20
SZALON
Kunming belvárosa
2016. JÚLIUS 16.
www.ujszo.com
Vidéki életkép a határ laoszi oldaláról
(A szerző fotótárából)
Jünnanból Laoszba, aztán vissza Kunmingban végre igazi madárcsicsergésre ébredtünk új művészbarátunk lakásában. Chang Xun a yi etnikai csoporthoz tartozik, amelynek saját nyelve, vallása és különlegesen színes kultúrája van. A közös reggeli után He Libinnel, a tanár-performerrel és néhány helyi művésszel volt találkozónk. Mint kiderült, ő a naxi etnikumhoz tartozik. Így az új helyszínre, Kína délnyugati határvidékére „áttelepülve” az első pár nap azzal telt, hogy Jünnan tartomány nemzetiségi-etnikai összetételével, a különböző népcsoportok történelmével és kultúrájával ismerkedtünk.
K
ínában nagyjából 8 százalékos a nemzetiségek aránya, Jünnan tartományban viszont 37 százalék körüli. Hivatalosan 26 kisebb-nagyobb etnikai csoport él itt. Van olyan népcsoport – a dulong – amely az ötvenes években állítólag még emberáldozatot mutatott be. A legnépesebb etnikai csoport a yi (4 millió), a bai (1,4 millió), a hani (1,3 milló), a zhuang (1 millió), a miao (900 ezer), a hui és a lisu (500-500 ezer). A már említett naxik (275 ezer fő) Lijiang környékén él, ahol a következő két hónapot töltjük majd. Érdemes még megemlíteni a tibeti etnikai csoportot (100 ezer), amely Shangri La környékén él, hiszen a későbbiekben ide is ellátogatunk. Jünnan tartomány páratlan természeti adottságai és rendkívül színes kultúrája mellett elsősorban a teájáról ismert. A legjobb kínai teák innen származnak – egyebek mellett a mifelénk is ismert Puerh tea is. Csaknem egy évtizede fogyasztok különféle zöld, vörös, fekete, fehér és egyéb teákat, de amit itt volt alkalmam megkóstolni, az minden várakozásomat fölülmúlta. Chang Xun természetesen már a megérkezésünk napján teával kínált minket. Egyetlen, több mint 100 éves teafáról szüretelt, természetes módon fermentált zöld teával, amit a termelőtől szerzett be, nem a helyi szupermarketből. Aztán minden egyes találkozás alkalmával megkóstolhattunk egy-egy különlegességet. Errefelé mindenkinek megvan a maga kedvenc teafajtája, sőt magántermelője. Majdnem mindenki megajándékozott minket kedvenc fajtájával, amit természetesen üzletben nem árusítanak.
Kunming egyik nagy bevásárlóközpontjában egy installációs művészeti kiállításra és performanszra voltunk hivatalosak. A téma az 50 éve kirobbant és 40 éve befejeződött kulturális forradalom és Mao volt.
Van hát annyi teánk, hogy a következő két hónapban ezzel nem kell foglalkoznunk. A tartományban, ahol a szubtrópusitól a magashegyiig minden éghajlati öv megtalálható, kávét és dohányt is termesztenek. Talán éppen ezért itt majdnem mindenki és mindenhol dohányzik. Ráadásul a barátság jeleként az első dolog, hogy cigarettával kínálnak, és illik elfogadni, már ha dohányzik az ember. Én körülbelül két éve áll-
tam át a cigarettasodrásra, amit itt mindenki érdeklődve figyelt, így a tartalékaim hamar megcsappantak. Nanxi segítségével azonban, nagy meglepetésemre, sikerült a kedvenc dohányomat (amit Kínában nem forgalmaznak) egy kínai internetes portálon (az otthonihoz képest féláron) beszerezni. Kunming egyik nagy bevásárlóközpontjában egy installációs művészeti kiállításra és performanszra voltunk hivatalosak. A téma az 50 éve
kirobbant és 40 éve befejeződött kulturális forradalom és Mao volt. Már maga a téma hátborzongató, mint ahogy hátborzongató Mao megítélése – még 40 év távlatából is. Mindmáig jelentősnek mondható a kultusza, annak ellenére, hogy a kínai társadalom mára úgy-ahogy kiheverte ezt a sötét időszakot. Egy véletlen folytán másnap volt alkalmunk találkozni a bevásárlóközpont tulajdonosával, akinek a lánya Oxfordban tanul művészettörténetet, innen ered a képzőművészet iránti vonzalma. Elmondta, hogy a kiállítás előtt többször is felkeresték a város „elöljárói”, azzal, hogy a kiállítást leállítsák, amire ő nem volt hajlandó. Talán Peking messzesége, talán az üzletember hajthatatlansága (és persze befolyása) miatt, talán mert mindössze 2 hétig volt látható, végül is a kiállítás és performansz megvalósulhatott. Mivel a vízum miatt 30 naponként el kellett hagynom Kínát, összepakoltunk egy hátizsáknyi holmit, és elindultunk az észak-laoszi Luang Namtha felé. Megint egy új tapasztalat: életemben először utaztam ágyas busszal. A buszban három sorban kétemeletes ágyakat helyeztek el az utasok kényelméért, az éjszakai út 9 órát tartott. Ezen a szakaszon nem sok nyugati turista fordul meg. Ráadásul úti célunk a Laosz–Thaiföld–Mianmar határvidékén elterülő, ópiumtermeléséről hírhedt Aranyháromszög közelében fekszik, így előre figyelmeztettek, hogy az éjszaka folyamán több alkalommal is ellenőrzések várhatók. A második úgynevezett cheking pointnál ki is szúrtak minket és letessékeltek a buszról. Mint kiderült, azért, mert az ellenőrzést végző fiatal katona nem tudta elolvasni az útlevelemben a latin betűket, és fogalma sem volt róla, merre van Szlovákia. 6 állig felfegyverzett katonával körülvéve álltam az éjszaka közepén – szerencsére a látszat ijesztőbb volt, mint maga az ellenőrzés. Végül reggelre megérkeztünk a laoszi határra, ahol kiderült, hogy a vízumhoz 25 amerikai dollár (!) és igazolványkép szükséges. Egyik sem volt. Akkor 30 dollár, és a bejáratnál lehet dollárt venni – közölte a határőr. Az egész procedúra mindössze 15 percet vett igénybe. A határ túloldalán zöldségekkel, háziállatokkal és kínai áruval meg-
Könnyező gumifák Laoszban
pakolt busz várt ránk. Körülbelül 2 óra múlva érkeztünk Luang Namthába, az előre lefoglalt szállodába. A város tele volt nyugati turistákkal. Miután a trópusi éghajlatnak megfelelőre cseréltük öltözékünket, a telefonomra letöltöttem az aktuális offline térképet és belekóstoltunk az ízletes laoszi ételekbe, motorbiciklit kölcsönöztünk és nekivágtunk a környék felderítésének. Bőven volt mit nézni. A tipikus thai buddhista templomokkal kezdtük, majd a környék falvai következtek. Meglátogattunk egy tipikus hegyi kisiskolát, ahol az udvaron fekete malacok és fekete tyúkok futkostak. Mivel errefelé szinte kizárólag hegyi ösvényeken lehet közlekedni, a helyiek (és a turisták) kizárólag leharcolt kínai motorbicikliket használnak. Az iskola fölötti hegyoldalban, ahova helyenként bokáig érő
KÍNA Juhász R. József kínai útinaplója (4.) sárban sikerült felmotorozni, egy gumifaültetvényt találtunk. A fa törzsébe metszett körkörös vájatból cseppenként szivárgott a kaucsuk a fa törzsére erősített kis edénybe. Szürreális látvány volt a rengeteg megsebzett, könnyező fa.
Este a szállodánk melletti éjszakai piacon vacsoráztunk. A kedvenc tésztalevesemet választottam, amit friss helyi zöldségekből, különleges tésztákból és fűszerekből magam válogattam össze (azért a húsokat nem mertem bevállalni), majd átadtam egy kedves helyi, népviseletbe öltözött asszonynak, aki 10-15 perc alatt elkészítette. Amíg készült a késői vacsora, körülnéztünk a piacon és vettünk egy Beerlao sört. Nem vagyok sörszakértő, de az a sör egyszerűen elvarázsolt. Rendkívül ízletes volt, így rögtön kipróbáltuk a barna változatát is, ami még finomabbnak bizonyult. Innentől kezdve, ha csak tehettük, ezt a sört ittuk, még Kínában is. Mint kiderült, a Beerlao a világ 10 legjobb sörének egyike – és ezzel egyet tudok érteni. Másnap reggel újra kikölcsönöztük a már jól bevált motort, és nekivágtunk egy nagyobb túrának. Egy kis hegyi falu felé tartottunk, offline térképem szerint 30 kilométert kellett megtennünk. Mint később kiderült, ez légvonalban értendő. Utak nincsenek, csak köves meredek kanyargós ösvények, trópusi meleg és dzsungel. Kicsit elszámoltuk magunkat. Többórás motorozás után a falu még sehol, viszont már sötétedett, így vissza kellett fordulnunk. A motor alig bírta a nehéz terepet, a reflektor fénye miatt szinte látni sem lehetett a bogaraktól, a dzsungel ijesztő hangokat hallatott. A nagyobb köveket sem sikerült mindig időben észrevenni, a térdig érő tócsákat és sarat sem sikerült mindig kikerülni. Teljesen egyedül voltunk, másfél órai motorozásra a civilizációtól. Végül este 9-re, tökig sárosan, kimerülten és üres benzintartállyal visszaértünk az éppen zárni készülő kölcsönzőbe. A kiérdemelt Beerlao után jól aludtunk aznap éjszaka. Másnap még vásároltunk néhány szuvenírt egy helyi árustól, akit már harmadik napja nem tudtunk lerázni, majd útra keltünk vissza, Kunmingba. A határon gond nélkül átjutottunk, így újabb 30 napig nem kellett foglalkoznom a vízummal. He Libin már várt minket, ő is velünk tart északra, hogy megkezdjük a két hónapos rezidensprogramot. Magunk mögött hagyjuk a dzsungelt; a 2400 méteres magasságban fekvő, 5-6 ezer méteres hegyekkel körülvett Lijiang, a Himalája, valamint Tibet keleti oldala várt minket.
A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina. Telefon: 02/59233 427. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.