Csallóköz - 2015/16.szám

Page 1

Csallóköz SOMORJA > DUNASZERDAHELY > NAGYMEGYER > KOMÁROM

Új vezetés a termálfürdő élén A családi pihenés központja

4. oldal

Nézőpont Rajkovics Péter rovata

Csalók Szélhámosok között vergődik Szlovákia. Jelenleg az országot egy újabb nagy gazdasági botrány fojtogatja, annyi viszont biztosnak tűnik, hogy ismét csak kisebb halak kerülnek a kelepcébe. Ez a névleges demokráciák egyik jellegzetessége. Azt gondolom, hogy országunk éppen attól vált a rokonok birodalmává, mert képtelen a megfelelő rendszerré érni. Ennek levét isszuk minden nap, hiszen tőlünk délre legalább vannak olyan esetek, amikor ismert közéleti személyeket vádolnak meg és azok börtönbe is kerülnek. Szlovákia ezzel szemben a lehetőségek országa már évtizedek óta. A legtöbb opcióval viszont kevesen éltek, ennek eredménye pedig a napjainkban tapasztalható lét, melyben a hazai termék az üzletek polcain csak ritkaság. Külföldön pedig alig találunk rájuk. A hatalmukat pedig természetesen ismét azok használják ki, akik olyan úton kerültek az előjogokhoz, melyeket inkább titkolnak. A polgár közben mérgelődik, de én inkább csak nyugtatnám a kedves olvasót, hiszen a forgó kerekek továbbra is változás nélkül pörögnek. Pártok és pártoskodók barátai az állami megbízások körében, ez lesz a jövőben is, mi közben a közvetlen környezetünkön tudunk változtatni. Rajtunk múlik az első lépés, és tudjuk, még mindig a mosoly a kincs, mely nem ismer eurót és korrupciót, kizárólag reményt nyújt még a sötétben is. A mi tájainkon pedig hiánytermék a fény.

Žitný ostrov 2015. április 14., 16. szám

Ára: 0,70 €

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokoz.com

„Újra gólokat akarok lőni!”

SZABADFELHASZNÁLÁSÚ HITELEK

Érti a szurkolói kritikát

600 – TÓL,, 100.000 EUR – IG

41. oldal

ILLETÉK NÉLKÜL MINDENT ELINTÉZÜNK ÖN HEL YETT HELYETT

0917 833 128

Lopás minden mennyiségben Somorján az ipari park területén két pozsonyi illető (23 és 42), valamint egy 23 éves nyékvárkonyi és egy 23 éves helyi személy februárban feltört egy fém konténert, amelyből 18 500 euró értékben loptak el különféle szerszámot. Hat hónap–3 év közötti börtönt kaphatnak. Ugyancsak lopás vétségével gyanúsított meg a rendőrség egy 31 éves csallóközkürti férfit,

aki Dunaszerdahelyen egy lakótelepi parkolóban feltört egy személyautót, kiszedte belőle a rádiót, a csomagtartóból pedig szerszámokat vitt el, összesen 300 eurós kárt okozva. Szintén lopás a gyanúsítás egy 34 éves patonyréti illetővel szemben. Ő Illésházán egy leparkolt személyautóból 22 liter üzemanyagot lopott el 28,24 euró értékben, az üzemanyagtank megrongálásával pedig további 60 eurós kár van a rovásán. A lopásról szóló híreket

egy 60 éves nyékvárkonyi nő tolvajlásával zárjuk, aki textil darabárut és szállítóleveleket orozott el, amit nem volt hajlandó visszaszolgáltatni. A 13 228 euróra becsült lopásért, akárcsak az előző két ügy gyanúsítottja, két évig terjedő szabadságvesztést kaphat. Az év 14. hetében a Dunaszerdahelyi járás útjain történt 3 közlekedési balesetnél egy személy súlyosan megsérült. A további káresemények száma 10 volt. (–) Net-felvétel

● Előfizetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44; e-mail:online.csallokoz@gmail.com ●


2

Tudósítás > Játék

Csallóköz

Mága Zoltán a Reménnyel ünnepelt A hegedű virtuóza elkápráztatta a közönséget BŐS – A nagyközség ismét fogadta a világhírű hegedűművészt, Mága Zoltánt, aki ezúttal csinos kísérőin kívül Berki Artúr zongoravirtuózzal érkezett. Koncertjének ezúttal a Remény katolikus hetilap alapításának 25. év-

meggyőződésének adott hangot, hogy a jelen virtuális valóságában is szükség van értéket képviselő nyomtatott sajtóra. Herdics György főszerkesztő, a hetilap nevében üdvözölte a jelenlévőket. Gondolatban megidézte a huszonöt évvel ezelőtt induló vállalkozás izgalmát, s beszélt a jelen

A főszerkesztő: Herdics György

meg a legfiatalabb (öt), a legidősebb (kilencvenhárom) és a legtávolabbról érkező rajongóját (Ipolyság). Zárásként Albán József helyi plébános, a

Remény főszerkesztő-helyettese mondott köszönetet a nagyszerű élményért. Mészáros Péter

Mészáros Angelika felvételei

Mága Zoltán

fordulója adott alkalmat, mely a csallóközi településen talált új otthonra. A hetilap munkatársait és olvasóit a helyi plébániatemplomban fogadta Fenes Iván polgármester, aki a katolikus sajtóterméket méltatta. A rendezvény folyamán hasonlóan tett Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke is, aki azon

A fővédnök: Berényi József

gondjairól is. Szavait a remény jegyében és a Remény nevében zárta… Mága Zoltán a játék szüneteiben fejezte ki örömét, hogy ismét felvidéki barátainak muzsikálhat, és római katolikusként maga is hangot adott jókívánságainak az „ünnepeltet” illetően. Ahogy hagyományosan szokta, ezúttal is koncert DVD-vel ajándékozta

A délután művészei

Keressen 10 eurót!

Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 15. számban közölt feladványért („Apa hozta a lányát, anya a fiát.” – „Undesser Tímea: Tanulj meg fotózni érthetően!”) Németh Gyula (Vágfarasd) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Különösen víz, gáz, villany nélkül...” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: április 20. A Remény-tisztelők messziről is eljöttek Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTÍK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 55. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja a WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta, IČO: 45 252 122 és a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Nyomja: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vezekény. Terjeszti aD. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 55. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta, IČO: 45 252 122 a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Tlač: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky – program Kultúra národnostných menšín Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz


2015. április 14. | 16. szám

3

Tudósítás > Ajánló > Hirdetés

A szépkorúak egyre aktívabbak Közgyűlést tartott a járási nyugdíjas egylet DUNASZERDAHELY – A járási hivatal nagy üléstermében tartották meg a Szlovákiai Nyugdíjas Egylet járási szervezetének ünnepélyes közgyűlését. Jelen volt a szövetség országos alelnöke, Igor Fábián és a kerületi szervezet elnöknője, Margita Fabiánová is. A 2012–2014-es időszak sikeres tevékenységéről Kovács Ferenc járási elnök számolt be. A taglétszámot si-

került 3932 főre emelni, az alapszervezetek száma 41. Céljuk, hogy több helyi szervezet legyen, hiszen a járásban 66 község és 3 város van. „Jó, hogy tagjaink szélesebb körben élnek a központ nyújtotta tavaszi és őszi rekreációs lehetőségekkel. Az értékelt időszakban többen jártak a találkozóinkra és összejöveteleinkre is. Járási nótafesztiválokat és előadói műsorokat szerveztünk. Nőtt az érdeklődés a sporttevékenységek iránt. Míg a 2012-es megyei olimpián 22 ta-

gunk három első, két második és négy harmadik helyet szereztek, addig 2014-ben 25 résztvevőnk hét arany-, öt ezüst- és nyolc bronzérmet nyertek. A Nagyszombati kerület járásai között a 2. helyen végeztek” – mondta a járási elnök. Beszélt még a kerületi szervezet rendezvényein (reumatológiai napok, idősek iránti tisztelet hónapja) való részvételről. Szólt a Magyar Nyugdíjas-szövetséggel való 2001-től tartó együttműködésről is, végezetül a nyugdíjasok kormánnyal szembeni

Kis vadnyugat is érkezik NAGYMEGYER – Remek kikapcsolódási lehetőséget kínál az érdeklődőknek az április 18-án zajló lovasnap. A helyi Plauter-kúria területén már reggeltől lehet horgászni, ugyanebben az időben látványos íjászverseny is zajlik majd, a lovaglás mellett délelőttől gyerekprogramokkal várják a kicsiket, a délutáni órákban pedig a néphagyományok ápolása kerül az előtérbe, melyben vidám nótázók, valamint a nyugdíjasklub dalköre,

továbbá egy citerazenekar is a színpadra lép. Várhatóan sokan lesznek kíváncsiak Múcska Gergő vadnyugati stílusú lovasbemutatójára, de biztosan nagy érdeklődés kíséri Hamza Viktória fellépését is gyönyörű lovaival. A nap folyamán kézműves-foglalkozások, állatsimogatás, réteshúzás és hagyományos magyar ételek készítése, kóstolása is színesíti a programot. Kovács Zoltán Fotó: archív

követeléseinek teljesülését értékelte. Ilyen például, hogy ingyenesen utazhatnak vonattal, nőtt a karácsonyi nyugdíj, készül a minimális nyugdíjat biztosító törvény. A vendégek hozzászólásai után vita, majd a járási nyugdíjas egylet új vezetőségének megválasztása következett. A küldöttek további választási ciklusra Kovács Ferencet erősítették meg az elnöki poszton. Vladislav Kmeť A szerző felvételei


4

Csallóköz

Riport

Új vezetés a termálfürdő élén A családi pihenés központja NAGYMEGYER – A csallóközi kisváros kiváló termálfürdőjének köszönhetően Dél-Szlovákia egyik legjelentősebb turisztikai kincsévé vált. Április 1-jétől az új városi képviselő-testület új vezetőséget választott a termálfürdő élére. A létesítményt két ügyvezető igazgató irányítja mostantól, Görföl Vilmos és Kórósi Zalán városi képviselők személyében. Terveikről, elképzeléseikről beszélgettünk velük. „Régebbről ismerem a termálfürdőt. Korábban a felügyelőbizottság tag-

ja, majd elnöke voltam, tehát a megfelelő áttekintéssel rendelkeztem az itt zajló folyamatokról. A mai helyzetem azonban teljesen más. A vezetői felelősség hatalmas, mivel kollégámmal fogjuk irányítani azt a létesítményt, amely a város fejlődésének, a lakosok érvényesülésének egyik mozgatórugója. Tisztában vagyok azzal, mi kell ahhoz, hogy a termálfürdő továbbra is korszerű, vendégbarát és vonzó turisztikai, rekreációs központ legyen. Véleményem szerint minden a felkészült és összetartó munkakollektíván múlik. Szeretném elérni, hogy az alkalmazottaink tegyék magukévá azt az alapkövetelményt, miszerint a személyzet a turistákért, látogatókért van jelen, nem pedig csak azért, mert valahol dolgozni kell. Ennek érdekében készül az alkalmazotti etikai kódex és egy átfogó értékelési rendszer, amelyben a fő hangsúly a személyes elkötelezettségen, az odaadáson és a maximális munkateljesítményen lesz. A meglévő alkalmazottakkal megyünk tovább, mert úgy gondolom, meg tudnak felelni az

új cégkultúra elvárásainak. A javadalmazás is a munkaeredmények függvénye lesz, motivációs elemként mozgóbér résszel. Célunk az, hogy a nagymegyeri termálfürdő családi rekreáció színhelye legyen, minél több nagyszülő, szülő és gyermek töltse itt együtt a szabadidejét. Óriási tartalékot látok továbbá a marketingtevékenységben. Véleményem szerint a régió és egyben a fürdő gyengeségei között szerepel a megfelelő marketingtevékenység és marketing-kommunikáció hiánya. Ezért szükségesnek látom egy átfogó fejlesztési program kialakítását, amely a marketing a szolgáltatásfejlesz-

tés, valamint a humánerőforrás-fejlesztés összhangjára épülne. Ez egy olyan hosszú távú célkitűzés, amelynek a végpontja, eredménye a kistérség idegenforgalmi központjaként funkcionáló hévízfürdő lenne. A közeljövő legnagyobb kihívása az új fedett medence hozzáépítés lesz a nyári szezonban, hogy még a tél előtt elkészüljön. Megemlíteném továbbá, hogy rendkívül fontosnak tartom a konstruktív együttműködést a városvezetéssel. El akarjuk érni, hogy a termálfürdő gazdasági eredményeit minden egyes nagymegyeri lakos élvezze, és méltón legyen büszke a messze földön ismert fürdőre. Fontosnak tartom továbbá a szállásadókkal történő együttműködést, annak érdekében, hogy kölcsönösen kicseréljük tapasztalatainkat és ez által is elősegítsük a látogatottság növelését” – mondta el Kórósi Zalán, az egyik ügyvezető igazgató. „A termálfürdővel kapcsolatos meglátásaink kollégámmal mindenben megegyeznek, városi képviselőként magam is követtem a létesítmény dolgait. Mun-

Kórósi Zalán és Görföl Vilmos

kánk egyik fő célja a látogatottság növelése lesz. Jobb, hatékonyabb marketinggel, amihez tartozik a hazai és külföldi idegenforgalmi vásárokon, kiállításokon való folytatólagos részvétel. Akár önálló kiállítóként is, nem csak a Csallóköz-Žitný ostrov Regionális Idegenforgalmi Szövetséggel közösen. Igyekeznünk kell idevonzani a lehető legtöbb visszatérő, hagyományos vendéget Csehországból, Lengyelországból, Magyarországról, még ha az utóbbi fejlett fürdőturizmussal is rendelkezik. Foglalkozunk a látogatók számára érdekes fakultatív programokkal. Információs irodát fontolgatunk, amely ezt végezné. A termálfürdőben szolgáltatási csomagokat készítünk elő. A belépőjegyhez például járna a csúszdahasználat és az akadálypálya. Szó volt az új 25 méteres úszómedencéről, amely elsősorban a város lakóinak lesz előnyös, de felkínálhatjuk helyi és közeli iskoláknak úszótanfolyam céljából is, akárcsak Szlovákiai más részeiből

erdei iskola szervezésénél. A fürdő területét három zónára akarjuk osztani. Családi pihenési zónára, gyermekvilág zónára, valamint ifjúsági zónára sportpályákkal és kisebb szórakozóhelyekkel. Javítanunk kell a fürdő területét érintő tájékoztatást is. Ezért a bejáratnál információs táblát helyezünk el, továbbá a termálfürdőt csupán megtekintetni kívánó vendégeknek bemutatást s kísérőt is biztosítunk. Folyamatosan teljes mélységében áttekintjük a termálfürdőt és szükség szerint még több, a szolgáltatásaink színvonalát javító intézkedést hozunk. Jómagam a belépésem előtt mintegy hetven elképzelést és javaslatot jegyeztem fel, ezek persze időt és türelmet igényelnek. Kezdetben ezt kérjük mindenkitől is. A képviselőtársaktól, a városvezetéstől, a látogatóktól és a város lakosságától”– nyilatkozta Görföl Vilmos. Vladislav Kmeť Kovács Zoltán felvételei


2015. április 14. | 16. szám

Históriás Csallóköz Nagy Attila helytörténész rovata

Történelmünk

5

Egykor és ma

Ismét a dunaszerdahelyi városkép meghatározó épületeit mutatjuk meg egykori és mai valóságukban. Képes sorozatunk célja az ugyanis, hogy néhány jellegzetes épület egykori és mai helyszínét bemutassuk azok számára, akik már nem emlékezhetnek, miképp is nézett ki a járási székhely. A szerző felvételei

Az 1869-re felépült zsinagóga, a Nagytemplom a Fő (egykor Széchenyi) utcán, az 1900-as évek első felében. A templom bejárata nem innen, hanem a Csillag utca (ma Bartók Béla sétány) felől volt. Ma helyén többek között az általános egészségbiztosító egyszerű épülete áll.

A színezett képeslapon az egykori járási hivatal (korábban főszolgabíróság) épülete látható, amelyet 1912-ben, díszes ünnepség keretében adtak át, s amelyet Hanzl József építővállalkozó készített. A mai épület az eredeti átalakított, módosított változata (Fő utca és Szent István tér).

A bíróság épülete egy érdekes szögből fotózva. Az épület 1907-re épült fel az egykori Tauber-féle telken, amelyet korábban sétatérként akartak használni (Erzsébet tér) (Fotók: Csaplár Benedek Adattár)


6

Tudósítás

Csallóköz

Eljött az idő a témára Az őshonos kisebbségi közösségek léte érték Hosszú évek közös munkájának eredménye, hogy az Európai Parlament legnagyobb frakciójának keretében, az Európai Néppárt Állampolgári jogok, belés igazságügyi szakbizottsági tevékenységén belül áprilisban hosszú hallgatás után megrendezésre kerül az a nyilvános meghallgatás, amely az őshonos kisebbségek Európai Unión belüli jelenlegi helyzetével és a változtatási lehetőségekkel kíván foglalkozni. Az április 22-ei meghallgatás társszervezői Gál Kinga (Fidesz), Csáky Pál (MKP), Nagy József (Híd) és Sógor Csaba (RMDSZ) európai parlamenti képviselők. A rendezvény nyitó-paneljében az Európai Bizottság alapjogokért felelős alelnöke, Frans Timmermans kabinetjének képviselője osztja meg a hallgatósággal a biztos gondolatait a témát illetően. A meghallgatás előadói közt van továbbá dr. Szalayné Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztos-helyettes, a közép-európai régiót is jól ismerő finn nyelvész, Petteri Laihonen, illetve dr. Gabriel Toggenburg, a bécsi székhelyű Alapjogi Ügynökség őshonos kisebbségekkel foglalkozó jogász munkatársa, de beszédet mond Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderális Uniójának (FUEN) elnöke is. A félnapos meghallgatás két szekciójában több, nyilvánvalóan tartalmas előadás hangzik majd el. Az első szekció az őshonos kisebbségek védelmének jogi és gyakorlati garanciáit járja körül, a másik szekció pedig azt boncolgatja, mik az unió területén élő őshonos kisebbségek esélyei.

A kisebbségi Intergroup már az elmúlt választási időszakban is szeretett volna egy hasonló meghallgatást megszervezni, sajnos azonban erre az idő rövidsége miatt már nem kerülhetett sor. 2014-ben az EP-választásokat megelőzően a kisebbségi témát felkaroló képviselők próbálkozásait a kam-

Mészáros Alajos, aki Bauer Edithez hasonlóan szintén meghívást és felszólalási lehetőséget kapott Csáky Páltól a blokkjában, elsősorban arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az unió nem söpörheti a továbbiakban is a szőnyeg alá a kisebbségi problémakört. Mint el-

Net-felvétel

pány egyéb témái söpörték le az asztalról. Akkor Bauer Edit és Mészáros Alajos képviselték az MKP-t az Európai Parlamentben. Bauer Edit szerint annak idején ők is szorgalmazták egy olyan európai parlamenti határozat elfogadtatását, mely egy uniós törvényszintű szabályozáshoz vezetne a kisebbségek jogállásának garanciáit illetően, akár az Európa Tanács 2001-es ajánlását véve alapul. A volt EP-képviselő úgy véli, jelenleg is ez jelenthetne előrelépést.

mondta, elsősorban az őshonos kisebbségekre kell összpontosítani, és azon belül is azokra a kisebbségek, amelyek anyaországa uniós tagország, mint pl. Svédország, Ausztria és természetesen Magyarország. „Tisztában vagyok azzal, hogy amennyiben megszületik a politikai akarat egy átfogó európai kisebbségi normarendszer létrehozására, ez a Bizottság és a Tanács hathatós közreműködése nélkül nem jöhet létre. Ami még bonyolít-

hatja ezt a jogalkotási folyamatot, az az Alapszerződés kiegészítésének esetleges szükségessége” – fogalmazott Mészáros. A második szekció bevezető beszédét tartó Csáky Pál EP-képviselő felszólalásában arra is ki kíván térni, hogy az EP-nek ki kellene jelentenie, az őshonos kisebbségi közösségek léte olyan érték, amely gazdagítja Európát, amelyet meg kell őrizni, s amely fennmaradását támogatni kell. Ehhez szükséges egy jogi normarendszer, amely mindezt biztosítja. „Eme normarendszer éltetőjeként pedig intézmények is jöjjenek létre, amelyekhez az őshonos kisebbségi közösségekhez tartozók fordulni tudnak, s amelyek oda tudnak, és oda akarnak figyelni életükre és problémáikra” – fogalmazott az EP-képviselő. A képviselő szerint a meghallgatás felhívhatja a figyelmet arra az identitásválságra, amellyel Európa napjainkban küszködik, s amelyet meg kellene szüntetnünk. Mint mondta, a kontinens politikusainak a mesterségesen gyártott témák helyett az európai nemzetek jövőjéről kellene felelősséggel gondolkodnunk. „Én azt szeretném elérni ezzel a konferenciával, hogy írásos dokumentum is szülessék az őshonos kisebbségek esélyeiről, amelyre majd a későbbiekben hivatkozni is lehet” – fűzte hozzá Csáky. A rendezvényt, amelyen az angol, német, francia, spanyol és magyar nyelv mellett a szlovák és román tolmácsolás is biztosított, Gál Kinga, a Kisebbségi Intergroup néppárti társelnökének konklúziói zárják. Dunajszky Éva

A nagypénteki DAC–Nagyszombat derbi közjátéka Az április 3-i DAC–Nagyszombat futballmérkőzésen a rendőrök nyolc Spartak-drukkert és egy DAC-szurkolót állítottak elő. Közülük egy 23 nagyszombati renitenst hivatalos személy elleni erőszak elkövetésével gyanúsítottak meg. A szurkoló a mérkőzés alatt egy rendőrhöz lépett és arcul ütötte, amivel egyszeri ápolást igénylő sérülést okozott neki. Azonnal zárkába került, majd gyorsított eljárásban a bíróság jogerősen elítélte. A többi előállított személyt

szabálysértési eljárás alá vonták. Egy DAC fan rendbontásért helyszíni bírságot perkált le, míg egy Spartak szurkolóval szemben szabálysértési eljárás indul a sportrendezvények szervezésére vonatkozó törvény megsértése miatt. A mérkőzésen készült videofelvételek kiértékelése folyamatosan történik, a felismert rendbontókat és sportrendezvény megzavaróit a későbbiekben vonják felelősségre. (pz) Vojtík Szimona felvétele


Jegyzet > Hirdetés

2015. április 14. | 16. szám

Pénzvilág Rajkovics Péter rovata

Csak néhányat kell lépni Európa többi részétől, miközben a termékek ára már nálunk is hasonló, továbbá jóformán tőlünk nyugatra csak a szolgáltatások drágábbak? A válasz ugyanakkor bonyolult, hiszen vannak ugyan közgazdasági elméletek, de ezek sokszor sántítanak Net-felvétel

A statisztikai összehasonlítások szerint, amelyet az Eurostat végzett, 2013-ban Szlovákiában a bruttó átlagfizetés 833 euró volt, amely jócskán elmaradt a 2660-os EU-s átlagtól. Más kérdés, hogy az országon belül is akad milliós tömeg, akinek a havi fizetése nagy mértékben elmarad a hazai átlagtól, melyet néhány bankári fizetés erősen megdob. A kérdés természetesen rögtön adódik. Miért vagyunk olyan messze

a témában. A különbségek egyfajta szintet mutatnak. Én úgy vélem, hogy a demokrácia fejlettségét. Ott, ahol a polgárok képtelenek harcolni jogaik valóságáért, a mindenkori kormányzat is azt tesz velük, amit akar. Ezért aztán Bulgá-

7 riában még a szlovák fizetésnek is csak a felét kapják és tudjuk, hogy nálunk is lehetne rosszabb. Azért jobb is, csupán arra volna szükség, hogy az ország utat találjon a fejlődésre. Fektessen be a fejlesztésekbe, induljon el a képzés egy adott és nagyon pontosan kijelölt terület felé. A tévhitekkel szemben az autógyártásban nem ez történt, mert nagyon kevés speciális oktatási képzés jött létre ebben az irányban, a magyar ajkú területeken pedig aztán végképp nem találunk olyan iskolát, amely kimondottan szakembereket nevelne. Erre nincs is esély egy olyan államban, amelyben az oktatási minisztérium a vetésforgót követi, csak úgy jönnekmennek a vezetői és koncepció nélkül a kormányok folyamatosan belső embereik pofátlan meggazdagodásán dolgoznak. A korrupció minden fejlett országban jelen van, de ott működnek rendszerek is, amelyek megakadályozzák, hogy ordító formát öltsenek. Emellett dolgoznak a fékek, a társadalom tagjai is tudják hol a helyük, s nem a zebrán és a füvön parkolnak, hiszen az őket is szolgálja. Jó volna ezt felfogni, mert ettől még nem fogunk hétszer annyit keresni, mint a svájciak, de legalább élhetőbb országot teremtünk. A nemzetek számára is.


8

Csallóköz

Tudósítás

A szerző felvételei

A közös felvétel

Tizenöt pedagógust tüntettek ki KOMÁROM – Április 8-án a Tiszti Pavilon dísztermében fogadta a városvezetés azokat a pedagógusokat, akiket oktatási intézményeik kitüntetésre terjesztettek fel az idei pedagógusnap alkalmából. Az okleveleket, emlékplaketteket és a virágcsokrokat Stubendek László polgármestertől, Knirs Imre és Keszegh Béla alpolgármesterektől, valamint Szénássy Tímeától, a képviselő-testület oktatási, kulturális és ifjúságügyi bizottságának elnökétől vehette át a 15 kitüntetett – név szerint a következők:

tást is: példát arra, hogyan kell emelt fővel nézni a világba, bármilyen történelmi szélben. Diákjaival kiváló eredményeket ért el a különféle történelmi és helytörténeti témájú versenyeken. Sokéves helytörténeti kutatómunkájának elismeréseként 2013-ban meghívást kapott tanítványaival a strasbourgi Európa Parlamentbe.

Szilárd Erika 1990-től vezeti az Eötvös utcai Magyar Tannyelvű Alapiskolában működő Kicsinyek Kórusát, amellyel rendszeresen részt vesz az évenkénti járási minősítő versenyeken, valamint a háromévente megrendezésre kerülő országos minősítő versenyen, a Csengő Énekszón. A kórussal a bronzsávos, többször az ezüstsávos, sőt az aranysávos minősítést is megszerezte. A 2013/14-es tanévben iskolájában Eötvös-díjjal jutalmazták.

Blázsovits Judit Több mint három évtizede áll a katedrán. 1989-től az Eötvös Utcai MTNYA diákjainak nemcsak történelemtudást ad át, hanem emberi tar-

mészetiskolának, iskolai nyári táboroknak.

Goda Turcsányi Gabriella A Munka Utcai MTNYA magyar–történelem szakos pedagógusa, a történelem tantárgybizottság vezetője. Tanítványai kimagasló sikereket értek el a különféle magyar nyelvi tanulmányi versenyeken; például többen is eljutottak közülük a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei fordulójába, Budapestre. A Jókai és kora elnevezésű irodalmi versenyen több évben is első helyen végzett az általa felkészített csapat, és a Bendegúz anyanyelvi versenyen is dobogós helyet szereztek diákjai.

Vörös Hajnalka

Blázsovits Judit

Sziráczki Emese A komáromi Munka Utcai MTNYA mellett működő napközi otthon főnevelőnője, aki sokéves odaadó munkájának köszönhetően méltán vívta ki a gyerekek, a szülők és a nevelőtestület tiszteletét, bizalmát. Élménynyé tudja tenni a gyermekek számára a velük töltött időt, és kitartóan keresi a jó kapcsolat megteremtésének lehetőségei a szüleikkel is. Lelkes szervezője és résztvevője a szombati szabadidős foglalkozásoknak, ter-

23 éve tanít, jelenleg a Jókai Mór Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában. Tanítványai sorozatosan előkelő helyen végeznek a megmérettetések során matematikából és technikából egyaránt. A hazai járási és regionális fordulókon iskolánkat képviselve diákjai mindig az élmezőnyben helyezkednek el a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen, a Pitagoriászon és a matematikai olimpián. A kezdetek óta sikeresen bekapcsolódik a műszaki olimpia járási fordulóiba is. Ebben az évben tanítványa az első helyet megszerezve a kerületi fordulóban is eredményesen szerepelt, a 4. helyen végzett.

Prágay Marianna

Prágay Marianna A Művészeti Alapiskola harmincéves gyakorlattal rendelkező zongoratanára, a zongora tantárgybizottság vezető tanára, az iskola művészeti tanácsának tagja. Zenei alapképesítését a néhai Művészeti Népiskolában szerezte. Tanult a Pozsonyi Konzervatóriumban, diplomáját a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen szerezte. Diákjai kiemelkedő helyezéseket értek el az országos zongoraversenyeken és sikerrel tanulnak tovább olyan intézményekben, mint a Hágai Evangélikus Egyetem vagy a budapesti Bartók Béla Konzervatórium.

Ružena Baloghová A Művészeti Alapiskola énektanára, az intézmény művészeti tanácsának és iskolatanácsának tagja. Diákjaival országos versenyeken kiemel-


Tudósítás > Hirdetés

2015. április 14. | 16. szám

A Selye János Egyetem óvópedagógiai szakán szerzett oklevelet. Igazgatóként nagy felelősséggel irányítja az óvodát, kiemelten fontos feladatának tartja az anyanyelv megszerettetését és megőrzését, valamint a néphagyományok ápolását is Az elmúlt években különösen sokat tett még a gyermekbarát óvodai környezet megteremtéséért.

Szlovák tannyelvű oktatási intézmények kitüntetettjei: Sýkorová Kristína – a Határőr utcai alapiskola első minősítővizsgával rendelkező pedagógusa;

Vörös Hajnalka

kedő eredményeket ért el Kassán és Pozsonyban. Több növendéke neves művészeti iskolán folytatta tanulmányait, ketten közülük pedig a Brémai és Budapesti Opera szólistái. Mesterkurzust szervezett nyugat-szlovákiai énektanárok számára, vokálművészként pedig több hazai és külhoni színpadokon szerepelt.

Barta Ildikó

Ružena Baloghová

1978-tól dolgozik az iskolaügyben. 2010 januárjától a Ferences Barátok utcai magyar óvoda igazgatónője.

Barta Ildikó

9 Nela Trávničková – a J. A. Komenský AI alsó tagozatos pedagógusa; Želmíra Dobrovická – a J. A. Komenský AI kémia szakos pedagógusa; Zdeňek Pazdera – a Rozmaring utcai AI tornatanára; Alžbeta Kuníčková – az Eötvös utcai óvoda óvónője; Mária Králová – a Kapitán utcai óvoda pedagógusa, az intézmény nevelési programjának egyik megalkotója; Danka Záhumenská – a Béke utcai óvoda igazgatónője. Vas Gyula


10

Žitný ostrov

Spravodajstvo

Odpovedá riaditeľka ÚPSVR Dunajská Streda Ing. Zdenka Masodiová

Kto má nárok na takzvanú absolventskú prax? – Príspevok je určený absolventovi školy, vedenému

v evidencii uchádzačov o zamestnanie, ktorý je mladší ako 26 rokov a ukončil príslušným stupňom vzdelania sústavnú prípravu na povolanie v dennej forme štúdia pred menej ako dvomi rokmi, a od jej ukončenia nemal pravidelne platené zamestnanie. Minimálna doba vedenia absolventa v evidencii uchádzačov o zamestnanie pre účely poskytnutia príspevku je jeden mesiac.

Ako prebieha „absolventská prax“? – Vykonáva sa pri týždennom pracovnom čase 20 hodín po dobu minimálne 3 mesiace a maximálne 6 mesiacov bez možnosti jej predĺženia a opakovaného vykonávania. Absolvent školy môže byť zaradený na vykonávanie absolventskej praxe len v tom odbore, ktorý ukončil príslušným stupňom vzdelania v dennej forme štúdia pred menej ako dvomi

rokmi. Paušálny príspevok sa poskytuje absolventovi vo výške 65% sumy životného minima, poskytovaného jednej plnoletej fyzickej osobe (128,75 eur). Úrad ďalej uhrádza náhradu poistného na úrazové postenie počas vykonávania absolventskej praxe. Aké sú prínosy absolventskej praxe? – V prípade absolventskej praxe nejde priamo o vytvorenie pracovného miesta, ale

absolventská prax umožňuje zamestnávateľom zapracovávať a preveriť schopnosti mladých uchádzačov o zamestnanie pred prijatím do pracovného pomeru. Z hľadiska absolventov je prospešná predovšetkým tým, že napomáha zvyšovať ich zamestnanosť. Umožňuje získanie odborných zručností a praktických skúseností u zamestnávateľa, ktoré zodpovedajú dosiahnutému stupňu vzdelania absolventa školy v príslušnej skupine učebných alebo študijných odborov.

Prevencia a dôraz na právne vedomie Lepšie je predchádzať ako neskôr riešiť neželané následky OKOČ – Je všeobecne známe a praxou overené, že lepšie je predchádzať ako riešiť následky. A toto neplatí iba o chorobách. Okresné riaditeľstvo polície v Dunajskej Strede, menovite veľmi populárna preventistka Sabina Baloghová, v spolupráci s Žitnoostrovským osvetovým strediskom, zastúpeným metodičkou Gabrielou Borosovou, realizujú cyklické školenia pre deti a mládež v oblasti prevencie patologických javov. V posledný marcový deň to boli prednášky v Spojenej špeciálnej internátnej škole s VJM v Okoči, ktorú vedie Alžbeta Tomášová. Účastníci dostali užitočné informácie – samozrejme, že ich veku primeraným spôsobom – o ohrozeniach, ktoré ich v bežnom živote obklopujú. V prvom rade to boli upozornenia z oblasti dopravy vzhľadom na fakt, že na jar sa zvyšujú počty úrazov a nehôd bicyklistov a chodcov. Odborníčka deťom radila čo všetko musí bicyklista ako účastník dopravnej premávky vedieť, čo používať a ako má byť jeho bicykel vybavený. V ďalšej časti sa venovala školeniu z oblasti zákla-

Je tu jar...

Žiaci získali veľa užitočných informácií Foto: archív autorky

dov právneho vedomia a trestnoprávnych úkonov, ktoré sa týkajú práve vekovej skupiny adolescentov. Na „trhu“ je nesmierne pestrá ponuka syntetických drog v rôznom vábivom balení, ktoré vyvolávajú nezvratné škody na ľudskom organizme, a to neraz hneď po prvom užití. Ale netreba sa zameriavať iba na drogy. Oveľa prístupnejším, ale nemenej nebezpečným je alkohol. Práve pred Veľkou nocou a prázdninami prítomných aktivistky školenia upozorňovali na nástrahy tejto závislosti, ktorú práve deti často podceňujú. Osobitne zaujímavou bola voľná diskusia, v rámci ktorej účastníci využili možnosť pýtať sa na možné právne dopady svojich činov, veľakrát sa pohybujúcich na hranici zákona. Platí pravidlo, že neznalosť zákona neospravedlňuje a preto je správna informovanosť veľmi potrebná – a to vo všetkých vekových kategóriách. Všetci účastníci školenia dostali metodické materiály, ktoré v spolupráci s Okresným riaditeľstvom polície v Dunajskej Strede vyrobilo Žitnoostrovské osvetové stredisko aj v maďarskom jazyku. (svetlovská)

Foto: Ľubo Banič


11

Reportáž

14. apríl 2015 | číslo 16

Zisťovali sme ako chutí maratón Ak nenaháňate kilometre a sekundy, je to zdravie i pôžitok ŠAMORÍN – Legenda vraví, že populárny bežecký ošiaľ menom „maratón“ sa inšpiroval historickým faktom – víťazstvom Grékov nad Peržanmi v roku 490 pred našim letopočtom. Vtedy grécky vojak Feidippides „non stop“ behom z mestečka Marathón do Atén prišiel oznámiť radostnú správu o víťazstve Aténčanov. Samotný maratónsky beh ako atletická disciplína prešiel dlhým vývojom. Sprvoti sa behalo okolo 40 kilometrov, až neskôr sa spresnila dĺžka trate na sú-

zakopalo vojnovú sekeru a OH 1984 v Los Angeles už boli svedkom aj maratónskeho behu žien. V ostatných rokoch sa tento fenomén stal doslova celosvetovým hitom. Behá sa takmer v každej svetovej metropole (s viactisícovou účasťou štartujúcich), no výnimkou nie sú ani menšie mestá. Spomedzi tých našich spomeňme ako príklad Košice, kde sa populárny „MMM“ pravidelne behá už od roku 1924 – patrí medzi najstaršie športové podujatia svojho druhu na svete. Maratón už nie je len športová disciplína, je to aj život-

Imrich Tóth (v žlto-čiernom) na Bratislavskom maratóne

časných 42 km a 195 metrov. Dlhé roky to bola doména mužov, až v polovici minulého storočia sa sem-tam na štartovej čiare objavila žena, niekedy aj v prezlečení. Mužské ego však nakoniec

ný štýl so všetkým, čo k tomu patrí. Beh – a nemusí to byť práve maratón – je nenáročný a zdravý šport, pokiaľ bez súdnosti nenaháňame kilometre a sekundy. Na vykročenie do prvého be-

Imrove rukolapné pamiatky na jeho dva prvé maratóny

žeckého pokusu potrebujeme okrem dobrej obuvi len chuť začať – najlepšie hneď. Dnes už behá obrovské množstvo ľudí, mladých aj tých skôr narodených, veľa len tak pre radosť, nechodia ani na preteky. Tí talentovanejší si to však pália po ceste „jedna radosť“. Napriek tomu si myslíme, že to najvzácnejšie v pelotóne bežcov je masa ľudí, ktorí prekonávajú sami seba bez ohľadu na nejaký výsledný čas... Aj v našom regióne máme kopu bežcov, a zo dňa na deň ich pribúda. Dnes na vás už nikto divne nepozerá a pod fúzami si neprehodí poznámku: „Kam ten blázon beží?". Aj autor týchto riadkov by o tom mohol rozprávať celé príbehy. Máme tu i známe bežecké podujatia s dlhoročnou tradíciou, spomeňme trebárs „Beh priateľstva“ v Orechovej Potôni, beh Galantou, či v tomto roku už 41. ročník behu Komárom – Komárno. No a do popredia sa už dostáva aj beh Šamorínom „Pomlé Run – beh pre celú rodinu“; 8. mája tohto roka sa pobeží už jeho 3. ročník. Ako chutí samotný maratón sme sa spýtali človeka na slovo vzatého, športovca telom a dušou, Šamorínčana Imricha Tótha. Tento štíhly päťdesiatnik (ročník narodenia 1961) nedávno na 10. ročníku Bratislav-

ského maratónu odbehol svoj druhý „diaľkový beh“ v živote a výsledným časom 3:47,55 hodiny (čo značilo 442 priečku) – len pár sekúnd pred Tóthom dobehli známi nadšenci behu, bratia Tamás a Péter Hodossyovci z dedinky Ohrady pri Dunajskej Strede. Podnikateľ a predseda športového klubu rýchlostných kanoistov KCK Šamorín Imrich Tóth športuje už od raného detstva, v dorasteneckom veku patril k špičke československej kanoistiky. Neúprosný čas utekal aj v jeho prípade; vyštudoval vysokú školu, s manželkou Ildikó vychovali troch synov – Gábora, Zoltána a Krištofa, taktiež veľmi úspešných kanoistov, až prišla päťdesiatka. Vek zrelý na smelé rozhodnutia a vtedy si Imro povedal, že to skúsi s vážnejším športovaním. Vybral si maratón, výzvu, či možno sen... Postupne, krok za krokom študoval tréningové plány, bez zbytočnej nervozity, premyslene tak, ako je mu to vlastné. Pribúdali kilometre, ciele, no stále v rozumnej miere. „Vždy musím mať z behu radosť, aj keď to niekedy bolí,“ vraví Tóth a dodáva: „Beh sa mi stal životným štýlom, no popritom veľmi rád bicyklujem. Naše dovolenky s manželkou, to sú

Foto: autor

pripútané kolesa na streche auta. Dokonca sme v rokoch 2012 a 2013 absolvovali ako turisti cyklistický vrchol, známu Tour de France – samozrejme, stretli sme sa aj s Petrom Saganom.“ Svoj prvý maratón bežal v októbri minulého roku v Budapešti. Napriek tomu, že bol dobre pripravený na teplé počasie, neskúsenosť i ďalšie faktory si vybrali svoju daň. „V záverečných kilometroch som sa dosť trápil, no nevzdal som to a čas okolo 4:14 nebol ani najmenej prvoradý,“ vraví. Za miesto svojho druhého maratónskeho behu si Imrich Tóth vybral Bratislavu. Tu 29. marca zabehol po opatrnejšej prvej polovici výborný „osobák“, už spomínaných 3:47. Po pretekoch bol s výkonom spokojný a keď sme ho podpichli, či to nabudúce neskúsi vo Viedni aby mal skompletizovaný celý trojuholník susedských behov, s úsmevom podotkol, že všetko je možné. Na záver nášho rozhovoru nám Imrich Tóth povedal, že on sám bude naďalej športovať a z pozície funkcionára a poslanca mestského zastupiteľstva chce dbať na to, aby mládež, ale aj tí skôr narodení mali možnosť športovať, napríklad i tým praobyčajným, no čarovným behom, ktorý je športom pre celé rodiny. Ján Čikovský


12

Žitný ostrov

Reportáž

Medzinárodný deň Rómov – festival Sršalo to radosťou z pohybu, tancovalo sa dokonca aj v hľadisku VEĽKÝ MEDER – Už jubilejný, desiaty festival pri príležitosti Medzinárodného dňa Rómov sa uskutočnil 8. apríla. Úspešnú tradíciu založili ešte v roku 2003 Žitnoostrovské osvetové stredisko so sídlom v Dunajskej Strede a Mestské kultúrne stredisko vo Veľkom Mederi. S odstupom rokov treba skutočne kvitovať, že festival prináša bohaté ovocie. Pokiaľ v prvom ročníku bolo problémom získať do programu vystupujúcich, v ostatných rokoch sa v dunajskostredskom okrese zakladajú početné neprofesionálne formácie spevu a tanca, motivované sú aj školy či detské domovy. Do odvíjajúceho sa scenára z pera odbornej metodičky ŽOS Ingrid Molnár prispeli talentované rómske deti,

Lehnické Ruže z plameňa sú už osvedčenou, veľmi kvalitnou značkou

Zohra sa vrátila a nesklamala

mládež, ale aj dospelí z Eliášoviec, Lehníc, Dunajskej Stredy, Okoča a Veľkého Medera. Podujatie otvorili riaditeľ MsKS Ladislav Gútay a riaditeľka ŽOS Jana Svetlovská, hosťami festivalu boli aj primátor mesta Veľký Meder Samuel Lojkovíč, vysokoškolský pedagóg, romológ József Ravasz (tento sa publiku aj prihovoril), či poslanec mestského zastupiteľstva Ivan Polgár. Rómsku hymnu v úvode zaspievali dievčatá z lehnickej skupiny „Ruže z plameňa“ Veronika Radicsová a Soňa Sárkőziová. V programe sa striedali vystupujúci všetkých vekových kategórií, ktorí spoločne s publikom vytvorili nesmierne veselú a radostnú atmosféru. Miesto si tu našlo aj umelecké slovo, z tých mladších to boli žiaci Špeciálnej základnej školy z Dunajskej Stredy, zo ZŠ B. Bartóka Veľký Meder, zo ZŠ s VJM Lehnice, ale aj ďalší hosť z

Lehníc – spisovateľ a básnik Tibor Rigó, ktorý predniesol poéziu z vlastnej tvorby. Hlavnú náplň programu však zabezpečujú mladí tanečníci. V priebehu rokov sa už neraz stalo, že členovia z kvalitných skupín nastúpili do školy mimo bydliska či do zamestnania. Mohlo by sa zdať, že z tohto dôvodu bude program ochudobnený. O to väčším prekvapením boli skupiny nové, ktoré v nejednom prípade stáli na javisku po prvýkrát. Napríklad tanečná skupina z Eliášoviec, ktorú priviedla vedúca Nataša Horváthová, ale aj vystúpenie zo špeciálnej ZŠ z Dunajskej Stredy pod vedením Andrei Bodorovej, no veľký potlesk takisto zožali aj tanečníci zo Spojenej internátnej školy s VJM v Okoči, ktorých vedie Ildikó Hrubá. Tu nesmierne upútal najmenší tanečník Adrián Rostás, ktorý má tanec naozaj priamo v krvi.

Dievčatá z Lehníc, skupina Ruže z plameňa sa stali už osvedčenou a veľmi kvalitnou súčasťou festivalu – a ani tento rok nesklamali. K tým dvom, ktoré spievali rómsku hymnu v úvode programu, sa pridala Alexandra Szalayová. Prevedenie tradičných rómskych tancov v ich podaní bolo naplnené energiu, radosťou z pohybu a zaujalo celé publikum. Zlatým klincom programu však bolo vystúpenie obnovenej skupiny Zohra z Dunajskej Stredy so sólistkou Alexandrou Hajdú. Tu už môžeme hovoriť aj o vysoko profesionálnej úrovni. Organizátorov teší fakt, že záujem o účasť a vystúpenie na festivale je každoročne vysoký, a už sa stalo aj určitou cťou stať sa súčasťou programu. Do hľadiska každoročne prichádzajú i rodičia a rodinní príslušníci či kamaráti vystupujúcich,

Zaujali aj Eliášovce...

ktorí so záujmom sledujú program, tlieskajú a spievajú. Tento festival je príležitosťou tancovať nielen na pódiu, ale aj v publiku. Temperament sa nezaprie... Aj keď ide vlastne o vyvrcholenie dlhoročného úsilia „Osvety“, pedagógov a vedúcich skupín, nejedná sa iba o jednorazovú záležitosť – osvetári venujú týmto mladým ľuďom pozornosť počas celého roka. Vytvárajú im možnosti prezentovať sa, motivujú ostatných, upozorňujú rómsku komunitu na ich stáročné tradície a hodnoty ich kultúry. Desať rokov festivalu Medzinárodného dňa Rómov vo Veľkom Mederi sa drží aj vďaka veľkorysej spolupráci MsKS a tohto mesta s osvetovým strediskom a podpore Úradu vlády v rámci projektu „Program kultúra národnostných menšín“. Treba však zdôrazniť aj podporu zo strany starostov niektorých obcí, ako aj fakt, že napríklad František Szitási z Lehníc pravidelne dokáže zabezpečiť dopravu pre žiakov i pedagógov z obce. Sprievodným podujatím festivalu bola aj slávnostná vernisáž vrátane vyhlásenia víťazov výtvarnej okresnej súťaže „XI. Farebný svet Rómov“, ktorú zastrešovalo ŽOS. Stodvadsať obrázkov z celého dunajskostredského okresu posudzovala porota pod vedením výtvarného pedagóga Dániela Krastenitsa. Expozícia tých najlepších zdobí vstupnú halu MsKS vo Veľkom Mederi do konca mesiaca – jasne vypovedá o živote a snoch rómskych detí. Následne víťazné práce poputujú na celoštátne kolo do Galanty. –sve

Foto: archív ŽOS


13

Spravodajstvo

14. apríl 2015 | číslo 16

Oceňovali elitu spomedzi športovcov Rozlohou patrí k menším v kraji, ale výkonmi vyčnieva ŠAĽA – V posledný marcový pondelok sa v priestoroch Domu kultúry konalo defilé najlepších športovcom mesta a okresu za rok 2014. Okresná asociácia telovýchovných jednôt a klubov (OATJK) a mesto Šaľa sa po niekoľkoročnej „odluke“ opäť spojili a spoločne ocenili úspešných športovcov, trénerov a zaslúžilých funkcionárov z mesta i šalianskeho okresu. Šaľa patrí v Nitrianskom kraji k menším okresom, avšak svojimi športovými aktivitami a predovšetkým výsledkami sa radí ku krajskej špičke. Dokazujú to úspechy nielen v domácich súťažiach, ale aj v zahraničí.

Najlepší športovci šalianskeho okresu

Nominovaných bolo spolu 59 jednotlivcov, družstiev, trénerov a funkcionárov. Spomedzi nich vynikli predovšetkým plavec Ádam Bukor (kategória mládež – jednotlivci) a karatista Ľudovít Kocsis (dospelí – jednotlivci), spomedzi kolektívov medzi mládežou dominovali strelci zo Športovostreleckého klubu a v kategórii dospePodpis do pamätnej knihy mesta Šaľa

Glosa

lých prvé miesto získalo družstvo seniorov HKM Šaľa. Poháre vyhláseným športovcom odovzdali za mesto Šaľa viceprimátorka Danica Lehocká a poslanec, člen Komisie mládeže a športu pri Mestskom zastupiteľstve Šaľa Marián Krištof; za OATJK jej predseda Ľudovít Marinčák a podpredseda Ľudovít Kováč. (–)

Foto: archív MsKS Šaľa

Ľubo Banič

Kto pracuje, nech neje?

om sa minule tak trochu zamyslel – občas sa tu rozvíri debata, či majú, môžu alebo absolútne nemôžu byť otvorené obchody v nedeľu a podobne. Ostatne sa to stalo vo chvíli, keď Viki Orbánsky v brat-

skom Maďarsku koniec týždňa predajne zavrel. Veď aj tá predavačka je iba človek, a má nárok stráviť nedeľu doma s rodinou. Cez týždeň sa narobí dosť, a treba navariť, deti a manžela zaopatriť, no a aj si kulilinčok odpočinúť. Svätá pravda, súhlasím do posledného písmenka – kto si v sobotu ráno nekúpi chlieb, v nedeľu ho žrať nebude. Keď to fungovalo za socíku, prečo by to nemohlo platiť aj za kapíku? Ale na druhej strane som začal počítať tých, ktorí sa robote počas tzv. sviatkov nevyhnú. Mimo notoricky známych zdravoťákov – záchra-

nárov, hasičov či policajtov v službe som toho narátal neúrekom. Lekári na pohotovosti, lekári a sestry na lôžkových oddeleniach nemocníc, zamestnanci na čerpacích staniciach, ľudia, zabezpečujúci kultúrne, športové či iné podujatia na konci týždňa – vtedy ich býva najviac. A sú tu ešte všelijakí tí vrátnici a strážnici vo firmách, existujú nepretržité výrobné prevádzky (trebárs vysoké pece v železiarňach), ktoré sa na deň-dva vypnúť nedajú, aj tí, ktorí nás roznášajú – šoféri v MHD či diaľkovej doprave, rušňovodiči a ten spolok okolo nich, piloti lietadiel,

taxikári... Ale i kuchári a čašníci v reštauráciách a pohostinstvách, recepční a iný personál v hoteloch, v zime trebárs vlekári i ďalší na zasnežených svahoch – v lete sú to možno tí istí, ale s inou pracovnou náplňou. No a v neposlednom rade aj tí, ktorí robia do médií: chcete pozerať v nedeľu telku, počúvať rádio, dostať sa na internet či v pondelok ráno si prečítať svoje obľúbené noviny? Aj o to sa musí niekto postarať, na strome to samo nenarastie. Lebo ani fašírka nedozrieva na kríku pod oknom – pravda, ak tú vami zle pripravenú nevy-

šľahnete von oknom a nepristane na dolu rastúcom zlatom daždi. S prižmúrením jedného oka (samozrejme, ani zďaleka sme všetkých v nedeľu pracujúcich nevymenovali) by sme k tým, ktorí idú počas sviatkov s kožou na trh môžeme pridať aj farárov, kostolníkov a poťahovačov zvoncov. A teraz rozmýšľam: kto tu vlastne cez víkend nič nerobí a oddychuje? Nechcem tipovať, iste sa nájdu aj takí, ale predsa... Tak teda všetko zrušme, nech nehorí, nech sa nekradne, aby bol na víkend každý zdravý a nemusel vyhľadať doktorka, nech si urobí prechádzku do prírody, prípadne strávi koniec týždňa sediac pod stolom.


14

Hirdetés

Csallóköz


15

Tudósítás > Jegyzet

2015. április 14. | 16. szám

„Cserenap nyuszikalanddal” ALISTÁL – Április 1-jén különleges napra ébredtek a Corvin Mátyás Alapiskola tanulói, akiket számos meglepetés várt. Reggel kezdődött a cserenappal, amikor szülők, nyugdíjas pedagógusok, diákok tanítottak. Az apukák, anyukák betekinthettek, részesei lehettek a tanítás szépségeinek, buktatóinak, a nyugdíjasok nosztalgiázhattak, a nagyobb diákok pedig kipróbálhatták, milyen is a katedra másik oldalán állni. A napot nehezítette egy játék: fekete, fehér, igen, nem

– ezek tiltott szavak voltak, nem használhatták őket az intézményben. Aki mégis megtette, büntetésként egy dreppet volt kénytelen végrehajtani. Nagyszünet után kezdődött a „Nyuszikaland”. Először a gyerekek húsvéti kézműves-foglalkozáson vettek részt, ahol szebbnél szebb alkotások születtek. Volt tojásfúrás, díszítés különféle technikákkal, papírból kacsák, nyuszik, csibék készítése, gipszfigurák festése… Pár héttel korábban nyuszi túrára hívták a természetkedvelő gyereke-

ket, akkor még nem tudhatták, hogy az időjárás majd közbeszól. A túrából „Nyusziolimpiát” varázsoltak a tornateremben, ahol 5 számban mérettették meg magukat a csapatok.

A szigetlakó

Mókás, bolondos feladatok vártak a gyerkőcökre, mint széköltöztetés, lufiszázlábú, malaccsapás… Szabó Kovács Beáta Archív felvételek

Rajkovics György rovata

Kellenek nekünk ünnepek?

Ha jól számoltam, és nem felejtettem ki egyet sem, akkor tizenöt állami ünneppel és munkaszüneti nappal rendelkezik Szlovákia. Ebből öt az állami ünnepnap, köztük január 1-je, amelyről valószínűleg a szlovákok többsége sem tudja, hogy azért munkaszüneti nap, mert 1993-ban ezen a napon alakult meg a Szlovák Köztársaság. Minden bizonnyal akkor is munkaszüneti napnak minősülne, ha történetesen más napon alakult volna meg Szlovákia. A többség azonban egyházi, vallási ünnep, s természetesen a kereszténységgel köthető össze. Hogy mindez szinte semmit sem jelent, jól jellemzi a múlt heti húsvéthétfő, amikor a szupermarketek kinyitották kapuikat. A szlovák, a magyar, és valószínűleg a többi közép-, illetve kelet-európai állampolgár számára sem újdonság, hogy az ünnepnapok, de lehet az vasárnap is, ugyanolyan munkanapnak számítanak, mint a hétköznapok. A szakem-

berek szerint a mai kor embere többet dolgozik, mint az elődei. Csoda, hogy nincs idő semmire?! Se családra, se szerelemre, se magánéletre. Semmire. Jobbágyból embergép – vagy gépember? – lett, de nyugodtan kijelenthető, hogy a jelenkor nem különbözik sokban a rabszolgatartó társadalomtól. Túlzás? A munkaadó sok esetben elvárja, hogy a polgár rabszolga módjára ingyen dolgozzon, és mukkanni sem merjen. Vegye természetesnek, hogy ingyen robotol, nem kap sem ételt, sem italt. És nincs olyan terület, amely kivételt képezne. A szellemi munkások ugyanúgy ki vannak téve az ingyenmunka veszélyének, mint a gyári alkalmazottak, vagy a magánvállalkozók kezeik közt sínylődők. A történet vége pedig gyakran hasonló, a munkavállaló rabszolgává degradálódik, és hiába várja a jogos jussát, nem kapja meg soha. A huszonegyedik századi „földesurak, birtokosok, rabszolgatar-

tók” pedig vígan élnek, és nagyokat mulatnak. Ausztriában kissé más a helyzet, de ezzel sem mondtam újat. Ha például szombaton dolgozik az ember, ötven százalék többlet jár, ha vasárnap vagy ünnepnap, akkor száz százalékos plusz bérben részesül. De ott is változik a helyzet. Csallóközi kortársunk mesélte, hogy idén húsvéthétfőn is akadt munka. Az osztrák nagyvállalat régi munkásai, akik huszonöt, harminc éve a cég alkalmazottai, felháborodtak, mondván, ilyen még nem fordult elő soha, a húsvéthétfő ünnepnap. Magyarországon azon „vitáztak” az utóbbi időben, hogy miért kell vasárnaponként zárva tartani az üzleteknek. Így feltehető a kérdés, minek kell egyáltalán ünnepeket tartani, és tulajdonképpen minek kell nekünk vasárnap, pihenőnap, munkaszüneti nap? Minek nekünk hosszú hétvége, húsvét, nemzeti ünnep? De menjünk tovább,

minek megtartani a születésnapokat, házassági évfordulókat, ilyen-olyan nem hivatalos ünnepnapokat? Húsz, de lehet, hogy már tíz év múlva teljesen kiveszik a locsolkodás hagyománya. Amolyan megmosolyogtató „falusi népszokássá” silányul, „újgazdagék” megcsodálhatják húsvétkor a falusi turizmus keretein belül. Az egyszerű, átlagos férfiak pedig a szagos kölnivel nem meglocsolni fogják a lányokat, hanem átadják a hölgyeknek ajándékba. Új világ, új szokások, új ünnepek. A hivatalos ünnepek persze koronként változnak, de szükség van rájuk, ha lassan mindenki elsiklik felettük? Nincs, jobb lenne teljesen eltörölni a hivatalos ünnepnapokat. Mindenki dolgozzon, ameddig erejéből telik. Szabadnapok csak korlátozott számban, mert még a rabszolgáknak is kijár, a gazdaság pedig jól jár, vagy inkább a gazdag hatalmasok, akik hasznot húznak mindebből.


16

Tudósítás > Hirdetés

Csallóköz

A csallóközi kitelepítettekre emlékeztek Idén a helyi Csemadok alapszervezet vette kezébe a szervezést SOMORJA – Április 12-én a Csehszlovákiából Magyarország és a mai Csehország területére áttelepített, szülőföldjükről elűzött szlovákiai magyar nemzetiségű lakosokra emlékeztünk. Az utóbbi időben Somorján nem volt hagyománya, hogy a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján a Somorjáról, Tejfaluról és Csölösztőről kitelepített, marhavagonokba terelt, több száz családra emlékezzenek, de szerencsére ezen a téren is változás történt. Néhány önkéntes, valamint a helyi civil szervezetek képviselői az elmúlt két évben a városháza épületének falán található, Meghurcoltak emléktáblájánál tartotnár, Szamaránszky Patonyi Enikő és a Nomaad zenekar. Ezután a város elöljárói és további civil szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit. Ezt követően a somorjai NémethŠamorínsky István Művészeti Alap-

tak koszorúzással egybekötött megemlékezést. Idén a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján a Csemadok helyi alapszervezete vette kézbe a szervezést, melyre április 12-én ke-

rült sor a Honismereti Ház udvarán, az ez alkalomból újra felállított kopjafa előtt. Az ünnepi beszédet Csáky Pál EP-képviselő tartotta, közreműködött még Méry János helyi képviselő, Görcs Lajos nyugalmazott ta-

iskolában adták elő Csáky Pál Hit és Hűség – Történelmi visszapillantások 1889–1989 című darabját.

Koncz Csilla A szerző felvételei


17

Tudosítás > Hirdetés

2015. április 14. | 16. szám

A rajnai rizling palástot ért Megválasztották az év legjob borászát BŐS – Ezúttal nemcsak a hagyományos díjakat osztották ki a Bősi Borversenyen, hanem megválasztották az esztendő legjobb helyi (amatőr) borgazdáját is. A rendezvény tizenegyedik évfolyamára a gazdák 24 bormintát küldtek a zsűri asztalára – ebből 16 volt fehér, nyolc pedig a vörös borok kategóriájában mérettetett meg. Az ítészek öttagú társaságát a nagyközség

kertészeit tömörítő szervezet elnöke, Bodó Tibor üdvözölte, aki a házigazda köszöntőjében a bor történelmi és spirituális jelentőségéről beszélt. Őt követően a bírák képviseletében Fenes Iván polgármester szólt néhány biztató szót a gazdákhoz; barátságról, közösségről és természetesen a nedű örömeiről. A bírói testület elnöke ezúttal is Parcer Iván volt, akit Bartal László borász, Miklós Gábor mérnök és Bodó Pál segítettek.

A győztessel együtt örülő csapat

Parcel Iván és Csóka Tibor

Nagymegyer Város Önkormányzata a 2015. április 1-jén elfogadott 4-MsZ/2015-7/a számú határozata értelmében az SzNT az önkormányzatokról kiadott 369/1990 törvény 18a § 2. bekezdésével, ill. e törvény későbbi kiegészítéseivel és módosításaival összhangban 2015. május 6-ra hirdeti meg Nagymegyer Város főellenőrének a megválasztását. Nagymegyer Város Önkormányzata a város főellenőrének a munkakörét teljes órakötelezettségi terjedelemben hagyta jóvá.

FELTÉTELEK A képzettséggel szemben támasztott feltételek: a) középiskolai végzettség b) szervezési és irányítói készségek c) feddhetetlenség d) a magyar nyelv ismerete előny Számítógépes ismeretek: Microsoft Word, Microsoft Excel, Internet. Egyéb elvárások: szakmai ismeretek, flexibilitás, kommunikációkészség, önállóság. Az írásban beadott pályázatnak, tartalmaznia kell: a) a pályázó személyes adatai: név, születési dátum, állandó lakcím, elérhetőségek, b) írásbeli beleegyezés arra vonatkozóan, hogy a pályázó személyi adatait a személyi adatok védelméről kiadott 122/2013 törvény 11.§ értelmében a munkáltató felhasználhatja, c) három hónapnál nem régebben kiállított erkölcsi bizonyítvány, d) adatok a pályázó legmagasabb iskolai végzettségéről, az iskolai végzettséget igazoló okmány hitelesített fénymásolata, e) szakmai önéletrajz, f) főellenőr munkavégzéséről alkotott elképzelés – legfeljebb 4 oldalon. A jelentkezést írásban, lezárt borítékban kell benyújtani. A borítékon fel kell tüntetni: „Voľba hlavného kontrolóra – NEOTVÁRAŤ”. A kérvényt legkésőbb április 22-én, 12.00 óráig kell benyújtani a városi hivatalba: Mestský úrad, Komárňanská 207/9., 932 01 Veľký Meder. A főellenőr megválasztásának a módja: Az önkormányzatokról kiadott 369/1990 törvény 18a § 3. bekezdése, ill. e törvény későbbi kiegészítései és módosításai értelmében titkos szavazás formájában. Nagymegyer, 2015. április 1.

A százpontos értékelési rendszerben a nyolcvannyolc felett teljesítő italok értek arany minősítést – a bajnok boroknak azonban az idén is kilencven felett kellett teljesíteniük. Ennek alapján, a legjobbaknak járó kupákat Kovács László Zweigeltje, Méhes János Olaszrizlingje és Eke János Rajnai Rizlingje szerezték meg. Bajnoknak ezúttal a Csóka Tibor által termelt Rajnai Rizling ki-

áltatott ki, mely az Év Bősi Borásza címet is megszerezte. Az ezzel járó borpalástot a nyertes egy esztendőn át viselheti – ezután ismét meg kell érte küzdenie. Amennyiben három éven át sorozatban képes lesz a legjobb bor alkotójának mutatkozni, a dicsőséget jelképező ruhadarab végleg a tulajdonában maradhat… Mészáros Péter A szerző felvételei

OBEC ŠTVRTOK NA OSTROVE, Obecný úrad, Mýtne nám. č. 454/1., 930 40 Štvrtok na Ostrove Obec Štvrtok na Ostrove v zmysle § 4 zákona NR SR č.596/2003 Z.z. o štátnej správe v školstve a školskej samospráve a o zmene a doplnení niektorých zákonov a zákona NR SR č.552/2003 Z.z. o výkone práce vo verejnom záujme v znení neskorších predpisov v y h la s u j e výberové konanie na obsadenie funkcie riaditeľa školy Základná škola 1–4 ročník Štvrtok na Ostrove s nástupom od 1. septembra 2015. Podmienky účasti výberového konania: • kvalifikačné požiadavky v zmysle zákona NR SR č. 317/2009 Z.z., o pedagogických zamestnancoch a odborných zamestnancoch a o zmene a doplnení niektorých zákonov v znení neskorších predpisov a v zmysle vyhlášky MŠ SR č. 437/2009 Z.z., ktorou sa ustanovujú kvalifikačné predpoklady a osobitné kvalifikačné požiadavky pre jednotlivé kategórie pedagogických zamestnancov a odborných zamestnancov v znení neskorších predpisov • najmenej päť rokov pedagogickej praxe v zmysle §3 zákona NR SR č. 596/2003 Z.z. • osobná a morálna bezúhonnosť – v zmysle §3 zákona NR SR č. 552/2003 Požadované doklady k prihláške na výberové konanie: • písomná prihláška do výberového konania • overené kópie dokladov o najvyššom dosiahnutom vzdelaní a overená fotokópia dokladu o vykonaní 1. atestácie alebo jej náhradnej formy • výpis z registra trestov (nie starší ako tri mesiace) • profesijný životopis • doklad o dĺžke pedagogickej praxe • potvrdenie o zdravotnej spôsobilosti na riadiacu prácu •písomný návrh koncepcie rozvoja školy •súhlas uchádzača na použitie osobných údajov pre potreby výberového konania v zmysle zákona č. č.122/2013 Z.z. o ochrane osobných údajov a o zmene a doplnení niektorých zákonov v platnom znení Ostatné kritéria a požiadavky: • znalosť práce s PC •riadiace schopnosti • ovládanie štátneho jazyka Prihlášky do výberového konania prosíme zaslať do 11. mája 2015 na adresu: Obec Štvrtok na Ostrove, Mýtne nám. č. 454/1., 930 40 Štvrtok na Ostrove. Obálku označte nápisom „Výberové konanie ZŠ – neotvárať“ V Štvrtku na Ostrove dňa 7. apríla 2015.

Mgr. Őry Péter, starosta obce


18

Hirdetés

Csallóköz


19

Tudósítás

2015. április 14. | 16. szám

Szerezz tudást a könyvtárban Rendhagyó irodalmi óra a barátság és a szeretet. A meséhez kapcsolódva olvasópályázatot is készült „Mindig a sárga úton!” címmel. Az ötödikesek körében meghirdetett játékos olvasási verseny népszerűségét mutatta, hogy húsz tanuló oldotta meg eredményesen a feladatokat. Legügyesebb megfejtőnek Csepy Edvin bizonyult, őt követte holtversenyben Décsi Zoltán és Tarcsi Alexander. A fiúk emléklapot és könyvet kaptak szorgalmas munkájukért. A többi diák is apró ajándékokban részesült. A rendezvény a két intézmény, a városi könyvtár és a helyi Bartók Béla Alapiskola közös szervezésében valósult meg.

NAGYMEGYER – A rendhagyó irodalmi órák fontos szerepet töltenek be a tananyag elsajátításában, hiszen összekapcsolódhat a tárgyi tudás megszerzése, felidézése és a könyvismeret, könyvhasználat fejlesztése, gyakorlása. Számtalan ifjúságnak szervezett program közül kiemelt figyelmet szentelnek a helyi könyvtárban tartott irodalmi óráknak. A Szerezz tudást a könyvtárban című órán Fitzel László könyvtáros interaktív foglalkozáson, sok képpel és zenével mutatta be az ötödik osztályos tanulóknak L. Frank Baum életútját, irodalmi munkásságát. A gyerekek megismerkedhettek a családi hátterével, ta-

nulóéveivel, írói munkásságával, és persze fő művéről is esett szó, az Óz, a nagy va-

rázslóról. Ez az izgalmas történet azt beszéli el, milyen csodálatos élményben van

része Dorkának, a főszereplőnek útközben, mialatt azt is megtanulja, mekkora erő

(fj) Archív felvétel

Sokkal több a haszon, mint a kár… Vegyi anyagok veszélyeztettek KOMÁROM – Múlt heti számunkban a vár környékén folyó környezetvédelmi munkálatokról számoltunk be, beleértve, hogy ezek során kisebb károk is keletkeztek. Nos, hogy ezek – néhány széttört szeméttároló betonedény, tönkrement pad, elszakadt áramvezeték – mennyire jelentéktelen tételek a munkák volumenéhez és fontosságához képest, arról az arányok helyretétele érdekében most szó-

lunk. Az EU-s forrásokból finanszírozott hárommilliós projekt azoknak a környezetvédelmi károknak a felszámolását célozza, amelyeket a várban évtizedeken át állomásozó szovjet hadsereg okozott. Az olajszármazékok és egyéb vegyi anyagok a közvetlen környéken mintegy 3 méter mélységig szivárogtak a talajba; történt mindez ráadásul a város tágabb centrumában, mindössze néhány száz méternyire a Klapka tértől. A szakemberek a vizsgálatok során összesen 6 helyen találtak ily módon szennyezett talajt, amelynek össztérfogata mintegy 5000 köbméter; ezt teljes egészében el kellett szállítani. Egyrészt a vár belterületéről, másrészt a városi rendőrség és a Selye János Egyetem közötti térségről van szó, ahol nemrég kissé elhamarkodottan épült meg és került ünnepélyes átadásra a Várpiac… Jelenleg itt folynak a legintenzívebb munkálatok, felvételeink is itt készült. Mivel a fertőzött földrétegen kívül az ugyancsak erősen szennyezett egykori katonai garázsok és mosórámpák maradványait is likvidálni kell,

ezeket speciális gép zúzza apró szemű kaviccsá, amit folyamatosan töltenek vissza a munkagödrökbe. A szennyezett talajvizet a munkák következő stádiumában szivattyúzzák ki, tisztítják meg, majd visszajuttatják az eredeti talajrétegbe. Hasonló módon rekultiválják a várfal melletti óvoda udvarát is. Mindezzel november 15-éig szeretnének teljesen elkészülni, ez ugyanis a projekt hivatalos határideje. Vas Gyula A szerző felvételei


20

Csallóköz

Kulissza

Bosszúállók másodszor Lesz-e olyan jó és sikeres, mint az első rész? Az év filmje lesz, még akkor is, ha egyetlen Oscar sem fog összejönni a végén. De ki fogja bánni? A készítők bizonyára nem, a hangsúly a szórakoztatáson van, hogy a nézők fizessék ki a jegy árát, és a befektetett dollármilliók kamatostul megtérüljenek. Borítékolható a haszon. Még akkor is, ha nem fog akkorát durranni, mint az első rész.

Net-felvételek

A 2012-es Bosszúállók Joss Whedon rendezésében 220 millió dolláros költségvetésből jött össze. A kritikusok és a nézők egyaránt imádták, ódákat zengtek róla, és 1,5 milliárdos bevételt produkált. Ez a filmtörténelem harmadik legnagyobb bevételi összege – ha az inflációval is számolunk, kicsit más sorrend jön ki a végén. Messzemenő következtetéseket azonban ne vonjunk le belőle, persze kinek a pap, kinek a papné. A Marvel 2008-ban indította útjára a képregényhőseiből a Marvel-moziuniverzumot. Az egész filmfranchise mögött Kevin Feige producert kell keresni, aki ötletgazdaként

beletenyerelt egy óriási üzletbe. Az első fázisban hat filmet dobtak a piacra, elsőként A Vasembert, amely 140 millióból készült, és 585 milliót termelt. A sort A hihetetlen Hulk, a Vasember 2., a Thor, az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló folytatta, majd 2012-ben a Bosszúállók zárta. 2013-ban folytatódott a második fázissal, és a nézők jegyet válthattak a Vasember 3.-ra, a Thor: Sötét világra, tavaly pedig az Amerika Kapitány: A tél katonájára, valamint A galaxis őrzőire. A tíz film összesen 1,71 milliárdos költségvetést emésztett fel, a bevételi oldalon viszont 7,16 mil-

liárd szerepelt. Idén két további produkcióval zárul a második fázis. A Bosszúállók: Ultron kora mellett az Ant-Mant tűzik premierre, amely előreláthatólag Hangya címen fog futni a magyar mozikban. A sorozat pedig nem áll meg, a harmadik fázis újabb kilenc filmet jelent egészen 2019-ig. A Bosszúállók: Ultron kora (Avengers: Age of Ultron, 2015) a Marvel gyártásában készült, míg a forgalmazás a Walt Disney-é – a Marvel tulajdonosáé. A rendezést a három évvel ezelőttihez hasonlóan Joss Whedonra bízták, ahogy a forgatókönyv-

író kilétén sem változtattak, aki szintén Whedon. A költségvetést 250 millióra becsülik, és nehéz elképzelni, hogy bukás legyen a vége. A Bosszúállók csapata természetesen szintén a régi: Vasember (Robert Downey Jr.), Amerika Kapitány (Chris Evans), Thor (Chris Hemsworth), Hulk (Mark Ruffalo), Fekete Özvegy (Scarlett Johansson) és Sólyomszem (Jeremy Renner). Új szereplőkkel is bővül a névsor. Elizabeth Olsen Skarlát Boszorkány, azaz Wanda Maximoff bőrébe bújik, míg Aaron Taylor-Johnson Higanyszált, Pietro Maximoffot, Wanda ikerfivérét alakítja. Ultront pedig James Spader kelti életre, legalábbis az ő hangján szólal meg angol nyelven. A történet, mint a szuperhősfilmek esetében általában, mi másról szólhatna, mint a Föld megmentéséről. Amikor Tony Stark – Vasember – megpróbálja elindítani eddig szunynyadó békefenntartó programját, a dolgok hamar rosszra fordulnak. A Föld legnagyobb hősei, Vasember, Amerika Kapitány, Thor, Hulk, Fekete Öz-

vegy és Sólyomszem képességei egy utolsó kihívás elé kerülnek, amelyben az egész bolygó sorsa a tét. Amikor a gonosz Ultron felbukkan, egyedül a Bosszúállók képesek megakadályozni, hogy véghez vigye szörnyű tervét, ám ehhez szokatlan szövetségesekre és megjósolhatatlan tettekre van szükségük. A film forgatását tavaly februárban kezdték el, Dél-Afrikában. Márciusban már Olaszországban és Dél-Koreában forgattak, majd Angliában, de még Bangladesben is felvettek néhány jelenetet, és természetesen New Yorkban is forgott a kamera. Az előzetesek alapján az első részhez hasonlóan egy igazi látványmozi kerül majd a mozikba, amelyet a nézők mellett a kritikusok is szeretni fognak. És egy újabb jelölés is összejöhet a 2012-eshez hasonlóan az Oscaron vizuális effektek kategóriában. 2018-ban és 2019-ben pedig jön a Bosszúállók: Végtelen háború két részben, de már Anthony és Joe Russo rendezésében. Rajkovics György


ÚJ

FOR D

21

Autósok, motorosok, stop!

2015. április 14. | 16. szám

G A L A X Y

A bevált hagyományokat követi

Múlt heti számunkban a vontató jármű vezetője szempontjából foglalkoztunk az autózás egyik bonyolult és nem éppen veszélytelen műveletével. Most képzeletben üljünk át a másik autóba, és nézzük meg, mire kell ügyelnie annak, aki ama bizonyos kötél hátsó végén lóg, magyarán akit vontatnak.

Második és a harmadik üléssora elektromosan is dönthető lesz A klasszikus hétszemélyes egyterűek piacát alaposan megfaragták a jóval olcsóbb, 5+2 üléses kompakt szabadidő autók, lásd e heti másik modellünket. Viszont mindig is lesznek családok, amelyeknek tényleg szükségük van teljes értékű hétüléses buszlimuzinra.

Például egy Ford Galaxyra, amelynek nemrég bemutatkozott a legújabb generációja. Ez továbbra is a jól bevált hagyományokat követi – magyarán megmaradt teljes értékű hétszemélyes, tágas, praktikus egyterűnek. Kívülről az új, családegyesítő hűtőrácsról ismerhető fel, belül pedig néhány újdonságot hozott a szegmensbe. A második és a harmadik üléssor például elektromo-

Fotó: Ford

MIT S U BI SHI

san dönthető lesz, a hátsó falat pedig a kulcs nélküli rendszernek köszönhetően láblendítéssel is ki lehet nyitni, ha éppen a kezünk tele van csomagokkal. Az elektromosan állítható kormányoszlop vagy a szellőztethető, masszírozós fotelek is magasabb szintre emelik az újdonságot elődeinél. Analóg műszerfal helyett most már 10 hüvelykes kijelzőt találunk az autóban, a középkonzolon pedig a Sync 2

OUT L A N D E R

multimédiás-navigációs rendszer érintőképernyős kijelzője trónol. A csomagtartó a hírek szerint az elődénél is nagyobb, az üléseket lehajtva pedig teljesen sík teret kapunk. Az alapmotor az 1,5 literes EcoBoost, 160 lóerővel; a nagyobbik benzines 240 lóerős. A dízelek kínálatát a kétliteres TDCi 120, 150, 180 és 210 lóerős verziói alkotják majd. (f.sk, ap, vgy)

2 016

Amerikai világpremier A külső változások közül a vagányabb orrkialakítás a legszembetűnőbb A gyémántos márka komoly múlttal rendelkező szabadidőse komoly ráncfelvarráson esett át. Az első látásra is szemlátomást frissebb, dinamikusabb autóról április 6-án, a New York-i Autószalonon hullott le a lepel. A külső változások közül egyértelműen a korábbi-

nál sokkal vagányabb orrkialakítás a legszembetűnőbb. A szebb külső mögött természetesen fejlettebb technika is rejlik: a fényszórók opcionálisan LED-égőkkel világíthatnak, hátul pedig már szériában is ilyen lámpatesteket találunk. Emellett a mérnökök fokozták a karosszéria merevségét, áthangolták a futóművet és az elektrohidrauli-

Fotó: Mitsubishi

kus kormányzást. Javult a zajszigetelés is, a továbbfejlesztett fokozatmentes automata váltó pedig jobb nyomatékátadást és dinamikusabb viselkedést ígér. A tágas belső térbe kérhetünk harmadik üléssort is. További fontos újdonság a Mitsubishi új központi navigációs rendszere, illetve a távirányítású garázsnyitó. A motorkínálat viszont maradt, tehát:150 lóerős,

A kötél két végén…(2.)

kétliteres, benzin-, vagy 2,2 literes dízelmotor, frontvagy összkerékhajtással, kézi vagy automata váltóval kombinálva. Rajtuk kívül továbbra is rendelkezésre áll majd a konnektorról tölthető PHEV verzió. A friss Outlander európai premierjére valószínűleg a szeptemberi frankfurti autószalon kerül majd sor. (ap, vas)

Nos, vele és járművével három dolog történik nagyon máshogy, mint normális forgalomban. Elsősorban – dugóbeli araszolást és jelzőlámpás besorolásokat nem számítva – olyankor ép észszel nem megy ennyire közel egy másik autóhoz. Másod- és harmadsorban: pont ilyenkor nem működik rendesen a fék és a kormány! Ez alatt az értendő, hogy kb. háromszor akkora erővel kell nyomni-tekerni azokat, mint máskor. Az ok egyszerű: nem működik az autó motorja, tehát a fék- és kormányrásegítés sem. Ha ezt nem tudatosítjuk előre – értsd: az első komolyabb kormánymozdulat, de főleg fékezés előtt –, abból szinte biztos, hogy valami baj lesz. Minimum annyi, hogy a vontató jármű irányváltását késve követve túlfeszülő (esetleg el is szakadó) kötéllel a másik sávban találjuk magunkat; rosszabb esetben pedig egyszerűen belerongyolunk a kolléga kofferébe. Nagyon fontos tehát a vontatott sofőr számára a szükséges fék- és kormányzási erő azonnali feltérképezése! Főleg a fékerőé, mert annak finom, rugalmas adagolásával tartható folyamatosan „vízszintben” a vontatókötél – mert ennek sem kígyóként az úton tekeregnie, sem extrém módon megfeszülnie nem szabad. Lényegében tehát ez, vagyis a folyamatos – de nem görcsösstresszes – fékkészenlét és a lehető leggyorsabb reakcióidő a legfontosabb a vontatott jármű vezetője számára! Vas Gyula


22

Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

Csallóköz

Tanácsadó

Húsvét után... Bármilyen meglepő is, de nincs vége még az ünnepnek. Még mindig húsvét van. A katolikus Egyház ugyanis nyolc napon keresztül úgy ünnepli a feltámadás ünnepét, mint egyetlen napot. És a nyolc nap elteltével sincs vége a húsvét ünneplésének, hiszen ötven napig, egészen pünkösdig, húsvéti időszakot ünnepel az Egyház. Számunkra, hívő emberek számára ez olyan ünnep, amely megismétlődik minden vasárnap, ezért nevezzük a vasárnapot kis húsvétnak is. Miért annyira fontos a húsvét ünnepe? A Népek Apostolát, Szent Pált idézhetjük: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek,

mert még mindig bűneitekben vagytok…” (1 Kor 15,17) Vagyis a feltámadásba vetett hit nélkül nincsen valódi, igaz kereszténység. A Jézus Krisztus feltámadásába és saját feltámadásunkba vetett hit nélkül nem vallhatja senki magát valódi kereszténynek. A kereszténység legnagyobb ünnepéhez kapcsolódó népi szokások mély szimbólumot hordoznak. A tojás az új élet jelképe, a víz, amellyel húsvéthétfőn meglocsolják a férfiak családjuk női tagjait, szintén a megtisztulás, az újrakezdés lehetőségét szimbolizálja. És így sorolhatnánk tovább a nyúl, a bárány stb. jelképes jelentését.

Az ünnepek után már visszatértünk a hétköznapokba. Ránk szakadtak újra a tennivalók, a gondok, a bosszúságok, az elintéznivalók… Egy-egy csöndes pillanatban gondoljunk arra, hogy a megújulás, az újrakezdés lehetősége mindannyiunk számára adva van, akár hívőként akár keresőként éljük az életünket. Mindig újra lehet próbálkozni: türelmesnek lenni, nem visszavágni, kedves szót szólni valakihez, bátorítani a másikat vagy épp csak rámosolyogni egy idős emberre… Ezekben a napokban is gondoljunk arra, hogy húsvét volt, de arra is, hogy a húsvét folytatódik. Különösen jusson ez eszünkbe minden vasárnap, vagy olyankor, amikor szeretteinktől kell búcsút vennünk… A halálon túl vár az új élet ígérete.

Belső utakon

Hatalmunkban áll meggyógyítani az életünket! (LIX.)

Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

De vajon mit kell tenni?

Az egyensúlyra, harmóniára való törekvés Isten egyik legfontosabb üzenete, amit nap mint nap átad nekünk az anyatermészeten keresztül! Az élet, ha a múltba nézel, nem más, mint történetek sokasága, tele hasznos tanulsággal, tapasztalással. Az emberek imádják a történeteket, de tanulni igazán, mindenki csak a saját történetéből tud! De mégis szinte minden nap késztetést érzünk, hogy meghallgassuk, megnézzük mások történeteit, s ha netán elmulasszuk valami miatt, akkor szinte bűntudatot érzünk miatta! De vajon kik, vagy mi vesz rá bennünket embereket arra, hogy minden este bekapcsoljuk például a tévét, és a legnézettebb műsorsávban megnézzük a híradót, amiben szinte kizárólag negatív történeteket sorakoztatnak fel, és ismertetnek bennünket mindenféle szörnyűséggel? Lezuhant, felrobbant, megölték, leszúrták, sikkasztott, rabolt, csalt, hazudott és még sorolhatnánk. Mindeközben, ha ehelyett kimennénk a ház elé, vagy leülnénk a fa alá egy csendes padra, vagy megsimogatnák a gyerekünk, kutyánk, macskánk fejét, szeretet, békesség, boldogság áramolna szívünkbe, és áthatná az egész lényün-

ket. Az egész univerzum alapértéke a harmóniára, az egyensúlyra való törekvés! A modern emberiség ma mégis nap mint nap úgy dönt, hogy inkább az erőszakról, a rombolásról hallgat történeteket, de ez még nem elég, hanem még naponta többször is erről elmélkedik, s a szomszédasszonnyal, a férjével, a sógorral, de még a postás bácsival is ezekről a szörnyűségekről beszél, félelmet és feszültséget generálva ezzel önmagában és a másik emberben is! De vajon kinek a tudatossága az, ami a SZERETET helyett nap mint nap a GYŰLÖLET-ET választja? Ha teheted, állj meg egy pillanatra a rohanásból és tedd fel a kérdést: vajon melyik a valódi világ, a TERMÉSZET-ES, vagy a TERMÉSZET-ELLEN-ES? Te a TERMÉSZET-tel vagy, vagy a TERMÉSZET ellen? Téged az EGY-EN-SÚLY, a harmónia, a SZER-ETET vonz, s ad neked valami igazi érzést, vagy a GYŰL-ÖLET? Ugyanis ez nem mindegy! A pozitív dolgokkal foglalkozol inkább mindennapjaidban vagy a negatívakkal? Mert hát amire fókuszálunk, összpontosítunk, annak adunk erőt, energiát, és ez nő meg bennünk és körülöttünk is! Vajon a sok rossz hírt, amit a hírcsatornákon keresztül zúdítanak ránk, ki sugározza felénk, kinek az érdeke, hogy féljünk? Vajon a Jóisten akarná azt, hogy mi, az ő szeretett gyermekei félelemben éljünk és szörnyűségekről olvassunk, katasztrófákról hallgassunk beszámolókat és borzalmakat nézzünk? Nem hinném, hogy a Teremtő szeretné ezt! Duális világban élünk, ahol jelen van egy másik oldal is, a negatív, az ördögi! Elgondolkodtunk-e már azon, hogy ezt nem Ő, a negatív akarja-e, hiszen, ha félünk, akkor nincs a szeretet a helyén, és elragad bennünket a negatív?

Az a szeretet hiányzik, amely a legősibb isteni csoda, isteni ajándék az embernek, amely mindent legyőz, mely gyógyít, s hatalmas ereje legyőzi a gonoszt, az ördögit, és örömtelire, boldogra, vidámra, fényesre, csodálatosra változtatja az egész életünket, s ezáltal az egész világot! Vajon miért nem hallgathatunk híreket, történeteket, amelyek a jó, vidám, csodálatos és okos dolgokról szólnak, hiszen ilyenek is történnek körülöttünk, s a világ minden táján!? Az emberek közül sokan mostanra már úgy érzik, hogy elfogyott a türelmük, s szinte egyetlen percet sem akarnak negatív dolgokkal, gondolatokkal, negatív emberekkel tölteni, akik hazudnak nekik vagy pusztán csak manipulálni próbálják őket. Vannak dolgok, amelyekhez már nincs türelmünk, s ez nem azért van, mert arrogánsak lettünk, hanem éppen azért, mert az életünk ebben a pillanatban olyan ponthoz ért, amikor már nem akarjuk az időnket olyan dolgokra fecsérelni, amelyek elkeserítenek bennünket, fájdalmat és rossz érzést okoznak csupán. Ez azokkal történik, akiknek felébredt a lelkük, és hallják végre a lelkük szavát, a Jóisten üzenetét, a szeretet csodás hangját, és érzik, hogy valami történik ebben az Új világban, ami más, ami pozitív. Megérezték a lelkük mélyén, hogy itt a földi zűrzavarban, ebben a földi káoszban, ha a megérzéseikre hallgatnak végre, akkor igenis történik valami csodálatos, valami frenetikus, valami isteni, és tudatosan vagy tudattalanul elkezdtek a pozitívval azonosulni, s még ha nem is tudják pontosan, mit kell tenni, hogy kialakulhasson a földi mennyország, érzik, hogy a rosszal, ami feszültséget, félelmet, kételyt, szorongást okoz, nem akarnak, nem

is tudnak ezentúl azonosulni! És ez a lényeg! Mára már egyre többen azt érezzük, hogy nem akarjuk valamiért a negatívumot az életünkbe, nincs már türelmünk a cinizmushoz, a durva kritikákhoz és a hazugságokhoz. Már nem érdekel az, hogy bárkinek is megfeleljünk, s főleg azoknak nem, akik nem kedvelnek bennünket! Nem kell szeretni azokat, akik minket nem szeretnek, és nem mosolygunk rá mindenáron azokra sem, akik sosem mosolyogtak még vissza, s nem leszünk ettől szomorúak sem! Az életünkből már egyetlenegy percet sem akarunk elvesztegetni azokra, akik hazudnak vagy manipulálni akarnak! Úgy döntöttünk, nem fogjuk tűrni a képmutatást, ha valaki nem őszinte vagy hízeleg, igenis el merjük majd mondani a véleményünket! Nem toleráljuk tovább az okoskodást, az akadémiai tudálékoskodást, nem érdekelnek a pletykák, nem engedjük be életünkbe a durva vitákat! Már olyan világban hiszünk, ahol a barátság szent dolog, s utáljuk, ha valaki hűtlen vagy áruló! Nem értjük azokat az embereket, akik nem tudnak dicsérni vagy bátorítani! Unjuk a nagy túlzásokat! Nem értjük azokat, akik nem szeretik a földet, a természetet, az állatokat! És ami a legfontosabb: nincs már türelmünk olyan dolgokhoz és emberekhez sem, amelyek és akik már nem érdemelnek türelmet! Ha ezeket mind érzed Te is, akkor ne csüggedj, hiszen csupán megérezted az Új világ üzenetét! Állj meg hát egy pillanatra, gondolkozz el, majd dönts okosan! A pozitívot, a negatívot, a jót, a rosszat, a szépet, a csúnyát, a fényt, a sötétséget, a vidámságot, a szomorúságot, a szeretetet, a félelmet, az isten-it, vagy az ördög-it választod? (Folytatjuk)


2015. április 14. | 16. szám

23

Tudósítás > Hirdetés

Pósa Judité az első Szlovákiai Civil Becsületrend A laudációt Dunajszky Géza író mondta el KOMÁROM – Első díjátadóját tartotta a tavaly bejegyzett Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulás a múlt héten, szombaton Komáromban, a Kultúrpalota dísztermében. Klemen Terézia alapító, szervező bevezetőjében elmondta, mélyen humanista, következetesen toleráns, a közösségért dolgozó személyek lesznek majd a Becsületrend díjazottai, minden év áprilisának második szombatján. Elsőként Pósa Judit, Pósa Lajos irodalmár, költő, meseíró, az első magyar nyelvű gyermeklap szerkesztőjének leszármazottja vehette át a Kiss György Mun-

CSALLÓKÖZCSÜTÖRTÖK KÖZSÉG Obecný úrad, Mýtne nám. č. 454/1., 930 40 Štvrtok na Ostrove Csallóközcsütörtök Község a SZK NT 2003. évi 596. számú, az oktatásügy állami igazgatásáról és az iskolai önkormányzati szervekről szóló SZNT– törvénye 4.§-sa alapján és a 2003. évi 552. számú közösségi érdekben végzett munkáról szóló SZNT– törvénye alapján pályázatot hirdet az alábbi alapiskola igazgatói tisztségének betöltésére Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Magyar Tannyelvű Alapiskola Štvrtok na Ostrove A megbízatási időszak kezdete: 2015. szeptember 1. Pályázati feltételek: •megfelelő szakirányú pedagógiai végzettség az SZK NT a pedagógiai és szakvégzettségű alkalmazottakról szóló 2009. évi 317-es törvény a SZK Oktatásügyi minisztériuma 2009. évi 437. számú rendelete értelmében, amely meghatározza a pedagógiai és szakvégzettségű alkalmazottak egyes kategóriáira vonatkozó szakmai és személyi követelményeket •minimum 5 év pedagógiai gyakorlat a SZK NT 596/2003-as sz. törvényének 3. paragrafusa alapján • személyi és erkölcsi feddhetetlenség a SZK NT a 2009. évi 317-es sz. törvényének 3. paragrafusa szerint. A jelentkezéshez szükséges iratok: • írásbeli jelentkezés a meghirdetett pályázatra • a végzettséget igazoló okirat hitelesített fénymásolata és az 1. képesítővizsga vagy vele azonos szintű végzettséget igazoló okirat hitelesített fénymásolata •hatósági erkölcsi bizonyítvány – 3 hónapnál nem régebbi keltezésű •szakmai önéletrajz • okirat a pedagógiai gyakorlatról •munkaalkalmasságot igazoló orvosi vélemény •az iskola irányítási, fejlesztési elképzelésének írásos tervezete • a pályázaton résztvevő beleegyezése személyi adatainak a felhasználására a SZK NT a személyi adatok védelméről szóló 112/2013-as sz. törvénye alapján. Egyéb kritériumok és elvárások: • számítástechnikai ismeretek •vezetői képesség •az állami nyelv és a magyar nyelv megfelelő szintű ismerete. A pályázathoz a jelentkezőlapot kérjük május 11-ig az alábbi címre eljuttatni: Obec Štvrtok na Ostrove -- Csallóközcsütörtök Község, Mýtne nám. č. 454/1., 930 40 Štvrtok na Ostrove A borítékra írják rá: „Výberové konanie ZŠ s VJM – Pályázat AI - neotvárať“ Csallóközcsütörtök, 2015. április 7. Mgr. Őry Péter, polgármester

kácsy-díjas érem-, festő- és szobrászművész alkotta érmét és a Miticzky Gábor Ferenczy Noémi-díjas ötvösművész készíttette kitűzőt. A díjazott tavaly, Pósa Lajos centenáriumára emlékévet hirdetett, mely során 4 országban, 30 helyszínen, 66 rendezvényre került sor, és egy újabb Pósa-kötet is megjelent. Pósa Judittal Fibi Sándor nyugalmazott pedagógus beszélgetett. A laudációt Dunajszky Géza író mondta el. Felléptek Stirber Lajos és tanítványai, Boráros Imre Kossuth-díjas színművész, Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas Érdemes Művész. –bárány Archív felvétel

Mestské zastupiteľstvo vo Veľkom Mederi na základe uznesenia č. 4-MsZ/2015-7/a zo dňa 1. 4. 2015 vyhlasuje voľbu hlavného kontrolóra mesta Veľký Meder v súlade s § 18 a ods. 2 a nasl. zákona SNR č. 369/1990 Zb. o obecnom zriadení v znení neskorších predpisov na deň 6. 5. 2015. Výkon funkcie hlavného kontrolóra mesta Veľký Meder bol schválený na plný pracovný úväzok. PODMIENKY: Kvalifikačné predpoklady: a) minimálne úplné stredné vzdelanie, b) organizačné a riadiace schopnosti, c) bezúhonnosť, d) znalosť maďarského jazyka výhodou Počítačové znalosti: Microsoft Word, Microsoft Excel, Internet. Požadované schopnosti a osobnostné vlastnosti: profesionalita, flexibilita, komunikatívnosť, samostatnosť. Náležitosti písomnej prihlášky: a) osobné údaje kandidáta – meno, priezvisko, dátum narodenia, trvalé bydlisko, kontaktné údaje, b) písomný súhlas uchádzača na spracovanie osobných údajov v zmysle § 11 zákona č. 122/2013 Z. z. o ochrane osobných údajov a o zmene a doplnení niektorých zákonov, c) výpis z registra trestov nie starší ako tri mesiace, d) údaje o najvyššom dosiahnutom vzdelaní s úradne overenou fotokópiou príslušného dokladu o dosiahnutom vzdelaní, e) profesijný životopis, f) koncepcia výkonu funkcie max. 4 strany Kandidáti na funkciu hlavného kontrolóra mesta Veľký Meder doručia svoje písomné prihlášky v zalepenej obálke označenej „Voľba hlavného kontrolóra” – NEOTVÁRAŤ najneskôr do 22. 4. 2015 do 12.00. hod. na Mestský úrad, Komárňanská 207/9., 932 01 Veľký Meder. Spôsob vykonania voľby hlavného kontrolóra: tajným hlasovaním v súlade s § 18a) ods. 3 zák. c. 369/1990 Zb. o obecnom zriadení v znení neskorších predpisov. Vo Veľkom Mederi, dňa 1. 4. 2015.


24

Csallóköz

Olvasószolgálat

Melyik közlekedési eszközt tartja a legbiztonságosabbnak? Vlk Rajmond

Alistál

Mészáros György Ollétejed

Az autót mondanám, mert szinte minden nap azzal járok, és eddig semmi baj nem történt. Igaz, hogy mindig nagyon sok karambolról hallani, de szerintem ez a sofőrtől függ. Hajón is utaztam már, de az elején nagyon furán éreztem magam, de a végére megszoktam.

Autó vagy autóbusz, mivel nagyon ritkán hallani a hírekben buszbalesetekről, az autóban pedig minden a sofőrön múlik. Hajón is utaztam már, de nem éreztem olyan biztonságban magam, mint az autóbuszon. (V. Sz.)

Szerintem az autó a legbiztonságosabb, mivel mostanában annyi repülő lezuhan, hogy azzal biztos nem mernék sehová sem menni. Autóval, főleg ha egy biztonságos, megbízható sofőr vezet, mindenhová el lehet jutni.

Szerintem a vonat a legbiztonságosabb, nagyon régen hallottam vonatbalesetről. Annak megvan a kis útvonala és nem zavarja senki. Utaztam már repülőn is, de most biztos, hogy nem tudnának rávenni arra, hogy repüljek, mivel annyi baleset van.

Gyógyszertári ügyelet

Véradók

DUNASZERDAHELY – április 14.: Aloe patika (Rózsa utca); április 15.: Dana patika (Fő utca); április 16.: Egyszarvú patika (Vasút utca); április 17.: Cobra patika (Sport utca); április 18.: Noe patika (Fő utca); április 19.: Tesco patika (Tesco); április 20.: Kórházi patika (Nagyabonyi út).

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson április 7–8-án a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Mgr. Török Tamás, Kucsera Gábor, Gaál Gyula, Játzik Márta, Seregül Róbert, Méhes Vilmos, Rácz Piroska, Tóth István; Nagymegyer: Iván Imre, Magyarics Tamás, Cseh Márió, Bodnár József; Nagyszarva: Tar Tibor; Dercsika: Vicsápi János; Csallóközcsütörtök: Csinto Ladislav; Nyárad: Bábics Ernő; Hegyéte: Kertész László; Padány: Darnay László; Patas: Soós Zoltán; Albár: Huri Dávid; Lég: Takács Annamária; Szentmihályfa: Nagy Imre; Dióspatony: Nagy Viktória; Ekecs: Círia Tibor; Várkony: Kántor Zoltán; Gomba: Horváth Mária; Tany: MUDr. Csík Mónika; Bős: Vida Csaba, Csóka György, Karika Attila, Koczkás Tamás; Csenke: Fekete András; Pozsonyeperjes: Nagy Imre; Felsővámos: Németh Péter mérnök; Nagymagyar: Bartakovič Jaroslav.

GALÁNTA – április 14.: Dr. Max (Šafárik utca); április 15.: Sun Pharma (Kaufland); április 16.: Klokner (Hódi út); április 17.: Szent Márton gyógyszertár (Béke utca); április 18.: Areál zdravia (Nálepka utca); április 19.: Dr. Max (Šafárik utca); április 20.: Fő utcai patika (Fő utca). KOMÁROM – április 14.: Plus patika (Pozsonyi út); április 15.: Kórházi patika (Megyercsi utca); április 16.: Tabletka patika (Mély utca); április 17.: Salvator (Jókai utca); április 18.: Matricaria (Eötvös utca); április 19.: Dr. Max (Kaufland); április 20.: Terra Rosa (Vársor utca).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (április 16.) Sam – kismadár nagy kalandja (francia animációs film): péntek, vasárnap, kedd 11.45; Halálos iramban 7. (amerikai akciófilm): 14.00, 15.00, 16.45, 17.45, 19.30, 20.30, 22.15. szombat–vasárnap 10.15, 11.15, 12.15; Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel (amerikai–angol vígjáték): 14.45, 17.15, 19.45, 22.15, szombat–vasárnap 12.15; A 7. törpe 3D (német animációs film): 14.30, szom-

bat–vasárnap 10.30; A beavatott sorozat: A lázadó 3D (amerikai akciófilm): 17.00, 19.30, 22.00, szombat–vasárnap 12.00; Csingiling és a Soharém legendája (amerikai animációs film): szerda 13.00, péntek–vasárnap 10.00; Csocsó-sztori (spanyol animációs film): szombat–vasárnap 10.00; Spongyabob: Ki a vízből! (amerikai animációs film): 15.30, szombat–vasárnap 11.30; A 7. törpe (német animációs film): szombat–vasárnap 12.30; A beavatott sorozat: A lázadó 3D (amerikai akciófilm): 14.30, 19.30; A cipő-

A szerző felvételei

Gányovics Michaela Királyfiakarcsa

Szabó Alexandra Izsap

Élő nyelv Misad Katalin

„Kiválók vagy kiválóak, hasonlók vagy hasonlóak? Kötőhangzóval vagy kötőhangzó nélkül alkotjuk meg a többes számú alakokat? – érdeklődik egy gimnazista olvasónk. A rövidebb forma az általánosabb, hiszen nyelvünkben a toldalék rendszerint akkor vesz fel kötőhangzót – az újabb nyelvtanok szerint előhangzót –, ha mássalhangzóra végződő szóalakhoz kapcsolódik. A jelenséggel részletesebben foglakozó nyelvészek kutatásai is azt bizonyítják, hogy azok az -ó/-ő képzős igenevek, amelyek mára főnevesültek, többes számban nem vesznek fel előhangzót, pl.: írók, alapítók, mentők. Ha azonban az igenév melléknévi szerepére utalunk, gyakoribb a hosszabb, azaz az előhangzós forma, pl.: hasonlóak (pl. hasonló gondolatok), meglepőek (pl. meglepő kérések), eltérőek (pl. eltérő vélemények). A kérdéses szavak an/-en toldalékos alakjai szintén előhangzósak, lásd: kiválóan, hasonlóan, érthetően.

bűvölő (amerikai vígjáték): 13.00, 18.00, 20.00; A szomszéd fiú (amerikai thriller): 13.15, 14.00, 16.30, 18.30, 20.30, 22.30; Bérhaverok (amerikai vígjáték): 13.50, 16.00, 18.10, 20.20, 22.30, szombat–vasárnap 10.00; Éjszakai hajsza (amerikai akciófilm): 17.20, 20.00, 22.20; Focus – A látszat csal (amerikai film): 15.10, 19.40, 21.50; Gunman (spanyol–francia akciófilm): 17.30; Hamupipőke (amerikai családi kalandfilm): 13.20, 15.40, 18.00, szombat–vasárnap 11.00; Kingsman: A titkos szolgálat (amerikai–angol akció-

film): 15.20, 20.20; Liza, a rókatündér (magyar vígjáték): szombat–vasárnap 12.00; Üzlet bármi áron (amerikai vígjáték): 22.00. GALÁNTA, DK mozi, április 16. Az utolsó éjszaka Párizsban (francia–német filmdráma): 19.00; április 17.: 5. ezred – Afganisztáni misszió (szlovák dokumentumfilm): 19.00; április 17–18–19.: A Lazarus hatás (amerikai thriller): péntek 21.30, szombat–vasárnap 19.00; A tenger dala (dán animációs film): 16.30.


25

Olvasószolgálat

2015. április 14. | 16. szám

XI. Komáromi Egyetemi Napok

A keddi napot (április 14.) Simon Zsolt, a Híd párt alelnöke nyitja. A plenáris programok után a karokra helyeződik a hangsúly. A Gazdaságtudományi Kar előadói sorát Kiss Attila nyitja, aki a közösségi hálózatok adatelemzését mutatja be, majd őt követi Kádár Beáta marketingelemzéssel kapcsolatos előadása, ami alatt ismerteti egy népszerű erdélyi fesztiválnak, a Tusványosnak a márkaszemélyiségét is. A Tanárképző Karon Benkovics Sándor, a Camp Leaders területi igazgatója tart előadást, aki bemutatja, hogyan hódítsuk meg egyetemistaként a világot. Őt követik a Balog Zoltán és a Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság munkatársainak előadása. A Református Teológia Karon Galo Vilmos, a Duna Menti Múzeum történésze ismerteti a beretkei árvaház történetét. A nap végén több szórakozató, vagy éppen elgon-

dolkodtató program is megrendezésre kerül. Ilyen például az Életkérdések elnevezésű vitafórum, ahol az érdeklődők Süll Tamás egyetemi lelkésszel beszélgethetnek kötetlenül az élet kérdéseiről, valamint a Bang! bajnokság, mely ebben az évben első ízben

ri Konferencia nyitja a napot. Ezután a szórakozáson lesz a hangsúly. Először a Klapka téren a sakkozni vágyók mutathatják meg tudásukat, majd délután paintball versenyen is kipróbálhatják magukat az érdeklődők. Az öregdiákokra és a gólyákra is gondoltak a

megrendezésre a Játékok éjszakája, ahol egész hajnalig póker, darts, csocsó, sörpong, hot-dog evőverseny és még sok más versenyben vehetnek részt a hallgatók. Csütörtökön (április 16.) a sport kerül a középpontba. A megnyitó után foci, kosárlabda, röplabda és asz-

kerül megrendezésre. A nap zárása a hagyományos egyetemi koncert, ahol idén a Road csap a húrok közé a Danubiusz kollégiumban 19.00-kor. A Road mellett fellép még a Phoenix RT és az Avalanche zenekar, ezzel is emelve az est hangulatát. Szerdán (április 15.) már a tudományé és a szórakozásé a terep. Délelőtt a TDK, azaz a Tudományos Diákkö-

szervezők. A volt hallgatók a Selye János Egyetem Karrier-tanácsadó Központja szervezésében egy alumni találkozón vehetnek részt, a gólyáknak pedig vetítésre kerül az ún. gólyafilm, vagyis a gólyatáborban eltöltött négy napjukat összefoglaló videó. Az est folyamán a játékok veszik át a főszerepet, hiszen este, a hagyományos időpontban kerül

talitenisz bajnokságokon mérettethetik meg magukat a hallgatók. Délután 13.00-kor kezdődik a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája – Selye Cup a városi sportcsarnokban, ahol a Kárpát-medence egyetemeiről érkező csapatok vetélkednek a győzelemért. Délután kerül megrendezésre a Man Challenge és az erős emberek bemutatója az

Net-felvétel

A Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata idén is megrendezi a Komáromi Egyetemi Napok elnevezésű rendezvénysorozatot, melyre április 13. és 17. között kerül sor Komárom városának több pontján.

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 16. hét

Sofőr tehergépjárműre (1) – a nagyabonyi Judit Trans társaság ajánlata. Kapcsolat: 0903 448 969, judittrans@gmail.com Segédmunkás építkezésen – az egyházkarcsai Europe invest union társaság ajánlata. A munkahely a nemzeti program keretén belül lett kialakítva, regisztrált álláskereső fiatalok jelentkezését várják 29 éves korig. Kapcsolat: 0903 564 281, moroczovag@centrum.sk Építőmunkás (kőműves, ács, kartonozó) – a SLOVAK MAK társaság ajánlata Nagyabonyba. A munkahely a nemzeti program keretén belül lett kialakítva, további tájékozta-

tó: 0907 714 972 (Peter Galan), info@slovakmak.sk Pannon-Work Slovakia aktuális ajánlatai: raktáros, targoncakezelő, varrónő, gyártósori operátor, speditőr / fuvarszervező, mester a gépipar területén. Kapcsolat: 031/551 18 44 Dióspatonyi Aquapond társaság ajánlatai: tervező- referens (1), szerelőmunkás, szigetelés , PVC hegesztése – érdeklődők jelentkezését várják a Galántai járásból is. Tel.: 0911 545 479 , bartal@aquapond.sk Pincérnő kávézóba – a munkavégzés helye Dunaszerdahely. Kapcsolat: 0907 754 156, cs.alica@citromail.hu Sofőr (ételkiszállító) – a CLEAN CAR SERVIS társaság ajánlata Dunaszerdahelyre, Sultan török étterem.

Kapcsolat: 0903 355 330, info@cleancarservice.sk Taxisofőr – a Boomerang plus társaság ajánlata Dunaszerdahelyre. Kapcsolat: 0905 310 627, petilukacs2 @gmail.com Gyártósori operátor az autógyártás területén (200) – az Adecco Slovakia munkaerő-kölcsönző társaság ajánlata, a munkavégzés helye Nová Ves. Elvárások: min. szakmunkásképzői végzettség, meghallgatást tartanak Dunaszerdahelyen a munkaügyi központban április 24-én. Végzősök jelentkezését is várják. A meghallgatásra jelentkezni lehet személyesen a hivatalban, Ádor utca, földszint, 22-es iroda, vagy egyenesen az ügynökségnél, 0902 919 060. stefania.pillarova@adecco.com

egyetemi tornateremben. A nap egyik különlegessége a várlátogatás, ahol idegenvezetők kíséretében járhatjuk be a komáromi erőd sokat megélt épületeit. 15.00kor a Pince Klubban a Heineken sörgyár tart sörbemutatót, ahol nem csak elmondják, hogyan készülnek a remek sörök, de még kóstolókat is hoznak magukkal. Ugyanitt a Troll Foci adminjaival beszélgethetnek az érdeklődők. Később az egyre népszerűbb slam poetry műfaj képviselői lépnek fel műveikkel. A nap zárásaként az egyetemi buli sem maradhat ki a programok közül. A pénteki napon (április 17.) kerül megrendezésre a „Futás a jövőért” nevű rendezvény, amelyen együtt futnak a komáromi magyar óvodások, alapiskolások, középiskolások és az egyetemisták. A Klapka téren a futók köszöntése és az elmaradhatatlan csoportkép után óriás buborékfújásra is lehetősége nyílik, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Részletesebb program, valamint információk az egyes programokról és a nyereményjátékról a www.egyeteminapok.sk honlapon olvashatóak. (–)

Kultúra Kiállítás DUNASZERDAHELY – Április 16-án, csütörtökön délután 5 órakor kerül sor az AMFO 2015 amatőr fényképészek járási versenyének kiértékelésére a Csallóközi Múzeumban. Az alkotások május 9-ig megtekinthetők. Színház KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, április 15. és április 17–18.: Álszentek öszszeesküvése (15.00, 19.00, bérletes).


26 Névnapok Április 14.: Tibor, Justina Április 15.: Anasztázia, Tas, Fedor Április 16.: Csongor, Dana, Danica Április 17.: Rudolf Április 18.: Andrea, Ilma, Valér Április 19.: Emma, Jela Április 20.: Tivadar, Marcel

Heti évforduló 103 éve, 1912. április 14-én útban Southamptonból New Yorkba, 2200 utassal a fedélzetén jéghegynek ütközött és elsüllyedt a Titanic. 1865. április 14-én merénylet áldozata lett Abraham Lincoln, az USA tizenhatodik elnöke. 65 éve, 1950. április 14-én született Esterházy Péter író. 1452. április 15-én született Leonardo da Vinci festő, szobrász, grafikus, építész. 81 éve, 1934. április 15-én született Bodrogi Gyula színművész, rendező. 1980. április 15-én halt meg Jean-Paul Sartre francia egzisztencialista filozófus, író. 126 éve, 1889. április 16-án született Charlie Chaplin angol filmszínész. Április 18. Műemlékvédelmi világnap. 60 éve, 1955. április 18-án halt meg Albert Einstein német fizikus. 1945. április 19-én született Soltész Rezső énekes. 133 éve, 1882. április 19-én halt meg Charles Darwin angol természettudós. 1908. április 19-én született Harangozó Gyula táncos, koreográfus, balettmester.

Népi bölcsesség

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény R. 1. RÉSZ

R. 3. RÉSZ

R. 4. RÉSZ

PATTANÁS

R. 2. RÉSZ

LITER

TONNA

FŰ – SZLOVÁKUL

ANNYI MINT, röv.

INDULATSZÓ

LANTÁN

H

MITIKUS BRIT KIRÁLY

E

N MADARAK NAGY CSOPORTJA NŐI NÉV

JELADÓ ESZKÖZ

ISKOLAI ÜNNEPÉLY

HORROR KÖZEPE BÁLVÁNYOZ

RÓMAI 555 VISSZA: ÚT – LATINUL

RÓMAI 50

GYERMEKI ÉNEKHANG

SZINTÉN

AZ USA EGYIK VÁROSÁBÓL VALÓ

ÁSVÁNY

ÁTMÉRŐ JELE

HULLÁM – SZLOVÁKUL

KÉTES

A DOLGOK LÉNYEGE

KINYOMTAT GYAKORI IGEVÉGZŐDÉS

TANTÁL

A JÓD VEGYJELE

ÉDESAPA – BECÉZVE

ARRA A HELYRE

GÉPKOCSIMÁRKA

HATÁROZÓI RAG

KÉRDŐSZÓCSKA

K

ELAVULT

HANGJEGY ZOLTÁN

HANGSOR, HANGNEM FELSZÓLÍTÓ MÓD JELE KÉT SZÓ: MAI

E

KÉSZÍTETTE: LŐRINCZ LÁSZLÓ

Ha Tibor napján virágos a cseresznyefa, vi- E heti rejtvényünkben Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij orosz regényíró, elbeszélő egyik gondolatát fejtherágos lesz a szőlő is. tik meg a lap olvasói. A 14. szám helyes megfejtése: Egy kedves szó olyan, akár a tavaszi napsütés. (orosz közmondás) Sorsolással könyvet nyert: özv. Balogh Irén (Nádszeg). Gratulálunk!

Aforizma Aki ötvenévesen is ugyanolyannak látja a világot, mint húszévesen, az harminc évet elpazarolt az életéből. (Muhammad Ali)

Fejtörő Névbújtatás

Az alábbi szavak mindegyikében egy-egy női, illetve férfinév bújik meg. Próbálja megkeresni őket. 1. kondás – 2. tolvajkulcs – 3. ráhelyez – 4. nézeteltérés – 5. aktamásolat – Az előző szám helyes megfejtése: kornak; kapálni; metszet, temetsz, tesztem; lándzsa, másszor. Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el.

– Anya, én nem fázok, jó idő van!

Mészáros Barnabás felvétele


27

Szabadidő

2015. április 14. | 16. szám

Heti horoszkóp 2015. április 14–20.

Net-felvétel

Megjelent Gazdag József új könyve! Egy futballfüggő naplójából címmel jelent meg válogatás Gazdag József jegyzeteiből, riportjaiból és futballpublicisztikai írásaiból. Gazdag József (1977, Kassa) író, újságíró, a Komáromi Szalon társszervezője. Több mint tíz éven át az Új Szó napilap futballszakírójaként dolgozott, a laptól tavaly novemberben távozott, miután a Penta pénzügyi csoport a Petit Press kiadó társtulajdonosa lett. KÖNYVBEMUTATÓK: Április 10., péntek, 19.00, Kassa, Löffler Múzeum Április 14., kedd, 18.00, Tornalja, VMK Április 15., szerda, 18.00, Nagykapos, Magyar Közösségi Ház Április 16., csütörtök, 16.30, Rozsnyó, Fábry Zoltán Iskola Április 17., péntek, 17.00, Királyhelmec, VMK Április 21., kedd, 17.00, Zselíz, Magyar Ház Április 22., szerda, 18.00, Somorja, 11! Sport Pub Április 28., kedd, 19.00 Galánta, Pázmány Alapítvány Április 30., csütörtök, 19.00, Dunaszerdahely, Vermes-villa Május 1., péntek, 19.00, Komárom, RÉV Május 5., kedd, 17.00, Ipolyság, Városi Könyvtár és Galeri Pub Május 6., szerda, 18.00, Rimaszombat, Három Rózsa Kávéház Május 7., csütörtök, 17.00, Fülek, Városi Könyvtár Május 20., szerda, 19.00, Pozsony, Zöld Kocsma Május 21., csütörtök, 18.00, Érsekújvár, Irish Castle Pub Június 4., csütörtök 17.30, Párkány, Városi Könyvtár A kötet a könyvbemutatókon kedvezménnyel megvásárolható és dedikáltatható. (–)

Kos (III. 21.–IV. 20.) Az elmúlt hét sok érdekes eredményt, alkalmanként fontos híreket hozott, s mindezt érdemes lenne kamatoztatnia a következő napokban. Energiából, tetterőből szerencsére nem lesz hiány, így a felsorakozó lehetőségek sokaságával fog tudni élni. Ragadja magához a kezdeményezést!

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Az égi konstellációk kedveznek a változáshoz, aktivitásra ösztönzik, és válaszutak elé állítják. Úgyhogy cselekedjen, ne lazsáljon, alakítson át pár dolgot, módosítson magán és a gondolatain, különösen akkor, ha egy ideje úgy érzi, elakadt. Ne utasítsa el, ha valaki tanácsot akar adni!

Bika (IV. 21.–V. 20.) Ezen a héten bármibe is fog, semmi sem alakul a tervek szerint. Késések alakulnak ki, változnak a helyszínek, be kell segítenie valakinek ahelyett, hogy a saját dolgát végezné. Könnyen megtörténhet, hogy az élete gyökeres fordulatot vesz, de ne ijedjen meg, semmi sem történik véletlenül.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Ez a hét sokkal több lehetőséget kínál, mint amennyit be tud fogadni és fel tud dolgozni. A felbukkanó feladatok nem lesznek nehezek vagy teljesíthetetlenek, csupán hirtelen túl sok kerül belőlük az asztalára. Mérlegeljen és gondolja át, mi a fontos. Hát nem pont erre várt régóta?

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) A hét elején jönnek az elmaradt feladatok, az új kihívások, az otthoni és munkahelyi tennivalók. Azonnal kezdjen neki a dolgának, siessen, ne halasszon semmit a következő napokra. Szerda és csütörtök remek alkalmat kínálnak a sikerhez, mondjon igent minden feladatra, ajánlatra.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Ez a hét kifejezetten leterhelő lesz, egyfolytában mennie kell, intézni valamit, segíteni valakinek a bajban, vagy épp egy függőben lévő dolognak kell a végére járnia. Ám, önnek ez nem jelenthet gondot. A nehézkesebb pillanatban gondoljon arra, a tetteiért a jutalom is megérkezik.

Rák (VI. 22.–VII. 22.) Türelem és nyugalom! Ez a két tulajdonság az, amit most előtérbe kell helyeznie. Hirtelen különféle ajánlatok tűnnek fel a színen, többször is elhúzza ön előtt valaki a mézesmadzagot, de vigyázzon! Fontos döntéseket kell most meghoznia, akár pénzügyi, akár jogi területről.

Bak (XII. 22.–I. 20.) Kedden semmi sem alakul a tervezettek szerint, egyáltalán nem fogja jól érezni magát, alkalmanként eluralkodhat önön a bizonytalanság és a kétely érzése, nem mindig kap egyenes és konkrét válaszokat a kérdéseire. Szerdán is akadnak pillanatok, amikor képtelen lesz dönteni.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Ezen a héten annyira jól taktikázik, hogy pénteken mármár az önelégültség állapotába kerülhet. Minden jól alakul, a bonyolult ügyek is játszi könnyedséggel oldhatóak meg, a nehézfejű emberekkel remekül fog bánni, okosan lerendezi a konfliktusokat, tud objektív véleményt formálni.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Egész héten tele lesz erővel, energiával, és tenni akar valami különlegeset, amin keresztül megcsillogtathatja a tudását. A lelkesedése és az ambíciója sokakra lesz jó hatással, másokat is inspirál. Az élet különféle területein talál megoldásokat a saját gondjaira, sőt, másokéra is.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Nyissa ki a szemét és a fülét, mert nagyon összetett, izgalmas és információdús napok következnek. Fortuna az ön ajtaján kopogtat, hát engedje be, és éljen az általa felkínált lehetőségekkel! Számos kedvező, váratlan, és előremutató élethelyzetben lesz része, amit a sors tálcán kínál.

Halak (II. 21.–III. 21.) A hét elején nem gondol a munkára, ám szerdától ugyanezt már nem engedheti meg. Ne féljen, mert igaz, hogy eleinte nem minden alakul a tervei szerint, de ez változik! Kifejezetten jót tesz, ha nem szárnyal és nem végez el egyszerre sok feladatot. Jól fog jönni, ha kissé magába tud nézni.


28

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés

SZOLGÁLTATÁS

Köszöntő

INGATLAN

Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak, invalidusoknak, valamint anyasági szabadságon lévőknek. DS és környéke. Tel.: 0907 723 420. Fürdőkád-zománcozás hideg zománccal: 0949 727 489. Számmisztika, sorselemzés: 0910 942 851. Ülőgarnitúrák, autók, szőnyegek mély tisztítását vállaljuk. Tel.: 0905 506 748, LEAFF – DS. ADÓSSÁG RENDEZÉS! 0903 967 358; 0903 782 895. Koktélkeverés rendezvényeken. CocktailMánia – Lukáš Tóth: 0908 153 937. SZATELLIT TV SZERELÉSE ÉS JAVÍTÁSA (FREESAT) LEGTÖBB MAGYAR CSATORNA, 20 EURÓ/ÉVTŐL, MÁSODIK KÁRTYA INGYEN! INTERNET ÉS RIASZTÓ RENDSZEREK SZERELÉSE. Cím: BACSÁK UTCA 247., DS, Tel.: 031/321 99 99, www.itelcom.sk Emlékművek felújítása, sírkövek tisztítása: 0910 143 594, DS. ÁLLÁS Gropo SK felvesz sofőröket nemzetközi konténerszállításra. Tel.: 0908 757 603. Felveszünk kamionsofőrt Magyarország, Szlovákia, Csehország viszonylatra. Tel.: 0903 416 048. Szakácsot/szakácsnőt keresünk: 0903 753 423.

LAKÁS, GARÁZS Eladó teljesen felújított 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Barátság tér): 0911 469 411. Eladó nagy 3 szobás felújított lakás alápincézett garázzsal Dunaszerdahelyen (Barátság tér). Irányár: 57 000 euró. Tel.: 0905 494 092. Eladó 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0907 066 701. KIADÓ – BÉRLET Kiadó 1 szoba konyhás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0918 444 624. Kiadók 2–3 szobás lakások Nagymadon. Érdeklődni lehet személyesen a községi hivatalban, illetve a 031/551 31 26-os telefonszámon. Kiadó egyszobás lakás Dunaszerdahelyen: 0907 171 877. Kiadó garzonlakás Dunaszerdahelyen (Kelet-lakótelep): 0904 167 026.

"

MEGRENDELŐSZELVÉNY Megrendelem a Csallóköz–Žitný ostrov regionális hetilapot.

egy évre 28 euró

Április 13-án ünnepelte 70. születésnapját a drága feleség, édesanya, anyós és nagymama

Eladó Albáron (Dolný Bar) családi ház 10,7 áras telken. Tel.: 031/552 78 37, este. Eladó 1500–2000 m2-es építkezési telek Dunaszerdahelyen (Sikabony). Ára: 45 euró/m2. CSAK SMS: 0907 026 298, viszszahívom. Eladó új építésű 137 m2-es családi ház 715 m2-es telken, Macházán. Ára 135 000 euró. Tel.: 0948 790 082.

DOBSA ILONA Csallóköznádasdon. E szép ünnep alkalmából szívből gratulál, nagyon sok boldogságot, erőt, egészséget, kitartást és hosszú boldog életet kíván szerető férje, Miklós, lánya, Zsuzsa, fiai, Miki és Laci, veje, Feri, menyei, Betty és Csilla, unokái, Zsuzsi barátjával, Feri barátnőjével, Gábor, Peti és Ákos.

A dunaszerdahelyi Villa Rosa étterem és panzió ezúton tudatja a borbarátokkal, hogy a következő borestünk 2015. április 17-én 18.30 órai kezdettel kerül megrendezésre. Vendégünk a szekszárdi Fritz Pincészet. Belépődíj 40 €. VEGYES Eladó ebédlőbútor 130 euróért és ovális alakú valódi perzsaszőnyeg (270 x 2m, 100 euró). Tel.: 0911 469 411. Tüzifa eladó rönk, ill. metélt kiszerelésben Dunaszerdahelyen, a kürti úti fatelepen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551. Eladó fél évig használt nyári gumiabroncs CONTINENTAL 195/65 x 15, gy. év 2013 (120 euró), valamint KLEBER téli gumiabroncs (185/65 x 15, ára 80 euró). Tel.: 0911 469 411. Eladó masszív, újonnan kárpitozott, párnatartós és kihúzhatós sarok ülőgarnitúra, bárpultos TV-asztal, könyves polc és magas szekrény. Tel.: 0905 561 611. HÁZIÁLLAT

félévre 15,60 euró

Név: .......................................................................................... Utca, házszám: ........................................................................ Lakhely: .................................................................................... Telefonszám: ............................................................................ Aláírás: ...................................................... Az újság ára egy évre 33,80 euró amennyiben a újságárusoknál veszi. Ha közvetlen a szerkesztőségben rendeli meg lapunkat, az egy évre szóló előfizetés csak 28 euró, a féléves pedig 15,60 euró. A kitöltött megrendelőlapot a szerkesztőség címére várjuk: Alžbetínské nám. 1194/1., 929 01 Dunajská Streda. Információ: 031/550 37 44; 0903 23 67 24.

NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. A topolnicai baromfifarm (Galántától 5 km-re) eladásra kínál 8–12 hetes tojó jércéket többféle színben, 1–14 napos brojler kiskacsákat, 1–14 napos

mulard májkacsákat (hímeket is), 1–3 napos Landes májlibákat, 7 hetes BIG 6-os pulykákat, tömni való brojler kacsákat és tömni való mulard májkacsákat. A megrendelt áruk házhoz szállítását is vállaljuk! Továbbá eladók tápok és koncentrátumok. Tel.: 0905 450 432; 0905 551 499; 031/78 11 563. Tallóstól 3 km-re levő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való MULARD hím májkacsák, tömött MULARD májkacsák élve és tisztítva. Tel.: 031/778 23 53; 0915 291 826. Bontott csirkék, kacsák – csirketisztítást vállalunk: 0905 944 149. DROBNÉ INZERÁTY Vedenie jednoduchého a podvojného účtovníctva, spracovanie miezd a daňových priznaní. Tel.: 0915 849 654. REFINANCOVANIE DLHOV! 0903 967 358; 0903 782 895. Prijmeme vodiča MKD na destinácie Maďarsko, Slovensko, Čechy. Tel.: 0903 416 048. Od 1. júla sa uvolní na rušnom mieste v DS (Ružový háj 55) s veľkým neploteným parkoviskom miestnosť (37 m2). Miestnosť pozostáva z dvoch priestorov s veľkým svetelným výkladom. Dá sa použiť na služby alebo kanceláriu. Tel.: 0905 561 611.


29

Sport > Hirdetés

2015. április 14. | 16. szám

Sikeres pólós rajt Komárom–Zsolna 11:6; Tapolcsány–Komárom 8:8 VÍZILABDA – Az extraliga B csoportjában márciusban kezdődött a pontvadászat, melynek fő célja kiharcolni a felkerülést a bajnokság A csoportjába. A szlovák bajnokság második vonalában, a B csoportban öt csapat, Komárom, Zsolna, Tapolcsány, Pöstyén és Vrútky csapatai küzdenek meg oda-vissza alapon az A csoportba való feljutást jelentő első két helyért. A Duna-parti csapat az ötösfogat két erősebb csapatával kezdett, először hazai pályán győzte le Zsolna együttesét 11:6 arányban, az elmúlt hétvégén pedig Tapolcsányban döntetlenezett 8:8-ra. Az első, hazai mérkőzés kapcsán Fazekas István edző megjegyezte: „Ma nagyon jól harcoltak a fiúk, megérdemelten győztünk a nemrégiben még az A csoportban ötödik helyen végzett Zsolna csapatával szemben. Továbbra sincs könnyű dolgunk, hiszen többek között nélkülöznünk kell Dékány Mátyást,

aki az előző évadban csapatom legerősebb góllövője volt. Ő az idén a bajnokságra törő Nováky csapatához szerződött. Nem akartunk akadályt gördíteni fejlődésének útjába, de valóban igaz, hogy a center poszton nagyon hiányzik nekünk. További három meghatározó játékosom Budapesten tanul, és csak a csütörtök esti edzéseken tudnak csatlakozni hozzánk. Most is kénytelen voltam egy-két idősebb játékost felkérni, hogy segítsen be játékával. Nagy Marcell például már 39 éves, annak idején tagja volt a vb bronzérmes szlovák válogatottnak, jól jött a tapasztalata. Ami az edzéslehetőségeket, és a hivatalos mérkőzéseket illeti, nincs könnyű dolgunk, hiszen köztudottan városunknak nincs előírásos méretű fedett medencéje. Még szerencse, hogy Dél-Komárommal jó a kapcsolatunk, és az esti órákban lehetővé teszik számunkra az edzéseket, mérkőzéseket.” Balázs Sándort, a komáromi vízilabda szakosztály elnökét a sportág honi helyzetéről, a bajnokság mene-

OBEC ŠTVRTOK NA OSTROVE, Obecný úrad, Mýtne nám. č. 454/1., 930 40 Štvrtok na Ostrove Obec Štvrtok na Ostrove v zmysle § 4 zákona NR SR č.596/2003 Z.z. o štátnej správe v školstve a školskej samospráve a o zmene a doplnení niektorých zákonov a zákona NR SR č.552/2003 Z.z. o výkone práce vo verejnom záujme v znení neskorších predpisov vyhlasuje výberové konanie na obsadenie funkcie riaditeľa školy Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským – Magyar Tannyelvű Alapiskola, Štvrtok na Ostrove s nástupom od 1. septembra 2015 Podmienky účasti výberového konania: • kvalifikačné požiadavky v zmysle zákona NR SR č. 317/2009 Z.z., o pedagogických zamestnancoch a odborných zamestnancoch a o zmene a doplnení niektorých zákonov v platnom znení a v zmysle vyhlášky MŠ SR č.437/2009 Z.z., ktorou sa ustanovujú kvalifikačné predpoklady a osobitné kvalifikačné požiadavky pre jednotlivé kategórie pedagogických zamestnancov a odborných zamestnancov v platnom znení • najmenej päť rokov pedagogickej praxe v zmysle §3 zákona NR SR č. 596/2003 Z.z. • osobná a morálna bezúhonnosť – v zmysle §3 zákona NR SR č. 552/2003 Požadované doklady k prihláške na výberové konanie: • písomná prihláška do výberového konania • overené kópie dokladov o najvyššom dosiahnutom vzdelaní a overená fotokópia dokladu o vykonaní 1. atestácie alebo jej náhradnej formy • výpis z registra trestov (nie starší ako tri mesiace) • profesijný životopis • doklad o dĺžke pedagogickej praxe • potvrdenie o zdravotnej spôsobilosti na riadiacu prácu • písomný návrh koncepcie rozvoja školy • súhlas uchádzača na použitie osobných údajov pre potreby výberového konania v zmysle zákona č. 122/2013 Z.z. o ochrane osobných údajov a o zmene a doplnení niektorých zákonov v platnom znení. Ostatné kritéria a požiadavky: • znalosť práce s PC • riadiace schopnosti • ovládanie štátneho jazyka, znalosť maďarského jazyka Prihlášky do výberového konania prosíme zaslať do 11. mája 2015 na adresu: Obec Štvrtok na Ostrove, Mýtne nám. č. 454/1., 930 40 Štvrtok na Ostrove. Obálku označte nápisom „Výberové konanie ZŠ s VJM – Pályázat AI – neotvárať“ V Štvrtku na Ostrove dňa 7. 4. 2015. Mgr. Őry Péter, starosta obce

tének rendszeréről, a komáromi felnőtt csapat feltételeiről, az A csoportba való feljutás lehetőségeiről faggattam. „Sportágunk sajnos nem tartozik a legfelkapottabbak közé, így érthetően a tömegbázisát, eredményességét tekintve össze sem lehet hasonlítani például a magyarországival. Évtizedek óta Kassa, Pozsony és Nováky viszik Szlovákiában a prímet. Komáromban a vízilabdasport több mint hat évtizedes múltra tekint vissza, eredményességben megéltünk mi is szebb napokat. Nagyon sok tehetséges pólóst, válogatott játékost neveltünk ki. A kétszeres magyar olimpiai bajnok, Gergely Pista is a mi neveltünk. A junior világbajnoki bronzérmes csapat zömét is komáromi játékosok alkották. Nálunk a fő gond mindig az volt, hogy a felnőttkorba lépő játékosokat nem tudtuk itthon tartani, nem volt meg hozzá az anyagi hátterünk. A szövetség néhány éve hat csapattal rendezi az extraliga A csoportjának bajnokságát, ahol rendre a két kassai csapat, Pozsony, és No-

váky döntik el egymás között a bajnoki cím, és a további helyezések sorrendjét. Szinte menetrendszerűen, a felső hatosból a B csoportba a középmezőnyt alkotó két csapat, Zsolna és Tapolcsány esnek vissza. Az évek óta tartó erőviszonyokra jellemző, hogy az utóbb említett két csapat aztán a B csoportban újra kiharcolja a visszajutást az élvonalba, Komárom pedig alig-alig, de hoppon maradva elveszíti erre az esélyt. Az utóbbi két évben ez történt, de most a jó rajt alapján remélni merjük, hogy nem ismétlődik meg a dolog. Csak megjegyzem, hogy Pöstyén és Vrútky csapata a B csoporton belül nem rúg különösebben a labdába. Tehát most ismét bizakodóak vagyunk, Zsolna és Tapolcsány egymás között is még veszítenek pontot, pontokat, mi is még megcsíphetjük őket, és ha másképp nem, akkor a jobb gólarány is dönthet majd a mi javunkra. A jó rajt után nem engedhetjük most ki kezünkből az esélyt.” Keresztényi Gábor

RE/MAX Attractive Fő utca 28/7. (2. emelet) 929 01 Dunaszerdahely Tel.: +421 31/ 550 55 55 Csiba Erzsébet

Mátis István

Horváth Gabriella

Medovič Andrea

0905 662 259

0908 602 308

0905 853 822

0911 948 810

alzbeta.csibova@re-max.sk

stefan.matis@re-max.sk

gabriela.horvathova@re-max.sk

andrea.medovicova@re-max.sk

ÁRA 52 000 EURÓ

ÁRA 26 990 EURÓ + MEGEGYEZÉS

ÁRA 39 900 EURÓ

ÁRA 68 000 EURÓ + EGYEZSÉG

DS – Eladó 3 szobás, 72 m2-es lakás felújítás után a Nagyabonyi úton. Csiba Erzsébet 0905 662 259

DS – Eladó a Fenyves-lakótelepen, kellemes környezetben felújított 1 szobás lakás (28 m2). Mátis István 0908 602 308

DIÓSPATONY – Eladó felújított 3 szobás lakás (65 m2, erkély). Horváth Gabriella 0905 853 822

PÓDAFA – Eladó 3 szobás családi ház, garázs 1715 m2es telken, nagyon jó állapotban. Medovič Andrea 0911 948 810 Medovič Andrea 0911 948 810

ÁRA MEGEGYEZÉS SZERINT

ÁRA 34 990 EURÓ

ÁRA 76 300 EURÓ, ILL. BEFEJEZVE: 119 900 EUR

DS – Eladó 3 szobás lakás (72 m2) eredeti, megkímélt állapotban. Csiba Erzsébet 0905 662 259

EKECS – Eladó felújított családi ház garázzsal, melléképülettel és 4 áras telekkel. Mátis István 0908 602 308

KARCSA – Eladó 4 szobás családi ház félkész állapotban (664 m2 telekkel). Horváth Gabriella 0905 853 822

ÁRA 31 000 EURÓ

ÁRA 50 400 EURÓ

ÁRA 72 400 EURÓ

DS – Eladó 1 szobás felújított DS – Eladó 2 szobás lakás DS – Eladó vegyesbolt saját talajfűtéssel és telekkel a Múzeum utcában. lakás balkonnal (35 m) a Kondé püspök utcában. a Kelet-lakótelepen. Csiba Erzsébet 0905 662 259

Végh Attila 0908 358 033

Végh Attila 0908 358 033

ÁRA 38 900 EUR-TÓL

DS – Eladó a Kelet-lakótelepen 1 és 2 szobás új lakások (saját fűtés, balkon, parkolóhely, az eladási árban benne van a konyhabútor és a sütő is).

ÁRA 57 000 EURÓ

KISUDVARNOK – Eladó 3 szobás új, 71 m2-es lakás (terasz 12 m2/balkon 7 m2, saját kert 200m/50 m2, parkolóhely). Medovič Andrea 0911 948 810


30

Celebsztorik

Csallóköz

Szabadult, de újra gyanúsított lett Április 6-án engedték ki a börtönből Damu Rolandot a Jóban Rosszban volt szereplőjét, de a Blikk megtudta, hogy újra meggyanúsították, mégpedig 22 877 forint gyermektartás megfizetésének elmulasztásáért. Ruttner György, Damu korábbi védőügyvéde így nyilatkozott: – Ügyfelem önhibáján kívül lett gyanúsított. A jogerős határozat alapján a bírósági végrehajtónak kellett volna értesíteni a fegyintézetet, hogy utalják a megállapított összeget a jogosult számára, ezért nem lehet bűncselekményről beszélni.

Kislánya adott erőt

Frankie tiszta anyja Az immár kétgyerekes színésznő ugyan viszonylag későn vállalt gyereket, de most aztán alaposan megnövekedtek anyai teendői. A legkisebb lurkó, Frankie még egy éves sincs, azonban már abba a korba lépett, amikor a szülinapi zsúrozás igazán beindul. Most is hivatalos volt egyre, ahová Drew is elkísérte, méghozzá egy igencsak találó kiegészítőben. Azon túl, hogy a színésznő kislánya egyszerűen tündéri, szinte hihetetlen mennyire hasonlít a mamára. Az E.T. filmben már most helyettesíthetné a mamát, nemde?

Bicskey Lukács (53+) egy gyors lefolyású halálos kórral küzdött, múlt héten szerdán hajnalban hunyt el. A közönség az Argo című filmnek köszönhetően ismerte meg, amelyben Psychót alakította. Az Argo2 bemutatóját már nem élte meg. A színészre az utolsó években újra rátalált a szerelem. – Minden gyermekem szerelemből született. Évától a két nagylányom, Lili (30) és Zsófi (28), majd szerelmes lettem Kincsőbe, aki nagypapa koromra megajándékozott Mira Rasdival (4), ő aranyozza be utolsó éveimet – nyilatkozta korábban a Blikknek.

Összezárva Fridivel

Nehezen élte meg a változókort

Kiszállt az Ének iskolájából és új műsorral indít április 26-án Friderikusz Sándor a TV2 képernyőjén. Az interjúzás nagy mestere rossz szájízzel vált el a csatornától, elképzelései ugyanis nem egyeztek a szerkesztőkkel a műsorkészítésről. Hajdú Péter producer azonban olyat kínált Fridinek, ami meggyőzte az újabb együttműködésről, állítólag a csatornának is mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, hogy létrejöjjön a közös munka, az Összezárva Fridivel. Fridi szélsőséges érzelmeket ígér, hiszen 24 órára lesz összezárva vendégeivel. Összeállította: Wimmer Ilona (Net-felvételek)

Nyertes Zsuzsa nyíltan beszélt arról az FM3 Café műsorában, milyen megrázó érzés volt számára, amikor 50 évesen változó korba lépett. Abban az időben lett öngyilkos egy nagyon jó barátnője, a pályája is labilisabb volt. Nagyon megijedt, amikor nyomást érzett a mellkasában, legszívesebben fel sem kelt volna az ágyból, elsírta magát, ha látott egy kisgyereket vagy egy idős embert. Az orvos hormontablettákat írt fel neki, de elolvasva a mellékhatásokat úgy döntött, nem szedi őket. Ezt követően talált rá a barátcserje nevű gyógynövénnyel, ami megoldotta a problémáit.


TV-műsor > 2015. április 15–21.

2015. április 14. | 16. szám

JOJ > április 18., szombat, 20.30

Csapda

31

Az üzletember John Matthewst letaglózza a hír, hogy 18 éves fiára minimum tíz éves, kötelezően letöltendő börtönbüntetést róttak ki. A kamaszsrácot egy olyan csomaggal a kezében kapták el, amit egy barátjától vett át, és amiben tudtán kívül kábítószer volt. John beépül a drogkartellbe, Malik bandájába, de miközben megpróbálja megmenteni kamaszfiát, bajba sodor egy másik ártatlan embert. Rendezte: Ric Roman Waugh Szereplő(k): Dwayne „The Rock” Johnson Snitch, amerikai akciófilm, 112 perc, 2013

COOL > április 19., vasárnap, 2.45

Merülések

Miss G. egy angol bentlakásos lányiskolában tanít a múlt század harmincas éveiben. Sajátos nézeteivel teljesen elbűvöli az úszócsapat tagjait. A szabad szellemű tanárnő önálló gondolkodásra próbálja nevelni a lányokat, a testiséget és az erotikus vágyat ébresztgeti bennük. Egy napon új diák érkezik az iskolába. A spanyol lány érkezése megbontja a tanárnő és a lányok sajátos kapcsolatát. Rendezte: Jordan Scott Szereplő(k): Eva Green, Juno Temple Craks, angol–ír–spanyol filmdráma, 104 perc, 2009

RTL KLUB > április 18., szombat, 21.30

A biztonság záloga

ZUZANA MAURÉRY STV2 > április 19., vasárnap, 21.00

Köszönöm, jól Luke Wright exrendőr egy napon elveszít egy megbundázott mérkőzést, ezért az orosz maffia bosszúból megöli a családját. Luke-ot a véletlen összehozza Mei-jel, a kínai kislánnyal, akit ugyanazok a gengszterek üldöznek, akik a családját is megölték. Meiről kiderül, hogy matekzseni, akit a triádok arra kényszerítenek, hogy nekik dolgozzon. A lány egy felbecsülhetetlen értékű kódszámot őriz az emlékezetében, amelyért a triádok, az orosz maffia és a New York-i rendőrség korrupt tagjai akár gyilkolni is képesek.

A film történeteit az emberi kapcsolatokat is próbára tevő gazdasági válság foglalja keretbe. Az első történetben egy vidéki politikust és vállalkozót, Miroslavot ismerhetjük meg, aki igencsak sajátos módon rendezi a felmerülő problémákat. A második történet Béláról szól, aki váratlanul megözvegyül, és annak ellenére, hogy feleségével folyton civakodtak, nehezen viseli a magányt, amelyet még a gyerekei, Attila és Marika sem tudnak enyhíteni. A harmadik történetben Béla fia, Attila elsősorban munkahelye elvesztésétől retteg, miközben családi élete is szétesőben van.

Rendezte: Boaz Yakin Szereplő(k): Jason Statham, Catherine Chan Safe, amerikai akciófilm, 94 perc, 2012

Rendezte: Prikler Mátyás Szereplő(k): Zuzana Mauréry, Mokos Attila, Várady Béla Ďakujem, dobre, szlovák–magyar játékfilm, 133 perc, 2013


32 TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 Családi Titkok 6.25 Tények reggel 6.50 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 11.55 Hungarikumok 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.50 Családi Titkok 13.50 Magánnyomozók 14.55 Valentina titka 15.55 Emlékezz, Reina (72.) Javier bekameráztatja a De Rosas házat, s szemtanúja lesz, ahogy Reinát lelövi valaki az ablakon át. 16.55 A Macska (120.) Mexikói sorozat 17.25 Fiorella (42.) Mexikói sorozat 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Kardos kiosztja Dórát, amiért Viktor előtt is kényelmetlen helyzetbe hozta őt. Hangos vitájuknak meglesz a következménye. Betty bevallja Barbarának, hogy Nándi segítségét kérte a Füredi ügyben. 20.15 Zsaruk (42.) 21.15 Éden Hotel 22.35 A konyha ördöge 23.50 Lángoló Chicago Amerikai sorozat (11.) 0.50 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Reflektor 13.05 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 13.40 Fókusz 14.10 A Konyhafőnök 15.20 A vihar (72.) 16.25 A szerelem foglyai (22.) 17.30 Fókusz 18.00 Híradó 18.55 A Konyhafőnök Gasztronómiai vetélkedő 20.00 Éjjel-nappal Budapest 21.25 Barátok közt 22.00 Szulejmán Nigar továbbra is tagadja Hatidzse szultána előtt, hogy Ibrahimtól lenne várandós. Mahidevran szultána körül szorul a hurok, hatalmas adósságaira fény derül. Hürrem készen áll arra, hogy gondosan felépített tervének utolsó, meglehetősen veszélyes lépését is megtegye. 23.05 Híradó 23.40 Házon kívül 0.15 Magyarul Balóval 0.50 Reflektor 1.10 A Grace klinika Amerikai sorozat

7.20 Charly, majom a családban II. 8.10 Jamie 15 perces kajái (ism.) 8.40 Don Matteo VI. 9.40 A szenvedélyek lángjai (105.) 10.30 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái (22.) 13.15 Kívánságkosár 15.20 Lola (87.) 16.05 Charly, majom a családban II. Német sorozat 17.00 Ridikül 18.00 Híradó, sport 18.30 Don Matteo VI. Olasz sorozat 19.35 Párizsi helyszínelők (7.) 20.20 Szabadság tér Magyar sorozat 21.15 Fapad (17.) 21.45 Grand Hotel II. Don Benjamín egy kis üveget hagy Aliciára, amelyet don Carlos halála után el kellett volna tüntetnie. Az üvegben arzén volt. Spanyol sorozat 22.35 Aranymetszés 23.30 A köz szemérme A négy epizódból álló film központi témája a szex – de mégis inkább a társadalomról rántja le a leplet. Olasz filmvígjáték 1.50 Menyasszony csaléteknek Angol film

14.10 NCIS VIII. (am.) 15.10 Csillagkapu: Univerzum (am.) 16.10 A szépség és a szörnyeteg I. (10.) 17.10 Bostoni halottkémek (16.) 18.10 Gyilkos számok Am. sorozat 20.00 NCIS VIII. (am.) A csapat egy haditengerészeti parancsnok halálát vizsgálja, akit a saját hajója fedélzetén gyilkoltak meg. 21.00 Gyilkos elmék 23.00 Titkok és hazugságok (7.)

M2

Viasat 3

8.05 20.00 21.00 22.40

14.05 CSI: A helyszínelők Amerikai sorozat 16.05 Emberi tényező Amerikai sorozat 18.00 Csengetett, Mylord? (angol) 19.05 Jim szerint a világ 20.10 Két pasi – meg… Amerikai sorozat 21.00 A majmok bolygója Amerika film 23.30 A munka gyümölcse Leroy Jones egy narancsültetvényen dolgozik. Miután tévedésből csatlakozik egy, a szakszervezet által szervezett tüntetéshez, elveszíti az állását. Amerikai filmvígjáték

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Egyszer volt, hol nem volt (16.) A molnár lánya A mesevilágban feltárul Cora története, hogyan vált egy szegény molnár lányából királynévá, és a becsvágy és bosszúvágy elegye hogyan tette képessé a fekete mágia gyakorlására. 23.25 Ég, föld, férfi, nő Ormánság 0.20 Az A38 Hajó színpadán 1.10 Én vagyok itt

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. április 15. > Szerda

1.50 > DUNA TV Mennyasszony csaléteknek

Lara Tyler egyike a leghíresebb színésznőknek, egy vágya van csupán: békében akar hozzámenni vőlegényéhez, a forgatókönyvíró Jameshez. A paparazzik állandó jelenléte miatt úgy döntenek, otthonuktól távol, egy kedves skót kisvárosban bújnak el. Ám minden hiába, mikor a helyiek rájönnek, kik rejtőznek náluk, azonnal értesítik a sajtót. Lara menedzsere, hogy elterelje a paparazzik figyelmét, álesküvőt szervez. A csalétek egy kedves, bájos helyi lány… Rendezte: Sheree Folkson Szereplő(k): Alice Eve, David Tennant Angol romantikus filmvígjáték, 89 perc, 2011

Cool

Markíza

JOJ

12.50 Medicopter 117 A légimentők VII. Német sorozat 13.45 Cobra 11 XVII. Német sorozat 15.35 CSI: New York-i helyszínelők IV. Halál bőrkötésben 16.30 CSI: Miami helyszínelők Amerikai sorozat 17.20 Dr. Csont I. Amerikai sorozat 18.20 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 19.15 Gyilkos elmék 20.15 A mentalista IV. Bíbor köd (am.) 21.10 Dr. Csont (am.) 22.10 CSI: A helyszínelők (am.) 23.05 A rejtély IV. (5.) Amerikai sorozat 0.00 Gyilkos elmék A lecke Amerikai sorozat

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor Szlovák sorozat 9.40 Rendelő a Rózsakertben 10.55 A fiúk nem sírnak 12.00 Doktor House 13.00 NCIS III. (am.) 14.00 Cobra 11 XIX. 15.00 Agymenők (am.) 15.30 Két pasi – meg egy kicsi I. 16.00 NCIS VI. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19:00 Híradó, sport 20.30 Chart Show Slágerlista 22.35 Zöld íjász II. Amerikai sorozat 0.30 Az ügynök, akinek nincs múltja II. Am. sorozat (3.) 1.25 NCIS VI. (am.)

12.00 Híradó 13.20 Dr. Csont V. Testdarabok 14.20 Panelházi történetek Szlovák sorozat 15.20 Mániákus vásárlók 16.40 Topsztár 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Vadlovak Szlovák sorozat 21.40 Panelházi történetek XV. Szlovák sorozat 22.50 Dr. Csont VI. Amerikai sorozat 23.50 The Glades – Tengerparti gyilkosságok II. (am.) 0.50 A börtön királyai Amerikai sorozat

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.35 12.00 12.10 12.30 13.50 14.50 15.45 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.35

8.00 Hazug csajok társasága 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A nagy ízválasztó 12.50 Smaragd szív (33.) 13.45 Lucia (33.) 14.40 Rosario (43.) 15.35 Barátok közt 16.05 A nagy ízválasztó 17.05 Agymenők II. 18.05 Hupikék törpikék 18.55 Dolgozó lány Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Az élet csajos oldala III. (am.) 23.00 Barátok közt 23.30 Hazug csajok...

12.20 Hölgyklub 13.55 Konyhatitkok 14.35 Mrs. Klinika (26.) Amerikai sorozat 15.30 Esély – műveltségi vetélkedő 16.00 Hírek 16.25 Svindlerek III. 20/3. 17.00 Doktorok. 65/56. Lengyel sorozat 17.45 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Bajnokok Ligája: Paris St. Germain– FC Barcelona 22.50 BL-összefoglaló 23.30 Külvárosi rendőrök (45.) 0.25 Rocca parancsnok 2.00 Hölgyklub

13.30 Egy este Havrannal... 14.50 VAT – magazin 15.25 Naiv álmok Szlovák film 15.55 Magyar magazin 16.25 Energetikai magazin 16.45 Fókusz – fogyasztó 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyarul 18.00 Műalkotások sorsa 18.25 Tesztmagazin 18.45 Esti mesék 20.00 Felszabadítás Publicisztika 21.00 Hírek, sport 21.35 Vezérelv Csehszlovák film 23.20 Élet-halál között Szlovák dok.-film 23.45 Rendőrségi magazin 0.00 Hivatásos – magazin

Fórum Déli híradó TV-shop Start + Egyenes beszéd Doku (ism.) Hírek 700-as klub Könyvjelző Világhíradó Fórum Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Hírvita Somogyi Zoltánnal 21.30 Friderikusz 22.50 Világhíradó 23.00 Egyenes beszéd 24.00 Késő esti híradó 0.20 Világhíradó


TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.25 Családi Titkok 6.25 Tények reggel 6.50 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 11.55 Hungarikumok 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.50 Családi Titkok 13.50 Magánnyomozók 14.55 Valentina titka Kolumbiai filmsorozat 15.55 Emlékezz, Reina (73.) Bolivar megmenti Reinat, de Victor emberei is időben érkeznek, meglövik Bolivart, Reinat pedig hazaviszik, hogy felépüljön. 16.55 A Macska (121.) Carlos megtudja, hogy lánya nem örökölte anyja betegségét. Garabato elviszi a fiát Ineshez, hogy az elbúcsúzhasson tőle. 17.25 Fiorella (43.) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Misinek sikerül rávenni Gábor volt barátnőjét, hogy segítsen nekik a szélhámos leleplezésében. 20.15 Zsaruk (43.) 21.15 Éden Hotel 22.35 NCIS XII. (am.) 23.40 Belső ellenfél I. Amerikai sorozat (1.) 0.40 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 13.55 A Konyhafőnök 15.25 A vihar (73.) 16.15 A szerelem foglyai (23.) Lucho az iskolában elájul a Ronnie-tól kapott sérülései miatt, és egy osztálytársa, Berenice éleszti újjá. A fiú hálából hazaviszi a motorján, és megismerkedik Berenice nővérével, Adelával. Amerikai sorozat 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 18.55 A Konyhafőnök 20.15 Éjjel-nappal Budapest 21.30 Barátok közt 22.05 CSI: Miami helyszínelők IX. Horatio és csapata egy egyetemista lány meggyilkolása ügyében nyomoznak, akit holtan találnak a fürdőben. A kihallgatások után, Horatio hamarosan rájön, hogy az elhunyt szobatársa egy titkot rejteget. 23.05 Híradó 23.35 Magyarul Balóval 0.10 Brandmánia 0.4, V, mint veszélyes Amerikai sorozat

7.20 Charly, majom a családban II. 8.10 Jamie 15 perces kajái (ism.) 8.40 Don Matteo VI. 9.45 A szenvedélyek lángjai (106.) 10.30 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái (23.) 13.15 Kívánságkosár 15.10 Lola (88.) 15.55 Charly, majom a családban II. 16.40 SzerencseHíradó 17.00 Ridikül 18.00 Híradó, sport 18.30 Don Matteo VI. Olasz krimisorozat 19.35 Szívek doktora (11.) 20.15 Fábry 21.40 Munkaügyek IV. A kísérlet (magyar) 22.10 Római helyszínelők: Árulkodó nyomok (29.) 22.05 kult.hu. Művészeti magazin 23.40 Elsietett házasság Nádor úr és Komárominé a temetőben, szeretteik sírja fölött ismerkedik össze, és megszeretik egymást. A két család, a felnőtt gyerekek, valóságos összeesküvést szőnek, hogy elválasszák őket egymástól. Magyar film

14.10 NCIS VIII. (am.) 15.10 Csillagkapu: Univerzum (am.) 16.00 A szépség és a szörnyeteg I. (11.) 17.00 Bostoni halottkémek (am.) 18.00 Gyilkos számok Amerikai sorozat 20.00 NCIS (am.) Ellenállás; Holtsáv 23.00 NCIS: Los Angeles (am.) 1.00 Gyilkos számok Barát-ellenség Amerikai sorozat 1.45 NCIS: Los Angeles (ism.)

M2

Viasat 3

6.30 20.00 21.00 22.40 23.35

13.05 Gyilkos számok 14.05 CSI: A helyszínelők 16.05 Emberi tényező Amerikai sorozat 18.00 Csengetett, Mylord 19.05 Jim szerint a világ 20.10 Két pasi meg... (am.) 21.00 Feketelista II. (1.) Amerikai filmsorozat 23.00 Alvilági játékok Slevin Kelevra tudja, a bajok csőstől jönnek. Először megcsalják, majd kirabolják, végül végzetesen összetévesztik a haverjával. Néhány óra leforgása alatt egy gengszterháború közepén találja magát... Amerikai thriller

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Borgiák I. (5.) Tenyérnyi gyerekek A dokumentumfilm az extrémen korán érkezett gyermekek, az igen éretlen újszülöttek, és az őket gondozó, megmentő klinikai orvosok, ápolók mindennapi küzdelmén keresztül elsősorban a koraszülés kockázati tényezőire és megelőzésének fontosságára hívja fel a figyelmet. Magyar dok.-film 0.30 Koncertek az A38 Hajón

33

Tv-műsor > 2015. április 16. > Csütörtök

2015. április 14. | 16. szám

19.00 > RTL II Dan és a szerelem

A lányait egyedül nevelő Dan vidékre utazik a gyerekekkel, hogy szüleivel és testvérei családjaival töltsenek néhány napot. Anyja hamar észreveszi, hogy Dan bizony sokszor agyára megy kamasz lányainak aggódásával. Ezért elküldi fiát a közeli városba újságokért, hogy mindenki egy kis lélegzethez jusson. Nem is sejti, hogy ez az egyszerű kérés a család több tagjának is megváltoztatja a sorsát. A helyi könyvesboltban Dan megismerkedik egy gyönyörű nővel. Rendezte: Peter Hedges Szereplő(k): Steve Carell, Juliette Binoche Amerikai romantikus filmvígjáték, 98 perc, 2007

Cool

Markíza

JOJ

12.00 A mentalista IV. Amerikai sorozat 12.50 Medicopter 117 A légimentők VII. Német sorozat 13.45 Cobra 11 XVII. 15.35 CSI: New York-i helyszínelők IV. 16.30 CSI: Miami helyszínelők (am.) 17.25 Dr. Csont I. (am.) 18.20 Nyugi, Charlie! Amerikai sorozat 19.15 Gyilkos elmék Amerikai sorozat 20.15 A mentalista IV. 21.10 Dr. Csont VI. A csend hangja Amerikai sorozat 22.10 Döglött akták Néma lesben Amerikai sorozat 23.05 Hazudj, ha tudsz! Amerikai sorozat 0.00 Gyilkos elmék Évelők (am.)

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor Szlovák sorozat 9.40 Rendelő a Rózsakertben 10.55 A fiúk nem sírnak 12.00 Doktor House 13.00 NCIS VI. (am.) 14.00 Monk – Flúgos nyomozó I. 13/1. 15.00 Agymenők (am) 15.30 Két pasi – meg egy kicsi I. 16.00 NCIS VI. (am.) 17:00 Híradó 17:25 Reflex 17:50 A fiúk nem sírnak 19:00 Híradó, sport 20:30 Forr a bor 21.45 Családi ügyek 22.50 Feleségcsere 0.00 Gyilkos elmék VII. Amerikai sorozat 1.00 Az ügynök, akinek nincs múltja I. Am. sorozat (4.)

12.00 Híradó 12.50 TV-esély 13.25 Dr. Csont V. 14.20 Panelházi történetek Szlovák sorozat 15.20 Mániákus vásárlók 16.40 Topsztár 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19:00 Krimihírek 19:30 Híradó, sport 20.30 Vadlovak Szlovák sorozat 21.45 Összeomlás Szlovák sorozat 22.25 Dr. Csont VI. Am. sorozat (19.) 23.25 The Glades – Tengerparti gyilkosságok III. Közellenség Amerikai sorozat 0.25 A börtön királyai Amerikai sorozat

ATV

RTL II

STV1

STV2

12.50 TV-shop 13.50 Egyenes beszéd 14.50 Hírvita Somogyi Zoltánnal 15.45 ATV Híradó 15.50 700-as klub Közéleti magazin 16.25 Fő az egészség 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum; Híradó 18.15 Hírvita 18.45 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.35 A helyzet 21.15 Híradó 21.30 Friderikusz 22.25 Világhíradó 23.00 Egyenes beszéd 24.00 Késő esti híradó 0.35 A helyzet (ism.)

8.00 Hazug csajok társasága 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A nagy ízválasztó 12.50 Smaragd szív (34.) 13.45 Lucia (34.) 14.40 Rosario (44.) 15.35 Barátok közt 16.05 A nagy ízválasztó 17.05 Agymenők II. 18.05 Hupikék törpikék 19.00 Dan és a szerelem Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Az élet csajos oldala III. (am.) 23.00 Barátok közt 23.30 Hazug csajok...

14.00 Építs házat, ültess fát! 14.35 Mrs. Klinika (27.) 15.30 Esély – műveltségi vetélkedő 16.00 Hírek 16.25 Svindlerek III. 20/4. 17.00 Doktorok. 65/57. Lengyel sorozat 17.45 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Laura Lengyel filmdráma 21.35 Riporterek 22.00 Száguldó pokol II. Kanadai western 23.25 Külvárosi rendőrök (46.) 0.20 Polgár a hivatalban

13.25 14.20 14.50 15.10 15.55 16.25 16.30 16.50

19.30 20.00 20.45 23.00 23.25

0.10

Felszabadítás (ism.) Aranyévek Rendőrségi magazin Fókusz – jog Roma magazin Hírek magyarul Szeparé – magazin Jégkorong – felkészítő mérkőzések: Szlovákia–Fehéroroszország Esti mese Csodálatos építmények (dok.) Európa-liga: Wolsburg–Neapol Orvosi rendelő Pavarotti Philadelphiában Szlovák dok.-film Hírek


34 TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 Családi Titkok 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 11.55 Hungarikumok 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.50 Családi Titkok 13.50 Magánnyomozók 14.50 Valentina titka 15.55 Emlékezz, Reina (74.) 16.55 A Macska. 17.25 Fiorella (44.) Greta komoly műtét előtt áll, aminek eredményeként teljesen felépülhet, de az a kockázata is lehet, hogy belehal. A műtét előtt komplikáció merül fel, amikor kiderül, hogy Greta gyermeket vár. 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Dóra nem éri el Dénest, s aggódik, hogy Viktor mindent elmondott neki. Nándi rájön, hogy ki árulta el, mert megtalálja a rögzített hangfájlokat. 20.15 Zsaruk (44.) 21.15 Éden Hotel 22.35 Frizbi Hajdú Péterrel 23.35 Grimm II. (20.) A múzsa csókja 0.35 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 13.55 A Konyhafőnök 15.25 A vihar (74.) Fulgencio utasítására Nereo megrongálja a féket Tomas atya kocsijában. A baleset be is következik, de a helybeliek kimentik a papjukat az égő kocsiból. 16.20 A szerelem foglyai (24.) Jenifer megharagszik Danielre, mert nem ad neki még egy esélyt a kapcsolatuk megjavítására, és bosszút esküszik ellene és Guadalupe ellen. Libertad és Patricia összevesznek, aminek az a vége, hogy Patricia megsértődik és lekever egy pofont az unokatestvérének. 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 18.55 A Konyhafőnök Az Íz-faktor 20.15 Éjjel-nappal Budapest 21.30 Barátok közt 22.05 Showder Klub 23.10 Híradó 23.40 Magyarul Balóval 0.15 Minden lében négy kanál III.

7.20 Charly, majom a családban II. 8.10 Jamie 15 perces kajái (ism.) 8.40 Don Matteo VI. 9.40 A szenvedélyek lángjai (107.) 10.25 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái (24.) 13.15 Kívánságkosár 15.10 Lola (89.) 16.05 Charly, majom a családban II. 17.00 Ridikül 18.00 Híradó, sport 18.35 Labdarúgás Nyíregyháza– Kecskemét 21.00 King II. (4.) 21.5 Szeretettel Hollywoodból 22.20 Forma–1 Bahreini Nagydíj, szabadedzés 0.05 A rejtélyes XX. század 0.40 Zsákutcában Egy tolvaj gyorsan elillan a lépcsőházból, ahol csak kiabáló lakókat hagy maga után. A rendőrségnek gyanús a rablás, mintha a betörő tudta volna, hogy mit és hol keressen. Nem sokkal később ugyanebben a házban, a szomszéd lakásban holtan találnak egy fiatal nőt... Olasz krimi

14.05 NCIS: Ellenállás 15.05 Csillagkapu: Univerzum (am.) 16.05 A szépség és a szörnyeteg I. 12. rész 17.05 Bostoni halottkémek (amerikai) 18.05 Gyilkos számok 20.00 NCIS (am.) 21.00 Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? Amerikai film 23.20 Felejthetetlen Am. sorozat (9.) 0.20 Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? Amerikai sorozat

M2

Viasat 3

7.00 20.00 21.00 22.40 23.35

14.05 CSI: A helyszínelők 16.05 A SHIELD ügynökei I. (1–2.) Amerikai sorozat 18.00 Csengetett, Mylord? 19.05 Jim szerint a világ 20.10 Két pasi ... (am.) 21.00 Batman visszatér Amerikai film 23.40 Rock Star (am.) Nappal Chris Cole fénymásolókat javít, éjjel azonban rockzenésszé változik, a nagy példakép, Steel Dragon dalait énekli. Egy nap óriási lehetőséget kap: felkínálják neki a Steel Dragon énekesi posztját. 1.50 Feketelista Amerikai sorozat

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Camelot (5.) Munkaügyek A kísérlet Magyar sorozat 0.00 Fapad (17.) Lánykérés Blahovits rászánja magát, hogy megkérje Balák Móni kezét. Halapczák meglátja a lehetőséget az Első Magyar Légilagziban, amely egy sikeres rendezvénysorozat pilotja lehetne. 0.30 Az A38 Hajó színpadán

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. április 17. > Péntek

22.35 > JOJ Dylan Dog: Halálos éjszaka

Dylan Dog egy Louisiana-ban élő magánnyomozó, aki lezárta múltját és próbál visszailleszkedni a normális életbe. Egy nap azonban múltja visszavág: a különös ügyekre szakosodott férfi az éjszaka szörnyeire vadászik, vámpírokra, zombikra, vérfarkasokra. Mindehhez elmaradhatatlan piros inget, fekete kabátot és kék farmernadrágot ölt. Partnerével együtt igyekeznek minél előbb megoldani a rejtélyt, mielőtt a szörnyek eluralnák a földet. Rendezte: Kevin Munroe Szereplő(k): Brandon Routh, Anita Briem Amerikai horror, 126 perc, 2010

Cool

Markíza

JOJ

13.45 Cobra 11 XVII. 15.35 CSI: New York-i helyszínelők IV. Amerikai sorozat 16.30 CSI: Miami helyszínelők Amerikai sorozat 17.25 Dr. Csont I. Amerikai sorozat 18.20 Nyugi, Charlie! 19.15 Gyilkos elmék 20.15 CSI: Miami helyszínelők Amerikai sorozat 21.10 Hétmérföldes szerelem (am.) Erin és Garrett találkozása nyári románccá alakult, ám a nyár végén már nem biztosak abban, hogy véget akarnak vetni a kapcsolatuknak. 23.10 Merülések Angol–ír film

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor Szlovák sorozat 9.45 Rendelő a Rózsakertben 11.00 A fiúk nem sírnak 12.10 Doktor House 13.10 NCIS III. (am.) 14.10 Monk – Flúgos nyomozó I. 13/2. 15.00 Agymenők (am.) 15.30 Két pasi – meg egy kicsi I. 16.00 NCIS VI. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.45 Családi ügyek 22.40 xXx 2.: A következő fokozat (am.) 0.50 Hatodik érzék Amerikai sorozat 1.40 Bostoni halottkémek II. (am.)

13.05 TV-esély 13.35 Dr. Csont V. 14.40 Összeomlás 15.20 Mániákus vásárlók 16.40 Topsztár 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Marmaduke – A kutyakomédia Amerikai film 22.35 Halálos éjszaka Amerikai horror 1.00 Halálos kitérő 4.: Véres kezdetek Az isten háta mögötti szanatóriumból kiszabadul a kannibál család, és brutálisan legyilkol mindenkit. Amerikia–német horror

ATV

RTL II

STV1

STV2

12.50 13.50 14.50 15.50

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A nagy ízválasztó 12.50 Smaragd szív (35.) 13.45 Lucia (35.) 14.40 Rosario (45.) 15.35 Barátok közt 16.05 A nagy ízválasztó 17.05 Agymenők II. 18.05 Hupikék törpikék 19.00 Dallas III. (10.) 20.00 Érintés (9.) 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Az élet csajos oldala III. (am.) 23.00 Hazug csajok társasága (am.) 0.30 Dallas III.

12.20 14.00 14.35 15.30

12.50 ArtSpektrum 12.55 Folklórzene 13.40 Dr. Ondák ősz hajszálai Szlovák tévéjáték 15.25 A Föld energiái Szlovák dok.-film 15.40 Európa-liga magazin 16.10 Szemtől szembe 16.45 Fókusz – család 17.30 Regionális hírek 18.05 Tévévíkend 18.35 A szlovák nyelv nyomában 18.50 Esti mese 20.00 Vad Pireneusok Német dok.-film 20.50 Művészet 21.15 Kinorama 21.45 Szállnak a darvak Szovjet filmdráma 23.20 BJD 2014

16.25 16.55 17.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.10 21.35 22.25 23.00 24.00 0.20 0.35

TV-shop Egyenes beszéd A helyzet 700-as klub Közéleti magazin Együtt a biztonságért! Világhíradó Fórum; Híradó Hírvita Híradó Egyenes beszéd Tetthely Bűnügyi magazin Külvilág Titkos dosszié Világhíradó Egyenes beszéd Híradó Világhíradó Tetthely (ism.)

16.00 16.25 17.00 17.45 18.20 19.00 19.50 20.20 21.40

22.10 0.00 1.10

Hölgyklub Hurrá, ki a kertbe! Mrs. Klinika (28.) Esély – műveltségi vetélkedő Hírek Svindlerek III. 20/5. Doktorok. 65/58. Párbaj Öten öt ellen Híradó Gólok, pontok... Mit tudok én? Szórakoztató műsor A szocializmus fétisei II. Szlovák dok.-film Taxisofőr Am. filmdráma Senki sem tökéletes Késő este... – talkshow


35

Tv-műsor > 2015. április 18. > Szombat

2015. április 14. | 16. szám

23.05 > TV2 Keleti harc

TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

6.25 TV2 matiné 8.30 Otthon a kertben 9.00 Astro-Világ 10.10 Babavilág 10.40 Balfékek III. Amerikai sorozat (2–3.) 11.35 Tűsarok 12.05 Monk – Flúgos nyomozó (121.) 13.05 Knight Rider 14.10 Walker, a Texas-i kopó VI. Amerikai sorozat 16.15 Heves jeges Hatalmas esküvő készülődik a de Tartas és a Crépin-Jaujard család között, a szülők már mindent elrendeztek. Ám váratlanul megtalálják de Tartas feleségének a nagyapját, méghozzá jégbe fagyva. A papát magához veszi a család, s hogy ne okkozzanak neki megrázkódtatást, múlt századbéli stílusban rendezik be a házukat és a környezetét. Ám eljön az az idő, amikor is az „örökifjú” megtudja az igazat. Francia–olasz film 18.00 Tények 19.00 Az elvarázsolt dollár (magyar) 21.05 A szállító Amerikai– francia akciófilm 23.05 Keleti harc Amerikai akciófilm

6.35 Kölyökklub 9.40 Ízes élet 10.05 Teleshop 10.55 Kalandor 11.20 Autós magazin 11.45 Trendmánia 12.15 Brandmánia 12.50 Street Kitchen 13.20 Nevelésből elégséges I. (3–4. rész) Amerikai sorozat 14.20 A nagy svindli II. Amerikai sorozat 15.15 Glades – Tengerparti gyilkosságok Amerikai sorozat 16.15 Bongiorno, bantu testvér! Renatót egy folyóból mentették ki babakorában, és olasz nevelőszüleinek köszönhetően fogalma sincs arról, hogy valójában fekete vér folyik az ereiben. Minden megváltozik, amikor egyik nap felbukkan Renato édesanyja, Thelma. Am. filmvígjáték 18.00 Híradó 18.50 Fókusz Plusz 19.10 Micsoda nő! Amerikai film 21.30 A biztonság záloga (am.) 23.05 Penge 2. Amerikai– német thriller 1.25 Itt a fű, hol a fű? Amerikai filmvígjáték

7.30 Család-barát 9.05 Step Up (am.) 11.00 Hazajáró 11.30 Csodabogár 12.02 Hírek 12.45 WTCC magazin 13.10 Noé barátai 13.45 Labdarúgás: MTK Budapest– Győri ETO FC 16.10 Térkép 16.45 Forma–1 Bahreini Nagydíj Időmérő 18.30 SzerencseSzombat 19.30 Hírek, sport 20.00 Nero Wolf rejtélyei I. (4.) 21.45 Halj meg máskor Az északiak mindenre kapható banditája, Zao foglyul ejti Bondot. Szabadulásakor Bond bosszút esküszik ellene. Következő megbízatása egy rejtélyes milliomos, Gustav Graves ellen szól, akinek nagy tervei vannak a világ leigázására. Am.–angol film 23.55 Müpart Classic 2.00 Lagerfeld titkai Lagerfeld egy jómódú hamburgi tejgyáros fiaként született. Tizenöt éve a Chanel tervezője, harminc éve a Fendi nővéreké. Szívesen fedezett fel, és menedzselt manökeneket, így 1990től menedzselte Claudia Schiffert, akiből támogatásával topmodell vált. Francia dok.-film

11.00 Nora Roberts: Azúrkék égbolt Amerikai film 12.55 Haláli zsaruk I. Amerikai sorozat 14.45 Hawaii Five-0 Amerikai sorozat 16.35 Gyilkos számok Cipővadászat Amerikai sorozat 18.35 Falco – Zsaru a múltból II. (5-6.) Francia sorozat 21.00 A törvény erejével Amerikai krimi 22.55 Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? Amerikai sorozat 1.10 Műsorismétlések

Cool

Markíza

JOJ

14.05 CSI: A helyszínelők Amerikai sorozat 15.05 CSI: Miami helyszínelők Amerikai sorozat 16.05 Castle IV. (18.) 17.05 Az utolsó gyémántrablás Amerikai film 18.55 Míg a jackpot el nem választ (am) 20.50 A nagyon nagy ő Amerikai–német film 23.00 Haláli temetés A zűrös és néhány titkát a sírba vivő családfő búcsúztatása igazi össznépi cirkusszá alakul. Az egész egy eltűnt testtel kezdődik... Amerikai film 0.45 Fejjel a bajnak Amerikai film

6.45 Gyerekeknek 8.20 Gáz van, jövünk! Amerikai film 10.35 Egyről a kettőre 11.05 Az élet csajos oldala (24.) 11.30 Bajos csajok (am.) 13.40 Lagzi-randi (am.) Kat féltestvére esküvőjére készül. A násznagy nem más, mint Kat rendkívül jóképű exbarátja, s mivel ő nem akar úgy menni, mint szingli, felbérel egy profi kísérőt. 15.20 Álmomban már láttalak (am.) 17.30 Szomszédok 18.20 Hab a tortán 19.00 Híradó, sport 20.30 Hupikék törpikék Animációs film 22.34 Védelmi kód Angol–amerikai– belga thriller

12.45 Féktelenül 2 – Teljes gőzzel Amerikai film 15.20 A Főnix útja (am.) 18.00 Kertépítők 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Csapda (am.) 23.10 College – tábor a köbön Felsőbb éves egyetemista srácok hódító kalandra indulnak egy ártatlannak tűnő nyári táborba az elsőéves csajokhoz. A fiúk számára azonban hamar kiderül, hogy egy kicsit félreértelmezték a helyzetet, és a kis tévedés végzetes következményekkel jár. Am. filmvígjáték

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

STV1

STV2

8.20 Rajzfilm-maraton 12.40 Állatkert a dobozban II. 14.00 Az idő kalandorai 14.55 Grimm mesék Hamupipőke Német mese 15.55 Dinoszaurusz kalandok (2.) Angol sorozat 16.15 Rajzfilm-maraton 17.45 Állatkert a hátizsákban (17.) 20.00 Böngésző 21.00 Én vagyok itt 22.40 Forma–1 Bahreini Nagydíj Időmérő edzés 0.25 MR2 Akusztik 1.45 Én vagyok itt

11.50 Csengetett, Mylord? 14.05 Gyilkos számok 15.10 CSI: A helyszínelők XI. (am.) 16.10 Majmok bolygója Amerikai film 18.30 Négyen egy gatyában 2. (am.) A négy barátnő útjai most elválnak, másmás egyetemen kezdik meg tanulmányaikat. Természetesen ezúttal is fontos szerep jut a varázslatos, a viselőjének szerencsét hozó farmernadrágnak, amely körbejár közöttük. 21.00 Kíméletlen boszú Am.–kanadai film 23.15 Spartacus: Bosszú (8–9.)

14.00 15.40 16.05 16.30 17.00 18.10 19.15 20.30 20.40

7.00 Smaragd szív (ism.) 9.45 A harc törvénye I. Amerikai sorozat 11.45 Tulipános Fanfan Francia film 13.35 Will Angol film 15.35 Az első millióm története (16.) 16.35 Nyomtalanul I. Amerikai sorozat 17.35 Tökéletes célpont II. (2.) 18.35 CSI: Miami helyszínelők (am.) 19.35 A szív bajnokai Amerikai film 22.00 Homeland (7.) Amerikai sorozat 23.05 Will. Angol film 1.05 Homeland (ism.)

11.50 Caterina és a lányok II. 6/5. 13.30 A magas szőke + két szőke (francia) 14.55 A szocializmus fétisei (ism.) 15.25 Mit tudok én? 16.45 Víkend 17.20 Építs házat, ültess fát! 18.00 Ízvilág 18.30 Taxi 19.00 Híradó, sport 20.20 Váratlan találkozás 21.10 Katka Brychtová igaz történetei 21.45 Késő este... – talkshow 22.30 Szocialista Zombi Mord. Szlovák amatőr horrorfilm 0.05 A magas szőke... 1.25 Elisa di Rivombrosa

11.10 A drog csapdája (4.) 11.40 Öt perccel 12 előtt 12.40 Váltságdíj a parancsnokért Szlovák film 13.10 Tesztmagazin 13.20 BL-magazin 13.50 Tenisz: Fed Cup: Szlovákia– Svédország 16.50 Jégkorong felkészülési mérkőzések 19.30 Esti mese 19.55 Híradó jelnyelven 20.00 Apokalipszis: A második világháború 3. Francia dok.-film 21.05 Őrangyalok 21.30 Ki énekel ott? Jugoszláv vígjáték 22.55 Kinorama 23.20 Csehszlovák filmek

TV-shop Könyvjelző Global 3000 Tetthely Fórum; Híradó Fórum; Híradó Havas a pályán ATV Híradó Kádár (dok.) A 70 perces alkotás az egykori pártfőtitkár életét mutatja be – azaz nem a máig velünk élő kádárizmust, hanem az egykori pártfőtitkár politikusi pályafutását helyezi a középpontba. 21.50 Bródy – Illés szekerén. Magyar koncertfilm 23.55 ATV Híradó 0.25 Vidám vasárnap

Zack Grant az FBI maffiaellenes osztagának különleges ügynöke. Ám japán beosztottja, akit ő maga készített fel a bevetésre, ahelyett, hogy egy lehallgatót szerelt volna be a keresztapa hálószobájába, lemészárolja a férfit és testőreit, majd öngyilkosságot követ el. Kiderül, hogy a Yakuza embere volt. Az érdekeltek egytől egyig azt hiszik, hogy Zack tervelte ki a gyilkosságokat, és a maffia, a Yakuza és az FBI egyszerre veszi üldözőbe a magányos ügynököt. Rendezte: Frank A. Cappello Szereplő(k): Russell Crowe, Helen Slater Amerikai akciófilm, 91 perc, 1995


36 TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

6.25 TV2 matiné 8.35 ÁllatoZOO 9.05 Több mint Testőr 9.35 Astro-Világ 10.45 Stílusvadász 11.15 Stahl konyhája 11.45 Falforgatók 12.50 Knight Rider Amerikai sorozat 13.55 Walker, a Texas-i kopó II. (12–13.) Amerikai sorozat 16.00 Az elvarázsolt dollár Magyar film 18.00 Tények 18.55 Az ének iskolája 20.50 Felkoppintva Alison, a tévériporter egyik este bulizni megy a nővérével. A piától túlfűtött lány végül a szimpatikus léhűtő, Ben ágyában köt ki. A valószerűtlen egyéjszakás kaland nem marad következmények nélkül: Alison rájön, hogy terhes. Úgy dönt, hogy megtartja a babát. A nagy kérdés viszont, hogy hogyan tálalja mindezt Bennek. Amerikai filmvígjáték 23.55 Waterworld – Vízivilág Amerikai kalandfilm

6.35 Kölyökklub 9.35 Egészségkalauz 10.00 Teleshop 10.55 A Muzsika TV bemutatja 11.25 Autósmagazin 11.55 XXI. század – A legendák velünk élnek 12.25 Házon kívül 13.00 Egy rém modern család II. (3-4.) 13.55 Ace Ventura: Állati nyomozoo junior (am.) 15.50 Megint 17 (am.) 18.00 Híradó 18.50 Cobra 11 A sötét oldal Német sorozat 19.50 Tolvajtempó Amerikai film 22.00 Pénz beszél Amerikai akcióthriller 23.55 Portré 0.30 S. Darko Donnie halála óta hét év telt el, és ezalatt a család legfiatalabb tagja, Samantha felnőtt. Úgy dönt, hogy legjobb barátnőjével, Coreyval útra kel, és meg sem áll Los Angelesig, ahol végre új életet kezdhet és a táncolással foglalkozhat. Szereplő(k): Daveigh Chase James Lafferty Briana Evigan John Hawkes Ed Westwick Amerikai thiller

7.30 Család-barát 9.00 Isten kezében 9.35 Katolikus krónika 10.05 Egyházi műsor 10.30 Baptista magazin 11.30 Tanúságtevők 12.02 Híradó 12.50 Hagyaték 13.20 Sport7 13.55 Szerelmes földrajz 14.30 Gasztroangyal 15.25 Méltóságos kisasszony Magyar film 16.45 Forma–1 Bahreini Nagydíj 19.30 Híradó, sport 20.05 Magyarország szeretlek! 21.00 Kossuthkifli Mandulás gyász 21.55 Hogy volt?! 23.00 WTCC Túraautóvb, Marokkó 0.30 A belső kör Az örmény Malakian-klán uralja a dél-franciaországi alvilágot. A keresztapa, Milo Malakian vaskézzel irányítja a családot, az íratlan törvények megszegőire halál vár. Milo azt tervezi, hogy kiszáll az üzletből, és egyetlen életben maradt fiára hagyja a birodalmát. Az ifjú azonban más életről álmodik. Francia–olasz krimi

12.10 Elveszett lány Kanadai sorozat 13.10 A hős legendája Amerikai sorozat 14.10 Merlin kalandjai Angol sorozat 15.10 Trinity kórház Amerikai sorozat 17.05 A delfin nyomában (am.) 19.00 Nora Roberts: Azúrkék égbolt Amerikai film 21.00 Titkok és hazugságok (8.) 22.00 Gyilkos elmék 0.00 A törvény embere Amerikai sorozat 1.45 Falco – Zsaru a múltból II. Francia sorozat

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

8.30 Gyerekeknek 20.00 Böngésző Szörfözés a virtuális világban 21.00 Filmklub Benne: Juno (am.) Juno csinos, okos tinilány, akinek váratlanul mégis azzal kell szembesülnie, hogy osztálytársával, Bleekerrel egy túl jól sikerült éjszakán szimpla hülyeségnél sokkal többet csináltak. 23.40 Forma–1 Baheini Nagydíj 1.45 Magyar Autósport Magazin 2.10 Filmklub

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. április 19. > Vasárnap

14.05 CSI: A helyszínelők XI. (am.) 15.00 Vadászat a Borostyán szobára 1945-ben, a háború utolsó napjainak zűrzavarában Albert Einstein egy borostyánba rejtett el egy titkot, és a borostyánt Németországban, a Koenigsberg kastélyban látták utoljára, melyet számos kalandor próbált megtalálni. Német tévéfilm 17.25 Batman visszatér Am. akciófilm 20.00 CSI: New York-i helyszínelők (am.) 21.00 Rocksztár (am.) 23.10 Ünneprontók ünnepe (am.)

11.00 14.00 15.25 15.50 17.00 18.10 19.15 20.30 21.00

22.55 23.55 0.20 1.30

Vidám vasárnap Tv-shop Álomsztori Havas a pályán Fórum; Híradó Fórum Szabad szemmel Híradó A selyemút árvái Ausztrál–kínai– német filmdráma Kína, 1937 – a japán megszállás időszaka. George, a fiatal angol újságíró és néhány bátor ausztrál nővér megmentenek hatvan árvaházban nevelkedett gyereket. Szabad szemmel ATV Híradó Tetthely Fórum (ism.)

Cool 12.00 CSI: Miami helyszínelők Amerikai sorozat 13.00 Áldatlan állapotban: Ugye szólsz, ha szülsz? Amerikai sorozat 14.55 Míg a jackpot el nem választ Amerikai sorozat 16.50 A nagyon nagy ő Am.–német film 19.00 Salt ügynök Amerikai akciófilm 20.50 Angyalok és démonok Amerikai– olasz thriller Fsz.: Tom Hanks 23.20 Dr. Csont II. Ahogy a nagy könyvben meg van írva Amerikai sorozat 0.15 A zöld íjász I. Amerikai sorozat

8.45 Tulipános Fanfan Francia kalandfilm 10.35 A szív bajnokai (ism.) 13.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 18.00 Heti Hetes 19.00 A titkok könyvtára 3.: A Júdáskehely átka (am.) Flynn Carsen ezúttal egy árverésen szeretne mindenáron megszerezni egy vázát, mivel pontosan tudja, hogy a mindent aranynyá változtató bölcsek kövét rejti. 21.00 Minden lében négy kanál III. 22.00 Heti Hetes 23.00 Showder Klub

19.00 > AXN Azúrkék égbolt

Jack Mercy, a multimilliomos marhatenyésztő végakarata szerint a három lányának egy éven keresztül együtt kell élnie a birtokon, mert csak ezután juthatnak hozzá az örökségükhöz. Amikor a farmer Willa, a szexi hollywoodi írónő Tess és a befelé forduló, magának való Lily újra találkozik, ellenségesen figyelik egymást. Ám amikor ráébrednek, hogy az édesapjuk néhány olyan ellenséget is rájuk hagyott, dönteniük kell... Rendezte: Mike Robe Szereplő(k): Ashley Williams, John Corbett Amerikai romantikus film, 91 perc, 2007

Markíza 6.45 Gyerekeknek 8.10 Doggie Boogie Am. filmvígjáték 9.55 Egyről a kettőre 10.25 Hupikék törpikék 12.25 Chart Show 14.35 Transformers: A bukottak bosszúja (am.) 17.45 Kulcsra kész ház. Magazin 18.25 Kredenc 19.00 Híradó, sport 20.30 Támadás a Fehér Ház ellen Amerikai film 23.25 Túl mindenen Sean Vetter rendőrtiszt partnere segítségével kézre keríti a mexikói drogkartell fejét. A kokainbirodalom élére Diablo, a könyörtelen szállító kerül. Am. akciófilm

STV1 11.55 13.00 13.30 14.05 15.00

16.30 17.45 18.20 19.00 19.50 20.20 22.55 0.35

Öt perccel 12 előtt Polgár a hivatalban Bud Bindi (szlovák) Agatha Christie: Poirot (angl) Harc Moszkváért Csehszlovák filmdráma Senki sem tökéletes Hurrá, ki a kertbe! Konyhatitkok Híradó Gólok, pontok... Kezét csókolom! Olasz sorozat A ház Szlovák film A reménység folyója (17.) Francia sorozat

JOJ 11.20 A Főnix útja Am. kciófilm 13.55 Leckék szerelemből (amerikai) 15.55 Marmaduke – A kutyakomédia Amerikai film 17.55 Álomház 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Álomtánc 23.15 A furcsa srác A nemrégiben elvált John találkozik Mollyval, és rögtön tudja: megtalálta a tökéletes nőt. Mindössze egy probléma van – Molly fia, akinek esze ágában sincs megengedni, hogy még egy pasi a képbe kerüljön. Amerikai filmvígjáték

STV2 12.10 Vallási műsor 12.50 Tenisz – Fed Cup: Szlovákia–Svédország 17.15 Színészlegendák: Milan Kňažko 17.25 Vacsora Szlovák tévéjáték 18.50 Esti mesék 20.00 Elfeledett műalkotások 20.10 Szlovák Filmhét: Milan Čorba Szlovák portréfilm 21.00 Köszönöm, jól Magyar–szlovák film 23.15 Meccs lefújva 0.00 Szlovák Filmhét: Slovensko 2.0 Szlovák film 1.55 Hírek


37

Tv-műsor > 2015. április 20. > Hétfő

2015. április 14. | 16. szám

21.30 > RTL KLUB Barátok közt

TV2

RTL Klub

Duna TV

AXN

5.35 Családi Titkok 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 11.55 Hungarikumok 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.50 Családi Titkok 13.50 Magánnyomozók 14.55 Valentina titka 15.55 Emlékezz, Reina (75.) 16.55 A Macska 17.25 Fiorella 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Füredi megtudja, hogy Milán megszerezte a bizonyítékul szolgáló hangfelvételeket. 20.10 Kuzey Güney – Tűz és víz (1.) Kuzey 4 évet töltött börtönben. Az idősebb testvére Güney rengeteget dolgozik az apjának. Szerelme pincérnő egy étteremben, s a fiatalok idővel szeretnének összeházasodni. A családi vacsorán előkerülnek a rejtett indulatok. Török sorozat 21.15 Éden Hotel 22.35 A megtorló – Háborús övezet Am.–német film 0.40 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.45 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 13.55 A Konyhafőnök 15.20 A vihar (75.) Mexikói sorozat 16.15 A szerelem foglyai (25.) Amerikai sorozat 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 18.55 A Konyhafőnök 20.15 Éjjel-nappal Budapest 21.30 Barátok közt 22.05 Dr. Csont IX. A laborba ezúttal egy egész szennyvízülepítő tartály érkezik, benne egy bűnöző, Benny Jerguson maradványaival. A nem éppen hálás feladatokra Bones az új gyakornokot, a Kubából disszidált Dr. Fuentest jelöli ki, aki véleménye szerint eszes, de túlzottan magabiztos. 23.00 Híradó 23.00 Magyarul Balóval 0.05 Döglött akták Áramszünet Amerikai sorozat

7.25 Charly, majom a családban 8.15 Jamie 15 perces kajái (ism.) 8.45 Mesélő cégtáblák 9.15 A világörökség kincsei 9.30 A szenvedélyek lángjai (108.) 10.20 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái (25.) 13.15 Kívánságkosár 15.25 Lola (90.) 16.10 Charly, majom a családban 17.00 Ridikül 18.00 Híradó, sport 18.35 Don Matteo VI. 19.40 Brown atya I. Hulló csillagok Angol sorozat (2.) 20.35 Kékfény 21.35 Bábel: Az erőszak dilemmája Vajon lehet-e békés demonstrációval elérni változásokat? Vagy igazolható-e az erőszak erőszakra válaszul, ha semmi más kiutat nem lát az ember? A Bábel legújabb epizódja ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat. 22.30 Út a háborúba Osztrák dok.-film 23.25 A boldog festő: Müller Árpád Portréfilm

14.05 NCIS VIII. (am.) 15.05 Csillagkapu: Univerzum (13.) 16.05 A szépség és a szörnyeteg I. (13.) 17.00 Bostoni halottkémek (am.) 18.05 Gyilkos számok 20.00 NCIS VIII. (am.) 21.00 Vékony jégen Lelövik Healy parancsnokot, Stone régi barátját, aki súlyos sérülést szenved. A belső ellenőrzés nyomozást indít Stone ellen. (amerikai) 22.45 Gyilkos elmék Amerikai sorozat

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

STV1

STV2

12.30 12.50 13.50 14.55 15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.15 18.45 19.25 20.35

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A nagy ízválasztó Főzős reality show 12.50 Smaragd szív (36.) 13.45 Lucia (36.) 14.40 Rosario (45.) 15.35 Barátok közt 16.05 A nagy ízválasztó 17.05 Agymenők III. 18.30 Hupikék törpikék 19.00 Dallas (am.) 20.00 Glades – Tengerparti gyilkosságok 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Showder Klub 23.00 Barátok közt 23.30 Hazug csajok társasága (am.)

14.00 14.25 14.35 15.30 16.00 16.25 17.00 17.50 18.20 19.00 19.50 20.20

14.10 14.50 15.30 15.55

7.10 20.00 21.00 22.40

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Gyilkosság Amit itt hagytál A Bennet Ahmed lakásán talált ammónium-hidroxid nyomait kimutatják Rosie holttestén is, így Linden már biztos benne, hogy a lány az eltűnésének éjszakáján járt a tanár otthonában. Amerikai– kanadai sorozat 23.25 Életművész Gáll Levente 0.20 Az A38 Hajó színpadán

13.05 Gyilkos számok 14.05 CSI: A helyszínelők 16.05 A SHIELD ügynökei I. (3–4.) 18.00 Csengetett, Mylord? (angol) 19.05 Jim szerint... (am.) 20.10 Két pasi meg... (am.) 21.00 Ünneprontók ünnepe (am.) A két szélhámos jó barát munkaidőben válóperre készülő házastársakat békítenek, szabadidejükben pedig esküvőkre járnak, hogy nőt fogjanak. 23.25 CSI: New York-i helyszínelők IX. 0.25 Gyilkos számok Amerikai sorozat

21.30 22.25 22.30 23.00 0.00 0.20

Start + Tv-shop Szabad szemmel ATV Start 700-as klub Kőbánya Híradó Világhíradó Fórum ATV Híradó Fórum ATV Híradó Egyenes beszéd Esti kommentár – a vélemény szabad Csatt ATV híradó Tetthely Egyenes beszéd Híradó Világhíradó

Cool 13.45 Cobra 11 XVIII. 15.35 CSI: New York-i helyszínelők V. 16.30 CSI: Miami helyszínelők (am.) 17.25 Dr. Csont I. (am.) 18.20 Nyugi, Charlie! 19.15 Gyilkos elmék 20.15 CSI: Miami helyszínelők (am.) 21.10 A hatodik napon Adam arra ér haza, hogy egy tökéletes hasonmás csókolgatja a feleségét és eszi a születésnapi tortáját. Rájön, hogy klónja foglalta el nyugalmas életét. Am.–kanadai film 23.30 Revolution (16.)

Enikő ismét akcióba lendül, hogy Krisztiánt a közelében tartsa. Péter és Hanna megrázó kalandba keveredik az utcán. Gizi hátborzongató jóslata nem csak Zsuzsát döbbenti meg. Ádám és Aliz mindent megtesznek, hogy visszaszerezze Ágnestől Ádám kliens könyvét, még tisztességtelen eszközöket is képesek bevetni. Ágnes azonban nem adja könnyen a noteszt. Zsolt regisztrál egy társkereső oldalon. Rendezte: Ardai Tamás, Labancz István, Márton István Szereplő(k): Szőke Zoltán, Varga Izabella Magyar filmsorozat, 30 perc, 2015

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Feleségcsere 9.40 Rendelő a Rózsakertben 10.50 A fiúk nem sírnak 12.05 Doktor House II. 13.00 NCIS III. (am.) 14.00 Monk. 13/3. 15.00 Agymenők (am.) 15.30 Két pasi –meg... 16.00 NCIS VI. (20.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.45 Kredenc 22.20 Pomponsrácok Shawn és Nick a Ford gimnázium két ünnepelt focijátékosa. A srácoknak a dögunalmas edzőtábor helyett állandóan a lányokon jár az eszük. (am.) 0.15 Két pasi –meg... Amerikai sorozat

21.35 22.35

23.15

0.10

Taxi HiStory Mrs. Klinika (29.) Esély – vetélkedő Hírek Svindlerek III. 20/6. Késő este – talkshow Párbaj – vetélkedő Öten öt ellen Híradó Gólok, pontok... Dilisek vacsorája Francia vígjáték Mentők II. 13/9. Cseh sorozat New York-i nyomozók. 13/9. Amerikai sorozat Külvárosi rendőrök (48.) Olasz sorozat Autószalon

JOJ 13.20 Leckék szerelemből Amerikai film 15.20 Mániákus vásárlók 16.40 Top Star 17.00 Hírek 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Vadlovak 21.45 Panelházi történetek (40.) 22.50 Dr. Csont VI. Amerikai sorozat 23.55 Gazfickók 2 Cseh filmdráma Michal apja és nagyapja szerint Majer tanító ölte meg a három diákot, így bosszulva meg lánytestvére halálát.

16.20 16.45 17.30 17.50 18.00 18.45 20.00

21.00 21.35 22.00 23.50 1.00

Meccs lefújva Sporthírek Autószalon Nemzetiségi magazin Hivatásos – magazin Fókusz – munka Regionális hírek Hírek magyarul Nők a világ végén Esti mesék Kimagasló nők: Indira Gandhi Angol dok.-film Hírek, sport VAT – magazin Hogyan nevezzelek? Francia vígjáték És mégis forog... Hírek


38 TV2 5.35 Családi Titkok 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.25 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.45 Teleshop 10.45 Astro-Világ 11.55 Hungarikumok 12.00 Tények 12.25 Aktív 12.50 Családi Titkok 13.50 Magánnyomozók 14.55 Valentina titka Kolumbiai sorozat 15.55 Emlékezz, Reina (76.) Amerikai sorozat 16.55 A Macska Pablo és Mariano nehezen dolgozzák fel, hogy – bár megérdemelten – az anyjuk börtönbe került. 17.25 Fiorella Mexikói sorozat 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban Müller és Szlávik gyanúja, miszerint Katáék elhallgatnak valamit, megerősödik egy telefonhívás által. 20.10 Kuzey Güney – Tűz és víz (2.) Török sorozat 21.15 Éden Hotel 22.35 Kasza! Showműsor 23.50 Hawaii Five-0 Amerikai krimisorozat 0.50 Tények Este

M2 6.20 20.00 21.00 22.40

Rajzfilm-maraton Böngésző Én vagyok itt Twin Peaks (6.) Josie Packard elmondja Truman-nak, hogy úgy sejti, Catherine Martell szándékai nem őszinték. Dr Jacoby telefonhívást kap a halott Laura Palmer-től. 23.30 Bábel: Az erőszak dilemmája 0.25 Az A38 Hajó színpadán: Purist 1.15 Én vagyok itt

Csallóköz

Tv-műsor > 2015. április 21. > Kedd RTL Klub 6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.45 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 13.55 A Konyhafőnök 15.20 A vihar (76.) 16.15 A szerelem foglyai (26.) 17.25 Fókusz 18.00 Híradó 18.55 A Konyhafőnök 20.15 Éjjel-nappal Budapest 21.30 Barátok közt 22.05 Castle V. (11.) Megölnek egy fiatal DJ lányt. Az ügy fő gyanúsítottja egy utcagyerek, aki bármire képes azért, hogy boldoguljon az életben. Esposito nem hisz a fiú bűnösségében, és a nyomozás során váratlan dolgok derülnek ki az ő múltjáról is. 23.00 Híradó 23.30 XXI. század – A legendák velünk élnek 0.05 Magyarul Balóval 0.35 A főnök VI. (12.) Amerikai sorozat

Viasat 3 13.05 Gyilkos számok 14.05 CSI: A helyszínelők 16.05 A SHIELD ügynökei I. (ism.) 18.00 Csengetett, Mylord? (angol) 19.05 Jim szerint... (am.) 20.10 Két pasi meg... (am.) 21.00 Visszavágó (am.) 23.10 Áramszünet – A sötétség csapdájában (am.) A bevásárlóközpontban kitör a pánik, mikor egy áramszünet teljes sötétségbe borítja az épületet. Az éppen ott tartózkodó Kathy-re és családjára a sötétség leple alatt lecsap egy őrült, fegyveres pszichopata.

Duna TV

AXN

7.00 Híradó, sport 7.25 Charly, majom a családban (ism.) 8.10 Jamie 15 perces kajái (ism.) 8.40 Don Matteo VI. 9.45 A szenvedélyek lángjai (109.) 10.35 Család-barát 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái (26.) 13.15 Kívánságkosár 15.25 Lola (91.) 16.05 Charly, majom a családban 17.00 Ridikül 18.00 Híradó, sport 18.30 Don Matteo VI. 19.35 Rex felügyelő 20.25 Önök kérték! 21.25 Truman show Truman Burbank nem is sejti, hogy békés szülővárosa egy óriási stúdió, melyet egy jó fantáziájú producerrendező ötlött ki és vezet. Truman a műsor főszereplője - de nem tud róla. Élete egy véget nem érő TV show... Amerikai filmvígjáték 23.10 Fejünk felől a tetőt Színházi előadás 1.25 A durangói vonat Olasz–spanyol western

14.05 NCIS VIII. (am.) 15.05 Csillagkapu: Univerzum (14.) 16.05 A szépség és a szörnyeteg I. (14.) Amerikai sorozat 17.05 Bostoni halottkémek (am.) 18.05 Gyilkos számok 20.00 NCIS VIII. (am.) 21.00 Felejthetetlen Amerikai sorozat 22.00 Gyilkos elmék – Alapos Gyanú Amerikai sorozat 22.55 Spartacus: Az aréna istenei Amerikai sorozat

19.00 > RTL II Szerelem kölcsönbe

Rachel tehetséges ügyvédnő egy menő New York-i irodában, nagylelkű és hűséges barát, és legnagyobb bánatára még mindig szingli amire legjobb barátnője, a jegyben járó Darcy előszeretettel emlékezteti. De a harmincadik születésnapi buliját követően Rachel, a javíthatatlan jó kislány váratlanul Dex karjaiban köt ki, akibe a jogi egyetem óta szerelmes és aki történetesen Darcy vőlegénye. Rendezte: Luke Greenfield Szereplő(k): Kate Hudson, Ginnifer Goodwin Amerikai filmvígjáték, 112 perc, 2011

Cool

Markíza

JOJ

12.50 Medicopter 117 A légimentők II. Német sorozat 13.45 Cobra 11 XVIII. A gyakornok A nagy visszatérés 15.35 CSI: New York-i helyszínelők V. 16.30 CSI: Miami helyszínelők VII. 17.25 Dr. Csont II. 18.20 Nyugi, Charlie! 19.15 Gyilkos elmék Ami megmaradt 20.15 A mentalista V. Amerikai sorozat 21.10 Dr. Csont VI. Eltévedt golyó 22.10 CSI: New York-i helyszínelők IV. 23.05 Vámpírnaplók Amerikai sorozat 0.00 Gyilkos elmék Amerikai sorozat

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor (ism.) 9.40 Rendelő a Rózsakertben 10.55 A fiúk nem sírnak 12.00 Doktor House II. 13.00 NCIS III. (20.) 14.00 Monk. 13/4. 15.00 Agymenők (am.) 15.30 Két pasi – meg egy kicsi V. (am.) 16.00 NCIS VII. (1.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.45 Családi ügyek 22.50 Feleségcsere 0.00 Gyilkos elmék 1.00 Az ügynök, akinek nincs múltja (am.)

13.20 Dr. Csont VI. 14.20 Panelházi történetek XV. 15.20 Mániákus vásárlók 16.40 Top Star 17.00 Hírek 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport 20.30 Vadlovak Adam nem meri megmondani Hanának, hogy viszsza akar térni a repüléshez.... 21.45 Panelházi történetek (41.) Terhes vagyok 22.50 Dr. Csont VI. 23.50 Glades – Tengerparti gyilkosságok II. (am.)

ATV

RTL II

STV1

STV2

11.35 12.10 13.50 14.50

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 11.55 A nagy ízválasztó 12.50 Smaragd szív (37.) 13.45 Lucia (37.) 14.40 Rosario (46.) 15.35 Barátok közt 16.05 A nagy ízválasztó 17.05 Agymenők III. 18.05 Hupikék törpikék 19.00 Szerelem kölcsönbe Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Az élet csajos oldala 23.00 Barátok közt

14.00 Katka Brychtová igaz történetei 14.35 Mrs. Klinika (30.) 15.30 Esély – műveltségi vetélkedő 16.00 Hírek 16.25 Svindlerek III. 20/7. 17.00 Doktorok. 65/59. 17.45 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó, sport 20.20 Senki sem tökéletes 21.30 Ízvilág – főzőműsor 22.05 Harc az idővel 24/15. rész Német sorozat 22.50 Különleges ügyosztály. 24/8. 23.30 Külvárosi rendőrök (49.) 0.20 Rocca parancsnok (olasz)

13.25 Kijózanodás Csehszlovák film 14.25 Öt perccel 12 előtt 15.35 Vallási műsor 16.05 Ukrán magazin 16.30 Besztercebánya szülöttei: Matej Tóth 16.45 Fókusz – egészség 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyarul 18.00 Csehországi kalandok 18.45 Esti mesék 20.00 Tabu: az impotencia Német dok.-film 21.00 Hírek és kommentárok 21.25 Gólok, pontok... 21.35 Orvosi rendelő 22.00 Est Havrannal... 23.15 On air 23.40 Hírek

15.50 16.25 16.55 17.05 17.45 18.05 18.15 18.45 19.25 20.35 21.30 22.25 23.00 0.00 0.20

Fórum Tv-shop Egyenes beszéd Esti kommentár – a vélemény szabad 700-as klub Global 3000 Világhíradó Fórum Vitaműsor ATV Híradó Sportpercek Hírvita Híradó Egyenes beszéd Doku Friderikusz ATV híradó Egyenes beszéd Híradó Világhíradó


Asztalitenisz A dunaszerdahelyi nők pontveszteség nélkül nyerték az extraliga alapszakaszát. Dunaszerdehely történelmében el ső alkalommal nyerték meg a rájátszást a dunaszerdehelyi nők, akik az egész szezont pontveszteség nélkül abszolválták, ami nagy bravúr, és nem mindennapos. A döntő április 18-án lesz a városi sportcsarnokban. Nagy sikerrel szerepelt játékosuk, Andrea Daubnerová, aki az egész bajnokság alatt 100%-os teljesítményt nyújtott, és nem veszített egy mérkőzést sem. A férfiaknál a hodosiaknak nem sikerült odahaza legyőzni a holíčiakat, így a második helyen végeztek és a döntőre Holíčba utaznak.

Extraliga – férfiak 1–6. helyért SK Hodos A–Stavoimpex Holíč A 5:5 (Muskó 1, Lelkeš 2, Grežo 2); SK Hodos A–Polstav Bystričany A 4:6 (Gajdoschík 1, Muskó 3). Végső táblázat 1. Holíč A

21 19 1 1 131:31 79

2. Hodos A

21 17 2 2 120:47 74

3. MŠK Čadca A

20 11 1 8 86:85 54

4. ŠKST Feromax BA 20 11 1 8 89:72 54 5. Pol.Bystričany A

21 8 3 10 90:102 48

6. ŠKST Ruž. A

21 8 2 11 77:97 47

7–12. helyért Metalfin Galánta A–ŠK Rača Bratislava/ŠK ŠOG Nitra A 4:6 (J. Wilitschka 1, Slováčik 2, Bíró 1); Metalfin Galánta A–STK Pezinok A 6:2 (Bíró 1, Slováčik 3, J. Wiltschka 0,5, D. Wiltschka 1). Végső táblázat

4. MSK Malacky A 18 9 1 8 75:65 46 5. TTC Pov. Bys. A 18 6 1 11 57:86 37 6. ŠKST Ruž. A

18 2 3 13 39:99 27

7–9. helyért Végső táblázat 7. Dop. Zvolen A

12 4 0 8 42:62 24

8. STO Valaliky A

12 3 0 9 32:68 21

9. TJ Tr.Bra. A

12 2 1 9 36:64 19

I. liga Elastik Trnava/Horné Orešany A–TJ Trnovec nad Váhom A 14:0; STK Rybník A–Metalfin Galánta B 7:7; Stavoimpex Holíč B–TJ Trnovec nad Váhom A 13:1; Hontianske Trsťany A–Melafin Galánta B 8:6. Végső táblázat: 6. Metalfin Galánta B 54; 12. TJ Trnovec nad Váhom A 27. II. liga Skalica A–Diószeg A 7:11; Metalfin Galánta C–Nagyfödémes A 11:7; Špačince A–Hodos B 11:7; Nagymácséd A–Bős A 8:10; Vásárút A–Leopoldov A 11:7. Végső táblázat: 1. Hodos B 74, 2. Bős A 70, 4. Vásárút A 57, 5. Diószeg A 54, 6. Metalfin Galánta C 54, 7. Nagyfödémes A 49, 8. Nagymácséd A 48. III. liga Majcichov A–Diószeg B 11:7; Zavar A–Nagyfödémes B 7:11. Végső táblázat: 5. Nagyfödémes B 62, 10. Diószeg B 38. IV. liga Baka A–Senica A 15:3; ŠKP Trnava A–Metalfin Galánta D 11:7; Šoporňa A–Moravský Sv. Ján A 15:3.

7. ŠK Rača/Nitra A 21 15 0 6 108: 63 66 8. Metalfin Gal. A

21 11 1 9 90: 80 55

9. MŠK Kys.N. M.A 21 7 1 13 75:104 43 10. Geológ Rož. A

21 6 3 12 86: 96 42

11. STK Stará Ľub. A 21 3 1 17 53:116 31 12. STK Pezinok A

21 1 0 20 20:132 24

Extraliga – nők 1–6. helyért ŠKSP Topoľčany A–SST Dunaszerdahely A 1:6 (Majerčíková 2,5; Daubnerová 2,5; Haraszti 1); Viktória Trnava A–SST Dunaszerdahely A 3:6 (Daubnerová 2,5; Majerčíková 0,5; Haraszti 1, 2 w. o.). Végső táblázat 1. SST Dsz. A

18 18 0 0 113:23 72

2. ŠKST Topoľ. A

18 15 0 3 98:36 63

3. V. Trnava A

18 9 2 7 82:71 47

39

Sport > Hirdetés

2015. április 14. | 16. szám

Végső táblázat: 2. Baka A 85, 6. Šoporňa A 60; 9. Metalfin Galánta D 58. Galántai területi bajnokság Diószeg C–Vágpatta A 15:3; Nagyfödémes C–Szered A 17:1; Nagymácséd B–Šoporňa C 15:3; Jóka B–Metalfin Galánta E 2:16; Kismácséd A–Nádszeg A 8:10. Šoporňa B–Jóka A elhalasztva. A bajnokság állása: 1. Nagymácséd B 83; 2. Nagyfödémes C 68; 3. Jóka A 68; 4. Šoporňa C 67; 5. Šoporňa B 58; 6. Kismácséd A 52; 7. Nádszeg A 48; 8. Diószeg C 47; 9. Szered A 46; 10. Metalfin Galánta E 42; 11. Vágpatta 36; 12. Jóka B 26. Vladislav Kmeť

Teke Extraliga – férfiak TJ Lokomotíva Vrútky–MKK Slovan Galánta A 7:1 (3436:3187), K. Kaigl 527, Dovičič 578, Horník 527, Madarász 550, Butko 508, Kupčok 497. Végső táblázat: 10. MKK Slovan Galánta A 8.

I. liga KK Pobedím A–TJ Slovan Vágsellye A 5:3 (3342:3197), Mazúchová/Machálková 537, Király 544, Tóth K. 548, M. Klement 524, Szomolai Rozália/Pap 489, Baboš 555; TJ Slovan Vágsellye B–KK Cabaj Čápor 3:5 (3137:3149), Veselka 494, V. Bol 546, Š. Klement 542, Tóth R. 542, Devát 476, Mitošinka 537; TKK Trenčín A–KK Nagymagyar A 1:7 (3193: 3363), Keszőcze L. 584, Varga Éva 560, Lengyel 540, Marics Éva 568, Író 517, Pospíšil 594. A bajnokság állása: 3. KK Nagymagyar A 40; 9. TJ Slovan Vágsellye A 30; 16. TJ Slovan Vágsellye B 12.

II. liga DKK Nové Mesto nad Váhom–KK

Nagymagyar B 3:5 (3190:3249), Gubran 529, Kugler 564, Nagy 535, Vlahy 505, Zsigmond I. 556, Vlahy Éva 560; MKK Galánta B–Slávia Nitra B 6:2 (3192:2991), Hegedűs Kristína 556, Tyavoda 524, Chovanec 524, Jeriga 540, Sárközi 472, Pilcz 576; ŠK Modranka B–TJ Slavoj Diószeg A 3:5 (3253:3317), Halasy Mir. 548, Magyarics L. 507, Mészáros 536, Krnáč 547, Halaši Mar. 593, Magyarics A. 586. A bajnokság állása: 2. TJ Slavoj Diószeg A 45; 9. KK Nagymagyar B 29; 10. MKK Galánta B 28.

III. liga KK Nagymagyar C–Slávia Nitra C 6:0 (2196:1783), Hollósi I. 552, Keszőcze Z. 546, ifj. Marics I. 556, Klúcsik/Varga Éva 542; MKK Galánta C–TJ Slavoj Diószeg B 4:2 (2014:1916), Sedlák 480, Király 541, Ášváni 501, Száz 492 – Šalát 490, Gál T. 461, Gál K. 464,Pelec 501. Végső táblázat: 1. KK Nagymagyar C 44; 3. TJ Slavoj Diószeg B 26; 5. MKK Galánta C 20; 6. TJ Slovan Vágsellye C 20. V. Kmeť


40

Csallóköz

Sport

lér 4:1; Selye Egyetem–Šrobárová 0:5.

Komáromi területi bajnokság

Izsa és az FK Actív megbotlott

A bajnokság állása 1. Šrobárová

19 18 0 1 78:10 54

2. Vágfüzes/Kava 19 16 1 2 69:22 49

I. osztály Lakszakállas–Nagykeszi 1:0 (0:0), g.: Csápai; Dunamocs–Bátorkeszi 0:5 (0:3), g.: Barton (3), Csicsó, De la Cruz; Gúta B–Nemesócsa 3:2 (1:1), g.: Gáspár, Haris (2) – Hipp, Viczena; Keszegfalva–Csallóközaranyos 5:1 (5:1), g.: Rigó, Budai (3), Szüllő – Lelkes; Izsa–Hetény 0:3 (0:0), g.: Marikovec, Csintalan, Bozsaky; Búcs–Pat 1:1 (1:0), g.: Mikle – Pau-

lík; FK Actív Komárom–Marcelháza B 0:2 (0:0), g.: Bottyán, Obložinský. A bajnokság állása

10. Pat

20 6 5 9 35:37 23

3. Őrsújfalu

11. Keszegfalva

20 6 3 11 36:46 21

4. Martos

10 10 1 8 53:33 31

12. Búcs

19 5 3 11 28:48 18

5. Nagysziget

19 8 4 7 40:39 28

19 11 3 5 52:29 36

13. Lakszakállas

20 6 0 14 19:54 18

1. Hetény

20 13 2 5 54:34 41

6. Bogya/Gellér

19 9 1 9 40:42 28

14. Dunamocs

20 4 5 11 34:49 17

2. Bátorkeszi

20 11 5 4 48:23 38

7. Bogyarét

19 8 3 8 39:48 27

15. Nagykeszi

19 5 2 12 34:52 17

3. Izsa

19 11 5 3 45:24 38

8. Bajcs

19 7 3 9 30:39 24

4. FK Actív KN

19 12 2 5 47:27 38

5. Marcelháza B

19 12 1 6 47:23 37

6. Újgyalla

19 8 6 5 33:27 30

7. Nemesócsa

19 8 3 8 27:28 27

8. Cs.aranyos

19 8 3 8 32:37 27

9. Gúta B

20 7 3 10 37:47 24

9. Ifjúságfalva

II. osztály Vágfüzes/Kava--Csicsó 7:1; Őrsújfalu–Tany 3:0; Megyercs–Bogyarét 0:2; Martos–Bajcs 0:1; Nagysziget–Dunaradvány 2:2; Ifjúságfalva–Bogya/Gel-

10. Megyercs

19 7 2 10 44:45 23 19 6 4 9 33:43 22

11. Dunaradvány

19 6 3 10 32:45 21

12. Csicsó

19 5 0 14 22:71 15

13. Tany

19 3 4 12 23:48 13

14. SJE KN

19 3 3 13 32:73 12

(kmeť)

A Talentos lányok remekül helytálltak KÉZILABDA – A dunaszerdahelyi Talent U14-es és U10-es csapatai a húsvéti ünnepek alatt Prágában jártak Európa legnagyobb fedettpályás ifjúsági tornáján.

Csapatnévsor: Almási Krisztína, Álló Barbara, Bajcsy Anna Flóra, Baranovics Nikoletta, Brunczvik Fanni, Horváth Sára, Karácsony Dominika, Lengyel Eszter, Mészáros Rebeka, Mészáros Réka, Mészáros Szabina, Nagy Dóra, Papik Barbara, Reszutyík Orsolya, Simonics Zsóka, Varga Nikolett, Zsákovics Dália. A torna gólkirálynője ebben a korosztályban a mi játékusunk, Mészáros Réka lett 56 góllal. Edző: Mészáros Ildikó. Csapatvezető: Újhelyi Henrietta EREDMÉNYEK U10 – CSOPORTMÉRKŐZÉSEK

A Prague Handball Cup elnevezésű torna 24. alkalommal került megrendezésre, amelyen 10 kategóriában a világ 25 országából érkező 441 csapat versenyzett. A Talentos lányok U14-es korosztályos csapata az 59 induló közül, 10 mérkőzést játszva bronzérmet szerzett. Az U10-es korosztály szintén nagyszerűen szerepelt, 9 mérkőzést játszva alig-alig csúsztak le a bronzéremről (hetespárbajban) és a kitűnő 4. helyet szerezték meg. EREDMÉNYEK U14 – CSOPORTMÉRKŐZÉSEK ŠK Talent Dunaszerdahely–HC CheLK (CZ) ŠK Talent Dunaszerdahely–Tik Taastrup (DEN) ŠK Talent Dunaszerdahely–UKS Drweca Novar Lubicz (PL) ŠK Talent Dunaszerdahely–Sport School – 2 Tarpan (Moldáv) ŠK Talent Dunaszerdahely–Sokol Poruba (CZ) Csoportelsőként továbbjutva jöttek felső ágon újabb csoportmérkőzések ŠK Talent Dunaszerdahely–WHC Dubica (BIH) ŠK Talent Dunaszerdahely–Kézilabda Szeged SE Körbeverés után jöhetett a negyeddöntő ŠK Talent Dunaszerdahely–SV Union Halle Neustadt (D) Elődöntő ŠK Talent Dunaszerdahely–HC Zlín Bronzmérkőzés ŠK Talent Dunaszerdahely–HC Háje Praha (CZ)

16:5 20:5 15:7 20:5 23:9

18:12 13:15 11: 8 14:21 13:12

ŠK Talent Dunaszerdahely–Sokol Písek (CZ) 25: 3 ŠK Talent Dunaszerdahely–SV Koweg Görlitz (D) 18:11 ŠK Talent Dunaszerdahely–Kézilabda Szeged SE 13:11 ŠK Talent Dunaszerdahely–TJ Sokol Kobylisy II (CZ) 20: 3 ŠK Talent Dunaszerdahely–Astra Praha (CZ) 16:14 ŠK Talent Dunaszerdahely–HŠK-74 Kolárovo (SVK) 15:14 Csoportelsőként jöhetett a negyeddöntő ŠK Talent Dunaszerdahely–ZV McDonald´s Wr. Neustadt (D) 14:10 Elődöntő ŠK Talent Dunaszerdahely–DHC Slavia Praha (CZ) 8:10 Bronzmérkőzés ŠK Talent Dunaszerdahely–Kézilabda Szeged SE 14:15 (hetesdobásokkal) Csapatnévsor: Alföldi Anna Rebeka, Dorák Amina, Kázmér Emese, Kohút Réka, Kozma Viktória, Mészáros Anna, Németh Lilla, Németh Réka, Puha Kata, Szelle Lilianna, Volnerová Chiara. Edzők: Brunczvik Tünde, Újhelyi Krisztína. (mi) Archív felvételek


41

Sport

2015. április 14. | 16. szám

„Újra gólokat akarok lőni!” Érti a szurkolói kritikát LABDARÚGÁS – Akadozik a gólgyártás a DAC csapatánál, a hat tavaszi bajnoki mérkőzés során mindössze négy gólt hoztak össze a játékosok. Ezen szeretne változtatni Szarka Ákos, aki gólokkal akarja tovább segíteni csapatát. A sárga-kékek csatárával a Rózsahegy elleni mérkőzés előtt beszélgettünk. A Szenyice elleni kupamérkőzés során a fiatal csatár nagyon hatékonyan futballozott, párharcokat nyert, gólpasszt adott. A párharc 1:0-ás dunaszerdahelyi sikerrel zárult, a kihagyott helyzetek ellenére bízik a továbbjutásban. „A mérkőzés jól sikerült, viszont sajnáljuk, hogy a sok helyzetből csak egy gólt lőttünk. A visszavágó során előttünk van még 90 perc, remélem olyan eredményt érünk el, amellyel a döntőbe kerülünk, mert ez a fő célunk. Természetesen megbosszulhatja magát a sok kihagyott helyzet, de úgy gondolom, kellően tapasztalt csapatunk van.” A tavaszi fordulókban a legnagyobb meglepetést a Slovan legyőzése okozta, aminek köszönhetően az első idegenbeli DAC-diadal is a jegyzőkönyvbe került. „Kár az első hazai mérkőzésért az Aranyosmarót ellen, szintén bosszant a nagyszombati vesztes összecsapás. Ezenkívül további fontos pontokat szereztünk. Örültem a Slovan elleni győzelemnek. A mérkőzés megmutatta, erős ellenfelekkel is tudunk idegenben játszani. Nagyon fontos három pontot szereztünk Pozsonyban, ezzel együtt az első idegenbeli győzelmünket értünk el.” A januári edzőváltás őt is meglepetésként érte, de

Vojtík Szimona felvétele

mint mondja, ez a futballhoz tartozik. „Az ilyen lépés mindenkit meglep. De a futballban, naponta történnek hasonló változások. Az élet megy tovább, dolgoznunk kell.” A DAC csatára a csapat új felállásával egyedüli csatárként további feladatokat is kapott. „Azért vagyok elöl, hogy megnyerjem a párharcokat, labdákat szerezzek. A támadások támogatása a csapattársaktól is függ, voltak mérkőzések, melyeken jobban működött, de ezen még javulnunk kell, úgy nekem, mint az egész csapatnak. Helyzetekbe kerülök, de nem sikerül betalálnom. Nagyon sokat gyakoroljuk az edzéseken, próbálok javulni, hogy a mérkőzéseken a kapuba találjak. Az egész csapattal dolgozunk a helyzeten, de szerencsére a fontos helyzetekben a többiek is tudnak gólt lőni.”

Tavasszal a szurkolók hiányolják a csapattól a gólokat és a jó játékot, néhány esetben füttyszóval fejezték ki nemtetszésüket. „Dunaszerdahelyen mindig is igényes szurkolók voltak. Azt viszont elfelejtik, hogy tavaly még a bennmaradásért harcoltunk, most pedig bajnokot akarnak látni. Ezt nem lehet egy évad alatt elérni, folyamatosan kell építkezni. Mindenki azt szeretné, hogy az élbolyban harcoljunk, de még nem tartunk itt. Bízom benne, hogy feljebb fogunk lépni, és szemet gyönyörködtető futballt fogunk játszani.” A negatív kritikából Szarka Ákosnak is kijutott, akitől főleg a gólokat hiányolják, a dunaszerdahelyi játékos pedig igazat ad a szurkolóknak. „Igazuk van, hiányoznak részemről a gólok. A csatár azért van, hogy eredményes legyen. Ha nem rúgok gólt, én is és a csapattársaim is elégedetlenek. Jelenleg a többi játékos segíti fontos gólokkal a csapatot, de remélem hogy én is csatlakozni fogok, és nem csak a párharcokkal, hanem a találataimmal is segíteni tudok.” A DAC csatára tavaly tavasszal fantasztikusan futballozott, szállította a gólokat, de a féléves eltiltás megtörte karrierét. Szerinte viszont ez nem lehet kifogás a teljesítményére. „Először jött a 6 hónapos eltiltás, majd a vállsérülésem. Hosszú ideig nem játszottam ez igaz, de nem akarok erre kifogásokat keresni. Már télen is pályára léptem a felkészülési mérkőzéseken. Profik vagyunk, ezért minden edzésen próbálok javítani a teljesítményemen. Minél előbb vissza szeretném nyerni a formám, és újra gólokat lőni.” Álló István

Az első helyért küzdenek Az elődöntőben Komárom–Prievidza 3:2 Érvényesült az én házam, az én váram elv Komárom és Privigye csatájában, az elődöntő sorozatában. A bajnokság alapszakasza, és rájátszása után is ez a két csapat végzett a táblázat második, illetve harmadik helyén, így a komáromi csapat kezdhetett otthon, és hasonlóan hazai pályán játszhatta le az ötödik, a döntőbe jutást eldöntő mérkőzést. A Duna-parti csapat ezúttal meglepően könnyedén vette az akadályt, és 3:0 arányban nyerte az összecsapást. Csak az első játszma volt aránylag szoros és kiegyensúlyozott (25:22), a következő kettőben (25:17, 25:14) már szinte nem volt esélye az ellenfélnek. A privigyei csapatban három nagyon jó képességű venezuelai válogatott játékos szerepel, őket sikerült a hazai csapatnak ezúttal „megfognia,” ráadásul a hazai csapatban Miloš Horník nyújtott ezen a találkozón rendkívüli teljesítményt. Megérdemelten jutott a jobbik csapat tovább a döntőbe. Daniel Oravec – a hazai csapat edzője így értékelt: „Csak az ötödik mérkőzéssel sikerült kiharcolnunk a döntőbe jutást a nagyon erős ellenfél-

lel szemben. Az első játszmában csak a végjáték döntött a javunkra, a második közepétől viszont már átvettük a játék irányítását, az ellenfelünk elbizonytalanodott. Ehhez persze az kellett, hogy mi kitűnő teljesítményt nyújtsunk. Már a döntőbe jutás is nagy siker a komáromi röplabda sport életében, de azért megpróbáljuk felvenni a harcot az esélyesebb eperjesi csapattal szemben is.” Németh Ödön, a csapat másodedzője: „Már az előző privigyei mérkőzésen is benne volt a játékosokban a jobb eredmény, szoros mérkőzés volt, de 3:1 arányban jobbnak bizonyult a hazai együttes. Szerintem ma fejben voltunk jobbak, mert a játékosainknak sikerült betartaniuk a taktikai utasításokat. Az volt a lényeg, hogy az ellenfél ne tudjon középről támadni, mert az előző mérkőzésen onnét voltak eredményesek. Az is igaz, hogy az ellenfél meghatározó játékosa, Pinerua nem tudott olyan eredményes lenni, mint korábban. Ma döntőnek bizonyult, hogy megnyertük az első szettet, és az is, hogy főleg Horník játszott remekül. A legnagyobb favorit vár ránk a döntőben, de már így is túlszárnyaltuk minden elképzelésünket. A Szlovák Kupa megnyerése után még döntőt is játszani a bajnokságban, az bizony

nagyszerű dolog. Eperjesnek kell most bizonyítania, mi felszabadultan játszhatunk, előnyünk lehet a döntőben, hogy nekünk nincs veszteni valónk.” Keresztényi Gábor Rigó Péter felvétele


42

Csallóköz

Sport

Döntőben a komáromi kosárlabdacsapat Komárom–Inter: a sorozat végső állása 4:1 A hétközi, szerdai összecsapáson a fővárosi együttes a Hant arénában még 3:1-re szépíteni tudott, de szombaton a komáromi sportcsarnokban, egy nagyon szoros, drámai csata végén a komáromi csapat és annak szurkolói ünnepelhették a döntőbe jutást. BK Incheba Inter Bratislava– MBK Rieker Com-Therm Komárom 105:63 (27:17, 27:13, 24:21, 27:12). Legeredményesebb pontszerzők: Bílik 22, Parker 18, Graham 13, ill. Alawoya 18, Igrutinovič 9, Bannister 8. Hárompontos dobások: 11 és 1. A komáromi kosarasok már a negyedik összecsapáson eldönthették volna a döntőbe jutást, hiszen a sorozatban már 3:0-ra vezettek. A pozsonyi mérkőzés viszont mondhatni katasztrófálisra sikeredett számukra. Ennek több oka is volt. Sérülés miatt nem léphetett pályára Jankovič, az alapötös egyik meghatározó játékosa, Bannister, a bajnokság egyébként egyik legjobb osztogatója a szoros védekezés kapcsán már az első öt percben begyűjtött három személyi hibát. Egyszóval teljesen felborult a komáromi csapat megszokott hadrendje. A komáromi csapat elhíresült a sikeres hárompontos dobásairól, most a 19 próbálkozás-

ból csak egyetlen egyet értékesítettek. A bírák az idegtépő mérkőzésen szokatlanul sok, kilenc technikai hibát osztották ki, és egyébként is feltűnően tolták az Inter szekerét. Azt is viszont le kell szögezni, hogy a fővárosi csapat ezen a találkozón mindent beleadott, és jól játszott, hiszen ez volt az utolsó esélye, ha nem akart idő előtt búcsúzni. Miljan Čurovič, a komáromiak edzője, látva a mérkőzés rossz alakulását lehetőséget adott a kispad minden játékosának. A mérkőzés után viszont elhárított minden spekulációt arra vonatkozóan, hogy szándékosan hagyták volna veszni ezt a talákozót. A komáromi csapat az idei bajnokságban a legnagyobb vereségét könyvelhette el Pozsonyban.

MBK Rieker Com-Therm Komárom–BK Inter Bratislava 92:87 (21:27, 22:16, 19:24, 30:20). Legeredményesebb pontszerzők: Bannister 33, Alawoya 20, Igrutinovič 17, ill. Rančík 21, Parker 14, Udrih 13. Hárompontos dobások: 6 és 8.

Szombaton a sorozat során ötödször csapott össze a két csapat. Eredményesebben kezdett az Inter, az első negyed után nyolc ponttal vezetett (25:17), nem csoda, hogy hangos volt a vendégszektor. A hazai csapat a félidőre éppen hogy csak egyenlíteni tudott (43:43). Még a

harmadik játékrész végén is öt pont volt a vendégcsapat előnye (67:62). Az utolsó játékrész harmadik percében vette át először a vezetést a hazai csapat (72:71), és innét kezdve egy-két pontnyi különbséggel egymást váltották a csapatok a vezetésben. Még másfél perccel a mérkőzés vége előtt is 86:85 volt az eredmény. Az idegek harcát, és a végjátékot a küzdeni akarásukról elhíresült komáromi kosarasok bírták jobban, a győzelem őket repítette a döntőbe. Szinte leírhatatlan volt a győzelmi mámor a komáromi sportcsarnokban. Miljan Čurovič edző értékelése: „A szerdai, pozsonyi súlyos vereség után azt mondtam a fiúknak, hogy most megmutathatják, hogy milyen az becsülettel, és szívósan küzdeni. Az Inter a mérkőzés több mint két harmadában vezetett, de a végjátékban mi kerekedtünk felül. A sorozat során csak egyszer húztuk a rövidebbet, igaz akkor nagyon, de sikerült túljutni a bajnokon, és ezt nagyon értékes sikernek tartom.” Oleg Meleščenko, a pozsonyiak edzőjének értékeléséből az egyik sokat mondó gondolat így hangzott: „A szerencse is csak annak az oldalára fordul, aki hisz magában és megküzd érte.” Keresztényi Gábor Scholtz Károly felvétele

Tizenöt érem a községbe KEMPO – Első alkalommal rendezte meg a Magyar Zen Bu Kan Kempo sportszervezet a Hungarian Open elnevezésű nyílt nemzetközi küzdősport versenyt. A nívós viadalon 33 klub képviselte magát és közel 150 versenyző lépett tatamira. A kemposok mellett MMAsok, grapplingesek és birkózók küzdhettek a nagydíjon. A helyszín kedvezett Gróf Lóránt csapatának, a Bősi Kempo MMA Klubnak, hiszen 9 döntőssel büszkélkedhetnek és összesen 15 (4 arany, 5 ezüst, 6 bronz) érmet sikerült szerezniük. Így a bősiek az előkelő 5 helyen végeztek a 33 klubot felvonultató seregszemlén.

Eredmények Hegedűs Bence NoGi 1. hely, NoGi Open 6. hely

Misicak Zoltán Gi 1. hely, NoGi 1. hely Takács Sándor Full Contact 1. hely, NoGi 3. hely Füssy Máté Viadal 2. hely

Horváth Andor Full Contact 2. hely, NoGi 4. hely Lakatos Nikolasz Full Contact 2. hely Fejes Nikolasz Full Contact 2. hely Borbély Benjamin Full Contact 2. hely Nagy Dávid Gi 3. hely, NoGi 5. hely Horváth Tibor Gi 3. hely, NoGi 5. hely Csomor László NoGi 3.hely Nagy István Gi 3. hely, NoGi 7. hely Dlhy Rudolf Full Contact 3. hely Zsemlye Gábor NoGi 4. hely Bazso Gábor Full Contact 5. hely Vaculka Dávid Full Contact 5. hely (pzs) Archív felvétel


V. liga – déli csoport

III. liga – nyugati csoport

Döntetlenezett idegenben a listavezető Lég–Csallóközkürt 0:0; DAC C/Vásárút–Nádszeg 2:1 (0:1), g.: Bögi, Beneš – Scholz; Šoporňa–Alsószeli 1:5 (1:2), g.: Krajný – Harsányi, Renczés, Bendár, Varga, Prístavok; Jányok–Pusztafödémes 0:0; Illésháza–Jóka 1:0 (0:0), g.: Író; Vága–Nagyfödémes 3:0 (1:0), g.: Šercel (3); Nagymagyar–Diósförgepatony 4:0 (2:0), g.: Grello, Lojdl, Mészáros, Rigó; Nyárasd– Hodos (4:0 (1:0), g.: Mandák (3), Bogyai. A bajnokság állása 1. Csallóközkürt

43

Sport

2015. április 14. | 16. szám

3. Alsószeli

21 13 3 5 50:25 42

4. Lég

21 11 3 7 23:19 36

5. Illésháza

21 10 4 7 35:27 34

Meglepetés Nagymegyeren

6. DAC C/Vásárút 21 10 3 8 34:31 33 7. Jányok

21 10 2 9 37:35 32

8. Nyárasd

21 9 4 8 41:38 31

9. Jóka

21 7 5 9 35:37 26

10. Nagyfödémes

20 7 4 9 22:25 25

11. Vága

21 7 4 10 36:42 25

12. Šoporňa

21 6 7 8 31:41 25

13. Hodos

21 5 7 9 27:32 22

14. Nagymagyar

20 5 3 12 25:46 18

15. Nádszeg

21 4 4 13 20:37 16

16. Dióspatony

21 3 4 14 12:47 13

21 14 4 3 45:16 46

2. Pusztafödémes 21 12 7 2 40:15 43

Bős–DAC B/Nyékvárkony B 2:0 (2:0), g.: Velický, Lasme; Trnava C/Šúrovce–Vrbové 2:0 (1:0), g.: Hlavna, Horvát; Vráble–Púchov 1:1 (1:1), g.: Tužinský – Pastorek; Léva–Palárikovo 1:0 (0:0), g.. Švec; Negymegyer–Nemšová 1:1 (0:1), g.: Pisár – Bakši; Borčice–Ludince 1:0 (1:0), g.: Giang; Nové Zámky–Led. Rovne 2:1 (1:0), g.: Košút, Kráľ – Prekop; Topoľčany–Komárom 1:1 (0:0), g.: Jakubík – Gonzáles. A bajnokság állása 1. Nagymegyer

22 14 8 0 35:11 50

V. liga – közép csoport

2. Borčice

21 14 4 3 41:12 46

3. Negyed

21 11 4 6 25:20 37

4. Topoľčany

22 10 4 8 26:28 34

5. V. Ludince

22 9 6 7 28:20 33

6. Bős

21 8 8 5 34:21 32

7. Palárikovo

22 9 5 8 27:21 32

8. Šúrovce

21 8 7 6 35:29 31

9. Vráble

21 7 7 7 21:23 28

10. DAC B/Várkony22 8 4 10 27:30 28 11. Komárom

21 6 9 6 21:20 27

12. Nemšová

22 7 6

13. Nové Zámky

22 6 6 10 24:38 24

9 24:28 27

14. L. Rovne

20 6 3 11 20:34 21

15. Púchov

20 3 8 9 10:24 17

16. Vrbové

20 5 1 14 16:31 16

17. Léva

22 5 0 17 21:45 15

A Chrenová megdolgoztatta listavezetőt Lapáš–Chrenová 3:2 (2:2), g.: Gajdoš (2), Dobiaš – Volentier (2); Zbehy– Ludanice 2:1 (1:0), g.: Kakaščík, Šóš – Krajčík; Baladice–Felsőkirályi 0:0; Veľké Zálužie–Alekšince 3:2 (2:0), g.: Kečkéš (2), Sombat – Daniš, öngól; Solčany–Radošina 2:1 (2:0), g.: Mihálik, Krošlák - Piršel; Tardoskedd– Krušovce 1:1 (1:1), g.: Bende – Čuhák; Preseľany–Hrušovany 1:0 (0:0), g.: Guniš; Jacovce–Továrníky 4:2 (1:0), g.: Bujna, Rusňák, Kaman, Kúdela – Mikuláš, Kopún.

1. Lapáš

21 14 3 4 61:26 45

2. V. Zálužie

21 11 5 5 47:30 38

3. Továrníky

20 10 7 3 26:15 37

4. Solčany

21 10 4 7 33:26 34

5. Zbehy

21 9 5 7 35:26 32

6. Krušovce

21 9 5 7 37:35 32

7. Radošina

20 9 2 9 36:37 29

8. Tardoskedd

21 8 4 9 39:34 28

9. Felsőkirályi 10. Alekšince

21 8 3 10 37:39 27 20 8 3 9 37:42 27

11. Preseľany

21 7 5 9 30:43 26

12. Hrušovany

21 8 2 11 25:41 26

13. Jacovce

21 7 4 10 30:34 25

14. Beladice

20 6 4 10 31:37 22

15. Chrenová

21 6 3 12 39:46 21

16. Ludanice

21 6 1 14 24:56 19

Perbete zuhanása továbbtart Marcelháza–Bellegszencse 5:1 (3:0), g.: Tóth, Török, Gumbér, Bottyán, Németh – Nagy; Ógyalla–Komját 1:1 (1:0), g.: Gelle – Marenčák; Ekel–Zsitvabeszenyő 2:4 (0:2), g.: Mészáros, Hrabovský – Varga (2), Desát, Vadkerti; Bánov–Ohaj 0:2 (0:2), g.: Turan, Palacka; Hontfüzesgyarmat–Ímely 0:1 (0:1), g.: Gál; Naszvad–Perbete 5:0 (0:0), Molnár (2), Kianek (2), Valko; Szentpéter–Kozárovce 3:1 (1:0), g.: Lakatos (2), Cong – Bôžik; Nagykér–Nagysalló 0:3 (0:2), g.: Klačno, Batár, Birdáč. A bajnokság állása 1. Ímely

21 14 5 2 49:18 47

Vojtík Szimona felvétele

Bős–DAC B/Nyékvárkony B

V. liga – keleti csoport

2. Ógyalla

21 10 7 4 51:29 37

3. Kozárovce

21 11 1 9 53:36 34

4. Bánov

21 10 4 7 41:30 34

5. Ohaj

21 9 6 6 27:28 33

6. Ekel

21 10 2 9 34:29 32

7. Marcelháza

21 9 5 7 31:28 32

8. Nagykér

21 9 4 8 38:40 31

9. Bellegszencse

21 9 3 9 40:59 30

10. Nagysalló

21 8 4 9 31:43 28

11. Szentpéter

21 8 3 10 47:44 27

12. Naszvad

21 6 7 8 36:31 25

13. H.füzesgyarmat 21 7 3 11 28:33 24 14. Komját

21 7 3 11 24:47 24

15. Zsitvabesenyő 21 5 4 12 37:49 19 16. Perbete

21 4 3 14 27:50 15

IV. liga – délkeleti csoport

A vendégeké volt a forduló Kalná nad Hronom–Gúta 0:0; Párkány–Vágfarkasd 1:1 (1:0), g.: Saláta – Ács; Zselíz–Čeladice 0:1 (0:1), g.: Salvet; Močenok–Udvard 0:1 (0:0), g.: Kovács; H. Obdokovce–Šurany 0:1 (0:1), Dudáš; Pered–Galánta 0:4 (0:2), g.: Sukira, Blažčík, Bumbera, Korman; V. Lovce–Nitra jun. 0:1 (0:1), g.: Mihók; ViOn B/Volkovce–ČFK Nitra 4:3 (2:1), g.: Charizapulos (2), Rumanko, Bielik – Ballabáš, Kurej, Hrnčár. A bajnokság állása 1. Galánta

21 18 1 2 67:14 52

2. Gúta

21 12 6 3 39:20 42

3. ViOn B/Volk. 21 11 4 6 35:25 37

4. Kalná nad Hr. 21 10 6 5 27:23 36 5. Vágfarkasd

21 10 4 7 36:29 34

6. V. Lovce

21 10 4 7 29:34 34

7. Šurany

21 10 4 7 49:27 34

8. Čeladice

21 9 3 9 44:33 30

9. Párkány

21 8 4 9 35:34 28

10. Nitra jun.

21 8 2 11 43:38 26

11. Pered

21 7 5 9 37:38 26

12. Udvard

21 8 2 11 25:42 26

13. H. Obdokovce 21 6 5 10 25:30 23 14. ČFK Nitra

21 5 3 13 28:45 18

15. Zselíz

21 3 3 15 17:62 12

16. Močenok

21 3 4 14

9:51 10

Összeállította: Vladislav Kmeť


44

Csallóköz

Sport

Csápai triplája után helycsere a végeken Dunaszerdahelyi területi bajnokság Az AG SPORT liga mérkőzéseinek mérlege: három hazai, egy idegenbeli győzelem és négy döntetlen. Összesen 25 gól, 29 sárga lap, valamint 2 piros lap (Darnady László – Alistál és Vígh András Izsap) került a jegyzőkönyvekbe. A legtöbb gólt a nagyszarvai Csápai Zoltán lőtte, aki triplázott az ekecs-apácaszakállasiakkal zajló találkozón. A VII. liga mérlege: három hazai, egy idegenbeli győzelem és három döntet-

zaiak nyertek Felsőpatony csapata ellen (7:1), a legtöbb gólt a hazai csapat színeiben Miklós Zoltán lőtte (4). Összesen 34 gól, 14 sárga és 2 piros lap (Both Róbert – Alistál, valamint a 80. és 88. percben kapott sárga lapok után Bagyura János – Csenke) került a jegyzőkönyvekbe. AG SPORT LIGA – 21. forduló: Csallóközcsütörtök–Csákány 2:1 (1:0), g.: Mészáros A., Verdun F. – Študent M.; Lúcs–Királyfiakarcsa 1:1 (1:0), g.: Kvačkaj Ľ. (11 m) – Lelkes T.;

10. Alistál

21 7 6 8 33:37 27

11. Sárosfa

21 8 3 10 37:44 27

12. Izsap

21 6 4 11 40:64 22

13. Balony

21 5 5 11 25:33 20

14. Baka

21 5 4 12 20:39 19

15. Szarva

21 5 3 13 30:54 18

16. Csákány

21 5 2 14 31:45 17

A bajnokság állása Megjegyzés: A bajnokság végén Királyfiakarcsától és Lúcstól 3 pontot levonnak. Legjobb góllövők: 20 – Miklós I. (Nagyabony); 14 – Németh A., Ravasz T. (mindketten Kisudvarnok); 12 – Valocsay I. (Csákány); 11 – Simon Gy. (Nagyabony); 10 – Lukács J. (EkecsApácaszakállas), Edmár A. (Egyházkarcsa), Lelkes T. (Királyfiakarcsa); 9 – Koleszár L. (Izsap), Varga P. (Lúcs), Gála D. (Sárosfa), Szerencsés Z. (Egyházgelle). 7. liga DS – 21. forduló: Sárrét–Felsőpatony 2:2 (1:0), g.: Churý J. (2 – 1 x 11 m) – Fekete A., Török Zs.; Nagypaka–Pozsonyeperjes 1:1 (0:1), g.: Andrássy B. – Pápai R.; Somorja B–Patas 3:0 – a mérkőzés a 63. percben félbeszakadt; Felbár–Szap 1:1 (1:0), g.: Bóna P. – Csicsay S.; Nagyudvarnok–Hegyéte 1:0 (1:0), g.: Pázmány P. (11 m); Nyékvárkony–Csallóköznádasd 1:5 (0:3), g.: Kósa D. – Gróf D. (2 – 1x 11 m), Bagári G., Mészáros Z., Molnár L. (11 m); Alistál B–Tárnok 3:2 (1:2), g.: Bíró Z. (2), Balogh I. – Tóth Á., Horváth L. Szabadnapos: Patonyrét. A bajnokság állása

Vojtík Szimona felvétele

Várkony–Csallóköznádasd

len eredmény született. A fordulóban 23 gól landolt a kapukban. Az összecsapásokon 33 sárga és 3 piros lap került kiosztásra (két pozsonyeperjesi játékos, Komrhel Zsolt – a 15. és a 70., Viszkocs Szilárd – a 26. és 56. percben kapott két sárga lap után, valamint Takács Dániel – Nagypaka). A felbári Bóna Péter a mérkőzés 12. percében nem értékesítette a szapiak ellen megítélt büntetőt, de a 33. percben szerzett gólt a csapatának. A 8. ligában egy hazai és két idegenbeli győzelem született. A fordulóban 7 gólt lőttek a játékosok, 9 sárga lap és egy piros lap (a 15. és a 44. percben a madi Kubovics Patrik kapott sárga lapot) került a jegyzőkönyvekbe. Az ifik fordulójában öt hazai és két idegenbeli győzelem született. A legnagyobb gólkülönbséggel az illéshá-

Alistál–Izsap 3:0 (1:0), g.: Balogh T., Kubík A., Bíró Z.; Sárosfa–Egyházkarcsa 1:2 (1:1), g.: Lelkes L. – Pongrácz T., Edmár A.; Csenke –Egyházgelle 2:1 (0:0), g.: Matúš J. (2 – 1x 11 m) – Szerencsés Z.; Kisudvarnok–Baka 4:0 (4:0), g.: Farkas N. (2), Vass B., Simon Z.; Nagyszarva–Ekecs-Apácaszakállas 4:2 (2:1), g.: Csápai Z. (3 – 1x 11 m), Bartal T. – Suchý M., Szilasi A.; Nagyabony–Balony 1:0 (1:0), g.: Vígh B. A bajnokság állása 1. Nagyabony

21 16 3 2 60:19 51

2. Kisudvarnok

21 15 3 3 53:18 48

3. Királyfiakarcsa 21 9 8 4 38:26 35 4. Egyházgelle

21 10 4 7 30:25 34

5. Egyházkarcsa 21 10 3 8 36:37 33 6. Lúcs

21 9 5 7 28:27 32

7. Cs.csütörtök

21 8 6 7 40:30 30

8. Csenke

21 9 3 9 35:36 30

9. E.-A.szakállas

21 8 4 9 44:46 28

8. liga, 13. forduló: Izsap B–Csilizradvány 1:2 (0:1), g.: Dóka K. – Mikos M., Nagy Á. (11 m); Béke–Gomba 0:1 (0:1), g.: Makovický S.; Szentmihályfa–Mad 2:1 (1:1), g.: Puha F., Szabó P. – Kiss E. (11 m).

1. Sz.mihályfa

13 9 1 3 26:17 28

2. Béke

13 7 1 5 30:24 22

3. Gomba

13 6 2 5 23:27 20

4. Mad

13 5 2 6 27:24 17

5. Izsap B

13 5 0 8 27:32 15

6. Csilizradvány

13 3 2 8 19:28 11

Legjobb góllövők: 12 – Horváth L. (Béke); 9 – Puha F. (Szentmihályfa); 7 – Hajdú M., Makovický S. (mindketten Gomba); 6 – Tóth I. (Mad); 5 – Pollák P. (Szentmihályfa). Ifik – 19. forduló: Csenke–Királyfiakarcsa 5:2 (2:1), g.: Végh Á. (2), Mašica Gy., Šipoš P., Šipoš M. – Kitanovics K., Hervay A.; Alistál –Hodos 2:3 (0:1), g.: Domonkos B. (2 – 1x 11 m) – Paluska P., Horváth P., Kákics D.; Baka–Vásárút 2:1 (1:0), g.: Patasi G., Brogyáni G. – Takács N.; Illésháza–Felsőpatony 7:1 (4:0), g.: Miklós Z. (4), Nagy E. (2), Danis D. – Kevický P.; Nagyudvarnok–Nyárad 2:0 (1:0), g.: Lavu P. (2); Szarva–Dióspatony 5:1 (3:0), g.: Vaczulka M. (3), Derzsi B., Gálfy A. – Mezei D.; Nagyabony–Pozsonyeperjes 0:3 (0:1), g.: Pénzes Sz., Németh Zs., Seszták P. A bajnokság állása 1. Csenke

19 15 1 3 100:27 46

1. Felsőpatony

20 13 2 5 53:29 41

2. Illésháza

19 13 1 5 70:34 40

2. P.eperjes

19 12 4 3 61:24 40

3. Alistál

19 11 3 5 63:42 36

3. Nagypaka

19 12 3 4 61:31 39

4. Felsőpatony

19 10 5 4 52:34 35

4. Szap

20 10 8 2 28:19 38

5. Pozsonyeperjes 19 10 2 7 56:39 32

5. Cs.nádasd

20 9 4 7 39:35 31

6. Hodos

19 10 0 9 51:57 30

6. Hegyéte

20 8 6 6 36:25 30

7. Dióspatony

19 8 5 6 40:30 29

7. Alistál B

19 8 4 7 40:41 28

8. Nagyabony

19 8 4 7 58:47 28

8. Nagyudvarnok 19 8 4 7 29:33 28

9. Királyfiakarcsa 19 8 3 8 38:43 27

20 8 2 10 34:38 26

10. Szarva

19 7 4 8 46:45 25

10. Sárrét

20 7 4 9 37:42 25

11. Vásárút

19 5 5 9 35:41 20

11. Felbár

20 7 3 10 38:40 24

12. Baka

19 4 4 11 20:63 16

12. Várkony

19 7 3 9 28:45 24

13. Nagyudvarnok 19 3 1 15 20:73 10

13. Tárnok

20 4 2 14 26:49 14

14. Nyárad

14. Patonyrét

19 4 2 13 22:56 14

15. Patas

20 3 3 14 26:51 12

9. Somorja B

Legjobb góllövők: 23 – Vanek D. (Nagypaka); 22 – Gróf D. (Csallóköznádasd); 21 – Tomaček L. (Pozsonyeperjes); 14 – Churý J. (Sárrét); 12 – Santai M. (Nagypaka), Fekete A. (Felsőpatony), Kovács A. (Hegyéte); 11 – Németh P. (Alistál B), Csölley L. (Felbár), Pápai R. (Pozsonyeperjes); 10 – Sághy F. (Felbár).

19 1 2 16 11:85

5

Megjegyzés: Nyárad csapatától a bajnokság végén 3 pontot levonnak. Legjobb góllövők: 32 – Domonkos Bence (Alistál), Végh Á. (Csenke); 24 – Mašica Gy. (Csenke); 23 – Nagy E. (Illésháza); 21 – Miklós Z. (Illésháza); 19 – Szolgay A. (Nagyabony); 18 – Pelikán K. (Pozsonyeperjes); 17 – Seszták L. (Vásárút). Wimmer Ilona


45

Sport

2015. április 14. | 16. szám

Galántai területi bajnokság

Felsőszeli idegenben győzött I. osztály

II. osztály

Szered B–Vízkelet 1:2 (0:1), g.: Ďuriš – Szarka, Pék; Diószeg–Tallós 2:2 (2:2), g.: Šimek (2) – Varga, Braun; Šintava–Nemeskosút 1:1 (0:0), g.: Šuhay – Trnkóczi; Alsószerdahely–Feketenyék 1:1 (0:0), g.: Javor – Oros; Tósnyárasd–Taksony 2:4 (1:2), g.: Lax, Szabó – Tóth, Czinege, Barczi, Stanga; Nagymácséd–Felsőszeli 0:4 (0:2), g.: Bobor (2), Čerňanský (2); Hidaskürt–Vinohrady 4:1 (2:0), g.: Matušica (2), Poladnák (2) – Lacek. A bajnokság állása

Jánosháza–Vágpatta 0:3 (0:2), g.: Virág, Herák, Vaško; Šalgočka–Magyargurab 0:1 (0:0), g.: Rajt; Pusté Sady–Ábrahám 2:3 (0:1), g.: Kriška (2) – Šiška, Formanko, Rožič; Kismácséd–Királyrév 3:2 (0:2), g.: Kača (2), Vašíček – Juhos, Borsányi; Gáň– Hody 0:1 (0:1), g.: Nyíregyházi. Szabadnapos: Vezekény.

Vízkelet–Gáň 4:3 (2:2); Vezekény–Alsószeli B 3:0 kontumációs eredmény. A bajnokság állása

1. Vágpatta

14 13 1 0

76:7 40

9 3 2 4 22:26 11

7. Šintava

8 2 1 5 36:28

7

8. Taksony

8 2 0 6 12:53

6

9. Felsőszeli

8 1 1 6 23:44

4

10. Ábrahám/Hoste 9 0 0 9

1. Vezekény

18 13 2 3 62:28 41

2. Vízkelet

18 12 2 4 63:30 38

3. Vinohrady

17 12 0 5 68:25 36

4. Alsószerdahely 18 10 1 7 38:20 31

A bajnokság állása

6. Galánta B

5. Jóka

18 9 2 7 41:46 29

6. Alsószeli B

18 9 1 8 54:40 28

7. Szered B

18 8 0 10 46:41 24

8. Nemeskosút

18 5 1 12 43:61 16

9. Gáň

18 3 2 13 26:87 11

3:82

0

11-20. helyért Vágpatta–Feketenyék 5:0 (5:0); Tósnyárasd–Alsószerdahely 2:2 (0:2); Pusztafödémes 2010–ŠK Pusztafödémes 1:3 (0:1); Gáň–Nagyfödémes 0:7 (0:6); Hidaskürt–Vezekény 1:2 (0:1). A bajnokság állása

2. Kismácséd

14 9 2 3 42:29 29

1. Tallós

18 13 3 2 50:17 42

3. Királyrév

13 7 2 4 26:21 23

2. Felsőszeli

18 13 2 3 39:16 41

4. Ábrahám

13 7 1 5 25:26 22

3. Hidaskürt

18 12 2 4 49:24 38

5. Šalgočka

14 5 5 4 29:23 20

14. Feketenyék

9 5 0 4 17:29 15

4. Nemeskosút

18 10 4 4 46:25 34

6. Hody

14 5 4 5 28:25 19

15. Gáň

9 4 2 3 30:18 14

5. Diószeg

18 8 7 3 27:15 31

7. Pusté Sady

14 6 1 7 30:40 19

16. ŠK P.födémes

9 4 1 4 28:22 13

6. Šintava

18 6 6 6 29:29 24

8. Magyargurab

13 5 3 5 23:33 18

17. P.födémes 2010

9 3 1 5 22:22 10

7. Feketenyék

18 7 1 10 25:31 24

9. Jánosháza

14 4 1 9 19:39 13

18. Tósnyárasd

9 3 1 5 22:32 10

8. Tósnyárasd

18 7 1 10 25:31 22

10. Vezekény

13 2 2 9 18:48

8

9. Taksony

18 6 4 8 28:35 22

11. Gáň

14 0 2 12

2

10. Vízkelet

19 5 3 10 27:37 18

11. Nagymácséd

18 4 4 10 20:38 16

12. Szered B

18 4 3 11 21:35 15

13. Vinohrady

18 3 5 10 26:44 14

14. Alsószerdahely 18 1 6 11 20:54

9

8:33

10. Ábrahám

17 1 1 15 22:91

4

Diákok – 1–10. helyért Galánta B–Felsőszeli 1:1 (0:1); Nagymácséd–Diószeg 2:1 (1:1); Ábrahám–Taksony 0:5 (0:3); Nádszeg–Jóka 3:1 (1:1); Šintava–Vága 0:8 (0:2). A bajnokság állása

Ifjúságiak

1. Vága 2. Nádszeg

8 7 0 1 40: 7 21

Jóka–Vinohrady 2:0 (0:0); Ábrahám/Hoste–Szered B 2:7 (1:3); Nemeskosút–Alsószerdahely 0:1 (0:1);

3. Nagymácséd

9 7 0 2 29:15 21

11. Nagyfödémes

8 8 0 0

54:5 24

12. Alsószerdahely

9 7 1 1

38:7 22

13. Vágpatta

8 5 2 1 39: 4 17

19. Vezekény

9 1 0 8

6:50

3

20. Hidaskürt

9 0 0 9

3:70

0

9 9 0 0 68: 5 27

4. Jóka

9 6 0 3 35:20 18

5. Diószeg

9 4 0 5 32:20 12

Vladislav Kmeť

Hétvége a hazai focipályákon V. LIGA, KELETI CSOPORT III. LIGA, NYUGATI CSOPORT 24. forduló, április 18. (szombat), 16.00: Komárom–Trnava C (Kozolka), Vrbové–Vráble (Španka), Púchov–Érsekújvár (Patrovič); április 19. (vasárnap), 16.00: Led. Rovne–Léva (Sárai), Palárikovo–Nagymegyer (Marsal), Nemšová–Bős (Valent), DAC B/Nyékvárkony–Borčice (Šima), V. Ludince–Negyed (Santa). Szabadnapos: Topoľčany.

IV. LIGA, DÉL-KELETI CSOPORT 22. forduló, április 18. (szombat), 16.00: Galánta–Garamkálna (Martinovský), Gúta–Párkány (Ahmed), Vágfarkasd–Újlót (Oselský); április 19. (vasárnap), 10.30: ČFK Nitra–Močenok (Ilon); 16.00: FC Nitra jun.–Horné Obdokovce (Tarabus), Šurany–FC ViOn Zl. Moravce B (Bartko), Udvard–Zselíz (Haršány), Čeľadice–Tardoskedd (Obeda).

V. LIGA, DÉLI CSOPORT 22. forduló, április 18. (szombat), 16.00: Csallóközkürt–Nyárasd (Pavlovič), Pusztafödémes–Šoporňa (Hybský); április 19. (vasárnap), 16.00: Nádszeg–Lég (Chudý M.), Hodos–Nagymagyar (Mészáros), Dióspatony–Vága (Provodovský), Nagyfödémes–Illésháza (Jakubis), Jóka–Jányok (Mokrý), Alsószeli–DAC C/Vásárút (Šeben).

22. forduló, április 19. (vasárnap), 16.00: Tek. Lužany–K.szentpéter (Fenes), Kozárovce–Marcelháza (Magdolen M.), Podhájska–Ógyalla (Srnec), Komjatice–Ekel (Kováč J.), Bešeňov– Naszvad (Kubica), Perbete–Bánov (Guballa), Dolný Ohaj–Hontfüzesgyarmat (Bircsák), Ímely–Veľký Kýr (Majer).

V. LIGA, KÖZÉP CSOPORT 22. forduló, április 19. (szombat), 13.00: H. Kráľová–Jacovce (Majcher); 16.00: Tovarníky–Solčany (Ševčík), Hrušovany–V. Lapáš (Cvešper); április 19. (vasárnap), 16.00: Nitra-Chrenová– V. Zálužie, Alekšince–Zbehy (Grznár M.), Ludanice–Beladice (Šamko Pa.), Radošina–Pered (Petránek), Krušovce–Preseľany (Dutka).

DUNASZERDAHELYI TERÜLETI BAJNOKSÁG AG SPORT LIGA: 22. forduló: április 18. (szombat), 16.00: Balony–Alistál; Izsap–Nagyszarva; Királyfiakarcsa–Kisudvarnok; Csákány–Csenke; április 19. (vasárnap), 10.30: Baka–Sárosfa; 16.00: Egyházgelle–Nagyabony; Ekecs-Apácaszakállas– Lúcs, Egyházkarcsa–Csallóközcsütörtök. 7. liga DS: 22. forduló: április 18. (szombat), 16.00: Pozsonyeperjes–Alistál B; Csallóköztárnok–Nyékvárkony B; április 19. (vasárnap), 16.00: Szap–Nagypaka; Csallóköznádasd–Nagy-

udvarnok; Hegyéte–Patonyrét; Patas–Sárrét; Felsőpatony–Felbár. Szabadnapos: Somorja B. 8. liga DS: 14. forduló: április 18. (szombat), 16.00: Csilizradvány–Mad; április 19. (vasárnap), 13.00: Izsap B–Béke; 16.00: Gomba–Szentmihályfa. Ifik: 20. forduló: április 18. (szombat), 13.30: Királyfiakarcsa–Nagyabony; Dióspatony–Nagyudvarnok; április 19. (vasárnap), 13.30: Pozsonyeperjes–Alistál; Hodos–Szarva; Illésháza–Nyárad; Felsőpatony–Baka; Vásárút–Csenke.

GALÁNTAI TERÜLETI BAJNOKSÁG 1. osztály: 19. forduló, április 18. (szombat), 16.00: Nemeskosút–Hidaskürt (Tonkó); április 19. (vasárnap), 10.30: Felsőszeli–Tósnyárasd (Královič); 16.00: Šintava–Alsószerdahely (Mrllák), Vinohrady–Diószeg (Sas), Tallós–Szered B (Zsuskovics), Vízkelet–Nagymácséd (Salát), Taksony–Feketenyék (Pa. Jeremiáš). 2. osztály, 16. forduló, április 19. (vasárnap), 10.30: Magyargurab–Kismácséd (Ižai); 16.00: Vágpatta–Hody (Královič), Vezekény–Šalgočka (Selyem), Királyrév–P. Sady (Kubík), Ábrahám– Jánovce (Oravec). Szabadnapos: Gáň. Ifjúságiak: 18. forduló, április 18. (szombat), 16.00: Jóka–Szered B (Tóth), Ábrahám–Alsószerdahely (Sedmák), Nemeskosút–Gáň (Kubík); április 19. (vasárnap), 13.00: Alsószeli B–Vinohrady (Horník); 13.30: Vízkelet–Vezekény (Flaska). –wimmer


46

Csallóköz

Sport

Sorozatban ötödször nyeretlenül Három mérkőzés idegenben, három vereség LABDARÚGÁS – DOXXbet Liga, 24. forduló és rájátszás. Szombaton a sereghajtó vágújhelyiek otthonában léptek pályára a somorjaiak. A hazaiak hamar vezetést szereztek, a második félidőben pedig újabb két találattal háromgólosra növelték az előnyüket. A csallóköziek a végén már csak szépítettek. A két együttes idei első összecsapását 2:1-re hozták a kék-fehérek, míg a Pomléban 1:1-es döntetlen született. A szombati mérkőzés az FC STK 1914 számára rosszul kezdődött. A 2. percben az AFC Nové Mesto nad Váhom csapatkapitánya, Lukáš Šebek talált be, kihasználva a csallóköziek megingását. A folytatásban is a hazaiak veszélyeztettek többet, azonban újabb gól nem született. Az első félidő végén Ľubomír Mezovský lövését a hazai hálóőr, Tomáš Belic hárította. A második játékrész elején a vágújhelyiek ismét betaláltak. Az óra az 54. percet mutatta, Juraj Vlado a bal szélen tört előre, a beadásából pedig Andrej Urban lőtt a hálóba. Urban Somorján is betalált a 21. fordulóban. A csallóköziek pontatlanul játszottak, több egyéni hibát vétettek, míg a hazaiak kihasználták a kínálkozó lehetőségeket. A 81. percben ismét a kékfehérek hibáját használták ki, az orosz Stanislav Iablokov növelte csapata előnyét háromgólosra. A 89. percben a somorjai meccsen büntetőből betaláló Jakub Hrnčár még szépített, beállítva a 3:1-es végeredményt.

A kék-fehérek a következő fordulóban már otthon lépnek pályára, a tabella utolsó helyére lecsúszó máriatölgyesiek ellen. AFC Nové Mesto nad Váhom–FC STK 1914 Somorja 3:1 (1:0). Góllövők: L. Šebek (2.), Urban (54.), Iablokov (81.), illetve Hrnčár (89.). Sárga lap: L. Šebek (12.), illetve Chromý (10.), Čemba (14.), Stifter (46.), Martinka (63.), Hrnčár (81.), Medgyes (85.). Játékvezető: Roland Weiss. Nézők száma: 260. Nové Mesto: Belic – Miklovič, Šupák, Kutaj, Lopušan, Urban, Bariš, Vlado, Iablokov (83. Omasta), M. Šebek (68. Straka), L. Šebek (58. Rapavý). Vezetőedző: Miloš Lintner. Somorja: Hajdúch – Hrnčár, Pončák, Schober, Medgyes – Martinka (72. Pinte), Chromý, Pavúk, Mezovský (80. Mezzei), Čemba – Špánik (46. Stifter). Vezetőedző: Michal Salenka. További eredmények: FC Spartak Trnava B–MFK Dubnica nad Váhom 6:1 (1:0), góllövők: Djiby Ba (13.), D. Ujlaky (55. és 67.), Baša (82.), Košťál (84.), Deket (90.), illetve Bielik (61.); FK Pohronie Žiar nad Hronom Dolná Ždaňa–ŠK Slovan Bratislava B 2:1 (2:1), g.: Abrahám (34.), Sekereš (45.), ill. Ďuriš (30.). A 25. forduló műsora: április 18., 16.00: Somorja–Dubnica; ápr. 19., 10.30: Slovan B–Nové Mesto, Trnava B–Pohronie. A 23. fordulóból: ápr. 15., 16.00: Pohronie–Nové Mesto.

Alsóház, keleti csoport, eredmények: FK Bodva Moldava nad Bodvou–MFK Dolný Kubín 2:1 (1:0), g.: Rudiuk (23.), Ribár (66.), ill. Pantone (85. – 11-esből); MŠK Rimavská Sobota–FC Lokomotíva Košice 2:1 (2:1), g.: Čertík (15.), Petrán (32.), ill. Konkoľ (3.); Slavoj Trebišov–MFK Košice B 0:2 (0:0), g.: Vancák (53.), Trebuňák (87.).

A fináléba jutott négy együttes a következő eredményeket érte el a szombat délelőtti megmérettetésen: DAC–1. FC Roma Nagymagyar 1:0, Nagymegyer–Bős 1:1, Bős–1. FC Roma Nagymagyar 3:0, Nagymegyer–DAC 1:3, DAC–Bős 1:2, Nagymegyer– 1. FC Roma Nagymagyar 2:0. A döntő első tornáját követően a táblázat állása: 1. Bős 7 pont; 2. DAC 6 pont; 3. Nagymegyer 4 pont; 4. FC Roma Nagymagyar 0 pont. A következő torna házigazdája a dunaszerdahelyi DAC lesz, a mérkőzéseket április 25-én Nyékvárkonyon játsszák. Kovács Zoltán A szerző felvétele

A bajnokság állása, nyugat, alsóház 1. Pohronie

23 11 3 9 34:36 36

2. Slovan B

24 8 5 11 20:32 29

3. Trnava B

24 7 5 12 27:36 26

4. Somorja

24 4 7 13 22:38 19

5. Nové Mesto n. V. 23 4 4 15 18:40 16

A 25. forduló műsora: ápr. 18., 16.00: Rimaszombat–Dolný Kubín; ápr. 19., 16.00: Kassa B–Szepsi, Lokomotíva–Trebišov. A 23. fordulóból: ápr. 15., 16.00: Rimaszombat–Trebišov, Dolný Kubín–Kassa B. Felsőház, eredmények: ŠK Senec– FK Poprad 3:2 (1:2), g.: Hlavatovič (38. és 77. – mindkettő 11-esből), Lénárth (75.), ill. Ujčík (16. – 11-esből), Sedlák (43.); MFK Lokomotíva Zvolen–ŠKF Sereď 1:2 (0:1), g.: Špilár (78.), ill. Tarek (43.), Varhaník (89. – 11-esből); MFK Skalica–MFK Tatran Liptovský Mikuláš 2:0 (2:0), g.: Jakubek (33. és 35.); MFK Zemplín Michalovce–FK Slovan Duslo Šaľa 4:0 (2:0), g.: Garcia Bayón (12. és 85. – 11-esből), Kunca (23.), Calero Pérez (68.); MŠK Žilina B–1. FC Tatran Prešov 1:3 (1:1), g.: Špalek (43.), ill. Leško (10. és 79. – 11-esből), Šafranko (75.); Partizán Bardejov–FC Nitra 2:3 (1:2), g.: J. Zápotoka (45.), Grohoľ (60.), ill. Paukner (6.), Kemlage (45.), Urblík (55.). A 3. (13.) forduló műsora: ápr. 18., 16.00: Bardejov–Žilina B, Lipt. Mikuláš–Szenc, Prešov–Skalica, Vágselylye–Poprad, 17.30: Nitra–Zvolen;

U11-es csapatok járási döntője LABDARÚGÁS – Nagymegyeren rendezték az U11-es korosztály járási döntőjének négy tornája közül az elsőt április 11-én.

ápr. 19., 16.00: Szered–Michalovce. Az 1. (11.) fordulóból: ápr. 14., 16.00: Lipt. Mikuláš–Žilina B.

6. Dubnica n. V.

24 3 6 15 26:49 15

A bajnokság állása, kelet, alsóház 1. Rimaszombat

23 8 7 8 23:29 31

2. Lok. Kassa

24 7 6 11 32:38 27

3. Kassa B

23 6 6 11 32:40 24

4. Dolný Kubín

23 7 2 14 22:42 23

5. Szepsi

24 5 7 12 20:39 22

6. Trebišov

23 4 4 15 13:53 16

A bajnokság állása, felsőház 1. Skalica

12 10 1 1

21:6 31

2. Michalovce

12 8 3 1

21:6 27

3. Prešov

12 7 1 4 19:15 22

4. Szered

12 5 3 4 17:13 18

5. Zvolen

12 4 4 4 12:10 16

6. Bardejov

12 3 6 3

7. Nitra

12 4 3 5 15:17 15

12:9 15

8. Žilina B

11 5 0 6 14:17 15

9. Lipt. Mikuláš

11 3 2 6 13:15 11

10. Vágsellye

12 2 4 6 13:21 10

11. Szenc

12 2 4 6 10:20 10

12. Poprad

12 2 1 9 12:30

7

A góllövőlista éllovasai: 1. Matúš Paukner (Nitra) – 20 gól; 2. Adam Morong (Szered), Samuel Garcia Bayón (Michalovce) és Ľubomír Ulrich (Skalica) – 14 gól; 5. Lukáš Kubus (Poprad) – 13 gól. Rajkovics György


47

Sport

2015. április 14. | 16. szám

Edzőcserék futószalagon Eltérő vélemények a bősi váltásról LABDARÚGÁS – Radványi Miklóssal az év elején a DAC szerződést bontott. Ekkor ifj. Csörgő György klubelnök a bősi Russel FC-nél ajánlott fel neki vezetőedzői posztot, 2015. június 30-ig. Radványi bősi edzősége azonban csupán rövid két hónapig tartott. Csörgő szerint leváltották, mert irányítása alatt nem jöttek a várt eredmények. Radványinak erről más a véleménye. Mindkettőnek szót adtunk, öntsenek tiszta vizet a pohárba. A bősi klubelnököt a korábbi edző, Ľubomír Luhový menesztésének okáról is kérdeztük, akiről a bajnokság őszi befejezése után lapunknak a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott, elégedett volt munkájával. „Az élet, így a futball is, csupa változás. A bősi futballba 2015. január 1-jével új partnerként egy olasz–ma-

ifj. Csörgő György

Radványi Miklós

ről. Nem történt azonban semmi eget rengető dolog, az élet megy tovább. Az új edző Jozef Olejník lett, Radványi korábbi asszisztense. A segédedző Gőgh Árpi lett, kapusedzőnek maradt Kantár Szilárd. A szakmai stáb elsődleges feladata konszolidálni a csapatot, mi-

tás volt a tét, nehéz, lélekölő feladat. Különösen víz, gáz, villany nélkül... A következő idény sem volt leányálom, a bentmaradásért harcoltunk. Az ősz viszonylag nyugodtabb volt, már ha egy edző ilyet mondhat. Az idő előtti szerződésbontás után pihenni akartam. A bősi megkeresés váratlan volt. Nem akartam elfogadni, ifj. Csörgő György klubelnök jó ideig győzködött, mire ráálltam. Fő feltételem volt, hogy szabad kezet kapok a munkámba, a csapat összeállításába, a taktikába senki nem szólhat bele. Ez alapelvem volt minden klubnál, ahol eddig dolgoztam. Másik feltételem volt, hogy a fizetésem minden esetben a megegyezett határidőre megkapom. A harmadik feltétel Jozef Olejník segédedzői helye és Kantár Szilárd kapusedzői helye volt. Amennyiben bármelyik közülük nem teljesül, felállok és távozom. A klubelnök mindenbe belement, semmi akadálya nem volt tehát a bősi szerződtetésemnek. A törés akkor állt be, amikor a klubelnök

Új edzői stábbal készül a csapat

gyar cég lépett be. Úgy láttuk, a lehető legprofibb szintre kell emelni a klubot, terveinkbe Luhový egyszerűen nem fért bele. A DAC-tól távozó Radványi kapóra jött. Szabad kezet kapott mindenben. Megválaszthatta a segítőit, játékosokat hozhatott. Kezdetben minden rendben ment, de az előkészületi meccsek, főleg pedig az első három bajnoki mérkőzés után, melyekben csak két gólt szereztünk, csalódást éreztem. Nem ezt vártuk. Az első három bajnokiból (Bős–Nagymegyer 0:0, Borčice–Bős 2:1, Bős–Negyed 0:0) hét–kilenc pontra számítottunk, nem kettőre. A korai szakítás fő okai tehát a játékoskerethez és a kialakított feltételekhez képes gyenge, eredménytelen játék, valamint Radványi emberi tulajdonságai voltak. Megromlott a kapcsolatunk, nem találtuk meg a közös hangot. Különbözött a véleményünk a bősi futball meneté-

nimum behozni a harmadik helyre és felkészíteni a következő idényre. Nem titkolt tervünk a 2. ligába való feljutás. Tudom, hogy a helyezéssel ez nem elérhető, más lehetőségként a játéklicenc megvásárlása is felmerül, egy mostani 2. ligás klubtól. A feltételek adottak, az új partner belépésével költségvetésünk biztosított, tehát a felsőbb szintű bajnokságban sikeres szereplés elvárható. Ami azt a pletykát illeti, hogy a klubon belül viszály dúl, ez nem igaz. Nincsenek nézeteltérések. Ezt bizonyítja az is, hogy Radványival érkezett emberek, akárcsak a játékosok közül senki sem távozott” – nyilatkozta ifj. Csörgő György klubelnök.

Hallgattassék meg a másik fél is! „Nehéz két és fél év van mögöttem. Az első évben a 2. ligából való felju-

kis időre kórházba került. Az apja előállt és minden áron befolyásolni akarta a felállítást. Azt követelte, hogy állítsam be azokat a játékosokat, akiket az új társ Olaszországból hozott. Sajnos, nem volt meg a 3. liga szintű tudásuk, amit közöltem is az idősebb Csörgővel. Ő azonban kötötte az ebet a karóhoz, azt mondta, ha nem teszem meg, parancsba kapom. Ez volt számomra az első baljóslatú jel, aztán amint késett a fizetés is, tevékenységemet a bősi klubban befejezettnek tekintettem. Hiszen rögtön az elején nem teljesült két feltételem, melyekben a szerződtetésemnél kikötöttem, mégpedig nem volt szabad kezem, és nem tartották be a fizetési terminust. Tehát nem igaz, hogy maga a klubelnök küldött el, magamtól távoztam Bősről. Nem akarok a klubon belüli viszonyokról beszélni, nem az én dolgom. Jozef Olejník viszont velem együtt távozott a csapattól, de a tulajdonos egy internetes cikk olvasása után megkereste segédemet és felkérte, maradjon a bajnokság végéig. Olejník személyesen kikérte a véleményemet és miután előre megkapta háromhavi járandóságát, elvállalta a vezetőedzői posztot. Úgy gondolom azonban, hogy az efféle munkamódszerek, eljárás és klubmenedzselés nem lehet hosszú életű. Ezek ellenére is sok sikert kívánok a bősi játékosoknak, továbbá felkérném a tulajdonost, ne használja fel a nevemet a médiában való szerepléséhez” – mondta el véleményét Radványi Miklós. Vladislav Kmeť Vojtík Szimona felvételei


48

Csallóköz

Sport

Felemás hét a DAC mögött A kupában előny, a bajnokságban újabb vereség LABDARÚGÁS – Fortuna Liga, 25. forduló. A Slovnaft Cup elődöntőjének első összecsapásán egygólos előnyt dolgozott ki a DAC a szeniceiek ellen hazai környezetben. A hétvégi bajnokin azonban nem termett babér a csallóköziek számára. Rózsahegyen vezettek ugyan a sárga-kékek, végül fordítottak a liptóiak. A 2153 néző előtt lejátszott múlt keddi kupameccs az FK Senica ellen a 13. percben dőlt el. Szép összjátékot követően született a győztes találat. Szarka tette le a labdát a szenegáli Pape Macou Sarr elé, aki Peter Štepanovskýt ugratta ki. A sárga-kékek középpályása a vendégek kapusa, Michal Šulla mellett elgurította a labdát, egészen kisodródott jobb oldalra, és éles szögből a hálóba talált. A másik ágon, szerdán a trencséniek hazai pályán 2:0-ra diadalmaskodtak a besztercebányaiak felett. Mindkét mérkőzés visszavágóját április 21-én, kedden, 17.30-tól rendezik. A szombati bajnoki előtt a rózsahegyiek hat veretlen mérkőzést abszolváltak, vagyis remek formában voltak. A két együttes idei két összecsapása 1:1-es döntetleneket hozott. Az első helyzetet a hazaiak alakították ki a

8. percben. Andrej Lovás Martin Boszorád elé fejelte a labdát a tizenhatoson belül, aki a kínálkozó lehetőséget nem használta ki, tizenkét méterre a kaputól a felső léc fölé durrantott. A 23. percben Štepanovský harcolt a labdáért, majd Sarrhoz került a játékszer. Sarr estében továbbpöccintette a védők sorából kiugró Roland Černákhoz, ő pedig Milorad Nikolić mellett a bal alsó sarokba helyezte a labdát. A DAC vezetett, hiába játszott mezőnyfölényben a hazai gárda. A folytatásban Horváth szabadrúgását Majerník fejelte a kapufa mellé, míg a másik oldalon Pavol Masaryk lövését védte Martin Polaček. Lukáš Janič szabadrúgásánál azonban hárítania nem kellett, a labda a léc fölött szállt el. A második félidőben a hazaiak először Boszorád beadásából próbálták meg kihozni a legtöbbet, Tomáš Gerát középre tartó fejesét azonban a DAC kapusa hárította. A 66. percben a liptóiak közel kerültek az egyenlítéshez. Masaryk lefejelte a labdát, majd a lepattanót rátűzte a kapura, a gólvonalon álló Ľubomír Michalík viszont mentett. A liptóiak kezezést reklamáltak, de szöglettel folytatódott a játék. A 71. percben gólnak örülhettek a hazaiak. Boris Turčák a bal szélen rohamozott, a beadása két védő lábán is megpattant, de az érkező Masaryk be-

vágta a kapuba. A fordítás pedig mindössze három percet váratott magára. Majerník szabálytalankodott a tizenhatos vonala előtt, a megítélt szabadrúgást pedig Janič tekerte a bal hosszúba. A sárga-kékek három egymást követő bajnokin szenvedtek vereséget, míg az egyszeres szlovák bajnok és kupagyőztes rózsahegyiek sorozatban hetedszer szereztek pontot. A dunaszerdahelyiek a kassaiakkal mérik össze a tudásukat a hét végén. Az első mérkőzésen 3:1-es hazai győzelem született, míg Kassán 1:1-es döntetlen. A kupában pedig kilencven percnyi játékidő után szintén 1:1 volt az eredmény. MFK Ružomberok–FC DAC 1904 2:1 (0:1). Góllövők: Masaryk (71.), Janič (74.), illetve Černák (23.). Sárga lap: Rosa (63.), Boszorád (69.), Zošák (83.), illetve Štepanovský (33.), Turňa (38.), Sarr (54.), Majerník (73.), Ljubičić (90.). Játékvezető: Patrik Hrčka. Nézők száma: 1927. Ružomberok: Nikolić – Boszorád, Práznovský, Rosa, Daghbashyan – Nagy – Zošák (87. Lupták), Janič (82. Vavrík), Gerát, Lovás (46. Turčák) – Masaryk. Vezetőedző: Ivan Galád. DAC: Polaček – Turňa, Michalík, Majerník, Szabó – Ljubičić, Horváth – Štepanovský (61. Ujlaky), Sarr, Brašeň (79. Sabler) – Černák (69. Jurčo). Vezetőedző: Tomislav Marić. További eredmények: FK Senica– MŠK Žilina 1:2 (0:0), góllövők: Kóňa (80.), illetve Škvarka (66.), Čmelík (75. – 11-esből); MFK Košice–FC ViOn

Zlaté Moravce 1:2 (0:0), g.: Haskić (66.), ill. Karaš (56.), Juhar (87.); FC Spartak Trnava–ŠK Slovan Bratislava 0:0; AS Trenčín–ŽP Šport Podbrezová 4:1 (1:0), g.: Rabiu (9.), Bero (61.), Jairo da Silva (72.), van Kessel (86.), ill. Škutka (77.); Spartak Myjava–FK Dukla Banská Bystrica 3:2 (2:0), g.: Duga (10.), Černáček (41.), Daniel (54.), ill. Vajda (49.), Marinković (88.). A 26. forduló műsora: április 17., 19.00: Trenčín–Spartak Trnava; április 18., 16.30: Podbrezová–Banská Bystrica, 19.00: DAC–Kassa, Slovan Bratislava–Ružomberok, Zlaté Moravce–Senica; április 19., 19.00: Žilina–Spartak Myjava. A bajnokság állása 1. Trenčín

25 16 5 4 53:25 53

2. Žilina

25 14 9 2 52:19 51

3. Trnava

25 11 8 6 38:21 41

4. Senica

25 9 10 6 35:32 37

5. Slovan

25 11 3 11 30:35 36

6. Ružomberok

26 8 9 9 33:35 33

7. Myjava

24 10 3 11 28:34 33

8. Kassa

26 8 5 13 32:43 29

9. DAC

25 6 10 9 26:33 28

10. Podbrezová

24 6 7 11 24:31 25

11. Zlaté Moravce 25 6 6 13 18:41 24 12. Ban. Bystrica

25 3 9 13 25:45 18

A góllövőlista éllovasai: 1. Matej Jelić (Žilina) és Jan Kalabiška (Senica) – 13 gól. 3. Štefan Pekár (Myjava), Lukáš Čmelík (Žilina) és Jaroslav Mihalík (Žilina) – 9 gól. 6. Ján Vlasko (Trnava) és Nermin Haskić – 8 gól. Rajkovics György Vojtík Szimona felvételei


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.