2019 September Saudi Arabia - Hun

Page 1

MEGJELENT A SZAÚD-ARÁBIAI KIRÁLYSÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGÉNEK GONDOZÁSÁBAN

Book 1.indb 1

9/20/19 4:45 PM


Előszó

ŐEXCELLENCIÁJÁNAK, A SZAÚD-ARÁBIAI KIRÁLYSÁG NAGYKÖVETÉNEK ELŐSZAVA

Örömmel tölt el... ...hogy köszönthetem minden kedves magyar vendégünket és barátunkat, valamint a diplomáciai testületek tagjait, akik elfogadták a meghívásunkat, hogy együtt ünnepeljük a Szaúd-Arábiai Királyság nemzeti napjának 89. évfordulóját. A Szaúd-Arábiai Királyság magyarországi nagykövetsége számára örömteli, hogy e dicső alkalomból már harmadik alkalommal mutathatja be ezt a különleges kiadványt. Szaúd-Arábia a Mérleg első napján ünnepli nemzeti napját, mely minden évben szeptember 23-ára esik. Ez egy nagyon szenvedélyes és hazafias esemény minden szaúdi számára. Egyetlen nemzet fejlődése sem lesz teljes, ha nem hiteles alapokra és szilárd struktúrákra épül. A Nemzeti Nap megünneplése becses alkalom. Ilyenkor felelevenítjük az államalapító király, Abdul-Azíz bin Abdul-Rahmán Ál Szaúd (Isten nyugosztalja) és hűséges embereinek nagyszerű tetteit és történelmi erőfeszítéseit. A Két Szent Mecset Szolgálója, Szalmán bin Abdul-Azíz Ál Szaúd király és Mohammed bin Szalmán koronaherceg, Miniszterelnök-helyettes és Védelmi Miniszter vezetése alatt Szaúd-Arábia, mint az Egyesült Nemzetek alapító tagja,

vezető szerepet tölt be, mind regionális környezetében, mind nemzetközi téren. Az idei kiadványban különleges figyelmet fordítottunk arra, hogy olvasóinkat friss információkkal lássuk el a legújabb történésekről, fejlesztésekről és eredményekről. Ebben az évben tanúi lehettünk egy, Mohammed bin Szalmán koronaherceg vezette magas rangú szaúdi delegáció látogatásának az oszakai G20-as csúcstalálkozón. A találkozó során a koronaherceg meghívta a G20-ak vezetőit a következő, 15. csúcstalálkozóra, melyre 2020. november 21-22-én kerül sor Szalmán király elnökletével. Ez lesz az első ilyen csúcstalálkozó az arab világban. Az idei kiadvány bemutatja a Jövőkép 2030 tervvel összhangban megrendezendő nemzetközi eseményeket, úgy mint a Jövő Befektetési Kezdeményezése (FII) harmadik konferenciáját, melyet Rijádban rendeznek 2019. október 29-én. Ezen kívül országom otthont ad a Dakar ralinak, mely első alkalommal kerül megrendezésre a Közel-Keleten. A verseny január 5-én indul Dzsiddából. Az idei kiadvány frissített információkat tartalmaz a gigaprojektekről, amelyek a Királyság Jövőkép 2030 tervének részét képezik, mint például Qiddiya, Neom,

a Vörös-tengeri projekt és Amaala. A Rijádban található Qiddiya lesz az a hely, ahol igazán lehet élni, dolgozni és játszani, egy kiemelkedő mérföldkő és fontos csomópont, amely a királyság jelenlegi és jövő generációinak rekreációs, társadalmi és kulturális igényeinek megfelel és azokat kielégíti. A NEOM lesz a világ első, három országon átívelő, független nemzetközi övezete: a jövő desztinációja. A Vörös-tengeri projekt lesz a világ legambiciózusabb és legizgalmasabb turisztikai és vendéglátóipari projektje. Ez egy luxus desztináció, amelyet a világ egyik rejtett természeti kincse körül hoztak létre. A Vörös-tenger projekt arra ösztönzi a látogatókat, hogy fedezzék fel Szaúd-Arábia Vörös-tenger partjának csodáit és gazdag kulturális örökségét. Mindemellett a kiadvány rövid áttekintést nyújt a Királyság humanitárius és katasztrófa-elhárítási erőfeszítéseiről, amelyek megszervezéséről és kivitelezéséről a Szalmán Király Humanitárius Segítségnyújtás és Segélyezés Központ gondoskodik. Köszönöm még egyszer, hogy velünk ünnepelnek ezen a nemzeti eseményen. Újfent megerősítjük a Szaúd-Arábiai Királyság és a baráti Magyarország között fennálló partnerségi kötelékeinket, és bízunk a további fejlődésben.

Őexcellenciája Mohammed Abdulhadi Almatrafi A SZAÚD-ARÁBIAI KIRÁLYSÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETE

2

A SZAÚD-ARÁBIAI KIRÁLYSÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE - TWITTER @KSAEMBASSYBUD FACEBOOK KSAEMBASSYBUD WEBSITE SAUDIEMBASSY.ORG.HU

Book 1.indb 2

2 0 1 9

S Z A Ú D - A R Á B I A

9/20/19 4:45 PM


Szaúd-Arábia G20-ak témáit érintő politikai javaslatokkal kapcsolatban. Ezeket az üléseket a G20-as vezetők csúcstalálkozója fogja megkoronázni.” Amint az Al Arabiya kifejti, a 2030-as Szaúdi Jövőkép céljai megfelelnek a G20 prioritásainak. A lap idéz egy nyilatkozatot a jelenlegi csúcstalálkozó elnökségét betöltő Japán vezetésével működő háromtagú országbizottságtól, a G20 Trojkától, miszerint „Szaúd-Arábia jelentős, a 2030-as Jövőképe által irányított gazdasági és társadalmi átalakuláson megy keresztül, amely szorosan igazodik a G20 fő célkitűzéseihez: makrogazdasági stabilitás, fenntartható fejlődés, a nők szerepének erősítése, megnövekedett humán tőke, valamint a kereskedelem és a beruházások fokozott áramoltatása.”

OSZAKÁTÓL RIJÁDIG

A SZAÚDI G20-AS CSÚCS AZ ELSŐ ILYEN TALÁLKOZÓ AZ ARAB VILÁGBAN AMINT AZT A 2017. ÉVI G20-AS CSÚCSTALÁLKOZÓN HAMBURGBAN BEJELENTETTÉK, A 2020AS TALÁLKOZÓT SZAÚD-ARÁBIA FŐVÁROSÁBAN, RIJÁDBAN TARTJÁK. A G20-ORSZÁGOK EGYÜTTESEN A VILÁG LAKOSSÁGÁNAK KÉTHARMADÁT, A GAZDASÁG 85%-ÁT ÉS A NEMZETKÖZI KERESKEDELEM 75%-ÁT KÉPVISELIK. A G20-AK ELNÖKSÉGÉT JAPÁNBAN, A 2019 JÚNIUSÁBAN MEGTARTOTT OSZAKAI CSÚCSTALÁLKOZÓN ADTÁK ÁT SZAÚD-ARÁBIÁNAK.

fotó

SZAÚD-ARÁBIAI KIRÁLYSÁG NAGYKÖVETSÉGE/BUDAPEST

Szaúd-Arábia először a 2008. évi washingtoni csúcstalálkozón vett részt a G20-ak ülésén. Abban az időben, amikor a világot globális válság sújtotta, Szaúd-Arábia rendelkezett a világ tizedik legnagyobb szuverén befektetési alapjával, és Venezuela után a második legnagyobb olajkészlettel. Az Al Arabiya hírportál szerint a szaúdiak felvétele a G20-ba eredetileg az ország gazdasági fontosságának, mint hatékony energiapiaci árképző erőnek volt tulajdonítható.

gazdaságainak vezetői, valamint meghívott országok, nemzetközi és regionális szervezetek vezetői vesznek részt. A csúcstalálkozó napirendje pénzügyi, gazdasági és társadalmi kérdésekre terjed ki, beleértve az energiát, a környezetet, az éghajlatot, a digitális gazdaságot, a kereskedelmet, a mezőgazdaságot, az egészségügyet, az oktatást és a munkaerőt. A csúcstalálkozónak kiemelt célja hatékony irányelvek kidolgozása a fenntartható és kiegyensúlyozott fejlődés elérése és munkalehetőségek megteremtése érdekében.

Először az arab világban A Királyság arra számít, hogy 2020-as elnökségével tovább erősítheti kapcsolatait más G20-országokkal, és képes lesz nemzetközi egyetértést elérni a csúcstalálkozó napirendi pontjait illetően. Szaúd-Arábia teljes mértékben elkötelezett a G20-ak céljai iránt, valamint a nemzetközi gazdasági rendszer stabilitása és jóléte mellett, írja a Saudi Gazette. A rijádi csúcstalálkozó, amelyet 2020. november 20–21. között tartanak, és amelyen Szaúd-Arábia királya, Szalmán bin Abdul-Azíz elnököl, az első olyan G20-as csúcstalálkozó lesz, melyet az arab világban rendeznek. Ez tükrözi Szaúd-Arábia kulcsfontosságú szerepét és befolyását a térségben és a nemzetközi színtéren. A csúcstalálkozón a világ legnagyobb

2 0 1 9

Book 1.indb 5

S Z A Ú D - A R Á B I A

Szaúdi felkészülés A csúcstalálkozó előtt Szaúd-Arábia előkészítő miniszteri üléseket valamint találkozókat tart a G20 tagok magas rangú kormányzati tisztviselői, valamint nemzetközi szervezetek, a magánszektor és a civil társadalmi szervezetek képviselői részére. A G20-ak 2018. decemberi sajtóközleménye szerint „a Szaúd-Arábiai Királyság átfogó kormányzati

"

megközelítésbe kezdett az elnökségre való felkészülés érdekében… Az erőfeszítések összehangolására létrehozták a G20 Szaúdi Titkárságot egy olyan előremutató menetrend felállítása céljából, mely világszerte segíti a csoport eredményeit és legfontosabb céljainak elérését gazdasági és fejlesztési téren.” A dokumentum szerint Szaúd-Arábia felhasználja regionális és nemzetközi szerepét annak érdekében, hogy bevonva a G20 tagokat, a meghívott országokat, civil társaságokat és a nemzetközi és regionális szervezeteket, egyeztesse a különböző, jelenlegi és feltörekvő globális kihívásokra irányuló, társadalmat és a gazdaságot érintő nézőpontokat és véleményeket. A sajtóközlemény kifejtette, hogy a „G20-ak Szaúd-Arábia elnöksége, végig az elnökség évében, számos találkozót szervez miniszterek, képviselők, munkacsoportok és egyéb érdekelt felek számára. Ezek célja széles körű konszenzus kialakítása a

A világgazdaság térképén A Szaúd-Arábiai Királyság a világ tizedik legnagyobb szuverén alapjával, és Venezuela után a második legnagyobb olajkészletével rendelkezik. A világ legnagyobb és leggyorsabban növekvő gazdaságait tömörítő G20-ak közé való belépése növelte a szilárd ipari és pénzügyi alapot jelentő befolyását a világgazdaságban. Az oszakai csúcstalálkozó záró ülésén felszólalva Mohammed Bin Szalmán koronaherceg rámutatott, hogy a nemzetközi együttműködés és koordináció fokozásának szükségessége sürgetőbb, mint valaha, tekintettel a mai világ összetett kihívásaira. Hangsúlyozta, hogy a Szaúd-Arábiai Királyság eltökélt szándéka az, hogy a csoport napirendjében haladást érjen el, és minden tagállammal – különösen a Trojka tagjaival, Japánnal és Olaszországgal – együtt dolgozzon a 21. század sürgető kérdéseinek megvitatása, az innováció előmozdítása, illetve a Föld és az emberi jólét megóvása érdekében. A 2020-as G20 csúcstalálkozó helyszíne a Rijádban lévő Abdullah Király Pénzügyi Negyed lesz, 1,6 millió négyzetméter alapterülettel, amelyet a világ egyik legnagyobb pénzügyi központjává fejlesztenek. 2010 júniusában a kanadai Torontóban tartották a G20-csúcstalálkozót, amelynek során Abdullah bin Abdul-Azíz Ál Szaúd király szólt a vezetőkhöz, hangsúlyozva, hogy a találkozónak összhangban kell állnia a világgazdaság térképének fejleményeivel, és reagálnia kell arra az igényre, hogy a gazdaságok reprezentatívabb csoportját alkossák. A Királyság számos intézkedést hozott a monetáris politika, a pénzügyi szektor és a kereskedelem területén, amelyek hozzájárultak a globális pénzügyi válság hatásának csökkentéséhez és a szaúdi gazdaság teljesítményének javításához.

SZAÚD-ARÁBIA VÁRAKOZÁSSAL TEKINT A CSÚCSTALÁLKOZÓ 2020-BAN TÖRTÉNŐ MEGRENDEZÉSÉRE. A KÉT SZENT MECSET SZOLGÁLÓJÁNAK, SZALMÁN BIN ABDUL-AZÍZ ÁL SZAÚDNAK AZ ELNÖKLETÉVEL A HÚSZAK CSOPORTJA (G20) A NEMZETKÖZI GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS EGYIK LEGFONTOSABB FÓRUMA. (SZAÚDI SAJTÓÜGYNÖKSÉG)

A SZAÚD-ARÁBIAI KIRÁLYSÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE - TWITTER @KSAEMBASSYBUD FACEBOOK KSAEMBASSYBUD WEBSITE SAUDIEMBASSY.ORG.HU

3

9/20/19 4:45 PM


Szaúd-Arábia

A 2016. ÁPRILISÁBAN BEJELENTETT JÖVŐKÉP 2030 EGY NAGYSZABÁSÚ TERV SZAÚDARÁBIA OLAJFÜGGŐSÉGÉNEK CSÖKKENTÉSÉRE, A GAZDASÁG DIVERZIFIKÁLÁSÁRA ÉS OLYAN SZOLGÁLTATÁSI ÁGAZATOK FEJLESZTÉSÉRE, MINT AZ EGÉSZSÉGÜGY, AZ OKTATÁS, AZ INFRASTRUKTÚRA, A REKREÁCIÓ ÉS AZ IDEGENFORGALOM. AZ EGYIK LEGFONTOSABB PROGRAMJA A SZAÚD-ARÁBIA SZUVERÉN BEFEKTETÉSI ALAPJA ÁLTAL IRÁNYÍTOTT A JÖVŐ BEFEKTETÉSI KEZDEMÉNYEZÉSE (FUTURE INVESTMENT INITIATIVE – FII).

A Rijádban zajló első FII fórumon SzaúdArábia koronahercege, Mohammed bin Szalmán 500 milliárd amerikai dolláros tervet hirdetett meg a NEOM nevű nagyszabású ipari és üzleti övezet számára, és nagyon jövedelmező befektetési lehetőségnek nevezte azt a Királyság ambiciózus Jövőkép 2030 terve alapján. A bejelentés szerint egy Szaúd-Arábia északnyugati sarkában lévő 26.500 négyzetkilométernyi földterületet fenntartható városok, falvak és közösségek forradalmi projektjévé alakítanak, amelyet napenergia és szélenergia üzemeltet, és amely a legmodernebb gyártási létesítményeknek ad otthont. Az elkövetkező években a projekt várhatóan több mint 500 milliárd amerikai dollárt vonz majd hazai és nemzetközi befektetőktől, ideértve Szaúd-Arábia állami befektetési alapját (PIF). A NEOM hozzájárulása a Királyság GDP-jéhez az előrejelzések szerint 2030-ra legalább 100 milliárd amerikai dollárt ér el. Kelet felé csúszó gazdasági erő 2018 októberében számos üzletember és véleményvezér sereglett a rijádi Ritz-Carlton Hotelbe a második A Jövő Befektetési Kezdeményezése konferenciára,

4

hogy megvitassák a legsúlyosabb nemzetközi kérdéseket, a környezeti fenntarthatóságtól a pénzügyi kérdésekig. Az Arab News jelentése szerint Samir Assaf, a világ egyik legnagyobb bank- és pénzügyi szolgáltató intézetének, a HSBCnek globális banki és piaci folyamatokért felelős vezérigazgatója egy plenáris ülésen elmondta, hogy a globális gazdasági hatalom keleti irányba csúszik a Nyugat rovására. Hozzátette, hogy a HSBC hosszú távú nézete a globális gazdaságról az, hogy azt Ázsia és a Közel-Kelet magasabb növekedési kilátásai fogják mozgatni. "Ázsiában egyre több ember emelkedik középosztálybeli státuszba, és Ázsiában a teljes vagyon 2021re magasabb lesz, mint Észak-Amerikában," – mondta egy panelbeszélgetésen, hozzáfűzve, hogy a rövid távú gazdasági kilátásokat elhomályosították az USA magasabb kamatlábainak kilátásai és néhány feltörekvő piaci országban meglévő adósság. Az FII fórumon más nagy globális vállalatok megvitatták, hogy a vezérigazgatók miként segíthetik az ENSZ fenntartható fejlődésre vonatkozó céljait. Alex Dimitrief, a General Electric részét képező GE Global elnöke és vezérigazgatója elmondta, hogy a 180

ország némelyikében, ahol ők működnek, vannak olyan ügyfelek, akik továbbra is olyan régebbi energetikai technológiákat akarnak használni, mint a szén és a gőz, de a tendencia már a fenntarthatóbb energiaforrások felé mutat. "A vásárló sok helyen megelőzi a szabályozót," – mondta. A nagy amerikai élelmiszer- és italcsoport, a PepsiCo részéről Mehmood Khan vezető tudományos tisztviselő elmondta, hogy a vízellátás és a mezőgazdasági technikák két nagy kihívás a fenntarthatóság felé vezető úton. Paul Holthus, a Világóceáni Tanács vezérigazgatója elmondta a közönségnek, hogy a sótlanított víz használata problémát jelent a tengeri környezetre, különösen a Közel-Keleten, ahol ez 20 évente megduplázódik. Szaúd-Arábia a fórumon több mint 25 üzletről írt alá megállapodást a petrolkémiai termékektől a fémekig. Az állami tulajdonban lévő Saud Aramco ezek közül 15-öt kötött, 34 milliárd amerikai dollár értékben, ideértve a francia olajóriással, a Total SA-val, az olajszolgáltató Halliburton Co.-val és a Hyundai Heavy Industries Co. árukereskedőházával, a Trafigura Group-pal kötött ügyleteket, míg a rijádi székhelyű Modern Industrial Investment Holding

Mit hoz a jövő a világ üzleti életében? Ebben az évben a Jövő Befektetési Kezdeményezése fórumát a következő témával rendezik október 29-31. között a Ritz-Carlton Hotelben és a King AbdulAzíz konferenciaközpontban, Rijádban: „Mi a jövő a világ üzleti életében?” A Saudi Gazette szerint az FII konferencia újra összehozza a döntéshozókat, a vezető befektetőket és a globális szakértőket, hogy feltárják a jövőbeli gazdasági tendenciákat és lehetőségeket, világossá tegyék az iparágak jövőjét, és megvitassák, hogyan ösztönözhetik a beruházások az általános globális jólét és fejlődés előmozdítását. Az esemény három kulcsfontosságú pillérre összpontosít: • Fenntartható jövő: Új innovációk és befektetési modellek feltárása, amelyek támogathatják a jövedelmezőséget, az embereket és a bolygót. • Örök technológia: Üzleti és politikai keretek, amelyek irányíthatják a technológiai ipar jövőbeni növekedését. • Fejlett társadalom: Kulturális és szervezeti rendszerek, amelyek inspirálhatják az emberiséget a gépek korában. • A FII három csúcstalálkozót is tart a fő esemény mellett, azt vizsgálandó, hogy az üzleti, szórakoztató és társadalmi változások miként mozgatják az innovációt és teremtenek befektetési lehetőségeket: • Magával ragadó munka: Hogyan változtatják meg a technológia, a demográfia és az üzleti modellek a munka jellegét. • Interaktív szórakozás: Hogyan befolyásolják az innovációk, a globalizáció és a fogyasztói magatartás a sport, a szabadidő és a szórakozás világát. • Összekapcsolt társadalom: Hogy próbálnak a kormányok szerte a világon intelligens rendszereket, fejlett mobilitást, új oktatási modelleket és nagyobb kulturális tudatosságot integrálni a városokba és közösségekbe. Az FII célja többek között a kapcsolatok kiépítése és a mélyreható eszmecsere ösztönzése. Ennek érdekében az esemény tizenkét ágazatközi munkacsoportot fog fogadni, amelyek célja a feltörekvő üzleti és befektetési trendek feltárása, valamint a korai szakaszban lévő növekedési lehetőségek azonosítása. Ezek a munkacsoportok társadalmi, energiaügyi, éghajlati, technológiai, egészségügyi, adat-, szállítási, élelmiszer-, turisztikai, sport-, kiskereskedelmi és ifjúsági témákat foglalnak magukban.

A SZAÚD-ARÁBIAI KIRÁLYSÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE - TWITTER @KSAEMBASSYBUD FACEBOOK KSAEMBASSYBUD WEBSITE SAUDIEMBASSY.ORG.HU

Book 1.indb 4

2 0 1 9

SZAÚD-ARÁBIAI KIRÁLYSÁG NAGYKÖVETSÉGE/BUDAPEST

NEMZETKÖZI PLATFORM SZAKÉRTŐK VEZETTE VITÁKRA BEFEKTETŐK, ÚJÍTÓK, KORMÁNYOK ÉS GAZDASÁGI VEZETŐK KÖZÖTT

fotó

A JÖVŐ BEFEKTETÉSI KEZDEMÉNYEZÉSE

Group leányvállalata közös vállalkozást jelentett be egy olvasztó és finomító komplex kifejlesztésére, egy e-mailes nyilatkozat szerint. Az ügyletek egy részét, összesen körülbelül 50 milliárd amerikai dollárnyit, már korábban bejelentették, míg más ügyletek új vállalkozásokra vonatkoztak, vagy a meglévő megállapodások következő lépéseit jelentették.

S Z A Ú D - A R Á B I A

9/20/19 4:45 PM


Szaúd-Arábia SZAÚDI ÉVSZAKOK

A KIRÁLYSÁG ÁLTALÁNOS VONZERŐVEL BÍRÓ GLOBÁLIS ÚTICÉLKÉNT HATÁROZZA MEG MAGÁT A SZAÚDI ÉVSZAKOK KEZDEMÉNYEZÉS CÉLJA A KIRÁLYSÁG A VILÁG EGYIK LEGFONTOSABB TURISZTIKAI CÉLPONTJÁVÁ ALAKÍTÁSA. A LÁTOGATÓK A KIRÁLYSÁG LEGTÖBB VÁROSÁBAN ÉS RÉGIÓJÁBAN EGÉSZ ÉVBEN ÉLVEZIK A FŐBB ESEMÉNYEK SOKSZÍNŰSÉGÉT ÉS AZ ŐKET EGÉSZ ÉVBEN ÖRÖMMEL ELTÖLTŐ EGYEDI TURISZTIKAI ÉLMÉNYEKET, AMINT FELFEDEZIK A SZAÚDARÁBIAI KIRÁLYSÁG ÖRÖKSÉGÉT ÉS ANNAK EGYEDI KULTÚRÁJÁT, VALAMINT SZÉPSÉGÉNEK BÁJÁT SZAÚD-ARÁBIA VÁLTOZATOS ÉVSZAKAIBAN.

fotók

SZAÚD-ARÁBIAI KIRÁLYSÁG NAGYKÖVETSÉGE/BUDAPEST

Jennifer Lopez, Pharrell Williams, Usher, Nicki Jam, Gwen Stefani, Nicole Scherzinger, Akon, Andre Reyes Gipsy Kings és DJ Martin Solveig.

Az utazási és turisztikai ágazat további fejlesztése, amikor a Királyság merész lépéseket tesz kiaknázatlan lehetőségeinek feltárására, mint lehetséges turisztikai célpontok felkutatására, szintén összhangban áll a Jövőkép 2030 céljaival, a kormány jövőbeli inspiráló tervével, amint a Királyság halad előre a gazdasági és kulturális sokszínűség útján. A szezonális tevékenységek nagy része erre az évre már véget ért – de az évszakok soha nem érnek véget! Ezen az oldalon a Szaúd-Arábia által a turisták számára kínált legfontosabb látnivalók leírását találja.

a művészet és a kultúra legjobbjait ünnepli. A város hírneve által ihletett Dzsidda Évszak fesztivált ez évben júniusban és júliusban rendezték „Tenger és kultúra” témakörben, mivel a hely a vízhez kapcsolódó tevékenységek legfontosabb célpontjaként és a nemzetközi utazók multikulturális csomópontjaként ismert. A látogatóknak és a helyieknek egyaránt lehetőségük nyílt izgalmas élmények élvezetére, melyek skálája az élő koncertektől, színházi előadásoktól és művészeti kiállításoktól a stand-up fellépésekig és nagyszabású sporteseményekig terjedt.

Dzsidda Évszak: tenger és kultúra Dzsidda, a tengerparti város, melyre Szaúd-Arábia kulturális fővárosaként is tekintenek, jelenleg élvonalában van annak az erőfeszítésnek, hogy megerősítse a Királyság szerepét, mint turisztikai célpont, amely változatos kínálatot ajánl a világ minden tájáról érkező látogatók számára. A hagyományosan Mekka és Medina szent városaiba látogató zarándokok számára az ország fő kapujaként működő Dzsidda lenyűgöző elhelyezkedéssel és gazdag kulturális sokszínűséggel büszkélkedhet. Szeretetteljes elnevezése: a Vörös-tenger menyasszonya. Ez az sokszínű célpont most a szélesebb közönség számára tovább terjeszti nemzetközi vonzerejét a Dzsidda Évszak, egy izgalmas rendezvényprogram keretében, mely a zene,

A Rijád Évszak a szórakoztatás világsztárjainak ad otthont A Dzsidda Évszak ünnepelt sikere után a főváros legnagyobb szórakoztató eseményének tekintett Rijád Évszak idén október 11-én indul és december 15-ig tart – jelenti a Saudi Gazette. Az Évszak számos sport-, zenei, színházi és divatbemutatót, cirkuszi előadást és egyéb szórakoztató tevékenységet ölel fel. Számos nemzetközi étterem nyílik erre az alkalomra, emellett pedig rengeteg vendéglő kínál helyi ízeket. Körülbelül 20 millió visszatérő látogató (köztük egymillió Rijádból), várható a fesztiválon. Az események egy 14 millió négyzetméteres területen, 11 különböző helyszínen látogathatók, köztük a Fahd Király Nemzetközi Labdarúgó Stadionban, a Wadi Hanifah-n és másutt. A Rijád Évszak 14 nemzetközi sztárműsort és egy sor exkluzív show-t hoz az ország fővárosába, és olyan híres művészeket léptet fel, mint Bruno Mars, Pitbull, John Legend és Alicia Keys. A koncertek számos helyszínen zajlanak a város egész területén. A várhatóan fellépő nagy nevek között szerepel még

2 0 1 9

Book 1.indb 5

S Z A Ú D - A R Á B I A

Taif Évszak: rózsáktól a tevékig Taif-ban, a rózsák városában hívogató rózsaillat hoz látogatókat augusztusban egy egész hónapnyi izgalmat, szórakozást és lelkesedést kínáló programsorozathoz, mely kulturális eredetiségével, művészi örökségével és bájos légkörével hódít az ország délnyugati részén. A Taif Évszak, amelybe beletartozik a Souq Okaz piac, a tevefesztivál, a Rózsafalu és a Land Masters hegymászó esemény - tucatnyi kivételes tevékenységgel, művészeti rendezvényekkel, szórakoztatással és izgalmas versenyekkel gazdagítja az autentikus arab hangulatot. A Souq-on (szabadtéri piac) az emberek megtapasztalhatják a különböző arab nemzetek kultúráját, amikor ellátogatnak azokba a pavilonokba, amelyek 11 ország élelmiszereit, művészetét és kereskedelmét mutatják be. A Taif tevefesztivál a tevék kulturális jelentőségét ünnepli és támogatja,

miközben növekvő sikere jelentős gazdasági lendületet is ad a Királyságnak. Ebben az évben a világ legnagyobb teve sporteseményén Szaúd-Arábiából és más Öböl-menti és arab országokból mintegy 12.000 teve vett részt, 439 kategóriában

versenyezve 42 millió szaúdi riál (11,2 millió amerikai dollár) nyereményért. A Radf Parkban lévő Ward (Rózsák) faluban olyan rózsákat láthatunk, amelyeket a világ legjobbjai között tartanak számon. A faluban található egy rózsamúzeum, a művészetek útja és egy rózsalaboratórium. Emellett a Taif rózsait érintő szakmák bemutatására szolgáló műhelyekben az Évszak illatához kapcsolódó versenyekkel és egyéb szórakoztató rendezvényekkel is találkozhat az érdeklődő. Az Al-Soudah Évszak a természet változatosságát mutatja be A Szaúdi Turisztikai és Nemzeti Örökségügyi Bizottság felvette a Királyság Aszír régiójában lévő Al-Soudah-t a 2019. évi Szaúd Évszakok közé. Az Al-Soudah környéke természeti szépségeiről híres, az erdőktől és a hegyvidékektől kezdve a sajátos éghajlatig. Az Évszak eseményei augusztusban zajlottak. Amint az Al-Soudah Évszak igazgatója, Hossam Al-Din bin Saleh Al-Madani az Arab News-nak elmondta, „az Al-Soudah Évszak a Királyság bölcs vezetése érdeklődési körébe tartozik azáltal, hogy támogatja a hazai turisztikai ágazatot, a szórakoztatást és a kultúrát, javítva a polgárok életminőségét és egy színes társadalom felépítését, mivel fontos, a Királyságra jellemző turisztikai elemeket tartalmaz.” Rámutatott, hogy az eseménynaptár a terület legfontosabb tulajdonságain alapul: természet, táj, örökségvédelem, kultúra, kaland, sport és éghajlat. Al-Madani kiemelte, hogy a program számos kulturális, sportés szórakoztató rendezvényt, koncertet, zenei estét, művészeti és örökségvédelmi show-t vonultat fel, valamint minőségi új szolgáltatásokat kínál az Al-Soudah parkokban, a nemzetközi luxus éttermekben, illetve kirándulást a városban és Abha-ban. „Az Évszak eseményei próbára tették a modernizált infrastruktúrát és szolgáltatásokat is Al-Soudahban.” – tette hozzá.

A SZAÚD-ARÁBIAI KIRÁLYSÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE - TWITTER @KSAEMBASSYBUD FACEBOOK KSAEMBASSYBUD WEBSITE SAUDIEMBASSY.ORG.HU

5

9/20/19 4:45 PM


Szaúd-Arábia összes előzetes megérzést túlhaladták a rali-útvonal első részének felderítése során az ország északi és nyugati részén tapasztaltak. A sokszínű topográfia, a terep és a táj lehetővé tette számunkra, hogy előálljunk egy komplett rali formátummal. 4.500 kilométer megtétele és az ország ezen részének 10 napos keresztülkasul járása után biztosan mondhatjuk, hogy a 2020-as Dakar versenyzőinek sok kitartásra lesz szükségük!” Amint a térképen látható, a verseny január 5-én kezdődik Dzsiddában, ahonnan a pilóták nekiindulnak az Al-Madinah, a Tabuk és a Ha'il régiókon keresztül zajló versenynek, egy pihenőnappal Rijádban. A fővárostól az útvonal visszafelé kanyarog a part felé, az Aszír-térségen keresztül, és január 12-én Al-Qaddiya városában ér véget.

SZAÚD-ARÁBIA JÖVŐKÉP 2030 KEZDEMÉNYEZÉSÉNEK CÉLJA AZ ORSZÁG ÉRDEKELTSÉGEINEK DIVERZIFIKÁLÁSA, ELTÁVOLODVÁN AZ OLAJTÓL. A KIRÁLYSÁG MOST SZÁMOS OLYAN RENDEZVÉNYNEK AD HELYET, MELYEK TÖBB TÍZEZER KÜLFÖLDIT VONZANAK. IDE TARTOZNAK TÖBBEK KÖZÖTT AZ AUTÓVERSENYEK, MINT PÉLDÁUL A DAKAR-RALI ÉS A FORMULA E SOROZAT RENDEZVÉNYEI. Közvetlen a főváros, Rijád mellett épül SzaúdArábia első családorientált vidámparkja, a Six Flags Qiddiya, amelytől várható „minden olyan izgalmas dolog, melyet a világ minden táján elvárnak a Six Flags márkától, és, hogy ezeket az élményeket a helyhez kapcsolódó autentikus témákkal növelje,” mondta Michael Reininger, a Qiddiya Investment Company (QIC) vezérigazgatója. A Six Flags Qiddiya lesz a fő szórakoztató kínálat a Qiddiya projekt első szakaszában, amikor 2023-ban megnyílik. A 79 hektárnyi területű parkban 28 élményelem és látványosság szerepel, amelyek tematikusan hat egyedi területhez illeszkednek: – Az Izgalom Városa Szaúd-Arábia jövőképe lesz 2030-ban: egy jövőbeni város arab tervezési motívumokkal. A vendégek itt találják meg a park izgalmas élményelemeit, köztük A Sólyom Repülését, amely „a világ leghosszabb, legmagasabb és leggyorsabb hullámvasútja”, valamint a Sirocco tornyot, amely „a világ legmagasabb ejtőtorony élményeleme” lesz. – A Felfedező Forrásokat Qiddiya sivatag és óceán közötti kapcsolata ihlette. Az élményelemek a földből és a vízből kerülnek ki: az egész terület tele lesz vízesésekkel, vízvezetékekkel és gejzírekkel, egzotikus növényekkel és fákkal.

6

– Gőzváros, ahol a múlt és a jövő találkozik egy robusztus határvárosban, amelyet gőz és sikolyok táplálnak. Ennek a területnek a jellemző élményeleme a Vas Csörgőkígyó Aknavonat, amely a hullámvasút elemeit egy sötét utazással egyesíti, és egy hidraulikus emelőbe vezet, amely egy szűk aknatengelyen keresztül szabadesésbe küldi az utasokat. – Az Alkonyat Kertek egy túlméretes terület tele virággal és barátságos lényekkel, a fiatalabb látogatók számára tervezve. Ennek a területnek a legfontosabb látványossága az Alkonyati Expressz hullámvasút, amely a kerten halad át; az Élőlény Hajsza, egy interaktív sötét út 3D-s környezetben; és a Kaleidoszkóp hőlégballon utazás. TURISTAVÍZUM Szaúd-Arábia szeptember 27-től turistavízumokat állít ki, és a jelentések szerint az új rendszer mintegy 50 ország polgárainak kedvez. Az utazók online vagy a belépési ponton kérhetnek ilyen vízumot. A kezdeményezést fontos lépésnek tekintik a gazdaság reformja felé, összhangban a 2030-as jövőkép tervvel, amelynek célja a gazdaság diverzifikálása és az olajfüggőségtől való távolodás. Utazási szakértők szerint az idegenforgalom és a szabadidős tevékenység 2030-ra a GDP 10%-át tehetik ki, évente több mint 100 milliárd amerikai dollárt hozva a gazdaságnak.

– A Szerencse-völgy a vendégeket egy régi arab kőművesmunka romjai közé viszi, ahol a szerencsevadászok szerte a világból hírnevet és gazdagságot találnak. Ennek a területnek a legfontosabb attrakciója a Tűzhányó, egy háromszoros hullámvasút, amely az akrobatikus megállást megelőzően az utasokat egy égi forgásba viszi, majd visszabukik a földre. – A Nagy Kiállítás, az innováció és a tudomány ünneplése, a hagyományos karnevállal körítve. Itt a vendégek megtapasztalhatják a Giroszkóp inga lengőútját; a Kolosszust, mely gravitációs meghajtású fa-acél hibrid élményelem; az arab körhintát, ahol az arab lovak menetelnek; az Expo Repülő lengő élményelemet; és az Autómániát, egy dodzsem attrakciót a londoni taxik mintájára. Dakar: Arábia színei A világ leghíresebb terepjáró állóképességi eseménye, a Dakar-rali 2020-tól új helyszínre költözik: Szaúd-Arábiába. „Egy tiszta papírlap előtt állunk. De hirtelen tele lesz színekkel. Ez a világ sivatagjainak varázsa,” – mondta David Castera, a Dakar igazgatója. „SzaúdArábiába tett első utazásunk ígéretesnek tűnt. A dokumentációs munkánkra és a szomszédos országok ismeretére alapozott

Profi boksz: Csata a dűnéken A korábbi olimpiai bajnok mexikóiamerikai bokszoló, Andy Ruiz Jr. brit riválisa, Anthony Joshua ellen fogja megvédeni egyesített WBA, IBF, WBO és IBO nehézsúlyú bajnoki címeit Diriyahban, amely magában foglalja az UNESCO világörökség részét képező Al-Turaifot, a szaúdi főváros, Rijád külvárosában ez év december 7-én. Ez egy visszavágó mérkőzés lesz, mivel Ruiz 2019 júniusában komoly felfordulást okozott New York City-ben Joshua legyőzésével. Ez újabb példája a Királyság azon törekvéseinek, hogy több nemzetközi sporteseményt szervezzen. Februárban rendezték meg az első European Tour golfeseményt, júliusban pedig a brit bokszoló, Amir Khan nyerte el a WBC nemzetközi váltósúlyú címét az ausztrál Billy Dib kiütésével Dzsiddában.

A SZAÚD-ARÁBIAI KIRÁLYSÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE - TWITTER @KSAEMBASSYBUD FACEBOOK KSAEMBASSYBUD WEBSITE SAUDIEMBASSY.ORG.HU

Book 1.indb 4

2 0 1 9

SZAÚD-ARÁBIAI KIRÁLYSÁG NAGYKÖVETSÉGE/BUDAPEST

SZAÚD-ARÁBIA NEMZETKÖZILEG ISMERT ATTRAKCIÓKKAL VÁRJA A LÁTOGATÓKAT

fotó

A SIX FLAGS QIDDIYÁBAN

Formula E egy világörökségi helyszínen Míg a Dakar-rali nyitóversenye 1979-ben volt, a Formula E, amelyben csak elektromos meghajtású autók szerepelhetnek, csak 2014-ben vette kezdetét, és négy évvel később már Szaúd-Arábia is helyet biztosított számára. A 2019. november 22–23. között tartandó Saudia Ad Diriyah E-Prix-t, amely valójában a szezonnyitó rendezvény lesz, várhatóan akár 100.000 fős tömeg is láthatja a helyszínen – ez jelentősen meghaladhatja a 2018-as 60.000-es létszámot. Amint az Arabian Business rámutat, az Öböl királysága több rajongót, több versenyt, több autót és globális műsorszámot ígér, mivel sport- és szórakoztató célpontként hírneve tovább növekszik. A tavalyi teltházas Ad Diriyah E-Prix olyan zenei ikonokat vonultatott fel, mint David Guetta, Enrique Iglesias, a One Republic és a BlackEyed Peas, akik a verseny közel-keleti bemutatkozásán léptek fel. Most, a Formula E visszatérésekor, a 2019. évi Saudia Ad Diriyah E-Prix azt ígéri, hogy el fogja homályosítani az első évet, egy helyett két versennyel, amelyeket az Ad Diriyah UNESCO világörökségi helyszínen rendeznek meg.

S Z A Ú D - A R Á B I A

9/20/19 4:45 PM


Szaúd-Arábia FEJLŐDÉSSÉ VÁLT TÖREKVÉSEK

SZAÚD-ARÁBIA JÖVŐKÉP 2030 FEJLESZTÉSI PROGRAMJA EGYRE TÖBB PROJEKTBEN KÖSZÖN VISSZA MOHAMMED BIN SZALMÁN KORONAHERCEG 2016-BAN MEGBÍZÁST ADOTT A KIRÁLYSÁG JÓLÉTE HOSSZÚ TÁVÚ MODELLJÉNEK KIDOLGOZÁSÁRA. ENNEK EREDMÉNYEKÉNT SZÜLETETT MEG AZ AMBICIÓZUS ÁM UGYANAKKOR KIVITELEZHETŐ JÖVŐKÉP 2030, ANNAK BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN, HOGY SZAÚD-ARÁBIA EGY DINAMIKUS TÁRSADALOM, VIRÁGZÓ GAZDASÁG ÉS PROGRESSZÍV NEMZET LEGYEN. EZ AZ OLDAL BEMUTATJA AZOKAT A FEJLEMÉNYEKET ÉS EREDMÉNYEKET, AMELYEK ENNEK A NAGYRATÖRŐ TERVNEK A RÉSZÉT KÉPEZIK, ÉS AMELYEK CÉLJA A GAZDASÁG DIVERZIFIKÁLÁSA, A TÁVOLODÁS AZ OLAJTÓL VALÓ FÜGGŐSÉGTŐL, ÉS A TÁRSADALOM SZÁMÁRA MINŐSÉGI, VÁLTOZATOS ÉS GAZDAG TAPASZTALATOKKAL FELRUHÁZOTT ÉLETMÓD BIZTOSÍTÁSA, IDEÉRTVE A VILÁGSZÍNVONALÚ TURIZMUST IS.

„Céljaink hosszú távra szólnak. Túlmutatnak a csökkenő jövedelemforrások feltöltésén, illetve azon, hogy megőrizzük azt, amit már elértünk. Elhatároztuk, hogy olyan virágzó országot építünk, amelyben minden polgár megvalósíthatja álmait, reményeit és ambícióit. Ezért nem pihenünk addig, amíg nemzetünk vezető szerepet nem játszik abban, hogy az oktatás, valamint a magas színvonalú szolgáltatások, például foglalkoztatási kezdeményezések, egészségügy, lakhatás és szórakozás területén mindenki számára

lehetőségeket biztosítson.” Ezek a szavak, melyek a koronahercegnek a 2016. évi Jövőkép 2030 átfogó fejlesztési program beköszöntőjében olvashatók, felvázolták a nagyszabású fejlesztések kilátásait. A szavakat tettek követték. A szaúdi gazdasági és tervezési miniszter szerint tavaly például a külföldi befektetések 110%-kal emelkedtek az országban, minte gy kétszeresére az előző évinek. Az Arab News beszámolója szerint, a kormány gazdasági reformok iránti elkötelezettsége kiváló gazdasági és

pénzügyi eredményeket szült, amint azt a Szaúdi Kamarák Tanácsa nemrégiben kiadott jelentése is mutatja. Az elmúlt évben például 10 fejlesztési és beruházási projektet indítottak 685 milliárd riál (182 milliárd dollár) értékben, és a magánszektor állandó árakon számított GDP hozzájárulása megduplázódott, elérve a körülbelül 1,2 milliárd riált (319 millió dollár). Projekt tervek A közel-keleti szakmai folyóirat, a Construction Week összeállította a 20 legfontosabb építési projekt listáját, amelyek jelenleg Szaúd-Arábiában folynak. Ezek a fejlesztések bepillantást engednek abba, hogyan összpontosít az ország az infrastruktúra kiépítésére, a gazdaság diverzifikálására, valamint az állampolgárok és a lakosság életszínvonalának emelésére. Ezek közé tartozik a Neom, a Vörös-tengeri

projekt, a Qiddiya szórakoztató város, Amaala, az Al Sharaan üdülőhely Al-Ula-ban, a mekkai nagymecset harmadik bővítési üteme, a dzsiddai torony, a Lakásügyi Minisztérium otthon projektje Sakaniban, az Al Widyan, a rijádi metró, a rijádi gyorsbusz tranzit rendszer, a Fahd király Egészségügyi Város bővítése, az Abdullah Bin Abdul-Áziz király orvosi komplexumok, a Szalmán Király Energiapark (Spark), a Saudi Aramco Berri és Marjan gázmezői, a Hanergy napenergia park, a Dumat Al Jandal szélerőmű, a Saudi Aramco-Total poliizobutilén (PIB) gyára és a Pán-Ázsia palackozó létesítmény. Ezek a projektek és az egyéb gazdasági eredmények a Királyság Jövőkép 2030 céljait és célkitűzéseit olyan tényekké és számokká változtatják át, amelyek nemcsak a szaúdi gazdaság számára hasznosak, hanem Szaúd-Arábia népének is.

GIGA PROJEKTEK Ezek közül a mai napig a legnagyobb fejlesztési projektek a Qiddiya Szórakoztató Város, a NEOM, a Vörös-tengeri projekt és az Amaala üdülőhely, amelyek fontos csomópontként fogják befolyásolni a turizmus jövőjét, azzal a céllal, hogy kielégítsék a Királyság rekreációs, társadalmi és kulturális igényeit a jelenlegi és a jövőbeli generációk számára. A Qiddiya projekt célja, hogy olyan hely létrehozása, amely izgalmat, inspirációt, kreatív közösségeket, befektetési és munkalehetőségeket kínál a szaúdiak számára. A NEOM egy óriási övezet, amelyet Szaúd-Arábia északnyugati részén fejlesztenek az Állami Beruházási Alap (PIF) 500 milliárd dolláros befektetési támogatásával. A Vörös-tengeri projektet a világ egyik legambiciózusabb idegenforgalmi és vendégváró projektjének nevezik, amelynek célja a fenntartható fejlődés új szabványainak meghatározása és a luxusturizmus világának újradefiniálása. Az Amaala projekt célja az ultra-luxus wellness turizmusra és a művészetekre való összpontosítás. QIDDIYA Qiddiya városát arról az Aba Al-Qid útról (Teve Ösvény) nevezték el, amely Al-Yamama és Hijaz összeköttetésére szolgált. A befejezés után Qiddiya lesz az „a hely,” ahol érdemes lakni, dolgozni és játszani. Kiemelkedő mérföldkő és fontos csomópont, mely a királyság jelenlegi és jövő generációinak rekreációs, társadalmi és kulturális igényeinek kielégítésére szolgál majd. A szaúdi fővárosba tervezett projekt az idén az építési szakaszba lépett. A helyszín 40 km-re található Rijád város központjától. Befejezése után ez a kiemelkedő mérföldkő várhatóan a világ legnagyobb szórakoztató városa lesz, amely meghaladja majd a floridai Walt Disney World méreteit, és amely Szaúd-Arábia első családorientált vidámparkjának, a Six Flags Qiddiya-nak ad majd otthont. NEOM A NEOM projekt, amelyet „a jövőbeni élet úticéljának” is neveznek, átnyúlik az egyiptomi és a jordániai határon, és az ipar és a technológia értékláncának bevezetésével a Királyságot nemzetközi úttörő példává alakítja. A NEOM projektre elkülönített terület kiváló turisztikai lehetőségeket kínál, a Vörös-tenger, a gyönyörű strandok és szigetek, valamint az érintetlen természeti szépség ötvözésével. Idén június 30-án indult az első repülőjárat a NEOM Bay repülőtérről, amely a KözelKelet egyik legmodernebb és legkülönlegesebb repülőtere, stratégiai elhelyezkedéssel három ország, Szaúd-Arábia, Jordánia és Egyiptom határán.

SZAÚD-ARÁBIAI KIRÁLYSÁG NAGYKÖVETSÉGE/BUDAPEST

A VÖRÖS-TENGERI PROJEKT A világ egyik legambiciózusabb idegenforgalmi és vendéglátóipari projektjeként említik: egy ultra-luxus úticél, amelyet a világ egyik rejtett természeti kincse körül teremtenek meg. A Vörös-tenger projekt új szabványokat fog felállítani a fenntartható fejlődésben, és újradefiniálja a luxusturizmus világát azzal a céllal, hogy a Királyságot a globális turisztikai térképre helyezze. A projekt befejezése után a látogatók felfedezhetik Szaúd-Arábia érintetlen Vörös-tengeri partjának csodáit és gazdag kulturális örökségét. Az Umluj és Al-Wajh városai közötti terület a Vörös-tenger érintetlen szigetei közül több mint 90-re terjed ki, illetve egy, a regionális növény- és állatvilágnak otthont adó természetvédelmi területre.

fotó

AMAALA Az Amaala üdülőhely, amelyet már a Közel-Kelet Riviérájának neveznek, a wellnessre és az egészséges életmódra fog összpontosítani. Ez a rendkívül fényűző úticél a Mohammed bin Szalmán herceg természetvédelmi területen található, a királyság északnyugati részén, a Vörös-tenger partján. A projekt vezetője a PIF, amely a kezdeti finanszírozást is biztosítani fogja. A folyamat előrehaladtával partnerségi és beruházási csomagok lesznek elérhetők a magánszektor számára. A fejlesztők szerint Amaala „különleges építészeti megoldásokat és példátlan luxust fog jelenteni mind a szállodákban, mind a magánvillákban, és lesz benne egy régimódi, de elegáns kiskereskedelmi falu is.” A projekt szintén magában foglal egy művészeti akadémiát, amely elősegíti szaúd-arábiai és a régióbeli fiatal művészek szakmai fejlődését.

2 0 1 9

Book 1.indb 5

S Z A Ú D - A R Á B I A

A SZAÚD-ARÁBIAI KIRÁLYSÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE - TWITTER @KSAEMBASSYBUD FACEBOOK KSAEMBASSYBUD WEBSITE SAUDIEMBASSY.ORG.HU

7

9/20/19 4:45 PM


Szaúd-Arábia biztosítja Jemen energia, egészségügyi és mezőgazdasági szükségleteit. Emellett a Királyság és az Emírségek 70 millió dollárt ajánlottak fel az UNICEF-nek, a tanárok fizetésének finanszírozására. Ugyanilyen fontos a program hozzájárulása Jemen energiaszektorához, amely havi 60 millió dollárt tesz ki, biztosítva a folyamatos áram- és vízellátást. A szaúdi támogatások kiterjedtek a „Masam” elnevezésű taposóakna-mentesítési projektre. Az aknák, melyeket az iráni támogatású húszi milíciák telepítettek, sok jemeni civilt megöltek vagy megcsonkítottak. A Masam program keretében eddig 89.761 aknát sikerült felszedni.

AMIÓTA 2015 MÁJUSÁBAN MEGALAKULT A SZALMÁN KIRÁLY HUMANITÁRIUS SEGÍTSÉGNYÚJTÁSI ÉS SEGÉLYKÖZPONT (KSRELIEF), EZ LETT A KIRÁLYSÁG HUMANITÁRIUS ÉS SEGÉLYEZÉSI MUNKÁJÁNAK ALAPPILLÉRE, AMELY SZAÚDARÁBIÁT A NEMZETKÖZI SZINTŰ SEGÍTSÉGNYÚJTÁS VEZETŐ SZEREPLŐJÉVÉ AVATTA. A Szaúd-Arábiai Királyság külpolitikájának egyik jelentős eleme a humanitárius hozzájárulásokra, továbbá a fejlesztési és segélyezési támogatásra épül, amely a területek és műveletek széles spektrumát öleli fel, és kiterjed minden rászorulóra, függetlenül a vallási, faji vagy nemi megfontolásoktól. A Szaúd-Arábiai Királyság humanitárius hozzájárulási és segélyprogramja az alapító, Abdul-Azíz al Szaúd király idejére nyúlik vissza. Az elmúlt négy évtizedben Szaúd-Arábia nem kevesebb, mint 139 milliárd dollár támogatást nyújtott 95 ország javára. A Királyság abszolút világelső a humanitárius segítségnyújtás tekintetében: GDP-jének 1.9%-át kitevő arányban nyújt támogatást, ami jóval több, mint az ENSZ által kitűzött országonkénti 0.7%-os arány. KSrelief A Központ nemzetközi hírnévre tett szert, számos nemzetközi szervezet felelős vezetője nyilatkozott elismerően a tevékenységéről. Az ENSZ főtitkára, António Guterres hangsúlyozta, hogy

8

a Központ „az egyik legfontosabb humanitárius szervezet, mely reményt ad a manapság konfliktusoktól, természeti katasztrófáktól és mindenféle tragédiáktól szenvedő embereknek a világon. A Szalmán Király Segélyközpont a humanitárius segítségnyújtás fontos pillére a világon. Nagy örömmel tölt el, hogy szoros együttműködés áll fenn a KSrelief Központ és az ENSZ humanitárius ügynökségei között”. Megalapítása óta a Központ 1.778 projektet kezdeményezett, több mint 85 országban összesen 37,56 milliárd dollár összegben. E projektek az ENSZ szakosított ügynökségeivel, valamint a kedvezményezett országok civil szervezeteivel való szoros együttműködés eredményeként valósultak meg. A Központ humanitárius és segélyezési tevékenységei számos szektorra kiterjednek, beleértve a fejlesztési programokat, a segélyezési műveleteket, a menekülttáborok igazgatását, az elszállásolást, az oktatást, az egészségügyet és az élelmezést, valamint egyéb logisztikai és kommunikációs műveleteket.

Jemen Jemenben az iráni támogatottságú húszi milíciák által 2014 szeptemberében elkövetett államcsíny súlyos humanitárius válságot okozott. Szaúd-Arábia haladéktalanul a nemzetközi erőfeszítések élére állt, hogy segítséget és humanitárius támogatást nyújtson a szenvedő jemeni népnek. A 2015-2019 között Jemennek nyújtott humanitárius és segélyezési támogatások értéke elérte a 14,56 milliárd dollárt. Ugyanebben az időszakban a Központ további 2,26 milliárd dollárt biztosított több mint 363 projekt keretében, amelyek 80 partnerrel együttműködve valósultak meg. A támogatás minden jemeni tartományra kiterjedt, beleértve a húszi milíciák ellenőrzése alá tartozó területeket is. Szaúd-Arábiában 561 ezer jemeni tartózkodik látogatói státusszal, számukra biztosított az egészségügyi ellátás, valamint a tanulás és a munkavállalás lehetősége. A Királyság, az Emírségek és Kuvait mintegy 1,44 milliárd dollár összesített pénzügyi hozzájárulással támogatta 2019ig az ENSZ jemeni humanitárius reagálási tervét. A közelmúltban egy Genfben tartott konferencián Rijád vállalta, hogy 750 millió dollárral támogatja az ENSZ tervét. A bajba jutott jemeni nép megsegítésére a Királyság elindította Szaúd-Arábia Jemeni Fejlesztési és Újjáépítési Programját (SDRPY), amely a kritikus állapotban lévő infrastruktúra – a közutak, tengeri kikötők és repülőterek – helyreállításán túl

Irak Ugyanebben a formában Irak volt az egyik legnagyobb kedvezményezettje a Királyság általi támogatásnak, amely 2018 áprilisáig összesen 546 millió dollárt tett ki. 2018-ban, az Irak újjáépítéséről szóló nemzetközi konferencián Kuvaitban a Királyság bejelentette: 1,5 milliárd dollárt különít el az újjáépítési projektekre. A rohingyák megsegítése A rohingya válság egy újabb példa arra, amikor a Szaúd-Arábiai Királyság elsőként lépett a humanitárius támogatás és segítségnyújtás érdekében. A Királyság számára nem újkeletű a rohingya kisebbség támogatása: 1948-ig nyúlik vissza, amikor több mint 300 ezer rohingya bevándorlót fogadott be Szaúd-Arábia. 2012-ben a Királyság 50 millió dollárral járult hozzá a rohingyáknak szánt segély- és humanitárius erőfeszítésekhez. 2014-ben a Királyság úgy döntött, hogy rendezi a Szaúd-Arábiában élő félmilliós burmai közösség helyzetét, elérhetővé téve részükre az egészségügyi és oktatási szolgáltatásokat, valamint a szabad munkavállalást. Hasonlóképpen, a Központ mintegy 16 millió dollárt fordított a Mianmarban élő és a Bangladesbe menekült rohingyák megsegítésére.

A SZAÚD-ARÁBIAI KIRÁLYSÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE - TWITTER @KSAEMBASSYBUD FACEBOOK KSAEMBASSYBUD WEBSITE SAUDIEMBASSY.ORG.HU

Book 1.indb 4

2 0 1 9

SZAÚD-ARÁBIAI KIRÁLYSÁG NAGYKÖVETSÉGE/BUDAPEST

SZAÚD-ARÁBIA HOZZÁJÁRULÁSA A HUMANITÁRIUS ÉS SEGÉLYEZÉSI TÁMOGATÁSOKHOZ

fotó

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSTÓL AZ AKNAMENTESÍTÉSIG

Palesztina A Szaúd-Arábiai Királyság humanitárius tevékenysége még szembetűnőbb Palesztinában, ahol az elmúlt két évtizedben a palesztin népnek nyújtott támogatások elérték a 6,5 milliárd dollárt. Ciszjordániában és a Gázai-övezetben mintegy 200 projekt jött létre, amelyek a palesztin menekültek javát szolgálják Szíriában, Libanonban és Jordániában.

Szíria Az ENSZ becslései szerint 5,6 millió szíriai menekült el más országokba, további 6,1 millió pedig Szírián belül kényszerült lakóhelye elhagyására. A több mint 13 millió, sürgős humanitárius segítségre szoruló szíriai közül hatmillió a gyermek. A szír népnek a válság kezdetétől 2018 novemberéig Szaúd-Arábia 2,77 milliárd dollár humanitárius támogatást nyújtott. 2018-ban a 2. Brüsszeli Konferencián a Királyság bejelentette, hogy 100 millió dollárt adományoz a szír népnek az ENSZ Szíriai Humanitárius Reagálási Terv keretében. A Királyság mintegy 2,4 millió szíriait fogadott be, akiknek biztosítja az orvosi ellátást és a munkavállalást, valamint 141 ezer szír diák kapott ösztöndíjat, hogy a Királyság iskoláiban és egyetemein folytathassa tanulmányait.

S Z A Ú D - A R Á B I A

9/20/19 4:45 PM


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.