Csallóköz 2012/4. szám

Page 1

Csallóköz DUNASZERDAHELY > KOMÁROM > GALÁNTA > VÁGSELLYE

Mit szolgálnak az iskolák?

Oldópont Nagy Erika

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokozonline.sk Negyed nem végez fél munkát Elkezdték a felkészülést

Négy évig foglalkoznak velük

5. oldal

Ára: 0,65 €

2012. január 24., 4. szám

Lehetőséget teremteni a tehetségnek

Oktatási rendszerünk kihívásai

3–4. oldal

Žitný ostrov

46. oldal

Bezárják a Rózsa ligeti óvodát?

Káosz Különös dolgok történnek körülöttünk, apróságok, de elgondolkodtatóak. Itt van például az a történet, amikor két kisiskolás azzal foglalatoskodik, hogy ki tudja meszszebbre dobni a drága pénzen megvásárolt, könyvekkel, füzetekkel megrakott iskolatáskáját. Nem érdekli őket, hogy piszkos lesz, hogy kiszakad, hogy eltörik benne a toll, mint ahogy az sem, hogy a ceruza hegye faragás közben darabokban fog kihullani. De menjünk tovább. A várva várt hó lehullott, bár az is igaz, hogy ezt inkább a gyerekek várták, nem pedig az autósok. Az a pár centi hó elég volt ahhoz, hogy a járművek csúszkáljanak, hogy dugó keletkezzen a városban. Az utat senki nem takarította, mert nem volt idő felkészülni a műveletre, váratlanul érte az illetékeseket a hó. Miért is? Talán nem januárt írunk? A harmadik eset a buszon történt, ahol is egy közepesen illuminált állapotban lévő úriember inzultálta az utasokat. Főleg a csinos, fiatal lányokat, akik pironkodva vonultak a busz hátsó részébe. Szerencsére, ez a buszvezető más volt, mint a múltkori, aki olyan trágár szavakkal illette a jegyet kérő utast, hogy annak meg is lett a következménye. A mi sofőrünk illedelmes hangnemben utasította a randalírozót, hogy szálljon le, és akkor utazzon, ha megtanul viselkedni. Nagy a káosz körülöttünk, de azért jó lenne, ha nem kebelezne be bennünket teljesen. Ugye, ez nem is olyan nagy kívánság?

Fogas Ferenc felvétele

Ma még felhőtlenül játszanak

DUNASZERDAHELY – Éles vitát és felháborodást váltott ki a Rózsa ligeti óvoda szülői értekezletén múlt csütörtökön az a bejelentés, hogy tervek szerint szeptember elsejétől két osztályt áthelyeznének az Észak II-es lakótelepen lévő dedóvó egyelőre kihasználatlan pavilonjába, amelyet az önkormányzat felújítana. Tiltakoznak, aggódnak Erről a szülői tanács tagja, Sebő Anita informálta a megjelenteket. Mint mondta, jövő szeptembertől tizennyolc gyerek iskolába megy, a meglévő két csoportot (38 gyermek) pedig áttelepítenék a SzNF té-

ren levő, egykor kisegítő iskolaként funkcionáló épületbe. „Racionalizálás miatt így szeretnék csökkenteni a város kiadásait, mert ez az ovi veszteséget termel. Megjegyzem, kilenc óvoda van Dunaszerdahelyen, ebből hét ráfizetéses. Nem tudjuk, hogy miért pont erre az intézményre esett a választásuk” – ismertette a tényeket az anyuka. Annyit tett hozzá, hogy tiltakozásuk jeléül petíciót is írtak és a polgármesteri fogadónapon is hangot szeretnének adni nemtetszésüknek. Többen nem értették, miért kell a jól működő, nemrégiben felújított ovit felszámolni. „Mindkét fürdőszoba, a szociális helyiségek át lettek építve 7500 euró értékben. A városban három óvodának van saját kazánja, amellyel

szabályozni lehet a fűtést, köztük a miénket is. Nem értjük…” – hördültek fel szinte egyként a szülők. Rózsa Ildikó annak ellenére nem ért egyet az elképzeléssel, hogy jövőre a kisfia már iskolába megy, így őket az esetleges áthelyezés már nem érinti. „Nem látok logikát a bezárásban, hiszen ez egy jól felépített, sikeres óvoda, keresett a szülők között. Az nem ésszerű, hogy egy lepukkant, öreg óvodát az Észak II-es lakótelepen most felújítanak és becsuknak egy olyat, ami már fel van újítva. Nem akarok találgatni, hogy miért pont erre az óvodára esett a választásuk, de tudjuk tapasztalatból, hogy nem mindig az van a dolgok mögött, amit mondanak” – nyilatkozta. Folytatás a 9. oldalon

● Előfizetés/hirdetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44 e-mail: online.csallokoz@gmail.com


Csallóköz

2

Tudósítás > Villáminterjú

Megkérdeztük

Kegyetlenség magasfokon

Megkérdeztük Strédl Terézia pszichológust – Fontos-e a gyermek szellemi fejlődése szempontjából az iskolai értékelés? – Természetesen. Motiváció a legjobb hajtóerő a gyermek számára, ahhoz hogy célunkat elérjük, és ezt úgy érjük el, hogy érdeklődjön iránta. A motiváció a gyermek kíváncsiságának és az érdeklődésének a megfelelő kielégítése. Ehhez értékelés kell. Az viszont elgondolkodtató a pedagógia számára, hogy milyen módon teszi mindezt. Az alsó tagozaton az érdemjeggyel való értékelést én a szóbeli értékelésre cserélném fel. Nagyon érdekesek azok a szimbólumok, amiket az első osztályban használnak. Viszont a gyermek és a szülő is tudja, hogy méhecske az egyes, a sajt a hármas és a malacka az ötös jegynek felel meg. Egész szemléletváltásnak kéne létrejönnie – nem csak a pedagógiában, hanem a szülőknél is –, hogy áttérjenek a szóbeli értékelésre. Az oktatási törvény lehetővé teszi az értékelés változtatását. Erről a pedagógiai kollektíva és maga az iskola dönthet. Az a gyermek, akinél nincs motiváció, nincs egy adott elvárási szint, nem fog tanulni. Ez negatívan, viszszafogóan hat a gyermek számára. Egyfajta motiváció mindenképp kell. Az, hogy milyenfajta értékelést alkalmazunk az adott közegre, iskolára, kollektívára és osztályra vonatkozik. Ugyanis nem lehet egységesíteni. Ha vesszük az öt érdemjegyet, abba belefér a gyermek viselkedése és szorgalma is. Az esélyegyenlőséget a „ma iskolájában” személyközpontúan és differenciáltan tesszük. Ez lehet százalékos is. Értékelés mindenképp kell, de nem biztos, hogy érdemjeggyel. A. K.

Az orvvadászat áldozatai NAGYABONY – Már az ókori Egyiptomban is voltak a vadászatnak szabályai. A föld tulajdonosáé volt a vad, s ő határozta meg a kilövés módját. Amióta viszont a tevékenység szervezeti formát is kapott, az orvvadászat is létezik. Az egészben viszont a legszörnyűbb az, hogy ma már nem saját fenntartásuk miatt lőnek, hanem a haszonért. Sőt, ami még rosszabb, már nem is a hús mennyisége érdekli őket, hanem egy-egy trófea, vagy csak a szórakozás, hogy lőjenek valamit. Nem veszik figyelembe ugyanakkor azokat a károkat, amelyeket okozhatnak. Nem csak a természetnek vagy a vadászegyesületnek, hanem magának az állatnak. Az orvvadászoknak ugyanis nincs idejük arra, hogy a megsérült állatot megkeressék. Esetleg olyan puskát használnak, amellyel a vadat csak megsebesítik, ezzel pedig fájdalmat, kínokat okoznak neki egész fennmaradó életére. Éppen ilyen esetről számoltak be a Nagyabony vadászegyesület tagjai, akik hagyományaikhoz híven a 2012-es év elején is megrendezték vadászbáljukat. A kellemes kikapcsolódás mellett az ilyen rendezvényeket arra is használják, hogy tovább örökítsék a tradíciókat, képezzék a vadászokat és kisebb kiállítást szervezzenek valamilyen konkrét téma köré. Ebben az évben olyan trófeákat állítottak ki, amely az orvvadászok embertelen cselekedeit jellemzik, elsősorban a szarvasokon és őzeken. Néhányat ebből a szerkesztőségünkbe

Czajlik Lukács a trófeával

is elhozott a vadászegyesület gazdája, Czajlik Lukács. Így aztán a Csallóköz munkatársai is megtekinthették, milyen szenvedéseket kell átélnie a vadnak a végső percig. „Ezeket a szarvasagancsokat egy Felsőszeliből származó ismerősöm lőtte Beckó környékén. Amikor megjelent előtte a vad, már első látásra nagyon furcsának találta. A fejét jobbra húzta. A szarvast azután kilőtte és rögtön a helyszínen rádöbbent, a szerencsétlen jobb szemét már korábban eltalálták. Ez viszont még nem volt minden. Amikor otthon az agancsát készítették elő, a fejében,

A szerző felvétele

mélyen a csontjaiban puskalövedék nyomait találtak. A lövés nem ölte meg, csak megsebesítette, amelytől hosszú ideig kínlódott. A másik trófea egy őzbak agancsa, amelynek a fejében egy acélsörétet találtak, ennek következtében az agy egy része teljesen deformálódott. Belegondolni is szörnyű, milyen szenvedésen kellett keresztülmennie az állatnak” – jegyzi meg szomorú hangon a gazda, aki felhívta az érintettek figyelmét, fektessenek nagyobb hangsúlyt az orvvadászat megfékezésére. Vladislav Kmeť

Keressen 10 eurót

Titokban végeztek magzatelhajtást?

Tisztelt Olvasók!

A nyomozók a szakértői véleményekre várnak

Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót az 3. számban közölt feladványért (A világ most sem lenne rossz, csak sok benne a beteg ember. – (Nagy Erika: Ha van öröme az életben: gazdag...) Tánczos Nándor (Dunaszerdahely) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Persze részletesebben.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: január 27.

DUNASZERDAHELY – Illegális terhesség-megszakítás alapos gyanúja miatt folyik eljárás ismeretlen tettes ellen. Az eset még múlt év decemberében történt. Egy várandós 17 éves lány azzal kereste fel a kórházban magánpraxist folytató Peter L. nőgyógyászt, hogy nem szeretné megtartani születendő gyermekét. Annak ellenére sem, hogy a kismama hetekkel túllépte a terhesség-megszakítás

lehetőségének törvény által megszabott végső határidejét, a 12 hetet. Ezen túl csak különleges orvosi indok mellett végezhető a beavatkozás. A magzati élet védelméről szóló hatályos jogszabály értelmében ezután már az embrió méhen belül fejlődő emberi lénynek minősül. A fiatal nő állítása szerint az orvostól magzatelhajtó gyógyszereket kapott, amitől otthon elvetélt. Másnap viszont odahaza rosszul lett, erősen vérzett és a méhlepény sem távozott

a szervezetéből, ezért orvoshoz fordult. A kórház, mivel bűncselekmény gyanúja merült fel, jelentette ezt a bűnüldöző szerveknek. Rajkovics István bűnügyi igazgató lapunk megkeresésére elmondta, a szakértői vélemények elkészültéig érdemleges információval az ügyben nem tud szolgálni. Mindenféle nyilatkozat addig spekulációnak minősülne. Az eljárást ismeretlen tettes ellen indították. A gyanúba keveredett orvos továbbra is praktizál. (und)


3

Háttér

2012. január 24. |4. szám

Mit szolgálnak az iskolák? Oktatási rendszerünk kihívásai NAGYMEGYER/ DUNASZERDAHELY – Már a bizonyítvány sem a régi. Legalábbis a félévi. Egyre többet beszélnek közben arról, hogy az oktatási intézményeknek a munkapiachoz kellene igazodniuk, s olyan szakemberek nevelésébe kezdhetnének, akikre a piacnak szüksége van. Vannak persze pozitív és látszólag jó irányú kezdeményezések. Ezek igazi sikere viszont nem is éveken, inkább csak évtizedeken belül derül ki. Más kérdés, hogy egyre gyakrabban hallunk olyan kijelentéseket, hogy túlzottan sok ember fejezi be az egyetemi képzést, a szakmunkásokból mégis hiány van. Mégis mit várunk egyáltalán az oktatási rendszertől? A diploma csak alap Amíg a rendszerváltozás időszakában a társadalom egyik legnagyobb problémái közé tartozott, hogy kevés volt az egyetemi diplomával rendelkező fiatal, mára sokkal inkább a felsőfokú végzettség színvonalának vagy értékének megbecsülése jelenti az alapkérdést. Sokan viszont nem tudatosítják, a megszerzett

Nem sejtik mi lesz belőlük

végzettség nem jelent automatikusan remek lehetőségek sokaságát. Kimutatások készülnek ugyan, melyik egyetem végzősei közül hányan találnak munkát, átlagbéreik nagyságát is vizsgálják, tehát már rengeteg adat áll a középiskolások rendelkezésére, ha további tanulmányaikról döntenek. Hasonló elemzéseket készítenek a középiskolákról, alapiskolákról, tehát akár a statisztikák alapján is lehet az egyéni vagy családi választást meghozni. Ennek ellenére a diploma vagy egy oklevél csak akkor ér valamit, ha mögötte szakmai gyakorlat, tapasztalat van. A magas munkanélküliség korában ugyanis a munkaadó válogathat.

amelyek leginkább befolyásolják a szülők választását. A motivációk különbözőek. Az anyanyelvű képzés előnyben részesítése, az iskola közelsége vagy éppen speciális szolgáltatásai mind harcba kelnek, akár bármilyen más szolgáltatás piacán. Azt viszont soha sem szabad elfelejtenünk, nem

a hét és tizenkét éves srácok napi rutinjai nagyon eltérnek attól, amelyet 25 évvel korábban ő tapasztalt. Ebben nem lát problémát, de igyekszik feleségével olyan irányba terelni csemetéit, hogy még néhány évig valóban gyermekek maradhassanak. „Nem akarunk tizenéves, iskolába járó munkásokat

A fejlődés reményében Természetesen akár költői kérdésként is felfoghatnánk az előbb leírtakat, mert tanár, szülő, laikus és tisztán látó szakember egyaránt érzi, átfogóbb változásokra van szükség. És itt nem csak a sokszor bírált kvótarendszerről van szó, hanem sokkal

Mit várunk az iskolától A másfél hete tartó alapiskolai beiratkozás tájainkon is megmozgatja az alapiskolákat, mivel a nagy kínálat mellett keményen kell küzdeni minden elsősért. A népszerűsítési módszerek különbözőek és az oktatási intézmények vezetői nagyon jól tudják, nem csak ezek, hanem az ismerősökön keresztül terjedő információk azok,

Elkezdődött a beiratkozások időszaka

egy tiszta piacról van szó, hiszen életük, szellemi és fizikai érettségünk megalapozását szolgálja az iskola. Kulcsár Tamás olvasónk két gyermeke Nagymegyeren tanul, s mint mondja,

Mészáros Angelika illusztrációs felvételei

belőlük, akik egyik szakkörről a másikra járnak. Arra van szükségük, hogy legyen szabadidejük, amikor valami kedvükre valót csinálhatnak. Ezért aztán ilyen kritériumok alapján választottunk iskolát”. Sokan viszont éppen ellenkezőleg gondolkodnak, mivel már gyermekkorukban szeretnék megalapozni csemetéjük karrierjét. Ezért aztán fontos szerepet kap a fiatalok életében már az első osztályoktól a nyelvi és tudományos szakkörök, képzések látogatása. Az iskolákkal kapcsolatban felmerülő kulcskérdés viszont éppen az, hogy mennyire szolgálják a gyermekek későbbi boldogulását. A teljesen átalakuló társadalmi rendszerek közepette mennyire képes a toldozott-foltozott oktatási rendszer felkészíteni és vajon mennyire hatékonyan teszi mindezt.

mélyebb szintű átalakításról. A dunaszerdahelyi Sáros Éva például úgy gondolja, teljesen feleslegesek a négyéves középiskolák, gimnáziumok, amelyek nem szakmát tanítanak, hiszen a tanulók sok esetben ugyanazt ismétlik, amelyet már az alapiskolában átvettek. Persze részletesebben. „Jobb volna, ha az alapiskolák után az egyetemre vágyó fiatalok egy-két éves felkészítőn vennének részt, s inkább járnának 7-8 évig egyetemre, akkor sokkal nagyobb szakmai tudást szereznének”. Érdekes felvetés, de hozzátehetnénk, mindennek akkor volna értelme, ha nem mesterséges hosszabbítások volnának, mint mondjuk a kilencedik osztály, hanem érdemi lépések. Erre viszont azért is kevés az esély, mert igazi szakmai és politikai szinten egyaránt folyó tárgyalások nincsenek és a társadalom nagyon könnyen manipulálható a kérdésben. Folytatás a 4. oldalon


4

Csallóköz

Tudósítás > Tárca

Mit szolgálnak az iskolák? Befejezés a 3. oldalról Gondoljunk csak bele azon törekvésekbe, amikor a felsőoktatási rendszert tandíjassá szerették volna tenni. Igazából csak arról folyt a vita, hogy mennyire megviseli majd a változás a szegényebb családokat, a tandíj igazi előrelépést hozó részeiről csak általánosságban szóltak. Kőműves vagy tanító?

Mészáros Angelika illusztrációs felvétele

Csak játékosan

Hetek hordaléka FÖLDSZINTRŐL A HATODIKRA. A városházától karnyújtásnyira álló egyik nyolcemeletes panelház két végét és a lakótömb lépcsőházainak kiugró felületét olyan zöld színűre festették az ősszel, hogy valakinek ezt látván akaratlanul is az a vicc jut eszébe az egyszeri emberről, aki életében először jutott el az állatkertbe s a zsiráfot meglátva határozottan leszögezte: Márpedig ilyen állat nincs! Bevallom, én is azt érzem múlt ősz óta, hogy ilyen zöld szín márpedig nincs! Még ha állítólag hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkezik is. A minap két előttem haladó hölgy is elámult a toronyház zöldre festett felületei láttán. Az egyikük azt mondta: „Rozi, hiszen tudod, hogy a mi lakótömbünket is nemrég hőszigetelték s új színt kapott az egész. Nem egy matyó hímzés, elhiheted, de ettől a zöldtől viszont meg lehet őrülni…” Szóval ősz óta én is ezt érzem itt, a belvárosban, miközben újabban az alábbi régi-régi látogatás emléke is minduntalan a tudatom felszínére lopakodik. Akkoriban tulajdonképpen már mindenki járt nálam, aki egy kicsit is számított. Csak ő nem, akitől az igazi elismerést vártam: a szavak nélkülit, a két mozdulat közt rezdülőt. Hívtam,

biztattam, jöjjön el már végre. S jöttek mások, akik előtt még a hivalkodás sem volt az igazi. Múltak a napok, de nem jött. Pedig úgy vártam, mérhetetlen önzésemben is önzetlenül, hiszen ezúttal is csak őt akartam igazolni. Ha jól utánagondolok, még a legkomolyabb lázadásaim idején sem volt számomra közömbös, hány egységgel szerepeltem vágyai, tervei, reményei, törekvései és megvalósulásai között. Végül rászánta magát és eljött. Útjának nem ez volt az egyedüli célja; délelőtt a rendelőintézetben járt, a doktornővel megmérette a vérnyomását. Ellenőrzésképpen. Az eredmény kedvező lehetett, mert nem vette igénybe a liftet. A valószínűbb persze az, hogy tanácstalan volt a kezelését illetően. Gyalog kaptatott fel a hatodik emeletre. Biz´isten eleve megéreztem, hogy ott topog gyámoltalanul a visszhangzó lépcsőházban, névtáblás lakásajtóm előtt. Egy pillanatra kaján gondolatom támadt, hogy hagyom: topogjon csak tovább tétovázása partján, a kukkantón meg is lesem, de a gondolatot rögtön elhessegette ritkán kinyilvánított, de töretlen fiúi szeretetem, s új, immár házigazdai, vagyis ebben az esetben vendéglátói minőségem tudata. Szélesre tártam előtte az ajtót, s lát-

Sokat lehetne írni ugyanakkor arról, vajon milyen szempontok alapján döntenek majd tanulmányaik folytatásáról az alapiskolák és középiskolák végzősei, de annyi bizonyos, az adott szakma által biztosított anyagi jólét egyre fontosabb tényezővé vált. Senkinek sem okoz meglepetést, ha a középiskolai diák éppen a tanárával vitatko-

tam, hogy az összerezzenésig meglepődött. De csak egy pillanatra. Ha akartam volna, nem is veszem észre. Belépett, levetette a kabátját. Elvettem tőle, az ajtó melletti fogasra akasztottam, s őt tovább tessékeltem a szobába. Az előszobai falitükörben ellenőrizve, egy kicsit elsimítottam borzas üstökömet, s mire utána mentem, már a franciaágyszerű széles heverő peremén ült. Fél seggel, természetesen. Erre a pózra előre megesküdtem volna. Nevethetnékem támadt, de türtőztet-

Egy pillanatra kaján gondolatom támadt, hogy hagyom... tem magamat, nehogy félreértse. Emlékszem, akkor az jutott eszembe, hogy hosszú téli estéken többször is elmesélte háborús sebesülése körülményeit. Kárpát-Ukrajna, negyvennégy, lőporfüstös nyárelő, egy váratlan összetűzés, ostoba gránát, kéken, pirosan dobogó fájdalom, tábori kötözők, katonakórházak, majd néhány hetes itthoni lábadozás. Utólag nevetve mondta, hogy kétnaponként bezárkózott a hátsó szobába, kifőzte a borotvát (mert az induló nyárban nyilván félt a fertőzéstől), s gondosan elvakarta combsérülését (mert

zik arról, hogy tanulmányai előmenetele nincs nagy hatással további életére, mert amúgy csak autószerelő akar lenni, amellyel mondjuk könnyen háromszor annyit kereshet, mint pedagógusa. Szlovákiában sajnos nagyon erősen megmutatkozó bérezési különbségek vannak, amelyek ilyen szituációkat hozhatnak elő. Szomorú vagy sem, a tanárnak mindig kell jó válaszának lennie, amellyel még a teljesen anyagias gondolkodással rendelkező diákját is le tudja csitítani. A tudásunkat ugyanis egy életre gyűjtjük, s annak hiánya mellett ugyan a holnap lehet biztató, de a holnapután túlélésére feltétlenül szükséges az intelligencia. Éppen ennek alapvető elsajátítását célozzák meg iskoláink. (raj)

a háborútól még a fertőzésnél is jobban félt). Egy valamiről azonban soha nem ejtett szót. Pedig ez is összefüggött sérülésével, lábadozásával. Mindegy, persze, hiszen még alapiskolás koromban visszaszámoltam a kilenc hónapot. Szóval így lett semmi mással nem helyettesíthető közünk egymáshoz. A visszarévedés csak pillanatnyi volt, a hosszú hengerű, öreg és dög nehéz Pátria írógépet gyorsan letettem a fal mellé, az asztal szélére piramist raktam a szerteszét heverő könyvekből, összekapkodtam az üres és teleírt papírlapokat, s a dohányszemcséket is a tenyerembe gyűjtöttem. Mindezt fesztelenül, mert tudtam, hogy figyel. Vörösbort és poharakat tettem az asztalra. Bátortalan, de kifejező kézmozdulattal jelezte, hogy neki nem szabad. De azért az ő poharába is öntöttem. Néhány korty bor után automatikusan cigarettára gyújtottam. A délutáni napfény éles szögben csapódott be a szobába, s a cigaretta füstje lomha fodrokat vetve úszott ebben a tavaszi verőfényben. Néztem az embert, aki addigi életében még egyetlen cigarettát se szívott el, s részeg is csak egyszer volt: negyvenkilenc elején, amikor a gútai vásáron a Fukszit vette… (Folytatás a köv. számban) Szerdahelyi József


5

Riport

2012. január 24. |4. szám

Lehetőséget teremteni a tehetségnek Négy évig foglalkoznak velük GÚTA – A COOL CLUB CC polgári társulás célkitűzései közé tartozik a tehetségek felkutatása és támogatása. Ennek érdekében került kidolgozásra a Tehetség A Tét (TAT) program. A projekt részleteiről beszélgettünk a szervezet elnökével, Kiss Györggyel. „Azon versenyek, vetélkedők alapján, amelyet az egyes televíziós adókon nézhetünk, gondolok itt az X-Faktorra, Megasztárra vagy éppen a Cseh–szlovák tehetségkutatóra, azt láthattuk, hogy a több ezer jelentkezőből csak néhány kap valódi lehetőséget a bemutatkozásra. Elsősorban azok, akik a felkészülésbe, magába a versenybe anyagi forrásokat tudnak fektetni. Mindemellett az is motivált bennünket rendezvényünk létrehozásában, hogy a községekben, városokban élő tehetségek nagy részének nincs módja megmutatni képességeit a nyilvánosság előtt. A népszerűvé vált falunapokon ugyanis, gyakran a szervezők előnyben részesítik azokat a már letűnt sztárokat vagy éppen feltörekvő magyarországi sztárocskákat, akik arra sem méltatják a közönséget, hogy élő műsort adjanak elő. Amúgy meg hatalmas összeget kérnék fellépésükért.

Nagy az érdeklődés Csallóköz szerte

A rendezvények szervezői az erre szánt keretet különböző forrásokból szerzik be, de mi úgy gondoljuk, mindezen pénzösszeget sokkal hatékonyabban is fel lehetne használni, ha a hazai kulturális produkciókba fektetnék. Helyi, talán még odahaza sem ismert fiatal, tehetséges énekesekbe, színészekbe, műsorvezetőkbe, táncosokba vagy éppen humoristákba. Ennek céljából már aláírásra is kerültek a szerződések azon települések polgármestereivel, akik bekapcsolódnak a versenybe, hogy a saját rendezvényeiken teljes mértékben abból a kínálatból fognak válogatni, amely a ve-

A padányi forduló fellépői

Fogas Ferenc felvétele

Kiss György

Archív felvételek

télkedőn kialakul. A versenybe tehát települések neveznek be egy-egy versenyzővel az adott kategóriában. A verseny annyi fordulóból áll, ahány település nevezett, ugyanis mindenhol megvalósul egy-egy forduló. A produkciókat 3–5 tagú zsűri értékeli. A verseny kategóriái: bemondó, énekes, tánc, sztárok kicsiben, szépségverseny, a szuper csapat. A benevezett települések csoportokba vannak sorolva, régiók szerint. Egy csoportba maximálisan 6 település kerül. A versenybe benevezett tehetségekkel a szervezet négy éven keresztül

foglalkozik. Lehetőséget ad a fellépések megszervezésével, a különböző adottságokkal rendelkezőknek a kibontakozásra. Egyengeti tehetségüket, hogy a későbbiek folyamán tudásukat kamatoztatva átadhassák a következő generációnak, ezzel is megőrizve az értékeket. Fontos, hogy a kultúrába fektetett energia kellőképpen formálja az emberek szemléletét, hozzáállását, magatartását. A Tehetség A Tét rendezvénysorozat sikeres beindítása után egyébként megnövekedett azon települések száma, akik érdeklődtek a projekt után. Ennek köszönhetően 2012-ben 17 település vesz részt a TAT megvalósításában. A Dunaszerdahelyi járásból Baka, Hodos, Lég, Padány, Vásárút; a Komáromi járásból Csicsó, Keszegfalva, Lakszakállas, Madar, Perbete, Szentpéter; a Lévai járásból Déménd, Ipolyszakállas, Tesmag; a Galántai járásból Feketenyék, Tallós, Vezekény. Az eddigi tapasztalataink azt is bizonyítják, hogy a TAT sokkal több mint egy tehetségkutató verseny. Elsősorban a közösségek kiépítésében bizonyított. Ezen fáradozik a TAT gútai szervező gárdája: Gőgh Henrietta, Tóth Tünde, Tóth István, Visnyei Sándor és Kiss György”. Vladislav Kmeť

A következő rendezvények Sztárok kicsiben Énekesek – Bemondók Énekesek – Bemondók – Táncosok Sztárok kicsiben Énekesek – Bemondók Énekesek – Bemondók – Táncosok Sztárok kicsiben Énekesek – Bemondók

2012. január 28. – Madar 2012. január 28. – Csicsó 2012. január 29. – Baka 2012. február 11. – Vezekény 2012. február 11. – Perbete 2012. február 12. – Lég 2012. február 18. – Ipolyszakállas 2012. február 18. – Szentpéter

Énekesek – Bemondók – Táncosok Gála Gála Sztárok kicsiben Sztárok kicsiben Sztárok kicsiben Gála

2012. február 19. – Vásárút 2012. február 25. – Gúta 2012. február 26. – Dunaszerdahely 2012. március 3. – Keszegfalva 2012. március 17. – Feketenyék 2012. március 24. – Tallós 2012. május – Gúta


6

Csallóköz

Tudósítás

Kevesebben vállalják az önkéntességet Tűz volt, van és lesz, míg ember él a Földön BŐS – Közelmúltban tartotta a helyi kultúrházban hagyományos évzáró gyűlését a község önkéntes tűzoltó testülete. Azt mondják: „Ahol égni akar, ott égni is fog” – kezdte beszámolóját Fekete Dávid, a testület titkára. Majd egy jó hírt osztott meg a résztvevőkkel, mégpedig azt, hogy tavaly ketten a zsolnai egyetem válságkezelési és tűzoltó mérnöki tanszékén kezdték meg főiskolai tanulmányaikat. A beszámolót a géppark jelenlegi állapotának jellemzésével, valamint az önkéntesség fontosságának

Jó volt a hangulat

hangsúlyozásával folytatta, melyre egyre kevesebben mernek vállalkozni. Természetesen valahol érthető is a jelenség, hiszen önkéntes tűzoltóként gyakran kell szembesülni a veszéllyel. Tavaly összesen 19 alkalommal vonultak tűzesethez, melyből a titkár párat ki is emelt: az egyik az erőt, rátermettséget próbáló eset, a helyi szeméttelep oltása volt, melynek megfékezésén tíz órán keresztül dolgoztak. Nem kímélték őket a szándékos gyújtogatók sem, mert autók, de előfordult, hogy a garázsok is a tűz martalékává váltak. Többször is riasztották őket közúti balesethez, de a természet ereje is próbára tette őket az elmúlt évben, és nemcsak a helyieknek kellett segíteniük, hanem a környező falvak lakosainak is, ahol vizet szivattyúztak vagy kidőlt fákat távolítottak el. Összesen 31 különböző éles bevetésen vettek részt. Bevetési egységük, állóképességük fejlesztésének céljából több ízben vettek részt taktikai gyakorlaton Nagymegyeren, Csallóköznádasdon, valamint a magyarországi Kimlén.

Mészáros Barnabás felvételei

Az Aranykert néptánccsoport ünnepi műsora

Fekete Dávid mosolyogva közli, hogy a bősi tűzoltókocsik könyvben szerepelnek

A gyermekeknek bemutatót tartottak a szlovák óvodában, az alapiskolában és a vízerőműnél. Az év végén egy közúti balesethez, kigyulladt a személygépkocsihoz riasztották őket és csak a helyszínen derült ki, hogy ez is gyakorlat volt. Eredményesen zárultak a körzeti versenyek, melyre egy-egy ifjúsági, lány és fiú, valamint két férfi csapat-

Most is mint mindig, szép kiállítás várta a vendégeket

tal neveztek be. Sőt, a lányok képviselték járásunkat a kerületi versenyen is, ahol a negyedik helyen végeztek. A tavalyi évben ősszel megrendezett Kvassay emlékversenyen immár hetedszer nyerték meg a vándorkupát. Magyarországi kapcsolataik révén beneveztek az első Országos Kismotorfecskendő-szerelési bajnokságra. A verseny Magyarország nyolc különböző pontján került megrendezésre. A modern kategória tizedik helyén végeztek összetettben, ami sikerként értékelhető az induló 76 csapat közül. A csapat aktivitásai folyamán nagyon jó barátságok kötődtek a balatongyöröki és sárosdi önkéntes tűzoltó egyesületekkel, de a Halászi és Kimle települések tűzoltóival is. Tavaly kivet-

ték a részüket a Napraforgó Polgári Társulás hagyományőrző nyékvárkonyi arató ünnepélyén. Felelevenítették a régmúlt idők aratási munkálatait, valamint azt, miként folyt a munka dédnagyapáink idejében. Korhű szerszámokkal, ruhákban, bemutatót tartottak tűzoltóik, például kézi szerszámmal kaszáltak, az asszonyok, pedig kötötték a kévét. Az aratási koszorú átadása után a jelenlevő vendégek ízelítőt kaptak a régi kor oltási technikáiból és egy 19. századból származó ló vontatta fecskendővel bemutatót tartottak. A köszöntések, emlékérmek, valamint rangraemelések átadása után, hajnalig tartó táncmulatság zárta a nagyközség tűzoltóinak estéjét. (ma)

Ezen a helyen mondok a bősi önkéntes tűzoltóinknak köszönetet és egyben hálámat fejezem ki, hogy tavaly megmentették a családom életét és a családi házunkat, amikor is a pincénkben meggyulladt a tűzifa. Ismételten bizonyítva, hogy mások élete fontosabb a sajátjukénál. A riasztás után pár perccel kiértek, megelőzve a hivatásos tűzoltókat, szaktudásukat bevetve nekiálltak a tűz terjedésének megfékezéséhez, amely már a földszint felé tartott. Valamivel később aztán együtt a hivatásos tűzoltókkal, több órán át tették a dolgukat. J. család


7

Jegyzet

2012. január 24. |4. szám

Pillanatképek a szlovák gazdaságból Produktivitás, munkanélküliség és bizonytalanság Az elmúlt héten sem bővelkedett a szlovák, de az európai gazdaság sem a pozitív hírekben. Ezért csak a margóra jegyezném meg, hogy bár egyre többet vásárolunk az interneten, növekszik azok száma is, akik fizetés nélkül maradnak. A munkanélküliség ugyanis a vártaknak megfelelően december hónapban is emelkedett, s jelenleg országos szinten már 13,59 százalék. A nemrég napvilágot látott elemzések szerint, az elmúlt évtizedben Szlovákia gazdasága növekedett a leggyorsabban az Európai Unióban. Sőt, az átlag szlovák munkás nagyon produktív és a közép-keleti blokkban ebben is a hazai munkavállalók a legjobbak. Mégis problémák között úszunk. Kérdezhetnénk, miért. A válasz nem túl bonyolult, főként úgy, hogy néhány sorral feljebb számszerűsítettem is. A magas munkanélküliségi ráta ugyanis jól mutatja, csak az állampolgárok egy részének van munkája, s a gazdasági válság időszakában évről évre súlyosabb ez a probléma.

A politikai vezetők részéről ugyanakkor csak a 2012es év második felében várhatóak bármilyen gazdasági lépések, mert addig a kampány, a szekrényből előmászó gorilla, majd a kormányalakítás jóval nagyobb figyelmet kap. Azután viszont nagyon gyorsan el kell kezdeni stratégiai és egyáltalán nem közkedvelt lépéseket hozni. Az ország ugyanis nincs annyira jó helyzetben, mind azt néhány szeretnénk velünk elhitetni. A jelenlegi és azt megelőző kormány ugyanis nem tudott fejlődést hozni, sőt, még politikai szinten is elmélyültek az ellentétek. Így aztán a kezelési útmutatót nehéz lesz előállítani. Tudjuk, munkahelyeket kell teremteni, hogy a munkaerő produktivitását ki tudjuk használni. Azt is sejtjük, mindezek akkor jöhetnek létre, ha a vállalkozók számára megfelelő piaci feltételek adottak. Bízhatnak abban, hogy kintlévőségeiket be tudják gyűjteni és nem a korrupció viszi előbbre a cégüket. Ezek az általános kritériumok persze nem vegytiszta állapotukban, de mindenképp szükségesek,

Jegyzet

és nem csak a külföldi befektetőknek. A hazaiaknak is, akik legtöbbször csekély állami segítséget kapnak és a kormányok hivatalos kommunikációjában is csak mellékszereplők.

niszter jó néhány kijelentése is meggyőz bennünket. Ne értsenek félre, nem vagyok a protekcionizmus mindenek feletti híve, de a jelenlegi bizonytalan erejű hullámok között szükség volna

Net-felvétel

Tudom, a globális gazdaság korszakát éljük, de nem minden esetben kellene feltétlenül a külföldi vállalatokat előnyben részesíteni. Pedig évek óta ez a tendencia, s erről a szlovák pénzügymi-

a belső helyzet megerősítésére. A közelmúltban úgyis leminősítették az országot, az infláció is tovább nőtt, tehát nem tartozunk a legszebben csomagolt országok kö-

zé. Jó volna tehát legalább a kis- és középvállalkozóknak kedvező gazdasági klímát létrehozni, ők ugyanis feltehetően nem fognak azon töprengeni, mennyivel hatékonyabb az indiai termelés. Emellett nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy egy ketyegő bombán ülünk, hiszen az elmaradt reformokat előbb vagy utóbb végre kell hajtani, s a megszavazott egészségügyi béremelések minden adófizetőt súlyosan érinthetnek. Arról nem is beszélve, hogy az újabb érdekcsoportok vághatnak neki a kemény küzdelemnek fizetéseik javításának céljából és ma még elképzelhetetlen milyen választ kapnak. Azt ugyanis a szlovák politikai erők mindegyikének fel kell fognia, az elmúlt év eseményei nem csak a beléjük vetett amúgy sem feltétlen bizalmat ingatta meg alapjaiban, hanem bizonyította, megfelelő módszerekkel az ország vezetőiből is ki lehet csikarni több pénzt. A szlovákiai polgár tehát már tanult és az is elképzelhető, nagyobb intenzitással harcol majd a jogaiért. Rajkovics Péter

Somogyi Szilárd

A pénz ingyért nem megy sehová

Biztosan mindenki hallott már a Gorilla iratokról, úgyhogy nem is közvetlenül ezzel szeretnék foglalkozni. Inkább azzal, hogy mi minden következett az ott leírtak-

ból. Elég sajnálatos, hogy az iratok szerint odáig jutott az ország, hogy néhány pénzember úgy tud lefizetni politikusokat, hogy azok, mintha hipnotizálva lennének, teljesítik minden kérésüket. Ez nagy probléma. Ennél egy fokkal nagyobb probléma, hogy az iratok szerint a lefizetett emberek között vannak szlovákiai magyarok is, illetve olyan emberek, akik a szlovákiai magyarság képviselőinek is feltüntetik magukat. Szóval, ezek szerint mi sem vagyunk jobbak a Deákné vásznánál. Azok a politikusok, akik a plakátokról mosolyogtak, hogy mennyire képviselik a magyarság érdekeit, mellékfoglalkozásként a magyarság pénzére is utaztak. Ez is óriási probléma.

A legnagyobb problémának viszont azt tartom, hogy ha ez így van, akkor a szlovákiai magyarságnak a mai napig meg kell szenvednie, hogy ennyi pénz vándorolt egyes cégek eladásakor a főkolomposok zsebébe. A szlovákiai magyarság képviselői állítólag a villanytelepek és a kőolajvezetékek eladásánál „vitézkedtek” a legtöbbet, sok-sok milliónyi vándorolt ilyenkor egyik helyről a zsebekbe. Csak sajnos, arról megfeledkeztek, hogy ezt a pénzt ezeknek a cégeknek valamiből ki is kell termelniük. Azt pedig csak egy módon lehetett. Hogy felemelték az árakat. Hiszen, ahogy a címben is szerepel: a pénz ingyért nem megy sehová. Ezért kell sajnos a dél-szlovákiai magyaroknak is többet fizetniük a

villanyért és a benzinért mind a mai napig. Annyival kell ilyen esetben felemelni a villany és a benzin árát, hogy a különbözetből pótolni lehessen, ami a privatizációnál „elkopott”. És még csodálkozunk, hogy az állítólag rosszabb gazdasági helyzetben levő államokban olcsóbb az energia. Régen, ahogy mondani szokták, a kommunista országokra kellett keresni, most meg sajnos úgy néz ki, hogy a saját „fejeseinkre”, az új földesurakra. A legközelebbi tankolásnál és számlafizetésnél ezt se felejtsük el. Vajon hány eurócentet kell még ma is hozzáfizetnünk ahhoz, hogy az új földesurak meg nem érdemelt jutalékai kiegyenlítődjenek? Somogyi Szilárd


8

Csallóköz

Tudósítás > Bűnügy

Halálos borulás a jeges vízbe Hiányzott a téli gumi ALISTÁL – Egy dunaszerdahelyi házaspár szenvedett halálos közlekedési balesetet a község belterületén, az I/63-as főútnál található üzemanyagtöltő-állomás közelében lévő halastónál. A január 17-én, délelőtt történt szerencsétlenség során a BMW márkájú autójuk megcsúszott egy balra ívelő kanyarban és a közeli tóban kötött ki. Az irányíthatatlanná vált gépjármű a meredek partról végül a vízbe borult, csapdába ejtve az 52 éves nőt és férfit. A helyszínre kivonuló nagymegyeri tűzoltók csörlő segítségével vontatták ki a félig elmerült, kerekeivel égnek álló autót. Ekkor derült ki, hogy az utastérben két ember tartózkodott, a kiérkező mentőorvos mindkettőjüknél már csak a halál tényét tudta megállapítani. Martina Kredatusová megyei rendőrségi szóvivő szerint a közlekedési baleset pontos okait és körülményeit vizsgálja a rendőrség. Információink szerint az autón nyári gumik voltak, viszont azokban az órákban éppen havazott a térségünkben. Kovács Zoltán

Még egy konténerlakást is kifosztott! DUNASZERDAHELY – Többrendbeli lopásért és magánlaksértésért indított büntetőeljárást a rendőrség egy 20 éves helyi fiatalember ellen, akit a vádemeléssel egy időben a járásbíróság határozata alapján őrizetbe is vettek. Ámokfutászszerű fosztogatását a meggyanúsított fickó múlt év novemberében a város egyik lakótömbje előtt parkoló személygépkocsi feltörésével kezdte. Kitépte belőle az autórádiót, zsebre vágta a kesztyűtartóban talált 20 euró készpénzt, aztán kinyitva az autó csomagtartóját, maradéktalanul ellopta az ott talált munkaeszközöket is. Összesen 254 euró kárt okozott az autó tulajdonosának s gyakorlatilag már ezzel kiérdemelte a két évig terjedő börtönbüntetést. A lendületbe jött tolvaj persze nem állt le, az egyik dunaszerdahelyi társaság telephelyén az építés alatt álló üzemcsarnok falából kifeszített egy kétszárnyas műanyag ablakot, néhány továbbit pedig megrongált – az előbbivel 201,90 euró, az utóbbiakkal összesen 48 euró kárt okozva. Az ilyen cselekedetért is két évig terjedő dutyit szokott kiróni a bíróság. A mi emberünk azonban pár nap múlva megint überelt: egy, a városban leparkolt teherautóból mobiltelefont és különféle szerszámokat lopott el, összesen mintegy 230 euró kárt okozva. A magánlaksértéssel külön pedig azért gyanúsította meg őt a nyomozóhatóság, mert decemberben erőszak alkalmazása nélkül beha-

Archív felvétel

tolt a város egyik ún. UNIMO lakásegységébe, ahonnan különféle dolgokat lopott el összesen 88 euró értékben. Nos, a járásbíróság mindezért tartotta helyénvalónak, hogy a telhetetlen gyanúsított a továbbiakban őrizetben védekezzen az ellene felhozott vádakkal szemben. (–rend)

Nem kért az orvosból! EKECS/NAGYMEGYER – Függőséget okozó anyag hatása alatt elkövetett veszélyeztetés vádjával indult eljárás egy 24 éves ekecsi fiatalember ellen, akit személygépkocsijával Nagymegyer városában állított meg közúti ellenőrzésen a rendőrjárőr. Mivel ennek során indokolt gyanú támadt arra vonatkozólag, hogy vezetés előtt az illető valamilyen függőséget okozó anyagot fogyasztott, felszólították, hogy vesse alá magát orvosi kivizsgálásnak. Mivel ezt az igazoltatott személy visszautasította, az elindított bűnvádi eljárás folytán akár egy év szabadságvesztésre is elítélhetik. (–msb/ck)

Nem tyúktolvaj, az biztos! DUNASZERDAHELY – Magánlaksértés és lopás vétségének elkövetésével gyanúsítottak meg legutóbb egy 56 éves helybeli férfit, aki múlt év júliusában egy családi házba tört be a városban, ahonnan különféle arany és ezüst ékszereket lopott el, összesen 1996,97 euró kárt okozva a tu-

lajdonosnak. A láthatóan családi házakra specializálódó férfinak azonban egy további váddal is szembesülnie kell. Múlt év szeptemberében ugyanis erőszakkal behatolt egy olyan csábító családi otthonba, ahonnan notebook-ot, fényképezőgépet, aranyozott, illetve ezüst evőeszközkészletet, arany ékszereket, mobiltelefont, GPS navigálót, valamint egy 4000 eurót, 25 ezer magyar forintot és 2500 cseh korona készpénzt tartalmazó pénztárcát lopott el. A lopással 6123,25, a bejárati ajtó és a műanyag ablak megrongálásával pedig 1300 euró kár okozott áldozatának. A lopáson és magánlaksértésen kívül a rendőrség idegen dolog megrongálásának vétségével is megvádolta őt, s ha a bűnössége beigazolódik, hat hónaptól akár három évig terjedő időre is rács mögé kerülhet. (–ck)

Kulcsa volt hozzá… DUNASZERDAHELY – Lopásért kell felelnie az igazságszolgáltatás emberei előtt egy további, ezúttal 31 éves férfinak, aki erőszak alkalmazása nélkül hatolt be a károsult helybeli személy lakásába, ahonnan 150 euró készpénzt, arany ékszereket és egyéb dolgokat lopott el összesen 950 euró értékben. Néhány nappal később a tettes valódi kulccsal nyitotta ki az illető hobbikertjének kapuját s az ottani hétvégi ház bejárati ajtaját is, ahonnan egy láncfűrészt és egy elektromos hegesztőt lovasított meg, további 270 euróval gyarapítva az áldozatának okozott károkat. Most viszont akár két évre is hűvösre kerülhet. (–er)


9

Riport

2012. január 24. |4. szám

Bezárják a Rózsa ligeti óvodát? A szülők tiltakoznak, más okokat látnak az ésszerűsítés mögött Befejezés az 1. oldalról Navrátil Beáta igazgatónő arról tájékoztatott, intézményükbe jelenleg 56 kisgyermek jár, tíz alkalmazottal működnek, melyből hat pedagógus. „Azért tiltakoznak a szülők, mert nem szeretnék, ha csemetéiket kiragadnák a jól megszokott, nyugodt környezetükből” – mondta. Az összejövetelen megjelent az oktatási és ifjúsági szakbizottság elnöke, Horváth Kinga és egyik tagja, Habán Dana is, valamint Dakó Sándor városi képviselő, mint a pénzügyi és vagyonjogi komisszió tagja. Horváth Kinga beszámolt arról, hogy az önkormányzat 9500 euró ráfordítással építené át a SzNF téri objektumot, két pedagógus, valamint a kiszolgáló személyzet némelyikének a munkahelye így feleslegessé válna. „A városi hivatal szerint azért lenne szükség erre a lépésre, mert ott nagyobb a tér és tíz gyerekkel többet tudnának felvenni. Mi ezt a tervezetet nem tudtuk támogatni. Nem értünk egyet azzal, hogy ezt a jól berendezett, működő óvodát áthelyezzék akármilyen címen is egy másik épületbe” – mondta. Dakó Sándor pedig úgy véli, az oktatást nem lehet a profit szemszögéből nézni. Majd biztosította a megjelenteket, ha a január 31-i képviselő-testületi ülésen szó esne

a témáról, frakciójuk nem szavazza meg a javaslatot. Kénytelenek spórolni A témával kapcsolatban megkérdeztük Molnár Tímeát, a városi hivatal közoktatási, szociális, sport és kulturális főosztályának vezetőjét is. „Nem arról van szó, hogy be akarjuk zárni a Rózsa ligeti óvodát. Amikor az oktatási és ifjúsági szakbizottság (Horváth Kinga, Kanovits György, Bugár György, Habán Dana, Antal Ágota) tárgyalta a város költségvetését, részletesebben foglalkozott az iskolaügy helyzetével. Felvázoltuk, hogy bizonyos racionalizációs lépéseket meg kellene tenni az óvodák működése terén. Jelenleg 9 óvodánk van, összesen 759 gyerekkel. Ebből 3 intézménynek van kihasználatlan pavilonja: a Barátság téri és az Október utcai óvodáknak, illetve miután kiköltözött a speciális alapiskola a SzNF térről, egy pavilon ott is megüresedett. Mivel nincs érdeklődő, akinek ezt bérbe adjuk, az öszszes fenntartási költség a városi büdzsét terheli. Egy olyan alternatívát dolgoztunk ki az ésszerűsítésre, melynek a lényege: miként lehetne megtartani az összes pedagógus állását, hogyan lehetne esetlegesen a gyerekek létszámát növelni az óvodában azzal, hogy kevesebb intézményt kellene fenntartani. Kétlépcsős fokozatban

Az Észak II-es lakótelepen található romos épület

A felújított szociális helyiség

gondolkodtunk ennek megvalósításához: az első arra irányult volna, hogy az Október utcán lévő pavilont hozzuk helyre, és azzal, hogy két pedagógus átmenne az egyik óvodából, tíz gyereket tudnánk pluszba felvenni. A másik arról szól, hogy az SzNF téren levő épület azon pavilonjában, amelyben négy osztály működik, nincs külön hálóhelyiség elkülönítve a gyerekeknek a játszóhelyiségtől. Épp ezért a meglévő pavilont építenénk át (egy részét), két hálóhelyiséget alakítanánk ki, s ezzel az óvoda kapacitását is tudnánk növelni további tíz gyerekkel. Ezzel azonban még nem lenne megoldva a pavilon átépítetlen része. Ezért gon-

Fogas Ferenc felvételei

dolkodtunk abban, hogy van négy darab háromosztályos óvodánk, és mi lenne, ha az egyiket úgymond »áthelyeznénk« gyerekestül, pedagógusostól és nem pedagógusostól, és átépítenénk ennek az SzNF téri óvodának az egész pavilonját, kialakítanánk két nagy osztályt, ami kb. 48-50 gyereket jelentene. Egy pedagógust sem küldenénk el, csak nem hoszszabbítanánk meg azok szerződését, akiknek meghatározott időre szól a megbizatásuk. Amikor ismertettem az elképzelést az oktatásügyi szakbizottság ülésén, kérték, hogy számszerűsítsem. Mondtam, csak akkor tudok konkrét számokat közölni, ha pontosan tudom, melyik óvoda legyen. Kérdezték, hogy melyik ráfizetéses. A leginkább veszteséges és az áthelyezés szempontjából az Erzsébet téri Benedek Elek óvoda és a Rózsa ligeti óvoda jöhet számításba. A harmadik pedig a Jesenský utcai szlovák óvoda. Azt mondta a bizottság, hogy a Rózsa ligetire számítsam ki, mint »minta óvodára«. Mégpedig azért, mert a Benedek Elekkel ellentétben, ez úgy van definiálva, mint két osztályos, akik három csoportban működnek. Nem a városi hivatal mondta meg,

hogy melyik óvoda legyen, hanem az oktatási és ifjúsági bizottság kérésére lett minta óvodának véve a Rózsa ligeti. Egyáltalán nem biztos, hogy valóban ez az intézmény lesz, amelyiket áthelyezik. Azzal viszont mindenki egyetért, még a városi iskolatanács is, hogy racionalizálni kell, mert kihasználatlan épületrészeket fenntartani ebben a gazdasági helyzetben nagy luxus. Hangsúlyozom: azt, hogy melyik óvoda legyen, azt a szakbizottság mondta meg! A város részéről ez nem hangzott el, csak a komisszió kérésére lett kidolgozva és papírra vetve a szóban forgó” – nyilatkozta. Hozzátette: a jelenlegi költségvetés-tervezet alapján az önkormányzat az óvodák működtetésére 80 ezer eurót már most belefektet. „Minden racionalizálás, ami azzal jár, hogy kisebb lesz a költségvetés, az már ésszerű, ha még azzal is jár, hogy a munkahelyek megmaradnak, akkor nagyon emberséges. Ha azzal jár, hogy a kapacitást is képesek vagyunk növelni, akkor még egy olyan plusz szolgáltatást is nyújtunk, amit eddig nem tudtunk” – jelentette ki az osztályvezető. Undesser Tímea


10

Žitný ostrov

Reportáž

Globalizácia naberá na intenzite. V Spojených štátoch vzniklo združenie, ktoré si dalo za cieľ dohliadať Leitmotívom nepríjemností, spojených s balením, dlhým letom cez Atlantik, časovým posunom či podozrievavými pohľadmi „lovcov teroristov“ po príchode na územie Spojených štátov amerických, bola návšteva našej dcéry Janky, ktorá tam žije už vyše troch rokov. A, samozrejme, aj jej amerického manžela Andrewa, ktorý, paradoxne, pôsobil na Slovensku dlhšie, ako Janka doteraz v „Júesej“ (hoci ho už pomaly začína dobiehať). Čiže hlavnou prioritou púte za Veľkú Mláku nebola zabíjačka a radosti i peripetie s ňou spojené, no napriek tomu mala v našich zaoceánskych plánoch svoje pevné, vopred zabudované miesto. Tomu zodpovedala aj časť obsahu batožiny, ktorú sa nám zdarne podarilo na pôdu „krajiny neobmedzených možností“ bez strát pri kontrole na letisku dostať – nechýbala tam naša mletá sladká i štipľavá paprika, pol kufra

korenín, ale trebárs ani sáčky na tlačenku. Krajina obmedzených možností Lebo „krajina neobmedzených možností“ sa v zmysle nášho, žitnoostrovského ponímania zakáľačky ukázala ako krajina dosť obmedzených možností. Realizovať ju v Spojených štátoch zďaleka nie je také jednoduché, ako by sa na prvý pohľad mohlo zdať. Američania napríklad na súbor týchto pomerne zložitých úkonov, skrytých pod súhrnným názvom zakáľačka či zabíjačka, nemajú ani vlastné oficiálne pomenovanie. Andrew slovo preložil ako „pigkill“, ale obávam sa, že tento výraz vystihuje síce nevyhnutnú, ale zďaleka nie celú časť podstaty. Ale k veci. Deň pred Štedrým večerom 2011 sme sa vybrali z Ann Arbor do neďalekého Jacksonu na miestny malý bitúnok. Cestou sme videli niekoľko zrazených sŕn a srncov – zdá

Detroitský právnik Brad Darling pri príprave svojej prvej klobásy v živote

Po troch dňoch sa mohol Ľubo Navrátil posadiť pred objektív fotoaparátu už aj s produktmi americkej zabíjačky

sa, že tamojšia príroda je mimoriadne bohatá na vysokú, čo potvrdili aj čerstvo odraté kusy na spomínanej jatke. Rozdiel medzi našim a americkým ponímaním sa ukázal hneď tu, pretože vďaka nejakému byrokratickému predpisu nemožno predávať prasa s hlavou a kožou, ak nemá certifikát USDA, čo je v preklade americký veterinárny dozor. Takže tlačenku sme z programu mohli hneď vylúčiť, a keďže sa nedodávajú ani vnútornosti, otázny bol aj osud jaterníc, o krvavničkách ani nehovoriac. Mimochodom, tlačenku som aj tak chcel robiť iba ja, nikto iný si na ňu zálusk nerobil, a jaternicu napokon zachránilo to, že nám protekčne „pustili“ dva zamrazené kúsky pečene a srdce s nápisom „Not for sale“ (pre v angličtine negramotných: „Nie napredaj!“). Na ďalší kus pečene sme naďabili až pri návšteve tretieho obchodu, kde sme, na naše veľké prekvapenie, objavili dokonca aj držky.

Sviňa s rodokmeňom? Andrew – ako profesionálny kuchár – zásadne používa iba tip-top suroviny tej najvyššej kvality, takže aj naša ošípaná pochádzala z noblesného berkshirského rodu (vôbec nie je vylúčené, že niektorí z jej predkov sa mohli hrdiť šľachtickým titulom). Jedná sa o staroanglický druh, ktorý v Európe i Amerike už vymrel, prežil iba v Japonsku. Prirovnať ho možno k maďarskej mangalici, okrem neho ešte existujú príbuzné typy „Yorkshire“ a „Hampshire“, ale to poznamenávame len na okraj. Z doteraz povedaného ste už iste pochopili, že rýmované poznanie nášho starého kamoša Borisa Fuggera „zakáľačka nie je hračka, keď ťa sviňa k zemi mačká“ v našom prípade vôbec neplatilo. Možno niekoho mačkala, ale my sme to celkom určite neboli, čo bola svojim spôsobom výhoda. Nevýhodou bolo, že naša svinka bola o hlavu kratšia ako by sa na tento druh zvera slušalo, a navy-


11

Reportáž

24. január 2012 | číslo 4

Už aj v USA poznajú zakáľačku na patričnú úroveň klobás na celom svete. Boli sme pri tom! še odratá ako králik. Keď sme na špeciálnom vozíku pol metrákovú polovicu prasiatka odvážali ku skriňovému Fordu, dve sympatické zamestnankyne ironicky poznamenali, že sú veľmi zvedavé, ako z toho zvieraťa vzniknú steaky. Andrew, ktorý už má istú slovenskú zakáľačkovú „experience“ (číže skúsenosť), nonšalantne odpovedal, že nemusia mať obavy, lebo my dávno vieme ako na to. Neskôr sa síce ukázalo, že to nebola celkom pravda, ale nepredbiehajme. Ťechňika baľšája Na margo príprav ešte musím poznamenať, že isté peripetie na nás striehli aj v súvislosti s technickým vybavením. Treba totiž vedieť, že v bežnej americkej domácnosti sa čosi ako mlynček na mäso nevyskytuje, my sme (v našej kateringovej kuchyni) akýsi domáci robot mali, ale podľa môjho odhadu by nebol v stave pomlieť mäso ani na tých nami naplánovaných 30 libier klobás. Libier ako jednotky hmotnosti, nie anglickej meny. Vycestovali sme teda do blízkeho špecializovaného obchodného domu pre poľovníkov a rybárov, kde mali všetko. Ručné a elektrické mlynčeky – amatérske, poloprofesionálne aj profesionálne, a dokonca aj kvalitné črievka, črevá i čreviská. Elektrický mlynček „Cabela’s“ sa osvedčil, ale na plnenie klobás celkom vhodný nebol, lebo klobásovú zmes druhotne fašíroval na párkoidnú zmes kašovitej povahy. Napokon poslúžil špeciálny prístroj nie nepodobný piestu na nanášanie silikónu, aký používajú pri utesňovaní škár naši stavbári. Poslúžil, ale len raz. Po zabíjačke sme ho vrátili, lebo požiadavky naň kladené úplne nezvládol a radšej sa rozsypal. Cunami, no nie klobásková V chladiarenskom boxe sme naše prasa nechali tri dni odležať, aby bo-

Jaternica sa od konca decembra 2011 po anglicky povie „liver sausage“ Foto: Jana Benjamin Navrátilová (fašírka je „butcher bread“)

lo mäso krehkejšie, a keďže z mŕtvych ani po tomto hraničnom termíne nevstalo, na deň štvrtý, v skorých ranných hodinách (konkrétne o jedenástej), sme sa pustili do prvej regulárne zaznamenávanej a (takmer) zdokumentovanej americkej zabíjačky. Detroitský právnik Brad sa až chvel nedočkavosťou, Andrew od tretej rána nemohol spať, profesionálny pekár George to síce naoko bral na ľahkú váhu, ale neklamné známky vzrušenia zakryť nedokázal. Nuž, a moja maličkosť sa na zabíjačku tešila ako vždy, ale radosť bola ešte vygradovaná cudzím prostredím a profesionálne zariadenou kuchyňou. Všetko to začalo v najlepšom poriadku. Vykrojili sme šunku a pliecko, vykostili bôčik a karé, pripravili mäso na klobásy a dali variť materiál na jaternice. A vtedy prišiel prvý zádrhel – zavítal medzi nás Andrewov kamarát, inak majiteľ objektu, v ktorom sme v tie pamätné dni sídlili, Dennis, a keďže sa jednalo aj o implantáciu slovensko-slovanských zvykov do

Dovetky zodpovedného redaktora: 1. Opísaná zabíjačková cunami sa prehnala americkým štátom Michigan, ležiacom na severovýchode USA – je porozhadzovaný po pobreží štyroch z piatich Veľkých jazier. Názov jeho hlavného mesta (Lansing) nikomu z desiatich opýtaných zápecníckych Stredoeurópanov nič nehovorí, ale najväčšie mesto, Detroit, zarezonuje aspoň u priaznivcov hokeja a automobilového priemyslu. 2. Fotografka a zároveň blízka príbuzná dvoch hlavých hrdinov príbehu (teda ak odrátame tú odratú sviňu), Janka Benjamin Navrátilová, vydržala na tejto akcii necelé dve hodiny. Citujeme z jej e-mailu, ktorý prišiel na adresu našej redakcie: „... bolo tam strašne načmudené, takže som

bežného amerického života, otvorili sme fľašku pravej slováckej slivovice. Pri prvom poháriku sa Američanom zdala strašne „strong“ (tvrdá, drsná), ale postupne im na jazýčkoch zjemnela. To by ešte neznamenalo zásadný problém, no situácia sa rapídne a náhle zhoršila, keď Dennis vytiahol svoju domácu, ktorá pripomínala palivo, používané v dosluhujúcich amerických raketoplánoch, a v hanbe nechcel ostať ani Brad, po prarodičoch Nór, ktorý to zaklincoval vikinskou verziou akvavitu. Tu si dovolím malú odbočku: pri tejto príležitosti som nadobudol istotu, že akákoľvek národná mentalita sa dokonale rozpúšťa v alkohole, lebo po hodine všetci už len mudrovali, popíjali, a robiť nemal kto. Slovom, až nápadne sa to začalo podobať na typickú slovenskú zabíjačku! Strážcovia klobásovej identity Nebudem príbeh zbytočne naťahovať, ale do chvíle, kým sa kuchyňa do posledného miesta nezaplnila po-

zvanými aj nepozvanými, sa nám s Georgeom podarilo zomlieť mäso na klobásy, ovarové mäso na jaternice, a uvariť kapustnicu, pretože bolo potrebné riešiť stravovanie nečakane početného davu nezávislých pozorovateľov. Okolo štvrtej sa robota definitívne zastavila a nebolo tej moci, ktorá by pracovné sily znova uviedla do pohybu. Na rad sa totiž dostalo Andrewovo domáce pivo, ktorému vzápätí konkurovalo Bradovo tmavé typu Guinness. Medzitým sa k slovu dostalo ešte aj slovenské hriatô a pohroma bola neodvratná. Na ukážku bolo z posledných síl vytvorených niekoľko párov jaterníc a klobás rôznych typov, ktoré boli vzápätí upečené a zjedené. Vedenie tímu „Puerco de Chabas“ (pre Nehispáncov: Tučné prasa) bolo nútené prijať krízové, no vzhľadom na okolnosti úplne pochopiteľné rozhodnutie: namiešaná klobásová zmes by si ešte mala odpočinúť minimálne do ďalšieho dňa. Tým sa odstránila posledná prekážka k neviazanej zábave a americká zabíjačka nabrala pravé slovenské dimenzie. Tak ako poriadna svadba, aj naša zabíjačka trvala celé tri dni, a okrem množstva vydarených a chutných výrobkov sme v znamení princípu „kde sa stretnú dvaja Američania, s pravdepodobnosťou blízkou istote vznikne občianske združenie“, založili aj my úderku s názvom „Strážcovia klobásového etalónu/ Sausage guard“, ktorá bude s celosvetovou pôsobnosťou dôrazne dohliadať na patričnú úroveň klobásovej kultúry. Zakladajúcimi členmi tohto avantgardného združenia sú: Ľubo Navrátil, Andrew M. Benjamin, James R. Benjamin, Brad Darling, Knut Hill a George Sleator. (luna)

moc nefotila...“ Naše prvotné podozrenie, že členovia prasacieho tímu Puerco de Chabas v istom štádiu vývoja situácie cmogali už po tri špaky naraz, sa nepotvrdilo. Z vierohodných, dobre informovaných zdrojov sme sa dozvedeli, že Andrew v rámci iných radostí, spojených s pigkill, ešte údil akúsi hovädzinu. No nie je vylúčené, že sa mohlo jednať aj o bizóna. 3. Návšteva oficiálnej americkej delegácie na Žitnom ostrove, ktorá by sa mohla zoznámiť so skutočným, nefalšovaným pigkillom, (a aj so sviňou, ktorá počas celého života a ešte aj chvíľu po smrti vlastní hlavu a je zabalená vo vlastnej koži), zatiaľ potvrdená nie je, ale naše diplomatické kruhy o tom s americkými členmi úderky „Strážcovia klobásového etalónu/Sausage guard“ intenzívne rokujú. (red)


12

Žitný ostrov

Spravodajstvo

Gyula Kontár – citlivým objektívom Rodák z Horných Salíb žil a tvoril na Žitnom ostrove ŠAMORÍN – Vo Výstavnej sieni Istvána ProhászkuTallósa sa konala vernisáž výstavy fotografii známeho fotoreportéra Gyulu Kontára pri príležitosti jeho nedožitých 80. narodenín. Organizátori výstavy – šamorínska samospráva a Mestské kultúrne stredisko – tak vzdali hold rodákovi z Horných Salíb, ktorý žil a tvoril v centre Horného Žitného ostrova. Gyula Kontár začal svoju dráhu fotografa v niekdajšom Československom filme, potom, ako prekonal vážne zdravotné problémy, sa jeho fotografie začali pravidelne objavovať v periodikách vychádzajúcich na Slovensku v maďarskom jazyku. Neskôr, už ako fotoreportér Československej tlačovej kancelárie, kde sa venoval prevažne farebnej fotografii v oddelení reportážnej a umeleckej fotografie, citli-

vým objektívom mapoval krásu života po celom Slovensku. Samozrejme, že v nej nemohol chýbať ani jeho milovaný Žitný ostrov –

zvečnil príbeh obyčajného života, v ktorom sa snažil dať človeku a prírode ich skutočnú tvár. Ako v príhovore spomenul jeho priateľ a zá-

Človek a príroda – témy, ktoré boli fotografovi najbližšie

Gyula Kontár by sa bol v januári dožil 80 rokov

Foto: autor

roveň kurátor výstavy Péter Miklósi, Gyula bol tým pravým kronikárom dnes už historického obdobia, dokonalým majstrom výstižného momentu, trefnej chvíle. Gyula Kontár odišiel z tohto sveta pomerne skoro (1931–1993), vo veku, keď jeho fotografická cesta plná krásy mohla a mala ešte gradovať. Napriek tomu

jeho tvorbu mohli obdivovať na viacerých výstavách doma (v Dunajskej Strede, Ružomberku, Piešťanoch, Šamoríne, Čičove či v Senci), ako aj v zahraničných galériách (Hamburg, Krakov, Brück, Győr). Výstava fotografii Gyulu Kontára v MsKS potrvá do 29. januára 2012. Ján Čikovský

Fond na podporu športu navŕšili o 10 000 KOMÁRNO – Napriek tomu, že mestské zastupiteľstvo schválilo veľmi „tesný“ rozpočet a samospráva bude musieť na mnohých miestach šetriť, športový fond neznížili, ba dokonca na návrh jedného z poslancov v ňom oproti vlaňajšku pribudlo 10 tisíc eur. Športovým klubom a podujatiam sa tak v roku 2012 ujde spolu dvesto-

päťdesiattisíc eur. Termín na odovzdanie žiadostí o príspevok z tohto fondu vypršal 15. decembra minulého roka, v súčasnosti sa na oddelení školstva a kultúry mestského úradu venujú spracúvaniu týchto žiadostí. „Za existencie nášho fondu sa ešte nestalo, že by niekto oprávnene o podporu žiadal a nedostal ju. Požiadavky sú, samozrejme, až niekoľkonásobne väčšie ako možnosti mesta. Žiadostí na

Mesto podporili aj turnaj v hokeji, konaný v polovici januára

Foto: Milan Drozd

celoročnú činnosť evidujeme spolu tridsať a o jednorázový príspevok žiada pätnásť subjektov. Zoznam prioritne podporovaných športových odvetví sa každoročne mení, zvažujeme viac aspektov – napríklad vekovú skupinu športovcov a kategóriu, v ktorej prívrženci daného športu súťažia,“ uviedol Gabriel Weszelovszky, vedúci oddelenia školstva a kultúry Mestského úradu v Komárne.

Medzi prvé športové podujatia roka s finančným príspevkom mesta patril hokejový turnaj amatérskych mužstiev o Pohár primátora. Na druhom ročníku, konanom 14. januára, sa zúčastnilo šesť mužstiev: Lakeboys Bratislava, Red Hawks Trenčín, Papagay’s Hurbanovo, a tri domáce – ŠKP Komárno, HC Komárno a Predators Komárno. Palmu víťazstva a putovný pohár si odnieslo Hurbanovčania. (pad)


13

Spravodajstvo

24. január 2012 | číslo 4

Obec ostala bez richtára! Na referende sa zúčastnilo 51,2 percenta obyvateľov, starostu odvolali BÁTOROVÉ KOSIHY – V sobotu 21. januára sa konalo referendum, ktorého predmetom bol úmysel odvolať starostu Jozefa Siposa, ktorého si miestni obyvatelia zvolili za starostu v roku 2010 – a to už po tretíkrát.

Odvolaný starosta Jozef Sipos

Nespokojnosť občanov s prácou starostu vyústila do petičnej akcie, na základe ktorej obecné zastupiteľstvo prijalo všeobecné záväzné nariadenie o konaní referenda. Starosta sa v dňoch pred jeho konaním snažil miestnych občanov presvedčiť, aby sa na plebiscite nezúčastnili – vyzýval k tomu v miestnom rozhlase i listami. V deň volieb sa Jozef Sipos už od skorých ranných hodín zdržiaval v priestoroch budovy kultúrneho domu, kde sa referendum konalo, a podľa slov predsedu miestnej volebnej komisie Rolanda Labancza slovne

Glosa Ľubo Banič

eden z hlavných problémov vlády nad ľuďmi spočíva v tom, koho na to môžete získať, či skôr kto dokáže presvedčiť ľudí, aby ho získali a nechali si od neho vládnuť. Aby sme to zhrnuli: Je známym faktom, že tí, čo najviac chcú vládnuť ľuďom, sa na to práve z toh-

inzultoval prichádzajúcich voličov, a tým rušil riadny priebeh hlasovania. Napätie, panujúce v obci, nakoniec vyvrcholilo nehodou – Jozef Sipos zrazil autom svoju najvážnejšiu sokyňu z volieb v roku 2010, Beátu Nagyovú. Ženu, sťažujúcu sa na bolesť hlavy, odviezla záchranka, a Jozef Sipos nám na otázku súvisiacu s nehodou odpovedal: „Nechcem to komentovať, hovorím iba toľko: necítim sa byť vinným.“ Hovorkyňa Krajského policajného riaditeľstva v Nitre nám k prípadu uviedla: „Skutok neevidujeme ako dopravnú nehodu, nakoľko nedošlo k usmrteniu a ani zraneniu žiadnej osoby. Vec sme zdokumentovali a budeme ju riešiť v priestupkovom konaní.“ V sobotu občania v Bátorových Kosíhoch odpovedali v referende na jedinú otázku: súhlasíte s tým, aby bol starosta obce Jozef Sipos odvolaný? Z 2 800 oprávnených voličov v obci sa na hlasovaní zúčastnilo 1446 osôb, teda 51,2 percenta obyvateľov; vyše 97 percent z nich hlasovalo za odvolanie starostu. V nasledujúcich dňoch musí volebná komisia výsledky referanda vyhlásiť, a bývalý starosta by mal odovzdať úrad do rúk svojho zástupcu. Na základe tohto rozhodnutia občanov budú potom vyhlásené nové voľby starostu obce. (padlovics)

Erika Kajtar: Je to moja povinnosť, a navyše jediný spôsob ako vyjadriť svoj názor Foto: Milan Drozd na dianie v obci

Malé nič, veľké nič a spasitelia sveta to dôvodu hodia najmenej. Aby sme zhrnuli zhrnutie: Ktokoľvek, kto je ochotný nechať sa zvoliť do nejakej funkcie, by takýto post nemal v žiadnom prípade zastávať. Aby sme zhrnuli zhrnutie zhrnutia: S ľuďmi boli, sú a budú problémy. S úprimným nádychom smútku v hlase sa priznávam, že predchádzajúce riadky som nevymyslel ja, ale je to iba akomak zredigovaná citácia z druhej časti päťdielnej trilógie autora Douglasa Adamsa. Toto dielo (nie iba jeho druhý diel) je tak šibnuté, že sa skutočne oplatí prečítať si ho. Lebo za naoko mega-absurdnými absurdita-

mi sa v ňom skrýva toľko reality dnešného sveta, že je to až mrazivé. V teritóriu nám blízkej Karpatskej úžľabiny sa neudialo nič také zásadné, že by to stálo za reč. V severnej časti Magyarországu, pracovne (zatiaľ) nazývanej Felvidékom, sa schyľuje k tomu čo sme odkopírovali do úvodných riadkov. Teda tí, ktorí sa na to najmenej hodia, sa snažia presvedčiť zvyšok tu žijúcich, hlasovacím právom vyzbrojených z opíc pochádzajúcich humanoidov, že sú tí praví, ktorí im majú vládnuť. Bič plesne v marci, ale tých nemálo tvorov, ktorí doposiaľ

nestratili zmysel pre realitu si je vedomých, že názor Douglasa Adamsa sa naplno potvrdí (inak v tých knižkách sa píše aj to, že najinteligentnejšími bytosťami žijúcimi na Zemi sú myši, ktoré robia pokusy na ľuďoch, hoci na prvý pohľad by to mohlo vyzerať úplne opačne), čiže vládnuť nám budú opäť tí, ktorí sú na to najnevhodnejší. Túto teóriu potvrdzuje aj fakt, že dosluhujúca premiérka Ivetka o niečo takéhoto už ani najmenej nestojí. Ktovie, čo si o tom myslia myši. Veselo je aj v centre relevantného sveta, v (zatiaľ) okyptenom Magyarorszá-

gu, ktorý prestal byť republikou, na novele ústavy, aby sa celá Karpatská úžľabina premenovala na Orbánisztán, sa údajne už pracuje. Lenže – zlý svet, reprezentovaný v prvom rade americkým imperializmom, ktorý je riadený celosvetovým Židovstvom, táto ušľachtilá myšlienka nijako nenadchla. Győző Urban sa musí vtesnať do riešení, ktoré by aj podpriemerný psychiater nazval ambivalentnými. Na tú istú otázku musí mať jednoznačný názor doma, a úplne opačný za (doteraz) platnými hranicami. Žiaľ, náš južný sused začína byť taký smiešny, ako bolo Slovensko za Mečiara. Vrátane podpory „Vodcu“.


14

Enni kéne Nagy Éva élelmiszervegyész rovata Elérhetőség: 0905 757 338

Először is, szabaduljanak meg a „fogyókúra” szótól! Ha valaki évek során több-kevesebb túlsúlyra tett szert, akkor bizony életmódváltásra van szüksége. A „fogyókúra” szó azt sugallja, hogy csak egy adott időtartamban kell elhagyni jól megszokott táplálkozási szokásainkat, majd a „kúra” végeztével ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk. Ámde, ez így nem működik, vagyis ön kudarcként fogja megélni kúráját. Ráadásul, a fogyókúra sokak számára csak a táplálékkal bevitt ener-

Méregkerülő Dr. Tóth Erzsébet rovata Elérhetőség: 0905/186 015

Némely esetben (pl. pajzsmirigyműtét után) magától rendeződik. A pajzsmirigy krónikus alulműködése hasonló folyamat, mint az autoimmun hipertireózis (túlműködés): mindkét esetben az immunrendszer rendellenes működése okozza a problémát. Krónikus alulműködés esetén a szervezet egy olyan enzimet vél ellenanyagnak, amelyik elengedhetetlenül szükséges a pajzsmirigytermeléshez. Ez a mechanizmus egy idő után pajzsmirigy-alulműködéshez vezethet. A probléma mindig kitűnően kezelhető, mivel gyógyszer formájában pontosan ugyanazt az anyagot tudjuk a szervezetbe juttatni, amit az emberi pajzsmirigy termel: nincs szükség kémiai anyagok

Csallóköz

Tanácsadó

Kedves fogynivágyók! gia csökkentéséről – rosszabb esetben a nem evésről – szól, és legkevésbé sem a tudatos, minőségi étkezés, a testedzés beiktatásáról mindennapjainkba. Tehát, ezentúl legyen így: kedves ÉLETMÓDVÁLTÓ. Segíteni szeretnék, hogy elkerülhesse a leggyakoribb, szokásos hibákat. Ezek olyan tévhiteken alapulnak, melyek évek, talán évtizedek óta itt vannak közöttünk, terjednek szájról szájra. Tegyünk most közösen egy lépést, hogy megszabaduljunk tőlük! Az egészséges életmód nem az ízetlen ételekről, fogyaszthatatlan löttyökről, a maraton lefutásáról, önsanyargatásról szól. Biztos, hogy van pár olyan étel, ételkészítési eljárás, üdítőital, melyeket háttérbe kell szorítani. Viszont van helyettük más, amit lehet eddig nem ismert vagy csak megszokásból nem fogyasztott. Egy egészséges ételnek nem kell fűszerezés nélkül, teljesen sótlanul készülnie, és az egészséges ital

sem feltétlenül a keserű gyógytea. Tegyen szert némi élelmiszer ismeretre és legyen kreatív! És nem kell számolgatni a kalóriákat, azt bízza szakemberre! Találja meg az önhöz legközelebb álló sportot is, amit akár egy életen át kedvvel űzhet.

Net-felvétel

Kerékpározzon, fusson, vagy csak gyalogoljon társával, kutyájával napi félórát, vagy/és ne használjon liftet pár emelet leküzdésénél. Nem kell feltétlenül edzőterembe járnia, persze, ami nagyon jó, de például falun nincs. A hangsúly a rendszerességen van!

Felesleges megfogadnia, hogy mindennap sportolni fog, ha az egyéni időbeosztása mondjuk, csak heti három alkalmat enged meg. És nem történik baj akkor sem, ha kimarad egy-egy edzés, ezért még ne adja fel az egész életmódváltást. Ne fogadja meg, hogy kivételes családi ünnep során is tökéletesen és tudatosan fog táplálkozni, és egyetlen edzést sem hagy majd ki! Egy jóízűen elfogyasztott, többfogásos vacsorától (némi habos édességgel a végén) vagy egy családi, kulturális programtól, amely miatt esetleg egy edzés is elmarad, még nem omlik össze az „életmódváltás”. Ne becsülje túl energiáit, csak valós célokat tűzzön ki maga elé. Kis lépésekkel, jó kedvvel, ámde következetesen haladjon előre. Támogatóra szüksége lesz, az legyen családtag, barát, esetleg munkatárs. Egyénre szabott étrendjének összeállítását azonban bízza szakemberre.

A pajzsmirigy alulműködés III. bevitelére. Igaz, a folyamat általában nem visszafordítható, tehát a beteg egész életében gyógyszeres kezelésre szorul. Pajzsmirigy-alulműködésre utaló jelek a túlzott fáradékonyság, a gyenge étvágy ellenére történő elhízás, az idegrendszer eltompulása: az érintettek feledékenyebbé, olykor apatikussá válnak. Különösen a terhes nőknél fontos a pajzsmirigyműködés normalizálása. Mivel a terhesség első három hónapjában a magzatnak nincs saját hormonháztartása és az idegrendszer kifejlődéséhez szükséges hormonokat az anyától kapja. Ha az anya hormontermelésében rendellenességek lépnek fel, az testi és szellemi visszamaradást provokálhat a magzat számára. Ezeknek a problémáknak a kivédése érdekében minden újszülöttnél kontrollálják a pajzsmirigy működését. Reverz T3 szindróma Külön szeretném felhívni erre a betegségre a figyelmet. Európában egyáltalán nem jegyzik önálló betegségként, pedig más földrészeken, főleg Amerikában rengeteget foglalkoznak vele. Lényegében az előzőekben felsorolt betegségeknél kell

gondolni rá, mindig olyankor, mikor magas agyalapi mirigy hormonszinttel, normál T3 és T4 szinttel és pozitív ellenanyag szintekkel találkozunk a pajzsmirigy vizsgálatánál. Tudnunk kell, hogy a valóban hatásos hormon a T3 hormon, mely T4 hormonból keletkezik. A T4 hormon magában hatástalan. Csakhogy bizonyos körülmények között a T4 hormonból hatástalan, tehát reverz T3 hormon keletkezik. Ez az anyag elfoglalja a sejteken a normális T3 hormon helyét, csakhogy a sejt nem azt az információt kapja munkájához, amit a normális T3 hormon közvetítene. Itt szeretnék rávilágítani a belek és a pajzsmirigy kapcsolatára. Egészséges pajzsmirigy nélkül nincs egészséges emésztőrendszer és fordítva. A T4 hormon átalakulása T3 hormonná részben a bélbaktériumok segítségével történik. Amennyiben a belek bélbaktérium összetétele nem megfelelő, ez az átalakulás sem történik meg megfelelően. Itt bizony nem segít a hormon adagolása, mert a hormonadagolás megint csak T4 hormont juttat a szervezetbe, melyet a szervezet újból hatástalan reverz T3 hormonná

alakít át. Sajnos hazánkban és a környező országokban nem mérik a vér reverz T3 szintjét. Az olyan esetekben mikor a fennálló pajzsmirigybetegség sehogy nem reagál a kezelésre, javasolt a reverz T3 hormonszint mérése, melyet Németországban végeznek el. A mellékpajzsmirigy Túlműködése megzavarja az olyan létfontosságú anyagok egyensúlyát a szervezetben, mint a kalcium és a foszfát. Ez veszélyezteti a csontok, a vesék a fogak és az idegrendszer egészségét. A betegség általában alacsony kalciumszint következtében szokott fellépni. Az alacsony kalciumszintet a mellékpajzsmirigy intenzív hormontermeléssel próbálja kompenzálni, melynek hatására a csontokból túl sok kalcium kerül át a vérbe: a csontok kalciumszegények lesznek. A vesékben is fokozódik a kalciumelszívás. Ezek a folyamatok csontüregek és vesekövek kialakulásához vezethetnek. A mellékpajzsmirigy alulműködése meglehetősen ritka betegség, mely általában csak más betegségek szövődményeként szokott fellépni, például pajzsmirigyműtét következtében.


Tanácsadó

2012. január 24. |4. szám

Jogi elsősegély Dr. Gulyás Éva ügyvéd rovata

Szeretnénk visszakapni a földünket! 2005-ben édesapánk után több hektár szántóföldet örököltünk a testvéreimmel. Egészen a tavalyi évig valahogy egyikünk sem foglalkozott ezekkel a földekkel, tavaly azonban egy családi összejövetelen szóba került, hogy el kellene adni azokat, mert ebben a rossz gazdasági helyzetben mindenkinek jól jönne a pénz. A kataszteri hivatalban kikértem a tulajdonlapot, azon rendben be van jegyezve a tulajdonjogunk. Már érdeklődőt is találtam, aki azt kérte tőlem, mondjam meg, hol vannak ezek a földek és ki használja őket, mert ő csak akkor veszi meg, ha tudja is használni. Ezeket a földeket édesapánk a restitúció során kapta vissza és tudtommal mindig is a helyi szövetkezet használta őket, bár nekünk, az örökösöknek soha nem fizetett érte. Hogyan tudnánk hozzájutni a földjeinkhez, hogy el tudjuk adni? Anita

Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

Ha Isten meg akar bolondítani valakit, teljesíti minden vágyát – írja

15

Tisztelt olvasóink jogi vonatkozású kérdéseiket jeligével vagy névtelenül is elküldhetik levélben, levelezőlapon szerkesztőségünk címére (929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9) vagy pedig interneten is (online.csallokoz@gmail.com). Az ügyvédnő válaszait lapunkban közöljük. Kedves Anita! – A leírtak alapján az eredetileg az édesapja tulajdonában lévő földek jelen pillanatban is a helyi földműves szövetkezet vagy esetlegesen a szövetkezet jogutódjának használatában vannak. Mivel az édesapja a tulajdonjogot a restitúció során kapta vissza úgy, hogy a földeket már akkor is a szövetkezet használta a vonatkozó jogszabályok értelmében, a szövetkezet és az édesapja közt bérleti jogviszony jött létre. Abban az esetben, ha ezidáig egyik fél sem kezdeményezte a bérleti viszony megszüntetését, az a mai napig is fennáll. Önök, mint örökösök, most az édesapjuk helyett a bérbeadó pozíciójába kerültek. Itt kell megjegyeznem, ha a szövetkezet eddig nem fizetett önöknek bérleti díjat, akkor jogukban áll követelni annak megfizetését három évre visszamenőleg. Ahhoz, hogy a jövendő vevőnek át tudják adni használatba a szóban forgó földeket, elsősorban fel kell bontani a bérleti szerződést. Tekintettel a mezőgazdasági földek specifikus jellegére, a bérleti szerződést felmondani mindig csak november elsejéhez lehet egyéves felmondási idővel. Ha tehát 2012-ben mondják fel a szerződést, a felmondási idő 2013. október végével fog letelni. Tisztában kell azzal is lenni, hogy a bérleti szerződés megszűnésével még közel sincs vége az ügyintézésnek. A mezőgazdasági földeket alkotó parcellák a legtöbb esetben nagyon sok társtulajdonos tulajdonában vannak. Való-

színűleg az önök esetében is úgy van, hogy például a három hektár adott kataszterben található föld nagyon sok parcellába lévő kisebb-nagyobb tulajdonrészből tevődik öszsze. Néhány helyen ugyan már megtörtént a földek egyesítése és

amelyek megfelelnek az eredetinek kiterjedésben és minőségben. Ha a szövetkezet nem hajlandó kiadni a földeket, vagy nem annyit, esetleg nem ott akarja kiadni, mint ahogyan azt a tulajdonos szeretné, akkor a felek közti vitát a helyileg

Net-felvétel

újramérése, amely során egy adott tulajdonos kicsi társtulajdoni részeit egy új parcellává alakítják át, amely már csak az ő kizárólagos tulajdonában van, de ez a ritkábbik eset. Gyakoribb viszont az, hogy még megvannak a kis tulajdonrészek, amelyeket a szövetkezet nem tud átadni, mert fizikailag lehetetlen. A földbérletről szóló törvény értelmében az ilyen esetekben a volt bérlőnek kötelessége az eredeti földek helyett más földeket kiadni,

illetékes földhivatal döntheti. A cserébe kapott földek esetében mindig nagyon körültekintően kell eljárni és kérni kell a szövetkezettől, hogy dokumentumokkal igazolja, az adott földeket milyen jogcímen használja. Előfordulhat ugyanis, hogy olyan földeket ad ki a szövetkezet, amelyeket maga is jogtalanul használ és ilyenkor a jogos tulajdonos vagy használó követelheti a jogtalan használótól, hogy fizessen bérleti díjat.

Ami igazán fontos, az előbb-utóbb megadatik Paulo Coelho brazil író, akinek könyveit minden bizonnyal sok olvasó ismeri. Most nem arról akarok írni, hogy Isten meg akar-e bolondítani valakit – persze, ezt inkább úgy érthetjük, hogy „próbára akar tenni” –, hanem arról, hogy valahol mennyire igaz, hogy ha az ember megannyi vágya nagyrészt teljesülne, finoman szólva, alig lehetne normális. Mert az ember már csak olyan, hogy a „sok jóban” képes lenne megfeledkezni az igazán fontos dolgokról, képtelen lenne egyfajta helyes fontossági sorrendet felállítani. Most megint leírom, mint máskor is, persze, vannak kivételek…

A Szentírásban, a Példabeszédek könyvében olvassuk, hogy a szentíró azért könyörög az Úrhoz, hogy az se nyomort, se gazdagságot ne adjon neki. Majd azt mondja, hogy csak anynyit adjon, amennyi elegendő… Igaz, arról is vitát lehetne indítani, mennyi az elegendő. Kinek mennyi? Sokszor olvashatunk ilyen vagy olyan hírességekről, celebekről, akik pénzt, hatalmat, élvezeteket halmoznak – szinte semmiben sem ismernek határt. Vágyaik végtelenek… Aztán elvétve olyanokról is hoznak hírt, akik bővelkednek ugyan, de tudnak nagylelkűek is lenni. Azt hiszem, ez utóbbiak vannak kevesebben…

Érdekes… Mindig vannak vágyaink. Valahogy így helyes. Meg így is van – mondjuk így – belénk kódolva. Egészen addig helyes, míg ezekért a vágyakért nem vagyunk képesek még arra is, hogy mindenkin és mindenen átgázoljunk, megfeledkezve az alapvető erkölcsi szabályokról. Vannak nemes vágyak. Olyanok, melyek javunkat szolgálják, s olyanok is, melyek, ha beteljesednek, még szolgálhatunk is másokat. És vannak beteljesületlen vágyak… Jó lenne, ha megtanulnánk örülni a beteljesült nemes vágyaknak, s tudni, hogy ami igazán fontos, az előbb-utóbb megadatik nekünk…


16

Csallóköz

Riport > Tudósítás

Egyénre szabott zsírégetés Lépésről lépésre az életmódváltás felé NYÁRASD – Sokan vannak, akik nehéz fizikai munkát végeznek, és azok sincsenek kevesebben, akik az íróasztal mögött töltik a napjaikat. A mozgásra kevés az idő, pedig nem szabadna elfelejteni, hogy ez nemcsak a testet, de a lelket is karbantartja. Ha ingadozik a vérnyomásunk, ha gerincbántalmak kínoznak bennünket, vagy ha egyensúlyzavarral küzdünk, gyógyszerhez nyúlunk, ha pedig megjelenik a narancsbőr, felrobbanunk a dühtől. Az egészség a legfontosabb mindannyiunk számára, ezért azt sem árt tudni, hogy a rendszeres testmozgás hatékonyabbnak bizonyulhat, mint a gyógyszeres kezelés. Mi kell ahhoz, hogy elinduljunk egy fitneszterembe? Motiváció. Igaz, ezernyi kifogás létezik, hogy miért nem tudunk menni, legyen az munkahelyi túlóra, beteg gyermek, sütés, főzés, takarítás. Gyorsulási tréning Frühvald Adrianna második gyermeke születése után kezdett rendszeresen fitneszterembe járni, és a szoros időbeosztása mellett ma is igyekszik időt szakítani az edzésre. Ez adta az ötletet, hogy Nyárasdon egy fitnesztermet üzemeltessen, mégpedig olyat, ahová szívesen járnak az emberek. A szalon fő érdekessége a Power Plate, a Gyorsulási Tréning alapelvén nyugvó gép. „A Power Plate egy nemzetközileg elismert gép, edzők, orvosok, tudósok, terapeuták dolgoz-

Közös erővel sok vendégen segítenek

nak vele. Az ízületek túlterhelése és sérülés kockázata nélkül erősít, mechanikus vibrációja három dimenzióban rezeg. Sajnos, vannak olyan betegségek, amelyeknek szenvedő alanyai számára szinte lehetetlen a mozgás izomerejük csökkenése miatt, egyensúlyzavarral küzdenek, fájnak az ízületeik, rossz a keringésük vagy túlsúlyosak, így számukra óriási változást hozhat a mozgás. Gyorsulási tréninggel lehetőségük van arra, hogy felvegyék a harcot a betegségek kellemetlen hatásaival szemben”. Nagy izmok vagy feszes test? A tavaly szeptember végén nyitott szalonban beindult az élet, sokan szánnak heti két-három alkalom-

Fogas Ferenc felvétele

mal fél órát, vagy akár többet is arra, hogy egész testük izomzatát megmozgassák. Azok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mit kezdjenek a gépek felével, és azt sem tudják, melyik a legmegfelelőbb számukra, rendelkezésükre áll két személyi asszisztens is, akik segítenek formába lendülni és türelmesen elmagyaráznak mindent, amit a vendég tudni akar. A régmúltból az a kép élt előttünk, hogy az edzőtermekbe csak kigyúrt férfiak látogattak el, de mára ez megváltozott, amit az is bizonyít, hogy a legtöbb vendég a női nemet képviseli, és nem feltétlenül azért, hogy növeljék a bicepszüket, hanem azért, hogy feszesebb legyen a bőrük, megszűnjenek a fájdalmaik,

egészségügyi problémáik, vagy éppen leadjanak pár felesleges kilót. Ha valaki úgy gondolja, hogy ő inkább a hagyományos eszközöket szeretné igénybe venni, arra is lehetőség van, s ezt a helyi és a környező települések lakói ki is használják. „Ősszel nyitottunk, szerintem szerencsés volt az időszak, ugyanis az egyre hosszabbodó esték megfelelő időpontnak bizonyultak a tornára. Vannak délelőtti és délutáni edzések is, így senki nem hivatkozhat arra, nem tud jönni, ez nem lehet kibúvó, csak akarni kell. S ha akar, akkor szinte lehetetlen, hogy a nap valamelyik szakaszában ne tudjon rá időt szakítani. Aki rákap annak az ízére, hogy milyen az, amikor javul a közérzet, hogy feszesedik az izomzat, fogynak a kilók, nő az önbizalom, akkor a tükör nyújtotta látvány szívet melengető tud lenni. És ez nagyban inspiráló lehet a folytatásra”. Sikerek és kudarcok A rendszeres látogatók közt a fiatalok mellett vannak középkorúak, de olyan is akad, aki nagyon közel van a hatodik ikszhez. Annak, aki azonnali fogyást remél, csalódást fog okozni, hogy a kemény fizikai megterhelés után sem fogynak egy-két hét múltán a kilók. Ha viszont rendelkeznek kellő türelemmel, és az edzés után nem eszik tele magukat, egy idő után meglesz az eredménye. Aki ezt komolyan veszi, az mára már közel tíz kilótól is megszabadult. De van olyan is, aki súlyra egy dekát sem fogyott, a centiméterek a mérésnél azonban mindig kevesebbet mutatnak”. Nagy Erika

Májusig tart a projektidőszak Készül a közös komáromi fejlesztési terv KOMÁROM – A magyar és szlovák oldalon lévő városok önkormányzata 2011 nyarán írta alá azt az Európai Uniós támogatási szerződést, amely a két városrész fejlesztési dokumentumainak összehangolását finanszírozza. A pályázat elsődleges céljának tekinti a városok gazdasági szférájának, kulturális tevékenységének és

infrastruktúrájának együttes fejlődését. Az elmúlt hónapokban a szakmai csoportok folyamatosan találkoztak és munkaértekezleten vitatták meg a felmerülő kérdéseket. A workshopok alkalmával mindkét szakmai csoport felvázolta a saját elképzelését, illetve bemutatta a már meglévő rendezési terveket. Ez alapján a pályázati munkát elnyert pozsonyi tervezőiroda meg-

próbálta a javaslatokat összefésülni, és kialakította azt a tervet, amelynek pillanatnyilag az értékelése zajlik – mondta Siklósi József főépítész. A 2011 júliusa és a 2012 májusa között zajló projektidőszak első fele január 31-én zárul, így egyre jobban körvonalazódnak azok a közeli és a távoli jövőbe mutató elképzelések, amelyek elsősorban a turizmusra épülnek. A főépítész né-

hány konkrét példát is említett. Szeretnék megvalósítani az erődrendszer globális bemutatását, és egy kilátó kialakítását. A következő szakaszban Északés Dél-Komárom külön-külön is megvitatja a fejlesztési tervre irányuló elképzeléseit, amelyeknek mindkét esetben igazodniuk kell Magyarország és Szlovákia jogrendszeréhez. (komarom)


17

Tudósítás

2012. január 24. |4. szám

Hatszáznál is több szépség Felszálltak a galambok a kultúrházban LÉG – Január 20–22. között került megrendezésre a hagyományos Csallóközi galambkiállítás. A légi kultúrház már a huszonharmadik évfolyamnak adott otthont, melynek szervezője a Szlovák Galambtenyésztők Szövetségének alapszervezete volt. Madarait ötven tenyésztő mutatta be, és nem csak a Dunaszerdahelyi-, hanem a Komáromi-, Galántai-, Szenci-, Érsekújvári-, Malackai-, Pozsonyi járásból. Sőt, a hagyományokhoz híven Csehországból is jöttek gazdák és madarak. A több mint 600 repülő szépség 333 kalitkában kapott helyet és ahogy a Galambtenyésztők Szövetsége légi alapszervezetének elnöke, Bartal Lajos elmondta: a szponzorok,

továbbá a község önkormányzata, polgármestere segítsége nélkül, biztosan nem tudtak volna ilyen színvonalú rendezvényt létrehozni.

Karol Németh Bélvatáról

Marián Baláži felvételei

Mikóczi Ferenc Felsőjányokból

Az egyik szépség

A madarakat egyébként öt elismert szakember értékelte. A maximális 100 pont természetesen szinte elérhetetlen mérce volt, mert a szárnyas élőlényből, az emberekhez hasonlóan nincs teljesen tökéletes. A rendezvény része volt az idén is az exotikus madarak bemutatója, amelyen megcsodálhattuk a trópusi országok színes repülő lényeit. Természetesen néhány madár rezignáltan tekintett ránk és inkább csak műanyag hasonmására emlékeztetett, de a vidám ausztrál verebek szárnycsapkodásai mellett olyan

gyorsan változtatták helyüket, hogy nem csak lefényképezésük jelentett megvalósíthatatlan kihívást, de pontos számukat sem lehetett meghatározni. Egy papagáj, ha jól emlékszem „Nagy Sándor”, meg is szólított bennünket. Azonban nem olyan nyelven kommunikált, amelyet beszéltünk volna, ezért inkább csak illedelmesen elköszöntünk. Végül az eredményhirdetéssel zárult a rendezvény vasárnap délután. (elba)

A döntést megkönnyítendő Anyanyelvi oktatás jelentősége KOMÁROM – A helyi székhelyű Anyanyelvünkért Polgári Társulás január 20-án mutatta be azt a projektjét, amellyel elsősorban az óvoda- és iskolaválasztás előtt álló szülőkhöz és gyermekeikhez kíván fordulni. Terjesztése – Anyanyelvi Társaság cím alatt – már megkezdődött. A projekt egyik részét egy szlovák, magyar, ruszin és roma nyelven íródott kiadvány képezi, nagyrészt az anyanyelvi oktatásról szóló szakmai anyagok gyűjteményével – például, hogy milyen szempontok alapján választanak iskolát a szlovákiai magyarok. Ezt a brosúrát 1100 példányban készítették el. Másik része egy összeállítás, amelyet pendrive-on – hazai szóhasználattal USB-kulcson – juttatnak el az

Cúth Csaba a bemutatón, interaktív ízelítő a projektből...

iskolákba és az óvodákba. Ebben látható egy kisfilm, amelyen hiteles személyiségek beszélnek az anyanyelvi oktatás fontosságáról, de megtalálható rajta néhány ötletes játék is, amelyek szintén a nemzetiségtudatot hivatott erősíteni.

Cúth Csaba, az Anyanyelvünkért Polgári Társulás elnöke a bemutatón elmondta: „Kisebbségi létünket sokféleképpen élhetjük meg. A projekttel az volt a célunk, hogy rámutassunk a pozitívumaira, amelyek alapját éppen az anyanyelvi oktatás

A szerző felvétele

képezi. Ilyen például a későbbiek során a munkaerőpiacon való könynyebb érvényesülés”. A projekt teljes anyaga egyébként a www.anyanyelvitarsasag.sk című honlapon is megtalálható. Vas Gyula


18

Csallóköz

Riport

Montanaro a Csallöközben Élményekkel teli zene

Fogas Ferenc felvétele

annyira, hogy Montanaro a hangulatot oldva megkérdezte: „egyáltalán van itt valaki, akinek zenélni fogunk?”. A koncertet a muzsika sokrétűsége jellemezte, képviselte magát a különböző népek folklórzenéje változatos jazz-elemekkel tarkítva. A zenész sajátos humorát többször is bevetve megnevetette a közönséget. Elmondhatjuk, varázslatos estét töltöttünk Montanaróval és barátaival. Szerettem volna ezt a zenei élményt mindenkivel megosztani, mert jó lenne,

totta, de hamar észrevettük az énekes Écsi Gyöngyit, a magyarországi Vujicsics Együttes tagjait, valamint a volt Ghymes-tagokat, Buják Andort és Béhr Lászlót, de a híres zenész fiát, Balthazar Montanarót is. A közös főpróba után folyamatosan megérkeztek a meghívott vendégek is. A zsúfolásig megtelt teremben feszült várakozással kezdődött el a koncert, oly-

ha a Keleti Szél Dunaszerdahely felé is fújna! Végül pedig a Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás klubtagjai nevében köszönetet szeretnék mondani Bindics Gábornak, aki nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre és továbbítom a köszönetet mindenkinek, aki hozzásegített bennünket ehhez az élményhez! Mészáros Angelika

DUNASZERDAHELY/ POZSONY – A közelmúltban a helyi Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás klubjába látogatott a világhírű francia zenész, Michel Montanaro, aki is magyarul is elég jól beszél. A rövid klublátogatásnak mindjárt hangot is adott: tangóharmonika-játékával a gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt örömet szerzett, majd meghívta őket a pozsonyi Keleti Szél nagykoncertre, nemcsak nézőnek, hanem szereplőnek is.

Montanaro tangóharmonikával a klubban

Keleti Szél együttes

A volt Ghymes tagok: Béhr László és Buják Andor

Cséfalvay Ágnes, a társulás elnöke természetesen igent mondott a meghívásra és már kezdődhetett a készülődés. Persze a nagy öröm egyben aggodalmakat is keltett, mivel rövidnek tűnt az idő a felkészülésre. A csapat ezért gyorsan próbákba kezdett. Pár dal erejéig énekelték a refrént, vagy éppen csak dúdolták a dallamot, így hamar eltelt a gyakorlásra szánt röpke órák.

Azután elérkezett január 17-e, a koncert napja. Mindenki a délutánt várta, hogy útra keljenek a fővárosba. A busz bejárta a csallóközi, mátyusföldi falvakat, több helyről szálltak fel felnőtt és gyermek „sztárok” és kísérőik. A meghívás egyébként a pozsonyi KC Dunaj kultúrközpontba szólt. Érkezésünkkor már tartott a főpróba. A színpadon a vándorzenész a barátait irányí-

A koncert utáni búcsúzás pillanatai

A szerző felvételei


19

Riport

2012. január 24. |4. szám

Történelem rockzenébe ágyazva Segítenek, ahol tudnak KOMÁROM – A Historica zenekar Magyarország egyik legegyedibb rockbandája, amely dalszövegeiben a magyar történelem ismert és kevésbé ismert eseményeit dolgozza fel. Nálunk is egyre népszerűbbek. Decemberben fergeteges koncerttel örvendeztették meg a műfaj kedvelőit Komáromban, a teltházas produkció után a zenekar frontemberével, énekesével, Ézsiás Péterrel beszélgettem. „Immár tíz éve járjuk a Kárpát-medencét. Dalaink a magyar történelem jeles eseményeit elevenítik fel, illetve egy-egy történelmi esemény által keltett érzést foglalunk zenébe. Megénekeltük Eger és Nándorfehérvár dicsőségét, Mohács tragédiáját, Rákóczi harcait, Mikes Kelemen levelét a fejedelem haláláról, de írtunk dalt arról a gyalázatról is, amit Wass Albert sírjával műveltek, ugyanúgy, mint a 48-as forradalomról és szabadságharcról, valamint 1956-ról. A magunk „szerény” módján támogatjuk a Czegei Wass Albert Alapítvány által fenntartott gyermekotthont is. A sír

Komárom volt a következő állomás”. – Mit lehet tudni a csapat tagjairól? „A zenekar tagjai: Csikós Csaba a dobosunk. Ő tavaly januárban érkezett, az egykori P. Box szövegíró, Csiga Sanyi zenekarában ismerkedtünk meg, ahol mindketten tagok voltunk egy időben. Basszusgitárosunk Erdős János, aki Berkes Charlie távozása után szállt be a zenekarba és méltó utódnak bizonyult! Gitárosunk Németh László, akivel az Útonállók zenekarban játszunk együtt, jó másfél éve dolgozik velünk. Egerszegi Zsiga nemcsak remek szövegeket ír, hanem fuvarozza is a zenekart. Hegyi Karcsi barátommal 10 éve járjuk együtt az utunkat egymásnak vetett vállal. Tíz évvel ezelőtt, március 15-én léptünk fel először, akkor még Útonállók néven. Különböző tagcserék során különböző neve volt a zenekarnak, így voltunk Sic Dicunt (lat. Így beszélik) egy rövid ideig, majd H-599 rockzenekar jó néhány éven keresztül, másfél éve pedig Historica néven ismer a közönség. Az igazi sikereinket ezzel a névvel, csapattal sikerült elérni. Első dalaink a 2012-es évben töltik be

A szerző felvétele

A Historica koncert

felújítására és megóvására zenés irodalmi estet szerveztünk. De volt koncertünk a csángóföldi magyar oktatás megsegítésére. Felvidéken felléptünk több zenésztársunkkal együtt egy jótékonysági rockfesztiválon Szilicén, amelynek bevételét a helyi óvoda tetőszerkezetének felújítására ajánlottuk fel. A Palóc Társaság meghívásának tettünk eleget akkor, amikor Karván léptünk fel, és most

Ézsiás Péter

10. születésnapjukat, amit egy nagyszabású koncertsorozattal fogunk megünnepelni. Erdélyből indul március közepén és április 28-án ér véget Budapesten, az Aranytíz Művelődési Házban, reményeink szerint több országot is érint majd.” – A közelmúltban albumotok is megjelent? „December 16-án látott napvilágot a Kis magyar historica című leme-

zünk, 10 + 2 szerzeménnyel. A címadó-bevezető dal után néhány régi, ismert és kedvelt dalunkat vettük fel újra (Nándorfehérvár, Kassa), illetve két, eddig lemezen még meg nem jelent, de fontos dalunk került fel a korongra (Pákozd, Nyerges-tető). Utána jönnek a mára már slágerré vált új szerzemények. Egerszegi Zsiga barátunk tollából: Száll a lelkem, Egyszer volt..., Kard és

toll, Megsárgult kép. Két bónusz dal is helyet kapott, a Czegei Wass Albert Alapítvány javára rendezett verses-zenés estek versmondójának, Poncski Lillának írt 18 nyár című szerzemény, valamint a karácsonyi dalunk. A visszajelzések pozitívak és ennek a ténynek felettébb örülünk. A komáromi koncerten is hatalmas szeretetet tapasztaltunk, ami a rajongók irányából áradt felénk. Mindig úgy érkezünk, hogy adni szeretnénk a dalainkkal, a jelenlétünkkel. Azzal, hogy nem hagy hidegen a sorsuk, hogy próbálunk tenni értük a magunk eszközeivel, és mégis mindig úgy jövünk vissza, hogy mi kaptunk többet. Több erőt, több szeretetet! Nagyon köszönjük mindenkinek!” Ezekkel a mondatokkal zárult beszélgetésünk Ézsiás Péterrel, akit csak „Kapitánynak” becéznek. Csillogó szemekkel kezet nyújtott és baráti öleléssel búcsúzott. Mint az megtudtuk, a búcsú nem tart sokáig, mivel a január 28-án este 6 órától megrendezésre kerülő IX. Karvai Rockfeszt fellépői közt ott találjuk a Historicát is olyan zenekarok társaságában, mint a Zorall, Corelosa, Expired Passport és az Ayers Rock... Holecz Attila


20

Csallóköz

Olvasószolgálat

Kecskés Andrea Búcs

Szabó Zsuzsanna Negyed

Nem tudom megítélni, a síelés egyébként sem az én műfajom. Gyermekkoromban szívesen görkorcsolyáztam, de amióta megsérültem, már nem szórakoztat. A szebb látkép érdekében viszont sokat segíthetne egy kis havazás.

Természetesen, itt délen is hiányzik a hó. Főként a mezőgazdaságban dolgozóknak. A hó nem védi a növényeket, majd jönnek a fagyok és elfagynak. A hó emellett nedvességet is jelent a talajnak. Mindig szívderítőbb nézni a gyönyörű havazást, mint az esőt vagy a ködöt.

DUNASZERDAHELY – január 24–28.: Viktória patika (Nagyabonyi út); január 29.: Merlin DS (Galántai út); január 30.: Balzsam patika (Bartók Béla sétány); január 31.: Szent Mária gyógyszertár (Nagyabonyi út). GALÁNTA – január 24.: Sun Pharma (Kaufland); január 25.: Medicana (Posta utca); január 26.: Dr. Max (Hódi út); január 27.: Klokner (Hódi út); január 28.: Dr. Max (Tesco); január 29.: Centrum GA (Vajanský utca); január 30.: Felicita (Hódi út); január 31.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út). KOMÁROM – január 24.: Tabletka patika (Mély utca); január 25.: Alba patika (Eötvös utca); január 26.: Matricaria (Eötvös utca); január 27.: 14. s r.o. patika (Megye utca); január 28–29.: Dr. Max (Kaufland); január 30.: Lachesis (Jókai utca); január 31.: Bionatur (Építők útja).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (január 26. – február 1.) A tetovált lány (amerikai–svéd–angol–német thriller): pénteken és szombaton 13.00, 16.00, 19.00, szombaton 10.00, 22.00, kedden és vasárnaptól szerdáig 14.00, 17.00, 20.00, szombat– vasárnap 11.00; A legsötétebb óra – digitális 3D (amerikai akciófilm): 20.30, szombat 22.30; Csizmás, a kandúr – digitális 3D (amerikai animációs film): 14.45, 16.45, 18.45, szombat

Véradók A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson január 17– 18-án a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Bugár Norbert, Széll Henrik, Bugár Szilvia, Gaál Norbert; Mad: Bogyai Nándor, Kozma László; Várkony: Nagy Andrea; Csenkeszfa: Hegyi Csaba; Vásárút: Takács

Élő nyelv Misad Katalin

Egy olvasónk kérdezi, milyen névadási szokás alapján keletkeztek a hazai hirdetési újságokban gyakran előforduló Dunstav, Masotop, Robachem cégnevek. Napjainkban közszavak és tulajdonnevek teljes alakja helyett gyakran használunk ún. mozaikszókat, amelyek valamely többszavas kifejezés elemeinek szórészleteiből alakultak ki, pl.: Mäsovýroba Topoľčany (Masotop), Bazénová chémia Rožňava (Robachem) stb. Ezt a névadá-

10.45, vasárnap 12.45; Csizmás, a kandúr (amerikai animációs film): 13.45, 15.45, 17.45, szombat–vasárnap 11.45; Halhatatlanok – digitális 3D (amerikai fantasztikus akciófilm): szombat 22.15; S.O.S Love – Az egymillió dolláros megbízás – digitális 3D (magyar–amerikai–angol–orosz romantikus vígjáték): 20.15; S.O.S Love – Az egymillió dolláros megbízás (magyar– amerikai– angol–orosz romantikus vígjáték): szombat 10.00; Táncoló talpak 2. – digitális 3D (ausztrál animációs film):

Andrea; Bős: Koczkás Tamás; Tonkháza: Szabó Miklós, Méry József; Dunatőkés: Klempa Tamás; Szentmihályfa: Šutková Etela; Felsővámos: Ján Chyba, Dostig László; Pered: Nagy Zoltán; Dióspatony: Puha Zsófia; Egyházgelle: Iván Lajos, Mészáros Zoltán; Nagymegyer: Mikos Sándor, Pál Péter; Lúcs: Szeder Sándor, Csicsai Anita, Gerezdes László; Illésháza: Simon Péter. si eljárást szóösszevonásnak nevezi a szakirodalom, melynek lényege, hogy esetünkben a vállalat tevékenységét legjobban kifejező szavakból/szórészekből hoz létre új szókészleti egységet, s egyben utal a cég működési helyét megnevező tájegység vagy település nevére is. Az olvasó által megnevezett példákhoz hasonló névtípusok nemcsak a szlovákban, hanem nyelvünkben is gyakoriak, pl.: Bácstej, Délhús, Sióbusz stb. A tulajdonnévi magyar és idegen összevonásoknak az első betűjét általában nagy-, a többit kisbetűvel írjuk.

14.00, 16.00, 18.15, szombat 10.00, vasárnap 12.00; Alkonyat – Hajnalhasadás I. rész (amerikai fantasy): vasárnap 12.00; Alvin és a mókusok 3. (amerikai animációs film): 13.15, 15.00, 17.15, szombat –vasárnap 11.15; Fifti-fifti (amerikai vígjáték): 13.15, szombat 22.00; Géppisztolyos prédikátor (amerikai akciófilm): 19.45, szombat 22.15; Jack és Jill (amerikai vígjáték): 14.30, 16.30, 18.30, 20.30, szombat 10.30, 22.30, vasárnap 12.30; Mission: Impossible – Fantom protokoll (amerikai ak-

Helyreigazítás A Csallóköz legutóbbi számában sajnálatos fényképcsere történt. Valaskó Anikó pozsonyeperjesi olvasónk fényképe helyett Molnár Simona arcképe szerepelt. A helyes fénykép leközlésével mindkettejüktől elnézést kérünk. (szerk.)

Fogas Ferenc felvétele

Gyógyszertári ügyelet

Silvia Benková Vágfarkasd Nekem nem hiányzik a hó. Csak munka van vele, mert el kell takarítani. A gyerekeknek viszont igen. Lassan nem is fogják ismerni. Fagyhatna is egy kicsit, mert nem mindenki engedheti meg magának, hogy a drága jégpályákra menjen a gyerkőcökkel korcsolyázni. Vladislav Kmeť

Szűcs Lajos Gúta Itt az alföldön szerintem felesleges a hó. Egyébként is rögtön elolvad és csak sár, kásaszerű emléke marad, amely bepiszkítja cipőinket, ruháinkat. Főként így, hogy körülöttünk érzéketlen sofőrök hajtanak, és látható, szórakoznak azon, ha egy nagyobb adagot kapunk a kásából.

Molnár Simona Galánta Természetesen hiányzik. A hó a télhez tartozik. Konkrétan óriási hiányérzetem van, mert az idén még nem tudtam felállítani egyetlen hóembert sem. Mindemellett lehangol az a szomorú időjárás, amely a rekordokat döntögető betegségek fő okozója.

Fogas Ferenc felvételei

Hiányzik önnek a hó?

ciófilm): 14.15, 16.45, 19.30, szombat 22.00; Muppets (amerikai családi vígjáték): 13.00, 15.15, 17.30, 19.45, szombat 10.45; Szilveszter éjjel (amerikai vígjáték): 15.45, 18.00, 20.15, szombat 22.30, szombat–vasárnap 11.00; Testcsere (amerikai vígjáték): 19.30, péntek 21.45. GALÁNTA, kultúrház, január 24–25.: Mr. Nice (angol vígjáték): 19.00; január 31. – február 1.: Éjfélkor Párizsban (spanyol–amerikai rom. vígjáték): 19.00.


Kultúra

Hóóórukk 2012 Szereted a téli sportokat? Kedveled a jófajta underground könnyűzenét? Bírnál egy olyan sítábort, ahol nem csak a barátaiddal, de Magyarországról érkező fiatalokkal, továbbá a kedvenc zenekaraid tagjaival is együtt csúszhatnál? Esténként pedig szívesen buliznál a koncertjeiken? Ha igen, akkor a Hóóórukk fesztivál neked való! A jasnai síközpontban (északi Chopokban) 2012. február 9. és 12. között először kerül megrendezésre a Hóóórukk, ez a rendkívüli zenés sítábor. Öt nap alatt nyolc olyan kiváló banda lép fel majd esténként, mint a 30Y, a Kiscsillag, a Vad Fruttik, a Subscribe, az Alvin és a Mókusok, az Óriás, a Hősök vagy a Kipu. Ha esetleg valamelyikükről még nem hallottál: 30Y: A dal, a zenélés és a barátság szentháromsága a kezdetek óta töretlen ebben a kedves társaságban, koncertjeik pedig tökéletes ellenpéldái annak a butácska elméletnek,

Kiállítás

mely szerint „az alternatív nem lehet rock’n’roll”. KISCSILLAG: Egy olyan komolyan vett hobbizenekar ez, mely – néhol keserédes, néhol beat-be hajló – gitárrockja nélkül elképzelhetetlen a hazai könnyűzenei fesztiválok programja. VAD FRUTTIK: Popzene, mert remekül hangszerelt és eljátszott popdalok jellemzik a veszprém megyei zenekart; alternatív, mert a fiatalok gondolkodását frappánsan megidéző szövegek jellemzik őket. SUBSCRIBE: A hat középiskolai barát alkotta modern rockzenekar messzeföldön híres földet rengető koncertjeiről, ahol a tömeg tetején úszkálás legalább annyira megszokott, mint az éjféli misén az áhitat. ÓRIÁS: Vérbeli rock, de nem Tankcsapda? Dallamos, slágeres gitárzene, de nem Hooligans? Kemény, de közben a lelket is simogatja, könnyed, de nem nyálas? Az Óriás igennel válaszol az előbbi kérdésekre.

HŐSÖK: Vagány szövegek, laza előadásmód, ízig-vérig ízes, de nem véres hip-hop: ezt képviseli az alapvetően veszprém-közeli Hősök. ALVIN ÉS A MÓKUSOK: A lassan a második x-et is betöltő nyíregyházi punk-rock legenda továbbra is a felcsavart erősítők előtt, a világot jelentő deszkákon van leginkább elemében. KIPU: Rockzenét játszanak, de olyat, amiben kapaszkodóként vannak dallamok, meg alapvető dalszerkezetek, ráadásul olyan szép témákról énekelnek, hogy például részegen mindenki szerelmes. A Hóóórukk remek alkalom, hogy közelebb kerülj kedvenc zenekaraidhoz. A téli sportok szerelmeseinek a nappali szabad csúszás mellé biztosítva lesz pénzdíjas nyílt amatőr óriás műlesikló-szlalom, és snowboard viadal is, valamint számos fakultatív programot (éjszakai ratraktúra, motorosszán túra, siklóernyőzés) is kipróbálhatsz! Mindez emberközeli és barátságos szervezésben, moderált áron. Bírod a jó zenét? Van csúsznivalód? Akkor Hóóórukk! További információ:

Az Óriások

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 4. hét

Szakreferens (1) – vámosfalui AVATS cég. Végzősök is jelentkezhetnek. E-mail: a.eva@avats.sk Autószerelő (1) – csallóközkürti magánvállalkozónál. Tel.: 0907 753 565 Fodrász/nő (3) – újonnan nyíló fodrászszalonba Dunaszerdahelyre. Tel.: 0908 614 101 Pincérnő (2) – bősi vendéglő. Tel.: 0903 413 605

21

Olvasószolgálat

2012. január 24. |4. szám

Net-felvétel

A Dunaszerdahelyen nyíló Merkury Market üzletlánc ajánlata: eladó, pénztáros, raktáros. A betanítás a cég pozsonyi, nyitrai, besztercebányai kirendeltségeiben lesz. E-mail: norco35@azet.sk Adminisztratív dolgozó, bérelszámoló (1) – felsőpatonyi cég. E-mail: ds@arcusinternational.sk Eladó/tervező (1) – konyhastúdió Somorján. Grafikai javaslatok és árajánlatok kidolgozására. Betanítás biztosítva. E-mail: zarea@azet.sk

a www.hooorukk.hu weboldalon, ahol összeállíthatod a számodra legkedvezőbb szállás és program csomagot és online fizetéssel is fizethetsz, vagy a facebook.com/hooorukk oldalon. Várjuk érdeklődésedet, jelentkezésedet! Többféle kategóriában választhatsz szállást az igényeidnek megfelelően. Az utazás busszal vagy egyénileg történhet a Hóóórukk helyszínére. Az ár minden esetben tartalmazza a félpanziós ellátást és az esti koncerteket. Napközben a télisportoké a terep, délután nyílt amatőr pénzdíjas versenyeken mérheted össze tudásodat új és régi barátaiddal. (–)

Targoncakezelő – Edymax személyi ügynökség Pozsonyba. Tel.: 0917 868 443, e-mail: gjakab@edymax.com Fémmegmunkáló (4), marós, köszörűs, esztergályos – a nagymegyeri RPC Bramlage Kft. Feltétel: gépészeti végzettség, a német nyelv ismerete előny. E-mail: matlakova.e@rpc-bramlage.sk, cím: Okočská 74, Veľký Meder, 932 01 Asszisztens (2) – nagy múltú nemzetközi biztosítótársaság a dunaszerdahelyi régióba. E-mail: jurajbugar@yahoo.com

DUNASZERDAHELY – Január 23–26. között (hétfőtől csütörtökig), délelőtt 10 órától este 6 óráig megtekinthetőek krokodilok, kígyók, egyéb hüllők és pókok terráriuma a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum kiállítási termeiben. Belépés: gyermekek számára 14 éves korig 2 euró, felnőttek számára 3 euró, a fogyatékkal élő személyeknek féláras belépés, a kerekeszszékeseknek ingyenes. Ne felejtse otthon a fényképezőgépét! – Január 27-ig a KMG saját gyűjteményéből rendezett válogatást tekintheti meg a közönség. A munkákat Almási Robert festőművész válogatta és rendezte. A kiállított munkák között egyedüli kapocs az alkotó művészek életkora. A tárlat számos technikát, irányzatot és kivitelezést mutat be a festészet világában. Színház KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, január 27.: Sári bíró (19.00, premier); január 29.: Sári bíró (15.00, Lehár bérlet); január 31.: Szegény Dzsoni és Árnika (10.00, Kabóca mesebérlet). Vegyes DUNASZERDAHELY – Január 25-én, szerdán este 6 órától Vándor Láss! – Hegyvidékek vándora címmel tartanak könyvbemutatóval egybekötött úti beszámolót a művelődési központban. – Január 26-án, este 6 órától Z. Németh István Égimeszelők című gyermek verseskötetének bemutatója lesz az Arthe Caféban. NAGYMEGYER – Január 27-én, pénteken este 6 órától Cintányéros cudar világ címmel rendeznek operett gálát Lehár Ferenc és Kálmán Imre műveiből a kultúrház színháztermében. Az előadáson az Interoperett Budapest művészei lépnek fel, közreműködik a Váci Szimfonikus Zenekar Farkas Pál vezényletével. SOMORJA – Január 27-én, pénteken délután fél 6-kor Úton lenni jó címmel Antal Tamás vetítéssel egybekötött élménybeszámolóját hallhatja a közönség a Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár olvasótermében.


22 Névnapok Január 24.: Timót, Timotej Január 25.: Pál, Gejza Január 26.: Vanda, Paula, Tamara Január 27.: Angelika, Bohuš Január 28.: Károly, Karola, Alfonz Január 29.: Adél, Gašpar Január 30.: Martina, Gerda, Ema

HATÁROZÓSZÓ R. 1. RÉSZ NITROGÉN

MAGYAR SZÍNÉSZ

HÁRMAS KORONA

SZÓBESZÉD

FÉMRÉTEGGEL VON BE VALAMIT

HIDROGÉN, KÁLIUM

ABLAKBAN VAN!

NEM ÖREGEK

AZONOS BETÛK

C KEBEL

Heti évforduló 554 éve, 1458. január 24-én I. (Corvin) Mátyást, Hunyadi János ifjabb fiát választották a magyarok királyává. 47 éve, 1965. január 24-én halt meg Sir Winston Churchill brit államférfi, Nobel-díjas író és költő. 1947. január 25-én meghalt Al Capone olasz származású chicagói gengszterfőnök. 125 éve, 1887. január 26-án elkezdődött az Eiffel-torony építése Párizsban. Január 27-én tartják a Holokauszt emléknapot Európában, annak emlékére, hogy 1945-ben ekkor szabadították fel az Auschwitz-Birkenau tábort. 256 éve, 1756. január 27-én született Wolfgang Amadeus Mozart zeneszerző, karmester. 1919. január 27-én halt meg Ady Endre költő. 77 éve, 1935. január 28-án a világon elsőként legalizálták az abortuszt Izlandon. 1986. január 28-án felrobbant a Challenger amerikai űrrepülőgép hét fővel a fedélzetén. 1876. január 29-én meghalt Deák Ferenc magyar politikus, a „haza bölcse”.

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény

MEGFELELÕ

R. 2. RÉSZ

RÓMAI 1005

DERÉKSZÖG JELE

A PATAK KÖZEPE

HATÁROZÓI RAG

AZONOS BETÛK

TESZ

ABLAKKERET!

MARÓ FOLYADÉK

CSÕMÉRET

ÖNKÉNYÚR

NÉMETOR. VÁROS

NÉMETOR. VÁROS

VÉRCSATORNA

EGYKORI OLASZ LABDARÚGÓ

ÉSZAK

NYAKPRÉM

OLTALOM – RÉGIESEN

TAROL KILOGRAMM

ELNÖKI, röv. ÚJ-ZÉLAND AUTÓJELE

NEUTRON JELE

LITER

NEON VEGYJELE

IPSZILON RUBEL AZONOS HANGZÓI KELET

Virágkalendárium Mi lehetne illőbb Vandához, mint a nevét viselő lila orchidea? Angyalfüvet vagy harangvirágokat ajánlunk az Angelikáknak.

Népi bölcsesség A tél közepéről azt tartják, az aznapihoz hasonló időjárás lesz a következő negyven napig. A kalendáriumi bölcsesség Vízöntő haváról egyébként úgy vélekedik: ha ködös a január, nedves lesz a tavasz.

MAGYAROR. TELEPÜLÉS

K

E heti rejtvényünkben La Rochefoucauld francia aforizmaszerző egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. Az 2. szám helyes megfejtése: Az otthon ott van, ahol a kezdet. (King) Sorsolással a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Lap- és Könyvkiadó ajándékát ezúttal a következő szerencsés megfejtő nyerte: Veress Vilmos (Nyírágó). Gratulálunk!

Aforizma Ahol egyszer sas voltál, oda ne menj vissza verébnek. (ismeretlen)

Fejtörő Szó helyett szólást Fejezze ki szólásokkal az alábbi tartalmakat! 1. Valaki becsap valakit. 2. Esztelenül pazarló ember. 3. Teljesen értéktelen. 4. Egyformák, egyik se különb a másiknál. 5. Gáncsoskodik, akadékoskodik. Az előző szám helyes megfejtése: tető, élesztő, melegítő, intő, egyenlítő, lókötő. Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el. – Én már nem vagyok éhes. És ti?

Marian Baláži felvétele


23

Szabadidő

2012. január 24. |4. szám

Heti horoszkóp 2012. január 24–30.

Net-felvétel

Az énekes Galántáról származik

Takács Nikolas-koncert DUNASZERDAHELY – Takács Nikolas február 14-én, este 7 órától másfél órás élő koncertet ad a helyi művelődési központban. Milliók szívébe zárta magát, mikor az X-Faktor válogatóján elénekelte a Hallelujah! című dalt. A verseny döntőjéig eljutott énekes sikere azóta is töretlen, Magyarország és a Felvidék nagy kedvencévé vált. Rengeteg fellépést tudhat már maga mögött, ám a mostanihoz hasonló, élő zenekarral kísért koncertjét még nem láthatták rajongói a Felvidéken. Kivételes élmény részesei lehetnek tehát mindazok, akik február 14-én, Bálint-napon ellátogatnak Dunaszerdahelyre. A koncertre az Authentica produkciós iroda és a dunaszerdahelyi VMK közös szervezésében kerül sor. Jegyvásárlás: VMK Dunaszerdahely, Bartók Béla sétány 788/1. Tel.: 031/590 08 11, további információ: 0948 699 293, www.authentica.sk (–)

JÁTÉK! Lapunk olvasói most játék keretében nyerhetnek két jegyet a február 14-i koncertre, amennyiben helyesen válaszolnak az általunk feltett kérdésre.

Melyik külföldi énekesnővel énekelt nemrégiben duettet Takács Nikolas? A helyes válaszokat február 3-ig várjuk szerkesztőségünk címére Halpiac tér (Rybný trh) 332/9., 929 01 Dunajská Streda. A két nyertes nevét február 7-ei számunkban közöljük.

Viccplacc Két szőke nő beszélget a tegnapi áramszünetről. – Képzeld 3 órát álltam a liftben az áramszünet miatt. – Az semmi, én 4 órát álltam a mozgólépcsőn! Két rendőr találkozik az utcán. Az egyik megkérdi: – Mondd, miért dörzsölöd a kezedet?

– Mert fázik. – Hát akkor miért nem teszed zsebre? – Nem fér bele, ott a kesztyűm.

A hadseregben: – Na katona, mondja meg, hogy mi a kedvenc színe? A katona gondolkozik, majd rávágja: – Nem tudom, őrmester úr, szabad a gazda.

Kos (III. 21.–IV. 20.)

Mérleg (IX. 24.–X. 23.)

Mivel a hétvégén sikerült kipihennie magát, ezért kiváló formában van, tele erővel, energiával, épp itt az ideje valami egészen extrém dologba kezdeni! Merőben új ötletek pattanhatnak ki a fejéből, melyek hosszú távra mutatnak előre, s meg is valósíthatók.

Ez a hét nem lesz túl kíméletes, sokszor arra fogja kényszeríteni, hogy visszatekintsen a múltba. Ösztönzi, hogy elgondolkozzon jelenlegi helyzetén, a jövőjén, a javítanivalókon. Hiába kínálják önnek tálcán a lehetőségeket, semmihez sincs kedve.

Bika (IV. 21.–V. 20.) Vértezze fel magát, ugyanis lesz mit megoldania, kifejezetten a tűzoltás lesz a feladata. A hét első fele nehéz, leterhelő, kellemetlen és kifejezetten konfliktusokkal teli időt hoz. Indokolatlanul vitába bonyolódik, s ha nem adja ki magából a mérgét, az a későbbiekben csak még több bajt okozhat.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Meglehetősen vegyes hatásokkal bír ez a hét, melyeket nehezen fog viselni. Szerdára már több lesz önben a harag, mint a jókedv, ugyanis annyi akadállyal kerülhet szembe, amennyi ellen egyszerre képtelenség felvenni a harcot, ezért várjon a fontos döntések meghozatalával a hét végéig.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Fogadja tárt karokkal a változásokat, melyek önhöz érkeznek. Jól alakulhatnak pénzügyei, egzisztenciáját is szilárdabbnak érezheti a hét végére. Új munkaajánlattal kereshetik meg, melyre most határozottan tilos nemet mondani! Gondoljon a jövőjére, na habozzon váltani!

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Sok vita és összezördülés lehetőségét hordozza magában a hét első fele, mert tele lesz feladatokkal, váratlan problémamegoldások vehetik el az idejét, s könnyen megeshet, hogy nem tud elvégezni mindent, ami pedig sürgető lenne. Feszültté válhat, s ez kihat a magánéletére, kommunikációjára.

Rák (VI. 22.–VII. 22.) Mivel ön számára mindig fontosak voltak a családi és a baráti kötelékei, itt az ideje, hogy meg is mutassa ezt mindenkinek. Olyan élethelyzetekbe kerül, ahol bizonyítania kell, bármikor lehet önre számítani, van egy mentő ötlete, egy jó szava. Segítsen, ahol és amikor csak tud, de azért pihenjen is.

Bak (XII. 22.–I. 20.) Ki kellene mozdulnia végre otthonról, még akkor is, ha hűvös van, zord az idő. Ne fogja az időjárásra lustaságát, egy kis mozgás bizony alaposan önre fér! Ebben kérheti akár a barátai közreműködését is. Lazítson, kapcsolódjon ki, érezze jól magát, olyan emberek vegyék körül, akiket nagyon kedvel.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) A következő napokon sem lesz kedve dolgozni, pedig a feladatok egyre csak szaporodnak, gyűlnek rendíthetetlenül. Még szerencse, hogy csütörtöktől jelentős fordulat érkezik az álmos mindennapokba, melynek köszönhetően újra elkezd gyorsan vágni az esze, és nagyszerű ötletekkel áll elő.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Most leginkább abból adódhatnak a vitahelyzetek, hogy nem hajlandó beszélni az önben felgyűlt problémákról, most is szeretné homokba dugni a fejét, mert ez tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak. Akármennyire nem akarja másokra rázúdítani gondjait, ne fojtsa tudatosan vissza a bánatát.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Valahogy minden a helyén van, még azok a dolgok is sínre kerülnek, melyeket már abszolút félresöpört megoldhatatlanságuk miatt. Energiából és jókedvből egyáltalán nem lesz hiány, minden pillanatban talál rutinfeladatai vagy szellemi fejlődése mellett valami érdekes, izgalmas elfoglaltságot is.

Halak (II. 21.–III. 21.) Apró, de egyértelmű előjelek sokasága jelzi, hogy új utakra kellene lépnie mihamarabb, a struccpolitika nem viszi előrébb. Végre lépéseket tehet egy régi vágyával összefüggésben. Ha szüksége van okos gondolatokra, akkor számíthat szerettei támogatására. A hétvégére kifáradhat, pihenje ki magát!


24

Csallóköz

Autósok, motorosok, stop!

Chevrolet: Két új kupé Különböző nemzedékek számára készültek A Chevrolet két olyan újdonságot mutatott be az idei Detroiti Autószalonon, amellyel „különböző nemzedékek ambícióit” igyekszik kielégíteni. Egyelőre mindkettő tanulmánymodell. A Code 130R klasszikus vonalvezetésű négyüléses kupé, amelyet egy új, piros metállszínben és rendkívül attraktív, aranyozott könnyűfém keréktárcsákkal láthattak a szalon láto-

gatói. Robusztus orr része és sima oldalfalai a márka amerikai fénykorának formavilágát idézik. Benzines turbómotorja a hátsó kerekeket hajtja, és start-stop rend-

szerrel, valamint fékenergia-visszatermelő berendezéssel van felszerelve. A Tru 140S megjelölést viselő másik tanulmány szintén négyszemélyes, de fronthajtású háromajtós

Foto: Chevrolet

sportkupé, a gyártó szerint az „elérhető egzotikus autók” kategóriájából. A Cruze és a Volt alapjaira épült, és számos olyan megoldást felvonultat, ami a drágább autók sajátja. Nem spóroltak például a futurisztikus formai megoldásokkal, de a belteret is a legkorszerűbb elektronika uralja (WiFi, smartphon, head-up kijelző). A motor ugyanaz a közvetlen benzinbefecskendezéses 1.4 Turbo ecotec, mint a Code 130R-é, 150 LE teljesítménnyel és 5,9 literes átlagfogyasztással. (vas)

Megújult a SEAT Ibiza Sarkosabb, de maradt a mediterrán formavilág Ma már minden autókategóriában szépségverseny is folyik, a minimobiloktól kezdve egészen a „szabadidősökig”. A kompakt méretosztályban e téren igen jól teljesít a SEAT Ibiza, és a most bemutatott felfrissített verzió még jobban teljesíthet. Emellett a praktikum is

erős oldala lesz, hiszen háromféle karosszériaváltozatban (3/5 ajtós, kombi) kerül piacra, várhatóan az idei év derekán. A megújult Ibiza formái valamivel sarkosabbá, keményebbé váltak, ám ez nem ment a mediterrán stílus rovására. A lökhárító és hűtőmaszk új együttese mellett a ködlámpába integrált kanyarfény jelent

Foto: Seat

újdonságot, az első fényszórókba pedig LED-es nappali fény költözött. Az utastérben is frissült a formavilág és a műszaki tartalom: a széles színválaszték és a gazdag opciós lista a fiatalok és a kevésbé fiatalok ízlésének is hiánytalanul kiszolgálja. Új a kormánykerék és a légkondi kezelőfelülete, nagyobb lett a kesztyűtartó is. A széles motorvá-

lasztékban szintén mindenki megtalálhatja a neki leginkább megfelelőt; teljesítményskála 60 lóerőtől indul, és egészen 150-ig terjed. A takarékosság csúcsát pedig az 1,2 TDI e-ECOMOTIVE jelenti: a start-stop rendszerrel felszerelt motor mindössze 3,4 liter gázolajat fogyaszt 100 kilométerenként! (av, vgy)

Autópiac: Az év mérlege A második félév gyengébb hónapjai ellenére is pozitív évet zárt 2010-hez képest a hazai újautó-piac. A 2011-ben eladott 68 203 gépkocsi ugyanis 6,5 százalékkal több az egy évvel korábbi mutatónál (64 033 db). Ezzel együtt riasztó előjel, hogy az a bizonyos második félévbeli csökkenés nemcsak folyamatos volt, hanem egyre növekvő tendenciát mutatott. Ennek alapján szinte biztos, hogy idén – a válságnak köszönhetően is – komolyabb visszaesésre kell számítani. Már most előrevetíti ezt a 3,5 t alatti kishaszonjárművek piaca, ahol a tavalyi év 17,1 százalékkal volt gyengébb 2010-nél. A márkák és modellek év végi 20-as listája: Márkák*: 1. Škoda 13865 2. Volkswagen 6475 3. Peugeot 5086 4. Kia 4920 5. Renault 4901 6. Citroën 3596 7. Hyundai 3575 8. Opel 3201 9. Ford 3042 10. Fiat 3023 11. BMW 2492 12. Suzuki 2336 13. Toyota 2334 14. SEAT 2321 15. Mercedes-Benz 1838 16. Dacia 1773 17. Audi 1608 18. Nissan 1480 19. Chevrolet 1520 20. Mitsubishi 852 Modellek**: 1. Škoda Fabia 4963 2. Škoda Octavia 2 4483 3. Kia Sportage 1904 4. Škoda Octavia Tour 1742 5. Suzuki SX4 1684 6. Kia cee’d 1627 7. VW Polo 1562 8. VW Golf 6 1322 9. Dacia Duster 1200 10. Hyundai i30 1019 12. VW Passat 987 13. Renault Mégane 970 14. Hyundai ix35 961 15. Renault Thalia 942 16. Opel Astra 4/ST 941 17. Renault Fluence 904 18. Škoda Roomster 901 19. Ford Focus 898 20. Peugeot 207 881 * személygépkocsik és 3,5 t alatti haszonjárművek; ** csak személygépkocsik A darabszámok az adott modell összes karosszéria-változatát tartalmazzák.

(Forrás: ZAP SR)

Vas Gyula


25

Tudósítás > Hirdetés

2012. január 24. |4. szám

Szabad utat kapnak a diákok Elhelyezkedési esélyeiket szeretnék javítani NAGYMEGYER – Kozmetikus tanulóinak szervez műkörömépítő tanfolyamot a Nagymegyeri Magán-szakközépiskola, lehetőséget adva, hogy egy másik szakmát is elsajátíthassanak a diákok. Az öthetes tanfolyam szombatonként zajlik egészen február közepéig, ekkor vizsgával zárul a képzés, a sikeres tanulók oklevelet kapnak. Egy-egy foglalkozás öt óra tartamban valósul meg, ezek alatt megtanulják a zselés és porcelán körömépítés, a lakkozás alapjait. A tanfolyamot egy győri szakember, Vörös Judit vezeti, aki elmondta: „Egyébként a gyerekek fantáziájára van bízva, hogyan díszítik a körmöket, a lehetőségek nagyon tágak, mint például a matricás, csillámporos, strasszköves vagy az akrill díszítés. Hogy csak a legdivatosabbakat említsem”.

Az iskola már második alkalommal kínál ilyen lehetőséget tanulóinak, a jövőben pedig kétévente szeretne hasonló tanfolyamokat megvalósítani. „Tizenkilenc kozmetikus diákunk közül most heten mutattak érdeklődést a képzés iránt. Győrben

Vörös Judit vezeti a tanfolyamot

Munka közben

vannak olyan szakemberek, akik magas színvonalon űzik a műkörömépítést, ezért is esett a választásunk Vörös Juditra” – tette hozzá Berényi Renáta iskolaigazgató. Azt is elújságolta, hogy a tanfolyam végét záró vizsgák nemcsak gyakorlati, de elméleti részt is tartalmaznak a manikűrről, a higiéniáról,

A szerző felvételei

a segédeszközök fertőtlenítéséről. A gyakorlati képzésre a modelleket a részvevők maguk hozzák. A tanfolyam legfontosabb célja, hogy a kozmetikus diákok egy másik szakmát is kapjanak a kezükbe, ami növeli elhelyezkedési esélyeiket a munkaerőpiacon. Kovács Zoltán

Hagyományok útján a Csík Zenekarral Februárban tiszteletét teszi tájainkon a magyarországi Csík Zenekar. A népzene, a világzene és a könnyűzenei feldolgozások kedvelői bizonyára nagyra nyitják majd fülüket (és szívüket) a dunaszerdahelyi és érsekújvári koncerteken, hiszen egy roppant népszerű és elismert formáció lép majd színpadra. Nagy valószínűséggel a népzene berkeiben kevésbé jártas közönség is találkozott már a Csík zenéjével – a „Most múlik pontosan” című Quimby dal „népzenésített” változata tette igazán ismertté és közkedveltté a zenekart. Csík János együttese azonban már 23 éve, 1988-ban megalakult, s vidéki (kecskeméti) csapatként hosszú távon is állni tudta a versenyt a legjobb budapesti táncházi bandákkal. 2000-ben a Csík Zenekar képviselte Magyarország népi kultúráját Sydneyben, az olimpiai játékokat kísérő kulturális program részeként. Ekkorra fellépéseik, táncházaik egyre nagyobb sikernek örvendtek. Két évvel később Csík János hegedűs súlyos autóbalesetet szenvedett, s mivel bal karja több helyen eltört, kérdéses volt, hogy vehet-e még kezébe vonót valaha. Ebben a nehéz időszakban

a másik prímás, Szabó Attila vezette a zenekart, mígnem János fokozatosan újra kezelni tanulta hangszerét. Kezdetben az együttes az autentikus népzene művelője volt, de később világzenei elemek is beépültek a repertoárba. Szabó Attila nem csak hegedűn, hanem diákkora óta gitáron is játszott, s kapcsolatban állt más műfaji világgal is (pl. blues), így rajta keresztül jutott el a zenekar nem népzenei együttesek dalainak átdolgozásáig. Többek közt Kispál és a Borz számokat ültetett át népies dallamokra és szólaltatta meg népzenei hangszerekkel, neve ezáltal Lovasi Andráséval is összefonódott (Lovasi szöveget is írt a Csíknak). A kísérletezés eredményeképp 2007-ben a MAHASZ Fonogram-díjjal jutalmazta a „Senki nem ért semmit” lemezt, majd a sikereken felbuzdulva a tagok folytatták a hagyományos népzene és világzene ötvözését, átdolgozások készítését. Az általuk járt zenei út a népzene iránt kevésbé fogékony hallgatóságot is közelebb hozza a tradicionális muzsikához a könnyűzene bevonásával. A Csík zenekarral szívesen dolgoznak együtt további ismert zenészek is (pl. Ferenczi György szájharmonikás, Szokolay Dongó Balázs szaxofonos). A

Forrás: www.csikband.hu

határon túl Olaszországban, Amerikában, Észtországban is turnézott már az együttes, s újra nagy szeretettel várja zenészeit a felvidéki közönség is. Dunaszerdahelyen február 2-án, Érsekújvárban pedig február 17-én lép fel a Csík Zenekar, a kezdés időpontja mindkét helyszínen este hét óra. Az elóKoncert műsoriroda oldalára (www.elokoncert.sk) kattinva részletes információk is hozzáférhetők, ahogy a szerve-

zők további elérhetőségein is (info@elokoncert.sk; 0905 654 349). Jegyek elővételben rendelhetők a koncerthelyszíneken (Dunaszerdahely, VMK – 031/590 08 13; Érsekújvár, Kultúrközpont – 0905 477 898, 035/644 53 03), valamint a dunaszerdahelyi Focus Music Shop lemezboltban (031/55 1 51 02), az érsekújvári ANERI-TON lemezboltban (0903 893 328, e-mail: aneriton@nextra.sk) és a szervezőknél. Bogár Gabriella


26

Csallóköz

Riport

Kilenc évtizednyi tapasztalat Meg kell tanulni minőségi termékeket előállítani Borász szeretett volna lenni. Végül nem sikerült neki, ezért Kecskeméten egy kertészmunkás-képző iskolában tanult tovább. A háború végeztével egy helyi zsidó család tagja, Biniter József megkérte, munkálja meg a földjét. Ez kétszáz holdnyi szántóföldet és két kataszter szőlőültetvényt jelentett. Mivel abban az időben nem voltak gépek, sem lovak a szántásra, csak a szőlővel kezdett el foglalkozni. Így kezdődött idősebb Retkes Lajos életútja, aki idén április 16-án immár 93. születésnapját ünnepelheti. A mezőgazdasághoz hű maradt mind a mai napig, sőt húsz évig ő vezette a nagyon sikeres helyi szövetkezetet is. A kezdetekről, sikerekről, csalódásokról és a szakterület jelenlegi rossz helyzetéről is beszélgettünk vele otthonában, kávé és egy kis borocska mellett. Meglepett bennünket frissessége, s az a könynyedség, ahogy számokról, hektárokról tudott mesélni, így még ötven év távlatából is. – Kezdjük Biniteréknél. Meddig foglalkozott a szőlőjükkel? „El kell ismerjem, 24 hold földet béreltem, volt egy lovam, ekkor azt mondtam, a szőlővel is vele bírok. Rögtön az első évben rekordnagyságú termésem volt. Az egészet, még a rizlinget is el tudtam adni, mint csemegeszőlőt. Ebben az időben nem volt túl sok belőle. A szüret előtt elmentem a tulajdonoshoz, mivel nem egyeztünk meg arról, miként osztjuk szét a termést. Természetesen a szőlőn végzett munkámért nem kaptam bért. A tulaj rám hagyta, döntsem el, mennyit adok neki. Megegyeztünk tehát, hogy fele-fele arányban osztozkodunk. A szőlő eladásán kívül egyébként bort is készítettem. Az én részemet is eladtam. Akkortájt 18 koronáért egy litert. Így kezdetben elég sok tőkéhez jutottam. Jó volt a termés a bérbe vett földeken is. Főként a görögdinnyének

volt jó termése, összesen 120 tonna. Már akkortájt sem féltem új módszereket próbálni. Én voltam az első a környéken, aki 2000 darab kötözött paradicsomot ültetett. Ebből is több mint 100 tonnát. Összesen 160 ezer koronát gyűjtöttem, amely 1947-ben nem volt kis összeg. Mindemellett volt a faluban egy 14 áras telkem, amelyen nem kezdtem rögtön építkezni, hanem azt is beültettem, két kanna sárgabarack maggal, amelyből összesen 400 fa nőtt ki. Ezeket is eladtam az oltás után, újabb 100 ezer koronát keresve. Ebből kezdtem bele a ház építésébe, amelyben ma is ülünk” – emlékezik vissza. – A kezdetek tehát sikeresek voltak. Milyen volt a folytatás? – kérdezem. „Sajnos a folytatást megtörte az államosítás. 1949–50-ben kezdtek alakulni a szövetkezetek. Ezekbe elsőként az áttelepültek és a szlovákok léptek be. A nagyobb egységekbe való tagozódás nálunk nem volt idegen fogalom. A községben már ebben az időben is működtek különböző szövetkezetek. Ilyenek voltak a fogyasztási-, hitel-, Búcs és környéke tej- és a gépszövetkezet. Én is beléptem s könyvelőként kezdtem dolgozni. Tíz évig végeztem ezt a munkát. 1960-ban az akkori pártvezetés két napig és két éjszakán át győzködött, hogy vállaljam el a csődbe jutott vezetőség (az egyiküket négy évre be is zárták) után a szövetkezet irányítását” – közli. – Biztosan igazgatóként is tovább folytatta az újítási törekvéseit, amelyeket még a kezdetekben magánemberként is nagy sikerrel vitt véghez… „Természetesen igyekeztem a szövetkezeti munkába új módszereket vinni, új növényeket termeszteni. El kell mondanom, hogy 5 milliós hitele volt a szövetkezetnek, amelyet 10 év alatt kellett lefizetnünk. Nekünk viszont két év alatt sikerült. A telep területén is kialakítottunk

A szellemi frissesség mintája

újabb 15 hektáros gyümölcsöst. Ezután kotlóstyúkokat kezdtünk tartani a tojások miatt. A 20 hektáros szőlőst 80 hektárra bővítettem. Soha nem fektettem olyan dologba, amelynek megtérülése hosszabb időt vett volna igénybe. Első voltam a környéken, aki szalmaszárítót építtetett. Sőt, magam rendeltem meg a gyártótól. A marhatenyésztést is bővítettem. Hosszú távon elsők voltunk a járásban a tejtermelésben, de borjúkkal és disznókkal is foglalkoztunk. Húsz évig voltam a szövetkezet élén, 1980-ban mentem nyugdíjba. Sajnos vezetői tevékenységem végén megromlottak az emberi kapcsolataim az akkori pártvezetéssel. Minden erővel ugyanis öt szövetkezetet akartak egyesíteni. Én nem értettem ezzel egyet, ezért a minisztériumon és a tanácsnál is ellenkeztem. Végül békén hagyták a búcsi szövetkezetet, de ezt az ellenállásomat nem tudták megbocsátani” – közölte. – A húsz év alatt, amíg a 2000 hektáros szövetkezetet vezette, sok minden megváltozott a községben is. Ebben önnek és a szövetkezetnek is megvolt a szerepe.

Fogas Ferenc felvétele

„Abban az időben elképzelhetetlen volt, hogy az »MNV«, a »JRD« elnöke és az iskola igazgatója külön utakon járjanak. Rendszeresen találkoztunk és hosszú beszélgetéseket folytattunk, ki és hogyan tudna segíteni a fejlődésben. A szövetkezet segített a község fejlesztésében gépekkel, s így elkészült az iskola, óvoda és a kultúrház” – mesélte tovább. – A szövetkezeti munka mellett politikai és társadalmi feladatokat is ellátott? – érdeklődöm tovább. „Abban az időben figyelték az egyes szövetkezetek eredményeit. Sőt politikai és pártpozícióba jelölték őket. Így én hosszú éveken keresztül a prágai Mezőgazdasági Bizottság, sőt a Szlovák Nemzeti Tanács tagja voltam. A mai napig csodálkozom, hogy a nem éppen tökéletes szlovák nyelvtudásom ellenére, mindenhol megértettem magam és senki sem jelezte, hogy hibás a szlovákom” – mondja mosolyogva. Aztán tovább faggatom: – A nyugdíjba vonulásakor egy eredményes szövetkezetet hagyott maga mögött, ma viszont hasonlóan az

egész szlovákiai mezőgazdasághoz, nagy problémákkal küszködik. Hol van a probléma? „Elsősorban a vezetésben. A mai irányítók laikusok és nem szakemberek. Mindegyiküknek csak a saját hasznáról szól a dolog. Nem fontosak számukra a tagok, csak az, hogy minél többet tömjenek a zsebükbe abból a kevésből, ami még megmaradt. Csak megemlíteném, hogy amikor én vezettem a szövetkezetet, soha nem az én fizetésem volt a legmagasabb, hanem az etetőké, a fejőnőké. Csak utánuk következtem én, s a szövetkezet többi tagja. Most fordítva van. Először a vezetőség, aztán sokáig semmi. Hibát látok abban is, hogy nem ők végzik azokat a tevékenységeket, amelyek magas hasznot produkálnak. Itt van például az etanol. Búzából állítják elő az ipari termelők, akik természetesen a lehető legalacsonyabbra akarják tolni a nyersanyag vételárat. Hasonlóan van ez a biogázállomásokkal. Ma már mindenféle erőművek érdeklődnek irántuk. Pedig munkát adhatnának az embereknek, sőt meleget termelnek, amelyet a mezőgazdaságban fel tudnának használni a fóliaházak, üvegházak fűtésére. A friss gyümölcsöket és zöldségeket pedig külföldről hozzuk be, lefagyasztva, különböző vegyi anyagokkal teli. Hasonlóan van ez a tejjel is. Elvesztek a gyümölcsösök, baromfi gazdaságok. A mai napig nem értem, hogyan bonthatták le a cukorgyárakat és a csirkefeldolgozókat.” Természetesen a mezőgazdaságban dolgozóknak megfelelő körülményeket kellene kialakítani, amelyek előbbre viszik őket és nem hagyják stagnálni. Csak így kap majd megfelelő értéket a termesztés, kezdődik el a vidék fejlődése, amely szoros összefüggésben van egymással. Vladislav Kmeť


27

Riport

2012. január 24. |4. szám

Élet a virágok között A termelőnek rugalmasnak kell lennie Földművesnek születni kell. A termőföld iránti szeretetet nem lehet megvásárolni semmilyen üzletben, az iskolában sem lehet megtanulni. Egyszerűen az ember génjeiben kell, hogy legyen. Ezt a szeretetet a búcsi ifj. Retkes Lajos is örökölte, akinek édesapja egész életét a mezőgazdaságnak szentelte, és ebbe az irányba vezette mindkét fiát, akik virágtermelőkké váltak. Lajos Nyitrán, az egyetemen agrárgazdaságtant tanult, de sokáig nem foglalkozott szakmájával. Az édesapja mellett kezdett dolgozni, mint agronómus. A munka mellett pedig otthon virágokkal is elkezdett foglalatoskodni. Először csak a szövetkezeten belül, majd magántermelővé vált. Ő volt az első személy Szlovákiában, aki gerberák termesztésébe kezdett. Ez még 1987-ben történt, s az indulásban sokat segített neki egy magyarországi barátja is. Bevezettek egy teljesen új és progresszív módszert a növények nevelésére. Majd a gazdaság bővült. Először szegfűkkel, az-

Ifjabb Retkes Lajos kihasználja a termesztési újításokat

után a rózsákkal, majd jöttek a muskátlik, krizantémok, petúniák és a dáliák. „A magyarországi barátok tanácsára bizonyos virágok laboratóriumi mikroszaporításába kezdtem. A virágtermesztés a kilencvenes évek végén, valamint a harmadik évezred elején ment a legjob-

Hamarosan piacra kerülnek az árvácskák

ban. Lassan viszont a piac letisztult a termelési tevékenységbe történő belépés magas költségei miatt. Majdnem minden drágább lett, de a virágok vételára az eredeti szinten tartotta magát. Az elején még nekem is saját értékesítési hálózatom volt. Akkor még szállítottam Prá-

Fogas Ferenc felvételei

gába, sőt szinte egész Szlovákiába. Mindezt a vasút segítségével tudtam bebiztosítani. Most már a vasút ilyen szállítást nem vállal és az emberek igényei is megváltoztak. Nincs pénzük az alapvető szükségleteikre, nemhogy még arra a luxusra, amelyet ma a virágok jelentenek. Még az intézményekben, az irodákban sem szokás, hogy a virág helyet kapjon az asztalon. A hollandoknál egészen más a helyzet, a kultúra és a nemzet mentalitása is eltérőbb, mint nálunk, Szlovákiában. Emellett nagy konkurenciát jelent manapság a virágok importja. Majdnem mindent behozunk. Például különböző trópusi vadvirágokat, amelyek vágott virágokként kerülnek be hozzánk. A múltban nagyobb érdeklődést tanúsítottak az élő virágok iránt a temetkezési vállalkozók is. Ma az élő virágokból készült koszorúk helyébe művirágok kerülnek, amelyek olcsó lengyelországi importtermékek. Húsz év után a virágtermesztés visszaszorulóban

van. Főként a vágott virágok esetében. Ezért nekem is váltanom kellett, méghozzá a nyári és cserepes virágokra. Jelenleg ezek kiültetésén dolgozom. Egy hónap múlva a piacra kerülnek az árvácskák, majd fokozatosan a többi virág, hogy az emberek kiültethessék őket a díszkertekbe vagy az erkélyeken. Még szerencse, hogy nyugatról bejött hozzánk ez az új divat, amelynek alapja a díszcserjék, növények és virágok ültetése. Az embernek rugalmasnak kell lennie, mert a termesztésbe sokat kellett belefektetni, főleg az üvegházak, melegházak felújítására, fűtőés öntözőrendszer kialakításába. Az én nyomdokaimban jár Ákos fiam is, ő tehát már a harmadik generáció, aki a termőföldnek, a mezőgazdaságnak kötelezte el magát. Hogy milyen lesz a jövője, ma még nem tudom megjósolni. Nem sejtem, milyen ütemben fog majd folytatódni a község urbanizációja, milyen lesz a lakosok esztétikai érzéke, a kultúrája és a szép iránti elkötelezettsége”. Vladislav Kmeť


28

SZOLGÁLTATÁS Kölcsön négy órán belül 1000 euróig. Tel.: 0903 222 071. Jutányos áron eladó általános (körzeti) orvosi praxis (kft.) a Csallóközben. Tel.: 0910 939 462. Gyorskölcsön 3000 euróig alkalmazottaknak, nyugdíjasoknak és invalidusoknak is. Tel.: 0907 723 420; 0948 088 246. Hitel ingatlanfedezettel 30 000 euróig. Tel.: 0903 222 071. Csontkovács, masszőr, természetgyógyász. Tel.: 0905 622 258, Dunaszerdahely. www.izsakjozsef.hu Kiváló minőségű műanyag ablakok és ajtók a lehető legjobb áron. Belső roló, szúnyogháló és a kőművesmunka INGYEN! Tel.: 0918 724 273.

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés Gasztroújdonság – www.indiankrumpli.hu Takarítást vállalok családi házaknál, lakásokban, üzemeknél. Tel.: 0910 397 460. Indítson vállalkozást a pénzügyi szolgáltatások területén, és tegyen szert mellékkeresetre. Legyen legalább szakmunkás-bizonyítványa. A províziót hetente készpénzben fizetjük ki. Provident Financial, s. r. o. Részletes tájékoztatást az ingyenes vonalunkon kérhet: 0850 63 89 63. ÁLLÁS Bécsi pizzériába, alapszinten társalgó szakácsot keresek sürgősen, olasz és euró- pai ételek készítésére. Tel.: 0043/664/558 18 06. Élelmiszer forgalmazásában jártas üzletkötőt (dealer)keresünk. Feltétel: B

kategóriás jogosítvány(autót biztosítunk), szlovák nyelv kommunikációs szintű ismerete, üzletkötői tapasztalat. Tel.: 0905 245 523. Gyakorlattal rendelkező ápolónőt keresek idősebb hölgy mellé. Tel.: 0918 713 927. Munkalehetőség hölgyeknek Dunaszerdahelyen, szlovák nyelvtudás feltétel. További információ a 031/ 552 80 20-as telefonszámon. Állandó munkára keresek mezőgazdasági szakembert traktorra, kombájnra és az állattenyésztésbe a Dunaszerdahelyi járásból. Tel.: 0903 403 153. Munkatársakat keresünk könnyen hozzá férhető hitelek, kölcsönök közvetítéséhez. Tel.: 0903 222 071, Patócs Ottó.

INGATLAN Eladó 10 áras építkezési telek Dióspatonyban, csendes utcában. Tel.: 0918 988 138. Vennék szántóföldet a Dunaszerdahelyi járásban. Tel.: 0905 738 652. Eladó családi ház Dunatőkésen. Tel.: 0949 850 171. LAKÁS, GARÁZS Eladó teljesen felújított 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen, az Újfalu-lakótelep körzetében. Tel.: 0904 098 580. Eladó 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0908 132 282. Eladó felújított 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Újfalu, új ablakok, radiátorok, ajtók, fa parketta, márványpadló, masszázs-zuhanykabin, beépített konyha, klimatizáció). Ára 58 000 euró. Tel.: 0905 836 141.


29

Apróhirdetés > Hirdetés

2012. január 24. |4. szám

Eladó garázs Dunaszerdahelyen a Zöldfasoron. Tel.: 095 125 501. ÜDÜLÉS BÜKFÜRDŐ – szállás, reggeli, 3 fogásos vacsora, ingyen parkoló, kerékpárhasználat, kávé, internet – 15 euró/fő/ éj. Tel.: 0036/20/987 59 76. E-mail: teplanszki@pr.hu KIADÓ – BÉRLET Kiadó 50 m2-es, saját fűtésű lakás Dunaszerdahelyen (Újfalu). Tel.: 0905 315 828. Kiadó 2 szobás lakás Hodosban. Ára 300 euró/hónap. Tel.: 0902 854 692.

NIGHT CLUB MAXIM NYITVA!!! Munkalehetőség hölgyeknek – 700 euró/hét, szállás biztosítva.

LÉG/LEHNICE – SÁSA

Tel.: 0901 707 737.

Kiadó berendezett kávéház, vagy maximum 60 személyes akcióhoz bérbe vehető. Tel.: 0905 854 103. Kiadó 3 szobás ÚJ lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0915 637 182. Kiadó Dunaszerdahelyen a Gyurcsó I. utca 5434/28 alatt egy jól működő szépségszalonban helyiség fodrásznak. Tel.: 0904 421 081 (Bogyai József), 0903 401 960 (Bogyai Judit), 031/551 43 15 (szalon). Kiadó energiatakarékos, új üzlethelyiség (22 m2) és vállalkozásra alkalmas helyiségek (45 m2) Dunaszerdahelyen. Tel.: 0903 423 712. Kiadó 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Neratovice tér). Ára: 3 hónap kaució előlegben. Tel.: 0905 854 103. Kiadó helyiség üzletnek vagy irodának Dunaszerdahelyen, a Rózsa ligetben. Tel.: 0905 56 16 11.

Bérbe adó Dunaszerdahelyen üzlethelyiség a Panoráma épületében, illetve átalakított irodahelyiségek a volt munkásszállóban. Tel.: 0905 269 605. HÁZIÁLLAT

Eladó 300 db, keveset használt tetőcserép, olcsón, valamint Toyota villanyvarrógép. Tel.: 031/552 90 49. Eladó tűzifa, métere 18 euró. Tel.: 0915 289 502. DROBNÉ INZERÁTY

NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. HÚSCSIRKÉK. Tel.: 0905 944 149. VEGYES Hasogatott keményfa eladó Dunaszerdahelyen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551.

Dám do prenájmu nízkoenergetický obchodný priestor (22 m2) a priestory na podnikateľskú činnosť (45 m2), novostavba v Dunajskej Strede. Tel.: 0903 423 712. Dám do prenájmu 3-izbový byt v Dunajskej Strede. Tel.: 0905 754 224. Hľadáme opatrovateľku ku staršej pani. Prax vítaná. Tel.: 0918 713 927. Pracovná príležitosť pre ženy v Dunajskej Strede. Podmienka: znalosť slovenského jazyka. Bližšie informácie: 031/ 552 80 20.

Absolútne NAJVÝHODNEJŠÍ

LEGELŐNYÖSEBB

KÖZPONTIFŰTÉS CSERÉPKÁLYHÁVAL

jelzáloghitel

hypotekárny úver na Slovensku

(hypotekárny úver) Szlovákiában,

s 0%-ným úrokom.

0 %-os kamattal. Tel.: 0911 560 630.

Csempekandallók Cserépkályhák Hordozható cserépkályhák

Tel.: 0911 560 630.

2011-es árak! Tel.: 0036/20/397 91 02

A Tejfalusi

Magyar Tannyelvű Alapiskola (Prvá 31.)

felvételt hirdet az első osztályos tanulók számára. Kérjük, hozzák magukkal a szülő személyi igazolványát és a gyermek születési anyakönyvi

E-mail: zach@chello.hu www.cserepkalyhak-mobilcserepkalyhak.hu

SZÁJHIGIÉNIA Professzionális

kivonatát. A beíratkozás időpontja:

2011. január 23–24, l3.00-tól 17.00 óráig.

fogtisztítás és fehérítés

2011. január 28-án, 8.00-tól 12.00 óráig.

– naponta 8-tól 15.30 óráig.

Tel.: 031 562 22 34. E-mail: zafladnk@zsmhlasam.edu.sk

Tel.: 031/550 37 13

DENTÁLNA HYGIENA Profesionálne čistenie a bielenie zubov – denne od 8.00 do 15.30 hod. Tel.: 031/550 37 13

KÖSZÖNET

Dunaszerdahelyen, a Jilemnický utca 204/11 alatt található szlo-

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a dunaszerdahelyi kórház 4. emeleti belgyógyászata nővérkéinek, személyzetének, orvosainak, élén dr. Hulkó Beáta főorvos asszonynak, akik állandó gondoskodással, szakértelemmel és kedvességgel törődtek velem a betegségem alatt. Hálámnak ilyen úton szeretnék hangot adni. Cs.-né a kilencesből Még egyszer köszönöm.

2012/2013-as évre az 1. osztályba a beíratás 2012. január 23-tól

vák alapiskola igazgatósága értesíti a tisztelt szülőket, hogy a

február 3-áig, naponta 7.30-tól 16.00 óráig lesz az iskola épületében. A beíratásra hozzák magukkal a gyermek születési bizonyítványát. Február 14-én az iskola étkezdéjében műsorral és apró meglepetéssel várjuk a kis elsősöket. Információ: 031/552 25 76; 0903 1364 835, illetve a www.zsjilds.edu.sk


30

Csallóköz

Kulissza

Vámpírok és vérfarkasok a vetítővásznon Underworld: Az ébredés Hat nappal az amerikai, és egyben a világpremier után, január 26-án kerül a magyar és a szlovák mozikba az Underworld: Az ébredés (Underworld: Awakening) c. akcióhorror, az Underworldszéria legújabb darabja. Ismét vámpírok és vérfarkasok üldözik majd egymást a vetítővásznon, és teszik mindezt 3D-ben, a hatás és a divat korszellemében, és persze a mind nagyobb bevétel reményében. A „sorozat” kilenc évvel ezelőtt, 2003-ban debütált a mozikban Underworld (Underworld) címmel. A történet nagyon egyszerű: az ismert világ elől bujdosva, stílusosan, az „alvilág”-ban élnek egymást öldösve a vámpírok és a vérfarkasok. A filmet az amerikai Len Wiseman jegyezte, a rendezés mellett aktívan részt vett a történet kimunkálásában is Kevin Grevioux és Danny McBri-

a vámpírharcos megformálásával óriási lépést tett afelé, hogy a karrierjén lendítsen egy nagyot. A történetet lényegében Selene, azaz Kate Beckinsale varázsolta azzá, amivé egy ilyen „mesének” válnia kell – folytatásos kultuszfilmmé. A fényes és feszes latex, illetve bőrruhák, amelyben az enélkül is vonzó vámpírlány szaladgált és ugrándozott a film egésze alatt, kellő módon felcsigázta a fiatalabb férfigenerációk fantáziáját, amely a készítők egyértelmű célja is volt egyben – ezt lenyilatkozták, nem tagadták. A 22 millió dolláros – mondhatni, alacsony – költségvetésű alkotást amerikai–magyar–német–angol koprodukcióban készítették, és a film jelentős részét magyarországi helyszíneken forgatták. Mellékszerepben feltűnt Görög Zita is, akit annyira megkedvelt a közönség, hogy kihagyhatat-

tén játszott a filmben – tőle született egyetlen lánya –, és összeházasodott a film rendezőjével, akinek az oldalán a mai napig él. A második rész Underworld: Evolúció (Underworld: Evolution) címen került a mozikba, napra pontosan január 20-án (a harmadik rész premierje 23-ára esett), és a producerek tartották magukat a hagyo-

Net-felvételek

de mellett, de a forgatókönyv megírását átengedte ez utóbbinak. A főszerepet az akkoriban épp szárnyait bontogató Kate Beckinsale kapta, akit a nagyérdemű a 2001-es Pearl Harbor – Égi háború c. háborús filmben fedezett fel igazában először. Az angol színésznő élt a lehetőséggel, és Selene,

lanná vált a következő epizódból. A hivatásos ítészek ugyan fanyalogtak, de a siker nem maradt el, 95 milliót hozott a kasszába – következhetett a második rész. A 2006-os folytatásig történt egy s más a színfalak mögött. A főszereplőnő szakított addigi partnerével, Michael Sheennel, aki szin-

mányokhoz, vagyis a sikert biztosító recept filozófiájához, semmin se változtass, ha egyszer már bevált. A befektetett 50 milliós tőkéből 111 milliós bevételt produkáltak, a kritikusok viszont, ha lehetséges, még lejjebb nyomták. Magát a közönségét azonban így is megtalálta, a forgatás

helyszíne pedig ismét Magyarország. Kate Beckinsale eközben az ismert színésznők kategóriájából az elismert színésznők társaságába lépett előre, és olyan filmekben vállalt szerepet, mint a Van Helsing – szinte ugyanazt a karaktert kellett hoznia, mint az Underworldben – vagy az Aviátor. A 2009-es harmadik rész forgatása előtt azonban változásokat eszközöltek a készítők. Az Underworld – A vérfarkasok lázadása (Underworld: Rise of the Lycans) rendezői székébe új ember került. Len Wisemant Patrick Tatapoulos váltotta – Wiseman ugyan producerként maradt a háttérben –, a főszerepet Bill Nighy-ra osztották, Selene karaktere fel sem tűnt a történetben, helyette Sonja, vagyis Rhona Mitra került előtérbe, és az a Michael Sheen, akit Kate lecserélt a rendezőre. A trilógiának indult sorozat harmadik része valójában az előző kettő előzménye, így oldották meg a szerepcseréket – Beckinsale-nek azért a narrátor szerepe kijutott. A 35 milliós befektetés ennek dacára többszörösen megtérült, 91 millió dollárt hozott a konyhára. A második rész kritikai mélypontja után kisebb meglepetést jelentett, hogy nem döngölték földbe a furcsának ható „cselekményvezetés”-t. Ekkoriban mindenki azon ügyködött, hogy

készítsen egy prehistorikus mozit a saját kis történetéről, mintha mindannyian magyarázkodásba kezdtek volna, vagy csak újabb dollármilliókra vágytak. A trilógiának tehát lőttek, érkezik a negyedik darab Kate Beckinsale-lel, új rendezőpárossal egyenesen Svédországból, Máns Márlind és Björn Stein személyében, akik teljesen ismeretlennek számítanak. Egyetlen közös alkotásuk, a Végső menedék (Shelter, 2010) bukás volt a javából, Len Wiseman pedig egyszerre társproducer, társ-forgatókönyvíró és ötletgazda. Az előzetesek alapján ugyanaz várható, mint az előző háromtól, egy dögösen felöltöztetett vámpírnő, aki kaszabol és gyilkol, rengeteg akció effektekkel, kegyetlen vámpírok és vérfarkasok – nem Alkonyat és True Blood! –, és remélhetőleg egy értelmes sztori, amelynek van füle és farka. A forgatás helyszínéül a kanadai Vancouver szolgált, a költségvetés 65 millió dollárra rúg, és a történet középpontjában ismét Selene karaktere áll. Selene tizenkét évnyi fagyasztott állapotban eltöltött raboskodás után ébred, és egy teljesen új világgal találja magát szemben, ahol az emberek tudomást szereztek a vámpírok és a vérfarkasok létezéséről, és háborút indítottak ellenük. A többiről pedig a mozikban… Rajkovics György


31

Tudósítás

2012. január 24. |4. szám

Sokszor a magukét áldozzák Dunaszerdahelyen is megünnepelték a Magyar Kultúra Napját DUNASZERDAHELY – A Csallóköz szívében is megünnepelték a Himnusz születésének napját, azaz a Magyar Kultúra Napját. Közel egyórás színes műsor keretén belül tartották meg az ünnepséget a Vermes-villában január 22-én, a Pázmaneum Társulás és a Kortárs Magyar Galéria szervezésében.

kalmazottak, a műszaki, közgazdász értelmiség együtt az egyszerű emberekkel: munkásokkal, parasztemberekkel ugyanúgy veri, izzítja a vasat most a magyar kultúra kohójában. Köszönet érte nekik és hála. És ezt el kell mondanunk szűkebb környezetünk, Dunaszerdahely esetében is. Sokszor nincsenek megbecsülve a kultúra őrei sem anyagi, sem szellemi elismerés terén

A Pántlika zenekar

Vasárnap megtelt a galéria

A Vermes-villát megtöltő ünneplők először magyar nemzeti imádságunkat, a Himnuszt énekelték el közösen, majd Karaffa Attila, a Pázmaneum ügyvezető elnökének az ünnepi beszédét hallgathatták meg. A szónok kitért az egyetemes magyarság és szűkebb körben a dunaszerdahelyi magyarság feladatára is, azaz magyar kultúra ápolására. „Mi, dunaszerdahelyiek is fontos szerepet töltünk be egyetemes magyar kultúránk, de különösképpen a felvidéki magyar kultúra megőrzésében. Mikor nyelvi, nemzetiségi jogainkat folyamatosan csorbítják és társadalmunkban felüti fejét a közöny, a beletörődömség, akkor szükséges, hogy lássa társadalmunk, igenis van értelme a magyar kultúra ápolásának, igenis van értelme nemzeti identitásunk megőrzésének, igenis van értelme az anyanyelvi oktatásnak!” – fogalmazott az ünnepi beszéd szónoka. Kitért arra az anekdotára is, amely Erkel Ferenccel történt meg a Himnusz megzenésítésekor, valamint a Rákosi-éra alatti új himnusz megírására tett kísérlet kapcsán. „A kultúra kovácsai, vasverői: az óvónők, tanítók, tanárok, mérnökök, közművelődési al-

Vojtík Szimona felvételei

sem. A magukét áldozzák fel, a maguk idejét, még ha bizonytalannak is látszik munkájuk gyümölcse” – emlékezett a kultúra ápolóiról a szónok. Végezetül köszönetet mondott a magyar kultúráért, a magyar nyelvért dolgozó embe reknek és közösségeknek, majd Kodály szavaival búcsúzva: „Nincs megalkuvás magyarságban és művészetben!” kívánt méltóságteljes ünneplést az esthez.

Az ünnepi gondolatok után Rigó Ronald, a győri Széchenyi István Egyetem harmadéves zongoraművész hallgatójának zongorajátéka következett, aki Fryderick Chopin: e-moll etűdjét adta elő. Majd Takács Réka, a Novus Ortus Diákszínpad tagja Ábrányi Emil: Magyar nyelv című versét szavalta el. Őt Iván Péter, a Kortárs Magyar Galéria vezetője követte, aki a dunaszerdahelyi galériát mutatta be a magyar kultúra szolgálatában. Beszédében az energikus és fiatal kulturális vezető úgy fogalmazott, hogy a Kortárs Magyar Galéria fontos szerepet tölt be a város, a szlovákiai magyarság, de az egész egyetemes magyarság történetében egyedülálló művészeti gyűjteményével és sikeres kiállításaival. Szólt többek között a kultúra sanyarú támogatottságáról, amely szomorú tendencia több országban is. Ugyanakkor pozitív hangvétellel

Rigó Ronald Liszt Ferenc a-moll Paganini etűdjét adta elő

nyugtázta, hogy a galéria kuratóriumának és alkalmazottainak munkája magas színvonalú a galéria ala-

Karaffa Attila üdvözölte a résztvevőket

pítása óta. Bemutatta az intézmény gazdag és sokrétű tevékenységét, valamint felhívta a jelenlevők figyelmét a kiállítások melletti különböző rendezvények sokaságára, amelyek által élet költözött a Vermes-villa falai közé. A galéria vezetőjének beszéde után a Pántlika zenekar csallóközi magyar népzenét játszott, majd ismételten Rigó Ronald ült a zongorához, aki Liszt Ferenc a-moll Paganini etűdjét adta elő. A jelenlevők részvételét és a fellépő művészek önzetlen fellépését Karaffa Attila köszönte meg, majd közösen elénekelték a Magyar Kultúra Napja dunaszerdahelyi ünnepségének lezárásaként a Szózatot. (pz)


32

Celebsztorik

Csallóköz

Humorista lesz az énekesből Gyurcsik Tibor (Dunaszerdahely), az X-Faktor énekese hamarosan a Dumaszínházba lép fel egy Michael Buble esttel, és mellette egy kis stand up comedy is kerül az előadásba. Malek Miklós volt mentoráltjától nem áll meszsze a humor, már az X-Faktor alatt is rendszeresen szórakoztatta társait. Nem kell a szomszédba mennie egy kis hülyeségért – ahogy mondta, családi, baráti körben mindig ő a nagy nevettető, Tibor éppen ezért örült annyira a felkérésnek, boldog, hogy az éneklés mellett belekóstolhat a stand up comedy világába is. Előre szólt, hogy készüljenek X-Faktoros társai, mert egy kis pikáns humorral fűszerezve lerántja róluk a leplet. Net-felvételek

2011 legkülönlegesebb sztárházasságai Nem passzolnak össze? 28 évet vártak? Különcök? Előkelők? Ezek voltak 2011 legkülönlegesebb sztárházasságai

Kate Middleton és William herceg Kate Middleton igazán jól házasodott, ezzel a friggyel ő lett Anglia hercegnője április 29-én.

Nancy Shevell és Paul McCartney A Beatles basszusgitárosa szűk családi körben vette feleségül Nancy Shevell-t, az esküvőn mindössze 30-an voltak. A boldogító igent október 10-én Londonban mondta ki a szerelmespár.

Kate Moss és Jamie Hince A gyönyörű szupermodell, Kate Moss és a The Kills gitárosa, Jamie Hince, július 1-jén házasodott össze Angliában.

Reese Witherspoon és Jim Toth Március 26-án a gyönyörű színésznő egy egyedi Monique Lhuillier ruhában fogadott örök hűséget a CAA ügynök Jim Toth-nak. A kaliforniai mennyegzőn 150 családtag és közeli barát vett részt.

Shannon Tweed és Gene Simmons 28 év együttélés és két gyerek után a KISS magyar származású basszusgitárosa elvette feleségül a korábban a Playboyban is szerepelt Shannon-t. A ceremóniát október 1-jén tartották, s közel 400 vendég volt jelen.

Susan Schneider és Robin Williams Az Oscar-díjas színész, Robin Williams október 23-án vette feleségül a grafikus, Susan Schneider-t. Helyszínnek ők is Kaliforniát választották, azon belül a fényűző Meadwood Resort-ot.

Rachel Weisz és Daniel Craig A James Bondot alakító színész, Daniel Craig és a szintén színész Rachel Weisz el akarták titlkolni egybekelüsüket. A menyegző előtt 6 hónapig jártak, miután úgy döntöttek véglegesítik a dolgot és egybekelnek. A ceremónián rajtuk kívül mindössze 4-en voltak jelen.

Összeállította: Wimmer Ilona


TV-műsor 2012. > január 25–31.

2012. január 24. |4. szám

M1 > január 28., szombat, 0.45

Ellopott élet

33

A 17 éves Graziella Campagna egy eldugott szicíliai faluban él szüleivel és testvéreivel, és a közeli kisváros mosodájában kezd el dolgozni. Egy decemberi estén azonban a család hiába várja őt haza a munkából, csak a holttestét találják meg néhány nap múltán a közeli várrom tövében. A csendőrség csak ímmel-ámmal lát a nyomozáshoz, ám Graziella bátyja, Pietro – aki maga is csendőr – megfogadja, hogy felkutatja testvére gyilkosát. A valóságban 1985-ben megtörtént bűnügyben 2004-ben született az első fokú ítélet. Rendezte: Graziano Diana Szereplő(k): Guia Jelo La vita rubata, olasz filmdráma, 109 perc, 2008

VIASAT3 > január 28., szombat, 21.00

Könnyed erkölcsök

John konzervatív, felsőosztálybeli angol család egyetlen sarja, akinek érdekházasságától reméli a mama, Veronica a família sorsának jobbra fordulását. A fiatalember azonban Dél-Franciaországban találkozik egy életrevaló amerikai nővel, Laritával, és hirtelen elhatározással összeházasodnak. A fiatalok Angliába utaznak, John szüleihez. Veronica az első pillanattól fogva ellenségesen fogadja menyét, akiben a laza erkölcsű, szabályokat áthágó, számító nőszemélyt látja. Rendezte: Stephan Elliott Szereplő(k): Ben Barnes, Jessica Biel Easy Virtue, angol vígjáték, 93 perc, 2008

M1 > január 26., csütörtök, 22.30

Az elszánt diplomata

Olivia Wilde RTL KLUB > január 28., szombat, 22.30

Végzetes kitérő Észak-Kenyában meggyilkolják Tessa Quayle politikai aktivistát. A nyomok szenvedélyből fakadó, erős felindultságban elkövetett bűntényre utalnak. Az asszony férje, a szelíd természetű Justin, a Brit Kormány-megbízotti Hivatal munkatársa életében először cselekvésre szánja el magát. Lelkiismeretfurdalástól űzve, és a felesége hűtlenségéről szóló pletykáktól megrendülten beleveti magát a nyomozásba, hogy megtudja, mi történt. Hamarosan összeesküvés nyomára bukkan, amely már eddig is ártatlan életeket követelt, és most már az ő életét is fenyegeti.

Egy helybelieket és turistákat szállító ütött-kopott busz veszélyesen navigál Brazilia dzsungelének kanyargós útjain – azután felborul az út mellett és bizonytalanul billegve, egy sziklafal peremén köt ki. A buszon levők mindegyike azonnal kimenekül, és alighogy ezt megteszik, az öreg, behemót túlbillen a peremen és nagy robajjal a semmibe zuhan. Fiatal, huszonéves utazók a buszról, egy távoli tengerparti városban rekednek, ahol lassan felfedezik, hogy a strandok fehér homokja és a buja dzsungelek egyre sötétebb, nyugtalanítóbb titkokat rejtenek. Ahogy egyre beljebb kerülnek a dzsungelbe, annál rémisztőbb dolgok történnek velük.

Rendezte: Fernando Meirelles Szereplő(k): Ralph Fiennes, Rachel Weisz The Constant Gardener, német—angol filmdráma, 124 perc, 2005

Rendezte: John Stockwell Szereplő(k): Olivia Wilde, Josh Duhamel Turistas, amerikai horrorfilm, 93 perc, 2006


34 TV2

RTL Klub

6.00 Babavilág 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka. Magazin 9.15 Stahl konyhája 9.20 Babapercek 9.25 Teleshop 11.00 Régi jó cimborák 2. – A folyó kalóza Amerikai film 13.10 Eva Luna (91.) 14.10 Ezo Tv 15.20 Rex felügyelő 16.20 La Pola (41.) 17.20 Update-konyha 17.25 Eva Luna (92.) Victoria a férjére tereli a gyanút, hogy ő rabolta el a kisfiút. Eva ennek hatására egyre jobban hisz Leonardonak, aki feljelentést is tesz a rendőrségen. 18.30 Tények 19.30 Aktív 20.30 Jóban Rosszban Andrea és Füredi egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Kardos felelőtlensége miatt Roland egyre jobb helyzetbe kerül. 21.05 Ki nevel a végén? Amerikai film Fsz.: Adam Sandler 22.55 Doktor House Megmentők Amerikai sorozat 23.55 Aktív (ism.) 0.55 Tények este 1.30 EZO TV

6.10 Trendmánia 6.45 Fókusz reggel 7.35 Reflektor reggel 7.45 Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai 9.20 Második esély 10.20 Top Shop 12.15 Asztroshow 13.15 A szív útjai 14.20 Trükkös halál Kanadai–am. filmsorozat 15.15 Sue Thomas – FBI (amerikai) 16.15 Az éden titkai 17.20 Sarokba szorítva Amerikai sorozat 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.20 Barátok közt 21.00 ValóVilág: Aréna 22.10 ValóVilág: Kihívás (élő) 23.05 Gyilkos elmék A mestermű Amerikai sorozat Dr. Reid és Rossi egy előadássorozat keretében a legjobb egyetemeken toboroznak ügynököket az FBI számára. Az egyik ilyen alkalommal a Rotchild professzorként bemutatkozó férfi lerohanja Reidet és azt állítja, megölt hét nőt, és még öt embert meg fog ölni, ha csak a profilozó meg nem fejti a rejtélyt. 24.00 Reflektor 0.15 Figyel a tenger Japán film

M2 15.25 Múlt-kor 15.55 Zegzugos történetek 16.20 Mindentudás Egyeteme 17.10 English 4U 17.40 Família Kft. 18.05 Angyali érintés 18.50 Esti mese 19.15 Veszélyes szerelem Am. sorozat (6.) 20.00 Híradó, sport 20.35 Rocca parancsnok Olasz sorozat (3.) 21.25 Maradj talpon! 22.20 Stingers (ausztrál) 23.05 Drága doktor úr Olasz sorozat 24.00 Az este 0.30 Viszlát, elvtársak! 1.25 Sant´Angelo – Egy kórház hétköznapjai Olasz sorozat

Csallóköz

Tv-műsor > 2012. január 25. > Szerda

Viasat 3 14.40 C. S. I. – A helyszínelők (amerikai) 15.35 Nyomtalanul (am.) 16.25 Miami Vice (am.) 18.25 Gordon Ramsay – A konyha ördöge 19.20 Jó barátok (am.) 20.15 Két pasi... (am.) 21.10 Mindhalálig (am.) Alain Moreau sokáig nem is sejtette, hogy valahol a világban él egy ikertestvére. Ám amikor rátalál, már késő, a férfi halott – meggyilkolták. 23.00 C. S. I. – A helyszínelők (amerikai) 23.55 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék 0.50 Műsorismétlések

Duna TV

M1 5.55 Ma reggel 9.05 Afrika gyöngyszeme (portugál) 10.00 Magyarország, szeretlek! 11.10 Útravaló 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 12.25 Kárpát expressz 12.55 Nemzetiségi magazin 13.55 Most a Buday! 14.25 Gasztroangyal 15.20 Angyali érintés (am.) 16.10 Veszélyes szerelem 16.55 MM 17.45 Család csak egy van II. 22/6. 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.15 Párizsi helyszínelők: A látszat csal 21.00 On the Spot: Egyiptom (dok.) A dokumentumfilmsorozat legújabb részében Eszter és András a holtak városától a Tahrir térig kalauzolja a Spektrum nézőit, ahol együtt tüntettek a szabadságért az önszántukból csadort viselő muzulmán nők és a rasztás hajú művészek, akik egy modernebb országot álmodtak maguknak. De vajon milyen ország lesz Egyiptomból egy felforduló arab világ közepén, több mint 30 év korrupció után? 21.55 Az este 22.30 KorTárs 23.00 Viszlát, elvtársak! Francia–német– magyar–lengyel– cseh dok.-film (4.) 23.55 Zegzugos történetek 0.25 Sporthírek

ATV 11.30 11.55 12.25 14.55 15.30 16.15 16.30 16.55 17.05 17.55 19.25 20.40 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 23.55 0.20

Laci bácsi konyhája Híradó Tempó Otthon Tv Start! Start plusz Kaschmir Gold Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Kálmán Olga műsora Hírek A tét Közéleti műsor Híradó Világhíradó 700-as klub Közéleti magazin Hazai turizmus Híradó Világhíradó

6.35 Kisváros (ism.) 7.40 MacGyver (am.) 8.35 Térkép 9.00 Reklámőrültek 10.00 Család-barát 11.00 Nemzetiségi magazinok 12.00 Híradó 12.20 Kívánságkosár 14.15 Munka-társ 14.45 Önök kérték! 15.40 Bábel tornya (3.) Magyar ismeretterjesztő film 16.35 Ízőrzők: Hegykő 17.15 Kisváros (103.) 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.00 Híradó, sporthírek 20.30 Emma. 4/3. Angol sorozat 21.20 Híradó 21.30 Helló, goodbye! Francia film Alain és Gisele megállapodott középkorú házaspár. Párizsban élnek, gyönyörű otthonuk, kiváló munkájuk van, az életükben minden rendben van egészen addig a napig, míg fiúk meg nem nősül. Hirtelen rájönnek, hogy az életük üressé vált, valami újra lenne szükségük. 23.05 Dunasport 23.10 Az idő fényképe Magyar dok.-film 23.55 Koncertek Az A38 hajón 0.50 Vers

HBO 6.00 Ikrek Francia filmdráma 7.40 Coraline és a titkos ajtó (am.) 9.20 Brooklyni rablás (am.) 10.40 Arany Glóbuszdíjátadás 12.45 Terápia 17. (cseh) 13.10 A hallgatás köteléke Amerikai filmdráma 14.35 Visszanyal a plágium Amerikai vígjáték 16.00 Dr. Dolitte Am.–kanadai vígjáték 17.25 Terápia 18. (cseh) 17.55 A paripa (am.) 20.00 Egy lányról Angol dráma 21.40 Keleti szél Kínai filmdráma 23.30 Röppentyűöv Amerikai vígjáték 1.05 A szobatárs Amerikai thriller

0.15 > RTL KLUB Figyel a tenger

Oshin, a szépséges fiatal gésa megmenti a szamuráj Fusanosuke életét. A férfi képtelen elfelejteni a lányt és rendszeresen látogatja. Oshin minden figyelmeztetés és társadalmi különbség ellenére bízni kezd a szerelmükben, társnői segítségével felhagy a munkával. Egy nap azonban Fusanosuke boldogan újságolja, hogy megnősül, és apja választottját veszi el. Oshin összeomlik, ám váratlanul betoppan az életébe az igaz szerelem. Rendezte: Kei Kumai, Nagiko Tôno Szereplő(k): Misa Shimizu Japán film, 119 perc, 2002

Markíza 6.00 Telereggel 8.40 Monk VII. (am.) 9.25 Cobra 11 XIV. 11.05 Utazás a föld mélyére (kanadai) 12.40 Nyomtalanul VI. 13.30 Las Vegas I. (am.) 14.20 Monk VII. (am.) 15.05 Hírek 15.10 Míg a halál el nem választ (am.) 16.00 NCIS III. (am.) 17.00 Híradó, Reflex 18.00 Hírek 18.05 Két pasi, meg... 19.00 Híradó, Sport 20.15 A tökéletes pasi (am.) A vonzó Jean Hamilton egyedülálló anyaként remekül állja a sarat, úgy neveli két lányát, hogy nem csak szülő, de barátnő is egyben. 22.15 Feleségcsere 23.30 Hírek 23.50 A lányom nem gyilkos (am.)

STV1 12.10 Női klub 13.35 Szemtől-szembe 14.25 Vad angyal Argentin sorozat 15.15 A kétarcú Anna Olasz sorozat 16.00 Hírek négykor 16.30 Viharos szerelem V. 17.20 Konyhaséfek háborúja 17.50 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.45 Sporthírek 20.05 Családi ügy (am.) 21.55 Dr. House VI. 22.40 Éjszakai hírek 22.53 Sporthírek 23.05 Maigret felügyelő 0.35 A kétarcú Anna 1.20 Családi ügy (ism.)

JOJ 13.30 C.S.I.: New York-i helyszínelők VII. 14.20 Gyilkos elmék II. 15.15 C.S.I.: New York-i helyszínelők V. 16.10 Hivatásosok VI. 17.00 Híradó ötkor 17.25 Családi panzió 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó 20.15 Panelházi történetek IX. Szlovák sorozat 21.15 Dr. Csont VI. Amerikai sorozat 22.10 C.S.I.: Miami helyszínelők VIII. Amerikai sorozat 23.15 Hawai Five–0 0.10 C.S.I.: Las Vegas-i helyszínelők V. Amerikai sorozat 1.40 Speciális egység I. 3.05 Hazudj, ha tudsz! I. Amerikai sorozat

STV2 14.00 15.40 15.55 16.30 17.00 17.30 18.00 18.30 18.45 18.55 20.55 21.30 21.55 22.10 23.05 23.35 0.15 0.55

Az est témája Közlekedési magazin Magyar magazin Fókusz – a pénz Idősek klubja Regionális napló Elvesztett otthon Esti mese Správy-Hírek Női kosárlabda Európa liga Az ajtó mögött Hozzászólások Hivatás Hideg éghajlat Szlovák film Művészet 2012. Vizuális művészet ČT – híradó Hírek Kulturális körkép


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 11.15 Titkok szigete Dán–svéd film 13.10 Eva Luna (92.) 14.10 Ezo Tv 15.20 Rex felügyelő 16.20 La Pola (42.) Kolumbiai sorozat 17.20 Update-konyha 17.25 Eva Luna (93.) Laurita számon kéri Evát, hogy miért tette mindezt az apjával, aki soha senkinek nem ártott, pláne nem Evának. Marisol közben megünnepli a szerződését az ügynökével, de a táncos múltjáról hallgat. 18.30 Tények 19.30 Aktív 20.30 Jóban Rosszban Kardos beleegyezik Roland ötletébe, s úgy tűnik, a Fehér fiú gond nélkül veszi az akadályokat. Közben Betty Barbarának panaszkodik Tamás atyáról. Füredi pedig Kristófnak vall az érzéseiről... 21.05 Bumeráng Amerikai vígjáték Fsz.: Eddie Murphy 23.20 Aktív 0.20 Tények este 0.55 EZO Tv

6.10 6.45 7.35 7.45

Törzsutas Fókusz reggel Reflektor reggel Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai 9.20 Második esély 10.20 Top Shop 12.15 Asztroshow 13.15 A szív útjai 14.15 Trükkös halál Kanadai–am. film 15.15 Sue Thomas – FBI (amerikai) 16.15 Az éden titkai 17.20 Sarokba szorítva 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.20 Barátok közt 21.00 ValóVilág 22.10 Dr. Csont (am.) Egy önkéntes tűzoltót gyilkolnak meg, ám Boothnak összeférhetetlenség miatt ki kell szállnia a nyomozásból: személyesen ismerte az illetőt, és ellenfelek is voltak a hokipályán. 23.15 Tudorok (4.) Kanadai–ír sorozat Henrik útnak indítja Margitot a spanyol királyhoz. A hajón Margit enged Charles Brandon csábításának, ami csak tovább nehezíti a köszvényes és vén vőlegény elfogadását. 0.30 Reflektor

6.00 Ma reggel 9.05 Afrika gyöngyszeme (portugál) 9.55 Vilmos herceg és Catherine – A királyi esküvő Amerikai dok.-film 11.10 Párizsi helyszínelők (ism.) 12.00 Híradó 12.25 Kárpát expressz 12.55 Nemzetiségi magazin 13.50 Angi jelenti Angi a mélyben 14.20 Négy szellem 15.20 Angyali érintés 16.10 Veszélyes szerelem (7.) Az ifjú pár 16.55 MM: A család 17.45 Család csak egy van II. (7.) 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.15 Elcserélt lányok Miután Kennish-ék tudomást szereznek róla, hogy Toby-nak köze volt a vizsgadolgozat ellopásához, a fiú elhatározza, hogy feladja magát, és nem hagyja, hogy Wilke egymaga vigye el a balhét. Bay és Emmett tovább folytatják a kutatást a lány apja után Am. sorozat (7.) 21.00 DTK 21.55 Az este 22.30 Az elszánt diplomata Angol–német film 0.35 Sporthírek

6.40 7.40 8.35 9.05

Kisváros (ism.) MacGyver (am.) Térkép Emma (3.) Angol sorozat 10.00 Család-barát 11.00 Nemzetiségi magazinok 12.00 Híradó 12.20 Kívánságkosár 14.15 Élő népzene 14.40 Szerelmes földrajz 15.15 Törzsasztal 16.10 Veszélyben 16.40 Az autózás legendái (5.) 17.15 Kisváros (104.) 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.30 Nyolc évszak (4.) Magyar sorozat 21.35 Hírek 21.40 Te rongyos élet Magyar film 1951-ben vagyunk, Sziráky Lucy csinos, ambícióval teli operettszínésznő. Szépen ívelő karrierjét keresztbe töri a kitelepítés. Volt férje grófi rangja miatt el kell hagynia a fővárost. Számára kétszeresen is nehéz a beilleszkedés a kényszerű, falusi életbe. 23.30 Dunasport 23.35 Koncertek az A38 hajón 0.30 A túlpart – Fehér éjszakák Filmetűd

M2

Viasat 3

ATV

HBO

15.25 Aranymetszés 16.20 Mindentudás Egyeteme 17.10 English 4U 17.35 Família Kft. 18.00 Angyali érintés 18.50 Esti mese 19.15 Veszélyes szerelem 20.00 Híradó, sport 20.35 Műkorcsolya Eb: Jégtánc 22.10 Maradj talpon! 23.05 Stingers (ausztrál) 23.55 Drága doktor úr 0.45 Az este 1.15 A megmentő (szovjet) Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két barát. Az egyik tanár lett, a másik rendező. Amikor a tanár 33 éves lesz, a rendező elhatározza, hogy meglepi egy filmmel, melyet róla és a tanítványairól forgat.

35

Tv-műsor > 2012. január 26. > Csütörtök

2012. január 24. |4. szám

14.40 C. S. I. (amerikai) 15.35 Nyomtalanul (am.) A csapat megállapítja, hogy egy korábbi bűnöző tevékenységben való részvétel és egy bebörtönzött elítélt meglátogatása vezetett egy nő eltűnéséhez. 16.25 Miami Vice (am.) 18.25 Gordon Ramsay – A konyha ördöge 19.20 Jó barátok (am.) 20.15 Két pasi... (am.) 21.10 C. S. I.: New York-i helyszínelők (am.) 22.05 Esküdt ellenségek – Los Angeles 22.55 C. S. I. (amerikai) 23.50 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék

11.30 11.55 12.25 15.30 16.15 16.35 17.05 17.55 18.30 19.25 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 23.55 0.20

Laci bácsi konyhája Híradó Fórum Start! Start plusz Doktor úr. Egészségügyi magazin Fórum Híradó Világhíradó Egyenes beszéd Húzós Rónai Egon műsora Híradó Világhíradó 700-as klub Közéleti magazin Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Késő esti híradó Világhíradó

6.00 8.00 9.40 10.45 11.25 13.05 14.40 16.25 18.00 18.25 20.00 21.40 23.20 1.05

A Vasember 2. (am.) Lottószelvény (am.) Scooby Doo (am.) Terápia 18. (cseh) Ahol a vadak várnak Amerikai kalandfilm Drágám, a kölykök összementek (am.) Ondine (ír–amerikai) Ő a megoldás (am.) Terápia 19. Cseh filmdráma Hacsi – A leghűségesebb barát Am.–angol film Romantikus lelkek Amerikai vígjáték Vik Muniz. Brazil– angol dok.-film Micmacs Francia vígjáték Becstelen Brigantyk Amerikai–német filmdráma

21.05 > TV2 Bumeráng

A kozmetikai cég marketingigazgatója, Marcus Graham sikeres ember, sikert sikerre halmoz a tárgyalóteremben és a hálószobákban egyaránt. Azaz az üzleti élet mellett nagy hódolója a szép nőknek, akik kivétel nélkül viszonozzák érzelmeit. Az édes életről azonban hamar le kell mondania, mert női főnököt kap, aki nemcsak az irodában tart igényt a férfi szolgálataira. Rendezte: Reginald Hudin Szereplő(k): Eddie Murphy, Halle Berry Amerikai vígjáték, 118 perc, 1992

Markíza 6.00 Telereggel 8.40 Monk VII. (am.) 9.25 Cobra 11 XIV. 11.05 Walker, a texasi kopó (am.) 12.40 Nyomtalanul VI. 13.30 Las Vegas I. (am.) 14.20 Monk VII. (am.) 15.05 Hírek 15.10 Míg a halál el nem választ (am.) 16.05 NCIS III. (am.) 17.00 Híradó, Reflex 18.00 Hírek 18.05 Két pasi meg... Amerikai sorozat 19.00 Híradó, Sport 20.15 Árnyak városa 2 Szlovák krimisorozat 21.30 Világbéke (am.) 23.15 Éjszakai híradó 23.40 NCIS VIII. (am.) 0.35 Walker, a texasi kopó 2.10 Hope & Faith (am.)

STV1 13.35 Ki mondja az igazat? Szórakoztató showműsor 14.25 Vad angyal 15.15 A kétarcú Anna 16.00 Hírek négykor 16.15 Sporthírek 16.30 Viharos szerelem V. 17.20 Konyhaséfek háborúja 17.50 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Hírek 20.05 Vér és rózsa (3.) Olasz drámasorozat 21.35 Dr. House VI. 22.20 Éjszakai hírek 22.45 Büntető zászlóalj Orosz sorozat 23.30 Maigret felügyelő 1.00 A kétarcú Anna

JOJ 14.20 Gyilkos elmék II. 15.15 C.S.I.: New York-i helyszínelők V. 16.10 Hivatásosok VI. 17.00 Híradó ötkor 17.25 Családi panzió 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, Sporthírek 20.15 Panelházi történetek IX. 21.15 Dr. Csont V. (am.) 22.15 Ártatlanok Ivan nem tudja elfogadni a fiatalok szerelmét. Úgy véli, ha Patrik nem tartja őt az apjának, adja vissza a pénzt, amit a vállalkozásához adott neki. 23.15 Breakout Kings 2.35 Gyilkos számok IV. 18/1. Amerikai sorozat

STV2 14.35 Vallási magazin 15.05 Az én történetem: Werner Oder története 15.30 Halászmagazin 15.55 Roma magazin 16.30 Fókusz – a jog 17.00 Integrálj 17.30 Regionális napló 17.55 Japán 2. (dok.-film) 18.30 Esti mese 18.35 Hana Meličková 18.45 Halali 19.00 Hírek 19.40 Správy-Hírek 21.30 Hozzászólások 21.55 Este a lámpa alatt 1.00 ČT-híradó 1.40 Hírek 2.20 Kulturális körkép


36 TV2 6.00 6.25 7.00 9.35 9.40 9.45 11.20

13.10 14.10 15.20 16.20 17.20 17.25

18.30 19.30 20.30

21.05 23.15 0.15 0.50

Csallóköz

Tv-műsor > 2012. január 27. > Péntek RTL Klub Alexandra-pódium Tények reggel Mokka Stahl konyhája Babapercek Teleshop Szavak és érzések Amerikai film A tizenegy éves Eliza családjában mindenki a saját gondjával van elfoglalva. Szülei a házassági problémáik elől a munkába temetkeznek, bátyja zenei tehetség, de bezárkózik a maga kamasz világába. Elizáról kiderül, hogy érzéke van a helyesíráshoz. Eva Luna (93.) Ezo Tv Rex felügyelő La Pola (43) Update-konyha Eva Luna (94.) Eva sokat gondolkodik, majd rájön, hogy az anyjuk igazat mondhatott. Daniel óvadékkal szabadul, és mindent megtesz, hogy bizonyítsa az igazát. Julio felhívja Marcelát. Tények Aktív Jóban Rosszban Várnagy Előd megérkezik Csillagkútra… Kémjátszma Am.–német film Aktív Tények este Ezo Tv

M2 16.00 Sírjaik hol domborulnak... 16.25 Mindentudás Egyeteme 17.20 English 4U 17.45 Família Kft. 18.10 Angyali érintés 18.55 Esti mese 19.20 Veszélyes szerelem 20.05 Híradó, sport 20.35 Műkorcsolya Eb Párosok versenye 22.30 Maradj talpon! 23.20 Stingers (am.) Church egy gyilkosság ügyében nyomoz titokban, és ennek kapcsán kerül a látókörébe a helyi maffia egyik vezető csoportja. Bár kiderül, hogy a férfi megölésének nincs köze a maffiához... 0.10 Drága doktor úr! Olasz sorozat

6.10 6.45 7.35 7.45

Havazin Fókusz reggel Reflektor reggel Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai 9.20 Második esély 10.20 Top Shop 12.15 Asztroshow 13.15 A szív útjai Török sorozat 14.15 Trükkös halál Kanadai–am. film Angie kiborul, amikor kiderül, hogy az a rendező forgatja az új filmet, aki az apja haláláért felelős. Az egyik akciójelenet során azonban tragikus baleset történik, a rendezőre rázuhan több mázsányi, vízzel teli hordó. A gyanú Angie-re terelődik. 15.15 Sue Thomas – FBI (amerikai) 16.15 Az éden titkai Görög sorozat 17.20 Sarokba szorítva Amerikai sorozat 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.20 Barátok közt 21.00 ValóVilág: Aréna 22.10 CSI – Miami helyszínelők (am.) Tripla élvezet 23.15 Ments meg! A túlvilág Amerikai sorozat 0.15 Reflektor 0.30 Törzsutas 0.55 Odaát (am.)

Viasat 3 14.40 C. S. I.: Miami helsyínelők (am.) 15.35 Nyomtalanul (am.) 16.25 Miami Vice (am.) 18.25 Gordon Ramsay – A konyha ördöge 19.20 Két pasi... (am.) 19.50 Vérmes négyes (am.) 20.45 Mike és Molly (am.) 21.10 Törjön ki a frász (am.) Frank Bannister kisstílű szélhámos, aki az emberek félelmét kihasználva akar meggazdagodni. Partnerei tökéletesek ehhez a munkához: olcsón dolgoznak, szolgálatkészek és halottak! A három csirkefogó kísértet segítségével Frank, mint szellemirtó jól megszedi magát. 23.10 Filmismétlések

Duna TV

M1 5.55 Ma reggel 9.05 Afrika gyöngyszeme (portugál) 10.00 DTK 10.55 Babuka és a purgálás (francia) 12.00 Híradó 12.25 Kárpát expressz 12.55 Roma kultúra 13.25 Esély 13.55 Valóságos kincsesbánya 14.25 Elcserélt lányok Am. sorozat (7.) 15.10 Angyali érintés Monica felkeresi Mr. McKenna-t, egy tévétársaság vezetőjét, aki nem lepődik meg az angyalként való bemutatkozáson, úgy tűnik, már régebben is próbálkoztak ezzel nála. 15.55 Veszélyes szerelem Amerika sorozat 16.45 MM: Az egészség 17.45 Család csak egy van II. (ausztrál) 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó, sport 20.15 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán 21.10 Mindenből egy van 22.05 Az este 22.40 Négy szellem 23.35 Családom és egyéb emberfajták. 24/16. 24.00 Melissa és Joey (2.) Joe vissza akarja szerezni lapos képernyős tévéjét az ex-nejétől. Eközben Melissa bele akar vágni egy új kapcsolatba, ami nem egyszerű, tekintve, hogy Joe is bent lakik a házban. 0.25 Sporthírek 0.30 Kylie 2008

ATV 11.30 11.55 12.30 15.30 16.15 16.35 17.05 17.55 18.55 19.25

20.45 21.55 22.15 22.30 23.05 22.55 0.20

Laci bácsi konyhája Világhíradó Fórum Start! Start plusz Halra, magyar Fórum Híradó Híradó Egyenes beszéd Kálmán Olga műsora Mindentudás Egyeteme 2.0 Híradó Világhíradó 700-as klub Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Késő esti híradó Világhíradó

6.35 7.40 8.35 9.00 10.00 11.00 12.00 12.20 14.15 14.45 15.10 16.05 16.10 16.40 17.15 18.00 18.30 19.00 19.30 20.30 21.20 21.30

23.05 23.10 0.15

Kisváros (ism.) MacGyver (am.) Térkép A világ felfedezése Család-barát Nemzetiségi magazin Híradó Kívánságkosár Nyelvőrző Pannónia három keréken A nagy tevefuttatás Kisenciklopédia Ízőrzők Emlékezzünk... Magyar dok.-film Kisváros (105.) Híradó Közbeszéd Térkép MacGyver (am.) Sólyom és a galamb Híradó Nicky családja Cseh–szlovák dokumentumfilm Nicholas Winton 1939-ben, teljesen egyedül, minden hivatalos segítség és támogatás nélkül megszervezett és megmentett 669 kisgyermeket a II. világháború alatt. A legnehezebb a szülők meggyőzése volt arról, hogy engedjék el egyedül gyermeküket Nagy-Británniába, mert ez az egyetlen lehetőség, hogy életben maradhassanak. A zsidó gyermekeket végül sikerült biztonságosan, vonaton Nagy-Britanniába szállíttatnia. Dunasport A félelmen túl (olasz) Pergolesi: Stabat Mater

HBO 6.00 Alvin és a mókusok 2. Am. anim. film 7.25 Rémségek kicsiny boltja (am.) 9.00 Bűnösnek nyilvánítva Am. életr. dráma 10.30 Egy egyedülálló férfi Amerikai filmdráma 12.10 Terápia 19. Cseh filmdráma 12.35 Chéri (am.–német) 14.05 Keserédes Thaiföldi–am. film 15.55 Európai Filmdíjátadás 2011 17.30 Filmmagazin 18.00 Terápia 20. (cseh) 18.30 Georgia O’Keeffe Amerikai dráma 20.00 Van ott valaki? Angol filmdráma 21.35 Red (am.) 23.25 Válaszcsapás 7–8. Ang. akciófilm-sorozat

21.05 > JOJ Végítélet

Három évtizeddel ezelőtt halálos vírus ütötte fel a fejét Nagy-Britanniában. Milliók haltak meg, a kormány végső megoldásként fallal zárta el a külvilágtól a fertőzött lakosságot, így sikerül lokalizálni a járványt. Ám a gyilkos kór most újra felbukkant Londonban, végpusztulással fenyegetve az országot. A Sinclair őrnagy vezette elit kommandó kapja a feladatot, hogy hatoljon be az évtizedek óta elzárt területre és próbálják megtalálni a gyilkos vírus ellenszerét. Rendezte: Neil Marshall Szereplő(k): Bob Hoskins, Emma Cleasby Angol akciófilm, 125 perc, 2008

Markíza 6.00 Telereggel 8.40 Monk VII. 9.25 Cobra 11 11.05 Past Lies Kanadai filmdráma 12.40 Nyomtalanul VI. 13.30 NCIS VIII. (am.) 14.20 Monk VII. (am.) 15.05 Hírek 15.10 Míg a halál... (am.) 16.05 NCIS III. (am.) 17.00 Híradó, Reflex 18.00 Hírek 18.05 Két pasi meg... 19.00 Híradó, Sport 20.15 Volt egyszer egy igazság (am.) Mikor egy zsaru egy utcai lövöldözés során életét veszti, a rendőrség nem indít nyomozást. Nem így Simon Ballister, a fiatal áldozat apja. 22.00 Halálos fegyver 3. Amerikai film 0.20 XIII. – Az összeesküvés. Francia–kanadai film

STV1 13.35 14.25 15.15 16.00 16.15 16.25 17.15 17.50 18.20 19.00 20.05

Együtt jártunk Vad angyal A kétarcú Anna Hírek négykor Sporthírek Viharos szerelem V. Géniusz Párbaj Öten öt ellen Hírek, Sporthírek Poplegendák: Olympic 22.05 Éjszakai híradó 22.30 A Ted Bundy sztori Kanadai–amerikai filmdráma Ann figyelmét egy titokzatos gyilkosságsorozat köti le, melynek áldozatai kivétel nélkül nők, akik Utahtól Seattle-ig államokszerte tűntek el. 23.55 Műsorismétlések

JOJ 15.15 C.S.I.: New York-i helyszínelők V. 16.10 Hivatásosok VI. 17.00 Híradó ötkor 17.25 Családi panzió 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó 20.15 Londoni csapás Amerikai–angol– cseh akció– vígjáték Fsz.: Jackie Chan 22.40 Végítélet (angol) 1.05 A kör (amerikai) Az egész úgy kezdődik, mint egy újabb nagyvárosi legenda – mindenki egy rémálomszerű videókazettáról suttog, amely hét nap múlva halált hoz arra, aki megnézi.

STV2 13.15 Zsidó kultúra nyomában 13.50 Idősek klubja 14.20 Integrálj 14.50 Gyógyászat 15.55 Szemtől szembe 16.30 Fókusz – a család 17.30 Regionális napló 18.00 Telehétvége 18.30 Esti mese 18.40 Pavol Hrúz 19.00 Hírek 19.40 Správy-Hírek 20.00 Jambaru, Okinawa élet az őserdőben 20.55 Família 21.30 Hozzászólások 22.00 Cseh szeretkezés 22.25 Ragtime (amerikai) 0.55 ČT-híradó 1.35 Hírek


TV2 6.00 6.25 10.30 11.00 11.30 12.30

13.30

14.00 14.30 15.30 16.30 17.30 18.30 19.00 19.35 22.05 24.00

1.50

Látlelet a Földről TV 2-matiné Babavilág 9 hónap. Magazin Egy tini naplója Gyilkos számok Két FBI ügynököt meggyilkolnak egy bankrablás során. Az eset súlyossága miatt pedig Don csapatát hívják az ügy felderítéséhez. Eközben Charlie és Amita azon kezdenek el aggodalmaskodni, hogy Larry nem akar részt venni a genfi konferencián. TopSpeed Motorsport magazin AutóGuru Xena (am.) Bűbájos boszorkák (am.) 13-as raktár Angol sorozat Hawaii Five-0 Tények Magellán A mag. Amerikai– angol film D-Tox (am.) A replikáns (am.) Megszökött Garrotte, a Fáklya néven elhíresült, tébolyult sorozatgyilkos. Csupán Jake Riley képes arra, hogy elkapja, ám ezúttal a siker elmarad, a hullák száma pedig csak egyre nő. Ezo Tv

M2 13.30 12 hónap az erdőn 13.55 Kántor (4.) Magyar sorozat 15.00 Műkorcsolya Eb Férfiak versenye 17.00 Magyarország története 17.25 Európa pályaudvarai 17.55 Mi micsoda Bányászat – A Föld kincsei (dok.) 18.25 Gyerekeknek 19.10 Szerelmem, Afrika 20.00 Híradó 20.35 Műkorcsolya Eb Nők versenye 22.30 Corrina, Corrina Amerikai film 0.25 Gasztroangyal 1.15 Montalbano felügyelő: Papírhold Olasz sorozat

37

Tv-műsor > 2012. január 28. > Szombat

2012. január 24. |4. szám

RTL Klub

M1

Duna TV

6.10 Top Shop 7.00 Kölyökklub 10.00 Boci és Pipi 10.30 Asztroshow 11.25 Házon kívül 12.00 Autómánia 12.40 Női kézilabdamérkőzés (élő) 14.20 A-Ha. Magyar animációs film 14.25 Eltűntnek nyilvánítva(am.) 15.25 Őslények kalandorai (angol) 16.25 Michael (am.) Michael angyal ugyan, de első látásra inkább egy élvhajhász pasihoz hasonlít. Isteni küldöttként háromnapos borostával, lecsatolható angyalszárnyakkal és olthatatlan éhséggel érkezett a Földre. 18.30 Híradó 19.00 Fókusz plusz 19.30 Taxi 2. Francia film 21.20 ValóVilág 22.30 Végzetes kitérő Amerikai horror 0.25 Hallgatási fogadalom Francia film Dr. Joachim Ferrer erőszakos múltjától menekülve, lelkében egy mélységes titokkal az egyházban talál vigasztalást. Egy nap fiatal karmelita nővért szállítanak kórházába. A megmagyarázhatatlan fájdalmaktól és hallucinációktól elgyötört Sarah szörnyű titkot őriz. 2.05 Fókusz plusz

6.25 Anno 6.55 Ma reggel 9.00 Delta 9.30 Mozdulj! 10.00 Aranymetszés 10.55 Angi jelenti 11.30 Most a Buday! 12.00 Hírek 12.05 Múlt-kor 12.35 Zöld tea 13.05 Családom és egyéb emberfajták (16.) 13.30 Melissa és Joey Am. sorozat (2.) 13.55 A fagy birodalma 14.45 Corrina, Corrina Amerikai film Amikor Corrina elfoglalja új házvezetői helyét, a Singer-házra többé rá sem lehet ismerni. Mollyt, aki édesanyja halála óta egy szót sem szólt, mintha kicserélték volna. 16.40 A Szövetség Biblia-vetélkedő 17.35 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat. Sorsolások 19.30 Híradó este 20.15 A Dal. Eurovízió 2012 – Hazai elődöntő 22.00 Fehér tenyér Magyar film 23.45 Ketten Polyák Lilla és Homonnay Zsolt lemezbemutató koncertje 0.40 Sporthírek 0.45 Ellopott élet Olasz filmdráma

6.00 Gyerekeknek 8.05 Daktari (am.) 9.00 A szeleniták titka, avagy utazás a Holdra (francia) 10.15 Egészség 10.45 Univerzum 11.40 Duna-anzix 12.00 Híradó 12.15 Határtalanul magyar 12.45 Vannak vidékek 13.15 Vissza Sherwoodba Angol—kanadai sorozat. 13/1–2. 14.10 Munkatárs 14.40 Heuréka! Megtaláltam! 15.10 Hogy volt!? 16.15 A pármai kolostor Francia film 18.00 Híradó 18.30 Pannónia három keréken 19.00 Georges Feydeau: A tökfilkó Magyar tévéjáték 21.00 Váltság-Nobeldíj. Amerikai film Barkleyt teljesen lefoglalja a doktorijára való felkészülés. Eközben kapja a hírt, hogy apja – munkája elismeréseként – megkapja a kémiai Nobel-díjat. Az egyetlen gond az lehet, hogy bár Eli Michaelson kiváló kutató, ám a múltja nem éppen patyolattiszta. Most hogy reflektorfénybe került, a piszkos ügyei kísérteni kezdik. 22.55 Dunasport 23.10 Liftmesék Ausztrál film 0.30 Vers

Viasat 3

ATV

13.30 14.20 14.45 16.45 19.00

21.00 22.50 0.05

Vérmes négyes (am.) Mike és Molly (am.) Tíz elveszett év (am.) Van, aki forrón szereti (am.) Reneszánsz szerelem (am.) Will tanuló, akit professzora küldött dolgozni a vásári forgatagba, miután hiányzott jó pár óráról. Itt találkozik a kedves és elbűvölő Kate-tel, aki banki munkájával hagyott fel, csakhogy dolgozhasson a vásáron. Könnyed erkölcsök Angol vígjáték Holtak hajnala Amerikai horror Columbo: Gyilkosság, füst és árnyak Amerikai krimi

15.05 15.30 16.05 17.05 18.20 18.55 19.25 19.55

Tempó Ebugatta Energiavilág Fórum, Híradó Drazsé Híradó Jeruzsálemi hírek Komédiások Sas-kabaré 20.05 Egyenes beszéd 21.15 Kissinger és Nixon Kanadai film A film az Egyesült Államok történelmének 1972/73-as időszakát veszi górcső alá, amikor Richard Nixon elnök az újraválasztására készült, nemzetbiztonsági főtanácsadója, Henry Kissinger pedig arra, hogy befejezze a vietnámi háborút. 23.05 Hazai turizmus

HBO 6.00 Evita Am. zenés dráma 8.15 A hercegnő Finn filmdráma 9.50 Megaagy (am.) 11.25 Adni jó Amerikai vígjáték 12.55 Bulldogbirodalom Francia vígjáték 14.20 Coraline és a titkos ajtó (am.) 16.00 Terápia 16–20. Cseh filmdráma 18.20 Egy lányról Angol dráma 20.00 Egek ura Am. rom. dráma 21.50 Vakító fehérség Am.–kanadai krimi 23.30 Machete (am.) 1.15 Halloween II. (am.) 3.00 A fülke Am. akcióthriller

22.00 > M1 Fehér tenyér

A tíz éves Dongót szülei és keménykezű edzője élsportoló tornásznak szánják. Tizenhárom éves korában első kitörési kísérletként megszökik egy nagy bajnokság előtti versenyről. 19 évvel később megérkezik egy modernül felszerelt kanadai edzőközpontba. Tornász gyerekek edzését bízzák rá. Magával hozott stílusa és beidegződései miatt azonban kérdésessé válik, hogy képes-e megfelelni az új kihívásoknak. Rendezte: Hajdu Szabolcs Szereplő(k): Hajdu Zoltán Miklós Magyar film, 102 perc, 2006

Markíza 6.45 Gyerekeknek 9.00 Karibi vakáció (am.) 10.30 Jóbarátok I. (am.) 11.25 Drakula halott és élvezi. Amerikai– francia film 12.55 Bumeráng (am.) 15.05 Harry Potter és a bölcsek köve Angol–amerikai film 17.45 Hírek 17.50 Beugró 19.00 Híradó, Sport 20.15 Hajsza a föld alatt Am.–angol krimi Egy repülőgéprablás manapság terroristák és rendőrök számára is szinte rutinügynek számít. Ám egy New York-i metró eltérítése a legtapasztaltabb zsarut is meglepi. 22.15 Az idegen (kanadai) 0.00 Végveszélyben Amerikai akcióthriller

STV1 14.05 Büszkeség és balítélet. Angol sorozat 15.50 Újra szól a hatlövetű Amerikai western 17.30 Építs házat, ültess fát 18.00 Taxi 18.30 Főzőpárbaj 19.00 Hírek 20.05 Postaláda 21.10 A pilóta – Menekülés a szabadságba Olasz filmdráma 23.00 Sporthírek 23.15 Egy különös éjszaka Amerikai filmdráma A megható szerelmi és családi történetben két korosodó idegen véletlenül találkozik a karácsony előtti éjszakán.

JOJ 11.10 Rocksuli (ism.) 13.10 Londoni csapás 15.30 Amerika csillagai 16.30 Mrs. Doubtfire Amerikai vígjáték 18.00 A Geissen család hétköznapjai 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, Sporthírek 20.15 Mennyei királyság Amerikai–spanyol–brit történelmi kalandfilm A XII. század a keresztes hadjáratok fénykorát jelöli. Balian, a fiatal kovács tisztességesen húzza az igát, ám nem bírja tovább tétlenül nézni a keresztesek önkényuralmát. 22.20 A Barbár – Legenda a szellemharcosról Amerikai–kanadai film 0.25 Rocksuli (ism.)

STV2 12.40 14.35 15.00 15.30 16.15 16.30 16.40 17.35 18.05 18.30 18.45 19.00 19.55 20.50 21.20 21.35

23.45 0.25

Biatlon Eb Idősek klubja Az ajtó mögött Kapura Farmárgazdaságok Teszt magazin Esküvő menyasszony nélkül. 4/3. Élet lendületben Úton Esti mese Szlovák falvak Hírek Megahidak III. Őrangyalok Csehszlovák filmhét Lacombe Lucien Francia–NSZK– olasz filmdráma ČT-híradó Hírek


38 TV2 6.15 Egzotikus Ázsia 6.45 TV 2-matiné 9.10 Ability – A képességek próbája 9.40 Nagy vagy! 10.35 Stahl konyhája 11.05 Kalandjárat 11.35 Borkultusz 12.05 Több mint TestŐr 12.35 Simlis Jack, a karibi szuperkém 13.05 A kiválasztott – Az amerikai látnok 14.05 Monk (am.) 15.05 Bűbájos boszorkák (am.) 16.05 A mag. Amerikai angol film 18.30 Tények 19.00 Napló 20.05 Álmomban már láttalak (amerikai) 22.00 Frizbi Hajdú Péterrel 23.00 Célkeresztben Amerikai sorozat 24.00 Blueberry – A fejvadász Francia—mexikói western Mike Blueberry életét egy indián törzsnek köszönheti, akik befogadják maguk közé. Évekkel később Mike visszatér a fehérek világába, ő lesz Palomitó város seriffje. Egy nap a helyi italmérésben verekedés robban ki, a bajkeverők egyikéről pedig kiderül: valójában Werner Amadeus von Luckner báró. Ráadásul von Luckner birtokában van egy puska, amely egy halott helybelié volt, így első számú gyanúsítottá lép elő a gyilkosság ügyében.

M2 15.05 12 hónap az erdőn 15.30 Magyarország története 15.55 A Dal (ism.) 17.25 Európa pályaudvarai 17.55 Mi micsoda 18.25 Gyerekeknek 19.15 Szerelmem, Afrika 20.00 Híradó 20.35 A Lényeg 21.05 Színésznők bálja Francia film Az Így készült...-re emlékeztető filmben szemtanúi lehetünk, amint a rendező dokumentumfilmet forgat színész barátnőiről… 22.50 Műkorcsolya Eb Gálaműsor (ism.) 1.25 88 perc. Német– amerikai thriller

Csallóköz

Tv-műsor > 2012. január 29. > Vasárnap RTL Klub

M1

Duna TV

6.30 Top Shop 7.00 Kölyökklub 10.00 Trendmánia 10.35 Teleshop 11.25 Törzsutas 11.50 Havazin 12.20 Jéglovagok Akkor és most 14.25 Eltűntnek nyilvánítva (am.) 15.25 Döglött akták Édes kis bolond Közben: 16.00 Hatoslottósorsolás 16.25 Csonthülye. Am.– dél-afrikai film 18.30 Híradó 19.00 Cobra 11 Testvéri szeretet Német sorozat 20.00 ValóVilág: Párbaj (élő) 22.50 Tigris brigád Francia film A század eleji Párizs a titkos politikai játszmák és nemzetközi összeesküvés színtere. Valentin felügyelő és az általa irányított Tigris brigád az egyetlen, amely szembeszáll a korrupt politikusokkal és köztisztviselőkkel, az anarchista gengszterekkel. A csapat tagjai nap mint nap az életüket kockáztatják Franciaország biztonságának védelme, sőt, talán a háború megakadályozása érdekében. 1.20 Portré

6.25 Delta 6.55 Ma reggel 9.05 Egyházi műsorok 9.20 Katolikus krónika 10.10 A sokszínű vallás 10.25 Evang. ifj. műsor 10.30 Baptista istentisztelet 12.05 Szellem a palackból 12.35 Anno 13.05 Időkerék: Binche városa Francia dok.-film 13.25 Út Londonba 13.55 TeleSport 14.30 Műkorcsolya Eb Gálaműsor 17.10 Róza néni elintézi (magyar) Fsz.: Tolnay Klári 18.05 Rex Rómában (5.) 18.55 A Lényeg 19.30 Híradó este 20.15 Magyarország, szeretlek! 21.30 88 perc. Német– amerikai thriller 23.20 Szibériai borbély Francia–orosz– olasz történelmi film 1905 – Egy aszszony levelet ír fiának, a híres West Point-i Amerikai Katonai Akadémia hallgatójának. 20 évvel korábbi emlékképeket idéz maga elé, végre elszánja magát, hogy megossza fiával születésének sokáig féltve őrzött titkát. 1.45 Sporthírek

6.00 8.05 9.00 9.30 10.00 11.00 12.00 12.15 12.45 13.15

Viasat 3

ATV

13.30 Extralarge – Jo-jo (olasz) 15.10 Reneszánsz szerelem (am.) 17.15 Álom.net Magyar film 19.10 Harmadik műszak 20.05 C. S. I. (am.) 21.00 Nikita (am.) 21.50 Egy szőkénél jobb a kettő. Amerikai– kanadai film 23.40 Mi a franc van? Amerikai film Cliff Spabot 36 napig túszként tartják fogva úgy, hogy közben minden mozdulatát felveszi a nemzeti tévé. A közvetítés hatására ismertségre tesz szert, ami szintén a börtön egy sajátos fajtája.

11.00 Vidám vasárnap 13.40 Hazai turizmus 15.30 Halra, magyar Gasztronómiai magazin 16.05 Fő az egészség 16.25 Kaschmir Gold 17.05 Fórum 17.55 Híradó 18.20 Profit Rónai Egon műsora 18.55 Híradó 19.25 Ez a 7 20.00 DumaParty-esték 21.00 Tabu Havas Henrik műsora 21.55 Híradó 22.10 Magánbeszélgetés 23.10 Hazai turizmus 23.55 Késő esti híradó

14.15 14.45 15.15 15.45 16.20

18.00 18.30 19.00 20.05 21.00 21.55 22.10 23.05 0.00 1.05

Gyerekeknek Daktari (am.) Isten kezében Élő egyház Világnézet Isten kezében Híradó Élő népzene Lyukasóra Rosszcsont kalandjai (ausztrál) Csellengők Arcélek Hazajáró. Turisztikai magazin Múltidéző Gyalog a mennyországba Magyar film Amikor Imre és Vera összeházasodnak, úgy érzik, szerelmük még hivatásuknál is fontosabb: a fiú egy vidéki kutatóintézetben folytatott munkáját, a lány színészi pályafutását áldozza fel a jobb anyagi körülményekért, a kényelmesebb fővárosi életért. De a mézeshetek gyorsan elrepülnek. Híradó Heti hírmondó Önök kérték! Mága Zoltán Budapesti Újévi Koncert 2012 (1.) Klubszoba Dunasport Porrá leszünk Angol sorozat (8.) Luther (10.) Angol sorozat Koncertek az A38 hajón Múltidéző

HBO 6.00 Ahol a vadak várnak Amerikai kalandfilm 7.40 Herkules (am.) 9.10 A közösségi háló (am.) 11.10 Minden kút Rómába vezet (am.) 12.40 Boldogtalan igenek Ír vígjáték 14.20 Mindig is gengszter akartam lenni (am.) 16.10 A titánok harca Am.–angol kalandfilm 17.55 Különleges kapcsolat Am.–angol film 19.30 Filmmagazin 20.00 Eredet (am.–angol) 22.25 Hétmérföldes szerelem. Amerikai vígjáték 0.05 Gengszterkorzó 23. Amerikai filmsorozat 1.05 Az elveszett fiúk Am.–német akciófilm 2.30 A bosszú lélektana Svájci–luxemburgi film

21.30 > M1 88 perc

Egy nap miközben Dr Jack Gramm, a hires pszichiáter és igazságügyi szakértő egyetemi előadását tartja hallgatóinak, halálos fenyegetést kap telefonon: már csak 88 perce van hátra az életéből! Minden erejét és tudását latba kell vetnie, hogy megmeneküljön, és leszűkítse a lehetséges gyanúsítottak körét. Ki lehet a fenyegetés mögött: egy barátságtalan diák, egy faképnél hagyott volt szerető vagy... Rendezte: Jon Avnet Szereplő(k): Al Pacino, Alicia Witt Amerikai–német thriller, 207 perc, 2007

Markíza 6.15 Gyerekeknek 7.30 Harry Potter és a bölcsek köve (ism.) 10.05 Jóbarátok I. 11.00 Vámpírnaplók II. 12.40 A Markíza kulisszatitkai 13.00 Testre szabva 13.25 Sóhivatal 14.00 Mr. Bean 14.25 Winnetou 2 – Az utolsó renegátok Német–jugoszláv– francia kalandfilm 16.10 Híradó 16.15 Rettegés a fedélzeten Német filmdráma 18.15 Szomszédok 19.00 Híradó, Sport 20.15 Bolondok aranya Amerikai film 22.25 Constantine A démonvadász Amerikai–német film 0.35 Halálos fegyver 3. Amerikai akció-vígjáték

STV1 13.05 Agatha Christie: Poirot történetei 14.45 Az állomásfőnök Cseh vígjáték 16.45 Postaláda 17.45 Életmódmagazin 18.20 Konyhatitkok 19.00 Hírek, Sport 20.05 Landolás. 2/1–2. Amerikai akciófilm Egy nap kitör a pánik földön, s levegőben egyaránt, amikor is egy felfegyverzett terrorista csapat veszi át az uralmat a Los Angelesbe közlekedő utasszállító gépen. 22.50 Sporthírek 23.30 Műsorismétlések

JOJ 12.50 Mrs. Doubtfire (am.) 15.20 Beverly Hill-dili Amerikai vígjáték 17.15 TOP STAR 18.20 Új lakás 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, Sporthírek 20.15 Némó nyomában Am. animációs film 22.20 C.S.I.: Miami helyszínelők VIII. 23.20 Beverly Hill-dili Amerikai vígjáték Beverly Hillsben csak gazdagok laknak. Jól tudja ezt a Clampett család is, azért vágyik oda. Granny mama özvegy fia nyúlvadászat közben dús olajlelőhelyre bukkan. Így lesznek egy csapásra Clampették is milliomosok. 1.10 A Harper-sziget (am.) 2.30 Osztályon felül Angol filmdráma

STV2 14.40 Az én történetem: A megbocsátás ajándéka 14.50 Megaépítmények 15.45 Família 16.10 Őrangyalok: Dušan Fischer 16.50 A Szlovák televízió 17.55 Elveszett világok nyomában 18.30 Esti mese 18.45 GEN.sk 19.00 Hírek 19.40 On Air 20.00 A Tátra csúcsainak története 20.30 A kereszteződésben 22.10 Művészet 2012: Színház és tánc 22.40 Éjszaka az archívumban 23.45 ČT – híradó 0.25 Hírek


TV2

RTL Klub

6.00 Magellán 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.35 Stahl konyhája 9.45 Babapercek 9.55 Teleshop 11.30 Jégtörők 3. – Az ifi bajnokság Kanadai film 13.10 Marina (10.) 14.10 EZO TV 15.20 Rex felügyelő A rendezőpályaudvar közelében egy halott hajléktalant találnak. Brandtner beépül a szerencsétlen sorsúak közé, hogy a halottról valami közelebbit is megtudjon. Franziska, az egykori barátnő elmondja a haláleset történetét. 16.20 La Pola (42.) 17.20 Update-konyha 17.25 Eva Luna 18.30 Tények 19.20 Aktív 20.30 Jóban Rosszban Péter nem fogadja jól Kardos hírét az átírt tulajdonrészről. Várnagy Nándival kerül szóváltásba. Betty és Tamás kapcsolata sem alakul tökéletesen... 21.05 NCIS (am.) Legenda (2.) 22.05 NCIS: Los Angeles Banki meló (am.) 23.05 Aktív 0.05 Tények Este 0.40 EZO.TV 1.15 Életfogytig zsaru Jelvénymucus Amerikai sorozat

6.10 6.45 7.35 7.50

Fókusz plusz Fókusz reggel Reflektor reggel Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai 9.20 Második esély 10.20 Top Shop 12.10 Asztroshow 13.10 A szív útjai (102.) 14.10 Trükkös halál Am.–kanadai film 15.10 Sue Thomas – FBI (am.) 16.15 Az éden titkai 17.25 Sarokba szorítva 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.20 Barátok közt Hanna és Balázs olyan dolgot tudnak meg a szüleikről, ami mindkettőjük számára megdöbbentő, és még nem tudják, hogyan kezeljék. Kingát magányérzete a legkevésbé várt férfi karjaiba kergeti. 21.00 ValóVilág 22.10 Nagyágyúk (5.) 23.15 Reflektor 23.35 Halálos látomások Kanadai thriller Az árván maradt Mac halálra gázol egy nőt az országúton, nem sokkal később pedig rátámad egy takarító, akit dulakodás közben egy ollóval leszúr. A közös a két esetben, hogy hiába hívja ki a rendőrséget, mire kiérnek, a halottakkal együtt minden nyom eltűnik.

M2

Viasat 3

13.40 Főtér 15.05 Hogy volt?! Színészlegendák: Csákányiék és Szirtesék 17.20 English 4U 17.45 Família Kft. 18.10 Angyali érintés 18.50 Esti mese 19.20 Veszélyes szerelem Amerikai sorozat 20.00 Híradó este 20.35 Rocca parancsnok Bűntudat (2.) 21.25 Maradj talpon! 22.20 Stingers (am.) 23.05 Drága doktor úr Olasz sorozat 24.00 Az Este 0.30 On The Spot Egyiptom (dok.)

39

Tv-műsor > 2012. január 30. > Hétfő

2012. január 24. |4. szám

12.50 Monk (am.) 14.40 C.S.I.: A helyszínelők Amerikai sorozat 15.35 Nyomtalanul Amerikai sorozat 16.25 Miami Vice Amerikai sorozat 18.25 Gordon Ramsay – A konyha ördöge 19.20 Jóbarátok Amerikai sorozat 20.15 Két pasi meg... (am.) 21.10 Hannibál ébredése Francia–angolcseh–olasz thriller 23.20 C.S.I.: Miami helyszínelők (am.) 0.15 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék Am. krimisorozat 1.10 Műsorismétlések

Duna TV

M1 5.55 Ma reggel 9.10 Afrika gyöngyszeme (portugál) 10.15 Rex Rómában (5.) 11.00 Út Londonba 11.30 Agrárpercek 12.01 Híradó délben 12.25 Kárpát Expressz 12.55 Nemzetiségi magazinműsorok 13.55 Múltkor 14.25 A szövetség Biblia vetélkedő 15.20 Angyali érintés Egy síbajnokság a helyszíne az angyalok küldetésének, ahol készülődik éppen Jett és Will, egymás legjobb barátai, akik szinte testvérek, ugyanis Jettet örökbefogadták. Együtt versenyeznek, ám Will mindig lemarad, és ennek az angyalok szerint megvan az oka. 16.10 Veszélyes szerelem Amerikai sorozat 16.50 MM – A megoldások magazinja az egészségről 17.40 Család csak egy van II. (ausztrál) 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó este 20.15 Kékfény Bűnügyi magazin 21.10 Hacktion (15.) Szűkülő körök 22.05 Az este 22.35 Aranymetszés 23.35 Múltkor 0.05 Zöld tea

5.15 Gazdakör 6.40 Kisváros (ism.) 7.30 Híradó 7.40 MacGyver (am.) 8.35 Térkép 9.05 Sólyom és galamb 10.00 Családbarát 11.00 Isten kezében 11.30 Hazajáró 12.20 Kívánságkosár 14.15 Heti Hírmondó 14.40 Csellengők 15.10 Klubszoba 16.10 A mindenséggel mérd magad 16.20 Élet a viharos 50 fok alatt Spanyol ismeretterjesztő film 17.20 Kisváros (106.) 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.30 A férfi a legjobb orvosság (16.) 21.15 Híradó 21.30 Paloma Algír–francia film Építési engedélyre van szüksége? Egyedül érzi magát ma este? Hívja csak fel a nemzet jótevőjét, Madame Algériát: ő majd elintéz mindent. A csinos és nem túl aggályoskodó lányok megcsinálhatják a szerencséjüket, ha belépnek a „csapatába”. Az utolsó jelentkező, a csinos Paloma, nagy hatást gyakorol mindannyiukra. 23.40 Dunasport 23.50 Sportaréna 0.40 Napraforgók 1.20 Térkép

ATV

HBO

11.30 12.25 15.25 16.35 17.05

6.00 Chance (panamai) 7.30 Arany Glóbuszdíjátadás 9.30 Valentin nap (am.) 11.30 Terápia 20. (cseh) 12.00 Eredet Am.–angol sci-fi 14.20 Koldusbottal Beverly Hills-ben (am.) 16.05 Inkognitó (am.) 17.35 Terápia 21. (cseh) 18.05 A szólista. Am.–angol filmdráma 20.00 Gengszterkorzó 24. Amerikai filmsorozat 21.00 Becstelen Brigantyk Amerikai–német filmdráma 23.30 „Na stojája” (cseh) 0.05 28 nappal később Angol–francia thriller 2.00 Parajelenségek (am.)

17.55 18.25 18.55 19.25 20.40 20.45

21.55 22.20 23.05 23.55 0.15 0.20

Laci bácsi konyhája Fórum ATV START Kőbánya híradó Fórum Közönségvita a politikáról Hírek Sporthíradó Híradó Egyenes beszéd No comment Újságíróklub Közéleti beszélgetőshow a politikáról Híradó 700-as klub Amerikai magazin Hazai turizmus Híradó No comment Világhíradó

21.10 > VIASAT3 Hannibál ébredése

A fiatal Hannibal Lecter szüleit a szeme láttára ölik meg, ahogy a kis húgát is. Párizsba kerül sógornője, Murasaki segítségével, és orvosnak tanul. Rémálmait azonban nem tudja elfelejteni, és ahogy egyre nagyobb tudásra tesz szert Hannibal, úgy hatalmasodik el benne a könyörtelen bosszúvágy. Popil felügyelő felfigyel rá, amikor különös kegyetlenséggel megölnek egy mészárost. Rendezte: Peter Webber Szereplő(k): Aaron Thomas, Gong Li Angol–cseh–francia–olasz thriller, 121 perc, 2007

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Monk VII. 9.15 Mr. Bean 9.40 Cobra 11 XIV. 10.35 Bolondok aranya Amerikai kalandfilm 12.30 Nyomtalanul VI. 13.20 Las Vegas I. (am.) 14.05 Monk VII. (am.) 15.00 Míg a halál el nem választ (am.) 15.25 Szomszédok Szlovák sorozat 16.05 NCIS III. (am.) 17.00 Híradó, Reflex 18.00 Hírek 18.05 Két pasi meg (am.) 19.00 Híradó, Sport 20.15 Johnny English Angol vígjáték 21.55 Beugró 22.35 Éjszakai híradó 23.00 Blackjack Amerikai– kanadai film

STV1 13.40 14.25 15.10 16.00 16.25 16.30 17.20 17.50 18.20 19.00 20.05

21.35 22.05 22.25 23.20

Konyhatitkok Vad angyal A kétarcú Anna Hírek, Sporthírek Állásbörze Viharos szerelem V. Konyhaséfek háborúja Párbaj Öten öt ellen Híradó, Sport Lilly Schönauer: Paula álma Német–osztrák film Riporterek Éjszakai híradó Desperate Romantics Angol drámasorozat Maigret felügyelő

JOJ 16.10 Hivatásosok VI. 17.00 Híradó ötkor 17.20 Családi panzió 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó 20.15 Panelházi történetek IX. 21.15 Hawai Five 0 22.15 A Geissen család hétköznapjai 23.20 Kaliforgia II. (am.) 0.00 Joshua (am.) Joshua úgy érzi, hogy huga születésének köszönhetően ő még kevesebb figyelmet kap majd, így a különc kisfiú még furcsábban kezd viselkedni, őrületbe kergetve ezzel családját. 1.50 Ace, a négylábú barátom Amerikai film

STV2 14.25 15.00 15.25 15.55 16.30 16.55 17.20 17.30 18.30 18.40 19.00 19.55 20.50 21.30 21.55 22.00 22.10 23.50 0.10

Autószalon Lefújva NHL magazin Nemzeti dokumentum Fókusz – a munka Tudományos magazin Állásbörze Regionális napló Esti mese Doc. Miroslav Galand, CSc. Portré Hírek Gyógyászat Sportvisszhangok Hozzászólások Állásbörze Teszt magazin Film a szocializmusról On Air ČT-híradó


40 TV2 6.00 TotalCar (ism.) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.25 Babapercek 9.30 Teleshop 11.05 A csendestárs (am.) 13.10 Marina (11.) 14.10 EZO TV 15.20 Rex felügyelő 16.20 La Pola (43.) 17.20 Update-konyha 17.25 Eva Luna (96.) 18.30 Tények 19.30 Aktív 20.30 Jóban Rosszban Barbarát meglepi Előd visszatérése és elvakult vallomása. Füredi majdnem elszólja magát Budai előtt. 21.05 Hulk (amerikai) Bruce Banner genetikust az egyik kísérlet során súlyos gammasugárzás éri. A férfi különös változáson megy keresztül. Ha feldühítik, a testében felgyülemlő adrenalin hatására fékezhetetlen, zöld szörnyeteggé változik. A hihetetlen Hulk képében Bruce eleinte dühöngő őrültként viselkedik, idővel azonban megtanulja arra használni az erejét, hogy megvédje a gyengéket. 23.40 Propaganda 0.40 Tények 1.15 EZO.TV 1.50 Utolsó vacsora az Arabs szürkénél Magyar film

M2 13.45 15.10 16.50 17.15 17.40 18.05 18.50 19.15 20.00 20.35

21.25 22.15 23.05 24.00 0.25 2.15

Csallóköz

Tv-műsor > 2012. január 31. > Kedd RTL Klub

M1

Duna TV

6.10 6.45 7.35 7.50

5.55 Ma reggel 9.10 Afrika gyöngyszeme (portugál) 10.05 Mindenből egy van 11.00 Kékfény 12.01 Híradó 12.25 Kárpát expressz 12.55 Nemzetiségi magazinműsorok 13.55 Kortárs 14.25 Hacktion (15.) 15.20 Angyali érintés 16.05 Veszélyes szerelem (am.) 16.50 MM. Magazin 17.45 Család csak egy van II. (ausztrál) 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó este 20.15 Veszélyes vizeken Amerikai film Fsz.: Meryl Streep 22.05 Az ESTE 22.40 Tudorok II. (7.) A Boleyn család aggódik, hogy fiúutód nélkül Anna kiszolgáltatott helyzetben van, de kivárják, míg kiderül, Katalin betegsége halálos lesz. Egy vadászat során Henrik megismeri franciaországi bajtársa, John Seymour elbűvölő leányát, Jane-t. 23.40 Barangolások öt kontinensen 0.10 Esély

5.15 6.40 7.30 7.35 8.35 9.05

Trendmánia Fókusz Reggel Reflektor Reggeli – Csak csajok 8.25 A szerelem rabjai 9.20 Második esély 10.20 Top Shop 12.10 Asztroshow 13.10 A szív útjai (103.) 14.10 Trükkös halál Kanadai–amerikai sorozat Miközben Rollie és Leo gyilkossági ügyben nyomoznak, Lucinda Scott színésznő segítségével rátalálnak egy titkos katonai támaszpontra, amelyben egyes hírek szerint ufóroncsok és földönkívüliek maradványai találhatók. Az igazi veszélyt azonban a korrupt tisztekből álló plutóniumcsempész banda jelenti. 15.10 Sue Thomas – FBI (am.) 16.15 Az éden titkai Görög sorozat 17.20 Sarokba szorítva Amerikai sorozat 18.30 Híradó 19.15 Fókusz 20.20 Barátok közt 21.00 ValóVilág 22.15 Házon kívül 22.45 XXI. század – A legendák velünk élnek 23.20 Reflektor 23.35 A Grace klinika Az ördög másik arca; Válaszút (am.)

Viasat 3 Főtér Hogy volt?! Delta English 4U Família Kft. Angyali érintés Amerikai sorozat Esti mese Veszélyes szerelem Patthelyzet (am.) Híradó este Rocca parancsnok Egy lengyel lány halála (1.) Maradj talpon! Stingers (am.) Őrült tombolás Drága doktor úr Az Este Veszélyes vizeken Amerikai film Tudorok II. (7.)

12.50 Monk (am.) 14.40 C.S.I. (am.) 15.35 Nyomtalanul (am.) A csapat egy olyan ügyön dolgozik, ahol egy veterán kórházi dolgozó tűnik el és a nyomozás két irányt vehet. 16.25 Miami Vice (am.) 18.25 Gordon Ramsay – A konyha ördöge 19.20 Jóbarátok (am.) 20.15 Két pasi meg... (am.) 21.10 Doktor House (am.) 22.55 C.S.I.: Miami helyszínelők (am.) 23.45 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék Am. krimisorozat 0.40 Doktor House

ATV 11.30 11.55 12.25 15.30 16.35 16.55 17.05 17.55 18.20 18.30 19.25 20.40 20.45 21.55 22.20 23.05 23.55 0.15 0.20

Laci bácsi konyhája Világhíradó Fórum ATV START Tempó Hírek Fórum. Közönségvita a politikáról Hírek Sporthíradó Világhíradó Egyenes beszéd Amit a nap híreiről tudni kell No comment Civil a pályán Közéleti műsor Híradó 700-as klub Hazai turizmus Üdülési lehetőségek Híradó No comment Világhíradó

Gazdakör Kisváros (ism.) Híradó MacGyver (am.) Térkép A férfi a legjobb orvosság (ism.) 10.00 Családbarát 11.00 Nemzetiségi magazinok 12.20 Kívánságkosár 14.15 Napok, évek... 14.40 Határtalanul magyar 15.15 Sportaréna 16.10 A mindenséggel mérd magad 16.20 Rotary Irodalmi Díj 17.20 Kisváros (magyar) 18.00 Híradó; Dunasport 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver (am.) 20.30 Reklámőrültek (18.) 21.15 Híradó 21.30 A rajzoló szerződése Angol játékfilm 1694-ben egy angol nagybirtokos felesége szerződést köt egy rajzolóval, Neville úrral, hogy férje távollétében – meglepetésként – készítsen tizenkét rajzot a kastélyról és környékéről. Később az úrnő lánya is szerződést köt a rajzolóval, arról, hogy az okmány szerint kedvére használhatja Neville úr testét. 23.15 Dunasport 23.20 Koncert a Trafóban 0.10 Törzsi szex és házasság (dok.) 1.10 Térkép

HBO 6.00 Nagy Hal (am.) 8.05 Filmmagazin 8.35 Személyi igazolvány Cseh vígjáték 10.45 Terápia 21. (cseh) 11.15 Perzsia hercege Amerikai kalandfilm 13.10 Zöld darázs (am.) 15.10 Honnan tudod? Amerikai vígjáték 17.10 Terápia 22. Cseh filmdráma 17.40 Adam (am.) 19.20 Az elveszettek földje Am. sci-fi vígjáték 21.00 Megvilágosultam 5. Am. vígjátéksorozat 21.30 Válaszcsapás 9–10. Am. vígjátéksorozat 23.05 A kísérlet (am.) 0.40 Terhes társaság Amerikai vígjáték 2.15 Jonah Hex (am.)

1.25 > MARKÍZA Az ábécés gyilkos

A megtörtént eset alapján készült thrillerben egy kislány meggyilkolása ügyében nyomozó detektívnőt az ügy felderítése közben különös, megmagyarázhatatlan hangok, érzések kerítik hatalmába, amelynek folyományaként nemcsak az ügyet, hanem vőlegényét is elveszíti. Még mielőtt elvennék tőle az esetet, a nyomozónő azt gondolja, hogy sorozatgyilkos lehet az elkövető, ám felettesei nem osztják ezt a véleményét, és eredménytelenség miatt lezárják az ügyet. Rendezte: Rob Schmidt Szereplő(k): Eliza Dushku, Amerikai filmdráma, 94 perc, 2008

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.40 Monk VII. 9.25 Cobra 11 XIV. 10.20 Rex felügyelő 11.55 Johnny English Angol vígjáték 13.30 Las Vegas I. 14.20 Monk VII. (am.) 15.10 Míg a halál el nem választ (am.) 16.05 NCIS III. (am.) 17.00 Híradó, Reflex 18.00 Hírek 18.05 Két pasi meg... 19.00 Híradó, Sport 20.15 Árnyak városa 2 Szlovák krimisorozat 21.30 A tökéletes tanár Kanadai thriller 23.15 Éjszakai hírek 23.40 Eltűnt (am.) 1.25 Az ábécés gyilkos Amerikai filmdráma

13.30 Gyilkos elmék II. Amerikai sorozat 15.15 C.S.I.: New York-i helyszínelők VI. Amerikai sorozat 16.10 Hivatásosok VI. 17.00 Híradó ötkor 17.20 Családi panzió 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó 20.15 Panelházi történetek IX. Szlovák sorozat 21.15 Dr. Csont V. Amerikai sorozat 22.15 Ártatlanok 23.15 C.S.I.: New York-i helyszínelők VII. 0.00 Az egység I. Amerikai sorozat 1.00 Az egység II. (1.) Amerikai sorozat 1.45 Hazudj, ha tudsz! IV. Amerikai sorozat

STV1 13.40 Együtt jártunk – Peter Marcin műsora 14.30 Vad angyal 15.15 A kétarcú Anna Olasz sorozat 16.00 Hírek, Sporthírek 16.30 Viharos szerelem V. 17.20 Konyhaséfek háborúja 17.50 Párbaj 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó, Sport 20.05 Ki mondja az igazat? Szórakoztató műsor 20.55 Szemtől – szembe 21.45 Dr. House VI. 22.30 Éjszakai hírek 22.55 Maigret felügyelő 0.20 A kétarcú Anna 1.05 5 perc múlva 12

STV2 15.10 Lelki albérlet Szlovák tévéfilm 15.55 Ukrán magazin 16.30 Fókusz – az egészség 17.00 Állásbörze 17.30 Regionális napló 18.00 Nemzetközi terrorizmus 1945 után (dok.) 18.30 Esti mese 18.50 Ondrej Nepela-portré 19.00 Hírek 19.55 Dokumentumklub 21.30 Hozzászólások 21.55 Állásbörze 22.00 Rendőrség 22.10 Az est témája 23.45 Tudományos magazin 0.10 ČT-híradó 0.50 Hírek


Sport

2012. január 24. |4. szám

41

Sokat gyarapodtak Sikeres tavalyi év a Seishin Karate Klub számára EKECS – Január elején tartotta évzáróját a Seishin Karate Klub, amely 1998 februárjában kezdte meg működését. Azóta is folyamatosan tevékenyek a tagok, sőt egyre több településen tartanak edzéseket.

Markovics János, a klub elnökének beszámolójából kiderült, csapatuk 2011-ben sokat erősödött, mind létszámban (100-ról 180 főre), mind eredményekben. Minden korábbi helyszínen sikerült új tanfolyamokat indítaniuk, sőt új klubot nyitottak Ekelen és Nagymegyeren. Mind-

nyét, az Európa Kupát pedig Dunaszerdahelyen. Ezeken a klub összesen 45 arany 39 ezüst, és 44 bronzérmet gyűjtött. A továbbiakban értékelésre kerültek az egyes kategóriák legjobbjai, amelyből kiderült, nagyon sokszínű csapatról van szó, komoly ered-

Lászlónak és feleségének Csillának, akik egész évben támogatták a klubot, továbbá Keszegfalva, Ekel, Nemesócsa, Nagymegyer és Dunaszerdahely önkormányzatának. A szponzoraknak – Bankó Tamás, Otil Gábor és felesége Rita, Ónodi Éva –, akik egész évben rendület-

emellett összesen 11 saját tábort szerveztek és 4 táborban vettek részt, szerveztek egy 12 órás küzdő maratont, négy övvizsgát. Összesen 11 versenyen vettek részt és ebből hármat a klub szervezett. Egyet-egyet Ekecsen és Keszegfalván, az év legnagyobb verse-

ményekkel a hátuk mögött. Az év sikercsapata egyébként a keszegfalvai klub lett 27 arany, 12 ezüst és 7 bronzéremmel. Markovics János természetesen a csapat segítőiről sem feledkezett meg, s köszönetet mondott Ekecs község polgármesterének, Polák

lenül segítették a klub működését. Valamint mindazon szülőknek – Kovács Márta, Lovász Miklós, Gyetven Andrea, Bakos Tibor, Demeter Kornél, Varga Andrea –, akik végig segítették a csapatot.

A 2011-es év sikercsapata

A helyszínek között található Keszegfalva (1998-tól), Ekecs (2002-től), Nemesócsa (2004-től), Dunaszerdahely (2010-től) Ekel és Nagymegyer (mindkettő 2011-től). Jelenleg közel 180 fő látogatja az edzéseiket. Az elmúlt év értékelése a csallóközi községben diavetítéssel kezdődött.

Csoportkép a sikeres táborból

(pr)

A csapat archívuma


42

Csallóköz

Sport

Tartják a harmadik helyüket A hétvégi fordulóban Komárom–Zsolna 80:69 KOSÁRLABDA – Az előző kalendáriumi évet a harmadik helyen zárta a komáromi MBK Rieker csapata, és az azóta lejátszott mérkőzések után sem változott a pozíciójuk. Nem a legjobban indult a Duna-partiak számára a 2012-es év, ugyanis Nyitra csapatával szemben elszenvedték a bajnokságban második ha-

zai vereségüket (86:88). A folytatásban kis különbséggel Handlován is a rövidebbet húzták, viszont a legerősebb felállásban pályára lépő Léva csapatát kitűnő játék után nagy „zakóval” küldték haza (95:67). Az iglói együttest az idei bajnokság során már kétszer sikerült legyőznie a komáromiaknak, harmadszorra is majdnem ez történt, de a végjátékban a hazai csapat oldalára billent a mér-

leg nyelve, így otthon tudták tartani a két bajnoki pontot ( 85:75). A hétvégi fordulóban a sereghajtó Zsolna csapata ellen kötelezőnek mondható győzelmet arattak a komáromi kosarasok (80:69). MBK Rieker Komárno–BK Váhostav Žilina 80:69 (20:16, 23:21, 19:12, 18:20). Legeredményesebb pontszerzők: Szabó 17, Bilič és Jones 14, Keller 12, ill. Šoška 21,

Milan Drozd felvétele

Akcióban a hazaiak (fehérben)

Kosa 17, Stojanovič 10. Hárompontos dobások: 8 és 6. Sérülések és egyéb okok miatt csak hét játékossal érkezett Komáromba a zsolnai csapat. Ez a csere lehetőségeket tekintve eleve kedvező előjel volt a hazaiak számára, de mint kiderült, nem volt igazán pozitív hatással a harci szellemükre. A félidőig túl lezseren, és időnként sok hibával játszottak a vendéglátók, míg a köztudottan harcias zsolnai kosarasok mindent beleadtak, és jól tartották magukat. A hazai szurkolók nem igazán tarthattak meglepetéstől, de lázba sem hozta őket ez a találkozó. Korábban ennél sokkal jobb összecsapásokat láthattak a sportcsarnokban. A félidei edzői fejmosás megtette hatását, a harmadik negyedben már kétszámjegyűre nőtt a hazai előny. A végjátékban ugyan még csipkedte magát az ellenfél, de ez már csak a szépítésre volt elég. A Duna-parti gárda megszerezte a kötelező két bajnoki pontot, és megerősítette harmadik helyét a táblázatban. A következő hétközi fordulóban a komáromi csapat szabadnapos lesz, szombaton pedig megkezdődik a bajnokság alapszakaszának negyedik, befejező része. Keresztényi Gábor

Asztalitenisz minden mennyiségben Botlottak a vágsellyeiek Remek mérkőzést láthattak a nézők Vásárúton. A hazaiak a veszélyes Diószeg legyőzésével megerősítették a 2. helyüket a táblázaton. Vími dominált, többet vártak a fiatal Néveritől. II. liga: Vásárút–Diószeg A 10:8 (Vími 4,5, Török 2, Kiss 3,5–Saprykyn 3,5, Múčka 1,5, Barinka 1, Németh 2), Špačince– Nagyfödémes A 14:4 (Glemba 1,5, Borský 1,5, Pauer 1), Galgóc– Bős 9:9 (Csánó 3,5, Marček 3,5, Heizer 1,5, Gajdos 0,5), Bricon Trnava–Nemeshodos A 3:15 (Krajčík 4,5, Bardoň A. 4,5, Kardos 2,5, Kmeť J. 2,5). Táblázat: 2. Vásárút 35, 3. Nemeshodos A 34, 4. Diószeg A 31, 6. Nagyfödémes A, 27, 9. Bős 21. III. liga: Dobrá Voda–Nemeshodos B 10:8 (Kardos 4,5, Horváth 2, Kmeť J. 1,5), Senica–Nádszeg 8:10, Špačince B–Nagyfödémes B 11:7 (Borovský 2, Glemba 1, Pauer 4), Nagymácséd– Kúty 16:2 (Mészáros 4,5, Gál I. 4,5,

Bögi 3,5, Kosnáč 3,5), Galánta C–Holíč D 9:9 (Šmida 4, Póda 1, Rácz 3, Wiltschka D. 1). Táblázat: 1. Galánta C 38, 3. Nemeshodos B 31, 4. Nagymácséd 29, 6. Nádszeg 27, 12. Nagyfödémes B 13. IV. liga: Senica B–Galánta E 14:4, Viktória Trnava–Galánta D 15:3, Diószeg B–Búrszentgyörgy 14:4. Táblázat: 5. Diószeg B 27, 10. Galánta D 21, 12. Galánta E 16. Nyitrai kerület–4. liga C: Nagymegyer/Nemesócsa B–Érsekújvár B 11:7 (Lacko 4,5, Ledecky 4,5, Laky 0,5, Csiba 1,5). Táblázat: 7. Nagymegyer/ Nemesócsa B 29. 2. diákliga–B csoport: Vágpatta– Nagymegyer B 10:0, Vágpatta–Nagymegyer A 8:2, Bős–Nádszeg 4:6, Galánta B–Diószeg 3:7. Táblázat: 1. Vágpatta 27, 2. Nagymegyer A 20, 3. Nádszeg 18, 4. Nemeshodos 15, 5. Diószeg 15, 6. Galánta B 13, 7. Bős 12, 8. Nagymegyer B 8. Vladislav Kmeť

KÉZILABDA WHIL 16. forduló Szombaton Csehországban portyázott, Písekből ötgólos vereséggel utazott haza a vágsellyei Duslo csapata, mely kudarcát követően elvesztette listavezetői pozícióját a női csapatok közös cseh–szlovák bajnokságában (WHIL). A hazaiak az első félidőben minden tekintetben felülmúlták Vág-parti ellenfelüket, az utolsó tíz percben elhúztak, s öt góllal nyerték az első játékrészt. Fordulás után feljöttek a vendégek, a 44. percben már csak egy góllal vezetett a Písek. Már-már úgy tűnt fordítani tudnak a vágsellye-

iek, de nem éltek a kínálkozó lehetőséggel. Ismét gyakran hibáztak, s a vendéglátók már nem engedték ki a kezükből a győzelmet. A vesztesek mezében elsősorban Trochtová volt elemében, aki hatszor talált a hazaiak kapujába. TJ Sokol Písek–HK Slovan Duslo Šaľa 32:27 (17:12). A legeredményesebb góldobók: Krouská 6, Borovská 5, Vyhnalová 5/1, ill. Trochtová 6, Porubská és Bérešová p 4-4, Szarka 4/3. Hétméteresek: 4/3-3/3. Kiállítások: 2-4: Játékvezetők: Kohout és Vaník. Nézők száma: 300. A nagymihályiak győzelme után a vágsellyeiek a tabella második helyéről várják a folytatást. (ágh)


43

Sport

2012. január 24. |4. szám

Harmadszor zajlik a DAC 98-kupa Helycserék Nyolc diákfocicsapat nemzetközi erőpróbája a városi sportcsarnokban az élen! TEREMFOCI – Vasárnap, január 29-én Dunaszerdahelyen zajlik majd az U14-es korosztály (1998. január 1-je után született gyerekek) nemzetközi focitornája. A DAC 98-kupa névre keresztelt erőpróbán nyolc alakulat méri össze a tudását. „Egy év szünet után folytatjuk a sorozatot. Színvonalas párharcokra számítunk a seregszemlén, melyen Magyarországot az FC Budapest és a székesfehérvári Videoton,

Szlovákiát pedig a Spartak Trnava, a Dukla Banská Bystrica, a Senica, a Léva, a dunaszerdahelyi járási válogatott és a DAC képviseli a megmérettetésen. A kollektívák előbb két négytagú csoportban körmérkőzéses rendszerben küzdenek a pontokért. A csoportok két legjobbja az elődöntőben folytatja, a 3. és a 4. helyezett pedig helyosztókat játszik. A mérkőzések játékideje húsz perc, egy alakzatban a kapus mellett négy mezőnyjátékos léphet pályá-

Tornamenetrend 8.30: DAC–FC Budapest 8.52: Dunaszerdahelyi járási válogatott–Senica 9.14: Léva–Spartak Trnava 9.36: Dukla Banská Bystrica–Videoton 9.58: DAC–Léva 10.20: Senica–Dukla Banská Bystrica 10.42: FC Budapest–Spartak Trnava

ra, a többiek csereként avatkozhatnak játékba” – tájékoztatott a részletekről a főszervező Viola Róbert, a DAC U14 csapatvezetője. A tisztségviselőtől azt is megtudtuk, hogy a csapatokat serleggel, a rendezvény legjobb kapusát, mezőnyjátékosát és góllövőjét különdíjjal jutalmazzák. A díjakat illusztris személyiségek adják át a legjobbaknak. Egyébként a szervezők a DAC-ot leghangosabban buzdító szurkolókat is megjutalmazzák.

A Rudolf Pavlík edző vezette sárga-kékek az U14-es korosztály I. ligájában a 6. helyen telelnek. „A sítúrák miatt foghíjas csapattal állunk csatasorba. A hiányzásokra való tekintettel számunkra az elődöntőben való szereplés is sikernek számítana. Nagy szeretettel invitáljuk a focikedvelőket a dunaszerdahelyi városi sportcsarnokba, ahol reggel fél kilenckor kezdődnek a párharcok” – latolgatta az esélyeket Viola Róbert. (ágh)

11.48: Dukla Banská Bystrica–Dunaszerdahelyi járási válogatott 12.10: FC Budapest–Léva 12.32: Videoton–Senica 12.54: A3-B4

GALÁNTA WINTERLIGA A csoportküzdelmek utolsó előtti fordulójában az A-mezőny eddig veretlen éllovasaként a Juventus a rövidebbet húzta a Sherwood elleni derbin és helyet cseréltek az élen. Hasonlóan a B csoportban is új gárda, a tavalyi bajnok vágsellyei Galvan lendült az élre. A csoport A 6. forduló számszerű eredményei: Juventus–Sherwood 0:3 (0:1), góllövők: Ujvári 2, Kuman. Blue Stars–Santos 5:8 (2:3), g.: Győri 2, Šimek 2, M. Mrva – Bežúch 4, Ondrejo 2, Szabó L. 2. MK Profesionál–Rekostav 1:4 (0:2), g.: Šaprada – Kondé, Forró, Filo, Jurík. Raf Team Szered–Javorinka 6:0 (4:0), g.: P. Zbojek 3, Očenáš 3. A táblázat állása

13.16: B3-A4 13.38: Első elődöntő (A1-B2) 14.00: Második elődöntő (B1-A2) 14.22: Mérkőzés a 7. helyért 14.44: Mérkőzés az 5. helyért

1. Sherwood

6 5

2. Juventus

6 5

0 1 24:14 15 0 1 22:12 15

3. Raf Team

6 4

1 1 18:12 13

4. Rekostav

6 3

2 1 25:11 11

5. Santos

6 2

0 4 28:25

6. Javorinka

6 1

2 3 12:21

5

6

11.04: Videoton–Dunaszerdahelyi járási válogatott

15.06: Mérkőzés a 3. helyért

7. Profesionál

6 1

1 4 13:24

4

11.26: DAC–Spartak Trnava

15.28: Döntő

8. Blue Stars

6 0

0 6 13:36

0

B csoport A 6. forduló eredményei: FC Liverpool–Hurikán 3:3 (0:2), góllövők: Kollárik 2, Botos – Rusek, Kysela, Kiss P. Galantasaray–Galvan 5:7 (1:4), g.: Miezdga 4, M. Rakický – Marček 3, Rácz 2, Čamaj, Moravec. FC Sparta–G-klub 2:2 (1:1), g.: Bugyi, Takács A. – Grell, Mikovič. Arsenal csapata (az Aquamont kizárása miatt) szabadnapos volt. A táblázat állása 1. Galvan

5 4 0 1 24:12 12

2. Liverpool

5 3 2 0

3. Arsenal

5 3 2 0 15:10 11

4. Hurikán

5 2 2 1

24:8 11 10:7 8

5. Galantrasaray 5 2 0 3 13:23 6

Diákcsapatok közönségvonzó seregszemléje zajlik vasárnap a dunaszerdahelyi sportcsarnokban

Deutsch Attila felvétele

6. FC Sparta

5 0 1 4

7:14 1

7. G-klub

6 0 1 5

8:27 1

Megjegyzés: Aquamont csapatát aktív futballista jogtalan szerepeltetése miatt kizárták a bajnokságból, valamennyi eredményüket törölték! (–ckj)


44

Csallóköz

Sport

Versenyben a csallóközi ökölvívók Komárom városa ad otthont a BoxingONE szuperdöntőjének KOMÁROM – A BoxingONE Championship 2011-es versenykiírása a kicsúcsosodásához érkezett. Január 27-én pénteken este 7 órai kezdettel rendezik a finálét a Komáromi Városi Sportcsarnokban, a Komáromi Cápák és a Győri Gladiátorok vérre menő párharcával. Méltó megkoronázása lesz ez a remek sorozatnak, amelyet akár testközelből vagy a vezető sportcsatorna közvetítéseiből is figyelemmel kísérhettük. A BoxingONE nemzeti csapatbajnoki liga célja, hogy az ókori gladiátorjátékok társadalmi és kulturális szerepét a jelenkori olimpiai ökölvívás segítségével elevenítse fel a kelet-közép-európai régióban. A versenysorozat két kvartettben zajlott nyolc csapat részvételével, amelyek közül kiemelkedtek a Komáromi Cápák, mivel a csapatuk gerincét rendre a magyar válogatott öklözői alkották. Impozáns mérlegüket csupán egy döntetlen rontotta, és az „A-jelű” csoportból elsöprő fölénnyel kerültek be az elődöntőbe, amelyen a B csoport második helyezettjével, a Debrecen Thunders-szel meccseltek. A második elődöntőt a Győri Gladiátorok és a Temesvári Oroszlánok vívták. Január 13-án csordultig megtelt a Komáromi Városi Sportcsarnok. A pótszékek is „bevetésre” kerültek, mivel közel 1400 sportbarát volt kíváncsi a mérkőző felekre. A helyi Cápák a Debreceni Thunders-szel léptek szorítóba a döntőbe jutásért. A komáromiak csapatában nem tűnhettek fel a magyarországi ászok, mivel a válogatott összpontosításán vettek részt Tunéziában, a londoni ötkarikás játékokra készülve. Győrfi Roderikék megoldották a pótlást és négy litván válogatott nagyágyút szerződtettek.

Herczeg padlót fogott...

Komáromi Cápák a Debreceni Thunders elleni mérkőzésen

Ez a nap sporttörténeti is volt egyben, mivel a 80-as évek vége óta nem közvetített élőben szlovák csatorna amatőr boxot. A DigiSport élő-egyenes adásban sugározta magyar és szlovák nyelven is az elődöntőt. A szervezők és a bunyósok is jelesre vizsgáztak, bár a megerősített Cápák győzelme egy percig sem forgott veszélyben. Végig dominálva, játszva hozták a kötelezőt, 12:3 arányban. A gála főmérkőzése, a 69 kg-osok súlycsoportjában zajlott. Komáromi részről Klasz Árpád, a debreceni, Görbics Gáborral feszült egymásnak, és parázs csatában, „dzsóker” meccsen, amely három, és nem két pontot ért, szinte csalogatva, hergelve ellenfelét, egyhangú pontozással feltette a pontot az i-re. Az est folyamán remek bunyósokat, világbajnoki érmest, ifi olimpiai bajnokot, magyar–litván–cseh országos bajnokot/bajnokokat láthattunk. Komárom Sharks–Debrecen Thunders 56 kg: Lakatos Krisztián–Kalucza Norbert (dzsóker) 1:1 60 kg: Velký Patrik–Török János 2:0 64 kg: Petrauskas Evaldas–Herczeg József 2:0

A szerző felvételei

69 kg: Klasz Árpád–Görbics Gábor 3:0 (dzsóker meccs) 75 kg: Kavaliauskas Egidius–Kontra Csaba 2:0 81 kg: Semiontas Daugirdas–Nagy Péter 0:2 91 kg: Subacius Vitalius–Deél Szabolcs 2:0 A második elődöntőt január 20-án, a győri Krúdy Gyula Gimnáziumban

val. Az utolsó két összecsapás volt a dzsókerrel megjelölt, amelyeknek győztesei három pontot kaszírozhattak. Zámbó Dánielnek nem sikerült a bravúr a tapasztalt, korosztályos Eb- és világbajnok Biea ellen, így a temesváriak feljöttek 8:5-re! Az utolsó „fight” győri dzsóker döntött el mindent! Akár a döntetlen is elég lett volna a hazaiaknak, de egy esetleges

A Komáromi Cápák litván vendégbunyósa,Petrauskas Evaldas a padlóra küldi a debreceni Herczeg Józsefet

rendezték. A Patent Gladiators Győr ellenfele a Temesvári Oroszlánok voltak. A román csapat szempontjából szerencsétlenül indult az este, mivel a 81 kg-osok súlycsoportjába szerződtetett moldáv versenyző nem utazott el Győrbe, így 2:0-s hátrányból indultak. A remekül megszervezett csapatbajnokin színvonalas bunyókat, parázs küzdelmeket láthattunk. Az egyik legimpozánsabb boxolást a győriek német öklözője, Xhek Pascali mutatta be, aki eljátszott román ellenfelével, mint macska az egérrel. Nehézsúlyban, a tetőtől talpig kitetovált bunyós, Horváth Gábor mindjárt az elején elkapta ellenfelét, és a románok mesterének még időben sikerült bedobni a törölközőt, különben komolyabb gondok akadhattak volna Leucuthá-

román diadal, a 8:8-as végeredmény, a temesváriak döntőbe jutását jelentette volna, de nem így alakult. A fő mérkőzésen, Nyéki Badulescut verte 3:1-es pontozással. A második elődöntőt tehát a Győri Gladiátorok nyerték 11:5-re! A két remekbe szabott elődöntő után a box rajongói Komáromra fókuszálnak. A január 27-én, este 7 órai kezdettel megrendezésre kerülő szuperdöntőben, egyértelműen Győrfi Roderik védencei, a Komáromi Cápák számítanak esélyesnek, de biztosak vagyunk abban, hogy a Győri Gladiátorok is mindent megtesznek annak érdekében, hogy esetlegesen borsot törjenek a hazaiak orra alá, és megszerezzék a BoxingONE Championship bajnokának járó elismerést. Holecz Attila


45

Sport

2012. január 24. |4. szám

Nagymagyari diadal a jubileumi tornán A jó képességű riválisok nem tudták megszerezni a favorit skalpját A nagymagyari ifik favorithoz méltó teljesítményt produkáltak, s veretlenül nyerték a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnökének vándorserlegét a korosztály tizedik teremtornáján. Szombaton a nyárasdi sportcsarnokban, a hagyományoknak megfelelően, a bajnoki tabella első nyolc helyezettje küzdött a trófeáért. A nagymagyariak alakulata és a dunaszerdahelyi sportgimnázium fakócsapata két ízben, előbb csoportban, is összemérte a tudását. Mindkét párharcot a felső-csallóköziek nyerték, méghozzá kapott gól nélkül. A győztes teljesítményét minősíti, hogy kapusuk öt találkozón csu-

Veretlenül végeztek az élen a nagymagyariak

Trajcsík, Mészáros; Baka–FK SG 2007 Dunaszerdahely B 2:3 g.: Méri, Rabb, ill. Macsadi 2, Huszár; Egyházgelle–FK SG 2007 Dunaszerdahely B 0:3, g.: Huszár, Witman, Polák; FK Nagymagyar–Baka 6:1, g.: Mészáros 3, Keszőcze, Lamos, Gúgh, ill. Nagy; Baka–Egyházgelle 2:0, g.: Matus, Rabb; FK SG 2007 Dunaszerdahely–FK Nagymagyar 0:2, g.: Lamos, Mészáros. Az A csoport végeredménye

A torna három legjobb játékosa (balról): Mészáros Ádám, Fazekas Róbert Fogas Ferenc felvételei és Polák Attila

pán egyszer kapitulált. „Tavaly elpártolt tőlünk a szerencse. A döntőben 2:2-es döntetlent értünk el a DAC C csapatával vívott csatában, büntetőkkel azonban a sárga-kékek végeztek az élen. Ezúttal javítottunk, s megérdemelten szereztünk elsőséget. Megjegyzem, nem volt könnyű dolgunk, a jó képességű riválisok egyértelműen a skalpunkra vadásztak. A legádázabb ellenfélnek ezúttal a csallóközkürtiek bizonyultak. A kerettagok közül mindenki dicséretet érdemel. Beigazolódott, hogy minden poszton jól képzett, sikerorientált futballistáink vannak. Az eredmények alakulása szempontjából kapusunk, Szilinszki mellett a Grello, Szabó, Trajcsík és Mészáros alkotta első négyesünk játszotta a prímet. Nálunk nagy figyelmet szentelünk az utánpótlás képzésének, a befektetett munka meghozta gyümölcsét. Remélem, a nyár elején a bajnoki címet is elhódítjuk, s az V. ligába kerülünk” – értékelte védencei sikerét, bizakodott a folytatást il-

letően Lovász Vince, a felső-csallóköziek edzője. A figyelmes szervezők a csapatokat emléklappal, focilabdával, a rendezvény legjobbjait pedig különdíjjal jutalmazták. Szombaton, február 28-án a nyárasdi sportcsarnokban az idősebb diákok teremtornája zajlik. Eredmények – A csoport: FK Nagymagyar–Egyházgelle 3:0, g.: Szabó,

1. FK Nagymagyar

3 3 0 0

11:1

9

2. FK SG 2007 B

3 2 0 1

6:4

6

3. Baka

3 1 0 2

5:9

3

4. Egyházgelle

3 0 0 3

0:8

0

B csoport: Csallóközkürt–Lég 4:0, g.: Lukovics, öngól, Pőthe; Vásárút– Csenke 3:0, g.: Molnár 3; Lég–Csenke 2:1, g.: L. Gašparík L., T. Gašparík, ill. Nagy; Csallóközkürt–Vásárút 0:2, g.: Bugár, Juhos I.; Vásárút–Lég 3:0, g.: Juhos I., Bugár, Juhos P; Csenke–Csallóközkürt 0:4, g.: Bugár T. 2, Huri, Pőthe.

A B csoport végeredménye 1. Vásárút

3 3 0 0

8:0

2. Csallóközkürt

3 2 0 1

8:2

9 6

3. Lég

3 1 0 2

2:8

3

4. Csenke

3 0 0 3

1:9

0

Első elődöntő: FK Nagymagyar– Csallóközkürt 1:0, g.: Grello. Második elődöntő: Vásárút–FK SG 2007 Dunaszerdahely B 2:2, g.: Kozma, Juhos I., ill. Izsák 2 – büntetőkkel 3:4. Mérkőzés a 7. helyért: Csenke– Egyházgelle 5:3, g.: Tankó 2, Rigó R., Masica, Rigó J., ill. Viola 2, Pongrácz. Mérkőzés az 5. helyért: Lég–Baka 1:2, g.: Rigó, ill. Nagy, Rabb. Mérkőzés a 3. helyért: Csallóközkürt–Vásárút 1:0, g.: Gaál. Döntő: FK Nagymagyar–FK SG 2007 Dunaszerdahely B 3:0, g.: Trajcsík 2, Mészáros. A torna legjobbjai Legjobb kapus: Fazekas Róbert (Trhová Hradská) Legjobb mezőnyjátékos: Polák Attila (FK SG 2007 Dunaszerdahely B) Legjobb góllövő: Mészáros Ádám (FK Nagymagyar, 5 gól) (ágh)

A tornagyőztesek Zsigmond Alex, Szilinszki Dávid, Bognár Máté, Grello Zoltán, Szabó Dávid, Végh Ádám, Cséfalvay Kristóf, Keszőcze Félix, Nagy Alex, Trajcsík Béla, Hurtony Mário, Lamos Bálint, Cséfalvay Mátyás, Gúgh Patrik, Keszőcze Márk, Mészáros Árpád, Nagy Tamás. Edző: Lovász Vince. Csapatvezető: Vlahy Árpád. A felső-csallóköziek (zöldben) a fináléban biztosan vették az akadályt


46

Csallóköz

Sport

Negyed nem végez fél munkát Elkezdték a felkészülést Negyed futballcsapata hosszú ideig a 3. liga résztvevője volt. A 2010/2011-es bajnoki idényben kis híján sikerült a visszajutás, de Léva és Komárom még erőn felüli ellenfélnek bizonyult. Nem adják fel, tovább harcolnak a célért. A 2011/2012-es bajnokságot Miroslav Hrdina kapus, játékos edző vezetésével folytatták. – Tudtam, hogy mire vállalkozom: a klub célja a visszatérés a 3. ligába. Léva és Komárom feljutása után kezdettől fogva mi számítottunk az első számú jelöltnek. Nagyon fontos volt az őszi teljesítmény stabilizálása. Persze, akadtak gyengébb napok is, méghozzá a lehető legrosszabbkor, a feljutásra törekvő ellenfelekkel szemben. Másrészt örömmel töltöttek el azok a mérkőzések, amikor vert helyzetből tudtunk fordítani, mint pl. Vágán, ahol 0:2-ről nyertünk, méghozzá

Jó hangulat uralkodott az öltözőben

emberhátrányban. Az őszi idény után megváltozott a káder. Több vendégjátékosunk visszatért klubjába, mások abbahagyták vagy eligazoltak. Szétesett a középhátvéd kettősünk. Peter Jedinák befejezte aktív pályafutását, Matúš Verchola pedig más klubba távozott. Második kapusra és támadóra is szükségünk van. Január 20-án kezdtük a felkészülést. Itthon edzünk, minden feltétel adott hozzá. Erőnléti alapozást a Vág partján végzünk, konditermünk az alapiskola tornatermében van, a pénteki edzéseket 18 órától Vágsellyén tartjuk műfüves pályán. Hét előkészületi mérkőzést terveztünk be, mindet magasabb bajnokságban játszó csapatokkal, mint pl. Moravany, Pöstény, a bajnokság előtti főpróba Vágsellye ellen lesz – mondta el Hrdina edző. A három éve klubelnök Kocsis Ferenc is elégedett a csapat szereplésével. – A vezetés dolga, hogy a jó ered-

Fogas Ferenc felvételei

A klubelnök

ményekhez szükséges anyagi hátteret biztosítsa a csapatnak. A helyi önkormányzat, élén Jancsovics István polgármesterrel, a tőle telhető legtöbbet nyújtja. Másik jelentős szponzorunk a faluból elszármazott, egykori játékosunk Gulyás Dušan, aki évek óta Pöstényben él és vállalkozik. Le a kalappal előtte, mert hű marad szülőfalujához és igyekszik segíteni. Természetesen több kisebb, helyi szponzorunk is van. Örülök, hogy nem tartozunk sem játékosnak, sem másnak. Az őszi bajnoki első hely kötelez bennünket. Tavasszal megteszünk mindent, hogy megtartsuk és visszalépjünk a 3. ligába. Az őszi elsőséget a kezdeti két idegenbeli mérkőzéssel alapoztuk meg, egy döntetlennel és egy győzelemmel. Utána itthon 6:0-ra leléptük a fiatal nyitraikat. Akadtak fájó vereségek is, amikor nem mindig a for-

ma, vagy a csapat teljesítménye döntött, például Ekelen. Érthetetlen volt a Gúta elleni döntetlen is itthon. Nagysurányban jól játszottunk, mégis kikaptunk. Ám következett a sikersorozat, 30:17-es gólaránnyal és 32 ponttal vezetjük a 4. ligát. Külön érdekesség, hogy a támadók mellett sok gólt szereztek a védőjátékosaink is. Van ifjúsági csapatunk és diákcsapatunk is. Nem mindegyik ifi játékos tud bekerülni egyből az első csapatba, sokukat kölcsönadjuk a közeli falukba. Különösen Zsigárddal jó a kapcsolatunk, ott játszik a legtöbb neveltünk – nyilatkozta a klubelnök. Végül az őszi bajnok kerete: Miroslav Hrdina, Ambrus István, Michal Beták, Kalmár Lajos, Kovács Tibor, Jancsó Dániel, Szőcs Tamás, Dominik Drotár, Nikola Štrbac, Novica Čonič, Michal Látečka, Tomáš Babic, Matej Svitek és Takács Csaba. Peter Jedinák az őszi idény után abbahagyta a futballt. Eligazoltak, vagy visszatértek az anyaegyesülethez: Radoslav Martinák, Michal Jakubiak, Adam Bombic és Matúš Verchola. Edző Miroslav Hrdina, asszisztens Roman Šulek, csapatvezető Pelikán László, menedzser Ján Demko. Masszőz Pintér Mária. Szertáros 1995-től Edita Vlčanová. A vezetőség további tagjai Balog György titkár és Vlčan Ferenc pénztáros. Épület- és pályagondnok Végh László. A diákcsapat edzője Fördős Gyula, a serdülők edzője Ľudovít Vlčan, csapatvezetőjük Ján Kojnok. Vladislav Kmeť

A dunaszerdahelyiek gólrekordja Megszerezte első győzelmét a Lazar-legénység EXTRALIGA, JUNIOROK FUTSAL – Január 16-án megszerezték első győzelmüket a dunaszerdahelyiek a juniorok Extraligájában. Az újabb kettősforduló Vágújhelyen zajlott, ahol a nyugat-szlovákiai régiót képviselő hazaiak és a dunaszerdahelyiek kassai ellenfelekkel mérték össze a tudásukat. Az FK SG 2007 alakulatának mérlege: egy győzelem és egy vereség. Az éllovas kassai CFC kollektívája igazolta a papírformát és legyőzte csallóközi vetélytársát. A másik

összecsapáson Juraj Lazar edző védencei kétszámjegyű győzelmükkel a bajnokság gólrekordját produkálták. „A CFC elleni összecsapás első harminc percében nem kapituláltak a kapusok, a folytatásban azonban a remek játékerőt képviselő Hernád-partiak kerekedtek felül, s megérdemelten szerezték meg a három pontot. A másik meccsünkön szárnyaltak a fiúk, ennek köszönhetően gólarányt javítottunk. Játéktudásban, erőnlétben egyaránt magasan felülmúltuk, leiskoláztuk ellenfelünket. Előbbre léptünk a tabellán, a nyolc csapat alkotta mezőnyben mi szereztük a legtöbb találatot. A legutóbbi kettősfordulóban meglátszott, hogy a mie-

ink már otthonosabban mozognak a futsalban. Remélem, hogy további pontokkal igazoljuk tartós javulásunkat” – értékelte a dunaszerdahelyiek vágújhelyi helytállását edzőjük, Juraj Lazar. Az FK SG 2007 csapata a hétvégén egy dénesdi tornán áll csatasorba, ezúttal műfüves (nagy)pályán. 4. forduló: CFC Košice–FK ŠG 2007 Dunajská Streda 5:2, a dunaszerdahelyiek góllövői: Kókai, Kétyi. 5. forduló: 3b Košice–FK ŠG 2007 Dunajská Streda 2:17, a dunaszerdahelyiek góllövői: Bódis 4, Valent 4, Kékesi 4, Kókai 2, Zvoncsár 2, Kétyi.

A dunaszerdahelyiek játékoskerete: Dovalovský Dominik, Fedor Patrik, Zvoncsár Patrik, Kékesi Attila, Valent Ákos, Kókai Krisztián, Molnár Erik, Bódis Patrik, Kétyi Árpád. A bajnokság állása 1. CFC Košice

5 4 1 0

25:7 13

2. ŠK Makrot. Žilina 5 3 2 0

11:4 11

3. ŽFA Žirafa Žilina 5 3 1 1

17:10 10

4. Etna SK N. Mesto 5 3 1 1 16:14 10 5. Slov-Matic Brat.

5 2 1 2 20:14

7

6. FK ŠG 2007 DS

5 1 0 4 28:24

3

7. 3b Košice

5 1 0 4

9:34

3

8. FC Petržalka 1898 5 0 0 5 10:29

0

(ágh)


47

Sport

2012. január 24. |4. szám

Alistál felfelé tör Az új vezetőség egy éve dióhéjban Január 20-án tartotta meg évzáró taggyűlését az alistáli futballklub. Both Róbert klubelnök értékelte a munkát, előtte adott interjút lapunknak.

ján. A helyi vállalkozók, mint Marczel Attila, Kiss Tamás, Balogh Imre, Horváth Béla, Takács Marián, Keló László, Németh József és mások ugyancsak sokat tettek a futballklubért – mondta el Both Róbert.

gyobb figyelmet akarunk szentelni az utánpótlásnak is, ezért tavasztól az ifiket is edzeni akarom. Ők a klub jövője. Szeretném velük megértetni, ha többet fognak edzeni, igyekezetük gyümölcse a felnőtt csapatba való bejutás lesz. Ezért is célunk a járási bajnokság I. osztályába felkerülni, hogy magasabb szinten folytathassák. Nem kizárt, hogy a végső cél az 5. liga elérése lesz – fogalmazott Kalmár László, az alistáliak mindenes edzője. Megelégedettség uralkodik a diák vonalon is. Új arcok jelentek meg a

A bizakodó klubelnök

– Egy évvel ezelőtt az új vezetőség első dolga volt a stadion szociális és közösségi helyiségeinek felújítása. Kialakítottunk egy klubtermet is, ahol edzés vagy meccs után a játékosok együtt lehetnek a szurkolókkal. Rendbe kell tenni még a zuhanyzókat, kicserélni a talajcsempét. Megjavíttattuk a stadion világítását, új el-

Az alistáli felnőtt csapat: Méhes János, Madi Gábor, Bartalos Attila, Csóka Tibor, László Zoltán, Takács Marian, Kovács Alfréd, Bíró Tamás, Ollé Zsolt, Takács Péter, Bíró Dávid, Remenár Zoltán, Balogh Tamás, Madi Tamás, Horváth György, Pápay Róbert, Bereczky Zoltán, Gútai Balázs, Kosár Attila, Balogh Imre. günk. Gólkirályunk Domonkos Bence 17 találattal. Összefogtunk az iskolával is, ahol tizenöt gyereket foglalkoztatnak a focikörben – foglalta össze Csóka Tibor, a diákok edzője. Az őszi gólkirály Bereczky Zoltán Vásárútról igazolt át Alistálba. – Váltani kellett. Futballozni első edzőm, Dombos József keze alatt kezdtem. Dunaszerdahely diákcsapatában négy évig játszottam. Féléves nádszegi szereplés után 15 évesen tértem vissza szülőfalumba, ahol 14 évet húztam le. Egészségi

Nagyot javult a csapatok teljesítménye is, főleg a felnőtt együttesé. Bejött Kalmár László új edző szerződtetése, aki tavaly ősszel rögvest nekilátott a keret megújításának. – A klubvezetéssel karöltve sikerült tapasztalt játékosokat hozni, mint Remenár Zoltán, Bereczky Zoltán, Gútai Balázs, Pápay Róbert. Sajnos,

Kalmár László (balra) és a gólkirály, Bereczky Zoltán

csapatban: Bereczky István, Bartalos Róbert, Király Roman, Soós Miklós, Sánka Rudolf, Csiba László. – Igaz, hogy ősszel az első két mérkőzést elveszítettük, de utána alaposan beerősítettünk. Jött a győzelemsorozat, feljöttünk a 3. helyre 28 ponttal. Nyolc győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség az őszi mérle-

Taktikai megbeszélést folytat az edző

osztó szekrényeket raktunk fel, elvégeztük a létesítmény teljes elektromos revízióját. Felújítottuk a pálya füvét, valamint a nézőteret. A munka nagy részénél a helyi mezőgazdasági szövetkezet és a szponzorok segítettek. A községi önkormányzat és a szövetkezet jóvoltából megoldódott a zöldterületek karbantartása is. Bekapcsolódtunk a falunapok, továbbá a hagyományos sportbál szervezésébe. Mindez nem sikerült volna a faluvezetés, élén Csóka Éva polgármester asszonnyal, továbbá a Józsa László vezette mezőgazdasági szövetkezet támogatása hí-

az utóbbi lesérült és nem tudott játékba avatkozni. Örülök, hogy sikerült rávenni Takács Mariánt a visszatérésre. Kosár Attila és Bíró Tamás később csatlakoztak hozzánk. A pályán maximumot nyújtottunk, 15 meccsből 12-őt megnyertünk, 2 döntetlenünk van és csak egyszer kaptunk ki Somorja B csapatától. 69 gólt szereztünk és csak 12-őt kaptunk. Legjobb góllövőnk Bereczky Zoltán 31 találattal. Január 14én kezdtük el a tavaszi felkészülést. Heti három edzést tartok, az első előkészületi meccset február 4-én játsszuk, összesen 9-et tervezünk. Na-

Az évzáró taggyűlésen

gondjaim is voltak, muszáj volt lejjebb adni, ahol nem annyira nagy a fizikai megterhelés, mint az 5. ligában, ahol Vásárút évek óta szerepel. Nem bántam meg. Jó csapatba, jó társaságba kerültem. Remélem, hogy a játékommal hozzájárulok a klub céljainak eléréséhez – mondta el a gólvágó. Vladislav Kmeť

A szerző felvételei


48

Csallóköz

Sport

Maradt a patthelyzet A közgyűlésen Dunaszerdahely polgármestere 1 eurós ajánlattal rukkolt elő Mint ahogy arról olvasóinknak az elmúlt héten beszámoltunk, az FK DAC 1904 Rt. többségi tulajdonosa sajtótájékoztatón adott ultimátumot a kisebbségi részvényesnek, Dunaszerdahely önkormányzatának, amely tavaly júniusban leállította a DAC-nak járó egyenes támogatás folyósítását. Az ultimátum január 17-én járt le, s a felek a klub rendkívüli közgyűlésén ismét találkoztak. Részvénycsomag 1 euróért Mivel nem közeledtek az álláspontok, a felek nem tudtak elrugaszkodni a holtpontról. Az iráni klubelnök, Khashayar Mohseni ezúttal is megismételte, hogy a város a klub ellensége. A klub jövőjét attól tette függővé, hogy szerepel-e a dunaszerdahelyi önkormányzat idei költségvetésében a DAC-nak nyújtandó támogatás. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere kihangsúlyozta, a rezsiköltségeket továbbra is téríti az önkományzat. A stadionban van fűtés, világítás, víz. Rákérdezett: mi az akadálya annak, hogy a csapat elkezdje a téli alapozást? Erre azonban nem kapott konkrét választ. A rend-

A DAC előkészületi mérkőzései Január 21. (szombat), 11.00: Myjava–DAC 2:0 Január 25. (szerda), 14.00: DAC–STK Somorja Január 28. (szombat), 13.00: Sigma Olomouc–DAC Február 4. (szombat), 13.00: Honvéd–DAC Február 6. (hétfő): DAC–Bohemians Február 8. (szerda), 14.00: SFM Szenc–DAC Február 11. (szombat), 13.00: Lombard Pápa–DAC Február 15. (szerda), 14.00: Vágsellye–DAC Február 18. (szombat), 14.00: DAC–Zbrojovka Brno.

kívüli közgyűlés végén a polgármester konkrét ajánlattal rukkolt elő. Ennek lényege, hogy vagy vegyék meg a többségi tulajdonosok az önkormányzat 10%-os részvénycsomagját 1 euróért, vagy az önkormányzat vásárolná meg Mohseniék 90%-os részvénycsomagját ugyancsak jelképes összegért, 1 euróért. Abban az esetben, ha a többségi tulajdonos megvásárolná a kisebbségi részvényes csomagját, további tárgyalások témája lenne, miként támogatná a város a futballklubot. Az írásban beterjesztett javaslatra választ vár az önkormányzat. Elefántcsontpartiak villámlátogatáson A tervezettnél kilenc nappal később, január 18-án kezdődött el a DAC felkészülése a Corgoň Liga tavaszi idényére. A szerda délutáni gyakorlást Németh Krisztián vezette, akinek a B csapat edzője, Simon Gyula asszisztált. A kapusedző posztját továbbra is Ján Veselý tölti be. A tréningen huszonegy futballista vett részt, köztük két elefántcsontparti labdarúgó, Anderson Zeze és Elie Moise (legutóbb a II. ligás spanyol Alaves mezét viselték). Az afrikai duó azonban két nappal később elhagyta Dunaszerdahelyt. „A technikailag jól képzett futballisták rossz erőállapotban voltak. Azt hitték, nekik nem kell bizonyítaniuk képességeiket, automatikusan a kezdőcsapatba kerülnek. A szombati edzőmecscsen sem akartak játszani. Ezért megváltunk tőlük” – ecsetelte a két elefántcsontparti fura viselkedését Németh Krisztián. Ivan Janek a nagymihályiaktól érkezett Dunaszerdahelyre. Ismét a DAC-cal készül a kameruni Adiaba, aki vendégjátéka letelte után tért vissza a prágai Spartától. A klubvezetők két kameruni futballistát várnak Dunaszerdahelyre, de a tizennyolc esztendős Paul Kweuke (Leonard Kweuke öcscse), valamint Kotto Alain Dido egyelőre nem kapott vízumot. Ján Marcin és Jaroslav Hílek betegség miatt nem állt csatasorba. Távozását fon-

Marián Baláži felvétele a DAC idei első edzésén készült

tolgatja Harsányi Zoltán, aki ugyan pénteken csatlakozott a társakhoz, szombaton azonban már nem tartott velük Myjavára. Az ősszel műtét miatt kényszerpihenőre szorult Pavol Ďurica ezen a héten kezdi el a gyakorlásokat. Németh Zsolt és Králik Csaba sérüléssel bajlódik. Boya egyéni edzésterv szerint gyakorol. Pavol Kováč és Igor Obert vendégjátéka december végén letelt, a rutinos hálóőr visszatért Dubnicára, a jobbhátvéd pedig Jihlaván folytatja a pályafutását. Peter Struhár, Josip Coric, David Helísek, Roman Konečný, Majus Egidijus, Marián Tomčák, Jan Kadlec és Tomáš Kazár nem látogatja az edzéseket. Mivel a klub tartozik a játékosoknak, nagy a valószínűsége, hogy legjobbjai odébbállnak. Behozzák-e a lemaradást? „Pozitívumnak számít, hogy elkezdtük az alapozást. A megszokottnál kevesebb idő áll rendelkezésünkre annak érdekében, hogy a tavaszi idénynyitóig jól felkészüljünk a folytatásra. A futballistákat fokozatosan terheljük. Bízom benne, hogy behozzuk a lemaradást. Idő szűkében kísérletezésre viszont már alig marad időnk. Fontosnak tartom, hogy mielőbb megtudjam, kikre számíthatok tavasszal. A felkészülési időszakban kilenc edzőmérkőzést terveztünk, s a dolgok jelenlegi állása szerint hazai környezetben készülünk. Remélem, hamar stabilizálódik a hely-

zet” – nyilatkozta Németh Krisztián, aki napjainkban ismét megbízott vezetőedzőként dolgozik a klubnál. Vereség Myjaván Szombat délelőtt lejátszotta idei első előkészületi mérkőzését a DAC, mely ott folytatta, ahol ősszel abbahagyta, s kétgólos vereséggel távozott Myjaváról. Myjava–DAC 2:0 (0:0), g.: Kosík (67., 84.). Ahogy azt a DAC-mezben tüsténkedők névsora igazolja, sokan hiányoztak az őszi keretből. DAC: Kiss (46. Gála)–Ravasz, Adiaba, Ágh Z., Laštovka (Piros)–Kabele, Lénárth (Érsek), Brunczvik, Matůš, Csonka (Csölle)–Delarge. „A hatvanadik percig jól tartottuk magunkat, aztán elfáradtunk, s a hazaiak kihasználták hibáinkat. Egyébként nekünk is voltak helyzeteink, de Delarge és Kabele elpuskázta ziccerét. Ami a csapat összeállítását illeti, azok léptek pályára, akik edzenek és akarnak is a DACért játszani. Saját nevelésű futballistáink tehetségesek, érdemes velük dolgozni” – értékelte a felkészülési meccset Németh Krisztián, a sárga-kékek vezetőedzője. A dunaszerdahelyiek következő ellenfele szerdán, január 25-én (14.00) a dunaszerdahelyi műfüves pályán a III. ligás STK Somorja együttese lesz. Szombaton pedig Olomoucban vendégszerepel a DAC. Ágh István

Megbízott koordinátor – Poverený koordinátor: WIMMER ILONA. Szerkesztők – Redaktori: ÁGH ISTVÁN, ĽUBO BANIČ, RAJKOVICS PÉTER, UNDESSER TÍMEA. Riporter – Reportér: VLADISLAV KMEŤ. Fotóriporter – Fotoreportér: FOGAS FERENC. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Titkárság – Sekretariát: WIMMER ILONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 51. évfolyam. A szerkesztőség címe. 929 01 Dunaszerdahely, Halpiac 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Kiadja: FIERI Kft., 929 01 Dunaszerdahely, Galántai út 397/10. Nyomja: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 51. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Vydáva: FIERI, s.r.o., 929 01 Dunajská Streda, Galantská cesta 397/10. Tlač: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Predplatné prijíma redakcia: EV. 329/08. E-mail: online.csallokoz@gmail.com. Lapunkat a szlovák kormány emberjogi és kisebbségügyi hivatala támogatja. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády SR pre ľudské práva a národnostné menšiny. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért.

Csallóköz


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.