Vademecum395 8nyelvtanulastortenet issuu

Page 1

Vademecum 395: Nyolc történetke, nyelvtanulással kapcsolatban A Vademecum e számát a Summa Artium két olyan barátjának ajánlom, akik nem ismerik egymást. Egyikük hatvanon felül jár, és tavaly elvesztette feleségét. Amikor már nagyon beteg volt, emlékeztette férjét arra, hogy magának megfogadta, amint nyugdíjba vonul, megtanul angolul. Most, hogy a gyászév csaknem letelt, a barátunk nekiállt, hogy az ígéretet beváltsa. Tanárt fogadott, angol filmeket néz angol felirattal. Másik barátunk ötvennél nem sokkal több, és még nagyobb fába vágta a fejszéjét. Elhatározta, hogy megtanul latinul, mert kisfia most kezdett el tanulni – hogy segíthessen neki. De persze valahol mindig is vágyott rá. Hanna néni és Olaf Hírlevélíró szülei 1966-ban kaptak észbe, hogy itt az idő, hogy fiacskájuk angolul kezdjen tanulni. Hanna nénihez íratták be, az egyik belvárosi tanár-legendához, aki a Rózsavölgyi-ház legfelső szintjén tartotta óráit, méghozzá az Eckersley könyvből. A négy könyvben egy folytatólagos szappanopera zajlott, egy bizonyos Mr. Priestley tanította külföldi diákjait, a csini Friedát, a mindig jól fésült Olafot, a rendetlen Hob-ot, valamint Pedrót, Lucille-t és Jant, akik emléke teljesen elmosódott. Csak a kényszeredett humorra emlékszem, és G. Mikire, a nálam is kövérkésebb fiúra, aki mindenáron katonatiszt akart lenni, és hazafelé „érdekes” képeslapokba engedett betekintést. Charles Ewart Eckersley (1892–1967) az első világháborúban


tüzérként szolgált, aztán iskolamester lett. A harmincas években kezdett külföldieket tanítani, nevezetes könyvsorozatát 1938 és 42 között írta. Ezután főállású tankönyvíró lett. Hatása egészen a Martienelli térig gyűrűzött. Milyen jó kis abszurd dráma lenne az összes olvasmányt lefordítani magyarra és egymás után rakni!

Az elérhetetlen Mauger A gimnázium vége felé a sikeres angol tanulmányokon felbátorodva szüleim már franciául is taníttatták a matematika-fizika szakos diákot. Magda néni, a Pannónia utcai finom özvegyasszony, a Nemzeti Bank nyugdíjas tisztviselője vezetett be a rejtelmekbe, ébresztett máig tartó, vonzalmat a francia iránt. Jó hírrel fogadott: nem kell megvennem a méregdrága „mózsékönyvet”, mert talált egy annál sokkal jobbat, amit ráadásul magyar anyanyelvűek számára írtak, abból fogunk tanulni. A szakközépiskolák számára készült… És kezembe is nyomta. A párizsi képekkel, Edith Piaffal és autócsodákkal illusztrált Mauger (amelyet franciául tanuló barátaim mutogattak) egy életre elérhetetlen vágyálom maradt. A vacak papírra nyomott, táblázatokban dúskáló, egyetlen illusztrációt sem tartalmazó leírhatatlanul rút könyv ellen nem tudtam semmit se felhozni. Nem bírtam kinyögni: nem számít a pénz, én azt akarom… Se G. Mauger-ról, se a régi könyvemről nem találtam képet, sajnos.


Vásári kaland Ha az ember tűrhető eredménnyel abszolválta vizsgáit az angol szakon 1973 tavaszán, és tolmácsi állást ajánlottak neki a Budapesti Nemzetközi Vásáron, a Coras Trachtala nevű ír vállalat képviseletén, akkor meglehetősen nagy mellénnyel jelent meg az első munkanapján. Mindjárt el is kezdődött az első tárgyalás, amelyen két szakadt, kövér izzadós elvtárs képviselt valami impex-vállalatot. A legelső mondat, amit tolmácsolni kellet (volna), így hangzott: — Vátöbautdöfletszredrolingdájz? Elsőre nem ciki visszakérdezni, valami fonallal kapcsolatos lapos dolog, mi a fene lehet ez? — Fletszredrolingdájz. Izzadás, köhögés elsüllyedés, még egyszer visszakérdezés, de nincs menekvés. Az idősebb elvtárs legyint, gyorsan megállapodnak a kifejezésben németül. A további tárgyalás tűrhetően ment, végig ugyanarról az izéről (ahogy ma mondanák: cuccról) és amikor cihelődtek, térden csúszva, a végsőkig megalázkodva megkérdeztem, hogy mi volt az amit nem értettem. — A legfőbb termékünk. Hasábos menethengerlő pofa. Magának még sokat kell tanulnia, fiatalember… Hát igen: Azóta már tudom: Flat thread rolling dies.


Complicatus megszégyenülése Simplicissimus barátom cimborájának, Complicatusnak meséltem egyszer a fenti történetet, szemlesütve, mire ő letorkollt: „Az semmi”. Ő az 1966-os Atlétikai Európa Bajnokság bemondói állását nyerte el, mint évfolyam kiválósága. Lényegében csak az éremosztásokat kellett bekonferálnia. „Most következik a hármasugrás eredményhirdetése – az érmeket átadja iksz ipszilon, a bergengóciai atlétikai szövetség elnöke.” Az utolsó nap végén halál fáradtan, de boldogan üldögélt a fülkében, amikor nyílt az ajtó, és a tolmács szakma nagy öregje, B. István nézett be. Lekezelően megkocogtatta C. vállát, és ennyit mondott: „diszTRIbjutidöcsi”. És már ment is tovább. C. azonnal elsüllyedt, mert felfogta: Kb. 250-szer mondta rossz hangsúllyal az átadta jelentésű passzív igét, pont úgy, ahogy „logikus lenne”: „disztriBJÚtid”. Ez jó kis oltás volt Hírlevélírónak – ő már sohase tévesztette el… Ahogy azt se, hogy az „európai” jelentésű angol melléknévben hová teendő a hangsúly. Mert néhány évvel idősebb barátnője ezért kapott négyest az államvizsgán. „JuropPÍön”, nem pedig ahogy sokan mondják: „juRÓpiön.” A dűlőút, a latin és az oklevél A szakállas nagy tudós, a keleti nyelvek tudora, aki talán már negyven is volt, rendszeresen kirándulni vitte a diákjait. Egyszer megállt egy út előtt és kijelentette: „Kollégák – azt hiszem ezt szokták dűlőútnak nevezni…” De ez nem tarozik szorosan a tárgyhoz… Ugyanezen a kiránduláson a következő aranyköpéssel ajándékozott meg bennünket: „Latinul, ha az ember nagyon szorgalmas, és rá szánja legszebb fiatal éveit, meg lehet tanulni. De rossz hírem van: nem érdemes. Görögül viszont érdemes lenne. De sajna rossz hírem van: nem lehet…”


Ezzel azt akarta mondani, hogy korban és tájszólásban annyira szórt a görög nyelv, hogy képtelenség minden változatát rendesen megtanulni. Ami azt illeti, a latin se egy fáklyásmenet. Első éves történészhallgató koromban a fiatal, tinédzser-külsejű tanársegéd egyszer egy oldal stencilezett szöveget adott fel házi feladatnak. „Nem azt kérem, hogy értsék meg vagy fordítsák le, csak egy feladat: találják meg az állítmányt”. A következő órán a tizenöt fős szeminárium ádáz vitát folytatott arról, hogy melyik szó vagy szócsoport lehet az állítmány. „Sajnos minden javaslatuk téves. Az állítmány a következő oldalon van. Azt most fogom kiosztani…” A görög és a holland nyelv összecsapása a Kossuth téren 1975 egy szép őszi napján Bart István szerkesztő behívta a szobájába Hírlevélírót (aki kissé késve egy angolból fordított humoros novellát adott le, mert akkor még a legnagyobb magyar műfordító szeretett volna lenni), és némi köntörfalazás után azt kérdezte: „Mondd, nem akarsz megtanulni hollandul? Kicsiny, nagy kultúrájú nép, egy-két évente lefordíthatnál egy regényt – keresünk erre valakit.” Erre ott és akkor csak nemet lehetett mondani. „Nagyon megtisztelő, de három éve tanulok újgörögül, idén ősszel vettem fel a szakot… Nem dobhatom el, nem kezdhetek éppen most egy új nyelvbe…” Hírlevélíró nem láthatott a jövőbe, nem tudta, hogy négy év múlva egy színházi félállás kedvéért lemond a tanszéki karrier lehetőségéről, hogy a nagy kínnal megtanult háromfajta ékezetet az 1981-ben hatalomra jutott gaz szocialista kormány eltörli majd, és a minden magánhangzóval kezdődő szó elejére teendő hehezetjel is erre a sorsra jut. Nem tudhatta, hogy a görög nyelvet nem fogja másra használni, mint krétai nyaraláskor pincérek elkápráztatására…


A holland nyelvre, hát arra viszont nagy szüksége lett volna. Vagy negyvenszer járt ott, és igaz, hogy mindenki tud angolul – de az mégse ugyanaz… Viszont ha álmából felkeltik, akkor is tudja, hogy mai görögül már nem lehet időmértékes verset írni, mert valamikor a 7./8. század táján elveszett a nyelvből a hosszú és rövid mássalhangzók közötti különbség… Mégiscsak jó dolog magyarnak lenni! Sőt jobb dolog, mint görögnek lenni. Nem csak az ismert nehézségek miatt. Hanem mert – az 1981-es egyszerűsítés ellenére – az egyetlen árva „ly” probléma helyett sokkal több nehézséggel kell szembenézni… Az „i” hangot például nem kevesebb mint kilenc betű vagy betűkombináció jelöli. Megtartják, mert ez kapcsolja őket össze az antikvitással. Ógörögül úgy kellett írni… Verdi, a bohóc és az olasz nyelv Bernardo Bertolucci „Novecento” (Huszadik század) című hatalmas filmeposzát 1976-ban mutatták be, itthon néhány évvel később. Mindenki emlékszik rá, kivéve a főcímet megelőző kis jelenetet. Egy klasszikusan fehérre festett nagy termetű bohóc egy erdőszélen állva ezt az egyetlen mondatot ejti ki végtelenül szomorúan és szívhez szólóan: „Dzsuzeppeverdi emmorto!” („Giuseppe Verdi è morto” – GV meghalt.) Mintegy mondandóját hangsúlyozva egy hatalmas könnycsepp gördül le bal szeméből, feloldja a festéket. Aztán hátat fordít a kamerának, befut a nagy sötét erdőbe. Ekkor átlósan megjelenik egy hatalmas évszám: „1900”. Ebben a pillanatban három, egymással versengő dolog jutott eszembe: 1.) Verdi nem 1901-ben halt meg?! 2.) Milyen mulatságos, hogy olaszul a nagy zeneszerző neve ennyit jelent: Zöldi József. 3.) Ezen a nyelven én meg akarok tanulni. Az utolsó dolog jelentőségteljes változásokhoz vezetett el. (A rendező, a filmje és az öreg Verdi.)


Simplicissimus viszonzatlan szerelme Hírlevélíró útikönyvíró barátjának van egy családja által évtizedek óta kárhoztatott szokása: nem bírja megállni, hogy oda ne menjen a térképet böngésző, elveszettnek tűnő turistákhoz, és ne próbáljon segíteni nekik. Az amerikaiak nagy része elzárkózik a dologtól, de a latin nyelvűek örülni szoktak. Ha véletlenül franciákkal akad dolga, akkor búcsúzóul könnyedén odaveti a következő mondatot: „Une vie ne suffit pas apprendre le français propre – j’en ai besoin deux.” (Egy élet kevés ahhoz, hogy az ember megtanuljon rendesen franciául – ahhoz kettőre van szükségem.” Érzi, hogy valami nem stimmel a mondatban, de nem tud rájönni, hogy micsoda. De hát a nyelv célja a kommunikáció, nem? A franciák mindig hálásan nevetnek.

……………… Summa Artium („A kultúra támogatása — a támogatás kultúrája”) 1054 Budapest Honvéd utca 3. V. emelet 13. T/F 06 (1) 318-3938. W www.summa-artium.hu Számlaszám: MKB 10300002-20193694-00003285


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.