Székesfehérvári Királyi Napok 2018

Page 1

www.kiralyinapok.szekesfehervar.hu


SZÁRAZRÉT

TÁNCHÁZ

ZICHY LIGET

KORONÁS PARK ZICHY SZÍNPAD

SZÉKESFEHÉRVÁRI JÁRÁSBÍRÓSÁG

KIRÁLYOK MENETE INDULÁS

ORSZÁGALMA

VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZ

EÜ. PONTOK

ORSZÁGZÁSZLÓ TÉR

INFOPONTOK INGYENES VÍZKÍNÁLÓ HELYEK FEHÉRVÁRI KIRÁLYOK MENETE

VÖRÖSMARTY MIHÁLY KÖNYVTÁR ELŐTTI TÉR (BARTÓK BÉLA TÉR) SZENT JÁNOS KÖZ

SZENT IMRE-TEMPLOM

MÁTYÁS KIRÁLY - EMLÉKMŰ

NEMZETI EMLÉKHELY KORONÁZÓ TÉR VÁROSHÁZ TÉR

KIRÁLYOK MENETE ÉRKEZÉS

ALBA PLAZA

SZENT ISTVÁN TÉR PALOTAVÁROSI TAVAK

AUTÓBUSZ-ÁLLOMÁS


KEDVES OLVASÓ! Tizenegy fantasztikus nap vár bennünket augusztus 10-e és 20-a között: a több mint ezeréves város ezeréves időutazása, legszebb és legizgalmasabb összművészeti fesztiválunk, a Székesfehérvári Királyi Napok. Ha a Városháza Díszterméből elindulunk az Aranybullát ábrázoló falfestménytől, idén a középkort ismét élővé varázsoló belvárosi utcákon keresztül a Nemzeti Emlékhelyig jutunk II. Andrással, a Koronázási Szertartásjáték uralkodójával. A szimbolikus út az Árpád-házi királlyal főhajtás a történelem, közös múltunk előtt, és egyben olyan hagyományos rendezvények élményeit is jelenti – zenével, látvánnyal, ízekkel, megannyi várva várt és új esemény megélésével –, amelyek a város közösségét erősítik. Az impozáns színpadi és szakrális zenekari produkciókat, a néptánc- és népművészeti fesztivált, a mozgó történelmi képregényt, a katonazenekarok bemutatkozását vagy a könnyűzenei koncerteket, a Tour de Hongrie egyedülálló sporteseményét is magába foglaló kínálattal várunk minden székesfehérvárit és városunk vendégeit! Legyen idén is a páratlan találkozásoké a nyár legszebb ünnepi hete az élettel teli Belvárosban, sok mosollyal, tartalmas kikapcsolódással – érezzék jól magukat a Királyok Városában!

DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS Székesfehérvár polgármestere


AUG.

10.

PÉNTEK

20.30 | Városház tér (Esőhelyszín, módosított programmal: Városháza, Díszterem)

A SZÉKESFEHÉRVÁRI KIRÁLYI NAPOK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA

Az esemény díszvendége: Aros János, Sárospatak polgármestere Közreműködik: az Alba Regia Táncegyesület, a Székesfehérvári Balett Színház, a Vox Mirabilis Kamarakórus (vezényel: Zemlényi Katica), Szirtes Edina Mókus és zenésztársai, a középkori furulyaegyüttes, a Bandiera zászlóforgatók, valamint a Koronázási Ünnepi Játékok óriásbábjai. Narrátor: Bonfini szerepében Egyed Attila. Rendező: Majoros Róbert A Fő utca történelmi fényvetítésének felkapcsolása. Augusztus 10–20. | Minden nap 21.00–24.00 | Ciszter templom, Szent István Király Múzeum

MOZGÓ TÖRTÉNELMI KÉPREGÉNY – II. ANDRÁS ÉLETE ÉS URALKODÁSA 21.30 | Székesfehérvári Járásbíróság homlokzata

ZENÉS ARCHITEKTURÁLIS 3D-S ÉPÜLETVETÍTÉS 21.40 | Zichy színpad

ROCK’N’ROLL TÁNCHÁZ

Szalonna és Bandája, valamint Ferenczi György és a Pesti Rackák lemezbemutató koncertje (Szélsőséges időjárás esetén a program elmarad.)

4


AUG.

09.30 | Nemzeti Emlékhely

AZ OSSZÁRIUM ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSA, TISZTELETADÁS VIRÁGELHELYEZÉSSEL

A megnyitót követően Rácz Piroska antropológus tart szakvezetést. Az Osszárium ingyenesen megtekinthető augusztus 20-ig, naponta 9.00–20.00 óráig. Szakvezetések időpontjai: aug. 11., szombat: a megnyitó után és 15.00 | aug. 12., vasárnap 15.00 – aug. 18., szombat 15.00 | aug. 19., vasárnap 15.00 10.00 | Városháza, Díszterem

PÉNZVERÉS ÉS TEMETÉS: BEVEZETÉS KÉT KIÁLLÍTÁSHOZ – TUDOMÁNYOS KONFERENCIA 10.00–18.00 | Országzászló tér

SZÉLKAKAS NÉPI JÁTSZÓPARK

Kosaras körhinta, hordólovagló, diótörő, lengőteke, kakaslövészet, egérvezető, ütlegelő, horgászés dobójátékok, hintalovak, gólyalábak és számtalan további népi játék 10.00–18.00 | Városház tér, Szent János köz, Mátyás király-emlékmű

LEVENDULA JÁTSZÓHÁZ ÉS ALKOTÓMŰHELY

„Jár a malom, jár...” – a kenyér útja a búzamezőtől a kemencéig, kukorica játszó, tanyás udvar, népi ügyességi játékok, népi babakonyha, vessző babaház, kézműves foglalkozások 10.30–17.00 | Mátyás király-emlékmű

XXIII. NEMZETKÖZI NÉPTÁNCFESZTIVÁL

Fejér megyei csoportok interaktív bemutatói. Fellépő csoportok: Sárrét Néptáncegyüttes (Szabadbattyán), Táncol”KODÓ” (Székesfehérvár), Ikarus Senior Táncegyesület (Székesfehérvár), Mezőföldi Népi Együttes (Alap), Csókavirág Táncegyüttes (Sárbogárd), Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes (Dunaújváros), kísér a Galiba zenekar és a Szedtevette zenekar

5

11.

SZOMBAT


AUG.

11.

SZOMBAT

14.00 | Szent István Király Múzeum, Fő utca

„..AKIT JERUZSÁLEMINEK NEVEZÜNK” – II. ANDRÁS ÉLETE ÉS URALKODÁSA – KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ A tárlat december 31-ig látogatható 18.00–21.00 | Belváros

XXIII. NEMZETKÖZI NÉPTÁNCFESZTIVÁL

18.00 Felvonulás utcatánccal, útvonal: Alba Plaza – Városház tér – Fő utca – Mátyás király-emlékmű 19.00 Nyitó gálaműsor a Zichy színpadon, fellépők: Baskír Köztársaság, Bulgária, Csehország, Franciaország, Görögország, India, Indonézia, Jordánia, Mexikó, Alba Regia Táncegyüttes (Esőhelyszín: Vörösmarty Színház) 21.00, 21.30, 22.00, 22.30 | Székesfehérvári Járásbíróság homlokzata

ZENÉS ARCHITEKTURÁLIS 3D-S ÉPÜLETVETÍTÉS 21.30 | Táncház

FOLKJAM

Baskír Köztársaság, Bulgária, Csehország, Franciaország, Görögország, India, Indonézia, Jordánia, Mexikó. További információ és jegyvásárlás: www.kiralyinapok.hu 21.00–24.00 | Ciszter templom, Szent István Király Múzeum

MOZGÓ TÖRTÉNELMI KÉPREGÉNY – II. ANDRÁS ÉLETE ÉS URALKODÁSA 6


AUG.

10.00–18.00 | Országzászló tér

SZÉLKAKAS NÉPI JÁTSZÓPARK

Kosaras körhinta, hordólovagló, diótörő, lengőteke, kakaslövészet, egérvezető, ütlegelő, horgász- és dobójátékok, hintalovak, gólyalábak és számtalan további népi játék 10.00–18.00 | Városház tér, Szent János köz, Mátyás király-emlékmű

LEVENDULA JÁTSZÓHÁZ ÉS ALKOTÓMŰHELY

„Jár a malom, jár...” – a kenyér útja a búzamezőtől a kemencéig, kukorica játszó, tanyás udvar, népi ügyességi játékok, népi babakonyha, vessző babaház, kézműves foglalkozások 10.30–18.00 | Mátyás király-emlékmű

XXIII. NEMZETKÖZI NÉPTÁNCFESZTIVÁL

10.30–16.00 Királyi játéktér – nemzetközi csoportok kultúrájukhoz kapcsolódó eszközös és táncos gyermekjátékokkal ismertetik meg a közönséget. Résztvevők: Baskír Köztársaság, Bulgária, Csehország, Franciaország, Görögország, India, Indonézia, Jordánia, Mexikó 17.00–18.00 Térzene a Belvárosban – a térzene lehetőséget nyújt a közönségnek, hogy jobban megismerhesse a nemzetközi együttesek kultúráját azok dallamain keresztül Résztvevők: Baskír Köztársaság, Bulgária, Indonézia

7

12.

VASÁRNAP


AUG.

12.

VASÁRNAP

18.00 | Zichy színpad

XXIII. NEMZETKÖZI NÉPTÁNCFESZTIVÁL

A résztvevő csoportok bemutatói, fellépők: Görögország, India, Baskír Köztársaság és a Gödöllő Táncegyüttes (Szélsőséges időjárás esetén a program elmarad.) 21.00 | Nemzeti Emlékhely

MUSICA SACRA – ROSSINI: PETITE MESSE SOLENNELLE További információ és jegyvásárlás: www.fehervariprogram.hu (Esőnap: augusztus 13.) Részletek: 18–19. oldal

21.00, 21.30, 22.00, 22.30 | Székesfehérvári Járásbíróság homlokzata

ZENÉS ARCHITEKTURÁLIS 3D-S ÉPÜLETVETÍTÉS 21.30 | Táncház

NEMZETKÖZI FOLKEST

Résztvevők: Csehország, Jordánia, Indonézia, Bulgária További információ és jegyvásárlás: www.kiralyinapok.hu 21.00–24.00 | Ciszter templom, Szent István Király Múzeum

MOZGÓ TÖRTÉNELMI KÉPREGÉNY – II. ANDRÁS ÉLETE ÉS URALKODÁSA 8


AUG.

11.00 | Mátyás király-emlékmű

KIRÁLYI JÁTÉKTÉR

A nemzetközi csoportok kultúrájukhoz kapcsolódó eszközös és táncos gyermekjátékokkal ismertetik meg a közönséget. Résztvevők: Csehország, Görögország 17.00 | Mátyás király-emlékmű

TÉRZENE A BELVÁROSBAN

A térzene lehetőséget nyújt a közönségnek, hogy jobban megismerhesse a nemzetközi együttesek kultúráját azok dallamain keresztül. Résztvevők: Csehország, India, Jordánia 18.00 | Zichy színpad

XXIII. NEMZETKÖZI NÉPTÁNCFESZTIVÁL

A résztvevő csoportok bemutatói, fellépők: Franciaország, Indonézia, Bulgária és az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola (Kedvezőtlen időjárás esetén a program elmarad.) 21.30 | Táncház

NEMZETKÖZI FOLKEST

Résztvevők: Görögország, India, Mexikó. További információ és jegyvásárlás: www.kiralyinapok.hu 21.00–24.00 | Ciszter templom, Szent István Király Múzeum

MOZGÓ TÖRTÉNELMI KÉPREGÉNY – II. ANDRÁS ÉLETE ÉS URALKODÁSA

9

13.

HÉTFŐ


AUG.

14. KEDD

11.00 | Mátyás király-emlékmű

KIRÁLYI JÁTÉKTÉR

A nemzetközi csoportok kultúrájukhoz kapcsolódó eszközös és táncos gyermekjátékokkal ismertetik meg a közönséget. Résztvevők: Franciaország, India, Jordánia 17.00 | Mátyás király-emlékmű

TÉRZENE A BELVÁROSBAN

A térzene lehetőséget nyújt a közönségnek, hogy jobban megismerhesse a nemzetközi együttesek kultúráját azok dallamain keresztül. Résztvevők: Franciaország, Görögország, Mexikó 18.00 | Zichy színpad

XXIII. NEMZETKÖZI NÉPTÁNCFESZTIVÁL

A Cimbaliband koncertje, a résztvevő csoportok bemutatói, fellépők: Csehország, Jordánia, Mexikó (Kedvezőtlen időjárás esetén a program elmarad.) 18.00 | Szent Imre-templom

FOGADALMI SZENTMISE

A szentmise előtt 17.00 órától a Magyar Szent Család – Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre – ereklyéit ünnepélyesen átkísérik a Püspöki palotából a Szent Imre-templomba. 21.30 | Táncház

NEMZETKÖZI FOLKEST

Résztvevők: Franciaország, Baskír Köztársaság. A Góbé zenekar koncertje További információ és jegyvásárlás: www.kiralyinapok.hu 21.00–24.00 | Ciszter templom, Szent István Király Múzeum

MOZGÓ TÖRTÉNELMI KÉPREGÉNY – II. ANDRÁS ÉLETE ÉS URALKODÁSA 10


16.00 | Bory-vár, Elefántos udvar (Esőhelyszín: Bory-vár képtára)

LÁNCZOS KORNÉL – SZEKFŰ GYULA ÖSZTÖNDÍJ, DEÁK DÉNES-DÍJ ÉS DEÁK DÉNES-ÖSZTÖNDÍJ ÜNNEPÉLYES ÁTADÁSA 18.00 | Szent Imre-templom

NAGYBOLDOGASSZONY-NAPI ÜNNEPI SZENTMISE 18.30 | Táncház – Mészöly Géza utca – Mátyás király körút – Alba Plaza – Városház tér – Fő utca – Zichy színpad

XXIII. NEMZETKÖZI NÉPTÁNCFESZTIVÁL – ZÁRÓ FELVONULÁS 20.00 | Zichy színpad

XXIII. NEMZETKÖZI NÉPTÁNCFESZTIVÁL – ZÁRÓ GÁLA

A résztvevő csoportok bemutatói, fellépők: Baskír Köztársaság, Bulgária, Csehország, Franciaország, Görögország, India, Indonézia, Jordánia, Mexikó, Alba Regia Táncegyüttes (Esőhelyszín: Szárazréti Szabadtéri Színpad) 21.00–24.00 | Ciszter templom, Szent István Király Múzeum

MOZGÓ TÖRTÉNELMI KÉPREGÉNY – II. ANDRÁS ÉLETE ÉS URALKODÁSA

11

AUG.

15.

SZERDA


AUG.

16.

CSÜTÖRTÖK

15.40–17.20 | Városház tér

VI. FRICSAY RICHÁRD REGIONÁLIS KATONAZENEKARI FESZTIVÁL

Résztvevő zenekarok: MH Budapest Légierő Zenekar, MH Debrecen Helyőrségi Zenekar, MH Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar, MH Tata Helyőrségi Zenekar 15.40 Katonazenekarok térzenéje a Virágóra előtt, a Mátyás király-emlékműnél, a Városház téren és az Alba Plaza előtti téren 16.00 Zenekarok bevonulása a Városház térre, nyitány, zenekarok szakalaki bemutatója (gyep-show) 17.20 Zenekarok elvonulása a Fő utcán a Zichy liget felé 17.00–18.15 | Dózsa György út, Zichy színpad

TOUR DE HONGRIE

17.30 Első áthaladás a célkapu alatt | 17.45 Befutó | Kb. 17.45–18.15 Díjátadó ceremónia A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie augusztus 14-én rajtol, a nemzetközi mezőny 6 versenynap alatt, 10 megyét érintve összesen 800 kilométert tesz meg a budapesti befutóig. Fehérvár tavaly gyorsasági részhajrát fogadott, idén pedig – több mint fél évszázad után – ismét szakaszgyőztest avatnak majd a koronázóvárosban. 19.30 | Zichy színpad

MAGNA CUM LAUDE

A Magna Cum Laude az egyik legnépszerűbb magyar pop-rock zenekar, fiatalos, lendületes közönség-kedvenc buli-banda, de komoly, elgondolkodtató dalok előadója is. Minden állomás, Átkozott nők, Színezd újra, Túl későn, Visszhang, Pálinka dal, Vidéki sanzon – csak néhány a zenekar számos sikerdala közül. (Kedvezőtlen időjárás esetén a program elmarad.) 21.00–24.00 | Ciszter templom, Szent István Király Múzeum

MOZGÓ TÖRTÉNELMI KÉPREGÉNY – II. ANDRÁS ÉLETE ÉS URALKODÁSA 12


AUG.

10.00–22.00 | Belváros

KORONÁZÁSI ÜNNEPI JÁTÉKOK Részletes program: 24–29. oldal

11.00 Lábodi Ádám – Egger Géza: Jobku és Dzsevu világhírű akrobatikus történelemóra-színháza – II. András (Mátyás király-emlékmű) 14.30 Hamupipőke – az Ametist Bábszínház előadása (Bartók Béla tér) 15.00 és 18.00 Az óriásbáb-királyok zenés bemutatója (Mátyás király-emlékmű) 16.00 Pannon mesék – a Sacra Compania és az Anonim Muszkák Utcaszínház előadása (Városház tér) 17.00 A sündisznó – Tűzkő Sándor és Nyáry Bernadett interaktív népmeséje (Bartók Béla tér) 18.30 Óriásbábok felvonulása a Mátyás király-emlékműtől a Városház térig, majd vissza 19.00 Világjáró marionettek – Sarkadi Bence marionettművész előadása (Bartók Béla tér) 21.30 Tűzvarázslók: aSerduS tűztánc (Mátyás király-emlékmű) 18.00 | Szent István Művelődési Ház

SZENT ISTVÁN-DÍJ ÜNNEPÉLYES ÁTADÁSA 19.30 | Zichy színpad

ANNA AND THE BARBIES

Vendég: Kiss Tibi (Quimby) (Kedvezőtlen időjárás esetén a program elmarad.) 21.00–24.00 | Ciszter templom, Szent István Király Múzeum

MOZGÓ TÖRTÉNELMI KÉPREGÉNY – II. ANDRÁS ÉLETE ÉS URALKODÁSA 21.00–24.00 | Mátyás király-emlékműtől az Országzászló térig

BELVÁROSI FÉNYJÁTÉKOK

13

17.

PÉNTEK


AUG.

18.

SZOMBAT

10.00–22.00 | Belváros

KORONÁZÁSI ÜNNEPI JÁTÉKOK Részletes program: 24–29. oldal 11.00 Pulcinella kertészkedik – a Ziránó Színház előadása (Mátyás király-emlékmű) 14.30 Lábodi Ádám – Egger Géza: Jobku és Dzsevu világhírű akrobatikus történelemóra-színháza – II. András (Bartók Béla tér) 15.00 és 18.00 Az óriásbáb-királyok zenés bemutatója (Mátyás király-emlékmű) 16.00 Pannon mesék – a Sacra Compania és az Anonim Muszkák Utcaszínház előadása (Városház tér) 17.00 Mátyás király szárnyai – a MárkusZínház előadása (Bartók Béla tér) 18.30 Óriásbábok felvonulása a Mátyás király-emlékműtől a Városház térig, majd vissza 19.00 A sündisznó – Tűzkő Sándor és Nyáry Bernadett interaktív népmeséje (Bartók Béla tér) 21.30 Tűzvarázslók: aSerduS gólyalábas tűztánc (Mátyás király-emlékmű) 17.30 | Városház tér, Fő utca, Zichy színpad

BORLOVAGRENDEK FELVONULÁSA ÉS BORRENDI RENDEZVÉNY A SZÍNPADON 19.30 | Zichy színpad

EGY ESTE NEW YORKBAN

A Fehérvár Big Band showműsora, sztárvendégek: Pocsai Kriszta, Majsai Gábor, Farkas Gábor Gábriel és a Keep Swinging. (Kedvezőtlen időjárás esetén a program elmarad.) 21.00 | Nemzeti Emlékhely

KORONÁZÁSI SZERTARTÁSJÁTÉK: II. ANDRÁS – CSILLAGHULLÁSBAN ÁLMODÓ További információ és jegyvásárlás: www.koronazas.hu (Esőnap: augusztus 21.) Részletek: 20–21. oldal 21.00–24.00 | Ciszter templom, Szent István Király Múzeum

MOZGÓ TÖRTÉNELMI KÉPREGÉNY – II. ANDRÁS ÉLETE ÉS URALKODÁSA 21.00–24.00 | Mátyás király-emlékműtől az Országzászló térig

BELVÁROSI FÉNYJÁTÉKOK 14


AUG.

10.00–22.00 | Belváros

KORONÁZÁSI ÜNNEPI JÁTÉKOK Részletes program: 24–29. oldal

11.00 A sündisznó – Tűzkő Sándor és Nyáry Bernadett interaktív népmeséje (Mátyás király-emlékmű) 14.30 A Békakirály – mesejáték, a Dvorák Patka Színház és a Pesti Magyar Színház koprodukciós előadása (Bartók Béla tér) 15.00 és 18.00 Az óriásbáb-királyok zenés bemutatója (Mátyás király-emlékmű) 16.00 Pannon mesék – a Sacra Compania és az Anonim Muszkák Utcaszínház előadása (Városház tér) 17.00 Wass Albert – Strausz Tünde: Erdők könyve – az Aranyszamár Bábszínház előadása (Bartók Béla tér) 18.30 Óriásbábok felvonulása a Mátyás király-emlékműtől a Városház térig, majd vissza 19.00 Lábodi Ádám – Egger Géza: Jobku és Dzsevu világhírű akrobatikus történelemóra-színháza – II. András (Bartók Béla tér) 21.30 Tűzvarázslók: aSerduS gólyalábas középkori tűztánc (Mátyás király-emlékmű) 15.00–24.00 Bory tér

27. ÖREGHEGYI MULATSÁG

Zenés-táncos programok, borrendek felvonulása, utcabál, tűzijáték. Részletek: okh.aszmh.hu 19.30 | Zichy színpad

SZABÓ BALÁZS BANDÁJA (Kedvezőtlen időjárás esetén a program elmarad.) 21.00 | Nemzeti Emlékhely

KORONÁZÁSI SZERTARTÁSJÁTÉK: II. ANDRÁS – CSILLAGHULLÁSBAN ÁLMODÓ További információ és jegyvásárlás: www.koronazas.hu, részletek: 20–21. oldal. (Esőnap: augusztus 21.) 21.00–24.00 | Ciszter templom, Szent István Király Múzeum

MOZGÓ TÖRTÉNELMI KÉPREGÉNY – II. ANDRÁS ÉLETE ÉS URALKODÁSA 21.00–24.00 | Mátyás király-emlékműtől az Országzászló térig

BELVÁROSI FÉNYJÁTÉKOK

15

19.

VASÁRNAP


AUG.

20. HÉTFŐ

10.00 órától | Fő utca, Városház tér

„DUNÁN INNEN, DUNÁN TÚL” – NÉPMŰVÉSZETI FESZTIVÁL

Bakony, Rábaköz, Galga mente, Sárköz, Somogy tájegységek bemutatkozása: néphagyományok, viseletek, néptánc, népzene. Részletes program: 30–31. oldal 10.30 | Szent Imre-templom

SZENT ISTVÁN-NAPI ÜNNEPI SZENTMISE

A szentmisét bemutatja: Spányi Antal megyés püspök 17.00 | Nemzeti Emlékhely

TISZTELETADÁS SZENT ISTVÁN SZARKOFÁGJÁNÁL

Ünnepi beszédet mond: dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke 17.00 | Koronás Park – Szabadságharcos út – Mátyás király körút – Fő utca – Városház tér – Szent István tér

FEHÉRVÁRI KIRÁLYOK MENETE ÉS KÁRPÁT-MEDENCEI NÉPTÁNCEGYÜTTESEK ZARÁNDOKLATA SZENT ISTVÁN SÍRJÁHOZ

Történelmi felvonulás az óriásbábokkal, a hagyományőrzőkkel, az Alba Regia Táncegyüttessel és a Kárpát-medencei meghívott vendégekkel: Vajdasági Cirkalom Táncegyüttes, Miskolci Szinva-völgy Táncegyüttes, Salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes (Kedvezőtlen időjárás esetén a program elmarad.) 16


AUG.

18.00 | Szent István tér

ÜNNEPI KÖZGYŰLÉS

Ünnepi beszédet mond és Székesfehérvár kitüntetéseit átadja: dr. Cser-Palkovics András polgármester (Esőhelyszín: Városháza Díszterme) 19.00 | Zichy színpad

TÁNCRA, MAGYAR!

A Vajdasági Cirkalom Táncegyüttes, az Alba Regia Táncegyüttes, a Miskolci Szinva-völgy Táncegyüttes és a Salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes közös műsora, kísér a Galiba zenekar (Kedvezőtlen időjárás esetén esőhelyszín: Vörösmarty Színház) 21.00–24.00 | Ciszter templom, Szent István Király Múzeum

MOZGÓ TÖRTÉNELMI KÉPREGÉNY – II. ANDRÁS ÉLETE ÉS URALKODÁSA 21.00–24.00 | Mátyás király-emlékműtől az Országzászló térig

BELVÁROSI FÉNYJÁTÉKOK 22.00 | Palotavárosi tavak

ÜNNEPI TŰZIJÁTÉK

(Kedvezőtlen időjárás esetén a tűzijátékot a Fehérvári Lecsófőző Vigasság idején rendezi meg a város.)

17

20. HÉTFŐ


MUSICA SACRA Augusztus 12., vasárnap 21.00 | Nemzeti Emlékhely | Esőnap: augusztus 13.

MUSICA SACRA – ROSSINI: PETITE MESSE SOLENNELLE (KIS ÜNNEPI MISE) Közreműködik: Sarah Tisba – szoprán, Chiara Tirotta – mezzoszoprán, Luciano Ganci – tenor, Filippo Polinelli – bariton Alba Regia Vegyeskar (karnagy: Kneifel Imre), Ars Musica Vegyeskar (karnagy: Szabó Adrienn), Primavera Kórus (karnagy: Horányi Ottília), Magyar Rádió Énekkara (karnagy: Pad Zoltán), Budapesti Kórus (karnagy: Uzsaly Bence András), Vikár Béla Vegyeskar, Kaposvár (karnagy: Ludmány Géza) ALBA REGIA SZIMFONIKUS ZENEKAR

Vezényel: Janos Acs

Az 1864-ben befejezett kompozíció műfajának különleges képviselője, mely címét eredeti, tizenkét énekesből, két zongorából és harmóniumból álló előadó-apparátusáról kapta. A nagy kórusra és zenekarra átdolgozott változat 1866/67-ben készült, bemutatója 1869-ben volt. A mise zenéjét egyfajta stile misto (kevert stílus) jellemzi: a kifejezetten operai hangvételű, a bel canto varázslatos dallamvilágát megszólaltató áriák mellett a reneszánsz és barokk zenéjét idéző tételek is helyet kaptak benne. 18


JEGYÉRTÉKESÍTÉS Alba Regia Szimfonikus Zenekar Jegyirodája | Székesfehérvár, Fő utca 8. (Vörösmarty Színház) Nyitvatartás: hétfő–péntek 10.00–18.00 óra Vörösmarty Színház jegyértékesítő pavilon | Székesfehérvár, Városház tér Nyitvatartás: hétfő–szombat 10.00–12.00, 14.00–18.00 óra Fehérvári Ajándékbolt és Jegyiroda | Székesfehérvár, Oskola u. 2–4. (Hiemer-ház) Nyitvatartás: hétfő–péntek 9.00–18.00, hétvége: 10.00–18.00 óra Jegyárak: 1700 Ft / 2400 Ft / 3000 Ft / 3500 Ft

Kedvezmények személyes vásárlás esetén: • Harmonia Albensis kupon esetén 30% kedvezmény, • Diák- és nyugdíjasigazolvánnyal 25% kedvezmény, • Kerekesszékes nézőink plusz egy fő kísérőjük 50% kedvezménnyel válthatnak belépőt. A kedvezmények nem összevonhatók! Online jegyvásárlás: www.fehervariprogram.hu

19

MUSICA SACRA

Székesfehérvár kulturális életének egyik legnagyobb szabású eseménye, a Musica Sacra-hangverseny mára az Alba Regia Szimfonikus Zenekar gondosan ápolt hagyományainak részévé vált. Évről évre elsőrangú művészek közreműködésével csendülnek fel az egyházzene remekművei a koronázó Bazilika romjai fölé emelt hatalmas szabadtéri színpadon, különleges zenei, egyben spirituális élményt kínálva a hallgatóságnak. Az idei esztendőben kiváló olasz énekesek vendégfellépésével Gioachino Rossini csodálatos egyházzenei alkotása, a Petite messe solennelle hangzik el az egyesített kórusok és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar előadásában, az olasz operazene világhírű szakértője, Janos Acs vezényletével.


AUG.

SZERTARTÁSJÁTÉK

18-19.

Augusztus 18–19., szombat–vasárnap 21.00 | Nemzeti Emlékhely | Esőnap: augusztus 21.

KORONÁZÁSI SZERTARTÁSJÁTÉK: II. ANDRÁS – CSILLAGHULLÁSBAN ÁLMODÓ Szereplők és alkotók: II. András: Sághy Tamás | Merániai Gertrúd: Varga Gabriella | Szent Erzsébet: Osváth Judit | János koronázó érsek: Körtvélyessy Zsolt | Zsófia grófné: Závodszky Noémi | Narrátor: Mihályi Győző | Jelmeztervező: Kovács Yvette Alida | Díszlettervező: Szendrényi Éva | Zeneszerző: Szirtes Edina | Koreográfus: Horváth Csaba | Dramaturg: Matuz János Rendező: Szikora János Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. (Vak) Béla és III. Béla után idén II. András koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János rendező. II. Andrással nem volt kegyes a történelem. Könnyelmű, az ország javait és birtokait nyakló nélkül osztogató, gyöngekezű uralkodó képét hagyta ránk. II. Andrásnak ez az ábrázolása évszázadokon át makacsul tartotta magát. Csak a legutóbbi időben kezd átalakulni ez a kép, és kezdjük árnyaltabban látni őt és művét. Gyöngekezű uralkodó aligha lehetett, ha harminc éven át irányíthatta az országot. Igaz ugyan, hogy okleveleinek visszatérő fordulata szerint az adományozás legjobb mértéke a mértéktelenség, de mégis, csak most kezdjük megérteni, hogy ezzel a király a saját hatalmi bázisát erősítette, lefektetve a hatalommegosztás addig ismeretlen taktikájának modern alapjait. Háromszor nősült. Öt gyermeke közül Béla IV. Béla néven követi majd őt a trónon, és lesz a tatárjárás utáni második honalapítónk. Erzsébet lányában az Árpád-ház negyedik szentjét tiszteljük. 20


„A mi olvasatunkban II. András személyét és uralkodását három fontos motívum határozza meg: az egyik a felesége, Gertrúd meggyilkolása, ez a bűncselekmény egész Európát sokkolta, és egy máig kideríthetetlen rejtélyes kriminalisztikai történet. A másik az Aranybulla kiadása, ami a Magna Charta után az első igazi európai alkotmánynak nevezhető, messze előremutató, közjogi értelemben egyedi és páratlan alkotás. A harmadik, hogy ő volt Szent Erzsébet apja. E három fontos tematika képezi az idei szertartásjáték történetének gerincét” – mondja a produkcióról Szikora János rendező.

AUG.

18-19.

JEGYÉRTÉKESÍTÉS Vörösmarty Színház Szervezési és Jegyiroda | Székesfehérvár, Fő utca 8. Nyitvatartás: hétfő–péntek 10.00–18.00 óra Vörösmarty Színház jegyértékesítő pavilon | Székesfehérvár, Városház tér Nyitvatartás: hétfő-szombat 10.00–12.00, 14.00–18.00 óra Jegyárak: 1700 Ft / 2400 Ft / 3000 Ft / 3500 Ft

Online jegyvásárlás: www.vorosmartyszinhaz.hu

21

SZERTARTÁSJÁTÉK

Kerekesszékes nézőink plusz egy fő kísérőjük 50% kedvezménnyel válthatnak belépőt.


FÉNYJÁTÉKOK ÉS

MOZGÓ TÖRTÉNELMI KÉPREGÉNY – AUGUSZTUS 10–20.

A Székesfehérvári Királyi Napok népszerű látványossága minden este 21 órától várja a járókelőket a Belvárosban, ahol a Ciszter templom és a Szent István Király Múzeum Rendház épülete szolgál vetítővászonként. A mozgó történelmi képregényt hatodik éve Magyarósi Éva képzőművész, animációsfilm-rendező készíti, a koncepciót Matuz János dolgozta ki. Az alkotásból II. András, az Árpád-ház tizennyolcadik királyának életét ismerhetjük meg.

FÉNYEK

3D-S ÉPÜLETVETÍTÉS – AUGUSZTUS 10–12.

Az idei év egyik újdonsága az architekturális épületvetítés a Székesfehérvári Járásbíróság épületén, a 3D animációi és a panoramikus vetítései által világhírűvé vált Bordos László Zsolt munkáival. Az épület architektúrájához igazodó, 2- és 3D-s elemekkel készült tízperces zenés mapping anyag nem pusztán színezi, hanem meg is mozdítja, átrendezi a felületeket, ennek köszönhetően a nézők lenyűgöző látvány részesei lehetnek három estén át.

BELVÁROSI FÉNYJÁTÉKOK – AUGUSZTUS 17–20.

A Székesfehérvári Királyi Napok második felében Falvay Miklós médiaművész épületfestéseit csodálhatja meg és próbálhatja ki a közönség a Fő utcán, három helyszínen, a Mátyás király-emlékműtől az Országzászló térig. A hagyományos fényfestés mellett élőképportré rajzoló alkalmazással és interaktív kinektes vetítés során a néző maga is alkotóvá válik. 22



AUG.

17-19.

A Koronázási Ünnepi Játékok a középkorba repítik a látogatókat a Városház téren felépített utcarészlettel, a vásári forgataggal, a korhű életképekkel, amelyeknek a nézelődő is részese lesz a játszóknak köszönhetően. A középkori házak előtt zajlik az élet: az asszonyok pletykálkodnak, közben jár a kezük, az ablakból időnként rákiáltanak az arra járóra, s ha nem vigyáz, a turista részese lehet egy kiadós veszekedésnek is. A téren ott áll majd a kaloda is, de aggodalomra nincs ok, aki megbánja bűnét, azt gyorsan szabadon eresztik a porkolábok. A belvárosban királylányok, királyfik, lovagok jönnek-mennek, gólyalábasok csalogatják a programokra a járókelőket, zenészek járják az utcákat és időről időre megjelennek az óriásbábok is, hogy méltóságteljesen végigvonuljanak a Fő utcán. A gyerekek középkori játékokat próbálhatnak ki, de bábműsor, koncert és számtalan kézműves foglalkozás is szórakoztatja az aprónépet a város minden pontján. A hagyományőrző csapatok táborában kézbe foghatjuk a fegyvereket, pajzsokat, a bemutatóikon megcsodálhatjuk az íjászok, a bajvívók, a lovasok ügyességét, gyorsaságát. Ez a három nap izgalmas időutazás, élmény minden korosztály számára. Augusztus 17–19., péntek–vasárnap 10.00–19.00 Középkori piac és középkori városi élet (Városház tér) 10.00–22.00 Zenetér (Mátyás király-emlékmű) 10.00–20.00 Bábosok tere (Vörösmarty Könyvtár előtti tér – Bartók Béla tér) 10.00–19.00 Jósok és boszorkányok sikátora (Szent János köz) 10.00–18.00 Scola Capitularis Ecclesiae Alba Regiae – középkori iskola játszóház (Zichy liget) 10.00–18.00 Hagyományőrző talpas tábor (Zichy liget) 10.00–18.00 Hagyományőrző lovas tábor (Zichy liget) 24


AUG.

Aug. 17–19., 10.00–18.00 | Zichy liget

HAGYOMÁNYŐRZŐ TALPAS ÉS LOVAS TÁBOR

Próbálják ki, hogyan éltek őseink! A Koronázási Ünnepi Játékok alatt hagyományőrző csapatok keltik életre a múltat Székesfehérvár szívében: délelőtt a tábori életet mutatják be, délután pedig harcászati bemutatókat tartanak. Napközben több alkalommal középkori zene csendül fel, és itt épül fel a középkori iskola, a Scola Capitularis Ecclesiae Alba Regiae is. Harcászati bemutatók: 10.00–11.30 I. András Király Lovagrend 13.00–13.40 Magyar Királyi Kardforgatók Rendje HSZGYSE 14.00–15.00 Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület 15.00–15.30 Fejér Baranta Hagyományőrző Sportegyesület 15.30–16.00 Borostyánkő Nemzetség Hagyományőrző Egyesület, Fekete Nap Történelmi Társaság 16.30–17.00 Csőszi Történelmi, Haditorna és Hagyományőrző Egyesület Aug. 19-én 21.00 órakor: Fejér Baranta Hagyományőrző Sportegyesület tűzzsonglőrei A lovas hagyományőrző csapatok délelőtt interaktív foglalkozásokkal a táborélet rejtelmeit fedik fel a kíváncsiak előtt, délután pedig izgalmas bemutatókkal szórakoztatják a közönséget, akik közül a legbátrabbak a lovak hátára is felpattanhatnak. 10.00–13.00 Lovagoltatás, tábori élet bemutatója 14.00–17.00 Lovagoltatás, tábori élet bemutatója, madarász és vadász bemutatók 17.00–18.00 Fehérvári Huszárok Egyesülete és Váli Hunok bemutatói

25

17-19.


AUG.

17-19.

Aug. 17–19., 10.00–19.00 | Városház tér

SZABAD A VÁSÁR! – KÖZÉPKORI PIAC ÉS KÖZÉPKORI VÁROSI ÉLET

Középkori sokadalom a Szabad Színházzal és az Emese Parkkal, benne: piaci perpatvarok, vásári életképek, pergő nyelvű kofák és borvirágos pofák, ravasz kalmárok és rémhírkeltő pletykások, korhely komédiások és dévaj mutatványosok, légtornászok, léhűtő igricek és naplopó bikficek, megszállottak és mániások, öngyógyító felcser és középkori tébolydája, tolvajok, javasasszonyok, bűbájosok, lidérclátók, piaci bíró és példamutató büntetései, középkori köpködő, pellengérre állítás, sorsjátékok, állat-olimpia a jószágokra köthető fogadásokkal, vásári játékok, fogadó korabeli harapni- és hörpintenivalókkal. A Jancsárkert középkori árusai, illetve kézművesek várják a járókelőket, akik a középkori kézműves mesterségek fogásait is kipróbálhatják, például a kötélverést, a fegyverkovácsolást, a gyertyamártást, a papírmerítést, a gyapjúszövést vagy a hangszerkészítést, de megismerkedhetnek a középkori hajítógépekkel is.

MINDHÁROM NAPON:

16.00 Pannon mesék: Az Aranybulla legendája, A rózsák legendája – a Sacra Compania és az Anonim Muszkák Utcaszínház előadása 18.00 Szárnyas Sárkányok – Gólyalábas utcaszínházi térjáték

26


AUG.

Aug. 17–19., 10.00–22.00 | Mátyás király-emlékmű

ZENETÉR

Egész napos foglalkoztató és játékos történelmi programok, zenei produkciók a pódiumszínpadon. Mindhárom nap 15.00 és 18.00 órakor a Musica Historica Régizene Együttes megzenésített versekkel mutatja be az óriásbáb-királyokat és azok rokonságát, 21.30-kor pedig az aSerduS TűzTánc Produkció tűzvarázslói ejtik ámulatba a közönséget. További zenei produkciók: Aug. 17., péntek 10.00 Bandiera zászlóforgatók | 13.30 és 17.00 Bourdon együttes | 16.00, 19.00 és 20.30 Kurul dobosok Aug. 18., szombat 10.00, 16.00 és 19.00 Kurul dobosok | 13.30 és 17.00 Bourdon együttes | 14.00 és 20.30 Bordó Sárkány Régizene Rend Aug. 19., vasárnap 10.00, 19.00 és 20.30 Kurul dobosok | 13.30 Bourdon együttes | 14.00 Hollóének Hungarica | 16.00 Bordó Sárkány Régizene Rend | 17.00 Pavane zászlóforgatók Egyéb előadások: Aug. 17., péntek 11.00 Lábodi Ádám – Egger Géza: Jobku és Dzsevu világhírű akrobatikus történelemóra-színháza – II. András Aug. 18., szombat 11.00 Pulcinella kertészkedik – a Ziránó Színház előadása Aug. 19., vasárnap 11.00 A sündisznó – Tűzkő Sándor és Nyáry Bernadett interaktív népmeséje

27

17-19.


AUG.

17-19.

Aug. 17–19., 10.00–19.00 | Szent János köz

JÓSOK ÉS BOSZORKÁNYOK SIKÁTORA

Egész napos foglalkoztató programok Váradi Eszter Sárával, Keller Jánossal, Jónás Andreával és Németh Mariannal. Érdekel a jövő? Kártyát vetünk, hörcsöggel jósolunk, szerencsecédulát húzunk... Varázslat lesz bőven, hiszen Bűvész kápráztatja el a kíváncsi nagyérdeműt, a kisebbeknek pedig az Elvarázsolt Királyfi mesél izgalmas kalandjairól. Az utcában járók boszorkányjelmezbe bújva fényképezkedhetnek, hogy az így készült fotót emlékül magukkal vigyék. A kezdő boszik készíthetnek talizmánt, megízlelhetik az élet vizét, sőt, a boszik titkos jelét is magukra tetováltathatják! S ha még nem volna elég a bűbáj és varázslat, mágikus körtáncot lejthetnek a sikátor varázslójával és boszorkányával az arra vágyók. Aug. 17–19., 10.00–20.00 | Vörösmarty Mihály Könyvtár előtti tér (Bartók Béla tér)

BÁBOSOK TERE

Egész napos foglalkoztató programok és kézműves foglalkozások, délután báb- és utcaszínházi előadások a pódiumszínpadon. Aug. 17., péntek 14.30 Hamupipőke – az Ametist Bábszínház előadása | 17.00 A sündisznó – Tűzkő Sándor és Nyáry Bernadett interaktív népmeséje | 19.00 Világjáró marionettek – Sarkadi Bence marionettművész előadása Aug. 18., szombat 14.30 Lábodi Ádám – Egger Géza: Jobku és Dzsevu világhírű akrobatikus történelemóra-színháza – II. András | 17.00 Mátyás király szárnyai – a MárkusZínház előadása | 19.00 A sündisznó – Tűzkő Sándor és Nyáry Bernadett interaktív népmeséje Aug. 19., vasárnap 14.30 A Békakirály – mesejáték, a Dvorák Patka Színház és a Pesti Magyar Színház koprodukciós előadása | 17.00 Wass Albert – Strausz Tünde: Erdők könyve – az Aranyszamár Bábszínház előadása | 19.00 Lábodi Ádám – Egger Géza: Jobku és Dzsevu világhírű akrobatikus történelemóra-színháza – II. András 28


Aug. 17., péntek 11.00 | Mátyás király-emlékmű Aug. 18., szombat 14.30 és aug. 19., vasárnap 19.00 | Bartók Béla tér

JOBKU ÉS DZSEVU AKROBATIKUS TÖRTÉNELEMÓRA-SZÍNHÁZA: II. ANDRÁS

Immáron az ötödik epizóddal jelentkezik a Koronázási Ünnepi Játékok évek óta nélkülözhetetlen műsora, Jobku és Dzsevu sziporkázóan szellemes utcaszínházi sorozata, melyből ezúttal II. András életét és korát ismerhetjük meg. Jobku: Egger Géza | Dzsevu: Lábodi Ádám | Írta és rendezte: Egger Géza és Lábodi Ádám Aug. 17–19., 10.00–19.00 | Az óriásbáboknál

ÁRPÁD-HÁZI ÁG-BOG

Ki volt Szent István apja? Kinek az unokája Szent Erzsébet? Kinek a felesége Adelhaid? Derítsük fel együtt óriásbábjaink családfáját! Az idei Koronázási Ünnepi Játékok újdonsága a családfakutató játék, amelynek kortól függetlenül bárki részese lehet. Keressék a bogozólapot az információs faházaknál, járják végig az óriásbábokat, ahol az információs táblákról segítséget kapnak a kutatáshoz, hogy teljessé váljon a családfa. Az óriásbábok a következő helyeken várják a kutakodókat: Országzászló tér: Szent István, Gizella, Szent Imre, Asztrik püspök, Géza fejedelem, Sarolt Fő utca, Varkocs-szobor: Szent László, Salamon, I. Géza Bartók Béla tér: Adelhaid, Piroska Fő utca, Szent István Király Múzeum előtt: Könyves Kálmán, Álmos herceg Fő utca, Ciszter templom előtt: II. (Vak) Béla, II. István Fő utca, Tip-Top áruház előtt: III. Béla, Antiochiai Anna Városház tér: II. András, Szent Erzsébet

29

AUG.

17-19.


AUG.

népművészeti fesztivál

20.

„DUNÁN INNEN, DUNÁN TÚL” – NÉPMŰVÉSZETI FESZTIVÁL

Tavaly hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal rendezték meg a Székesfehérvári Királyi Napok részeként a Népművészeti Fesztivált. Az idei fesztiválon a Dunántúl tájegységeinek (Bakony, Rábaköz, Galga mente, Sárköz, Zselic) hagyományait, szokásait, viseleteit, táncait ismerhetik meg az érdeklődők. Öt táncegyüttes érkezik Székesfehérvárra: a veszprémi Gerence, a Zselic, az érsekcsanádi, a kapuvári és a püspökhatvani táncegyüttesek interaktív programjai után a színpadon is bemutatkoznak majd a nézőknek. A fesztivál szervezőpartnere a Fonódás Kulturális Egyesület. Országzászló tér 10.00–12.00 Bakony: Gerence Hagyományőrző Néptáncegyüttes, Veszprém 13.00–15.00 Sárköz: Érsekcsanádi Bazsarózsa Néptáncegyüttes Varkocs-szobor 11.00–13.00 Rábaköz: Kapuvár Néptáncegyüttes 14.00–16.00 Somogy: Zselic Táncegyüttes, Szenna Városház tér, Szent István-emlékjel 12.00–14.00 Galga mente: Püspökhatvani Népi Együttes 30


Mátyás király-emlékmű 12.30–13.00 Bakony | 13.30–14.00 Rábaköz | 14.30–15.00 Galga mente | 15.30–16.00 Sárköz | 16.30–17.00 Somogy

Fő utca, Szent István Király Múzeum előtt 10.00–18.00 Piros lábasos nosztalgiajáték Egyedi kivitelű látványos játéktér hétköznapi örökségünkkel, az eredeti piros zománcos lábasokkal és a népi kultúra egyéb autentikus eszközeivel. Mátyás király-emlékmű, árkádsor 10.00–18.00 Magyar népi gyermekjátékhangszer készítése Szárduda készítése, gyermekdalok megszólaltatása Országzászló tér 10.00–18.00 Kicsi a bors, de erős – parasztolimpia Népi versengés mintegy harminc tréfás ügyességi játékból: kötélhúzás, zsákban futás, kukoricamorzsolás, magválogatás, fonalgombolyítás, vízhordás…

31

20.

népművészeti fesztivál

Városház tér 10.00–18.00 A M-ART, a Fehérvári Kézművesek Egyesülete és a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület bemutatói: fazekasság, szövés, csipkeverés, varrás, hímzés, gyöngyfűzés, csuhé-szálasanyag megmunkálás, bőrözés, fafaragás

AUG.


AUG.

népművészeti fesztivál

20.

KAPUVÁR NÉPTÁNCEGYÜTTES

Az 1989-ben alapított együttes a Rábaköz egyik meghatározó amatőr művészeti csoportja. Célja, hogy megőrizze és továbbadja a Kárpát-medencei magyarság, elsősorban a Rábaköz és Kapuvár hagyományait. A felnőtt együttesben harmincan táncolnak, vezetőjük Csitei Gábor, kísér: Cseh Tamás és népi zenekara.

GERENCE HAGYOMÁNYŐRZŐ NÉPTÁNCEGYÜTTES, VESZPRÉM

A mintegy ötven fővel működő Gerence együttes szakmai célja a Bakony és Balaton-felvidék tánckincsének feltárása, hiteles bemutatása. A Vastagh Richárd koreográfus vezette táncegyüttes rendezvényei, képzései, gyermektáncházai nem csupán Veszprém megyében ismertek, kísér „A Banda”, Samu Zoltán vezetésével.

PÜSPÖKHATVANI NÉPI EGYÜTTES

A 2006 októberében alakult csoport célja, hogy a Galga völgye táncait, dalait, néphagyományait a régi szokásokhoz hűen állítsa színpadra, és mindezeket a hagyományokat megismertesse és újraélessze a faluban. Művészeti vezetők: Széphalmi Zoltán és Tóth Judit, kísér: Bálint és Bandája.

ÉRSEKCSANÁDI BAZSARÓZSA NÉPTÁNCEGYÜTTES

Érsekcsanádon 1933-ban, a Gyöngyösbokréta mozgalom idején alakult először néptánccsoport. Céljuk a paraszti kultúra minél szélesebb körű megismertetése és annak megőrzése volt. Az együttesben több korosztály is táncol, együttesvezetők: Tóth-Mihó Erika és Tóth Zoltán, kísér az Iszkába és a Pántlika zenekar.

ZSELIC TÁNCEGYÜTTES, SZENNA

Az 1959 óta működő együttes számára fontos a somogyi táncok, hagyományok, viseletek részletekbe menő igényes bemutatása, törekvés és igény arra, hogy saját táncaikat, hagyományaikat minél magasabb színvonalon mutassák be. Együttesvezető: Zóka Éva és Horváth Tibor. 32



A lehetetlent nem ismerjük

Arconic. Ahol a jövő formálódik

ÉpítSd velüNk tovább a karriered! arconic.hrfelho.hu

Arconic-Köfém Kft. Székesfehérvár, Nemesvámos


SZUVENÍR SZÉKESFEHÉRVÁRRÓL!

SOUVENIR FROM SZÉKESFEHÉRVÁR!

GIFT SHOP

SZÉKESFEHÉRVÁR, OSKOLA U. 2-4.

facebook.com/ fehervari.ajandekbolt

MINDEN NAP NYITVA. OPEN EVERY DAY.

Hiemer-ház SZUVENÍR

SOUVENIR

Városház tér

Fő u.

AJÁNDÉKBOLT ÉS JEGYIRODA

Oskola u.

FEHÉRVÁR

Jókai u.

FEHÉRVÁRI


le

t l!

F O N Ó DÁ S Kulturális Egyesület

www.kiralyinapok.szekesfehervar.hu | facebook.com/szekesfehervarikiralyinapok Megjelent 20 000 példányban | Felelős kiadó: Juhász Zsófia ügyvezető titkarsag@fehervariprogram.hu | (+36 22/202-340) A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.