Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok Nem az évek teszik a szurkolót azzá, ami,

A foci volt az egyetlen szórakozásunk, meg persze a DAC. Nem úgy volt, mint manapság, hogy felnyitod a tévét és válogathatsz, mit szeretnél nézni. Ha kellett, kiálltunk az útra és stoppoltunk, meccs után nem egyszer gyalog jöttünk haza Királyfiakarcsára. Ha nem tudtunk eljutni a DAC-ra, bőgtünk otthon. Ha úgy hozta a sors, betegnek tettettük magunkat, hogy ne kelljen iskolába mennünk. Apu vitt el minket a bátyámmal az első meccsre, a Szlovák Nemzeti Ligában játszottunk. Emlékszem, ahogy bontották a fatribünt, aztán a helyén egy év alatt felépült a ’85-ös Spartakiádra az új főtribün. Először csak a hazai mérkőzésekre jártunk, aztán idegenbe is. Minden cég indított buszokat, a cukorgyár, OSP, ČSAD, Zelenina stb. Feljutott a DAC a ligába, Prágába a Spartára is busszal mentünk, rengetegen jöttek a környékről, 10-12 busz, meg egy csomó kocsi…

Marcinkó Attila Tulajdonképpen 2008-ban tértem vissza a lelátóra újra rendszeresen, amikor megszereztük az 1. ligához való jogokat. A keleti lelátó óra felőli oldalán álltam, annak a tribünnek megvolt a maga varázsa. Anno a nyugdíjas tribünön ültünk, de most, hogy visszatért a hangulat a stadionba, képtelen lettem volna ülve szurkolni. Napjainkra ismét fordult a kocka, a MOL Arénában ülve nézem megint a mérkőzéseket. Részben otthonról is rálátásom van, illetve volt a stadionra. A stadionból kiszűrődő lelátói hangokat is hallani. Megtörtént eset, hogy nem készültem meccsre (lehet dühös voltam kicsit a csapatra), de meghallva a dübörgést, felöltöztem és irány a stadion. A pandémia alatt is jártam, amikor csak lehetett… Sokan jönnek a 80-as évek focijával, de szerintem mára akkorát fordult a labdarúgás világa, hogy ami hasonlóság maradt a két korszak között, az az, hogy 22 játékos játssza ezt a játékot két kapura egy fehér vonallal behatárolt pályán…