Filmmagazin2015január

Page 1

RENDÍTHETETLEN I HŐS6OS I WWW.CINESTAR.HU

FilmMagazin 2015. január

ILYEN VOLT 2014: NAGY ÉVÉRTÉKELÉS 27 OLDALON!

MICHAEL KEATON

AVAGY (A MELLŐZÉS MEGLEPŐ EREJE) VADREGÉNY I FOXCATCHER I ELRABOLVA 3


KEDVES OLVASÓK! B

evallom őszintén: imádom a januári számok összerakását. Egyrészt azért, mert januárra szoktuk időzíteni a nagy évértékelő összeállításunk elkészítését (ami idén sincs másként, ezúttal 27 oldalt töltöttünk meg a visszaemlékezéssel), és bár nagyon sok munka van vele, mégis hatalmas élmény a szerkesztése. Másrészt pedig ilyenkor már javában benne vagyunk a díjszezon kellős közepébe, aminek hatására ellepik a magyar mozikat is a jobbnál jobb filmek, úgyhogy tud miből csemegézni az is, aki az elmúlt esztendőt már végleg maga mögött hagyta, és inkább a jelen filmjei érdeklik. A mostani felhozatalból (sőt, az elmúlt évek filmterméséből is) meszsze kiemelkedik a Birdman, ami garantáltan ott lesz majd az Oscar-díj legnagyobb esélyesei között. A filmről nem csak egy 6 oldalas háttércikket, hanem egy 2 oldalas kritikát is olvashattok, ráadásul a főszerepet alakító Michael Keaton kapcsán a filmtörténet legnagyobb színészi feltámadásait is összegyűjtöttük. Nagyon nehéz feladat egy valós személy életét filmen bemutatni, főleg úgy, hogy nem dokumentumfil-

mes eszközökkel dolgoznak az alkotók, hanem nagyjátékfilmnek szánják a művűket. Ezt az állítást mi sem bizonyítja jobban, mint az ilyesfajta próbálkozások közelmúltban bekövetkező csúfos bukása (Diana, Grace – Monaco csillaga). Ugyanakkor A mindenség elméletének minden esélye megvan arra, hogy kivételesen jó legyen, úgyhogy 8 oldalon keresztül részletezzük, mit tettek az alkotók a siker érdekében. Kiemelt részletességgel foglalkozunk a Kódjátszmával és a Rettenthetetlennel, láttuk az Elrabolva 3-at, és a Hős6os-t, a Hobbit-trilógia záró darabjáról pedig 2 szerzőnk mondja el véleményét, hogy minél hitelesebb képet tudjunk alkotni róla. December végén 2 interjú is befutott hozzánk, bár mindkettő megkésve: a Hajdu Szabolcsos 2, míg az Osvárt Andreás 1 hónapot csúszott, de szerencsére érdemes őket utólag is elolvasni, mert remekül sikerült mindkettő. Végezetül pedig szeretném megemlíteni az ehavi filmklasszikusunkat, az Aranypolgárt, amely a mozgókép történetének egyik legfontosabb alkotása, amit minden valamire való filmrajongónak ismernie kell.

CÍMLAPSZTORI: „Szükség volt már a Birdman-re, mint egy falat kenyérre, az biztos. Technikailag és tartalmilag egyaránt egy kiemelkedő filmről beszélünk, ami kétségkívül az elmúlt évek legfontosabb filmje lett, legalábbis ami az üzenetét illeti.” >> 46. és 64.

KIEMELT HÁTTÉRCIKK: „Felesége támogatásával Stephen nem fogadja el a diagnózist. Jane arra bátorítja, hogy fejezze be doktori értekezését, amely többek között a világ keletkezéséről szól. Családot alapítanak, és a doktori értekezés nyomán immár híres és megbecsült Stephen azzal kezd el foglalkozni, amiből neki magának állítólag oly kevés adatott – az idővel.” >> 32.

IMPRESSZUM Főszerkesztő: Bokori Balázs Online főszerkesztő: Szabó Dániel (Szada) Facebook: Kónya Sándor (Sanya08) Munkatársak: Szabados Melinda (Veszják), Fekete Felícia, Holhós Linda, Hompola Júlia V. (Vampka), Pavlics Tamás (TomPowell) Tréfás Hajnalka (Kovácsné), Kovács Bea (Zaphier), Török Tamás, Verebélyi Tamás (Guts1983), Jánvári Márk (Paulkemp) Segítőink: Bartók Anna (Fórum Hungary), Pinczés Ádám (InterCom), Pataki Andrea (UIP Duna Film) Elérhetőség: GameStar Plus, Táblamagazin, Tollal.hu Weboldal: www.cinestar.hu Email: filmmagazin@hotmail.hu Támogatónk: www.7even.hu Következő számunk tervezett megjelenése: 2015. február 20.

2 / FilmMagazin



HÁTTÉR

ILYEN VOLT 2014 Ahogy azt már megszokhattátok, évkezdő számunkban ezúttal is számot vetünk az elmúlt esztendő összes filmes történéséről – ám ezúttal hónapokra bontva! Írta: Sanya08 JANUÁR Ahogyan az lenni szokott általában, a január hónap még azzal telt, hogy megkaptuk az Oscar-díjra esélyes filmeket: nagyvásznon szenvedhettünk együtt Solomon Northup-pal Steve McQueen embert próbáló drámájában. A 12 év rabszolgaság egyben az év egyik legkeményebb filmje volt, melyet ha nem is szeretett mindenki egyöntetűen, de azért illett megnézni és értékelni a kitűzött célját. Az díjeső idejére felkapott majd szépen leejtett Amerikai botrányt is bevizsgálhattuk, mely nem tökéletes ugyan, de kellően szórakoztató darab volt. Amit viszont illene jobban becsülni: Augusztus Oklahomában, melyben Meryl Streep és Julia Roberts is brillírozik. Trier nemi szervekkel telepakolt filmjének (A nimfomániás) tökéletes ellenpontját képezte a Tom Hanks és Emma Thompson nevével fémjelzett Banks

úr megmentése, mely egyes részeiben a giccs határát súrolta, de öszszességében egy aranyos és jóindulatú film kerekedett a Mary Poppinskönyvek írónőjéről. Mindeközben Kenneth Branagh készített egy minden ízében felejthető Jack Ryanfilmet.

JANUÁR

FEBRUÁR

4 / FilmMagazin

FEBRUÁR A február legnagyobb durranása egyértelműen és minden kétséget kizáróan az volt, hogy újraélhettük gyerekkorunkat A Lego kalanddal, ami sokkal, de sokkal jobban sikerült, mint amit elvártunk tőle. Spike Jonze sem tétlenkedett, A nő a nézők nagy részének szívét meglágyította; lehangoló, de gyönyörű szerelmes levél volt ez magához a szerelemhez, Joaquin Phoenix egyik legjobb alakításával. Trier tovább sokkolt A nimfomániás második részével, Jason Reitman pedig csalódást

okozott mind a kritikusoknak, mind a nézőknek, mind a rajongóinak egyaránt a félresikerült Nyárutóval. Valami Robotzsaru-remake is bemutatásra került, de jobb elfelejteni, hogy ez megtörtént. Szegény George Clooney is beégett a Műkincsvadászokkal, amely jóindulata ellenére is inkább funkcionálhatna altatóként, semmint teljes értékű filmként. Mindeközben Hajnal Tímeát mindenki meg akarta dönteni egy limonádéra vett, de kellemesen mulattató magyar komédiában. MÁRCIUS Ha másért nem is, a március hónap azért csak emlékezetes fog maradni Darren Aronofsky vitákat kirobbantó és ambiciózus biblikus eposzáról, a Noéról, illetve Wes Anderson felemelő és meseszerű A Grand Budapest Hoteljéről. Minden más csupán zörej és artikulálatlan hangok. Kap-

MÁRCIUS


A LEGJOBB CSAK DVD-N KIJÖVŐ FILMEK

Világvége

A rajtaütés 2.

Minden odavan

tunk egy sokadrangú (és bűn rossz) vámpírfilmet (Vámpírakadémia), készült egy 300-folytatás, melyben Eva Green vadul szexszel, Kevin Costner bevállalt egy ostobaságot a 3 nap a halálig című filmmel, és így tovább. Ja, bocsánat, még egy Need For Speed is mozikba került, de hagyjuk is mindezt. Aronofsky Noéjára sokáig fogunk emlékezni és bár a közönséget és a kritikusokat is megosztotta, merem remélni, hogy előbb vagy utóbb azért megkapja a neki járó elismerést. Merész és epikus darab, amiről elgondolkodva és merengve jöttünk ki a moziból. Wes Anderson filmjéről kilépve pedig fülig ért a szám és hirtelen szebbnek láttam a világot, mint amilyen. Véleményem szerint nem csupán a hónap, de az év két legfontosabb filmjéről van szó.

ÁPRILIS Marvel-rajongók örvendezhettek, hiszen megkapták az éves első adagjukat, rögtön egy meglepően jól sikerült és komoly darab formájában. Az Amerika Kapitány – A tél katonája több fronton is erős film volt, miközben popcorn-moziként is szuperül funkcionált, akciójeleneteivel és robbantgatásaival megadta azt, amire az átlagnéző vágyik. A kevésbé grandiózus filmek kedvelőinek is jutott néznivaló: a Borgman például egy kiváló és egyben rettentő furcsa, zavarba ejtő alkotás volt, ahogyan A hasonmás is okozott némi fejvakarást, de végső soron, mindketten győztesen kerültek ki. Utóbbi főként hangulatával és kitűnő alakításaival (Jesse Eisenberg-gel az élen) nyerte el tetszésemet, addig előbbi az abszurditásával és műfaj-

keverésével vett le a lábamról. Eközben a magyar film se tétlenkedett, mindenféle állami támogatás nélkül, saját pénzből forgatta le második nagyjátékfilmjét Bernáth Zsolt Aura címen, mely bár közel sem tökéletes alkotás, remekül reprezentálja azt, hogy ha van egy jó ötleted és kreatív vagy, kevés pénzből is meg tudod azt valósítani és nem kell hozzá állam bácsi. A hónap égése pedig sajnos Wally Pfister (Nolan állandó operatőre) rendezői bemutatkozása volt (Transzcendens), mely után valószínűleg kétszer is meggondolja azt, hogy egy második rendezésbe vágja a fejszéjét.

ÁPRILIS

MÁJUS

JÚNIUS

MÁJUS Az izgalom fokozódott. A nyár már a küszöbön állt, képregény rajongók hada várta lélegzetvisszafojtva (bár

FilmMagazin / 5


HÁTTÉR

DVD-N JÖTTEK, NEM KELLETT VOLNA

Oldboy

Szabotázs

Tammy

inkább aggódó tekintettel) A Csodálatos Pókember második részét, mely ugyan nem volt híján jól eltalált jeleneteknek és karaktermotívumoknak, mégis csalódásként kellett elkönyvelnünk. A kudarc olyannyira csúfosra sikeredett, hogy maga a Sony is inkább egy reboot-ot szeretne azóta a Marvel Studios-szal közösen. Enyhébb csalódást okozott még a Godzilla, amit a Monsters című filmmel szép sikereket elért Gareth Evans vezényelt le és aminek a legnagyobb baja az volt, hogy a humán dráma érezhetően nem sikerült olyan erősre, mint azt szerették volna. Bryan Singer szabadjára engedte kedvenc mutánsait az XMen sokadik folytatásában (Az eljövendő múlt napjai), összehozva az újakat és a régieket a mi legnagyobb örömünkre. Igazán látványos,

és izgalmas folytatást üdvözölhettünk, amit ha a folytatás felülmúlni nem is fog, akkor is elégedettek leszünk. Mindeközben Coen-ék csendesen levezényeltek egy csodálatos balladát (Llewyn Davis világa), az izraeliek pedig egy vérfagyasztóan jó és szórakoztató thrillerrel ajándékoztak meg bennünket (Csúnya, gonosz bácsik). És Tom Cruise meghalt sokszor. Mi pedig élveztük. Nagyon. A Holnap határa bizony az év egyik meglepetésfilmje volt. JÚNIUS Sírtunk Shailene Woodley-val (Csillagainkban a hiba), szorítottunk Hágen-ért, a kutyáért (és azóta az Oscar-jelölésért is, de ez a sors sajnos elkerülte a Fehér istent), Novák Erik pedig befürdött a saját pénzből finanszírozott Fekete levesével. A

Family Guy atyja, Seth MacFarlane sem volt rest, bár a kritikusok szerint inkább hagynia kellett volna a Hogyan rohanj a veszTEDbe című western komédiáját. Még durvábban bántunk a Transformers negyedik részével, mellyel Michael Bay megint megszegte egy ígéretét: azt mondta más lesz ezúttal, nem lett az. Csak remélhetjük, hogy Hayao Miyazaki sem tartja be ígéretét és nem a Szél támad volt az utolsó rendezése. Amit még ki szeretnék emelni a havi programból, az a Mi vagyunk a legjobbak. Valószínűleg nem nézték meg sokan, pedig érdemes: punk-film fiatal lányokkal, akik túl éretlenek ahhoz, hogy megértsék a felnőttek problémáit, de elég érettek ahhoz, hogy megmondják őszintén a véleményüket arról, ami az orrukat böki.

JÚLIUS

AUGUSZTUS

SZEPTEMBER

6 / FilmMagazin


JÚLIUS Csendesen telt ez a hónap. Egy-két kiemelkedőbb alkotás, mint a Majmok bolygója: Forradalom, mely nagy sikert is aratott, vagy David Michod legújabbja, a Robert Pattinson és Guy Pearce főszereplésével készült Országúti bosszú. Utóbbi kevesebb nézőt vonzott, de ez nem jelent sokat: szikár, marcona alkotás, de kiváló. Brett Ratner is alkotott: a hazánkban forgatott Herkules ugyan nézhető volt, de semmi több, gyorsan a feledés homályába merült függetlenül attól, hogy a címszerepet alakító Dwayne Johnson mintha erre a szerepre született volna. Ezen kívül a Llewyn Davis világa után újabb zenei témájú filmet nézhettünk meg: a Frank és a Szerelemre hangszerelve egyaránt emlékezetesnek bizonyultak. Míg az előbbi egy depresszívebb, de egészen szívet melengető dolgozat, addig a Szerelemre hangszerelve már olyan, ami után garantáltan fülig ér a szád. Akinél mégse így lett volna, azt őszintén sajnálom. AUGUSZTUS Kellemes és kellemetlen csalódások egyaránt kijártak a moziba tévedőknek. A Robert Rodriguez és Frank Miller által évek óta ígérgetett és folyton elhalasztott Sin City második része végre valahára a mozivásznakra lopakodott, ám a fogadtatása

OKTÓBER

korántsem volt olyan lelkes és meleg, mint ami az első résznél volt. Hiába, az idők változnak, ugyanazzal a truvájjal kétszer nem feltétlen lehet nagyot dobni. Hasonlóan langyos welcome party-ban részesült Stallone és bandája. A Feláldozhatók 3, bár több szempontból is fejlődőképesnek bizonyult az előző részekhez képest, valahogy már nem volt a régi. Hiába Mel Gibson gonoszkodása és Wesley Snipes viszszatérése, mintha nem tudnának továbblépni azon a ötleten, hogy „sok akcióhős egy rakáson”, így az eredmény csak egy szórakoztató kis valami lett. Nem úgy a Galaxis őrzői, mely a Marvel eddigi legnagyobb kockáztatása volt és bejött nekik. Instant klasszikus született James Gunn rendezése alatt, ami mindnyájunkból előhozta a gyermeket. Imádtuk, szögezzük le. Megosztóbb volt Luc Besson Lucy-je. Az akciófilmek hagyományait felrúgó, filozofálgató dolgozat sokaknál kivágta a biztosítékot, de véleményem szerint az év legjobbjai közé lehet sorolni. Kicsit WTF-élmény, de annak egészen nagyszerű. SZEPTEMBER Újra megtekinthettük a nagyvásznon Ridley Scott klasszikusát, A nyolcadik utas: a Halál-t (valljuk be: egészen más élmény a nagyvásznon látni), valamint gasztronómiai viták-

NOVEMBER

TOP 3 BOX OFFICE

Transformers: A kihalás kora 1 milliárd 87 milló dollár

A Galaxis őrzői - 772 millió dollár

Demóna - 757 millió dollár

DECEMBER

FilmMagazin / 7


HÁTTÉR ba keveredhettünk Helen Mirren-nel és az indiaiakkal Az élet ízei című film jóvoltából. Előbbinek érdemei vitathatatlanok és felesleges is ecsetelnem, utóbbi pedig igazán kellemes élmény volt, ami után könnyedén meg lehet éhezni, de a szívet is szépen megmelengette. Rob Reiner már nem volt ilyen szerencsés, Szerelem a végzetem című romkomja (Diane Keaton és Michael Douglas főszereplésével) egy jelentéktelen, érdektelen fiaskó volt. Még szerencse, hogy legújabb kedvencünk, Zomborácz Virág elkészítette az Utóéletet és még interjút is készíthettünk az elbűvölő humorú rendezőnővel. A szeptember azonban nem csak ezek miatt marad emlékezetes: Richard Linklater Sráckor című fejlődésregénye is ekkor került a magyar mozikba, ami szintén az idei év egy kiemelkedő alkotása. OKTÓBER Fincher jött egy vércinikus és gonosz kritikával a házasság intézményéről (Holtodiglan), ami lehetőséget biztosított Ben Affleck-nek arra, hogy képletesen bár, de beintsen a benne kételkedőknek. Szuper film volt, ami Fincher-t újra csúcsformába hozta. Még ha talán nem is olyan remekbeszabott, mint a Zodiákus, vagy a Hetedik. Roger Donaldson nem volt ilyen szerencsés, November Man-je a legjobb szándékkal se nevezhető jó filmnek, Pierce Brosnan pedig hiába karizmatikus, egyszerűen képtelenek megtalálni a jó szerepek. David Ayer sem volt rest, a háború kénköves poklába kalauzolt bennünket (Harag) és bandázhattunk egyet Brad Pitt-tel és társaival. Bár megvolt benne a potenciál, végül mégse lett olyan ütős, amilyennek lennie kellett volna, ám mé-

gis úgy érzem, idővel érdemes lesz újra elővenni. Egy rejtőzködő, szívszorítóan valószerű és drámai alaphelyzetet magáénak tudó francia filmmel is gazdagabbak lettünk: a Két nap, egy éjszaka Marion Cotillard jutalomjátéka. Hiába nem tűnt első látásra túl izgalmasnak, végül csak ott ragadtunk és szurkoltunk a főhősnőnek: hadd tartsa már meg az állását. NOVEMBER Az év végéhez közeledve egész erős mezőnnyel álltunk szembe. Christopher Nolan-film egy ideje már alapjáraton piros betűs ünnepnek számít egyes nézőknél, a Csillagok közöttel pedig többé-kevésbé teljesítette is az elvárásokat. A kritikusok és a nézők is ünnepelték a drámai hangvételű science-fiction-t, amelyben Matthew McConaughey-re hárul a feladat, hogy menedéket találjon az emberiségnek. Az Éjjeli féreg című első Dan Gilroy rendezést is fogjuk még emlegetni nem csupán Jake Gyllenhaal hátborzongatóan tenyérbe mászó alakítása miatt, de szúró médiakritikája miatt is. Woody Allen addig egy jót szórakozott a Káprázatos holdvilággal, melyben újfent a puszta anyagi lét és a metafizikum kérdéskörét boncolgatta. Keanu Reeves közben mindenkit megölt egy kutya miatt és mi imádtuk: a John Wick az év egyik legszórakoztatóbb akciófilmjének bizonyult. A november azonban egy kis bosszankodást is hozott: Az Éhezők viadala korrekt folytatása volt az előző résznek, de az több, mint felháborító, hogy szükségesnek éreztek kettévágni egy filmet csakis a több bevétel reményében. Mindenesetre mégiscsak együtt énekelte az ország Katniss indulóját.

AZ ÉV NŐI ÉS FÉRFI SZTÁRJAI: JENNIFER LAWRENCE / MATTHEW MCCONAUGHEY Az Amerikai botrányban nyújtott káprázatos alakítása után Jennifer Lawrence a blockbuster filmek felé fordult, és az év legnagyobb kasszasikereiben szerepelt (X-Men: Az eljövendő múlt napjai, Az Éhezők viadala: A kiválasztott –1.rész). Az ő neve garancia a sikerre. Matthew McConaughey-ről pedig nehéz nem ódákat zengeni. Egyrészt úgy sikerült elhappolnia az Oscar-t Leonardo Di Caprio elől, hogy azon senki sem volt felháborodva, másrészt szerepelt az év egyik legjobb filmjében (Csillagok között), ráadásul még a sorozatok világát is sikerült meghódítania (True Detective). Mi kellhet még? DECEMBER Túl sok meglepetést nem tartogatott az év vége. Hacsak nem számít meglepetésnek az, hogy a Swing több mint korrektre sikeredett, a Dumb és Dumber második része pedig többek szerint nagyon vicces film lett. Őszintén: kiemelni nem tudok ebből a hónapból semmit. Nem, még a Hobbit-trilógia lezárását se, ez a digitális Peter Jackson már rég nem tud igazán megérinteni. Az Exodus se hozta a szintet a kritikusok többsége szerint, Ridley Scott pedig ezzel már igazán kivívja magának a nép haragját: ideje már egy igazi mesterművet készítenie. Bár szerény véleményem szerint A jogász azért ehhez elég közel állt. Jeff Bridges közben A hetedik fiúval okozott sokaknak óriási fejfájást.

TOP 3 MAGYAR BOX OFFICE

A Hobbit: Az öt sereg csatája 2 millió 460 ezer dollár

8 / FilmMagazin

A Galaxis őrzői 1 millió 118 ezer dollár

Harag - 1 millió 22 ezer dollár


A LEGJOBB MAGYAR FILMEK

MEGDÖNTENI HAJNAL TÍMEÁT Teljesen átlagos komédia egy emlékezetes, ám nem először látott karakterrel (Bögöcs). Ennek ellenére megéri megnézni, hiszen magasan kiemelkedik az utóbbi évek vígjátékpróbálkozásai közül. Ha minden magyar romkom ezt a színvonalat hozná, egy rossz szavunk se lenne.

FEHÉR ISTEN Bár az Oscar-díjért folytatott versenyt elbukta (és sokan csak a kutyás Majmok bolygójaként jellemezték), ez egy cseppet se bántson senkit. Mundruczó Kornél ugyanis sikeresen győzte le a sztereotípiákat és tett le valami igazán megosztót az asztalra. Psotta Zsófiáról pedig még sokat fogunk hallani!

SENKI SZIGETE Ha egy film kapcsán kiderül, hogy Török Ferenc is részt vett a projektben, akkor az első felmerülő kérdés a művel kapcsolatban, hogy: „Van-e olyan jó, mint a Moszkva tér?” Nos, a Senki szigete nem lett olyan jó, mégis egy szürreális elemekkel operáló, őszintén vicces film lett belőle.

VAN VALAMI FURCSA ÉS MEGMAGYARÁZHATATLAN Reisz Gábor nem csak filmjében, de annak humorában is megidézi a fiatal, ereje és kreativitása teljében lévő Woody Allen-t, ennél nagyobb dicséret pedig gyakorlatilag nincs is egy elsőfilmes rendező számára. Ilyen egy jó magyar coming of age mozi!.

A GYŐZTES: UTÓÉLET Ha azt mondom, hogy jó magyar film, akkor talán nem tudod mire vélni. "Oké, oké, de mit jelent ez? Ahhoz képest jó, hogy magyar? De egyébként pedig csak középszerű?" Várjál, segítek. Azt mondom: az Utóélet egy jó film. Sőt tovább megyek, az Utóélet egy nagyon jó film, ami megérdemli, hogy óriási figyelmet kapjon. Ugyanis Zomborácz Virág egy igazán üde színfoltot hagyott a magyar film palettáján: kedves, abszurd, fekete humorral telített és érző filmet tett le az asztalra, amit könynyebb szeretni, mint kritizálni.

A LEGROSSZABB MAGYAR FILMEK

Couch surf

Drága Elza!

Fekete leves

FilmMagazin / 9


HÁTTÉR AKIK 2014-BEN ITTHAGYTAK BENNÜNKET

Jancsó Miklós

Maximilian Schell

Helyey László

Philip Seymour Hoffman

Shirley Temple

Harold Ramis

Alain Resnais

Hacser Józsa

Vera Chytilová

James Rebhorn

Szabó Gyula

Mickey Rooney

Bob Hoskins

Eli Wallach

Paul Mazursky

10 / FilmMagazin


Saul Zaentz

James Garner

Bajor Imre

Robin Williams

Lauren Bacall

Richard Attenborough

Kézdi-Kovács Zsolt

Csala Zsuzsa

Sztankay István

Fülöp Zsigmond

Avar István

Takakura Ken

Gera Zoltán

Margitai Ági

Mike Nichols

Luise Rainer

Edward Hermann

SZÁMTALAN ÖRÖMTELI PERCET OKOZTAK NEKÜNK, KÖSZÖNJÜK A CSODÁLATOS PILLANATOKAT! FilmMagazin / 11


HÁTTÉR

FUTOTTAK MÉG

22 Jump Street - A túlkoros osztag

AZ ÉV VÍGJÁTÉKA: ESZEVESZETT MESÉK Akárcsak 2013-ban, 2014-ben is az év legutolsó hónapjában mutatták be az esztendő legviccesebb filmjét. Az Eszeveszett mesékre megérte várni, mert ilyen mély mondanivalóval és társadalomkritikával ellátott, mégis humoros filmet már régen nem láttunk.

A séf

FUTOTTAK MÉG

A védelmező

The Expendables A feláldozhatók 3

12 / FilmMagazin

AZ ÉV AKCIÓFILMJE: JOHN WICK Ki hitte volna, hogy egy Keanu Reeves nevével fémjelzett akciófilmet komolyan lehet venni? A történet banalitása ellenére az eseményeknek súlya van, képesek vagyunk hitelesnek érezni a kutyáját megbosszulni induló „Rémkirály” tetteit. Reeves pedig jobb formában van, mint valaha.


FUTOTTAK MÉG

A Lego kaland

AZ ÉV ANIMÁCIÓS FILMJE: ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT 2. Szerencsére az Így neveld a sárkányodat 2 és A lego kaland is a Pixar-t megszégyenítő minőséggel kápráztatott el minket (a Szél támad pedig hozta a Miyazaki-tól megszokott színvonalat), így rettentő nehéz volt választani. Végül ráböktünk az egyikre, de dönteni nem tudnánk közöttük.

Szél támad

FUTOTTAK MÉG

Csillagok között

A zéró elmélet

AZ ÉV SCI-FI-JE: AKCIÓFILMJE: A NYOLCADIK JOHN WICK UTAS: A HALÁL Persze, Az Amerikai egy kicsit botrányban csalunk, mert nyújtott Ridley káprázatos Scott mesterműve alakítása után nem 2014-es Jennifer film, Lawrence ám haa már blockbuster egyszerfilmek újra bemutatták felé fordult,aés nagyvásznon, az év legnagyobb akkor kasszamuszáj odatenni sikereibena szerepelt nevezettek (X-Men: közé –Az éseljövendő ha már ottmúlt volt,napjai, be is Az zsebelte Éhezők a sikert. viadaAzt la: Ahiszem, kiválasztott ez nem –1.rész). annyira Azmeglepő… ő neve garancia a sikerre.

FilmMagazin / 13


HÁTTÉR

FUTOTTAK MÉG

Távozz tőlem, Sátán!

AZ ÉV HORRORJA: HALLOWEEN / A NYOLCADIK UTAS: A HALÁL Borzalom, amit szerencsétlen horror műfajjal művelnek,,szinte hónapról hónapra kapjuk a nagyobbnál nagyobb szutykokat, amik közül nem hogy a legjobbat, de a kevésbé rosszul sikerültet is nehéz kiválasztani. A díj így a két klasszikusé, amiket 2014-ben újra láthattunk a mozikban.

Oculus

FUTOTTAK MÉG

A Galaxis őrzői

AZ ÉV KÉPREGÉNYFILMJE: AMERIKA KAPITÁNY - A TÉL KATONÁJA

Sin City: Ölni tudnál érte

14 / FilmMagazin

2014-ben a Marvel bekeményített: mindkét filmje jól sikerült, ráadásul sikerült eltérni velük a már unalomig ismert recepttől. Az Amerika kapitány nekünk egy picit jobban tetszett, mint A Galaxis őrzői, de itt is igazságosabb lenne a döntetlen…


FUTOTTAK MÉG

Éjjeli féreg

AZ ÉV DRÁMÁJA: SRÁCKOR Minden évben a legjobb drámát kiválasztani a legnehezebb, mert ebben a kategóriában születnek a legjobb filmek. Idén is nehéz dolgunk volt, ám végül kétség sem férhetett hozzá, hogy a Sráckort hozzuk ki győztesnek. Felejthetetlen mestermű, ami a sokadik nézésre is elvarázsol.

A nő

A LEGJOBB FILMZENÉK

FilmMagazin / 15


HÁTTÉR

A LEGJOBB JELENETEK A szökés (A Grand Budapest Hotel)

Higanyszál erődemonstrációja a Pentagonban (X-Men: Az eljövendő múlt napjai)

Haddelhadd az űrbörtönben (A Galaxis őrzői)

Harc az utcán (Amerika Kapitány - A tél katonája)

Telefonszex érdekes ízléssel (A nő)

McConaughey összes vásznon töltött ideje (Mielőtt meghaltam)

Tank majom kezébe nem való (A majmok bolygója - Forradalom)

Kiderül a turpisság (Holtodiglan)

Rázós dokkolás (Csillagok között)

16 / FilmMagazin


Hogyan néz ki az „ideális” tetthely? (Éjjeli féreg)

A nagyfőnök megtudja kinek a kutyáját ölte meg a fia (John Wick)

A végén elszabadul a pokol (Harag)

Egy kis szíverősítővel a célzás is jobban megy (Leviatán)

A robbantás (Eszeveszett mesék)

A 45 perces ütközet (A Hobbit - Az öt sereg csatája)

6 EMLÉKEZETES CAMEO (VIGYÁZAT, SPOILER VESZÉLY!)

Christopher Lloyd (Hogyan rohanj a veszTedbe)

Howard kacsa (A Galaxis őrzői)

Bill Murray (Dumb és Dumber kettyó)

Seth Rogen (22 Jump Street A túlkoros osztag)

A Star Wars-os etap (A lego kaland)

Régi ismerősök (X-Men: Az eljövendő múlt napjai

FilmMagazin / 17


HÁTTÉR

A LEGEMLÉKEZETESEBB GONOSZ KARAKTEREK Edwin Epps (12 év rabszolgaság)

Magneto (X-Men: Az eljövendő múlt napjai)

Bucky Burns (Amerika Kapitány A tél katonája)

Ronan (A Galaxis őrzői)

Louis Bloom (Éjjeli féreg)

A nagyfőnök (John Wick)

Amy Elliott (Holtodiglan)

Ava Lord (Sin City: Ölni tudnál érte)

Dr. Mann (Csillagok között)

2014 LEGKEMÉNYEBB FIGURÁI

Jopling (A Grand Budapest Hotel)

Marv (Sin City: Ölni tudnál érte)

Eric (Országúti bosszú)

Robert McCall (A védelmező)

John Wick (John Wick)

Rita (A holnap határa)

18 / FilmMagazin


A LEGJOBB FILMES PÁROSOK

Theodore és Samantha (A nő)

Ron és Rayon (Mielőtt meghaltam)

Gustave és Zero Moustafa (A Grand Budapest Hotel)

Simon és James (A hasonmás)

Amerika Kapitány és Fekete Özvegy (Amerika Kapitány: A tél katonája)

Hazel Grace és Gus (Csillagainkban a hiba)

Q ügyosztály (Nyomtalanul)

Alvin és Lance (Prince Avalanche - Texas hercege)

Mac és Kelly (Rossz szomszédság)

Eric és Rey (Országúti bosszú)

Rocket és Groot (A Galaxis őrzői)

Schmidt és Jenko (22 Jump Street - A túlkoros osztag)

Nick és Margo Dunne (Holtodiglan)

Stanley és Sophie (Káprázatos holdvilág)

Bill és Rita (A holnap határa)

FilmMagazin / 19


HÁTTÉR

A LEGJOBB FILMES CSAPATOK

A mutánsok (X-Men: Az eljövendő múlt napjai)

A Lego figurák (A Lego kaland)

Sárkányok (Így neveld a sárkányodat 2)

Majmok (A majmok bolygója - Forradalom)

Soronprfbs (Frank)

A Galaxis őrzői

Az öregfiúk (The Expendables A feláldozhatók 3)

Az űrhajósok (Csillagok között)

20 / FilmMagazin

A Fury legénysége (Harag)


FILMEK, AMIK MEGOSZTOTTÁK A SZERKESZTŐSÉGÜNKET Robotzsaru

A nimfomániás

Sírok között

Rossz szomszédság

FilmMagazin / 21


HÁTTÉR

LEGJOBB FÉRFI ALAKÍTÁSOK

Christian Bale / Amerikai botrány

Bradley Cooper / Amerikai botrány

Chiwetel Ejiofor / 12 év rabszolgaság

Joaquin Phoenix / A nő

Matthew McConaughey / Mielőtt meghaltam

Jared Leto / Mielőtt meghaltam

Ralph Fiennes / A Grand Budapest Hotel

Oscar Isaac / Llewyn Davis világa

Michael Fassbender / Frank

Guy Pearce / Országúti bosszú

Philip Seymour Hoffman / Az üldözött

Ethan Hawke / Sráckor

Robert Duvall / A bíró

Bill Murray / St. Vincent

Jake Gyllenhaal / Éjjeli féreg

22 / FilmMagazin


LEGJOBB NŐI ALAKÍTÁSOK

Jennifer Lawrence / Amerikai botrány

Amy Adams / Amerikai botrány

Meryl Streep / Augusztus Oklahomában

Julia Roberts / Augusztus Oklahomában

Lupita Nyong’o / 12 év rabszolgaság

Tilda Swinton / Halhatatlan szeretők

Shailena Woodley / Csillagainkban a hiba

Rachel McAdams / Az üldözött

Agata Kulesza / Ida

Julianne Moore / Térkép a csillagokhoz

Patricia Arquette / Sráckor

Melissa McCarthy / St. Vincent

Rosamund Pike / Holtodiglan

Marion Cotillard / Két nap, egy éjszaka

Rene Russo / Éjjeli féreg

FilmMagazin / 23


HÁTTÉR

KELLEMES MEGLEPETÉSEK

Halhatatlan szeretők

Borgman

Göndör fürtök

Már megint lakótársat keresünk

Csúnya, gonosz bácsik

Fuss, fiú!

Mi vagyunk a legjobbak

Szerelemre hangszerelve

A séf

T. S. Spivet különös utazása

Lavina

A védelmező

Piszkos pénz

A Madagaszkár pingvinjei

Szexteráoia

24 / FilmMagazin


KESERŰ CSALÓDÁSOK

Műkincsvadászok

3 nap a halálig

Need for Speed

300 - A Birodalom hajnala

A beavatott

Hosszú út lefelé

Transzcendens

Hogyan rohanj a veszTedbe

Transformers: A kihalás kora

Szexvideó

Térkép a csillagokhoz

Egy szerelem története (a nő / férfi)

Az ismeretlen Drakula

Az Éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész

Dumb és Dumber kettyó

FilmMagazin / 25


HÁTTÉR

AMIKET 2014-BEN MINDENKÉPPEN LÁTNI KELLETT

12 év rabszolgaság

Augusztus Oklahomában

Amerikai botrány

Banks úr megmentése

A nő

A Lego kaland

Apáim története

Prince Avalanche: Texas hercege

Mielőtt meghaltam

A Grand Budapest Hotel

Amerika kapitány - A tél katonája

Joe

Az eltűnés sorrendjében

Llewyn Davis világa

X-Men: Az eljövendő múlt napjai

26 / FilmMagazin


A holnap határa

Csillagainkban a hiba

Fehér Isten

Így neveld a sárkányodat 2

Szél támad

A majmok bolygója: Forradalom

Országúti bosszú

Frank

A Galaxis őrzői

Sin City: Ölni tudnál érte

22 Jump Street: A túlkoros osztag

Az üldözött

Utóélet

Ida

FilmMagazin / 27


HÁTTÉR

Sráckor

Holtodiglan

Harag

Két nap, egy éjszaka

Leviatán

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Csillagok között

Éjjeli féreg

John Wick

Válólevél

A Madagaszkár pingvinjei

Godard: Búcsú a nyelvtől

Eszeveszett mesék

28 / FilmMagazin


SZERINTED MELYIK VOLT 2014 LEGJOBB FILMJE? PAULKEMP: AZ ÜLDÖZÖTT Kezdjük ott, hogy közel sem láttam minden filmet 2014-ben, amit illet volna megnézni, de a választásom mégis teljesen egyértelmű és számomra megkérdőjelezhetetlen. A legfőbb ok is nagyon egyszerű, idén el kellett búcsúznom az egyik (számomra) legkedvesebb színésztől, Philip Seymour Hoffman-tól. Igaz, lesznek még filmek, melyben feltűnik, de Az üldözöttben nyújtott alakítását valószínűleg soha nem fogom feledni. Anton Corbijn filmjében mesterien hozza a tőle elvárhatót a kiégett, alkoholista titkos ügynök szerepében, mint ahogy arról már áradoztam egyszer e magazin hasábjain. A film minden hibája ellenére szórakoztató, és remek karaktereket mozgatva teremti meg egy kémtörténettől elvárható feszültséget. Corbijn pedig most már végleg bizonyította, hogy megérdemli a rendező feliratú széket, s én személy szerint örülnék neki, ha egyre több lehetőséget kapna ebben a szerepkörben. Ezek alapján kis túlzással könnyen merem kimondani, hogy ez lett a legjobb le Carré mozgóképes adaptáció, melyet ha valaki még nem látta azonnal pótolja. TÖRÖK TAMÁS: CSILLAGOK KÖZÖTT Nem tudom, hogy lesz-e még egy olyan év, amikor ennyire nyugodt szívvel dönthetek maximálisan szubjektíven az "év filmje" cím mellett. Christopher Nolan az Interstellar -ral azt a sci-fi-t rendezte meg, amiről én már gyerekkorom óta álmodozok. Forradalmi újítás persze nem történt, azonban a vizualitás, a zene, az operatőri munka, a színészi játék és minden egyéb aspektus, ami egy ilyen filmnél fontos lehet, számomra több volt, mint tökéletes. Egy blockbuster is lehet minőségi, sőt… VESZJÁK: A MEGTISZTULÁS ÉJSZAKÁJA : ANARCHIA A megtisztulás éjszakája: Anarchia ismét a komor közeljövőbe kalauzol, ahol az Amerika Új Alapítói nevű párt által megszállt kormányzat úgy akarja a megfelelő szint alatt tartani

a bűnözést, hogy minden évben egyetlen éjszakára engedélyezi, hogy elszabaduljon a pokol. A rendőrség és a kórházak 12 órára felfüggesztik tevékenységüket, és egyedül a polgárokon múlik, hogyan birkóznak meg a káosszal. Erős téma, izgalmas megközelítés, élet egy következmények nélküli világban, mely az első rész sikerén felbuzdulva született meg. Lehet, hogy egyedül vagyok ezzel, de nekem nagyon bejött. Autentikus Los Angeles-i helyszíneken tobzódó káoszos moralitás játék, izgalmas vita téma, de mi lesz a szabadjára engedett démonainkkal? VAMPKA: CSILLAGOK KÖZÖTT Sajnos az idén keservesen kevés új filmet volt alkalmam megnézni. Olyanok is kimaradtak, amiket mindenképp pótolni fogok, de eddig nem volt rá sem időm, sem energiám. Ilyen sláger például Az Éhezők viadala új része, a sokat méltatott Sráckor, vagy a magyar siker, a Fehér isten, de még sorolhatnám, mit mulasztottam. A megnézett filmek közt is több volt számomra idén a negatív, mint a pozitív csalódás, de azért volt pár kellemes élményem is. A legjobban sikerült film az én véle-

ményem szerint a Csillagok között (de csak mert a Mielőtt meghaltam címűt és a 12 év rabszolgaságot már jóval a hazai premier előtt láttam). Nem csak azért, mert Nolanfilm, hanem mert a látványvilág lenyűgöző mivolta ellenére is erősen mozgatta az agyat, és olyan emberi kapcsolatokon keresztül hatott a nézőre, ami mostanában annyira nem divat. Nem romantika, nem bajtársiasság, hanem a generációk egymásra való hatása volt a mozgatórugó, a szülő és a gyermek, a gondviselő és a gondviselt közti kapcsolat volt az egész történet gerince. Emellett szokás szerint érdekes karakterek és csodálatos zene kísért végig ezen az emlékezetes utazáson, időn és téren át, úgyhogy nálam a Csillagok között a befutó. ALIEN: A NŐ Szinte lehetetlen erre a kérdésre igazságos választ adni, mert egyrészt nem láttam 2014 összes filmjét, másrészt pedig az elmúlt oldalakon méltatott alkotások nagy része is kimaradt ilyen vagy olyan okok miatt (leginkább a Sráckor és az Éjjeli féreg elmulasztását bánom, remélem, ha kijönnek DVD-n, lesz időm bepótolni őket). Szóval egy

FilmMagazin / 29


HÁTTÉR kicsit átfogalmaznám a dolgot: azok közül a filmek közül, amelyeket volt szerencsém 2014-ben megtekinteni, A nő című Spike Jonze mozi tetszett a legjobban. Szíven ütött a film finom, mégis látványos társadalomkritikája, Joaquin Phoenix zseniális játéka, Scarlett Johansson szexi hangja és Hoyte Van Hoytema tökéletes operatőri munkája Maradandó élmény volt, az biztos! ZSEBZSB: CSILLAGOK KÖZÖTT Christopher Nolan megint megcsinálta. Őszintén szólva erre nem számítottam. Tudtam, hogy nem fog hibázni, hogy nem lesz rossz film a Csillagok között, hogy az év egyik legjobbja lesz. De arra nem számítottam, hogy minden idők egyik legjobb mozijaként fogom aposztrofálni Nolan saját űrodüsszeiáját. Hogy ez lesz életem eddigi szűk 21 évének legnagyobb filmélménye. Márpedig az volt. Történetileg, drámailag, forgatókönyvileg, színészi alakítások, látványvilág szempontjából, fordulataiban, egyszerűen minden szempontból, magasan az év legjobbja, ez számomra nem is kérdés. Napokig lennék képes ódákat zengeni erről a gigászi remekműről, de feleslegesnek érzem. Meg persze mert nem tudnék rá elég jelzőt használni. Bár ez eddig se nagyon sikerült, visszaolvasva az eddigieket… Egyszerűen a legjobb és kész! SANYA08: SRÁCKOR Hasonlóan a Mielőtt-trilógiához, ennek is a látszólagos egyszerűségében rejlik a bája és a hangsúlyossá váló apró részletekben. Láttunk már fejlődésregényt ez előtt is, láttunk már filmen alkoholista apukákat és az anyaság terhével küzdő nőket, apaszerepbe beletanuló férfiakat és fiatalokat, akik igyekeznek érvényesülni és kitalálni, mi a világban a szerepük. Láttuk már. De nem így. Ez az ultimate fejlődésregény. Linklater pedig egy zseni. NOXWILL: AMERIKA KAPITÁNY A TÉL KATONÁJA Hogy miért? Mert annyiféleképpen elronthatták volna ezt a filmet a Russo testvérek. A film megjelenéséig én magam sem hittem benne hogy ekkora durranás lesz. Persze, bíztam benne hogy jó lesz, de hogy ennyire, azt magam sem gondoltam

30 / FilmMagazin

volna. Ez a film elméletben nem szabadott volna, hogy működjön, mert szembe megy mindazzal, amit a Marvel csinált a kezdetek óta. És lőn, bejött a stílusváltás. Hála az égnek. GUTS1983: CSILLAGOK KÖZÖTT Számos filmet sikerült látnom a 2014-es esztendőben, így nagyon nehéz helyzetben vagyok, amikor voksolnom kell közülük egy olyan alkotásra, amely szerintem a legjobbnak bizonyult. Hosszas mérlegelés után a zseniális, akkurátus és agilis rendező, Christopher Nolan, Csillagok között c. erőteljes, intellektuális és rendkívül harmonikus munkával elkészített sci-fi opusa vitte nálam a prímet. Nolan mindig is

mestere volt a mozinak, a történetmesélésnek. Rendkívüli precizitással alkotott meg minden egyes puzzle darabkát filmjeiben, és ehhez kimagasló (mondhatni látnoki) módon castingolta ki a nívós színészeket, akik eggyé forrtak filmbéli alteregóikkal, és sikerre vitték minden produktumát. Stanley Kubrick 2001: Űrodusszeiája óta nem volt ennyire letaglózó, elgondolkodtató szívbemarkoló és iránymutató film a zsánerben. A géniusz direktor ismét megcsinálta, mondhatni történelmet írt a minden téren elképesztően sikeres és pozitív ovációt kiváltó űreposzával. Nem tökéletes, vannak hibái, mégis elsiklunk felette, ha egészében látjuk a mesterművet majd pedig megértjük azt.

AZ ÉV LEGROSSZABB FILMJEI Pompeji

Vámpírakadémia

A Föld után - Apokalipszis

Kavarás


FilmMagazin / 9


HÁTTÉR

A MINDENSÉG ELMÉLETE Mindenki ismeri a képet a kissé félrehajló fejű zseniről, aki már évtizedek óta tolószékben tölti napjait? Bár a kép nem a legelőnyösebb róla, azért mindenki megirigyelheti Stephen Hawking asztrofizikus életét, aminek korántsem mindennapi történetét A mindenség elmélete című film tárja elénk. Írta: Veszják

A

mindenség elmélete korunk egyik legnagyobb lángelméjének, Stephen Hawking asztrofizikusnak a lenyűgöző és felemelő történetét meséli el, egyben bemutatja két szerelmes ember küzdelmét, akik bátran szembenéznek az előttük tornyosuló akadályokkal. A film Jane Hawking Travelling to Infinity: My Life with Stephen (Utazás a végtelenbe: Életem Stephennel) című önéletrajzi műve alapján a született, a rendező az Oscardíjas James Marsh. 1963-ban a patinás Cambridge-i Egyetemen egy fiatal kozmológushallgató Stephen (Eddie Redmayne) szép eredményeket ér el, és feltett szándéka, hogy „egyszerű, de ékesszóló magyarázatot” talál a világegyetemen létezésére. Az ő saját világa új értelmet nyer, amikor nagy

32 / FilmMagazin

szerelembe esik egy végzős bölcsészlánnyal, Jane Wilde-dal (Felicity Jones). Ám ez a fiatal, energikus férfi 21 évesen megrázó diagnózissal szembesül: motorneuronbetegségben szenved, ami azt jelenti, hogy a mozgásért felelős idegei elsorvadnak, minden képessége sorban felmondja a szolgálatot, és két éven belül meg fog halni. Jane szerelme azonban rendíthetetlen, határozottsága megtörhetetlen – a pár összeházasodik. Felesége támogatásával Stephen nem fogadja el a diagnózist. Jane arra bátorítja, hogy fejezze be doktori értekezését, amely többek között a világ keletkezéséről szól. Családot alapítanak, és a doktori értekezés nyomán immár híres és megbecsült Stephen azzal kezd el foglalkozni, amiből neki magának állítólag oly

kevés adatott – az idővel. Miközben egyre kevésbé ura a saját testének, agya az elméleti fizika határait kezdi feszegetni. Az idő mindig is szenvedélyesen érdekelte Stephen Hawking-ot: mikor keletkezett a világegyetemen, mikor jön el a vége, és mi történik a kettő között? A briliáns asztrofizikus Az idő rövid története című könyvét több mint tízmillió példányban adták el világszerte. Az idő problematikája azonban személyes szinten is érintette, amikor motorneuron-betegséget (MND) diagnosztizáltak nála, és még legfeljebb két évet adtak neki. Akármenynyire is erős volt az akarata, egyedül nem jutott volna messzire. Ám vele tartott Jane Wilde, aki hamarosan Jane Hawking lett. Maga is briliáns elme, az asszony Stephen-nek, a



HÁTTÉR >> „SOKAN NEM IS GONDOLNAK ARRA, HOGY STEPHEN HAWKING-NAK MAGÁNÉLETE IS VAN, KEVESEN TUDJÁK, HOGY UGYANÚGY TUDOTT JÖNNI-MENNI ÉS BESZÉLNI, MINT BÁRKI MÁS, AZ PEDIG VÉGKÉPP NEM KÖZTUDOTT, HOGY GYEREKEI VANNAK.” << házasságuknak és a családjuknak szentelte az életét. Az évtizedek teltek és múltak, a baljóslatú diagnózis nem teljesedett be, Stephen pedig folytatta elméleti fizikai kutatásait, újabb és újabb fantasztikus eredményeket érve el. Az ezredfordulón már ugyanolyan csodálattal emlegették a nevét, mint Albert Einstein-ét. Anthony McCarten forgatókönyvíró-producer régóta nagy tisztelője Hawking professzornak, különös tekintettel arra, hogy a fizikailag súlyosan korlátozott embernek mekkora erőfeszítésébe kerülhetett, hogy megírja alapművét. A forgatókönyvíró Jane Hawking közreműködésével alakította ki az adaptáció koncepcióját. „Nagyon hálás vagyok, hogy hajlandó volt szóba állni velem és hogy együtt dolgozhattunk – mondja McCarten. – Amikor először találkoztunk, nem

34 / FilmMagazin

ígértünk egymásnak semmit. Azóta is tartjuk a kapcsolatot.” Amikor a forgatókönyv kezdett alakot ölteni, McCarten-t bemutatták Lisa Bruce producernek. Ő addig csak annyit tudott Hawking-ról, hogy ő az a zseniális tudós, aki automata kerekesszékkel közlekedik és hangaktivátorral kommunikál, ezért a forgatókönyv elolvasása relatív élmény volt számára. „Sokan nem is gondolnak arra, hogy Stephen Hawkingnak magánélete is van, kevesen tudják, hogy ugyanúgy tudott jönnimenni és beszélni, mint bárki más, az pedig végképp nem köztudott, hogy gyerekei vannak – mondja a producer. – Ha közelebbről is betekintünk a magánéletébe, nemcsak a zsenit láthatjuk, hanem az apát és a férjet, s végül, de nem utolsó sorban, a javíthatatlan optimistát. De számomra az a legfontosabb momentuma ennek a történetnek, hogy


Stephen Hawking gyakorta feltűnik sorozatokban: szerepelt pl. a Star Trek: Az új nemzedék egyik részében, legutóbb pedig az Agymenőkben.

az eredményeit soha nem tudta volna elérni Jane nélkül.” Bruce azon is elámult, hogy Stephen és Jane története egyszerre egyedi és univerzális. „Hawking-ék hihetetlen dolgokon mentek keresztül: ott volt ez a két fiatal ember, tele csupa beteljesítendő ígérettel, és akkor robban a bomba, hogy Stephen-nek már csak két éve van hátra. Lényegében 21 évesen halálos ítéletet kapott. Ám ahelyett, hogy mindent feladtak volna, szembenéztek azzal, hogy mit szabott ki rájuk a sors. Azt hiszem, ez a világ egyik legfelemelőbb love story-ja.” A házasság fejlődött és alkalmazkodott a változó állapotokhoz, Hawking pedig hatalmas lépésekkel haladt előre a munkájában. „Ez a film 25 évet mutat be Jane és Stephen kapcsolatának történetéből – folytatja Bruce. – Ezalatt olyan dolgokat értek el, amikről egy egészséges ember nem is álmodhat. Ebből a szempontból tehát egyedi a történetük, miközben az egymás iránti szeretet és a gondoskodás univerzális.” „Jane csodálatos dolgot tett – veszi

át a szót McCarten. – Azt mondta Stephen-nek, hogy igen, hozzád megyek, és veled tartok, akármerre visz is az utad. Ez rendkívül fontos volt Stephen számára, mert mint bevallja, egy nagy, sötét lyukban érezte magát akkor. Éppen csak elkezdett élni, amikor közölték vele, hogy mindjárt vége is az egésznek. A bizonytalanság ellenére Jane oldalán boldogan és optimistán vágott neki a házasságnak. Ez egyszerre bizonyult személyes és szakmai fordulópontnak. Jane-nek köszönhetően legyőzte a depressziót, és az a tudat, hogy ketyeg a visszaszámlálás, turbófokozatra kapcsolta a szellemi képességeit. Úgy is mondhatnánk, hogy nagyon rövid idő alatt kifejlett asztrofizikus lett. A mindenség elmélete bemutatja, hogy a szellemi felemelkedés párhuzamosan zajlik a fizikai degradációval. Mindennek köszönhetően Stephen olyan bátorságra és belső késztetésre tesz szert, hogy nem csupán lépést tud tartani az egyre fokozódó nehézségekkel, de győzelmet is képes aratni felettük.”

FIZIKAI GYORSTALPALÓ A Mindenség elmélete a valóságban az elméleti fizika olyan ága, amely magába foglalja az általános relativitáselméletet (amely a hatalmas dolgok leírását tartalmazza, pl. világűr), valamint a kvantumelméletet (ami viszont az anyag legkisebb elemeire vonatkozik), és ezek mellé társítja még a nem-gravitációs erőket, vagyis a gyenge kölcsönhatást, az erős kölcsönhatást és az elektromágneses kölcsönhatásokat. Lényege, hogy kapcsolatot teremt a fizikai jelenségek között, és megpróbálja rekonstruálni az összes olyan kísérlet kimenetelét, amely a tudomány jelenlegi állása szerint elvégezhető. Az elméleti fizikusok, a 20. század alatt nagyon sok elmélettel álltak elő a mindenség elméletére, de egyet se bizonyítottak kísérletileg, ezért a "mindenség elmélete" kifejezést sokáig ironikus konnotációként használták.

FilmMagazin / 35


HÁTTÉR

JANE WILDE HAWKING Jane Wilde a második világháború utolsó előtti évében, 1944-ben látta meg a napvilágot. Szülei Beryl és George Wilde voltak. Gyerekkorát St. Albans-ban töltötte, ahol nyelveket tanult, később pedig doktori fokozatot szerzett. Stephen Hawking-gal 1965-ben találkozott és kötötte össze az életét, házasságuk kereken 30 évig, 1995-ig tartott (bár 1990-től már külön éltek egymástól). A párnak 3 gyermeke született: Robert, Lucy és Tim. A válás után Jane hozzáment közeli barátjához, a zenész Jonathan Jones-hoz. Életének Stephen Hawking-gal töltött szakaszáról két biográfiát is publikált az évek során.

36 / FilmMagazin

McCarten-nek és Bruce-nak évekbe telt, mire megszerezték az adaptáció jogait, illetve megkapták Jane és Stephen áldását is. Ez idő alatt fáradhatatlanul dolgoztak a történeten, arra törekedve, hogy elkerüljék a szenzációhajhászást és a szentimentalizmust, és ehelyett bemutassák a házasság összetett voltát. „Hatalmas győzelem ez számukra, hogy együtt minden nehézségen keresztül tudták vágni magukat, és a házasság évtizedeket kibírt – magyarázza McCarten. – Stephen és Jane megmutatják nekünk, mire képes két ember, ha igazán elhatároz valamit. A forgatókönyv írása közben azonban arra is ügyeltem,


James Marsh Ember a fellegekben című dokumentumfilmjének történetéből Robert Zemeckis forgat élőszereplős filmet The Walk címmel.

hogy megmutassam a változó hangulataikat meg az időként előtörő frusztrációt, ami teljesen érthető. Filmünk Stephen-t ünnepli, de nem próbáljuk mitológiai hősként beállítani. Nagyon erős negatív érzelmek ébredtek benne a fizikai képességei elvesztése miatt, és ezt mi meg is mutatjuk, akárcsak a házasság hullámvölgyeit. A mindenség elmélete így legalább annyira szól a szerelem metafizikájáról, mint a fizika iránti szerelemről.” „Stephen Hawking megformálása bármelyik színész számára félelmetes feladat – mondja McCarten. – Jól ismert közszereplő, akit mindenki tisztel. Olyan színészre volt szük-

ségünk, aki meg tudja mutatni a hős 25 éven át tartó fejlődését: hogyan lesz egészséges emberből olyan, akinek csak néhány izma működik: csupán az egyik kezét tudja mozgatni és még némi mimikára képes, a hangját pedig gép közvetíti.” Tim Bevan és Eric Fellner producerek nemrégiben együtt dolgoztak A nyomorultakban Anglia egyik felemelkedőben lévő csillagával, Eddie Redmayne-nel, és most rábízták Hawking szerepét. „Eddie-nek nagyon örültem, mert tudtam, hogy a maximumot fogja kihozni magából – mondja Marsh. – Rendkívüli volt a hozzáállása, nem csak a fizikai, hanem a lelki felkészülésbe is roppant

lelkesen vetette bele magát.” Redmayne alaposan utána járt a témának, és megtudta, hogy Stephen Hawking patinás értelmiségi családból származik, viszont Jane Wildenak az az elhatározása, hogy nő létére egyetemi oktató lesz, nagyon merész dolognak számított a hatvanas évek elején. „Nagyon különböző emberek voltak, egyformán különlegesek, de ellenkező végleteket képviseltek – mondja a színész. – A filmnek az az üzenete, hogy két ember kiegészíti egymást, és együtt száll szembe a lehetetlennel, lenyűgöző volt számomra – és olyan romantikus!” Stephen Hawking megformálásának fizikai része kezdet-

FilmMagazin / 37


HÁTTÉR

ben emberfeletti feladatnak tűnt. Charlie Cox, Redmayne barátja és színésztársa – és hamarosan a film szereplője –, amikor megtudta, a másik mire vállalkozik, ezt mondta neki: „Nem tehetsz mást, 3000 százalékon kell teljesítened.” Ennek szellemében Redmayne még a legapróbb részleteknek is utánajárt Hawking-gal kapcsolatban. „Jane írja a könyvében, hogy Stephen hihetetlenül jól kommunikál a szemöldökével. Hónapokat töltöttem a tükör előtt ezt gyakorolva. Amikor Stephen-nel találkoztam, megfigyeltem, hogy az ’igen’ mindig egy halvány mosoly, a ’nem’ pedig majdnem grimasz, de ebben csak néhány arcizma vesz részt, ezért megtanultam külön mozgatni ezeket az izmokat.”

38 / FilmMagazin

Redmayne engedélyt kapott arra, hogy MND-betegekkel találkozzon egy klinikán és az otthonukban is. „Úgy éreztem, kötelességem a lehető legnagyobb hitelességgel ábrázolnom ezt a betegséget. Abban a szerencsében is részem volt, hogy magával Stephen-nel is találkozhattam.” Mivel nem maradt fenn semmilyen dokumentáció Stephen betegségének korai szakaszáról, Redmayne és Reynolds konzultáltak egy olyan orvossal, aki az MND-re specializálta magát, hogy minél pontosabban érzékeltethessék a leépülési folyamatot. Hogy a kapott adatokat jól hasznosíthassák a 48 napos forgatáson, Redmayne számozott táblázatot készített, amelyen bejelölte, hogy az MND éppen melyik szakaszban van az adott jelenetben. Ez

a módszer felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult, mivel – mint a legtöbb játékfilmben – A mindenség elméletében sem a cselekmény időrendje szerint forgatták a jeleneteket. „Eddie hónapokig készült, hogy minél árnyaltabban mutathassa be a betegség előrehaladását – mondja McCarten. – Bármelyik forgatási napon tisztában kellett lennie azzal, hogy az adott jelenetben éppen hol tart. Olyanokat kérdezett, hogy ’most a hangom a négyes fázisnál tart?’, vagy ’ez a hármas fázis a testem szempontjából?’ Hihetetlen fegyelmet és intelligenciát követelt ez tőle, mert egyik nap 4.3 fázisos jeleneteket forgattunk, másnap pedig egy tíz évvel korábban játszódó részt vettünk fel, ahol az MND értéke a táblázat szerint csak 2.7 volt.”


A színészek próbálták magukat beleásni a tudományos munkákba is, de Hawking Az idő rövid története c. könyvénél nem jutottak tovább…

>> CHARLIE COX, REDMAYNE BARÁTJA ÉS SZÍNÉSZTÁRSA – ÉS HAMAROSAN A FILM EGYIK SZEREPLŐJE –, AMIKOR MEGTUDTA, A MÁSIK MIRE VÁLLALKOZIK, EZT MONDTA NEKI: „NEM TEHETSZ MÁST, 3000 SZÁZALÉKON KELL TELJESÍTENED.” << Marsh csak szent szövegnek becézte a táblázatot. „Azt mutatta számunkra, mire volt képes Stephen és mire nem a történet egy adott pillanatában.” A Jane Hawking-ot alakító színésznőnek jóval kisebb fizikai elvárásnak kellett megfelelnie, az érzelmek ábrázolása terén azonban az ő esetében is kivételes teljesítményre volt szükség. James Marsh rendezőnek Felicity Jones-ra esett a választásra, mert úgy érezte, a színésznő méltó párja lesz Redmaynenek. „Ez a két rendkívüli ember a szerelmet és a világegyetemet egyaránt górcső alá vette – hangsúlyozza Lisa Bruce producer. – S végül megtalálták azokat a válaszokat, amiket kerestek, amikor a csillagok távolába és önmagukba tekintettek.” Hawking élni akart, annak ellenére, hogy a kór egyre inkább korlátoz-

ta beszélőképességét és mozgását. Szerelemre vágyott, azzal a nővel, aki később a felesége lett. Bár úgy tűnt, erre semmi esélye, végül mindent megkapott, és még ennél sokkal többet is. Stephen és Jane összefogva dacolnak minden akadállyal, új utakat törnek az orvostudomány és a fizika területén, és sokkal több eredményt érnek el, mint amennyiről valaha is álmodhattak. Stephen Hawking idén 72 éves.

Stáblista Rendező: James Marsh Főszereplők: Eddie Redmayne, Felicity Jones, Charlie Cox Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2015. január 22.

FilmMagazin / 39


HÁTTÉR

KÓDJÁTSZMA Január 29-én érkezik a hazai mozikba a díjnyertes dráma, addig is – csillapítva éhségünket – vessünk egy pillantást a dolgok mögé! Írta: Sanya08

40 / FilmMagazin


Az eredeti címet (The Imitation Game) Turing egyik kísérlete ihlette, mely azt vizsgálta, hogy az MI képes-e utánozni az emberi gondolkodást

M

inden 1912-ben kezdődött. Ekkor látott napvilágot ugyanis az egyik legismertebb és legelismertebb matematikus, Alan Turing (teljes nevén: Alan Mathison Turing), aki a későbbiekben géniuszt megillető gondolkodásával, észjárásával nem csak a világháború eseményeire volt nagy hatással, de megváltoztatta az egész világot. Turing segített honfitársainak gépezetével megfejteni a német hadierők kódjait, ezzel is előnyt szerezve maguknak. Korának elismert zsenije cseppet sem lepődhetünk meg azon, hogy Benedict

Cumberbatch lett a befutó és övé lett a megtiszteltetés, hogy a matematikus bőrébe bújjon. Cumberbatch számára nem ez az első alkalom, hogy egy olyan embert jelenít meg, akinek az agya tízszer olyan gyorsan kattog, mint az átlagemberé. Egyeseknek talán még élénken élhet az emlékezetében J.J. Abrams második Star Trek-filmjében nyújtott alakítása, melyben az elképesztően intelligens Khan-t játszotta el. Még jobb példa persze a Sherlock című sorozat, ahol magát a címszereplőt alakítja. Soroljam még? Rendben: belebújt már a neves fizikus, Ste-

phen Hawking bőrébe is, és a Marvel is természetesen ki mást találhatott volna meg Doctor Strange címszerepére, mint mindannyiunk kedvencét, Benedict Cumberbatchet. Joggal félthetjük őt amiatt, hogy örökre bennragad ebben a szerepkörben, de van egy érzésem, hogy felesleges. Jó színész ismérve az, hogy bármilyen karaktert játszik el – még ha egyes karakterisztikáikban hasonlítanak is – fel tudja azt ruházni valami egyénivel, hozzá tud adni valami pluszt. Jó színész mindig ugyanazt hozza és mégis mindig valami mást.

FilmMagazin / 41


HÁTTÉR

>> „HADBA

VONULNÉK AZOKKAL SZEMBEN, AKIK MEGMONDANÁK NEKEM, HOGY HIGGYEK ABBAN, AMIBEN ŐK HISZNEK, KÜLÖNBEN MEGÖLNEK.” << Ironikusnak mondható, hogy Cumberbatch szelleme már szinte a projekt kezdeteitől ott lebegett. Graham Moore író (aki a film forgatókönyvéért felelős) 2010-ben Chicagóban megjelentetett egy szellemes, furfangos kis regényt „Sherlockian” címmel, amely fonák módon egy Sherlock Holmes-ról szóló regény lett és egyben maga a mesterdetektív ihlette. A kapcsolatot persze mondanom sem kell. Cumberbatch – aki ugye a Sherlock-kal biztosította helyét az emberek szívében és emlékezetében – ekkor még konkrétan szóba sem került és maga Moore fejében sem fordult meg az az ötlet, hogy a színészt szerződtessék a Kódjátszma főszerepére. Ez a gondolat csupán akkor fészkelte be magát az agyába, amikor Tyldum Morten-nel találkozott, aki azt mond-

42 / FilmMagazin

ta: „Cumberbatch-nek kell játszania a főszerepet.” Ezek után nem volt kérdés a projekt kimenetele, és kétség sem férhetett ahhoz, hogy ki lesz a befutó a főszerepre. Az író szinte személyesen kötődött a projekthez már csak azért is, mert maga is nagy számítógépőrült volt gyerekkorában. Így eleveníti fel: „Tinédzser koromban teljes mértékben beleástam magam a számítástechnikába. Elmentem egy informatikai táborba. Nagyon érdekelt a programozás és a többiek között Turing egyfajta kultikus egyéniség volt. Hiszen ő volt az a feltalálója a számítógép egy korai változatának, akit a történelem nem szolgált túl jól. Úgy érzem, hogy ez a film a legfontosabb dolog, amelynek részese lehetek. Nem tudom, hogy fogok-e valaha csinálni olyat, amit ennyire szere-


A téma nem ismeretlen a filmrajongóknak, hiszen 2001-ben már készült belőle film Emigma címmel, ám abból még Turing-ot teljesen kihagyták.

tek, de nagyon örülök, hogy jelen pillanatban ezt csinálhatom.” Morten Tyldum a Kódjátszmával angol nyelvű debütálását készítette el. Az eddig norvég filmekkel magának elismertséget kivívó rendező a Fejvadászok című filmjével nyerte meg beugróját Hollywoodba, maga a projekt pedig főként azért ragadta meg a fantáziáját, mert szinte semmit nem tudott Turing-ról. „Hogyhogy nem tudok én többet erről az emberről? Miért nem híresebb? Miért nem ismeri őt még több ember?” – teszi fel a költői kérdést a rendező. És tényleg, miért is nem ismerik még többen? Turing volt az, aki segített feltörni a németek egyik legnehezebben megfejthető kódját, az Enigmát. Turing volt az, akinek tehetségét bár elismerték kortársai, mindezt később megtagadták tőle csupán azért, mert homoszexuális beállítottságú volt, ami akkoriban halálbüntetést vont maga után. Az csak természetes, hogy Tyldum és Moore a történet ezen aspektusának is komoly szerepet szán és maga Cumberbatch is felszólalt pár hónapja a saját nemükhöz vonzódó emberek védelme érdekében. „Hadba vonulnék azokkal szemben, akik megmondanák nekem, hogy higygyek abban, amiben ők hisznek, különben megölnek.” – nyilatkozta a színész, majd hozzátette, hogy a filmjüket egy figyelmeztetésként is fel lehet fogni, miszerint ami régen megtörtént nagy eséllyel megtörténhet akár holnap is. Magáról a karakterről a következőket nyilatkozta: „Egyéni, ösztönző és aszimmetrikus személyiség – magasan funkcionált volt, hatalmas empátiával rendelkezett, gondoskodó volt és tudott bánni a gyerekekkel.” Visszatérve Morten-hez és az Amerikában történő „kivándorlásához”: az ügynöke volt az a személy, aki rámutatott a Kódjátszma forgatókönyvére, mondván hogy fantasztikus. Moore számára egy találkozás után vált egyértelművé, hogy ő lesz a tökéletes ember a munkára. „Nem is mertem álmodni arról, hogy végül egy ilyen tehetséges rendezővel fogunk dolgozni, mint amilyen Mortem. Abban a szekundumban, hogy leültem vele beszélgetni – amikor elköszöntünk, felhívtam mindenkit és elmondtam nekik a benyomásomat. Ő lesz a film rendezője. Benne

FilmMagazin / 43


HÁTTÉR

MI AZ AZ ENIGMA? Az Enigma görög eredetű szó, jelentése: rejtély, továbbá egy német gyártású üzenet kódoló és visszafejtő berendezés megnevezése is egyben. Feltalálása Arthur Scherbius nevéhez fűződik, még az első világháború utolsó éveiből. Kódolását először 1932-ben lengyel szakemberek törték fel, a módszert pedig angol és amerikai szakemberek továbbfejlesztve használták a második nagy világégés alatt. Egyes becslések szerint 1943-ra évente kb. 80 000 üzenetet is fel tudtak törni, de óvatosan kellett cselekedni, nehogy a németek megsejtsék a dolog mögötti turpisságot.

44 / FilmMagazin

megvan az a bizonyos plusz” – mondta. Mortem pedig azon nyomban ráharapott függetlenül attól, hogy egy meleg matematikust középpontba állító angol dráma nem feltétlenül számíthat nagy sikerre. És mégis, volt a könyvben valami, ami megfogta. „Nem én választom a filmeket, de én szeretek beléjük és válok megszállottá velük szemben” – mondja. Filmjének a történetéből fakadóan a kémfilmek is terítékre kerülnek és bár az író és a rendező viccelődnek azzal, hogy mókásan fest egy olyan matematikus, mint Turing egy kémjátszmában, szándékuk szerint nem akartak gúnyolódni. De tény, hogy fontos aspektus ez is, a kaland része, hiszen Ian Fleming maga is megemlítette feljegyzéseiben Turing-ot. Különben is: „Mindig jobban jön a humor, mint az, ha va-

lakit fejbe vágnak egy kalapáccsal.” – teszi hozzá Morten. Turing élete azonban tudvalevő, hogy tragikus véget ér, de ez nem jelenti azt, hogy mindennek morózusnak és depreszszívnek kell lennie. „Alan Turing életének története tragédiával végződik, de mi egy olyan filmet szerettünk volna készíteni, amely nem csak őt magát ünnepli, de az életét és a munkásságát is. Remélem, hogy ez a film közelebb viszi a nézőket ehhez a bonyolult és komplikált figurához. Ő nem olyan, mint bárki más és a célom az volt, hogy a nézők közel érezzék őt magukhoz, hogy belemásszanak a fejébe és átéljék az ő élményeit. Remélem, hogy megértik majd ezt az embert, aki kilógott a történelemből, és világossá válik, hogy milyen aranyos is volt ő valójában…”


A film forgatókönyvírója (Graham Moore) Turing-hoz hasonlóan homoszexualista, aki évek óta harcol a melegek jogaiért.

A norvég származású rendező nagy szerencséjére a projektjéhez sikerült nem csak olyan kiváló színészeket megnyernie magának, mint Keira Knightley, Benedict Cumberbatch vagy Matthew Goode, Mark Strong és Charles Dance, de a kamera mögötti feladatokra is a megfelelő embereket sikerült összetoboroznia. A stábnak egyetlen közös célja volt: megfelelni Turing emlékének, valami méltót alkotni hozzá. Morten szerette volna a legtöbb jelenetet valós helyszíneken forgatni, valódi kellékekkel, mely küldetése többé-kevésbé sikerrel is járt. Az operatőr szerepére Oscar Faurát választotta, akinek legutóbbi, igazán elismert munkája A lehetetlen című katasztrófafilm fényképezése volt. Morten-nek a film külcsínét tekintve egészen konkrét elképzelé-

sei voltak: „Azt akartam, hogy a filmemnek legyen egy klasszikus filmes érzete, hogy legyen egy nagyszabású darab annak ellenére, hogy sok jelenet van, ami belső térben játszódik. A lehetetlent látva tudtam, hogy megvan az operatőröm. Oscar gyönyörűen világít, miközben egyfajta költői realizmust is képes kölcsönözni a képeinek.” Ellentmondásba keveredtek azonban azzal kapcsolatban, hogy mégis milyen műfajú filmmel van dolguk, merre akarnak jobban elmenni. Kémfilm, romantikus dráma, karakter dráma, benne van a pakliban mind a három, így úgy döntöttek az alkotók, hogy igyekeznek megtalálni egy átmenetet. Ezáltal nem kell egyik műfajnak, történetszálnak sem sérülnie. Ennek fényében felváltva, megfelelő alkalmakkor használtak

kézi kamerát, illetőleg normális kamerát is. A vágóra való rátalálásával szintén szerencsésnek érezheti (és érzi is) magát a rendező, hiszen nem kisebb név, mint William Goldenberg vette kezébe az ollót. Az a William Goldenberg, aki annak idején Michael Mann-nel is dolgozott együtt a Szemtől szemben című klasszikuson, illetve még Az Argo akción és a Zero Dark Thirty-n is ügyködött (mindkettőért Oscar-díjra jelölték). Nem kérdés tehát, hogy ebben az aspektusában is kiemelkedő lesz majd a film. Ahogyan zeneiségben sem kis nevet kapott a Kódjátszma: Alexander Desplat (olyan rendezőkkel dolgozott már együtt, mint: Wes Anderson, Stephen Daldry, Roman Polanski, George Clooney, Terrence Malick, David Fincher, vagy épp Stephen Gaghan) először nem tudta elvállalni a melót, csak később lépett kapcsolatba újra Morten-nel mondván, hogy szeretné mégis megcsinálni a film zenéjének a megkomponálását, mert úgy érzi, inspirálja őt. Így is lett, Morten pedig rendkívül elégedett volt a végeredménnyel: ’Úgy tudott belevinni eredeti hangokat a filmbe, hogy közben megőrizte a történet személyes vízióját.” Ez mind szép és jó, no de mit sem ér egymás hátának jó szándékú és dicsérő paskolása, ha nem öleli keblére a kritikusok és nézők társasága a kész filmet. Szerencséjükre ennek épp az ellenkezője forog fenn: a filmről eddig kifejezetten jókat írnak kiemelve nem csupán Cumberbatch játékát, de Morten rendezését is. És a cselekmény bár – egyes kritikusok szerint – nyomokban tartalmaz egy kis Csodálatos elmét, mégis jobb és több annál. Feszes krimi / dráma / életrajzi film, amelyben a legnagyobb kalandot és feszültséget Turing géniusz észjárása jelenti. És ez – ha hihetünk azoknak, akiknek már volt szerencséjük látni – nagyon is elég egy emlékezetes filmhez.

Stáblista Rendező: Morten Tyldum Főszereplők: Keira Knightley, Benedict Cumberbatch, Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai premier időpontja: 2015. január 29.

FilmMagazin / 45


HÁTTÉR

BIRDMAN AVAGY (A MELLŐZÉS MEGLEPŐ EREJE)

A cím alapján inkább gondoltam volna egy újabb képregény adaptációjára, mint Michael Keaton próbálkozására, hogy visszatérjen a rivaldafénybe… Írta: Veszják


A filmben Riggan 1992-ben húzta utoljára magára Birdman jelmezét, mint ahogy Michael Keaton is 1992-ben volt utoljára Batman…

R

iggan Thomson egykor a mozik csillaga volt, jelenleg egy új Broadway-darabtól reméli hanyatló karrierje újjáéledését, bár ez több szempontból is meggondolatlan lépés a részéről. Abban bízik, hogy a színpadi siker révén igazi művészként tekintenek majd rá, és mindenkinek – saját magának is – bizonyíthatja, hogy nem csupán levitézlett hollywoodi sztár. Közeleg a premier, ám a férfi főszereplő a próbák alatt megsérül, és beugróra van szükségük. A női főszereplő (Naomi Watts) ajánlására és a producer (Zach Galifianakis) sürgetésére Riggan végül vonakodva felveszi Mike Shiner-t (Edward Norton), aki igazi húzónévnek számít, bár a személyét illetően felmerülnek kifogások. A színpadi debütálásra készülve Riggan családi problémákkal is szembesül: ekkor jön ki a rehabról a lánya (Emma Stone), akit felvesz az asszisztensének; és volt felesége (Amy Ryan) is időről időre felbukkan, hogy segítsen kézben tartani a dolgokat… A film cselekménye a színészek megpróbáltatásai és szenvedései körül bonyolódik, de a rendező általános emberi törekvést lát abban, ahogy a sikert és a beteljesedést hajszolják. „A teljesítmény mai definíciója, hogy az emberek rögtön híresek akarnak lenni, és a siker nem évek hosszú munkájának gyümölcse – mondja. – Egy perc alatt százezer like-ot szerezhetsz, követők ezrei csatlakoznak hozzád az interneten, és sokak számára ez már önmagában eredmény, csakhogy ez nagyon megtévesztő. A közösségi média közvetlensége

könnyen eltorzíthatja egyesek valóságérzékelését, különösen olyan emberét, amilyen például Riggan, aki meg akar felelni a népszerűség efféle új követelményének. Mindez új számára, nehéz az átmenet. Ez egy olyan férfi története, aki megpróbálja bizonyítani, hogy ő több mint egy lájkolt fickó.” A Riggan által színre vitt darab Raymond Carver novellája, a What We Talk About When We Talk About Love alapján készül. A szeretet és elfogadás kereséséről szól, és motívuma átszövi az egész filmet. „Kamaszkorom óta Carver rajongója vagyok, ez a történet pedig klasszikus – mondja a rendező. – Riggan szeretetre vágyik, és próbál rájönni, honnan jön a szeretet. Megpróbálja rávetíteni a darab némely elemét a saját New York-i életére. És fokrólfokra átváltozik a játszott szereplővé, aki kétségbeesetten igényli és

keresi a szeretetet.” A darab kulcsfigurája természetesen Riggan. Az őt játszó Michael Keaton a legváltozatosabb szerepekben tűnt fel pályája során, köztük volt Tim Burton két Batman-filmje az ő címszereplésével, melyek elindították a szuperhős-filmek sorát. „Michael drámai és komikusi tehetsége egyformán erős, ráadásul azon kevesek közé tartozik, akik valóban viseltek szuperhős-jelmezt – mondja Iñárritu. – Amikor igent mondott a felkérésünkre, tudtam, hogy a film pont olyan lesz, amilyennek terveztem, mert színészi múltjával és szakmai tekintélyével ráerősít a témára, emellett hihetetlenül tehetséges is. A forgatási módszer megkövetelte tőle az abszolút precíz időzítést, az egyes területek közötti váltásokat. Nagyon mélyre ment, fogalmam sincs, hogy csinálta, de öröm volt nézni.”

FilmMagazin / 47


HÁTTÉR ALEJANDRO GONZÁLEZ IÑÁRRITU Alejandro González Iñárritu a legnevesebb mexikói származású filmes Hollywoodban Guillermo del Toro mellett (kettejüknek egyébként közös produkciós cége is van, melynek Cha Cha Cha Films a neve). Első nagyjátékfilmje a Korcs szerelmek volt, mely kiérdemelte a jól csengő „mexikói Ponyvaregény” titulust. Ezután következett a 21 gramm Sean Penn és Benicio del Toro főszereplésével, majd pedig a Golden Globe-díjas Bábel és a Javier Bardem magánszámának is felfogható Biutiful. Filmjei az emberi kapcsolatokról és azok ellehetetlenüléseiről szólnak.

Alejandro Iñárritu rendező számára a siker múlékony természete és az egyén fontossága volt különösen fontos a történetben. „Nagyon érdekelt az egóval vívott küzdelem, és az a gondolat, hogy nem számít, milyen sikeres vagy, az mindig illúzió. Olyan dolgokat hajszolsz, melyek révén szerinted az emberek majd többre tartanak, de amikor végre megszerzed őket, hamar rájössz, mennyire átmeneti ez az öröm. Riggan nagyon emberi figura, egyfajta Don Quijoténak látom őt. A humor az őt körülvevő közönséges valóság és a fennkölt ambíciók öszsze nem illéséből, összezavarásából fakad. És ez alapvetően mindannyiunk története. Szeretem a törékeny, bizonytalan figurákat, akiket kétségek és ellentmondások hajtanak – folytatja a rendező. – Riggan egész életében összekeverte a szeretetet a csodálattal. Amikor rájön, hogy az utóbbi nem számít, fájdalmas lecke kezdődik számára, és meg kell tanulnia, hogyan kell szeretni másokat és önmagát.” Iñárritu többi filmjéhez hasonlóan itt is az emberi helyzetek kerülnek középpontba, de ezúttal a komédia és a pátosz, az illúzió és a realitás határán mozog, és ezzel tág teret enged a sokféle értelmezésnek. „Mindig azt mondtam, ha az ember elmúlt 40 éves, és valami nem ijeszti meg igazán, azt nem is érdemes megtennie. Ez a film nagyon megijesztett, méghozzá a legjobb értelemben. Új területre vitt,

48 / FilmMagazin


Raymond Carver What We Talk When We Talk About Love című novellája legutóbb a Kezdők című könyvben jelent meg magyar nyelven.

mely kívül esik a komfortzónámon.” Lesley számára a Broadwayelőadás felér egy főnyereménnyel, és minden tettét ez határozza meg. A céltudatossága miatt kerül képbe a rosszfiú Mike Shiner, akit Edward Norton játszik. A színészt lenyűgözte, mennyire pontosan ragadja meg film New York színházi világát. „Amikor a forgatókönyvet olvastam, kíváncsi voltam, Alejandro és írótársai hogyan tudták ennyire belülről megragadni nem egyszerűen a színészek, hanem különösen a New York-i színészek életének mulatságos és megrendítő pillanatait – mondja Norton. – Mivel magam is itt kezdtem fiatalon a pályát és máig benne vagyok, nagyon tetszett a forgatókönyv pontossága. Ha beleásod magad a színészek életébe, elkerülhetetlenül a hitelesség és a történetmesélés iránti szenvedély keverékénél kötsz ki – aztán kapsz jó adag egót, önimádatot, önbecsülést. Shiner alakjában az tetszett, hogy paradox módon ő egy hatalmas egóval rendelkező fickó, aki kivételesen hiú, kapzsi és szolgai, ugyanakkor rendkívüli tehetség. A szakma elkötelezettje, keményen

dolgozik és nagyon érzékeny. Képes észlelni az emberek lényegét az őket védő álarcon keresztül is.” Emma Stone játssza Riggan lányát, aki nemrég szabadult az elvonóról, és apja asszisztenseként kezd dolgozni. A viszonyuk elég feszült, hiszen apja egykori hírneve azt jelentette, hogy alig volt jelen az életében gyerekkorában. „Mivel a rehabról csak most jött ki Sam, a családja figyelmére lenne szüksége – mondja Stone. – Nagy hibát követ el, hogy az apjának kezd dolgozni, akinek nincs vele igazi kapcsolata. Rosszul kezdődik a dolog, de végül a lány rájön, hogy ők ketten nagyon hasonlítanak. Sam az, aki rávezeti a közösségi média lényegére, a hírnév új természetére, amit a férfi figyelmen kívül hagyott. Manapság a színészek egészen másképp futnak be, mint ahogy az apja 20-30 évvel korábban berobbant.” A rendező elgondolása az volt, hogy jeleneteket megszakítás nélkül vegyék fel steadicam és kézikamera segítségével, és ez azt jelentette, hogy a világítást is rendhagyó módon kellett megoldani. A beállításokat és a párbeszédeket már előzete-

>> „OLYAN

DOLGOKAT HAJSZOLSZ, MELYEK RÉVÉN SZERINTED AZ EMBEREK MAJD TÖBBRE TARTANAK, DE AMIKOR VÉGRE MEGSZERZED ŐKET, HAMAR RÁJÖSSZ, MENNYIRE ÁTMENETI AZ AZ ÖRÖM.” <<

FilmMagazin / 49


HÁTTÉR

sen precízen összehangolták a kameramozgással, így az egész folyamat jobban hasonlított színházhoz, mint egy filmes forgatáshoz. Mivel a kameramunka annyira speciális volt, Iñárritu ragaszkodott a részletes próbákhoz az összes színésszel. „Meg kellett érteniük, mit csinálok – minden pillanatot, minden lépést, minden gesztust elterveztünk és aprólékosan megkoreografáltunk. Nem improvizáltunk, ez az óraműpontosságú időzítésről szólt.” A technikai megoldások tervezése mellett nagy figyelmet fordítottak arra, hogy legyen idejük a színészeknek elmerülni a szerepeikben.

50 / FilmMagazin

A Birdman 30 napos forgatása New Yorkban zajlott, már csak azért is itt, mert maga a város is egyfajta szereplő. Az egész filmet időrendi sorrendben vették fel, ami szokatlan eljárás, és különösen ambiciózus vállalkozás akkor, ha ennyire szokatlan módon és ennyire rövid idő alatt forgatják. A film nagy részét egy igazi Broadway színházban vették fel, a 44. utcában álló St. Jamesben, mely 1927-ben nyílt meg. Több híres darabot mutattak itt be, köztük volt A király és én, a Pizsamajáték, a Gypsy, a Hair, vagy a Lövések a Broadway-en. „Nem volt még példa arra, hogy egy filmet egy működő Broadway-színházban vegyenek fel, és olyan sokáig dolgozzanak benne, ahogy mi tettük – mondja Joaquin Prange, aki a helyszínekért felelt. – Nem volt egyszerű megtalálni a megfelelő színházat, amely a mi menetrendünkhöz is tud alkalmazkodni. Leszűkítettük a kört, végül Alejandro ezt választotta a története, a kinézete és a hangulata miatt. Jól illik Riggan alakjához is, hiszen egy olyan helyen próbálkozik, mely nem igazán premierszínház, és bár közel van a Broadway-hez, mégis egy mellékutcában.”

Természetesen a színpadot is használatba vették, ahol a színészek a What We Talk About When We Talk About Love zárójelenetét adják elő statisztákból álló közönség előtt. Kevin Thompson látványtervezőre várt a feladat, hogy a St. James színház valódi helyszínei mellé a műteremben létrehozza a színfalak mögötti helyiségeket, az öltözőket és a folyosókat. „Első beszélgetésem Alejandró-val a színház világáról szólt, a színpadról és a mögötte levő terekről. Úgy gondoltam, nagy feladat a két világ találkozását megvalósítani. Izgalmasnak találtam az ötletet, hogy egy igazi színházban forgassunk, majd tervezzünk hozzá és a színdarabhoz díszleteket, és még az öltözőket és a folyosók labirintusát is” – mondja Thompson. Albert Wolsky jelmeztervező nagy tapasztalattal rendelkezik mind a színház, mind a film világában, és pályája során többször is könnyűszerrel váltott a kettő között. Szerinte a Mindhalálig zene című filmben végzett munkája érdekelte Iñárritu-t. „Ez volt az első témánk, amikor beszélgetni kezdünk. Úgy tűnik, a rendezőkre máig nagy hatást gyakorol az a film.”


A forgatás előtt a rendező a nemrégiben elhalálozott Mike Nichols véleményét is kikérte, aki megvalósíthatatlannak tartotta a film ötletét.

A Hollywood és Broadway közötti átjárás és különbség ebben a filmben is fontos téma, és Wolsky jelmezeiben is tükröződik. „A próbák során viselt ruháknál a lezserségre koncentráltam – mondja. – Senki sincs kiöltözve, és olyan érzésünk támad, hogy ez a laza, visszafogott stílus Kaliforniából származik. A különbség szinte észrevehetetlen a new yorkihoz képest, de azért ott van.” Wolsky tervezte meg a filmbeli előadás jelmezeit is, és ez a munka megint némi egyensúlyozást kívánt tőle: olyan ruhákat kellett kitalálnia, melyek megállnák a helyüket egy Broadway-előadáson is, ugyanakkor passzolnak a filmbe, és eltérnek a mindennapi viselettől. Az egyetlen jelmez, melyet nem Wolsky tervezett a filmhez, az a híres Birdman-jelmez, ezt a feladatot Mike Elizande kapta, akit Guillermo del Toro ajánlott a rendező figyelmébe. „Évek óta Alejandro rajongója vagyok, briliáns filmesnek tartom – mondja Elizande. – Örültem a felkérésnek, hiszen ha valaki máskor idegen lények effektjeit és maszkjait szokta elkészíteni, ritkán nyílik alkalma olyasvalakivel dolgozni, aki hozzá hasonló filmeket rendez. Hamar

megértettem, hogy pontosan tudja, mit akar, ami mindig megkönnyíti a többiek munkáját.” A forgatókönyv olvasása után kiderült, hogy Birdman egyik lényhez sem fog hasonlítani, akiket eddig Elizande tervezett. „Ő Riggan alteregója, és tudtam, milyen fontos ez a karakter, mennyire mélyen részévé vált Riggan tudatának. Birdman emelte őt a hírnév magasába, és talán az ő hibája, hogy beskatulyázták szuperhősnek. Szóval sokrétegű figura. Általában amikor megtervezünk egy lényt, pontosan tudjuk, hogy micsoda: ez egy vámpír, az meg vérfarkas. Birdman viszont sokkal több ennél. Ő a pszichológiai jelképe Riggan karakterének, múltjának, a földhöz köti, ugyanakkor bizonyos szempontból el is pusztíthatja, és talán már el is pusztította őt.” A figura kinézetét Iñárritu, Keaton, Elizande és csapata közösen ötlötte ki. „Alejandro szándékosan megőrizte azt, ami ismerős lehet a Michael játszotta Batman-ből – mondja Elizande. – Emellett mutatott képeket a keselyű hátáról, az erős szárnyakról az irizáló, kék tollakkal. Ezekből jött létre a teljes alak, a sötét színei a lelki vonatkozásokra

utalnak, az arany övcsat az egót hangsúlyozza. Birdman nagyszabású karakter, ellentéte mindannak, amivé a színész Riggan vált.” Stephen Mirrione és Douglas Crise vágók feladata volt, hogy a mindezeket az elemeket egybegyúrják, anélkül, hogy az operatőri munka elegáns, észrevehetetlen illesztéseit tönkretennék. „A forgatás alatt Alejandro számtalanszor elismételte: Mindenre most kell gondolni. Más filmek esetén később a vágószobában véglegesítünk mindent” – mondja Crise. „Folyamatosan ezen aggódott – teszi hozzá Mirrione – Nem is kérdés, hogy azért tudták mindezt véghezvinni, mert a színészek hihetetlenül felkészülten érkeztek a forgatásra.” „Úgy vélem, ez a történetmesélés egyfajta varázslat – mondja a rendező. – Reményeim szerint a folyamatosság segít a nézőknek, hogy igazán bele tudjanak helyezkedni a főszereplő nézőpontjába. Rajta, az ő elméjén keresztül élik meg a történéseket, az ő cipőjében járnak. Hozzá hasonlóan ők sem képesek szabadulni az érzések folytonos áramlásából. Megértik a kétségbeesését, amint a falak között, a folyosókon bolyong. Hiszen végső soron az életünk egyetlen folyamatos jelenet. Reggel felkelünk, és egész nap velünk jön egy kamera, nem tudunk menekülni előle, nem tudunk átlépni egy másik valóságba. Fogva tart a saját valóságunk. Így tapasztaljuk meg az életet, ezért azt akartam, hogy így éljük át Riggan világát is. Ez nemcsak vizuális élmény. Érzelmekre ható történet, drámai feszültséggel.”

Stáblista Rendező: Alejandro González Iñárritu Főszereplő: Michael Keaton Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2015. január 15.

FilmMagazin / 51


HÁTTÉR

RENDÍTHETETLEN S

aját szavai határozzák meg Louie Zamperini elképesztő történetét, amiből az Angelina Jolie által rendezett Rendíthetetlen című film készült. Amikor 2014. július 2-án, 97 éves korában elhunyt Louis 'Louie' Zamperini, akkor nem csöndesen gyászolták, hanem igazi amerikai hősként diadalmasan ünnepelték. Az egykori olimpikon, akinek hosszú és hihetetlen fordulatokban gazdag élete az egyik legfelemelőbb huszadik századi történet, szinte felfoghatatlan eseményeknek volt a részese: a második világháborúban egy bombázó legénységének tagjaként lezuhant az óceán felett, másfél hónapig hányódott egy tutajon, aztán elfogta a japán haditengerészet és egyik hadifogolytáborból a másikba került. „Mindig is Szerencsés Louie-nak hívtak, nem nehéz kitalálni, miért” – mondta egyszer maga Zamperini. A film végigkalauzol Louie életének azon a szakaszán, amelynek elején gondtalan kis csibészként ismerjük meg, majd elképesztő fordulatok után meggyötört, de megtörhetetlen hősként állhat a globális konfliktusba bonyolódott nemzet előtt. Louie a kaliforniai Torrance-ben született olasz bevándorlók legkisebb fiaként. Kamaszként javíthatatlan bajkeverő volt, szülőfalujának réme, házakba tört be, boltokból lopott és összeverekedett mindenkivel, aki ellent mert neki mondani. Amint kicsit nagyobb lett, bátyja, Pete kitartó biztatására nagyot fordított az életén: megzabolázhatatlan energiáját futással vezette le, és bámulatosan sikeres, a Torrance-i Tornádónak becézett sportoló lett belőle, aki 19 évesen már olimpián indulhatott. Itt olyan emberekkel is alkalma volt találkozni, mint maga Adolf Hitler. Amikor kitört a második világháború, az akkor már fiatal egyetemista Louis, aki csaknem

52 / FilmMagazin

megdöntötte a rövidtávfutás rekordját, vele egykorú társaihoz hasonlóan félretette álmait, és jelentkezett katonának. A légierő bombázótisztjeként állt be a seregbe, és számos életveszélyes bevetés után, 1943 áprilisában a Green Hornet motorhiba miatt lezuhant a Csendes-óceán déli részén. Becsapódáskor a tizenegy fős legénység nagy része meghalt, mindössze hárman élték túl a zuhanást. Louie és a két másik túlélő – Russell Allen 'Phil' Phillips, a gép kapitánya, illetve Francis 'Mac' McNamara őrmester, a faroklövész – hosszú hetekig sodródtak az óceánon egy két méterszer másfél méteres tutajon. Mac egy gyötrelmes hónapig bírta, Phillel azonban megdöntötték a világrekordot a tutajos hajótöröttek történetében: 47 napig hánykolódtak a tengeren, mialatt megsorozta őket egy japán bombázó és folyamatosan cápák köröztek a tutaj körül. Végül kétezer mérföld megtétele után egy tájfun oldalszele elkezdte a Marshall


A rendezésre először Frances Lawrence volt kinézve, de mivel a direktor leszerződött Az Éhezők Viadalához, ezt már nem tudta bevállalni.

„Az ember a lelke mélyén mindig hisz abban, hogy harcolhat és túlélhet, nem számít, mit mond az eszünk. Mert ahol élet van, remény is akad. A döntés pedig Isten kezében van.” Írta: Vampka

szigetek egyik atolla felé fújni őket. Épp hogy csak meglátták a szárazföldet, a japán haditengerészet elfogta őket, és megkezdődött a valódi gyötrelem. Hadifogolytáborba kerültek, amit több másik követett. Louie és társa éheztek és szinte felfoghatatlan testilelki kínzásnak voltak kitéve, Louie-t ráadásul kipécézte magának egy labilis idegzetű táborparancsnok, a Madár gúnynévre hallgató Matsuhiro Watanabe, de Louis kitartott. Csaknem kétévnyi szenvedés után, csont soványra fogyva kapta a hírt 1945. augusztus 20-

án, hogy szabad, de megpróbáltatásai itt még nem értek véget. Sok más, fogolytáborokból hazatért háborús hőséhez hasonlóan Louie élete is folyamatos küzdelem volt. Pánikrohamok törtek rá, kísértette a szörnyű múlt, alkoholista lett. Louie és menyasszonya, Cynthia 1949 szeptemberében meghallgatták egy fiatal tiszteletes igehirdetését, és a háborús veterán megvilágosodott: rájött, meg kell bocsátania. Louie hátat fordított korábbi világának, amelynek a gyilkos önsajnálat állt a középpontjában. A következő években spirituális előadásokat tartott a lelkierő hatalmáról és a megbocsátásról. Egészen odáig elment, hogy visszatért Japánba, és kibékült azokkal az őrökkel, akik éheztették és értelmetlenül kínozták. Egykori hóhérai közül – nem meglepő módon – csak a már említett Madár tagadta meg a találkozást, mert nem akart szembesülni a tetteivel.

>> LOUIE-T

KIPÉCÉZTE MAGÁNAK EGY LABILIS IDEGZETŰ TÁBORPARANCSNOK, A MADÁR GÚNYNÉVRE HALLGATÓ MATSUHIRO W ATANABE. <<

FilmMagazin / 53


HÁTTÉR Élettörténete tehát hihetetlen, tagadhatatlanul remek alapanyag egy nagyszabású filmhez. A történet jogait 1957-ben a Universal stúdió megvette ugyan Louis Zamperini-től és sokáig úgy is tűnt, hogy Tony Curtis-szel a főszerepben el is készül a film, de akkor nem valósult meg a terv. Évekkel később Nicolas Cage figyelmét keltette fel a filmterv, aztán öt éve Laura Hillenbrand megírta a történetet, ami bestseller lett, Hollywood pedig azonnal komolyabban kezdett érdeklődni. A CBS Sports tévécsatorna 1998-ban dokumentumfilmet sugárzott Louie életéről, és a filmtervet ennek hatására leporolták. Mathew Baer producerre mély benyomást tett a produkció, és megkezdődött az a 16 éves küzdelem, amelynek eredményeképpen a mozifilm végül elkészülhetett. Baer találkozott Louie-val és családjával, és visszavitte a sztorit a Universal Pictureshöz, mivel itt maradtak a megfilmesítési jogok. A stúdió továbbra is érdekelt volt a dologban, ám hiába született több forgatókönyv-kezdemény is, rendező még nem bukkant fel a láthatáron. 2011-ben Richard LaGravenese nekilátott a forgatókönyv megírásának, majd William Nicholson is csatlakozott hozzá, Baer pedig több rendezőnek is megküldte az első változatokat. Köztük volt Louie egyik Hollywood Hills-i szomszédja, Angelina Jolie is. „Eredetileg egyáltalán nem akartam rendezni” – emlékszik vissza a színésznő. Első rendezése, A vér és méz földjén természetes evolúció nyomán született: a színésznő saját, humanitárius munkája ihlette forgatókönyvét ültette a vászonra. „Úgy terveztem, hogy felhagyok a színészettel, és otthon leszek a gyerekekkel. De aztán mégis adta magát, hogy én rendezzem a filmet, mert nem mertem másra bízni.” Komoly feladat volt Jolie számára, de az erőfeszítés meghozta gyümölcsét. A színésznő ezek után kedvet kapott a rendezéshez, ám jó ideig nem talált megfelelő témát. Amikor Baer megmutatta Jolie-nak a Rendíthetetlen forgatókönyvének korai változatát, a színésznőt azonnal magával ragadta Zamperini története. „Nagyon kíváncsivá tett az első vázlat, de csak Laura könyvét elolvasva döntöttem el, hogy meg akarom rendezni a

54 / FilmMagazin


A film zenéjének sikeréhez a Coldplay is hozzájárult a Miracle című számával, ami a korong záródala lett.

A VATIKÁNBAN IS VETÍTETTÉK A RENDÍTHETETLENT. A Vatikánban is bemutatták január 8-án Angelina Jolie második rendezését, a Rendíthetetlen című szuperprodukciót. A film Louie Zamperini olimpikonról szól, aki a háború után mélyen hívő keresztény lett, és Amerikát járva a megbocsátás és a krisztusi szeretet igéjét hirdette. A Vatikánban tartott vetítésen Angelina Jolie és az idén nyáron elhunyt Zamperini fia, Luke is részt vett. "Hihetetlen megtiszteltetés számomra, hogy meghívást kaptam a Vatikánba a Rendíthetetlen vetítésére – nyilatkozta Jolie. – Egyben tiszteletadás Louie örökségének, aki a hit embere volt, és példát mutatott mindannyiunk számára, mekkora ereje van a megbocsátásnak és az emberi akaratnak." Az esemény különlegessége az volt, hogy Ferenc pápa nem csatlakozott a többiekhez a vetítésen, utána viszont készségesen elbeszélgetett a stáb ott lévő tagjaival.

filmet. Mint az olvasók milliói, én sem tudtam letenni.” Louie-nak beletelt egy kis időbe, amíg megemésztette, hogy egy híres színésznő fogja megrendezni a róla szóló filmet. „Csak a híradóból ismertem őt, mert már nem járok moziba – mondta Zamperini. – Tudtam, hogy őt tartják a világ legszebb nőjének. Aztán amikor otthonomban üdvözölhettem, majd elájultam, micsoda bájos teremtés! Az is rögtön látszott rajta, hogy nem csak szép, de okos is. Jobb kezekbe nem is kerülhetett volna a rólam szóló film!” A rendező elküldte a forgatókönyv első változatát Ethan és Joel Coennek, akikkel jóban van, és az ügynökük is közös. A két Oscar-díjas alkotó rendszerint a saját elképzeléseit szokta megvalósítani, nemigen dolgoznak mások számára, de ha egy jó sztorival találkoznak, annak nem tudnak ellenállni. Jolie úgy gondolta, a film történetét ott érdemes befejezni, ahol Louie visszatér a háborúból, mert további fordulatos élete újabb izgalmas mozi témája kell, hogy legyen, és Coen-ék egyetértet-

FilmMagazin / 55


HÁTTÉR

tek. „Sajnáltuk, hogy nem foglalkozhatunk Louie életének minden aspektusával – mondja a rendező –, de a film más médium, és ezt el kellett fogadnunk. Arra mégsem vállalkozhattunk, hogy Louie teljes élettörténetét dokumentáljuk.” A Coen fivérek egészen újfajta szerkezetet találtak ki a filmnek. Forgatókönyvük lenyűgöző légicsatát, ádáz küzdelmeket is tartalmaz, de a közönség megismerheti a kamaszt, akinek a sors azt rendelte, hogy örökös túlélő legyen, és bemutatkozik a családja is, amely küzdőszellemet, erőt és kitartást plántált belé, hogy bátran vehesse a legnagyobb akadályokat is. A főszerepre sokáig úgy tűnt, hogy Dane DeHaan a legesélyesebb végül azonban a brit Jack O’Connell kapta a lehetőséget, akit a TV-nézők több sorozatból is jól ismerhetnek. Mellette olyan nevek szerepelnek még, mint Finn Wittrock, Garrett Hedlund, Jai Courtney, Domhnall Gleeson, és több más, fiatal és ígéretes színész. A stáb operatőre a Coen testvérek legtöbb filmjét és a Skyfall-t is fényképező, tízszeres Oscar-jelölt Roger Deakins, a film zenéjét a hatszoros Oscar-jelölt Alexandre Desplat szerezte, a vágó pedig a kétszeres Oscar-jelölt Tim Squyres.

56 / FilmMagazin

Amikor a stúdió az ígéretes előkészületek láttán hivatalosan is elindította a produkciót, Baer végre elmondhatta Louie-nak, hogy 57 évvel az első próbálkozások után történetéből most már valóban film lesz, és tényleg az egész világ megismerheti ezt a rendíthetetlen férfit. Laura Hillenbrand, akárcsak Jolie, szintén jó kapcsolatot ápolt Zamperini-vel, és mind a mai napig keserédes emlékeket őriz erről az elképesztő emberről. „Amint letettem a kagylót azon a napon, az elsőn a megszámlálhatatlan közül, amelyet Louie társaságában töltöttem, valami mélyebben megrendített, mint maga a történet, amit hallottam: ma-

ga az ember, aki mindezt végigélte” – mondta az írónő könyvének előszavában. – „Louie-t nem az tette igazán különlegessé, és története nem azért vált mindannyiunk számára tanulságossá, mert hihetetlen események sorozatából állt, hanem az, ahogyan szembenézett velük.”

Stáblista Rendező: Angelina Jolie Főszereplők: Garrett Hedlund, Domhnall Gleeson, Jai Courtney Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2015. február 5.



EHAVI PREMIEREK

JANUÁR 1.

Vadregény

Sils Maria felhői

Barbie: Szuperhős hercegnő

Apropó szerelem

Büszkeség és bányászélet

JANUÁR 8.

Elrabolva 3.

Hős6os

JANUÁR 15.

Birdman avagy (a mellőzés meglepő ereje)

58 / FilmMagazin

Spanyol affér


Dumapárbaj

A bolygó neve: Halál (rendezői)

20 000 nap a Földön

Téli álom

Shirley - A valóság látomásai

Az Éhezők Viadala: A kiválasztott 1. színfalak rész One Direction:- A mögött

JANUÁR 22. Mortdecai

A mindenség elmélete

Annie

Parkoló

Keresztút

FilmMagazin / 59


EHAVI PREMIEREK

JANUÁR 29.

Mancs

Későn érők

Szerelmes nővérek

Öveket becsatolni!

Joker

Foxcatcher

Blackhat

Kódjátszma

60 / FilmMagazin



KRITIKA

ELRABOLVA 3 A Liam Neeson sorozat bemutatja Liam Neeson legújabb produkcióját, a főszerepben Liam Neeson-nal. Írta: TomPowell

H

ollywood árnyoldalát mutatja, hogy nem csak valóban szerethető filmeket bővítenek teljesen feleslegesen franchise-zá és ezzel együtt véreztetnek ki, de ugyanez igaz az ezekkel a szériákkal szorosan egybeforrt színészekre is. Emlékeztek még azokra a szép időkre, amikor Johnny Depp-et komolyan vehető színészként tartottuk számon? Aztán kihajózott a Karibtengerre és szépen fokozatosan minden filmjében Jack Sparrow valamelyik aspiránsát láthattuk – és gyakorlatilag láthatjuk azóta is – tőle. Liam Neeson-t is utolérte ez a betegség, hogy végül Bruce Willishez hasonlóan eltemesse azt a karaktert, ami akciósztárrá tette, és éppúgy a pechjére, mint a szerencséjére, neki ehhez Willis-szel ellentétben elég volt pár év. Pechjére, mert az Elrabolva első részével, közel 60 évesen vált akciósztárrá, és azóta is minden má-

62 / FilmMagazin

sodik filmjében egy olyan tapasztalt veteránt játszik, akivel nem érdemes packázni, még A feláldozhatók teljes stábjának sem. És szerencséjére, mert Neeson alapvetően egy minőségi drámai színész, aki ezek nélkül is bármikor megállja a helyét és már az Elrabolva előtt is egy magasan jegyzett aktor volt. Olyannyira, hogy Pierre Morel filmjét is az ő karizmája, drámai súlya vitte sikerre. Az Elrabolva ugyanis egy igazi Bfilm volt, mind történetét, mind karaktereit tekintve, Neeson (és Morel) tette viszont lényegesen többé Bryan Mills-t, mint mondjuk Dolph Lundgren. Persze nem érdemes elfelejtkezni Luc Besson és Robert Mark Kamen forgatókönyvéről, akik egyrészt a leánykereskedelem tematikájával kellően dühítő és felkavaró témát szolgáltattak, másrészt viszont Mills figurájának a kétségbeesésén és a dühén túl megadták azokat az unalomig ismert képessé-

geket, amikkel több volt, mint egy egyszerű gyilkológép, és amivel megadták a néző számára azt az azonosulási pontot, amit nagy valószínűséggel ő is tenne, ha elrabolnák a gyermekét. Ezért működött már csak (kis) részben a második és ezért nem működik a harmadik rész. A második epizódnál gyakorlatilag hallani lehetett, ahogy a forgatókönyvírók vért izzadva próbálták lemásolni az első tematikáját (lásd. még Másnaposok 2.), majd hallgatva a kritikákra teljesen új alaphelyzetet hoztak a harmadikra, aminek már semmi köze nincs az eredeti címhez (lásd. még Másnaposok 3.). Simán lehetett volna ebből egy bűnös élvezet kategória. Neeson is csak azzal a feltétellel ment bele, ha ezúttal nem rabolnak el senkit. Ez részben igaz, hiszen ”csak” a boldogságát veszik el tőle, a baj viszont onnan ered, hogy ezt majd húsz éve


Bár a pénzügyi eredmények másra engednek következtetni, reméljük az alkotók tartják a szavukat, és az Elrabolva sorozat tényleg lezárul…

AZ ELSŐ KÉT RÉSZRŐL ÍRTUK

ELRABOLVA „Mi is az Elrabolva sikerének a kulcsa? Elsősorban Liam Neeson. A Bkategóriás történet a visszavonult ügynökről, aki próbálja megmenteni a lányát az emberrablóktól lényegében simán beleilletne Steven Segal életművébe. Azonban, hogy ezt a 193 cm magas, tehetséges – elsősorban drámai szerepeiről ismert – ír színész legendát tették meg főszereplőnek, kiemelték a filmet a fent említett stílus mocsarából, Bryan Mills-t pedig egy rém szerethető figurává tette.”

Harrison Ford egy mai napig szórakoztató thrillerben már eljátszotta. Az előző epizódot is jegyző Olivier Megaton mozija ugyanis cselekményében pofátlanul másolja A szökevényt (innen is csókoltatom Mr. Besson-t!), viszont tehetség híján csak egy két órás, lélektelen és kivehetetlen akció maraton kerekedik az egészből, amivel már Neeson sem tud mit kezdeni. Hiába van a karakternek (majdnem) olyan erős drámája, mint az elsőben, Megaton nem ért a jelenetek tálalásához, és

hiába igyekszik, a derék ír tragédiájából, küldetéstudatából nem kapunk semmit sem. A sok akciózás pedig láthatóan őt is kifárasztotta, néha már a futás is nehezére esik egy egész rendőr század elől, és ezt a vágók próbálták orvosolni, csakhogy ezzel az akciók élvezhetőségéhez szükséges snittek is a Lomtárban kötöttek ki. Viszont ezek után az egykori jedi mestert nyugodtan áthívhatják az XMen-be, mert szemmel láthatóan megtanulta a teleportálás képessé-

ELRABOLVA 2 „A legfőbb probléma az, hogy elődjével szemben hiányzik az újabb felvonásból a feszültség, így az első rész rajongói nem kapnak mást, mint egy jó ütemben levezényelt, korrekt akciómozit, egy 60 évesen is olyan kemény Liam Neeson-nal, akitől a The Expendables teljes stábja feltartott kezekkel, visítva vonulna vissza az első nyugdíjas otthonba. Még sem valószínű, hogy ezúttal sikerül rabul ejteni a közönség szívét, így pedig az Elrabolva 2. hamar a feledés homályába vész.”

gét, ugyanis rendre a legképtelenebb helyzetekből tűnik el, majd bukkan fel egy karcolás nélkül. A síkegyszerű cselekményt pedig a Mr. Nyilvánvaló névre is keresztelhető Forest Whitaker narrálja, aki csak azt felejtette el megemlíteni, hogy ki a hunyó, nem mintha ez a karakter felbukkanásakor nem lenne teljesen egyértelmű. Az Elrabolva 3. – remélhetőleg a plakátok ígéretének megfelelően – az út végét jelzi. Egy olyan útnak a végét, amibe talán jobb lett volna soha bele sem vágni, még akkor sem, ha az első állomásért mind a mai napig hálásak vagyunk.

45% Stáblista Rendező: Olivier Megaton Főszereplők: Liam Neeson, Maggie Grace, Forest Whitaker Forgalmazó: Freeman Film Hazai premier időpontja: 2015. január 8.

FilmMagazin / 63


KRITIKA

BIRDMAN, AVAGY (A MELLŐZÉS MEGLEPŐ EREJE) Az előzetes híreket hallva, és a stábot látva sejthettük, hogy a Birdman egy kifejezetten szórakoztató filmnek ígérkezik, ám ami végül kikerült a veterán Inárritu rendező műhelyéből, az minden képzeletünket felülmúlta. A Birdman a lehető legnagyobb görbe tükör jelenleg, nem csak Hollywood, de az egész filmes szakma számára. Írta: Török Tamás

F

őhősünk egy egykoron ünnepelt színész, aki karrierje fénykorán az egész világon ismert és szeretett szuperhőst, Birdman-t testesítette meg a vásznon. A hős-film természetesen a már ma is bevált elemekből gazdálkodott, amiből eleinte egy igazi blockbuster lett, így elkészülhetett belőle a folytatás, sőt, még egy harmadik részre is vevő volt Amerika rendkívül kritikus közönsége. Ám ahogy kezdtek feltámadni a ma is népszerű szuperhősök, úgy Birdman felett egyszerűen eljárt az idő, és már messze nem volt annyira "cool", mint egykoron, aminek köszönhető-

64 / FilmMagazin

en a Madárember-szimbólum már csak az igaz rajongók szívében élt tovább, ő maga pedig polgári nevén, Riggan Thomson-ként folytatta életét. A színész egy sokkal zártabb világ vizeire evezett, ugyanis a Broadway-en volt lehetősége megrendezni saját darabját, és játszani benne. Ez a számunkra két órás előadás pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb filmélményét okozza, legalábbis az ilyesmire vevő publikum számára, ezt garantálom. A Birdman megtekintése közben alapvetően két kérdés fogalmazódik meg a néző fejében. Az egyik az, hogy képes-e arra, hogy a szokásos

klisék nélkül, intelligensen és maradandóan szúrjon oda egyet a szakmának. A másik pedig az, hogy tudja-e mindezt úgy tenni, hogy elmossa a határokat a színház és filmezés között. Az utóbbi kérdéssel kezdeném most, amire a válasz egy olyan hatalmas igen, amit még én magam sem tudok elképzelni. A cselekménybe nem sokkal az első nyilvános próba megrendezése előtt kapcsolódunk be, amikor is Riggan nemes egyszerűséggel kórházba juttatja a darab egyik főszereplőjét, ezzel kiiktatván őt, ugyanis a srác fájdalmasan tehetségtelen volt.


Ha érdekelnek a film készítésének kulisszatitkai, akkor olvasd el az ehavi számunkban közölt 6 oldalas háttércikket is!

Azonnal szükség van egy új színészre, a segítség pedig nem is akárkinek a személyében érkezik: Mike Shiner a szakma egyik legelismertebb, ám egyben legbotrányosabb alakja is. Mike alaposan felkavarja az állóvizet, aminek köszönhetően egy hihetetlen intenzív színdarab előkészületeiben vehetünk részt. Itt most nem egy költői túlzásként írtam, hogy részt veszünk, hanem a szó lehető legszorosabb értelemben. Bizonyára sokak emlékeznek Hitchcock klasszikusára, a Kötélre (szerepelt a magazinban is), ami elvileg mindössze 2, azaz két darab vágással készült el, ám azok is szinte rejtve maradtak. Nos, már az is zseniális volt, ám amit Inárritu és Emmanuel Lubezki operatőr és csapata véghezvitt, az valami egészen elképesztő. A kamera folyamatosan a színpadi díszletek, a backstage, olykor a város utcái és egyéb kisebb helyszínek között ingázik, úgy, hogy minden egyes vágás rejtve marad. Ezzel az egész film egy olyan dinamikusságot kap, aminek köszönhetően sodródni fogunk mi magunk is azzal a gigászi színdarabbal, amit látunk. Az operatőri munka mellett a színészi játékok az én gyengéim, amiből a Birdman-ben kapni fogunk bőven, és még annak a négyzetén.

Amellett, hogy Michael Keaton minden idők (sok a szuperlatívusz, tudom, de nem tudok mit tenni a Birdman esetében) egyik legnagyobb színészi visszatérését produkálta, mindenki más is ugyanúgy brillírozott az egész filmben. Igazi örömjáték volt ez, amiről sokszor már azt sem tudtam megmondani, hogy most valójában játszanak a színészeink, vagy egyszerűen csak magukat adják. Edward Norton, Emma Stone, Naomi Watts, Andrea Riseborough, Amy Ryan, de még Zach Galifianakis nevéhez is fűződik legalább egy felejthetetlen jelenet. Nem győzőm hangsúlyozni, hogy ahogy minden színházi előadáshoz, úgy ehhez a filmhez is maximálisan szükség volt minden stábtag jelenlétére és tehetségére. Amikor az olvasó azt hinné, hogy a magasztalások tömkelege után valami piszkálódást is olvashat, akkor csalódnia kell, ugyanis a Birdman-t gyakorlatilag lehetetlen bántani, ráadásul a legfőbb, a klaszszikussá-tevő komponens csak most jön. A film az "ex-szuperhős" vonallal egy rendkívül szaftos és intelligens kritikát, és hogy egy kollégám szavaival éljek, egy "szakmabeli vészharang-kongatást" tesz a filmipar felé. Persze, a pénz az úr, de az a minőségbeli hullámvölgy,

ami tapasztalható már évek óta, az enyhén szólva sem megnyugtató. A Birdman-nek zseniális humora van, ám ahogy telnek-múlnak a percek, a poénok hirtelen ütnek egy nagyot, hogy "hoppá, ez a valóság". Ám nem csak a klasszikus értelemben vett szakmabelieket, hanem a nézőt, és olykor a kritikusokat is megszólítja, méghozzá rettentő kemény őszinteséggel. Nem szeretném deformálva közvetíteni a film gondolatait, szóval ebbe most nem mennék bele mélyebben, de: srácok, számos hozzáértő kritikus van, ez tény, de az ő – vagy ha mondhatom így – mi véleményünk soha ne legyen eltántorító tényező egy műtől. Mindenki találja meg a maga világát, és szeressétek, amit szeretni akartok, vagy éppen merjetek rossz szót szólni a Ponyvaregényről, ha úgy gondoljátok. Ne vesszen ki az őszinteség a szakmából. Szükség volt már a Birdman-re, mint egy falat kenyérre, az biztos. Technikailag és tartalmilag egyaránt egy hibátlan filmről beszélünk, ami kétségkívül az elmúlt évek legfontosabb filmje lett, legalábbis ami az üzenetét illeti. Kérdés, hogy az a közönség, akinek az igényeit eddig is bőven kielégítette a popcornmozi, egyáltalán hallani fog-e a Birdman-ről. Mindenesetre Inárritu rendező úr és csapata jelzik: van remény.

100% Stáblista Rendező: Alejandro González Iñárritu Főszereplő: Michael Keaton Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2015. január 15.

FilmMagazin / 65


KRITIKA

HŐS6OS Disney és Marvel közösen összedobott legújabb animációs filmje igazán kellemes csalódást nyújt. És még annál is többet. Írta: Sanya08

M

indig is jellemző volt a Disney-produkciókra az, hogy egyetemes értékeket képviselnek és gyermekek, fiatalok számára egyfajta didaktikus funkciót töltenek be amellett, hogy elsőrangú látványvilággal és sodró lendületű, kalandos szcénákkal teszik könynyebbé ezeket a leckéket. Ha a Hős6os nem is lesz akkora sláger a fiatalok körében, mint amilyen tavaly volt a Jégvarázs (mert ugye a filmet úgy igyekeznek eladni, hogy hangsúlyozzák: "A Jégvarázs alkotóitól" kaptuk), abban biztosak lehetünk, hogy különleges moziélményt nyújt. Ezt a kijelentésemet nem csupán arra alapozom, hogy a látványvilága talán a megszokottnál is lenyűgözőbb, de arra is, hogy maga a téma és annak kivitelezése egészen merész és nem zárja ki azt, hogy felnőttek is megkapják a maguk adagját a didakszisból és szórakozásból egyaránt. Talán nem is

66 / FilmMagazin

olyan jó ez a kifejezés esetünkben, a didakszis valami erőszakkal lenyomott tudást és bölcsességet jelent, ami elől nem menekülhetünk, ez által nem is esik valami jól. A Hős6os mindezt jó ízléssel műveli, és nem érezzük azt, hogy itt valami olyan van lenyomva a torkunkon, amit épp nem akartunk. Hogy mik ezek a mondanivalók, tanulságok? Nono, ne szaladjunk ennyire előre, először vegyük át azt, hogy miről is szól a film. A Hős6os egy fiatalon kész zsenivé, feltalálóvá érett 13 éves srácról, Hiro-ról szól és arról, hogy miként igyekszik megállítani a várost fenyegető gonosz, kabuki álarcos figurát, aki ráadásul a fiú találmányát használja fel gonosz céljai beteljesítésére. Ezt a városmentő akciót egy, a bátyja által feltalált egészségügyi tanácsokat osztó robot (Baymax) és még négy cimborája segítségével kísérli meg.

Nagy, cuki robot barátságot ápol egy kisfiúval? Szuperhőscsapat is alakul? Talán eszünkbe juthat az Így neveld a sárkányodat (cuki robot helyett cuki sárkány, persze sokkal több párhuzam nemigen van), illetőleg A hihetetlen család is, amely a mai napig az egyik legjobb szuperhős-film, ami valaha készült. A kettő ötvözetéből kerekedett valahogy ki ez a kis – inkább felnőtteknek, vagy nagyobb gyerekeknek szóló – mese is, amely első ránézésre talán nem is mutatja magát olyan remeknek, mint amilyenné végül kinőtte magát. Miben rejlik a bája? Nyilván, legelőször is, ami szembeötlő, az a látványvilág. Pazar, dinamikus akciójeleneteket tartalmaz a film, de még ha akció nincs, akkor se lehet panaszra okunk. Jó ránézni és jó nyugtázni azt, hogy igen-igen, talán az élőszereplős mozi a legjobb, de ugyanúgy művészet ez is, ugyanúgy lehet mesterien kezelni a digitális


A film a Marvel Big Hero 6 című képregényén alapul, ám annak mangás alapkoncepciójától lényegesen eltér.

technológiát. Bár nem 3D-ben néztem (hadd mondjam ki: tököm tele van már a harmadik dimenzióval), el tudom képzelni, hogy azok, akik vevők arra a technológiára, majd szájukat tátják. Ez az egyik része a dolognak. A másik, az már sokkal összetettebb. A Hős6os olyan témát dolgoz fel, amit már sok rajzfilm és animációs film feldolgozott ugyan, de mégis muszáj tiszteletben tartani azokat, akik képesek ilyen érzékkel hozzányúlni a témához. Egy közeli hozzátartozó elvesztése rettentő fájó tud lenni egy gyermek számára (nem csak egy gyermek számára, de jelen esetben ez kulcsfontosságú), annak feldolgozása pedig egy olyan folyamat, melyhez külső segítség szükségeltetik. Hiro-nak nem a kabuki álarcos rejtélyes gonosztevő a legnagyobb ellensége, csupán egy eszköz, amivel levezetheti a gyász rettenetes érzését. A film képes elmenni olyan mélységekbe, ami meglepőnek bizonyulhat egy ilyen családi filmként reklámozott produkció esetében, épp ezért a hangvétel sokszor egészen komoly. Az meg, hogy szipogós és papírzsebkendőigényes dráma is járul hozzá, nem meglepő. De mégis, mondjuk ki: meghatódtam, megkönnyeztem, szipogtam. Gyászról, megbocsátásról és a halál elfogadásáról, valamint a felelősségvállalásról beszél a film

igen hatásosan és megindítóan. A film egy másik nagy meglepetése és instant imádnivaló karaktere maga Baymax, a robot, akit Hiro bátyja egészségügyi tanácsadóként és egyfajta háziorvosként épített meg. Baymax aranyos, Baymax ölelnivaló, Baymax úgy a szívünkhöz nő, hogy legszívesebben benyúlnánk a vászon mögé és hazavinnénk. Plusz, szerencsére az ő funkciója sem merül ki ennyiben, cukiságának és ártalmatlanságának oka van a cselekmény egészére nézve. Ez hálás dolog, nem mindig szeretem azt, akit csak úgy a cukiság kedvéért írnak meg cukinak és ölelni valónak. Van, hogy jól elsül, de van amikor visszájára fordul a dolog és feleslegessé válik. Szerencse, hogy Baymax ennél többet jelent a filmnek. Ő és Hiro képezi a Hős6os fő vonalát, kettejük barátsága és kapcsolata a központ (a gyász és bosszúállás szála mellett), de sajnos a társaság többi tagja már nem sikerült ennyire izgalmasra. Bár jó nézni a fináléban bemutatott összjátékot közöttük és tisztességgel szállítják a kötelező poénokat, olyan sikerrel és olyan mélységgel mégsem sikerült őket ábrázolni, mint ahogyan Hiro-t és Baymax-et, így a film akkor működik legjobban, amikor ők ketten vannak a vásznon. A mellékszereplő karaktereken

kívül a cselekmény is kárt szenvedett, még ha minimálist is. Az első harmada a filmnek mintha kicsit túlságosan is pörgött volna, mintha sietősre vették volna a figurát. Kevés időt hagytak ahhoz, hogy felépítsék, és igazán megismertessék velünk a szereplőket. Szerencsére azonban a film később ezt behozza és a fináléhoz érve tűkön ülve szorítunk hőseinknek és az érzelmi töltet is ragyogóan működésbe lép. Ez pedig mégiscsak sokat jelent. Részemről azt mondom tehát, hogy apró-cseprő hibái ellenére a Hős6os az idei év egyik első igazán jó filmje, amit nem csupán értékeltem is, de a stáblistához érve teljes mértékben a szívembe zártam. Még ha olykor gyermeteggé is válik a produkció, a szíve mélyén egy érző, komoly és értő alkotás ez. És mint olyan, becsülnünk kell.

85% Stáblista Rendező: Don Hall Eredeti hangok: Ryan Potter, Daniel Henney, Jamie Chung Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai premier időpontja: 2015. január 8.

FilmMagazin / 67


KRITIKA

VADREGÉNY Színpadi művet manapság csak akkor érdemes vászonra vinni, ha rájátszunk az alapanyag mivoltára, vagy minél inkább törekszünk a filmszerűségre. Jelentem: itt egyik sem sikerült. Írta: TomPowell

R

ob Marshall Hollywood egyik legnagyobb kérdőjele. Baz Luhrmann kritikailag elismert, de csak technikai díjakkal kitüntetett audiovizuális orgiája a Moulin Rouge után egy évvel kijött a Chicagó-val, ami nem volt több, mint egy sztárokkal előadott Broadwaymusical felvétele. Valamiért azonban mégis a pajzsukra emelték anno, és hozzávágtak egy rakat díjat, azóta azonban kiderült, hogy Marshall nem több egy üres lufinál. A szépelgő Egy gésa emlékiratai után a díszes hölgykoszorúval teletűzdelt, Fellini előtt tisztelgő Kilencet még Daniel Day-Lewis sem tudta megmenteni, a legutóbbi karibtengeri kalózkodást pedig igyekszünk a legtöbben minél előbb elfelejteni. Marshall immár negyedszerre tér vissza a musical-ek világába – a Chicago és a Kilenc mellett 1999-

68 / FilmMagazin

ben a Kathy Bates nevével fémjelzett Annie-t is ő rendezte – de a középszernél többre sajnos most se futotta neki. Pedig megkockáztatom, hogy James Lapine és Stephen Sondheim (Sweeney Todd – A Fleet Street

démoni borbélya) eredeti műve egy kifejezetten szellemes darab, amelyben egy gyermektelen házaspár megpróbálja magáról levenni egy boszorkány átkát, és eközben szépen megelevenednek a klasszikus Grimm-mesék történetei, hogy aztán


Johnny Depp nemrég azt nyilatkozta, hogy a bal szemére szinte teljesen vak, a jobb szemére rövidlátó, ezért állandóan szemüveget kell hordania

a boldog vég után ezeket a karaktereket a szerzők lerántsák a realitás talajára. Izgalmas és érdekes koncepció, viszont nem, vagy csak részben működik. Például a forgatókönyvért is felelős Lapine hiába vegyíti nagyszerűen a Piroska és a farkas történetét Babszem Jankóéval, a történet nem tudja levedleni magáról színpadi mivoltát, amiben Sondheim – ezúttal nem túl emlékezetes – dalai is közrejátszanak. Itt jönne képbe a rendező, aki szépen átülteti ezeket a vászonra a megfelelő filmnyelvi eszközökkel, Rob Marshall viszont szemmel láthatóan nem elég tehetséges ehhez. Ennek ellenére az első félidő koncepciója működik az ereklyék keresésével, a mesék beteljesülésével, azok finom kifigurázásával (a Farkas

mint cukros bácsi például telitalálat) és ebben közrejátszik a remek színészgárda. Emily Blunt talpraesett Péknéként tökéletesen kiegészíti a tutyimutyi férj James Corden-t. Anna Kendrick bájosan bizonytalan, Johnny Depp abban a pár percben hozza a szokásos bohókás formáját, Meryl Streep pedig Meryl Streep, de megkockáztatom, hogy Chris Pine lopja el a show-t a farkával gondolkodó hercegével. A fő probléma ezután veszi kezdetét, amikor a mesehősök emberi mivolta kiütközik: a dalolászás alapból nem teszi lehetővé, hogy továbbra is ne így nézzünk rájuk (amit csak még jobban aláhúz a film eleji Disney logó), és a karakterek inkább válnak ellenszenvessé, mint szerethetővé. Egy tehetséges rendező nyilván sikeresen érzékeltetné ezeknek a karaktereknek a

a kétségeit, hibáit, de Marshall a fent felvázoltak fényében sajnos erre képtelen. Így válik a Vadregény egy valóban ötletesen kifordított meséből egy alapvetően minőségi, de mégis lélektelen produktummá. Pont azzá, aminek egyetlen egy mesének sem szabadna válnia.

60% Stáblista Rendező: Rob Marshall Főszereplők: James Corden, Emily Blunt, Meryl Streep Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai premier időpontja: 2015. január 1.

FilmMagazin / 69


KRITIKA

Filmünket m

FOXCATCHER Szinte minden évben kapunk egy nagyobb volumenű sportdrámát, amik általában a népszerűbb világ- vagy amerikai sportokat szokták alapul venni. Talán ennek is köszönhető, hogy egy, a birkózást a középpontjába állító alkotást igen nehezemre esne most mondani, ám itt van a Foxcatcher, ami pont ezt a hiányt igyekszik pótolni. Sajnos azonban ez sportfilmként nem sikerült, karakterdrámaként pedig messze nem hibátlan darabról beszélhetünk. Írta: Török Tamás

F

ilmünket megtörtént események ihlették (ez az állítás azonban csak részben igaz, ám erről majd később), melyeknek legfőbb mozgatórúgói a Du Pont család híres / hírhedt tagjai voltak: John, és az olimpiai bajnok testvérduó, Dave és Mark Schultz. John Du Pont szeretné világhírű birkózó csapatában, a Foxcatcher-ben tudni a feltörekvő Mark-ot, ám vele együtt hozná a tapasztalt, inkább már edzősködő Dave-et is. Ez többnyire valóra is válik, ám a kezdeti sikerek ellenére – ahogy az lenni szokott – idővel kezd minden szétesni, és egy hihetetlenül nyomasztó karakterdrá-

70 / FilmMagazin

ma szemtanúi leszünk. Bennett Miller 2005-ben szerzett magának nevet a Capote című életrajzi drámával, majd 2011-ben megmutatta, hogy a sport sem áll távol tőle, ugyanis a Pénzcsináló képében a műfaj egyik legkiemelkedőbb alkotását rendezte meg. Ezek fényében nem tudom azt állítani, hogy a Foxcatcher-rel előrébb lépett volna az úriember. A valós történetből nem szeretnék részleteket megosztani, ugyanis aki nincs képben a Schultz-Du Pont sztoriról, annak tartogathat meglepetéseket a film, ettől függetlenül valahogy fókuszt tévesztett Miller. A Foxcatcher alap-

vetően egy sportdrámának van címkézve, ám a film ilyen szempontból egyáltalán nem funkcionál. Miller érezhetően háttérbe szorította ezeket az elemeket, ám amikor néhanéha bepillantunk egy verseny, vagy mondjuk edzés keretei közé, a film alapvetően lassú ritmusa szinte teljesen megáll. Az volt az érzésem, mintha pusztán muszájból, elkerülhetetlen velejáróként szerepelt volna a filmben maga a birkózás, amit alátámaszt az a tény is, hogy annak minden eleme a karakterek hátterét és drámáját erősíti. Ezzel alapvetően nincs is semmi baj, ám alibizés helyett bőven meg lehetett volna


Steve Carrell szerint alakítása azért sikerült ennyire jól, mert nem az embert próbálta utánozni, hanem az elmeállapotába akart belekerülni.

oldani egy kicsit alázatosabban ezeket a részeket. Persze, foglalkozzunk inkább azzal, amivel maga a rendező is foglalkozott, nevezetesen az emberi drámával. A Foxcatcher lassan, komótosan, ám remekül fokozza folyamatosan a feszültséget, ami leginkább John Du Pont felsőbbrendű személyének és gyerekkorától kezdve drámával teli életének köszönhető. A birkózásra nem, mint sportra, hanem mint egy eszközre tekint, amivel dicsőségesebbé, büszkébbé teheti az amerikai nemzetet. Mark Schultz eközben mentorként tekint rá mindaddig, amíg a sport szeretetéből nem válik egy monoton, gépies munka, ami gyakorlatilag rányomja a bélyeget az ember életére. Bátyja, Dave pedig tipikusan az az ember, aki gyerekei és felesége életét mindennél előrébb tartja, ám testvére oldalán is minden percben ott állna. Alapvetően mindhárom karaktertípus tökéletesen el lett találva: Du Pont az aki folyamatosan fenntartja az érdeklődésünket, Mark az, aki jóformán még a nézők támogatására is rá van szorulva, míg Dave a film egészében szimpatikusan, szerethetően viselkedik, és a dolog egyáltalán nem megy át giccsbe, hanem végig emberi tud maradni. Természetesen ezek a karakterek

nem jöhettek volna létre olyan színészek nélkül, mint akikkel a Foxcatcher során találkozhatunk. Azért így fogalmaztam, mivel az a Steve Carrell, vagy az a Mark Ruffalo, akiket most láthatunk, saját karrierjük egy fénypontját mutatják be. Az egy dolog, hogy külsőleg is megszólalásig felvették karakterüket, de Steve Carrell elérte azt, hogy Du Pont személyében egy olyan „negatív” karakterre leljünk, akivel képesek vagyunk olykor együtt érezni, azonosulni vele, ennél pedig talán nincs is nehezebb feladat ebben a műfajban. Channing Tatum-ról szándékosan nem esett eddig szó. Ennek a srácnak próbálnak egyre komolyabb szerepeket adni, és én nem is akarok ítélkezni, lehet, hogy ott van benne a spiritusz, de az én szememben egyszerűen képtelen túllépni azon a tipikus "izomagy" karakteren. A Foxcatcher-ben én magam is legszívesebben felpofoztam volna Mark-ot néhányszor, mert rossz volt nézni, ahogy felnőtt ember létére ennyire elhagyja magát. És itt jön képbe a film körül kialakult, vagy kialakulóban lévő kisebb / nagyobb botrány… Ha lehet hinni a híreknek, akkor a ma már visszavonult Mark Schultz szerződését megszegve, nyilvánosan, a Twitter-en savazta, fenyeget-

te Bennett Miller rendezőt, ugyanis Schultz szerint a film egyetlen egy akkurátus jelenetet leszámítva az elejétől a végéig Miller manipulációja, agyszüleménye, főleg, ami a karakterek közötti kapcsolatot illeti. Ebbe nem is folynék jobban bele, a posztok természetesen már nem találhatóak meg Schultz Twitter-én, mindenesetre érdemes ezeket az "igaz történet alapján" szövegeket fenntartásokkal kezelni. Ezt a Coentestvérek is megmondták még anno. A Foxcatcher összességében abszolút elmaradt a várakozásoktól, mint sportdráma pedig meg sem próbálta megugrani azokat. Azonban Steve Carrell tőle szokatlan, de amúgy fantasztikus átszellemülése és Mark Ruffalo játéka mindenképp rászolgált arra, hogy láthassa a nagyközönség.

70% Stáblista Rendező: Bennett Miller Főszereplők: Steve Carell, Mark Ruffalo, Channing Tatum Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2015. január 29.

FilmMagazin / 71


KRITIKA

SILS MARIA FELHŐI Juliette Binoche-nak tényleg a legjobbak között a helye, Kristen Stewart bizonyítja, hogy többet ér Alkonyat-beli szerepeinél, Chloe Grace Moretz pedig még mindig jó úton halad a profizmus felé. Írta: Sanya08

O

livier Assayas legújabb filmje hollywoodi berkekbe kalauzol minket. Nem új keletű dolog ez, tavaly David Cronenberg is tett egy sétát a csillagok útján (Térkép a csillagokhoz), de az eredmény elég kulimászra sikerült. Assayas nem esett bele abba a hibába, mint amibe kollégája, az ő dolgozata sokkal kifinomultabb hangvételű és kevésbé zsúfolt: intimebb közegbe kalauzolja nézőjét. Szerencsére nem az az egyetlen pozitívum a Sils Maria felhőivel kapcsolatban, hogy lekörözte Cronenberg filmjét, hanem alapvetően egy érett és egészen jól átgondolt darab született Assayas tolla alatt és kamerája mögött. A film egy, a sikerei nagy részén már túl levő színésznőről szól, aki kénytelen visszatérni egy régi szerepéhez, ám ezúttal az akkori szerep-

72 / FilmMagazin

nek egyfajta tükörmását, fordítottját kell eljátszania. Maga a visszatérés nem várt lelki problémákat okoz, a szerepbe való beletanulás közben pedig saját tükörképével és karrierjével is szembe kell néznie. A Sils Maria felhői egyes motívumaiban és momentumaiban hasonlóságot mutat Ingmar Bergman Persona című filmjével, illetve még akár David Lynch Mulholland Drive-jával is párhuzamokat vonhatunk (ha azt vesszük, hogy a téma az eljátszandó szerep és színésznő egybeolvadása), egy fontos különbség azonban van: míg Bergman és Lynch nagyban támaszkodtak a szürrealitásra és az álomszerűségre, a költői képek sokaságára, úgy Assayas kevésbé él ezek használatával. A cselekményt csak nyomokban övezik aprócska rejtélyek és kérdőjelek, a stílus sokkal közvetlenebb és di-

rektebb: ami azt illeti, a film akkor működik a legjobban, amikor a szereplők kitárgyalják a mozgókép jelenlegi helyzetét, és amikor két generációt szembeállítanak egymással, hadd lássuk a különbséget. Kevésbé akkor, amikor a történet megpendíti a rejtélyesség húrját és szimbólumokat használ, de ezekkel tényleg ritkán él a film, ezeket a dolgokat hanyagolja. Amikor viszont mégis elmenne a titokzatosság terepére, akkor sem egészen egyértelmű, hogy mit akar: egyik pillanatban még következetes karakterdráma, a másik pillanatban pedig ködösen miszticizál, de nem éreztem eléggé dominánsnak sem ahhoz, hogy elkapjon, se pedig ahhoz, hogy túl sokat foglalkozzak vele a film egészét nézve, vagy a megtekintése után. Assayas finoman kritikus hangvételű és bennfentes kacsintásokkal


Juliette Binoche-t tartják a francia filmtörténelem legjobban fizetett színésznőjének.

teletűzdelt forgatókönyve már önmagában szórakoztató persze, de a film így is nagyban, maximálisan kihasználja három főszereplőjének adottságait. Juliette Binoche míg az Apropó szerelem-ben a hűvös, rideg és cinikus nőt keltette életre, addig itt jóval sebezhetőbb és titokzatosabb karaktert alakít. Partnere az Alkonyat-filmekben sokak által megutált majd később egyes filmekben megkedvelt Kristen Stewart (Maria menedzserét alakítja), aki Robert Pattinson-hoz hasonlóan kétségbeesetten igyekszik kitörni a vámpírfilmekkel járó skatulyából. Stewart kellemesen nyugis, laza és szimpatikus alakítást nyújtott anélkül, hogy egy percig is éreztem volna Binoche fölényét. Értsd: nem arról van szó, hogy Stewart egy kaliberbe helyezhető színésztársával, de nem éreztem azt, hogy alulmaradna és egyoldalú volna a színészi játék. A harmadik a sorban Chloe Grace Moretz, aki egy tipikusan olyan karaktert segített vászonra vinni, amelyikben ráismerhetünk több száz másikra. A Hollywood által totálisan megrontott, öntörvényű, botrányokba keveredő sztárpalánta szerepére ironikus húzás volt egy olyan színésznőt találni, aki mindennek éppen az ellenkezője: Moretz jó döntéseket hoz (még), remélhetőleg nem

jut a többiek (lásd: Lindsay Lohan) sorsára. Bár ő csak a film közepe tájékán lép be a képbe, azért a nyomát ő is otthagyja, kellően hangsúlyos a szerepe. Külön jópofának tartottam, hogy szerepe szerint is egy szuperhős-filmmel vált ismertté. Ugyebár a Kick-Ass-ben ismerhettük meg Moretz-et is, mint Hit-Girl. A Sils Maria felhői rengeteget köszönhet színésznőinek, illetve annak is, hogy jó érzékkel tapint rá Assayas az egyes generációs különbségekre. Az egyik jelenetben például Valentine (Kristen Stewart) és Maria (Juliette Binoche) egy 3D-ben bemutatott szuperhősös science-fiction film láttán arról beszélnek, hogy lehet-e egy ilyen filmnél hasonló értékekről beszélni, mint egy, a valóság talajához közelebb álló cselekményű darabnál. Míg Valentine (a fiatalabb generáció ugye) amellett érvel, hogy

igenis egy ilyen filmben is felfedezhetők a mozgókép és történetmesélés, a karakterábrázolás egyetemes értékei, úgy Maria, a sokat látott és az új generációra csak nagyokat pislogó egykori ünnepelt színésznő csak röhögni bír kínjában ezen. Hiába no, az idők változnak, mi pedig megmaradunk saját elnyűtt dióhéjunkban.

80% Stáblista Rendező: Olivier Assayas Főszereplők: Juliette Binoche, Kristen Stewart, Johnny Flynn Forgalmazó: Cirko Film Hazai premier időpontja: 2015. január 1.

FilmMagazin / 73


KRITIKA

BÜSZKESÉG ÉS BÁNYÁSZÉLET Korai rögtön év elején nagy kijelentéseket tenni, de én mégis megteszem: ennél aranyosabb film idén már nem lesz. Írta: TomPowell

V

annak mozik, amelyek semmi újat nem mutatnak, semmi forradalmi nincs bennük, ”egyszerűen” csak jól vannak összerakva. Egytől-egyig remek, de nem feltétlenül kimagasló színészi teljesítményeket láthatunk, szerethető, de eredetiséget nélkülöző karakterekkel egy olyan történetben, amely kényes mivolta ellenére is mindig aktuális marad. Jelen írás tárgya is ilyen, ráadásul azon ritka esetek egyikét köszönthetjük az enyhén túlkomponált magyar címben, ami még az eredetinél is kifejezőbb. A legszebb pedig az az egészben, hogy a film megtörtént esetet dolgoz fel. Míg azonban egy hasonló eset Amerikában erősen pátoszba fullad-

74 / FilmMagazin

na, addig a hűvös, kimért britek ismét bizonyítják, hogy náluk jobban szívvel és lélekkel senki sem tud megtölteni egy – valóban közhelyekkel tarkított – történetet. Ráadásul a ködös Albionban már mondhatni hagyománya van a munkásosztálylyal – különösen a bányászokkal – foglalkozó filmeknek, amikből érdekes módon pont a könnyedebb darabok jutottak el a leginkább a szélesebb közönséghez, mint például az Alul semmi vagy a Billy Elliot. Ebbe a sorba pedig nyugodt szívvel beállhat a Büszkeség és bányászélet is. 1984-ben a londoni melegek elhatározzák, hogy közösséget vállalnak a Margaret Thatcher és kormánya ellen tüntető bányászokkal, mineku-

tán munkahelyeiket sorra bezárták. Gyűjteni kezdenek egy kis walesi bányászfalu lakosságának, mivel úgy látják, hogy az állam éppúgy üldözi a munkájukért harcoló bányászokat, mint az éppen felbukkanó és HIV-vírussal küzdő melegeket. Ebből végül egy kurta-furcsa szövetség jön létre, aminek nem feltétlenül örül mindenki. Az a csodás ebben a filmben – számos egyéb pozitívuma mellett – hogy nincsenek igazi főszereplői, mert azokat valójában a két kis közösség jelképezi, ezért azok arcai adnak nekik egyéniséget, akik mégsem lépnek egymás nyakára és mindenki pont annyi játékidőt kap, amennyi szükségeltetik, mindemel-


Érdemes megnézni a film posztereit, amik Luc Besson Lucy című filmjének tökéletes paródiái.

TÖRTÉNELMI HÁTTÉR Margaret Thatcher tudta, mire vállalkozik, mikor Nagy-Britannia első női miniszterelnökeként 1979-ben elkezdte „hadjáratát” a bányászok ellen, hiszen elődjét 1974-ben pont egy bányászsztrájk buktatta meg. Az 5 éves folyamat végül 1984-ben jutott el a csúcspontjára, amikor is elrendelték az országos sztrájkot, amihez skót bányászok is csatlakoztak. A dolog azonban nem ment zökkenőmentesen, ugyanis a szakszervezeti unió nem állt ki a sztrájkoló munkások mellett, a kormánypárti lapok pedig felhergelték a közvéleményt a nem dolgozó bányászok ellen, a sztrájkot vezető Arthur Scargill-t pedig szovjet kémnek állították be. A tiltakozók anyagi helyzete egyre roszszabb lett, az elégedetlenség pedig 10 halálos áldozatot is szült. A sztrájk 1985. március 3ig tartott, ám lényegi eredményt nem ért el.

lett bemutatja, hogy egyik oldal sem fekete vagy fehér. Bill Nighy például még sosem volt ennyire hétköznapi és szeretnivaló egyszerre, a Sherlock Moriarty-ja, Andrew Scott bizonyítja, hogy nem csak ripacs tud lenni, az Adam Lambert-re emlékeztető Ben Schnetzer (A könyvtolvaj) pedig ritkán látott természetességgel alakítja a vehemens meleg jogi aktivistát. Ez az ügyesen porciózott karakterisztika pedig segít abban, hogy a mondanivaló ne sikkadjon el és egy percre se tűnjön didaktikusnak és lesz belőle egy igazi életigenlő alkotás, ami rendkívül ritka a jelenlegi filmes palettán. Persze a film tagadhatatlanul típusfigurákkal dolgozik, de azok

nagyszerűen prezentálják mindkét oldal különböző álláspontjait, ami megkönnyíti az azonosulás mellet a máskor nyögvenyelős üzenet átadását. Ez jelen esetben már a film első negyedében tudatosul a nézőben, miszerint a segítség sokszor onnan jön, ahonnan a legkevésbé várnánk, miközben a tökéletes, 1980-as évekbeli soundtrack-kel megtámogatott képkockák alatt hol könnyesre nevetjük magunkat, hol könnyekig hatódunk a látottakon. Utóbbin különösen akkor, amikor ráeszmélünk, hogy Magyarország még a ’80-as évek Angliájától is milyen messze van mások elfogadásában.

85% Stáblista Rendező: Matthew Warchus Főszereplők: Bill Nighy, Andrew Scott, Dominic West Forgalmazó: Mozinet Hazai premier időpontja: 2015. január 1.

FilmMagazin / 75


KRITIKA

APROPÓ SZERELEM Juliette Binoche és Clive Owen tanárosat játszanak, és azon vitatkoznak, hogy vajon melykőjük szakterülete ér többet: az irodalom, vagy a festőművészet? Írta: Sanya08

M

egtévesztő a magyar cím, több szempontból is. Elsőnek azért, mert az ember óhatatlanul egy konvencionális romantikus filmet vár. Másodjára pedig azért, mert bár a filmet féligmeddig romantikusnak szánták, annak hiánya, jobban mondva nyögvenyelős erőltetése ólomsúlyként nehezedik az amúgy ígéretes koncepcióval rendelkező filmre. Irodalom kontra festészet. Szó kontra kép. Melyik az a médium, amely nagyobb erővel bír, és amely nagyobb hatással van a befogadóra? Ezt a kérdést feszegeti Fred Schepisi (6szoros ölelés) rendező legújabb filmjében, vitaellenfelekként pedig Juliette Binoche-t és Clive Owen-t küldi csatamezőre. Hadd döntsék el, hadd érveljenek ők, hogy melyik a jobb, melyik az erősebb. Le kell szögeznem, hogy

76 / FilmMagazin

véleményem szerint kiváló témáról van szó, amiről órákig lehet vitázni és ezernyi, sőt milliónyi érvet lehet felsorakoztatni mindkét álláspont mellett, ezt pedig hőseink meg is teszik, miközben természetesen szerelembe is esnek. Ennél a szerelemnél mi sem logikusabb, hiszen tartja a mondás, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Két ellenfél, aki más-más nézeteket vall, abszolút logikátlan módon belehabarodik egymásba? Romantikus filmek ezerszámra játszottak már el ezzel és ezzel rengetegen taroltak is. Szomorú módon épp ez a romantikus vonal az, ahol Schepisi filmje szétcsúszik. Owen és Binoche bár remek színészek és játékukban a profizmus érződik, de amikor románcról van szó és kémiáról, akkor bizony mindketten gügyén állnak és csak vergődnek az erőtlenül megírt

jelenetekben. Feszengés és szemöldökráncolás az, amit kiváltott belőlem a kettejük közti románcnak megágyazott jelenetek többsége, amiknek egyik legfőbb jellemzője, hogy a történetet úgy istenigazából egy milliméterrel nem mozdítják előre. Mert addig rendben van a dolog, amíg csak pár lépés távolságból élcelődnek egymással és húzzák egymás agyát, de amikor beütnek az őszinte érzelmek és elcsattan a csók, akkor az adott jelenetről lerí a hiteltelenség. Hogy úgy mondjam: rég láttam ennyire hamis és érzelemmentes csókjelenetet, mint amilyen a kettejüké és mivel tényleg szuper jó színészekkel van dolgunk, ezt a bakit kénytelen vagyok a rendező számlájára írni. Inkompetens módon nyúlt a témához és részeg sebész módjára dolgozta ki a szituációt.


Clive Owen manapság A sebész című sorozatban látható, amit mindenkinek ajánlunk, aki szerette a Dr. House-t is!

Nem mondható pedig, hogy a film üres kézzel áll nézői elé. Mint mondtam, a koncepció sokat ígérő és sokszor szórakoztató is: még akkor is, ha ezek a jelenetek főként abban merülnek ki, hogy Binoche és Owen évődnek egymással és Owen karaktere tízpercenként elmeséli azt, hogy egy-egy szó honnan származik és mi a története. Két ellentétet látunk, akik rögeszmésen ragaszkodnak saját nézetükhöz és kézzellábbal próbálják megvédeni azt. Binoche a rideg és arrogáns viselkedésével igazi dimenziót kölcsönöz a karakternek, Owen pedig tankönyvi példáját hozza az irodalomtanár figurájának: iszik, borostás, de amúgy zseniális. Jól áll neki, mindkettőjüknek nagyon jól áll és vitáik mulattatóak, tudtam volna még nézni őket. Csak mondom, hagyják azt a francos romantikát, mert az így ebben a formában egyáltalán nem áll jól nekik. Koncentráció és lényegi ráérzés hiánya az, ami jellemzi az Apropó szerelmet. Schepisi mintha nem tudta volna eldönteni, hogy mit akar: romantikus filmet, vagy vitafilmet, megpróbálta tehát összeházasítani a kettőt. Ezzel nincs gond, lehetett volna mindkettőt persze, de romanti-

kus filmnek túl rideg és híján van igazi romantikának, vitafilmnek pedig nem elég fókuszált és a túl sok felesleg többször elvonja a figyelmet a lényegről. Kukába lehetett volna vágni például Emily sztoriját és azt, hogy a tahó osztálytársa folyton zaklatja őt. Jack alkoholizmusa és fiával való viszonya sem állta meg a helyét egészében, pedig a filmből kivéve, önmagában egész jó és Owen hiteles az alkoholproblémákkal küzdő férfi szerepében. Csak épp semmit nem tesznek hozzá a film lényegi részéhez, csak úgy lógnak a levegőben, ennek köszönhetően pedig a film szépen két szék közé esik és nagyon gyorsan felejthetővé válik. Erények ide, erények oda. Nagyon nagy kár érte.

55% Stáblista Rendező: Fred Schepisi Főszereplők: Juliette Binoche, Clive Owen, Valerie Tian Forgalmazó: Cinetel Kft. Hazai premier időpontja: 2015. január 1.

FilmMagazin / 77


KRITIKA

A HOBBIT - AZ ÖT SEREG CSATÁJA Ha jónak találtad a Hobbit trilógia utolsó részét, ha nem, szerintem azért vérző szívvel fogod magad mögött hagyni Középföldét újabb hosszúhosszú időre. Írta: Vampka

P

eter Jackson egyszer már alkotott nagyot. A Gyűrűk Ura nem csak a fanatikus Tolkien-rajongók körében, de mindenhol olyan sikert aratott, amit nagyon kevés film mondhat el magáról. Visszahozott egy olyan világot, amiben nem egyszerűen csak jó harcol gonosszal, hanem számos kultúra, faj, nép elevenedik meg, számtalan árnyalt és egyszerű karakter színesíti, a légköre pedig utánozhatatlan és felejthetetlen. Mindez a mai technikáknak hála szó szerint megelevenedhet a szemünk előtt. Azonban amíg A Gyűrűk Ura befejező része rekordmennyiségű díjat termelt, ad-

78 / FilmMagazin

dig a Hobbit-trilógia záró darabjáért biztosan nem zsebelnek majd be annyi elismerést. Tudom, hogy sokan, akik megszerették a történetet, azok úgy szerettek bele, hogy „csak” megnézték, mondván, ez egy mozi, mi mást kéne vele csinálni? De egy ilyen adaptációra, ráadásul ilyen felmenőkkel rendelkező filmre én személy szerint nem tudok „csak” mozinézőként tekinteni. Ezt skizofrén módra kell elemeznem, mert úgy érzem, kétféle mozizó van: aki elvárás nélkül, szórakozni ment, és az, aki elkeseredetten szeretett volna ismét Középfölde világában lubickolni a már

megszokott minőségben, én pedig mindkét kategóriába belelógok. Számomra ez a film egy olyan munka eredménye, amire és amitől egy részem sokat várt, a másik viszont tudta, hogy A Gyűrűk Urát, ami személyes kedvencem, meg sem fogja közelíteni. Akkor viszont minek megcsinálni? – kérdi a maximalista énem fejcsóválva és mérgelődve. Persze, legtöbben tudni vélik a választ: pénzért. Pedig nem. Nem csak pénzért, Tolkien univerzumába ugyanis nem csak a néző, de az alkotók is lelkesen tértek vissza. Más kérdés, hogy a nagy lelkesedés eredménye nem feltétlenül lesz


Ha érdekelnek a film készítésének kulisszatitkai, akkor olvasd el az előző számunkban közölt 6 oldalas háttércikket is!

olyan élmény, mint az előzmények. Kezdjük a vesszőparipámmal, Tauriel-lel, aki egy nem létező karakter. OLYAN NINCS, vakkant fel a lelkes fantasy-rajongó, joggal, hiszen minden karakter valakinek a kitalációja, ergo igenis létezik. Oké, de Tolkien nem románcozott a Hobbit-ban – ami harmad olyan rövid, mint A Gyűrűk Ura egyetlen része, csak megjegyzem –, és még ha a világ szomjazik is a szerelemre, azért variálhattak volna kicsit. Szerelmi háromszöget dobnak be a harcos tündehölgy segítségével, ráadásul olyan bizarr párost kreálnak, amit leginkább egy ürge és egy szarvas szerelméhez tudnék hasonlítani, és ez már túlzás. Mégis működik. A nézők szeretik, mert valami kell, ugyanis, mint mondtam, a Hobbit rövid, könyvben legalábbis, itt meg széthúzták. Nem valószínű, hogy kilenc órányi filmet a lehető legtöbb ember számára érdekessé lehetett volna tenni e nélkül a kis románc nélkül, aláírom. De hogy tünde-törp, és akkor a lány még lázad is, hát szóval… Én elég hardcore rajongó vagyok ahhoz, hogy egy ilyen mellékszál nélkül is végigüljek egy Hobbit-ot, és inkább zavarjon ez a tényező, mint örüljek neki. Tehát Tauriel-t én hibának számítom fel, akkor is, ha sokan imádják.

A másik dolog, ami böki a csőröm (és több problémám nincs is), a CGI. Nagyon szép, igényes, kidolgozott... De mégiscsak CGI. Az agyam szétmaszatolódik a látványtól, felidéz minden játékot, amit valaha játszottam, és hiába komolykodik a történet, ha egyszer a kinézete, még ha valóságszerű is, de nem valóságos. Túl sok a CGI. Kivéve Smaugnál, de ő vagy tíz percig van a filmben, úgyhogy nem hozhatom fel pozitívumként. És innentől kezdve eltekintek a ténytől, hogy A Gyűrűk Ura nevű csoda létezett filmben a Hobbit előtt, mert nem igazságos összehasonlítgatni őket, akkor sem, ha nevetségesen sok beállítás volt tökéletesen ugyanolyan, mint a másik trilógiában, nem olyan minőségi a látvány, és felesleges érzelmi tölteteket nyomtak bele, mert a Hobbit-nak is megvan a maga bája. Ez tagadhatatlan. Minden hibája, minden kifogásolható része ellenére azért én is szeretem. Szeretem, mert a karakterek és a történet a hosszú játékidőnek köszönhetően kiteljesedett, gazdagodott, nem csak egy rövidke könyv megfilmesítése lett, hanem egy nagy kaland bő szavú elbeszélése. Az utolsó rész nem sokban különbözik az első kettőtől, ott folytatódik, ahol a második véget ért,

átmenet nélkül, ami olyan érzés, mintha a három rész egyetlen nagyszabású film lenne. Ebben a részben felpörögnek a dolgok, de az öt sereg globális csatajelenetei eltörpülnek a kétszemélyes párbajok, és a keserédes befejezés mellett. A koreográfia profi, a színészválasztás tökéletes, a zene gyönyörű, és szerintem a hangvágás megér majd egy Oscar-t is. A végén a könnyek sem maradnak majd el, különösen akkor, ha tudjuk, hogy mi mindent indított útjára ezzel a kalanddal ez az egyszerű kis hobbit a Megyéből. Meg aztán sírhatunk azért is, mert talán újabb évtizedet kell várnunk arra, hogy Jackson leemeljen egy újabb Tolkien-könyvet a polcáról, és Orlando Bloom után kiáltson.

70% Stáblista Rendező: Peter Jackson Főszereplők: Martin Freeman, Ian McKellen, Richard Armitage Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai premier időpontja: 2014. december 18.

FilmMagazin / 79


KRITIKA

TOMPOWELL VÉLEMÉNYE A reklámanyagoknak megfelelően tényleg lezárul Középfölde legendája – méghozzá parádésan – amiben a csatasorba állított temérdek lény között elvétve felfedezni egy félszerzetet is.

S

ok szempontból fontos film A hobbit-trilógia záróakkordja, de nem feltétlenül úgy, ahogy azt a készítők szerették volna, vagy ahogy arra a rajongók számítanak. Az öt sereg csatája inkább olyan kérdéseket feszeget, hogy megérte-e Peter Jackson-éknak J.R.R. Tolkien tanmeséjét felduzzasztani, hogy ezáltal jobban passzoljon a klasszikus trilógiához, továbbá érdemes volt-e a kibővített cselekményt három filmre bontani? Ugyanis hiába élveztem a film (majd) minden egyes képkockáját elejétől a végéig, az előadás végeztével egyre inkább bekúszott a bőröm alá az a gondolat, hogy közel sem biztos. Tolkien annak idején nemhiába mondott le arról a tervéről barátai javaslatára, hogy A hobbit-ot (gyerekkori magyar keresztségben: Babó) hozzáigazítsa A Gyűrűk Urához. Ezzel éppen annak bájától, mese jellegétől fosztotta volna meg, ahogy történt ez végül jelen filmtriász esetében is, amiből az elsőben még jócskán akadtak erre érdemes momentumok. Középföldéről szerzett ismereteinket Jackson-ék hol nagyszerűen, hol erőltetetten szúrják bele a cselekménybe, hogy aztán a lehető legtökéletesebben passzintsák össze a két trilógiát. Mégis, a szórakoztatás oltárán oda lett a szív

80 / FilmMagazin

és a lélek egy darabkája, pont azzal, hogy már tudjuk, hogy egyes karakterek milyen szerepet töltenek be a későbbiekben, amit a rendező nem győz hangsúlyozni, elfedve az egyértelműen szűkre szabott történet hiányosságait. És míg az Egy Gyűrű történetében mindenkinek megvolt a maga funkciója, addig itt már egyértelművé vált az, ami a két megelőző részben még csak érződött: az izzadságszag. Ez konkrétan a cselekmény szempontjából teljesen feleslegesen visszahozott, jobbára csak a játékidő akcióra szánt részét kitöltő, most már a Mátrix-szintű végletekbe eltolt Legolas-on érződik. Viszont akármennyire is húzom a számat, vitathatatlan tény, hogy ez tette fel a koronát arra a bizonyos ire. A Váratlan utazásnak jól állt a komótosság, elvégre egy bevezető epizódról volt szó – mégha egy ismerős világba is – új és régi karakterekkel, teljesen más célokkal és motivációkkal. A másodikban viszont egyértelműen érződött az a bizonyos rétestésztahatás (ezt a bővített változat csak még jobban aláhúzta), ami a folyón játszódó incidenst leszámítva akkor talált igazán magára, mikor Smaug ”szexi” szárnyait széttárta, hogy végül egy pofátlan cliffhanger-rel szakítsák félbe az eseményeket, ami most meghá-

lálta az akkori bosszankodást. Ugyanis Az öt sereg csatája az egész széria messze legsötétebb, és az előzménytrilógia legjobb darabja, lévén az egész az elejétől a végéig egy véget nem érő hullámvasút. Míg A király visszatér – és maga a szent hármas is – a jó és a rossz örök harcáról, tisztán világos eszmékről szólt, jelen írás tárgya a puszta érdekek szó szerinti ütközéséről és Jackson-ék sikeresen meglátták ezt a differenciált Tolkien két műve között és húzták rá karaktereikre. Ez a feszültséggel telített légkör pedig meglepően jól áll Középföldének, elsősorban a tündék eszményiségét besározó Lee Pace Thranduil-jának. Mégis a film a legizgalmasabb pillanatokat nem akkor okozza nézőjének, mikor az egyesekből és nullákból álló seregek egymásnak feszülnek – pedig az se semmi – hanem amikor két karakter néz egymással farkasszemet. Lehet, hogy Jackson-ból kiveszett már az a gyermeki lelkesedés, amiért 10 éve még állva ünnepelte mindenki és inkább elindult az ambiciózus látványfilmek irányába, a legbőszebb rajongók pedig odalesznek egyes változtatásoktól. De amíg olyan profizmussal csinálja mindezt, mint tette ezt két trilógián keresztül, nem lesz rá egy rossz szavam sem.


KRITIKA

A HETEDIK FIÚ A hetedik fiú egy 13 részes könyvsorozat első darabjának adaptációja. Ez a 13 rész elsőre soknak tűnik, de nem kell aggódni. Ha ilyen minőségben adaptálják a könyveket, akkor már a 3. rész sem fog napvilágot látni, nemhogy a tizenharmadik… Írta: zsebzsb

A

film alaptörténete a rettentően klisés 7-es szám körül forog. A könyv eredeti címe, A szellem inasa, még valamivel találóbb és sejtelmesebb, ám így a film már a címével elárulja nekünk, hogy mivel is van dolgunk. Szóval a film egyik központi karaktere Gregory Mester (Jeff Bridges), egy lovag, a boszorkánykirálynő, Malkin Anya (Julianne Moore) ősi ellensége. Régi bűnökért, bosszúvágyból tömlöcbe veti a királynőt. A boszorkány azonban a tömlöcben új erőre kap, kiszabadul, majd a boszorkányok élére áll, és világuralomra tör. Gregory Mester csak egy módon akadályozhatja meg tervei megvalósításában: inasa segítségével, az inasnak pedig egy hetedik fiú, hetedik fiának kell lennie. Így bukkan rá Tom Ward-ra (Ben Barnes), akiből új inasát próbálja kiképezni. A kiképzésnek a boszorkányok is hírét veszik, így egy kémmel próbálnak elébe menni a dolgoknak, és elkerülni a mindent eldöntő csatát, mely akár a vesztüket is okozhatja. A mindent eldöntő ütközet közelsége miatt rendesen kiképezni persze nincs ideje, de természetesen a fiú még a különlegességén túl is

számos más különlegességet rejt magában, így nem lesz gond vele a csatában sem, annak ellenére, hogy 5 nappal korábban még a disznókat sem tudta rendesen megetetni. Nos, ahogy az a történetből, meg ebből a kis apróságból is kitűnik, maga az alapkoncepció egy rengetegszer látott fantasy sémára épül, különlegesen egyedi motívumokat nem tartalmaz, nézzük hát a karaktereket. Malkin Anya a lehető legtipikusabb gonosz boszorkány, Grimm bármelyik meséjéből kiválasztjuk a boszorkányt, behelyettesítjük Malkin Anya helyére és lám, semmi nem változik. Gregory Mester a szokásos, öregedő, de még mindig remekül harcoló, bátor lovag, aki nehezen találja utódját, emiatt persze sokat iszik, ezt is láttuk már párszor. Aztán végül megtalálja azt, egy tejfölösszájú, szépfiú képében, aki minden lány álma, természetesen még egy boszorkányt is elcsábít, különleges képességeiről meg már ejtettünk pár szót. Na, ha karaktereink sincsenek, akkor nézzük a lényeket. Itt már felfedezhetőek pozitívumok. Persze nincs túl sok egyedi lény, de az öreg klasszikusok itt is jól mutatnak, és nekem kifejezetten

tetszett az a fajta megvalósítás, hogy minden boszorkány valami stílusához passzoló lény formáját tudja ölteni. A hetedik fiú rossz film. Persze, hogy az. Műfaján belül az utóbbi évek egyik leggyengébb alkotása. Az „annyira rossz, hogy az már majdnem jó” tipikus mintapéldája. Hiszen tulajdonképpen egy látványos, izgalmas film, unatkozni nem fogunk, ha az agyunkat teljesen kikapcsoljuk, akkor talán még élvezni is tudjuk, bár ahhoz nagyon fáradtnak kell lenni. Egész végig látjuk, érezzük, hogy ez egy nagyon rossz film, épp ezért csak félve valljuk be, hogy valahol a lelkünk mélyén egy picit azért élveztük.

45% Stáblista Rendező: Szergej Bodrov Főszereplők: Ben Barnes, Jeff Bridges, Julianne Moore Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2014. december 25.

FilmMagazin / 81


INTERJÚ

„SEMMILYEN DÍJ, GÁZSI, PRESZTÍZS VAGY SIKER NEM KÁRPÓTOL AZÉRT, AMIT AZ EMBER EGY FILM KÉSZÍTÉSÉVEL ELVESZÍT. IDŐVEL AZTÁN AZ EMBER A KÖRÜLMÉNYEKET ELFELEJTI ÉS MARAD A FILM, OLYANKOR AZ EMBER AZT MONDJA: MILYEN JÓ HOGY MEGCSINÁLTUK, ÉS HOGY EZT CSAK MI CSINÁLHATTUK MEG.”

INTERJÚ HAJDU SZABOLCCSAL Több hónapja már, hogy bemutatták Hajdu Szabolcs Délibábját, mely sajnálatos módon azt a kevéske közönséget se találta meg magának, ami a minimum elvárás lett volna. Még sajnálatosabb, hogy ez az interjú is késett 2 hónapot (van ez így, a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogy azt mi eltervezzük), így már esélyem sincs ezzel a beszélgetéssel ösztönözni Titeket arra, hogy mégiscsak, a sok negatívabb hangvételű kritika ellenére tegyetek Szabolcs westernjével egy próbát. Mert ha kicsit félre is csúszott a dolog és nem lett minden ízében sikeres a film, mégiscsak megérdemli, hogy lássák az emberek. Írta: Sanya08 Mi volt az, ami annyira vonzott Tar Sándor munkásságában illetve a Ház a térkép szélén című novellájában, amely hatására egy filmötletet kezdtél látni benne? Mikor kezdődött nálad ez az érdeklődés? Tar Sándor nekünk a gimnáziumban egy példakép volt, egy ikonikus figura, hiszen Debrecenben Ő volt a Mi írónk. Akkoriban fedeztük fel magunknak a hetvenes-nyolcvanas években írt novelláit és annyira igaznak és közelinek éreztük azokat az írásokat, hogy közöttünk a Tar egy kisebbfajta sztárnak számított, legalábbis gimnazista körökben. Bizonyos novelláiban mi felismerni véltük a lakókörnyezetünkben élő bizonyos karaktereket. Nagyon igaznak éreztük az írásait és nagyon büszkék voltunk rá, pláne hogy egy idő után nem csak lokálisan ismerték őt, de országszerte elkezdték elismerni a munkásságát. Ezek miatt is többször megfordult a fejemben, hogy

82 / FilmMagazin

Tar-anyagokkal foglalkozzak filmes szinten. Nagyon filmszerű novellákat illetve regényeket írt. Bátran játszik a zsánerekkel, miközben ezer szállal kötődik a valósághoz. Onnan csipegeti föl a motívumokat, minden érzékével rá van tapadva az őt körülvevő világra és ez az embert nagyon meg tudja fogni. A Délibáb esetében egy trilógia volt az eredeti elképzelés és Tar még élt akkor, amikor először szóba került ez a projekt. A Délibáb a második darabja lett volna ennek a sorozatnak, az első a Te országod című novellából el is készült egy előtanulmány a Hajónapló című sorozat számára. A második darabja lett volna a Délibáb, a harmadik pedig a Csóka. Ez egy cigány novella, amely a nyolcvanas években íródott és gyönyörű szépnek tartom. Végtére túl sok olyan dolog történt, ami miatt lemondtam erről a tervemről, többek között az, hogy nem egy olyan film készült ebben a témában, ami jófor-

mán kimerítette a dolgot. Ilyen volt Fliegauf Bence Csak a szél című filmje. A másik az, hogy annyira kimerített a Délibáb és a hosszú éveken át zajló előkészítési folyamata, hogy megcsömörlöttem és inkább más irányba haladnék. Hány éves folyamat is volt ez? Az első pályázatot 2009-ben adtuk be és akkor nyertük meg az első pénzt erre a filmre. Az alapötlet pedig 1996-ban jött, amikor egy szociográfiai kutatást csináltunk a főiskolán. Elmentünk a kelet-magyarországi Alföld-régióba, ahol felfedeztünk egy tanyát, ami úgy működött, mint egy modern kori rabszolgatelep. Dokumentumfilmet szerettünk volna erről készíteni, de végül nem jött össze. Jegyzeteket készítettem, és a későbbiekben már játékfilm tervként került elő évről-évre, de sose láttam eléggé aktuálisnak ahhoz, hogy belevágjak. Aztán egyszer csak megíródott a Tar-novella,


a levegőben is tapintható vált egyfajta közhangulat és úgy gondoltam, időszerű foglalkozni ezzel. Mennyi változtatást eszközöltetek a filmen a novellához képest? A lényegen alapvetően nem sokat változtattunk, inkább csak a külsőségeken. Tar is már egy olyan alaphelyzetet rajzolt fel, ami nagyon hasonlít a western-alaphelyzetekre. Cseles, mert úgy néz ki mint egy szocio-novella, de közben a western alapelemeit használja fel. Adott egy magányos hős, aki korábbi bűne miatt menekülni kényszerül és a Hortobágyon köt ki, ahol elrejtik ideig-óráig. Rájön, hogy a hely, amiről azt gondolta, hogy biztonságos, egy rabszolgatelep. Ez a(z) (anti)hős aztán elindít egy erjedési folyamatot, amelynek következtében lázadás tör ki. Annyit tettem, hogy megváltoztattam kicsit a karakterek jellemét. Az idegen a western-filmekben mindig egy titokzatos, szótlan valaki. Fel-

merült a kérdés, hogy ez a Hortobágyon mit jelent. Mi az ami leginkább tájidegen? Ha egy fekete ember ott megjelenik, akkor az eléggé tájidegen. A lényeget tehát megtartottam, csupán eltoltam a dolgokat a végpontok felé. Az alapanyag tehát adta magát a western-filmek formanyelvéhez. Így van. Tanulmányoztad valamennyire a filmre készülvén a zsáner egyes darabjait? A mi generációnkba olyan szinten ivódott be a western, hogy nem igazán volt rá szükség. Természetesen megnéztem ritkábban látható darabokat, de jól ismerjük ezeket a toposzokat és nem az volt a cél, hogy én a western elemeket akkurátusan követve felsorakoztassam és kiforgassam őket. Csak annyira engedtem be, amennyire a történet igényli. Ez a történet ennyit engedett meg,

többet nem. Fontosnak tartottam azt, hogy az a vízió, ami megvan, az maradjon meg eredetiben és maradjon önálló. Mesélj picit a Hortobágyon való forgatásról. Milyenek voltak a körülmények, milyen volt ott forgatni? Nehéz volt ott forgatni. Nem véletlenül híres a Hortobágy arról, hogy speciális a mikroklímája. Ezt megtapasztaltuk; minden máshogy volt, mint az ország többi részén. Ami az egész országra jellemző időjárás jelentés volt, az a Hortobágyon az ellenkezőjét jelentette. Ha az egész országban felhős az ég, ott süt a nap. A viharok is mások, teljesen speciális környezet. Ki voltunk szolgáltatva az időjárásnak, többször is evakuálni kellett a stábot, ha leesett az eső, akkor traktorral se tudtuk volna kivontatni az autókat a mocsárból. Többször volt vakriasztás: úgy láttuk jön a vihar, de végül még-

FilmMagazin / 83


INTERJÚ

se jött, viszont az aznapi forgatásnak lőttek, mert vissza már nem tudtál menni. A hőség is elviselhetetlen volt sokszor: voltak napok, amikor mintha az egész stáb félálomban lett volna, szanaszét égett mindenkinek az arca és minden lassított tempóban történt. Nem volt egyszerű. Az ember ilyenkor azt mondja, hogy soha többet ilyen körülmények között. És hogy érzed: megérte a sok szenvedés? Ha privát nézem a dolgot, akkor semmi nem éri meg. Semmilyen díj, gázsi, presztízs vagy siker nem kárpótol azért, amit az ember egy film készítésével elveszít. Idővel aztán az ember a körülményeket elfelejti és marad a film, olyankor az ember azt mondja: milyen jó hogy megcsináltuk, és hogy ezt csak mi csinálhattuk meg. Érzel egyfajta megnyugvást, hogy nem teljesen felesleges az, amit csinálsz. Adaptációról van ugyan szó, de több motívum végighalad a filmen, ami az előző alkotásaidat is jellemezte. Mennyire érzed szerzői alkotásnak a Délibábot? Annyira átalakítottam a Tar-novellát az üzeneteit és céljait leszámítva, annyira a saját világomra szabtam, hogy magaménak merem nevezni. Annak ellenére, hogy a kiindulópont nem általam írt történet mégis úgy érzem, hogy az enyém, abszolút szerzőinek érzem a végeredményt. Az Isaach De Bankolé-val való együttműködésed hogy indult? Hogy jött egyáltalán szóba az Ő neve? Jim Stark, a film társforgatókönyvírója lévén történt. 2007-2008 környékén találkoztunk és akkor került szóba először ez a projekt. Stark Jarmusch-filmeken dolgozott producerként és ismerte Isaach-ot. Miután több színészt megnéztünk és ilyen-olyan okokból kifolyólag nem tudtunk dűlőre jutni velük, bedobta Isaach-ot és megkérdezte elküldeném-e neki a forgatókönyvet. Elküldtük, tetszett neki a könyv, bár voltak kétségeink, hogy nem-e túl öreg a szerephez. Miután két napot eltöltöttem vele Harlemben, kiderült számomra, hogy nem hogy nem öreg, hanem elképesztően jó fizikai álla-

84 / FilmMagazin

A DÉLIBÁBRÓL ÍRTUK: „Nem olyan darab ez, amely a nagyközönség igényeit keresi, sokkal inkább fogja szíven találni az ínyenceket, akiknek összefut a szájában nyál annak hallatán, hogy "magyar western". Mert ugyan rengeteg aspektusa van a filmnek, amit muszáj imádni (nem győzöm hangsúlyozni: a képi világa gyönyörű, hangulata – ahogy mondtam – hipnotikus), és az erények végül többségben vannak, mint a negatívumok, de azért mégis, faraghatott volna még rajta a direktor, egy icipicit. Így egy egyenetlen és tökéletlen, ám mindenekfelett rendhagyó műfaji film született, amiben ennél egy hajszálnyival több rejlett, mint amit előhoztak belőle.” potban van. Ráadásul a saját privát személyisége is hasonlít a filmben látottakhoz. Tökéletesnek bizonyult egy western hős eljátszására. Azokat a bizonyos csendes szekvenciákat ő képes élettel megtölteni, mondhatni nyugalmi állapotban is érdekes.

lem újra együtt. Tetszett neki a film és érezte, hogy picit mi másként használtuk őt, mint az amerikai filmekben. Szokták hasonlítani a Délibábot Jarmusch Irányítás határai című filmjéhez, csak azzal a különbséggel, hogy ezt egy jobb produkciónak tartják és Isaach is jobb benne.

Hogy bírta a forgatást Isaach? Mindig nagyon felkészült és koncentrált volt. Néha türelmetlenebb volt, de ez mindenkivel előfordul ilyen helyzetekben.

Mik a jövőbeli tervek? Be kell fejeznünk egy filmet, amit Amerikában kezdtünk el forgatni. Ez a Dosztojevszkij Játékos című művéből készült modernkori adaptáció. Van egy másik film ami még folyamatban van, amiről azonban nem szeretnék beszélni mert nagyon friss a dolog és egyáltalán nem biztos, hogy el fog készülni.

Van szó arról, hogy esetleg újból együtt dolgozzatok? Azt mondta nekem, hogy bármikor eljön újra és szívesen dolgozna ve-


INTERJÚ „SOKAN NEHEZEN TUDJÁK ELKÉPZELNI AZT, HOGY EGY SZÍNÉSZNEK SAJÁT MAGÁNAK KELL A SZEREPEK UTÁN MENNI ÉS MEGTALÁLNI. INKÁBB A KIVÉTEL ERŐSÍTI A SZABÁLYT, HA MEGTALÁL TÉGED EGY SZEREP.”

INTERJÚ OSVÁRT ANDREÁVAL Osvárt Andreának pályafutása során volt rész kudarcban és sikerben egyaránt, de utóbbi egyáltalán nem szállt a fejébe – megtanulta azt, hogy semmi sem jön magától, semmit nem lehet készpénznek venni és az embernek meg kell küzdenie a céljaiért és a hőn áhított szerepekért. Józan gondolkodású színésznő ő, aki nagyon is tisztában van a dolgokkal és nem hagyja, hogy taccsra vágja az élet, ha esetleg nem úgy alakulnának a dolgok, ahogyan optimális esetben kellene. A Zűrös olasz esküvő című új filmjének apropójából beszélgettünk el kicsit a színésznővel. Írta: Sanya08 Legújabb filmed, a Zűrös olasz esküvő az egy harsány olasz komédia. Azonban szerepeltél Te már drámában (Maternity Blues), akciófilm sorozatban (A szállító), illetve egy katasztrófafilm-horrorban (Utórengés). Melyik az a stílus, illetve műfaj, amelyikben igazán otthon érzed magad, amelyikben a maximumot tudod nyújtani? Alapvetően egy komoly ember vagyok, tehát inkább a drámai karaktereket tudom jól hozni. Ezeket a filmeket is nézem én magam, tehát én nem nagyon nézek se horrort, se akciót. Tehát igazi kihívást inkább a dráma jelent számodra? Számomra igen, mert abban kell a színésznek olyan mélységekbe lemenni érzelmileg, ami egyben óriási kihívást és a szakma szépségét is jelenti. Összehasonlítva az olasz, illetve a magyar filmkészítést: tudsz mondani olyan alapvető különbségeket, amelyek a rendezést, illetve forgatási körülményeket illeti? Van olyan mondjuk, amit megengedhetsz magadnak egy olasz forgatáson, de egy magyarban nem? Mindenhol profizmust kell hozni és mindenhol munkahelynek számít egy forgatás. Persze az olasz temperamentum más, hangosabbak, üvöltözősebbek, de a forgatásokon komolyság van ott is. Én nem hiszem, hogy megengednék magamnak többet vagy kevesebbet itt vagy ott. Mindig komolyan veszem a munkámat.

FilmMagazin / 85


INTERJÚ A Megdönteni Hajnal Tímeát után bombáztak téged szerepajánlatokkal? Érdekes, hogy az emberek ezt gondolják. Nem kaptam egy ajánlatot sem. Ez nem így működik sajnos, külföldön sem. Sokan nehezen tudják elképzelni azt, hogy egy színésznek saját magának kell a szerepek után menni és megtalálni. Inkább a kivétel erősíti a szabályt, ha megtalál téged egy szerep. A legtöbb esetben hosszas kutatómunka, válogatások során kerültem bele az adott filmbe. Sokkal nehezebb elvégezni a forgatás előtti munkát, mint eljátszani a szerepet. Az Utórengésbe például hogy kerültél bele? Amerikai ügynökségem küldte el a felkérést, online kellett beadni a meghallgatást. Saját magamat vettük fel. Épp Rómában voltam, egy színészkollégámat kértem fel, hogy segítsen. Két dimenzióban megnézték a videómat és úgy döntöttek, hogy én leszek a megfelelő választás a szerepre. Két év távlatából mi a véleményed a filmről? Nagyon vegyes. Valamilyen szinten izgalmas filmnek tartom, végig fenntartja az érdeklődést. A karakterek váratlanul halnak meg folyamatosan és mindegyik karakterre lehet emlékezni, filmes szempontból nem egy rossz munka. Műfaj szempontjából van vele bajom, mivel a thrillert még csak-csak megnézem, de a horrort nem szeretem. Túl véres nekem… Az olasz filmjeidet relatíve kevesen ismerik. Melyik az, amelyikre a legbüszkébb vagy? Amit mindenkinek ajánlanál. Mondanám a Maternity Blues-t, hiszen azt a szakma is elismerte. De az egy nagyon nehéz film forgalmazás szempontjából is, mert a szülés utáni depresszióban szenvedő nőkről szól, az ilyen témájú filmeket pedig nem szívesen nézik az emberek. Magam se ajánlanám egy barátomnak azt, hogy a péntek estéjét töltse azzal, hogy egy depressziós nőkről szóló filmet nézzen meg. Holott aki megnézte, az könnyes szemmel jött ki a moziból, mert olyan húrokat pendít meg a film, és gyönyörű szép, pozitív üzenete van.

86 / FilmMagazin


ZŰRÖS OLASZ ESKÜVŐ Osvárt Andrea legújabb filmje egy esküvőre készülő baráti társaság kalandjait meséli el, ahogy igyekeznek felejthetetlenné varázsolni a neves alkalmat. Bár a filmet nem láttuk a kritikák sajnos nincsenek jó véleménynyel róla…

Szó volt arról nemrégiben, hogy visszavonulnál kicsit a színészkedéstől. Egy évig nem forgattam semmit. Ezt lehet, hogy a nézők nem vették észre, vagy a filmek megjelenése miatt ez nem tűnt fel, de én a Hajnal Tímea után forgattam ezt az olasz filmet, utána pedig egy évig semmi. Közben persze dolgoztam, elkezdtem produceri munkákat folytatni, mert nem tudok tétlenül ülni, de kellett, hogy kicsit a saját életemet éljem és ne a filmbeli karakterekét. Utána erőre kaptam: forgattam egy német és egy görög filmet. A görög egy dráma lesz, a német pedig vígjáték, mindkettő tavasz körül fog kijönni, remélhetőleg Magyarországon is. Kinek és miért ajánlod a Zűrös olasz esküvőt? Annak ajánlom, aki amúgy szkeptikus és nem kíváncsi egy olasz vígjátékra. Annak ajánlom, hogy nézze meg, mert kellemesen fog csalódni. Nagyon szerethető, nem egy teljesen limonádé vígjáték. Egy nagyon kedves, jól sikerült film és az embernek szívet melengető érzése lesz a moziból kijövet. Van kedvenc jeleneted a filmből, esetleg a forgatással kapcsolatos kedves emléked? Adriano Giannini-vel, akivel Velencében kötünk ki a filmben, ő vele az életben is Velencében kötöttem ki egy véletlen folytán, mivel törölték a

járatunkat Bolzano-ba és Velencéig kellett repülnünk másik útvonalon. Az volt a vicces, hogy autóval kellett eljutnunk együtt a forgatási helyszínre, ami három vagy négy óra autózás volt egy éjszakán keresztül, kb. ugyanaz, mint amit a filmben el kell játszani másnap. Úgyhogy egy sztanyiszlavszkij-módszerrel megtanultuk mit jelent Velencébe eljutni és onnan hazavergődni együtt. Mi volt a legmeglepőbb szerepajánlat, amit aztán visszautasítottál? Hm. Ezekre nem emlékszem, mert amiket elutasítok, azok annyira távol állnak tőlem, hogy az agyamban nem is jut már nekik hely. De az olasz illetőségű Playboy felkért egyszer, azt nagyon határozottan elutasítottam. És olyan szerep, amit nagyon szerettél volna, de nem jött össze? Volt, főként karrierem elején, amikor még nagyon a lelkemre vettem ezeket a lehetőségeket. Előfordult olyan eset, amikor még 2004 előtt voltunk és Magyarország nem volt az Európai Unió tagja. Megkaptam a szerepet és forgatás előtti este kaptam egy sms-t, hogy mivel én magyar vagyok, nem vagyok EU állampolgár, ezért nem forgathatok másnap. Én annyira szívós voltam és azóta is az vagyok, hogy megjelentem reggel 7-kor a forgatáson, hogy nem gondoljátok, hogy engem kiválasztottak a meghallgatáson és én oda-

adom a szerepemet valaki másnak. A nap végére olyan gyomorgörcsöm lett, hogy nem tudtam felállni. A producer és a stáb minden tagja aláírt egy papírt, miszerint büntetőjogi felelősséget vállal azzal, hogy nekem munkát adott. Leforgattam a jelenetet, utána pedig hívnom kellett a barátomat, mert stressz okozta borzalmas görcs lett a gyomromban. A sors fintora, hogy a film végül nem is került bemutatásra. Szerepeltél a Szállító első évadában. Szívesen vennél részt más sorozatokban is? Inkább a mozira szeretnék ráállni. Nagyjátékfilmekre, nagyvászonra. Sokkal jobban szeretem. Hogyan készülsz a szerepeidre? Van valami bevált módszered? Manapság már nincs annyi időnk egy szerepre felkészülni, ahogyan azt Móriczka elképzeli. Például leginkább úgy szokott lenni, hogy szombat hajnalban mondjuk, kapok egy e-mailt Los Angelesből, hogy hétfőig küldjem be az adott anyagnak a filmváltozatát egy meghallgatás formájában. Így arról szól az egész vasárnapom, hogy rákészüljek, felvegyem, megtanuljam a szerepet, megvágjam a videót. Kéthárom napom van arra, hogy magamévá tegyem a szerepet. Ez a gyorsított technika főként azt jelenti, hogy megpróbálok magabiztos lenni és minél inkább magamat adni a karakternek, mert ilyenkor nem abból tudom a magabiztosságot nyerni, hogy maximálisan felkészültem, hanem abból, hogy vagyok, aki vagyok. Gondoltál már arra, hogy esetleg rendezz? Arra még nem, viszont a produceri munkálatok így is a kamera másik oldalát jelentik.

FilmMagazin / 87


EXTRA

NAGY SZÍNÉSZI Ebben a hónapban láthattuk, ahogy Michael Keaton a sírból hozta vissza színészi karrierjét a Birdman című filmben nyújtott szenzációs alakításával. Ennek kapcsán úgy döntöttünk, összeszedjük a leglátványosabb színészi feltámadásokat, a filmtörténet ugyanis tele van hasonló sikersztorikkal. Írta: alien

GLORIA SWANSON Ahogy azt a The Artist című filmben láthattuk: a hangosfilmek megjelenése számos nagy hollywoodi csillag pályáját (és ezzel az életét is) kettétörte. Ilyen volt Gloria Swanson is, a némafilmes korszak ünnepelt sztárja, akinek egészen 1950-ig, a saját életéről mintázott Alkony sugárút bemutatójáig kellett várnia arra, hogy a ’20-as évek után ismét a rivaldafénybe kerüljön. A siker nagy volt (alakítása még Oscarjelölést is kiérdemelt), de nem tartott sokáig: a vállalhatatlan szerepajánlatok miatt inkább a televíziózás felé fordult

88 / FilmMagazin

KATHARINE HEPBURN Katharine Hepburn 1931-es debütálása után sorra halmozta az elismeréseket: az ő nevéhez fűződik az 1930-as évek legsikeresebb filmje, megkapta élete első Oscar-díját, ráadásul 2 év alatt 5 filmet is tető alá tudott hozni. Hollywood viszont kirívó viselkedése miatt nem volt képes befogadni, ezért aztán 1935 és 1938 között csak két filmben szerepelt (pedig esélyes volt még az Elfújta a szél főszerepére is). Aztán jött A philadelphiai történet, a többi pedig már történelem: minden idők egyik legelismertebb színésznője 4 Oscardíjat tudhatott magáénak.

DENNIS HOPPER Dennis Hopper karrierje jól indult: a Szelid motorosok, A félszemű és Az utolsó mozi is több, mint ígéretes kezdés, ám utána egy kicsit elszállt a ló a színésszel: gyakorlatilag minden szerepajánlatot elfogadott, és szinte mindig ugyanazt a figurát kellett eljátszania – amibe aztán nemcsak a nézők, de ő maga is belefásult. Ekkor találta meg David Lynch feledhetetlen filmje, a Kék bársony, melyben a pszichopata Frank Booth (aki azóta is állandó vendége a „filmtörténet legemlékezetesebb gonoszai” listáknak) eljátszása helyrebillentette megtépázott hírnevét.

MARLON BRANDO A vágy villamosa, Julius Caesar, Rakparton – három film, mellyel Marlon Brando megalapozta a karrierjét. Aztán jött 10 év pechsorozat: hibás döntések és óriási bukták. Pedig még a rendezéssel is próbálkozott (A félszemű Jack), de a direktori debütálása sem sikerült valami

fényesre. Aztán 1972-ben két filmjét is bemutatták: az egyik A Keresztapa, a másik pedig az Utolsó tangó Párizsban. Előbbi mint minden idők egyik legjobb filmje, utóbbi pedig mint hatalmas botrányfilm maradt meg az emberek emlékezetében, de Marlon Brando mindkettőben felejthetetlen alakítást nyújtott.


MICKEY ROURKE A korai sikerek (Angyalszív, 9 és 1/2 hét) után olyan szintű lejtmenetbe kezdett Mickey Rourke karrierje, hogy 1991-ben úgy döntött: felhagy a színészkedéssel, és inkább a box világában próbál meg érvényesülni. A vászonra gyakorlatilag 2005-ig nem is tért vissza (Sin City), de az igazi comeback-et a 2009-es A pankrátor jelentette.

ROBERT DOWNEY JR. Amikor bemutatták a Chaplin című filmet, senki sem gondolta volna, hogy a címszerepet alakító színész élete rövid idő alatt teljesen összeomlik majd. A heves drog- és alkoholfogyasztás megbosszulta magát, Robert Downey Jr. 2001-ben tudott csak megtisztulni. Aztán elkezdte újraépíteni magát, és ma már a legszimpatikusabb színészek egyike.

DREW BARRYMORE A sikeres gyerekszínészekkel bánik a legmostohábban az élet, a hirtelen jött sikerrel ugyanis nem tudnak mit kezdeni. Drew Barrymore is csak kábítószerrel volt képes átvészelni ezt az időszakot, ráadásul még öngyilkosságot is megpróbált elkövetni. Szerencsére sikertelenül, aztán a Sikollyal visszatért közénk, azóta pedig romkom-okban láthatjuk.

WINONA RYDER Tim Burton a ’90-es években nem csak Johnny Depp-et tette naggyá, hanem Winona Ryder-t is, aki neki köszönheti élete legfontosabb szerepeit (Beetlejuice, Ollókezű Edward). Aztán mélyrepülés, ami az életére is kihatott: 2001-ben például egy bolt kirablásáért vették őrizetbe. Bár egyértelmű visszatérésről még nem beszélhetünk, a Fekete hattyú mellékszerepe alapján jó úton halad.

JOHN TRAVOLTA Quentin Tarantino mindig is nagymestere volt annak, hogyan kell kiégett sztárokat visszaemelni az élvonalba: Harvey Keitel, Samuel L. Jackson, Robert Forster – hogy csak néhány nevet említsünk. A legjobban viszont John Travoltá-val sült el a dolog, akinek a sikerfilmjeit (Grease, Szombat esti láz) a Ponyvaregényben egy ikonikus jelenettel sikerült kifigurázni.

JOAQUIN PHOENIX Joaquin Phoenix egy kicsit elüt a többiektől, hiszen az ő karrierje nem volt még mélypontot, sőt, a legnagyobb sikerei (Gladiátor, A nyughatatlan) után döntött úgy, hogy felhagy a filmezéssel és inkább a zenei pályájára akar összpontosítani. Bár kezdetben véglegesnek szánta a döntést, azóta szerencsére meggondolta magát, és évről évre bizonyítja nem mindennapi tehetségét.

MATTHEW MCCONAUGHEY Amit a 2000-es évek elején még nem gondoltunk volna: a „romkom kriály” (még emlékszünk arra az időre, amikor még azon volt divat viccelődni, hogy egy filmben hány másodperc alatt szabadul meg a pólójától, hogy kivillanjon tökéletes felsőteste) korunk egyik legnagyobb színészévé érett, a jobbnál jobb filmeket pedig jobbnál jobb alakításokkal hálálja meg. Mi ez, ha nem szenzáció?

FilmMagazin / 89


SOROZAT

CTRL NÉLKÜL 90 / FilmMagazin


E

rre a kérdésre keresi a választ az AMC drámai sorozata, amely a geek világ olyan korába kalauzol bennünket, ahol eddig még nem jártunk. A helyszín nem a tech körökben ma is hatalmas népszerűségnek örvendő Szilícium-völgy, hanem a ’80-as években hasonlóan jelentős Dallas. Ebben az időben még nem a Microsoft és az Apple dominálta a személyi számítógépek piacát, sőt, ez a piac még nem is létezett olyan formában, ahogyan azt ma ismerhetjük. Ekkor még nem az egyszeri felhasználón, hanem a cégeken volt a hangsúly, mint potenciális vásárlók, és a számítógépes munkát végzők sem a Facebook-ra lopóztak fel ebédszünetben, hanem a szöveges Colossal Adventure Game volt a programozók kedvenc időtöltése. Ennek a kornak is megvoltak a maga úttörői, akik csak árnyékként létezhettek a nagy kék óriás, az IBM mellett. Főhősünk a párját ritkító eladó, Joe MacMillan (Lee Pace), aki az álmát szeretné valóra váltani egy új PC elkészítésével, amelyhez társakat is talál az évek óta megtorpant, munkájába belefásult, ám nagyszerű mérnök Gordon Clark (Scoot McNairy) és az állandóan lázadó fiatal lány, Cameron Howe (Mac-kenzie Davis) személyében. Hármuk közös törekvésének gyümölcseként nekiláthatnak, hogy a fiktív Cardiff Electric (amit egyébként részben az akkori Compaq nevet viselő cégről mintáztak) nevű cég első számítógépét elkészítsék, amely kétszer olyan gyors és sokkal olcsóbb, mint a piacot birtokló IBM masinái. Aki kicsit is jártas az informatika világában, annak külön érdekesség lehet olyan jeleneteket látni, amikor a csapat visszafejti az addigi PC-kben lévő BIOS-t, vagy kitalálnak egy olyan alaplapot, amely sokkal kisebb helyen elfér, mint hatalmas elődei, mindezt egy garázsban, néhány egyszerű eszköz segítségével. Ter-

mészetesen a „geek-faktor” mellett a drámaiság is nagy szerepet kap, ezt pedig a tíz epizódon át tartó karakterfejlődésen láthatjuk leginkább. A kezdeti személyiségek lassan feledésbe merülnek, mindenkinek a teljes életét megváltoztatja egy ilyen cél, hiszen nem csak egy start up-ról beszélünk, ami vagy sikeres lesz, vagy nem, hanem komoly vállalatok harcáról, ahol a biztos jövő megteremtése a cél. Joe és Gordon kapcsolatát leginkább Steve Jobs és Steve Wozniak viszonyához lehetne hasonlítani, egyikük az örök álmodozó, akinek kőkemény elképzelései vannak arról, hogy milyennek is kell lennie a jövő masináinak. Mellette pedig ott van a mérnök, aki tudja, hogy milyen fizikai korlátokat kell legyőzni ahhoz, hogy az álom valósággá váljon. Kettejük mellett pedig ugyanolyan fontos szerepet tölt be Cameron, aki kiváló programozó, ám személyisége rendkívül labilis, egy fiatal lázadó, aki most csöppen bele a valódi élet nehézségeibe, most ismeri meg a körülötte lévő világ komolyságát. A fiktív szereplők és cégek mellett valós eseményekkel is megismertetnek a készítők, hiszen a sorozat csúcspontját jelentő CAMDEX ren-

dezvényt is ábrázolják, ahol a szakma legjobbjai mutathatják meg, hogy mit is hoz a jövő. Egyik ilyen jelenetben láthatjuk például az első Apple-féle Macintosh bemutatkozását, ahol először jelent meg grafikus felület és még köszönni is tudott a gép. Hasonló érdekesség a sorozat utolsó epizódjában megjelenő, szintén Apple-reklám, az a bizonyos 1984-es Super Bowl remekmű, amely különcségével nagy hatással volt a cég további arculatára. Persze a cameo szinten megjelenő valós gépek mellett a hangsúly a Cardiff Electric sokatmondó Giant névre keresztelt számítógépén van, amely az első valóban hordozható géppé szeretne válni a piacon. De vajon van helye ismeretlen neveknek az óriások párharcában? Vajon egy ötlet lehet annyira jó, hogy megszorongassa a trónon lévőket? A választ a sorozat végén megkapjuk, ami hamarosan a második évadával igyekszik felzárkózni a csatorna többi klasszikusához, mint a Breaking Bad vagy a Mad Men. Az, hogy sikerül-e neki, még a jövő zenéje, de mindenképp érdemes bepróbálni mindazoknak, akik kicsit is fogékonyak az informatikára és nem zárkóznak el a drámai sorozatoktól.

1984 a számítógépek forradalmának egy nagyon jeles éve volt, hiszen az akkor még csak a szárnyait próbálgató piac merőben megváltozott. Milyen lehetett ebben az időben nagy álmokkal nekivágni a végtelen lehetőségeket rejtő iparágnak? Írta: Ghost990 FilmMagazin / 91


FILMKLASSZIKUS

ARANYPOLGÁR Vannak filmek, melyek hatalmas hullámként emelkednek ki a falra vetített történetetek óceánjából. Vannak emberek, akiknek homályos alakja kirajzolódik e tajtékok tetején. Orson Welles Aranypolgára pontosan ilyen alkotás, s ilyen is lesz, míg valaki is számon tartja a celluloid szalagra rótt művek történetét.

Rózsabimbó” – hangzik el egy haldokló utolsó szava, valahol egy drótkerítésekkel, hatalmas vasrácsokkal körbezárt mesebeli várkastély kietlen zugában. A rideg épület csöndjét még egy üveggolyó földre hullása töri meg, mielőtt egy ápoló tűnik fel, aki letakarja a halott arcát. A pillanat elillan és híradós képek sokasága veszi át a helyét Charles Foster Kane életéből. Úgy tűnik, egy igazán sikeres ember utolsó szavai túl sok mindenkit izgatnak ahhoz, hogy csak úgy elszálljanak a lélekkel együtt. A kutatás megkezdődik. Hamar fény derül, hogy „hősünk” egy szegény farmer gyermekeként született, s 50.000 dollárért vásárolta meg egy gazdag ember, hogy az

92 / FilmMagazin

Írta: Paulkemp élet helyett a pénz adjon számára örököst. A kisfiút megbízottja neveli fel (a vásárló még csak egy pillanatra sem tűnik fel), s 25 éves korában jut szinte mesébe illő vagyonhoz. Újságot alapít, melynek képzeletbeli címlapján tiszta közélet, demokratikus eszmék és a haladásért vívott harc kerül szalagcímként, mely a vagyon gyarapodásával együtt torzul el. A haladó szellemű fiúból kiskirályként viselkedő férfi lesz, aki már csak a hatalom eszközeként tekint egykori jelszavaira. Még felesége is túlzottan egoistának bélyegzi, aki senkit és semmit nem képes szeretni. A vég így egyedül, magányosan éri utol, s az újságírók számára a rózsabimbó is örök rejtély marad.

Welles mindeközben megismételhetetlen módon festi meg a gazdag ember portréját, melyhez saját színeit, formáit, mondhatni saját magát és életfelfogását rétegezi a celluloidra. Nem csupán rendezőként, főszereplőként és forgatókönyvíróként jegyzi a filmet, de még a díszletek vázlatát is ő készíti és az operatőri munkát is közvetlen irányítja, s sorolhatnánk még hosszasan, hogy miért is kell mindenek előtt az ő nevét mélyen bevésni e sorok közzé az Aranypolgár kapcsán, s így válaszolni a fel sem tett kérdésre, hogy miért is rajzolódik ki az ő alakja tisztán a már említett tajték tetején. Kane lesz a következő, kinek neve közvetlen a direktor (stb.) neve mellé kerül, hisz a modern fausti figura


IDÉZETEK A FILMBŐL Charles Foster Kane: Csak egyetlen ember van a világon, aki megmondhatja mit tegyek. Az én vagyok. Charles Foster Kane: Ha nem lettem volna ilyen gazdag, igazán nagy ember lehetett volna belőlem. Charles Foster Kane: Ha a címek nagyok, a hírek is nagyobbak lesznek. Mr. Bernstein: Sohasem veszítünk annyit, mint amennyit nyerünk !

>> EZ A GYERMEKMESE HIÁBA TŰNIK ARANYOSNAK, AZ ARANYPOLGÁRBAN NEM CSUIGAZÁBÓL A LEHETŐ LEGGONOSZABB MINDKÖZÜL, PÁN FELHASZNÁLTA A FILMMŰVÉSZET ADDIGI EREDHISZEN NINCS IS TALÁN ÖRDÖGIBB TETT, MINT MEGMÉNYEIT, HANEM KORÁT JÓVAL MEGHALADVA ÚJRASEMMISÍTENI A KARÁCSONYT. << ÉRTELMEZTE A MOZGÓKÉP LEHETŐSÉGEIT. << >> ORSON WELLES

olyan tökéletesen sikerült, hogy a kor egyik újságkirálya felfedezi magát benne és kíméletlen harcot indít az alkotás ellen. A tőke által elcsábított Charles tehát szinte tökéletesre sikerült, köszönhetően talán Welles zsenijének, aki nem egy időrendet próbál elmesélni a nézőknek, hanem lélektani folyamatok kibontásának logikájával építi fel történetét, mely Goethe mellett rögtön felvet legalább még egy nevet: Proust-ét. A hatások annak ellenére is kikristályosodnak a mű szerkezetének szélein, hogy Welles saját bevallása szerint még semmit nem olvasott az Aranypolgár előtt az írótól. A kristályok főként a rózsabimbó és a havas házikó környékén tobzódnak, melyek a madeleine süteményhez hasonlóan katalizátorként indítják be a puzzle összeállását. Mindeközben pedig nem csupán a hatalommal bíró, vagyonos ember portréja körvonalazódik előttünk, de pillanatokra bepillantást kapunk a politikába, a sztárság mindennapjaiba, melyek végül a neveltetését és fiatalkori céljait felváltó profit a szomorúságba vezeti. Második felesé-

gét öngyilkosságba hajszolja, s bár megmentik, élete kibírhatatlanná válik amellett az ember mellett, akit szeret, és aki mindent nyújt neki, csak emberi érzelmeket nem, úgyhogy végül is elmenekül tőle. Egyetlen barátjával is hasonló a helyzet. Így marad Kane teljesen egyedül krőzusi vagyonával. Utolsó perceiben fogalmazódik meg benne a nosztalgia az érzelmek, az emberi élet iránt, amit lehetetlenné tett az az életforma, amelyet számára a tőke valósított meg. Egyedül, vagyonosan, a rózsabimbóval a száján távozik. Ezek után érdemes még egy-két szót ejteni Welles képi szimbolikájáról. Három erős képen keresztül könnyedén látszik, hogy milyen ember is volt Kane. A szerkesztőségben Kane lejtett szögből történő fényképezés által felnagyított alakja a dölyfös akarnokot emeli ki. Mikor hatalmas méretű plakátja előtt szónokol az öntelt népámító, szinte úgy érezzük, hogy nem is ő, hanem a plakát beszél, minden szava csak üres reklámfogás. Palotája termeibe vonulva egy végtelenbe nyúló tükör-

sor sokszorozza meg alakját, érzékeltetve szélsőséges egoizmusát. Mind döbbenetes kép, mondhatni utánozhatatlan. Orson Welles az Aranypolgárban nem csupán felhasználta a filmművészet addigi eredményeit, hanem korát jóval meghaladva újraértelmezte a mozgókép lehetőségeit, s mondhatni egy új kort alapozott meg a celluloid szalagok által határolt világban. Az pedig, hogy színészi játéka kitűnő, csak hab a tortán.

FilmMagazin / 93


KÖV. HÓNAP AMERIKAI MESTERLÖVÉSZ Chris Kyle büszkélkedhet az amerikai történelem legtöbb feljegyzett mesterlövész gyilkosságával, s bestsellerében megírta, milyen érzés egy embernek eme rekord birtokában lenni. Mindehhez társulnak feleségének gondolatai: hogyan élnek mindezzel együtt otthon, távol a harcmezőtől. A könyv teljes címe: American Sniper: The Autobiography of the Most Lethal Sniper in U.S. Military History és Bradley Cooper főszereplésével Clint Eastwood álmodta filmvászonra.

KINGSMAN – A TITKOS SZOLGÁLAT A korábban Secret Service címen futó kémfilm pazar színészgárdával, és klisés sztorival támad. A történet szerint a brit titkosügynökség legjobbja kiöregedett, éppen ezért szükség van a fiatal munkaerőre. A legnagyobb potenciált pedig egy utcai huligánban látják, aki pont kapóra jön nekik, ugyanis teljesen véletlenül egy megalomániás őrült éppen világuralomra tör, őt kellene lekapcsolni. Főbb szerepekben Colin Firth, Michael Caine, Taron Egerton és Samuel L. Jackson.

94 / FilmMagazin




RENDÍTHETETLEN I HŐS6OS I WWW.CINESTAR.HU

FilmMagazin 2015. január

ILYEN VOLT 2014: NAGY ÉVÉRTÉKELÉS 27 OLDALON!

A MINDENSÉG ELMÉLETE STEPHEN HAWKING ÉS JANE WILDE SZERELMÉNEK IGAZ TÖRTÉNETE VADREGÉNY I FOXCATCHER I ELRABOLVA 3


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.