tolmácsolással. Bővebb infó és befizetés: Lánczos Andrea: 0905 489 624; Pénzes Éva: 0905 997 053; Mátis Iván: 0905 394 199 (freedOMe). (–)

919 060, stefania.pillarova@adecco. com Takarítás, szobaszolgálat – a Flexxnext Intermediats Kft. keres állandó munkaviszonyba Hollandiába. Feltétel az angol nyelv aktív ismerete. Szállás biztosítva. Fizetés 1250 eurótól/hó. Belepés azonnal, ill. folyamatosan. Angol nyelvű önéletrajzokat a következő címre várják: slovakia-office@flexxnext.eu Lakatos – a nádszegi Simig group társaság ajánlata. Kapcsolat: 0905 462 731, simiggroup@gmail.com

Kultúra Kiállítás DUNASZERDAHELY – Május 7-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor nyílik meg a Csallóközi Színes Ceruzák 2015 XVI. Nemzetközi óvodás képzőművészeti verseny kiállítása a Vermes-villában. Az alkotások május 27-ig megtekinthetők. – Május 11-én, hétfőn délután 5 órakor nyílik meg Štefan Kordoš fotókiállítása a művelődési központban. Színház KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, május 6.: Süsü, a sárkány (10.00, Budapest, bérletszünet); május 10.: Álszentek összeesküvése (15.00, bérletszünet). Vegyes DUNASZERDAHELY – Május 6-án, szerdán este 7 órától a Rivalda Színház bemutatásában láthatja a közönség a Börtönkarrier című darabot a művelődési központ színháztermében. Szereplők: Pataky Ádám, Szabó Manyi, Rédei Roland, Sziklai Krisztina, Scheer Gábor, Huber Gabriella, Czakó Roland, Daróczi Noémi, Máté Richárd. Rendező: Máté Richárd. – Május 12-én, kedden este 7 órától ünnepi műsort láthatnak az Ápolók nemzetközi napja alkalmából a művelődési központ színháztermében. DUNATŐKÉS – Május 9-én, szombaton rendezik meg a 9. Tőkési majálist a futballpályán. Fellépnek: Várhegyi Lucas Palmira, a Rising Star győztese, valamint a Hidvégi Band. KOMÁROM – Május 7-én, csütörtökön este 6 órától Andrej Zvjagincev: Leviatan című filmjét vetítik a Vasmacska Filmklubban.


26 Névnapok Május 5.: Adrián, Györgyi, Lesana Május 6.: Frida, Ivett, Hermína Május 7.: Gizella, Mónika Május 8.: Mihály, Ingrida Május 9.: Gergely, Roland Május 10.: Ármin, Pálma, Viktória Május 11.: Ferenc, Blažena

R. 1. RÉSZ

CSUK

ARGON

Népi bölcsesség

VESZTEGEL

HAZÁNK EGYIK FALUJA

NITROGÉN

LITER

VAJON

RÉGI TÁRGY

TILTÓSZÓ

KETTŐS BETŰ

ZAFT

G LAMELLA

Heti évforduló 1265. május 5-én született Dante Alighieri olasz költő, író. 111 éve, 1904. május 5-én halt meg Jókai Mór író, újságíró. 1909. május 5-én született Radnóti Miklós költő. 380 éve, 1635. május 6-án Pázmány Péter bíboros egyetemet alapított Nagyszombatban. 1856. május 6-án született Sigmund Freud osztrák pszichológus, a pszichoanalízis atyja. 62 éve, 1953. május 7-én született Endrei Judit televíziós műsorvezető. Május 8. A Vöröskereszt napja. 180 éve, 1835. május 8-án született Székely Bertalan festő. Május 9. Európa nap. Május 9. A fasizmus felett aratott győzelem napja. 1964. május 9-én született Geszti Péter zenész, showman. Május 10. Madarak és fák napja. 55 éve, 1960. május 10-én született Bono, a U2 zenekar frontembere. 1904. május 11-én született Salvador Dali szürrealista festő. 34 éve, 1981. május 11-én halt meg Bob Marley zenész.

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény

TONNA

CSELEKVŐ IGEKÖTŐ

ILION LENGYEL ÍRÓ

HATÁROZÓI RAG

GYÖKÉRTÖRZS

PIARC KÖZEPE

ESZTENDŐ

NŐI NÉV

SZÉP

ÍRORSZÁG AUTÓJELE

R. 2. RÉSZ

NŐI NÉV FORMAI

DISPUTÁLÓ

FÜLKÖZÉP!

ZOKOG

MAROKKÓI FOLYÓ

RÓMAI 55

A KAJAK KÖZEPE

FIGURA

DARAB AZONOS HANGZÓI

SZEMÉLYES NÉVMÁS A MÚLT IDŐ JELE

ALUMÍNIUM VEGYJELE

EZEN A HELYEN

NYAKVÉDŐ

IRTVÁNY

AMPER

LAPFAJTA

NOMEN NESCIO, röv. FÉRFINÉV

NEUTRON GÖRÖG BETŰ

E

Hűvös, esős május, sok széna, sok szalma. E heti rejtvényünkben Junius Iuvenalis római szatíraköltő egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. A 17. Száraz a május, száraz az esztendő. Májuszám helyes megfejtése: Aki nem küzd senkivel, azzal senki sem képes megküzdeni. (Popper Péter) si eső aranyat ér. Sorsolással könyvet nyer Vermes Bianka (Szap). Gratulálunk!

Aforizma

Csak addig vagyunk szigorúak mások iránt, míg magunkat nem ismerjük. (Eötvös József)

Fejtörő „Igétlen” szólások Egészítse ki a következő szólásokat és közmondásokat! 1. A magad lábán… 2. Jókor …, későn … 3. Lóhátról … velem. 4. Zabos lóhoz ne …! 5. … az alvó kutyától. Az előző szám helyes megfejtése: fánk, rámázol, London, eszünk, felvágott. Ismét eltelt egy hónap. Áprilisi nyertesünk sorsolással: Rehling Mónika (Bogya), akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el.

Ha megnövök, gépkocsivezető leszek

Dömötör Zsuzsa felvétele


27

Szabadidő

2015. május 5. |19. szám

Heti horoszkóp 2015. május 5–11.

Majka & Curtis

Net-felvétel

13. Bősi motoros találkozó Május 22–23-án rendeznek motoros találkozót az Amade parkban. Program: Péntek: Rock Machine DS, Phoenix Rt, Tankcsapda, Majka & Curtis, Blues Company. Szombat: Paranoid, Tha Shudras, Tóth Gabi, Pokolgép, Kerozin. (–)

Viccplacc A felháborodott autós az autóalkatrész boltban: – Uram, ön nekem azt mondta, hogy ez az akkumulátor nagyon tartós darab, és az autómba már soha többet nem kell vennem másikat! Aztán még hat hónapot sem bírt ki! – Elnézést kérek, nem gondoltam volna, hogy az autója kibír még fél évet... Bolhairtó port árul a székely vásározó, de valójában az csak téglapor volt, szépen csomagolva. Vették is a népek mint a cukrot. – Aztán mondja csak, hogy kell használni ezt a bolhaport? – Meg kell fogni a bolhát, és az orrára kell tenni egy csipettel, attól felfordul. – Hogy mondja kend? Hiszen ha megfogom, már nem kell a por, mert agyonnyomom... – Agyonnyomni? Az sem rossz módszer... Egy férfi beül a taxiba. Elindulnak, később az utasnak eszébe jut valami, előrenyúl, megfogja a sofőr vállát. A sofőr hatalmasat ordít, majd reszketve mondja: – Ne haragudjon, tudja csak nemrég taxizom, előtte a temetkezési vállalatnál voltam sofőr... Az ékszerüzletbe beront egy elefánt, felkapja az ékszerpultot, majd

elrohan vele. Az ékszerész kihívja a rendőrséget. – Hogy nézett ki az ékszerrabló? – kérdi a nyomozó. – Egy elefánt volt az. – Elefánt? Milyen elefánt? – Hát elefánt! – Na de van többféle elefánt. Van az afrikai elefánt, amelyik nagyobb mint az indiai. Sőt, az afrikai elefánt fülei is nagyobbak. – Sajnos nem tudok segíteni. Harisnya volt a fején! Istálló körül tevékenykedik a székely bácsi. A szomszéd érdeklődik: – Mit csinálsz, Pista? – Hányom a ganyét! – Hát mi a fenét ettél? – Ki az abszolút sovány? – ??? – Akinek még a gondolata is látszik. – Ki az abszolút örökzöld énekes? – ??? – Fenyő Miklós. Bíró a tárgyaláson a sofőrhöz, aki elütött egy idős hölgyet: – Miért nem dudált, amikor látta, hogy a kocsi elé lép a néni? – Nem akartam megijeszteni szegényt... – Aztán, hogy érzed magad itt a katonaságnál? – Jól. – És nem szidnak túl sokat? – Engem nem, csak édesanyámat.

Kos (III. 21.–IV. 20.) Gondolatai a hét első két napján még csaponganak, sőt, alkalmanként akár sötét felhőket is felfedezni vél a feje felett. Ám ez lehet, hogy csak félelem valamitől, az újdonság varázsától, hogy a megszokások helyett az ismeretlent kell választania. Legyen bátor, találja meg az arany középutat!

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Lényeges, hosszú távra előremutató ügyekről kell döntenie, és a struccpolitika most egyenesen tiltott! Figyelje meg, mennyien kelnek a segítségére, lesznek támaszai, így ne féljen kérdezni! Mindenre megkapja a megfelelő választ, és nagyon jó élményekben lesz része, ha bátor lesz.

Bika (IV. 21.–V. 20.) Érdekes lesz a viszonyulása a külvilághoz ezen a héten. Végre hajlandó lesz kissé elrugaszkodni a földtől, mer nagyot álmodni, és kilépni a komfortzónájából. Gyakorlatilag egész héten a konkrét céljai lebegnek a szeme előtt azzal a kitétellel, hogy akár repülve vagy úszva, de eléri a célt.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Skorpióként egy dolgot biztosan mindenki tud önről: szélsőséges, és nem ritka, hogy nehéz önnel szót érteni. A hangulatingadozások is gyakoriak, és sokszor kiszámíthatatlan. Ám ez a hét nagyon jól alakul, a bonyolult dolgokat is könnyedén veszi, könnyen bevonzhat pozitív dolgokat.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Közelebb kerülhet régi céljaihoz, még akkor is, ha azokat már elfelejtette. Látványos és gyors eredményeket produkál, olyan dolgokat tud létrehozni, amelyek értékesek és időtállóak is. Megmutathatja mindenkinek, hogy milyen rejtett képességekkel bír, és lehet önre számítani.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Az égi konstellációk kellemes hatásai ölelik körbe egész héten, és bár akad pár leterhelő pillanat, amikor fontos döntéseket kell hoznia, ám összességében elégedett lesz, mert minden a kedve és a reményei szerint alakul. Sokkal kiegyensúlyozottabb lesz, mint az elmúlt hetekben bármikor.

Rák (VI. 22.–VII. 22.) Ne húzódjon vissza a világ körforgásától csak azért, mert önnek túl gyorsnak, tempósnak tűnik. Ne aggódjon, a siker önhöz is megérkezik. Bármi megtörténhet, de biztos, hogy most minden a hasznára lesz. Ne húzódjon vissza a páncélja védelmébe, mert így nehezen jut egyről a kettőre.

Bak (XII. 22.–I. 20.) Érdeklődő és befogadó lesz egész héten, minden érdekli, lesznek kérdései, és még azokra a dolgokra is odafigyel, amelyek régebben sosem kötötték le a figyelmét. Nyitott lesz arra, hogy idegen kultúrákat, embereket ismerjen meg, de akár egy állásváltoztatás is képbe kerülhet.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Egész héten csak hagyja, hogy a jó dolgok megtörténjenek önnel és ön körül! Figyelje meg, hogy mindent gyorsabban, fürgébben tud megoldani, mint máskor, így pedig régi dolgok is rendeződnek, vagy akár másoknak is be tud segíteni. Ne aggódjon, hiszen a legjobb úton jár a céljai eléréséhez.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) A szokásos rutinfeladatok mellett másra is időt kell szánnia! Fontos, hogy tervezze tudatosabban a jövőjét, merüljön el kicsit a gondolataiban, töprengjen a lehetőségein, és ha kell, hát kérdezzen, érdeklődjön. Lesznek olyanok a környezetében, akik szívesen adnak tanácsot, véleményeznek.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Összességében elmondható, hogy igen pozitív hangulatban telik az egész hét, jelentős problémákra, vitákra, komoly bonyodalmakra nem kell számítania. Még önt is meg fogja lepni az, hogy akik eddig ön ellen voltak, vagy épp kerülték a társaságát, most nem nehezítik meg a dolgát, sőt!

Halak (II. 21.–III. 21.) A hét elején nem lesz elégedett a körülményekkel, látványos lesz, ahogy téblábol, nem találja a helyét, maga sem tudja, miért, de minden nehézkesen halad előre. Netán kiveszett önből a lelkesedés? Még szerencse, hogy ez egy átmeneti időszak, és hamar fordul a kocka.


28

SZOLGÁLTATÁS Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak, invalidusoknak, valamint anyasági szabadságon lévőknek. DS és környéke. Tel.: 0907 723 420. Fürdőkád-zománcozás hideg zománccal: 0949 727 489. Számmisztika, sorselemzés: 0910 942 851. Ülőgarnitúrák, autók, szőnyegek mély tisztítását vállaljuk. Tel.: 0905 506 748, LEAFF – DS. ADÓSSÁGRENDEZÉS! 0903 967 358; 0903 782 895. Koktélkeverés rendezvényeken. CocktailMánia – Lukáš Tóth: 0908 153 937. Emlékművek felújítása, sírkövek tisztítása: 0910 143 594, DS. A bank nem adott kölcsön? Mi segítünk Önnek! Tel.: 0902 33 08 32. SZATELLIT TV SZERELÉSE ÉS JAVÍTÁSA (FREESAT) LEGTÖBB MAGYAR CSATORNA, 20 EURÓ/ÉVTŐL, MÁSODIK KÁRTYA INGYEN! INTERNET ÉS RIASZTÓ RENDSZEREK SZERELÉSE. Cím: BACSÁK UT-

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés CA 247., DS, Tel.: 031/321 99 99, www.itelcom.sk Készpénzhitel bármire 2000 eurótól 20 000 euróig tartozások, előnytelen hitelek lefizetésére is: 0917 373 275. Győrben, a belvárosban, a dr. Kovács Pál utca 5. (kapualj)alatt koszorúslány-, menyecske-, örömanyaruhák (komplék), kosztümök kaphatók kiváló minőségben. Női felsők, zakók, bolerók – akciós áron, férfi foltos könyökű zakók – alkalmi áron. Tel.: 0036/69/329 438. Nyitva tartás: 9–18 óráig, szombaton: 9–13.30 óráig. LEFOLYÓK TISZTÍTÁSA – DUGULÁSELHÁRÍTÁS: DS, SC, BA, GA. Tel.: 0905 960 621. www.krtkovanieds.sk Nem bani hitelek – 300 eurótól 50 000 euróig. Tel.: 0907 235 125. ÁLLÁS Gropo SK felvesz sofőröket nemzetközi konténerszállításra. Tel.: 0908 757 603. Eladót keresek papírüzletbe, fél napos munkaidőre: 0905 705 121. Szinkrontolmácsot keresünk horvát–magyar, magyar–horvát fordításra. Tel.: 0915 815 935.

Mesto Dunajská Streda oznamuje svoj zámer predať podľa § 281-288 zákona č. 513/1991 Zb. Obchodný zákonník v znení neskorších predpisov nasledovné nehnuteľnosti v katastrálnom území Dunajská Streda formou obchodnej verejnej súťaže: ● stavba 3 poschodového obytného domu súp. č. 2134, nachádzajúca sa na par. č. 1879/11, par. č. 1879/12, par. č. 1879/13, par. č. 1879/14, par. č. 1879/257 a par. č. 1879/258 v katastrálnom území Dunajská Streda, v obci Dunajská Streda, vedená na LV č. 3884 Okresným úradom Dunajská Streda – Katastrálny odbor a pozemky, nachádzajúce sa v katastrálnom území Dunajská Streda, v obci Dunajská Streda, par. č. 1879/11, parcela registra C, druh pozemku zastavané plochy a nádvoria o výmere 41 m2, par. č. 1879/14, parcela registra C, druh pozemku zastavané plochy a nádvoria o výmere 47 m2, vedené na LV č. 6095 Okresným úradom Dunajská Streda – Katastrálny odbor. Základnú informáciu o predmete kúpy je možné získať ● na adrese: Mestský úrad, Dunajská Streda, Hlavná 50/16., 929 01 Dunajská Streda v kancelárii č. 210 ● na internetovej stránke: www.dunstreda.sk ● na e-mailovej adrese: stefan.galffy@dunstreda.eu. Lehota na predkladanie cenových ponúk končí dňa 22. 5. 2015.

Felveszünk telefonos operátort (hölgyeket) DS és környékéről. Feltételek: türelem, kitartás, jó kommunikációs képesség, szlovákés magyar nyelvtudás: 0948 113 113. INGATLAN Eladó új építésű 137 m2-es családi ház 715 m2-es telken, Macházán. Ára 135 000 euró. Tel.: 0948 790 082. Eladó építkezési telek (766 m2) Albáron. Tel.: 0917 591 829. Eladó építkezési telek Alistálon (Dolný Štál), lakott területen. Ára 18 000 euró. Tel.: 0917 350 330.

Kiadó Hodosban, családi házban lakás, vagy 1 szoba nem dohányzó, munkaviszonyban lévő személynek: 031/551 90 49. Kiadó berendezett garzonlakás Dunaszerdahelyen, júniustól. Tel.: 0917 591 829. Kiadók szobák Bősön: 0918 673 387. Kiadó 1 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Barátság tér): 0907 241 474. Kiadó 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Újfalu). Tel.: 0905 313 769. Kiadó garzonlakás Dunaszerdahelyen (Kelet-lakótelep): 0904 167 026. Kiadó 2 szobás lakás Hodosban. Tel.: 0948 129 929. VEGYES

LAKÁS, GARÁZS Eladó 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0907 066 701. Eladó Dunaszerdahelyen (Neratovice tér) nagy, 3 szobás lakás, 87 m2-es, 2 balkonos, átépített, földszinti lakás. Tel.: 0905 854 103. KIADÓ – BÉRLET Kiadó 1 szoba konyhás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0918 444 624.

Tüzifa eladó rönk, ill. metélt kiszerelésben Dunaszerdahelyen, a kürti úti fatelepen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551. A csallóköznádasdi SÁMÁN panzió májustól minden szombaton élő cigányzenével várja vendégeit. Asztalfoglalás: 0905 427 933. Eladó fodrászpult és fodrász székek (gyermekek hajnyírása való szék is). Tel.: 0905 561 611.

Dunaszerdahely Város az 1991. évi 513. számú törvény (Kereskedelmi Törvénykönyv) 281-288-as paragrafusa és későbbi módosításai alapján eladásra kínálja a Dunaszerdahely kataszterében elhelyezkedő következő ingatlanokat nyilvános üzleti verseny-pályázat formájában: ● a Dunaszerdahely kataszterében elterülő a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal Kataszteri Főosztálya által a 3884-es számú tulajdoni lapon vezetett, az 1879/11, 1879/12, 1879/13, 1879/14, 1879/257, 1879/258-as számú parcellákon elhelyezkedő 2134-es házszámú 3 emeletes lakóház; valamint a 6095ös számú tulajdoni lapon vezetett 1879/11-es helyrajzi számú, 41 m2 területű és az 1879/14-es helyrajzi számú, 47 m2 területű parcellák. Az ingatlanról információ kapható ● a következő címen: Mestský úrad, Dunajská Streda, Hlavná 50/16., 929 01 Dunajská Streda, 210-es számú iroda ● a következő weboldalon: www.dunstreda.sk ● a következő e-mail címen: stefan.galffy@dunstreda.eu. Az árajánlatok benyújtásának végső határideje: 2015. május 22.


29

Apróhirdetés > Hirdetés

2015. május 5. |19. szám

Nemzetközi fuvarozásra, az EU államokba, kamionsofőröket keresünk.

Tel.: 0918 382 155; 0918 382 161. Eladó árpa és búza, valamint Horal kocsi. Tel.: 0908 039 138. ÜDÜLÉS Pihenje ki az év fáradalmait Horvátországban. Zadarhoz közel apartmanok kiadók. Tel.: 0903 822 338. HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292.

A topolnicai baromfifarm (Galántától 5 km-re) eladásra kínál 8–12 hetes tojó jércéket többféle színben, 1–14 napos brojler kiskacsákat, 1–14 napos mulard májkacsákat (hímeket is), 1–3 napos Landes májlibákat, 7 hetes BIG 6-os pulykákat, tömni való brojler kacsákat és tömni való mulard májkacsákat. A megrendelt áruk házhoz szállítását is vállaljuk! Továbbá eladók tápok és koncentrátumok. Tel.: 0905 450 432; 0905 551 499; 031/78 11 563. Bontott csirkék, kacsák – csirketisztítást vállalunk: 0905 944 149.

"

MEGRENDELŐSZELVÉNY Megrendelem a Csallóköz–Žitný ostrov regionális hetilapot. egy évre 28 euró

félévre 15,60 euró

Név: .......................................................................................... Utca, házszám: ........................................................................ Lakhely: .................................................................................... Telefonszám: ............................................................................ Aláírás: ......................................................

Az újság ára egy évre 33,80 euró amennyiben a újságárusoknál veszi. Ha közvetlen a szerkesztőségben rendeli meg lapunkat, az egy évre szóló előfizetés csak 28 euró, a féléves pedig 15,60 euró. A kitöltött megrendelőlapot a szerkesztőség címére várjuk: Alžbetínské nám. 1194/1., 929 01 Dunajská Streda. Információ: 031/550 37 44; 0903 23 67 24.

Tallóstól 3 km-re levő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való MULARD hím májkacsák, tömött MULARD májkacsák élve és tisztítva. Tel.: 031/778 23 53; 0915 291 826. GÉPJÁRMŰ Eladó ezüst metallizált Škoda Fabia Sport Line 1.2, gy. év 2006, 47 kW, új gumiabroncs, nagyon jó állapotban. Ára 3500 euró. Tel.: 0911 469 411. PALÁNTA Eladók többfajta paprika-, paradicsom- és dinnyepalánták. Tel.: 031/559 13 27; 0918 984 972. DROBNÉ INZERÁTY R E F I N A N C O VA N I E DLHOV! 0903 967 358; 0903 782 895.

Od 1. júla sa uvolní na rušnom mieste v DS (Ružový háj 55) s veľkým neploteným parkoviskom miestnosť (37 m2). Miestnosť pozostáva z dvoch priestorov s veľkým svetelným výkladom. Dá sa použiť na služby alebo kanceláriu. Tel.: 0905 561 611. Predám rozťahovaciu pohovku bordovej farby s úložným priestorom, lacno. Tel.: 0905 561 611. Zdravotná sestra s 30 ročnou praxou (18 rokov v ambulancii, ZŤP, po presťahovaní) hľadá prácu na plný alebo čiastočný pracovný úväzok: 0902 158 809. Predám doma vyrobenú cirkulu na 380kW – lacno. Tel.: 0905 561 611. Hľadáme tlmočníka na priamy (konsekutívny) preklad chorvátsko–maďarského jazyka. Tel.: 0915 815 935. Prijmeme sestričku do zubnej ambulancie. Prax nutná aspoň 1 rok. Životopisy na: dental@zoznam.sk

DRAŽBA Dražobná spoločnosť Bratislavská dražobná a.s., so sídlom Mostová 2, 811 02 Bratislava, IČO: 47 701 056 organizuje dňa 26. 5. 2015 (utorok) na Notárskom úrade Mgr. Petra Dancziho – notára, so sídlom Turecká 24., 946 01 Nové Zámky dobrovoľnú dražbu nehnuteľností v zmysle zákona č. 527/2002 Z. z. o dobrovoľných dražbách v znení neskorších predpisov a to nasledovne: 1. Trojizbový byt č. 16 na 2. poschodí obytného domu so súpisným číslom 197, v Dunajskej Strede, postavený na parcele č. 1879/22, 1879/23, 1879/24, 1879/25, 1879/26, vchod číslo 46, LV č. 3850, vedený Okresným úradom Dunajská Streda, katastrálny odbor, k. ú. Dunajská Streda. Najnižšie podanie 25 000 EUR, čas otvorenia dražby 10.30 hod. 2. Rodinný dom s.č. 212, postavený na parc. č. 65/2, v zastavanom území obce Horné Mýto, pozemky parcely registra „C“ a to č. 65/1, záhrady, výmera 575 m2, parc. č. 65/2, zastavané plochy a nádvoria, výmera 360 m2, parc. č. 65/3, zastavané plochy a nádvoria, výmera 14 m2 a parc. č. 65/4, zastavané plochy, výmera 26 m2, LV č. 511, vedený Okresným úradom Dunajská Streda, katastrálny odbor, k.ú. Horné Mýto. Najnižšie podanie 34 200 EUR, čas otvorenia dražby 13.00 hod. Bližšie informácie záujemcom poskytneme denne na tel. č.: 0915/438 608, esp. www.notar.sk


30

Celebsztorik

Csallóköz

Japán feleségétől született Április 10-én ünnepelte 63. születésnapját. Bár manapság is forgat, filmjei már közel sem keltenek akkora visszhangot, mint 20 évvel ezelőtt. Ráadásul rendszeresen felröppennek a hírek, hogy a híresség szexuálisan zaklatja a nőket a forgatásokon. Bár emiatt többször is beperelték, végül mindig peren kívüli megegyezés

lett a vége, vagy ejtették az ellene felhozott vádakat. Seagal eddigi élete során négyszer volt házas, jelenlegi feleségét 2009-ben vette el. Hét gyermeke született, továbbá van már két unokája is. Lánya, a 35 éves Ayko Fujitanu, a sztár első feleségétől, Miyako Fujitanitól született, színésznőként és íróként dolgozik.

Énekesnek készül

Még csak 12 éves, de már fellépésekre jár énekelni Tóbiás József MSZP elnök és Rába Tímea volt szépségkirálynő lánya. Az exfiesztás Knapik Tamás már dalt is írt neki, és készül az első videoklip! – Mikor meghallottuk énkelni, csak néztünk egymásra az édesapjával, mert fogalmunk nem volt arról,

Iszonyatosan lefogyott Rossz hírek érkeznek minden idők egyik legsármosabb pasijáról, Sean Conneryről. Környezete nagyon aggódik az életéért. A színészlegendát évek óta nem látni sehol. A 84 éves filmsztár a nyilvánosságtól elvonultan él a Bahamákon festőművész feleségével, s mostanában a házukat sem igen hagyja el. Egyszerű az oka, Alzheimer-kórja miatt sokszor eltévedt, s nem találta az utat hazafelé. A National Enquirer úgy tudja, szívbetegséggel is küzd a skót színész, sőt, azt állítják, csak hónapjai, esetleg fél éve van hátra.

hogy milyen szép hangja van a gyerekünknek, és ilyen álmokat dédelget – árulta el Tímea. A gyermek azóta énekesi pályára készül. Ezt pedig olyan komolyan veszi, hogy az iskola, a tánc, a zongoraóra mellett énektanárhoz jár, az énekléshez pedig már művésznevet is választott magának: Nina T.

Meseszép a lánya

Nos, mit tehetnénk, Johnny Depp és a gyönyörű Vanessa Paradis közös lányát már most imádjuk. Hogy miért? Egyelőre csak azért, mert a színész és a francia színész- és énekesnő gyermeke, Lily Rose Depp egyszerűen meseszép. A 15 éves lány cuki instagramjának máris 55 ezer követője van, egyelőre akárcsak Stallone lánya esetében, biztosan a szülei miatt. De fog ez a szám még meredeken emelkedni, ha papája legközelebbi filmjében ő is felbukkan majd a nyáron. Szerintünk minden esélye megvan rá. Összeállította: Wimmer Ilona (Net-felvételek)

Elhagyta a felesége Little G nem élete legszebb napjait éli. Még kórházban is kezelték, miután felbomlott a családja. Derült égből villámcsapásként érte amikor felesége bejelentette, elköltözik, válni akar. Az pedig, hogy a költözés után már egy másik férfival látták a magyar X-Faktor zsűritagjának asszonyát, tovább rontott a helyzeten. Bár – ahogy Little fogalmazott – imádja azt a gyönyörű fekete asszonyt, apaként fia hiánya a leggyötrőbb. Ashert sokkal kevesebbszer láthatja, mint szeretné. Little G másik, korábbi kapcsolatából született kisfia Londonban él édesanyjával.


TV-műsor > 2015. május 6–12.

2015. május 5. | 19. szám

DUNA TV > május 9., szombat, 0.35

Sylvia bonyolult élete

31

A seattle-i időjós, Sylvia élő adásban omlik össze amikor rájön hogy barátja megcsalja. Miután ennek következményeként kirúgják az állásából, Sylvia kénytelen összeköltözni az öccsével, Walttal és annak legjobb barátjával, Byronnal. Sylvia a botránynak köszönhetően híressé válik, így a csatorna megpróbálja visszaszerezni. Még volt barátja is közeledni próbál, és úgy néz ki, Sylvia megbocsájt, ám ekkor közbelép az igazi, nagy szerelem. Rendezte: Blayne Weaver , Szereplő(k): Tricia O Kelley Weather Girl, amerikai vígjáték, 90 perc, 2009

MARKÍZA > május 9., szombat, 20.33

A beavatott

Beatrice Prior Chicagoban él, ahol a társadalom öt csoportra tagolódik, melynek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Az emberek rájöttek, hogy a világban dúló háborúkért a személyiségben rejlő rosszra való hajlam okolható. A csoportok célja, hogy az emberekből kiirtsák azokat a tulajdonságokat, amik előidézhetnek egy újabb konfliktust. Az év egy bizonyos napján a 16 éveseknek el kell dönteniük, hova akarnak tartozni. Rendezte: Neil Burger Szereplő(k): Shailene Woodley Divergent, amerikai akciófilm, 139 perc, 2014

JOJ > május 10., vasárnap, 22.30

Toyboy – Selyemfiú a pácban

JENNIFER GARNER TV2 > május 10., vasárnap, 22.10

Lódító hódító Nikki nem dzsigoló. Egyszerűen imád hódítani, odavan a szép nőkért, és soha nem hagyna ki egyetlen alkalmat sem... Sármját általában arra használja, hogy Los Angeles leggazdagabb nőinek ágyában kössön ki, ingyen lakáshoz, remek ajándékokhoz és vip helyekhez jutva. Persze a nők is profitálnak: mellette gyönyörűnek és fiatalnak érezhetik magukat. Nikki tökéletes gépezetébe mégis porszem kerül: hiába élhet egy híres és gazdag jogásszal, szerelmes lesz egy egyszerű pincérlányba...

Különös világban él Mark Bellinson. Ebben a világban a hazugság ismeretlen fogalom, mindenki igazat mond, még a politikusok is. A sikertelen fickó azután felfedezi a hazugságot, és nem kell hozzá sok idő, hogy rájöjjön, milyen előnyei származhatnak ebből. Pályája egyre magasabbra ível, az emberekben meg sem fordul a gondolat, hogy megkérdőjelezzék a szavait. Sőt, már-már szentírásként értelmezik azokat, és ebből lesz a baj: a hazugság igazsággá válik. A végén Mark már igazat is mondana, hogy meghódítsa szerelmét.

Rendezte: David Mackenzie Szereplő(k): Ashton Kutcher, Anne Heche Spread, amerikai filmvígjáték, 97 perc, 2009

Rendezte: Matthew Robinson, Ricky Gervais Szereplő(k): Jennifer Garner, Ricky Gervais, Jonah Hill The Invention of Lying, amerikai filmvígjáték, 99 perc, 2009


32 TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 Rózsa és New York I. (3.) 6.20 Tények 6.50 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.50 Családi Titkok 13.50 Magánnyomozók 14.55 Valentina titka 15.55 Emlékezz, Reina! (86.) 16.55 Fiorella Egy hónap telik el, Reina Madridban rejtőzködik, míg a rá vadászó szervezetet le nem leplezik. Javier az egyedüli, aki tudja hol van. 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Kristóf próbálja figyelmeztetni Kardost, de őt nem érdekli, hogy Dénes rájön-e, mi történt. Fanni is próbál segíteni, de Dóra és Kardos sem jut közös megoldásra, ami végül egy vallomásra készteti Kardost. 20.10 Kuzey Güney – Tűz és víz (12.) 21.15 Éden Hotel 22.35 A konyha ördöge 23.50 Lángoló Chicago Amerikai sorozat 0.50 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Astro Show 12.45 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.00 A Konyhafőnök 15.20 A vihar (86.) Mexikói sorozat 16.15 A szerelem foglyai (36.) 17.30 Fókusz 18.00 Híradó 18.55 A Konyhafőnök 20.15 Éjjel-nappal Budapest 21.30 Barátok közt 22.05 Szulejmán Hürrem a fejébe veszi, hogy megszerzi a valide egykori lakosztályát. Egyeduralmát azonban Hatidzse nem nézi jó szemmel, és szövetkezik Gülfemmel, és minden követ megmozgat, hogy eltávolítsa Hürremet a szultán közeléből. Ibrahim a sorsa elől a hadjáratba menekül, abban bízva, hogy a csatatéren éri majd a vég. Nem is sejti, hogy újabb merényletre készülnek ellene. 23.05 Híradó 23.40 Házon kívül 0.10 Magyarul Balóval 0.45 Reflektor 1.00 A Grace klinika Az utolsó pillanat

7.25 Charly, majom a családban II. 8.10 Jamie 15 perces kajái (ism.) 8.40 Don Matteo VII. 9.50 A szenvedélyek lángjai (120.) 10.35 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái (37.) 13.15 Kívánságkosár 15.20 Lola (101.) 16.10 Charly, majom a családban XIV. 17.00 Ridikül 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo VII. 19.40 Párizsi helyszínelők (10.) 20.25 Szabadság tér 21.15 Fapad (20.) 21.45 Grand Hotel II. Spanyol sorozat 22.45 Aranymetszés 23.35 A gonosz érintése Orson Welles mesteri rendezése a film-noir egyik legjelentősebb darabja, a bűn természetrajzát világítja meg, a korrupció és az erkölcsi megalkuvás drámáját. Amerikai krimi 1.30 Becéző szavak Amerikai filmvígjáték

12.10 Gyilkos számok 14.05 NCIS: Los Angeles (am.) 15.05 Csillagkapu: Univerzum (4.) 16.05 A szépség és a szörnyeteg II. (2.) 17.05 Bostoni halottkémek (am.) 18.05 Hawaii Five-0 Amerikai sorozat 19.05 Gyilkos számok Am. sorozat 20.00 NCIS: Los Angeles (am.) 21.00 Gyilkos elmék Amerikai sorozat 22.00 Hawaii Five-0 23.00 Titkok és hazugságok (14.)

M2

Viasat 3

8.05 20.00 21.00 22.40

14.10 CSI: A helyszínelők 16.05 A SHIELD ügynökei (14–15.) 18.00 Csengetett, Mylord? (angol) 19.05 Jim szerint a világ 20.10 Két pasi – meg… 21.00 Tökéletes gyilkosság (am.) Fsz.: M. Douglas 23.20 Halálos nyugalom Egy békésnek induló tengeri kirándulás rémálommá változik, amikor a látóhatáron feltűnik egy elhagyatott hajó. Ausztrál–amerikai thriller

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Egyszer volt, hol nem volt (19.) 23.25 Ég, föld, férfi, nő Csallóköz Fanni és Sanyi a Csallóköz határon túli oldalán kalandoznak. Útközben megismerkednek a gútai rozmárokkal, a Vermes törzs hagyományőrzőitől megtudják, milyen gazdag a helyi mondavilág, és belekóstolnak a folyami hajózás csodáiba is. 0.20 Az A38 Hajó színpadán

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. május 6. > Szerda 20.30 > JOJ Monte Wildhorn...

Monte Wildhorn igazi életunt, mogorva fráter, egy csendes szigetre költözik, hogy ihletét és életkedvét visszaszerezve ismét írásba fogjon. A vidéki hétköznapokban a férfi lassan túlteszi magát felesége halálán, és összebarátkozik szomszédjaival, egy, a gyermekeit egyedül nevelő anyával és három csemetéjével, akik hamarosan visszahozzák Monte írás iránti szenvedélyét. Rendezte: Rob Reiner Szereplő(k): Morgan Freeman, Virginia Madsen Amerikai filmdráma, 109 perc, 2012

Cool

Markíza

JOJ

12.50 Medicopter 117 A légimentők III. Német sorozat 13.45 Cobra 11 XV. 15.35 CSI: New York-i helyszínelők V. Zöld indulat (am.) 16.30 CSI: Miami helyszínelők: Gyilkos pont (amerikai) 17.25 Dr. Csont II. (am.) 18.20 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 19.15 Gyilkos elmék 20.15 A mentalista IV. Amerikai sorozat 21.10 Dr. Csont (am.) 22.10 CSI: A helyszínelők (am.) 23.05 A rejtély IV. (8.) Amerikai sorozat 0.00 Gyilkos elmék Amerikai sorozat

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.40 Rendelő a Rózsakertben 11.00 A fiúk nem sírnak 12.00 Doktor House 13.05 NCIS IV. (am.) 14.05 Monk –Flúgos nyomozó II. (1.) Amerikai sorozat 15.05 Agymenők (am.) 15.30 Két pasi – meg egy kicsi V. Amerikai sorozat 16.00 NCIS VII. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19:00 Híradó, sport 20.30 Chart Show Slágerlista 23.45 Zöld íjász II. Amerikai sorozat 0.45 Terepen III. Am. sorozat (2.) 1.35 NCIS VII. (am.)

12.00 Híradó 13.20 Dr. Csont VII. Amerikai sorozat 14.20 Édes élet Realityműsor 15.20 Mániákus vásárlók 16.40 Topsztár 17.00 Híradó 17.55 Igaz történetek Bírósági akták 19:00 Krimihírek 19:30 Híradó, sport 20.30 Monte Wildhorn csodálatos nyara Am. filmdráma 23.05 Dr. Csont VII. Amerikai sorozat 0.05 CSI: New York-i helyszínelők II. Amerikai sorozat 1.00 CSI: Las Vegas-i helyszínelők II. Amerikai sorozat

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.35 12.10 12.30 13.50 14.50 15.45 15.50

8.00 Hazug csajok társasága 9.00 Vacsoracsata vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A konyha ördöge 12.50 Smaragd szív (48.) 13.45 Lucia (48.) 14.40 Rosario (58.) 15.35 Barátok közt 16.05 A konyha ördöge 17.05 Agymenők IV. 18.05 Hupikék törpikék 19.00 Az időgép Amerikai akciófilm 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Az élet csajos oldala I. 23.00 Barátok közt 23.30 Hazug csajok társasága

14.00 Építs házat, ültess fát! 14.35 Mrs. Klinika (40.) 15.30 Esély – vetélkedő 16.00 Hírek 16.25 Svindlerek III. (17.) 17.00 Linley felügyelő nyomoz I. 8/2. 17.45 Vetélkedők 19.00 Híradó, sport 20.00 Jégkorong-vb: Szlovákia–Norvégia 22.45 Hajótörött szerelmesek (francia) Stan befejezte könyvét, melynek főszereplője épp olyan féltékeny mint ő maga. Nem is csoda, hisz felesége modell és sokat van távol... 0.20 Külvárosi rendőrök (60.)

12.50 ArtSpektrum 12.55 Est Havrannal 14.15 Energetikai magazin 14.30 Magyar magazin 14.55 Fókusz – fogyasztó 16.00 Jégkorong-vb: Oroszország–Dánia 18.40 Esti mese 18.50 Jégkorong-vb: Svájc–Lettország 20.15 BL-elődöntő: Barcelona– Bayern München 23.05 BL-összefoglaló 23.10 Sporthírek 23.40 Jégkorong-vb: Szlovákia–Norvégia 1.20 Rendőrségi magazin

16.25 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.35 21.30 22.50 23.00 24.00 0.20

Fórum TV-shop Start + Egyenes beszéd Doku (ism.) Hírek 700-as klub Közéleti magazin Könyvjelző Világhíradó Fórum Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Hírvita Somogyi Zoltánnal Friderikusz Világhíradó Egyenes beszéd Késő esti híradó Világhíradó


33

Tv-műsor > 2015. május 7. > Csütörtök

2015. május 5. | 19. szám

18.55 > RTL II Diana

TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 Rózsa és New York I. (4.) 6.25 Tények reggel 6.50 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.50 Családi Titkok 13.50 Magánnyomozók 14.55 Valentina titka 15.55 Emlékezz, Reina! (87.) 16.55 Fiorella (58.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Szabi Dénestől kér segítséget, hogy kampányfilmet forgassanak. Azonban váratlan fejlemények bonyolítják a történteket. 20.10 Kuzey Güney – Tűz és víz (13.) 21.15 Éden Hotel 22.35 NCIS XII. (am.) Eric hadnagy nyíltan vállalt homoszexualitása miatt Meade vezérőrnagy megpróbálta hátráltatni felterjesztését a Becsületérem kitüntetésre. Amikor aztán a hadnagyot holtan találják, volt felettese is gyanúba keveredik. 23.35 Belső ellenfél I. Am. sorozat (5.) 0.40 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.00 A Konyhafőnök 15.20 A vihar (87.) 16.15 A szerelem foglyai (37.) 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 18.55 A Konyhafőnök 20.15 Éjjel-nappal Budapest 21.30 Barátok közt 22.05 CSI: Miami helyszínelők IX. Natalia és Horatio épphogy megússzák Randy North támadását, aki kétségbeesésében megpróbált végezni Nataliával. A rendőrségen North hosszabb vallatás után segítőkésznek mutatkozik, és elárulja a még szökésben lévő cellatársa, a sorozatgyilkos Toller búvóhelyét. Ám hamar kiderül, hogy a két szökevény még mindig összejátszik, és halálos csapdát állítottak a rájuk vadászókra. 23.00 Híradó 23.35 Magyarul Balóval 0.05 Brandmánia

7.20 Charly, majom a családban XIV. 8.10 Jamie 15 perces kajái (ism.) 8.40 Don Matteo VII. 9.50 A szenvedélyek lángjai (121.) 10.35 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái (33.) 13.15 Kívánságkosár 15.10 Lola (102.) 15.55 Charly, majom a családban XIV. 16.40 SzerencseHíradó 17.00 Ridikül 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo VII. 19.30 Szívek doktora (14.) 20.20 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán 21.20 Munkaügyek IV. 21.50 Római helyszínelők: Árulkodó nyomok (olasz) 22.50 kult.hu. 23.20 Tokaji rapszódia Magyar vígjáték Gróf Baracskay Miklós léha életét bátyja megelégeli, és kötelezi, hogy munkát vállaljon a családi borszaküzletben. Miklós a barátaival búcsúpartit rendez, és ittas állapotban balesetet okoz a Dunán. Kimenti a másik csónak hölgytagját, de egy pofon a jutalma. 0.35 Tiszta napfény Amerikai film

12.15 Gyilkos számok 13.10 Hawaii Five-0 14.05 NCIS: Los Angeles (am.) 15.10 Csillagkapu: Univerzum II. (5.) 16.10 A szépség és a szörnyeteg II. (3.) 17.10 Bostoni halottkémek (am.) 18.10 Hawaii Five-0 19.05 Gyilkos számok 20.00 NCIS: Los Angeles IV. (5.) 21.00 NCIS VIII. (am.) 22.00 NCIS: Los Angeles (am.) 24.00 Gyilkos elmék 0.55 NCIS: Los Angeles (am.)

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

STV1

STV2

6.30 20.00 21.00 22.35 23.35

14.10 CSI: A helyszínelők 16.05 A SHIELD ügynökei (15–16.) 18.00 Csengetett, Mylord 19.05 Jim szerint a világ 20.10 Két pasi meg... Amerikai sorozat 21.00 Feketelista II. (am.) 22.55 Tökéletes gyilkosság (am.) Steven mindent megkapott az élettől. Feleséget nem elégít ki, hogy a férje csupán gyűjteménye legértékesebb darabjának tekinti. Egy idő után egy másik férfi karjaiban keres vigaszt.

12.10 13.40 13.50 14.50

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A konyha ördöge 12.50 Smaragd szív (49.) 13.45 Lucia (49.) 14.40 Rosario (59.) 15.35 Barátok közt 16.05 A konyha ördöge 17.05 Agymenők IV. 18.05 Hupikék törpikék 18.55 Diana. Angol film 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Az élet csajos oldala I. 23.00 Barátok közt 23.30 Hazug csajok társasága (am.)

12.20 14.05 15.00 16.00 16.25 16.55

13.15 13.45 14.15 14.30 15.00 15.50 16.00

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Borgiák I. (8.) Otthontalan utcákon (dok.) Vijaykumar Mirchandani első filmje azt a heroikus küzdelmet mutatja be, hogy próbál Harald Falge nap mint nap ételt és otthont biztosítani az ausztrál utcagyerekeknek. A film felhívásként szolgál mindnyájunk számára, hogy éljünk felelősebb életet. 0.30 Koncertek az A38 Hajón

15.45 15.50 16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.15 21.30 22.25 23.00 24.00 0.35

TV-shop ATV HÍradó Egyenes beszéd Hírvita Somogyi Zoltánnal ATV Híradó 700-as klub Közéleti magazin Fő az egészség Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd A helyzet Híradó Friderikusz Világhíradó Egyenes beszéd Késő esti híradó A helyzet (ism.)

Cool 12.00 A mentalista V. 12.50 Medicopter 117 A légimentők III. 13.45 Cobra 11 XV. 15.30 CSI: New York-i helyszínelők V. 16.30 CSI: Miami helyszínelők (am.) 17.25 Dr. Csont II. (am.) 18.20 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 19.15 Gyilkos elmék Amerikai sorozat 20.15 A mentalista V. 21.10 Dr. Csont VII. Lottózni veszélyes (am.) 22.10 Döglött akták Út az ismeretlenbe 23.05 Hazudj, ha tudsz! Szerelem mindhalálig (am.) 0.00 Gyilkos elmék

Oliver Hirschbiegel filmje a walesi hercegné teljesen új arcát mutatja meg: életének utolsó két évét feldolgozó filmből megismerhetjük a magánember Dianát, akinek állandóan meg kellett küzdenie az őt zaklató sajtóval, és aki mégis képes volt kijátszani a médiát, titokban tartani a Dr. Khanhoz, a pakisztáni orvoshoz fűződő kapcsolatát. A nép hercegnője, Lady Di távol a világtól, a szeretett férfi oldalán végre önmagára talált. Rendezte: Oliver Hirschbiegel Szereplő(k): Naomi Watts, Cas Anvar Angol életrajzi film, 113 perc, 2013

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.40 Rendelő a Rózsakertben 11.00 A fiúk nem sírnak 12.10 Doktor House 13.05 NCIS IV. (am.) 14.05 Monk – Flúgos nyomozó II. 16/2. 15.00 Agymenők (am) 15.30 Két pasi – meg egy kicsi V. 16.00 NCIS VII. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19:00 Híradó, sport 20:30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.45 Családi ügyek Szlovák sorozat 22.50 Feleségcsere 0.00 Gyilkos elmék VII. 0.55 Terepen III. Am. sorozat (3.)

17.45 18.20 19.00 20.20

22.10 22.40 0.05 0.55

Hölgyklub Mrs. Klinika (41.) Esély – vetélkedő Hírek Svindlerek III. (18.) Linley felügyelő nyomoz I. 8/3. Párbaj Öten öt ellen Híradó, sport Igaz történet: Menekülés a szabadságba Olasz filmdráma Riporterek Száguldó pokol Kanadai sorozat Külvárosi rendőrök (61.) Nash Bridges (8.)

JOJ 12.00 Híradó 13.20 Dr. Csont VII. 14.20 Édes élet 15.20 Mániákus vásárlók 16.40 Topsztár 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19:00 Krimihírek 19:30 Híradó, sport 20.30 Vadlovak Szlovák sorozat 21.45 Összeomlás Szlovák sorozat 22.25 Dr. Csont VII. Am. sorozat (8.) 23.25 CSI: New York-i helyszínelők II. Amerikai sorozat 0.20 CSI: Las Vegas-i helyszínelők II. Amerikai sorozat 1.20 A börtön királyai Amerikai sorozat

18.40 18.45 20.00 22.40 0.20 0.50

Família Aranyévek Horgász magazin Roma magazin Fókusz – jog Hírek magyarul Jégkorong-vb: USA–Fehéroroszország (élő) Esti mese Jégkorong-vb: Csehország– Franciaország Jégkorong-vb: Svédország– Németország Labdarúgó EL Neapol–Dnipro – középdöntő Sporthírek Jégkorong-vb: Finnország– Szlovénia


34 TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 Rózsa és New York I. (5.) 6.25 Tények reggel 6.50 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.50 Családi Titkok 13.50 Magánnyomozók 14.55 Valentina titka 15.55 Emlékezz, Reina! (88.) Javier elolvassa Reina naplóját, amiből megtudja az igazságot, amiért Reina lefeküdt Victorral. A szerelmesek kibékülnek. 16.55 Fiorella (35.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Dénes örül, hogy Viktor látogatása jó hatással volt Dórára. Bezerédi azt tanácsolja Dórának, hogy hallgasson a szívére. 20.10 Kuzey Güney – Tűz és víz (14.) 21.15 Éden Hotel 22.35 Frizbi Hajdú Péterrel 23.35 Grimm (am.) 0.40 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro-Show 12.45 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.00 A Konyhafőnök 15.20 A vihar (88.) 16.15 A szerelem foglyai (38.) Milagros végre felébred a kómából, de kiderül, hogy elvesztette a látását. Guadalupét hibáztatja, és azzal vádolja, hogy meg akarta ölni. Tuerta az újságból értesül Guadalupe és Nacha halálhíréről, de úgy gondolja, hogy ez csak a két nő ravasz húzása, és elhatározza, hogy hasznot húz belőle. 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 18.55 A Konyhafőnök 20.15 Éjjel-nappal Budapest 21.30 Barátok közt 22.05 Showder Klub 23.10 Híradó 23.40 Magyarul Balóval 0.15 Minden lében négy kanál III. (6.) 1.15 Reflektor

7.20 Charly, majom a családban III. 8.10 Jamie 15 perces kajái (ism.) 8.40 Don Matteo VII. 9.40 A szenvedélyek lángjai (122.) 10.30 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái (39.) 13.15 Kívánságkosár 15.15 Térkép 15.45 Labdarúgás: MTK Budapest– Puskás Akadémia FC 18.00 Híradó 18.35 Don Matteo VII. 19.30 Rocca parancsnok 20.30 Columbo: Türelmetlen hölgy (am.) Bryce egy arrogáns alak, mindenkit rettegésben tart. Leginkább húga szenved tőle, és egy nap betelik nála a pohár. 21.50 King II. (7.) 22.35 A rejtélyes XX. század 23.10 Forma–1 Spanyol Nagydíj 0.55 Mélyvörös Helga telepatikus képességekkel rendelkezik. Egy előadás során szörnyű dolgokat lát meg a közönségben ülő egyik néző fejében és még aznap este brutális gyilkosság áldozata lesz. Olasz horror

14.10 NCIS: Los Angeles (am.) 15.10 Csillagkapu: Univerzum II. (6.) 16.10 A szépség és a szörnyeteg II. (4.) 17.10 Bostoni halottkémek (am.) 18.10 Hawaii Five-0 19.05 Gyilkos számok 20.00 NCIS: Los Angeles IV. (am.) 21.00 Nora Roberts: A múlt titkai (am.) Cilla régebben híres gyermekszínész volt, most régi épületeket újít fel, és jó áron eladja őket... 22.50 Felejthetetlen 23.50 NCIS VIII. (am.)

M2

Viasat 3

7.00 20.00 21.00 22.40 23.35

13.10 Gyilkos számok Egy halott lányt találnak egy filmsztár fürdőszobájában, s az ügy azonnal az FBI-hoz kerül, így megkezdődik a nyomozás. 14.10 CSI: A helyszínelők 16.05 A SHIELD ügynökei (16–17.) 18.00 Csengetett, Mylord 19.05 Jim szerint a világ 20.10 Két pasi ... Amerikai sorozat 21.00 Mindörökké Batman Amerikai film 23.35 Halálos nyugalom Amerikai–ausztrál film

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Camelot (8.) Munkaügyek Magyar sorozat 0.05 Fapad (20.) Burgaszi kitérő Egy nap Kálóczy és Spéter leszállás előtt szembesülnek vele, hogy a Heraklioni járattal Burgaszban próbálnak landolni. Eltévednek, majd üzemanyag problémák merülnek fel. Spéter úgy érzi itt a vég... 0.30 Az A38 Hajó színpadán

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. május 8. > Péntek 20.20 > STV1 A háború démonjai

Eric egy háborús veterán, akinek a vasút a mániája. Feleségével is egy utazás során ismerkedik meg. Az esküvő után azonban a feleségét halálra rémíti, hogy időnként furcsa rohamai vannak, s egyre jobban magába zárkózik. Végül férje volt katonatársától megtudja, hogy a második világháború folyamán japán fogságba estek, és nagyon durva megaláztatások érték őket. Eric nem tudja lezárni a múltat, és kiderül, hogy az egyik katona még él… Rendezte: Jonathan Teplitzky Szereplő(k): Nicole Kidman, Colin Firth Amerikai–ausztrál filmdráma, 116 perc, 2013

Cool

Markíza

JOJ

13.45 Cobra 11 XV. 15.35 CSI: New York-i helyszínelők V. 16.30 CSI: Miami helyszínelők Amerikai sorozat 17.25 Dr. Csont II. Amerikai sorozat 18.20 Nyugi, Charlie! 19.15 Gyilkos elmék 20.15 CSI: Miami helyszínelők Amerikai sorozat 21.10 Valentin nap Amerikai film 23.35 Lány a parkban Julia képtelen feldolgozni, hogy 15 évvel korábban a játszótérről eltűnt 3 éves kislánya, míg ő egy pillanatra elfordult... Amerikai filmdráma

6.00 Gyerekeknek 7.10 Kémkölykök 4D: A világ minden ideje Amerikai film 8.55 Scooby-Doo: Szörnyek póráz nélkül (am.) 10.40 Jánošík I–II. Szlovák film 14.30 Betonon legeltetett lovak Szlovák film 16.20 A szív bajnokai Amerikai film 19:00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.45 Családi ügyek Szlovák sorozat 22.40 Step Up 4 – Forradalom (am.) 0.50 Hatodik érzék Amerikai sorozat 1.40 Bostoni halottkémek II. (7.)

10.50 Szeszélyes szerelmem (am.) 13.05 A múmia visszatér (am.) 15.50 Narnia krónikái: Caspian herceg. Am.– angol kalandfilm 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Boszorkányvadászok. Am.– német kalandfilm Miután gyerekként rákaptak a vér ízére, János és Júlia a megtorlás elszánt angyalai. Ám sejtelmük sincs róla, hogy most ők válnak prédává... 22.35 Déja vu. Am.– angol thriller 1.15 A halál szobája Amerikai horror

ATV

RTL II

STV1

STV2

12.10 13.50 14.50 15.50

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A konyha ördöge 12.50 Smaragd szív (50.) 13.45 Lucia (50.) 14.40 Rosario (60.) 15.35 Barátok közt 16.05 A konyha ördöge 17.05 Agymenők IV. 18.05 Hupikék törpikék 19.00 Dallas III. 20.00 Érintés (11.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Az élet csajos oldala (am.) 23.00 Barátok közt 23.30 Hazug csajok társasága I. (am.)

10.30 Ünnepi megemlékezés 12.30 Menekülés a szabadságba (ism.) 14.20 Grimm-mesék: Jancsi és Juliska Német mesefilm 15.20 Az ember sorsa Szovjet filmdráma 16.55 Üzlet a korzón Csehszlovák film 19.00 Híradó, sport 20.20 A háború démonjai Ausztrál filmdráma 22.05 Csillag (szovjet) A csupa fiatalból álló felderítő csapatnak a frontvonal mögül kell tudósítania a „Csillagot” a visszavonuló ellenség mozgásáról. 23.40 Üzlet a korzón Csehszlovák film

10.00 Ünnepi istentisztelet a II. világháború befejeződésének 70. évfordulója tiszteletére 11.40 Végre béke lesz Csehszlovák film 13.00 Nicky családja Szlovák dok.-film 14.40 Ordasok között. 3/1. Csehszlovák film 16.00 Jégkorong-vb: Csehország– Ausztria 18.45 Esti mese 19.55 Hírek jelnyelven 20.00 ...és csendesek a hajnalok Orosz filmdráma 23.00 Sportösszefoglaló 0.05 EL- magazin 0.30 Hírek

16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.10 21.35 22.25 23.00 24.00 0.20 0.30

TV-shop Egyenes beszéd A helyzet 700-as klub Közéleti magazin Együtt a biztonságért! Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Tetthely Bűnügyi magazin Külvilág Titkos dosszié Világhíradó Egyenes beszéd Híradó Világhíradó Tetthely (ism.)


11.30 > COOL Enyém, tiéd, miénk

TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

6.25 TV2 matiné 8.10 Kezedben az életed I. (3.) 8.35 Otthon a kertben 9.05 Astro-Világ 10.15 Babavilág 10.45 Kandász Travel Útifilmsorozat (1.) 11.15 Tűsarok 11.45 Propaganda 12.34 Knight Rider 13.50 Walker, a Texas-i kopó VI. (am.) 15.50 Szabadlábon Velencében Olasz–francia filmvígjáték Alexand Dupre megígéri, hogy megjavul, ezért elengedik börtönbüntetésének nagy részét. Hajóra száll, hogy maharadzsának kiadva magát szédítse a milliárdos asszonyok szívét. 18.00 Tények 19.00 A múmia visszatér (am.) 21.40 Csak szexre kellesz (am.) 23.55 Bőrfejűek (am.) A veterán Jimmy „Dodge” Connelly csapata az öszszeomlás szélére kerül, miután elveszíti szponzorát, sőt, a liga léte is veszélybe kerül. Dodge nagy reményeket fűz Carter Rutherfordhoz.

6.50 Kölyökklub 9.55 Ízes élet 10.20 Teleshop 11.10 Kalandor 11.30 Autós magazin 12.00 Trendmánia 12.30 Brandmánia 13.00 Street Kitchen 13.30 Nevelésből elégséges I. (8.) Am. sorozat 14.00 A nagy svindli Am. sorozat 14.55 Glades – Tengerparti gyilkosságok I. (10.) Orvvadászok 15.55 Hazárd megye lordjai: A kezdet Am. filmvígjáték 18.00 Híradó 18.50 Fókusz Plusz 19.10 Alkonyat – Újhold (am.) 21.35 Transzcendens Dr. Will Caster a mesterséges intelligencia legelismertebb szakértője ötvözi a világ összes tudását az emberi érzelmek teljes skálájával. Kísérletei miatt egy radikális szervezet merényletet követ el ellene, aminek következtében Caster az általa kifejlesztett gép tesztalanyává válik. Am.–kínai thriller 23.55 Stephen King: Dolores Clairborne Amerikai krimi 2.30 Odaát VI. (19.)

7.30 Család-barát 8.55 Szájkosaras kosaras (am.) 10.30 Belle és Sébastien Francia sorozat 11.00 Hazajáró 11.30 Csodabogár 12.02 Hírek 12.45 Noé barátai 13.15 Boxutca 13.45 Forma–1 Spanyol Nagydíj Időmérő edzés 15.15 Sport7 15.45 Labdarúgás Bp. Honvéd– Kecskeméti TE 18.00 Hírek, sport 18.30 SzerencseSzombat 19.25 Nero Wolf rejtélyei I. (7.) A piros doboz 21.10 Skyfall. Am.– angol akciófilm M-et sötét múltja kísérti, Bondnak pedig bizonyítania kell felé tanúsított hűségét. A 007-nek fel kell kutatnia és el kell pusztítania a fenyegető veszélyt – bármi áron. 23.30 Szörényi Levente 70 Magyar koncertfilm 0.35 Sylvia bonyolult élete (amerikai)

13.10 Haláli zsaruk I. 15.00 Hawaii Five-0 16.50 Gyilkos számok 18.50 Falco – Zsaru a múltból II. 21.00 Jesse Stone: Éjszakai utazás Amerikai krimi 22.50 A ketrec királya Ringo Duran világéletében arról álmodozott, hogy kick-box bajnok apjához hasonlóan egyszer ő is profi harcos lesz. Önbizalom híján azonban nem mer mindent feltenni egy lapra. Am.–kanadai film

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

STV1

13.10 14.00 15.40 16.05 16.30 17.45 18.45 19.15 20.30 20.40

7.00 Smaragd szív (ism.) 9.00 Az élet csajos oldala (am.) 9.30 Nincs kettő séf nélkül (am.) 11.30 Aranyajtó (am.) 13.25 Sziki-szökevény Amerikai vígjáték 15.00 Nagyszám! (3.) 16.00 Nyomtalanul II. 17.00 Tökéletes célpont II. (5.) 18.00 Érintés (ism.) 19.00 CSI: Miami helyszínelők: Báránybőrbe bújt farkas VII. 20.00 Temetetlen múlt Amerikai thriller 22.20 Homeland (10.) 23.15 Temetetlen múlt Am. thriller (ism.) 1.45 Homeland (ism.)

10.25 On air 11.55 Caterina és a lányok III. Olasz sorozat 13.35 A doktor Csehszlovák tévéfilm 14.25 Egy igaz ember története Szovjet filmdráma 16.00 Jégkorong-vb: Szlovákia– Finnország Élő közvetítés 19.00 Híradó 19.35 Gólok, pontok... 20.00 Jégkorong-vb: Svédország–Svájc Élő közvetítés 22.40 Egy igaz ember története (ism.) Szovjet filmdráma 0.10 Elisa di Rivombrosa. 13/5. (olasz)

8.20 Rajzfilm-maraton 20.00 Böngésző Szabad szörfölés a vizuális világban 21.00 Én vagyok itt Élő magazinműsor az A38 hajóról koncertekről, színházi előadásokról 22.40 Forma–1 Spanyol Nagydíj Időmérő edzés 0.15 Akvárium Stage Pass Nneka nigériai származású énekesnő koncertje 1.05 Én vagyok itt

35

Tv-műsor > 2015. május 9. > Szombat

2015. május 5. | 19. szám

11.50 Csengetett, Mylord? Angol sorozat 15.10 CSI: A helyszínelők 16.10 Mindörökké Batman (am.) 18.40 Bolondok aranya Amerikai film Ben a világ legpechesebb kincsvadásza. A felesége, Tess belefáradt, hogy a férje házasságuk nyolc éve alatt sikertelenül hajszolta a Királynő Hozományaként elhíresült kincset, amely 1715 óta a tenger fenekén hever. 21.00 A bakancslista Am. kalandfilm 23.00 Spartacus: Elátkozottak háborúja III. (am.)

A helyzet (ism.) TV-shop Könyvjelző Global 3000 Tetthely; Fórum Híradó; Fórum Híradó Havas a pályán ATV Híradó Egy maréknyi aranyért. Am.– spanyol western 22.20 A jó német (am.) 1945, Berlin. Jake Geismer újságíró Németországba érkezik, hogy az aktuális helyzetről tudósítson, ám hamarosan nem várt, titokzatos ügybe keveredik. 23.55 ATV Híradó

Cool 11.30 Enyém, tiéd, miénk (am.) 13.10 CSI: Miami helyszínelők (am.) 14.50 Castle IV. 15.45 Valentin nap Amerikai film 18.15 Oviapu (am.) 20.00 Harry Potter és a titkok kamrája Amerikai kalandfilm 23.00 Képlet Amerikai– angol–ausztrál film Egy iskolai avatóünnepségén elteszik a gyerekek jövőről készült rajzait, köztük azt is, amelyik véletlenszerűnek tűnő számsorokat tartalmaz.

Frank Beardsley admirális elveszítette a feleségét. A megözvegyült férfi katonás fegyelemben neveli nyolc gyermekét. Haptákba vágott élete azonban egy csapásra felborul, amikor feleségül veszi a középiskolai szerelmét, Helent, a tíz rakoncátlan gyermekét ugyancsak egyedül nevelő divattervezőt. Az összeköltözést követően – érthető módon - a két egymástól teljesen különböző kompánia szinte azonnal egymásnak esik. A házban elszabadul a pokol. Rendezte: Raja Gosnell Szereplő(k): Dennis Quaid, Rene Russo Amerikai filmvígjáték, 90 perc, 2005

Markíza 6.40 Gyerekeknek 7.30 Halálbiztos vizsga. Am.– német filmvígjáték 9.35 Egyről a kettőre 10.30 Rádió-Láz (am.) 12.20 A randiguru Albert, a jámbor könyvelő fülig szerelmes egy hírességbe, de Hitch is emberére talál a bámulatos és ambiciózus Sara Melas személyében. Am. filmvígjáték 14.50 Step Up 4 – Forradalom Am. zenés film 16.50 Szomszédok 18.20 Hab a tortán 19.00 Híradó, sport 20.30 A beavatott Am. akciófilm 23.30 Végső állomás Amerikai horror

JOJ 11.10 Padlógázzal Am. akciófilm 13.15 Narnia krónikái: Caspian herceg (ism.) 16.20 Örökkönörökké (am.) 18.00 Kertépítők 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Nász-ajánlat A bevándorlási hivatal ki akarja toloncolni az országból az illegális bevándorló Margaretet. A nő azt állítja, hogy házasodni készül, így nem küldhetik vissza a hazájába. Am. filmvígjáték 23.00 Ítéletnep Am. akciófilm

STV2 11.30 BL-magazin 12.00 Jégkorong-vb: Fehéroroszország– Oroszország 14.40 Ordasok között (2.) 15.55 Jégkorong-vb: Kanada–Franciaország

17.20 18.05 18.25 18.35 20.00 21.40 22.30 22.55 23.25 1.05

Horgász magazin Farmár magazin Esti mese Jégkorong-vb: Ausztria–Lettország Európa napja Koncert Apokalipszis: A második világháború Francia dok.-film Hazai hokis csillagok: Ľubomír Bartečko, Jaroslav Halák Sportösszefoglaló Jégkorong-vb: Szlovákia–Finnország Csehszlovák filmek


36 TV2

RTL Klub

Duna TV

6.25 TV2 matiné 8.20 ÁllatoZOO 8.50 Több mint Testőr 9.20 Astro-Világ 10.30 Otthontérkép Magazinműsor 11.00 Stahl konyhája 11.30 Falforgatók 12.35 Knight Rider Sétagalopp (am.) 13.40 Walker, a Texas-i kopó II. (21–22.) Amerikai sorozat 15.40 A csendestárs Laurel tehetséges befektetési tanácsadó, de munkájáért mégis mindig másokat éri a dicséret. Amikor rájön, hogy egyetlen hibája, hogy nőnek született, elhatározza: változtat ezen. Kitalálja magának az ideális üzleti partner, Robert S. Cutty figuráját, akinek segítségével végre megnyílnak előtte a legnagyobbak tárgyalótermei. Amerikai filmvígjáték 18.00 Tények 18.55 Az ének iskolája 21.10 Összezárva Friderikusszal 22.10 Lódító hódító Amerikai filmvígjáték 0.15 Propaganda

6.35 Kölyökklub 9.55 Egészségkalauz 10.20 Teleshop 11.15 A Muzsika TV bemutatja 11.45 Autósmagazin 12.15 XXI. század (ism.) 12.45 Házon kívül 13.15 Alkonyat – Újhold (am.) 15.50 Banános Joe Banános Joe balszerencséjére a helyi maffia úgy dönt, hogy ráteszi a kezét a banánkereskedelemre. Joe nem hagyja magát és alaposan móresre tanítja a bűnözőket Olasz–NSZK film 18.00 Híradó 18.50 Cobra 11 (12.) 19.50 A titánok harca Perszeusz képtelen megvédeni családját az alvilág bosszúálló istenétől, Hádésztől. Veszteni valója nincs, így vállalja, hogy mindenre elszánt csapatát a pokol ura ellen vezeti. Am. kalandfilm 21.45 Mad Max Ausztrál film 23.35 Portré 0.10 Kísértő félelem Amerikai thriller

7.30 Nemzetiségek kultúrájának napja 9.35 Katolikus krónika 10.00 Református, evangélikus ifjúsági magazin 10.20 Úton-útfélen 11.00 Római katolikus szentmise Munkácsról 12.02 Híradó 12.45 Nemzetiségek kultúrájának napja 13.30 Forma–1 Spanyol Nagydíj 16.10 A világörökség kincsei: Hawaii 16.30 Szerelmes földrajz 17.00 Gasztroangyal 18.00 Híradó, sport 18.35 Hogy volt?! Hegedűs D. Géza 19.30 Magyarország szeretlek! 20.40 Egynyári kaland Magyar sorozat (3.) 21.40 Zsarutörténet 1947 szeptembere. Az egyik előkelő szórakozóhelyet fegyveresen megtámadják. A tettes Émile Buisson, az elmegyógyintézetből megszökött hidegvérű rablógyilkos. Az üggyel Borniche-t bízzák meg, aki nemrég van a rendőrségnél, és bizonyítani szeretne. Francia–olasz film 23.30 Skyfall Amerikai– angol akciófilm

M2

Viasat 3

8.30 Gyerekeknek 20.00 Böngésző 21.00 Filmklub Fehér leander Ingrid egyedül neveli 15 éves kislányát. Egy szép napon felbukkan egy férfi is az életében és beleveti magát az új szerelembe. Amikor rádöbben, hogy kihasználták, becsapták, kedvenc virágából, a fehér leanderből készített halálos méreggel tesz pontot a történet végére... Am. filmdráma 23.40 Forma–1 Spanyol Nagydíj

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. május 10. > Vasárnap

14.55 CSI: A helyszínelők XI. (am.) 15.55 Kémek, mint mi Am. filmvígjáték 18.00 A bakancslista A bakancslista azon dolgok sora, amelyeket az ember meg akar tenni az életben, mielőtt feldobná a bakancsot. Carter is kénytelen összeírni, amikor kórházba kerül. Am. kalandfilm 20.00 CSI: New York-i helyszínelők VIII. 22.00 Amerikai pite 4. A zenetáborban Am. filmvígjáték 23.55 Kémek, mint mi Am. akció-vígjáték

AXN 14.05 Merlin kalandai 16.05 Falco – Zsaru a múltból II. 17.15 A hatalom hálójában III. (3–4.) 19.05 A múlt titkai (am.) 21.00 Az utazó. Am.– francia kalandfilm 23.00 Gyilkos elmék A csapat Virginiában egy sorozatgyilkos után nyomoz. Az elkövető áldozatait tiszta ruhába öltözteti, és úgy hagyja a tett helyszínén. Kate megérzése szerint a gyanúsított nő lehet. Amerikai sorozat

0.10 > RTL KLUB Kísértő félelem

Laura és orvos férje, Guy egy éjszaka a kutyájuk ugatására ébrednek, majd arra eszmélnek, hogy kislányuk nyomtalanul eltűnt. Amikor pár nappal később kiderül, hogy a kislányt megerőszakolták és megölték, nincs tovább maradásuk otthonukban és elköltöznek. Új házukban azonban kísérteties jelenségeknek lesznek tanúi, és nemsokára rájönnek, talán mégsem az és úgy végzett a lányukkal, akiről ezt hitték. Rendezte: Harry Bromley Davenport Szereplő(k): Sean Young, M. Emmet Walsh Amerikai thriller, 93 perc, 2008

Cool

Markíza

JOJ

12.45 Sziki-szökevény Német film 14.15 Oviapu (am.) 16.00 Harry Potter és a titkok kamrája 19.00 A szellemlovas: A bosszú ereje. Amerikai– emirátusok-beli film 20.45 Bölcsőd lesz a koporsód (am.) Tony egy sikeres rablás során egy értékes fekete gyémántokból álló készlet birtokába jut. A kegyetlen Ling elrabolja Fait lányát és váltságdíjul a gyémántokat kéri. 22.45 Dr. Csont II. 23.40 A zöld íjász I.

6.45 Gyerekeknek 9.10 Scooby-Doo 2. Amerikai film 10.30 Egyről a kettőre 11.25 Chart Show 14.45 A beavatott (am.) 17.45 Kredenc 19.00 Híradó, sport 20.30 Kameňák 4 Cseh film 22.35 A túlélő (am.) 2005. június 28-án az amerikai haditengerészet feladata az volt, hogy felkutassák és likvidálják az afganisztáni hegységek között rejtőző tálib vezért, Ahmad Shahd-ot. A bevetés azonban nem várt szörnyű fordulatot vett.

10.45 A múmia visszatér (am.) 13.30 Au Pair II. (am.) 15.30 Nász-ajánlat Amerikia filmvígjáték 17.55 Álomház 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Csúf szerelem Kyle elkényeztetett kamasz, mindene megvan. Egyik nap a suliban megalázza Kendrát, nem tudva, hogy boszorkány. A lány büntetésből szörnyeteggé változtatja. Am. filmvígjáték 22.30 Toyboy – Selyemfiú a pácban (am.) 0.40 Kill Bill 2. (am.)

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.00 14.00 15.30 15.50 17.00 19.15 20.30 20.40

7.25 Smaragd szív (ism.) 9.25 Aranyajtó (ism.) 11.20 Pomponsrácok Amerikai vígjáték 13.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 18.00 Heti Hetes 19.00 Szakítópróba Sarah gazdag és elkényeztetett, Tom szegény és csöppet sem jól nevelt. Ám találkoznak, és azonnal tudják, hogy az ég is egymásnak teremtette őket. Amerikai vígjáték 21.00 Minden lében négy kanál III. 22.00 Heti Hetes 23.00 Showder Klub 0.00 Szakítópróba Amerikai vígjáték

Vidám vasárnap Tv-shop Álomsztori Havas a pályán Fórum, Híradó Szabad szemmel Híradó Az ártatlanság kora (amerikai) Archer nem sokkal eljegyzése után megismerkedik menyasszonya rokonával, a kétes hírű Ellen Olesnkával. Archer a saját társadalmi rangját használja arra, hogy helyreállítsa Olenska hírnevét. 21.55 Híresek és hatalmasok (am.) 22.55 Szabad szemmel 23.55 ATV Híradó

11.45 11.55 13.00 13.30 14.10 15.00

16.40 17.40 18.15 19.00 20.00

22.45 23.15 0.05

HiStory Öt perccel 12 előtt Polgár a hivatalban Bud Bindi Agatha Christie: Poirot (ang.) Harc Moszkváért Csehszlovák filmdráma Senki sem tökéletes Hurrá, ki a kertbe! Konyhatitkok Híradó, sport Jégkorong-vb: Szlovákia– Oroszország (élő) Hosszabítás Showműsor Agatha Christie: Poirot (ism.) Harc Moszkváért

11.00 Tenisz – nők 13.20 Színészlegendák: Ivan Mistrík 13.35 Hét tanú Csehszlovák film 14.40 Ordasok között (3.) 16.00 Jégkorong-vb: Csehország– Németország 18.40 Esti mesék 18.45 Jégkorong-vb: USA–Szlovénia 20.05 Speer és Hitler. 3/1. Német dokudráma 21.40 Éjszaka az archívumban 22.40 Hazai hokis csillagok: Martin Štrbák 22.55 Sportösszefoglaló 23.25 Jégkorong-vb: Szlovákia– Oroszország 1.05 Hosszabbítás – showműsor


TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 Rúzs és New York Am. sorozat (6.) 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.50 Családi Titkok 13.50 Magánnyomozók 14.55 Valentina titka 15.55 Emlékezz, Reina (89.) 16.55 Fiorella Anyja figyelmeztetése ellenére Diana nem akarja feladni, hogy megszerezze magának Vittoriót, és felajánlja neki, hogy a szeretője lesz. 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Alexa és Olivér összevitatkoznak, de nemcsak közöttük van feszültség, Betty sem tudja kezelni a kialakult helyzetet. 20.10 Kuzey Güney – Tűz és víz (15.) Török sorozat 21.15 Éden Hotel 22.35 Hirtelen halál Am. akcióthriller 0.50 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.00 A Konyhafőnök 15.20 A vihar (89.) 16.15 A szerelem foglyai (39.) 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 18.55 A Konyhafőnök 20.15 Éjjel-nappal Budapest 21.30 Barátok közt Ágnes mindent bevet, hogy az érdekeinek megfelelően tudja befolyásolni a Berényi testvéreket. Attilát cserbenhagyásos gázolással vádolják meg, és úgy tűnik, hogy az ügy megoldása Júlia kezében van. Krisztián még mindig könyörög Zsófinak egy második esélyért. Hanna és Ádám egyre közelebb kerülnek egymáshoz. 22.05 Dr. Csont IX. Mélyrepülés 23.05 Híradó 23.35 Magyarul Balóval 0.05 Fáraó-rali Cél a piramisok! 0.30 Döglött akták Amerikai sorozat

7.20 A viláörökség kincsei 7.40 Hagyaték 8.15 Jamie 15 perces kajái (ism.) 8.45 Don Matteo VII. 9.45 A szenvedélyek lángjai (123.) 10.25 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái (40.) 13.15 Kívánságkosár 15.20 Lola (103.) 16.05 Charly, majom a családban 17.00 Ridikül 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo VII. 19.40 Brown atya I. 20.35 Kékfény 21.35 On The Spot: Egy gádzsó utazása Romanisztánban Cigánylányok Női sorsok Magyarországtól Franciaországig. Miből tudnak erőt meríteni a legkritikusabb helyzetben is? Válságkor talpraállnak, közösséget szerveznek, családot irányítanak, hagyományokat tartanak életben. Különleges asszonyok történetei Nick Thorpe sorozatában. 22.35 Mahó Andrea és José Curakoncert Magyar dok.-film 0.00 Zsarutörténet Francia krimi

14.00 NCIS: Los Angeles IV. (am.) Keserű ébredés 15.00 Stargate: Csillagkapu II. (7.) 16.00 A szépség és a szörnyeteg II. 17.00 Bostoni halottkémek (am.) 18.00 Hawaii Five-0 A verseny (am.) 19.00 Gyilkos számok Öreg harcosok 20.00 NCIS: Los Angeles IV. (am.) 21.00 A titokzatos akta Amerikai krimi 23.00 Gyilkos elmék 23.55 Hawaii Five-0 A szekta

M2

Viasat 3

7.10 20.00 21.00 22.40

13.10 Gyilkos számok 14.10 CSI: A helyszínelők 16.05 A SHIELD ügynökei Amerikai sorozat 18.00 Csengetett, Mylord? (angol) 19.05 Jim szerint... (am.) 20.10 Két pasi meg... Ameikai sorozat 21.00 A kalandor (am.) A nagy bunyós hírében álló Chris, a minden hájjal megkent Lord Edgar kényszerű társaságában elindul, hogy megszerezze a legjobb harcosnak járó Aranysárkányt. 23.00 CSI: New York-i helyszínelők IX.

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Gyilkosság Akadályfutás Linden és Holder tolmács segítségével megfejtik a szomáli nyelvű telefonbeszélgetést Bennet és Mohammed között, amelyet lehallgattak, és felkészülnek Bennett letartóztatására. Letartóztatási parancsot azonban végül mégsem sikerül szerezniük 23.25 Életművész Trokán Anna 0.20 Az A38 Hajó színpadán

37

Tv-műsor > 2015. május 11. > Hétfő

2015. május 5. | 19. szám

1.00 > COOL Mészárlás szabály szerint

Jennifer, Alex, Brent és a többiek most végeztek a főiskolán. A fiatalok vakációra indulnak a félreeső hétvégi házba, hogy megünnepeljék a diplomájukat. Az ünneplés azonban rémálommá változik, amikor egy szadista gyilkos célpontjává válnak. A szörnyeteg arra kényszeríti őket, hogy halálos játékot játsszanak. A szabály egyszerű, egymást kell legyilkolniuk, aki utolsónak marad, az lesz a győztes. Rendezte: Chris Moore Szereplő(k): Patrick John Flueger, Teddy Dunn Amerikai horror, 82 perc, 2009

Cool

Markíza

JOJ

13.45 Cobra 11 XV. 15.35 CSI: New York-i helyszínelők V. 17.25 Dr. Csont II. (am.) 18.20 Nyugi, Charlie! 19.15 Gyilkos elmék 20.15 CSI: Miami helyszínelők (am.) 21.10 Eredet Am.–angol akcióthriller Dom Cobb munkája az, hogy éjszakánként ellopja mások álmait. Most vissza kell térnie az eredethez és egy gondolatot kell elültetnie valakinek a fejében. 0.00 Revolution I. 1.00 Mészárlás szabály szerint Amerikai horror

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor (ism.) 9.40 Rendelő a Rózsakertben 11.00 A fiúk nem sírnak 12.10 Doktor House III. 13.05 NCIS IV. (am.) 14.05 Monk. 16/3. 15.00 Agymenők (am.) 15.30 Két pasi – meg... 16.00 NCIS VII. (13.) 17.00 Híradó; Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.45 Kredenc 22.20 Szexmentes övezet (am.) Priscilla egy ösztöndíjas programért cserébe szüzességi fogadalmat tesz. Ám hamar rossz társaságba keveredik.

13.20 CSI: Las Vegasi helyszínelők XV. 14.20 Édes élet 15.20 Mániákus vásárlók 16.40 Top Star 17.00 Hírek 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Vadlovak 21.45 Panelházi történetek (47.) Erikhez betörtek, de az iratokon kívül semmit sem vittek el. Ráadásul a zár sem sérült meg, ami arra utal, hogy a betörő ismerős lehetett. 22.50 Dr. Csont VII. 23.55 Toyboy – Selyemfiú a pácban (am.)

ATV

RTL II

STV1

STV2

12.30 12.50 13.50 14.55 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.35

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A konyha ördöge 12.50 Smaragd szív (51.) 13.45 Lucia (51.) 14.40 Rosario (61.) 15.35 Hupikék törpikék 16.05 A konyha ördöge 17.05 Agymenők IV. 18.05 Hupikék törpikék 19.00 Taxi (francia) 20.00 Glades – Tengerparti gyilkosságok (am.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Showder Klub 23.00 Barátok közt 23.30 Hazug csajok társasága (am.)

12.20 13.55 14.25 14.35 15.30 16.00 16.25 16.55 17.50 18.20 19.00 19.35 20.20

12.45 13.25 13.55 14.20 14.35

21.30 22.25 22.30 23.00 0.00 0.20

Start + Tv-shop Szabad szemmel ATV Start 700-as klub Kőbánya Híradó Világhíradó Fórum ATV Híradó Fórum ATV Híradó Egyenes beszéd Esti kommentár – a vélemény szabad Csatt ATV híradó Tetthely Egyenes beszéd Híradó Világhíradó

22.10 23.05 23.50

0.40

Hölgyklub Víkend – magazin HiStory Mrs. Klinika (42.) Esély – vetélkedő Hírek Svindlerek III. (18.) Késő este Párbaj – vetélkedő Öten öt ellen Híradó Gólok, pontok... Süskind Holland filmdráma Mentők II. 13/12. Cseh sorozat New York-i nyomozók 13/12. Külvárosi rendőrök (59.) Olasz sorozat Autószalon

15.05 15.50 16.00 18.40 18.50 20.00 22.50 23.00 23.35

Mónika (szlovák) BL-magazin Autószalon Hivatásos Emlékezés a holokausztra Szlovák dok.-film Fókusz – munka Hírek magyarul Jégkorong-vb: Finnország– Fehéroroszország Esti mese Jégkorong-vb: Németország– Ausztria Jégkorong-vb: Svédország– Franciaország Hazai hokis csillagok: M. Gáborík Sportösszefoglaló Jégkorong-vb: Szlovénia–Dánia


38 TV2 5.35 Rúzs és New York (7.) 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.50 Családi Titkok 13.50 Magánnyomozók 14.55 Valentina titka 15.55 Emlékezz, Reina (90.) 16.55 Fiorella Aníbal és Julieta feljelentést tesznek a rendőrségen, mert a nő meg van győződve róla, hogy Fiorella meg akarta vakítani. 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Olivér bevallja Alexának, hogy szerelmes lett Bettybe. Barbara pedig Bettyt próbálja jobb belátásra bírni. 20.10 Kuzey Güney – Tűz és víz (16.) Török sorozat 21.15 Éden Hotel 22.35 Kasza! 23.50 Hawaii Five-0 Am. krimisorozat 0.50 Tények Este

M2 6.20 20.00 21.00 22.40

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Twin Peaks II. (1.) Amint Cooper ügynök lőtt sebből vérezve fekszik, látomásában egy titokzatos óriás siet segítségére a nyomozásban. Leland Palmer haja hirtelen megőszül, és a férfi továbbra is furcsán viselkedik 0.15 On The Spot: Egy gádzsó utazása Romanisztánban 1.10 Az A38 Hajó színpadán

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. május 12. > Kedd RTL Klub 6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.00 A Konyhafőnök 15.20 A vihar (90.) 16.15 A szerelem foglyai (40.) 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 18.55 A Konyhafőnök 20.15 Éjjel-nappal Budapest 21.30 Barátok közt 22.05 Castle V. (14.) Egy népszerű valóságshow egyik szereplőjét holtan találják. A nyomok a botrányokat sem nélkülöző produkció szereplőihez vezetnek. Mindeközben elérkezik Valentin napja, és Castle szeretné romantikus ajándékával levenni Beckettet a lábáról. A terve azonban balul sül el. 23.00 Híradó 23.35 XXI. század – A legendák velünk élnek 0.05 Magyarul Balóval 0.40 Fáraó-rali: Cél a piramisok! 1.00 A főnök VI. (15.) Amerikai sorozat

Viasat 3 13.10 Gyilkos számok 14.10 CSI: A helyszínelők 16.05 A SHIELD ügynökei I. (ism.) 18.00 Csengetett, Mylord? (angol) 19.05 Jim szerint... (am.) 20.10 Két pasi meg... (am.) 21.00 Vissza a jövőbe 2. Marty és Doki 2015ben tett lélegzetelállító utazása úgy tűnik, megoldotta a McFly család néhány jövőbeni problémáját. Amikor azonban visszatérnek a jelenbe, rájönnek, hogy valaki fenekestül felforgatta az időt. Amerikai sci-fi 23.15 Gyilkos számok Amerikai sorozat

19.00 > RTL II Hisztéria

Duna TV

AXN

7.00 Híradó, sport 7.25 Charly, majom a családban 8.10 Jamie 15 perces kajái (ism.) 8.45 Don Matteo VII. 9.50 A szenvedélyek lángjai (124.) 10.40 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 30 perces kajái (1.) 13.15 Kívánságkosár 15.20 Lola (104.) 16.05 Charly, majom a családban 17.00 Ridikül 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo VII. 19.35 Rex felügyelő 20.25 Önök kérték! 21.25 Shirley Valentine Shirley Valentine az egykori lázadó gimnazista mára már feleség és anya. Egy napon visszatekint eddigi életére, és rádöbben: már régen elvesztette álmait. Amikor legjobb barátnője egy magazin keresztrejtvény versenyén megnyer egy két hetes görögországi vakációt, és megkéri Shirley-t, hogy kísérje el, az aszszony habozás nélkül igent mond. Angol–am. film 23.20 Leánder és Lenszirom Színházi közvetítés 0.55 Tetőnk a csillagos ég Olasz western

14.15 NCIS: Los Angeles IV. (am.) 15.15 Csillagkapu: Univerzum II. (8.) 16.15 A szépség és a szörnyeteg II. (6.) Amerikai sorozat 17.10 Bostoni halottkémek 18.10 Hawaii Five-0 19.05 Gyilkos számok 20.00 NCIS: Los Angeles IV. (am.) 21.00 Felejthetetlen Amerikai sorozat 22.00 Gyilkos elmék Amerikai sorozat 23.55 True Blood: Inni és élni hagyni Amerikai sorozat

Cool

Markíza

JOJ

13.45 Cobra 11 XV. Az utolsó nap Újoncok (német) 15.35 CSI: New York-i helyszínelők V. Múlt, jelen és halál 16.30 CSI: Miami helyszínelők: Kard által vész el (am.) 17.25 Dr. Csont II. Csillaghullás 18.20 Nyugi, Charlie! Börtönterápia 19.15 Gyilkos elmék Fényes nappal láthatatlanul 20.15 A mentalista V. Égető múlt (am.) 21.10 Dr. Csont II. (am.) Az országút vándora 22.10 CSI: New York-i helyszínelők VI. A kincs (am.) 23.05 Vámpírnaplók Vakmerő döntés

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor (ism.) 9.40 Rendelő a Rózsakertben 11.00 A fiúk nem sírnak 12.05 Doktor House III. 13.05 NCIS IV. (9.) 14.05 Monk II. 16/4. 15.00 Agymenők (am.) 15.30 Két pasi...(am.) 16.00 NCIS VII. (10.) 17.00 Híradó; Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19:00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.45 Családi ügyek Szlovák sorozat 22.50 Feleségcsere 0.05 Gyilkos elme VII. Amerikai sorozat 1.00 Los Angelesi zsaru Amerikai sorozat

13.20 Dr. Csont VII. Amerikai sorozat 14.20 Panelházi történetek XV. Szlovák sorozat 15.30 Mániákus vásárlók 16.55 Hírek 17.15 Top Star 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Vadlovak Szlovák sorozat 21.45 Panelházi történetek (47.) 22.10 Dr. Csont VII. Amerikai sorozat 23.50 CSI: New York-i helyszínelők VIII. Amerikai sorozat 0.50 CSI: Las Vegasi helyszínelők II. Amerikai sorozat

ATV

RTL II

STV1

11.35 12.10 13.50 14.50

15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.30 22.25 23.00 0.00 0.20

Fórum Tv-shop Egyenes beszéd Esti kommentár – a vélemény szabad 700-as klub Global 3000 Világhíradó Fórum ATV Híradó Sportpercek Hírvita Híradó Egyenes beszéd Doku Riportműsor Friderikusz ATV híradó Egyenes beszéd Híradó Világhíradó

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A konyha ördöge 12.50 Smaragd szív (52.) 13.45 Lucia (52.) 14.40 Rosario (62.) 15.35 Barátok közt 16.05 A konyha ördöge 17.05 Agymenők IV. 18.05 Hupikék törpikék 19.00 Hisztéria Angol vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Az élet csajos oldala 23.00 Barátok közt 23.30 Hazug csajok társasága (ism.)

Dr. Mortimer Granville-t a túlzottan modern nézetei miatt elbocsátják állásából a viktóriánus Londonban. Az ifjú orvos a női betegségek specialistájánál kap munkát, Dr. Robert Dalrymple segédje lesz. A doktor sajátos módon, altesti masszázzsal kezeli a hisztériaként ismert betegséget. Dr. Granville hamarosan roppant népszerű lesz a hölgyek körében, sőt, Dr. Dalrymple kisebbik lánya is lelkesedik érte. Rendezte: Tanya Wexler Szereplő(k): Hugh Dancy, Maggie Gyllenhaal Angol–francia–német–luxemburgi film, 100 perc, 2011

12.20 Hölgyklub 13.55 Katka Brychtová igaz történetei 14.30 Mrs. Klinika (43.) Amerikai sorozat 15.30 Esély – vetélkedő 16.00 Jégkorong-vb: Szlovákia–USA 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok… 20.20 Senki sem tökéletes 21.30 Ízvilág – főzőműsor 22.05 Harc az idővel 24/18. rész Német sorozat 22.50 Különleges ügyosztály. 24/11. 23.35 Külvárosi rendőrök (60.) 0.25 Nash Bridges (8.)

STV2 12.00 Jégkorong-vb: Norvégia– Fehéroroszország 14.40 Jégkorong-vb: Kanada–Ausztria 16.25 Rendőrségi magazin 16.45 Fókusz – egészség 17.30 Regionális hírek 17.45 Hírek magyarul 17.50 Utazás Csehországban Szlovák útifilm 18.20 Esti mesék 18.30 Jégkorong-vb: Lettország– Franciaország 20.00 Jégkorong-vb: Finnország– Oroszország 22.40 Hazai hokis csillagok: Richard Lintner, Marián Hossa 23.00 Sportösszefoglaló 23.30 Jégkorong-vb: Szlovákia–USA


Sport

2015. május 5. | 19. szám

39

A galántai és a dunaszerdahelyi csapattal Berényi József

Sportlegendákkal indult a verseny Nagyszombat Megye középiskolái mérték össze sportosságukat NAGYSZOMBAT – Április 28-án a városi sportcsarnokban ünnepélyesen megnyitották Nagyszombat Megye Középiskoláinak Olimpiáját. A Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke Berényi József megyei alelnökként köszöntötte a rendezvényt. Az impozáns megnyitó valódi olimpiai hangulatot varázsolt a sportcsarnokba. A résztvevők bevonulása után került sor az olimpiai zászló felvonására, az olimpiai láng meggyújtására, a versenyzők és a sportbírák esküjére. A rendezvény kiemelt vendégei között köszöntötték Tibor Mikuš megyeelnököt, Berényi József

A résztvevő országok és a megye járásainak képviselői

megyei alelnököt és a megyei képviselőket, köztük Pék Lászlót is. A megnyitóünnepségen a szlovákiai sportélet több ismert személyisége jelenlétével is jelezte, hogy komoly sportrendezvénynek tartják a Nagyszombat Megye Középiskoláinak Olimpiáját. Ott volt az olimpiai bajnok bokszoló, Ján Zachara (1952,

Galánta–Dunaszerdahely mérkőzés eredménye 1:3

Helsinki), a profi vb- és Ebbajnok Tomi Kid, a vb-ezüstérmes futballista (1962, Chile) Jozef Štibrányi, és a tízszeres országos bajnok motorkerékpározó, Peter Baláž is. Az olimpiai lángot az 1968-as mexikói olimpián részt vett csehszlovák futballcsapat játékosa, Stanislav Jarábek hozta. Eddig 12 ezren vettek részt

az előző nyolc alkalommal megrendezett megyei olimpián. A mostanin ez a szám 1160-nal növekedett. A megye iskoláinak versenyzői mellett magyarországi, ausztriai, csehországi és lengyelországi sportolók is érkeztek Nagyszombatba, ahol két napon át kilenc sportágban mérték öszsze ügyességüket: labdarú-

gás, kézilabda, röplabda, kosárlabda, erőötpróba, kerékpározás, atlétika, karate és gyorstollaslabda. Tibor Mikuš megnyitó beszédében a fair play játékszabályok fontosságára hívta fel a figyelmet, és kifejezte reményét, hogy jövőre, a jubileumi rendezvény még szélesebb körben valósul majd meg. A Dunaszerdahelyi és Galántai járások magyar középiskolái is részt vettek az eseményen. Rögtön a megnyitó ünnepség után került sor a dunaszerdahelyi Sportgimnázium és a galántai Kodály Zoltán Gimnázium futballistáinak mérkőzésére. Berényi József megyei alelnök a helyszínen kívánt nekik sikeres szereplést. A mérkőzés végeredménye 3:1 lett a dunaszerdahelyiek javára. O. N. Archív felvételek


40

Csallóköz

Sport

Kiegyensúlyozott erőviszonyok a döntőben Komárom–Privigye a sorozat állása 2:1 KOSÁRLABDA – Mint arról az előző heti számunkban már tudósítottunk, a komáromi kosarasok meglepő győzelmet arattak a bajnoki címért folytatott döntő első összecsapásán Privigyén (89:77). A négy győzelemre menő sorozat első nagyon fontos pontját idegenben gyűjtötte be a Duna-parti csapat, így a hazai második mérkőzésen a zsú-

MBK Rieker Com–Therm Komárom–BC Prievidza 70:69 (16:15, 19:16, 13:17, 22:21). Legeredményesebb pontszerzők: Bannister 16, Jankovič 13, Alawoya 11, ill. Batina 15, Miljkovič 12, Baťka 11. Hárompontos dobások: 8 és 7. A félidei 35:31-es eredmény is jól jelzi, mennyire a védekezésre figyeltek oda a csapatok. A folytatásban a ha-

ni látszott minden. A komáromi kosarasok óriási erőfeszítések árán a sírból hozták vissza a mérkőzést. A 39. percben 66:66 volt az állás, és kicsit a sportszerencsének is köszönhetően egyetlen pontnyi különbséggel, 70:69 arányban győztek, a sorozat állása pedig 2:0-ra alakult. Nem csoda, ha a mérkőzés végén majd fel robbant a sportcsarnok a szurkolók üdvrivalgásától.

folt sportcsarnok szurkolótábora bizakodott a jó folytatásban. A privigyei csapat nem titkolt szándéka volt a visszavágás az előző hazai vereségért. Nagyon feszült, végig kiegyensúlyozott összecsapást láthattak a nézők, ahol mindkét csapat főleg a szoros védekezésre összpontosított. Drámai végjáték után a hazai csapat egyetlen pontnyi különbséggel nyerte meg a találkozót, és a sorozatban 2:0-ás vezetésre tett szert.

zai csapatnak egy ízben sikerült kilenc pontos előnyre szert tennie (46:37), de növelnie nem, sőt a harmadik negyed végére fel is zárkózott a vendégcsapat (48:48). Az utolsó tíz percben folytatódott a versenyfutás a végső győzelemért. A 35. percben egyetlen pont volt a hazai csapat előnye. Ekkor Bannister és Igrutinovič technikai hibáit követően új erőre kapott az ellenfél és nyolc ponttal elhúzott. Hazai szempontból már vesz-

A sorozat harmadik mérkőzésén otthonában a privigyei csapat nem engedhette meg magának az újabb botlást. Egyébként is az egész bajnokság során eddig nem veszített el

két mérkőzést egymás után, hármat meg végképp. A hazai csapat ezúttal jó napot fogott ki, míg a vendégek mondhatni, hogy gyengén muzsikáltak. A privigyei csapat az egész öszszecsapás során végig vezetve megérdemelten szerezte meg a sorozatban az első pontját, és szépített 2:1-re. BC Prievidza–MBK Rieker Com-Therm Komárom 74:56 (18:12, 23:19, 11:16, 22:9). Leg-

eredményesebb pontszerzők: Baťka 16, Ewans 12, Klarič 11, ill. Alawoya 14, Jankovič 13, Kozlík 7. Hárompontos dobások: 6 és 8. Várható volt, hogy a sorozatban most jön a neheze, és a bajnokság alapszakaszának győztese nagyon kemény dió lesz a Duna-parti csapat számára. Jól jelezte ezt már a második összecsapás is, ahol a komáromi kosarasok csak nagy nehezen harcolták ki a győzelmet. A privigyei csapat egyértelműen jobb volt a szombati találkozón. Sikerült nekik eliminálni a komáromiak kulcsjátékosát, Bannistert, aki ezen a találkozón „nem rúgott labdába”. De a többiek sem „muzsikáltak” igazán jól, érhetetlenül sok hiba csúszott a

vendégek játékába. Három negyeden át még lőtávolban tartotta magát a komáromi csapat, de az utolsó negyedben már nem volt egálban a két csapat játéka. A komáromi kosarasok az egész bajnokság során soha nem dobtak még megközelítőleg sem ilyen kevés pontot. Az ellenfelük csak ennyit engedett, ezért lett ilyen arányú a vereség. Keresztényi Gábor Karol Scholtz felvételei


2015. május 5. | 19. szám

Hirdetés

41


42

Csallóköz

Sport

Száztizenhárom gól landolt a kapukban Dunaszerdahelyi területi bajnokság Az AG SPORT liga mérkőzéseinek mérlege: hat hazai, egy idegenbeli győzelem és egy döntetlen eredmény. Összesen 33 gól került a jegyzőkönyvekbe. Legtöbb gólt az egyházkarcsai nézők láttak (7), ahol a hazaiak 5:2-es eredménnyel győzték le a csákányiakat. A forduló legtöbb gólját a királyfiakarcsai Lelkes Tamás lőtte (3). A VII. liga mérlege: hat hazai és egy idegenbeli győzelem. Összesen 31 gól landolt a kapukban. A legnagyobb gólkülönbséggel (0:7) a felsőpatonyiak nyertek Csilizpatas otthonában. Remek teljesítmény nyújtottak a szapiak (6:0), de a hegyéteiek is (5:0). A forduló legtöbb gólját a hegyétei Dudás Tamás (4) lőtte. A 8. ligában két hazai győzelem és egy döntetlen eredmény született. A fordulóban 7 gólt lőttek a játékosok. Legtöbb gólt a csilizradványi szurkolók láthattak (4), akik 4:0-ra meg is nyerték a mérkőzést a gombaiakkal szemben. Az ifik fordulójában három hazai és négy idegenbeli győzelem szüle-

g.: Miklós I. (11 m) – Csápai Z.; Balony–Lúcs 2:1 (2:0), g.: Vörös Z., Németh G. (11 m) – Kvačkaj Ľ. (11 m); Ekecs-Apácaszakállas–Sárosfa 4:1 (2:0), g.: Varga Gy., Végh L., Szilasi A. (11 m), Lukovics T. – Lelkes L. (11 m); Egyházkarcsa–Csákány 5:2 (3:0), g.: Szabó R., Hervay A., Antal D., Bajnok A., Edmár A. (11 m) – Valocsay I., Rigó P.

A tabella állása 1. Nagyabony

24 18 4 2 67:23 58

2. Kisudvarnok

24 17 3 4 60:21 54

3. Egyházkarcsa

24 12 3 9 45:43 39

4. Királyfiakarcsa 24 10 8 6 43:30 38 5. E.-A.szakállas

24 11 4 9 51:48 37

6. Egyházgelle

24 11 4 9 34:32 37

7. Lúcs

24 10 5 9 30:30 35

8. Cs.csütörtök

24 9 6 9 45:38 33

9. Csenke

24 10 3 11 39:44 33

10. Sárosfa

24 9 3 12 40:52 30

11. Alistál

24 7 6 11 36:44 27

12. Balony

24 7 5 12 29:35 26

13. Baka

24 7 4 13 27:44 25

14. Szarva

24 7 4 13 34:56 25

15. Csákány

24 7 2 15 40:51 23

16. Izsap

24 6 4 14 42:71 22

3. Felsőpatony

Á. (2 – 1 x 11 m), Ondua H., Szalay Gy.; Csallóköznádasd–Somorja B 3:0 (0:0), g.: Gróf D. (2), Mészáros Z.; Csilizpatas–Felsőpatony 0:7 (0:2), g.: Török Zs. (3), Pudmerický P. (2), Fekete A. (2); Szap–Alistál B 6:0 (4:0), g.: Csicsay S. (3), Tóth Cs. (2), Darnai T.; Nagypaka–Nyékvárkony B 2:1 (1:0), g.: Vanek D., Andrássy B. – Kósa D. (11 m); Pozsonyeperjes–Nagyudvarnok 2:1 (1:0), g.: Tomaček L. (2) – Bögi J.; Hegyéte–Sárrét 5:0 (2:0), g.: Dudás T. (4), Kovács A. Szabadnapos: Felbár.

A tabella állása 1. P.eperjes

22 15 4 3 74:27 49

2. Szap

23 13 8 2 39:21 47

23 14 2 7 61:34 44

4. Nagypaka

22 13 4 5 67:37 43

5. Hegyéte

23 11 6 6 48:26 39

6. Cs.nádasd

23 10 4 9 43:43 34

7. Nagyudvarnok 22 10 4 8 34:35 34 8. Felbár

22 9 3 10 43:41 30

9. Alistál B

22 8 5 9 42:52 29

10. Sárrét

22 7 4 11 38:49 25

11. Várkony

22 7 3 12 32:58 24

12. Somorja B

22 7 2 13 31:46 23

13. Tárnok

23 6 2 15 33:51 20

14. Patas

23 5 3 15 31:58 18

15. Patonyrét

22 5 2 15 28:66 17

Megjegyzés: Hegyéte—Alistál 3:0 kontumáció – 4 forduló; Somorja B— Patas 0:3 Kontumáció – 21. forduló. A Somorja B csapatától a bajnokság végén 6 pontot levonnak.

Kovács Zoltán felvételei Izsap–Kisudvarnok mérkőzésen készültek

tett. A legnagyobb gólkülönbséggel a csenkeiek nyertek Nyárad csapata ellen (0:12), legtöbb gólt játékosuk, Végh Ádám (4) lőtte. Összesen 42 gól került a jegyzőkönyvekbe. AG SPORT LIGA – 24. forduló: Egyházgelle–Alistál 2:1 (1:0), g.: Póda M. (2) – Bíró D.; Izsap–Kisudvarnok 1:4 (1:1), g.: Szabó T. – Polák Zs., Vass B., Ravasz T., Bögi I.; Királyfiakarcsa–Csallóközcsütörtök 4:0 (2:0), g.: Lelkes T. (3), Csiba R.; Baka–Csenke 3:1 (0:0), g.: Takács I., Koczkás P., Németh P. – Krákorník P.; Nagyabony–Nagyszarva 1:1 (0:0),

Megjegyzés: A bajnokság végén Királyfiakarcsától és Lúcstól 3 pontot levonnak. Legjobb góllövők: 21 – Miklós I. (Nagyabony); 16 – Ravasz T. (Kisudvarnok); 14 – Németh A. (Kisudvarnok); 13 – Valocsay I. (Csákány), Lelkes T. (Királyfiakarcsa); 11 – Simon Gy. (Nagyabony), Lukács J. (EkecsApácaszakállas), Edmár A. (Egyházkarcsa); 10 – Varga P. (Lúcs), , Szerencsés Z. (Egyházgelle). 7. liga DS – 24. forduló: Csallóköztárnok–Patonyrét 4:0 (1:0), g.: Tóth

Ladislav Kertész felvételei Pozsonyeperjes–Nagyudvarnok mérkőzésen készültek


43

Sport

2015. május 5. | 19. szám

4. Gomba

16 6 3 7 26:37 21

5. Csilizradvány

16 6 2 8 32:29 20

6. Izsap B

16 5 1 10 30:37 16

Legjobb góllövők: 12 – Horváth L. (Béke); 10 – Puha F. (Szentmihályfa); 8 – Makovický S. (Gomba); 7 – Hajdú M. (Gomba), Tóth I. (Mad); 5 – Kitanovič A., Hinterschuster B. (mindketten Béke), Pollák P. (Szentmihályfa), Badala P. (Mad).

Legjobb góllövők: 25 – Vanek D. (Nagypaka), Tomaček L. (Pozsonyeperjes); 24 – Gróf D. (Csallóköznádasd); 15 – Churý J. (Sárrét), Csicsay S. (Szap); 14 – Kovács A. (Hegyéte), Fekete A. (Felsőpatony); 13 – Pápai R. (Pozsonyeperjes); 12 – Santai M. (Nagypaka), Danis F. (Patonyrét); 11 – Németh P. (Alistál B), Csölley L. (Felbár).

8. liga, 16. forduló: CsilizradványGomba 4:0 (3:0), g.: Zalka L. (2), Mikos M., Johancsik G.; Mad-Izsap B 0:0; Szentmihályfa-Béke 3:0 (0:0), g.: Gálfy M., Szabó P., Puha F.

A tabella állása 1. Sz.mihályfa

16 11 2 3 31:18 35

2. Béke

16 8 1 7 35:34 25

3. Mad

16 6 3 7 32:31 21

Hétvége a hazai focipályákon III. LIGA, NYUGATI CSOPORT 34. forduló, május 6. (szerda), 16.30: Púchov–Led. Rovne (Kozolka); május 7. (csütörtök), 16.30: Léva–Bős (Drobec), Topoľčany– DAC B/Nyékvárkony (Gádoši A.); május 8. (péntek), 16.30: Érsekújvár–Borčice (Ochotnícky), Vráble–Negyed (Valent), Trnava C– V. Ludince (Gašparovič), Komárom–Nemšová (Španka), Vrbové–Palárikovo (Sékely). Szabadnapos: Nagymegyer. 27. forduló, május 10. (vasárnap), 16.30: V. Ludince –Nemšová (Fehér Z.), Negyed–Palárikovo (Šima), Borčice–Led. Rovne (Košťál), Bős–Púchov (Sárai), Nagymegyer–Vrbové (Kozolka), Léva–Komárom (Santa), Vráble–Trnava C (Marsal); május 12. (kedd), 16.30: Érsekújvár–Topoľčany (Drobec). Szabadnapos: DAC B/Nyékvárkony.

IV. LIGA, DÉL-KELETI CSOPORT 25. forduló, május 9. (szombat), 16.30: Zselíz–FC Nitra jun (Černej); május 10. (vasárnap), 16.30: Udvard–Galánta (Zurba), Čeľadice–ČFK Nitra (id. Janus), Tardoskedd–Šurany (Mokoš), Močenok–Vágfarkasd (Hegedűs), FC ViOn Zl. Moravce B–Gúta (Bezák), H. Obdokovce–Garamkálna (Papuča), V. Lovce –Párkány (Haršány).

V. LIGA, DÉLI CSOPORT 25. forduló, május 9. (szombat), 16.30: Pusztafödémes–Nádszeg (Kusý R.), Šoporňa–Dióspatony (Ševčík); május 10. (vasárnap), 16.30:

Ifik – 22. forduló: Királyfiakarcsa– Alistál 4:3 (1:1), g.: Takács D. (2), Gulázsi Á. (2) – Domonkos B. (2), Varga Sz.; Nagyabony–Szarva 1:5 (0:2), g.: Kollár R., – Molnár M., Vas K., Bartal T., Vaczulka M., Rublík M.; Pozsonyeperjes–Nagyudvarnok 5:0 (1:0), g.: Lukovics Á. (3), Németh Zs., Molnár B.; Hodos–Illésháza 2:3 (2:1), g.: Tóth T., öngól – Nagy E. (2), Pudmerický A.; Dióspatony–Baka 3:1 (2:0), g.: Lelkes B., Nagy Gy., Lelkes Tibor T. – Szabó P.; Nyárad– Csenke 0:12 (0:4), g.: Végh Á. (4), Sebestyén D. (2), Rigó K. (2), Mašica Gy., Mikóczi D., Kopin N., Rigó R.; Felsőpatony–Vásárút 1:2 (0:2), g.: Farkas N. – Seszták L., Zsákovics N.

Alsószeli–Jóka (Patka), DAC C/Vásárút–Nagyfödémes (Mokrý), Jányok–Hodos (Mráz), Illésháza–Csallóközkürt (Cvešper), Vága–Lég (Meszáros), Nagymagyar–Nyárasd (Piaček).

V. LIGA, KELETI CSOPORT 25. forduló, május 9. (szombat), 16.30: Ekel–K.szentpéter (Pavlovič), Ógyalla–Marcelháza (Jakubis); május 10. (vasárnap), 16.30: Ímely–Perbete (Provodovský), Veľký Kýr–Bešeňov (Majcher), Hontfüzesgyarmat– Komjatice (Bulko P.), Bánov–Podhájska (Žember), Naszvad–Kozárovce (Kováč L.), D. Ohaj–Tek. Lužany (Chudý M.).

V. LIGA, KÖZÉP CSOPORT 25. forduló, május 8. (péntek), 16.30: Hrušovany–Radošina (Sedlák); május 9. (szombat), 16.30: Solčany–Alekšince (Vyletelka); május 10. (vasárnap), 16.30: Krušovce–NitraChrenová (Bečka), V. Lapáš–Tovarníky (Sliepka), Preseľany–H. Kráľová (Bazsó), Pered–Ludanice (Rusinko), Jacovce–Zálužie (Kukan Z.), Beladice–Zbehy (Hulínek)

DUNASZERDAHELYI TERÜLETI BAJNOKSÁG AG SPORT LIGA: 25. forduló: május 9. (szombat), 16.30: Egyházkarcsa–Egyházgelle, Csákány–Baka, Lúcs–Nagyabony; május 10. (vasárnap), 10.30: Sárosfa–Izsap; 16.30: Csenke–Királyfiakarcsa, Csallóközcsütörtök– EkecsApácaszakállas, Kisudvarnok–Balony, Nagyszarva–Alistál. 7. liga DS: 25. forduló: május 9. (szombat), 16.30: Csilizpatas–Szap, Patonyrét–Pozsony-

A tabella állása 1. Csenke

22 16 2 4 113:29 50

2. Illésháza

22 16 1 5 85:36 49

3. Alistál

22 12 3 7 69:48 39

4. Pozsonyeperjes 22 12 2 8 63:41 38 5. Felsőpatony

22 10 7 5 56:39 37

6. Hodos

22 12 0 10 57:61 36

7. Királyfiakarcsa 22 10 3 9 45:48 33 8. Dióspatony

22 9 5 8 44:37 32

9. Szarva

22 9 4 9 53:49 35

10. Vásárút

22 8 5 9 40:43 29

11. Nagyabony

22 8 4 10 60:57 28

12. Baka

22 4 5 13 24:71 17

13. Nagyudvarnok 22 4 1 17 23:81 13 14. Nyárad

22 2 2 18 14:106

8

Megjegyzés: Nyárad csapatától a bajnokság végén 3 pontot levonnak. Legjobb góllövők: 37 – Végh Á. (Csenke); 35 – Domonkos Bence (Alistál); 27 – Miklós Z. (Illésháza); 26 – Nagy E. (Illésháza); 25 – Mašica Gy. (Csenke); 21 – Seszták L. (Vásárút); 20 – Szolgay A. (Nagyabony); 18 – Pelikán K. (Pozsonyeperjes); 15 – Šipoš M. (Csenke). Wimmer Ilona

eperjes; május 10. (vasárnap), 10.30: Somorja B–Csallóköztárnok, Nyékvárkony B–Alistál B; 16.30: Felbár–Hegyéte, Sárrét–Csallóköznádasd, Nagyudvarnok–Nagypaka. Szabadnapos: Felsőpatony. 8. liga DS: 17. forduló: május 9. (szombat), 16.30: Izsap B–Gomba; május 10. (vasárnap), 10.30: Szentmihályfa–Csilizradvány; 16.30: Béke–Mad. Ifik: 23. forduló: május 9. (szombat), 14.00: Csenke–Dióspatony; május 10. (vasárnap), 10.30: Baka–Hodos; 14.00: Felsőpatony–Királyfiakarcsa; Vásárút–Nyárad; Illésháza–Pozsonyeperjes; Nagyudvarnok–Nagyabony; Szarva– Alistál.

GALÁNTAI TERÜLETI BAJNOKSÁG 1. osztály: 22. forduló, május 9. (szombat), 16.30: Szered B–Šintava (Tonkó), Diószeg–Hidaskürt (Sas); május 10. (vasárnap), 10.30: Tósnyárasd–Vinohrady (Královič); 16.30: Alsószerdahely–Felsőszeli (Pa. Jeremiáš), Taksony–Vízkelet (Selyem), Feketenyék–Tallós (Ižai), Nagymácséd–Nemeskosút (Mrllák). 2. osztály, 19. forduló, május 9. (szombat), 16.30: Jánovce–Vezekény (Zsuskovics); május 10. (vasárnap), 10.30: Királyrév–Vágpatta (Sas); 16.30: Ábrahám–Magyargurab (Tonkó), P. Sady–Gáň (Královič), M. Mača–Hody (Oravec). Szabadnapos: Šalgočka. Ifjúságiak: 22. forduló, május 9. (szombat), 16.30: Vezekény–Szered B (Sedmák), Alsószerdahely–Vinohrady (Pa. Jeremiáš), Gáň–Alsószeli B (Mészáros), Vízkelet–Jóka (Tóth), Nemeskosút–Ábrahám (Lelovics). –wimmer


44

Csallóköz

Sport

Amatőr nemzetközi bajnoki öv NAGYMEGYER– Balázs Péter képviselte a nagymegyeri Agritechnika Bulls küzdősport egyesületét a bajai Nemzetközi Amatőr Küzdősport Tornán, aki K-1 81 kg szabályrendszerben lépett a kötelek közé

rezve ezzel, a WFC szervezet amatőr Nemzetközi Bajnoki övét. Felkészítői edzői Csányi János és Horváth László voltak. (álló) Archív felvétel

Szerencsés és Horváth dobogós BIRKÓZÁS – Szombaton Gaál Attila edző vezetésével a dunaszerdahelyi birkózó klub 7 neveltje vett részt az ifjúsági szabadfogású birkózóversenyen Ólublón, ahol 5 ország (Szlovákia, Magyarország, Csehország, Lengyelország és Ukrajna) 15 csapatának 92 versenyzője lépett szőnyegre.

Az első versenynapon, a selejtezők lebonyolítása után Péter bejutott a legjobb négy közé, ahol a döntőbe jutásért vívott küzdelem harmadik menetében kiütéssel búcsúztatta ellenfelét. Balázs Péter a vasárnapi döntőben is megállíthatatlannak bizonyult, ellenfelére az első menet végén már számolni kellett. Péter a második menetben egy káprázatos térd rúgást követően, hatalmas testre mért ütéssorozattal kiütötte ellenfelét, megsze-

A diákok 48 kg-os súlycsoportjában Szerencsés László remekelt, aki a selejtezők során lengyel, majd cseh ellenfeleit fektette két vállra. Laci a döntőben egy pazar fordított csípődobás-

sal eldobta és betusolta ólublói ellenfelét, és megszerezte a győzelmet. A serdülők között 73 kg-ban Horváth Nicolas állhatott fel a dobogóra, aki három nyertes mérkőzés után a döntőben pozsonyi ellenfelével szemben maradt alul és lett ezüstérmes. Eredmények: Diákok: 40 kg: Bazsó Marek 5. hely; 44 kg: Varga Balázs 6. hely; 48 kg: Szerencsés László 1. hely Serdülők: 53 kg: Farkas Kristián 5. hely; 73 kg: Horváth Nicolas 2. hely (hr) Archív felvétel

Komáromi területi bajnokság

Az éllovas simán hozta a kötelezőt I. osztály Hetény–Lakszakállas 8:0 (5:0), g.: Pásztor (2), Marikovecz (2), Lévai (2), Csintalan, Hencz; Búcs–Dunamocs 2:0 (1:0) – Kétyi (2); Nagykeszi-Keszegfalva 1:3 (0:2), g.: Janík – Budai (2), Sándor; Nagykeszi–Búcs 2:2 (2:0) - Cseh, Molnár – Mikle, Szilvás; Bátorkeszi–Gúta B 3:0 (2:0), g.: Lajos, Száraz (2); Újgyalla–FK Actív Komárom 3:2 (2:2), g.: Šmida, Rigo, Habara – Kršteňanský, Nagy; Csallóközaranyos–Izsa 4:2 (3:1), g.: Olajos,

Jóba, Lelkes, Jandás – Vörös, Jakab; Nemesócsa–Marcelháza B 0:2 (0:1), g.: Obložinský (2). A bajnokság állása 1. Hetény

23 15 3 5 67:37 48

2. Actív KN

22 14 2 6 55:30 44

3. Marcelháza B

22 14 1 7 56:29 43

4. Bátorkeszi

22 12 5 5 51:28 41

5. Izsa

22 12 5 5 52:33 41

6. Újgyalla

22 11 6 5 39:30 39

7. Cs.aranyos

22 10 3 9 40:45 33

8. Keszegfalva

23 8 3 12 44:48 27

9. Nemesócsa

22 8 3 11 27:35 27

A bajnokság állása 1. Šrobárová

22 21 0 1 87:11 63

10. Pat

22 6 7 9 37:39 25

2. Vágfüzes/Kava 22 18 1 3 78:27 55

11. Gúta B

23 7 3 13 40:56 24

3. Őrsújfalu

22 13 4 5 58:31 43

12. Búcs

23 6 5 12 33:53 23

4. Martos

22 12 1 9 60:36 37

13. Lakszakállas

23 7 1 15 21:62 22

5. Bogya/Gellér

22 11 1 10 54:48 34

14. Nagykeszi

22 6 3 13 39:58 21

6. Bogyarét

22 10 4 8 49:53 34

15. Dunamocs

23 4 6 13 37:55 18

7. Nagysziget

22 8 4 10 46:54 28

8. Bajcs

22 8 4 10 33:46 28

II. osztály Bajcs–Megyercs 2:1; Bogyarét–Selye János Egyetem Komárom 4:1; Csicsó–Örsújfalu 0:1; Šrobárová–Ifjúságfalva 4:0; Martos–Vágfüzes/Kava 3:1; Dunaradvány–Tany 4:1; Bogya/Gellér–Nagysziget 8:2.

9. Megyercs

22 7 4 11 39:49 25

10. Ifjúságfalva

22 7 3 12 38:53 24

11. Dunaradvány

22 7 3 12 45:53 24

12. Csicsó

22 6 0 16 24:77 18

13. Tany

22 4 4 14 32:57 16

14. SJE KN

22 4 3 15 28:86 15

Galántai területi bajnokság

Tallóson gólzápornak voltak kitéve a tósnyárasdiak I. osztály Vízkelet–Feketenyék 2:1 (0:1), g.: Sercel, Szarka – Múcska; Hidaskürt–Alsószerdahely 2:0 (2:0), g.: Polednák, Cservenka – félbeszakadt a tizedik percben, ugyanis a vendégeknél a játékosok száma hét alá csökkent . Šintava–Diószeg 4:0 (2:0), g.: Földesi, Fogel, Krajný, Šuhay; Nemeskosút–Szered B 3:2 (2:0), g.: Nagy (2), Faktor – Hrivnák, Kubánek; Vinohrady–Nagymácséd 4:1 (0:0), g.: Pavlovič (2), Váry, Remenár – Paľo; Tallós–Tósnyárasd 12:1 (4:1), g.: Braun (4), Nagy D. (3), Peciar, Varga, Nagy Ľ., Szőcs, öngól – Szabó;

Felsőszeli–Taksony 2:0 (1:0), g.: Očenáš, Čerňanský.

13. Nagymácséd 21

A bajnokság állása

Šintava csapatától a bajnokság végén 3 pontot leszámolnak.

1. Tallós

21 16 3 2 75:18 51

2. Felsőszeli

21 15 2 4 45:19 47

3. Hidaskürt

21 14 2 5 61:28 44

4. Nemeskosút 21 12 4 5 53:29 40 5. Diószeg

21

6. Šintava

21

9 7 5 30:21 34 8 6 7 36:38 30

7. Feketenyék

21

7 6 8 29:37 27

8. Taksony

21

7 5 9 31:39 26

9. Vízkelet

21

7 4 10 33:40 25

10. Tósnyárasd

21

7 2 12 29:48 23

11. Vinohrady

21

5 6 10 35:49 21

12. Szered B

21

4 4 13 25:51 16

4 4 13 21:48 16

A bajnokság állása

14. Alsószerdahely21 1 7 13 20:58 10

II. osztály Hody–Šalgočka 0:1 (0:0), g.: Kadlec, Vezekény–Pusté Sady 1:2 (0:2), g.. Bodó – Kriška (2); Gáň – Kismácséd 0:4 (0:2), g.: Blanárik, Sidó R., Kača, Sidó A.; Magyargurab–Jánosháza 1:2 (0:2), g.: Gálik – Rigó, Németh; Királyrév–Ábrahám 4:0 (1:0), g.: Lukács (2), Vlčan (2). Szabadnapos: Vágpatta.

1. Vágpatta 2. Kismácséd 3. Pusté Sady 4. Šalgočka 5. Királyrév 6. Ábrahám 7. Hody 8. Jánosháza 9. Magyargurab 10. Vezekény 11. Gáň

15 15 1 0 92: 9 46 17 12 2 3 54:29 38 17 9 1 7 40:44 28 17 7 6 4 33:25 27 16 8 2 6 33:28 26 16 8 1 7 33:36 25 16 5 4 7 28:36 19 17 6 1 10 24:47 19 16 5 3 8 25:41 18 16 2 2 12 20:58 8 16 0 3 13 9:38 3

Hody és Šalgočka csapataitól a bajnokság végén 3 pontot levonnak.


V. liga – déli csoport

III. liga – nyugati csoport

Nádszegen diadalmaskodtak Pusztafödémes–Alsószeli 5:1 (2:0), g.: öngól (2), Praženica (2), Vanko – Bednár; Csallóközkürt–Vága 2:0 (1:0), g.: Csémy (2); Nádszeg–Nyárasd 2:3 (2:3), g.: Sánka, Filo – Bogyai (2), Baffi; Lég–Nagymagyar 4:0 (2:0), g.: Šnegoň, Dékány, Rigó, Csölle M.; Hodos–Illésháza 0:1 (0:1), g.: Hindák; Dióspatony–Jányok 0:2 (0:1), g.: Paštrnák, Gombos; Nagyfödémes–Šoporňa 2:0 (2:0), g.: Huszár, Vadel; Jóka–DAC C/Vásárút 2:1 (0:0), g.: Čvirik, Mukalenga – Katona. 1. Cs.kürt

24 16 5 3 51:18 53

2. P.födémes

24 15 7 2 52:17 52

3. Alsószeli

24 15 3 6 55:31 48

4. Illésháza

24 13 4 7 42:28 43

5.Lég

24 13 4 7 28:19 43

6. Jányok

24 12 3 9 44:38 39

7. Nyárasd

24 10 5 9 45:43 35

8. DAC B

24 10 3 11 36:37 33

9. Jóka

24

8 6 10 38:42 30

10. Vága

24

8 5 11 38:44 29

11. Nagyfödémes 23

8 4 11 27:32 28

12. Šoporňa

24

7 7 10 35:48 28

13. Hodos

24

6 8 10 31:34 26

14. Nagymagyar 23

5 4 14 27:55 19

15. Nádszeg

24

4 4 16 22:43 16

16. Diós.patony 24

3 4 17 12:54 13

Nagyfödémes és az Illésháza csapatától a bajnokság végén 3 pontot levonnak.

V. liga – közép csoport

Beladice idegenben tudott győzni Radošina–Lapáš 4:2 (1:2), g.: Burzala, J. Jankovič, Vičan, D. Jankovič – Šimonek, Dobiaš; Chrenová–Zbehy 1:1 (0:0), g.: Volentier – Luzár; V. Zálužie–Beladice 1:2 (0:1), g.: Andrášik – Homola, Félis; Alekšince–Jacovce 5:2 (1:0), g.: Zlatňanský (3), Pleva, Bábik – Suriak, Kaman; Felsőkirályi–Pered 2:1 (0:1), g.: Šulgan, Petrovský – Bende; Ludanice–Solčany 0:3 (0:0), g.: öngól, Soboňa, Mihálik; Krušovce– Hrušovany 1:1 (0:0), g.: Ambróz – Omelka; Tovarníky–Preseľany 1:1 (1:0), g.: Mrázik – Kochan.

Veľké Zálužie csapatától a bajnokság végén 3 pontot levonnak.

45

Sport

2015. május 5. | 19. szám

1. Lapáš

24 15 4 5 70:31 49

2. Tovarníky

23 12 8 3 30:17 44

3. Radošina

24 13 2 9 45:39 41

4. V.Zálužie

24 11 6 7 50:36 39

5. Solčany

24 11 4 9 36:32 37

6. Zbehy

24 10 6 8 40:32 36

7. Krušovce

24 10 6 8 42:42 36

8. Alekšince

24 10 4 10 47:48 34

9. Felsőkirályi

24 10 3 11 43:43 33

10. Hrušovany

24

9 4 11 29:43 31

11. Pered

24

8 4 12 41:39 28

12. Jacovce

24

8 4 12 39:43 28

13. Beladice

23

7 6 10 36:41 27

14. Preseľany

24

7 6 11 31:50 27

15. Chrenová

24

6 5 13 40:49 23

16. Ludanice

24

7 2 15 30:64 23

A bősiek hat pontot gyűjtöttek be 33. forduló: Negyed–Trnava C/Šúrovce 1:0 (0:0), g.: Gábriš; Nagymegyer–Léva 6:0 (2:0), g.: Bognár (2), Mészáros (2), Szőllős (2); Bős–Nové Zámky 3:2 (1:1), g. Gőgh, Jorík (2) – Bombicz, Ešek; DAC B/Nyékvárkony–Komárom 2:3 (2:2), g.: Krišto, Nguekam – Čurgali (2), Podlucký; Borčice–Vráble 1:0 (0:0), g.: Plavšič; V. Ludince–Topoľčany 3:2 (2:1), g.: Cingel (2), Kosák – Fridrich (2); Palárikovo–Púchov 0:0; Nemšová–Vrbové 0:0. Szabadnapos: Led. Rovne. 26. forduló: Komárom–Érsekújvár 2:3 (0:2), g.: Čurgali, Gonzáles – Ešek, Košút, Letko; Topoľčany–Vráble 0:0; Vrbové–Léva 0:0; Púchov–Nagymegyer 1:1 (1:1), g.: Štrbák – Tuschel; Led. Rovne–Bős 1:5 (0:4), g.: Lipták – Gašparík (2), Jorík, Filípek, Antunovics; Palárikovo–Borčice 0:0; Nemšová–Negyed 1:1 (0:1), g.: Kyselica – Valachovič; DAC B/Nyékvárkony–

V. Ludince 0:1 (0:1), g.: Cingel. Szabadnapos: Trnava C/Šúrovce A bajnokság állása 1. Nagymegyer

26 16 9 1 46:15 57

2. Borčice

25 17 5 3 46:12 56

3. V. Ludince

25 12 6 7 33:22 42

4. Negyed

25 12 6 7 27:23 42

5. Bős

25 11 8 6 44:25 41

6. Palárikovo

26 10 7 9 29:23 37

7. Topoľčany

25 10 5 10 28:32 35

8. Šúrovce

25 9 7 9 38:38 34

9. Komárom

25 8 9 8 31:28 33

10. Vráble

25 8 8 9 24:26 32

11. Nemšová

26 8 8 10 26:30 32

12. Nové Zámky

26 8 7 11 30:43 31

13. DAC B/Várkony26 8 5 13 29:35 29 14. Púchov

25 5 11 9 19:28 26

15. L. Rovne

24 7 4 13 23:44 25

16. Vrbové

25 6 3 16 17:33 21

17. Léva

26 5 2 19 23:56 17

Piešťany csapata kilépett a bajnokságból, eredményeit törölték.

Női foci II. liga Bodak–Senica 2:1 (0:1). A bajnokság állása: 1.Bodak 34.

Diáklányok Léva–Vágsellye 1:5 (1:3); Bodak–Senica 7:1 (0:1). A bajnokság állása: 1.Vágsellye 28; 6.Bodak 10.

IV. liga – délkeleti csoport V. liga – keleti csoport

Biztosan vették az akadályt a gútaiak

Vendégként pontokat raboltak Nagysalló–Marcelháza 1:2 (0:0), g.: Petráš - Bottyán, Török; Szentpéter–Ógyalla 3:1 (2:1), g.: Lakatoš, Vida, Varga – Turza; Kozárovce–Ekel 6:0 (2:0), g.: Lenard, Chlpík (4), Hoľka; Bellegszencse–Naszvad 1:4 (0:2), g.: Nagy – Kianek, Horáček , Valko, Mach; Komját–Bánov 2:1 (1:0), g.: Martin Marenčák (2) - Valachovič; Zsitvabesenyő–Hontfüzesgyarmat 2:0 (1:0), g.: Gubó, Balogh; Perbete–Nagykér 4:1 (1:0), g.: Rigó (2), Németh (2) – Csepedi; Ohaj–Ímely 0:0.

1. Ímely

24 16 6 2 54:18 54

2. Kozárovce

24 13 2 9 61:37 41

3. Bánov

24 12 4 8 50:36 40

4. Marcelháza 24 11 6 7 35:29 39

Kalná nad Hronom–V. Lovce 5:0 (2:0), g.: Biely (2), Čejtei (3); Vágfarkasd–ViOn B/Volkovce 2:0 (0:0), g.: Zsebi, Pekaj; Galánta–Párkány 4:1 (2:0), g.: Mészáros, Eliáš, Kočiš, Korman – Balog; Gúta–H. Obdokovce 3:0 (2:0), g.: Cingel, Magyar, Czabány; ČFK Nitra–Tardoskedd 2:0 (2:0), g.: Hrnčár, Kurej; Nitra jun.–Močenok 5:0 :0), g.: Fábry (2), Mesároš (2), Petráni; Šurany–Zselíz 0:0; Udvard–Čeľadice 1:2 (1:2), g.: Mlynár – Dragúň, Struhár.

5. Ekel

24 12 2 10 45:35 38

6. Ohaj

24 10 8 6 33:29 38

7. Ógyalla

24 10 7 7 55:37 37

8. B.szencse

24 10 3 11 44:73 33

9. Naszvad

24

8 7 9 43:35 31

10. Szentpéter

24

9 4 11 51:48 31

11. Nagykér

24

9 4 11 39:52 31

12. Nagysalló

24

8 5 11 33:48 29

13. Komját

24

8 3 13 26:54 27

14. H.gyarmat

24

7 5 12 30:37 26

1. Galánta

24 20 1 3 74:17 61

15. Zs.besenyő 24

7 4 13 44:52 25

2. Gúta

24 14 7 3 46:23 49

16. Perbete

5 4 15 34:57 19

3. ViOn B/Volk. 24 13 4 7 40:29 43

24

4. Kalná nad Hr. 24 11 7 6 33:26 40

5. Čeladice

24 12 3 9 52:36 39

6. Vágfarkasd

24 11 5 8 40:31 38

7. Šurany

24 10 5 9 51:31 35

8. V. Lovce

24 10 5 9 30:41 35

9. Párkány

24

8 6 10 39:41 30

10. Nitra jun.

24

9 2 13 48:42 29

11. Tardoskedd

24

8 5 11 39:44 29

12. H.Obdokovce 24

8 5 11 28:34 29

13. Udvard

24

9 2 13 28:46 25

14. ČFK Nitra

24

7 4 13 34:46 25

15. Močenok

24

4 4 16 11:60 16

16. Zselíz

24

3 5 16 19:65 14

A bajnokság végén Galánta, Šurany,ViOn B/Volkovce és a Močenok csapatától 3 pontot levonnak.

Összeállította: Vladislav Kmeť


46

Csallóköz

Sport

Egy nemzet, egy cél, két csapat Történelmi győzelmet aratott Felvidék LABADARÚGÁS – Történelmi mérkőzésnek adott otthont a DACstadion, melynek gyepén a Felvidéki labdarúgóválogatott a Székelyföld együttesét fogadta. A barátságos nemzetbeli mérkőzésre a nézők is kíváncsiak voltak, nagyjából ezren látogattak ki a felvidéki csapat bemutatkozó találkozó-

mestere és Nagy Dávid, a Felvidéki Labdarúgó Egyesület alelnöke köszöntötte a nézőket, ráadásul a szurkolók egy jelképes, 12-es számú mezzel is gazdagodtak. A kezdőrúgást Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke és Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke végezte el. A mérkőzés

A lelkes székely csapat

lehetőségük nyílt a gólszerzésre, de vagy elpuskázták a helyzeteket, vagy Rusznák kapus mutatott bravúrt.

Vadkerti Imre elénekelte a magyar és a székely himnuszt

jára. Ennek tükrében magyar és székely színekbe öltözött a stadion, a szurkolók pedig magyar rigmusokkal buzdították a két együttest. A mérkőzés előtt Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgár-

folyamán a Pazmaneum polgári társulás tartott gyűjtést a kárpátaljaiak megsegítésére. Az első félidőben a vendég székely együttes volt veszélyesebb, több alkalommal is

Magyar Nemzet/Beliczay László felvétele

A szünetben a hazaiak vezetőedző, Laco Molnár felrázta csapatát, a második játékrészben egy aktívabb,

veszélyesebb felvidéki együttes futballozott. A 69. percben megszületett az egyesület történetének első hivatalos találata, a csereként pályára lépő Jakus Tamás egy kipattanó labdát küldött 16 méterről a hálóba. Az eredmény a lefújás végéig nem változott, a Felvidéki labdarúgó-válogatott megszerezte történelmi első győzelmét. Ezzel a mérkőzéssel megkezdte szereplését a Felvidéki labdarúgó-válogatott, amely nyáron egy négy napos svájci tornán is részt venne. Felvidék–Székelyföld 1:0 (0:0) Gólszerző: Jakus Tamás 69. Vezetőedző: Ladislav Molnár Molnár vezetőedző az egész mérkőzés során aktívan irányította csapatát az ol-


2015. május 5. | 19. szám

Sport

47 szépen köszönöm a szurkolóknak, hogy ilyen sokan kijöttek a stadionba és végig szurkoltak nekünk. Ez a csapat harmadszor találkozott, nehéz volt összeállítani a játékoskeretet. A székelyek már több éve együtt vannak, lehetett látni a játékukon, hogy jó csapat. A harmadik találkozó ellenére a szívünkkel nyertük meg a mérkőzést, ezért gratulálok a csapatnak.” Nyáron egy svájci tornára utazna a csapat, az anyagiakon kívül a játékoskeretet is erősítenék. „Vannak további tervek, júniusban egy svájci nemzetközi tornán veszünk részt. Semmi más nem hiányzik, csak az anyagiak, de szerintem ez a támogatóknak köszönhetően

A Felvidék játékoskerete: Rusznák Ádám – Mikóczi Tibor, Nagy Márk, Pristáč Tamás, Mácsadi Balázs, Pásztor László, Takács Dávid, Szakál Máté, Novota Zoltán (K), Václav Róbert, Dalnoki Attila. Cserék: Matus Krisztián, Matyi Attila, Javorka Bence, Magyar András, Hugyivár Ádám, Kovács Gábor, Jakus Tamás.

Novota Zoltán volt a csapat szíve-lelke

dalvonal mellől, mintha csak egy bajnoki mérkőzésen lett volna. „Jó mérkőzést láthattunk. A játékosok már nagyon várták ezt a találkozót. Megtettek minden tőlük telhetőt. Remek környezetben, fantasztikus hangulatban játszhattunk. Nagyon elégedett vagyok az egész eseménnyel, a körülményekkel. Örülök, hogy győzelemmel örvendeztettük meg a nézőket. Ami a magyar nyelvet illeti, folyamatosan javulok, tanulok. Sok szavat tudok, de még le kell porolnom

a régi tudásomat. Ami a jövőt illeti, minden a vezetőkön múlik. Az első mérkőzéshez képest nagyon jó teljesítményt nyújtottunk. Lehet, hogy erősítésre szorul a csapat tengelye, mert a székelyföldieknél ügyes játékosokat láthattuk, ez a játékukban is meglátszódott. Nálunk az akaratot és a szívet lehetett látni, mindenki a győzelemért hajtott.” A Felvidéki labdarúgó-válogatott csapatát kapitányként Novota Zoltán „Motyó” vezette csatába. „Nagyon

meglesz. Utána jövőre lesz egy világbajnokság, amin részt szeretnénk venni. Arról már volt szó, hogy a második és a harmadik ligában nagyon sok felvidéki magyar játékos szerepel. Egy beszélgetés során felmerült, hogy ha nagyobb tornán vennénk részt, mindenképp megszólítunk magasabb osztályban szereplő játékosokat” – nyilatkozta lapunknak „Motyó” a csapat jövőjét illetően. Álló István Vojtík Szimona felvételei


48

Csallóköz

Sport

Az idény legnagyobb veresége A somorjaiak nyeretlenségi szériája nyolcra nőtt LABDARÚGÁS – DOXXbet Liga, 27. forduló és rájátszás. Május 1-jén, a munka ünnepén az FC STK 1914 Somorja a pozsonyi Slovan második számú együttesével randevúzott. Az első félidőben egygólos hátrányba kerültek a csallóköziek, majd a második játékrészben kiütötte a fővárosi alakulat a kékfehéreket. Jozef Kontír második mérkőzésén ült a somorjaiak kispadján, de először hazai környezetben. Az ellenfél ismerős lehetett számára, de ennek semmi előnyét nem tapasztalta a csapat. A gólgyártást a 18. percben kezdték a fővárosiak, Filip Ďuriš fejelt a kapuba. A hazaiak Medgyes lövésével vétették észre magukat, de Milan Valašik hárított. Az 54. percben a somorjaiak elvesztették a labdát, Miklós Viktor pedig kettőre növelte a Slovan B előnyét. A 68. percben ismét Miklós talált be, és az égszínkékek már hárommal vezettek. A végén pedig újabb három találattal tömték ki a csallóköziek hálóját. A 86. percben az angol Readingtől szerződtetett Germaine Ofori mutatkozott be, két perc múlva Simon Tichý már az ötödik gólt szerezte, végül a guineai Seybou Sidibe zárta a sort. A Slovan juniorjai fél tucat gólt szereztek Somorján. A szezon legnagyobb arányú vereségét szenvedte el a csallóközi egyesület. Sikerült túlszárnyalni a vágsely-

lyeiek elleni 5:0-t. A DOXXbet Ligában két hatgólos győzelem született eddig. A Michalovce a rimaszombatiakat múlta felül 6:0-val, míg a kassai Lokomotíva a tőketerebesieket. A bajnokság legnagyobb zakóját a tőketerebesiek szenvedték el, a nagymihályiak 7:0-ra ütötték ki őket. A kék-fehérek három egymást követő fordulóban is hazai pályán lépnek pályára. A következő ellenfél a nagyszombati Spartak B lesz, utána pedig a vágújhelyieket fogadják. A nagyszombatiak elleni mérleg egy hazai gól nélküli döntetlen, illetve egy 1:0-s vereség idegenben. (A bajnokság végén három pontot levonnak a máriatölgyesiektől, mivel nem rendezték a tartozásukat.) FC STK 1914 Somorja-ŠK Slovan Bratislava B 0:6 (0:1). Góllövők: Ďuriš (18.), Miklós (54. és 68.), Ofori (86.), Tichý (88.), Sidibe (90.). Sárga lap: Pončák (42.), Medgyes (42.), Pavúk (54.), illetve Čermák (45.), Miklós (64.). Játékvezető: Michal Čiernik. Nézők száma: 200. Somorja: Hajdúch – Schober, Pončák, Csölle, Medgyes – Martinka (87. Mezzei), Kalezić, Čemba, Pavúk (70. Špánik), Pinte (57. Mezovský) – Hrnčár. Vezetőedző: Jozef Kontír. Slovan B: Valašík – Cingel, Špak, Sipľak, Záhumenský – Oravec, Čermák (64.Gašparovič) – Miklós, Čambal (77. Ofori), Tichý – Ďuriš (70. Sidibe). Vezetőedző: Tibor Jančula. További eredmények: MFK Dubnica nad Váhom–FK Pohronie Žiar

nad Hronom Dolná Ždaňa 1:0 (0:0), góllövők: Bielik (68.); FC Spartak Trnava B–AFC Nové Mesto nad Váhom 0:1 (0:1), g.: Belic (42. – 11-esből). A 28. forduló műsora: május 9., 16.30: Dubnica–Slovan B, Nové Mesto–Pohronie, Somorja–Trnava B. Alsóház, keleti csoport, eredmények: FK Bodva Moldava nad Bodvou–MŠK Rimavská Sobota 1:0 (0:0), g.: Czingely (74.); MFK Dolný Kubín–Slavoj Trebišov 4:0 (1:0), g.: Jurky (2. és 71.), Sani (50. és 79.); MFK Košice B–FC Lokomotíva Košice 2:3 (1:1), g.: Novák (31.), Korijkov (74.), illetve Cmarko (28.), Zajac (80.), Konkoľ (82.). A 28. forduló műsora: május 8., 17.00: Szepsi–Lokomotíva; május 10., 16.30: Kassa B–Dolný Kubín, Trebišov–Rimaszombat. Felsőház, eredmények: 1. FC Tatran Prešov–FK Slovan Duslo Šaľa 1:1 (1:1), g.: Tubonemi (45.), ill. Gešnábel (22.); Partizán Bardejov–ŠK Senec 1:1 (0:0), g.: Gagnon (65.), ill. Lago (50.); MŠK Žilina B–MFK Zemplín Michalovce 0:1 (0:1), g.: Garcia Bayón (35. – 11-esből); MFK Lokomotíva Zvolen–MFK Skalica 0:1 (0:0), g.: Jakubek (72.); FC Nitra–FK Poprad 3:1 (1:0), g.: Šmehýl (30.), Urblík (71.), Paukner (80.), ill. Orenič (86.); ŠKF Sereď–MFK Tatran Liptovský Mikuláš 0:4 (0:1), g.: Kurák (20.), Jánošík (76.), Ferenčík (84.), Hanzel (87. – öngól). A 10. (20.) forduló előrehozott mérkőzésén: MŠK Žilina B–MFK Lokomotíva Zvolen 1:1 (1:0), g.: William (34.), ill. Bilas (89.). A 6. (16.) forduló műsora: május 8., 17.30: Szenc–Zvolen; május 9.,

16.30: Liptovský Mikuláš–Nitra, Vágsellye–Bardejov, 19.30: Michalovce– Skalica; május 10., 16.30: Szered– Prešov, 19.00: Poprad–Žilina B. A bajnokság állása, nyugat, alsóház 1. Pohronie

27 14 3 10 41:38 45

2. Slovan B

27 9 6 12 27:34 33

3. Trnava B

27 7 6 14 29:41 27

4. Nové Mesto n. V. 27 6 5 16 20:42 23 5. Somorja

27 4 8 15 22:46 20

6. Dubnica n. V.

27 4 8 15 27:49 20

A bajnokság állása, kelet, alsóház 1. Rimaszombat

27 10 8 9 31:31 38

2. Lok. Kassa

27 10 6 11 44:41 36

3. Kassa B

27 7 7 13 37:45 28

4. Dolný Kubín

27 8 4 15 27:45 28

5. Szepsi

27 6 8 13 22:43 26

6. Trebišov

27 4 5 18 15:70 17

A bajnokság állása, felsőház 1. Skalica

15 12 2 1

25:6 38

2. Michalovce

15 10 4 1

24:7 34

3. Prešov

15 7 3 5 20:17 24

4. Zvolen

16 5 6 5 16:13 21

5. Szered

15 6 3 6 20:20 21

6. Nitra

15 5 5 5 20:20 20

7. Bardejov

15 4 7 4 14:13 19

8. Lipt. Mikuláš

15 4 5 6 19:17 17

9. Žilina B

16 5 2 9 15:22 17

10. Vágsellye

15 3 6 6 18:25 15

11. Szenc

15 3 6 6 12:21 15

12. Poprad

15 2 1 12 16:38

7

A góllövőlista éllovasai: 1. Matúš Paukner (Nitra) – 21 gól. 2. Ľubomír Ulrich (Skalica) – 16 gól. 3. Lukáš Kubus (Poprad) és Samuel Garcia Bayón (Michalovce) – 15 gól. 5. Adam Morong (Szered) és Tomáš Labun (Lok. Kassa) – 14 gól. Rajkovics György Ján Čikovský felvételei


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.