Vademecum 420: Bodó Bélától Dmitrij Mengyelejevig (12 emlék olvasás és írás témakörben) I Emlékszem, hogy egyik fejezetet olvasom a másik után. Már rég aludni kéne. Nagyon izgalmas, csak még egy fejezetet, és még egyet. Annyira, de annyira szerettem volna beleszólni a cselekménybe… Mert volt egy ötletem arra, hogyan lehetne kiengesztelni Pulykapipit. Bodó Béla Brumi újabb kalandjai című műve volt az első könyv, amelyet elolvastam elejétől a végéig. Ötvenhárom éve volt. II Emlékszem az első fogalmazásra, amelyet önállóan, órán írtam, amihez nagyon, de nagyon nem volt kedvem. „Milyen vagyok?” – ez volt a címe. Éreztem, hogy azt várják, ne csak szépen írjak, de írjak magamról is szépen. Az egyik nem ment, úgyhogy a másikat sem erőltettem. Nem lázadásból (akkor még nem is hallottam ilyesmiről), egyszerűen így jött ki a lépés. Ezt írtam: 1.) Ha valamit elkövetek, azért általában vállalom a felelősséget. Magamat őszintének tartom, de néha kicsit elferdítem a dolgokat! 2.) Szellemi tárgyakban (tornáról nem vagyok hajlandó nyilatkozni) mindenki jónak tart (nem csak a szüleim!), énekben nem vagyok valami „kitűnő”. 3.) Általában könnyen tanulok, csakhogy nem szoktam. Kinéztem az ablakon, akkor láttam meg először a szemközti házon a díszes feliratot, amelyet aztán nyolc éven át bámultam: Pension
Wüstner Panzió. III Emlékszem, amikor a magával ragadó, fiatal énektanárnő, az osztályfőnökünk, először mondott tollba nekünk zenét. A Parasztkantáta egy rövid szakaszát kellett lekottáznunk. Azt is mondta, hogy ha le akarnánk másolni Bach minden hangjegyét, legalább harminc évig kellene körmölnünk, alvás nélkül. De ez mind semmi, folytatta, miközben a padon ülve keresztbe tette térdzoknis lábát: a Telemann nevű zeneszerző több mint 3000 művet írt, többet, mint Bach és Händel együttvéve. Jegyezzétek meg a nagy zeneszerző nevét: Georg Philip Telemann. A legnagyobbak egyike… Egyszer még elismerik a zsenijét… IV Emlékszem, Moldova György Gázlámpák alatt című műve volt az első könyv, amelyet élő szerzőtől olvastam. Hát ma is írnak jó könyveket? A Révai Nyomdában dolgoztam nyári munkán, mert ott nyomtatták a gimnázium lapját. Nem hagyták, hogy a szedőterembe kerüljek, mert a kötészeten kellett az ember. Egész nap vöröskeresztes tagkönyveket kötöttünk, csiriz- és öregasszonyszagban. Én voltam az egyetlen „férfi” az asztal körül. Hazafelé az utcán is a Moldovát olvastam. Még évekig faltam a könyveit. V Emlékszem a nagy, vastag könyvre, amelyet először olvastam végig angolul. John Fowles The Magus című, kacskaringós cselekményű regénye egy görög szigeten játszódott. Mennyire meg voltam döbbenve, amikor a szerző néhány év múlva teljesen újraírta és újra kiadta… Regényekkel ez nem szokás! Ez után már nem féltem a
hosszú Dickensektől sem. Milyen nagy író! A Pickwick Klub még mindig hátra van, mert egy gimnáziumi barátom papája figyelmeztetett: „Ötven éves korotok előtt egy kukkot sem értenétek belőle.” VI Emlékszem, a sudár, nemesi származású bizantinológus vezetésével egyiptomi papiruszokat olvasunk görög eredetiben. Mindössze öten ülünk a tágas, világos, Dunára néző teremben. Egészen addig azt tanultuk, hogy csak az maradt meg, amit több egymás utáni szerzetes száz-kétszáz év elteltével újra és újra megőrzésre méltónak talált. Ám az alexandriai forró homok tartósította a szemétdombra kihajigált számlákat, iskolai dolgozatokat, szerződéstervezeteket. Micsoda kincs a mindennapi élet tanulmányozásához! Csupa olyan dolog, amelyet pont nem akart senki megőrizni. VII Emlékszem, ülök a könyvtárban, és a kék köpenyes, görnyedt könyvtáros elém teszi, amit kértem: Ludovico Arrighi mester írásminta könyvét. Újra megtanulok írni! Az írnokok királya sok fázisrajzot is a rézlemezre vésetett. Honnét induljon az „a”, milyen sorrendben, merre húzzuk a lúdtollat. Vágott hegyű tollam persze csak később lett. De a kacskaringós, angolul és magyarul is működő aláírásomat ott találtam ki, helyben. Ma már nem ott van a könyvtár, és nem hozzák ki a kért műveket. Egy számsort kell lesni egy hirdetőtáblán – egy ronda hodályban. VIII Emlékszem, hogy újra és újra elolvasom a nagy amerikai regényt, arról, hogyan sodródik egy tutajon egyre délebbre a Mississippin egy szegény fehér tinédzser egy szökött, babonás rabszolgával, akihez
semmi köze, csak éppen megszerette – mert a szakdolgozatomhoz háryjános-történeteket és -hasonlatokat gyűjtök. Szeretem a Huckleberry Finnt ma is, még mindig készülök elolvasni ötödik fordítását… Nem sok jót hallottam róla. A fordító-pápa jobb könyvet akart létrehozni, mint az eredeti volt. IX Emlékszem az első könyvre, amelyet nem írtam meg. A Corvina Kiadótól szerződést is kaptam a „Tipográfia” című könyvecskére. Addig tervezgettem, addig írtam a vázlatokat, amíg minden határidő elmúlt, és felbontották a szerződést. Féltem, hogy megjelenik a könyv, és a rákövetkező héten egy nagy tekintélyű professzor terjedelmes cikket jelentet meg az Élet és Irodalomban, amely némi udvariaskodás után rátér a lényegre: „Fiatal pályatársamnak nyilván elkerülte a figyelmét néhány alapmű, különösen Bernstein és Kaplonsky ma már könnyen hozzáférhető összefoglalása…” Közben gyönyörű kislányom született, pénzt is kellett keresni. X Emlékszem arra, amikor visszanyertem magamnak az olvasás örömét. Amikor már nem azt olvastam, amit illett, hanem amiben örömöm tellett. Egy igéző szemű hölgy ajánlotta nekem a dél-amerikai írósztár regényét – nem azt, amiért a Nobel-díjat kapta, hanem azt, ami egy orvosról meg a feleségéről szól. Legalábbis a regény feléig – mert akkor éles fordulattal már az örök szerelem a téma, és a soha ne add fel eszméje. Elképedtem: hát ilyen könyv is van? Kulturálisan értékes, emlékezetes, még szórakoztató is? Attól fogva csak az ilyen, „Mengyelejev típusú” könyvek érdekeltek. Mert bár a nagy kémikus rendszerében minden elem benne van, néha mégis új elemek (újfajta könyvek) jönnek, amelyek az addigi rendszerbe egyszerűen nem
férnek bele… Újfajta rendszert kell felállítani, amelybe már ők is beleférnek. XI Emlékszem, a Macskakő című regényt 1988-ban egy nap és egy éjjel olvastam el. Elbűvölt a három réteg: a pesti Óváros Csacska Macska nevű mulatójában induló krimitörténet, a regény írásának jelen ideje és a világ keletkezésének izzó históriája. Nem spórolta meg az összedolgozás munkáját, mint keresztnév-rokona, aki külön kötetben adta ki a vers-zúzalékot és a lektűr-históriát, ahelyett, hogy elemről elemre összeépítette volna őket. XII Emlékszem, tíz nappal ezelőtt a budai villában a nagy olasz történész mellett ülhettem. Híres családból származik, gyerekkorában ki-be járt náluk Fellini – ezt csak kérdésre árulja el. Azt játsszuk, mi a három könyv, amelyet egy lakatlan szigetre vinnénk magunkkal – amelyet újra és újra elolvasnánk. Ő Dantét, Proustot, Thomas Mannt mondja – mindig újraolvassa őket. Nálam Pamuktól a Hó, Franzentől a Javítások és Nádastól a Párhuzamos történetek a befutó. Nádas könyve a leginkább Mengyelejev típusú könyv – magyarázom a nagy történésznek, aki vihog a meghatározáson. Eltöpreng, milyen nyelven vegye kézbe. Ön mikor fogja kézbe venni, Nyájas Olvasóm? (Post Scriptum) Emlékszem, tizenegy évesen szomorkodtam, hogy nem németnek, angolnak vagy franciának születtem. Különösen az utóbbi bántott, mert úgy éreztem, sohasem fogom tudni eredetiben elolvasni Pierre de Ronsard verseit. Ma pont fordítva érzem – micsoda luxus, hogy egy
kis nyelv az anyanyelvem, és eredetiben olvashatom Nádas hatalmas regényét, Babits Esti kérdését vagy Térey Hadrianusát… (Nem mintha Ronsard könnyen menne… és az elkeserít, hogy az eredeti Goethe örökre zárva marad előttem. Németül megtanulni… hát arra már nem lesz időm és energiám.)
Könyvészet Bodó Béla: Brumi újabb kalandjai. Móra kiadó, 1959. Illusztrálta Szávai Edith, 182 o. Johann Sebastian Bach: 212. kantáta (BVW 212), „Mer Hahn en neue Oberkeet ”, 1742. Moldova György: Gázlámpák alatt. Elbeszélések. Szépirodalmi kiadó, 1966. Illusztrálta Gazsó Rozália, 259 o. John Fowles: The Magus. Jonathan Cape, 1966, 672 o. Moravcsik Gyula (szerk., ford., előszó): A papíruszok világából. Parthenon Franklin, 1942, XXXI, 301 o. Ludovico Vincentino degli Arrighi: Operina, 1522, 32 o. Mark Twain: Huckleberry Finn. Penguin Classics, 1973. 400 o. Gabriel García Márquez: Szerelem kolera idején. Magvető Világkönyvtár, 1990, fordította Székács Vera. 532 o. Lengyel Péter: Macskakő. (Detektív regény.) Szépirodalni Könyvkiadó, 1988, 541 o. Nádas Péter: Párhuzamos történetek. Jelenkor, 2005, I. Néma tartomány 428 o., II. Az éjszaka legmélyén, 386 o., III. A szabadság lélegzete, 692 o. .