2012. júniusi FilmMagazin

Page 1

BEHÁLÓZ A REBOOT: A CSODÁLATOS PÓKEMBER

FilmMagazin 2012. június EXKLUZÍV

RIDLEY SCOTT 10 OLDALAS MEGAPORTRÉ ÉRDEKESEBB FAJTA BUKÁS COSMOPOLIS NORVÉG KRIMI FEJVADÁSZOK BUGYUTA AKCIÓ BÖRTÖNREGÉNY ÚJABB RÓKABŐR MADAGASZKÁR 3. INKÁBB HÓFEHÉRKE HÓFEHÉR ÉS A VADÁSZ

PROMETHEUS 6 OLDALAS KRITIKA + A TELJES ALIEN UNIVERZUM


KEDVES OLVASÓK! E

mber tervez, Isten végez tartja a mondás. Az elmúlt hónapban teljes meggyőződéssel állítottam, hogy a mostani FilmMagazinban szerepelni fog Wes Anderson új filmjének, a Holdfény Királyságnak a kritikája, ám ez végül nem így lett. Az ok merőben prózai, hiszen annyi minden mással dolgoztunk, hogy egyszerűen nem maradt rá erőforrásunk. Sebaj, mihelyst valamelyikünknek sikerül megnéznie, már nyomjuk is ki a kritikát a weboldalra, mert a hazai és a külföldi véKERESS MINKET FACEBOOKON IS, HOGY IDEJÉBEN ÉRTESÜLJ MINDENRŐL!

lemények szerint is az év eddigi legjobb filmjéről van szó. Ami pedig a júniusi FilmMagazint illeti: akik szokták látogatni magazinunk facebook oldalát, azok jól tudják, hogy az aktuális számunk két nappal az előzetesen beígértek után jelent meg. Ha megtudjátok miért, talán elnézőbbek lesztek a csúszással kapcsolatban: a Madagaszkár 3 premier előtti sajtóvetítésére június 12-én (azaz az új megjelenésünk napján), kedden került sor, a film viszont annyira prominens cím, annyira kiemelkedik a júniusi felhozatalból, hogy mindenképpen bele akartuk zsúfolni még az ehavi FilmMagazinba. Az anyag egyébként annyira friss, hogy még jelen sorok írásakor sincs kész, pedig a szerkesztői bevezető mindig az utolsó utáni pillanatokban szokott elkészülni. A Madagaszkár 3 mellett természetesen kiemelten foglalkozunk még a Prometheus filmmel, hat oldalas kritikánkban két szigorú, de igazságos vélemény is szerepel, érdemes őket elolvasni. A Prometheus kapcsán gorcső alá vettük a teljes alien univerzumot, valamint elmerengtünk Ridley Scott eddigi életén és karrierjén. Ezen kívül természetesen még rengeteg érdekes-

ség található ehavi számunkban, ám mivel elfogyott a bevezetőnek fenntartott hely, így már csak jó szórakozást tudok kívánni minden egyes olvasónknak a júniusi adaghoz!

CÍMLAPSZTORI: „A huszonegyedik század végén járunk. Van két tudós, pontosabban régész, akik szerte a világon, a legkülönbözőbb nemzetek barlangrajzain, agyagtábláin, falain ugyanazt a motívumot, egyfajta csillagtérképet találnak. Hosszas kutatás és fejtegetés után (meg mások segítségével) rájönnek, hogy ez egy létező bolygó együttes, amiben az egyik égitest, a Földhöz hasonló tulajdonságai alapján életet is tartalmazhat: azoknak adhat otthont, akik létrehozták az emberiséget.” >> 12.

IMPRESSZUM Főszerkesztő: Bokori Balázs Online főszerkesztő: Szabados Melinda (Veszják) Munkatársak: Fekete Felícia, Hannibál, Hompola Júlia V. (Vampka) , Madura Gábor (iverson2),, Tréfás Hajnalka (Kovácsné), Horváth Krisztián (Kóczy), Kónya Sándor (Sanya08) , Verebélyi Tamás (Spike) Segítőink: Molnár Krisztina (Budapest Film), Bartók Anna (Fórum Hungary), Csillag Zita (InterCom), Pataki Andrea (UIP Duna Film), Csánki Kata (Mokép) Elérhetőség: www.tollal.hu és www.filmmagazin.web4.hu Következő szám tervezett megjelenés: 2011. július 15.

2 / FilmMagazin



HÁTTÉR

A BOLSOJ BALETT TELJES ÉVADJA AZ URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZBAN Az egyre népszerűbb komolyzenei közvetítések kínálata új színfolttal gazdagodik: az Uránia Nemzeti Filmszínház júniustól rendszeresen műsorára tűzi a világhírű moszkvai Bolsoj Színház balett előadásait. Júniustól nyári válogatás keretében korábbi sikerdarabokat, ősztől pedig a Bolsoj teljes 2012/13-as balett évadját láthatja a közönség - először Magyarországon.

JÖHET A JUSTIC LEAGUE FILM? Most, hogy a Marvel bemutatta a szuperhőscsapatát, a Bosszúállókat a mozikban, és a film rendesen tarol is a mozipénztáraknál, úgy fest a DC Comics-nál is rájöttek, hogy talán ideje kezdeniük nekik is valamit. Nekik is megvan ugyanis a saját csapatuk, a Justice League, vagyis az Igazság Ligája, melynek tagjai többek között Superman, Batman, Wonder Woman és Flash is. A hírek szerint a Warner Bros. megbízta Will Beal-t a Gangster Squad íróját, hogy hozzon össze egy forgatókönyvet egy esetleg Justice League filmhez. Persze az elmúlt évek tapasztalatai

4 / FilmMagazin

alapján ez még nem jelent semmit, hiszen néhány éve már rendező, George Miller is volt a projekthez, mégsem lett az egészből semmi. Ráadásul a DC még a különböző karaktereket bemutató filmjeivel is eléggé el van maradva, hiszen két (nemsokára jön a harmadik) remek Batman filmen és egy nem túl jól sikerült Zöld Lámpás mozin kívül egyelőre nem sokat tudnak felmutatni. Igaz, a pletykák szerint készülőben van egy Flash és egy Wonder Woman film is, de ami biztos, hogy jövőre jön az új Superman mozi Zack Snyder rendezésében. A többi meg majd kiderül.


ELI ROTH VISSZATÉRÉSE? Nem tudom ki hogy van vele, de én kedvelem Eli-t. Sok kritikát kap a srác, de véleményem szerint teljesen érdemtelenül, valószínűleg csak a lelkesedése miatt, vagy nem tudom, fogalmam nincs. De érdemes megnézni a Motelfilmeket, és láthatjuk, hogy érti a műfajt, szereti is és igyekszik új dolgokkal előrukkolni, valamint kitolni a határokat. Közben a karakterekre is szán időt meg a történetre. A Kabinláz talán már gyengébb produkció, de abban is van annyi kraft, hogy nézhető és szerethető legyen. Egyetlen problémám van Roth-al… Hogy keveset dolgozik. Az az igazság, hogy három film nem elég, hogy valakiből igazán jó rendező váljék, többet kéne munkálkodnia és nem pedig partikra járni meg Tarantinóval haverkodni. Ezért is felkaptam a fejem erre a hírre. Tudom, tudom. Az elmúlt években többször is hitegetett bennünket hogy rendezni fog (Cell, Trailer Trash, Thanksgiving, Endan-gered Species… vagy mi), de most talán biztosabbnak tűnik a dolog. Ezúttal a hetvenesévek-beli kannibálfilmekhez nyúl vissza, ami ígéretes téma rá nézve. A címe THE Green Inferno lesz elvileg és talán a sztorija hasonlítani fog a Cannibal Holocaust-éhoz, de ez nem tuti. Mindenesetre kíváncsian várom.


HÁTTÉR

A CSODÁLATOS

PÓKEMBER Véget ért a tavasz, közeledik a nyár: szerencsére nem maradunk szuperhősök nélkül az idei forróságban sem. Mindjárt itt van nekünk Hófehér és a vadász után A csodálatos Pókember, hogy behálózza életünket és összezavarja szépen összeállított Spiderman-kronológiánkat. Írta: Veszják

A

csodálatos Pókember egy, a Marvel Comics kiadásában megjelenő képregénysorozat, melynek első száma 1963 márciusában jelent meg az Egyesült Államokban. A képregény az Amazing Fantasy című kiadványban feltűnt Pókember első önálló sorozata. Ennek filmváltozata köszön be júliusban a magyar mozikba. Az új szuperhős film rendezője Marc Webb (500 (nap) nyár), a főhős pedig An-

6 / FilmMagazin

drew Garfield, (Social Network - A közösségi háló, Doctor Parnassus és a képzelet birodalma) aki a középiskolás Parkert alakítja, amint éppen szülei eltűnése mögötti igazságot kutatja. A kiközösített tinédzserek életét élő Peter Parker magányosan tölti napjait, míg próbálja megfejteni múltja rejtélyeit, szíve mindeközben iskolatársáért Gwen Stacyért dobog. Peter felfedez egy titokzatos táskát, melynek köze van

édesapjához, aki elhagyta őt, amikor még gyermek volt. A felfedezésnek köze van sorsuk alakulásához és ahhoz, hogy Spider-Man megszületett. Peter Parker (Andrew Garfield) egy gimis srác zárkózottabban él, mint a sulis társai, mivel a szülei kisgyermekkorában eltűntek, elhagyták és ezt azóta sem tudta feldolgozni, akit nagyszülei, Ben bácsi (Martin Sheen) és May néni (Denis Leary) neveltek fel. Egyszer megtalálja apja régi dokumentumait, ami az Oscorp laboratóriumához vezetnek, ahol egy bizonyos dr. Curt Connors (Rhys Ifans) dolgozik, aki különleges kísérleteket végez az állati DNS-ekkel. Parkernek meg kell küzdenie a Gyíkkal, hogy kiderítse az igazságot a múltjáról, és beteljesítse végzetét a hősként, akivé válnia kell… Rhys Ifans nevét nem nagyon ismeri talán a magyar közönség, és ha egy képet látunk róla talán csak a Notting Hill bugyuta lakótársaként emlékezünk rá. Pedig a walesi anyanyelvű színész, több walesi nyelvű színdarabban is fellépett már. Játszott Anthony Hopkins rendezésében készült, Augusztus (August) című Anton Pavlovics Csehov Ványa bácsijából adaptált filmdrámában, de Meryl Streep és Michael Gambon mellett bukkant fel a nagysikerű Brian Friel színműből adaptált Pogánytáncban (Dancing at Lughnasa) is.


Andrew Garfield-nak komoly problémái voltak a Pókember jelmezzel: többek között az, hogy olyan anyagból készült, ami irritálta a bőrét.

PÓK A SZÍNPADON Andrew Garfield-et semmi nem mentheti meg az elképesztő világhírtől. A szerény, szakmáját nagyon komolyanvevő színész A csodálatos pókember főszerepének eljátszásával menthetetlenül bálvánnyá válik. Ő pedig mit tehetne mást? Dolgozik tovább. Miközben mindenki A csodálatos pókember egyre közelgő premierjére készül, Andrew Garfield egészen mással foglalkozik: Philip Seymour Hoffman oldalán színpadi szerepet vállalt, a Broadwayn játssza Arthur Miller klasszikusa, Az ügynök halála egyik fontos szerepét. Az előadást Mike Nichols rendezte. A New York-i bemutatkozás azonban nem volt felhőtlen: Garfield megbetegedett, ám a torokgyulladás ellenére sem mondta le a premiert. – Az, hogy elmaradjon miattam egy előadás, sokkal jobban meggyötörne, mint a fájós torkom – nyilatkozta a színész a NY Timesnak, és Mike Nichols csöppet sem lepődött meg a brit színész döntésén: – A srác elképeszőt elszánt – mondta a rendező, aki eddig 17 színészét kormányozta el az Oscar-díjig. – Vasakarata van. Született művész. És ráadásul: ő Pókember. (InterCom)

FilmMagazin / 7


HÁTTÉR Peter a sztori szerint egy rádióaktív pók harapása következtében elképesztő erő birtokába kerül, ám a kezdeti felhőtlen öröm után hamarosan ráébred, hogy új, kettős élete hatalmas felelősséget és mérhetetlen veszélyt rejt magában. Amikor Peter egy titokzatos aktatáskát talál, ami édesapjáé volt, úgy dönt, megpróbálja kideríteni, mi áll szülei eltűnése mögött. Néhány változata elkészült már a Spiderman történetnek, de a 2012es rész azonban nem folytatás lesz, hanem egy reboot. Ismét megnézhetjük, ahogy Peter Parker-ből, egy átlagos fiatalból Pókember lesz, és ezúttal Gyík lesz az ellensége, akivel a korábbi filmekben még nem találkozhattunk. Egyes források szerint az eredettörténeten változtatva a pókcsípés nem ad különleges erőket Peter Parkernek, csak aktivál valamit, amelyet édesapja helyezett el génjeiben évekkel ezelőtt, tehát a szuperré válás már eleve így volt eltervezve. A szőkére festett Emma Stone, mint Gwen Stacy Peter Parker középiskolai osztálytársát, és szerelmét alakítja. Az intelligens, karizmatikus és lázadó lány és a vezető elme, aki szerelmese a tudománynak. A két fiatal egymásnak stabilitást, védelmező erőt nyújthat az erős szellemi kapcsolaton felül, mely segíti őket az igazságért folytatott harcban.

8 / FilmMagazin

2010 májusában volt az első casting, ahol a leendő színészek találkoztak a rendezővel. Köztük volt Jamie Bell, Alden Ehrenreich, Frank Dillane, Andrew Garfield, és Josh Hutcherson, majd kibővítették a listát Aaron Johnsonnal és Anton Yelchinnel. 2010. július 1-jén jelentették be, hogy Garfieldé lett a szerep, aki Webb szerint kitűnő választás lett, hiszen a készítők szerint Parker karaktere nagyban hasonlít Garfieldra. Az új verzióból kivették

Mary Jane Weston karakterét és meghagyták Gwen Stacyt, akinek a szerepére Imogen Poots, Ophelia Lovibond, Lily Collins, Teresa Palmer, Mary Elizabeth Winstead és Emma Roberts is bejelentkeztek. Webb a casting után kijelentette, hogy a kémia tökéletesen működik Garfield és Stone között, ami egyértelművé tette a választást. A kémia egyébként annyira jól működött, hogy a két fiatal a valóságban is szerelmes lett egymásba.


Az Ellen showban Garfield álruhában jelent meg, csak azért, hogy a rajongók ne ismerjék őt fel.

A filmet a tervek szerint 2012. július 3-án fogják a tengerentúlon bemutatni 3D-ben és IMAX 3D-ben. A film karakterei: Andrew Garfield, mint "Peter Parker / Spider-Man": Egy társadalmilag kitaszított fiatal, akit a szülei elhagytak kisgyerek korában. Középiskolai diákként megharapja egy radioaktív pók és hasonló képességekre tesz szert. Emma Stone, mint "Gwen Stacy": Peter Parker középiskolai osztálytársa, és szerelme. Rhys Ifans, mint "Dr. Curt Connors / A gyík": A tudós, aki megpróbálja visszaszerezni hiányzó jobb karját, ezért gyík szérummal kísérletezik magán, de ez váratlanul átváltoztatja egy emberihüllő szörnyeteggé. Martin Sheen, mint "Ben Parker": Peter Parker nagybátyja. Sally Field, mint a "May Parker": Ben Parker felesége, és Peter Parker nagynénje. Denis Leary, mint "George Stacy kapitány": Gwen apja és egy New York-i rendőrség kapitánya. Chris Zylka, mint "Flash Thompson": Peter középiskolai végzete, egy focista, aki állandóan terrorizálja őt. Irrfan Khan, mint "Nels Van Adder", Annie Parisse, mint "Van Adder felesége", Campbell Scott, mint "Richard Parker:" Peter apja, Julianne Nicholson, mint "Mary Parker:" Peter anyja és Miles Elliot, mint "Billy Connors:" Dr. Connors fia.

A film forgatókönyvéért James Vanderbilt illetve Alvin Sargent és Steve Kloves a felelősek. 2010-ben Los Angelesben kezdték el forgatni a filmet, az utómunkákat 2011 áprilisában készítették el. A forgatás Fiona meséje munkacímmel indult el. A fő vonalakat New York, Los Angeles, Henry Fonda Theater Hollywoodban, St. John Bosco High School 's Gym, South Pasadena, San Pedro, és Woodland Hills különböző helyein vették fel. A film rendezője Marc Webb, akinek nevéhez idáig csak egy nagyjátékfilm rendezése fűződik. Ő volt a rendezője a 2009-ben bemutatott 500 (nap) nyár című filmnek. Emellett azonban videográfiája igen nagy, hiszen rendezett már Anastacia, Backstreet Boys, Good Charlotte, Maroon 5 klipeket is. A jellegzetes színvilágú filmjeiről híres Webb Pókemberét természetesen majd térhatású és hagyományos verzióban is meg lehet tekinteni. Az operatőr John Schwartzman szerződtetése szintén jó fogásnak bizonyult, hiszen neki olyan filmekhez van köze, mint az Éjszaka a múzeumban 2., A bakancslista, Vejedre ütök, Vágta (Oscar-díj 2004 - Legjobb operatőr jelölés), Armageddon, Pearl Harbor - Égi háború. Stan Lee (amerikai író, szerkesztő, a Marvel Comics nyugalmazott elnöke) pedig egy cameo szerepben is feltűnik akár csak az előző filmekben: egy könyvtárost fog alakítani, aki zenét hallgat. Stan Lee részt vett olyan népszerű karakterek megalkotásában mint Pókember, a Fantasztikus Négyes, az X-Men, a Hulk, a Vasember, a Fenegyerek és a Doktor Strange. Munkássága alatt vált a Marvel Comics kis kiadóból nagyvállalattá. A legfontosabb kérdés persze az, hogy Webb elképzeléseiből mit sikerült megvalósítani, ám ez sem marad sokáig rejtély, hiszen A csodálatos Pókember júliusban érkezik a magyarországi mozikba!

Stáblista Rendező: Marc Webb Eredeti hangok: Andrew Garfield, Emma Stone, Rhys Ifans Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2012. július 12.

FilmMagazin / 9


EHAVI PREMIEREK

JÚNIUS 7. Egy őrült szerelem balladája

Michael

Prometheus

JÚNIUS 14.

A Kilimandzsaro hava

Madagaszkár 3.

10 / FilmMagazin

Malom és Kereszt

Piranha 3DD


JÚNIUS 21. Ideglelés Csernobilban

Börtönregény

Én, a séf

Mindörökké rock

JÚNIUS 28.

Fejvadászok Nővér

Szerelem nélkül soha

Streetdance 2

FilmMagazin / 11


KRITIKA

A Prometheus előzetese az év egyik legjobbja volt. Ijesztő, feszültségkeltő, és látványos, minden karakter felbukkant, a helyszín is sokat sejtetett, és éppen ez volt a baj: a trailer alapján sokat, ennél sokkal többet vártam. Jó, jó, de lehetne ennél jobb is, és a legbosszantóbb, hogy még csak nem is lett volna nehéz meló. Írta: Vampka

12 / FilmMagazin


Az Alien- franchise felélesztésének gondolata már 2002-ben megszületett, röpke 10 év kellett hozzá, hogy legyen belőle valami.

PROMETHEUS

N

em mondom, hogy a Prometheust nem érdemes megnézni, főleg nem moziban, és főleg nem azoknak, akik a régi Alien sorozatot is szerették, de az biztos, hogy nem lesz olyan mértékű a visszhangja, mint a sorozat legelső filmjének volt. Korántsem korszakalkotó, és a történet sem elég eredeti, hogy tartós nyomot hagyjon az ember fejében. Érdekesnek érdekes, látványra több a jónál, a színészek többsége is kitett magáért, ennek ellenére a Prometheus hírneve nem lesz hosszú életű. Ennek magyarázata valószínűleg abban a sokadik lehúzott bőrben keresendő, mert a filmen még akkor is érződik,

hogy nem a saját lábán áll, ha nem láttad az „előzményeket”, amik valójában a sztori folytatásai. De kezdjük inkább az elején. A huszonegyedik század végén járunk. Van két tudós, pontosabban régész, akik szerte a világon, a legkülönbözőbb nemzetek barlangrajzain, agyagtábláin, falain ugyanazt a motívumot, egyfajta csillagtérképet találnak. Hosszas kutatás és fejtegetés után (meg mások segítségével) rájönnek, hogy ez egy létező bolygó együttes, amiben az egyik égitest, a Földhöz hasonló tulajdonságai alapján életet is tartalmazhat: azoknak adhat otthont, akik létrehozták az emberiséget. Bizony, a

Teremtőknek elnevezett faj volt ugyanis – legalábbis az ősi minták és rajzokon elmesélt történetek alapján –, amelyik megteremtette fajtánkat. A két kutató egy csapat másik tudós kíséretében, egy igencsak drága expedíció keretein belül elindul, hogy felfedezze a helyet, és ha lehet, találkozzon azokkal, akik saját másukra létrehoztak minket. Egy rakás szkeptikus és pár hívő – ez az összetétele a kicsivel több, mint két tucat főből álló legénységnek. Ó, és egy android, azaz emberszabású robot sem hiányozhat, amik az előző négy részben is nagy jelentőséget kaptak, és egyfajta mellékszálként is funkcionáltak, legalábbis

FilmMagazin / 13


KRITIKA SANYA08 MÁSVÉLEMÉNYE Elérkezett a film, amit szinte mindenki várt, és amivel szemben mindenkinek nagy elvárásai voltak. Nem is csoda, hiszen Ridley Scott visszatért ahhoz a zsánerhez, amit segített anno feltámasztani és kvázi re-definiálni. Csoda hát, ha annyira izgatottak voltunk? Persze el lett mondva, hogy ez itt nem igazán Alien-prequel, másként kell kezelni, s ez igaz is. Megpróbál minél jobban eltávolodni a klasszikussá vált horrorfilmtől, de végezetül természetesen nem tudták megállni az alkotók hogy imitt-amott kikacsintsanak a nézőre és emlékeztessék őket, honnan is indult a projekt elsősorban. A film célja leginkább az, hogy bemutassák azt, ki vagy mi is a Space Jockey, továbbá hogy feldobjon egy-két filozofikus kérdést, például hogy “Honnan jöttünk?”, “Ki teremtett minket?”. Némi vallás is bele lett szőve, mindez igazi science fiction környezetbe ágyazva, epikus hangnemben elmesélve. Ezzel nem is volna baj, így ezeket olvasva elmondhatjuk, hogy igenis egy rettentő ambiciózus filmmel állunk szemben, mely ikonográfiájában és lát-

ványvilágában némileg emlékeztet az Alien-re, de néhol még Stanley Kubrick Űrodüsszeiáját is eszünkbe juttatja. Mostanra már mindenki biztosan olvasott sok kritikát a filmről, illetve maga is megnézte moziban Scott alkotását, és nyilván mindenkinek megvan róla a maga véleménye. Igen, a Prometheus marhára megosztó lett. Van aki epét hány tőle, van akit hidegen hagy és van akinek nagyon tetszik. Barátnőm szerint például “kurvajó” film, és én ugyan nem osztom a véleményét, de elismerem, hogy megvannak a maga pillanatai. A nyitójelenet maga piszkosul jó, nagyon hangulatos és rejtélyes, feldob egy csomó kérdőjelet (amit aztán persze az írók nem válaszolnak meg, mindenki döntse el hogy ez mennyire helyes döntés), de utána a film felveszi a klasszikus Alienfilmek modorát, illetve szerkezetét. Ott van egy csapat az űrhajón, felébrednek álmukból, majd jön a küldetés. A háttérben gubancolja a szálakat a Cég, és ott van David az android (Michael Fassbender zseniális alakításában), aki szintén gya-

ami a karakterek erkölcsi és morális hozzáállását illeti. Ebben a részben különösen hangsúlyos szerep jutott az androidra, de nem szeretném lelőni a poént, habár az nem is túlzottan csattanós… A lényeg, hogy a Prometheus sikeresen landol a bolygón (ami valójában egy hatalmas bolygó holdacskája), és megkezdődik a kutatás a teremtőink után. A dolog lényegében sikeres: a tudósokból álló csapat megtalálja őket, viszont nem egészen olyan állapotban, mint amire számítottak. Néhány rejtélyes hologramos üzenet, és pár titokzatos hulla egy kusza labirintusban minden, amit felfedezhetnek. Később természetesen kiderül, hogy nem csak a kétezer éves tetemek a talált „kincs”. Több száz, vázaszerű tárgy sorakozik az útvesztő mélyén egy hatalmas, emberfejet ábrázoló, ősi szobor előtt, akik végre ismerős arcként mutatkoznak be: az urnaszerű kis oszlopok nyújtanak otthont azoknak a kedves kis lényeknek, akik előszere-

tettel bújnak emberek mellkasába, hogy vidáman kimásszanak a hasfalon keresztül rágva utat maguknak, ha eléggé megnőttek. Most azonban még nem érték el azt a szintet. Ehelyett apró, alig egy centis kis parazitaként jutnak az emberbe, vagy valami ilyesmi, ezzel pedig meg is kezdődik a Tíz kicsi néger űrlényes változata. Az emberek megbetegszenek, némelyik eltűnik, aztán enyhén szólva megrongált állapotban kerül elő, a legvégén pedig kiderül, hogy a Teremtőink nem csak nekünk adtak életet, hanem ennek a gyilkos fajzatnak is, amit fegyverként akartak használni. Méghozzá az emberek, tehát a saját képükre alkotott lények ellen, de mikor erre fény derül, már késő. A Prometheus legénységének sorsa megpecsételődik, akárcsak az utolsó, életben talált Teremtőé is, aki útra kelne, hogy a Földre juttassa azt, akit a film végén, és a filmtörténelem során a későbbiekben is csak úgy neveznek, a Halál.

14 / FilmMagazin

nús, mert nem tudhatni hogy menynyit tud és miről, mit titkol el a legénység elől. Beletelik aztán kis idő, mire a szar felcsap a plafonra, és amikor felcsap, az ugyan nem anynyira hatásos, de azért a sci-fi geekeknek kielégítő lehet. Nem akarok folyton hasonlítgatni, de mondjuk az Alien kajálós jelenetének mércéjét egyik se tudja megütni. Megmondom tehát őszintén, csalódás volt számomra a film. Akármilyen nehéz ezt beismerni. Részben azért, mert a karakterek nem sikerültek olyan érdekesre, sőt kifejezetten egysíkúak és sablonosak lettek, feláldozhatóak, akikért nem sírunk ha meghalnak szörnyű módon. Noomi Rapace egyértelműen egy Ripley - klón. Szimpatikus lány ugyan, de sehol nincs Weaver-hez képest. Tudjátok, a karizma, a jelenlét. Sokat nyom a latban. Charlize Theron lelkesen játssza a jégkirály-


Noomi Rapace olyan színésznőket előzött meg az Elisabeth Shaw-ért folytatott küzdelemben, mint Carey Mulligan, vagy Natalie Portman.

nőt, de néha elveti a sulykot, Idris Elba meg cool, de sok jellem neki se jutott. Aztán ugye maga a forgatókönyv se annyira jó, kusza és feleslegesen túlbonyolított, beleszőve néhány érdektelen csavart. Egy-két helyen unalmas is volt, valahogy az atmoszférateremtés se működött olyan jól, mint amennyire kellett volna. Azonban, ami megmenti a Prometheust, az például a látványvilág. Az operatőri munka is jó, és ha eltekintünk az elődtől, egy egész korrekt sci-fi horrort kapunk néhány hatásos jelenettel. Példának okáért a császármetszés-szcéna piszkosul jó rész volt, nagyon tetszett. Amikor aztán átcsapott véres horrorba, szintén bejött mert feldobta kicsit a dolgokat, a filmvégi szörny is a maga B -filmes módján elnyerte tetszésemet. A másik, hogy maga a felvetések és a válaszolatlanul hagyott kérdések mégiscsak elérik a nézőben hogy elméletet gyártsanak, megbeszéljék a látottakat a barátaikkal, ismerőseikkel. Ez pedig nagyon jó móka tud lenni. De ha amúgy nézzük, lehetetlen eltekinteni attól a ténytől, hogy lehetett volna jobb is. A film önmagában érdekes volna, és annak lehet, hogy az is lesz, aki nem látta A nyolcadik utas: a Halált. Így viszont, hogy én szánt szándékkal mind a négy, régi részt megnéztem, nem látok mást, mint az első rész szinte tökéletes mását. Ugyanaz a séma, ugyanaz a hangulat. Nincs is ezzel gond, mert mind a cselekménysor, mind a légkör nagyon jó – ha az ember nem látta már máshol. Elmarad az újdonság varázsa, mert nincs benne semmi eredeti, még a történet is kissé sablonos, emberek, az emberi kíváncsiság pusztító ereje: tanulság, amit mindig elfelejtünk, mégis előszeretettel hozzuk fel, mintha jó móka lenne szaglászni a szart, amit az orrunk alá dörgölnek. Mazochizmus a legfelsőbb szinteken. Szóval végül is a Prometheus jó, de lehetne sokkal jobb is. Persze így is megéri, főleg a színészek és a technikai látványosságok miatt, na meg a három dimenzió is hatásos, mert nem próbálják letuszkolni a torkunkon a dol-

FilmMagazin / 15


KRITIKA

A PROMETHEUS ROBOTJA Sok filmrajongó véli úgy, hogy Michael Fassbender fantasztikus színész – és Ridley Scott is meglátott benne valami különlegeset. Az év talán leglátványosabb, legizgalmasabb filmjében, a Prometheus-ban (16) kivételes szerepet bízott rá: az angol színész egy androidot játszik, aki a távoli bolygóra induló expedíció legénységének biztonságára vigyáz. A rendező semmit nem bízott a véletlenre. Kissé átalakította a színészét, a haját hidrogénszőkére festette és felsorolta neki, melyik filmeket kell megnéznie ahhoz, hogy a neki tetsző figurává válhasson. Így a Prometheus-ra készülve Fassbender alaposan tanulmányozta David Bowie-t A földre pottyant férfi című 1976-os sci-fiben, ellesett egy-két mozdulatot Dirk Bogarde-tól a The Servant-ben (A komornyik), amely 1963-ban készült, és inspirációt merített a legendás Arábiai Lawrence-ből is. De persze mindez nem volt elég: Fassbender –ahogy a GQ újságírójának elmondta – szokásos módszere szerint vagy háromszázszor el is olvasta a forgatókönyvet. (InterCom)

16 / FilmMagazin

got. Nincsenek arcba ugró szörnyek, szem közé lövés, meg ilyenek, egyszerűen csak emel a látványon egy nagyot. A legjobb dolog viszont az egész filmben, az a színészi munka, és a karakterek. Sem a szörnyek, sem a látvány, sem a gépek nem nyűgöztek le annyira, mint némelyik színész előadása, de a pozitívum előtt jöjjön a negatív vélemény: a fő-fő szereplő, Elizabeth Shaw, akit Noomi Rapace alakít, akit gondolom Sigourney Weaver legendássá vált Ripley-jének szántak, eléggé gyérre sikerült, sőt, kifejezetten irritáló néha. Volt egy jelenet, mikor egyik pillanatról a másikra elsírta magát, és először azt hittem, belevágtak a filmbe, és szimplán lemaradtam a könynyeket kiváltó okról… Lehet, hogy nem Rapace hibája, hanem a forgatókönyvé (sőt, elég valószínű, mert az a több mint két órás játékidő ellenére is néha kissé üresnek és kidolgozatlannak tűnik), ettől függetlenül a megszállott tudós érzelmi reakciói többször irreálisak a kelleténél. Túl sok mindent akartak belesűríteni egyetlen karakterbe. A gondolkodó, konok régész, a rettenthetetlen, harcos felfedező és az érzékeny, törékeny nő egyszerűen nem fért meg egymás mellett, és ettől Elizabeth Shaw számomra kissé skizoiddá vált. A társa viszont, akivel egy párt alkotnak, épp az ellenkezője: semmi különös nincs benne azon kívül, hogy jó amerikai módjára feltámad


A film vírusmarketingje rendkívül meggyőző volt, sokan hitték azt, hogy a Prometheusban szereplő Weyland vállalat a valóságban is létezik.

>> ITT

IS ÉRZŐDIK, HOGY JÖN A KÖVETKEZŐ RÉSZ, AMIT ŐSZINTÉN SZÓLVA VÁROK IS, MERT EZ NEM VÉLETLENÜL KAPTA A PROMETHEUS, ÉS NEM AZ ALIEN 5. CÍMET (VAGY INKÁBB ALIEN 0.?). <<

benne a szuicid hajlam, ha a többiek biztonságát veszélyeztetik, holott egyébként idegesítő, arrogáns és kissé kíméletlen, ez tehát egy újabb hiba. A legénység többi része pedig nem kap túl sok szerepet, három személyen kívül, akikért viszont érdemes megnézni a filmet: a Prometheus kapitányát Idris Elba játssza, a projektet felügyelő jégkirálynőt Charlize Theron alakítja, az emberszabású gép pedig nem más, mint Michael Fassbender. Őket hármójukat élvezet volt nézni, és kivételesen hallgatni sem volt borzalmas (szinkronnal tudtam csak megnézni sajnos, egyébként az eredeti hang híve vagyok). A három színész kisugárzása elképesztő, mindannyian méltán elismert elemei Hollywoodnak, de nem csak maguk a színészek, hanem a karakterek is érdekesek és szórakoztatóak voltak. A kapitány a tipikus „jó fej vagyok, de mégis csak főnök, úgyhogy pofa lapos” típusú vezér egyéniség, akinek van humora és felelősségérzete is egy időben. Hideg fejjel képes gondolkozni, áldozatot hozni és dirigálni, de még a rideg és kemény, acélos nőt is pár perc alatt ágyba tudja vinni, ha akarja. Az ilyen típusú főnököknek szívesen dolgozna bárki, nem úgy a projektfelügyelőnek, akinél hűvösebb személyiséget nem sokat láttam, sem filmben, sem könyvben, sem sorozatban, mégis van benne valami, amitől reálissá válik. Charlize Theron rengeteg jel-

lem megformálását sikerrel véghezvitte már, romantikust és infantilist, megkeseredettet és életvidámat, különcöt és átlagosat, nem is lepett meg, hogy a szinte tapintható hideget secperc alatt a vászonra tudta vinni. Azt hiszem, tudat alatt arra vártam végig, mikor csúszik ebbe is hiba, de szerencsére ilyen nem történt. A karakter végig megközelíthetetlen, ellenséges maradt, és az összes kritikában kiemelt Michael Fassbender is félelmeteset alakított megint, ezúttal szó szerint is. Furcsa, hogy éppen egy olyan kis limonádéval tört be a köztudatba, mint az X-Men, de már ott is mindenki érezte, hogy itt bizony csiszolatlan gyémántról van szó. Vagy nem is annyira csiszolatlan? Mint kiderült, Fassbender régóta jelen van a filmiparban, csak nem a nagy közönségnek szóló, könnyed filmekre fecsérelte úgymond a tehetségét, ezt viszont most igyekszik bepótolni, miközben azért mély szerepeket is magára vállal. Olyan kisugárzása van, ami miatt levetnéd magad a hídról, csak mert szépen kéri, és váltig állítja, hogy tudsz repülni. Mondom, félelmetes. A lelketlen(nek beállított) android szerepében is bámulatos, nem is beszélve a szőke frizuráról, ami megint csak dobott a karakteren. A David nevű robot azonban sokszor használ olyan kifejezéseket, mozdulatokat, mimikát egy-egy hozzá intézett mondat után, amiből az ember akarva-akaratlanul

is azt gondolja, hogy hiába gép, most a nem létező lelkébe tiportak, keményen. Michael Fassbender tökéletes választás volt, ő az a fajta színész, akiben nincs félelem a saját karakterétől, ő maga válik a szerepévé, és ha a karakternek mondjuk egy pillantással kell tudnia ölni, akkor ő egyetlen arcizommozdítás nélkül eléri, hogy meghűljön benned a vér, holott egy perccel azelőtt még úgy nevetgélt, hogy neked is muszáj volt vele mosolyognod. Erre mondják, hogy karizmatikus, elég keményen. (Ráadásul a filmre történő felkészülése is elismerésre méltó.) Elismerem, a fent említett három színésszel kapcsolatban elfogult vagyok egy kicsit, de az biztos, hogy nem csak én gondolom, hogy sokat dobtak a film színvonalán. A Prometheus végül is szórakoztató és bizonyos szinten érdekfeszítő is, de mégis csak egy látványos, és itt-ott undorító thriller. A jelenet, ahol az éber és sokkos Rapace hasából egy gép operálja ki a parazitát, nos, az azért emlékezetes, főleg a nő hisztije miatt… Sokkal gusztustalanabb és félelmetesebb is lehetett volna, ez nem ért fel az éppen harminchárom éve készült első film borzongató hangulatvilágával. De akárcsak ott, itt is érződik, hogy jön a következő rész, amit őszintén szólva várok is, mert ez nem véletlenül kapta a Prometheus, és nem az Alien 5. címet (vagy inkább Alien 0.?). Innen egészen más irányba is mehet a történet, nem kell feltétlenül újrajátszani a rovarszerű űrlények támadásának sztoriját, és az sokkal jobban érdekelne mind az alienek, mind az emberek eredettörténete a hasba mászó - bordaropogtató szörnyikék további ámokfutásánál. Abból már láttunk éppen eleget, úgyhogy most már aztán ide nekünk valami igazán újat.

75% Stáblista Rendező: Ridley Scott Eredeti hangok: Noomi Rapace, Michael Fassbender, Idris Elba Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2012. június 7.

FilmMagazin / 17


EXTRA Gladiátor, Titanic, Harcosok Klubja, Amelie csodálatos élete... Mi bennük a közös? Hogy mindegyik díjazott világsiker filmrendezője az Alien négy részes sorozatának megvalósításában is részt vett, és ezzel is beírták magukat a filmtörténelembe. Sok olyan sorozat és trilógia létezik, ami mérföldkőnek számít a filmiparban, és némi jóindulattal az Alien, azaz a Halál sci-fivel ötvözött horrorisztikus történetei is korszakalkotónak számítanak. Írta: Vampka

SPOILER ALERT! ÖSSZEFOGLALÓNKBAN NÉHÁNY POÉNT AKARATLANUL IS LELŐHETÜNK AZOKNAK, AKIK CSAK MOST ISMERKEDNEK AZ ALIEN UNIVERZUMMAL!

18 / FilmMagazin


R

ALIEN (NYOLCADIK UTAS: A HALÁL) Rendező: Ridley Scott Bevétel: $185,000,000 Sztori: Valamikor a huszonkettedik században egy teherhajó, a Nostromo tart haza, a Föld felé. Hibernált legénysége mindössze hét főből áll, valamint egy macskából, aki a Jones névre hallgat. Út közben egy idegen, feltérképezetlen bolygóról rejtélyes üzenetet fognak, amit az Anya, azaz az űrhajót irányító számítógép észlel elsőként, úgyhogy felébreszti a hiperálomból az embereket. Mivel a protokoll kimondja, hogy ha olyan bolygót találnak, amin esélyes az élet, kötelesek megvizsgálni azt. A LV426 elnevezésű helyet ezért meg is vizsgálják, a kis kiruccanás azonban kellemetlen véget ér: kiderül, hogy az üzenet nem invitálás vagy üzenet, hanem figyelmeztetés. A LV-426-on ugyanis egy több ezer éves lény hulláján kívül nagy rakás, tojásszerű dolog sorakozik, amikben csápos lények várnak a gyanútlan áldozatra. Mikor Kane-t, a legénység egyik tagját megtámadja egy ilyen lény, és rátapad az arcára, a többiek kétségbeesetten sietnek vele vissza a hajóra, a rémálom pedig ekkor kezdődik csak el. Az idegen dolog ugyan leválik Kane arcáról, de pár órával később a férfi hasfalán keresztülverekszi magát egy kígyószerű, gyors lény, majd eltűnik az űrhajó mélyén. Senki sem sejti, hogy az apró szörnyecske pár óra alatt az embernél is nagyobbra nő, és a célja, hogy mindenkit levadásszon. SPOILER Hosszú harcok árán Ellen Ripleynek, a harmadparancsnoknak sikerül elmenekülnie a hajóról…

idley Scott nyúlt először a rovarszerű parazitákhoz. A Nyolcadik utas: a Halál című műve csupán a második rendezése volt, mégis, ennek nyomán képregények, könyvek és játékok is megjelentek a piacon, egyfajta divathullámot indítva el, de a kritikusokat is megfogta, nem csak a vérre szomjazó közönséget. Ráadásul egyedülálló módon ez volt az első olyan film, aminek az akcióhősét nem egy olajozottan fénylő testű adonisz, hanem egy nő játszotta. A nézők rajongtak érte, harminchárom éve egy ilyen filmet, ilyen vizuális megoldásokkal csak imádni lehetett. A jó marketing is rásegített a sikerre. "Az űrben senki nem hallja a sikolyod." Ki ne zsongott volna be ettől a mondattól? A Csillagok háborúja, a Harmadik típusú találkozások, és más, Földön kívül játszódó filmek népszerűségén az Alien vidáman belovagolt a top filmek közé, és ma is klasszikusnak számít, némelyik mondata szállóige, a színészek világhírnévre tettek szert, jócskán hozott a konyhára, és még Oscar-díjat is nyert a látványvilág miatt. A premiert követően egyértelmű volt, hogy a siker második részt is követel. Ridley Scott azonban egy másik jelentős dologgal is gazdagította a filmtörténetet: neki köszönhető, hogy manapság létezik a "rendezői változat", ami a rendezők eredeti ötleteivel leforgatott filmet jelenti, előtte csak a kész filmeket lehetett látni. Hála neki, ma már a legtöbb film többféle befejezéssel, plusz - vagy épp kivágott - jelenetekkel is fellelhető. Scott azonban a második résznél már átadta a stafétát egy olyan embernek, aki manapság amúgy is az amazon típusú nő alakjáért rajong, és filmjeiben rendszerint minimum egy ilyen karaktert el is helyez, ez az illető pedig James Cameron. A Bolygó neve: Halál elnevezésű rész forgatása azonban nem volt zökkenőmentes. Cameronról tudvalevő, hogy nem egy könnyen meggyőzhető, simulékony ember, inkább a kemény és szigorú, sőt makacs jelzőkkel szokták illeti, így nem is csoda, hogy mikor a stúdió azzal kezdte, hogy egy olyan változattal is készüljön, amiben nem szerepel majd Ripley (az első rész főszereplője), ezt kerek-perec megtagadta. Ripley nélkül ez nem az Alien.

FilmMagazin / 19


EXTRA

ALIENS (A BOLYGÓ NEVE: HALÁL) Rendező: James Cameron Bevétel: $131,060,248 Sztori: 57 év telt el a Nostromo űrhajó legénységét elpusztító ismeretlen földönkívüli lény felbukkanása óta. Ellen Ripleynek sikerült megszabadulnia a lénytől, mentőkabinját évtizedekkel később találják meg, de történetét hitetlenkedve fogadják. A bizalmatlanság oka, hogy a bolygón, amelyen valaha a Nostromo a titokzatos tojásokat találta, már évek óta emberi kolónia található, s a telepesek addig semmilyen nyomát nem találták idegen lények jelenlétének. A kolóniával azonban hamarosan megszakad a kapcsolat. A Társaság megbízottja, akik miatt az előző filmben Ripley csapata elpusztult, felkéri Ripley-t, hogy egy kommandós expedíció tanácsadójaként térjen vissza a bolygóra, hogy felderítsék, mi történt az emberekkel. A rémálmokkal küszködő Ripley vállalja a megbízást azzal az egy feltétellel, hogy az expedíció a lények elpusztítására megy, és nem azért, hogy esetleg a Földre hozzák őket. A tengerészgyalogosok félvállról veszik a Ripley "meséit", és vakon bíznak korszerű fegyvereik erejében. A bolygón viszont kiderül: a kolónia kihalt, a telepesek pedig eltűntek. Ripley sejtelmei beigazolódnak, amikor találnak egy túlélőt: egy kislányt, akinek sikerült megmenekülnie az idegen lények elől. Érzékelők segítségével a tengerészgyalogosok a telepesek nyomára akadnak, de késő: egy nő kivételével mindannyian halottak. A katonák saját szemükkel láthatják, amint a nő mellkasából megszületik egy idegen lény, amit még éppen sikerül elpusztítani, de mégis elszabadul a pokol. Az események felgyorsulnak, Ripley pedig feladja az óvatosságot, maga indul a túlélők kimentésére. A siker nem tartós, a harc egyre kilátástalanabb, és kiderül, hogy nem csak kívülről támadják őket, de valaki a csapaton belül is szabotálni akarja a mentőakciót...

20 / FilmMagazin

Sigourney Weaver ennek hallatán szívta a fogát rendesen, nem akarta, hogy a karaktere kidolgozatlan legyen, ódzkodott a szerződés aláírásától, de Cameron végül meggyőzte (milyen meglepő), ahogy mindenki mást is. A visszajelzések pozitívak, lelkesek, elismerőek voltak. A kritikusok szerint Cameron nem csak fantáziadúsan folytatta az első filmet, de gyakorlatilag még a műfajon is csavart egyet: ez nem csak egy sci-finek álcázott horror, hanem a katonai kommandófilmeket is simán lesöpri a pályáról. A második rész már nem csak egy, hanem két Oscart nyert: hazavihette a legjobb hang és látványeffektekért járó díjat, és tucatnyi más jelölést is begyűjtött, például Golden Globe-ot. James Cameron szokás szerint nem aprózta el a dolgokat, hatott a szellemre és a lélekre, megdolgoztatta az idegeket, és ott voltak A Nők is: Weaver önálló és kemény karaktere, valamint egy talpraesett kislány a sok keménylegény katona közt. Akció, félelem, küzdelem - garantált siker egy horrornál, jöhetett is a harmadik rész.


ALIEN 3 (A VÉGSŐ MEGOLDÁS: HALÁL) Rendező: David Fincher Bevétel: $159,773,600 Sztori: Az előző rész eseményeinek túlélői épp hibernálva utaznak a Föld felé, mikor váratlanul tűz üt ki a hibernálókamrában, és az űrhajó kilövi a legénységet egy mentőkabinnal. A szerkezet a Fiorina "Fury" 161-es büntetőtelep-bolygón csapódik be, de egyedül Ripley éli túl a balesetet. A telepen dupla Y-kromoszómás (gyilkos génnel rendelkező) férfiak élnek, saját vallásuk szerint önmegtartóztató életet folytatva. Egy nő érkezése azonban nem lenne jó hatással rájuk, ezért Ripleyt a Clemens nevű orvosra bízzák, csakhogy a nő savnyomokat fedez fel, és feléled benne a gyanú: egy gyilkos űrlény valamelyik társa testében talán kifejlődött, és a becsapódáskor kikelt, most pedig a börtön folyosói és katakombái közt fejlődik. Felboncolja társa tetemét, de semmi jelét nem találja fertőzésnek, a holttesteket inkább elhamvasztja. Közben a fegyencek kutyáját megtámadja egy arctámadó, és belőle kel ki az utód. Egy rab tanúja lesz az eseménynek, Ripley azonban nm tudja felvenni a harcot a hagyományos módszerekkel, ugyanis a fegyenctelepen nincs egyetlen fegyver sem. Idő közben az is kiderül, hogy a gyilkos lény nem volt egyedül: Ripley is magában hordoz egyet, ráadásul egy királynőt. Ennek csupán egyetlen előnye van, mégpedig hogy a másik, immár kifejlődött lény nem bántja őt. Ripley alkut köt a telep papjával. A pap, ha eljön az idő, megöli őt, ha Ripley segít neki elpusztítani a másik lényt. A rabok egy önfeláldozó akció során nagy nehezen elpusztítják a fenevadat, és a Társaság mentőalakulata is megérkezik, hogy megmentse Ripleyt. Csakhogy kiderül: eszük ágában sincs elpusztítani a gyilkos teremtményt, amit Ripley magában hordoz, így a nőnek nincs más választása, meg kell semmisítenie magát a benne lévő lénnyel együtt. SPOILER: A történet Ripley halálával zárul. Ezt megint egy harmadik rendező csinálta, ezúttal az a férfi, akinek a műveit manapság is egy perc után felismerni: David Fincher, akinek szinte minden filmje világsiker, köszönhetően az egyedi, borús, sokszor burkoltan agresszív légkörnek, amit felvarázsol a vászonra, és betakarja vele az egész történetet. Ő se tudta viszont eléggé a nézők szemébe hinteni a port, felütötte a fejét a keserédes remény, hogy a trilógia végre befejeződik,elvégre nem lehet minden sztorit elhúzni a végtelenségig... David Fincher viszont megfelelt a feladatra: ha nem is ért el akkora sikereket, mint az előző két rész, de még így is rajongók tömege sikoltozott az ijedtségtől, és minden bizonnyal sok érzelmesebb fan ejtett könnyeket Ripley hősies ugrásánál a film végén. Sajnos a befejezés mégsem volt tökéletes, lehetett érezni, hogy ha akarják, és van rá csak egy cseppnyi igény, akkor folytatni fogják. Egy cseppnyi akadt is, de nem több, és ez a pénzre éhes hollywoodi stúdiónak elég volt.

Nem úgy a filmipar nagy részének. Három világhírű rendező is visszautasította a folytatás lehetőséget, holott hetven millió dollár elég jó indok lehetett volna a munkára, nem? Danny Boyle (Trainspotting, 127 óra), Peter Jackson (A GYűrűk Ura trilógia, Komfortos mennyország) és Bryan Singer (Közönséges bűnözők, X-Men) is elutasította az ajánlatot, vagy azért, mert rossz, nagyon rossz ötletnek tartották a sorozat folytatását, vagy egyszerűen nem érdekelték a filmek. Aztán a látványelemei miatt népszerű JeanPierre Jeunet volt az, akit meggyőzött az összeg, és az is jól esett neki, hogy nem amerikai létére ilyen ajánlatot tesznek neki. Tény, hogy eleinte tolmácsra volt szüksége, mert nem beszélte jól az angolt, de azért elboldogult. Lelkesen vetette bele magát a munkába, ötféle befejezés ötletével gazdagította a forgatókönyvet, habár az egresszív, brutális jeleneteket eleinte elaprózta, úgy kellett rászólni, hogy vegye véresebbre a figurát. Weaver sem volt

elragadtatva az ötlettől, hogy "Ripley megint felébredjen, megint szörnyek közt", de mikor megtudta, hogy karaktere már nem teljesen ember, lehetőséget látott Ripley személyiségének kitárulkozására, a fajok iránti hűségének elbizonytalanító ereje tetszett neki eléggé ahhoz, hogy beadja a derekát, és még egyszer, utoljára Ripley bőrébe bújjon. Ahogy az várható volt, a film bőven nem kapott annyi pozitív visszajelzést, mint az előzőek, de nem húzták le különösebben. Néhányan ugyan élénken kritizálták, többek közt a forgatókönyvíró, Joss Whedon (Toy Story, Buffy, a vámpírok réme), aki szerint rossz volt a színészi játék, a forgatókönyvet megváltoztatták, és az egész film szétcsúszott, nézhetetlenné vált. A bevételek alapján nem sokan osztották a véleményét, mert jóval többet hozott a konyhára, mint amennyit ráköltöttek. Szerencsére azonban mindenki belátta, hogy több bőrt erről már nem lehet lehúzni, így, folytatással legalábbis biztosan nem.

FilmMagazin / 21


EXTRA Voltak kísérletek a Halálnak nevezett szörnyetegek más univerzumokba és történetekbe való átültetésére, aminek legismertebb változata az Alien vs. Predator filmek. Ezek nem örvendenek akkora népszerűségnek, ami teljesen érthető, de az új generációnak is lehetősége nyílt farkasszemet nézni a gyilkos lényekkel. Ezek a próbálkozások izzadtságszagúak voltak, erőltetettek, a történetükben sem volt semmi igazán érdekes: két földönkívüli faj egymás és az emberek ellen, fusson, ki merre lát. Tipikus horror, semmi eredetiség. Ridley Scott azonban nem nyugodott. Látta, ahogy filmje, és filmje utódai hogy szárnyalnak, majd buknak le a mélybe. Harminchárom évvel az első Alien mozi után fogta magát, és visszarepült az időben, éppen harminchárom évet, hogy a Prometheussal új lendületet adjon egy potenciális új sorozatnak. Azt mondják, a Prometheus az Alien folytatása. Ez nem igaz. A történet korábban játszódik, a Halál pedig nem is igazán szerepel főszereplőként a horrorban, mégis szorosan összefonódik az első résszel, de egy egészen más lényen keresztül. Valószínűleg minden rajongó emlékszik "az óriásra", akit a Nyolcadik utas: a Halálban szétroncsolt mellkassal megtalálnak az elhagyatott bolygón. Nos, a Prometheusban ezekre a lényekre épül a történet fő szála. Ridley Scott már korábban is pedzegette, hogy milyen érdekes lehetne ezekkel az ismeretlen, titokzatos alakokkal építeni egy sztorivonalat. Álmát megvalósíthatta ebben a filmben. A Prometheus legénysége (ami az űrhajó neve egyébként) azért érkezik a bolygóra, hogy egy rakás ősi, földi kultúra útbaigazítását kövesse, és megtalálják azokat a lényeket, akiktől minden bizonnyal az emberi faj származik. Döbbenetes, mennyit fejlődik a látványvilág mindössze három évtized alatt. A három dimenzió varázsa sajnos már nem olyan mellbevágó, mint az első filmben voltak a gyomorból kibukkanó szörnyecskék, de a látványvilág, a tájak, az effektusok most sincsenek elaprózva. A karakterek közt nincs ugyan olyan kiemelkedő egyéniség, mint Ripley volt, de a folytatás garantált így is, mert akárcsak az Aliennél, a befejezés itt

22 / FilmMagazin

sem különösebben megnyugtató, nem is beszélve arról, hogy az ember milyen szívesen viszontlátná a két megmaradt túlélőt, akinél furcsább és feszültséggel teltebb párost nehezen lehet elképzelni: egy nyughatatlan régész és egy csonka android, aki a nő társának haláláért felelős, együtt vágnak neki a világűrnek, hogy megtalálják "a Teremtők" otthonát, és felelősségre vonják

őket: miért is akarták elpusztítani az emberi fajt? A film tele van gyönyörű vizuális megoldásokkal, valószínű, hogy egy Oscar-jelölés most is befigyel, de hogy mennyire lesz pozitív a közönség visszajelzése; kialakul-e egy új kultusz a kegyetlen Teremtők körül; mennyire tetszik majd a rajongóknak a Halál eredettörténete… az hamarosan kiderül.

ALIEN 4. (FELTÁMAD A HALÁL) Rendező: Jean-Pierre Jeunet Bevétel: $161,295,658 Sztori: 200 évvel Ellen Ripley halála után Ripleyt klónozzák, az űrben keringő USM Auriga nevű orvosi kutatóhajó fedélzetén a Fiorina 161-en talált vérmaradványok segítségével. Az Egyesült Rendszerek Hadserege az idegen királynő embrióját akarta megszerezni, ami az előző részben került Ripleybe. Az embrió sikeres eltávolítása után a tudósok felnevelték a királynőt, hogy a tojásait hasznosítani tudják. Ripleyt is életben hagyták, hogy megfigyelhessék, de a klónozási eljárás következményeként, melynek során Ripley DNS-e keveredett az idegenével, Ripley képességei megerősödtek, beleértve a nagyobb erőt, jobb reflexeket, a savas vért és azt az érzelmi szálat az idegenekkel, hogy képessé vált megérezni jelenlétüket. Közben megérkezik hozzájuk a Betty nevű űrhajó, aminek a legénysége zsoldosokból áll. Azért jönnek az Aurigára, hogy eladják a mélyálomban lévő emberek elrabolt testeit, a hadsereg tudósai ugyanis gazdatestnek használják őket az arctámadók számára, hogy még több idegent tenyészthessenek tanulmányozásra. A zsoldosok megismerkednek Ripleyvel. Legújabb csapattaguk, Call felismeri a nevét, és megpróbálja megölni Ripleyt, hogy további idegenek tenyésztésére ne használhassák, de ezzel elkésett. Az idegenek felnőttek, sőt, kiszabadulnak kamráikból, megrongálva a hajót, pusztítva a legénységet. Az Auriga azoban vészhelyzet esetén, egy életbelépő utasítást követve, a Föld felé veszi az irányt. Ha célba érne, a Földön elszabadulnának az idegenek, úgyhogy Ripley és néhány túlélő megpróbál a Bettyvel elmenekülni, és elpusztítani az Aurigát. A folyamat során újabb meglepő fordulat következik be, mikor Callról kiderül, hogy android, így ő az egyetlen, aki a megrongálódott hajóval szót tud érteni. Ütközőpályára állítja hát a hajót a Föld irányába, hogy a becsapódás során az idegenek elpusztuljanak, de nem csak Ripley nyert tulajdonságokat a lényektől, hanem az új királynő is emberieket az ő DNS-e miatt: méhet növesztett, utódja pedig nem őt, hanem Ripleyt ismerte fel anyaként. Az erősen megtizedelt túlélők végül mégis elérik a Bettyt, az Auriga pedig a Földbe csapódik.


A HALÁL - MÁS NÉVEN XENOMORF Elkerülhetetlen volt egy ilyen típusú filmsorozatnál, hogy a negatív főszereplőket a rajongók ne akarják igazán megismerni. Ridley Scott elindított egy lavinát, ami magával sodorta a szórakoztatóipar szinte össze létező ágát: videójátékok, képregények, figurák, könyvek... Még ruhákra és bögrékre is felkerültek az ocsmány lények, a fanoknak sosem volt elég belőlük, Scott és a többi rendező, nem is beszélve a forgatókönyvírókról, szívesen belement a játékba. A sok rajongói oldal felbukkanása közben hivatalos "fajleírások" is napvilágot láttak, ma pedig már majdnem mindenki tudja, mire gondolunk, mikor azt mondjuk, xenomorf vagy arctámadó. A Halált egyik filmben sem említik tudományos néven, eltekintve a negyediktől, ahol már tudatosan te-

gyediktől, ahol már tudatosan tenyésztik ki a lényeket, amik emberi tulajdonságokkal is rendelkeznek már, de itt is a Királynő az, ami a legfontosabb. A xenomorfok hierarchiája, akárcsak a megjelenésük és a szaporodásuk, gyakorlatilag a rovarokéval egyezik meg: vannak a dolgozók, vagy más néven katonák, herék, amik egymással küzdenek a megtermékenyítésért, valamint a Királynő, ami az életképes petéket rakja. Minden lény az arctámadónak nevezett, gyors mozgású, csápokkal rendelkező lényből fejlődik ki, ami egy ember, vagy más élőlénybe ülteti a xenomorfot. Az aztán kifejlődik a szervezetben, és legtöbbször a hasfalon vagy mellkason át utat rág magának, elpusztítja a gazdatestét, utána pedig mindent megtámad és felfal, ami az útjába kerül. Hihetetlen

sebességgel növekszik, végül többnyire egy alkalmazkodó, szinte elpusztíthatatlan katona fejlődik ki belőle. A Prometheus és a Predatorfilmekben látszik, hogy az alien megjelenése és tulajdonságai nagyban függnek a gazdatestétől. A Prometheusban a lény egy Teremtőből kel ki, nagyobb, kevésbé rovarszerű, mint azok, amik az emberben fejlődnek ki, míg a predaliennek nevezett xenomorf, aminek a gazdateste Ragadozó, a predatorok jellemzőit hordozza magán: rágócsápok és a feje szélén lelógó, a predatoréhoz hasonló hússzerű haj jellemzi. Az azonban az összes alfajnál biztos, hogy nyálkás réteg fedi, erősebb és ügyesebb a gazdatestének fajánál, vér helyett maró savval rendelkezik, és pokoli nehéz, már-már lehetetlen elpusztítani.

FilmMagazin / 23


PORTRÉ

RIDLEY

SCOTT

„Mozifilmeket csinálok, nem dokumentumokat. Megpróbálok rátalálni az igazságra.” Írta: Spike

S

ir Ridley Scott, angol filmrendező és producer 1937. november 30-án születetett Angliában, South Shields városában. A lehengerlően produktív, kivételes kvalitású, Oscar-díjra jelölt, valamint számos impozáns kitüntetéssel büszkélkedő direktor-géniusz igazi militarista családban nőtt fel, édesanyja, Elizabeth, valamint a Royal Engineers nevű brit hadsereg egyik hadtestében szolgáló ezredes, Francis Percy Scott fiaként. Bátyja, Frank szintén csatlakozott a haditengerészet kötelékéhez, amikor Ridley még egészen kicsi volt, így a testvérek nagyon kevés időt tudtak együtt tölteni. Ez idő tájt a család eléggé sokat utazott: Cubria városától Wales-en át egészen Németországig. Öccse, Tony Scott szintén filmrendező. A Második Világháború befejezése után a család visszaköltözött Északkelet-Angliába, és Teesside nevű agglomerációban telepedett le (Érdekesség, hogy a térség ipari jellege erősen inspirálta, és ez később megmutatkozott kultikus filmjében, a Szárnyas Fejvadászban is, hiszen számos jelenetet ihletett meg). Imádta a filmeket, kedvencei közé tartozott többek között a hét Oscar-díjjal kitüntetett Arábiai Lawrence (1962), az egy Aranyszobrocskára érdemes Aranypolgár (1941), valamint a Hét szamuráj (1954) című opus is, amely két ízben vihette haza a legrangosabb filmes kitüntetést. A stocktoni Grangefield Grammar School-ban

24 / FilmMagazin

tanult 1954-től 1958-ig, majd később a West Hartlepool College of Art nevű ipar- és képzőművészeti főiskolában diplomázott le. Tanulmányait a Royal College of Art nevű művészetekre és dizájnra szakosodott egyetemen folyatatta. Hozzájárult a nívós intézmény lapjának, az Arknak a szerkesztéséhez, valamint segített megalapítani a filmtanszéket. Első munkáját mindössze 28 évesen készítette el. A fiú és a kerékpár egy fekete-fehér kópiában forgatott rövidfilm volt 1965ben; a kezdő produkcióban mind az öccse, mind pedig édesapja szerepet kapott. A film fő vizuális elemei Scott későbbi munkáinak jellemző elemeivé váltak; a Párbajhősök című első egész estés alkotásának DVD-jén megtekinthetőek voltak az extrák is. A diploma sikeres megszerzése után – amelyet grafikai tervezőként abszolvált mesterfokozaton – 1963-ban a BBC-nél vállat gyakornoki állást, mint díszlettervező. Munkái visszaköszöntek az olyan népszerű angol szériákban, mint az 1962-től egészen 1978-ig futó krimisorozat, a Z-Cars, vagy az Out of the Unknown című népszerű sci-fi saga, amely 1965 és 1971 között volt látható a BBC égisze alatt. Következő munkája a világhírű brit sci-fi televíziós sorozat, a mind a mai napig rekorderhosszúságú Ki vagy, Doki? The Daleks nevezetű második évadában látható híres idegen lények megalkotása lett volna, de röviddel a munka megkezdé-



PORTRÉ

>> SCOTT 1977-BEN KEZDTE MEG FILMES PÁLYAFUTÁSÁT, ÉS RÖGTÖN AZ ELSŐ NAGYJÁTÉKFILMJÉVEL, A PÁRBAJHŐSÖK (AMELY EGY LENGYEL ÍRÓ NOVELLÁJA IHLETETT MEG) CÍMŰ TÖRTÉNELMI DRÁMÁJÁVAL ELNYERTE A CANNES-I FILMFESZTIVÁL ELSŐFILMES RENDEZŐNEK JÁRÓ DÍJÁT. << se előtt időbeosztási konfliktusba keveredett, így végül P. Raymond „Pay” Cusick, angol származású tervező, Scott kollégája kapta meg a projektet. 1968-ban Ridley és Tony Scott megalapították a Ridley Scott Associates (RSA) nevű filmgyártási és kereskedelmi társaságot. Igazi családi vállalkozás volt, hiszen testvére mellett Scott három gyermeke is aktívan részt vett a munkálatokban; Jake Scott, film- és videóklipp rendező, Luke Scott, valamint lánytestvérük, a fényképész, rendező és színész, Jordan Scott. Mindhárman a reklámok munkálatain dolgoztak: Jake és Jordan Los Angelesben, míg Luke Londonban tevékenykedett. 1995-ben egy konzorcium keretén belül öccsével karöltve megvásárolták a népszerű, 1931-ben alapított, számos kiváló filmnek otthont adó Shepperton Stúdiókat, amelyet később alaposan renováltak és kibővítettek.

26 / FilmMagazin

KARRIERJE BEINDULÁSA, KEZDETI SIKEREK A karrierje kezdetén, az 1970-es években számos rendezővel dolgozott együtt az RSA nevű saját cégében; Sir Alan Parker, Hugh Hudson és Hugh Johnson voltak többek között a partnerei. Elsősorban hazáján belül tevékenykedett, ahol televíziós reklámfilmeket készített, mint a népszerű angol Hovis pékséget promotáló reklámot, „Bike Round” címmel, amelyet Shaftesbury városában forgattak, a kísérőzenét pedig a New World Symphony nevű társulat szolgáltatta. Scott 1977-ben kezdte meg filmes pályafutását, és rögtön az első, egész estés nagyjátékfilmjével, a Párbajhősök című történelmi drámájával elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál elsőfilmes rendezőnek járó díját, amely Josef Conrad, megboldogult lengyel író novellája ihletett meg. A 900 ezer dollárból forgatott produk-

ció az 1800-as évekbe, azon belül is a napóleoni háborúk idejébe kalauzolta el a nézőket, amely két francia huszár, D’Hubert (Keith Ian Carradine) és Feraud (Harvey Keitel) viszályát, egymással szembeni konfliktusát ábrázolta. A produkcióban külön dicsérték és elismerték az éra reális ábrázolását, a katonai egyenruhákat, és az akkori magatartásformát, valamint a 19. század ezen részére jellemző, rendkívül jól megkoreografált párbajvívást is, amely Wiiliam Hobbs keze munkájának volt a gyümölcse, csak úgy, mint a lenyűgöző operatőri végtermék is, amelyet Dordogne-ben, Franciaország déli megyéjében rögzítettek. A bemutatkozás tehát rendkívül sikeresnek bizonyult, és rendező a későbbi érettebb kosztümös, nagyszabású alkotásaira jellemző, mondhatni trademarkká avanzsálódó rendkívüli részletesség és történelmi hűség már itt bontogatta szárnyait. A filmet Európában forgatták, és a nívós elismerést alátámasztja még inkább az is, hogy amerikai részről eléggé kevés felhajtást kapott, mégis nagy sikernek örvendett, kritikai téren is, és ezzel a rendező egy lépcsőfokot feljebb lépett, hogy két évvel később elkészítse máig legikonikusabb klasszikusát, az Alien-t.


Scott elégedetlen volt a Párbajhősök bevételével, és elmondása szerint „egy hétig beteg volt” az irigységtől, már ami az angol filmkészítés egyik nagy alakját, a rendezőt, producert, írót és színészt, Sir Alan Parkert illette, aki abban a korszakban számtalan nagysikerű, főleg amerikai támogatottságú filmet készíthetett. Scott következő alkotása a világirodalom egyik meghatározó szerelmes drámájának, a 12. században fogant Trisztán és Izoldának a filmes adaptációja lett volna, de mivel látta 1979-ben George Lucas örökérvényű klasszikus űreposzát, a Csillagok háborúját, azonnal revideálta álláspontját, és meggyőződött róla, hogy neki is egy olyan filmet kell rendeznie, amelyben a grandiózusság kiegészül a szemkápráztató vizuális effektekkel. Így született meg végül az Alien, vagy ismertebb nevén a legendás franchise első felvonása, A nyolcadik utas: a Halál, mindmáig talán a legfélelmetesebb és legelismertebb, úttörő jelentőségű sci-fi-horror, amely végre meghozta a rendezőnek a nemzetközi hírnevet. A mindössze 11 millió dollárból, 14 héten át forgatott opus végül több mint 104 millió dollárt jövedelmezett világszerte, és a nézők mellett a kritikusokat is elvarázsolta. A filmet egy Oscar-díjjal jutalmazták a Legjobb vizuális effektusok kategóriában, de a főszerepet alakító Sigourney Weaver-nek is a filmtörténet egyik legismertebb és legemlékezetesebb famme fatal karaktere, Ellan Ripley hozta meg az áttörést. Az Amerikai Filmintézet a hetedik legjobb sci-finek titulálta az összesített listáján, míg az Empire, angol havi magazin minden idők 33. legnagyobb filmjének kiáltotta ki. Az Alien márkanév igazi média franchise-zá vált: regényeknek, képregényeknek és videójátékoknak szolgált inspiráció forrásául, ezenkívül a mai napig bezárandóan készült hozzá három folytatás, valamint három(?) előzménytörténet is.

Egy évvel a Dűne filmadaptáció munkálatai után, valamint testvére, Frank, tragikus hirtelenségű halála okán, Scott hivatalosan is aláírt a Szárnyas fejvadász című kultikus sci -fijére, amelynek fundamentumát a világhíres, 1982-ben elhunyt amerikai író, Philip Kindred Dick 1968-ban írt Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? című műve szolgáltatta. A főszerepben az akkor már bizonyított csillag, Harrison Ford volt látható, Rick Deckard szerepében, a zenéjét pedig Vangelis szerezte. A 116 perces utópisztikus, neo-noir alkotás 1982. június 25-én debütált a mozikban, és hiába a nívós körítés, a 28 millióból készített mű csupán 33 milliót hozott a konyhára, így bevételileg csalódásként könyvelték el. Azonban hiába a gyenge box office számadat, ha viszont a kritikusok egyenesen piedesztálra emelték, és szinte egybehangzóan elismerték értékét. 1991ben a Warner Brothers filmprodukciós cég arra használta Scott jegyzeteit, hogy egy elsietett rendezői változatot készítsenek, amelyből eltávolították a hangalámondásokat, amelyeket tartalmazott a film a megjelenése előtt, és számos változtatást eszközöltek, többek között a befejezésen is. Később a rendező

maga felügyelte az ún. Final Cut, azaz Végső vágás-féle verziót, amelyben képkockáról-képkockára restaurálták az eredeti filmet. A Final Cut 2007. október 5-én mutatkozott meg a filmszínházakban, Los Angelesben, New Yorkban és Torontóban, míg a DVD verzió csak decemberben látott napvilágot. A Szárnyas fejvadászt min a mai napig az egyik legfontosabb és legbefolyásosabb tudományos - fantasztikus filmnek tartják, amely érdemet nagyban elősegítették azon portrék, amelyeknek hatására egy egészen hiteles jövőképet alkottak meg a filmben. A produkciót gyakran említik együtt William Gibson Ford, nagy hatású, amerikai-kanadai származású sci-fi író, 1984-ben írt Neurománc regényével, amelyet Nebula-, Philip. K. Dick és Hugo-díjakkal honorálták, és amely a cyberpunk, azaz a markáns, posztmodern sci-fi műfaj egyik legintenzívebb protagonistája. 1984-ben megrendezte minden idők egyik legdrágább és legnagyobb pozitív ovációt kiváltó reklámfilmjét, az 1984 reklámot, az Apple Macintosh számítógép népszerűsítésére. A híres prezentációt a két, világszinten is elismert reklámszakember, Steve Hayden és Lee Clow írta, a főszerepben pedig az angol

FilmMagazin / 27


PORTRÉ származású atlétát és színésznőt, Anya Majort, valamint David Graham-et láthattuk. A reklám debütálása 1984. január 22-én volt az Egyesült Államokban, a 18. Super Bowl, amerikaifutball-bajnokság döntőjének egyik szünetében. Sokan „vízválasztó eseményként”, és „remekműként” hivatkoznak a kultikus reklámra. Az egészen elképesztő, 900 ezer dollárból forgatott TV spot egy nőt állított az origóba, aki kidolgozott, gyönyörű testével, és hófehér pólójával az Apple termékcsalád új vonalát volt hivatott bemutatni, miközben hatalmas kalapácsát a kivetítőbe hajította, amelyben az ún. Nagy Testvér szólt az emberekhez, aki ezáltal beszabályozta őket és uralkodott rajtuk. Megszűnése szimbolikusan az elnyomás végét is jelentette, valamint egy új korszak kezdetét. Az emblematikus mű, utalás és egyben tisztelgés is volt George Orwell, néhai angol regényíró 1949-ben írt kultikus,1984 című disztópikus regénye előtt, amelyben egy fiktív „Nagy Testvér” uralkodott a jövőben az emberiségen. 1985-ben a Legenda című fantasy-je debütált a mozikban. A produceri feladatokat Arnon Milchan, független filmproducer látta el. Úgy döntött, hogy az angol történetmesélésre jellemző stílusjegyben, a „once upon a time” (Egyszer volt…) nevű kifejezőeszközre jellemző köntösben készít egy olyan mesét, amelyben hercegnők, koboldok és egyszarvúak élnek. A filmezés teljes egészében egy stúdióban zajlott, a főszerepre pedig az akkoriban még csak a szárnyát bontogató, három Golden Globe-díjas (Született július 4-én – 1989, Jerry Maguire – 1996, Magnólia – 2006) Tom Cruise-t kérte fel. A film zenéjét az Oscar-díjas (Ómen – 1976) karmester-virtuóz, Jerry Goldsmith szolgáltatta, de csak az európai kiadásban, mivel az Egyesült Államokban megjelenő verzióban Tangerine Dream, német származású elektronikus zenész keze munkájának gyümölcsét ízlelhettük. Rob Bottin sminkmester lehengerlő make up-ját egy Oscardíjjal honorálták, de sajnos az alkotás minden téren jelentős kudarcnak bizonyult: a kritikusok erősen kommersznek titulálták, a világbevételi számadat pedig ennél is lehangolóbb volt, hiszen a 114 perces fan-

28 / FilmMagazin

a 114 perces fantasztikus produkciót 30 milliós büdzséből hozták tető alá, de mindösszesen csak a felét tudta visszahozni a gyártási költségnek, mégis néhány évvel később egyfajta kultusz kedvenccé vált. Egy cikk szerint, amelyet valaki megtalált az interneten, úgy jellemezték a filmet, mint egy „sötét tündérmesét”, amelynek a műfaja a „Legenda”, és a gyermekkori kedvenc mesék ezen változatban felnőttebb hangsúlyt kapnak, és mind a történet, mind pedig a karakterek értettebb érzelmi töltettel operálnak. 1987-1992 1987-ben készült el a Testőrbőrben című romantikus rendőrdrámája, Tom Berenger, Lorraine Bracco valamint Miriam Rogers főszereplésével. Két évre rá, 1989-ben követette a messzemenően lojális, kőkemény és vendetta hajtotta rendőr a japán alvilág, azaz a jakuzák elleni harcát bemutató Fekete eső c. akció-thriller - amelyet részben Oszakában és Tokióban forgattak - olyan színészekkel, mint a két Oscar-díjas (Száll a kakukk fészkére – 1975, Tőzsdecápák – 1978) Michael Douglas, a kubai származású Andy García, valamint a japán veterán, Ken Takagura. Mindkét film enyhe sikert aratott, elsősorban az ítészek asztalánál, és mindezt annak fényében, hogy a Fekete esőt két Aranyszobrocskára is jelölték, és a jegypénztáraknál is szépen teljesített. Az enyhe csalódottságot kompenzálóan 1991-ben igyekezett ismét a nézők kegyeit visszanyerni, így pályafutása egyik legnagyobb sikerét ünnepelhette a Thelma és Louis c. krimi direktoraként, amely nemcsak a kritikusokat varázsolta el, hanem a nézőket, és magát az Akadémiát is, amikor Oscar-díjra jelölték. Sikerét többek között az Oscar nyertes (Az alkalmai turista- 1988) Geena Davis, és Susan Sarandon (Ments meg, uram – 1995) szédületes alakításának köszönhette. Azonban amekkora siker volt a két lázadó amazon kalandja, akkora mélypont lett az epikus hangvételű történelmi-dráma, az 1492: A paradicsom meghódítása 1992-ben, amellyel Kolombusz Kristóf útjának 500. évfordulóját ünnepelték. A film minden téren óriási bukás volt, amelyen a lehengerlő vizualitás, a Golden Globe-díjas


(Cyrano de Bergerac – 1990) francia csillag, Gérald Depardieu, valamint Vangelis örökzöld slágere sem segített: a 47 milliós büdzséből fogant grandiózus alkotás mindösszesen csak valamivel több, mint 7 milliós világbevételre tett szert, így Scott 4 éven keresztül nem is kezdett új projektbe. 1995-ben, öccsével szintén alapítottak egy filmprodukciós céget, Scott Free Productions néven Los Angelesben. Scott két filmje, az 1996-os Tomboló szél című dráma, az Oscar-díjas (Őrült szív – 2009) Jeff Bridges-szel a főszerepben, valamint a rá következő esztendőben debütáló G.I. Jane c. akciófilm is – Demi Moore, valamint Viggo Mortensen főszereplésével – ezen stúdió berkeiből jutott el a nagyérdemű felé. Még szintén 1995-ben testvérével felvásárolták a Shepperton Stúdiók nevű angol filmforgalmazó céget, amely később összeolvadt a Pinewood Stúdiókkal. A későbbiekben producerei voltak két népszerű amerikai televíziós sorozatnak, amelyek a CBS égisze alatt futottak; a Gyilkos számokban, egy kivételes intellektusú matematikus segített az FBI-nak megoldani a rejtélyes bűneseteket; a Férjem védelmében című, a mai napig is aktív jogi dráma történéseinek középpontjában pedig egy ügyvédnő áll, aki a törvény embereként igyekszik eleget tenni hivatali restanciáinak, miközben meg kell birkóznia volt férjével, az egykori államügyvéddel is, aki egy jelentős botrány miatt megpróbálja újjáépíteni politikai karrierjét. 2000-2006 Egészen az ezredfordulóig kellett várni, hogy élete egyik legnívósabb, legelismertebb és legkörülrajongodtabb alkotása napvilágot láthasson, amely nem volt más, mint a Gladiátor c. monumentális történelmi opusz. Az ún. „kard és szandál” filmes műfaj feltámasztója és méltó örököse a számtalan elismerés és díjzápor mellett öt Oscar-, négy BAFTA és két Golden Globe-díjat gyűjtött be, és a 100 milliós költségvetésű grandiózus óriás közel fél milliárdot jövedelmezett világszerte, de a nézők szeretete és megelégedettsége mellett a kritikusokat is elvarázsolta. Maximus karakterének erőteljes és kivételes kvalitású meg-

formálásáért az ausztrál származású Russel Crowe-ot az Akadémia egy Aranyszobrocskával jutalmazta a Legjobb férfi főszereplő kategóriában, Scott renoméja pedig minden eddiginél szebben ragyogott, és örökre beírta magát a legnagyobb rendezők Panteonjába. Egy évre rá, 2001-ben egy pszichológiai-thriller, a Hannibál mutatkozott be a mozikban, amely az 1991es a Bárányok hallgatnak c. kultikus mozinak volt a folytatása, és amelyhez az alapot Thomas Harris, amerikai származású szerző és forgatókönyvíró azonos című regényciklusának kronológiailag negyedik felvonása szolgáltatta. Az ikonikus sorozatgyilkos szerepében ismételten tündökölt Sir Anthony Hopkins, angol származású színész-óriás, aki élete első Oscarját pontosan az 1991-ben vászonra adaptált Hannibal Lecter figurájának elképesztő hitelességgel és beleéléssel átitatott alakításáért kapta meg. 2002-ben visszatért a háborús műfajhoz, de ebben is kiemelkedőt alkotott mind a mai napig; a rendkívül reális és megrázó hitelességű a Sólyom végveszélyben című dráma – Mark Robert Bowden, amerikai író 1999-ben megjelent azonos c. könyve alapján – végül két Oscart zsebelt be a 74. Oscar-gála keretén belül, és minden téren elismerést és sikert vívott ki magának, és vált egyfajta hivatkozási fundamentummá a zsánerben. 2003-ban rendezte meg a Trükkös fiúk című krimit, amely egy adaptáció volt, Eric Garcia, amerikai szerző azonos, 2002-ben írt regénye alapján. A főszerepben az Oscar-díjas (Las Vegas: Végállomás – 1995) Nicolas Cage volt látható. A film viszonylag szépen teljesített mind a jegypénztáraknál, mind pedig a kritikusoknál. 2005-ben a Mennyei királysággal ismételten visszatért a történelmi kosztümös érába, azon belül is a 12. századba a keresztes háborúk mezsgyéjére. Azonban hiába a már jól bejáratott „scotti” epikusság, a történelmi hűség, a szavatos játékidő, a kielégítő költségvetés és nívós színészpaletta: az alkotás bukásnak bizonyult, és még a gyártás költségeit sem térítette meg. A film egyik érdekessége, hogy a heroikus lovas csatát Marokkóban forgatták,

FilmMagazin / 29


PORTRÉ és maga a kormány szolgáltatta a lovasságot a produkcióhoz. Scott nem volt boldog azonban a film moziváltozatával, így 2006-ban jelent meg DVD-n a bővített tartalmú, négylemezes rendezői kópia, amelynek egyik korongján egy interjúban Scott így nyilatkozott: „Egy jó rendezőnek elég tapasztaltnak kell lennie ahhoz, hogy helyesen ítélje meg azt, amit gondol, és végül a film jó verziója jelenjen meg a moziban.” 2006 -Napjainkig 2006-ban Scott a Gladiátor sikere után ismételten Crowe-ot szerződtette le a Bor, mámor, Provance c. romantikus filmjéhez, amelyhez az alapot Peter Mayle, angol szerző 2004-ben megjelent azonos című regénye szolgáltatta. A rendező következő nagyszabású produkciója a 2007-ben debütált Amerikai gengszter volt, és két Oscar-díjra jelölték. A több mint 2 és fél órás önéletrajzi ihletésű krimi, a Scottra jellemző perfekcionizmussal és hitelességgel átitatott darab az 1960-as és 1970-es években, a Harlemben tevékenykedő Frank Lucas, volt amerikai heroin díler valamint maffiafőnök életét dolgozta fel, a főszerepben a zseniálisan sokoldalú, két Oscar nyertes (Az ötvenegyedik hadtest – 1989, Kiképzés – 2001) Denzel Washington Jr.-ral, valamint Russel Crowe-val. A filmet minden téren hangos ováció övezte, de külön érdekesség, hogy Scott volt a harmadik rendező, aki sikeresen vászonra tudta vinni a történetet, Antoine Fuqua és Terry George után. A Steven Zaillian, amerikai származású forgatókönyvíró, rendező és producer által írt kezdeti, Tru Blu projektnevű szkriptet elvetették, mint ahogy Washington és a Puerto Ricó-i, Oscar-díjas (Traffic – 2000) Benicio del Toro személyét is, hiszen a két színésznek akkor 20 valamint 15 milliós gázsit állapítottak meg. 2006-ban végérvényesen Scott vette át a produkció felett a hatalmat, Zaillian újraírta a forgatókönyvet, és végül leszerződött Washington-t és Crowe-t a főszerepekre. 2008-ban a Hazugságok hálója c. kémfilmje mutatkozott meg a mozikban. A vegyes fogadtatású thriller főszerepében ezúttal a Golden Globe nyertes (Az Aviátor – 2004) Leonardo DiCaprio volt látható, míg

30 / FilmMagazin

míg partnerét ismételten Russel Crowe alakította. 2010-ben immár ötödízben dolgozott együtt Crowe-val. A jól bevált színész-rendező párost akkor a Robin Hood filmadaptáció kapcsán láthattuk újra, amely alkotás az angol folklór egyik ikonikus karakterének, a nottingham-i, törvényen kívüli, legendásan képzett íjászának, vagy ismertebb nevén a „tolvajok fejedelmének” mutatta be a felemelkedését egy szintén grandiózus nagyjátékfilm keretében. A 2010. május 10-én debütáló filmeposz egyrészről megtérítette a gyártás költségeit, ezzel szemben kritikai szempontból eléggé hűvös fogadtatásban részesítették, hiába, hogy Crowe mellett olyan színészek is feltűntek a vásznon, mint az Oscardíjas (Az aviátor – 2004) Cate Blanchett, vagy a svéd-francia származású színészóriás, Max von Sydow. Scott és testvére, Tony, még szintén ebben az esztendőben a producerei voltak az 1980-as évek egyik kultikus televíziós sorozatának a feldolgozásában, amely nem volt más, mint a Szupercsapat, Joe Carnahan, független filmrendező, forgatókönyvíró és színész rendezésében. 2009. július 31-én megerősítést nyert, hogy a már 2000 óta dédelgetett ötlet végre rébe ért, és hivatalosan is bejelentették Scott kultuszfilmjének, az 1979-es Aliennek az előzménytörténetét, amely a Prometheus projektnevet kapta, és amely szintén a 20th Century Fox filmforgalmazó cég égisze alól lát majd napvilágot. Scott elmondása szerint filmjében látható utalás lesz a legendás és félelmetes idegen lényekre, de ezzel együtt sem tekinthető direkt előzménytörténetnek, hiába zajlik az azonos univerzumban, mivel a film kidolgozott és sajátos mitológiával és ötletekkel operál majd. A Prometheus megalkotásában Erich von Daniken 1968-as, magyarul A jövő emlékei című regénye inspirálta, amelyben a svájci író arról ír, hogy az ókorban távoli égitestekről jövő földönkívüliek látogattak el a Földre, addig még nem ismert technológia tudást hozva az akkor még primitív módon élő embereknek. A könyv szerint az ősi műalkotásokon szereplő űrhajósok, földönkívüliek, valamint légi-és űrjárművek ábrázolása bizonyítja az ide-

genek akkori jelenlétét. 2010 áprilisában kezdődtek meg az egész világot átívelő forgatási munkálatok, Angliától Izlandon át, egészen Spanyolországig és Skóciáig bezárandóan, 120-130 milliós büdzséből. A film külön érdekessége, és egyben ereje, hogy a jelenlegi legfejlettebb 3D-s kamerákkal rögzítették, és a rendező elmondása szerint: „Ennél látványosabb 3D pillanatnyilag nem létezik.” Az idei éve egyik legjobban várt hátborzongató sci-fijének a hivatalos bemutatója 2012. június 1én volt Londonban - amely dátum a királynő uralkodásának gyémántjubileuma is egyben -, míg idehaza 7étől látható a filmszínházakban. A film bemutatója előtt a Fox Filmed Entertainment vezetője, Tom Rothman – akit tévesen Timként mutattak be – az ünnepi alkalomhoz mérten kissé szokatlan szavakkal dicsérte a rendezőt. Ambiciózus mivoltát, képzelőerejét és egyéb jó tulajdonságait összefoglalva annyit mondott: „A szakszó erre, hogy (Ridley Scott) igazán tökös gyerek. Ez pedig ritka dolog Hollywoodban.” Amikor Rothmant arról kérdezték, hogy mik az elvárásai a filmmel kapcsolatban, azt mondta, hogy ő csak a jelennel, a tényekkel foglalkozik. „Ne várj semmit, de reméld a legtöbbet”. A filmet egyébként mérsékelt sikerrel fogadta a közönség, mégis a megtekintés utáni pár napban már relatíve pozitív visszhangtól volt hangos a várva-várt sci-fi: a nyitóhétvégén 34.8 millió dollárt kasszírozott, összesen 4695 moziban, amely eredménnyel beállt a sorban harmadiknak a Men in Black 3 és a Hófehér és a vadász után, így a további siker és a folytatás is borítékolható. 2011. október 31-én a világ legprominensebb videómegosztó portálján, a YouTube-on bemutatásra került az Élet egy napban című ingyenesen, mindenki számára megtekinthető kísérleti dokumentumfilm, amelynél Scott ismételten a produceri munkálatokat látta el. A produkció a maga nemében egyedülálló, mondhatni filmtörténeti kezdeményezésnek számít, hiszen 2010. július 24-én 80 ezer ember ragadott kamerát, hogy a 192 nemzet lakóinak mindegy 4500 órás anyaga végül egy 95 perces olyan élménnyé vagy inkább életfilmé álljon össze, amely azon impressziókat örökíti


STÍLUSJEGYEI Bár Scottra jellemző egy intenzív, ún. festői rendezői stílus, filmjei mégis tartalmaznak számos olyan technikát és elemet, amelyek miatt egyedivé válnak, és csak rá jellemző stílusjegyekké avanzsálódnak: - Filmjeiben erősen kidomborítottak a női karakterek. - Gyakran megjelenő motívum nála az apa-fiú konfliktus. Ilyen az apagyilkosság (Szárnyas fejvadász, Gladiátor), vagy azon esetek, amikor csak, mint külső szemlélő van jelen az eseményeknél a családfő (Mennyei királyság, Robin Hood). -Nagy hangsúlyt fektet a városképek dominanciájára, amely a történetmesélés egyik fő alappillérévé válik (Ilyen például a Szárnyas fejvadász futurisztikus Los Angeles-e, a Fekete Eső Tokiója, vagy a Mennyei királyság Jeruzsáleme). - Az apa-fiú viszony ábrázolásának egyik másik, sajátos eleme, hogy filmjeiben gyakran felnő a fiú, aki később ismeri csak meg az apját (Gladiátor, Szárnyas fejvadász, Mennyei királyság). Közös és visszatérő szegmens még, hogy az anya nagyon ritkán látható; mindig a fiú vagy az apa karaktere a hangsúlyosabb, aki bizonyítja hősiességét (Roy Betty haldoklik, amikor megmenti Deckardot, Maximus meghal, miután megölte Commodust, valamint Godfrey Ibelin végez ellenségeivel, miután egy nyílvessző halálosan megsebesítette). Jellemző még alkotásaira, hogy a főhős jót cselekszik, mielőtt véghezvinné legnagyobb tettét (Deckard megmenti Rachelt, Maximus egy rabszolgát, Balian pedig egy ellenségnek kegyelmez). -Családja, de főleg apja előtti tisztelgése révén katonai és tiszti osztályok tükröződnek vissza karaktereiben (G.I Jane, A sólyom végveszélyben, Mennyei királyág). - A forgatókönyvei részletesen és aprólékosan kidolgozottak. Az illusztrációkat, amelyeket sok esetben maga készíti el a filmjeiben, előszeretettel mutatja be a nagyérdeműnek DVD kiadás formájában, extraként a korongon. - Scottra jellemző, hogy sok időt tölt el projektjeivel, és nem könnyű vele az együtt töltött munka. A Szárnyas fejvadászt a stáb ennek folytán „Blood Runner” gúnynévvel illette, amely annyit tesz: „Véres fejvadász.” - Filmjeiben gyakran használ klasszikus zenét. - Előszeretettel alkalmazza a füstöt és más környezeti, légköri elemet az atmoszféra intenzitására (Alien, Szárnyas fejvadász, Fekete eső), valamint rajongók, és rajongól által kreált tárgyak is megfigyelhetők műveiben (Szárnyas fejvadász, Fekete eső, de feltűnik az 1984-es TV-reklámban egy Boing hajtóműve is). - Zeneszerzőivel számos alkotásában dolgozott együtt, és nagy hangsúlyt fektet a harmonikus munkára ezen a téren. Az Oscardíjas (Ómen – 1976) Jerrald King „Jerry” Goldsmith az Alien és a Legenda című filmek zenéit szerezte; a görög származású, szintén Oscar nyertes (Tűzszekerek – 1981) Evangelos Odysseas Papathanassiou (ismertebb nevén Vangelis), aki a Szárnyas fejvadász és az 1492: A paradicsom meghódításának dallamaiért felelt; a német származású Hans Florian Zimmer, akit szintén kitüntettek a legrangosabb filmes díjjal (Az oroszlánkirály – 1994) Scott pályafutásának legtöbb filmzenéjét szerezte (Fekete eső, Thelma és Louis, Gladiátor, Hannibál, A sólyom végveszélyben, Trükkös fiúk); végül a szintén német Marc Streitenfeld, akinek a nevéhez olyan művek fűződnek, mint a Bor, mámor, Provance, Amerikai gengszter, Hazugságok hálója, Robin Hood és a Prometheus. Ezen kívül kétszer használta fel az 1996-os Tomboló szél című drámájához a világhírű angol zenész, a Gramy-, Emmy és Golden Globe-díjas, Gordon Matthew Thomas Sumner (Sting) szerzeményét, a „Valparaiso” valamint a „Someone to Watch Over me” c. betétdalokat.

FilmMagazin / 31


PORTRÉ

ÁLTALA RENDEZETT FILMEK, AMIKET MINDENKÉPPEN LÁTNOD KELL

A nyolcadik utas: a Halál

Szárnyas fejvadász

Gladiátor

A Sólyom végveszélyben

meg, amelyet a készítői fontosnak, szépnek vagy éppen érdekesnek véltek. Az elképesztő hosszúságú nyersanyagból a YouTube, a National Gegraphic Films és Ridley Scott felkérésére végül egy olyan kreatív egésszé összeálló, koherens végtermék született, amelyet 2011. január 27-én mutattak be először a Sundance-i Filmfesztiválon. JÖVŐBELI FILMTERVEK 2008 áprilisában megerősítette új filmjét, amely Tom Apperson, amerikai forgatókönyvíró 2008-ban írt novellájának, a The Kind One-nak a vászonra adaptált változata lesz. A dráma főszerepében Casey Affleck lesz majd látható. Másik műve egy sci-fi, a néhai Aldous Leonard Huxley, világhírű angol író életművének máig legsikeresebbnek tartott, 1931-ben írt, Szép új világ című disztópikus regényének adaptációja lesz. A produkcióban részt vesz a Golden Globedíjas (az Aviátor – 2004) Leonardo DiCaprio is. 2008. október 12-én hivatalossá vált, hogy 25 évnyi várakozás után visszatér egy rég dédelgetett sci-fi művéhez, amelynek alapját Joe Haldeman William, amerikai sci-fi szerző 1974-ben publikált The Forever War című novellája adja majd, amely klasszikus szerzeményt Hugo-, Nebula és Locust-díjjal is

32 / FilmMagazin

kitüntettek. 2009 márciusában Scott bejelentette, hogy a film támogatni fogja a manapság egyre nagyobb térhódítást magáénak tudó 3D-s filmélményt is, amelyhez az inspirációt a háromszoros Oscar-díjas (Avatar – 2009) James Cameron máig rekorder bevételt termelő, innovatív CGI technológiát használó, elképesztően sikeres, három Aranyszobrocskát nyert Avatarja szolgáltatta. „Filmet készítek Joe Haldeman, Forever War című művéből. Van egy remek íróm. Továbbá láttam James Cameron munkáját, és úgy éreztem, hogy nekem is szükségem van a 3D-re. Ez valami fenomenális lesz” – nyilatkozta a rendező. 2011 augusztusában, az Alcon Entertainment nevű amerikai filmprodukciós cég elnökei, Broderick Johnson és Andrew A. Kosove megerősítették, hogy tárgyalásokat folytat velük Scott a Szárnyas fejvadász folytatását illetően. 2009. október 15 -én bejelentette, hogy ő rendezi majd a Red Riding című közkedvelt néhai angol sorozat filmes feldolgozását is. 2012. február 1-jén megvitatta legújabb projektjének, a The Counselor című adaptációnak a forgatókönyvét magával a mű szerzőjével, a Pulitzer-díjas (Az út – 2007) Cormack McCarthy, amerikai regény - és drámaíróval, aki ezen a poszton

Thelma és Louise

Amerikai gengszter is az írói székben foglal majd helyet. Továbbá tárgyalt még McCarty világhírű bestsellerének, az Út című poszt apokaliptikus-drámájának a világszinten is elismert, többnyire pozitív ítészi pontszámokat kapott filmes átiratának producereivel, Nick Wechslerrel, valamint Steve és Paula Mae Schwartz-cal is. A főszerepet végül az a rendkívül tehetséges írnémet származású művész, Michael Fassbender kapta meg - aki a filmben egy köztiszteletben álló ügyvédet alakít majd, aki drogüzletbe bonyolódik -, és akivel már a Prometheus forgatása alatt is együtt dolgoztak, így konstatálható, hogy az együtt töltött munka gyümölcsözően hatott. A produkcióban igazi nívós színészpalettára számíthatunk, hiszen olyan sztárok nevei kerültek szóba a főbb szerepek kapcsán, mint Brad Pitt, az Oscar-díjas (Észvesztő – 1999) Angelina Jolie, a szintén Aranyszobrocskára érdemes spanyol (Nem vénnek való vidék – 2007) Javier Bardem, a gyönyörű, és szintén katalán származású, valamint a legrangosabb díjra érdemes (Vicky Christina Barcelona – 2008) Penélope Crúz, és Cameron Diaz. A thriller debütálása valamikor 2013ban esedékes. Tervezi továbbá, hogy készít egy filmet Mózesről. A legendás bibliai hős történetén már elkezdtek dolgozni. „Valószínűleg nem kellett vol-


>> TIM ROTHMAN A RENDEZŐ AMBICIÓZUS MIVOLTÁT, KÉPZELŐEREJÉT ÉS EGYÉB JÓ TULAJDONSÁGAIT ÖSSZEFOGLALVA ANNYIT MONDOTT: „A SZAKSZÓ ERRE, HOGY (RIDLEY SCOTT) IGAZÁN TÖKÖS GYEREK. EZ PEDIG RITKA DOLOG HOLLYWOODBAN.” << na kikotyognom, szóval nem mondtam semmit.” Hozzátette: „Na jó, ha már így beszélek róla, számomra nem az az érdekes Mózesban, amit csinált, amit mindenki ismer. Engem sokkal jobban érdekel a kapcsolata Ramszesz fáraóval. Gyerekkoromban nem nagyon érdekelt, amikor a suliban tanultunk róla, de most határozottan úgy gondolom, hogy az életének egyes részei egészen rendkívüliek voltak.” Ridley Scott is részt vesz a Japánt 2011. március 11-én ért természeti katasztrófa és nukleáris válság első évfordulója alkalmából készülő dokumentumfilm készítésében. A szigetországban Egy napon Japán címmel készítenek a földrengés, majd szökőár, végül nukleáris katasztrófa következményeiről meg-

emlékező dokumentumfilmet a Fuji Television csatorna megrendelésére és a brit rendező Scott Free nevű produkciós cégének részvételével. A csatorna azért kérte fel a rendezőt, mert van már tapasztalata a "kaleidoszkóp-filmek" terén, gondoljunk csak az Élet egy napban című alkotására. A japán filmhez házi felvételek képkockáit, valamint a Fuji természeti katasztrófa sújtotta területeken elhelyezett kétszáz kamerájának képeit használják fel. A tévétársaság olyan felvételeket vár majd - és nem csak Japánból -, amelyek a katasztrófa után egy évvel, 2012. március 11-én készülnek. A film várhatóan ősszel mutatkozik be Japánban, és más országokban is vetíteni fogják, a bevételeket pedig a rászorulók családjainak ajánlják majd.

A MAGÁNÉLETE 1964-től 1975-ig házasságban éltek Felicity Heywooddal. A párnak két gyermeke, Jake és Luke Scott született, akik mindketten apjuk produkciós cégénél dolgoznak. 1979-ben Sandy Watson reklámszakembert vette feleségül, akitől egy lánya, Jordan Scott született, majd 1989-ben elváltak. Jelenleg Giannina Faccio, Costa Rica-i származású színésznővel él együtt, akivel az 1996-os Tomboló szél című drámában dolgoztak együtt legelőször, és azóta kilenc alkotásában kapott még lehetőséget a rendezőtől nagyobb, illetve kisebb, ún. cameo szerepek erejéig. Scottnak számos helyen van lakása szerte a világon, így ezekben megosztva él: Londonban, Franciaországban, illetve Los Angelesben is van ingatlanja. Testvéréhez, Tonyhoz hasonlóan ő is nagy dohányos, és imádja a szivarokat: kedvence a Montecristo kubai szivar.

FilmMagazin / 33


KRITIKA

MADAGASZKÁR 3 „- Látod ezt a verset? – mondta Eurisztheusz. - Látom – mondta Héraklész, és csakugyan látta. - Na - mondta Eurisztheusz – Menj el Pök Lajoshoz, és bizonyítsd be neki, hogy ennek itten nincs értelme. Tizenöt éve nem meri ezt neki senki megmondani.” (Karinthy Frigyes: Héraklész tizenharmadik hőstette) Írta: Kovácsné

A

probléma éppen itt rejtezik: a Madagaszkárnak éppen úgy létezik egy rajongótábora, mint ahogy bizonyára Pök Lajos abszurd költőnek is létezett. Nem lehet ez másképp, különben hogy a fenébe sikerült volna mindjárt hár-

mat is csinálni a szerintem már elsőre is elviselhetetlen rajzfilmből, ráadásul nem is jelentéktelen anyagi sikerrel. Mivel a rajongótábor igen népes, ha nem is 15 éve, de 2005 óta senki nem meri nekik megmondani az alapvető igazságot: embe-

rek, az isten szerelmére, ennek nincs értelme. De azért én megpróbálom, még ha Kovácsnénak ez lesz is az egyetlen hőstette, mielőtt a fentírt rajongók megfojtják. Alex, az immár nem is annyira gyáva oroszlán (Ben Stiller), Marty,

REMEK NYITÁNY Rendkívül jól nyitott a Madagaszkár 3. című animációs film: Észak-Amerikában több mint 60 millió dollárt hozott a hétvégén, Amerikán kívül pedig több mint 75 milliót. Külföldön az oroszok (16,4 millió), a brazilok (11 ) és a kínaiak (10,4) szerették a legjobban. Filmipari becslések is jó kezdést prognosztizáltak, az eredmény azonban felülmúl minden várakozást. A magyarázat az lehet, hogy a Madagaszkár 3 a hagyományosan erős nyári moziszezon első családi filmje, és meg is felel a követelményeknek, azaz minden közönségréteget meg tud szólítani. A kritika is kedvező, a Rottentomatoes 76 százaléknyira taksálja a produkciót. A vártnál is nagyobb siker nyomán újra felvetődött a negyedik rész kérdése. 2010-ben Jeffrey Katzenberg, a sorozatot gyártó DreamWorks Animation vezérigazgatója valószínűnek tartotta a folytatást, pár napja viszont Anne Globe, a cég nemzetközi marketingigazgatója azt mondta, egyelőre semmi sem biztos, még sokat kell egyeztetni a negyedik részről.

34 / FilmMagazin


A készítők nem kértek cirkuszi szakemberek segítségéből, mindent a saját képzeletük alapján rekonstruáltak.

a hiperaktív zebra (Chris Rock), Melman, a hipochonder zsiráf (az immár szinte kizárólag animálva látható David Schwimmer) és Gloria, a két tonnás balett-táncos víziló (Jada Pinkett Smith) jól ottmaradtak Madagaszkáron, miközben a négy kommandós pingvin elhúzott Monacóba elkaszinózni a tengersok pénzt. Mivel a pingvinek nélkül nem juthatnak haza az imádott New Yorkba, a négy veszélyeztetett példány átúszik Európába (ezzel az erővel mondjuk Amerikába is átúszhattak volna, de hagyjuk...), majd sikeresen lerombolja Monacót, elvégre minden tisztességes gyerekfilmben le kell zúzni valami ismertebb várost, ez alapvető műfaji követelmény. Alexéknek nyomába ered a helyi állatrendőrség, élükön a részben Szörny Ella de Frászra, részben a méltatlanul kevéssé ismert Eszeveszett birodalom Izmájára hajazó sintérnővel (Frances McDormand), ezért csatlakoz-

nak egy cirkuszhoz, ahol az efféle négylábúak mégiscsak kevésbé feltűnőek, mint teszem például a Zeneakadémia Nagytermében. Itt találkoznak Vitalijjal, a szó szoros értelmében kiégett tigrissel (Bryan Cranstone), Giával, a csini jaguárlánnyal (Jessica Chastain), Skipperrel, a teljesen debil fókával (Tom McGrath), és Szonjával, az agyatlan, néma medvével (neki nincs hangja. Mer’ hogy néma). Kézenfekvő az ötlet: megcsinálják a Cirque de Soleilt, a teljes színpadi technikával, viszont emberek nélkül. Nem tudom, ki hogy van ezzel, nekem speciel a hátam van tele azzal a manapság indokolatlanul felkapott motívummal, hogy az amerikai állatok/kocsik/egyebek eljönnek Európába, felrobbantják a látványosságokat és közben mindenki akcentussal beszél. (Mi a jó isten van már, a Steven Széchenyi program keretében felvirágoztatják az európai turizmust? ) Ezeknek a filmeknek a telje-

INT LELKETLEN, M N A LY O T N O P ÁR 3 NDOLOK, EGÉ>> A MADAGASZK O G E L E B Y ÍG MOST HOGY K MÉG A VERDÁK 2. ERDÁK 2, CSA V A T IN M , N A N OLY ÁSSZEN PONTOSA A NAGY SUHAN A H T Á H , B B E PÖRGŐS L ZAJOSABB ÉS SZÓL SEMMIRŐ M E N Y G O H , ZÜK ÉSZRE BAN NEM VESS << ÉS SENKIRŐL.

FilmMagazin / 35


KRITIKA sen egysíkú és borzalmasan idióta óvilági karaktereken kívül az a közös hátránya, hogy történet helyett a szereplők csak utaznak meg ledöntik a műemlékeket, én meg reménykedek, egyszer csak odaérnek, és akkor a teremőr néni majd kienged a moziból. Nincs ez másképp a Madagaszkár 3-ban sem, ahol a forgatókönyvírói koncepció röviden annyi lehetett, hogy „úristen, megvan a pénz, muszáj filmet csinálni, ha már megígértük”, bővebben kifejtve „Induljunk ki abból, hogy minden gyerek hülye, de nem ám csak egy kicsit, a gyereknek annyi esze van, mint egy pudvás karalábénak”.

36 / FilmMagazin

Mondjuk a cirkuszos történet talán még meg is állna a négy falábán, ha az alkotók megtartották volna az eredeti Madagaszkár egyetlen igazán kedves motívumát, miszerint van az emberek világa meg az állatoké, és ahányszor a két idegen és egymással teljesen inkompatibilis univerzum találkozik (akárcsak pl. a Toy Storyban), ott valami vicces fog történni. Az átfedést a technokrata pingvinek képviselték, ami plusz humorforrást jelentett. Aranyos nóvumnak számított továbbá az az etológiai alapokat sem nélkülöző problémafelvetés, miszerint ha az oroszlán és a zebra puszipajtások, mit szól a puszihoz a zebra. A Madagaszkár 3-ban ilyesfajta intellektuális horizontnak nyomát sem találjuk, az állatok magától értődő természetességgel mászkálnak a legvalószínűtlenebb helyeken, és könnyedén elvégeznek egy csomó olyan tevékenységet, amihez a szembefordítható hüvelykujj még csak nem is a legfontosabb követelmény, hanem a legalapvetőbb minimum. Emiatt aztán a film leginkább egy LSDutazásra emlékeztet, ahol bármi megtörténhet és meg is fog történni (komolyan, még a színvilág is hasonló). Az abszurditással sem lenne bajom egyébként (elvégre én is a Jamie és a csodalámpán nőttem fel)

de akkor ehhez tessék valami tisztességes, velőtrázó történetet komponálni, és a „családbarát” terminus technicust örökre kihúzni a filmes illemkódexből, az „örök barátság” motívumról nem is beszélve. Amúgy maximálisan hiszek a családban és a barátságban, de a hányósfosós vírus sehol nincs ahhoz képest, amit az ilyen filmek művelni tudnak az emésztésemmel. Yeah, mi mind barinők és barik vagyunk. Igaz, hogy a legmondvacsináltabb mikroszkopikus nüanszokon is örihari van, de aztán a végén úgyis minden jóra fordul. Ha pedig ezt a felszínt megkapargatjuk, még csak nem is forrongó indulatok vagy elfojtott érzelmek törnek napvilágra. Hanem a büdös nagy agyzsibbasztó semmi. Ugyanide tartozik, hogy már az első Madagaszkárban sem volt egyetlen normálisan beszélő karakter sem, a szereplők végig abban a bizonyos ordenáré hangnemben kommunikáltak, ami a kultúrát és irgalmat nem ismerő óvodások és a belőlük kifejlődő de soha fel nem növő felnőttek sajátja. De a bulizó majmok meg a harci pingvinek eladták a showt, a „Riszálom úgyis, úgyis” pedig finoman szólva szuggesztív szövege ellenére is minden óvódás buli megunhatatlan slágerévé vált. Az összeállítás tehát műkö-


A Madagaszkár 3. forgatókönyvíróját 2005-ben Oscar-díjra is jelölték a Tintahal és a bálna című filmért.

dött. Akkor. Mára a dolog reménytelenül kifáradt, főleg ha az ember még a végtelenített pigvines tévésorozatból is látott néhány epizódot. Dobott volna a dolgon, ha az egész legalább valamennyire vicces lett volna, de a három vagy négy aranyosabb poén mellé szokás szerint adagoltak mondjuk háromezer csontig rágott, fárasztó iszonyatot, és nem először hangzik el részemről az sem, hogy a filmes és egyéb kulturális utalások utoljára a Shrekben voltak szórakoztatóak. Nem, az Edith Piaf jelenet sem volt vicces. Háromdés, az igen. Gorombán, arcba és tenyérbe mászóan, öncélúan háromdés, de azt legalább szeressük, mert érdekes. Az összeredmény nem csak a felnőttek számára lesz fárasztó. Persze ha a kiskorú az összes otthon töltött idejében tátott szájjal bámulja a gyerekcsatornákat, akkor semmi hézag, a Madagaszkár 3 pontosan az ott megszokott szintet hozza,

csak jóval hosszabban. Tarkabarka. Hangos. Mozog. Van olyan jó, mint a mosógépben a színes program (főleg ha elképzeljük, hogy a dobba bekerült Katy Perry is, és ott énekli a soundtracket talpig textilöblítőben), igénytelenebb kétévesek azt is órákig elnézegetik. Minimális intellektussal rendelkező ivadékok esetén viszont készüljünk a legrosszabbra, mert ők még nem félnek Pök Lajos értelmiségi holdudvarától, és olyanokat fognak kérdezni meg kommentálni, hogy a fülünk is kétfelé áll. A Madagaszkár 3 pont olyan lelketlen, mint a Verdák 2. Most hogy így belegondolok, egészen pontosan olyan, mint a Verdák 2, csak még zajosabb és pörgősebb, hátha a nagy suhanásban nem vesszük észre, hogy nem szól semmiről és senkiről. Befejezésül pedig annyit tennék hozzá, hogy még egyszer meglátom azt, hogy a nagyon kicsike egyik fajta hím állat beleszeret a benga nagy és nagyon buta másik

FOLYTATÁS A film gyakorlatilag a második rész közvetlen folytatása, kíváncsiak vagyunk, vajon a következő is illeni fog-e a harmadikhoz?

fajta nőstényállatba, én kenőkéssel széjjelhasogatom a vetítővásznat és elásom, és ha az elásás helyén kinő a fű és azt legelni kezdi egy tehén, még azt is lelövöm.

50% Stáblista Rendező: Eric Darnell Eredeti hangok: Ben Stiller, David Schwimmer, Chris Rock Forgalmazó: UIP - Duna Film Hazai premier időpontja: 2012. június 14.

FilmMagazin / 37


KRITIKA

HÓFEHÉR ÉS A VADÁSZ De inkább mégis HófehérKE. Írta: Kovácsné

A

z eredeti Hófehérkét a mai napig az egyik legjobb Disney mesének tartom (a méltatlanul elfeledett Hófehér című magyar rajzfilmet meg a legeredetibb feldolgozásának, de ezt most hagyjuk). Ellentétben a rengeteg belőle származó örökmotívummal, melyeket mára már jócskán meguntunk, a maga idejében kimondottan bevállalósnak számító alkotás egyetlen napot sem öregedett. Ben Ten vagy Szivacs Róbert ide vagy oda, a Hófehérkét a gyerekeim is nagyon szeretik. (A legszebb bók, amit valaha kaptam tőlük, az az volt, hogy „Anya, most már tényleg olyan szép vagy mint a Gonosz Királynő”). A kiskölkök odavannak az állatokért, imádják a törpéket (még ha a hal-

38 / FilmMagazin


Little People of America (Amerikai Kisemberek) elítéli a Hófehért, mert a filmben a törpéket nem kisemberek játsszák.

mozottan fogyatékos, hydrocepháliás Kuka kiröhögése manapság nem is egészen PC) és igen, bálványozzák a gonosz királynőt. Az egyetlen, aki nem jön be nekik, az maga Hófehérke. Ahogy a nagyobbikom megfogalmazta: „az egy hülye...”, és megmondta, hogy mi. (A kérdéses munkaügyi szakkifejezést tőlem tanulta, de sebaj, inkább tőlem, mint mástól). Hófehérke karaktere a maga modoros manírjaival helyrehozhatatlanul megavasodott. Nem azért, mert nem kardozik. Nem azért, mert sodortatja magát a sorssal, meg fostos galambok közt üldögélve várja a jóképű, gazdag királyfit. Hanem azért, mert buta. Na ez az a probléma, amit jelen film alkotói nem voltak képesek megoldani.

A jelenlegi változat története kissé elrugaszkodik az eredetitől (miközben bizonyos részleteket igen kedvesen és viccesen idéz meg, de erről kicsit később). Hófehér (Kristen Stewart) a boldog királyság boldog királyának a boldog kislánya, egészen addig a pillanatig, amíg az anyja el nem huny. Apja hirtelen ihletésre feleségül veszi az ármányos Ravenát (Charlize Theron), aki nyomban véget vet még a maradék boldogságnak is, és nem is csak enyhén pszichopata bátyja (Sam Spruell) oldalán setétségbe taszítja az egész francos mindenséget. Hófehér egy adott pillanatban megszökik a legmagasabb torony legmagasabb szobájából, mire Ravena utána küldi a megtört lelkű, részeges, továbbá csibészesen jóképű Tho... ja nem, Vadászt (Chris Hemsworth) hogy hozza el a leány szívét, mint azt ugyebár ilyenkor szokás. Közben Hófehért régi barátja, a nem kevésbé csibészesen jóképű Herceg (Sam Claffin) is keresni kezdi, és valahol félúton mindenki találkozik a hét törpével.

Ha megnézzük a film elején az Universal logóját, a Föld éjszakai oldalának fényeit láthatjuk. Helyenként iszonyatosan rengeteg sokat egymás hegyén-hátán, máshol meg több kontinensnyi büdös nagy fekete semmit. Ezek után mondja még valaki, hogy nincs szükségünk mesékre. Kell az a kis illúzió, ha nem akarunk végleg depresszióba zuhanni, meg egyébként is, nincs az a sötét tónusú fantasztikum, ami ezt az öt másodpercnyi ráébredést überelni tudná. A Hófehér egészen jó kis dark mesének indul, és majdnem... De aztán sajnos mégsem. Így is egészen szórakoztató, és vannak kimondottan jó pillanatai, de egy orbitális és számos aprócska hiba folytán mégis inkább vegyes, mint pozitív élményekkel távoztunk a testüregmotozásra bármikor készen álló Fekete Lovagok szigorú pillantásainak kereszttüzében, akik gondoskodnak róla, hogy a sajtóvetítésen véletlenül se vegyem fel a másfél órás filmet kockánként a tizenöt éves mobilommal.

FilmMagazin / 39


KRITIKA

Ravena, a Gonosz Királynő majdnem tökéletes, Charlize Theron apait, de inkább anyait belead. Viszont hagyjanak már békén azzal, hogy miért lett gonosz, mert nem érdekel. Illetve, már hogy a fenébe ne érdekelne. Ha van hozzá egy George R. R. Martin szintű tehetség, aki ezt néhány odavetett sorban is hitelesen el tudja magyarázni. Persze, hogy a világ nem fekete-fehér, persze, hogy nincsenek jók meg gonoszok. De most ezt vagy fejtsük ki normálisan, vagy ragaszkodjunk a meséhez. Előbbi esetben felejtsük el a varázserdőt, utóbbiban meg igenis tálalják fel nekem CGI aranytányéron a piedesztálra állított hófehér szüzet, meg a szadista sátánista ribancot, meg szőke herceget. Ahhoz hihetetlenül nagy májernek kell lenni, ha ötvözni akarjuk a kettőt, jóval nagyobbnak, mint az egyébként tisztességes szakembernek tűnő Rupert Sanders. Az nem jellemrajz, és nem is komoly történetvezetés, hogy néha-néha mintegy emlékeztetőül valaki kiszól a vászonról a legszebb Szomszédok nagymonológ stílusban hogy „hűűű bazmeeeeg, mennyire nem akarok én megöregedni” meg „juuuuuj, azok a rohadt férfiak” (akkor sem, ha egyébként ezek időtálló arany igazságok, hehehe).

40 / FilmMagazin

A Vadász láttán már majdnem eszünkbe jut Han Solo a Star Warsból. Chris Hemsworth a testi adottságaik alapján híressé lett férfiszínészek egyik egészen elviselhető példánya, tud mosolyogni, van benne némi belső tartás, szóval a musculus deltoideuson túl is érdekesnek tekinthető. Szerepe azonban jelen esetben túl sokszor korlátozódik arra, hogy nagyokat húz a pálinkás butykosból (mit tudom én, miből és mit isznak Túl az Óperencián a kedélybeteg vadászok...), magyarán tisztességes karakterrajz / egydimenziós szívdöglesztő vitéz helyett megint csak egy modoros klisét igyekeznek az agyunkba döngölni: ez itten a tragikus sorsú alkoholista, tessék má’ sajnálni, azt a hét meg a nyolcát neki. A Vadász még mindig jobban járt egyébként, mint az abszolút súlytalan, és köztünk szólva teljesen szükségtelen Herceg, ha Chris Hemsworth karaktere egy fél Han Solo, akkor szegény Sam Claffiné mondjuk egyhuszad Luke Skywalker, és ez nem a színész, hanem egyértelműen a forgatókönyvírók hibája. (És ha már itt tartunk: Darth Vader szerepében Sam Spruell meglepően jó: ahol kell, aljas, ahol kell, esendő, ez viszont abszolút nem a forgatókönyvírók érdeme.)

>> A HÓFEHÉR

EGÉSZEN JÓ KIS DARK MESÉNEK INDUL, ÉS MAJDNEM... DE AZTÁN SAJNOS MÉGSEM. ÍGY IS EGÉSZEN SZÓRAKOZTATÓ, MÉGIS INKÁBB VEGYES, MINT POZITÍV ÉLMÉNYEKKEL TÁVOZTUNK A SAJTÓVETÍTÉSRŐL. <<


A nagy sikerre való tekintettel nem kizárt, hogy lesz a filmnek folytatása, sőt a merészebbek egyenesen a trilógiává bővítésen gondolkoznak.

A varázserdő, meg egyáltalán, az egész mesevilág majdnem tökéletes, de azért kéne még egy centi a zsenialitáshoz. Hiányoznak az olyasfajta igazán elvadult megoldások, melyekkel Guillermo del Toro, vagy testileg és lelkileg egyaránt bozontosabb korában Tim Burton örvendeztette meg a publikumot. Azért érdemes legeltetni a retinánkat, mert a „cukker Disney állatfigurák” némelyike igen jópofa újraértelmezést kap (ráadásul most kivételesen a CGI állatokat a kockafejű szoftveresek szemlátomást néhány anatómus és állatorvos bevonásával animálták). A Fehér Szarvas meg egyenesen olyan, mint a Mononoke hercegnőben az Erdő Szelleme. A törpék speciel azonnal belopták magukat a szívembe (náluk is több bájos visszautalást csíphetünk el az eredeti rajzfilmre). Juszt se mondom meg, hogy ki a vezérük, hátha valaki még nem tudja, és akkor az ugyanolyan jót fog röhögni, mint én, amikor

A MÁSIK HÓFEHÉRKE FILM Idén már láthattunk egy filmet a témában, Tarsem Singh rendezésében, azonban a végeredmény rendkívül elkeserítő volt. A csodálatos vizuális világon kívül semmi mást nem lehetett rajta dicsérni.

először megláttam. (Térgeometriai formákkal immár nem írható szívemnek a százegyedik csücske a jellegzetes orgánumú illető, és túl sokat még csak maszkírozni sem kellett rajta, elég volt némi számítógépes töpörítés.) Szóval a látványtechnikai megoldások mindent összevetve így is nagyon élvezetesek, az egyetlen igazán komoly baj velük csak az, hogy ha épp nincs édi pislogós gomba meg szépen koreografált kardozás, az ember eltűnődik, hogy most akkor a szereplők hova is mennek, és főleg miért. És akkor a sok apróság után rá is térhetünk a már említett orbitális melléfogásra, ami miatt a Hófehér mégsem került fel nálam az élvezhető filmek listájára. Ez pedig Kristen Stewart, aki kifogástalanul szedett szemöldökökkel 20 évig raboskodik a várban, aztán mindenki legnagyobb bánatára rászabaduljon a környékre. Az a kisebbik baj, hogy a Gonosz Királynő a teljes moziba járó közönség, valamint csekélységem egybehangzó véleménye szerint is gigantikus nagyságrendekkel jobban nézett ki, mint Hófehér, ergo a varázstükör azonnali dioptriacserére szorul. A nagyobbik baj az, hogy Stewart arcára egyetlen dolog van kiírva, szép színes halogén fényekkel: „Gyerekek, nem hiszitek el,

mennyit kerestem a Twillight filmekkel.” Lehet, hogy egyébként szellemes társalgó, vagy az irodalmi Nobel díj leendő várományosa, csak ebből sajnos mimikailag semmi nem látszik rajta. Emiatt aztán egyetlen pillanatig nem lehet elhinni róla, hogy ő lesz a nép megmentője, a bolyhos kisrágcsálók puszipajtása, az egy szál karddal várakat ledöntő Zsándárk, pláne a számtalan sok férfiszívek miszlikbe törője. Hófehér pontosan ugyanaz a „hülye...”, mint Hófehérke. Hogy ez tudatos koncepció, vagy az évszázad tévedése, azt nem tudom, de hogy rendkívül szerencsétlen megoldás, az biztos. Mint ivarilag erre predesztinált egyednek, nekem alapból semmi bajom sincs az emancipált nős filmekkel. Persze hogy, igenis, a nők is tudnak súlyos döntéseket hozni, sereget vezetni, ad abszurdum másfél kezes karddal kínos sérüléseket okozni az ellenfél belsőépítészeti megoldásaiban. Még szép, hiszen a nők is csak emberek, még akkor is, ha időnként kisbabák hagyják el a testüket valahol alul. De az emancipáció 100 g gyorsulással fog beledőlni a dugába, ha a női hölgyemény a sorsdöntő döntések meghozatala, a seregek bátorítása meg az ellenfél kizsigerelése közben totális hülyeségeket beszél, édeskedik, és finoman eltartja a kisujját. Nagyon várom azt a Hófehérke-verziót, ahol a bugyuta királylány úgy nő fel a feladathoz, hogy miközben komolyan vehető, mégsem veszíti el nemi identitását. Attól tartok, ettr még jó darabig várnom kell.

70% Stáblista Rendező: Rupert Sanders Főszereplők: Kristen Stewart, Charlize Theron, Chris Hemsworth Forgalmazó: UIP - Duna Film Hazai premier időpontja: 2012. május 31.

FilmMagazin / 41


KRITIKA

FEJVADÁSZOK Az igazi könyvmoly nem szereti a filmeket. Persze állandóan filmeket néz, hogy aztán megállapíthassa, hogy még a legjobb film sincs olyan jó, mint egy közepes könyv. Na, most láttam egyet, ami felér egy közepes könyvvel. Írta: Fekete Felícia

H

allaluja, ilyen is ritkán történik az emberrel. A jól sikerült alkotás persze skandináv, mert mintha északi barátaink megtáltosodtak volna az utóbbi években. Fáj ezt nekem kimondani, mert egy film legyen francia vagy olasz, (vagy természetesen magyar) de az előbb felsorolt háromból sajnos csak a franciák teljesítenek az utóbbi időben és ők sem túl kiegyensúlyozottan. Az északiak néhány zseniális rendezőjük ellenére is nagy hátránynyal indulnak a franciák mögött (kábé 100 év lemaradással) és még mindig nem érték utol őket, de legalább rájöttek milyen sportágban kell indulni. Ez pedig a krimi. Eme műfaj igen jól illik a lelkivilágukhoz. Ami nem csoda, hiszen állítólag párszáz éve még egymást ették (kis túlzás-

42 / FilmMagazin

sal) ha túl hosszúra nyúlt a tél. Hát trancsírozásból a Fejvadászokban sem volt hiány. Trancsíroznak itt szakszerűen, a szent cél érdekében, ahogy kell. A filmet Morten Tydum rendezte és a forgatókönyv Jo Nesbo norvég krimi író könyvéből készült, és ez a tény elgondolkodtat, hátha nekem is el kéne kezdenem skandináv krimiket olvasni a jó öreg Agatha helyett. A bravúros krimi egyszerre fordulatos, izgalmas, elgondolkodtató, pszicho-dráma és házassági tanácsadó. Magasan tartott feszültség, izgulom és agymunka vár arra a bátor jelentkezőre, aki megnézi a filmet. A történet tehát remek és egy kisebb bakitól eltekintve tökéletes a forgatókönyv is. A baki a kakival kapcsolatos, ugyanis véleményem

szerint egy elhagyatott erdei kunyhóban, amit nem, vagy csak nagyon ritkán használnak, nem lehet két méter magas, folyós, meleg szar a pottyantós vécében. Bár lehet, hogy tévedek nem lévén erdészlány. Sajnos a történetről, nem sokat lehet elárulni anélkül, hogy azt is elmondjam, amit nem szeretnék. De szerencsére nem csak a történet jó, hanem a karakterek is. Komplexusok, kisebbrendűségi érzések, őszinte és nem annyira őszinte szerelem, van itt minden. Ja és a színészek más országban szupermodelleknek is túl szépek lennének, anynyira jól néznek ki, de hát ugye van ez így, máshol sincs kolbászból a kerítés, csak magasabbak az emberek és a férfiaknak karakteresebbek az arcvonásaik.


Jo Nesbo munkásságára Hollywood is felfigyelt, Hóember című könyvéből a tervek szerint Martin Scorsese fog filmet forgatni.

JO NESBO Jo Nesbo sok minden volt már: híres focista (akinek a karrierjét derékba törte egy súlyos sérülés), norvég rocksztár (egy ma is „működő” együttes gitárosa) és természetesen író. Könyvei hazánkban is kaphatóak, érdemes elolvasni őket (főleg a Harry Hole sorozatot)!

Mint tudjuk teher alatt nő a pálma. Na, ezek az északiak igen magasra nőttek. És ezzel el is érkeztünk a főhősünk legnagyobb problémájához. Roger Brown (Aksel Hennie) 168 cm magas, norvég férfi. Ezt ő hiányosságként éli meg, és a Napóleon-komplexusa igen érdekes dolgokra készteti: először is, műkincseket lop nagymenő ügyfeleitől. Tehát fejvadásznak álcázza magát, de kettős életet él. Teszi mindezt azért, hogy fenntarthassa azt az igen magas életszínvonalát, amit szerinte okos és szép, és nem utolsósorban magas felesége megkövetel. A film másik erős pontja, hogy érzéseink változnak a szereplők iránt, ahogy haladunk a történetben. Az elején tanúi lehetünk, hogy kérdezi ki Roger a jelöltet az állásinterjú

alatt a felesége és a kutyája sétálási szokásairól, hogy aztán könnyedén ellopja a műtárgyát. Ez igazán nem jófejség, és ennél a résznél nagyon nem szeretjük Rogert. De Isten nem ver bottal, és hamarosan nagyon csúnya ügybe keveredik, na erről szól a film. Lesz itt minden, a NATO-tól kezdve a gonosz multikon át a szerencsétlen szeretőig. Az történik ugyanis, hogy beköszönt a jól ismert utolsó nagy dobás. Ami most is, mint oly sokszor, túl nagy fogásnak bizonyul: sokat akar a szarka, de nem biztos, hogy bírni fogja a farka. Értsük ezt szó szerint, mert Roger és Diana (Synnøve Macody Lund) életébe egyszerre lép be a dán-holland, szépséges férfiú, Clas Greve (Nikolaj Coster-Waldau) aki nem csak volt elit kommandós, je-

lenleg vállalatvezető, hanem még egy német tiszttel kavaró nagymamának köszönhetően egy Rubens kép boldog tulajdonosa is. Ez egy olyan falat, amit egyikük sem hagyhat ki. Diana kicsit sértődött, mert amit a legjobban szeretne, az nem kapja meg Rogertől, ez pedig a gyerek. Roger természetesen a Rubens képet nem hagyhatja ki, bűnben hűséges társa Ove (Eivind Sander) viszont egy orosz kurvába szerelmes, és azért, hogy örökre megvehesse magának mindenre képes. Így mindhárman belevágják az ügybe a fejszéjüket és kifröccsen a vér!

90% Stáblista Rendező: Morten Tyldum Főszereplők: Aksel Hennie, Nikolaj Coster - Waldau Forgalmazó: Vertigo Média KFT. Hazai premier időpontja: 2012. június 28.

FilmMagazin / 43


KRITIKA

J. EDGAR

- AZ FBI EMBERE Clint Eastwood filmjeire érdemes várni, ezért is számoltuk izgatottan a napokat a J. Edgar magyarországi mozis bemutatójáig, ami végül (forgalmazói döntés következtében) elmaradt. Most, kis csúszással ugyan, de megjelent DVD-n. Írta: Sanya08

E

z a film újabb okot adott nekem arra, hogy még egyet belerúgjak az Akadémiába (Oscar). Kezdeti döbbenetem ugye az volt, hogy egy olyan vulgáris és ízléstelen komédiát mint a Koszorúslányok, miért jelölnek Legjobb eredeti forgatókönyv díjára. Aztán az Utódokon is kiakadtam kicsit, mely kellemes film ugyan, de távolról sem Oscar-kategória, Clooney-t pedig hiába szeretem, nem ez volt élete alakítása. Pár napja, mikor a J. Edgar-t néztem, azon gondolkoztam, hogy miként történt az, hogy

44 / FilmMagazin

ezt a filmet az Akadémia kvázi bojkottálta. Tudom, hogy Clint Eastwood már nem készít igazán közönségkedvenc filmeket, de enynyire azért mégse kéne semmibe venni az öreget, tekintve azt, hogy ráadásul ez a filmje nem is olyan rossz, mint mondják. Sőt, kifejezetten remek, ha a megfelelő hangulatban van az ember. A J. Edgar - ahogyan azt a címe is jelzi - J. Edgar Hoover munkásságáról szól. Arról a férfiról, aki megalapította az FBI-t és aki közellenséggé tette John Dillinger-t (Hoover

karakterét legutóbb Michael Mann, Közellenség című filmjében láthattuk Billy Crudup alakításában). Clint Eastwood fogta magát és úgy döntött kvázi jellemtanulmányt készít erről az emberről, sok életrajzi adatot kihagyva, ignorálva, csupán legfontosabb állomásaira és magára az emberre koncentrálva. Nem nevezhető könnyen emészthető filmnek, azt le kell szögezni. Elbeszélési stílusa sokak számára gyorsan unalmassá válhat és eseménytelenné. Szigorúnak tűnhet és száraznak, ha úgy tetszik, de én


Kónya Sándor írása elsőként a Moziverzoom oldalán jelent meg, a http://www.moziverzoom.hu/2012/02/j-edgar-2011.html címen.

személy szerint mégis le voltam kötve általa. Stílusát tekintve a klasszikus Eastwood. Elegánsan megrendezett, rideg, sötét képek, halk, sokszor baljós zongorazene. Régi vágású elbeszélési technikát használ a fickó, ezért is szeretek úgy tekinteni rá, mintha Howard Hawks és társai szószólója lenne ebben a technokrata világban. Az egész olyan igazi klasszis filmkészítés, amilyet nem sokan tudnak véghezvinni. Clint megint bebizonyította, hogy nem csupán ahhoz ért, hogy ő legyen a legférfiasabb férfi a filmvásznon, de öregkorára még mindig képes erőteljes, drámai produkciókat elkészíteni, mindenféle izzadtságszag nélkül. DiCaprio pedig brillírozik Edgar szerepében, egészen jól teljesít megint, ezért is csodálkozok hogy míg Clooney az öreguras, szomorkás alakításáért jelölést kap, addig Leo sz*rt se. A többiek se panaszkodhatnak, Judi Dench csodálatos ebben a rövid, de fontos szerepében, Naomi Watts pedig szintén nyújtja azt, amit nyújtani kell, bár nincsen sok dolga. Clint Eastwood okosan - ahogyan azt már említettem - nem Hoover teljes életét teríti ki az asztalra, inkább csak egy szeletet abból, az első komolyabb ügyeit, és a lelkének egy sötét darabját ismerteti meg velünk.

J.EDGAR HOVER John Edgar Hover az FBI és annak elődje, a BOI (Bureau of Investigation) meghatározó alakja és igazgatója volt. Ő az FBI hivatalának eddigi leghosszabb ideig ténykedő vezetője (hivatali ideje 1924. május 10-től 1935. március 22-ig terjedt). Híres volt arról, hogy nem csak a bűnözőket, hanem olyan ismert embereket is megfigyeltetett, akiknek a ténykedése nem nyerte el a tetszését. Ilyen volt pl. Martin Luther King is.

Minden pozitívuma ellenére azonban így se nevezhető egy minden téren tökéletesen, precízen kimunkált filmnek. Példának okáért, az öregkori maszkok meglehetősen bénára sikerültek (nem úgy, mint mondjuk a Vaslady-ben), sokszor figyelemelterelőek voltak. Szóval hiába igyekezett Leo, ilyenkor enyhe hamisság csúszott be a rendszerbe, a sminknek köszönhetően. Armie Hammer valamivel jobb helyzetben volt, őt jobban el lehetett fogadni öregúrként. De csak éppenhogy. Edgar jellemének kidolgozását illetően a film a biztonságos oldalon játszik, már ami a homoszexualitására vonatkozik. Nem nagyon takargatja ugyan, de olyan nagy mélységekben nem is merül alá a témában. Hogy ez most jó-e vagy sem, mindenki döntse el maga. Az viszont kifejezetten tetszett, hogy nem teljesen próbál szimpatizálni vele a rendező, csak igyekezte bemutatni őt, milyen

is volt valójában. Mondjuk a végén eléri mégiscsak, hogy sajnáljuk őt. Arra érzékenyek még akár egy-két könnycseppet is elmorzsolhatnak. Szóval kisebb-nagyobb bukdácsolásai ellenére egy kellőképpen erőteljes alkotással van dolgunk, amelyet nem is olyan sok választ el attól, hogy mestermű legyen. Korrajzból, atmoszférából és színészekből jeles! Eastwood, még mindig felnézek rád! Még sok filmet, kérlek!

70% Stáblista Rendező: Clint Eastwood Főszereplők: Leonardo DiCaprio, Judi Dench, Naomi Watts Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: Csak DVD-n, június 13-tól

FilmMagazin / 45


KRITIKA

BÖRTÖNREGÉNY Mel Gibson visszatért ahhoz, amihez a legjobban ért: ötvenhat évesen akcióhőst játszik. Az Adrian Grünberg által jegyzett Börtönregény akciófilm a javából, kiszámítható, de nem unalmas, megbízható alakításokkal és szépen fényképezve. Írta: Fekete Felícia

MEL GIBSON A Halálos fegyver sorozat sztárja manapság igen visszafogottan dolgozik és évi 1 filmnél többet nem is nagyon vállal be: 2010-ben A sötétség határánnal, 2011-ben a Hódkóróssal, idén pedig a Börtönregénnyel jelentkezett. Ami viszont a legérdekesebb: jövőre a tervek szerint a Machete folytatásában lesz látható Danny Trejo oldalán.

M

el Gibsont akkor szerettem a legjobban, amikor Goldie Hawnba szerelmes (Palimadár). A Jézusos filmje is tetszett, meg vágom, hogy van valami híres filmje, amiből sok részt forgattak (Halálos fegyver.) Gyerekkoromban még sármosnak is tartottam, na, mondjuk ez már elmúlt, (az én ízlésficamon, nem Gibson szépsége, mert az időtállónak bizonyul.) De azért be kell vallani, itt és most is jól áll neki a hamiskás mosoly és az érzékenynek pillantás. Látszik az is, hogy otthonosan érzi magát a humorosnak szánt akciófilmben. El kell ismerni profi munka, teljesen kiszámítható, banális, néha vicces, (legalábbis az próbál lenni). Az események Mexikóban történnek, azon belül is egy börtönben, ahova a tisztalelkű, tökös rabló főhősünk kerül. Maga a börtön a film legérdekesebb kérdése. Amennyiben tényleg ehhez hasonló egy mexikói börtön, akkor ha választhatok és Mexikóban szeretnék börtönben tengődni. Persze itt sem rózsás a helyzet, de van az egésznek valami nem túl diszkrét bája, gyerekekkel, anyukákkal, heroinnal. Gringo (ahogy a mexikóiak hívják az amerikaiakat) barátunk itt tölti az idejét mióta egy autósüldözés során lekapcsolták a határon és a korrupt rendőrök ellopták dollár millióit. Egy amerikai állampolgár, tudhatjuk meg az angolul Get the Gringo névre hallgató alkotásból, nem raboskod-

46 / FilmMagazin

hat Mexikóban, de barátunk kivételt képez, mert mindenkinek az ő pénze kell. Bár mindent elloptak tőle, mint igazi vérbeli tolvaj jól keres a börtönben is, így ráér megfigyelni, barátságot kötni és csajozni is. Legjobb barátja hamarosan egy nikotinfüggő tízéves kisfiú lesz akinek, mondanunk sem kell igen csinos az anyukája. A fiúcska halálos veszélyben van, de segít nekik, mert ő jó ember, és mindent megtesz, hogy kiszabaduljon a fura helyről, mert a szabadság élet a börtön halál. Közben még elkap egy kézigránátot a levegőben, kivégez sok pitiáner és pár nehézsúlyú bűnözőt. A történet végén pedig a jó elnyeri jutalmát, így gazdag lesz és boldog. Gibson tehetségének és rutinjának hála a film, bár kiszámítható, nem unalmas. Néhol erőltetetten vicces, de nem zavaró. Sok ismerős arc szerepel benne, külön köszönet Hank Schraderért (Dean Norris) a Breaking Bad-ből. És köszönet azért is, hogy megint rádöbbenhettünk, hogy ezek a világhírű színészek nem csak szétesett magánemberek, hanem valóban jó szakemberek is. Gibson épp annyira öreg, hogy még pont nyugodtan eljátszhat egy akcióhőst, és egyszer sem hibázik a filmben, így ha másért nem miatta érdemes megnézni.

65% Stáblista Rendező: Adrian Grunberg Főszereplők: Mel Gibson, Peter Stormare, Dean Norris, Forgalmazó: Pro Video Hazai premier időpontja: 2012. június 21.



KRITIKA

COSMOPOLIS Cronenberg filmje sokat akar de keveset fog, alkotása szomorú mellényúlás. Kár érte. Az előzetes többet ígért. Írta: Sanya08

F

rusztrálva érzem magam. Elmentem megnézni David Cronenberg legújabb filmjét, és a végén zavarodottan álltam fel a székből. Hogy történhetett ez? Miért történhetett ez? Normális esetben egy Cronenberg-filmnél ez teljesen érthető és bizony pozitív dolog, most azonban más a helyzet. Valami nem olyan, mint volt. Valami megváltozott a híres kanadai rendezőben, ami

48 / FilmMagazin

biztos vagyok abban, hogy rendesen meg fogja osztani nem csak az átlag nézőket, de a hardcore rajongóit is, és mondom ezt annak a tudatában hogy igen, eddig is csinált olyan alkotásokat, amelyek kivágták a biztosítékot sokaknál (gondolok most a Karambolra vagy épp a Pókra). Utóbbi időben azonban olybá tűnt hogy visszavett magából egy kicsit a mester és elkezdett csende-

sebb, kevésbé szürreális és horrorisztikus alkotásokat letenni az asztalra (Eastern Promises, Veszélyes vágy), ezért is jöttem izgalomba, amikor először láttam a Cosmopolis trailerét, mely egy zseniálisan beteg, szürreális utazást ígért a nézőnek. Főszerepben a magát Alkonyatfilmekkel reflektorfénybe helyező Robert Pattinsonnal. Hogy mely téren vallott kudarcot a dolgozat, arról a későbbiekben beszélek, de most vegyük át először, hogy pontosan mivel van dolgunk. Packer egy milliárdos aranyifjú, aki információkból él. Okos, jól kezeli a pénzt, sikeres. Egy nap azonban rengeteg pénzt veszít egy hiba folytán, eközben pedig elindul a nagyvárosban limuzinnal hogy hajat vágasson. A film Don Delillo 2003-as regénye alapján készült, amely a pénzügyi válságot, de legfőképpen a kapitalizmust veszi górcső alá. De ha úgy vesszük, a kapitalizmus sze-


A filmben szerepet kapott Juliette Binoche is - jó őt ismét a hazai mozikban látni!

mén keresztül láttatja a világvégét, a teljes, totális összeomlást, mindezt ráadásul egy limuzinból szemlélve. Leírva ez baromi jól hangzik, de így vásznon látva már sokkal neccesebb. Mintha a rendező elvesztette volna ítélőképességét az alapanyag felett, vagy pedig szimplán én vagyok túlságosan hülye. Nem tudom. De legújabb filmje nem igazán lopta be magát a szívembe, mindjárt el is mondom miért. Kedvenc direktorunk már a forgatókönyvnél elszúrta a dolgot véleményem szerint. Azért mondom ezt, mert legfőképpen a dialógusok azok, amelyek megölték az amúgy ígéretes alapkoncepcióval rendelkező filmet. Hogy miért? Kezdve azzal, hogy iszonyatosan furcsán hatottak néha így mások szájába adva, olyan papírízű volt az egész és túlságosan száraz. Ez még a kisebbik baj sajnos, mert – lehet ugyan hogy könyvben másként hat – de végig érződött, hogy igazán filozofikusnak tűnni akaró párbeszédeket akart papírra vetni az író, de végeredményben inkább hatottak művinek és álfilozofikus ömlengésnek, üres szócséplésnek, mely sokszor unalomba is fullad. Feltesznek a szereplők kérdéseket, amelyekre válasz nem érkezik, beszélnek összefüggéstelen dolgokról. Pénz, szex, testned-

vek, és mindezt teszik fapofával, rezzenéstelen arccal. Az, hogy egyik szereplő se rendelkezik igazi jellemrajzzal és dimenzióval egy dolog, de hogy ez a semmi a végén sehová nem vezet, már dühítőbb. Mert nem vezet sehová semmi, az volt az érzésem a végén, hogy mindez felesleges volt, hiába akadt néhány remek momentum és kiváló mellékszereplők, egész egyszerűen nem állt össze egy szerves egésszé, nem szólt semmiről. Nem az itt a probléma, hogy olyan dolgokról beszéltek, amihez nem feltétlen értek, hanem hogy tették ezt ennyire sekélyesen. Cronenbergnek tehát egy visszalépés, de speciel Robert Pattinsonnak nagyon jól jött a Cosmopolis. Pattinson kitűnő választás volt a rideg, érzelemmentes fickó Eric szerepére. Megmutathatta, hogy másra is képes Edward megformálásán kívül és őszintén örülök, hogy bevállalta ezt a szerepet. Merész, de dicséretes vállalkozás részéről, remélhetőleg továbbra sem fog beletenyerelni nagyon a szarba, ami a szerepvállalásait illeti. Csak dicsérni tudom őt. A jelenet, mikor a végén Paul Giamattival folytat hosszas beszélgetést (mely egyébként a film egyik csúcspontja) azért is emlékezetes, mert addig rendben van, hogy

DON DELILLO A Cosmopolis című regény (mely eredetileg 2003-ban készült el és lett kiadva) írója az a Don DeLillo, aki nagy hatással volt még a nevezetes Bret Easton Ellis-re is. Egyes kritikusok a ma élő legnagyobb amerikai posztmodernista íróként tartják számon. Számos irodalmi díj birtokosa, Underworld című regényét (melynek semmi köze a mozikba futó vámpírőrülethez) még Pulitzer-díjra is jelölték, amit végül nem ő, hanem egy Toni Morrison nevezetű írónő.

Giamatti pazar, de a vicc az, hogy Robert P. simán felveszi vele a versenyt és nem tűnik ki a képből. Azt hiszem, ez sokatmondó. Összegezve hát azt mondható, hogy… Igen, akármilyen nehezemre esik leírni és beismerni, de a film csalódás. Csalódás, de közben nem írható le teljesen, mert megvannak a maga pillanatai és sokszor érdekes. Nem írható le teljesen, mert a vége tetszett. De a sok szócséplésnek nincs alja, és ez lehúzta a cuccot, ezért kudarcnak mondható. Mondjuk legalább az érdekesebb fajta bukások közül való.

60% Stáblista Rendező: David Cronenberg Főszereplők: Robert Pattinson, Samantha Morton, Paul Giamatti Forgalmazó: Budapest Film Hazai premier időpontja: 2012. május 31.

FilmMagazin / 49


KRITIKA

A DIKTÁTOR A Borat olyan volt, mint egy ezer darabra tört görbe tükör, a maga zsenialitásában utolérhetetlen. A Brünohoz képest viszont a Diktátor mindenképp előrelépés. A Brünónak nem az volt a baja, hogy beütött egy-két (három-négy) gyengébb poén, hanem az, hogy az összes ilyenből megpróbáltak kitartott orgazmust csinálni. A Diktátor pörgősebb, nem mintha nem lennének benne puhább részek, de legalább gyorsan túlesünk rajtuk. Írta: Kovácsné

A

lányaimat disztingvált és konszolidált kiskorúaknak hittem. Legalábbis egészen a tegnapi napig, amikor is a nagy kuncogásra odalopódzkodtam az ajtajukhoz, és aljas módon behallgatóztam, így fültanúja lehettem Kakika Úrfi kalandjainak, melyeket a nagyobbik bámulatra méltó spontaneitással ötölt ki és adott tovább folyamatosan, a kisebbik legnagyobb örömére. Már pont berontottam volna menteni a kishúg romokban heverő erényeit, mikor az átvette a szót, és ugyanazzal a lendülettel folytatta a mesét (ezúttal, ha jól vettem ki, hősünk az ablakpárkányról

50 / FilmMagazin

integetett az arra járóknak). Miután meggyőződtem róla, hogy tárgyi szemléltetést azért nem alkalmaznak, magukra hagytam őket. Hadd örüljenek. Ebből a korszakból már úgysincs sok hátra. Mekkora mákja van ennek a Sacha Baron Cohennek. Felnőtt korában fényesen megél abból, amiről nekem hamarosan le kell szoktatnom a lányaimat, azaz miközben látványosan megbotránkoztat, és anyámat ájulásra készteti, csupán olyan dolgokat mutat meg nekünk, amiről amúgy is tudunk. (Én legalábbis Kakika Úrfival napi szinten találkozom – legalábbis amikor elég ros-

tot fogyasztok – és igen, néha szívből kívánom, bárcsak tényleg át tudna integetni pl. a hátsó szomszédnak. Vagy a kormánynak. És még sorolhatnám.). Egyetlen percre se legyenek kétségeink, Sacha Baron Cohen nem világmegváltó, esze ágában nincs mondjuk meghalni értünk a keresztfán (ronda látvány lenne, meg különben is, honnan a bánatból szereznének egy akkora keresztet, amiről nem ér le a lába). Egyetlen célja az, hogy minden filmjében valami még sokkolóbbat mutasson, amivel még több pénzt kereshet és közben elsüssön néhány ezer éves tanulságot és igazságot,


Wadiya-ban nem létezik szó se a pozitívra, se a negatívra… illetve dehogynem létezik, úgy hangzik: ALADEEN!

BÉKEGALAMBOKAT KÜLDÖTT ALADEEN TÁBORNOK Teljes mellszélességgel támogatja a küszöbönálló észak-koreai rakétakilövést Wadiya köztársaság államfője, Aladeen admirális tábornok. A sivatagi mintaállam vezetője lelkesedése jeléül békegalambokat küldött a baráti észak-koreai vezetésnek, hogy a rakétakilövés pillanatában ezek röptetésével fejezzék ki a lépés békés szándékát. Ha ugyanis Észak-Korea jelen kísérletével bebizonyítja, hogy távoli kontinensekre is képes tömegpusztító fegyvereket eljuttatni, az imperialista hiénák még a gondolatát is elvetik annak, hogy a békeszerető észak-koreai népre támadjanak fejti ki közleményében Aladdin admirális tábornok. Az államfő egyben delegációt küldött Észak-Koreába annak tanulmányozására, hogy a kényszermunkatáborok átnevelés alatt álló lakóinak munkaereje miként aknázható ki hatékonyabban a rakétasilók mélyépítési munkálatai során. (UIP-Duna Film)

hogy még véletlenül se lehessen nyugodt lelkiismerettel elküldeni a fenébe. Viszont el kell ismerni: amit ő csinál, azt senki nem csinálja nála jobban. Jelen esetben az illusztris úr nem álinterjúkkal és az ún. hétköznapi emberek zaklatásával szórakozik, hanem igazi filmet csinált, igazi színészekkel, igazi sztorival, az igaz hitűekről. Nem, nem a muszlimokról. Miért is tett volna ilyet, attól, hogy valaki muszlim, még nem feltétlenül hülye, sőt. Hanem azokról, akik saját magukban hisznek olyan lelkesedéssel, hogy abba akár több millió ember is beledögölhet. Cohen kizárólag a hülyéket cseszegeti, véletlenül sem a demokráciát, a vallásokat, vagy akár a diktatórikus berendezkedést.

Aladeen, a stratégiai olajkészletekkel, pompázatos királyi palotával és semmi mással nem rendelkező meleg és homokos Wadiya diktátora kénytelen szembenézni a ténnyel, hogy miközben szemlátomást a világon mindenki őt imádja, a többiek valahogy mégsem. Mi több, az a fránya ENSZ valamiféle katonai csapásokat fontolgat, csupán azért, mert a jó Aladeen tudományos célokból uránt dúsít. (Azt meg még csak nem is sejti, hogy közben saját bácsikája (Ben Kingsley) is az életére tör). Nosza, felkerekedik és szűkebb háztartásával (2000 szolga, egy flotta sportkocsi, tevék, kurvák, stb.) elruccan New Yorkba, a sátán otthonába, hogy az ENSZ lelkére beszéljen. A többit el lehet képzelni.

Ezen a fórumon többször méltattam már Terry Pratchettet, a kiváló angol írót. Ő teszi azt a megállapítást az egyik regényében, hogy a kínzókamrában nem az az igazán rettenetes, ahogy az embereket darabokra szedik, hanem az, hogy közben a hóhérnak van egy kávésbögréje, amire rá van írva, hogy „A világ legjobb apukájának”. Ez a valóság leglényege. Aki ezt meg tudja fogni, az tud igazán nagyot alkotni, a menet közben elsütögetett fingós poénok mennyiségétől függetlenül. Sacha Baron Cohen épp ilyen (most mondhatnám, hogy azért, mert angol, de hát nem vagyunk mink raszszisták, kérem szépen). A Diktárornak nem az az igazi mondanivalója, ami azért van benne, hogy a filmet a széplelkeknek is eladhatóvá tegye (pl. Aladeen máris emblematikussá vált beszéde a film vége felé a demokráciáról), és nem azok az igazi nagy poénjai, amik Kakika Úrfiról szólnak (amikor az ENSZ-ben leöntik egy kancsó pisával az izraeli képviselőket, ott még véletlenül sem a kancsó és a pisa a

FilmMagazin / 51


KRITIKA

SACHA BARON COHEN KORÁBBI ALTEREGÓI ALI G INDAHAUS Ali G nem más, mint Madonna Music klippjének fukszokkal tarkított limuzinsofőrje Testileg fehér, lelkileg feka, de agyilag sötét. Itt az igazi dzsí, a full extrás műmájer gettócsávó és turbó üzemmódban osztja az észt, hozza a vészt és kéri a részt a raszta-gangszta.

MINDENKI EL VAN ÁJULVA A DIKTÁTORTÓL Valamit nagyon eltalált Sacha Baron Cohen, mert olyan még nem volt, hogy ez az egyébként erősen megosztó brit komikus csupa lelkendező kritikát kapjon. A lelkendezés tárgya Baron Cohen legújabb filmje, A diktátor, amely szó szerint gyilkos politikai szatíraként és romantikus vígjátékként is megállja a helyét, bár a kritikusok nem ezt a műfaji különlegességet emelik ki, hanem hogy széjjelröhögték magukat a vetítésen. Néhány szemelvény a legnagyobb becsben tartott, vitriolos tollú amerikai kritikusok észrevételeiből: „Sacha Baron Cohen benyújtotta igényét a legnagyobb élő komikus címére.” (Roger Ebert, Chicago Sun-Times) ”Ördögien humoros, finoman kidolgozott és intellektuálisan is kifogástalan.” (Todd McCarthy, Hollywood Reporter) „Pokolian vicces. Gyilkos poénok.” (Ric—hard Corliss, TIME) „Min-denkinek parancsolom, hogy nézze meg!” (Glenn Kelly, MSN.com)

52 / FilmMagazin

BORAT Borat Sagdiyev azért érkezik Amerikába, hogy összeállítson egy dokumentumfilmet a (valóságban nem létező) kazahsztáni információs minisztérium számára. Az amerikaiakkal készített interjúk során a szereplők többnyire nem tudják, hogy egy filmben vesznek részt.

BRÜNO Borathoz hasonlóan ő is nekivág az Amerikai Egyesült Államoknak, ám teljesen más célból: ő a divatra és annak diktátoraira kíváncsi. A fő téma itt a homoszexualitás, Brüno ugyanis nem más, mint egy meleg osztrák divatikon. Persze a filmben látunk sokkal durvábbakat is…

vicces. Hanem az, amit közben a tvkommentátorok mondanak.) Nem mintha az ember nem röhögné magát könnyesre (vagy könnyezné magát röhögősre) azon, ami demokrácia/diktatúra/mindkettő/egyik se címszó alatt megy a világon. De ezek az átlagembernek túl komplex dolgok, még akkor is, ha nagyon, de tényleg nagyon aranyosak azok a képek, melyek bemutatják a wadiyai tavasz utáni bámulatos spirituális megújhodást. A legjobb poénok azok a népnevelő megnyilvánulások, amik már a Boratban jelen voltak. (Igen, vannak visszatérő motívumok. Viszont az is igaz, hogy ha 2006. óta változott volna bármit is az emberi nem, ezek a poénok nem működnének. De miért is változott volna bármit is az emberi nem 6 év alatt, mikor 10000 év sem volt rá elég?) A mennyezet leszakadt azon, mikor Aladeen kifejti, hogy a tanult nő olyan mint a bicikliző majom, nem tudja, mit tesz,

de a férfiak jól mulatnak rajta. Ezen különösen annak fényében lehet ilyen jókat hahotázni, hogy pont a moziba menet akadtam össze egy képes magazinnal, melyben a teremtés valamelyik önjelölt királya kifejti, hogy a férfiak egyetlen álma a nagy, kemény, feszes csöcs (bocsánat: két nagy kemény feszes csöcs) és azon kesereg, miért is nem találják már fel az olcsó, tartós műmellet. Sokan a szemére vetik a filmnek, hogy nem koherens. Valóban nem az. Az élet sem az. Inkább egy sor Monthy Python szinten szürreális szkeccs, ahol csak a legelső és a legutolsó jelenet biztos. Az alkotók nem egy nagy, komoly, magasba emelő filmet akartak csinálni, már csak azért sem, mert a magasból a szar nem látszik olyan jól. Arra akartak rámutatni, hogy az élet minden pillanata teljesen röhejes. Lehet azon kérődzni, hogy „úristen, de amikor szült a nő, és a kamera hü-


Sacha Baron Cohen rajongói legközelebb a Madagaszkár 3-ban találkozhatnak kedvencükkel - persze csak ha eredeti nyelven nézik.

>> SOKAN A SZEMÉRE VETIK A FILMNEK, HOGY NEM KOHERENS. VALÓBAN NEM AZ. AZ ÉLET SEM AZ. INKÁBB EGY SOR MONTHY PYTHON SZINTEN SZÜRREÁLIS SZKECCS, AHOL CSAK AZ ELSŐ ÉS AZ UTOLSÓ JELENET BIZTOS. AZ ALKOTÓK NEM EGY KOMOLY, MAGASBA EMELŐ FILMET AKARTAK CSINÁLNI, MÁR CSAK AZÉRT SEM, MERT A MAGASBÓL A SZAR NEM LÁTSZIK OLYAN JÓL. ARRA AKARTAK RÁMUTATNI, HOGY AZ ÉLET MINDEN PILLANATA TELJESEN RÖHEJES. << velyből kifelé nézett...”. Én viszont visszaeső anyaként eltűnődtem rajta, hogy lehet, hogy annak idején jobban jártam volna, ha Aladeen vezeti le a szülést, akkor legalább tudtam volna, mire számítsak. A színészek (a nagyszámú cameo alakításban is, melyek közül itt személyes kedvencemet, John C. Reillyt emelném ki) megfelelően ellenpontozzák Cohen tűrhetetlen ripacskodását. Cohen egyébként remek színész, csak úgy magunk közt. Itt meg persze hogy ripacskodik. Minden diktátor és önimádó nulla kis emberke ripacs, és előbb-utóbb nyomtalanul feloldódik a saját maga alkotta figurában.

Sacha Baron Cohen, mint minden más humorista (vagy tágabb értelemben véve: művész) egy felsőbb jóváhagyással működő szelep a nép seggén, pont olyan, mint régen az intézményesített évi egy orgia volt, ahol az ember egy kicsit kiengedhette a társadalmi elvárások kapcsán felgyülemlő gőzt. Ha az állampolgárok egyfolytában Kakika Úrfival dobálódznának, és hímvesszejüket lobogtatva rohangásznának az utcán, a társadalom, a kultúra, meg a többi nagy szavak soha nem jutnának egyről a kettőre. Mondjuk ha ezzel minden ember tisztában lenne, akkor meg nem is kellenének társadalmi elvárások, mindenki magától lenne úgymond normális, meg is szűnne a humor ünstöllést. Cohen egy jó nagy szelep, sok minden kifér rajta, a filmet tehát inkább az erősebb idegzetűeknek ajánlom, de azoknak szívből. Az utólag fanyalgóknak meg üzenem, hogy aki elmegy szörfözni a szennyvízülepítőre, ne panaszkodjon, hogy büdös van.

95% Stáblista Rendező: Larry Charles Főszereplők: Sacha Baron Cohen Anna Faris, Ben Kingsley Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2012. május 17.

FilmMagazin / 53


KRITIKA

MEN IN BLACK SÖTÉT ZSARUK 3. Kissé szkeptikusan ültem be a legújabb Men in Black film vetítésére, hiszen semmi jóra nem számítottam a sötét zsaruk harmadik eljövetelétől. Azon, hogy a film jól sikerült és másfél óráig a székhez szegezett, magam is meglepődtem. Írta: alien

M

ert ki gondolta volna, hogy 10 évvel a katasztrofális második rész után még lehet készíteni egy normális folytatást? Nyílván az első rész minőségét nem sikerült megugrani (és ha őszinték akarunk lenni: megközelíteni sem), mégis egy rendkívül szórakoztató és látványos filmet sikerült összerakni, ami (ismerve a forgatókönyv körüli mizériát) kimondottan nagy szó. Mindez egyébként teljes mértékben a színészeknek köszönhető, akik még a döcögősebb jeleneteket is képesek élettel megtölteni: Will Smith például lubickol a nagydumás ex-zsaru J ügynök szerepében (bár egy kicsivel több humoros beszólást igazán adhattak volna a szájába) és Josh Brolin-nál sem találhattak volna jobb színészt a fiatalkori K megszemélyesítésére. Tommy Lee Jones ezúttal kevesebbet szerepel, akkor viszont remekül hozza a tőle megszokott fapofát, meg különben is: egy ilyen színészlegendát mindig öröm nézni a nagyvásznon! A színészek tehát rendben vannak, sőt az akciójelenetekkel

54 / FilmMagazin

sincsenek problémák: az utolsó nagy összecsapás megvalósítása például kifejezetten zseniális. A látványvilágon tehát meglátszik a filmre elköltött 215 millió dollár, mondom ezt annak ellenére, hogy a 3D nem sokat tesz hozzá az élményhez - igaz nem is nagyon ront rajta. Persze nem mehetünk el szó nélkül a film hiányosságai mellett sem. Az például nagyon látszik, hogy a készítők nem előre megírt (és jól átgondolt!) forgatókönyvvel dolgoztak, aminek aztán az lett a hátulütője, hogy néhány jelenet nem illik bele abba a sztoriba, amit az első két részben megismerhettünk. Az sem kifejezetten pozitívum, hogy a MIB 3 történetének felvázolását egykét mondattal el lehetne intézni, hiszen a cselekmény nem nagyon tér el a fő csapásiránytól, nincsenek váratlan fordulatok, nem várt események. Meglepetést kizárólag a film vége okozhat, akkor viszont nagyon meg fogunk döbbenni - erről többet nem is mondanék, majd meglátjátok! A történet ennek ellenére több sebből vérzik és hasonlóan

csalódás a karakterek kidolgozása is: hogy mást ne említsek, Vadállat Borisz nem túl eredeti főgenya és véleményem szerint egy karakteresebb gonosz figura nagyon sokat lendíthetett volna a filmen. A felsorolt hibák ellenére mégis ajánlani merem a MIB 3-at, nem csak a sorozat rajongóinak, hiszen egy teljesen „ártalmatlan” filmről van szó, ami nem akar mást, csak szórakoztatni. Ezt pedig tökéletesen meg is teszi, így a film végén kedélyesen lépünk ki a teremből a pláza forgatagába. A negyedik részt viszont, köszönjük szépen, nem kérjük!

75% Stáblista Rendező: Barry Sonnenfeld Főszereplők: Will Smith, Josh Brolin, Tommy Lee Jones Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2012. május 24.



FILMKLASSZIKUS

CARRIE Brian De Palma Stephen King első könyvéből készített filmje Írta: Sanya08

C

arrie White nem valami népszerű lány. Osztálytársai kiutálták őt, pedig ő igazán nem tett semmit. Ő az a fajta lány, akivel mindannyian találkozhattunk az iskolában. Nem túl szép, csen-

des, és kissé ügyefogyott, szerencsétlen ha úgy tetszik. De nem rossz ember, egyáltalán, csupán a körülmények ahhoz, hogy kibontakozzon, nem adódtak meg neki. Szeretne pedig kitörni, megvan ben-

IDÉZET A FILMBŐL: Mr. From m: Ms. Finch, be Carrie W rig küldené h Miss Collin t-ot? s: A neve Ca Mr. Fromm : W hite, ige rrie W hite. n… Mr. Fromm :G Miss Collin yere Cassie. s: Mr. Fromm Carrie! : Ms. Finc h, hozna e pő cédulát? gy kiléElengedlek Menj haz a. Szedd a többi órádról. Cassie! Min össze m a d nagyon sajnáljuk, a gad, tént. mi törCarrie Wh ite Mr. Fromm : Carrie-nek hív nak. : Nem aka rsz a bete ba menni? gszobáFeküdj le e gy kicsit. Miss Collin s: Azt hisz em haza tu ni. d menMr. Fromm : Elvigyele k kocsin? tunk egy ta Hívhaxit Miss Collin . s: Biztosan És Carrie, haza tud m felmentele enni. k tornából re. Menj in egy hétkább tanuló szo Mr. Fromm : Mind nag bára, jó? yon sajnálj az egészet, uk ezt Cassie. Carrie Wh ite: CARR IE!

56 / FilmMagazin

ne a hajlam, az akarat, hogy beilleszkedjen osztálytársai közé, hogy sikeres legyen, hogy szeressék őt, de a lányok, akik körbeveszik őt igen csúnyán bánnak vele. A film első jelenetében Carrie-t látjuk, ahogy testnevelés óra után zuhanyzik, baljóslatú zenének nyoma sincsen, minden szép, minden jó, egészen addig, amíg a lány vért vél felfedezni a testén. Egy bizonyos testrésze vérzik, ő pedig pánikba esik, hiszen ilyen még nem történt vele. Sikítozni kezd, rémülten nézi magát, és a többiektől kér kétségbeesetten segítséget, mire ők megdobolják egy halom tamponnal. Rohadt egy helyzet. Az iskolai brutalitás és az egymást kiközösítés legdöglöt-


tebb és legbicskanyitogatóbb példája. Így ismerjük meg Carrie-t, és már az első percnél komolyan sajnálni kezdjük őt. A helyzetet súlyosbítja, hogy a lánynak van egy félelmetesen istenfélő, életének minden szegletét vallásba merítő anyja, aki igyekszik őt megóvni a külvilágtól, és próbálja a saját képére formálni őt. Szereti őt, de szeretete sokkal inkább abból fakad, hogy vérét óvja a Gonosztól, amely a világból ered. De tény, lányát terrorizálja rendesen. Pszichikai terrort folytat rajta. Az egyetlen személy, aki igazán törődik Carrie-vel és ténylegesen szereti őt, az a tanárnője Miss Collins. Ő védi – azaz védeni akarja – a lányok atrocitásaitól. Egy ideig sike-

resen szárnyai alá veszi, beszél vele, láthatóan törődik vele, de hát mit tehet egy tanár az iskolában a diákot védelmezvén? Nagyjából szart sem, ha tesz valamit, az még csak súlyosbítja a helyzetet. Megfuttatja tesiórán az egész osztályt, és kitiltja az egyik lányt az év várva várt eseményéről, a sulibálról. Ettől a pillanattól fogva aztán tényleg mindenki utálni kezdi Carrie-t. A diáktársak valami borzasztó csínyt eszelnek ki szegény lány ellen. Ráveszik az egyik igazi szépfiút az osztályból, hogy hívja el Carrie-t a bálba, Carrie elfogadja nagy nehezen a meghívást, bár kissé gyanakszik, hogy va-

FilmMagazin / 57


FILMKLASSZIKUS

>> ÖSSZESSÉGÉBEN EZ EGY BAROMI HATÁSOS FILM, LÁTVÁNYOS ÉS TELE VAN EMLÉKEZETES JELENETEKKEL. DE PALMA EGYIK LEGJOBBJA, KÉTSÉG NEM FÉRHET HOZZÁ. <<

lami nincsen rendjén. Ez így egy tinifilmnek néz ki, de Stephen Kingről lévén szó, nyilván valami más is közrejátszik az eseményekben. Carrie lassan felfedezi a nőiességével együtt, hogy különleges képességei vannak: telekinetikusan mozgatni tud tárgyakat. Könyvekből próbál erről a képességéről még több információt szerezni. Ami a lányokat illeti az osztályban (köztük a Halloween-ból és a Rock ‘n’ Roll High School-ból ismert P.J. Soles), ők egy másik filmben, egy slasher-ben akár főhősök is lehetnének, akiknek a néző lelkesen szurkol, itt viszont fordul a kocka, és a film végére azért rimánkodunk, hogy haljanak meg, mert megérdemlik.

58 / FilmMagazin

Brian De Palma rendezőnek ez volt az igazi nagy kiugrása. Ez előtt is készített filmeket, de inkább csak kisebb produkciókat hajtott végre (Sisters, Hi Mom!, Greetings), és itt forrt ki igazán a stílusa. Grandiózus látványilág, némi horrorisztikus elem, és igazi, nagyvásznas komponálás. Bizonyítván hogy a rendező inkább képekben gondolkodik, semmint szavakban, akkor van igazán elemében a film, amikor csupán a képekre hivatkozik, és azokkal mesél. Lásd a film pokoli fináléját, illetve annak a felvezetését. Lassított felvételek, suspense az, mely jellemzi ezeket a képsorokat. Ezt az effektust megismétli több filmjében (Obsession, mely a Carrie előtt volt,

Raising Cain, Femme Fatale…). Az ember itt ámul és bámul, szája tátva marad a csodálkozástól. A képek ereje, hiába, ilyenkor úgy érzem, hogy ezért és csak ezért találták fel a filmeket és a kamerát. Nem nehéz felfedezni néhány egyértelmű utalást Hitchcock művészetére, hiszen De Palma bevallottan sokat köszönhet a Mesternek, a suspense használatától kezdve a képi megjelenítésen át egészen a zene használatáig. Itt ugyan nem Bernard Herrman szerezte a zenét (eredetileg ő lett volna, de a film befejeztekor a legendás zeneszerző sajnálatos módon elhunyt), így a másik favorit Pino Donaggio ült le hogy elkészítse a muzsikát, mely így


is világklasszis lett, a hangeffektusok némelyike pedig (Carrie használja az erejét, ott a Psycho zenéjéből hallhatunk egy hangot) szintén utalás tiszteletadás Hitchcock felé. Ami a színészeket illeti, Sissy Spacek tökéletes választás volt Carrie-re. Nem az a tipikus szépség, nem esett a film abba a hibába, hogy egy amúgy nagyon szép és tökéletes alakú lányt választottak a szerepre, akit aztán elcsúfítanak. Nem mondom, hogy Sissy Spacek csúnya, pont ellenkezőleg, szerintem igenis szép, de nem az a klaszszikus értelemben vett szépség. Aztán ott van Piper Laurie, Carrie anyja. Nos ő… Piper Laurie maga a tökély. Egyik pillanatban még ked-

ves, szimpatikus nő, aztán a másikban pedig előjön belőle a vallásos állat. John Travolta is feltűnik a filmben, mint az egyik lány barátja. Semmi extra, de jó volt látni őt ilyen fiatalon. Ja, és… A személyes kedvencem! A tanárnőt alakító Betty Buckley! Még soha nem láttam őt, de Ms. Collins eszméletlenül szeretnivaló volt! A legszimpatikusabb alak a filmben, nagyon szerettem őt. Összességében ez egy baromi hatásos film, látványos és tele van emlékezetes jelenetekkel. De Palma egyik legjobbja, kétség nem férhet hozzá. Aki nem látta még (én is most láttam először) az feltétlen nézze meg! Érdemes. Reméljük kedvet kaptatok hozzá!

FilmMagazin / 59


KÖV. HÓNAP

A SÖTÉT LOVAG FELEMELKEDÉS Batman bujkálni kényszerül, és sokan gyilkosnak hiszik, ő akkor is az igazság oldalán áll, és nem hajlandó hátrálni. Gotham City reménykedhet: amikor igazán nagy a baj, újra vissza fog térni, hogy szembenézzen eddigi legnagyobb ellenségeivel.

JÉGKORSZAK 4: VÁNDORLÓ KONTINENS Az idő a jégkorszakban sem áll meg: minden változik, és mindig jöhet néhány vad meglepetés. A táplálkozási láncra fittyet hányó három jó barát, Manny, Diego és Sid (a mamut, a kardfogú tigris és a lajhár) újból kénytelen vándorútra indulni: egy óriási földmozgás leszakít a kontinensről egy szigetet, és elválasztja őket a hordától. Jobb híján egy úszó jéghegyre költöznek, és új, hófehér hajójukon igyekeznek partra vergődni. A trió a nyílt tengeren sem hazudtolja meg magát: a jég hátán is túlélnek, fura tengeri lények, új földrészek és őskalózok között vágják keresztül magukat, és közben egy percre sem veszítik el a humorérzéküket. Még a motkány is viszontlátja imádott makkját - igaz, olyan körülmények között, melyre egy motkány sem készülhet fel.

60 / FilmMagazin




Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.