6 minute read

Varázslat a levegőben

Az AyFly jóga egy szinte újfajta mozgásformának számít mifelénk. A köztudatban látványsportként van jelen, amely több mozgásformát foglal magában, s ami során egy elasztikus selyemkendő segítségével légies gyakorlatokat végeznek ezen sport kedvelői. Bouchareb Balódi Niki tíz éve ismerkedett meg a különleges AyFly jógával, és immáron 8 éve tevékenykedik instruktorként a mindennapokban. Az interjú során mesélt arról, hogy miként került az antigravitációs jóga az életébe, mi motiválja őt a mindennapokban, és milyen sikerekkel büszkélkedhetnek. A csoport tagjai is elmondták, milyen érzéseket táplálnak az AyFly, illetve az oktatójuk, Niki iránt.

Hogyan jött az ötlet, hogy AyFly jógaoktató legyél? Mi az oka annak, hogy pont ezt a különleges mozgásformát választottad?

Advertisement

Kijelenthetem, idén kereken 10 éve már, hogy az AyFly jógát űzöm. Először csupán mozgáskiegészítésként indult. Édesanyámmal kezdtünk el járni Érsekújvárba, az egyik nagyon kedves barátnőjének az edzéseire, mert nálunk még nem volt jelen ez a fajta sport. Akik régóta ismernek, azok tudják, hogy azelőtt utáltam a sport minden formáját. Pont ezért többen is úgy gondolták, a jóga iránti érdeklődésem is csak ideiglenes lesz. Ám az első edzés alkalmával teljesen elvarázsolt az AyFly. A selyemkendővel már az első pillanatoktól kezdődően szoros kötelékem alakult ki. Olyan dolgokat voltam képes általa kihozni magamból, amelyekről nem gondoltam, hogy valaha is lehetségessé válnak. Úgy éreztem, milyen jó lenne, ha a környékbeli emberek is megismerkedhetnének az AyFly jógával, hiszen számtalan pozitív hatással bír. Ez okból kifolyó- lag elvégeztem egy instruktori képzést, így már 8 éve funkcionálok AyFly jógaoktatóként. Elindított a testi tudatosság útján, majd később még ennél sokkal mélyebb dolog vált belőle. Mindez elengedhetetlen részévé vált az életemnek.

Pontosan, mit takar az AyFly, más néven az antigravitációs jóga? Milyen mozgásformákból tevődik össze? Az AyFly egy elasztikus selyemkendő segítségével kivitelezett látványsport, mely nagyon sokrétű mozgásforma, hiszen több sportot is ötvöz. A jóga alapvető elemein alapszik, így fontos a helyes légzés, de tartalmazza a pilátesz, a tánc, a balett, a gimnasztika, az akrobatika és a TRX elemeit. Fejleszti az egyensúlyérzéket, illetve segít a testtudatosság elérésében, ezen felül is az erő és a rugalmasság növelésében. A gyakorlatok sora erősíti a törzset, a karokat, a lábakat és a fogást. A légi selyemórák nagyszerű edzést biztosítanak, hiszen megerősítik azon izmokat, amelyekre a hagyományos edzéseken nehéz lehet összpontosítani. Megcélozza a belső izomzat konstrukcióját, ami által a gerinc tehermentessé válik. Pont ezért is ajánlatos hátgerincproblémával küszködőknek ez a sportág. Kortól és súlytól függetlenül bárki kipróbálhatja, tehát kicsik és nagyok egyaránt megtapasztalhatják ezt az akrobatikával csavart sportélményt. A legfiatalabb résztvevő eddig 3,5 éves volt, a legidősebb pedig 74. Természetesen, különbözik a kivitelezés a kor és a súly miatt, de nálunk nem ezen van a fő hangsúly. A lényeg az akaraterő, hogy akarjunk többet kihozni saját magunkból, mert bárki képes lehet rá. Elengedhetetlen a jókedv, s egyben garantált is az edzések alatt és után is.

Minden sportoktatót inspirál valami a hétköznapok során. Téged mi motivál a legjobban?

Az egyik kedvenc idézetem többet mond minden szónál, ez pedig a „Légy a változás, melyet látni szeretnél a világban!”. A hétköznapok során próbálok eszerint gondolkodni és hozzáállni mindenhez, még jógaóráimhoz is. A kezdetek óta rengeteget fejlődtem tes- tileg és emberileg egyaránt. Ezzel egyidejűleg sok információt és tudást sikerült elsajátítanom, hogy minél effektívebben tudjam segíteni mindazokat, akik rászánják magukat az AyFly jógára és annak csodáira.

Csodák? Pontosan, milyen csodákra gondolsz, vagy ezzel csak az óráidon uralkodó atmoszférára gondolsz?

Igen, csodák, hiszen nálunk azok is történnek. Az AyFly számomra egyszerűbb sportnak indult 10 évvel ezelőtt, ahhoz képest, ahogy én azt ma oktatom. Az órákon törekszem arra, hogy meglegyen a kellő egyensúly a nyújtó és az erőnléti gyakorlatok között. Szeretem színesebbé varázsolni ezt a mozgásformát különböző, újabbnál újabb akrobatikus gyakorlatokkal, amelyek által mindenkit segítek a kiteljesedés felé, s ezzel együtt leküzdeni a félelmeiket. Instruktorként fontosnak tartom, hogy az órákon mindig felszabadult legyen a hangulat. Arra törekszem, hogy aki belép az ajtómon, az képes legyen az összes terhét elfelejteni az edzés alatt. Mindenkinek megvan a saját maga problémája, legyen az a munkában vagy a privát életben, de az AyFly jógával minden rossz érzést leveszünk magunkról. Úgy gondolom, a nevetés a világon a leghatásosabb gyógyír, mely nemcsak a lelki, de a testi problémákra is megoldást jelenthet. Ha boldogok és kiegyensúlyozottak vagyunk, immunisabbá válunk a betegségekre. Így a nevetés elengedhetetlen eleme az óráimnak, melyről mindig a csapattal együttesen gondoskodunk is.

Ösztönöz téged, hogy másokkal is megszerettesd az AyFly jóga színességét. Milyen oktatónak tartod magad?

Elsősorban elmondanám, hogy soha nem a haszon volt az elsődleges ok, amiért oktató lettem. Az ösztönzött leginkább, hogy észrevettem, milyen hatással van a jóga a testemre, s ezt szerettem volna másoknak is megmutatni. Az elején még én magam sem hittem el, hogy mi mindenre vagyok képes, sőt néha magamat is meglepem, hiszen félek a magastól, mégis naponta szembenézek eme félelmemmel, mikor a kendőre mászom. Imádom, ha a lányokat inspirálhatom, és még annál is jobban szeretem, mikor a motiváció meghozza a gyümölcsét. Ez engem is teljesen felcsigáz! Szigorú „tanárnak” tartom magam, természetesen ennek is megvan az oka. A móka mellett az elsődleges cél az, hogy „jobbak legyünk annál, mint akik tegnap voltunk”. Ezt csak kemény munkával és elszántsággal lehet elérni. Ettől függetlenül a türelmem határtalan, főként azokkal szemben, akikben észrevehetően ott az akarat.

Milyen sikerekkel büszkélkedhetsz?

A legnagyobb sikeremnek azt tartom, hogy sikerült egy összetartó csoportot kialakítani, szinte egy családdá váltunk. Mindig segítjük és támogatjuk egymást, együttesen pedig hatalmas lépéseket teszünk mindenki fejlődéséért. Ahogy mondani szoktam, én csak egy híd vagyok a célok felé, hiszen mindenki maga teszi meg azt a bizonyos lépést előre. Együtt olyan dolgokra lehetünk képesek, amelyekről sokan nem is álmodnak. Mindig törekszem arra, hogy a csapatban mindenkiből kihozzam a maximumot, hogy megmutassam mindenkinek azt, amiről még ők maguk sem tudnak, de én tisztán látom, hogy megvan bennük. Mikor már a lányok is elhiszik magukról mindezt, s végül leküzdik a félelmeiket, elérve ezzel a kitűzött céljaikat, azt hívom igazi csodának. Ez az, ami miatt igazán érdemes ezt csinálni.

A siker számomra az, ha minél többet tudok a lányoknak adni, hiszen annál boldogabb vagyok én is. A lányok még csak nem is sejtik, mennyi mindent adtak már ők nekem emberileg és lelkileg! Ezért is hálás vagyok az AyFlynak, mert a létezése által szerencsém volt találkozni és megismerni a lányokat, és általuk egy csodálatos csapat vezetőjévé válhattam!

Úgy hallottam, volt már egy látványos fellépésetek, ami nagy közkedveltséget hozott nektek, s magának az AyFlynak is. Múlt nyár elején megalakult az AyFly Family fellépőcsoportunk is, amely nagy sikert aratott az első szereplésével a Hodo- si Lakomán. Mióta űzöm az AyFlyt, mindig is csodálattal tekintettem a selyemkendővel létrehozott gyönyörű koreográfiákra, ezért gondoltam, miért is ne alkothatnánk mi is valami csodálatosan maradandót. Véleményem szerint, a fellépőcsoportom tagjai temérdek sokat fejlődtek rövid idő alatt. Az AyFly Family biztosította, hogy még közelebb kerüljünk egymáshoz, szinte már családként – ebből adódik a „family” megnevezés -, és együtt még a lehetetlent is lehetővé tegyük. Erről Széchenyi egyik fontos mondata jut mindig az eszembe: „Egynek minden nehéz. Soknak semmi sem lehetetlen.”

Az interjú alkalmával megkérdeztük a jógázó lányokat is, milyen érzéseket táplálnak az AyFly, illetve az oktatójuk, Niki iránt. Mit szeretnek ebben a mozgásformában, illetve mi fogta meg őket benne? Varga Veronika (28): Számomra mindez a valósággá vált AyFly-szerelem, amely a 2021-es év februárjában vette kezdetét. A nővérem által találtam az akkor még számomra ismeretlen sportágra, amely ma már nagy hatással van a mindennapjaimra. Úgy indultam el ezen az úton, hogy rátaláltam a megfelelő kikapcsolódásra, de végül ettől sokkal többet adott nekem az AyFly. Kétgyermekes anyukaként olyan sportágat kerestem, ami nemcsak formálja az alakom, de teljes lelki feltöltődést is nyújt. A kezdeti nehézségek ellenére rájöttem, hogy ez az a sport, amit kerestem. Instruktorunk, Niki segítségével olyan gyakorlatokra is képesek vagyunk, amelyekre még a legmerészebb álmainkban sem mertünk gondolni. Bízik bennünk még akkor is, ha mi feladjuk az adott gyakorlat megvalósítását. Mindig inspirál minket, ami jó irányba vezet. Az edzések által olyan embereket ismerhettem meg, akikre bármikor számíthatok, és mindig támogatjuk egymást. Ezt a kis családot mi AyFly Familynek neveztük el. Niki 2021- ben bevezetett minket a koreográfiák világába is, melynek köszönhetően részt vehettünk 1-2 fellépésen. Erre kivétel nélkül mind büszkék vagyunk, és szívünk teljes egészével készülünk a 2022-es év lehetőségeire is.

Wiedermann Katalin (36): Az AyFly jóga szeretete körülbelül egy éve ragadott magával. A barátnőm és a lányom bátorítottak, hogy próbáljam ki. Őket figyelve, sokat agyaltam, vajon nekem is sikerülne-e elsajátítanom ezt a mozgást. Fodrásznőként dolgozom, így mindig fájt a hátam, pont ezért is döntöttem úgy, hogy belevágok. Az első órákon érezhető volt, mennyire be vannak feszülve az izmaim, és a félelem miatt több gyakorlatot nem sikerült teljesítenem. Ám pár hónap elteltével, Niki segítségével sokkal ügyesebbé váltam, ami nagyon inspiráló volt számomra. Engem a jóga jobb kedvre derít, kikapcsol, elfeledteti velem a mindennapi hajtást, és megújultan térek haza az edzésekről. Háromgyerekes anyaként sokszor meglepődöm magamon, hogy egy év alatt mennyi mindent sikerült elérnem.

Gányovics Veronika (29): Furcsa érzés volt átélni a stresszt és az izgalmat a fellépés előtt, mert köztudottan a Hodosi Lakomán sok ember megfordul. Az esti főműsor előtt léptünk színpadra, és nagy sikert arattunk. A csapattagok egytől egyig mind szuperek, a hangulat pedig mindig felülmúlhatatlan. Igyekszünk segíteni egymásnak, amiben csak tudunk. Nikinek, az instruktorunknak nagyon sokat köszönhetünk csapat és egyéni szinten is. Megállás nélkül biztat bennünket, ha egy-egy gyakorlat először nem is sikerül, addig próbálkozunk, amíg tökéletessé nem válik. A selyemlepedőn lógva mindig ott áll alattunk, amely megnyugvással tölt el, hiszen ha nem sikerülne jól a gyakorlat, ő mindig ott van, hogy elkapjon minket.

This article is from: