Klikkout 02 18

Page 1

GYENE S IN

1

B

8

F

E

0 RU ÁR 2

1


LAKÁSKIEGÉSZÍTŐK TAPÉTÁK • ANYAGOK • DEKORÁCIÓS FESTÉKEK FÜGGÖNYÖK • DÍSZLÉCEK • SZŐNYEGEK • LÁMPÁK

2

Showroom Dunajská Streda: Artica Décor, Galantská cesta 688/4 +421 903 201 699, showroom@inportante.sk articadecor.sk


Szerző: Szilvási Tibi

EDITORIÁL

Nívóvíz

„Ki-ki a saját életének ördöge, és csinál belőle poklot.” Oscar Wilde A biológia halott, éljen a kémia. Lebontjuk és felzabáljuk a Földet, és abból építjük újjá, amit ember alkotott. Betonból, műanyagból. Háromszoros hurrá! Azt mondják, azok vagyunk, amit megeszünk. Vagy amit megiszunk. Vagy – mondjuk – amit meggondolunk. Szemétládák, húgyagyúak, okostónik. Ez utóbbiban is eddig jutottunk. Nincs, mi segítsen, odabent ugyanis köd van és félhomály. Karácsonyra kaptunk egy izmos pofont. Eddig csak féltünk, vagy még azt se, most végre jól meg is ijesztettek. Kellett. Már rég dobáljuk a szart a ventilátorba, de csak most pislog mindenki megilletődve azon, hogy mitől szeplős. Háttérösszeesküvésekre meg eltitkolt jelentésekre gyanakszanak a nagyokosok, hátha meg lehet valakit lincselni. Pedig nincsen itten semmi látnivaló, haza lehet menni és egy cseppet szégyenkezni. „Annyira ijesztő rájönni, hogy senki sem tud semmit, hogy örülünk, ha valaki eljátssza, hogy ő tudja. Mert akkor gyerekek maradhatunk, és

életünk végéig azt hallucináljuk, hogy még vannak felnőttek. Akkor nekem nem kell tudni semmit, majd a felnőtt tudja, majd a pszichiáter tudja, majd a professzor tudja, majd a tanár tudja.” Feldmár András Ez már nem az a cselekmény, ami mással történik. Épp itt zajlik, pont most. Lehet magunkat hitegetni még szigorú határértékekkel, de az, hogy még nem következett be kimondottan egy orbitális katasztrófa, nem rajtunk múlt. Ha a Földnek van gyomra, az már erősen fekélygyanús, és hamarosan sugárban fog minket leokádni. Ez a mi színvonalunk, a nívónk, ezt esszük és etetjük, isszuk és itatjuk. A mérce már annyira lent van, hogy a növekvő éhes belünk eltakarja. Mi vittük egyre lejjebb, és már szinte könnyű volna átlépni, ha nem érne közben nyakig a gané. Ebből nem lesz egyszerű kimászni, de tapogatózni kell, megfogni a másik kezét, és hagyni, hogy a miénket is fogja valaki más. Úgy minden sokkal egyszerűbb. „Ha mindenki tisztára seperné a maga portáját, az egész világ tiszta lenne.” Teréz anya

3


DUNAJSKÁ STREDA

899,-

ŠAĽA

ŠAMORÍN

28,99 XIAOMI MIBAND 2 BLACK fitness náramok

299,-

ASUS ZENBOOK UX530UQ-FY046T

15.6” Full HD, Intel® Core™ i5-7200U, GeForce 940MX 2GB, 8GB RAM, 256GB SSD

79,99

JBL FLIP 3 BLACK

prenosný reproduktor 4

BOSE SOUNDLINK REVOLVE PLUS BLACK

279,-

prenosný reproduktor

HARMAN KARDON GO+PLAY prenosný reproduktor Akcia trvá do 28.2.2018 alebo do vypredania zásob.


IMPRESSZUM

ISSN 1339-­9810 havi magazin 8. évfolyam, 01/2018

E

B

8

F

Regisztrációs szám: EV 4545/12

GYENE S IN

0 RU ÁR 2

1

Lapigazgató: Gocoň Péter Főszerkesztő: Poór Tibi Szerkesztők: Kiss Balázs, Kovács Andrea, Kovács Ákos, Mundi Józsi, Szilvási Tibi Külső munkatársak: Kálmán Norbi, Mezei Máté, Štefkovič Patasi Ági, Rásó Attila, Ugróczky Pityu Korrektúra: Szilvási Tibi, Undesser Tímea Fotó: Dobai Bálint, Jojo Samek, Ugróczky Pityu

A lapban megjelent tartalmak szerzői jogvédelem alatt állnak. klikkout.sk facebook.com/klikkout

Grafika és borítóterv: issuu.com/klikkout instagram.com/klikkout Kiadja: INPORTANTE s.r.o. Nová Osada 805/25 92901, Dunajská Streda IČO: 45 354 928 Hirdetés felvétel: Varga Balázs +421 915 249 867 reklam@klikkout.sk

youtube.com/klikkout

Kedves olvasóink! A Klikkout magazin legközelebb februárban jelenik meg. Keressék a megszokott lelőhelyeken.

5


OKOS / AUTÓ

Szerző és fotók: Ugróczky Pityu

A szürke eminenciás Jeep Cherokee 2.2. 4WD Ezt a megnevezést azokra az emberekre szokták használni, akik kerülik a feltűnést, mégis nagy hatalommal és befolyással bírnak.

Ha feltűnésre vágyunk, ne ezt az autót válas�szuk, legalábbis ne ebben a színben, Ellenben ha egy komoly megjelenésű kocsira vágyunk, a Jeep Cherokee 2.2 4WD a jó döntés.

Valami ilyesmi jutott eszembe a Jeep Cherokeeról is. Megjelenése nem kelt nagy ámulatot, ugyanakkor azt is érezzük, hogy egy komoly autóval van dolgunk.

Technikai adatok: Motor: 2184 cm3 Teljesítmény: 200 LE Gyorsulás (0-100 km/h): 8,5 s Fogyasztás: (kombinált): 5,7l/100km Végsebesség: 204 km/h

A külső és belső design a Jeep autógyár megszokott formaelemeit tükrözi, talán innen a tekintélyt parancsoló megjelenés.

6


AUTÓ

7


SZÓRAKOZTATÓ / INTERJÚ

Szerző: Szilvási Tibi / Fotók: Ugróczky István

Az a legnagyobb sikerem, hogy boldog vagyok Ahová belép, ott hirtelen egy árnyalatnyival világosabb lesz, és elképzelhetetlen, hogy a környezetében ne derüljön mindenki jókedvre egyik pillanatról a másikra. Mi (ki) az? Ezt a fenomént úgy hívják, hogy Bugár Anna. A Bánfalvy Stúdió és a Jóban rosszban életvidám és gyönyörű dunaszerdahelyi színésznőjével A miniszter félrelép egyik előadása után beszélgettünk. Teltházas előadásokat játszottatok A miniszter félrelép c. darabbal Galántán és most Dunaszerdahelyen is kétszer, később pedig bizonyára Komáromban is ez lesz a vége. Amellett, hogy ehhez azért nyilván neked is sok közöd van, minek tulajdonítod ennek sikerét minálunk? Talán pici közöm tényleg van hozzá, legalábbis ahhoz, hogy elindulhatott itt ez a hagyomány a Bánfalvy Stúdióval. Legelőször, úgy 8-9 évvel ezelőtt egy olyan rendezvénysorozat keretén belül érkeztünk ide, amely során a különböző színpadokon szereplő dunaszerdahelyiek előadásait hívták meg, legyen szó színdarabokról, kamarazenei előadásokról vagy másról. Azóta hagyomány lett belőle, minden évben egyszer, januárban eljövünk, és zajos sikert aratunk. :-) De ez nyilvánvalóan nemcsak rólam szól, hanem arról, hogy ezek a darabok nagyon jól össze vannak rakva. Olyan színészekkel, akikre kíváncsiak a nézők, mint Gesztesi Károly vagy Bánfalvy Ági. Számomra pedig borzasztóan kellemes élmény az, hogy itt még a levegő is más, mert azoknak az embereknek a lélegzete tölti be, akiket én ismerek. Nem zökkent ki, hogy ennyi ismerős ül a közönség soraiban? 8

Pesten élek és dolgozom, de nagyon örülök, hogy itthon is tudják, mivel foglalkozom, és erről nyilván ezek az előadások és a Jóban rosszban sorozat tehetnek. Itt legfeljebb az előadás előtt jelent ez némi stresszt, de amint elkezdődik, csak a pozitív energiát érzem, és nem azon gondolkodom, hogy most itt ül édesapám, édesanyám, a volt osztályfőnököm vagy a fogorvosom. :-) Hogy viseled a szerelmi jeleneteket, illetve amikor alsóneműig kell vetkőzni? Ezzel a társulattal már szinte családtagokként dolgozunk együtt. Ismerjük és szeretjük egymást, és éppen ezért az ilyen jelenetek egyáltalán nem jelentenek problémát. Egy színésznek nem akkor kell szemérmesnek lennie, amikor dolgozik, hanem civil emberként. Ahhoz, hogy ez nálam természetesen működjön, a környezetem, a szüleim és a férjem is nagyon sokat segít. Ha ez nekik nem jelent problémát, akkor nekem sem jelenthet. Arra lennék kíváncsi, hogyan néz ki egy heted, mondjuk épp a mostani? Ez egy nagyon erős hét lesz, de mondhatom, hogy ez legalább féléve így megy. Általában 3-4-szer megyek forgatni egy héten, de a színházi előadásoktól függően mindig egy konkrét napon, csütörtökön derül ki, hogyan alakul a következő hetem. Ma délelőtt egy picit tanultam, mert este, ugye, játszunk, az előadás után viszont már megyünk vissza a férjemmel Budapestre, mert holnap reggel héttől forgatunk a sorozattal, és ott leszek egész nap. Szerdán van egy szusszanásnyi időm, ami pont elég arra, hogy a csütörtöki, pénteki forgatásra felkészüljek, de csütörtökön este még játsszuk is Budapesten A miniszter félrelép-et, szombaton pedig Hódmezővásárhelyre utazunk


INTERJÚ

vele, majd vasárnap ismét van egy szabadnapom. Néha ennyi sem adatik meg, tehát örülök neki. A személyiséged alapján én azt mondanám, hogy a komédiák állnak neked természetesebben, vagy legalábbis olyan karakterek és jelenetek, amelyekben több a vidámság, bolondozás. Ez marhaság, vagy te is így érzed? Képzeld el, ennek ellenére nekem az egyik legnagyobb kedvencem még a mai napig Vitay Georgina szerepe az Abigélből. Pedig

9


SZÓRAKOZTATÓ / INTERJÚ

ott aztán van dráma, és meg is kell élni. Én rettentően szeretem, és állítólag jól is áll. Szeretem persze a komikus helyzeteket is és kifejezetten imádom a karakterszerepeket. Hogy fogsz neki egy karakter megismerésének, felépítésének? Ha nem megélt tapasztalatból, akkor miből táplálkozol? A próbaidőszak általában 6-8 hét, és ez elég idő arra, hogy önmagadban elkezd megkeresni a karaktert, vagy merítkezz a partneredből. Ez pedig azért fantázia kérdése is. Mindig a nulláról kell kezdeni, bármennyire is úgy gondolod, hogy pofonvág. Ha azt hinnéd, hogy nem is kell hozzátenni semmit, akkor is, pont azért, hogy ter10

mészetesnek hasson. Mert ami a közönségnek természetesen hat, az soha nem hat természetesnek a színpadon. Ez a játékkal is így van. Nekem nagy szerencsém volt, nagyon jó mestereim voltak. Bánfalvy Áginál tanultam, és velünk megtanították ezt a szakmát; hogyan kell járni, mozogni, milyen fortélyokat alkalmazhatunk. Persze tehetség nélkül hiába ismeri az ember a technikákat, ám hiába vagy tehetséges is, ha nem ismered a technikákat. Volt olyan szereped, amiről úgy érzed, olyan, mintha rád öntötték volna? Minden szerepemnél azt érzem, hogy van legalább egy pici ismerős része számomra, de nyil-


INTERJÚ

mert ilyenkor igyekszem magam belecsempészni. Megmutatni, hogy ez a lány mennyire életvidám. Próbáltam megtalálni az igazságát, hogy mi az, ami őt a miniszter karjaiba hajtja. Nincs megélt tapasztalatom félrelépéssel, de meg tudtam érteni, mert a férjével elbeszélnek egymás mellett, a miniszterrel pedig létrejön ez a szociális együttlét. Én így próbáltam megfogni. ván nem véletlenül találtak meg. Ami viszont tényleg nagyon-nagyon jókor, 20 évesen jött, Suzanne szerepe a Figaro házasságában. Egy cserfes cselédlány, aki szerelmes, hozzá szeretne menni Figaróhoz. Ez egy nagyon könnyed cselekményszálú vígjáték, melyben felvidéki lányként is reagálni tudtam, mert megengedett volt. Sőt, Ágiék még biztattak is rá, hogy vigyek bele egy kis tájszólást. Rögtön éreztem, hogy ő a 17. században akár én is lehetnék. És a miniszter titkárnője? Benne hol találunk téged? :-) Talán csak annyiban hasonlítunk, hogy ő is egy fiatal lány. :-) De meg lehet persze ezt is fordítani,

Volt egyébként olyan szerep, amit visszautasítottál vagy visszautasítanál? Képzeld, szerencsés vagyok, mert úgy jöttek sorba a szerepek, hogy soha nem kellett azt éreznem, hogy valamelyikkel nem tudok megbirkózni. Valahogy mindig betalált az életembe, de nem biztos, hogy rögtön. Alakult már úgy is, hogy elsőre másra osztották a szerepet, majd végül mégis nekem adták. Mindegyik egy előrelépés, visszautasítani pedig pont ezért még nem kellett semmit. Úgy gondolom, hogy csak ez lehetne az ok, vagy pedig, ha nem fér bele a naptárba. Addig kell csinálni, míg ezek a szerepek természetesen jönnek. 11


SZÓRAKOZTATÓ / INTERJÚ

12


INTERJÚ

Formálnak a szerepeid? Biztos vagyok benne, hogy megtanítottak sok mindenre. Ha 100-150-szer eljátszol valakit, találkozol egy irodalmi alakkal, aki biztosan észrevétlenül is formál és hozzád tesz. Talán még nem jött el az a kihívás, hogy egy alak megformálásához teljesen darabjaira kellett volna szednem magamat, de valószínűleg a környezetem akkor sem engedné, hogy elvesszek. Van bennem egyfajta ragaszkodás, és azért mindig visszatérek a földre. Ezt nevezik józanságnak… Örülök annak, amilyen vagyok, amit megtanítottak nekem, büszkén képviselem magamat a színpadon is. Úgyhogy remélem, a karaktereim csak hozzám adtak, és nem vettek el belőlem. Rutinos színpadi színésznőként mekkora váltást jelentett számodra a tévé? Körülbelül 500 előadás volt már a hátam mögött, de tényleg egész más a két műfaj. Egész máshogy kezdesz tanulni egy karaktert. 6-8 hét alatt annyira elsajátítod, hogy ha évekig nem is játszod, egy kis ismétléssel akkor is menne. Az agy pedig emellett a mozdulatokat is elraktározza. Egy film vagy sorozat egész más, mert úgy mész oda, hogy megtanultad szárazan a szöveget, és fogalmad nincs, hogy mi történik majd a jelenetben. Minden egész más, de a csoda mindkettőben ugyanaz, hogy itt és most történik. Színészileg hogy lehet felkészülni arra, hogy le fog keverni valaki neked egy pofont? Jött egy kaszkadőr, aki tanácsot adott, hogy a mozdulatoknak hogyan kellene megtörténnie, a rendező pedig elmondja, mi legyen a lelki töltete az egésznek. Nekem (Pikali) Gerdával nagyon nagy szerencsém volt, mert ő borzasztóan rutinos színésznő. Én rábíztam magam, ezt ő irányította. A kaszkadőr azért odasúgta, hogy próbáljuk meg egyszerre megcsinálni, mert akkor nem kell nekifutni újra. Olyankor már nehezebb leküzdeni az ösztönös reakciót, hogy elhajolsz. Gerda viszont gyönyörűen végrehajtotta… :-)

Nem keltett egy olyan érzés benned, hogy a fenébe is, de visszaütnék…?! Nem, olyan boldog voltam, hogy sikerült! Odajött a Gerda, a rendező és ölelgettük meg puszilgattuk egymást. :-) Aztán, képzeld el, még felvettünk néhány jelenetet, átöltöztem, beültem a kocsiba és hazáig zokogtam. Nem tudtam megmondani, hogy miért, hisz tök boldog voltam. Apukám erre azt mondta, hogy talán a szégyenérzet ott belül, mert mégiscsak pofonvágtak 30 ember előtt, és a feszültség, amit ott nem tudtam kiadni, később kijött. Érdekes dolog az ember lelke, mert hiába játszunk, ez közben meg is történik velünk. Melyek a főbb tanulságaid a fősuliról, tanáraidtól, a színpadról és a tévés közegből? Mindenki ugyanarra tanít, hogy ebben a mázban, ami a színház, a filmezés és a sorozat körül van, próbálj meg önmagad maradni és nem elveszni. Minden tanáromtól kaptam valamit. Megtanultam azt is, hogy egy színpadról ugyanúgy tudsz energiát közvetíteni, ha állsz vagy csak ülsz, vagy csak nézel. Mindennek van valamekkora ereje. Mi az, amit kudarcként élsz meg? Alapvetően úgy gondolok magamra, mint egy emberre, nem pedig színésznőként. Persze jól esik, ha megtapsolnak, vagy művésznőnek szólítanak. :-) Azt érzem viszont kudarcomnak, ha bizonyos helyzetekben nem tudok reagálni szeretettel az emberekre. Ez ritkán fordul elő, de van, hogy nagyon le vagyok terhelve, és olyankor az egó dolgozik. Azt érzem kudarcnak, amikor hazamegyek, és rájövök, hogy nem szabadott volna ahhoz az emberhez így szólnom. És akkor ehhez képest mi számodra a siker? Hogy fel tudsz ébredni, belenézni a tükörbe, meg tudsz ölelni valakit és téged is megölelnek, az ma már siker. A legnagyobb sikerem, hogy a családom és a barátaim semmi mást nem gondolnak rólam, mint tíz évvel ezelőtt. Nyilván épül az ember, jönnek nehézségek, de mégis ugyanaz tudtam maradni. Az a legnagyobb sikerem, hogy boldog vagyok.

13


SZÓRAKOZTATÓ / INTERJÚ

Szerző: Rásó Attila

Dunaszerdahelyi, ki az Oxfordig is eljutott – interjú Sághy Péterrel A Csallóköz jó pár tehetséges emberrel büszkélkedhetett a múltban, és kihúzhatja magát a jelenben egyaránt. Többek között Sághy Péter miatt, aki egy dunaszerdahelyi születésű csodagyerek. A kémia megszállottja és praktizálója. Az aranykert ígéretes gyümölcse. Nem hagyhattam interjú nélkül egy ilyen srácot. Ki is az a Sághy Péter, és mivel foglalkozik manapság? Az Edinburgh-i Egyetemen vagyok harmadikos kémia szakos hallgató. Ezen kívül részt veszek még kutatásokban, főleg Magyarországon, a Magyar Tudományos Akadémián, de kapcsolódtam már be kutatásba az Oxfordi Egyetemen és természetesen Edinburghban is. Milyen kutatások ezek, mit kutattok? Minden helyen kicsit mást. Oxfordban neurobiológián dolgoztam, a többi téma viszont mind kémiával kapcsolatos. A számítógépes modellezéstől a reakciók vizsgálatán keresztül a zöldkémiáig volt több téma is. Most főleg a zöldkémiával foglalkozom egy kutatócsoporttal (Tuba Róbert vezetésével) Budapesten. A zöldkémiát kifejtenéd kicsit pontosabban? A zöldkémia lényege, hogy olyan környezetbarát kémiai eljárásokat dolgozzunk ki, amik a jövőben helyettesíthetnének jelenleg alkalmazott környezetszennyező folyamatokat. Ide tartozik pl. a biodízellel kapcsolatos kutatás, de azzal én nem foglalkozom. Gondolom, nem csak pár éve foglalkoztat a kémia, mikor kezdődött ez a vonzalom? 14

Hát, a kémia iránti vonzalom már nagyon régi, talán először akkor kezdett érdekelni, mikor édesapám kísérleteket mutatott nekem, kb. 6-8 éves koromban. Akkor indultam el a lejtőn. És mi következett ezután? Mert ugye, sok gyereket megfognak a kísérletek, de kevesen jutnak el pl. Oxfordig. Utána sokat olvastam a témában, de hogy ne csak ilyen unalmas választ adjak, sok amerikai Youtube-csatorna van, ahol kísérleteket csinálnak, azokkal is eltöltöttem komolyabb mennyiségű időt. ☺ Később elkezdtem versenyekre járni, a jó eredményekből jövő pozitív visszajelzés pedig még inkább motivált, hogy teljesítsek jobban. Mi volt a versenyeken a legjobb eredményed, melyikre vagy a legbüszkébb? Hát igazából nincs legjobb eredmény. Kettőt tudok kiemelni, amire talán a legbüszkébb vagyok. Egyik a Ramon y Cajal ösztöndíjpályázat első díja, amin az oxfordi kutatást „nyertem”. Másik pedig a részvétel az Expo Sciences International-en Brüsszelben két évvel ezelőtt, ez is egy verseny díja volt. Említetted, hogy Edingburgban tanulsz, de besegítesz a Magyar Tudományos Akadémiának is. Ezt a kettőt hogy lehet összeegyeztetni? Hát legfőképp Skype-on keresztül. Általában kísérleti munkát akkor csinálok Budapesten, mikor az egyetemen szünet van, nyári, téli vizsgák előtt stb. És amíg Skóciában vagyok, néha számítások elvégzésében segítek, amihez elég egy laptop.


Egy ilyen ritka beállítottságú és tehetségű csallóközi srácnak mi a hobbija, van-e kedvenc zenekara, könyve vagy filmje? Kedvenc dalom: nyár van níma :-). Viccen kívül, kedvenc filmem nem igazán van, Agymenőket nézek, meg még pár sorozatot. Igazából az igazi hobbim a fotózás, illetve az asztrofotózás. Per pillanat talán Orwell könyvei állnak hozzám szépirodalmilag a legközelebb, de sajnos nincs sok időm olvasni.

Vannak terveid a jövőre nézve rövid és hos�szú távon? Rövid távon a terv minél többet kutatni, tapasztalatot szerezni, hogy a hosszú távú terv (PhD-t szerezni egy még jobb egyetemen) megvalósulhasson. De egyelőre még túl sok konkrétum nincs hosszú távon. Talán megpróbálom Amerikát, de ez még nem biztos.

15


PR

Csoda a padlótól a mennyezetig Március 13. és 18. között kerül megrendezésre a Nábytok a bývanie nevű lakáskiállítás a nyitrai Agrokomplexben. Ismét részt vesz rajta az Inportante csoporthoz tartozó Artica Dècor, melynek kereskedelmi igazgatóját, Peter Tóthot kérdeztük a részletekről. Mi az, amit fontos tudni erről a lakásexpóról? Egy nemzetközi kiállításról van szó, ami az agrárexpo és az autószalon után a harmadik legnagyobb Szlovákiában. Itt minden megtalálható, ami összefügg a beltéri és kültéri dizájnnal, berendezésekkel, kiegészítőkkel. Tehát bármilyen helyiség kialakítását vagy átalakítását tervezik, érdemes ellátogatni Nyitrára, mert nincs még egy hely, ahol minden apró részlet megragadható. Az érdeklődés is óriási, hiszen évről évre a mintegy 25 ezer ember látogat el ide. Mivel érkeztek a kiállításra? Mi már hatodik éve veszünk részt, évről évre a rendezvényre érkező, legmagasabb színvonalat nyújtó cégek dizájnpavilonjában. Ebből kifolyólag mi sem a mennyiségre, annál inkább a minőségre és a dizájnra összpontosítunk, és minden évben változtatjuk a standunk témáját, soha nem 16

megyünk ugyanazzal a kiegészítővel. Idén a Pont Light világítótesteket választottuk. Korábban már írtunk az Artica Dècor és a Pont Light együttműködéséről, de összefoglalnád tömören, miről is van szó? Az Artica Dècor komplex beltéri megoldásainak részeként lehetőséget kínál arra, hogy az irodai vagy otthoni lámpatestek alakját, méretét, színét, fényerősségét és -melegségét a kliens válassza meg, mi pedig a Pont Light közreműködésével megvalósítjuk. Ez azt jelenti, hogy akár az ügyfeleink saját ötletei ölthetnek testet a megvilágítandó helyiség lámpáiban. Hogyan értékeled az elmúlt évek expóit? Nagyon fontos számunkra, ugyanis a látogatók 80 százaléka a kiállított termékek és megoldások végső felhasználója, ergo potenciális ügyfelünk, akit igyekszünk meghódítani. A színvonalat illetően a kiállítás évről évre egyre kiemelkedőbb. A kezdetekben, öt évvel ezelőtt még azt tapasztaltam, hogy egyetlen külföldi kiállító sincs jelen, mára azonban számukra is érdekessé vált, és lehetőségként tekintenek rá. Tavaly például már mintegy 30 külföldi kiállítót láthattunk.


PR

Mi az az irány, amit idén képviseltek? Az irány, amit helyesnek vélünk, mindig új utakra vezet, új távlatokat nyit, és az a célunk, hogy ezeket a lehetőségeket ne csak mi ismerjük meg, hanem ügyfeleink számára is szemet gyönyörködtető dizájnt és komponenseket tudjunk kínálni. Eredetiek akarunk lenni, nem másokat másolni, ezért látogatjuk mi is rendszeresen a legszínvonalasabb külföldi kiállításokat, melyeken

olyan partnerek után kutatunk, akiknek kínálatát ígéretesnek látjuk. Az igények szempontjából milyen a régiónk? A gazdaság növekszik, és amikor működnek a beruházások, akkor az emberek is keresik a szép és új megoldásokat, irányokat, anyagokat. Szlovákia kimondottan megfelelő erre a dizájnra.

17


SZÓRAKOZTATÓ / EZTHALLGASDMEGË

A lelket utaztató zenevonat Üljünk bele képzeletbeli időkapszulánkba, és repüljünk vissza a hetvenes évek Amerikájába, ahol éppen egy új zenei irányzat hódít. Elég csak körbenézni, és máris találunk pár fura frizurájú feketét, nagy gallérral, szétgombolt lila és zöld zakóban, kockás trapéznadrágban, groove-os mozdulatokkal sétálva. Mind olyan helyre siet, ami ontja magából a groove-ot, az ünneplést, a büszkeséget, a divatot, melyet úgy hívnak: funk. A törzsi, afrikai gyökerekből burjánzó funkzene egy életérzés, amely egy másik dimenzióba kalauzol minket. A zene, amely egy percig sem hagyja, hogy a fenekeden ülj, megmozgatja még a holtakat is. Megértéséhez nem kell sokat gondolkodni, sőt, automatikusan adjuk át magunkat a muzsikaszónak, melyet révült feketék ontanak magukból, mintha nem lenne holnap! „A funk csökkentette a dallam és a harmóniák szerepét és előtérbe tolta a dobok és az elektromos basszusgitár „húzós” ritmusjátékát (ez a groove).” (Wikipédia) Amerikában a hatvanas évek elején a Motownféle soul és r&b hódított, melynek élén egy különös figura állt, akit úgy hívtak, James Brown. A soulkirály hanyagolni kezdte a forró, szerelmes zenéket, maga köré gyűjtötte a világ legmenőbb zenészeit és közösen kezdték formálni az új irányzatot. Szövegeiben fekete mivoltáról büszkén énekelt karcos, magas hangján. A funkkorszak ezzel útjára indult, James Brown első ilyen zenéi a Cold Sweat és Say It Loud címmel született meg. Az utóbbi így szólt:

18

Szerző: Kovács Ákos


EZTHALLGASDMEGË

„Say it loud: I`m black and proud!” (Mondd hangosan: fekete vagyok és erre büszke vagyok!). A funk a hatvanas évek végére már tombolt szerte Amerikában. Így jutunk el San Franciscóba, a legendás Sly and the Family Stone együtteshez. A gitárcentrikus funk-soul banda 1969-re akkora karriert futott be, hogy a híres Woodstock fesztiválon fő attrakcióként léphettek fel félmillió ember előtt. Csak úgy ontották magukból az albumokat, amelyeket a zeneiparban mérföldkőként tartanak számon. Leghíresebb számaik a Sing a Simple Song, I Want to Take You Higher, és az Everyday People. A zenekar basszusgitárosa, Larry Graham nem pengette a húrjait, hanem dobolt rajtuk. Ez a legfunkybb basszushangzás, az úgynevezett slap bass. A hetvenes évek elején elindult a 35 évig műkö-

dő zenés tévésorozat, a Soul Train, amiben sorra jelentek meg a funkelőadók és -együttesek, mint Stevie Wonder, Curtis Mayfield, a Kool & The Gang, a Tower of Power, az Earth, Wind & Fire, a The Ohio Players és még sorolhatnám.

Akkoriban, még ha léteztek is néhány fehér taggal megáldott zenekarok, mint Sly-ék, az járta, hogy igazi funkzenét csak feketék tudnak játszani. Ekkor jött egy fehér banda Skóciából, az Awerage White Band, akik oly elszántsággal és iszonyatos tehetséggel játszották a ritmusos funkot, hogy még maga James Brown is a csodájára járt. Ezzel a skótok átdefiniálták a funk jelentését, és a műfaj kezdett tovább terjedni Európában. Közben újabb irányváltó bandák léptek színre Parliament és Funkadelic néven, George Clintonnal az élen. Ezek a fickók hihetetlen öltözékekben tolták a pszichedelikus funkot, melyet csak úgy emlegettek, mint P-Funk, ami az acid rock és a funk ötvözete.

19


SZÓRAKOZTATÓ / EZTHALLGASDMEGË

Ahogy alakultak és formálódtak tovább az irányzatok, a funk kihatással volt számtalan más műfaj fejlődésére, eljutott globális szinten mindenhova, és mára már mindenki ismer legalább egy funkszámot, amit ha meghall, azon nyomban funky táncot lejt. Dunaszerdahelyen létezik egy barátokból álló funky zenekar, kik a GrooveTrain nevet viselik. A zenekar basszusgitárosával, Szabó Lacival beszélgettem: Mesélnél kérlek a zenekarról? Kik a tagjai és mióta léteztek, miket játszotok? A jelenlegi GrooveTrain tagjai egytől egyig színpadedzett zenészek, akik vagy 10-15 éve nyúzzák a hangszereiket. Sanyival (gitár) gyerekkorunk óta ismerjük egymást, Gerővel (dob) 10 éve egy ritmusszekciót alkotunk, Brigivel (ének) és Barnival (szaxofon) pedig szintén álltunk párszor egy színpadon korábban. A hangszeres tudás mellett fontos szempont volt a válogatásnál, hogy sok jó, derűs ember kerüljön a zenekarba, enélkül nem lehetne funky-t játszani. Brigi, az énekesnőnk például egy tipikusan ilyen ember, hogy ha csak meglátom, kedvem van megölelni. Mit jelent számotokra ez a zenei stílus, és mi az, ami miatt megtaláltátok magatokat benne? A funky a feketéktől jött, így egy nagyon derűs, pozitív zene, számunkra az életigenlésről szól. Ha mindenki csak egy kicsit többet foglalkozna azzal, ami boldoggá teszi és kevesebbet a kesergéssel, akkor egy sokkal szebb világban élnénk. Mi ehhez próbálunk egy hangyányit hozzátenni a magunk részéről, a koncerteken közvetített energiával. Zeneileg arról szól a funk, hogy egy ritmikus 4/4-es groove-ban a hangsúlyos 1 és 3 közötti (bólogatós) szüneteket kitöltjük és közben grimaszt vágunk! Az átérzéséhez javasolnám a kedves olvasónak, hogy tegyen be egy James Brown- vagy Stevie Wonder-dalt a háttérben – George Clinton mondta egyszer, hogy minél többet beszélünk a funky-ról, annál kevésbé értjük vagy érezzük. 20

Dunaszerdahelyen, vagy egyáltalán a környéken az ilyen stílusú formációból sajnos nagyon kevés van. Szerintetek miért? Röviden, ennek két okát látom: 1. A funky stílus tipikusan (afro)amerikai zene. A stílus meghatározó szereplői szinte egytől egyig amerikai feketék, akiknek jobban a vérében van ez a ritmikus zene. A fehéremberek inkább megtanulják ezt a stílust. 2. A jelenlegi korszellem részévé, trendivé vált a panaszkodás, kesergés. Valljuk be őszintén, azért ebbe az irányba nem teljesen illik bele a funky világa. De lehet rajta változtatni, ez is a küldetésünk a GrooveTrainnel.

Ti mint zenekar, csak coverokat adtok elő, vagy saját produkcióval is foglalkoztok? Két éve, az első próbákon a rockzenekari múltunk miatt akármilyen funky-dalt kezdtünk el, a dal végére mindig rock lett belőle. A rockzenei alapokból a húzás, a „drive” megvolt, de az a bólogatós, lüktető „groove” hiányzott. Ekkor határoztuk el, hogy rendesen megcsináljuk a házi feladatunkat, és a funky-t az alapjaitól sajátítjuk el. Az első ránézésre egyszerű, Sex Machine-féle dalokkal kezdtük, fokozatosan haladtunk Kool and The Gang- és Earth, Wind & Fire-dalokon át egészen a 90-es Jamiroquaiáig. Nem zárjuk ki a saját dalokat, van is jó pár ötlet a tarsolyunkban, de ahhoz még szeretnénk többet csiszolódni.


orac.sk

Beltéri díszlecek

AKCIÓ 15 % árengedmény az első online megrendelés után Showroom: Galántai út 688/4, Dunaszerdahely, T: +421 903 201 699

Member of group

21


SZÓRAKOZTATÓ / HANGFAL

Szerző: SzT

CHARLOTTE GAINSBOURG – Rest Minden idők talán legfülledtebb szerelmes dalának (Je T’aime) előadópárosa, Serge Gainsbourg és Jane Birkin lánya is csodás karriert futott be énekes-dalszerzőként és színésznőként is. Az idén már 46 éves, de kimondottan fiatalos hölgy féltestvére két évvel ezelőtti halála kapcsán fogott neki hat év után ismét a dalszerzésnek, és született meg ez a törékeny, mégis szexi és magával ragadó gyűjtemény, melyen vegyesen hallhatjuk angolul és franciául énekelni, de nemcsak szüleihez hasonlóan fantasztikus suttogó hangja teszi izgatóvá, hanem az is, hogy gyakran funkos (Deadly Valentine), diszkós alapok társulnak hozzá. Ettől az egésznek nemcsak az íve, de az izma is kirajzolódik, és ez kifejezetten egészséges.

Jelen: Rest, Deadly Valentine, Lying With You, Kate, Ring-a-Ring O’ Roses. Múlt: Heaven Can Wait, The Songs That We Sing, Paradisco, 5:55, Le Chat Du Café Des Artistes.

BATHS – Romaplasm Amikor első albuma megjelenésekor (2010) megismertem a kaliforniai producert, Cerulean c. lemeze oda-vissza vibrált a fülemben. Csilingelő fantáziavilágot mázolt fel, színes címkefelhőben ugráltunk hangulatszavakról hangulatszavakra, és ezt az egész varázslatos egyveleget annak idején elnevezték chillwave-nek. Kicsit vibrál, kicsit pumpál, tele van kreativitással és újszerű hangokkal. Három évre rá hegesztette össze a kissé sötétebb Obsidiant, utána a még sötétebb Ocean Death c. EP-jét, majd tavaly novemberben jelent meg a Romaplasm. Már jórészt kilépett az árnyak közül, de néhol még mindig egy rejtelmekkel teli erdőben sétálunk, a fákon, bokrokban pislognak a minket körülvevő lények, valahogy ez az egész most mégis megnyugtató.

Jelen: Yeoman, Extrasolar, Out, Adam Copies, Human Bog. Múlt: Animals, Lovely Bloodflow, Heart, Maximalist, Ocean Death, Miasma Sky, Worsening.

YUNG LEAN – Stranger A mai harmincas-negyvenes generáció nagyjából ott kezdi elveszíteni a fonalat a zenében, ahol Yung Lean felvette. A pofátlanul fiatal, még mindig csak 21 éves svéd rapper már 5-6 éve ismert a pályán, és az urbánus közegben élő ifjúság mindentől való elidegenedését olyan erővel fogalmazta meg melankolikus hiphopjában, hogy attól a hideg futkos az ember hátán. A Kyoto vagy a Yoshi City a Z generáció himnuszai (is lehetnének), ugyanakkor albumai meglehetősen hullámzóak, ami a színvonalat illeti, hiszen helyenként valóban letaglózó, rideg látleletet kapunk, máskor túlcsorduló autotune-popot. Generációja előbb tölti meg a klubokat, minthogy az átlagember értesülne róla, hogy közeleg. Egy ficsúr messiás, óriási jövővel.

22

Jelen: Red Bottom Sky, Muddy Sea, Silver Arrows, Metallic Intuition, Agony. Múlt: Kyoto, Yoshi City, Ginseng Strip 2002, Highway Patrol, Fantasy, Immortal, Crrystal City.


HANGFAL

BJÖRK – Utopia

Jelen: Blissing Me, Utopia, Losss, The Gate, Arisesn My Senses, Tabula Rassa, Claimstaker. Múlt: All Is Full Of Love, Army of Me, Human Behaviour, Hyperballad, Venus As A Boy.

Björk dalai olyan érzést keltenek, mintha sötétben, sűrű ködben és pernyében indulnánk útnak egy nanobottal felkutatni az univerzumot összetartó legelemibb részecskéket, de sosem érnénk oda, ahová indultunk, mert azt sem tudjuk, hol vagyunk éppen. Ez a szívszaggató, megtört, szerteágazó, csapongó, vagy épp felemelő, ünnepélyes szirénhang az egyetlen, amit követünk, de elérhetetlenül és megközelíthetetlenül távolról jön. Erre izzadtan eszmélünk, és csak nézünk ki a kobakunkból, mert miközben azt se tudjuk, mi az úristen történt velünk, mégis csak új, inspiráló távlatok nyíltak meg előttünk, és most már egy letisztultabb, újraformált környezetben tudjuk megfogalmazni, merre is kellene tartanunk.

MORRISSEY – Love In High School

Jelen: I Wish You Lonely, Jacky’s Only Happy When She’s Up On The Stage, Home Is a Question Mark. Múlt: You Have Killed Me, There Is A Light That Never Goes Out, Every Day Is Like Sunday.

Tavaly év végi lemeze az egyik legérdektelenebb, amelyet piacra dobott a brit trubadúr. A tavalyi évet egyébként sem abszolválta a topon, előjött nacionalista énje a nemzetállamok fontosságának hangsúlyozásával, és a szexuális zaklatások áldozatainak tapasztalatait is bagatellizálta. A vegetáriánus életmódot a koncertjein is a lehető legbrutálisabban képviselő előadó beleállt olyan témákba, amelyek ugyan vitaképesek, de álláspontja nem épp a legszerencsésebb. Szerzett is magának néhány középső ujjat. Beszédesek új albumának dalcímei is, és ahogy mindig, izomból lázad az aktuális légmozgással szemben. Néha viszont sajnos eléggé erőltetetten és ellentmondásosan. Nem erre az albumára fogunk a legszívesebben emlékezni.

MAVIS STAPLES – If All I Was Was Black

Jelen: Little Bit, If All I Was Was Black, Who Told You That, Ain’t No Doubt About It. Múlt: You Are Not Alone, If I Ever Needed Someone, Dedicated, A House Is Not A Home.

A Chicagóból származó r&b/gospel-énekesnő már a nyolcvanhoz közelít, de ebből csaknem 70 éve a pályán van. Az 50-es években egy családi formációval, a The Staple Singerrel szereztek jókora hírnevet a gospel terén, és ugyan időről időre jelentek meg szólólemezei, a 2000es évekig nem igazán tudott kitörni a család árnyékából. Aztán 2011ben Grammy-díjat nyert az Americana kategóriában You Are Not Alone c. albumával, tavaly pedig bekerült a Blues Hírességek Csarnokába. Mavis Staples korát meghazudtoló erővel, egy rettentő dögös riffel indítja friss albumát, és a vegyes érzelmeket sugárzó lemezen rendre visszatér ez a groove-os „magatartás”, amitől túlnyomórészt közelebb áll az egész a funkhoz, mint a gospelhez, és ez kimondottan jól áll neki.

23


SZÓRAKOZTATÓ /

Szerző: SzT

FEKETE PÁRDUC A Marvel kijöhet akárkivel, a kreatív stábjuknak köszönhetően abból popkulturális ikon lesz. Azóta reszketve várom ezt a spin-offot, hogy a karakter első alkalommal feltűnt az Amerika kapitány harmadik epizódjában. A filmhez sikerült összeszedni az aktuálisan legmenőbb afroamerikai arcokat. Kezdve Ryan Coogler rendezővel, akit már díjaztak Cannes-ban (A megálló) is, és ő rendezte a Rocky-filmek új korszakába való áthidalónak szánt Creedet, de ott van maga Creed, azaz Michael B. Jordan, aki a Fekete párduc gonosza lehet, a címszereplő Chadwick Boseman, a 12 év rabszolgasággal Oscart nyert Lupita Nyong’o, a soundtracken pedig felbukkan a trailerben is hallható szerzeménnyel a friss Grammy-díjas Kendrick Lamar és Vince Staples. Dögösség a köbön. (Vetítik kb. február 15-től.)

THE DISASTER ARTIST Egy Oscarra jelölt film a fickóról, aki semmi mást nem akart, minthogy az általa készített és a világ legrosszabbjának ítélt film (The Room – 2003) eljusson az Oscarig. Kacifántos egy története van Tommy Wiseau-nak. Lényegében semmi biztosat nem tudni róla, csak azt, hogy talán európai. 2003-ban megírta, megrendezte és teleszerepelte az azóta kultuszi magaslatokba emelt filmet, amely az Imdb-n ugyan csak 3,6-on áll, és a YouTube-on megtalálható összefoglalói alapján is rettenetes, de épp emiatt csücsörít tőle elismerően a közönség színe-java. A The Disaster Artist egy Wiseau-ról írt könyv alapján készült, az antilegendát pedig James Franco alakítja, aki most meglehetősen ellentmondásos személyiség lett a szexuális visszaélési vádak miatt… (Vetítik kb. február 15-től.)

THE POST – A PENTAGON TITKAI Két hollywoodi óriás főszereplésével hozta tető alá Steven Spielberg az egyik legfontosabb, sajtószabadságról szóló történetet. A vietnami háború után a New York Times-hoz szivárogtak ki bizonyos titkosított dokumentumok a háború értelmetlenségéről, ami által kiderül, hogyan mosta a Nixon-kabinet az emberek agyát ennek ellenkezőjéről. A megjelentetésüket letiltják, ekkor kerül az egész a másik monstrumhoz, a Washington Posthoz. A film arról szól, hogyan megy el a végsőkig a főszerkesztő (Tom Hanks) és a laptulajdonos (Meryl Streep). Streep ezzel begyűjtötte 21. Oscar-jelölését (ebből három szobor a vitrinjébe is került), ami már a világ legtermészetesebb dolga, Hanks pedig az ötödiket (ebből kettő meglett). (Vetítik kb. február 22-től.)

A fenti filmeket rovatunk támogatója, a dunaszerdahelyi CINEMAX vetíti – előreláthatóan az elkövetkezendő hónapban, némelyiket magyar szinkronnal, de a változás jogát fenntartva. Részletek: www.cine-max.sk 24


Klimatizácie33Vzduchotechnika Tepelné3čerpadlá33Rekuperátory

Projekt33Predaj33Montáž33Servis

Kontakt: Revilo s.r.o. Alžbetínske3námestie3RR94pR 9y93éR3Dunajská3Streda

Tel:3é3R3p355y39R3y8 Mobil:3é9R83p37y93578 EVmail:3jakli@reviloheuhsk

25


SZÓRAKOZTATÓ / IRODALOM

Szerző: Mezei Máté / Fotó: Pexels

Szóvicces irodalom

Életünket tagadhatatlanul a közösségi média vonzásában éljük. Véletlenül sem tudunk már elmenni amellett, hogy ne tudjuk meg, mit evett épp vacsorára Kiss Béla, vagy milyen életbölcsesség jutott az eszébe Kovács Ferikének. Tőlük ezúton is elnézést kérek, nem feléjük mutat szarkazmusom éle, de szeretném, ha mindenki megértené, hogy a „kissbélaság” evolúciós betegséggé vált mára. Az internet előnye, és egyben hátránya is, hogy mára mindenki elkészítheti a maga bulvárlapját, vagy tévéműsorát, amiben ő, és csakis ő a főszereplő. Voilá, máris készen vannak a netcelebek. Mennyi ilyet ismerünk akár csak személyesen is? A nyavalya különösképp a fiatal generációt sújtja, de láttam én már karon varjút. Mi a helyzet azonban az értelmes tartalommal? Ki ne találkozott volna azzal a jelenséggel, hogy szidjuk a médiát, aztán otthon a négy fal között a képernyőre köpjük a diétás kólát a röhögéstől az Orrba-szájba Bukarest és ehhez hasonló műsorok láttán. Esetleg az internet olyan bugyraiba merészkedünk, ahova még maga Győzike sem merne leereszkedni hegymászókötél nélkül. Bűnös élvezetek? Na, ki ismert magára? Az egyetlen megoldás az ilyen tartalmakkal szemben, ha mi, egyszerű prolik megtanulunk szelektálni. Az ég mentsen meg attól bennünket, hogy ez alapján próbáljuk meg élni az életünket, hisz annyit beszélnek mostanság a média sötét oldaláról, hogy szinte

26

elfelejtjük, hogy van neki világos is. A véletlennek köszönhetően pár hónapja ráakadtam pár irodalommal foglalkozó oldalra, ami kifejezetten kellemes humorral operálva, számomra értékes és érdekes tartalmat közölt. Irodalmi Lépegető! Már az oldal nevében is feltűnik, hogy maguk a készítők sem veszik teljesen komolyan önmagukat, koszorús költőink stílusán és életén olyan könnyedén poénkodnak, hogy azt akár maga Karinthy is megirigyelhetné. Mégsem nevezhető paródiának az oldal tartalma, hisz gyakran teljesen komoly műveket is közölnek, épp egy olyan gusztusos egyvelegben, hogy megférjen egymás mellett a kortárs modern, valamint a klasszikus irodalom is. De, ami a legfontosabb, hogy végre egy olyan platformon közölnek verseket és klasszikus értékeket, melyek a fiatalokhoz is eljuthatnak, és általa végre remélhetőleg egyre több fiatalnak lesz fogalma arról, hogy nem csak az iskolákban erőszakkal bemagoltatott versek léteznek a világon! Rátérve A Dy Endre, ha még mindig nem jött meg a kedvetek az efféle tartalomhoz, legalább ilyen egyszer élünk alapon olvassatok utána milyen jó a vers! Mindenkinek! Hisz ahogy YO-LO-zsef Attilától tudjuk: „Én túllépek e mai kocsmán, az értelmig és tovább! Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát.”


27


ELMÉLKEDŐ / SZÍNHÁZ

Szerző: Mezei Máté / Fotó: Jojo Samek

Színház? Kenyér mellé vacsorához ideális! Cirkuszt és kenyeret a népnek! Talán az egyik legősibb szólás, amely az emberiség kollektív tudatát gazdagítja. Örökérvényűségét eszem ágában sincs vitatni, de azért mégiscsak elgondolkodtató a dolog. Milyen cirkuszt? Értem én, hogy szórakozást, amely leköti a nép figyelmét, de néha már olybá tűnik, hogy a „cirkusz” minőségéről teljességgel megfeledkeztünk. Pont ezt kell néznem? Komolyan? Ezt? De! Városunk kulturális életéből egy újabb bizonyítékot kaphattunk arra, hogy még nincs minden veszve. Nemrég került ugyanis napvilágra a hír, hogy kettőezer tizenkilenc szeptemberétől hivatalosan is megnyitja legelső színházi évadját Szlovákia harmadik magyar kőszínháza, itt Dunaszerdahelyen, a mára már mindenki által ismert Rivalda Színház tagjainak köszönhetően. Végre megvalósulni látszik a terv, ami egyértelműen fellendíti majd városunk kulturális életét. Elgondolkodtató viszont a kérdés, ki lesz a színház közönsége? A nyugdíjas korosztály? Az általános iskolák erőszakkal színházba hordott „űjjécsönbemerúgyillik”

28


SZÍNHÁZ

osztályai? Esetleg az a réteg, akik bár nem értik, mit akar az a pár szerencsétlen ott a színpadon, de elmennek, mert színházba járni olyan úrias! Kulturális sznobizmus. Létezik, utána lehet nézni. Véleményem szerint, ha a fent emlegetett rétegek is megjelennek az előadásokon, az sem baj. Sőt, egy kis kulturálódástól még senki sem szenvedett maradandó sérülést. Mégis titkon bízom abban, hogy a színház végre megfogja majd az én generációmat is. Egyetemisták, közép- és főiskolások, a gondolkodó fiatalság. Ismerve a Rivalda Színház szintén fiatal tagjait és a társulat temperamentumát, lendületét, humorát, valamint kifejezésmódját, erre végre több esélyt látok, mint valaha. Kell a népnek ez a cirkusz! Kérjük! A fiataloknak köszönhetően kialakulhat a városban a már meglévő mellé egy gondolkodó színházba járó réteg, akik értik is a színház élményét, élvezik és nem csak elszenvedik. Ezáltal a városban kialakulhat az igényes szórakozás ezen ágának kultusza. Sajnos, eddig azt tapasztaltam, hogy korosztályom egyelőre nem képviselteti magát teljes mellszélességgel a színházi előadások közönségének soraiban, de talán majd most. Új darabok, új színház, új közönség! Szóval, kedves mindenki, járjatok színházba, mert megéri. Kenyér mellé, vacsorához ideális.

29


SZÓRAKOZTATÓ / PROGRAMAJÁNLÓ Koncert / Party

Fesztivál

02. 08. – 19.00 Csaplár Benedek VMK DUNASZERDAHELY Rómeó és Júlia A Jókai Színház előadása.

Színház

02. 15. – 18.00 Jókai Színház KOMÁROM Vasmacska Filmklub Kostyál Márk: Kojot

02. 07. – 19.00 02. 15. – 19.00 Csaplár Benedek VMK Csaplár Benedek VMK DUNASZERDAHELY DUNASZERDAHELY 02. 14. – 19.00 LUCIFER és az angyalok GALÁNTA – VMK hangja CINI ´70: Zalatnay Sarolta Zenés darab virtuális és a Reflex szereplőkre, színészre és zenekarra. Írta és rendez02. 09. – 21.00 te: Strieženec Alex. NFG klub DUNASZERDAHELY 02. 16. Stay Tuned pres.: Strange Soul Hunter Music Club Line Production DUNASZERDAHELY Break It Down, Notion 02. 09. Deep Soul Hunter Music Club DUNASZERDAHELY 02. 16. 8. Szülinap - Rockin VMK RockCats GALÁNTA 8. Bonita Valentin Party 02. 10. – 18.00 Fellép: Horváth Tamás Jókai Színház KOMÁROM 02. 17. Címzett ismeretlen Soul Hunter Music Club A Jókai Színház előadása. DUNASZERDAHELY HaddelHadd 02. 11. – 15.00 Jókai Színház 02. 17. – 21.00 KOMÁROM Metro Club A félkegyelmű VÁGSELLYE A Jókai Színház előadása. GreenLand Indoor Dj-k: NickBee, The Grove, 02. 13. – 18.00 Gystore, stb. Nevada étterem DUNASZERDAHELY 02. 21. – 20.00 Zero Waste Workshop Papp László Sport Aréna Az I Love ECO csoport BUDAPEST szervezésében. Kraftwerk 3D 30

Kiállítás

02. 23. – 17.00 Csaplár Benedek VMK DUNASZERDAHELY Jules Verne: Nemo kapitány Az Apolló Színház előadása.

Egyéb

02. 28. – 21.00 Majestic Music Club POZSONY Szemeszternyitó Magyarbuli- JAIK

03. 02. Soul Hunter Music Club 02. 23. – 21.00 DUNASZERDAHELY RÉV – Magyar Kultúra Háza Absurd Party KOMÁROM MORF (house & techno 03. 09. – 19.00 session) Csaplár Benedek VMK Dj-k: Milos, Liquid Delay, DUNASZERDAHELY Varvakt, Dilemma. 4. Nőnapi Operettgála Fellépnek: Szeredy Krisz02. 23-24-25. – 19.00 tina, Mikó István (Jászai Jókai Színház Mari - díjas), Jenei Gábor KOMÁROM és mások. Edith és Marlene A Jókai Színház előadása. 03. 09. Soul Hunter Music Club 02. 24. – 19.00 DUNASZERDAHELY Csaplár Benedek VMK Red Vision, End Of DUNASZERDAHELY Paradise Rivalda Színház: Kabaré est (kabaré válogatás) 03. 10. Soul Hunter Music Club 02. 24. DUNASZERDAHELY Soul Hunter Music Club Omega Diatribe DUNASZERDAHELY Phoenix RT, Fatal Error, 03. 10. – 19.00 Burnout Csaplár Benedek VMK DUNASZERDAHELY 02. 28. – 19.00 Arthur Miller: Pillantás a Csaplár Benedek VMK hídról (dráma) DUNASZERDAHELY Budapest Bár – Itt van a 03. 13. – 19.00 város Csaplár Benedek VMK DUNASZERDAHELY „Arc és álarc” - Müller Péter előadása


31


FINOM / VENDÉGLŐLESEN

Hencz Pub Pontosan öt év telt el attól a pillanattól, hogy a Klikk Out csapatával úgy döntöttünk, hogy szemügyre vesszük Dunaszerdahely, illetve a Csallóköz éttermeit, és tapasztalatainkat megosztjuk veletek. Minden a Hencz Pubban kezdődött, öt év után pedig újra visszatérünk ugyanide! Viszonyítási alapként veszük figyelembe az öt évvel ezelőtti élményeinket, és megpróbáljuk ahhoz mérni az étterem fejlődését vagy hanyatlását. Úgy gondolom, érdemes lesz kicsit ismét megszellőztetni a meglátogatott vendéglőkben tapasztaltakat, melyek alapján új élményekkel teli rovattal szolgálhatunk... AZ ÉTTEREM „Menni enni, vagy nem menni és nem enni” - így kezdődött! Mivel még jó magunk sem tudtuk, mi legyen rovatunk elnevezése, így egy kissé csallóközies szlogennel kezdtük. Őszintén szólva örültem a Hencz Pub meglátogatásának, hiszen ez volt az első ilyen jellegű vendéglátó egység, amely a bársonyos forradalom utáni időszakban nyitotta meg kapuit, így egy „forradalmian” új arculatot és stílust képviseltek akár a dizájn, akár az ételek terén. Este nyolc óra előtt farkaséhesen érkeztünk meg a helyszínre, amely kellemes meglepetésemre majdnem tele volt vendégekkel. Azért akadt egy asztal, ahol kényelmesen helyet foglaltunk. A helyszín semmit sem vesztett az évek alatt a varázsából. A tűz a kályhában, a rengeteg régiség mindenkit magával ragad, nagyon kellemes helyszínt biztosít, amely megtölti az embert melegséggel, hiszen lelke van! És ez nagyon fontos egy étterem kialakításában. Egy éttermi étkezésben nemcsak az étel a legfontosabb szempont, a közérzet, amelyet a helyszín alakít, épp olyan fontos, akár a felszolgált étel. A kellemes megjelenésű pincérnő nagyon rövid időn belül az asztalunknál termett, és már vette is 32

Szerző: Mundi Józsi / Fotók: Dobai Bálint


VENDÉGLŐLESEN

33


FINOM / VENDÉGLŐLESEN

fel az italrendelést, egyben nyújtotta is az étlapokat. Az étlapot szemügyre véve tapasztaltam, hogy nem sokat változtattak rajta, ám kapott egy oldalt, ahol az újdonságok szerepeltek. Nagyon is bőséges kínálattal szolgálnak, amelyek közül kissé gondot is okoz az étel kiválasztása. Talán a „kevesebb néha több” elvét megfelelőbb volna alkalmazni! ELŐÉTELEK ÉS LEVESEK A Csekonics saláta (4,50 €) szerintem még mindig a legjobb kínálat az előételek terén, ám olyan terjedelmes, hogy akár főételként is megállná a helyét. Zamatos majonézes rák és csirkemell egyvelegéből álló saláta, amely kellemesen édeskés, tárkonyos ízhatásával teljesen magával ragadott! Ki ne hagyjátok, ha a Hencz-ben jártok! Második előételként a pirítóssal kínált pirított csirkemáj (4,60 €) esett áldozatul, ám ez az étel részemről hagy némi kívánnivalót maga után. Mivel a csirkemájragu, amellyel a pirítóst nyakon csapják, a kelleténél bőségesebb lecsós alappal rendelkezett, így a máj ízhatása teljesen háttérbe 34

szorult. A fogásra egy szóval sem mondhatnám, hogy rossz, ám szerintem az arányokon fordítani kellene (kevesebb lecsó, több máj), és mindjárt más dimenziót kapna a fogás! Az Újházi tyúkhúslevest (1,60 €) kicsit test nélkülinek mondhatnám, amelyben nem találtam meg a tökéletes ízvilágot. Fogyasztható volt, forró volt, szép tiszta volt, ám érezhetően vegetázott, ami nem gond, amennyiben mérsékelt a használata. A tárkonyos csirkeraguleves (3 €) kissé sűrűbb állagú, de remek ízhatással rendelkező tejszínes leves volt. Nagyon jó választás! FŐÉTELEK Harcsapaprikás, túrós csuszával (10,90 €) A Henczben elég különlegesnek mondható a harcsapaprikás elkészítési módja, hiszen a hal mintha ki lenne rántva, utána pedig egyesítve a lecsós alappal. Sajnos most kissé túlpörkölte a halat a séf, így érezhető volt annak ízhatása az ételben. Az alapban felhasznált szalonna túlságo-


A BENYOMÁS TESZI A KÜLÖNBSÉGET A BENYOMÁS TESZI A KÜLÖNBSÉGET HIVATALOS FORGALMAZÓ HIVATALOS FORGALMAZÓ

INPORTANTE INPORTANTE MINDEN AMINDEN HIGIÉNAA HIGIÉNA ÉRDEKÉBEN. ÉRDEKÉBEN.

IPARIIPARI HIGIÉNIAI ADAGOLÓK ÉS HIGIÉNIA HIGIÉNIAI ADAGOLÓK ÉS HIGIÉNIA PAPÍRTÖRLŐK ELŐNYÖS ÁRON! PAPÍRTÖRLŐK ELŐNYÖS ÁRON!

AZ SCA HIVATALOS FORGALMAZÓJA AZ SCA HIVATALOS FORGALMAZÓJA INPORTANTE, s.r.o. Galantská 4, Dunajská Streda +421Streda 9018+421 866 034 INPORTANTE, s.r.o.cesta Galantská cesta 4, Dunajská 9018 866 034

inportantehygiena.sk inportantehygien 35


FINOM / VENDÉGLŐLESEN

san nagy darabokra volt vágva, ami kissé zavaró volt számomra. Ízvilágában nagyjából rendben volt, ám nem nyújtott kiemelkedő élvezetet a fogyasztása. Sistergős marha, párolt rizs (9,70 €) Ez az étel, mondhatni, az est „fénypontja”! Mivel tálaláskor a tűzforró serpenyő tartalma izgalmasan sistereg, a műveletet az egész teremben kellő kíváncsiság kísérte. Sajnos viszont a kóstolásnál irritálta a torkunkat a túlsózás, vagy inkább úgy mondanám: a só ízfokozó hatása kiábrándító! A köretként felszolgált rizs tökéletes volt, összességében viszont hatalmas csalódás ez a fogás, hiszen a kirívó megjelenéséhez mérten sokkal nagyobb odafigyelést és kellemesebb ízhatást érdemelne! Ördög csirkemell vasaló alatt sütve, párolt rizs (7,40 €) Omlós, ám kellő kéreggel rendelkező natúr csirkemellszeleteket kaptunk, amelyeket nyakon öntöttek ketchup és chili alkotta mártással. Ha a 36

mártás nem lett volna, a csirkehús magában kissé íztelen marad. Lehetséges, hogy jobban esne a húsnak, ha inkább pácolnák az ördögmártásban, és utána készítenék el. A hideg mártás így nem nyújt túl hatalmas élményt. Pisztráng roston fatálban, sült burgonya, káposztasaláta (11,80 €) Ebben az esetben is kissé túlpörkölte a séf a halat, így szintén érezhető volt a nem oda illő ízhatás, továbbá mivel vagy gyorsan, vagy hos�szabb ideig készült a hal, így elvesztette a lédússágát – szárazabb lett! A sült burgonya finom, a káposztasaláta pedig mennyei volt! Messze vidéken nem fogyasztottam jobbat! SZUMMA SZUMMÁRUM Őszintén szólva a séf rémálmai válhattak valóra, hiszen velünk egyidőben egy másik, tízes társaság rendelése is folyamatban volt, ebből adódóan kissé érthető, miért pörkölődtek oda kissé az ételek, ám semmilyen esetben sem szabadna ennek előfordulnia.


VENDÉGLŐLESEN

A felszolgálás kedves, ám nagyon keveset van a felszolgáló a teremben, így ha egy másik pohár sörrel akartuk a szomjunkat oltani, ki kellett ugranunk a bárhoz megrendelni. A megrendelt, ám elfelejtett káposztasalátával is hasonló volt a helyzet! Arról nem is beszélve, hogy miután megkaptuk az újonnan rendelt italokat, az üres poharak és üvegek maradtak az asztalon. Üres kézzel távozott a kedves, mosolygós felszolgálónk...:-) Na! Most viszont vegyük figyelembe azt, hogy ez egy PUB! Valójában kocsma! Na, nem olyan értelemben, ahogy nálunk köpködőként gyökeret vert ez az elnevezés, inkább egy olyan vendéglőnek nevezném, ahol a laza stílusú felszolgálás és hozzáállás mellett nem várhatunk el többet. Jómagam a jó pár nyitvatartási év után változtatnám és egyben ritkítanám a kínálatot, és ami a legfontosabb: mindenképp finomítanám az ízeket, kevesebb ízfokozót vennék igénybe! Két felszolgáló mindenképpen kevés az egész étterem és a bár folyamatos működtetéséhez, és nagy va-

lószínűséggel ugyanez a helyzet a konyhán is! Így érthető, hogy közel 1 órát vártunk az előételekre, amelyek a levesekkel együtt érkeztek. Miután elfogyasztottuk őket, a főételek aztán már fürgébben az asztalra kerültek. Mindezek ellenére gratulálok a Hencz Pub csapatának, hiszen még mindig léteznek, még ennyi év után is tárt karokkal várják a vendégeket. Az ár kontra mennyiség és minőség teljesen elfogadható. A színvonal és az ételek minősége az utolsó látogatásunk óta nem romlott, ám nem is javult, így maradt a végére a legfontosabb kérdés: Érdemes-e változtatni azon, ami így is működőképes? A vacsora 60,90 €-ba került, amelyből az italok 7,40 €-t tettek ki. Hangsúlyozzuk, hogy a fent leírtak kizárólag csapatunk tagjainak véleményét tükrözik.

37


FINOM / GASZTROBETYÁR

Szerző: Mundi Józsi

Betyártanya-áldomás A Betyártanyával már több mint hat éve találkozhattatok különböző helyszíneken, rendezvényeken. Mondhatni, jó pár ezer ember bendőjét tömtük már meg Szakolcától Párkányig, Kolontól Doborgazig! Mint tudjátok, fő tevékenységünk a rendezvények teljes körű szervezése és kivitelezése, amelyhez szorosan köthető a szabadtéri vendéglátást nyújtó Betyártanya is. Hogy is kezdtük? A Betyártanya megnevezés valójában abádszalóki barátaimtól eredt, kiket a helyi böllérfesztiválon ismertem meg, és akikkel azóta is testvéri kapcsolatot ápolok. Ám mindent a gancsházai borász barátomnak, Bartal Lászlónak köszönhetek, aki egy hideg januári napon megkért, hogy az újborszentelőre meghívott vendégeinek készítsek valami harapnivalót. Akkor még nem rendelkeztem sem felszereléssel, sem a Betyártanya viskójával, így hát sátrat vertünk, bográcsokat állítottunk és jóllakattunk vagy kétszáz vendéget. A kezdetleges, sátras megoldásról azonban már a rendezvény után lemondtam, mert a Betyártanyának kell, hogy lelke legyen, és ez egy faházikó formájában nyilvánul meg a legjobban – gondoltam... A dédapáink és nagymamáink keze által készült használati tárgyakat olyan összerakható faházikóval párosítottam, amely melegséget, meghittséget és harmóniát sugároz. Egy olyan tanyát szerettem volna alkotni, ahol az emberek jól érzik magukat, ahol olyan ételeket fogyaszthatnak, mintha azok a nagymama sparheltjén lévő fazekakból származnának. 38

Gyakran kérdezik tőlem a rendezvényeken, hogy merre található a Betyártanya étterme, de mivel a betyároknak sem volt állandó otthonuk-lakhelyük, így nekünk sincs – mondogattam válaszul... :-) Legalábbis ez idáig, hiszen hamarosan valóban tanyát verünk! Így megvalósul egész életem eddigi álma, egy olyan vendéglő kialakításával, melynek párja nincs a messzi vidéken! A legkisebb részleteiben is a betyár- és a parasztvilág autentikus érzetét biztosító megjelenésben, ritka, már majdnem elfeledett, egyben anyukáink, nagymamáink ízvilágával rendelkező ételkínálattal. Egy oázis! Egy olyan helyszín, ahol lelassulhatunk! Egy helyszín, ahol kedvünkre majszolhatunk és ahol egy kicsit megpihenhetünk! Ahol a helyi hírek monda által terjednek, ahol a muzsikaszó üdvözli a Betyártanyába betévedő vándort... Egy látványkonyhában a vendég végigkísérheti szemével az étele elkészítését, egészen a felszolgálásig, míg egy hagyományos étteremben ez nem kivitelezhető. Ezen nem is nagyon szeretnék változtatni! Már régóta egy olyan megfelelő épület után kutattam, amelynek története, hagyománya, és egyben lelke van! Mivel egész eddigi életemben Dunaszerdahely, illetve Nemeshódos között ingáztam, így mindenképpen csak e két település jöhetett számításba... Végül „vasparipázás” közben találtam rá az oázisra, ahol a Betyártanya nagyon is otthon érezné magát! Azért nem árulok el még minden részletet, bővebben hamarosan... :-)


39


SPORTOS / INTERJÚ

Szerző: Kiss Balázs / Fotók: Jojo Samek

Múzeum nyílik a DAC-stadionban Csapatunk, a DAC 114 éves múltra tekint vissza. A nyárra végleg elkészülő ékszerdobozban, a MOL Arénában hamarosan egy igazi drágakő is helyet kap. A klub legféltettebb kincseit, trófeáit és ereklyéit ugyanis egy múzeumban tekinthetik majd meg a szurkolók. Nagy Krisztiánnál, a sárga-kékek sajtófőnökénél érdeklődtünk. Hányan reagáltak eddig a klub felhívására, melynek során várjátok a felajánlott tárgyakat és egyéb DAC-cal kapcsolatos ereklyéket? Eddig mintegy húszan jelentkeztek a felhívásunkra. Köztük szurkolók, illetve volt játékosok. Milyen fogadtatást vár a klub a szurkolók részéről a múzeummal kapcsolatban? A klub minden téren fejlődni akar, egy múzeum minden klub kultúrájának a része. Végre elérkezett az idő, és lesz egy méltó hely, ahol a DAC is megnyithatja a saját múltjával kapcsolatos kincsestárát. A nyitott napokon bemutatott ereklyék, illetve az eddigi kiállítások és emlékestek sikeréből kiindulva nyilván nem lesz felesleges ez a kezdeményezés. Reméljük, a múzeum tárlata folytonosan gyarapodni fog, és itt nem csak a múlt emlékeire, a dicső történelmünket felidéző tárgyakra és adatokra gondolok, hanem a jövőben elért sikerekre is: kupákra, serlegekre, egyéb trófeákra, melyeket remélhetőleg csapataink Dunaszerdahelyre hoznak. Hová adhatja le a szurkoló azt a tárgyat, amelyet a DAC-múzeumba szán? Erre több lehetőség is van. Személyesen a klub titkárságán, az egykori Bonbon szállodában várjuk, illetve jelentkezhetnek a muzeum@fcdac.sk e-mail címen, de megkereshetnek bennünket az 40

egyes mérkőzéseken is, vagy a klub által szervezett rendezvényeken. Ki koordinálja az emléktárgyak begyűjtését és meddig tart a gyűjtés? A tárgyakat saját magam gyűjtöm be, és nincs időkorlát. Minden múzeum előnye, hogy ami ma megtörténik, az holnapra már történelem. Ha tehát a múzeum megnyitása után bárki bármi érdekes, illetve értékes emléket talál otthon, azt szívesen fogadjuk. Ezekért a relikviákért fizet is a klub a tulajdonosnak?


INTERJÚ

Eddig nem találkoztam ilyen kéréssel. Ez talán azt bizonyítja, hogy a szurkolók is sajátjuknak tekintik a múzeumot, és pont ez volt a kezdeményezés célja. Nehezen válnak meg a szurkolók az eddig otthon tartott ereklyéktől? Ezt nehéz megállapítani. Akik eddig jelentkeztek, bizonyára nem. Csak remélni tudom, hogy a válasz nem. Van otthon egy Novota Jani által dedikált kapus mezem. Behozhatom? Persze.

És két DAC-zoknim is, még a kilencvenes évekből, az is jöhet? Jöhet minden, ami DAC! Melyek a leggyakrabban behozott tárgyak? Elsősorban fényképek és trófeák. Eddig melyik ereklye szerezte számodra a legnagyobb meglepetést? Az összes. De tényleg. Nekem ez egy gyermekkori álom megvalósulása, úgyhogy mindenre igazi gyermeki örömmel tekintek.

41


SPORTOS / INTERJÚ

Van-e olyan dolog, ami igazán ritka kincsnek számít? Igen, van egypár. De ez legyen meglepetés. Viszont a csehszlovák kupát még mindig nem kaptuk vissza. Mit tartalmaz eddig a gyűjtemény, és az eddig összegyűlt tárgyak hogyan kerültek a klub birtokába? Volt, ami a klubnál gyűlt össze az évek során, egy további rész a saját, már korábban összegyűjtött fotók és egyéb emléktárgyak gyűjteménye. A többi pedig a nemrég közzétett felhívás gyümölcse. Hány évesnek kell lennie egy meznek, nadrágnak, zászlónak ahhoz, hogy a múzeumban kapjon helyet? A DAC-múzeumot nem úgy kell érteni, mint egy klasszikus, csak a múlttal foglalkozó és a történelmet ábrázoló tárlatot. Itt helyet kaphat minden, ami a DAC-cal kapcsolatos. Másrészt, sajnos nincsenek akkora múltbéli sikereink, hogy azt mondjuk: na, ez nem kell, ezt nem használjuk fel, ez nem ide való.

42

Mi a helyzet az újságcikkekkel, videófelvételekkel, ezek is a múzeumba kerülnek majd? Ha igen, hogyan? A múzeumok közül ma már sok interaktív. A DAC-múzeum is az lesz? Igen, lesz egy interaktív része is a múzeumnak. Egyrészt ez lesz a tárlat elektronikus verziója, másrészt itt lesz feldolgozva a múlt: videók, újságcikkek, adatok formájában. Melyik a legöregebbi kiállított tárgy? A DAC-cal kapcsolatos legrégebbi létező tárgy, amiről tudunk, egy 1908-as kitűző. Ez még magánkézben van, de reménykedem, hogy végül a múzeumban fog kikötni. Létezik szintén ebből az évből egy alapszabályzat, melyet csak digitalizált formában kaptunk meg. Egy 1919-es fotó, egy 1924-ben lebélyegzett irat, majd az 1940-es és 50-es évekből származó fényképek és egy 1958as edzőnapló. Te magad is gyűjtő vagy, hiszen az életed és a felmenőid élete is egybefonódik a DAC-cal. Adsz valamit a „közösbe” a saját gyűjteményedből?


43


SPORTOS / INTERJÚ

Természetesen, a nagyapám után felmaradt fotók, illetve az említett edzőnapló mindenkép a tárlat része lesz. És persze, ezen felül is sok minden a múzeumban fog kikötni, például az 1993-as, vesztes szlovák kupadöntőről származó érem, amelyet édesapám kapott, mint csapatvezető. Lesz egy hivatalos megnyitója a múzeumnak? Tervezi-e a klub esetleg a régi játékosok meghívását erre az eseményre? Igen, természetesen. A múzeumba kell majd külön belépőjegyet váltani? Erről még nem született döntés. Mekkora lesz a múzeum és mikor lesz látogatható? Megközelítőleg 50 négyzetméteres lesz a felület. A fanshop nyitva tartásának megfelelő időben lesz látogatható. Mit lehet tudni a fanshopról? A fanshop és a múzeum egymás mellett, a főtribün épületében lesznek, a Bronz VIP és a VIP re44

cepció közti részen. Itt lesz a bejárat is. Az üzlet nyitva tart majd minden hétköznap és szombaton is, és természetesen minden meccsnapon. A mérkőzések napján emellett továbbra is nyitva tart majd a fanshop-sátor is a BC tribün alatt. A héten jelent meg egy felhívás a DAC weboldalán, hogy munkatársat keres a klub a fanshop vezetésére. Van már jelentkező? Igen, vannak érdeklődők. Miket lehet majd megvásárolni a fanshopban? Két fő kategóriát tudok említeni. Az egyikbe tartozik majd a saját címerrel ellátott, speciálisan a DAC számára készített termékcsalád: férfi-, női- és gyermekruházat gazdag választéka és egyéb ajándéktárgyak, illetve Macron márkájú termékek: az A csapat által viselt dolgok szurkolói változata. Mikor nyílik a bolt? Várhatóan a tavaszi idény elején. Internetes vásárlásra is lesz lehetőség? Tervben van, igen. E-shopon keresztül vélhetően az új idénytől tudnak majd vásárolni a szurkolóink.


45


SPORTOS / JEGYZET

Szerző: Poór Tibor / Fotók: Jojo Samek

Klikkout shooting day – Erik Pačinda és Lukáš Čmelík Pacsi Az év első hónapjára inkább a komótos tempó jellemző, de minket a szerkesztőségben a dinamika és a frissítés kísért az új kihívások felé. Plasztikus példája, ahogy megváltoztattuk interjúink filozófiáját. Soha jobb kezdetet, nevezzük úgy, az újkorra nem is kívánhattunk, mint egy Pačinda-interjút. Pacsi a tavalyi évben kimagaslóan a legértékesebb DAC-játékosnak bizonyult teljesítményével. Emellett, rendkívül közkedvelt lett a lényeges update-et abszolváló hozzáállása, és nem utolsósorban, olyan bónuszt kapott a mindenhatótól, hogy a kamera és a fényképezőgép is kimondottan imádja őt. Remek kombináció ahhoz, hogy eljátszunk az utolsókig mindennel, amit ezek az adottságok kínálnak. A Pacsis interjúhoz egy fitnesztermet választunk, mivel tudom, hogy Erik meglehetősen sok időt tölt a konditeremben. Természetesen, sportos öltözékben jön, én meghívom egy kávéra, amelyet magával hoz az interjúra elkészített sarokba. Egyet hörpint a tejjel kombinált finom kávéba… Érdekesen fogja a poharat, és látom, hogy Jojo is ezt azonnal észreveszi. Tudom, hogy mi következik, Jojo teljes természetességgel, minden hátsó szándék nélkül megkéri Eriket, hogy hörpintsen még… Cvakk…, és már kész is a videókat kísérő hangulatos címlapfotó… Ez az, amit nem lehet Jojotól kopírozni, ellopni… Nézd meg az interjút online:

Az interjúk, az enyém és Varga Balázs Csak lazán beszélgetése, zökkenőmentesen folyik, mint a víz 46

youtube.com/klikkout


JEGYZET

47


SPORTOS / JEGYZET

Nézd meg az interjút online: youtube.com/klikkout

48

Szerző: Poór Tibor / Fotók: Jojo Samek


a montanai folyókban, Robert Redford Folyó szeli ketté című csodálatos filmjében… A Csak lazán interjú végén elkövetek egy hibát. Nem szólok Gerő Zolinak, hogy még egy kérdést felteszek, így a kamera már nem forog… De helyrehozva hibámat, leírom egy mini élménybeszámoló formájában… Kérdésem: Pacsi, mit mondanál annak a meg nem nevezett újságírónak, aki anno azt mondta rólad, hogy egy csapatszellem nélküli metroszexuális vagy? (Csak nagy nehézségekkel fékezem a röhögést) Pacsi: Idehozhattátok volna elém!!! A válasznál magabiztosan nevet. Varga Balázs: Idehozhattuk volna? Hiszen itt ül!!! Balázs turpissággal az arcán, rám mutat… Pacsi arcán keveredik az óriási meglepettség, a nem várt humoros helyzet abszurditása, és az azonnal szájon váglak Tibi pillantása, rám néz, és kérdéssel reagál: – Ezt teeeeee??? Nem bírjuk ki, Pacsi hangosan elröhögi magát, én szinte fuldoklom a nevetéstől, hihetetlen hangulat keletkezik, ami folytatódik, amikor Jojo a grimaszos fotókat készíti elő…

Jojo-műterem. Pacsi úgy érzi magát, mint a hal a vízben. Gerő Zoli, aki később egy remek spotot készít a stúdiófotózásról, megjegyzi, hogy Pacsi egy az egyben Beckham-típus. Okay, lehet, de azért maradjanak meg még sokáig a pályán mutatott kifinomult teljesítményei…

Cmelinho Luki egy teljesen más típusú srác, mint Erik. Az ő esetében az egész interjút Jojo műtermébe terveztük. Cseng a telefon, lefutok a Kék Duna előtti parkolóba, hogy felvegyem őt. A liftben rákérdez, hogy meddig fog tartani az interjú. (Ne félj, jól fogod magad érezni, nem kell semmitől tartanod! – gondoltam, de nem pontosan ezt válaszoltam). Leülünk a fotelba, miközben Gerő Zoli és Jojo beállítják a technikát és minket, Luki kezébe dobom a focilabdát, amit Balázs hozott (ezt nem kell kopizni, a labda nem jön be minden egyes esetben) és ez a gömbölyű csoda kíséri őt az egész interjú alatt. A kérdések nem a focitémát érintik kezdetben, Lukit zenéről, filmekről, és a korosztálya nézeteiről faggatom. Balázs a Csak laza interjú után hagyja dekázni Lukit, nevetés, csapatunk üdvöskéje önmagát falábúnak nevezi, de nem olyan vészes a helyzet… Jojoval rákérdezünk, hogy akar-e stúdióportrékat. – Nekem nem kell, de ha nektek kell, akkor okay – hangzik a picit neutrális válasz.

Megemlítem Pacsinak: – Megtaláltam a koffert, amit a szurkolók tettek a stadionba, amikor téged is el akartak küldeni… Talán nem kell hangsúlyoznom, hogy ettől a perctől Pacsi szinte lövöldözte a grimaszokat… Ajánlom visszanézni a fotókat a weboldalunkon, találják ki, melyik az a grimasz, amikor kimondtam a koffer szavat…

Persze, ahogy elkezdődik a fotózás, Lukit elkapja az egész folyamat, s amikor Jojo behúzza az óriási számítógépébe a fotókat, Luki már kifejezett érdeklődéssel figyeli az egész folyamatot.

A remek hangulat fokozódik, Balázs kitalálja, hogy Pacsi rúgjon nekem a nagy labdával „kapura”. Megfogom a lövést, így megmentem magam a szégyentől…

Két fotó, amely kíséri eme cikkemet… Ahogy Jojo mondja: Minden fényképnek megvan a maga története!

Hupsz, megvan. Ez megy a nyomtatottba, együtt Pacsi fotójával!

49


SPORTOS / INTERJÚ

Szerző: Kiss Balázs / Fotók: Dobai Bálint

Csiba Tibor: „A karatéban néha a sportdiplomácia erősebb, mint maga a tudás” Ichi, ni, san, si, go roku, sicsi, hacsi, kjú dzsú – szégyen ide vagy oda, számomra csupán annyi hozadéka volt a gyerekkoromban fél évig látogatott karate óráknak, hogy megtanultam japánul tízig számolni. A hiba nem az oktatóban, sokkal inkább az én kitartásomban keresendő. Vannak azonban, akiket azonnal magával ragadtak a precíz mozdulatok és formagyakorlatok, s akiknek az életükké vált az ősrégi japán harcművészet. Csiba Tibor, a dunaszerdahelyi városi rendőrség kapitánya is közéjük tartozik. Vele beszélgettünk. 1992-ben megalapította az Ippon Karate Klubot. Mit kell tudni a kezdetekről? Ez alatt a név alatt valóban 26 éve működik a klub, melynek én vagyok az alapítója, meg az elnöke és az edző is. Előtte is működtünk már, csak akkor még más formában. Karatézni 12 éves koromban kezdtem el, azaz 42 éve csinálom. Tóbl Gyuri valamikori mozifőnök vett rá, hogy karatézzak. Vele kezdtem el az edzéseket itt, Dunaszerdahelyen, majd Pozsonyban folytattam, ahol Ladislav Klementis volt a mesterem. Aztán párhuzamosan végeztem az edzéseket a barátaimmal, például Hovan Józsival, Lengyel Lacival, Sipula Igorral, Matejčík Rudival, Posvanc Sanyival. Már nem is igen emlékszem, mi fogott meg benne. Sokan kezdtünk, és abból a sokból mára talán már csak én maradtam, aki edz. Először Goju-ryu stílusban kezdtem karatézni, aztán 50

stílust váltottam. A Shito-ryu-t mintegy 20 éve csinálom. Ebben a karate ágban több formagyakorlat van. 42 éve minden héten edz? Heti három alkalommal tartok edzést a sportgimnáziumban, és még kettő edzésünk van ezen kívül a Vámbéry Ármin Alapiskolában. Emellett otthon, a családi házamban gyerekeknek és felnőtteknek is tartok edzést. A legkisebb tanítványom ötéves. A pincében alakítottam ki egy 35


INTERJÚ

négyzetméteres edzőtermet, ott tartom a foglalkozásokat. Valójában ez a klub székhelye is egyben. Ha versenyre készülök, akkor abban az időszakban gyakorlatilag minden reggel hat órakor az otthoni edzőteremben kezdem a napot. Ilyenkor közel egy órát lent vagyok, aztán délután az iskolák valamelyikében folytatom az edzést. Milyen rendszerben zajlanak a karateversenyek? Vannak meghívásos rendezvények, és vannak

olyanok, amelyekre be lehet nevezni. Most már általában azokra a versenyekre járok, ahol van senior kategória. Kezdetben sok versenyzőt készítettem fel versenyekre, később az akkori munkahelyem nem tette lehetővé, hogy gyakran részt vegyünk a viadalokon, de amióta a fiam is elkezdett versenyezni, azóta ismét sok helyen megfordulunk. Ha jól tudom, Dávid még csak most lesz 20 éves. 51


SPORTOS / INTERJÚ

Igen, épp érettségi és egyetemválasztás előtt áll. Őt szintén magával ragadta a karate. Már kétéves korától vittem magammal az edzőterembe. A nővérem varrt neki egy kimonót, és úgy jött velem, a karomon ülve. Most már első Dan-os fekete öves karatés, a sportgimnázium diákja. Magáról azt mondta a minap, hogy ha nem lenne a karate, akkor elveszett lenne a világban. Tény, hogy a reflexei kiválóak, sokkal jobbak, mint a más sportágat űző osztálytársaié. Nyúlékonyabb, jobb a közérzete. Kiegyensúlyozott fiatalember. Igénybe vette már valaha a karatés fogásokat a munkája során? A városi rendőrség kötelékében még soha. Mikor korábban az állami rendőrségnél dolgoztam, és valakit el kellett kapnunk, akkor volt rá példa. Megjegyzem, ott sem támadásra vetettem be a karatefogásokat, csupán az erőszakos személy ártalmatlanná tételében alkalmaztam. Például, ha valaki ellenkezett, mikor fel kellett tennünk rá a bilincset. A harcművészetek esetében mindig kihangsúlyozzák, hogy önvédelmi sportról van szó. Ez alól a karate sem kivétel. A karate jelentése szó szerint: üres kéz. Értelem szerint pedig olyan fegyver nélküli harcművészet, melyben a karatét űző tanuló saját testrészeit, de leginkább végtagjait használja fegyverként. Karate – do jelentése: Kara-üres, Te-kéz, Do-út, tehát üres kéz útja. Lényege: jellem, tisztelet, szorgalom, önuralom és akarat. Fontos, hogy ha támadás ér bennünket, akkor mindig védéssel kell indítani, sosem támadással. Ez alapvető szempont. Persze, utána már jöhet a kontra. Ez jelentheti azt, hogy katában a támadónak kibökjük a szemét, kitépjük az ádámcsutkáját, eltörjük a kezét. Amikor csapatban versenyzünk, akkor ezeket a mozdulatokat is szemléltetni kell. 52


INTERJÚ

Hangsúlyozom: szemléltetni. Mindez természetesen csak az edzésre és a versenyekre vonatkozik, az életben a kontrának mindig arányban kell lenni a támadással. A karate nem a támadó kiiktatásáról vagy megöléséről szól, hanem adott esetben a támadó lefegyverzéséről és hatástalanításáról. A sérülések mennyire jellemezték az eddigi sportpályafutását? Azelőtt, ha úgy jöttünk haza valamelyik versenyről, hogy nem volt semmilyen sérülésünk – mondjuk, egy monokli vagy felrepedt száj, esetleg kisebb véraláfutások –, akkor mintha nem is lettünk volna versenyen. Abban az időben még házilag gyártott kézvédőket használtunk, mert nálunk nem lehetett venni ilyen felszereléseket. Most már maximálisan ügyelnek a biztonságra. Tavaly második lett az Érsekújvárban megrendezett Európa-bajnokságon. Milyen emlékeket hagyott Önben ez a verseny? Erre a versenyre előbb ki kellett vívni a részvételi jogot az országos bajnokságon. Mivel azt sikerült megnyernem, ott lehettem Újvárban. A klubunkból még hárman jutottak ki az Eb-re, név szerint: Klempa Lóránt, Takács Edina és a fiam, Dávid is. Az Eb-t a Shito-ryu karate ágban rendezték meg. Ez volt az utolsó versenyünk a szezonban. Valójában az egész év arról szólt, hogy erre készültünk. Nemcsak edzéssel, hanem más versenyeken való részvétellel is. Az Eb-döntőben hézagos volt kicsit a tatami, a lyukba belecsúszott a nagylábujjam, ezt a hibát pedig kihasználta az ellenfelem, így lettem én a második.

53


SPORTOS / INTERJÚ

Lengyelországban pedig egy rangos nemzetközi versenyen vett részt. Októberben Bielsko-Biala-ban jártunk, ahol 2091 fős volt a részvétel és profi a szervezés. 29 ország képviseltette magát. Japánból, Iránból is érkeztek. Valóban világszínvonalú rendezvény volt. Bár, a tatami, amelyiken versenyeztem, olyan volt, amilyennel még életemben nem találkoztam. Nem mozdult rajta a lábam. Az egyik körkörös rúgás során a talpam leragadt, roppant egyet a bokám, és máris kezdett dagadni, majd feketedni. A harmadik helyért már fájós lábbal mérkőztem, de sikerült nyernem 5:0-ra. Idén júniusban lesz a karate Európa-bajnokság az olaszországi Pescarában. Készül? Április 7-én Dunaszerdahelyen lesz az országos bajnokság döntője. Ott dől majd el, hogy utazhatunk-e az Eb-re vagy sem. Ha ki akarok jutni Olaszországba, meg kell védenem az országos 54

bajnoki címem, aztán gondolkodhatunk csak az Európa-bajnokságon, de remélem, sikerül a kijutás. Milyen szinten vannak a szlovákiai és a magyarországi karatésok világviszonylatban? Állítom, hogy bármikor megálljuk a helyünket a világ élvonalában, csak hát ugye, a sportpolitika. Az nem mindig igazságos. Itt nem időt mérnek vagy gólokat számolnak, hanem a tatami mellett ülő bírók döntenek. Van, hogy az egyik úgy látja, hogy eltaláltam az ellenfelemet, a másik meg úgy, hogy nem. Hiába reklamálunk, felesleges. Nem mindig a tudás dönt, mert abban több nemzetnél is jóval előbbre járunk. Anélkül, hogy bárkit is megsértenék: a szlovákiai karatésok mindig a magyarok előtt jártak. Magyarországon viszont erősebb a sportdiplomácia, és több pénzt is áldoznak a karatéra, mint nálunk.


˝Franzi˝

55


OKOS / I LOVE ECO

1 Összeállította: Szilvási Tibi

Ezt tettétek magatokért 2017-ben! Az idei évtől létrehozzuk lapunkban az ECO-rovatot, melyben majd a Facebookon tavaly létrejött I Love ECO-csoport tagjaival közösen törjük a kobakunkat azon, hogyan szökdeljünk végig a környezettudatosság hosszú ugróiskoláján. Az első epizódot egy, a csoportban indult beszélgetés ihlette arról, ki milyen apróságot hajtott végre tavaly ezen a téren. Hangsúlyoznánk, nem az a cél, hogy egymás orra alá dörgöljük a cselekményt, viszont talán Te is rálelhetsz egy-két olyan részletre, amelyet beiktatnál a saját életedbe. Ámen.

D. M.: Én inkább hálás vagyok! Ezért a csoportért! Büszke? Talán arra, hogy a körülöttem lévő emberek elkezdtek környezettudatosabbak lenni azért, mert beszédtéma lett ez nálunk. K. A.: Én arra vagyok büszke (habár ez nem 2017ben volt), hogy nem vettem új étkészletet, poharakat, amikor beköltöztünk a házba. Az esküvőnkre kaptunk „csodaszép” díszes, virágos, aranyozott szélű tányérokat, csészéket. Nálunk a giccses az új menő! Amit kaptunk, használjuk. (Ha néha eltörik egy-egy darab, nem siratjuk meg!) L. K.: Én 1 pár cipőt vettem egész évben, vagyis kaptam. Úgyhogy az nem is számít. G. M.: Nekem 2017-ben sikerült átállítani az agyamat, és hátat fordítani a konzumvilágnak. Ma nem érzem szükségét annak, hogy lakáskiegészítőket vegyek, vagy még több táskát. Ruhát kizárólag second hand-ben veszek, kaját és kozmetikát pedig igyekszem itthonit. 2018-ban igazából ezeket lenne jó tökéletesíteni. R. A.: Kevesebb húst eszem, papírtáskát kérek a boltban, ha nincs nálam a sajátom. Ismerősöknél is lekapcsoltatom a villanyt, ha üres szobában látom nyitva. Igyekszem munkában is üvegpohárból inni. N. A.: Bevásárolni a saját szatyrommal vagy kosárkámmal járok, semmit sem teszek zacskóba, próbálok kevés csomagolt terméket venni, magamnak főzöm az ebédet, és hordom munkába, 56

kevesebb ruhát/cipőt veszek – de jobb minőségűt. Szelektálok, összegyűjtöm és kihordom a szerves hulladékot apuékhoz a komposztra, falura. Átálltam szappanra és samponszappanra. Bevezettem olyan jó kis dolgokat, mint a mosogatókefe, a mosható sminklemosó tampon, az eko-mosogatószer, és ez a lista csak gyarapodni fog, remélem.

D. L.: Én az ekoéletemet 20 évvel ezelőtt kezdtem. Gyermekeimnél textilpelust használtam. Évek óta rengeteg gyümölcsöt és zöldséget rakok el télire, szelektálunk, komposztálunk. 2017-ben megtanultam táskákat és szütyőket varrni, így nem kell a zacsi. Helyi termelőktől, kézművesektől vásáro-


7

I LOVE ECO

minőségűt, a szemetet szelektáljuk, bár még van mit fejlődni. A kávézaccot komposztnak használjuk, az idei nagy terv pedig a gyümölcsfák ültetése, és egy egész nagy zöldségeskert létrehozása. K. Cs. T.: Én a legbüszkébb arra vagyok, hogy a 6 éves fiam már tudatosan lehajol a szemétért, amit lát az utcán (és morcog, milyen rendetlenek az emberek), lekapcsolgatja a villanyokat, beszél a fákhoz, állatokhoz, aggódik a Földért, és hálát ad minden csodálatos naplementéért és -felkeltéért, stb. Nekem ez az egyik legpozitívabb, ami nemcsak az utolsó évben alakult ki. Remélhetőleg sok gyermek látja meg, hogy vigyáznunk kell az otthonunkra, hiszen bennük (is) van a jövőnk.

lok, saját magam készítem a mosószert, vegyszermentesen takarítok. Amit tudok, újrahasznosítok.

V. M.: A legnagyobb változás nálunk több kis apróság mellett az, hogy az első gyerkőc után a másodiknál már mosható pelust használunk, és terjesztjük az igét, hogy milyen tuti dolog. :-) A kezdeti sikertelenségek után belejöttünk.

A. Z.: November óta 15 tyúkunk és 2 kakasunk van, minden kidobásra szánt maradék nekik megy, nem a kukába. Ha elfelejtek táskát vinni az üzletbe, akkor inkább a fejem tetején hozom ki az árut, de akkor sem veszek újabb szatyrot. Lényegesen kevesebb ruhát és cipőt veszek, de jó

H. P. O.: Az alapokat, a komposztálást és szelektálást, amit most saját háztartásunkban folytatunk, otthonról hoztam. Máig sok boldog csirkét, nyuszit, tojást és otthon termelt zöldséget, gyümölcsöt kapunk, amiért nagy hála a szüleimnek, nagyszüleimnek. Mamának köszönhetően már évekkel ezelőtt megvarródtak a rózsaszín macis (ilyen anyag volt fölöslegben) bevásárlószatyrok, és az öreg lepedőkből kis szütyők lettek a máknak és száraz hüvelyeseknek. Az építkezés során voltak százszor felhasznált deszkák, zsaluk, szögek meg egy csomó, számomra ismeretlen izé, és a bontott téglának is meg lesz a helye. Ami saját sikerem, az a citromsó és ecet minden koszra, házi peeling, olívaolaj testápolónak, saját tobozdíszek a karácsonyfán. Az esküvői díszek nagy részét üvegekből gyártottam, és máig használatban vannak. Amit a legjobban szeretek, azok az örökölt étkezőszékek, amiket felújítottunk. Babavárással kapcsolatban sikerült pár dolgot használtan beszerezni vagy kölcsönkérni, és előkerültek bontatlan textilpelenkák, amiket még az én dédnagypapám vásárolt, és a fiam is használni fogja. További hozzászólásokat olvashatsz lapunk megjelenése után a Klikkout.sk-n! 57


SZÉP / BABA-MAMA

Szerző: Štefkovič Patasi Ági / Fotók: Ugróczky Pityu

Környezettudatos élet családosan Amikor ezeket a sorokat írom, pici örömöt is érzek. Ma megérkeztek a sárga zacskók hozzánk, február 15-től ugyanis a város a családi házas övezetekben bevezeti a zsákos műanyagpalack-gyűjtést. Csak halkan merem megjegyezni, hogy néhány környező faluban ez a rendszer már remekül működik, de minden lépés számít, meg hát, Róma sem egy nap alatt épült fel. S az meg igazán nagy öröm számomra, ha olyan inspiráló egyének vannak az ember környezetében, mint például Gajdos Viki, aki nem kezdő a témában. Tudatos, környezetbarát gondolkodása legyen hát ragadós mindenki számára. Az egyetemi évek alatt kezdett ébredezni a környezettudatos énem, így mire saját háztartásom lett, már tudtam, mi mindent szeretnék másképp csinálni az addigi megszokotthoz képest. A tisztítószerekkel kezdtem: az interneten keresgéltem környezetbarát megoldásokat mosásra, takarításra. Azután jöttek a kozmetikumok, megtanultam olvasni és értelmezni az összetevőket, és hamar lecseréltem minden kommersz terméket természetesre, vagy olyanra, amit magam készítettem. Főztem szappant, kevertem kencéket... nagyon szerettem. Ma már erre nincs időm, viszont mostanra megvannak a forrásaim, tudom, mit hol érdemes venni. Nyilván a kezdetekhez képest mostanra már a háztartásod több területén is megnyilvánul a környezettudatos éned. Mesélj a hétköznapi dolgokról! Bevásárolni a kosarammal vagy vászonszatyrokkal megyek, ez alap évek óta. Semmit nem teszek zacskóba és nem is veszek túlcsomagolt élelmiszert. Ásványvíz helyett csapvizet iszunk, és szódagépet vagy klasszikus szódaszifont használunk. A zöldséget, gyümölcsöt, tojást, savanyúságot kedvenc piacosnénimtől szerzem be. A rizst, tésztát, fűszereket, olajosmagokat nagy kiszerelésben, papírzacskóban rendelem egy csomagolásmentes webshopból. A konyhában a teflont öntöttvas edényekre cseréltem. Igaz, hogy majd’ 5 kiló egy serpenyő, de cserébe szuper benne főzni, és a gyártó 25 év garanciát vállal rá.

58

Műanyagfólia helyett méhviaszos ételcsomagolót használok, a műanyagdobozkákat pedig üvegre cseréltem. Így nem csak tárolni lehet bennük az ételt, hanem melegíteni is a sütőben. A takarításhoz, mosáshoz szódabikarbónát, ecetet, folttisztító sót, mosószappant használok, a mosogatószert csapolva veszem. Többnyire szlovák kézműves kozmetikumokat használok – van néhány kedvenc és bevált márkám. Ezeknek a termékeknek nem csak az összetétele jó, de a csomagolóanyagra is odafigyelnek. Nekem ez is fontos szempont. A tavalyi év nagy felfedezése számomra a szilárd sampon volt, amit papírdobozkában veszek, így ennyivel is kevesebb műanyagot dobunk ki. Tusfürdő helyett pedig évek óta szappant használunk. A ruhavásárlásban is tudatosabb vagyok – csak azt veszem meg, amire valóban szükségem van, és az elsődleges szempont (akárcsak az élelmiszereknél és kozmetikumoknál) az összetétel és a származási hely. Honnan tájékozódtál, illetve tájékozódsz a témában? Az interneten, hol máshol?! :-) A Facebookon tagja vagyok néhány öko- és zerowaste- csoportnak, innen merítek ötleteket és motivációt, ilyen például a Háztartásom hulladék nélkül, Zero Waste Weekly, Zero Waste Slovakia, Život bez chémie, Nezmar... és persze újabban a helyi I love Eco csoport is.


Mire vagy a legbüszkébb és hogyan látod, mi az, ami a legtöbb lemondást vagy erőfeszítést igényli még a részedről? A legbüszkébb a vegyszermentes háztartásomra vagyok, de a hulladékgazdálkodáson még van mit csiszolni. Nagy hátrány, hogy lakásban lakom és nem kertes házban, ahol az ételmaradékot a tyúkoknak dobhatnám, a szerves hulladékot meg a kert végében komposztálhatnám. Panellakóként használhatnék gilisztakomposztálót, de az még nekem is túl hardcore... így inkább a kukába dobom. Amiről nem tudunk lemondani, az a rizstej, amit a tehéntej helyett iszunk. Mert ugyan tetrapakkos és messziről jön... de szeretjük. Jó volna, ha lenne lehetőségünk csomagolásmentesen vásárolni húst és tejterméket, bár remélem, idővel ennek is megtaláljuk a módját. A saját tapasztalatom az, hogy ha tudatosabban, zöldebben, hulladékmentesebben szeretném vezetni a háztartásom, több logisztikát igényel minden, például egy egyszerű, hétköznapi bevásárlás. Létezik erre valami jó módszer? Ha van erre jó stratégia, akkor valaki avasson be, mert a beszerzés nekem is nagy nehézséget okoz. A hipermarketekben nagyon kevés dolog van, amit jó szívvel meg tudok venni (csokit :-), a legtöbb élelmiszer agyon van csomagolva, többnyire műanyagba, persze. Amikor nincs piacszezon, és kifogytunk itthon a tartós élelmiszerből, gondban 59


SZÉP / BABA-MAMA

vagyunk a főzéssel. Állandóan listákat írok – mit honnan kell venni vagy rendelni, de a rendszerem még nem az igazi... Hogyan alakult ez a filozófia, amikor megszületett a fiad, Máté? Látod-e rajta, hogy valami már hatott rá, ami neki már egyértelmű? Mire a fiam megszületett, már kialakult a szemléletem, megvoltak a rutinjaim, nem kellett semmin változtatnom. Amíg pelenkás volt, többnyire mosható pelenkát használtunk. Tiszta vízben fürdött, nem használtam mindenféle kencéket meg habokat. Most 2,5 éves, egyelőre vidáman dobálja a szemetet otthon bármelyik kukába a négy közül (vegyes, műanyag, papír és üveg), de idővel majd biztos tudatosul benne, melyik mire való. Ő már ebben nő fel, nagyon bízom benne, hogy ez a hozzáállás lesz számára a természetes. Van olyan külföldi ötlet vagy kezdeményezés, amit örömmel fogadnál itt, nálunk is? Egy csomagolásmentes boltnak nagyon örülnék! Ahol saját edénykébe kimérve lehetne vásárolni az élelmiszert, csapolni a tisztítószereket, kozmetikumokat... az nagyon megkönnyítené a bevásárlást, az ember egy helyen tudna beszerezni majdnem mindent. A másik pedig egy városi komposztáló, ahol leadhatnám a szerves hulladékot. Szerencsére a városban kezd kialakulni egy réteg, akinek hozzám hasonlóan igénye van az ilyesmire. Úgyhogy remélem, csak idő kérdése, és mindkettő lesz Szerdahelyen. Tudod mit, Viki, úgy legyen! :-) 60


, A gyerekek jelentik az elet , , , legdragabb ajandekat. , Salmela) (Alexandra

súkromné jasle a skôlka 930 16 Hodos 346 Tel: +421 904 56 56 86 www.kakademia.sk 61


SZÉP / UTAZÓNA

Szerző: Këri / Fotók: Pexels

2018 legmenőbb európai úticéljai A momondo.co.uk egy utazási tippeket és akciós repülőjegyeket kínáló weboldal. Időről-időre toplistákat állítanak össze, a következő szezon várhatóan legnépszerűbb úticéljaiból. Így inspirálják olvasóikat, hogy a kipróbált helyek mellett új országok, kultúrák iránt is érdeklődjenek. A rangsorokban olyan nevekkel találkozhatunk, amelyek ugyan nem láthatóak az utazási irodák öles reklámplakátjain, ennek ellenére remek kikapcsolódást nyújtanak a nagyvárosi kiruccanások szerelmeseinek. Íme néhány személyes kedvencem, az idei év legjobb európai desztinációi közül! Hamburg, Németország – rászolgált az „Észak Velencéje” elnevezésre, hiszen az egyik legjelentősebb európai kikötővárosként tartjuk számon. A Mönckebergstraße dísze a városháza (Rathaus) és a közeli Rathausmarkt, ahol a városi rendezvények sokaságának köszönhetően sosem áll meg az élet. A Speicherstadt (Raktárváros) az Elba partján található városrész, amelyet a régi vámraktárak épületeiből hoztak létre. A hely sajátos atmoszférával rendelkezik, tele bankokkal, luxuslakásokkal és művészeti galériákkal. A világháború során lebombázott épületek helyén ma a HafenCity található, amely modern, futurisztikus arculatával csábít felfedezésre. Cluj-Napoca, Románia – lehet, hogy a román elnevezés nem feltétlenül cseng ismerősen, de a Kolozsvár mindjárt más, ugye? A dombok gyűrűjében elterülő, meseszerű város elsősorban kulturális lehetőségekben gazdag, emellett több magyar nyelvű közép- és főiskolával büszkélkedhet. A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásaira kevesebb, mint 6 euró (25 lej) ellenében válthatunk felnőtt belépőt, a változatos program a drámairodalom remekeit vonultatja fel. A belvárosban elegáns klubok, éttermek, koktélbárok sorakoznak, az árak barátiak. Göteborg, Svédország – Az ország második legnépesebb városa a Göte-folyó parti fekvésének 62

köszönheti nevét. Jelentős kereskedelmi csomópontnak számít, mivel Skandinávia legforgalmasabb kikötőjével rendelkezik. Ha az utazót nem tántorítja el a gyakran borús, esős időjárás, akkor akár egy budapesti fapados járattal, aránylag olcsón megközelítheti a várost. A tengerészeti negyed (Maritiman) ingyenesen látogatható, második világháborús tankokat és hajókat láthatunk itt. A Szigetvilág (Skärgården) villamossal is megközelíthető, egész napos programot kínál a természeti szépségek felfedezésére. A Stora Rös kilátópont Styrsö szigetén található, fentről az egész partszakasz belátható. Lausanne, Svájc – A Genfi-tó partján egy régimódi bájjal, de városias lüktetéssel is rendelkező város található: ez Lausanne. A házak a tó tükre fölé magasodnak – mintha egy képeslapról vágtuk volna ki a tájat. A középkori belváros éke a gótikus stílusban épült katedrális, a kanyargós utcácskákon számos kávézó, apró bolt és csokoládékészítő műhely akad utunkba. Az ország egyik legélénkebb kulturális életű városaként tartják számon, a rendezvények, szabadtéri programok szinte egymást érik. Place de la Plaud és a Rou de Bourg csak a gyalogosok számára fenntartott sétálóutcák, a kirakatnézegetést pedig semmi sem teheti kellemesebbé, mint egy ráérősen elfogyasztott kávé és sütemény, valamelyik kávéház teraszán.


UTAZÓNA

63


64


SZÉP / FEBRUÁR LÁNYA

Kérdez: Szilvási Tibi / Fotók: Jojo Samek

Uváček Andrea Születési idő: 1998. 09. 07. Csillagjegy: szűz Foglalkozás: tanuló Hobbi: festés, zongorázás, utazás

Melyik emberi tulajdonság borít ki legjobban és miért? Nem szeretem, ha valaki hazudik. Jobban értékelem az őszinteséget. ;-)

Mi az, amit idén szeretnél megvalósítani? Elsődleges célom bekerülni a főiskolára.

Szerinted mi az, amire végre ráébredhetnének az emberek? Hogy az irigység helyett inkább együttműködhetnének.

És amiben idén szeretnél megváltozni? Kevesebb időt tölteni alvással. :-) Mi eddigi életed legnagyobb kudarca, illetve sikere? Kudarcnak a sportba fektetett kevés időt tartom, viszont egyelőre a legnagyobb sikeremnek a tanulásban elért eredményeimet érzem. Ha kapnál egy feladatot, hogy 24 óra alatt olvass el egy könyvet, milyen könyvet választanál? F. Scott Fitzgerald – A nagy Gatsby. Van kedvenc irodalmi karaktered? A kis herceg. Rámutat azokra a dolgokra, amit manapság elfelejtenek az emberek. :-) Mit kell tennie egy embernek, hogy feltétel nélkül megbízz benne? Be kell bizonyítania, hogy számíthatok rá bármilyen helyzetben.

Mit súgnál egy most serdülő 12-14 éves fiatal fiú, illetve lány fülébe? Ne akarjon túl hamar felnőni, élvezze a gyerekkorát amíg lehet! Szerinted okvetlen szüksége van egy embernek főiskolai végzettségre? Attól függ, tud-e anélkül is érvényesülni. De szerintem mindenképp hasznos. Ha körbenézel a szobádban, életteredben, milyen virágok vesznek körül? Orchideák, pálmák. Kiskorom óta nagyon szeretem a növényeket. :-) Te mit tartasz a legértékesebbnek más nőkben? Ha hűségesek és függetlenek.

65


66


67


SZÉP / DECEMBER LÁNYA

Van olyan női ruhadarab, amit soha nem vennél fel? Neon színű ruhákat nem vennék fel.

Szerinted mi az, ami a legszebb Dunaszerdahelyben? A megújult DAC-stadion.

Mikor mondanád azt egy emberre, hogy üres? Ha nincsenek céljai.

És mi az, ami neked hiányzik innen? Tengerpart és az éjjeli élet.

Mi jut eszedbe elsőre a következő jelzőről: békés. Napnyugta. :-)

Kislánykorodban mi volt a kedvenc tévéműsorod/meséd? Oroszlánkirály. Mai napig is nagyon szeretem a meséket. :-)

Mit kérdeznél meg egy menekülttől? Milyen az élet ott, ahonnan ők jönnek? Mit választanál: ma 1 millió eurót vagy 5 év múlva 5 milliót? Mindkettő jól hangzik. De inkább az utóbbit választanám. :-) Milyen emléked ugrik be a következő dolgokról? Kakaó – gyerekkor Hóember – hideg Hinta – szabadság 68

Melyik magyar előadó vagy zenekar dalával lehetne levenni a lábadról, ha azt neked kérné valaki? Ha az illető jól ismer, akkor tudja milyen dallal sikerülne. Mi volt számodra az idei év eddigi legmeglepőbb híre? Hogy felkerestetek. :-)


www.facebook.com/yellowpoppy.sk

M O N D J A

E L

V I R Á G G A L

YELLOW POPPY – VIRÁGSZALON Kondé püspök utca 6403/7 (a Norbi Update mellett), Dunaszerdahely, +421 908 802 298

69


SZÉP /

ÁTVÁLTOZTAT

Retró, újragondolva Modell: Mgr. Klaudia Kántorová Idei első modellünk Klaudia, akinek egzotikus vonásait egy könnyed sminkkel tettük bájosabbá, haját pedig lágy hullámokban engedtük kibontakozni. A téli trendek rengeteg olyan ruhadarabot hoztak vissza a mindennapok viseletébe, amelyek a retró jegyeit hordozzák, így e havi fotózásunkhoz is ezekből válogattunk. Az újra népszerűségnek örvendő, virághímzéses farmert kétféle felsőrésszel mutatjuk be. Míg az első egy sifonból készült könnyű blúz, amelyet a hullámos mell- és ujjrész tesz romantikussá, addig a másik az orientális minták által, igazi hippi életérzést áraszt. A télies időjárásban jó szolgálatot tesz egy meleg kabát, amelyet vidám, színes műszőrme szegélyez. A nőcis megjelenésről télen sem kell lemondani, ezért Klaudia egy V-kivágású, nyomott mintás ruhát kapott magára, amely kecses fazonja révén szinte minden alkatra megfelelő.

Ruha: MissQ Galéria Tesco bevásárlóközpont Fő utca 75 929 01 Dunaszerdahely Fotós: Füle Renáta Facebook: Renta photo Tel: 0902 664 859 Sminkes és fodrász: Radvanská Renata Facebook: Renata Radvanska Tel: 0905 598 435

70


ARCULAT

71


KÖNNYŰ / HOROSZKÓPOD

Klikk megmondja

72

Kos

Oroszlán

Rejtett tehetségi tartalékaid kifejtésére épp a megfelelő időszakba érkezett a holdállásod, mivel az állásodhoz való hozzáállásod miatt előbb vagy utóbb (de inkább előbb) te is a munkanélküliek széles táborát gazdagítod majd

Egy akkora tasli kellene neked, hogy vis�szakerülj a megszokott ellipszisedre, hogy azt legalább három hónapig lízingelnéd. Pedig ez bizony szükségszerű. Jelentkezni a megadott telefonszámon lehet. Seggelést bármikor vállalunk!

Bika

Szűz

Teljes tuning vár a kecódra, ha nem csillapítod azt a partyanimált magadban, akit az utóbbi időben szívesen engedsz a házi piáskészleted fölé... Lehet, hogy magadban inni már nem ciki, de ez már level kettő.

Ha már tudod követni a női és férfi tenisz szabályai közti különbségeket, akkor az azt jelenti, hogy túlságosan is elhanyagolod a ház körüli munkákat... Ideje lenne visszafogynod a monterkádba és kikapálni magadból a gazt.

Ikrek

Mérleg

Még jó, hogy nem találkozol minden nap ugyanazokkal az emberekkel, mert te aztán szereted a változatosságot, és ezt nem is szégyelled. Fasza, hogy hozod a klisét a legapróbb részletekig. Szabad lélek vagy mi a f**om.

Ha már te is gondolkodtál azon, hogy elhagyd az országot, akkor ne hagyd magad lebeszélni róla. Ha annyira rossz lenne, rég tömeges visszavándorlásba kezdtek volna az elődeid. Egyébként sincs itt rád szüksége senkinek...!

Rák

Skorpió

Annyira érdektelen vagy, hogy azt se vennéd észre, ha életed szerelme elköltözne a lakásból. Nem csoda, a kütyükön kívül semmi nem érdekel. Belelaposodtál már saját magadba is... Meg is érdemelnéd, hogy faképnél hagyjanak!

Amennyiben te is olyan vagy, aki ha bárhova leteszi a fejét öt percre, már csicsikál is, akkor az bizony annak a jele, hogy még a tested is uncsinak tartja a vérmérsékletedet. Pedig régen olyan izgi volt veled az élet!


HOROSZKÓPOD

Nyilas

Vízöntő

A marha... én a te terveidre semmit sem alapoznék! Kövessen téged az, akinek két anyja van! Szerinted normális félévente új életcélokkal előállni?! Kész káosz lehet a fejedben! Mikor nyestél be olyan igazán? Rádférne!

Valamikor még olyan határozott voltál… Most meg már azt sem tudod, hogy mit nem akarsz... Pedig az a mindenkori alap. Ideje lenne egy belső túrára indulnod! A cépéponteszkán mindig fent van az aktuális menetrend, ha...

Bak

Halak

Olvastad már az Ízek-Imák-Szerelmeket? Ja, bocs! Láttad? Nem?! Pedig mennyire fasza lenne aszerint élni az életedet! Az egy dolog, hogy család az első meg minden, de ki nem tojja le a négymilliomodik vasárnapi ebédet?! Csomagolj!

Harmincplusz vagy, de még ott se tartasz, mint más tizenötmínuszosan... De hagyjuk is a matekot! Szarjá’ rá...! Végül is... az ilyen magadfajtákra is szükség van... Csak azt nem tudni, hogy mire... Monnyuk, szórakoztatni azt tucc!

Dunaszerdahely Na, Csumpikáim! Az aktuális szitu továbbra sem biztató... Ennyi hülye kevés helyen gyűlik össze egy adott négyzetkilométeren belül. Most nem leszek wikipédia, hogy pontos statisztikákkal rukkoljak elő, de elég, ha annyit megjegyeztek, nem véletlenül vár rátok annyi rendőr (akik nemkülönben statisztikát duzzasztó adatok...) az utcáitokon, mert még vezetni sem tudtok! Azt a szintet toljátok, mint azok a mammerek/papperek, akik háromhetente hozzák ki a favorkát a garázsból. De lényeg, hogy a csillivilli felni, az legyen!

Nagymegyer Nagymegyer... mi rajtatok a nagy?! A nagy hűhó a semmi körül? Van egy körforgalmatok, amit… miért is nem javíttattatok mán ki?! Az igaz, hogy szerencsétekre nem vagytok egy Somorja, de azért még mindig kellene egy pindúrpandúros rásegítés a városkép(l)etekre. (Egyébként Megyer az város?!)

73


KÖNNYŰ / VICCEK

- Hogy mondják „romául”, hogy Lajos, adnál-e nekem egy energiaitalt? - Acca Lali bomba? Acca Lali bomba, bomba? - Hogy hívják a japán agglegényt? - ??? - Maradoka Magamura. - Miről lehet felismerni az internetes kalózt? - ??? - Webhely van az arcán. A taxis visz egy utast, amikor észreveszik, hogy az út mellett párzik két kutya. A taxis büszkén megjegyzi: - Én és a feleségem minden éjjel így csináljuk. Az utas szomorúan mondja: - Az én feleségem sajnos nagyon konzervatív, csak a hagyományos pózokat szereti. A taxis nekiáll tanácsot adni: - Próbáljon meg este megitatni az asszonnyal két pohár Martinit, meglátja, sokkal készségesebb lesz. Másnap megint találkoznak, a taxis megkérdi: - Na, használt a két Martini? - Igen, de tízet kellett megitatnom vele... - Hogyan? Az nagyon sok! - Igen, az első két Martini után már nem volt kifogása az új póz ellen, de további nyolc kellett hozzá, hogy hajlandó legyen felvenni a szájkosarat... „A legtöbb férfiről – akiből gondolod, hogy jó férj lenne – kiderül, hogy már az.” A tanító néni éppen a három kismalac történetét meséli a gyerekeknek: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer 3 kismalac. A kismalacok házat akartak építeni, de nem volt elég téglájuk. Elhatározták, hogy kérnek téglát az emberbarátjuktól. Az első kismalac el is ment hát az emberhez, s amikor odaért, azt kérdezte: - Szia, házat szeretnénk építeni. Tudnál nekünk téglát adni?” A tanárnő itt megáll és a gyerekeket kérdi: - Mit gondoltok, mit mondott erre az ember?

74

Móricka jelentkezik: - Nézd már b***meg! Egy beszélő malac! Egy nőnek van egy macskája, akit imád. Egyszer a cég, ahol dolgozik, külföldre küldi pár napra. Ahogy odaér, fölhívja telefonon a férjét. - Mi újság otthon, drágám? - Megdöglött a macskád. - Na, de szívem... ezt mondhattad volna szebben is! Például hogy a Mircike felmászott a tetőre, és beszorult az ereszbe, de már nem tudtátok megmenteni, mert mire felértetek, a Mircikében már nem volt élet... Néhány hónap múlva a nő megint elutazik, és hazatelefonál. - Mi újság otthon, drágám? - Anyukád felmászott a tetőre... Történt egyszer, hogy egy srác felnevelt egy árva vaddisznót. Az állat úgy ragaszkodott a sráchoz, mint egy kutya. Egyszer elmentek vadászni, és a srác lőtt egy vaddisznót. Vitte a vállán. Mögötte ballagott a saját házi vaddisznója. Hazafelé tartva találkoztak egy turistacsoporttal, akik meglepve kérdezték: mi történik itt? Mire a srác: - Az egyik vadmalacot lelőttem, a másik megadta magát. - Miből veszi észre az indián, hogy kiszáradt a folyó? - ??? - Porzik utána a kenu. - Mióta dolgozol ennél a cégnél? - Mióta megfenyegettek, hogy kirúgnak. „Olvastam a rendőrségi hírekben, hogy rasszista támadót keresnek. Felhívtam őket, de kiderült, hogy nem állásajánlat.” - Hogyan vegyél rá egy férfit, hogy csináljon meg valamit? - Mondd neki, hogy túl öreg hozzá.


75


76


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.