2 018. FE BRUÁ R 2 8 .
LVI. F É L ÉVFOLYAM 2 . SZÁM
IL K HET Ö H K A TT
A
APJA
L Ó R G Á S Ó T A P H P É T K R S A MÁ FENNT ögéből emsz lógia sz 12-13. oldal o k ö o n t az e védelem l t e z s é m b o r boldóal Ter t o r tá . 6-7 en ác a m r s ? s ó e g y elddal n i A vide l u B o 8. d, z vele Mi les
NYUZ.
E LT E . H
U
ES
INGYEN
Az égbolt fényei
Kolláth Zoltán egyetemi tanár, az ELTE SEK Fizika Intézeti Tanszék igazgatója „Az atomoktól a csillagokig” sorozat következő programján szól a fényszennyezésről, és arra is választ ad majd, miért kék az égbolt. A civilizációtól távol, holdmentes éjszakákon sem sötét teljesen az égbolt. A csillagok fényén kívül több olyan természetes jelenség van, mely szabad szemmel is látható vagy könnyedén lefényképezhető. A bolygóközi porról visszaszóródó napfény eredménye az állatövi fény, de a földi légkör is érzékelhetően világít időnként – ez a légkörfény. A települések közelében egyre erősebbé válnak az éjszakai égbolt mesterséges fényei. A fényszennyezés egyre több ökológiai problémát okoz azon kívül is, hogy az éjszaka természetes fényei eltűnnek a városlakók számára. Az előadásban szó lesz a folyamatokban fontos szerepet játszó légköri fényszórásról, és arról is, hogy valójában miért kék a szürkületi égbolt. Időpont: 2018. március 01. 17:00 Helyszín: ELTE TTK (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A,0.83.)
a
A birodalmi építészet Mezopotámiában
Az Ókortudományi Intézet a 2017/2018as tanév tavaszi félévében előadássorozatot szervez „Propaganda az ókorban” címmel. A sorozat következő alkalmán Kalla Gábor egyetemi docens tart előadást . Kalla Gábor az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének egyetemi docense, főbb kutatási területe az assziriológia, az ókori Elő-Ázsia régészete, az őskori régészet, a bizánci régészet, valamint a régészet módszertana. Ebben a tanévben az Intézet szokásos tavaszi sorozatában olyan történeti, kultúrtörténeti, művészettörténeti vagy irodalmi előadások hangzanak el, melyeknek tárgya a propaganda jelensége, működése és tágabb kontextusa. Az előadások elsődleges meghívottjai a kar hallgatói, de szokás szerint minden érdeklődőt szívesen látnak. Időpont: 2018. március 01. 16:00 Helyszín: ELTE BTK Gólyavár, Pázmány terem (1088 Budapest, Múzeum krt. 4.)
Csapat Őri Bálint
Tóth Bálint főszerkesztő, tördelőszerkesztő, író
foszerkeszto@ttkhok.elte.hu
olvasószerkesztő ori.balint@nyuz.elte.hu
Nagy Fruzsi
Arrasz Niki
olvasószerkesztő nagy.fruzsina@nyuz.elte.hu
olvasószerkesztő, író arrasz.nikolett@nyuz.elte.hu
Fodor Enikő
Szendrei Zoltán író
olvasószerkesztő fodor.eniko@nyuz.elte.hu
szendrei.zoltan@nyuz.elte.hu
Tóth Teodóra író toth.teodora@nyuz.elte.hu
Puskás Júlia író puskas.julia@nyuz.elte.hu
A FŐ S ZER K ES ZTŐ N A D R ÁG S ZÉ LE
Tömény
a c i t e o P Ars
Lehet, hogy ezt most nem kéne elmondanom, de már egy órája megtörtént a lapzárta, én meg csak most kezdem el írni ezt a Nadrágszélt. Hát igen, valahogy elcsúsztam a dolgokkal, pedig tényleg nem volt olyan sok dolgom az előző publikálás óta, de rettenetesen hamar elszaladt ez a két hét. Úgy érzem, mintha 3 napja lett volna, hogy otthon töltöttem az egész hétvégét, és tördeltem. Ez a két nap (sajnos) nem így fog telni, ugyanis ma (pénteken) Überfúzió, ahova kivételesen bulikázni megyek, pedig már kezdtem hozzászokni ahhoz, hogy én fotózok, vagy videózok. Egyébként a héten megejtettünk egy Tétékás Nyúz meetinget, ahol sikerült megbeszélnünk több fontos dolgot is a félév menetével kapcsolatban, és nagy szerencsémre két szerkesztőnk is jelentkezett, hogy megtanul tördelőszerkeszteni, ami mindenképp könnyíteni fog a kéthetente előjövő problémáimon. Beszéltünk még a március 8-án tartandó ELTE Press Akadémiáról, amit már talán az előző számban is említettem. Sok kari lapnál a szerkesztőknek kötelező a részvétel, én nemigen erőltetném ezt, ugyanis tényleg rengeteg tagnak van éppen abban az időpontban gyakorlata (csöndben megjegyzem, én is késni fogok egy órám miatt), úgyhogy nem szeretnék elvárni olyan dolgokat mástól, amit én sem tudok teljesíteni. Ettől függetlenül tényleg érdekesnek és hasznosnak ígérkezik a program, titeket is bátorítalak, hogy nézzetek be aznap a BTK-ra. :)
TARTALOMJEGYZÉK HÖK............................................................ 4–7 Mentorbeszélgetés A Mentorképzés egy fotós szemszögéből Cooltér................................. 8 Mi lesz veled, Bulinegyed? Tudósítás.............................. 9 ELTE Jeges EST Faliújság...................................................10-11 Interjú.......................................................12-13 A fenntarthatóságról másképp TTT............................................................... 14 Az 5 legégetőbb fejlesztenivaló Budapest közlekedésében Helyvektor & Kritika................................... 15 Bellozzo Sztrugackij: A hétfő szombaton kezdődik Zenesarok & Nég yeshatos 16 A félév legütősebb koncertjei James Brokkoli, a szuperzöldségkém Belszíni fejtés................................................ 17 Mozizóna & Sorozatlövő.......................18-19 A 11 legjobb pókeres, kaszinós film Testről és lélekről The End of The Fu**in World
Csatlakozz! Tóth Bálint
főszerkesztő foszerkeszto@ttkhok.elte.hu
Írsz? Grafikákat készítesz? Fotózol? Esetleg csak érdekel az újság kiadásának a folyamata? Csatlakozz a szerkesztőségünkhöz! Jelentkezz a foszerkeszto@ttkhok.elte.hu címen!
IMPRESSZUM
LVI. félévfolyam, 2 szám.
Kiadja az ELTE TTK Hallgatói Alapítvány.
Felelős kiadó: Horváth Luca, a TTK HÖK elnöke. Főszerkesztő: Tóth Bálint Vezetőszerkesztő: Tóth Bálint. Tördelőszerkesztők: Tóth Bálint Olvasószerkesztők: Arrasz Nikolett, Nagy Fruzsina, Fodor Enikő, Őri Bálint Rovatvezető: Szendrei Zoltán (Sport). Készült a Print City Europe nyomdában 1000 példányban. Címlap: flickr.com/mark_byzewsky Honlap: http://nyuz.elte.hu. Facebook: http://www.facebook.com/tetekasnyuz. Telefon: 372-2654, lapzárta után 20/331-8715. Fax: 372-2654. Lapzárta: péntek 15:00. A Nyúz a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület tagja. A kiadást fedezte az ELTE TTK Hallgatói Alapítvány. A főszerkesztő elérhetőségei: foszerkeszto@ttkhok.elte.hu; személyesen fogadóidőben (péntek 14:00-15:30), Déli Hali (00.732). A megjelenő cikkek nem minden esetben tükrözik a szerkesztőség és a felelős kiadó véleményét.
H A LLGATÓ I KÖZ É L E T
BESZÉLGETÉS MENTOROKKAL „OTT LENNI HA SZÜKSÉG VAN RÁM” Most, hogy véget ér a szorgalmi időszak, és belevágunk a tanév első vizsgaidőszakába, szerettünk volna visszatekinteni kicsit arra, hogyan értékelnék a mentorok az idei éves munkájukat. Ez alkalomból Kovács Imrével beszélgettünk. Mesélj egy kicsit magadról Üdv! Imi vagyok, harmadéves Kémia Bsc-s hallgató, idén másodjára mentor. Nem szeretek magamról sokat beszélni, de most megpróbálok valahogy erőt venni magamon. Rengeteg minden érdekel, s bármivel le tudom magam foglalni bárhol, de ez valahogy sosem a tanulás. Szeretem a régi dolgokat, de az örök kedvenceim mindig is az öreg szovjet metrók lesznek. Szabadidőmben pihenek, sorozatot nézek, modellezek, vagy valami más hobbimmal ütöm agyon az időt. Ha újraélhetnél egy napot az életedben, hova mennél? Nos erre a kérdésre nehéz úgy válaszolni, hogy életem nagy részét még nem éltem le. Legalábbis remélem. Úgyhogy erre a kérdésre kicsit később térjünk majd vissza! Miért jelentkeztél mentornak? Ez az egyetemkezdés, valljuk be, meglehetősen
4.
problémás dolog, rengeteg buktatóval, csapdával, amelyeket nem nagyon lehet kikerülni. Emlékszem, én is sokat szívtam a fogam miatta, és biztos vagyok benne, hogy annak az anyja, aki kitalálta ezt az egészet… nos, hát… sokat csuklott. Eléggé gyorsan, eléggé sok tapasztalatot szedtem össze az egyetem túléléséről, és ezt szerettem volna másokkal is megosztani, segíteni őket az évkezdésben. A másik, hogy szeretek ismerkedni és a mentorság egy remek lehetőség erre, mind a felsőbb évesek, mind a gólyák körében. Valamint szerettem volna egy kicsit jobban belelátni az egyetemi élet mindennapjaiba, melyhez a Mentorrendszer kellő szélességű ablakot kínál. Mi a benyomásod a mentorképzésről? A Mentorrendszerben eltöltött két év után eléggé mély benyomásom van róla. Két képzést csináltam végig és mindkettőben remekül éreztem magam, remek programok voltak és úgy érzem, megfelelő tudásra is szert tettünk. Ezen kívül szeretett egyetemünk más
karjain, illetve egyéb hazai egyetemeken is vannak ismerőseim, és azt látom, hogy talán nálunk van a legtöbb energia fordítva a képzésre, és a gólyákra. Mit csinálnál másképp? Így utólag, mindent. Ezt kifejtenéd? Utólag bölcsebb az ember. Így, hogy eltelt X idő és tudom mi történt az adott emberrel, sokkal több, jobb, vagy teljesen más tanácsot adnék neki. Mi a legfontosabb egy Gólyatáborban? Szerintem egy GT-ben a legfontosabb, hogy a gólyák jól érezzék magukat. A szívás az, hogy mindig lesz olyan, aki nem érzi jól magát. Én sem éreztem jól magam a saját Gólyatáboromban, pedig remek GT volt és jó mentoraim voltak. Mi történik akkor, ha valaki nem jön el GT-be,? Akkor nem lesz ott. Annyi hátránya lesz, hogy nehezebben fog tudni beilleszkedni egy, már valamelyest összekovácsolódott csoportba, talán kicsit kívülállónak érezheti magát. De ez általában megoldódik pár nap alatt, s mindenki megtalálja a megfelelő kis baráti körét. Szerinted miért vannak GT-k? Ahogy fentebb már említettem, elsősorban azért, hogy a gólyák érezzék jól ma-
H A L LG ATÓI KÖZÉLE T menni egyetemre, és aszerint intézni a tanulmányaikat. Ezzel elkerülhetik rengeteg idő, pénz, energia, és sokszor kedv elfecsérlését. Hasznos lenne még egy kicsit a szociális készségeik fejlesztése is, mert sajnos azt vesszük észre, hogy a mai fiatalok egyre zárkózottabbak. Ha te lennél a HÖK-elnök, mi lenne az első lépésed? Nem nagyon járok KGy-ra, így úgy érzem, nem látok bele annyira az elnöki munkába, hogy érdemben hozzászóljak. Nem tudom. Valószínűleg lemondanék, mert egyszerűen nincs türelmem ahhoz, ami ezzel a tisztséggel jár. gukat. Illetve azért vannak gólyatáborok, hogy az elsőévesek tudjanak ismerkedni egymással, az idősebb szaktársakkal, akiktől majd tudnak segítséget is kérni, illetve, hogy információt kapjanak az egyetemről, hogy mi vár rájuk. Továbbá rendkívül fontosnak tartom a szakos identitás kialakítását, hogy szerencsétlen gólya érezze, hogy tartozik valahova, méghozzá egy jól összetartó közösségbe, amire mindig számíthat, legyen szó tanulmányi ügyekről, jegyzetszerzésről vagy egy jó lealjasodásról. Mesélj egy kicsit a gólyáidról, és az első találkozásról! Legyen elég annyi, hogy sajnos nem tudok annyi időt tölteni velük, mint szeretnék, de ettől függetlenül bármiben számíthatnak rám, és közel állnak a szívemhez. Mitől lesz valaki jó mentor? Azt hiszem, ez az a kérdés, ahol el lehet mondani a kliséket. Egy jó mentor odafigyel a gólyákra, segít nekik, ha kérdésük van, ad jegyzetet, segítőkész, türelmes, ismeri a jó kocsmákat és szereti a kevertet. Nem tudom. Ez is olyan kérdés, amire a gólyák jobban tudják a választ. Bízom benne, hogy a gólyáim jó mentornak tartanak engem. Szoktad-e olvasni a Nyúzt, és szerinted mi a lap funkciója? Igen, szoktam olvasni. Ha nem is mindig, minden cikket, de úgy egyet-kettőt általában el szoktam olvasgatni. A kedvenc részem mindig a kifestő, remélem az később is megmarad. Vagy az nem ez az újság? Amúgy ezen én is meglepődtem, de mindig várom az új számot.
A nyomtatásban megjelenő számokat szoktam forgatni, a netes kiadásokat annyira nem. A lap funkciója összetett. Egyetemi és HÖK-ös dolgok közlésétől a különböző ismeretterjesztő és egyetemi életet bemutató, népszerűsítő cikkeken át a szórakoztatásig, filmajánlókig minden. Illetve, akinek van, az kiélheti az újságírói hajlamait. Meg remekül lehet anyagot bemérni a lapjaiból. Feltépkeded kis darabokra, kettéhajtod és ráméred az anyagodat, majd beleszórod a lombikba. Szóval pöpec! Komolyan. Halloween, Gólyahajó, Überfúzió, Gólyabál... Tudnád-e rangsorolni ezeket, és hogy miért volt fontos a TTK-nak? Az első mindenképp a Gólyabál. Már csak azért is, mert a többin idén nem voltam. A kiadások miatt biztos fontosak. Kicsit komolyabbra fordítva a szót, a bál az, ahol kicsit elegánsabban, kulturáltabb körülmények között szórakozhatnak hallgatók, meg a gólyáknak is egy kicsit többet jelent szerintem, mert mégiscsak egy bál, ami nekik szól. Azért fontosak ezen események, mert itt találkozhatnak, ismerkedhetnek, mitöbb, együtt bulizhatnak a kar különböző szakterületeinek hallgatói. Milyen javaslatokkal élnél a következő év gólyáinak? A kérdésre a választ egy Lenin idézettel kezdeném: „Tanulni, tanulni, tanulni!” Kössék fel a gatyát, és készüljenek rendesen, hogy a megfelelő alaptudással kerüljenek az egyetemre. Illetve tudom, hogy ez 18-19 éves fejjel még nem könnyű feladat, de próbálják meg eldönteni, hogy mik szeretnének lenni, hová szeretnének
Mit gondolsz az összTTK-s GT-ről? Szerintem teljes baromság, de egy ember véleménye nem reprezentatív. Már az idei TGy GT-n is azt éreztem, hogy nem tudtam elegendő időt tölteni a saját kémiás gólyáimmal, nem volt lehetőségünk megismerkedni rendesen. A szakos identitás kialakításának teljes hiányáról ne is beszéljünk. Olyan sokan voltunk, hogy a gólyák sem tudták saját szaktársaikat megismerni. Ezek a dolgok szerintem még most is érződnek az évfolyamon. Ettől függetlenül jó gólyatábor volt, és az elsőévesek, akik lent voltak, élvezték, és ez a fontos. Én attól félek, hogy egy közös GT-ben, ahol kétszer ennyien leszünk, ezekre még kevesebb lehetőség marad. Szerintem mentori munka szempontjából nem lesz egyszerű. És a nagy létszám lehet, hogy a gólyáknak is egy
visszatartó erő. Jó, körültekintő szervezéssel, amelyhez a szakterületek normális kommunikációja és egyetértése kell, remek kis GT-t lehet összehozni, s bár akármennyire is szeretnék külön Kémia Gólyatábort, az összTTK-s gólyatábor szervezésében és lebonyolításában is próbálom majd a lehető legtöbb segítséget megadni, mint mentor, vagy volt mentor, vagy mint valamilyen szervező. Meleg András meleg.andras@nyuz.elte.hu
5.
H A LLGATÓ I KÖZ É L E T
A VIDEÓS SRÁC A MENTORTÁBORBÓL A MENTORKÉPZÉS DOKUMENTÁLÁSÁNAK HÁTTÉRSZTORIJA Most, hogy már javában benne vagyunk az idei Mentorképzés előkészületeiben, elindult a mentorjelentkezés, készül a Mentorkisokos és a Mentorkoncepció is ki van dolgozva, úgy éreztem, hogy ideje lenne pár sort írnom arról, hogy én hogyan is éltem meg a tavalyi Mentorképzést fotósként, illetve többé-kevésbé videósként. Hát, hol is kezdjem? Szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Mentorprogramokba való beolvadásom szinte egyszerre történt a Tétékás Nyúzba való beolvadásommal. Nem titok, hogy én úgy kerültem az egyetemi sajtóhoz, hogy László Lívia, előző főszerkesztőnk 2016. októberében, az egyik Überfúzión készített hosszabb-rövidebb interjúkat a résztvevőkkel, és én is az útjába akadtam. Az enyhén illuminált énem ki is használta az alkalmat, és a „Milyen a buli, hogy érzed magad?” kérdésre, ráordítottam Líviára, hogy „AKELAAA!!!”; és ez a beszélgetés be is került a soron következő Tétékás Nyúzba. Nehogy azt hig�gyétek, a csodálatos kapcsolatom a TTK HÖK hetilapjával ezzel még nem szakadt meg, rögtön az interjú után meg is kérdeztem Líviától, hogy nem lenne-e szüksége egy videós emberre, aki aftermovie-kat, és egyéb videós tudósításokat készítene a lap számára. Livus igent mondott, én pedig rögtön nagyon izgatott lettem, hiszen végre lehetőségem lett rá, hogy contentet gyártsak úgy, hogy azt valószínűleg elég sok ember látni fogja. Ezzel fejeződött be az első félévem, az egész vizsgaidőszakban csak ez járt a fejemben, hogy végre sikerülhet nagypapám nyomdokaiba lépni, és kicsit az
6.
újságírással foglalkozni, mint valami másodállás az egyetem mellett. Talán pont egy éve volt az az Überfúzió, ahol ténylegesen elkezdtem a munkát. Ez volt az első videónk itt, és ahhoz képest tényleg elég nagy sikert aratott, kevés tartalom ért el akkora nézettséget a YouTube csatornánkon, mint az a kisfilm. Ebben talán az is közrejátszhatott, hogy ez volt az első ilyen fajta tartalom az újság történetében, illetve, hogy ennek a videónak a végén történt az az ikonikus beszélgetés Skobrák Tibivel, amit azért már elég sok ember megismert azóta. Egyébként ezen a bulin én csak úgy mellékesen fotóztam is, ugyanis a hivatalos fotós valahogyan elkeveredett, így én voltam az egyetlen ember az épületben, akinek volt egy olyan eszköze, amivel viszonylag jó fotókat is lehet csinálni. Sajnos ez nemigen jött össze. A videós led amit használtam, tudott villanni, ám elég szerencsétlen módon, így egyértelműen a videós anyag sikerült jobban. Tehát, ha már ennyi karaktert szántam a háttérsztorira, úgy érzem ideje lesz végre elkezdem mesélni azt, amire a címben is utaltam. Még mindig valahogy az egy évvel ezelőtti időkben járunk, ugyanígy a Mentorképzés előkészületeinek a végén. Valamikor márciusban sor került az első
nagyobb volumenű „gyakorlati” csapatépítős mentorpogramra, a Mentorkirándulásra. Ez egy egész napos kiruccanás volt a Normafára. Ha jól emlékszem, valahol a vége felé jártunk már a hónapnak, így nem is volt olyan hideg szerencsére (erről árulkodnak a fotók, ahol többen már pólóban feszítenek). Az igazat megvallva, ekkor még tényleg nemigen voltam tisztában vele, hogy ki kicsoda. Elsőéves lévén, úgy, hogy addig teljes mértékben elkerült a HÖK, az ismeretségem főleg néhány szaktársamra, illetve a korábbi gólyatáboros csapatom tagjaira korlátozódott, így kicsit félve indultam neki a programnak, gondoltam, hogy itt most főleg a munkáról fog szólni ez a pár óra, nem a kapcsolatépítésről. Félig igazam is lett. Szerencsére volt egy állomás, ahol több embert is ismertem, így sok időt töltöttem el náluk (lehet még többet is, mint kellett volna), és ott sikerült több csapatról is fotókat készítenem, majd 1-2 óra múlva siettem is tovább, hogy sikerüljön minél több csapatot minél több helyszínnél elkapnom. Nem mondom, volt bennem egy kis félelem, hogy eltévedek ott az erdőben, de szerencsére több alkalommal is meghallottam egy csapat őrjöngő hangját, így valamelyest sikerült tájékozódnom a hangok alapján. Tehát így telt a Mentorkirándulás. Amint említettem, sikerült minden állomást végigjárnom, és szerintem tényleg nagyon kreatív feladatok elé állították a mentorjelölteket, akik ezáltal belekóstoltak kicsit a csapatépítés mivoltába. Az egyes csapatok megírták az indulóikat, amiket minden állomásnak be kellett mutatniuk, csak úgy, mint a gólyatáborban. Szerintem, már most kijelenthetem, hogy ezek az események és programok tényleg nagyon hasznosak, ugyanis valóban arra készítenek fel, hogy hogy is kell egy csapatot vezetni a gólyatáborban, majd később a gólyaavatón, illetve az egyéb programokon. Fontos megjegyeznem, hogy a Mentorképzés elméleti részébe nemigen láttam bele, így tényleg nem tudom, hogy hogy folytak az egyes zh-k, vizsgák, amik a mentorság lexikális részére készítenek fel. Teltek a hónapok, és egyre inkább közeledett a Mentorhétvége, egy május eleji program. Ez volt az az esemény, amit még én is vártam, pedig tényleg semmi közöm nem volt a Mentorképzéshez (azóta sincs túl sok). A Mentorhétvége egy szentendrei campingben volt, itt töltöttünk el másfél napot, illetve egy éjszakát. Ez alatt a két nap alatt tényleg sikerült rengeteg embert még jobban megismernem, és igaz, hogy fotóztam, de volt időm leülni és
T U D ÓSÍ TÁ S
beszélgetni Livussal, Luccal, a HÖK elnökünkkel, nem is beszélve a mentorjelöltekről. Sajnos volt egy kis félreértés köztünk, és a tábor vezetése között, mert valamiért nem voltak tisztában vele, hogy mi igazából bulizni szeretnénk este is, mármint nem csak este nyolcig. Hát igen. És mivel a táborvezető hatalmas pereskedésben volt a szomszédjával, ki kellett számolni, hogy pontosan hány decibellel is rezeg a bulika, és nem szabadott túllépnünk egy bizonyos szintet. Így telt ez a két nap. Szerintem ez az ottalvás nagyon sokat segített abban, hogy a mentorjelöltek tényleg megismerjék egymást, és a csapatépítős feladatokon túl is sikerült kialakulnia valamiféle kohéziónak a csapaton belül. A második napra rettenetesen elfáradtunk, pedig volt még néhány kötelező program az indulás előtt. Mielőtt elhagytuk volna a tábort, Patrícia megkérdezte tőlem, hogy megyek-e a Mentortáborba. Mint kiderült, júliusra lett rakva, ami keményen nyár közepe, így még tényleg nem tudtam, hogy ott tudok-e majd lenni. Nagy szerencsémre azonban sikerült elszabadulnom arra a pár napra a családi nyaralásból, és ismét a csapattal tartottam Szolnokra, és ezúttal 3 napra. Mivel egyik csapatnak sem voltam tagja hivatalosan, ismét kétséges volt, hogy akkor most lesz-e helyem valamelyik faházban, illetve, ha lesz is, akkor kinél fogok elhelyezkedni. A munka ezúttal is hasonló volt mint azelőtt, csak az volt a különbség, hogy itt most videóztam, vagyis egy hozzám közelebb álló műfajjal próbálkozhattam. Ez volt az első alkalom, amikor élesben is tesztelhettem a (nekem) új DSLR gépemet, kihajtható LCD-vel, ami nagyon sokat segített a videózásban, és valljuk be, elég menőn is néz ki. A feladatok hasonlóak voltak, mint
korábban. Kis érzékenyítés, kis csapatverseny, kis showhajtás, csak a szokásos. Második nap megérkezett Varga Dávid barátom, akinek ugyanúgy nem volt feltétlenül kötött programja, mint nekem. Délelőtt állomást tartott, de utána azt csinált, amit akart. Szerencsére sikerült találnunk laza 1-2 órát, amikor a mentoroknak fontos előadásokon volt jelenésük a nagyteremben. Ez dokumentálás-ügyileg nem olyan izgalmas téma, Dávid pedig szabad volt, így körbejártuk a társaságot, és megkérdeztük, hogy kell-e valakinek valami a boltból, ugyanis bevásárolnánk az estére különféle szeszekből. Ennek az lett a vége, hogy 20 ezer HUF-fal, és egy rettenetesen hosszú bevásárlólistával a zsebünkben indultunk neki az ismeretlen Szolnok citynek, hogy keressünk egy vasárnap is nyitva tartó supermarketet. Ez elég bátor vállalkozásnak ígérkezett, ugyanis még nagyjából sem tudtuk, hogy merre induljunk el, és hogy milyen hosszú is lesz ez a trip, de nemigen éreztünk félelmet. Másfél óra gyaloglás után az ismeretlenbe, a Szolnok Plázában találtunk egy SPAR-t, ami csodák-csodájára nyitva volt. Teljes mértékben fel voltunk készülve, tudtuk, hogy mivel állunk szemben, ezért a hatalmas, egy hetes tripekhez használt túratáskámat vittük magunkkal, hogy ebben majd biztos elfér az a tömérdek alkohol, amiről a küldetésünk szólt. Persze, bele is fért, a baj inkább azzal volt, hogy legalább 40 kilónyi italt vásároltunk össze, ami egy kissé nehéz volt ehhez a kis kiruccanáshoz. Továbbra sem aggódtunk, elindultunk vissza a táborba, de ekkor már közeledő vihar előjeleit éreztük, így kicsit sietősebbre fogtunk. Már a célegyenesben voltunk, 10 percre a tábortól, amikor elkapott minket a zuhé, ám ekkor olyan csoda történt, amire tényleg
nem számítottunk. Ezt megelőzően elkezdtünk viccelődni azon, hogy milyen nagyszerű lenne, ha most megjelenne Lukács Károly a Károlymobillal, egy zöld színű Suzukival. Ki hitte volna, közeledő autó zajára lettünk figyelmesek és ki más ült volna benne, mint Károly. Máig nem sikerült kiszednünk Karcsiból, hogy hogy sikerült megéreznie, hogy ekkora szükség van rá, de hát nem is feltétlenül ez a lényeg, hanem hogy, bár megtörve, de teljesítettük a ránk bízott missziót, így teljes nyugalommal mulathattuk végig az aznap estét is. Talán ezek voltak a leginkább említésre méltó történetek, amiket el tudok mondani a Mentorképzésről. Természetesen ezek korántsem fedik le azokat az élményeket, amikkel gazdagodhat az ember a programok által, de talán a mentorokkal készült interjúk pótolják egy kicsit ezt a fajta űrt. Őszintén szólva, ezeken az eseményeken mindig is elég nehéz volt megtalálnom az arany középutat a bulizás-lebzselés, és a munka között. Ha egy picit leültem beszélgetni valakivel, meginni egy sört, kávét, vagy valamit, mindig egy kicsit lelkifurdalásom volt azzal kapcsolatban, hogy lehet, most épp dolgoznom kellene. Sosem voltam benne biztos, hogy tényleg eleget dolgozom-e és hogy elég lesz-e az a felvételmennyiség, amit készítek egy ütős videóhoz. Eddig ezzel mindig szerencsém volt. Persze vannak jobb és kevésbé jó videóim is, de sosem adtam ki a kezemből olyan munkát, amire ne lettem volna büszke valamilyen szinten, és emellett még tök jól is éreztem magam. Hogyha választanom kellene, akkor lehet, hogy pont ezt mondanám számomra a legnagyobb előnynek a Mentorrendszerrel, és a Tétékás Nyúznak való tevékenységeimmel kapcsolatban. Úgy érzem ennek köszönhetően kötöttem nagyon jó barátságokat itt az egyetemen, ha csak egyetlen embert kellene említenem, itt ismertem meg Benkovits Ádit, akivel azóta nagyon jó barátok vagyunk, és egyszerre választottak meg minket tisztségviselőnek. Olyan embereket ismertem meg, akikkel enélkül lehet, hogy sosem találkoztam volna. Ha ez nem lett volna elég, ennek köszönhetően folyamatosan fejlődtem szakmailag is, mármint ami a videó-újságírást és a fotózást illeti. Ennek az egésznek a folyománya az, hogy most a Tétékás Nyúz főszerkesztője vagyok, és hogy én felelek az első TTK-s GT kommunikációjáért. Hihetetlenül jó érzés, hogy miközben azt tanulom amit szeretek, azért kapok fizetést, amiért a hobbijaimmal foglalkozok. Tóth Bálint foszerkeszto@ttkhok.elte.hu
7.
CO OLTÉ R
MI LESZ VELED, BULINEGYED? MULATÁSKA VAGY NYUGALOM? Az utóbbi hetekben elég égető kérdéssé vált a Károly körút-Király utca-Erzsébet körút-Rákóczi út határolta terület (az alábbiakban Bulinegyed) problémája. Próbáljuk meg egy kicsit körbejárni ezt a témát! Tehát a fent említett negyed az utóbbi években igen hírhedt lett az éjszakai életéről, mind a külföldi, mind a hazai fiatalok körében. Mondhatjuk úgy is, hogy ha valaki ellátogat Erzsébetváros ezen szegletébe, fél kilométeres körzetben körül-belül 400 kocsma, vendéglátóhely, és szórakozóhely közül válogathat. Az, hogy van egy bulinegyedünk, természetesen nem egyedi az európai városok körében. Ha például Berlin Friedrichshain „kerületét” említjük, ami ugyanígy egy hipster, szórakozóhelyekkel dúsított terület, meg lehet figyelni, hogy hasonlóképp jött létre, mint a mi esetünkben. Miután az adott terület kicsit megroggyant, kiürült, lecsökkentek a telekárak, hirtelen növekedés vette kezdetét, az emberek elkezdtek vállalkozni, sok ember kiadta a lakását, és egyre több szórakozóhely nyitott meg. Ennek eredményeképp egyre több bulizni vágyó jelent meg a negyedben, budapestiek, turisták, és még erzsébetvárosiak is. A gyors sikerhez hozzájárult még az is, hogy időközben bezárták a Hajógyári-szigetet, így az onnan kiszoruló fiatalok is Erzsébetvárost választották új törzshelyül. Egyértelmű, hogy a Bulinegyed létrejötte erősen fellendítette a budapesti turizmust. Ez az 500 négyzetméteres terület Európa-szinten híres, és tömegével vonzza ide a bulizni vágyó külföldieket, akik szívesen bérelnek pár napra lakást mindenhez közel. Ezt a legtöbb esetben az AirBnB szolgáltatáson keresztül teszik meg, ahol viszonylag olcsón, szigorú kötöttségek nélkül bérelhetnek szobát, vagy komplett lakást. Ez mind szép és jó, hiszen az egyszerű lakásbérlés ugyancsak csábítóbbá teszi városunkat a külföldiek
számára, viszont ezek a lakások az AirBnB-n csücsülnek, tárt karokkal várva a turistákat, nem pedig a valódi ingatlanpiacon vannak. Ennek hatására kevesebb budapesti lakás érhető el a valóban hosszabb időre tervező lakáskeresők számára, nem is beszélve az albérletet kereső egyetemistákról. A kis ingatlanpiac, kevés lakással magas árakat jelent, ami elég nagy probléma az említett csoportoknak. Most beszéljünk egy kicsit a másik oldaláról a dolgoknak! Az Élhető Erzsébetvárosért Egyesület egy éve jött létre, és erősen szorgalmazza a Bulinegyed működésének szigorú szabályokhoz kötését, röviden: az ellehetetlenítését. Egyértelmű, hogy a szervezet főként a Bulinegyed zajos utcáin élő erzsébetvárosi polgárokból áll, hiszen ők azok, akiket zavar ez az egész, ami jelenleg történik. Kifogásolják a zajongást, az utcákon hömpölygő embereket (amit nem igazán értek, hiszen az utcán akkor hömpölyögnek emberek, amikor ők elvileg már otthon vannak és aludni szeretnének), a drogot, prostitúciót és hasonlókat. Szerintem nyugodtan feltételezhetjük, hogy a legnagyobb bajuk a zajongással van, a drog és a prostitúció kifogásolása csak arra kell, hogy az önkormányzatot meggyőzzék az igazukról. Apró feltételezés csupán, de szerintem a zaj megszűnésével az ott élők többsége már magasról tenne arra, hogy páran drogot árulnak és vesznek az utcákon, illetve hogy alulöltözött hölgyek sétálgatnak fel-alá, hiszen valljuk be, az örömlányok nemigen azért vannak az utcán, hogy embereket támadjanak meg. Tehát, az Erzsébetvárosi Önkormányzat az Élhető Erzsébetvárosért Egyesület kezdeményezésére népszavazást írt ki február 18.
vasárnapjára. A népszavazás arról szólt, hogy az érintett területen minden kocsma zárjon be legkésőbb éjfélkor. A referendumot egy rettenetesen gyér kampány előzte meg az Önkormányzat részéről. A képviselők szorgalmazták a népszavazáson való részvételt, de sem az igen, sem a nem mellett nem érvelt senki. Ennek eredményeképp a részvételi arány 20%-nál is kevesebb volt, de a résztvevők 2/3-a igennel szavazott. Az alacsony részvételi arány a fent említett szinte semmilyen kampánynak köszönhető, illetve annak, hogy bár a szavazás a bulinegyedről szólt, ám az egész Erzsébetváros elmehetett volna, annak ellenére, hogy a negyed kérdése nem érinti az egész kerületet. Mondanunk sem kell, hogy ennek az éjféli zárásnak is rengeteg hátránya lett volna. Tömérdek munkahely szűnne meg, kihalna a belváros, erősen visszaesne a turizmus. Egyébként a népszavazást kezdeményező szervezet szerint, ha minden bezár éjfélkor, a szórakozó fiatalok nem fognak tudni mit csinálni, és hazamennek aludni. Ácsi, azt szerintem ne mondja senki, hogy a részeg fiataloknak, turistáknak, és legénybúcsúsoknak az lesz az első gondolatuk éjfélkor, hogy haza kellene menni aludni! Amint a szórakozóhelyek bezárnak, az emberek tömegével fogják elhagyni a kocsmákat, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy a bulinegyed ezzel nem fog kiürülni. Az ott bulizók szépen megkeresik a legközelebbi éjjel-nappalit, feltankolják magukat alkohollal, és az utcán folytatják a bulizást. Vagy a bulinegyedben maradnak, vagy kicsit odébb, de hazamenni biztos, hogy nem fognak. Ha tényleg megtörténne a kollektív éjféli zárás, az egy hatalmas öngól lenne az Elhető Erzsébetvárosért Egyesületnek. A megoldás még továbbra sem tiszta, Erzsébetvárosban sem igazán tudják, hogy mit kezdjenek a helyzettel, ugyanis sem az éjféli zárás nem megoldás, sem az, hogy hosszútávon minden így maradjon. Sajnos nem lehet elvárni a hőbörgő bulinegyedi lakosoktól, hogy költözzenek máshová, talán nem is kell említenem, hogy miért. Emellett viszont tényleg felvet némi problémát a zaj, a szemét, a részeg fiatalok, és azért még én is sorolhatnám. Az elkövetkezendő években lehetséges, hogy ez lesz Erzsébetváros egyik legnagyobb feladata. Meg kell keresniük a megfelelő mediátorokat, hogy sikerüljön valamiféle kompromisszumot találni a két fél között. Meglátjuk mi lesz, addigis, találkozunk a Bulinegyedben! Tóth Bálint foszerkeszto@ttkhok.elte.hu
8.
T U D Ó S Í TÁ S
ELTE JEGES EST ÖSSZ-ELTE-S BULIKA KORCSOLYÁVAL A LÁBADON Február 15-én hosszú évek óta először ismét megrendezésre került az ELTE Jeges Est, az ELTE közös projektje a Városligeti Műjégpályán.
Fontos leszögeznem, hogy nemigen szeretek korcsolyázni. Nem mondanám, hogy ultrabéna vagyok benne, valahogy mindig sikerül elbotorkálnom a jégen, azon egy-két alkalom során, amikor télen a Városligetben járok. Lehetséges, hogy azért nem vagyok oda ezért az egészért, mert alapból ki nem állhatom a telet. Hideg van, kabátot kell hordani, hetekig fáj a torkom satöbbi. Biztos vannak, akik találnak szépséget ebben az évszakban, de én nem bánnám, ha a tél csak karácsonyig tartana. Éppen ezért próbáltam nem úgy gondolni erre a Jeges Estre, hogy most korcsolyázni megyünk. A terv az volt, hogy először elmegyünk egy kicsit kocsmázni, majd utána nem sokkal nyitás után megjelenünk a Városligeti Műjégpályán, aztán hülyülünk, miközben azt nézzük, ahogyan a másik a jégen szerencsétlenkedik, és mindeközben próbáljuk nem észre venni a volt osztálytársunkat, akit egész életünkben utáltunk, de pont ÁJKra jár. Amint láthatjátok, mindent előre elterveztem, és az elképzeléseim valamelyest egyeztek is a valósággal. Az estét az UdvaROMban kezdtük, ahonnan fél kilenckor indultunk el a Városliget felé, ugyanis arra számítottunk, hogy ha fél órával később érkezünk, akkor már le fog menni a sor, és szekrényünk is lesz, ahova le tudjuk pakolni a cuccainkat, ugyanis nemigen volt kedvünk még a ruhatárnál is sorba állni. Az igazat megvallva, ettől függetlenül az után a pár sör után már
nem igazán érdekelt minket a sor, pedig érdekelhetett volna, ugyanis kilométeres embertömeg hömpölygött a bejárat előtt. Még később is ki fogok térni arra, hogy ez miért is volt probléma azon túl, hogy a hidegben kellett ácsorognunk. Szóval, szerencsére bőven a bejutás pillanatában is hatott a Bulinegyedben feltankolt alkohol, így tényleg nem volt sem kedvem sem időm azon problémázni, hogy men�nyire nem szeretek korcsolyázni. Nagy nehezen felvettük a korcsolyákat, és átadtuk magunkat a végtelen bénázásnak a
jégen. A DJ-kel nem volt semmi probléma, egész jó zenéket toltak. Voltak tipikus korcsolyázós zenék, illetve olyanok is, amiket egyetemista létünkből fakadóan rendszeresen hallunk, így tényleg volt egy kis ELTE-s feelingje az egésznek. Nem is beszélve arról, hogy a korcsolyázás iránti ellenszenvemet csak növelik az ötéves jövendőbeli olimpikon-gyerekek, akik rendszeresen két centire suhannak el mellettem hátrafelé menet a pályán,
kibillentve engem a megszokott botorkálós tempómból, és még meg is ijedek tőlük. Na, ők szerencsére most nem voltak jelen, csak kissé ittas egyetemisták, akik tényleg nem bántottak senkit. Emellett viszont fontos megemlítenem a különösen morcos security-s bácsikat, akik lehet, hogy nem voltak hozzászokva a bulizós egyetemistákhoz, és ahhoz, hogy éjfélig dolgozniuk kellett. Onnan tűnt fel ez az egész, hogy a cimbikkel egyszer sikerült kollektívan elesnünk, majd az egyikük poénból a lábamba kapaszkodott, amire én is megint elestem, de ezzel tökre nem volt baj, mert mindannyian röhögtünk, és nem is zavartunk senkit. Erre megjelent a két fent említett szekus fazon, és az egyikük szétoltott minket, hogy ne itt öljük meg egymást. Ezután a másik mindenféle kreativitást mellőzve csak annyit tudott kinyögni, hogy „ja”. Szóval igen, ez egy kicsit fura volt, de próbálom nem ez alapján megítélni az estét. Ezek után igazából tényleg nem történt semmi különös. A buli vége felé elkezdték kisorsolni a tombolákat, ahol elég értékes nyereményeket lehetett nyerni, de ez szokás szerint nem érintett engem, ugyanis soha nem nyerek sehol semmit. Egy picit vissza kell térnem a beengedésre és arra, hogy csak éjfélig tartott a rendezvény. Mint már említettem, rettenetesen hosszú volt a sor, ami értelemszerűen erősen rontott a beengedés gyorsaságán. Ezt a szervezők azzal próbálták javítani, hogy azokat is beengedték, akik otthon hagyták a jegyüket és csak egy rendelési azonosítót tudtak mutatni. Ezzel tényleg nincsen semmi baj, nagyon örültem neki, hogy ekkora rugalmasságot mutattak. Sajnos ezzel együtt is volt egy probléma. A beengedés alapból is későn kezdődött, ha jól tudom, fél kilenctől lehetett bemenni, ami a nagy sor miatt sokaknak kitolódott fél tíz-tízre, ami éjféli zárással nagyon rövid korcsolyázást biztosított a vendégeknek. Talán tényleg ez volt a legnagyobb probléma a rendezvénnyel, a morci biztiőrök mellett. Ahhoz képest, hogy a beengedés elég döcögős volt, úgy érzékeltem, hogy a korcsolyák visszaváltása, és a ruhatáros dolgok elég gyorsan mentek, így tényleg mindenki elindulhatott hazafelé, az éjszakai buszok korlátozott kapacitása végett az Andrássy úton egészen az Oktogonig gyalog, a hatalmas téli mínuszokban. Hát igen… szafari. Tóth Bálint foszerkeszto@ttkhok.elte.hu
9.
Kรถve
t! e k n i ss m
INTE RJ Ú
A FENNTARTHATÓSÁGRÓL MÁSKÉPP TERMÉSZETVÉDELEM AZ ETNOÖKOLÓGIA SZEMSZÖGÉBŐL Egy nemrégiben a Science-ben megjelent cikk kapcsán beszélgettünk Molnár Zsolttal, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai és Botanikai Intézetének munkatársával, aki a hazai növényzeti örökség és az Alföld növényzetének változásai mellett immár 10 éve foglalkozik az ún. hagyományos ökológiai tudás kutatásával. Az Ön szakterülete, az etnoökológia sokak számára ismeretlen lehet. Mit takar ez a megnevezés? Módszertani szempontból antropológiai, néprajztudományi eszközöket használunk, tehát interjúkat készítünk, úgynevezett részvételi adatgyűjtést végzünk, amikor bekapcsolódunk egy közösség mindennapi munkájába, legyen az legeltetés vagy kaszálás. A feldolgozás módszerei is elsősorban antropológiaiak és néprajziak, ugyanakkor a kutatás fő célja ökológiai, tehát az érdekel bennünket, hogy milyen ökológiai tudással bírnak az illető gazdálkodók, pásztorok, halászok, vadászok vagy természetvédők. Ez tehát – ahogy a neve is mutatja – interdiszciplináris tudomány, a néprajz és az ökológia határterülete. Módszertanilag nem problémás két látszólag ilyen távolálló tudomány összeegyeztetése? Itt a problémák inkább izgalmakat jelentenek. Amikor az ember botanikusként kutat a terepen, akkor számol, mér, összeírja, mely növények milyen mennyiségben és állapotban fordulnak elő az adott területen. Az etnoökológiai kutatás során azonban a kutató mások tudásán keresztül szeretne tanulni ezekről a növényekről, tehát nem közvetlenül a növényt vizsgálja, hanem azoknak a tapasztalatait, akik foglalkoznak vele, hiszen legeltetnek, kaszálnak, művelik a földet. Így nem csak a növény biológiai tulajdonságait ismerhetjük meg, hanem azt is, hogy a tájban élő emberek mit gondolnak róla, hogyan hasznosítják, ez az ökológiai tudás hogyan befolyásolja őket a döntéseikben. A Science-ben megjelent cikküknek is ez az egyik alapgondolata, hogy ezt a hagyományos tudást kellene hasznosítani a fenntartható gazdálkodás kialakításakor. Hogyan valósul ez meg? A tudomány mindig is foglalkozott azoknak az embereknek a tudásával, akik nem
12.
könyvekből, nem egyetemeken szerezték az ismereteiket. Tehát a két tudásrendszer – a tudományos és a helyi – kommunikál egymással. Nagyon sokáig azonban az volt a szokás, hogy a hagyományos ökológiai tudást a tudomány logikájába transzportáltuk, kiemelve azokat a darabkákat, amelyek a tudósok számára fontosnak bizonyultak. A Science-cikk arra hívja föl a figyelmet, hogy ez az eljárás egyrészt nem biztos, hogy elég hatékony, másrészt semmiképpen nem etikus. A hagyományos tudásnak is megvan a maga logikája: ez a cikk arra próbálja motiválni az embereket, hogy fogadják el, más tudásrendszer más logikával működik. Ha felmerül egy konkrét kérdés a fenntarthatóságról, tájhasználatról, környezetvédelemről, akkor előbb a tudomány és a hagyományos tudás is szintetizálja az ismereteit a maga logikája szerint, csak ezután tegyük közös asztalra a kétféle tudást, és vizsgáljuk meg, melyik tudásrendszer hogyan segíti a gyakorlati kérdés megoldását. Azaz ne csak töredékeket vegyünk át a hagyományos tudásból, hanem engedjük partnerként szóhoz jutni.
A hagyományos tudásrendszerek vizsgálata tehát régebben sem volt idegen a tudománytól, de a szemléletben nagyon nagy változás következett be. Miben látja ennek a motivációit? Leginkább abban, hogy a hagyományos tudás hordozói (többnyire bennszülött népek, illetve hagyományos foglalkozásokat űző csoportok, mint a pásztorok Hortobágyon vagy a számik Skandináviában) felismerték és szóvá tették, hogy az
ő tudásukat nem etikusan használja föl a tudomány, a velük, közöttük dolgozó kutatók úgyszintén. Ennek eredményeképpen sokhelyütt már közös tudásalkotás valósul meg, a helyi „szakember” és a kutató közösen dolgozik egy probléma megoldásán. Például egy ausztráliai gyógynövény esetében, ahelyett, hogy a kutató elvenné a helyi ember tudását, hogy hasznosítsa a gyógyszerkutatásban, majd a profittermelésben, a helyiek „védik le” a maguk tudását, sőt, megbíznak kutatókat, hogy az ő tudásukból hiányzó elemeket pótolják. Így a kutatás megrendelőjeként a bennszülött nép döntheti el, hogy mit kezd a kutatás eredményeivel. Gondoljunk bele, hogy a legtöbb szaklap cikkei nem hozzáférhetők ingyen. Miért lenne a hagyományos tudásrendszerben született tudás ingyen hozzáférhető és szabadon felhasználható? Ez egy nagyon komoly etikai és emberjogi kérdés, amibe sok kutató bele sem gondol. Az Ön tudományos munkásságát áttekintve nyilvánvaló, hogy rendkívül nagy tapasztalata van a terepmunkában. Van-e olyan meghatározó élménye, amely döntően befolyásolta a szemléletmódját? Amikor egy botanikus megvizsgálja az egyes tájhasználati módok hatását a növényzetre, van valahány parcellája, ahol legeltet, van ahol kaszál, van ahol mindkettőt vagy egyiket sem. Ez egy tudományos kísérlet. Amikor viszont együtt kaszál valaki a gyimesiekkel, vagy együtt legeltet az alföldi pásztorokkal, kiderül, hogy nagyon-nagyon sokféleképpen lehet legeltetni, a kaszáló művelésének is nagyon sok eleme van, és ezek sokkal összetettebb rendszerek, mint ahogy egy kívülálló gondolja. Alapvető élményem az, hogy igenis van pásztortudomány, ami hihetetlenül nagy tudásra épül, és hogy a pásztor nagyon sok olyan döntést hoz, amitől jobb lesz a legelő állat egészségi állapota, vagy a tejtermelő képessége, de rengeteg olyan döntést is hoz, ami a legelőjének az állapotát változtatja meg. A pásztor ugyanis úgy kezeli a legelőjét, hogy jövőre, és azután is tudjon ott legeltetni. És itt van valami érdekes: ez a legeltetési mód nem mindig megfelelő természetvédelmi szempontból. Nekem az volt hatalmas élmény, amikor annyit beszélgettünk már pásztorokkal, hogy kezdtünk rájönni arra, hogy miben is különbözik a mi szemléletünk, és hogyan lehet úgy legeltetni, hogy az jó legyen a jószágnak, a legelőnek, és természetvédelmi szempontból is megfeleljen. Ezek óriási intellektuális élmények.
T U D Ó S Í TÁ S Ilyen körben talán könnyebben belátható, hogyan működik az előbb kifejtett felfogás a gyakorlatban. De vajon a világgazdaságba át lehet-e ültetni? Ha nem ültetjük át, akkor kihalunk. Azt mindenki tudja, hogy fenntarthatatlanul működünk, mindenki tudja, hogy nagy baj lesz, ezek a régi tudásformák pedig elavultnak tűnhetnek. Két oka van annak, hogy ez mégsem igaz. Az egyik ok az, hogy ezek a hagyományos tájhasználati formák is fejlődnek: ma minden pásztornak van mobiltelefonja, műholdfotóról is tudja nézni a legelőjét, kutatókkal találkozik és beszélget, tehát a mai pásztor – még a hagyományos pásztor is – modernizálódik, változik a tudása, így a régi tudás nem elavul, hanem adaptálódik. Másrészt a legtöbb modern technológia nem ehető élelmiszert termel. Ha bemennénk egy olyan sertéstelepre, ami intenzív sertést hoz létre, nem biztos, hogy ezek után szeretnénk ebből a sertésből enni. Ilyen szempontból nem avult el ez a tudás. Meg szoktam kérdezni, miért azt mondjuk, hogy bioalma és biohús; miért nem azt mondjuk, hogy kemoalma és kemohús? Hiszen valójában a bioalma az alma, és amelyik agyon van vegyszerezve, az kemoalma. Ha innen nézzük, akkor nem a biotermék drága, hanem a kemotermék olcsó, csak a nyelvünk itt félrevezet minket. Itt most már az egyes ember életére is vonatkozó példákat említett, de vajon városi emberként mi mit tehetünk, mi lenne számunkra a fenntartható életforma? Nem biztos, hogy városiként tudunk fenntartható életmódot folytatni. Az, hogy fogmosás közben elzárom a vizet, vagy hogy nem használok autót, hanem tömegközlekedem, biztosan csökkenti a környezetterhelést, de hogy ettől az egész életmódom fenntartható lenne, az kérdéses. A szelektív hulladék kifejezetten jó példa: egyre több szemetet gyártunk, aminek egyre nagyobb részét gyűjtjük szelektíven, ahelyett, hogy egyre kevesebb szemetet termelnénk. Én nem gondolom, hogy a városi életforma ökológiai szempontból fenntartható lenne. Akkor mi lenne a megfelelő és fenntartható életforma? Én a fiatalságban bízom. Az emberiség jelen berendezkedésében szerintem nem alkalmaz kellően gyors tanulási folyamatokat ahhoz, hogy nagyobb megrázkódtatás nélkül ki tudjunk lépni a mai világképből. Egy természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodást akkor tud egy
emberközösség kifejleszteni, ha megtapasztalja annak az erőforrásnak a hiányát, mert akkor rádöbben, hogy szüksége van rá. Európában nem tapasztaljuk meg ezt. Amit mi eszünk, azt már igen gyakran nem Európában termeljük, mert pl. az európai természet védelme érdekében kihelyeztük a gyártókapacitásainkat a világ többi részére. Lehet, hogy valaki biciklivel megy a munkahelyre, és vegetáriánus életet él, de valójában az ő életéhez szükséges rengeteg alapanyag is pusztítja a természetet ott, ahonnan érkezik. Ezt viszont nem tudjuk, mert nincs ráírva a termékre. (Persze a kávénál, banánnál, kakaónál könnyű kitalálni, de egy csirkehúst tartalmazó menzai ételnél már nem egyértelmű, hogy az a csirke honnan jött, és hogy amit evett, az honnan jött.) A mai európai városi embernek nincs esélye rádöbbenni arra, hogy hol járul hozzá ő maga a természet rombolásához. Amíg kis falvakban éltek az emberek, látták, hogy ha levágták valahol az erdőt, az eső aztán elmosta az egyik házat, és tanultak belőle – tehát nagyon jó volt a vis�szacsatolás. Ezek a közösségek nem csak azért voltak fenntarthatóbbak, mert kisebbek voltak, hanem a gyors visszacsatolás miatt is.
Mit üzenne a tanárszakos hallgatóknak, mit tud ebből a szemszögből az iskola közvetíteni? Az iskola kivette a gyereket a saját környezetéből, elszakította a többé-kevésbé fenntartható falumodellből. Ez a folyamat nálunk már nagyon rég – a 19. század folyamán – lejátszódott, így már nem látjuk, nem emlékszünk rá. (De például Mongóliában azért nem él együtt az apa a gyerekével, mert az apa valahol a hegyekben legeltet, a gyerek pedig a városban jár iskolába. Szibériában a nomád rénszarvaspásztoroknál próbálják bevezetni a nomád iskolát, ahol a tanárok utaznak a nyenyecekkel és evenkikkel, hogy az iskola menjen a gyerek után, és ne a gyerek az iskola után.) A felvilágosodás óta kivesszük a gyereket egy fenntartható közegből, és betesszük egy nem fenntartható közegbe.
Ha egy gyerek iskolába jár, és emiatt nem találkozik a valódi élettel, akkor már csökken az esélye annak, hogy megtapasztalja, hogyan hat ő maga és a tevékenysége a környezetére. Ezt absztrakt módon nem lehet megtanulni: amíg a gyerek nem a saját bőrén tapasztal valamit, addig nem várhatjuk el, hogy a magáévá tudja tenni. Azt gondolom, hogy a mai iskolarendszer alkalmatlan arra, hogy a fenntarthatóság felé átvezesse a fiatalságot. Ez a gondolat egyébként csak annyiban radikális, hogy ritkán mondjuk ki. Ha gyakrabban beszélnénk erről, egy idő után már nem lenne radikális.
Mi lenne tehát a követendő út? Elődeink tapasztalatai alapján úgy látom, hogy megoldást jelenthet, ha mindenki figyel arra, hogy őrizze meg a saját kultúráját, a globalizálódás során is maradjanak meg a családi és kisközösségi léptékű, nemzeti, közép-európai és európai léptékű kulturális hagyományaink, hogy ne homogenizálódjunk teljesen. Aki pedig teheti, tapasztalja meg, hogyan folyik a tájban való gazdálkodás; nagyon jó példa erre a Tüskevár. Két hét, két hónap Tüskevár, és máshogy megy haza a gyerek. Az én gyerekeim is voltak “Matula bácsiknál”, és azóta másképp gondolkodnak a világról. Meg kell adnunk a gyerekeinknek a lehetőséget, hogy a természetben játszhassanak úgy, hogy nem a szülő irányítja a játékot. Nagyon sok gyereknek szinte nincs olyan szabadideje, amit nem felnőttek irányítanak. Olvastam erről egy tanulmányt: kimutatták, hogy a gyerekek értékrendjében, kreativitásában nagy szerepe van annak, hogy gyerek gyerekkel játszik, önállóan, természeti környezetben. Nemcsak a játékaik lettek kreatívabbak, hanem toleránsabbak is lettek egymással szemben, sőt az iskolai teljesítményük is nőtt a természetben játékkal töltött idő után. Azt gondolom, hogy az iskolát ilyen módon lehetne jó irányba mozdítani. Tóth Teodóra toth.teodora@nyuz.elte.hu
13.
TE RMÉ S Z E T - T UD O M Á N Y - T EC H N IK A
AZ 5 LEGÉGETŐBB FEJLESZTENI VALÓ BUDAPEST KÖZLEKEDÉSÉBEN Budapest közlekedése szépen fejlődik az elmúlt pár évben, ennek ellenére mi mutatnánk még néhány olyan elemet, amivel Budapest ezen a téren is világszínvonalúvá válhat.
Bár az elmúlt években voltak számottevő és nagyon hasznos fejlesztések Budapest közlekedéshálózatában, amelyek által „kön�nyebben utazhatóvá” vált a főváros az agglo merációjával együtt, mi mégsem állnánk meg itt, és a jelenleg is zajló két beruházás (M3-as metró felújítása és 1-es villamos meghosszabbítása) mellé ajánlanánk még pár, szükségesnek érzett fejleszteni valót. 1) KÖKI vasútállomás Miután 2008–11 között megépült a KÖKI Terminál bevásárlóközpont, a korábbi buszvégállomásnak nevezett placc bekerült a háromszintes komplexum földszintjére, így rendezettebb körülmények között szállhatnak át a Dél-Pestről és Kőbányáról buszokkal érkező emberek a kék metróra, és fordítva. Az, hogy a kb. 44 milliárd Ft-ból megépült KÖKI hogyan lehet veszteséges, amikor napi szinten legalább 200 ezer ember megfordul a végállomáson, rejtély. Még ennél is nagyobb rejtély, hogy a vasútállomásra miért nem jutott pénz a fejlesztések során, vagy hogy a Fővárosi Önkormányzat miért nem segítette ki a MÁV-ot, hogy ne úgy nézzen ki a vasúti része a csomópontnak, mint a Balkán a 19. század végén. Roskadozó lépcsők, a peronok tetejéről nyakunkba csöpögő víz, és a kaotikus körülmények végett létrejött „hajléktalanszálló” miatt még nekünk kéne elnézést kérnünk, hogy a Balkánhoz hasonlítjuk az állomást… 2) A 100-as vasútvonal bevezetése a reptér alá A budapesti Liszt Ferenc repülőtér elképesztő növekedést mutat, ezért szerintünk
1 4.
többet érdemel a 100E-n és 200E-n való zötykölődésnél az az évi 13 millió utas, aki hazánkat választja kikapcsolódásként, vagy ne adj’ isten hazatért, és nem tud autóval hazamenni. Kézenfekvő megoldás lenne a Debrecen, Nyíregyháza, Szeged és Szolnok irányába tartó vasútvonalról kiépíteni egy szárnyvonalat, pontosabban beépíteni egyet a két kifutópályával párhuzamosan, a 2-es terminál alá. A BUD 2020 program keretében 2016–2020 között fejlesztések garmadája valósul meg, többek között egy új terminál, amellyel már évi 18 millió utasra nő a reptér kapacitása; a parkolók fejlesztése, és egy hotel, amely a napokban lett kész, és már várja vendégeit. Reméljük, hogy a reptér tövében frissen átadott szállodából nem azt fogják leszűrni az „okosok”, hogy nem kell a vasúti összeköttetést megcsinálni! 3) A ráckevei hév összekötése a csepelivel a Boráros térig Jelenlegi formájában a Boráros téri HÉV-végállomás feleakkora funkciót tölt be, mint amekkorát a valóságban kellene neki, ugyanis a két délről érkező HÉV-vonal közül csak a H7-es, Csepelről érkező vonal éri el a „négyeshatos” vonalát, míg a H6-os Pesterzsébet, Dunaharaszti, Szigetszentmiklós, Tököl, Ráckeve vonalról beérkező utasoknak csak a Közvágóhíd jut végállomásként.
A szintén napi százezres forgalmat bonyolító viszonylatot egy egyszerű, pár száz méteres, szintén alagutas megoldással simán össze lehetne kapcsolni a csepeli vonallal. Ezzel a hosszabbítással párhuzamosan a vonal – főként Budapesten található – megállóinak elhelyezését is újra kell gondolni,
valamint a Boráros tér teljes kipucolásának is meg kell történnie, mert a Boráros térhez képest, ami a KÖKI-n van, az a virágzó nyugat… 4) Az M0-s körgyűrű befejezése Hát igen, ez egy igazi „never ending story”, amellyel kapcsolatban számunkra mindig a humorista Aranyosi Péter gondolatai jutnak eszünkbe: „Ilyen, hogy egy ekkora városban, mint Budapest, hogy még nem épült meg egy teljes körgyűrű, Afrikában van csak. Mondjuk ott a minisztert már meg is ették ezért.” – azóta már 2017-ben bejelentették, hogy valószínűleg(!) 2018–2020 között fog végbemenni a végleges útvonaltól függően 35-40 kilométeres projekt. Igen, a legnehezebben megvalósítható része nincs már csak meg az M0-ásnak, telis-tele tájvédelmi körzettel és magyar szinten hegynek számító puklik tömkelegével, ám ha az M6-oson nem okozott semmiféle problémát mezei alagutakat építeni, akkor a főváros körül se okozzon már gondot, ha kérhetjük! A város, és legfőképpen a belső budai rész levegője tisztulna ezzel. 5) A Duna-part rendezése (alsó rakpartok befedése, gyalogoshíd) Ha már szóba került a levegőminőség, nem mehetünk el szó nélkül a Budai- és a Pesti alsó rakpartok problémája mellett sem, amely tulajdonképpen két autópálya észak-déli irányban egy világörökségi részt átszelve. Igen, a látkép, amit a Citadelláról mindenki fotóz, az UNESCO Világörökség része 1987 óta! Jelenlegi formájában tarthatatlan, ahogy Budapest ezen részével (is) bánunk!
Megoldásnak mi az alsó rakpartok alagutakká tételét javasolnánk – benne az egyik irányban két sávossá szélesítését –, továbbá a felső rakpartok teljes átadását a gyalogos forgalom számára, egy afféle belső rekreációs övezetként, jó sok zöldterülettel, kerékpárúttal és úszóművekkel. A felszínen egyedül a villamoshálózatnak adnánk helyet, valamint nyaranta minden hétvégén gyalogoshíddá tennénk a Szabadság hidat. Szendrei Zoltán szendrei.zoltan@nyuz.elte.hu
H ELY V EK TO R & K R IT I KA
BELLOZZO OLASZORSZÁG A VÁROS SZÍVÉBEN Ebédidő van, és van két órád a következő előadásig? Talán messzinek tűnhet, de az Oktogonra villamosozva életed talán egyik legmeghatározóbb ízélményét élheted át, és hidd el, időben vissza fogsz érni. Ó, hogy nem szereted a gyorséttermeket? Hidd el, ez nem olyan, mint amiket eddig próbáltál! Mi, magyarok szívünkhöz rendkívül közel érezzük az olasz gasztronómiát, és emiatt hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy már mindent tudunk is róla, pedig sok olyan étel van, amelynek a magyarított vagy amerikai stílusban elkészített változatát fogyasztjuk, miközben olasznak hívjuk. De vajon mi annak az oka, hogy nem a hagyományos olasz konyhát vettük át? Legtöbbször azzal találom szemben magam, hogy idehaza imádjuk a gazdag ételeket, és nem egy ismerősöm esik teljesen kétségbe, ha az étel nem tartalmaz húst. Ezzel szemben az olasz kaják nincsenek zsúfolásig tömve mindennel, csak a maguk egyszerűségében léteznek, egy kezünkön is megszámolható ízek harmóniájával operálva. A Bellozzo ez utóbbi ízvilág terjesztésére szakosodott és nem csak egy újabb megszokott magyar étteremről van szó, ami, ha már tésztát és pizzát is kínál, akkor rögtön ki is írja a cégérre, hogy „olasz konyha”. Bár attól függetlenül, hogy olasz alapanyagokkal és olasz receptekkel dolgoznak, a Bellozzo hazánkban jelent meg először,
a magyarországi Burger King jóvoltából, ezáltal pedig hol máshol is találhatnánk meg, mint a lánc oktogoni burgerezője mellett. A 2015-ben nyílt tésztázó megnyitása idején jócskán meglepetést okozott egyszerűségével, mégis igényes, rusztikus berendezésével, úgy, hogy közben a finom ételeket az orrunk előtt, egy gyorsétterem és egy látványkonyha keresztezésében készítik el a mosolygós dolgozók, akár kevesebbért, mint ezer forint. A projekt végül annyira bejött a budapestieknek és a turistáknak egyaránt, hogy a hely elindulhatott
Arrasz Nikolett arrasz.nikolett@nyuz.elte.hu
A HÉTFŐ SZOMBATON KEZDŐDIK A szerzők a Sztrugackij fivérek, Boris és Arkagyij, akik sci-fi, fantasy témában alkotnak. A különös keverék mellett, amit nevezhetnénk sci-fantasy-nek, megjelenik a bürokrácia átláthatatlansága és gúnyos kritikája. Ez a műfaj eredményezi a cselekmények különlegességét is. A "varázslat" nem természetfelettiként és elérhetetlen, megmagyarázhatatlan jelenségként jelenik meg, hanem teljesen logikus, megmagyarázható, fizikai és kémiai törvények összessége, így mindenki számára, aki elég nyitott, lehetőség van elsajátítani ezt a mesterséget. A történet egy informatikussal, Privalov Alekszandr Ivanoviccsal és egy transzlátor-dívánnyal kezdődik, majd az "ember" belecsöppen a BOVATKI (Boszorkányság és Varázslat Tudományos Kutató Intézete) forgatagába. Rajta keresztül
franchise irányba, és fél éve megnyílt a WestEndben lévő gyorséttermük is. A siker titka elsősorban a menüsorban keresendő, amelyet első alkalommal megszeppenve bámultam, majd vállalkozó szellem révén egy pesto-s fussillire esett a választásom, annak ellenére, hogy az étterembe érkezésem előtt egyáltalán nem tudtam volna megmondani, hogy ez a két szó mit jelent. A kasszás lány az olasz városokról elnevezett állomások egyike felé irányított, ahol a srác szinte hipergyorsaságra kapcsolva ütötte össze nekem a vacsorámat. Azóta eltelt két év, én pedig már minden létező tésztájukat kipróbáltam, és kijelenthetem, felesleges az első alkalommal azon aggódni, melyiket választod, úgyis mindegyiket ki akarod majd próbálni, ráadásul nem csak a feltétekkel, hanem a tészták típusaival is variálhatsz, a spagettitől kezdve a ravioliig. Az már csak hab a tortán, hogy hiába tésztázóként híresült el, eredeti olasz pizzákat is kaphatunk, hasonlóan alacsony árakon, ahogy salátát és olasz süteményeket is, mindehhez pedig dallamos olasz slágerek adják az aláfestést a vendégtérben. Egy szó mint száz, a Bellozzo tipikusan az a hely, ahol mindig otthon érzi magát az ember, és tökéletes helyszíne lehet mind egy baráti találkozónak, mind egy randevúnak, de aki csak szeretne valamit harapni ebédidőben, az sem fog csalódni.
látjuk az események kibontakozását, és vele együtt tanuljuk meg ennek a világnak a működését. Informatikai tudása eredményezi, hogy kulcsfigurává válik, ezáltal mindenkit megismer. Az alapvetően átlagos jellemébe, tudatlanságába, meglepettségébe könnyen beleképzelheti magát az olvasó, de a szerepe nem áll meg itt. Nem egy bárki, aki helyettesíthető, hanem fontos szerepet tölt be az intézet mindennapjaiban. Feladatairól a következőképp tesz említéseket: "... amikor az »inkubuszátváltozás pszi-mezőre történő inkongurens transzgres�sziójának«˝ logikai elemzését kellett elvégezni, mégis rendkívül érdekes volt a munka, s én büszke voltam nyilvánvaló nélkülözhetetlenségemre." illetve "Összeállítottam Vityka Kornyejev számára a transzlátor-dívány M-mezejének
feszültségi táblázatait a kilenc dimenziós mágikus térben." A történetek (mert több van), mind a mágia és a tudomány (vagy éppen áltudomány) mezsgyéjén járnak. A BOVATKI osztályai és kutatói mind különös szerzetek, az épület egyedülálló légkörét tárgyak, lények és a használt eszközök adják, amelyeket a szilveszteri (szombati) őrjárat során részletesebben is megismerhetünk. Milyen egyedi dolgokkal találkozunk? Például két Maxwell démonnal, akik fej vagy írást játszanak a pincében (nálunk ilyesmit nem lehet találni, ellenőriztem). Ez a csendes este azonban hamar hangos, élettel teli, dolgos este lesz, mert a kutatóintézet mottója: „A hétfő szombaton kezdődik.” Értékelésem: 5 transzlátor-dívány Puskás Júlia puskas.julia@nyuz.elte.hu
15.
ZEN E SAROK & NÉ GYE S HATOS
NAGY FÉLÉVES KONCERTAJÁNLÓ SZINTIPOPTÓL A POP-ROCKIG Bár a nyári fesztiválszezontól még majdnem a teljes tavaszi félév elválaszt minket, csüggedésre nincs ok, hiszen a legnagyobb fővárosi szórakozóhelyek idén is rendkívül változatos repertoárt kínálnak. A következő szubjektív összeállításomban bemutatom nektek azokat a külföldi előadókat, akikre érdemes odafigyelni. Son Lux (US) – március 2. péntek 20:00, Dürer Kert Ezt az alternatív zenekart elég nehéz alműfajba sorolni, annyira sokszínű a zenéjük, leginkább a post-rock és alternatív hiphop címkéket aggatják rájuk. Számaik, akár nyugtalanságot, akár teljes harmóniát árasszanak is, mindig egyfajta elmélyülés érzetét keltik, de mégis képesek nagy ívekkel dolgozni. Legalább egy számukkal már mindenki biztosan találkozott filmekben, vagy reklámokban. Leghíresebb ezek közül a Lost it to Trying, és bár e szám születésekor a Son Lux név még csak Ryan Lott zenei producert takarta, mára már kiegészült Rafiq Bhatia gitárossal és Ian Chang dobossal, így a jó hangzás élőben is garantált. Kezdőknek a következő dalaikat ajánlom: Lost it to Trying, Easy, Dream State Susanne Sundfør (NO) – március 2. péntek 20:00, Müpa A szintipop-vonalon tevékenykedő énekes-dalszerzőnő sokak szerint az egyik legjobb példa arra, hogy ezt a műfajt lehet a legnagyobb igényességgel is művelni. Diszkográfiája egy gyönyörű átmenetet képez a klasszikus dallamoktól kiindulva egyedi hangzásának csúcspontjáig, ami a 2015-ös Ten Love Songs című albuma. Tavalyi lemezén azonban vis�szavesz az elektronikából és hangszeres kíséret
mellett énekel, megmutatva, hogy ebben az irányban is tud még maradandót alkotni. Amit mindenképpen hallgass meg tőle: Running To The Sea, White Foxes, Accelerate TOKiMONSTA (US) – március 21. szerda 19:00, A38 A Los Angeles-i zenei producer és DJ, a koreai származású Jennifer Lee már évek óta lát el minket brainfood zenéivel, tökéletes alapot szolgáltatva tanuláshoz, alkotómunkához. Pszichedelikus dalaiban hip-hop és elektronikus elemeket vegyít, mindezt ázsiai hangzásvilággal megspékelve. Bár utolsó lemeze készítése előtt egy súlyos betegséggel is meg kellett küzdenie, és ebből fakadó élményei is visszaköszönnek az albumán, ma már teljes erőbedobással dolgozik, és halmozza a sikereket. Kedvenceim tőle: Gamble, Smoke & Mirrors, Rose’s Thorn TOMM¥ €A$H (EE) – április 11. szerda 20:00, Akvárium Aki nem ismerné a bágyadt tekintetű bajszos úriembert, Európa, ha nem a világ egyik legfurcsább rappere Tomas Tammemets, aki egy tallini orosz lakótelepről indult, és művészetében alaposan merít az ottani élményeiből. Dalait hallgatva szinte magunkra képzeljük a kamu Adidas-mackónkat, ahogy
JAMES BROKKOLI, A 21. SZÁZAD SZUPERKÉMJE James Brokkoli, szuperkém, tökéletes gyilkos és szereti a klasszikus zenét. Ő az, aki észrevétlenül, gyanú felett állva képes bárki közelébe jutni és minden titkát lehallgatni. Képtelenség észrevenni, és senki nem gyanakszik rá. Ilyen egy jó ügynök, nem? Milyen kiképzésen vett részt? Sokáig tűrte a hideget, esőt, tűző napot és szélviharokat. Ellenállt az összes ellenségének, hiába próbálkoztak vegyi fegyverekkel, kínozták meg a testét. De vajon honnan ez az emberfeletti tűrő- és ellenállóképesség? Nem lehet másképp, mint hogy… ő egy zöldség. Leáldozott az emberi szuperkémek és kütyük napja. Az új, innovatív zöldségkémeké a jövő, a képes-
16.
ségeik és lehetőségeik messze meghaladják a képzelet határát. Mindenhol ott vannak. Hálózatuk szétterjed a világon, mert remekül alkalmazkodnak. Mindent hallanak. Remekül álcázzák magukat. Nem kell nekik fegyver (csak ellenségük torkán akadnak nyersen), ők maguk a kémiai fegyverek. Na, de honnan jött ez? Én honnan tudok ilyen titkokat? Tegnap ettem brokkolit, az suttogta. Zöldségsuttogó vagyok évek óta. Ahogy a növények hallanak minket, úgy én is hallom, amiket mondanak. Hiszen ez egyértelmű, én a fülemmel hallom őket a saját nyelvükön beszélni. A kérdés az, hogy ők hogyan hallanak minket.
polgárpukkasztó sorait hallgatjuk, aminél már csak a vizuális megjelenítés a botrányosabb. És mégis, a görbe tükör, amelyet romlott világunk felé mutat – a lehető legnagyobb természetességgel és jókora művészi igényességgel – hatalmas sikert hozott neki, hazánkban is már sokadik koncertjét adja. Guggolásra fel! Gopnik-partikhoz tökéletes választás lehet: Guez Whoz Bak, Winaloto, Pussy Money Weed SOHN (AT) – május 8. kedd 20:00, A38 A Bécsből érkező, angol zenei producer, Christopher Taylor az elektronikus zene egyik legkülönlegesebb alakja, aki eddig két albummal büszkélkedhet, a 2014-es Tremors-szal és a tavalyi Rennennel. Míg az első inkább egy kísérletező indie alkotás, addig a második, mely az igazi sikert hozta neki, már egy kiforrott balladatár elektronikus köntösbe öltöztetve, miközben a rá jellemző stílusjegyeit megtartotta. A legkülönlegesebb darabok: Tempest, Conrad, Rennen Sleeping With Sirens (US) – május 15. kedd 18:30, Dürer Kert A floridai együttest legtöbbször a pop-rock és metalcore jelzőkkel illetik, azonban a leginkább meghatározó eleme dalaiknak az énekesük, Kellin Quinn különleges tenorhangja. Az ő diszkográfiájuk is műfaji változásokon ment keresztül, hiszen legutolsó, Gossip című lemezük jelentős pop-elemekkel operál, dalaik így sokkal slágeresebbek lettek. Utóbbi albumuk turnéja keretében látogatnak el hozzánk is. Amit érdemes meghallgatni tőlük: If You Can’t Hang, Kick Me, Legends Arrasz Nikolett arrasz.nikolett@nyuz.elte.hu
Brit tudósok bizonyították… nem, igazából amerikai kutatók (University of Missoury), hogy a növények hallanak. Ez valójában egy elég erős túlzás. A rezgéseket érzékelik a sejtjeik, ezzel képesek „tájékozódni” (vizet keresni a talajban), vagy egy támadó hernyót észlelni. Vajon az emberek ellen készülnek, vagy az egyes fajok próbálják egymás titkait kifürkészni? Nem lehet tudni egyelőre. Még nekem sem árulták el. Egy biztos: a nem tudományos oldalak cikkei hiányosan, elnagyoltan és hatásvadász módon próbálnak elérni. Így születhetett meg James Brokkoli. Puskás Júlia puskas.julia@nyuz.elte.hu
BEL S ZÍN I F E J TÉ S
SZÍNEZÉS ÉS SUDOKU Sziasztok! Ismét én vagyok, tényleg próbálok kreatív maradni és továbbra is ellensúlyozni az unalmasságomat azzal, hogy a Sudoku mellé még egy színezőt a teszek a mostani Belszíni Fejtésben, ahogy ezelőtt is tettem. Amondó vagyok, hogy bővítsük ki a nyereményjátékunkat a színezőre is, ha sikerült szépen kipingálnod a lenti macit, küldd el a szokásos e-mail címre! Színezésre fel az ingyen nyalókáért! Tóth Bálint foszerkeszto@ttkhok.elte.hu
MONDOK EGY Humoros a tanárod? Másokkal is megosztanád, hogyan sziporkázik az óráin? Küldd be a mondokegy@nyuz.elte.hu-ra a mondatot, a tanár és a kurzus nevét!
NYEREMÉNYJÁTÉK Beküldési határidő: a megjelenéstől számított következő hét végéig (következő hét péntek 13.00). Ezt, kérlek, tartsátok tiszteletben! A nyertes a nyalókáját az Északi Hallgatói Irodában (É 0.75) nyitvatartási időben veheti át. Nyertesnek az minősül, aki ebben a dobozban látta a nevét.
HETI NYERTESÜNK Kéri Tímea
1 7.
MOZI ZÓN A
A 11 LEGJOBB PÓKERES-KASZINÓS FILM A nemrég a mozikba kerülő Elit játszma kapcsán megnéztük, melyek a legjobb szerencsejátékkal foglalkozó hollywoodi alkotások. Van köztük vígjáték, akciófilm és igazi dráma is. 11. Pókerarcok (1998) Matt Damon egyik első főszerepét hozta ez a film 1998-ban, egy olyan időszakban, amikor a Texas hold’em egyre népszerűbbé vált a világ pókereseinek körében. A New York-i pókeralvilágban játszódó történet egy olyan fiatal joghallgatóról szól, aki a játékban nyert dollárjaiból fedezi a tanulmányait, aztán egyszer csak úgy dönt, hogy kiszáll ebből a világból és az egyetemre koncentrál. Ám ez nem tart sokáig… Főszereplők: Matt Damon, Edward Norton 10. A nagy trükk (2003) Két szélhámos, akiknek egyetlen céljuk megkopasztani a gyengébb pókereseket, egyszer beszerveznek egy gengszterfőnököt, és egy élő legendát is az asztalukhoz. Miután elnyerik a gengszterfőnök pénzét, beindul a történet egy igencsak illusztris szereplőgárdával. Főszereplők: Gabriel Bryne, Sylvester Stallone, Jamie Foxx 9. A Cincinnati Kölyök (1965) Több, mint fél évszázados korával ez a film listánk legidősebb tagja. New Orleansban járunk az 1930-as években. A jazz fővárosában csak úgy hemzsegnek a jobbnál jobb játékosok. Ebben a korban tűnik fel a póker hercegének nevezett Cincinnati Kölyök is, aki egészen addig tűnik páratlannak, amíg megérkezik a pókerkirály, Lancey Howard, aki könnyedén legyőzi a helyi bajnokot. Főszereplők:Steve McQueen, Ann-Mar gret, Edward G. Robinson 8. Hazárdjáték (2014) A híres és megbecsült egyetemi tanárról nem sokan tudják, hogy nagyszerű szerencsejátékos, ám amikor beüt nála is a krach, egy maffiózótól kér kölcsön és fedezetként nem tud mást ajánlani, mint a saját életét. Jim Bennett innentől kezdve végleg belép a titkos világba, és a maffiózóval is egyre jobb lesz a kapcsolata, valamint az egyik diákja is bekerül a képbe. Főszereplők: Mark Wahlberg, John Goodman, Brie Larson
18.
7. 21 – Las Vegas ostroma (2008) Ez a film egy üde színfoltja listánknak, ugyanis nem a póker a történet alapja, hanem a blackjack. Egy egyetemi professzor felfigyel különleges matematikai képességekkel megáldott diákjára, akinek képességeit egy valószínűségszámítással kapcsolatos különórán csiszolja tovább, sőt, ketten együtt kidolgoznak egy tuti taktikát a kaszinók kifosztására. A film igaz történet alapján készült. Főszereplők: Kevin Spacey, Jim Sturgess 6. Casino Royale (2006) Daniel Craig első filmje James Bond szerepében. A 007-es ügynök egy montenegrói kaszinóban készül legyőzni a terroristák bankárát, aki később meg akarja ölni őt és a felvigyázóját, akit Eva Green alakít. Később természetesen, James Bond-filmről lévén szó az ügynök és a lány egymásba szeret, és együtt próbálnak meg kikerülni a satuból. Főszereplők: Daniel Craig, Eva Green, Mads Mikkelsen
5. …és megint dühbe jövünk (1978) Az egyik legnagyobb klasszikus Bud Spencer és Terence Hill örökségéből, amelyből mindenki tudna legalább egyet idézni. „Zsugabubus”, vagyis Johnny Firpo és a régi nagy pókerjátékos Charlie Firpo összefognak, hogy hatalmas pofonok közepette elkapják a „Parapoulis, a Görög” nevű hamiskártyást. „Ja, csak ne spórold ki a pisztáciát…” Főszereplők: Bud Spencer, Terence Hill 4. Kaszinó (1995) A film, amelyet senkinek sem kell bemutatni, nálunk mégis csak a negyedik helyen található. Egyébként az első öt
között rendkívül nehéz volt sorrendet felállítani. Az „Ász”, Ginger és Nicky Santoro történetét a pénzről, a kapzsiságról és a függőségről mindenkinek meg kell ismernie! A 2 óra 58 perces játékidő ne rettentsen el senkit a film megtekintésétől! Főszereplők: Robert De Niro, Sharon Stone, Joe Pesci 3. Elit játszma (2017) Január elején került moziba listánk legújabb tagja, mely egyből a dobogóra verekedte fel magát. Mindhárom főszereplő közel áll a szívünkhöz, akik ebben a történetben is lubickoltak karakterük bőrében. A síbalesete miatt pókerjátszmák szervezésébe fogó, majd „pókerkirálynőként" elhíresült Molly (Jessica Chastain) alól egyszer csak kicsúszik a talaj, és elkapják. A védelméért felelős ügyvédet Idris Elba alakítja, akinek van egy olyan monológja a film második felében, amiért Oscart adnánk. A Mollyt rendkívül szigorúan felnevelő apát Kevin Costner alakítja, nem is akárhogy! Főszereplők: Jessica Chastain, Idris Elba, Kevin Costner 2. Maverick (1994) A film, amiből akár még két epizódot is szívesen megnéznénk, és gyanítjuk, fényéből akkor sem veszítene ez az örök klasszikus western-vígjáték. Bret Maverick célja, hogy benevezzen minden idők legnagyobb pókerversenyére, amelyre a nevezési díj 25 000 dollár, majd meg is nyerje azt. Amellett, hogy a Maverick „gyűjtögetése” során bekövetkező helyzetkomikumok adják a sava-borsát a történetnek, az ötlapos póker szabályait is kiválóan meg lehet tanulni belőle. Főszereplők: Mel Gibson, Jodie Foster 1. Ocean’s trilógia (2001-07) A leghíresebb tolvaj hírében álló Danny Ocean 24 órával feltételes szabadlábra helyezése után elkezdi gyűjteni elit csapatát egy sosem látott volumenű balhéhoz. Célja kirabolni Las Vegas három legnagyobb kaszinóját egy időben. Ez 150 millió dolláros profitot eredményezne a csapatának. A helyzet azonban egy árnyalatnyival bonyolultabb, ugyanis Ocean egykori felesége a kirabolni kívánt kaszinók tulajdonosával van jelenleg, aki jól ismeri főszereplőnket és hamar rájön a céljára. Főszereplők: George Clooney, Brad Pitt, Julia Roberts, Andy García, Matt Damon, Don Cheadle, Catherine-Zeta Jones, Al Pacino Szendrei Zoltán szendrei.zoltan@nyuz.elte.hu
M OZIZÓN A & S OROZAT LÖVŐ
TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL ÚTON AZ OSCAR FELÉ A tavalyi év a Testről és lélekről éve volt, hiszen megjelenése óta csak pozitív kritika és elismerés övezi. Amióta először találkoztam vele, figyelemmel követem felfelé ívelő útját, és most, hogy az utolsó megmérettetés előtt áll, úgy éreztem, összegeznem kell, miért is különleges ez az alkotás. Egy éve annak, hogy a Berlinalén bemutatták Enyedi Ildikó filmjét, és hogy széles körben ismertté vált az alkotás, tovább dagasztva a büszkeséget magyar szívünkben, hogy végre valahára feléledt a hazai filmipar hosszú álmából. Csak kapkodjuk a fejünket, annyi igényes, nemzetközileg elismert darab születik mostanában. Utóbbinak jó példája, hogy már csak pár napot kell várni és kiderül, képes-e a film elérni a lehető legmagasabb elismerést, az Oscar-díjat, ugyanis január 23-án bejutott a legjobb öt idegen nyelvű alkotás közé. Ha ez az álmunk valóra válna, az nem mást jelentene, mint országunk zsinórban harmadik filmes Oscar-ját, a 2016-os Saul fia és a 2017-es Mindenki győzelme után. Egyelőre azonban a jelölés öröméé és a várakozásé a szerep, ami egyben jó alkalom arra is, hogy bemutassam, mi is pontosan a Testről és lélekről. Enyedi Ildikó 18 év kihagyás után tért vissza a nagyjátékfilmek világába, hogy elhozza nekünk Mária és Endre kicsit sem szokványos szerelmi történetét. Aki eddig nem hallott volna az alapsztoriról, annak itt egy kis ízelítő: az enyhe autisztikus vonásokkal bíró,
magába zárkózott nő a film alaphelyszínéül szolgáló vágóhídon lesz minőségellenőr, ugyanott, ahol Endre gazdasági igazgató. Nemsokára kiderül, hogy minden éjjel egy közös álomban találják magukat, egy havas erdőben, ahol egy szarvaspárt alkotnak, és bár úgy tűnik, ez egy égi jel, hogy ők egymásnak lettek teremtve, a valóságban sok lelki akadály nehezíti ennek beteljesülését. Kétségkívül egy súlyos drámáról beszélünk, amely nagyon felkavaró elemekkel dolgozik, és mély nyomot hagy az emberben pár napra, de pont ez mutatja a rendezőnő zseniális érzékét. Ez utóbbi leginkább a szokatlan szereplőválasztásaiban mutatkozott meg, hiszen a Máriát alakító Borbély Alexandra az interjúi alapján minden, csak nem zárkózott természet. Alakításáért épp ezért meg is kapta az Európai Filmdíjátadó Európa legjobb női főszereplőjének járó díját, mely a kontinens legnagyobb elismerése a szakmában, azonban eredetileg nem is Mária, hanem egy nőiességtől vibráló pszichológusnő szerepét kapta volna, és elmondása szerint nagyon keményen
THE END OF THE F***ING WORLD
Először is, jobb ha tisztázom, hogy szerintem életemben ez volt az első sorozat, amit viszonylag hamar elkezdtem a megjelenéshez képest. A The End of The F***ing World (Nem önkényesen csillagozom ki, így van a hivatalos címben) egy januári Netflix Original sorozat, így felbuzdulva a Stranger Things sikerén, gondoltam, hogy kezdjük el, sok időmet nem fogja elvenni, hiszen összesen 2 és fél óra a teljes első évad. Ezért végeztem is vele egy nap alatt, miközben vészesen közeledett az UV-hét.
Nem feltétlenül tudok szakszerű kritikát megfogalmazni erről a sorozatról, de szerintem nem is feltétlenül kellene megpróbálkoznom vele, így egyszerűen csak leírom az élményt. A trailer után úgy ültem le a sorozat elé, hogy ez most nem az lesz, amikor bármelyik szereplővel is azonosulni fogok, itt mindkét főhősünk első ránézésre velejéig creepy. A sorozat elején megismerjük James-t, aki kisebb korában rendszeresen ölt meg állatokat, és már egy ideje azt tervezi, hogy nagyobb élőlényeken is kipróbálja ezt, úgyhogy amikor megismerkedik Alyssával, rájön, hogy ő elég szimpatikus lány ahhoz, hogy meggyilkolja. Rögvest girlfriend és boyfriend lesz belőlük, hiszen James úgy ölheti meg legkönnyebben a lányt, ha a közelébe férkőzik. A hatalmas vérengzésre azonban még várnunk
dolgozott azért, hogy előhozza magából a főhős karakterét. A másik érdekes választás pedig az Endrét játszó Morcsányi Géza dramaturg, műfordító és kiadóvezető volt, akit élete első szerepében láthattunk, amit rendkívül jól alakított. A nagy neveknek azonban itt nincs vége, hiszen a vásznon találkozhatunk Nagy Ervinnel, Tenki Rékával és Jordán Tamással is kisebb szerepekben. Aki eddig még nem látta a filmet, mindenképp javaslom, hogy nézze meg, hiszen oka van annak, hogy – bár egy éve mutatták be – még mindig műsoron van a mozikban.. A szerelem lelki mélységei és az embertársaink felé nyitás mellett sok szimbólum jelenik meg, és egyéb filozófiai gondolatokat is előcsalogathat a fejünkből.
Arrasz Nikolett arrasz.nikolett@nyuz.elte.hu TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL (magyar filmdráma, 116 perc, 2017) Rendező és forgatókönyvíró: Enyedi Ildikó Szereplők: Morcsányi Géza, Borbély Alexandra, Schneider Zoltán, Nagy Ervin, Tenki Réka Értékelés: 10/10
kell, mert az elég rossz családi háttérrel rendelkező tinik eldöntik, hogy el kéne vinni James apjának kocsiját és világgá menni. Így is történik. Nyolc epizódon keresztül követjük végig a kalandjaikat, aminek a végére már egy gyilkossági ügy is a nyakukba szakad, és egyre jobban megismerjük a két főszereplőt. Alyssa esetében valamelyest már az elejétől fogva tisztában vagyunk vele, hogy pontosan mi elől is menekül, de James motivációjára csak a sorozat közben derül fény. Mivel a sorozat rövid, más karakterekre nem igazán jut idő, de ez így is van rendjén. A készítők tisztában voltak a szűkös idővel, és jól is gazdálkodtak vele a karakterfejlődés tekintetében. Kellemes kis sorozat lett a The End of The F***ing World, kíváncsian várom a második évadot. Tóth Bálint foszerkeszto@ttkhok.elte.hu
1 9.
CSATLAKOZZ! ÍRSZ? GRAFIKÁKAT KÉSZÍTESZ? FOTÓZÓL? ESETLEG CSAK ÉRDEKEL AZ ÚJSÁG KIADÁSÁNAK FOLYAMATA? CSATLAKOZZ A SZERKESZTŐSÉGÜNKHÖZ! JELENTKEZZ A FOSZERKESZTO@TTKHOK.ELTE.HU CÍMEN!