Tisztelgés ARANY JÁNOS előtt
Arany János 1817-1882
Kedves Olvasók! Arany János 200 éves emlékére készítettük el ezt a „Harry Potter újságot”, melyben hagyományos és modern technika ötvöződik. Úgy, hogy bár papírlapon van, QR-kód olvasó segítségével életre kelthetik a képeket.
(Egy
erre
megfelelő
alkalmazást
letölthetnek
az
iskola
internetén keresztül.) Így tervezzük egyszerre szórakozva és tanulva, évről-évre
kidolgozni
olvashatnak
a
nagy
természetesen
érettségi
Arany
János
tételeket. életéről,
Az
újságban
mindemellett
hangsúlyt fektettünk a Petőfivel való barátságára is. Külön oldalakat szenteltünk
a
Magyar
Tudományos
Akadémián
és
a
Kisfaludy
Társaságban való munkásságának. Művei közül a „Tetemre hívás”-t animáltuk, illetve több slideshow-t is készítettünk, és nem utolsó sorban az újság végére egy izgalmas memóriajátékot is összeállítottunk az olvasottakból, és hallottakból. Az újságot mi, a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium 8.R osztálya állítottuk össze, Dr. Kiss Gabriella tanárnő segítségével, aki nélkül mindez nem jöhetett volna létre. Köszönjük neki az ötletet és minden segítséget! Mindemellett köszönetet szeretnénk mondani Takács Viktor tanárúr informatikai segítségéért is! Reméljük élvezni fogják az újságot, és köszönjük, hogy eljöttek a Tehetségnapra!
Arany János élete Arany János 1817. március 2-án született Nagyszalontán. Apja Arany György, anyja Megyeri Sára. Arany János csodagyerek volt; írt, olvasott, versikéket faragott, és el tudta mondani latinul a Mi Atyánkot már öt esztendősen is. Később szülei támogatása érdekében beállt színésznek, majd amikor a debreceni társulat szétesett vándorszínésznek állt. Egy éjszaka viszont álmában halottnak látta édesanyját, emiatt másnap hazaindult Szalontára. Otthon valóban szomorú helyzet fogadta, ugyanis távolléte alatt apja megvakult, édesanyja pedig néhány héttel hazaérkezése után meghalt. Felesége, Ercsey Julianna, egy helybéli ügyvéd házasságon kívül született árváját. A másodjegyzői állással kétszobás szolgálati lakás járt, amire már lehetett családot alapítani. Két gyermeke született, Arany László és Arany Julianna. Arany Jánostól sok mű maradt az utókorra, mint például a Toldi. Ez a mű tette ismertté őt, s ez által vonta magára az írók és költők figyelmét, köztük Petőfi Sándorét is. A mű során végigkísérhetjük a főhőst kalandos útján és megtudhatjuk, hogyan lesz ünnepelt hős. Ismert irománya még a Családi kör, mely egy falusi család békés nyári estéjét mutatja be. Amikor Ferenc József Magyarországra látogatott, az ő köszöntésére megírta A walesi bárdokat. Leánya halála miatt 10 évre elhallgatott, az ezután írt írásait a Kapcsos könyvbe írt Őzikék tartalmazzák. Van közöttük elégia, s ballada is, mint például a Tetemre hívás. Az 1860-as évek környékén az Akadémia tagjává választották, és elfogadta a Kisfaludy Társaság igazgatói tisztjét, fölhagyott nagykőrösi tanári állásával és Pestre költözött. Pesten rendkívül magas színvonalú folyóiratot szerkesztett, előbb Szépirodalmi Figyelő, majd Koszorú címmel. 1867-ben, a király megkoronázásakor a legmagasabb kitüntetéssel, a Szent István-rend keresztjével tüntették ki amellyel, ha kéri, báróság járhatott volna. 66. életévében járt, amikor elhunyt a megrendült egészsége miatt. Ma is sok minden őrzi nevét, például szobrok, utca nevek, intézménynevek.
Arany János munkája a Magyar Tudományos Akadémián és a Kisfaludy Társaságban A Magyar Tudományos Akadémia tízévnyi szünet után megtartotta nagygyűlését. 1858. december 15-én tagjává választotta Arany Jánost, aki székét 1859. október 31-én Zrínyi és Tasso című értekezésével foglalta el. Szalay László elhunytával a Magyar Tudományos Akadémia titkára lett, 1865. január 26-tól, majd az új alapszabályok kihirdetése után, 1870. január 17-én a közgyűlés főtitkárrá nyilvánította. A főtitkári teendők alól megromlott egészsége miatt több ízben is kérte felmentését. 1877-ben lemondott hivataláról, de ezt az akadémia nem fogadta el, ezért csak szabadságra küldték 1879-ben. Miután harmadszor is kérte a felmentését, végül elfogadták. A döntéshozóknak közben az is feltűnt, hogy főtitkári fizetését, melyet egyébként az alapszabályok életfogytig biztosítottak neki, már az eltelt két évben sem vette fel. Arany ki is jelentette, hogy végleges visszalépése után sem fogja azt elfogadni. Ezért arra kérték, hogy legalább az akadémia palotájában levő főtitkári lakást használja a továbbiakban. A nagygyűlés tiszteletbeli főtitkári címmel ruházta fel, és igazgatótaggá választotta őt. A Kisfaludy társaság Kisfaludy Károly barátai és írótársai által 1836ban Pesten alapított társaság, amelynek célja kezdetben a költő összes művének kiadása és emlékművének felállítása volt később jelentős támogatója lett a hazai szépirodalom támogatásának. Az 1849-ig terjedő időszakban a Kisfaludy Társaság igen nagy és hasznos munkát végzett, és majdnem minden jelentős magyar írót és költőt tagjai közé számlált. Csak Petőfi nem volt tagja.1846-ban Erdélyi János (a társaság akkori titkára) pályázatot hirdetett: „Készíttessék költői beszély, versben, melynek hőse valamely, a nép ajkán élő történeti személy.” Erre a pályázatra adta be Toldi című művét és nyerte el a fődíjat 1847-ben. 1848. február 1-én választotta tagjai közé a Kisfaludy Társaság. 1860. július 15-én a Kisfaludy Társaság igazgatójává választotta, így Pestre költözött, és ott folytatta munkásságát.
Petőfi Sándor és Arany János levelezése Petőfi: „Üdvezlem Önt! Ma olvastam Toldi-t, ma írtam e verset, s még ma el is küldöm. TOLDI írójához elküldöm lelkemet Meleg kézfogásra, forró ölelésre! ... Olvastam, költőtárs, olvastam művedet, S nagy az én szívemnek ő gyönyörűsége.” Arany: „Viszont üdvezlésemet Önnek! Ha: versem, levelem zavartnak tűnik fel Ön előtt, ne csodálkozzék rajta. Zavaros lelkem, mint a bomlott cimbalom: Örül a szívem és mégis sajog belé, Hányja-veti a hab: mért e nagy jutalom? Petőfit barátul mégsem érdemelé.” Petőfi: „Lelkem Aranyom! Nem veszed tán rossz neven, ha elhagyom az önözést.” Arany: „Kedves pajtásom Sándor! Nem veszed tán rossz néven tőlem e megszólítást,” Petőfi: „Te aranyok Aranya! Azt akartam oda fölírni, hogy hány próbás arany, de nem tudom, hanyadik próbás a legjobb,” Arany: „Kedves Petőfim! Hol találhatnék keblet, melyben érzéseim oly rokon érzést gerjeszthetnének, mint a tiedben” Arany: „Kedves Petőfim! Ismét bezörgetek, akár kellek, akár nem.” Petőfi: „Imádott Jankóm! A te lelked a Krisztus lelke volt.” Arany: „Kedves jó Sándorom! Úgy akartam kezdeni levelemet, hogy: Isteni Sángyikám” Petőfi: „Imádott Jankóm! Amint látod ott fönn, nem Londonból írok”
Arany: „Kedves Sándorom! hol találnak meg e soraim, nem tudom, de vesszenek bár el a posta-rendszer özönvizében” Petőfi: „Meghaltál-e? vagy kezedet görcs bántja, imádott Jankóm, vagy feledéd végképp, hogy létezem én is, Vagy mi az ördög lelt?... híred sem hallja az ember. Hogyha magába fogadta az öröklét bölcseje, a sír: Akkor béke veled, legyenek szép álmaid ott lenn, Feddő kérdésem nem fogja zavarni nyugalmad,” Arany: „Kedves barátom, lelkem jobb fele! Mi volna édesebb dolog nekem, Mint írni hozzád, írni íveket, Tarkán, ahogy jő, zöld, piros, fejér, Meg tudja a szent, milyen gondolat.” Petőfi: „Aranyos” szájú szent „János” barátom! „ Arany: „Kedves makrancos öcsém! Nem érdemled ugyan, hogy válaszoljak arra a csalán kedélyű leveledre,” Petőfi: „Bájdús Jankóm! Igazság szerint még csak augusztus 29-ike van,” Arany: „Isteni Sandrim! Szeptember 9-én írt leveled csak ma, szept. 7-én kerülvén kezembe, nem késem arra rögtön válaszolni.” Petőfi: „Szerelmetes fa-Jankóm! Leveledet kapám (és ásóm!).” „Csendes magányból a mézeshetek után Újra belépek a nagyvilág zajába,
Hol annyi sáros láb gonoszul vagy bután Kedélyemnek fejér köntösére hága.” Arany: „Kedves barátom. Nemhiába vonított a kutya indulástok előestéjén,” „Unszolsz, hogy írjak holmi verseket: S mily szívesen fogadnék szót neked! De átkozott gebe az a Pegaz, Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.” Petőfi: „Kedves Jánoskám, te nagy papirosra írtál nekem, én még nagyobbra írok, te keveset írtál, én még kevesebbet írok.” Arany: „Sándorcsám! Ha minden ennek előtte való és ezek után következhetendő leveleidet pecsétetlenül hagytad volna is,” Petőfi: „Kedves öcsém, illetőleg bátyám! élsz-e még? én még élek, pedig ott jártam, ahol a halál kézzel-lábbal dolgozott,” Petőfi: „Kedves barátom, oly csapások értek, melyek megsemmisítenének, ha csupán fiú volnék s nem férj és apa is.” Arany: „Barátom Sándor! Mélyen hatott rám a csapás, mely most másodízben s oly rögtön az előbbi után sújtá fiúi szívedet;” Petőfi: „Kedves barátom. Itt vagyok ismét Szalontán s egypár nap alatt ismét Pesten leszek „cakompak”.”
Tetemre hívás A radványi sötét erdőben Halva találták Bárczi Benőt. Hosszu hegyes tőr ifju szivében; „Ime, bizonyság Isten előtt: Gyilkos erőszak ölte meg őt!”
„Jöjjenek úgy hát ifju baráti!” Sorra belépdel sok dalia: Fáj nekik a hőst véribe’ látni, S nem harc mezején elomlania. Erre se vérzik Bárczi fia.
Kastélyába vitette föl atyja, Ott letevék a hűs palotán; Ki se terítteti, meg se mosatja: Vérben, ahogy volt, nap nap után Hever egyszerű ravatalán.
„Jöjjön az udvar! apraja, nagyja... Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!” Megkönyezetlen senki se hagyja, Kedves urára szánva tekint. Nem fakad a seb könnyre megint.
Állata őrzeni négy alabárdost: „Lélek ez ajtón se be, se ki!” „Hátha az anyja, szép huga már most Jönne siratni?” - „Vissza! neki; Jaj, ki parancsom, élve, szegi!” Fojtva, teremről rejti teremre Halk zokogását asszonyi bú. Maga, pecséttel, „hívja tetemre”, Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú: Legyen a seb vérzése tanú. A palotát fedi fekete posztó, Déli verőn sem süt oda nap; Áll a tetemnél tiszti pörosztó, Gyertya, feszűlet, kánoni pap: Sárga viaszfényt nyughelye kap. „Jöjjenek ellenségi, ha voltak!” Jő, kit az apja rendre nevez; Hiába! nem indul sebe a holtnak Állva fejénél az, vagy emez: „Gyilkosa hát nem ez... újra nem ez.” „Hát ki?...” riad fel Bárczi sötéten, „Boszulatlan nem foly ez ösi vér; Ide a gyilkost!... bárha pecsétem Váddal az önnön szívemig ér: Mindenki gyanús nekem, aki él!”
„Jöjjön az anyja! hajadon húga!” Künn a leány, már messze, sikolt; Anyja reárogy, öleli búgva: Mindre nem érez semmit a holt: Marad a tört vér - fekete folt. „Jöjjön utolszor szép szeretője, Titkos arája, Kund Abigél!” Jő; - szeme villan s tapad a tőrre; Arca szobor lett, lába gyökér. - Sebből pirosan buzog a vér. Könnye se perdűl, jajja se hallik, Csak odakap, hol fészkel az agy: Iszonyu az, mi oda nyilallik! Döbbenet által a szív ere fagy: „Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!” Kétszeri mondást - mint lebüvölten Hallgat el, aztán így rebegi: „Bárczi Benőt én meg nem öltem, Tanum az Ég, s minden seregi! Hanem e tőrt én adtam neki. „Bírta szivem’ már hű szerelemre,Tudhatta, közöttünk nem vala gát: Unszola mégis szóval „igenre”, Mert ha nem: ő kivégzi magát. Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!”
S vadul a sebből a tőrt kiragadja, Szeme szokatlan lángot lövell, Kacag és sír, s fennvillogtatja S vércse-visongással rohan el. Vetni kezet rá senki se mer.
Odakinn lefut a nyilt utca során, Táncolni, dalolni se szégyell; Dala víg: „Egyszer volt egy leány, Ki csak úgy játszott a legénnyel, Mint macska szokott az egérrel!”
Toldi „Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?” Kérdi Laczfi hetykén, csak amúgy félvállra; De Toldinak a szó szivébe nyilallik, És olyat döbben rá, hogy kivûl is hallik. „Hm, paraszt én!” emígy füstölög magában, „Hát ki volna úr más széles e határban? Toldi György talán, a rókalelkü bátya, Ki Lajos királynál fenn a tányért váltja? „Itt a juss, kölök; ne mondd, hogy ki nem adtam!” György kiált és arcul csapja, szintúgy csattan. Toldi Miklósnak sincs ám galambepéje, Bosszuállás lelke költözik beléje; Szeme, mint az acél, a szikrát úgy hányja, Ütni készül ökle csontos buzogánya; György ijedve hátrál, odavan egészen: E csapás utolsó szélütése lészen; Repül a nehéz kõ: ki tudja, hol áll meg? Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg? Fuss, ha futhatsz, Miklós! pallos alatt fejed! Víz se mossa rólad le a gyilkos nevet! Elvadulsz, elzüllöl az apai háztól, Mint amely kivert kan elzüllik a nyájtól: Ki egyet agyarral halálosan sérte, Úgy aztán kimarta õt a többi érte. Akkor elõvette csillagos bicskáját, Megkínálta vele kisebbik gazdáját; Toldi a jó késsel a cipót fölszelte, S a cipóval a hust jóizûen nyelte. S mily örömmel nézte Bence, a hû szolga! Jobban esett, mintha maga falta volna; Mintha õ is ennék, úgy mozgott a szája, Néha szinte könnybe lábadt õsz pillája. Miklós az elméjét mindenképen hányta, Nem mondhatnám pedig, hogy a farkast szánta, Hanem gondolkozott az õ farkasáról, Õt elnyelni vágyó rossz szivû bátyjáról. De hát mért akarja bátyja õt megenni, Mért akar hóhéra, nem testvére lenni? Vagy mikor járt Miklós néki ártalmára? Mért feni agyarát jó atyjafiára?
Azzal a két farkast az ölébe vette, Az öreg nyoszolya szélire fektette, Így beszélve nékik: „tente, tente szépen: A testvérbátyátok fekszik itten épen.” Maga pedig ment a benyíló szobába, Melyben asztalnál ült anyja gyászruhába’: Asztalon két öklét egymásra fektette, Búbánatos fejét arra eresztette. Toldi pedig monda: „Ne sírjon kegyelmed, Csak nem támad már fel a két vitéz gyermek: De ne legyen nekem az Isten Istenem, Ha bosszút nem állok érettök a csehen. Hanem kérem szépen (s látja, nem hiában), Mondja el a dolgot isten-igazában; Özvegy édesanyám van nekem is otthon, Tudom én sajnálni a jó özvegyasszonyt.” Megszólamlott aztán végre valahára, S így felelt szomorún a király szavára: „Mondom: nekem nem kell az öcsém vagyonja, Én lemondtam róla, lelkemet ne nyomja.” Így szólott s köszönt a felséges királynak, Hazament s nekiállt otthon a hajának, Nekiesett tépni, homlokát öklözni: Csak lesték a szolgák: kell-e már kötözni. Dehogy van! lábával elébe toppantott, Rémitõ szavával erõsen kurjantott: E fogással visszahökkenté a marhát, S azon pillanatban megragadta szarvát, Vágószékre voná két szarvánál fogva, A mészárosokat elõkiáltotta, Nagy-sokára el is jöttek azok oztán, Erõs köteleket és pányvákat hozván. Míg ezek történtek a felsõ asztalon, A kemencénél megpendült a cimbalom: Egy öreg cimbalmos hevert a szurdékban, Már alutt, de fölkelt, hallva, hogy vendég van. Toldi meg a kannát felkapá kezébe, És kipattant vele vígan a középre: Ivott is, táncolt is: majd leszakadt a ház, Bence mindig mondta: „Megárt a bor, vigyázz.” Mindent felfogadott a bajnok ijedten, S békével mentek a csónak felé ketten: Hát egyszer a nagy cseh, nekihúzakodva,
Toldihoz hátulról hozzávág orozva. Szerencse, hogy Toldi a Duna tükrében Meglátta s megkapá a kardot kezében. Leborult a nagy cseh: „Kegyelem! irgalom!” „Eredj, kérd Istentõl: útad megmutatom.” Térdre esett most a király lábainál S így kezdette Miklós: „Oh felséges király! Nem vagyok én bajnok, csak egy földönfutó, Hogyan lettem azzá? tudj’ a mindentudó. Magam sem tudom hogy’, esém gyilkosságba, S elzaklatott bátyám a széles világba: Én meg idejöttem feladni tettemet, S várni vagy kegyelmet, vagy büntetésemet.”
Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem „hologramban”
Jól ismered-e Arany János műveit?
Arany életművének hatástörténete Ady Endre: Kétféle velszi bárdok Cigány is kellett, nótázó diák, Dicsbe-űzője aggodalmas gondnak S a velszi bárdok kézbe-csaptanak S pihentető, szép énekeket mondtak. Egy emberöltőn folyt a dáridó S ékes meséje Toldi hűségének, Soha egy riasztó, becsületes, Egy szabaditó vagy keserü ének. Babits Mihály: Arany Jánoshoz Hunyt mesterünk! tehozzád száll az ének: ládd, léha gáncsok lantom elborítják s mint gyermek hogyha idegenbe szidják édesapjához panaszkodni tér meg:/ úgy hozzád én. Kosztolányi Dezső: Arany János: Apáink más Arany Jánost olvastak, mint mi. Övék volt az epikus, a fiatal, a nyugodt. Miénk a lírikus, az öreg, az ideges. Petőfi valaha így köszöntötte: „Toldi írójához elküldöm lelkemet...” Mi az „Őszikék” írójához küldjük el lelkünket. Weöres Sándor: Hódolat Arany Jánosnak Elnyugszik a bajnok. Zord homloka rémlik: halmon eke-hullám, szántás feketéllik; már őszül a tölgyfa, ázott busa bálvány, beléje-karolva hétszínü szivárvány. Jöszte, arany dárda, felhőn kiszögellő! Kergeti a záport kopó-inu szellő. Szunnyad a vén bajnok. Míg álma fereszti, álmát a világnak tajtéka befesti...
Technikai összerendező szerkesztő, koordinátor: Ágoston Dóra Technikai szerkesztő, koordinátor: Takács Veronika Animátor, hang technikus, koordinátor: Pórszász János Pál Karaktergrafikus: Simon Zsófi Szerzők: Petrozsényi Júlia, Szőke Csenge, Kárándi Kata, Kovács Lili Sarolta, Kovács Lili, Sándor Anna, Vágó Rebeka Rita Szinkronszínészek: Tóth Áron Attila, Szabó Kornél, Farkas, Ádám, Petrozsényi Júlia, Kovács Lili Sarolta, Sándor Anna, Kothalawala Rosemary Szerkesztők: Kothalawala Rosemary, Varga Gréta, Várkonyi Beáta