Vademecum 320: Hét Budapesttel kapcsolatos új dolog Budapest 1990-2010 – Egy szabad város 20 éve Két évvel ezelőtt Hírlevélíró halálra sértette a távozni készülő főpolgármestert, aki megkereste őt, hogy legyen egyik szerzője ennek a könyvnek. Némi tétovázás után nem csak nemet mondott, hanem egy érvelő levélben kifejtette, hogy ilyen könyvre nincs szükség, különösen nem közpénzen. Ha mégis olyan döntés születik, hogy legyen ilyen könyv, akkor pályázatot kell hirdetni érdeklődő kiadóknak… Nos, az okosakra nem hallgatnak sosem, a könyv, bár koncepciója sokat változott, időben elkészült. Már háromnegyed éve hevert Hírlevélíró asztalán, amikor kézbe vette ezt a több mint 5 kg súlyú monstrumot. És azonnal ki kellett jelentenie: tévedett. Egy ilyen könyvre igenis szükség van. Nem őrültség, és nagyon is van benne rendszer. Persze Konrád György ülepnyaló bevezetőjét át kell ugrani, de már Demszky Gábor utószava érvényes elemzése főpolgármestersége periódusainak. Ám a lényeg a sok-sok tény. A lapok külső szélén egy folyamatos kronológia fut, önmagában is külön kötet terjedelmű anyag. 1989 felidézésével kezdődik a könyv, Tamási Miklós nagyszerű esszéjével. Utána mind az öt ciklus hasonló, jól kitalált szerkezetet követ. Az elején van egy-egy cikluselemzés, aztán évekre bontva a következő szerkezet: – Évesszé – Az év témája
– Portré – Kulturális terek 1995 után ehhez csatlakozik a Budapest Nagydíj íróportréja. Azzal kezdődött a munka, hogy szorgos kezek összegyűjtötték évekre bontva az alapanyagot, és a szerzők (harminc és hatvan év között, de kulturális irányba húzva) „megzenésítették az anyagot”, átnyomkodva saját személyes szitájukon. Különleges, sokszor eddig nem is látott képanyag segít az emlékezésben. A Demszkyt váltó új főpolgármester is elismerte, hogy a színes, változatos kultúra az, amit a város elődjének köszönhet. Így hát nem egészen becsületes, hogy a terjedelem aránytalanul nagy része erről szól. Mert ha öndicsérő szövegeket nem is lehet fülön csípni ebben a hatalmas munkában, az egész emiatt mégis indirekten propagandisztikus hatású. Óhatatlanul abba a kategóriába kerül, ahová a millenniumi albumok. Pedig mennyivel jobb szövegek vannak benne! Hogy milyen lett volna egy ennél is jobb könyv? Hát amelyik alapvetően kritikaibb hangvételű. Például már visszavonult, de egykor ellenzéki politikusok egy-egy oldalas vendégírásai. Vagy még inkább, egy-egy sikerágazatot egy-egy kudarcágazat portréja váltogat. „Az év elszalasztott lehetősége”. Vagy „az év kudarca”. Alaposan körüljárva – mert utalások természetesen vannak ilyesmikre. Talán erre még várni kell. És reméljük, hogy Demszky tudós tanácsadója, a könyv lektora szépen összecsomagolta az alapanyagokat. Ha valaki más könyvet akar írni, ezekből a dokumentumokból bátran másfelé is elindulhat. (Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Iroda, szerkesztő: Kiss Ilona, lektor: Varga László, képszerkesztő: Jalsovszky Katalin, kulturális szerkesztő: Ambrus Judit, tervezte: Nagy Péter, 30 x 38,5 cm, 496 o., 8920 Ft.)
Jókai Mór: Budapestnek emlékül A helytörténeti munkák legélvezetesebbik kategóriájába tartozik ez a könyv: a fejünkben két jól ismert szektort köt össze: Jókait és Budapestet. Azt követi nyomon, hogy hol lakott a komáromi születésű fiatalember, aki jogászi pálya helyett újságírói és írói babérokra tört. A forradalom után hatalmas regényeket kezd körmölni – pedig egyre költözik! Ha jól számoltam, tizenhét lakcíme volt összesen. És közben – ez nem közismert dolog – Budán jelentős kiterjedésű földjei és szőlői is voltak, és ezekkel személyesen is foglalkozott. Azt jól tudja mindenki, hogy a nálánál nyolc évvel idősebb ünnepelt színésznő, Laborfalvi Róza volt a felesége, akinek akkor volt már egy 12 éves házasságon kívül született leánya. Miután Róza asszony 1886ban meghalt, Jókai egy idő után fogadott unokájához, Feszty Árpád festőművész feleségéhez költözött. Velük akkor veszett össze végleg, amikor elvette feleségül a nálánál éppen ötven évvel fiatalabb Grósz Bella színinövendéket. Így a Bajza utcából a körút és Dob utca sarkára költöztek, ott lakott a feleségé kívül annak négy testvére, anyósa is. Legalább tizenkét helyiség volt a második emeleti saroklakásban. Ma három külön lakás. A történet és a tények elmesélése után egy szöveggyűjtemény következik, időrendben, címként mindig az illető lakhely pontos címe. (Füredről is bőséges szövegek!) Nagyszerű, szórakoztató olvasmány, egy herkulesi munkabírású művészről, aki nem csak írni tudott jól, de nagyszerűen rajzolt, és faragni is jól tudott, kedvenc anyaga a fa és az elefántcsont volt. És akin világéletében uralkodtak a nők… A könyvecske végén fakszimilében közöl egy feledésbe merült színes brosúrát, Jókai verses-rajzos szerelmi vallomását Budapesthez. (Budapesti Városvédő Egyesület, Petőfi Irodalmi Múzeum, Summa Artium, 2011, Budapest könyvek V., a bevezető tanulmányt és a
jegyzeteket írta, a szövegeket válogatta: Buza Péter, sorozatterv, tipográfia: Tandem Grafikai Stúdió, 264 o., 2625 Ft.) A Tabán újra beépítése BIA szerint Amikor a harmincas években a főváros lebontatta a Tabánt, a járványok vélt terjesztőjét, a közerkölcs bizonyított rongálóját, a vigalmi negyedet, az akciót hatalmas sajnálkozás kísérte, rajzolók és fényképészek hada dokumentálta az eltűnő városrészt. Sem az ide tervezett (már 1912-ben a Művészet folyóirat februárjában rajzokkal népszerűsített) villanegyed, sem az új szállodák nem épültek meg, egészen mostanáig. A Rácz fürdőt bővítették, mint ezeken a hasábokon is szó volt róla, felhúzták az Oxygen Welness Központ nagyszerű kortárs épületét. Tavaly decemberben jelent meg az Octogon folyóiratban Bojár András építészetkritikus, várospolitikus a „Szeretem Budapestet” mozgalom alapítójának „Szexi Budapest” kiáltványa, ebben a Tabán bizonyos mértékű beépítését javasolja, egy mesterséges Grinzing kialakításával. Körülbelül fél évig tartott, amíg mindenféle blogok közvetítésével leszivárgott a lakossághoz. Most úgy látszik, hatalmas ellenállási mozgalom indul a gondolat ellen. Alighanem indokoltan. Az ilyen központilag indított építkezési akciók az utóbbi évtizedekben csak egyéni érdeket, korrupciót, esetleg kétséges minőséget hoztak. E sorok írója a régiben és az újban egyformán hisz. Az egész város érdekében ugyancsak. Elismeri, hogy egy erőltetett turisztikai beruházás túl sok új zajt és új forgalmat hozna az itt lakók nyakára, a régi Tabán bája nélkül. De vajon örökké kopár domboldalnak kellenee állani itt, ahogy a tiltakozók, jobb híján érvelnek? Nem kellene inkább elárverezni a telkeket itt, a főváros (a kerület) javára, előírva egy újfajta villanegyed építését (talán a Napraforgó utcai modellt alkalmazva?), meghatározott időn belül, egységes terveket versenyeztetve? Nézzük csak az 1912-ben megszellőztetett
terveket… Ez a megoldás nem hozna nagy zajt és nagy forgalmat. Csak valami garantáltan modernet, jó minőségűt. Vagy minden úgy jó, ahogy van? (A terv, a tiltakozás, az 1912-es beépítési elképzelés vázlata)
Egy mozitérkép, a fénykorból Egyre másra jönnek a mozi-bezárások hírei. Az artmozi-kínálat is egyre szűkül. Ezért is volt szíven ütő élmény, amikor a Facebookon feltűnt az 1979-es csúcsév térképe. Ekkor 85 mozi volt Budapesten! De ne felejtsük el, hogy a filmkínálat szűkös volt, a műsor tele volt borzalmas szovjet, bolgár, néha még észak-koreai filmmel is. Egy zárt, szabályozott kultúra, a videókorszak előtt. Így tessék sajnálkozni… Hogy voltak jó magyar, cseh, szovjet filmek is? És már olykor Woody Allen is? Hát persze. De mennyi? https://picasaweb.google.com/102104074422568702097/Moziterkep1 979?feat=directlink#5592599129876825010
Egy molinó, a barbárság ellen Most, hogy szigorú graffiti-ellenes jogszabályokat hoztak, külön hangsúlyozzák, hogy nem lehet minden sarokra rendőrt állítani, vagy kamerát szerelni. Van egy lakóközösség, akik mással próbálkoznak. A József Attila (valahai nevén Fürdő) utca 1. alatt, az árkádok alatt a lakók kifeszítettek egy molinót, azzal a szöveggel: „Lécci, ide írjatok! Mint látható, korlátozott eredménnyel.
Kihallgatott beszélgetés a postán, az ajánlott küldemények sorában, szombaton 2:43 körül — Szia, hát te? Te is errefelé laksz? — Igen, a Paulay Ede utcában, de remélem, már nem sokáig. — A Két Szerecsen utcában! — Igen, az Új Színházhoz közel. — Csak nem abban a szép házban, amelyről teljesen leverték a vakolatot? — De igen. Mégpedig, nem fogod elhinni, azért, nehogy műemlékké nyilvánítsák a házat… — Az ilyesmi használ? — Úgy látszik igen. De én menekülnék onnan. Már csak hatan vagyunk igazi lakók. Ez az a hely Budapesten, ahol 1000 Ft a közös költség. A többségi tulajdonos lenyomta a közös költséget, hogy semmire se jusson pénz, hogy minden lerohadjon… — De az miért jó neki? — Ezt tőle kell megkérdezni. Hatalmas cégei vannak, jó ajánlatokat is
tehetne… — Ha én azt tudnám, biztos nem rosszul fizetett levéltáros lennék… Na én jövök, szia. In memoriam Budapesti Negyed Két fontos lap halálhírét is keltették. A „Budapest” úgy látszik csodálatos módon megmarad (hála Buza Péter éjt nappallá tévő munkálkodásának, ami a cikkíráson és szerkesztésen messze túl terjed), hanem a Budapesti Negyed 17 és fél évi sikeres működés után pénz hiányában kimúlt. Gerő András alapító főszerkesztőt nem is fogadták az illetékesek, nem álltak vele szóba (ahogy a „Budapest” szerkesztővel sem). Összesen hetven számot élt meg a negyedéves, almanach-szerű, egy-egy témát alaposan körüljáró folyóirat, amelynek egyik számát éppen Hírlevélírónak volt szerencséje szerkesztenie (1819. szám: „Meg nem épült Budapest”) De két másik számba is írt rövidebb dolgokat. Sok fiatal kutatónak nyújtott jól megérdemelt kiugrási lehetőséget. Az, hogy egy-egy számot mindig vendégszerkesztő állított össze, nem azt jelenti, hogy a főszerkesztő nem dolgozott – hiszen ő kérte fel a vendégszerkesztőket… Vagy a sok jelentkező közül, vagy ő találta meg a téma ismert vagy ismeretlen szakértőjét. Bár nem volt valami jól terjesztve, az utóbbi években jó helyen volt a Fővárosi Levéltárban. Ahol a honlapra is minden felkerült, lényegében a kiadással egy időben. Most itt az ideje a hiányokat pótolni – amíg még lehet. Pl. a Görögök Budapesten, a Fővárosi magántörténelem és az Építők és építtetők című köteteket. Nagy kár a Budapesti Negyedért. Nem kellene elektronikusan folytatni?