Csallóköz - 2015/17.szám

Page 1

Csallóköz SOMORJA > DUNASZERDAHELY > NAGYMEGYER > KOMÁROM

Žitný ostrov Ára: 0,70 €

2015. április 21., 17. szám

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokoz.com

„Nem gumibot kell, hanem szeretet”

Hiteles képet kaphattak a diákok a drog romboló hatásairól

4–5. oldal

Halkan Haizok Melinda rovata

Panaszok A vállalatok egyre nagyobb számban működtetnek telefonos ügyfélszolgálatot, de sokszor felmerül bennünk a kérdés, vajon valóban értünk vannak-e ezek a vonalak. A nemzetközi tapasztalatok szerint inkább egy kötelező szolgáltatásról van szó, amelynek célja, hogy megnyugodjon az ügyfél és ne rontsák a multik a drágán kialakított arculatukat. Hasonlóan a mindennapi pillanatokhoz, amikor ismerősünk éppen nekünk kezdi sorolni gondjait és szeretnénk biztatót mondani neki, legalább megnyugtatni. Valamikor megértéssel, máskor inkább türelmetlenül hallgatjuk a mondatait, vagy éppen mi is nekikezdünk és talán egy centit sem haladunk előre. Azt gondolom, egészséges, ha kiadjuk magunkból a felgyülemlő feszültséget, mert ilyenkor kicsit megpihen a belsőnk és nem fojtogat tovább egy-egy probléma. Igazán viszont csak akkor tesz jót a panaszáradat kommunikációja, ha a beszéddel a mélyebb értelmekre is választ kapunk és megértjük, mi is az oka a feszültségnek. A válaszok ugyanis legtöbbször bennünk rejtőznek, csak éppen folyamatosan olyan nehéz köveket görgetünk rájuk, hogy észre sem vesszük, mi is az igazi gond. Ennek ellenére vagy éppen ezért kell tanulnunk, leginkább magunkról, hogy aztán megértsünk másokat is, hiszen az tapasztalatok nem csak számunkra, hanem a panaszosoknak is hasznosak lehetnek

Az asztalok csallóközi bajnokai DUNASZERDAHELY/HODOS – Szombaton zajlottak az asztalitenisz csapatbajnokságok extraligájának döntői, ahol a négy legjobb között a csallóközi együttesek örülhettek. A férfiaknál a döntő tornára, az alapszakasz győzetésénél, a Stavoimpex Holíč otthonában került sor, a hodosiak pedig óriási meglepetésre legyőzték az esélyes házigazdákat és a bajnoki címnek örülhettek. Kiváló teljesítményt nyújtott Lelkeš Zoltán, aki a döntő mérkőzésein nem talált legyőzőre, így aztán a

Dunaszerdahely melletti kis községben nagy lehet az öröm, hiszen a férfiak között ők a legjobb szlovákiai asztaliteniszezők. A csapat öszszetétele: Muskó Péter, Zoltán Lelkeš, Martin Grežo, Gajdoschík Adrián és Kiss Dávid, a csapatvezető Kardos Aladár. Jozef Kmeť klubelnök elmondta, sokan még fel sem fogják ennek a sikernek az értékét, mivel az asztaliteniszezők nem csak a falu történelmébe írták be magukat aranybetűkkel, hanem a hazai sportéletbe is. A nők között az extraliga döntőjének Dunaszerdahely adott ott-

hont, hiszen a csallóköziek a bajnokság egésze során még pontot sem vesztettek. A tornán a vendégek között ott volt Renáta Zmajkovičová parlamenti képviselő, Hájos Zoltán polgármester, Milan Grman és Robert Čelka az asztalitenisz szövetség alelnöke, ahogy a helyi csapat támogatói is. A dunaszerdahelyiek nem ijedtek meg a nagy lehetőségtől és a helyi klub Vladislav Kmeť vezetése alatt több második és harmadik hely után most a bajnoki címnek is örülhetett. (Folytatás a 40. oldalon)

Vojtík Szimona felvétele

Középen a bajnok dunaszerdahelyi csapat

ISSN 1336-3638

● Előfizetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44; e-mail:online.csallokoz@gmail.com ● 9

771336

363008

17


2

Csallóköz

Tudósítás > Játék

Kétnyelvűsítették a vasútállomást Folytatást ígérnek az aktivisták DUNASZERDAHELY – A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom aktivistái múlt hét középén pótolták a magyar feliratot a városban található vasútállomás homlokzatán. Mint ismert, a Szlovák Vasutak nemrégiben csupán egynyelvű feliratot helyeztek ki az állomás bejáratán, éppen ezért a magyar nemzetiségű

többségű városban elmaradó kétnyelvűségre és az állami vállalat arroganciájára szerették volna felhívni a figyelmet az ismeretlenségbe burkolódzó aktivisták. Sikerült is nekik, hiszen a világhálón rohamosan terjedt az általuk készített videó a kétnyelvűsítésről, sőt a magyar feliratú táblát is sokan fotózták. „A Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom reméli, hogy a helyzet a ha-

Nem sokáig volt fent

tóságok utóbbi években gyakorolt céltalan és értelmetlen akadékoskodása ellenére is megoldódik, jó példát szeretne mutatni és jelezni: a többnyelvűség érték” – olvashattuk a KDSZ nyilatkozatában, amely az elmúlt években több helyen hívta fel a figyelmet arra, hogy a törvények ellenére másodrangúan kezelik a magyar nyelvet. Az aktivisták táblája azóta egyébként lekerült a homlokzatról, de a

Ilyen volt, hamar ilyen lett

DUNASZERDAHELY – A világ május 12-én emlékezik az ápolónők nemzetközi napjára. E jeles nap alkalmából az Összefogással a holnapért polgári társulás és Nagyszombat megye képviselő-testületének MKP-s képviselői klubja ünnepséget szervez a művelődési központ színháztermében 19 órai kezdettel, immár második alkalommal. Az ünnepségen 12 olyan ápolónőt szeretnénk köszönteni, akik a betegellátásban hosszú évek óta magas szakmai és emberi tulajdonságokon alapuló példaértékű munkát végeznek. Az elismerésben részesülő ápolónők közül nyolc személyt az egészségügyi nővérek regionális szervezete javasol, kettőt a városi hivatal, további két elismerésre méltó sze-

város is kiállt a Kétnyelvű DélSzlovákia mozgalom ezen jellegű magyarosítása mellett, ahogy a polgárok sokasága is az interneten. Ahogy megtudtuk a mozgalom közösségi oldaláról, a dunaszerdahelyi akciót folytatni fogják és már ezen a héten újabb fordulót ígérnek.

(cs, kdsz) Archív felvételek

Az ápolónőket köszöntik mélyre pedig régiónk lakosai, polgárai tehetnek javaslatot. A szervezőbizottság szeretné felkérni a régiónkban élőket, hogy levélben vagy e-mailben tegyenek javaslatot a Csallóközben dolgozó egészségügyi nővérekre, akik magánorvosi rendelőkben kimagasló munkát végeznek. A jelölés során – akár levélben vagy e-mailben – szíveskedjenek feltüntetni az ápolónő teljes nevét és az orvosi rendelőt, ahol dolgozik. Javaslataikat kérjük beküldeni 2015. május 5-ig, levélben, a Nemocnica s poliklinikou Dunajská Streda, a.s., Veľkoblahovská 23., 929 01 Dunajská Streda (a borítékra szíveskedjenek ráírni: Az ápolónők nemzetközi napja) címre, illetve elektro-

nikusan: primator@dunstreda.eu e-mail címre elküldött elektronikus levéllel. A szervezők előre is köszönik régiónk lakosainak együttmüködését

és sok szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt a rendezvényre, aki jelenlétével szeretné kifejezni elismerését az ápolónői munka iránt. A szervezőbizottság

Keressen 10 eurót!

Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 16. számban közölt feladványért („Különösen víz, gáz, villany nélkül...” – „Vladislav Kmeť: Edzőcserék futószalagon”) Seszták Andrea (Felsővámos) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Nem ettem, csak vizet ittam.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: április 27.

Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTÍK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 55. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja a WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta, IČO: 45 252 122 és a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Nyomja: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vezekény. Terjeszti aD. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 55. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta, IČO: 45 252 122 a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Tlač: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky – program Kultúra národnostných menšín Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz


3

Tudósítás > Hirdetés

2015. április 17. | 21. szám

Piactér a Kisudvarnoki úton Szinte minden kapható ami a kertben és háztartásban szükséges érdeklődők sem, akik örömmel válogattak a pazar kínálatból, de az érdeklődés továbbra is tart. Az ötletgazdának és a vállalkozóknak köszönhetően a nagy bevásárlóközpontoknak egy széles nyitvatartással dolgozó alternatíva épült, ahol zöldséget, gyümölcsöt, pék- és hentesárut, de virágot, biotermékeket is lehet vásárolni. (cs)

DUNASZERDAHELY – Múlt héten pénteken új piactér nyílt a városból kivezető Kisudvarnoki úton, ahol nemcsak gyümölcsöt és zöldséget biztosíthatnak az éléskamrába a csallóközi vásárlók. Az ünnepélyes megnyitón Hájos Zoltán polgármesteren és helyi politikusokon kívül nem hiányoztak az

"

Ranostaj Tibor felvételei hétfőn készültek

MEGRENDELŐSZELVÉNY Megrendelem a Csallóköz–Žitný ostrov regionális hetilapot. egy évre 28 euró

félévre 15,60 euró

Név: .......................................................................................... Utca, házszám: ........................................................................ Lakhely: .................................................................................... Telefonszám: ............................................................................ Aláírás: ......................................................

Az újság ára egy évre 33,80 euró amennyiben a újságárusoknál veszi. Ha közvetlen a szerkesztőségben rendeli meg lapunkat, az egy évre szóló előfizetés csak 18 euró, a féléves pedig 15,60 euró. A kitöltött megrendelőlapot a szerkesztőség címére várjuk: Alžbetínské nám. 1194/1., 929 01 Dunajská Streda. Információ: 031/550 37 44; 0903 23 67 24.


4

Csallóköz

Riport

Elöl balról Klőr Levente szervező tanár, mellette az igazgató, Bereczki Sándor és a hat terápián levő fiatal

„Nem gumibot kell, hanem szeretet” Hiteles képet kaphattak a diákok a drog romboló hatásairól BUDAPEST/DUNASZERDAHELY – Rendhagyó és tanulságos drogmegelőző tanulmányi úton vettek részt a Szabó Gyula 21 Szakközépiskola diákjai múlt csütörtökön. A budapesti Emberbarát Alapítvány Alkohol-Drogrehabilitációs Intézetében jártak, ahol előadások keretében személyes történeteket hallhattak a szerhasználatról tizenéves fiataloktól, akik a drogkarrierjükről, annak árnyoldalairól számoltak be kortársaiknak. A dunaszerdahelyi diákokat Bereczki Sándor, a rehabilitációs központ alapítója és felesége, Bereczkiné Loránt Ágnes fogadta. A szakember elmondta, az utóbbi években jelentős számú fiatalkorú, 15–16–17 éves került az intézetbe, ami a korábbiakban nem volt jellemző.

Kezdetek Az Alapítvány alkohol-, drog- és játékfüggőknek nyújt kezelést és gondozást. Az előbbit orvosok, az utóbbit szociális munkások, asszisztensek, gondozók végzik. „Magyarországon a 80-as évek közepe táján kezdtek a fiatalok érdeklődni a drogok iránt, akkor »csak« mákteát ittak, gyógyszereket szedtek nagy mennyiségben, aztán elterjedt a szipuzás, a hígítók beszippantása, az inhalációk. Feltűnt az egészségügynek ez a jelenség, váratlanul érte, hiszen alig volt valami tapasztalat ezzel kapcsolatban. Az embereket bevitték a pszichiátriára, és elkezdték őket kezelni. Megállapították, hogy Borderline-személyiségzavarban szenvednek, rossz a hangulatuk, s ha ezt kikezelik – gondolták –, mehetnek is és a probléma megoldódik. De rá kellett jönniük a pszichiátereknek, hogy a dolog nem ilyen egyszerű. A kórházi intézményt a szenvedélybe-

tegek feldúlták, »a bolondok« nyugalmát teljesen megzavarták, kiborultak, így a pszichiáterek igyekeztek tőlük megszabadulni, úgyhogy kitették őket az utcára. Ezután jött létre az addiktológia, amely kifejezetten szenvedélybetegségekkel foglalkozik, a pszichiátria pedig a szenvedélybetegek pszichiátriai kórképeit kezeli, és nem nyúl az addiktológiai témához. Aztán az ifjúság tovább fejlődött, megjelent a heroin, az amfetaminok, a hallucinogének és egyebek, s mi ezzel szembetaláltuk magunkat.” Első lépésként a mentálhigiénés szakemberek kimentek az utcára, begyűjtöttek legalább száz szerhasználót, kibéreltek Budapesten egy vendéglőt és beszélgetni próbáltak velük. „Az lett a vége, hogy a pincérnők könnyei eleredtek, amikor fizettünk. Azt mondták: látom, ezek többen napok óta éheznek, és ide valóban nem gumibot kell, hanem szeretet.” Megértették, hogy beteg emberekkel van dolguk, nem szidni kell őket, hanem segíteni nekik. További két éven át bérelték a fővárosi művelődési házat, foglalkoztak velük. Rájöttek, hogy a szenvedélybetegeknek intézetre van szükségük, ahol gondoskodni tudnak róluk. Svéd támogatással megvettek Kőbányán egy romhalmaz épületet, amelyet önkéntesekkel felújítottak. Itt 55 ember számára alakítottak ki központot. Majd az önkormányzattól kaptak másik objektumot, ahol további 27 beteget tudnak elhelyezni. Néhány év múlva egy reszocializációs központot hoztak létre 32 páciens számára.

Nem lehet „leírni” őket Kezdetben alkoholbetegek jelentkeztek az intézetbe, majd miután megjelentek az úgynevezett hagyo-

mányos drogok, egyre többen jöttek. „A szerhasználat pszicho-szociális– kulturális és spirituális tényezők együttese. Bekerül ide valaki fizikai bajokkal, pszichiátriai betegségekkel, szociális gondokkal, nagyon nehéz anyagi körülmények között, tudatlansággal, hiszen egy hivatalos ügyet sem tud elindítani, aztán jogi problémákkal – rendőrségi, börtönügyek, kulturális nehézségekkel. Mi megtanítjuk ezeket az embereket a normális életre, be tudjuk őket illeszteni a társadalomba. És spirituális igényt is ki kell elégítenünk, ha megvan a szándék a tisztelet, a szeretet, a megbecsülés iránt. Nem lehet bar-

Az Alapítvánnyal a Merényi Gusztáv Kórház is együttműködik akkor, ha a felvételre jelentkező súlyosan mérgezett állapotban van. Ilyenkor a detoxikáció a kórházban történik, utána kerülhet sor a rehabilitációra.

Csoportfoglalkozások, munkaterápia A központban nagy hangsúlyt kapnak a csoportfoglalkozások, amelyek az önismeretre épülnek. Bereczki Sándor kiemelte az együttműködés fontosságát, ahogy ő mondja, amíg valaki nem képes az együttműködésre, nem számíthat gyógyulásra sem.

A munkaterápia része a pékség

moknak nézni, leírni őket, hanem emberi szintre kell őket felhozni, ami hosszadalmas feladat. Ahhoz, hogy egy szenvedélybetegben elinduljon valami, a személyiségében kell megváltoznia. A gondolkodásnak kell megváltoznia, az érzelmi intelligenciának, az akarati életének. Azt szoktuk mondani, hogy ideiglenesen kölcsönadjuk a fejünket, mert ők döntésképtelenek. Egy dologra tudnak figyelni: hogyan tudnak droghoz jutni.”

„Abban különbözik a mi módszerünk Magyarország összes rehabilitációs intézményének módszerétől, hogy mi nem arra törekszünk, hogy bent tartsuk az embereket és ismeretekkel tömjük meg a fejüket, hanem a hétköznapi életre készítsük fel. Ezért van egy iskolarendszeren kívüli képzési szerződésünk a Pesti Barnabás Szakközépiskolával, ahonnét a tanárok ide bejárnak, gyakorlati-elméleti órákat tartanak, a lakók pedig képesítést szereznek,


Diákok a Mindenki Templomában. Eredetileg zsidó templomként működött, ma minden felekezetnek nyújt „otthont”

és itt dolgozhatnak.” Pékség, asztalosműhely is található itt, de régebben például fogorvosi rendelő is működött. „Idekerült egy fogorvos, akit kirúgtak, mert drog hatása alatt majdnem átfúrta az egyik beteg állkapcsát. Láttuk, hogy neki nem az

gok, amelyek megnehezítik a kezelést is. „Ezek nagyon nagy kárt okoznak. Azt mondták a fiúk, akik a hagyományos drogokról váltottak dizájnerdrogokra, hogy kilenc évnyi hagyományos droghasználat alatt nem károsodtak annyira, mint egy év alatt a dizájnerdrogtól. Mindenféle ellenőrizhetetlen anyagot fogyasztanak a fiatalok, mert olcsó. Viszont teljesen elveszítik a kontrollt önmaguk felett. Mivel rövidtávú a hatása, egyre többre van szükség belőlük. Minket ez új helyzet elé állított, hiszen olyan pszichiátriai bajokat is a felszínre hoznak erőteljesen, amelyek egyébként sohasem jönnének elő.

Tizenévesek drogkarrierje

Az intézet „lelke” Bereczki Sándor felesége, mindenki Ági nénije

a segítség, ha megtanítjuk, hogyan kell egy lépcsőházat felmosni, ezért úgy gondoltam, vissza kell őt állítani a helyére. Pályáztunk, és a legmodernebb fogorvosi felszerelést építettük be az egyik helyiségben. A fiatalember nagyon sikeres volt, neves magyar színészek is jártak ide a fogukat csináltatni.” A pékségen keresztül nagyon sok ember szakmát tanult, s ha kikerülnek, képesítéssel munkát is találnak.

Erik, becenevén Fóka, az Emberbarát Alapítvány Alkohol-Drogrehabilitációs Intézetében töltötte a tizenhetedik születésnapját. Azt mesélte, előtte mindig ott volt a rossz példa. „A nagybátyjám, az unokatestvéreim is mind kokainisták, heroinisták. A nagybátyjám Hollandiában lakik, fűtermesztő. Miskolcon lakom, ami eléggé drogközpontú. Pont olyan környéken élek, ahol gyakran előfordul a kábítószer. Tizenkét-tizenhárom évesen kezdtem az iskolából kimaradozni, majd éjszakázni. Ekkor

még csak alkoholt fogyasztottam hétvégente a barátaimmal. Aztán már be se jártam az iskolába, reggeltől estig kint voltam, az egyik társaságtól csapódtam a másikig. Bekerültem olyanok közé, akik füveztek. Engem is megkínáltak. Hetente néhányszor szívtam. Élveztem az életet, aztán egy idő után ez már kevés volt, mindennapos használatba ment át. Egy másik társaságban szintetikus drogokat fogyasztottak, akkor 14 éves voltam. Egy házibuliba elém rakták a speed-et, hogy szívjam fel az orromba. Meg is tettem első szóra, és tetszett nekem nagyon. Átbuliztam két éjszakát megállás nélkül. Nem ettem, csak vizet ittam. Aztán amikor a 15. életévemet töltöttem be, belém rakták a fecskendőt, eztán lettem intravénás használó. A heroinon kívül minden drogot kipróbáltam. De egyre több cucc kellett, a pénz pedig elfogyott. Ami nagyon nagy baj a kábszereseknél. Át kellett térnem a dizájnerdrogokra, ami sokkal olcsóbb, és nekem jobb is volt. Otthon erről tudomást szereztek, pszichológushoz küldtek, akinek a lánya szintén heroinfüggő volt. Ő egy másik rehabilitációs intézetben szokott le. A szakember ajánlotta az Alapítványt, így kerültem ide. Tíz hónapja vagyok itt, ez alatt egyszer vissza-

Veszélyesebb drogok A betegek önként kerülnek ide, eltérő állapotban. Csak fiúkat kezelnek, de gondozást nőknek is biztosítanak egy másik intézményükben. Bereczki Sándor szerint nagy változás állt be a droghasználatban azzal, hogy a hagyományos kábítószer mellett megjelentek a dizájnerdro-

5

Riport

2015. április 21. | 17. szám

Bepillantás az ebédlőbe

Mészáros Angelika felvételei

Drogvizsgáló műszer

estem, átraktak egy másik központukba, ahol csak 28-an vagyunk, itt jobban tudok teljesíteni. Amikor drogoztam, loptam otthonról, eleinte pénzt, majd aranyat, ruhákat. Az égvilágon mindent eladtam. Tizenegy hónapon keresztül egy rövidnadrágban és pólóban mászkáltam szétdrogozva, a lakásba nem engedtek be.” A fiatal fiú a függőségét azzal magyarázza, hogy az apja börtönbe került, amikor ő megszületett, az apakép hiánya pedig óriási űrt hagyott benne. Ezt akarta kitölteni valamivel. „Az apám börtönből börtönbe járt, szipuzott” – emlékezett vissza. Egy másik fiú, Péter 16 évesen került a központba. Drogkarrierje 14 évesen indult, először marihuánát szívott, később biofüvet és dizájnerdrogokat. Rendőrségi ügyekbe keveredett, jelenleg is három ügye folyamatban van. A középiskolából kirúgták. Több mint fél évig az utcán élt, néha a rendőrök hazavitték, de újból megszökött. Ami pénz volt otthon, azt elhozta, emellett több helyre is betörtek. Végül a folyamatos balhék után a gyámhatóság ide rendelte. De megszólalt egy játékfüggő 22 éves fiatalember is, akit a szerencsejátékok sodortak anyagilag és lelkileg is a perifériára. A sorozatos hazudozások, mások átverése miatt szinte mindenkit elmart maga mellől. Most a rehabilitáció idején a családja nyújt támaszt abban, hogy függősége elhagyásával új, tiszta életet kezdhessen. A múlt heti „kirándulás” egyszerre sokkolta és elgondolkodásra késztette a dunaszerdahelyi fiatalokat, akik láthatták, milyen nehéz és embert próbáló feladat visszatérni arról az útról, amely ugyan izgalmakkal kecsegtet, de a pusztulásba hajt. Undesser Tímea


6

Csallóköz

Tudósítás

Hagyományőrzés lóháton Kora este Varga Mónika és Petőcz Laci szolgáltatott zenés műsort NAGYMEGYER – Nem igazán kedvezett a szeles és hideg időjárás a helyi Plauter-kúria dvarán megrendezett újabb lovasnapnak. A már délelőtt elkezdődött eseményre így sokkal kevesebben látogattak ki, mint amennyire előzetesen számítani lehetett. Az április 18-i rendezvény a hagyományőrzés jegyében

zajlott, az érdeklődők betekinthettek a korongozás mesterségébe, a városi nyugdíjasklub jóvoltából a papírból készült különböző méretű háztartási kosarak fonásába, a rétes készítésének tudományát pedig a csallóközkürti asszonyok csoportja mutatta meg, de természetesen nem maradhatott el a gyerekek lovagoltatása, magyar őshonos háziállatok megtekintése és a nagy népszerűségnek

Ismerkedés a lovakkal

Papírból kosarakat is fontak a szépkorú hölgyek

A gyerekek körében nagyon népszerű volt a lovagoltatás

örvendő íjaszat sem. Sőt még horgászni is lehetett a kúria területén lévő tó vizében. A színpadon nótázók váltották egymást, ennek keretében a helyi szépkorúak Kéknefelejcs dalköre, valamint a magyar alapiskola Igricek citerazenekara is bemutatkozott. A nap legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye Múcska Gergő délutáni western showja, illetve Hamza Viktória lovasbemutatója volt, mindketten nagy sikert arattak számaik-

kal. Kora esti záróakkordként Varga Mónika és Petőcz Laci szolgáltatott zenés szórakozási lehetőséget azoknak, akik a hideg ellenére is végig kitartottak. A rendezők az ételekről sem feledkeztek el, hagyományos magyar ételek voltak a kínálatban: pecsenye, sült kolbász, mangalicából készült töpörtyű, halászlé, gulyás, úgymond desszertként pedig házi rétesek, kürtőskalács.

Készül a csallóközkürti asszonyok rétese

Kovács Zoltán

A szerző felvételei

A regionális termékekről tájékoztatnak Az Öreg-Feketevíz és a Dudvág Helyi Akciócsoport a társszervezőikkel együtt programot indítottak, melynek során mobil információs pontokat alakítanak ki. Ezek a regionális védjeggyel rendelkező termékek népszerűsítését szolgálják majd. Az Öreg-Feketevíz Helyi Akciócsoport vezetője, Benkő Ibolya kiemelte, „Kis-Duna Mente – Galánta kornyéke regionális termék” információs pontok segítségével szeret-

nék tájékoztatni a vásárlókat arról, milyen produktumokról van szó, és kik állítják elő ezeket. Összesen 13 ilyen pont lesz, azon túl, hogy földrajzilag arányosan lesznek szétosztva, a turisztikai szempontokat is figyelembe vették a döntésnél. A helyszíneken az érdeklődők szakszerű információkat szerezhettek és természetesen arra is választ kaphatnak, milyen feltételeknek kell megfelelnie a védjeggyel jelölt terméknek. Vladislav Kmeť

Az egyik infopont a királyrévi AGROSTAR KB vállalatnál található A szerző felvétele


Pénzvilág Rajkovics Péter rovata

7

Jegyzet > Ajánló

2015. április 21. | 17. szám

A véletlenek birodalma Az ország egyre inkább egy választási kampány mutatványaival varázsolt nagy ürességet mutat. A kormány igyekszik a lehető legóvatosabban politizálni, olcsó populizmusokat használva, az ellenzék közben továbbra sem érti, miért is olyan jelentős a hatalmon lévők támogatottsága. A polgárok a semmi közepén várják a csodát vagy éppen a szebb holnapot. Ősztől ugyanis jön majd ismét az ingyen kolbász, télen még nagyobb méretben igyekszik a mindenkori politikus az utcánkba, hiszen szavazatot kell szereznie. Más kérdés, hogy mindezek hoznak-e bármit is a konyhára. A választott polgárok a választóktól bizalmat kapnak az ország irányítására. Sajnos egyre kevés-

bé hisznek abban a szavazók, hogy befolyásolhatják annak a köztársaságnak a fejlődését, amelyben élnek. A demokrácia nem fáradt el tájainkon, hanem üres. Ennek egyik természetes terméke, hogy a gazdaságban a kapcsolatok határozzák meg a fejlődést, nem pedig a piaci verseny. Klisé vagy életkép. A korrupció termelte problémákat pedig senki sem kívánja megoldani, hiszen azok a felső vezetést érintik a legjobban. A jogászok államában a közgazdász is leginkább törvényeket olvashat szabadidejében és kevés ideje marad a kreatív ötletek mögé menedzseri hátteret helyezni. Éppen ezért jobb lenne, ha ötleteket gyűjtenénk és azokat nem versenyeztet-

nénk, hanem megnéznénk gyakorlati alkalmazhatóságukat lépésről lépésre. Az volna a kívánatos, ha az állam is támogatná a start-up jellegű elképzelések megvalósítását és a vállalkozókat is arra ösztönözné, hogy az eddig ismeretlen új és egyedi tervek valósággá érjenek. Ezeket elkeserítő módon inkább gáncsolják, ahogy azokat is, akik nem a bürokratikus rendszer útvesztőinek megfelelően gondolkodnak a fejlődéséről. A kapitalizmus elbukott. A kérdés csupán az, képesek vagyunk-e saját körülményeinkhez alakítani azt, ami maradt belőle. A termék az eredetinél is kívánatosabb lehet.

A legjobb hét a városban! Quimby, Ghymes, R-Go és Charlie a Komáromi Napokon Az április 26. és május 3. között megrendezésre kerülő 24. Komáromi Napokon lesznek hagyományos sportversenyek, gyermekprogramok, kiállítások. Visszatér az Erőd-nap, a Wake Up Day és a Pozsonyi Jazz Napok, és ismét lesz retro számítógép-kiállítás. Kézműves vásárban nézelődhetünk, esténként pedig elkortyolgathatunk egy-két pohár bort, a borok utcájában. Dél-Komáromban többek között Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét pereg, előadást tart a Magyar Lovas Színház meg a Magyarock Dalszínház, és motoros találkozó is lesz. Szóval: zene, művészet, sport és buli, a Duna mindkét partján. Az észak-komáromi Klapka téren fergeteges swingpartit rendez a táncos kedvűeknek Gájer Bálint, aki az idén bejutott A Dal 2015 című eurovíziós válogatóműsor döntőjébe. Pély Barnát sem kell félteni attól, hogy nem tud jó hangulatot teremteni. Az énekes az fm groove együttes élén lép fel.

Hien koncertjének érdekessége az lesz, hogy a popslágerek mellett autentikus magyar népdalokat is előad. Az Anima Sound System teljesen más stílust képvisel. Jelenleg ők Magyarország egyik legismertebb elektronikus popzenekara. A Puding pani Elvisovej (PPE) ne-

Ghymes együttes lesz. A több mint harmincéves zenekar számos rangos díj, köztük a Magyar Örökség Díj tulajdonosa. A Szarkatestvérek Kossuth-díjasok. A helyi zenekarok mellett, fellépnek még a párkányi Jóvilágvan, Gerendás Péter, a kolumbiai Arnold y sus

A dél-komáromi Jókai Liget egyik sztárja az R-Go lesz. Szikora Robit lehet szeretni is, meg nem is, de elképesztően jó bulit tart mindenütt! Egy másik legendás zenész is színpadra áll az idei Komáromi Napokon. Charlie, a rock, a dzsessz, a blues, a soul, és a funky

vű népszerű kassai csapat funky és hip-hop elemekkel tarkított elektronikus zenét hoz Komáromba: viccesek, szórakoztatóak és alternatívak. Az egyik legnevesebb észak-komáromi fellépő a

Azabaches és Adam Ďurica, a fiatal, de máris népszerű szlovák énekes. A programokat a Klapka téren, a hagyományos tűzijáték után, a Quimby zenekar koncertje zárja majd.

jellegzetesen rekedt hangú előadóművésze, slágereit évtizedek óta játsszák a rádiócsatornák. Jön az Ivan and the Parazol. A mostanában felkapott, fiatal srácokból álló zenekart az „öreg

motorosok” is imádni fogják, mert klasszikus, hetvenes évekbeli rockzenét játszanak, kortárs, trendi elemekkel vegyítve. A Bëlga együttesnél nemigen ismerünk egyénibb, humorosabb formációt. Nemrég az egész világ figyelmét felhívták, hiszen Szerelmes vagyok című klasszikusuk, tizennégy nyelven került fel az internetre, köztük szlovákul is. A hip-hop kedvelőinek zenél majd a Children of Distance. Az idén húsz éves jubileumát ünneplő Ganxsta Zolee és a Kartel is koncertet ad a Komáromi Napokon. A TNT és Happy Gang zenekarok pedig a kilencvenes évekbe repítenek vissza bennünket. Na és jön Csipa és a Hooligans, Magyarország egyik legnépszerűbb pop-rock csapata is! Az idén 750 éves Komárom, a Duna és a Vág összefolyásánál elterülő település, egy egész héten át, rengeteg jobbnál-jobb programmal várja látogatóit. Látogassanak el a www.komarominapok.eu honlapra, és tekintsék meg, mit kínál ez a fergetes tavaszi fesztivál! (–) Szemán Viktor felvétele


8

Csallóköz

Tudósítás > Jegyzet

Hatvanöt éve őrzik a lángot Kitüntették az alapítótagokat is SÁROSFA – A Csemadok helyi alapszervezete március 29-én tartotta évzáró tagsági gyűlését, egyben a szervezet megalakulásának 65. évfordulóját is ünnepelte. Földváry Terézia, a község polgármestere, aki egyben a Csemadok helyi alapszervezetének az elnöke is, felvázolta a szervezet fontosabb mérföldköveit a megalakulástól, 1950. január 15-től egészen a napjainkig. Kiemelte a magyarság gazdag múltját, amelyre az egymást követő generációk alapoztak. Ez adott erőt a folytatáshoz azokban az időszakokban is, amikor a szervezet működé-

se átmenetileg szünetelt. 2004-ben megújult a kulturális közösség, s azóta töretlenül tevékenykedik. Ezt a tényt a szervezet elnökének a beszámolója is igazolta. Az elmúlt évben 12 rendezvényük volt, melyek között voltak hagyományosak, mint színházlátogatás, március 15-i megemlékezés, rétessütés, Mikulás-ünnepség, valamint újabbak, kirándulás Erdélybe, a „Nagyanyáink titkai” régi falusi ételek bemutatója és kóstolója. Az alapszervezet elnöke megköszönte a község lakosságának, hogy részvételükkel támogatták a rendezvényeket, külön köszönetet mondott azoknak, akik egyéb módon támogatták a szervezetet munkáját. Kedv-

Az utánpótlás

Archív felvételek

A kitüntetettek

csinálóként ismertette az idei programtervet, amely most is gazdagnak és színesnek ígérkezik. Az ünnepi beszédet Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára mondta, majd őt követte Sátor Zoltán, a Csemadok dunaszerdahelyi TV elnöke. Az ünnepi évforduló alkalmából az alapszervezet kitüntetésben részesítette Csölle Sándort és Mayer Tamást, akik 65 évvel ezelőtt alapítói voltak a helyi Csemadoknak, és a mai napig hűséges tagjai. Kitüntetésben részesült továbbá Puha Erzsébet, Sárosfai Terézia, Stiffter Károly, Mészárosné Soóky Mária, Érsek Katalin, Nagy Le-

hel, Nagy Lívia, Bölcs Éva és Bölcs János, akik az elmúlt évtized folyamán hozzájárultak a népzene és magyar dal hagyományainak ápolásához. A közösségi élet szervezése terén végzett önzetlen és áldozatos tevékenységéért elismerésben részesítette Sárosfai Valériát, Gódány Olgát, Marcel Erzsébetet, Horváth Rozáliát, Horena Katalint, Horena Frigyest, Szerda Ilonát és Szerda Lászlót. A kitüntetett személyeknek Földváry Terézia, Görföl Jenő és Sátor Zoltán adták át az emlékplakettet, az ajándék könyvet és virágot. Az ünnepi hangulatot a gazdag kultúrműsor

Állampolgársági kálvária Húsvét ide vagy oda, a jogfosztottak tovább cipelik állampolgársági keresztjüket. Április 14-én következett a jogi kálvária sokadik stációja: a Nyitrai Kerületi Bíróság döntése. Előbb Dolník Erzsébet majd Gubík László ügye került napirendre. Az egész történet 2011-ben kezdődött, amikor ügyfeleink hivatalos jelentést tettek a magyar állampolgárság felvételéről. Majd a rendőrség felszólította őket a hivatalos okmányok (személyi igazolvány, útlevél) leadására. Ragaszkodván szlovák állam-

polgárságukhoz és igazukhoz, a felszólításnak nem tettek eleget. Megannyi kiszabott büntetés és jogi huzavona után ügyvédi irodánk beadvánnyal fordult a Nyitrai Kerületi Bírósághoz a rendőrségi határozat felülvizsgálatára. Megvárván az Alkotmánybíróság (nem)döntését, folytatódott a tárgyalás a kerületi bíróságon. A tárgyalás során két alternatívát vázoltunk fel. Az első alapján a felperes(ek) nem veszítették el állampolgárságukat. Rámutattunk itt arra, hogy az ügyben az Alkotmánybíróság álláspontja sem egyértelmű – megosztódottságuk miatt nem tudtak érdemben dönteni. Továbbá megem-

lítettünk, hogy az állampolgárságról szóló törvény több rendelkezése sérti a különböző nemzetközi egyezményeket és magát az alkotmányt is. Ebből kifolyólag ügyfeleinket a mai napig szlovák állampolgárnak kell tekinteni; tehát nem lehet kötelezni őket irataik leadására, ill. a büntetések befizetésére. A második megközelítésünk a fordított esetből indult ki – ügyfeleink nem szlovák állampolgárok. Amennyiben viszont a bíróság, illetve a rendőrség így vélekedik, több kérdés is felmerül. Vajon eljárhatnak-e idegen állampolgár ellen? Vajon kötelezhetik-e akármire is? A szervek ugyanis idegen állampol-

fokozta. A hálás közönség vastapssal köszönte meg a sárosfai alapiskolások és a Békei és Sárosfai Férfi Cimbora Népdalkör műsorát, valamint Vadkerti Imre, Zsapka Attila, Madarász András és Sípos Dávid „Sólyomszárnyán” című koncertjét. A sárosfai Csemadok immár 65 éve hűségesen őrzi a lángot, adja tovább a fáklyát gyermekeiknek, unokáiknak. Ha a feladatukat jól végzik, a kultúrházban évtizedek múlva is lesz magyar kultúra – a helyi alapiskola gyermekei magyarul adnak majd műsort, és évek múlva is magyarul szól majd a nóta. (fd)

gárként tekintenek Gubík Laciékra. Ebben az esetben viszont a megfelelő nemzetközi eljárást kellett volna alkalmazni. Tehát ezek alapján van különbség idegen és „idegen” között… A személyi igazolványról szóló törvény tovább tarkítja a történetet. Annak értelmében ugyanis a polgár köteles leadni személyi igazolványát miután elvesztette állampolgárságát. Ügyfeleinkre viszont nem tekintenek, mint polgárokra, tehát ezt a törvényi rendelkezést sem lehet rájuk alkalmazni… Nézetünk szerint, egyik esetben sem járt el törvényszerűen a rendőrség. Mindezek után a bíróság időt kért – a tárgyalást május 12-re halasztották el ítélethozatal céljából. Májusban minden szem Nyitrára szegeződik. Várjuk a feltámadást. Nagy Dávid, jogász


2015. április 21. | 17. szám

A régiónk céljaiért Richard Kmeť, a járási hivatal elöljárójának rovata

Mi valójában az iparűzés, melyek az egyéni vállalkozói engedély feltételei? – Az egyéni vállalkozásról szóló 1991/455 sz. tv. szerint az egyéni vállalkozás üzletszerű – rendszeresen, nyereség- és vagyonszerzés céljából, saját gazdasági kockázatvállalás mellett folytatott gazdasági tevékenység Az egyéni vállalkozói engedély megszerzésének feltétele a vállalko-

9

Tanácsadó > Jegyzet

Az egyéni vállalkozásról zás folytatása általános és egyedi feltételeinek a teljesítése. Általános feltétel a természetes személynél a 18. életév betöltése, teljes jogképesség és feddhetetlenség. A törvény 7. cikkelye szerint az egyéni vállalkozás működtetésének egyedi feltétele a szakmai, vagy más képesítés, amennyiben azt maga a törvény előírja. Jogi személynél az egyedi feltételeket teljesítenie kell a helyettesnek is, amennyiben ezt a vonatkozó törvény nem szabályozza más formában. Az iparengedély azonos az egyéni vállalkozói igazolvánnyal? – Az egyéni vállalkozói igazolvány egy tanúsítvány ezen törvény vállalkozásműködtetési feltételeinek teljesítéséről; a tanúsítvány kiadásáig a bejelentés másodpéldánya a kézbesítés igazolásával, valamint a vállalkozói nyilvántartás kivonata a nyilvános és nem nyilvános részből.

Mi a különbség a vállalkozás befejezése és szünetelése között? – A törvény 57. cikkelyének 3. bekezdése értelmében, ha a bejelentésben az 1. bekezdés g) betűje szerint nincs feltüntetve későbbi dátum, akkor a vállalkozói engedély egy nappal azután veszti érvényét, amikor a megszűnés bejelentését a vállalkozási hivatal kézhez kapja. A megszüntetési bejelentést legkésőbb a vállalkozási jogosítvány megszűnését megelőző napon lehet viszszavenni. A visszavétel illetékmentes. Az egyéni vállalkozó bejelentheti az illetékes vállalkozási hivatalnak a működtetés szünetelését is. A megszüntetés a bejelentés kézbesítése napjától, vagy a bejelentésben feltüntetett későbbi nappal hatályos. A megszüntetés letelte után, vagy a bejelentésben feltüntetett nappal a jogosult személy visszakapja az egyéni vállalkozói engedélyt. A szünetelés nem lehet rövidebb 6 hónapnál és hosszabb 3 évnél. Az illeték 4 euró.

Külföldiek is vállalkozhatnak Szlovákiában? Szlovákia területén kívüli lakhellyel vagy székhellyel rendelkező természetes vagy jogi személy (külföldi személy) ugyanolyan feltételekkel és terjedelemben lehet egyéni vállalkozó, mint a szlovák természetes vagy jogi személy, amennyiben az egyéni vállalkozóról szóló törvény, vagy más jogi előírás nem rendelkezik másként. Az egyéni vállalkozóról szóló törvény rendeltetése szerint szlovák természetes személynek a szlovákiai lakhelyű természetes személy, szlovák jogi személynek pedig a szlovákiai székhelyű jogi személy minősül. A törvény rendeltetése szerint szlovákiai lakhelynek számít az állandó tartózkodási hely a Szlovák Köztársaság területén, vagy olyan tartózkodási hely a Szlovák Köztársaság területén, amelyet külön előírás alapján engedélyeztek.

Bodnár Gyula rovata

Hálózat csapdájában

Hosszú, kilométeres zárt arcvonalat alkotva lépdeltünk, bukdácsoltunk előre a havas mezőn, mi, hajtók, miközben kiabálásunktól, ordítozásunktól egyre növekvő tömegben rémülten futottak a nyulak. A világból is kiszaladnak, ha hirtelen nem csapódik fel előttük három méter magas háló, melyet már nem tudtak kikerülni, nekirohantak, belegabalyodtak, rés után kutattak, próbáltak menekülni, de csak még jobban belekeveredtek a bajba. A vadászok megizzadtak, amíg egyenként kibogozták a hevesen dobogó szívű nyulakat a hálóból, és beládázták mind. Mehetnek Franciába, mondta egyikük. Hogy ott aztán szabadon engedik-e őket, állományfrissítőnek, vagy megeszik, arról akkor fogalmam sem volt. Kamaszkorom alsó határán járva, nagy kalandként éltem meg a vadnyulaknak ezt a látványos, de az állatnak kevés esélyt adó, tehát sportszerűnek aligha mondható befogási módját. Talán mert sajnáltam őket, noha akkor már magam is tenyésztettem nyulat, házit természetesen, mi több, magam nyúztam meg őket, egyedül maradván férfi a háznál. Anyu a csirke nyakát sem

volt képes elvágni, én sem, vasárna- ő jóvoltából, merthogy hivatásos vaponként a szomszédasszonyhoz dász, még egyszer lehettem hajtó, a vittem a kiszemelt baromfit, Etel né- hetvenes évek derekán, friss házasni, tessék szíves lenni... Aztán csak emberként, akkor már körvadászamegembereltem magam, tovább ton, melynek zöld vadászöltözet nem futkározok sem csirkével, sem adott formát sajátos bevezető és zámással sehova, és úgy is lett, bár- ró szertartással. A végeredmény egy mennyire irtóztam a szárnyasok csomó, szép rendben kiterített fácán nyakát megtisztítani, majd rátenni és nyúl lett. Az előbbiből nekem is a kést, tizenöt évesen. Lehet, ma jutott, a feleségem remek sültet kémár meg sem tudnám – merném? – szített belőle, amilyenről azóta csak csinálni, évtizedek óta semmilyen álmodom. S a jelek szerint ez már élő állathoz nem nyúltam ártó szán- nem lesz másképp. Ugyanis, amikor dékkal, a létfenntartó ösztönöktől a hetvenes-nyolcvanas években horhajtva sem. Nem kényszerültem gászni jártunk cseperedő fiammal, rá, bár ha nem lakótelepi lakásba sokféle vízhez, még hol itt, hol ott visz a sorsom, lenne kutyám, ren- ijesztettek ránk a közelünkben rades, úgy értem, nagy, s lennének új- kétaként csapatostul felröppenő fáfent nyulaim, méheim, lenne barom- cánok, foglyok. Autóval lehetett fiudvar, csak a pulyka és liba hiá- nyulat „lőni” az országúton, azaz váratlanul a kerekek alá szaladtak, nyozna róla. Egyébiránt a családi, azaz a fele- kikerülhetetlenül. Azóta, a nagységem szülőházában, illetve udva- üzemi intenzív mezőgazdálkodás elrán zajló disznóölésekről – melyek terjedésével, a behemót traktorok, már a múlté – igyekeztem elkésni, földművelő gépek megjelenésével az engem jelöltek ki ugyanis a ledön- állatok természetes élőhelyei csaktött, kivérző disznó végsőket, tehát nem teljesen eltűntek, valamint, hatalmasakat rúgó hátsó lábának a például, a mezei egerek ellen bevelefogására. A sógort semmi nem za- tett vegyszerek miatt is drasztikusan varta, mindig idejében megjelent, lecsökkent és csökken az apróvadelőfordult, hogy maga bújt a böllér állomány. Ma importálják a fácánt Csomoréppen József,az SzabóaFerenc és Szabótelepítik Lajos a vadászok, Csallóközbe, szerepébe. JutBalról: eszembe,

Érintő

mint horgászok a halat, vagy mesterségesen tenyésztik őket, mentik a menthetőt, cserélik a más tájakon hálóval befogott nyulakat az itt befogottakkal, frissítendő és elősegítendő az állomány egészségének megóvását, hogy esztendőnként ebből is, abból is legalább egyet puskavégre kaphassanak és hazavihessenek. A jövőre tekintve, de kerülve az ökológiai okoskodást, a környezetbiológiai közhelyek pufogtatását, igen nagy baj lesz itt, jóllehet már most sem kicsi, ha hovatovább csak a horgászat-vadászat tematikus tévécsatornán tűnnek majd fel boldog, a szenvedélyüket törvényes keretek között, ám kedvükre kiélő vadászok. Olyanok, amilyeneket a minap láthattam – magaslesről leíjazott vaddisznó fölött álltak. Az elejtett állat iránti tisztelet, a természet iránti alázat jeleként először zöld leveles ágat, töretet helyeztek a lapockájára és a szájába, majd a kövekezőket mondta az egyik vadász a másiknak: „Engedd meg, hogy Diana és Szent Hubertusz nevében íjasvadásszá avassalak.” Mellékes, hogy én a vaddisznónak drukkoltam.


10

Žitný ostrov

Reportáž

Veľké ciele v neveľkej dedinke Snahou je zmeniť veci k lepšiemu a posunúť obec o krok ďalej BLAHOVÁ – Cesta autobusom zo Šamorína do obce na severe Dunajskostredského okresu prebiehala až vzácne pokojne. Je piatok ráno – niečo pred šiestou hodinou – a na pravidelnej linke sa tiesnime: okrem šoféra sme tu až dvaja pasažieri... Aký to nepomer v porovnaní s cestou smerom na Bratislavu, kde sa už v Dunajskej Lužnej začína hromadiť nervózna kavaléria plná plechových tátošov a nás, ľudí. Sympatický vodič vraví, že ráno je tu vždy takéto idylické, o niečo neskôr pribudnú žiaci a ľudia, cestujúci za nákupmi. Už na ceste do našej cieľovej stanice to všade vôkol

nom lekárovi a politikovi Pavlovi Blahovi. Práve v tomto roku si Blahová pripomenie okrúhle výročie svojho vzniku. Čarovnú deväťdesiatku tu krok za krokom zmapujú a pospomínajú na prvých kolonistov z Moravy, Slovenska a dokonca i z Bulharska, ktorí v roku 1925 vyorali základnú brázdu novej tradície. Takej, ktorá za tie roky priniesla do Blahovej rôzne peripetie osudových zlomov. Niekedy to bol pocit krivdy či bezprávia, ale tunajší ľudia vždy hľadali na živote to lepšie s nádejou a pocitom, že zajtrajšie ráno prinesie krajší deň. Dnešok a smerovanie Blahovej do najbližšej budúcnosti nám ozrej-

Alfréd Kuczman: Verím, že naše zámery sa spoločnými silami podarí zrealizovať

Kostola svätého Cyrila a Metóda vysvätili pred 80 rokmi

sršalo omamnou vôňou čerstvo rozkvitnutých kvetov – je jar, príroda a ľudia sa prebúdzajú. Sme v malebnej dedinke Blahová. Z obchodu s potravinami vychádzajú ženičky z nákupom čerstvých rožkov a z každého kúta dediny sa vynárajú ospalé siluety detí na ceste do školy – autobus do Lehníc či Šamorína nepočká. Až nám ušlo, že medzitým dospelí už odišli za svojimi pracovnými povinnosťami. Takto voľajako to vyzerá ráno v Blahovej. Obec, v ktorej dnes žije 366 obyvateľov, však nemá príliš bohatú históriu. Po vzniku prvej Československej republiky až v 20-tych rokoch minulého storočia vznikla na mieste bývalého grófskeho statku zvaného „Sárrét Puszta“ nová dedina. ktorá dostala meno po význam-

mil nový lodivod na poste starostu obce, 51-ročný Alfréd Kuczman. Tento bývalý zamestnanec ministerstva vnútra v posledných štyroch rokoch pôsobil na poste kontrolóra ob-

Všedné ráno v Blahovej

ce. Nový richtár je rodákom z Eliášoviec, no v obci žije už takmer 30 rokov. Kandidovať na súčasnú funkciu sa rozhodol po zrelom uvážení a so snahou zmeniť veci k lepšiemu, nastaviť systém prehľadného toku verejných financií a posunúť obec o krok ďalej. Medzi najbližšie priority starostu a aktívneho obecného zastupiteľstva bude bezo sporu patriť dokončenie Obecného domu, ktorý stoji na mieste bývalej Jubilejnej školy z roku 1928. Táto stavba by po dokončení mala slúžiť obci ako reprezentatívny stánok pre všetky aktivity v Blahovej, kultúrou počnúc. Ďalej sa obnoví park okolo obecného úradu – v tomto smere sa už konala obecná brigáda v sobotu 18. apríla, kde občania priložili ruku k dielu; okrem toho pri príležitosti

Foto: autor

Dňa zeme skrášlili aj ostatné kúty obce. Na svoje si príde aj miestny cintorín, kde sa vybudujú nové chodníky, pripravuje sa obnova verejného osvetlenia, ale aj výstavba parkoviska pred obecným úradom a materskou školou, ktorú dnes navštevuje až 23 detičiek. „Hlavne sa chystá ďalšia úprava verejných priestranstiev tak, aby Blahová žiarila čistotou a útulnosťou,“ vraví Kuczman a pokračuje: „Som rád, že pracujem s takými poslancami, ktorým záleží na budúcnosti obce, ako je napríklad Patrik Bleho mladší, študent vysokej školy v Nitre. Ten každú voľnú chvíľu venuje záujmom obce.“ Občania Blahovej sa počas roka stretávajú na rôznych podujatiach: Deň obce, fašiangové a hodové slávnosti, vítanie Mikuláša a Vianočné dielne, stretnutie so seniormi či Deň deti s tradičným obradom vítania novonarodených občiankov. V dedinke pôsobí aj futbalový klub FK Blahová, účastník VII. ligy Ob FZ DS. V tomto roku si obec pripomína 90. výročie založenia, ale symbolický je i dátum postavenia kostola svätého Cyrila a Metóda (1935). Ako nám na záver našej návštevy v Blahovej povedal starosta Alfréd Kuczman, verí, že spoločným úsilím všetkých zainteresovaných, počnúc občanmi obce sa ich zámery podarí zrealizovať, všetko pre vzájomnú spokojnosť, aj keď nie vždy to bude ľahké. Ján Čikovský


11

Spravodajstvo

21. apríl 2015 | číslo 17

Moderní škôlkari v malej obci Získavajú informácie o doprave aj vďaka vizuálnemu pomocníkovi KAJAL – V obci neďaleko Galanty funguje už dlhé roky dvojtriedna materská škola, kde sa snažia okrem iných aktivít poskytovať deťom výchovu. podporenú najmodernejšími vymoženosťami techniky. Medzi takéto patrí aj práca s interaktívnymi tabuľami – jedná sa vlastne o elektronické, periférne zariadenie počítača, kombinujúce výhody dotykovej obrazovky a videoprojekcie. Je to učebná pomôcka, umožňujúca interaktívne pracovať s počítačovým softvérom priamo z prostredia tabule. Trieda s vyučujúcim jazykom maďarským ju už vďaka jedného projektového programu dostala, pre triedu s vyučovacím jazykom slovenským sa podarilo získať finančnú podporu pomocou zamestnaneckého projektu Nadácie Volkswagen Slovakia. Ako sme sa dozvedeli od riaditeľky materskej školy, mať až dve takéto zariadenia nie je žiadnym luxusom, veď stále fungujú s plným počtom, to znamená po 21 detí v oboch triedach, a takto sa škôlkari – keď chcú pracovať s interaktívnou tabuľou – nemusia premiestňovať z jednej triedy do druhej. Ponuka zapojiť sa do projektu Nadácie Volkswagen Slovakia prišla z radov

Foto: Tibor Ranostaj

Interaktívna tabuľa dnes už nie je žiadnym luxusom

rodičov: otec jedného z detí prišiel s myšlienkou, že ako pracovník automobilového koncernu v spolupráci s materskou školou podá projekt na zabezpečenie získania interaktívnej tabule, a ten aj uspel. Projekt má názov „Na ceste vždy bezpečne“. Deti v materskej škole takto od vlaňajšieho decembra získavajú informácie o doprave aj vďaka vizuálnemu

pomocníkovi, ktorý v dobe tabletov zaujme aj tých najmenších. Kreslia si na ňu okrem iného aj dopravné značky či riešia úlohy edukačných aktivít zameraných na dopravnú výchovu – takto už v mladom veku získavajú dôležité informácie o bezpečnosti cestnej premávky. Materská škola dostala od nadácie Volkswagenu za vypracovanie

a uskutočnenie projektu na tému dopravnej výchovy finančnú podporu 1000 eur. K zakúpeniu interaktívnej tabule priložili aj vlastné finančné zdroje, a takto si vedeli zadovážiť toto moderné zariadenie, ktoré je v dnešnej dobe už takmer samozrejmou súčasťou vyučovacieho procesu. (raj)

Nový automobil si hasiči „vybojovali“ sami KYSELICA – Piatok, 17. apríl, pol siedmej podvečer, prší. Do obce prichádza novučičké hasičské auto, pristavuje ho osobne

minister vnútra SR, Robert Kaliňák. Medzi hosťami registrujeme napríklad predsedu parlamentnej strany Most – Híd Bélu Bugára, generálneho sekretára Dobrovoľného po-

Kyselickí hasiči, ich nové vozidlo a nie každodenný hostia

žiarnického zboru SR Vendelína Horvátha či riaditeľa okresného výboru DPO SR v Dunajskej Strede, Eugena Czajlika. Keď minister vystúpil z vozidla, podal mu hlásenie

Foto: archív

veliteľ DHZ Kyselica, Vincent Both. Nasledoval krátky príhovor novej starostky obce Eriky Orosz Ágošton, prítomným sa prihovoril i Robert Kaliňák, ktorý následne slávnostne odovzdal kľúče od auta veliteľovi DHZ v Kyselici. V krátkom prejave Béla Bugár povedal, že je ťažké vyhovieť všetkým dobrovoľným hasičom pri rozdeľovaní novej techniky, ale dlhodobej, neúnavnej snahe a tvrdého boja zo strany DHZ Kyselica nemohli neprideliť vytúžené hasičské auto. Ako sme dozvedeli, všetko čo majú si tvrdou a poctivou prácou vybojovali sami, vrátane tohto nového auta. Nasledovalo krátke občerstvenie – chutný perkelt, pečené ryby, zákusky i dobré vínko. Napokon dobrovoľní hasiči z Kyselice odovzdali hosťom na pamiatku skromné suveníry. (kat)


12

Žitný ostrov

Reportáž

Spektrum sa už dožilo dospelosti Osemnásty ročník súťaže neprofesionálnych výtvarníkov DUNAJSKÁ STREDA – V meste sa tradične organizuje nielen okresné, ale aj krajské kolo postupovej súťaže „Výtvarné spektrum“ – tentoraz sa jednalo už o osemnásty ročník Trnavského kraja. Táto súťaž slúži na podporu neprofesionálnej výtvarnej tvorby, ponúka priestor na vzájomnú konfrontáciu, možnosti na prezentáciu umenia výtvarníkov z regiónu, motivuje ich k novej činnosti, a tých úspešných posúva vpred. V galérii Žitnoostrovského múzea v Dunajskej Strede sa vo štvrtok 16. apríla, v prvý „tropický“ deň tejto jari, konala slávnostná vernisáž, spojená s vy-

lecký názor, istotu i kvalitu u autorov ako Jaroslav Áč, Verner Scheibenreif, Ján Melíšek, Marta Mitošinková, ale aj Viera Feldmárová, ktorá sa do súťaže vrátila po dlhej tvorivej prestávke. Tí, ktorí už majú svoj maliarsky štýl, výraz i sugesciu farieb a maliarskeho gesta. Zároveň však aj ducha a myšlienky maľby... Kvalitatívny výber i daný rozsah výstavných priestorov viedol k zmenšeniu niekoľkých väčších kolekcií – A. Lelkes, H. Boženíková, G. Emese, H. Minxová, J. Vargová, J. Valovič - ich diela sú reprodukované v katalógu výstavy. Zaslúžili by si to však aj ďalšie práce, najmä z najpočetnejšieho súboru maliarskeho. Veľký kus tvorivej práce a kvality v

Aj neprofesionálni umelci z regiónu sa majú čím pochváliť

hodnotením súťaže. Na Žitný ostrov pricestovali výtvarníci a ich priatelia zo siedmych okresov – z celého kraja. Sviatok umenia vzbudil aj tento rok nebývalý záujem verejnosti a výstavná sála múzea, ktorá. mimochodom bude v blízkej budúcnosti rekonštruovaná, takmer praskala vo švíkoch... V úvode programu virtuózne zahrali hudobné pedagogičky domácej ZUŠ, Nóra Tóthová a Zsuzsana Horváthová, na klavíri a flaute. Trnavský samosprávny kraj reprezentovala riaditeľka odboru kultúry Ľubica Malá, hodnotenie poroty prítomným predniesol jej predseda Bohumír Bachratý, ktorý okrem iného na adresu ocenených uviedol: „Ako porota, sme pri svojej práci s potešením prijali v mnohých prípadoch už vyhranený a zrelý ume-

Výstavná sála takmer praskala vo švíkoch

Začína vernisáž...

harmonickom spojení matérie, technológie, formy, účelu a ľudských rúk – to je Peter Cseh z Dolného Baru a jeho keramické opusy.“ Vo svojom hodnotení sa však predseda poroty venoval aj mladým tvorcom, v kategórii ktorých porota neudelila ocenenie: „Dosť nepríjemne viditeľné boli niektoré prvky v obsahu a forme, ktoré negatívne sprevádzajú súčasnú výtvarnú postmodernu, v podstate na celom svete. Sú to prvky vizuálneho exhibicionizmu a manipulácie. Rôzne deformácie. Stopy »pokleslých« žánrov romantiky, pseudosentimentu, erotiky a gýču. Je v tom aj nežiaduci vplyv agresívnej reklamy, nekvalitného komiksu a grafity. Podprahových signálov rôzneho nevkusu a naturalistickej, zmätenej výtvarnej reči.“

V rámci súťaže vydalo Žitnoostrovské osvetové stredisko i celofarebný katalóg s dvojjazyčným uvedením textov – po slovensky a maďarsky. Diplomy, ktoré boli udelené víťazom sú originálne, vydané len na túto príležitosť. ŽOS pripravilo aj hodnotné dary, ktoré výtvarníci určite s radosťou využijú. V rámci slávnostného otvorenia výstavy sa konal i odborný seminár, ktorý viedol predseda poroty Bohumír Bachratý. Manažérkou projektu Výtvarné spektrum je odborná metodička ŽOS Gabriela Borosová. Výstavu, ktorú zorganizovali TTSK, Žitnoostrovské osvetové stredisko a Žitnoostrovské múzeum si môžete prezrieť vo výstavnej sále Žitnoostrovského múzea do 9. mája tohto roka. (svetlovská)

Foto: Ľubo Banič


13

Spravodajstvo

21. apríl 2015 | číslo 17

Memory of Nature – Pamäť Prírody Revitalizácia historického parku pri kaštieli v obci už prebieha LEHNICE – V utorok 14. apríla sa konala úvodná konferencia v rámci projektu „Memory of Nature – pamäť prírody, revitalizácia a zachovanie prírodných a kultúrnych pamiatok v Česko-Slovenskom pohraničí“. Na tomto, takpovediac historickom podujatí sa zúčastnili a svojimi prednáškami prispeli partneri z oboch krajín – riaditeľ Krajskej hospodárskej komory Južnej Moravy Petr Kostík, riaditeľ lehnického zdravotníckeho zariadenia Vitalita n.o. Július Slovák, Vladena Cimová z odboru programov cezhraničnej spolupráce Ministerstva pôdohospodárstva a rozvoja vidieka SR, ako aj Tibor

Vajda (VF Project & Marketing) a Linda Tyukos (Záhrádní a krajinářská architektúra). Všetkých prítomných v úvode srdečne privítal starosta obce Lehnice František Szitási. Na stretnutí sa hostia zoznámili s možnosťou rozšírenia projektu na ďalšie kraje, ako aj s jeho hlavným cieľom – riešením problematiky ochrany životného prostredia v aspekte zachovania pôvodných biotopov v husto osídlených oblastiach v ktorých sa nachádzajú parky, a následným zmapovaním tých z nich, ktoré sú lokalizované pri historických objektoch, patriacich do národného kultúrneho dedičstva – toto mapovanie má prebiehať vo zvolených lokalitách v zmysle

Po prednáškach nasledovala búrlivá diskusia

Zľava starosta Lehníc František Szitási, riaditeľ Vitality Július Slovák, Petr Kostík a Vladena Cimová

Glosa

schválenej metodiky zo strany VP. Predmetom aktivity bude vytvorenie „printovej“ prezentácie fondu historických parkov v TTSK vrátane fotodokumentácie, vyzdvihnutie špecifík každého územia a plánovaných aktivít pre ich zachovanie. Po odprezentovaní zaujímavých, náučných výkladov sa v sále rozbehla búrlivá diskusia k téme revitalizácie. Cieľom tohto pilotného projektu je obnova a oživenie historického parku pri kaštieli v Lehnici-

Ľubo Banič

Finta figliara Fica na Figeľa

akže sme sa opäť raz dobre pobavili. Váhať, neváhať? – Váhostavovať! Tentoraz bol témou obľúbenej relácie „Vtipnejší vyhráva“ akýsi Váhostav. A spomínali pri ňom aj nejakého Peťa Dlhého, alebo

že by Jožka Krátkozrakého? No možno aj Jurka Širokého, kto by si to už pamätal... Ale ten Váhostav v celej tej srande vystupoval tak či tak takmer v titulnej úlohe. To je tá firma, ktorá nám tu buduje špičkové diaľnice svetovej úrovne. Totiž podnik s 1500 zamestnancami sa pustil do reštrukturalizácie. V praxi to malo vyzerať tak, že externí dodávatelia stavebného podniku (takí tí malinkí) sa v lepšom prípade dostanú k 15-tim percentám svojich peňazí za odvedenú robotu. V horšom prípade sa im ujde maximálne tak trt makový. No čo už, médiá to

rozmazali a vznikol problém. Tak sa plnou váhou svojej osobnosti pustil do jeho riešenia samotný premiér Robert Fico. Návrhy riešení sa menili skoro každú hodinu, a potom v Smere-SD usúdili, že tým najlepším z možných bude odvolanie z funkcie podpredsedu Národnej rady SR, Jana Figeľa. Nie preto, že je kádéhák, ale z dôvodu, že keď pôsobil ako minister dopravy, autostrády sa stavali za lacný peniaz. Vinník sa našiel, načim mu hlavu zoťať. Čo sa zmení odvolaním Figeľa na situácii veriteľov nie je jednoduché prognózovať, všetko však pouka-

Foto: autorka

ach, ktorá v tejto dobe už prebieha formou ošetrenia a výrubu niektorých stromov; bezprostredne potom nastúpi náhradná výsadba na základe schváleného dendrologického plánu (dendrológia je náuka, zaoberajúca sa pestovaním drevitých a krovitých rastlín). Tento projekt má slúžiť aj ako prezentácia a inšpirácia pre realizáciu ďalších revitalizačných projektov v rámci zúčastnených krajov. Zuzana Dömötörová

zuje na to, že diaľnice by sa mali budovať draho. Aby sa aj ovce nažrali, a aj vlci ostali celí. Zatiaľ je však jediným rukolapným výsledkom celého diania skutočnosť, že Ficovcom sa na jeden deň podarilo v parlamente zjednotiť to, čo sa z nie celkom zrozumiteľných príčin nazýva opozíciou. No, aby sme boli úplne presní, Váhostavovci sa začali vyhrážať, že pôjdu do konkurzu. Nie „na“, ale „do“. Uvidíme ako sa to vyvŕbi, všetko je vo hviezdach, ale podľa všetkého diaľnica medzi Bratislavou a Košicami do roku 2010 hotová nebude.

Inak všetko po Starom. Ak odrátame skutočnosť, že žilinskí internisti začali sťahovať výpovede, ale vraj iní dochtori, menovite v Bratislave a Banskej Bystrici, ich chcú začať podávať. Hádam si tiež niečo vybojujú. Keď už nič iné, tak aspoň odstúpenie svojho direktora. U Kaliňáka opäť raz zistili, že vodiči sa rútia po našich cestách ako blázni, navyše neraz hodne pod parou, a tak policajti spustili akciu „Rýchlostný maratón“. Slušne zarobili, lebo šoféri sú nepoučiteľní. Dobrou správou však je, že 1. mája sa začínajú majstrovstvá sveta v hokeji. Národ sa opäť raz zjednotí a nebude mať čas myslieť na hlúposti.


14

Csallóköz

Tudósítás

A szülőföld fogalma győzött Ifjúsági konzultáció határon innen és túl A Selye János Egyetemen a Komáromi Egyetemi Napok keretében tartották meg a Rólad szól konzultációs rendezvénysorozat egyik állomását. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma munkatársai 24 helyszínen kérdezik a fiatalokat igényeikről, szórakozási lehetőségeikről és a magyar nyelv előnyeiről. A rendezvényen ezúttal Balog Zoltán miniszter, Novák Katalin államtitkár, Schanda Tamás helyettes államtitkár és Czimbalmosné Molnár Éva nagykövet is részt vett. „A döntéshozók sokszor, sok helyen kimondják, hogy a fiatalok nélkül nem lehet jó ifjúságpolitikát »csinálni«. Értük csak velük lehet dolgozni. Ezen gondolat mentén indította el az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és ifjúságügyért Felelős Államtitkársága a Rólad szól! – párbeszéd a fiatalokkal elnevezésű konzultáció sorozatát. Szállj be te is a párbeszédbe, mondd el véleményedet, javaslataidat, igényeidet a jövő ifjúságpolitikáját érintően! Most adva van a lehetőség, hogy alakítója lehess a téged érintő intézkedéseknek, hiszen a megosztott tapasztalataid nem pusztán érdekességként lesznek számon tartva, hanem fontos tényezőként jelennek meg a kormányzati döntésekben” – indokolta az Emberi Erőforrások Minisztériuma a konzultáció elindítását.

A felvidéki állomáson Balog Zoltán elmondta, Komáromtól Budapest ugyanannyi kilométerre van, mint fordítva, de nem biztos, hogy ez lélektanilag is így van, viszont a távolságok lerövidíthetők, ezért jött el

a komáromi beszélgetésre, amelyen több felvidéki ifjúsági szervezet és az egyetem diákjai is jelen voltak. A miniszter egyébként azt is elárulta, nem ismeretlen terep a csallóközi, hi-

szen annak idején ő is tanított Komáromban. A találkozó résztvevőit Erdélyi Margit dékán, Keszegh Béla alpolgármester és Csémi Szilárd, a Magyar Ifjúsági Konferencia Állandó Bizottságának felvidéki tagja is köszöntötte. A rendezvényen egy mobil applikáció segítségével válaszolhattak a fiatalok az előre megfogalmazott kérdésekre, mely a szórakozási szokásokon túl a magyar nyelv használatára is kitért. A felmérés készítői kíváncsiak voltak többek között arra, mennyire előnyös a magyar nyelv ismerete Szlovákiában, illetve látnake lehetőséget a fiatalok a szülőföldön való munkavállalásra. A válaszok összesített eredménye azonnal ismertté is vált, majd egy moderátor tovább kérdezte a felmérésben résztvevőket, milyen tapasztalatok alapján adták meg a válaszukat. Az egyetemen megtartott beszélgetésbe Balog Zoltán miniszter is aktívan bekapcsolódott. A rendezvény

végén egy dobozra felkerült egy szó, az a fogalom, amely a legtöbb embernek eszébe jutott a párbeszéd végén. Komáromban a szülőföld kifejezést írta fel a miniszter. Novák Katalin államtitkár kérdésünkre elmondta: „Ezzel a programsorozattal egy új ablakot nyitottunk az ifjúság irányába, hiszen az ifjúságpolitika önmagában nem is nagyon értelmezhető. Arról szól az ifjúsággal való beszélgetésünk, hogy mondjuk el, mi mivel foglalkozunk, de elsősorban mi hallgassuk meg őket. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy a fiatalságot milyen problémák foglalkoztatják, milyen kihívások állnak előttük. És mik azok a pontok, amiken mi segíteni tudnánk az ő életüket. Mi összenemzeti ifjúságpolitikában, oktatáspolitikában gondolkodunk, így ez a gondolkodás nem áll meg a határainknál. 20 magyarországi és 4 határon túli helyszínen 2000 fiatallal tudunk így találkozni. Május végén véget ér a programnak ez a része. A Rólad szól folytatódik az online világban, ahol szintén lehetősége lesz a fiataloknak egy kérdőív kitöltésére. Bízunk benne, hogy felkeltjük a fiatalok érdeklődését, és meg tudjuk nekik mutatni, hogy amikor mi a kormányzati politikánkon gondolkodunk, akkor figyelembe vesszük az ő véleményüket, meglátásukat is” – tudtuk meg a politikustól. Neszméri Tünde A szerző felvételei

Különös mesekönyvvel ismerkedtek NAGYMEGYER/EKECS – Április 15-én délelőtt a városi könyvtárba és az ekecsi óvodába kedves vendég érkezett M. Kácsor Zoltán mesekönyvíró, aki a könyvbemutatón vetítéses felolvasást tartott a gyerekeknek. A szerző kisfiának, a kétéves Vilmosnak mesélt először a kedvenceiről, a munkagépekről. A történetek tetszettek a gyerkőcnek, s felesége is arra biztatta Zoltánt, vesse papírra őket. Így született meg Egyes Markoló, Bocat, Buldoser Boldizsár, Döm-

per Dömötör, Taknyos Traktor, Szemét Szilárd és a többi garázslakó története. A 3–6 éves gyerekeknek szóló mesesorozat a garázs lakóinak életét meséli el. A tízrészes mesesorozatból eddig négy kötet jelent meg, Szigeti András öt hónap alatt rajzolta meg a figurákat. A szerző azt kérte, a gépeknek élő emberi, állati arcuk legyen, amely kívánságát az illusztrátor örömmel teljesítette. A könyveket egységes mesevilág, karakteres figurák, lazán egymásra épülő történetek jellemzik. (fl)

Archív felvétel


15

Tudósítás

2015. április 21. | 21. szám

A kassai polgár is megszólalt A prózai részeket gitárjátékkal kísért költemények követték DUNASZERDAHELY – A magyar költészet napja alkalmából rendeztek zenés irodalmi műsort a Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Sportgimnáziumban.

Én, József Attila című musicalből, amely a költő életének sorsdöntő fordulatait eleveníti fel, a Prológust és a Mamát követhették figyelemmel a vetítővásznon. Megemlékeztek továbbá a szintén ezen a napon, a Kassán született Márai Sándorról,

Füves könyvéből a tapintatról és gyöngédségről szóló részt olvasták fel. A prózai részeket gitárjátékkal kísért megzenésített költemények követték. A műsorból nem marad-

A három részből álló versfolyam bevezetéseként József Attila Ars poeticáját zongorakísérettel hallgathatta meg a közönség, akiknek soraiban a pápai baráti iskola, a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola diákjai is ott ültek. A tragikus sorsú költő életművéből több költemény is elhangzott, az Óda mellékdalát pedig négy nyelven, magyar, szlovák, angol, német fordításban is előadták. Az

Két legenda a művészetről DUNASZERDAHELY – Rendhagyó irodalmi órán vettek részt a Szabó Gyula 21 utcai Szakközépiskola diákjai a magyar költészet napja alkalmából. „A Múzsa kint áll előttünk az utcán. Engedjük be a házunkba. És ne csak ezen a napon. Az év mindegyik napján.” (Somlyó György) A komáromi Vox Art Művészeti Csoport „ Jelbeszéd” című zenés irodalmi műsorát tekintették meg

a diákok. A műsor Edit Piaf és József Attila életét idézte fel nyolc stációban. Az előadóművészek közelebb hozták a diákokhoz a népszerű poéta és a világ egyik legnagyobb hatású énekesnője életét. A diákok együtt szavalták József Attila verseit. Méltó megemlékezés volt ez az alkalom a költészetre, melyet minden évben József Attila születésnapján, április 11-én ünneplünk. (–lev) Mészáros Angelika felvétele

hattak ki a legismertebb magyar szerelmes versek, a Bájoló, a Ki viszi át a szerelmet, amelyek nagy sikert arattak a középiskolások körében. A versünnep harmadik részében klasszikus versek, Lackfi János és Vörös István tollából származó átiratait dramatizálták az irodalomkedvelő tanulók, záróakkordként pedig József Attila Amit szívedbe rejtesz c. költeményét szavalták el közösen. Az előadás összes szereplője ún. verstallérban (amelyet az elsőéves vendéglátóipari szakon tanulók sütöttek) és emléklapban részesült, amelyen szintén ott volt a versünnep mottója: „Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye.” –kl Archív felvételek


16

Csallóköz

Tudósítás

Ők is kaptak tűzoltóautót Ismét tűzoltók érkeztek a Csallóközbe SZENTMIHÁLYFA – Április 17-én, pénteken újabb csallóközi falvak gazdagodtak a belügyminisztérium jóvoltából új tűzoltóautókkal. Robert Kaliňák tárcavezető öt települést látogatott meg – Alsójányokot, Gombát, Szentmihályfát, Királyfiakarcsát és Keszölcést. Szentmihályfán az ünnepélyes átadás során a belügyminisztert Koráb Attila, a helyi önkéntes tűzoltó testület parancsnoka köszöntötte, majd Borbély Gyula, a község polgármestere tartott ün-

minél kevesebb bevetésen kellene részt vennie nemcsak a helyi, de a környékbeli falvakban is.” A belügyminisztérium az elmúlt hetekben több száz Iveco típusú tűzoltóautót adott át országszerte az önkéntes tűzoltó szervezeteknek. Egy ilyen jármű értéke a felszereléssel együtt 117 ezer euró. „Elnézést kellene kérnünk, hogy ilyen későn érkezik az új autó. Elnézve a szentmihályfai tűzoltók elmúlt évtizedben elért eredményeit, ezt akármilyen külső segítség nélkül, az önkordeni a tulajdont és az emberi életeket – fogalmazott a miniszter, majd Fehér Ferenc helyi tűzoltóparancsnoknak átadta az autó kulcsait. – Önkéntes tűzoltóegyletünk 1925ben alakult. Fennállása alatt sok változáson ment át, egy időben szüneteltette is tevékenységét. 2009-ben felújította munkáját, amikor egy régebbi típusú ZIL–AC speciális tűzoltóautót kapott. A jármű ma már különlegességnek, technikai veteránnak számít. A falu parkjában látható a 20. század

nepi beszédet. „A mai nappal szervezetünk tagjainak egy álma vált valóra a minőséges, felszerelt tűzoltóautó ajándékozásával. Köszönettel tartozunk a belügyminisztériumnak és Robert Kaliňáknak. Ez a tűzoltóautó nemcsak a tulajdon védelmére szolgál majd, hanem életek mentésére is. Jobban örülnék, ha a jármű csak bemutatásra s

mányzat támogatásával érték el. Számomra mindig is csodálatra méltó volt az önkéntes lánglovagok munkája, akik szabadidejüket és egészségüket feláldozva segítenek a rászorulóknak. Szentmihályfán komoly generációt látni a legkisebbektől kezdve, akik a játékok, a számítógépek helyett így töltik el szabadidejüket”

– mondta beszédében Robert Kaliňák. A csallóközi községben komoly hagyománya van az önkéntes tűzoltó testületnek, évente több versenyen vesznek részt, továbbá a faluban és a környékbeli településeken kialakult helyzeteknél rendre segítséget nyújtanak. (Á. I.) A polgármester asszony figyelemmel kíséri az avatást

KIRÁLYFIAKARCSA – A település önkéntes tűzoltó egyletének krónikájába 2015. április 17-e arany betűkkel íródik be. Robert Kaliňák kormányalelnök és belügyminiszter vadonatúj Iveco Daily tűzoltóautóval ajándékozta meg őket.

Borbély Gyula Robert Kaliňákkal

A vendéget Gányovics Jana polgármester asszony köszöntötte a községháza előtt.

A felsorakozott önkéntes tűzoltóknak és a falu jelenlévő lakosainak Kaliňák elmondta, a jármű nem ajándék, hanem valójában a Szlovákiában nagy hagyománnyal bíró önkéntes tűzoltómozgalom megbecsülésének kifejezése. – Ezt a kocsit azoknak a férfiaknak és nőknek, az önök tagságának adományozom, akik önzetlenül és a szabad idejük rovására hajlandók vé-

elejéről származó, kézi tűzoltófecskendő. Egyletünknek 35 tagja van, férfi és női csapat is működik. Az új autónak nagyon örülünk, mostantól jól felkészülten járhatunk vele a versenyekre – nyilatkozta lapunknak Urhoffer György tűzoltóelnök. Vladislav Kmeť Kertész Ladislav (2) és Vojtík Szimona (2) felvételei


17

Ajánló

2015. április 21. | 17. szám

Elindult az online jegyvásár Egy hét szórakozás 39 euróért! Kedvezményes jegyárak és új akciók várják a Gombaszögi Nyári Tábor leendő lakóit a múlt héten elindult internetes jegyelővételi felületen. Érdemes sietni, ha valaki minél olcsóbban szeretne bérletet váltani a 2015. július 14. és 20. közt rendezett

lesz Szlovákiai Magyar Dal Napja. Ahogy az elmúlt években, úgy idén is kényelmesen, sorban állás nélkül, interneten lehet jegyet váltani, partibuszjegyet foglalni, és előre gondoskodni arról, hogy legyen mit enni és inni a táborban. Az első 50 online bérlet ára most csak 25 euró. A további hetijegyek ára pedig 2 eurójával

helyszínen, a krasznahorkaváraljai kemping bejáratánál is lehet majd hetijegyet vásárolni, amelyek ára 39 euró lesz. Hogy a táborba jó társaságban és kényelmesen el lehessen jutni, Nyugat- illetve idén már Kelet-Szlovákiából is indulnak partibuszok Krasznahorkára, amelyekre szintén a jegyelővételi felületen lehet helyet foglalni. A nyugatról induló partibuszokra 26 euróért, míg a keleti járatra 14 euróért lehet jegyet váltani. A virtuális kosárba lehet még tenni sör-, illetve ételjegyeket is, így nem kell a helyszínen bajlódni az apróval.

Akciók

szabadegyetemre és fesztiválra! A táborban színpadra áll majd többek közt a Ghymes, a Kiscsillag, a Jóvilágvan és a Csík zenekar, de idén is

növekszik minden századik eladott jegy után vagy havonta. Azok se keseredjenek el, akik az utolsó pillanatra hagyják a bérletváltást, hiszen a

A hagyományokhoz híven idén ismét két járás, ezúttal a Nagykürtösi és a Losonci járások lakói ingyenes hetibérletet kapnak. Ebben az évben a kedvezmények sora is bővült. Az a tavalyi, hetibérletet váltó táborozó, aki idén két új táborozót is hoz, szimbolikus egy euróért válthatja meg saját hetibérletét, és élvezheti a 2015-ös

Gombaszögi Nyári Tábor minden egyes fantasztikusnak ígérkező percét.

Zene A tábor zenei programja is már napvilágra került. Kedden a Kicsi Hang szlovákiai magyar verséneklő együttes és a komáromi ZsEB zenekar lép fel, szerdán a Kaukázus és az Aylen's Fall, csütörtökön a Brains és a tábor rezidens zenekara, a Jóvilágvan játszik majd. Pénteken pedig a füleki Musí Byť! és Lovasi András Kiscsillag nevű zenekara áll a tábor színpadára. Szombaton a Csík zenekar valamint a Kowalsky meg a vega nevű formáció lép fel. A vasárnap, a Gombaszögi Nyári Tábor +1. napja a tavalyihoz hasonlóan idén is a Szlovákiai Magyar Dal Napja lesz. Ez alkalomból a tehetséges szlovákiai magyar zenekarok lépnek majd a gombaszögi közönség elé. Este pedig a Rómeó Vérzik és a Ghymes zenekar játszik majd. (czg) Net-felvétel

Megjelent az áprilisi Irodalmi Szemle ZÖLDségek az Irodalmi Szemle friss számában „Hogyan ábrázolja a regény a természetet? A táj csak díszlet, háttér vagy önálló szereplője egy műnek? Hol az ember helye a műben megjelenő természeti környezetben?” – kérdezi az Irodalmi Szemle áprilisi fűzöld száma. A tematikus blokk a szöveg és a bio szférája közötti átjárási lehetőségekkel foglalkozik. Weiner Sennyei Tibor Fehér Orr c. novellája nyitja a zöld számot – az álomszerű történetben egy beteg menekül a szanatóriumból (?) vissza a természetbe, az ember leghűbb társának hangját követve. Németh Zoltán áltudományos fogalmakból stílust teremtő „epikus költeményének” szereplője pedig a vakondpatkányok (Heterocephalus glaber) nyomát követve tesz őrült utazást azok üregeiben. Bedecs László tanulmánya Oravecz Imre műveiben vizsgálja a természet elemeit és a táj szerepét az ökokritika szempontjából. Száz Pál phytoszövegeiből egy egyedi füveskönyv és botanikai népi kalendárium áll össze, amely még a történelmi traumákkal is számot vet – a szerző legváratlanabb húzása azonban a tájnyelv innovatív újrahasznosítására tett kísérlet („A bodzavirág tejájo kihajcsa a embërbű a bűnököt. Főmelegítti a lelket, télën különösen jó, jól megizzassza a embërt! Krípkáro a hársfavirággó a legjobb. A lëkvárjo jó a

köhögísre. No mëg finom!” Stb.). Túl a zöldségeken Háy János mesés kisprózáit olvashatjuk, ezután Varga Imre, Balog Péter és Karaffa Gyula Hajnóczy Péternek ajánlott versét közli a lap. „Növényi szenvedély őrölt / magjainak szaga szökik” Farkas Kristóf Liliom verseiben, melyeknek narrátora ógörög szavak mögül szólítja meg a Másikat. Fekete Anna verseiben a dialogikus és vizuális elemek dominálnak, Potozky László Éles című regényrészletében pedig az kiúttalanságból keresi az utat a beszélő. Orbán Gyöngyi tanul-

mányában Kolozsvári Papp László regényét (Malomárok), Podhradská Lea pedig Spiró György darabjának (Kvartett) valóságreferenciáit elemzi. Kritikát közöl Steinmacher Kornélia Nemes Z. Márió új verseskötetéről (A hercegprímás elsírja magát), Kosztrabszky Réka pedig Háy János Napra jutni c. regényéről. Czinki Ferenc Egy kocsma város c. novelláskötetéről Pucher Bálint, Ardamica Zorán pedig Mizser Attila tanulmánykötetéről, az Apokalipszis posztról közöl recenziót. Benkő Krisztián a három Misima Jukio-darabból (fordították: Vihar Judit és Jámbor József) szerkesztett Krisztus születése c. előadásról ír, melyet a debreceni Csokonai Színház mutatott be. A darab rendezője, Jámbor József korábban lapunkban is foglalkozott Misima színházi világával. A szám illusztrációs anyaga Lakner Antal meghökkentő munkáiból állt össze, a kíváncsi olvasó többek között az Eurotroppal, az ideális szobanövénnyel és a Herbodermával, az emberrel bőrdíszműként szimbiózisban élő növénnyel is megismerkedhet. A zöldülésig olvasókat tájékoztatjuk, hogy a májusi Szemlében is sokat mesélünk majd, a gyermekirodalom adja a blokk havi témáját. (szp, szalzo)


18

Csallóköz

Tudósítás > Bűnügy

Számvetés száz nap elteltével Legnagyobb kihívásuk a rendelőintézet teljes felújítása NAGYMEGYER – Bevett szokás, hogy a választás után száz nap türelmi időt kapnak a fontos posztok betöltői. Nincs ez másképp a városban sem, ahol Lojkovič Sámuelt nagy fölénnyel választották polgármesterré. Tudta, mire adja a fejét, hiszen korábban már volt a város első embere. Vajon milyen érzések, benyomások töltötték el most, a kezdeteknél? – Örülök, hogy viszonylag jó pénzügyi kondícióban vettem át a várost. Hitelei vannak ugyan, de a törlesztéssel nincs gond. Meglepett viszont, hogy a fejlesztési beruházásokat főleg kölcsönökből finanszírozták, nem pedig az EU-s, illetve kormány és minisztériumi forrásokból. Nem mondhatom, hogy az előző városvezetés teljesen mellőzte ezeket a lehetőségeket, de néhány program előnytelen és nem rentábilis. Mint például a meggondolatlan Nagymegyer– Győr autóbuszjárat. Ugyancsak meglepett, hogy négy év alatt nem jött egyetlen beruházó sem az ipari parkba, méghozzá a rossz kommunikáció és a hiányos propagálás miatt. Első dolgom volt, hogy leüljek a képviselőkkel, megbeszéljük a város fejlesztési prioritásait. Itt merült fel az is, hogy egyes városi cégeknél képviselők kerüljenek az ügyvezető posztokra. Úgy gondolom, helyes irányt vettünk, hiszen minden újon-

nan kinevezett ügyvezető sokéves tapasztalattal bíró képviselő, korábban felügyelőbizottsági tag a cégeknél. Intézkedtem, hogy kapcsolódjunk be az új EU-s programozási időszak projektjeibe. Nem egész négy hónap alatt közel 200 ezer eurót hoztunk a városnak. Ebből már aláírt szerződés van az Izsapra vezető csatorna kiépítésére 100 ezer euró értékben. Később a településen is lesz csatornahálózat. További pénzek kerülnek hőszivattyú-telepítésre a Bartók Béla Alapiskolában, valamint a Művészeti Alapiskolában. Jóváhagyott projektünk van az Izsapra vezető kerékpárútra. Aggódom viszont az izsapi közösségi központ idei befejezése miatt, bár a beruházó fogadkozik, hogy elkészül vele. Csúszás esetén elesünk a jóváhagyott minisztériumi támogatástól. A Bartók Béla Alapiskolára ablakcsere és külső hőszigetelés vár, az iskola vészhelyzetben lévő szennycsatornarendszere haladéktalan javítást igényel. A pénzigénylést a napokban továbbítjuk a minisztériumba és a megyéhez. Szeretnénk megvásárolni a szlovák alapiskola melletti épületet oktatási célokra. Az említett projekteken kívül tíznél több, a minisztériumaink által kiírt EU-s programhoz csatlakoztunk. Nagyon fontos lesz az év végéig aktualizálni a városrendezési tervet, befejezni a zónásítást és elérni, hogy a termálfürdő előtti sétány valódi gyalogoszóna legyen, ne pedig gépkocsi közleke-

dést szolgáló útszakasz. Már dolgozunk egy szakértőkből és városi képviselőkből álló munkacsoport kialakításán az új geotermikus furatra vonatkozó szándék felülvizsgálatára. A tervet az előző városvezetés dolgozta ki, magam is meg akarom ismerni, valamint független szakértőkkel elbíráltatni a megalapozottságát. A jövő terveit nézve legna-

kulturális, sport- és társadalmi szervezetet a városban és Izsap városrészben. Végezetül megjegyezném, hogy a megválasztásom óta eltelt pár hónap alatt nagyot változott a város atmoszférája, a tisztaság és a közrend. Közeleg a nyári turistaidény, nagy próbatétel lesz az éjszakai csendrendelet betartatása. Idejekorán felhívom

Kovács Zoltán felvétele

Lojkovič Sámuel

gyobb kihívásunk a rendelőintézet teljes felújítása. Feltétlen szükséges lesz támogatási pénzt szerezni rá, mert saját forrásból nehéz lenne. Egyszer s mindenkorra meg kell oldanunk az ipari park problémáját, maximális számú beruházó bevonásával. Ez teljesen más megközelítést követel a beruházókhoz, mint a múltban. Természetesen a továbbiakban is támogatunk minden

az éttermek, szálláshelyek üzemeltetőinek figyelmét, hogy az éjszakai csendzavarás esetén nagyon szigorú leszek, nem tűrök megalkuvást. Fokozatosan készülünk a Szent István-napokra. Július elején pedig nagyszabású turistatalálkozónak ad otthont városunk, ahová Szlovákiából és a szomszédos országokból várunk vendégeket – mondta el a polgármester. Vladislav Kmeť

Rendőrségi hírek Járulék hátralék

azt a 28 éves helyi férfit, aki betört az alapiskola épületébe, ahonnan egy 100 euró értékű PC-képernyőt tulajdonított el. Büntetése akár 2 év szabadságvesztés is lehet.

DUNASZERDAHELY – Egy 61 éves vállalkozó 2011 szeptemberétől 2014 júliusáig 4285 euró járulékot nem fizetett be a szociális biztosítóba. A rendőrségi gyanúsítás szerint vétséget követett el, ami akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Jogosulatlan áramvételezés EKECS – A községben egy 38 éves illető 2015 januárja és márciusa között szerződés nélkül vételezte a villanyáramot. A jogosulatlan áramhasználatért akár 2 évig terjedő börtönnel sújtható.

Vásári emlék DUNASZERDAHELY – A tavalyi Csallóközi Vásáron történt testi sértés 19 éves gyanúsítottja ellen indul eljárás, aki tettleg bántalmazott egy illetőt és 6 héten belül gyógyuló sérülést okozott neki. Ezért 6 hónap–2 év közötti börtönbüntetést kaphat.

Képes volt képernyőt lopni SOMORJA – A rendőrség kinyomozta és lopás vétségének elkövetésével meggyanúsította

Illusztrációs net-felvétel

Az év 15. hetében 4 közlekedési baleset történt a Dunaszerdahelyi járás útjain, amelyeknél egy személy súlyosan, egy pedig könnyen sérült. A további káresemények száma 11 volt.


19

Tudósítás

2015. április 21. | 17. szám

Szakmai képességeket is mérő érettségik Tíz különböző ágazatban öt napon keresztül zajlott a gyakorlati számonkérés DUNASZERDAHELY – Április 13-án kezdődött az érettségi szakvizsga gyakorlati része a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskolában. A munkaerőpiac igényeinek megfelelő tíz különböző ágazatban öt napon keresztül zajlott a gyakorlati érettségi, melyre 160 diák jelentkezett be. Ide tartoznak a közgazdasági, elektrotechnikai, gépészeti, kozmetikus és sminkes, ruhatervező, hajkozmetika, műszaki és informatikai szolgáltatások az elektrotechnikában és gépészetben, és az utóbbi években nagyon népszerű számítógépes hálózatok műszerésze szakok. A felkészülés a gyakorlati érettségire már szeptember-

ben elkezdődött az erre szolgáló szaktanórákon, ahol a diákok nemcsak elméleti ismereteket szerezhettek, de gyakorlati készségeiket is fejleszthették. A feladatokat az érettségi vizsga elvárásainak megfelelően állították össze a vizsgáztatók. Az időtartam az egyes szakok szerint változott, így a műszaki és informatikai szolgáltatások az elektrotechnikában és gépészetben szakon három napon keresztül 46 diák bizonyíthatta megszerzett tudását és ismereteit a könyvelés, hivatalos levelezés és az informatika területén. A diákok az informatikai szaktanteremben zajló vizsgán 8 óra alatt egy összetett feladatot oldottak meg egy vállalat automatizált adatfeldolgozásával kapcsolatban. A feladat egyenlő arányban

A számítógépes hálózatok műszerésze – szakmailag először Mészáros Angelika felvételei mérettettek meg

Az informatikai szaktanteremben a vizsgázó diákok

tartalmazott közgazdasági, könyvelői, valamint informatikai jellegű feladatokat. Az informatikai feladatok a vállalat hivatalos levelezésére, körlevelek készítésére, táblázatkezelésre, a vállalat prezentációjának elkészítésére és adatbázisok kezelésére vonatkoztak. A diákok szintén készítettek egy egyszerű, de akár a gyakorlatban is felhasználható programot a Delphi programfejlesztői környezetben, valamint a CAD rendszer segítségével elkészítették egy alkatrész tervrajzát is. A „számítógépes hálózatok műszerésze” szak ebben az iskolaévben mérettetett meg először az érettségin. Ezen a kétéves érettségi utáni felépítményi szakon 14 fiatalember végez. A diákok

komolyan vették a felkészülést, először szimulációs programokon gyakorolták be a hálózati beállításokat, majd a vállalati gyakorlatban is használatos eszközökön mélyítették a tudásukat. A gyakorlati érettségi feladatot úgy állították össze, hogy a diákok 8 órában be tudják mutatni a két év alatt elsajátított tudásukat. A számonkérés első lépéseként egy hálózati eléréssel is rendelkező vállalati részleg vagy iroda informatika eszközeinek megtervezése volt a feladat, miközben a rendelkezésre álló pénzösszeg-keretet nem lehetett túllépni. A diákok ezután összeszereltek egy szerver-számítógépet, megfelelő kábelek elkészítésével biztosították a há-

lózati elérést, feltelepítették a gépre a hálózati operációs rendszert és egyéb szerverprogramokat, valamint beállították a megfelelő jogosultságú hozzáféréseket is. Egy hálózati szakember fontos feladata a hálózati eszközök megbízható rendelkezésre bocsátása a felhasználók számára. Ezen tudásukat a diákok a kliensprogramok telepítésével demonstrálták: meg kellett oldaniuk laptopok vezeték nélküli hálózati elérését is a lehető legkörültekintőbb biztonsági követelményeknek megfelelően. Végül egy CISCO típusú switch és router konfigurálása következett a megadott feltételeknek megfelelően. Természetesen az elkészített LAN hálózat működésének tesztelése zárta a megmérettetést, mely mindegyik tanuló esetében eredményes volt. Ezen feladatok végrehajtásával a diákok bizonyíthatták tudásukat, hogy képesek megtervezni és létrehozni egy működőképes számítógépes hálózatot a gyakorlatban is. A diákok, hogyan élték meg mindezt? Többségük rendszeresen és kitartóan készült a szakvizsgára. Az arcokon viszont felleltük az izgalom jegyeit, de remélhetően minden diák megfelelt az elvárásoknak és jól teljesített. (szgy)

Új helyen az utókezelő KOMÁROM – Április 16-án ünnepélyesen átadták rendeltetésének a kórház krónikus betegek utókezelésére szolgáló új részlegét. A J pavilon 4. emeletén 28 ágy fogadja a rászorulókat, akik egyelőre húszan vannak. A helyiségek átépítése és restaurálása 4 hónapig tartott és 70 ezer euróba került. A szociális helyiségeket úgy alakították ki, hogy tolókocsival is megközelíthetők legyenek, maga a részleg –

amely a pavilon legfelső emeletén található – felvonókkal ugyancsak gond nélkül elérhető. Az egészségügyi intézményben egyébként több mint 15 éve létezik utókezelő részleg. Sokan a geriátriával vagy az elfekvővel azonosítják, pedig több azoknál: mint a neve is mutatja, az idült betegek utókezelésére szolgál, akiket már 18 éves kortól fogad. Eddig a belgyógyászat épületében működött, ahonnan azonban – átfogó rekonstrukciós munkák megkezdése miatt – minden részleget át kellett költöztetni. Vas Gyula

Az ünnepélyes avatás: Viktor Dudáš kórházigazgató mellett Zlatica Petrányiová, A szerző felvétele az osztály főorvosa


20

Csallóköz

kulissza

A romantika és a film Az elfújta a széltől a szürke ötven árnyalatáig

százas listáján, ahol a romantikus filmeket állították sorrendbe kritikusok véleménye alapján, az első tíz helyen kizárólag 1958 előtt készült alkotásokat találunk. A listát a Casablanca (1943) vezeti, de nem hiányzik az első tízből az Elfújta a szél (1939) sem. Az 1997-es Titanic a lista középmezőnyében foglal helyet, amely a több mint kétmilliárdos bevételével a filmtörténelem második legnagyobb bevételét produkáló mozifilmje. A romatikus műfajt természetesen tovább oszthatnánk még „részle-

Romantika és romantika között óriási a különbség. Hogyan hasonlítható össze a tizenkilencedik századi romantika a huszonegyedik századi filmek romantikus vonulatával? Sehogy. Míg az elsőt stílusnak nevezték, amely a korra volt jellemző, addig utóbbi az előbbinek az olcsón árult hasonmása.

ónak. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy Kristen „Bella” Stewart és Robert „Edward” Pattinson a szériának köszönheti a hírnevét. Meyer alkotása, némi túlzással, újraértelmezte a vámpírok világát, ahol a gonosz vérszívókból kedves, rizsporos arcú szívtiprók válhatnak. A fiatalok pedig magukra ismertek a karakterekben. A 2007-es Csillagpor (Stardust) is a romantikus fantasy kategóriába tartozott, de Matthew Vaughn filmje a jó kritikák ellenére sem váltotta meg a világot. A 88 milliós költség-

sical, vígjáték, és még animációs elemek sem hiányoztak belőle. Amy Adamset Golden Globe-ra jelölték, míg a film három betétdala is jelölt volt az Oscaron. Két dal Adamsé volt, de így sem kapott szobrot. 2013-ban az Eleven testek (Warm Bodies) c. romantikus zombi komédia keltett nagyobb visszhangot. Harmincöt millió dollárból készült Jonathan Levine rendezésében. Levine írta a forgatókönyvet is Isaac Marion könyvéből. Nicholas Hoult játszotta az érző szívű, R.-nek nevezett zombit, aki beleszeretett Julie-ba, akit Tere-

vetés ugyan megtérült, 135 milliót termelt a film, de Robert De Niro, Michelle Pfeiffer és Claire Danes viszonylag hamar feledésbe merült. Az Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004) ugyan kicsit más zsáner, a romantika mellett nem nélkülözi a drámai vonalat sem, miközben scifi elemeket is tartalmaz. Michel Gondry alkotása két Oscar-jelölést is bezsebelt, melyek közül az egyiket díjra váltotta. A 2007-es Bűbáj (Enchanted) egyszerre volt romantikus fantasy, mu-

sa Palmer alakított. Rómeó és Júlia zombirománca 117 milliót termelt, és még a kritika is odavolt érte. A szürke ötven árnyalata februártól színesíti a műfaj palettáját. Egyszerre erotikus, drámai és romantikus. És sikeres. A romantikát a legkülönfélébb zsánérű alkotásokba is bele lehet csepegtetni. A végeredmény időnként meglepően jó. S ami a filmipar szempontjából a legfontosabb, a romantika profitot termel. Rajkovics György

gek”-re is. Megkülönböztethetünk például romantikus vígjátékokat, drámákat, thrillereket, sőt, újabban romantikus fantasy-kat is. A huszonegyedik századnak ugyanúgy megvannak a maga „casablancái”, mint a huszadiknak. Közülük is a legismertebb az Alkonyat-sorozat (2008–2012). Stephenie Meyer tetralógiájának filmes adaptációja öt mozifilmben öltött testet. A Summit Entertainment összesen 385 millió dollárt ölt bele a produkcióba, amely végül busásan megtérült, hiszen 3 milliárd 345 milliót hozott a stúdiNet-felvételek

A romantika az érzelmeket és az indulatokat dicsőítette, a világfájdalmat is nagyra becsülte, és a líraiság győzedelmeskedett minden területen. Felfedezték a nemzeti kultúrát, hittek az ideálokban, miközben a középkor felé fordultak, különösképpen a gótika felé. A romantika mai filmes változata nehezen nevezhető költőinek, távol áll tőle az ideálok hajszolása, a nemzeti vonalról pedig nem is szólva. Így az egész kissé mesterkélt, szirupos, csöpögős. De hogy a filmvilág nem a huszonegyedik században fedezte fel magának a romantikát, nyugodtan kijelenthető. Az egyik internetes filmes weboldal


2015. április 21. | 17. szám

21

Autósok, motorosok, stop!

Színvonalas autós seregszemle volt! Meg kell hagyni: ezúttal bőven volt miből csemegézniük az április 14–19-én megrendezett Pozsonyi Autószalon látogatóinak. Elsősorban is ott volt csaknem minden márka például a komplett német prémiumtrió. Ráadásul újdonságokat is hoztak: az Audi a Q7-est, a BMW a felfrissített X1-est és az i8 hibridet, a stuttgartiak pedig a GLE kupét vagy a Mercedes-Maybach szu-

Audi Q7

perluxus limuzint. A többi kb. 75 újdonság és egzotikum közül említést érdemel a vadonatúj Ford Mustang, a VW XL-1 és GTI Roadster Vision (az előbbi a világ legkisebb, 0,9 l/100 km-es fogyasztású autója, az utóbbi egy számítógépes játékhoz készült tanulmánymodell), a Hyundai Tucson, a Honda HR-V, a Škoda Superb, a Mazda CX-3, a Renault Kadjar, a Fiat 500X zsebterep-

járó, a minden jelentős autószalonon bemutatott Peugeot Onyx tanulmány vagy a Citroën önállósult divíziójának zászlóshajója, a DS5. Aztán volt még luxuspavilon Lamborghinikkel, RollsRoyce-okkal, meg Bentleykkel, egyfajta kísérőprogram keretében pedig ki lehetett próbálni a Volkswagen elektromos autóit. Egy szó mint száz: jó kis autószalon volt! Vas Gyula A szerző felvételei

Volkswagen XL-1

Fiat 500X

Ford Mustang

Renault Kadjar

Honda HR-V

VW GTI Roadster Vision

Hyundai Tucson

Mercedes-Benz GLE Coupé

Peugeot Onyx

Škoda Superb


22

Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

Csallóköz

Tanácsadó

Az igazság győzelmében Sütő András írja az egyik helyen – épp a minap olvastam, hogy bár az írás és az igazság édestestvérek, gyakran mégis külön utakon tévelyegnek… Az írás és az igazság édestestvérek. Meg a kimondott szónak és az igazságnak is annak kellene lennie. Édestestvéreknek. Ami annyit jelent, nem szabadna, hogy mást gondolunk s mást mondunk, írunk. Persze, sajnos, gyakran nem így van. Mi tehetünk róla. Mindannyian. Olykor féligazságokat terjesztünk. Szóban és írásban. A féligazságokból pedig gyakran kiveszik az a fél igazság, s nem marad más, csak hazugság… A hazugsággal, a rágalommal egész emberi életeket

tönkre lehet tenni. S oly sokszor kiáltanak az ég felé a bűntelenül megvádoltak, s nem jön az igazságos ítélet. Vagy csak várat magára. Néha sokat… Minden várakozás hosszú, ha az igazság győzelméről van szó. Egy év, két év, három év… A megalázottnak, a megvádoltnak egy örökkévalóság szinte… Mégis, ma is sokan hisznek a győzelemben. Az igazság győzelmében. Pontosabban az igazság végső győzelmében. Mert a végső győzelem nem e földi keretek között van. Itt minden csak „részeredmény”. Mégis érdemes ezért a részeredményért küzdeni. És érdemes várni is. Olykor egészen csendben, olykor

meg éppen hogy hangosan. Érdemes hinni abban, hogy vannak jó emberek is, akik kitartanak mellettünk nemcsak a jóban, hanem az igazságért vívott küzdelmeinkben is. Így az örökkévalóságnak tűnő napok és évek is elviselhetőbbé válnak… Vannak, akikre számíthatok, van, aki számára fontos vagyok – csodás reménysugár a reménytelennek tűnő helyzetekben… Ezen a héten, melyet Isten kegyelméből élünk, s ezután is, ha igazságtalanság ér, jusson eszünkbe, amit oly gyakran idézünk, mégis elfeledünk: a felhők felett mindig kék az ég. Isten ege…

Belső utakon

Hatalmunkban áll meggyógyítani az életünket! (LX.)

Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

De vajon mit kell tenni?

Minden ember számára elengedhetetlen a kihívások legyőzése a siker felé vezető úton. De vajon hogyan lehet az agyunkat úgy „nevelni”, hogy nehéz időkben is ellenállóak és pozitívak maradhassunk, s miként tudjuk negatívból pozitív üzemmódba váltani? Ebben pont az a szép, hogy ha pozitív tudsz maradni, a problémák leperegnek rólad, végül észre sem veszed, hogy amit te vígan megoldasz, abba mások bicskája simán beletörne. Az emberek általában a rossz dolgokról gondolkodnak, s ez negatív, eredménytelen, boldogtalan élet felé tereli őket. Az emberi agy sajnos a negatív információkat, hiányosságokat nagyobb valószínűséggel találja meg és tárolja el a memóriájába! Természetesen az sem mindig rossz, ha észrevesszük a negatívumokat a mindennapjaink zűrzavarában, hiszen felismerve és elemezve a problémákat alkotjuk meg a jó megoldásokat. De ha túl gyakran és hosszú ideig merülünk el a hibák keresésében, akkor a fejünkben is a negativizmus ver sátrat, és

kizárólag a rossz dolgokkal tudunk majd foglalkozni, ezzel is azonosulunk majd. Mégis hogyan változtasd a gondolkodásodat negatívból pozitívvá? Legyél hálás! Sajnos a negatív események hamar beszövik az agyadat, ha nem tudsz vagy nem akarsz önmagaddal egyensúlyban lenni. Amikor az ember kihívásokkal, nehézségekkel, próbatételekkel találkozik, majd szembesül, nagyon fontos, hogy számba vegye azokat a dolgokat, melyekért hálás lehet! Az élet szép dolgairól való elmélkedés segít megtalálni az egyensúlyt. A negatív dolgok ellensúlyozására mindig adj magadnak egy kis időt úgy, hogy pozitív emlékeket idézz fel és ezeket raktározd el! Annak érdekében, hogy az agyad a pozitív eseményeket tárolja el, hetente legalább párszor tudatosítsd, hogy miért is vagy hálás. Kis és nagy dolgokat, örömet okozó élményeket egyaránt írj le valahová, de akár egy pozitív naplót is elkezdhetsz írni, vagy vidám emlékkönyvet, s írd bele minden nap azokat a jó dolgokat, amik aznap történtek veled! Fontos, hogy ne csak vázlatot írj, hanem fogalmazd meg pontosan, miért is vagy igazából hálás! Használj pozitív állításokat! Minden sikeres ember tudja, minél gyakrabban hall valaki egy üzenetet, annál valószínűbb, hogy idővel azonosul vele és meg is fogja valósítani! Ha reggelente meggyőződéssel ismételsz el pozitív üzeneteket, megerősítést, mantrát, fohászt, akkor az agyad, így te magad is el fogod hinni, hogy képes vagy felülemelkedni a problémákon, és valóban képes

is leszel erre! Válassz ki két-három olyan fontos mondatot, amelyekre a céljaid eléréséhez szükséged van, mint például: jól tudom kezelni a problémákat, s az embereket is!, minden egyes nappal jobb vagyok, mint voltam, és jól érzem magam!, mindig tudok elég időt fordítani a családomra, a szeretteimre, és mindenre, amit szeretek!, szeretetet adok és ezt is kapom vissza! – és még sorolhatnánk. Ezeknek a rendszeres elismétlése kiszorítja az agyból a negatív gondolatokat, s egyszercsak képes leszel rá, hogy csak pozitív dolgokra gondolj! Válaszolj, reagálj a negatív gondolatokra! Minden egyes alkalommal, amikor egy negatív gondolatod támad, reagálnod kell rá! Ha nem vagy éber, s nem figyelsz arra, hogy ezeket megfelelően kezeld, beköltöznek az elmédbe és elhatalmasodnak. Ez ellen a legegyszerűbb úgy küzdeni, hogy megpróbálod magadat kívülről nézni, és az adott problémádat is így, kívülállóként szemlélni, elhatárolva teljesen magadat tőle. Ha így teszel, akkor megtalálod majd negatív helyzeteidben is könynyen a megoldást, és egyre könnyebben oldódnak majd meg az úgynevezett „problémák”. Ha az elején ez a fajta hozzáállás nehézségeket okoz, ne csüggedj el, ahogy múlik majd az idő és szorgalmasan gyakorolsz, automatikussá válik, és egyre kevesebb lesz majd a negatív, és egyre több pozitív gondolatod! Dicsérd meg magad! A dicséret, a pozitív visszacsatolás erősíti az én-t, és ezáltal folyamatosan egyre több, a külső és belső környezet felé fordít-

ható energiamennyiség szabadul fel. Így nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak leszünk, meghalljuk a lelkünk üzeneteit, megnő az önbizalmunk is, és nem mutatkozik majd meg annyira az ego sem. Nem mástól várjuk majd el, hogy végre megdicsérjen! Vagy elképzelhetsz magadnak egy saját „udvaroncot” is! De mit jelent az udvaronc? Fejedelmi vagy főúri udvarban élő személy, akinek a teendője, hogy urának bókokat mondjon, kedveskedjen neki és dicsérje! Miért lenne jó ez neked? Hogy boldog lehess, hogy az önbizalmad egészséges méretet öltsön, hogy képes legyél legyőzni a félelmet és az ego játékát! Hogyan működik? Amikor csak szükséged van rá, a saját „udvaroncod” megdicsér, megsimogat, ezáltal növeli az önbizalmad az úgynevezett „agytörzsi simogatás” által. Ha úgymond „kiszikkad az agytörzsünk”, probléma lesz önértékelésünkkel és ez negatívra hangol bennünket. Éppen ezért jó, ha van egy képzeletbeli udvaroncunk, aki megdicsér, kifejezi elismerését, ha nem vagyunk képesek önmagunkat elismerni, megdicsérni, mert éppen nem dicsérget meg bennünket aktuálisan senki sem! És végre rend, nyugalom, béke, szeretet, vigalom, harmónia lesz a lelkünkben, és boldog lesz az életünk is! Az ego így szól: „Ha egyszer minden a helyére kerülne, akkor végre meglelném a békét!” A lélek így szól: „Ha egyszer meglelném a békét, akkor végre minden a helyére kerülne!” (Folytatjuk)


23

Tudósítás

2015. április 17. | 21. szám

Mária Út a Csallóközben László Dániel budapesti festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás NAGYMEGYER – Az érsekújvári Via Mariae Polgári Társulás, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, a révkomáromi Kuckó Polgári Társulás és a városi művelődési otthon közös rendezésében április 14-én nyitották meg a Mária Út elnevezésű vándorkiállítást, melynek keretében László Dániel budapesti festőművész képeit tekintheti meg a közönség. A nagy érdeklődés mellett zajló tárlatnyitón ugyan az alkotó nem tudott

jelen lenni, de a cserkészszövetség elnöke, Csémi Szilárd röviden bemutatta őt, valamint megnyitó beszédében azt a zarándokutat is ecsetelte, amely a festmények létrejöttét is megihlette: „Ma ünnepelni jöttünk össze, ünnepelni azt, hogy immár Nagymegyer is bekapcsolódik abba a közép-európai zarándokútba, mely az oly ismert Szent Jakab út, az El Camino mintájára épült, és ma is épül. Ez a közép-európai zarándokút a Mária Út, melyről László Dániel festőművésznek köszönhetően ma egy csodálatos kiállítást tudunk

Mahulányi József esperesplébános nyitotta meg a rendezvényt

A szerző felvételei

önöknek megmutatni. A Mária Út több mint turistaút, több mint zarándokút, több mint értékes program, több mint értékek gyűjteménye, több mint az önismeret útja, több mint új szemlélet, több mint jó társaság, több mint kultúra, több mint szakralitás, több mint turisztikai ajánlat, több mint spirituális élmény, több mint Közép-Európa felfedezése, több mint az országkép gazdagítása. A Mária Út mindezek – és még sok más – összessége. Keletnyugati tengelye az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet, az észak-déli útvonal a lengyel-

országi Częstochowa és a boszniahercegovinai Medjugorje híres Mária-zarándokhelyeket fogja összekötni”. A kiállítás megnyitóján Mahulányi József nagymegyeri esperes is szólt a jelenlévőkhöz. A dunaszerdahelyi 10. számú Szent György cserkészcsapat tagja, Varga Zaránd hangszeres közreműködésével megnyílt tárlat április 26-ig látható Nagymegyeren, majd a májust és augusztust felölelő időszakban Somorja, Pozsony, Dunaszerdahely, Szőgyén és Ipolyság is otthont ad a vándorkiállításnak. Kovács Zoltán

Külső fejlesztési forrásokra is számítanak NAGYMEGYER – A városi sportklub főleg az önkormányzat költségvetési támogatásából él. A pénzzel igyekeznek jól gazdálkodni, hogy működtetni tudják a 2010-ben gondjaikra bízott sportpályákat és sportlétesítményeket. A rezsiköltségek a legnagyobb kiadásaik közé tartoznak. Április elsejétől Csepi Dániel régi-új ügyvezető mellé Ivan Bobkovič képviselő került a vezetésbe. – Igyekszem folytatni az elődeim munkáját és új ötletekkel, elképzelésekkel javítani a társaság tevékenységét. A terület, amelyen gazdálkodunk, városi tulajdon. Minden fejlesztést be kell je-

lentenünk az önkormányzatnak és jóváhagyatnunk a képviselő-testülettel. A Nagymegyeri Városi Sportklub Kft. nem ruházhat be a város tulajdonába, viszont az átruházott városi hatáskörök alapján kezeli azt. Továbbra is szorosan együttműködünk a sportbizottsággal. Kollégáimmal feltétIvan Bobkovič

Csepi Dániel

lenül igyekezni fogunk, hogy a cég önfenntartó legyen, saját lábára álljon. Nem egyik napról a másikra, de folyamatos munkával. Több szolgáltatást szeretnénk nyújtani a klubon belül, valamint a város lakosságának, akárcsak a szomszédos települési önkormányzatoknak és társasá-

Kovács Zoltán felvételei

goknak – mondta az Ivan Bobkovič, az új ügyvezető. Szavaihoz csatlakozott Csepi Dániel is, aki a társaság dologi és technikai fejlesztésével foglalkozik. – Az idén a technikai felszerelésbe szeretnénk többet fektetni. Kistraktor vásárlását tervezzük, hóekével és műtrágyaszóróval. Továbbá hó-

maró és IT eszközök beszerzése is tervben van. A fő lelátó alatti épületrészben központi fűtést akarunk létesíteni. A nagyobb fejlesztésekhez számítunk a város segítségére. Felújítást igényel a főtribün, gépkocsi parkolóra, valamint egységes villanyárammérő rendszerre van szükség. A sporttelep kerítésének egy része felújításra szorul. A közeljövőben kidolgozzuk a sporttelep komplex fejlesztési vízióját. Amíg a sporttelep fejlesztési koncepcióját nem vetítjük át konkrét projektekre, addig nem tudunk modernizációs pénzforrásokat szerezni az EU-s alapokból, a kormány és a minisztériumi programokból – tette hozzá Csepi Dániel. (kv)


24

Csallóköz

Olvasószolgálat

Üzleti vagy házi tejet vásárol? Orbán Erzsébet

Nagylúcs

Fodor László

Üzletben veszem, mivel nagyon kevés helyen árulnak házi tejet. Nekem például allergiám is van a tejtermékekre, a családban is van olyan, aki csak sovány tejet ihat, ezért egyszerűbb, ha boltban megvásárolom.

Mi mindig gazdaboltból vesszük, mivel finomabb, egészségesebb, nincs pasztörizálva és egyenesen a termelőtől kapjuk. Ha vásárolni megyek, felhívom a lányomat is, mert a kisunokám is nagyon szereti, és csak azt fogyasztja. (V. Sz.)

Varga Blanka

Alistál

Bős Inkább már csak az üzletit veszem, bár azelőtt hordtam háztól is, ami igaz, hogy ízletesebb volt, de sajnos eladták a tehenet, így maradt az üzleti tej. Már nagyon kevés helyen árulnak házi tejet, és mivel az üzleti már pasztörizálva is van, sokkal kényelmesebb ott megvenni.

Üzletben inkább, volt egy időszak, amikor házi tejet vásároltunk, de azt meg kell rendelni, és elég messze kell érte menni, így egyszerűbb, ha üzletit veszek. Igaz, finomabb a házi tej, de nagyon kevés helyen árulnak már.

Véradók

Gyógyszertári ügyelet DUNASZERDAHELY – április 21.: Garant patika (Esterházy utca); április 22.: Viktória patika (Nagyabonyi út); április 23.. Dana patika (Fő utca); április 24.: Berberis (Nemesszeg utca); április 25.: Aloe patika (Rózsa utca); április 26.: Dr. Max (Hypernova); április 27.: Kórházi patika (Nagyabonyi út). GALÁNTA – április 21.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); április 22.: Medicana (Posta utca); április 23.: Dr. Max (Tesco); április 24.: Klokner (Hódi út); április 25.: Sun Pharma (Kaufland); április 26.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); április 27.: Dr. Max (Vajanský utca). KOMÁROM – április 21.: Bionatur (Építők útja); április 22.: Kórházi patika (Megyercsi utca); április 23.: Matricaria (Eötvös utca); április 24.: Calendula Pharmacy (Nádor utca); április 25–26.: Dr. Max (Kaufland); április 27.: Plus patika (Pozsonyi út).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (április 23–29.) Lámpagyújtogatók (magyar film): csak szerdán 19.30; A 44. gyermek (cseh–angol politikai thriller): 14.00, 16.45, 19.30, 22.15, szombat 10.30, vasárnap 12.30; A pláza ásza Vegasban (amerikai vígjáték): 14.30, 16.30, 18.30, 20.30, 22.30, szombat 10.30, vasárnap 12.30; A 7. törpe 3D (német animációs film): csak vasárnap 11.15; A beavatott sorozat: A lázadó 3D (amerikai akciófilm): 17.00, 19.30, 19.50, 22.00, szombat–vasárnap 12.00; Csingiling és a Soharém

Élő nyelv

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson április 14–15-én a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Gášpárová Alžbeta, Tóth Aranka, Schevela Roland mérnök, Végh Edina, id. és ifj. Gyurkovits Iveta, Bugár Norbert, Oláh Attila, Huba Radovan, Hrobárek Leonard; Nagymegyer: Barna Angéla, Erős Ildikó; Padány: Esztergályos Ferenc; Dercsika: Mészáros Béla; Nyárad: Cafik Gyöngyi, Soós Zoltán, László Attila; Pozsonyeperjes: Kántor Árpád, Bacskárdy István, Bacskárdy András, Csambal Ferenc; Gomba: Czanik Nándor; Patonyrét: Vydra Tibor; Szap: Soós Zoltán; Pinkekarcsa: Csörgő Gyula; Illésháza: Tóth Mária; Mad: Kovács Margit; Csallóköznádasd: Lehotský Attila; Pódafa: Bereck László; Amadékarcsa: Kollár Ferenc.

legendája 3D (amerikai animációs film): szombat–vasárnap 10.00; Csocsó-sztori (spanyol animációs film): szombat 10.00; Spongyabob: Ki a vízből! (amerikai animációs film): 13.15, 15.15, szombat 11.15; A 7. törpe (német animációs film): szombat 11.30; A beavatott sorozat: A lázadó (amerikai akciófilm): 14.30, 19.30; A cipőbűvölő (amerikai vígjáték): 22.20; A Lazarus hatás (amerikai thriller): 14.15, 16.15, 18.15, 20.15, 22.15; A szomszéd fiú (amerikai thriller): 16.00, 18.00, 20.00, 22.00; Bérhaverok (amerikai vígjáték): 15.30, 18.00, 20.10, 22.20,

Vojtík Szimona felvételei

Bugár Zsuzsanna

Nyékvárkony

Misad Katalin

„Régi levelezőlapokat, képeslapokat gyűjtök. Ezek címzésében, szövegében figyeltem fel az nb. rövidítésre, melynek jelentését nem sikerült megfejtenem. Tudnának segíteni?” – kérdezi egy levélíró. Az nb. betűszó a nagybecsű melléknév rövidítéséből keletkezett, mely az értelmező kéziszótár szerint a választékos nyelvhasználat eleme, jelentése: ’nagy értékű, becses’. A mai – jellemzően inkább csak a magyarországi – írásgyakorlatban hivatalos hangú levélben találkozhatunk a szóban forgó kifejezéssel. Általában a címzett neve előtti udvariassági formulaként, illetve a címzett valamely megnyilatkozására vonatkozó udvarias jelzőként alkalmazzák.

szombat–vasárnap 12.10; Csingiling és a Soharém legendája (amerikai animációs film): péntek 13.00, szombat–vasárnap 11.45; Éjszakai hajsza (amerikai akciófilm): 20.00; Halálos iramban 7. (amerikai akciófilm): 13.15, 16.00, 17.15, 20.00, 20.30, 22.00, szombat 11.00, vasárnap 12.15; Hamupipőke (amerikai családi kalandfilm): 13.20, 15.40, 17.40, szombat–vasárnap 11.00; Kingsman: A titkos szolgálat (amerikai–angol akciófilm): 17.15; ne zavarjatok! (francia komédia): 13.30; Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel (amerikai–angol

vígjáték): 13.15; Utam az iskolába (francia dokumentumfilm): 14.00, szombat–vasárnap 10.30. GALÁNTA, DK mozi április 23. és április 25.: Egy kis káosz (angol romantikus film): csütörtök 19.00, szombat 21.30; április 25.: Angyalarc (angol–olasz dráma): 19.00; április 29.: Magam ura (norvég vígjáték): 19.00. KOMÁROM Április 23-án, este 6 órától Damián Szifron: Eszeveszett mesék című filmjét vetítik a Vasmacska Filmklubban.


Szent György-napok Dunaszerdahely város alapításának, védőszentjének, egyesítésének és jeles személyiségeinek ünnepnapjai zajlanak április 24–26-án. Program: Április 24. (péntek) 9.30–11.00: Az én városom, Dunaszerdahely c. várostörténeti vetélkedő az iskolák csapatai számára a Vermes-villában; 17.00: Ünnepi szentmise

25

Olvasószolgálat

2015. április 21. | 17. szám

a Szent György-templomban a város lakóiért; 18.30: Szent György-emlékest Dunaszerdahely jeles személyiségeinek emlékére a Vermes-villában.

Április 25. (szombat) 11.00: A Nemzetközi Szent György Lovagrend lovagavatóünnepsége a Szent Györgytemplomban; 15.45: Ünnepi szentmise a sikabonyi Mindenszentek-templomban; 17.00: Gémesi Gergely: Rekviem a szerelemért. A Gödöllői Táncszínház és a Cavaletta Nőikar előadása a művelődési központ színháztermében; 18.00: I. Dunaszerdahelyi Hazaváró Találkozó a művelődési központ színháztermében; 19.00: XXI. Jótékonysági Szent György-bál a Vámbéry

Kis-Duna menti gyalogtúra

Ármin Alapiskola díszcsarnokában; 19.00: II. Sikabonyi búcsúi bál a Sikabonyi Közösségi Házban. Április 26. (vasárnap) 11.00: Ünnepi búcsúi szentmise Dunaszerdahely város lakóiért a Szent György-templomban. A szentmisét követően fellép a gödöllői Cavaletta Nőikar. A Szent György-napok ideje alatt a sikabonyi sportpályán vásári forgatag és kirakodóvásár várja a látogatókat. (–)

Wimmer Ilona archív felvétele

PATONYRÉT – A Patonyréti SC turista szakosztálya idén is megrendezi a Kis-Duna menti gyalogtúra XXIV. évfolyamát április 25-én.

A Minorma Polgári Társulás immár harmadszor idén is meghirdeti Mentorporgamját. A program célja, hogy tehetséges, pályaválasztás előtt álló szlovákiai magyar diákok mentorok segítségével bepillantást nyerjenek különféle művészetek és kreatív tevékenységek világába. A program idén is az eddigi minta alapján zajlik, kisebb módosításokkal. A diákok egy táborban vehetnek részt július elején a közép-szlovákiai Rimakokován, ahol mentorokkal fognak együtt dolgozni. A mentorok bevezetik őket hivatásuk mesterfogásaiba, és a diákok közösen alkothatnak velük a tábor ideje alatt. A kiválasztott diákok táborozá-

si költségeit (kivéve az útiköltséget) a Minorma állja. Kik pályázhatnak? A programba tehetséges szlovákiai magyar középiskolás (2., 3. évfolyam) diákok jelentkezhetnek. A diákok egy témakört jelölhetnek meg, amelyben kimagaslóak, és amelyben a továbbiakban tevékenykedni szeretnének, hiszen a program egyik lényege az is, hogy megfigyelhessük, honnan hová jutottak el a diákok. Az alábbi témakörökben várjuk a pályázók jelentkezését: kreatív írás (szépirodalom, újságírás); képzőművészet; zene; színjátszás; tánc; fotó.

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 17. hét

Traktorista, munkás a mezőgazdaságban – növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozó kisüzem keres alkalmazottat Hodosba. További információk a 0903 403 153-es számon Segédmunkás építkezésen – az egyházkarcsai Europe invest union társaság ajánlata. A munkahely a nemzeti program keretén belül lett kialakítva, regisztrált álláskereső fiatalok jelent-

Kiállítás DUNASZERDAHELY – Május 9-ig megtekinthetőek az AMFO 2015 amatőr fényképészek járási versenyének alkotásai a Csallóközi Múzeumban. Színház KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, április 22–23–24.: Süsü, a sárkány (9.00, 11.00. bérletes); április 28.: Különös házasság (11.00, bérletes). Vegyes

PROGRAM – Prezentáció: A Patonyréti SC stadionja 8.00–9.00 óra közt. Részvételi díj: felnőttek 1 euró, gyerekeknek 0,50 euró. Rajt: délelőtt 9.15 óra. Az útvonal hossza: kb. 11 km. További programok: szórakoztató játékok gyermekeknek, hulladékgyűjtő verseny, szalonna- és kolbászsütés. Célbaérés után gulyáslevessel, halász lévelfogadják a résztvevőket. Jelentkezni szíveskedjenek a következő címen: obec@potonskeluky.sk, tel.: 0908 781 631. (–)

Mentorprogram – felhívás

Kultúra

A program lefolyása: A beérkezett pályázatokból első lépésként a Minorma kuratóriuma a mentorokkal együttműködve kiválasztja az általuk legtehetségesebbnek ítélt diákokat, pályázati munkáik alapján. Digitálisan, DVD-n, hanghordozókon, de akár nyomtatva, a jelentkezési laphoz csatolva is be lehet küldeni a munkákat. A pályázati mű olyan szövegrészletekből, képekből, felvételekből álljon, amelyek tükrözik a diák tehetségét, stílusát, érdeklődési körét. A döntést 2015. május végén tudatjuk a jelentkezőkkel, ekkor ismertetjük a tábor programját is. Jelentkezési határidő 2015. április 30. (–)

kezését várják 29 éves korig. Kapcsolat: 0903 564 281, moroczovag@centrum.sk Építőmunkás (kőműves, ács, kartonozó) – a SLOVAK MAK társaság ajánlata Nagyabonyba. A munkahely a nemzeti program keretén belül lett kialakítva, további tájékoztató: 0907 714 972 (Peter Galan), info@slovakmak.sk Sofőr tehergépjárműre (1) – a nagyabonyi Judit trans társaság ajánlata. Kapcsolat: 0903 448 969, judittrans@gmail.com A Pannon-Work Slovakia aktuális ajánlatai: raktáros, targoncakezelő, varrónő, gyártósori ope-

DUNASZERDAHELY – Április 24–26-án kerül megrendezésre a MUN-DUS nemzetközi borfesztivál a művelődési központ előtti téren. Nyilvános borkóstolás 10.00–22.00 óra között. Pénteken fellép Peter Lipa, Tóth Vera és Biga. Szombaton este a Bergendy zenekar koncertezik, vasárnap pedig a Black&White zenekar. Ugyancsak színpadra lépnek a közkedvelt nótanekesek: Dóka Zsuzsa, Kollár Katalin, Derzsi György, Bősi Szabó László.

rátor, speditőr/fuvarszervező, mester a gépipar területén. Kapcsolat: 031/551 18 44 Tervező-referens (1), szerelőmunkás, szigetelés, PVC hegesztése – a dióspatonyi Aquapond társaság ajánlatai. Érdeklődők jelentkezését várják a Galántai járásból is. Tel.: 0911 545 479, bartal@aquapond.sk Sofőr, ételkiszállító – a CLEAN CAR SERVIS társaság ajánlata Dunaszerdahelyre, a Sultan török étterembe. Kapcsolat: 0903 355 330, info@cleancarservice.sk


26

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény

Névnapok Április 21.: Konrád, Ervín Április 22.: Csilla, Noémi, Slavomír Április 23.: Béla, Vojtech Április 24.: György, Juraj Április 25.: Márk, Marek Április 26.: Ervin, Jaroslava Április 27.: Zita, Jaroslav

INDÍTÉK

R. 1. RÉSZ

Népi bölcsesség

R. 2. RÉSZ

ÁBRA

NYARGALUNK-e?

ALKOHOL

KÖTŐSZÓ

A NEON VEGYJELE

VITAMIN

MÉTER

DOKTOR, röv.

E JELENKORI

Heti évforduló 105 éve, 1910. április 21-én halt meg Mark Twain író. Április 22. A Föld napja. 1724. április 22-én született Immanuel Kant német filozófus. Április 23. A könyv és a szerzői jogok napja. Április 24. Szent György ünnepe. A katonák és földművesek védőszentje kis-ázsiai keresztény katona és vértanú volt. 73 éve, 1942. április 24-én született Barbara Streisand színésznő. 1920. április 24-én született Zenthe Ferenc színész. 75 éve, 1940. április 25-én született Al Pacino amerikai színész, rendező. 1917. április 25-én született Ella Fitzgerald amerikai jazzénekesnő. Április 25. A maláriaellenes küzdelem világnapja. 29 éve, 1986. április 26-án Csernobilban robbanás következtében radioaktív sugárzó szennyeződés került a levegőbe. 70 éve, 1945. április 26-án született Szörényi Levente zeneszerző, énekes. 1791. április 27-én született Morse amerikai feltaláló, az elektromágneses távíró megalkotója.

RÉGI OROSZ VERSES ELBESZÉLÉS

OROSZOR. FOLYÓ

IPARI NÖVÉNY

FAFAJTA

R. 3. RÉSZ

FÉMDARAB! R. 4. RÉSZ

ÉTELÍZESÍTŐ

HADSEREG – FRANCIÁUL ZNOJMO – NÉMETÜL

NÉMA UTAZÁS!

ÁLLATFEJ DÍSZE

FLAMAND ÍRÓ ASZTÁCIUM VEGYJELE

ÓDON, ELAVULT

GRAMM NÉVELŐ

R. 5. RÉSZ

E

FÉRFINÉV ÉLETÉT VÉGIGÉLI

Z

FAKAD

VÉG – NÉMETÜL ANGOL VILÁGOS SÖR

ÖSSZEVISSZA: LES

VASMACSKA

SZINTÉN

LITER

AMERIKAI SZÍNÉSZ (Bruce)

N

RÓMAI 49

A MENET KÖZEPE

ISTVÁN

MÁRIA IDŐS, röv.

Ha Szent György napjára akkora a vetés, hogy a varjú elbújhat benne, akkor jó E heti rejtvényünkben Popper Péter magyar pszichológus egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. A 15. termés lesz. Ha Márk napján megszólal szám helyes megfejtése: A történelmet a győztesek írják. (Alex Haley) Sorsolással könyvet nyert: Farkas Ilona (Dunaszerdahely). a béka, kisebb lesz idén a véka. Gratulálunk!

Aforizma A társadalom torzulásának és a beteg társadalomnak az a jele, hogy mítoszok szerint él, és nem a racionalitás szerint. (Popper Péter)

Fejtörő Idegen szavak Írja le az alábbi idegen szavak jelentését. 1. deformálódik – 2. analízis – 3. antiszociális – 4. labilis – 5. perspektíva – Az előző szám helyes megfejtése: Ond, Vajk, Ráhel, Etel, Tamás. Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el. Terelgetni nyáját, „fújja furulyáját”

Mészáros Barnabás felvétele


27

Szabadidő

2015. április 21. | 17. szám

Heti horoszkóp 2014. április 21–27.

Archív felvétel

Koncz Zsuzsa-koncert GALÁNTA – Koncz Zsuzsa és zenekara május 7-én, csütörtökön 19 órai kezdettel a helyi VMK-ban koncertezik. Jegyelővétel: Galántai VMK 1. emelet ajtó 55 info: 031/780 27 87 és a Ticketportal hálózatában, www.ticketportal.sk Bővebb info: 0905 654 349, www.elokoncert.com (–)

Koncerjegyet nyertek! Két héttel ezelőtti számunkban arra a kérdésre kerestük a választ, mikor született Kovács Kati. A válasz: 1944. október 25. A helyes megfejtést beküldők közül sorsolással Édes Editnek (Dunaszerdahely) kedvezett a szerencse, aki páros belépőjegyet nyert Kovács Kati május 13-i dunaszerdahelyi koncertjére az Authentica Műsoriroda felajánlásával. Gratulálunk!

Viccplacc Két szőke nő utazik egy helikopteren. Azt kérdezi az egyik: – Te, mi ez a bigyó itt felettünk? – Valószínűleg a légkondi. Amióta nem pörög, nagyon izzad a pilóta. – Mit mond a részeg focista? – ??? – Berúgtam! Egy zsebtovaj a bíróságon az ítéletre vár. A bíró kihirdeti: – A vádlottat bűnösnek találtam többrendbeli lopás elkövetésében. A bírság 200 euró. Erre feláll a vádlott ügyvédje: – Tisztelt bíró úr, védencemnél most mindössze 100 euró van, de ha adnak neki tíz percet, kint a tömegben hamarosan előteremti a többit is. Két rendőr Amerikába hajózik tapasztalatcserére. Ahogy közelednek a parthoz az egyikük nevetni kezd, mire a másik azt kérdi: – Mit nevetsz?

– Látod a felhőkarcolókat? – Aha. – Hát így nem volt nagy kunszt felfedezni Amerikát. A rendőrök elkapnak egy autótolvajt, majd beviszik a yardra, hogy kihallgassák. Bekísérik egy szobába, amelyik tele van kamerákkal és mikrofonokkal. A tolvaj meglepődve megkérdi: – Hú, ez itt a Big Brother? Mire a nyomozó: – Nem tesó, ez a Való Világ! – Mi a hasonlóság a nőgyógyász és a filmkritikus között? – ??? – Mindketten ott keresik a hibát, ahol mások az örömöt... – Melyik állatnak a legjobb a kedve? – ??? – A juhé... Móricka elmegy a zöldségeshez: – Kérnék pár szilvát. – Na jó, de hányat. – Igen? Akkor inkább nem kérek.

Kos (III. 21.–IV. 20.) Nagyon sokat tett mostanság azért, hogy az önnek járó sikert bezsebelje, és ezen a héten az elismerés is megérkezik. Sokan támogatják, dicsérik, felmagasztalják, mert látják, mennyi mindent tesz a jó eredményekért. Az energiaveszteségét próbálja újratölteni sporttal, tartalmas étkezésekkel.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Nem kell izgulnia semmiért, nincs miért rohannia, egyszerűen csak minden megy a maga útján. Ha átmenetileg mégis megakad valamiben, gyorsan a segítségére siet valaki egy remek javaslattal, amit fogadjon el. Alkalmanként önből is jószándékú támasz válik, aki utat mutat másoknak.

Bika (IV. 21.–V. 20.) Eljött az ön ideje! Ez a hét nagyrészt nyugalomban telik, mégis épp a csend segíthet abban, hogy remek döntéseket hozzon. Ne rémüljön meg attól a lehetőségtől, hogy választania kell két komoly, de mégis jónak tűnő lehetőség közt. A döntés elkerülhetetlen, mérlegeljen, mi a fontos!

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Összességében elmondható, hogy nem mindig toleráns a környezetével, ám a most következő napokban mégis fontos része lesz életének a türelem, a figyelem. Eredményei sokban függenek attól, hogy szót ért-e kollégákkal, családtagokkal, netán képes lesz-e elnéznie a hibáikat.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Ezen a héten meglepheti környezetét azzal, hogy teljesen más oldalát mutatja, mint amit megszoktak. Kibújik önből a kisördög, nemet mond arra, ha olyan dolgokkal traktálják, amiket a háta közepére sem kíván. Nem baj, ha szembemegy az elvárásokkal, de azért ne vesse el túlságosan a sulykot.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) A bolygók egész héten közelebb segítik a célhoz, de most sem feledje, hogy a sült galamb nem röpül a szájába. Tény, hogy alkalmanként kissé féktelenné, meggondolatlanná, hirtelenkedővé válhat, Nemcsak emberi kapcsolatok, hanem pénzügyek terén is fontos döntéseket kell meghoznia.

Rák (VI. 22.–VII. 22.) Ez a hét nem hoz jelentős áttörést a szakma, tanulmányok, pénzügyek vagy szerelem terén, viszont összességében elmondható, hogy minden jól halad a maga útján, nagy akadályok nem fogják vissza, elkerülik a nehéz, bonyolult és vitás helyzetek. Érdekes tapasztalatokat is begyűjthet.

Bak (XII. 22.–I. 20.) Ez a hét rengeteg izgalmat és mozgalmasságot rejt, amikre érdemes odafigyelni, és persze a maga javára fordítani. Olyan égi események segítik útját, melyek megóvják a bajtól, ugyanakkor arra is ösztönzik, hogy merjen változtatni néhány dolgon. Merjen rálépni az ismeretlen útra.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Érzékenysége megnőhet a hét első felében. Hátrányt okozhat ez szakmai téren, tanulásban, ugyanakkor óriási előny lehet szerelemben, különféle emberi kapcsolatok javítása, szorosabbá tétele során. Hozza ki mindenből a maximumot. Anyagi dolgokkal kapcsolatban péntekig ne hozzon döntéseket.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) A bolygók együttes ereje jelentős erőt ad a változáshoz, új dolgok elindításához, hasznos képességek elsajátításához. Önnek ezen a héten kitágul a világ, dönthet kicsi vagy nagy dolgokról, sikerre viszi új és függőben lévő ügyeit, és még másoknak is besegít, ha épp elakadnak.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Örüljön annak, hogy a sorsa jó irányba halad! Ennek egyértelmű jele az, hogy napról napra vidámabb, sugárzik önből az életöröm. Remek megújulási lehetőséget kap, ami nem biztos, hogy látványos lesz, de belül mindenképpen pozitív fejlődés indul el. Jó irányba haladnak a dolgai.

Halak (II. 21.–III. 21.) Az elmúlt hetek eredményei sok örömöt hoztak, de akadtak gondok is, így önben elég vegyes érzések vannak. Összességében nem teljesen elégedett, jobbat, többet akar kihozni magából, s ezért sokat fog tenni egész héten. Tudja azt, hogy a lehetőség az ön számára is adott.


28

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés

SZOLGÁLTATÁS Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak, invalidusoknak, valamint anyasági szabadságon lévőknek. DS és környéke. Tel.: 0907 723 420. Fürdőkád-zománcozás hideg zománccal: 0949 727 489. Számmisztika, sorselemzés: 0910 942 851. Ülőgarnitúrák, autók, szőnyegek mély tisztítását vállaljuk. Tel.: 0905 506 748, LEAFF – DS. ADÓSSÁGRENDEZÉS! 0903 967 358; 0903 782 895. Koktélkeverés rendezvényeken. CocktailMánia – Lukáš Tóth: 0908 153 937.

Emlékművek felújítása, sírkövek tisztítása: 0910 143 594, DS. SZATELLIT TV SZERELÉSE ÉS JAVÍTÁSA (FREESAT) LEGTÖBB MAGYAR CSATORNA, 20 EURÓ/ ÉVTŐL, MÁSODIK KÁRTYA INGYEN! INTERNET ÉS RIASZTÓ RENDSZEREK SZERELÉSE. Cím: BACSÁK UTCA 247., DS, Tel.: 031/321 99 99, www.itelcom.sk A bank nem adott kölcsön? Mi segítünk Önnek! Tel.: 0902 33 08 32. Szlovák nyelvoktatás már óvodás kortól. Felkészítek felvételire szlovák és magyar nyelvből. Tel.: 0918 648 629. Készpénzhitel bármire 2000 eurótól 20 000 euróig tartozások, előnytelen hitelek lefizetésére is: 0917 373 275.

Obecný úrad Mad, Mad 200., 930 14 Mad Obec Mad v zmysle § 4 zákona č.596/2003 o štátnej správe v školstve a školskej samospráve a zmene a doplnení niektorých zákonov a zákona NR SR č.552/2003 Z.z. o výkone práce vo verejnom záujme v není neskorších predpisov VYHLASUJE VÝBEROVÉ KONANIE na obsadenie funkcie riaditeľa(ky) Materskej školy s vyučovacím jazykom maďarským – Mad 23 s nástupom od 1. 6. 2015

LEFOLYÓK TISZTÍTÁSA – DUGULÁSELHÁRÍTÁS: DS, SC, BA, GA. Tel.: 0905 960 621. www.krtkovanieds.sk ÁLLÁS Gropo SK felvesz sofőröket nemzetközi konténerszállításra. Tel.: 0908 757 603. Felveszünk kamionsofőrt Magyarország, Szlovákia, Csehország viszonylatra. Tel.: 0903 416 048. Közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatársat keresünk munkavédelmi anyagok forgalmazására, dunaszerdahelyi munkahelyre, szlovák–magyar nyelvtudással. Az önéletrajzot az erzo1960@gmail.com címre várjuk.

INGATLAN Eladó új építésű 137 m2-es családi ház 715 m2-es telken, Macházán. Ára 135 000 euró. Tel.: 0948 790 082. LAKÁS, GARÁZS Eladó teljesen felújított 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Barátság tér): 0911 469 411. Eladó 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0907 066 701. Eladó magántulajdonban lévő, hőszigetelt, átalakított 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen (SzNF): 0907 730 300. Eladó építkezési telek (766 m2) Albáron. Tel.: 0917 591 829.

NAGYMAD KÖZSÉG Nagymadi Községi Hivatal, Mad 200., 930 14 Mad Nagymad Község Önkormányzata a 2003/596. számú, az állami oktatásügyi igazgatásról és az oktatásügyi önkormányzati szervekről szóló SZK NT törvény 4. paragrafusa, valamint a 2003/552. számú közérdekű munkavégzésről szóló törvény alapján PÁLYÁZATOT HIRDET az alábbi óvoda igazgatói tisztségének betöltésére: Materská škola s vyučovacím jazykom maďarským – Óvoda, Mad 23 A megbízatási időszak kezdete: 2015. 6. 1.

Podmienky účasti výberového konania: • kvalifikačné požiadavky: vysokoškolské vzdelanie príslušného študijného odboru, (predoškolská pedagogika), alebo úplné stredné odborné vzdelanie (učiteľstvo MŠ) • najmenej 5 rokov pedagogickej praxe • morálna bezúhonnosť • manažérske schopnosti pre riadiacu funkciu, komunikatívnosť a flexibilita • ovládanie slovenského a maďarského jazyka slovom i písmom.

Pályázati feltételek: • megfelelő szakirányú felsőfokú végzettség (óvodapedagógia), vagy teljes középfokú szakirányú végzettség (óvónőképző szakközépiskola) • legalább 5 év pedagógiai gyakorlat • büntetlen előélet • szervezői és irányító képesség, kommunikációs képesség • szlovák és magyar nyelv ismerete szóban és írásban

Požadujeme vypracovať vlastný návrh koncepcie rozvoja materskej školy.

A pályázóknak saját óvodairányításra vonatkozó írásos elképzelést kell benyújtaniuk.

Prihlášky spolu s profesijným životopisom (s uvedením osobnostných špeciálnych predpokladov, špeciálnych druhov štúdia, publikačnej činnosti, autorstva učebníc atď.), overeným dokladom o dosiahnutom stupni vzdelania, s výpisom registra trestov /nie starším ako tri mesiace/, prehľadom doterajšej praxe spolu s vlastnou koncepciou rozvoja materskej školy žiadame zaslať do: 21. 5. 2015 v zalepenej obálke s označeným nápisom „Výberové konanie – MŠ, neotvárať” na adresu: Obec Mad, Obecný úrad, Mad 200., 930 14 Mad.

A jelentkezőlapot, szakmai önéletrajzzal (mely az alábbiakat tartalmazza: sajátos személyiségjegyek, nyelvtudás, speciális képzettség, díjak, publikációs tevékenység), a képzettséget igazoló hitelesített okirattal, erkölcsi bizonyítvánnyal (nem régibb, mint 3 hónap) és az óvodafejlesztésre vonatkozó írásos elképzeléssel együtt 2015. 5. 21-ig kérjük lezárt borítékban „Výberové konanie – MŠ, neotvárať” megjelöléssel az alábbi címre juttatni: Obec Mad, Obecný úrad, Mad 200., 930 14 Mad.


VEGYES Eladó ebédlőbútor 130 euróért és ovális alakú valódi perzsaszőnyeg (270 x 2m, 100 euró). Tel.: 0911 469 411. Tüzifa eladó rönk, ill. metélt kiszerelésben Dunaszerdahelyen, a kürti úti fatelepen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551. Eladó fél évig használt nyári gumiabroncs CONTINENTAL 195/65 x 15, gy. év 2013 (120 euró), valamint KLEBER téli gumiabroncs (185/65 x 15, ára 80 euró). Tel.: 0911 469 411. Eladó masszív, újonnan kárpitozott, párnatartós és kihúzhatós sarok ülőgarnitúra, bárpultos TVasztal, könyves polc és magas szekrény. Tel.: 0905 561 611. A csallóköznádasdi SÁMÁN panzió májustól minden szombaton élő cigányzenével várja vendégeit. Asztalfoglalás: 0905 427 933. KIADÓ – BÉRLET Kiadó 1 szoba konyhás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0918 444 624. Kiadó Hodosban, családi házban lakás, vagy 1 szoba nem dohányzó, munkaviszonyban lévő személynek: 031/551 90 49. Kiadó egyszobás lakás Dunaszerdahelyen: 0907 171 877. Kiadó berendezett garzonlakás Dunaszerdahelyen, júniustól. Tel.: 0917 591 829. Kiadók szobák Bősön: 0918 673 387.

29

Apróhirdetés > Hirdetés

2015. április 21. | 17. szám

Kiadó garzonlakás Dunaszerdahelyen (Kelet-lakótelep): 0904 167 026. HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. A topolnicai baromfifarm (Galántától 5 km-re) eladásra kínál 8–12 hetes tojó jércéket többféle színben, 1–14 napos brojler kiskacsákat, 1–14 napos mulard májkacsákat (hímeket is), 1–3 napos Landes májlibákat, 7 hetes BIG 6-os pulykákat, tömni való brojler kacsákat és tömni való mulard májkacsákat. A megrendelt áruk házhoz szállítását is vállaljuk! Továbbá eladók tápok és koncentrátumok. Tel.: 0905 450 432; 0905 551 499; 031/78 11 563. Bontott csirkék, kacsák – csirketisztítást vállalunk: 0905 944 149. Tallóstól 3 km-re levő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való MULARD hím májkacsák, tömött MULARD májkacsák élve és tisztítva. Tel.: 031/778 23 53; 0915 291 826. DROBNÉ INZERÁTY Vedenie jednoduchého a podvojného účtovníctva, spracovanie miezd a daňových priznaní. Tel.: 0915 849 654. R E F I N A N C O VA N I E DLHOV! 0903 967 358; 0903 782 895.

Megemlékezés „Sírod előtt állunk, talán Te is látod, hogy körülötted van szerető családod. Fáj, s ez örökre így marad. Már egy éve távol, mégis oly közel, mert szívünkben itt vagy, nem felejtünk el.” Fájó szívvel emlékezünk április 26-án, halálának 1. évfordulóján szerettünkre, NAGY ÁGOTÁRA Diósförgepatonyban. Akik szerették, ismerték és tisztelték, emlékezzenek rá ezen a szomorú évfordulón. Gyászoló családja

Megemlékezés „Hozzád már csak a temetőbe mehetünk, virágot már csak a sírodra tehetünk. Mikor könnycsepp gördül végig az arcunkon, az azért van, mert hiányzol nagyon.” Fájó szívvel emlékezünk halálának 17. évfordulóján FEHÉR LAJOSRA Sikabonyban. Akik ismerték, szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot. Felesége, Juliska; lányai, Mari, Lia, Rozi és férjeik; fia, Lali és Maca; unokái, Moncsi, Lalika, Lacus, Szilvia, Baba családjaikkal.

Megemlékezés „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, megpihent a kéz, mely értünk dolgozott.” Fájó szívvel emlékezünk KULACS ISTVÁNRA Dunaszerdahelyen, halálának 4. évfordulóján, akinek dolgos keze 2011. április 23-án örökre megpihent. Emlékét és szeretetét örökké szívében őrző családja

Prijmeme vodiča MKD na destinácie Maďarsko, Slovensko, Čechy. Tel.: 0903 416 048. Od 1. júla sa uvolní na rušnom mieste v DS (Ružový háj 55) s veľkým neploteným parkoviskom miestnosť (37 m2). Miestnosť pozostáva z dvoch priestorov s veľkým svetelným výkladom. Dá sa použiť na služby alebo kanceláriu. Tel.: 0905 561 611. Zdravotná sestra s 30 ročnou praxou (18 rokov v ambulancii, ZŤP, po presťahovaní) hľadá prácu na plný alebo čiastočný pracovný úväzok: 0902 158 809.


30

Csallóköz

Celebsztorik

Már négy hónapos terhes! A 31 éves Peller Mariann egy nagyszerű hírt osztott meg a nézőkkel. A csinos műsorvezető elárulta, férjével decemberben úgy döntöttek, ideje, hogy kisfiuknak, a kétéves Kornélkának testvére szülessen. Most van a negyedik hónapban, úgyhogy őszre várják a picit. Már tudják a kicsi nemét, másodjára is fiuk fog születni. A nevét még nem sikerült eldönteniük. Peller Mariann sajnos még mindig szenved a reggeli rosszullétektől, ez a terhessége jobban megviseli fizikailag, mint az első.

A legőrültebb szett

(Net-felvételek)

A tavasz egyik legjobban várt filmje a Tökéletes hang 2. Az amerikai vígjáték sztárjai nem hiányoztak az MTV Movie Awardsról sem. Rebel Wilson nem tartozik a csontsovány hollywoodi sztárok közé, ez tény. Ez azonban soha sem gátolta meg abban, hogy ő legyen a vörös szőnyeg legemlékezetesebb figurája. A szuper vicces színésznő egy nem éppen szokványos szettben lépett a színpadra, fekete latex nadrágot, strasszos melltartót és hatalmas angyalszárnyakat viselt. Teljesen őrült, de hát ezért imádjuk, nem?

Összeverték a magyar híradóst A munkája miatt megtámadták és bántalmazták az M1 egyik műsorvezetőjét – hangzott el az M1 aktuális csatornán múlt héten kedden. Tájékoztatásuk szerint Borsa Miklóst Balatonfüreden támadták meg. Először azt kérdezték tőle, ő mondja-e a híreket, majd rárontottak és ütötték, közben azt ordították neki: „Most hazudj!”. A műsorvezető a történtekhez képest jól van, de nincs olyan állapotban, hogy műsort tudjon vezetni, otthonában gyógyul.

Összeállította: Wimmer Ilona

17 éves anyával él Regina először a közösségi oldalára írt Fekete Dávidnak, ugyanis a Nem vagy egyedül c. dala nagyon megérintette. Az énekes válaszolt neki, de eleinte még egyikük sem sejtette, hogy a néhány hónapos levelezésből barátság, majd szerelem alakul ki közöttük, és egy boldog kis család lesznek. Leila apukája még a pici születése előtt elhagyta őket. Bár a fiatal lányt családja mindenben támogatta, mégis sokszor érezte magát egyedül, s elveszettnek. Mikor rábukkant a világhálón a dalra, csupán meg akarta köszönni Dávidnak, hogy milyen sokat segített a dalával. Szó szót követett, majd az első találkozásból rendszeres randi, közös jövő tervezgetése lett.

Megütött egy nőt Csetepatéval zárult az Edda 40 éves jubileumi koncertje után rendezett bankett. A hajnali órákban az együttes frontemberével, Pataky Attilával jó viszonyt ápoló fogathajtó-világbajnok, Lázár Zoltán pofon ütötte az egyik hölgyvendéget. Lázár nem tagadta a történteket, de állítása szerint már sikerült rendeznie az ügyet. – Szégyellem az egészet, de semmi szándékosság nem volt benne. A hátamat megkopogtatta, én pedig úgy fordultam meg, hogy hozzáérhettem az arcához. Azóta már tisztáztuk, virágcsokorral elnézést kértem tőle, többször beszéltünk is – mondta a Blikknek a Nemzeti Vágta társelnöke.


TV-műsor > 2015. április 22–28.

2015. április 21. | 17. szám

COOL > április 25., szombat, 19.00

A nagy nap

31

A rég elvált Don és Ellie Griffin kénytelen eljátszani a boldog párt nevelt fiuk, Alejandro esküvőjén, hogy a fiú rendkívül vallásos vér szerinti anyja elégedett legyen. Don lobbanékony párja, a mellőzött Bebe persze nem nézi tétlenül az eseményeket, ráadásul Grace sincs oda apja dolgaiért. Végleg elszabadul a pokol, amikor az ara, Missy családja is megérkezik. Rendezte: Justin Zackham Szereplő(k): Robert De Niro, Diane Keaton The Big Wedding, amerikai film, 90 perc, 2012

VIASAT 3 > április 23., csütörtök, 23.00

Visszavágó

Porter egyszerű, törvénytisztelő tolvaj. Végzi a munkáját, szereti a feleségét: nem tör nagyra. Amikor egy ravasz terv segítségével ő és társa megszerzi egy kínai banda pénzét, akkor sem jár más az eszében, mint hogy tisztességes osztozkodás. Partnerének azonban más ötlete támad. Porter felesége segítségével átveri a gyanútlan gazembert és megpróbálják megölni őt. Rendezte: Brian Helgeland Szereplő(k): Mel Gibson, Lucy Liu Playback, amerikai akciófilm, 100 perc, 1999

RTL KLUB > április 26., vasárnap, 22.25

Gran Torino

Daniel Craig DUNA TV > április 25., szombat, 21.45

Casino Royale Walt Kowalski, az egykori koreai veterán és nyugdíjas autószerelő felesége halála után egyedül él. A régi szomszédok helyére délkelet-ázsiai bevándorlók jöttek. Kowalski nem rejti véka alá a velük kapcsolatos ellenérzését, s mindez fokozódik, amikor egyik éjjel a szomszéd fiú el akarja lopni a féltve őrzött autóját, az 1972-es Gran Torinót. Kiderül, hogy a fiút környéket uraló banda kényszerítette erre. Miután a srácot megmenti a bandától, a hálás szomszédok ragaszkodnak hozzá, hogy Thao neki dolgozzon. Rendezte: Clint Eastwood Szereplő(k): Clint Eastwood, Bee Vang, Ahey Her Gran Torino, amerikai krimi, 118 perc, 2008

Első küldetésére indul James Bond, az angol titkosszolgálat 007-es ügynöke. Feladata, hogy a montenegrói Casino Royale-ban sorra kerülő pókermérkőzésen legyőzze a terroristák bankárát. Le Chiffre ugyanis milliókkal tartozik a megbízóinak, és a hatalmas tétre menő pókerpartin akarja visszaszerezni a pénzt. Bondot eleinte bosszantja, hogy a gyönyörű Vesper Lynd személyében felvigyázót rendelnek ki mellé. Ám miután közösen túlélik Le Chiffre és bérgyilkosainak merényletsorozatát, beleszeret a lányba. Rendezte: Martin Campbell Szereplő(k): Daniel Craig, Mads Mikkelsen, Eva Green Casino Royale, amerikai–angol–német–cseh akciófilm, 144 perc, 2006


32 TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 Családi Titkok 6.25 Tények reggel 6.50 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 11.55 Hungarikumok 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.50 Családi Titkok 13.50 Magánnyomozók 14.55 Valentina titka 15.55 Emlékezz, Reina (77.) 16.55 A Macska Mexikói sorozat 17.25 Fiorella Sergio tovább faggatja Federicát, hogy milyen papírok voltak a kezében. Az amúgy is dühös nőt pedig még jobban felzaklatja a hír, amit Dantétól hall. 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Roland aggodalmasan közli Konráddal és Alízzal, hogy Füredi sajtótájékoztatója minden bizonnyal lépésekre készteti majd Nándit. 20.10 Kuzey Güney – Tűz és víz (3.) 21.15 Éden Hotel 22.35 A konyha ördöge 23.50 Lángoló Chicago Am. sorozat (12.) 0.50 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 13.55 A Konyhafőnök 15.20 A vihar (77.) 16.15 A szerelem foglyai (27.) Daniel elmondja Panchónak, hogy az ő Guadalupéja ugyanaz, mint aki szobalányként dolgozik a Salvatierra házban. 17.30 Fókusz 18.00 Híradó 18.55 A Konyhafőnök 20.00 Éjjel-nappal Budapest 21.30 Barátok közt 22.05 Szulejmán Gülfemet nem sokkal a pénzváltó elűzése után megtámadja a hárem egyik szolgálólánya, és kis híján végez vele. Ibrahim pasa elmondja az igazat Hatidzsének Nigar ral való viszonyáról. A szultána dönt Nigar sorsáról, melybe nem enged beleszólást. Az uralkodó felelősségre vonja Mahidevrant és sorsdöntő parancsot ad. 23.05 Híradó 23.35 Házon kívül 0.05 Magyarul Balóval 0.40 Reflektor 1.00 A Grace klinika Amerikai sorozat

7.20 Charly, majom a családban II. 8.10 Jamie 15 perces kajái (ism.) 8.40 Don Matteo VI. 9.45 A szenvedélyek lángjai (110.) 10.30 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái (27.) 13.15 Kívánságkosár 15.20 Lola (92.) 16.10 Charly, majom a családban II. 17.00 Ridikül 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo VI. 19.45 Párizsi helyszínelők (8.) 20.20 Szabadság tér 21.25 Fapad (18.) 21.55 Grand Hotel II. Spanyol sorozat 22.50 Aranymetszés 23.45 Vörös sivatag A férjével és kisfiával biztos polgári jómódban élő „háztartásbeli” Giuliana, akinek labilis idegrendszerét megviselte egy autóbaleset, reménytelenül keresi saját magát, élete értelmét, a megfelelő közösséget, s közben feltárul, mennyire kihat a sivár-pusztító ipari táj az egyre jobban elembertelenedő emberekre. Olasz–francia filmvígjáték 1.50 Truman-show Am. filmvígjáték

12.15 Gyilkos számok Am. sorozat 14.10 NCIS VIII. (am.) 15.10 Csillagkapu: Univerzum (am.) 16.10 A szépség és a szörnyeteg I. (15.) 17.10 Bostoni halottkémek (21.) Amerikai sorozat 18.10 Gyilkos számok Am. sorozat 20.00 NCIS VIII. (am.) 21.00 Gyilkos elmék Amerikai sorozat 23.00 Titkok és hazugságok (8.) Amerikai sorozat

M2

Viasat 3

8.05 20.00 21.00 22.40

14.05 CSI: A helyszínelők 16.05 A SHIELD ügynökei (5–6.) 18.00 Csengetett, Mylord? (angol) 19.05 Jim szerint a világ 20.10 Két pasi – meg… 21.00 Hetedik Amerikai film 23.45 Freddy vs. Jason A Rémálom az Elm utcában szörnyetege, Freddy Krueger pokolra jutott, egyetlen esélye az életben maradásra, ha félnek tőle az emberek. Ők azonban már megfeledkeztek róla. Freddynek ördögi ötlete támad. Am.–olasz horror

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Egyszer volt, hol nem volt (17.) 23.20 Ég, föld, férfi, nő Aggtelek, Dobsina Fanni és Sanyi Aggtelek felé indulnak, hogy a szalamandrák nyomára bukkanjanak, közben pedig felfedezik a környék legkülönlegesebb barlangjait és természeti képződményeit. 0.50 Az A38 Hajó színpadán 1.10 Én vagyok itt

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. április 22. > Szerda 21.00 < VIASAT 3 < Hetedik

A lélegzetelállítóan izgalmas krimi-thriller helyszíne New York szürke és nyirkos betonrengetege, ahol őrült sorozatgyilkos után nyomoz a rendőrség. A férfi a Bibliában megírt hét halálos bűn lajstromát követve szedi áldozatait, míg üldözői, a nyugdíjba készülő, higgadt és bölcs, William nyomozó és a türelmetlen, lobbanékony újonc, David megpróbálják megakadályozni beteg terve végrehajtásában. Rendezte: David Fincher Szereplő(k): Brad Pitt, Morgan Freeman, Kevin Spacey Amerikai krimi, 122 perc, 1995

Cool

Markíza

JOJ

12.50 Medicopter 117 A légimentők VII. Német sorozat 13.45 Cobra 11 XVII. Német sorozat 15.35 CSI: New York-i helyszínelők IV. Halott belül 16.30 CSI: Miami helyszínelők: Elolvadás 17.25 Dr. Csont I. (am.) 18.20 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 19.15 Gyilkos elmék 20.15 A mentalista IV. Vörös hajnal (am.) 21.10 Dr. Csont (am.) 22.10 CSI: A helyszínelők (am.) 23.05 A rejtély IV. (6.) Amerikai sorozat 0.00 Gyilkos elmék Törések (am.)

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor Szlovák sorozat 9.40 Rendelő a Rózsakertben 11.00 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 12.00 Doktor House (am.) 13.00 NCIS III. (am.) 14.00 Monk – Flúgos nyomozó I. (5.) 15.00 Agymenők (am.) 15.30 Két pasi – meg egy kicsi V. 16.00 NCIS VII. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Chart Show Slágerlista 22.35 Zöld íjász II. (am.) 0.25 Az ügynök, akinek nincs múltja II. Am. sorozat (7.) 1.25NCIS VII. (am.)

12.00 Híradó 13.20 Dr. Csont V. Testdarabok 14.20 Panelházi történetek 15.20 Mániákus vásárlók 16.40 Topsztár 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Vadlovak Szlovák sorozat 21.45 Panelházi történetek XV. Szlovák sorozat 22.50 Dr. Csont VI. Amerikai sorozat 23.50 The Glades – Tengerparti gyilkosságok II. (am.) 0.50 CSI: Las Vegas-i helyszínelők II. Amerikai sorozat

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.35 12.00 12.10 12.30 13.50 14.50 15.45 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.35

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A nagy ízválasztó 12.50 Smaragd szív (38.) 13.45 Lucia (38.) 14.40 Rosario (48.) 15.35 Barátok közt 16.05 A nagy ízválasztó 17.05 Agymenők II. 18.05 Hupikék törpikék 19.00 A főnököm lánya Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Az élet csajos oldala III. (am.) 23.00 Barátok közt 23.30 Hazug csajok társasága

12.20 13.55 14.35 15.30

13.05 13.35 14.05 14.20 16.50

21.30 22.50 23.00 24.00 0.20

Fórum Déli híradó TV-shop Start + Egyenes beszéd Doku (ism.) Hírek 700-as klub Könyvjelző Világhíradó Fórum Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Hírvita Somogyi Zoltánnal Friderikusz Világhíradó Egyenes beszéd Késő esti híradó Világhíradó

16.00 16.25 17.00 17.45 18.20 19.00 19.50 20.20

22.50 23.30 0.25 2.05

Hölgyklub Konyhatitkok Mrs. Klinika (31.) Esély – műveltségi vetélkedő Hírek Svindlerek III. 20/8. Doktorok. 65/90. Lengyel sorozat Párbaj Öten öt ellen Híradó Gólok, pontok... Bajnokok Ligája: Real Madrid– Atletico Madrid BL-összefoglaló Külvárosi rendőrök (50.) Rocca parancsnok Hölgyklub

17.10 17.25 17.55 18.25 18.45 20.00 21.00 21.30

22.35 23.35 23.50

Folklórműsor Kvartett – magazin Tempó – magazin Ciklisztika Fék nélkül (1.) Szlovák dok.-film Életadó Föld (ism.) Magyar magazin Műalkotások sorsa Tesztmagazin Esti mesék Felszabadítás Publicisztia Hírek, sport Az éjszaka gyémántjai Csehszlovák film A világ egy szűk híd Szlovák dok.-film Rendőrségi magazin Hivatásos – magazin


33

Tv-műsor > 2015. április 23. > Csütörtök

2015. április 21. | 17. szám

TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.25 Családi Titkok 6.25 Tények reggel 6.50 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.50 Családi Titkok 13.50 Magánnyomozók 14.55 Valentina titka Helena az esküvőjén megtudja, hogy vőlegénye megcsalta húgával, Grazziával; ekkor szívinfarktust kap, s meghal. Valentina halálos ütést kap a ringben. Helena lelke átszáll a bokszolónőbe. 15.55 Emlékezz, Reina (78.) 16.55 A Macska (126.) 17.25 Fiorella (48.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Füredi megígéri Halászéknak, hogy nemsokára véget vet a lejáratási tortúrának. 20.10 Kuzey Güney – Tűz és víz (4.) 21.10 Éden Hotel 22.35 NCIS XII. (am.) 23.40 Belső ellenfél I. Am. sorozat (3.) 0.40 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 13.55 A Konyhafőnök 15.20 A vihar (78.) Mexikói sorozat 16.15 A szerelem foglyai (28.) Amerikai sorozat 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 18.55 A Konyhafőnök 20.15 Éjjel-nappal Budapest 21.30 Barátok közt 22.05 CSI: Miami helyszínelők IX. Játékmester Amerikai sorozat Horatio és csapata egy gyanúsított nyomába ered, akit egy elegáns éjszakai bárban elkövetett látszólagos gyilkosság miatt üldöznek. A csapat hamarosan rájön, hogy a dolgok nem stimmelnek az ügyben. 23.00 Híradó 23.30 Magyarul Balóval 0.05 Brandmánia 0.40 V, mint veszélyes A főparancsnok Amerikai sorozat (5.)

7.20 Charly, majom a családban III. 8.10 Jamie 15 perces kajái (ism.) 8.40 Don Matteo VII. 9.50 A szenvedélyek lángjai (111.) 10.30 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái (28..) 13.15 Kívánságkosár 15.10 Lola (93.) 15.55 Charly, majom a családban III. 16.40 SzerencseHíradó 17.00 Ridikül 18.00 Híradó, sport 18.30 Don Matteo VII. 19.40 Szívek doktora (12.) 20.25 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán 21.25 Munkaügyek IV. 21.55 Római helyszínelők: Árulkodó nyomok (30.) 22.55 kult.hu. 23.30 Pusztai királykisasszony Magyar film Erzsi a Hortobágyon tanít. A külföldi vendégdiákok számukra hoz emlékplakettet Pestről a pilóta John, akinek megtetszik Erzsi. John repülővel is meglátogatja őt, de balesetet szenved. 0.55 Tótumfaktum Amerikai– norvég film

12.10 Gyilkos számok 14.05 NCIS VIII. (am.) 15.05 Csillagkapu: Univerzum (am.) 16.05 A szépség és a szörnyeteg I. (16.) 17.00 Bostoni halottkémek (am.) 18.00 Gyilkos számok Egy helyszíni rajtaütés során Don-t leszúrják. Az egész csapat a tettesek után nyomoz. 20.00 NCIS (am.) 23.00 NCIS: Los Angeles (am.) 1.00 Gyilkos számok Amerikai sorozat

M2

Viasat 3

6.30 Rajzfilm-maraton 20.00 Böngésző 21.00 Én vagyok itt Magazinműsor 22.40 Borgiák I. (6.) 23.35 Vaddisznók Ez a film elsősorban egy sportfilm, igazi sportemberekről, akik kerekes székesként sziszifuszi küzdelmet vívnak nap mint nap, hogy a csapat éljen, és végre az első rögbi meccsén játszhasson. A film gerincét három csapattag portréja alkotja. Magyar dok.-film 0.30 Koncertek az A38 Hajón

13.05 Gyilkos számok Versenyzők (am.) Ezúttal Sinclair ügynök kéri Charlie segítségét, amikor az egyik barátja, aki a bokszpartnere, az edzés közben meghal. Hamarosan kiderül, hogy az áldozatot megmérgezték. 14.05 CSI: A helyszínelők 16.05 A SHIELD ügynökei (5–6.) 18.00 Csengetett, Mylord 19.05 Jim szerint a világ 20.10 Két pasi meg... (am.) 21.00 Feketelista II. (3.) Am. filmsorozat 23.00 Visszavágó Amerikai film

0.55 < DUNA TV < Tótumfaktum

Henry, Los Angelesben alkalmi munkákból próbálja fenntartani magát, melyek nem zavarják sem szenvedélyeinek gyakorlásában – nők, pia, szerencsejáték –, sem pedig valódi hivatásában, az írásban. A szenvedélyeinek rabjaként, számtalan furcsa figurával hozza össze az élet, akik akárcsak ő próbálnak az élet súlya alatt egyensúlyozni ezzel szolgáltatva a megfelelő ihletet az ő írásaihoz. Rendezte: Bent Hamer Szereplő(k): Matt Dilon, Lili Taylor Amerikai–norvég filmdráma, 94 perc, 2005

Cool

Markíza

JOJ

12.00 A mentalista IV. 12.50 Medicopter 117 A légimentők VII. Német sorozat 13.45 Cobra 11 XVII. 15.35 CSI: New York-i helyszínelők IV. 16.30 CSI: Miami helyszínelők (am.) 17.25 Dr. Csont I. (am.) 18.20 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 19.15 Gyilkos elmék Amerikai sorozat 20.15 A mentalista IV. 21.10 Dr. Csont VI. Halottkémek tévúton (am.) 22.10 Döglött akták Tomboló düh Amerikai sorozat 23.05 Hazudj, ha tudsz! Amerikai sorozat 0.00 Gyilkos elmék Indigóval (am.)

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.40 Rendelő a Rózsakertben 10.55 A fiúk nem sírnak 12.00 Doktor House Amerikai sorozat 13.00 NCIS VI. (am.) 14.05 Monk – Flúgos nyomozó I. 13/6. 15.00 Agymenők (am) 15.30 Két pasi – meg egy kicsi V. 16.00 NCIS VII. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.45 Családi ügyek 22.50 Feleségcsere Realityműsor 0.05 Gyilkos elmék VII. 1.00 Az ügynök, akinek nincs múltja I. Am. sorozat (8.)

12.00 Híradó 12.50 TV-esély 13.25 Dr. Csont V. Amerikai sorozat 14.20 Panelházi történetek Szlovák sorozat 15.20 Mániákus vásárlók 16.40 Topsztár 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Vadlovak Szlovák sorozat 21.45 Összeomlás Szlovák sorozat 22.25 Dr. Csont VI. Am. sorozat (23.) 23.25 The Glades – Tengerparti gyilkosságok III. Közellenség 0.25 CSI: Las Vegas-i helyszínelők II.

ATV

RTL II

STV1

STV2

12.50 TV-shop 13.50 Egyenes beszéd 14.50 Hírvita Somogyi Zoltánnal 15.45 ATV Híradó 15.50 700-as klub Közéleti magazin 16.25 Fő az egészség 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum; Híradó 18.15 Hírvita 18.45 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.35 A helyzet 21.15 Híradó 21.30 Friderikusz 22.25 Világhíradó 23.00 Egyenes beszéd 24.00 Késő esti híradó 0.35 A helyzet (ism.)

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A nagy ízválasztó 12.50 Smaragd szív (39.) 13.45 Lucia (39.) 14.40 Rosario (49.) 15.35 Barátok közt 16.05 A nagy ízválasztó 17.05 Agymenők II. 18.05 Hupikék törpikék 19.00 Wasabi – Mar mint a mustár Francia vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Az élet csajos oldala III. (am.) 23.00 Barátok közt

14.00 Építs házat, ültess fát! 14.35 Mrs. Klinika (32.) 15.30 Esély – műveltségi vetélkedő 16.00 Hírek 16.25 Svindlerek III. 20/9. 17.00 Doktorok. 65/61. Lengyel sorozat 17.45 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó, sport 20.20 Lilly Schönauer: Szerelem a múltból Német film 21.50 Riporterek 22.15 Száguldó pokol II. Kanadai sorozat 23.45 Külvárosi rendőrök 0.40 Lilly Schönauer Német film

12.00 Élő panoráma 12.30 ArtSpektrum 12.35 A Tranzit együttes dalai 13.05 Felszabadítás (ism.) 14.00 Est Havrannal 15.20 Aranyévek 15.55 Roma magazin 16.25 Rendőrségi magazin 16.45 Fókusz – jog 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyarul 17.55 Az állatok világa II. 18.25 Horgász magazin 18.45 Esti mese 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 Csodálatos építmények Angol dok.-film 20.45 Európa-liga 23.00 Orvosi rendelő 23.30 Hírek


34 TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 Családi Titkok 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.50 Családi Titkok 13.50 Magánnyomozók 14.55 Valentina titka 15.55 Emlékezz, Reina (79.) 16.55 A Macska 17.25 Fiorella (49.) Julieta eltűnt gyűrűje Fiorella fiókjából kerül elő, aki elmondja, hogy Anibal ajánlotta fel neki. Mivel Pedro sem akar hinni neki, felajánlja, hogy elmegy a háztól. 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Füredi, a családja védelmének érdekében, kénytelen átadni a bizonyítékot Nándinak. Viktor a Dóra iránti érzelmeiről faggatná Kardost, aki viszont elbagatellizálja a témát. 20.15 Kuzey Güney – Tűz és víz (5.) 21.15 Éden Hotel 22.35 Frizbi Hajdú Péterrel 23.35 Grimm II. (21.) Az élőhalottak 0.40 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Astro Show 12.45 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 13.55 A Konyhafőnök 15.20 A vihar (79.) Mexikói sorozat 16.15 A szerelem foglyai (29.) Pancho arra ébred, hogy Milagros éktelenül ordítozik Libertaddal, a lány pedig hangosan zokog, mert nem érti, miért haragszik rá az anyja. Másnap rendkívül fagyos a légkör a Salvatierra házban, ami a szolgáknak is feltűnik. 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 18.55 A Konyhafőnök Az Íz-faktor 20.15 Éjjel-nappal Budapest 21.30 Barátok közt 22.05 Showder Klub 23.10 Híradó 23.40 Magyarul Balóval 0.15 Minden lében négy kanál III. Amerikai sorozat

7.20 Charly, majom a családban III. 8.10 Jamie 15 perces kajái (ism.) 8.40 Don Matteo VII. 9.45 A szenvedélyek lángjai (112.) 10.35 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái (29.) 13.15 Kívánságkosár 15.25 Lola (94.) 16.10 Charly, majom a családban Német sorozat 17.00 Ridikül 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo VII. 19.35 Rocca parancsnok 20.35 Columbo: Képek keret nélkül (am.) 21.50 King II. (5.) 22.40 A rejtélyes XX. század 23.10 Corleone Vito Gargano, a fiatal ambiciózus és gátlástalan fiatalember a helyi maffiafőnök szolgálatába áll, aki megparancsolja neki, hogy ölje meg a legjobb barátját, a szakszervezetis Michele Labruzzót. De ez még csak az első lépés, és Vito gaztettek útján egyre feljebb kerül a maffia ranglétráján, hogy alig 20 év múlva ő legyen a bűnszervezet leginkább rettegett vezetője. Olasz krimi

14.00 NCIS (am.) 15.00 Csillagkapu (am.) 16.00 A szépség és a szörnyeteg I. (17.) 17.00 Bostoni halottkémek (amerikai) 18.05 Gyilkos számok 20.00 NCIS (am.) 21.00 Bad Boys 2. (am.) Marcus és Mike egy high-tech eszközökkel felszerelt csapat tagjaként próbálják megakadályozni, hogy Miamit ellepje az extasy. 23.55 Felejthetetlen Amerikai sorozat (10.)

M2

Viasat 3

7.00 20.00 21.00 22.40 23.35

14.05 CSI: A helyszínelők 16.05 A SHIELD ügynökei I. (6–7.) 18.00 Csengetett, Mylord? 19.05 Jim szerint a világ 20.10 Két pasi ... (am.) 21.00 Végső állomás Alexnak, mikor a Párizsba tartó 180-as járatra felszáll, furcsa víziója támad arról, hogy a gép felrobban. Leszáll róla, és látomása beigazolódik. Senki sem tudja mire vélni a dolgot. Amerikai film 23.00 Hetedik (am.) 1.40 Feketelista Amerikai sorozat

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Camelot (6.) Munkaügyek Albert egy businesspárt színeiben elindul az érdi önkormányzati választásokon – megfeledkezve arról a tényről, hogy egy képviselői állás összeférhetetlen a jelenlegi köztisztviselői státuszával. Magyar sorozat 0.00 Fapad (18.) Munkakörcsere 0.30 Az A38 Hajó színpadán

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. április 24. > Péntek

21.10 < COOL < Édes kis semmiség

Christina és barátnői: Courtney és Jane három szexi szingli, akik imádják az éjszakai életet. A város egyik legmenőbb szórakozóhelyén Christina váratlanul megismerkedik Peterrel, a tökéletes férfival. Miután Christina megtudja, hogy a kiszemelt úriember elhagyta a várost, Courtney-val autóba pattannak, hogy felkutassák. De a nagy Ő felé vezető rögös út csábító meglepetésekkel van kikövezve. Rendezte: Roger Kumble Szereplő(k): Cameron Diaz, Christina Applegate Amerikai filmvígjáték, 88 perc, 2002

Cool

Markíza

JOJ

13.45 Cobra 11 XVII. 15.35 CSI: New York-i helyszínelők IV. 17.25 Dr. Csont I. 18.20 Nyugi, Charlie! 19.15 Gyilkos elmék 20.15 CSI: Miami helyszínelők (am.) 21.10 Édes kis semmiség (am.) 22.45 Ne szólj száj! Dr. Nathan Conrad neves gyermekpszichiátert egy katatón, hirtelen dühkitörései miatt magánzárkába zárt 18 éves lány kezelésével bízzák meg, s ez megváltoztatja az életét. Amerikai thriller

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.45 Rendelő a Rózsakertben 11.00 A fiúk nem sírnak 12.10 Doktor House 13.05 NCIS III. (am.) 14.05 Monk – Flúgos nyomozó I. 13/7. 15.00 Agymenők 15.30 Két pasi – meg egy kicsi V. 16.00 NCIS VII. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.45 Családi ügyek 22.40 S.W.A.T. – Külnleges kommandó (am.) 1.20 Hatodik érzék Amerikai sorozat 2.05 Bostoni halottkémek II. (5.)

13.35 Dr. Csont VI. 14.40 Összeomlás 15.20 Mániákus vásárlók 16.40 Topsztár 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Miss Szlovákia 22.35 Karátos védelem Shepherd egy tragikusan félresikerült akció miatt kilépett a seregből, most magándetektív. Egy nő azzal keresi fel, hogy segítsen neki megtalálni elveszett nagyapját Amerikai film 0.40 Dorum interzis Amerikai horror

ATV

RTL II

STV1

STV2

12.00 13.50 14.50 15.50

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 Gordon Ramsey: A konyha ördöge V. 12.50 Smaragd szív (40.) 13.45 Lucia (40.) 14.40 Rosario (50.) 15.35 Barátok közt 16.05 A konyha ördöge V. 17.05 Agymenők II. 18.05 Hupikék törpikék 19.00 Dallas III. (12.) 20.00 Érintés (10.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Az élet csajos oldala I. 23.00 Barátok közt 23.30 Hazug csajok társasága (am.)

12.20 14.00 14.35 15.30

13.05 Folklórzene 13.55 110 méter (szlovák) 14.50 Az ismeretlen Libanon (szlovák) 15.15 Extrém magasságokban 15.45 Európa-liga magazin 16.10 Szemtől szembe 16.45 Fókusz – család 17.30 Regionális hírek 17.45 Hírek magyarul 17.55 Nemzetiségi hírek 18.00 Esti mese 18.20 Jégkorong – felkészülési mérkőzések: Litvánia–Szlovákia 21.05 Vad Pireneusok Német dok.-film 21.50 Művészet 22.15 Kinorama 22.40 Ballada a katonáról Szovjet filmdráma 0.05 BJD 2014 0.55 Hírek

16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.10 21.35 22.25 23.00 24.00 0.20 0.35

TV-shop Egyenes beszéd A helyzet 700-as klub Közéleti magazin Együtt a biztonságért! Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Tetthely Bűnügyi magazin Külvilág Titkos dosszié Világhíradó Egyenes beszéd Híradó Világhíradó Tetthely (ism.)

16.00 16.25 17.00 17.45 18.20 19.00 19.50 20.20 21.40

22.10 23.50 1.00

Hölgyklub Hurrá, ki a kertbe! Mrs. Klinika (33.) Esély – műveltségi vetélkedő Hírek Svindlerek III. 20/10. rész Doktorok. 65/62. Párbaj Öten öt ellen Híradó Gólok, pontok... Mit tudok én? Szórakoztató műsor A szocializmus fétisei II. Szlovák dok.-film Harry Brown Angol thriller Senki sem tökéletes Késő este...


35

Tv-műsor > 2015. április 25. > Szombat

2015. április 21. | 17. szám

TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

6.25 TV2 matiné 8.10 Kezedben az életed I. (1.) 8.35 Otthon a kertben 9.05 Astro-Világ 10.15 Babavilág 10.45 Balfékek (4.) 11.10 Tűsarok 12.40 Monk VIII. 12.40 Knight Rider 13.45 Walker, a Texas-i kopó VI. (am.) 15.50 Marhakonzervakció (francia) A francia nemzetbiztonság kémje és egy gyönyörű szőke nő majdnem lekapcsolja a kolumbiai kábítószermaffiát, de végül nekik kell elmenekülniük. 18.00 Tények 19.00 Hamis a baba Magyar film 20.40 A felejtés bére Michael egy nagyvállalat alkalmazottja, akinek agyából kitörölnek mindent, nehogy elárulhassa cége titkait. A férfi mindent megtesz, hogy visszaszerezze azt, amit elvettek tőle. Amerikai sci-fi 23.10 Fortress 2.: Pokoli űr Amerikai– luxemburgi film

6.35 Kölyökklub 9.40 Ízes élet 10.05 Teleshop 10.55 Kalandor 11.20 Autós magazin 11.45 Trendmánia 12.15 Brandmánia 12.45 Street Kitchen 13.15 Nevelésből elégséges I. 5–6. rész 14.10 A nagy svindli II. Amerikai sorozat 15.05 Glades – Tengerparti gyilkosságok Amerikai sorozat 16.05 Dr. Dolittle: Apja lánya Amerikai– kanadai filmvígjáték Maya, a népszerű és sikeres állatorvos, Dr. Dolittle lánya, aki maga is állatorvos szeretne lenni. Csakhogy a tanulmányi eredményei és apja protekciója sem elég ahhoz, hogy felvegyék az egyetemre, ha csak nem tud felmutatni valami rendkívülit. 18.00 Híradó 18.50 Fókusz Plusz 19.10 Az őserdő hőse Amerikai filmvígjáték 21.00 Csapda (am.) 22.55 Teljes gázzal Német akciófilm

7.30 Család-barát 9.00 Benji (am.) 10.30 Belle és Sébastian Francia sorozat 11.00 Hazajáró 11.30 Csodabogár 12.02 Hírek 12.45 Térkép 13.10 Noé barátai 13.45 Labdarúgás: FTC–DVTK 16.05 A világörökség kincsei 16.25 Szerelmes földrajz 17.00 Gasztroangyal 18.00 Hírek, sport 18.30 SzerencseSzombat 19.25 Nero Wolf rejtélyei I. (5.) 21.10 Így készült az Egynyári kaland 21.45 Casino Royal Am.–angol–cseh– német akciófilm 0.05 Müpart Classic 1.55 Szárnyas teremtmények Amerikai film Az étteremben egy ember tombolni, majd vaktában lövöldözni kezd a vendégekre. A tragikus esemény alapjaiban változtatja meg az öt szemtanú, a pincérnő és négy vendég életét, mindegyikük másképp reagál a történtekre.

11.05 Nora Roberts: Délidő (am.) Phoebe-t mélyen megrázza, amikor saját kapitányságának épületében támadják meg, és durván bántalmazzák. A küszöbére vetett fenyegető üzenetek pedig megrémítik. 13.00 Haláli zsaruk I. 15.00 Hawaii Five-0 16.45 Gyilkos számok 18.45 Falco – Zsaru a múltból II. 21.00 A Da Vinci-kód Am. thriller 0.00 Bad Boys 2. (am.)

M2

Viasat 3

8.20 Rajzfilm-maraton 15.05 Grimm mesék Piroska és a farkas Német fantasy 15.50 Rajzfilm-maraton 20.00 Böngésző 21.00 Én vagyok itt 22.40 Gyilkos labda – A kerekesszék harcosai (dok.) Ennek a dokumentumfilmnek a főszereplői mozgássérült srácok, akik Mad Max stílusú kerekesszékekben száguldozva kőkemény full-contact-os rugby-t játszanak. 0.05 MR2 Akusztik Péterffy Bori és a Love Band

12.45 Csengetett, Mylord? 15.50 CSI: A helyszínelők XI. (am.) 17.10 Csenő manók Angol film 18.50 Táncoló talpak Am.–ausztrál animációs film 21.00 Gorilla bácsi Különleges bevetésre indul Shane Wolf kommandós, veszélybe került gyerekre kell vigyáznia. Hogy ne keltsen feltűnést, bébiszitternek álcázza magát. Kanadai–am. film 23.55 Spartacus: Bosszú (10.) Amerikai sorozat

20.30 < MARKÍZA < Testcsere

Dave és Mitch gyermekkori jóbarátok, de az élet elsodorta őket egymástól. Míg az előbbiből jól kereső, ám túlhajszolt ügyvéd, férj és háromgyermekes apa lett, addig az utóbbi agglegény, és ugyanolyan léhűtő maradt, mint volt. Egy részeg éjszakát követően azonban az életük a feje tetejére áll, ugyanis testet cserélnek! Hamarosan rájönnek, hogya látszat ellenére ez nem is olyan jó dolog. Rendezte: David Dobkin Szereplő(k): Ryan Reynolds, Jason Bateman Amerikai filmvígjáték, 112 perc, 2011

Cool

Markíza

12.00 Üzenet a palackban Amerikai film 14.35 CSI: A helyszínelők 15.30 CSI: Miami helyszínelők (am.) 16.25 Castle IV. (19.) 17.20 Édes kis semmiség (am.) 19.00 A nagy nap (am) 20.40 Apafej (am.) 22.25 Fertőzés Egy asszony roszszul lesz, miután hazatért hongkongi útjáról. Két nappal később halott. Hamarosan más embereken is jelentkeznek a tünetek: köhögés, láz, bénulás, agyvérzés és halál. Amerikai thriller

6.45 Gyerekeknek 7.40 Zűrös majom Am.–japán film 9.45 Egyről a kettőre 10.10 A szépfiú. Am.– hongkongi film 12.20 Szemtelen szemtanúk (am.) 14.30 Ünneprontók ünnepe (am.) 17.30 Szomszédok 18.20 Hab a tortán 19.00 Híradó, sport 20.30 Testcsere (am.) 22.45 Túszdráma (am.) Jeff, a rendőrség szakértője akit egy sikertelen akció után egy kisvárosba helyeznek. Három rablásra készülő tinédzser tévedésből egy korrupt könyvelő villában találja magát. Pánikba esnek, és túszul ejtik a családot.

ATV

RTL II

STV1

STV2

13.10 14.00 15.40 16.05 16.30 17.00 17.45 18.10 18.45 19.15 20.30 20.40

7.00 Smaragd szív (ism.) 9.45 A harc törvénye I. 10.40 Nincs kettő séf nélkül (olasz) 11.40 Wasabi – Mar mint mustár (ism.) Francia vígjáték 13.25 Made in America Amerikai vígjáték 15.30 Nagyszám! (1.) 16.30 Nyomtalanul II. 17.30 Tökéletes célpont II. (3.) 18.30 CSI: Miami helyszínelők: A repülés kockázata VII. (18.) 19.25 Túszharc Amerikai akciófilm 22.00 Homeland (8.) 23.00 Made in America Am. vígjáték (ism.) 1.05 Homeland (ism.)

11.15 Caterina és a lányok II. 6/6. 12.55 Hajsza a végzet lándzsája után Német kalandfilm 14.55 A szocializmus fétisei (ism.) 15.25 Mit tudok én? 16.50 Víkend (ism.) 17.20 Építs házat, ültess fát! 18.00 Ízvilág – főzőműsor 18.30 Taxi 19.00 Híradó, sport 20.20 Váratlan találkozás 21.15 Katka Brychtová igaz történetei 21.45 Késő este... 22.35 Hajsza a végzet lándzsája után (ism.) 0.25 Elisa di Rivombrosa. 13/3. (olasz)

11.50 13.00 13.30 13.55 14.30 15.15 15.35 15.50

21.10 22.40

23.55 0.25

A helyzet (ism.) TV-shop Könyvjelző Global 3000 Tetthely Fórum Híradó Fórum Híradó Havas a pályán ATV Híradó Vakkomondor Szórakoztató műsor Hócipő kabaré Sas Kabaré Zenés közéleti kabaré ATV Híradó Vidám vasárnap

JOJ 13.20 Daredevil, a fenegyerek (am.) 15.50 Minden kút Rómába vezet Az ambiciózus Beth kurátorként dolgozik a New York-i Múzeumban. A fiatal nő épp rossz passzban van, nemrég szakított a barátjával. Kikapcsolódásként Rómába utazik, a húga esküvőjére. Találkozik egy jóvágású pasival, ám kiderül, hogy foglalt. Am. filmvígjáték 18.00 Kertépítők 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Kémes hármas Am. akcióvígjáték 22.55 Az utca királyai Am. akciófilm

18.30 18.45 19.55 20.00 21.05 21.30

0.20 0.40 1.00

Öt perccel 12 előtt Aranyévek (ism.) Évekkel ezelőtt... BL-magazin Horgász magazin Farmár magazin Tesztmagazin Jégkorong felkészülési mérkőzések Szlovák falvak Esti mese Híradó jelnyelven HiStory Őrangyalok Életünk legszebb évei Amerikai filmdráma Kinorama Csehszlovák filmek Hírek


36

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. április 26. > Vasárnap

TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

6.25 TV2 matiné 8.30 ÁllatoZOO 9.00 Több mint Testőr 9.30 Astro-Világ 10.40 Stílusvadász 11.10 Stahl konyhája 11.40 Falforgatók 12.45 Knight Rider 13.50 Walker, a Texas-i kopó II. (9.) 15.55 Beethoven 6. Am. filmvígjáték 18.00 Tények 18.55 Az ének iskolája 21.25 Összezárva Friderikusszal A TV2 legújabb műsora váratlan helyzeteket, szélsőséges érzelmeket ígér, hiszen az interjúkészítés nagymestere és vendége 24 órát tölt együtt egy lakótérben. Nagy beszélgetések, váratlan helyzetek, szélsőséges, nagy érzelmek várhatók az adásokban. 22.10 Valami Amerika 2. Magyar film Tamás, András és Ákos egy képeslap alapján Alex nyomára jut, aki épp most jött ki a sittről Amerikában. Mivel a bosszú nagy úr, nekivágnak az USA-nak. 0.30 Propaganda

6.30 Kölyökklub 9.50 Egészségkalauz 10.15 Teleshop 11.10 A Muzsika TV bemutatja 11.40 Autósmagazin 12.10 XXI. század – a legendák velünk élnek (ism.) 12.40 Házon kívül 13.10 Egy rém modern család II. Amerikai sorozat 13.45 Az őserdő hőse George számára felcsillan a modern városi élet kényelmének lehetősége, végül mégis úgy dönt, visszatér a dzsungelbe. Am. filmvígjáték 15.35 Isten megbocsát, én nem! Olasz– spanyol western 18.00 Híradó 18.50 Cobra 11 19.50 Bosszúállók Egy váratlan ellenfél minden eddiginél nagyobb veszélyt jelent a Földre. Szükség van egy csapatra, ezért kezdetét veszi a Föld körüli toborzás – kizárólag szuperhősöket keresnek! Amerikai film 22.25 Gran Torino Amerikai krimi 0.50 Portré

7.30 Család-barát 9.00 Isten kezében 9.35 Katolikus krónika 10.00 Református, evangélikus és metodista ifjúsági magazin 11.00 Református istentisztelet 12.02 Híradó 12.50 Hagyaték 13.20 Sport7 13.55 Randiztam egy sztárral (am.) 15.15 Pillanatnyi pénzzavar Magyar film 16.35 Gyula vitéz télen-nyáron Magyar film 18.00 Híradó, sport 18.35 Hogy volt?! Andorai Péter 19.30 Magyarország szeretlek! 20.40 Egynyári kaland Az Egynyári kaland című ifjúsági mini-sorozat hat frissen érettségizett fiatal – három lány és három fiú – balatoni kalandjait követi nyomon. Magyar sorozat (1.) 21.40 Az ördög és a tízparancsolat Francia–olasz film 23.40 Casino Royale Angol–német– am.–cseh film

13.25 Merlin kalandai 14.25 Trinity kórház 16.15 A Da Vinci-kód Am. thriller 19.10 Délidő (am.) 21.00 Titkok és hazugságok (9.) 22.00 Gyilkos elmék Az egyetem közelében két fiatal egyetemista fiú holttesteste hever. Mindkettejük nyakán különös sebhely van, amely valamilyen szúró eszköztől vagy akár éles cipősaroktól is származhat... Amerikai sorozat 23.55 A törvény ember

M2

Viasat 3

8.30 Gyerekeknek 20.00 Böngésző 21.00 Filmklub Benne: Életrevalók Philippe, a gazdag arisztokrata ejtőernyős balesete miatt nyaktól lefelé teljesen lebénul, tolószékbe kényszerül. Egy segítő asszisztensre van szüksége. Választása egy börtönből most szabadult külvárosi fekete srácra esik. Francia film 23.40 Magyarország, szeretlek! 0.55 Europe in Concert – Unheilig–Baloise Session Bázel 2013-

13.55 Gyilkos elmék 14.55 CSI: A helyszínelők XI. (am.) 15.55 Táncoló talpak Am.–ausztrál animációs film 18.05 Gorilla bácsi Amerikai film 20.00 CSI: New York-i helyszínelők (am.) 22.00 Amerikai pite 2. Megint nyár, megint bulik, megint CSAK kanbulik? Sör van, pecó van, csak a csajok késlekednek még mindig. Am. filmvígjáték 0.15 Végső állomás Amerikai film

13.30 < COOL < Hova lettek Morganék?

Morganék – akik egy futó hűtlenség következményeként épp válni készülnek – mindenképp szeretnének eltűnni a világ szeme elől. Ugyanis egy gyilkosság szemtanújává válnak, így az ügyészség a tanúvédelmi program keretében egy békés kisvárosba küldi őket. A veszekedésben élenjáró pár kénytelen a helyi seriff rokonának kiadni magát, és boldog szerelmeseknek kell tűnniük. Rendezte: Marc Lawrence Szereplő(k): Sarah Jessica Parker, Hugh Grant Amerikai filmvígjáték, 103 perc, 2009

Cool

Markíza

JOJ

13.30 Hova lettek Morganék? (am.) 15.30 A nagy nap Am. filmvígjáték 17.15 Apafej (am.) 19.00 Kolibri-kód Joey, a volt katona hajléktalanként tengődik Egy éjjel bemenekül egy luxuslakásba, három hónapig üres. Talál kocsikulcsot és hitelkártyát, de Joey adakozásra használja fel ezt a lehetőséget. Am. akciófilm 21.00 Erőnek erejével Am. akciófilm 23.00 Dr. Csont II. 23.55 A zöld íjász I. Amerikai sorozat

6.45 Gyerekeknek 8.00 Szörfös nindzsák Am. filmvígjáték 9.45 Egyről a kettőre 10.40 F.B.I. akadémia Am. filmvígjáték 12.25 Chart Show 14.35 Transformers 3. Amerikai sci-fi 17.45 Kulcsra kész ház. Magazin 18.25 Kredenc 19.00 Híradó, sport 20.30 38 – Tisztelet a jégkorong legendának (dok.) Dokumentumfilm Pavol Demitra szlovák kimagasló sportolóról, emberről, akire a mai napig az egész nemzet emlékezik. 22.10 Törvénytisztelő polgár (amerikai)

11.35 Minden kút Rómába vezet (am.) 13.40 A tankhajó Amerikai sci-fi 15.30 Kémes hármas Am. akcióvígjáték 17.55 Álomház 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Álomtánc 23.15 Egy nap (am.) Miután együtt töltik egyetemi diplomaosztójuk napját, Emma és Dexter között olyan barátság szövődik, amely élethosszig tart. Emma ambíciókkal rendelkező lány, míg Dexter tehetős sármőr, aki arról álmodozik, hogy a világ az ő játszótere lesz.

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.00 14.00 15.25 15.50 17.00 18.10 19.15 20.30 20.40

6.50 Smaragd szív (ism.) 8.40 Las Bandidas Amerikai vígjáték 10.25 Túszharc (ism.) 13.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 18.00 Heti Hetes 19.00 Négy karácsony Kate és Brad módszeresen kerülik a karácsonyi ünnepségeket, és a legelképesztőbb sztorikkal etetik a családot, csakhogy ne kelljen részt venniük a családi összejöveteleken. Amerikai vígjáték 21.00 Minden lében négy kanál III. 22.00 Heti Hetes 23.00 Showder Klub

11.55 13.00 13.25 14.00

13.35 On air 14.00 Gyűrűk a dámának Szlovák filmdráma 15.25 Jánošík-napok 2014 16.30 Őrangyalok 17.05 Színészlegendák: Milan Kňažko 17.15 Mizantróp Szlovák tévéjáték 18.45 Esti mesék 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 Elfeledett műalkotások 20.20 Színházi előadás: Az elátkozott költő Szlovák musical 22.35 Meccs lefújva 23.00 Vivaldianno Koncertfilm 0.00 Éjszaka az archívumban 1.00 Művészet

Vidám vasárnap Tv-shop Álomsztori Havas a pályán Fórum, Híradó Fórum Szabad szemmel Híradó Anonymus Amerikai–angol– német filmdráma A 17. századi Angliában, Erzsébet királynő uralkodása alatt az arisztokrácia erotikával és bűnnel teli világa az egyszerű intrikáktól kedzve a nagy ívű politikai játszmákig terjed. 22.50 Szabad szemmel 23.55 ATV Híradó 0.25 Szabad szemmel

14.55 16.30 17.45 18.15 19.00 19.50 20.20 22.55 23.45

Öt perccel 12 előtt Polgár a hivatalban Bud Bindi (szlovák) Agatha Christie: Poirot (angol) Harc Moszkváért (2.) Csehszlovák film Senki sem tökéletes Hurrá, ki a kertbe! Konyhatitkok Híradó Gólok, pontok... Kezét csókolom! Olasz sorozat Agatha Christie: Poirot (ism.) A reménység folyója (17.) Francia sorozat


37

Tv-műsor > 2015. április 27. > Hétfő

2015. április 21. | 17. szám

TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 Családi Titkok 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.50 Családi Titkok 13.50 Magánnyomozók 14.55 Valentina titka 15.55 Emlékezz, Reina (80.) 16.55 A Macska 17.25 Fiorella 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Szlávik felkeresi Milánt, aki tartva a megtorlástól, nem árul el semmit a nyomozónak. Betty és Barbara összeszólalkoznak Füredi kapcsán. 20.10 Kuzey Güney – Tűz és víz (6.) Török sorozat 21.15 Éden Hotel 22.35 Holtak földje A Föld elzombisodott. Élőholtak bolyonganak mindenütt, az élők az erőddé alakított városban húzzák meg magukat. Riley abból él, hogy beszerzőkörútra jár a zombik uralta vidékre. Amerikai– kanadai– francia horrorfilm 0.30 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.45 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 13.55 A Konyhafőnök 15.20 A vihar (80.) 16.15 A szerelem foglyai (30.) 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 18.55 A Konyhafőnök 20.15 Éjjel-nappal Budapest 21.30 Barátok közt 22.05 Dr. Csont IX. Fiatal férfi holttestét találják egy japán növényben, egy kudzugyökérben. Hamarosan megállapítják, hogy a megölt férfi a Zöldfülűek, egy népszerű gyerekműsor tagja, aki nagy nőcsábász volt, állandóan veszekedett a bátyjával, hogy nemrég kiszállt a műsorból, és hogy egy ritka szívbetegségben szenvedett, amely akár a halálos is lehet, ha hirtelen sokkhatás éri. 23.05 Híradó 23.35 Magyarul Balóval 0.10 Döglött akták Amerikai sorozat

7.20 Charly, majom a családban 8.10 Jamie 15 perces kajái (ism.) 8.40 Don Matteo VII. 9.40 A szenvedélyek lángjai (108.) 10.30 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái (30.) 13.15 Kívánságkosár 15.25 Lola (95.) 16.10 Charly, majom a családban 17.00 Ridikül 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo VI. 19.40 Brown atya I. 20.25 Kékfény 21.20 On the Spot 22.20 Hitler gyermekei A film alkotói a náci rezsim legnagyobb vezetőinek leszármazottait keresték fel. Az utódok elmesélik azt a folyamatot, amelynek során szembesülni kényszerültek azzal, hogy milyen bűntetteket követtek el egykoron apáik, nagyszüleik, akikre gyermekként felnéztek. Majd találkoznak az áldozatok utódaival és együtt próbálnak választ találni arra, hogy miért is történhetett meg mindez. Izraeli dok.-film 23.25 A háború mindennapjai (dok.)

14.05 NCIS VIII. (am.) 15.05 Csillagkapu (18.) 16.05 A szépség és a szörnyeteg I. (18.) 17.00 Bostoni halottkémek (am.) 18.05 Gyilkos számok 20.00 NCIS VIII. (am.) 21.00 A szállítmány Amikor egy páncélautónak 42 millió dollárt kell szállítania, a cég a legmegbízhatóbb embereit rendeli szolgálatba. És egy kezdőt. Amerikai film 22.40 Gyilkos elmék

M2

Viasat 3

7.10 Rajzfilm-maraton 20.00 Böngésző 21.00 Én vagyok itt Magazinműsor 22.40 Gyilkosság Bosszú (7.) Richmond polgármesterjelölt szorult helyzetben találja magát: amióta Ahmed meggyanúsításáról kiszivárogtak a hírek, azt várják tőle, hogy határolódjék el a tanártól. Amerikai– kanadai sorozat 23.25 Életművész Dolák-Saly Róbert 0.20 Az A38 Hajó színpadán

13.05 14.05 16.05 18.00 19.05 20.10 21.00

23.20 1.20

Gyilkos számok CSI: A helyszínelők A SHIELD ügynökei I. Csengetett, Mylord? (angol) Jim szerint... (am.) Két pasi meg... (am.) Sivatagi cápák (am.) Az Öböl-háború végén járunk, de egy amerikai katona, Archie Gates számára még csak most kezdődik – ha nem is a harc, de egy kockázatos, ám busás haszonnal kecsegtető vállalkozás. CSI: New York-i helyszínelők IX. Gyilkos számok Amerikai sorozat

22.20 < MARKÍZA < Project X

Kezdődhet a parti! Három végzős gimnazista elhatározza, hogy megszervezi a város legnagyobb buliját, és legnagyobb meglepetésükre, tervük valóra válik. A buli egyre nő, egyre vadabb lesz, és beszippant mindent és mindenkit, aki a közelébe kerül. Őrületes zenék, fantasztikus hangulat és gátlástalan poénok: az év legvadabb vígjátéka biztosan mindenkinek kedvet csinál a véget nem érő bulizáshoz. Rendezte: Nima Nourizadeh Szereplő(k): Thomas Mann, Oliver Cooper Amerikai filmvígjáték, 88 perc, 2012

Cool

Markíza

JOJ

13.45 Cobra 11 XVIII. 15.35 CSI: New York-i helyszínelők V. 16.30 CSI: Miami helyszínelők Amerikai sorozat 17.25 Dr. Csont I. Amerikai sorozat 18.20 Nyugi, Charlie! 19.15 Gyilkos elmék 20.15 Miami helyszínelők Amerikai sorozat 21.10 Gothika Miranda pszichológus egy szigorúan őrzött női börtönben. Egyik páciense Chloe azt állítja, a bűnöket, melyekkel őt vádolják, a sátán követte el. Amerikai– kanadai film

6.00 Telereggel 8.30 Feleségcsere 9.40 Rendelő a Rózsakertben 10.50 A fiúk nem sírnak 12.05 Doktor House III. 13.05 NCIS III. (am.) 14.05 Monk – Flúgos nyomozó. 13/8. 15.05 Agymenők (am.) 15.30 Két pasi –meg... Amerikai sorozat 16.00 NCIS VII. (4.) Amerikai sorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.45 Kredenc 22.20 Project X – A buli elszabadul Amerikai film 0.10 Két pasi – meg... Amerikai sorozat

12.00 Híradó 12.55 CSI: Las Vegasi helyszínelők XV. 13.50 Tarzan 2 (am.) 15.20 Mániákus vásárlók 16.40 Top Star 17.00 Hírek 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Vadlovak Hana és Adam végre kibékülnek. Danka elhatározza, hogy elhagyja Karolt. 21.45 Panelházi történetek (43.) 22.50 Dr. Csont VI. (am.) 23.55 Az utca királyai Amerikai krimithriller

ATV

RTL II

STV1

STV2

12.30 12.50 13.50 14.55 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.35

8.00 Hazug csajok társasága 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A konyha ördöge 12.50 Smaragd szív (41.) 13.45 Lucia (41.) 14.40 Rosario (51.) 15.35 Barátok közt 16.05 A konyha ördöge 17.05 Agymenők III. 18.05 Hupikék törpikék 19.00 Dallas (am.) 20.00 Glades – Tengerparti gyilkosságok 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Showder Klub 23.00 Barátok közt 23.30 Hazug csajok társasága (am.)

12.20 14.00 14.30 14.35 15.30 16.00 16.25 16.55

12.30 Idegen ég alatt Szlovák tévéjáték 13.55 Sporthírek 15.30 Autószalon 15.55 Nemzetiségi magazin 16.20 Hivatásos – magazin 16.45 Fókusz – munka 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyarul 18.00 Az önök szemével Francia sorozat 18.45 Esti mesék 20.00 Kimagasló nők: Amelia Earhart Angol dok.-film 21.00 Hírek, sport 21.35 VAT – magazin 22.05 Baader Meinhof Komplex Francia filmdráma 0.30 És mégis forog...

21.30 22.25 22.30 23.00 0.00 0.20

Start + Tv-shop Szabad szemmel ATV Start 700-as klub Kőbánya Híradó Világhíradó Fórum ATV Híradó Fórum ATV Híradó Egyenes beszéd Esti kommentár – a vélemény szabad Csatt Politikai vitaműsor ATV híradó Tetthely Egyenes beszéd Híradó Világhíradó

17.45 18.20 19.00 20.20 21.40 22.40 23.20 0.15

Hölgyklub Taxi HiStory Mrs. Klinika (34.) Esély Hírek Svindlerek III. 20/11. Késő este – talkshow Párbaj – vetélkedő Öten öt ellen Híradó, sport Addig jár a korsó a kútra Francia vígjáték Mentők II. 13/10. Cseh sorozat New York-i nyomozók. 13/10. Amerikai sorozat Külvárosi rendőrök Olasz sorozat (54.) Nash Bridges (1.) Amerikai sorozat


38 TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 Családi Titkok 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.50 Családi Titkok 13.50 Magánnyomozók 14.55 Valentina titka Kolumbiai sorozat 15.55 Emlékezz, Reina (81.) Amerikai sorozat 16.55 A Macska 17.25 Fiorella Mexikói sorozat 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Bezerédi azt tanácsolja Kardosnak, hogy csak akkor hallgassa el a Dóra iránti érzelmeit, ha végleg le tudja magában zárni. A Katáért aggódó Milán elmondja Szláviknak, hogy Nándi áll a lejáratás mögött 20.10 Kuzey Güney – Tűz és víz (7.) Török sorozat 21.15 Éden Hotel 22.35 Kasza! Showműsor 23.50 Hawaii Five-0 Egykor és most Amerikai krimisorozat 0.50 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.45 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 13.55 A Konyhafőnök 15.20 A vihar (76.) 16.15 A szerelem foglyai (26.) 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 18.55 A Konyhafőnök 20.15 Éjjel-nappal Budapest 21.30 Barátok közt 22.05 Castle V. (12.) Beckett és Castle egy éjszakai bár tulajdonos halálának ügyében nyomoznak. Miközben Castle-nek szembe kell néznie azzal, hogy lánya, Alexis milyen kiszolgáltatott a modern közösségi oldalak világában, kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik. 23.00 Híradó 23.30 XXI. század – A legendák velünk élnek 0.05 Magyarul Balóval 0.40 A főnök VI. (13.) Amerikai sorozat

7.00 Híradó, sport 7.25 Charly, majom a családban (ism.) 8.10 Jamie 15 perces kajái (ism.) 8.40 Don Matteo VII. 9.45 A szenvedélyek lángjai (114.) 10.35 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái (31.) 13.15 Kívánságkosár 15.25 Lola (96.) 16.05 Charly, majom a családban 17.00 Ridikül 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo VI. 19.40 Rex felügyelő 20.35 Önök kérték! 21.30 Sabrina (am.) Linus Larrabee, az elfoglalt pénzmágnás határidőnaplójában nincs idő a szerelemre. De amikor aranyifjú öccse és a sofőr lánya, Sabrina között kialakuló kis románc veszélyeztetni látszik egyik gondosan kimódolt üzleti tervét, szakít magának némi időt egy kis ármánykodásra. Csapni kezdi a szelet Sabrinának. 23.40 Mahó Andrea és José Cura koncert 1.05 Az öldöklés istene. Olasz– francia–német– lengyel film

14.10 NCIS VIII. (am.) 15.10 Csillagkapu: Univerzum (19.) Amerikai sorozat 16.10 A szépség és a szörnyeteg I. (19.) Amerikai sorozat 17.05 Bostoni halottkémek (am.) 18.05 Hawaii Five-0 Amerikai sorozat 19.05 Gyilkos számok 20.00 NCIS VIII. (am.) 21.00 Felejthetetlen Amerikai sorozat 22.00 Gyilkos elmék Amerikai sorozat 22.55 Spartacus: Az aréna istenei Amerikai sorozat

M2

Viasat 3

6.20 20.00 21.00 22.40

13.05 Gyilkos számok 14.05 CSI: A helyszínelők 16.05 A SHIELD ügynökei I. (ism.) 18.00 Csengetett, Mylord? (angol) 19.05 Jim szerint... (am.) 20.10 Két pasi meg... (am.) 21.00 Kísérleti gyilkosság (am.) Fiatal nő holttestére bukkannak az erdőben. Az ügyet a tapasztalt nyomozóra, Cassie Mayweatherre bízzák. Az eset mellé új társat is kap Sam Kennedy személyében. 23.30 Sivatagi cápák Am. filmdráma

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Twin Peaks (7.) Cooper és Truman a nyomozás során szörnyű következtetésre jutnak. Dr Jacoby elmegy a találkozóra „Laura Palmer”-rel. Catherine Martell és Shelly Johnson reménytelenül csapdába esnek. 23.30 On the Spot: Egy gádzsó utazása Romanisztánba 0.25 Az A38 Hajó színpadán 1.15 Én vagyok itt

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. április 28. > Kedd 19.00 < RTL II < Sülve-főve

Amanda egy hajdan jó hírnévnek örvendő étterem tulajdonosa és séfje. A családi örökséggel nem éppen ügyesen sáfárkodik, vonzóbb a külseje, mint a konyhája. Egy napon belép vendéglőjébe és életébe a megálmodott férfi. Tom sikeres üzletember. Amanda rögtön teljes erőbedobással akarja megmutatni tudását, szinte belefőzi érzelmeit az ételekbe. A férfit szinte megbabonázzák az ízek. Rendezte: Mark Tarlov Szereplő(k): Sarah M. Gellar, Sean P. Flanery Amerikai filmvígjáték, 94 perc, 1999

Cool

Markíza

JOJ

12.50 Medicopter 117 A légimentők II. Német sorozat 13.45 Cobra 11 XVIII. Kóma; Vírus Német sorozat 15.35 CSI: New York-i helyszínelők V. 16.30 CSI: Miami helyszínelők VII. 17.25 Dr. Csont II. 18.20 Nyugi, Charlie! 19.15 Gyilkos elmék Üzenet a jövőbe Amerikai sorozat 20.15 A mentalista V. Amerikai sorozat 21.10 Dr. Csont VII. Égető bizonyíték 22.10 CSI: New York-i helyszínelők IV. 23.05 Vámpírnaplók Amerikai sorozat 0.00 Gyilkos elmék Amerikai sorozat

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor (ism.) 9.40 Rendelő a Rózsakertben 11.00 A fiúk nem sírnak 12.05 Doktor House III. 13.05 NCIS IV. (1.) 14.05 Monk – Flúgos nyomozó. 13/4. 15.00 Agymenők (am.) 15.30 Két pasi – meg egy kicsi V. (am.) 16.00 NCIS VII. (6.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.45 Családi ügyek Szlovák sorozat 22.50 Feleségcsere 0.00 Gyilkos elmék Amerikai sorozat 1.00 Az ügynök, akinek nincs múltja (am.)

13.20 Dr. Csont VII. 14.20 Panelházi történetek XV. 15.20 Mániákus vásárlók 16.40 Top Star 17.00 Hírek 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Vadlovak Szlovák sorozat 21.45 Panelházi történetek (44.) Egon tanácstalan, ugyanis megjelent nála Peter, s közölte vele, hogy ő a vállalat új tulajdonosa. 22.50 Dr. Csont VII. 23.50 CSI: New York-i helyszínelők VIII. Amerikai sorozat (1.)

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.35 12.10 13.50 14.50

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A konyha ördöge 12.50 Smaragd szív (42.) 13.45 Lucia (42.) 14.40 Rosario (52.) 15.35 Barátok közt 16.05 A konyha ördöge 17.05 Agymenők III. 18.05 Hupikék törpikék 19.00 Sülve-főve (am.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Az élet csajos oldala 23.00 Barátok közt 23.30 Hazug csajok társasága (ism.)

15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.30 22.25 23.00 0.00 0.20

Fórum Tv-shop Egyenes beszéd Esti kommentár – a vélemény szabad Hírműsor 700-as klub Global 3000 Világhíradó Fórum ATV Híradó Sportpercek Hírvita Híradó Egyenes beszéd Doku Friderikusz ATV híradó Egyenes beszéd Híradó Világhíradó

12.20 Hölgyklub 14.00 Katka Brychtová igaz történetei 14.35 Mrs. Klinika (35.) 15.30 Esély – műveltségi vetélkedő 16.00 Hírek 16.25 Svindlerek III. 20/12. 17.00 Doktorok. 65/63. 17.45 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok… 20.20 Senki sem tökéletes 21.30 Ízvilág – főzőműsor 22.05 Harc az idővel. 24/16. Német sorozat 22.50 Különleges ügyosztály. 24/9. 23.30 Külvárosi rendőrök (55.) 0.25 Harc az idővel (ism.)

13.10 Két Anna Szlovák tévéjáték 13.55 Öt perccel 12 előtt 14.55 Família 15.35 Vallási műsor 16.05 Ruszin magazin 16.30 Besztercebánya szülöttei: Anastasija Kuzmina 16.45 Fókusz – egészség 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyarul 18.00 Csehországi kalandok 18.45 Esti mesék 20.00 A Vörös Október vége Német dok.-film 21.00 Hírek, sport 21.35 Orvosi rendelő 22.00 Este Havrannal... 23.15 Pillanatok Szlovák film


39

Sport

2015. április 21. | 17. szám

Esztergomban is remekeltek Tizenegy érmet gyűjtöttek be az állóharc tornán KEMPO – Jubileumi tizedik alkalommal rendezte meg az Esztergomi Fighting Kempo Klub az Esztergom-Kertváros Kupát, ahol többek között K-1 és Kempo Full Contact mérkőzések is megrendezésre kerültek.

Kővári Christopher Full Contact – 2. hely Borbély Benjamin K-1 – 3. hely Bartovic Erik Full Contact – 3. hely

Takács Kevin K-1 – 3. hely Döme János Full Contact – 4. hely (pzs)

Gróf Lóránt csapata a Bősi Kempo MMA Klub 12 versenyzője vett részt a 161 indulót felvonultató seregszemlén. A bősi harcosok összesen 11 érmet (4 arany, 4 ezüst, 3 bronz) gyűjtöttek be az állóharc szerelmeseinek kedvező tornán, és végül az előkelő 5. helyet szereztek meg a csapatok rangsorában. EREDMÉNYEK: Károlyi Kende István Nagy Dániel Full Horváth Andor Takács Zoltán Mind a négyen Full Contact-ban 1. helyezést értek el. Szolgai Tibor K-1 – 2. hely Ravasz Viktor K-1 – 2. hely Czucz Szilard Full Contact – 2. hely

Sportmix TEKE I. liga – Cabaj Čápor–Vágsellye A 1:7 (3077:3214), Tóth K. 531, Király 566, M. Klement 544, Pap 508, Baboš 524, B. Bol 541; Nagymagyar– Pezinok 7:1 (3439:3180), Keszőcze L. 605, Varga Éva 570, Lengyel 523, Marics Éva 578, Pospíšil 591, Író 572; Hlohovec–Vágsellye B 7:1 (3136:2911), Veselka 511, V. Bol 494, Š. Klement 487, Hambálek 469, Tóth R. 499, Devát 451. A bajnokság végső állása: 3. Nagymagyar 42; 9. Vágsellye A 32; 16. Vágsellye B 12.

II. liga – Diószeg A–Galánta B 4:4 (3158:3157), Mar. Halaši 547, A, Šalát 480, Halasy Mir. 514, Mészáros 534, F. Šalát 539, Magyarrics A. 544 – Chovanec 536, Hegedűs Kristína 504, Jeriga 540, Tyavoda 536, Pilcz 487, Tumma 554; Nagymagyar B–Tlmače 7:1 (3386:3022), Fehér 541, Kugler 521, Zsigmond I. 603, Vlahy 579, Nagy 578, Gubran 564. A bajnokság végső állása: 2. Diószeg A 46; 8. Nagymegyar B 31; 10. Galánta B 29.

KÉZILABDA II. liga – nők

(15:11); Nyárasd–Martin 19:18 (13:10). Szabadnapos: Gúta.

Talent Dunaszerdahely–Stupava 33:30 (15:13); Lég–Senica 21:21

A bajnokság állása: 4. Talent Dunaszerdahely 22; 7. Gúta 12; 8.Lég 10; 11. Nyárasd 2.

NŐI FOCI

Diáklányok

II. liga

Nové Zámky–Vágsellye 0:0; Bodak– Léva 2:3 (2:2), g.: Kozmová, Wiedermannová – Melichová (3). A bajnokság állása: 1.Vágsellye 22; 6. Bodak 7.

Bodak–Svätý Jur 2:0 (1:0), g.: Kristeková, Vnuková. A bajnokság állása: 1. Bodak 28.

Összeállította: Vladislav Kmeť

Archív felvétel

A kézilabda a mindene Kohút Réka gyerekkora óta a kézilabda rajongója. Négy éve foglalkozik a sportággal, s mint megtudtuk, álma, hogy egyszer az olimpián ölthesse magára a válogatott mezt. Bátor kijelentés az U10-es korosztály játékosától, de a sport szeretete családját is elkíséri. Büszkék rá szülei, de nagyapja, Kohút István is, aki évekig focizott, majd bíróként is tevékenykedett. A nagypapa szerint igazán kemény sportágat választott unokája, de nagyon drukkol neki. „Nem félek a játéktól. A kézilabda véleményem szerint az egyik legszebb csapatjáték a világon. Arra tanít, hogyan viseljem a nehézségeket, miként győzzem le azokat, de tiszteletre és összetartásra is” – mondta el a kislány. (kmet) Archív felvétel


40

Csallóköz

Sport

Az asztalok csallóközi bajnokai (Befejezés az első oldalról) Az asztaloknál a közönségérdeklődés mellett zajló csaták során Viera Majerčíková, Andrea Daubnerová, Haraszti Nóra és Szabó Andrea harcolták ki a bajnoki elsőséget. „Ez a siker a klubvezetés hosszú évekre visszanyúló szervezett munkájának köszönhetően. A sikerek után, amelyet a klub tagjai elértek, mint Dajana Filistová junior EB aranya, Zuzana Šándorova bronzérme ugyanott, vagy Viera Majerčíková három egyéni bajnoki címe mellé most végre a csapatbajnoki elsőség is odakerült” - mondta el örömmel Vladislav Kmeť klubelnök.

FÉRFIAK – PLAY-OFF Elődöntő: ŠK Hodos A–ŠKST FEROMAX Bratislava A 6:2 (Lelkeš 3,5, Gežo 2, Muskó 0,5)

Döntő ŠK Hodos A–Stavoimex Holíč A 6:3 (Leleš 3, Muskó 2, Grežo 1) Végső sorrend: 1. ŠK Hodos A, 2. Stavoimpex Holíč A, 3. ŠKST Ferolux Bratislava A, 4. MSK Čadca. Vojtík Szimona felvételei

NŐK-PLAY-OFF Elődöntő: SSTE Dunaszerdahely A–MSK Malacky A 6:1 (Majerčíková 2,5, Daubnerová 2,5, Haraszti 1)

Döntő SSTE Dunaszerdahely A – ŠKST Topoľčany A 6:3 (Majerčíková 3,5, Daubnerová 1,5, Haraszti 1). Végső sorrend: 1. SSTE Dunaszerdahely A, 2. ŠKST Topoľčany A, 3. Viktória Trnava A, 4. MSK Malacky. –lav

A sógoroknál versenyeztek Április 19-én az ausztriai Badenben zajlott a 2014-ben magyar kezdeményezésre indult nemzetközi erősember versenysorozat nyitánya, a SCITEC European Strongest Team Challenge. A viadalon Ukrajna, Ausztria, Magyarország, Németország és nem utolsó sorban Szlovákia is képviseltette magát. A szlovák színeket a dunaszer-

dahelyi Strongman club tagjai Fehér Mátyás és Nagy Dávid képviselték. A versenyzők összesen hat versenyszámban mérettették meg magukat. Az első versenyszám a páros rönknyomás volt, ahol a szlovák csapat holtversenyben a németekkel a második helyen végzett, csak az ukrán csapat tudta őket megelőzni. A 2. versenyszám a 17 tonnás

kamionhúzás volt, ahol sajnos a szlovák csapat az utolsó helyen végzett. A 3. versenyszámot az 500 kg-os páros keretcipelés jelentette, ahol a legnagyobb büszkeségünkre a csallóköziek győztek. Ezután az óriás egykezes nyomás következett, ahol a csapat egyik tagja versenyzett az ötödik helyen végezve. Az 5. versenyszám a lengősúlycipelés volt, ahol szintén csak a csapat egyik tagja versenyzett, itt szintén az ötödik helyen végeztek a fiúk. Az utolsó versenyszám a kőgolyópakolás volt, ahol 6 darab kőgolyót kellet egy 130 cm magas állványra felpakolni. A mieink a 180 kilós súllyal az összetettben a negyedik helyen végeztek. A következő megmérettetés Csehországban várható, ahol Fehér Mátyás és Nagy Dávid célja, hogy eljuthassanak a madridi döntőre Spanyolországba, ahol a verseny döntője kerül megrendezésre az Arnold Classic Europe keretein belül. Ehhez viszont támogatókat keresnek, hiszen az utazás és a felkészülés is költséges. (fm) Archív felvételek


41

Sport

2015. április 21. | 17. szám

Gól után jön a baba Ezúttal csak egy pontra volt elég Horváth Béla találata LABDARÚGÁS – A DAC utolsó bajnokiján a hazaiak gólját Horváth Béla szerezte, aki a mérkőzés után jobban örült volna egy győzelemnek. Találatával viszont születendő gyermekének üzent! Az összecsapás 20. percében Haskič szerezett vezetést a kassaiaknak, az 52. percben pedig Horváth Béla egyenlített és állította be a döntetlent. „Az eredménnyel nem vagyunk elégedettek, győzni akartunk. A félidőben mondtuk, hogy rá kell tennünk egy lapáttal. Sikerült nyomást gyakorolnunk az ellenfélre, de nem tudtuk belőni a második gólt. A Kassa tudta, hogy mi otthon játszani akarunk. Mi tartottuk a labdát, ők pedig kontratámadásokkal akartak bennünket letámadni. Szerintem a döntetlennél többet nem érdemeltek. Sajnáljuk, hogy ilyen szép közönség előtt nem sikerült begyűjtenünk a három pontot.” A középpályás számára ez volt az első találata a bajnokságban, ezúttal csak egy pontot ért. „Abban a

pillanatban nagyon örültem, mert hosszú idő után sikerült újra a kapuba találni, de volt további lehetőségem is. Az akaratnak köszönhetően, amit az előző mérkőzésekbe is beleraktam, meglett az eredménye.”

Újabb kézis siker

A találata után meze alá kapta a labdát, ezzel is jelezve, a napokban bővülni fog a Horváth család! „Nagyon szép időszakot élünk meg a feleségemmel, babát várunk és már a célba értünk. A napokban kell a világra jönnie. Többen viccelődtek,

hogy amíg nem találok a kapuba, addig nem is fog jönni a baba. Remélem, hogy most már ő is elégedett lesz és büszkén jön az apukájához.” Álló István Vojtík Szimona felvétele

SK TALENT B–Szigetszentmikós C SK TALENT B–Kölcsey Győr SK TALENT B–Szigetszentmiklós SK TALENT B–Kölyökkézi Eto

13:4 8:4 11:14 8:5

KÉZILABDA – A dunaszerdahelyi SK Talent utánpótláscsapata március 29-től április 1-ig részt vett a XXX. Nemzetközi Balázs Kupán. Győr városa már évek óta helyszíne az ifjú kézilabdázók rangos nemzetközi megmérettetésének. A miénk az U9-es korosztályban 2 csapattal is elindultak a versenyen. A tornán színvonalas mérkőzéseket játszottak, megmérkőzhettek Magyarország legjobb csapataival, Tatabányával, akik a torna győztesei lettek, de a Győri ETO válogatott csapatával is. A harmadik helyért Szigetszentmiklós csapat ellen játszották a talentosok, ahol magabiztos játékkal megszerezték a megérdemelt bronzérmet. A Talent B csapata a 7. helyet szerezte meg.

Eredményeik: SK TALENT A–Kölcsey Győr SK TALENT A–Tatabánya SK TALENT A–Kölyökkézi Eto SK TALENT A–Szigetszentmiklós B SK TALENT A–ETO 2005 SK TALENT A–Szigetszentmiklós A SK TALENT A–Szigetszentmiklós A (3. helyért) SK TALENT B–Gárdonyi DSE SK TALENT B–Szigetszentmiklós A SK TALENT B–ETO 2005

20:2 7:11 15:6 14:7 12:16 12:4 9:2 6:4 6:12 9:19

A bronzérmes együttes névsora: Puha Katalin (kapus), Németh Evelin (kapus), Alföldy Anna Rebeka, Kázmér Emese, Kohút Réka, Mészáros Anna, Németh Réka, Németh Lilla


42

Csallóköz

Sport

Ismét Pozsonyeperjes a tabellavezető Dunaszerdahelyi területi bajnokság 0:2 (0:0), g.: Polák Zs., Audi A.; Csákány–Csenke 4:0 (1:0), g.: Rigó P. (2), Študent M., Tomanovič L. ; Baka–Sárosfa 3:0 (3:0), g.: Világi T., Bertalan J., Németh N.; Egyházgelle– Nagyabony 1:3 (0:2), g.: Szerencsés Z. – Vígh B., Nagy T., Németh J.; Ekecs-Apácaszakállas–Lúcs 1:0 (0:0), g.: Császár Zs.; Egyházkarcsa–Csallóközcsütörtök 3:1 (1:1), g.: Varga E. (2), Szabó R. – Rigó G.

A tabella állása 1. Nagyabony

22 17 3 2 63:20 54

2. Kisudvarnok

22 16 3 3 55:18 51

3. Egyházkarcsa

22 11 3 8 39:38 36

4. Királyfiakarcsa 22 9 8 5 38:28 35 5. Egyházgelle

22 10 4 8 31:28 34

6. Lúcs

22 9 5 8 28:28 32

7. E.-A.szakállas

22 9 4 9 45:46 31

8. Cs.csütörtök

22 8 6 8 41:33 30

9. Csenke

Az AG SPORT liga mérkőzéseinek mérlege: öt hazai, három idegenbeli győzelem. Összesen 23 gól, 25 sárga lap, valamint 1 piros lap (Verdun Fülöp – Csallóközcsütörtök, a 44. és az 55 percben kapott két sárga lap után) került a jegyzőkönyvekbe. A fordulóban ketten is kihagytak egy-egy büntetőrúgást, mégpedig az izsapi Ledeczky Imre a mérkőzés 3. percében, valamint az ekecs-apácaszakállasi Császár Zsolt az összecsapás 58. percében, de ő egy perc múlva góljával megszerezte csapatának a győztesnek járó három pontot. A VII. liga mérlege: öt hazai és két idegenbeli győzelem született. A fordulóban 28 gól landolt a kapukban és 20 sárga lap került kiosztásra. A legnagyobb gólkülönbséggel (5:1) a hegyéteiek nyertek hazai pályán a patonyrétiek ellen, pedig a 7. percben az első gólt a vendégjátékos, Danis Ferenc lőtte. A 8. ligában egy hazai, egy idegenbeli győzelem és egy döntetlen született. A fordulóban 14 gólt lőttek a játékosok, 5 sárga lap került a jegyzőkönyvekbe. A csilizradványi Király László triplázott. Legtöbb gólt az izsapiak láthattak (7), akik 3:4-re el-

vesztették a mérkőzést a békeiekkel szemben. Az ifik fordulójában öt hazai győzelem és egy döntetlen eredmény született. A legnagyobb gólkülönbséggel most is az illésházaiak nyertek mégpedig Nyárad csapata ellen (8:0), a legtöbb gólt a hazai csapat színeiben Miklós Zoltán lőtte (5). Összesen 18 gól, 9 sárga és 1 piros lap (Partl Kristián –

Csenke) került a jegyzőkönyvekbe. Az alistáli Domonkos Bence a 78 percben nem értékesített egy büntetőrúgást. Az elmaradt Dióspatony–Nagyudvarnok mérkőzést április 22-én játsszák. AG SPORT LIGA – 22. forduló: Balony–Alistál 2:0 (2:0), g.: Miklós P. (2); Izsap–Nagyszarva 1:2 (0:0), g.: Vörös G. – Herberger Cs., Csápai Z.; Királyfiakarcsa–Kisudvarnok

22 9 3 10 35: 40 30

10. Alistál

22 7 6 9 33:39 27

11. Sárosfa

22 8 3 11 37:47 27

12. Balony

22 6 5 11 27:33 23

13. Baka

22 6 4 12 23:39 22

14. Izsap

22 6 4 12 41:66 22

15. Szarva

22 6 3 13 32:55 21

16. Csákány

22 6 2 14 35:45 20

Megjegyzés: A bajnokság végén Királyfiakarcsától és Lúcstól 3 pontot levonnak. Legjobb góllövők: 20 – Miklós I. (Nagyabony); 14 – Németh A., Ravasz T. (mindketten Kisudvarnok); 12 – Valocsay I. (Csákány); 11 – Simon Gy. (Nagyabony); 10 – Lukács J. (Ekecs-Apácaszakállas), Edmár A. (Egyházkarcsa), Lelkes T. (Királyfiakarcsa), Szerencsés Z. (Egyházgelle).


43

Sport

2015. április 21. | 17. szám

7. liga DS – 22. forduló: Pozsonyeperjes–Alistál B 3:0 (3:0), g.: Tomaček L. (2), Pénzes Sz.; Tárnok–Nyékvárkony 3:1 (0:0), g.: Derzsi T., Horváth Cs., Ondua H. – Štrbka K.; Szap–Nagypaka 3:2 (1:0), g.: Csicsay S. (2), Vass K. – Renczés B., Andrássy B.; Csallóköznádasd–Nagyudvarnok 0:3 (0:1), g.: Lavu L., Pázmány P., Losonszki M.; Hegyéte–Patonyrét 5:1 (2:1), g.: Kovács A., Novák A., Dudás T., Keresztes H., Navrátil P. – Danis F.; Patas–Sárrét 2:1 (2:1), g.: Kovalcsik K., Csánó L (11 m). – Churý J.; Felsőpatony–Felbár 1:3 (1:2), g.: Dudík P. – Bóna P., Almási T., Varjú L. Szabadnapos: Somorja B.

A tabella állása 1. P.eperjes

20 13 4 3 64:24 43

2. Felsőpatony

21 13 2 6 54:32 41

3. Szap

21 11 8 2 31:21 41

4. Nagypaka

20 12 3 5 63:34 39

5. Hegyéte

21 9 6 6 41:26

6. Cs.nádasd

21 9 4 8 39:38 31

(Nagypaka), Fekete A. (Felsőpatony); 11 – Németh P. (Alistál B), Csölley L. (Felbár), Pápai R. (Pozsonyeperjes); 10 – Sághy F. (Felbár), Csicsay S. (Szap). 8. liga, 14. forduló: Csilizradvány–Mad 5:0 (1:0), g.: Király L. (3), Csicsay L., Nagy Á. (11 m); Izsap B–Béke 3:4 (1:1), g.: Pollák T., Dóka K., Juhász M. – Both O., Hinterschuster B., Szlanyina R., Košík M.; Gomba–Szentmihályfa 1:1 (0:0), g.: Vihnalík R. – Lelkes T.

A tabella állása 1. Sz.mihályfa

14 9 2 3 27:18 29

2. Béke

14 8 1 5 34:27 25

Legjobb góllövők: 12 – Horváth L. (Béke); 9 – Puha F. (Szentmihályfa); 7 – Hajdú M., Makovický S. (mindketten Gomba); 6 – Tóth I. (Mad); 5 – Pollák P. , Hinterschuster B. (Béke), (Szentmihályfa). Ifik – 20. forduló: Királyfiakarcsa–Nagyabony 2:0 (2:0), g.: Kitanovics K., Hervay Cs.; Pozsonyeperjes–Alistál 1:0 (1:0), g.: Pénzes Sz.; Hodos–Szarva 2:0 (2:0), g.: Kákics D. (2); Illésháza–Nyárad 8:0 (3:0), g.: Miklós Z. (5), Teru N. (2), Nagy K.; Felsőpatony–Baka 2:2 (2:1), g.: Farkas N. (2) – Szabó P., Brogyányi G.; Vásárút–Csenke 1:0 (0:0), g.: Seszták L.

3. Gomba

14 6 3 5 24:28 21

4. Mad

14 5 2 7 27:29 17

5. Izsap B

14 5 0 9 30:36 15

1. Csenke

20 15 1 4 100:28 46

6. Csilizradvány

14 4 2 8 24:28 14

2. Illésháza

20 14 1 5 78:34 43

3. Alistál

20 11 3 6 63:43 36

A tabella állása

4. Felsőpatony

20 10 6 4 54:36 36

5. Pozsonyeperjes 20 11 2 7 57:39 35 6. Hodos

20 11 0 9 53:57 33

7. Királyfiakarcsa 20 9 3 8 40:43 30 8. Dióspatony

19 8 5 6 40:30 29

9. Nagyabony

20 8 4 8 58:49 28

10. Szarva

20 7 4 9 46:47 25

11. Vásárút

20 6 5 9 36:41 23

12. Baka

20 4 5 11 22:65 17

13. Nagyudvarnok 19 3 1 15 20:73 10 14. Nyárad

20 1 2 17 11:93

5

Megjegyzés: Nyárad csapatától a bajnokság végén 3 pontot levonnak. Legjobb góllövők: 32 - Domonkos Bence (Alistál), Végh Á. (Csenke); 26 – Miklós Z. (Illésháza); 24 – Mašica Gy. (Csenke); 23 – Nagy E. (Illésháza); 19 – Szolgay A. (Nagyabony); 18 – Pelikán K. (Pozsonyeperjes), Seszták L. (Vásárút); 15 – Šipoš M. (Csenke). Wimmer Ilona

3

7. Nagyudvarnok 20 9 4 7 32:33 31 8. Alistál B

20 8 4 8 40:44 28

9. Felbár

21 8 3 10 41:41 27

10. Sárrét

21 7 4 10 38:44 25

11. Várkony

20 7 3 10 29:48 24

12. Somorja B

20 7 2 11 31:41 23

13. Patas

21 5 3 13 31:49 18

14. Tárnok

21 5 2 14 29:50 17

15. Patonyrét

20 4 2 14 23:61 14

Megjegyzés: Hegyéte–Alistál 3:0 kontumáció – 4 forduló; Somorja –Patas 0:3 kontumáció – 21. forduló. A Somorja B csapatától a bajnokság végén 6 pontot levonnak. Legjobb góllövők: 23 – Vanek D. (Nagypaka), Tomaček L. (Pozsonyeperjes); 22 – Gróf D. (Csallóköznádasd); 15 – Churý J. (Sárrét) ; 13 – Kovács A. (Hegyéte); 12 – Santai M.

Kovács Zoltán felvételei az Izsap B–Béke mérkőzésen készült

Komáromi területi bajnokság

Az izsaiak tétmeccsen ismét megbuktak I. osztály Marcelháza „B”–Izsa 5:2, g.: Obložinský (3), Méhes, Svitel – Smolka (2); Hetény–Búcs 1:1 (0:0), g.: Csintalan – Szilvás; Pat–Lakszakállas 0:0; Nagykeszi–Dunamocs 2:1 (2:1), g.: Vödrös, Cseh – Lajos; Újgyalla–Keszegfalva 1:0 (0:0), g.: R. Habara; Csallóközaranyos–Gúta B 4:2 (2:0), g.: Álló (2), Rajkó, Olajos – Drahos, Cukár; Nemesócsa– FK Actív Komárom 0:2 (0:1).

1. Hetény 2. FK Actív KN 3. Marcelháza B 4. Bátorkeszi 5. Izsa 6. Újgyalla 7. Cs.aranyos 8. Nemesócsa 9. Pat 10. Gúta B 11. Keszegfalva 12. Nagykeszi 13. Búcs 14. Lakszakállas 15. Dunamocs

21 20 20 20 20 20 20 20 21 21 21 20 20 21 21

13 13 13 11 11 9 9 8 6 7 6 6 5 6 4

3 2 1 5 5 6 3 3 6 3 3 2 4 1 5

5 5 6 4 4 5 8 9 9 11 12 12 11 14 12

55:35 49:27 52:25 48:23 47:29 34:27 36:39 27:30 35:37 39:51 36:47 36:53 29:49 19:54 35:51

42 41 40 38 38 33 30 27 24 24 21 20 19 19 17

II. osztály Šrobárová–Martos 2:1 (1:1); Bajcs–Ifjúságfalva 1:1(0:0); Csicsó– Megyercs 0:4 (0:4); Bogyarét–Nagysziget 5:3 (2:1); Dunaradvány–Őrsújfalu 1:4 (0:1); Tany–Selye János Egyetem Komárom 8:2 (3:1); Bogya/Gellér–Vágfüzes/Kava 2:3 (0:2). A táblazat állása 1. Šrobárová

20 19 0 1 80:11 57

2. Vágfüzes/Kava 20 17 1 2 72:24 52 3. Őrsújfalu

20 12 3 5 56:30 39

4. Martos

20 10 1 9 54:35 31

5. Bogyarét

20 9 3 8 44:51 30

6. Nagysziget

20 8 4 8 43:44 28

7. Bogya/Gellér

20 9 1 10 42:45 28

8. Megyercs

20 7 4 9 37:43 25

9. Bajcs

20 7 4 9 31:40 25

10. Ifjúságfalva

20 7 3 10 45:46 24

11. Dunaradvány

20 6 3 11 33:49 21

12. Tany

20 4 4 12 31:50 16

13. Csicsó

20 5 0 15 22:75 15

14. SJE KN

20 3 3 14 34:81 12

(Kmeť)


44

Csallóköz

Sport

Galántai területi bajnokság

Gólzápor Tallóson, Vágpatta továbbra is fölényesen vezet 12. Nagymácséd

I. osztály

13. Szered B

Nemeskosút–Hidaskürt 3:1 (2:1), g.: Nagy, Trnkóczi, Hruška – Cservenka; Felsőszeli–Tósnyárasd 3:1 (0:0), g.: Eliáš, Čerňanský, Karika – Khogaly; Šintava–Alsószerdahely 2:0 (1:0), g.: Fógel, Staštiak; Vinohrady–Diószeg 1:0 (1:0), g.: Remenár; Tallós–Szered B 9:0 (5:0), g.: Cifra (4), Nagy (2), Peciar, Vörös, Szőcs; Vízkelet–Nagymácséd 2:0 (0:0), g.: Szarka, Szakolci; Taksony –Feketenyék 3:2 (2:1), g.: Czinege (3) – Szilvási, Oros. A bajnokság állása

19 4 4 11 120:40 16 19 4 3 12 21:44 15

14. Alsószerdahely 19 1 6 12 20:56

9

II. osztály Magyargurab–Kismácséd 0:2 (0:1), g.: Katona, Vašíček; Vágpatta–Hody 10:0 (5:0), g.: Herák (3), T. Pilo (3), V. Pilo (2), Vaško, Matušica; Vezekény–Šalgočka 1:2 (1:2), g.: Kamenár – Grivalský, Polkoráb; Királyrév–Pusté Sady 2:4 (2:1), g.: Lukács (2) – R. Kriška, J. Kriška, Mészáros, öngól; Ábrahám–Jánosháza 6:0 (2:0), g.: Formanko (2), Malina (2), Royič, Baláž. Szabadnapos: Gáň. A bajnokság állása

1. Tallós

19 14 3 2 59:17 45

1. Vágpatta

2. Felsőszeli

19 14 2 3 42:17 44

2. Kismácséd

3. Hidaskürt

19 12 2 5 50:27 38

3. Abrahám

14 8 1 5 31:26 25

4. Nemeskosút

19 11 4 4 49:26 37

4. Šalgočka

15 6 5 4 31:24 23

5. Diószeg

19 8 7 4 27:16 31

5. Királyrév

14 7 2 5 28:25 23

6. Šintava

19 7 6 6 31:29 27

6. Pusté Sady

15 7 1 7 34:42 22

7. Taksony

19 7 4 8 31:37 25

7. Hody

15 5 4 6 28:35 19

8. Feketenyék

19 6 6 7 26:34 24

8. Magyargurab

14 5 3 6 23:35 18

19 7 1 11 26:34 22

9. Jánosháza

15 4 1 10 19:45 13

9. Tósnyárasd

3. Jóka

Ifjúságiak

15 14 1 0 86: 7 43 15 10 2 3 44:29 32

Jóka–Szered B 2:2 (0:0); Ábrahám/ Hoste–Alsószerdahely 0:4 (0:3); Nemeskosút–Gáň 4:2 (2:0); Alsószeli B–Vinohrady 0:1 (0:0); Vízkelet–Vezekény 4:1 (2:1).

19 14 0 5 75: 28 42

2. Vízkelet

19 13 2 4 67: 31 41

3. Vezekény

19 13 2 4 63: 32 41

4. Alsószerdahely 19 11 1 7 42: 20 34 5. Jóka

19 9 3 7 43: 48 30

6. Alsószeli B

19 9 1 9 54: 41 28

7. Szered B

19 8 1 10 48: 43 25

7

9. Felsőszeli

10 2 1 7 25:50 3:91

7 0

11–20. helyért Vágpatta–Alsószerdahely 3:1 (0:0); Feketenyék–Gáň 1:3 (1:2); Hidaskürt–Nagyfödémes 0:3 (0:1); Tósnyárasd–Pusztafödémes 2010 2:4 (1:2); ŠKP Pusztafödémes–Vezekény 0:0.

11. Nagyfödémes

12. Alsószerdahely 10 7 1 2 39:10 22

4

Diákok – 1–10. helyért Šintava–Diószeg 1:6 (0:3); Galánta B–Vága 1:3 (1:2); Jóka–Felsőszeli 5:0 (2:0); Ábrahám/Hoste–Nádszeg 0:9 (0:3); Nagymácséd–Taksony 0:1 (0:1). A bajnokság állása 10 10 0 0 71: 6 30

11. Vinohrady

19 4 5 10 27:44 17

11. Gáň

14 0 2 12

2

2. Nádszeg

10 9 0 1 58: 7 27

Hétvége a hazai focipályákon V. LIGA, KELETI CSOPORT

23. forduló, április 26. (vasárnap), 16.00: Alsószeli–Nádszeg (Sokol), DAC C/Vásárút–Pusztafödémes (Jurkas), Šoporňa–Jóka (Hužovič), Jányok–Nagyfödémes (Baláž), Illésháza– Dióspatony (Maňúch), Vága–Hodos (Mogyorósi), Nagymagyar–Csallóközkürt (Ágg), Nyárasd–Lég (Páleník).

10 2 1 7 38:36

19 1 1 17 25:101

10. Ábrahám

1. Vága

V. LIGA, DÉLI CSOPORT

9

8. Šintava

A bajnokság állása

8

23. forduló, április 25. (szombat), 16.00: Zselíz–ČFK Nitra (Volf), Párkány–Garamkálna (Turba); április 26. (vasárnap), 16.00: Čeľadice–Galánta (Bezák), Tardoskedd–Udvard (Kosár), Močenok–Šurany (Hegedűs), FC ViOn Zl. Moravce B–FC Nitra jun. (Slovák), H. Obdokovce– Vágfarkasd (Barta), V. Lovce– Gúta (Lerint).

10 3 0 7 13:62

19 6 1 12 47: 63 19

14 2 2 10 19:50

IV. LIGA, DÉL-KELETI CSOPORT

10 3 2 5 23:29 11

7. Taksony

19 2 2 14 28: 91 11

10. Vezekény

25. forduló, április 25. (szombat), 16.00: Borčice–Nemšová (Gašparovič), Nagymegyer– Led. Rovne (Španka), Érsekújvár–Vrbové (Drobec); 18.00: Bős–Palárikovo (Košťál); április 26. (vasárnap), 16.00: Léva–Púchov (Gádoši A.), Vráble–Komárom (Otiepka), Trnava C–Topoľčany (Valent), Negyed–DAC B (Fehér Z.). Szabadnapos: V. Ludince.

6. Galánta B

9. Gáň

19 6 3 10 29:37 21

III. LIGA, NYUGATI CSOPORT

10 5 0 5 38:21 15

8. Nemeskosút

10. Vízkelet

8:33

10 7 0 3 29:16 21

5. Diószeg

10. Ábrahám/Hoste 10 0 0 10

A bajnokság állása 1. Vinohrady

10 7 0 3 40:20 21

4. Nagymácséd

23. forduló, április 25. ( szombat), 16.00: Ekel–Podhájska (Eliášek), Ógyalla–Kozárovce (Kusý R.); április 26. (vasárnap), 16.00: Ímely–Tek. Lužany (Blažek), Marcelháza– K.szentpéter (Mráz), Veľký Kýr–Dolný Ohaj (Buranský), Hontfüzesgyarmat–Perbete (Hulínek), Bánov–Bešeňov (Kasala), Naszvad–Komjatice (Burian).

V. LIGA, KÖZÉP CSOPORT 23. forduló, április 25. (szombat), 16.00: Hrušovany-Nita–Chrenová (Gembický), Solany– H. Kráľová (Krivošík S.); április 26. (vasárnap), 16.00: Pered–Tovarníky (Briestenský), V. Lapáš–Krušovce (Miakiš), Preseľany–Radošina (Barczi), Jacovce–Ludanice (Dendis), Beladice– Alekšince (Toběrný), Zbehy–V. Zálužie (Feranec).

DUNASZERDAHELYI TERÜLETI BAJNOKSÁG AG SPORT LIGA: 23. forduló: április 25. (szombat), 16.00: Csákány–Egyházgelle, Lúcs– Izsap, Alistál–Nagyabony; április 26. (vasárnap), 10.30: Sárosfa–Királyfiakarcsa; 16.00: Csenke– Egyházkarcsa, Csallóközcsütörtök– Baka, Kisudvarnok–Ekecs-Apácaszakállas, Nagyszarva–Balony. 7. liga DS: 23. forduló: április 25. (szombat),16.00: Felbár–Csilizpatas, Patonyrét–Csal-

13. Vágpatta

9 9 0 0 57: 5 27 9 6 2 1 42: 5 20

14. Gáň

10 5 2 3 33:19 17

15. Feketenyék

10 5 0 5 18:32 15

16. ŠKP P.födémes

10 4 2 4 28:22 14

17. P.födémes 2010 10 4 1 5 26:24 13 18. Tósnyárasd

10 3 1 6 24:36 10

19. Vezekény

10 1 1 8

6:50

4

20. Hidaskürt

10 0 0 10

3:73

0

Vladislav Kmeť

lóköznádasd; április 26. (vasárnap), 10.30: Nyékvárkony B–Pozsonyeperjes, Alistál B–Nagypaka; 16.00: Felsőpatony–Szap, Somorja B–Hegyéte, Nagyudvarnok–Csallóköztárnok. Szabadnapos: Sárrét. 8. liga DS: 15. forduló: április 26. (vasárnap), 10.30: Béke–Csilizradvány; Szentmihályfa–Izsap B; 16.00: Mad—Gomba. Ifik: 21. forduló: április 25. (szombat), 13.30: Csenke–Felsőpatony; Alistál–Nagyabony; április 26. (vasárnap), 10.30: Baka–Nyárad; 13.30: Vásárút–Királyfiakarcsa; Illésháza–Dióspatony; Nagyudvarnok–Hodos; Szarva–Pozsonyeperjes.

GALÁNTAI TERÜLETI BAJNOKSÁG 1. osztály: 20. forduló, április 25. (szombat), 16.00: Szered B–Vinohrady (Královič), Diószeg–Nemeskosút (Pa. Jeremiáš); április 19. (vasárnap), 10.30: Alsószerdahely–Taksony (Ižai), Nagymácséd–Tallós (Sas); 16.00: Feketenyék–Felsőszeli (Mrllák), Tósnyárasd–Vízkelet (Salát), Hidaskürt –Šintava (Selyem). 2. osztály, 17. forduló, április 25. (szombat), 16.00: Jánovce–Királyrév (Selyem), Ábrahám– Vágpatta (Salát); április 19. (vasárnap), 16.00: P. Sady–Magyargurab (Pa. Jeremiáš), Šalgočka– Gáň (Královič). Szabadnapos: Hody. Ifjúságiak: 20. forduló, április 25. (szombat), 16.00: Vezekény–Vinohrady (Sas), Alsószerdahely–Jóka (Ižai), Vízkelet–Nemeskosút (Oravec); április 19. (vasárnap), 10.00 Szered B–Alsószeli B (Královič); 12.30: Gáň–Ábrahám (Sedmák). –wimmer


V. liga – déli csoport

III. liga – nyugati csoport

Nádszegen diadalmaskodtak a légiek Csallóközkürt–Nyárasd 3:1 (3:0), g.: Csémy (2), P. Ďurica – Habenicht; Pusztaföfémes–Šoporňa 5:1(4.), g.: Barčák (2),Vololek, Bucskó, Jáger – Rojka; Nádszeg– Lég 0:1 (0:1), g.: Dékány; Hodos–Nagymagyar 4:1 (0:0), g.: Rácz Attila (2), Méry, Mironet – Mészáros; Diósförgepatony–Vága 0:2 (0:1), g.: öngól, Nagy; Nagyfödémes– Illésháza 1:3 (1:2), g.: Gottwald – Őszi, Németh (2); Jóka–Jányok 1:1 (1:1), g.: Joslyn Eva Kayembe – Štibrich; Alsószeli– DAC C/Vásárút 2:1 (1:0), g.: Renczés, Bednár – Kiss. A bajnokság állása 1. Csallóközkürt 22 15 4 3 48:17 49 2. Pusztafödémes22 13 7 2 45:16 46

45

Sport

2015. április 21. | 17. szám

3. Alsószeli

22 14 3 5 42:27 45

4. Lég

22 12 3 7 24:19 39

5. Illésháza

22 11 4 7 38:28 37

6. Jányok

22 10 3 9 38:36 33

7. DAC C/Vásárút22 10 3 9 35:33 33 8. Nyárasd

22

9 4 9 42:41 31

9. Vága

22

8 4 10 38:42 28

10. Jóka

22

7 6 9 36:38 27

11. Hodos

22

6 7 9 31:33 25

12. Nagyfödémes 21

7 4 10 23:28 25

13. Šoporňa

22

6 7 9 32:46 25

14. Nagymagyar 21

5 3 13 26:50 18

15. Nádszeg

22

4 4 14 20:38 16

16. D.patony

22

3 4 15 12:49 13

Nagyfödémes és Illésháza csapatától a bajnokság végén 3-3 pontot levonnak.

Nagymegyer első veresége Komárom–Trnava C/Šúrovce 4:0 (1:0), g.: Kosťukevič, Gonzáles, Sórád, Bartošek; Vrbové–Vráble 1:0 (1:0), g.: Bočko; Púchov–Nové Zámky 0:0; Led. Rovne–Léva 1:1 (1:1), g.: Detko – Švec; Palárikovo–Nagymegyer 3:0 (3:0), g.: Kunovský (2), Drljača; Nemšová–Bős 1:0 (1:0), g.: Amrich; DAC B/Nyékvárkony– Borčice 0:1 (0:0), g.: Le Giang; V. Ludince–Negyed 2:0 (1:0), g.: Kosál, Cingel.

A bajnokság állása

3. Negyed

22 11 4 7 25:22 37

4. V. Ludince

23 10 6 7 30:20 36

5. Palárikovo

23 10 5 8 30:21 35

6. Topoľčany

22 10 4 8 26:28 34

7. Bős

22 8 8 6 34:22 32

8. Šúrovce

23 8 7 8 37:37 31

9. Komárom

22 7 9 6 25:20 30

10. Nemšová

23 8 6 9 25:28 30

11. Vráble

22 7 7 8 21:24 28

12. DAC B/Várkony 23 8 4 11 27:31 28 13. L. Rovne

22 7 4 11 22:35 25

14. Nové Zámky

23 6 7 10 24:38 25

15. Púchov

22 4 9 9 14:26 21

1. Nagymegyer

23 14 8 1 35:14 50

16. Vrbové

22 6 1 15 17:32 19

2. Borčice

22 15 4 3 42:12 49

17. Léva

23 5 1 17 22:46 16

V. liga – közép csoport

A hétvége három döntetlennel zárult Felsőkirályi–Jacovce 4:2 (3:1), g.: Bleho (2), Pilo, Kotlár – Bajzík, Rusňák; Hrušovany–Lapáš 1:1 (0:1), g.: Kurbel – Černý; Chrenová–Veľké Zálužie 0:0; Alekšince–Zbehy 3:0 (1:0), g.: Glenda, Daniš, Bábik; Ludanice– Beladice 1:1 (1:1), g.: Uhlár – Félis; Radošina–Tardoskedd 1:0 (0:0), g.: Piršel; Krušovce–Preseľany 4:0 (2:0), g.: Goga, Ambróz (2), Šimovič.

A bajnokság állása

3. V. Zálužie

22 11 6 5 47:30 39

4. Krušovce

22 10 5 7 41:35 35

5. Solčany

22 10 4 8 33:27 34

6. Zbehy

22

7. Radošina

21 10 2 9 37:37 32

8. Felsőkirályi

22

9 3 10 41:41 30

9. Alešince

21

9 3 9 40:42 30

10. Tardoskedd

22

8 4 10 39:35 28

11. Hrušovany

22

8 3 11 26:42 27

12. Preseľany

22

7 5 10 30:47 26

13. Jacovce

22

7 4 11 32:38 25 6 5 10 32:38 23

9 5 8 35:29 32

14. Beladice

21

1. Lapáš

22 14 4 4 62:27 46

15. Chrenová

22

6 4 12 39:46 22

2. Továrniky

21 11 7 3 27:15 40

16. Ludanice

22

6 2 14 25:57 20

Scholtz Károly felvétele a Komárom–Trnava C/Šúrovce mérkőzésen készült

IV. liga – délkeleti csoport

V. liga – keleti csoport

Bánov első tavaszi győzelme Nagysalló–Szentpéter 1:1 (0:0), g.: Petráš – Halász; Kozárovce– Marcelháza 0:0; Bellegszencse– Ógyalla 3:2 (2:1), g.: Lipták, Nagy, Haris – Pšenák, Turza; Komját–Ekel 0:3 (0:0), g.: Mészáros (2), Parádi; Zsitvabesenyő– Naszvad 3:0 (1:0), g.: Vadkerti, Maďar (2); Perbete–Bánov 2:5 (0:4), g.: Rigó, Lakatos – P. Palacka (2), Šimunek (3); Ohaj–Hontfüzesgyarmat 1:1 (1:1), g.: Palacka – Kováčik; Ímely–Nagykér 3:0 (2:0), g.: Oršolík, Dano, Zácsik.

A bajnokság állása 1. Ímely 22 2. Ógyalla 22 3. Bánov 22 4. Kozárovce 22 5. Ekel 22 6. Ohaj 22 7. Marcelháza 22 8. Bellegszencse 22 9. Nagykér 22 10. Nagysalló 22 11. Szentpéter 22 12. Naszvad 22 13. H.gyarmat 22 14. Komját 22 15. Zs.besenyő 22 16. Perbete 22

15 10 11 11 11 9 9 10 9 8 8 6 7 7 6 4

5 7 4 2 2 7 6 3 4 5 4 7 4 3 4 3

2 5 7 9 9 6 7 9 9 9 10 9 11 12 12 15

52:18 53:32 46:32 53:36 37:29 28:29 31:28 43:61 38:43 32:44 48:45 36:34 29:34 24:50 40:49 29:55

50 37 37 35 35 34 33 33 31 29 28 25 25 24 22 15

Nem megy a sereghajtónak Galánta–Kalná nad Hronom 2:0 (2:0), g.: Sukisa (2); Gúta–Párkány 2:2 (1:0), g.: Magyar, Kürti – Pintér (2); Vágfarkasd–V. Lovce 0:0; ČFK Nitra–Močenok 3:0 (2:0), g.: Serenčéš, Kotula, Štós; Nitra jun.– H. Obdokovce 0:1 (0:0), g.: Královič; Šurany–ViOn B/Volkovce 1:2 (1:1), g.: Kacír – Vrablec, Mance; Udvard–Zselíz 2:1 (0:1), g.: Hruška, Dráfi – Klimaj; Čeladice–Pered 4:1 (3:0), g.: Čambal, Struhár (2), Koprda – Kosztolányi.

A bajnokság állása 1. Galánta

22 19 1 2 69:14 55

2. Gúta

22 12 7 3 41:22 43

3. ViOn B/Volk.

22 12 4 6 37:26 40

4. Kalná naf Hr.

22 10 6 6 27:25 36

5. Vágfarkasd

22 10 5 7 36:29 35

6. V. Lovce

22 10 5 7 29:34 35

7. Čeladice

22 10 3 9 48:34 33

8. Šurany

22 10 4 8 50:29 31

9. Párkány

22 8 5 9 37:36 29

10. Udvard

22 9 2 11 27:43 29

11. Nitra jun.

22 8 2 12 43:39 26

12. Pered

22 7 5 10 38:42 26

13. H.Obdokovce

22 7 5 10 26:30 26

14. ČK Nitra

22 6 3 13 31:45 21

15. Zselíz

22 3 3 16 18:64 12

16. Močenok

22 3 4 15

9:54 10

Összeállította: Vladislav Kmeť


46

Csallóköz

Sport

A sereghajtó ellen sem ment A sorozat folytatódik, hatodszor is nyeretlenül Felsőház, eredmények: MFK Tatran Liptovský Mikuláš–ŠK Senec 0:0; FK Slovan Duslo Šaľa–FK Poprad 2:1 (1:0), g.: L. Szabó (39.), Malec (60. – öngól), ill. Ujčík (84.); 1. FC Tatran Prešov–MFK Skalica 0:0; Partizán Bardejov–MŠK Žilina B 1:0 (0:0), g.: Milunović (47. – 11-esből); FC Nitra–MFK Lokomotíva Zvolen 1:1 (1:1), g.: Ivančík (30.), ill. Liener (4.); ŠKF Sereď–MFK Zemplín Michalovce 0:1 (0:1), g.: Hamuľak (9.). Az 1. (11.) fordulóból: MFK Tatran Liptovský Mikuláš–MŠK Žilina B 0:0.

LABDARÚGÁS – DOXXbet Liga, 25. forduló és rájátszás. Az FC STK 1914 Somorja szombaton ismét a sereghajtó ellen lépett pályára. A vágújhelyiek elleni vereség után az alsóház nyugati csoportjának utolsó helyén ugyanis a Vág-partiakat egy másik Vág-parti alakulat váltotta, a máriatölgyesiek. A kék-fehéreknek döntetlenre futotta ellenük. Az MFK Dubnica nad Váhom együttesévél kétszer csaptak össze a csallóköziek a szezon során. Az első mérkőzésen 4:1-es hazai győzelem született a Pomléban, majd az alapszakasz utolsó fordulójában 2:1-es vereséget szenvedtek a kék-fehérek Máriatölgyesen. A szombat délutáni összecsapás első helyzetét a hazaiak puskázták el. Az ötgólos Andrej Špánik közvetlen közelről sem tudta bevenni a vendégek kapuját. Az erős szélben játszott mérkőzés harcot ugyan hozott, de igazán veszélyes gólhelyzeteket nem az első félidőben. A kiesés ellen küzdő csapatok így gól nélküli döntetlennel fordultak a második félidőre. A folytatásban a kék-fehérek előtt adódtak lehetőségek a gólszerzésre, de Matej Slávik mögött egyszer sem rezdült a háló. A Vág-partiak tartották magukat, a somorjaiak hiába alakították ki a helyzeteiket, a gólszerzéssel hadilábon álltak. Így a gól nélküli döntetlennek a máriatölgyesiek örülhettek jobban, akik nem szakadtak le sem a somorjaiaktól, sem a vágújhelyiektől.

A 4. (14.) forduló műsora: április 25., 16.00: Skalica–Bardejov, Vágselylye–Lipt. Mikuláš, Zvolen–Žilina B, 17.30: Michalovce–Nitra, 19.00: Poprad–Szered, Szenc–Prešov. A bajnokság állása, nyugat, alsóház 1. Pohronie

A kék-fehérek a következő fordulóban a Pohronie otthonában lépnek pályára. Az alsózsadányiakat 2:0-ra múlták felül a csallóköziek a Pomléban, míg a visszavágón 3:1-es hazai siker született. FC STK 1914 Somorja–MFK Dubnica nad Váhom 0:0. Sárga lap: Medgyes (31.), illetve Cisár (74.), Mejić (89.). Játékvezető: Štefan Leško. Nézők száma: 200. Somorja: Hajdúch – Schober, Pončák, Csölle, Medgyes – Hrnčár, Pavúk (73. Kalezić), Chromý, Čemba, Pinte (88. Patrik Sura) – Špánik (61. Mezovský). Vezetőedző: Michal Salenka.

Dubnica: Slávik – Golej, Suchý (76. Takáč), Rearte, Zahranychnyy, Mičko, Cisár, Bielik, D'Errico (90. Habšuda), Mejić, Zara. Vezetőedző: Juraj Bútora. További eredmények: FC Spartak Trnava B–FK Pohronie Žiar nad Hronom Dolná Ždaňa 1:3 (1:0), góllövők: Jirka (3.), illetve Páleník (64. és 77.), Abrahám (90.); ŠK Slovan Bratislava B–AFC Nové Mesto nad Váhom 0:1 (0:1), g.: M. Šebek (17.). A 23. fordulóból: FK Pohronie Žiar nad Hronom Dolná Ždaňa–AFC Nové Mesto nad Váhom 2:0 (0:0), g.: Gregáň (76.), Páleník (86.). A 26. forduló műsora: április 25., 16.00: Nové Mesto–Dubnica; április 26., 10.30: Slovan B–Trnava B, 16.00: Pohronie–Somorja. Alsóház, keleti csoport, eredmények: MŠK Rimavská Sobota–MFK Dolný Kubín 0:0; FC Lokomotíva Košice–Slavoj Trebišov 6:0 (3:0), g.: Vilkovský (14., 19. és 69.), Labun (41. – 11-esből – és 88.), Ruskovský (80.); MFK Košice B–FK Bodva Moldava nad Bodvou 3:0 (1:0), g.: Skvašík (7.), Trebuňák (73.), Kubík (77.). A 23. fordulóból: MŠK Rimavská Sobota–Slavoj Trebišov 6:1 (1:1), g.: Bajza (18. – 11-esből), Hladík (51.), Kolorédy (56. és 80.), Poremba (63.), Čertík (65. – 11-esből), ill. Makela (22.); MFK Dolný Kubín– MFK Košice B 0:0. A 26. forduló műsora: április 26., 16.00: Trebišov–Szepsi, Rimaszombat–Kassa B, Lokomotíva–Dolný Kubín.

25 13 3 9 39:37 42

2. Slovan B

25 8 5 12 20:33 29

3. Trnava B

25 7 5 13 28:39 26

4. Somorja

25 4 8 13 22:38 20

5. Nové Mesto n. V. 25 5 4 16 19:42 19 6. Dubnica n. V.

25 3 7 15 26:49 16

A bajnokság állása, kelet, alsóház 1. Rimaszombat

25 9 8 8 29:30 35

2. Lok. Kassa

25 8 6 11 38:38 30

3. Kassa B

25 7 7 11 35:40 28

4. Dolný Kubín

25 7 4 14 22:42 25

5. Szepsi

25 5 7 13 20:42 22

6. Trebišov

25 4 4 17 14:65 16

A bajnokság állása, felsőház 1. Skalica

13 10 2 1

21:6 32

2. Michalovce

13 9 3 1

22:6 30

3. Prešov

13 7 2 4 19:15 23

4. Bardejov

13 4 6 3

5. Szered

13 5 3 5 17:14 18

13:9 18

6. Zvolen

13 4 5 4 13:11 17

7. Nitra

13 4 4 5 16:18 16

8. Žilina B

13 5 1 7 14:18 16

9. Lipt. Mikuláš

13 3 4 6 13:15 13

10. Vágsellye

13 3 4 6 15:22 13

11. Szenc

13 2 5 6 10:20 11

12. Poprad

13 2 1 10 13:32

7

A góllövőlista éllovasai: 1. Matúš Paukner (Nitra) – 20 gól. 2. Adam Morong (Szered), Samuel Garcia Bayón (Michalovce), Tomáš Labun (Lok. Kassa) és Ľubomír Ulrich (Skalica) – 14 gól. 6. Lukáš Kubus (Poprad) – 13 gól. Rajkovics György Ján Čikovský felvételei


47

Sport

2015. április 21. | 17. szám

Döntetlen a kassaiak ellen Sorozatban negyedszer nem nyert a DAC LABDARÚGÁS – Fortuna Liga, 26. forduló. Az FC DAC 1904 a kassaiakkal mérte össze a tudását a szombati bajnokin. Az első félidőt követően a keletiek vezettek egy góllal, majd a második játékrész elején Horváth Béla találatával egyenlítettek a sárga-kékek. A dunaszerdahelyiekre a kupa elődöntőjének visszavágója vár.

Kilencedik a nyolcadikkal, legalábbis ami a bajnokságban elfoglalt helyeket illeti. Egy pont különbség, hasonló klubszínek, a háttér azonban kicsit más. A tavalyi kupagyőztes lépett pályára a huszonhatodik fordulóban Dunaszerdahelyen. A szezon első mérkőzésén 3:1-es hazai győzelem született, míg Kassán 1:1es döntetlen. A kupában pedig kilencven percnyi játékidő után szintén 1:1 volt az eredmény. Az első veszélyes szituációra tizenhat percet kellett várni. Ľubomír Michalík labdája megtalálta Szarka Ákost a tizenhatoson belül, aki senkitől sem zavartatva a kapu fölé durrantott. A vezetést a vendégek szerzeték meg, mégpedig a 20. percben. Kwin eladott labdája Dimunt találta meg, azonnal továbbpasszolt a francia Oumar Diabyhoz, ő pedig a bosnyák Nermin Haskićnak adta tovább. A kassaiak gólvágója jobbról lőtte rá a hosszúba, Martin Polaček pedig a tekintetével kísérte a há-

lóba a labdát. Öt perc múlva Diaby ugratta ki a leshatáron Erik Pačindát, aki a tizenhatosról tűzte rá, de erőt vesztett lövését a DAC hálóőre könynyedén védte. Újabb két perc elteltével felcserélték a szereposztást. Diabyt szöktették a bal oldalon, akit végül Kwin utolért, és védőhöz illően szerelt. A hazaiak részéről Horváth távolról kísérletezett, de lökete a léc fölött szállt el. A 28. percben a csapatkapitány, Szabó Ottó ballábas

szabadrúgása a tizenhatos környékéről jelentett veszélyt a kassai kapura, de a macedón Darko Tofiloski kiöklözte. A továbbiakban Sarr lövése az oldalhálón végezte, ahogy Brašeň is csak helyzetig jutott. A félidő végén még a kassaiak növelhették volna az előnyüket. Diaby a bal szélen ugratta ki a bosnyák gólszerzőt, középre adta a labdát, és ha Pačinda lekezeli, akkor két góllal vezettek volna a keletiek. A második félidő jól kezdődött a hazaiak számára. Az 52. percben Szarka bal oldali beadását Horváth kapásból és ballal küldte a kapuba. Az 57. percben Sarr passza Matúš Turňát találta meg a jobb oldalon. Lövésébe Tofiloski beleért, a labda a kapufán csattant, a kipattanót pedig nem sikerült a kapuba juttatni. Néhány perc múlva Horváth lövése nem okozott gondot a kassaiak hálóőrének, később pedig Szabó szabadrúgásánál nem kellett közbeavatkoznia. A DAC továbbra is támadott,

de a győzelmet nem sikerült megszerezni. Az utóbbi két mérkőzéshez hasonlóan 1:1-es döntetlen született. A sárga-kékek a hét folyamán kétszer is megütköznek a szeniceiekkel. Április 21-én, kedden a Slovnaft Cup elődöntőjének visszavágóján 17.30-kor – az első összecsapás 1:0-ás dunaszerdahelyi sikert hozott –, majd szombaton a bajnokságban. Szenicén 2:1-re diadalmaskodtak a hazaiak az idény első mérkőzésén, majd Dunaszerdahelyen 3:0ra győztek a sárga-kékek.

(18. – 11-esből –, 26. és 89.), ill. Chren (9. – öngól), Charizopulos (84. – öngól); ŠK Slovan Bratislava– MFK Ružomberok 1:0 (1:0), g.: Saláta (9.); MŠK Žilina–Spartak Myjava 0:1 (0:0), g.: Duga (64.).

FC DAC 1904–MFK Košice 1:1 (0:1). Góllövők: Horváth (52.), illetve Haskić (20.). Sárga lap: Sarr (43.), Ljubičić (44.), illetve Diaby (62.), Viazanko (67.), Tofiloski (84.). Játékvezető: Richard Trutz. Nézők száma: 2569. DAC: Polaček – Turňa, Michalík, Kwin, Szabó – Ljubičić, Horváth – Ujlaky (46. Černák), Sarr, Brašeň – Szarka (80. Jurčo). Vezetőedző: Tomislav Marić. Kassa: Tofiloski – Tóth, Žebík, Huk, Viazanko – Dimun, Šinglár, Pavúk (86. Gáll) – Haskić (90. Horodník), Pačinda, Diaby. Vezetőedző: Marek Fabuľa.

A bajnokság állása

További eredmények: AS Trenčín– FC Spartak Trnava 1:0 (0:0), góllövők: Rabiu (46.); ŽP Šport Podbrezová–FK Dukla Banská Bystrica 1:1 (0:0), g.: Škutka (71.), illetve Vajda (90. – 11-esből); FC ViOn Zlaté Moravce–FK Senica 3:2 (2:1), g.: Juhar

A 27. forduló műsora: április 24., 19.00: Banská Bystrica–Žilina; április 25., 16.30: Kassa–Slovan Bratislava, 19.00: Ružomberok–Trenčín, Senica–DAC, Spartak Myjava–Zlaté Moravce; április 26., 19.00: Spartak Trnava–Podbrezová.

1. Trenčín

26 17 5 4 54:25 56

2. Žilina

26 14 9 3 52:20 51

3. Trnava

26 11 8 7 38:22 41

4. Slovan

26 12 3 11 31:35 39

5. Senica

26 9 10 7 37:35 37

6. Myjava

25 11 3 11 29:34 36

7. Ružomberok

27 8 9 10 33:36 33

8. Kassa

27 8 6 13 33:44 30

9. DAC

26 6 11 9 27:34 29

10. Zlaté Moravce

26 7 6 13 21:43 27

11. Podbrezová

25 6 8 11 25:32 26

12. Ban. Bystrica

26 3 10 13 26:46 19

A góllövőlista éllovasai: 1. Matej Jelić (Žilina) és Jan Kalabiška (Senica) – 13 gól. 3. Štefan Pekár (Myjava), Jaroslav Mihalík (Žilina), Lukáš Čmelík (Žilina) és Nermin Haskić (Košice) – 9 gól. 7. Ján Vlasko (Trnava) és Patrik Vajda (Banská Bystrica) – 8 gól. Rajkovics György Vojtík Szimona felvételei


48

Hirdetés

Csallóköz


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.