Klikkout april 2014

Page 1

1


proNto bútorápoló 400 ml

Üzletünkben most a következő akciós termékek közül válogathat

2.83

CIf ablaktIsztító 750 ml €

2.20

dUCk wC tIsztító gél 750 ml €

1.75

CIf CItrom Illatú padlóápoló 5l €

6.23

Akciónk a készlet erejéig tart.

Galántai út 866/4 (a Seven étterem mellett), Dunaszerdahely, +421 918 866 034 2


Editorial

Ne legyen büdös a munka, skacok! Kálmán Norbi írása

Lezajlottak az írásbeli érettségik, a fiatalok most készülnek a szóbeli megmérettetésre, és majd ha azon is túl lesznek, akkor végre következik a megérdemelt pihenés. Bizony arra szükség is lesz, mert utána jön a hosszú, fárasztó sorban állás... A munkaügyi hivatalban. Na jó, ez gonosz volt, de igazából tényleg ez történik, nem?

Persze ez nem vonatkozik azokra, akik elhivatottan, bizakodóan, lendülettel kezdenek neki a fősulinak. Ők kicsit kitolják ezt a sorban állásos dolgot, jó esetben úgy 3 vagy 5 évvel. Sajnos ez a helyzet, most mit szépítsünk rajta... Már régen nem garancia a diploma a kényelmes megélhetéshez, inkább valami olyasmi hogy: ha nincs, az baj, ha van, az nem érdekel.

elmegy. Egy cégvezető, akihez az egyik szakközépiskola diákjai jártak gyakorlatra, azt mondta egyszer, hogy ezek a mai fiatalok határozottan nem akarnak dolgozni! Csak az internet, a bulik, a lazulás. Pedig amennyit ott a gyakorlaton kellene dolgozni, az tényleg nevetségesen kevés, és a felelősségteljes hozzáállás segítene később a munkakeresésben is.

Na de akkor mit tegyen a fiatal, érettségivel, netán diplomával felvértezett gyermek? Hát, legtöbbjük, ugye, beáll a hivatalban sorakozók közé, reménykedik, hogy talál egy olyan állást, ahol elfogadható a fizetés, és örül, ha megtartja helyét. Olyan ambíciót, hogy önmegvalósítás a munkában, szinte remélni sem mer. Aztán vannak, akik külföldre mennek, de itt jön a kérdés, hogy hova és mit dolgozni? Anglia, Németország, babysitter vagy pincér? Ma már ez sem olyan, mint 5-10 évvel ezelőtt. Sokkal többet, jobban kell dolgozni, jól ismerve a nyelvet, és sajnos sokkal kevesebbért, mint anno. Aztán talán akad olyan ficsúr is, aki saját vállalkozásba kezd, bár azt kicsit nehéz elképzelni, hogy ennyi vér legyen a tojáshéjat még lerázni alig tudó fiatal pucájában, hacsak otthonról nem kap komoly anyagi, lelki támogatást.

Hozzáteszem azért megnyugtatásul, hogy nyugaton sem jobb a helyzet, különösen a mezőgazdaságban: Ausztriában, Dr. Somogyi Balázs, a burgenlandi agrárkamara egykori elnöke azt nyilatkozta, hogy ezek a mai fiatalok már nem akarnak a mezőgazdaságban dolgozni. Inkább autószerelők, vagy irodisták lesznek, minthogy mondjuk földművelésre adják a fejüket, és hogy a lányok is inkább egy villanyszerelőhöz vagy egy tanárhoz mennének hozzá, mint egy gazdához. (Hadd jegyezzek meg egy ideillő viccet: Ha a plázacicák tudnák, mennyibe kerül egy traktor, mindnek parasztfiú kellene! Ebben van valami!)

Most nézzük meg kicsit a másik oldalról is ezt a problémát! Vajon akarnak-e egyáltalán dolgozni a fiatalok? Valószínűleg, de az biztos, hogy elég válogatósak. Gürcölni azért ne kelljen, de azért a nettó 500 legyen meg, hisz az is pikk-pakk

Úgy látszik, nemcsak a munkaadó a hibás, valahol velünk is baj van, hogy sokat szeretnénk kapni, de tenni érte, inkább semmit, vagy csak nagyon keveset. Szóval fiatalok, az asztalra vágnék még két sornyi közhelyet: Higgyetek magatokban és abban, hogy jobb lesz majd, ne féljetek a munkától, és merjetek tanulni mindig! Legyen pofátlanul nagy önbizalmatok, az ilyenek a végén mindig nyernek! ;-) 3


4


Tartalom

03

38

Ne legyen büdös a munka, skacok! – editorial

06

Komp, ami összeköt(ne) – Sziget, ahol élünk

Transzcendens, Bérgavallér – Filmkocka

26

Kylie Minogue – Kiss Me Once, Todd Terje – It’s Album Time Mac DeMarco – Salad Under construction... Days – interjú Végh Tiborral – Hangfal

10 18

28

Amerika megérkezett Plázák népe – Autó – Különvélemény

20

Europrojekt s.r.o. – Luxuslakás, baráti áron. –PR

22

MEDIAWAVE Ez bizony itt rólunk szól! –Fesztivál

42

A lélek szenvedélyei és más írások – Könyv

44

Acacia Team A szórakoztatás szolgálatában – PR

54

képgaléria - sport

56

Ami a szépséget illeti! - PR

58

5 nyúldizájn húsvétra – design

46

60

Programajánló

Hotel Therma – Zerda étterem – vendéglőlesen

32

50

62

30

Mikor együtt zenélünk, Esküvők plusz és mínusz 30 fokban egy külön kis világot - Álompár teremtünk – interjú

52

Már az apu is kiment! - sport

Csak a hajamra ne! – havi-baj Csicsay Viktória – április lánya

66

Viccek :)

4. évfolyam, 2014/ április Regisztrációs szám: EV 4545/12 lapigazgató: Gocoň Péter főszerkesztő: Szilvási Tibi szerkesztők: Kálmán Norbi, Kiss Balázs, Kovács Andrea, Mundi Józsi. külső munkatársak: Angyal Sanyi, Pápay Anna, Tánczos Gábor, Uher Tibor fotó: Šenkár Márió, Ugróczky Pityu grafika: Kovács Anita borítóterv: Gocoň László kiadja: Inportante, s.r.o., Biskupa Kondého 5138/36, Dunajská Streda 929 01 IČO: 45 354 928, hirdetés felvétel: +421 917 069 465, reklam@klikkout.sk elérhetőség: info@klikkout.sk A lapban megjelent tartalmak szerzői jogvédelem alatt állnak. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky – program Kultúra národnostných menšín 2013 A Klikk Out magazint a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatta.

5


Sziget, ahol élünk

Komp, ami összeköt(ne) Angyal Sanyi írása és fotói

A csallóközi ember számára nem ismeretlen a kompközlekedés fogalma. Bár tájainkra inkább a komp leállása, mint rendszeres közlekedése a jellemző. Általában az ismert Petőfi-vers egyik sora érvényesül itt: Pihen a komp, kikötötték… Valószínűleg mindenki ismeri a Vajka-Keszölcés közt közlekedő komp életét, hiszen a sajtó rendszeresen foglalkozik a vízi jármű leállásával. Ha kicsit jobban fúj a szél, nem jár. Ha csöppet erősebb a Duna áramlása, nem közlekedik. Ha köd van, akkor is pihen. Ha a szúnyogok szellentenek, leállítják… Vagyis hát majdnem, de a lényeg, hogy mindezt a Kis-Csallóközben élők szívják meg. Ám március végén, a szlovák környezetvédelmi miniszter látogatást tett a kompkikötőben, és ígéretet tett arra, hogy januárban a lakosok egy új, nagyobb és modernebb kompot kapnak. „Úgy gondolom, hogy a helyi lakosok életszínvonala nem szenvedhet hiányt semmiben, jobb körülmények között kell tudniuk eljutni a másik partra, az ott lévő hivatalokba, üzletekbe, olyan helyekre, amelyekre a mindennapi élethez szükségük van” — mondta szó szerint Peter Žiga. Oké, de majd hiszem, ha látom. Az új jármű előnye az lenne, hogy az általa használt technikának köszönhetően ködben is köz6

lekedne, illetve a nagyobb kapacitású motornak hála az erősebb sodrást is bírná. Meg persze nagyobb lenne, mint a mostani és gyorsabb is. Úgy legyen. ORSZÁGOKAT ÖSSZEKÖTNI Két évvel ezelőtt, 2012 nyarán felröppent annak a híre, hogy Bősön kompkikötő épül. Persze azonnal érdekelni kezdte az embereket, merre megy majd a komp innen. Végül ez is kiderült: a magyarországi Dunaremete a célállomás, ami másfél kilométerrel feljebb van a Dunán. „Mi ezzel a komppal otthonról haza megyünk, illetve fordítva, és összekötjük ezt a két régiót” — mondta 2012 augusztusában Fenes Iván, Bős polgármestere. Persze a dunaremeteiek és a lipótiak is nagy örömmel fogadták a kezdeményezést. Főleg számukra nagy lehetőség ez, hiszen a neves lipóti strandra biztosan hamarabb indulnak el az emberek a komppal, mint hatalmas kerülőt téve közúton. „Sok pozitívumot látok a komp megépülésében. Nem egy balatoni kompot kell elképzelni,


Sziget, aholUtazás élünk ez egy modern, általunk jóváhagyott közös tervek alapján készülő új komp, aminek most kezdték a gyártását és a jövő szezonra, május-júniusra fog átadásra kerülni. Ez egy kicsi merülésű, vízsugárhajtású, nyugodtan mondhatom, hogy fakultatív programokra alkalmas sétahajó lesz” — ezek már Lipót polgármesterének, Tóth József Péternek a szavai 2012-ből. Aztán csak dolgoztak és dolgoztak, látástól vakulásig húzták az igát, hogy határidőre elkészüljön a kompkikötő, a komphajó és mindenki boldog legyen. 2013, A KOMP ÉVE Eltelt egy év és 2013 júliusában hatalmas csinnadratta közepette hivatalosan is átadták a BősDunaremete közt közlekedő kompot. Kivonult a környékbeli sajtó, de még az országos híradások is erről a napról szóltak, hiszen Szlovákiát Magyarországgal összekötő vízi járatról volt szó. Meg persze itt volt Bősön a megyeelnök is, valamint az érintett falvak polgármesterei; öltönyben izzadt a népes társaság. Szalagátvágás, köszöntőbeszédek tömkelege fogadta az összegyűlteket. A hivatalos szónoklatokat előadók a színpadon izzadtak, s míg fejük búbját tűzte a nap, az egyszerű emberek árnyékba húzódva várták, mikor lesz már vége… Nem kevés pénz, pontosan 3,2 millió euró ment el a kialakításra, építésre, létrehozásra. A finanszírozást európai uniós forrásokból, valamint a községek önrészének befizetéséből oldották meg. A vízi jármű egyszerre hat autó és 100 személy szállítására alkalmas. Dunaremetéről Bősre harminc, visszafelé pedig ötven perc alatt teszi meg az utat. „Ez azért nagyban fellendíti itt a turizmust és ez nekünk lényeges. Több ember látogat a településre, több ember jön Bősre, megnézni az erőművet, és ha netán még egy kis pénzt is hagynak itt, akkor azt hiszem, ez számunkra és a vállalkozóink számára is nagyon fontos” — mondta ezt akkor Fenes Iván, Bős első embere, miközben a háta mögött már közeledett a komp Dunaremete irányából.

hozzájuk vigyék a kemény eurókat, s ha mindezt biciklivel teszik, az még jobb nekik. „Dunaremete településének az elképzelései között konkrétan a vízi turizmus fejlesztése szerepel, a kenuzás, a kajakozás és a kerékpározás is természetesen” — magyarázta akkor Marovits Géza. A magyar oldalról azonban nem csak ő volt boldog, de a lipótiak is örültek. „Ez nagyon örömteli pillanat számunkra, ugyanis nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy ez a nap eljöjjön és eddig is köztudott volt, hogy a komppal az idegenforgalmat szeretnénk erősíteni Magyarország és Szlovákia közt” — nyilatkozta 2013 júliusának végén a lipótiak polgármestere. NESZE SEMMI, FOGD MEG JÓL! Aztán a komp hazatért a magyarországi kikötőbe és nem jött többé. Meghibásodott az irányítása, kormányozhatatlanná vált. Az amerikai csúcstechnológiával felszerelt vízi csodagép beadta a kulcsot. A probléma felismeréséhez persze jöttek a szakemberek, volt fejvakarás, tanakodás, majd végül megrendelték a szükséges alkatrészt egyenesen a gyártótól. Hajrá USA! Aztán vártak és vártak, majd az megérkezett, komótosan be is szerelték, és így lett vége a nyári szezonnak. „Amikor a garancia alatt lévő hajóhoz kijöttek a szervizelők, a javítók, akkor kiderült, hogy egy olyan alkatrészt kell megrendelni, amit csak a gyártó tud ide szállítani egyenesen az Egyesült Államokból. Ennek az idejuttatása és a beszerelése olyan gondot okozott, hogy az elmúlt esztendőben már nem volt érdemes megnyitni a szezont” — mondta Fenes Iván, ezt már idén, március végén.

De a dunaremetei polgármester is boldog volt, hiszen számukra is lényeges, hogy az itteniek 7


Sziget, ahol élünk Aztán persze, amikor kiderült, hogy hiba van a gépezetben, szépen haza kellett terelni a strandra készülő embereket is. Mert hát, ugye, kérem szépen, nem lesz itt vízi közlekedés egy darabig… „Nem volt felhőtlen az öröm ez ügyben, de ez tényleg egy olyan műszaki dolog, amihez azért mi nem nagyon értünk. A technika csúcstechnika. Tehát amerikai minden gépezet, vadonatúj benne minden” — magyarázta Marovits Géza dunaremetei polgármester, ahogy a dunaremetei kikötőben álltunk. Aztán felvezetett a kompra, megmutatta a motorokat, és a járművet is szemügyre vettük. Látszólag már rendben van, s azt mondják, most már nem eshet baja. Az alacsonyabb vízállás sem zavarhatja a közlekedésben, így április 26-án, szombaton már indulhat is a mandula. Reggel érkezik, majd vis�szamegy a magyar oldalra, aztán este ismét megteszi ugyanezt az utat. Az illetékesek szerint en�nyi elég... Meg persze igény szerint fordul, ha van annyi ember, hogy érdemes beindítani. NEM MINDEN A KOMP Ha már kompokról esett szó, nem szabad elfelejtenünk Doborgazt sem. Nemrégiben megjelent a sajtóban, hogy Doborgaz és Dunakiliti közt kompjárat létesül. Erről Nagyszombatban döntöttek a fejesek. Aztán jön az infó a doborgaziaktól, hogy ők semmiről sem tudnak, hogyan is lehetne itt komp, mikor ők már a két községet összekötő hidat tervezik. Több se kellett, uccu neki, irány Dunakiliti és Doborgaz. Tényleg híd lesz belőle, de nem ám a kamionok-

8

nak, nem, nem. Biciklistáknak és gyalogosoknak épül majd a monstrum, mégpedig az előzetes számítások szerint leghamarabb 2016-ra, de lehet abból 2017 is. Természetesen itt is a biciklis turizmus a fontos, de nem az egyetlen lényeges dolog. Ilyet még nem hallottam, de azt mondja Szokoli Sándor, Dunakiliti polgármestere, hogy nekik jó volna, ha munkaerő is érkezne a községbe, mert sok a betöltetlen állás. Itt csak az nem dolgozik, aki igazán nem akar. Megáll az ész. Mindenhol a munkanélküliség magas arányáról beszélnek, itt meg nincs ember, aki dolgozzon. Doborgazon már más a helyzet. Itt nincs munka, viszont van ember, aki szívesen bringázik a nyári napsütésben. Meg persze bíznak abban is, hogy nem csak innen mennének a magyar oldalra, de onnan is érkeznének ide. Szóval az országokat össze kell kötni, hiszen nem ma kezdett az ember hajókat és hidakat építeni a folyók fölé. Egy-egy ilyen kezdeményezés pedig a két országot és az embereket is közelebb hozza egymáshoz. S amennyire a kerékpárturizmus fejlődik, reméljük, pár éven belül csak bringával fognak majd közlekedni a Kis-Csallóközben az emberek.


Project_Layout 1 2/10/14 4:07 PM Page 1

Impressions make the difference.

*

Minden ami higiéna.

Higiéniai adagolók Professzionális tisztítószerek Higiéniai kellékek

Galántai út 866/4 (a Seven étterem mellett), Dunaszerdahely, +421 918 866 034

9


Interjú

Under construction... Kiss Balázs interjúja Fotók: Šenkár Márió, Lelkes Ernő, Vojtík Szimona

A DAC-cal kel, és azzal is fekszik, beszélgetésünk ideje alatt négyszer nyomta ki a telefonját. Hétvégén akár több száz kilométert is levezet, hogy egyik meccsről eljusson a másikra, de otthon mindezt elnézik neki. A csapat jövőjét az ifjúságnevelésben látja. Reméli, s egyben ígéri, irányításuk alatt soha nem állhat elő olyan helyzet, hogy a szurkolók távozásra szólítanák fel őket. Nem utolsósorban pedig azt is tudja, egy DAC-drukkernek mikor kell házasodni. Végh Tiborral, a DAC klubelnökével beszélgettünk.

A szurkolók egy része – itt elsősorban a harminc év alattiakra gondolok – a DAC tulajdonosváltásakor találkozott először az Ön nevével. Világi Oszkár a dunaszerdahelyi városházán tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, Végh Tibor lesz a klub elnöke. Hogy jutott el idáig? Dunaszerdahelyen születtem, itt is jártam ki az iskoláimat, majd Pozsonyba jelentkeztem a Komenský Egyetem Testnevelési Karára. Ezalatt az idő alatt a többi szerdahelyi sráchoz hasonlóan én is fociztam a DAC korosztályos csapataiban. A labdarúgás tehát gyerekkorom óta a szenvedélyem. Abban az időben, mikor felkerültünk a divízióból, második számú kapusként számítottak rám Majthényi Lóránt mögött. Harmadikos voltam az egyetemen, mikor csúnya keresztszalagszakadást szenvedtem. Döntenem kellett: vagy a foci vagy az egyetem. Hogy döntött? Az egyetemet választottam. Annak befejezése után pedig Besztercebányán kezdtem tanítani testnevelő tanárként egy elektrotechnikai szakközépiskolában. Két évet töltöttem ott, majd hazaköltöztem Dunaszerdahelyre. Három munkahelyre is hívtak, s én a Smetana ligeti alapiskolában vállaltam állást, szintén tornatanárként. A döntésem meghozatalában nagy szerepe volt Lázár Györgynek, aki később az iskola igazgatóhelyettese lett. Gyuri korábban edzőm is volt, ő beszélt rá arra, hogy a kisgyerekek mellett tegyem le a voksom. 1987-et írtunk ekkor. Végül mégsem maradt a tanári pályán... Az alapiskolában 1993-ig dolgoztam, utána egy rövid ideig tanítottam a szlovák gimnáziumban. Időközben egy előkészítőt is vezettem, ekkor tűntek fel olyan játékosok, mint Borbély Balázs, Straka Gábor vagy a Ďurica testvérek. Szinte még gyerekek voltak. A kilencvenes évek közepén fordulatot vett az életem, elhagytam a tanári pályát, és hogy szerdahelyiesen fogalmazzak, „beléptem a bizniszbe“; az üzleti szektorban kezdtem el tevékenykedni. Egy elenyésző ideig ugyan még tanítottam a gimnáziumban, de az már nem volt számottevő. Mindössze hat, nyolc órát vállaltam

10


Interjú

hetente. A focival sem foglalkoztam már komolyabban azon kívül, hogy játszottam az öregfiúk csapatában. Valami mégis visszacsalogatta a pálya közelébe... Aki szakemberként életében legalább egyszer belekóstol a meccsek hangulatába, magába szívja az öltőzők szagát, a játékosaival együtt – legyen az gyerek vagy valamelyik idősebb korosztályhoz tartozó – megtapasztalja az edzések hangulatát, az igazán sohasem tud elszakadni a labdarúgástól. 2007-ben aztán megkeresett Lépes Gyuri barátom. Elszomorítóan vázolta, hogy a Csallóközben lejtmenetben van az utánpótlásképzés. Az ifistákra nagyon kis hangsúlyt fektetnek; elkallódnak a tehetséges játékosok. Onnantól kezdve többször találkoztunk és beszélgettünk ifjúságnevelésről. A kialakult helyzet megoldására hoztuk létre az FK 2007-et. Ötletünket Világi Oszkár is felkarolta, de a dunaszerdahelyi sportgimnáziumot is meg kell említenem, amelyikkel nagyon jó az együttműködésünk. Teltek a hónapok, s láttuk, hogy nem értelmetlen dolog, amit csinálunk. Úgy alakult, hogy az ifiképzés mellett a nyékvárkonyi csapat igazgatása is felügyeletünk alá került. Büszkén mondhatom, hogy ma már öt-hat olyan megha-

tározó játékos is szerepel a várkonyiaknál, akiket mi neveltünk ki. A vér tehát nem válik vízzé. Olyannyira, hogy – ha fogalmazhatok így – egy pályával feljebb lépett, s most a DAC klubelnökeként ül velem szemben. Nem hiszem, hogy lenne olyan DAC-drukker, aki ne követte volna figyelemmel a klub tulajdonosváltása körüli mizériát. Tudom – hiszen magam is itt élek és dolgozom –, hogy mit jelent ez a váltás a dunaszerdahelyi futballbarátoknak. Világi Oszkárral baráti a viszonyunk. Neki a foci mellett rengeteg egyéb elfoglaltsága is van, talán őt nem kell bemutatni senkinek. Szereti a labdarúgást, azon belül is él-hal a DAC-ért, s megbízva bennem, felkért, hogy vállaljam el a klub irányításával járó teendőket. Megköszönve a bizalmat, igent mondtam, amellett, hogy természetesen az eddigi tevékenységeimmel tovább foglalkozom. A célunk egyforma, az elképzeléseink ugyanazok. Jó irányba akarjuk vinni a klubot, egy olyan útra akarjuk téríteni, amely úton való haladás részleteit egymás között többször végigbeszéltük. Mégis, klubvezetőként milyen konkrét feladatok hárulnak Önre? Hogyan kell irányítani egy fociklubot? 11


Interjú

Kitaláltunk egy stratégiát, amelyet követve szeretnénk felélénkíteni, illetve megjavítani azt, ami eddig nem működött. Tulajdonképpen a DAC-cal ébredek, és vele is térek nyugovóra. De hogy konkrét példát is mondjak; most például a sikabonyi pálya körüli fák kivágási engedélyét intézem. Elsődleges célunk ugyanis a sikabonyi edzőközpont kiépítese. A tervek már elkészültek, két nagy füves pályát, és több kisebb pályát álmodtunk meg. Emellé szükséges az infrastruktúra kiépítése, ekörül napi szinten ügyködni kell. Mindennek megvalósítása pedig nem várathat magára, már májusban el akarjuk kezdeni a munkálatokat. Tehát e-mailek, telefonok, tárgyalások... A levelesládámba leginkább csak este van időm belenézni. Jobbára tárgyalásról tárgyalásra járok, s közben telefonálok. Ha már itt tartunk, ma is kaptam egy sms-t az egyik játékostól, melyben arra kért, hogy tudnék-e vele és két másik társával találkozni. Mi megígértük a fiúknak, hogy nem kell aggódniuk a pénzükkel kapcsolatban. A márciusi fizetését mindenki a szerződésében foglaltaknak megfelelően meg fogja kapni. Ennek szerepe volt az átigazolásnál is. Van pár játékos, aki annak tudatában írta alá a szerződését, hogy megtörténik a tulajdonosváltás. Nem hiszem, hogy ez különösebb erkölcsi vitát indítana, hiszen mindenki pénzből él, és tudni szeretné, hogy ahová játékosként leszerződik, ott mire számíthat. Volt olyan, hogy az átigazolási időszak utolsó napján este tíz órakor hívtuk fel a szövetség illetékesét, hagyja jóvá az általunk kiszemelt játékos átlépését, mert csak akkor tudtuk megmondani biztosan, 12

mi várható. Mi azonban megígértük a srácoknak, amit kínálunk, tartjuk. Persze sejtettük, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de megoldjuk. Hogyan reagálnának, ha valaki azt kezdené el kiabálni a stadionban, hogy „Világi takarodj!“ ? Ez nem fordulhat elő, ebben biztos vagyok. Odáig nem jutunk el. Világi úr komoly döntést hozott, amikor megvásárolta a klubot, s ehhez hasonló komolysággal is akar tenni a DAC sikeréért. Ez mindannyiunk szívügye. Miben látják a siker kulcsát? Az ifjúságnevelésben. Elképzelésünk szerint hosszútávon csak úgy tudjuk sikerre vezetni a DAC-ot, ha erre a területre összpontosítunk. Üzleti szempontból is az hozza a legtöbbet a konyhára, ha a saját nevelésű játékosokkal jelenünk meg a piacon. De ne ugorjunk ekkorát előre. Olyan gyerekeket szeretnénk összeválogatni, akik pár év múlva a nagycsapat gerincét alkothatják majd. Természetesen fontos a mentális nevelésük is ezeknek a fiataloknak. Fontos az, hogy érezzék, megtiszteltetés a DAC-ban rúgni a bőrt. Nem akarok közhelyeket puffogtatni, de úgy gondoljuk, e dolgok megvalósítása nélkül nem leszünk életképesek. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy kiépítsünk egy olyan edzőbázist, egy akadémiát, ahol összegyűjtjük a környék legtehetségesebb és legkitartóbb fiatal játékosait. Ennek érdekében már tanulmányoztuk a francia modellt Auxerre-ben, a napokban készülünk az Ajax akadémiájára. Versenyképes rendszert akarunk


Interjú deoton internetes oldalának mintájára készül. Azt már nagyjából megbeszéltük, hogy milyen tartalommal töltjük meg, hamarosan ez is beindul. Stílusosan akár azt is mondhatnám, hogy „under construction“, vagyis fejlesztés alatt áll. Mint ahogy minden egyéb a klub körül. Azon is agyalunk, hogy az FK DAC címerét esetleg megújítsuk. Ötletelünk, egyeztetünk, gondolkodunk.

kialakítani. Ez többéves folyamat, de minél előbb el kell kezdenünk, ha eredményt akarunk elérni. Egy Hamšík-szintű játékos kinevelése nem megy egyik napról a másikra. A pénz mellett mindehhez idő és megfelelő szakmai háttér is szükséges. Úgy gondolom, hogy Németh Krisztián, Lépes Gyuri, Takács Pista, Borbély Balázs, Kiss Igor, Biegelbauer Róbert és a többiek, akik már korábban is az utánpótlásneveléssel foglalkoztak a DAC-nál, mind komolyan veszik feladatukat, és azért dolgoznak, hogy munkájuk gyümölcse mihamarabb beérjen. Két külföldi futballakadémiát említett, mi a helyzet a magyarországiakkal. Mégiscsak hozzájuk vagyunk legközelebb. Talán nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy a hozzánk legközelebb álló csapatok a Videoton és a Puskás Akadémia. Velük minden évben legalább egyszer mérkőzést játszunk. A Puskás Akadémia vezetőségével nagyon jó baráti viszonyt ápolunk, személyes találkozókra is összejárunk. A hamarosan megújuló weboldalunk pedig a Vi-

Ha már ezzel az idegen kifejezéssel élt, ezen kívül milyen újításokra számíthatnak a szurkolók? Stadiont akarunk építeni. Felmerült a lehetősége egy teljesen új létesítmény felhúzásának, de ettől az elképzeléstől egy idő után elálltunk. A Sport utcai arénát fogjuk átépíteni. A DAC a legnagyobb sikereit ezen a pályán érte el, az emberek nehéz szívvel válnának meg ettől a helytől. Az építkezést 2,4 millió euróval támogatja a kormány, 1,6 millióval száll be a város, a többit mi álljuk. E pillanatban azonban elsődleges a sikabonyi pályák kiépítése, s valamikor a nyáron megkezdődhet a stadionépítés is. Ez egy összetett munkafolyamat, hiszen a lelátók kialakítása mellett a játéktér is megújul, új, gazdaságos öntözőrendszerrel és talajfűtéssel látjuk el a pályát, és persze parkolóhelyek kialakítására is gondolnunk kell. Minderről az önkormányzattal is tárgyalunk majd, hiszen például a parkolók esete specifikus, mert gyakorlatilag nekünk csak meccsnapon lenne rá szükségünk. Ha ezeket a dolgokat sínre tettük, utána beszélhetünk olyan témákról is, mint a beléptetőrendszer modernizálása, bérletek kialakítása, a belépők esetleges kategorizálása, a jegyvásárlás lehetőségeinek bővítése, ajándéktárgyak forgalmazása.

13


Interjú

Hogy képzelik el a szurkolókkal való kapcsolattartást? Én magam már beszélgettem a szurkolói csoportok vezetőivel, Világi úr a jövő héten egy szurkolói fórum vendége lesz (a beszélgetés azóta már lezajlott – a szerk. megj.) a stadion éttermében, a Slovan elleni meccsünk előtt pedig Herdics Zoltán biztonsági menedzser ismertette az új szurkolói törvény vonatkozó rendelkezéseit a drukkerekkel. Az információk közlésével és a szurkolókkal való kapcsolattartással hamarosan megbízunk valakit. Már tudjuk, ki lesz az a személy, de ahogy az előbb fogalmaztam, egyelőre még ez is „under construction“. Az ajtóm mindenesetre mindenki előtt nyitva áll. Szeretnénk, ha e téren minden úgy működne, ahogy annak egy egészséges egyesületnél működnie kell. Ezért figyelünk majd oda a VIP-szektor kialakítására is, és terveink szerint a bérleteseinket egyéb kiváltságok is megilletik majd. Ez minden nagy nyugati klubnál így műdik. Egyébként az eddig lejátszott mec�cseinken a szurkolóink fantasztikus hangulatot teremtettek, bízunk benne, hogy ez így lesz a jövőben is. Köszönet nekik a buzdításért. 14

Mi a helyzet a hagyományőrzéssel, mekkora megbecsülést kapnak majd a klub legendás játékosai? Korábban megtörtént, hogy Rudolf Pavlíkot nem akarták beengedni a VIPszektorba... Aki kint volt a tavaszi meccseinken, láthatta, hogy olyan személyek foglalnak ott helyet, mint például Pecze Károly, Dušan Liba vagy Peter Fieber, senkit nem zavartunk el onnan. Idén szeptemberben lesz a klub megalapításának 110. évfordulója. Nagy Krisztiánnal, a DAC szurkolói weboldalának fenntartójával már beszéltünk ennek méltó megünnepléséről. Krisztián egy kiállítást tervez, de egyelőre ennek a rendezvénynek a megszervezését még nem kezdtük el, erre több időnk most nem jutott, mivel jelen pillanatban mások a prioritások. Viszont támogatni szeretnénk az ehhez hasonló elképzeléseket. Lát esélyt egy közös cseh-szlovák bajnokság létrejöttére? Pár éve ez is szóba került. Mi mindenképp örülnénk neki, de szerintem ebbe a csehek nem egyeznek bele. Ők előbbre vannak mind játéktudásban – vegyük csak


Interjú a Plzeň menetelését az Európa Ligában –, mind az infrastruktúra kiépítésében. A stadionjaik nagy része fedett, a pályák zöme fűthető. Viszont ha mégis megvalósulna ez a fúzió, mi szeretnénk a részesei lenni. Azt beszélik, Szlovákiából négy csapat indulhatna ebben a versenyben. Elsősorban a komoly hagyományokkal bíró egyesületekről van szó, mint például a Slovan, a Nagyszombat vagy a Kassa. Azt hiszem, a múltunkra való tekintettel joggal lenne helyünk e csapatok között. Bízom benne, hogy a jövőben ez be is igazolódik. Szóba került ez már a stadionépítés kapcsán is. Világi úr ugyanis ragaszkodik hozzá, hogy a stadion befogadóképessége semmiképp se legyen kevesebb 12-13 ezer főnél. Mert amennyiben a prágai Spartát kéne fogadnunk Dunaszerdahelyen, biztosan nem lenne elég egy kilencezres aréna. Mi a véleménye a futballbundáról? Ez egy tragédia a labdarúgásban. De nem csak itt, hanem minden más sportágban egyaránt. Ezt minél előbb ki kell irtani a sportból, mert ha nem a pályán dől el az eredmény, azt onnantól kezdve igazából nem is nevezhetjük sportnak. Mindenki tudja, hogy a DAC-tól hat pontot levontak, mert négy korábbi játékosa bundaügybe keveredett. Az természetes, hogy a vétkes futballistákat meg kell büntetni emiatt, de a klubot nem kellett volna ilyen szankcióval sújtani. Erre még korábban nem volt példa. A sportdiplomáciánkon is van javítanivaló, mert a jövőben hasonló esetnek nem szabad előfordulnia.

Kanyarodjunk el egy kicsit a DAC-tól. Van-e kedvenc csapata valamelyik külföldi ligából? Őszinte és lehet, hogy meglepő lesz, amit mondok. Mostanában nemigen nézek focit a tévében. Egyszerűen nincs rá időm. Múlt hét pénteken elmentem Szencre, hogy megnézzem a második ligás hazaiak játékat a Liptószentmiklóssal. Másnap délelőtt végignézem két diákcsapatunk meccsét is. Mindketten a nagyszombatiak ellen játszottak. Utána beültem az autóba, és megcéloztam a Disznólegelőt: Slovan – DAC. De még ez sem volt elég, hazafelé megálltam a Bős – Domaniža meccsen. Az volt tehát aznap a negyedik mérkőzésem. Vasárnap reggel nyolckor már úton voltam Nagytapolcsányba, ahol az ifistáink játszottak, visszafelé négy srácot kitettem Komáromban, onnan pedig Nyékvárkonyra hajtottam. Persze a pályára. Levezetésképpen este megnéztem a tévében az El Classicót. Számolta? Nyolc meccs három nap alatt. Mit szól mindehhez a család? Fogalmazzunk úgy, hogy megértőek. Mi szeretnénk, ha a játékstílusunk a sok futáson alapuló Bundesliga csapatokéra hasonlítana, de a német bajnokikat nem tudom otthon figyelem-

15


Interjú ültem a lelátón, amikor az Inter 4:3-ra legyűrte a Milánt. De ahogy említettem, az angolokat is szeretem. Szintén felejthetetlen volt, mikor a 2005-ös isztambuli Bajnokok Ligája döntőben a Liverpool 3:0-ról felállva verte meg az AC Milánt. Ezt a meccset is a helyszínen tekintettem meg. Úgy látszik, nem hozok szerencsét a rossoneriknek.

mel követni. Nem voltam még képes beállítani az Eurosport2-t. Igazából viszont az angol ligát szeretem. A vébén kinek fog szurkolni? Az olaszok a kedvenceim. Szeretem Olaszországot, kedvelem az ottani emberek mentalitását. Kirándulni is minden évben elmegyünk Itáliába; télen síelni, nyáron a tenger mellé. Fociszerető emberként az egyik legmeghatározóbb élményem szintén ide köthető. Pontosabban a San Siróhoz, ahol egyszer egy városi derbin én is ott

16

Külföldi stadionokból tehát van pár meghatározó élménye, mi a helyzet a hazaival? Milyen emlékezetes pillanatai vannak Végh Tibornak a DAC stadionjából? Még a Smetana ligeti alapiskolában tanítottam, mikor vendégül láttuk a Bayern Münchent. Szerintem ez mindenki számára örök emlék. A meccs szünetében el kellett hagynom a helyemet, s emlékszem, ezután már nem tudtam vis�szafurakodni, akkora volt az embertömeg. A második félidőt már Lázár Gyuriéktól néztem végig. Az igazság az, hogy abban az időben én minden hazai meccsen kint voltam. Besztercebányáról is hazajártam, még akkor is, ha hétköznapra esett egy-egy találkozó. Emellett én nem követtem el azt a hibát, amit Világi úr, akinek az esküvője épp meccsnapra esett, s emiatt csak az első félidőre tudott kimenni a stadionba. Én ugyanis július 16-án házasodtam, amikor szünetel a bajnokság. A házasulandó DAC-drukkereknek ajánlom, az én példámat kövessék, ha nem akarnak rögtön az elején vitába szállni a menyasszonyukkal.


17


Autó

Amerika megérkezett Jeep Grand Cherokee Tesztelte: Uher Tibi Fotó: Šenkár Márió

Új szalon, új márka, új fíling. Hogy a fíling mennyire amerikai, vagy mennyire sem, arra próbáltam rájönni. Ehhez a Jeep legnagyobb luxusvasát kaptuk segítségül. Lássuk! Mindnyájan ismerjük már ezt a típust a hollywoodi sztorikból. Nem annyira híres és szép „színész”, mint a Mustang, de nagyon karakteres. Viszont a legújabb Cherokee-n már megakad a szemünk. Bár a formavilága, vonalvezetése nagyon hasonlít az évtizedekkel ezelőtti elődjére, a rengeteg külalaki változásoknak köszönhetően teljesen modern a külleme. Talán a hátulnézete nem hagy maradandót az emberek emlékében, de ezt kellően ellensúlyozza a kocsi mérete, haragos első megjelenése és a kocsi robosztus felépítése. A led-xenon kombinációval ellátott fényszórók nagyon európaiasak, de ezzel együtt teljesen különbözik az európai versenytársaktól. A klas�szikus, hét részből álló hűtőrács teljes krómbevonatban tündököl, a gyári 20 colos magas fényű felnik pedig magasfokú eleganciát kölcsönöznek a Jeep nagyágyújának. 18

A belsőről ugyanúgy el lehet mondani, hogy minden igényt kielégít. Persze ne arra gondoljunk, hogy az amerikai autók kapnak egy bivalyerős motort, és a többi már nem számít. Sokat elárul már az is, hogy fantasztikus minőségű bőrkárpittal találkozunk a terepjáró ülésein, az ajtókárpitokon, de még a műszerfalon is. A mahagóni tetőkárpitot pedig az összes luxusmárka megirigyelheti. Az üléseket nem rövid távokra hangolták, olyan szinten kemények, hogy egyszerre érezzük magunkat luxuskörülmények közt és egy igazi amerikai vasban egyaránt. A vezetést segítő műszerek sora hosszú, mint a 66-os út. Az automata sebességváltó nyolc fokozatot kapcsol, kezelése egyszerű, mint a pofon. A sebességmérő óra digitális kijelzőn jelenik meg, ahol hasznos információkhoz is juthatunk útközben. A navigációs rendszer pontosnak mondható és természetesen csak angolul „beszél”. Talán a kormánykerék lehetne kicsit sportosabb fogású, az ágaknál elég nehezen lehet biztonságosan markolni európai méretű tenyérrel. Az utasok kényeztetésében szintén semmi lemaradás nincs az európai top „dzsipekkel” szemben, sőt!


Az ötödik ajtót távirányítóval nyithatjuk, és elérhető magasságban található gombbal zárjuk. Itt a hiányosság abban mutatkozott, hogy nem nyitódott elég magasra az ajtó, így a 180 centi felettiek beverhetik a kobakjukat, ha nem figyelnek kellőképp. Az autó felszereltségét öt kategóriába sorolták. Arra ez a cikk nagyon kevés lenne, hogy fel tudjam sorolni, melyik kategóriába milyen extrák tartoznak. A kínálat akkora, hogy azt érdemes személyesen tapasztalni az új Jeep szalonban. Viszont a motorkínálat skálája már nem ennyire széles. Dízel erőforrásból kettő (190 és 250 lóerős) közül dönthetünk. A habot jelentik a tortán természetesen az amerikai bivalyerős benzinmotorok. A 3600 köbcentis, V6-os, 286 lóerővel bír. Aki pedig aszfaltszaggatásra vágyik, annak lehetősége nyílik választani a két V8-as, HEMI motor közül. Az 5,7-eshez 352, míg a 6,4-eshez 468 (!!!) amerikai lóerő párosul. Az autók szerelmesei utóbbi két motor valamelyikével tökéletes feltételeket kapnak ahhoz, hogy új szemszögből lássák a világot.

A kiváló Jeep terepjárókat minden kedves érdeklődő személyesen is megtekintheti az április elsején megnyílt dunaszerdahelyi Jeep autószalonban. Érdemes!

19


PR

Europrojekt s.r.o. – Luxuslakás, baráti áron. Esterházy János utca (ul. J. Esterházyho), West Town, Dunaszerdahely

Madárcsicsergésre ébredni a városban? Ez nem mese, hanem valóság, és elérhető átlagos fizetésből is. Ha olyan cégre bíznád a „fészeképítést”, amely a hely kiválasztásától egészen a kulcs átadásáig maga hozza tető alá álmaid otthonát, akkor ne lapozz tovább! Sőt, ha netán bizonytalan lennél, akkor már kész lakóházakat is ajánl az a vállalat, amely nemsokára megépítheti a Jednota COOP üzletlánc eddigi legmodernebb bevásárlóközpontját. Dunaszerdahelyen több helyen is találkozhatsz az egyedi kivitelezésű, négy lakóegységből álló lakóházzal, amelyet csak nálunk építenek.

Fürdő utca (Kúpeľná ul.), Dunaszerdahely Méret és elhelyezkedés: Szlovákiában az egyedülálló kialakítással rendelkező lakóépületek 4 lakóegységből állnak: két földszinti és két emeleti lakásból. Mind a négy lakás 70 m2 alapterületű, a földszinti 2 lakásegységhez tartozik egy 2,5-3 ár nagyságú elkerített udvar is, a két felső lakáshoz pedig külön-külön lépcsőház vezet fel. A lakóházak a Garden Town projekt keretében épülnek Dunaszerdahelyen, a Reptér utcánál (Letišná ulica), a régi reptér felé. A három szakaszban épített lakóházak első része már elkelt, a második szakaszban épült lakások egy részéért még lehet jelentkezni, a harmadik szakasz építésének előkészületei pedig most zajlanak. Ez utóbbi során 12 új lakóegységet alakítanak ki. Az Europrojekt vállalat Dunaszerdahely nyugati részében (West Town), az új magánklinika mögött is (Esterházy János utca / ul. Jánosa 20

Esterházyho) épített ilyen egyedi lakóházakat, ahol néhány lakás még várja tulajdonosát, továbbá a termálfürdőnél (Fürdő utca / Kúpeľná ulica, az öreg posta telkén) is van lehetőség hasonló lakások megszerzésére, amelyek októberben készülnek el. A lakások elrendezése: A lakóházak külső kialakítása ízléses módon előre megtervezett. A beltér, tehát a falak, szobák elrendezése is fix, ezt azonban előzetes egyeztetést követően, a vevő kívánsága szerint módosíthatják. A többi részletet viszont – mint pl. az ajtók, a parketta és a toalett – már teljesen a leendő lakástulajdonos ízlésére bízzák. Ugyanez a helyzet a fürdőszoba esetében is, ugyanakkor hogy könnyebben menjen a választás, 10 féle vizualizációt is kínál a cég, akárcsak a konyhabútorok esetében.


PR

Nagyudvarnok, a Fő út mentén

Amit máshol nem adnak: Mindegyik lakáshoz két, saját tulajdonú parkolóhely tartozik, a lakás a felszereltségét illetően pedig az alapár kivételes extrákat is tartalmaz. Választható konyhabútor, riasztó, mozgásérzékelővel beállított LED-megvilágítás a lakásokhoz tartozó lépcsőházban, távirányítású klíma, LCD-s kaputelefon, helyiségenként temperálható Reichen talajfűtés 12 év garanciával. A lenti lakások udvarára távirányítású kapun keresztül lehet be- és kifele közlekedni. Mennyiért lehetek lakástulajdonos? Az emeleti lakások, a felsorolt extrákkal, 2 parkolóhellyel 59 ezer eurótól, a két lenti lakás pedig – amelyekhez még az elkerített udvar is tartozik – 69 ezer eurótól érhető el. Ahhoz azonban, hogy valaki egy ilyen exkluzív kialakítású lakást birtokoljon, nem kell ennyi pénzzel rendelkeznie. A lakásokat építő és értékesítő cég több bankkal is folyamatos kapcsolatban van, így az érdeklődők a számukra legideálisabb hitelkonstrukciók közül választhatnak. A hitel kamata 3,16 és 3,5 százalék között mozog, akár 5 éves rögzítéssel, amely letelte után meghosszabbítható, de akár más bankba is átvihető.

Garancia? A lakásokra 3 év garanciát ad a vállalat, ez azonban nem minden! A kivitelező cég vezetői szinte napi kapcsolatban vannak a lakástulajdonosokkal, és a garancia letelte után is segítséget nyújtanak, ha szükség van rá. Ha bármilyen probléma adódna, a vállalat szakemberei azonnal orvosolják a helyzetet. Az Europrojekt s.r.o. hírnevét több épület ízléses dizájnja is öregbíti. Az építési vállalat más lakóházak esetében is végzett külső szigetelést, festést stb. (pl. a Rotunda épülete, a Komenský alapiskolánál) Ugyancsak Dunaszerdahelyen a város keleti részében az OTP blokk épületén több munkálatot is végzett a cég, mint például a külső szigetelést, de a fővárosban is (Záhorská Bystrica Podlužkami) 64 új lakást hoztak tető alá, az Europrojekt vállalat közreműködésével Az ismertetőnk ezzel azonban nem ér véget, a következő számban részletesen bemutatjuk a többi felépített lakást minden pozitívumával együtt. A Garden Town-nal folytatjuk legközelebb. Az ismertetőnk ezzel azonban nem ér véget, a következő számban részletesen bemutatjuk a többi felépített lakást minden pozitívumával együtt. A Garden Town-nal folytatjuk legközelebb.

Alsó utca (Dolná ulica), Dunaszerdahely, Gardentown

21


MEDIAWAVE Ez bizony itt rólunk szól!

Kevés olyan eseménysor van Dunaszerdahelyen, vagy a régióban, amely előremutató, és bár kisebb kilengésekkel, de gyakorlatilag több mint másfél évtizede, 1997 óta megrendezik, és tegyük hozzá, hogy ennek ellenére csak egy viszonylag szűk réteg vesz tudomást róla. Pedig ez bizony itt a szó szoros és átvitt értelmében is vastagon rólunk szól. Alapjában véve nem dunaszerdahelyi találmányról van szó, a Mediawave helyi ága azonban egy önálló profillal rendelkezik, de erről alább majd a helyi szervező Durvacrew polgári társulás tagjai is mesélnek. A Mediawave tulajdonképpen Győr szülötte, a megnevezése elsősorban az azt működtető alapítvány nyomán ragadt rá. Legelterjedtebb hivatalos megnevezése a „Fényírók Fesztiválja – Another Connection”, amelyet 1994-től használ, idén viszont már Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlétre keresztelték. Hartyándi Jenő, a fesztivál főszervezője annak hivatalos weboldalán (www.mediawavefestival. hu) ezt azzal magyarázta, hogy az „együttlét” szó pontosabban leírja a rendezvénysorozat fennállásának értelmét, üzenetét, míg a fesztivál egy részben nemzetközileg, tematikailag és tartalmilag is kicsontozott kifejezés. Az alapítvány eredetileg amatőr, független filmesek és improvizatív zenészek egyesületeit fogta össze, és teret adott alkotásaiknak. Mára e tevékenységük egy nemzetközileg is elismert film- és zenei fesztivállá nőtte ki magát, miközben a Mediawave-et 5 ország 24 helyszínén rendezik meg. Idén pedig az Úton / On The Road nevű on22

line filmfesztivállal is gazdagodott a repertoárjuk, melynek keretén belül a 40 országból beérkezett 76 alkotásra különböző kategóriákban az interneten szavazhatott a közönség. 2010-ig tulajdonképpen Győrben rendezték meg a fesztivált, míg abban az évben vándorútra indult, néhány éve pedig a komáromi Monostori erődben telepedett le ismét. Idén április 29. és május 3. közt tartják meg ott, míg a dunaszerdahelyi programok április 30-án május 2-án és 3-án tekinthetők meg. Hartyándi Jenő főszervező azt üzente, hogy akik tervezik az „együttlétet”, mindenképpen hozzanak magukkal „gondolatokat, nyitottságot és toleranciát, valamint kockás abroszt, takarót, elemózsiát és finom borocskát.” Amit pedig otthon kell hagynunk, azok az előítéleteink és a tekintélyelvűségünk. Ez tulajdonképpen igaz a dunaszerdahelyi Mediawave-re is, amelynek programjai legnagyobb részét a a Komenský utca 18-as szám alatt lévő családi ház (Durvacrew Art House) udvarán, míg egyes eseményeit az NFG Klubban, a Jazz Club DS társulás a rendezvénysorozathoz kapcsolt április 30-i zenei estjét pedig az Arthe Caféban tartják meg. A részletekről azonban hadd beszéljenek a polgári társulás tagjai, Héger István (Hadzsi) és Németh Gergely (Greg).


Fesztivál

„Leginkább az hiányzik, hogy éljen a város” Kisebb szünetekkel már egy bő másfél évtizede Dunaszerdahelyen is megrendezi(te)k a Mediawave fesztivált, de annak idején hogyan került ez ide? Hadzsi: A 90-es évek közepén, végén a gimiben kezdtük el filmezni. Rövidfilmeket készítettünk, majd azokkal jártuk a magyarországi filmfesztiválokat. Idővel bekerültünk ebbe a környezetbe, és akkor Hartyándi jenő is felfigyelt ránk. Kérdezte, hogy volna-e kedvünk beszállni, mi pedig nagyon szívesen beleugrottunk, mert akármennyi energiánk volt. ’97 őszén volt itt az első Mediawave, de akkor még mindössze a VMK bábszínháztermében Jenő levetített egy egyórás blokkot az aktuális rövidfilm-felhozatalból. Nálunk volt egyébként elsőként külföldön a Mediawave, később aztán már Romániába, Csehországba és Lengyelországba is eljutott.

Németh Gergely (Greg)

Héger István (Hadzsi) Miként vált azzá, ami? H.: Ezt követően fokozatosan felfigyelt a város is arra, hogy aktívak vagyunk, és Dunaszerdahely a magyarországi sajtóban is megjelenik, végül klubhelyiségként megkaptuk az NFG klubot, amely a fesztivál központi helyszíne is lett. A 2000-es évek elejétől a Mediawave alapítvány ránk bízta a fesztivál ifjúsági részének megszervezését. Itt tartották a versenyfilmek vetítését és a zsűrizést is. Több országból, pl. Görögországból vagy Fehéroroszországból érkező alkotókat pedig itt kellett elszállásolni. Mindebben sokat segített, hogy a Pozsonyi Magyar Intézettel rendkívül jó kapcsolatokat ápoltunk, illetve hogy Dunaszerdahelyen is néhány vállalkozó személy hozzájárult ehhez. Az hiányzik most leginkább, hogy „éljen” a város, hogy újra legyen mozgás. A Durvacrew létrejötte, valamint az NFG adhat ennek egy új lendületet. Nagy a veszélye, hogy ha egy közösség túlságosan is baráti lesz, nem érkeznek új arcok, akkor bezár, és nem újul meg. Hogyan lehet ezt megelőzni?

23


Fesztivál H.: Volt egy olyan időszaka a Mediawave-nek, amikor sikerült iskolás csoportokat behúznunk az NFG klubba alkalmi vetítésekre. Ez egy más környezet, ami számukra akkor még ismeretlen volt. Évente néhány emberkét megragadott ez az élmény, és mondjuk azóta is tevékenykedik. Azt hiszem, ekkora városban ez nagy szám. G.: Van egy baráti közösség, aki szervezi ezeket a fesztiválokat és van a közönség, aki látogatja, így nem lehetséges a befulladás. Bár Dunaszerdahelyen „minden” van, és az emberek jóllakottnak érzik magukat. Összehasonlítva Párkánnyal, Komárommal, Gútával, ahol szintén egy lendületes közösség működik zenészekkel, graffitisekkel, költőkkel, slam poetry-sekkel, nálunk nagyobb a tompaság. Szerintetek mi a feltétele annak, hogy egy teljesen kívülálló, aki se titeket, sem a Mediawave-et nem ismeri, be tudja fogadni, amivel itt találkozik? G.: Legfontosabb, hogy az emberek kíváncsiak legyenek, hogy meglátogassanak egy kiállítást, vagy a kertmoziban végignézzenek egy filmet. Ha eléd kerül egy ismeretlen dolog, akkor meginduljon a fantáziád, hogy mi is az. Előre kijárt utakon könnyebb befogadni a tapasztaltakat, és egy új ismeretnél gyakran beáll egy blokk, zsákutcába kerülsz. Kíváncsinak, éhesnek lenni, közelebbről megtekinteni azokat az új dolgokat, amikkel találkozunk, majd gondolkodóba esni. Számunkra a lényeg, hogy adni szeretnénk, újat mutatni, a művészet klasszikus és kevésbé sablonos változatait egyaránt. H.: Azt garantálni tudom, hogy ez itt teljesen más lesz, mint

24

a hétköznapok fogyasztói kultúrája. A másik oldalon a művészet legfontosabb lényege, hogy megnyilvánulásra késztessen. Nem biztos, hogy be kell fogadnod, ami eléd kerül, de ha kimondod, hogy tetszik vagy sem, akkor már nyertünk. A programmal próbáljátok felkelteni az érdeklődést vagy egyébbel (is)? H.: Reméljük, sikerült úgy összeállítanunk a programot, hogy a hagyományostól való eltérést ötvözzük azokkal a tematikákkal, amelyek az itt élőket érintik, és akkor már mindenképp találkozik az esemény többi részletével is. Tehát akit úgymond behúz a Felvidék- vagy az Overdose-film, az talán megtekinti Holy Olga performanszát, vagy a kiállításokat, koncerteket. Az itteni közösségre akartunk építeni, felrázni az embereket, mert ezek az alkotások róluk is szólnak.


2.MAJ

április 30. / Arthe cafe 20:30 Jazzklub DS szervezésében Jánoska Jazz Consort, Roman Janoska - hegedű, František Janoska - zongora Tomas Baros - bőg, Dávid Hodek - dob

Kiállítások/Výstavy/Exhibitions

május 1. / NFG 20.OO Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett Csuja László rendező 3 filmje lesz látható.

Kiss Márta olajfestményei kifejezőek, szinte életre kelnek. Első pillantásra hétköznapi, már-már banális vidéki, falusi, háztáji témát ragad meg, mélyebben megvizsgálva azonban észrevehető vonásai közt a báj, a poén, az ötlet, az üzenet, valami oda nem illő, szokatlan. Mindez leginkább a rájuk való hangolódás közben, fokozatosan bontakozik ki. Penge Bariz - Másokért álmodók / stencilversek/stencil poetry Baranyovics Borisz 1986-ban született Párkányban. Az ELTE-BTK magyar–néprajz szakkon végzett. Írni még középiskolás korában, a pozsonyi Duna utcai gimnáziumban kezdett, több osztálytársával együtt. Verseit egy időben rap-stílusban maga adta elő különféle rendezvényeken. 2005-ben bekerült egy versével a legszebb szlovákiai magyar versek antológiába. Azóta számos kötete jelent meg, legujabb verses gyujteménye nem konyv formájában, hanem stencil, azaz kivágott sablonként.

DURVACREW ART HOUSE 17.OO Fesztiválnyitó/Otvorenie festivalu/Festival opening Kiállításmegnyitók/Vernisáže 19.OO Felvidék - Horná zem /dokumentumfilm, 78 min./ Dokumentumfilm a „magyarkérdés“ rendezéséről a háború utáni Csehszlovákiában, illetve a szlovákok és a magyarok közötti képzeletbeli sakkjátszmáról. Ezen a sakktáblán azonban a figurák nem feketék és fehérek. A dokumentumfilm egyszerű emberek történeteit idézi fel, akiknek az életét a hatalmasok és a még hatalmasabbak döntései megbélyegezték. KURO /HUN/ - experimental electro music, live set

3.MAJ

21.OO 22.OO Illl live /Soun Records/SK/ 23.OO After party – NFG klub Jacques Beurlet Électronique Bande /HUN/- live acid music

epres, EzRemek, ÉsKész - grafikák, objektumok, fényírás Gocoň Laci - KLIKK MAG COVERS Kiss Márta - Olajfestmények/Oil paintings,

18.OO Holy Olga /HUN/ objects, preformance, visual art Holy Olga nem képek együttese, hanem az egyes emberek közöttlétrejött olyan társadalmi viszony, amelyet képek közvetítenek. Sohasem Holy Olga rejti el az igazságot - az igazság rejti el hogy nem létezik. Holy Olga igaz. 19.3O Overdose – Vágta egy álomért /dokumentumfilm, 73 min/ Egy szlovákiai magyar acélkereskedő 2000 guineat fizet egy jelentéktelen külsejű csámpás csikóért, mely egy évvel később már a 200-szorosát éri, és a világ leggyorsabb lovai között emlegetik. A verhetetlen Overdose a remény szimbóluma lesz, nyomában nem várt kollektív érzelmek támadnak, és keverednek egyéni, nemzeti és üzleti érdekekkel. A kamera 4 éven át, ritkán látott közelségből figyeli a magyar csodalovat és csapatát, betekintést enged a lovasvilág kulisszái mögé, drámai döntéseket és örömteli pillanatokat egyaránt rögzít - mintha egy izgalmas játékfilmet néznénk. Az egyik főszereplő a filmről: "Ebben a filmben számomra igen sok könnycsepp és felülmúlhatatlan sok boldogság is van! Tanulság nincs,vez az élet" A film történet a szenvedélyről és a reményről. 21.30 Kornelius W /SK/ -piano, vocals, violin, cello,

22.3O after party - Nagy András&Marci /HUN/ 'A little bit of peace'

DURVACREW ART HOUSE, Komenský utca, 18., 92901

25


Hangfal/ SzT rovata

Kylie Minogue – Kiss Me Once

Mondhatni, mindig is így volt, de a tavalyi év eleje óta, amikor is kirúgta a pályafutását végigkísérő menedzserét, Terry Blamey-t, újra zajlik a 45 (!) éves énekesnő körül az élet. Annak ellenére, hogy akkor azt is bejelentette, hogy távol marad egy darabig a popzenétől. Ehelyett azonban összeállt Jay-Z menedzsmentjével, és elkészítette sokadik nagylemezét. Amint azt tőle megszokhattuk, akad rajta számos fülledt popdal, némelyikhez (Sexercize) szemeket tápláló klip is készült, a csípőrázásra invitáló darabok között egyet (I Was Gonna Cancel) pedig a manapság minden létező lemezen felbukkanó Pharrell írt. (3/5) Ajánlat az albumról / korábbról: Into The Blue, I Was Gonna Cancel, Sexercize / Can’t Get You Out Of My Head, Spinning Around, In Your Eyes.

Metronomy – Love Letters

Todd Terje – It’s Album Time

Todd Terje a norvég elektronikus zenei szcéna egyik legpoénosabb alkotója. Modern house-köntössel frissíti a 70-es évek discós elemeit, és ami abból születik, az kellően lendületes, ötletes és egyúttal vicces. Nem tolakodó ritmusok, mint inkább határtalan lazaság jellemzi, önmagát még csak véletlenül sem veszi komolyan. Terje tíz éve alkot, és ahogy az album címében is kijelenti, már épp ideje volt kiadni egy nagylemezt. Sokszor hallgatható gyűjtemény, melyek közt korábbi Terje-cserjék is találhatók. (4,5/5) Ajánlat az albumról: Inspector Norse, Strandbar, Preben Goes To Acapulco, Delorean Dynamite, Swing Star. 26

A Joseph Mount fejéből tíz évvel ezelőtt kipattant együttes számos huszáros váltáson keresztülment már, kezdve a bemutatkozó instrumentális lemezüktől, a hírnevet meghozó electropopos Nights Outig, majd az azt tovább dagasztó The English Rivierán át a „szerelmes levelekig”. A Metronomy pályája továbbra is felfelé ível, miközben egyre inkább az énekhangra összpontosítanak. A Love Letters hangulata tulajdonképpen olyan abszurd, mint amilyen az I’m Aquarius klipje, a maga vörösszemű űrmacskáival. (4,5/5) Ajánlat az albumról / korábbról: I’m Aquarius, Love Letters, Boy Racers, Reservoir / Heartbreaker, The Bay, The Look.

Tensnake - Glow

A művésznév mögött, melyet néhány éve már számon tartanak a kedvelt house dj-k közt, a német Marco Niemerski bújik meg, aki hat évvel azután, hogy megjelent a porondon, piacra dobta első nagylemezét, csakhogy az előzmények által támasztott magas várakozásokkal szemben nagyobb a füstje, mint a lángja. Bár a house sosem a mély üzeneteiről volt híres, Tensnake albumának nagyobbik része még ezen belül is felejthető tucat-szerzemény, és inkább egybeolvadnak, minthogy önállóan is emlékezhetnénk rájuk. (3/5) Ajánlat az albumról / korábbról: Love Sublime, Selfish, Holla / Coma Cat, Something About You.


Hangfal

Elbow - The Take Off and Landing of Everything

Kaiser Chiefs - Education, Education, Education & War

A leedsi Ricky Wilsonék a 2000es évek elején, közepén virágzó brit indie rock egyik (továbbiak pl. a Franz Ferdinand, Kasabian) kiemelkedő bandája – voltak. Az Employment és a Yours Truly, Angry Mob című albumaikkal szert tettek egy széles rajongótáborra, ám a mai napig nem sikerült a Ruby című slágerüket akár csak megközelítő darabot újra összehozniuk. Sok kortársukhoz hasonlóan egyszerűen kifogyott belőlük a kraft. Az Education… is többnyire untató és erőltetett önismétlés. (2,5/5) Ajánlat az albumról / korábbról: The Factory Gates, Ruffians On Parade / I Predict A Riot, Ruby, Everyday I Love You Less and Less.

A 90-es évek Radioheadje több zenekart inspirált, akik közül a legsikeresebb a mára túlcsorduló Coldplay lett. Az 1997-ben alakult Elbow az, amelyből hagyományosan vett sztárbanda sosem lett, viszont egy finom színvonalat máig tartanak, és mostani, sorozatban hatodik stúdióalbumuk bátran nevezhető pályafutásuk egyik legkiemelkedőbbjének is. Érzelmes, elmélyült, kellemes lemez a Take Off…, amelyet amolyan szerelmes levélnek is szántak New Yorknak, és otthonuknak, Manchesternek. (4/5) Ajánlat az albumról / korábbról: This Blue World, Fly Boy Blue – Lunette, New York Morning / Grounds For Divorce, One Day Like This.

Skrillex – Recess

Gyakorlatilag az összes egykori underground műfaj idővel kitermeli a maga fősodorbeli, butított követőit. A csaknem tíz évvel ezelőtt felszínre került dubstep esetében ezt Skrillexnek hívják, aki a fojtogató nagyvárosi atmoszféra hatékony leképezéseként leírt stílust felboncolta, kieresztett belőle néhány sikolyt, és megteremtette annak teljesen eszköztelen és tartalmatlan verzióját. Engem kifejezetten idegesít az irány, amit Skrillex képvisel, ezért is lepett meg, hogy a kb. négy éve a porondon lévő szupersztár első nagylemezéről tudok ajánlani számot, többet is. Nem fedezett fel általuk semmit, mindössze felkaptam rájuk a fejem. (3/5) Ajánlat az albumról / korábbról: Fuck That, Coast Is Clear, Dirty Vibe, Ragga Bomb / -

Mac DeMarco – Salad Days

A fiatal kanadai énekes-dalszerzőről megjelent képek és albumborítói alapján is azt hihetnénk, hogy a srác retardált, pedig teljesen tudatosan annyira lazán és kényelmesen őrült, mint amennyire annak tűnik. Két évvel ezelőtti, 2 című lemezét az év legjobbjai közé sorolták több patinás szaklap kritikusai. Alapvetően gitárra, helyenként szintire épülő szerzeményeinek álmosító, lustálkodó ritmusaival akkor is jó kedvre tud deríteni, ha azokat nem is ismerjük. Fülbemászó, barkácsolt hálószobai popdalok, érdemes rájuk harapni. (4/5) Ajánlat az albumról / korábbról: Salad Days, Chamber Of Reflection, Passing Out Pieces / Ode To Viceroy, My Kind Of Woman. 27


Különvélemény

Plázák népe Këri írása

A minap teljesen véletlenül akadtam bele Papp Gábor Zsigmond filmjébe az interneten böngészve. 2002 a gyártás éve a fellelhető források szerint, műfaja talán a dokumentumfilméhez áll legközelebb (ha tévednék, szóljatok).

Leonid Afremov: Going Shopping A 21. század elején botorkáló Magyarországra begyűrűzött a plázaőrület, és az ezzel együtt járó, nagyvárosi életmódra reflektál a film is. Érdekes látni, hogy röpke 12 év alatt mennyit erősödött a szándék, hogy minden 10 község – István király után szabadon – templom helyett plázát emeljen. A film több „tipikus” elemet szólít meg a rendszer vérkeringéséből – halványan lelkesedő eladó, biztonsági személyzet, tizenévesek, ill. néhány random vásárló szájából hallhatjuk, ki miért szereti szabadidejét itt tölteni. Kedvenc jelenetem az idős házaspár macivásárlása az unokának, majd meglepődésük afelett, hogy micsoda áron vesztegetik az aprócska játékszert. A film nem ítél, nem alkot véleményt, narráció nélküli – így a nézőre van bízva, mit gondol a látottakról. Vélemény: A jelenség árnyoldala nem az efféle épületrendszerek működésében, óhatatlanul kereskedelmi funkciójukban leledzik, hanem a tunyulás, csatangolás, össznépi unatkozás terjedésében. A legveszélyeztetettebbek (már megint és 28

még mindig) a fiatalok, akik reggel felmarkolják a napi költőpénzt, majd suli után (vagy helyett) bevetik magukat az éttermek és próbafülkék kibogozhatatlan labirintusába. Ott aztán elkezdődik a viselkedni-nem-tudás aktív tanulása, rohangászás, lánykák sikítozása, fiúk szemtelen nyomulása az eldugott (?) sarkok padjain. Ha a boltokat nézzük, hihetetlen, micsoda túlkínálat létezik az árucikkekből. Zavar, hogy eleve hatalmas az üzletházak területe, rengeteg a nagyjából azonos termékeket árusító bolt, illetve, hogy a boltokban az egyes árufélékből több variáns fellelhető. A környezet arra készteti az embert, hogy menjen, nézelődjön, keressen, a legjobbat akarja (micsoda szép önbecsapás), majd szatyrokkal megrakodva, elégedetten térjen haza. A lehető leghosszabb maradást akciókkal, meglepetéssel, szökőkúttal, programokkal, gyereksarokkal vívják ki, napok vesznek a semmibe itt. A mechanizmus pedig él, lélegzik, terjeszkedik, éltetik a kifogyhatatlannak látszó vásárlók.


29


Programajánló Koncert / Party Jóvilágvan Koncert Pozsony – Hlava XXII, április 15., 20.00. Dub Pistols (UK) Pozsony – KC Dunaj, április 15., 20.00. Sena Dagadu + DJ Elo (Irie Maffia) (HU) Pozsony – KC Dunaj, április 16., 18.00. Dnb.sk presentz: Joe Ford (UK) Pozsony – Subclub, április 17. !!!!!!! ##--##--## !!!!!!!! Party Dj: Snoopy Dunaszerdahely – Arthe Café, április 18.

Bohemian Betyars Dunaszerdahely – Soul Hunter Music Club, május 17. FESZTIVÁL MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Együttlét „Fényírók Fesztiválja – Another Connection” Komárom – Monostori erőd, április 29. – május 3. Bátorkeszi Borfesztivál Fellépők: Kispál és a Borz, Nótár Mary, LGT Revival Band, Jóvilágvan, Vinyl, DJ Fada és DJ Peter. Bátorkeszi – Szent László dűlő, május 9-10. SZÍNHÁZ Lili bárónő A Jókai Színház előadása. Somorja – VMK, április 16., 19.00.

A lélek érintése Dallosová Jana kiállítása. Dunaszerdahely – VMK, előcsarnok. Megnyitó: április 23., 17.00. Városi helytörténeti kiállítás Dunaszerdahely – Kortárs Magyar Galéria. Megnyitó: április 24. Megtekinthető május 17-ig. Magánterület Egopolis határán Mayer Éva kiállítása. Somorja – At Home Gallery, zsinagóga, április 27-ig megtekinthető. EGYÉB Felvidék - Horná zem Egy szlovák család nyomába ered a film, amelyet több alkalommal is vetítenek a pozsonyi mozikban. Pozsony – Mladosť - ápr. 15-16., 18.00, ápr. 17., 20.30.

Az utolsó óra The Etiket A Rózsavölgyi Szalon vendégjátéka. Összetört tükör Dj-k: Secret Cinema (NL), Sikztah, Komárom – Jókai Színház, Juhász Anikó és Juhász Dóra Budai, Metha Nils, Roberto Traista. április 23., 17.00, 19.00. ifjúsági regényének bemutatója. Győr – Club Vertigo, április 18. Komárom – Selye János Szűts I.- Koltay G.: Trója Gimnázium, április 15., 17.00. Paddy And The Rats (rockopera) Dunaszerdahely – Soul Hunter A szigetszentmiklósi Sziget Vasmacska Filmklub: Music Club, április 19. Színház vendégjátéka. Rendező: Szlovákia Pintér Tibor. 2.0 – 10 rövidfilm Dillemaz Dunaszerdahely – VMK, Komárom – Jókai színház, Dunaszerdahely – Arthe Café, április 24., 19.00. április 15., 18.00. április 25. Trio Fatal Koncert Dunaszerdahely – Arthe Café, április 26. Rainy Mood Dunaszerdahely – Soul Hunter Music Club, április 26. Illényi Katica koncertje Párkány – VMK, április 30., 19.00. Expired Passport Dunaszerdahely – Soul Hunter Music Club, május 3. A Benkó Dixieland Band jótékonysági koncertje A dunaszerdahelyi kórház újszülött osztálya javára. Dunaszerdahely – VMK, színházterem, május 6., 19.00. Csík zenekar Koncert Dunaszerdahely – VMK, május 15., 19.00.

30

A feketeszárú cseresznye A József Attila Színház vendégjátéka. Komárom – Jókai Színház, április 27., 19.00. Steve Vai Koncert Pozsony – Majestic Music Club, május 7., 20.00. Catherine Gallagher’s – Queen of the Dance Komárom – VMK, május 15., 19.00. KIÁLLÍTÁS Szín-varázs Hollósi Horváth Éva aukcióval egybekötött kiállítása – az aukció bevételét a csallóközkürti Vajda Tibikének ajánlják fel. Dunaszerdahely – VMK, megtekinthető április 4-től. Próbarepülés Muzsnay Ákos kiállítása. Dunaszerdahely – Kortárs Magyar Galéria, április 18-ig megtekinthető.

Szent György-napok Dunaszerdahelyen Program: április 23. (szerda): 18.00 – Az én városom, Dunaszerdahely – várostörténeti kiállítás (Vermes-villa) április 24. (csütörtök): délelőtt – az alapiskolákban rövid megemlékezés a város alapításának, védőszentjének, egyesítésének és jeles személyiségeinek ünnepnapján. 16.00 – Imaóra nemzeti szentjeinkkel (Szent György-templom). 16.30 – Ünnepi főpapi szentmise a Szent Györgytemplomban. Főcelebráns: Orosch János nagyszombati érsek. 18.00 – Főpapi körmenet Sikabonyba. 18.30 – Harangszentelés a sikabonyi Mindenszentek-templomban április 25. (péntek): 10.00–13.00 – Az én városom, Dunaszerdahely c. várostörténeti verseny döntője az iskolák csapatai számára a Vermesvillában. 18.30 – Ünnepi emlékest Dunaszerdahely egyesítésének 160. évfordulója alkalmából a városi művelődési központ

színháztermében. 19.30 – Koncert, utcazene (VMK előtt) április 26. (szombat): 10.00 – Lovagavatás a Szent Györgytemplomban. 9.00–13.00 – Gulyásfőző verseny (szabadidőpark). 10.00–14.00 – Városi sportnap (szabadidőpark). 10.00–20.00 – Szent György-búcsú – vásári forgatag, kirakodóvásár, kézművesek – óvodák, iskolák fellépése. 19.00 – Szent György bál. 19.00 – I. Sikabonyi búcsúi bál április 27. (vasárnap): 11.00 – Ünnepi búcsúi szentmise Dunaszerdahely város lakóiért Vasmacska Filmklub: Hajdu Szabolcs – Bibliothéque Pascal Komárom – Jókai színház, április 24., 18.00. Táncest Ünnepi műsor a Tánc világnapja alkalmából modern tánc, balett, dance show, hip-hop, break, zumba együttesek közreműködésével a 10. születésnapját ünneplő City Dance Club rendezésében. Nagymegyer – VMK, április 25. Lelki egyensúly nehéz időkben is Prof. Dr. Bagdy Emőke előadása. Dunaszerdahely – VMK, színházterem, április 28., 19.00. Májusfaállítás Népművészeti délután – kézi mesterségek bemutatója, népi művészeti csoportok fellépése a Városi Tájház udvarán. Nagymegyer – április 30. Hazatérvén… A Pozsony Táncegyüttes műsora. Tánckar: Fehér Csilla, Kováts Orsolya Sára, Mácsik Rita, Nagy Flóra, Bartalská Karmen, Varsányi Ági, Sebő Veronika, Botló Ákos, Botló Gergely, Béhr Márton, Gyetven Mihály, Hégli Máté, Hégli Bence, Karika Bence. Zenekar: Ifjú Szivek Táncszínház zenekara. Ének: Botló Enikő. Zenei szerkesztés: Koncz Gergő, Gálik Gábor. Tanácsadó: Hégli Dusan. Rendező, koreográfus: Hajas Klaudia, Gálik Gábor. Komárom – május 1., 19.00. Pokoli és Angyali történetek Vujity Tvrtko előadása. Diószeg – május 9., 18.00. Nádszeg – május 10., 18.00. Divatbemutató Dunaszerdahely – Soul Hunter Music Club, május 9.


31


Interjú

Mikor együtt zenélünk, egy külön kis világot teremtünk Szilvási Tibi interjúja Fotók: Arizóna

Idén létrejöttének ötödik évét ünnepli a dunaszerdahelyi fiatalok alkotta Arizóna zenekar. Ezt ők is kellőképpen „megülik”, hiszen kettő EP után egy nagylemezt dobnak piacra, Lélekzet címmel. Minderről meséltek nekünk. ARIZÓNA Bokros Krisztina „Maja” (ének) Gerő János „Johnny” (gitár) Madari Gábor (basszusgitár) Gasparík Ferenc „Fecó” (szintetizátor)

Első valódi nagylemezetek jelenik meg, ez zeneileg miben különbözik az eddigi EPktől? Mely elemek, irányok azok, amivel úgymond tartani igyekszetek a lépést a modern popzenével? Fecó: Az EP óta a legnagyobb változás, hogy Maja hangja mélyebb frekvencián szólal meg. Sikerült találni egy sokkal nőiesebb, fejlettebb, keményebb hangszínt, ami szerintünk sokkal jobban 32

áll Majának, és így teltebb hangzást kaphatott maga a zene. Kiforrottabbnak, ütősebbnek és komolyabbnak érezzük a lemezen található dalokat. Az alap még mindig a rock kategóriájába sorolható, és ezt fűszerezzük modern szinti-hangszínekkel, ún. arpeggiókkal, de közben nem feledkezünk meg arról sem, hogy egy igazán slágergyanús dalt az énekdallam határoz meg. Tehát ügyelünk arra, hogy könnyen énekelhető, megjegyezhető legyen a dal, főleg a refrénje. Maja: Úgy érzem, hogy megtaláltam a számomra kényelmes hangfekvést, ami egyrészt nekem is kényelmesebb és remélem a hallgató fülének is. Igyekszünk lépést tartani a modern popzenével, természetesen mértékkel, ezenkívül ez egyfajta fejlődéshez is vezet, amire viszont szükség van ahhoz, hogy érdekes maradjon a zene. Ahogy láttam, három dal került rá a legutóbbi EP-tekről (Küzdelem a holnapért, Horizont, Flóra). Miért döntöttetek úgy, hogy a nagylemez korábbi dalokat is tartalmaz majd, illetve miért pont ezt a hármat? Gábor: Az EP13-at nevezhetjük a nagylemez előfutárának is, egy amolyan hivatalos demónak. Jó ötlet volt előjönni vele, mivel így le tudtuk mérni a közönség reakcióit a dalokkal kapcsolatban. Legyen szó akár online visszajelzésről, akár koncertről, nagyon pozitívak voltak. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy az EP-ről két dalt (Küzdelem..., Horizont) Harmónia-díjra jelöltek a legjobb dal kategóriában. Az EP13 dalait nagyon erősnek érezzük, nem volt kérdés, hogy rajta lesznek-e a lemezen.


Interjú

Maja: Az EP13-on még angol dalok is találhatók, de úgy döntöttünk, ha nagylemezt készítünk, akkor az legyen egynyelvű. Így adott volt, hogy ezeket a dalokat is tartalmazza majd a lemez. A lemezen – ha jól láttam – Skrapits Erikkel (énekes, korábban a No Thanx tagja) is együtt dolgoztatok. Ő hogyan jött a képbe? Fecó: Amikor elkészült az Ördögi nász című dalunk, szerettük volna, ha azt egy külső hangmérnök keveri és mastereli. Ekkor jutott a választás a szombathelyi Z-stúdióra, amelynek tulajdonosa a többszörös aranylemezes hangmérnök, Horváth Zsolt. Rajta keresztül ismertük meg Skrapits Eriket, és jött az ötlet, hogy mi lenne, ha készítenénk egy közös dalt. Megmutattuk a dalunkat Eriknek, majd miután pozitívan reagált, nekifogtunk a közös munkának. A Lángolj! című dal szövegét Puss Tamás (Phoenix RT) szerezte. A végeredmény, reméljük, elnyeri a rajongók tetszését, és már most eláruljuk, hogy a dalhoz videóklip is készül. Maja: Számomra nagyon hirtelen jött az együttműködés, gyakorlatilag a felvételkor ismerked-

tünk meg. Örültem a közös munkának, és várom, hogy a klip is elkészüljön a közös dalunkhoz. Melyek még a további alapvető tudnivalók az album megszületésével kapcsolatban? Fecó: A lemez meghatározó dalait próbáltuk profi hangstúdiókban rögzíteni, neves hangmérnökök segítségével. Előfordult, hogy Budapesten csak a dobot rögzítettük, például az Új lapra című dalhoz, melyen Gerendás Dániel, a neves Gerendás Péter fia dobol, és volt olyan is, hogy csak az éneksávok készültek ott, minden más pedig az én hangstúdiómban. A lemezt online is terjesztjük majd, ami azt jelenti, hogy megtalálhatóak leszünk például az iTunes-on vagy a Deezeren. Persze „fizikailag” is kapható lesz, Magyarországon az Alexandra könyvesbolt, nálunk pedig a Focus Music jóvoltából. Maja: Számomra hatalmas öröm volt együttdolgozni zenésztársaimon kívül Erikkel, illetve Lombos Marcival, aki 2 dalunkhoz is írt szöveget (Új lapra, Szürke és rózsaszín). Nagyon érdekes volt, hogy az első találkozásunkkor kiöntöttem 33


Interjú

neki a lelkemet, és néhány órán belül rímekben láttam azokat az érzéseket, amik akkor éppen megfogalmazódtak bennem. Rengeteg tapasztalattal gazdagodtam, nem gondoltam, hogy ennyi dolgot meg lehet élni egy lemezkészítés közben. Ha igazán őszinte akarok lenni, akkor bevallom, eleinte nagyon nem szerettem stúdióban énekelni, de a lemez végére a szívemhez nőtt. Az elmúlt hónapokban rengeteget dolgoztunk, hogy a lemez kész legyen. Annyi mindent tudnék róla mesélni, hogy egy egész könyv születhetne róla. :-) Egy biztos, ez a lemez nagyon sok ember Lélekzete! Tavaly az amerikai katasztrófafilmek stílusában készítettetek videóklipet a Küzdelem a holnapért c. dalotokhoz. Miért választottátok ezt a hátteret és közeget?

Johnny: A dal mondanivalója is ezt a témát járja körül. Egyre közelebb vagyunk a mindenféle jósolt és/vagy tudományosan bizonyítottan bekövetkező világméretű katasztrófákhoz, viszont nem gondolunk bele, hogy mi magunk is képesek vagyunk a változtatásra, ha akarjuk. Hétköznapi emberek hétköznapi tettei tudnák jobbá, élhetőbbé tenni a világot. Ehelyett saját magunkat pusztítjuk el. Gábor: Fontos volt, hogy egy olyan képi világot teremtsünk, amely mindenki számára úgymond ismerős. Mindenki látott már katasztrófafilmet, kialakult egyfajta kép bennünk erről. Nem szerettünk volna eltérni a „megszokott” filmes ábrázolástól. Ezek látványos elemek, de ami ettől is fontosabb, hogy így a néző könnyebben a magáénak tudhatja a történetet, és ez az, ami igazán számít. Most pedig egy új klipetek is készülőben van a már említetten kívül, az Ördögi nász című szerzeményhez. Áruljatok el valamit róla! :-) Johnny: Annyit elárulhatunk, hogy meglehetősen pikáns, az eddigi megjelenéseinktől valamelyest eltérő ábrázolásmódot választottunk. Hogy ez pontosan miben is merül ki, az a premier napján kiderül.

34


Interjú éltünk át, kaptunk sokszor jéghideget, de meleget is. Valószínű, ezért nem adtuk fel még mindig.

Maja: Jaj én olyan szívesen mondanék, de sajnos muszáj még egy icipicikét hallgatnom. Nagyon jó volt a forgatás. Annyit elárulhatok, hogy egy darabig eltartott a srácoknak, míg rávettek a szerepemre, de végül hihetetlenül szerettem minden egyes pillanatát. Na jó, olyan is van benne, ami nem nagyon jellemző ilyen zenekari klipekre. Idén ötévesek vagytok. Ilyen távlatból a kezdeteket tekintve mely momentumok azok, amelyeken ma már csak nevettek, illetve melyek azok, amelyek a kezdetektől jellemeznek benneteket? Johnny: Az alakulásunk óta nagyon sokat formálódott a zenekar, sok mindenben változtunk, mind emberileg, mind zeneileg, amit jobb szeretünk fejlődésként felfogni, mintsem szimpla változásként. Sok olyan esemény van már mögöttünk, amiket akkor nagyon komolyan vettünk, de később rájöttünk, hogy nem voltak azok olyan fontos mérföldkövek az életünkben, így ma már csak megmosolyogjuk őket, és az akkori önmagunkat. Maja: Ami jellemző? Doboscsere EP-készítés közben. :-) Leggyakrabban saját magamon szoktam nevetni, és közben általában a fejemet is fogom. Egyébként szerintem az is vicces, hogy elvileg latin zenekart akartam alapítani, de egyáltalán nem bánom, hogy nem így alakult. Külön-külön mások vagyunk, viszont, ami kezdettől fogva jellemez minket, az az Arizóna. Annyi mindent

Ezek szerint annak idején (részben más felállásban) nem volt nehéz összeolvasztani öt emberke igényeit és stílusát? Johnny: Bármiről is legyen szó, minél több ember próbál együtt dolgozni, annál nehezebb közös nevezőre jutni. A zene egy szubjektív dolog, mindenkinek más tetszik, más az ízlése, ezért természetesen mindig voltak és lesznek is apróbb nézeteltérések, nehézségek, de ha valaki ilyesmibe vágja a fejszéjét, akkor ezzel a faktorral is számolnia kell. Maja: A legelején szerintem nem volt nehéz, mert még mi sem tudtuk pontosan, hogy mit is szeretnénk. Próbálkoztunk mindenfélével, voltak mélypontjaink, de úgy érzem, mostanra sikerült megértenünk, hogy itt nem egyének stílusáról van szó, hanem az Arizónáéról. Emellett azt hiszem, hogy különálló emberekként is minden szempontból megtalálta mindenki a saját stílusát. Mindnyájunk közül Fecó az, aki a legreálisabban látja át a dolgokat, aki összeolvasztja a zenét, és a hangszerelésnél mindig odafigyel mindenre, amire egy „főnöknek”oda kell figyelnie. Változott a saját zenekarotokról alkotott képetek, illetve az ambícióitok öt év alatt? Gábor: Folyamatosan fejlődünk, emberileg és zeneileg egyaránt. Ez egy nehéz út, és ami a legjobban erősíti a zenekart, az az évek során együtt átélt megannyi kudarc, veszteség, rossz döntés, és pontosan erre van szükség ahhoz, hogy egy zenekar egyről a kettőre lépjen. A bennünk kialakult kép a történésekkel együtt természetesen változik, de azt teljes meggyőződéssel állíthatom, hogy van bennünk egyfajta közös kémia, ami nagyon tud húzni. Mikor együtt zenélünk, egy külön kis világot teremtünk, nemcsak a színpadon, a próbateremben is. Ez az a megfoghatatlan dolog, ami az Arizónát az első perctől azzá teszi, ami. Maja: Nekem teljesen megváltozott. 5 évvel ezelőtt is szerettem, amit csinálok, de valahogy akkor még nem tudtam felfogni a súlyát. Igyekszünk évről évre megújulni, de közben önmagunkhoz is hűek maradni. Egyre felemelőbb 35


Interjú érzés a színpadon állni, ami még nagyobb odafigyelést és munkát igényel. A kezdetektől zeneileg és tartalmilag is könnyen befogadható popdalokat írtok – egy kívülálló fülével. Hogyan néz ki mindez belülről? Miből próbáltok ihletet meríteni, és abból hogyan lesznek kész dalok? Gábor: A koncepció lényege, hogy kifejezetten könnyen megjegyezhető, énekelhető dalokat írjunk. A könnyedebb zene is ezt igyekszik alátámasztani, bár saját stílusunk határait a lemezen igyekszünk eléggé kitolni. Szövegeink mélyebbek, személy szerint az általam szerzett szövegek telis-tele vannak személyes utalásokkal, nyilvánosságra hozott, ám mégis rejtett titkokkal. Inspirációt életünk eseményei és tapasztalásai adják, ezt igyekszünk kompakt formában, zene, dallam és szöveg együttes erejével és harmóniájával visszaadni. Maja: Soha nem hagyjuk úgy a dalokat, ahogyan eredetileg megíródnak. Mindig valamit változtatunk rajtuk, olykor még a stúdióban is. Természetesen mindez azért történik, hogy minél jobb dalok szülessenek. Eleinte azt gondoltam, hogyha rólam szól egy dal, akkor az elég ahhoz, hogy jól is énekeljem, aztán rá kellett döbbennem, hogy ez nem így van. Talán nekem van a legnehezebb dolgom abból a szempontból, hogyha nem élem bele magam, akkor rengeteget veszít a dal a minősé-

36

géből. Meg kellett tanulnom átérezni a dalokat, persze ez csak akkor lehetséges, ha megtalálom benne önmagamat. Honnan meddig terjed az általatok hallgatott, kedvelt előadók, zenekarok köre, és mi a közös nevező, amit különlegesnek tartotok mindnyájan? Gábor: Különféle zenéket hallgatunk mindan�nyian, más és más ízléssel rendelkezünk. Ez nem kéne, hogy problémát jelentsen egy zenekarban sem, nálunk kifejezetten jó eredmények születnek abból, hogy zeneileg mennyire mások is vagyunk. Lásd a Lélekzet című albumot! :-) Ha a közös nevezőre gondolok, akit mindnyájan szeretünk, akkor az egyértelműen Ákos. Maja: Egyetértek, szerintem is Ákos a mi közös nevezőnk! És mi az, amit általában különlegesnek, rendkívülinek tartotok a titeket körülvevő világból? Maja: Lehet, hogy közhely, de számomra minden különleges, ami velem/velünk, illetve körülöttünk történik. Hiszen nem éppen hétköznapi módon élem az életemet, és ami a zenekarunkat illeti, az sem a megszokott módon működik. Ha valami nagyon rendkívüli történik, higgyétek el, úgysem hagyjuk hang nélkül, ha pedig még inkább rendkívüli, akkor pedig klip nélkül. :-)


37


Filmkocka / SzT rovata

Halhatatlan szeretők IMDb: 7,6 RT: 85%

Joe

IMDb: 8,0 Rotten Tomatoes: 80% A tény, hogy a kritikusok Nicolas Cage egyik legjobb alakításaként írják le a címszereplő karakterének megformálását, már sokat elmond a filmről is. A börtönviselt Cage egy favágó csapat vezetőjét alakítja, akinél munkára jelentkezik a kegyetlen szülőkkel megáldott Gary (Tye Sheridan), a találkozásuk pedig mindkettejük életét megváltoztatja. David Gordon Green rendező a tavalyi év során két vidéki filmet is leforgatott. A Prince Avalanche cíművel Ezüst Medvét kapott rendezőként a Berlini Filmfesztiválon, a Joe pedig kettő kisebb elismerést szerzett a velencein.

A kultrendező Jim Jarmusch legutóbbi filmjének (Az irányítás határai) értékeit minimálisan vitatják, az underground direktor azonban ezúttal egy népszerű műfajra, a vámpírfilmre összpontosított. Filmjében egy vámpír szerelmespár (Tilda Swinton és Tom Hiddleston) életét kavarja fel a nő húgának felbukkanása (Mia Wasikowska). A Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálmára jelölt alkotás véleményezői szerint sikerrel fogalmazza újra Jarmusch korábbi filmjeinek könnyed hangulatú eseménytelenségét egy manapság csontig rágott zsáner keretein belül.

Bérgavallér

IMDb: 6,6 RT: 70% Ritka, hogy Woody Allen olyan filmben szerepel, amelyet nem ő rendezett. De mindegy is, mivel az alkotást már megjelenésével is könnyedén formálja saját képére. A Bérgavallérban, melyet John Turturro írt és rendezett, valamint a főhőst is ő alakítja, Woody Allen egy amolyan stricit formál meg, aki prostituáltat farag barátjából (Turturro), és áruként osztogatja őt a nőknek, köztük Sharon Stonenak és Sofia Vergarának. Mindezt azért, hogy saját adósságait csökkenthesse. Helyenként zavarba ejtő történet, de előzetese alapján kimondottan poénos.

Már megint lakótársat keresünk

IMDb: 7,3 RT: Cédric Klapisch tizenkét esztendővel ezelőtti sikeres opusa (Lakótársat keresünk), majd 2005-ös folytatása (Még mindig…) után kilenc évvel leforgatta annak harmadik részét is. Már tizenöt év eltelt azóta, hogy a fiatal Xavier Barcelonába költözött, hogy befejezze tanulmányait, és összehozta a sors egy sor különböző nemzetiségű leányzóval. Most már gyermekei vannak, akikkel édesanyjuk viszont a tengerentúlra költözik. Xavier szalad is utánuk, mivel az életét nem tudja elképzelni a gyerkőcök nélkül. Az egyedi humorú lakótársi vígjátékot annak idején több helyen díjazták. 38


39


Filmkocka / SzT rovata

Transzcendens

Mindig gyanús, ha egy ismeretlen alkotó egyszer csak előáll egy, elsőre kimondottan ígéretesnek tűnő sci-fi-projekttel. Ilyen alkotóként tekinthetnénk a rendezőre, Wally Pfisterre is, ám még inkább a forgatókönyvíróra, Jack Paglenre, akinek tulajdonképpen ez az első műve. Márpedig sci-fiknél kifejezetten fontosak a történet részletei, a következetesség, és a sztori viszonylagos újdonsága mellett a kész film megtekintésekor elvárt döbbenet, amit nemcsak a látvány, de a kidolgozott cselekmény is okoz. Lássuk a sztorit: Will Caster tudóst (Johnny Depp) egy technológiaellenes anarchista csoport elteszi láb alól, de mielőtt még teste meghalna, elméjét átmentik egy számítógépre. A szuperintelligens gép hatalma aztán egyre növekszik. Nos, mindenképpen érdekfeszítő kérdéseket boncolgat a reális és virtuális lét összefonódásáról, illetve arról, hogy a személyiség mely része másolható át egy merevlemezre, valamint az örökké felvetődő kérdésről, hogy képes-e érzelmekre a masina? Wally Pfister Christopher Nolan operatőre, így számíthatunk a borongós de precíz látványvilágra, ám ez a rendezői bemutatkozása. Mindezekkel együtt ez az év egyik leginkább várt filmje, a sci-fik között pedig épp Nolan Interstellarja a másik. Szóval drukkolunk. Vetítik április 17-től

A csodálatos Pókember 2

Marc Webb néhány évvel ezelőtt vérátömlesztést hajtott végre a Pókember-univerzumon, és az elejétől kezdve kissé jellegtelen, Tobey Maguire főszereplésével készült trilógia után egy minden téren sokkal izmosabb darabot vitt vászonra. Andrew Garfield csibészes mosolya és helyenként szomorkás tekintete sokkal inkább uralta azokat az érzelmeket, amelyekkel a megcsípett szuperhősnek meg kell küzdenie, és az, hogy Emma Stone-nal az életben is egymásra találtak, a vásznon az erőteljesebb hitelesség mellett egy finom bájt is kölcsönöz a kapcsolatuknak. Marc Webb rendezőnek e szál kidolgozásához kapóra jöhetett egy korábbi nagyszerű filmje, az (500) Days of Summer című is. A második részben mindez visszatér, Pókember egyik főellenfele, Electró (Jamie Foxx), a már közzétett spotok alapján sem csak egy szimpla gonosz, hanem kidolgozottabb, összetettebb karakter lesz. Nem is beszélve a Harry Osbornt alakító, manipulatív Dane DeHaanról, akit Az erő krónikája című príma kis darabban ismerhettünk meg néhány éve, és az elkövetkezendő években, vagy akár évtizedekben remélhetőleg viszontlátunk még néhány gonosz karaktert megformálva. Személy szerint kifejezetten várom, hogy őket így csapatostul rám szabadítsa a mozi! Vetítik május 1-től

40

A fenti filmeket rovatunk támogatója, a dunaszerdahelyi CINEMAX vetíti - előreláthatóan az elkövetkezendő hónapban, némelyiket magyar szinkronnal, de a változás jogát fenntartva. Részletek: www.cine-max.sk


41


Könyv

Tánczos Gábor Illúzióromboló Könyvtára René Descartes: A lélek szenvedélyei és más írások Ez a könyv szerintem a legjobb választás, ha szeretnénk megismerni a Descartes-i világképet és annak hangulatát. Nem állítom, hogy felemelő élmény beleélni magunkat az ő gondolatmenetébe, de kiemelkedő tanulságokkal szolgál. Bizonyos szempontból ugyanis neki lehetünk hálásak/ő okolható (nem kívánt ízlés szerint törlendő) világunk jelenlegi állapotáért. A tudomány és a vallás módszereikben és stílusukban nála keresztezik és termékenyítik meg egymást. Tíz évvel ezelőtt, amikor nagyobb dózisokban voltam kénytelen őt fogyasztani, lajstromfilozófusnak neveztem. Bárki, aki belenéz az itt ajánlott kötetbe, érteni fogja, hogy miért. Sokat emlegetett, szállóigévé vált, axiómaként kezelt kijelentése, mely szerint gondolkodom, tehát vagyok (cogito ergo sum), állandó nevetség tárgya a nem keresztényi alapokból kinőtt filozófiai irányzatokat ismerők körében, s mai másik könyvünkben is kulcsszerepet játszik. „...gondolkodom, tehát vagyok, olyan szilárd és olyan biztos, hogy a szkeptikusok legtúlzóbb felvetései sem képesek azt megingatni, ezért úgy gondoltam, hogy aggály nélkül elfogadható a filozófia amaz első elvének...” (Értekezés a módszerről) A lélek szenvedélyeit nem csak azért érdemes lapozgatni, mert kicsit érthetőbbé teszi, hogyan jutottunk idáig, hanem azért is, hogy megértsük, esetleg gyakoroljuk René bölcsességét: a szenvedélyek uralását és az általuk okozott bajok elviselését.

Roger Scruton: Iszom, tehát vagyok (Egy filozófus borkalauza) Az Univerzum régi hanyagságát pótolta ennek a kiadványnak a létrejöttével. Azután, hogy olyan sok vélt vagy valós szakértő igyekezett meggyőzni minket arról, hogy milyen ételekhez milyen bort kell innunk, most végre sikerült tisztázni azt a kérdést is, hogy melyik filozófushoz melyik bor illik. Néhányan kilógnak ugyan a sorból, hiszen Arisztotelész annyira száraz, hogy ekkora folyadékigényű olvasmánynál csak a víz jöhet szóba. Platón ellenben minden borhoz írt egy dialógust. Heideggerrel kapcsolatban idézném Scruton szavait. „Milyen itallal lehet kiegészíteni egy filozófust, aki azt mondta nekünk, hogy a semmi semmizik? Üres poharat emelni a szánkhoz, és érezni, ahogyan halad lefelé – semmizik, semmizik, semmizik, a nyelőcső egész hosszában: ez bizonyára olyan élmény, amely örömet szerez az igazi szakértőnek.” Descartes-ról neki sincs túl jó véleménye. A történelem legtúlértékeltebb filozófusának nevezi, akihez mélysötét rhone-i bort kell fogyasztani, hogy kárpótoljon minket az Elmélkedések soványságáért. Fontos megemlíteni, hogy a gondolkodók sorából nem hiányzik Hamvas Béla. Ő szintén írt egy könyvet a borról, ami szintén arról szól, hogy az ivás nem elsősorban az ivásról szól. (A bor filozófiája) Sok egyéb szellemesen tálalt érdekes információ mellett a szerző ajánl néhány alapelvet az italozással kapcsolatban: Idd azt, amit szeretsz, ivásoddal ne okozz fájdalmat másoknak, ivásoddal ne okozz tartós kárt a környezetben! A vízzel pedig jobb, ha óvatosan bánunk!

42


43


PR

Acacia Team A szórakoztatás szolgálatában Az Acacia Team műsorszervező iroda 1999 óta tevékenykedik a szórakoztatóiparban. Prónik Attila és Kren Arnold az évek során nemcsak tapasztalatra és kapcsolatokra tett szert, de folyamatosan bővítette saját eszközparkját is, így mára már a szórakoztatás iparágában az élvonalba tartoznak. Prónik Attilát, az iroda egyik tulajdonosát kérdeztük.

Ha egy mondatban kéne megválaszolni, mi az Acacia Team fő profilja, hogyan hangzana? A kisebb családi rendezvényektől (születésnapok, évfordulók, esküvők stb.) a nagy eseményekig (nemzetközi fesztiválok, kulturális események, koncertek, falunapok stb.) bármilyen igényt igyekszünk kielégíteni. Nemcsak a programokat, hanem a technikát is biztosítani tudjuk: az ügyfél egy helyen mindent megkap. Ezzel pedig nemcsak időt, de pénzt is spórolhat! Tegyük fel, hogy az ügyfeletek vagyok, és egy kisebb családi rendezvényre készülök. Mi mindent tudna nekem az Acacia Team ajánlani? A rendezvény helyszínétől és jellegétől függően szinte bármit be tudunk biztosítani. Gyakran 44

keresnek bennünket pl. esküvőkkel kapcsolatban. Általában sátrakat, tűzijátékot igényelnek, de a gyermekprogramok is népszerűek. Ugrálóvárak, trambulin, rodeó bika, élő csocsó, foci aréna – hogy csak párat említsek a lehetőségek közül.


PR Mi a helyzet a nagyobb tömeget megmozgató rendezvényekkel? A színpadtól és a színpadtechnikától kezdve a lézer show-ig, a látványos dekorációs fényekig, pirotechnikáig szintén sok választási lehetősége van az ügyfélnek. Az igények folyamatosan változnak, és mi ehhez próbálunk alkalmazkodni.

Szerencsére rengeteg elégedett – és visszatérő – ügyfelünk van. Természetesen azt szeretnénk, ha a jövőben még többen fordulnának hozzánk. Szóba került a pirotechnika. Ez elég széles fogalom, mit takar valójában? Az egyszerűbb tűzijátékoktól kezdve – amit akár maga a megrendelő is el tud indítani – a komolyabb, speciális (pl. színpadi) tűzijátékig mindenféle megrendelést teljesíteni tudunk, pl. az önkormányzatok, vagy a nagyobb cégek felé. Amennyiben valaki a közeljövőben igénybe venné az Acacia Team szolgáltatásait, hogy veheti fel veletek a kapcsolatot? Megtalálhatnak bennünket a weboldalunkon (www.acaciateam.sk) található elérhetőségeken, vagy a Facebookon, az Acacia Team név alatt. A telefonos egyeztetést követően készségesen találkozunk leendő ügyfelünkkel személyesen is.

45


Vendéglőlesen

Hotel Therma – Zerda étterem Mundi Józsi írása Ugróczky Pityu fotói

Dunaszerdahely egy közkedvelt wellness szállodája, a Hotel Therma Zerda á la carte nevű éttermét vettük ezúttal szemügyre. Szerettük volna átélni a négycsillagos hotel étterme által kínált gasztronómiai élményt. Csak úgy, mint máskor, kíváncsiak voltunk a felszolgálásra, az ételek ízvilágára, illetve az étteremben bennünket körülvevő környezetre. „Hazaiként” lestünk be a Thermába. AZ ÉTTEREM, AZ ÉTLAP ÉS A VÁLASZTÉK A hotel a város ipari negyedében található. Épülete részben a múlt rendszert tükrözi, azonban kellőképpen korszerűsítették. A parkolás viszonylag kényelmes közvetlenül a hotel előtt, belépéskor pedig mintha a wellness aromája csiklandozná meg az orrunkat. Egy stílusos hídon haladhatunk át, mely alatt egy kis mesterséges tóban díszhalakat figyelhetünk meg. Továbbhaladva, a recepciónál szívélyesen üdvözölték társaságunkat. Egy csütörtöki napon, röviddel délután négy óra után érkeztünk. Az étterem ekkor teljesen üres volt. Pár percen belül az asztalunkhoz lépett a szemrevaló felszolgáló hölgy. Kedvesen átnyújtotta az étlapokat, és már vette is fel az italrendelést. Öltözékét sötét színű rövidujjú ing és szintén sötét nadrág alkotta. Az exkluzív hatás érdekében az étteremben székszoknyákat alkalmaztak, az asztal terítékét illetően viszont egy négycsillagos hotel éttermében magasabb nívóra számíthat a vendég, például friss virágból készült dekorációra. Az étterem belvilága kissé a 80-as évek hangulatát hívta elő. Nem voltak teljes összhangban a

46

színek, emellett a falak és a plafon ál-faborítása is nyilvánvalóvá tette, hogy az épület kiadós részét újrahasznosították, amikor átépítették. Tulajdonképpen a beltér keltette benyomáshoz „illett” a zenei repertoár is, olyan örökzöld slágerekkel, mint az olasz Felicitá, a Hands Up (Baby Hands Up) vagy egyfajta ABBA „Best of ”. Egy retro buli hangulatú közegben vehettük kézbe az étlapot. :-) Kétnyelvű (szlovák-magyar), áttekinthető és gazdag étlapot kaptunk, melyen megtalálhatóak olyan különlegességek is, mint például a békacomb, a fácánmellfilé, a bárányborda, a kalamári (tintahal) és az óriás garnéla is. Összesen hétfajta hideg és hat meleg előétel, hat leves, tíz szárnyas, több mint tíz halból készült étel, öt sertés-, hét marha, hat vad-, valamint tízféle könnyebb étel, hét tésztaféle, öt édestészta, valamint hét fajta desszert található rajta. Személy szerint megörvendeztetett a thai ételkínálat, amely régiónkban nem igazán elterjedt. Így választhattunk további négyfajta thai levesből, hét főételből és három desszertből is. Mivel hosszabb ideig tartózkodtam Thaiföldön, és a konyhájuk a kedvenceim közé tartozik, így kíváncsian vártam a Távol-Kelet ízvilágát. :-)


Gasztro

A TESZT – ELŐÉTELEK, LEVESEK Rendelésünktől számítva mintegy húsz percen belül meg is kaptuk az előételeket. A töltött paradicsom (3,95 €) nagyon finom hideg előétel. A paradicsom kivájt belsejébe kellemesen kiegyensúlyozott ízvilágú majonézeskrumplis salátát töltöttek. Átlátszó üvegtányéron szolgálták fel. A Carpaccio rukkola salátaágyon (5,60 €) nagyon praktikus kis fogás. Amennyire mutatós és elegáns, annyira egyszerű. A hajszálvékonyra szelt bélszíndarabkák kiválóan illeszkedtek a salátaágyra, amit még sajtreszelékkel is megszórtak, paradicsommal tálalva pedig az olaszos trikolort is viszontláttuk. Oliva olajjal nyakon öntve pompás! A tigris garnéla grillen, barbecue szósszal (7,90 €) kellemes meleg előétel, csakhogy a páncéljától megtisztított garnéla kissé keményre sikeredett. A barbecue szószon erőteljesen érezhető volt a szójaszósz ízhatása, ami viszont kitűnően illik a garnéla édeskés ízéhez. Mindezt friss salátaágyon kínálták. A fokhagymás fűszervajjal lesütött éti csiga franciásan (4,25 €) szintén egy remek meleg előétel. Sokan már a csiga hallatán is irtóznak, ám ha megkóstolnák, akkor megtapasztalnák, hogy a szájban omladozó puha csigahusi a fűszeres vajjal és a megpirított sajttal mennyei ízhatást eredményez.

A levesek közül jómagam kifejezetten vártam a jellegzetes thaiföldi Tom Yum-ot (2,90 €), amely első pillantásra kimondottan exkluzívnak tűnt. Fatányérban, rizs és citrom kíséretében érkezett az asztalunkra. Nyilvánvalóan nem várhatunk teljes hűséget a Thaiföldön elkészített ételekhez viszonyítva, hiszen a hozzávalók jó része tájainkon frissen nem igazán beszerezhető. Több közülük értelemszerűen ki is maradt. Egyébként egy alapléből készített enyhén citromos ízű levesről van szó, amelyben a gyömbér és a chili megteszi hatását. Bár enyhén érezhető volt az ételízesítő aromája, elfogadható Tom Yum-ot kaptam, bátran kóstolják meg Önök is! A Provence-i fehérboros paradicsomleves (2,25 €) kellemes ízhatást nyújtott, és gazdag, sűrű állaggal rendelkezett. A bortól kissé fanyar, a paradicsomtól édeskés, a felhasznált zöldségeknek köszönhetően testes, mindez pedig a bazsalikom és a rozmaring jellegzetes illatával ékesítve. A hideg tejszínes őszibarack krémleves (2,95 €) egy kimondottan remek hideg gyümölcsleves. Krémes állaga és édeskés íze okozza friss hatását. Leheletnyi fahéj és tejszínhab hozzáadásával tökéletes.

47


Vendéglőlesen

A gombakrémlevesnek (2,25 €) selymes állaga és pompás íze volt. Kellően fűszerezve, gombával és pirított kenyérrel gazdagon kínálták. A levesek hőfoka mindegyik esetben megfelelőnek bizonyult. MUSSAMAN CSIRKE NYÁRSON GRILLEZVE, SÜLT BURGONYA (8,50 €) Karis, sáfrányos mártásban pácolt csirkemell darabkák, amelyek nyársra húzva, omlósra sütve kerültek terítékre. A csirke citromsárga színe és íze is tükrözte a kari gazdag használatát. A hús kellően átsült, de puha és szaftos maradt. Társaságunk tagja sült burgonyával fogyasztotta, de ehhez talán a rizs a megfelelőbb választás. KISZÁLKÁZOTT BÉCSI RÁNTOTT PONTY, HASÁBBURGONYA, VEGYES SALÁTA (10,80 €) Impozáns látványt nyújtó rántott pontyszeletet kaptam. A hal jellegzetes illata csapta meg az orromat, amely a frissen pirított zsemlemorzsa aromájával keveredett. A ponty kellően átsült, a panír ropogósra sikerült, a hasábbal és a lágy salátával kiváló triót alkottak. Kár, hogy a hagyományos, frissen készült szalmakrumpli már

48

a múlté, és leggyakrabban a fagyasztott félkész árut helyezik előtérbe, melynek íze azonban nem fogható az előbbihez. A halban azért szálkát is találtam. :-) LIPTÓI BÁRÁNYBBORDA (10,90 €) Roppant finom, különleges és ízletes bordafalatokat kaptunk. Mint tudjuk, a legfinomabb falatok a csont mellett találhatóak, a bordát körülvevő hús így az egyik legízletesebb fogás, viszont nyilván kevesebb van rajta, mint például a combon. Már messziről érezhető volt a rozmaringos juhtúró illata, amely a meglepően puha és omlós bárán�nyal kiváló párost alkotott. Ajánlom, hogy kóstolják meg, nagyobb étvággyal rendelkezőknek viszont nem fogja megtölteni a bendőjét. :-) CSIRKEMÁJJAL TÖLTÖTT SERTÉSJAVA, FEKETEERDŐ BUNDÁBAN, SÜLT BURGONYA (10,15 €) Az asztalunkra érkezett, rozmaringos csirkemájjal töltött sertés bélszín kíváncsivá tette kóstoló szervemet. Ízlelésekor bizony nem okozott csalódást, viszont kissé száraznak találtam. Ez érthető, mivel a bélszín és a máj önmagában száraz, viszont talán némi szalonna javítana a szerkezetén. Kiadós falat, a nagyobb étvágyúaknak bátran ajánlom.


Gasztro

DESSZERT A joghurt torta (2.60 €) fenomenális desszert. Hidegben dermesztett fehér ízesített joghurt krém, megspékelve piskótatésztával, őszibarackkal és áfonyával. Tökéletes az összhang az édesség és a fanyar áfonya között. A rántott alma és ananász (2,95 €) valójában friss gyümölcs párizsi tésztában rántva. A meleg hatására a gyümölcs kissé megpuhul a forró tésztában, így olyan, mintha flambírozott gyümölcsöt fogyasztanánk. Kiadós desszert, amellyel a teljes menü végén nem tudtunk megbirkózni. SZUMMA SZUMÁRUM Érkezéskor különös volt üresen látni az éttermet, ám az időpont okán ez érthető. Egy négycsillagos szálloda éttermétől azonban a vendég kifejezetten magas színvonalat vár az apróságoknak tűnő elemek terén is. Felszolgálónk elkövetett néhány hibát, az italok felszolgálásánál például négyünk közül kettőnk esetében kitöltötte az üdítőt, a másik kettő esetében viszont lezárva helyezte az asztalra. Kevésbé ismerte az étlapot, ellenben az egyik étel, nevezetesen fácánmellfilé hiányát kellően orvosolta egy másik ajánlásával, miközben elnézést is kért. Ilyen szituáció bárhol előfordulhat, a sok csillagot látván azonban a vendég erre is érzékeny lehet.

Az asztalokon nem volt teríték a teljes menükhöz, így a desszertekhez felszolgált evőeszközöket magunk közt oszthattuk szét. Ez alacsonyabb besorolású éttermeknél megszokott. Ugyanakkor az ételek minőségében és kivitelezésében nem találtunk komolyabb kivetnivalót. Ízletesek, különlegesek, talán csak a díszítésük lehetne attraktívabb. Az étteremben nyilván kevés vendég fordul meg kizárólag az étkezés céljából, mivel a szálloda fő profilja a látogatók több napos, teljes körű ellátása. Kedvesünkkel, családunkkal akár egy hetet is eltölthetünk a szállodakomplexumban anélkül, hogy unatkoznánk. Mindezekkel együtt javaslom, hazaiként is látogassanak el a Hotel Thermába, ha csak egy ebéd erejéig is!

EREDMÉNY: 6,6/10 (A leírtak mindössze saját és társaim véleményét tükrözik. Az étterem minősítésénél figyelembe vettük a rendet, a tisztaságot, a felszolgálást, az ételt és a környezetet.)

49


Álompár

Esküvők plusz és mínusz 30 fokban Kálmán Norbi írása Fotók: internet

Az esküvő tartozékai a világ egyik felén kis kötény és egy nyaklánc, a másik felén hócsizma, nagykabát, kapucni. Pusztán az éghajlat szerint alakultak így az esküvői szokások, amelyek nálunk is megszabják az egybekelés ceremóniáját, bár nem ennyire szélsőségesen.

Afrikában például szokás, hogy a lányokat már kislánykoruktól arra nevelik a szülők, hogy jó feleségek legyenek. Az esküvői ceremónia templomban köttetik. Az esküvői szokások általánosságban véve eléggé összetettek. A vőlegény fizet a menyasszony családjának, kárpótlásul, hogy elveszi a lányukat. Megállapodástól függően a fizetség 30-40 darab szarvasmarha. Ha az esküvő után kiderül, hogy a menyasszony meddő, akkor vissza kell téríteni a férjnek, a feleséget pedig a családjának. Némely körülmények között az apa elküldheti egy másik lányát, hogy ő biztosítson gyermeket a csalódott férjnek. A nagy nap reggelén a menyasszony egy sor rituálét végez, mielőtt férjhez megy. A koszorúslányaival megfürdik meztelenül a folyóban, ami jelképezi az ara megtisztulását a lelki szennyezettségtől. Legvégül pedig átviszi az alvásra használt gyékényét és a kelengyéjét – utóbbit a koszorúslányok hozzák a fejükön – a vőlegény kunyhójába. 50

Nézzünk kissé hűvösebb tájakra, az eszkimókhoz. Az esküvői szokásaik sem sokkal meglepőbbek. Ugyanis nincsenek! Az inúit házasságok nem voltak határozottan monogámok. Gyakoriak voltak a nyitott kapcsolatok, a poligámia, a válás és az újraházasodás. Később bizonyos eszkimó csoportoknál, ha volt gyerek, akkor a váláshoz a közösség, különösen az idősek beleegyezésére volt szükség. Bizonyos források szerint az eszkimóknál szokás volt a feleséget „kölcsön adni” idegeneknek. Ez annyit tesz, hogy a férj vagy társ odaadta a feleséget egy éjszakára. Ha volt is ilyen, akkor az eredete visszanyúlik a fajfenntartáshoz – hogy egy kicsit ugyan, de keveredjenek más népekkel. Na és mi a helyzet nálunk, a Csallóközben? Azt hiszem, már mindenki volt ízes, magyaros lakodalmon, ahol nem maradhat el a menyasszonytánc, a cigánymuzsika, a hajnal felé már éneklő nagybácsik, nagypapák, és persze az is előfordul, hogy örömteli mámorában fejre áll valaki a kisüstitől. Ja, és nálunk – megengedetten legalább is – nem keverednek a házaspárok tagjai más házaspárokkal. :-) Mindezt azért írtuk le, mivel terveink közt van, hogy indítanánk egy új rovatot, amely kapcsán várjuk azok jelentkezését, akik szeretnék elmondani a világnak, hogy szerelmesek, illetve hogy kivel, hogyan kötötték össze életüket. Az info@klikkout.sk címre várjuk ifjú párok jelentkezését, akiktől inspirálódhatnak majd más jegyes párok is!


51


Sport

Már az apu is kiment! Kiss Balázs írása Fotók: Lelkes Ernő

A napokban megjelent valahol egy cikk a szerencsejáték-függőségről, amely így fogalmaz: „A játék alapvető szükséglete az embernek, a szórakozás és a kikapcsolódás egyik fajtája, s mint ilyen, feszültségoldó hatású. Akárcsak a szerfüggőségnél, itt is jelen van a legyőzhetetlen sóvárgás. A játékfüggő számára a játék ugyanaz, mint a heroinfüggő számára a heroin.“

Azzal kapcsolatban, hogy milyen elvonási tünetei lehetnek ennek a fajta addikciónak abban az esetben, ha az érintett nem hódolhat játék iránti szenvedélyének, azt írja a szakirodalom: „A szervezet a már megszokott játékmennyiség hiányában elvonási tüneteket produkál, többek között kézremegést, ingerültséget, nyugtalanságot, izzadást“. A kórmegállapítás elolvasása után sok hasonlóság fedezhető fel a szerencsejáték-függők és a meccsfüggők között. Dunaszerdahelyen és környékén az a személy számít meccsfüggőnek, aki korábban életvitelszerűen látogatta a DAC hazai mérkőzéseit, ám az elmúlt négy-öt évben a csapat körül kialakult kaotikus helyzet miatt mégis inkább a kiskertekben, túraösvényeken, moziban, kávéházak teraszán, rokonlátogatáson múlatta az időt szombat délutánonként. Akárcsak e sorok írója több ezredmagával egyetemben. Az elvonási tünetek különböző súlyossági fokig is elmehettek, néhányan arra vetemedtek, hogy meccsfüggőségük csillapításának érdekében külföldi bajnokságok mérkőzéseire váltottak jegyet, legvégső esetben akár egy NB1-es összecsapás is képes volt az idült tünetek csillapítására. Mindegy már, csak lássuk, ahogy a csatár „talál megint 52

utat a kapu előtt, s benn a féltucat!“ Súlyos diagnózis. Kezelendő. Doktor úr, kérem, mennyi időm van még hátra?! S mielőtt a páciens eljutott volna a szellemi nihilizmus állapotába, ráleltek a gyógymódra: tulajdonost kellet váltani. És lám, a beteg rögtön a gyógyulás útjára tért. Másfél hónapja a kézremegést felváltotta a bizsergés, az ingerültséget a jókedv, a nyugtalanságot a mámor. A micsoda mámor. „... mint a heroinfüggő számára a heroin“. Dunaszerdahelyen újra esemény lett kéthetente kilátogatni a városi stadionba. Kocsmában, kórházi váróteremben, de még a templomban is ismét beszédtéma a DAC. Voltál meccsen? Láttad a gólt? Mit kihagyott! Tejóisten! Nem volt az les! Két hét múlva... Igen, két hét múlva; ez azt jelenti, hogy akkor is jövünk, akkor is kint leszünk, és akkor is szurkolunk. Mert meccsfüggők vagyunk, és szándékunk, hogy mást is azzá tegyünk. Két hét múlva. Mennyire szebben hangzik ez annál, hogy „Most voltam utoljára“. Vegyük sorjába a tavasszal történteket. Februárban kitudódik, hamarosan bekövetkezik a rég várt „game over“. Azonnal megugrik az interne-


Sport tes szurkolói fórum látogatottsága, beindul a susmus. Ezúttal végre jól „zörög a haraszt“, a hónap végén megköttetik, aminek meg kell köttetnie; tulajt cserél a klub. Az első hazai meccsre háromezer-kétszázan váltunk jegyet. H.á.r.o.m.e.z.e.r. - k.é.t.s.z.á.z. ember. Több évig tartó sínylődés után igazán nagyszerű szám. Ekkor még kicsit úgy tűnt, mindenki keresi önmagát. A játékosok a pályán, mi szurkolók pedig a lelátón. „Ezer éve nem láttalak“ – talán ez a leggyakrabban ismételgetett mondat egy-egy kézszorításkor. Igazából nem is az volt a lényeg, mi zajlik a játéktéren, hanem, hogy újra ott vagyunk a lelátón. Mi, meccsfüggők. A legelsők és a későn érkezők. Meg a dohányfüst illata, és a tökmaghéj ropogása. A sör íze és a pálya látványa. A dobos hangolása és az éneklők kurjongatása. „...mint a heroinfüggő számára a heroin“. Nem verjük meg ugyan a Kassát, de mindenki érzi, hogy részese valami új kezdetének. Mínusz hat pont ide vagy oda, felvesszük a harcot. Oly-

annyira, hogy a nagyszombati Spartakot sikerül saját otthonában két vállra fektetni, amire korábban még soha nem volt példa a DAC történetében. A következő hazain az esős, viharos időjárás ellenére is többen kimegyünk, mint két héttel azelőtt, s a rózsahegyiek ellen már nemcsak ismerkednek egymással a fiúk a pályán, hanem fociznak is. Fociláz, gólok, vastaps, szép volt, fiúk! Fontos győzelem, melytől könnyen gyógyul a lélek. Pozsonyba már vonat indul, leszurkoljuk az ellent. Kikaptunk? Belefér. Jobb volt az ellenfél. A Zsolna ellen a szurkoló ismét örül, a meccs után a betont masszív szotyiszőnyeg borítja, négyezren vagyunk! Szenyicéről is hozzuk a pontot; vagy inkább az első félidő láttán ott hagyunk kettőt. De valami elindult Dunaszerdahelyen! A minap egy születésnapi rendezvényen odaült mellém egy rég nem látott egykori kolléganőm, Ági, aki üdvözlés helyett csak ennyit mondott: „Már az apu is kiment“. Persze, nem kellett magyarázni, hova. Akkor elfelejtettem mondani neki, ezért most bepótolom. Ági, mondd meg apunak, legközelebb hozza el anyádat is! Mondjuk két hét múlva.

53


Képgaléria

Fotók: Lelkes Ernő, Vojtík Szimona

54


55


PR

Ami a szépséget illeti! A szépészeti szolgáltatások legszélesebb körét nyújtó központ Dunaszerdahelyen a Komenský utcában fellelhető Colibri szépségszalon. A fodrászattól és kozmetikától kezdődően, a széleskörű arc- és testkezelésen, a manikűr és pedikűr különböző válfajain át egészen az egészséges barnulást lehetővé tévő, EU-szabványnak megfelelő csokicsövekkel ellátott szoláriumig, és az alakformáló, bőrfiatalító, testsúlycsökkentő berendezésekig számtalan modern eljárást igénybe vehetünk, szakmailag hozzáértő munkatársaik segítségével szépülhetünk olyanná, amilyenné szeretnénk. Weboldalukon (www.colibrisalon.sk) ezen szolgáltatásokról bővebben is olvashatunk, lapunk hasábjain azonban ezúttal a Colibri hajszobrászai meséltek nekünk. Krnáč Diana, 23 éves „Közel öt éve dolgozom fodrászként. Bár az öt év nem túlságosan hosszú idő, a Colibri szépségszalonnak köszönhetően folyamatosan bővíthettem a szakmai tudásom. Mindig követem a legújabb trendeket, hogy általuk is hasznos tanácsokkal láthassam el vendégeimet. Véleményem szerint a fodrászat nem csak a hajvágásról, hajfestésről szól, hanem sokkal több ennél. Mi segítünk megtalálni vendégeinknek a megfelelő színt, formát és ezáltal kialakítani az általuk kívánt stílust. Egy jó frizura magabiztosabbá tesz, és kevésbé számít, hogy épp milyen ruhát viselsz, mivel a kisugárzásod elvakít! Én személy szerint a klasszikus formákat és a természetes színeket kedvelem. A nyár közeledtével előtérbe kerülnek a világosabb pasztell, bézs 56

árnyalatok. Például a szőke hajszín kimondottan divatossá varázsolható némi lágy barack árnyalattal. Az extrémebb stílus kedvelői pedig bátran feldobatják hajkoronájukat élénkebb színekkel, mint például a lila. Mindegy, hogy a frizura rövid vagy hosszú, a lényeg, hogy passzoljon a fej formájához és az arcvonásokhoz, nem utolsósorban pedig kiegészítse, vagy épp meghatározza a vendég stílusát.”

Végh Jozef – Joel, 33 éves „Tíz éve dolgozom fodrászként. A Colibri Beauty Salon egy új nyitás a számomra, tele újdonsággal és kihívásokkal. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a munkám egyben a hobbim is. Igyekszem mindig naprakész lenni ebben az állandóan változó és megújuló szakmában. Visszatekintve a múltra megemlíteném, hogy 2004-ben, az Inter Beauty Slovákia elnevezésű versenyről sikerült elhoznom két 3. helyezést. Emellett részt vettem a Czech and Slovak Hair Dressing nevű versenyen, ami rengeteg új ismerettel gazdagított a kezdetekben. Akik ismernek, tudják, hogy egy kreatív, mindenfajta stílust kedvelő ember vagyok. A szépségiparban jól érzem magam, ezért választottam a Colibri Beauty Salont, ahol a minőség az első helyen áll. Nem mellesleg pedig ezért választottunk olyan professzionális termékeket, amelyet számos mesterfodrász és világsztár is elismer. Termékeink közé tartozik a Schwarzkopf Professional és a TIGI Professional, ami önmagáért beszél. I Love Cat Walk.” A Colibri szépségszalon célja, hogy vendégeik magabiztosan és elégedetten távozzanak tőlük. Minden szépülni vágyó vendéget szeretettel várnak!


Chocola te Hot B rown

Bizton sá érzéke gos barnulá ny bőr s űekne k is

0,3

FLABéLOS

y Spa x O d e L a h Alp álás, Alakform kentés, ök testsúlycs es egészség ítés n méregtele

testvibrációs készülékek 10 perc stresszoldás, ami 50 perc sportolással ér fel!

57


Design

5 nyúldizájn húsvétra Pápay Anami rovata Angliában a húsvéti nyúl vasárnap éjjel színes tojásokat és meglepetéseket hoz a gyerekeknek. Ez „csak” annyira bizarr, mint az egész kéményen becsúszós rénszarvasos ajándékfutam a Télapó esetében. Én mindkettőt elhiszem, és nem óhajtok ebben a témában vitát nyitni. Ajánlok inkább 5 cukorfalat húsvéti dekorációs ötletet, melyeket mi magunk is könnyen elkészíthetünk, és a gyerekek is örülnek majd neki.

1. NYULAS TEASÜTI A „magyarul” kapkéjknek (cupcake) nevezett finomság kiváló alapot nyújt egy kis ünnepi bolondsághoz. Számtalan recept található az interneten, a nyulas díszítésnek pedig csak a képzeletünk szabhat határt.

2. NYULAS MÉZESKALÁCS A koncepció szinte ugyanaz, mint a cupcake esetében, viszont a mézes sütit többféleképpen is beilleszthetjük az otthoni dekorációba. Tegyük befőttesüvegbe, vidám szalaggal átkötve, vagy akár barkaágakra is függeszthetjük.

58


Design 3. NYÚL GIRLAND Ennek elkészítésébe a gyerekek is aktívabban bekapcsolódhatnak. Játékos kiegészítője lehet a gyerekszobának, de a kertet, udvart is vidámabbá tehetjük vele.

4. NYÚL A KERETBEN Akár 1-2 családi képkeretet is feldobhatunk ideiglenes nyúlpamacsokkal, fülekkel, de saját készítésű nyúlképeket is gyárthatunk. Ha pedig ez nem elég kihívás, barkácsoljunk fali nyulat.

5. NYÚLBABA Nekem ez a kedvencem, mert igazából nem lehet elrontani – minél inkább bárgyú, annál jobb. Használjunk régi gombokat, anyagokat, zoknikat, és varrjuk meg a saját húsvéti nyuszinkat.

Aki inkább a divatot részesíti előnyben, mint ezt, az olcsó kölni szagától bűzölgő ünnepet, annak ajánlom figyelmébe Fifi Lapint, a legsikkesebb divatnyulat. Jelenleg ő a legmenőbb figuratrend megtestesítője, az Elle magazin a világ legstílusosabb nyuszijának választotta. Fifi magát egy elkényeztetett divatbloggerként jellemzi (www. fifi-lapin.blogspot.com), aki répa helyett a couture-t falja. További inspirációkért és londoni dizájnjelentésekért kövess a Facebookon és látogasd meg a blogomat: www.anamiblog.com. 59


Havi-baj

Csak a hajamra ne! Këri rovata

Mindjárt itt a húsvét. Ha nem tartozol azok közé, akik a piros betűs ünnep közeledtével wellness-szállodába menekülnek, és nem akarod felkészületlenül fogadni a váratlanul betoppanó locsolókat, rokonokat, néhány hasznos tanács biztosan segítségedre lesz. Következnek Këri instant házitündér-képző tippjei, melyek segítségével nem kell többé kulcsra zárt ajtóval várnod a húsvétot.

NYULAK ÉS CSIBÉK Elkerülhetetlen, hogy mindent nyuszik és csibék borítsanak a boltokban, de az otthonodban Te szabod a szabályokat. Mindjárt vidámabb a hangulat, ha néhány színes kiegészítő díszíti kedvenc sarkaidat. Üdítően hat a borsózöld, vaníliasárga, halványrózsaszín, de a fehér vagy a narancsszín használata is a ház azon részeiben, ahol a legtöbb időt töltöd. A terítéket feldobhatod akár egy roppant egyszerűen elkészíthető szalvétagyűrűvel is. Amire szükséged lesz a szalvétagyűrűhöz: WC-papír-guriga mintás csomagolópapír olló ragasztó A WC-papír gurigád vágd fel karikákra – attól függően, milyen széles gyűrűket szeretnél. A mintás csomagolópapírból vágj hosszú csíkokat. A papírcsíkok minta nélküli oldalát kend be ragasztóval (egyszerű papírragasztó stift is megteszi), majd kezdd el a papírkarikákat betekerni velük. Ha a 60

csomagolópapír mindenhol fedi a karikát, vágd el és ragaszd le a végét is. Készítheted többféle mintával, vagy 4-5 darabot, azonos bevonattal. NYALÁNKSÁGOK BŰVÖLETÉBEN Húsvétkor összeül a család, ezért az ügyeletes házigazdának sokszor nem kevés fejfájást okoz a megfelelő vendégváró csemegék elkészítése. Néhány egyszerű, nagyobb mennyiségben is elkészíthető ételt kell előre bekészíteni, hogy a nap többi részében már csak a látogatókkal kelljen foglalkozni. Április közepére már rengeteg friss zöldség fellelhető a kertekben, ezekből pedig ripsz-ropsz lehet finom falatokat készíteni. Mindenki örül egy finom reggeli bőségtálnak vagy uzsonnának – főtt sonkával, tormával, retekkel, újhagymával, egy finom teával, jó beszélgetéssel körítve. A népszerű tojásos kenőt kevesebb, mint félóra alatt el lehet készíteni, fóliával lefedett tálban pedig néhány napig tárolható – de ha a vendégek egyszer rákapnak, nem kell többé a tárolásán agyalni. :-)


Havi-baj Tojásos kenő - hozzávalók: 5 db keményre főtt tojás (húsvét táján úgyis bővelkedünk benne) 2 db kockasajt 2 evőkanál mustár 1 kisebb fej hagyma ételízesítő, só ízlés szerint A főtt tojásokat egészen apróra vágjuk, majd hozzákeverjük a mustárt, a sajtot, az apróra vágott hagymát, sót és ételízesítőt. Pirítós kenyérre kenve fogyasztjuk, nyammogás és csámcsogás közepette. Desszertek közül abszolút győztes a csokihab, amely könnyen elkészíthető a torkoskodók számára. Többszörösen tesztelt receptről van szó, készítsd el bátran Te is! Csokihabhoz elég, ha van otthon:” egy kis kocka vaj 4 tojás 120 g főzőcsoki 1 evőkanál porcukor A csokit a vajjal gőz felett megolvasztjuk, majd ha teljesen elolvadt, hozzáadjuk a cukrot. A gőzről levéve, folyamatosan kevergetve ki kell hűteni, s ha már csak langyos, egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját. A fehérjéket kemény habbá verve a csokis-tojásos keverékbe forgatjuk – óvatos, széles mozdulatokkal, nehogy összetörjük a habot. Szép kelyhekbe rétegezzük némi piskótával, majd lehűtjük. JÖNNEK A LOCSOLÓK! A locsolókat illik beengedni, a locsolást festett vagy csokitojással megköszönni. Eurókat én semmiképp nem ajánlanék osztani, ha a szomszédgyerek áll a lábtörlőn, ha nem – tanulja csak meg szépen, hogy szomszédolni nem a pengőért járunk, hanem hagyománytiszteletből. Óhatatlan, hogy ilyenkor felhangozzanak a „mi újság az iskolában”, ill. nagyobbaknál a „mi újság a lányokkal” c. szólamok, ki tudja, lehet egy frappáns válasz, kacagás lesz belőle.

Most az egyszer ne nyávogjunk amiatt, ha a kölniből a hajra is jut, öltözet gyanánt készítsünk be több felsőrészt, hogy szükség esetén cserélni tudjuk. Ha már nehezen szedjük a levegőt a keveredő parfümillattól, ajánlott egy tisztára cserélnünk. A nap végén úgyis jöhet a fürdés. TAVASZI SÉTA A délutánt szép idő esetén a természetben a legjobb tölteni. Ha van lehetőségünk, menjünk ki a közeli tó- vagy folyópartra, erdőbe, kanálishoz, akár kettesben, barátokkal, kutyával, csemetékkel is. Öröm elmerülni a szép csallóközi táj ébredésében, virágillatában, állatkák figyelésében. Mindenkinek szüksége van arra, hogy néha elszakadjon a dolgos napok gondjától, és éppen erre nyújt remek alkalmat a húsvét is. Ne tagadjuk meg magunktól a lehetőséget, hogy most az egyszer semmivel sem törődve pihenhetünk! 61


Április lánya

Csicsay Viktória Kérdez: Szilvási Tibi Fotók: Šenkár Márió Születési idő: 1990. 01. 27. Csillagjegy: vízöntő Foglalkozás: pincérnő Hobbi: fitnesz, vezetés, vásárlás Szerinted mi a legjobb a tavaszban? Hogy minden virágzik. Imádom, mikor színesek a fák. Készülsz valamerre biciklizni ilyen jó időben? Hát, biciklizni nem szeretek, de görkorcsolyázni biztosan. Mi kellene ahhoz, hogy vadul szurkolj egy focimeccsen? Hogy a barátom álljon a pályán! Akkor kijön belőlem a kis ördög. :-) Van valamilyen mobilos játék, amire rákattantál? Igen. :-) Melyik mobilos applikációt használod leggyakrabban? Viber. Le tudnál győzni valakit sakkban? Sakkban nem, de dámában jó vagyok. :-) Szerinted menő még a Facebook? Nem biztos, de én is a rabja vagyok. 62

Te hány hasonló közösségi oldalon vagy regisztrálva? Csak a Facebookon.

Szerinted meg lehet unni Pharrelltől a Happy-t? Esélytelen. :-)

Mi volna számodra az álommunkahely? Hát nem is tudom – szeretek pincérkedni, ezért talán ha valamelyik tengerparton pincérkedhetnék. :-)

Ha visszautazhatnál az időben, kinek a családjába születnél szívesen? Drakuláékhoz. :-) :-)

Van kedvenc horrorfilmed? Persze, A titkok kulcsa. Ajánlj nekünk három jó zeneszámot! Clean Bandit – Rather Be Steve Aoki – Boneless Kiesza - Hideaway

Mihez kezdenél, ha egyszer reggel álmosan a tükörben észrevennéd: szakállad nőtt. :-) Hiszti roham, aztán kozmetikus. :-) Mi volna az első reakciód, ha odaállna eléd egy politikus, és arra kérne, lépj be a pártjába! Hát megköszönném, és tudatnám


63


vele, hogy ez a témakör nem az, ami engem foglalkoztat, úgyhogy köszönöm, de inkább nem. Milyen „női” munkát ajánlanál a pasiknak, hogy megtudják, mi az a szenvedés? :-) Még ha nem is munka, de szüljenek gyereket. :-) Mi a legnagyobb kínod? Soroljam…? :-) Lennél Szikora Robi egyik „gidája”? :-) Kizárt, nem a Szikora-féle zene az, ami nekem tetszik, és nem hiszem, hogy sokáig bírnám hallgatni. :-) 64

Irigyelted valaki más jelét az oviban? Még a sajátomra sem emlékszem. :-)

Mi az, amit okvetlen szeretnél megtanulni a nagyszüleidtől? Mamám istenien főz. :-) Emellett az egymásnak és nekünk szentelt Kakaové rezy vagy Kávenky? :-) türelmüket jó lenne eltanulni Kávenky. tőlük. Lennél Aldi-háziasszony? :-) Ha tudnék főzni, biztosan. :-) Gyerekkorodban melyik Disney-hercegnő szerettél volna lenni? Jázmin az Aladdinból.

Mely az az étel, amit még majdani anyósodnak is merészelnél elkészíteni? :-) Mivel spenótban profi vagyok, ezért azt. Mást ezen kívül nem is tudok. :-) De egyszer még a tatár bifszteket is megpróbálnám.

Van olyan tárgyad, amit te készítettél gyerekkorodban, és még mindig megvan? Sosem voltam kreatív típus.

Miért jó a hónap lányának lenni? Mert a lap csak rólam fog szólni! :-) :-) :-)


65


Viccek

Kuncogó Férj a feleségéhez: - Ma is járt itt az anyósom? - Igen drágám, miből gondoltad? - Le van köpve a fényképem!

Székely asszony: - Áron, eriggyé valami munkát szerezni, napok óta nem volt hús a számban. - Nem-e? A f *szom tán sárgarépa?

Az állatorvos megkéri az asszisztensét, hogy adjon be hashajtót a Rárónak. Elmagyarázza, mi a teendő: - Dugjon be egy csövet a ló szájába, tegye be a tablettát a csőbe, és fújjon bele jó erősen, így a gyógyszer a ló nyelőcsövébe kerül. Fél óra múlva kérdi az asszisztenst: - Na, hat már a hashajtó? - Igen, de sajnos a ló fújt először.

Hentes tanulók ellátogatnak egy gyárba, ahol feldolgozzák az állatokat. Egy idős szakemberhez kerülnek, akinek nincs kedve foglalkozni a tanulókkal, ezért leegyszerűsíti a magyarázatot - Látjátok ezt a csövet? Itt bemegy a marha, a végén kijön a kolbász!A tanulók csodálkozva néznek, majd az egyik megkérdezi - Olyan nincs, hogy bemegy a kolbász és kijön a marha? - Dehogynem! Menj haza és kérdezd meg anyádat!

Esküvője után kérdezik Kovácsot a kollégái: - Na, milyen a házasélet? - Tudjátok, hamarosan megáld minket az Isten egy pufók, visító, fogatlan teremtménnyel. - Csak nem babát vártok? - Nem, anyósom hozzánk költözik.

66

A kocsma előtt egy tökrészeg férfi fekszik az aszfalton. Egy járókelő megkérdi - Mi történt magával, barátom? - Semmi. Én vagyok a kocsma reklámja.


67


68

www.dunauto.com

DUNAUTO, Hlavnรก 81/35, 929 01 Dunajskรก Streda tel.: 031 / 5900 111, fax: 031 / 5900 119, e-mail: jeep@dunauto.com


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.