Klikkout 12 18

Page 1

1


2


Szerző: Poór Tibor

EDITORIÁL

Legyen egyszer ez az ország méltó Hedvighez Tizenkét év… Ez egy tucat… Mi fér bele ebbe az időszakba? Például, a gyermeked majdhogynem átsurran az alap- és a középiskolai tanulmányain. Így ábrázolva talán már igazán hosszú időszaknak tűnik. Malina Hedvig pontosan ennyi ideig várta a pillanatot, hogy a bíróság kimondja: nem bűnös! Angolul talán bombasztikusabban hangzik: Not guilty! Illetve, így Amerikában mondják, azt pedig, hogy formálisan mit mondanak vagy írnak Magyarországon, nem tudom. De ez nem is fontos, mert a lényeg az: nem bűnös! Emlékszem, meglepetésként ért, amikor Peter, a gyerekkori haverom elmondta, Hedvig az ő kedvese… Telegrafikusan… Talán minden találkozásunkkor Peterrel ezt a témát is megnyitjuk, hogy mizujs… Szilvási Tibi kollégámmal elkészítettünk Klikkoutos interjút Hedviggel…

egy

Nem zavart, kapják be, mondtam magamban. Egy napon Peter elmondta, hogy elköltöznek Magyarországra. Volt egy búcsúest, és egy hihetetlenül megható ölelés… Domcsi és Rozika… Isten veletek, legyetek boldogabbak egy másik országban Žákék. Vagy Zsákék? Évekkel később. Meggyilkolják Ján Kuciakot és kedvesét. Tüntetések… Hetvenezren is kimennek az egyik pozsonyira… Lemond Fico és Kaliňák. Párszor írunk Hedviggel. Reményekkel teli, de mégis óvatos. Igaza van, mert marad a kormány…

Dominika nem nagyon érti a történéseket, ahogy azt se, amit beszéltek a tévében Hedvigről.

Minap. Magyarországon döntöttek. Hedvig nem hazudott. Tudtuk, de így kerek a történet, vagyis… Nem tudom, mi lenne a jó, az, hogy aki megverte, bűnhődjék, vagy legyen már vége ennek a rémálomnak, akár így is?

Szépen elmagyaráztam neki mindent. Azt is, mit gondolok a két Luciferről, akik az országunkat akkor képviselték.

Kuciak és kedvese meggyilkolása után sok minden alaposan megváltozott, jó irányba. Ezt csak az nem látja, aki nem akarja látni.

Megértette. Büszke voltam arra, hogy Dominika magától is rájött, hogy ebben a történetben ki a jó és ki a rossz.

Ezt hozta a 2018-as év.

Domcsi és Hedvig lánya, Rozika szépen lassan szinte elválaszthatatlanok lettek, szüleivel eljártak hozzánk, és mi is hozzájuk.

Nem találok személyt, aki becsületes kitartásával többet adott volna ennek az országnak erkölcsileg, mint Hedvig. Ja, Kuciak és kedvese. A gyilkoságuk után ez az ország új esélyt kapott arra, hogy méltó hely legyen az életre, és hogy egyszer kimondhassuk – ez az ország méltó Hedvigre. Éljen vele!

Amikor a kisebbik lányom, Dominika elárulja, ki a legjobb barátnője az óvodában, elmosolyodom…

Néha arra gondoltam, biztosan lehallgatnak minket.

Hedvignek pedig a 2018-as év meghozta a… mit is?

3


DUNAJSKÁ STREDA

NOVÉ ZÁMKY

ŠAĽA

ŠAMORÍN

KOLÁROVO

Kúpte si vybraný model vysávača Electrolux, zaregistrujte nákup na mojelectrolux.sk a získajte 2 lístky na exkluzívny koncert IMT Smile ako darček.

Opri sa o mňa, bude ti dobre

ZAŽI IMT Smile LIVE

PURE i9

PURE D9

PURE F9

PI91-5SSM

PD91-8SSM PD91-4MG PD91-ANIMA

PF91-6IBM

PI91-5SGM PI91-5MBM

PF91-4IG

PI91-5BSM

Darček

4

2 lístky + vstup na VIP afterpárty s ElevenHill Trvanie akcie: 4. 10. - 24. 12. 2018. Viac info: www.electrolux.sk/zazi-s-nami. Počet lístkov je obmedzený.


IMPRESSZUM

ISSN 1339-­9810 havi magazin 8. évfolyam, 12/2018 Regisztrációs szám: EV 4545/12 Lapigazgató: Gocoň Péter Főszerkesztő: Poór Tibi Szerkesztők: Kiss Balázs, Kovács Andrea, Kovács Ákos, Mundi Józsi, Szilvási Tibi Külső munkatársak: Bögi Róbert, Kálmán Norbi, Gerő Zoltán, Kürthy Judit, Mezei Máté, Szigeti Attila, Štefkovič Patasi Ági, Ugróczky Pityu Korrektúra: Szilvási Tibi, Undesser Tímea

klikkout.sk

Fotó: Dobai Bálint, Fekete Nándor, Ugróczky Pityu

facebook.com/klikkout

Grafika és borítóterv:

instagram.com/klikkout

issuu.com/klikkout

youtube.com/klikkout Kiadja: INPORTANTE s.r.o. Nová Osada 805/25 92901, Dunajská Streda IČO: 45 354 928

A lapban megjelent tartalmak szerzői jogvédelem alatt állnak.

Hirdetés felvétel: Varga Balázs +421 915 249 867 reklam@klikkout.sk

5


OKOS / AUTÓ

Szerző és fotók: Ugróczky Pityu

Ami jó, az jó Mercedes Benz C 200 4 matic

Ködös, szürke nap volt, mikor elvittem egy körre a C-t. Ebben a tipikusan őszi, színtelen időben szinte világított a hófehér Mercedes. Bent ülve mintha egy burokban lennék, egy burokban, mely elválaszt és véd a szürkeségtől. Gyönyörű műszerfal, tökéletes anyagok mind érzetre, mind kidolgozásra. Mi mást is várhatna az ember egy Mercedestől?! Kényelem, komfort és elegancia. Kívül és belül. Nem akarok ódákat zengeni a kocsiról, de minél többet írok, egyre csak dicsérő szavak jutnak eszembe. Ezért inkább rövidre fogom, még mielőtt bárki azt hinné, hogy Mercedes-ügynök vagyok. Nem vagyok az, de ami jó, az jó. Technikai adatok Motor: Teljesítmény: Váltó: Fogyasztás( kombinált): Gyorsulás (0-100km/h): Végsebesség:

6

1497 cm3 184 LE 9G-Tronic 6.7 l/100 km 8.1 s 234 km/h


AUTÓ

7


SZÉP / INTERJÚ

Szerző: Szilvási Tibor / Fotók: MNLJ

Választott szerep az anyaság, de nem mondhatsz fel! Mészáros Krisztinát és Bartalos Tóth Ivetát elsősorban a Mert nőnek lenni jó (MNLJ) közösségből ismerhetjük. Őszinteségük helyenként letaglózó, világlátásuk inspiráló, anyaként személyesen megélt történeteiket pedig a közelmúltban „Anyább” anyák c. kötetükben (az MNLJ Facebook-oldalán keresztül igényelhető) jelentették meg. A könyv és sok egyéb téma is szóba került, amikor leültünk beszélgetni. Az első benyomásom rólatok az volt, hogy eléggé különböző személyiségek vagytok. Iveta a pragmatikusabb, Krisztina az érzelmesebb, és ez a benyomás a könyvetek elején található köszönetnyilvánításból és az első két történet után is megmaradt. Érdekelne, hogyan találkoztatok, hogy lett ebből barátság, és hogyan született a felismerés, hogy ezzel valamit kezdeni kellene...! Krisztina: Négy és fél éve, amikor a kislányommal anyaságin voltam, azt éreztem, hogy nagyon kellene a nőknek egy olyan lehetőség, ahol ők valóban fel tudnak töltődni. A MNLJ szeminárium ötlete egy hajnalon pattant ki a fejemből, a megvalósítás pedig úgy másfél hónapig tartott. Szerdahelyen akkor még nem működött aktív női közösség, és én csodálkoztam is, hogy ezt sikerült elindítani. Ebbe kapcsolódott be a Superwomanatwork c. blogjával Iveta. Ő ezt a rendezvényt ajánlotta a saját olvasóinak, majd újságíróként készítettem vele egy interjút. Én is bőbeszédű vagyok, de rögtön rájöttem, hogy emellett a nő mellett én nem is akarok megszólalni. :-) Az ő élettörténete, tapasztalatai, világlátása annyira erős, hogy nagyon nagy hatással volt rám is. Fokozatosan műsorvezetőként is 8

bekapcsolódott a MNLJ-be, majd létrejött egy polgári társulásunk, melynek ő lett az elnök as�szonya. Bővítettük a koncepciót klubestekkel, önismereti csoportmunkával, és megindult a web is. Valahol eközben lettünk barátok, tehát ezt a munkafolyamat megelőzte. Nagyon sok minden történt az életünkben ez idő alatt, és a háttérben mindig ott voltunk egymásnak. Sokat fejlődtem, meg kellett tanulnom nekem is az elképzeléseimből engedni, a kompromisszumok pedig nagyon jótékony hatással voltak rám is. Talán az egyik legfontosabb része ennek, hogy érzem, mi az, ami Ivetának jobban megy, és nem akarok belemászni az ő szférájába. Iveta: Ami nem azt jelenti, hogy én vagyok a gazdasági igazgató, Krisztina meg a kreatív igazgató, csak kialakultak a természetes szerepek. Mindkettőnket pozitív irányban változtatott meg ez az egész, mert az a gyakorlatiasság, ami bennem ösztönös, „átragadt” Krisztinára is, bennem pedig sok minden lágyult, és az a fajta spirituális látásmód, amivel ő rendelkezik, bennem is rétegeket nyitott meg. Az alapkülönbözőségünk viszont megmaradt, és ez az, ami életben tartja a közösséget is, mert aki odajön, az jobbról és balról is kap egy „pofont”. Az egyik valóban arcon vág, a másik pedig elkezdi lebontani a rétegeidet. Az őszinteség eleinte sokként ér, de utána megnyílnak az emberek, és érzik, hogy jó kezekben vannak. Az embernek több társa van az életben, és nekem ilyen módon Krisztina az egyik társam. A legfontosabb emberek között van számomra, mert ahhoz, hogy ez így meg tudjon valósulni, ketten kellettünk ebben az adagban. Jó esetben azok kezdenek mesélni magukról, akik elmentek a falig vagy szakadékig, eset-


INTERJÚ

leg bele is pottyantak. Nálatok mi volt az a legtávolabbi pont, ahonnan bölcsebben sikerült visszajönni egy új normalitásba? I.: Én azt gondolom, hogy már eleve egyikünk anyává válása se úgy történt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Nekem egy gyerekkori rákbetegség miatt nem lehettek biológiai úton gyerekeim, örökbefogadott lányaim vannak. Ez egy olyan út, hogy az elején talán több jut neked a negatívumból, míg eljutsz odáig, hogy anyává válj. Merthogy rengeteg olyan dologba ütközöl,

ami bánt. A bürokrácia, a rendszer, ahogy leellenőrzik, ki vagy, mennyit keresel, mindent dokumentálnod kell. Vagy amikor a bíró megkérdez olyasmit, hogy tisztában vagy-e vele, hogy ha örökbe fogadsz egy gyermeket, akkor utánad ő fog örökölni. Szembesülsz olyan helyzetekkel, hogy a bíró elnapolja az örökbefogadási tárgyalást, mert épp más ügye van, és nem fogadja el azt az érvelést, hogy ugyan neki 3 hónap a következő tárgyalásig semmi, de egy pár hónapos baba életében rettentő sok idő, és őt fosztja meg a szeretettől, meg attól a lehetőségtől, hogy már 9


SZÉP / INTERJÚ

családban legyen. Nagyon sok ilyenen kellett átmenni, 11 év alatt, két gyerekkel pedig még ezen túlmenően is nagyon sok mindent megtapasztalsz. Gondolkodsz azon, tudsz-e igazságos leni, lehetsz-e igazságos, kell-e egyformán szeretni őket, lehet-e, hogyan tudom kezelni az egyiket, a másikat, a különbözőségüket, és ezek mind erőpróbák. Nagyon sok olyan helyzetet hoznak, amelyek formálnak téged, elgondolkodtatnak vagy a mélybe löknek. De nem lehet ott maradni, minden nap újra el kell látnod a szerepeidet és helyt kell állni. Választott szerep az anyaság, de nem mondhatsz fel, veled marad. K.: Én azt tapasztalom, hogy az életünk során nem egy ilyen mélypont van. A komfortzónánkat, még ha nagyon pocsék is, nagyon nehezen hagyjuk el. Nekem is volt ilyen élethelyzetem, ami nem volt túl jó, de látszólag működött, a maga közegében biztonságot adott, de új készségeket nem kívánt. Endometriózisom volt 17 éves koromtól, amit először rosszul diagnosztizáltak, másodszor pedig már egy újabb műtét után jöttek rá, hogy mi a forrás. Hosszú évek kezelése után 10

döntöttünk úgy az akkori, volt férjemmel, hogy jöhet a baba, csakhogy épp a betegség akadályozta ezt meg. Végigmentünk az inszemináción, a mesterséges megtermékenyítéseken, és ezeknek sok negatív hatása volt. A rengeteg hormontól, amit kaptam, teljesen levetkőztem a személyiségemet, nem ismertem magamra, depres�sziós tüneteim voltak, klimaxot produkáltam fél évig, és szakmailag is azt éreztem, hogy zátonyra futott a pályám. Emlékszem arra a pillanatra, egy téli este volt, amikor azt gondoltam, hogy ha én ezt az utat így folytatom, akkor teljesen elvesztem önmagam, és közel van egy idegös�szeomlás. Ebből kezdtem építkezni: beadtuk a kérvényt örökbefogadásra, végigcsináltuk a felkészítő programot, ám mikor eljutottunk oda, hogy rákerülünk az adoptációs listára, változott az életem és a meglátásaim. Akkor jött egy szerelem, és hát hogy aztán mi lett ebből, az már egy következő fejezet az életemben. Miután elváltam, fél év alatt természetes úton megfogant a lányom. Nagyon érdekes, mennyire tudunk az életben rágörcsölni valamire, és aztán abba teszünk bele mindent. Nagyon jól tudja a gondvi-


INTERJÚ

selés, az égiek, hogy ezek olyan tanítások, amit mindenkinek a maga útján, a maga tempójában, de meg kell tanulnia. Az én utam kanyargósabb volt a gyermekvállalásig, de nagyon hálás vagyok a jóistennek, mert nekem azért a legnagyobb mestereim még mindig a gyerekeim. Tanulok, fejlődök velük, de talán a legnagyobb feladatom, hogy jelen legyek mellettük. Akármit is éltetek meg, az a történeteitekből nem sugárzik, legfeljebb azáltal, hogy hitelesebbek, mivel sokat tapasztaltatok. Cél ez? K.: Ha állandóan körbe-körbe beszélünk arról, amit megéltünk, akkor életben tartjuk. Már nem ez határoz meg bennünket. Mi is hétköznapi emberek vagyunk, akik éljük a hétköznapi anyaságunkat, vagy éppen a teendőinket végezzük. A könyvünk olyan, mint a régi füveskönyvek, az adott témához nyúlva bele tudunk kapaszkodni, mert ott van 4-5 írás, ami boncolgatja azt, és más meglátásból, de mindenképp támaszt ad. Nem akartuk, hogy aki olvassa, azt érezze, ezek a nők micsoda példaképek. Nagyon fontos, hogy azt lássák, mindannyian ugyanazt éljük

meg, talán csak az utunk más. Szerettük volna rögtön kihangsúlyozni, hogy mi nem arra törekszünk, hogy megmondjuk a tutit. Azt mondjuk, hogy ez volt az én utam, ezek az én megoldásaim, de lehet a tiéd jobb, csináld! Valahogy mozdulj el, mert a legtöbb fennakadás abból keletkezik, hogy nem akarjuk megtenni az első lépést a problémák oldásánál. Sem a gyerekeknél, sem a párunkkal szemben. I.: Azzal kell foglalkoznunk és abba kell energiát táplálnunk, amit életben akarunk tartani, egy betegséget pedig nem. Addig beszéltünk a múltunkról, amíg úgy éreztük, hogy van mondanivalónk vele kapcsolatban, tudunk segíteni, és nekünk is egyfajta terápia. A könyvvel már az volt a célunk, hogy megmutassa, más is szembesül azzal, ami eléd jön a szürke hétköznapokon, mert az normális. Mindenképp egy, akár láthatatlan támasz akartunk lenni, aki ott van melletted, amikor nehéz. Fellapozod a könyvet és érzed, hogy más is érez így. Nagyon sok olyan dolog van leírva és kimondva, amit még mindig nem illik kimondani. Ezeket a falakat szerettük volna ledön11


SZÉP / INTERJÚ teni, hogy ne legyenek tabuk az anyasággal kapcsolatban. Az energiáink nagy részét most az köti le, hogy fejlődő személyiségek vannak mellettünk, látjuk a különbségeiket, látjuk azt, hogy mi hogyan fejlődünk általuk. Biztosan lesznek más stádiumok, és talán jön egyszer egy könyv a kamaszkorról is, merthogy már az kopogtat az ajtón, és akkor azt fogjuk egy őszinte, szókimondó, de emellett humoros stílusban feldolgozni, hogy látszódjon és érződjön belőle, esendők vagyunk. Hogyan vélekedtek arról, szükséges mindenkinek szülőnek lenni, a szülőségig eljutni? K.: Nem hiszem. Ha valaki van olyan önismereti szinten, hogy belátja, nem ebben fog tudni kiteljesedni, vagy neki ez az út nem adott, mert nincs meg hozzá a megfelelő partnere, és anélkül nem akarja bevállalni, vagy éppenséggel valamilyen betegség miatt úgy érzi, hogy erre nem lenne képes, akkor ezzel neki meg kell békélnie, és ha ezt elfogadta, akkor át tudja az okokat adni a környezetének is. Minden nő szembesül ezzel, akár férjnél van, akár párkapcsolatban, akár nem, hogy mikor jön már a gyerek, és ha

12

megszültél egyet, mikor jön a következő. Sokan nincsenek megbékélve ezzel és nyomják őket az anyaságba, de én azt mondom, kérdezzük meg a férfiakat is, hogy ők mennyire akarnak apák lenni. Nagyon sokszor csak a nő miatt vállalják be, és nem oldják azt, hogy ez hogyan hat a párkapcsolatukra. Mekkora távolságot képes szülni, ha a férfi nem akarja a gyereket, vagy éppen csak meghasonul a teher alatt. Az anyaság egy fantasztikusan erős töltetet ad, én nagyon vágytam rá, és amikor megszületett a kislányom, úgy gondoltam, hogy nagyon mély rétegeimben kiteljesedtem, de egy gyerek nagyon sokat el is visz belőlünk. Sokkal többet, mint amire számítunk. Az Alfa-generációs gyerek már rettentő igényes, és sok nő, amikor aktív segítség nélkül szembesül a hétköznapi körforgással, és azzal, hogy ebből nincs kiút, elkezd darabokra törni. Erre nem vagyunk felkészítve... Érzékeny és érdekes témákról beszéltünk az interjú további részében is, amit megtalál a weboldalunkon (www.klikkout.sk) néhány nappal lapunk megjelenése után.


13


PR

Minden, mi szem-szájnak ingere! Január 24. és 27. között valósul meg 26. alkalommal a gasztronómia és szállodaipar aktuális trendjeit, képviselőit felsorakoztató és bemutató Danubius Gastro kiállítás a pozsonyi Inchebában, és az expón második alkalommal képviselteti magát a dunaszerdahelyi székhelyű Inportante.

let, ahol találkozik az Inportante és a néhány éve a cégcsoportba beolvadt Artica Décor. A belső dizájn, a falak, függönyök, szőnyegek, hoteltextil, a megvilágítás (Pontlight), illetve a szobák olyan kellékei, mint a nem gyúlékony szemeteskosarak, széfek, minibár ugyancsak megtalálhatók az Inportante által kínált, magas minőséget képviselő termékek közt.

„A Danubius Gastro tulajdonképpen az egyetlen mérvadó kiállítása ennek az iparágnak. 2018ban bemutatkozásképp voltunk jelen, és nagy örömöt okozott számunkra, hogy a régiónkból mennyi étterem-, panzió vagy hotelüzemeltető jött el, és tekintette meg a standunkat” – árulta el Tóth Peter, az Inportante kereskedelmi igazgatója, aki azt vallja, hogy az idegenforgalom számos ágazatának különböző kategóriákba tartozó egységei mind megtalálják azokat a trendeket, amelyeket hasznosítani tudnak a jövőben, egyúttal invitál az Inportante standjához, mely az expón három szekcióban kívánja bemutatni széleskörű, a vendéglátóipar számos részét lefedő tevékenységét.

3. Éttermi eszközök, étkészlet Előző cikkünkben részleteztük, mi az utolsó élmény, amit egy vendég magával hoz szálláshelyéről: a reggeli. Az étterem felszereltsége, letisztult dizájnja, hangulata, a gasztronómiai fogások különlegességét kihangsúlyozó tálaló- és evőeszközök igényes választéka ugyancsak nagyban hozzájárul a barátságos és kellemes légkörhöz. Az APS – WMF – SAMBONET triumvirátus, illetve a SVING Inportante által kínált termékei pedig ennek kiemelt képviselői.

1. Mosdóhigiénia Legyen szó vendéglátóiparról vagy sem, a mosdókban használatos eszközök, adagolók, tisztítószerek, a szobákban nap mint nap cserélődő szállodai kozmetika, törölközők mind olyan apró részletei a vendég rövid ott tartózkodásának, melyekből a komfortérzete felépül. A fürdőszoba és a szoba tisztasága az egyik meghatározó momentum, ami által az egyszeri látogatóból visszatérő vendég válik, az Inportante partnerei pedig ezen a területen a Tork márkát képviselő Essity, a Diversey vagy a SVING. 2. Hotel-, panziószoba Ha a mosdó számít a végső benyomásnál, akkor a szobára ez hatványozottan igaz. Ez az a terü14

„Célunk megmutatni, hogy komplex módon gondolkodunk. Ha letisztult és modern dizájnt szeretne az ügyfelünk a vendéglátóipari egységének, akkor állunk elébe, cégünk egyik divíziója ezzel foglalkozik. Ha pedig a szobák, éttermek praktikus, higiéniai vagy gasztronómiai eszközeinek választékára kíváncsi, kérem, ne hagyja ki a standunkat a kiállításon, vagy keressen fel bennünket üzletünkben, nagyraktárunkban. Színvonalas dizájnt, minőséget képviselünk, de nem kell tőlünk megijedni, hiszen elérhetőek vagyunk, többek között óvodák, iskolák is részét képezik az ügyfélkörünknek” – jegyezte meg Tóth Peter. Az Inportante a kiskocsmától a legmodernebb technológiát alkalmazó szállodáig bezárólag mindenki számára hozzáadott értéket jelenthet, hiszen működőképessé teszi vendéglátóipari egységét. A Danubius Gastrón pedig erről első kézből kaphat információt, ne hagyja ki!


PR

15


SZÓRAKOZTATÓ / EZTHALLGASDMEGE

Szerző: Kovács Ákos / Fotók: Ugróczky István, ill. Szászi Dani

A melegítés művészete

A írásaim elsődleges célja az, hogy közelebb kerüljetek egy-egy zenei zsánerhez, és csupán pár másodperc hallgatás után tudjatok hangzásbeli különbséget tenni akár a jazz, blues, de a house és a techno között is. Szintúgy fontosnak tartom azt is, hogy ha elmentek egy zenés klubba, tudjátok, mi miért történik. A mai epizódban a warm up DJ-k munkájára szeretném felhívni a figyelmet, akik nélkül olyan lenne egy buli, mintha beülnénk a hideg autónkba és azzal menten padlógázon hajtanánk. Bármit teszünk, jó, ha előtte bemelegítünk. Így van ez a tánczenei rendezvényeken is, mielőtt kitáncoljuk a lelkünket. A partyra érdemes korán érkezni, hiszen a hangolódás egy nagyon fontos része az éjszakának. Mint ahogy az előjáték is!

Ha a helyszínre érünk, azt látjuk, hogy a DJ ugyan teljes átéléssel játssza a jó zenét, de a táncparkett üres. Kik ők? A 16

zenéjükre senki sem kíváncsi? Nos, ők a bemelegítő, azaz a warm up DJ-k. A táncparkett és a vendégek bemelegítése korántsem könnyű feladat. A warm up-olás az este korai szakaszában történik, míg a vendégek a helyszínre érkeznek, elfoglalják a helyeiket, megy a szocializálódás és lassan italozásba kezdenek. Nincsenek táncoló emberek, a tánc csak pár óra múlva kezdődik. Ilyenkor a DJ dolga kellemes és nyugodt légkört teremteni, és felkészíteni a vendégeket az éjszakai zenei utazásra. A melegítő szett alatt a DJ nem ütős slágereket játszik, (túl lágy zenék sem jöhetnek számításba) ilyenkor a visszafogott tempójú, vokálos, ritmikus és mozgató hatást elérő, mély basszusos zenéké a főszerep.

Ha a DJ jól végzi a dolgát, szettje második felére már a mosolygó, ütemre bólogató emberek lassan megtöltik a parkettet, így egy őt nagyra értékelő közönség előtt játszhat, míg az est fő fellépője át nem veszi a helyét.


EZTHALLGASDMEGE A DJ-k a zenei pályafutásukat általában warm up-olással kezdik. Kellő kitartással nagyon sokat lehet fejlődni, hiszen az egyik legjobb lemezlovas iskola, ami már élesben működik. A közönséggel való kommunikáció, a zenei szelekció fejlesztése mind-mind ennek az elsőre hálátlannak látszó feladatnak az eredménye. Számomra az elmúlt idők legemlékezetesebb warm up-ját a Moody csapatból Mowonic (Szászi Dani, Tornalja) játszotta, aki az őszi technón állította tűzforróra a táncteret a dunaszerdahelyi NFG klubban. Hatalmas élmény volt ez neki is, ugyanis a szettje második felében az addigra ös�szegyűlt tömeg már ujjongva fogadta a zenéket, majd a szett befejeztével hangos tapssal köszönték meg munkáját. Amikor világszcéna egyik legelismertebb előadója, John Digweed Magyarországra látogat, csak és kizárólag a magyar Chriss Ronsont kéri, hogy játsszon előtte. Hernan Cattaneo egész estés fellépését a szintén magyar Poli indítja be.

De nekünk nem kell messzire mennünk, ha jó warm up DJ-t akarunk hallani. Dunaszerdahelyen két fiatalembert is szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Nagy Péter, alias Wazzovski már 19 éves korától hű partnere a PLUSplus formációnak. Számtalan legendás zerdás buli, számos pozsonyi Radosťbeli és Nu Spirit Clubbeli telt házas est felelős warm up DJ-je már jó pár éve. Számomra Wazzovski messze a kategória legjobbja, hiszen rendkívüli alázattal áll a pult mögé olyan szelekcióval, hogy kevés olyan ember marad, aki ne mozdulna meg rá. Sajátos zenei szelekciója egyedivé tette őt. Lassan építkező, tökéletesen hullámoztatott mixeivel minden alkalommal magasra tette a buli színvonalát, így mi már egy izzó tömeg előtt zenélhettünk. Magazinunk szinte állandó lemezlovasává vállt Angyal Zoltán, alias Groove X, aki az első Klikkes partytól szinte az összes elektronikus zenei rendezvényen fellépett a sztárvendég előtt. Hihe-

17


SZÓRAKOZTATÓ / EZTHALLGASDMEGE

tetlenül specifikus a stílusa, mely az évek alatt kialakult. Gondosan kiválogatott zenéi mindig odatalálnak, ahova kell. Folyamatosan figyeli a közönséget, vizsgálja a reakciókat, tanulmányozza a mozgásokat és ezeknek megfelelően folytatja a mixet.

Zoli: Szerintem ha egy warm up DJ komolyan veszi a dolgát, akkor mindenképpen az este vagy a headliner felvezetése a feladata. Nagyon fontos része ez a partyknak, ugyanis itt le lehet rakni egy olyan hangulatot, amit az utánunk következő csak kamatoztathat.

A decemberi hidegben a warm up-é a főszerep. A stílus két hazai képviselőjével beszélgettem a műfajról és közös tervükről.

Általában a nagy nevű fellépők előtt játszotok. Tanulmányozzátok fellépés előtt az adott személy DJ-mixeit, hogy idomuljon a melegítő szettetek a nagy fellépő stílusához?

A warm up nagyon is jelentős műfajjá vált a világ összes klubjában. Ti mindketten jeles képviselői vagytok, merjük kimondani, hogy a legjobbak a környéken. Szerintetek miben nyilvánul meg a warm up DJ dolga? Peti: Röviden: az embereket felkészíteni a bulira. Hosszabban: egy olyan légkört teremteni a klubban, szórakozóhelyen, amiben jól érzik magukat, és ráhangolódnak a zenére, illetve előkészíteni a „terepet” a következő DJ-re, amikorra már az emberek ki vannak éhezve a gyorsabb, pörgősebb ütemekre. 18

P.: Igen, át szoktam hallgatni pár mixet előtte két szempontból is: az egyik, hogy még véletlenül se játsszam azokat a zenéket, amelyeket ő szokott, a másik pedig, amit már említettél, hogy idomuljon az ő stílusához. Z.: Én mindig feltérképezem a zenei stílust, amit képvisel. Kihívásként tekintek az ilyen feladatokra, amit vagy jól, vagy teljesen rosszul lehet elvégezni.


SKVELÝ ZÁŽITOK PRE DETI

A BEZKONKURENČNÉ CENY PRE VÁS! Elektrické autičká

Minibike pre deti od

49ccm

219€

AUDI,BMW,Mecerdes-Benz,Porsche

Ohrievače

od

Elektrické a plynové

od

49,90€

Benzínová motorová píla od

Vysávač na popol

od

159€ 99€

34,90€

ŠTVORKOLKY, ZÁHRADNÁ TECHNIKA, ELEKTRICKÉ AUTIČKÁ, DOMÁCE POTREBY, NÁRADIE

VŠETKO NA UNASJE.SK ALEBO V NAŠOM OBCHODE, ROHOVCE 125 MÔŽTE NAKUPOVAŤ AJ NA SPLÁTKY BEZ ÚROKOV A BEZ AKONTÁCIE! 19


SZÓRAKOZTATÓ / EZTHALLGASDMEGE Szerintetek lassabb, lüktető tempójú zenével meg lehet tölteni egy éjszakát? P.: Szerintem igenis meg lehet, még ha nem is a mi kis városunkban, de vannak olyan fesztiválok, partysorozatok (Day Zero), ahol kimondottan a lassabb, elvarázsolós zenéért mennek az emberek. Z.: Éppen az a célunk, hogy ilyen stílusú zenével tudjuk megtölteni a klubot. Jelenleg nagy divat a techno, de szerintem akadnak a környéken olyan arcok, akik ezt a fajta partyzenét igénylik. Ti ketten egy új partysorozatot indítottatok az NFG klubban. A mély zenéké a főszerep, mint ahogy az esemény neve is mondja: Under The City. (A város alatt). A hangzást illetően milyen stílusú bulikra számíthatunk?

20

P.: Szeretnénk elkerülni a keményebb ütemeket, és egy lazább, lassabb, mély hangzású partysorozatot elindítani. Z.: Finom, lágy, mély... és még sorolhatnám a jelzőket, hogy milyen zenék várnak majd mindenkit ezeken az estéken. Egy különleges utazás lesz ez a house zene váltakozó hullámain. A decemberi epizódban a warm up-ról, azaz a bulik bemelegítéséért felelős stílusról olvashattatok. A műfajról, melyet nemcsak feltörekvő, de tapasztalt DJ-k is művelnek. Ha egy viszonylag korai időpontban mész a partyra, és üres a táncparkett, ne fordulj vissza, köszönts oda a DJ-nek és próbálj a zenéjére akklimatizálódni.

Értékeld a melegítés művészetét!


21


SZÓRAKOZTATÓ / HANGFAL

Szerző: SzT

NONAME – Room 25 Az idén 27 éves Fatimah Nyeema Warner 5 évvel ezelőtt tűnt fel Chance The Rapper egyik szerzeményében, ám előtte már tekergett a slam poetry-univerzumban. Nem is elsősorban a rap, hanem inkább a slam poetry, a költőiség felől közelít a zenéhez, alapnak pedig a neosoult és a jazzy hiphopot választotta. Két évvel ezelőtt mutatkozott be első saját albumával (Telefone), amit ő csak mixtape-nek hívott, és egy sor közreműködővel hozott tető alá olyan, már-már transzcendens szerzeményeket, mint a Diddy Bop. Tulajdonképpen nüanszokban tér el a Room 25 c. gyűjtemény az elsőtől, talán csak annyiban, hogy egységesebb, és inkább tekinthető majd későbbi visszatekintésekkor annak az albumnak, amely meghatározza ennek a nem harsány, ellenben mélyen gondolkodó és józan költőnek a magával ragadó világát.

Jelen: Blaxploitation, Self, Ace, Don’t Forget About Me, Prayer Song, Window. Múlt: Diddy Bop, Shadow Man, Reality Check, Sunny Duet, Yesterday, I Love You More.

YVES TUMOR – Safe In The Hands Of Love Végletes egy figura a Tennessee állambeli Knoxville-ből származó, de Kaliforniát és Torinót is megjárt Sean Bowie, akinek zenei kettősségét úgy lehetne leírni, mint egy szobát, ahol faltól falig futkosunk, és nem tudjuk eldönteni, hol maradjunk, mert az egyik jéghideg, a másik pedig tűzforró. Ebből aztán egy zsibbadt, de kellemes érzés születik, simogató melegséggel, illetve riasztó és vad dermedelemmel. Ha belekóstolunk az előző albuma (Serpent Music – 2016) The Feeling When You Walk Away c., lágyan áramló popslágerébe, majd utána meghallgatjuk a mostaniról az Economy of Freedomot a maga kísérleti éleivel és mélységeivel, kirajzolódik, honnan meddig terjed az a skála, ami a kortárs avantgárd egy kiemelkedő előadójává teszi Yves Tumort.

Jelen: Licking An Orchid, Noid, Economy of Freedom, Honesty. Múlt: The Feeling When You Walk Away, Limerance, When Man Fails You.

TWENTY ØNE PILØTS – Trench Az Ohio állambeli Columbusból 2009-ben útnak indult, hamar kéttagúra fogyatkozott TØP egy Arthur Miller-drámából, az All My Sons-ból csórta a nevét, mely súlyos családi dilemmákra épül. Tyler Joseph és Josh Dunn tulajdonképpen az alternatív zónák felől közelített a mainstreambe, ezzel csaknem olyan utat jártak be, mint mondjuk az Imagine Dragons. Egy modern hangzású, változatos és izgalmas popdalokat felsorakoztató párossal van dolgunk, mely három évvel ezelőtti, Blurryface c. lemezének kiemelkedő szerzeményeivel (Stressed Out, Ride, stb.) száguldott be a köztudatba, majd ők írták a gyengére sikeredett, de ettől még kultusznak örvendő Suicide Squad egyik betétdalát (Heathens). A Trench ismét egy változatos és sokatmondó lemez lett, melyen ugyanúgy helyet kap, egyszersmind szimbiózisba kerül egymással a rap, a reggae és a klas�szikus pop. Dicséretes. 22

Jelen: Jumpsuit, Levitate, Morph, Nico And The Niners, Neon Gravestones. Múlt: Stressed Out, Heathens, Car Ride, Ride, Tear In My Heart, Addict With A Pan, Fall Away.


| www.horen.sk A kiállítás megtekinthető a kávézó nyitvatartási idejében.

HOREN JÓTÉKONYSÁGI FOTÓKIÁLLÍTÁSA 2018. december 1. - december 15.

Helyszín: Buena Coffee House | Bartók Béla sétány 14 | Dunaszerdahely Kiemelt támogatók: További partnerek:

23


SZÓRAKOZTATÓ / HANGFAL

LADY GAGA – A Star Is Born (Soundtrack) Most már több mint negyven éve annak, hogy remake készült a Csillag születik c. klasszikusból, amelynek eredetijét és két további feldolgozását is több Oscarra-jelölték, nyert is néhányat. Kritikai és közönségsikere pedig a mostani filmet is ugyanazokba a magaslatokba emelheti. Ugyanakkor most fordult elő először, hogy egy mainstream sztárénekesnő, Lady Gaga kapta a főszerepet és írta a dalok egy részét, Bradley Cooperrel, illetve az őket segítő Lukas Nelsonnal együtt. Ez a filmdalgyűjtemény 34 fejezetből áll, találhatóak rajta azonnali örökzöldek (Shallow), egyéb nagyívű, könnyfakasztó popslágerek és dialógusok is, amelyek leginkább azt az élményt táplálják, amit maga a film nyújtott azoknak, akik már megnézték.

Jelen: Shallow, I’ll Never Love Again, Always Remember Us This Way, Look What I Found.

ROBYN – Honey A svéd electropop-díva tulajdonképpen tiniként kezdte a szakmát, és az elmúlt huszonegykét év alatt alig változott. Külsőre semennyit, zeneileg pedig az egyik legkeresettebb és legizgalmasabb előadóvá kalapálta ki magát. Annak ellenére, hogy szólóalbummal a 8 évvel ezelőtti csodás Body Talk óta nem jelentkezett. Ez idő alatt azonban történt vele egy s más – a Röyksoppal készített minialbumon kívül magánéletében véget ért egy kapcsolata, s elhunyt egy közeli barátja. Utóbbi események is inspirálhatták Missing U c. slágerét az új lemezről, mely végül arról a szerzeményről kapta a címét, amelyet tavaly beválogattak az HBO Girls c. sorozatába. Hiába az eltelt évek, Robyn pályája nem vett hajtűkanyart, a Body Talknál veszi fel a fonalat, csilingelő-ropogó, melankolikus, tartalmas electropop szerzeményekkel.

Jelen: Honey, Ever Again, Human Being, Missing U, Because It’s In The Music. Múlt: Dancing On My Own, None Of Dem (Röyksopp), Call Your Girlfriend, With Every Heartbeat.

KURT VILE – Bottle It In Annak idején a War On Drugs tagjaként indult a karrierje, a zenekar tavaly felért a csúcsra, Grammyt nyert, Kurt pedig ugyanabban az évben adott ki egy közös lemezt egy másik alternatív énekes-dalszerzővel, Courtney Barrettel (a Kurt és Courtney finom áthallás Cobain és Love legendás kettőse kapcsán). Kurt Vile albumai rendre feltűnnek az adott év legjobbjai között, három évvel ezelőtt, a B’lieve I’m Going Down című lemez nyitódalával (Pretty Pimpin) pedig akkorát gurított, mint ide Kamcsatka. Rendre a country, a folk és az alternatív rock vágányai mentén építkezik, de nem lesz fárasztó, mert ő maga is egy bárgyú arcú, de vérpezsdítő jelenség, elég elindítani erről az albumáról a One Trick Ponies vagy a Yeah Bones c. szerzeményeket, hogy csak néhányat említsek.

24

Jelen: One Trick Ponies, Loading Zones, Yeah Bones, Bassackwards. Múlt: Pretty Pimpin, Wheelhouse, Life Like This, Wakin On A Pretty Day, Baby’s Arms, Never Run Away.


orac.sk

Beltéri díszlecek

AKCIÓ 15 % árengedmény az első online megrendelés után Showroom: Galántai út 688/4, Dunaszerdahely, T: +421 903 201 699

Member of group

25


KREATÍV / NEM MINDENKI... MÁSODGENERÁCIÓS GRAFFITIMŰVÉSZ

Szerző: trikk.sk

The MNU Story Németh Zoltán / MNU popup kiállítása az NFG-ben! Minek/kinek köszönheted, hogy elindultál ezen a pályán? Középiskolai tanulmányaimat gépészmérnöki irányon kezdtem. Nem voltam kiemelkedő tanuló és folyamatos probléma volt, hogy tanítási idő alatt firkáltam – karikatúrákat, padrajzokat, kis képregényeket –, amit a tanáraim nagy része nem igazán tolerált...

Németh Zoltán (1981) / MNU Salgótarján szürke és romos utcáiról indult, mint másodgenerációs graffitiművész. A kezdeti évek – egészen máig – végigkísérték munkásságát. Az alkalmazott grafika világába 2001-ben csöppent bele, amikor Budapestre költözött. Díszletépítéssel, látvány- és grafikai tervezéssel kezdett foglalkozni, ami határozott lökést adott számára ahhoz, hogy átlépve a graffiti korlátait egy igazán sokoldalú képzőművész váljon belőle anélkül, hogy gyökereit hátra hagyná. Jellegzetes stílusának fejlődésével egyidejűleg munkái egyre nagyobb elismerést nyertek mind művész-, mind üzleti körökben. Ha egy szóval kellene jellemezni munkásságát, azt mondanánk: kiegyensúlyozottság. Ha kettővel: tökéletes kiegyensúlyozottság. MNU mindig megtalálja a módját, hogyan lehet az ügyfél/projekt igényeit tökéletes egyensúlyba hozni a saját kreatív önkifejezési igényével. Állítása szerint ennek oka, hogy minden inspiráció. „Legyen szó egy zenei fesztivál plakátjáról, képzőművészeti projektről vagy szabadkézi rajzról, mindenhol a kihívást látom. Nyitott vagyok különböző anyagokkal és technikákkal kísérletezni, mindig valami új FLOW-t hozok a házba!”

26

A matematika, azon belül is a geometria, ill. mérnöki vonalon az ábrázoló geometria, szakrajz érdekeltek igazán. Gyakorlatilag a 2. évfolyam végére már elsajátítottam a 4 éves anyagot az érintett tárgyakból. Akkori osztályfőnököm, Nagy Éva azon kevés tanítók közé tartozott, akik nemcsak tolerálták a „firkálós problémát”, hanem tehetségnek vélték, amivel foglalkozni kell. Ő tanította a mechanikát, ill. ábrázoló geometriát, amelyek általában dupla vagy négy egymást követő órák voltak. Lehetővé tette számomra, hogy ezekre az órákra ne kelljen bejárnom, és helyette művészetet tanulhassak. Orosz István tanár úr, salgótarjáni festőművész, grafikus világított rá először életemben, tizennyolc éves koromban a grafikában rejlő megol-


NEM MINDENKI... melyet egyrészt a „YOisten” jóvoltából, másodrészt saját elhivatottságából birtokol. A régi klas�szikusoktól a kortársakig, persze a leginspirálóbb a személyes kapcsolat, ill. a közös munka. Mesélj kicsit a „graffitis” múltadról! A Nógrád megyei Zagyvapálfalva településen nevelkedtem. A megyeszékhely (Salgótarján) nyüzsgő ipara dübörög, építészete mintaprojektnek számít országos szinten.

dások sokaságára a plakátművészettől a szobrászatig. Ő vezetett be ebbe a közegbe, a metódusok részleteibe, kötetlen rajzórák és beszélgetések formájában. „Pistabá” műterme volt a második otthonom abban az időben. Kik voltak/vannak hatással a munkáidra? Minden kreatív gondolkodó és alkotó ember, aki alázattal és kitartással közösséget, értéket kovácsol abból a tehetségből és technikai tudásból,

A kommunizmus után újra leosztott üzemek, gyárak még dolgoznak gőzerővel, abszolút „ideális” a helyzet. A külvárosi rész furcsa elegy, új építésű emeletes panelházak, garázssorok, a bányászipar által hátrahagyott régi épületek, családi házak töltik meg a medencét, melyet termőföldek vesznek körbe, kisebb nagyobb erdőkkel és dombokkal fűszerezve. Nagyon különböző társadalmi rétegek, szociális helyzetüket tekintve szélsőséges helyzetben lévő etnikai csoportok élnek itt az ipar által eltartva, 10 négyzetkilométernyi területen. A bűnözést testközelből tapasztaltuk meg. Nem akarok „gettósztorikba” belemenni... Mindenkinek megvan a maga kis „gettója”. Az első lépéseket (1996) Hrozik Laci (aka. SITTES) barátommal tettük meg. Fölösleges energiáinkat utcai képek létrehozására használtuk. Akkor még Neolux és Maestro festékekkel: pozitív visszajelzések, alkotás kontra bűnözés, elismerés, alkotó energia és kedv!

27


KREATÍV / NEM MINDENKI... MÁSODGENERÁCIÓS GRAFFITIMŰVÉSZ

1999-ben személyesen találkozhattam a profes�szionális graffitivel. Egy iskolai feladat kapcsán bemutatkozó anyagot készítettem a salgótarjáni graffiti akkori jelenéről. Felvettem a kapcsolatot a KAOZZ crew (Onze, Deze, Leny) tagjaival, akik már akkor 450 négyzetméteres MURAL-t festettek az áll leesik stílóban! Az első meetinget rövid időn belül közös festések, együttgondolkodások követték. Rengeteget tanultam a csapat tagjainak stílusából, technikai tudásából, hozzáállásából, egységéből. Milyen anyagokat használsz, milyen felületeken, témákon dolgozol mostanában? A ceruza és a tinta, amiket napi szinten használok, a rajzolás elengedhetetlen alap, bármilyen képalkotási folyamatba is kezd az ember. A táblaképeim témái, mintái és anyagai is bevált anyagok, eszközök és minták. Hiszek az anyagok és a rétegek erejében, az újrahasznosításban. Gyakran használom felületnek a reklámgyártásból megmaradt táblaanyagokat, kiselejtezett bútorelemeket, fotózáshoz kapott mintadarabokat, stb. A festékek szintén nagyrészt megrendelések, ill. GraffJam-ek maradékai. Igyekszem a munkáim megvalósításának körülményeit a fenntarthatóság jegyében kialakítani. Az utcát sem hagytam el teljesen :-), amikor csak lehetőségem nyílik, szívesen készítek MURALokat akár csapatban, akár egyedül.

Az alkotási folyamatban - amely ideális esetben egy életen át tart - korszakokról beszélhetünk. Nehéz elkülöníteni ezeket a korszakokat, mivel minden esetben hatással vannak egymásra vagy akár egymásra épülnek... Hol láthatjuk legközelebb a munkáidat? Hát az NFG-ben! :-) December 14-én várunk minden érdeklődőt szeretettel a megnyitóra. A TRIKK kreatív csapatának kezdeményezésére egy hétre galériának rendezzük be az NFG tereit. A megnyitón a kiállított anyagok mellett Dj EPRES és EZREMEK gondoskodnak a hiphopkultúra gyökereinek és atmoszférájának megidézéséről. Peace MNU...

28


2018 12 14 - 21 OPENING DAY: LIVE PAINTING MNU DJ EPRES VJ EZREMEK

18:00

exhibition vol. 4

pop up gallery paintings drawings art toys 29


SZÓRAKOZTATÓ /

Szerző: SzT

AQUAMAN (Vetítik kb. december 13-tól.) Alapvetően minden filmnek kijár egy előzetes bizalom, hogy teszem azt majd az lehet az év szuperhősfilmje, a DC-univerzum darabjai viszont már láthatóan letettek arról, hogy behozzák a Marvel sikerét. Ugyanazt a kön�nyed és humoros receptet nem követhetik, ezért találtak egy biztonsági rést, amelyen keresztül CGI-orgiával elégíthetik ki az arra vágyókat. Az Aquaman láthatóan ezen a vágányon halad tovább, és csak reménykedhetünk benne, hogy az önmagát túl komolyan vevő képregényhősök között legalább azt a súlytöbbletet hozza, amit a Wonder Womannel többé-kevésbé sikerült felhízni. Aquaman tulajdonképpen Thor DC-s megfelelője lehetne, egy tengeralattjárókat dobáló vízügyi félisten, Jason Momoával a főszerepben pedig megvan benne a potenciál a humorra is. Csak ebből a világból rendszerint azok az idézhető és emlékezetes egysorosok hiányoznak.

PÓKEMBER – IRÁNY A PÓKVERZUM (Vetítik kb. december 13-tól.) Egy meglehetősen izgalmas kezdeményezés ez a Pókember-darab, ami az animációs, CGI és stop motion technikákat ötvöz, de erre elsőre kevesen gerjednek rá, mindenesetre a kreatív megoldások lehetősége ezzel hatványozódik. Azzal meg különösen, hogy az egész fölött ott bábáskodott a Lego Movie és a 21 Jump Street két atyaúristene, Phil Lord és Christopher Miller. A története szerint itt egy fiatal afroamerikai srácot, Miles Moralest ismerünk meg Pókemberként, ám hamar kiderül, hogy egy multiverzumban járunk, ahol különböző dimenziók különböző Pókemberei keverednek ugyanabba a tégelybe, és ezzel valamit kezdeni kell, különben nagy-nagy bibi lesz. Ez a Pókember persze nem igazán csatlakozik a Marvel-univerzumhoz, hanem a Sony partizánakciója, de ez nem kell, hogy bármit is elvegyen belőle.

MARY POPPINS VISSZATÉR (Vetítik kb. december 27-től.) A fene gondolta volna, hogy egyszer a varázsdadus története is folytatást kap, mindenesetre az eredeti mű szerzője, P. L. Travers bizonyára nem, hisz őt a legenda szerint Walt Disney-nek is csak nagysokára sikerült meggyőznie a filmes jogok eladásáról. Magas a léc, amit a Robert Stevenson által rendezett, és Julie Andrews főszereplésével készült 1964-es, 5 Oscar-díjjal jutalmazott eredeti tolt fel, ám az előzetesek alapján úgy tűnik, a Chicago c. musicalt jegyző Rob Marshall magabiztosan nyúlt az anyaghoz, és amellett, hogy látványban egy fél évszázad múltán már sokkal többet lehet megmutatni, az egésznek igyekezett szívet is kölcsönözni. A címszereplőt megformáló Emily Blunt pedig az eddig látott momentumok alapján prímán hozza az elegánsan szigorú, egyszersmind huncut otthoni tekintélyt, amire a családnak szüksége van.

A fenti filmeket rovatunk támogatója, a dunaszerdahelyi CINEMAX vetíti – előreláthatóan az elkövetkezendő hónapban, némelyiket magyar szinkronnal, de a változás jogát fenntartva. Részletek: www.cine-max.sk 30


Klimatizácie33Vzduchotechnika Tepelné3čerpadlá33Rekuperátory

Projekt33Predaj33Montáž33Servis

Kontakt: Revilo s.r.o. Alžbetínske3námestie3RR94pR 9y93éR3Dunajská3Streda

Tel:3é3R3p355y39R3y8 Mobil:3é9R83p37y93578 EVmail:3jakli@reviloheuhsk

31


SZÓRAKOZTATÓ / PROGRAMAJÁNLÓ Koncert / Party

Fesztivál

12. 01. – 12. 15. Buena Coffee House DUNASZERDAHELY A nőci, ha eleven Horen jótékonysági kiállítása. 12. 04. – 13.00 Csaplár Benedek VMK DUNASZERDAHELY Mentálisan sérültek karácsonya 12. 06. – 16.00 Vovo Land DUNASZERDAHELY Miki Party 12. 06. – 19.00 VMK NAGYMEGYER Dolhai Attila és Bordás Barbara karácsonyi nagykoncertje 12. 06-13. – 19.00 NFG klub DUNASZERDAHELY Winter Salon Karácsonyi képvásár.

Színház

12. 07. Soul Hunter Music Club DUNASZERDAHELY Leander Kills, Poison Alley

12. 10. – 19.00 VMK KOMÁROM Prof. Dr. Bagdy Emőke Önazonosságunk értéke, veszélyei, csapdái

12. 07. – 21.00 12. 11. – 17.00 NFG klub Zalabai Zsigmond Városi DUNASZERDAHELY Könyvtár Soun Records Prés.: BanSOMORJA kos meg a Posse (Zsolaa Sárkányfi meséje Benes & Dhok) Tarr Csillával 12. 08. – 19.00 12. 11. – 19.00 Csaplár Benedek VMK Csaplár Benedek VMK DUNASZERDAHELY DUNASZERDAHELY Csallóközi Gála Csík zenekar 30 A Csallóközi műsora, vendég a Megyer Tánc12. 14. együttes. NFG klub DUNASZERDAHELY 12. 08. – 20.00 The MNU story – New NFG klub Contemporary Budapest DUNASZERDAHELY presents Németh Zoltán Eric Turtev Solo Projekt Pop Up Gallery, tárlatnyitó 12. 08. 12. 14. Soul Hunter Music Club Soul Hunter Music Club DUNASZERDAHELY Takáts Tamás Blues Band, DUNASZERDAHELY HaddelHadd Olivérsky

12. 07-08., 15., 21., 30. – 19.00 12. 08. – 20.00 12. 09., 11., 18-20., 30. – Legendary 15.00 DUNASZERDAHELY Jókai Színház Mikulás-party Kökény KOMÁROM Attilával A padlás A Jókai Színház előadása. 12. 09. – 14.00 Fsz.: Béhr Márton, Bárdos Sikabonyi közösségi ház Judit, Cs. Tóth Erzsébet, DUNASZERDAHELY Tóth Károly, Bernáth Tamás, Sikabonyi Mikulás-ünHolocsy Katalin, Majorfalvi nepség Bálint, Skronka Tibor. 32

Kiállítás

12. 16. – 17.00 Kultúrház NÁDSZEG A Három királyok - Vadkerti, Derzsi, Koppány 12. 18. – 19.00 VMK GALÁNTA Takács Nikolas és zenekara – karácsonyi nagykoncert

Egyéb

12. 19. – 19.00 Csaplár Benedek VMK DUNASZERDAHELY Bereczki Zoltán karácsonyi élő zenekaros koncertje 12. 20. – 19.00 NTC POZSONY Omega, Wasted Strings 12. 21. Soul Hunter Music Club DUNASZERDAHELY Karácsonyi Absurd Party 12. 22. – 10.00-16.00 Platán panzió CSILIZNYÁRAD 7. Csilizközi őstermelői piac 12. 22. – 19.00 Kultúrház CSALLÓKÖZCSÜTÖRTÖK Phoenix RT (lemezbemutató) 12. 22. Soul Hunter Music Club DUNASZERDAHELY História 12. 28. Soul Hunter Music Club DUNASZERDAHELY Sing Sing 12. 29. Jókai Színház KOMÁROM Ismerős Arcok – 20 éves jubileumi koncert


33


SZÓRAKOZTATÓ / IRODALOM

Szerző: Bögi Róbert

Móricz Zsigmond – Úri muri A három nagy kedvenc közül Móricz Zsigmondot tartom a legkönnyebben olvasható írónak. Realista ábrázolásmódja műveiben megköveteli az autentikus írásmódot, így az alföldi parasztságot a maga beszédmódján, fonetikusan közli. Móricz hősei különleges egyéniségek, mély érzelmekkel, erős szenvedélyekkel és nagyratörő vágyakkal. Ezek vagy bekövetkeznek, vagy bevégeztetnek. A cselekmény generálja az izgalmakat, és kikéri magának a valóságot. Ezzel a legnehezebb szembenézni, és léteznek olyan mélységek, amikor ez már már lehetetlen. Persze, mindenkinek nem lehet megfelelni, kedvére tenni. Nekem is vannak olyan napjaim, amikor szívesebben olvasok tájleíró munkákat, szubjektív élményeket az életről, utazásról, önmegvalósításról. Egy emberfeletti harcról, ahol az egyén csupán önmagának keres választ a kérdésekre. Úgy alakult, hogy a napokban egy kortárs utazó naplójában a Senki szigetéről olvastam. Így Jókai „Aranyemberét” de megidézném! – gondoltam magamban. Csakhogy legutóbbi is Komárom szülötte, „járt itt” a Klikkben, ezért „kispadra ültettem” a nagy mesemondót. Mikszáth dzsentri világáról is kezembe került egy tanulmány, kivonatokban. Végezetül Móricz Zsigmond Úri murijára esett a választásom. Benne van Jókai mesélő kedve és Mikszáth anekdotázó hajlama. Ismét egy történet a millenniumi időkből Magyarországról, egy alföldi város lakóiról, és az aktuális főszereplőnk, Szakhmáry Zoltán tragédiájáról. Zoltánunk amellett, hogy pénzügyi problémákkal küszködik, szerelmi életét sem bírja rendbe rakni. Az egykori gazdag földbirtokosból mára egy lecsúszott réteg szürke alakja lett, aki teljesületlen álmait sem végérvényesen feladni, sem eltemetni nem tudja magában. Az éjszakákba húzódó talmi 34

csillogások csak pillanatokra képesek enyhíteni fájdalmát. Móricz több ilyen figurát felsorakoztatott már regényeiben, de Szakhmáry Zoltánnal „túltolatta a kerékpárt”. Borúlátó szemléletét talán éppen saját világából adoptálta. Hisz’ nekünk is megvannak a napi terheink, miközben folyamatosan változik körülöttünk a világ. Ha nincs „biztonsági háló” alattunk, a szakadék felett védtelennek érezzük magunkat. Ha hiányzik a családi fészek melege, vagy egzisztenciánk veszélybe kerül, megriadunk. Móricz Úri murijával nem riogatni akarok, hanem tanulságot szolgáltatni. Mindegy, milyen korban élünk, egyik vállunkon egy ördög, a másikon egy angyal ül. Az egyensúly nyelve mi magunk vagyunk. Segíteni, és segítséget kérni sosem szégyen. Móricz Zsigmond – Úri muri Az 1927-ben íródott regény egy alföldi település négy napját mutatja be 1896-ban. A történet június 7-én kezdődik, Borbiró iszogat magányosan a Sárga Rózsában. Meghívására barátja, Szakhmáry Zoltán csatlakozott, majd Csörgheő Csuli is megérkezett. Ezek hárman a szomszéd asztalnál ülő Lekenczey Mukit „átkeresztelték” gróf Goluchovsky Agenornak. Csuli megkérte a patikust, kerítsen neki hashajtót, s keverje azt egy üveg pálinkába. Később ezzel kínálta a cigányokat, mikor a tanyájára mentek. Csuli körbevezette a társaságot, majd kedvencét, a nagy kant is megmutatta. Zoltán elhozta nagybátyját, Zsellyei Balogh Ábelt is. Vidáman beszélgettek immár ötösben tovább, amíg a kondás nem érkezett a hírrel, hogy megdöglött a nagy kan. Csuli elkomorodott és hazament. Az esti dorbézolás Zoltán tanyáján folytatódott. Egykor hatalmas birtok volt, mára nagy része a labancé lett. Miközben kint beszélgettek, lassan elbóbiskoltak. Észre sem vették, hogy Zoltán bement a házba, ahol féltett titkát, Rozikát, a parasztlányt rejtegette. Szerelmes volt belé, pedig volt családja, felesége. Mindent megvett neki, kényeztette, taníttatta. A lány elmesélte


IRODALOM

az életét. Ölelte, csókolta, de Rozika érzéketlen maradt. Ekkor döbbent rá, hogy a lány tulajdonképpen egy prostituált. Zoltán kezdett egészen elhidegülni a lánytól. Borbiró elmondta a társaságnak Zoltán esetét a Rozikával, akik erre kíváncsiak lettek a lányra. A dorbézolás folytatódott, az urak kártyázni kezdtek. Lekenczey félrevonult Rozikával a tornácon. Zoltán dühödten vette tudomásul, hogy a lány most a „grófot” nézte ki magának. Dühében egyre gyakrabban nézett a pohár fenekére. Lekenczey megkérte Rozikát, szavaljon el egy verset, majd meghívta a lányt Pestre, hogy álljon színésznőnek. Ekkor lépett be a szobába a holtrészeg Zoltán. Elkeseredésében csúnyán belekötött a lányba, betörte egy közeli szekrény üvegablakát, majd elaludt. Másnap tíz órakor ébresztették. Jöttek a csugari parasztok, akiknek már pünkösd óta tartozott. Zoltán bement a városba pénzért Lefkovicshoz, a zsidó régiségkereskedőhöz. Miu-

tán megkapta a pénzt, rögtön indult haza, de útközben találkozott Csulival. Csuli egy ravasz csellel elcsalta a parasztokat, így azok már távoztak, mire Zoltán hazaérkezett. Zoltán felesége, Rhédey Eszter tartott a birtokra, mert a fülébe jutott Rozika története a férjével. Zoltán megnyugtatta, hogy már elküldte a lányt, aki később levelet is küldött Pestről. Ebben az állt, hogy végleg elköltözött. Ekkor már Eszter is belátta, hogy a lány csak kihasználta férjét. Ennek ellenére először csak szóban, majd később tettleg is bántalmazta Zoltánt. A férfi nem ellenkezett, hagyta, hogy felesége véresre karmolja az arcát. Zoltán következő útja a kaszinóba vezetett. Itt találta összes barátját. Azok nem kérdeztek semmit, és beállt közéjük mulatni és felejteni. A felejtés helyett viszont egyre inkább csak adósságai és kilátástalan helyzete járt a fejében. A kocsmai társaság eközben áthurcolkodott Vasgyúró Palyáékhoz. Zenészeket is hívtak, s a mulatozók egy szekéren körbejárták az egész várost. Zoltán is köztük volt, de egyáltalán nem volt vidám. Azon töprengett, hogy az egész élete úgy folyt le, mint az özönvíz. Nem jutott egy lépéssel sem előrébb soha, önerejéből semmit nem sikerült elérnie. Felajánlotta, hogy vendégül látja a társaságot, menjenek el az ő tanyájára. Így is tettek, nemsokára javában folyt a bor. Mindenki vidám volt, csak Zoltán nézett megtörten maga elé. Cigarettára gyújtott, s az égő gyufát a ház nádfedele alá tartotta. A részeg társaság kezdetben nem vette komolyan a veszélyt, csak akkor kezdtek megijedni, mikor már az ös�szes épület lángokban állt. Ekkor Zoltán tűnt fel háza erkélyén egy puskával a kezében. „Gyáva ez ahhoz!?” – mondta, és szíven lőtte magát... Móricz Zsigmond regényét ezekkel a szavakkal zárja: A tűz ropogott, az állatok, emberek veszettül bőgtek, ordítottak. A hajnalban az Alföld közepén egy tűzfáklya mutatott az égre, a tűz, a tűz, a szent tűz, amely minden rosszat megemészt... 35


PR

Volna egy eladó lakásod? Volna egy vevőnk!

A gyakorlatban nem létezik tankönyvszerűen sima eset, sem egyszerű helyzetben lévő ügyfél. Léteznek viszont szakemberek, akik elsősorban a hozzáállásuknak és a mögöttük álló tapasztalathalmaznak köszönhetően könnyedén végigvezetnek az ügyintézésnek hívott sötét és kellemetlen labirintuson annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabban értékesíthessük lakásunkat, házunkat vagy épp hozzájuthassunk álmaink ingatlanához. A Broker Consulting dunaszerdahelyi irodájának munkatársa, Matušek Lola osztott meg velünk néhány tudnivalót, illetve ügyfeleik visszajelzéseit. mar találunk vevőt arra, amit kínálnak, illetve a kívánalmaiknak megfelelő ingatlant. • A leglátogatottabb hirdetési oldalakon jelen vagyunk, általunk mindig az első találatok közt marad az ingatlanja, ha pedig változtat a hirdetésen, rendszerünknek köszönhetően az automatikusan minden oldalon aktualizálódik.

• Több mint 12 éve dolgozunk a pénzügyek területén, 2016-tól foglalkozunk ingatlanokkal is. Ügyfeleinktől gyakran halljuk, hogy ilyen hozzáállással még nem találkoztak, és ennek nagyon örülünk. Amiben ez megnyilvánul, hogy folyamatosan kommunikálunk velük, nem engedjük el a kezüket. • Az évek során kialakult hatalmas adatbázisunknak köszönhetően rendszerint nagyon ha36

• Profi fényképésszel készítünk felvételeket az értékesítendő ingatlanról – ehhez ott csak egy picit rendet kell rakni. :-) • Pár kérdés alapján kiszúrjuk, hogy egy érdeklődő komoly-e, kaphat-e hitelt. Senkinek nem húzzuk az idejét. A másik oldalon komplikált hitelekkel is rengeteg tapasztalatunk van. • 24 órás, bármikor hívható ingyenes call centrum, magyarul is beszélnek a túloldalon.


PR

„Idén úgy döntöttünk, hogy eladjuk a lakásunk Nagymegyeren. Több hónap sikertelen próbálkozás után megkerestük Sebők Csonga Zsuzsát, aki egy kollégáját, Lolát bízta meg az intézkedéssel, akivel úgyszintén maximálisan meg voltunk elégedve. Profi fotós által készített képeket töltöttek fel a lakásról, aminek hála 1-2 nap alatt sikerült is találni vevőt. A pénzügyek intézésében is mellettünk volt. Valljuk be, a munka mellett nincs időnk mindent elrendezni, szerződéseket írni, hivatalokba, bankokba járni. Sok időt, pénzt és energiát megspóroltunk magunknak azzal, hogy megkerestük Őket.“ B. Veronika „Invesztícióként kerestem egy kisebb lakást Dunaszerdahelyen. Nem is tudtam, mi mindennel jár, és egyáltalán megéri-e belevágni. Egy ismerősöm ajánlotta a Broker Consulting irodáját, gondoltam, egy beszélgetés biztos nem árt. Teljesen meglepődtem, mivel rengeteg hasznos információhoz jutottam, és ami a legjobb, mindent elintéztek helyettem. Megtalálták a számomra megfelelő lakást, mindent megbeszéltek az eladókkal, elintézték a hitelt, megoldották a szerződéseket, a tulajdonjog átírását és örömmel mondhatom, hogy már több mint egy éve gondmentes bérlővel van dolgom.“ P. Róbert

„A férjemmel felújítottunk egy régebbi házat Somorján, de rájöttünk,hogy túl nagy nekünk. Felkerestünk egy ingatlanügynököt, majd a következő másfél évben több érdeklődő is megfordult nálunk, de végül vevő egyikből sem lett. Rájöttünk, hogy nemcsak az ingatlan számít, de az ingatlanügynök hozzáállása is. Időközben eljutottunk a Broker Consulting irodájába, ahol Sebők Csonga Zsuzsával és Matušek Lolával megbeszéltünk minden részletet. Egy hét elteltével bemutattak nekünk egy készpénzes érdeklődőt, aki mára már szerencsés tulajdonosa a családi háznak.“ B. Zuzana

Broker Consulting, a.s. Cím: Ružová 265, Dunaszerdahely Web: www.Bcas.sk, www.realityok.sk Tel.: +421 904 688 506 E-mail: Lola.matusekova@bcas.sk

37


FINOM / GASZTROBETYÁR

Szerző: Mundi Józsi / Fotók: Fekete Nándor

Hetedik

A hetes szám számomra valahogy kiemelkedik a többi közül. A katolikus vallásban az erények és a főbűnök száma is hét! Sőt! Buddha születése után hét nappal halt meg Májá királynő is. Hófehérke is hét törpével kacérkodott... :-) Tudtad, hogy a szivárvány is hét színből tevődik össze? És az tudtad, hogy november 17-én volt a Klikk Out magazinunk hét éves szülinapi ünnepsége...? Mint minden évben, így idén is a Legendary music club adott otthont magazinunk születésnapi ünnepségének. A rendezvény keretén belül évente választjuk ki a Klikk Out év lányát is. Aki jelen volt, egy hatalmasat bulizott, ki nem, bánhatja! Mint minden évben, így idén is rám hárult a feladat, hogy a Betyártanya csapatával ellássuk a vendégsereget élelemmel. Így is lett, és Haulik Zoltán mesterrel össze is állítottuk az esti ünnepi menüt, amely hatalmas sikert aratott. Nézzük, mi is volt a terítéken: Előételként Csekovics báró salátáját kóstoltattuk a közeggel, amelyet kezdetben kissé idegenként fogadtak, ám az első falatkánál azonnal megbarátkoztak az ízvilágával. Ennek a krémes, lágy salátának a fő összetevője a koktélrák és a csirkemell, amely a majonézzel és a friss zöldségekkel nagyon ízletes volt. A főételek terén sem okoztunk csalódást, és a vis�szajelzések alapján nagyon is ízlett az étek. Olyan�nyira, hogy egy falatka sem maradt! Házi kacsából 38

és hízott májából készítettem pástétomot, amelyet egy kis francia konyakkal hangoltam tökéletesre. A párolt lila káposztát pezsgővel öntögettem, kissé tovább pároltam, majd egy termomixerben tökéletes pürévé alakítottam. Mindezt házilag készített laskára kentem, majd összegöngyöltem, végül a kacsa zsírjával izmosítottam... Haulik mester erdei gombás szarvaspörköltje a zöldfűszeres nokedlivel verhetetlen párost alkotott, amely hamar a vendégek nagy kedvence lett. A lágy szarvashús egy roppant ízletes pörköltté főtte ki magát, miközben a mester a forrásban lévő vízben „fürdette” meg a nokedli tésztáját. :-) A párolt jércemellet bébispenóttal, sonkával és sajttal töltöttük, majd egy nagyon gyors pirítás, majd párolás következett. Az ételt párolt jázminrizzsel tálaltuk, ami azonnal a hölgyek kedvence lett... Hogy a vegetáriánusok és a fitneszguruk is megtalálják a magukét, egy friss vegyes salátát is készítettünk, amelyet tökmaggal, tökmagolajjal, citromszelettel és igény szerint akár roston sült csirkemellcsíkokkal vagy parmezánnal tálaltunk. A desszertet, amely (Zacapa rumos csokikrém barackhabbal) Haulik mester ajánlata alapján készült, az egyik kedvenc rumommal „fűszereztem”, ezzel tettem fel a pontot az „i” re, és egyben a vacsora végére is. Jövőre ugyanitt, és már most készítsétek az ízlelőbimbóitokat!


GASZTROBETYÁR

39


ELMÉLKEDŐ / JEGYZET

Szerző: Mezei Máté / Fotó: Jojo Samek

Winter is here! Decemberkedés... Mi, emberek tagadhatatlanul jó úton haladunk afelé, hogy már szinte mindent irányítani tudjunk a környezetünkben, és mindent úgy formálhassunk, hogy az nekünk jó legyen. Talán a természet ereje még az a kivétel, ami erősíti a szabályt. Ebből kaphattunk is egy kis ízelítőt idén ősszel, hisz már jó pár éve nem volt ilyen hosszú lecsengése. Most valahogy még sokkal kontrasztosabb volt az emberiség és a természet viszonya. Idén bőven lehetett alkalmunk találkozni azzal a látvánnyal, hogy ujjatlan pólós fazonok és napszemüveges csajok csokimikulásokat válogatnak az üzletben. Tiszta Hawaii! Függetlenül az időjárástól, bizonyos áruházakban már október közepétől beleszaladhatunk pár télapóba, és bármikor a nyakunk köré tekeredhet néhány eltévedt sor valamelyik karácsonyi giccses dalból. Az, hogy ez az egész így elég abszurd helyzeteket tud szülni egy külső szemlélődő számára, és elbizonyítja azt az éghajlatokról való folyamatosan elévülő tudásában, még nem is volna olyan nagy dolog, hisz megtalálva a komikumot a helyzetben, még élvezhető is lenne. Lenne! De itt van a másik jelenség, amit ez okoz, a hangulat meggyilkolása. Nézzétek, én megértem, hogy nem lehet elég korán elkezdeni felkészülni a karácsonyra, hisz én voltam az a kisgyerek, aki az első fagytól kezdődően, szüleim nagy örömére, napi négyszer hallgattam végig oda-vissza a Sztárkarácsony névre keresztelt magnókazettát. De ekkoriban négyéves voltam nagyjából, és egy nemzetközi üzletláncot sem irányítottam, legfel40

jebb a ,,böködős” TATRÁT. Mostanra talán már nem vonz annyira a Kozmix verziója a Fehér karácsonyból, és a Romantic együttes sem tátog már olyan gyakran, szóval, látom azt is, mit sikerült csinálnunk a karácsonyból. Mire december derekára érünk, addigra az emberek nagy része lábon kihordott agyvérzéssel szaladgál boltról boltra, és már legalább kétszer undorodott meg a karácsonyi zenéktől. Sokak számára ezért veszti el a karácsony a hangulatát. Az advent a karácsonyi vásárban forralt borozás és gyerekkórusok hallgatása helyett sajnos sokaknak arról szól, hogy habzó szájjal szaladgálunk, számolgatva, kinek milyen értékben vegyünk ajándékot. Így a hónap elején még nem késő változtatni ezen az egészen. Ahányszor csak lehet, próbáljunk meg megállni néhány pillanatra. Ne rohanjunk végig leszegett fejjel a karácsonyi vásár színpada előtt, nyugodtan meg lehet állni körbenézni. A statisztikák szerint még mindig december az a hónap, amikor a családok és a rokonok a legtöbb időt töltik együtt. Legyen időnk a családra, szerelemre, barátainkra, várjuk boldogan a karácsonyt, hogy majd nyugalmi állapotból húzzuk fel magunkat azon, hogy ,,ki a fene rakhatta el tavaly így összecsomózva az égősort”, meg hogy ,,mé’ nem akar egyenesen állni a talpban? Há’ hova faragjam még?”


41


ELMÉLKEDŐ / JEGYZET

Szerző: Poór Tibor / Fotó: Juraj Benkóczky

Egy est Tibikével Sokáig gondolkodtam azon, milyen címe legyen ennek a Nagy Tiborról szóló cikknek. Talán két hónapja jelent meg a gútai Forró Tibor Tibike című könyve, az én nevem is Tibor, és a rokonságom java része engem is Tibikézik, annak ellenére, hogy már negyvennyolc éves vagyok (jesszusom…), szóval, picit tartottam attól, hogy fura lesz ez a Tibikézés. Végül úgy döntöttem, mivel Tibor nem szereti, ha Tibikézik, én akkor is… Tibike engem, a MAX-os Ferenci Ildikót és a Klikkoutos Túry Nikit darabokra szedett, kicsontozott a kérdéseivel… és nem sajnált… Szakadtam a nevetéstől, amikor a két hölgyet elkezdte saccolgatni, és kielemezte, kinek milyen a figurája, megfelelő-e a testsúlya, stb… Persze, én megkaptam a magamét. – Főszerkesztő úr, Ön kövér! – döfött egyet Tibike. – Tudom! Holnaptól fogyókúra! – kimondtam, de én se hittem el… Ez a találkozás egy snassz hétköznapi estén jött létre, pár héttel a nem mindennapi MAX RUN akció után, amit idén Nagy Tibikéért rendeztek. A fiú édesanyja, Gyöngyi elmondta, mi minden megvalósításához lett óriási segítség az akció által gyűjtött pénzösszeg. Apropó, Ildikó ezen az estén átadott egy újabb adományt, tehát, aki szeretne adakozni, csak tessék, a futással nem fejeződött be a jótékonykodás Tibike számára. Beszéltünk arról is, hogy Niki közbenjárásával, a Peter‘s Bar és a St. Patrik´s Pub felajánlásával kerül Tibike kezébe kedvence, a hamburger. 42

Na, de vissza a nagy dumához… Persze, az előző találkozásunkhoz híven, mi ketten folytattuk a szerdahelyi „morezást”, darabokra szedtük a város életét, a választásokat… Hm… Illene a cikkbe beleilleszteni valami nagy gondolatot, üzenetet, vagy valami hasonló, témához illő eszmefuttatást… Nem nagyon fog menni, mert ez a találkozásunk… Próbálom így elmondani: Úgy Niki, mint Ildikó, szinte már otthonosan


JEGYZET

érezték magukat, így nyilvánvaló lett számomra, hogy a futással nem lett vége a történetnek. Az élet megy tovább, és Tibike Ildikó és Niki életének részese lett. Tulajdonképpen én is úgy mentem már Tibike szobájába, mint egy ismerős figura. Egy este a sok közül, egy beszélgetés a sok közül…

Nem kiemelt esemény, hanem mindennapos, de annál értékesebb találkozás. Tibikének és az édesanyjának? Bizonyára. De mérhetetlenül értékes, főleg Ildikónak, Nikinek és nekem. És a továbbiakban is… Tibike és Gyöngyi! Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánok! U.I. Vigyázzatok magatokra, more! 43


ELMÉLKEDŐ / JEGYZET

Szerző: Szigeti Attila / Fotó: Fekete Nándor

Szigi szemei Valamikor réges-régen az a gondolat foglalkoztatott, hogy bevezettetem az internetet az otthonomba, és csatlakozom a világháló szerteágazó világához. Meg is kérdeztem egyik ismerősömet, mit szólna hozzá, és jó dolognak tartja-e? „Á, te nem tudsz angolul, és legtöbb oldal angolul jelenik meg!” – válaszolta. Kicsit jegeltem az ötletet, de aztán pár év múlva megvalósítottam tervemet, és ma már nem tudnám elképzelni az életem világháló nélkül. Így kerültem fel az egyik legnépszerűbb közösségi portálra, a Facebookra is. Szűk közösségben, kispolgári életet élő emberként, az oldal kezdeti megismerése után, egyre szaporodtak közeli és távoli ismerőseim, akiknek életébe bizonyos szinten betekintést nyertem a fészbuk által. Kezdetben a zene, online publikált cikkek tették színessé a felületet, majd a születésnapi köszöntők, idézetek, a környezetünkben történt dolgok keltettek érdeklődést, akarva-akaratlanul követve a népszerűségi mutatót. Később ezekkel együtt előretörtek olyan gyarló emberi tulajdonságok, mint a képmutatás, álszerénység, hazugság és a rosszindulat. Elkezdtem olyan dolgokat írni az oldalamra, amiket igazságérzetem diktált, viszont kételyeim voltak, ki vagyok én, hogy a nagy megmondó szerepébe öltözzek. Aztán a döntésem egyszerű volt és gyors, hiszen a saját oldalára mindenki azt ír, amit akar: tehát írtam is rendületlenül, és bizony voltak témák, amelyek megosztották a nagyérdeműt. 44

Írásaimra hamar felfigyeltek szakemberek is, és először a Csallóköz hetilapban kaptam egy rovatot Kmeť Vlado által, később a Klikkout-ban publikáltam Poór Tibi jóvoltából. Így született meg a Szigi-szemmel című rovatom, amit a klikkout.sk-n minden vasárnap délelőtt olvashat a nagyérdemű, egyfajta jó ebédhez szól a Szigi-szemmel olvasói elnevezés alapján. Oscar Wilde a szellemesség legalacsonyabb formájának tartotta a szarkazmust, és hosszú ideig sokan osztották ezt a véleményt. Azonban a kutatások ezt az állítást kiegészítették annyival, hogy egyben az intelligencia legmagasabb formája is. Ugyanis egy-egy cinikus megjegyzésért az agynak sokkal keményebben kell dolgoznia, hiszen az alapgondolatot kell átitatnia a szarkazmussal – ez pedig egy idő után élesebb észhez és jobb problémamegoldó képességhez is vezet. Szóval, először a Szigi-szemmel írásaimba próbáltam szembeállítani embereket saját gyarlóságuk, és ne adj’ Isten, jellemük tükörképével, ami enyhén szólva is megmosolyogtató volt néha. Úgy gondoltam, ha vállalod a közösségi portálok világát, akkor azt is vállald, hogy mások másképp gondolják az általad jónak vélt dolgokat. Az embereknek tetszik, ha mások mondják ki helyettük azt, amit ők maguk talán nem mernek kimondani.


JEGYZET

Ez elsőre talán kicsit meglepő, hiszen a szarkazmus pont egy kritikus, néha már-már támadó humorfajta, de ennek ellenére mégis kapcsolatkovácsoló ereje van. A szarkasztikus emberek ugyanis gyakrabban humorizálnak azok kárára, akiket szeretnek. Ezért gyakran olyan emberek társaságát keresik, akik értékelni tudják a megszólalásaikat – vagy még inkább azokét, akik hasonló módon vissza is tudnak vágni.

Rengeteg anonim levelet kaptam, amiben rosszindulattal, lelki szegénységgel és kárörvendőséggel vádoltak meg, és bevallom, voltak megjegyzéseim, amiket nem publikáltak, mivel nagyon is súrolták a jóízlés határait, viszont számomra ez építő jellegűnek bizonyult. Az elismerést pedig mindig az olvasó hozza meg… Szigi 45


SPORTOS / FOTÓK A MOL AKADÉMIA NYITÓÜNNEPSÉGÉRŐL

46


FOTÓ

47


SPORTOS / JEGYZET

Őszi, sárga-kék kamaraszonáta Annak ellenére, hogy még két meccs előttünk van e cikk írásakor, és két hét múlva mondhatjuk, hogy ég veled őszi szezon, néhány dolog már most borítékolható. Kezdem Hyballával. Nem biztos, hogy mindenki azonosult a stílusával. Nem biztos, hogy az extrovertált viselkedése mindenkinek bejön. Nem biztos, hogy mindenki díjazza a Peterben rejlő örök gyermeket, az ehhez társuló viselkedéssel. Ami (szerintem) biztos: Hyballa egy brutális totálfocit alkalmazott, amíg nem fogyott ki a játékosokból. Látva a cserepadot, behúzta a kéziféket. Szerintem, a játékstílus megváltoztatása kényszer volt, és Peter követelni fogja a keret megerősítését. Sokáig nem fogja bírni a totálfocija nélkül. Ami (szerintem) biztos: Elment két tapasztalt játékosunk, mindegy, miért, és maradt egy kindercsapat. Egy dolog volt, hogy ezzel a távozással hogyan boldogul a játékstílusunk, és hogyan a játékosteljesítmény. Miközben erre fókuszáltunk, picit elúszott, hogy a két játékos, akikre leginkább építettünk, fejben nagyon elszálltak. Természetesen, gondok voltak a többi játékos teljesítményénél is, de az eredet a két középhátvéd fejében volt. Kaptak is pofont a sorstól, persze, mindkettő másért. Ez szerintem elegendő volt ahhoz, hogy innentől ez a két kulcsfontosságú játékosunk alázattal lépjen a pályára. Pont. Ami (szerintem) biztos: kész az Akadémiánk, és lassan kész a stadion is. Szenzációs az átlag nézőszámunk a hazai meccseken, nem beszélve 48

Szerző: Poór Tibor / Fotó: Fekete Nándor


JEGYZET

arról, hogy mennyi szurkoló kíséri csapatunkat az idegenbeli mérkőzésekre. Látványos focit játszunk, és mérkőzéseinket egyre nagyobb színvonal jellemzi. Mindez egyelőre nem található meg a többi szlovák klubban. Látva és hallva, hogy az Akadémia megnyitásánál a szlovák vendégek részéről abszolút nem az öröm jött le, hanem az irigység, csak azt írom a cikk végén, hogy mindennel számolhatunk tavasszal. Mondom, mindennel… De kezünkben tartunk nem egy piros ászt…

49


SPORTOS / RIPORT

Szerző: Kiss Balázs / Fotók: Fekete Nándor

Feszegetik a saját határaikat a Trinitas Sport Club bringásai Végy négy fiatal srácot, akik az élet különböző területén tevékenykednek, de mind a négyen imádják a kerékpározást, gyúrd össze őket egy adag jókedvvel, adj hozzá egy jó darab küzdőszellemet, a végén pedig szórd meg az egészet egy kis humorral, és már kész is a csapat! Nagyjából ilyen recept alapján alakult meg a Szabó Ákos (22), Sárosfai Ádám (28), Karácsony Tamás (20) és Magyar Bálint (24) alkotta biciklis quartett, a Trinitas Sport Club. A fiúk szeretnék, ha velük együtt minél többen felfedeznék a versenykerékpározás örömeit. Véletlen találkozás Az egész azzal indult, hogy Ákos öt év versenymotorozás után bringára váltott. Három éve vette meg az első versenybiciklijét, s ahogy egyre többször pattant a nyergébe, úgy növekedett a sportág iránti étvágya. Ekkortájt csatlakozott hozzá Ádám, majd nem sokkal később Bálint. A négyesbe utolsóként Tomi szállt be, aki érdekes módon vált a csapat tagjává. „A Slovakia Ring körül tekertem, amikor leszólított az út szélén egy ismeretlen futó. Azt kérdezte, hogy csatlakozhatna-e hozzám, mert a futás mellett pedálozni is nagyon szeret, de egyedül unalmasnak tartja. Ő volt Tomi, vele együtt négyen lettünk, így alakult meg a Trinitas Sport Club” – eleveníti fel a kezdeteket Ákos. A csapatnak tavaly saját logója is készült, a srácok pedig azóta arra is odafigyelnek, hogy egységes szerelésben álljanak rajtvonalhoz a versenyeken. S hogy miért épp a versenybiciklizés? Erre egyöntetűen azt válaszolják, hogy ebben látják a jövőt. „Korábban alig, most viszont egyre több alkalommal látni profi versenybiciklist az utak mentén. A sportcsatornák is rendszeresen közvetítenek bicikliversenyeket. Fejlődni szeretnénk, és fesze50

getjük a saját határainkat” – válaszolja Ádám. Közös fejbólintással jelzik, hogy négyen sokkal jobban tudják motiválni egymást, mintha egyénileg rónák a köröket az országúton. Egymásért tekernek A csapatra a nyitottság mellett az összeszokottság is jellemző. „Ákos sprinter típus, ő a sík terepet kedveli, míg Bálintnak a dombok fekszenek jobban, Tomi pedig igazi kamikaze-stílusban teker” – állítja társairól a rangidős Ádám. Azt mondják, egy-egy verseny nem csupán erőpróba, hanem kemény taktikai kihívás is. „Ebben a sportágban egyéni győzteseket hirdetnek, de mivel mi csapatként nevezünk be, ezért előre megbeszéljük, hogy egy adott versenyen kiért tekerünk négyünk közül. Alaposan kielemezzük a taktikát, utánanézünk, hol lesz hátszél a szakaszon, milyen idő várható a versenynapon stb. Ha valamelyikünknek sikerül a győzelem, mind a négyen egyformán örülünk” – teszi hozzá Ádám. A srácok tervezik, hogy kibővítik a klubot, de tisztában vannak azzal, hogy elképzeléseik megvalósításához támogatókra is szükségük lesz. „Mi abban segítünk, amiben tudunk. Legyen szó akár egy jó edzésterv összeállításáról, akár a megfelelő pálya kiválasztásáról. A fiatalabbak felé szeretnénk nyitni. Elsősorban a 1025 évesek jelentkezését várjuk, mert ez az a korosztály, amelynél még jól fejleszthetők bizonyos képességek” – magyarázza Bálint. Versenyről versenyre fejlődnek A fiúk a szerepeket is leosztották már egymás között. Noha mind a négyen más stílust képviselnek, mégis nagyon jól kiegészítik egymást. Ádám megtervezi az útvonalat, utánanéz a szélirányoknak, figyeli az időjárást. Ákosra hárul a biciklik karbantartása, Tomi az elektrotechnikában van otthon. Bálint pedig hamarosan befejezi a kerék-


páredzői tanfolyamot „A képzést a Szlovák Kerékpáros Szövetség hirdeti meg. Bárki jelentkezhet, akit komolyan érdekel a sportág. Anatómiai és biomechanikai ismeretekkel kezdünk, majd három hétvégén át a specializációs szaktudásunkat bővítjük” – avat be a részletekbe. A srácok eddig jobbára a környéken megrendezett amatőr versenyeken indultak, de néha már kellemetlenül érzik magukat, mikor utcahosszal kenterbe verik a mezőnyt. „»Megint itt vannak a feketék« – szokták ránk mondani, utalva a szerelésünk színére. Ezekre a versenyekre általában a mezőny harminc százaléka tekint igazi kihívásként, a többiek a mozgás öröméért neveznek be. A jövőben minél több olyan versenyen szeretnénk részt venni, amelyen fejlődhetünk, s amely számunkra is igazi

próbatételt jelent. Idén például nagy örömmel voltunk a Kukkonia Tour-on. Nagyon jó lenne, ha az ilyen színvonalas akciók elszaporodnának a környékünkön” – mondja Tomi. A bicikliút nem versenyzőknek való A fiúk általában heti nyolc-tíz órát tekernek, hogy edzésben tartsák magukat, a közös pedálozást a hétvégékre szokták beiktatni. A hobbi bringások számára érdekes megállapítást tesznek. Azt mondják, nem szeretnek bicikliúton menni, azt ugyanis nem nekik találták ki. „Rossz a minősége, nem arra a sebességre tervezték, amel�lyel mi hajtjuk a versenybiciklit. Egy profi biciklisnek ez balesetveszélyes” – jegyzi meg Ákos. Céljuk, hogy maguk is profinak mondhassák 51


SPORTOS / RIPORT

majd egyszer magukat, de az igazán nagymenőket egyelőre csak a tévében tudják követni. Ádám bevallja, ma már teljesen más szemmel tekint a kerékpáros közvetítésekre. „Korábban, ha leültem nézni a Tour de France-t, csak a táj szépsége érdekelt. Ma már jobban összpontosítok a versenyzők taktikájára, sőt, a barátnőmet is rászoktattam arra, hogy velem együtt nézze a futamokat” – mondja nevetve. Az idei évet jól felépített versenynaptár szerint teljesítették a Trinitasosok. Hét versenyre neveztek be, ezek közül hármat: a Szeredmaratont, a Slovakia Ringen megrendezett huszonnégy órás versenyt és a Kukkonia Tour-t tartották kiemelkedőnek, de jövőre már a Tátrában és az osztrák Alpokban is szeretnének rajtvonalhoz állni, távoli terveik közt pedig a V4-es kerékpárverseny szerepel. Nincs biciklis bukás nélkül Mint minden sportágban, a versenykerékpárnál sem árt az óvatosság. A quartett mindegyikének volt már defektje, Ádám például két hónap alatt 52

Szerző: Kiss Balázs / Fotók: Fekete Nándor

négyszer is gumicserére kényszerült. A defektnél azonban sokkal veszélyesebb tud lenni egy-egy bukás. „A Kukkonia Tour-on estem egy hatalmasat. Meg akartam előzni egy lassabb versenyzőt, hogy utolérjem a bolyt, amikor összeakadtam egy másik sráccal, és a földre kerültem. Egész végig a hátamon csúsztam, minden cuccom szétszóródott az úttesten. Mikor ötvenes, hatvanas tempónál odacsapod magad az aszfalthoz, az nem valami kellemes” – mesélte el rossz emlékű élményeit Ákos. Sportemberek módjára viszont minden esésre tapasztalatszerzésként tekintenek, és egyik bukás sem tántorítja el őket attól, hogy újabb és újabb kihívás után nézzenek. „Mindig reális célokat tűzünk ki magunk elé, s ezeket eddig sikerült is teljesítenünk. Nem mondjuk azt egy olyan verseny előtt, hogy biztos megnyerjük, ha látjuk, hogy a mezőnyt profik alkotják. A csapatszellem viszont rendkívül erős nálunk, és ez erőt ad a ránk váró akadályok leküzdésére és a további fejlődésre” – zárja a beszélgetést bizakodva a csapat legfiatalabbja, Tomi.


Ne arról szóljon a karácsony, hogy a fa alatt mi van, hanem a fa körül mi van, és a fa körül kik vannak, és azok a fa körül hogy viselkednek egymással... ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNUNK!

súkromné jasle a skôlka 930 16 Hodos 346 Tel: +421 904 56 56 86 www.kakademia.sk 53


ELMÉLKEDŐ / JEGYZET

Szerző: Kiss Balázs / Fotók: A szerző

Pivo, fotbal, revoluce...

razság miatt kevesebb lesz a sör. Egyet mondok, Zoli, Prágában fittyet hánynak az okosokra.

Kedves Zoli! Igazán nem lehet panaszom az idei évre. Bár a Veled való találkozás még mindig várat magára, viszont már a harmadik helyen kirándultam az idén. Remélem, a következő búcsúkor már otthon leszel, mert nem akarok mindig mindent levélben közölni, jó lenne végre személyesen is egy pohár sör mellett. Ha már a söröknél tartunk: emlékszel, legutóbb azt írtam, hogy a tudósok szerint a szá54

Az úgy volt, hogy még az állomáson leöntöttem magam kávéval, mert közben azon morogtam, hogy megégette a nyelvem. Viszont, amíg harminc perces késéssel elindult a buszunk, teljesen beleszáradt a folt nadrágomba, úgyhogy a sofőr előtt már nem kellett lepleznem bénaságomat. De ami a lényeg, hogy megérkezés után tíz perccel már egy finom pilsenivel hűtöttem magam. Van a Florenccel szemben egy remek kis pince, a Pivovarský Klub. Ha arra jársz, oda mindenképpen menj be, Zoli. Olyan svíčkovát csinálnak, hogy a mamáé (Isten nyugosztalja) elbujdoshat mellette. Még áfonyalekvárt is kanyarintanak a tányérra, attól aztán még finomabb az egész. Nem akarok ám végig a kajákról beszélni, mert a végén még kicsordul a nyál a szádból, aztán pacás lesz a levél, hogy a végét már el sem tudod


majd olvasni. Ezalatt a három nap alatt három dolgot csináltunk csupán: jártuk a várost, söröztünk és ettünk. Mindent, ami cseh: a kndelo, vepřo, zelítől kezdve a nakladaný hermelínen és a tatárbifszteken át az utopenecig, mindent. (Mellettünk az egyik asztalnál utečenecet kértek utopenec helyett, de a pincér vette a lapot.) Az U Medvídkuban akkora csülköt raktak elénk az asztalra, hogy én sem bírtam megenni. Pedig Te aztán igazán ismersz, nem vagyok egy kákabelű. A kajakóma alatt – két krémhabos, helyben főzött Oldgott legurítása közben – arra lettünk figyelmesek, hogy tüntetők vonulnak el az étterem előtt. „Pryč s Babišem, pryč se Zemanem, do lochu s nima” – ez állt a táblájukon. De megmondom őszintén, nem igazán foglalkoztunk velük. Elég nekünk otthon Fico, Danko meg az egész kompánia. A japán turisták meg azt gondolhatták, hogy ez valami helyi folklórműsor, úgy fotózták a felvonulókat. Azt gondolom, a japánok és/vagy koreaiak ma már egy jelentős kisebbséget alkotnak Prágában. Még Te sem tudnád megkülönböztetni egymástól őket, Zoli, hiába láttad a Bruce Lee-összest. Ezek mindenhol ott vannak: a metróban, az Orlojban, a Hradzsinban… Ha tehetnék, még az Arany utcácskában kiállított páncélokba is belebújnának. A Károly-híd is velük van tele. A hídon egyébként láttunk egy lánykérést, élőben. Sötét volt már, mikor a fiú az egyik kandeláber alatt letérdelt, és elővette zsebéből a gyűrűt. A lány először csak állt némán, meglepetten, de ahogy észrevette, hogy egyre többen figyelik őket, igent mondott. Hát, ilyen gyönyörű hely ez a Prága, Zoli: az egyik utcában kormányt akarnak váltani, a másikban házasságot kötni. Meg olyan hely még ez a város, ahol, ha nem érsz ki perce pontosan az állomásra, lekésed a buszt. Na, ebből már gondolhatod, hogy velünk is ez történt. Tovább tartott a metróút, mint ahogy azt én gondoltam, és már csak azt láttuk a Florencre berohanva, ahogy a buszunk kikanyarodik a sarkon. Szerencsénkre húsz perc múlva indult a következő, csak hát hatvan eurónk bánta a malőrt. Nem Po-

zsonyba vezetett a hazautunk, hanem egyenesen Pestre mentünk, a Groupamába, hogy megnézzük a magyar-finn meccset, meg Rossit, akit még Tbilisziben láttunk utoljára. Láttad, Kalmár milyen gólpasszt adott Szalainak sarokkal? Ha nem, majd átmegyek, és ha végre otthon talállak, megmutatom, feljátszottam. Addig jó légy! Balázs 55


SZÉP / JEGYZET

Szerző: Poór Marianna / Fotó: Jojo Samek

Férfi virtus, női erő Csukd be a szemed. Képzeld el, hogy harcos vagy, aki megfeszült izmokkal, lélegzetét visszafojtva áll a tűzvonalon. Te vagy a zsákmányállatát kémlelő oroszlán, akit ugrás előtt még utoljára átjár a félelem szaga. Miközben farkasszemet nézel az ellenséggel, a szíved egyre gyorsabban ver. A lándzsádon (melynek markolata már véresre sértette a tenyeredet) és a nyers erődön kívül semmid sincs, amire számíthatsz. Nincs idő taktikázni, amikor az életed a tét. Az idő kitágul, az utolsó másodpercek lelassulnak, majd egy zsigerig hatoló csatakiáltás után nekirontasz az ellenségnek. Dühöd a pajzsod, az üvöltésedbe beleremeg a föld, nem látsz, nem hallasz, de nem futamodhatsz meg. Közelharcot vívsz, test a test ellen, a hús szaga emlékeztet arra, hogy egy pillanat erejéig sem tétovázhatsz. Mikor elhalkul a mező, visszanézel, és lekaszabolt testeket látsz halmokban. Nagy levegő, túlélted. A harctól elgyengülten, méltóságodat megőrizve indulsz haza a poros úton. Amerre nézel, félelmet és tiszteletet látsz az emberek szemében: kemény harcos vagy, a megmentő. Megállsz az ismerős ház előtt, kinyitod az ajtót. Ott vár a nőd, akinek szeméből lángot szór a szenvedély. Nem kell semmit magyaráznod, ösztönösen átöleled, a harcost átjárja a nő feltétetlen szerelme. Hazaértél. Ilyen a férfi virtus. Most csukd be újra. Képzeld el, hogy te vagy a Hold, az éjszaka bolygója. Fentről világítod meg a földet, az égbolt az otthonod. Melegséget és fényt árasztasz. A termékenység forrása vagy, a világegyetemet mozgató kozmikus erő. Belőled indulnak a visszatérő és ismétlődő természeti folyamatok, ciklikus változásaiddal és átalakulásaiddal a női princípiumot hordozod magadban. 56

Másként szólítod a természetet újholdkor és teliholdkor, identitásod magában hordozza a kettősséget. Lenézel a földre és megakad a szemed egy vándoron. Egymagában vándorol, hosszú út van mögötte, látod, hogy fáradt és épp a te fényed melegére vágyakozik. Eltévedt, és te utat mutatsz neki. Bizalommal néz rád, és te bizalommal felelsz. Hálával és újult erővel vándorol tovább az úton, ahol a te melegséged és fényed kíséri. Te vagy a biztos pont az éjszakájában. Ez a világ női oldala. Miután újra kinyitottad a szemed, éld meg a saját szereped, és értsd meg a másikét. (A cikket Kádár Szilvia Kinez Estje inspirálta)


57


SZÉP / BABA-MAMA

Szerző: Štefkovič Patasi Ági / Fotó: Ugróczky István

Varázslatos feltöltődés a baba-mama klubban

Molnár Karácsony Emőke diplomás csecsemő-, és kisgyermeknevelő, korai fejlesztő pedagógus, babamasszőr, baba-mama klubvezető, bébiszitter-közvetítő, aggódó anya, feleség, háziasszony, maximalista, nyughatatlan, minden lében kanál nő. Ezt írta magáról Emőke, amikor megkértem, mutatkozzon be a Klikk Out olvasóinak. Én még azért hozzátenném, hogy nagyon jó a humora is. Négy évvel ezelőtt pedig baba-mama klubot hozott létre Szerdahelyen. Ha már születésnap... nosztalgiázzunk egy kicsit, hogyan emlékszel vissza a kezdetekre? 2014 novemberében, hazatérve a nyüzsgő Budapestről próbáltam elhelyezkedni, kerestem az utamat. A 0-3 éves korosztályt céloztam meg, és hiányoltam a kifejezetten a legkisebbeknek szánt programokat. Azért hoztam létre a klubot, hogy fejlesztő, motiváló foglalkozásokon vehessenek részt a legfiatalabb korosztály tagjai is, így minőségi időt töltve közösségben. A foglalkozások mellett anya-gyermek központú előadásokat is szerveztem, amelyek a női, anyai létet érintő témákat foglalták magukba, természetesen szakember jelenlétében. A klub három időszakon ment keresztül. Kálmán Alica foglalkozásával indult, a Ringatóval, első székhelyünkön, a Cserfes beszéd- és prevenciós központban. Közös munkába kezdtünk a győri Gézengúz korai fejlesztő központtal, diagnosztizáltunk, tanácsadásokat tartottunk, fejlesztő tornát kínáltunk. A helyet kinőve jutottunk el a Lilliput játszóházba, ahol lehetőség volt a foglalkozások után, a 0-3 éves korosztály számára kialakított játszórészben megpihenni egy csésze kávé mel58

lett. Újabb taggal bővültünk, Bernáth Mónival, aki kismama- és babás jógaoktató. Idén pedig nagy öröm, hogy egy sokkal tágasabb, otthonosabb helyre költöztünk. Így lett helyszínünk az Itsipitsi Varázsműhely. Úgy érzem, itt teljesedtünk ki igazán. Mi a klub jelenlegi kínálata? Egészen 4 hónapos kortól kínálunk programokat. A Ringató célja a zenei élménynyújtás, közös játék és éneklés. A harminc perces foglalkozás alatt mindig élő énekszó és a foglalkozásvezető pár perces hangszerjátéka csendül fel. A dalokat, mondókákat sokat ismételjük egy-egy foglalkozáson belül is, de hétről hétre mindig visszatérünk a régebbiekhez is. Így az édesanyák könnyen memorizálják azokat. Elsődleges szerepet kap a közös éneklés, mondókázás, az egyszerű mozgással kísért ölbeli játékok, melyek nagy részét a magyar néphagyományból merítjük. A játékos mozgásfejlesztő tornáink olyan 40 perces dalolós, mondókázós, örömteli foglalkozások, ahol a gyermekek a hétköznapitól eltérő mozgásformákkal és mozgásfejlesztő eszközökkel ismerkedhetnek meg. Fejlettségi szinttől függően


BABA-MAMA

három csoportra oszlik. A tipegő torna egy irányított, de kötöttségek nélküli komplex mozgásfejlesztés játékos formában, ami által megszerettethető a mozgás a kicsikkel, és közben szinte észrevétlenül fejlődik az egyensúlyérzék. A kúszó-mászó torna célja a harmonikus kúszás-mászás és felállás előkészítése. Játékos formában, sokféle készségfejlesztő és kreatív eszközzel, mondókákkal segítjük elő az életkornak megfelelő mozgáskoordináció és egyensúly kialakulását. Nem feltétel a kúszás-mászás, hiszen ezt vagyunk hivatottak elérni. A mocorgón a legkisebbeket babamasszázzsal, átmozgatással hangoljuk a közös tornára, majd játékos gyakorlatok következnek, amelyek amellett, hogy a gyermek és szülő közötti kommunikációt, egymásra hangolódást is segítik, fejlesztik a baba mozgását, idegrendszeri érését. A foglalkozáson mindig van hasra-hátra fordulás, forgás, kipróbálunk pár eszközt, mint az egyensúlyozó tölcsér, hintázunk picit, és előkerül a nagylabda is. Van olyan foglalkozásotok is, amelyben az anyák tudnak magukkal is, a testükkel is foglalkozni?

Igen, ilyen például a baba-mama jóga, amely segít a szülés utáni regenerációban. Jótékony hatással van a babák fejlődésére, mozgásérzékelésére. A baba és a mama közötti kapcsolat még bensőségesebbé válik. Tornáztatjuk a medencealapi izmokat, ezzel segítve a gát regenerálódását. Átmozgatjuk az egész testet, erősítjük a problémás területeket. Sok tartásjavító, háterősítő jógapózt végzünk. A baba-mama jóga alatt a kisbabás csoportban a babák passzív mozgatását, masszírozását végezzük, a nagybabás jógán lassanként a babák elkezdik utánozni a mamák által végzett jógagyakorlatokat, vagy egyszerűen csak eljátszanak egymással. A kismamákról sem feledkeztünk meg: a kismamajóga alatt lágy, folyamatos mozgásban végzett gyakorlatok segítik a szükséges izmok megerősítését és megnyújtását. Légzőgyakorlatok és relaxációs technikák segítségével oldódik fel a félelem és a feszültség. A Szülő-kör lelkes szakértői pedig azon munkálkodnak, hogy a leendő édesanyák és édesapák családias közösségben kaphassanak meg minden felvilágosítást és támogatást a szülés előtti, alatti és utáni időszakban. 59


Négy év távlatából mire vagy a legbüszkébb a klubot illetően? Büszke vagyok, hogy idén október óta a Varázsműhely ad otthont a Baba-Mama Klubnak, és 4. születésnapunkat már itt ünnepelhettük. Új barátságok születtek, kiegészítenek bennünket más foglalkozások, terápiák is, amik az idősebb korosztályt célozzák meg. Jó érzés viszont látni az ismerős arcokat második vagy harmadik gyerkőccel. Örülünk minden apró pozitív visszajelzésnek. Igyekszünk mintát mutatni az otthoni játékra, a szülők énekeket, mondókákat, mozgásokat memorizálnak, miközben a gyerekek észrevétlenül fejlődnek. Gyakran emlegetik az anyukák, hogy otthon is kérik a nálunk tanult játékot, mondókát, mozdulatsort, sokszor pedig a foglalkozáson követelik, melyik kedvenc játékot játsszuk, melyik dalt énekeljük. Vagy büszkén mutatják be, hogy már egyedül is megy, ami múltkor még csak segítséggel sikerült. Ez mindig megmelengeti a szívünket. 60

Az új otthonunk, a műhely, tényleg varázslatos lett, egyben második otthonunk, mi pedig szívvel-lélekkel dolgozunk azért, hogy az anyukák és gyermekeik jól érezzék magukat nálunk. Az Itsipitsivel karöltve rengeteg újdonsággal készülünk, anya-gyermek központú előadásokkal, tanfolyamokkal, workshopokkal. Jeles napokat ünneplünk, mint a népmese napja, a koraszülöttek napja, a húsvét, a Mikulás, és persze a karácsony. A foglalkozások után jól esik egy finom kávé vagy épp reggeli, az anyukák feltöltődhetnek az Itsipitsi kávézóban. Mindeközben a gyerekek felfedezik a játéksarkat, a gyermekkönyvektől roskadozó házikók előtt csodaszép könyveket lapozgatnak vagy épp ruhát próbálnak. Illóolajat és kozmetikát is választhatnak az anyukák, aszerint, hogy aznap relaxálni, feltöltődni vagy épp felélénkülni szeretnének.


61


MESE

szerző: Keri

Alkonyodott a völgyben. A hólepte fenyőfák büszkén magasodtak, s az erdő közepén, egy kis tisztáson egyetlen kunyhócska ablaka világított csak. Ez volt Mikulás otthona, aki minden évben ajándékot visz a jó gyerekeknek. A kicsik lelkesen írták neki a leveleket, abban a reményben, hogy december hatodika éjjelén az ő kiscsizmájukat is megtölti majd a szakállas öreg. Az iskolában példásan tanultak, szüleiknek szót fogadtak: nem csoda hát, hogy Mikulás mindig terjedelmes listával indult neki a havas éjszakának, hogy kézbesítse a meglepetéseket. Ennyi gyereknek azonban nem volt kis feladat ajándékot vinni! Az erdei kunyhó ilyenkor manócskáktól, tündérektől és kedves, erdei állatkáktól volt hangos, akik egytől-egyig segítettek neki abban, hogy minden időben készen álljon a hosszú útra. A házikóban ilyenkor egész nap zajlott a csomagocskák elkészítése, amelyeket erdei manók pakoltak naphosszat, az ősz szakállú Mikulás feneketlen zsákjába. A csapat legvirgoncabb tagja Sámi, egy pajkos fekete kutyus volt, aki a legkevésbé sem vette komolyan a feladatát. Ajándékok csomagolása helyett, gyakran játszadozott a hatalmas játékés édességkupacok között, a csomagolópapírt eszegette, vagy a díszes szalagokba gabalyodva vinnyogott segítségért. Bizony az is megtörtént néha, hogy az ajándékok cseppet megcsócsálva kerültek elő a zsákból. Mikulás nem haragudott persze a kis rosszcsontra, hiszen mikor hazaért, Sámi mindig lelkes ugatással és farokcsóválással várta, és büszkén követte akkor is, mikor végre a kandalló mellé heveredett hintaszékébe. 62


MESE

Minden készen állt már ahhoz, hogy Mikulás elinduljon az idei körútjára, hogy örömet vigyen a világ valamennyi jó gyerekének. Egy dolog azonban hiányzott még: az arany száncsengő, amely mindig harsány csilingelésével kísérte a rénszarvasok húzta szánkót. A manók, tündérek és erdei állatkák mindent tűvé tettek azért, hogy megtalálják a csillogó kincset. Minden dobozkába, fiókba, s tán még a nagy szakállú Mikulás ágya alá is benéztek, hogy megleljék végre – de csak nem került elő. Három tündérlány – Zsófi, Piri és Bori látni vélték, hogy Sámi a csengővel játszadozott, mielőtt nyoma veszett. Nem telt sok időbe, és a kunyhócska népe a fekete rosszcsontot kezdte gyanúsítani azzal, hogy ő tüntette el a száncsengőt. Mikulás magához hívta a megszeppent ebet: - Sámi, bajban vagyok – a csengő nélkül nem indulhatok el. Lassan esteledik, a gyerekek már várnak rám és az ajándékaimra. Ha megtalálod, akkor kivételesen téged is magammal viszlek! – súgta oda neki. A kutyus erre vad csaholásba kezdett, majd egy szempillantás alatt felforgatta a szobát. Szimatolt, kutatott, keresett, de sajnos sehol sem bukkant a nyomára. Az ajtót kaparva jelezte a jóságos Mikulásnak, hogy szeretne kint is körülnézni, ő pedig tüstént ki is engedte az apró nyomozót. Sámi pördült-fordult egyet, majd a farakás felé vette az irányt, ahol halk, csilingelő zajokra lett figyelmes. A felaprított tűzifából rakott kupac tetején két mókus játszadozott – nini, az arany száncsengővel! A szemfüles állatkák csenték el a kincset a szánkó orráról, s épp harsányan viháncolva játszottak vele. Sáminak se kellett több, csaholásával elzavarta a huncut mókusokat, akik jobbnak látták felmenekülni egy ezüstfenyő tetejére. A kis hős szájában vitte a száncsengőt, és okosan Mikulás tenyerébe pottyantotta. A piros köpenyes jótevő büszkén simogatta meg Sámi fejét: - Jól van, kiskutyám, nem csalódtam benned! Szaladj, a te helyed ma a szánkón van, mellettem. Máris indulunk! – azzal füttyentett egyet a manóknak, akik elővezették a díszes fogatot. Sámi és a Mikulás a szánkó elején foglaltak helyet, majd a rénszarvasok egyszerre megindultak, csillogó patáikkal hasítva a decemberi éjszakát. Azon az estén minden gyermek boldogan mosolygott fel az égre, ahol az arany száncsengő csilingelését egy-egy vidám vakkantás is kísérte néha.

63


SZÉP / DECEMBER LÁNYA

Kérdez: Szilvási Tibi / Fotók: Fekete Nándor

Pónya Viktória Születési idő: 1999. 09. 24. Csillagjegy: mérleg Foglalkozás: tanuló Hobbi: lovaglás, íjászat, fotózás, olvasás Mi az, ami általában végérvényesen meghozza decemberben a karácsonyi hangulatod? Nem nehéz meghozni a karácsonyi hangulatom, elég hozzá egy gyönyörűen feldíszített karácsonyfa, narancs- és fahéjillat. Említs egy szokatlan dolgot, amit karácsony előtt vagy az ünnepekkor okvetlen „elkövetsz”! Minden évben magunk készítjük a karácsonyfadíszeket.

szerencsére építettem hóembert az udvaron és szánkóztunk is elég sokat. Mi volna az első három eleme képzeletbeli vagy akár létező bakancslistádnak? 1. Tervek nélkül utazni, felülni egy vonatra és csak menni 2. Rendezni egy filmet 3. Megtanulni valamilyen hangszeren játszani Akad valamilyen babona, amiben hiszel? Szerencsére nem vagyok babonás.

Megmagyaráznád, hogy szerinted miért létezik vagy sem a Télapó? Szerintem nem létezhet a Télapó, csak abban az esetben, ha tud teleportálni, és le tudja lassítani az időt.

Mi az a cselekmény, amiben verhetetlen vagy? Ha rajtam múlna, hónapokat tudnék átaludni, de ez nem megoldható sajnos.

Mi az a szituáció, amiért indokolt hisztizni karácsony előtt? Ha nincsenek meg időben az ajándékok.

És amiben szerinted mindenkinek behozhatatlan előnye van veled szemben? ;-) A futásban.

Mi volna az a tíz szó/fogalom, amivel Te jellemeznéd a karácsonyt? Család, szeretet, ajándék, hó, rengetek étel, tipikus karácsonyi zenék, díszítés, öröm, vásárlás, figyelmesség

Mi az, amit te tanítanál/tanítottál meg a nagyszüleidnek, illetve amit te tanulnál/tanultál meg tőlük? Rengeteg dolgot tanultam a nagyszüleimtől, lehetetlen lenne felsorolni.

…Nehéz volt összeszedni a tízet? :-) Az első 5 könnyen ment, de utána már el kellett gondolkodnom.

Van olyan rajzfilm, amitől mindig könnybe lábad a szemed? Dínó tesó és Szilaj

Te még megéltél olyasmit, hogy szánkóval húzott apukád az iskolába? Szánkóval nem vittek iskolába, de én még

64

Mi az, amit „szüleid legnagyobb örömére” semmiképp se voltál hajlandó megcselekedni kislánykorodban?


DECEMBER LÁNYA

65


SZÉP / DECEMBER LÁNYA

A szobám kitakarítása mindig gondot okozott. Mi volt kislánykorod nagy álma, és hol tartasz a megvalósításában? :-) Kiskoromban mindig színházban szerettem volna dolgozni, de erről ma már lemondtam. Mi az, ami miatt kimondottan előnyös, ha van testvéred? Lehet egymásnak falazni. Egészítsd ki a következő mondatokat! Ha tudnék teleportálni, akkor már rég... leléptem volna egy lakatlan szigetre. Nem mondom, hogy én vagyok a világ legokosabb embere, de... ha valamit állítok akkor biztos, hogy igazam van. Adjatok... hatalmat a kezembe, ...és megváltom a világot!

66

Volt már olyan újévi fogadalmad, amit teljesítettél? Még sosem volt újévi fogadalmam. Szerinted mi volt a legnagyobb „kicseszés” veled idén? Elkezdtem olvasni egy könyvsorozatot, és amikor meg akartam venni a következő részt, kiderült, hogy lehetetlen beszerezni a folytatást.

Mit tennél, ha egyszeriben éjjel kellene élned és nappal aludnod? Nem okozna különösebb gondot, de hiányozna a napfény.

Jövőre mihez kellene kezdeni magunkkal, hogy szebb legyen a világ? Az én véleményem, hogy egy kis kedvesség és odafigyelés a körülöttünk elő emberekre csodákra lenne képes.

Számodra melyik bármely napod legértékesebb pontja, és miért? A legjobb pillanatok, amikor végre lóháton lehetek a természetben.

Mi az, ami a legtöbbet jelenti számodra az idei évből? Hogy a barátaim még a nehéz napokon is kitartottak mellettem.


www.facebook.com/yellowpoppy.sk

M O N D J A

E L

V I R Á G G A L

YELLOW POPPY – VIRÁGSZALON Kondé püspök utca 6403/7 (a Norbi Update mellett), Dunaszerdahely, +421 908 802 298

67


68


FOTÓK A KLIKKOUT ÉV LÁNYA VÁLASZTÁSÁRÓL

69


SZÉP /

ÁTVÁLTOZTAT

Ragyogj! Modell: Sofia Farkas szövet megújult formában éli reneszánszát napjainkban, élénk színekkel és szokatlan textúrákkal társítva biztosít kellemesen eklektikus megjelenést viselőjének. A szilveszteri bulik fénypontjának érezhetjük magunkat egy flitteres topban, amelyet ez alkalommal bársonykabátkával kombináltunk a kifinomultság jegyében. Bármilyen alkalomról legyen szó, a MissQ-val garantált a ragyogó megjelenés!

Decemberben csupa olyan jeles nap váltja egymást, amelyeken egymást érik a családi és baráti összejövetelek – ilyenkor több figyelmet fordítunk arra is, hogy megjelenésünk változatos és alkalomhoz illő legyen. Az idei évben Sofia állt kameránk elé utolsóként, hogy bemutassa megújult, ragyogó külsejét. A hűvös hétköznapokra jól jön egy mellény, fotózásunkhoz egy igazán vagány, szegecses-szőrmés darabot választottunk. Az ún. Eszterházy-kockás

70


ÁTVÁLTOZTAT

Sminkes és fodrász: Radvanská Renata Fb: Renata Radvanska Tel: 0905 598 435 Az autókat biztosította: Pavlík Tibor Bíró Géza GT serviz. Tel.: 031/ 555 3 555 Fotós: Mikle Bálint Fb: Mikle Bálint photography Tel.: +421 907 560 188 Ruha: MissQ Galéria Tesco bevásárlóközpont Fő utca 75 929 01 Dunaszerdahely

71


KÖNNYŰ / HOROSZKÓPOD

Klikk megmondja

Kos

Szűz

Trendi új hobbinak nekikezdeni. Ami persze úgy néz ki, hogy bevásá’sz a márkás szerkókból, tolod a filtert az instán, és leülsz alatta kávézni. Ténylegesen persze semmin nem változtatsz, de legalább elmondhatod magadról, hogy!

Úgy nyomatod a lávot, mintha pótórákat vettél volna Kupidótól… Vajon mi a terved ezzel az új skillel? Bármi legyen is, ez az új Donhuan-sztájl igazán jól áll! Csak így tovább, mi imádjuk!

Mérleg Bika Bár már rég tudod, hogy nem létezik a Jézuska, sem a Mikulás... te mégis bűntudattal átitatva lopkodod ki a mandarint öreganyád spajzából. Meg mondjuk a Napóleont is fizu előtt, de ez már más kérdés…

Az milyen már, hogy saját magadnak nem fogadsz szót?! Az egy dolog, hogy megígéred magadnak, hogy soha többet nem iszol (ennyit), meg hogy „hétvégén tuti kitakarítok”, de hogy még hétvégén is hajnalban kelj...?!

Skorpió Ikrek Már annyit buzerált mindenki azzal, hogy évi egy könyv elolvasása rém gáz… hogy már odáig juthatnál legalább, hogy éjszakákra magad mellé veszel egyet... Legalább papíron feküdjön már le veled valaki!

Feltörekvő személyiségednek semmi sem szabhat határt! Jó ötlet volt a kétnapos hajmosási ciklus bevezetése. Ahogy az is, hogy megtanultál köszönni azoknak, akiket ismersz! Félsz, hogy nem hoz semmit a Jézuska, mi?!

Nyilas Rák Itt az ideje befejezni a durcit és kilépni a kis komfortzónádból. Úgyis mindjárt itt az év vége! Ideje egy kis vérfrissítésnek és áldozzál már magadra (és a kapcsolataidra) is egy kis időt!

Ideje lenne neked is tudatosítanod, hogy már rég elmúlt az ősz, és lassan itt az ideje kivasalni a sígatyádat, nem pedig a sárguló faleveleket bámulni az iroda ablakából!

Bak Oroszlán Kicsit ugyan későn érik be nálad a húsvéti nagyböjt, de végül is egye fene, még pont időben… A szilveszteri bulin már ezerrel habzsolhatod az élvezeteket! Ami a csövön kifér. Így is – úgy is.

72

Sose gondoltad volna, de benned is meghúzódik egy csöppnyi szerénység. Ez egy olyan kiaknázatlan terület nálad, hogy érdemes időt és energiát fordítanod rá. Ugye, érted a célzást?!


HOROSZKÓPOD

Vízöntő

Halak

A következő heteid mondata: Hihetetlen és mégis igaz! Hihetetlen és mégis igaz, hogy még mindig túrod az orrod! Ne tagadd, a szomszédod is látta! De ő meg a haját is eszi, szóval egy-egy!

Mintha kicseréltek volna. Ki vagy virulva és csak úgy ragyogsz. Jót tett neked a legutóbbi kirándulás. Mondjuk… lehet, hogy nem Csernobilba kellett volna all inclusive jegyet váltani…

Dunaszerdahely Mindenki megnyugodhat szépen, a térségben egyik állami alkalmazott sem veszti el az állását, mert minden maradt abban a semmilyen állapotban, mint amilyen eddig is volt. Még próbálkozásnak sem mondhatók a fordulatért tett lépéseitek... mert még azon is átütött a kenőpénz szaga. Legalább csinálnátok úgy, hogy ne tudja a fél járás, ki mi hájjal megkent.

Nagymegyer Úgy bújtok meg a régióban, mint Mátyás király az álruhájában! (Ejnye!) Pedig ha kicsit jobban tolnátok az idegenek orrába-szájába a törit, és kevesebbet a fürdőt… még kedvvel is menne oda az ember. Akár elsőrandizni is a fa alá! Szóval? Jó lesz ez egy újévi fogadalomnak?

73


KÖNNYŰ / KLICCEK - Mi rosszabb a sörhasnál? - ??? - A pizzahát! Tanárnő kérdi az iskolában: - Gyerekek, kinek mi hiányzik otthon? - Nekünk még nincs autónk! - mondja Ferike. - Nekünk még nincs videónk! - kontráz Józsika. - Nekünk már van mindenünk! - böki ki büszkén Móricka. - Tényleg? - Persze! Múltkor hazajött a fater, belehányt a szekrénybe, anyám meg azt kiabálta: „Na, már csak ez hiányzott!” Két szőke nő összefut az utcán: - Hova viszed azt az órát? - Az állatorvoshoz. - Miért? - Berekedt a kakukk. Az öreg székely bemegy a kocsmába, és kér egy felest. Egy pár fiatal ott vidámkodik, majd összesúgnak, hogy hogyan toljanak ki az öreggel. Szépen kivárják, és egy alkalmas pillanatban bedobnak egy Viagrát a pálinkájába. Az öreg komótosan felhajtja. Kisidő múltával kimegy a WC-re. Ahogy jön vissza, látják, hogy összevissza van vizelve a nadrágja. Kérdezik tőle: - Mi történt magával, bátyám? - Kimentem, elővettem, hát láttam, hogy nem az enyém, és visszatettem. A rövidlátó, szemüveges tanárnő kezdi elveszíteni a türelmét. - Te, ott hátul. Mikor volt az Aranybulla? - Tudom is én... - Mikor volt a tatárjárás? - Tudja a fene. - De hiszen ezt a múlt órán tanultuk. Mit csináltál tegnap este? - A kocsmában voltam. Megittunk pár üveg sört a haverokkal. - És... és ezt csak így kijelented? Hogyan akarsz átmenni a vizsgán?

74

- Sehogy. Én a vízvezetékszerelő vagyok, és a fűtőtestet jöttem megjavítani. - Mi a különbség az erotikus és a perverz szex között? - ??? - Az erotikus szexnél egy tollpihét használsz, a perverznél meg egy egész csirkét! - Mit csinálsz, ha ötletre van szükséged? - ??? - Elmész Lettországba és keresel öt embert. Új beteg érkezik a kórterembe. Kellemetlenül érinti, mikor már első nap a bal oldali ágyszomszédja elpatkol. Mikor még ugyanaznap a jobb oldali szomszédját is letakarja a nővérke, felháborodottan fakad ki: - Hölgyem, igazán fenntarthatnának egy külön kórtermet haldoklóknak. - EZ AZ! Két szőke nő ül a vonaton. Felszáll egy pasas a vagonba és leül. A két szöszi elkezd sutyorogni. - Te, figyelj már, ez a Szent István. - Bolond vagy, az már 1000 éve meghalt! - De, mondom, hogy az! - Na jó, hidd azt! Feljön még egy fickó, azt mondja: - Szevasz Pistikém, 1000 éve nem láttalak! Mire az egyik szőke a másiknak : - Na, ki a bolond? A kis hegyi falu postása fújtatva érkezik fel a hegytetőn álló fogadóba, és mogorván ledobja a levelet a fogadós elé. – Nesze! Hú, cseszd meg, komám, de kutya magasan laktok ti itt! – Ne panaszkodj itt nekem, mert ha még egyszer így lököd ide nekem a levelemet, esküszöm, hogy rendelek egy napilapot! Orvos: - Pista bácsi! Ezt az 5000 Ft-ot maga tette ide az asztalomra? Pita bá: - Nem, doktor úr. Orvos: - De miért nem?


TELEFONSZERVIZ • ELADÁS szerviz • adás • vétel • tartozék • GPS •

Nyereményjáték

Gabčíkovo

duntelds | www.duntel.sk

Moto E5 plus

ÚJ

Krátky rad, 0951 104 073 Dunajská Streda 3x Hlavná 65, 031 552 95 77 ZOC MAX, 0944 013 618 OC GALÉRIA TESCO, 031 558 3000

Komárno TESCO Komárno Bratislavská cesta 0944 944 033

Dunajská Lužná Coop Center Orechová 3143/60 0944 300 304

Šamorín Gazdovský rad 0901 744 033 75


76


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.