16
SZALON
2016. JÚNIUS 11.
Pandák, poharak, Piri Két és fél órás repülőút után, kora délután érkeztem meg Középnyugat-Kínába, a 14 milliós Csengduba, Szecsuán tartomány fővárosába, amely a Jin folyó partján épült i. e. 300 körül. A város a selyemút mentén terül el. Egyebek mellett az óriáspandákról, a rendkívül fűszeres ételeiről, a korábban már említett hot potról és a Szecsuáni Operáról ismert.
Esznek és alszanak – ebből áll a pandák élete
Ismeri valaki ezt a lányt?
Az
UP-ON nemzetközi élőművészeti fesztivál meghívására érkezem ide. 2001-ben már jártam a városban; akkor a performanszművészet még tiltott műfaj volt, így a Pekingbe meghirdetett Open Art fesztivált itt valósították meg. Másfél évtized alatt Csengdu teljesen átalakult, csak a nagy Mao-szobor áll a helyén kimozdíthatatlanul. A legfeltűnőbb változás a közlekedésben érhető tetten. 2001-ben a biciklisek okoztak forgalmi dugókat városszerte, most eggyel sem találkoztam. Ma a zebrán az autósoknak, a járdán a hangtalan elektromotorosoknak van előnyük – és ez nem vicc. Szinte életveszélyes gyalog közlekedni. További szembeötlő újdonság a városban, hogy 2013-ban itt épült fel a világ legnagyobb épülete, amely egyben a világ legnagyobb bevásárlóközpontja. A New Century Global Center 100 méteres magasságával, 18 emeletével, 1,7 milló négyzetméterével helyet ad egyebek mellett 2 hotelnek (összesen 2000 szobával), 1 kilométeres mesterséges tengerpartnak, egyetemnek és színháznak. Csengduban, az UP-ON fesztiválon több meglepetés is várt. Egyrészt sok ismerős művész a világ különböző tájairól, másrészt több fiatal kínai művész, akik részt vettek a 2014-es sencseni workshopomon. A másik meglepetés egy kiállítás, ahol egy 2011-es kínai performanszom, az Urban mémoire fotó- és videódokumentációja egy kb. 15 méteres falat töltött be. Wenming Tong, akivel fél évig dolgoztam együtt (az Új Szóban, tavaly H. Nagy Péter írt a közös érsekújvári performanszunkról) a fesztivál programszervezőjeként üdvözölt. Ilyenkor a világ más pontjain beülünk egy kocsmába, és reggelig
Jin és jang, avagy az egyensúly keresése
KÍNA Juhász R. József kínai útinaplója (2.) beszélgetünk. Kínában – leszámítva a turisták által sűrűn látogatott helyeket – viszont nincsenek kocsmák, így az estét egy igazi szecsuáni hot pot vendéglőben töltöttük. A kínálat rendkívül gazdag volt: a disznóagytól a halbőrig, a kacsanyelvtől a halízű kaméleonvirágig terjedt, hogy csak a legextrémebb falatokat említsem. Az alaplé rendkívül fűszeres növényi olaj (mogyoró, szezám, csili), többféle szecsuáni borssal és elképesztő mennyiségű pirított csilipaprikával ízesítve. Aki először vállalkozik erre a gasztronómiai kalandra, jobb, ha alaposan felkészíti a szervezetét (előtte joghurt, közben tea vagy meleg víz, a végén sok rizs). Közös megegyezés alapján néhány nagyon extrém falattól eltekintve szinte mindent kipróbáltunk. Meg persze a helyi
söröket és a rosszabbnál rosszabb, de annál erősebb helyi pálinkákat is. Érdemes tudni, hogy a kínaiak színek szerint különböztetik meg a szeszes italokat. Normál esetben a bai jiu / báj dzsóó nem fehérbort, hanem fehér alkoholt jelent. Ugyanakkor, ellentétben a Kína-szerte beszélt mandarinnal, a Hongkongban használatos kantoni dialektusban a fehérbort nevezik így. Néhányszor velem is megtörtént, hogy egy pohár bort rendeltem, ehelyett viszont valami szakészerű, erjesztett alkoholt kaptam. A megérkezés másnapján, miután sikerült a helyi vendéglőből 50 egyforma vizespoharat
kölcsönözni, felkészültem a performanszomra. Mivel „Security” feliratú pólót viseltem, a mindenhol jelen lévő (és a jól működő cctvvel, azaz köztéri kamerarendszerrel megerősített) biztonsági őrök nem avatkoztak közbe. Ráadásul nem igazán értették, hogy a téren, a szökőkút közelében miért állítok 50 vízzel teli poharat, hosszas egyensúlyozás után, az élére. A performansz körülbelül 70 percig tartott. A bátrabbak közül néhányan megpróbáltak segíteni – több-kevesebb sikerrel. A performansz az Egyensúly címet viselte, ez számomra a kínai kultúra és filozófia egyik fontos alappillére (jin és jang). Mivel a
www.ujszo.com fesztivál programja rendkívül gazdag volt, mintegy 30 művész mutatkozott be 5 nap alatt, alig volt időnk körülnézni a városban. Csak az utolsó napon derült ki, hogy a híd, amelyen naponta közlekedtünk a hotel és a galéria között, az újjáépített Anshun híd, amelyről Marco Polo is említést tett valamikor a 13. században. A programok befejeztével Zhoubin, a fesztivál kurátora meghívott minket a performanszművészeti kiállítására, amely az új városrész egyik hatalmas kortárs művészeti galériájában kapott helyet, a világ jelenlegi legnagyobb épületének szomszédságában. Mivel a tömegközlekedés csapnivalóan rossz, taxit rendeltünk. Kína-szerte működik (bár illegálisan) az Uberhez hasonló internetes szolgáltatás, ahol jóval olcsóbban lehet fuvart rendelni; előre tudható a fizetendő összeg és nincs készpénzfizetés. Csaknem mindenhol ezt használtuk. Ráadásul a sofőrök kedvesek voltak, nem próbáltak meg átverni minket. Persze itt is akadtak kivételek. Egyik éjszaka négyen, mind európai művészek, hazafelé tartottunk, de a megrendelt taxi csak nem akart megérkezni. Mint később kiderült, a sofőr eltévedt. Többszöri telefonálás után végre megérkezett, közölte velünk, hogy ez a mi hibánk, ezért a hotelbe a hosszabb utat fogja választani, és többet kell fizetnünk. Majd elindult, és csak hosszas veszekedés után volt hajlandó megállni. Azzal nem számolt, hogy egyikünk – Delphin, a francia experimentális zenész – jól beszéli a mandarint. Miután kiszálltunk, fogtunk egy klasszikus taxit. A fiatal sofőr nagyon kedves és kíváncsi volt. Miután kiderült, hogy Budapesten élek, elkezdte sorolni a tényeket Magyarországról. Mintha csak leckét mondott volna fel: Nagy Imre, 1956, Puskás Öcsi… Na, gondoltam, bedobom, hogy szlovákiai vagyok, arról biztosan nem sokat tud. Erre elkezdte sorolni: Dubček, Šatan, 1968-as szovjet megszállás, 1989, 1993... Mit mondjak – lenyűgözött. A fesztivál befejeztével még két napot tölthettünk Csengduban, így alkalmunk nyílt meglátogatni a külvárosban található, világhírű Pandatenyésztő Központot. A világ összes állatkertjének bébipandája innen származik, továbbá itt él a pandapopuláció 30%-a. Egyedül itt lehet bébi- és kamasz pandákkal találkozni. Másfél évvel ezelőtt elkezdtem egy hosszabb performanszprojektet, amely a feltétel nélküli szeretetről, az időről és az emlékezetről szól. Édesanyám házában találtam egy portréfotót egy fiatal lányról, melynek hátulján a következő szöveg állt: „Vidd e képet
örök emlékül, mert puszta az élet emlékek nélkül. Sok szeretettel Piritől. 1982. IV. 30.” Sajnos nem emlékszem sem Pirire, sem a sztorira. Ezért úgy döntöttem, hogy a magam módján járok utána. Kinagyítottam a fotót, és azóta szmokingba öltözve a világ különböző helyein keresem őt. Jártunk már egyebek mellett a Machu Picchun Peruban, Oaxacában Mexikóban, New Yorkban, Izraelben. Az egyes helyszíneken készült fotókat a Facebookon teszem közzé, és arra kérem az embereket, osszák meg ezeket a képeket, hátha valaki ráismer a 34 éve készült felvétel alapján Pirire. Most Csengduban tettem egy próbát. Felvettem a szmokingot, magamhoz vettem a kinagyított portrét, és egy japán művésszel, Miyakival kora reggel nekivágtunk az útnak. Sikerült nyitásra a parkhoz érni, így elkerültük a tumultust. Kisebb feltűnést keltettünk Pirivel a bejáratnál, de őszintén szólva: később már mindenki a pandákkal volt elfoglalva. (Sebaj. Shangri-Lában, Tibet kapujában lesz még közös jelenésünk Pirivel.) A pandanevelde tényleg kihagyhatatlan élmény. Hét esetlen bébipanda próbált fára mászni, bukfencezni. Ilyet a világon egyedül csak itt látni. A következő állomásunk a kamasz pandák otthona volt. Ők már komótosan, bambuszt rágcsálva, tipikus pandapózban múlatták az időt. Délelőtt 11 órára a pandák jóllaknak, nekilátnak sziesztázni. Napjaik szinte csak evéssel és alvással telnek. A bambuszon kívül semmi mást nem esznek, azt viszont mázsaszám. A parkban a vörös pandák (a kínaiak pandamacskának nevezik) szabadon mászkálnak. A csengdui pihenő végén a társaság kettévált. Egy része Kunmingban (Jünnan tartomány) folytatta tovább a művészeti programot. Én a másik csapattal elindultam a még mindig Szecsuán tartománybeli Csungkingba, a négy fővárosi jogú város (Peking, Sanghaj, Tiencsin, Csungking) egyikébe, a világ jelenlegi legnagyobb metropolisába (35 millió lakos). Meg persze a 12–13. században épült, több ezer sziklába faragott Buddha-szobrával a világörökség részeként nyilvántartott Dazuba. Erről legközelebb.
A csengdui Anshun híd, amelyről már Marco Polo is említést tett (A szerző fotótárából)
A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina. Telefon: 02/59233 427. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.