Csallóköz - 2014/18.szám

Page 1

Csallóköz DUNASZERDAHELY > KOMÁROM > GALÁNTA > VÁGSELLYE

Szent Györgynapok Történelmünk és jelenünk ünnepén

6. oldal

Köztér Bodnár Gyula

Hejesirás Divat manapság a sajtóban figyelemfelkeltő címeket adni, melyek köszönő viszonyban sincsenek a tartalommal. Mire az olvasó rájön, hogy becsapták, káromkodjon csak, fontos, hogy a lapot megvette, az internetes újságra rákattintott. A fennebbi cím ugyancsak blikkfangos, viszont próbál igazodni a mondandóhoz, jelezve helyesírásunk általános szintjét. Talán súlyosabban, mint amilyen az valójában, de mit szóljon az ember, amikor hivatásos magyar újságírók, írók vétenek alapvető helyesírási hibákat. Amilyeneket kevésbé igényes redakciókban még a nyelvi szerkesztők, korrektorok is elnéznek (ha egyáltalán alkalmaznak ilyen munkatársakat), és a nem utolsósorban úgy lát napvilágot, hogy nem utolsó sorban, holott az adott szöveg nem színházterem utolsó soráról „beszél”. Mindez talán nem is bosszantja a hétköznapi halandót, akinek nem kenyere az írás, képeslapot sem ír már, tollal, viszont annál több hozzászólást, üzenetet zongorázik össze számítógépén, és küld szét az interneten különböző nyilvános fórumokra, közösségi oldalakra, helyesírási hibákkal, vagy azok nélkül, mindegy. Magánügy. Engem jobban zavar, akárcsak a slendrián sajtótermékben, ha magyar szervezettől kapok magyar eseményre magyar nyelvű meghívót kirívó helyesírási hibákkal. Ha már a vonatkozó tanácsadó könyveket mellőzzük, csak egy kattintásnyira a helyesiras.mta.hu portál. Ne feledjük, a betűkkel elkövetett számítógépes trükkök nem fedik el a selejtes nyelvezetet.

Žitný ostrov 2014. április 29., 18. szám

Ára: 0,65 €

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokoz.com

„Néha kulturális mekkmesterként hivatkozom magamra” Bíró Szabolcs interjú 8–9. oldal

Kiengedték és eltűnt ERDŐHÁTKARCSA – Az elmúlt héten a csallóközi községben nagy volt az egy négyzetméterre jutó újságírók száma, hiszen a helyi lakos, a két gyilkossággal vádolt Sz. István szabadlábra került. Az ok: eljárási hiba. A helyiek egy része félt, mások kíváncsian várták, mi fog történni, de inkább csak annak lehettek tanúi, hogy a média figyelme a községre szegeződött. Közben a férfi és családja eltűnt, nem tartózkodik otthon. A lakosok szerint egyébként sem éltek szegénységben, ezért biztosan külföldre utaztak. Egyes források

szerint Magyarországra, ahol rokonaik is élnek, mások úgy vélik, jóval messzebbre. A férfi egyébként 2012 óta ült börtönben, amikor is két hitelezője meggyilkolásával vádolták meg. A médiában napvilágot látott információk szerint két héttel ezelőtt a rendőrség egy női holttestet is talált, ami feltehetően a gyanúsított aszszisztenséé lehet, aki két éve tűnt el. A szabadon engedését magánál a Legfelsőbb Bíróságnál sem értik, s vezetői igyekeznek tenni azért, hogy a gyanúsított továbbra is börtönben legyen az ítélet meghozataláig.

A gyanúsított a vád szerint 2012-ben a Komáromi járásban található Gellér községben, illegálisan tartott fegyverrel lelőtte hitelezőjét, aki belehalt sérüléseibe. 2007-ben pedig a vád szerint másik hitelezőjét kicsalogatta Erdőhátkarcsára azzal az ígérettel, hogy megadja a 2,6 millió szlovák korona értékű tartozását, ám ehelyett kétszer fejbe lőtte. Jogerős ítélet eddig nem született az ügyben, tehát nem tudni, valóban bűnös-e a szabadon engedett férfi, de elgondolkodtató, hogy a bíróság eljárási hibái nem segítik az ügyek lezárását. (fk)

Üres a családi ház

● Előfizetés/hirdetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44 e-mail: online.csallokoz@gmail.com

Archív felvétel

ISSN 1336-3638


2

Csallóköz

Tudósítás > Bűnügy

Egy kisfiúért fogtak össze Jótékonysági estet tartottak Dunaszerdahelyen „A Schneider-módszerként ismert mozgásterápiával stabilizálni lehet Dárius állapotát. A kezeléseket egy budapesti magánrendelőben végzik. Két évvel ezelőtt öt alkalommal igénybe is vették ezt a kezelés-sorozatot, de aztán elfogyott a pénzük. A legolcsóbb gyógymasszázs ugyanis 5 ezer forintba kerül, amelyhez még több pénzért speciális tornagyakorlatok is párosulhatnak.” A rendezvényen fellépett az Arizóna zenekar, Lentulay Krisztián és sok segítő kéz tett azért, hogy segítsenek a fiatal csallóközi fiúnak, nem csupán pénzzel, hanem mosollyal is.

Majer Dárius megsegítése volt annak a jótékonysági rendezvénynek a célja, amelyet vasárnap rendeztek a VMK-ban, házigazdája a Felvidék Szépe 2014 nyertese, Vasmera Katalin volt. A szépségverseny győztese nagy örömmel vette a lehetőséget, hogy ilyen módon segíthetett a kisudvarnoki fiúnak, akinek korábban kupakokat gyűjtött az egész felvidéki közösség. Fontosnak tartja a hasonló kezdeményezéseket, s mint kifejtette, több hasonló rendezvényen is igyekszik részt venni, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a nemes cél melletti kiállásra. Karaffa Attila, az

est szervezője elmondta, az orvosok egy genetikai vizsgálattal kiderítették, hogy általános izomgyen-

geséggel párosuló, gerincvelői eredetű izomsorvadása (SMA) van Dáriusnak.

(csall) Vojtík Szimona felvételei

Aki szeretne még segíteni, az megteheti:

Halászléfőző verseny

Bank neve: Tatra Banka Bankszámla-tulajdonos neve: Majerová Rita (édesanya) Számlaszám: 2619210633/1100 IBAN: SK4711000000002619210633 SWIFT kód: TATR SK BX

HODOS – Idén május 3-án ismét megrendezik az Állj meg vándor vendéglő udvarában a hagyományos halászléfőző versenyt. A negyedik évfolyamra a szervezők halat, tüzelőfát és vizet biztosítanak, tehát a csapatoknak csak három főre és a saját tudásukra van szükségük. A verseny 11 órakor kezdődik. Regisztráció 10.30-tól. További információk: 0905 921 395.

Keressen 10 eurót Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 17. számban közölt feladványért (Nem elfogadható az a hozzáállás, hogy várunk... – Dr. Tóth Erzsébet – Méregkerülő: Helytelen életmódunk hatásai a női szervezetre III.) László Jenő (Padány) nyerte. E heti mondatunk a következő: „A játék eredménye az, amit látunk.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: május 4.

Nagy erőkkel nyomoznak DUNASZERDAHELY – Emberölés bűncselekménye ügyében nyomoz a rendőrség az április 19-én, hajnalban holtan talált 43 éves helyi férfi ügyében. Rajkovics István bűnügyi igazgató érdeklődésünkre elmondta, a boncolás kimutatta, az áldozattal, H. Józseffel egyetlen késszúrás végzett. A nyomozóhatóság több szálon folytatja a tettes utáni kutatást, további részleteket azonban

a nyomozás érdekében nem közölt. Azt az előzetes információt, mely szerint az áldozat rablógyilkosság áldozata lett, Rajkovics István cáfolta. Mint ismeretes, két hete szombaton hajnalban egy járókelő fedezte fel a Jehuda Aszád tér melletti átjáróban a földön fekvő férfit. Ő szólt a városi rendőröknek, akik épp a Bacsák utcában tartottak ellenőrzést, azok pedig értesítették a rendőrséget. (und)


3

Tudósítás > Hirdetés

2014. április 29. | 18. szám

Tűztámadás a húsvéti nyúlra Aszfalton versenyeztek a csapatok Dióspatony és Kisfalud közös önkéntes tűzoltóegylete különleges tűzoltóversenyt szervezett április 26-án a Slovakiaring csúszásgyakorló tesztpályáján. „Ezúttal nem a hagyományos füves területen, hanem aszfalton versenyeztek a csapatok. Különlegesség volt maga a verseny, de a szép környezet is. Örülök, hogy első alkalommal 23 csapat kapcsolódott be. A jövőben Vojtík Szimona felvételei

húsvét táján évi rendszerességgel készülünk meghirdetni az eseményt” – nyilatkozta lapunknak Csomor József, a rendező tűzoltóegylet parancsnoka. Lőrinczi Tibor parancsnokhelyettestől megtudtuk, a verseny az ismert szabályok szerint zajlik. A lehető leggyorsabban össze kell kötni a tömlőket, beindítani a szivattyút és a pálya végén a vízsugárral eltalálni a célt. Minden a csapat összeszokottságán és gyorsaságán múlik. Ha a tűzoltók tudják a helyüket és dolgukat, gyorsan célt érnek.

Az eseményt megtekintette Angyal Rozália kisfaludi, és Gálffy Szilárd dióspatonyi polgármester is. A hideg időjárás ellenére színvonalas versenyt láthattak. Legközelebb május végén, az önkéntes ifjúsági tűzoltócsapatok Láng nevű járási versenyét is Dióspatonyban rendezik meg. Az első három csapat sorrendje, férfiak: 1. Trenčianske Bohuslavice, 2. Šenkvice, 3. Dióspatony/Kisfalud. Nők: 1. Suchá nad Parnou, 2. Šenkvice, 3. Nagykeszi. Vladislav Kmeť


4

Csallóköz

Interjú

„Ismét csak magunkban bízhatunk” Az alapkérdés: akarjuk-e, hogy legyen képviselőnk az EP-ben? A május 24-én sorra kerülő Európai Parlament képviselőinek választása sokat mondhat el a hazai politikai élet jövőjéről. Erről, de a felvidéki magyar képviselet fontosságáról is beszélgettünk Csáky Pállal, az MKP listavezetőjével. Csáky úr, hogyan fogalmazná meg a május 24-i európai parlamenti választás tétjét a felvidéki magyar közösség szemszögéből? – Szerintem kettős tétje van a választásnak. Magyar szempontból elsősorban az, hogy lesz-e egyáltalán magyar nemzetiségű képviselő az új Európai Parlamentben. Tudjuk-e hallatni a hangunkat euroatlanti szinten, tudunk-e a szlovák nemzeti politikával szemben bizonyos ellensúlyt képezni Európában – vagy teljesen kiszolgáltatottakká válunk. Szlovákiából 13 képviselő mindenképpen ott lesz, a kérdés a csoport összetétele. S ezzel elérkeztünk a második tétkérdéshez: a Smernek vagy a Smerrel többé-kevésbé szembenálló pártcsoportnak lesz-e több képviselője az EP-ben. A Smer viszsza fog akarni vágni az elnökválasztás alkalmával elszenvedett vereségéért, ez bizonyos, s feni a fogát az MKP két eddigi mandátumára is. 2009 előtt szinte biztosak lehettünk a magyar képviseletben európai szinten is. – Igen, így van. Láthatjuk azonban, hogy a 2009-es pártszakadás csökkentette a lehetőségeinket ezen a téren is. A szlovákiai magyar politikában kialakult egy érdekes matematika, amelynek értelmében a kettő kevesebb, mint az egy. Az egységes, erős MKP hatékonyabban tudta képviselni a felvidéki magyar közösség érdekeit, mint a jelenlegi állapot. Nem tudok tehát most sem mást ajánlani, mint azt,

Archív felvétel

hogy meg kell erősítenünk az egyedüli magyar listát, az MKP listáját. Persze, ez a választópolgárok akaratán múlik, azon, hogy egyáltalán részt vesznek-e az EP-választáson. A szociológusok azt mondják, hogy vélhetően alacsony lesz a részvétel a voksolásokon. – Igen, az emberek mintha egy kicsit elfáradtak volna a sok választástól – de ezen most felül kellene emelkedni, hiszen azt kértük 1989-ben, hogy mi választhassuk meg a saját képviselőinket. Ám ha most lemondunk erről a jogunkról, akkor megint csak mások fogják hallatni a hangjukat, a mi szavunk kimondatlan marad. Tényleg úgy gondolja bárki, hogy egy Smeres, KDH-s, SNS-es vagy SDKÚ-beli képviselő megszólal majd egyszer is az EPben a mi érdekünkben? Eddig alacsony választói részvételnél az egységes MKP számára szinte borítékolható volt a 10 százalék

körüli eredmény, s ez két képviselői helyet jelentett számunkra 2004 óta. Most azonban más a helyzet. A Most-Híd még tavaly októberben, a megyei választások előtt bejelentette, hogy nem kíván koalíciót kötni az MKP-val sem a megyei, sem pedig az EP-választáson, s általános meglepetésre már akkor meg is nevezte listájuk két vezetőjét. Így májusban újból vetélkedés lesz, amelynek az a politikai tétje, hogy folytatódik-e a nemzeti alapú politizálás erősödése vagy sem. Magyarán: sikerül-e átlépnie az MKP-nak országos szintű listás választáson az 5 százalékot (ez 2009-ben sikerült utoljára) vagy sem. Ilyen összefüggésben a felvidéki magyar közösség jövőbeli politikai és társadalmi potenciáljáról is döntünk. Az eredmény kihat majd a novemberi helyi választásokra, s jelentős mértékben az elkövetkezendő (2016-ban vagy esetleg 2015-

ben megvalósuló) szlovákiai parlamenti választásokra is. Ha jól értem, ön azt mondja, hogy a május 24-ei választás nem csak az európai parlamenti képviseletről szól a felvidéki magyarság számára. – Igen, egyértelműen ez a véleményem. Ha tehát elfogadjuk a fenti gondolatmenetet, láthatjuk, hogy meszsze nem csak a listán szereplő 13 jelölt küzdelméről van szó, még csak nem is az MKP struktúráinak életképességéről. A felvidéki magyar közösség érdekeinek érvényesítéséről és közösségi erejének újraszervezéséről ad majd képet a végeredmény. Egy vállalható eredmény lelkileg is megemelné és megerősítené a közösséget, a rossz eredmény viszont többszörösen negatív hatással volna ránk. Ismét csak magunkban bízhatunk, ott kell lennünk, ahol a döntéseket előkészítik és meghozzák. Itthonról lehet (és kell is) kritizálni az

EU működését, de érdemben csak akkor tudunk hozzászólni az Unió tevékenységéhez, ha jelen vagyunk az arra létrehozott testületben. Eme interjú terjedelme korlátozott, már most jelzem, hogy egy következő beszélgetésben visszatérünk majd az MKP programjához és céljaihoz is. Az ön szavait hallgatva most mégis azt látom fontosnak, hogy végezetül a közöny okairól beszéljünk. – Ha elemezzük a 2010-es és 2012-es szlovákiai parlamenti választások eredményeit, azt láthatjuk, hogy az MKP-t mindkét alkalommal a magyar választók alacsonyabb részvételi aránya taszította a parlamenten kívülre, s ez a jelenség megmutatkozott a köztársaságielnök-választás első fordulójában is. Bizony, nagyot változott a világ nemcsak körülöttünk, hanem bennünk is. A szocio lógusok azt mondják, hogy a felvidéki magyar közösségben 2000 és 2004 között jelentős értékváltás következett be. Amíg a kilencvenes években a felvidéki magyarok számára a nemzeti prioritások voltak az elsődlegesek, addig 2004 után a szociális és a gazdasági kérdések lettek azzá. A modern világ által kínált individualizálódás is sok helyen a kisközösségek szétverését, öszszetartó erejük csökkenését eredményezte. Jó lenne, ha most mégis csak össze tudnánk szedni magunkat. A közösség önbizalma látná ennek a legnagyobb hasznát. Itt egy nagy összefogásra lenne szükség: a civil társadalom, az értelmiség, a sajtó, az elkötelezett magyar polgárok részéről. Azt ugyanis mindenki láthatja, hogy remeg a léc. Ha az MKP nem éri el az 5 százalékos küszöböt, egyetlen képviselője sem lesz Brüszszelben. Rajkovics Péter


5

Tudósítás > Játék > Hirdetés

2014. április 29. | 18. szám

A nyékvárkonyi St. Florian étterem a község egykori tűzoltószertárában kapott helyet, melyet három évvel ezelőtt a gazdag vendéglátói tapasztalattal rendelkező Sztraka Márta újított fel, és azóta is nagy sikerrel működtet. A tulajdonostól megtudjuk, igyekeznek a magyar konyha remekei mellett kiváló steakeket kínálni a vendégeiknek. Emellett borospincével is rendelkeznek, Kürtről, a Molnár pincészetből érkeznek hozzájuk a finom borok, valamint a Szicsek pálinkák. Utóbbival való együttműködésük oda fejlődött, hogy az egyik legsikeresebb magyarországi pálinkafőző vállalat nyékvárkonyi szilvából is párlatot készített.

Czucz István

A szerző felvétele

A konyhában pedig megismerkedünk a főszakáccsal, Czucz Istvánnal, aki a megújulás óta készíti a kiváló ételeket. Szakács és pincér szakon végzett, s előbb pincérként dolgozott, majd véletlenül a konyhába került, amelyet nagyon megszeretett. „A mesterségem titkait leginkább Németországban tanultam, ahol egy gyönyörű steak houseban nyolc évig dolgoztam. Éppen itt tanultam meg a steak készítésének rejtelmeit, melyeket a mai napig természetes grillen készítek” – teszi hozzá a főszakács, aki azt is elárulja, a megfelelő hús kiválasztása nagyon fontos, hiszen nem minden megfelelőnek tűnő alapanyagból lehet jó steaket készíteni. A saláták terén nem ő, hanem felesége az ügyesebb, aki mellette dolgo-

J Á T É K !

Férj és feleség egy konyhában A múlt heti kérdésünk megfejtése: Az egykori OSP üzemi konyhájában. Ezen a héten a kétszemélyes belépőt a II. Vöröskereszt Majálisra Viktorin Katalin (Albár) nyerte. Kérdés: Milyen célt szolgált eredetileg a mai étterem épülete? Díj: A helyes megfejtők között a jövő héten kétszemélyes vacsorát sorsolunk ki a nyékvárkonyi St. Florian étterembe.

zik, ahogy Németországban is egykoron. Gyermekeik más szakma iránt érdeklődnek, de a konyhában ők sem vesznek el. Vladislav Kmeť

Csípős bélszín tokány krumplis lángossal Hozzávalók 4 személyre:

Krumplilángos

* 600 g marhabélszín * 200 g friss paprika,

* Krumpli, * finomliszt, * tej, * tojás, só, * bors, * majoránna,* fokhagyma

* * *

paradicsom 100 g gomba 100 g paradicsompüré Só, bors, chilli, olaj

Elkészítés: A marhabélszínt csíkokra vágjuk, olívaolajon hirtelen megpirítjuk. A húst fűszerezzük, hozzáadjuk a friss gombát, a paradicsomot, paprikát, paradicsompürét és pár percig még pirítjuk, majd felöntjük húslével. A sült krumplis lángosba töltjük, reszelt sajttal és tejföllel tálaljuk. A szerző felvételei


6

Csallóköz

Tudósítás

Szent György-napok Történelmünk és jelenünk ünnepén DUNASZERDAHELY – A város alapításának, védőszentjének, egyesítésének és jeles személyiségeinek ünnepe zajlott a múlt héten. Dunaszerdahely egyesítésének 160. évfordulója alkalmából a VMK-ban ünnepi emlékest is zajlott, de a diákok történelmi versenye, szentmise, imaóra, sportnap, gulyásfőzés, bál is zajlott. (csall)

Kiss Róbert püspöki helynök, volt dunaszerdahelyi esperes mutatta be az ünnepi szentmisét

A sikabonyi harangszentelés

Zsidó János esperes Szent György-díjban részesült

Várostörténeti verseny kiértékelése a Vermes-villában

Sportnapi foci

Elbúcsúztak Burián László atyától PÁRKÁNY – Több százan vettek búcsút április 25-én a múlt héten 92 éves korában elhunyt Burián László esperestől, mindenki Laci bácsijától, a öreg temetőben. Laci bácsit mons. Magyar Károly helyi esperesplébános temette. A szertartást követően Ján Sokol nyugalmazott nagyszombati érsek mutatott be szentmisét lelki üdvéért, a szentbeszédet Horváth Károly nyugalmazott esperesplébános, kanonok mondta, míg életét mons. Viliam Judák, a nyitrai egyházmegye püspöke méltatta. Az egyházi méltóságok között volt az elhunyt barátja, Beer Miklós váci megyéspüspök is, valamint több hazai és magyarországi egyházmegye képviselője. „Nincs annál nagyobb ajándék, amit az ember földi élete során kaphat, mint az, ha találkozik egy hiteles, sugárzó emberrel. Burián Lász-

A párkányi Szent Imre plébániatemplomban bemutatott gyászszentmise Mészáros Barnabás és net-felvétel

ló esperes úr, vagy ahogy a legtöbben emlegetjük őt, Burián Laci bácsi ilyen nagy ajándék mindazoknak,

akik ismerhetik őt, akik valaha is találkoztak vele. Isten igaz embere, Krisztus papja, aki itt él Szlovákiá-

Vojtík Szimona képriportja

ban magyarként. Gyakran fölbukkan apró termetével, fürge járásával, gyors beszédével, élénk tekintetével, ahol valami fontos dolog történik a Duna és az Ipoly mentén. Lélekkel teli ember, aki szüntelen pünkösdi tűzzel »érvel, int, buzdít nagy türelemmel és hozzáértéssel« (2. Tim. 4,2). Igazi »jó pásztor«, aki övéiért valóban odaadta az életét, és értük vállalt száműzetést, börtönt, megaláztatást, mellőzést. Világos látású bölcs ember, aki eligazodik a világ szellemi zűrzavarában. Nyitott szívű ember, fiatalos érdeklődéssel tekint minden új kezdeményezésre. Egészséges lelkű ember, aki a sérelmeket szívből tudja megbocsátani és elfeledni. Békességszerető ember, szlováknak, magyarnak éppúgy lelkiatyja. Előítéletek nem bénítják, önző érdekek nem gátolják, káros szenvedélyek nem nyomorítják” – írta róla Beer Miklós, váci egyházmegye püspök Csicsay Alajos: Burián László című könyvében. (ma)


Pénzvilág Rajkovics Péter rovata

Sajnos nem hozott meglepő eredményeket a kormány vizsgálata, amelyből szeretett volna információkat szerezni a fiatalokat érintő stratégi-

7

Jegyzet > Tudósítás

2014. április 29. | 18. szám

El az országból! ája kapcsán. Az ország lakosságának 37 százalékát adó 30 évnél fiatalabb korosztály 70 százaléka ugyanis máshol szeretne élni, mint Szlovákia. A témát már többször érintettem én is, abból is kifolyólag, hogy egyértelművé vált, a mindenkori hatalom képtelen választ adni az ifjúságot érintő kihívásokra. Csütörtökön tíz éve lesz, hogy beléptünk abba a közösségbe, amely ugyan átütő eredményeket gazdaságunknak nem hozott, az ország elhagyására viszont kiváló lehetőséget teremtett. Elég csupán arra gondolni, hogy a hivatalos statisztikák szerint Szlovákia lakosságának egy százaléka Nagy-

Britanniában él, s elszomorító volna, ha összeszámolnánk, az Európában dolgozó állampolgáraink közül mennyi a fiatal. Az elvándorlás nem meglepő, hiszen itthon magas munkanélküliség vár a korosztályra, s ha találnak is állást, olyan fizetésért kell naponta sokszor 10–12 órát is dolgozniuk, amelyet 100 kilométerre nyugatabbra szociális segélyként is kinevetnek. Eközben az ország irányítói annak örülnek, hogy gyárlerakatokat tudnak a hegyek alá csábítani adókedvezményekkel, miközben azok csupán kizsigerelik az alkalmazottakat, ennek köszönhetően egy fiatal né-

hány év alatt rájön arra, mire is számíthat idehaza. A megoldás kedves politikus barátaink tehát nem csupán az, amit a stratégiában meg kívánnak fogalmazni, hiszen nem elegendő feltétel munkát teremteni, annak megbecsülését is növelni kell. Az elhibázott szlovák kapitalizmusból képződtek az elmúlt két évtizedben azok az újgazdagok, akik nagy része abból gazdagodott meg, hogy a munkásainak sokszor minimális vagy semmilyen bért sem fizetett. A játék eredménye az, amit látunk. Egy leépülő társadalom, amelyben a fiatalok egyre nagyobb számban kilátástalanok.

Kastélymúzeum-látogatás Nagycenken Az építészeti és borászati csemegék CSILIZNYÁRAD/NAGYCENK – A községi hivatal és a kiskertészek helyi szervezete április 12-ére közös kirándulást szervezett Nagycenkre. Szombat reggel egy busznyi emberrel elindult a csapat a Széchenyiek birtokára. Az esemény nagy sikernek örvendett, hisz a résztvevők nagy része soha nem járt e helyen. A nap során több helyszínre is sikerült eljutni. A látogatók elsőként a nevezetes Nagycenki mozdonyparkot járták végig, mely a magyarországi kisvasutak múltját idézi fel. Majd meglátogatták Magyarország egyik legszebb vidéki épületét, a Széchenyi kastélyt. A főépület 1971–73 között újjászületett és a

Széchenyi István emlékmúzeum kapott benne helyet. A múzeum

fényképekkel, ruházatokkal, használati tárgyakkal bemutatja Széchenyi István, a „legnagyobb magyar” életét és munkásságát. A kastély előtt gyönyörű barokk franciakert pompázott. A nap hátralevő részében a jó borokból sem volt hiány.

Hazafelé jövet a csapat megállt Nyúl községében, ahol egy helyi pincelátogatással egybekötött borkóstolón vettek részt. A ház pincéjében saját termésű borokat, és a borvidék jeles italait kóstolhatták meg. Cafik Petra Miklós Dénes felvételei


8

Csallóköz

Interjú

A könyvekről és ami mögötte van „Néha kulturális mekkmesterként hivatkozom magamra” A régiónk fiataljainak példaképe lehet, hiszen hozzáállásával bizonyítja, hogy a művészet minden határt legyőz. Sokszínű egyéniség, aki ismét friss kötettel jelentkezett, amely már most is nagy siker. Bíró Szabolcs íróval beszélgettünk. Ragnarök a legújabb könyved címe. Mit takar a megjelölés, hogy történelmi alapokon nyugvó középkori fantasy? – A Ragnarök egy csapat bosszúálló viking útját meséli el az ismert világ peremén, a IX. század hajnalán. A kulisszák valósak, a korszak valós, a szereplők és az általuk megélt kalandok azonban teljes mértékig kitaláltak. A regény egy szimbolikus utazás története, melyet mitológiai lények, megelevenedő legendák öveznek – a fantasy-elemek tehát egy autentikus közegben jelennek meg. Ezért ez a kissé szokatlan műfaji meghatározás. Milyen hosszú munkafolyamat előzte meg a megjelenést? – Bő tizenhárom hónapig készült a nyers szöveg. Ebben benne volt a történet vázának kiötlése, a szakirodalom átnyálazása, a mitológia tanulmányozása, és természetesen a regény megírása. Ezt követte egy durván kéthónapos folyamat, amikor én magam vagy nyolcszor javítottam át, csiszoltam, tökéletesítettem a szöveget, illetve még nyolc bizalmi emberem kapta meg véleményezésre, korrektúrára. Végül jöhetett a tördelés, a nyomdai munkálatok, és március végére a boltokba került a könyv. Egy történelmi regény esetében milyen forrásokból építed a történetet? – Első lépésként kitalálom, hogy miről, mely korról, melyik eseményről szeretnék írni. Ezután először egy könnyedebb hangvételű, vázlatosabb, akár képekkel is illusztrált ismeretterjesztő könyvet választok, melyből megismerem az adott korszakot, az eseményeket nagy vonalakban – ezt használom váznak, alapozásnak. Ha ez is megvan, jöhet a keményebb dió, azaz a szigorúbb, nehezebben emészthető, rendkívül alapos szakkönyvek átnyálazása. Ha magyar történelemről beszélünk, én Kristó Gyula professzor munkásságára esküszöm, de rajta kívül fontosnak tartom még Dümmerth Dezső, Makk Ferenc, Nemeskürty István könyveit, vagy a Szvák Gyula

által szerkesztett szakirodalmi kiadványokat. És persze érdemes korabeli krónikákat is olvasni, mint például a Képes Krónika vagy Thuróczy János krónikája. Szoktál történészekkel is konzultálni a történet megszületése után? – Természetesen. A Non nobis, Domine írása közben egyik történész

turné, melynek keretein belül három nap alatt öt előadást tartottunk. Működött, bár az rögtön látszott, hogy nem jó ötlet ennyire sűrűn egymás után fellépni, mert iszonyatosan elfáradtunk tőle. Az idei évben tehát hónapokra szétbontva szerveztem könyvturnét a Ragnarök köré: ez a „Kárpát-medencei viking portyá-

ismerősömmel, Vida Beával konzultáltam szinte folyamatosan, a kész szöveget pedig Kovács László tanár úr vizsgálta át. A tanár úr óriási segítséget nyújtott a végső korrektúránál, és az ő dicsérete komoly támogatást jelentett számomra. Ha elvállalja, akkor a most készülő Anjouk c. regénysorozatom egyes köteteit is hozzá viszem majd szakmai áttekintésre. Az internetes oldaladat figyelve a könyvbemutatókból nincs hiány. – Rendkívül fontosnak tartom az olvasóimmal való folyamatos kapcsolattartást, illetve természetesen az új olvasók toborzását is. Mindig is szívesen utaztam könyvbemutatókat, dedikálásokat tartani, és 2013-ban Urbánszki László íróbarátommal kipróbáltuk, milyen lenne egy összefüggő, előre megtervezett könyv-

nak” is nevezett sorozat március végén indult, áprilisban négy városban (Felvidéken és Magyarországon egyaránt) tartottam összesen hat előadást, májusra és júniusra pedig még négy rendezvény van lekötve. Megyek Egerbe, Budapestre, Bonyhádra, és persze Dunaszerdahelyre is. Szeptemberben és októberben további három-négy helyszínen folytatódik a könyvturné, mindkét országot érintve, majd november végén, december elején zárul. Úgy tervezem, hogy mostantól kezdve minden új könyvemhez kapcsolódik egy tematikus könyvturné is, mert határozottan eredményes vállalkozásnak bizonyult, ezt már most kijelenthetem. Néhány éve saját kiadót alapítottál. Mennyire könnyíti meg ez a könyv népszerűsítését?

– Annyiban könnyíti, hogy végső soron minden szál az én kezemben fut össze: én döntök egy-egy befektetés felől, nem kell másokat győzködnöm, úgymond felfelé könyörögnöm, ha pl. címlapon vagy egy fesztiválon szeretném viszontlátni a könyvemet. Annyiban pedig nehezíti, hogy minden teher az én vállamat nyomja, és természetesen a saját pénzem áll az adott könyv kiadásában, reklámozásában. Aki már próbált könyvet kiadni és eladni, az tudja, hogy itt spórolni nem nagyon, vagy csak nehezen lehet. Stresszt jelent abból a szempontból, hogy általában egy-másfél év kell ahhoz, hogy kiderüljön, az adott könyv sikeres lett-e egyáltalán vagy sem. És mondjuk még fél év, hogy hasznot is hajtson. Vékony jégen jár, aki manapság ilyesmire vállalkozik – pláne úgy, mint a Historium, amely nem pályázati pénzekből, hanem magántőkéből működik. Ugyanakkor én nagyon szeretem ezt csinálni, mondhatni, a megszállottja vagyok. Néha kulturális mekkmesterként hivatkozom magamra, mert az írás mellett szeretek könyvkiadással, fesztiválszervezéssel, hagyományőrzéssel is kacérkodni. Mikor fogod sikeresnek tartani a Ragnarököt? Inkább a szakmai kritika vagy az eladottság a lényeges? – Mindkettőt egyaránt fontosnak tartom. Szeretnék megfelelni az olvasóimnak, nem okozni csalódást azoknak, akik várják az újabb és újabb könyveimet. Ahhoz pedig, hogy új könyveket tudjak kiadni, hogy folyamatosan ott lehessek a piacon, kereskedelmileg is sikeresnek kell lennem. A Ragnarök most még csak alig több, mint egy hónapja jelent meg, de az olvasói és kritikai visszajelzések alapján már szakmailag sikeresnek mondható. Ami pedig az eladásokat illeti: ha az első év leforgása alatt kétezer példány körül fogyna, már elégedett lennék. Az olvasók nagy része nem tudja, mekkora példányszámban jelennek meg Felvidéken a könyvek. Nálatok mi a jellemző nagyságrend, s ebből mennyit lehet nálunk eladni? – A Historium Kiadónál még nincs jellemző nagyságrend, hiszen az első két, két és fél évben még egyfajta útkeresés volt jellemző a vállalkozásra, és jelenleg is nagy változások zajlanak a cég háza táján. Maradnék a Ragnarök adatainál, ezek jellemző-


tudtam annyi időt és energiát szakítani a zenére, amennyit szerettem volna, vagy amennyit illene. Ha belefogok valamibe, akkor azt vagy rendesen, százszázalékosan csinálom, vagy egyáltalán nem. Úgy érzem, a zenéből kihoztam, amit lehetett, és a tavalyi évben kisfiam megszületésével el kellett döntenem, hogy abból a temérdek mindenből, amivel hosszú évek óta foglalkoztam, mi az, amit a továbbiakban is győzni fogok csinálni. Több mindennel is szakítottam, és maradt egy kupacban, egy kalap alatt az írás, a kulturális vállalkozás (tehát a könyvkiadás és a rendezvényszervezés), illetve a XIV. századi hagyományőrzés. Ezek szorosan kötődnek egymáshoz, odavissza támogatják, építik egymást. Ezeken túlmenően már semmi pluszt nem merek vállalni. Mit javasolnál azoknak a fiataloknak, akik írással próbálkoznak, s szeretnének hozzád hasonlóan sikeres írói pályafutást kezdeni? – Legyenek maximalisták, megszállottak, kitartóak, és mindenekelőtt irgalmatlanul önkritikusak.

ek a mai magyar könyvpiacra is, illetve a jövőben ez lesz jellemző a Historiumnál megjelenő regényekre. 2500–3000 példányban jelenik meg az első kiadás, ebből 500 példány jön a felvidéki raktárunkba, a többit mind a magyarországi könyvpiacra küldjük. Ebből az 500 példányból vonjuk ki a sajtópéldányok, tiszteletpéldányok és a köteles példányok számát, a többi pedig az itteni boltokba kerül, illetve a Historium fesztiváljain, rendezvényein árusítjuk őket. Általában 350–400 példány az, amit egy könyvből eladunk a Felvidéken, és ennek öt-hatszorosa forog a magyarországi boltok kínálatában. Korábban sokan énekesként ismertek, de tavaly ezt a korszakot lezártad. – 2013-ban eljött az a pillanat, amikor választanom kellett. Nemcsak az éneklést hagytam abba, sok minden megváltozott az életemben, és ezzel egy időben komoly átszervezést, „leépítést” kellett tartanom, hogy továbbra is bírjam szusszal. Tizenegy évig voltam aktív énekes, ebből kilenc csodás évet töltöttem a Csak Van kötelékében, tehát cseppet sem volt könnyű mindezt hátrahagyni. Egy jó ideje viszont már nem

Rajkovics Péter Archív felvételek

Föld napja az iskolában

LÉG – Az alapiskola tanulói egész napos rendezvénnyel emlékeztek meg a Föld napjáról, melyet kivetítéssel egybekötött előadás nyitott meg. Nagy Katalin tanítónő vázolta fel a bolygónkon, életkörnyezetünkben végbement negatív történéseket, melyek legfőbb okozói maguk az emberek. Ezt követően a gyerekekkel közösen rámutattak arra, mi mindent tehetünk a javulás érdekében. A prezentáció után az iskola alsóés felső tagozatosai külön foglalkozásokon vettek részt, csoportokba

9

Interjú > Tudósítás

2014. április 29. | 18. szám

osztva adott témáról plakátokat készítettek. A csapattagok mindegyike ezt követően műanyag flakonokból virágot gyártott. Harmadik feladatuk bizonyult a legérdekesebbnek. Műanyag üvegek színes kupakjaiból faliképet raktak ki. A kicsik ezalatt a hulladék szelektálásával kapcsolatos plakátokat készítettek. Fotók segítségével kellett eldönteni, mit milyen konténerbe gyűjtenek. A nap további részében került sor az iskola körüli szemét összegyűjtésére. Csiba Lídia A szerző felvétele

Gyalog a mátyusföldi terepen

KIRÁLYRÉV – A húsvét előtti szombaton hetedik alkalommal rendeztek gyaloglást a daganatos betegségek ellen a községben. A Gyalogolni jó elnevezésű rendezvényen mintegy hatvanan vettek részt. Az egészséggyaloglás célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmódra, amivel a legtöbb betegséget megelőzhetjük. Fiatalok és idősebbek egyaránt bekapcsolódtak a menetbe, ami a kultúrháztól indult. A gyalogosok és a biciklisek a falun átvezető főút mentén Alsóhatár felé haladtak, majd letértek a főútról és a Feketevíz töltésén folytatták útjukat a Harkály villáig. A part menti tanyán megvendégelték a kitartó résztvevőket. (ék)


10

Žitný ostrov

Reportáž

O tých, ktorí svoj talent netaja Sviatok umenia vzbudil aj tento rok veľký záujem verejnosti DUNAJSKÁ STREDA – Druhý aprílový štvrtok patrili reprezentatívne výstavné priestory Žitnoostrovského múzea umeniu a umelcom, v prvom rade tým neprofesionálnym. Konala sa tu totiž „double“ vernisáž a oceňovanie tých najlepších v dvoch tradičných súťažiach – „Výtvarné spektrum“ a „Amfo“. Výtvarné spektrum je postupová súťaž, ktorá aktivizuje a podporuje amatérsku výtvarnú tvorbu, ponúka priestor na vzájomnú konfrontáciu tvorcov, možnosti na prezentáciu umenia výtvar-

kategóriách v zastúpení okresov Dunajská Streda, Galanta, Senica, Skalica, Trnava, Hlohovec a Piešťany. Do súťaže sa zapojilo 47 autorov, ktorí porote ponúkli 164 výtvarných diel. Najpočetnejšie zastúpenie mala – ako doteraz vždy – komorná maľba: olej, tempera, akryl, kombinované techniky, skromnejšie sochárstvo a keramika. Témy a inšpirácie? Krajinárske, príroda i mesto, figurálne, človek v rôznych podobách, stavoch a situáciách. Štýl a forma týchto diel predstavujú autorské variácie maliarskej moderny a popri krajine a figúre je zastúpené aj záOdborné poroty viedli renomované osobnosti: Bohumír Bachratý (vľavo) a Jozef Keppert

Neprofesionálni výtvarníci, nazvime ich trebárs amatérmi alebo insitnými umelcami, predstavujú u nás, ale aj v Európe i vo svete nenahraditeľnú súčasť kultúry už od začiatku 20. sto-

Úvod programu patril primášovi Pálovi Sárközymu

níkov z regiónu, motivuje ich k novej činnosti a tých najúspešnejších posúva vpred, na ďalšie súťaže. Dodajme, že v Dunajskej Strede sa už tradične organizuje nielen jej okresné, ale aj krajské kolo, a preto i tento rok na Žitný ostrov pricestovalo množstvo nadšencov výtvarného umenia z celého Trnavského kraja. Sviatok umenia vzbudil aj tento rok veľký záujem verejnosti, a to aj napriek prívalom dažďu, ktoré v tento deň presúvali vodu z oblohy na zem. V úvode programu na husliach virtuózne zahral primáš Bihariho kapely Pál Sárközy časť diela Bedřicha Smetanu „Vltava“. Medzi hosťami sme identifikovali i zástupcov verejného a spoločenského života Trnavského kraja, riaditeľov kultúrnych inštitúcií, ale napríklad aj riaditeľa Fondu výtvarného umenia Viliama Khűna. Hodnotenie poroty prítomným predostrel jej predseda Bohumír Bachratý, ktorý okrem iného uviedol: „Je tu príťažlivá prehliadka i konfrontácia tvorby neprofesionálnych výtvarníkov vo viacerých vekových

liari čistého srdca. Aj na tohtoročnom Výtvarnom spektre sú zastúpení autori s titulmi MUDr., PhDr., Mgr., PhD., Ing. či inými, ktorí popri svojej občianskej profesii či štúdiu majú

Foto: Ľubo Baníč

tišie – náladové, vecné i magické. Širokú polaritu reprezentujú žánrové, pracovné motívy v rezbárstve Jána Lukačoviča, keramické opusy Ivety Mikešovej, svietidlá Alexandra Eleka a exotické, archetypové mandaly s motívom anjela od Zsuzsanny Sárkány. Expozícia však prináša súbor až 109 inštalovaných diel, úprimných autorských výpovedí.“

Aj takto dokážu tvoriť neprofesionáli

ročia. Práve výtvarná moderna objavila jedinečné kvality, ktorý do maliarstva priniesol napríklad colník Henri Rousseau i mnohí ďalší umelci, ma-

Medzi ocenenými v súťaži „Amfo“ bola aj naša kmeňová fotografka Szimonka Vojtík

úzky vzťah, lásku a nesporný talent kresliť, maľovať, modelovať, skrátka tvoriť. Pri príležitosti súťaže vydalo Žitnoostrovské osvetové stredisko celofarebný katalóg s dvojjazyčným uvedením textov – v slovenčine a maďarčine. ŽOS pripravilo hodnotné dary, ktoré výtvarníci určite s radosťou využijú. V rámci slávnostného otvorenia výstavy sa konal aj odborný seminár, ktorý viedol predseda poroty Bohumír Bachratý. Manažérkou projektu Výtvarné spektrum je odborná metodička ŽOS Gabriela Borosová. Výstavu, ktorú zorganizovali TTSK zastúpený Žitnoostrovským osvetovým strediskom a Žitnoostrovské múzeum si môžete prezrieť vo výstavnej sále Žitnoostrovského múzea do 3. mája tohto roku. (svetlovská)


Odpovedá riaditeľka ÚPSVR Dunajská Streda Ing. Zdenka Masodiová

11

Reportáž

29. apríl 2014 | číslo 18.

Ako mám postupovať, ak chcem získať príspevok na podnikanie z úradu práce? – Musíte podať písomnú žiadosť o poskytnutie príspevku na SZČ (tlačivo úradu) so všetkými požadovanými prílohami na úrad práce, sociálnych vecí a rodiny, v ktorého územnom obvode plánujete prevádzkovať

samostatnú zárobkovú činnosť. Som povinný absolvovať prípravu na začatie prevádzkovania SZČ pre žiadateľov o príspevok? – Úrad práce nie je povinný zabezpečiť prípravu na začatie prevádzkovania SZČ pre žiadateľov o príspevok. Ale v prípade záujmu Vás môže zaradiť do prípravy,

ak ju budú realizovať. Súčasťou tejto prípravy je aj vypracovanie podnikateľského zámeru a kalkulácie nákladov pre SZČ, ktorú žiadateľ o príspevok bude vykonávať. Aká je minimálna doba prevádzkovania SZČ? – Príjemca príspevku musí prevádzkovať SZČ nepretržite najmenej po dobu troch rokov odo dňa začatia prevádzkovania SZČ.

Aké mám povinnosti počas týchto troch rokov voči úradu práce sociálnych vecí a rodiny? – Musíte predkladať za každý rok prevádzkovania SZČ správu o prevádzkovaní SZČ a o čerpaní poskytnutého príspevku za predchádzajúce obdobie prevádzkovania SZČ príslušnému úradu, a predložiť fotokópie účtovných dokladov, preukazujúce vynaložené oprávnené výdavky.

Keď na veľkosti nezáleží Množstvo vecí si riešia svojpomocne, každá šikovná ruka je vítaná OĽDZA – O malej obci na Hornom Žitnom ostrove pochádza prvá zachovaná písomná zmienka z roku 1239 – uvádza sa tam pod názvom Olgia, o dvadsať rokov neskôr ako Ouga. Maďarské pomenovanie Olgya pochádza pravdepodobne už zo 14. storočia, datovanie aktuálneho slovenského názvu Oľdza sa viaže k roku 1948. V polovici 19. storočia ju obývalo 297 rímskych katolíkov a 34 Židov, napospol všetci sa hlásili k maďarskej národnosti. Z archívnych zdrojov sa dozvieme aj to, že na začiatku 20. storočia obec rátala 48 domov s 248 obyvateľmi maďarskej národnosti, takže v dedinke, ležiacej „tak trocha od ruky“ mimo hlavných dopravných ťahov, tam žijúcich ľudí ubúdalo... Po niečo viac ako jednom storočí je však situácia úplne iná: v ostat-

ky vyplynul aj prílev „nových Oľdzanov“ – aktuálny počet úradne prihlásených obyvateľov dosiahol počet 430. Navštívili sme miestny obecný úrad, kde sa nás ochotne ujal starosta obce Tibor Mészáros. „Aj keď sme neveľkou obcou, snažíme sa v čo najväčšej miere podporovať kultúrne a spoločenské dianie. Spomenul by som aspoň vlaňajšiu výstavu holubov, každoročne sa koná posedenie dôchodcov, nezabúdane na oslavy Dňa detí a v rámci finančných možností ani na Deň obce,“ hovorí starosta a pokračuje: „Vďaka finančnej podpore sponzorov prebehla v minulom roku revitalizácia jazera v obci – jeho prehĺbenie, úprava brehov a výsadba stromov. Postarali sme sa aj o jeho zarybnenie, ponúkame tam možnosť športového rybolovu. Na brehu je atraktívne po-

Jazero získava imidž príťažlivého miesta nielen pre rybárov

ných rokoch Oľdzu charakterizuje rozmach, podmienený okrem iného aj novou výstavbou rodinných domov v katastri obce, z ktorého logic-

Foto: autorka

hostinstvo s drobnou ponukou jedál, kde sa návštevníci môžu v prípade záujmu občerstviť. V letných mesiacoch tu usporadúvame rybárske

Tibor Mészáros: Snažíme sa podporovať kultúrne a spoločenské dianie v obci

preteky, a aby sme skultúrnili a spríjemnili pobyt pri jazere, rozhodli sme sa z vlastných zdrojov vybudovať altánok a lavičky.“ No a čomu sa venuje samospráva v súčasnosti? „Tohto roku sme sa zamerali na miestne komunikácie s dôrazom na bezpečnosť cestnej premávky – na naše náklady sme sa postarali o obnovu dopravného značenia v obci. V rámci programu triedenia smetí sme vytvorili skládku zeleného odpadu, ktorý dávame dodávateľským spôsobom drviť, výsledný produkt sa využije ako biopalivo, prípadne na terénne úpravy,“ informoval nás Tibor Mészáros a dodal: Táto skládka je dočasne situovaná na brehu jazera, no sme si vedomí, že to nie je najideálnejšie riešenie, hľadáme iné možnosti, aby sme ju presunuli na vhodnejšie miesto.“ V Oľdzi majú aj 20-členný dobrovoľný hasičský zbor, ktorý disponuje vlastným čerpadlom. V rámci programu „Leader MAS Agroprameň“ obnovili budovu obecného

úradu, a ak sa poohliadneme do nedávnej minulosti, v roku 2010 bolo zrenovované detské ihrisko či dobudovaná cestná sieť. „V našej obci si množstvo vecí riešime svojpomocne a je len prínosom, že naši obyvatelia sú ochotní podať pomocnú ruku, v prípade potreby pomôcť. Či už sa jedná o opravy akéhokoľvek druhu, alebo údržbu detského ihriska – pomoc šikovných rúk je vždy vítaná. Aj v tomto roku, ako je to u nás už tradíciou, sme zorganizovali pri príležitosti Dňa zeme 26. apríla brigádu s cieľom zbaviť zelené pásy, lemujúce príjazdové komunikácie do obce smetí, ktoré ako svoju »hrdinskú« vizitku po sebe zanechávajú niektorí naši tiežspoluobčania. No a taktiež pripravujeme pre náš drobizg Deň detí spojený s všakovakými atrakciami pre najmenších, chýbať nebude ani súťaž vo varení, ktorá vyvrcholí uličnou zábavou,“ – týmito slovami sa s nami rozlúčil starosta Oľdze Tibor Mészáros. (sjúzi dömötör)


12

Žitný ostrov

Fotoreportáž

Príjemný návrat do Ekoparku V prvom rade o prehlbovaní lásky k prírode a jej ochrane VEĽKÉ UĽANY – Ekopark Čierna voda – to je skvelá príležitosť na relax v nádhernej prírode južného Slovenska, dostatok priestoru na oddych či športové aktivity, ale v neposlednom rade aj práce na obnove pôvodného koryta toku Čiernej vody. Atraktivitu pobytu umocňuje nefalšovaná atmosféra rybačky v lone panenskej prírody v dobre zarybnenej ramennej sústave Čiernej vody s pobytom pod holým nebom v stanovom rybárskom tábore. Novinkou v novej sezóne je profesionálny rybársky kurz, určený mládeži od 10 do 18 rokov. Tím odborníkov tu odovzdáva svoje skúsenosti z oblasti rybolovu, stanovania a života v prírode: kladenie ohňa, príprava základných potrieb na prežitie či varenie z toho, čo je akurát poruke. Takže nielen o samotnom rybolove, ale v prvom rade o prehlbovaní lásky k prírode a jej ochrane. Ako nás informoval „šéf“ Karol Lakatoš, týždenné turnusy počas letných prázdnin vyvolali obrovský záujem a už sú beznádejne vypredané... Osadenstvo Ekoparku privítalo jar ako sa patrí. Prinášame vám obrázkovú reportáž o jeho zvieracích obyvateľoch. Foto a text: Zuzana Dömötör

Húsky sa pobrali vyčľapotať vo vode

Tento zajko je na svete sotva pár hodín

Črieda muflónov si jar evidentne užíva

Ekopark je rajom aj pre vodné vtáctvo

Laňka Fany v úlohe pastierky moriek


13

Spravodajstvo

29. apríl 2014 | číslo 18.

Deň Zeme: Dýchaš? Ďakuj stromom! Kolobeh vody kedysi fungoval prirodzene a bez finančných nákladov Deň Zeme tento rok pripadol na posledný prázdninový deň v apríli, čo však neznamená, že sa pri tejto príležitosti na Žitnom ostrove nič nedialo. Niektorí sadili už v predstihu, iní – napríklad v Šamoríne – upratovali o týždeň skôr, o ďalších sa nové správy ešte len dozvieme. Pri sumároch aktivít našej mládeže by sa mohlo zdať, že môžeme byť spokojní, že sa o našu prírodu staráme, a to nielen na Deň Zeme. Žiaľ, nie je to pravda. Naše obce a mestá síce ešte obklopujú zvyšky lesov a lesíkov, dokonca sa v intravilánoch zriaďujú aj parky, lenže toto sú už iba „poslední Mohykáni“. Pri narastajúcej obľube rúbania starších stromov sa budúcnosť javí ako veľmi neistá. Na Žitnom ostrove sa pri budovaní vodného diela Gabčíkovo odlesnilo viac ako 3000 hektárov územia. V 8O-tych rokoch minulého storočia sa veľa hovorilo o následnom zalesnení, nových vetrolamoch, o obnove pôvodných biotopov. Ale tisícky kubíkov dreva pôvodných stromov, ktoré tu rástli dlhé desaťročia sa výhodne predali a ich miesta zaujali rýchlorastúce topole. Ale ani tieto nerastú až tak rýchlo ako by si to „stromoví obchodníci“ želali. Napriek tomu mnohé z nich boli pri Dunaji aj v túto zimu nenávratne zlikvidované, vyrúbané a – speňažené.

Glosa

Náš región je známy aj kvalitnou pitnou vodou, najcennejšou komoditou, ktorá sa „vyrobiť“ nedá (drahšou ako ropa), príroda na jej kvalite pracovala celé tisícročia. Nezastupiteľné miesto v tomto tajuplnom procese mal široko rozvetvený Du-

fungoval prirodzene a zadarmo. Dnes je však všetko inak. Rúbanie stromov – napriek všetkým prírodným katastrofám, povodniam, suchám a globálnemu otepľovaniu – je asi najobľúbenejšou činnosťou necitlivého človeka v treťom tisícročí.

Dnešné myslenie? Vyrúbať, speňažiť... Ale čo zajtra?!!!

naj, jediná vnútrozemská delta v Európe, ale aj to je tiež minulosťou. Výdatné dažde v hustých lesoch, pravidelné záplavy, priesaky vody, a tiež stromy. Staré, košaté žitnoostrovské duby či topole čierne mali najmenej toľko koreňov v zemi ako konárov nad ňou. A tie udržovali vlahu v hĺbke zeme, erózia pôdy bola neznámym pojmom. Kolobeh vody

Ilustračné foto: Ľubo Banič

K tomu treba pripočítať kanalizačný systém, ktorý odvádza všetku dažďovú vodu z územia nenávratne preč, a tiež betónovanie a asfaltovanie, zaberanie ornej pôdy pre „prepotrebné“ hypermarkety, sklady či logistické centrá... Moderní inžinieri a iní diplomovaní odborníci už asi zabudli, čo sa učili a čo veľmi dobre vedel každý sta-

rý sedliak, pretože to žil: stromy v lese regulujú teplotu a vlhkosť vzduchu, zmierňujú horúčavy, pozitívne ovplyvňujú podnebie. Les výrazne vplýva na atmosféru Zeme, „vyrába“ kyslík (jeden hektár lesa vyprodukuje až 30 ton kyslíka za jediný rok!), viaže zvyšky CO2, prachu a množstva iných, pre človeka nebezpečných splodín. Stromy v lesoch Žitného ostrova celé storočia regulovali vodný režim a usmerňovali odtok zrážok. V čase veľkých dažďov a prietrží mračien to boli práve lesy, ktoré dokázali (a dodnes dokážu) prijať veľmi veľa vody a tak znížiť stekanie vody po svahoch – znižovaním povrchového odtekania vody sa znižuje nebezpečenstvo povodní. Lesy regulujú povrchový odtok, menia ho na podzemný, čím sa zvyšujú zásoby podzemnej vody Už naši prastarí rodičia vedeli, že les má „vodozádržnú“ schopnosť. Koreňovým systémom výrazne čerpá vodu z pôdy a takto – možno pre niekoho paradoxne – lesný porast funguje ako zásobáreň vody aj v tých najväčších suchách. Takže ako: koľko stromov ste už vysadili tento rok? Že ani jeden? Ešte máte šancu, ale pozor, už neplatí to staré známe, že nikdy nie je neskoro. Možno už je, len o tom nepíšu na internete a nič podobné nehlásia esemesky od kamošov... Jana Svetlovská

Ľubo Banič

Cirkumfex nad krivým otáznikom

ripravovaný ústavomenný pakt v štýle Molotov – Ribbentrop medzi vládnym SmeromSD a opozičným KDH sa nám akosi zasekol pár metrov pred cieľovou páskou. Pripomeňme si, o čo by sa malo jednať v praxi: Ficovci blahosklonne prikývnu

dvom vetám, ktoré by naši fundamentálni ochrancovia tradičnej rodiny radi videli zakotvené v základnom zákone štátu, konkrétne sa jedná o to, že manželstvo je iba to, keď si to rozdáva chlap so ženskou, a na oplátku zas Figeľovci odfajknú akési akože „reformno-očistné“ zadefinovanie justície, ktoré povedú zo dňa na deň k tomu, že nám ju budú závidieť nielen v Rusku a Číne, ale možno dokonca i v Severnej Kórei. Súdnictvo predbežne necháme pod Harabinovými palcami, tentoraz prednostne nakukneme do spální našich katolíkov.

Ako je každému normálnemu, klasickému židovskokresťanskému Európanovi známe, pod pojmom „manželstvo“ naozaj rozumieme signovaný zväzok jedného kusa muža a jedného kusa ženy (napríklad v spolku Alahových dietok majú na to iný názor, ale čo už s nimi, tie sa nám – predbežne – do ústavy nepletú). Úradne by sme to mohli nazvať aj „registrované partnerstvo dvoch osôb rôzneho pohlavia“, i keď manželstvo už nie je ani zďaleka tak populárne ako tomu bolo kedysi, skôr fičia rozvody. Oženiť (vydať) sa dokáže každý debil, a rozviesť takisto. Jedno-

ducho, doba je zvlčilá. Ale aj napriek tomu nie celkom rozumiem tomu, prečo má byť manželstvo strčené do ústavy. Ak si niekto myslí, že týmto menovaný inštitút získa na vážnosti, úcte a dôležitosti, tak nech si to myslí aj naďalej. Ale aj ja si vyhradzujem právo na vlastný názor. Ale aby sme sa priblížili k podstate. Tieto dve vetičky majú v prvom rade slúžiť ako hrádza proti Sodome a Gomore, teda aby ani náhodou niekomu neprišlo na um legislatívne povoliť aj „registrované partnerstvo dvoch osôb rovnakého pohlavia“ – teda pohlavia nie veľkosťou,

ale typologicky. Lebo čosi takéto niečo sa stalo v ostatných rokoch módou, dokonca aj v tradičných katolíckych štátoch. Som presvedčený o tom, že tento trend sa skôr či neskôr presadí aj u nás. Preto by bolo načim pouvažovať o tom, ako by sa mohli takéto zväzky nazývať v slovenčine nazývať, lebo „manželstvo“ by bolo dosť smiešne. Posúvam do diskusie niekoľko návrhov: keď sa dve baby majú radi a robia popritom spolu aj všelijaké mrzké veci, mohol by sa po registrácii na príslušnom úrade nazvať „ženželstvo“; chlapov by som navrhol pojem „gaygelstvo“. Uznávam, že neznie príliš slovensky, ale myslím si, že to snáď až tak nevadí.


14

Csallóköz

Tudósítás

A TANDEM nonprofit szervezet sikere Az Orange Alapítvány díjjal jutalmazta munkájukat A nem formális oktatás területén végzett munkásságáért díjjal jutalmazta az Orange Alapítvány a dunaszerdahelyi székhelyű TANDEM nonprofit szervezetet. Az alapítvány a társadalmi értékek növeléséért és a társadalom égető problémái megoldásáért kifejtett hosszú távú igyekezetükért díjazza minden évben a civil szervezeteket három kategóriában: szociális befogadás, művelődés és közösségi fejlesztés. Idén a három kategóriába összesen 110 szervezet pályázott, közülük választotta ki a szakbizottság kategóriánként azt az ötöt, akik személyesen is prezentálhatták a tevékenységüket. A művelődés kategóriában a TANDEM nonprofit szervezet is bekerült a legjobb öt közé, s a személyes prezentációk után a négytagú zsűri a 2. hellyel jutalmazta a szervezetet. A TANDEM az Orange Alapítvány Díjának öt évadában az első magyar szervezet, mely szerepelt a díjazottak között. A versenybe egész Szlovákia területéről neveztek be civil szervezetek. A TANDEM 2009 óta kínál képzéseket osztályközösségeknek és

diákönkormányzatoknak nem formális módszerekkel. A Diákhálózattal közösen megvalósított DiNaMit, azaz „Diákok, na mit csináljunk” programjukba több mint egy tucat diákönkormányzat vett részt Komáromtól egész Királyhelmecig. 2011 óta pedagógusoknak kínálnak módszertani workshopokat a nem formális módszerekből. Az elmúlt évben több mint 20 iskolában tartottak képzést osztályfőnököknek. Az osztályfőnök szerepe névvel egyetemi kurzust is tartanak a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tudomá-

nyok Karán a pedagógusszakos hallgatóknak. 2013 nyarán pedig a „Pulzáló iskola” néven szülőknek és tanároknak fejlesztettek ki egy képzési programot, melynek célja a közösségi légkör erősítése az iskolában a felnőttek között is. Hodossy Katalin, a TANDEM, n. o. vezetője elmondta: „A díj egy erős visszajelzés arra, hogy amiért a TANDEM-ben dolgozunk, ahogy azt teszszük, és amit a dél-szlovákiai régiónak nyújtunk, az értékes és fontos. A díj felelősséget is ad, hogy folytassuk a munkánkat és szélesítsük azt.

Molnár Kriszta, a TANDEM egyik alapítója és trénere megjegyezte, a szakmai elismerés jelentőségét elsősorban abban látják, hogy ez által országos nyilvánosságot és figyelmet kaphat az oktatásfejlesztésben végzett munkájuk, amelybe évek óta tartó munka eredményeként az iskolaügy rendszerének egyre több szereplőjét kapcsolják be a diákoktól a szülőkön keresztül a pedagógusképzésben résztvevő leendő tanárokig. „Rendkívül megerősítő egy olyan szakmai közeggel találkozni, ahol értékelik a rendszerszemléleti megközelítésünket, valamint azt, hogy nem lerombolni akarjuk a hagyományos iskolarendszert, hanem a nem formális módszerek és a személyiségfejlesztés beemelése által kiegészíteni, fejleszteni, inspiráló tartalmakkal megtölteni. A díjra való jelölés, a prezentációra való felkészülés és maga a díj elnyerése pedig, nem utolsósorban azt is újra megmutatta a számunkra, hogy a kreativitás és az intuíció milyen erős eszköze annak, hogy másokat is a saját ügyünk mellé állítsunk.” (up) Archív felvétel

Rendhagyó irodalmi óra és előadás Móricz Zsigmond íróra és Herman Ottó polihisztorra emlékeztek a diákok NAGYMEGYER – Vida Gergely irodalomtörténész volt a vendége a városi könyvtárnak az elmúlt napokban annak apropóján, hogy Móricz Zsigmond magyar író születésének 135. évfordulója alkalmából előadást tartson a helyi kereskedelmi akadémiát és gimnáziumot látogató diákoknak. „Vannak, akik kedvelik az irodalmat, de akadnak olyan tanulók is, akik nem szeretnek verset elemezni, kötelező irodalmat olvasni, életrajzokat megtanulni, számukra néha száraznak tűnik az elmélet. De az irodalmi műveket be lehet vidáman és érdekesen is mutatni, főleg ha ismert író, költő buzdít a könyvlapozásra” – árulta el az április 16-án lezajlott előadás létrejöttének prózai okait Fitzel Jolán könyvtáros, akitől azt is megtudtuk, hogy Vida Gergely a realizmus mestereként ismert Móricz Zsigmondnak azt az oldalát is bemu-

A rejtvényfüzet legjobb megoldói: Balogh Cynthia (bal oldalon), Borka Gergő és Tóth Eszter

tatta, amelyről a tankönyvek általában hallgatnak, ugyanis az írót nagyon foglalkoztatta a férfi-nő közötti kapcsolat.

A szerző felvétele

A gimnazista tanulók nyolc nappal később egy másik érdekes előadáson is részt vehettek a városi könyvtárban, ekkor Pomichal Krisz-

tián, az Eötvös Loránd Tudományegyetem ötödéves hallgatója a 100 évvel ezelőtt elhunyt magyar polihisztor, Herman Ottó munkásságát, életét mutatta be, aki páratlan tudományos munkáiban több mint háromszáz pókfajt írt le, de halakról és madarakról is megjelent több kötete. A polihisztor a művészeteket is magas fokon művelte, a madarakról készült grafikái egyenesen műalkotásszámba mentek, tudták meg a diákok. A vetítéssel egybekötött előadást követően a polihisztor természetkutatói munkáját felölelő rejtvényfüzet 19 sikeres megfejtőjét is kiértékelték, közülük Borka Gergő, Balogh Cyntia és Tóth Eszter bizonyult a legjobbnak. Egyébként a diákok azt a május végéig tartó kiállítást is megtekinthették a könyvtár előcsarnokában, mely a fiatal egyházgellei grafikus és tűzzománcos, Cséfalvay Evelyn munkáiból készült. Kovács Zoltán


15

Riport > Jegyzet

2014. április 29. | 18. szám

Piac minden szombaton További termelőket keres a pozsonyi régi vásárcsarnok! POZSONY – Május 17-től már nem havonta, hanem minden szombaton lesz piac a pozsonyi régi vásárcsarnokban, ezért további termelőket keresnek a szervezők. Elsősorban zöldség- és gyümölcsárusokat, továbbá olyan kistermelőket, akik gyógyés fűszernövényekkel, gombákkal és halakkal kereskednek,

vagyis szezonális, illetve egész évben rendelkezésre álló árujukat szeretnék értékesíteni. Egyre többen jönnek Az elmúlt fél év során bebizonyosodott, hogy a pozsonyiaknak van igényük egy belvárosi őstermelői piacra, mutat rá Bindics Gábor, a Régi

Vásárcsarnok Szövetség tagja. „Örömünkre szolgál, hogy sikerült öszszehoznunk a háztáji termelőket azokkal a vásárlókkal, akiknek fontos, hogy jó minőségű, friss hazai árut fogyasszanak, és hogy elbeszélgessenek a termelővel arról, hogy miért ilyen finom az alma vagy éppen a sajt” – magyarázza Bindics. A tavaly szeptember óta havonta zajló piacok alkalmával mindig megtelt a vásárcsarnok. „Jó látni a baráti társaságokat, amelyek újra és újra összejönnek a piacon, és jó látni, ahogy örülnek annak, amit hazavisznek. Május közepétől már minden szombat piacnap lesz a csarnokban, ezért reméljük, még többen jönnek majd” – tette hozzá a szervező. Kiket keresnekk? A vásárcsarnokban elsősorban családi vállalkozásoknak, kisgazdaságoknak szeretnének lehetőséget biztosítani, amelyek Pozsony környékéről származnak, és személyesen járnának fel ezeket Pozsonyba bemutatni és árusítani. A peredi Pásztor Árpád standja például a bontott libák, kacsák és mangalicatermékek miatt népszerű. Árpi bá-

A szigetlakó

csinak már a szülei is jártak árusítani a vásárcsarnokba, több mint fél évszázaddal ezelőtt. „Ennek az épületnek nagy piacos hagyománya van, ezért örülök, hogy ismét megnyílt. Szerintem a piacnak van itt jövője” – vélekedik Árpi bácsi. Árufelvásárlás hét közben A vásárcsarnokban egy étterem és bolt is működik majd, melyek a felhasznált nyersanyagok 50%-át a vásárcsarnok termelőitől kötelesek vásárolni. Amennyiben a termelők rendszeresen jó minőségű és friss áruval tudják ellátni a boltot és az éttermet, biztosítani tudják termékeik rendszeres felvásárlását. „A hét közbeni árubeszerzést és szállítást mi biztosítjuk, Önök tehát hét közben nyugodtan összpontosíthatnak a termékek előállítására. A vásárcsarnok csapata segítséget nyújt a különböző engedélyek, esetleges hiányosságok pótlásában” – tudjuk meg Bindics Gábortól.

Várjuk a jelentkezését! Elérhetőségeink: Mobil: +421 917 640 754 www.staratrznica.sk

(–)

Rajkovics György rovata

Na szlovenszku po szlovenszki!

Néhány hete történt az egyik lakótelepen a városban. Két szomszédasszony sétált az utcán, épp megbeszélték a világban történteket. A tempójuk már nem olyan gyors, mint régen, így lassan bandukoltak. Pillanatra megálltak szusszanni egyet, amikor egy nagyobb testű kutya jelent meg a lábuknál. Mindkettejüket körbeszaglászta a behemót, de nem keltette fel az érdeklődését a két tereferélő asszony. Így nyugodtan elvégezte a dolgát, pontosan a járda mellé, a hölgyek lábához. Megszabadult a felgyülemlett feleslegtől, ahogy az egy kedves jószághoz illik. A kutya dolgát végezve távozott, de nem úgy az asszonyok, akik a „kis kedvenc” gazdája után néztek. Megszólították a hölgyet, és sérelmezték, hogy az lenne a legkevesebb, ha a drága egyetlen után felszedné a kutyagumit. Mindez magyarul hangzott el, a válasz pedig nem váratott magára sokáig. Szó szerint

idézem: – Na szlovenszku po szlovenszki! – dörögte az úriasszony államnyelven, ezzel is bizonyítva műveltségét, és ki az úr a házban. Az egyik asszonyba belefagyott a szó, de a másik nyomban visszavágott, méghozzá a legváratlanabb módon, a gazdi anyanyelvén. – Szlovákiában élnek olyan szlovákok is, akik a szlovákon kívül beszélnek más nyelvet is, és szorult beléjük némi intelligencia, nem úgy, mint egyesekbe! Legyen szíves felszedni a szemetet a kutyája után! Az utóbbi idézet ugyan nem az eredeti szó szerinti fordítása, de a lényeget tartalmazza. A szlovák anyanyelvű asszonynak azonban nem sikerült meggyőznie a honfitársát, nem ért el semmit az értelmes érveléssel. A kutya tulajdonosa magában morogva menekült a helyszínről, mivel ekkor már az egész környék a jelenetet és őt figyelte. Hogy mi történt volna akkor, ha

azonnal szlovákul szólítják fel őt az ürülék eltakarítására, nem tudni. Ahogy azt sem, miként cselekedett volna egy színszlovák közegben hasonló esetben. Vajon mit vágott volna hozzá az „echte szlovákok”hoz? Így kiállított magáról egy bizonyítványt, amellyel elbüszkélkedhet a kiskocsmában a díszszlovákok körében, a babérokat learathatja, de egyébként..., szóra sem érdemes. Szűkebben vett otthonomban találkoztam hasonlóval, de jó évtizede, ha az emlékezetem nem csal. Később Mátyusföldön néztek ki barátommal együtt egy üzletből, amikor magyarul érdeklődtünk az eladónál. Akkor csak „po szlovenszki” hangzott el, és egy szúrós tekintet, mire a megdöbbenés után tüntetőleg kivonultunk a boltból. A napokban hallottam, a fővárosban állami vállalatnál tiltják a magyar nyelv használatát. Magyarázat nincs, ahogy lelkes humanisták sincsenek, akik tüntetnének emiatt. Hamarabb vonulnának az utcára a

kutya mellett, hogy a kutyagumit bárhol ott hagyhassa. Úgy tűnik, a helyzet változatlan. Hiába az unió, a negyed századnyi demokrácia, a többségi szlovákság még mindig itt tart, nem lépett tovább, helyben toporog. Valószínűleg várnunk kell, míg megemésztik, hogy a nemzetállamról alkotott elméletük a gyakorlatban még nem valósult meg. Mindenesetre jól haladnak. Egy ideig még emlékeztetni fogjuk őket, pusztán a létezésünkkel, hogy a világ, benne Szlovákia színes, legalább három erős, domináns színből áll. Utána, majd ha egyszínű lesz, kedvük szerint forgathatják a történelem kerekét, a megtörténtet meg nem történtté tehetik, és persze fordítva, ami nem volt, az lesz. A történelmet utólag is át lehet írni. De amíg létezünk, maradunk, tükörként, emlékeztetőül szolgálunk, merthogy még mindig fájdalmat, félelmet okozunk pusztán a létünkkel.


16

Tudósítás

Csallóköz

Már bizonyíthatnak az országos döntőben A mesevetélkedő területi fordulójába is sokan bekapcsolódtak DIÓSFÖRGEPATONY – A 7mérföldes csizmában heted7 határon át elnevezésű országos mesevetélkedő körzeti fordulóját követően a területi forduló is sikeresen zajlott a helyi alapiskola jóvoltából. A Móricz Zsigmond Alapiskola immár harmadik éve szervezi meg a mesevetélkedő negyedik fordulójának egyik területi versenyét a helyi művelődési házban, melyre idén április 3-án került sor.

„A mese rendkívül hasznos, hiszen segítségével gazdagodik a gyermek fantáziája, szókincse. Átélheti a főhősök bőrébe bújva a veszélyt, az örömöt, bánatot. Kalandokban vesz részt, harcol az igazságért és elnyeri méltó jutalmát vagy büntetését. A mese nemcsak szórakoztat, hanem nevel is: az életről tanít és érzelmi kapaszkodókat nyújt” – nyilatkozta Sátor Tímea, a vetélkedő főszervezője. A területi fordulón hét iskola 14 csapata mérte össze tudását, ahol 16 mese ala-

pos ismeretére volt szükség ahhoz, hogy mind a 7 feladatot sikeresen meg tudják oldani a versenyzők. A továbbjutott csapatok április 30-án a szlovákiai országos döntőn, Vásárúton újabb 4 mesével és még több tudással gyarapodva versenyezhetnek majd. A következő csapatok bizonyíthatnak az országos döntőben: 1. Locsi-Fecsi – Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely

2. Mesebúvárok – Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda, Diósförgepatony 3. Kukucskáék – Arany János Alapiskola, Ekecs 4. Mesevadászok – Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely 5. Kék Cápák – Illésházy István Alapiskola, Illésháza 6. Aranyfácán – Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Deáki 7. Tücskök – Arany János Alapiskola, Ekecs Farkas Linda

Mindenki győztesként távozott NAGYSZARVA – A helyi alapiskola a költészet napján saját kultúrnapot tartott, melynek keretén belül a tizedik alkalommal rendezték meg a József Attila Versmondó Fesztivált. A versenyre nemcsak az iskola diákjai neveztek, hanem eljöttek a sárosfai alapiskola diákjai is, hogy megmérettessenek. A harminckét versenyző talpig ünneplőben, ahogy az illik, izgatottan várta a kezdést. Az igazgatónő és a zsűri beszéde után a diákoknak lehetőségük nyílt megmutatni tehetségüket. Az alsó tagozat győztesei: I. hely Szalay Ádám; II. hely: Frigula Viktória, Méri Erika, Rigó Barbara; III. hely: Gál Cyntia, Kalina Dominik. Az alsó tagozatosok

A felsősök is bizonyítottak

Felső tagozaton első helyezést ért el Varga Adél, a második helyet megosztottan Lelkes Boróka és Mayer Zsuzsanna kapta, harmadik helyezett pedig Vaczulka Júlia Viktória lett. A többi diákot arany-, ezüst- és bronzsávval jutalmazták. Így mindenki győztesként távozott, de hát ez így is van rendjén. Hiszen a költészet napján, József Attila, a vers, de legfőképp a nyelv és a kultúra előtt szavalóversennyel tisztelegni, mindenki számára győzelmet jelent. „Anyjához tér így a gyermek, kit idegenben löknek, vernek. Igazán csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz. Magaddal is csak itt bírhatsz, óh lélek! Ez a hazám!” (József Attila: Elégia) (db) Derzsi Bernadett felvételei


17

Tudósítás > Hirdetés

2014. április 29. | 18. szám

Freud utolsó órája Jordán Tamás és Alföldi Róbert zseniális alakítása KOMÁROM – Katartikus színházi élményben volt részük azoknak, akik április 23-án bejutottak a Jókai Színházban megtartott két kamara-előadás valamelyikére. Nem azért, mert a Nemzeti Színház két korábbi igazgatóját láthatták a Rózsavölgyi Szalon vendégjátékában. Hanem azért, amit Jordán Tamás és Alföldi Róbert nyújtott Mark St. Germain: Az utolsó óra című darabjában. A mű a haldokló Sigmund Freud és egy fiatal angol professzor, Clive Staples Lewis találkozását eleveníti meg. Lewis korábban egy könyvet írt, amelyben kigúnyolta és nevetségessé tette Freudot, aki ennek apropóján hívja meg magához. Az öreg lélekbúvár ekkor már nemcsak egy a cinikussá vált istentagadó, hanem megtestesíti az emberi lét utolsó stádiumának szinte minden nyomorát. Állkapocsrákja van, protézist használ, egybemosódó szavait néha alig érteni – de a beszélgetés során fokozatosan újra felszínre bukkan az

analizáló, a másikat érteni akaró elme, ami ismertté tette őt az egész világon. Lewis feddésre számít a könyv miatt, eleinte félszeg is kissé, de hamar rájön, hogy ennek a roncsként is briliáns eszű embernek aggályok nélkül elmondhatja a véleményét. Párbeszédük így válik egyre feszesebbé, filozofikusabb mélységűvé, amely olykor a humort sem

OBEC LEHNICE podľa § 3 a § 4 zákona NR SR č. 596/2003 Z. z. o štátnej správe v školstve a školskej samospráve a o zmene a doplnení niektorých zákonov v znení neskorších predpisov a § 5 ods. 3 zákona NR SR č. 552/2003 Z. z. o výkone práce vo verejnom záujme v znení neskorších predpisov vyhlasuje výberové konanie na obsadenie funkcie riaditeľa Základnej školy, Lehnice s predpokladaným nástupom od 1. júla 2014 Požadované kvalifikačné predpoklady: kvalifikačné predpoklady a osobitné kvalifikačné požiadavky na druh a typ školy, na výkon pedagogickej činnosti podľa zákona NR SR č. 317/2009 Z.z. o pedagogických zamestnancoch a odborných zamestnancoch a o zmene a doplnení niektorých zákonov v súlade s § 34 ods. 2 citovaného zákona a v zmysle Vyhlášky MŠ SR č. 437/2009 Z. z., ktorou sa ustanovujú kvalifikačné predpoklady a osobitné kvalifikačné požiadavky pre jednotlivé kategórie pedagogických zamestnancov a odborných zamestnancov, vykonanie 1. atestácie alebo jej náhradnej formy v zmysle § 61 ods. 7 zákona 317/2009 Z.z. o pedagogických zamestnancoch a od-

nélkülözi. És amelyből kiderül: a hívő és a hitetlen egyaránt esendő ember. Freud például már-már tudományos megalapozottsággal indokolja meg vendégének, miért lesz öngyilkos – ahogy ő mondja: inkább ő vet véget az életének, ne a betegség tegye azt. Mégis, amikor megszólal a légvédelmi sziréna – Angliában vagyunk, a második világháború elején

borných zamestnancoch a o zmene a doplnení niektorých zákonov, najmenej 5 rokov pedagogickej praxe v zmysle § 3 ods. 5 zákona č. 596/2003 Z.z.. Ostatné kritériá a požiadavky: osobnostné a morálne predpoklady, občianska bezúhonnosť podľa § 6 ods. 1 písm. b) zákona č. 317/2009 Z. z zdravotná spôsobilosť podľa § 6 ods. 1 písm. c) zákona č. 317/2009 Z. z, ovládanie štátneho jazyka podľa § 6 ods. 1 písm. d) zákona č. 317/2009Z.z, spôsobilosť používať slovenský jazyk v úradnom styku znalosť legislatívy v oblasti školstva riadiace, komunikačné a organizačné schopnosti ovládanie práce s výpočtovou technikou a internetom základná znalosť problematiky riadenia a ekonomiky, vítané sú: – znalosť cudzieho jazyka, – skúsenosti s prípravou projektov a získavaním zdrojov z fondov EÚ, nadácií, grantových programov a pod. Zoznam požadovaných dokladov: 1. písomná prihláška o účasť na výberovom konaní ( s uvedením adresy, tel. čísla, e-mailovej adresy), 2. doklady o vzdelaní (overené kópie) a doklady o vykonaní 1. atestácie alebo jej náhradnej formy podľa § 61 ods. 7 zákona č. 317/2009 Z. z. o pedagogických zamestnancoch a odborných zamestnancoch a o zmene a doplnení niektorých zákonov (overené kópie), 3. štruktúrovaný profesijný životopis,

–, szinte páni félelemmel ráncigálja magára a gázálarcot… A formailag szikár, kizárólag párbeszédes darabban mindkét színész zseniálisat alakít. Jordán testileg megroggyant, ám szellemileg még mindig fel-felsziporkázó Freudja abszolút hiteles; igazinak véljük a rákos szájból kibuggyanó vért, az érthetetlenségig torzuló szavakat, amelyekre azonban még mindig nagyon ajánlatos odafigyelni. Alföldinek könnyebb a dolga: a szerep megkövetelte fiatalos dinamizmus a sajátja, amely később – az idős mester egyre felszabadultabb győzködése közben – már szinte szenvedélyességbe megy át. A legnagyobb és legmélyebb élményt azonban kétségtelenül az adja a darab nézőinek, ahogyan a két különböző világlátású, temperamentumú és vitalitású ember az egyórás párbeszéd alatt fokozatosan „behatol egymás gondolkodásába…” A darabot Alföldi Róbert rendezte, a látványterv is az ő munkája. Vas Gyula A szerző felvétele

4. potvrdenie o dĺžke pedagogickej praxe, 5. doklad o bezúhonnosti – výpis z registra trestov (nie starší ako 3 mesiace), 6. koncepčný zámer riadenia a rozvoja základnej školy, 7. lekárske potvrdenie o telesnej a duševnej spôsobilosti pre výkon činnosti učiteľa a vedúceho pedagogického zamestnanca (nie starší ako 3 mesiace), 8. písomný súhlas uchádzača so spracúvaním jeho osobných údajov na účely výberového konania v zmysle zákona č. 122/2013 Z. z. o ochrane osobných údajov a o zmene a doplnení niektorých zákonov. Písomné prihlášky a požadované doklady doručte v uzatvorenej obálke, s uvedením adresy odosielateľa a označenej s nápisom: „Výberové konanie, riaditeľ ZŠ Lehnice - NEOTVÁRAŤ“ na adresu Obec Lehnice, Obecný úrad, 930 07 Lehnice 89 do 29. mája 2014 do 15.00 hod. – Vyhlasovateľ výberového konania si vyhradzuje právo nezaradiť do výberového konania uchádzačov, ktorí nespĺňajú požadované podmienky. Termín a miesto výberového konania oznámi prihláseným uchádzačom, ktorí spĺňajú požadované predpoklady, najmenej 7 dní pred jeho konaním. Lehnice, dňa 23.04.2014 Ing. František Szitási starosta obce


18

Csallóköz

Tudósításs > Bűnügy

Ünnepelt a City Dance Club Képriport a tánc jegyében NAGYMEGYER – Az elmúlt esztendők szokásaihoz hűen az április 29-i Tánc világnapja tiszteletére idén is megrendezte hagyományos táncestjét a helyi művelődési otthon

City Dance Club moderntánccsoportja, amely egyben saját fennállásának tízéves évfordulóját is ünnepelte. Az egész estét betöltő eseménynek helyszínt adó színházterem kö-

zönsége a jubiláló csoport különböző korosztályú táncosain kívül a győri Marina T. S. E. moderntáncosait és a nagymegyeri United Powers Crew breakcsoport műsorát is meg-

Rendőrségi hírek A tántoríthatatlan és szemtelen tolvaj NAGYMEGYER – Idén januárban jogtalanul hatolt be egy családi ház udvarába a 32 éves női elkövető. A háztulajdonos felszólítására sem volt hajlandó távozni onnét, sőt a tulajdonosnőt üldözve bement a házba is. Az újabb felszólítást ismét figyelmen kívül hagyta, miközben a konyhaszekrényből ellopott 4 gyűrűt. Ezzel 600 euró kárt okozott. A rendőrség lopással és magánlaksértéssel gyanúsította meg. Két évig terjedő börtönbüntetést kaphat.

nézhette, valamint kóstolót kaptak a zumba és a klasszikus balett elemeiből az április 25-én lezajlott táncesten. Kovács Zoltán A szerző felvételei

locsolt szét a helyiségekben, amit távozása előtt meggyújtott. A háztulajdonos kára 8000 euró.

Mariska a kocsiban tanítási órája van. Ezzel a züllés veszélyének tette ki gyermekét, magát pedig 6 hónaptól 5 évig terjedő szabadságvesztés veszélyének tette ki.

Lopott vasat értékesítettek ALISTÁL – A rendőrség kinyomozta és lopás vétségének elkövetésével meggyanúsította azt a három (20, 25 és 20 éves) helyi illetőt, akik idén januárban falujukban elloptak egy épületet körülvevő kerítést és más vas holmit. Mindezt a hulladéktelepen értékesítették. A tulajdonost 1500 eurós kár érte. A tolvajok büntetése két évig terjedhet.

DUNASZERDAHELY – Gépkocsi-ellenőrzésnél találtak a rendőrök mintegy 38–111 egyszeri adagnak megfelelő marihuánát egy 26 éves dunaszerdahelyi illetőnél. Tiltott kábítószergyártás bűntettének elkövetésével gyanúsították meg. A büntetési tétel itt 4–10 év között van.

Hátulról támadott a rabló

Rekorder iskolakerülő

Locsolkodott a gyújtogató...

NAGYMAGYAR – Héttől tizenkét évig ülhet a hűvösön a 26 éves helyi férfit, akit rablás bűncselekményének elkövetésével gyanúsított meg a rendőrség. Hátulról megtámadott egy fiatalkorút, a földre teperte, átkutatta a dzsekijét, kivett belőle 200 eurót és elmenekült.

DUNASZERDAHELY – Kiskorú személy erkölcsi fejlődésének veszélyeztetése miatt indult eljárás egy 33 éves helyi nő ellen. Anyaként iskolaköteles gyermekének megengedte, hogy elmulassza az iskolába járást, 2012 szeptemberétől 418 igazolatlan

CSALLÓKÖZCSÜTÖRTÖK – Hat hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetést kaphat az az 58 éves férfi, aki a rendőrségi gyanúsítás szerint szándékos gyújtogatás vétségét követte el. Egy családi házban megnyitotta a gázt, majd gyúlékony folyadékot

*** Az év 16. hetében 7 közúti baleset történt a Dunaszerdahelyi járás területén. Ezeknél 2 személy súlyosan, 4 személy könnyebben sérült. A káresemények száma hét volt.


19

Interjú

2014. április 29. | 18. szám

Szó-tartó már 15 éve! Iskolaújság a gyerekek kezébe DUNASZERDAHELY – Ritka dolog, ha napjainkban egy lap évfordulót ünnepel. A Szabó Gyula Alapiskola iskolaújságja ebben az évben ünnepelte megalapításának 15. évfordulóját. További öröm e cikk írójának ez az esemény, hiszen jómagam is azok közé tartoztam, aki az első kiadványt még diákként lapoztam. Az ünnep alkalmából a lap megálmodója, Nagy Adorján válaszolt kérdéseinkre. Mesélne a kezdetekről? – A lapalapítás gondolata már a felsőpatonyi alapiskolában töltött évek alatt is foglalkoztatott, majd a Dunaszerdahelyre történő váltásom után egyre határozottabb körvonalakat öltött. Egy sokkal nagyobb tömeget foglalkoztató intézménybe kerültem, és úgy véltem, itt valóban hiányzik egy újság, amely a kölcsönös tájékoztatás, szórakoztatás kiváló eszközévé válhat, ráadásul nagyszerű lehetőséget nyújthat az évfolyamok, osztályok közötti elszigeteltség feloldására. Az általam végzett közvélemény-kutatás eredménye is az elképzelésem helyességét igazolta, ezért 1999 márciusában útjára indult a Szó-tartó. Miért pont ez a cím? – A magyarországi Kincskereső egyik számában jelent meg Szó-tartó jeligével egy felhívás. A játékos jelige elnyerte tetszésemet, a hozzá tartozó magyarázat pedig önmagáért beszélt: „Írjátok csak nyugodtan így, kötőjellel. Már csak azért is, nehogy kifelejtsetek belőle egy betűt, és sótartó legyen belőle. Bár ha a mesebeli legkisebb lányra gondoltok, arra, hogy a só milyen meghatározó tartozéka táplálkozásunknak – a só és a szó már nem is áll egymástól olyan távol. A szó emberlétünk nélkülözhetetlen eleme. Akik az anyanyelvüknek a magyart vallják, azoknak a magyar szó megtartása, pontos használata ugyanolyan fontos, mint az egészséges táplálkozás, a járás, a mozgás, a légzés. Tartjuk hát a szót, a magyar szót immár 15 éve!

Milyen volt az újság megítélése a diákok között? – A fogadtatás egyértelműen kedvező volt, a Szótartó mostanra fogalommá vált. Az internet térhódítását azonban mi is megsínylettük, ami az igé-

nyelt példányszámon mutatkozik meg, de még mindig több mint 200 családban olvasnak bennünket! És az első előfizetőinknek már a gyermeke viheti haza az újságot! Mennyire volt nehéz bekapcsolni a tanulókat a szerkesztésbe? – Nem olyan ördöngös feladat. Igazából győzködésre sincs szükség, a szerkesztőség mindig önkéntesekből alakul ki. Természetesen van rá

példa, hogy a kezdeti lelkesedés alábbhagy, és a szerkesztői névsor rövidebb lesz, de még mindig bőven elég ahhoz, hogy az évi 5–6 szám nyomdába kerülhessen. És mindig kinőttek olyan vezéregyéniségek, akik szívügyüknek tekintették az újságot, akikkel fél szavakból is értettük egymást. Mennyire megterhelő anyagilag egy ilyen lap fenntartása? – Örülök, hogy elmondhatom: a Szó-tartó előállítási költségét az indulástól kezdve az iskola egykori tanárának, Török Ferencnek a cége, a Grafis Media Kft. vállalja magára, ami eddig nagyságrendileg 24 ezer példány kinyomtatását jelenti. Példátlan önzetlenség, ezúton is hatalmas köszönet érte! Különböző versenyekre is benevezték az iskolaújságot. Milyen eredményekkel? – A győri székhelyű Nyugat-magyarországi Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola nemzetközi pályázatára neveztünk be 6 alkalommal, és egy kivételével nem tértünk haza üres kézzel. 2002-ben, 2007-ben és 2010-ben a Rákóczi Szövetség különdíját kaptuk meg, 2010-ben a második hely is a miénk lett, akárcsak 2009-ben. De a legnagyobb elismerést 2006 hozta, amikor a Szó-tartó vitte a fődíjat. Addig a verseny 15 éve alatt csak magyarországi lapok diadalmaskodtak! Egyébként 2010 óta – különböző okok miatt – nem neveztünk erre a versenyre. Ha össze lehetne foglalni, mi minden változott az elmúlt 15 évben? – Néhány év után megtanultam egyedül betördelni a lapot, indítottunk új rovatokat, és a digitális fényképezőgépek térhódítása óta sokkal jobb minőségű és nagyobb mennyiségű képanyag áll rendelkezésünkre. A koncepción nem változtattunk, nem is áll szándékunkban: igazi iskolaújságot szeretnénk továbbra is a gyerekek kezébe adni. Álló István A szerző felvételei


20

Csallóköz

Kulissza

De Niro vs Stallone Rocky a dühöngő bika ellen, avagy kinek az ökle üt nagyobbat Jó kérdés, hogy hatvanon túl milyen mérkőzést produkálhatna két egykori öklöző, akik harminc éve még lelkesen püfölték egymást, amíg az egyikük be nem dobta a kesztyűt, örökre búcsút intve a szorítónak. Robert De Niro és Sylvester Stallone közös filmjében két bajnok csap össze három évtized után, hogy végre kiderüljön, ki a jobb kettejük közül. Egyik fél számára sem ez az első bokszfilm. De Niro 1980-ban már maradandót alakított Jake La Motta szerepében a Dühöngő bikában. Akkor Oscar- és Golden Globe-díjjal jutalmazták. Stallone pedig Rocky

tartoztak, és egymás legnagyobb riválisai voltak. Egy-egy vereséget szenvedtek el karrierjük során, ter-

ugyan megtalálják, de lényegében ugyanazt a figurát hozza, a zsémbes öregurat, aki haragszik a világra,

mészetesen egymástól. Csakhogy miután Penge legyőzte a Kölyköt, bejelentette a visszavonulását, ami mindenkit váratlanul ért, elsősorban a vesztest. Az ok prózai volt, a Kölyök ugyanis lefeküdt Penge barátnőjével, Sally Rose-zal (Kim Basinger), aki még gyereket is szült a legnagyobb ellenfelének. Az évek elsodorták őket egymástól. Billy meggazdagodott, sikeres vállalkozó lett, míg Henry hajógyári munkás. Pengét azonban elbocsátják, így Danténak (Kevin Hart), a promóternek sikerül megszerveznie a két egykori bajnok nagy visszavágóját. A már a hetvenet is betöltő De Niro az utóbbi években mellékszerepekben érzi magát a legjobban, ezekben nyújtja a legemlékezetesebb alakításokat. A főszerepek

majd a film végére kicsit felenged benne a düh, és megbocsát mindenkinek. A három évvel fiatalabb Stallone közben visszatért Rockyként és

Net-felvételek

Balboaként vonult be a köztudatba 1976-ban, és Oscar-jelölésig vitte színészként és forgatókönyvíróként is. Azóta természetesen eltelt néhány évtized, mindkettejük mögött már ott van egy kerek életpálya, amelyért cseppet sem kell szégyenkezni. Néhány producer azonban úgy vélte, ha nem is először, de érdemes összehozni a két nagy öreget egy film erejéig. Végül sikerült, és mi mást alakíthatnának, mint két bokszolót, akik közül az egyik a visszavágóról álmodozik még nyugdíjasként is. A pofon egyszerű (Grudge Match, 2013) – A kiütés c. alatt is fut – tehát két egykori bunyós története. Henry „Penge” Sharp (Sylvester Stallone) és Billy „A kölyök” McDonnen (Robert De Niro) valamikor a nyolcvanas években a legjobb öklözők közé

Ramboként is, majd A feláldozhatók c. „sorozattal” ismét kapott némi reflektorfényt. Maga köré gyűjtötte a filmvilág legismertebb akcióhőseit, jelenleg pedig a harmadik résznél tartanak. A Peter Segal rendezte, 40 millióból készült A pofon egyszerű egyszerre próbál vígjáték és dráma is lenni. A drámai rész kissé harmatos, a sztori ismerős sablonokból áll össze, amelyek alig állnak meg a lábukon. A rivalizálás, a szerelmi háromszög, majd a hogyan lesz a rossz apából példás édesapa és tündéri nagypapi, nem túl eredeti, ahogy a külvárosban élő bokszbajnok sem, aki munkásként tengeti hétköznapjait, magányosan. A játékidő 113 percre rúg, amelynek háromnegyede a mérkőzés felvezetésével megy el, majd a végén láthatjuk a meccset is, amely némileg feldobja a filmet. A két színész közül De Niro a „pengésebb”, Stallonétól talán nem is várhatunk túl sokat még egy ilyen könnyednek ígérkező limonádétól sem. A hatvan esztendős Kim Basinger leginkább az arca miatt érdekes, elmerenghetünk azon, vajon hány műtéten esett át. Alan Arkin karaktere kissé feldobja a mesét, Kevin Hart alacsony, nagyszájú fekete menedzsere ellenben valószínűleg csak kötelező körként került be, de színesebbé nem vált ezáltal a mozi. Erőltetett, gyorsan összedobott sztori, a poénok egy része azért elsül, lehet nevetgélni, bár fergeteges percekben kár reménykedni. Igazi vasárnap délutáni mozi, könnyedén fogyasztható mondanivalóval. Ha könnyedebbre vették volna a figurát, mint a film végén elrejtett Mike Tyson és Evander Holyfield jelenete, akkor nagyobbat üt. Rajkovics György


TOYOTA TS040 HYBRID

Bemutatkozás – kettős győzelemmel Három motor közel 1000 lóerőt teljesít az új hibridben A dél-franciaországi Paul Ricard versenypályán végzett tesztek után április 20-án Silverstoneban állt először rajthoz a Toyota idei Le Mans-i versenygépe, a TS040 Hybrid. Mint a neve is mutatja, a tavalyi TS030 továbbfejlesztett változatáról van szó, ugyancsak hibrid meghajtással. A FIA új, World Endurance Championship versenysorozatában indított autó (e sorozat része lesz a le-

gendás Le Mans-i futam is) az előírásoknak megfelelően kb. 5 centivel keskenyebb lett az elődnél, a 3,4 literes V8-ast pedig egy 3,7 literes, szintén V8-as, de 513 lóerős motorra cserélték. Az igazi újdonságot azonban nem ez adja, hanem az első és hátsó kerekekre külön rákapcsolt elektromotorok, melyek egy szuperkondenzátorral együttműködve további 473 tagú ménest bocsátanak a versenygép pilótájának rendelke-

Az élen – 8-as rajtszámmal – a későbbi győztes autó

Fotó: Toyota

Ünnepel a csapat…

zésére. Aki így összesen majdnem 1000 lóerővel gazdálkodhat, miközben 25 százalékkal kevesebb üzemanyagot használ el. Az elképesztő teljesítményt természetesen összkerékhajtás viszi át az aszfaltra. A Toyota két TS040-et indít el a sorozatban, amelyeket Alex Wurz, Stéphane Sarrazin és Kadzuki Nakajima, illetve Anthony Davidson, Nicolas Lapierre és Sébastien Buemi fog

terelgetni. Az első rajt nem is sikerülhetett volna jobban: a két kocsi az első két helyen végzett Silverstoneban! A győzelmet Buemiék szerezték meg, Wurz és társai pedig a dobogó második fokára állhattak fel. A továbbiakban még Spában, Le Mans-ban, Austinban, Fudzsiban, Sanghajban, Bahreinben és Sao Paulóban áll rajthoz az új hibrid Toyota. (mno, vas)

MINI COUNTRYMAN 2015

Megszépülve, megerősödve A legizgalmasabb verzió továbbra is a John Cooper Works marad Már négy éve annak, hogy a MINI bemutatta az első négyajtós modellt – ez volt a Countryman. A britek most látták elérkezettnek az időt, hogy e modell frissítésével folytassák a termékpaletta megújítását. A külsőt illetően elsőre az átrajzolt, hatszögletű alsó légbeömlő tűnik fel, amelyet minden változatnál

21

Autósok, motorosok, stop!

2014. április 29. | 18. szám

kicsit másképp alakítottak ki. Matt betétek, ködfényszórók és nappali menetfény gazdagítja a lökhárító alsó részét, és immáron a ködfényszóró is ledes technikát használ. A diódás fények csupán a Cooper verzió esetében felárasak, onnantól felfelé a szériafelszereltség részét képezik. Emellett új és egyben könnyebb, 17 hüvelykes felniket is kapott a MINI büszkesége.

Fotó: MINI

Autópiac Fél éve fellendülőben Most már bátran elmondhatjuk, hogy nem csak erős évkezdés van mögöttünk (az idei január 25, a február 22,4 százalékkal volt jobb a tavalyinál), hanem tartóssá is vált az autópiac növekedése. Ez még akkor is igaz, ha a március már csak 5 százalékkal volt jobb a 2013-asnál (6015, illetve 5729 eladott autó), az első negyedév azonban így is 16,23 százalékkal múlta felül a tavalyit (16 881/14 501 db). A modellek között egyelőre tartja vezető helyét az új Golf, mögötte 3 Škoda következik. A Suzuki SX4-nek továbbra is bérelt helye van az első tízben, a nagyobb „szabadidősök” közül pedig a Hyundai ix35 tartósan felülkerekedni látszik a tavaly szinte végig vezető Kia Sportage-on. A márkák és modellek 15-ös listája: Márkák: 1. Škoda 2. Volkswagen 3. Kia 4. Hyundai 5. Peugeot 6. Opel 7. Citroën 8. Suzuki 9. Renault 10. Dacia 11–12. Ford, Toyota 13. Mercedes-Benz 14. BMW 15. Audi

3378 1973 1358 1318 1076 778 719 625 599 579 494 468 463 405

Modellek:

Az utastérben ugyancsak hiába keresünk lényegi változásokat. Javult viszont a hangszigetelés, plusz új anyagok, betétek tarkítják az enteriőrt. A motorkínálatban sincs újdonság, viszont a 2015ös modellévű példányok mindegyike teljesíti az Euro6-os kibocsátási normákat. A kínálat belépőjét továbbra is a 122 lovas szívó 1,6-os benzinmotor jelenti, miközben a

Cooper S már 190 lóerő leadására képes. Ennek köszönhetően a sportosabbik Countryman 7,5 (automatával 7,8) másodperc alatt teljesíti a százas sprintet. A legizgalmasabb verzió és a kínálat csúcsa persze továbbra is a John Cooper Works, azaz a JCW lesz, 218 lóerős motorral. A frissített Countryman árusítása a nyáron kezdődik. (ap, vgy)

1. VW Golf 7 2–3. Škoda Rapid Škoda Octavia 3 4. Škoda Fabia 5. Kia cee’d 6. Hyundai i30 7. Suzuki SX4 8. Opel Astra 4 9. Hyundai ix35 10. Hyundai i20 11. VW Polo 12. Škoda Yeti 13. Dacia Logan 14. Kia Rio 15. Kia Sportage

1025 955 955 874 776 580 398 273 268 245 236 225 220 211 209

(Megjegyzés: A lista kizárólag a személygépkocsi-eladások mutatóit tartalmazza; a darabszámok magukban foglalják az adott modell összes karosszéria-változatát) (Forrás: ZAP SR) Vas Gyula


22

Emberi szemmel Vicsápi Bugyi Natália rovata

Tanácsadó

A szentek európai ledöntésében is kulcsszerepet vállalt. A tanításukra figyelve mi is gazdagabbak lehetünk, hiszen felismerhetjük, másokért is tennünk kell, nem csak saját boldogulásunkért. Ki kell nyitni a szívünket és

esélyt adni embertársainknak, hiszen bármennyire is úgy tűnik, hogy felgyorsult a világ, a lélek titka mindig ugyanaz. Arra vágyunk, hogy szeressenek bennünket és mi is szeretetet akarunk adni. Legyen a világkép akármennyire bizonytalan, ez az örök titok, amelyet megismerhetünk. A köztünk élt szentek szavai és tettei ennek kiváló bizonyítékai,

Csallóköz hiszen csodákkal mutatták meg azt az erőt, amely a szívünkben lakozik. Amikor meg tudunk végre állni és képesek vagyunk a csenden keresztül meghallani a másik embert, akkor rájövünk, a sok álca mögött ott a kincs. Fedezzük fel és osszuk meg minél több emberrel. A világot mi tudjuk szebbé tenni, elegendő figyelni a szépre és megkeresni azt. Net-felvétel

Felemelő érzés nézni a tévében, hogy milliókkal együtt mi is átélhetjük, amint két ember olyan elismerést kap, amelyet egész életükkel megérdemelnek. Hozzánk természetesen a lengyel pápa személye a közelebbi, hiszen azon korszakban nőttünk fel, amikor egy kommunizmusból érkező ember megmutatta a világnak, a szeretet határtalan. Közben pedig a rezsim

Belső utakon Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

Ha elképzelünk két embert, akik azon vitatkoznak, hogy melyikük látja helyesen a dolgokat, melyiknek van igaza, valójában mindkettő győzni akar a vitában, és ennek érdekében hajlandó elmenni akár a sértegetésig is. Az energia viselkedése, ha módszeresen megfigyeljük, magyarázatot ad arra, mit él át az ember, amikor vitatkozik, harcol másokkal, amikor fájdalmat okoz másoknak. Ha uralmunk alá kényszerítünk egy másik embert, elnyerjük tőle az energiáját. Ilyenkor az ő rovására töltődünk fel, és ennek a feltöltődésnek a vágya hajt bennünket. Olykor előfordul, hogy valaki önként, szeretetből, elvárások nélkül átadja nekünk az energiáját. Ettől általában erősnek érezzük magunkat, de ez az állapot nem tart ki sokáig. A legtöbb ember nem elég erős ahhoz, hogy szakadatlanul csak adjon az energiájából, s legtöbb kapcsolat pont ezért fordul át hatalmi harcba!

Hatalmunkban áll meggyógyítani az életünket! XV. De vajon mit kell tenni? Két ember összeadja az energiáját, aztán hajba kapnak azon, hogy melyikük irányítson. És mindig a vesztes fizet! Aki uralkodik, az erősnek, hatalmasnak érzi magát, de elszívja az életenergiát azoktól, akik alávetett helyzetben vannak, és ebben nem jelent különbséget, ha jó szándékból, a másik érdekében cselekszünk így, még akkor sem, ha például a gyermekünk az, akit úgy érezzük, kötelességünk állandóan terelgetni! Sajnos a kár akkor is bekövetkezik, hiszen lehet, hogy észre sem vesszük, hogy fölé kerekedünk, s manipuláljuk, rákényszerítjük az akaratunkat, és egyszercsak nem lesz már ereje ahhoz, hogy önmaga legyen, csak egy báb lesz, aki úgy érzi majd, hogy nincs hozzá joga, hogy legyen saját akarata, és kisebbrendűnek fogja érezni magát az életében! Ha valaki lelkileg uralkodik feletted, szinte még az eszedet is elveheti! Ilyen esetben energiád, de szellemi erőd sem marad, hogy vitába szállj önmagadért! Minden mentális erőd átmegy a másik fél birtokába. Az ilyesfajta pszichológiai erőszak sajnos nagyon általános az emberi kultúrában, még az egyébként jóakaratú emberek körében is. Mi, emberek hosszú idő óta tudattalanul bár, de harcolunk az energiának egy részéért, azért, amelyik az emberek között áramlik. Min-

dig is erről szóltak az emberi konfliktusok, a legapróbb családi összezördülésektől kezdve, a munkahelyi intrikákon keresztül az országok közötti háborúkig. Ez az eredménye a bizonytalanságnak, a gyengeségnek. S nagyon szomorú, hogy az embernek mástól kell ellopnia az energiát, hogy jól érezze magát! Ha valamely konfliktust nem sikerül azonnal feloldani, annak csupán egyféle oka van, hogy valamelyik fél ragaszkodik az irracionális álláspontjához, hogy általa több energiához jusson. Tudjuk, hogy az emberi világ egyetlen hatalmas verseny az energiáért, a hatalomért! Ha azonban egyszer megértjük ennek a harcnak a lényegét, azonnal képesek leszünk túllépni minden konfliktuson, már nem küzdünk többé a még több és még több energiáért, mert képessé válunk arra, hogy más forrásból szerezzük energiánkat, egyenesen a teremtőtől, az univerzumból. Lehet életünknek olyan szakasza, amikor szomorú és sértett a lelkünk, sérelmet szenvedtünk. Ilyenkor a bosszúvágy lehet valóban jogos. Ha az embert mélyen megbántották, ha tisztességtelenek, aljasak voltak vele, ha rosszindulatból cselekedtek ellene, akkor természetes, hogy azt érzi, ezt meg kellene bosszulnia! Isten mégis azt mondja: ne tedd! Gondold végig,

érezd át, de ne tedd meg! Mert ha megteszed, akkor belegonoszulsz. Mert a bosszú, az átok bumeránghatású, s visszatér majd hozzád. Én azt gondolom, ha képes vagy valamiképpen feloldani a benned felgyülemlett feszültséget, indulatot és görcsöt, akkor sokkal jobban jársz, ha megbocsátasz. Ha nem, akkor el kell fogadnod, hogy nem tudod feloldani, de akkor se csinálj a másiknak fogsorcserét, s ne tekerd ki a nyakát sem! Bízd rá az istenre, hogy ő tegyen vele, amit jónak lát! „Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak, mégis szeresd őket! Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeted, mégis tégy jót! Ha sikeres vagy, hamis barátokat és igazi ellenségeket nyersz, mégis érj célt. Ha jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy, mégis tedd a jót! A becsületesség, az őszinteség sebezhetővé tesz, mégis légy becsületes és nyílt! Amit évek alatt felépítesz, lerombolhatják egy nap alatt, mégis építs! Az embereknek szükségük van a segítségedre, de ha segítesz, támadás érhet, mégis segíts! A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!” Hát valahogy így kellene ezt tenni, még ha olykor nem is olyan egyszerű! (Folytatjuk)


Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

Seneca írja, hogy a szorgalom igen nagy támasz a közepes tehetség számára is. Lépten-nyomon láthatjuk, mennyire igaz ez. Olykor a gyengébb tanulóból sikeres ember lesz… Nem egyszer még a tudományos életben is előretörnek olyanok, akikről azt hitték annak idején, mondjuk általános iskolás korukban, hogy nem sokra viszik az életben… És ugyanez érvényes a lelki életben is! Nem mindig a legszentebbek mennek papnak például. Vagy

Méregkerülő Dr. Tóth Erzsébet rovata Elérhetőség: 0905 186 015

Biztos vagyok benne, hogy az olvasók között többen vannak, akik már átélték azt a megsemmisítő érzést, amit a rák diagnózisa kivált az emberből. Azt a tanácstalanságot, egyben pánikot, mely, mint derült égből a villámcsapás súlyt le ránk. Utána pedig a páciens egyedül marad a problémájával, kiszolgáltatva az egészségügy útvesztőinek. Hallgatja az orvosok és családja elkeseredett és jobbnál jobb tanácsait, minden alapot nélkülöző biztatását és optimizmusát. Csupán a tudás hiányzik, mellyel felvértezhetné magát a pácienst, hogy miként szálljon szembe ezzel a kiszámíthatatlan ellenséggel. A tudás hatalom! Ebben az esetben min-

23

Tanácsadó

2014. április 29. | 18. szám

közepesek vagyunk. De kitartással: imával, jócselekedetekkel, nagylelkűséggel eljuthatunk az élvonalba. Ami nem más, mint Isten közelségének állandó magtapasztalása. És ezután már „csak” ki kell tartani… Ahogy a szentek tették. XXIII. János, meg II. János Pál is, az Egyház új szentjei…

A szorgalom szerepe az Egyház olyanokat is boldoggá vagy szentté avat, akik valamikor nem arról voltak híresek, hogy istenfélő életet élnek… Hogy is van ez akkor? Ennyire lényeges lenne a szorgalom? Nap mint nap tapasztaljuk, szorgalom nélkül nem sokra megy az ember. Ha nincs bennünk fejlődőképesség, ha hiányzik az akarat, ha nincs bennünk egyfajta igaz kísértés a jóra, akkor csupán arra vagyunk képesek, hogy jobb esetben, egy helyben topogjunk. A rosszabb esetben visszafelé megyünk… De ha világosan látjuk magunk előtt a célt, ha tudjuk, mi az, amit el szeretnénk érni, könnyebb áldozatot vállalni, könynyebb elviselni az út terheit. Tudják ezt azok, akiknek hosszú utat kellett megtenniük annak érdekében, hogy célt érjenek. Az egyik legegyszerűbb példa: a sportolók. Mennyi munka, mennyi lemondás. Milyen hatalmas önkontroll. Mindez azért, hogy jó teljesítményt nyújtsanak. Hogy az élvonalba kerüljenek…

A lelki élet ugyanerről szól: ha Istenhez akarunk ragaszkodni, ha meg akarunk maradni mellette, áldozatot kell hoznunk. Tehetségünk mindnyájunknak van, hogy eljussunk az Istenhez. Sokan csak

A szentek: II. János Pál és XXIII. János pápa

Net-felvételek

Új szelek a rák megelőzésében és kezelésében I. denképp. A megoldás pedig majdnem a földön hever. A felfedezést annak idején, 1931ben orvosi Nobel-díjjal jutalmazták. Otto Warburg német kutató felfedezte a sejtek energiaszerzésének egyik módját, melyet akkor Warburg-hipotézisnek neveztek el. A felfedezés lényege az, hogy a rákos sejt energiaszerzés céljából nem égeti cukrot, hanem még oxigén jelenlétében is erjeszti. Így nagy mennyiségű tejsav keletkezik. A felfedezés már majdnem feledésbe merült, mikor 2007ben ismét egy német kutató, Johannes F. Coy felfedezett egy gént, mely stabilizálja a sejtek erjedés formájában történő energianyerését. A folyamatot a cukor és keményítő következetes megvonásával visszafordíthatóvá tehetjük. Nézzük, milyen érvek szólnak amellett, hogy ez így lehessen. Szervezetünk sejtjei állandó megújulás alatt állnak. A máj sejtjei olyan gyorsan újulnak meg, hogy évente 17-szer kicserélődnek. Immunrendszerünk fehérvérsejtjei néhány nap után életképtelenek, elpusztulnak és újak képződnek helyettük. Hasonlóan működik kevés eltéréssel a többi szövet is. Testünk-

ben tehát állandó újjáépítés történik. Másodpercenként több millió sejt pusztul el és újul meg. Ez a nagymértékű sejtújulás viszont magában hordja a hibás sejtek keletkezését. A genetikai információ állandóan átadódik az új sejtbe. A másolási hiba viszont katasztrofális következményekkel jár a sejt számára. A hibás sejt általában elpusztul. Ha viszont a hibás sejt kikerül az ellenőrzés alól, akkor rákos sejt keletkezik. A sejt ellenőrzés nélkül kezd növekedni. A daganat akkor válik agresszívvá, mikor a körülötte lévő sejteket és szöveteket feloldja, és elfoglalja helyüket. Minél hamarabb sikerül a daganat felfedezése, annál jobbak a beteg kilátásai a gyógyulásra. A kísérletek arra irányulnak, hogy olyan vizsgálati módszereket fedezzenek fel, melyek a rákbetegséget minél korábbi állapotában tudják kimutatni. Tudnunk kell, hogy szervezetünkben rákos daganat nélkül is van erjesztés által nyert energia. Ismert tény, hogy a leggyakoribb és legeffektívebb az égetés által nyert energia. Mivel az égetésnél szabadgyökök keletkezhetnek, a szervezet úgy döntött, hogy az olyan sejtekben ahol a szabadgyökök keletkezé-

se veszélyes lenne, fenntartja az erjedéses energianyerést. Ilyen szövetek az agy, szemideghártya, erek belső falának sejtjei és a szaporodás sejtjei. Így biztosítja szervezetük a hiba nélküli osztódást. Túlzott izommunka és oxigén hiányában is lehetséges erjesztéses energiaellátás. Itt azonban amint megfelelő az oxigénellátás, az energianyerés abban a pillanatban égetésre áll vissza. Nem minden erjesztés egyforma. Az erjesztés ezekben, sejtekben és szövetekben teljesen más lefolyású, mint a daganatos sejtekben, csupán a végtermék, a tejsav ugyanaz. A rákos sejtekben az erjesztés az úgynevezett TKTL-1 gén irányítása alatt áll. Az izmokban történő erjesztés azonnal átáll égetésre, amint oxigénhez jutottak a szövetek. A rákos sejtek és szövetek oxigén jelenlétében is tovább folytatják az erjesztést. Így előnyhöz jutnak az egészséges sejtekkel szemben. Oxigén nélkül is tudnak energiát termelni, ráadásul a termelődő tejsavnak köszönhetően invazívak – erőszakosan utat törnek növekedésükhöz a környező szövetek hátrányára. (Folytatjuk)


24

Csallóköz

Olvasószolgálat

Tudja-e mit ünneplünk május 1-jén? Méry Szilveszter Egyházgelle

Zöld Tibor Vajka Természetesen tudom, a munka ünnepe van május 1-jén. Édesanyám mondta, hogy régen felvonultak zászlókkal, majd találkoztak a régi ismerősökkel. Nagyon jó dolognak tartom ezt, bár nem egészen abban a formában, de szerintem a mai világban is kellene olyan nap, ahol az egész falu, város összejön és beszélgetnek.

Véradók

DUNASZERDAHELY – április 29.: Dana patika (Fő utca); április 30.: Noe (Nagyabonyi út); május 1.: Cobra (Sport utca); május 2.: Egyszarvú patika (Vasút utca); május 3.: Szent Mária gyógyszertár (Nagyabonyi út); május 4.: Dr. Max (Kaufland); május 5.: Kórházi patika (Nagyabonyi út). GALÁNTA – április 29.: Tesco (Max); április 30.: Areál zdravia (Nálepka utca); május 1.: Klokner (Hódi út); május 2.: Sun Pharma (Kaufland); május 3.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); május 4.: Dr. Max (Vajanský utca); május 5.: Felicita (Hódi út). KOMÁROM – április 29.: Duna patika (Duna utca); április 30.: Alba patika (Eötvös utca); május 1.: Terra Rosa (Vársor utca); május 2.: Bionatur (Építők útja); május 3–4.: Dr. Max (Kaufland); május 5.: Rákóczi utcai patika (Rákóczi utca).

Élő nyelv

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson április 22–23-án a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Kaproncai László, Kovács Péter mérnök, Simon Tímea, Cseh Andrea; Balázsfa: Puha Dénes; Galánta: Doháňošová Darina; Balony: Vida Zoltán, Vörös Károly, Vörös Imre, Csicsay Pál, Czirák László; Nagymegyer: Kostrej Miroslav; Felsőpatony: Molnár László; Pódafa: Hideghéty István; Bős: Csánó Tibor; Szentmihályfa: Elek László; Várkony: Mgr. Karika Tünde, PaeDr. Menyhárt József; Pozsonyeperjes: Sáha Éva; Nádszeg: Gottlieb Péter, Kovács Lajos, Gombos Pál; Felsővámos: Novotný Norbert; Nagymegyer: Magyarics Tamás, Varga Erzsébet; Béke: Kovács Éva; Pinkekarcsa: Csörgő Gyula; Nyárasd: Hervay Andrea; Nyárad: Végh Béla, Oriško László; Tárnok: Matus Attila; Fél: Mgr. Jakóczy László.

22.30, szombat 10.00, vasárnap 12.00; Veszélyzóna (francia–kanadai akciófilm): 13.00, 15.10, 17.20, 19.30, 21.40, szombat-vasárnap 10.50; Amerikai kapitány – A tél legendája 3D (amerikai kalandfilm): 14.00, 16.45, 17.45, 19.30, 20.30, 22.15, szombat– vasárnap 11.15; Mr. Peabody és Sherman kalandjai 3D (amerikai családi animációs film): szombat–vasárnap 10.30, 12.30; Need for Speed 3D (amerikai akciófilm): 14.20; Noé

A szerző felvételei

A munka ünnepét tartják május 1-jén. Nekem személy szerint nagyon hiányoznak azok a felvonulások, mert nagyon jók és látványosak voltak. Összejöttek a régi ismerősök, tanárok, barátok, sajnos a mai világban ez nincs. .

Gyógyszertári ügyelet

CINEMA CITY GYŐR PLAZA (május 1–7.). A csajok bosszúja (amerikai vígjáték): 13.30, 15.45, 18.00, 20.15, 22.30, szombat–vasárnap 11.15; Amazónia (francia–brazil természetfilm): 13.45, 15.45, szombat–vasárnap 10.15, 12.00; Az elnémultak (amerikai horror): 16.30, 18.30, 20.30, 22.30; Százkarátos szerelem (francia vígjáték): 14.00, 16.00, 18.00, 20.30,

Vojtík Szimona

Varga Piroska Lúcs

Gódány Csilla Királyfiakarcsa A munka ünnepét. Anyukám épp a napokban mesélte, hogy régen mindenki kivonult, iskolák, óvodák munkahelyek. Szerintem nagyon jó dolog volt, mert legalább összejöttek az emberek, találkoztak, beszélgettek. Most is lehetne ilyet csinálni, csak nem felvonulni, hanem valami bulit szervezni.

Moziműsorok

Azt hiszem a bolondok napját, de nem vagyok benne biztos. Számomra csupán munkaszüneti napot jelent május 1-je, többet nem mond.

Misad Katalin

Egy olvasó kifogásolja a meghal ige használatát a következő mondatban – Irakban ma délelőtt legalább hatvanan meghaltak egy robbantásos merényletben –, szerinte ugyanis meghalni csak természetes módon lehet. A magyar értelmező kéziszótár a kérdéses szócikkben a meghal igének csak az általános jelentését jegyzi, azaz: ’aki megszűnik élni’. Abban azonban igazat adunk olvasónknak, hogy a mindennapi nyelvhasználatban a szóban forgó igével elsősorban a természetes módon, illetve valamely betegség által bekövetkezett halálra utalunk, pl.: végelgyengülésben meghalt, szívelégtelenség következtében halt meg. Ha a szónak – elsődleges értelmezése mellett – bizonyos megkülönböztető vagy összehasonlító jelentése kerül előtérbe, választhatjuk a szövegkörnyezetbe leginkább illő, rokon értelmű megfelelőjét. Pl.: Irakban legalább hatvan áldozata van a délelőtti robbantásos merényletnek. Vagy: Irakban legalább hatvanan vesztették életüket egy robbantásos merényletben.

(amerikai filmdráma): 17.00, 19.40, 22.20, szombat–vasárnap 10.00, 11.40, 19.40; Rio 2. (amerikai animációs film): 13.50, 16.00, 18.10, szombat–vasárnap 11.40; A beavatott (amerikai akciófilm): 20.15; Isten fia (amerikai filmdráma): szombat– vasárnap 12.45; Nagytudásúak (francia vígjáték): 17.45, 21.45; Pofázunk és végünk (amerikai akció-vígjáték): 14.30, 19.45; Transzcendens (amerikai–kínai–angol sci-fi): 15.00, 17.30, 20.00,

22.30, szombat 10.00, vasárnap 12.30. GALÁNTA, DK mozi, április 29–30.: Hosszú út lefelé (angol film): 19.00; május 1–2.: A csodálatos Pókember 2. (amerikai akciófilm): 19.00; május 2–3: A gyógyító (német filmdráma): 21.30; május 3–4.: A csodálatos Pókember 2. (amerikai akciófilm): szombaton 16.30, 19.00, vasárnap 19.00.


Jazz est az Arthe Caféban!

május 20-ig, a tárgyban kérik feltüntetni: Szlovákiai Magyar Dal Napja. A vasárnap fellépő együtteseket neves zenészekből és szakemberekből álló zsűri választja ki. Egy zenekar azonban a Tábor honlapján induló közönségszavazáson keresztül is rákerülhet a nap programjára. A fellépő zenekarok igénybe vehetik majd a nagyszínpadot minden felszerelésével, profi hangosítóinkkal és vetítési lehetőséggel. Emellé a táborújság színes mellékletében, valamint az internetes csatornákon bemutatkozási felületet kínálnak a jelentkezőknek. A csapatok útiköltségét a

szervezők térítik, az ellátást biztosítják. A július 15. és 20. közt sorra kerülő Gombaszögi Nyári Tábor koncertprogramját kalandos módon ismerhette meg a publikum: a főszervező elrablásáról szóló videóból kiderül, a Tábor húzónevei a Tankcsapda, az Intim Torna Illegál, a Jóvilágvan, az Anna and the Barbies, a Jóvilágvan és a Heaven Street Seven lesznek. További információk a tábor honlapján: (http://www.gombaszog.sk) és facebook (http://facebook.com/gombaszog) oldalán találhatóak.

A Vöröskereszt majálisa másodszor! DUNASZERDAHELY – Május 10-én, szombaton este 7 órai kezdettel kerül sor a II. Majálisra a Vöröskereszt helyi szervezete rendezésében a Luni ét-

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 18. hét

Szőlőtermelő (4) – a Chateau Modra ajánlata, a munkavégzés helye Gomba (Hubice). Kapcsolat: 0903 203 140 Takarító(nők), szobalányok – a Flexxnext Intermediats Kft. állandó munkaviszonyba Hollandiába. Feltétel az aktív angol nyelvismeret, szállás biztosítva, fizetés 1250 euró/hó, belepés, azonnal ill. folyama-

Színház

Kiállítás

Szlovákiai Magyar Dal Napja – felhívás

A nevezéshez legalább három saját dal szükséges, amiből egy elektronikus formában is meghallható. Ezt a számot klip, amatőr videófelvétel, vagy hanganyag formájában, illetve az együttes további paramétereit az info@gombaszog.sk címre várják

Kultúra KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, május 2–5.: Velencei kalmár (19.00, vasárnap és hétfőn 15.00, bérletes).

DUNASZERDAHELY – Herbie Hancock javaslatára április 30-át a jazz nemzetközi napjává nyilvánította az UNESCO. A Nemzetközi Jazz Nap a jazz műfaján keresztül hivatott a kultúrák közötti párbeszéd és megértés fontosságára irányítani a figyelmet egyesítve ezzel az embereket a világ minden szegletéből. E ünnep alkalmából a Jazz Klub is csatlakozott a világraszóló rendezvénysorozathoz, melynek a jazz népszerűsítése is a célja. Az április 30-án, este fél 9-kor fellépő zenekar a nagyszerű fiatal zenészekből álló Jánoska Jazz Consort lesz: Roman Jánoska – hegedű, František Jánoska – zongora, Tomáš Baroš – bőgő, Dávid Hodek – dob. (–)

Új programmal színesedik a Gombaszögi Nyári Tábor! Az utolsó nap, július 20. a felvidéki zenekarok seregszemléje és ünnepe, a Szlovákiai Magyar Dal Napja lesz. A minifesztiválra várják az együttesek jelentkezését, a végleges programról zsűri és közönségszavazás dönt.

25

Olvasószolgálat

2014. április 29. | 18. szám

teremben. A jó hangulatról a Black & White – Bertók Tóth Kati és Bertók Pityu gondoskodik. A belépőjegy ára 24 euró (üdvözlőital, kétszeri vacsora, tosan! Angol nyelvű életrajzokat a következő címre kérjük: office@ flexxnext.eu, 0917 510 864 Sofőr tehergépkocsira, traktorra (1) – a munkavégzés helye Nagypaka. Kapcsolat: 0903 409 181, michal.urban@zoznam.sk Pannon-Work Slovakia ajánlatai: anyagbeszerző Nagymegyerre; logisztikai és egyben értékesítői referens Dunaszerdahelyre; biztosítási üzletkötőket Dunaszerdahelyre, eladónőt Pozsonyperjesre. Kapcsolat: 031/551 18 44, info@pannonwork.sk

sütemény, ásványvíz). Tombola-felajánlásokat szívesen fogadnak a szervezők. Tel.: 051/552 26 87, e-mail: dunajskastreda@redcross.sk (–) Diszponens a szállítás területén (disponent prepráv) – a dunaszerdahelyi Metrans ajánlata. Kapcsolat: 031/323 42 08, életrajzokat lehet küldeni a köv. e-mail címre pkugler@metrans.sk Regionális üzleti képviselő (1) – a dunaszerdahelyi EDENY ajánlata. Kapcsolat: 0915 981 989 nikoleta.hozakova@edeny.sk, Pincér (1) – munkavégzés helye Dunaszerdahely. Kapcsolat: 0905 338 247, recepcna.nevada@gmail.com

DUNASZERDAHELY – Május 17-ig látható Az én városom című várostörténeti kiállítás a Vermes-villában. A nagyközönség elől eddig elzárt eredeti dokumentumok, használati tárgyak, történelmi, vallástörténeti érdekességek rendhagyó kiállítása településünk többszáz éves múltjába nyújt betekintést. – Május 3-ig megtekinthető a Képzőművészeti Spektrum 2014 amatőr képzőművészeti verseny résztvevőinek munkáiból nyílt kiállítás a Csallóközi Múzeumban. SOMORJA – Május 15-ig megtekinthető a Buják Ágnes festményeiből nyílt tárlat a művelődési központ Tallós Prohászka István Kiállítótermében. Vegyes DUNASZERDAHELY – Április 29-én, kedden délelőtt 11 órától az Énekel az ifjúság elnevezésű kerületi verseny zajlik a művelődési központban. – Április 30-án, szerdán délután 5 órától az Egészségklub következő előadásának címe Születésünk emlékei. Előad: Nagy László reikimester. – Május 5-én, hétfőn este 6 órától Kiss László nyugalmazott orvos, orvostörténész és a történelemtudományok kandidátusának előadása lesz a Csemadok Házban A himlő elleni vakcinától a méhnyakrák elleni oltásig címmel. – Május 6-án, kedden este 7 órától a Benkó Dixieland Band jótékonysági koncertje lesz a művelődési központ színháztermében a dunaszerdahelyi kórház újszülött osztálya javára. NAGYMEGYER – Április 30-án, szerdán délután 3 órától májusfát állítanak a Tájház udvarán, ahol kézi mesterségek bemutatója, művészeti csoportok fellépése is lesz.


26 Névnapok Április 29.: Péter, Lea, Leo Április 30.: Katalin, Kitti, Anastázia Május 1.: Fülöp, Jakab Május 2.: Zsigmond, Žigmund Május 3.: Irma, Tímea, Galina Május 4.: Flórián, Mónika, Florián Május 5.: Adrián, Györgyi, Lesana

Heti évforduló Március 29. a Tánc világnapja. 1727-ben ezen a napon született Jean Georges Noverre táncvirtuóz. 69 éve, 1945. április 29-én az amerikai csapatok felszabadították a Dachau-i koncentrációs tábort. 1958. április 29-én született Szvorák Katalin népdalénekes. 22 éve, 1992. április 29-én halt meg Déri János riporter, műsorvezető. Május első napján a házakat zöld lombokkal díszítették fel. Ezen a napon tartják a munka ünnepét, a munkavállalók szolidaritási napját. Munkás Szent József, a munkások védőszentjének napja. 83 éve, 1931. május 1-jén átadták az Empire State Building-et. 1899. május 3-án létrejött a Ferencvárosi Torna Club, az FTC. 28 éve, 1986. május 3-án halt meg Bálint Endre festő, grafikus, a modern magyar művészet, az avantgárd egyik legjelentősebb alakja. Május 4. Anyák napja. 35 éve, 1979. május 4-én Margaret Thatcher, az első női brit miniszterelnök megalakította konzervatív kormányát. 1909. május 5-én született Radnóti Miklós költő.

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény KÖZSÉG VESZPRÉM MEGYÉBEN

AMERIKAI SZÍNÉSZ

ZOLTÁN

HAZA FELE

FRANCIAORSZÁGI TÁJEGYSÉG

VÉRCSOPORT

DIADALMAS

HAT. RAG NYUGTA, ELISMERVÉNY

GRAMM

R. 1. RÉSZ

HATÁROZÓSZÓ MAGYAR JAZZMUZSIKUS (Attila)

CSEH GRAFIKUS (Josef)

KORTÁRS MAGYAR SZÍNÉSZ (Áron)

VISSZA: KIHALT FUTÓMADÁR

RÓMAI 3

KÖTŐSZÓ AZ USA TAGÁLLAMA NEM HAGY BÉKÉN KETTŐS BETŰ

ÖTVÖSMŰVÉSZETI ELJÁRÁS RÉSZ – NÉMETÜL

FŐNÉVKÉPZŐ NÉVSZÓHOZ

JÓ MOD0R

RÓMAI 50 HAZÁNK EGYIK FALUJA

MEGAELEKTRONVOLT, röv.

JÓINDULAT

GYÜMÖLCS GLICIN FELE

JÁRMŰ ALKATRÉSZE NÉMET FIZIKUS

FRANCIA URALKODÓCSALÁD VOLT

HATÁROZÓSZÓ DEZODORMÁRKA

IGEKÖTŐ

DAGÁLY

HIDROGÉN, VANÁDIUM

FLUOR

GAUSS

VITAMIN

RÓMAI ÖT

GIGA, röv.

R. 2. RÉSZ

Népi bölcsesség Hűvös, esős május, sok széna, sok szalma. Száraz a május, száraz az esztendő. Ha a E heti rejtvényünkben Martialis római epigrammaköltő egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. május nedves, a június száraz lesz. Ha Fülöp és Jakab napján meleg van, bő termés A 16. szám helyes megfejtése: A kétely a bölcsesség kezdete. (Descartes). Sorsolással könyvet nyert lesz, a Székelyföldön ez a „zöldfarsang”. Farkas Erzsébet (Dunaszerdahely). Gratulálunk!

Aforizma Bizonyos foltok nem távolíthatók el az anyag megsértése nélkül. (Bohumil Hrabal)

Fejtörő Kérdésben a felelet Az alábbi kérdő mondatok tartalmazzák a választ is. 1. Mit csinál a gégetükrözés? 2. Ki a spanyolgallér tulajdonosa? 3. Ki szólalt fel a konferencián? 4. Ki nyomta meg a sziréna gombját? 5. Mi található a büfészekrény tetején? Az előző szám helyes megfejtése: petrezselyem, füstölt sonka, uborka, bab, krumpli. Ismét eltelt egy hónap. Áprilisi nyertesünk sorsolással: Vörös Tímea (Nyékvárkony), akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el.

A természet palettája

Vas Gyula felvétele


27

Szabadidő

2014. április 29. | 18. szám

Heti horoszkóp 2014. április 29. – május 5.

Fogas Ferenc archív felvétele

Szent Flórián ünnepély BŐS – Május 3–4-én, szombaton és vasárnap kerül megrendezésre a járási Szent Flórián ünnepség a községben. Program: Május 3., szombat: 9.00: bemutató taktikai gyakorlat az Amade kastély épületében; 11.00: a gyakorlat kiértékelése; 14.00: ünnepi köszöntő; 15.00: járási elnöki és polgármesteri kupaverseny; 17.00: verseny kiértékelése, díjak átadása; 18.00: kultúrműsor – Fodor Bianka és Dóra, valamint a kimlei harmonikások fellépése; 19.00: bajnoki labdarúgó-mérkőzés; 20.00: zenés majális. Május 4., vasárnap: 9.30: fogadás a községházán; 10.40: zenés díszfelvonulás a Fő utcán; 11.00: Kálvária búcsú – Szent Flórián szobrának koszorúzása, ünnepi szentmise a Kálvárián; 12.30: ebéd és térzene a piactéren. (–)

J Á T É K !

Belépőjegyet nyert! Múlt heti számunkban azt kérdeztük olvasóinktól, hogy milyen díjban részesült 2007-ben a Csík zenekar. A válasz: Fonogram-díjban. A megfejtők közül Hoboth Hajnalkát (Dunaszerdahely) sorsoltuk ki, aki páros belépőjegyet nyert a Csík zenekar május 15-i dunaszerdahelyi koncertjére az Authentica produkciós iroda felajánlásával. A nyereményt postán küldjük el. Gratulálunk!

Viccplacc Hajnali kettőkor verik az öreg székely ablakát. – Ki az? – kérdi álmosan. – Én vagyok az Áron bácsi, a Gergő, a szomszéd legény! Van magának itthon tintája? – Nincsen fiam – válaszolja, majd megint elalszik. Húsz perc múlva megint verik az ablakot... – Ki az? – hangzik a kérdés megint. – Én vagyok Áron bácsi, a Gergő, hoztam magának tintát... Egy barna, egy vörös és egy szőke nő hajótörést szenvednek. A legközelebbi sziget 20 kilométerre van.

Elkezd úszni a barna, úszik 5 kilométert, ott elfárad, még úszik 5 kilométert, de ott már végképp elfárad, és belefullad a tengerbe. Elkezd úszni a vörös. Úszik 10 kilométert, ott elfárad, úszik még 5 kilométert, de ott már végképp elfárad, és belefullad a tengerbe. Elkezd úszni a szőke nő. Úszik 19 kilométert, de ott már nem bírja tovább, ezért visszaúszik a szigetre. Megáll két rendőr egy pékségnél. Bemegy az egyik, majd egy pár perc múlva kijön. Odaszól a társának: – Ha kitalálod, mennyi kakaós csigát vettem, tiéd lehet mind a kettő!

Kos (III. 21.–IV. 20.) Rendületlenül megy előre, teszi a dolgát, meghódítja az embereket, lenyűgözi a környezetét és valami egészen nagy dolgot hoz létre. Keddtől csütörtökig tele leszel energiával. Jön, megy, intézkedik, rendezi az ügyeit, másoknak is besegít, és még akár plusz munkát is felvállal.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Attraktív lesz, alkalmanként már-már munkamániás, ugyanakkor megfigyelhető, hogy mind szakmai, mind pedig magánéleti téren sikereket ér el. Pénzügyi téren megnyílik egy lehetőség, ami bár sok kockázatot rejt, a haszon annál nagyobb. Vajon lesz mersze belevágni?

Bika (IV. 21.–V. 20.) Különösen erős energiákat kap ezen a héten az égiektől, alig tudja felhasználni a plusz erőt. Nem véletlen a csillagok akciója, hiszen a hét második felében fontos szerepet kapnak életében az égi erők. Nem kis meglepetést okozhat valakinek, aki éppen a sikere nyomán figyel fel önre.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Az égiek most minden pozitív energiát, ötletet, kreativitást megkétszereznek önben, így bármit létrehozhat, bármilyen messzire eljuthat. Ezt a kiváló tendenciát egész hét folyamán megfigyelheti, és fordítsa is a javára! Javul a koncentrációképessége, határozott lesz.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Az égiek jótékony energiákat juttatnak el önhöz, érezni fogja a béke, a harmónia jelenlétét. Ebben a viszonylag csendes közegben könnyebben tud új ötletekkel előállni, kreatívabbá, ötletesebbé válik, és látványosan megnő a szeretet iránti igénye. Ezek ötvözése nagyon jót tesz a lelkének.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Aktivitása kissé lecsökkent, ami nem baj, így legalább a saját gondolataira is jut idő. Nézze reálisan a helyzetét! Vegye tudomásul, hogy nem kell örökké 100 százalékon teljesítenie, túlórákat vállalnia, mások dolgait megoldani ahhoz, hogy sokra vigye és eredményeket érjen el!

Rák (VI. 22.–VII. 22.) Itt az idő, hogy a régebben elakadt, befejezetlen ügyeket elővegye, átgondolja, s más irányokból megközelítve megoldja azokat. Csütörtökön nehéz órák várnak önre, figyeljen arra, hogy sok külső támadásnak lesz kitéve, melyek együtt járhatnak a megtévesztés lehetőségével. Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Főleg érzelmek terén történhetnek változások életében, ugyanakkor örömhír, hogy mindenképpen jó irányba halad. Az egyébként is jól működő emberi kapcsolatai még inkább elmélyülhetnek, a problémás kötelékek javíthatóak, könnyen tud kommunikálni és rendezni a félreértéseket. Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Lesznek pillanatok, amikor úgy érzi, képtelen kiszabadulni a mókuskerékből. Ne aggódjon, mert ami késik, nem múlik, s ha most 100 százalékon teljesít, annak meglesz hamarosan a jutalma is. Fektesse minden erejét és energiáját a munkájába, szakmai előmenetelébe.

Bak (XII. 22.–I. 20.) A hét elején még pihenhet egy kicsit, ám utána erőteljes fokozatra kell kapcsolnia. Egy pillanatra se lankadjon a figyelme, mert sok lehetőség keresztezi az útját, nem húzhatja az időt. Különösen jók az esélyek a szakmai előmenetelre, vagy a rejtett képességek megmutatására. Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Ez a hét számos kecsegtető lehetőséget hoz, viszont szét kell tudnia választani a valóságot az irreálistól, mert mindkettőből adódik. Csakis olyan dolgokba fogjon, amelyeknek a létezéséről, részleteiről megbizonyosodott. Jusson eszébe a mondás: nem minden arany, ami fénylik! Halak (II. 21.–III. 21.) Készüljön arra, hogy bőven akad feladata, így lesz hol levezetnie a kreativitását. Lehet, hogy néhány irigykedő pillantás kíséri majd a mindennapjait, de ne foglalkozzon ezekkel, csak a saját dolgára figyeljen. A heti bolygómozgások hozzásegítik a sikerekhez és az elégedettséghez.


28

NAGY TÉTELBEN 1,30 eurótól bor. Továbbá KEDVEZŐ áron: www.cserepkalyhakm o b i lc s e re p k a l y h a k . h u ; www.kezifabutorok.com; www.furdodezsak.com A bősi nyugdíjas otthon szabad helyekkel rendelkezik egész éves bentlakásos ellátásra. Tel.: 031/559 42 04. ÁLLÁS SZOLGÁLTATÁS Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak és invalidusoknak. Tel.: 0907 723 420. Fürdőkád-zománcozás hideg zománccal. Tel.: 0949 727 489. Kölcsön 100 euróig, akár 10 percen belül. Csak személyi igazolvány szükséges: 0903 222 071. www.azenhitelem.sk Bővítettük VARRODÁNKAT – vállalunk VARRÁST, JAVÍTÁST – öltönyök, ruhák, kabátok, függönyök, stb. FOCUS DIVATHÁZ DUNASZERDAHELY. Szatellit TV-szerelés, legtöbb magyar csatorna, 20 eur/év, Bacsák (posta) utca 247., DS, tel.: 031/321 99 99, www.itelcom.sk Könnyen hozzáférhető hitel 40 ezer euróig jövedelemigazolás nélkül egzekúció esetén is – ingatlanfedezettel: 0903 222 071. www.azenhitelem.sk Költöztetést és egyéb fuvarozást vállalok olcsón. Tel.: 0915 257 102. Vannak elmaradásai és egyben szeretné megvásárolni városi lakását? Kifizetjük adósságait, forduljon hozzánk bizalommal: 0917 373 275. Gyorskölcsön 4 órán belül akár 2000 ezer euróig: 0903 222 071. www.azenhitelem.sk Hitel 20 000 euróig kereseti kimutatás és kezes nélkül, kedvezőtlen kölcsönök lefizetésére, exekúció esetén is: 0917 373 275. Eladó nem ÁFA-fizető szlovák Kft. Részletre is: 0905 947 712.

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés

Keresek dunaszerdahelyi élelmiszerüzletbe higiéniai engedéllyel rendelkező elárusítónőt heti 3 x 8 órára (délutáni műszak). Tel.: 0903 791 765. Tapasztalt ápolónő gondozást vállal a Csallóközben. Tel.: 0908 289 757. Pincér-szakács munkát vagy brigádmunkát vállal, kocsmában is. Tel.: 0905 236 357. INGATLAN Vennék szántóföldet Bős, Baka, Csallóköznádasd, Dercsika, Felbár, Süly, Bacsfa, Szarva, Egyházgelle, Karcsa, Lúcs kataszterben. Tel.: 0905 447 964. Szántóföldet veszek. Tel.: 0908 700 149. Eladó öreg családi ház 10 áras telken, Bakán. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0903 438 031. Vennék termőföldet – DS járás. Ár: 7000 euró/ha vagy megegyezés szerint. Tel.: 0917 924 693. LAKÁS, GARÁZS Eladó 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen, a Rózsa ligetben (64 m2). Tel.: 0917 314 647. Eladó egyszobás lakás Dunaszerdahelyen (Nyugat-lakótelep – Jantárová ul., 40 m2, műanyag ablakok, külső szigetelés). Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905 666 590. Vennék, ill. bérbe vennék 4 szobás vagy nagyobb házat DS-en, vagy közvetlen környékén: 0905 947 712. Eladó átalakított 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Újfalu-lakótelepen). Ára 33 000 euró. Tel.: 0905 425 665.

Dentális higiéna – professzionális fogtisztítás és fehérítés. Tel.: 031/551 74 45, DS. Elcserélem garzonlakásomat 3 szobásra Dunaszerdahelyen. Tel.: 0902 358 872. Eladó 3 szobás, hőszigetelt lakás Dunaszerdahelyen (Nová ves 2222). Tel.: 0918 514 761. Eladó felújított 1 szobás lakás Dunaszerdahelyen a Rózsa ligetben. Tel.: 0918 65 25 19. Eladó emeletes családi ház Nagymegyeren, a termálfürdőtől kb. 800 méterre. Tel.: 0917 282 803.

Eladó 5 éves türkiz-metál Suzuki SX 4. Első tulajdonos, garázsolt, gyártási év 2009. Ár 5780 euró. Tel.:0915 752 582

KIADÓ – BÉRLET

Eladó buxus. Tel.: 0918 499 263. Eladó sövénynek sűrűn és gyorsan növő oszlopos tuja: 120 cm 5 euró, 80 cm 3,80 euró. Tel.: 0915 484 352. Eladó Tchibo Family darált kávé, Eduscho szemes és darált kávé. Ára: 4,50 euró/kg. Házhoz szállítjuk. Tel.: 0903 720 739. Eladó káposzta-, kel- többfajta paradicsom-, paprika- és dinnyepalánta: Jahodná 472. Tel.: 0918 984 972. Eladó többfajta paprika-, paradicsom-, zeller-, karalábépalánta Feketenyéken Varjú Károlynál. Tel.: 0903 475 943.

Kiadó 130 m2-es üzlethelyiség Nagymegyer központjában. Tel.: 0917 238 634. Kiadó egyszobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0915 177 930. Kiadó 1 szobás (egyedülálló személynek, vagy gyermektelen párnak) és 4 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0918 444 624. Bérbe adom 3 szobás, 72 m2-es lakásomat Dunaszerdahelyen, 220 euró + valós energiafogyasztás: 0905 947 712. Bérbe adó garázs Dunaszerdahelyen, a Fenyves-lakótelepen (2764). Tel.: 031/552 21 22; 0908 241 635. PIACI STANDOK kiadók a bogyai autóbazár fedett területén, közvetlen a főút mellett. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905 978 833. Kiadó 2 szobás, részben berendezett lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 031/552 20 19. GÉPJÁRMŰ Eladó SEAT IBIZA jó állapotban (gy. év 2006, 90 000 km). Tel.: 0905 552 358. Eladó jó állapotban lévő Renault Grand Tour 1.6 (benzines), gy. év 2010. Tel.: 0907 716 224. Eladó – kölcsönre is – 9 éves Mercedes C270 TDI. Ára: 5399 euró: 0905 947 712.

ISMERKEDÉS Magányos, 65 éves férfi 45–60 év körüli élettársat keres komoly szándékkal. Tel.: 0902 400 805; 0908 640 770. VEGYES

HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. Megrendelhetők 7 hetes brojler pulykák ingyenes házhoz szállítással. Tel.: 0949 503 301. A topolnicai baromfifarm (Galántától 5 km-re) eladásra kínál 8 hetes tojójércét többféle színben, 1–14 napos brojler kacsát, 1–14 napos MULARD májkacsát, 1–14 napos szürke LANDES kislibát, 8 hetes brojler pulykát, tápot és koncentrátumot. Tel.: 0905 450 432; 0905 551 499; 031/78 11 563.


Dentálna hygiena – profesionálne čistenie a bielenie zubov. Tel.: 031/551 74 45, DS Csiliznyárad község PÁLYÁZATOT HIRDET a helyi Óvoda és Alapiskola igazgatói tisztségeinek betöltésére, 2014. július 1-jei munkaviszonyba való lépéssel. Kérjük, a pályázati anyagot 2014. május 25-ig postázza a köv. címre: Obec Ňárad, Obecný úrad, 930 06 Ňárad 78. A pályázati feltételek az igazgatói tisztségek betöltésére a község honlapján: http://narad-csiliznyarad.sk elérhetőek. Tallóstól 3 km-re lévő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömnivaló pecsenyekacsák, tömnivaló MULARD hím májkacsák, tömött fehér kacsák, tömött MULARD májkacsák élve és tisztítva, 8 hetes BIG 6-os brojlerpulykák. Tel.: 0915 291 826; 031/778 23 53. Napos brojler- és tojócsirkék, brojler- és májkacsák, 7 hetes tojók és pulykák, 16 hetes tojók, takarmányok. Házhoz szállítás. Tel.: 031/552 65 92.

29

Apróhirdetés > Hirdetés

2014. április 29. | 18. szám

DROBNÉ INZERÁTY DONOVALY – Ponúkame na predaj 1-izbový apartmán (štúdio) v apartmánovom dome MAGURA, 10 m od sedačkovej lanovky – NOVÁ HOLA. Apartmán sa nachádza na 1. poschodí o výmere 23 m2. V apartmáne je šatník, kuchynská linka, posedenie, manželská posteľ, TV s káblovou televíziou. V kú-

Dynamicky sa rozvíjajúca spoločnosť Edeny s.r.o., pôsobiaca 9 rokov na slovenskom trhu hľadá regionálneho obchodného zástupcu pre Bratislavský kraj v odvetví pekárenského sortimentu. Podmienkou je znalosť slovenského jazyka a maturita. Kontakt: edeny@edeny.sk

GYÓGYÍ T Ó F E S ZT IV Á L JIM SANDERS ismét Dunaszerdahelyre látogat. Az amerikai misszionárius a Biblia örömüzenetét hirdeti és imádkozik a betegekért. Mindenkit szeretettel várnak május 4-én, vasárnap,

16.00 órakor a dunaszerdahelyi Üzleti- és Tájékoztatási Központban (volt pártépület). A részvétel ingyenes! peľni je vaňa spolu s WC. Mesačné prevádzkové náklady sú cca 35 eur + energie. V areáli sa nachádza detské ihrisko Habakuky, bobova draha, klzisko. Parkovanie je pred domom. Cena dohodou. Tel.: 0910 138 086.

ZPS Gabčíkovo (Domov dôchodcov) má voľné kapacity na celoročný pobyt. Tel.: 031/559 42 04. Dám do prenájmu obchodný priestor v centre Dun. Stredy. Tel.: 0905 808 524.

Obec Vrakúň vyhlasuje výberové konanie na obsadenie funkcie riaditeľa základnej školy v Základnej škole Ferenca Móru s vyučovacím jazykom maďarským Vrakúň, s nástupom od 1. 7. 2014.

RE/MAX Attractive Fő utca 28/7. (2. emelet) 929 01 Dunaszerdahely Tel.: +421 31/ 550 55 55

Podmienky účasti výberového konania: Kvalifikačné a iné požiadavky: kvalifikačné predpoklady v súlade s § 34 ods. 2 zákona č. 317/2009 Z. z. o pedagogických zamestnancoch a odborných zamestnancoch a o zmene a doplnení niektorých zákonov odborná a pedagogická spôsobilosť v zmysle vyhlášky MŠ SR č. 437/2009 Z. z., ktorou sa ustanovujú kvalifikačné predpoklady a osobitné kvalifikačné požiadavky pre jednotlivé kategórie pedagogických zamestnancov a odborných zamestnancov najmenej 5 rokov pedagogickej praxe bezúhonnosť práca s PC komunikačné zručnosti na úrovni vedúceho zamestnanca znalosť legislatívy v oblasti školstva a samosprávy flexibilita schopnosť pracovať samostatne ovládanie maďarského jazyka slovom i písmom; vítaná je znalosť aspoň jedného svetového cudzieho jazyka.

Csiba Erzsébet

Szitás Hilda

Horváth Gabriella

Nagy Zoltán

0905 662 259

0918 988 138

0905 853 822

0903 420 895

alzbeta.csibova@re-max.sk

hilda.szitasova@re-max.sk

gabriela.horvathova@re-max.sk

zoltan.nagy@re-max.sk

ÁRA 28 900 EURÓ

ÁRA 63 000 EURÓ

ÁRA 45 990 EURÓ

ÁR: 41 000 EURÓ

VÁRKONY – Eladó 3 szobás, DIÓSPATONY – Eladó DS – Eladó a Neratovice BŐS – Eladó felújított 70 m2-es lakás 2 áras kis- 3 szobás családi ház téren felújított 3 szobás la- 3 szobás lakás (64 m2) a 1121m2-es telekkel. kás szigetelt lakóházban, falu központjában. kerttel. erkéllyel. 0905 662 259

0918 988 138

Horvath Gabriella 0905 853 822

Nagy Zoltán 0903 420 895

Požadované doklady k prihláške: písomná žiadosť o zaradenie do výberového konania profesijný životopis s uvedením jazykových znalostí overená fotokópia dokladu o najvyššom dosiahnutom stupni vzdelania a overená fotokópia dokladu o vykonaní 1. atestácie alebo jej náhradnej formy doklad o pedagogickej praxi – min. 5 rokov doklad o občianskej bezúhonnosti (nie starší ako 3 mesiace) vlastný návrh koncepcie rozvoja základnej školy súhlas so spracovaním osobných údajov podľa zákona NR SR č. 122/2013 Z. z. o ochrane osobných údajov a o zmene a doplnení niektorých zákonov Prihlášky žiadame zaslať v uzatvorenej obálke s označením „Výberové konanie – ZŠ s VJM Ferenca Móru Vrakúň – Móra Ferenc Alapiskola Nyékvárkony - neotvárať“ do 23. 5. 2014 na adresu: Obec Vrakúň, Obecný úrad, Nám. sv. Štefana 474/1., 930 25 Vrakúň.

ÁRA 35 000 EUR

ÁRA 38 000 EURÓ + EGYEZSÉG

ÁRA 33 000 EURÓ

ÁRA: 49 000 EURÓ

DS – Eladó 2 szobás, DS – Eladó a városközpont- PADÁNY – eladó 3 szobás BUDAPEST – Eladó a VII. 52 m2-es lakás balkonnal, ban (Radničné nám.) 3 szo- tégla családi ház, nyugodt kerületben 3 szobás nagy bás, 65 m2-es lakás, eredeti környéken, nagy 3000 alapterületű lakás. a belvárosban. 0905 662 259

ÁRA 43 990 EURÓ

megkímélt állapotban. 0911 948 810

ÁRA 42 000 EURÓ

m2-es telekkel. Horváth Gabriella, 0905 853 822

ÁRA 39 800 EURÓ

0903 782 895

ÁRA: 42 000 EURÓ

CSILIZRADVÁNY – Eladó DS – Eladó a Malom utcá- DS – Eladó a Fenyves la- SZILAS – Eladó panziónak 4 szobás családi ház ban 3 szobás, felújított kótelepen teljesen felújított alkalmas épület. 70 m2-es lakás. 15 áras telekkel. 3 szobás lakás, szigetelt Lakóházban. 0905 662 259

0911 948 810

Horváth Gabriella 0905 853 822

0903 782 895


30

Csallóköz

Sport

BIRKÓZÁS ményt érték el, mivel mindhárman országos bajnoki címet szereztek! Ezen kívül a madari Papp Lajos is a dobogó legfelső fokára küzdötte fel magát, így a fiúk biztosították helyüket a májusban megrendezésre kerülő Európa-bajnokságon Bulgáriában. A kiváló eredmények azt is tanúsították, hogy csapatversenyben a második helyen végzett a gárda. Említést érdemel Ágh Erika is, aki szintén Szlovákiát képviseli majd az Eb-n! A klub fiatalabb birkózópalántái pedig pénteken Tatabányán vettek

Április 18-án rendezték meg Tatabányán a Nyuszi Kupa nevű húsvéti gyermek- és diák birkózóversenyt, amelyre meghívást kaptak a Komáromi Spartacus Birkózó Klub versenyzői is. A Kúr Károly, Kúr Magdaléna és Csóka Kristián edzők vezette 12 tagú gárda szép sikert ért el a rangos versenyen, hiszen a 204 tagú mezőnyben hatan állhattak fel közülük a dobogó valamelyik fokára. Az érmesek listája: Arany: Forgáč Patrik (gyermek 20 kg), Gergő Csongor (gyermek 25 kg); Ezüst: Nagy Kevin (diák 76); Bronz: Nagy Nikolasz (diák 29), Forgáč Samuel (gyermek 32), Gromer Maxim (gyermek 22). Egy nappal később Bősön, a kötöttfogású kadét országos bajnokságon léptek szőnyegre a klub versenyzői. S bár Nagy Arnold első lett az 50 kg-osok súlycsoportjában, a többiek némi csalódást okoztak. Vigaszul csak az szolgálhat számukra, hogy az egy 5. és két 6. hely még pontokat jelentett a csapatversenyben… (kk, vgy ) ***

Szombaton Gaál Attila edző és aszisztense, Szerencsés László vezetésével 7 versenyzőjük képviselte őket a németországi Thalheimben rendezett nemzetközi szabadfogású birkózó versenyen, ahol 8 ország (Németország, Svájc, Ausztria, Csehország, Svédország, Lengyelország, Szlovákia, Olaszország) 38 csapatának 322 versenyzője küzdött a dobogós helyezésekért. A nagyszabású sporteseményen birkózóink nagyon jól szerepeltek: 2 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek. A diákok 31 kg súlycsoportjában Gaál András svájci és két német ellenfelét legyőzve jutott a döntőbe, ahol a cseh ellenfelén tus győzelmet aratva megszerezte az első helyet. 46 kg-ban Szerencsés Gergő fektette két vállra német ellenfelét a döntőben, s lett aranyérmes. A 42 kg-osok

Fiatalabb diák: 30 kg: Fodor Bálint 37 kg: Csicsai Attila 42 kg: Mezey József 42 kg: Csörgő Áron

5. hely 3. hely 1. hely 5. hely

Idősebb diákok: 38 kg: Ágh Attila 56 kg: Vidovič Erik

3. hely 5. hely (mk)

Az aranyérmes Nagy Arnold, Képarchívum Csóka Kristián edzővel

Kiváló formában a bősiek! Két hete Bősön került megrendezésre a kötöttfogású kadét országos bajnokság, ami egyben válogató is volt az Europa-bajnoki részvételhez. A Bősi birkózó sportklubot 4 sportoló képviselte ezen a megmérettetésen. 69 kg-ban Rohály József, 100 kgban Hegedűs Bence és 58 kg-ban Szelle Gábor a lehető legjobb ered-

Tíz érem egy hétvégén! Ismét remek eredményekkel tértek haza a Dunaszerdahelyi Birkózó Klub tagjai. Ezúttal két versenyen összesen 10 érmet zsebeltek be.

részt egy nemzetközi diák birkózótornán, ahol szintén nagyon szép eredményeket értek el:

között ifj. Szerencsés László a nagyon szép 2. helyet szerezte meg. Serdülő lányaink is jól szerepeltek a kemény és erős mezőnyben. Píver Vanessa Virgínia 43 kg-ban, míg Bacsfai Réka 46 kg-ban szereztek bronzérmet.

Képarchívum

A bősi érmesek és edzőik

Eredmények: 31 kg: Gaál András 42 kg: ifj. Szerencsés László 46 kg: Szerencsés Gergő Serdülő lányok: 43 kg: Bacsfai Réka 46 kg: Píver Vanessa Virginia

1. hely 2. hely 1. hely 3. hely 3. hely

Ugyancsak szombaton, Hakszer Tibor edző vezetésével a legkisebb birkózóink is megmérettették magukat Sárváron, a XIII. Nádasdy Kupán, ahol 14 csapat 120 versenyzője küzdött az aranyérmekért. A nagy küzdelmekkel tarkított versenyen csapatunk legsikeresebben szereplő versenyzője Hervai Erik lett, aki a 26 kgosok között nem talált legyőzőre, és szerezte meg az aranyérmet. Dicséretes a 22 kg-os Pongrácz Barnabás 2. helye, valamint Czajlik Angyal Kende 3. helye is, és nem utolsósorban a 29 kg-ban induló Kovács Ferenc Dániel és Vyskoč René, akik nagy csatákat vívva szerezték meg az ezüst- és bronzérmes dobogós helyezéseket. Eredmények: 22 kg: Pongrácz Barnabás Czajlik Angyal Kende 26 kg: Hervai Erik 29 kg: Kovács Ferenc Dániel Vyskoč René 50 kg: Brožek Dániel

2. hely 3. hely 1. hely 2. hely 3. hely 5. hely (hr)


Sport > Hirdetés

2014. április 29. | 18. szám

31

Csatában hátrányban Svit–Komárom, a sorozat állása 1:0 KOSÁRLABDA – Az extraliga idei bajnoki idényében a döntőben a pozsonyi Inter és Privigye csapata méri össze erejét. A bronzéremért vívott csata Svit és Komárom kosarasai között dől el. Itt, a két győzelemre menő összecsapásban a Tátra-alji csapat látszik esélyesebbnek. A hazai gárda főleg a bajnokság záró szakaszában kezdte megmutatni erejét, aminek ékes bizonyítéka volt, hogy az alapszakasz végére feltornázta magát a táblázat harmadik helyére. Ráadásul nem kis meglepetésre Svit megnyerte a Szlovák Kupát is. Egyszóval nagyon jó formába lendült Jugo edző csapata. A döntőbe jutás sorozatmérkőzésén viszont nem sikerült legyőzniük Privigye csapatát, 4:2 arányban maradtak alul. Ennek egyik fő oka az volt, hogy a csapatuk egyik kulcsjátékosa, Channels, térdsérülés miatt két mérkőzésen nem játszhatott. A komáromiak elleni első találkozón viszont már csapata rendelkezésére

állt. A harmadik helyért vívott sorozat első összecsapásán három negyeden át aránylag kiegyensúlyozott volt a találkozó állása, a negyedeket csak minimális különbségekkel nyerte a hazai csapat. Sőt, a 28. perben egy alkalommal a vendég komáromi csapat is vezetett (51:50). Az utolsó negyed elején néhány perces hullámvölgybe került a Duna-parti gárda, amikor semmi sem sikerült, és ezt a hazai csapat kíméletlenül ki is használta, megérdemelt hazai győzelem született a találkozón. Ha a komáromi visszavágón nem tud javítani és újítani játékán Rón edző csapata, akkor a sviti kosarasok megszerzik az idei bajnoki évad harmadik helyét. Iskra Svit–MBK Rieker ComTherm Komárom 87:70 (22:19, 19:18, 17:15, 29:18). Legeredményesebb pontszerzők: Knutson 22, Channels és McNeal 17–17 ill. Kovačevič 20, Mc Elrath 15, Bilič 11. Hárompontos dobások: 7 és 6. Keresztényi Gábor Milan Drozd felvétele egy korábbi mérkőzésen készült

Obec Ňárad podľa § 4 ods. 1 zákona č. 596/2003 Z.z. o štátnej správe v školstve a školskej samospráve a o zmene a doplnení niektorých zákonov v znení neskorších predpisov a § 5 zákona č. 552/2003 Z.z. o výkone práce vo verejnom záujme v znení neskorších predpisov

Obec Ňárad vyhlasuje podľa § 4 zákona NR SR č. 596/2003 Z.z. o štátnej správe v školstve a školskej samospráve a o zmene a doplnení niektorých zákonov a § 5 zákona 552/2003 Z.z. o výkone práce vo verejnom záujme v znení neskorších predpisov

vyhlasuje v ý b e r o v é k o n a n i e na obsadenie miesta riaditeľa Základnej školy - Alapiskola, Ňárad 118., s predpokladaným nástupom od 1. 7. 2014 Požadované kvalifikačné predpoklady: kvalifikačné predpoklady v súlade so zákonom č. 317/2009 Z.z. o pedagogických zamestnancoch a odborných zamestnancoch a o zmene a doplnení niektorých zákonov v znení neskorších predpisov, odborná a pedagogická spôsobilosť podľa vyhlášky Ministerstva školstva Slovenskej republiky č. 437/2009 Z.z., ktorou sa ustanovujú kvalifikačné predpoklady a osobitné kvalifikačné požiadavky pre jednotlivé kategórie pedagogických zamestnancov a odborných zamestnancov, minimálne 5 rokov pedagogickej praxe; občianska a morálna bezúhonnosť, predloženie písomného návrhu koncepcie rozvoja školy (v rozsahu maximálne 4 strany), zdravotná spôsobilosť. Zoznam požadovaných dokladov: žiadosť o účasť na výberovom konaní, overené kópie dokladov o vzdelaní; doklad o dĺžke odbornej praxe, štruktúrovaný profesijný životopis, výpis z registra trestov (nie starší ako tri mesiace), súhlas uchádzača na použitie osobných údajov pre potreby výberového konania v zmysle zákona č. 122/2013 Z.z. o ochrane osobných údajov a o zmene a doplnení niektorých zákonov. Termín podania prihlášky: 25. 5. 2014 Prihlášku do výberového konania s uvedenými dokladmi je potrebné zaslať na adresu: Obec Ňárad, 930 06 Ňárad 78. Prihlášku zaslať v zalepenej obálke s označením „Výberové konanie riaditeľa ZŠ – neotvárať“. Termín a miesto výberového konania oznámi vyhlasovateľ prihláseným uchádzačom, ktorý splnia podmienky zaradenia do výberového konania najmenej 7 dní pred dňom konania výberového konania. V Ňárade, 23. 4. 2014 Ing. Dénes Miklós, starosta obce

vyhlasuje výberové konanie na obsadenie funkcie riaditeľa školy Materská škola – Óvoda, Ňárad 118 ., s predpokladaným nástupom od 1. 7. 2014 Požadované kvalifikačné predpoklady: kvalifikačné predpoklady v súlade so zákonom č. 317/2009 Z. z. o pedagogických a odborných zamestnancoch, odborná a pedagogická spôsobilosť podľa vyhlášky MŠ SR č. 437/2009, ktorou sa ustanovujú kvalifikačné predpoklady a osobitné kvalifikačné požiadavky pre jednotlivé kategórie pedagogických zamestnancov a odborných zamestnancov, najmenej 5 rokov pedagogickej praxe, osobné a morálne predpoklady, občianska bezúhonnosť, zdravotná spôsobilosť. Doklady k prihláške do výberového konania: prihláška do výberového konania, profesijný životopis, overené kópie o vzdelaní a pedagogickej praxi, aktuálny odpis z registra trestov (nie starší ako 3 mesiace), písomný návrh koncepcie rozvoja školského zariadenia – Materskej školy, písomný súhlas na použitie osobných údajov pre potreby výberového konania. Termín podania prihlášky: 25. 5. 2014 Prihlášku do výberového konania s uvedenými dokladmi je potrebné zaslať na adresu: Obec Ňárad, 930 06 Ňárad 78. Prihlášku zaslať v zalepenej obálke s označením „Výberové konanie riaditeľa MŠ – neotvárať“. Termín a miesto výberového konania oznámi vyhlasovateľ prihláseným uchádzačom, ktorý splnia podmienky zaradenia do výberového konania najmenej 7 dní pred dňom konania výberového konania. V Ňárade, 23. 4. 2014 Ing. Dénes Miklós, starosta obce


32

Celebsztorik

Csallóköz

Végleg vége? Vége Uma Thurman és multimilliomos vőlegénye, Arpad Arki Busson jegyességének. Uma április 8-án egyedül ment el egy ünnepségre, állítólag már akkor szakítottak és a színésznő felbontotta az eljegyzést. A gyűrűt is levette, már ezen a gálán sem viselte. A pár 2007 óta volt együtt, amolyan se veled, se nélküled kapcsolatban, néhány éve egyszer már különmentek egy évre. 2011-ben újrakezdték a kapcsolatukat, akkor Uma teherbe esett, Busson eljegyezte, 2012-ben pedig megszületett kislányuk, Rosalinda. Úgy látszik, a közös gyerek sem volt elég, hogy együtt tartsa a távkapcsolatban élő párt.

A világ legaranyosabb kishercege

Húsvét napján nagyon kellemes napot töltött el az angol hercegi család Sydneyben. A Taronga állatkertet látogatták meg, ahol számos szórakoztató programban vettek részt, és nagyon cuki állatokkal is találkoztak. Katalin és Vilmos megsimogattak egy koalát, etettek kiskengurut és zsiráfot, találkoztak az erszényes nyúlfélék családjába tartozó, nagy fülű bilbivel. Ellátogattak egy madár show-ra, amit első sorban a szülők élveztek, ráadásul megismerkedtek az Ausztráliában honos hangyászsünnel is. György herceg pedig igazán zabálnivaló volt arckifejezéseivel.

Net-felvételek

Ilyen szexi nő lett Kariból Fotósorozattal teljesedett ki az élete Szecsődi Karinak. A Megasztár felfedezettje életében először pózolt új külsejével profik kamerája előtt. – Elég nagy változáson mentem keresztül, amelynek ez a csúcspontja. Sosem készültek rólam ilyesfajta felvételek. Már a fotózás alatt éreztem, hogy a végeredmény meghatározó lesz számomra. Igazi nőként álltam a fotós előtt, lelkileg és külsőségekben egyaránt. Hálás vagyok a stábnak, hogy kihozták belőlem azt, amiről korábban csak álmodoztam! – mesélte lelkesen Kari.

Ütötte-verte anyja Lepukkant pacák lett Megrázó dolgokról mesélt a ma már 35 éves Vanessa Mae, akit nemcsak virtuóz hegedűjátéka, de szépsége miatt is csodál a világ. Anyja brutálisan bánt vele, és testi fenyítéssel kényszerítette gyakorlásra. Rendszeresen megalázta, a kislánynak nem egyszer a térdén kellett odakúsznia anyjához bocsánatot kérni, miközben az a két fülét tépte. Így nem csoda, hogy felnőtt korára Vanessa annyira meggyűlölte az anyját, hogy 21 éves korában – addig ő volt a menedzsere – végleg szakított vele, és azóta sem beszéltek egymással. Összeállította: Wimmer Ilona

Mi lett veled, Mel? – kérdezhetnék a rajongók a színészről készült legfrissebb kép láttán. És bizony, Mel Gibson (58), Hollywood egykoron fényesen ragyogó csillaga, úgy néz ki, akár egy hajléktalan: gondozatlan a frizurája és bozontos a szakálla. A színész nem egy szerep kedvéért mászkál Rumcájsz-szerű fizimiskával Los Angeles utcáin, ugyanis semmilyen új készülő produkcióban nem szerepel. Vagyis a szörnyű igazság az, hogy az ausztrál sztár igencsak lepukkant. Sokak szerint Gibson még mindig a 2006-ban tett botrányt okozó, antiszemita kijelentését nyögi, amivel számkivetetté vált Hollywoodban, és ezért alig kap felkéréseket.


TV-műsor > 2014. április 30 – május 6.

2014. április 29. | 18. szám

M1 > május 2., péntek, 21.20

Elhurcolva

33

Mióta csak az eszét tudja, Nathannak az a kellemetlen érzése van, hogy valaki más életét éli. Mikor rábukkan egy kiskori képére egy eltűnt gyerekeket kereső honlapon, Nathan legsötétebb félelme igazolódik be: rájön, szülei nem az igazi szülei, élete pedig egy hazugság. Ahogy elkezdi összerakni valódi személyiségét, Nathant egy csapat képzett gyilkos veszi üldözőbe, arra kényszerítve, hogy azzal meneküljön, akiben megbízik, szomszédjával, Karennel. Rendezte: John Singleton Szereplő(k):Taylor Lautner Abduction, amerikai akcióthriller, 110 perc, 2011

RTL II > május 1., csütörtök, 21.00

Julia & Julia

Julie, a harmincas írónő alkotói válságban szenved. Elhatározza, hogy egy év alatt megfőzi az összes receptet, ami Julia Child híres, a francia szakácsművészetről írt könyvében található, és internetes blogban számol be az ezzel kapcsolatos élményeiről. Julia Child élete is megelevenedik, aki a második világháború után Párizsba költözik külszolgálatot teljesítő férjével. Érdeklődése a francia konyhaművészet felé fordul, felfedezvén, hogy az evés a társadalmi érintkezés egyik formája. Rendezte: Nora Ephron Szereplő(k): Meryl Streep Julie & Julia, amerikai filmdráma, 123 perc, 2009

TV2 > május 2., péntek, 23.20

Hatalmas szív

Alyssa Milano RTL KLUB > május 1., csütörtök, 21.00

2002. január 23-án Mariane Pearl élete örökre megváltozott. Férje, Daniel, a cipőbombás Richard Reid sztoriján dolgozott. A szálak Karacsiba vezettek. Danny azt mondta Mariane-nak, hogy lehet, hogy későn ér haza vacsorára. Soha nem tért vissza. A halállal szembenéző Danny megingathatatlanul hitt az újságírás erejében. Ez a kitartás arra ösztönözte Mariane-t, hogy férje eltűnését, a megtalálásáért folytatott küzdelmet és meggyilkolásának történetét megírja Hatalmas szív: Férjem, Danny Pearl bátor élete és halála címmel. A történet kezdetén Mariane hat hónapos terhes volt. A könyv azért született, hogy bemutassa a fiának az apját, akivel sosem találkozhatott. Rendezte: Michael Winterbottom Szereplő(k): Angelina Jolie, Dan Futterman A Mighty Heart, amerikai–angol filmdráma, 100 perc, 2007

Elhajlási engedély Rick és Fred jó barátok, mindketten régóta házasok. Szeretik a feleségüket, de ez nem jelenti azt, hogy ne néznének más nőkre. Egy idő után a két nejnek is feltűnik, hogy nem őket stírölik. Grace és Maggie sajátos módon próbálja leszoktatni őket erről. Egy hét kimenőt adnak férjeiknek, és az elhajlási engedély birtokában azt csinálnak, amit akarnak, nem kell számot adniuk semmiről. De ha letelik a hét, vissza kell térniük a hűséges párjaikhoz. Rick és Fred fejest ugrik a szabadságba, ám hamar megtapasztalják, hogy más az álmodozás, és más a valóság. Rendezte: Peter Farrelly, Bobby Farrelly Szereplő(k): Alyssa Milano, Owen Wilson, Christina Applegate Cougars, Inc., amerikai filmvígjáték, 81 perc, 2011


34 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Knight Rider 15.00 Hal a tortán 16.00 Családi titkok 17.00 Maricruz (67.) 18.00 Tények 19.30 Magánnyomozók Renáta arra gyanakszik, hogy férje, Zalán gyakran félrelép, ám amikor úgy érzi, sikerül bizonyítékot találnia, a férj mindig egy jó alibivel rukkol elő. 20.40 Édes élet 21.55 Jóban Rosszban Betty hozzájut a bizonyítékhoz, azonban mindeközben komoly veszélybe sodorja magát. Orsi egyre tanácstalanabb, de egy újabb gyanús nyomra bukkan. 22.50 Frizbi Hajdú Péterrel 23.55 A férjem védelmében III. Amerikai sorozat 1.00 Tények Este 1.45 Aktív 2.10 Jöttem, láttam, beköltöztem Amerikai film

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Reflektor 13.10 Fókusz 13.45 Négyen négy ellen (ism.) 14.30 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.35 Csók és csata 16.10 Az örökség (am.) 16.50 A gyanú árnyékában 17.55 Fókusz 18.30 Híradó 19.30 Négyen négy ellen. Vetélkedő 20.10 Éjjel-nappal Budapest 21.30 Barátok közt 22.05 Szulejmán Szulejmán hadseregével eléri Bécset, a hűvös idő és esőzések miatt a szultáni hadak rohamosan gyengülnek és tizedelődnek. A valide rosszul lesz, és ágynak esik. Az okot ismét Hürremben látják a többiek, mert Leó könyve miatt a szultán nagyasszony korábban elrendelte Hürrem száműzését a palotából. 23.25 Házon kívül 0.00 Reflektor 0.10 Hülyék Paradicsoma Amerikai kalandfilm

5.50 Ma reggel 9.00 A korona hercege Dél-koreai sorozat 10.15 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.35 Gasztroangyal Palócföld 14.35 Különleges mentőalakulat Rossz társaság 15.25 Az élet megy tovább (7.) Brazil sorozat 16.10 Jövő–Időben 16.20 Híradó+ 16.40 Rex felügyelő Teljes gázzal 17.25 Híradó 17.40 Ridikül Női talkshow 18.30 A következő! 19.30 Híradó, sport 20.20 Szabadság tér ´89 21.10 Bábel – Hesnával a világ Háborúban smink nélkül (dok.) A Bábel epizódjában olyan hölgyeket ismerhetnek meg, akiket egyesek hősnek, mások őrültnek tartanak, amiért vállalták, hogy katonaként fél évet Afganisztánban szolgálnak. 22.10 Az Este 22.45 Híradó 23.05 Summa 23.35 KorTárs 0.05 Műsorismétlések

7.30 Híradó 8.10 Kultikon 8.35 Határtalanul magyar 9.05 Közbeszéd 9.35 Novum 10.15 A hegyi doktor 11.05 Monte Cristo grófja (1.) Francia–olasz sorozat 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.30 A templomos lovagok kincse Francia–magyar– portugál sorozat 15.00 Közlekedés XXI. 15.30 Táncvarázs 16.30 Térkép 17.00 Capri - Az álmok szigete (olasz) 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.05 Életképek 19.45 T. I. R. (4.) Olasz–magyar filmsorozat 20.45 A hegyi doktor Nem sokkal a halála előtt Sina megátkozza a falut, az életében történt igazságtalanságok miatt. Ezután egy jégeső tönkreteszi a termést. Mindenki úgy gondolja, hogy az egész Sina átka miatt történt. 21.35 Híradó, sport 21.45 Sherlock (2.) A vak bankár Angol sorozat 23.20 Kultikon 23.40 Beavatás 24.00 Belépési nyilatkozat (3.)

ATV

RTL II

M2 8.05 Rajzfilm-maraton 20.00 Híradó este 20.50 Kapán innen, kaszán túl (10.) 21.45 Heartland II. Az elfeledett dal Tim és a barátnője bejelenti, hogy eladják a farmot és Kaliforniába költöznek. De Tim egyik régi barátnője viszszajön, és azt állítja, hogy Tim az apja Shane-nek, a fiának. Az apasági teszt is ezt igazolja. 22.30 A következő! Vetélkedő 23.25 Ridikül 0.10 Az A38 Hajó színpadán 1.05 Motorsportmagazin

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. április 30. > Szerda

Viasat 3 3.20 Jim szerint a világ (am.) 14.20 Gyilkos számok 15.20 Nyomtalanul 17.15 Megruházlak! 18.20 Jóbarátok (am.) 19.20 Jim szerint a világ 20.25 Két pasi... (am.) 21.15 Feketelista (3.) Amerikai sorozat 22.15 Castle I. (5.) Egy nő jéggé fagyott holttestére bukkannak a munkások egy építkezésen. Castle és Beckett nekilát a nyomozásnak, melynek során több évre visszanyúló családi tragédiát tárnak fel. 23.15 Nikita II. (31.)

11.30 11.55 12.30 12.50 13.55 14.10 15.25 15.50 16.35 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.45 21.45 22.05 22.20 23.05 24.00 0.35

Álomsztori Déli híradó Laci bácsi konyhája TV-shop Start + Tv-shop Global 3000 700-as klub Szókincs Világhíradó Fórum Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd A tét Híradó Világhíradó Friderikusz Hazahúzó Késő esti híradó Egyenes beszéd

8.00 Tom és Jerry 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 ValóVilág 13.00 Utolsó vérig (48.) 14.00 Szerelem zálogba 15.00 Szeretők és riválisok (93.) 16.00 Barátok közt 16.30 Agymenők V. (20.) 17.00 ValóVilág 18.00 A nagy svindli II. 19.00 Vacsoracsata (ism.) 20.00 Segítség, bajban vagyok! 21.00 RTL II Híradó 21.30 Agymenők V. (21.) 22.00 ValóVilág – kihívás 23.30 BeleValóVilág 0.00 RTL II Híradó

0.10 > RTL KLUB Hülyék paradicsoma

A Pentagon kísérleti alanyokat keres az új hibernációs programjához. Azt tervezik, hogy a katonákat lefagyasztják, és csak akkor olvasztják ki őket, amikor szükség van rájuk. A választás Bauers közlegényre és Ritára, a prostira esik. A titkos programot irányító tisztet azonban letartóztatják, a kísérleti alanyokról pedig megfeledkeznek. 2505ben ébrednek fel, amikor már csak együgyű emberek élnek és így Joe és Rita a legokosabb. Rendezte: Mike Judge Szereplő(k): Luke Wilson, Maya Rudolph Amerikai kalandfilm, 84 perc, 2006

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor Szlovák sorozat 9.40 A fiúk nem sírnak 11.05 Rex felügyelő V. 12.10 Döglött akták II. Am. krimisorozat 13.10 NCIS (8.) Am. krimisorozat 14.05 Monk – Flúgos nyomozó V. (18) Am. krimisorozat 15.00 Két pasi – meg egy kicsi IV. Amerikai sorozat 16.00 NCIS VIII. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Cseh-Szlovákia hangja – párbaj 22.10 A zöld íjász (am.) 0.05 Két pasi – meg egy kicsi IV. (am.) 1.00 NCIS VIII. 3

12.00 Híradó 12.45 Dr. Csont IV. 13.45 Castle I. (am.) 14.40 Mániákus vásárlók 15.40 Kapcsoltam 16.20 Top Star 16.55 Híradó ötkor 17.15 A vihar (3.) Mexikói sorozat 18.15 Bírósági akták 19.00 Híradó, sport 20.00 Krimihírek 20.30 Panelházi történetek Szlovák sorozat 21.30 Dr. Csont IX. Am. krimisorozat 22.30 Briliáns elmék I. Amerikai sorozat 23.35 CSI. Miami helyszínelők III. Am. krimisorozat 0.30 Dr. Csont IX. Am. krimisorozat

STV1 13.50 Mennyei ízek 14.25 Katka Brychtová igaz történetei 14.55 Extrém szakértők Francia sorozat 16.00 Hírek 16.25 Galileo 16.55 A hegyi doktor II. Német sorozat 17.45 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Bajnokok Ligája Labdarúgú-mérkőzés 22.45 BL-összefoglaló 23.25 Nash Bridges – Trükkös hekus Am. sorozat (20.) 0.15 Riporterek

STV2 13.40 15.15 15.55 16.20 16.45 17.30 17.50 18.00 18.45 20.05

21.25 21.30 21.50

23.00 23.15 23.30

Vacsora Havrannal VAT – magazin Magyar magazin Energetikai magazin Fókusz – pénz Regionális hírek Hírek magyar nyelven Építészet (dok.) Esti mesék Szlovákia EU-s csatlakozásának 10. évfordulója Ünnepi műsor Gólok, pontok... Művészet Az úr nem óhajt semmit Csehszlovák film Rendőrségi magazin Honvédelmi magazin Autószalon


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 TV2 matiné 9.05 Őslények országa 3. – A nagyszerű ajándékozások kora Am. rajzflm 10.15 Airplane 2. Amerikai film 11.50 Bilko főtörzs Amerikai film 13.45 Hal a tortán 14.45 Vuk. Rajzfilm 16.15 Szörnyek az űrlények ellen. Am. animációs film 18.00 Tények 19.00 Transzformers 2 – A bukottak bosszúja (am.) 21.45 Egyszerűen bonyolult (am.) 0.05 Elizabeth: Az aranykor Angol filmdráma 1585-öt írunk. I. Erzsébet királynő idestova három évtizede ül a trónon. Angliát vallási ellentétek feszítik, miközben az udvarban folyó ármánykodás is állandó veszélyt jelent. Ugyanekkor a katolicizmus pusztító szele söpör végig Európán. A római egyház támogatásával és az inkvizícióval felfegyverkezve II. Fülöp király armadája fenyegeti Angliát. 2.00 A. I. – Mesterséges értelem Amerikai film

6.35 Kölyökklub 9.20 Karate kutya Német–am. film 11.00 Kleopátra Amerikai–angol kalandfilm 16.05 Akit Buldózernek hívtak. Olasz– német film 18.55 Gagyi mami – Mint két tojás Am. filmvígjáték 21.00 Elhajlási engedély (am.) 23.05 A tánc szenvedélye Amerikai film Hector Lavoe korán kitűnt tehetségével, kristálytiszta hangjával. Ő volt, aki elindította a szalszamozgalmat. Karrierje az Egyesült Államokban teljesedik ki, a szalsza-láz mindenkit magával ragad. Megismerkedik a gyönyörű Puchival, akivel szenvedélyes viszonyba keveredik. Hamarosan azonban szembe kell néznie saját démonaival, a sztárság árnyoldalával, a súlyos magánéleti problémákkal, melyek végül elindítják a lejtőn. A csúcsról meredek az út lefelé. 1.15 Gazdagék II. Am. sorozat (3.)

5.50 Ma reggel 9.00 Az időgyűrű ura 9.40 Cirkuszfesztivál 10.15 Bojtorján és a férfias kézfogás. Magyar animáció 10.30 Komisz kamaszok Afrikában Holland film 12.00 Híradó délben 12.10 Útravaló 12.25 Európai piacok és vásárcsarnokok 13.25 A Nagy Futam 2. Budapest (élő) 17.05 Irány Koppenhága! 17.45 Némó nyomában Am. animáció 19.30 Híradó, sport 20.20 Kém a szomszédban. Am. film 22.00 Dunai Regatta Összefoglaló Budapestről 22.30 A kilencedik légió. Angol– francia film 0.10 Barangolások öt kontinensen 0.40 Malária. 2/1. Olasz krimi 1925-ben járunk az olasz fasizmus hatalomra jurtásnak idején. A fiatal Carlo Rambelli doktort felettesei egy Ravenna közeli kis faluba, a mocsarakkal körülölelt Spinaróba küldik, ahonnan a megyei orvos feléledő maláriajárványt jelzett.

7.20 Magyar klasszikusok új köntösben 7.50 Akadálytalanul 8.50 Fekete macska Magyar tévéfilm 9.50 Egri csillagok Magyar minisorozat 11.00 T. I. R. (ism.) 12.00 Híradó 12.10 Kívánságkosár 14.20 A templomos lovagok kincse Francia–magyar– portugál sorozat 14.50 A világörökség kincsei 15.10 Csárdáskirálynő NSZK–magyar operettfilm 17.00 Capri – Az álmok szigete (olasz) 18.00 Híradó, sport 18.35 Örökzöld dallamok 19.05 Életképek 19.45 Sándor Mátyás Magyar–francia sorozat. 6/6. 20.50 A hegyi doktor Német sorozat 21.40 Mágnás Miska Magyar vígjáték A falusi vásáron inkognitóban megjelenő Rolla grófkisasszony megismerkedik a birtok közelében épülő vasútvonal munkálatait irányító Baracs mérnökkel. Egymásba szeretnek. 23.10 MüpArt classic

ATV

RTL II

M2 6.30 Rajzfilm-maraton 20.00 Híradó, sport 20.45 Jamie 15 perces kajái (5.) 21.20 1200 mérföld hazáig (ausztrál) 1931-ben NyugatAusztráliában a fehérek társadalma bevezette, hogy a bennszülött gyermekeket elszakították anyjuktól és egy intézetben úgynevezett fehér szokások szerint nevelték őket a „könnyebb beilleszkedés” érdekében. Ez történt a főszereplő 3 leánytestvérrel is. 22.50 Némó nyomában. Am. animációs film 0.30 Az A38 Hajó színpadán

35

Tv-műsor > 2014. május 1. > Csütörtök

2014. április 29. | 18. szám

Viasat 3 13.05 Duma – A vadon hívó szava Am.–angol flm 15.15 Sárkányszív Am. kalandfilm 17.15 Megruházlak! 18.20 Jóbarátok (am.) 19.20 Jim szerint a világ 20.25 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 21.20 Emberi tényező Am. sorozat (11.) 22.15 Castle (am.) Az afrikai vodu vallás rituáléja szerint végeztek egy bevándorlóval. Castle és Beckett közösen nyomoznak, ám hamarosan újabb áldozatról érkezik jelentés. 23.10 Feketelista (3.) 0.15 Gyilkos körzet Belga sorozat

11.30 12.10 12.25 12.50 14.10 15.50 16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.45 21.45 22.05 22.20 23.05 24.00 0.35 1.40

Laci bácsi konyhája TV-shop Hírvita TV-shop Start plusz 700-as klub Global 3000 Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Csatt Rónai Egon műsora Híradó Világhíradó Friderikusz Hazahúzó Késő esti híradó Egyenes beszéd Csatt (ism.)

9.30 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 10.30 A gyanú árnyékában 11.30 ValóVilág 13.00 Utolsó vérig (49.) 14.00 Szerelem zálogba 15.00 Szeretők és riválisok (94.) 16.00 Barátok közt 16.30 Agymenők V. (21.) 17.00 ValóVilág 18.30 A nagy svindli II. 19.30 Vacsoracsata (ism.) 20.30 Agymenők V. (22.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Agymenők V. (23.) 22.00 ValóVilág 23.00 BeleValóVilág 23.30 RTL II Híradó 0.00 Életre-halálra (13.)

21.45 > TV2 Egyszerűen bonyolult

Jane három felnőtt gyermek anyja, jól menő péksége és étterme van. Tíz évvel a válásuk után is baráti kapcsolatot ápol az ügyvéd exférjével. Jane és Jake a fiúk diplomaosztójára készülve összefut egy étteremben. A vacsora borozgatásba torkollik, majdaz ágyban kötnek ki. Jake-nek csinos, ifjú felesége van, meg egy mostohagyereke. Jane-nek viszont egy elvált építész csapná a szelet. A férfi megint belehabarodik a volt asszonyába... Rendezte: Nancy Meyers Szereplő(k): Meryl Streep, Alec Baldwin Amerikai romantikus vígjáték, 121 perc, 20109

Markíza

JOJ

5.50 A tó királynője Cseh–német film 7.25 Stuart Little kisegér. Német– amerikai vígjáték 9.00 Scooby-Doo A nagy csapat Am.–ausztrál film 10.40 Cseh-Szlovákia hangja – párbaj 12.35 High School Rock Amerikai vígjáték 14.50 The Prince & Me. The Elephant Adventure (am.) 16.40 Asterix és Obelix. A Kleopátra-küldetés.Francia– német film 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.40 Ártatlanság Cseh filmdráma 0.00 Eszeveszett küzdelem (am.) 2.00 Ártatlanság (cseh)

7.50 A Sherwoodi erdő titka Kanadai film 9.55 Az örömapa (am.) 12.15 Svejk, a derék katona. Csehszlovák vígjáték 14.40 Las Bandidas Francia–mexikói–am. film 16.45 Toy Story 3 Am. animáció 19.00 Híradó, sport 20.00 Krimihírek 20.30 Panelházi történetek Szlovák sorozat 21.30 Hivatásosok Szlovák sorozat 22.30 Las Bandidas Francia–mexikói–am. akcióvígjáték 0.40 CSI. Las Vegas-i helyszínelők IV. 5 1.40 CSI. New York-i helyszínelők VI.

STV1 12.35 Konyhatitkok 13.20 Grimm-mesék: Rigócsőr király Német mesefilm 14.20 Szökőkút Zsuzsannának III. (szlovák) 16.05 A világ minden ideje Német tévéfilm 17.35 A szomorú hercegnő Csehszlovák mese 19.00 Híradó, sport 20.20 A darvak ideje Német filmdráma 21.50 Krumplirózsa (am.) Frankie pincérnő egy New York-i kávézóban. Egy sor fájdalmas kapcsolat után legkevésbé egy új férfira van szüksége... amíg a Johnny el nem jön érte. 23.40 A világ minden ideje (ism.)

STV2 13.20 Majális Szlovák folklórfilm 14.05 Zöld május 14.40 333 ezüst fürj Szlovák vígjáték 15.35 Szenior klub 16.05 Mokrade (dok.) 16.25 Regionális hírek 16.55 Két tucat vörös rózsa Szlovák vígjáték 18.00 Murányi lovak 18.30 Esti mesék 18.50 Jégkorong – Slovakia Cup: Szlovákia– Lettország (élő) 21.00 Labdarúgó EL Élő közvetítés 23.00 Gólok, pontok... 23.05 Nagy és kis panda Osztrák dok.-film 23.55 Hírek


36 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 TV2 matiné 9.05 Őslények országa 4. – Út a ködös völgybe Am. rajzflm 9.40 Astro-Világ 10.45 Kutyám, Jerry Lee (am.) 12.45 Hal a tortán 13.45 János vitéz Magyar rajzfilm 15.15 Transzformers 2 – A bukottak bosszúja (am.) 18.00 Tények 19.30 Magánnyomozók A fekete hattyú 20.00 Édes élet 21.15 Halálos iramban Am.—német film 23.20 Hatalmas szív Am.—angol film 1.25 Nem vagyunk mi angyalok (am.) Két jobb sorsra érdemes elítélt megszökik az Isten háta mögötti, különlegesen szigorúan őrzött börtönből. Az első feladat adott: megfelelő álruhára kell szert tenniük. Sikerül is jobb híján két csuhát szerezniük, s ettől kezdve papként fejtik ki „áldásos” tevékenységüket ami egyáltalán nem gyerekjáték.

6.35 Kölyökklub 9.30 Az igazság Ligája Az új küldetés. Amerikai animációs film 11.00 Azok a csodálatos férfiak... Amerikai– angol film 13.40 Gagyi mami – Mint két tojás Am. filmvígjáték 15.50 Speed Racer – Totál turbó Am.–német film 18.30 Híradó 18.55 Szerelem kölcsönbe (am.) Rachel tehetséges ügyvédnő, nagylelkű és hűséges barát, és legnagyobb bánatára még mindig szingli. A harmincadik születésnapi buliját követően Rachel, a javíthatatlan jó kislány váratlanul Dex karjaiban köt ki, akibe a jogi egyetem óta szerelmes és aki történetesen barátnője vőlegénye. Rachel lehetetlen helyzetben találja magát: döntenie kell a Darcyhoz fűződő barátsága és élete nagy szerelme között. 21.10 Erőnek erejével Amerikai film 23.10 Vér: Az utolsó vámpír. Japán– hongkongi film 1.00 Gyilkos dallamok Spanyol–angol thriller

6.55 Ma reggel 9.00 Az időgyűrű ura Magyar ismeretterjesztő sorozat 9.35 Cirkuszfesztivál 10.20 Komisz kamaszok Indiában Holland film 12.00 Híradó délben 12.05 Spuri Életmódmagazin 12.40 Európai piacok és vásárcsarnokok 13.40 Játékidő Amerikai film 15.40 Az 5. íz Magyar film A városi elitgimnázium az Október 6-i ünnepi műsorra készül, ahol a suli bandája, a Mocsok Csillag is fellép. Az együttes a helyi tehetségkutató versenyen is indul, a srácok áhítozzák a sikert. 17.05 Szerencse Híradó 17.20 Kobajasi Kenicsiró. Magyar portréfilm 17.50 Astro Boy Am.–hongkongi animációs film 19.30 Híradó, sport 20.20 Bízunk Benned! Játékos vetélkedő 21.20 Elhurcolva Amerikai film 23.10 „Egypár barát” Zorán duett lemezbemutató koncertje 0.05 Malária. 2/2. Olasz krimi

7.40 Csellengők 8.15 Semmelweis Magyar filmdráma 9.35 Egri csillagok Magyar minisorozat 11.00 Sándor Mátyás 12.00 Híradó 12.10 Kívánságkosár 14.20 A világörökség kincsei 14.40 A bohóc felesége Magyar tévéfilm 15.35 A veréb is madár Magyar film 17.00 A debreceni Nagyerdei Stadion átadása 18.00 Híradó, sport 18.30 Örökzöld dallamok 19.00 Labdarúgás MVM-Paks– Kecskemét (élő) 21.05 Columbo (am.) Besegít a halál Arthur Kennicut arra gyanakszik, hogy a felesége megcsalja őt, ezért magándetektívet bérel fel, hogy kövesse őt. Brimmer detektív azonban aljas módon kettős játszmába kezd. Amikor ugyanis kiderül, hogy a nőnek valóban szeretője van, a detektív úgy dönt, hogy zsarolni kezdi. 22.20 Kultikon 22.40 Az öreg halász és a tenger (am.)

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

7.00 Gyerekeknek 20.00 Híradó, sport 20.45 Szeretettel Hollywoodból 21.20 Így készült: Már megint lakótársat keresünk 22.15 Heartland II. Amy és Ty továbbra is bizalmi válságban. Tim egyre inkább kötődik Shane-hez, akiről kiderült, hogy a fia. Caleb azzal vádolja Valt, hogy Ashley az ő befolyására akar egyetemre menni. Lou megszüli a kislányát. 23.45 KorTárs 0.15 Európai szemmel 0.40 Sophie Paquin

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. május 2. > Péntek

11.00Két testvér Francia-angol film 13.10 Nanny McPhee – A varázsdada Angol film 15.15 Sátánka – Pokoli poronty Amerikai film 17.00 Nyered, ha mered 17.50 Kincsvadászok Magyar reality 18.20 Jóbarátok (am.) 19.20 Jim szerint a világ 20.25 Két pasi – meg... 21.15 Brooklyn 99 – Nemszázas körzet Amerikai sorozat 22.20 Két pasi ... (am.) 23.20 Emberi tényező Am. sorozat (11.) 0.15 Gyilkos körzet Belga sorozat

12.15 12.25 12.50 14.10 14.25 15.50 16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.45

21.45 22.05 22.20 23.05 23.55 0.35

TV-shop Híradó TV-shop Start+ Tv-shop 700-as klub Együtt a biztonságért Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Titkos dosszié A világ legféltettebb titkai Bombera Krisztinával Híradó Világhíradó Az elnök emberei Amerikai sorozat Hazahúzó Híradó Egyenes beszéd

10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 ValóVilág 13.00 Utolsó vérig (50.) 14.00 Szerelem zálogba 15.00 Szeretők és riválisok (95.) 16.00 Agymenők V. (am.) 17.00 ValóVilág 18.00 A nagy svindli II. (7.) 19.00 Vacsoracsata (ism.) 20.00 A gyanú árnyékában 21.00 RTL II Híradó 21.30 Agymenők V. (24.) 22.00 ValóVilág – kihívás 23.30 BeleValóVilág 0.00 RTL II Híradó 0.30 Életre-halálra (14.)

0.45 > JOJ Pokoli édenkert

Cliff és Cydney épp Hawaiira tartanak, a nászutasok paradicsomába és alig várják, hogy átadják magukat a kalandnak egy csodálatos szigeten. Az eldugott túraösvényeken más párokkal is összefutnak. Kale és Cleo majd Nick és Gina is az ő útjukat járja, amikor néhány rémült túrázótól értesülnek róla, hogy pszichopata gyilkosok ismét brutálisan meggyilkoltak egy nászutas párt a szigeten. Távol a civilizációtól és segítségtől mindenki egyre gyanúsabb... Rendezte: David Twohy Szereplő(k): Steve Zahn, Milla Jovovich, Amerikai thriller, 98 perc, 2009

Markíza 8.30 Forr a bor 9.40 A fiúk nem sírnak 11.05 Rex felügyelő V. 12.10 Döglött akták II. Am. krimisorozat 13.10 NCIS (9.) Am. krimisorozat 14.05 Monk – Flúgos nyomozó VI. Am. krimisorozat 15.00 Két pasi – meg egy kicsi IV. (am.) 16.00 NCIS VIII. Am. krimisorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.40 Volt egyszer egy igazság (am.) 23.45 NCIS VIII. (ism.) 0.40 NCIS 9 (ism.)

STV1 13.55 14.25 14.50 16.00 16.20 17.45 18.20 19.00 20.20 21.40 22.10

0.25

Polgár a hivatalban A világ képekben Postaláda Hírek Szlovákia, szeretlek! Vetélkedő Párbaj – vetélkedő Öten öt ellen Híradó, sport Mit tudom én! Szórakoztató műsor A szocializmus fétisei. Szlovák dok.-film Szigorúan bizalmas Amerikai thriller A két nyomozó, a karrierista Ed Exley és az ökléért tartott Bud White ki nem állhatják egymást. Egy nap azonban kénytelenek összefogni, ha életben akarnak maradni. Senki sem tökéletes!

JOJ 12.00 Híradó 12.30 Dr. Csont IV. 13.30 Castle I. 14.20 Mániákus vásárlók 16.20 Top Star 16.55 Híradó ötkor 17.15 A vihar (4.) 18.15 Bírósági akták 19.00 Híradó, sport 20.00 Krimihírek 20.30 Nemzetek párbaja. Vetélkedőműsor 22.20 Halálos iramban Am.–német film Dominic az egyik vezéralakja a Los Angeles utcáin rendszeresen lezajló illegális autóversenyeknek célja, hogy a helyi vagány csávók bebizonyíthatják a csajoknak, hogy igenis van vér a pucájukban. 0.45 Pokoli édenkert Am. thriller

STV2 12.45 Kincseskamra 13.30 Mokrade (ism.) 14.15 Köszönöm a szívességet! Szlovák tévéjáték 15.30 EL- magazin 16.00 Szemtől szemben 16.45 Fókusz – család 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyarul 18.00 Nemzetiségi hírek 18.10 Tévévíkend 18.45 Esti mesék 20.00 Hogyan működik a természet? 20.55 Família 21.25 Gólok, pontok... 21.30 Kinorama 22.00 Az igazság ereje Amerikai krimi 23.35 BJD 2013: Amadinda


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Időnyomozó 6.25 TV2 matiné 9.20 Otthon a kertben 9.50 Astro-Világ 10.55 Norbi Update Életmódmagazin 11.25 Állatőrség 11.55 Babavilág 12.25 Tűsarok 12.55 Kalandjárat 13.25 Falforgatók 14.25 Édes élet (ism.) 17.00 Irigy Hónaljmirigy 18.00 Tények 19.00 Jurassic Park Am. kalandfilm 21.30 King Kong Új-zélandi–am.– német film 1.00 Disturbia Am. thriller Apja halálát követően Kale viszszahúzódóvá, zaklatottá válik, a bíróság pedig házi őrizetre ítéli. Anyja, éjt nappallá téve dolgozik, hogy ellássa magát és a fiát. Amikor Kale-on elhatalmasodik az unalom, elkezdi meglesni szomszédjait, köztük a csinos lányt, no meg azt a gyanús urat, aki szerinte nem lehet más, mint az országszerte keresett sorozatgyilkos.

6.45 Kölyökklub 9.40 Ízes élet 10.05 Teleshop 11.00 XXI. század 11.30 Házon kívül 12.00 Autós magazin 13.05 Tökéletes célpont Amerikai sorozat 14.10 A nagy svindli Am. sorozat 16.10 Szombat Esti Láz (ism.) 18.30 Híradó 18.55 Fókusz Plusz 20.00 Szombat Esti Láz (élő) 22.10 Halálos fegyver 2. (am.) 0.25 Schmidt története (am.) Warren a teljes összeomlás szélére kerül, amikor nyugdíjazzák, és a feleségét is holtan találja, akiről utólag kell megtudnia, hogy évek óta viszonyt folytatott a legjobb barátjával. Nem bírja tovább és elutazik lányához, Jeannie-hez, aki épp esküvőre készül. Érkezése tornádóként söpör végig, az öreg Schmidt ugyanis mindenbe beleszól, kritizálja Randallt, a jövendőbeli férjet és családját is.

6.55 Család-barát Hétvége 9.00 Noé barátai 9.30 Zöld Tea 10.05 Pecatúra 10.35 Kincsünk a ló 11.00 Aranymetszés 12.01 Híradó 12.05 Szabadság tér ´89 12.50 KorTárs 13.20 Az időgyűrű ura: Rengetegben 13.55 Madártávlatból 14.50 Női Kézilabda BL: Győri Audi ETO–FC Midtjylland 16.35 Ég, föld, férfi, nő: Kecskemét 17.35 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat 19.30 Híradó, sport 20.20 Nem férek a bőrödbe! (am.) Dr. Tess képtelen megbirkózni tinédzser lánya. Anna rockzenészi ambícióival megy anyja idegeire, míg Tess küszöbön álló házasságát a lánya nem nézi jó szemmel. Két elfogyasztott szerencse süti azonban a fejetetejére állítja az életüket: a csodával határos módon testet cserélnek. 22.00 Egypár barát Koncert (2.) 23.20 Transz-Szibéria Angol–német– spanyol krimi 0.50 Testvérek között Am. filmdráma

7.40 Élő egyház 8.10 Isten kezében 8.35 Akadálytalanul 9.05 Nóvum 9.35 Határtalanul magyar 10.00 Székely kapu 10.30 Hagyaték 11.00 Sírjaik hol domborulnak... 11.30 Kapásjelzés 12.02 Híradó 12.05 WTCC túraautó-magazin 12.30 A zenekar Tehetségkereső 13.00 Robbie, a fóka 14.00 Labdarúgás Bp. HonvédVideoton FC 16.05 Az élet muzsikája – Kálmán Imre Magyar–szovjet film 18.00 Híradó, sport 18.35 Életképek 19.15 Hogy volt!? Huszti Péter születésnapjára 20.10 Séfek csatája (2.) 21.05 Amerikai fogócska (am.) Reggie, a fiatal özvegy Párizsban tudja meg, hogy férje megkárosította az Egyesült Államok kormányát 250 ezer dollárral. Ez igen régen történt, de most jelentkeznek a tettestársak. De hol lehet a pénz, amikor a férj után semmi nem maradt, csak egy apróságokat tartalmazó kézitáska. 22.55 Dunasport 23.10 MüpArt 0.45 Világ-Nézet

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

11.25 Titkos dosszié Am. sorozat 12.10 Az elnök emberei Amerikai sorozat 13.00 TV-shop 15.30 Mancsvár 16.10 Global 3000 16.40 Szókincs Portréműsor 17.00 Fórum 17.45 Híradó; Fórum 19.15 Havas a pályán 20.30 Sas kabaré Zenés közéleti kabaré 23.05 Hazahúzó Szabadidős lehetőségek 24.00 Híradó 0.25 Vidám vasárnap

10.40 Agora (spanyol) 13.00 Last minute, bébi Angol vígjáték 15.00 Nincs kettő séf nélkül (10.) 16.05 Tru Calling – Az őrangyal (18.) 17.00 ValóVilág 18.30 Behajtók (1.) 19.00 CSI: Miami helyszínelők VII. (16.) 19.30 Julie & Julia (am.) 22.00 ValóVilág 23.30 Napfény (angol) A Nap haldoklik 2057-ben. Már nem képes biztosítani azt az energiát és fényt, amire az emberiségnek szüksége van. A Föld utolsó reménysége az Ikarosz II nevű űrhajó.

10.40 20.00 20.50 21.40 22.00

Rajzfilm-maraton Híradó, sport Autósmagazin DTM magazin DTM időmérő edzés 23.40 Autósport 34.40 Astro Boy. Hongkongi–amerikai–japán animációs film 1.15 Játékidő (am.) Scott Murphy, az amerikai foci középiskolai mezőnyének legjobb játékosa élete addigi legfontosabb mérkőzésén olyan súlyos térdsérülést szenved, hogy örökre elbúcsúzhat a profi sporttól és a főiskolai jövőtől. Tizenöt évvel később váratlanul hihetetlen dolog történik vele...

37

Tv-műsor > 2014. május 3. > Szombat

2014. április 29. | 18. szám

13.10 15.10 16.05 17.05

Doktor House Castle (am.) Két pasi ... (am.) Brooklyn 99 – Nemszázas körzet (am.) 18.10 Az új világ Am.–angol film 21.00 A szikla (am.) 23.50 Illegális kivándorló (am.) A Bevándorlási Hivatal egy razziája során Rudyt is elfogják és mire észbe kaphat, máris egy csapat illegális bevándorló között találja magát. Hirtelen semmilyen módon nem tudja igazolni, hogy ő amerikai állampolgár ezért a többiekkel együtt áttoloncolják Mexikóba.

0.50 > M1 Testvérek közt

Rusty nem tud mit kezdeni az életével, legjobb barátjával, Dallasszal állandóan bajba keverednek. Fél életüket börtönben töltenék, ha Rusty édesanyja, Mary nem lépne közbe. Az aggódó anya megkéri pszichiáter szerelmét, Bobot, hogy segítsen visszatéríteni Rustyt a helyes útra. Rusty a férfi segítségével végre szembenéz démonaival, és lehatározza, hogy új életet kezd. Dallas azonban a sötétebbik utat választja... Rendezte: Scott Caan Szereplő(k): Scott Caan, Shawn Hatosy Amerikai filmdráma, 96 perc, 2006

Markíza

JOJ

6.00 Gyerekeknek 8.15 A Madagaszkár pingvinjei II. (6.) 8.40 A hegyek szelíd ura (am.) 10.35 Két pasi – meg egy kicsi IV. (11.) 10.55 2 Broke Girls II. 11.25 A szépség és a szörnyeteg (6.) 12.20 A zöld íjász Amerikai sorozat 14.15 Cseh-Szlovákia hangja – párbaj 16.15 Az 50 első randi Amerikai film 18.20 Hab a tortán 19.00 Híradó, sport 20.30 Számos pasas Amerikai vígjáték 22.40 Határtalan indulat (am.) 0.40 Volt egyszer egy igazság (am.)

7.35 Üsd, vágd, focizzál! (Shaolin foci) Hongkongi–kínai–am. film 10.05 Geissenék (14.) 11.05 Valóra váltjuk lakhatási álmait 12.15 Nemzetek párbaja Vetélkedőműsor 14.00 X-Factor 15.30 Hivatásosok Szlovák sorozat 16.35 Halálos iramban Amerikai–német akciófilm 19.00 Híradó, sport 20.00 Krimihírek 20.30 X-Men. Az elsők (am.) 23.20 Amerikai gengszter (am.) Amerikai krimi 2.40 Hitched Amerikai thriller

STV1

STV2

14.05 Szlovákia, szeretlek! 15.35 Ép testben épp, hogy élek (am.) Az amerikaifocista Joe Pendleton kezd kiöregedni a játékból. Minden vágya, hogy a bajnoki döntőben játszhasson. Végül eljön a nagy pillanat, beválasztják a döntős csapatba. 17.20 Építs házat, ültess fát! 17.55 Taxi 18.25 Mennyei ízek 19.00 Híradó, sport 20.20 Postaláda 21.20 Katka Brychtová igaz történetei 21.55 Lázadók földje. 8/5. Olasz sorozat 23.40 Ép testben épp, hogy élek (ism.)

12.05 Öt perccel 12 után 13.05 Folklórzene 13.50 Út a vb-ig 14.15 BL-magazin 14.55 Kapura 15.35 Farmár magazin 15.55 Tesztmagazin 16.10 Szenior klub 16.45 Jégkorong – Slovakia Cup: Szlovákia–Norvégia 19.40 Szlovák falvak: Ábrahámpikfalva 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 Felszabadítók Orosz dok. sor. 20.50 Őrangyalok 21.20 68 szeszélyes nyara Jugoszláv vígjáték 22.50 Csehszlovák filmek 23.05 Hírek


38 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Látlelet a Földről 6.25 TV2 matiné 9.50 Nagy Vagy! Család–iskola verseny 10.50 Astro világ 11.55 Stílusvadász 12.25 Stahl konyhája 12.55 Több mint TestŐr 13.25 Édes élet (ism.) 16.00 Apák gyesen Dokureality (2.) 17.00 Magánnyomozók 18.00 Tények 19.00 Napló 20.00 Az ének iskolája 22.20 Földre szállt boszorkány Amerikai film Isabel hátat fordít a boszivilágnak és halandók közé költözik. Persze a váltás nem egyszerű, a varázslást nem lehet egyik napról a másikra elfelejteni. Az élet más meglepetéseket is tartogat számára, így az igaz szerelem mellett főként állásra és pénzre lesz szüksége. 0.20 Frankenstein Angol–japán– amerikai horror

6.45 Kölyökklub 10.00 Egészségkalauz 10.40 Teleshop 11.40 Kalandor 12.10 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek 12.50 Glee – Sztárok leszünk! (15.) Am.–kanadai film 13.50 Szabadítsátok ki Willyt! Am.– francia film 16.05 Négyen egy gatyában Am.–angol film 18.30 Híradó 18.55 Cobra 11 20.00 Zöld Lámpás Amerikai sci-fi 22.05 Gamer – Játék a végsőkig Amerikai sci-fi 23.55 Portré 0.35 Születés Am.–német thriller Tíz évvel első férje halálát követően Anna ismét házasodni készül, mikor feltűnik egy különös kisfiú, s azt állítja, hogy ő Anna előző férjének reinkarnációja. A tíz éves gyermek képes felidézni a nő házas életének legintimebb részleteit is, Anna pedig teljesen elbizonytalanodik...

5.55 Magyar gazda 6.25 Summa 6.55 Család-barát Hétvége 9.00 Katolikus krónika 9.40 Úton-útfélen 9.45 Tanúságtevők 10.00 A sokszínű vallás 10.15 Evangélikus Magazin 10.50 Református ifjúsági műsor 12.01 Híradó 12.05 Hétköznapi Kifutó 12.35 „Kellene kiskert, bőtermő” 12.55 Telesport-Sport 7 23.25 DTM Futam 14.50 Út Rióba.Labdarúgó-vb magazin 15.20 Ybl 200 15.25 Európai piacok és vásárcsarnokok 16.25 Telesport DVTK—Sombathelyi Haladás 18.50 A Lényeg 19.30 Híradó, sport 20.20 Magyarország, szeretlek! 21.40 West Side Story Am. zenés dráma 0.10 Peremvidéken Svéd–finn film Egy családos anya visszatér boldogtalan gyermekkora emlékeibe... Leena tizenéves, nem mindennapi kislány. Kíváló úszó, rendszerető, kis öccsének gondozója. Édesanyja, apja Finnországból települt át Svédországba. Gyermekkorát szülei alkoholizmusa pokollá teszi.

7.45 Gazdakör 8.10 Nemzeti Nagyvizit 8.40 Vatikáni híradó 9.05 Törzsasztal 10.00 Nyelvőrző 10.25 Lyukasóra 11.00 Olofsson Placid Atya platina miséjének közvetítése a budapesti Szent Imre templomból 12.02 Híradó 12.15 WTCC túraautó-vb, Hungaroring 15.15 Hazajáró 15.15 Csellengők 15.45 Szerelmes földrajz 16.15 Csigalépcső Magyar film Benkő Lajos vidéki könyvtárost a fővárosba helyezik, felesége, gyermekei vidéken maradnak. A magányos férfi beleszeret kolléganőjébe, Editbet. Benkő egyre ritkábban látogatja meg a családját, a karácsonyi ünneplés veszekedésbe torkollik. 18.00 Híradó 18.25 Dunasport 18.35 Életképek 19.10 Önök kérték 20.10 Rózsa Sándor Magyar sorozat 21.05 Karol – Az ember, aki pápa lett (2.) Lengyel–olasz film 22.40 Dunasport 23.00 Heti Hírmondó 23.25 Klubszoba

M2

Viasat 3

ATV

7.30 Rajzfilm-maraton 20.00 Híradó este 20.45 Mad Men – Reklámőrültek Amerikai sorozat 21.35 Transz-Szibéria Angol-németspanyol film Egy amerikai házaspár pekingi tartózkodásukat követően a transzszibériai expresszel indulnak Moszkvába. Útközben találkoznak egy másik nyugati párral, Carlosszal és Abbyvel, akikkel gyorsan összebarátkoznak... 23.25 Kortársak az A38 Hajón 0.15 Nem férek a bőrödbe (am.)

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. május 4. > Vasárnap

11.15 A nagy házalakítás 12.15 Az új világ Am.–angol film 15.05 Sheena (7-8.) 17.05 A Flinstone család (am.) 18.55 Nyugdíjas bajkeverők 20.00 C.S.I.: A helyszínelők (am.) 22.00 Benjamin közlegény (am.) Judy Benjamin második esküvőjének napján nagyon boldog. A nászéjszakáján a szenvedély hevében férje a lelkét is kileheli. Mit tehet ezek után egy ifjú özvegy?Irány a sereg! Ott aztán nem unatkozik az ember. 0.20 New York-i nyomozók I. (1.)

11.00 13.55 16.05 16.30 16.45 17.10 18.45 19.15 19.55

22.15 23.10 24.00 0.25

Vidám vasárnap Tv-shop Fő az egészség! Álomsztori Képlet Fórum Híradó Szabad szemmel Harmadik típusú találkozások. Am.– angol kalandfilm Szokatlan jelenségeket észlelnek az egyik amerikai kisváros lakói. Akik valamilyen formában kapcsolatba kerültek az ufókkal, rejtélyesen és furcsán kezdenek viselkedni. Amerikai film Könyvjelző Hazahúzó Híradó Szabad szemmel

12.20 > JOJ Gyilkos társak

A jóképű Brent elcsábítja a férjes Annie-t, és együtt gyilkos tervet szőnek: Annie megöli a férjét és osztoznak az életbiztosításon. Az élet elsodorja egymás mellől a párt és amikor néhány év múlva újra találkoznak, Annie boldog házasságban él gazdag férje oldalán. Vajon sikerül-e Brentnek felébresztenie Annie-ben a pénzéhséget és meggyőzni arról, hogy kövesse el újra a szörnyű tettet? Rendezte: Douglas Jackson Szereplő(k): Jamie Luner, James Wilder Kanadai thriller, 91 perc, 2006

Markíza

JOJ

6.00 Gyerekeknek 8.25 Karate kölyök 2. Amerikai film 10.45 Asterix és Obelix. A Kleopátra-küldetés Francia–német filmvígjáték 12.55 Jackie Chan. Az elveszett zsaru. Amerikai–hongkongi akcióvígjáték 15.05 Deadly Sibling Rivalry Amerikai thriller 16.55 Sárkányok kora Amerikai sci-fi 19.00 Híradó, sport 20.30 A biztonság záloga. Amerikai akciófilm 22.20 Sose hátrálj meg 2. (am.) 0.35 A biztonság záloga

8.25 Kacsamesék 9.20 Beépített főnök Reality-sorozat 10.20 Szellemekkel suttogó II. (am.) 12.20 Gyilkos társak Kanadai thriller 14.30 X-Men. Az elsők (am.) 17.15 Telitalálat 18.00 Valóra váltjuk lakhatási álmait 19.00 Híradó, sport 20.00 Krimihírek 20.30 X-Factor Show-műsor 22.00 Egy ágyban az ellenséggel Amerikai thriller 0.10 Pokoli bázis Amerikai horror 2.15 Kismalac az öcsikém (am.)

RTL II

STV1

STV2

8.45 Miss Daisy sofőrje Amerikai film 10.40 Julie & Julia (ism.) 13.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 18.00 Heti Hetes 19.00 ValóVilág 20.00 ValóVilág – párbaj 22.30 Heti Hetes 23.30 Miss Daisy sofőrje Amerikai film Atlanta, 1948. Daisy, a 72 éves nyugdíjas tanárnő vadonatúj Packard autójával nekimegy a szomszéd garázsának és az autó totálkáros lesz.

11.55 Öt perrcel 12 előtt 13.00 Polgár a hivatalban 13.35 Agatha Christie: Poirot Angol krimisorozat 15.15 Harc Moszkváért Szovjet filmdráma 16.40 Senki sem tökéletes Szórakoztató vetélkedő 17.45 Hurrá, ki a kertbe! 18.15 Konyhatitkok 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 A swing királynői Olasz fildmráma 23.50 A felügyelőnő Német sorozat

11.25 Turandot 12.25 Vallási műsor 13.05 M. R. Štefánik Szlovák dok.-film 13.35 Három elbeszélés 15.10 Folklórfesztivál 16.30 Jarmila Košťová 17.00 Színészlegendák: Soňa Valentová 17.05 Bogár a fejben Szlovák tévéjáték 18.45 Esti mesék 20.05 Dokumentumklub: Comandante Amerikai dok.-film 21.05 Vihar utáni csend Szlovák film 22.35 Éjszaka az archívumban 22.35 Meccs lefújva 0.20 Híradó


39

Tv-műsor > 2014. május 5. > Hétfő

2014. április 29. | 18. szám

20.20 > STV1 Üdv a fedélzeten!

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Jurassic Park Amerikai sorozat 15.00 Hal a tortán 16.00 Családi titkok 17.00 Maricruz (68.) 18.00 Tények 19.30 Magánnyomozók 20.25 Édes élet 21.50 Jóban Rosszban Balázs egyre durvább eszközökhöz folyamodik, hogy szóra bírja Betty-t. A lánynak sikerül titokban felhívnia Barbarát, aki Rolandtól kér segítséget. Közben úgy tűnik, Orsi rájött Vera és Zsigmond titkára, azonban a lány kerül bajba, Zsigmondnak sikerül kimagyaráznia a helyzetet... 22.50 NCIS (am.) Az ördögi triász 23.55 Elit egység (am.) 1.00 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 8.08 Minden Reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Reflektor 13.10 Fókusz 13.45 Négyen négy ellen (ism.) 14.30 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.35 Csók és csata 16.10 Az örökség (12.) 16.50 A gyanú árnyékában 17.55 Fókusz 18.30 Híradó 19.30 Négyen négy ellen. Vetélkedő 20.10 Éjjel-nappal Budapest 21.30 Barátok közt Linda nem tud segíteni Hannán és Péteren, de Balázsért saját apja ellen fordul. Zsolt kénytelen szembesülni azzal, hogy van gyenge pontja. Zsófi egyre nehezebben áll ellen a szíve hívásának. Nóra felismeri, hogy saját boldogságát kockáztatja azért, hogy megmutassa Miklósnak, végig igaza volt Zsófival kapcsolatban. Képes lesz Aliz felnőni azért, hogy viszszaszerezze választottját? 22.05 Showder Klub 23.15 CSI: A helyszínelők (am.) 0.15 Reflektor

5.50 Ma reggel 9.00 A korona hercege Dél-koreai sorozat 10.15 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.35 Magyarlakta – vidékek krónikája 14.40 Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat 15.20 Az élet megy tovább (8.) Brazil sorozat 16.15 Jövő-Időben 16.15 Híradó+ 16.40 Rex felügyelő 17.20 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 A következő! 19.30 Híradó este 20.20 Hacktion Újratöltve Brutális sorozatgyilkos szedi áldozatait a város egyik parkjában. Áldozatai mind fiatal lányok, ám hogy mi a közös bennük, komoly fejtörést okoz a KÜO nyomozói számára. Magyar sorozat 21.20 Kékfény 22.20 Az Este 22.55 Híradó 23.15 Aranymetszés Kulturális magazin 0.10 Rex felügyelő

8.10 Kultikon 8.35 Hagyaték 9.05 Mesélő cégtáblák 9.30 Élő egyház 10.00 Isten kezében 10.35 Római riportok 11.05 Klubszoba 12.02 Híradó 12.25 Napirend előtt 13.00 Kapcsoljuk az Országházat 14.25 A templomos lovagok kincse 16.30 Térkép 17.00 Váratlan utazás Kanadai sorozat 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.00 Életképek (70.) A régen várt hagyatéki ügy megoldódik, de Laci helyett Karcsi okoz meglepetést a többieknek. Tibor két hónap után találkozik Magdival, aki sok újdonság mellett azt is elárulja: egy hónapja a barátjánál lakik. Zoltán hosszú turnéról ér haza, Katinka boldogan fogadja. 19.40 Linda (6.) 20.50 A hegyi doktor 21.40 Hírek, sport 21.55 Chaco (dok.) 22.50 Kultikon 23.15 Sportaréna

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

STV1

STV2

10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 ValóVilág – párbaj 14.00 Szerelem zálogba 15.00 Szeretők és riválisok (96.) 16.00 Tom és Jerry 16.30 Agymenők V. (25.) Amerikai sorozat 17.00 ValóVilág – párbaj 19.00 Vacsoracsata 20.00 A gyanú árnyékában 21.00 RTL II Híradó 21.30 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 22.00 ValóVilág 23.00 BeleValóVilág 23.30 RTL II Híradó 0.00 Életre-halálra

14.00 Hurrá, ki a kertbe! 14.30 Mit tudom én! Szórakoztató műsor 16.00 Híradó 16.25 Galileo 16.55 A hegyi doktor II. Német sorozat 17.45 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Üdv a fedélzeten! Francia vígjáték 21.50 Pokol a kerekeken Kanadai sorozat 22.35 Nash Bridges (22.) Amerikai sorozat 0.55 Pokol a kerekeken (ism.) 1.35 Hölgyklub

13.40 14.20 14.50 15.30 15.55

7.30 Rajzfilm-maraton 20.00 Híradó este 20.45 Lengyelország Dok.-film (6.) 21.15 Heartland Amy és Ty ki akarja szabadítani a lovakat, amelyeket a lavina Claw Valley-ben elzárt a külvilágtól. Jackék is csatlakoznak a mentőakcióhoz. Sikerül mozgósítaniuk a környék közönyös lakóit... Kanadai sorozat 22.00 A következő! 23.00 Ridikül 23.40 Az A38 Hajó színpadán The Ocean 0.35 Ég, föld, férfi, nő: Kecskemét

13.20 14.20 15.20 17.15 18.20 19.15 19.20

Jim szerint a világ Gyilkos számok Nyomtalanul Megruházlak! Jóbarátok (am.) Szerintük a világ Jim szerint a világ (am.) 20.25 Két pasi – meg... 21.15 Szakíts, ha bírsz Amerikai film Gary és Brooke egymásba szeretnek. Összeköltöznek, ám gyorsan egymás agyára mennek. A lakás hadszíntérré válik... 23.25 Nyugdíjas bajkeverők (am.)

11.30 12.05 14.10 15.50 16.30 16.55 47.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.45

21.45 22.00 23.05 24.00 0.20 0.25 0.35

Laci bácsi konyhája Tv-shop Start + 700-as klub Kőbánya Híradó Világhíradó Fórum ATV Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Újságíróklub Beszélgetőshow a politikáról Híradó Húzós Hazahúzó Üdülési lehetőségek Híradó No comment Világhíradó Egyenes beszéd

Isabelle egy hajózási cég humánpolitikai osztályának vezetője. Az asszony elkövet egy végzetes hibát, szerelmi afférba bonyolódik a főnökével. Mielőtt a cég zászlóshajója, a Costa Atlantica kifutna a kikötőből, Jérome úgy dönt, hogy kidobja őt, nemcsak az életéből, hanem a munkájából is. Egyes nők ilyenkor méreggel, pisztollyal állnak bosszút, vagy botrányt csapnak. Ám Isabelle más megoldást választ. Rendezte: Eric Lavaine Szereplő(k): Franck DSubusc, VAlérie Lemercier Francia vígjáték, 90 perc, 2011

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.40 A fiúk nem sírnak 10.45 Feleségcsere Reality-show 12.10 Döglött akták II. Am.krimisorozat 13.10 NCIS (10.) 14.10 Monk – Flúgos nyomozó VI. 2 Am. krimisorozat 15.05 Két pasi – meg egy kicsi IV. 16.00 NCIS VIII. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.40 Családi ügyek 22.35 Két pasi – meg egy kicsi IV. 23.30 Monk – Flúgos nyomozó VI. (ism.) 0.25 NCIS VIII. (ism.) 1.15 Döglött akták II.

JOJ 12.00 Híradó 12.40 Dr. Csont IV. 13.40 Castle I. 14.40 Mániákus vásárlók 15.40 Kapcsoltam 16.20 Top Star 16.55 Híradó ötkor 17.15 A vihar (5.) Mexikói teleregény 18.15 Bírósági akták 19.00 Híradó, sport 20.00 Krimihírek 20.30 Panelházi történetek. Szlovák tévésorozat 21.30 S.H.I.E.L.D. Amerikai sorozat 22.30 Örökség (28.) Szlovák sorozat 23.30 CSI. Las Vegas-i helyszínelők XIV. 0.35 Hívatlanok Amerikai horror

16.20 16.45 17.30 17.45 18.00 18.45 20.00 21.00 21.30 21.45 22.15 23.55 0.35

Meccs lefújva BL-magazin Sporthírek Autószalon Nemzetiségi magazin Honvédelmi magazin Fókusz – munka Regionális hírek ArtSpektrum Harc a túlélésért Esti mesék Nagy Károly. 3/3. Német dokudráma Hírek, sport Művészet VAT – magazin Tolvajok Spanyol kalandfilm Forog a film... On air


40 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív 13.00 Knight Rider 15.00 Hal a tortán 16.00 Családi titkok 17.00 Maricruz (69.) 18.00 Tények 19.30 Magánnyomozók 20.25 Édes élet 21.55 Jóban Rosszban Roland közli Balázzsal, nincs más választása, szakítania kell Betty-vel. Két órát kap, hogy elrendezze az ügyet, különben Roland veszi kezébe az irányítást. 22.50 NCIS: Los Angeles V. (am.) 23.55 Combat Hospital – A Frontkórház Kanadai–angol sorozat (1.) 2006-ot írunk, amikor Rebecca Gordon egy magasan képzett trauma-sebész és Bobby Trang egy fiatal, kezdő orvos Kandaharba mennek, hogy egy hadikórházban vállaljanak szolgálatot. 1.00 Tények Este

6.10 Rajzfilmek 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Reflektor 13.10 Fókusz 13.45 Négyen négy ellen (ism.) 14.30 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 15.35 Csók és csata 16.10 Az örökség (am.) 16.50 A gyanú árnyékában 17.55 Fókusz 18.30 Híradó 19.30 Négyen négy ellen. Vetélkedő 20.10 Éjjel-nappal Budapest 21.30 Barátok közt 22.05 A mentalista A Red Johnnal történt találkozás után Lisbonra eszméletlenül találnak rá. Kórházba kerül, de a sokkot leszámítva nincs baja. A sorozatgyilkos folytatja ámokfutását, ezúttal Jane egykori pszichiáterét öli meg. Amerikai sorozat 23.05 Életre-halálra Árulás (am.) 0.10 XXI. század – a laegendák velünk élnek 0.40 Reflektor

5.50 Ma reggel 9.00 A korona hercege 10.20 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinműsorok 13.25 Magyar írók Ambrus Lajos 13.45 Hacktion Újratöltve (ism.) 14.45 Szívtipró gimi Ausztrál sorozat 15.35 Az élet megy tovább (9.) 16.25 Híradó 16.40 Rex felügyelő Gyermekrablás Nina Martin énekesnő Bécsbe érkezik a hat hónapos kisfiával, hogy a fellépéséről tárgyaljon az Operában. A tárgyalás ideje alatt azonban a szállodai szobában lelövik a bébiszittert, és elrabolják a kisfiút. Még el sem kezdik a nyomozást, már megérkezik a fénykép a gyermekről, és a váltságdíj összegéről szóló értesítés. 17.25 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 A következő! 19.30 Híradó este 20.20 Elővízió 2014 Az Eurovyíziós Dalfesztivál felvezető műsora 21.00 Eurovíziós Dalfesztivál 2014 1. elődöntő 23.05 Az Este 23.40 Híradó

8.10 Kultikon 8.35 Hazajáró 9.00 Kapcsoljuk az Országházat 16.00 Múzeumtúra – Francia módra A párizsi Lido 16.30 Térkép 17.05 Váratlan utazás Kanadai sorozat (2.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.00 Életképek (71.) 19.40 Monte Cristo grófja (2.) Francia–olasz tévéfilm-sorozat 20.35 A hegyi doktor Az ifjúság forrása 21.25 Híradó, sport 21.40 Régi keringő Magyar film A fiatal gróf beleszeret egy dívába, így családtagjainak hozzá kell szokni a rangon aluli viszonyhoz. „Segíti” őket ebben a taxisofőrből báróvá avanzsált Páger Antal, aki képes a lóról is bebizonyítani, hogy szárnya van és madár. 23.05 Kultikon 23.30 Megtört ölelések Spanyol filmdráma

ATV

RTL II

M2 6.20 Rajzfilm-maraton 20.00 Híradó este 20.50 Sophie szerint a világ II.: Anglia – London 21.20 Heartland III. A szabadság szelleme Amy szabadidomítást tanul egy hivatásos lóidomártól. Rájön, hogy vissza kell térnie a gyökerekhez a munkája és a Ty-jal való viszonya terén is. Kanadai sorozat 22.00 A következő 22.50 Ridikül 23.35 Az A38 Hajó színpadán 0.30 Dali mozija Francia dok.-film

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. május 6. > Kedd

Viasat 3 13.20 14.20 15.20 17.15 18.20 19.20 20.25 21.15

23.30 0.30

Jim szerint a világ Gyilkos számok Nyomtalanul Megruházlak! Jóbarátok (am.) Jim szerint a világ I. (am.) Két pasi meg – egy kicsi (am.) Én, a nő és plusz egy fő (am.) Carl és Molly most kezdték a közös életet. Csupán egyetlen kínos bökkenő van. A neve Dupree, aki hozzájuk költözik. Ám az átmeneti vendégségből tartós hon-foglalás lesz. CSI: A helyszínelők Amerikai sorozat Gyilkos körzet Belga sorozat

11.30 12.10 12.30 12.50 14.10 14.25 15.50 16.30 16.55 17.05 18.05 18.15 18.45 19.25 20.45 21.45 22.05 22.20 23.05 24.00 0.20 0.25

Laci bácsi konyhája Tv-shop Fórum Tv-shop Start + Tv-shop 700-as klub Képlet Világhíradó Fórum Sportpercek Hírvita Híradó Egyenes beszéd Voks Választási műsor Híradó Világhíradó Friderikusz Közéleti talk-show Hazahúzó Híradó No comment Világhíradó

10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 ValóVilág 13.00 Utolsó vérig 14.00 A szerelem zálogba 15.00 Szeretők és riválisok (97.) 16.00 Barátok közt 16.30 Agymenők V. (26.) 17.00 ValóVilág 18.00 A nagy svindli II. 19.00 Vacsoracsata 20.00 Segítség, bajban vagyok! 21.00 RTL II Híradó 21.30 Nyugi, Charlie! 22.00 ValóVilág 0.00 RTL II Híradó 0.30 Életre-halálra

23.30 > DUNA TV Megtört ölelések

Egy férfi, aki teljes sötétségben ír, él és szeret, tizennégy évvel ezelőtt egy brutális autóbaleset áldozata lett Lanzarote szigetén. A balesetben nem csak a szeme világát veszítette el, hanem élete szerelmét, Lenát is. Ez a férfi két nevet használ: irodalmi álneve Harry Caine, azaz Hurrikán – így írja alá irodalmi műveit, történeteit, forgatókönyveit. Valódi neve pedig Mateo Blanco. Ezen a néven éli életét, és rendez filmeket. Rendezte: Pedro Almodóvar Szereplő(k): Penélope Cruz, Lluís Homar Spanyol filmdráma, 122 perc, 2009

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.40 A fiúk nem sírnak 11.05 Rex felügyelő V. 12.05 Döglött akták II. Am. krimisorozat 13.05 NCIS (11.) 14.05 Monk – Flúgos nyomozó VI. (3.) 15.05 Két pasi – meg egy kicsi IV. 16.00 NCIS VIII. (6.) Am. krimisorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.40 Családi ügyek Reality-show 22.35 Két pasi – meg egy kicsi IV. 23.30 Monk – Flúgos nyomozó VI. 0.25 NCIS VIII.

12.00 Híradó 12.40 Dr. Csont IV. Am. krimisorozat 13.40 Castle I. (am.) 14.40 Mániákus vásárlók 15.40 Kapcsoltam 16.20 Top Star 16.55 Híradó ötkor 17.15 A vihar (6.) Mexikói sorozat 18.15 Bírósági akták 19.00 Híradó, sport 20.00 Krimihírek 20.30 Panelházi történetek Szlovák sorozat 21.30 Castle VI. (6.) Amerikai sorozat 22.30 Az özvegy (16.) Szlovák sorozat 23.30 Az igazság fáj (Get Carter) Am. akciófilm 1.50 CSI. Miami helyszínelők VIII.

STV1 14.25 Építs házat, ültess fát! 14.55 Extrém szakértők Francia sorozat 16.00 Hírek 16.25 Galileo 16.55 A hegyi doktor II. Német sorozat 17.45 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó, sport 20.20 Senki sem tökéletes 21.20 Grand Hotel II. Spanyol sorozat 22.50 Különleges ügyosztály VIII. 24/18. 23.30 Nash Bridges (23.) Amerikai sorozat 0.15 Grand Hotel (ism.)

STV2 12.40 Folklórzene 13.20 Majka Szlovák tévéjáték 14.45 Família 15.45 Vallási műsor 16.10 Ruszin magazin 16.45 Fókusz – egészség 17.30 Regionális hírek 17.45 ArtSpektrum 17.50 Hírek magyarul 18.00 A világ folyói (sor.) 18.45 Esti mesék 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 Amazon-kód Német dok.-film 21.00 Hírek és kommentárok 21.25 Gólok, pontok... 21.30 Művészet: színház 22.20 Borgiák II. 10/2. 0.05 Kinorama 0.35 Hírek


41

Sport > Hirdetés

2014. április 29. | 18. szám

KOSÁRLABDA

A pöstyéni lányoké a bronzérem A somorjai lányoknak idén sem sikerült megszerezni az extraliga harmadik

helyét, miután hazai környezetben is kikaptak a pöstyéni lányoktól.

A mérkőzés elejétől az ellenfél játszott jobban, a csallóköziek közül nem lehet senkit sem kiemelni, s így magabiztosan nyerték a mérkőzést, a sorozatot pedig 3:1-re. ŠBK Šamorín–Piešťany 70:88 (19:28, 20:19, 11:22, 20:19)

Nézők száma: 150 Játékvezetők: Tomašovič, Hančík, Turčin. Piešťany: Tathamová 26 pont, Felixová 18 p, Minčíková 17. Somorja: Sujová 18, Škoričová 14, Jaeschkeová 13.

Diósi Albert csapatvezető elmondta, nagyon rosszul játszottak a védelemben és nem elégedettek a negyedik hellyel. Ján Čikovský A szerző felvétele

Dominik sikere A hodosi asztaliteniszklub fiatal reménysége a Moravský Svätý Ján-ban, a Pozsonyi és Nagyszombati régió közös bajnokságán az idősebb diákok kategóriájában ezüstérmet szerzett. Élete eddigi legnagyobb sikere a klub jó utánpótlás-nevelési munkájáról is tanúskodik. „Több mint öt éve foglalkozom intenzíven az asztalitenisszel. Apukám kezdett tanítani, ő is játszik. A szabadidőközpontban, majd az iskolában, később Nagymegyeren, Dióspatonyban edzettem. Most a hodosi klub tagja vagyok. Fontos, hogy az elejétől olyan kiválóságok oktattak, mint Kmeť Richard, Kardos Aladár és Vími Roland. Tőlük tanultam a legtöbbet. Remélem, mostani sikeremet továbbiak követik. Ebben az idényben még vár rám az országos ranglista verseny, szeretnék jól helyt állni a szlovákiai élmezőnyben is” – mondta el lapunknak Urbanics Dominik. Vladislav Kmeť A szerző felvétele

00290 E0068 E0034

00029

E0070

KÓD

TERMÉK NEVE

00185 00198 00029 00290 E0054 E0069 E0069 E0055 E0040 E0040 E0068 E0068 E0047 E0047 E0056

Páduai Szent Antal Teréz anya 2 A gyermek akit Jézusnak hívtak - Várakozás A gyermek akit Jézusnak hívtak - Titok A gyermek akit Jézusnak hívtak - Titok A könyörületesség papja 1 A könyörületesség papja 2 A jó pápa 2. János Pál 1 2. János Pál 2 Klára es Ferenc 1 Klára es Ferenc 2 Mária Montessori 1 Mária Montessori 2 Assisi Szent Ferenc

AKCIÓS ÁR 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 5,00 € 5,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 €

KÓD

TERMÉK NEVE

E0070 E0070 E0070 E0070 E0070 E0034 E0067 E0067 E0060 E0043 E0061 E0065 E0065 E0046 E0048

Újszövetség 1 Újszövetség 2 Újszövetség 3 Újszövetség 5 Újszövetség 6 A kis Lord Mária, Jézus anyja 1 Mária, Jézus anyja 2 Karol, ember aki pápa lett Karol, pápa aki ember maradt Júdás Pio Atya 1 Pio Atya 2 Teréz anya 1 Teréz Anya 2

AKCIÓS ÁR 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 5,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 € 8,00 €


42

Csallóköz

Sport

A hodosiak fontos győzelme Dunaszerdahelyi területi bajnokság Az első osztályban a hodosiak a forduló rangadóján legyőzték a bakaikat, így megtartották az első helyüket. Az egyházkarcsaiak is győzni tudtak, ezzel nagyon szoros maradt az élmezőny, s még nem tudni, ki is fog örülni a végén. A második osztályban az okozta a legnagyobb meglepetést, hogy a pódafaiak végre megszerezték első győzelmüket a bajnokság 23. fordulójában, s négy gólt tudtak lőni a nagypakaiak ellen. A harmadik osztályban pedig a bajnokaspiráns szapiak gólvágója, Csicsay Sándor négyet lőtt.

Megjegyzés: Patastól a bajnokság végén levonnak 3 pontot. Legjobb góllövők: 25 góllal – Jáger Sz. (Csákány); 19 – ifj. Mikóczy F.; 17 – Kovács A. (Hegyéte), Bóna P. (Felbár), Sághy F. (Felbár). III. osztály, 22. forduló Szap–Izsap B 5:0 (1:0), g.: Csicsay Sándor 4, Vass K. (11-es); Gomba–Béke 3:1(3:0), g.: Mikóczi, Makovický, Hajdú – Kitanovič; Csilizradvány–Csallóköznádasd 1:5 (0:2), g.: Vass L. (11-es) – Gróf 3 (az egyik 11-esből), Zsigó, Molnár (11es); Mad–Sárrét 1:2 (0:1), g.: Borsányi L. – Churý, Brezovský.

I. osztály, 23. forduló Alistál–Csallóközcsütörtök 3:3 (1:1), g.: Vígh B. 2, Keszegh D., ill. Mészáros A. 2, Klamo; Sárosfa–Nagyabony 1:0 (0:0), g.: Seregi I.; Hodos–Baka 1:0 (1:0), g.: Méry Z.; Nagymegyer B–Lúcs 3:0 (0:0), g.: Végh V., László A., Gerhát B.; Nagyszarva–Királyfiakarcsa 0:1 (0:1), g.: Lelkes T.; Egyházgelle–Egyházkarcsa 0:2 (0:0), g.: Vajda B., Molnár S.; Csenke–Kisudvarnok 6:2 (1:2), g.: Czíferi K., Kvarda T., Kiss R., Hollósi I., Župa, Rigó J., ill. Németh A., Varga E.; Ekecs-Apácaszakállas–Balony 2:0 (1:0), g.: Dobrý, Nagy P. A bajnokság állása

A bajnokság állása 1. Szap

6. Sárosfa

23 11 3 9 36:31 36

7. Alistál

23 10 4 9 54:44 34

8. Csenke 10. Egyházgelle

23 9 4 10 38:42 31

11. Kisudvarnok

23 8 6 9 42:48 30

12. Cs.csütörtök

23 7 7 9 38:34 28

13. Szarva

23 7 4 12 32:38 25

14. E.-Ap.szakállas 23 8 0 15 38:58 24 15. Balony

1. Hodos

23 14 3 6 47:20 45

2. Egyházkarcsa

23 12 6 5 44:26 42

3. Baka

23 13 3 7 51:37 42

4. Nagyabony

23 12 5 6 43:28 41

5. Lúcs

23 12 4 7 43:31 40

23 10 4 9 47:49 34

9. Királyfiakarcsa 23 10 4 9 29:31 34

23 5 4 14 34:62 19

16. Nagymegyer B 23 5 1 17 27:64 16

Legjobb góllövők: 17 – Vígh B. (Alistál); 16 – Szerencsés Z. (Egyház-

gelle); 14 – Edmár A. (Egyházkarcsa); 12 – Fekete Z. (Hodos). II. osztály, 23. forduló Patonyrét–Pozsonyeperjes 0:2 (0:0), g.: Zilizi Á., Bíró Sz.; Felbár–Patas 5:3 (4:1), g.: Bóna P., Csölley L., Göndör I., Sághy F.; Álló E. – Csicsay L. 2, Füssy M.; Csákány–Várkony B 6:2 (5:2), g.: Jáger Sz. 2, Tomanovič 2, Strmiska, ifj. Mikóczy F. – Grünfeld L.; Alistál B–Izsap 0:1 (0:1), g.: Vörös G.; Pódafa–Nagypaka 4:2 (2:2), g.: Kiss E. 2, Bodó B., Tóbli Z. – Santai, Hritz R.; Nagyudvarnok–Tárnok 3:0 (2:0), g.: Orbán R. 2, Volner T.; Kisfalud–Hegyéte 1:0 (0:0), g. Perczel A.; Felsőpatony–Somorja B 4:1 (1:1), g.: Sakál 2, Rigó A (öngól) – Bogyai Á. A bajnokság állása 1. Csákány

23 18 3 2 86:31 57

2. P.eperjes

23 16 3 4 79:34 51

3. Felsőpatony

23 15 4 4 58:27 49

4. Izsap

23 15 4 6 66:36 49

5. Felbár

23 14 5 4 79:40 47

6. Kisfalud

23 12 3 8 50:36 39

7. Várkony B

23 10 3 10 47:47 33

8. Hegyéte

23 9 2 12 48:45 29

9. Nagyudvarnok 23 6 10 7 34:40 28

Kovács Zoltán felvételei a Nagymegyer B–Lúcs mérkőzésen készültek

22 18 1 3 71:14 55

2. Cs.nádasd

22 15 5 2 63:23 50

3. Sárrét

22 14 2 6 53:29 44

4. Izsap B

22 8 3 11 45:58 27

5. Béke

22 6 5 11 33:51 23

6. Gomba

22 6 4 12 35:59 22

7. Mad

22 4 5 13 24:55 17

8. Cs.radvány

22 3 3 16 29:64 12

Legjobb góllövők: 27 góllal – Csicsay S. (Szap); 22 – Gróf D. (Csallóköznádasd); 17 – Churý J. (Sárrét); 14 – Tóth Z. (Izsap B). Ifik – 23. forduló Alistál–Várkony B 5:3 (1:1), g.: Domonkos B. 3, Both R. 2 – Rákóczi J. 3; Pozsonyeperjes–Illésháza 2:0 (1:0), g.: Csóka B., Pénzes S.; Csenke–Nagyabony 3:3 (0:1), g.: Végh Á. 2, Stim D. – Nagy G., Kardos T., öngól; Nagyudvarnok–Dióspatony 2:6 (1:2), g.: Hodosi N. 2 – Gálfy D. 2, Lőrincz N. 2, Iván D., Mezei D.; Nagyszarva–Királyfiakarcsa 0:1 (0:1), g.: Hervay A.; DAC C–Nagymegyer B 8:0 (8:0), g.: Seszták L. 3, Hamdaui 2, Németh G., Bugár S., Juhos B.; Hodos–Baka 0:1 (0:1), g.: Ambrus L.; Felsőpatony–Kisudvarnok 1:3 (1:2), g.: Škultéty – Krajcsovics L., Oláh J., Bertók A. A bajnokság állása

10. Nagypaka

23 8 4 11 48:55 28

11. Patonyrét

23 7 4 12 34:42 25

1. Kisudvarnok

23 20 2 1 106:12 62

12. Alistál B

23 7 4 12 38:70 25

2. DAC C

23 17 0 6 71:30 51

13. Patas

23 7 2 14 39:49 23

3. P.eperjes

23 13 6 4 76:40 45

14. Somorja B

23 4 3 16 25:85 15

4. Alistál

23 15 0 8 76:49 45

15. Tárnok

23 3 5 15 21:62 14

5. Várkony

23 13 3 7 88:45 42

16. Pódafa

23 1 5 17 22:75

6. Dióspatony

23 12 3 8 52:36 39

8


7. Baka

23 11 1 11 62:56 34

8. Nagymegyer B 23 10 2 11 43:69 32

kas (Kisudvarnok), Lőrincz Norbert (Dióspatony).

9. Királyfiakarcsa 23 9 3 11 54:63 30 10. Felsőpatony

23 9 1 13 56:73 28

11. Csenke

23 8 3 12 50:60 27

12. Nagyszarva

23 6 8 9 48:35 26

13. Nagyabony

23 6 5 12 56:78 23

14. Illésháza

23 6 4 13 32:61 22

15. Hodos

23 6 3 14 39:62 21

16. Nagyudvarnok 23 1 0 22 25:165

43

Sport

2014. április 29. | 18. szám

3

Legjobb góllövők: 33 góllal – Rákóczi János (Várkony); 32– Domonkos Bence (Alistál), 26 – Vass Bálint (Kisudvarnok); 24 – Krajcsovics Lu-

Nők – 16. forduló Pozsonyeperjes–Illésháza 0:9 (0:3), g.: Kuczman 3, Vršková 2, Žubrietovská 2, Gregušová, Horváth; Nagymegyer–Egyházgelle 0:1 (0:0), g.: Csánova; Kisudvarnok–Alistál 1:4 (1:1), g.: Oláh – Verbová 3, Sandalová. A bajnokság állása 1. Illésháza

16 11 2 3 65:24 35

2. Alistál

16 10 2 4 45:30 32

3. Kisudvarnok

16 9 1 6 59:21 28

4. Egyházgelle

16 6 4 6

5. P.eperjes

16 3 3 10 16:74 12

27:17 22

6. Nagymegyer

16 2 2 12 14:60

8

Legjobb góllövők: 24 góllal – Vígh R. (Kisudvarnok); 23 – Verbová Ž. (Alistál); 22 – Vŕšková V. (Illésháza); 11 – Žubrietovská A. (Illésháza). Ifjúságiak, A csoport, 13. forduló Királyfiakarcsa–Csallóközkürt 2:0 (1:0); Ekecs-Apácaszakállas–Nyárasd 3:3 (0:0); Kisudvarnok–Nyárad 6:2 (4:1); Pozsonyeperjes–Baka 1:2

(0:1); Alistál–Balony 7:2 (2:2). Legjobb góllövő: 35 – Hegedűs B. (Baka). B csoport, 13. forduló: Felsőpatony–Csákány 1:6 (0:3); Kisfalud–Felbár 1:3 (0:2); Nagymagyar–Lég 0:0; Csenke–Dióspatony 3:3 (2:2) Legjobb góllövő: 19 – Danis M. (Csákány). (rp)

Saját nevelésre építenének LABDARÚGÁS – A hodosi foci egyik nagy gondja volt az utóbbi időben, hogy hiányoztak a helyi fiatalok, akik a csapat jövőjét jelenthették volna. Most változások kezdődtek. Az elmúlt években az volt tapasztalható, hogy az ifjúsági csapatba Lakatos Anti segédletével hoztak első-

sorban vendégjátékra fiatalokat. A csapatnak viszont saját nevelésre volt szüksége, éppen ezért toborzást hirdettek a legfiatalabbak számára, akiket a felnőtt együttes sikeres edzője, Győri Zsolt vezet. Első tréningjükre múlt szerdán került sor, s biztató, hogy 26 fiú és lány jelentkezett. A csapat vezetősége azért is látott reményt az ilyen kez-

deményezés sikerére, mivel az elmúlt években több százzal növekedett a község lakossága, fiatal családok költöztek be, s a felnőtt csapat is a feljutásért harcol a legfelsőbb

járási ligában. Az első fejlemények tehát pozitívak, s úgy tűnik, lesz utánpótlása a hodosi focinak. (V. K.) A szerző felvétele


44

Csallóköz

Sport

Nyugat-szlovákiai régióbajnokság

Nagy meglepetés Komáromban Nagymegyer–Nitra jun. 3:0 (3:0), góllövők: Mészáros, Filipský, Szabó; Bánovce–L. Rovne 1:4 (0:2), g.: Doknič – öngól, Ranuša, Lipták (2); J. Bohunice-Galánta 4:1 (4:1), g.: Koleno, Machovič, Krajčovič, Meško – Mod-

rovič; Komárom–Negyed 1:4 (1:3), g.: Kóša – öngól, Brath, Valachovič, Mehdi-Karim Guemache; Nyárasd– Bős 1:3 (1:2), g.: Mandák – José David Casado Garcia, Bognár, Faragó; Palárikovo–H. Nitra 3:0 (2:0), g.: Ku-

V. liga – déli csoport

novský (2), Sedlák; Trenč. Stankovce–Domaniža 2:4 (2:2), g.: Sedláčk (2) – Sádecký (2), Rybár, Kvaššay; Beluša–V. Ludince 0:0. A bajnokság állása

7. V. Ludince

23 10 8 5 41:25 38

8. H. Nitra

23 12 1 10 37:27 37

9. Domaniža

23 10 4 9 34:40 34

10. Beluša

23 9 2 12 34:41 29

11. J. Bohunice

23 8 4 11 28:37 28

12. Nyárasd

23 6 5 12 22:45 23

1. Nagymegyer

23 18 0 5 49:15 54

13. Tr. Stankovce

23 4 3 16 20:44 15

2. Bős

23 16 5 2 61:20 53

14. Bánovce

23 4 1 18 24:49 13

3. Komárom

23 16 3 4 42:23 51

15. Nitra jun.

23 2 6 15 21:44 12

4. Negyed

23 13 4 6 48:25 43

16. Galánta

23 1 5 17 11:76

5. Palárikovo

23 12 6 5

6. L. Rovne

23 10 9 4 45:27 39

8

37:16 42

V. K.

V. liga – keleti csoport

Tovább tart a nagymagyariak mélyrepülése Pered–Felsőkirályi 2:1 (1:0), góllövők: Trnkóczi, Bendei – Kokeš; Nagymagyar–Lég 2:4 (0:1), g.: Marič, Rigó – Nagy (2), Csölle, Bartal; Čeľadice–Diósförgepatony 2:2 (1:1), g.: Kováč (2) – Csápai, Konečný; Nádszeg–Vágkirályfa 2:2 (2:1), g.: Andódi (2) – Hadža, Homola; Beladice–Pusztafödémes 1:0 (0:0), g.: Zlatňanský. Nagyfödémes–Csallóközkürt 0:4 (0:1), g.: Petrovič, Bognár (2), Csémy; Jányok–Sopornya 2:0 (1:0), g.: Paštrnák, Burda; Alekšince–Jóka 4:3 (2:2), g.: Erik Hrnčár (2), Bábik (2) – Németh (3). lav

Marcelháza csak döntetlenezett odahaza

A bajnokság állása 1. Čeladice

23 15 6 2 56:13 51

2. Pusztafödémes 23 14 6 3 55:19 48 3. Felsőkirályi

23 13 5 5 54:27 44

4. Vágkirályfa

23 14 2 7 50:32 44

5. Csallóközkürt

23 13 4 6 55:21 43

6. Jányok

23 12 7 4 28:23 43

7. Dióspatony

23 10 8 5 27:22 38

8. Lég

23 10 7 6 47:42 37

9. Beladice

23 10 2 11 27:40 32

10. Nádszeg

23 8 4 11 30:42 28

Marcelháza–Garamkálna 1:1 (0:1), góllövők: Bakura – Szép; Bánov– Ógyalla 2:1 (1:1), g.: Šimunek (2) – Bugáň; Nagysalló–Ekel 0:1 (0:0), g.: Németh; Naszvad–Szentpéter 4:2 (1:1), g.: Hengerics, Molnár, Nagy (2) – Cséplő, Lakatoš; Komját–Bellegszencse 3:1 (1:0), g.: Marenčák, Krehák, Mokráš – Nagy; Hontfüzesgyarmat–Nagykér 3:0 (2:0), g.: Kováčik, Špaňo, Kuruc; Ohaj–Garamkovácsi 1:1 (1:0), g.: Ferus – Ďurovič.

A bajnokság állása 1. Garamkálna

22 13 4 5 42:18 43

2. Bánov

21 12 4 5 43:23 40

3. Naszvad

21 12 3 6 35:24 39

4. Marcelháza

22 11 6 5 40:20 39

5. H.füzesgyarmat 22 13 0 9 47:29 39 6. Szentpéter

21 12 2 7 45:28 38

7. Garamkovácsi

22 11 3 8 42:30 36

8. Ógyalla

21 10 2 9 39:29 32

9. Bellegszencse

22 8 6 8 41:48 30

10. Ekel

21 8 1 12 23:29 25

11. Komját

21 7 4 10 27:38 25

11. Peres

23 8 2 13 25:37 26

12. Alekšince

23 7 4 12 43:53 25

13. Jóka

23 6 3 14 29:43 21

14. Sopornya

23 4 4 15 21:57 16

13. Ohaj

15. Nagymagyar

23 4 3 16 28:51 15

14. Nagysalló

21 5 2 14 18:44 17

16. Nagyfödémes

23 2 1 20 14:67

15. Nagykér

22 4 2 16 24:46 14

7

km

12. Zsitvabesenyő 21 7 2 12 29:69 23 22 5 5 12 14:34 20

Hétvége a hazai focipályákon RÉGIÓBAJNOKSÁG, NYUGAT–SZLOVÁKIA 24. forduló, május 4. (vasárnap), 16.30: Bős–J. Bohunice, Galánta–Beluša, V. Ludince–Trenč. Stankovce, Domaniža–Bánovce, Led. Rovne–Nagymegyer, Nitra jun.–Palárikovo, Horná Nitra–Komárom, Negyed–Nyárasd. IV. LIGA, DÉLKELETI CSOPORT 24. forduló, május 4. (vasárnap), 16.30: Tardoskedd-Párkány, Gúta–V.Lovce, Vágfarkasd–Imely, DAC B–Vion B, Illésháza–Udvard, Šurany–Zselíz, ČFK Nitra–Váhovce, Močenok–Nyékvárkony. V. LIGA, DÉLI CSOPORT 24. forduló, május 4. (vasárnap), 16.30: Dióspatony–Nagymagyar, Lég–Alekšince, Jóka–Jányok, Šoporňa–Pered, H. Králová–Nagyfödémes, Csallóközkürt–Beladice, Pusztafödémes–Nádszeg, Vágkirályfa–Čeladice. V. LIGA, KELETI CSOPORT 24. forduló, május 4. (vasárnap), 16.30: Ógyalla–Marcelháza, Garamkálna–D. Oháj, Garamkovácsi–Hontfüzesgyarmat, Nagykér–Komjatice, Bešeňov–Naszvad, K.szentpéter–Nagysalló, Ekel–Bánov. DUNASZERDAHELYI TERÜLETI BAJNOKSÁG I. osztály: 24. forduló, május 3., (szombat), 16.30: Lúcs–Szarva (Bors), Királyfiakarcsa–Egyházgelle

(Szőke); május 4. (vasárnap), 10.30: Baka–Nagymegyer B (Mészáros), 16.30: Királyfiakarcsa–Csenke (Ürögi), Nagyabony–Alistál (Nagy), Csallóközcsütörtök–Ekecs-Apácaszakállas (Horváth), Balony–Hodos (Világi), Kisudvarnok–Sárosfa (Szabó P.). II.osztály: 24. forduló, május 3., (szombat), 16.30: Izsap–Kisfalud (Sokolík), Hegyéte–Felbár (Virág), Tárnok–Pódafa (Matlák); május 4., (vasárnap), 10.30: Várkony B–Felsőpatony (Bors), Somorja–Alistál B (Bürgündi), Patas–Nagyudvarnok (Virág); 16.30: Pozsonyeperjes–Csákány (Klempa), Nagypaka–Patonyrét (Koczó). III. osztály: 23. forduló, május 3., (szombat), 13.30: Izsap B–Sárrét (Gaál); 16.30: Csilizradvány–Mad (Czucz); május 4.. (vasárnap), 10.30: Béke–Szap (Szőke); 16.30: Csallóköznádasd–Gomba (Csölle). Ifik: 24. forduló, május 3., (szombat), 14.00: Kisudvarnok–Hodos (Világi), Nagymegyer B–Szarva (Zsigray), Királyfiakarcsa–Nagyudvarnok (Horváth Ö.), Dióspatony–Csenke (Szabó P.); május 4., (vasárnap), 13.00: Illésháza–Alistál (Czucz), 13.15: Várkony–Felsőpatony (Szabó O.), Baka–DAC C (Dohorák), Nagyabony–Pozsonyeperjes (Sokolík). Nők: 17. forduló, május 4., (vasárnap), 10.30: Kisudvarnok–Pozsonyeperjes (Hováth R.), Alistál– Nagymegyer (Zsigray), Egyházgelle–Illésháza (Csörgő).

Ifjúságiak, A csoport, 14. forduló, május 2. (péntek), 17.00: Balony–Pozsonyeperjes (Czucz), Kisudvarnok–Baka (Szerencsés), Nyárasd–Királyfiakarcsa (Vida); május 4., (vasárnap), 14.00: Csallóközkürt–Alistál (Hideghéty), 16.30: Nyárad–Ekecs-Apácaszakállas (Nagy J.). Ifjúságiak, B csoport, 14. forduló, május 2. (péntek), 17.00: Csákány–Csenke (Hideghéty), Szarva–Nagymagyar (Nagy J.), Lég–Kisfalud (Ürögi), Felbár–Felsőpatony (Vígh). TERÜLETI BAJNOKSÁG, GALÁNTA I. osztály: 21. forduló, május 4. (vasárnap), 16.30: Királyrév–Šintava, Nagymácséd–Vízkelet, Tallós–Alsószeli, Vinohrady–Felsőszeli, Taksony– Tósnyárasd, Szered B–Nemeskosút, Hidaskürt–Alsószerda. II. osztály: 17. forduló, május 4. (vasárnap), 16.30: Nagygurab–Hody, Gáň–Ábrahám, Feketenyék–Šalgočka, Kismácséd–Vezekény, Pusztafödémes B–Diószeg, Jánovce–Vágpatta. Ifjúságiak: 24. forduló, május 3. (szombat), 16.30: Nemeskosút–Taksony, Vinohrady–Nagygurab, Királyrév–Pusztakürt, Vezekény–Hidaskürt, Diószeg–Šintava, Alsószerda–Tallós, Jóka–Ábrahám, Felsőszeli–Vágpatta. (rp)


45

Sport

2014. április 29. | 18. szám

Galántai területi bajnokság

KÉZILABDA

Tallós szoros győzelmet aratott Felsőszelin I. osztály, 20. forduló Alsószerdahely–Szempte 0:0; Vízkelet–Királyrév 5:0 (0:0); Alsószeli– Nagymácséd 6:0 (2:0), Felsőszeli– Tallós 2:3 (0:0); Tósnyárasd–Szentharaszt 3:2 (2:1); Hidaskürt–Szered B 1:1 (1:0). A Nemeskosút–Taksony mérkőzés eredményét lapzártánkig nem kaptuk meg. A bajnokság állása 1. Tallós

20 16 2 2 65:24 50

2. Alsószeli

20 16 1 3 77:16 49

3. Hidaskürt

20 15 1 4 56:24 46

4. Vízkelet

20 9 6 5 54:32 33

5. Nemeskosút

19 9 4 6 55:43 31

6. Szempte

20 9 3 8 38:41 30

7. Felsőszeli

20 8 4 8 44:51 28

8. Szered B

20 7 5 8 35:42 26

9. Tósnyárasd

20 8 2 10 34:47 26

3. Salgócska

17 11 2 4 44:24 35

4. Vezekény

17 9 4 4 42:17 31

5. Vágpatta

17 9 3 5 43:40 30

6. Ábrahám

17 8 3 6 35:39 27

7. Gáň

17 6 2 9 33:38 20

8. P.födémes B

17 5 3 9 27:30 18

9. Hody

17 4 3 10 33:50 15 17 4 2 11 27:54 14

1. Vágpatta

7 6 1 0

17 2 2 13 14:50

8

2. Gáň

7 5 1 1

18:9 16

12. Kismácséd

17 1 3 13 14:74

6

3. Jóka

7 5 0 2

35:7 15

4. Nádszeg

7 4 0 3 13:16 12

5. Nagymácséd

7 3 0 4 11:11

6. Szempte

7 1 2 4

9:14

5

7. Feketenyék

7 1 1 5

8:26

4

8. Királyrév

7 0 1 6 12:37

1

Ifik, 23. forduló Taksony–Felsőszeli 3:3 (2:2); Magyargurab–Nemeskosút 10:0 (3:0); Pusztakürt–Szentharaszt 3:1 (1:1); Hidaskürt–Vízkelet 0:7 (0:1); Szempte–Vezekény 2:8 (0:1); Tallós–Diószeg 4:0 (1:0); Ábrahám–Alsószerdahely 5:4 (2:3); Vágpatta–Jóka 6:3 (3:1).

9

9–14. hely: Nagyfödémes–Felsőszeli 5:0 (4:0); Sopornya–Taksony 9:1 (4:1); Galánta B–Ábrahám 5:0 (3:0). A bajnokság állása 5 5 0 0

24:4 15

5 4 0 1

21:3 12

23 20 3 0 139:22 63

11. Felsőszeli

5 3 0 2 19:14

9

2. Taksony

23 16 4 3 93:40 52

12. Sopornya

5 1 1 3 12:15

4

3. Tallós

23 14 3 6 68:38 45

13. Taksony

5 1 0 4

9:28

3

4. Jóka

23 13 4 6 84:51 43

14. Ábrahám

5 0 1 4

4:25

1

5. Vízkelet

23 13 2 8 86:57 41

6. Felsőszeli

23 12 4 7 99:53 40

7. Diószeg

23 10 3 10 74:79 33

8. Pusztakürt

23 10 1 12 64:57 31

9. Magyargurab

23 9 3 11 63:63 30

20 6 2 12 25:40 20

1. Vágpatta

12. Királyrév

20 4 2 14 31:65 14

13. Nagymácséd

20 3 2 15 19:45 11

A bajnokság állása

15:1 19

10. Nagyfödémes

9. Galánta B

A bajnokság állása

11. Szentharaszt

Vágpatta–Pusztafödémes B 6:0 (3:0); Hody–Jánosháza 5:1 (2:0); Ábrahám–Magyargurab 2:1 (0:1); Salgócska–Gáň 3:2 (2:1); Vezekény–Feketenyék 1:3 (1:0), Diószeg–Kismácséd 10:0 (4:0).

A bajnokság állása

11. Jánosháza

19 6 4 9 37:42 22

II. osztály, 17. forduló

Diákok: 1–8. hely: Szempte–Gáň 2:4; Nagymácséd–Vágpatta 0:1 (0:1); Jóka–Királyrév 10:1 (5:1); Feketenyék–Nádszeg 0:3 (0:0).

10. Magyargurab

10. Taksony

14. Alsószerdahely 20 3 2 15 12:70 11

1. liga férfiak

10. Alsószerdahely 23 9 1258:55

29

15–20. hely: Diószeg–Vezekény 5:3 (3:2); Alsószerdahely–Tósnyárasd 9:0 (5:0); Vága–Pusztafödémes 12:0 (5:0). A bajnokság állása 15. Vága

5 4 1 0

34:3 13

11. Szentharaszt

23 9 2 12 57:78 29

16. Alsószerdahely

5 3 1 1

22:9 10

12. Nemeskosút

23 9 2 12 46:81 29

17. Diószeg

5 3 0 2 32:10

9

13. Hidaskürt

23 8 2 13 54:108 26

18.Vezekény

5 3 0 2 26:18

9

14. Ábrahám

23 7 3 13 53:94 24

19. Tósnyárasd

5 1 0 4

6:55

3

20. Pusztafödémes

5 0 0 5

3:28

0

1. Feketenyék

17 14 2 1 66:14 44

15. Vezekény

23 4 2 17 41:97 14

2. Diószeg

17 13 3 1 67:15 42

16. Szempte

23 1 0 22 30:136

Vladislav Kmeť

3

DAC–Piešťany 25:23 (14:8) Merva Bálint – Mašek Stanislav (9), Lanstyák Zoltán (5), Galántai Krisztián (4), Jávorka László (3), Fedeles Patrik (3), Kilacskó Attila(1), Baranyovics Jenő, Méry Dávid Edző: Kálmán Miklós. A dunaszerdahelyiek négy állandó játékosa hiányzott a csapatból, ennek ellenére kitűnően játszott a gárda, a nagyon jó ellenfél sem tudott pontot vinni tőlük. Merva parádézott a kapuban, az egyedi, sajátos stílusával nem tudtak sokáig mit kezdeni a lövők. Lanstyákot a védőktől kapott pofonok sem tudták megállítani a gólszerzésben, Mašek keze hihetetlenül pontos volt – kilencszer talált a hálóba. Galántai remekelt a védekezésben, de gyors lábmunkájával a támadások befejezésében is oroszlánrészt vállalt, a mérkőzés nagy részében személyes őrzőt is kapott. Mindenki a csapatból megérdemelte a dicséretet a fegyelmezett játékért, az elvégzett hatalmas munkáért, legyőzve a szinte kétszerannyi játékossal kiálló, tavasszal eddig remeklő Pöstyén csapatát. Mindezt sportszerű, korrekt játékvezetés mellett. A jövő hétvégén vasárnap 15.30-kor Cíferre látogat a csapat, hasonló játékot, eredményességet remélve. (km)

Komáromi területi bajnokság

Perbete legyőzésével megszakadt az izsaiak rossz sorozata I. osztály, 23. forduló Újgyalla–Dunamocs 7:0 (3:0), góllövők: Holub (3), Bagala (2), Badala, Góry; Madar–Szilasháza 3:1 (2:1), g: Csicsó (2), Gáspár – Gere; Lakszakállas–Keszegfalva 6:0 (3:0), g.: Inczédi (4), Hury, Kovács; Bátorkeszi–Nemesócsa 1:1 (0:1), g.: Barton – Simon; Csallóközaranyos–Hetény 3:3 (1:1), g.: Turza (3) – Lucza (2), Csintalan; FK Actív Komárom–Gúta „B” 4:0 (0:0), g.: Ham, Sedlár, Csonka, Lipták; Izsa–Perbete 3:1 (1:1), g.: öngól, Koncz, Vörös – Pirik; Marcelháza „B”–Búcs 3:1 (1:1),g.: Tóth, Vörös (2) – Pozsonyi.

A bajnokság állása

10. Martos

II. osztály, 19. forduló

1. Hetény

23 16 3 4 60:24 51

2. Perbete

23 14 3 6 54:30 45

3. Bátorkeszi

23 12 6 5 38:28 42

4. Keszegfalva

23 12 4 7 58:45 40

Vágfüzes–Csicsó 3:1; Nagykeszi– Nagysziget 4:2; Bogyarét–Megyercs 2:3; Tany–Örsújfalu 0:3; Bogya/Gellér–Ifjúságfalva 2:0; Pat–Martos – az ellenfél nem jelent meg.

18 5 1 12 37:62 16

11. Ifjúságfalva

17 4 1 12 26:56 13

12. Csicsó

18 4 1 13 23:55 13

13. Bogyarét

18 3 0 15 27:80

9

Diákok: Lakszakállas–Ógyalla 3:0; Dunamocs–Ímely 0:2; Tany–Őrsújfalu 2:5. A bajnokság állása

5. Lakszakállas

23 12 2 9 51:46 38

6. Újgyalla

23 11 4 8 52:42 37

7. Izsa

23 11 3 9 53:47 36

8. VC Actív KN

23 11 2 10 51:36 35

1. Pat

9. Gúta B

23 10 4 9 36:47 34

2. Nagykeszi

18 13 2 3 64:26 41

3. Ímely

13 9 0 4 47:24 27

23 10 3 10 39:43 33

3. Őrsújfalu

18 13 1 4 64:21 40

4. Keszegfalva

12 7 1 4 49:18 22

11. Nemesócsa

23

10211 36:30 32

4. Bogya/Gellér

17 10 5 2 36:20 35

5. Bátorkeszi

12 7 1 4 65:41 22

12. Búcs

23 7 5 11 32:46 26

5. V.füzes/Kava

17 11 2 4 36:23 35

6. Tany

13 5 0 8 45:41 15

13. Dunamocs

23 7 4 12 41:59 25

6. Dunaradvány

17 8 1 8 41:31 25

7. Dunamocs

12 2 1 9 28:44

7

14. Cs.aranyos

23 6 6 11 42:43 24

7. Megyercs

18 7 2 9 42:57 23

8. Őrsújfalu

13 2 1 10 32:62

7

15. Szilasháza

23 3 4 16 23:60 13

8. Tany

17 7 0 10 45:48 21

9. Hetény

12 0 0 12 4:156

16. Madar

23 4 1 18 26:66 13

9. Nagysziget

18 4 4 10 29:37 16

10. Marcelháza B

A bajnokság állása 17 14 2 1

57:11 44

1. Lakszakállas

12 11 0 1

2. Ógyalla

13 10 2 1 61:20 32

84:9 33

0

kv


46

Csallóköz

Sport

IV. liga – délkeleti csoport

Fölényes győzelmet aratott a DAC B/Vásárút Zselíz–ČFK Nitra 1:0 (1:0), góllövő: Dobiaš; Párkány–Gúta 4:2 (0:1), g.: Kovács (2), Balog (2) – Németh (2); Nyékvárkony–Tardoskedd 1:0 (1:0), g.: Molnár; Vága–Močenok 5:1 (3:0), g.: Filo (3), Kiška, Klatt – Kučera; Udvard– Nagysurány 1:0 (1:0), g.: Dano; ViOn Zlaté Moravce B/ Volkovce–Illésháza 5:0 (2:0), g.: Bakaľar, Chovanec (2), Korman, Ondrejka; Ímely–DAC Dunaszerdahely B/Vásárút 0:4 (0:1), g.: Boya (2), Kétyi, Hrazdílek; Újlót–Vágfarkasd 1:1 (1:1), g.: Lantoš – Zsebi. vkm

A bajnokság állása 1. Nyékvárkony

23 17 6 0

2. Nagysurány

23 14 5 4 49:15 47

56:9 57

3. ViOn B

23 12 5 6 48:25 41

4. Vágfarkasd

23 11 8 4

5. ČFK Nitra

23 12 2 9 53:33 38

37:21 41

6. Párkány

23 11 5 7 40:40 38

7. Gúta

23 10 6 7 37:27 36

8. Udvard

23 10 5 8 39:41 35

9. DAC B/Vásárút 23 10 4 9 29:25 34 10. Vága

23 10 2 11 48:46 32

11. Újlót

23 9 4 10 32:43 31

12. Tardoskedd

23 9 3 11 39:36 30

13. Zselíz

23 6 6 11 36:47 24

14. Illésháza

22 3 5 14 16:43 14

15. Ímely

22 2 4 16 18:65 10

16. Močenok

23 1 2 20 11:72

5

Tomi Kid ismét győzött ÖKÖLVÍVÁS – Tomi Kid ismét ringbe lépett, most nehézsúlyban, ellenfele pedig az 1992-es barcelonai olimpia bronzérmese, Béres Zoltán volt. A magyarországi ellenfélével a mátyusföldi bunyós Zsolnán bokszolt, és nagyon gyorsan véget is vetett a találkozónak. Kovács Tamás ugyanis már a második menetben padlóra küldte az ellenfelét, s ugyan onnan még felállt, de a második számolás utána a bíró technikai K.O.val végett vetett a mérkőzésnek, amely eredetileg hat menetes lett volna. A 36 éves Kid 44 éves ellenfelével szemben mutatkozott be először a nehézsúlyúak között, s kíváncsian várjuk, milyen sikereket tud elérni a felvidéki bunyós, aki eddig csupán egyetlen vereséget könyvelhetett el 24 győzelme mellett. (csall) Vojtík Szimona felvételei a Nyékvárkony–Tardoskedd mérkőzésen készültek


47

Sport

2014. április 29. | 18. szám

Pont nélkül érkeztek haza Egyre forróbb a talaj a somorjaiak talpa alatt LABDARÚGÁS – II. liga, 28. forduló. A somorjaiak a szebb napokat is látott eperjesi 1. FC Tatran otthonában vendégszerepeltek a hétvégén. A bajnokság harmadik és kilencedik helyezettje adott randevút egymásnak, és a két együttes közötti különbség a végeredményben is megmutatkozott. A csallóközieket már csak három pont választja el a tabella legaljától. Vereség a liptóiaktól, vereség az alsózsadányiaktól – a pontvadászat két leggyengébbjétől. A kék-fehérekre pedig a hátralévő hat fordulóban a bajnoki tabella első hat helyezettje vár még. Elsőként a fordulót megelőzően harmadik eperjesiekkel mérték össze tudásukat, akik ellen augusztusban 1:1-es döntetlenre futotta – Vilkovský a ráadás perceiben egyenlített –, de a somorjai visszavágó 4:1-es vendégsikert hozott. A Mezovskýt és Špánikot is nélkülöző kék-fehérek rosszul kezdték a találkozót, és a folytatásban is a vesztes fél szerepét töltötték be. A 6. percben Lukáš Hruška szezonbeli hetedik találatával nyitotta meg a hazaiak gólcsapját, amikor a tizenhatoson belül lőtt az ezúttal Lukáš Jamroškovič által védett somorjai kapuba. A folytatásban a csallóköziek kétszer is egyenlíthettek volna, de ifj. Pinte Attila kísérletét hárította a sárosiak kapuját őrző Jozef Talian, ahogy Lukáš Hutta sem örülhetett gólnak. Alig telt el negyedóra, a vendéghelyzetek kimaradtak, a zöld-fehérek pedig büntettek. Dávid Leško lőtt, a labda pedig a gólvonalon túl ért célba. A hazaiak két legjobbja bemutatkozott, és lényegében eldöntötték a találkozót. A félidő végéig még néhányszor veszélyeztették a csallóköziek kapuját a vendéglátók, míg az FC STK 1914 részéről Lukáš Čemba, de gól már nem született. Nem úgy a második félidőben, amikor újabb két találattal rezegtették meg a somorjaiak hálóját. A 67. percben Ján Dzurík bal oldalról ívelte középre, ahol az öt pályára lépő Lukáš közül az ötödik, a szünetet követően beálló Makara fejjel csapata harmadik találatát szerezte. A mérkőzés zárásaként a Tatran még egyszer betalált. Húsz méter-

ről Ľuboš Belejík eresztett meg egy löketet, amellyel beállította a 4:0-ás végeredményt. A kék-fehérek ezúttal nem tudtak pontot rabolni a tavaly még a legfelsőbb osztályban küzdő eperjesiek otthonából, és sorozatban harmadszor szenvedtek vereséget. A sárosiak már csak a csodában bízhatnak a feljutást illetően. Öt fordulóval a vége előtt Miroslav Hýll gárdája már csak három ponttal előzi meg a sereghajtó Pohronie alakulatát. Elméletileg a bajnokság utolsó helyezettje osztályozóra kényszerül, de a liga átszervezése miatt még bármi megtörténhet – tapasztaltuk már nem egyszer. A somorjaiak az éllovast fogadják az első májusi fordulóban, és akár bajnokavatásra is sor kerülhet a Pomléban. Ha a Podbrezová együttese legyőzi a csallóközieket, függetlenül a további eredményektől, megnyerte a 2013/14-es bajnokságot, és feljutott a Corgoň Ligába. Döntetlen vagy vereség esetén a többi mérkőzéstől függ a bajnokavatás. 1. FC Tatran Prešov–FC STK 1914 Somorja 4:0 (2:0).

Góllövők: Hruška (6.), Leško (15.), Makara (67.), Belejík (83.). Játékvezető: Július Straka. Nézők száma: 440. Prešov: Talian – Papaj, Petráš (86. Krajník), Jacko, Dzurík – Poliaček (86. Bartek), Lipták – Leško, Katona, Hruška (46. Makara) – Belejík. Vezetőedző: Jozef Kostelník. Somorja: Jamroškovič – Cmarko (89. Stifter), Javorina, Pončák, Fulmek – Marušin, Čemba – Vilkovský, Fűzik (77. Vaško), Pinte (65. Krištan) – Hutta. Vezetőedző: Miroslav Hýll. További eredmények: ŠK SFM Senec–Partizán Bardejov 0:1 (0:1), góllövők: Palša (38.); MFK Tatran Liptovský Mikuláš–MFK Dubnica nad Váhom 1:0 (1:0), g.: Staš (21.); ŽP Šport Podbrezová–MFK Zemplín Michalovce 2:0 (1:0), g.: Kupčík (37.), Gallo (61. – öngól); FC Spartak Trnava B–MŠK Rimavská Sobota 2:4 (1:1), g.: M. Mečiar (38.), Richnák (46.), illetve Kostúrik (34.), Migaľa (65. – 11-esből), L. Lupták (77. és 90.); FK Pohronie Žiar nad Hronom Dolná Ždaňa–FK Slovan Duslo Šaľa 1:0 (1:0), g.: Garaj (39.). A 29. forduló műsora: május 3., 16.30: Dubnica nad Váhom–Pohro-

nie, Partizán Bardejov–Spartak Trnava B, Rimaszombat–Liptovský Mikuláš, Somorja–Podbrezová, Vágsellye-Tatran Prešov, 19.30: Zemplín Michalovce–Szenc. A bajnokság állása 1. Podbrezová

28 21 4 3 49:14 67

2. Prešov

28 16 5 7 47:21 53

3. Michalovce

28 15 7 6 46:23 52

4. Bardejov

28 14 9 5 36:20 51

5. Szenc

28 11 10 7 36:27 43

6. Rimaszombat

28 9 11 8 29:30 38

7. Trnava jun.

28 9 8 11 50:55 35

8. Dubnica n. V.

28 8 5 15 25:48 29

9. Somorja

28 6 7 15 28:47 25

10. Lipt. Mikuláš

28 6 6 16 22:42 24

11. Vágsellye

28 5 8 15 24:39 23

12. Pohronie

28 6 4 18 29:55 22

A góllövőlista éllovasai: 1. Michal Hamuľak (Michalovce) – 21 gól. 2. Štefan Gerec és Blažej Vaščák (mindketten Podbrezová) – 11 gól. 4. Dyjan Carlos de Azevedo (Bardejov) – 10 gól. 5. Pavol Orolín (Szenc/Pohronie), Róbert Richnák (Trnava B) és Dávid Leško (Prešov) – 9 gól. Rajkovics György Ján Čikovský archív felvétele


48

Csallóköz

Sport

Megadták magukat a katonák Hárompontos előnyre tettek szert a sárga-kékek LABDARÚGÁS – Corgoň Liga, 28. forduló. A szezon során négy- vagy annál több gólos mérkőzésekből bőven kijutott a dunaszerdahelyieknek, ősszel hat is. De mindannyiszor a csallóköziek húzták a rövidebbet, a gólok az ő hálójukban landoltak. A hétvégén fordult a kocka, a DAC lőtte a gólokat. A négy gólt pedig olyan együttes hálójába hintette, amelytől novemberben súlyos, 5:1-es pofont kapott. A helyzet változott azóta, a tavaszi nyolc játéknapon egészen más arcát mutatta a száztíz évvel ezelőtt alapított gárda, mint néhány hónappal ezelőtt. A bajnokság két legjobbja ellen ugyan nem sikerült pontot szerezni, de a különbség így is jelentős. A csapat egységesebb, képes végigrobotolni a kilencven percet, akár a szép foci kárára is, mert a pontokra szükség van. A besztercebányaiak ellen pedig a trükkösebb megoldások sem hiányoztak. A törzsszurkoló, Horváth József, „Kapko” emlékére gyászszünettel indult a szombat esti összecsapás. A DAC repülőrajtot vett, és az első támadásból már vezetést is szerzett. Erik Ujlaky jobb oldalról középre adta, Martin Matúš érkezett, a védője lemaradt, s nagyjából a tizenegyespontról vágta a kapu közepébe, a vendégek csapatkapitánya, Peter Boroš nem ért le a labdáért. A Duk-

la bealudt, de a gól sem ébresztette fel. Újabb három perc telt el, Ján Nosko szabálytalankodott, egy sárgát is begyűjtött, és Roman Gergel tizenkilencről elvégzett szabadrúgásába is úgy fejelt bele, hogy azt a beszterceiek kapitánya nem tudta hárítani. A DAC öt perc alatt kivégezte a „katonák”-at, akiken nem érződött a feltámadás lehetősége. Az első félidőben a csallóközieknek legalább három helyzetük adódott még a gólszerzésre, a legígéretesebbet az első találat szerzője, Matúš puskázta el. A második félidő vendéglehetőséggel kezdődött, de közvetlen közelről is csak fölé sikerült durrantani. Hazai oldalon ellenben a jobb oldalon ügyesen levezényelt akció végén a labda a kapu előterébe került, ahol Gergel erőszakosságának és cseleinek köszönhetően az üres kapuba gurított. A Dukla rezignált, és a folytatásban egy lehetőséget leszámítva, amely végül jóval a kapufa mellett végezte, a DAC diktált. A labda körbejárt, majd ismét Matúš került a középpontba a tizenhatos sarkáról elengedett lövésével, amelyet a szurkolók már a kapuban láttak, de a bal lécről kifelé pattant. A zsolnai születésű csatár, aki nem olyan rég még Majerníkkal alkotott egy párt a védelem tengelyében, mesterhármast is elérhetett volna. A 80. percben pedig a helyére beállt kameruni Francky N'Guekam adta meg a kegyelemdöfést, amikor a horvát Krišto Ujlakyhoz passzolt, aki a jobb szélről kö-

zépre adott, a kameruni csatár pedig jókor érkezett. A sárga-kékek magabiztosan játszottak, és megérdemelten nyertek. Legközelebb a miavai Spartak otthonában lép pályára a DAC. Volna mit törleszteni: emberelőnyben elveszített 4:1-es bundameccs, a visszavágón pedig 0:3 született. FK DAC 1904–FK Dukla Banská Bystrica 4:0 (2:0). Góllövők: Matúš (1.), Nosko (5. – öngól), Gergel (53.), N'Guekam (80.). Sárga lap: Nosko (4.), Peňaška (46.), Podstavek (72.). Játékvezető: Gabriel Michlian. Nézők száma: 4578. DAC: Penksa – Turňa, Čaušić, Majerník, Szabó – Straka, Krišto (85. Kwin) – Ujlaky (81. Valenta), Gergel, Brašeň – Matúš (71. N'Guekam). Vezetőedző: Radványi Miklós. Banská Bystrica: Boroš – Savić, Podstavek, Vajda, Nosko (46. De Vito) – Považanec (64. Faško), Chrien, Plavšić, Střihavka (46. Rejdovian) – Peňaška, Slančík. Vezetőedző: Norbert Hrnčár.

lár (23.); FC Nitra–FC ViOn Zlaté Moravce 0:3 (0:1), g.: L. Szabó (9.), Orávik (85. és 90.+).

További eredmények: ŠK Slovan Bratislava–MFK Ružomberok 1:2 (0:2), góllövők: Halenár (87. –11-esből), illetve Bartoš (3.), Ďubek (28.); FC Spartak Trnava–MŠK Žilina 3:1 (1:1), g.: Kuzma (31.), R. Procházka (61.), Sabo (67.), ill. J. Mihalík (42.); FK Senica–MFK Košice 3:2 (2:2), g.: Cristovam (19.), Kalabiška (40.), Piroska (69.), ill. Pačinda (9.), Šing-

A góllövőlista éllovasai: 1. Tomáš Malec (Trenčín) és Juraj Piroska (Senica) – 13 gól. 3. Léandre Gaël Tawamba Kana (Ružomberok) és Róbert Vittek (Slovan) – 12 gól. 5. Miloš Lačný (Ružomberok), Pavol Jurčo (Banská Bystrica/Žilina) és Štefan Pekár (Myjava) – 11 gól. Rajkovics György Vojtík Szimona felvétele

A 29. forduló műsora: május 3., 15.00: Zlaté Moravce–Spartak Trnava, 17.30: Banská Bystrica–Nitra, Ružomberok–Senica, 20.00: Spartak Myjava–DAC; május 4., 16.30: Kassa–Trenčín; május 5., 18.30: Žilina– Slovan Bratislava. A bajnokság állása 1. Slovan

28 20 3 5 55:27 63

2. Trenčín

27 15 4 8 60:30 49

3. Trnava

28 14 5 9 40:35 47

4. Senica

28 13 5 10 42:38 44

5. Myjava

27 12 5 10 41:41 41

6. Ružomberok

28 12 4 12 47:46 40

7. Ban. Bystrica

28 11 6 11 44:39 39

8. Kassa

28 11 6 11 34:33 39

9. Zlaté Moravce

28 10 5 13 31:37 35

10. Žilina

28 7 7 14 39:46 28

11. DAC

28 7 6 15 24:51 27

12. Nitra

28 4 6 18 26:60 18

* A bajnokság végén 6 pontot levonnak a DAC-tól.

Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Marketing menedzser – Marketingový manažér: VÁCLAV TAMÁS. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTIK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 54. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja a WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta, IČO: 45 252 122 és a PRO SAGA, Hlavná 45., 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Nyomja: NAVI GRAF, s.r.o., Vezekény. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 54. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske námestie 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta, IČO: 45 252 122 a PRO SAGA, Hlavná 45., 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Tlač: NAVI GRAF, s.r.o., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena a Úradu vlády SR. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.