Csallóköz - 2014/3.szám

Page 1

Csallóköz DUNASZERDAHELY > KOMÁROM > GALÁNTA > VÁGSELLYE

5. oldal

Köztér Bodnár Gyula

Ára: 0,65 €

2014. január 14., 3. szám

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokoz.com „Az örömfoci kihozta belőlem a maximumot!”

Nem csak buliként kell rá gondolni „Az alakomra oda kell figyelnem”

Žitný ostrov

A 2014-es év első száma a Csallóköz hasábjain 15–22. oldal

Pintér Attilát jó választásnak tartja

42–43. oldal

Leggyakoribb ok a gyorshajtás

Magyarba… …megyünk, magyarból hoztuk, magyarba’ nyaraltunk – halljuk gyakran, Magyarország helyett. Nincs ezzel semmi baj, országneveket is régóta használunk rövidített nyelvi alakban, lengyelbe, németbe, sőt osztrákba utazunk. Legfeljebb bizonyos esetekben a rag utolsó hangzóját nem kellene elharapni. A lényeg persze, hogy mondatunk érthető legyen, de vigyázzunk, főként az sms-ek korában, hogy fölöslegesen ne kurtítsunk szavakat, csúfítva velük édes anyanyelvünket. Hangozzék az tisztán, szépen, mint mikor csecsemőkorunkban muzsikált fülünkben szüleink, nagyszüleink ajkáról mondókák, énekek, mesék formájában. Majd később az óvodában és az iskolában. Apropó, iskola. Itt a beíratások ideje, és nekem most az villan be, hogy már a 60-as, 70-es években ez idő tájt – amikor 140 elsőst írattak be abba a magyar alapiskolába, ahová manapság gyermekhiány miatt 50-et is alig – mindig kötelességének érezte a honi magyar sajtó: különböző műfajokban született írásokban vigye a szülő elé, miért fontos, hogy anyanyelvén tanuljon gyermeke. És a nemzetek tanítójára, Komenskýre hivatkoztak: a gyermek anyanyelvén sajátíthatja el legjobban az alapismereteket. Idéztem ezt magam is sokszor, apám példájával, aki számára különben sem volt kérdés, hogy 1954-ben milyen tanítási nyelvű iskolába írasson. Természetesnek tartotta, hogy magyarba. Nem Magyarországra. Magyar alapiskolába, itt. Mint ahogy a nyomában járva én is a gyermekeimet, gyermekeim az unokáimat.

A 63-as főút és a pódafai útkereszteződése is már több emberéletet követelt

POZSONY/DUNASZERDAHELYI JÁRÁS – Közlekedésbiztonság szempontjából Szlovákia az eddigi legsikeresebb évet tudhatja maga mögött, hiszen a tavalyi évben tragikusan végződő balesetek száma 223-ra csökkent a korábbi 296-ról. A Dunaszerdahelyi járás területén 2013-ban 14-en vesztették életüket az utakon. Both Péter, a dunaszerdahelyi járási rendőrkapitányság igazgatója lapunknak elmondta, 2013-ban 243 közlekedési baleset történt a Dunaszerdahelyi járásban, 2-vel több, mint egy évvel korábban. A halállal végződő balesetek száma 1-gyel emelkedett a 2012-es évhez viszonyítva. A súlyos sérültek száma azonban csökkent: míg 2012-ben

50-en szenvedtek súlyos sérüléseket közlekedési baleset során, tavaly 39-en. A könnyű sérülések száma tavaly 144 volt, egy évvel korábban 132. Növekedett azon sofőrök száma is, akik alkoholos befolyásoltság alatt szenvedtek közúti balesetet 31-ről 35-re. Átlagos eredmények „A sajtóban ugyan kiemelték a Dunaszerdahelyi járást, mint ahol a legtöbb tragikus kimenetelű baleset történik, ám a statisztikai adatok azt mutatják, hogy az utóbbi 6–7 évben ezek száma átlagos, 1–2-vel csökken vagy növekszik. A kilencvenes évekhez vagy a kétezres évek elejéhez viszonyítva azonban a helyzet sokat javult. 1995-ben például 21-en haltak meg a járás útja-

Vojtík Szimona felvétele

in, 1996-ban 27-en, 1998-ban 31-en, 2001-ben és 2002-ben 25-en, 2003tól sikerült 14, 15, 16-ra csökkenteni. Pedig közlekedésbiztonság szempontjából a körülmények sokkal rosszabbak, hiszen a forgalom 2–3-szor sűrűbb, a tehergépkocsiforgalom ugyancsak megnövekedett, az életritmus jóval gyorsabb, az úthálózat nem fejlődött, sőt a kamionközlekedés miatt romlott az utak állapota, nincs autópálya, sem gyorsforgalmi út” – ecsetelte az okokat a rendőrparancsnok, amelyekhez nyilván emberi tényezők is hozzájárulnak. Kijelentette, a tavalyi év eredményei nem jók, nem is rosszak, inkább az előző évekhez hasonlóan alakultak. (Folytatás a 2. oldalon)

● Előfizetés/hirdetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44 e-mail: online.csallokoz@gmail.com


2

Csallóköz

Tudósítás > Játék

Leggyakoribb ok a gyorshajtás (Befejezés az 1. oldalról) A rendőrség rendelkezik saját statisztikai adatokkal a

ban, az baleseti szakasznak minősül. De lehet, hogy ezek mindegyike legfeljebb köny-

például a 63-as út Somorjánál, ott gyakoriak a koccanások. Vagy a Bős és Csiliznyá-

netelűek nagy része a másodés harmadosztályú utakon történik. Ez országos viszonylatban is így van. A legbiztonságosabbak pedig a gyorsforgalmi utak és az autópályák.” Sok a gépjármű

Rendőrségi felvétel

A nedves utakon nagyobb a balesetveszély is

baleseti szakaszokat illetően. Ám különbséget kell tenni ezek és az úgynevezett „halálutak” között. „Ha egy adott útvonalon ötnél több baleset történik egy időszak-

nyű sérülésekkel végződik. Viszont lehetnek olyan szakaszok, melyeken két baleset történik csak, ám mindkettő halállal végződik. Baleseti szakasznak minősül

Kék Duna Rádió Sokan érdeklődnek, hogyan fogható a közkedvelt Kék Duna Rádió. Az illetékesek elmondták, jelenleg az FM 99.7 frekvencián érhető el az adó. Sajnos a vételkörzete nem olyan széles, mint az FM 91.5 volt, ezért nem mindenki tudja jó minőségben fogni a Csallóközben. „Műsorunkat az interneten, a www.kekduna.hu oldalon tudják jó minőségben hallgatni. Dolgozunk a rádióengedélyekért, a magyar és a szlovák oldalon” – válaszolták lapunk kérdésére.(vt)

Keressen 10 eurót Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 1–2. számban közölt feladványért (Ennyi lenne az egyrészt. – Érintő – Bodnár Gyula: Újévi fogadalmak) Szabó Cecília (Egyházgelle) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Én rengeteget tanultam tőle.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: január 20.

rad közti útvonal, amelyen gyakoriak a súlyos vagy halállal végződő balesetek. Egy időben a kisfaludi letérő számított kritikusnak. A közúti balesetek, főleg a halálos kime-

Az egy főre jutó járművek száma a Dunaszerdahelyi járásban az egyik legmagasabb. A gépkocsiparkot tekintve országos viszonylatban az 5. helyen szerepel, olyan kerületi székhelyek előzik meg, mint Kassa, Zsolna, Pozsony és Nyitra. „Rendőreink éjjel-nappal az utakon ellenőriznek, igyekeznek kiszűrni az ittas sofőröket, gyorshajtókat, s mindazokat, akik veszélyt jelentenek a közlekedésbiztonság szempontjából. A balesetek leggyakoribb oka még mindig a gyorshajtás, a súlyos balesetek szempontjából pedig a legkritikusabb korosztály a 20–30 évesek” – tette hozzá Both.

Láthatóvá válni Január elsejétől módosult a közlekedési jogszabály, amely előírja a láthatósági, fényvisszaverő elemek használatát a gyalogosok számára is, ha csökkent látási viszonyok mellett közlekednek az úton. Both Péter szerint a rendelkezés jó döntésnek bizonyul a törvényhozó részéről, hiszen a mindennapi tapasztalat is azt mutatja, hogy nagyon fontos, hogy a gyalogosok is láthatóvá váljanak az utakon a gépkocsivezetők számára. „Főleg ott, ahol nincs biztonságos közlekedési lehetőség, gondolok itt a kerékpárutak vagy a járdák hiányára. Ezt az előírást a gyalogosoknak a saját érdekükben kell betartani. Láthatósági kellék nélküli közlekedés esetén a rendőrjárőr 30 eurós büntetést is kiszabhat” – közölte a rendőrparancsnok. Undesser Tímea

Iskolások a jégen DUNASZERDAHELY – A téli szezon immáron második nagyszabású rendezvénye zajlott múlt pénteken a műjégpályán. A szervezők nem titkolt szándéka ismét az volt, hogy sportos életre buzdítsák a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. A nap délelőtti részében a két szlovák tanítási nyelvű alapiskola diákjai zártkörű rendezvény keretén belül korcsolyáztak a jégen. A délelőtt és a kora esti órákban is fellépett a helyi Krpčiarik gyermek táncegyüttes. A fiatalok alkalomhoz illő öltözetben szlovák nyelvű mendikáló éneket adtak elő. A délután folyamán már a nyilvánosságnak is megnyitot-

ta kapuit a jégpálya, melynek a központi ré-

szén volt felállítva a színpad! Onnét DJ Meszi

diszkózenével, majd a későbbiekben az ismert színművész és énekes, Vadkerti Imre dalaival szórakoztatta a közönséget. Elhangzottak az István a király rockopera ismertebb slágerei, a Honfoglalás, a Nélküled és más fülbemászó dalok, melyeket tapssal köszöntek meg a jelenlévő korcsolyázók és kíváncsiskodók. A szervezők a támogatóknak köszönhetően az összes korcsolyázónak egy pizzaszelettel kedveskedtek. A jégpályán a következő rendezvényt február 14-ére, Bálint napra szeretnék megszervezni, amelyre ismételten sok szeretettel várnak minden kilátogatót a rendezők! (hp) Archív felvétel


3

Tudósítás

2014. január 14. | 3. szám

Nincs megállás a fogyásban Húsz éve szinte folyamatosan csökken a lakosság száma NAGYMEGYER – Hosszú évek óta nem született ilyen kevés gyerek, mint az elmúlt esztendőben, mindössze 64 újszülöttet anyakönyveztek 2013-ban a csallóközi városban. Ettől rosszabb mutató 2003-ban (58 gyerek született) és 2002-ben volt (61), az elmúlt két évtizedben az volt a jellemző, hogy többségében inkább 70 és 90 között mozgott ez a szám Nagymegyeren, néhány évben még kilencvennél is több gyerek született. Sőt, ha az elmúlt évszázad nyolcvanas éveibe megyünk vissza, akkor évente 150 körül volt az újszülöttek száma. Tavaly az elhalálozásokra vonatkozó adat is magas volt (102), az elmúlt huszonöt évben a második legtöbb, 2008-ban 103, míg 1992-ben 101 ember hunyt el a városban,

erre a mutatóra a jellemző adat inkább a kilencven körüli vagy inkább a még alacsonyabb szám. Kovács Margittól, a városi hivatal lakossági nyilvántartással foglalkozó

részlegének munkatársától azt is megtudtuk, hogy a múlt évben 105-en költöztek be Nagymegyerre, míg ugyanebben az időszakban 107 ember költözött el a városból,

Mesélő pillanatok DUNASZERDAHELY – A Kortárs Magyar Galéria idei első kiállítása nyílt múlt pénteken a Vermes-villában, amelyen a kortárs indiai és magyar művészek csoportos tárlata vette kezdetét Narrative Moments címmel. Az estet P. Szabó Ernő művészettörténész gondolatai nyitották meg. A színes művek egészen január végéig tekinthetők meg a csallóközi galériában. (csall) Vojtík Szimona felvételei

így ebből a szempontból mindössze kettővel csökkent a lakosok száma. Az elmúlt két évtized statisztikai adataiba beletekintve az a jellemző, hogy a csökkenő lakosságszám mutatóit általában a beköltözők és az elköltözők aránya rontotta jobban, mintsem a születések és elhalálozások aránya, tehát ilyen szempontból is inkább kivétel volt a 2013-as év. Minden idevágó mutatót egybevéve elmondható, hogy lényegében már húsz éve szinte folyamatosan tart a lakosságcsökkenés Nagymegyeren, 1994-ben még 9372-en lakták a települést, míg ez a szám 2013. december végén már csak 8721 volt, ami egyben azt is jelenti, hogy a 2012-es esztendőhöz képest 40 személlyel csökkent a város lakosainak a száma. Kovács Zoltán A szerző táblázata

Régiós márkáról egyeztettek FELSŐSZELI – Január 9-én a helyi községházán az Öreg-Feketevíz- és Dudvág Helyi Akciócsoport információs fórumot tartott a regionális termékvédjegyről. A vállalkozóknak, nonprofit szervezeteknek tartott tájékoztatásról Kovács Lajos az egyik akciócsoport menedzsere árul el többet. „A Malodunajsko–Galantsko (Galánta környéke–Kis-Duna Mente) márkanévet mezőgazdasági termékek, zöldség, gyümölcs, pékáru és cukrászkészítmények, kézművestermékek, szolgáltatások és rendezvények kaphatják meg, amelyek itt lettek előállítva vagy itt vannak kínálva, s a helyi termelő munkájának eredményei.” A két akciócsoporthoz tartozó községek szintjén lehet megszerezni tehát ezt a védjegyet, amelyhez Galántai járásból tizenhét és a Dunaszerdahelyi járásból egy település tartozik. A cél a helyi termelők megerősítése és a hagyományok őrzése, amely természetesen gazdasági hasznot is hozhat a térségnek. A turizmust kívánják ugyanis ilyen módon fejleszteni, az ide látogatók pedig kapnak egy minőségi biztosítékot, amely alapján azt is meg tudják különböztetni, hol számíthatnak minőségi helyi termékre. Ezzel együtt pedig kedvezmények is járnak és az csoportok tagjai széles körben népszerűsíteni kívánják a projektot. Érdeklődés esetén pedig bővíthetik is a termékek listáját. Vladislav Kmeť


4

Csallóköz

Interjú > Tudósítás

Egy a polgárok közül „Nekünk is fontos ez az ország, hiszen itt élünk” Bárdos Gyula, köztársaságielnök-jelölt január 9-én adta le a jelölési íveket a szlovák törvényhozás épületében. Indulását a választásokon 16 parlamenti képviselő már garantálta, ennek ellenére az önkéntesek több mint negyvenhatezer aláírást gyűjtöttek össze, és az idő rövidsége sem volt akadály. Bárdos Gyula ezzel Szlovákia első magyar nemzetiségű államfőjelöltjévé vált. Azon célja, hogy a közösség jelöltje legyen, valóra vált. Mennyire érte meglepetésként a több mint 46 ezer aláírás? Hiszen gyakorlatilag két hét volt az aláírások gyűjtésére az ünnepek miatt. – Biztos voltam abban, hogy az idő rövidsége ellenére kellő számú aláírás összejön. De az, hogy 46 625 aláírás lesz, minden elképzelést felülmúlt. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek a segítséget. Azt viszont el kell mondani, ez elsősorban nem az én sikerem, hanem a magyar közösségé. És azt mutatja, van igény magyar jelöltre. Egyébként pedig remek kezdetnek értékelem, hiszen mindenki komolyan vette az aláírásgyűjtést.

Miért éppen az utolsó napon adták le a jelöléshez szükséges aláírásokat, hiszen már korábban is megvolt a 15 ezer aláírás? – Azért is döntöttünk így, hogy mindenkitől beérkezzenek az ívek. Így minden aláírásnak súlya lett, ha már vette valaki a fáradságot és aláírta, esetleg másokkal is aláíratta. Egyébként huszáros hajrával sikerült ezt a sok aláírást összegyűjteni, hiszen az utolsó két napban jött a legtöbb levél. Voltak olyanok, akik futárszolgálattal, vagy ismerősökön keresztül küldték be Pozsonyba a petíciós íveket, hogy biztosan ideérjenek. Ezzel teljesen egyértelművé vált, hogy a polgárok jelöltje vagyok. Igaz, a Magyar Közösség Pártjának elnökségi tagja vagyok, és az MKP mindenben támogat, de elsősorban a közösség érdekében akarok tenni. Ezért is örülök, hogy szlovákok is aláírták a petíciót. Mégis minek köszönhető ez a nagy siker? – Az összefogás önmagában nem lett volna elégséges. Ugyanis csak akkor lehet sikeres az összefogás, ha jó ügy érdekében történik. Most itt a közösség számára a lehetőség, hogy megmutassuk, mi is itt élünk. Megmutassuk: egyenrangúak aka-

runk lenni, és próbáljunk meg az érdekérvényesítés terén is előbbre lépni. Hogyan lehetséges ez? – Rá kell mutatni a problémákra. El kell kezdeni a

A családok feje fölül elveszik az otthonaikat, kilakoltatják őket az uzsorakamatú kölcsönök miatt. Ez is mindenkit érint, de a statisztikai kimutatások alapján a déli já-

párbeszédet. Nem csupán elképzelésről beszélni és deklarációkat lefektetni, hanem konkrét lépéseket kellene tenni. Az, amilyen helyzetben most vagyunk nem csak a magyaroknak és a többi számbeli kisebbségnek nem jó, hanem a szlovákoknak sem. A dél-szlovákiai régiók gazdaságilag leszakadtak. A nagyarányú munkanélküliség szintén nem csak a magyarságot sújtja, hanem a velünk élő többségi nemzethez tartozókat is.

rásokra ez is magasabb arányban érvényes. Ezek általános kérdések… – Természetesen a velünk kapcsolatos kérdésekre is fel kell hívni a figyelmet. Ezt helyettünk nem teszi meg senki ezért ebben is csak közösen, összefogással lehetünk sikeresek. Nem elégséges csupán elmondani és megértetni a többséggel problémáinkat. Amennyiben megnyerné a választásokat, mi lenne az, amin mindenképpen

változtatna? Milyen államfő lenne Bárdos Gyula? – Úgy szólítanám meg az embereket, hogy érezzék a megszólításból, egy vagyok közülük, tehát a polgárok közül. Olyan módon, hogy érezzék, én vagyok értük, nem fordítva. Az a helyes, ha a köztársasági elnöki hivatalt és pozíciót valaki szolgálatnak tekinti és a jó ügy érdekében cselekszik. Amennyiben hasonló helyzet alakul ki, mint jelenleg Szlovákiában, hogy visszaélnek ezzel a poszttal, pártpolitikai és propagandacélokra használják fel, és az itteni kisebbségek kárára dehonesztáló kijelentésekre ragadtatja el magát az elnök vagy a jelölt, az elfogadhatatlan. Mindenképpen hangnemet, retorikát kellene váltani. Kellő alázattal, emberi hangon kell beszélni a polgárokkal. Nem szabad, hogy a köztársasági elnök a Grassalkovich-palotából, az elnöki rezidenciából, nézzen le a polgárokra. Hiszen megkapta a bizalmat, de ezzel nem szabad visszaélni. Inkább kellőképpen ki lehet használni, az ország érdekeit szem előtt tartva kellene politizálni az államfőnek. Nekünk is fontos ez az ország, hiszen itt élünk. (neszmérit) Archív felvétel

Tetőszentelés KESZEGFALVA – A közelmúltban, január 5-én nem akármilyen összefogásnak az eredményét tekinthettük meg a Komárom mellett található községben, hiszen a hívek a katolikus közösség adományainak köszönhetően felújították a helyi plébániatemplom tetőszerkezetét. Ez alkalomból tartottak ünnepélyes tetőszentelést, amelyet Elek László komáromi esperesplébános szen-

telt meg, majd ezt követően hálaadó szentmisére került sor. „Hálás szívvel mondunk köszönetet Istennek és minden jóakaratú embernek az összefogásért, a támogatásért, hogy elkészülhetett plébániatemplomunk új tetőzete. Szeretettel hívunk mindenkit egy ismételt öszszefogásra, hogy a 2014-es évben újabb lépést tehessünk templomunk felújításában!” – mondta el lapunknak Nagy Péter helyi plébános. (ha)

Archív felvétel


Interjú > Hirdetés

2014. január 14. | 3. szám

5

Nem csak buliként kell rá gondolni „Az alakomra oda kell figyelnem” Rákosi Annamária tavaly elnyerte a Miss World Hungary címet és világdöntőn is képviselte Magyarországot. A sikerekről, a fejlődésről és formában tartás rejtelmeiről beszélgettünk a Felvidék Szépe egyik arcával. Mivel foglalkoztál mielőtt elnyerted a Miss World Hungary címet? – A Miss World Hungary cím megnyerése előtt tanuló voltam, s tanulmányaimat a mai napig sem hagytam abba. Jelenleg molekuláris biológiát hallgatok a Debreceni Egyetemen, ahol most vagyok harmadéves hallgató. A későbbiekben szeretnék majd ezzel foglalkozni, a terveim között szerepel, hogy orvoslátogató legyek, hiszen szeretek emberek között lenni, és érdekel a gyógyszeripar fejlődése. Mit adott Neked A Szégségkirálynő? – A Királynői cím elnyerése pozitív dolgokat hozott az életembe. Ennek köszönhetően megismerhettem számos híres embert, profi fotósokkal dolgozhattam, díjátadókon vehettem részt. A legszebb élmény, amit kaphattam, az az volt, hogy a legrangosabb Szépségversenyen, a Miss World-ön szerepelhettem, amit az elmúlt évben Balin rendeztek meg, s én képviselhettem Magyarországot. Mi volt különbség a magyarországi és a külföldi megmérettetés között? – Tavaly szeptember 2-án repültem ki Balira, ahol 130 lánnyal versenyez-

tünk a koronáért, amit végül a Fülöpszigetekról származó lány, Megan Young nyert el. A különbség a hazai versennyel szemben az volt, hogy lelkileg nehezebb volt végigcsinálni

azt az egy hónapot. Teljesen egyedül voltam kint, nem beszélte senki a magyar nyelvet, és volt furkálódás is, ami egy ilyen versenyen természetes. Én az itthoni tábort nagyon szeret-

tem, jó csapat alakult ki, és a programok is, amelyeket szerveztek, nagyon hasznosnak bizonyultak. Ismered a Felvidéket, az itteni lányokat? – Természetesen ismerem a Felvidéket. A lányokat nem igazán, de van 1–2 ismerősöm aki nálatok lakik, és ők nagyon szépek. Mit tanácsolnál a Felvidék Szépe indulóinak, miként készüljenek? – A mostani jelentkezőknek azt tanácsolom, hogy nem elég ezt a versenyt „bulinak” felfogni, ez sokkal több annál. Én a 2012-es megmérettetést nem vettem komolyan, de a 2013-as versenyre tudatosabban készültem. Rendszeresen eljártam edzeni, minden reggel 5 km-t futottam, az étkezésemet is megváltoztattam, kivontam az étkezésemből a cukrot és a szénhidrátot, így ezeknek a változásoknak meg is lett az eredménye! És mégis mivel tartod formában magad? – Sajnos az alakomra oda kell figyelnem. Rendszeresen eljárok futni, ami a legjobb arra, hogy szinten tarthassam magamat. Az étkezésre is odafigyelek, arra például, hogy 6 óra után ne egyek nehéz ételt, cukrot, szénhidrátokat, de azért néha én is szoktam csalni. Esetleg szeretnél a média területén is dolgozni? – A média világa mindig is érdekelt, ha jönne egy jó lehetőség, akkor nagy a valószínűség, hogy kipróbálnám magamat ezen a területen is. Rajkovics Péter


6

Csallóköz

Tudósítás > PR-cikk

Idősotthonban ünnepelte a 90. születésnapját A kereskedelmi akadémia diákjai műsorral emelték az esemény fényét Az Ad usum nonprofit szervezet közhasznú szolgáltatások és szociális ellátás nyújtására alakult 2011-ben. Egy évvel később Nagymegyeren idősotthonból, szociális otthonból és gondozóotthonból álló szociális központot alapított a szervezet. Jelenleg harmincöt lakója van, akik december 11-én az alkalmazottakkal együtt születésnapi ünnepségen vettek részt. Vajlik Ágota lakó ugyanis betöltötte 90. életévét. Felköszöntötte őt Ľuboš Kubiš intézményigazgató is. A nagymegyeri kereskedelmi akadémia diákjai megható műsorral emelték az esemény fényét. A gratulálók közül nem hiányzott Lakszakállas polgármestere, Bartal András sem, aki a falu volt lakóját köszöntötte Ágota néni személyében. „Örülök, hogy az idősek méltó körülmények között tölthetik életük

végnapjait. Valóban szerető odafigyeléssel gondoskodnak róluk a központban” – mondta a polgármester. Ľuboš Kubiš igazgató az eltelt egy évről beszélt. „A kapacitásunk

Ágota néni Ľuboš Kubiš igazgatóval

55 hely, jelenleg 35 foglalt. A karácsonyi ünnepek után átköltöztünk a Vadász utcai épületbe – ez egy akadálymentes létesítmény, közelében szép parkerdővel – jobb körülmények

közé. Az új helyen sem drágább az ellátás, marad a havi 390 euró és afölött. Örülök, hogy jubilánsunknak ilyen szép programot tudtunk biztosítani. Minden lakónkat felköszöntjük alkalomadtán, ma még Kovács Máriának és Renczés Gizellának is gratuláltunk születésnapjukra.” Megszólítottuk a 90 éves Ágota nénit is. „Nagyon kedves személyzet gondoskodik itt rólunk. Én Lakszakállason születtem. Kiskoromtól kezdve sokat dolgoztam. Három fiútestvéremet elvitték katonának a háborúba, én segítettem az apámnak művelni a földet. A férjhezmenetel után otthon maradtam és neveltem a két gyerekünket. A lányom, sajnos hat évvel ezelőtt meghalt, nagy csapás volt az nekem. A fiam itt van a gratulálók között. Három unokám és négy dédunokám van...” – mondta el az ünnepelt. Vladislav Kmeť

A szerző felvétele

A COOP Jednota Dunaszerdahely a gyerekekért

Jobbra Kulcsár Lajos elnök

DUNASZERDAHELY – A művelődési központban még múlt decemberben tartották a „13 kívánság a játékok világából” nyerteseinek kisorsolását. A rendezvény szervezője és támogatója Kulcsár Lajos, a dunaszerdahelyi COOP Jednota elnöke. A kisorsolt nyertesek száma végül 19-re kúszott fel a gyerekek legnagyobb örömére, a megálmodott játékokat pedig még mindenki karácsony

Archív felvételek

előtt megkapta. Az ünnepélyes programon fellépett a helyi bábszínház, Varga Evelin, valamint a dunaszerdahelyi óvodások és kisiskolások is ott voltak. Természetesen mind az ötszáz gyermek boldogan távozott a Mikulástól kapott ajándékcsomaggal. Nem feledkeztek meg azokról a gyerekekről sem, akiknek kórházban kellett tölteniük a karácsonyt. A Mikulás őket is megajándékozta, a gyerekosztály pedig jó néhány társasjátékkal lett gazdagabb. (–)


Jegyzet > Tudósítás

2014. január 14. | 3. szám

Pénzvilág Rajkovics Péter rovata

A legújabb felmérések azt mutatják, a háztartások háromnegyedének

7

Problémáink vannak komoly gondot jelent a mindennapi kiadások fizetése. Sőt, a lakhatással kapcsolatos költségek még nagyobb problémát okoznak a Postabank adatai alapján. Egy ilyen helyzetben nem lehet nagyon mosolyogni főként, ha tudjuk, a munkanélküliség az egyik legnagyobb problémánk, s még a dolgozó emberek sem keresnek annyit, hogy biztonságban érezzék magukat. És akkor már ott is vagyunk, ahol a szlovák mindennapokban sokszor elveszünk. Alacsony a létbiztonság és ez az élet minden terü-

letét befolyásolja. Közben a mesterségesen fenntartott jólét minden eszközét szeretnénk megvásárolni, ennek eredményeként pedig a társadalom is leépül. Mégis azt is látnunk kell, van lehetőség felépülni és kijutni abból a kátyúból, ahova évek alatt süllyedtünk. Más kérdés, hogy ez milyen ütemben változtathatja meg a közgondolkodást. Képzeljük csak el, ha a gazdasági verseny letisztulna, kevesebb volna a globális hulladék a kosarunkban, sokkal inkább ha-

zai és ellenőrzött termékekhez jutnánk elérhető áron. Hogyan alakulna át a mindennapi vásárlásunk, mennyire volnánk képesek más ütemben élni és tenni? Ehhez először viszont tudatosítanunk kell, hogy nem megfelelő az a helyzet, amint naponta tapasztalunk. Úgy látom, egyre gyakrabban veszik észre ezt az emberek, s elindulhatunk gazdasági szempontból is egy másik, hozzánk közelebb álló irányba. Kérdés csupán az, hogy mikor és mennyi idő alatt érünk oda.

Évet értékeltek az önkéntes lánglovagok BŐS – Nagyszabású rendezvénynyel zárta az esztendőt a helyi önkéntes tűzoltó testület. A népes vendégsereget – hivatásbelieket és pártfogókat egyaránt – tematikus kiállítás várta a művelődési otthonban. Mielőtt a tényleges évzáró megkezdődött volna, néhány dal erejéig Fodor Bianka és Fodor Dóra, a Tehetség a Tét győztesei szórakoztatták az egybegyűlteket, akiket aztán Demián István, a bősi ÖTT elnöke köszöntött. Rövid összefoglalójában ismertette a testület elmúlt évi tevékenységét – kiemelve a társadalmi jellegű eseményeket, találkozókat. Bemutatta az évzáró díszvendégeit: Czajlik Jenőt, az ÖTT járási igazgatóját; Fenes Iván polgármestert, az ÖTT tábornokát; Kovács Béla járási parancsnokot; Bugár Ildikó járási elnökségi tagot; Balsai Zsuzsannát, Kimle polgármesterét; Albán József plébános urat, illetve Fazekas István rendőrparancsnokot.

Bodó Andrea pénztári beszámolója

Másodikként Csóka György parancsnok kapott szót, aki az iskolázásokról és továbbképzésekről beszélt, valamint az önkéntesek gépjárműparkjának és műszaki felszerelésének állapotáról számolt be. A sort Vida Csaba folytatta, aki az elmúlt év bevetéseit ismertette.

A versenyeken elért eredményeikért díjazták az ifjú tűzoltókat

Mészáros Barnabás felvételei

A tűzoltó testület anyagi helyzetéről Bodó Andrea szólt, akitől megtudtuk, hogy a bősi csapat az előző tizenkét hónapban mintegy hétezer eurós összegből gazdálkodott. Az értékelések után került sor a jubilánsok, támogatók és az után-

Krankovits László és Balsai Zsuzsanna

pótlás kitüntetésére, tevékenységük elismerésére. A határozatok elfogadása után Czajlik Jenő járási igazgató közölte az örvendetes hírt, miszerint az önkéntes tűzoltók munkáját immár jogszabály is keretbe foglalja. Ennek eredményeként a helyi testületek anyagi támogatásban is részesülnek. Fenes Iván kijelentette: ez az összeg Bős esetében háromezer euró – ez azonban nem változtat az önkormányzat szponzori tevékenységén. Ezen felül a következő évben újabb gépjárművel is gyarapodhat az állomány. A „laikusok” nevében Zalka Lóránt tanár úr kapott szót, aki elsősorban az utánpótlásról beszélt, és néhány pedagógiai észrevételét is megosztotta a hallgatósággal. Az évzáró hivatalos része után Szent Flórián követői munkájuk ünnepléseként kissé könnyedebb, kötetlenebb keretek közt tölthették az est további részét. (mp)


8

Csallóköz

Tudósítás > Tanácsadó

Pótszilveszter görbe tükörrel Egy fiatal karikaturista első kiállítása KOMÁROM – A közelmúltban kezdetét vette az idei programsorozat a Csemadok Galériában is, s mint azt megszokhattuk, pótszilveszteres hangulatban, karikatúrakiállítással startoltak. Ezúttal nem csak a Csallóközben, hanem immár külföldön is ismert, fiatal karikaturista tartott görbe tükröt a világnak, s mutatott „szamárfület”. A csupán huszonöt esztendős, bájos és tehetséges hölgyemény, a Nagykesziről származó Potháczky Angéla munkáiban gyönyörködhettünk. Remek ötletnek bizonyult a Csemadok helyi vezetésének részéről ez a választás, hiszen a látogatók immár nem csak a visszajáró vendégek, a megszokott ismerős arcok voltak, hanem fiatalok is, hiszen Angi amellett, hogy kreatív, magával ragadó, tündéri leányzó is, ami rányomta bélyegét az est egész hangulatára: laza, komikus, s egyben művészi színezetet csempészve a Galéria falai közé. A megnyitón elsőként a Csemadok városi szervezetének elnöke, Stubendek László üdvözölte a szép számban megjelent érdeklődőket. Az újévi jókívánságok mellett

Potháczky Angéla és Stubendek László

ismertette azt, milyen módon is került kapcsolatba a kiállítóval: egy komáromi sajtótermékben megjelent interjú inspirálta, s a kapcsolatfelvételben hozzásegített a közösségi háló is, aminek eredményeképpen Angi boldogan jött, s első önálló kiállítását rendezhette meg harminc alkotással a falakon. Majd a méltató beszéd következett, amelyet Kocsis Ernő festőművésztől hallhattunk, aki már több évtizede otthonosan mozog többek közt a karikatúra világában is. Kihangsúlyozta a kiállító egyedi látásés ábrázolásmódját, amely visszaköszön az alkotásairól, készüljenek bármilyen eszköz segítségével. Angit biztosította arról, hogy az első önálló kiállítását követik majd a továbbiak.

Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

Karácsony előtt jött a hír: egy francia kutatócsoport a világon elsőként teljes műszívet ültetett

Ezt követően a fiatal karikaturista mesélt a nagyérdeműnek. A mondanivalóját kivetítő segítségével egyéb munkáinak bemutatásával tette színesebbé. A kommunikáció és marketinges diplomával rendelkező fiatal lány a karikatúráiról elmondta: „Az embereket már papíron látom, ha az utcán megyek. Szerintem a karikatúráimon is tükröződik a világnézetem. Mesés az egész, hiszen egy mesevilágban élek. Ez nem »csak« karikatúra, hanem kapsz egy vicces hátteret, és a jellemzőidből öszszerakok egy nagyon humoros sztorit. Így teljesen egyedi és nincs két egyforma! Rajzoltam már kapaszkodó WC-papírtól kezdve, szerelemfolyóból kifogott hableányon át szánkózó mókusos képig mindent. Job-

ban szeretem az élő rajzolást, de az embereknek sokszor nincs idejük, így küldenek képet e-mail-ben és 2–3-ból összerakom az arcukat.” Azután a kiállításról és a terveiről faggattuk. „A kiállításom technikai része nagyon nehezen jött össze. Azért, hogy egy kicsit dicsekedjek is, sikerült a műveimmel bekerülnöm a Hidden Treasure Art Magazine 2014-es évkönyvébe, ame-

kezet adott, csak annyi kikötése volt, hogy egy aranyos maci elevenedjen meg, s próbáltam olyat készíteni, ami egyedi, tényleg a tiéd, az olvasóé. Nagyon nehéz volt, de a visszajelzések pozitívak, így nagyon örülök ennek is. Nem akarok találgatásokba bocsátkozni, de Péter említette, hogy lesz folytatása is, remélem, hogy azt is én fogom rajzolni. Ami a terveimet illeti? Nem

lyet közel 600 galériának küldenek el, remek reklámnak számít, s az Európában tevékenykedő, fogalmazhatnék úgy, hogy a legkülönlegesebb művészeket gyűjti egy csokorba. És a Brumiarc és a Kicsi. Rajkovics Péter írta, s én illusztráltam. Öt hétig rajzoltam, amit úgy kell elképzelni, hogy a szerző szabad

szoktam tervezni. Remekül indul számomra az év: csinálom, csinálom, dolgozom, s alakul. Talán annyi, hogy szeretnék jobban elmélyedni a falfestésben” – összegezte Angi. A kiállítás január végéig tekinthető meg a komáromi Csemadok Galériában. Holecz Attila A szerző felvételei

Emberiség a tudomány útján be egy végső stádiumban lévő, szívelégtelenségben szenvedő betegnek. A kutatócsoport vezetője húsz évig dolgozott a teljes műszív kifejlesztésén… Óriási léptekkel halad az emberiség a tudomány útján. Az orvostudomány immár nemcsak szívátültetésre képes, minden bizonnyal csakhamar a műszív is életeket menthet majd… Milyen jó, hogy az emberiség a tudományt olyannyira képes az ember szolgálatába állítani, hogy az életet ment vagy hosszabbít, szebbé és elviselhetőbbé teszi az öregkort, minőségesebb életet biz-

tosít. Mégis mindig itt marad az ősi latin mondás igaza: a halál ellen nincs orvosság a kertekben… Még mindig az év elején vagyunk, bár lassan már megszoktuk, hogy 2014 van. Elfogadtuk, beletörődtünk, hogy öregebbek lettünk egy évvel. Az ünnepek elmúltak, s mi megint arra kényszerülünk, hogy megvívjuk kisebb-nagyobb harcainkat, ott, ahol épp élünk. A Szentírás azt mondja, hogy a hit a szívben gyökerezik, az ember „rejtett én-je”, s a szívet senki más, csak az Isten ismeri… És Isten ismeri a műszívet és ismeri a kőszívet is. Mindnyájunkét. Isme-

ri az aggódó, síró szívet, az örömteli, repes szívet… Isten ismer minket! Szívünk minden rezzenését. Még mielőtt megszülettünk, ismert. Fontosak vagyunk számára. A – lelki értelemben vett – kőszívet, műszívet igazi, hús-vér szívvé teszi, ha engedjük. Mert nekünk is akarnunk kell. Ahogyan Szent Ágoston sok évszázaddal ezelőtt megfogalmazta: Isten, aki téged tudtod nélkül teremtett, nem tesz megigazulttá akaratod nélkül. Jó, igaz, nemes szív lakozzék bennünk ezen a héten is! Ezt kívánom minden Olvasónak.


Jegyzet > Irodalom

2014. január 14. | 3. szám

Emberi szemmel Vicsápi Bugyi Natália rovata

Kómában Az ünnepek után az egész világot megrendítette a hír, hogy Michael Schumacher szörnyű balesetet szenvedett. És azóta is milliók izgulnak állapota miatt. Jó látni, hogy az emberek ismét összefogtak és együtt mutatták meg, imádkoznak egy másik emberért. Természetesen köztük is akadtak olyanok, akiket inkább csak a hírverés érdekelt, de nem róluk írnék. Inkább arról, hogy sajnos az egyre ritkább odafigyelésről hallunk, főként a

Vissza a középkorba! Bíró Szabolcs rovata

családokban. A gazdasági változások egyre idegesebbé teszik az embereket, s egyre kevésbé figyelünk oda azokra, akik sokat adtak nekünk. A bajba jutottak száma pedig egyre csak nő, valakiket egészségük hagy cserben, másokat addigi szakmai sikereik elmúlása roppant össze, csak ők nem bajnokok a nagy világ szeme előtt, csupán a mi elfelejtett szeretteink. Jó volna, ha gyakrabban figyelnénk rájuk is, mert sajnos társadalmunk sokszor mély álomban tengődik, s nem vesszük észre a hozzánk közeli értéket. Pedig éppen az ilyen emberek tudnának bennünket erővel feltöl-

Nyugat őre – 2. (Folytatásos történelmi kisregény)

A templomtoronyban megkonduló harang, mely a vasárnapi istentisztelet végét jelezte, Miskának a szabadság hangját jelentette. Az aprócska ház körül, ami az otthonukként szolgált, minden férfimunka rá hárult: ő ment ki az erdőbe fát keresni, ő hasogatta fel a tűzre valót, ő gondozta a földet is. Mindent megcsinált, amit az anyja nem tudott, és amit más házaknál az apa vagy az idősebb testvér szokott. Neki tízévesen már sem apja, sem bátyja nem volt, csak egy állandóan szomorú, halk szavú, kedves édesanyja. A vasárnap persze más volt, ilyenkor nem kellett, nem is volt szabad munkával bajlódni. A mise után a fiú mindig elkódoroghatott valamerre, azzal töltötte a napját egész estig, amivel csak akarta. Ezt a néhány órát használta ki arra, hogy egy héten egyszer gyerek lehessen. Ezúttal is, ahogy kiértek a templomból, csillogó szemmel nézett fel az anyjára, az pedig halvány mosoly kíséretében bólintott neki. Miska csak erre a jelre várt: nekiiramodott, ahogy a lába bírta, és hamarosan eltűnt az anyja szeme elől. Vidával a szokott helyen, az erdőbéli rejtekhelyükön találkozott. A két hasonló korú kisfiú ugyanarról álmodozott, ám míg Vida valójában csak a képzeletében jutott el a lovagságig, és tudta, hogy valójában földművesként fog megöregedni, addig Miska nem engedett az álmaiból:

ő teljesen biztos volt benne, hogy katonaemberré válik, inkább előbb, mint utóbb. A nyakát is letette volna a tőkére, hogy így lesz, hiába mondogatta neki a barátja, hogy tízesztendősen még nem sok esélye van rá. A fiúk rejtekhelye egy ősöreg fa odva volt, melyben akár hárman-négyen is kényelmesen elférhettek volna. Hogy mások ne fedezhessék fel ezt a nagyszerű búvóhelyet, Vida és Miska ajtót is készített különféle ágakból, levelekből és mohából, mellyel ügyesen el tudták takarni az odú bejáratát. Nem szerették volna, ha bárki felfedezi az ő saját lovagvárukat, hiszen ide hordták össze minden kincsüket: szép, egyenes botokat, melyekből kardot és lándzsát eszkábáltak maguknak, egy egész jó állapotban lévő hordófedelet, melyet pajzsként használtak, és minden egyéb olyan apróságot, amit a felnőttek szemétre való haszontalanságnak véltek, ők viszont jó hasznát vették játszás közben. – Pár napja találtam valamit – újságolta izgatottan Vida, amikor bekucorodtak az odúba, és betették az ajtaját. – Eljöttem ide, és elástam, mert ez értékesebb mindennél, amit eddig találtunk. – Hadd lám! – csillant fel Miska szeme. – Hova ástad? – Ide, ni! – kezdett kapirgálni a másik kisfiú, pont az odú közepén. Nem kellett sokáig ásnia, a kincs hamarosan előbukkant. Amikor Miska meglátta, mi is az valójában, még a lélegzete is elakadt. A föld alól ugyanis egy régi kard markolata és keresztvasa bukkant elő, majd egy kettétört penge rövidke, rozsdás, még meglévő része. Használhatatlan ócskaság volt, ami Vida szá-

mára valóban kincset jelentett, Miska azonban valami egészen mást látott benne: egy jelet. – Hol találtad? – kérdezte elfojtott hangon. – Apámmal éppen a földet szántottuk – mesélte a barátja –, amikor egyszer csak észrevettem, hogy valami kifordult az eke alól. Nem szóltam, nehogy az öregem eladja, hiszen ki tudja, mennyit érhet. Inkább gyorsan a ruhám alá rejtettem, és amint végez-

tünk a munkával, azon nyomban idehoztam. – Tudod te, mit jelent ez? – simogatta az ócskaságot Miska, mint akit megbűvöltek. – Nemsokára eljön a mi időnk! – Miért? – vonta fel a szemöldökét Vida. – Mert ez egy jel! – Miféle jel? Megbuggyantál? – Jel ez, meglásd! – erősködött a fiú. – Azt jelenti, nemsokára hadba vonulhatunk! – Nem is tudom – húzta el a száját a másik. – Ha igazad is lenne, és ez tényleg egy jel…

9 teni, az akaraterejük, mert azért harcolnak, hogy életben maradjanak. Szükségünk van a fényre, amelyet ezek az arcok hoznak a napjainkba. Ezért tudok örülni annak, ha látom az összefogást, mert ebben erő van. Minden közösségben, legyen az bármekkora, még a legkisebb pozitív történés is erőt ad. Nem csak a betegnek, hanem azoknak is, akik körülveszik. Egy dolog szükséges, hogy őszinte és belülről jövő legyen a figyelem és az odaadás, mert akkor fel tudunk lépni egy magasabb szintre. Oda, ahol már nem csaták zajlanak, hanem képesek vagyunk másokat hallgatni. – Akkor mi van? – Az, hogy… tudod… gyerekek vagyunk még, nem való nekünk a háború. Miskát erre rögtön elöntötte a méreg. Hitetlenkedve nézett a barátjára, és úgy szorította magához az egykori kard maradványát, mintha csak ő maga találta volna, az ő jogos tulajdona lenne. – Én már nem vagyok gyerek! – ellenkezett. – Lehet, hogy még csak tíz telet láttam, de én vagyok a férfi a háznál! Ha fel tudom aprítani a fát az udvaron, az ellenséget is felaprítom a csatamezőn! – Gondolkodj, Miska! – kérlelte a barátja. – A háború vette el az apádat is, nem emlékszel? Azért kell annyit dolgoznod, mert a háború tönkretette a családodat! – Csönd legyen! – rivallt a kisfiú Vidára, olyan dühös vehemenciával, amilyen még tőle is szokatlannak tűnt. – Édesapa nem halt meg! Nem halt meg, csak nem talált még haza! Azóta is csatázik, és ha nagy harcos leszek, újra találkozunk! Megértetted?! Vida egészen megrökönyödött. Sosem beszéltek még Miska apjáról, mindig csak az izgalmas csaták és a fényes győzelmek kerültek szóba, és nagy ritkán a fiú bátyja is, de az apja még sosem. Dévényben mindenki tudta, hogy szegény Mihály nem csak odalett a háborúban, de még a testét sem találták meg a szerencsétlennek. Arról azonban eddig senki sem szólt Vidának, hogy a barátja meg van róla győződve, az apja még él, mi több, harcol, és emiatt nem tért haza. – Bocsánatot kérek – mondta halkan a fiú. – Nem akartalak megbántani. – Nem tudhattad – legyintett Miska. – Biztos rosszul hallottad a faluban. – Igen. Bizonyára. Folytatjuk!


10

Žitný ostrov

Reportáž

Amatéri na profesionálnej úrovni Spevácky zbor Sancta Maria rozdáva radosť už takmer dvadsať rokov ŠAMORÍN – Už po desiatykrát a opäť s veľkým potleskom ukončil v pondelok 6. januára podvečer vianočné obdobie šamorínsky spevácky zbor Sancta Maria. Kostol bol už pred začiatkom koncertu kompletne zaplnený – ku koncu viac ako hodinového vystúpenia už všetci prítomní tlieskali a keby bolo miesta, hádam by sa aj roztancovali. O krásnom zážitku svedčil nielen dlhotrvajúci potlesk, ale aj rozžiarené tváre obecenstva a samotných spevákov, ktorých hudobne sprevádzala skupina „Zušband“, pôsobiaca pri ZUŠ Š. Németha Šamorínskeho. Jednotlivé skladby v slovenčine, maďarčine, latinčine a v angličtine boli popretkávané modlitbami či myšlienkami slávneho francúzskeho spisovateľa Antoina de SaintExupéryho. Vyvrcholením koncertu bola interpretácia černošskej piesne kmeňa Zulu „Hamba nathi“, a hoci mala byť poslednou, obecenstvo si vyžiadalo prídavok. Spevácky zbor Sancta Maria založila ako chrámový v roku 1995 Marta Galbáčová a keďže sa jednalo o rýdzich amatérov, spočiatku spievali len na svätých omšiach. Dozaista však zaujali, lebo zbor bol oslovený milými ľuďmi, s podporou ktorých

Dirigentka zboru Inka Galbáčová komentuje cudzojazyčné piesne, najmä černošské spirituály, aby poslucháčom priblížila ich posolstvo

vala hudbu a dnes je učiteľkou hry na klavír na ZUŠ v Šamoríne), a tak druhý nosič už obsahoval aj vlastnú tvorbu členov zboru. „Tohtoročný koncert nás ako spevákov veľmi prekvapil, nečakali sme až také mi-

Koncert v Šamoríne otvoril farár Zoltán Fóthy

zrealizovali vydanie svojho prvého hudobného nosiča. Postupne vedenie prebrala dcéra Marty Galbáčovej Inka, ktorá zbor posunula (vyštudo-

moriadne početné publikum, veľmi nás to potešilo i dojalo zároveň,“ dozvedeli sme sa od Marty Galbáčovej, ktorá nám o zbore prezradila: „V re-

pertoári máme okrem klasických piesní aj spevy »Taizé« a stále obľúbenejšie černošské spirituály. Spievame v rôznych jazykoch, textové posolstvo cudzojazyčných piesní, najmä už spomínaných spirituálov,

Foto: archív

vždy obecenstvu vysvetlíme. Naše koncerty sú tak harmóniou spevu, hudby a hovoreného slova, ktoré chce naplniť ľudské srdcia radosťou.

Radi spievame piesne aj bez sprievodu hudby, kde sa do popredia dostáva harmónia hlasov, ale aj so sprievodom vynikajúcich hudobníkov, z ktorých niektorí sú profesionáli. Ako speváci sme všetci amatéri, stretávame sa raz v týždni na skúškach. Naším prvotným cieľom bolo sprevádzať sväté omše, postupne sme sa však podujali aj na samostatné koncerty a dnes máme bohatý a pestrý repertoár.“ Zbor v súčasnosti tvorí 23 spevákov, napospol amatérov, pôsobiacich v rozličných sférach, no nie v hudobnej. Hudobný sprievod tvoria stály korepetítor, člen skupiny Zušband, klavirista Ernest Mezei, a na koncertoch spoluúčinkujú aj ďalší členovia tejto skupiny, taktiež pedagógovia zo ZUŠ Š. Németha Šamorínskeho: basgitarista Jaroslav Roček a hráč na bicie nástroje Alexander Strieženec. Ďalej je to violončelistka Lýdia Ďorďayová (v „civile“ lekárka), učiteľ na ZUŠ v Bernolákove, gitarista Arnold Szabó, s klarinetom Ľubomír Kompauer a na ostatnom koncerte účinkoval aj žiak Matúš Zodl, ktorý hrá na flautu. Ako sme sa dozvedeli na záver, spevácky zbor Sancta Maria by mal v dohľadnej budúcnosti opäť vystúpiť v Dunajskej Strede, takže je sa na čo tešiť. (lb)


11

Reportáž

14. január 2014 | číslo 3.

Čaj sa pije už päťtisíc rokov Keď sa rozvinie svet jemných, zamatových vôní a chutí Čaj je po vode pravdepodobne druhou najčastejšou tekutinou, ktorú ľudstvo do seba „nalieva“. Dejiny pitia čaju majú približne 5000 rokov – podľa ľudovej čínskej báje na začiatku stál cisár Šen-nung, ktorý je tu považovaný za zakladateľa čínskej medicíny a poľnohospodárstva. Zaujímavé je, že v európskych jazykoch sa pre tento nápoj používajú dva názvy, obidva však pochádzajúce z čínštiny: po slovensky, česky i rusky čaj, po portugalsky o chá, no v maďarčine tea, po nemecky Tee, francúzsky thé, v taliančine a španielčine té, po anglicky tea, ale aj cha. Táto naoko anomália má svoje logické vysvetlenie – čínsky znak 茶, označujúci čaj, sa v mandarínskom a kantonskom dialekte číta ako „čcha“, no v dialekte min, používanom vo významnom prístave Sia-men, sa číta „te“... Ak by sme chceli byť úplní detailisti, tak potom čaj je nápoj, pripravovaný lúhovaním lístkov rastliny čajovník čínsky (po latinsky Camellia sinensiss, staršie Thea bohea) v horúcej vode. Ako domestikovaná rastlina sa čajovník

pestuje na mnohých miestach s vhodnými podmienkami. Medzi krajiny známe produkciou čaju patria Čína, India, Pakistan, Irán, Srí Lanka, Taiwan, Japonsko, Indonézia, Nepál, Austrália, Argentína a Keňa. Najlepšie sa mu darí v monzúnovom podnebí v subtropickom a tropickom pásme, rastie na kyslejších pôdach, od hladiny mora až po nadmorské výšky okolo 2 500 metrov. Spracovanie sa deje rôznymi spôsobmi, ktoré vedú k rozličnym „druhom“ čaju: zelené, čierne a biele čaje, červené „oolongy“ či „pu-erh“ – v strednej Európe a „západnej civilizácii“ je všeobecne historicky najobľúbenejší práve čierny čaj. Pravdou však je, že pojem „čaj“ dnes rovnocenne používame aj pre iné odvary a nálevy z rôznych rastlín, respektíve sušeného ovocia – odtiaľ takzvané bylinkové či ovocné čaje. Lipový či šípkový? Ak chceme niekoho označiť za úplné „kuchynské poleno“, tak povieme, že nevie ani čaj uvariť. Lenže ono to asi úplne neplatí, lebo nie je čaj ako čaj. Preto sme sa s otáz-

French Press – jednoduchý, ale veľmi užitočný pomocník

Foto: autor

Árpád Szelepcsényi: Náš lipový i šípkový čaj hosťom mimoriadne chutí

kou ako na to obrátili na naslovovzatého odborníka, elitného barmana reštaurácie Villa Rosa v Dunajskej Strede, Árpáda Szelepcsényiho. „U nás už zhruba dva roky používame ako jedni z mála v regióne na prípravu – v prvom rade kávy, ale aj čaju – veľmi jednoduchý, no pritom znamenitý prístroj, takzvaný French Press. Tu naozaj môžeme pocítiť rozdiel medzi kávou a kávou, respektíve čajom a čajom. Prejavia sa ich skutočné vlastnosti, rozvinie sa pred nami svet jemných, zamatových vôní a chutí.“ French Press je vlastne valcovitá sklenená, prípadne kovová nádoba s piestom, na ktorom je umiestnený filter a vrchnák, ktorej objem sa pohybuje od dvoch decilitrov až po jeden liter. Princíp prípravy lahodného nápoja je veľmi jednoduchý: mletá káva alebo „materiál“ na čaj sa vloží do nádoby, zaleje horúcou vodou, nechá sa vylúhovať, jemným tlakom piesta s filtrom sa číry napoj oddelí a hneď preleje do šálky. „Vo Villa Rose sme okrem tradičných prešli na domáce, prírodné čaje. Základná, prvotriedna surovina pochádza z vlastného zberu tu, na Žitnom ostrove. Priamo v prírode, na miestach, ktoré nie sú až tak zasiahnuté civilizáciou, teda určite nie pri frekventovanej vozovke,“ hovorí Árpi a pokračuje: „Takto ponúkame dva základné druhy, lipový a šípkový čaj. Medzi hosťami sú veľ-

mi obľúbené, keď sme s tým nedávno ako novinkou prišli, ohromne sa potešili, chutia im.“ Ochutnajte neochutené! „V našich končinách je tradíciou piť kávu i čaj s »prichutením« – takto to majú ľudia radi, preto, samozrejme, priložíme trebárs ku káve cukor a mlieko, k čaju med, citrón – inak by im ich obľúbené nápoje ani nechutili, takže musíme. Ale ak chce niekto skutočne spoznať a precítiť ozajstnú, pravú svet chutí, ak ich pije kvôli ich podstate, mal by aspoň prvý glg usrknúť, okoštovať bez cukru a ďalších prídavkov. Aspoň ochutnať, ak mu to nič nepovie, tak potom už nech si to doladí podľa vlastných predstáv,“ hovorí sympatický barman, podľa ktorého zmeniť vkus a vžité zvyky, hoci, takpovediac zlé, by bolo dnes veľmi ťažké – najmä sladenie je také rozšírené a zaužívané, že opak je výnimkou. Ale napríklad v krajinách, kde má káva pôvod, ju pijú iba čistú, lebo dobrú, lahodnú chuť kávy sladením iba pokazíme, úplne zmeníme. Žiaľ, väčšine u nás to vyhovuje takto. Napriek tomu by pre každého z nás určite stálo aspoň za pokus ochutnať naše obľúbené nápoje v ich originálnej, nepokrivenej podobe. A navyše nezabúdajme ani na to, že rafinovaný cukor väčšina odborníkom nazýva bielym jedom... (banič)


12

Žitný ostrov

Spravodajstvo

Pozor na zmeny v odvodoch! Živnostníci musia opäť platiť viac, no nie dramaticky Odvody „samostatne zárobkových osôb“ (SZČO) do Sociálnej a zdravotnej poisťovne sa od 1. januára 2014 v dôsledku rastu minimálneho, ale aj maximálneho vymeriavacieho základu opäť zvyšujú. Zároveň sa opätovne znižuje koeficient pre výpočet odvodov (z 1,9 na 1,6), čo bude mať tiež za následok zvýšenie odvodov. Od januára 2014 je minimálna výška odvodov, ktoré musí každá SZČO platiť do svojej zdravotnej poisťovne a Sociálnej poisťovne vo výške 189,77 eura oproti súčasnej výške 185,29 eura. Minimálny preddavok na zdravotné poistenie SZČO predstavuje v roku 2014 sumu 56,35 eura, poistné na sociálne poistenie je v minimálnej výške

Ilustračné foto: NET

133,42 eura. Nové sumy odvodov je treba začať platiť už vo februári 2014 za mesiac január. Splatnosť poistného na zdravotné a sociálne poistenie za január je do 10. februára 2014.

Pri výpočte odvodov do zdravotnej poisťovne v roku 2014 sa vychádza z čiastkového základu dane z príjmov z podnikania a z inej samostatnej zárobkovej činnosti, dosiahnutých v roku

2012. Čiastkový základ dane z podnikania za rok 2012 je potrebné zvýšiť o zaplatené poistné na zdravotné aj sociálne poistenie a túto sumu vydeliť koeficientom 1,6. Výsledok predstavuje ročný vy-

meriavací základ, ktorý sa vydelí počtom mesiacov podnikania v roku 2012. Preddavok potom bude vo výške 14 % z mesačného vymeriavacieho základu. Suma preddavku na rok 2014 bola samostatne zárobkovo činným osobám (živnostníkom) oznámená vo výsledku ročného zúčtovania zdravotného poistenia za rok 2012, ktoré im bolo vykonané zdravotnou poisťovňou, a zaslané najneskôr do septembra 2013. Je však potrebné upozorniť, že pri výpočte preddavkov na poistné na verejné zdravotné poistenie sa v roku 2013 vychádzalo z údajov za rok 2011, v roku 2014 sa bude vychádzať z údajov za rok 2012, pričom sa pri výpočte zohľadňuje rozdielna výška koeficientu. (–)

Výstava plná kreatívnych nápadov poslúži ako odrazový mostík pre budúcich tvorcov krásna vôkol nás, potrvá do 7. februára tohto roka

a zhliadnuť ju je možné v pracovných dňoch od 9-tej do 20-tej hodiny. (čikovský)

„Premeny“ vo výstavnej sieni Istvána Prohászku Tallósa

ŠAMORÍN – Vo výstavnej sieni Istvána Prohászku Tallósa pri Mestskom kultúrnom stredisku v piatok 10. januára otvorili pod názvom „Premeny“ pozoruhodnú výstavu žiakov Spojenej školy na Tokajíckej ulici v Bratislave. Školy, ktorá vychová a dáva široký základ vedomosti

v mnohých oblastiach odevného dizajnu, reklamnej tvorby, „stajlingu“ a marketingu, tvorby nábytku a interiéru ako aj pre spoločnosť stále aktuálneho odboru reštaurovania drevorezieb. Výstava svojim atraktívnym poňatím prepojenia prvkov modernosti s odkazom našich predkov určite osloví nielen od-

bornú, ale aj laickú verejnosť – obzvlášť môže poslúžiť talentovaným deviatakom k životnému rozhodnutiu, kam po skončení základnej školy. Kvalita remeselného spracovania s nádychom umeleckého cítenia, to je šamorínska výstava „Premeny“. Expozícia, ktorá nielenže poteší oko a dušu, ale zároveň

Reštaurovanie drevorezieb je stále aktuálne

Foto: autor


13

Spravodajstvo

14. január 2014 | číslo 3.

Prežila dve svetové vojny Babička Helena Galková prednedávnom oslávila 101. narodeniny LEHNICE – Pani Helena Galková sa v polovici decembra dožila viac ako úctyhodného veku – krásnych 101 rokov, ktoré oslávila v kruhu svojich najbližších. Narodila sa v roku 1912 v Tonkovciach, neskôr žila v Masníkove. Ako 28-ročná sa vydala a v Lehniciach si s manželom postavili rodinný dom. Ovdovela v roku 1986, z jej manželstva sa narodili tri deti a dnes jej robí radosť 7 vnúčat a 11 pravnúčat. Babička Galková má stále dostatok energie aj na rozdávanie – teší sa dobrému zdraviu a v rámci možností sa ešte stále aktívne zapája do života obce. Proste kde môže, tam pomôže: či sa už jedná o udržiavanie „svätých miest“, starostlivosť o záhony kvetín okolo kostola a udržiavanie hrobov zabudnutých, respektíve neznámych či padlých hrdinov z obidvoch svetových vojen v minulom storočí, ktoré sama osobne prežila. A aké tajomstvo sa skrýva za touto činorodou dlhovekosťou? Podľa jej dcéry Etely a nevesty Anky je babka Helenka skromná osôbka, dobrosrdečná, veselá a plná optimizmu. Aj

Glosa

Foto: autorka

Helena Galková – Žitnoostrovčanka, ktorá prežila dve svetové vojny

vo vysokom veku sa aktívne zapája do cirkevného diania v obci, doma si rada pospevuje, svoj voľný čas venuje čítaniu kníh, lúšteniu krížoviek či hraniu na harmonike. Vnuk Lacko

jej z Rakúska dokonca nosí na čítanie po nemecky písané noviny a časopisy. Záverom aj nám ostáva i touto cestou zaželať pani Helene Galkovej eš-

Ľubo Banič

Fic či Nefic – to je otázka!

akže úderom gongu o polnoci zo štvrtka 9. na piatok 10. januára anno Domini 2014 sa uzavrel zoznam občanov, ktorí by sa radi stali v poradí štvrtým Starým Ujom, respektíve Starou Ujčinou Slovenskej republiky v jej novodobých dejinách. Priebežný počet sa ustálil na čísle 15 – totiž kandidátnu definitívu budú mať nádejné Hlavy v rukách až vtedy, keď na inkri-

minujúce lajstro dostanú požehnávajúcu parafu a štempeľ od istého Pašku, tohto času náčelníka ctihodného lokálneho Veľkého Churalu, v reči domorodcov nazývaného aj Náhodnou radou Slopenskej republiky (NR SR). Ale experti z radov znalcov v tomto prípade nejaké obzvlášť dramatické caviky v podaní preferovaného vazala Roberta 1. Veľkého – Istotového neočakávajú, lebo dôvody na robenie priekov niektorému z húfu prečudesných neborákov – Ficových protikandidátov – vlastne ani neexistujú. Navyše čím viac ich je, tým lepšie, lebo šanca, aby sa pošpinili a požrali navzájom ako sépie koncentrované v pohári na zaváraniny sa z hľadiska sponzorov strany Smer-SD rádo-

vo zvyšuje. Ale o tom až nabudúce. Pochopiteľne, občanov našej republiky, ktorí by sa z radosťou stali jej staršinom číslo jedna sa neráta na stovky či tisíce, to numero je nepopierateľne podstatne vyššie. Niektorí – trebárs stará Blašková – svoju túžbu aj verejne prejavili, no zasekli sa niekde na začiatku strastiplnej a tŕnistej cesty, vedúcej ku pre bežného plebejca až netušeným požitkom, a na čerpanie ktorých nie sú kladené ani tie minimálne nároky na chochmes, prejav či spôsob výkonu funkcie. Všakáno, páni emeritní prezidenti, v prvom rade ten dosluhujúci, teda ten od apríla budúci bývalý. No ale dobre, ten najbližší bude iba jeden z poldruha desiatky výnimočných osob-

te veľa krásnych chvíľ v kruhu jej milujúcej rodiny, veľa zdravia, šťastia, lásky a Božieho požehnania.

ností, výkvetu národa slovenského (aby sme boli úplne presní, aj jedného výkvetu tej časti národa maďarského, ktorá tohto času prebýva na území, v súčasnosti ešte stále spadajúcom pod jurisdikciu Slovenskej republiky). Priestor na to, aby sme ich všetkých dôkladne vypitvali tu nemáme, takže ostaňme iba pri niekoľkých strohých, matematicky exaktne podložených konštatovaniach. Kandidátov môžeme rozdeliť do dvoch základných kategórií: jeden Fico a 14 Neficov. Ak si dáme tú námahu a zrátame vek prihlásených, dospejeme k numeru 893, teda číslu blízkemu počtu rokov, počas ktorých Slováci potili krv pod maďarskou krutovládou. Ale toto zatiaľ (ak odrátame istého Bárdosa) s kampaňou

Zuzana Dömötörová

a prezidentovaním príliš nesúvisí, lebo hracia karty maďarskej a iných nevhodných národností sú predbežne strčené v rukávoch. No ale vráťme sa k numerológii a prejdime na vyššiu matematiku: číslo, získané simplicitným súčtom, nečakane predelíme pätnástimi, zaúčtujeme k nemu pomer mužov a žien medzi prihlásenými, v podskupine mužov zohľadníme úmeru neplešatých voči plešatým, všetky takto získané dáta nabúchame do počítača, potrasieme nim, stlačíme „Enter“ a vylezie nám z neho štatistický prezident. Keďže tejto našej prísne vedeckej metóde bezvýhradne dôverujeme, už dnes si trúfame povedať, že budúci slovenský prezident bude heterosexuálne orientovaný muž slovenskej národnosti, mladší ako šesťdesiat rokov a bez plešiny. Jeho občianske meno si však už musíte doplniť sami...


14

Csallóköz

Autósok, motorosok, stop!

Új Mercedes C osztály: Kicsinyített csúcsmodell? Ugyanaz az alapforma, szinte azonos lámpák elöl-hátul, csak a méret kisebb A német prémiummárka még a tavalyi év utolsó napjaiban megmutatta, milyen lesz az új C osztály. Nos, míg a jelenlegi az egyik legkarakteresebb Mercedes, az új C-Klasse inkább egy kicsinyített S osztálynak tűnik. Viszont Stuttgartban már kipróbálták ezt a módszert, tehát alighanem tudják, mit csinálnak.

kellemes jelenség, klasszikus arányokkal, de az elődhöz képest természetesen megnövelt méretekkel (hosszúság: +9,5, szélesség: +4 cm). Tágabb a csomagtartó is: a maga 480 literével utolérte a 3-as BMW-t. A karosszéria

fele alumínium, ami kb. egymázsányi súlycsökkenést eredményezett. Eleinte viszonylag szűk motorválasztékkal lesz elérhető a típus, méghozzá kizárólag négyhengeresekkel. Dízelverzióként egyedül a jól isFotó: Mercedes

mert 2,1 literes 170 lóerős változata lesz elérhető, a két turbófeltöltős benzines pedig a 156 lovas 1,6-os (C 180) és a 184 lóerős kétliteres (C 200). Később jelentősen bővül majd a választék: megérkeznek a Renault 115 és 136 lóerős dízeljei, a 2,1 lite-

A hasonlóság az S osztállyal tényleg megdöbbentő: ugyanaz az alapforma, szinte azonos lámpák elöl-hátul, csak a méret kisebb két számmal. Az autó amúgy

Új Peugeot 308 – kombi verzióban is A megnövelt hosszúság 610 literes csomagtartó kialakítását tette lehetővé A Peugeot leleplezte a 308-as második nemzedékének kombi változatát is, mely először tavasszal lesz látható Genfben. Az elegánsabb vonalvezetés mögött – a jelentős hossznövekedésnek köszönhetően – az alsó-középkategóriás kombik egyik legnagyobb poggyásztere rejtőzik. A 308-as második nemzedékének ötajtós, ferdehátú változata már tavaly ősszel megérkezett, a hagyományosan SW megjelölésű kombi pedig az idei év egyik oroszlános újdonsága lesz. Mint látható, az autó frontrésze nem változott, a karosszéria is csak a C-osz-

Fotó: Peugeot

lopok mögött. A tengelytáv is azonos az ötajtóséval (2,62 m), a 4,25-ról 4,58 méterre növelt hosszúság viszont lehetővé tette egy hatalmas, 610 literes csomagtartó kiala-

Képzeljük el, hogy hómentes, tiszta úton autózunk, miközben a külső hőmérséklet kevéssel nulla fölött

majd az ötajtóséval, tehát három benzines és két dízel közül lehet majd választani. A benzinesek: 1,2 VTi (82 LE) – 1,6 THP 125 vagy 156 LE), a két dízel az 1,6-os HDi 92 vagy 115 lóerős változata. Utóbbihoz szériában jár majd a start-stop rendszer. Az autó a márciusi genfi világpremier után jelenik meg a márkakereskedésekben. (a5, vas)

kítását. Ennél csak az új Honda Civic Toureré nagyobb ebben a kategóriában (624 l). A koffer kihasználását számos praktikus megoldás segíti: a hátsó ülé-

Vigyázat, csúszásveszély! Az enyhe tél – mint amilyen eddig ez a mostani – kétségtelenül megkönnyíti az autósok életét, de van egy sajátos, mondhatni alattomos veszélye is. Erre szeretnénk felhívni a figyelmet.

sek például közvetlenül a raktérből dönthetők le, és utána sík padló keletkezik. Említést érdemel, hogy a limuzinnál bevezetett új platform használatával a kombi tömege is jóval kisebb az elődénél. Ami a motorkínálatot illeti, szintén megegyezik

res CDI pedig dupla turbós, 204 lóerős változatban is elérhető lesz. Benzinfronton 240 lóerő lesz a „civil” felső határ, az AMG verzió pedig várhatóan ugyanazt az 5,5 literes V8-as kapja majd, amelyet az SLK-ból már ismerünk. (tcm, vgy)

van. Ilyenkor – némi ködöt is feltételezve – legfeljebb kissé nyirkos lehet az aszfalt, ami azonban még biztonságos haladást tesz lehetővé. Csakhogy ez a nyirkosság – a szó legszorosabb értelmében néhány méteren belül – vékony jégréteggé változhat, ami ilyen előzmények után teljesen felkészületlenül érhet bennünket.

Hogy hol számolhatunk ilyesmivel? A válasz egyszerű: hidakon vagy felüljárókon. Ott ugyanis az úttestet ALULRÓL is hűti a levegő, így annak hőmérséklete ilyen körülmények között is fagypont alá süllyedhet. Növeli a veszélyt, hogy tulajdonképpen nem is kell észrevennünk vagy tudatosítanunk, hogy ilyen közúti műtárgyon haladunk át. Azt viszont már garantáltan megérezzük – és ez még a szerencsésebb eset! –, hogy jól tapa-

dó útfelületről minden átmenet nélkül jégrétegre hajtottunk… Ugyanez a jelenség, hasonló klimatikus viszonyok között egyébként akkor is előfordulhat, ha egy erdős, árnyékos útszakasz váltja fel az eddigi „nyílt pályát.” Az ok is ugyanaz: ott néhány fokkal hidegebb lehet, és valószínűleg hidegebb is van. Éppen csak az ilyen útszakaszt sokkal könnyebb észrevenni, mint mondjuk egy hidat… Vas Gyula


Megjelenik a Gútáért Polgári Társulás támogatásával

2. évfolyam, 1. szám

Gútai nézőpont Halász Béla rovata

A Tükör előtt Ha most körülnézek, olyanokat látok magam körül, amilyen még néhány hónapja én is voltam. Legalábbis igyekeztem lenni...

2014… Köszöntő helyett Ismét véget ért egy év, és megkezdődött egy újabb, most már 2014et írunk. De mit is kívánhatnék erre az új esztendőre, hogy az ne legyen közhely? Kívánom mindenkinek azt a sok jót, amit kedves olvasóink kívánnak saját maguknak. Ismét előttünk áll egy választásokkal teli év, a Gútáért Polgári Társulás apolitikus szervezet, ezért csak egy jó tanácsot adunk, döntsenek úgy, ahogy az eszük és a lelkiismeretük diktálja, de ez ne csak a szavazóhelyiségekben legyen így, hanem az élet minden területén. Természetesen kívánunk sok érdekes rendezvényt, amelyet igyekszünk elhozni Önöknek és jó olvasást, hiszen sok érdekes írással próbáljuk gazdagítani a Csallóköz hasábjain megjelenő Gútai Lapot. Remélem, elnézik nekem, ha most nem én szólok hosszasan Önökhöz, hanem egy olvasónktól kapott írással indítunk, tanulságos, hasznos, érdekes olvasmány egy 17 éves gimnazista tollából. A Gútáért Polgári Társulás tagjai és a Gútai Lapot szerkesztők nevében.

Manapság sokan azt szeretik, ha mindenki egyforma. Vagyis, ha mindenki olyan, mint ők. Sokan félnek, hogy majd kitűnnek a többiek közül, ha valamit másképpen csinálnak, s ezért inkább utánzatokká, tükörképekké válnak. De gondolj bele: mi lenne a színekkel, ha mindenki csak a pirosat szeretné? Mi lenne a Pepsivel, ha mindenki csak Coca-Colát vásárolna? Ugyanígy van ez az embereknél is: minden emberben van valami különleges és egyedi. De minek, hogy ha mind csak a másik utánzatává válunk? Bárhova néznék, mindenhol „magamat” látnám. Az élet túlságosan unalmassá, egyszínűvé válna. Ekkor jönne valaki, aki meg mer változni és hirtelen mindenki olyan akarna lenni, mint ő. A körforgás kezdődne elölről. Nap mint nap közelebb vagyunk ahhoz, hogy olyanok legyünk, mint a zebrák. Mindegyik ugyanolyan, csíkos, fekete és fehér. Látom magam előtt az arcotokat, ahogy azt kérdezitek: „Ki ez az őrült? Ez teljesen meghibbant! Én nem ilyen vagyok!” Vegyetek csak elő egy tükröt, nézzétek meg magatokat jó alaposan! Rá fogtok jönni: mind ugyan-

olyanok vagytok. Nem érdekel titeket semmi más, csak a divat, a lányok a fiúk, ki mit hord, ki mit mondott, ki mit tett és hasonló értéktelen dolgok. Ami viszont mindnyájatokat a legeslegjobban izgat, az kétségkívül a nagybetűs „MENŐSÉG”. Vigyázat: idézőjelben! Mert mi számít menőnek? Az, hogy valakinek jó a stílusa

a tükörben, látom, lehervadt a mosoly az arcodról. Vegyétek már le azt az ócska álcát, azt a förtelmes maszkot! – Lányok! Komolyan azt hiszitek, hogy ha öt kiló smink helyett, csak felet raktok magatokra, már észre sem vesznek benneteket és kiközösítenek? Ha így történik, az nem a ti hibátok (bár valószínűleg

és azt még ezer ember utánozza? Nem hinném. Netán az, hogy valakit száz meg száz ember követ, s ugrik minden csettintésére? És ti ezt barátságnak nevezitek. Nálam ez nem menő, én a barátaimmal másképp bánok. Javítsatok ki, ha tévednék, de ez inkább szánalmas, mint figyelemre méltó! Most hozzád szólok, a „menőhöz”. Remélem, még mindig nézed magad

úgysem hinnétek el senkinek). – Fiúk! Most tényleg úgy gondoljátok, hogy egy egész flakon magatokra fújt parfümtől majd a lányok bűnbe esnek? Térjetek már észhez, az csak a reklámban működik! Tényleg ezt hiszitek, hogy olyan sokat számítanak a külsőségek? Gondolkozz el, hány embert ismersz úgy igazán! A Facebookon meg-

jelölt ezernyi ismerősöd közül mikor beszélgettél el eggyel is úgy igazán, minden hülyéskedés nélkül. Nincs szükséged arra, hogy mások utánzata legyél! Ne félj megmutatni, ki is vagy valójában! Ha úgy könnyebb, ordítsd el a világnak: te TE vagy, és nem valakinek az utánzata! Figyeld meg, más néz majd rád vissza a tükörből! Egy EMBER, egy LÉLEK, egy EGYÉNISÉG. Valaki, akit eddig elszorítottál magadban. Ne érdekeljen, mit mondanak mások! Ha elfogadnak így is, ha elfogadják a való énedet, akkor tényleg a barátaid voltak és örökké azok lesznek. Ha azonban nem képesek elfogadni, hogy önálló egyéniség vagy, valamiben más vagy, kitűnsz közülük, az csak szimpla irigység lesz, belátod: ők sosem voltak a barátaid. Most már leteheted a tükröt! Íme, én kimondtam mindazt, amit sokan nem mernek. Sőt! Sokan maguknak sem merik bevallani, hogy jóformán az egész életüket egy álca, egy maszk mögött élték le. Nap mint nap kibeszélsz valakit a háta mögött csak mert nem úgy áll a haja, vagy épp nem olyan trikó van rajta, amilyen neked is tetszene. Csakhogy HAHÓ! JÓ REGGELT!... Te sem vagy tökéletes! Üdvözlettel attól, aki már nem fél a tükörtől.


16

Csallóköz

Gútai lap

Teret kaptak a tehetségek Képzőművészeti kiállítás Gútán Rólunk, értünk címmel advent harmadik vasárnapján már második alkalommal rendezte meg a Gútáért Polgári Társulás (GPT) azt a képzőművészeti kiállítást, amelyen 14 kiállító, valamint öt iskola és három költő mutathatta be legfrissebb alkotásait. A helyszín, ahogy az első alkalommal is, a gútai városháza épülete volt, ahol az ünnepélyes megnyitó alkalmával még a lépcsőket és az emeletet is látogatók foglalták el. A kiállítás alapgondolata – ahogy az elmúlt évben –, most is az volt, hogy lehetőséget és teret kapjanak a Gútán és környékén élő művészek képzettségüktől függetlenül. Mivel a művész (legyen az költő, író, festő vagy iparművész) nem a fióknak al-

tikus, a szivárvány minden színében pompázó képet kapott a látogató az aktuális év iskolai termésből. A Corvin, a Rákóczi Ferenc, az Egyházi Alapiskola, valamint a Képzőművészeti Alapiskola különböző korosztályú gyermekei műveikkel elkápráztatták a közönséget. A képzőművészeti alkotások színes kavalkádját oldva, fekete-fehér sorokba szedve versek gazdagították a tárlatot: Dr. Bartanusz Attila, Borsó Ákos a „Moszkvai Gondolkodó”, ill. Szalai Gusztáv lírai írásait olvashatta a látogató. A lépcsőkön felfele haladva Tóth Edit kézzel szőtt szőnyegei tették komfortosabbá, puhábbá a komor tisztviselőházat. Amellett, hogy ezt a ma már szinte feledésbe merülő technikát űzi, jeleskedett a kiállításon kézzel

Ezen képek közvetlen szomszédságában foglaltak helyet a szimői Mészáros József saját készítésű katanái, egy igen érdekes technikával (haladva) készült „üvegfestményei”, valamint szintén kézzel készített vadászkései. Ezeknek érdekessége, hogy minden egyes része eredeti, saját kezűleg készítette a tokokat és a foglalatokat, markolatokat. Ezt az orientális hangulatot nem ellensúlyozva, de azért mégiscsak más: üvegvitrinekben elhelyezett egyedi ékszereket tekinthetett meg a látogató – Király Attila dinamikus vonalvezetésű drótékszerei szemet gyönyörködtetően pazar látványt nyújtottak, különböző drágaköveket foglalnak ékszerbe. Nem kevésbé izgalmasak voltak Litvai Timea

kot, hanem, hogy művét bemutathassa a közönségnek; köztük ismerősöknek, rokonoknak, vagy – jelen esetben – csak az éppen ügyeiket a városházán intéző látogatóknak. A tavaly nagy sikerrel zárult első GPT-s akció sikerén felbuzdulva, idén már hagyománnyá alakult ez a szívet-lelket melengető kultúresemény. A városháza alsó szintjén, állványokon, valamint a falakon eklek-

festett üvegeivel, mandaláival, melyek egészen varázslatos hangulatot kölcsönöznek. Nagyméretű festményeivel képviselte magát Huszárik Roland, amelyek közülük három kép összefüggő egységet alkotott, a Távol-Kelet misztikus, megnyugtató tájait idézve. Negyedik képe virágzó cseresznyefákat ábrázol, bódító illatukat szinte érezni lehetett.

ékszerei, amelyek már csak anyaguk miatt is egyediek. Tímea különböző használati tárgyait teljes egészében műköröm-alapanyagból készíti, több mint 200 szín felhasználásával a legkülönbözőbb miniatúrákat, vagy éppen ékszereket tudja elkészíteni. Legalább 30 munkával gazdagították a kiállítást a Gútai Magánszakközépiskola diákjai.

Kis Erika is sokak figyelmét felkeltette, ugyanis a családi hagyományokat élteti tovább, köt, horgol, hímez. Mindez hétköznapi, használati tárgyakban ölt testet: sapkák, sálak, szvetterek, de akár táskákat is készít ezekkel a technikákkal. Más technikával készít táskákat Miriam Takács Reicher is, akinek egyedi tervezésű munkái mellé kiegészítőként sálakat is megcsodálhatott a nagyérdemű. Az egyszeri és megismételhetetlen kiegészítőkből igyekeztek bemutatni mind az alkalmi, mind az utcai viseleteket. Ugyancsak családi múltból kiindulva alkot Szabolcs Petra, aki a horgolás és a kötés mellett időt áldoz a papírfonásra, és lakásdíszeivel volt jelen ezen a kiállításon. Holecz Katalin örökségének is a művészet jutott: grafikái, szénrajzai, olaj- és vízfestményei meghitt hangulatot árasztottak a városháza emeletén. Grafikusként képviseltette magát Nagy Éva három rajzával, amelyeknek részletgazdasága igazán bámulatos. A tavalyi évtől eltérően változatosságot, és legfőképpen színt hozott a kiállításba Reicher Tímea, aki a fekete-fehér tusrajzokat idén otthonhagyva, valami nagyon különlegeset hozott létre: vászonra, sok-sok rétegben olajfestéket hordott fel, mígnem a képek „élni kezdtek”, szinte tapinthatóvá, mai szavakkal élve háromdimenzióssá festette a hamvaiból feltámadott Főnixet. Jankovich Márta, a gútai Képzőművészeti Alapiskola rajztanára három akvarellel örvendeztette meg a tárlat látogatóit. Az idén fafaragásokkal is bővült a kiállítás: Vermes István munkái, amely faragások a lovasnépek csodálatosan gazdag motívumvilágát tükrözik vissza. Horváth Péter Negyeden él és alkot, a környezetében élők inspirálják. Jelen kiállításon öt képpel képviselte magát, farost lemezre kasírozott akrilfestményekkel. Saját szavaival élve műveiben „harmonizálnak az ellentétek, keveredik a hagyományos és a modern, a látott és a képzelt világ”. A kiállítás, így, ebben a formában egy napot élt, az ünnepélyes megnyitó másnapján cenzúrázta a Városi Hivatal. H. Péter két festményét eltávolították. Köszönöm a Gútáért Polgári Társulás lelkes csapatának, tisztelettel: Szalai Erika


2014. január 14. | 3. szám

Gútai lap > Hirdetés

17

Gútaiak sikere a posta rajzpályázatán A csallóközi város alkotó fiataljai megmutatták A Szlovák Posta meghirdette a „Legszebb karácsonyi rajz” című országos gyermekrajz pályázatot, melyre beneveztek a gútai Corvin Mátyás Alapiskola tanulói is. A közel hatezer beérkezett rajzból hármat értékes táblagéppel jutalmazott a szakmai zsűri. A három díjazott alkotóból kettő, Rónai Anabella és Kürti Emese, a Corvin Mátyás Alapiskola tanulója volt. A Szlovák Posta besztercebányai központjának képviselői áprilisban az iskolában személyesen adták át a jutalmat a két diáknak. Az iskolában folyó színvonalas képzőművészeti nevelés újabb sikerének könyvelhető el, hogy a Szlovák Filatéliai Társaság ismert képzőművészek alkotta bizottsága a fent említett pályázatra beérkező

rajzokból Korkován Erika, most 6. osztályos tanuló alkotását választotta ki a 2013-as karácsonyi bélyeg tervezetére. Erikával megkötötték a mű felhasználására vonatkozó szerződést és alkotói honoráriumban részesítették. Korkován Erika és rajta keresztül Gúta városa, valamint a Corvin Mátyás Alapiskola is bekerül a szlovákiai köztudatba, de hírünket elviszi a határon túlra is. A bélyeg hivatalos emissziós napja november 4-e volt. A filatelisták a bélyeggel kapcsolatos részleteket megtekinthetik a pofis.sk hivatalos oldalon. Jezsó Anikó


18

Csallóköz

Gútai lap

Gúta és környéke a hódoltság időszakában Egy város történetének darabjai A törököktől 1526-ban elszenvedett mohácsi döntő vereség a Magyar Királyság felbomlásához vezetett. Buda 1541-ben történt elfoglalása után területének jelentős része az Oszmán Birodalom uralma alá került. Az ország északi része és a NyugatDunántúl a Habsburgok hatalmába jutott. A török hódítók először 1529-ben hatoltak be Gúta környékére, amikor Szulejmán szultán 200 ezres serege Buda, majd Esztergom bevétele után Komáromnál átkelt a Dunán és Bécs ellen vonult. Ekkor több település a Csallóközben is elpusztult, de a legnagyobb csapás Komárom megye dunántúli részét érte, ahol alig maradt lakott település. A második pusztító hadjárat 1543-ban volt mikor elesett Esztergom és Székesfehérvár. Ezt követően Győr, Komárom és az ebben az időben épült Érsekújvár magyar végvárak lettek. Érsekújvár az esztergomi érsek kezdeményezésére Komárom és Nyitra megye határán épült fel. Először palánkvárat emeltek 1550 körül, majd 1573 és 1580 között olasz építőmesterek tervei alapján kőből és téglából erős várat építettek. A várakat a császáriak igyekeztek megerősíteni, és katonasággal ellátni. A végvárrendszer kiépítéséhez a környék jobbágyainak ingyenmunkáját vették igénybe. A két végvári határvonal közé eső terület, tehát Gúta és környéke is, egészen 1688-ig (Esztergom és Székesfehérvár felszabadulásáig) szinte szünet nélküli harcok színtere lett, melyek során Tata vára százötven év alatt kilencszer került török kézre. 1594-ben a törökök Győrt is elfoglalták és 1598-ig tartották. Esztergom 1595-től 1605-ig a császáriak kezén volt. Komáromot 1529-ben a császáriak visszavették a töröktől és I. Ferdinánd császár 1540es években megerősítette a várat. A vár sikeresen ellenállt a törökök 1555-ös és 1594-es ostromának is. 1663-ban Érsekújvár is elesett és török kézen volt 1685-ig. Az örökös háborúk közepette a vidék egy része, különösen a Dunától délre eső terület lakatlanná vált. Komárom megye jelentős része hódolt terület lett, csak a csallóközi, a Duna és a Császta közti része nem lett tartósan hódolt terület, bár a török ezt a területet is többször elfoglalta. A hódolt terület régi népességének jelentős része elpusztult, falvak sora vált tartósan vagy ideiglenesen lakatlanná. A földes-

urak többször próbálták újra telepíteni a helységeket, különböző kiváltságokat adva az új telepeseknek. A lakosság élete állandó veszélyben forgott és a vidék hovatartozása mindig kétséges volt és a jobbágyon az adót a török is, a magyar is megvette. A hódolt területek lakosságának a királyi adó felét kellett fizetni. Nem egyszer szerepelnek ugyanazok a helységek mind a magyar, mind török adójegyzékben.

A jobbágyok pusztításában a törökök és a németek, a különböző nemzetiségű zsoldosok, de a rosszul fizetett magyar végvári vitézek is szinte versenyeztek egymással. Komárom vármegye vezetése és a komáromi várparancsnok hatalmas robotterheket róttak a lakosságra, fuvarra kényszerítették, várépítési munkálatokra hajtották a falvak népét. A környék lakossága néha rövidebb-hosszabb időre elmenekült, vagy véglegesen elköltözött

A gútai vár egy 1664-ben készült rézkarcon

a zaklatások elöl. A lakosság gyakran a környék nehezen járható nádasaiban keresett menedéket a portyázó, rabló török csapatok elől. A mocsarakon keresztül csak a vidéket jól ismerő helyi lakosok, kalauzok ismerték az utat. Egy 1576 márciusában kelt jelentés arról számolt be arról, hogy egy gútai paraszt; akit kínzással kényszerítettek a törökök, hogy Gútára vezesse őket; az esztergomi bég seregét a legveszedelmesebb ingoványba ve-


Gútai lap

2014. január 14. | 3. szám

zette, ahonnan alig tudtak kivergődni. A gútaiak másnap találták meg megmentőjüket, a félholt parasztot, a nádasban. A tizenötéves háború (1591–1606) idején hatalmas károkat szenvedett a vidék, a pusztulásról megrázó leírás áll rendelkezésre. Az esztergomi érsek két kiküldötte 1597 júliusában végigjárta az érsek falvait, hogy összeírja a javait. Minden faluban a bírót és három jobbágyot kérdeztek meg az állapotokról. Útjukról részletes leírást készítettek, amelyből elénk tárul a lakosság nyomorúságos helyzete. A Komárom megyei falvakban elsősorban Pálffy Miklós komáromi várkapitány-

ra panaszkodnak. Leírásuk alapján Gútán a lakosok halászatból éltek. Összesen 95 lakos volt, de 31 teljesen szegény. A lakosok csak negyedrésze lakott házban, a többi putrikban, földbevájt üregekben. Néhány évvel korábban még 156 lakosa volt, jó házakban laktak, de a németek mindenükből kifosztották őket. 1594-ben a tatárok 20 embert hajtottak el, a falut megsarcoltak. Emellett panaszkodtak a magyar gyalogos martalócokra, akiket „Zabath leghének”-nek neveztek. Legnagyobb panaszuk azonban Pálffy Miklós ellen hangzott el, aki veszedelmes helyeken, a saját költségükön ingyen dolgoztatta őket és kaszál-

tatott velük. Hallatlan vármunkákkal terhelte őket szüntelenül. A magyar kamaránál panaszt akartak tenni. A roppant sok rőzseszállításért egy dénárt sem adott nekik. Régen hat malom volt itt, most csak három. A törökök is adóztatták a vidék Komáromtól keletre eső falvait, erről két adóösszeírás tanúskodik. Az első az Esztergomi szandzsák 1570-es összeírása, amely szerint Gúta volt a hódoltság legnyugatibb települése, közelében a határ átlépte a Vág-Dunát. A jegyzékben a török összeírók a helység megnevezése után név szerint lejegyezték a felnőtt, 15 évnél idősebb férfiakat, majd a település által fizetett adó összegét. Nagygútán 40 házat és 101 felnőtt férfit írtak össze név szerint. Az adója évi átalányban 6000 akcse (török pénzegység). Kisgúta 17 házzal és 19 férfival szerepel az összeírásban. Adója 2500 akcse, amely hét tételből állt össze. A lajstromban szereplő férfiak mind magyar nevűek, a lakosság kétségkívül magyar volt ebben az időben. Érsekújvár eleste után az 1664-ben végrehajtott török adóösszeírásban a hódoltság területe Gúta fölött átnyúlt Vág jobb partjára és az előző időszakhoz képest jobban kiterjedt az északi területekre Pozsony és Nyitra megyékre. Ekkor érte el a legnagyobb kiterjedését a hódoltság. A Csallóközben azonban a Császtától ismét nem terjedt nyugatabbra a törököknek adót fizető terület határa. Nagygúta 44, Kisgúta 32 adófizetővel, illetve 27 és 17 háztartással került az összeírásba. Adójuk összege 8180 és 5225 akcse. A kivetett adókat összehasonlítva a török összeírásokban jelentős emelkedést látunk az összegekben, de ez elsősorban a két összeírás időpontja között végbement pénzromlásnak köszönhető. Érsekújvár eleste után 1664-ben a császáriak Gútánál a Kis-Duna és a Vág közötti félszigeten négyszögletű földvárat építenek Jozef Priami tervei alapján, amelyet a helybeliek ma csak Békavárnak hívnak. Erre az időszakra esik Nagygúta pusztulása, illetve az egész lakosság átköltözése a csallóközi részre, Kisgútára, amelyet ezek után már csak Gútának neveznek. Edward Brown angol utazó 1669ben járt a gútai várban és környékén. Így írja le élményeit: „A Csallóköz partján azon helyig haladtam, hol a Vág a Dunába ömlik. Először is a legutóbbi háború óta épített és igen jól megerősített Gutta városát értük el. Ez a Duna, Vág és Dudvág (Swartz) összefolyásánál, posványos helyen fekszik és Érsekújvártól csak egy mérföldnyire van. A vár helyőrsége csupán 130 emberből állott, Fruhwurdt Mátyás

19 parancsnoksága alatt.” A gútai templom tornyából Brown megfigyelhette a törökök által megszállt Érsekújvárt, a basa házát, amelyet az érseki palotából alakítottak ki, és a város közepén álló mecsetet. Érdekes az a megfigyelése, miszerint: „Ezen országban a csolnakokat egyetlen darab fából készítik és ezzel a legnagyobb folyókon is át mernek evezni.” Brown az útját Farkasdon keresztül folytatja Sellyére: „A tatárok a legutóbbi háború alkalmával, mindent fölperzseltek és elpusztítottak, úgy, hogy az egész környék még ma is kihaltnak látszik.” Érsekújvár megszállása után több falu is elpusztult a környéken. 1669ben az elpusztult falvak között említik Bálványszakállast, Keszegfalvát, Vízvárt, Szovátot és Anyalát. Ezek közül Keszegfalva kivételével nem támadt fel egy sem. A mai napig puszták, uradalmi majorságok, tanyák találhatók az egykori virágzó települések területén. A lakosság életét a szinte állandó harcokon kívül a reformáció terjedése és az ellenreformáció gyakran erőszakos intézkedései befolyásolták a legnagyobb mértékben. A hitújítást elősegítette, hogy a mohácsi csatában az egyház vezetői közül is sokan elestek, és az egyház életére is negatívan hatottak az országban, különösen a hódolt területeken, uralkodó háborús, kaotikus állapotok. Az 1561ben és 1562-ben Komárom megyében végzett egyházlátogatási jegyzőkönyvekből a reformáció gyors térhódítása tűnik ki. A plébániák többsége üresen állt, a templomok romos állapotban voltak. Plébános csupán Naszvadon, Gútán, Bálványszakállason és Tanyon volt. A 17. század során erősödött az ellenreformáció, egyre nagyobb méreteket öltött a vallásüldözés, a katolikus földesurak elűzték a református jobbágyaikat. Az esztergomi érsek élen járt a birtokain lakó református jobbágyainak üldözésében. Az 1662-ik évi pozsonyi országgyűlésen a protestáns sérelmek között említik, hogy Lippay György esztergomi érsek Bálványszakállasról elűzte az evangélikus jobbágyokat, mert nem akartak katolikusokká lenni és helyükre katolikusokat telepített. Az üldözésektől jóformán csak a tiszta nemes helységek menekültek meg, mint Nemesócsa. A 17. század végén a török elleni felszabadító háborúk időszakában az idegen katonaság tartása sújtotta leginkább a jobbágyokat. A katonai beszállásolások hatalmas terheket róttak a falvak lakosságára. Aszód település 1683ban pusztult el a Sobieski János vezette keresztény hadak átvonulásakor. Angyal Béla


20

Gútai lap > Interjú

Csallóköz

Rengeteget lehet meríteni a magyar kultúrából Olyan emberekkel dolgozhat, akiket nagyon tisztel Régóta ismerjük egymást, mondhatom azt, barátok vagyunk. Mégis sokáig tartott, míg sikerült megfelelő időpontot találnunk. Végül azonban erre is jutott idő. Vadkerti Imrével egy sör mellett beszélgettem. Imi régóta nem találkoztunk, mesélj nekem, mi történt veled az elmúlt évben? – Sok minden, de engedd meg, hogy megköszönjem a Gútáért Polgári Társulásnak a jelölést a 2013-as Harmónia-díjra, amit aztán sikerült is elnyernem. Nagyon boldog vagyok, hogy megkaptam ezt a díjat, mivel ez tényleg a pályám eddigi legnagyobb elismerése. Elég erős év van mögöttem nagyon sok fellépéssel. Év elején megjelent az új Kormorán album Angyalok énekei címmel, amivel egész esztendőben turnéztunk. Majd jött a János vitéz bemutatója a komáromi Lovas Színházban, aminek nagy sikere volt. Jártam Brüsszelben, ahol szintén voltak fellépéseim, ezután Kanadában töltöttem egy hónapot, ahol bejártam az ország nyugati részét, s rengeteget koncerteztem. Milyenek a kanadai magyarok, ismerik a dalaidat? – Sok magyar él Kanadában, többségük beszél magyarul, azonban olyanokkal is találkoztam, akik már nem beszélik a nyelvet, viszont a Hazám, hazám az ő szemükbe is könynyet csalogatott, és a másik nagy meglepetés, hogy a Kell még egy szó című dalt mindenki ismerte. Vannak magyar újságjaik, rádiójuk és televíziójuk is. Ez nagyon megható lehetett. Viszont Kanada után sem állt meg az élet. – Nem bizony. A folyamatos turnézás mellett jött egy új bemutató, mégpedig „Az utolsó betyár” szintén a Lovas Színházban. Ezután talán életem legnagyobb élménye következett, mégpedig az István, a király kolozsvári bemutatója. Az előadás után nyilatkozta Szörényi Levente, hogy számára te vagy az új Koppány. Mit jelentett ez számodra? – Nagyon meglepett, amikor ezt nyilatkozta, és nagyon jó érzés töltött el. Viszont az előadás alatt velem is történt valami, nyilván az is közrejátszott ebben, hogy 50 ezer ember előtt énekelhettem, de valami átalakult bennem akkor. Ez az előadás

olyan erőt adott, amit egyszerűen nem lehet szavakban elmondani. Tényleg, Alföldi Róbert István királyát láttad? Mit szólsz hozzá? Téged nem hívtak? – Belenéztem, biztosan voltak benne jó dolgok is, de nem értékelném. Az előadásba nem hívtak, egy teljesen más csapat kapott ott lehetőséget, hogy bizonyítson. Vállalni se tudtam volna a fellépést, mivel augusztus 20-án mindig a Kormoránnal lépünk fel. Volt nemrég egy önálló ested a komáromi lovardában, aminek nagy visszhangja volt.

– Igen ez tényleg igaz, nagyszerű este volt. Remekül sikerült, biztosan csinálunk még ilyen fellépéseket. Most a szólólemezemen dolgozunk, tíz saját dal lesz rajta és lesz egy bónuszdal is. Ez remek, viszont beszéljünk arról, hogy a kezdetek kezdetén, hol és milyen közönség előtt léptél fel? – A mostani gútai Corvin Mátyás Alapiskolában kezdtünk, amikor is megalapítottuk az Alfa Rock együttest, az első koncertünk pedig az iskola teraszán volt. Olyan számokat játszottunk,

mint a Paff, a bűvös sárkány, Micimackó. Sokan voltak, mert kötelező volt kijönni mindenkinek a suliból. Ez 1988-ban lehetett, ha jól emlékszem. Már egy ideje benne vagy a zeneiparban, szerinted milyen a zenei piac itt, a Felvidéken? Van esélyük a tehetségeknek? – Abszolút. Úgy látom, hogy aki igazán tehetséges, annak van esélye érvényesülni a szakmában. Gondoljunk csak a néhai Kaszás Attilára, de említhetném Szvorák Zsuzsát vagy a Ghymes együttest a Szarka-testvérekkel.


Gútai lap > Interjú

2014. január 14. | 3. szám

21

Agamemnón király szerepében

Mit tanácsolnál a fiatal tehetségeknek, mert mielőtt profi zenész lettél, te is festőként dolgoztál. – Én azt tanácsolnám, hogy amikor vannak nehéz időszakok egy zenész életében, például felbomlik a zenekara, akkor ne adja fel, folytassa tovább, és küzdjön az álmaiért, aminek egyszer biztosan meglesz az eredménye. Számodra a Társulat volt az a fordulópont az életedben? – Nehéz ezt így megmondani, de nyilván hogy a Társulat és az ott elnyert Koppány szerepe tárta ki előttem a kaput, és sikerült érvényesülnöm a zenei piacon, de az is fontos, hogy élni kell a lehetőségekkel. Azt viszont nem tudom megmondani, mi lett volna, ha nem megyek el a Társulatba. Egy biztos, a média nagy úr, sokat segített. A zenével biztosan foglalkoznék, mert például az első zenekarom, az Alpha Rock 20 év után újra összeáll, gyakorolunk és tervezünk egy fellépést a közeljövőben. Mi a véleményed egyébként a tehetségkutató műsorokról? – Mindenképp ki kell próbálni. Legyen az X-Faktor vagy bármi más. Nem akartál elindulni valamelyiken?

– Nem. A Társulatos műsort is majdnem lemondtam, mert úgy gondoltam, hogy nem lenne esélyem. Derzsi Gyuri barátom ezt nem engedte, s végül elmentem. Ezért mondom azt, hogy nem szabad félni, meg kell próbálni, ha valaki érzi magában a tehetséget. Beszéljünk a magánéletről. Hogyan tudod összeegyeztetni azt, hogy profi zenész, férj és családapa is vagy egyben? – Nehéz. Külön kell választani a zenész- és magánéletet. A családtagoknak nagyon nehéz. Nem vagy itthon, sokat utazol, próbák vannak, ami sajnos sok időt elvesz. Ezt a kamionsofőr munkájához tudnám hasonlítani, mert annyira ritkán látom a családomat. Éppen ezért is köszönöm a feleségemnek, Zsuzsinak, hogy ennek ellenére kitart mellettem, és sokat segít a szervezésben és mindenben. Gyerekeidnél milyen formában van jelen a zene vagy a művészet? – Bálint a legidősebb, nagyon szereti a verseket, remekül szaval, és a műsorok, rendezvények vezetése is kiválóan megy neki. A történelem érdekli, rengeteg könyvet elolvas. Bence, a középső, hegedül, szerintem nagyon tehetséges ebben, és fafara-

gással próbálkozik. Csengénél, a legkisebbnél látom viszont azt leginkább, hogy a zene, az ének és a tánc felé orientálódik. Milyen hatással van rád a külvilág véleménye? – Odafigyelek rá, de igyekszem mindig pozitív dolgokat látni benne, a rosszmájú megjegyzésekkel nem foglalkozom. A világhálón megjelenő névtelen hozzászólásokat egyszerűen ignorálni kell. Én azokat az embereket tisztelem, akik elém állnak és a szemembe mondják a problémájukat. Fontos, hogy egy előadó értékeket is képviseljen az alkotásaival? – Igen, ez az alap. Nálam az értékek ott kezdődnek, ahol élek. Ahol van az anyanyelvem, a kultúrám. De van miből meríteni, hála Istennek. Rengeteg olyan dolog van a magyar kultúrában, amiből lehet. Kell a sláger, vagy egy erős üzenettel bíró zeneszám önállóan is tud érvényesülni? – Szerintem sokkal fontosabb, hogy egy dalnak üzenete legyen az emberek számára, de arról, hogy miből lesz sláger, sajnos nem mi döntünk, a média világa nem így működik. Ne más nemzetek kultúráját majmoljuk, mert ehhez nem értünk.

Érezted valaha is annak a hátrányát bárhol is, hogy te felvidéki magyar vagy? – Nem, soha. Van olyan dolog, amit sajnálsz, hogy nem sikerült elérned? – Nem, én teljesen boldog vagyok, azzal, amit eddig elértem. Boldog vagyok, hogy a Kormorán énekese vagyok, hogy van felvidéki zenekarom, sok fellépésem van és színházban játszhatok. Nincs bennem hiányérzet. Olyan emberekkel dolgozhattam együtt, akikkel álmomban sem reméltem. Gondolok itt Vikidál Gyulára, Varga Miklósra, Deák Bill Gyulára, Kalapács Józsefre. Miként látod magadat és Gútát mondjuk 10 év múlva? – Ugyanúgy, mint most. Tíz év múlva is majd leülök itt a barátaimmal egy sörre. Nem szándékozom elhagyni ezt a várost, itt vannak a szüleim, a családom, a barátaim, egyszóval minden. Mi vár rád 2014-ben? – Rengeteg fellépés, színházi szerepek, turné Amerikában. Egyúttal szeretnék mindenkinek nagyon boldog új esztendőt kívánni, és azt, hogy minden álmuk teljesüljön. Halász Béla Archív felvételek


22

Csallóköz

Gútai lap > Interjú

Fontos, hogy az ember igazi értéket képviseljen „Azt éreztem, hogy mindent megtettem, amit tudtam” Berki Krisztián 1985. március 18-án született Budapesten. A 2012-es londoni olimpia aranyérmese lólengésben, kétszeres világ- és hatszoros Európa-bajnok. A spor toló 2013 decemberében Gútán járt a Gútáért Polgári Társulás meghívására, vele beszélgettünk az olimpiáról, a múltról, jelenről és jövőről. Egy olimpiai bajnok milyen célokat tud még kitűzni maga elé? – Ezzel a kérdéssel manapság nagyon gyakran találkozom. Tornászként mondhatom, hogy nagyon sok mindent elértem, sőt, amit a sportban lehet, azt igazából

mindent megszereztem. Ettől függetlenül, szeretek olyan távlati célokat kitűzni magam elé, mint a 2016-os riói olimpia, szeretnék ottlenni és megvédeni a Londonban szerzett címemet. A távlati cél ez. Utána pedig majd kiderül, tudok-e még tovább sportolni, hiszen már most, 28 évesen vannak fájdalmaim, és érzem, hogy elfáradok, de addig, amíg szeretem azt, amit csinálok,

szeretnék a torna közelében maradni. Miért kezdtél el sportolni? Mi volt a fő motiváció, hogy sportoló légy? – Nagyon nehéz megfelelő szülői háttér nélkül bármit is csinálni. Kiskoromban eléggé hiperaktív gyerek voltam, rengeteget játszottam a ház előtt, és a szüleim már nem nagyon bírtak velem. Velünk szemben egy tornaedző lakott, aki látta, mennyire mozgékony vagyok, beszélt a szüleimmel, megbeszélték, hogy jó lenne megnézni engem profi edzéskörülmények között. Az első két hétben sírva mentem edzésre és sírva jöttem el onnét, nem akartam részt venni rajtuk. Főleg, mert egy négy és fél éves kisgyereknek

egy idegen környezet mindig nehézségekkel jár, én is szenvedtem a légkörtől, a társaktól, az edzőmtől. És itt jött be leginkább a szülő szerepe, mert mégis minden edzésre elvittek, ott voltak velem és támogattak. Te úgy mentél ki Londonba, hogy éremesélyes, sőt aranyérem-esélyes vagy, rányomta ez a bélyegét a versenyzésre, a lelkiállapotodra?

– Szerencsére foglalkozik velünk sportpszichológus, aki rengeteg mindenre felkészít minket, hogy abban a pillanatban, amikor én fent vagyok a szeren, csak a gyakorlatomra tudjak összpontosítani. Így megtanultam kizárni a külvilágot. Én ugyanazt vártam egyébként magamtól, mint amit más várt tőlem, hogy jól csináljam meg a gyakorlatomat, és ezzel olimpiai bajnok legyek. Szerencsére ez engem nem nyomasztott, hanem inkább motivált. Amikor befejezted a gyakorlatot, érezted, hogy ebből lehet aranyérem? – Azt éreztem, hogy mindent megtettem, amit tudtam, hogy száz százalékot nyújtottam magamból és

ez nagyon jó érzés volt. Ezek után mivel pontozásos versenyről van szó, minden a bírókon múlott. Az a pillanat, amikor lejöttem a lóról, remek volt, láttam az edzőmön, hogy elégedett és a körülöttem álló emberek odajöttek gratulálni. A londoni olimpiával nagyon sok gyereknek állítottunk példaképeket, rendkívül fontos a mai világban, hogy az ember igazi

értéket képviseljen, és olyan dolgokat tudjon megmutatni, ami mögött ténylegesen van munka és háttér. A lólengésnek egyébként az a nehézsége, hogy amíg csinálom a gyakorlatot, azaz 50 másodpercig, csak a kezemen támaszkodom, illetve maga a kápa nagyon vékony, könnyű róla leesni, nem tudok miben megkapaszkodni. Milyen érzés volt kint lenni Londonban és felállni a dobogó tetejére? – Azon felül, hogy nagyon jó érzés, egy gyerekkori álmom vált valóra. Az edzőmmel azon szoktunk viccelődni, ha kint vagyunk egy versenyen, hogy ha már a döntőben vagyok, az nagyon jó, s az csak hab a tortán, ha felállhatok a dobogóra. Az olimpián aztán a cseresznye a habon is meglett. Rengeteg versenyen vettem részt, sok helyen jártam a világban. Az olimpia semmihez sem hasonlítható, és ezt addig, amíg az ember saját

maga nem tapasztalja, nem tudja mihez kötni, hiába jártam világbajnokságokon, Európa-bajnokságokon, az olimpia teljesen más. Főként azért, mert tudtam, hogy a világon mindenhol nézik. Az a két hét, amit kint töltöttem Londonban, csodás élmény volt, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, amit remélem a további pályafutásomban is fel tudok használni, s ha majd egyszer edző leszek, akkor a tanítványaimnak át tudom adni. Bizonyára egy élsportolónak is szüksége van kikapcsolódásra, pihenésre. Te hogy pihensz? – Én alapvetően lusta ember vagyok, nagyon szeretek aludni, alvással tudok a legjobban relaxálni, de vannak hobbijaim: nagyon szeretek autót vezetni, imádom a technikai sportokat, imádom a sebességet. Ezenkívül ugyanolyan életet élek, mint bárki más. Vadkerti Neszméri Csilla Archív felvételek

E-mail: gpt@gpt.sk, www.facebook.com/GutaiLap. Szerkesztők: Halász Béla, Méhes Csaba, Vadkerti Neszméri Csilla. Megjelenik hathetente.


Tanácsadó

2014. január 14. | 3. szám

Méregkerülő Dr. Tóth Erzsébet rovata Elérhetőség: 0905 186 015

A női szervek a nőkben rejtetten, a medencecsont védelmében helyez-

Belső utakon Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

A rákról, egy kicsit más megközelítésben! Tudjuk azt, hogy minden ember valamilyen feladattal érkezik ide a Földre. Mindenkinek kivétel nélkül van tanulni-, tapasztalnivalója, van ledolgozni-, letörlesztenivalója, melyet hozott valamelyik előző életéből. Ez sorsszerű, karmikus, nem lehet rajta változtatni, kikerülhetetlen, ha akarjuk, ha nem, megtörténik, benne van a sorsunk könyvében, ez hetven százalékban meghatározza az életünknek. És van szabad akarat, mely harminc százaléka az életünknek. Ezt átváltoztathatjuk szabad cselekvéssé, de általában nem sok százalékban használjuk ki földi létünk folyamán. Tudjuk azt is, hogy miután befejeztük földi ittlétünket, a testünk ugyan meghal, porrá válik, de a lélek megmarad és eltávozik, hazamegy a lelkek világába, hiszen halhatatlan. Visszamegy a teremtőjéhez, vissza a fényes univerzális energiához, és majd újra leszülethet a földi létbe, egy új testben, új, következő választott életbe. De

23

A női szervezet és a hormonok I. kednek el. Megkülönböztetünk külső és belső nemi szerveket: nagy- és kisajkak, petefészkek, méh, petevezeték. A külső és belső nemi szerveket a hüvely köti össze. A hüvely a szaporodást, a menstruációs vér levezetését és a szülés folyamatát szolgálja. A méh részei a test, a méhnyak és a méhszáj. A méh körte alakú, izmos, üreges szerv, melynek a terhesség és szülés folyamatában van fontos szerepe. Ezt az üreges testet belülről változó vastagságú nyálkahártya fedi. Ez a nyálkahártya havonta megújul, előkészül a terhességre, majd leválik, ha a terhesség nem jött létre. A méh két oldalán he-

lyezkedik el a petevezeték a petefészkekkel. A petefészkek petesejtet érlelnek és nemi hormonokat termelnek. A petefészek önmagában is egy belső elválasztású mirigy. A ciklus folyamán, a peteérést követően a petefészekben egy másik belső elválasztású mirigy is képződik. Ezt nevezzük sárgatestnek. A sárgatest élettartalma körülbelül két hét, amennyiben nem jön létre terhesség. Ez alatt a két hét alatt a sárgatest nagy mennyiségű ún. progeszteront termel, mely előkészíti a méh nyálkahártyáját a megtermékenyített petesejt befogadására. Amennyiben terhesség nem jön létre, a sárgatest

megszűnik működni, és a hormonesést követően leválik a méh nyálkahártyája, és vérzés formájában távozik a szervezetből. A női nemi szervekhez tartoznak az emlők is, melyek tejmirigyekből, kivezető járatokból, nagy mennyiségű zsírszövetből és kötőszövetből állnak. A tejmirigyek fejlődéstanilag valójában átalakult izzadtságmirigyek. A terhességet követően a tejmirigyek tejet termelnek, mely életfontosságú az újszülött számára. Az emlők érzékenyen reagálnak a nők hormonváltozásaira. (Folytatjuk)

Vajon miért nem látjuk a fától az erdőt? XXI. Betegségekről, egy kicsit másképp! vajon mi van akkor, ha valamiért nem tud a test halála után hazatérni a lélek? A halál után ötvenkét napja van arra minden léleknek, hogy hazatérjen a fénybe. Ez idő alatt nyitva áll a lélek számára egy kapu, fénycsatorna, amelyen keresztül eltávozhat haza a lélek, de a napok fogytával egyre szűkül, és ha ezalatt nem megy át a lélek ezen a csatornán, akkor a kapu bezárul, a fénycsatorna eltűnik, és a lélek itt reked két világ között, a földi és az égi világ között, a köztes létben és rácsatlakozik valakire, mert energiára van szüksége. Ilyet csak élő ember tud számára biztosítani. Nem rossz szándékból történik mindez, csak más lehetősége már nincs a léleknek. Eleinte semmi negatívot nem észlel az, akinél a halott lelke ottmaradt, sőt még segíteni is tud az élőnek egy rövid ideig, de ahogy telik az idő, egyre több energiát vesz el attól a valakitől, akinél ottmaradt, és azokból a szervekből, a testnek azon részeiről, ahol a betegségei voltak emberként a léleknek. Ha például infarktusban halt meg az illető, akkor a keringési rendszeréből, a szívből fogja elvinni az energiát, ha köszvény gyötörte életében, akkor megjelenhetnek az élő embernél is a köszvény tünetei, ha pszichés zavarai voltak a halottnak, akkor az élőnél is megjelenhetnek ugyanezek a panaszok, és még sorolhatnánk. Ha daganatos betegsége volt a halottnak, akinek a lelke itt rekedt, akkor kialakulhat a daganat az élőnél a test azon részén, ahol földi életében daganata volt a léleknek. Ez nagyon

fontos, ugyanis a daganatos betegek nyolcvan százaléka mellett általában daganatos halott ember lelke áll, és nagyon sok esetben nemcsak egy, hanem több lélek is lehet egymáshoz csatlakozva. Például: a dédnagymama meghalt melldaganatban, s mivel csodálatosan jó ember volt, mindenki sajnálta, nem tudták elengedni a hozzátartozói nagy fájdalmukban, ezért ő itt rekedt a két világ között a köztes létben, és kénytelen volt hozzácsatlakozni valakihez az élők közül. Általában ahhoz csatlakozik a lélek, akit nagyon szeretett, vagy akinek valamit szeretne még elmondani. Ahogy telik az idő, a lélek egyre több energiát vesz el az élőtől, és pontosan abból a szervrendszerből, ami neki beteg volt élete során, és körülbelül négy-négy és fél év múlva kialakulhat az élőnél is ugyanaz a betegség, majd ezáltal ő is meghal mellrákban. Viszont ha már mellette van egy halott lélek, ő nem tud átmenni a saját kapuján, a fényccsatornán keresztül, mely neki van kinyitva ötvenkét napig, mert azon csak egy léleknek van engedélye átmenni, így ha akar, sem tud majd hazamenni a lelkek világába. Ő is itt reked, de így már ketten vannak egymáshoz kapcsolódva lélekként, s így most már ketten közösen kénytelenek rákapcsolódni valakire, hiszen szintén szükségük van energiára, de már még több energiát vesznek el az élőtől. Mivel mindketten ugyannabban a bajban haltak meg, és még intenzívebben veszik el az energiát, szintén megbetegszik az élő ember, de már ha-

marabb meghal, hiszen két lélek veszi tőle az energiát. Ilyenekor sajnos már három lélek reked itt egymáshoz kapcsolódva, ismét kénytelenek valakihez hozzákapcsolódni, és a történet folytatódik... Ily módon hiába nincs benne a sorsunkban maga a betegség, hiába élünk aránylag pozitívan, mégis megjelenhet a betegség, akár egy halálos kór is. Ez az, amit sajnos nem lát az orvos, mert fizikai szemmel mindez nem látható, de érdemes lenne megvizsgálni, főleg súlyos betegeknél, hogy nincse mellettünk valamilyen halottnak a lelke. Nem kéne ettől félnünk, hiszen van rá mód, hogy elbúcsúzzunk a lélektől, és átkísérjük majd a fénybe, haza a Jóistenéhez. Ez megoldható meditációban, úgynevezett lelki utazásban, melyben elszakíthatjuk a lelket magunktól. És végre hazatérhet a fénybe, a lelkek világába, oda, ahová való. Ott magához veheti a neki elkészített tudást, bölcsességeket, és ezekkel újra leszülethet majd a földi világba – emberként. Ha beteg emberektől elszakadnak ezek az itt rekedt lelkek, akiknek egyébként nem jó itt a köztes létben, akkor, akár el is tűnhet maga a betegség, bármilyen súlyos is! Ilyen egyszerű is lehet, és megtörténik a csoda, az ember meggyógyul! Én tudom és hiszem, hogy léteznek csodák, látom őket történni nap mint nap! Megéri olykor hinni a láthatatlanban, AZ ÉRZÉKEKEN TÚLIBAN is! Nem mindig az a valóságos, amit meg tudunk fogni, lehet éppen az az illúzió! Te mit gondolsz?


24

Csallóköz

Olvasószolgálat

Emlékszik ilyen enyhe télre? Ön szerint lesz még tél? Nagy Julianna Alistál

Sági György Patas

Ahogy hallottam az előrejelzésekben, lesz még tél és jó hideg is. Én nem emlékszem ilyen meleg januárra. Most múltam hatvanéves, és azt mondták nekem az idősebbek, hogy hetven éve nem volt ilyen enyhe telünk.

Nem nagyon emlékszem ennyire enyhe télre, de a nagyszüleim mesélték, hogy volt már ilyen, és akkor később jött a fagy, és tönkrement a termés. Tél szerintem mindenképpen lesz, ami majd kiterjed a tavaszi hónapokra. Vojtík Szimona

Én nem emlékszem ilyen télre az éveim során, de hát, ahogy a közmondás is mondja, a kutya nem ette meg a telet. Tél még szerintem lesz, csak nehogy az legyen, hogy márciusban és áprilisban a radiátor mellett együk meg a piros tojást.

Én emlékszem ilyen meleg télre, de voltak olyan évek is, mint például a tavalyi, mikor nagyon hosszúra nyúlt a tél. Gyermekkoromból olyan is rémlik, hogy virágzott a tulipán, és csak a virága volt kint a hótakaróból. Szerintem lesz még tél, egy kis hó is, de nem fog sokáig tartani.

Gyógyszertári ügyelet DUNASZERDAHELY – január 14.: Szent Mária gyógyszertár (Nagyabonyi út); január 15.: Aloe patika (Rózsa utca); január 16.: Garant patika (Esterházy utca); január 17.: Egyszarvú patika (Vasút utca); január 18.: Gryf patika (Fő utca); január 19.: Dr. Max (Kaufland); január 20.: Viktória patika (Nagyabonyi út). GALÁNTA – január 14.: Sun Pharma (Kaufland); január 15.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); január 16.: Klokner (Hódi út); január 17.: Szent Márton gyógyszertár (Béke utca); január 18.: Dr. Max (Šafárik utca); január 19.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); január 20.: Dr. Max (Tesco). KOMÁROM – január 14.: Plus patika (Pozsonyi út); január 15.: Lachesis (Jókai utca); január 16.: Tabletka patika (Mély utca); január 17.: Alba patika (Eötvös utca); január 18–19.: Dr. Max (Kaufland); január 20.: 14. s.r.o patika (Megye utca).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (január 16–22.) 47 Ronin (amerikai fantasztikus kalandfilm): 15.10, 17.40, 20.00, 22.20, szombat–vasárnap 10.40; Csodabogarak – Az elveszett hangyák völgye (francia animációs kalandfilm): 15.00, szombat–vasárnap 11.15; Dinoszauruszok – A Föld urai 3D (amerikai–angol kalandfilm): 14.30, 16.30, szombat–vasárnap 10.30, 12.30; A hobbit – Smaug

A szerző felvételei

Marton Margit Nagylúcs

Kisléghy József Dunaszerdahely

Véradók

Élő nyelv

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson január 7–8-án a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Miklós Andrea, Karika Lajos, Gáspár Erzsébet, Karika Attila, Széll Henrik, Széll Viktória, Németh Tamás, RNDr. Rényi Kamil, Molnár Mónika, Penczinger Csaba, Mgr. Vörös Rozália, Tóth Gábor, Nagy Igor, Kálmán Roland (Sikabony); Patas: Krascsenics László; Nagymegyer: Matlák Lajos, Matlák Gizella, Bors Vendel; Ekecs: Círia Tibor; Dunatőkés: Pálfy István; Tallós: Deák Imre; Balony: Vörös Imre, Czirák Lóránt, Krascsenics Zoltán; Bős: Koczkás Tamás; Tejfalu: Lengyel István; Felsőpatony: Molnár László; Várkony: Mizera Erzsébet; Hegyéte: Nagy Ágnes.

Misad Katalin

pusztasága 3D (amerikai–új-zélandi fantasy): 14.00, 17.10, 20.20, 22.00, szombat–vasárnap 10.50; Jégvarázs 3D (amerikai animációs film): 13.15, 15.30, 18.15, szombat–vasárnap 11.00; Pulykaland (amerikai animációs vígjáték): 14.15, 16.15, szombat– vasárnap 12.15, szombat–vasárnap 10.15; 12 év rabszolgaság (amerikai– angol életrajzi dráma): 16.45, 19.30, 22.15, szombat–vasárnap 11.45; A Wall Street farkasa (amerikai életrajzi dráma): 13.20, 16.40, 19.00,

„Mikor kell a számokat betűkkel, illetve számjegyekkel írni?” – érdeklődik egy olvasónk. Annak, hogy mikor kell betűírást és mikor számjegyírást alkalmazni, nincsenek pontos szabályai. A kialakult írásgyakorlat szerint a folyamatos szövegekben akkor használunk betűírást a számok lejegyzésére, ha a szám kiejtett alakja rövid (pl. húsz, tízezer), ha a szám toldalékos vagy névutós alakban szerepel (pl. hetvenes, hatvannyolc után), valamint ha összetételi előtagként fordul elő (pl. tíznaponként, másodmagával). A számjegyírást akkor részesítjük előnyben, ha a szám kiejtett alakja viszonylag hosszú (pl. 255 adag étel), illetve időpont, pénzösszeg, mérték, statisztikai adat stb. lejegyzésekor (pl. 3 órakor, 2000 euró, 24%). A betűírás és a számjegyírás leggyakoribb eseteit az akadémiai helyesírás (A magyar helyesírás szabályai. Tizenegyedik kiadás.) foglalja össze, s a Helyesírás c. kézikönyv (Osiris Kiadó, Budapest 2004) fejti ki részletesebben.

20.00, szombat–vasárnap 10.00; Belle és Sébastien (francia családi film): 16.00; Coming out (magyar vígjáték): 13.45, 17.00, 20.30, 22.30; Csodabogarak – Az elveszett hangyák völgye (francia animációs kalandfilm): 13.00; Elpuskázva (amerikai vígjáték): 15.45, 18.00, 20.15, 22.15, szombat–vasárnap 11.30; Last Vegas (amerikai filmsorozat): 18.30, 20.30, 22.30; Niko – Kistesó nagy bajban (finn–dán–ír animációs film): 14.00, szombat–vasárnap 10.00, 12.00;

Vágyak szerelmesei (amerikai vígjáték): 13.00, 17.30, 19.45, 22.20; Walter Mitty titkos élete (amerikai romantikus kalandfilm): 14.30, 18.00, 20.15, 22.30. GALÁNTA, DK mozi, január 14–15.: Nežné vlny (cseh film): 19.00; január 17–18–19.: Jégvarázs (amerikai animációs film): 16.30; január 17.: A könyvtolvaj (amerikai–német háborús dráma): 19.00; január 18.: A Wall Street farkasa (amerikai életrajzi dráma): 19.00.


A XXXIX. Duna Menti Tavasz versenyszabályzata 2014 A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Duna Menti Tavasz országos gyermek báb- és színjátszófesztivál főszervezőjeként a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet társrendezőivel, Dunaszerdahely Önkormányzatával, a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központtal, Nagyszombat Megye Önkormányzatával közösen meghirdetik a A XXXIX. Duna Menti Tavasz seregszemlét. A verseny jellemzése: Az amatőr gyermekbábozás és színjátszás a csoportok és egyének (bábszólisták) egész évi alkotó tevékenységének bemutatkozása a bábjátékos, színjátszó és szerkesztett játékok kategóriában (a szerkesztett játék minden olyan előadás, amely különböző műfajú művek önálló egységgé szerkesztésével készül és valósul meg, pl.: mozgásszínház, irodalmi színpad, pódiumjáték, dramatikus népi játék, illetve ezek ötvözete). A verseny kategóriái: – bábjátékos kategória, csoportok és szólisták részére – színjátszó kategória – szerkesztett játékok kategória. A verseny fordulói és időpontjai: Válogató fesztiválok és rendezőik: Csemadok területi választmányok: Galánta, Dunaszerdahely, Érsekújvári járás, Lévai járás, Tornalja – Más intézmények: Komáromi Művelődési Központ, Léva (Mesevilág fesztivál), Bodrogközi- és Ung-vidéki Kulturális Központ (Latorca Menti Tavasz).

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 3. hét

Pénztáros, benti eladó(1), kinti eladó (1) – a hegyétei Shell benzinkút ajánlata. Életrajzok küldhetők: shell8268@csshell.net Üzleti képviselő (1) – a dunaszerdahelyi SYSI STYLE s.r.o. ajánlata, fehérnemű eladásra. Kapcsolat: sysi.style@gmail.com A Schindler Dunajská Streda a. s. ajánlatai. A felvétel február folyamán történik. Operátor – gyár-

25

Olvasószolgálat

2014. január 14. | 3. szám

A regionális fesztiválok, és a válogatások időpontja: 2014. május 2–16. Előzetes helyszínek: Királyhelmec (Latorca Menti Tavasz), Tornalja, Galánta, Léva (Mesevilág fesztivál), Komárom, Nyárasd, Pozsony Országos döntő helyszíne, időpontja: Dunaszerdahely, 2014. június 3–6., (kedd–péntek) A verseny regionális döntőjének zsűrije két részből áll: a központi (országos) válogatóbizottság és a régió által javasolt zsűri. A válogatóbizottságot a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet szakcsoportjának javaslata alapján a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója nevezi ki. A regionális döntők zsűrijét az illetékes területi választmány javaslata alapján a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet szakcsoportjával való egyeztetés után az illetékes területi választmány delegálja. A regionális döntőkön a zsűri tagjaként részt vesz a Magyar Drámapedagógiai Társaság egy-egy tagja, akik a regionális fordulók után a hazai zsűritagokkal közösen javaslatot tesznek a Weöres Sándor országos színjátszó fesztiválon szereplő színjátszó csapatra. Meghirdetett díjak, helyezések: Regionális versenyek: a Művelődési Intézet oklevelet, emléklapot biztosít a válogatófesztiválokra. A Csemadokon kívüli válogatófesztiválok rendezői, akik fesztiváljukkal csatlakoztak a DMT-hoz, (pl.: Királyhelmec, Léva), a zsűri értékelése alapján, további saját díjat, oklevelet ad(hat)nak ki.

tási gépkezelő (2) – gyártógép üzemeltetése, a folyamat és minőség figyelése; szerelőmunkás (2) – ragasztó berendezés kezelése, előkészítés, tisztítás, rögzítés (csavarok, nittek), bekötés, tesztelés, csomagolás; operátor – gépkezelő a gyártásban /hajlító gép (2) – a berendezés működtetése, ellenőrzés (folyamat és a minőség), paletták megrakása, karbantartásban való részvétel. Jelentkezni lehet szlovák nyelven írt önéletrajz és kérvény beküldésével a követ-

Az országos döntő díjai: Dusza István díj (a tehetséges csapat díja). A következő évfolyamra biztosítja a csoport részvételét az országos döntőben. A válogatás lezárása után a válogatóbizottság tagjai javasolják, és az országos döntő eredményeinek hirdetésében ismertetik. Életműdíj (a mozgalomban elért eredmények alapján, egyéni díj), évente egy adható ki báb vagy színjátszó kategóriában. Javaslatot egyének és jogi személyek tehetnek, 2014. május 1-ig, a válogató fesztiválok zárásáig. A javaslatnak tartalmaznia kell a javasolt személy szakmai életrajzát, a mozgalomban elért eredményeit. Döntést a főrendező Pódiumművészeti Műhelyének színházi és bábozó szakmai szekciói hoznak. Az életműdíjat az országos döntő eredményhirdetésében ismertetik. Szakmai díjak az országos döntő díjai (kategóriánkként): 1.A csoportok az arany- ezüst- és bronz sávok minősítést kapnak, amelynek odaítéléséről a zsűri dönt 2.Az aranysávos minősítésben egy fesztiváldíj (fődíj), egy adható ki. 3.Rendezői díj A zsűri a szakmai védnökkel való előzetes egyeztetés után egyéb díjakat is kiadhat. Benevezési határidő: 2014. február 25. A benevezési lapokat kérjük a következő címre küldeni: Maďarský osvetový inštitút na Slovensku – Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Bacsákova 240/13., P.O. BOX 16., 929 01 Dunajská Streda E-mail: dmt@csemadok.sk, tel.: 031/552 24 78; 0905 358 529. (–) kezőre: dsw@sk. schindler.com Asszisztens – adminisztratív munkaerő (1) – a JAS Energy Trading s.r.o. ajánlata, munkavégzés helye Dunaszerdahely. Kapcsolat: szlovák és magyar (vagy angol) nyelven írt életrajzot várnak a boldizsark@jasenergy.sk címre Pedagógusi asszisztens (1) – az egyházkarcsai magyar tannyelvű alapiskolában, rövidített munkaidőben (20 óra/hét), a gyerekek adaptációjának segítésére. Végzősök és csökkentett munkaképességűek jelentkezését is várják.

Kultúra Kiállítás DUNASZERDAHELY – Január 31-ig megtekinthető a Narrative Moments című kortárs indiai és magyar képzőművészek csoportos kiállítása a Kortárs Magyar Galériában. Színház KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, január 14–15.: Rumcájsz, a rabló (9.00, 11.00, mese bérlet); január 17.: Made in Hungária (19.00, Nyitra, bérletszünet); január 21.: Lili bárónő (15.00, ifjúsági bérlet). Vegyes DUNASZERDAHELY – Január 18-án, szombaton délután 3 órától a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepi műsort láthatják a művelődési központban. KOMÁROM – Január 14-én, kedden délután 5 órától kerül sor A komáromi magyar gimnázium százéves kulturális múltja című könyv bemutatójára és a Gimisz 20 című kiállítás megnyitójára a Selye János Gimnázium Feszty Árpád termében. A kiállítás kurátora Ölvecky András, a gimnázium egykori diákja. Közreműködnek a Selye János Gimnázium diákjai és a kiadványban megjelent visszaemlékezések szerzői. A rendezvény házigazdái: Andruskó Imre igazgató, Spátay Adriana, a kötet szerkesztője. – Január 16-án, csütörtökön este 6 órától A. Farhadi: Nader és Simin – Egy elválás története című filmet láthatja a közönség a Vasmacska Filmklubban.

Életrajzokat várnak a kostolnekracany@nextra.sk címre Munkás a gyártásba (1) – az OPTANA-SLOWAKIA ajánlata Somorjára, szemüvegek gyártására. A munkahely csökkentett munkaképességűek számára van kialakítva (41% fölött). Kapcsolat: 031/562 30 07 Hentes (1) – a munkavégzés helye Bős. Kapcsolat: 0905 581 504 Könyvelő (1) – az L.e.L. Office, s.r. ajánlata Somorjára. Kapcsolat: 0948 780 835, e-mail: leloffice@leloffice.sk


26 Névnapok Január 14.: Január 15.: Január 16.: Január 17.: Január 18.: Január 19.: Január 20.:

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény

Bódog, Radovan Lóránt, Lorand, Dobroslav Gusztáv, Kristína Antal, Antónia, Nataša Piroska, Bohdana Sára, Márió, Drahomíra Fábián, Sebestyén, Dalibor, Sebastian

SZINTÉN

DERÉKSZÖG JELE

R. 1. RÉSZ CSAHOS

NÉVELŐ

ELKERGET

ZÉRÓ

RUHA JELZŐJE

EURÓPIUM VEGYJELE

... JURE, TELJES JOGGAL

E HŰSÉGES ÁLLAT

Heti évforduló 208 éve, 1806. január 14-én született Mathew Fontaine Maury amerikai tengerkutató. 1908. január 15-én született Teller Ede magyar fizikus. 455 éve, 1559. január 15-én megkoronázták I. Erzsébet angol királynőt. 1943. január 15-én született Jordán Tamás színművész. 41 éve, 1973. január 15-én Nixon amerikai elnök bejelentette, hogy beszüntetnek minden támadó akciót Vietnammal szemben. 1895. január 15-én Szentpéterváron bemutatták Csajkovszkij orosz zeneszerző Hatytyúk tava című balettjét. 1920. január 16-án szesztilalmat vezettek be az Amerikai Egyesült Államokban. 45 éve, 1969. január 16-án, a prágai Vencel téren – tiltakozásul a szovjet megszállás ellen – Jan Palach csehszlovák diák élve elégette magát. 1899. január 17-én született Al Capone legendás amerikai gengszter. 72 éve, 1942. január 17-én született Muhammad Ali bokszbajnok. 150 éve, 1864. január 18-án megkezdte működését a magyar tőzsde. 1926. január 18-án halt meg Blaha Lujza színésznő, a nemzet csalogánya. 1809. január 19-én született Edgar Allan Poe amerikai költő, író.

HASZONTALAN

EGYRÉSZT

KÍNAI DINASZTIA

R. 2. RÉSZ A KÁD SZÉLEI

ELAVULT NÉVUTÓ

GÖRÖG BETŰ

IRÁNY VÉGEI!

NÉVELŐ

RÓMAI 4 BECÉZETT NŐI NÉV

VAJON

ERDÉLYI CSÚCS

FLUOR SZEMÉLYES NÉVMÁS

SÁRGA NŐVÉNYI PIGMENT AZ INDIUM VEGYJELE

FUTÓMADÁR

PÁROS NYÁR!

MARA, TINA

NÉMET KÉMIKUS

SZÜKSÉGES NÍMAND

VIETNAMI VÁROS PACNI KÖZEPE

MÓR, TEÓ

MÉTER

KÉRDŐSZÓCSKA

AD ACTA, röv.

TONNA

A MÚLT IDŐ JELE

ALAPEGYSÉG, röv.

KIEL CENTRUMA LITER

KERÁMIA BURKOLÓLAP

R

Népi bölcsesség

E heti rejtvényünkben Karinthy Frigyes magyar író egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. Az 50–51. Ha Piroska napján fagy, akkor negyven szám helyes megfejtése: Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. (Hepburn) Sorsolással könynapig el nem hagy. vet nyer Kázmér Csilla (Marcelháza). Gratulálunk!

Aforizma

Bármilyen megmérettetés megoldása mindig azzal kezdődik, hogy elfogadom azt az állapotot, amiben vagyok. (Csernus Imre)

Fejtörő

Csupa „á” A meghatározásokra egyetlen szóval kell válaszolnia, amelyekben nem szerepelhet más magánhangzó, kizárólag „á” 1. épület homlokzatának díszítőeleme 2. bányászszerszám 3. sínpár 4. apró, magas hátú, ehető édesvízi hal 5. érzelmes, színes, de rendszerint nem teljesítő vágy Az előző szám helyes megfejtése: űr, hang, szél, török, vas. Ismét eltelt egy hónap. Decemberi nyertesünk sorsolással: Ferenczi Ilona (Ekecs), akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el.

Mesterien kidolgozott részletek

Dömötör Zsuzsa felvétele


27

Szabadidő

2014. január 14. | 3. szám

Heti horoszkóp 2014. január 14–21.

Net-felvétel

Müller Péter Dunaszerdahelyen! Március 6-án, csütörtökön este 7 órától Müller Péter tart előadást Férfiélet, női sors című kötetéről a művelődési központban. (–)

Viccplacc Esküvő után: – Tudod, drágám, én olyan helyre szeretnék menni, ahol még sosem voltam. – Igen? Akkor irány a konyha! Főnök a beosztottjához: – Kovács, ezen a héten már ötödször késett a munkából! Tudja mit jelent ez? – Akkor már biztos péntek van... – Mit csinál a skót, ha fázik? – ??? – Közelebb ül a gyertyához! – És mit csinál, ha még mindig fázik? – ??? – Meg is gyújtja! Ledöglik a trabantos az út szélén. Arra megy egy BMW-s, és felajánlja, hogy elhúzza a legközelebbi szervizig. Rá is kötik a trabantot a vontatókötélre, a BMW-s meg rálép a gázpedálra és gyorsulni kezd. A trabantos persze nagyon fél, így eszeveszett dudálás-

ba kezd. Elhúznak egy rendőrjárőr mellett, mire az beszól a központba: – Ilyet még nem láttatok, egy Trabant 180-nal megy egy BMW mögött, és még dudál, hogy előzni akar! Tanárnő: Na, Móricka, itt van ez a térkép. Mutasd meg rajta Amerikát! Móricka: Tessék, itt van! Tanárnő: Na, osztály, azt tudjátok, ki fedezte fel Amerikát? Osztály: Móricka! A férj lámpaoltás után közeledni próbál az asszonyhoz, de az eltolja magától: – Hagyjál! Egész nap mostam, fáradt vagyok. Másnap éjjel a férj megint próbálkozni akar, de megint ugyanaz a válasz: – Hagyjál! Egész nap főztem, és fáradt vagyok. Harmadik éjjel az asszony dühösen kiált rá az urára: – Meg vagy őrülve? Egy héten háromszor?

Kos (III. 21.–IV. 20.) Ezen a héten szinte csak és kizárólag a pénzügyi dolgok körül forognak a gondolatai. Több terve sem úgy alakult ahogy azt eltervezte. Hiányosságokat érez, de az a szerencse, hogy tudja, min kellene módosítani a jó eredmények érdekében. Szellemileg kissé leterhelt lesz.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Érdemes átgondolnia, mik azok a dolgok, amelyeket időszerű lenne elereszteni, megváltoztatni. Ne ragaszkodjon semmihez görcsösen, különösen ne zűrös emberi kapcsolatokhoz, mert elveszik a legtöbb energiát. A hét eleje érzelmekkel lesz teli, ám képes lesz nagyszerű döntéseket hozni.

Bika (IV. 21.–V. 20.) Döcögősen indul a hét, úgy érzi, nehezen rázódik vissza a hétköznapokba. Különféle ügyei intézésében akadályokba ütközik, ezért a fontos döntéseket halassza el. Könnyen összeakaszthatja a bajszát másokkal banális okok miatt. A legtöbb, amit tehet, hogy békés megoldásokat keres.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) A megszokott mindennapok átalakításokat követelnek azért, hogy ne fulladjon egykét hónapon belül unalomba. A növekvőben lévő Hold sok okos gondolatot indít el önben. Érzelmes és szenvedélyes lesz egész héten. Mutassa meg, hogy bármire képes azért, hogy szebb legyen az élete.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Nem zavarja a hideg, nem érzi, hogy bármi akadályozná a haladásban, és kiválóan használja fel a pozitív égi hatásokat szakmai vagy magánéleti téren. Tele van erővel és energiával, sok pozitív gondolat jellemzi mindennapjait. Ezzel a gondolkodásmóddal pozitív változások várhatók.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Szerencsére a problémák jó messzire elkerülik, de ezzel együtt az izgalmak is máshol keresnek helyet maguknak. Azonban szerdától elkezdi magát egyre jobban érezni és szívesen ismerkedik. Hangulata egyre jobb, péntekre már egyenesen kivirul. A hét eleji kedvetlenség tovaszáll.

Rák (VI. 22.–VII. 22.) Tele van energiával és mindent meg fog tenni azért, hogy elérje a céljait. Egyetlen akadály lehet, méghozzá az, ha esetleg letér a tisztesség útjáról a gyorsabb vagy látványosabb siker érdekében. Azért lehet ez hibás lépés, mert könnyen meginoghat a jó híre, sőt, másoknak gondokat okozhat. Épp ezért fontolja meg, mit tesz!

Bak (XII. 22.–I. 20.) A januári időszak eddig semmi jelentőset nem tartogatott önnek. Ám most változik a helyzet, mert amit nem mert meglépni eddig, most könnyen megteszi. A hét közepére feltöltődik energiával, a kedve is kiváló lesz, és könnyedén fogja tudni jó irányba terelni az életét.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Az égiek kitartásra buzdítják, leginkább karrier terén lehetnek segítségére, és mutathatják meg, hogy érdemes kiállni eredeti elképzelései mellett. Kiváló üzleti lehetőségek adódhatnak a héten, semmiképpen se utasítsa vissza! Ez hosszú távon, tartósan alapozhatja meg a jövőjét. Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Pozitív gondolatokból, mosolyból, jókedvből, erőből és energiából nem lesz hiány ezen a héten. Óriási önben a tettvágy, meg akarja mutatni a környezetének, hogy többre alkalmas, mint amit eddig mutatott. Igen, most tényleg önre lehet bízni komoly feladatokat, mert megoldja azokat.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Ez a hét vegyes hatásokat hoz, és bizony az önben bujkáló feszültség könnyen kitörhet. Alig találja a helyét, semmi sem elég jó, érdekes vagy épp kedves ön számára. Nehéz így haladni és gondolkodni, új terveket szőni. Csütörtökre fordul a kocka, visszatér önmagához. Halak (II. 21.–III. 21.) E héten nagy szüksége lesz a toleranciára, ugyanis többen is megpróbálják tesztelni a türelme határát. Fontos iránymutatás lehet, hogy semmiről ne mondjon azonnali véleményt, mindig hallgasa meg a feleket vagy az ügy részleteit. Ezekben a napokban többen ki akarják majd használni a jó szándékát.


28

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés

Predsedníčka Okresného súdu Dunajská Streda vyhlasuje výberové konanie na obsadenie 1 voľného štátnozamestnaneckého miesta vo funkcii: „hlavný referent – asistent (zapisovateľka)“. Bližšie informácie: www.justice.gov.sk Tel. č.: 031/590 51 28. Lehota na podanie žiadosti: 29. 1. 2014 SZOLGÁLTATÁS

ÁLLÁS

Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak és invalidusoknak. Tel.: 0907 723 420. Kölcsön 800 euróig. Készpénz négy órán belül: 0903 222 071. www.azenhitelem.sk Jóslás, tanácsadás munka és szerelem területén. Tel.: 0910 942 851. Készpénz – 24 órán belül. Tel.: 0915 080 927, DS. Kölcsön 100 euróig. Csak személyi igazolvány szükséges. www.azenhitelem.sk. 0903 222 071. Ülőgarnitúrák, autók mélytisztítását, valamint autólámpák polírozását vállaljuk. Tel.: 0905 506 748, www.leaff.sk. Gyorskölcsön 600 euróig, nyugdíjasoknak is. Csak a dunaszerdahelyi járáson belül: 0917 373 275. Eladó nem DPH fizető s.r.o. Részletre is. Tel.: 0903 222 071. Kölcsön 20 ezer euróig. Készpénz akár 4 napon belül. Adósságrendezésre is: 0903 222 071. www.azenhitelem.sk Tűzifa eladó rönk, ill. metélt kiszerelésben Dunaszerdahelyen, a kürti úti fatelepen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551. Hitel 20 000 euróig kereseti kimutatás és kezes nélkül, kedvezőtlen kölcsönök lefizetésére, exekúció esetén is: 0917 373 275.

Műkörmöst és fodrászt keresünk dunaszerdahelyi szalonba. Tel.: 0915 601 474. Virágkötőt keresünk dunaszerdahelyi üzletünkbe. Feltétel: szlovák és magyar nyelvtudás. Tel.: 0905 899 793. Raktárost keresünk dunaszerdahelyi húsfeldolgozó üzembe. Info: 0908 765 250, hívni 8.00–14.00 óra között lehet. A bacsfai TÜCSÖK ÉTTEREM kitanult szakácsot keres azonnali belépéssel. Feltétel: min. 3 év gyakorlat. Továbbá keresünk csapost a helyi sörözőbe. Tel.: 0911 633 366. A Planet nyelvstúdió német tanárt keres. Tel.: 0908 187 947. INGATLAN Vennék szántóföldet Bős, Baka, Nádasd, Dercsika, Felbár, Süly, Bacsfa, Szarva, Egyházgelle, Karcsa, Lúcs kataszterben. Tel.: 0905 447 964.

Megemlékezés Fájó szívvel emlékezünk halálának 25. évfordulóján HEHEJIK RUDOLFRA. Emlékét őrző felesége és családja

Megemlékezés Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékeztünk január 9-én, halálának 10. évfordulóján drága halottunkra, id. SURMAN ISTVÁNRA Dunaszerdahelyen. Emlékét szívünkben örökké megőrizzük. Gyászoló családja

Kiadó nagy egyszobás lakás Dunaszerdahelyen (Nyugat-lakótelep). Tel.: 0908 731 871. Kiadó 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0918 444 624. Panzióba szállás kiadó. Tel.: 0903 460 714, DS járás. Bérbe vennék 3 szobás vagy nagyobb lakást DS-en: 0903 222 071. Kiadó 2 szobás, részben berendezett lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 031/552 20 19. Kiadó egyszobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0918 444 624. GÉPJÁRMŰ Eladó kék Fabia 1.4-es motorral, nagyon jó állapotban. Tel.: 0915 275 136. Eladó Mercedes C270, gyártási év 2004. Ára: 5499 euró. Részletre is. Tel.: 0903 222 071.

LAKÁS, GARÁZS Eladó 3 szobás lakás Dunaszerdahely központjában. Tel.: 0903 121 766. Eladó 1 szobás lakás Dunaszerdahely központjában. Tel.: 0907 444 365.

ÜDÜLÉS BÜKFÜRDŐ – szállás, reggeli, 3 fogásos vacsora, ingyen parkoló, kerékpárhasználat, kávé, internet – 15 euró/fő/éj. Tel.: 0036/20/987 59 76. E-mail: teplanszki@pr.hu

KIADÓ – BÉRLET Bérbe adók új, 1–2–3 szobás bérlakások Nagymadban. Tel.: 031/551 31 26; 0907 716 031. Kiadó garzonlakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0905 313 064.

ISMERKEDÉS Magányos, 65 éves férfi 55–60 éves korú társat keres. Kezd ez új évet velem! Tel.: 0902 400 805; 0908 640 770.

VEGYES Eladom vagy elcserélem mozgó büfémet. Tel.: 0903 720 739. Eladó futópad és utánfutó. Tel.: 0907 121 603. Eladó Tchibo Family darált kávé. Jó minőség – jó ár! Tel.: 0903 720 739. Eladók 2 éves, hosszú fürtű Rovada fajtájú ribizlibokrok, többféle fajtájú csemegeszőlő oltványok. Tel.: 031/552 17 66. Eladó „unimo” bódé, olcsón. Tel.: 0911 950 733. HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. Bontott csirkék, KACSÁK. Tel.: 0905 944 149. DROBNÉ INZERÁTY Predám 3 izbový byt v centre DS. Tel.: 0903 121 766. Dám do prenájmu obchodný priestor (30 m2) v centre DS. Tel.: 0905 808 524. Albatros spol., s.r.o, Dun. Streda, špecialista na prepravu lodných kontajnerov hľadá šoférov z povolania na medzinárodnú kamionovú dopravu. Tel.: 0908 084 200


29

Hirdetés

2014. január 14. | 3. szám

Kedves Szülők! A dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Szent János Egyházi Alapiskola igazgatónője értesíti Önöket, hogy a 2014/2015-ös iskolai év első évfolyamába a BEÍRATKOZÁS január 15-től február 15-ig naponta 7.30-tól 16.30-ig lesz, ahová szeretettel várjuk a Tisztelt Szülőket. Megtekinthető az iskola, lehetőséget adunk beszélgetésre pedagógusokkal, az igazgatósággal. Szívesen állunk rendelkezésükre.

Nyitott nap! Értesítjük, hogy január 17-én (pénteken) és február 14-én (pénteken) 7.50-től 12.00-ig NYITOTT NAPOT, tartunk amikor is a kedves szülők meggyőződhetnek az alsó tagozatos tanulók tudásszintjéről, megtekinthetik a tanulókkal való foglalkozást óralátogatás keretén belül. Mindenkit szeretettel várunk!

"

MEGRENDELŐSZELVÉNY kor óra zó, 9 ., 1 boro

16 rla uár rja, Pe tca n a j mo c u So

Pia

Megrendelem a Csallóköz–Žitný ostrov regionális hetilapot. egy évre 22,95 euró

félévre 14,30 euró

Név: .......................................................................................... Utca, házszám: ........................................................................ Lakhely: .................................................................................... Telefonszám: ............................................................................ Aláírás: ......................................................

Az újság ára egy évre 33,80 euró amennyiben a újságárusoknál veszi. Ha közvetlen a szerkesztőségben rendeli meg lapunkat, az egy évre szóló előfizetés csak 22,95 euró, a féléves pedig 14,30 euró. A kitöltött megrendelőlapot a szerkesztőség címére várjuk: Alžbetínské nám. 1194/1., 929 01 Dunajská Streda. Információ: 031/550 37 44; 0903 23 67 24.


30

Csallóköz

Kulissza

A szomszédban forgatták Az ismerős Bakony, Sharlto Copley és némi horror A Nyitott sírhant két tényező miatt érdekes. Az első, Magyarországon forgatták, a másik, Sharlto Copley, a főszereplő. A százperces mozi ugyan újat nem nyújt, de megállja a helyét a kategóriájában. Úgy tűnik, minimális befektetéssel is össze lehet hozni olyan filmeket akár még felénk is, mint tőlünk nyugatabbra. Egy férfi (Sharlto Copley) emberi tetemekkel teli gödörben ébred. Mindenki halott körülötte, nem emlékszik semmire, még a nevére sem. De hamar kiderül, hogy nincs teljesen

furcsán viselkednek. Az idő múlásával egyre több emlékfoszlány villan be, a csapat tagjai egyre bizalmatlanabbul tekintenek egymásra, és az apró részletek lassan összeállnak egy rémisztő egésszé. A Nyitott sírhant (Open Grave, 2013) c. film műfajilag első ránézésre egyszerű horror, de nyugodtan nevezhetjük thrillernek is, sőt, még akkor sem járunk messze az igazságtól, ha a disztópiát is rásütjük bélyegként. Ha csak egyszerű horrorként nézzük, igazán vérfagyasztó jeleneteket alig kapunk, inkább félelmetes és sötét képeket. A zsánerre jel-

Net-felvételek

gyek királya és a 2011-es Apollo 18 című filmek kapcsán lehet ismerős. Az előbbi elnyerte a kritikusok tetszését, az utóbbi viszont nem, de az ötmilliós költségvetésből 25 milliós bevételt produkált. A Nyitott sírhant esetében a teljesen ismeretlen Chris és Eddie Borey írták a forgatókönyvet, és lényegében drámái horrort hoztak össze. A sztori fokozatosan bontakozik ki, a végén pedig szinte minden világossá válik. Magyar társproducerei is akadtak a filmnek, így némi magyar pénz is beleömlött a produkcióba. 2012 júniusában a Bakonyban egy hónap alatt leforgatták. A főszerepre leszerződtettek egy viszonylag neves és ismert színészt, a dél-afrikai Sharlto Copley-t, aki Charlize Theron mellett a dél-afrikai vonalt képviseli a filmvilágban. A 40 éves színész öt éve robbant be a Neill Blomkamp rendezte District 9 című sci-fi-

egyedül. A magasból egy kötelet dob le neki egy nő (Josie Ho). A nő néma, és miután felvergődött a felszínre, a közeli ház felé veszik az irányt. Négyen is vannak odabenn, akik szintén hasonló gonddal küzdenek, vagyis semmire sem emlékszenek. Senkinek sincs fogalma arról, hogyan került az erdő mélyén megbújó házba. Miután terepszemlét tartanak, arra is fény derül, hogy az egész erdőt hullák tarkítják, akik pedig életben vannak még, nagyon

lemző vértócsák, széttrancsírozott emberi testek hiányoznak, rengeteg halott akad azonban, néhány ijesztő alak, és egy akár izgalmasnak is nevezhető sztori. Újdonsággal nem áll elő, és mivel alacsonyabb költségvetésű filmről van szó, a kevésből kellett kihozni a maximumot. Hogy ez mennyire sikerült, arról az eddigiek alapján megoszlanak a vélemények. A rendező, a spanyol Gonzalo López-Gallego neve a 2007-es A he-

vel. Egy év múlva már A szupercsapatban játszott, tavaly pedig ismét Blomkamp filmjében, az Elysium – Zárt világban szerepelt Matt Damon és Jodie Foster mellett, és a főgonoszt alakíthatta. 2014-ben Angelina Jolie oldalán tűnik majd fel egy 200 milliós produkcióban. A Nyitott sírhantban a hongkongi Josie Ho, a walesi Erin Richards, a német Thomas Kretschmann, valamint az angol Joseph Morgan és Max Wrottesley voltak a partnerei – a statiszták pedig magyarok. Hamar felfedezhetjük az ismerős miliőt, a Lada Niván pedig jót derülhetünk. A horrorfilmek rajongói számára csemegeként is szolgálhat a film. A többiek közben fogadhatnak, ki esik ki – hal meg – először, ki marad a végére, és aki figyel, gyorsan rájön, mi a megoldás, a kulcs. Alacsony büdzséje ellenére nézhető mozi. Rajkovics György


2014. január 14. | 3. szám

Hirdetés

31


32

Celebsztorik

Csallóköz

Régen és most – előnyös változások

Jáksó László saját bevallása szerint megérti, miért volt 21 éves koráig szűz, hiszen a képei tanúsága szerint nem volt egy Don Juan.

Orosz Barbara vonásai nem sokat változtak az évek során: az elbűvölő gödröcske is megmaradt, amikor mosolyog, a bájos kislányból azonban mára dögös nő lett.

Rubint Réka nem mindig tűnt bombanőnek. Nyugodtan kijelenthetjük, jót tett neki, hogy megnövesztette a haját és nőiesebb ruhákba bújt.

A Jóban Rosszban jóképű színésze, Baronits Gábor jól tette, hogy megszabadult a dús hajkoronájától.

Net-felvételek

Molnár Ferenc Caramel 17 évesen költözött a fővárosba azzal a céllal, hogy elindítsa énekesi karrierjét. Azóta már öt nagylemeze jelent meg, és ő volt a Voice első évadának egyik mestere is.

A Barátok közt Juliját, azaz Mérei Katát a felelősségteljes anya szerepében ismerhette meg a nagyközönség – ki gondolná, hogy a színésznő igazi örökmozÖsszeállította: Wimmer Ilona gó, csintalan kislány volt?


TV-műsor > 2014. január 15–21.

2014. január 14. | 3. szám

TV2 > január 19., vasárnap, 21.55

Gothika

33

Egy szigorúan őrzött női börtön sokaknak félelmetes intézmény, de Miranda Grey pszichológusnő inkább izgalmas szakmai kihívásnak tekinti munkahelyét. Egy este egy sebesült lányt látva az úton félrerántja a kormányt, ám mire magához tér, újból a munkahelyén, a börtönben találja magát, de már a rács másik oldalán. Azt mondják neki, megölte a férjét. Azt állítják, hogy megőrült. Rendezte: Mathieu Kassovitz Szereplő(k): Halle Berry Gothika, amerikai thriller, 98 perc, 2003

JOJ > január 19., vasárnap, 20.20

Már megint Te

A középiskola rémálom volt a csúnyácska Marni számára, a gonoszkodásban élenjáró Joanna pokollá tette az életét. Felnőve Marni vonzó nő és sikeres PR-menedzser lett. A bátyja, Will nősülni készül, ám Marni számára csak útban az esküvőre derül ki, hogy a tesó választottja nem más, mint a középiskola réme. Marniban persze rögtön előtörnek a régi gátlások. A régi sérelmek persze beárnyékolják a közelgő nászt, miközben a társaság egyik fele a megbocsátásért küzd, a másik bosszúért liheg. Rendezte: Andy Fickman Szereplő(k): Kristen Bell You Again, amerikai vígjáték, 101 perc, 2010

M1 > január 19., vasárnap, 0.05

Forró zápor

Mila Kunis TV2 > január 17., péntek, 22.35

Lepattintva A 70-es évek Spanyolországában, egy forrón perzselő nyáron három fiú elindul a férfivá válás útján. Szerelem, vágyakozás, szenvedély, megcsalás és megcsalatás teszi felejthetetlenné és sorsformálóvá ezt a nyarat mindannyiuk számára. Miguelitót annyira megérinti műtétje során megtapasztalt halálközeli élménye, hogy elhatározza, költő lesz. A táncosnőnek készülő Luli és a fiú között mély szerelem szövődik, amire árnyékot vet egy rivális férfi és egy idősödő asszony feltűnése. A másik barát, Babirusa deviáns viselkedése mindig balhéba fullad. Paco, a gazdag úrifiú szintén családja botrányaitól szenved.

A zeneszerző Peter és a szexi sorozatsztár Sarah hosszú évek óta barátok. Kapcsolatuk meglehetősen egyoldalú, minden Sarah körül forog. Most pedig ennek is vége, a lány kiteszi Peter szűrét. Barátja tanácsára Hawaii szigetére utazik kikapcsolódni. Balszerencséjére a volt barátnője is ugyanabban a szállodában piheni ki a fáradalmakat legújabb szerzeményével, a menő angol rockerrel. Petert kezdetben bosszantja a dolog, ám megismerkedik a szálloda alkalmazottjával, a gyönyörű Rachellel.

Rendezte: Antonio Banderas Szereplő(k): Alberto Amarilla, María Ruiz El camino de los ingleses, spanyol–angol romantikus filmdráma, 113 perc, 2006

Rendezte: Nicholas Stoller Szereplő(k): Mila Kunis, Jason Segel, Kristen Bell Forgetting Sarah Marshall, amerikai romantikus film, 112 perc, 2008


34

Tv-műsor > 2014. január 15. > Szerda

Csallóköz 20.30 > MARKÍZA Lenyűgöző teremtmények

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Aktív 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.40 Teleshop 10.50 Astro-Világ 12.00 Eva Luna (29.) 13.00 Walker, a texasi kopó (am.) 14.00 Tények Délután 15.00 Shopping Királynők 16.00 Családi titkok Szerelmi függőség 17.00 Hal a tortán 18.00 Tények 19.25 Magánnyomozók Dokureality 20.25 Édes élet 21.35 Jóban Rosszban A Halász családban továbbra sem csillapodnak az indulatok, Szilvia azonban újabb lépést tesz, hogy lezárja a múltat. Fanni és Jenő döntésre jut a kapcsolatukat illetően, kérdéses azonban, hogy mennyire végleges Mónika és Péter szakítása. 22.35 Vadidegen Amerikai thriller Fsz.: B. Willis 0.40 A médium VII. Amerikai sorozat (6.) 1.40 Tények Este

6.30 Rajzfilmek 7.40 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.40 Reflektor 13.00 A Muzsika Tv bemutatja: Mi muzsikus lelkek 13.35 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.45 Fókusz 15.20 Dél Királynője 16.20 Csók és csata 17.25 A gyanú árnyékában 18.30 Híradó 19.30 Fókusz 19.55 Éjjel-nappal Budapest 21.05 Barátok közt 21.45 Szulejmán Hürrem Szulejmán fülébe ülteti, hogy Izabella és Ibrahim közelebbi kapcsolatba kerültek egymással. A pasa templomba viszi Izabellát, hogy gyónhasson, ahol a hercegnő a pap segítségét kéri, hogy vegye fel a kapcsolatot Grittivel. Szuljmán visszarendeli a hercegnőt a vadászházba, ahol Hürrem meglátogatja, és megfenyegeti. Ibrahim lebetegedik attól a méregtől, amivel Hürrem átitatta a könyvét. 23.05 Házon kívül 23.40 Reflektor 23.55 IRA – Sétáló hullák. Angol– kanadai thriller

5.55 Ma reggel 9.00 A korona hercege Dél-koreai sorozat 10.10 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Nemzetiségi magazinok 13.25 Útravaló 13.50 Gasztroangyal 14.45 Rex felügyelő A diagnózis: halál (8.) 15.35 A múlt fogságában Brazil sorozat 103. rész 16.35 Híradó+ 16.45 Az élet sava-borsa (32.) Lengyel sorozat 17.40 Ridikül Női talkshow 18.30 A következő! 19.30 Híradó, sport 20.20 Szabadság tér ´89 21.05 On the Spot Maldív-szigetek Türkizkék tenger, hófehér homok, pálmafák és hatcsillagos luxus várja a gazdag turistákat a Maldív-szigeteken, a héten éppen 40 éve: a szigetországban 1972. októberében kezdődött el az úgynevezett resortturizmus. Magyar dok.-film 22.00 Az Este 22.35 Híradó 23.00 Summa 23.30 KorTárs

7.35 Pannónia 3 keréken (16.) 8.10 Kultikon 8.35 Határtalanul magyar 9.05 Közbeszéd 9.30 Sportaréna 10.00 Doc Martin 10.55 A névtelen vár Magyar sorozat 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.30 Éretlenek (8.) 15.00 MR Szimfonikusok Tajvanon 15.30 Térkép 16.00 Műkorcsolya Eb 18.00 Híradó, sport 18.30 Közbeszéd 19.00 Kisváros (186.) 19.55 Doc Martin IV. 20.40 Hírek, sport 20.55 Műkorcsolya Eb 22.45 Az ifjúság édes madara (am.) Chance Wayne, a könyörtelen és törtető ifjú színész visszatér a városba szeretőjével, a leszállóágban lévő filmdívával, aki azzal hitegeti a fiatal férfit, hogy bevezeti a filmipar világába. Wayne azonban más célokat is szem előtt tart: vissza akarja szerezni korábbi barátnőjét. 0.40 Kultikon 0.55 Koncertek az A38 hajón

ATV

RTL II

M2 9.45 16.30 17.00 20.00 20.45 21.10

21.55 22.50 23.35 0.25 0.55

Viasat 3 Gyerekeknek Állatkert a ...(51.) Gyerekeknek Híradó este Kapa, kasza, fakanál III. (5.) Heartland A sokszorosan díjnyertes Nick Harwell betoppan Heartlandba, hogy segítsen felkészíteni a nem túlzottan együttműködő Bent a versenyre és flörtölni kezd Lou-val, aki ezt nem ellenzi. A következő! Ridikül Koncertek az A38 hajón Autó-magazin A Hivatal (67.) Angol sorozat

11.55 ÁlomÉpítők 12.55 Szívek szállodája 13.50 CSI: A helyszínelők (am.) 15.45 Nyomtalanul 17.30 Gyilkos számok 18.25 Káoszháza (am.) 19.20 Jóbarátok (am.) 20.20 Két pasi... (am.) 21.20 Sztriptíz (am.) 23.40 Csali. Am.–kanadai filmvígjáték Jaster és Bristol két keménykötésű bűnöző, akik legutóbbi akciójukkal megütötték a főnyereményt: 40 millió dollár értékű aranyat zsákmányoltak. Az egyetlen szépséghiba mindössze annyi, hogy ezért a fogásért több zsarunak meg kellett halnia. 1.50 Esküdt ellenségek

11.30 11.55 12.30 12.50 15.25 15.50 16.30 16.55 17.10 17.55 18.25 18.55 19.25 20.40 20.55 21.00 21.35 21.40 22.20 23.05 23.55 0.20

Álomsztori Déli híradó Laci bácsi konyhája TV-shop Global 3000 700-as klub EU Journal Világhíradó Fórum Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd A tét Híradó A tét No comment Világhíradó Friderikusz Hazahúzó Késő esti híradó Világhíradó

9.00 Vacsoracsata: Bíró Ica 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 ValóVilág 13.00 Az örökség (115.) 14.00 A vihar (72.) 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata (ism.) 17.30 Tom és Jerry 18.00 Nyomtalanul III. (1.) 19.00 ValóVilág 20.00 Segítség, bajban vagyok! 21.00 Agymenők II. (7.) 21.30 ValóVilág 22.30 Barátok közt 23.00 RTL II Híradó 23.30 Életre-halálra (13.) 0.30 Gossip Girl IV. (10.)

Gatlin nevű kisvárosba érkező Lena Duchannes hamar felkelti Ethan Wate érdeklődését. A fiú elvágyódik a szerinte reménytelenül unalmas városkából, ám rövid időn belül sok izgalom zúdul rá. Lena ugyanis természetfeletti képességekkel bír. Lena és Ethan bimbozó szerelmét Lena családjának sötét öröksége is veszélyezteti, és hogy a lány Igéző, akinek a tizenhatodik születésnapján örökre eldől: a jó vagy a gonosz oldalára áll-e. Rendezte: Richard LaGravenese Szereplő(k): Alice Englert, Alden Ehrenreich Amerikai fantasy, 125 perc, 2013

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Szomszédok 9.45 Az anyós (ism.) 10.45 Rex felügyelő 11.45 Kobra 11 XV. 12.40 NCIS: Los Angeles (11.) 13.30 Dr. House VII. 14.20 Monk I. 13/8. 15.15 Egyről a kettőre V. Amerikai sorozat 15.35 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 16.00 NCIS (am.) 17.00 Híradó 17.30 Szomszédok 19.00 Híradó, sport 20.30 Lenyűgöző teremtmények Amerikai fantasy 23.00 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 23.25 NCIS (am.) 0.20 Kobra 11

12.00 Híradó 12.45 Reflektor 13.10 Castle VII. (3.) 14.00 Lépéselőnyben Am. sorozat (6.) 14.55 C.S.I: Miami helyszínelők Amerikai sorozat 15.50 Kapcsoltam 16.30 Reflektor 17.00 Híradó ötkor 17.25 Bírósági akták 18.15 A klán Jóban-rosszban Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.20 Vikingek Kanadai– német–brit sorozat 22.15 Castle V. (19.) Am. filmsorozat 23.05 Dr. Csont VII. (3.) Amerikai sorozat 0.05 Műsorismétlések

STV1 13.55 Építs házat, ültess fát! 14.30 Katka Brychtová igaz történetei 15.15 Asija választása Török sorozat (86.) 16.00 Hírek 16.20 Csalók akcióban IX. Angol sorozat 16.50 Geo report 17.45 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Szellemíró Francia–német filmdráma 21.50 A Parallax-terv Amerikai thriller 23.30 Medicopter 117 – Légimentők 0.15 Riporterek 0.45 Szlovákia legnagyobb bűnügyei

STV2 12.00 Élő panoráma 12.30 Farsangi dalok 13.10 Dorian Gray-portré Szlovák filmdráma 14.15 Peter Nagy egykor és ma 15.20 VAT – magazin 15.55 Magyar magazin 16.25 Tempó – magazin 16.45 Fókusz – a fogyasztó 17.30 Regionális hírek 17.50 Good Angels Košice 2014 Euroliga: Good Angels Košice– Kayserispor 20.00 Gyermekszínészek Szlovák film 21.00 Elveszett világok nyomában 21.30 Hírek, sport 22.00 Miért? (csehszlovák) 23.30 Dakar Rally 23.55 Honvédelmi magazin 0.10 Autószalon


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Aktív 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.40 Teleshop 10.50 Astro-Világ 12.00 Eva Luna (30.) 13.00 Walker, a texasi kopó VII. (149.) 14.00 Tények délután 14.30 Aktív 15.00 Shopping Királynők 15.50 Családi titkok 17.00 Hal a tortán 18.00 Tények 19.25 Magánnyomozók 20.25 Édes élet 21.35 Jóban Rosszban Szilvia sokkal inkább Gergő szerelmi életével van elfoglalva, mintsem az új albérlet gondolatával, ezt azonban Zsolt nem nézi jó szemmel. Alexa jelenléte Mónika és Péter békülésének útjába áll, ráadásul úgy tűnik, a doktornő a klinikára is ismét visszatér. Orsi és Józsi próbálja megóvni kapcsolatukat a nyilvánosságtól, azonban a románc nem marad teljes titokban... 22.35 Anaconda 2. – A véres orchidea Amerikai horror 0.30 Célkeresztben Am. krimisorozat 1.30 Tények

6.30 Rajzfilmek 7.40 Híradó 8.08 Minden reggel 9.35 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.40 Reflektor 13.20 Egészségkalauz 13.35 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.45 Fókusz 15.20 Dél Királynője 16.20 Csók és csata 17.25 A gyanú árnyékában 18.30 Híradó 19.30 Fókusz 19.55 Éjjel-nappal Budapest 21.05 Barátok közt 21.45 Rendőrakadémia 3. – Indul a kiképzés Amerikai filmvígjáték Fsz.: Steve Guttenberg 23.30 Reflektor 23.45 Dollhouse – A felejtés ára Amerikai sorozat 0.40 Mélyvízben Amerikai sorozat (2.) Beth a tárgyalóteremben szembekerül az apjával, aki maga is jó nevű ügyvéd. Miután kiderül Cliff és Katie viszonya, Katie-t, a gyakornokot, meghatározatlan időre áthelyezik a montanai irodába.

5.55 Ma reggel 9.00 A korona hercege 10.15 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Nemzetiségi magazinok 12.55 Alpok-Duna– Adria 13.25 Világítornyok 13.55 Különleges mentőalakulat Ausztrál sorozat 14.40 Rex felügyelő Az új év első napjának reggelén a nagypolgári ház padlásán egy felakasztott aszszonyt találnak. Az öngyilkosság kizárható és elkezdik a ház lakóinak kihallgatását. Kiderül, hogy bár mindenki úriembernek tűnik, senki sem az, aminek mutatja magát. 15.30 A múlt fogságában (104.) 16.20 Híradó+ 16.35 Az élet sava-borsa (33.) 17.20 Szerencse híradó 17.40 Ridikül 18.30 A következő! 19.30 Híradó, sport 20.05 Férfi kézilabda Eb: Magyarország– Norvégia (élő) 21.50 Az Este 22.25 Híradó 22.45 A rejtélyes XX. század 23.15 Történetek a nagyvilágban

7.35 Pannónia 3 keréken (17.) 8.10 Kultikon 8.35 Magyar klasszikusok új köntösben 9.05 Közbeszéd 9.30 Akadálytalanul 10.00 Doc Martin (ism.) 10.55 Francia tanya Magyar film 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.30 Éretlenek (9.) 14.55 Gyógyító természet (4.) 15.30 Műkorcsolya Eb 17.10 Térkép 18.00 Híradó, sport 18.30 Közbeszéd 19.00 Kisváros (187.) 20.00 Műkorcsolya Eb 21.55 Hírek, sport 22.10 Szerelmesfilm Magyar film 0.10 Kultikon 0.30 Vénusz (angol) Maurice és Ian ősrégi jó barátok, veterán angol színészek, akiknek soha nem sikerült igazán a csúcsra jutni de nyugdíjas éveik alatt is kitartóan próbálkoznak, Maurice például haldokló pácienst játszik egy tévésorozatban. 2.00 Koncertek az A38 hajón

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

9.20 Gyerekeknek 16.35 Állatkert a hátizsákban Szórakoztató oktató műsor gyerekeknek 20.00 Híradó, sport 20.30 Jamie 30 perces kajái (angol) 20.55 Heartland Az egész város Jack és Lisa bimbózó kapcsolatáról suttog, a hír lassan Valhez is eljut, akit igen érzékenyen érint. 21.40 A következő! 22.35 Ridikül 23.20 Koncertek az A38 hajón 0.10 On the Spot (ism.)

35

Tv-műsor > 2014. január 16. > Csütörtök

2014. január 14. | 3. szám

11.55 ÁlomÉpítők 12.55 Szívek szállodája 13.50 CSI: A helyszínelők (am.) 15.35 Nyomtalanul 17.30 Gyilkos számok 18.25 Káoszháza (am.) 19.20 Jóbarátok (am.) 20.20 Két pasi...(am.) 21.20 CSI: New York-i helyszínelők (am.) Különösen brutális bűncselekményhullám árasztja el a várost, Mac pedig a pokolban találja magát, mivel saját kötelességtudata összeütközésbe kerül a felettesei által megkívánt módszerekkel. 23.15 Sztriptíz (am.) 1.25 Esküdt ellenségek

11.30 12.15 12.30 12.55 14.10 15.50 16.30 16.55 17.10 18.25 18.55 19.25 20.40 20.55 21.00 21.35 21.40 21.55 22.20 23.05 23.55 0.20

Laci bácsi konyhája TV-shop Fórum TV-shop Start plusz 700-as klub A világ arcai Világhíradó Fórum; Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Csatt Híradó Csatt No comment Világhíradó Hradó Friderikusz Hazahúzó Késő esti híradó Világhíradó

9.00 Vacsoracsata: Bárdosi Sándor 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 ValóVilág 13.00 Az örökség (116.) 14.00 A vihar (73.) 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata (ism.) 17.30 Tom és Jerry 18.00 Nyomtalanul III. (2.) 19.00 ValóVilág 20.00 Segítség, bajban vagyok! 21.00 Agymenők II. (8.) 21.30 ValóVilág 22.30 Barátok közt 23.00 RTL II Híradó 23.30 Életre-halálra (14.) 0.30 Gossip Girl IV. (11.)

22.35 > TV2 Anakonda 2.: A véres orchidea

Tudományos expedíció indul a borneói dzsungelbe. Az egyik gyógyszergyártó nagyvállalat vezetése korábbi híradások és legendák alapján úgy sejti, hogy arrafelé nő a ritka és különleges fekete orchidea, melynek virágából új gyógyszerek hatóanyaga nyerhető ki. Az expedíció sikerrel jár, a dzsungelben a kutatók rátalálnak ugyan a keresett növényre, de hamarosan rá kell jönniük, nem ők az elsők. A fekete orchidea az anakondák tápláléka. Rendezte: Dwioght H. Little Szereplő(k): Johnny Messner, Morris Chestnut Amerikai horror, 97 perc, 2004

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Szomszédok 10.05 Feleségcsere Reality-show 11.15 Rex felügyelő I. 12.15 Kobra 11 XV. 13.15 NCIS: Los Angeles I.(12.) Amerikai sorozat 14.10 Monk I. 13/9. 15.05 Egyről a kettőre IV. Amerikai sorozat 15.35 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 16.00 NCIS (am.) 17.00 Híradó 17.30 Szomszédok 19.00 Híradó, sport 20.30 Feleségcsere Reality-show 21.35 Az Anyós Reality-show 22.34 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 23.15 NCIS (am.) 0.10 Kobra 11 XII. Német sorozat

STV1 14.20 Konyhatitkok 15.15 Asija választása Török sorozat (87.) 16.00 Hírek 16.20 Csalók akcióban IX. Angol sorozat (3.) 16.50 Geo report (sor.) 17.45 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Szerelem a fjordokon Német film 21.50 Riporterek 22.15 Jó zsaru. 2/2. Angol krimisorozat 0.00 Medicopter 117 – Légimentők Osztrák sorozat 0.45 Autószalon 1.10 Hölgyklub

JOJ 12.00 Híradó 12.45 Reflektor 13.10 Dr. Csont VIII. Amerikai sorozat 14.00 Lépéselőnyben Am. sorozat (7.) 14.55 C.S.I: Miami helyszínelők Amerikai sorozat 15.50 Kapcsoltam 16.30 Reflektor 17.00 Híradó ötkor 17.25 Beugró 18.15 A klán Jóban-rosszban Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.20 Vikingek Kanadai– német–brit sorozat 23.10 Összeesküvés Szlovák horror 1.00 Rendőrségi hírek

STV2 14.45 15.25 15.50 16.20 16.45 17.30 17.50 18.00 18.25 18.45 19.20 20.00 20.55 21.30 22.00 23.50 0.20

Szenior klub Út – magazin A hit útján (dok.) Romaportré: Jana Fókusz – a jog Regionális hírek Hírek magyar nyelven Állatkerti kölykök II. Horgászmagazin Esti mesék Ki hívott meg? Szenzációs szerelők Tudományos magazin Hírek, sport A lámpa alatt Dakar Rally Nemzetközi terrorizmus 1945 után


36

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. január 17. > Péntek 21.45 > RTL KLUB A zöld íjász

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Aktív 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.40 Teleshop 10.50 Astro-Világ 12.00 Eva Luna (31.) 13.00 Walker, a texasi kopó VII. (19.) 14.00 Tények délután 14.30 Aktív 15.00 Shopping Királynők 16.00 Családi titkok 17.00 Hal a tortán 18.00 Tények 19.25 Magánnyomozók 20.25 Édes élet 21.35 Jóban Rosszban Andreáék egyre nehezebben tudják titkolni betegségét Márti elől. Barbara azt hazudja Péternek, hogy már szakított Gergővel. Mónika italba fojtja bánatát, majd jelenetet rendez a Macsekban.. 22.35 Lepattintva Amerikai film 0.45 Szellemdoktor Am. sorozat (5.) Michael azt hiszi, hogy valamilyen fizikális problémája lehet, mert az utóbbi időben nem olyan egyenletes a teljesítménye, ezért aztán felkeresi a sportorvosát. 1.45 Tények Este

6.00 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.40 Reflektor 13.00 Kalandor 13.35 Éjjel-nappal Budapest 15.00 Fókusz 15.20 Dél Királynője 16.20 Csók és csata 17.25 A gyanú árnyékában 18.30 Híradó 19.30 Fókusz 19.55 Éjjel-nappal Budapest 21.05 Barátok közt 21.45 A zöld íjász II. Amerikai sorozat (2.) 22.45 Gyilkos elmék A 19 éves Kate eltűnik, utoljára két fiatal férfival látták, akiket a helyi rendőrség még három óráig tart fogva. A profilozóknak ennyi idejük van kiszedni az elkövetőkből az igazságot, és megtudni, mit tettek a lánynyal. J.J. akarata ellenére a Pentagonba költözik. 23.45 Odaát V. (4.) Amerikai sorozat 0.45 Reflektor

5.55 Ma Reggel 9.00 A korona hercege Dél-koreai sorozat 10.10 Család-barát 12.01 Hírek 12.25 Roma kultúra 12.55 Esély 13.25 Történetek a nagyvilágból 13.55 Különleges mentőalakulat 14.45 Rex felügyelő 15.35 A múlt fogságában (105.) 16.30 Híradó+ 16.40 Az élet sava-borsa (34.) 17.30 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 A következő! 19.30 Híradó, sport 20.20 Bízunk Benned! Játékos vetélkedő 21.20 Századszor is bejön! Kabarétréfák 22.10 Az este 22.40 Híradó 23.05 Válaszcsapás I. Angol sorozat (2.) Robert Mugabe, Zimbabwe elnöke ellen sikertelen merényletet követnek el. A brit titkosszolgálat attól tart, a zimbabwei kormány fényt fog deríteni a merénylő brit kapcsolataira, ezért Portert a helyszínre küldik, hogy a szigorúan őrzött börtönből szabadítsa ki a fogva tartott mesterlövészt.

7.35 Pannónia 3 keréken (18.) 8.10 Kultikon 8.35 Lyukasóra 9.05 Közbeszéd 9.35 Szerelmes földrajz 10.15 A méla Tempefői Magyar tévéfilm 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.25 Éretlenek (10.) Magyar sorozat 14.55 Mediterraneo Francia dok.-film 15.25 Műkorcsolya Eb 16.55 Térkép 17.25 Mesélő cégtáblák 18.00 Híradó, sport 18.35 Közbeszéd 19.00 Kisváros (188.) Magyar sorozat 19.55 Műkorcsolya Eb 21.55 Hírek, sport 22.10 Mint a bagoly nappal. Olasz– francia krimi A szicíliai falu főterén két épület néz egymással farkasszemet. Don Mariano maffiavezér kastélya és a csendőrkapitányság. Az új rendőrkapitány máris próbára teheti erejét, hatalmát, hiszen rejtélyes körülmények között meggyilkolnak egy építési vállalkozót. 23.55 Kultikon 0.15 20 cigaretta Orosz film 1.45 Koncertek az A38 hajón

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

STV1

7.00 Gyerekeknek 16.40 Állatkert a hátizsákban 16.55 Gyerekeknek 20.00 Híradó, sport 20.45 Jamie 30 perces kajái 21.10 Heartland Val nagyszabású vállalkozásba fog, bővíti istállóját, fürdőt és fedett edzőcsarnokot épít. Ehhez több földre van szüksége, így Jacknek tesz először ajánlatot. 21.55 A következő! 22.50 Ridikül 23.35 KorTárs 0.00 Európai szemmel 0.30 Sophie Paquin fent és lent (2.) Kanadai sorozat

12.55 Szívek szállodája 13.50 CSI: A helyszínelők (am.) 15.45 Nyomtalanul Egy teherautó-söfőr eltűnik miután megmentette egy fiú életét. Mindeközben Jack elmeállapotát egy pszichológus kivizsgálja. 17.30 Gyilkos számok 18.25 Káoszháza (am.) 19.25 Jóbarátok (am.) 19.50 Kertvárosba száműzve (22.) 20.20 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 21.20 Lánglovagok (am.) 0.00 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék 0.05 Shameless – Szégyentelenek Amerikai sorozat

11.55 12.15 12.30 12.50 14.10 14.25 16.10 16.30 16.55 17.10 17.55 18.25 18.55 19.25 20.40

9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! (ism.) 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 ValóVilág 13.00 Az örökség (117.) 14.00 A vihar (74.) 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata (ism.) 17.30 Tom és Jerry 18.00 Nyomtalanul III. (3.) 19.00 ValóVilág 20.00 A gyanú árnyékában 21.00 Agymenők II. (9.) 21.30 ValóVilág 22.30 Barátok közt 23.00 RTL II Híradó 23.30 Olajralépés Francia vígjáték 1.30 A végső akarat (2.)

14.00 Polgár a hivatalban 14.35 Riporterek 15.15 Asija választása Befejező rész 16.00 Hírek 16.20 Csalók akcióban IX. Angol sorozat 16.50 Geo report 17.45 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó, sport 20.20 Öten öt ellen extra Szórakoztató műsor 21.20 A költők elveszett ábrándjai (cseh) 23.00 Senki sem tökéletes! 0.00 Medicopter 117 – Légimentők Osztrák sorozat

21.35 21.40 21.55 22.20 23.05 23.55 0.15

Déli Híradó TV-shop Fórum TV-shop Start+ Tv-shop Start+ Fő az egészség! Világhíradó Fórum Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Híresek és hatalmasok No comment Világhíradó Híradó A polgármester Kanadai sorozat (2.) Hazahúzó Híradó No comment

A kínai maffia tagjai módszeresen kifosztják a kórházba érkező ópiát-szállítmányokat. Sebastian Blood, a Glades tanácsosa a kórházhoz érkező Oliver ellen fordítja a felháborodott tömeget, akik a Queen család megbüntetését követelik. Laurel elmondja a zöld íjásznak, hogy látta őt az összedőlt épület romjai között, látta, hogy nem segített Tommy-nak. Roy felajánlja segítségét a zöld íjásznak. Rendezte: Fuy Norman Bee, Eagle Egilsson Szereplő(k): Stephan Amell, Katie Cassidy Amerikai sorozat II., 2. rész, 42 perc, 2012

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Szomszédok 10.10 Az anyós Reality-show 11.15 Rex felügyelő I. 12.15 Cobra 11 XV. 13.15 NCIS: Los Angeles I. (13.) Am. krimisorozat 14.10 Monk I. (10.) Am. krimisorozat 15.05 Egyről a kettőre V. Am. filmsorozat 15.35 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 16.00 NCIS V. (1.) Am. krimisorozat 17.00 Híradó 17.30 Szomszédok Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Nap, széna, erotika. Csehszlovák vígjáték 22.40 Banlieue 13 Ultimatum Francia sci-fi 0.40 Cobra 11 XV.

JOJ 12.00 Híradó 12.45 Reflektor 13.10 Dr. Csont VII. Amerikai sorozat 14.55 C.S.I: Miami helyszínelők Amerikai sorozat 15.50 Kapcsoltam 16.30 Reflektor 17.00 Híradó ötkor 17.25 Bírósági akták 18.15 A klán Jóban-rosszban Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.20 Kőbunkó Cseh vígjáték 22.40 Rocky II. Amerikai film 1.10 Buliszerviz 3. – A gólyák éve Amerikai film 2.45 Tiszta vér Amerikai film

STV2 13.20 16.00 16.45 17.30 17.45 17.55 18.05 18.45 20.00 20.55 21.25 21.30

23.10 23.35 0.25

A lámpa alatt (ism.) Szemtől szemben Fókusz – a család Regionális hírek Hírek magyar nyelven Nemzetiségi hírek Tévévíkend Esti mesék Igazság az oroszlánokról. 2/1. Angol természetfilm Família Gólok, pontok... Az olasz munka Am. akció-vígjáték A film hőse régóta rács mögött ül, a hűvösön is sikerrel forralja tovább ördögi terveit. Legújabb ötlete milliókat ér, méghozzá aranyban. Dakar Rally BJD-koncert Hírek


37

Tv-műsor > 2014. január 18. > Szombat

2014. január 14. | 3. szám

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Látlelet a Földről 6.25 TV2 matiné 10.30 Astro-Világ 11.35 Állatőrség 12.05 Babavilág 12.35 Stílusvadász 13.05 Luxusdoki (4.) 14.05 Xena V. Amerikai sorozat 15.05 13-as raktár II. Amerikai sorozat (2.) 16.05 Bébicsőszök klubja (am.) 18.00 Tények 19.00 Aktív Extra 19.25 Magánnyomozók 20.30 A múmia Amerikai film 22.55 Ütközéspont Amerikai filmdráma 0.50 Az időjós Amerikai film David Spritz, Chicago időjósa a Hatos csatornáról. Sokak számára jóval több, mint csupán egy időjós - ő valóságos mozgó célpont. A féltékeny rajongók rendre megdobálják különféle üdítőkkel, turmixokkal és gyorskajákkal. Pedig David semmi másra nem vágyik, csak némi megbecsülésre és tiszteletre, főként saját apjától, a díjnyertes írótól.

7.05 Kölyökklub 9.45 Mint a mesében 10.30 Ízes élet 10.55 XXI. század – A legendák velünk élnek 11.25 Házon kívül 11.55 Autós magazin 13.00 Gossip Girl – A pletykafészek Amerikai sorozat 15.00 Kőgazdagok I. 16.05 Jóbarátok 16.30 Észak és Dél: Amerikai sorozat 18.30 Híradó 18.55 Fókusz Plusz 19.30 Szerva itt, pofon ott (am.) 21.15 X-Men – A kívülállók (am.) 23.15 Ne nézz vissza! Francia–olasz– luxemburgi film 1.30 Bűnjelek Kanadai thriller Michaelnek, a problémás tinédzsernek, viszonya van egy gyönyörű modellel, aki egy dúsgazdag férfi felesége. Amikor Vivian szakítani akar vele, a fiú törni-zúzni kezd. A férj hazaérkezésekor fedezi fel, hogy feleségét meggyilkolták. A gyanú Michaelre terelődik, akinek ujjlenyomatai mindenhol megtalálhatók az áldozat hálószobájában. Letartóztatják, anyján kívül senki nem hiszi el, hogy nem ő gyilkolta meg Viviant.

6.25 Európai szemmel 6.55 Család-barát 9.00 Noé barátai 9.30 Zöld Tea 10.00 Vízitúra 10.30 Két duci hölgy Húst hússal 11.00 Aranymetszés 12.01 Hírek 12.05 Szabadság tér ´89 12.50 KorTárs 13.20 Magyar írók 13.35 A világ madárszemmel: Európa 14.30 A világörökség kincsei 14.45 A törökfejes kopja (magyar) 16.20 Szeretettel Hollywoodból 16.50 Egyszer volt, hol nem volt (21.) 17.35 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat 19.30 Híradó, sport 20.20 Fogd a nőt és fuss (am.) Charley, a jóképű aranyifjú esküvőjére készül a filmcézár lányával. A legénybúcsúra Las Vegasban kerül sor és ekkor üt be a baj! Egy mulatóban megpillantja a gyönyörű énekesnőt, Vickit. Csupán egy éjszakát tervez a szépséges szexbombával, de a sors és a nő barátja, Bugsy Siegel, a gengszterfőnök másképp dönt. 22.20 Felejthetetlen Amerikai thriller 0.15 A kínai (2.) Német–svéd film

7.40 Egyházi műsor 8.10 Isten kezében 8.35 Akadálytalanul 9.05 Nóvum 9.35 Határtalanul magyar 10.00 Székely kapu 10.30 Hagyaték 10.55 Sírjaink hol domborulnak... 11.30 Zöld jelzés 12.02 Híradó 12.25 A világörökség kincse 12.25 A nagy sztori Amerikai film 14.00 Műkorcsolya Eb 16.20 A gyilkos a házban van Magyar krimi Gyilkosság történt egy pesti bérházban. A nyomozás kezdetén majd minden lakó gyanúsan viselkedik, bár többnyire hétköznapi félrelépéseiket próbálják rejtegetni. A házmester megjegyzései ellenére lassan fény derül az ügyre. 18.00 Híradó, sport 18.30 Kisváros (189.) 19.25 Hogy volt?! 20.25 Futótűz IV. (7.) 21.10 Fölszállott a páva! Válogató 21.55 Milady Francia–belga kalandfilm 24.00 Dunasport 0.15 MüPart

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

9.00 Gyerekeknek 20.00 Híradó, sport 20.45 Waczak Szálló Szállodaellenőrök Angol sorozat 21.15 A törökfejes kopja Magyar film 22.45 Autósport 23.10 A kis Valentino Magyar film Egy fiatalember egyetlen napjába – egymást áthatva – történetek sora épül az őt körülvevő világról, amelyre nem tud megfelelő módon reagálni. 0.45 4 összeesküvő és 1 temetés II. Osztrák sorozat

12.50 Kertvárosba száműzve (22.) 13.20 Szívek szállodája 15.05 Doktor House 16.50 Papák a partvonalon (am.) Amikor Phil úgy dönt, hogy elvállalja a tízéves fia új futballcsapatának edzőségét, nem sejti, milyen kihívás elé kerül. 18.35 Mindörökké Batman (am.) 21.00 Marie, a kurtizán visszatér Német dráma 23.25 A horoszkóp gyilkosságok Német–osztrák thriller

13.00 15.05 15.25 16.00 16.30 17.00 17.55 18.25 18.55 19.25

20.35

22.25 23.05 23.55 0.05

TV-shop Tempó EU Journal Mancsvár Global 3000 Fórum Híradó Fórum Híradó Havas a pályán Közéleti vitaműsor Havas Henrikkel Az ember, aki elfogta Erichmannt Amerikai film Rendkívüli interjú Hazahúzó Híradó Vidám vasárnap

9.00 Ezel – Bosszú mindhalálig 11.00 A házibuli Francia vígjáték 13.05 A házibuli folytatódik Francia vígjáték 15.05 Tru Calling – Az őrangyal (3.) 16.00 Behajtók: Az üzletasszony (8.) 17.00 Glades – Tengerparti gyilkosságok (13.) 18.00 CSI: Miami helyszínelők VII. (1.) 19.00 ValóVilág 20.00 Alkonyat – Napfogyatkozás Amerikai kalandfilm 22.20 ValóVilág 23.20 Ezel – Bosszú mindhalálig (133.)

23.15 > RTL KLUB Ne nézz vissza

Jeanne, a gondos feleség arra lesz figyelmes, hogy apránként megváltoznak a dolgok az otthonában, ám ő az egyetlen, aki ezt észleli. Úgy érzi lassan beleőrül ebbe a bizonytalanságba. Egy nap meglátogatja az anyját, ahol egy különös fénykép végleg elindítja a lejtőn. Hirtelen elhatározásból Olaszországba utazik, hogy magyarázatot kapjon a rejtélyekre. Jeanne az új környezetben teljes átalakuláson megy keresztül, egy olasz nővé, Rosa Mariává válik. Rendezte: Marina de Van Szereplő(k): Sophie Marceau, Monica Belucci Francia–olasz–luxemburgi–belga film, 111 perc, 2009

Markíza 8.35 Kettőn áll a vásár Amerikai film 10.20 2 Broke Girls Amerikai sorozat 10.50 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 11.15 The LXD: Rendkívüli táncosok (am.) 13.05 Footloose Amerikai film 15.20 Vezet a ritmus Amerikai dráma 17.40 Hurrikán 18.25 Az Operabál legjobb pillanatai 19.00 Híradó, sport 20.30 Elhajlási engedély Amerikai vígjáték 22.30 Halálos fegyver 3. Amerikai akciófilm 0.55 Boncasztal Amerikai thriller

JOJ 12.45 Van az a pénz, ami megbolondít Am. vígjáték 14.45 Egy bébiszitter naplója (am.) 17.00 Nim szigete Amerikai film 19.00 Híradó, sport 20.20 Sose hátrálj meg Am. akciófilm 22.40 Ítéletnap (am) A kiégett exzsaru akarata ellenére egy lélegzetelállító macska-egér harc egyik főszereplőjévé válik, ahol a tét az emberiség sorsa. A játszma látszólag egyetlen nőért folyik, aki egy titkozatos ismeretlen vágyának tárgya. A férfi nem más, mint maga a sátán. 1.15 Hős kerestetik Amerikai film

STV1

STV2

12.45 On Air 13.15 Postaláda 14.15 Elisa di Rivombrosa.13/9. Olasz tévéfilm 15.55 Hondo Amerikai western 17.25 Építs házat, ültess fát! 17.55 Taxi 18.25 Mennyei ízek 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Postaláda 21.20 Katka Brychtová igaz történetei 21.55 Lázadók földje Olasz filmsorozat 7/2. rész 23.50 Hondo (ism.) 1.15 Elisa di Rivombrosa (ism.)

12.10 Öt perccel 12 után 13.10 Az osztálytárs Szlovák tévéjáték 15.10 Kapura – magazin 15.50 Farmár magazin 16.25 Úton – útifilm 17.00 Színészlegendák: Leopold Haverl 17.05 A vadkacsa Szlovák tévéfilm 18.45 Esti mesék 20.00 Találmányok, melyek megváltoztatták a világot 1970–1980 (dok.) 20.55 Egy nap (dok.) 21.20 Őrangyalok 22.00 Állati szerelem Osztrák dok.-film 23.45 Dakar Rally 0.15 Csehszlovák filmek


38

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. január 19. > Vasárnap

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Látlelet a Földről 6.25 TV2 matiné 10.40 Astro-Világ 11.40 Stahl konyhája 12.10 Több mint TestŐr 12.40 Aktív extra 13.10 Psych – Dilis detektívek V. (7.) 14.10 A szépség és a szörnyeteg Amerikai animációs film 15.10 Doktor House 16.10 Viharmadarak Am.–francia– angol film 18.00 Tények 19.00 Napló 20.00 A Múmia – A Sárkánycsászár sírja Amerikai–kínai– német kalandfilm 21.55 Gothika Amerikai thriller 0.00 Az ártatlanság kora (amerikai) Archer nem sokkal eljegyzése után megismerkedik menyaszszonya rokonával, a kétes hírű Ellennel. Saját társadalmi rangját használja arra, hogy helyreállítsa Ellen Olenska megtépázott hírnevét. Azonban az idő múlásával egyre erősebb vonzalom ébred benne az asszony iránt.

7.00 Kölyökklub 9.55 Egészségkalauz 10.30 Teleshop 11.25 Kalandor 11.50 Havazin 12.25 A Muzsika Tv bemutatja: Mi muzsikus lelkek 12.40 Tuti gimi (am.) 13.05 Glee – Sztárok leszünk (am.) 14.10 Anyámon a tanárom (am.) A testnevelés órák kész kínszenvedést jelentenek a gömbölyded John számára. Esélye sincs, hogy bevágódjon a tornatanárnál. Számára Mr. Woodcock a világ legelvetemültebb embere. Néhány esztendővel később a vékony, jóképű, sikeres John visszatér a szülővárosába. Legnagyobb megdöbbenésére anyja új udvarlója nem más, mint az egykor oly gyűlölt tornatanár. 16.05 A döntő szavazat Am. filmvígjáték 18.30 Híradó 18.55 Cobra 11 Német sorozat 20.00 Taxi 4. Francia film 21.45 A legendák lovagja (am.) 23.55 Portré 0.35 Osztályon felül (angol)

6.55 Család-barát 9.00 Katolikus krónika 10.05 Útmutató 10.30 Sokszínű vallás 10.40 Református magazin 11.10 Református ifjúsági műsor 11.15 Mai hitvallások 12.01 Hírek 12.05 Hétköznapi kifutó 12.35 Telesport 13.10 Célkeresztben 13.40 Ispotály: Telkibánya kincse 14.15 Madagaszkár Eltűnt világok 15.10 Ügynök a háznál Német film Az izgalmas fordulatokban és kalandokban bővelkedő történet hősnője nemcsak gyönyörű, de első számú kémelhárító a titkosszolgálatnál. 16.55 Nők (am.) 18.50 A Lényeg 19.30 Híradó, sport 20.20 Fábry 21.40 Egy gésa emlékiratai (am) A kilencéves Chiyót szülei egy kiotói gésa-háznak adják. A kislánnyal kegyetlen bánnak a ház tulajdonosai és Hatsumomo, a főgésa. Miután Hatsumomo riválisa, Mameha a szárnyai alá veszi, Chiyoból Sayuri néven legendás gésa válik. 0.05 Forró zápor Spanyol–angol filmdráma

6.45 Világ-nézet 7.45 Gazdakör 8.10 Nemzeti Nagyvizit 8.40 Vatikáni híradó 9.10 Napok, évek, századok 10.05 Magyar klasszikusok új köntösben 10.30 Lyukasóra 11.05 Hungarikum Gála 12.02 Híradó 12.10 A világörökség kincsei 12.30 Műkorcsolya Eb 14.10 Hazajáró 14.40 Műkorcsolya Eb Gálaműsor 17.15 Csellengők 18.00 Híradó, sport 18.30 Kisváros (190.) 19.25 Önök kérték 20.20 A fekete város Magyar sorozat 21.20 Mága Zoltán – Budapesti újévi koncert (1.) 22.15 Klubszoba 23.15 Szegénylegények Magyar film 1869-ben gróf Ráday Gedeon kormánybiztos megkezdi az ország közbiztonságának helyreállítását. Tevékenységének egy része arra irányul, hogy felkutassa, és ártalmatlanná tegye azokat a szegénylegényeket és betyárokat, akik a ‘48-as szabadságharcban Rózsa Sándor vezetésével részt vettek. 0.40 Dunasport

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

13.15 Táncakadémia 13.40 Gyerekeknek 15.46 Az én kis szörnyeim (2.) 16.10 Gyerekeknek 20.00 Híradó este 20.45 Mad Men (am.) 21.30 Válaszcsapás – Zimbabwe (angol) Robert Mugabe, Zimbabwe elnöke ellen sikertelen merényletet követnek el. A brit titkosszolgálat attól tart, a zimbabwei kormány fényt fog deríteni a merénylő brit kapcsolataira, ezért Portert a helyszínre küldik. 23.00 Kortársak az A38 hajón 23.50 Nők (am.)

11.30 A nagy házalakítás 13.20 Smokey és a Bandita 3. (am.) 14.55 Papák a partvonalon (am.) 16.40 Mindörökké Batman (am.) 19.00 Nyugdíjas bajkeverők (3-4.) 20.00 C.S.I.: A helyszínelők (am.) A helyszínelők egy híres kubai énekes nővérének halála után nyomoznak, aki egy amerikai turné kapcsán érkezett az Államokba. 21.00 C.S.I.: New York-i helyszínelők (am.) 21.50 Golyóálló (am.) 23.55 Marie, a kurtizán visszatér Német dráma

10.15 11.00 13.55 16.00 16.30 16.45 17.10 17.55 18.25 18.55 19.25 20.05 20.30

21.10 21.55 22.05 23.05 23.55 0.15

Húzós Vidám vasárnap Tv-shop Együtt a biztonságért! Álomsztori Képlet Fórum Híradó Szabad szemmel Híradó Szabad szemmel ATV Newsroom Titkos dosszié – A világpolitika titkos aktái Am. dok.-film Az elnök emberei Amerikai sorozat Híradó Könyvjelző Hazahúzó Késő esti híradó Szabad szemmel

8.45 Mama pici fia Amerikai vígjáték 10.45 Alkonyat – Napfogyatkozás 13.00 Segítség, bajban vagyok! 18.00 ValóVilág 20.00 Túl közeli rokon Amerikai vígjáték Walt és Bob nagyon közel állnak egymáshoz. Bár ha akarnák se tehetnének másként, mivel össze vannak nőve. Sziámi ikrek ők, akik a lehető legtöbbet igyekeznek kihozni hátrányosnak tűnő helyzetükből. 22.00 Heti Hetes 23.00 Alkonyat – Napfogyatkozás Amerikai kalandfilm 1.20 A vihar (70.)

23.50 > M2 Nők

Mary boldognak hitt élete váratlan fordulatot vesz, amikor szembesül férje hűtlenségével. Minderről a barátnők is tudomást szereznek, ki így, ki úgy áll a történtekhez. Mindenki más tanáccsal, ötlettel rukkol ki, hogy mit tegyen ebben a helyzetben. Mary legjobb barátnője, a magazinszerkesztő Sylvia viszont kipletykálja az újságjában a problémáit. Árulása rádöbbenti Maryt arra, hogy át kell értékelnie eddigi kapcsolatait. Rendezte: Diane English Szereplő(k): Meg Ryan, Annette Bening Amerikai vígjáték, 114 perc, 2008

Markíza 6.35 Gyerekeknek 7.50 A 3 nindzsa nem hagyja magát (am.) 9.20 Alaszka (am.) 11.10 Vezet a ritmus Amerikai film 13.20 Beverly Hills-i zsaru 2. (am.) 15.20 Shattered Silence Amerikai thriller 17.10 Christmas Twister Amerikai film 19.00 Híradó, sport 20.30 A legsötétebb óra Am. akciófilm 22.10 Egyetlen golyó Amerikai akciófilm Ray Carver, a profi bérgyilkos megbízatást vállal két rivalizáló orosz banda számára. Az akció során olyan ellenféllel kerül szembe, akit eddig legfeljebb hírből ismert. 0.00 Banlieue 13 – Ultimatum (ism.)

STV1 11.55 Öt perrcel 12 előtt 13.00 Polgár a hivatalban 13.35 Agatha Christie: Poirot Angol krimi 15.25 Péntek tizenharmadikán Szlovák vígjáték 17.05 Senki sem tökéletes 18.15 Konyhatitkok 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 „Kolonáda.” 13/2. Szlovák sorozat 21.10 Kristály szárny 2013 – Gálaműsor 23.15 Az elnök halála Francia tévéfilm 0.45 Agatha Christie: Poirot (ism.) Angol krimi

JOJ 14.04 Az élet Prada nélkül. Mexikói– amerikai film Mary és Nora testvérek, de nagyon különböznek egymástól. Maryt leginkább a ruhák és a vásárlás érdekli, Nora számára viszont a tanulás és a jövőbeli jogi karrierje a legfontosabb. Gazdag, fényűző életet élnek, aminek egy csapásra vége lesz apjuk halálával. 16.20 Fel! (am.) 18.20 Új lakás 19.00 Híradó, sport 20.20 Már megint Te Amerikai film 22.35 Halálfutam: A pokol tüze (am.) 0.30 A fenevad Am.–ausztrál film

STV2 13.45 Vallási műsor 14.25 Oda menjünk, ahol játszanak 15.50 Úton Ulánbátor felé Szlovák útifilm 16.20 Jégkorong extraliga 18.55 Esti mese 19.05 Hatmilliárd nézet 20.00 Dokumentumklub: Földünk, a műanyag bolygó (dok.) Mi lenne, ha kiderülne, hogy a levegő rákkeltő? Csak legyintenénk, hisz nem tudunk nélküle élni. Hasonló a helyzet a műanyaggal, azzal a különbséggel, hogy sok fajtája bizonyítottan egészségkárosító. 21.40 AN-24 (dok.) 22.25 Família 23.50 Meccs lefújva


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Aktív 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.40 TeleShop 10.50 Astro-Világ 12.00 Eva Luna Amerikai–mexikói filmsorozat 13.00 Walker, a texasi kopó VII. (20.) 14.00 Tények Délután 14.30 Aktív 15.00 Shopping Királynők 16.00 Családi titkok 17.00 Hal a tortán 18.00 Tények 19.25 Magánnyomozók 20.25 Édes élet 21.35 Jóban Rosszban Magyar sorozat Szilvia kapcsolata Zsolttal és Gergővel is pozitív fordulatot vesz. Alexa szakmai viszszatérése nem éppen zökkenőmentes, azonban a magánéletben is nem várt híreket kap. 22.35 NCIS Hibaképernyő Amerikai sorozat 23.35 NCIS: Los Angeles Amerikai sorozat 0.35 Én is menyasszony vagyok (ism.) 1.05 Tények Este 1.40 Elit egység Amerikai film

6.00 Rajzfilmek 8.08 Minden Reggel 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.40 Reflektor 13.00 Fókusz Plusz 13.35 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.45 Fókusz 15.20 Dél Királynője 16.20 Csók és csata 17.25 A gyanú árnyékában 18.30 Híradó 19.30 Fókusz 19.55 Éjjel-nappal Budapest 21.05 Barátok közt Miklós csapdába kerül, amiből ha ki akar kerülni, akkor komoly döntést kell meghoznia. Úgy tűnik, hogy Zsófi készen áll az újrakezdésre. Claudia nagylelkű gesztust tesz, de életének egyik legboldogabb napját egy rokona teszi tönkre. Zsófi olyat tesz, ami egyben öszszedönti Miklós álmait, de közben fel is bőszíti. 21.45 Castle IV. (am.) 22.45 CSI: A helyszínelők (am.) 24.45 Pokerstars – Europen Poker Tour 9 (3.) 0.50 Mr. és Mrs. Bloom (5.) Amerikai sorozat 1.50 Reflektor

5.55 Ma reggel 9.00 A korona hercege Rejtélyes üzenet 10.10 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Napirend előtt 12.55 Nemzetiségi magazinműsorok 13.55 Magyarlakta – vidékek krónikája 14.45 Rex felügyelő 15.35 A múlt fogságában 16.35 Híradó+ 16.45 Az élet sava-borsa 39/35. rész 17.30 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 A következő! 19.30 Híradó este 20.20 Kékfény 21.20 Párizsi mentősök. 24/2. Gaspard és felesége, Gabrielle, megismerkedésük tizedik évfordulóját szeretnék megünnepelni egy meghitt étteremben. Sajnos, Gaspard nem érkezik meg a vacsorára, ugyanis sürgős teendők elszólítják: egy brutálisan megvert fiatalaszszonyhoz hívják ki a mentősöket. 22.15 Az Este 22.50 Híradó 23.10 Aranymetszés

7.35 Pannónia 3 keréken 8.10 Kultikon 8.35 Hagyaték 9.05 Közbeszéd 9.35 Élő egyház 10.00 Isten kezében 10.35 Római riportok 11.00 Klubszoba 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 12.27 Napirend előtt 13.00 Kapcsoljuk az Országházát 16.30 Térkép 17.00 Capri – Az álmok szigete (8.) 18.00 Híradó, sport 18.30 Közbeszéd 19.00 Kisváros (191.) 19.55 Doc Martin (8.) 20.40 Vivát, Benyovszky! (12.) 21.40 Hírek, sport 21.55 Fél lélegzet Tomán Edina az esélytelenül túlélt tüdőembóliája után futni kezdett. Az egész világ ámulva figyeli a hihetetlen sportteljesítményét, a londoni olimpia megnyitója előtt a fáklyafutók egyike volt. A sportteljesítménye önmagában is döbbenetes. 23.15 Kultikon 23.35 Sportaréna 0.45 Barcasági csángók között 1.55 Koncertek az A38 hajón

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

7.30 Gyerekeknek 16.35 Állatkert a hátizsákban 17.00 Gyerekeknek 20.00 Híradó este 20.45 Noé barátai 21.10 Heartland Kanadai sorozat Amy jól szerepel a Hudson lovaskupán, és már az Őszi Idényzáró Versenyre készül. Vetélytársa, Ashley Stanton mindenáron győzni akar, de valami nem stimmel a lovával. 21.55 A következő! 22.50 Ridikül 23.35 Az A38 Hajó színpadán: Ricsárdgír 0.30 Életművész Agócs Gergely

39

Tv-műsor > 2014. január 20. > Hétfő

2014. január 14. | 3. szám

13.50 CSI: A helyszínelők (am.) 15.45 Gyilkos számok A hóhér Baráti tűz (am.) 17.30 Igazgyöngy (török) 18.25 Káoszháza (am.) 19.20 Jóbarátok (am.) 20.20 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 21.20 A vörös sárkány Am.–német film Will Graham, a kiváló nyomozó azért hagyta ott az FBI-t, mert majdnem az életébe került elkapni Dr. Hannibal Lectert, a zseniális őrültet. Most, évek múltán azonban visszatér. 23.40 A horoszkóp gyilkosságok (1.) Német–osztrák thriller

11.30 12.10 12.30 12.50 14.10 15.50 16.30 16.55 17.05 17.10 18.25 18.55 19.25 20.40 20.55 21.00 21.35 21.40 22.20 23.05 23.55 0.15

Laci bácsi konyhája Tv-shop Fórum Tv-shop Start + 700-as klub Kőbánya híradó Világhíradó Sportpercek Fórum; Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Újságíróklub Híradó Újságíróklub No comment Világhíradó Húzós Hazahúzó Híradó No comment

10.00 Segítség, bajban vagyok 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 ValóVilág 13.00 Az örökség 14.00 A vihar 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tom és Jerry legújabb kalandjai 18.00 Nyomtalanul 19.00 ValóVilág 20.00 A gyanú árnyékában 21.00 Agymenők 21.30 ValóVilág 22.30 Barátok közt 23.00 RTL II Híradó 23.30 A szórakozott Francia vígjáték 1.10 A végső akarat

23.30 > RTL II A szórakozott

Pierre a hirdetési szakmában dolgozik, egy bizonyos Alexandre Guiton úr igazgatása alatt. Szerencséjére anyja és a félelmetes igazgató között gyengéd szálak szövődnek, így Pierre karrierje is felfelé ível. Igazi jótevői, az istenek, azonban nem hagyják magára a szórakozott férfit, aki váratlanul szerelmes lesz Lisába. Amerikába készülnek, ám miközben Pierre a mellékhelyiséget keresi, a repülő nélküle száll fel. Rendezte: Pierre Richard Szereplő(k): Pierre Richard, Maria Pacome Francia vígjáték, 85 perc, 1970

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Szomszédok Szlovák sorozat 9.50 Feleségcsere 11.15 Rex felügyelő I. 12.15 Kobra 11 XV. Német sorozat 13.10 NCIS: Los Angeles I. (14.) Amerikai sorozat 14.05 Monk (11.) Am. krimisorozat 15.05 Egyről a kettőre 15.35 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 16.00 NCIS (am.) 17.00 Híradó 17.30 Szomszédok Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor (szlovák) 22.30 Két pasi – meg egy kicsi X. (am.) 23.00 NCIS X. (am.) 23.55 Kobra 11 XII. Német sorozat

JOJ 12.55 Már megint Te Amerikai vígjáték 14.55 C.S.I: Miami helyszínelők Amerikai sorozat 15.50 Kapcsoltam 16.30 Reflektor 17.00 Híradó ötkor 17.25 Bírósági akták 18.15 A klán Jóban-rosszban Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.20 Panelházi történetek 21.20 Örökség (15.) Szlovák sorozat 22.25 Ezt kapd ki! Amerikai film 0.15 A tinizombik visszatérnek Német film

STV1

STV2

14.00 „Kolonáda.” 13/2. 15.00 Őrülten szerelmes Török filmsorozat 52/1. rész 16.00 Híradó 16.20 Csalók akcióban IX. Angol sorozat 16.50 Geo report 17.50 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Még egy nap Olasz tévéfilm 22.05 Tony bosszúja. 8/2. Francia filmsorozat 23.00 Túlélni (dok.) 23.50 Medicopter 117 – Légimentők Osztrák sorozat 0.40 Tony bosszúja Francia filmsorozat

14.20 Sporthírek 15.30 Autószalon 15.55 Nemzetiségi magazin 16.20 Honvédelmi magazin 16.45 Fókusz – munka 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyarul 18.00 Az önök szemével Francia dok.-film 18.25 GEN.sk: Peter Sinčák 18.45 Esti mesék 20.00 A herceg sorsa. 2/1. Francia dok.-film 21.00 VAT – magazin 21.30 Hírek... 21.55 Gólok, pontok... 22.00 Caesarnak meg kell halnia Olasz filmdráma 23.15 On air 23.15 Hírek


40 TV2 6.00 Aktív 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.40 TeleShop 10.50 Astro-Világ 12.00 Eva Luna (33.) 13.00 Walker, a texasi kopó VII. (21.) 14.00 Tények Délután 14.30 Aktív 15.00 Shopping Királynők 16.00 Családi titkok 17.00 Hal a tortán 18.00 Tények 19.25 Magánnyomozó 20.25 Édes élet 21.35 Jóban Rosszban Kérdéses, hogy Orsi és Józsi románca meddig maradhat még titokban. Zsanett újabb hazugságba kényszerül a terhessége kapcsán, Alexa pedig a kóma után először bizonyíthat sebészként. Szilviával ellentétben István támogatja Gergő szerelmi életét, Márti sokkoló hírt kap... 22.35 Egy negyvenes nő és a flört Amerikai filmvígjáték 0.25 Zsaruvér II. Amerikai sorozat 1.25 Tények Este 2.00 Aktív

M2 6.20 Gyerekeknek Rajzfilm-maraton 16.30 Állatkert a hátizsákban Angol sorozat 20.00 Híradó este 20.45 Sophie szerint a világ: Szenegál Francia sorozat 21.10 Heartland A szellemló Kanadai sorozat 21.55 A következő Kvízműsor 22.50 Ridikül Női talkshow 23.35 Koncertek az A38 hajón 0.30 Párizsi helyszínelők (21.) Francia sorozat

Csallóköz

Tv-műsor > 2014. január 21. > Kedd RTL Klub 6.10 Rajzfilmek 8.08 Minden reggel 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.40 Reflektor 13.00 Havazin 13.35 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.45 Fókusz 15.20 Dél Királynője 16.20 Csók és csata Amerikai sorozat 17.25 A gyanú árnyékában Kiderítem a húgom titkát 18.30 Híradó 19.25 Fókusz 19.55 Éjjel-nappal Budapest 21.05 Barátok közt 21.45 Glades – Tengerparti gyilkosságok I. (5.) Egy férfit meggyilkolnak egy lakásban, melyet a gyanútlan Carlos Sanchez nevén béreltek. A lakást szerelmi fészekként használta Landers szexuális antropológia professzor tanítványa, Monica Gentry. A tanulmányozottjai között volt Gordon Ganza hírhedt maffiózó is, aki fizetett mindezért. 22.45 Döglött akták 23.50 XXI. század – a legendák velünk élnek 0.25 Reflektor 0.40 A fönök IV. (3.) Amerikai sorozat

Viasat 3 13.50 CSI: A helyszínelők 15.45 Gyilkos számok Baráti tűz 7 ember kiiktatva 17.30 Igazgyöngy Török sorozat 18.25 Káoszháza (am.) 19.20 Jóbarátok (am.) 20.20 Két pasi meg – meg egy kicsi (am.) 21.20 A Biblia-kód Francia–német– osztrák film Az emberi történelem legnagyobb hagyatéka egy több ezer éves kód, amelyet a Szent Írásban rejtettek el. A kódnak ugyanis megvan az ereje az emberiség megvédéséhez. 1.15 Shameless – Szégyentelenek Amerikai sorozat

M1

Duna TV

5.55 Ma reggel 9.00 A korona hercege 10.10 Család-barát 12.01 Híradó, sport 12.25 Nemzetiségi magazinműsorok 13.25 Vízitúra 13.55 Életművész 14.50 Rex felügyelő 15.40 A múlt fogságában (107.) 16.30 Híradó + 16.45 Az élet sava borsa (36.) 17.30 Híradó 17.40 Ridikül 18.30 A következő 19.30 Híradó este 20.25 Párizsi helyszínelők VI. Francia sorozat 21.20 Van képünk hozzá – Rádiókabaré jelenetek 22.15 Az Este 22.50 Híradó 23.15 Gyilkosság II. Amerikai– kanadai sorozat (11.) Miután Lindent kiengedik a zártosztályról, teljes erőbedobással folytatja a nyomozást, habár már a jelvénye nélkül. Sikerül rávennie Gwent, hogy apja befolyását felhasználva szerezzen szövetségi házkutatási parancsot az indián területen lévő kaszinó átvizsgálásához.

7.35 Pannónia 3 keréken 8.10 Kultikon 8.35 Hazajáró 9.00 Kapcsoljuk az Országházát 16.00 Múzeumtúra – francia módra 16.30 Térkép 17.00 Capri – Az álmok szigete (9.) 18.00 Híradó, sport 18.30 Közbeszéd 19.00 Kisváros Magyar sorozat 19.55 Doc Martin Angol sorozat 20.50 A névtelen vár (3.) A csapda Magyar sorozat 21.55 Hírek, sport 22.10 A szabadság ösvényein Amerikai– angol film Miután férje és gyermeke gyilkosság áldozata lett, az összetört Laura testvérével Rangoonba utazik. Amikor az egyik este sétálni indul a városba, belekeveredik egy béketüntetésbe. Nem sokkal később, az elutazásnál kiderül, hogy nincs meg az útlevele. 23.50 Kultikon 0.05 Kondorostól a világhírig Kepenyes Pál (1.) Magyar dok.-film 0.05 Koncertek az A38 hajón

ATV

RTL II

11.30 12.10 12.30 12.50 14.10 14.25 15.50 16.30 16.55 17.10 17.55 18.25 18.55 19.25 20.40 21.35 21.40 22.20 23.05 23.55 0.15

Laci bácsi konyhája Tv-shop Fórum Tv-shop Start + Tv-shop 700-as klub Képlet Világhíradó Fórum Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Voks Választási műsor No comment Világhíradó Friderikusz Hazahúzó Híradó No comment

10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 ValóVilág 13.00 Az örökség 14.00 A vihar 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tom és Jerry 18.00 Nyomtalanul 19.00 ValóVilág 20.00 A gyanú árnyékában 21.00 Agymenők 21.30 ValóVilág 22.30 Barátok közt 23.00 RTL II Híradó 23.30 Életre-halálra 0.30 Gossip Girl

22.35 > TV2 Egy negyvenes nő és a flört

Jackie Laurens kétgyermekes asszony negyvenéves lett, a válását is a születésnapján mondták ki. Hawaii szigetére utazik, hogy nyaralás közben megpróbálja átgondolni az életét. Találkozik Kyle-lal, a nála jóval fiatalabb szörfoktatóval. Kapcsolatuk egyéjszakás kalandnak indul, ám Jackie azon kapja magát, hogy amint egy kis ideje van, rögtön Hawaii-ra repül a szerelméhez. Mindezt értetlenül nézi a volt férje, a gyerekei, sőt a barátai is. Rendezte: Mikael Salomon Szereplő(k): Heather Locklear, Robert Buckley Amerikai filmvígjáték, 87 perc, 2008

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor (ism.) 9.35 Szomszédok 11.15 Rex felügyelő I. 12.15 Kobra 11 XV. Német sorozat 13.15 NCIS: Los Angeles I. (15.) Amerikai sorozat 14.10 Monk – Flúgos nyomozó I. (12.) Am. krimisorozat 15.05 Egyről a kettőre 15.35 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 16.00 NCIS (am.) 17.00 Híradó 17.30 Szomszédok Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.30 Családi ügyek Szlovák reality 22.30 Két pasi meg egy kicsi X. 22.55 NCIS (am.) 23.55 Kobra 11 XIII.

12.00 Híradó 12.45 Reflektor 13.10 Dr. Csont VII. Amerikai sorozat 14.00 Lépéselőnyben III. Am. sorozat (9.) 14.55 C.S.I: Miami helyszínelők Amerikai soroza 15.50 Kapcsoltam 16.30 Reflektor 17.00 Híradó ötkor 17.25 Bírósági akták 18.15 A klán Jóban-rosszban Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.20 Panelházi történetek 21.20 Az özvegy (1.) Szlovák sorozat 22.15 Viszlát, Szlovákia! Reality-show 23.45 Gyilkos Joe Amerikai thriller 1.50 Krimihírek

STV1 14.25 Építs házat, ültess fát! 15.05 Őrülten szerelmes Török sorozat 16.00 Hírek 16.20 Csalók akcióban IX. Angol sorozat 16.50 Geo report 17.45 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó, sport 20.20 Senki sem tökéletes 21.20 Grand hotel. 9/3. Spanyol sorozat 22.35 Különleges ügyosztály VIII. 24/3. 23.20 Szlovákia legnagyobb bűnügyei 23.45 Medicopter 117 – Légimentők 0.30 Grand hotel. 9/3.

STV2 13.25 Hétköznapi méretek Szlovák film 15.00 Família 15.30 Vallási műsor 16.00 Ruszin magazin 16.25 Tudomány Európában 16.45 Fókusz – egészség 17.30 Regionális hírek 17.50 Hírek magyar nyelven 18.00 A világ lovasai. 20/17. 18.25 Újítsuk fel otthonunkat! 18.45 Esti mesék 19.55 Híradó jelbeszéddel 20.00 Két golyó Gorbacsovnak. Orosz dok.-film 20.50 Orvosi rendelő: A térdműtét 21.30 Hírek... 21.55 Gólok, pontok… 22.00 Birodalom (am.) 22.45 Kinorama 23.10 VAT – magazin 23.45 Híradó


41

Sport

2014. január 14. | 3. szám

Országosan is kimagaslott Holocsi sikere Legjobb eredményét tudja maga mögött a nagymegyeri súlyemelés SÚLYEMELÉS – A városi sportcsarnok felújítása miatt az elmúlt év második felében provizórikus körülmények között kellett edzenie a helyi vasgyúrók egyesületének, de így is elégedettek lehetnek tavalyi tevékenységükkel. Többek között ez is elhangzott a Nagymegyeri Thermál Súlyemelő- és Erősportok Városi Klubja december 18-án, a helyi magán-szakközépiskolában megtartott évértékelő tagsági gyűlésén. „Ez nagyon különleges év volt, ugyanis tréningjeink kurtábbak voltak a megszokottnál, mivel májusban el kellett hagynunk a volt edzőtermünket a sportcsarnok rekonstrukciója miatt. Az önkormányzat által működtetett egyik városi kft. nyújtott segítő kezet azzal, hogy egy üres helyiségükben gyakorolhattunk, amiért nagy köszönet jár nekik. Viszont itt már csak az idősebbek tudtak edzeni, a fiatal súlyemelőkkel erre az időre abba kellett hagyni a tréningeket, mert egyszerűen nem volt több hely. A gyerekek teljesítményén, akik mindig is szállították a sok érmet, ez meg is látszott, mivel vissza kellett lépnünk több versenytől. Ennek ellenére egyik legnagyobb tehetségünk, Holocsi Krisztián felkészülését a 15 évesek Európa-bajnokságára meg tudtuk oldani, s végül olyan nagy eredményt ért el, amilyen már

tíz éve nem volt Szlovákiában” – nyilatkozta a nagymegyeri súlyemelők elmúlt évéről Buzgó Lajos klubelnökfőedző, egyben a szlovák korosztályos válogatott trénere is.

Versenyeiket eddig a sportcsarnokban rendezhették, mostantól viszont csak a teljesen új edzőteremben bonyolíthatják le azokat, de ez nagyobb versenyek megszervezé-

Buzgó Lajos elnöki beszámolója az évértékelőn

Elmondta azt is, hogy a sportcsarnokot azóta átadták, a klub egy újonnan épített edzőtermet kapott, de talajának paraméterei nem teljesen feleltek meg a súlyemelés követelményeinek, ezért a szponzori pénzeknek köszönhetően folyamatban van a megfelelő borítás elkészítése, hogy az elbírja a nehéz súlyok, tárcsák ledobását is. Így várhatóan január végétől már ebben az edzőteremben tréningezhet az összes korosztály.

A szerző felvétele

séhez, főleg a felnőttek esetében, nem megfelelő. Ennek oka az, hogy a sportcsarnokot üzemeltető, önkormányzati tulajdonú Városi Sportklub Kft. nem szeretné, ha a nagy súlyok miatt tönkremenne a csarnok talajának felújított gumiborítása. Buzgó Lajos elmondta, keresik a megoldást arra, hogy versenyeiket ne az edzőteremben kelljen megrendezniük. Visszatekintve a tavalyi évre, elmondható, 2013-ban is sikeres évet zárt a harmincegy tagot szám-

láló nagymegyeri súlyemelőklub: az országos egyéni bajnokságokon 4 arany-, 4 ezüst- és 4 bronzérmet szereztek, míg a veteránok további 6 egyéni aranyéremmel gazdagították az egyesület gyűjteményét. Nemzetközi szinten Holocsi Krisztián három Európa-bajnoki aranyérme a legértékesebb, a nagymegyeri színekben versenyző balonyi vasgyúró a 15 évesek kategóriájában csúcsokat döntögetve lett kontinensbajnok lökésben, szakításban és összetettben is. A veteránok a korosztályos Európa-bajnokságon egy ezüstérmet, míg a világbajnokságon, valamint a 2013-as világjátékokon két ezüstés két bronzérmet szereztek. A csapatbajnoki versenyek második vonalában szereplő férfiak a 2. helyen végeztek, egy hajszálra lemaradva a feljutástól, az idősebb diákok végül a 9., míg a fiatalabb diáksúlyemelők csapata az 5. helyen zárta a ligaküzdelmeket. A veteránok a cseh Masters Liga csapatküzdelmeiben szerepeltek, ahol a harmadik helyen végeztek. Az évzárón kiértékelték a nagymegyeri klub legjobb súlyemelőit is: a diákoknál Egrecky Szilvia, az ifjúságiaknál Holocsi Krisztián, a junioroknál és férfiaknál Jávorka Tivadar, a nőknél Mihalovič Dalma, míg a veteránoknál Mezei Tibor volt a legjobb az elmúlt esztendőben. Kovács Zoltán

Nagy Ferenc maradt az elnöki székben LABDARÚGÁS – Amíg tart az uborkaszezon, s régiónk futballcsapatai kispályás labdarúgótornákon hangolnak a lassan megkezdődő alapozásra a tavaszi idény előtt, addig a kulisszák mögött nincs pihenés. A 2013-as év végén tisztújító közgyűlést tartottak a Komáromi járás labdarúgó vezetői a keszegfalvai kultúrházban. A Területi Labdarúgó-szövetség komáromi szervezete elnököt választott, és egyéb események is történtek a csallóközi kis faluban. Illusztris vendégsereg is öszszejött, hiszen a közgyűlésen tiszteletét tette Ladislav Gádoši, a

Nyugat-szlovákiai Labdarúgó szövetség elnöke, Ján Letko, valamint Alexander Schmidt, a kerületi szövetség végrehajtó bizottságának tagja. A komáromi szervezet elnökének meggyőző fölénnyel (27:6 arányban) ismét Nagy Ferencet választották, aki immár vetélytársat, „kihívót” is talált-kapott, mégpedig Križan Attila személyében. A végrehajtó bizottság tagjai lettek: Štefan Pupák (Ógyalla), Csepi Nándor (Ekel), Kele Géza (Dunamocs), Bukovič Péter (Nemesócsa), Valach Emil (Komárom), Novák Roland (Keszegfalva), Volf Tamás (Ógyalla) és Hornyák Zoltán Patról. A fegyelmi bizottság elnöke Kovačic Tibor, az ellenőrző bizottságé

Balról: Csepi Nándor, Ladislav Gádoši, Nagy Ferenc

Ján Žiška, a fellebbviteli bizottságé pedig Milan Tureček lett. A Komáromi járást a kerületi labdarúgó szövetség konferenciáján a következő tisztségviselők képviselik majd: Csepi Nándor, Bílek Ján, Kele Géza, Kovačic Tibor, Novák Roland és Pupák Štefan. A közgyűlés szívmelengető pillana-

Archív felvétel

tokat is tartogatott, hiszen több remek sportembert is kitüntettek jubileumuk, s természetesen a labdarúgás berkein belül elvégzett munkájuk elismeréseként: Garai József, Jozef Badala, Ravasz Ödön, Piciny János, Baráth György, Fülöp Kornél, Csepi Nándor, Nagy Lajos és Erik Tošner. (ha)


42

Csallóköz

Sport

„Az örömfoci kihozta belőlem a maximumot!” Pintér Attilát jó választásnak tartja LABDARÚGÁS – Bejárta Magyarországot, szerepelt Ausztriában idehaza Szlovákiában is, természetesen a DAC-ban. A 32 éves pódafai származású Szabó Ottó lapunknak bemutatta életútját, és vázolta terveit a foci utáni évekre. A szokásokkal ellentétben, nem a dunaszerdahelyi ifi csapatokat járta végig. Hamar megismerte a profi világot, 15 évesen a bécsi Rapid fiataljai közé került. Az ausztriai évek meghatározták fejlődő karrierjét. „Lépes Gyuri bácsi volt a kezdetek kezdete, tőle a DAC fiatalabb serdülőihez kerültem. Itt viszont elvették a kedvem a focitól, és abba akartam hagyni. Ekkor már édesapám elkezdett intézkedni, szétküldte a faxokat külföldre, különböző csapatoknak. Az első, aki jelentkezett, a bécsi Rapid volt, ahova kiutaztam két hetes próbajátékra, de egy hét után már le akartak igazolni. Minden nap utaznom kellett, de 15 évesen, Bécsben mutatkozott meg az igazi tehetségem. Az edző, a pályák, a körülmények, mind örömet okozott számomra, és ez kihozta belőlem a maximumot. Folyamatosan fejlődtem, egészen addig, míg 18 évesen odakerültem a nagycsapathoz. Örültem a focinak, edzettem, és egyszer csak egy felkészülési mérkőzés után már Bajnokok Ligája selejtezőn a kezdőcsapatban találtam magam. A nagycsapatban viszont már más volt a helyzet, az örömfocit átvette a profizmus. Ha valakinek a helyét elvettem, azért keményen harcoltak, és akik együtt voltak azzal a játékossal, annak segítettek. Erre viszont 18 évesen lelkileg nem voltam felkészülve. Nem a mérkőzések nyomása, vagy a teher okozott gondot, hanem a saját csapattársaim. Ezt nem tudtam feldolgozni, és itt látszott, hogy a foci nem csak a játékról szól, hanem a lelkiállapotról is. Ezek után elkerültem az osztrák másodosztályba, Braunauba, de itt már több élvonalbeli mérkőzés után másképp kezeltek, és a játék is jól ment. Csak hogy a sors közbeszólt, egy oldalrúgásnál az ellenfelem eltörte a lábam. A gond viszont a törés utáni komplikációknál keletkezett, folyamatos problémáim voltak. Tizenkilenc évesen meghökkentő információkat kaptam. Hat hónap után visszatértem, de a lábam még mindig fájt, és újabb operáció követ-

kezett. Közben lejárt a szerződésem a Rapidnál, így csapat nélkül maradtam.” Sérülés után magyarországi kaland „Miután felépültem, a Rapid újra jelentkezett értem, de már nem olyan előnyös ajánlattal. Közben az MTK is próbajátékra hívott, mivel 2003ban Bajnokok Ligája selejtezőt vívott.

tást. Mivel az MTK-nál letelt a három év, lejárt a szerződésem, így bárhova mehettem volna. Volt lehetőségem Pakson, ahol nagyon jól működik minden, viszont eljött az idő, amikor elment a kedvem a futballtól. Szünet után újrakezdés DAC színekben Magyarországról hazatérve fél évig szüneteltette a játékot, a visszatérés

A DAC-ban kezdtem el a 2006/2007-es bajnokságban a komolyabb védekezést. Nagyon jó kollektívánk volt, ahova bármikor visszajönnék. Jól ment a játék, egymásért küzdöttünk a pályán, minden remekül működött. A fizetés terén mindent megkaptam. Ráadásul az utolsó hónapban már szerződésem sem volt, de mivel a csapathoz tartoztam, így is megkaptam a havi járandóságot.” DAC-ból a Slovanba

Végül megegyeztünk, és a Rapid helyett a pesti csapatot választottam, hároméves szerződést írtam alá. Nagyon jól sikerült az első év, de ekkor jelentkezett a Rapid, hogy nevelési költséget kérjen értem, ráadásul nem kis összegről volt szó. Végtére is úgy egyeztek meg, hogy az MTK évente törleszt a bécsiek felé. A pestiek azért, hogy pénzhez jussanak, minden évben kölcsön adtak. Így kerültem először Sopronba, ahol Pintér Attilával megnyertük a magyar kupát. Innét kerültem Debrecenbe, ahol Supka edző nem kedvelt, és az egész csapat előtt kijelentette, nála nem fogok játszani. Ezért fél év után a Vasashoz mentem, ahol ismét összekerültem Pintér Attilával. A Vasasban először minden jól ment, de végül a körülmények, a háttér nagyon elkeserítettek, amitől nem éreztem magam focistának. Kezdtem észrevenni magamon, hogy játékban kezdem átvenni a magyar mentali-

viszont nem máshol történt, mint a dunaszerdahelyi DAC-nál. „2006 elején, 24 évesen fél évre abbahagytam a focit, ami életem legjobb döntése volt. Éltem az életemet fél éven át, és rájöttem, hogy a foci nélkül is van élet, amit nagyon élveztem. Gondolatok nélkül feltöltődtem, és újra megtaláltam önmagam. A foci nem a görcsösségről szól, hanem egy játék. Találkoztam az akkori DAC egyik főnökével, aki hívott a csapatba játszani, de még korainak tartottam. Pár alkalommal még összefutottunk, és a végén már hajlottam a komolyabb beszélgetésre. Antal Barnabással tárgyaltam, és kaptam egy nagyon jó ajánlatot, ráadásul a szerződésből bármikor kiléphettem. Mindenki tudta, hogy nagyon jó bal lábam van, de gyenge voltam védekezésben, annak ellenére, hogy hátvéd poszton szerepeltem, nagyon offenzívan játszottam.

A remek félév után nem várt váltás történt, a DAC játékost igazolta a Slovan csapata. A pozsonyi évek és a kiváló teljesítménynek köszönhetően a szlovák válogatottban is felfigyeltek a játékosra. „2006 telén megkeresett a pozsonyi Slovan, ahol nagyon jól sikerült a próbajátékom. Kaptam is szerződést, de az ajánlat nagyon nem felelt meg, ezért visszajöttem Dunaszerdahelyre. A tárgyalás során viszont Antal Barnabás azt mondta, hogy azt az összeget, amit én kérek, nem tudja megadni. Nem azt mondta, hogy rendben, írjam alá és majd valami lesz, hanem egyenesen megmondta, hogy mit tud adni. Egy héttel később viszont már hívott a Slovan, és elfogadták a feltételeimet. Sosem voltam nagyravágyó, de volt egy elképzelésem. Ezzel elkezdődött ismét az örömfoci. Remek játékosokkal voltam együtt, akikkel a mai napig is összejárunk. A játékosokon kívül a vezetőség is nagyon jól működött, különösképp a tulajdonos, Černák hozzáállása nagyon tetszett. A jó játék meghozta gyümölcsét, bekerültem a szlovák válogatottba, Ján Kocian edzősége alatt. Legelső alkalommal egy nem hivatalos behívót kaptam, amikor is a szabadságról mentem a válogatotthoz egy egymás elleni mérkőzésre. A játék ezúttal is jól sikerült, és az edzők megbánták, hogy nem neveztek a bő keretbe, mert a válogatott mérkőzésre nem mehettem velük. Viszont a következő alkalomnál már jött a meghívó.” Féléves ligetfalui kitérőt követően kegyvesztett lett a Slovan edzőjénél, ezért döntött egy újabb magyarországi lehetőségnél. A győri ETO után jelenleg a Lombard Pápa csapatát erősíti. „2009-ben a Petržalka hívott fél évre, ugyanis Bajnokok Ligája selejtező várt az együttesre. A csapatnál viszont már érezni lehetett a szétesettséget, ezért a Bajnokok Ligája selejtező sem sikerült. Fél év után visszamentem a Slovanhoz,


ám Breznaník már bejátszotta magát a helyemre, Pecko edző sem nézte jó szemmel, hogy az Artmediába mentem. A maradék fél évet a B csapatban töltöttem. Télen bejelentkezett értem a Győr és a norvég Rosenborg Trondheim, de nem akartak elengedni, pedig a norvégok szép összeget kínáltak értem. 2009 nyarán sikerült Győrbe kerülnöm, ismét Pintér Attilához. Hiába játszottam jobban Győrben, mint a Slovanban, Magyarország valahogy kikerül az edzők látóköréből. Az ETO-nál nagyon jól éreztem magam, de sajnos jött egy térdsérülés, ami hat hónapig kivett a játékból. A hároméves szerződésem is lejárt, de a klub hosszabbított velem további két évre. Közben Pintér Attila visszatért a kispadra, de a vezetőség jelezte, nem számítanak velem. Ekkor jött a pápai lehetőség, ahol a mai napig is tevékenykedem. Két gondolatom volt Pápa előtt: vagy nagyon közel játszani, vagy nagyon messze. Próbálkoztam Ausztráliába menni, de ez egyelőre elmaradt.” Több alkalommal dolgozott Pintér Attila keze alatt, akit nemrég a ma-

43

Sport

2014. január 14. | 3. szám

gyar válogatott élére neveztek ki. A 32-éves játékos szerint a szövetség jól választott. „Szerintem Pintér Attila taktikai szempontból a legfelkészültebb edző Magyarországon. Az ellenfél megismerését, előnyeit-hátrányait nagyon jól tudja elemezni. Az országban egyelőre nincs jobb magyar edző. Én rengeteget tanultam tőle. Lehet, pont az hiányzik, hogy az ellenfél hátrányait feltárják, és Pintér Attila ebben nagyon jó.” A futball után is lesz élet Minden futballista életében beköszönt a karrier vége, viszont nem mindegy hogyan tovább, ezért Szabó Ottó már most gondol a futball utáni évekre. „Természetesen, vannak terveim. Az egyik ezek közül a sportrehabilitáció. Budapesten két éve járok egy iskolába, ahol németül folyik az oktatás egy Amerikában élő holland tanárral. Az ő tanítása alapján dolgozik többek között a Bayern München és a Leverkusen is, de sok más csapat is Németországban és Hollandiában. Ezért is örülök, hogy ezt az iskolát végzem. Hosszú éve-

kig profi játékos voltam, nagyon sok sérülést és fájdalmat éltem át, és előnyömre szolgál, hogy aktív játékosként végzem az iskolát. De velem együtt ide jár például a Videoton, Kaposvár, Pécs, Diósgyőr, MTK rehabilitációs edzője és masszőre. Sok edzőnek nem tetszik, ha játékosa képzi magát a foci mellett, de szerencsére a pápai Tóth Bálint bátorított. Ezzel az iskolával nemcsak sport rehabilitációs, de erőnléti edzői képesítést is kapok. Egy rövid edzés után fel tudom mérni a játékos állóképességét, erőnlétét, és azt tudatosan fogom tudni fejleszteni egyéni és csapatszinten. Ez a szakma ritka. Természetesen rehabilitáció van, de sport rehabilitáció nagyon ritka. Hollandiában rengeteg sport rehabilitációs edző van, ugyanis a ficamokkal, sérülésekkel nem az orvosokhoz mennek, hanem hozzájuk. Remélem, tapasztalataimmal fogom tudni segíteni a sérült játékosokat. Nyáron szeretnék egy sport rehabilitációs központot létrehozni Győrben, ugyanis ott nagy rá az igény. Legszívesebben itt-

hon szeretnék ilyet létrehozni, ha itt volna rá igény. Ez majd idővel, a klubokkal való egyeztetés után elválik.” Második tervként a csallóközi játékosok jogi segítségét említi, hiszen többen is szép karriertől estek el ilyen-olyan problémák miatt. „Rengeteg csallóközi barátom van, akik nagyon tehetséges játékosok voltak, de bizonyos okok miatt nem futottak be nagy karriert. A játékosoknak nincs hatalmuk, ki vannak szolgáltatva a kluboknak. Nagyon sok esetben a klubvezetők miatt törnek félbe karrierek. Ha egy játékosért bejelentkezik egy másik csapat, a kivásárlási összegen viszont egy karrier mehet tönkre. A klubok sok esetben egy játékoson szeretnének sokat keresni, másra nem is gondolnak. Ezért is szeretnék egy olyan csoportot létrehozni a Csallóközben, amely segítené azokat a játékosokat, akik előre akarnak jutni, és meg tudjuk védeni őket. Tudjuk segíteni, és elérhetőségeket adni neki.” Álló István Archív felvétel

Elkezdődött a téli felkészülés a DAC-nál LABDARÚGÁS – Január 9-én, csütörtökön kezdte meg téli felkészülését a dunaszerdahelyi DAC futballcsapata. Radványi Miklós vezetőedző 21 játékost köszöntött az első gyakorláson, akik között több újoncot is találunk. A sárga-kékek végig hazai környezetben fognak készülni. Az elmúlt évekhez képest idén a tervezett időpontban kezdték a DAC játékosai a téli alapozást. „Tavaly nem volt sem villany, sem fűtés, de most már minden normálisan működik” – jegyezte meg Radványi Miklós. Az egyesületet a téli szünet előtt többen is elhagyták. Gašparík csapatot keres, Belic és Beňo pedig Myjaván folytatják. „Az ősszel több játékos is vendégjátékon szerepelt nálunk, ők visszatértek a csapataikhoz. Belic kapus távozása után mindenképp igazolnunk kellett valakit erre a posztra, hiszen csak Pernecký maradt a csapatban. Ezért is jött Rózsahegyről Pavol Penska. A tapasztaltabbak közül maradt Matúš, Materník, Boya, Kwin, rajtuk kívül pedig tehetséges fiatalokat fogunk a napokban próbálni. Szeretném az első két hét után a keret 85 százalékát együtt tudni.” A már említett távozók mellett hat új érkező van, de a fiatalok is meg-

mutathatják magukat a B, illetve az ifi csapatból. Az újak között van Martinka (Slovan B), Labuda (Vrbové), Dzíbela (Trnava), Pajazit (Macedónia), Pikulík (Jaslovské Bohunice), Tafe (Szerbia), továbbá Kázmér, Mikuláš, Bögi a B csapatból és Hrazdílek–Varga páros az ifiből. „Természetesen tudjuk, csak fiatalokkal nem lehet a bennmaradásért harcolni, ezért mindenképp keresünk tapasztalt játékosokat is. Több klubnál nem számítanak játékosokra – Senica, Žilina, Myjava – ezért a piacon most számos tapasztalt játékost találunk. Közülük is meg fogunk szólítani párat.” A dunaszerdahelyi gárda az edzőmérkőzések érdekében Magyarországra is ellátogat. „Edzésre kihasználjuk a műfüves pályát, továbbá a bősi erdőt és természetesen az edzőtermet.“ A tervek között szerepel kilenc edzőmérkőzés, melyek közül hármat hazai pályán játszanak. Idegenben a Pápa, Máriatölgyes, MTK Budapest, Ferencváros és Vágsellye, míg otthon a Somorja, Újvár és a Sopron együttese lesz az ellenfél. A Ferencváros elleni mérkőzés egyelőre még kérdéses, szervezése folyamatban van. Az újonnan érkező játékosok közül a legismertebb Pavol Penska,

aki az őszt cserekapusként Rózsahegyen töltötte. „Célom a rendszeres játéklehetőség, ebből a szempontból Dunaszerdahely megfelelő. Az ősszel csak egy mérkőzést játszottam Rózsahegyen, ez alapján nem tudom teljesen megítélni a bajnokság minőségét. Szerintem a színvonal növekedett, több gól esett, mint korábban és bajnokság kiegyenlítettebb. Kár, hogy kevesebb néző jár a lelátókra.” A 28 éves hálóőr korábban játszott Cipruson és Zalaegerszegen is, viszont mindkét esetben a cserepadra szorult. „Cipruson két éve

az Anagennisi Dherynia csapat első számú kapust keresett, ahol egy hetes próbajáték után úgy vélták, megfelelek. Később tudtam meg, hogy a csapatnál szerepelt egy hazai kapus, aki ráadásul válogatott is volt. Ezért kapott ő több lehetőséget. A kiesés után már nem akartam új szerződést aláírni. Tavaly a Zalaegerszeghez kerültem, amely akkor esett ki a második ligába, ahol szintén nem volt könnyű helyzetem. Ott a klub eladta az első számú kapusát Angliába, aki viszont két hónap után visszatért.” (álló)

Akik részt vettek az első edzésen Kapusok: Pernecký, Penska Mezőnyjátékosok: Adiaba, Reza, Matúš, Varga, Jazvin, Hrazdílek, Boya, Antunovič, Majerník, Pajazit, Tafe, Bögi, Martinka, Labuda, Dzíbela, Pikalík, Kázmér, Mikuláš.

Tervezett felkészülési mérkőzések: Jan. 25. Jan. 29. Feb. 1. Feb. 4. Feb. 8. Feb. 11. Feb. 12. Feb. 14. Feb. 22.

szombat szerda szombat kedd szombat kedd, folyamatban szerda péntek szombat

11.00 13.00 10.30 15.00 11.00 11.00 14.00 13.30

Lombard Pápa–DAC Máriatölgyes–DAC DAC A–DAC B MTK Budapest–DAC DAC–Somorja Ferencváros–DAC Vágsellye–DAC DAC–Érsekújvár DAC–Sopron


44

adta magát. Az is igaz, hogy szerencséjük sem volt, ziccer helyzetek egész sorát hagyták ki. A második félidőben a hazai csapat gond nélkül tovább növelte előnyét és magabiztosan győzött.

KOSÁRLABDA

A hazai Jaeschkeová (labdával) és Sujová támadásban

NŐK – A január 11-én hazai pályán lejátszott Közép-Európai Női Kosárlabda Bajnokságban lejátszott mérkőzés a hazai extraligában is számít. A somorjai csapat egy erős ellenfelet, az MBK Ružomberok gárdáját látta vendégül és sikerrel vette az akadályt, legyőzte a rózsahegyieket. A mérkőzést mindenekelőtt a remekül játszó Jaeschke és Vyňuchalová (23-23) döntötte el, valamint az, hogy a félidő előtt sikerült a lányoknak 15 pontos előnyt elérniük. ŠBK Somorja–MBK Ružomberok 87:77 (22:21, 27:13, 15:23, 23:20). Nézők száma: 180. Játékvezetők: Fuska, Doušek és Szibilla. Büntetődobások: 29/24 – 14/12. Hárompontos dobások: 1:7. Szabálytalanságok: 21-27. A Ružomberok pontjait: Stalvantová (18), Černáková (14) és Brezániová (14), a somorjaiakét Vyňuchalová (23), Jaeschkeová (23), Sujová (10), Skoričová (10), Ivanová (8), Bozokiová (5), Slamová (5) és Van Dalenová (3) szerezték. Az összecsapás pikantériája, hogy a vendégcsapat kispadján a somorjaiak volt edzője, Juraj Suja ült, míg felesége, Tímea a hazai csapatban játszott, s nem is rosszul. Ján Krajňák edző véleménye: „A lányok jó teljesítményt nyújtottak, az eredmény a remek összjátéknak köszönhető, ezért senkit sem emelek ki játékosaim közül. A »rózsák« ellen győztes meccset hozni, mindig öröm, tehát elégedett vagyok.” A hazai bajnokság állása: 1. Good Angels 12 (mérkőzés) – 24 pont; 2. Piešťanské Čajky 10 – 18; 3. Ružomberok 11 – 18; 4. Spiš. Nová Ves 13 – 21; 5. Somorja 10 – 15; 6. Petržalka 11 – 14; 7. Cassovia Košice 12 – 15; 8. Slovan 11 – 13; 9. Léva 12 – 14. Ján Čikovský

Csallóköz

Sport

A szerző felvétele

FÉRFIAK – Az újév első bajnoki fordulójában a komáromiak a bajnok Inter otthonában léptek pályára.

MBK Rieker ComTherm Komárom–BK Iskra Svit 86:64 (25:16, 21:14, 19:19, 21:15). Legeredményesebb pontszerzők: Hall 27, Joyner 17, Bilič 10, ill. Mc Neal 21, Jackson 14, Jankovič 9. Hárompontos dobások: 3 és 4. Ezután újabb hazai mérkőzés következett. A privigyei csapat kitűnő formáját jelzi, hogy az előző fordulóban legyőzte a listavezető Inter gárdáját, és a komáromi összecsapás előtt sorozatban már hétszer nem talált legyőzőre. A két csapat szombati összecsapásának is komoly volt a tétje, a győztes együttes megerősíthette harmadik helyét a

A hazai csapat meglepően visszafogottan kezdett, és ezt jól kihasználta a Rón legénység, a második negyed közepéig tíz pontra is megnőtt az előnyük. Ekkor magasabb fokozatba kapcsolt az Inter, ledolgozta hátrányát, de a félidőben még egál volt az eredmény ((47:47). A harmadik játékrész közepén is még néhány pontnyi előnye volt a komáromi csapatnak, ekkor viszont a fővárosi csapat három pontos mesterlövészei, Wiliams és Miloševič gondoskodtak róla, hogy a hazai csapat ismét fölénybe került. Ezen a mérkőzésen a távoli dobásokból elért eredményesség döntőnek bizonyult a hazai csapat szemszögéből. Az Inter kosarasai 14x találtak be távolról a komáromiak kosarába! Az utolsó negyed döntetlen eredményt hozott, a vendégcsapat már nem tudott fordítani, az Inter begyűjtötte a két bajnoki pontot. BK Incheba Inter Bratislava– MBK Rieker ComTherm Komárom 96:86 (13:21, 34:26, 28:18, 21:21). Legeredményesebb pontszerzők: Wiliams 29, Miloševič 23, Baťka és Bílik 13-13, ill. Myles 22, Joyner 17, Kovačevič 15. Hárompontos dobások: 14 és 7. Az idei első hazai mérkőzését Svit ellenében játszotta a komáromi csapat, és mondhatni, hogy már az első félidőben lerakta velük szemben a sikeres eredmény alapjait. A 3. percben már 9:2, a hetedikben 21:7, a 15. percben már nagyon fölényes 35:19, a félidőben pedig 46:30 volt az eredményjelzőn. Ezúttal a sviti gárda meglepően gyenge teljesítményt nyújtott, szinte meg-

Milan Drozd felvétele

táblázatban. A privigyei csapat Komáromban is bebizonyította, hogy valóban jó formában van. Kivéve az első öt percet, végig vezetve, magabiztosan nyerte meg az összecsapást. MBK Rieker ComTherm Komárom–BC Prievidza 69:82 (22:24, 13:23, 17:13, 17:22). Legeredményesebb pontszerzők: Myles 19, Hall 16, Stojanov 12, ill. Klarič 23, Santee 16, Guede 13. Hárompontos dobások: 5 és 11. Edzői vélemény – František Rón: „Kitűnően játszott az ellenfél, nagyon bejöttek nekik a távoli dobó kísérletek. A második félidőben próbáltunk felzárkózni, de 11 büntetődobást kihagytunk, ami nagyon sok, és a palánk alatt is ziccerek sora maradt ki. Végig előnyben volt az ellenfél, és megérdemelten győzött.” Keresztényi Gábor


45

Sport

2014. január 14. | 3. szám

ASZTALITENISZ Extraliga férfiak 1–6. helyért: Metalfin Gasto Galánta A–Stavoipex Holíč A 3:6 (A. Slováčik, J. Wiltschka 1,5); Metalfin Gasto Galánta A–STK Pezinok A 3:6 (J. Wiltschka 3). A bajnokság állása: 5. Metalfin Gasto Galánta A 33. 7–12. helyért: ŠK ŠOG Nitra A–SK Hodos A 6:4 (Kriston D. 3, Gajdoschík A. 1). A bajnokság állása: 11. SK Hodos A 20.

Extraliga nők 1–6. helyért: TTC Považská Bystrica–SST Dunaszerdahely 6:2 (V. Majerčíková 2); ŠKST Topoľčany A–SST Dunaszerdahely 7:0. A bajnokság állása: 6. SST Dunaszerdahely 27.

I. liga férfiak Nové Zámky–Trnovec nad Váhom 14:0. A bajnokság állása: 12. Trnovec nad Váhom 12.

Nagyszombat megye II. liga: ŠKST Bős A–MTJ Piešťany/Moravany 9:9 (Hanicz S. 3, Riedl Z. 1,5, Csánó J. 4,5); Stavoimpex Holíč B.–STO Nagyfödémes A 13:5; Vásárút A–Slavoj Diószeg A 8:10 (R. Kmeť 3, I. Dostál 3, Torok A. 2 – K. Barinka 1,5, Németh B. 0,5, B. Gašparík 2,5, J. Stanek 2, A. Lipták 3,5); Metalfin Gasto Galánta C–Metalfin Gasto Galánta B 0:18 (Bíró B. 4,5, Csejtey R. 4,5, M.

Škuril 4,5, D. Wiltschka 4,5. A bajnokság állása: 2. Slavoj Diószeg A 42; 3. Metalfin Gasto Galánta B 42; 5. Vásárút A 30; 6. Nagyfödémes A 26; 9. Bős A 24; 12. Metalfin Gasto Galánta C 12. III. liga: ŠK Dobrá Voda–STK Pata 17:1 (J. Marcinkech); Stavoimpex Holíč C–STK Nagymácséd 9:9; SK Hodos B–MSTK Leopoldov 11:7 (A. Bardoň 4,5, Kiss D. 2,5, Navrátil K. 1,5). A bajnokság állása: 1. SK Hodos B 48; 2. STK Nagymácséd 43; 12. STK Pata 12. IV. liga: Sokol Skalica B–Metalfin Gasto Galánta D 11:7 (Póda A. 4, Pintér P. 3); Slavoj Diószeg B–Maco Trnava C 10:8 (Nagy G. 1,5, F. Wiltschka 1,5, Horváth R. 2, D. Gál 3,5, J. Gál 0,5, B. Vavro 1); ZŠK Mesta Vrbové–STO Nagyfödémes B 8:10; SK Hodos C–Byt Centrum Senica 16:2 (Navrátil K. 2,5, Gaál N. 4,5, Horváth L. 4,5, Urbanics D. 4,5. A bajnokság állása: 1. Slavoj Diószeg B 45; 2. STO Nagyfödémes B 43; 3. SK Hodos C 37; 11. Metalfin Gasto Galánta D 12.

Galántai területi bajnokság Sopornya A–Kismácséd 16:2; Slavoj Diószeg C–Sopornya B 15:3; Szered–Metalfin Gasto Galánta E 3:15. A bajnokság állása: 1. Metalfin Gasto Galánta E 36; 2. Sopornya A 33, 3. Slavoj Diószeg C 30, 4. STO Nagyfödémes C 21, 5. Jóka 19; 6. Szered 16; 7. Sopornya B 15; 8. Kismácséd 12, 9. Nádszeg 11.

Nyitra megye III. liga: Vágfarkasd A–Vráble B 9:9 (J. Polák 4,5, R. Karas 3,5, Frey 1); Levice B–PK Komárom A 8:10. A bajnokság állása: 2. PK Komárom A 49; 8. Vágfarkasd 39. IV. liga: Gúta A–Šurany A 3:15 (Varga A. 2, T. Živčák 1); PK Komárom B–Nagymegyer/Nemesócsa 5:13 (V. Vankó 2,5, Bánfalvy F. 2,5 – I. Machalík 4,5, Ledeczky V. ifj. 2, T. Lacko 4,5, Kevický P. 2); PK Komárom–Vágsellye 12:6 (Kadicsek Z. 3,5, Csütörtöki K. 3,5, Nagy T. 3, E. Valo 2 – M. Machalík 2,5, Szikhard L. 3,5). A bajnokság állása: 1. Nagymegyer/Nemesócsa 57; 5. Pok. Komárom A 45; 6. PK Komárom B 40; 12. Vágsellye A 23; 14. Gúta A 15.

A legközelebbi mérkőzések párosítása Extraliga nők: január 25. (10.00) SST Dunaszerdahely–Malacky. Extraliga férfiak: január 24. (17.00) MSK Čadca–Metalfin Gasto Galánta A; (18.00) STK Lučenec/Kalinovo–SK Hodos A.; január 25. (10.00) Geológ Rožňava–SK Hodos A. Nagyszombat megye – II. liga: január 18. (16.00) STO Nagyfödémes A–ŠKST Bős A; Slavoj Diószeg A–Stavoimpex Holíč B; Metalfin Gasto Galánta B–Vásárút; (13.00) Metalfin Gasto Galánta C–Sokol Skalica. III. liga: január 18. (16.00) STK Nagymácséd–Propria Kúty; (18.00)

SK Hodos B–ŠK Dobrá Voda; (13.00) OSTK ŠpačinceB–STK Pata. IV. liga: január 18. (13.00) Maco Trnava C–Metalfin Gasto Galánta D; (10.00) MTJ Piešťany/Moravany–Slavoj Diószeg B; (13.00) STO Nagyfödémes B–Victória Buková; (15.30) SK Hodos C–Sokol Skalica B. Dunaszerdahelyi területi bajnokság – V. liga: január 16. (18.00) Diósförgepatony A–Nagyabony; január 13. (18.00) Somorja–Nyárasd; január 18. (13.00) Vásárút B–STK Dunaszerdahely B; január 13. (18.00) STK Dunaszerdahely A–Csallóközkürt A; január 16. (18.00) ŠKST Bős B–Baka A. VI. liga: január 14. (18.00) Diós förge patony B–Hegyéte; január 18. (14.00) Baka B–Hodos D; január 14. (18.00) Nyékvárkony–Csallóközkürt B; január 16. (18.00); Balony-STK Dunaszerdahely C. Galántai területi bajnokság: Január 17. (18.00) Jóka–Szered; (18.30) Metalfin Gasto Galánta E–Slavoj Diószeg C; (18.00) Sopornya A–Sopornya B; január 18. (18.00) Kismácséd–Nádszeg. Nyitra megye – III. liga: január 18. (16.00) Vlkas A–PK Komárom A; (17.00) Vágfarkasd A–Hontianske Trsťany B. IV. liga: január 18.00 (17.00) Šurany A–Nagymegyer/Nemesócsa; (15.00) Gúta–Strekov; (17.00) PK Komárom B–Bešeňov; (17.00) Dlhá–Vágsellye; (17.00) Gymnázium Nové Zámky–Pok. Komárom A. Vladislav Kmeť

Bakai sikerek a járási bajnokságon ASZTALITENISZ – Rekordnak számító 70 játékos indult a járási egyéni bajnokságon, amely szombaton zajlott a dunaszerdahelyi sportgimnázium tornatermében. A szervezők tíz csoportba osztották a versenyzőket, ahonnan a legjobb három jutott tovább. Hozzájuk csatlakozott a két legjobb negyedik helyezett. Az egyéni versenyen kívül párosban is küzdöttek a játékosok. Itt is magas volt a részvétel, összesen húsz párossal. Mindkét mezőnyben végül bakai győzelem született. Mátel László, a

vezők nevében mindenkinek, többek közt Szabó Lászlónak, az iskola igazgatójának a helyszínért, s azért is, hogy a szakácsnők finom gulyást készítettek a résztvevőknek.

Végső sorrend

Balról: Mátel László, Michal Hladký, Szável Imre, Takács Nicolas, Kozmér József

Dunaszerdahelyi Járási Asztalitenisz-szövetség elnöke elégedettségének adott hangot, hogy négy éves vezetői munkája során jó utat választottak a sport-

ág népszerűsítése érdekében. Ezt bizonyította a magas részvétel. „Kevés olyan területi szövetség van az országban, ahol olyan sok csapat van, mint nálunk.”

Azt is megtudtuk, a későbbiekben szeretnének a felsőbb bajnokságban küzdő csapatok játékosainak is hasonló tornát szervezni. Köszönetet mondott a szer-

Egyéni: 1. Michal Hladký, 2. Szável Imre (mindketten Baka), 3. József Kozmér (Bős) és Takács Nicolas (Vásárút). Páros: 1. Michal Hladký–Gúnya Zoltán, 2. Szável Imre– Csomor György (mindkettő Baka), 3. Kozmér József– Gajdos Imre (Bős) Mátel László–Ján Gajdáč (Bős). Vladislav Kmeť A szerző felvétele


46

Csallóköz

Sport

BIRKÓZÁS

Keményen készülnek a bősiek BIRKÓZÁS – Teljes gőzzel megkezdte a felkészülést a bősi Russel birkózó sportklub csapata, ugyanis egy részük Mosócon (Mošovce) abszolvált egy kiadós edzőtábort, ahol főleg erőnléti edzéseket végeztek. A csapat idősebb birkózói pedig itthon készülnek az Eb-, vb- kvalifikációs versenyekre. Jövő héten Dániába, Kolding városában már egy ilyen megmérettetésen vesznek részt. Szintén egy kemény edzőtábor vár rájuk, amire majd Csorbatón (Štrbské Pleso) kerül sor.

Eredménytáblázat: Előkészítők: 38 kg: Mezey József és Csicsai Attila – 3. hely 42 kg: Csörgő Áron – 3. hely Fiatalabb diákok: 38 kg: Ágh Attila – 2. hely 46 kg: Szeif Lukáš – 3. hely Idősebb diákok: 54 kg: Heizer Erik – 3. hely Kadét: 54 kg: Szelle Gábor – 2. hely 69 kg: Rohály József – 1. hely 100 kg: Hegedűs Bence – 1. hely Lány/kadét: 49 kg: Ágh Erika – 2. hely (mk) A klub archívumából

Éjszakáig ütötték Archív felvétel

ASZTALITENISZ – A Pozsonyeperjesi TE és a helyi önkormányzat szervezésében maratoni asztalitenisz torna zajlott a hétvégén a helyi kultúrházban. Szombat délután kettőtől vasárnap hajnali 2 óráig ádáz és színvonalas csaták zajlottak négy asztalon, ifjúsági és felnőtt kategóriában. Ifjúsági kategóriában 10 versenyző állt rajthoz. Érmesek rangsora: 1. Katona Adrián, 2. Patócs Zoltán, 3. Horváth Sándor. A felnőtt kategóriába 30 versenyző nevezett be, voltak köztük hölgyek is. Közülük Katona Marika szereplése aratott osztatlan sikert, aki az elődöntőbe verekedte be magát, ahol színvo-

KÉZILABDA – NŐK WHIL – liga Slovan Duslo Vágsellye– DHC Zora Olomouc 24:14 (10:5); Slovan Duslo Vágsellye–DHC Slávia Praha 28:26 (15:13). A bajnokság állása: 3. Slovan Duslo Vágsellye 18.

Szlovák Kupa Slovan Duslo Vágsellye– Csallóközaranyos 32:22 (20:10); Iuventa Michalovce–Slovan Duslo Vágsellye 31:27. –lav

nalas és nagy csatában 3:2 arányban alulmaradt a tapasztalt Füle Lajossal szemben. A harmadik helyért folytatott mérkőzésen könnyedén legyőzte Katona Mariánt. A döntőben aztán a fiatalság diadalmaskodott a tapasztalat felett. Tomaček Laci 3:0 szoros játszmaarányban legyőzte a veterán Füle Lajost, akin már látszott a mérkőzések okozta fáradtság. A vasárnap hajnali eredményhirdetésen a díjakat Pozsonyeperjes polgármestere, Csiba Jarmila adta át. Külön jutalomban részesült a kitűnően teljesítő szervezőbizottság, élen a fáradhatatlan Viszkocs Szilárddal és a torna legidősebb játékosa, az ezüstérmes Füle Lajos is. (fj)

Álomszerű bemutatkozás LABDARÚGÁS – Két góllal mutatkozott be új állomáshelyén Kiss Filip, aki a hétvégén a skót bajnokságban szereplő Ross Country csapatában lépett pályára. A walesi Cardiff City élvonalba jutása óta nehéz helyzetben volt a kisudvarnoki játékos. A milliókért vásárolt játékosokkal teletűzdelt első csapat keretében nem kapott sok lehetőséget,

ezért a több játéklehetőség érdekében új csapatot keresett magának. Már korábban is volt ajánlata angol másodosztályú együttesektől, viszont a klubok nem jutottak egyezségre. Január elején azonban minden megváltozott. A skót bajnokság utolsó előtti, 11. helyen tanyázó Ross Country csapata a szezon végéig vette kölcsön, és ez az első jelek alapján remek döntés volt a klub és a játékos számára egyaránt.

Szombaton a 23 éves játékos új csapata a 10. helyezett St. Patrick együtteséhez látogatott, és a fiatal középpályás két góljának köszönhetően 3:3-as eredmény után értékes pontot szerzett. Az álomszerű bemutatkozást a győzelem tehette volna szebbé, de így sem lehet ok a panaszra. Skót Premiership St. Patrik–Ross Country 3:3, a vendégeknél Kiss Filip két gólt rúgott. (álló)

Archív felvétel


47

Sport

2014. január 14. | 3. szám

II. liga a számok tükrében Összefoglalás A 120 mérkőzésen összesen 299, egy mérkőzésen átlagosan 2,49 gól született. Az összes mérkőzésből a hazaiak 62-őt nyertek, 29 döntetlen és 29 vendéggyőzelem született. Összgólarány 180:119, pontarány 220:115.

Az őszi bajnokság rekordjai Legmagasabb hazai győzelem: Prešov–Trnava jun. 7:0 (1. forduló), Michalovce–FK Pohronie 6:15 (15. forduló), Trnava jun.–Dubnica 4:0 (4. forduló), Podbrezová–Dubnica 4:0 (20. forduló). Legmagasabb arányú vendéggyőzelem: FK Pohronie–Podbrezová 1:6 (12. forduló), Liptovský Mikuláš–Trnava jun. 2:5 (19. forduló), FK Pohronie–Senec 1:4 (2. forduló), Dubnica–Somorja 1:4 (2. forduló), Senec–Bardejov 1:4 (6. forduló), Somorja–Prešov 1:4 (17. forduló). Legtöbb gól egy mérkőzésen: Liptovský Mikuláš–Trnava jun. 2:5, Michalovce–FK Pohronie 6:1,

Őszi idény

Bardejov–Liptovský Mikuláš 5:2, FK Pohronie– Podbrezová 1:6. Leggyakoribb eredmények: 1:0 (21x), 1:1 (18x), 2:1 (11x), 2:0 (10x), 0:1 (9x), 0:0 (8x), 3:0 (7x). Legritkábban előforduló eredmények: 7:0, 6:1, 3:3, 3:2, 2:5, 1:3 (1x). A mérkőzések száma, amelyen nem kaptak gólt: Podbrezová és Prešov (11x), Bardejov (10x), Senec és Michalovce (8), Rimavská Sobota (6x), Liptovský Mikuláš, Dubnica és Vágsellye (4x), Somorja (3x), Trnava jun. (2x), FK Pohronie (1x). A mérkőzések száma amelyben nem adtak gólt: Somorja (10x), Liptovský Mikuláš (9x), Dubnica, Vágsellye és FK Pohronie (7x), Rimavská Sobota és Prešov (6x), Michalovce és Senec (5x), Trnava jun. (4x), Podbrezová és Bardejov (3x). Leghosszabb győzelmi sorozat: Podbrezová 5 mérkőzés (10–14. forduló), Prešov 5 mérkőzés

Hazai mérkőzések

(16–20. forduló), Senec 4 mérkőzés (2–5. forduló). Leghosszabb veretlenségi sorozat: Podbrezová 12 mérkőzés (9–3–0, 5–15. forduló), Bardejov 11 mérkőzés (6–5–0, 5–15. forduló), Rimavská Sobota 9 mérkőzés (3–6–0, 1–9. forduló), Michalovce 7 mérkőzés (4–3–0, 9–15. forduló), Somorja 6 mérkőzés (3–3–0, 1–6. forduló). Leghosszabb győzelem nélküli sorozat: Liptovský Mikulás 15 mérkőzés (0–5–10, 1–15. forduló), Senec 9 mérkőzés (0–6–3, 9–17. forduló), Somorja 8 mérkőzés (0–3–5, 4–11. forduló). Pont nélküli sorozat: Liptovský Mikuláš 6 mérkőzés (6–11. forduló), FK Pohronie 5 mérkőzés (1–5. forduló), Somorja 4 mérkőzés (17–20. forduló). A legjobb góllövők: 15 – Hamuľak (Michalovce); 10 – de Azevedo (Bardejov); 8 – Richnák (Trnava jun.), Orolík (Senec), Gerec (Podbrezová). Vladislav Kmeť

Idegenben lejátszott mérkőzések

1. Podbrezová

20

14

3

3 38:12 +45 (+15)

1. Michalovce

10

9

1

0

24: 4

28

1. Podbrezová

10

5

3

2

16: 9

18

2. Bardejov

20

11

6

3 27:13

(+9)

2. Podbrezová

10

9

0

1

22: 3

27

2. Bardejov

10

4

3

3

11: 8

15

3. Michalovce

20

11

5

4 34:15

38

(+8)

3. Prešov

10

8

2

0

22: 2

26

3. Senec

10

3

4

3

12: 9

13

4. Prešov

20

12

2

6 32:15

38

(+8)

4. Bardejov

10

7

3

0

16: 5

24

4. Prešov

10

4

0

6

10:13

12

5. SMF Senec

20

8

7

5 26:20

31

(+1)

5. Rimavská Sobota

10

6

3

1

14: 8

21

5. Trnava jun.

10

3

2

5

16:23

11

6. Trnava jun.

20

8

5

7 37:35

29

(-1)

6. Trnava jun.

10

5

3

2

21:12

18

6. Michalovce

10

2

4

4

10:11

10

39

7. Rimavská Sobota 20

7

8

5 21:20

29

(-1)

7. Senec

10

5

3

2

14:11

18

7. Dubnica

10

3

1

6

6:19

10

8. Somorja

20

5

5 10 18:30

20

(-10)

8. Vágsellye

10

4

3

3

9: 7

15

8. Rimavská Sobota

10

1

5

4

7:12

8

9. Dubnica

20

5

5 10 16:34

20

(-10)

9. Somorja

10

4

1

5

10:13

13

9. Somorja

10

1

4

5

8:17

7

10. Vágsellye

20

4

4 12 17:29

16

(-14)

10. Dubnica

10

2

4

4

10:15

10

10

2

0

8

10:20

6

11. FK Pohronie

20

4

3 13 19:41

15

(-15)

11. FK Pohronie

10

2

3

5

9:21

9

11. Liptovský Mikuláš 10

1

2

7

5:17

5

12. Liptovský Mikuláš 20

2

5 13 13:35

11

(-19)

12. Liptovský Mikuláš

10

1

3

6

9:18

6

12. Vágsellye

0

1

9

8:22

1

10. FK Pohronie

10

Új edző és sportigazgató Győrben LABDARÚGÁS – Nagy változásokon ment keresztül az utóbbi hetekben a győri ETO csapata. Január 9-i sajtótájékoztatón új edzőt, technikai vezetőt és sportigazgatót is bemutattak. December közepén lehullott a lepel, a magyar válogatott edzője végül Pintér Attila lett, aki a győri ETO kispadját hagyta ott a nemzeti csapatért. Ekkor kezdődtek a találgatások, felvetések, ki töltheti be az ETO vezetőedzői posztját. Végül a választás Horváth Ferencre esett, aki az ősz folyamán a Paks csapatánál dolgozott. Játékosként 444 bajnoki mérkőzésen 134 gólt ért el, nemzeti színekben pedig az egykori közép-

csatár 32 alkalommal lépett pályára és 11 gólt szerzett. A klubvezetésben is történtek változások. Mint azt már korábban is tudni lehetett, Sasa Sztevanovics kapus végleg befejezte pályafutását, és a továbbiakban sportigazgatóként fog tevékenykedni. Mellette Tokody

Tibor is a klub alkalmazásában marad, mint technikai vezető. Vincze Ottó már 2011-től a klub utánpótlásáért felelős menedzsere lett, viszont most már klubigazgatóként fog dolgozni. A vezetőedzői poszton történő változások a csapaton belüli játékos

mozgásra is hatással vannak. Korábban több játékos neve is felmerült a távozók között. A felkészülés biztos pontja a külföldi edzőtábor, a zöldfehérek február 7-től Törökországba utaznak. (álló) Archív felvétel


48

Csallóköz

Sport

„Csak a focira kell összpontosítanom!” Az ősz folyamán remek játékot produkált, és újra megtalálta góllövő cipőjét LABDARÚGÁS – A csallóközkürti Harsányi Zoltán komoly célokkal vágott neki a miavai szereplésnek, de mindez csupán fél évig tartott. A klub nem számolt tovább a csallóközi játékossal, aki több próbajáték után végül a magyar bajnokság újoncához szerződött. Ladislav Hudec csapata egyik húzóembereként számolt Harsányi Zoltánnal, végül fél év elteltével mégsem tartott rá igényt. Ez a döntés hidegzuhanyként érte a 26 éves játékost. „Természetesen meglepett a miavai döntés. Az elnök megmutatta percre lebontva, hogy én

voltam a csapat leggólerősebb játékosa, és ahhoz képest is amennyit játszottam, sok gólt rúgtam. Nyaralás közben jött az üzenet, hogy Hudec edző nem számít velem, nem illek bele a csapat játékába. Nagyon meglepődtem, hiszen ennyire biztos

még sosem voltam egy csapatnál sem. Nagyon szerettem ott, a tulajdonossal a mai napig remek a kapcsolatom.” Szerződésbontás után szabad játékossá vált, ezért több csapat is próbajátékra invitálta. „Volt ajánlatom Rózsahegyről és Nagyszombatból. A rózsahegyi ajánlatnál a menedzserem gyorsan megegyezett Filo tulajdonossal, de a helyszínen a sportigazgató már más szerződést tett elém. A nagyszombati ajánlat is fura volt. Reggel az A csapattal kemény edzésen vettem részt, délután pedig a B csapattal léptem pályára edzőmérkőzésen, amin gólt is szereztem. Ennek ellenére még aznap be

is fejeztük az együttműködést. Ezen kívül a német harmadik vonalban a Regensburgnál voltam próbajátékon, de nem megfelelő ajánlattal álltak elő.” A bizonytalanságot végül a magyar bajnokság újonca törte meg, és két évre szer-

ződtette a gólerős csatárt. Mivel Mezőkövesd történelmi sikert ért el az élvonalba jutással, a labdarúgás körüli körülményeken javítani kellett. „Még a németországi próbajáték előtt hívott Tállai András, a Mezőkövesd tulajdonosa, de akkor még a regensburgi lehetőségre koncentráltam. Amint kiderült a németek ajánlata, felhívtam Tállai urat, hogy aktuális-e még az ajánlat, és meglepetésemre igennel felelt, pedig akkor már elkezdődött a magyar bajnokság. Végül két éves megállapodást kötöttünk, amivel nagyon elégedett vagyok. A körülmények az első osztályra tökéletesek. Most épült teljesen új

klubszékház, erősítőterem, orvosi- és gyúró szoba, továbbá új öltözők. A stadion folyamatos felújításon megy át, 5000 férőhelyessé alakítják. A városban mindenki megismer, és a hangulat is nagyon jó. A nézők, szurkolók örülnek, mert olyan csa-

patok érkeznek, mint a Ferencváros, Videoton.” Az ősz folyamán remek játékot produkált, és újra megtalálta góllövő cipőjét. A bajnokságban elért öt találatával csapata legeredményesebb játékosa. Fellendülésében nagy szerepe van a csapat körül tapasztalt körülményeknek, hiszen a liga újoncánál csak a futballal kell foglalkoznia. „Az eredményeimen is látni, hogy tényleg csak a játékra kell összpontosítanom. Dunaszerdahelyen nem lehetett csak a focira koncentrálni, ezt a múltban több játékos is nyilatkozta. Viszont Mezőkövesden nem kell azon izgulni, hogy mikor érkezik a fizetés. Ennek is köszönhető az őszi teljesítményem.” Mivel megjárta a szlovák és a magyar bajnokságot, némi különbségeket is tapasztalt, főleg a stadionok

felújításában. Csapata célja a kiesés elkerülése, de a tabella középmezőnyét is megcélozhatják. „Magyarországon jobban szeretik a focit, többen is járnak a mérkőzésekre és az új stadionoknak köszönhetően ez még javulni fog. A játékosok technikásabbak, mint Szlovákiában, viszont a játékban fegyelmezetlenebbek. A barátságos vagy kupamérkőzéseken látható, hogy olyan nagy különbség a csapatok között nincs. Célunk egyértelműen a bennmaradás, de a csapatnak a középmezőnyre is van esélye. Az edzővel nagyon jó a viszonyom, és kiváló edzéseket tart. Jó focista múlttal rendelkezik, tehát pontosan tudja, mi zajlik az öltözőben. Ez az első év számomra és a klub számára is ugródeszka lesz.” Álló István Net-felvételek

Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Marketing menedzser – Marketingový manažér: VÁCLAV TAMÁS. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTÍK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 54. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja: WARPE Kft., Šafárik utca 431/4., 924 01 Galánta. Nyomja: NAVI GRAF, s.r.o., Vezekény. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 54. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske námestie 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva: WARPE, s.r.o., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta. Tlač: NAVI GRAF, s.r.o., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena a Úradu vlády SR. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.