Klikkout 12 17

Page 1

December 2017

1


LAKÁSKIEGÉSZÍTŐK TAPÉTÁK • ANYAGOK • DEKORÁCIÓS FESTÉKEK FÜGGÖNYÖK • DÍSZLÉCEK • SZŐNYEGEK • LÁMPÁK

2

Showroom Dunajská Streda: Artica Décor – Showroom, Galantská cesta 688/4 +421 903 201 699, showroom@inportante.sk articadecor.sk


Szerző: Poór Tibor

EDITORIÁL

Jézus Dunaszerdahelyen, avagy ne féljetek! Főszerkesztőként illő az év végén egy kis értékeléssel kellemes ünnepeket kívánni, by the way pedig néhány mondatot ejteni a jövő évi, remélhetőleg beteljesülő célokról. Mindezt jó fűszerezni csupa pozitív dologgal, elvégre az embereknek nem nagyon marad az esztendő vége felé energiája az anyaszomorító témák megemésztésére…

A lakosok egyszercsak találkoznának Jézus szavaival. Az NFG-ben, a Habos Napokon, a OneDayfröccsfesten, vezérszurkoló lenne a DAC B-középben, nálam kapna Szigeti mellett egy freestyle rovatot Jézus-szemmel címen. Kevés médiában kapna teret, hiszen a szülei egyszerű prolik, tehát haszon nincs belőlük.

Akkor próbáljunk egy kis humorral beszélni arról, hogy…

Valószínűleg kikiáltott ellenség lenne kettészakadt közösségünk mindkét oldalán (mír kő neki ijeneket írni és mondani?).

2017-et írunk. Manapság John Lennon Imagine című dalában (Imagine all the people living life in peace...) kifejtett gondolatai jobbik esetben is már csak háttérhangként szolgálnak az autórádióból, miközben épp telefonálunk… Egyik lázadó generáció sem váltotta meg a világot, s nem minden ember élhet békében és békességben… Tehát lehet, hogy John túl nagy idealista volt?! Jézus is tulajdonképpen idealista volt, de voltak pillanatai, amikor ő is kételkedett. Mindamellett, hogy ismerem(jük) a Jézus életéről szóló történet végét, feltettem magamnak egy kérdést: hipotetikusan, milyen lenne Jézus története, ha 2018-ban kellene egy remake-et alkotnia, azaz Dunaszerdahelyen megismételnie a küldetését?

Ki csípné Jézust?

Jézust bántanák, ha kiállna egy lányért, akit gyakorlatilag kitiltottak pont a legnagyobb templomunkból azért, mert küzd a sátán ellen… Ez bizony nem fikció… Ajjaj, egyház, te, akit nem ért már a Mindenható sem… Nem lenne jó vége annak sem, ha Jézus túlzottan tiltakozna városunkban az abortusz ellen – fúúú, mit kapna a lakosok liberálisabb felétől… Szóval, lehet, hogy Jézust a városunkban hamarabb keresztre feszítenénk, mint anno. Upssz… Mi ez? Az editoriál írása közben kaptam egy sms-t: bejelöltelek a Facebookon! Jézus.

Mission Impossible? Hm… A történet semmiképpen sem kezdődhetne úgy, hogy József és Mária Ollétejeden élnek. Tippelhetnek, hogy miért… Jézus felcseperedne, mondjuk Szever kettőn… Jobb iskola az élethez és a misszióhoz, kötve hiszem, hogy van Dunaszerdahelyen.

Visszaigazoltam gyorsan, megnéztem a profilját (nem rossz) és elolvastam egy friss hírt tőle: Helló. :) Bocsi, de nem megyek Dunaszerdahelyre! Sok a félelem közöttetek… :( Így engem egy hét után tényleg ellehetetlenítenének – ők. :( Kellemes karácsonyt, félelem és méreg nélküli új évet kívánok! Jézus. :) 3


499,-

Dunajská Streda | Šamorín | Šaľa

Ideálna kombinácia

dný o h ý V et ! s tí sa a

Opl

Whirlpool AWO/C 6304 Automatická práčka

Sušička s kapacitou 7 kg a technológiou 6. ZMYSEL + práčka s kapacitou 6 kg a technológiou 6. ZMYSEL.

DARČEK Spojovací diel

WHIRLPOOL AMC 934

4

Whirlpool DDLX 70110 Kondenzačná sušička

Ponuka platí do vypredania zásob.


IMPRESSZUM

ISSN 1339-­9810 havi magazin 7. évfolyam, 12/2017 December 2017

Regisztrációs szám: EV 4545/12 Lapigazgató: Gocoň Péter Főszerkesztő: Poór Tibi Szerkesztők: Kiss Balázs, Kovács Andrea, Kovács Ákos, Mundi Józsi, Szilvási Tibi Külső munkatársak: Kálmán Norbi, Štefkovič Patasi Ági, Rásó Attila, Ugróczky Pityu Korrektúra: Szilvási Tibi, Undesser Tímea Fotó: Dobai Bálint, Lelkes Ernő, Jojo Samek, Ugróczky Pityu

A lapban megjelent tartalmak szerzői jogvédelem alatt állnak. klikkout.sk facebook.com/klikkout

Grafika és borítóterv: issuu.com/klikkout instagram.com/klikkout Kiadja: INPORTANTE s.r.o. Nová Osada 805/25 92901, Dunajská Streda IČO: 45 354 928 Hirdetés felvétel: Varga Balázs +421 915 249 867 reklam@klikkout.sk

youtube.com/klikkout

Kedves olvasóink! A Klikkout magazin legközelebb februárban jelenik meg. Keressék a megszokott lelőhelyeken.

5


SZÓRAKOZTATÓ / INTERJÚ

Szerző: Kürthy Judit / Fotók: Soós Laca

Bíró Szabolcs szerelmei Bíró Szabolcs egy lenyűgöző munkásságú hazai író, kinek művei már 10 éve köszönnek vissza ránk a szlovákiai és magyarországi könyvesboltok polcairól. Számos kiadvány szerzője, büszke családapa, aki történeteivel több korosztályt is szórakoztat egyszerre. Míg otthon a négyéves kisfiának olvas, addig más családapák az ő történeteivel a kezükben éjjeleznek. Tízéves írói munkássága és kedvenc időtöltései kapcsán kérdeztük őt. Szabi, sokan ismernek itthon, de mégis kérlek, mutatkozz be röviden. Mit emelnél ki magadról, amiről azt gondolod, a legfontosabb dolog veled kapcsolatban? Volt egy több éves periódus az életemben, amikor annyi mindennel foglalkoztam, hogy sokat agyaltam rajta, kicsoda, micsoda vagyok én leginkább. Ha felsoroltam, hogy író, rockénekes, kiadóvezető, rendezvényszervező, újságíró, hagyományőrző, papucs orrán pamutbojt, az mármár komikusnak hatott, hiszen képtelenség en�nyi mindennel egyformán komolyan foglalkozni. Ma már csak annyit szoktam mondani: író. Azt hiszem, ez a legfontosabb tudnivaló velem kapcsolatban. Te és a hobbid – Te és az írás – Te és a család. Olyan mély kötelékeket látok ezekben a konstellációkban. Jól érzem, hogy e három szféra nálad nagyon erősen támogatja egymást? Az írói munkásságom és a családom egyaránt a legfontosabbak számomra az életben, és igen, jól látod, oda-vissza támogatják egymást. A biztos családi háttérnek köszönhetem, hogy kiegyensúlyozott írói munkát végezhetek, és a kiegyensúlyozott, sikeres munkának köszönhetően 6

tudok magam is biztos pontja lenni a családomnak: a feleségemnek férj, a fiamnak apa, ennek minden kihívásával és felelősségével. Annyit azért hozzáfűznék, hogy az írás és az ezzel járó egyéb tevékenységek már rég nem a „hobbi” kategóriába tartoznak. Ha jobban belegondolok, nagyjából héttől tizenöt éves koromig volt számomra hobbi az írás. Tizenöt-tizenhat éves korom óta azonban mindent ennek rendeltem alá: ez a hivatásom, a mesterségem, az életem. Nem mehetünk el a tény mellett, hogy kerekesszékben ülsz. Viszont biztosan eleged lehet már abból, hogy emiatt megkülönböztetnek és a sikereiddel még inkább a figyelem kereszttüzébe kerülsz. Mit üzensz nekünk, akik szeretnének jobban megismerni Téged? Azért nincs elegem, mert nem vagyok ezáltal megkülönböztetve, és a kerekesszékes mivoltom legfeljebb az első szembesülés alkalmával tűnhet valamiféle különlegességnek. Egyébként soha nem a saját speciális kategóriám miatt értem el sikereket: sosem „ahhoz képest” akartam jó író vagy jó énekes (vagy jó akármi) lenni, hogy van egy látványos betegségem, ezt mindig határozottan elutasítottam. Íróként ugyanazon a pályán, ugyanazon a piacon méretem meg magam, mint bárki más, és még egyetlen könyvemet sem próbáltam meg azzal a „szenzációval” eladni, hogy tolószékből osztok könnyfacsaró életbölcsességeket. A jelenlegi sikereimet annak köszönhetem, hogy olyan témákról és olyan minőségben tudok írni, amivel az olvasók elégedettek, és hogy folyamatosan képezem magam, soha nem vagyok elégedett a pillanatnyi tudásommal. A helyzetemet


INTERJÚ

egyébként kellő öniróniával fogom fel, ezért is hívom a saját „brandemet” székirodalomnak, de ez egy poén, ebben nagyjából ennyi van, sosem vártam el, hogy emiatt valamiféle előjogaim legyenek. Egyébként elég sok írót van szerencsém ismerni, és a regényeiket mind ülő helyzetben írják: pontosan úgy, ahogy én. Mesélj kicsit erről a nagy tízesről! 10 éves szenvedély, 10 éves munka, 10 éves gondosan nevelgetett álom? Valahogy így, igen, habár az évszámokat kicsit máshogy kell belőnünk. A szenvedély úgy húszhuszonegy éves, mert azóta ontom magamból a történeteket. Az álom nagyjából tizennégy éves, mert akkor határoztam el, hogy író akarok lenni. A munkásság most kerek tíz, hiszen éppen egy évtizede jelent meg az első könyvem.

Bárhonnan is számítjuk, izgalmas, és egyben küzdelmes időszak volt ez. Közben felnőttem, szinte mindenről másképpen gondolkodom, mint az elején, és egy életre való tapasztalatot szereztem – pozitívat és negatívat egyaránt. Az elején még álnéven írtam, ma már a saját nevemet használom, és teljesen más műfajban, stílusban alkotok, mint a kezdetekkor. Annyi minden történt, hogy azzal egy teljes könyvet meg lehetne tölteni – ki tudja, talán majd egyszer. Amit a legfontosabbnak tartok megemlíteni, hogy úgy érzem, nyolc év kőkemény „tanulóidő” után, 2015-ben értem révbe: azóta vagyok az Athenaeum Kiadó szerzője, azóta érzem, hogy valóban profi pályán mozgok, és már nem csak félvakon tapogatózom. Megtaláltam a helyem.

7


SZÓRAKOZTATÓ / INTERJÚ

Sokat meséltél már nekünk, a könyveidben és itt is. Mi a következő lépés, amire készülsz? Ugye, jól sejtem, hogy már látod is magad előtt? Most nagyon tisztán látom magam előtt a következő évemet. Jellemzően olyan ember vagyok, aki őszintén tud sok mindenért rajongani, így aztán több mindenbe belekezdeni is, és aki csak akkor jön rá, hogy túl sokféle dolgot művel, amikor már nyakig benne van mindben. Ehhez képest most igyekszem fegyelmezni magam, és nem belevágni ezer új projektbe: jövőre az Anjouk-sorozat két új kötetét szeretném megírni, emellett egy 10-12 állomásos tavaszi-nyári könyvturnét végigcsinálni, amit már el is kezdtem megszervezni. Ez lenne a fő csapásirány 8

2018-ra, de mivel nyáron töltöm majd be a harmincadik életévemet, egy jó bulit is illene megszerveznem: zenével, sok jó emberrel és remek hangulattal. S a végére egy izgi feladat. Mi jut először eszedbe ezekről a dolgokról? szabadság: Könyvturnézás. nadrágtartó: Lehet, hogy kéne? bálna: Igen, szerintem is ideje lefogynom. szerelem: Az életem, a lételemem. mikró: Eladtuk, és jól tettük. gumikacsa: A gyerek fürdetésének elengedhetetlen tartozéka. élet: Ajándék, telis-tele lehetőségekkel. dió: Kemény, mint a kő, de csakazértis feltöröm!


9


OKOS / AUTÓ

Szerző és fotók: Ugróczky Pityu

Kompakt kisvad Kia Stonic 1.4 D-CVVT Platinum E hónapban a Kia legújabb négykerekűjét, a Stonicot kaptam meg egy körre. Egy ezüstmetál színű példány jutott, ami kis csalódást keltett bennem, mert a reklámokból ismert haragossárga színűt jobban el tudtam volna képzelni a fotókon, de ez csak a fotós gondja. Próbálom elképzelni a gyár motivációját, miért érezte úgy – egyébként helyesen –, hogy van ez a szegmens, amibe érdemes betörni. Talán elégszer hallhatták az érdeklődőktől, hogy „jó ez a Sportage, de nincs egy számmal kisebb?” kérdést. És láss csodát, most már van, a Stonic.

Formatervezésileg kívül belül mint egy kis Sportage. Ami egyáltalán nem baj, mert a Sportage egy jó és szép autó. A Stonic pedig méltó a nagytestvérhez. Bájos városi kisvad, ami a vezetője köré nő, mint egy avatár. Már az első perctől úgy éreztem magam a volán mögött, mint ha körém építették volna a kocsit. Minden kézre esett, minden a megfelelő távolságban volt. Kicsit még fáj a szívem, hogy nem a sárgát adták oda, de az ezüstmetál Stonicot is megszerettem, mert ebben a nem túl egyedi színben is figyelemreméltóan bájos ez a kompakt kisvad.

Technikai adatok: Motor: Teljesítmény: Gyorsulás (0-100 km/h): Fogyasztás (kombinált): Végsebesség:

10

1368 cm3 100 LE 12,6 sec 5,5 l/100 km 172 km/h


AUTÓ

11


SZÓRAKOZTATÓ / EZTHALLGASDMEGË

Blues, a kék ördög zenéje Utazzunk az USA-ba, keressük fel Mississippit, ismerjünk meg egy különleges stílust, melyet úgy hívnak: blues! A színtiszta blues még a huszadik század fordulója előtt született. Jellegzetessé teszi a szájharmonika, a trombita, a tipikus akkordmenetű gitár- és basszusfutamok, a zongora és az ismétlődő, sokszor meditatív ének. Olykor fájdalomról, szerelemről, máskor jó hangulatról mesél – dőljünk hátra a fotelban és élvezzük a legendás zenészek játékát! A blues alaposan formálta a zene fejlődését, onnantól, hogy elfogadottá és népszerűvé vált, eljutott a világ minden pontjára. Azok közé tartozom, akiknél mindig szól valami zene, hol halkan a háttérben, hol hangosabban, utazás, szabadidő vagy munka közben. Ahogy telnek az évek, egyre gyakrabban nyúlok a blueshoz. A stílus még Angliában fertőzött meg; egy gyár esztergályos műhelyében dolgoztam négy, nálam idősebb angol úriemberrel. A műhelyben a magnóból nem szólt más, mint B.B. King, Big Mama Thornton és Keith Richards. Hihetetlen atmoszférát teremtett a muzsika, a munka csak úgy pörgött, jókedvűen, hatékonyan. Nekem ez volt az első alkalom, amikor az elektronikus zenén kívül teret adtam más stílusnak is. Mi az a blues? Ugyan megmaradt népzenének, de számos stílust kinevelt maga körül, hatásai a rock-, a jazzés popzenében is jelen vannak. A világ minden országában blueszenekarok alakultak, közös volt bennük a zenei nyelv, de mindben ott volt valami sajátos, helyi íz.

12

Szerző: Kovács Ákos


EZTHALLGASDMEGË

Robert Johnson - Hellhound On My Trail

A „the blue devils music”, azaz a kék ördögök zenéje kifejezésből származik a blues neve, amelyet az Amerikában rabszolgaként dolgozó feketék adtak neki. Kezdetekben főleg a szomorúságot, a rabszolgasors fáradságait, hangulatát adta vissza. A műfaj az 1900-as évek elején vált ismertté, indulása viszont sokkal korábbra tehető – mögötte az afrikai dallam és ritmusképetek, de már benne az új világ rossz sorsa: mivel a rabszolgák kultúrája nem volt szalonképes, sokáig semmilyen feljegyzés sem született a bluesról, annak megszületéséről. A legkorábbi változata a delta blues, hisz a Mississippi folyó deltájában született. Innen utazott tovább Memphisbe, Tennesseebe, majd végül megszólalt elektromosan kierősítve Chicagóban is, ahova az autógyárak miatt felköltöző déliek vitték magukkal. Rengeteg változáson ment át: előbb a vidék hangja volt, parkokban, kisebb szórakozóhelyeken, csehókban, csavargótanyákon szólt. Az előadók és a közönség is jellemzően fekete volt, akiknek emlékeztében élénken éltek a rabszolgaság évei. Számos blueszenész magát kísérte bendzsón, gitáron, zongorán vagy szájharmonikán. Ha állt is mögötte zenekar, ők alkalmazkodtak az énekes-szólista játékához.

13


SZÓRAKOZTATÓ / EZTHALLGASDMEGË

A somorjai Húshegyi fivérek, András és János, azaz a The Butchers a blues csallóközi művelői. Tollas Rádiós bemutatkozásuk óta nagy kedvenceim, eszméletlen elszántsággal írják a zenéket, koncerteznek és csodás esteket szerveznek. Mi volt az a pillanat amikor a blues varázsa elragadott titeket? András: 13 évesen kezdtünk el gitározni, és akkor még nagyon rajongtunk a metálért. A blues 17 évesen ért utol, mikor új gitártanárhoz, Lengyel Pistához kerültem: ő nagyon jó játékos. Nála találkoztam először Stevie Ray Vaughannal, akinek zenéje hihetetlen hatással volt rám. A rajongásom a Cinnamon Island nevű zenekarom ideje alatt egyre fokozódott. Amikor szétesett a banda, úgy döntöttem, hogy jó lenne egy zenekar, ami végre bluest játszik. Jánossal sok zenét hallgatunk, és rengeteg, számunkra új előadót fedeztünk fel. Minél mélyebbre jutottunk, annál inkább éreztük, hogy ez az igazán nekünk való dallamvilág. Kapukat nyitott bennünk, hiszen szinte bármilyen zenei stílussal elegyíthető. János: Gyermekként tényleg a metál ment: Metallica és Megadeth. Később megismerkedtünk a Whitesnake zenekarral – ők rengeteg blues-elemet használtak zenéjükben. Szerencsénk is volt: nagybácsikánk is mindig a legjobb zenékkel, főként blues-rockkal halmozott el minket. 14

Fotó: Ugróczky Pityu

Milyen a műfaj jelene Szlovákiában? A.: Szlovákiában főleg a hagyományos bluesnak van történelmi háttere. A 90-es években megjelent pár nagyobb kaliber, például Juraj Turtev (Bluesweiser), Boboš and the frozen dozen. Sajnos, a 90-es évek végével a műfaj is érdektelenebbé vált, nem fejlődött tovább. Mintha mostanában lenne némi érdeklődés: sokan meglepődnek a stílus nyitottságán és sokszínűségén. J.: Állítom, Szlovákiában ennek a műfajnak van létjogosultsága. Kevesen tudják, hogy itt kettő bluesszövetség is létezik – több a szlovákiai banda, mint a magyar. A fiatalok számára a műfaj talán kicsit idegen, mivel ritkábban találkoznak vele, ennek ellenére úgy veszem észre, mégis befogadók és érdeklődők. Havonta rendeztek blues-eseményeket Somorján… A.: Célunk, hogy elhívhassunk olyan zenekarokat, akik mifelénk még sosem játszottak. Nagyon örülünk, hogy az embereknek tetszik ez, jól fogadták még a számukra ismeretlen fellépőket is. J.: Feladatunknak érzem felhívni a figyelmet arra, hogy Szlovákiában is vannak jó zenekarok, nem csak külföldön. December 22-én lesz a következő somorjai blues-est, ahol rajtunk kívül a Benas and Bullets nevű nagyszombati heavy blues-rock csapat lép majd föl.


orac.sk

Beltéri díszlecek

AKCIÓ 15 % árengedmény az első online megrendelés után Showroom: Galántai út 688/4, Dunaszerdahely, T: +421 903 201 699

Member of group

15


SZÓRAKOZTATÓ / HANGFAL

Szerző: SzT

KING KRULE – The OOZ A dél-londoni Archy Marshall tulajdonképpen a Z generáció egyik legmarkánsabb hangja, és ezt azért könnyű állítani, mert olyannyira jellegzetes, hogy ha egyszer hallottál tőle egy dalt, onnantól nem tudod eltéveszteni, ha rá tippelsz. Amit művel, tele van jazzel, hiphoppal, soullal, r’n’b-vel, indie-vel, de négy évvel ezelőtt megjelent bemutatkozó albumánál említettem a dubstepet, és idesorolható még az artpop is. Mély hangja züllött, dühös, tolakodó, benne van mindaz az urbánus kiábrándultság és nemtörődömség, ami gyakran a generációját is jellemzi. Mintha minden dalában úgy morogna, motyogna a világra, mint aki épp most kelt fel, vagy épp átbillent a ló túloldalára egy harsány italozás után. Dalai elférnek klubokban és hajnali, kietlen utcák füstös bárjaiban is. Az idei év egyik nagy élménye, hogy ezzel előállt.

Jelen: Czech One, Biscuit Town, Half Man Half Shark, Dum Surfer, Logos, Lonely Blue. Múlt: Easy Easy, Border Line, Foreign 2, Rock Bottom, Octopus, The Noose Of Jah City, Bleak Bake.

ST. VINCENT – MASSEDUCTION A St. Vincent projekt mögött álló Annie Clark a szélesebb közönség előtt akkor vált ismertté, mikor az előző, 2014-ben megjelent, saját nevét címként viselő albuma elhódította az alternatív Grammy-t, de a bulvár is foglalkozott vele, amikor együtt járt Cara Delevigne modellel. St. Vincent tíz éve van a porondon, és azóta az artrock prófétájává lépett elő, akit lassan olyan előadókkal lehet egy lapon emlegetni, mint David Bowie, Prince vagy épp Björk. Előző, lényegében tökéletes közeli albuma után a mostani is meglehetősen erősre sikeredett, mely tulajdonképpen azáltal fejleszti tovább eddigi életművét, hogy a kicsavart gitárjátékból és darkwave alapokból, 8-bites futamokból egy elektronikus próféta képe is kirajzolódik az album végén, aki már átment mindenen, és akin már átment minden.

Jelen: Los Angeless, New York, Pills, Hang On Me, Masseduction, Sugarboy, Happy Birthday, Johnny. Múlt: Birth In Reverse, Prince Johnny, Digital Witness, Surgeon, Cruel, CheerLeader, Strange Mercy.

BECK – Colors Beck az elmúlt, több mint húsz évben az MTV-s himnusza, a Loser óta már csak akasztott ember nem volt, azon kívül tulajdonképpen végigjárt már funkon, hiphopon és folkon keresztül mindent. Az előző, nyújtózkodós folkos, Grammy-díjas albuma (2014 – Morning Phase), mely akkor jó hosszú, hatéves szünet után jelent meg, mostanra felpörgette a tempót és a pöpecségfaktort, és összerakott egy ötletekben tobzódó, hasító, és ugyan erőltetettségtől helyenként nem mentes, de javarészt üdén ható, fiatalos poplemezt. Eltartott egy darabig, na, hisz már két évvel ezelőttre tervezték, és két slágere, a Dreams és a Wow már jó ideje kijött kislemezként. Végül addig-addig polírozták, míg a várakozások mellett a kételyek is egyre nőttek. Utóbbiak megalapozatlanul.

16

Jelen: Wow, Dreams, Colors, Up All Night, Dear Life. Múlt: Loser, E-Pro, Got It Alone, Debra, Where It’s At, Everybody’s, Gotta Learn Sometime, Blue Moon.


HANGFAL

FEVER RAY – Plunge

Jelen: Wanna Sip, Mustn’t Hurry, To The Moon And Back, IDK About You. Múlt: If I Had A Heart, When I Grow Up, Keep The Streets Empty For Me, Seven.

2009-ben jelent meg Karin Dreijer Anderson első szólóalbuma, ami egy olyan hangzásvilágot és atmoszférát ütött meg az utánozhatatlan, magas hangjával, helyenként ambientes, máskor electropopos alapjaival, ami abszolút egyedivé, instant klasszikussá tette, és sokáig úgy tűnt, Karin ezen projektje inkább egy egyalbumos cseresznye a testvérével alkotott, és a 2000-es években szinte legendává vált The Knife duó eklektikus habos tortáján, aztán utóbbi néhány éve bekeretezte fennállásának kb. másfél évtizedét, és Karin nekifogott következő lemezének, amit néhány hete egy bizarr, bárki perverz fantáziáit kimerítő klippel harangozott be. Azt a masszív, helyenként acides, máshol játszadozó elektronikás, tömény vihart pedig, amit hozott magával, megint sokáig fogom emlegetni.

SAM SMITH – The Thrill Of It All

Jelen: Pray, Too Good At Goodbyes, Burning, One Last Song. Múlt: I’m Not The Only One, Stay With Me, Money On My Mind, Lay Me Down, Writing’s On The Wall.

Lassan három éve annak, hogy kiderült, Sam Smith egyik legnagyobb slágerének, a Stay With Me-nek a refrénje zeneileg meglehetősen hasonlít a nemrég elhunyt Tom Petty egyik korai felvételére, ugyanakkor ez mit sem von le a brit énekes első albumának érdemeiből, mellyel egyből a mainstream élbolyba süvített. Hiszen egyrészt sikerült barátságosan rendezni az ügyet, másrészt egy egyébként teljesen más atmoszférájú, újraértelmezett hangzásvilágról van szó. Sam Smith csodálatosan mély és érzékeny, beszédes darabjai üde színfoltját képezték a modern soulnak és r’n’b-nek, és most is azok. Ehhez képest ő is kissé belezuhant a második album szindrómába, a túl magas lécet pedig a The Thrill Of It All c. gyűjteménnyel csak nyomokban sikerült megközelíteni.

DAPHNI – Joli Mai

Jelen: Face To Face, Vikram, Carry On, Tin, Medellin, Life’s What You Make It. Múlt: Ye Ye, Cos-Ber-Zam Ne Noya, Ahora, Yeas, I Know.

A kanadai matematikus zajhegesztő, Dan Snaith Caribou-ként már gyakorlatilag szupersztár, minimum olyan pöpec slágereknek köszönhetően, mint a Can’t Do Without You vagy az Odessa és az Our Love, de időközben kialakított egy Daphni nevű alteregót is, amelyen keresztül elsősorban klubos hangzású house-szerzeményekkel műti a hallgatóit. Idén júliusban ő alkotta meg a Fabriclive nem épp szokványos 93. mixkiadványát, melyen kizárólag saját szerzeményeket ápolt össze, ergo már azt is egyfajta saját következő albumaként értelmezhetnénk, erre most ősszel annak darabjait kipofozta, címet adott neki, és így született meg a Joli Mai. Masszív house kocsiba, utazáshoz, esti munkához (mint pont most nekem) vagy pénteki, szombati hangolódáshoz.

17


SZÓRAKOZTATÓ /

Szerző: SzT

STAR WARS: AZ UTOLSÓ JEDIK Az idei karácsony előtti hangolódást már tuti ellopja a Star Wars friss epizódja, és már csak a film következetes építkezésén, a történet komplexitásán és értelmén, a helyes arányokon és súlyokon múlik, hogy lesz-e egyáltalán karácsonyunk! Mióta ugyanis az előző rész végén egy pillanatra ismét láthattuk Luke Skywalkert, mindenki visszafele számolta a napokat az újabb epizódig, melynek kimondottan kemény tartalmáról elég sokat sejtetett az októberben kiadott végső előzetes. Pláne, hogy addig alig lehetett tudni valamit róla. Harcolni fog a sötét oldal és az Erő Reyért, ami a legizgalmasabb szálnak ígérkezik amellett is, hogy kíváncsian várhatjuk, milyen módon búcsúzunk a forgatás ideje alatt elhunyt Carrie Fishertől, azaz Leia hercegnőtől. (Vetítik december 14-től.)

AZ ÓRIÁSKERÉK Woody Allen közel ötven éve szinte minden évben kijött egy-egy új filmmel, és ezt a tempót tartja 80 év fölött is. Ez elképesztő, de ebbe sajnos időről időre becsúsznak azért gyengébb próbálkozások is, mint amilyennek például a mostanit is jelzik a kritikusok. Ettől függetlenül egy gyengébb Woody Allenalkotás még mindig fölé helyezkedik az átlag éves fimtermésnek. Ezúttal Kate Winsletet láthatjuk főszerepben, aki egy megkeseredett, új szerelmet kereső családanyát alakít, valamint a címbéli óriáskereket működtető férjét, James Belushit, illetve a lányukat megformáló Juno Temple-t és egy életmentőt alakító Justin Timberlake-et. Az ő érdekes viszonyukból kirajzolódik Woody Allen múltja is, aki egykori felesége nevelt lányával él együtt ma is. Na, ebből mégis mi jöhet ki? (Vetítik kb. január 4-től.)

A VÍZ ÉRINTÉSE Az év egyik legpompásabb alkotásának ígérkezik Guillermo Del Toro saját forgatókönyvéből készített új filmje, amely elnyerte idén a Velencei Filmfesztivál fődíját. A múlt század 60-as éveiben játszódik, egy alternatív történelemben, ahol Elisa egy takarítónőként dolgozik egy olyan laboratóriumban, ahol titokban tartanak fogva valamilyen ember formájú misztikus, különleges vízi lényt. Amikor a bájos Sally Hawkins által megformált néma takarítónő felfedezi őt, egy érzékeny románc alakul ki köztük, egyszer csak azon agyalnak, hogyan is lehetne onnét megszökni. Del Toro akkor van igazán elemében, amikor bizarr, fantasztikus lényeket ötvözhet horrorelemekkel egy felnőttmesében, melyben különleges szerep jut az érzelmeknek is. A faun labirintusa óta talán a legjobb filmjével állunk szemben. (Vetítik kb. január 18-tól.) A fenti filmeket rovatunk támogatója, a dunaszerdahelyi CINEMAX vetíti – előreláthatóan az elkövetkezendő hónapban, némelyiket magyar szinkronnal, de a változás jogát fenntartva. Részletek: www.cine-max.sk 18


Klimatizácie33Vzduchotechnika Tepelné3čerpadlá33Rekuperátory

Projekt33Predaj33Montáž33Servis

Kontakt: Revilo s.r.o. Alžbetínske3námestie3RR94pR 9y93éR3Dunajská3Streda

Tel:3é3R3p355y39R3y8 Mobil:3é9R83p37y93578 EVmail:3jakli@reviloheuhsk

19


20


21


SZÓRAKOZTATÓ / PROGRAMAJÁNLÓ Koncert / Party

Fesztivál

12. 14. – 18.00 Jókai Színház KOMÁROM Vasmacska Filmklub Maren Ade: Toni Erdmann 12. 15. – 18.00 Művészeti Alapiskola DUNASZERDAHELY Dunszt-estek – Színház és hatalom Vendégek: Czajlik József és Schilling Árpád rendezők.

Színház

12. 17. – 18.00 GÚTA Rómeó és Júlia A Jókai Színház előadása.

Kiállítás

12. 21. – 18.00 Rómer Ház GYŐR Aurora borealis - Északi fény Filmvetítés. R. Mészáros Márta.

12. 19. – 17.00, 20.00 Jókai Színház KOMÁROM 12. 22. – 17.00 M/ Ámor vagy amit Jókai Színház akartok A Terminal Workhouse és a Diótörő A Sopron Balett előadása. Manna előadása.

12. 22. 12. 19. – 19.00 Soul Hunter Music Club Csaplár Benedek VMK DUNASZERDAHELY DUNASZERDAHELY Ganxsta Zolee és a Kartel Úttalan utakon: Esőerdei VándorLáss-ok a boldog12. 23. ság nyomában Kovács Zoltán Kovi hondu- Soul Hunter Music Club 12. 15. DUNASZERDAHELY rasi és perui élményeiről Soul Hunter Music Club Rómeó Vérzik, Igor’z, beszél. DUNASZERDAHELY Holtidő Kerecsen, ParanoiD 12. 20. – 09.00 12. 27. Csaplár Benedek VMK 12. 16. – 16.00 Rómer Ház DUNASZERDAHELY Csaplár Benedek VMK GYŐR Menjünk Betlehembe! DUNASZERDAHELY Intim Torna Illegál Écsi Gyöngyi és Kovács VMK 40! Marcell műsora. Ünnepi műsor az intézmény 12. 29. – 18.00 létrejöttének 40. évfordulóJÓKA 12. 20. – 19.00 ja alkalmából. Naftalin DUNASZERDAHELY – A Jókai Színház előadása. Csaplár Benedek VMK 12. 16. – 18.00 12. 21 – 19.00 Jókai Színház 01. 05. – 19.00 KOMÁROM – VMK KOMÁROM Audi Aréna HALLELUJAH - Keresztes A Ghymes új karácsonyi GYŐR Ildikó és Takács Nikolas koncertje Carmen - Győri Filharmonikus Zenekar 12. 21. – 16.00 12. 16. Csaplár Benedek VMK Soul Hunter Music Club 01. 16. – 19.00 DUNASZERDAHELY DUNASZERDAHELY Csaplár Benedek VMK Kodály Zoltán Emléknap HaddelHadd DUNASZERDAHELY 12. 15. – 19.00 VMK KOMÁROM A képzelet hatalma - Müller Péter előadása

22

Egyéb

Ray Cooney: A miniszter félrelép (vígjáték) A Bánfalvy Stúdió előadása. Szereplők: Gesztesi Károly, Harmath Imre, Schlanger András, Bugár Anna, Gere Orsolya, Kiss Ramóna és mások. 01. 19. Soul Hunter Music Club DUNASZERDAHELY Don Gatto 01. 20. Soul Hunter Music Club DUNASZERDAHELY SUNSET, Wrong Side 01. 26. Soul Hunter Music Club DUNASZERDAHELY Zorall 01. 27. – 18.00 VMK GALÁNTA Vujity Tvrtko: Túl minden határon 02. 03. Soul Hunter Music Club DUNASZERDAHELY Farsangi party - The Big Bunny Hall Swinger Club 02. 07. – 19.00 Csaplár Benedek VMK DUNASZERDAHELY Farsangi koncert - Győri Filharmonikus Zenekar


Eredeti szőrmÊk Dunaszerdahelyen!

facebook.com/eredetiszormek Tel.: +421 908 865 575 23


OKOS / CIVIL

Mentsünk együtt életet! Egy cica, két cica, száz cica hajj.... bizony nehéz kérdés… Rengetegen vannak. A kóbor cicák számát még megbecsülni sem tudják. Az állatvédők nap mint nap sírják ki a szemünket az emberi felelőtlenség áldozatai miatt, sokszor úgy érezvén, a lelkünk már olyan, mint egy rojtosra mosott felmosórongy. De mennek, és csinálják, mert egy élet múlik rajta. Dunaszerdahelyen egy 4 tagú csapat – Péntek Miriam, Horváth Ivett, Osvald Tibor és Görcs Erika – dolgozik azon, hogy kevesebb kóborka legyen az utcákon. A kóbor, kidobott, beteg vagy sérült cicákat befogják, állatorvosi ellátást biztosítanak nekik, majd új otthont keresnek számukra, ezáltal egy második esélyt biztosítva nekik. A cicák mentését pár évvel ezelőtt kezdték különkülön, majd júniusban összeállak egy csapattá. Októberben a belügyminisztériumban hivatalos polgári társulásként lettek bejegyezve mint OZ Mačičky Dunajská Streda. Ez annyit takar, hogy ez az első polgári társulás Dunaszerdahelyen, amely kizárólag cicák mentésével foglalkozik. Minden egyes cica, amely menedéket talál náluk, teljeskörű állatorvosi kezelésben részesül, illetve védőoltást kap a fertőző megbetegedések ellen. Esetenként súlyos és bonyolult egészségügyi állapotokkal küzdenek. Mindenki, akinek van házi-

állata, tudja, hogy ezek a költségek nagyon magasak, és több mentett cica esetében az egekig rúghatnak. Azonban az állatmentők is csak emberek. Családjuk van, munkájuk van, életük van. A macskamentést belső indíttatásból végzik. Nem pénzért és nem más javakért. Sőt… Az állatmentést az állam jelen pillanatban semmilyen formában nem támogatja. Alapítványuk kizárólag önkéntes alapon működik, fizetés nélküli önkéntesek munkájának köszönhetően gondoskodik az állatokról. Az alapítvány jelenleg egy cicamenhely alapításán fáradozik, ahol kulturált körülmények között állandó felügyelet mellett gondoskodhatnak már meglévő és újabb kis jövevényeikről. A jövőben arra fognak törekedni, hogy szélesebb spektrumban is megvalósíthassák céljaikat, küzdjenek az állatok jogaiért, védjék a szenvedéstől és a bántalmazástól a cicákat. Alapítványuk kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektet az ivartalanítás fontosságának kiemelésére is. Ha cicát vennél magadhoz, gondolj az örökbe fogadható házi kedvencekre, válassz eladó macska helyett az utcáról megmentett, teljesen egészséges, örökbe fogadható cicusok közül. Az országos állatvédő együttgondolkodás az igazi állatmentő segítség!

Aki segíteni szeretne, az alábbi transzparens számlaszámon megteheti: SK3409000000005138385241 - Slovenská Sporiteľňa Tápot, cicaalmot vagy egyéb dolgokat egyeztetés után személyesen is átvesznek. Facebook: OZ Mačičky Dunajská Streda - Podporujem kastrácie!

24


25


SZÉP / RIPORT

Szerző: Szilvási Tibor / Fotók: archívum

Egy külön világ, mely nemesebbé teszi az ember gondolkodását 166 történet. 166 kis Győry-egyperces. Per pillanat ennyit ismerünk, de ha ezt a cikket félév múlva olvassuk, a szám már nagy valószínűség szerint nem lesz aktuális. Idén például 8-cal nőtt ez a szám, de az azt megelőző két évben ugrásszerűen. Épp a nemzetközi szinten is elismert dunaszerdahelyi rózsanemesítő, Győry Szilveszter által kinemesített rózsák listáját böngészem, és az jut eszembe, amikor úgy egy héttel ezelőtt találkoztunk és beszélgettünk. Győry Szilveszter 83 éves nyugalmazott hajógépész, szerény körülmények közt él a Rózsa ligetben – hol máshol – és amikor betoppanok hozzá, észreveszem, hogy épp a számítógépén dolgozott. Miközben szól róla a zene, megnyitja nekem a fent említett listát, és már bele is kezd valamelyik történetbe. Csak úgy, random módon választ, az ábécé sorrendben lévő megnevezések elejéről, a csángókról elnevezett rózsákat pillantja meg, akikre még leginkább a hajón töltött éveiből emlékszik. „A csángók kaptak néhányat – a szívem csücskei. Az első utamon, mikor a hajón voltam, töltöttem az akkumulátorokat. Mászkáltam a raktárak között, és meghallottam, hogy ketten – magyarul – beszélgettek arról, milyen nyelven beszélnek a csehek. Erre leszóltam nekik, hogy tudnak-e magyarul, de azt mondták, nem értik. Kiderült, hogy hivatalosan nem mernek magyarul beszélni” – kezdte az első történetet, ami eszébe jut, közben felajánlja, hogy kiírja nekem az egész listát CD-re. Egy 175 oldalas dokumentumról van szó, amely tartalmazza mindegyik kinemesített rózsa adata26

it, paramétereit, illetve jegyzetként néhány sort a neve megszületéséről. Az elmúlt 18 év „anyakönyvi kivonatai”. Őrület, spekulálok, hogyan bízzak minél kevesebb munkát Szilvi bácsira, aki olyan lelkesedéssel mesél és tesz-vesz körülöttem, mintha a húszas éveiben járna. Összeáll a kép: egy modern, haladó gondolkodású idős úrról van szó, akiben nem 166, de még ezernyi történet rejtőzik. Közben szemmel simogatjuk a monitort, a rózsajegyzéket, mely tulajdonképpen egy privát történelem. Szerepelnek benne úgy Szilvi bácsi hozzátartozói, illetve az élete során rá mély benyomást tett személyiségek, mint azok, akiket a saját szűrőjén keresztül Dunaszerdahely, illetve a magyarok történetéből, avagy olyan cselekmények, melyeket az egyetemes történelemből jelentősnek tart. „Vannak itt olyanok, amelyek kinyitják a bicskát a zsebekben” – említi, és gondol itt például a Beneš-dekrétumok áldozatainak címzett rózsájára. De nem ment fel senkit, se magyart, se keresztényt. Az inkvizíció áldozatairól, a srebrenicai és az örmény mészárlásról, de a vajdasági német áldozatokról és az újvidéki vérontásról is nevezett el saját nemesítésű rózsát. És még sorolhatnánk… Szilvi bácsinak rendre megakad a szeme egy-egy megnevezésen, például Emil Boleslav Lukáčén. „Az öreg csodálatos ember. A Spoveď Dunaja, A Duna vallomása c. gyűjteményében Anonymustól kezdődően minden költő benne van, fordításban, és ha olvassa tőle Balassit... Én szerelmes vagyok Balassi költészetébe, de aki alig ismerte őt, hétszentség, hogy az is eltalálja, hogy róla van szó” – fogalmaz.


RIPORT

A Gyöngyszem nevű rózsáról pedig megtudom, hogy nagyon pici virágocskája van, amely ráadásul nem is nyílik ki. „Először zöldesfehér, aztán fehér, majd gyöngyszínű, aztán kezd megpirulni. Két-három hét után lepottyan” – folytatja. Jön az Iglic, aki a csallóközi mondavilág jellegzetes alakja, egy természetfeletti lény, melynek legfontosabb alakja, melyben megjelent, a csirke.

Van egy „Pescan” nevű rózsája, amelynek ugyancsak érdekes története van, ugyanis Roman Kvasnicához, Malina Hedvig ügyvédjéhez kötődik. „Felkértem őt, megengedné-e, hogy róla nevezzem el, de úgy meglepődött, szóhoz se tudott jutni. Másnap azt írta, hogy nagyon nagy tisztelője a munkásságomnak, de kérte, hogy inkább a szülővárosáról nevezzem el. Így lett Pescan, ami Pöstyén 1100-as évekből származó neve.”

Hallhatunk Jovan Damjanićról is, akit ugyan a legtöbben Damjanich János aradi vértanúként ismerünk, de mivel kisebbségi szerbként a magyar szabadságharcban harcolt, Szilvi bácsi szerint megérdemli, hogy szerbül írjuk a nevét.

Rózsát kapott Színi Sebő Alajos, aki a járásunkból, Nyáradról származik, ott is van eltemetve, és Szilvi bácsi elmondása szerint arról ismert, hogy Jókai róla mintázta A kőszívű ember fiaiban Richárdot.

27


SZÉP / RIPORT

18 év van mögötte rózsanemesítőként, és már jó pár történeten túl vagyunk, amikor megkérdezem: melyik volt a legelső kinemesített rózsája?

Győry Ilona áll a háttérben: „Az elsőt, amelyik abszolút nem hasonlított semelyikre, neveztem el a feleségemről.”

Közben görgetek az egérrel, és megpillantok egy korait, 1999-ből, de megyek is tovább, van-e még korábbi. Kisegít: Rylona, 1999-ből.

„… kezdetben zöldes fehér, gyenge rózsaszín árnyalattal, végül tejfehérre alakul” – áll a leírásban, de Szilveszter közben elmondja, hogy ezt követően úgy három évig nem sikerült kinemesítenie egyet sem. 2002-ben sikerült 4 új rózsát létrehoznia, közülük kettőt a gyermekeiről Attiláról (Ryttila) és Tündéről (Rynde) nevezett el.

„Abban az időben jártam horgászni. Ott volt kétfajta rózsa, nézegettem őket, miközben ültem a hűsön. Aztán egyszer csak fogtam és összeporoztam őket. Másnap megjelölgettem, aztán amíg virágoztak, és eszembe jutott, poroztam őket tovább. A beporzott rózsákból lett úgy 150 magoncom. Azok között volt egy, ami se anyjára se apjára nem hasonlított. Én ezt akkor nem láttam még értéknek, azt se hittem el, hogy új rózsáról van szó. Ha lett volna humán végzettségem, akkor talán rá tudtam volna kattanni rögtön, de én gépipariban tanultam” – emlékezik vissza. Sejtem, hogy egy hölgy lehet a dologban, ami a rózsa nevét illeti, és meg is erősíti. A felesége, 28

Érdeklődöm, hogy ennyi év után még ma is léteznek-e ezek a rózsák: „Persze, Csehországban szaporítják őket. A csehek száznál is többet szaporítanak a rózsáimból – fogalmaz – Dr. Šafránek volt, aki felfedezett engemet. Volt már vagy 30 rózsám, de Szerdahelyen kívül a két kezemen meg tudtam volna számolni, ki tudott rólam. Írt, hogy küldenék-e neki a rózsáimból.“ Igen, jól sejtik, Šafránek doki is kapott egy rózsát, épp az idén. „Én csehofil lettem. Semmi közöm a


29


SZÉP / RIPORT csehekhez, ők kezdtek el nyüzsögni körülöttem, és azt lesték, hogyan segítsenek. Ezek a csehek. Miattuk van, hogy én az összes kezdőnek adósa vagyok” – hangsúlyozza. A másik jelentős személyiség, aki Győry Szilveszterben tovább mélyítette a rózsák iránti szeretetét és elkötelezettségét, Márk Gergely. Őt Erdély nagy szülötteként, a legnagyobb magyar rózsanemesítőként írja le, akiről 2008-ban, születésének 85. évfordulója alkalmából nevezett el egy rózsát. „Előtte nem tudtam látni, nem tudtam értékelni, amim van. Ahhoz, hogy értékelni tudjunk valamit, kell valaki más is. Nagyon jó barátok voltunk” – meséli. Állítja, meg kell találni, hogyan értékeljük a dolgokat. Jókait említi, akit – mint fogalmaz – nem szeret, de tisztel és becsül. „Valamikor úgy álltam a rózsákhoz, hogy azok hatalmasok. Most viszont már imádom az egyszerű virágú rózsákat, amelyeket azelőtt nem is vettem észre. Megszerettem őket… Nem kell az Iliászt és az Odüsszeiát megírni, elég négy sor is” – és már idéz is Karinthy Frigyestől: „Találkoztak A halál szolgája. És a halász Olgája Összenéztek: Alászolgája.” Ha a nyelvvel való játszadozásról, nyelvi humorról van szó, sokunknak ő juthat eszébe elsőként. Szilvi bácsi pedig így áll a rózsanemesítéshez. Észreveszi most már a nüansznyi eltéréseket is. Ki gondolná például, hogy létezik 166 különböző rózsa, mint amennyit már kinemesített. Márk Gergely nevéhez megközelítőleg 650 rózsa fűződik, de Szilvi bácsi kertjében, mint mondta, volt idő, mikor egyszerre 700 fajta is megfordult, összesen pedig több mint ezer. „Mostanra sok kiszorult, voltak köztük olyanok, amelyek nem bírták a talajt. Az egyik orosz a magas pH-érték miatt például csak az egyik sarokban maradt meg. Nekem akkor a rózsagyűjteményem nagyobb volt, mint a pozsonyi botanikuskerté, ahol 120 fajta rózsa volt”. 30

Rylona

Ryttila

Rosa Dr. Šafránánek

Rynde


31


SZÉP / RIPORT

A rózsáiból tehát rengeteg található Csehországban, de magyarországi kastélyparkokat is díszítettek már vele, megfordultak Romániában, Szlovéniában, Szerbiában, de az angol királyi kertbe és Japánba is eljutottak. Azt is megtudom tőle, hogy a világ minden bizonnyal egyik legkisebb rózsáját nemesíti, amely nem nagyobb, mint egy fél köröm. És hogy van például egy halványzöld, „szemtelenül szabályszerű”, csillag alakú.

„Ági előtt le a kalappal” – válaszolja, mikor a lakhelye közelében, a Rózsa liget határában, tulajdonképpen a belváros szélén idén létesített rózsakert ötletadójáról, Antal Ágiról kérdezem. Tiszteli benne, hogy meglátta annak lehetőségét, hogyan lehetne szebbé tenni ezt a lakóteleprészt, amely egyébként is arról volt nevezetes, hogy a rendszerváltás előtt tele volt rózsákkal. Most pedig rengeteg megtalálható itt az ő nemesítései közül is.

„Sokszor látom, hogy a rózsáknak van dicsfénye, glóriája. Azt hittem, hogy ezt csak én látom, aztán jött egy cseh házaspár, megnézték a kertem, és egyszer csak egyikük azt kérdi: ’annak a rózsának mi világít a virága körül?’ Mikor süt a nap, tényleg olyan. Akkor nagyon boldog lettem” – emlékszik vissza.

„Szerdahely az utóbbi időben kezdi megismerni magát” – folytatja, utalva arra, hogy a város ebben a témában egyként gondolkodott.

Felvetem, hogy bizonyára könnyebb dolga van a hölgyekkel, mint akárkinek, hiszen sajátjaival lephet meg bárkit. „Mondok magának valamit. Nem vagyok sóher, de sajnálom levágni a rózsákat” – válaszolja. Szenvedélyes nemesítőként „apának” vagy „anyának” neveli őket. 32

„A rózsának van egy kisugárzása, attól függetlenül, hogy van-e illata vagy sem. A rózsák egy külön világ, nemesebbé teszik az ember gondolkodását” – zárom soraimat ezekkel a gondolatokkal Szilvi bácsitól, és ugyan hóban-fagyban nem gyönyörködhetünk benne, az egykori kopár park, ami Szilvi bácsi szerint inkább „legelő” volt, télen is egy energiával teli kis világegyetem, melynek számos pontja deríti fel minden pillanatban a hétköznapi járókelőt is.


33


PR

21. századi modern biofizikai módszer nemsokára Dunaszerdahelyen Januártól Dunaszerdahelyen is elérhető az ún. Biolab – Saját Jel terápiás kezelés, melynek célja visszaadni testünk frissességét, regenerálni, összhangba hozni bennünk, amit kell. Bővebben is mesélnek róla a módszer helyi képviselői. Úgy hallottam, hogy egy új szolgáltatással készültök Dunaszerdahelyre. Tudnátok erről valami bővebbet mondani? Igen, így van, egy új szolgáltatást szeretnénk megismertetni és hozzáférhetővé tenni Dunaszerdahelyen. Saját, személyes tapasztalat alapján ismertünk meg egy olyan fájdalommentes biofeedback módszert Magyarországon, amely célzottan azon emberek számára lett kifejlesztve, akik folyamatos stressznek vannak kitéve, kimerültek, fáradtak, esetleg emésztési gondjaik vannak, vagy allergiával küzdenek, illetve a munkájuk megkívánja, hogy állandóan csúcsformában legyenek mentálisan és fizikailag is. A módszer hivatalos elnevezése Biolab – Saját Jel terápiás kezelés. A Biolab egyik fő hitvallása az, hogy ahhoz, hogy kiválóan érezzük magunkat a bőrünkben, nagyon fontos, hogy a testünk és a benne lejátszódó folyamatok összhangban legyenek és optimálisan működjenek, és ha lehetséges, akkor ezt az állapotot természetes, gyengéd és modern módszerekkel érjük el. Említettétek, hogy Magyarországon ismertétek meg ezt a módszert. Máshol a világban is jelen van? Igen, a Biolab világszerte 14 országban működik már több mint 10 éve, Szlovákiában az első Biolab Szencen jött létre egy éve. Világszerte nagy tapasztalat gyűlt össze, több mint 15.000 magasan elégedett ügyfél ismerte meg ezt a módszert az évek alatt. 34

Többek közt a következő országokban egyre népszerűbb ez a 21. századi modern biofizikai módszer: USA, Nagy-Britannia, Norvégia, Oroszország, Olaszország, Lengyelország, Németország, Spanyolország, Magyarország, Új-Zéland stb. Örülnénk, ha ez a módszer több szlovákiai magyarhoz is el tudna jutni, ezért úgy döntöttünk, hogy 2018 januárjától szeretnénk Dunaszerdahelyen is tevékenykedni. Ha nagyon egyszerűen szeretnétek ismertetni a módszert, mit mondanátok róla? Legegyszerűbben talán egy hasonlattal tudnánk megmagyarázni, hogy miről is van szó: a kezelés alatt a szervezet belső ritmizálói kerülnek összhangba, hasonlóan, mint amikor az autószerelő finombeállítást csinál a motoron, és utána ugyanaz a motor ugyanolyan üzemanyaggal sokkal jobban működik. A kezelések során egy kényelmes székben, a kézre vagy a lábra kerülnek érzékelők, hasonlóan például az EKG-hez, ezeken keresztül fogadjuk a szervezet saját jeleit, és közvetítjük vissza a regenerálódáshoz segítőeket. A körülbelül 4050 perces kezelés során általában nem érzünk semmit, nyugodtan beszélgethetünk közben, vagy akár kényelmesen aludhatunk is.

Lengyel Róbert PharmDr. Lengyel Adrián, PhD. www.biolab.sk telefon: 0948 181 171 mail: biolab@biolab.sk


ahol Ön van a középpontban MODERN 21. SZÁZADI SAJÁT JEL BIOFEEDBACK ELJÁRÁS Segítség ezeken a területeken:

Stressz Fáradtság Kimerültség Álmatlanság Rossz közérzet Túlterheltség Emésztés Allergia, túlérzékenység Sportteljesítmény Holisztikus szemléletű, testreszabott, modern biofeedback módszer. Összhang, egyensúly és harmónia természetes módon.

JANUÁRTÓL DUNASZERDAHELYEN IS! www.biolab.sk 35


SPORTOS / FOTÓGALÉRIA

36

Fotó: Jojo Samek


FOTÓGALÉRIA

37


SPORTOS / JEGYZET

Szerző: Kiss Balázs / Fotók: Jojo Samek

A DAC-faktor – avagy: hozd el anyádat is! „Tudod, hogy változás állt be a házasságomban, amióta a fiaimmal járunk DAC-meccsekre?” – szegezi nekem a kérdést Tamás kollégám, a nyitrai meccs előtti héten. Nekem pedig rögtön az az első gondolatom, hogy csak nem válik? A második meg az, hogy ha igen, akkor milyen rosszul érintene a dolog, hiszen magam beszéltem rá még a tavalyi szezonban, hogy ugyan hozza már ki a srácokat egyszer a stadionba, hadd fertőzze meg őket is a DAC-láz. És mikor már azon töröm az agyam, hogy fogok nála mea culpázni azért, hogy tönkretettem a családi életet, közbevág: „A nejem is jönni akar!” Majd folytatja: „Amikor látta rajtunk a szomorúságot, amiért nem kaptunk jegyet a Slovan elleni meccsre, azóta minden nap nézi a csapat weboldalát, nehogy a Nyitra ellen is lemaradjunk. Naprakész, és ő informál mindenről.” Tamás hozzáteszi, felesége a közel húsz évnyi házasságuk során eddig csak akkor volt hajlandó focit nézni vele, ha Európa- vagy világbajnokság volt, és az esetek többségében akkor is csak a döntő érdekelte. Persze, mint mondja, valójában nem a játékra volt kíváncsi, csak azért ült le a tévé elé, mert mindenki azt nézi. Most meg… „Most meg anyuci jelezte, melyik nap kezdődik az online jegyvásárlás. Hihetetlen, hogy a focin túlmenően mekkora hegyeket mozgató ereje van a DAC-faktornak. Új alapokra került a házasságom” – nevet fel hangosan Tamás kolléga. Nem is kell, ennyire messzire menjek, hiszen egy hozzám sokkal közelebb álló személy hasonló pálforduláson esik át az utóbbi hónapokban. Korábban nagy tételben fogadtam volna rá, hogy nincs az az ember a világon, akinek anyámat sikerül rábeszélnie arra, hogy kijöjjön egy meccsre. Egyre, nem többre. Emlékszem, 38

mikor még a Bonbon Hotel mellett laktunk, és ott vonultak el mellettünk a vendégdrukkerek, az ablakból kinézve mindig azon csodálkozott, hogy lehetnek ilyen bolondok, hogy kiabálva, sálat lóbálva a fejük fölött vonulnak az utcán. Amikor pedig a harmadik ligában szerepelt a DAC, és olyan ellenfelek ellen játszottunk, mint például Újhelymogyoród (Kysucký Lieskovec), meg Licsérd (Ličartovce), mindig azon élcelődött, hogy legközelebb már csak akkor lesz lezárva a Sport utca, ha ne adj Isten csőtörés


JEGYZET

lesz valamelyik házban, vagy újra kell aszfaltozni az egészet, de hogy szurkolói vonulás miatt soha, az biztos. Nem lett igaza, de szerencsére nekem sem, mert most már nálunk is hasonló a helyzet, mint Tamáséknál. A Zsolna elleni 4:2es győzelemmel végződő összecsapás volt élete első DAC-meccse. Azóta már ott tartunk, hogy a közös vasárnapi ebédnél nem az a téma, hogy a szomszéd macskája már megint a mi kertünkben végezte el a dolgát, hanem Rossi és a szurkolók viszonyáról kérdez. Egy teljesen új világ

nyílt meg előtte, melyet eddig egyáltalán nem ismert, s most azt látom rajta, hogy valóban élvezi. A leginkább az tetszik, amikor arról mesél, hogy hány rég nem látott osztálytársát (szintén nőket) fedezett fel a lelátón. És mindezt az én anyám meséli, aki korábban tényleg azt sem tudta, mikor jár tizenegyes egy csapatnak. Sőt, már a hétfői munkaindítón sem a zenei tehetségkutató kiesője a téma, hanem, hogy ki volt kint a szombati meccsen. X-faktor helyett valóban itt a DAC-faktor: fertőz és nem ereszt. 39


SZÉP / UTAZÓNA

Az ország, ahol elfelejtettem félni A középiskolában az egyik félévi vizsgánk idegenforgalmi portfólió kidolgozása volt, egy szabadon választott úticélról. Már akkor egyértelműnek tűnt, hogy a munkám témája Izrael lesz. Majdnem tíz évvel később, idén novemberben aztán tényleg eljutottam a Szentföldre. Izrael Pozsonyból közvetlen járattal megközelíthető, a gépek Eilat városában szállnak le. Az utazás előtt pár héttel levelet kaptunk a légitársaságtól, amely szerint, az ovda-i reptér átalakítása miatt Tel Avivban landolunk, és onnan is szállunk majd fel. Az első gondolatom az volt, hogy ez a város biztonsági szempontból kockázatosabb, mint a Vörös-tenger partján fekvő, eredeti úticélunk. Mi lesz, ha valami váratlan baj történik? Végül úgy döntöttünk, hogy északon maradunk – bízva az égiek, illetve a konzulátus segítségében. A valamivel több mint háromórás út végén, a Földközi-tenger felől közelítettük meg az országot. A Ben-Gurion nemzetközi repülőtéren szálltunk le, amely jelentős személy- és teherforgalmi csomópont. Az útlevél-ellenőrzés és némi izraeli sékel (ILS) beszerzése után a szálláshelyünk felé vettük az irányt. A 28 fokos novemberi meleg több mint kedvünkre való volt. Bat Yam városáról valószínűleg nem hallottatok még, Tel Avivtól délre található. Küllemét tekintve Miamit idézi, pálmafás sétánnyal, gondozott, homokos tengerparttal. Házigazdánk, Rami az egészségügyben dolgozik, kétszintes, tetőteraszos lakása közel esik a parthoz. Az apartman egyszerű volt, az itt-ott kilógó vezetékekből, hanyag szilikonozásból ítélve, a srác nem egy ezermester. :) 40

Szerző: Këri / Fotók: Pixabay


UTAZÓNA

Ami Bat Yam-ban meglepheti az utazót, az a rengeteg orosz lakos – ha valaki néhány szót ismer, boldogul. A feliratok nagyrészt kétnyelvűek – héber és azbuka, latin betűket alig látni. Xорошо... :) A régi kikötőváros, Jaffa és Tel Aviv jól megközelíthető innen. A kényelmesebbek helyi, mobilos alkalmazást használva taxiznak, de gyalog sem elviselhetetlen a távolság. Dicséretes a kerékpáros kultúra fejlettsége, a bicikliutak minősége és a közbringa-program, ami nagy népszerűségnek örvend. A városi létnek itt nem szükséges velejárója az autózás, szinte mindenki klasszikus vagy elektromos kerékpárral, rollerrel közlekedik. Értitek ugye, szerdahelyiek? :) A jaffai városrész tele van kávézókkal, galériákkal és bolhapiacokkal. Ez utóbbi nagy kedvencünk, így több olyan boltban is megfordulunk, ahol labirintusszerűen lehet csak közlekedni a plafonig felhalmozott holmik között. Kincsvadászok, lakberendezők paradicsoma ez, az árusok az utcán kávéznak, társasoznak, nyomulós tukmálással sehol sem találkozunk. A The Container nevű klub a kikötőben található, omladozó falait street art-remekek díszítik. Hűvös este révén, a csapolt Goldstar mellé megkóstoljuk az arrack-ot, amelyet szőlőből desztillálnak és ánizzsal fűszereznek – Hašlerky-ízű, finom! Tel Aviv metropolisza teljesen más lüktetésű. Rengeteg a fiatal, akik a magas ingatlanárak dacára, itt próbálnak szerencsét. A vendéglátóhelyek főleg az ő igényeiket igyekeznek kiszolgálni, de a kultúra szerelmesei is megtalálják számításukat. Mi a TEDER.FM-et látogatjuk meg, amely egy körgangos ház 41


SZÉP / UTAZÓNA

udvarán működő romkocsma, stúdiójából pedig rádióadást közvetítenek. Estefelé a hasonló helyeken nehéz szabad asztalt találni, biztosabbra megy, aki előre foglal. A nyüzsgés hétköznap sem enyhül, a szóbeszédnek megfelelően, itt tényleg mindenki, a nap huszonnégy órájában ÉL. Sok egyéb mellett, a Carmel piac is a város egyik nevezetességének számít. Az árusok rámenősek, de alkuképesek. Ahogy házigazdánk is tanácsolja: „Semmit ne vegyél meg eredeti áron, alkudj, mert az árak irreálisak. Ha otthagyod a kofát, jó eséllyel utánad fut és enged belőle.” Kellemesen meglepődöm, mikor az egyik kereskedő mosolyogva érdeklődik arról, honnan jöttem, kezet fog velem és úgy invitál a boltjába, hogy a Holt-tengeri szépítőszereket szemügyre vegyem. Az Allenby utcán, a Rotschild Boulevard-on és a Neve Tzedek-ben sosem áll meg az élet. Ez utóbbi építészet szempontjából a legizgalmasabb, jól megférnek egymás mellett a Bauhaus és eklektikus stílusú épületek. Tel Avivban egyébként számos nemzetnek van „képviselete” a gasztronómia terén, az olasz fagylaltozótól kezdve, a japán 42

sushi-bárokon és arab hummus-bisztrókon át, a magyar étteremig (Tulip) minden megtalálható. Na és milyen az általam eleinte kétségbe vont közbiztonság? Azt kell mondjam, hogy nagyon jó, vigyáznak a turistákra. Fegyveres katonákkal csak a reptéren lehet találkozni (mint minden országban), viszont az utcákon rengeteg az A-ból B-be igyekvő kadét. A kétéves katonai szolgálat a lányok számára is kötelező, a fiatalok büszkén viselik az egyenruhát, a jobb arcokkal még szelfizni is lehet. Úton a Dizengoff Center-be a legklasszabb taxisofőrt fogjuk ki, aki amellett, hogy eljuttat minket a célállomásra, lelkendezik annak hallatán, hogy magyarok vagyunk („Igen-igen-igen!”) és a város legolcsóbb, egyben legfinomabb falafelljét is a figyelmünkbe ajánlja. Mindent összevetve, kultúrában, élményekben és ízekben dús öt napot töltöttünk Izraelben, az utazókhoz való hozzáállás, a helyiek segítőkészsége egyértelműen pozitív csalódást okozott. Visszatérünk még... Shalom!


˝Franzi˝

43


SZÉP / BABA-MAMA

Szerző: Štefkovič Patasi Ági / Fotók: Ugróczky Pityu

Adventi örömök Egy gyermek születése vitathatatlanul hatalmas változást hoz mindenki életébe. Megváltoznak a mindennapok, az egyéni és közös célok, a világról alkotott képünk. A kapcsolat anya és apa közt is formálódik, de a saját magunkkal fenntartott viszony sem lesz már a régi. Ugyanígy változtatta meg a szülei életét, és az egész világot az a gyermek, akinek világrajöttét nagyon sok ember ünnepli meg ilyenkor decemberben. Érdekes utazás lenne visszapörgetni az időt, s megnézni, vajon miként hatott szüleire a kis Jézus születése, hiszen azt tudjuk és tapasztaljuk, hogy a világra milyen hatással volt. Vajon miként vált Mária anyává és milyen hatások formálták Józsefet apává. Kissé furának tűnhet a párhuzam, de a mai modern világban született gyermek igénye mit sem változott ezalatt az idő alatt. Ahogy a kis Jézus sem, úgy a mai újszülöttek és kisgyermekek sem vágynak méregdrága babakocsira, fejük felett pörgő, villogó plüssállatokra, strasszokkal díszített cumira és sorolhatnám. A mában született gyermek ugyanazt várja el a szüleitől és a világtól, mint évezredekkel ezelőtt. Időt, figyelmet, szeretet kér. Egy ölelő kart, aki nem sírni hagyja, hanem megvigasztalja. Egy felnőttet, aki felemeli és megtanítja neki, bízhat benne, számíthat rá. Bizalmat kér, hogy képes megváltani akár a világot is. Közelséget kér, hogy érezze, nincs egyedül a világegyetemben. Időt kér, hogy ne siettesse senki, maradhasson sokáig gyermek. Feltétel nélküli elfogadást kér, hogy úgy és azzal együtt szeressék őt, ahogy a világra érkezett. A világ megváltozott, az emberek élete bizonyos tekintetben könnyebb lett, a gépek gyártják a haszontárgyakat, az emberi kapcsolatok eventekre és gifekre korlátozódnak, de az ember alapigénye ma is ugyanaz: szeretni és szeretve lenni. Az adventi várakozás gyermekkel egy igazi ajándék, főleg ha az ember a külsőségek helyett, a belső lelki örömökre helyezi a hangsúlyt. 44

1. Készülődj! Nemcsak úgy, külcsínyben, koszorúval, asztali dísszel. Hanem hangulattal, karácsonyi zenével, tervezgetéssel, békével a lelkedben, szeretettel az emberek felé. Ha szerencsénk van, talán fehér karácsony köszönt ránk. Megérdemelnénk. 2. Szent Miklós története December első napjaiban minden bevásárlóközpontot, gyereklubot ellepik a Mikulások. Nézzetek utána, mi a történet eredete, ki is volt Szent Miklós és miért pont ő hozza a csomagot a gyermekeknek. 3. A kevesebb, néha több Kár lenne tagadni, hogy nagy többségében a gyerekek sok édességet kapnak és esznek az év szinte bármelyik napján. Mikulás napja inkább azt jelenti, hogy ezen a napon még ennél is többet kapnak. Már nem a szüleink világát éljük, amikor a pult alól kapott mandarin, mogyoró vagy narancs édes mannának számított, sőt anno aki esetleg még krumplicukrot kapott, az igazán boldog lehetett. 4. Saját készítésű adventi naptár Az előzőkhöz kapcsolódik, hogy az adventi naptár sem kell, hogy feltétlenül és kizárólag csak édességeket rejtsen. Mi lenne, ha egyik nap csoki, a másik nap egy közösen kitalált program várna a családra kis ablak mögött. 5. Rénszarvasos zokni, mikulásos pizsama Ilyenkor semmi sem ciki, pláne nem a norvégmintás pulcsi vagy a hópelyhes blúz. Szigorúan nemcsak gyermekeknek!


6. Írj képeslapot! Kezdődött az sms-ekkel, majd az emailekkel, mostanra a messenger-üzenetek és a karácsonyi posztok léptek a helyükbe. Mikor írtál utoljára kézzel levelet? Mikor írtál utoljára karácsonyi képeslapot? 7. Adj időt és mesélj! Nem kell a nyolcadik fajta sütemény, nem kell csillognia az ablakoknak. Adj időt! Szinte mindenkinek van felejthetetlen családi emléke a karácsonyról. Meséld el a Te karácsonyodat gyermekként, kinek mi volt a szerepe, hogyan zajlott a szenteste, milyen hagyományokat tartott meg a család.

45


46


SZÉP / DECEMBER LÁNYA

Kérdez: Szilvási Tibi / Fotók: Dobai Bálint nem jut eszembe ezen a kettőn kívül, viszont a párom nap, mint nap bizonyítja, hogy szeret, még az apró kis dolgokkal is. Ki vagy mi szerepel azon a téli fotón, amelyik a legszebb emlékeket éleszti fel benned? Tisztán emlékszem arra a napra, mikor anyukámmal, bátyámmal, valamint több baráttal együtt elutaztunk a Tátrába egy hétre. Már rögtön az első nap rendeztünk egy bobmaratont. A hegytetőn viszont annyira tűzött a nap, hogy mi, gyerekek egy szál alsóban boboztunk a hóban. Arról nem is beszélve, hogy estére rákvörösre égtünk a naptól. A délután folyamán rengeteg kép készült, de ezek mindegyike szép emlékeket ébreszt bennem. A havon kívül miből épül fel szerinted a legtutibb hóember? Hát mézeskalácsból. :D Egy vicces sztori kislánykorodból, amiben szerepel a karácsonyfa? Minden évben nekünk kellett felkötözni cérnával a szaloncukrokat a fenyőfára. Nagyon nem szerettük, mert ilyenkor még nem ehettünk belőle, csak kizárólag a vacsora után. Idővel rájöttünk, hogy ha többet kötözünk a fa fal felőli oldalára, többet ehetünk le úgy, hogy bárki is látná.

Mikó Rita Születési idő: 1993. 11. 02. Csillagjegy: skorpió Foglalkozás: hotelalkalmazott Hobbi: zongorázás Említs három apró momentumot, amelyeknél észrevetted, hogy valaki szeret téged! Körülbelül 11 éves lehettem, mikor a szomszéd fiú egy macit tett a küszöbünkre, csengetett, majd elfutott. Egy másik számomra kedves kis momentum az volt, mikor egy fiú kedveskedni szeretett volna nekem és felhívott, hogy mogyorós, epres vagy tejes csokit hozzon-e. Mondtam, hogy mindegy, szeretem az összeset. A végén mindből hozott egyet. A harmadik: hát, konkrét momentum

Említs egy könyvet, amit szívesen látnál a fa alatt! :) Durica Katarina: Szlovákul szeretni című könyve. Mi az, amit a leginkább, illetve a legkevésbé vársz a karácsonyban? A leginkább azt várom mindig, mikor 24-én, vacsora után megajándékozzuk egymást. Szeretem meglepni a szeretteimet. A legkevésbé a bevásárlást várom. Gondolok itt az élelmiszerekre. A nagyobb áruházakban ilyenkor úgy érzem magam, mint ha a Walking Dead című filmben lennék. Van olyan tulajdonságod vagy képességed, amiről kevesen tudnak? Képességről nem tudok, de az biztos, hogy szeretek finomakat sütni.

47


SZÉP / DECEMBER LÁNYA Egyszer csak felébredsz, és börtönben vagy. Most mi lesz? Az első dolog az lenne, hogy megkérdezném, mi lesz az ebéd. Mit mondanál egy idős embernek, aki épp szomorú? Elmúlik. Említs három dolgot, amiért aktuálisan lelkesedsz! Modellkedés, fitnesz, macskák. Lennél karácsonyi dísz a fán? Csak a csúcson! Mi jelent számodra a hit? „Csak az optimális haszon az, amiben hiszek.” – Le Chiffre (Casino Royale) Ültél valaha ezek valamelyikében: Trabant, Wartburg, Moszkvics, Lada? Igen. Volt szerencsém Trabantban, Wartburgban és Ladában is ülni. :D Te kit „öltél” volna meg idén a Trónok harcában? A forgatókönyv írót. :D Említs egy dalt, amit ordítva szoktál énekelni a kocsiban! :-) 3 Doors Down - Here Without You És egyet, amit szívesen hallgatsz ébredéskor! Olyan nincs, amire szívesen ébrednék! :D Ha megszűnne a Facebook, a Google és az Instagram, mihez kezdenél az internettel? Vásárolnék. :D Ki a kedvenced a Marvel-univerzum szuperhősei közül, és miért Tony Stark. ;-) A pimasz humora nagyon tetszik. Fürdettél meg valaha hóban fiút? Hát, inkább mondjuk úgy, hogy megpróbálkoztam vele. Nem nagy sikerrel. :D 48

Tegyük fel: felébredsz, és a Buckingham palotában vagy, kint meg folyton esik az eső. Azért ez így is menő? Persze. Nagyon élvezném. Az eső kint van, én meg bent. Ez a lényeg. :D Mihez kezdenél, ha megszűnne a világon az elektromos áram? Nem tudom. Nekem már az is gondot okoz, ha évközben párszor kiesik. :D Csillogó szemekkel ezt kérdezem: tényleg nem létezik a Télapó? Mit válaszolsz? :-) Hogyne létezne?! Kikeresném a Googleban Joulupukkit Finnországból! :D Melyik volt eddigi életed legboldogabb éve? 2014. És mivel lehetne túlszárnyalni? Ha családot alapítunk, az csodás lesz. És mivel lehetne túlszárnyalni? Ha családot alapítunk, az csodás lesz.


www.facebook.com/yellowpoppy.sk

M O N D J A

E L

V I R Á G G A L

YELLOW POPPY – VIRÁGSZALON Kondé püspök utca 6403/7 (a Norbi Update mellett), Dunaszerdahely, +421 908 802 298

49


SZÉP /

ÁTVÁLTOZTAT

Decemberi örömök Modell: Bíró Erika A MissQ háza táján mindig sűrű időszakot tartogat az év utolsó hónapja. Szeretnénk mielőbb letudni a teendőinket azért, hogy az ünnepek gondtalanul teljenek – azokkal, akik a legfontosabbak számunkra. December örömeit ünnepeljük, és ennek megfelelő elégedettséget érezhettek ti is, ha az e havi divatfotózásunk anyagát megtekintitek. A 2017-es őszi-téli szezon kedvelt darabjait öltötte magára sorozatunk idei utolsó modellje, Erika, aki immár megújult, profi külsővel és dögös, vörös frizurával büszkélkedhet. Ezúton szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik egész évben figyelemmel követték rovatunkat - ígérjük, jövőre még több ötlettel, trenddel és bámulatos átalakulással rukkolunk elő. Tartsatok velünk 2018-ban is! :-)

Ruha: MissQ Galéria Tesco bevásárlóközpont Fő utca 75 929 01 Dunaszerdahely Fotós: Füle Renáta Facebook: Renta photo Tel: 0902 664 859 Sminkes és fodrász: Radvanská Renata Facebook: Renata Radvanska Tel: 0905 598 435 50


ARCULAT

51


KÖNNYŰ / HOROSZKÓPOD

Kos

Mérleg

A Mikulástól nemcsak, hogy virgácsot fogsz kapni, de egy rendes seggelést is. Nem mintha olyan rossz gyerek lettél volna, de te azt úgyis szereted, nem?

Talán hallgatnod kellene az álmaidra mint remélt jövőképre (?), és nem mindenféle gagyi oldalakról kikeresni a jelentésüket. Vagy talán rám se kéne hallgatnod.

Bika

Skorpió

Pont itt lenne már az ideje, hogy bevállaljátok azt a gyereket (legyen az első, második, sokadik). Dugjátok össze, amitek van és bulikára fel!

Mondd, normális vagy te, hogy mindenféle háromnapos flörtbe belemennél csak azért, mert unatkozol? Inkább fogj neki megszámolni nyelvvel a fogaidat!

Ikrek

Nyilas

Olyan gáz, hogy úgy vagy ekóvegán, hogy közben nyomatod a divatpaleót. Szerinted ősmammerék nem szőrmebőrben nyomultak és nem mamuthúst ettek?! Te Ökörikra!

Ha szerinted egy gyémántgyűrűért cserébe szexrabszolgát és takarítónőt is kapsz, akkor nagyon kiábrándult lehetsz. Ennek vajon az az oka, hogy mindenbe belefutsz?

Rák

Bak

Végre eldönthetnéd, hogy akkor most megfosat a laktóz vagy sem?! Vagy csak te is a trendi kismamák közé tartozol, akiknek alapból minden allergén?

Sorsfordító szerelmi december előtt állsz. Tényleg minden klisé nélkül, de a lavizindiér csakrád derűsen bevonzza a nagyon nagy Ő-t. Csak győzd polírozni!

Oroszlán

Vízöntő

Még nem is dübörög a szezon, de te már kiszlopáltad az összes tojáslikőrt a készletből. Mi marad későbbre? Mert a fizud elmegy kariajcsira, az tuti!

Hát te is az a figura vagy, aki nem bír az adott ideától messzebb látni? Pedig még annyi lehetőség adva lenne, ha nem lenne csupán bejgli a desszert.

Szűz

Halak

Noha december koronázatlan színkirálynője a piros, de te nem hivatkozhatsz már az oroszokra, amiért no szex szezont hirdettél, különben te leszel az új Rudolf.

Előre szólunk: már csak néhány napod maradt az adventi csokikalendáriumod kizabálására, hogy aztán nyugodt szívvel lefojtsd a maradék rummal.

Dunaszerdahely A karácsony időszaka áldott, békés, hjaj, olyan illatozóan finom. Bár, hogy „grincseskedjek” kicsit, a bűnügyi statisztikákból tudni lehet, hogy ilyenkor kerülnek elő a fejszék, vasvillák, láncfűrészek a családban, mert ennyi együttünneplés után egymás agyára megyünk. Vigyázzunk, mert mikor dobjuk a baltát, megrándulhat a kezünk. ;-)

Nagymegyer Ilyenkor nagy stíl a termálban ülni, kint a forró vízben, csak ne gondoljunk bele, hogy mit csinálhatnak abban a vízben a fiatal ölelkező párok! Karácsony előtti feszkólevezetésre ez jó buli lehet. Karácsonyra adjatok egymásnak drogtesztet, piha, hogy meg fog lepődni a másik. :D 52


, , A karacsony a csodak ,, idoszaka, ilyenkor minden ,, , lehetsegesnek tunik...

magán-gyermekintézmény és bölcsőde

930 16 Hodos 346 Tel: +421 904 56 56 86 www.kakademia.sk

53


KÖNNYŰ / VICCEK

Pistikéék sítúrára mentek. Mindenkinek jutott ágy, kivéve Pistikének. Így hát gondolt egyet, odamegy a tanítóhoz, és azt mondja neki: - Tanárnő! Idefekhetek maga mellé? Mert otthon anyukámnak is így szoktam! - Na jó! De csak itt a táborban! Míg itt leszünk! – válaszolta a tanárnő. Egy kis idő múlva Pistike újra megszólal: - Tanárnő! Beledughatom a kisujjam a köldökébe? Mert otthon anyucinak is így szoktam! - Ok. De ma este ez az utolsó kívánságod! Fél perc múlva felsikolt a tanárnő: - DE PISTIKE! EZ NEM A KÖLDÖKÖM! - De nekem sem a kisujjam!

- ??? - Airport!

A nap végén búcsúzkodik a fiatal pár. A fiú illedelmesen odahajol a lányhoz, hogy jó éjt puszit adjon neki, mire ő felháborodva felkiált: - Már elnézést, de én nem teszek ilyet az első randevún! Mire a fiú enyhe éllel a hangjában: - Nem? És az utolsón?

Beteg az uraság, ezért azt mondja Jeannak: - Jean, hozzon néhány téglát! - Minek uram? - Hogy hamarabb felépülhessek.

A tömeg meg akar kövezni egy hűtlen asszonyt, de Jézus, látva ezt, elkezd nekik prédikálni: - Híveim, az vesse rá az első követ, aki még sohasem vétkezett! Ekkor egy fekete ruhás nő kilép a tömegből, kezében egy nagy kő, hozzávágja a hűtlen asszonyhoz, aki halva esik össze. Amint a tömeg eloszlik, Jézus odaszól a fekete ruhás nőhöz: - Ne haragudj, anyám, de néha nagyon az idegeimre tudsz menni... A tanárnéni matekórán megkérdezi Mórickától: - Móricka, ha apukád 40 éves, anyukád meg 35, mennyi összesen a kettő? - 70 - válaszolja Móricka. - Már miért lenne 70? – kérdi a tanárnéni. - Mert anyu mindig letagad 5 évet. - Mit söpörnek a repülőtéren?

54

Jancsi és Juliska sétálnak az erdőben. - Te Juliska, szeretnélek megdugni. - Nem lehet, Jancsi. - Miért nem? - Két oka van. Az egyik, hogy még szűz vagyok. A másik, hogy ha kefélek, akkor fáj a derekam. - Mi van kiírva az orosz temető kapujára? - Fel! Támadunk! - És a Kínaira? - Ki-Fing-Tunk.

Két ügyvéd bemegy egy étterembe, leülnek, kérnek egy pohár vizet, majd kinyitják az aktatáskájukat és elővesznek egy-egy szendvicset. A pincér felháborodva mondja nekik: - De uraim! Ez egy étterem! Itt nem ehetik a saját szendvicsüket! A két ügyvéd egymásra néz, megvonják a vállukat, kicserélik egymás közt a szendvicseiket, majd nyugodtan elkezdenek falatozni. Két részeg megy ki a kocsmából, majd mikor már elhagyták úgy 300 méterre, megszólal az egyik: - Te, nagy gond van, elfelejtettem pisilni! Mire a másik: - Semmi baj, majd megtanítalak... Házaspár a szexológusnál. Feleség: - Doktor úr, a férjem korai magömlésben szenved! Az orvos a férjhez fordul: - Igaz ez? Tényleg korai magömlésben szenved? - Nem egészen. Én nem szenvedek, csak a feleségem...


55


56


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.