Vademecum 425: Tizenkét nyári olvasmány, részletes pontozással Ezeket a könyveket az elmúlt két évben már mind méltattuk – ám a téli és tavaszi rohanásban talán elsikkadt egyik-másik. De idő nem lehetett mindegyikre. A szöveget némileg rövidítve, átírva közöljük újra, kitöröltünk az adott héthez tartozó minden esetlegességet. A legrégebbi könyv (szerzője egy Nyíregyházán élő könyvtáros) már hároméves, most a folytatása jelent meg, azért ajánljuk. Az utolsó tételnek meg a magyar fordítását adták ki most. Annak ellenére melegen ajánljuk, hogy a cím fordításával való birkózást szemlátomást feladták, és a regény egyik fontos mondatát választották. (The Sense of an Ending – Felfelé folyik, hátrafelé lejt…) Ezt az összeállítást eredetileg kiváló megbízónk, az Aegon Magyarország dolgozóinak állítottuk össze. Közvetett módon tehát ők e Hírlevél-szám szponzorai. A jó isten tartsa meg jó szokásukat, a kortárs irodalom támogatását. Jó olvasást kíván a Summa Artium csapata [A pontozás 1 és 10 között történt, a 10 a legmagasabb érték.]
Michel Houellebecq: Lanzarote Az utóbbi másfél évszázad művészetében – voltaképpen művészeti ágtól függetlenül – megfigyelhető egy sajátos ingamozgás. Most éppen az egyik végpont felé járunk, mert egyre jobban előtérbe kerül a történet, a figurativitás, a melódia. Michel Houellebecq nagy sikere erre az egyik legjobb példa. A szerzőnek már négy könyve olvasható magyarul, ez egy 2002ben megjelent, kisregény hosszúságú opus, amelynek címe egy földrajzi név. A Kanáriszigetek egyik kevésbé ismert darabját nevezik így. A Lanzarote eredetileg szerzői fotókkal jelent meg, ezek egyike lett a magyar címlap.
Erre a szigetre utazik a szerző-narrátor 2000 legelső napjaiban. A szöveg az élőbeszédet idéző, lefegyverzően könnyed, de tökéletesre kalapált mondatokból álló fecsegéssel indul: a kiábrándult főhős cikizi a civilizációt (a millennium évének előrehozását, az utazási ipart – nincs az a jelenség, amin ne köszörülné a nyelvét). Voltaképpen véletlenül köt ki a szigeten, ahol aztán egy bajuszos, kövér belga férfi mellé sodródik. Őt azonban élénken érdekli a szex – azonnal kiszemeli magának a német leszbikus párt, akikről fantáziálni kezd. Az olvasó őszinte meglepetésére (a szakirodalom ezzel élesen ellentétes megfigyeléseinek dacára) maguk közé engedik, és beveszik a játékokba. Előbb a strandon, majd a szállodai szobában. Ezek a pornográfia határát úgymond „súroló” leírások (melyek olyan központi jelentőségűek a szerző első és második könyvében) viszonylag rövidek és természetesek. Talán az ókori görög előkelők között lehetett ilyen magától értetődő és mindennapi a szex. (Ki ne álmodozna arról, hogy elszabadul a valóságos életéből, és ott egy vonzó – de nem egyedülálló! – nő/férfi megajándékozza testével, ráadásul úgy, hogy nem is kell izgulni a konferencia-felszólalás sikere és a kollégák vizsla pillantásai miatt…) A cselekmény azonban félúton egy éles, de cseppet sem természetellenes kanyart vesz. Kiderül, hogy a főszereplő nem is a narrátor, hanem Rudi, a pocakos rendőr, akit, noha hívták, nem lehetett bevonni a testi játékokba. Rájövünk, hogy a Lanzarote voltaképpen Belgiumról, illetve egy végső civilizációs kérdésről szól. (Magvető, 2013, fordította Tótfalusi Ágnes, 94 o., 2290 Ft.)
Olvasmányosság: 8 Viccesség: 4 Mélység: 6 Erotika: 9 Egyediség: 7 Emlékezetes: 8 Yann Martel: Pi élete (csak azoknak, akik nem látták a filmet!)
Ebben a nagyszerű regényben van valami határtalanul tágas: bejárja a (regénybeli) író életét, egy indiai város múltját, három nagy világvallás terepét, aztán elindul a mesés Keletről, hogy megérkezzen a kincses Nyugatra, de a terjedelem túlnyomó részét a kettő közötti utazásnak szenteli. Ám ezen is túlmegy: a főszereplő, a 16 éves (egy párizsi uszodáról elnevezett!) Piscine Piscator Patel életét a könyv első részében oda-vissza bejárja. Sőt, azaz sőtsőt: a főszereplő, aki apja állatkertjében nőtt fel, ezen a hosszú, mesés utazáson beavat minket abba, amit az állatvilágról tud, vagy tudni vél, és felfedez. Annyit talán elárulhatunk, hogy a történet legnagyobb része egy nagy méretű csónakban játszódik, Richard Parker társaságában, India és Kanada között. A visszaemlékezés is utazás a realizmus és az álomszerű elbeszélés között. Pi végül elérkezik egy mesésnél is mesésebb szigetre, amelyről már felmerül, hogy képzeletének szülötte. A sziget egy különös alga-alapzaton úszik, és milliónyi rókamanguszta lakja (tudják, a szurikátákhoz hasonlító állatfaj, angolul merkaat…). Pi végül a csónakjával Mexikónál ér partot, ekkor következik a nagyon rövid harmadik rész. Ez egy kórházban megejtett interjú gépelt leirata (a japánul egymás között lefolytatott beszélgetés fordításával), arról, hogyan kérdezte ki a főszereplőt két japán hajózási szakember, akik a hajótörés okának akartak a nyomára jutni. Ők egyszerűen nem hiszik el Pi történetét. Reálisabb sztorit kérnek. Erre Pi ezt is megadja, az imént olvasott kétszáz oldalas verziót „lefordítja” egy néhány száz szavas konkrét, hihetőbb, de borzalmas, gyilkosságokkal, kannibalizmussal teli változatra. Ami persze visszafelé mindent relativizál. Innét nézve nekünk is kezd gyanús lenni az egész, képtelenségekkel teli könyv. Azzal tesszük le: nincs más lehetőség, csak a saját világmagyarázat, a saját út… Ne képzeljünk azonban valami nehézkes, filozofikus szöveget. Ellenkezőleg: szórakoztató, színes, letehetetlen írás. Az a fajta, amiért az ember elhanyagolja munkáját, családját, egyéb teendőit. Különös, érzékletes, töprengésre sarkalló, nagy könyv. Ezzel Obama elnök is egyetértett. Az alábbi kis levelet írta a szerzőnek: “My daughter and I just finished reading Life of Pi together. Both of us agreed we prefer the story with animals. It is a lovely book – an elegant proof of God and the power of storytelling. Thank you.” („A lányom és én most fejeztük be a Pi életét. Mind a ketten jobban szeretjük az állatos változatot. Szép könyv. Elegáns bizonyítéka Isten létének és a mesemondás erejének. Köszönjük.” (Life of Pi, 2001, Európa, 2004, fordította Szász Imre és Gy. Horváth László, 321 o., Tomislav Torjanac illusztrációival, 3200 Ft.)
Egyediség: 10 Olvasmányosság: 10 Viccesség: 4 Mélység: 7 Erotika: 1 Emlékezetes: 10
Dés Mihály: Pesti barokk A szürke alapszínű, feltűnő borítón egy vastagon rúzsozott, kissé csücsörített száj látható, közte a nyílás tátongóan fekete. Ha az ábrát kilencven fokkal elfordítjuk, akkor egy másik, igen fontos női szerv ábráját kapjuk meg – amely mindvégig a regénybeli főhős érdeklődésének középpontjában áll. A szerzőt Budapesten sokan ismerték a 70-es és 80-as években. Mindig is irigykedtek stílusára és hódításaira. Aztán DM elszegődött tanítani egy középiskolába, főszerepet kapott egy magyar filmben. Amikor a nyolcvanas évek közepén Barcelonába tette át a székhelyét, sokan arra gondoltak, hogy egyszerűen új vadászterületre vágyott. Most pedig itt ez a vastag, különös műfajú, mindvégig letehetetlenül szórakoztató, különös műfajú könyv. Alapvető jellegzetessége, hogy szerepelnek benne igazi személyek igazi névvel, igazi személyek álnévvel és keverék személyek kitalált névvel. Mindjárt itt van a főhős, aki Koszta János néven mutatkozik be, egy nagydumás, napról napra élő csajozógép, aki a Bajcsy-Zsilinszky úton lakik a nagymamájával, és alkalmi fordításokból, lektori jelentésekből tartja fenn magát. A regény azzal kezdődik, hogy villámcsapás éri: a nála jóval fiatalabb, Évi nevű, alkalmi légyottra felcipelt lányra ráadja egy régebbi szeretőjének hálóingét – és ettől azonnal, minden szándéka ellenére beleszeret. A következő mintegy kétszáz oldalon ennek a pillanatfelvételnek festi le a hátterét. A saját családja, a nagyival való szeretetteljes kapcsolat, a főhős életének helyszínei, díszletei, barátai, régebbi nők, a jelenlegi komoly kapcsolata (mert persze az is van…), a bohém pesti ellenzéki mozgalom, saját szakmai kudarcai, mindez megspékelve néhány egészen megrázóan szép és eredeti szeretkezés-leírással, amely a dél-amerikai mágikus realista irodalom és a pornográf irodalom legjobb darabjainak mély ismeretéről tanúskodik. A szerzőt ide is elkíséri az önirónia és öngúny – ami az ilyesfajta leírásokra nem jellemző. Ez az ő igazi újítása, világirodalmi nóvuma.
A könyv második felétől a nézőpontok kezdenek bonyolódni. Évi naplójából értesülünk arról, hogyan fest a század szerelmi élménye a másik oldalról (enyhén szólva nem ugyanúgy), közben a legjobb barát Amerikába emigrál, levélváltásokból követhetjük az eseményeket. De van színdarab, filmforgatókönyv, beszervezési jelentés, pszichoanalitikai esetnapló formában megírt fejezet, mindegyik tű pontos, hibátlan és odaillő. Elég korán értesülünk arról, hogy a szerző a kéziratot egy szanatóriumban írja. A vége felé aztán ott játszódik egy jókora terjedelmű rész, ott is folytatódik a csajozás, de mintha mélyebben. És itt kapjuk meg az igazi néven szerepelő pszichiáter bámulatosan mély portréját. A hosszú epilógust az Amerikába kivándorolt barát szájába adta. Az ő kritikai megjegyzései osztják ki a mai Magyarországot, a nyelvi divatok felől indulva, de meglehetősen mélyre ásva. Még két dolgot feltétlenül érdemes kiemelni: a nyelvi erőt, amellyel a valaha volt értelmiségi félvilág figuráit egyéníteni képes, meg azt a részt, ahol a Bibliát magyarázza. Kosztának, a főhősnek, ha nagyon szomorú, mert nagyritkán nem kerül nő az ágyába egy este, ez a kedvenc olvasmánya. Velőtrázóan igaz, érdekes és vicces megjegyzéseket fűz hozzá… Nagyon jó könyv, mindenkinek ajánlható, akinek bejön a mélyen a nyelvben gyökerező humor, és nem pirul el (a kelleténél jobban) a gyakori szexjeleneteknél. (Magvető, 2013, felelős szerkesztő Szegő János, a kötetet Pintér József tervezte, 582 o., 3990 Ft.)
Egyediség: 9 Olvasmányosság: 10 Viccesség: 8 Mélység: 6 Erotika: 9 Emlékezetes: 7 Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt
Ez a vastag svéd regény az elejétől a végéig fantasztikus és mulatságos olvasmány. Egyrészt az idősek otthonából, a századik születésnapi partijáról meglépő Allan Karlsson jelen idejű kalandjait meséli el. Ahogy egyre nagyobb bajba kerül, egyre újabb barátokat szerez magának. Az egyenes vonalú elbeszélést azonban történeti fejezetek szakítják meg, lassanként megismerkedünk hősünk előéletével – egy még fantasztikusabb sztorival. Bejárja a világot, barátságot köt mindenféle híres emberrel. A könyv különleges erénye, hogy a lehetetlenséget mindig fokozni tudja – minden határon túl. A főhős egyfajta 21. századi Svejk, egy kis Fülig Jimmy beütéssel. De a szerző nagy tanítványa Wodehouse-nak, és olykor emlékeztet Moldova György fiatalkori, igen jól sikerült humoros írásaira is. És távoli leszármazottja Erich Kästner Az eltűnt miniatűr-jének is. Az olvasó emberek nagyjából fele ilyen könyvet sohasem vesz a kezébe. Tessék ezúttal kivételt tenni… (Ezt nem könnyíti meg a nagyon sablonos borító, elkövetőjének nevét nem is vállalta a kiadó.) Az 1962-es születésű Jonasson újságíró, kommunikációs tanácsadó és televíziós producer volt, negyvenhét éves korában jelent meg ez a legelső könyve. Aztán eladta mindenét, és Svájcba költözött, az olasz határtól néhány méterre. A második könyvén dolgozik. Vajon az miről fog szólni? (Hundraaringen som klev ut genom fönstret och försvann, 2009, Athenaeum, 2011, fordította Kúnos László, 3990 Ft.)
Egyediség: 10 Olvasmányosság: 8 Viccesség: 10 Mélység: 5 Erotika: 5 Emlékezetes: 8 Jonathan Franzen: Javítások A „nagy amerikai regény” keresése régi tengerentúli irodalmi társasjáték. Olyan vastag, olvasmányos regényekről szól, amelyek szimbolikusan összefoglalják egy-egy korszak
társadalmi valóságát, tetten érik a változásokat, átörökítik az életérzést és a kultúrát, az „idők szellemét”. A Moby Dick, a Huckleberry Finn, Dos Passos USA-trilógiája például ilyen könyvek. Az eredeti címe szerint „Corrections” pedig éppen ilyen regény. Talányos címe annyit jelent: javítások, kiigazítások, változtatások. Olvasás közben egyre inkább érezni lehet, hogy minden szereplő ezzel küzd. Végül az utolsó fejezetnek is ez a címe – a szó tőzsdei jelentésének magyarázatával kezdődik: az árfolyamok lassú, alig észrevehető, tartós hanyatlása a „correction”, amely hatással lesz a szereplők életére. A nagyszerűen szerkesztett regény egy öreg középnyugati házaspár csip-csup, mindennapi gondjaival indul (vigyázat, itt könnyű abbahagyni!), aztán egyenként ráközelít a három felnőtt gyerek életére: egy kirúgott, magányos marxista egyetemi oktató, egy sikeres, de megcsömörlött banki felső vezető, egy női séf. Az ő életük között ugrál a fordulatos történet, és van benne legalább hat, alaposan kifejtett alcselekmény, az egyetemi politizálás és helyezkedés, a luxus óceánjárók, a Michelin-csillag-várományos étterem, a hagyományos vasúttársaság, a litvániai szervezett bűnözés és a „dotcom lufi” tárgykörében. Szimbolikus a képzeletbeli középnyugati város, St. Jude, ahol a szülők laknak, az a mód, ahogyan megérezzük, hogy Amerika súlypontja a termelésről a szolgáltatásra helyeződik át, és ezzel alapvetően megváltozik az ember tárgyakhoz fűződő viszonya. Nagy rakás baj és szerencsétlenség tanúi lehetünk, de ez mégsem szomorú, inkább szatirikus könyv, sok-sok fordulattal. (The Corrections, 2001, Európa 2012, fordította Bart István, 632 o., 4500 Ft.)
Egyediség: 10 Olvasmányosság: 8 Viccesség: 6 Mélység: 10 Erotika: 6 Emlékezetes: 10
Csabai László: Szindbád, a detektív + Szindbád Szibériában Jó regény, mint tudjuk, sokféle van – az egyik fajtája a novellával rokon. Olyan füzér, amely lassanként ölt regény alakot, mert tudatosan adagolja a főhős életútját. Ez a könyv minden túlzás nélkül egy mindennapi olvasóknak írott, csendes remekmű, szerzője egy szinte semmiből jött kisvárosi iskolai könyvtáros. Nyárligeten, az alföldi kisvárosban (az alig leplezett Nyíregyházán) játszódik, az első fejezetben a fiatal, frissen ide került, de idevalósi detektívet próbára teszi a főkapitány. Már ekkor kiderül, hogy a főhős gyerek- és serdülő korát orvos apja mellett Bagdadban töltötte. És képzelete egyre oda repíti vissza. Ezzel a szerző egy hallatlanul érzékletes második síkot teremt. De a lényeg mégis a város portréja, amely a kisebb-nagyobb bűnügyek révén lassanként elvezet mindenféle társadalmi bugyorba. Közben elejtett megjegyzésekkel a város politikai működésének rejtett mozgatórugóit is bemutatja. A könyv vége felé aztán megérezzük a történelmi időt is, amely végül marokra fogja az egész történetet, és históriává alakítja. A szerző – aki a címmel Krúdy, Nyíregyháza nagy szülötte előtt akarhatott tisztelegni – nagyszerű regényt írt. Mint az köztudomású, Krúdy olyan fiatalon elkerült a városból, hogy éppen saját városát nemigen írta meg. Ám ez a könyv egyáltalán nem krúdys, hanem mai, hersegő és felejthetetlenül jóízű. Egyszerre sok íz keveredik benne, elválaszthatatlanul, mint egy ismeretlen keleti gyümölcsben. De jó, hogy már idehaza is terem ilyen! (Magvető, 2010, 380 o., 2990 Ft.) ………………………………………………………………………. A folytatás a lágerélet érzékletes és sűrű, mesteri bemutatásával kezdődik. Felmerül az a képtelenség, hogy esetleg az egész könyv a lágerban játszódik – de persze nem. Éppen a lágerparancsnok irodájának padlóját mossa fel Szindbád, amikor kiderül, hogy elloptak egy értékes és ritka távcsöves revolvert. Szindbád nem tudja megállni, hogy bele ne szóljon a feje felett kialakuló vitába – és ámulatba ejti a parancsnokot, ahogy fejben lejátssza az esetet, és levezeti, hogy csakis ki lehet a tolvaj. Néhány hét múlva már a szomszédos szibériai kisváros, a nevetséges nevű Pervijplán szakemberhiánnyal küzdő rendőrőrsén találja magát. (Ilyesmi valószínűleg nem történhetett volna meg – a regény belvilágában mégis hihető.) A cselekmény ebben a könyvben is bűnügyek során lépeget előre – szerelemféltés, halott olajmunkás, egy rafinált rablás, nemi erőszak, egy túlfűtött fantáziájú kamasz képzelt gyilkossága, szökött lágernyik és bandája, pénzváltási bűnügy. A regény szerkezete mégis sokkal bonyolultabb, mint az előző könyvben. Először is, nem húsz-egynéhány év, hanem csak néhány esztendő telik el. Ezenkívül nem egy kisváros, hanem egy földrésznyi birodalom a helyszín. A lágerparancsnok életének több fejezeten át húzódó külön kisregénye pedig egy olyan horizontot épít, amely jól kiegészíti a Szindbád szeme elé kerülő dolgokat. A regény technikája is sokkal összetettebb, mint az első kötetben. A bűnügyek megoldása néha a könyv
későbbi fejezeteiben kerül elő, mint emlékfoszlány, a legvégén pedig a rendőrkollégák beszélgetéséből értesülünk olyan dermesztő momentumokról, amelyek az egész cselekményt nagyon feszesre húzzák. És van persze szerelmi szál is. Szindbád a nála huszonöt évvel fiatalabb, tejivóban dolgozó kiszolgálónővel esik komoly és életre szánt szerelembe. A köztük megesett igen szép és természetes dolgok a regény legemlékezetesebb részei. Olyan könyv, amelynek olvasása közben mindennap magától nyúl érte az ember. Amelyet aligha lehetett megírni anélkül, hogy a szerző ne járt volna a helyszínen – a benne foglalt tömérdek néprajzi és természeti tény legalábbis erre enged következtetni. Vajon lesz-e folytatás? Bárcsak lenne! A befejezés mindenesetre nem akadályoz semmit. Szindbádot végül elengedik, és elér egészen az orosz–magyar határra. Akkor búcsúzunk el tőle, amikor a határőrök packáznak vele. (Magvető, 2013, 589 o., felelős szerkesztő: Király Levente, a borítót Pintér József tervezte, Edith Dora Rey festményének felhasználásával. Ára 3990 Ft.)
Egyediség: 10 Olvasmányosság: 10 Viccesség: 3 Mélység: 6 Erotika: 3 Emlékezetes: 8
Arne Dahl: Misterioso A skandináv krimi divatja csak nem akar elmúlni, a kiadók valósággal versengenek az új és új felfedezésekben. Arne Dahlról eddig nem lehetett hallani. Ez a könyve egy 11 részes sorozat első darabja, eredetileg 1999-ben jelent meg. Ereje abban áll, hogy a konkrét bűnügyön túl
nemcsak három különböző dolog a tárgya, hanem a témákról egyenként is tud újat mondani, méghozzá meglehetősen szokatlanul. A három dolog külön-külön nem különösebben új. Először is itt van egy vidéki rendőr, mint magánember, aki akaratán kívül médiasztárrá válik, és napokon belül egy fővárosi elit nyomozócsoport tagja lesz. Házassága (mint száz másik krimiben) éppen válságba került. Másfelől látjuk a tökéletesen felfordult svéd társadalmat, amely alaposan megszívta a vasfüggöny eltűnését. Kelet-Európa minden szennye oda hömpölyög – ezt úgy kell megállítani, hogy a jogállamot ne kelljen lebontani: fából kell vaskarikát gyártani. A harmadik elem a rendőrség szétzilálódott szervezete, amely össztestületi szégyenként éli meg, hogy a Palme-gyilkosságot nem volt képes felderíteni. A főhőst áthelyezik egy frissen szervezett, különleges nyomozócsoportba, amely egy dúsgazdag üzletembereket gyilkoló sorozatgyilkos elfogására alakult. A nyomozás két hónapja, ahogy kell, bővelkedik fordulatokban. A könyv címe, mint kiderül, Thelonious Monk egyik híres jazzlemezére utal. A gyilkos magával hurcol egy kazettát (tetszenek tudni még, mi az?), és a gyilkosság után beteszi a helyi zenegépbe. Mígnem egy nap… Amikor olvassuk, ne felejtsük el, hogy azóta eltelt 14 év, a társadalmi tanulságok már csak korlátozottan érvényesek. A svéd, a holland és más fejlett demokráciák önjavító mechanizmusai látványosan működésbe léptek. Az együttműködésre ÉS versenyre épülő társadalmak megtalálják az optimális megoldásokat. A gyilkosokat a központosító társadalmak is meg szokták találni. Napra két hónap alatt meglesz a gyilkos – nem, nem bevándorló, sőt nem is bérgyilkos… És az is kiderül, hogy a csoport vezetője miért tűnik el folyton egy ajtó mögött. A sikeres nyomozás miatt a csoportot állandósítják. De vajon a főszereplő Paul ráhajt majd csinos nyomozótársára, vagy inkább marad az asszony mellett? Várjuk a további tíz részt! Könyv-trailer: http://www.youtube.com/watch?v=C1XBLiGS2iM (Scolar, 2013, fordította Papolczy Péter, 432 o., 2950 Ft.)
Egyediség: 7 Olvasmányosság: 8 Viccesség: 5 Mélység: 4 Erotika: 6 Emlékezetes: 6
Eduardo Mendoza: Pomponius Flatus különös utazása Eduardo Mendoza kötete a jó könyveknek ahhoz a kis hányadához tartozik, amelyek már a legelső oldalon megnyerik az olvasót – pedig a szerző itt igen egyszerű trükkel él: Pomponius, a római utazó a birodalom keleti széleiről levélben számol be kalandjairól egy barátjának. Rögtön makacs hasmenésre panaszkodik, amit úgy szerzett be, hogy beleivott valami csodaforrásnak vélt patakba: pontosan azért utazgat, hogy ilyesmiknek járjon utána. Időszámításunk után 8-ban járunk, és a cselekmény egy ideig céltalanul kanyarog mindenféle népek között, azután Pomponius hozzácsapódik egy kicsiny római őrjárathoz, amelyik valami vitás ügyet igyekszik elintézni egy kisvárosban. A kisvárost, mint kiderül, Názáretnek hívják. Mint Pomponiusnak elmesélik, nemrég gyilkosság történt, de már lakat alatt a gyilkos. A főhőst nemigen érdekli a dolog. Nincs egy fillére sem, és éhes. Ekkor felbukkan egy nyolcéves gyerek, és azt mondja, az ő papáját vádolják a gyilkossággal, márpedig az teljes képtelenség. Húsz dénárt ígér, ha kideríti az igazságot. Szóval a cselekmény java egy nyomozás, a szerző laza, szókimondó és erősen atmoszférateremtő mondataival. Kicsit merít a régmúlt történeteiből, kicsit a mai krimikből. Néha a magyar olvasónak olyan érzése támad, mintha a Fogság című Spiró-regény gyengéd szeretettel megírt paródiája lenne a mű, tizedakkora terjedelemben. Mert az egész regény az elejétől a végéig mulatságos és fordulatos, nem nélkülözi az abszurd elemeket. Ehhez nyersanyaga a görög, a római és a zsidó hitvilág. Van benne egy csodálatos, álomfejtő hetéra is, aki váratlan örömökben részesíti a főhőst. Egyetlen nap alatt el lehet olvasni a könyvet, de nem érdemes – inkább spóroljunk vele néhány napig, mint egy palack finom borral. Egy nagy irodalom jelentős írójának felszabadult, könnyeden odavetett, nagyon vicces irománya… Jaj, majdnem elfelejtettem említeni azt a lényeges momentumot, hogy a kisfiút Jézusnak hívják… (El asombroso viaje de Pomponio Flato, 2008, Európa, 2011, fordította: Pál Ferenc, 220 o., 2600 Ft)
Egyediség: 10 Olvasmányosság: 10 Viccesség: 10 Mélység: 7 Erotika: 9 Emlékezetes: 6
Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége Az 1963-as születésű Chabon (ejtsd kb. „séibon”) Magyarországon (még) alig ismert, termékeny, sok díjat nyert, ismert és népszerű író hazájában. Ez a lendületes, izgalmas, és mindenekfelett nagyon vicces regény legalább három típusú könyv keresztezésével született. Először is krimitörténet. Már a második mondatban gyilkosságot követnek el – egy magát Emmanuel Laskernek nevező ember ellen. A főszereplő Landsman nyomozó ezt a gyilkosságot akarja kideríteni – elsősorban erről szól a könyv, amely egy „alternatív történelemben” játszódik, az USA Alaszka államának Sitka nevű (valóságos, ma kb. 8000 lakosú) városában, ahol jiddisül beszélő zsidók milliói élnek – mert a frissen kikiáltott Izrael államot 1948-ban elsöpörte az arabok haragja… Ezenkívül a könyv sokat merít az amerikai zsidó regényirodalom kincsestárából – se szeri, se száma a különböző vallási irányzatokhoz tartozó figuráknak. A leginkább azonban Iszaak Babel Odesszai történetek című gengszternovella-füzérének zamatát érezni a regény lapjain. Ezenkívül van még egy negyedik adalék is: a sakk. Mert persze a hulla nem lehetett Lasker, a hatvan éve halott sakkzseni, aki 27 éven át volt világbajnok! Az író lebilincselő történetmesélő, és mindvégig képes fenntartani a néprajzi hitelesség fikcióját. Teleszórja a szöveget mindenféle létező és általa kiagyalt szlengszóval (a megértést egy szószedet segíti, amelyben gyakori a „sitkei szleng” magyarázat, azaz e szavakat Chabon találta ki). Csodálatos figurák népesítik be a könyv lapjait, mindenképpen a
legemlékezetesebbek között van a főhős unokatestvére és rendőrjárőr-társa, a kétméteres, félig indián Berko Shemetz és Itzik Zimbalist, „a határvonalak tudósa”, aki abból él, hogy sábeszkor „körülkerít” egyes városrészeket, és ez lehetővé teszi, hogy az ott tartózkodó zsidók jogszerűen megszeghessék a sábeszt és éljék a maguk életét, s eközben a lelki üdvösségük is megmaradjon… Ráadásul az egész történet néhány héttel az ún. Reverzió előtt játszódik, amikor ez az autonóm terület visszatér Alaszka állam fennhatósága alá, mert a menedékjogot és autonómiát csak hatvan évre kapták az ide menekülő zsidók… Hogy mi lesz ebből? Megtudhatja a Nyájas Olvasó ebből a könnyes-bolondos, a végső sorskérdéseket feszegető, a motívumokat takaros csomóra kötő történetből. A megfilmesítés jogát a hírek szerint egy producer a Coen testvérek számára vásárolta meg – aligha véletlenül. (The Yiddish Policemen’s Union, 2007, Cartaphilus Kiadó, 2012, fordította M. Nagy Miklós, a borítót tervezte Gerhes Gábor, 430 o., 3490 Ft.)
Egyediség: 10 Olvasmányosság: 10 Viccesség: 8 Mélység: 8 Erotika: 6 Emlékezetes: 10
Romain Gary: A virradat ígérete Tíz perc se kell ahhoz, hogy ez a könyv beszippantsa akár a legkelletlenebb olvasót. Akkor még nem is látszanak a varázskeverék összetevői. Olyan könyvet már láttunk, amely magányos, gyerekét a végletekig elkényeztető anyáról szól. Olyat is, amely a bevándorlók keserű kenyeréről beszél. Olyat is, amelynek témája a francia hazafiság, de Gaulle tábornok személyes felléptetésével. Olyat is sokat olvastunk, amely egy írópalánta mulatságos küzdelmeit taglalja. Mindeddig azonban jó okkal azt hittük, hogy mindezen témákról együtt képtelenség könyvet írni: lehetetlen e témák között stabil kötést létrehozni. Ahogy letettem (irodai munkámat elhanyagolva, suttyomban olvastam el az utolsó harminc oldalt), még tovább ámultam és bámultam. Hogy a könyv főhősének voltaképpen minden sikerült az életben, amit olykor alig beszámíthatónak tűnő anyja kitalált és megálmodott számára – de boldog mégse lett. És nem a feltörekvés általános keszonbetegsége tette erre képtelenné, hanem az, ami fekete szálként húzódik végig a regényszerű memoáron: anyja túlszeretésbe bugyolált napi önbizalom-injekciója voltaképpen a normális párkapcsolatra tette alkalmatlanná. Jól tudjuk, hogy egy memoárban a siker felerészben az életanyagon, felerészben a szerkezeten múlik. Nos, az életanyag annyira színes, hogy egészen addig, amíg rá nem vetettem magamat az internetes forrásokra, azt hittem, mindez nagyrészt kitaláció… Pedig igaz minden tény, a gyerekkori vándorlások, az élet a nizzai szállodában, a sok tucat hősi halott pilóta neve, a diplomatakarrier. Az írói eszközök csak arra szolgáltak, hogy a szerző kellően ki tudja bontani a háborúban távol lévő anya szerepét. És itt is milyen finom, mégis erőteljes módszerekkel él! Az első fejezetek még ugrálnak az időben, aztán egyre egyenesebb vonalú lesz az elbeszélés. Vajon hogyan lehet izgalmas egy olyan memoár, amelynek a fele a második világháborúban játszódik, vagyis olyan történelmi eseménysorban, amelynek minden mozzanatát alaposan ismerjük, és azt is tudjuk, hogy az író életben maradt? Vajon mi lehet itt az izgalom tárgya? Talán nem meglepetés: erről is az anya tehet! És még nem is említettem, hogy mennyire vicces – sőt, humoros – ez a könyv. Hogy mennyit gúnyolódik a szerző saját magán. Iskolai ügyek, nőügyek, katonakalandok, irodalmi próbálkozások, anyai cirkuszok. Filozofikus, kalandos, elandalító, patrióta könyv. Egy anyáról, aki eltökélte, hogy egyetlen fiacskájából „nagy franciát” farag. És sikerült neki. Romain Gary (1917-1980), aki Vilniusban született és Párizsban halt meg, érdekes módon évtizedekkel ezelőtt – Lady L. című könyvével – egyszer már nagyon híres lett Magyarországon. Élete sikeres íróként is fordulatos volt, közismert kalandjait és csínytevéseit nem sorolom, mert elvonná a figyelmet erről a nagy könyvről. Annyi azonban ide tartozik: élete nem természetes halállal ért véget. (La promesse de l’aube, Gallimard, 1960, Park Kiadó, 2012, fordította Bognár Róbert, szerkesztette B. Gergely Ágnes, felelős szerkesztő Tönkő Vera, a borítót tervezte Pintér József, 327 o., 3500 Ft.)
Egyediség: 10 Olvasmányosság: 10 Viccesség: 7 Mélység: 10 Erotika: 4 Emlékezetes: 10
Julian Barnes: Felfelé folyik, hátrafelé lejt A befutott, népszerű angol író vékonyka regénye 2011 augusztusában jelent meg, és októberben megnyerte a MAN Booker-díjat – a zsűrinek mindössze 31 percig tartott, hogy döntésre jusson… Ez a könyv az a fajta remekmű, amely nem trükközik, hétköznapi brit embereken keresztül olyasvalamiről szól, amit mindannyian ismerünk: közvetlenül az időről, illetve az emlékezetről. Az első fél oldalon a beszélő felemlíti hat emlékét, amelyeknek szemlátomást semmi közük egymáshoz. Ettől eltekintve egész végig egyenes vonalú történetet mesél: először egy kamaszkori barátságról, arról, hogy az osztályba egy új fiú, Adrian érkezik, akit bevesznek a társaságba, és lassan ráébrednek rendkívüli képességeire. Aztán a társaság szétszéled, mi a beszélő életéről tudunk meg egyre többet, végre lesz barátnője, de aztán szétmennek, megnősül, gyereke születik, elválik. De ne holmi lapos elbeszélést képzeljünk el. Minden egyes szó és mondat valami nagyszerű teljességérzést okoz. Tudjuk és érezzük, hogy ezt a történetet csak ezekkel és éppen ezekkel a kifejezésekkel lehet elmondani… A regény jelen ideje a főhős, Tony Webster nyugdíjas korában következik el, amikor egy napon levelet kap egy ügyvédtől: egyetemista barátnőjének anyja meghalt, és 500 fontot, valamint két dokumentumot hagyott rá. A felszínen erről szól a könyv: Tony igyekszik rájönni, miért. Megpróbál ezekre az emberekre jobban, részletesebben emlékezni. Lassan ez kerül élete
középpontjába. Mindennek mágikus hatása van az olvasóra: mi is elkezdjük kutatni a saját emlékeinket, a saját hasonló eseteinket. Eltöprengünk emlékezetünk hézagain, azon, hogy Tonyhoz hasonlóan vajon mi is kipárnáztuk-e az életünket, nem lehet-e, hogy mi is akaratlanul szörnyű irányba befolyásoltunk egyes eseményeket? Mert ez a könyv nemcsak filozofikus szöveg, hanem fordulatos történet is, még az utolsó oldalon is hatalmas csavarral. Amikor letette a könyvet (pardon, az olvasógépet), Hírlevélíróban diffúz vágy ébredt, hogy azonnal le kellene fordítani a művet, hogy a Vademecum angolul nem olvasó előfizetői is minél gyorsabban hozzájuthassanak az élményhez. De milyen nehéz lehet! Ehhez egy Ottlik Géza kellene. Vagy még inkább: Rakovszky Zsuzsa. Kivárjuk a fordítást, és visszatérünk rá. Maga a cím is embert próbáló feladat. „Afféle végzet”? „A végződés hatalma”? „Végzet és érzet”? Sajnos egyik sem jó… (The Sense of an Ending, 2011, Partvonal Kiadó, 2013, fordította Karáth Tamás, 176 o., 2790 Ft.)
Egyediség: 8 Olvasmányosság: 10 Viccesség: 2 Mélység: 10 Erotika: 4 Emlékezetes: 10